Önértékelés és Tanfelügyelet Az első változások 2016.02.01. Összeállította: Szakál Ferenc Pál Forrás: http://www.oktatas.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/tanfelugyelet_onertekele s_kezikonyvek
Akinek 2014-2016-ban minősítése volt, annak 3 évig nem lesz tanfelügyelete. Vagyis törölve lesz a 2016-ra már kijelölt időpontja is a következőknek: • Akiket 14-15-ben képeztek szakértőnek, és sikeresen vizsgáztak • Akiknek 15-ben volt bármilyen fokozatot megcélzó minősítése • Akiknek 16-ban volt vagy lesz minősítése. A törlések már meg is történtek, ezt ki-ki ellenőrizheti a rendszerben. Új időpont helyette csak a minősítéshez képest 3 év múlva lehet, illetve lásd a következő diát…
Ez nem érint minden fajta tanfelügyeletet és mindenkit sem • Nem érinti a vezetői tanfelügyeletet. • Nem érinti a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 projekt keretében pilotprogramban Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatot szerezett pedagógusokat. • Nem érinti azokat, akik szaktanácsadóként estek át próbaminősítésen Vagyis ha ilyenre, vagy ők ki lettek jelölve 2016-ra, az nem került törlésre, illetve ilyen vagy nekik a minősítéstől számított 3 évben is lehetséges a tanfelügyelet.
Akinek törölték a tanfelügyeletét, annak nem kell az önértékelést sem elvégeznie. Máris helyesbítek, ez csak részben igaz, amire az OH is felhívja a figyelmet. • Önértékelést készíteni a tanfelügyelettől függetlenül is kell, ezek összefüggő, de külön rendszerek. • Ami viszont igaz, hogy akinek törölték a tanfelügyeletét, annak nem kell az önértékelést a tanfelügyelethez igazítania.
Önértékelési ciklus 2 5 • A pedagógus és a vezetői önértékelést is csak ötévente kell elvégezni, ahogy az intézményit. • Az intézményihez kell a vezetőé és a pedagógusoké, vagyis az intézmény összes pedagógusát 5 évre kell elosztani. • Most még a jogszabály szerint 2 éves ciklus van, de át fogják írni, és mivel még az első 2 éves ciklus előtt megváltozik, már most lehet 5 évre tervezni. • Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet akár 1 évbe betenni mindenkit. Mindenki úgy osztja el, ahogy akarja.
Önértékelés – munkatársi kérdőív • Nem kell az egész nevelőtestületnek kérdőívet kitöltenie a pedagógusról. • Páros számú pedagógus tölti ki a kérdőívet, a felét az intézményvezető, a felét az értékelt pedagógus kéri fel (a kérdőív ugyanaz). • Már 2 is elég.
Önértékelés – szülői és tanulói kérdőív • Pedagógus és vezető értékelésekor nincs szülői és tanulói kérdőív. • HACSAK nem kérik kifejezetten írásban. • Nem lehet egyik értékelt pedagógusra kérni, másikra nem. Vagy mindenkiről töltenek ki, vagy senkiről.
Önértékelés – kérdőívezés módja • Ha van szülői és/vagy tanulói kérdőív, a kézikönyvben található kérdőív (ami módosult!) csak ajánlás, megváltoztatható, vagy más is használható. • Nem kötelező a kérdőívezést az online felületen végezni.
Önértékelés – interjú a pedagógussal • A pedagógus értékelésekor nem kell külön interjút végezni. • Ha szükséges, az interjú kérdései az óra/foglalkozáslátogatás utáni megbeszélésbe beilleszthetők. • Ha nem szükséges, akkor nem kell.
Önértékelés – interjú a vezetővel • Vezető értékelése esetén megmarad az interjú. • Viszont a kérdések alakíthatók, ha nem szükségesek, akár el is hagyhatók.
Tanfelügyelet - forgatókönyv • Egy szakértői feladattal kevesebb: Nem kell forgatókönyvet készíteni és feltölteni. • Természetesen kell a látogatás előtt egyeztetni, a teendőket, időpontokat (leginkább a látogatandó órák/foglalkozások idejét) meg kell beszélni.
Tanfelügyelet - jegyzőkönyv • Rövid, egyszerű, a minősítésben használthoz hasonló jegyzőkönyv lesz. • Ami eddig a jegyzőkönyv volt, az mostantól „Adatgyűjtő lap”, amit ki lehet nyomtatni, lehet rá jegyzetelni, és az értékelés lezárása után meg kell semmisíteni. • Feltölteni csak a rövid jegyzőkönyvet kell.
Tanfelügyelet - interjú • Az interjúkérdések elvileg eddig se voltak kötelezőek, de a jegyzőkönyv miatt kezdeni kellett velük valamit. • Mivel a jegyzőkönyv már nem tartalmaz ilyet, az interjúkérdések szabadon kiegészíthetők vagy csökkenthetők.