Népirtás Felvidéken
Írta: Papp Zoltán
Buzita, 2010
Népirtás Felvidéken
F
elvidéknek, vagy Felső-Magyarországnak nevezték már a középkorban is Magyarország északi megyéit,
kifejezetten a könnyebb tájékozódás céljából. A mai Felvidék egy múlt századi képződmény, amely a Csehszlovákiához csatolt magyarlakta területet jelenti. Felvidéki magyarnak pedig, egy szintén múlt századi képződmény, Csehszlovákia, utóbb Szlovákia, magát magyarnak valló lakosait nevezzük. Idegen fennhatóság alá kényszerített minket egy nagyhatalmi diktátum, mikor teljesen értelmetlen perverzitással szabdalták szét Magyarországot, sokmillió magyart juttatva kisebbségi sorsba szülőföldjükön. Ugyanezzel a diktátummal kötelezték az újonnan alakított országokat, az emberi, kisebbségi jogok betartására. Sorsunkkal, létszámunk alakulásával, sokan foglalkoztak már. Összevetették a múlt századi népszámlálások eredményeit, általában Kárpátaljával együtt, a számok alakulását finomkodva nevezték népfogyatkozásnak stb. A valóság ettől sokkal rosszabb, elkeserítőbb. Itt ugyanis egészen más történt. A csehek és szlovákok, teljesen tudatosan és nyíltan, minden lehetőt megtettek, hogy tiszta nemzetállamot hozzanak létre. Ennek
ára
természetesen
a
nemszláv
népesség
teljes
felszámolása. Tették ezt olyan kitartással, amire az állatok világában is talán csak a hiénák képesek. Ha pedig valaki, vagy
1
valakik, egy közösség megsemmisítésére törekednek azt népirtásnak hívjuk, amelynek felelősei is ismertek. Európának van jónéhány szégyenfoltja, ahol naponta csorbulnak emberi jogok, ahol elnyomják a kisebbségeket, nekem érthetően a felvidéki magyarság sorsa fáj legjobban. Áttanulmányozva a népszámlálások eredményeit, arra a megállapításra jutottam, hogy ha komoly értékelést akarok, akkor kiindulópontnak az 1890-es adatokat kell vennem. Összehasonlítottam a magyarlakta településeken élő tótok arányát, a szlovák többségű helyeken magukat magyarnak tartó lakosok arányát, ezt a népszámlálást szinte nem érte külső befolyás. Ha pedig néhány helységben mégis, akkor ennek a szlovákság rovására kellett történnie, és akkor az összehasonlítás a mával, még elrettentőbb. Mindegyik, a mai Szlovákia
területére
került
település
magyar
lakosát
összeírtam. Kivontam belőle a magukat izraelita vallásúnak vallókat, a zsidókat, ott ahol biztosan magyarnak jelentkeztek. Létszámuk már akkor olyan magas volt, hogy eltorzítanák az arányokat. A szlovák többségű helyeken ez nem jelent semmit, mert ismerve szokásaikat, ott németnek iratták be magukat, tótnak
nem
sokan
jelentkezhettek.
1920
után
ez
is
megváltozott. Amilyen gyorsan lett Fischerből Halász, olyan gyorsan lett aztán belőle Rybár. Sajnos nem tudtam a cigánysággal az adatok teljes hiánya miatt külön foglalkozni, de ismerve a 19. század magyar falvainak összetételét, számarányuk a maihoz képest akkor még elenyésző volt. Szinte
2
minden falunak volt cigánykovácsa, és néhány falu között volt egy-egy telepük, ahol vályogvetésből, famunkákból, zenélésből éltek.
Hasonló
lehetett
létszámuk
a
szlovák
többségű
településeken is. Más nemzeteket, németeket, ruszinokat, lengyeleket és másokat nem vettem figyelembe, kizárólag a magyarok és szlovákok számarányának alakulása érdekelt, amit általában nem elemeztek így. Azokat a településeket ahol a magyarság aránya több mint 90% tiszta magyarnak, ahol 50% fölött magyar többségűnek, ahol 10-50% között volt, azt tót többségűnek soroltam. A szlovákok létszámából azokban a megyékben, amelyek akkor két mai ország területén terültek el, kivontam a nem a mai Szlovákia területén élő, magukat tótnak vallókat. Kivontam a Lengyelországhoz csatolt Árva és Szepes megyei falvak tót lakosait is. Természetesen munkám nem hibátlan, mint bármelyik hasonló sem az, de biztos vagyok benne, hogy adataim pontossága elfogadható. Az azóta eltelt időben, az életmód teljes átalakulása miatt, megváltozott a települések rendszere (faluösszevonások, városiasodás, az önellátás szinte teljes megszűnése), így a helységek szerinti összevetésnek nincs értelme. Dőlt vastag betűkkel a magyar, normál betűkkel a szlovák, dőlt vékony betűkkel az egyéb többségű helységek vannak írva.
3
A magyarok létszáma 1890-ben a mai Szlovákia területén, települések szerint: Abafala-671
Alsómecenzéf-159
Abara-860
Alsónyárasd-1360
Aha-661
Alsópél-288
Ajnácskő-613
Alsópokorágy-309
Albár-513
Alsószeli-2136
Alistál-1015
Alsószelény-74
Almágy-511
Alsószemeréd-482
Almás-765
Alsószőllős-316
Alsóbalog-600
Alsósztregova-95
Alsóbátka-372
Alsóvály-228
Alsócsáj-30
Alsóvárad-341
Alsócsölle-43
Alsó és Felsőveszele-122
Alsócsöpöny-70
Apácaszakállas-859
Alsófalu-347
Andód-740
Alsófegyvernek-377
Apátfalva-269
Alsógellér-423
Apáti-86
Alsógyőröd-79
Apátmarót-50
Alsóhutka-176
Aranyos-1556
Alsóipolynyék-913
Aranyosmarót-718
Alsójányok-199
Ábrahám-102
Alsókálosa-398
Ágcsernő-451
Alsóköröskény-80
Ágó-317
Alsólánc-342
Áj-453
4
Babindal-290
Berencs-674
Bacska-603
Beretke-441
Bagotta-1014
Bernátfalva-40
Bajánháza-431
Berzéte-979
Bajcs-1085
Besenyő-1323
Bajka-194
Besse-431
Bajta-536
Beszter-179
Baka-794
Betlér-277
Balázsfa-148
Béd-264
Balogfala-625
Béke-285
Ballony-664
Bél-500
Baracska-768
Béla-423
Barancs-132
Bélvatta-280
Baraca-357
Bély-677
Barka-431
Béna-347
Baromlak-70
Bés-781
Bart-1082
Biste-225
Battyán-977
Bodok-508
Bácsfa-276
Bodolló-440
Bárca-267
Bodrogszerdahely-975
Bátorfalu-209
Bodrogszög-236
Bátorkeszi-2525
Bodrogvécs-386
Beje-526
Bodzásújlak-631
Bellény-185
Bogya-544
Beketfa-104
Boldogfa-368
Benkepatony-225
Bolgárom-265
5
Boly-684
Csány-374
Bolyk-491
Csehi-208
Bori-271
Csehi-485
Borsa-245
Cseke-66
Borsi-529
Cseklész-687
Borzova-458
Csenke-326
Bögellő-323
Csenkeszfa-95
Bögölypatony-277
Csentőfa-53
Bős-2525
Csepely-300
Bucsuháza-142
Csetnek-728
Budaháza-79
Csécs-637
Bussa-750
Csécsénypatony-345
Buzafalva-32
Cséfa-117
Buzinka-180
Csicser-998
Buzita-1132
Csicsó-1328
Búcs-1594
Csiffár-583
Bústelek-44
Csilizradvány-793
Cakó-371
Csitár-342
Céke-99
Csíz-545
Csalár-400
Csoltó-470
Csank-70
Csoma-422
Csarnahó-391
Csontosfalva-31
Csata-1304
Csölösztő-244
Csáb-626
Csörgő-151
Csákány-282
Csucsom-366
Csákányháza-621
Csukárkpaka-194
6
Csuny-55
Dobsina-335
Csúz-1629
Dulháza-219
Csütörtök-804
Dunamocs-1703
Dacsókeszi-446
Dunaradvány-1062
Dalmad-97
Dunaszerdahely-2100
Darnya-477
Dunaújfalu-857
Deáki-2483
Dunaújfalu-284
Debrőd-676
Dúsa-165
Deménd-647
Ebeck-163
Dercsika-521
Ebed-1458
Deregnyő-887
Egeg-443
Deresk-1009
Egyházasbást-492
Derezslény-156
Egyházfa-233
Dernő-830
Egyházgelle-177
Derzsenye-79
Egyházkarcsa-63
Dénesd-123
Egyházmarót-105
Détér-539
Ekecs-1392
Dévény-63
Ekel-915
Dévényújfalu-124
Előpatony-270
Dicske-253
Enyicke-229
Diósförgepatony-695
Eperjes-968
Diószeg-1912
Erdőhátdomazérkarcsa-158
Dobfenek-189
Erdőmeg-216
Doborgaz-724
Etrekarcsa-217
Dobóca-551
Éberhard-616
Dobóruszka-636
Ény-238
7
Érsekújvár-8675
Felsőtúr-470
Fakóvezekény-93
Felsővály-Bikszög-334
Farnad-1667
Felsővárad-226
Farkasd-4627
Fél-1011
Felbár-595
Főrév-60
Feled-797
Füge-431
Felfalu-208
Fülek-1670
Felistál-254
Fülekkelecseny-84
Felsőbalog-912
Fülekkovácsi-390
Felsőbátka-135
Fülekpüspöki-600
Felsőcsáj-247
Füss-156
Felsőcsölle-286
Füss-634
Felsőfegyvernek-304
Füzesgyarmat-1019
Felsőgellér-164
Fűr-833
Felsőgyőröd-109
Gacsalk-28
Felsőipolynyék-486
Galábocs-124
Felsőjányok-201
Galánta-1241
Felsőkálosa-120
Galsa-497
Felsőköröskény-85
Garamdamásd-685
Felsőlánc-310
Garamkövesd-858
Felsőnyárasd-602
Garamlök-987
Felsőpél-408
Garammikola-754
Felsőszelény-148
Garamújfalu-72
Felsőszeli-3050
Garamvezekény-762
Felsőszemeréd-507
Garany-525
Felsőterény-40
Garbócbogdány-235
8
Gács-201
Hardicsa-586
Gálszécs-557
Harkács-339
Gercsely-139
Harmac-670
Gerencsény-98
Hárskút-612
Gerencsér-748
Házasnyénye-175
Gergelyfala-109
Hegy-205
Geszte-303
Hegybeneéte-199
Gesztete-643
Hegyi-316
Gice-516
Hegysúr-330
Gímes-840
Helemba-823
Gomba-150
Hetény-1554
Gortvakisfalud-459
Hidas-93
Gömörpanyit-734
Hidaskürt-1460
Göncölkarcsa-88
Hideghét-91
Görgő-1015
Hidegkút-299
Guszona-862
Hidvég-759
Gúta-6933
Him-273
Gútor-735
Hodi-66
Gyerk-555
Hodos-972
Gyiva-184
Horka-780
Györgyi-57
Horváti-242
Györke-324
Horváti-270
Gyürki-167
Hosszúfalu-952
Gyűgy-44
Hosszúrét-596
Hanva-895
Hosszúszó-487
Haraszti-113
Hölvény-373
9
Hubó-413
Jászóváralja-219
Illésháza-481
Jelsőc-506
Imely-1351
Jeszte-188
Imreg-444
Jéne-335
Inám-512
Jóka-2052
Ipolybalog-544
Jólész-418
Ipolyfödémes-415
Jósva-1010
Ipolykeszi-398
Kajal-1399
Ipolynyitra-491
Kalonda-325
Ipolypásztó-998
Kalsa-30
Ipolyság-2668
Kamocsa-1672
Ipolyszakállas-1047
Kaponya-176
Iske-269
Karva-640
Iványi-383
Kassa-12800
Iványi-134
Kazsu-172
Izsa-1796
Kálaz-596
Izsap-339
Kecege-139
Jablonca-524
Kecső-465
Jánok-575
Kelecseny-352
Jánosgyarmat-49
Kelenye-389
Jánosháza-132
Kenyhec-343
Jánosi-1077
Kerekgede-368
Járfalu-7
Kerész-136
Jászfalu-151
Keszegfalu-1174
Jászó-1171
Keszölcés-561
Jászóújfalu-55
Kéménd-1656
10
Kéty-1115
Kiskeresztúr-
Kicsind-573
Nagykeresztúr-266
Királyfa-100
Kiskeszi-482
Királyfia-53
Kiskeszi-29
Királyfiakarcsa-180
Kiskeszi-311
Királyhelmec-1659
Kiskér-308
Királyi-484
Kiskér-202
Királyi-928
Kiskér és Nagykér-262
Királyrév-810
Kiskoszmály-659
Kisbári-146
Kiskövesd-575
Kisbény-245
Kiskürtös-53
Kisbudafa-165
Kislég-376
Kiscétény-189
Kislót-72
Kiscsalomija-110
Kislucs-190
Kisdobra-384
Kismagyar-398
Kisendréd-243
Kismácséd-544
Kisfajkürt-154
Kismánya-658
Kisfalud-315
Kisölved-456
Kisgéres-1139
Kispaka-153
Kisgömöri-219
Kispeszek-113
Kisgyarmat-751
Kisráska-334
Kishind-61
Kissalló-938
Kiskapos-481
Kissáró-645
Kiskálna-415
Kisszalánc-81
Kiskázmér-68
Kisszecse-628
Kiskereskény-93
Kistárkány-989
11
Kistoronya-440
Kőhídgyarmat-1304
Kis és Nagytőre-392
Kőkeszi-200
Kistúr-262
Kőrös-305
Kisudvarnok-459
Krasznahorka-885
Kisújfalu-40
Kulcsárkarcsa-125
Kisújfalu-701
Kulcsod-441
Kisújlak-142
Kuntapolca-549
Kiszellő-88
Kural-89
Kiszte-44
Kurtakeszi-689
Kohány-137
Kürt-2290
Kolbása-308
Kürt-715
Kolon-620
Ladmóc-597
Kolozsnéma-933
Lajosfalu-88
Kolta-800
Lapásgyarmat-150
Komaróc-416
Lasztóc-481
Komárom-10570
Legenye-416
Komját-350
Lelesz-1816
Korlát-166
Lekenye-319
Kosút-970
Lekér-533
Kovácsi-276
Leléd-512
Kozma-205
Lenártfala-497
Kóvár-464
Leszenye-349
Köbölkút-1808
Levárt-317
Körtvélyes-415
Lédec-540
Kövecses-314
Léva-5482
Középtúr-320
Libád-615
12
Lice-805
Malacka-320
Lidertejed-242
Malomszeg-143
Ligetfalu-36
Marcelháza-1741
Likér-162
Marosfalva-392
Lok-676
Martonfala-295
Lontó-662
Martos-970
Losonc-4784
Málca-119
Lögérpatony-395
Mártonfalu-102
Lökösháza-221
Mátyóc-412
Lubenyik-64
Medve-826
Lucska-396
Megyercs-827
Lukanyénye-456
Meleghegy-33
Lükigergelyfalva-51
Mellek-53
Macháza-104
Melléte-384
Mad-427
Menyhe-373
Madar-1646
Mere-40
Madarász-71
Mezőkissalló-557
Magyarad-289
Méhész-129
Magyarbél-964
Méhi-663
Magyarbőd-557
Migléc-304
Magyarhegymeg-262
Mihályfala-218
Magyarsas-123
Mihályi-425
Magyarsók-2116
Mikolcsány-170
Magyarszőgyén-1921
Miksi-293
Majom-281
Misérd-90
Makranc-450
Mocsár-282
13
Mocsonok-560
Nagyfödémes-2336
Mogyorós-249
Nagyhind-308
Mohi-807
Nagyida-1609
Mokcsa-180
Nagykapos-880
Mórockarcsa-137
Nagykálna-931
Mucsiny-455
Nagykázmér-133
Mulyad-384
Nagykereskény-75
Mulyadka-140
Nagykeszi-504
Muzsla-2642
Nagykér-1483
Nadabula-342
Nagykövesd-889
Nagyabony-907
Nagykürtös-71
Nagyazar-119
Nagylég-407
Nagybári-280
Nagylót-349
Nagybény-1002
Nagylucs-295
Nagybodak-718
Nagylüle-172
Nagybudafa-152
Nagymagyar-640
Nagycétény-1426
Nagymácséd-1595
Nagycsalomija-560
Nagymálas-405
Nagydaróc-791
Nagymegyer-2823
Nagyendréd-244
Nagymihály-1152
Nagyemőke-383
Nagyod-327
Nagygéres-688
Nagyölved-1481
Nagyfajkürt-464
Nagypaka-349
Nagyfalu-101
Nagypeszek-599
Nagyfalu-313
Nagyráska-399
Nagyfalu-431
Nagyrőce-299
14
Nagysalló-2341
Németbél-172
Nagysáró-949
Németdiószeg-247
Nagysurány-818
Németgurab-780
Nagyszalánc-750
Németszőgyén-1410
Nagyszarva-379
Nézpest-118
Nagyszecse-554
Nyarád-180
Nagyszelmenc-747
Nyárad-616
Nagyszlabos-110
Nyék-624
Nagytany-487
Nyék-488
Nagytárkány-830
Nyitra-4490
Nagytoronya-647
Nyitraegerszeg-922
Nagyudvarnok-281
Nyitraivánka-249
Nagyvalkház-54
Nyitranovák-82
Nagyzellő-715
Nyitrazsámbokrét-270
Naprágy-568
Nyír-323
Nasztraj-213
Nyustya-188
Naszvad-3586
Ohaj-311
Nádasd-417
Oldalfala-395
Nádasd-466
Olgya-230
Nádszeg-2014
Ollétejed-118
Nána-801
Oroszka-419
Nebojsza-70
Oroszvár-194
Negyed-3692
Osgyán-1288
Nemesoroszi-732
Otrokocs-233
Nemesócsa-1392
Óbást-366
Nemespann-519
Ógelle-223
15
Ógyalla-1636
Perse-392
Óvár-485
Petőszinye-370
Óvár-311
Péder-420
Örös-589
Pénteksúr-153
Özdög-65
Péterfala-504
Ősöd-52
Pilis-458
Padány-536
Pinc-453
Palást-1411
Pinkekarcsa-182
Panyidaróc-614
Podrecsány-41
Patas-652
Pográny-820
Pádár-570
Pozba-470
Páld-501
Pozsony-7700
Pálfala-419
Pódafa-135
Pálfölde-150
Pósfa-195
Pályin-278
Pólyán-720
Pány-167
Privigye-290
Párkány-2016
Ptruksa-676
Páskaháza-330
Pusztafödémes-230
Pelsőc-1576
Püspöki-1572
Pelsőcardó-282
Rad-390
Perbenyik-976
Radnót-617
Perbete-3222
Ragyolc-730
Pered-3076
Rakottyán-280
Pereszlény-583
Rapp-562
Perény-1095
Ráhó-288
Perjese-365
Rákos-110
16
Rás-316
Sikabony-677
Recske-189
Simonyi-672
Regeteruszka-74
Siposamadékarcsa-224
Reste-467
Sirak-239
Réte-884
Solymoskarcsa-102
Rimabrezó-63
Somodi-1140
Rimaszécs-1414
Somorja-2373
Rimaszombat-4508
Sőreg-829
Rozlozsnya-300
Süly-274
Rozsnyó-4023
Stósz-51
Rudna-319
Szalakusz-64
Runya-489
Szalatnya-353
Sajógömör-1138
Szalka-1576
Sajókeszi-251
Szalóc-560
Sajólenke-255
Szalók-121
Sánkfalva-446
Szap-716
Sáp-233
Szádelő-263
Sári-8
Szántó-207
Sárkány-369
Szász-266
Sárosfa-306
Százd-570
Sávoly-359
Szelestyén-136
Selmec és Bélabánya-2534
Szelőce-1516
Sempte-233
Szemere-167
Serke-942
Szemet-456
Setétkút-66
Szenc-2555
Sid-455
Szenice-365
17
Szentes-751
Szőllőske-353
Szentgyörgy-1108
Szud-88
Szentkirály-466
Szunyogdi-467
Szentmária-283
Szútor-391
Szentmihályfa-329
Szürnyeg-437
Szentmihályúr-88
Tajna-128
Szentpéter-2383
Tajti-296
Szepsi-1534
Taksony-1460
Szered-2157
Tallós-1510
Szeszta-555
Tamási-273
Szete-546
Tamásfalva-818
Szécsénke-390
Tardoskedd-3906
Széplakapáti-62
Tárnok-344
Szilas-292
Tejfalu-586
Szilice-944
Terbegec-276
Szina-904
Terbeléd-559
Szinyér-270
Tergenye-571
Szímő-2476
Tesmag-732
Szkáros-116
Tiba-130
Szkáros-398
Tild-360
Szklabonya-72
Tompa-121
Szobránc-133
Tonkháza-208
Szolnocska-350
Torcs-18
Szomotor-423
Torna-1288
Szódó-400
Tornalja-1210
Sztárnya-359
Tornaújfalu-511
18
Tornóc-1880
Vajka-1070
Torony-157
Vajkóc-204
Tóthartyán-55
Vajkóc-110
Tótmegyer-619
Varbó-542
Tósnyárasd-528
Varbóc-115
Töböréte-147
Varsány-20
Töhöl-524
Vága-2002
Tőketerebes-345
Vágkirályfa-1478
Tőkés-166
Vágsellye-1579
Tőnye-281
Vágszerdahely-230
Tőrincs-517
Vágújhely-422
Turiszakállas-300
Vágvecse-660
Udvard-3878
Vámosfalu-653
Udvarnok-475
Vámosladány-1192
Ujfalu-186
Várgede-818
Ujfalu-286
Várkony-597
Upor-70
Vásárút-1302
Uszor-215
Vecseklő-323
Uzapanyit-1018
Velejte-233
Újbars-1108
Velkenye-502
Újgyalla-242
Vendégi-337
Újhelyjóka-367
Verebély-1268
Ürmény-700
Vereknye-444
Vajasvatta-144
Veskóc-349
Vaján-518
Vezekény-817
Vajk-59
Véke-485
19
Vicsápapáti-890
Zsarnó-482
Videfalva-55
Zsebes-66
Vilke-757
Zselíz-2021
Visk-836
Zsemlér-266
Visnyó-175
Zsély-674
Vígtelke-195
Zsére-805
Vízkelet-957
Zsigárd-2644
Vök-192
Zsip-292
Vörösvár-626
Zsitvagyarmat-470
Zalaba-367
Zsitvaújfalu-171
Zádorháza-177
Zsór-105
Zeherje-386 Zemplén-620 Zétény-685 Zonc-202 Zsadány-291
20
Értékelhető kiindulási alapot akartam, ezért más módot nem találtam, mint megszámolni minden település magát magyarnak tartó lakosát. 851 helységben, néhány kivétellel tömbben, 542085 magyar élt, 687 magyar többségű, ebből 604 tiszta magyar település volt. 147 helységben tót többség mellett 36577, egyéb (német, horvát) többségű helyen, ahol több magyar élt mint szlovák, 17 ilyen településen 1747 magyar lakott. Elszórtan, 8 északi megyében 42407 magyar élt, megyénként 0,91-4,05% arányban. Tehát a mai Szlovákia területén 1890-ben, összesen 584492 magyar lakott. A magukat tótnak valló lakosság létszáma ugyanakkor, ugyanazon a területen, így oszlott meg megyék szerint: Abaúj-48230-3287 (a mai MO-on) .................. 44953 Árva-81600-680 (a mai LO-ban) ..................... 80920 Bars-..................................................................... 87016 Esztergom-6432-5497 (a mai MO-on) ............... 935 Gömör-74731-91 (a mai MO-on) ...................... 74640 Hont-56529-1800 (a mai MO-on) .................... 54729 Komárom-9791-5432 (a mai MO-on) ............... 4369 Liptó- ................................................................... 72067 Nógrád-59440-11251 (a mai MO-on) .............. 48189 Nyitra- ................................................................ 288811 Pozsony- ............................................................ 149741
21
Sáros-.................................................................. 112331 Szepes-93214-1000 (a mai LO-ban) ................. 92214 Trencsény- ........................................................ 241818 Túróc- .................................................................. 37594 Ung-40035-3324 (a mai U-ban) ........................ 36711 Zemplén-107477-4682 (a mai MO-on).......... 102795 Zólyom- ............................................................. 103648 …………………… 1633481 1890- ben a mai Szlovákia területén 1633481 szlovák és 584492 magyar lakos élt. 2001-ben ugyanezen a területen 4614854 szlovák és 520528 magyar lakott. 1890-től 1920-ig, mindkét népet ugyanazok a hatások érték, ami létszámukat befolyásolhatta. Számottevő járványok már nem voltak, a világháborúban egy hadseregben szolgáltak, tehát veszteségeink is egyformák lehettek, a kivándorlók közt a szlovákok számaránya volt nagyobb. Ami 1920 és 2001 között történt velünk, azért közvetve a nagyhatalmak, közvetlenül a csehek és a szlovákok felelősek. Amíg a szlovákok száma 2981373 fővel nőtt 81 év alatt, sokkal szegényebb területen, addig a magyarok létszáma 63964 fővel csökkent. A számok alapján két dolog nyilvánvaló. Ha a trianontól eltelt időszakban azonos körülmények közt élt volna mindkét nemzet, akkor
22
vagy a szlovákok létszáma is csökkent volna 2001-re 1450531 főre, vagy a magyaroké is gyarapodott volna 1651190 főre. Akárhogyan is viszonyítunk, számolunk, a Felvidéken hiányzik több mint egymillió magyar ember. Ami történt, azt semmilyen más szó nem fejezi ki helyesebben, mint a
népirtás. Ezeket az adatokat naponta a trianoni döntők orra elé kellene tenni. Utána azonnal jöhet a hágai bíróság. Biztos vagyok benne, hogy hasonló számokat kapnánk Kárpátalján, Erdélyben,
Vajdaságban,
Horvátországban,
Szlovéniában,
Ausztriában és a csángóknál is. Azok a ma is hangoztatott vélemények, hogy a mai arány a magyar és szlovák nép közötti természetes szaporulat különbségének eredménye, nem egyéb, mint még egy, a sorozatos hazugságok közül. Felületes általánosításokat nem szabad figyelembe venni. A teljes megsemmisítésünkre kiagyalt terveiket sikeresen teljesítik. Néhány nézetem, megállapításom megfogalmazása, első olvasásra talán élesnek tűnik, a számok tükrében azonban ez a fogalmazás amolyan kislányos, udvariasan szolíd. Egy kondás szókincse is kevés lenne, a tények közérthető kimondására. 1920 után lehetetlenné tették a közigazgatásban dolgozó magyarok munkáját,
kivándorlásra kényszerítették őket.
Egyetemeket, főiskolákat, középiskolákat zártak be, a tanárok kivándoroltak. A konfiskációval elüldözték a földbirtokosokat, gyárosokat. 45-ben, akit csak tudtak, gulágra hurcoltattak az oroszokkal. Bezárták a magyar iskolákat. Kollektív bűnösséggel vádolva, kollektív jogfosztottsággal sujtották a magyarokat.
23
Tette ezt demokratikus köztársasági elnökként Beneš, aki illegitim volt, mert senki nem választotta meg, és a Fierlinger kormány, akiket úgyszintén senki sem választott. Aljas, hazug elméletekkel, légbőlkapott okokkal, reszlovakizációra kényszerítették a magyarság nagy részét. Kitelepítettek Csehországba és Magyarországra kb. 130000 magyart. Elírták vezetékneveinket, nem engedtek anyakönyvezni magyar keresztneveket. Mivel a magyarok által lakott terület egy keskeny déli sávban van, ha meg akartunk maradni magyarnak, csak ezen a területen kereshettünk munkát, mert ahol nem voltak iskoláink, asszimilálódni kényszerültünk, és ezt a kényszerhelyzetet ki is használták ellenünk. Nyelvtörvényeket hoztak, megváltoztatták a történelem által kialakított közigazgatási egységeket, hogy szlovák többséget biztosítsanak. Kisebb üzemeket, gyárakat szinte kizárólag szlováklakta területre telepítettek. Túszokként használnak fel minket, akármilyen politikai cél elérésére. Törvénnyel tiltják meg a kettős állampolgárságot, lehetőséget, helységeinket.
hogy
csak
miattunk.
piszkáljanak,
Állandó
Kihasználnak bántsanak.
megfélemlítésben
minden
Átnevezték
tartják
azt
a
népréteget, amely elvesztette öntudatát, műveltségét. Cinikusan megjátszva azt, hogy az ellenünk irányuló lépéseiket mi, egy teljesen kiszolgáltatott nemzetrész provokáljuk. Pedig nekik a puszta létünk provokáció. Tudják azt, hogy a magukat demokratikusnak nevező nagyhatalmak mindezt cinkosan nézik, hiszen ezt ők tették lehetővé. A rettenetes pedig az, hogy
24
a népirtás ma is folytatódik, megújuló módszerekkel, de állandóan. Nem ismerek egyetlen európai népet sem, amely szülőföldjén semmisül meg olyan félelmetes gyorsasággal, mint mi, idegen országokba kényszerített magyarok. Ezek az intézkedések kimerítik, a népirtásról elfogadott ENSZ határozat II. cikkelyének, b./ pontjában foglaltakat. Ugyanez vonatkozik Beneš és Gottwald tárgyalására Sztálinnal, 43 decemberében, mikor népirtásra ösztökélték az orosz vezért. Ez Európa szégyene, bárcsak volna szégyenérzete. Sajnos nemcsak nincs, de beteges megszállottsággal támadnak mindent, ami nekünk talán előnyös lenne, természetesen másokat ugyanazért nem. Ebben élenjárnak a magukat szocialistának, liberálisnak, zöldnek hazudó pártok, a többi meg hallgat.
H
a nem változott volna meg a világunk rendje, eszembe sem jutott volna megosztani gondolataimat másokkal.
A diktatúrák titkosítják az emberek valódi énjét, tudását. Mivel mindenki mindenről hazudik, eltitkolja nézeteit, a legközelebbieken kívül csak gondoljuk mit hisznek, mit tudnak az emberek. A nagy többség boldog tudatlanságban lopogatott, szerezgetett. Bevallom, sokkal jobb véleményem volt az emberekről, sajnos a magyar emberekről is, amíg nem ismerhettem meg valós nézeteiket, viselkedésüket, tudásukat. Hatvanöt
25
körül járok, úgy hiszem van néhány gondolatom nemzetünkkel kapcsolatban, amelyek talán tisztábban, vagy más megvilágításban láttatják történelmünk néhány fejezetét, és környezetünk megítélését. A magyarság, függetlenül attól melyik országban él, csak öntudatos, tudatos életvitellel, gondolkodással maradhat meg. Olvasó vagyok. Ifjoncként fenntartásokkal néztem, és különcnek tartottam az írással próbálkozó, vagy erre késztetést érző ismerőseimet. Emlékszem, mennyire meglepett, mikor egyik szomszéd fiú, aki játszótársnak nem volt elég vad, áthívott kis szobájába és rövid értekezést tartott Villonról. Tizenhét éves lehetett. Ma több verseskötetes költőnk, Kulcsár Ferenc. Olvastam rendületlenül tovább. Végigélveztem az elérhető ifjúsági irodalmat (hálistennek szüleimnek változatos, jó könyvtára volt), és kisfiú koromtól lapozgattam a Nagy Tolnait. Először a képeket nézegettem, majd a magyarázó szövegeket olvastam, később a szöveget.
Anyai
nagyapáméknál,
Kiskövesden
töltöttem
néhány szünetet kisiskolás koromban. Nagy, 3,5 m belmagasságú parókia (ott születtem), villany még nem volt. Nyáron hűvös volt bent, behajtották a hatalmas tölgy árnyékolókat. Nagyapám nem a szokásos meséket mondta, Oziriszről és Íziszről, görögökről, perzsákról, rómaiakról mesélt. Tőle örökölhettem teljes tudatlanságomat mindenhez, ami műszaki. A négy alapművelet feletti számtan a homály világát jelentette nekem is, igaz nem is volt rá szükségem soha. Nagyanyámmal magázódtak, ami ma már elég furcsán
26
hangzana. Bennem valami szép, valami nagyon elegáns maradt meg, a magázás szinte kizárta a durvaságot. Sándor, legyen szíves kapálja meg a tengerit. Csak nemrég hallottam édesanyámtól, hogy kislány korában őt is magázták, nehogy a faluban valakinek eszébe jusson őt letegezni. Tőlük tanultam meg römizni, még mielőtt olvasni tudtam volna. Negyedik játékos egy szomszéd néni volt, akinek néhai férje katonatisztként szolgált. Díszegyenruhája és díszkardja egy ládában állt, a kardot később hosszú, szívós könyörgés után megkaptam. Náluk figyelhettem meg a villanyáram nélküli, ház körüli munkákat. A háromnapos nagymosást, a kútba eresztett vajat, a tej szeparálását, a föld és állatok szeretetét, a szőlőművelést, kenyérsütést. Születésemkor a hatalmas udvaron ültettek egy eperfát, még ehettem róla. Láttam a kenderáztatást a Karcsában, majd a feldolgozását. Szentesben láttam
a
tollfosztást,
tengerihántást,
a
napraforgómag
kiverését, a cséplést, a szövést, a disznóölést, a szüretet, a préselést,
a
lekvárfőzést.
Ezeknek
a
közösen
végzett
munkáknak megvolt a századok alatt kialakult rendje, mély benyomásokat hagytak bennem. Milyen szép volt, mikor 3-4 család apraja-nagyja kora ősszel estefelé tengerit pattogatott. Tengeriszárból rakott tűzön, hosszú rúd végére erősített nagy bádogedényben pattogattak, mi pedig versenyezve szedtük a kiugrott pattit. Hallgattuk a történeteket, a falusi emberek jellegzetesen vaskos humorát, akik tudtak szegénységükben is nevetni minden érdekességen, ki tudtak figurázni minden
27
furcsa alakot, elszólást. Kölyökként élveztük, de természetesen nem tudatosítottuk, hogy ezek a jellegzetes paraszti életforma utolsó villanásai. Sok apró részletre emlékszem, de sok arc és név elmosódott azóta. megismerésének
Valószínűleg velem született a múlt
vágya,
ami
máig
tart.
Úgy
érzem,
tapasztalással és tanulással szereztem néhány tudásfoszlányt, amit talán az egyik utolsó olvasókorosztály érdekesnek tarthat. Nagyszüleim, szüleim, ha Patakról volt szó, átszellemültek. Sárospatak nekik szent hely volt, ami érthető, ha megnézzük kik jártak oda iskolába. Egyszer apámmal a főiskola nagykönyvtára előtt álltunk, mikor arra jött egy volt tanára, ha jól emlékszem Újszászy professzor. Érdekes látvány volt szigorú apámat látni, ahogy visszaváltozik diákká.
Sokszor
emlegette Marton nevű tanára vizsgáztatási szokásait, és találó mondásait. Apu a teológia első két évfolyamát Losoncon végezte, a visszacsatolás után Sárospatakon folytatta tanulmányait. Azt is elmondta milyen nehéz volt, sőt nem is lehetett megszokni a Csehszlovákiában régen elfelejtett nagyságoskegyelmes-méltóságos uramozást. Sokat mesélt az évszázadok alatt kialakult kollégiumi szokásokról. Sárospatak tette lehetővé rengeteg szegény gyerek iskoláztatását. Családunkból annyi gyerek járt Patakra, hogy egyik dédanyám házat bérelt a városban, három-négy unokája nála lakott, kosztolt. A papoknak és tanítóknak szerény, de biztos javadalmazásuk volt. Apai nagyapám, születésem előtt meghalt, nagymamámra emlékszem. Elég gyakran megfordultunk Kaposon. Két szembenéző
28
kis ház volt kiskaposi portájukon, gazdasági udvar és egy hosszú kert, amely lenyúlt a „Hadabudára”. Egyik házban nagynénim lakott, a másikban nagyszüleim. A házból az „Aradi vértanúk” kopott másolatára emlékszem, a tornácra, és a kapu melletti gesztenyefára. Akkor még külön emlegették Kiskapost, Nagykapost és Csepelyt. Kiskapos nyugati részén laktak a kolonisták. Nem messzire házuktól volt a református iskola, ott született édesapám. Az iskolát később lebontották, kertjébe épült a járáshivatal épülete. Nem lett belőle hivatal, mert a magyarság Tőketerebes
megosztása lett.
miatt
Ebbe
az
a
járási
épületbe
székhely
a
költöztették
tót a
mezőgazdasági technikumot, így a sors akaratából otthon érezhettem magam benne. Emlékeztem a régi iskola kerekes kútjára, aminek betöltésében középiskolásként résztvettem. Kaposra legtöbbször motorbiciklin mentünk. Apu, anyu, köztük öcsém, én a benzintartályon. Egyszer édesanyámmal biciklin mentünk Nagykaposra, 24 km volt, lehettem 7 éves. Többet kerekeztünk az árokban meg a mezőn mint az úton, amit akkor javítottak.
Sorsok
J
ellemző felvidéki sors édesapámé, aki a monarchiában született 1916-ban. Az alapiskolát Ungváron fejezte be,
majd a Munkácsi Kereskedelmi Akadémián érettségizett. Aztán a teológia Losoncon és Patakon. Végzett, pappá szen-
29
telték, majd rövid idő múlva kitört a háború. Gyakran emlegette utolsó találkozásukat fiútestvéreivel Kaposon. Ez már az USA hadbalépése után történt. Míg a humán beállítottságú többség biztos volt a németek győzelmében, Gábor bátyja (hadi gyárban volt főmérnök) figyelmeztette őket vigyázzanak magukra, mert ez a háború elveszett. Mosolyukra elmagyarázta, hogy ez a háború a technika háborúja, és egyegy amerikai gyár nagyobb kapacitással bír, mint az egész német ipar, nem beszélve a nyersanyagbázisokról. Kell egy kevés idő a fegyvergyártásra való átállásra, azután óriási fölényben lesznek, mint ahogy lettek is. 43-ban bevonult Kassára. Minden történelmi egyház papját együtt képezték ki a katonai alapokra. Tábori lelkész főhadnagy volt az orosz fronton. Ott aztán látta azt a hadviselést, amiről nem is álmodtak. Mikor nyolcvan éves anyó géppuskázik kéménye mögül a menetoszlopba, egyedül hagyva egy faluban. Ahol tizenéves lánykák aknát raknak le. Látni az elfogott magyar katonák megcsonkított holttestét, ablakokba kirakva. És temetni, alföldi magyar bakákat, 2000 km-re határainktól. S hogy még keservesebb legyen, olvasni a hátországban támasz nélkül maradt, megkárosított asszonyok panaszait, akiket megloptak az otthon dekkoló, basáskodó kishivatalnokok. Brianszkig jutottak, majd a visszavonulás Varsóig (már majdnem tényleges tisztek nélkül). Varsó mellett, egy ribizlibokrokkal beültetett dombról nézték a varsói felkelést. Elbeszéléséből tudtam meg, hogyan hagyták cserben a lengyeleket az oroszok.
30
Hogy vonultak vissza a városból, engedve a német megtorlást. Látott az égő Varsóból kijönni olyan nőt, aki őrülten, lábánál fogva húzta maga után halott gyermekét. Végiggyalogolták fél Lengyelországot.
A
lengyeleket
azzal
jellemezte,
hogy
halálosan gyűlölték a németeket, és halálosan rettegtek az oroszoktól. Onnan Ostrava és Bécs érintésével Magyarországra érkezett és leszerelt. Rövid idővel hazaérkezése után Nagykaposra is bejöttek az oroszok. Megúszta a lágerbe hurcolást, azért mert itthon is temetni kellett. Majd anélkül, hogy elvették volna, vagy lemondott volna magyar állampolgárságáról, jött Csehszlovákia. Hét évig állampolgárság nélkül élt, állami fizetés nélkül, mert nem vallotta magát szlováknak, aztán csehszlovák állampolgárként. Azok a lelkészek akik reszlovakizáltak, visszamenőleg is megkapták fizetésüket. Megérte még Csehszlovákia szétválását is, nehogy csak négy államban éljen egy 25 km átmérőjű területen. Nagyszüleim és szüleim életét, a trianoni diktátum tette rettenetessé. Mindnyájuk élete egy-egy regény. Apósomat Edelényben látta meg Isten szent napja. Nyilván megtetszett neki, mert olyan jó embert alkotott belőle, aki nem is tudott rossz lenni, akárhogy bántották. A sorsom szerencsés, mert ismerhettem, ő képviseli agyamban ma is a rendes embert. Mindenben humort látott, mindenkit felvidított, olyan embert nem ismertem, aki ne szerette volna. Asztalos lett, majd a magyar hadsereg bakája, aki az erdélyi harcok után Linznél, szerencséjére amerikai fogságba esett. Pesten keresztül hazaért, dolgozni kezdett és
31
nevelte három gyerekét. Anyósommal a semmiből házat építettek, éltek egy életet, amiben regényes elem nem sok volt, munka és tisztesség annál inkább. Méhészkedni is próbált, apámtól kapta segítségnek „Örösi” szakkönyvét. Próbálkozásának végét, sajátos stílusában mondta el nekem: „Késő ősszel kimentem a kaptárokhoz, mondom méheimnek. Mindent megadtam nektek, amire szükségetek volt. Azt hiszem jogos elvárnom az egyenjogúságot. Én levágtam a disznót, kolbász a füstön, betapostam a káposztát, krumpli a pincében, felkészültem a télre. Tavasszal én kimentem a kertbe, ők nem.” Így zárta le a méhészkedést. Jászón őt mindenki mosolyogva szólította meg. Természetes, hogy ezek a tények meghatározták és meghatározzák gondolkozásmódunkat. Nemzettudatunk sértetlen maradt, gondolkozásmódunkat hasonló sorsúak értik csak igazán.
Ifjúkorom
Gy
önyörű
helyen
laktunk
Szentesben.
A
parókia
szomszédság nélkül állt az Árpádkori templom alatt, a
domboldalon. Hatalmas telken, amit nem zárt el két nyitott kis és egy nyitott nagykapu. Alattunk a falu, fölöttünk a hegy. Ha kiléptem a kiskapun, többezer hektár szabad terület nyílt. Kőbányák, bányatavak, az Erős-erdő, az Ibolyás-ősmocsár, szőlők, pincék, gyümölcsfák, mind a miénk volt. Éltünk is vele, ma nem tudom megérteni, szüleink hogy bírták szabadvad-
32
ságunkat. Az a fűszeres illat, amit nyáron érezni a hegyen, biztosan másutt is van, én sehol nem éreztem még ugyanazt. Biztos, hogy őseink a templom melletti vörös agyagból vasat olvasztottak, a parókia kertjében sok salakdarabot találtunk. Az innen származó agyaggal tapasztották ki a Zemplén környéki fejedelmi sírokat. A kutatók Szepsiből hozott vörös agyagra gondoltak, mert a sokkal közelebbi Szentesiről nem tudtak. A parókiakertben talált édesanyám egy égetett agyagból készült fallikus sípot, kár hogy néhány éve nagy fájdalmunkra eltűnt, valaki elemelte. Minden évszakot a hegyen töltöttünk. Gyümölcs kora tavasztól késő őszig mindig akadt, elhagyott szőlők mezsgyéin, utak, ösvények szélén. Bent csak téli esték, és a büntetés tartott minket. Tudtunk minden madárfészekről. Lestük a tarvas fiókák növekedését. Tömegsportnak vettük a dinnyelopást. Nekem, a pap fiának elnézték a finnyásságot, hogy nem ittam ki a közösen kiszedett varjú és szarkatojásokat. Parittya (gumipuska) nélkül egy lépést sem tettünk. Az ágasa csak orgonafából készülhetett, max. 3 cm-re összehúzva a két ág, és sütőben kiszárítva. A gumija figyelmesen vágott biciklibelső volt, a tárat gyerekcipő nyelvéből vágtuk (öcséink cipőinek nem is volt nyelve), és méhészdróttal kötöttük meg. Sehol nem láttam ilyen, és ilyen pontos parittyát. Segített az is, hogy a hegyünkön, szinte teljesen gömbölyű köveket, percek alatt szedhettünk. Volt néhány gyereknek légpuskája (szabadon lehetett venni), de mélységes megvetésünk miatt, a hegyre nem hozhatták fel. Tudtuk,
33
melyik elhagyott pincében van szárnyasegér (denevér). A borospincéket egy vastag kőporrétegbe vágták, néhány belőlük 30-40
m
hosszú
volt.
Vaslemezekből
készített
rácsos
pinceajtók zárták, több mint 10 m-es, boltíves, kövezett falú lejáratok vezettek a pincékbe, amelyek állandó hőfokot biztosítottak egész éven. Akadt olyan is, hogy egyik ágának végén a fentről ásott kútba volt nyílása. A filoxéra és peronoszpóra pusztítása után maradtak üresen. Öcsém egy nagy eső után beszakadt szellőzőkürtő alatt, talált egy teljesen elfelejtett pincét. Szerveződtünk, összetartottunk, bandáztunk, falurészek szerint. Olvastunk is néhányan, sok, barátaimnak kölcsönzött könyvet, szüleim könyvtára bánta. Édesapám erre annyit mondott, nem baj csak olvassanak. Ugyanezt tette a felnőttekkel. Rengeteg kölcsönzött könyve nem került vissza. Villanyunk nem volt 53-ig. Addig petróleumlámpa, gyertya világított. Apám a híreket előbb kristály (két akácfa közt volt kifeszítve az antennája), később nagy világvevő telepes rádión hallgatta. Még most is a fülemben cseng (sajnos vagy 15 éve, más csengést is hallok állandóan), a szabad európa rádió hullámhosszainak felsorolása. Érdekes emlék az első mozi a leventeotthonból
lett
kultúrházban, amely
azóta
is
az
„Otthon” nevet viseli. A szerdahelyi mozis, fakarosszériás autójával hozta a generátort meg a vetítőt. Orosz, csehszlovák, sőt kínai partizánfilmek is rémlenek. Bent a légtért cigarettafüst, a padlót napraforgó maghéj borította. A film a szakadások és tekercscserék miatt, tényleg egész estét betöltő
34
volt. Vasárnap futballmeccs, néha vándorcirkusz, a majálison egy motorbiciklis fagylaltos képviselte a kinti világot. A csemegét a krumplicukor és a kocka alakú gumicukor jelentette. Anyai nagyapámat több hónapi kényszermunkára ítélték az árvai gát építéséhez, mert 38-ban ő fogadta a bevonuló magyar katonákat Kiskövesden. Ügyvédje tanácsára hogy egyszerűen tagadja le, azt válaszolta, hogy tagadjam mikor én voltam. Azt sem felejtették el neki, hogy segített a „Hangya”
szövetkezet
létrehozásában,
megtörni
így
a
felvásárlási árak monopóliumát, csökkenteni a parasztok teljes kiszolgáltatottságát. Állampolgárságot ő is csak 52-ben kapott. Apu egy angol biciklit kapott az egyháztól, hogy ki tudjon járni a leányegyházakba, Vékére, Bolyba, Zéténybe, Szinyérre. Jó, könnyű kerékpár volt, vagy 30 évig szolgálta a családot. Aztán csodák-csodája, 49-ben tudott venni egy 125-ös CZ motorbiciklit. Jellemző a korra, jogosítványának megszerzése. Királyhelmecen egy rendőrrel motorbiciklin megtettek 4 km-t oda meg vissza, ez elegendőnek bizonyult. Mikor apám megkérdezte hogy netántán autóra is megkaphatná-e a jogosítványt, a rendőr széles vigyorral ”sose lesz magának autója”, bepecsételte. Szüleim gazdálkodtak, használhatták egy ideig az egyházi földeket, állatokat tartottak. Később, mikor olyan beszolgáltatási kötelezettséget róttak ki, amik teljesíthetetlenek voltak, az állatokat beadták. Maradt a baromfi, galambok, nyulak, majd apám méhészkedni kezdett. 49ben összeszántották a földeket, és szövetkezetet alakítottak.
35
Néhány ellenkezőt Királyhelmecre vittek a rendőrök, és úgy megvertek, hogy rövid idő elteltével Kulcsár István bele is halt. Értük egy vasárnap délelőtt a falu férfiai mentek be, és hozták haza őket. Utána az „Új Szóban” megjelent egy cikk ”A templomban kezdődött” címmel, úgy, hogy a cikkíró valahol hallhatta a bombasztikus, reakciós hírt. Hogy ez egy pap, családapa, eltüntetéséhez vezethetett, gondolom ma is büszkeséggel tölti el, ha él. Úgy rémlik Szarka névre hallgatott. Ha apámnak a falu akkori vezetése nem igazolta volna, hogy aznap nem is volt istentisztelet, valószínűleg nem látjuk többé. Apám kereskedelmi középiskolát végzett, ismerte a könyvelés alapjait. A megalakított szövetkezetben egy ideig vezette a könyvelést, a hírhedt gumipitypangos időszakban. Az egyik szövetkezeti elnök, miután valami érthetetlen ukázra kérdeztek a tagok, azt válaszolta,”ne fíljetek szekerrel hozom nektek a pízt”. Nem hozta. Annyira nem, hogy a jól gazdálkodó szövetkezetek nem fizethették ki a munkaegységek szerint járó osztalékot tagjaiknak, mert azt az egység címén, a rosszul gazdálkodóknak adták. Az épülő istállók alapját 50 cm széles erdélyi forsnikkal zsaluzták, majd le se szedve, lánctalpassal mellétolták a földet. Leleszen, a szentesi előtt, elsőként hozták össze a szövetkezetet, a Latorca mellett rizsföldeket építettek. Még ma is látszanak az árasztásra készített csatornák, töltések. A propagandisztikus növénytermesztést a növények nem értették, csak a tankönyvekben maradt meg még vagy 15 évig, Micsurin és Liszenko nagyrabecsült neve. Édesapám 48 után
36
félelemből, elégette az orosz fronton készített többszáz képét, és a kint írt naplóját. Fényképeiből, amelyeket szép bőrtokos Zeiss gépével csinált és előhívott, csak néhányat hagyott meg, amelyeket támadhatatlanoknak ítélt. Kár, mert ma felbecsülhetetlen értékű dokumentumok lennének, sajnos akkor nem dönthetett másképp. Aztán megjelentek a titkosrendőrök. Hol a parókiára jöttek, hol aput hívták a községházára, az okok változatosak voltak. Nyomasztó volt. Jellemző volt a korra, ahogy az esperest, Kún Pista bácsit Helmecről hazamenet Kistárkányba motorbiciklijén megállították, és egy lefüggönyözött autóba tuszkolták. Bekötött szemmel majdnem egy napig utaztatták, majd egy cellába zárták. Meg volt győződve, hogy Oroszországba vitték, csak néhány hónap tárgyalás nélküli börtön után tudta meg hogy Kassán volt, miután egy fenyegetéssel elengedték. Édesapám is megtudta, hogy önkéntes vasútépítő munkára akar menni Szalánc környékére. Úgy tudott anyu csomagot vinni neki, hogy a személyvonat ablakából dobtuk ki. Emlékszem Sztálin temetésére. Az „Otthon” előtt, feketével bevont emelvényen volt a közismert aranyszínű gipsz mellszobor, a szomorú szöveget elfelejtettem, de annyiszor hallottam hasonlót, hogy tudnék belőle idézni. Rá egy hétre, ugyanez megismétlődött a csehszlovák párttitkárral, ő a moszkvai temetés után múlt ki gyanús gyorsasággal. Első olvasókönyveimben a mesék szovjet gyerekekről szóltak. A mese utolsó sora „apánk Sztálin” volt. Sokkal később jöttem rá, miért volt minden szovjet mesében kiemelt fontosságú
37
luxuscikként említve a „kalucsni”. Polgári védelmi gyakorlatot tartottak egyszer a futtbalpályán. Összecsődítették a falu férfilakosságát, majd elkezdte a járási polgári védelem, tömegpusztító fegyverek elleni védekezés instruktora: elvtársak, nem azír mondom, mer nem vón szabad magoknak mondani, de elmondom. Ha amonnan meglátik hogy gyün az atom, nemvón szabad mondani, de magoknak elmondom. Ha onnan (mutat nyugat felé) gyün az atom, magok lefeküdnek a fődre amarra. Nem vón szabad, de elmondom, a lábokat össze, mer gyön a nyomás. Oszt ha valaki elfelejti annak víge. Nem vón szabad.....mesélte apám mikor hazaért, és meglehetősen keserűen mosolygott.
Alapiskolánk öt osztálya, két tante-
remben tanult. A tanítási nap azzal kezdődött, hogy osztályok szerint felsorakozva meneteltünk, és indulókat énekeltünk. Az iskola mellett volt egy „Pusztának” nevezett homokos terület, itt köröztünk. Amiért kitérek erre, az a repertoár. A „Kossuth Lajos azt üzente” után, minden átmenet nélkül jött az „Elvtársak álljunk a gátra”, és tovább, hasonló rokondalokkal. Az egész tanítás hasonlóan meghasonlott volt, értem ezt az olyan tantárgyakra, ahol a történelem és irodalom szóba került. 45 és 50 között az oktatás csak szlovák nyelven folyt, bezártak minden magyar iskolát. Ezekből a korosztályokból, még középiskolába is alig jutott magyar gyerek. Az újraindított magyar iskolákban, nagyon kevés régi tanító tanított, legtöbbjüket elüldözték, elment, vagy kitelepítették. A többség a
38
képesítését gyorstanfolyamokon szerezte. Tiszteletükre váljon, hogy nemzeti tudatunk megmaradásáért, amit tudtak megtettek. Egyetlen negatív élményre ezen a téren nem emlékszem. Az alapiskola 6-8-adik osztályába Királyhelmecre jártunk. Az iskola neve volt a legérdekesebb elnevezés, amivel valaha is találkoztam. Magyarországon történelmünk nagyjairól nevezték el az iskolákat, Kossuthról, Petőfiről stb. Szlovákiában nem kaptak nevet az iskolák, kivétel volt a királyhelmeci. A mi iskolánk a takarítónéniről kapta a nevét, „Gerenyi néni iskolája” lett. Ő igazán nem tartozott a szlovák nemzet hősei közé, mégis iskolát neveztünk el róla. Az igazgató Tolvaj Bertalan volt, aki aztán 68-ban, Dobos László tárcanélküli miniszter munkatársa lett Pozsonyban. Már másnap jött a vicc. Miért nincs Dobosnak tárcája? Mert Tolvaj a munkatársa. A faluban a házak nagy része földes volt. A konyhában egy csikómasina, karosláda, asztal négy székkel. Az első szobában (elsőházban) két ruhásszekrény, és egy ágyneművel púpozott, ágytakaróval letakart ágy, közepén egy ülő, fodros-csipkés ruhájú porcelánbabával. Volt benne egy péterkályha, de itt nagyon ritkán fűtöttek. Ez az állapot a 60-as évek elején nagyon gyorsan megváltozott az egész Bodrogközben. Az emberek a munkahelyeken magasabb jövedelemhez jutottak, pénzt tudtak csinálni korai zöldségből, mézből, gyümölcsből, újkrumliból, szőlőből. Szinte minden házat átépítettek az akkor divatos, kb. 10x10 m-es manzardtetős típusra. Ezek
39
ugyan akkor még fürdőszoba nélkül épültek, de sokkal nagyobb kényelmet nyújtottak, az akkor még 3 és többgyermekes családoknak. 1962 táján egy tanulmányi kiránduláson végigbuszoztuk Pozsonyig az egész délvidéket. Akkor úgy láttam, hogy a magyarlakta terület leggazdagabb része a keleti volt. Emlékszem mennyire megdöbbentett a „Puszták népe”. Nehéz életről és munkáról igen, de olyan mérhetetlen nyomorról amit Illyés leírt, még elbeszélésben sem hallottam. Megfigyeltem az Anna néniket és Jancsi bácsikat. A Jancsi bácsik begombolt nyakú ingben, zakóban és kalapban jártak, dolgoztak, reggeltől estig. Akár kaszáltak, akár kapáltak ebből le nem vettek semmit, és amíg édesapám orrhegyéről minden kapavágásnál lehullott egy csepp verejték, ők időnként megtörölték nedves homlokukat. A munkavégzésük ritmusát mi megtanulni nem tudtuk, pedig nagy türelemmel tanítottak kaszálni, kapálni. Meg is tanultam, de azt a századok alatt célszerűsödött munkavégzést, amit ők tudtak, soha. Szíjjas, inas testük volt. Nagyon kevés testes férfi volt falunkban. A párttitkár igen, úgy fenn hordta az orrát, mint aki állandóan a szebb jövőt nézi. Így elemezte a politikai helyzetet „az oroszoknál, az igen, aki nem tetszett azt kilűttík”, komolyan sajnálva, hogy a mi elmaradott vidékünkön, „ű” nem „lűhetett”. 56 őszén annyira megijedt, hogy köszönt édesanyámnak. Azok a falusi asszonyok. Leírhatatlan, és főleg teljességgel érthetetlen, hogy azt a napi munkát amit ők végeztek, egy húsvér ember elvégezheti. Volt egy Anna néni, aki nekem máig a falusi
40
asszony mintája. Szikáran, sötét ruhában, fejkendőben, özvegyen, nevelte és taníttatta három gyerekét. Mindig kereste a műveltebb emberek társaságát. A legtöbb idegenből jött tanítónő, óvónő nála lakott. Hozzánk majd minden nap bejött, ha szüleim dolgoztak, azonnal beállt melléjük, ha ültek, leült. A szövetkezetben
még
nyugdíjasként
is
első
kapás
volt,
mosolyogva azon, hogy a fiatalasszonyok a háta mögött szapulják, mert tartani kellett vele a lépést. Szőlője a hegytetőn volt. A feljáró ösvény meredek volt, jókat liheg az ember, ha felér. Hányszor láttam kezében két veder vízzel, hátán tele permetezővel felmenni. Szánkat tátottuk, ezt kevés kisportolt fiatal bírta volna. És tudtak kacagni. Kifiguráztak minden arra érdemes embert meg helyzetet, jókat derülve rajtuk. Egyik asszonyt mentő vitte a kassai kórházba. A mentővel ment Dr.Gyimesi, később politikai renegát szerepét vállaló vadász. Útközben kisöbű puskájával lövöldözött erre-arra. Sokára értek Kassára, mire asszonyunk megjegyezte: „aszittem az lesz kiírva hogy nevijork”. Emlékszem talán első, de emlékezetes vonatozásomra, Kassára. Máig él bennem az a meglepő felfedezés, hogy ahol élünk, ott más, számomra vadidegen nyelven is beszélnek. Mihályiban felszállt a vonatra néhány tót asszony, beültek a szemközti négyesbe és nagy hangon beszéltek. Engem, a falusi kis kölyköt nagyon meglepett, hogy itt olyan emberek is vannak, akiknek nem értem a nyelvét. 1957 táján engedték meg a határátlépést Magyarországra. Hozzánk a legközelebbi határátkelő Sátoraljaúj-
41
helynél volt. Ott lakott édesanyám két nagynénje és keresztanyám is. Vékony legényke voltam. Mikor már átmehettünk hozzájuk, szüleim tettek róla, hogy valamivel jobban nézzek ki. Több harisnyanadrágot húztak rám, derekamra két lepedőt csavartak. Magyarországon akkor, és előtte is, mindenből hiány volt. Újhelyen csak bámultam a gyerekek szegényes öltözetét, pedig nálunk sem volt valami jajde. Mikor már akkorák lettünk, hogy elbírtuk a kévéket, a szövetkezetbe indultunk keresni egy kevés pénzt. Önkötöző gépek után raktuk keresztekbe a kévéket. Ott találkoztam először a valós élettel. Munkánkat munkaegységekben számolta el a növénytermesztés csoportvezetője. Kettesével dolgoztunk és a keresztek száma szerint kaptuk a munkaegységeket. Nekifogtunk keményen, hogy többet keressünk. Néhány nap múlva a csoportvezető közölte keresetünket, ami nem is hasonlított a teljesítményünkhöz. Lassítottunk. Később így lassított mindenki, az egész szocialista tábor. Otthon is segítettünk a kapálásban, de édesapám teljesen más szemlélettel motivált. Annyit mondott: egy nap négy sor tengeri, és te döntöd el mikor. Reggel hatra az aznapi munka elvégezve, hétkor már a bányatóban lubickoltam, mert reggel volt a legjobb a víz. Kevesen voltunk, a víz enyhén fodrozott, a levegő még kicsit hővös volt, és melegebbnek éreztük a vizet. Délutánra teljesen felforrósodott a kőbánya katlana, talán ez lehetett az oka, hogy majdnem minden nyáron megfulladt benne egy gyerek.
42
Apu a méhészkedést könyvből tanulta, és néhány évig nagyon jól jövedelmezett. Annál inkább, hogy a kaptárokat, kereteket, kaptármérleget telente a magtárból kialakított műhelyében eszkábálta. Olyan gépet szerkesztett egy 1,5 KWos villanymotorral, amely egy tengelyről köszörült, fűrészelt, fúrt, esztergályozott és darált. 54-ben átépítették a parókiát. Tavasztól télig a magtárban laktunk, az építkezésen szüleim sokat dolgoztak, az apróbb munkákat ők végezték. Első hasznos munkámat akkor végeztem, „U” alakra hajtogattam a stukatúrszögeket. Levágtam kombináltfogóval a szög fejét, és egy ötkilós súlyon hajlítottam. Azt hiszem akkor kaptam először dicséretet munkámért. Apám ezermester volt, műszaki megoldásainak csudájára jártak. Kútunk kb. 40 m-re volt a parókiától 7-8 m szintkülönbséggel. Apám drótkötélpályát épített, azon húzták fel a vödröket, amit a teraszon beöntöttek egy tölcsérbe, onnan a konyhai tartályba folyt. Szőlőt is műveltek, volt idő, hogy fél hektárt. Karózni, nyitni, kötözni, kacsozni, permetezni, kapálni ötször is, komoly munka volt. Itt-ott segítettek közeli emberek, asszonyok. A parókia kertjében is volt vagy négy ár szőlő, úgy ültetve, hogy augusztus végétől november végéig mindig érett valamelyik fajta, a Madlingertől az Otellóig. Mikor már lehetett kapni a rézgálicoldatot felváltó hatásosabb vegyszereket, apu elsőként a faluban, azzal permetezett. A parókia udvarán jártak fel a templomba az emberek. Egyikük megkérdezte, mert nem volt a szőlő levele megszokottan kékes színű, tisztelendő úr tetszett
43
már permetezni? Igen, mondta apám. Akkor maga már nem is igazi református, konstatálta a gazdaember. Édesanyám a semmiből főzés nagymestere volt. Paszulyból gesztenyepüré, főzelékek, gyümölcslevesek, mártások, sodók, baromfiból, házinyúlból minden elképzelhető változat. Apu 68 süldőnyulat vágott egyszerre, így változatosan lehetett elkészíteni. Finom volt, édesanyám úgy tálalt, ahogy mások sátoros ünnepeken sem. Az is igaz, volt mivel. Megmaradtak a Tarnócról örökölt evőeszközök és tartozékok. A belevaló megszerzése volt nehezebb. Aztán valósággá vált a hihetetlen, 59-ben autót vettek. Akkor az ár 50%-át vinkulálni kellett, az autóra meghatározatlan időt vártak. Aztán meglett. Kassán vette át a Wartburgot, akkor vezetett autót először. Két-három év szőlőterméséből és mézhozamából, összejött az ára. A falusi pártbizottság sokáig foglalkozott az üggyel, ugyan miből tellett a papnak autóra? Ők nem méhészkedtek, a szőlőt pedig értékes leve miatt nem adták el. Egy átlagos család el is fogyasztotta azt az 5- 15 hl bort, amit megtermelt. A gazdaember olyan szeretettel a feleségére sem nézett, mint a hordójára. Falunkban sok volt a kommunista. Egy szegény réteg (főként a kőbánya munkásai), és a nagyipar fejlődése miatt elszegényedő kisiparosok. A csábító elvek nemcsak a kisembert érintették meg. Nem először csapta be az emberiséget az egyenlőség, testvériség és szabadság jelszava. Hogy ez lehetetlen, éppen az emberi természet miatt, mindig később derül ki. A javak központi újraelosztása egy idő után gazdasági csődhöz vezet.
44
Az egyéniségek egységesítése, a tehetségek átlagosítása, érdektelenséget szül. A félelem, mindenki ellenőrzése, a besúgások, jól szervezetten, csendesen aláásták a századok alatt kialakult együttélést. Egyszer apám egy falubeli kommunistát Helmecről hazafelé jövet, felvett autójába. Az ”Erős„ nevű erdőben, felhúzott ablakok mellett az autóban, suttogva közölte, hogy az előző napi pártgyűlésen apám autóvásárlásával foglalkoztak. A parókiakertben volt egy régi pince, inkább verem. Ugyanő, egy alkalommal
apuval
beszélgetve
előtte,
így
fogalmazott
„tisztelendő úr, ha nekem ilyen pincém volna, nem állnám meg, azt mondanám, Feri bácsi gyöjjön be egy pohár borra”. Apám kedvenc mondása volt: azért állunk így,” mert hinni se merünk, meg nem hinni se nem merünk”. Aztán, az előre nem jelzett permetezésektől, kipusztult a méhek nagy része, lement a bor és szőlő ára. Az eladott kaposi ház árából, sikerült szüleimnek megvenni a parókia melletti telket, amire 61-ben házat építettek. Szüleim nagynéha Kassára mentek, általában akkor, ha a svájci egyház ajándékát, egy ruhára való szövetet vettek át. Ilyenkor beültek az Imperiálba ebédelni, mert ott ezüst evőeszközzel tálaltak. Tisztán a nosztalgia miatt tette ezt apu, hogy édesanyám érezzen valamit a múltból. Apám nem ebédelt ott, mert állítása szerint neki a nosztalgiát a Malom-utcai talponállóban elfogyasztott pacalleves jelentette. Nekem így mondta, mintha nem tudtam volna hogy miért teszi, és ezen is egy jót tudott mosolygni. A három fiú meg csak nőtt, indultak
45
középiskolába. Én 60-ban fejeztem be a nyolcadikat, és a lelkésznek kérvényt kellett írnia a helyi pártbizottságnak, ugyan engedélyezzék már, hogy fia beadhassa jelentkezési ívét a mezőgazdasági technikumba. Gimnázium, vagy más középiskola szóba se jöhetett. Leleszen felvételiztem a „Bagolyvár”-nak nevezett prépostsági épületben. Ott kapta II. András a hírt Gertrúd meggyilkolásáról. Felvettek. Azon a nyáron költözött az iskola Nagykaposra, én már ott kezdtem. A középiskola első osztályában kaptam meg először a fasiszta jelzőt. Emlékszem, sokkolt. Aki adta, nem sokáig tanított, útja egyenesen vezetett a pozsonyi pártközpont felé. Utána egyszer-kétszer összehozott vele a balsors, nem repestem az örömtől. Érettségim táján érte az épülő szocializmust az első gazdasági csapás. A fejetlen beruházások kimerítettek minden forrást, változtatni akartak, lanyhult a szigor, felvettek a főiskolára. Felvételi vizsgámon, mikor a bizottság ebédelni ment, szerencsémre
egyedül
maradt
a
legfiatalabb
vizsgáztató,
Bacsinszky Sándor (mellesleg testépítő európa bajnok, aki 68tól Svájc polgára lett), kassai magyar. Ő, a biológiai katalizátorok
kérdésnél
észrevéve
csekélyke
szlovák
nyelv-
tudásomat, nevemre célozva, Papp Laciról kérdezett. Tudtam. Aznap kaptam meg a jogosítványomat Nagykaposon motorbiciklire és traktorra úgy, hogy mire odaértünk a vizsgáztató rendőr az asztalt is pecsételte, olyan hathatós vendéglátásban volt része. A kassai internátusban négyágyas szobák voltak, és egy ajtóra rögzített lapra iratkozhattunk, kikkel akarunk lakni.
46
A szlovákot értettem ugyan, de ép mondat az nehezen jött ki. Olyan szobatársakat választottam, akiknél a nevük szerint esély sem volt arra, hogy ismerjék anyanyelvemet. Másnap jöttem rá, hogy kifogtam két ruszint, és egy terebesi fiút. Amilyen hosszú volt a szemeszter, tőlük egy mondatot sem hallottam irodalmi nyelven. Komoly hátrányban éreztem magam jó ideig, mert a rengeteg idegen szó amit használtak, azt hittem komoly műveltséget jelent. Nemsokára megvilágosodtam, rájöttem, hogy nyelvük szókincsének szegénysége miatt van ez így. Indulásnál sajnáltatni próbáltam magamat apámmal, hogy milyen nehéz is lesz a főiskola ilyen gyenge nyelvtudással. Ő erre röviden annyit mondott minden sajnálat nélkül, hogy a régiek elmentek Németországba vagy Skóciába és elvégezték. Kicsivel többet tanultak egy ideig mint a bennszülöttek, és ő engem ebben nem fog gátolni. Az első szemeszter után elmondtam neki, hogy jónéhány magyar osztálytársam kilépett, mert nem bírta a nyelvet. És tót diák nem lépett ki?- kérdezte. Dehogynem, sokan, válaszoltam. És amikor ők hazamentek, talán azt mondták szüleiknek, hogy nem bírtuk a nyelvet? Imígyen érvelt, le is zárta ezzel egy életre a témát. A Kassai Állatorvosi Főiskolán volt a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola kihelyezett részlege, az első két évfolyamot itt végeztem, majd hármat Nyitrán. Utána öcsémet felvették gimnáziumba, ez a kettős váratlan felvétel, szüleimet szinte sokkolta. Befolyásolta pályaválasztásunkat is, kisebbségi helyzetünk. Magyarországi emberek, rokonok sem értették, mert nem érthették azt az
47
önkéntes helyhezkötöttséget, amiben éltünk. Nekik nem számított, ha Miskolcról Szombathelyre, vagy Pestről Nyíregyházára kerültek. Ugyanazok maradhattak. Mi, ha magyarok akartunk maradni, csak olyan pályát választhattunk, amit magyarlakta területen betölthetünk. Ha egy magyar, szlovák területre került, ha ő és felesége nem is, gyerekei majdnem biztosan asszimilálódtak. Rengeteg olyan szakma, hivatás volt, amit magyar vidéken nem lehetett művelni. Szűkebb szakterületem az öröklődéstan és fajtenyészet volt. Ötödikes voltam, mikor megkerestek a Liptóújvári Méhészeti Kutatóintézetből komoly és előnyös állásajánlattal. Ha ilyet Magyarországon kapok két kézzel veszem, itt csípőből elutasítottam. Ezért, bizony lehetnék megrögzött, elmaradott stb., én itt itthon vagyok, őshonos vagyok, ez a föld az enyém, jogom van annak lenni, akinek születtem. Szüleim jövedelme nagyon kevéske volt, jött az eddig tartott állatokhoz, a kecsketenyésztés. A szomszéd telek megvásárlása után, a takarmányt meg tudták termelni. Szemes kukorica, lucernaszéna télire, meg amit a szabad domboldalon sikerült kaszálni és megszárítani. Leírom gazdálkodásuk kis részletét, mert tanmesének is megjárja, hogy az üzletből, a lehető legkevesebbet vásárolják. Nyáron a kettő-négy kecskénk (biztosították a család tej és tejtermékszükségletét), szinte kizárólag akáclevélen élt. Az akácgallyat a hegy korlátlan mennyiségben adta. Sarlóval meghúztuk az ágat, könnyen eltört, majd ponyvába tettük, megtapostuk, hogy a tüske ne szúrjon és
48
vittük az istállóba. Édesanyám naponta 4 ponyva akácot vitt le a hegyről, segíteni csak a nyári szünetben tudtunk. A kecskék lerágták a leveleket. Utána az ágakat levélmaradékokkal a nyulak elé raktuk, ők fehérre rágták. Aztán a megszáradt gallyak, igen jól szolgáltak gyújtósnak. A tengeri utolsó kapálását a terület egy részén nem végezték el, mert a magas növényzet között a gyom megnyúlt, és gyomlálással jó zöldtakarmányt adott. Szüleim sorsukat jó kedéllyel, nagy adag öniróniával viselték, panaszukra nem emlékszem. Az hogy pénz, nálunk soha nem volt téma. Szlovákul nem tudtak, értettek egy keveset. Ők itt születtek, itthon vannak, joguk van eldönteni megtanulnak-e egy idegen nyelvet vagy nem. A hatvanas évek vége felé, édesanyámnál egy régi oltás helyén, rákot állapítottak meg. Bekerült a kassai kórház onkológiai osztályára, ahol sokáig semmiféle kezelést nem kapott. Apu tanácsot kért pesti orvosrokonainktól, kivette a kassai kórházból és elvitte Pestre. Ott sugárkezelést és kemoterápiát kapott, unokatestvéremnél lakott. A gond az volt, miből honorálják a kezeléseket. Mindketten tudtak kézimunkázni, próbálkoztak már korábban is szőnyegkészítéssel. Kapható volt az ún. kongré alapszövet, amire csomózni lehetett. Apu rajzolta a mintákat, ő készítette szögekből a megfelelő tűket. A megrajzolt mintákat, régi gyapjú ruhaneműkből bontott fonalból csomózták. 60000 csomó volt egy négyzetméteren. Készítettek arab imaszőnyeg másolatokat, indiai mogul szőnyegek másolatait, egyiptomi falfestmények másolatait, honfoglaláskori
49
motívumokat, vallásos témájú szőnyegeket. Ötletük fényesen bevált. Szőnyegeik helyettesítették a pénzt, sok pénzt. Anyu évente több hónapot töltött Pesten, és kb. ötéves kezelés után kimondták, hogy egészséges. A csomózás maradt, a minőség javult, bár az alapanyag műszál lett. Minden ellenszolgáltatást szőnyeggel tudtak le később is, és nekünk is jutott jónéhány. Templomunkat holland lelkészek is látogatták. Természetesen a parókián álltak meg először, megcsodálták ők is a szőnyegeket. Venni akartak belőlük, vettek is. Visszajáró vásárlók lettek, bizonyos témájú szőnyegeket rendeltek is. Így jutottak szüleim néhány guldenhez, ebből tudtak a kassai Tuzexben (valutás üzlet) vásárolni pár hiánycikket. Egy szőnyeg elkészítése hónapokba telt, ezekből szüleimnek hálistennek elég jutott. Édesanyám betöltötte nyolcvannyolcadik évét, látása gyenge, de azért leszámolós mintájú szőnyegeket még ma is csomóz. Még nem voltam 14 éves, mikor középiskolába mentem, ahol mindenki bentlakó volt, még a helybeliek is. A fegyelem, egy sokkal régebbi világot idézett. 24 km-re voltam Szentestől, a karácsonyi szünetre másodszor indultam haza szeptembertől. Érdekes társaság jött össze Szenctől, Ágcsernyőig. Minden tájszólás képviselve volt. Rengeteget sportoltunk, minden diák vagy hangszeren játszott, vagy táncolt, vagy énekelt, vagy mindben résztvett. Kb. százan voltunk négy osztályban, és csak egyetlenegy kisgéresi fiú maradt ki minden kultúrcsoportból. Volt egy 33 tagú szimfonikus zenekarunk, több
50
tánczenekar, fiú, lány és vegyes népizenekar. Egyik tanárunk Bohony Ernő, Jókáról származott, felesége Mária néni, ifjúkorában színésznő volt. Kémiát, fizikát, számtant tanított, de főként a kultúrcsportokkal foglalkozott olyan odaadással és kitartással, hogy mély tisztelettel tudok csak emlékezni rá, pedig de sokat megmosolyogtuk, szidtuk. Háromnegyedévre kémiából négyest kaptam. Felsőseink kiokosítottak, gyorsan találtam egy enyhén repedt furulyát. Viasszal betömtem, fújogattam, míg egyszer meghallotta. Valami fogalmam volt a zenéről, mert otthon a szüleim parancsára gyakorolnom kellett acélvázas pianínónkon, de akkor a foci győzött. Erre a hangszerre akkor nem volt szükség, kaptam egy esz-klarinétot. Félévre kémiából egyesem lett. Aztán b-klarinét, majd b-tenor szaxofon. Megpróbáltam az akkor divatba jövő gitárt is, mindezt kottaismeret nélkül. Ebből a zeneileg képzetlen társaságból csinált Ernő bácsi zenekarokat, énekkart, tánccsoportot. Így jutottunk el telente műsorainkkal Bodrogköz legtöbb falujába. Internátusunkban egyetlen táskarádió volt, a Gergely Karcsié, hálistennek a mi szobánkban. Éjjel két óra körül elég tisztán bejött a Rádio Luxembourg, és benne a Beatles. Zenéjüket az állami adók nem közvetítették, onnan tudtunk létezésükről, hogy szidták őket, ez keltette fel érdeklődésünket. Péntek és szombat éjjel volt erőnk rádiózni. Az iskola olyan elfoglaltságot biztosított, hogy talán egyetlen középiskola volt a miénk, ahol senki sem cigarettázott. Nem azért mintha nem akart volna senki, sőt a 18 évnél idősebbeknek szülői beleegyezéssel enge-
51
délyezték volna, egyszerűen nem volt időnk rágyújtani. Reggel hatkor ébresztő, reggeli torna kint, -5 fokig meztelen felsőtesttel. Tanítás után sport, zene, körök. Öttől hatig stúdium a tantermekben, vacsora, majd héttől kilencig stúdium. TV-t csak hétvégén nézhettünk a folyosón, közösen. Tisztálkodás, tízkor lámpaoltás. Ha valamelyik szobában ezt elfelejtették, az egész társulat pizsamában 4 büntetőkört futott az iskola körül. Csak szombaton nem volt stúdium, vasárnap 9-11 között már igen. Ezt az időt szinte teljesen olvasásra fordítottam. Mikor a nevelő belépett az osztályba ellenőrizni, mindig ugyazzal a mozdulattal, egy fordulattal zárta be az ajtót. Ekkor csúszott be a könyvem a padba és hajoltam figyelmesen füzetem fölé. Gyakran szerveztek az akkor nagyon sikeres TV műsorok nyomán, „Ki Mit Tud” és „Ki Miben Tudós”, iskolai vetélkedőket. Harmadikos voltam mikor csodák-csodája, kéthetes magyarországi tanulmányutat intéztek el tanáraink, minisztériumi különengedéllyel. Két autóbusszal, sátrakkal mentünk Tokaj, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Makó, Szeged, Izsák, Dunaföldvár, Siófok, Budapest útvonalon. Én már három évvel korábban, szüleimmel részt vettem hasonló körúton, akkor várakat, múzeumokat, most istállókat, ültetvényeket néztünk. Ennek ellenére, felejthetetlen út volt. Ahol ránkesteledett, felvertük a sátrakat egy réten, tűzrakás, vacsora. Nádudvaron volt az ország egyik leghíresebb gazdasága. A TSz elnöke két busz diákot várt Csehszlovákiából. Felkészült, tolmáccsal
fogadott
minket.
52
Magyartanárunk közel
két
méteres volt, a busz lépcsőjén állva szemrebbenés nélkül végighallgatta a tolmácsolt üdvözlő szöveget, majd elnézést kért ékes magyar nyelven, hogy nagyon sajnálja, hogy a szlovák szöveget a hallgatóság nem értette stb. Az elnök megölelte, utána megmutatott egy baromfitelepet, éti csigával teli akácossal körülültetve. Aztán mi lepődtünk meg, mert olyan cigányzenés díszvacsorát kaptunk, mintha valamilyen országos küldöttség lennénk. Szegedtől északra, egy este a szokásos módon vertük fel sátrainkat az útszéli réten. Nemsokára egy idősebb ember állt meg mellettünk, és meghívott minket tanyaközpontjukba. TV-jük is van, mondta. Nálunk akkor már szinte minden családnak volt, ott még nem. Aztán a TV nézésből nem lett semmi, mert bográcsgulyás volt a folytatás, könnyeztünk a paprikától, bor is került, a hangunkat is megeresztettük. Ez volt az utolsó olyan kirándulásom, amikor még nem voltak kijelölt kempingek, szabadon táboroztunk ahol tetszett. Egy koronáért 1,70 forintot kaptunk, egy komoly ebéd a vendéglőkben kb. 8 forintba került. 16 éves Krőzusok voltunk. Siófokon a Fogasban fogast ehettünk, ezt csak harminc év múlva ismételhettem meg. Pesten még egy pulóvert is vettem magamnak, megkerestem egyik egyetemista unokatestvéremet, megnéztünk egy Honvéd-FTC meccset is. Ahogy a kispesti villamosra vártunk, az egyik kocsiban egy ásító férfire figyeltem fel, megismertem, a nagykövesdi lelkész Izsák Jóska bácsi volt, mint később megtudtam, sok NB I-es mérkőzésre utazott Pestre. Az első magyar futballcsapatot apám nyakából
53
néztem meg Nagykaposon, 56 vagy 57-ben. A Tatabánya vendégszerepelt, az igazi értéke a meccsnek Grosics Gyula volt. Egyik félidőben a kaposi csapatban védett. Az Aranycsapat angliai győzelméről nem sokkal azelőtt mozifilmet nézhettünk. Nem is számított fiúnak, aki a csapat összeállítását ne tudta volna. Felejthetetlen a „Barátság kőolajvezeték” megnyitása, ahova zenekarunkat meghívták forradalmi dalokat játszani. Ami addig elképzelhetetlen volt, az orosz határ tiltott zónájába engedtek, pódium, szövegek oroszul meg szlovákul. Aki hallgatta, az mind magyar volt. Ami igazán megmaradt bennem az a kárpátaljai gyerekek egyenruhája, meg az orosz szónok széles pantallója, és ukrán kivarrott gallérú inge. Aztán jött egy fuvallat és mindenki láthatta az orátor dróttal befűzött cipőjét. Zenekarunk minden május 1-én reggel hatkor, egy traktor vontatta pótkocsiról ébresztette a dolgozó népet. Aztán a kötelező felvonulás CsISz ingben, hallgattuk délutánig a szocialista fejlődés útján elért óriási sikereket. A köznép boldogan fogyasztotta, a csak ezen a napon árusított pilzeni sört és banánt.
Transzparensek tömege mindenfelé. Való-
színűleg több textilgyárnak adott munkát az erre való vászon szövése. A nyolcvanas években üzemeink a felvonulásban résztvevőknek napidíjat fizettek, külön premizálva a transzparensek cipelőit. Szpartakiádokat is szerveztek, mint minden kötelező tömegrendezvénytől, ettől is undorodtam. Kimenőnk nem volt, nagyon sokat olvastam és asztaliteniszeztem. Ez is hobbim maradt máig. Származásom, gyerekkorom és olvas-
54
mányaim, egy életre meghatározták nézeteimet. A világ változik körülöttem, kívülről nézve biztosan igen, belülről biztosan nem változtam. Szeretek minden szépet és jót, tisztelem a munkát, elismerem a teljesítményt. Megszállottan szeretem nemzetemet, és ugyanígy nem szeretem bántalmazóit. Rövidebben nem tudom okát adni miért is döntöttem úgy, hogy néhány dologról megírom véleményemet. Nem történelmet akarok írni, csak olyan dolgokról véleményt mondani, amire eddig nem figyeltek fel, amit máig elhallgatnak, vagy nézetem szerint hamisítanak. Ezek után nem várhat senki tőlem úgynevezett objektív szemléletet. Szeretem a vitákat, szeretem a szőrszálak hasogatását. Tanulni lehet belőle, előre visz.
Felnőttem
1970
-ben diplomáztam Nyitrán, állattenyésztő lettem.
Dolgoztam,
dolgoztunk,
sokat
dolgoztam, sokat dolgoztunk. Voltak kivételek. Kevésért dolgoztam, kevésért dolgoztunk. Itt is voltak kivételek. Ennek ellenére nincs okom panaszra, szerettem a munkámat és megismerhettem rengeteg rendes, értékes embert. És megismerhettem rengeteg lusta és hazug embert is. Megismerhettem a kommunista ember minden alfaját, az egyszerű átemelttől a pénzért besúgóig. A párttagocskától a Központi Bizottság tagjáig. Megváltoztam. Elég impulzív alaptermé-
55
szetemen, munkám érdekében változtatnom kellett. Édesapám meghallgatta egy alkalommal tárgyalási stílusomat, majd otthon, azzal kezdve, fiam te hülye vagy és elmagyarázta miért. Megpróbáltam
felfelé,
lefelé,
fényesen
bevált.
Annyira
megszoktam ezt a stílust, hogy néhány év múlva egy nagyon nyugodt, halk ember benyomását keltettem. Nagyon sok sikerélményem volt, csalódásom hálistennek sokkal kevesebb. Sokat segített Xenophon. Az embereket pénzzel aránylag egyszerű érdekeltté tenni, de azt hogy ezt hogy lehet elérni anélkül, Kürosztól tanultam. Nehéz munkám volt. Az állattenyésztés 365 napos. Soha nem volt szabott munkaidőm. Kezdtem este 11-kor, reggel fél háromkor, hétkor. Munkám első öt évében nem volt szabad szombat, nem volt jogos szabadság. Ebben a sztresszes darálóban a túlélést az olvasás segítette. Ha tehettem, hazaérve hasra feküdtem, visszaszaladtam párezer évet, kiestem a mindennapokból. Ebben az időben vált számomra élvezetessé a történelmi könyvek olvasása, kezdtem látni az összefüggéseket. Ha Egyiptomról olvastam, tudtam mi volt akkor Kisázsiában, Perzsiában, Görögországban. Munkánk eredményét, mert volt az is, táborunk orosz vezetése összeszedte és eljuttatta Vietnamba, Kubába, Kóreába és ahova akarták. Nekünk annyit hagytak, hogy egy házaspár élete munkájával építhetett egy házat és vehetett egy autót. Ezt szinte mindenki megtehette, ha többet szerzett, nagy baja lehetett. Pedig a folyamatos lopkodást tudatosan engedték, nem is nagyon büntették, de számon-
56
tartották és ezekkel az emberekkel aztán azt csináltak, amit akartak. Ezekkel végeztették a piszkos munkákat, belőlük szervezték besúgóikat. Falum 1100 lakosú, 35 besúgóról tudok biztosan, ehhez jöttek a kiemelt pártkáderek meg a határőrök, rendőrök, segédrendőrök. Ha egy magyar az USA-ba költözik, néhány év múlva szemmel láthatóan szögletesedik a férfiak feje. Nálunk is kialakult a pártvezetők egyenfeje. Nagy tokás fej, a nyak hátsó részén minimum két redő. Ritka volt a kivétel, azt is azt hiszem betegség okozta. Öntelt, enyhén lenéző arckifejezés. Éreztették, mi mindent tudunk és főleg mindent látunk. Annyit költöttek a világ meghódítására, hogy mikor az amerikai vezetés egy őrült fegyverkezési versenyt kényszerített rájuk,
gazdaságilag
teljesen
összeroppantak.
Éltünk
és
hallgattunk. Nagyon kevesen mertek más nézeteket kimondani, vagy leírni. Nem mertem én sem. Kevés ember merte kockára tenni családja jövőjét. Nagyon tiszteltem a Duray Miklósokat, de bevallom bátorságukat majdnem felelőtlenségnek tartottam. Tudtam, hogy kommunistáink a múltról, a jelenről és a jövőről is hazudnak. Az eddig ismert világ leghazugabb, de legsikeresebb propagandagépezetét építették ki. Hogy mennyire sikeres volt a suttogó propagandájuk a lengyel helyzetnél, szinte letaglózott. Lengyelországban üresek lettek a boltok. Mezőgazdaságuknak közel 90%-a magánkézben volt, de olyan felvásárlási árakat szabtak meg, hogy parasztjaik a semmiért nem termelhettek. Jártam akkoriban Lengyelországban, a paraszt csak a család ellátására termelt.
57
Pedig szép munkát végeztek a földeken, olyat nálunk soha nem láttam, hogy még a levágott marharépafejet is zsinórra fűzve szárítsák takarmánynak, kerítésükön. Látszott állataikon, hogy csak a család eltartására tartják őket. Munkabeszüntetések kezdődtek, megalakult a Szolidaritás, nagy bajba került a lengyel kommunista vezetés. Pár nap múlva hallom a kisemberek szövegét. Persze hogy üresek a boltok Lengyelországban, ha sztrájkolnak, ha nem dolgoznak. Sőt a lengyel bányászoknak vagonszámra küldtük a zsírt, a szalonnát. Ezt a hazugságot olyan simán beadták népünknek, mintha nem az üres boltok miatt kezdődtek volna a mozgalmak. Pártgyűléseken elmagyarázták a lengyel helyzetet, célozva arra, hogy ez nálunk is előfordulhat, ha elégedetlenkedni fogunk. Kinyílt a párttagok éles szeme és indult a gépezet. Másnap mindenütt az „aki nem dolgozik, ne is egyék” változattal lehetett
találkozni.
Nagyon-nagyon
sajnáltuk
akkor
a
félrevezetett lengyel dolgozót. Aztán 1989-et írtunk. Indult a keletnémetek körutazásos menekülése. Sokan falunkon keresztül lépték át a zöldhatárt. Trabantjaikat, Wartburgjaikat a mezei utakon hagyva, gyalog osontak át az erősen őrzött határon. Előttem van a helyi segédrendőrök arca, tükröződött rajtuk a hősies helytállás izgalma, mikor arról számoltak be, hogy találtak egy elhagyott keletnémet autót és a tulajdonos valószínűleg határsértő. Újratemették Nagy Imrééket. Néhányan a szövetkezet gazdasági vezetéséből szabadnapot vettünk ki, hogy egy ott lakó társunknál megnézhessük az eseményt a
58
TV-ben. Tudtuk, hogy a pártkáderek kiválasztottai üzemi kocsikon mentek Pestre meglesni és bejelenteni, ki az a felvidéki magyar, aki az eseményen részt vett. Az ilyen megfigyelésekről azért tudtunk, mert ezt csinálták minden nagyobb egyházi összejövetelen is. Mostanában derült ki, hány magyarországi besúgó éberkedett ott. Érdekes lenne megtudni a környező országokból ugyan hány kisebbségi magyar besúgó tette ugyanezt. Megismernénk a tömeg nagy részét név szerint. Irodámban a szekrény mögött lapult egy intarzia, Lenin szögletes vonásaival. Kapcsolatban voltunk kárpátaljai szövetkezetekkel, akiktől minden találkozáson, fa madarakat vagy intarziákat kaptunk ajándékba. A szekrény tetején sas, amit turulnak is nézhettünk, mögötte Lenin elvtárs magányosan. Figyeltük az erdélyi híreket, aláírásokkal igazoltatták, hogy mélységesen elítéljük a Panoráma műsorát. Ezt már bátorkodtam megtagadni. Jött szamizdatban George Orwell. Egyetlen könyv, pedig sokat próbáltam, amelynek jobb a szlovák fordítása, mint a magyar. Maga a könyv óriási, de csak nekünk, keletieknek. Ezt egy állatorvosunk hozta, akit nem merek barátomnak nevezni, mert távolságtartó mánta-német volt. Igen rendes ember, kár, hogy a hazug világ amiben éltünk, meggátolta emberibb kapcsolattartásunkat. Aki nem élte meg tudatos emberként a judeobolsevik világot, az ebből nem érthet semmit. Az a jól megalapozott véleményem, hogy az egész fehér világban, azokat az embereket akik még nem feleltek jelesre Szolzsenyicin, Orwell, Henry Ford, meg a Kom-
59
munizmus fekete könyvéből, házi őrizetben tartanám a sikeres vizsgáig. Máig rengeteg ember fájdalmas tudatlansággal néz közelmúltunkra, iszonyatos a máig ható propaganda sikere. Karácsony estéjén falumban csoda történt. A „Kárpátok géniusza” és a „legbölcsebb asszony” még fél napot élt, csendes este volt. Megszólalt a községi hangszóró és felhangzott a székely és a magyar himnusz. Nyíltak az ablakok, bizony elérzékenyültem. December 27-én, öt élelmiszerrel megrakott teherkocsival indultunk Kolozsvárra. A román határon még segélynyújtáskor is, a beidegződött szemtelenkedés háborított fel. Minden kereszteződésen géppuskafészek, az úton szinte összefüggő kocsisor szállította a 90%-ban Magyarországról érkező segélyeket. Milyen hamar elfelejtették ezt a románok, pedig nekik is jutott belőle jócskán. Azt is megtették, hogy egy kenyérszállítmányt üzletbe vittek és árulták. A szállítmányunk szétosztását Tőkés László édesapja intézte. Egy kocsinkat egy református parókián, egyet egy plébánián, hármat gyermekek intézeteiben rakodtuk ki. Egy szép téli napon irodámban kiemeltem a szekrény mögül Lenint és egy fotelba tettem. Sokszor összefutottunk munkatársaimmal általános tereferére, most hozzám jöttek. Na, mutatok a fotelre, most már szabadon nézhetjük az egyik legnagyobb tömeggyilkost. Olyan csend lett, hogy megijedtem. Aztán halkan megszólaltak, hogy Lenin elvtárs nem, Lenin elvtárs jó elvtárs volt, honnan veszek ilyeneket. Sztálin volt a nem jó, de ő sem tömeggyilkos, csak hibás elvtárs. Megdöbbentem.
60
Felnőtt
emberek,
nagy
részük
főiskolával.
Azelőtt
azt
képzeltem, hogy azt amit én tudok, más is tudja, és mert én sem mertem ezekről beszélni, ők sem mernek. Meg sem fordult a fejemben, hogy fogalmuk sincs az oroszországi judeobolsevik rémtettekről, a finn háborúról, Katyinról, 56-ról stb. Apám elmondta Katyint, otthon olvastam Gábor Árontól a „Láttam a finn csodát”. Szolzsenyicint szamizdatban olvastam, sőt az ”Ivan Gyenyiszovics egy napja” könyvét valami félreértés folytán 68 körül kiadták magyarul. Apu azonnal megvette, ha jól emlékszem az NDK-ban nyomták. Lassacskán elkezdtem félni. Mit tud, hogyan látja a világot a kisember, ha a magasabb végzettségű emberek (és rendes emberek), mi mindenről nem tudnak. 90 előtt világosan láttam, milyen lépésekkel lehetne a mezőgazdaságot
nagyon
gyorsan
újjászervezni.
Aztán
fokozatosan elhomályosult a látásom, és mikor megismertem nagyon sok ember véleményét, vak lettem. Be kellett látnom, hogy az, amire azt gondoltam mindenkinek ösztönző és jó lesz, két rétegnek nem kell: a vezetésnek és a vezetetteknek. Így lettem vállalkozó. A kivülállók szemében bátrak voltunk hogy vállaltuk az akkor természetes gyanúsításokat, közútálatot. Lehet hogy bátrak voltunk, de a túlélési vágy is dolgozott bennünk, mert az akkori mezőgazdasági középvezető, rövid életre volt ítélve. Minden kollégám, már aki komolyan vette munkáját,
szívbeteg
lett.
Nekem
is
volt
infarktusom,
értágításom. Szerencsés voltam, mert akadt egy társam az induláshoz. 10 évvel fiatalabb, briliáns közgazdasági fejjel.
61
Egymásról keveset tudtunk, a másik szakmai tudásának elismerése elég volt a bizalomhoz. Aztán lassan de biztosan lezajlott a gazdaság magánosítása. Köztulajdonhoz elsősorban kommunista és titkosszolgálati kapcsolatokkal, klientelizmussal, korrupcióval, csalással lehetett jutni, keveseknek tudással, tehetséggel.
Észrevételeim
N
em tudom hazámnak nevezni a mai gyökértelen, csalással, rablással, aljas visszaélésekkel kialakított
műországot. Ahol bűnösnek születtem, és érvényes törvényei szerint ma is megillet a kollektív bűnös jelzője. Az én hazám az az ország, amelyet őseim foglaltak el, határait kialakították, lakták és építették. Észrevettem nyelvünknek egy olyan csodáját, amely határkövek, mezsgyék nélkül teljes pontossággal jelöli ki határainkat. Sehol nem találkoztam ezzel a megközelítéssel, így magamnak tulajdonítom a felfedezés jogát. Helységneveink nagy része közvetelenül honfoglalás utáni. Településszerkezetünk akár nemzetségi, akár fejedelmi-királyi tulajdonon jött létre, egy-két emberöltő alatt kialakult. I. István törvénye a templomépítésről ezt igazolja. Újabb településnevek a gyepűvonalakon kívül keletkeztek. A gyepűk kiépítésénél, egy teljesen ésszerű szempont érvényesült. A honfoglalás utáni évtizedek hadjáratainak iránya nyugati és déli volt. Észak és kelet felé értelmetlen lett volna, hiszen arrafelé olyan ország
62
ahol zsákmányra lehetett volna számítani, nem volt. Hogy az őrzéshez kevés harcos is elegendő legyen, ezért, és nem az esetleges támadásoktól félve, alakítottak ki állandó védelmi vonalakat. Mivel nem is jött komoly keleti támadás, felszámolták az első gyepűt és a természetes határokon levő országhatárra tolták ki a második gyepűvonalat. Amilyen következetességgel számolták fel az első gyepűn kívüli gyér népességet, ugyanígy történt a második gyepűvonalnál is. Utána következett az első és második gyepű közti lakatlan terület benépesítése. A székelységen kívül, csak idegeneket telepítettek ezekre a területekre. Nagy csoportokban német népességet, folyamatosan szlávokat és oláhokat. Ha arra a kérdésre felelünk: hova?- a magyar területeken két ragot használunk: ba, be, és ra, re. Tehát megyünk Gyergyószentmiklósra, Kézdivásárhelyre, Eszékre, Szabadkára, Zsolnára, Poprádra, Munkácsra, Máramarosszigetre, Lendvára, Nándorfehérvárra stb. Megyünk Nagy és Kisszebenbe, Esztergomba, Debrecenbe is. Ellenben határainkon kívül, vagy inkább azokon a területeken amiket nem tartottunk magunkénak, a hova kérdésre a válasz mindig a: ba, be. Krakkóba, Mexikóba, Berlinbe, Zágrábba, stb. Azoknál a helységneveknél is, amelyeknek magyar nevet adtunk ugyanez a helyzet. Boroszlóba, Bécsbe, Prágába, Velencébe stb. Ha így körülmegyünk medencénken, tökéletesen megrajzolhatjuk helységneveink ragozása szerint azt a határt, amin belül van a hazám. Az
63
pedig, hogy ezt ma milyen országnak hívják, vagy mi van a táblákra írva, zavaró ugyan nagyon, de teljesen mellékes. Jó lenne, ha ez a felfedezés kinyitná a magyar állampogárok szemét. Ne csodálkozzanak, ha magyar szót hallanak a mai határokon kívül, hálistennek ilyenek évről-évre kevesebben vannak. Ennél természetesebben semmi sem mutatja igazi határainkat.
Ezt
nem
húzták
idegen
hatalmak,
ez
a
nyelvünkben rögződött kitörölhetetlenül. Aki nem tudja mi az övé, azt sem tudhatja, mit loptak el tőle. Sok nyelvészeti fejtegetést olvastam. Volt amivel egyetértettem, volt ami felháborított. Jellemző tudósainkra, hogy erre a szemünket kiverő, fülünknek természetes, területmeghatározó ragozásra nem jöttek rá. Valószínűleg azért, mert minden idejüket elvette szavaink,
helységneveink
idegen
eredetének
tudálékos,
spekulatív bizonygatása. Hallom a magyar TV-ben, hogy Tokaj, az szláv eredetű név. Ezt olyan simán, teljes bizonyossággal mondják, mintha igaz lenne. Olvasom egy szlovák írásban a Tokaj szó a szláv „stokaj” összefolyás szóból ered. Csakhogy az összefolyás az „sútok”. Na most, ha ebből el lehet jutni a Tokajig, vagy számítógépes variálás kell, vagy rosszindulatú spekuláció. Akkor ugyan miből lett a Miskolc melletti Kistokaj. Nem kevésbé érdekes Pécs, amely szabvány szerint szláv eredetű szó. Mert ugye a „pec”az sütő vagy kemence, ettől kézenfekvőbb érv nincs is. Csak azt nem értem, hogy miért pont ők nem nevezik így. A csehek lefordították Pécs német nevét, az „Öt templom”elnevezést. A Pest is a „pec”hozadéka, vagy nem.
64
Hogy a pest égetőt-kemencét jelentett az biztos, de azt hogy szláv eredetű az annyira biztos, mint nem. Zemplén is szláv szóból ered, mert a „zem” az földet jelent. Igen azt jelenti, de mit jelent a ”plén”. Nem tudjuk, de nem is érdekes, ott van a „zem”. A Balaton, szerintük és a mi kisokosaink szerint is, természetesen szláv eredetű. Blatenské jazero-ból (ami azt akarja jelenteni, hogy Sáros tó) vettük át slendriánul, mert elmaradott nyelvünk alkalmatlan volt a helyes kiejtésre. Az meg senkit sem érdekel, hogy a hevesi Balaton község mikor volt „Sáros tó”. Lehet, hogy azért kapott ilyen nevet, hogy csapdába ejtse a szlovák és a magyar nyelvészeket. Van a Szepsi síkságon egy vízfolyás, amely az Ida patak vizét vezeti a Bódvába, a Kanyapta. Régen a Nagyida és Torna között elterülő síkságot nevezték így. Az Ida patak elmocsarasodott területét lecsapoló ásott csatorna is ezt a nevet kapta. Ez aztán megmozgatta a lelkes szlovák agyat, jött is a megoldás. Hallotta a benszülöttektől Alsóláncon, hogy régen a kendert vízben áztatták. Jó nyom gondolta, mert ugye ha tótul a kender=konope, az áztatás=máčanie, akkor a kenderáztató lehetne konotope, ez meg már majdnem Kanyapta. Leírva az eredmény a következő: a Kanyapta elnevezés szláv eredetű....Ha akarom nincs név, nincs szó, amelynek szláv, görög vagy baszk eredetét ne tudnám kiötleni. Elég egy betű, aztán a mese. S mivel nyelvészeink egymást túllicitálva igyekeztek szavaink idegen eredetét bizonygatni, a módszer sikeres lett. Természetesen átvettünk szavakat. Nemcsak mi, mások is, sőt
65
tőlünk is vettek át. A szlovák logika szerint a Washington szó magyar eredetű. A páncélzat vasing lehetett, ebből a szóból alakult tán, vagy ton. Nemsokára tudósaink kisütik, hogy őseink nem is beszéltek. Pedig igen. Egy olyan nyelven, amelynek alapszavai egyszótagúak. Testrészek: kéz, fej, láb, haj…, család: férj, fiú, vő, nász, öcs…, természet: hó, víz, hold, kő…, tárgyak: kés, íj, kard, réz…, tevékenység: ül, fut, lő, száll, ás…, egyéb szavak: jobb, ki, be, le… Nem kell nyelvészkedni, nem kell hasonlítani, nem kell elemezni, nyelvünk ősi nyelv, egy az önálló, alapnyelvek közül. Minden használati tárgyat, ékszert is magától értetődően másoktól vettünk át. A gatyát a voguloktól, a kenyeret a törököktől, a karkötőt az irániaktól, a botot az ugorok keletre vándorolt törzseitől. A nagyszentmiklósi aranykincs a hivatalos történészi álláspont szerint tömören, perzsa-kaukázusi-középázsiai-bizánci hatást mutat. Szerintem ugyanúgy kínai-északlaoszi-mükénei hatást is mutat. Az is lehet, hogy egy, vagy több aranyműves, szépet akart csinálni és ilyenre sikerült. Egy biztos, ivócsészéit lemásolták a kínaiak is, vagy fordítva. Vagy a kínaiak is átvették a perzsa-kaukázusi stb.ötvösöktől. Egy másik csodája nyelvünknek-írásunknak, állandóan foglalkoztat. Erre sem találtam semmilyen elfogadható magyarázatot.
Nyelvemlé-
keinkből nem sok maradt meg, de bizonyossá teszik, hogy nyelvünk nagyon keveset változott több ezer év alatt. Ha hozzávesszük, hogy ezeket zömében nem magyar származású ember írta vagy másolta, ez még nyilvánvalóbb. Hogy létezik
66
az, hogy abban a korban ismerték és írták azokat a betűket, amit rajtunk kívül így, senki sem használ, ismer. A gy, ly, ny, sz, ty, zs, cs és s. Természetesen ezeket a betűket más nyelv is ismeri, de még csak hasonló módon sem írja. Ezek a betűk megjelennek már az első nyelvemlékeinkben is. Az „sz” a „ny” pl. az „ómagyar mária siralomban”. Nézzük egy betűnket a „gy”-t, amelyet a Képes Krónika már így ír. Idegen nyelvekben hasonló betű nem létezik. A latinbetűs magyar írásnak, semmiféle szabálya a középkorban nem volt. Nyelvtanítás sem volt. Hogy lehet az, hogy a kézzel írt-másolt szövegekben, amelyeket
egymástól
távol,
soknemzetiségű
emberek-
szerzetesek írtak le, a „gy”csak a g-gy formában jelenik meg. Kellett, hogy legyen egy kiindulópont, egy írás, amit írástudóink továbbalakítottak, nyelvünk egyediségét megtartva. Ezek az írástudók sok országból jöttek, különböző iskolákba jártak. Mégis egységesen írták a gy-t, az sz-t, stb. Miért nem alkalmazták az állítólag régebbi írásbeliséggel rendelkező nyelvek gy-sz betűjét, ha minden mást átvettünk. Azok az írástudók, akik az első latinbetűs magyar szövegeket írták, ismerniük kellett a rovásírásban egy jeggyel írt betűknek, egy ismeretlen által kitalált, latinbetűs, kétjegyű alakját. Nem is próbálkoztak az ismert nyelvekben alkalmazott betűkkel, hanem ezeket a hangokat így, két jeggyel írták. Ezeket, az akkor kitalált latin betűket azóta sem változtattuk. Legtovább tartott a mai c-cs betűink kialakulása, de meglepő a „ly” korai megjelenése. Az is érdekes, hogy ezekre a betűkre a rovásírá-
67
sunknak külön betűje van, így biztos, hogy rovásírásunkat nyelvünkre találták ki. Erre sokan felfigyeltek már, de a latin írásunkba került, abban nem ismert 14 betű bekerülését későbbre teszik, és jelentőségét lebecsülik. Nem lehet véletlen a rovásírás leggyakoribb előfordulása a Székelyföldön. Mint az sem, hogy ott él a hun eredet hite. A kétjegyű betűk írása nyelvemlékeinkben bizonyíték arra, hogy a magyar nyelven való írás sokkal gyakoribb volt, mint amit eddig feltételezték. Véletlenek ebben nem lehetségesek. Ha írásunkat ebből a szempontból elemeznék szakembereink, biztosan jónéhány új felfedezés gyarapítaná őstörténetünket. Sok helyen olvasom tudósainktól, hogy a rovásírás egy viszonylag új dolog, amit a magyarkodók fújnak fel ősiségünk bizonygatására. Kérem, lapozzák fel a Thúróczy-krónika székelyekről szóló fejezetét. Nem találgat, hanem kijelentő mondatokban teljes természetességgel ír róla, mint közismert írásról. Egyetértek László Gyula nézeteivel. A történelem nem az egyszer eldöntött, egyszer leírt meghatározások dogmája. Másoknál elfogadjuk, hogy az új kutatási módszerek majdnem minden nap, újabb és újabb meglepetéseket hoznak. A délamerikai ásatások, a Tarim-medence múmiái, és sok más felfedezés, meglepő eredményeket hoz napvilágra. Olyan történelmi dogmák dőlnek meg a tények súlya alatt, amiknek tagadásáért, tanáraink nemrég még buktattak volna. El kellene hinnünk végre, hogy a mi nemzetünk történelme sem elrendelt, változtathatatlan. László Gyula sem a kettős, vagy többszöri
68
honfoglalás híveként kezdte leírni kutatásait, nézeteit. Első könyvében meg sem említi. Milyen boldog voltam, mikor először olvastam a kettős honfoglalásról. Nagyon régóta volt bennem az az érzés, hogy honfoglalásunk-letelepedésünk, úgy nem lehetett, ahogy történelemkönyveinkben van. A választ nem tudtam, nem is foglalkozhattam vele mélyrehatóan, de az érzés
bennem
volt.
Sok
olyan
általánosan
elfogadott
magyarázata van történelmünknek, ahol hasonló kétségeim vannak, az ókortól a máig. Gyertek, új László Gyulák. Ha valaki csak azért ír a történelemről, vagy történelemkönyvet, hogy átfogalmazza,
cifrázza
mások
írásait,
inkább
olvasson.
Lapozzon bele Glatz Ferenc kiterjedt munkáiba, rájön, hogy ami kiterjedt, az még nem biztos, hogy munka. Azt sem értem meg,
miért
zavarja
érzékeny
fülünket
a
szittya
szó.
Lankadatlanul a görög szkítát használjuk, pedig a mi nyelvünkön az a népesség, amelynek őseink tagjai voltak, szittya. Talán azért nevezzük őket görögül, mert konok kisnemeseinket, gúnyolódva nevezték így. Ősi nemzetségeink a szittyának nevezett népek közt eltöltöttek néhány évezredet, harcolva egymással, segítve egymást külső támadás idején. A szittya népek közé tartoztak a hunok, avarok, besenyők, kunok, bolgárok, jazygok, szarmaták, és ki tudja hány, feledésbe merült, kihalt nép. Herodotosz többet foglalkozik velükvelünk, mint mi, őseinkkel. Az általa ismert világ északi részének meghatározó népei voltak 2500 évvel ezelőtt. Szállásterületüket a Kárpátmedencétől, a Kaspi tengertől
69
keletre fekvő síkságokig írja le. Törzseinktől nyugatra, szinte csak keltákat ismer. Ezeknek a népeknek elkülönül az életmódjuk, harcmodoruk, minden más néptől. Kötelékük annyira laza volt, hogy teljesen mindegy milyen nyelven beszéltek, elég volt, ha fejedelmeiknek megvolt a rokonságtudata. Hiába nincs rá megfogható bizonyíték, az avart, a hunokat, rokonnépnek tartjuk. Miért nem fordul-fordult elő ilyen feltevés vagy érzés, a longobárdokkal, herulokkal, vagy más medencénkben megforduló népekkel kapcsolatban. Azért, mert biztosan tudták őseink is, kik lehetnek rokonaink és kik nem. Különleges nyelvünk megmaradása azt bizonyítja, hogy törzseink
környezetükben
mindig
meghatározó
szerepet
töltöttek be, ellenkező esetben kihalt volna nyelvünk, mint a kun, besenyő, hún, avar vagy jász. A bolgár királylista, az Árpádok származástudata és sok minden más is bizonyítja ezt. Látjuk a Kárpát medencébe került szittya népek, milyen tartós hatással
voltak
egymásra.
Képzeljük
el
többezer
évre
visszatekintve, hogyan hatottak egymásra ezek az állandó mozgásban levő népek. Minden vásár, minden vonulás, minden háború, minden találkozás másokkal, új tanulságokkal, kifejezésekkel gazdagította őket. Honnan hozhatták jó palócaink, az Ipoly mentén előforduló Csalomija falunevet, vagy a Galamija dűlőnevet. Régen is ellesték, és átvették egymástól az ésszerűbbet, a jobbat. Nem lehet az igaz, hogy mindig
csak
mi
vettünk
át
szavakat,
mesterségeket,
nyilvánvaló, hogy ugyanannyit tanultak tőlünk más népek.
70
90-ben szövetkezetem elnöke Moszkvában volt továbbképzésen, hogy az orosz vezetés diktatúrát lazító terveit átvegyék. Ki tudja
hogyan,
lehetőséget
kapott
meglátogatni
azt
az
északkaukázusi lágert, ahol apja meghalt egy kőbányában. Hozott akkor a nalcsiki múzeumról egy könyvecskét. Mintha honfoglaláskori leleteinket látnám. Láttam könyvekben a pétervári múzeumok szittya anyagát, de az északkaukázusi leletek nagyon megleptek. Tényleg, a pusztákat ugyan milyen megfontolásból hívjuk sztyeppének. Akkor nevezzük jó fekete földünket is csernozjomnak. Magyar szó nem kezdődik szk-val, vagy szty-vel. Történelemkönyveinkben, ha arról van szó, hogy egy hozzánk vagy a szittya népekhez kötődő leletet találtak, a helyet így írják le: a délorosz sztyeppéken. Nem Etelközben, nem a Kaukázustól északra stb., mert sejtetni kell, hogy az orosz terület. Nevezhetnénk füves síkságainkat ugyanezzel a logikával prérinek, vagy pampának. Ezek is legalább annyira magyar hangzásúak, mint a sztyeppe. Jókainál is szittya a szittya. Az is zavar, sérti a fülemet, mikor hallom vagy olvasom a magyar sajtóban, kiadványokban, hogy Szlovákia várai, kastélyai. Amikor ezek épültek, ilyen nevű állam, álom se volt. A szlovákok ezt nem így használják. Ők röviden és szerényen, a mi váraink, a mi kastélyainkról beszélnek. A várakat nem a magyar király vagy főembere építtette, hanem a kőműves építette, majd a magyarok elvették. Ma is, húsz évvel a kommunizmus bukása után is azt sugallják, nem a tulajdonos az építő, hanem a dolgozó. Erdélybe készülve, ajándékba egy
71
Pesten kiadott ” Felvidék” című könyvet vettem. Műanyagba volt csomagolva, nem akartam feltépni, csak itthon néztem át. Nem vihettem el, mert a kiadvány a tótokról szólt,
szinte
teljesen elfelejtve, hogy ami itt régebbi mint 89 év, azt Magyarország és a magyarok építették. Aztán megnyugodtam mikor láttam, hogy melyik magyarországi napilap munkatársának internacionalista munkája. Beszélhetnénk még alagutakról,
vasutakról,
postáról,
színházakról,
régiségekről,
műkincsekről stb. Régen hozakodnak már elő azzal, hogy bizony vissza kell követelni Magyarországtól a Szlovákiából jogtalanul
elhurcolt
műkincseket,
akkor,
amikor
ilyen
országról még nem is hallott senki. Azok a magyar állam tulajdonában voltak és egyik megyéből egy másikba kerültek. Az, hogy ezekhez semmi közük és a meglevőket is ellopták, elvették vagy államosították valakiktől, nem számít. Mint az sem, hogy ezeket az értékeket Csehszlovákia lopta, kapta, államosította. Csehszlovákia államosított amerikai tulajdont is. A rendszerváltás után különösebb vita nélkül kifizették, elszámolták. Ugyan miben különbözött ez a magyaroktól államosított értékektől, legyen az állami, egyházi, vagy magántulajdon. Mind
gyakrabban
látok
dícsérő
értekezéseket
arisz-
tokráciánkról. Milyen odaadással védték országunkat, támogatták kultúránkat, építgették szép kastélyainkat. Van ebben is igazság, de történt néhány dolog hosszú történelmünkben, amit ajánlanék, nem elfeledni. Elsősorban azt, hogy főuraink,
72
főpapjaink kezében volt az ország javainak döntő része, ezeket a dicső tetteket más nem tehette. 1526-ig választott királyainkat szolgálták vagy támadták, gyarapították vagyonukat odaadással, vagy éppen erőszakkal. Ha sikerült a szerencsés oldalon állniuk megtartották, ha nem, elvesztették birtokaikat, mint akármelyik más európai országban. Mohács után teljesen más lett a helyzet. Erdély kivételével, országunkban idegenek uralkodtak, akiket bizony nem szerettünk. Még csak olyan célzással sem találkoztam, hogy egy becsületes magyar ember elfogadta, szerette, tisztelte volna a Habsburgokat. Arra sem, hogy ők minket. Próbáltuk elhinni, hogy van egy királyságunk, ők tudták, hogy van egy tartományuk. Bocskai, Bethlen, Tököly, Rákóczy, 1848, nem a szeretet és elégedettség bizonyítékai. Felsorolni sem lehet a Habsburgok nálunk elkövetett bűneit, hiszen a ritka békeidőkben is ellenséges gyarmatként kezelték Magyarországot. Mi pedig közel 400 éves uralmuk alatt, egyértelműen hazaárulónak hívtuk kiszolgálóikat, magyar támogatóikat. Ha az nyilvánvaló, hogy a velük szembenállók vagyonát elkobozták, akkor az is nyilvánvaló, hogy akik ezt megkapták vagy sajátjukat megtartották, azok elárulták a hazát. Katolikus főpapjaink között egyről tudok aki szembeszállt a hatalommal mellettünk, bár az igaz, hogy alig volt köztük magyar származású. Azok az idegenek akik magyarországon főurak lettek, hazaszerető magyaroktól elkobzott birtokokba ültetve, ellenségeink voltak, akkor is ha Loirementi stílusban kastélyt építettek, vagy behoztak néhány
73
szimmentháli marhát. Arra nincs megfelelő kifejezésem készletemben, hogy magyar parlamenti képviselő, az ország képviseletét rábízná egy Habsburgra. Akkor is meglepett volna ilyen őrült ötlet, ha vicclapban olvasom. Járjuk végig Magyarországot. Nem hiszem, hogy van arra példa a világtörténelemben, hogy annyi rombolást hagyott volna maga után egy uralkodóház a saját országában, mint a Habsburg. Valakinek össze kellene számolnia, hány gyönyörű várunkat rombolták le, robbantották fel. Tették ezt országukban. Ezeket a rémtetteket ki sem lehet találni, ez is csak itt, velünk fordulhatott elő. És csak ennyit mondunk, az osztrákok lerombolták. Ezután már csak az következhet, szerintem még megérjük, hogy trónunkat Lenin vagy Sztálin utódjának ajánljuk fel. Gondolom sokan örülnének kies hazánkban, ha netán el is fogadnák. Például az 1948 táján született Iván nevű országgyűlési képviselő. Akinek akkor ilyen nevet adtak szülei, lelkendezne. Őt megértem, azt nem értem milyen fintora ez megint sorsunknak, hogy ilyen emberek ülhetnek választott parlamentünkben.
Minket
magyarokat,
nagyon
kevesen
szeretnek. Talán csak a rokonoknak kikiáltott finnek, észtek. Mások vagyunk, igaz nem is igen igyekszünk a sikeresebbektől tanulni, másokhoz alkalmazkodni. Jellemvonásaink, nyelvünk, elválaszt minket minden más néptől. Van amire büszkék lehetünk, és van sok olyan jellegzetességünk, amire nem. Mi, akiket sorsunk rákényszerített egy más néppel való együttélésre, ezeket a nemzeti különbségeket talán jobban látjuk.
74
Bizonyára vannak tulajdonságaink amiken nem tudunk változtatni, vannak amiken megmaradásunk érdekében nem szabad változtatnunk, és vannak olyanok amiken változtatnunk kellene. Nézem az ünneplést magyar módra, azóta nagyon tisztelem a hétköznapokat. Nézem az újratemetéseket magyar módra, azóta azt az elsőt is sokallom. Hiábavaló kutatni a feltaláltat, át kell venni, alkalmazni kell. A gazdasági életben a tanulást, a fejlettebb módszerek átvételét kikényszeríti a verseny. Országunkat pedig vezethetik műveletlen, önző, kártékony elemek csak azért, mert gátlástalanok. Amiből legegyszerűbb lenne tanulni az a történelem, történelmünk. Arra tanítottam beosztottaimat, gyerekeimet, hogy hibázni szabad. Aki fél hibázni, lépésképtelenné válik, fél minden újtól, kicsinyhitű lesz. A hibát, megismételni nem szabad. Az állam kicsinyített mása a család. A család a legkisebb önállóan működő társadalmi és gazdasági egység. Ahogy egy család társadalmi és gazdasági sikere a vezetőjén múlik, ugyanez vonatkozik az államra is. A család társadalmi sikere, elismertsége a családtagok tanultságán, műveltségén, jóakaratán múlik. A családot igazán irányító családfő, mindig a legrátermettebb lesz, néhol a férfi, máshol a nő, néha a legidősebb, néha nem. A család bevétele csak az, ami kintről jön, kiadása csak az, ami kifelé megy. Semmit nem változtat rajta a családon belüli elosztás. Politológusok, szociológusok ezrei
nyüzsögnek
homályossá
tenni,
mindenfelé, ami
két
75
nyögdécselve
mondattal
próbálják
le lehet
zárni.
Közgazdászok
elmeznek,
tanítanak,
írnak
vastagabbnál
vastagabb, érthetetlennél érthetetlenebb műveket, pedig egy állam bevétele is csak a kivitel, kiadása csak a behozatal. Ha nem a kiviteli többletből fejlesztünk, eladósodunk, majd elvesztjük önállóságunkat, mint a legkisebb család. A székely is addig tarthatja meg tartását, amíg többé-kevésbé önellátó. Mihelyt elindul anyaországi mintára, a hitelből élés útján, függetlensége akkor szűnik meg. Bármennyire nem felemelő, érdekeket csak komoly anyagi háttérrel rendelkező egyén, család, nemzet, ország tud érvényesíteni. Országunknak súlya, sikere akkor volt, ha anyagi helyzete rendben volt, ami bizony nem volt sűrűn. Hitelekkel terhelten, csak nevetségesen ugrabugrálni, hősködni lehet. Tompa írja egyik versében, hogy nem annyira gyűlöletes neki az éhhalál, mint a koldulás. Történelmünk, népünk hősiességéről, és tragédiáinkról szól. Sehol nem találkoztam azzal a megállapítással, hogy valójában 1100 év alatt mi nem nyertünk háborút. Csatákat igen, háborút soha. Az biztosan nem róható fel nekünk, hogy nem próbálkoztunk. Sokszor felkeltünk, lázadtunk, és vesztettünk. Akkor miért próbálkoztunk? Lehet, hogy baj van önértékelésünkkel? Nem lehet, biztos. Ma is, hogy milyen oktalan gőggel néz egy gyalogmagyar a szlovákra, románra, az elképesztő. Ezt teszi árnyaltabban a magyar politika is. Egyházainknak is figyelmébe ajánlanám nagy szeretettel az idő múlását, úgy a mai magyar állampolgárnak is. Nem biztos, hogy igaz az az egyértelműen rögződött állítás, hogy a magyar ember dolgos,
76
szorgalmas és ügyes, nagyon ügyes. Igen, ilyen magyar is van. Mint ahogy van ilyen tót, ruszin, német. Kanadában járva felfigyeltem arra, mennyi sok ukrán név jelenik meg Edmonton környékén. Utánanéztem, nagy részük az amerikai fogságba gyalogolt, Vlaszov féle ukrán hadsereg katonáinak leszármazottja. A valóságban Prágából ők, és nem a cseh felkelők verték ki a németeket, akik még szembe akarták fordítani őket az oroszokkal. Az ukránok, tudva hogy ez végzetes, Prágából az akkor már Pilzent elfoglaló amerikaiakhoz masíroztak és adták meg magukat. Elterjedt nézet ma is nálunk az oroszok, ukránok lustasága. Akik otthon lusták, hogy lehet, hogy Albertában szorgalmasak, gazdagabbak, mint az angolszászok, akik irigylik is őket. Más körülmények közé kerültek, másképp dolgoznak. A kilátástalanság, a bizonytalanság, soha senkit jó munkára nem serkentett. Ha nehéz is, el kell fogadnunk, hogy nagyon sok magyar ember buta, lusta, csaló, tisztességtelen. Balszerencsémre többnyire ilyenekkel hozott össze a sors, pedig zömében magasabb végzettségű emberekkel kerültem üzleti kapcsolatba. Szégyellem leírni, de a szlovák üzlettársaimról sokkal jobb a véleményem. A véletlent a nagy számok törvénye kizárja. Nem lehet nem odafigyelni az ifjabb generáció véleményére. Harmincegyéves fiamnak és hasonló korú felvidéki baráti körének véleménye a mai magyar átlagfiatalról, átlagemberről lesújtó. Véleményüket személyes tapasztalatuk formálta. Utazás, tanulás, munka, Magyarországon.
Magam is sokkal elfogultabban néztem a
77
magyarságra, amíg nem volt az utazások korlátozása miatt lehetőségem több személyes tapasztalatszerzésre. Mennyire mélyen beleette magát a kommunista egypártrendszer az agyakba,
legjobban
talán
az
ország
kettészakításának
folytonosan sulykolt bűne jellemzi. A magyar jobboldal képes volt engedély nélkül választást nyerni és volt olyan szemtelen, hogy nem állt be a szoci táborba. Mert ha beáll, akkor nincs szakadás. Miért nem álltak a szocik és az ún. liberálisok a jobboldal mögé, elkerülve a szakadást, meg sem fordul ferdült agyukban. Hiszen csak ők vezethetnek, a lenini utat csak ők ismerik, és aki nem velük van, ellenük van, vagyis a nép ellen. A mai magyar állampolgár szellemi színvonalát semmi sem jellemezhetné jobban, mint a gyászos népszavazás a kettős állampolgárságról. Teljesen felesleges érvként felhozni a tényleg aljas kommunista propagandát. Magyarországon is az választhat, aki betöltötte tizennyolcadik életévét és írástudó. Ha pedig egy magyar ember mindkettőnek megfelel, akkor nem hihette volna el választott kommunista képviselőinek buta, alantas hazugságait. Elhitte, az pedig azt jelenti, hogy igen nagy a baj.
Az sem lenne hiábavaló, ha a számtalan
médiaszakértő meg elemző, megnézné a szlovák TV-k műsorát, legyen az köz, vagy kereskedelmi. Még csak mutatóba sem találna olyan gusztustalan, primitív, Mónika, Győzike, és rengeteg hasonló magas nézettségű, nézhetetlen műsort. Valóságshow sincs, és a szlovák lakosság mégis kibírja hiányát. Látnának elegáns, szép és akármennyire meglepő, okos
78
műsorvezetőket. A trágár szöveg sem mindennapos. A politikai műsoraik
sem
elfogultan
alákérdezősek,
igyekeznek
a
pártatlanságra, és az is természetes, hogy az élesebb kérdéseket a kormánypártiak kapják. A magyar TV-kben magasabb színvonalú, érdekesebb műsorok a nívós vetélkedők, talán éppen ezért alig van már belőlük. Nézem a cseh TV-ket is, a helyzet ugyanaz, náluk még a politikai vitaműsorokból is sokkal kevesebb van. Azt hiszem tudják, hogy a lakosság a híreket érti, hiszen csehül beszélnek. Öniróniájuk van a cseheknek is, a szlovákoknak is, de az öngyalázást nem ismerik. Szeretek minden sportot, rengeteg sportközvetítést nézek. Az atlantai olimpia óta, a sportesemények közvetítése (néhány jó riportert kivéve) hallgathatatlan. Felkészületlen, tudálékos, beszédhibás emberek hada rontja a sportközvetítés élvezetét. Aztán jönnek a nyakkendős, magyarázó szakemberek. Ha nem ment volna mellé, akkor bement volna, jobb a 2:1, mint az 1:2 stb. Csak annyit kellene tudatosítani a szerkesztőknek, hogy a néző nem vak, és ma már általában jó minőségű színes készülékeken nézi az adást. Az irodalmunk olyan, hogy már csak ezért megéri magyarnak születni. Nincs értelme az összehasonlításoknak, azt úgyis csak mi tudnánk, mert gyönyörű nyelvünket nagyon kevesen beszéljük az egyre népesebb Földön, ahol sajnos mi meg egyre kevesebben vagyunk. Elég sok nagyváros van már, amelynek több lakosa van, mint magyar a bolygónkon. Irodalmunkra elfogultság nélkül nem tudok gondolni. Amilyen egyedülálló nyelvünk,
79
ilyen irodalmunk is. Legalább ennyire egyedi és különleges a táncunk. Nem is a lépései, hanem a kifejezésmódja, komolysága és méltósága miatt. Néptáncunkban a nő kíséri, kiegészíti a férfi táncát. A férfi tánca tényleg férfias a nőé tényleg nőies. Kifejezi a mindenkori magyar falu életfelfogását.
80
Diktátumok idején
A
z osztrák-magyar monarchia 1914-ben háborút kezdett, amiből világháború lett. A külügy és a hadügymi-
nisztérium közös volt, tehát Magyarországnak sem joga, sem módja nem volt önálló lépésekre. A cseheknek sem, és nem is tettek semmit a háborús résztvétel ellen. A szlovák katonák az osztrák irányítás alatti magyar hadseregben szolgáltak. Egyforma erőbedobással harcoltak együtt, a vereségig. A cseh emigráció ügyesen hazudva, meglovagolva a franciák németgyűlöletét, kihasználva nem is titkolt szándékukat, hogy franciabarát szövetségesek legyenek Németország keleti határain, elérték a monarchia szétverését a magyarok rovására. Mosolyogva állapították meg Masarykék, hogy nem is tudnak olyan blőd tervezetet kitalálni, amit az antant ne fogadna el. Az érthető, hogy a csehek vissza akarták állítani államukat. Az ellenben, hogy ez egy kitalált Csehszlovákia lett semmi más, mint egy kelet felé történő cseh hódítás. Először is kitalálták a csehszlovák nemzetet. Mégpedig azért kellett kitalálni, mert az új országban kétszerannyi német volt, mint szlovák. A nyugattal ezt a hazugságot játszva megetették, mert nem is érdekelt senkit. A minap mondta az egyik nagy szlovák, Čarnogursky, hogy márpedig egyetlen csehszlovák ember sem létezett. A kis feledékeny. Pedig ez volt Csehszlovákia létrejöttének alapja. A háború volt a határhúzások, országkreálások állítólagos oka, elfelejtve, hogy együtt vettünk részt benne. Sőt
81
olyan lett a felhang, mintha a csehek az antant oldalán harcoltak volna, a szlovákok meg akartak volna. Aztán 1918.X.28án kikiáltották a Csehszlovák köztársaságot. Egy demokratikus országot, ahol lakosság nagy része nemsokára megtudta, hogy hoppá, ki vagyunk kiáltva. Legjellemzőbb a szlovák önjelölt vezetés reakciója. Pár nappal a kikiáltás után egyetértettek azzal, hogy ki vannak kiáltva. Persze mostanában ha egy elnyomott, de véletlenül nem szláv nép, szerencsétlenségére mondjuk albán, kikiáltja Koszovót, ahol óriási albán többség van ma, rájukküldték volna a Seatót is. Sőt a minap Szerbia a hágai bíróság véleményét kérdezte a kikiáltás jogosságáról. Szlovákia máig nem ismerte el. Nem Csehszlovákia kikiáltása, nem Erdély Romániához csatolása miatt, nem Jugoszlávia megalakítása ügyében érdeklődnek jogosságról, dehogy. Mert nekünk mindent szabad, másnak meg amit engedünk. Ez annyira bejött nekik, hogy elhitték ez normális, és főként jogos. Minden megnyilatkozásuk ezt sugallja. Pont fordítottja ennek a magyar felfogás, hogy nekünk meg semmit sem szabad, mert bűnösök vagyunk, és ez is rögződött. 1918-ban minden nemzetközi szerződés nélkül a csehszlovák hadsereg megkezdte Északmagyarország megszállását. Senki nem tudta hol van Csehszlovákia határa, de egy demokratikus ország ilyen csekélységekre nem ad. Megszálljuk, és majd megtudja világ, hol is van Csehszlovákia történelmi határa. Míg ez kisült, volt ilyen történelmi határ négy is. Szlovák részről minden éven megemlékeznek a Rózsahegy-Černovai vérengzésről, ahol
82
szlovák származású magyar csendőrök lázadó civilekre lőttek. Mi meg pirulva elhallgatjuk, hogy hány civilt gyilkolt meg a csehszlovák hadsereg, bosszúból, mert a szedett-vedett Vöröshadsereg elől futottak. Igaz a vöröskatonáknak, akik nem is voltak annyira vörösök, volt egy gyűlöletes hibájuk, fegyverük volt. Ez pedig helytelen. Buzitán, 12 helybeli embert gyilkoltak meg 1919. VI.2-án. Hétfői nap volt, és nagy küzdelem lehetett, ha a násznép közé gránátot kellett dobni. Fekvőbeteget is öltek, majd békésen raboltak és gyújtogattak. A meggyilkoltak között két nő volt és három 71 éves férfi. Az egyik áldozat 17 éves volt. Hogy akkor itt nem voltak harcok, bizonyítja a csehszlovák hadsereg híradása arról, hogy a magyarok VI.4-5-én támadtak az Ortás-tető felől, Reste felé kergetve őket, akik persze győzelmeket aratva vonultak vissza minden taktikai alakulatukkal együtt, egy francia tiszt, Roton őrnagy parancsnoksága alatt, egészen Bártfáig. Erről aztán a teljesen demokratikus Csehszlovákiában nem volt ildomos beszélni, s ha igen akkor azzal a csúsztatással, hogy utcai harcok voltak, meg hogy a násznépnek a vörösök fegyvereket osztogattak. A visszacsatolás után gyűjtés indult egy emlékmű készítésére, de közbejött a háború. Utána megint néma csend lett itt, Magyarországon pedig a téma nem is ismert, hiszen nyilvánosságra soha nem került. Pozsonyban hét embert gyilkoltak meg, 23 ember súlyosan sérült. Ungváron a nyílt utcán ölik meg Pós Lajos ujságírót. Kassán megöltek egy 30 éves nőt és egy 14 éves kislányt. Ki tudja hány civil halálos áldozata,
83
sebesültje volt a megszállásnak, nem találkoztam még egy olyan munkával sem, amely feldolgozná az akkor elkövetett bűntetteket. Ez nem kisebbítheti más népek ártatlan áldozatai iránt érzett tiszteletet, fájdalmat. Csak ismét az ismert kettős látás. A magyar rossz, tehát áldozat csak a másik oldalon lehet. A magyar esetleg elnyerte méltó büntetését, azt sem teljesen, mert még ha megfogyva is, de van. Nem tudok más hangnemet választani, mert kitartó, folyamatos hazudozásukra, megfelelő nincs. Tényekkel érvelni felesleges, mindenre van rögzített szabványszövegük. Természetesen kézenfekvő volt, lépéseiket a
judeobolsevikok
magyarországi
hatalomra
jutásának
ellenlépéseként magyarázni. Foglaltak, annektáltak. Aztán az ún. béketárgyalásokon, szentesítették a sokadjára megállapított határokat. Még a cseheket is meglepte, hogy hozzájutottak Kárpátaljához. Érdekes módon a történelmi határok általában a vasútvonalakat követték itt is, Erdélyben is. Mivel a vasutakkal városokat kötnek össze, nagyon sok nagyvárosunk került egy sínpár miatt más országba. A határokat nagyjából úgy huzigálták, mint a Szaharában. Azokat a területeinket szakították ki keleten és északon, amelyeket a törökök nem szálltak meg. Amíg az alföldeken a magyar lakosság szinte teljesen elfogyott, megsemmisült, ezalatt a tót, oláh lakosság viszonylagos nyugalomban szaporodott. Döbbenetes durvasággal szaggattak szét egy népet, még csak eszükbe se jutott a jog, a sokat emlegetett emberi jog, amit ma ők tanítanak nekünk. A zulukra, sziúkra, jobban figyelt a világ, mint ránk. Más népek
84
is szenvedtek történelmük során, de megbocsátható nekem, hogy a családomat érintő égbekiáltó gazság, valahogy jobban érint. Nagyszüleim korosztálya haláláig nem hitte, hogy ez az állapot komoly lehet és nem átmeneti. Hogy lehet egy országot szétszabdalni, hogy lehet családokat szétszakítani, hogy lehet emberek sorsát kettétörni, jogtalanul, ok nélkül. Valahogy nem tudták megérteni, mivel érdemelték ki a csehek, keleti gyarmatszerzésüket. A csehek úgy is viselkedtek, mint a gyarmatosítók. Átvették a hivatalokat, cseh vagy szlovák nyelvtudáshoz kötöttek minden legapróbb tisztséget is, hűségesküt követeltek minden közalkalmazottól. Céljukat gyorsan elérték, a teljesen tönkretett Magyarországra üldözték így a magyar középosztály nagy részét. Minden rendőr, finánc cseh volt. A tótok is hamar rájöttek, hogy a csehek őket ugyan nem bántják nyíltan, de lenézik és nem tartják őket egyenrangú társnak. Egyik nagy hazafiuk a kettőből Hlinka, már 1925 táján kijelentette, hogy a csehek nagyobb kárt okoztak a tótoknak öt év alatt, mint a magyarok egyáltalán. Mikor
elment
a
franciáknak
panaszkodni
a
csehekre,
lecsukták. Lecsukták Tukát is, aki ki merte mondani, hogy az ún.”mártoni
deklaráció”,
amiben
kinyilatkoztatták
csatlakozásukat Csehszlovákiához, tíz évre született. Az, hogy hogy kiálthatták ki Csehszlovákiát, amihez csak pár nap múlva csatlakoztak a szlovákok, mit is számít demokratáéknál. Így a kitalált csehszlovák nemzet szlovák része nagyon gyorsan elkezdte nem szeretni a cseh részt. A ruszinokból hülyét
85
csináltak,
semmit
sem
adtak
meg
nekik,
amit
a
hazaárulásukért megígértek. Ott még jobban elfoglaltak mindent. Vendéglőktől, üzemekig mindent. Jöttek a cseh jövő hivatalnokai, egy szál kockás nadrágban. A helybéliek szelíd sajnálattal nézték őket, majd néhány év múlva irigyen, hogy ugyanezek komoly házakban, úri módon, és főleg úri gesztusokkal élnek, pedig az úriemberre szavuk és értelmezésük sincs. Néha nézem a cseh TV állomásokat, népes vitaműsorokban még ma is úgy beszélnek Kárpátaljáról, mintha az egy röpke percig is jogosan az övék lett volna. Meg sem fordul a fejükben, valószínűleg nem is tudják, hogy az a terület ezer évig egy másik ország szerves része volt. A keleti gyarmataik történelme 1920-ban kezdődik. Ami az első bécsi döntés után történt a gyarmatosító csehekkel, igen tanulságos és jellemző. Bevagonírozták néhány év alatt összeszedett vagyonukat és hazaindultak. Haza is vitték volna a zsákmányt, ha a cseh határ előtt a csehszlovák nemzet szlovák része meg nem állítja őket, majd egy szál gatyára könnyítve málhájukat, érzékeny búcsút nem vesz tőlük. Erről a számunkra enyhén szólva humoros eseményről azóta alig esett néhány szó, a csehek is szerényen hallgatnak. Az meg teljesen tragikomikus, milyen könnyed gesztussal adták oda Kárpátalját az oroszoknak annak fejében, hogy ők segítsenek hárommillió németet elüldözni, háborús bűnösnek nyilvánítva nőket, gyerekeket és öregeket. Az meg minősíthetetlen aljasság, ahogy francia tisztecskék, néha ezredesek dönthették el, Magyarország melyik részét száll-
86
hatják meg a csehek, románok. Honnan vették a jogot, hacsak nem onnan, hogy őket jelölte ki hivatalosan az Úr mások ügyeiben dönteni. Hagyományos németgyűlöletük miatt, miattuk robbant ki a második világháború, angol-amerikai jóváhagyással, az igazi kiváltó okokról, az első világháború általuk kikényszerített gyászos lezárásáról, azóta is hallgatva. Ma is minden vezetőjük ripacsra jellemző mosolygással tolakszik előre ahol csak megjelenik, és mindig van ötlete mások ügyében, ami normális ésszel ugyan érthetetlen, de egyéni. Minden alap nélkül védik szláv szövetségeseiket, szerb népirtás, minden orosz rémtett stb. De az algériai egymillió halott, Vietnam, Korzika, Elzász meg a többi afrikai rémtett, az nekik jogos. Sok ismerősöm csodálkozik miért spanyol a konyakom, és ha a család nőinek illatszert veszek, miért csak annak van jó illata, amelyik olasz, argentin vagy perui. Szlovákia urai, ha ritkán is de eldadogjuk, hogy mi bizony itthon vagyunk, a trianoni diktátum megkérdőjelezésével vádolnak. Nem kell az érvénytelent kérdőjelezni. Olyan szerződés, akár pogárjogi, akár nemzetközi amit kényszer alatt íratnak alá, semmis. A semmist még semmisebbé nem mi, hanem Szlovákia tette, mikor 1938ban kivált Csehszlovákiából, pedig Szlovákiáról a diktátumban szó sincs. Ugyanezt megismételték a délszlávok többször, majd a szlovákok mégegyszer 1993-ban, a csehekkel együtt. Őket ez nem zavarja, a nekünk mindent szabad, alapján. 2009. március 15-én kitüntettek egy Csongrád megyei bírónőt, aki 2009-ben megtiltotta egy többek között trianonnal foglalkozni
87
szándékozó egyesület alapítását, bejegyzését. Mi valóban ilyenek volnánk? Nem hiszem, ez is a 89-es balga naivitás erdménye, mert ez a bírónő, 77-től bírónő. Az ő agya egy a bizonyítékok közül, mit tehet ma is velünk az el nem számoltatott, teljes kommunista kádertömeg. A kitüntetését március 15-én és nem április 4-én kapta, hogy tudtunkra adják, veletek mindent megcsinálhatunk. Akik bűnt követnek el, bűnözők. A bűnözőket minden állam megbünteti. A kommunista diktatúra folyamatos bűneinek elkövetői minden számonkérés nélkül, büszkén, mellveregetve uralkodnak tovább. A túszokkal való visszaélés, zsarolás, bűntett mindenütt. Mi vagyunk a szenvedő kivétel. Minket túszokként kezelnek Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban büntetlenül. Győztesként tárgyalnak Magyarországgal, mert túszként kaptak minket a nagyhatalmaktól. Ezzel a helyzettel a lehető legaljasabb módon élnek vissza, mert pontosan tudják, bármit megtehetnek velünk a híres Európai Únió védelme alatt. Az úgynevezett nagyhatalmak, az európai kisebbségek jogvédelmét szóba sem hozzák, mert akkor saját bűneik is nyilvánosságra kerülnének. Hogy is beszélhetnének jogokról az angolok, franciák, spanyolok, mikor alantasabb módon csak Afrikában foglalkoznak a kisebbségekkel, mint ők. Idei példa a román és szlovák viselkedés Magyarország elnökével szemben. Ha ez az angol királynővel történik? Kizárnának, megvonnának, elítélnének, kikényszerítenének, izolálnának, mert ez tilos, egy úniós államfővel ilyet nem tehetnek. De ha csak
88
magyar? Zsarolnak, mert zsarolhatnak, az Únió pedig sunyin hagyja olyan érvekkel, ami meghazudtol minden emberi és nemzetközi jogot. Napjainkban megint mindennaposak lettek támadásaik ellenünk. Nyeltörvény, hazafisági törvény stb. Ennek kapcsán került elő a szlovák himnusz (mert kötelezően énekeltetik), amit egy magyar népdal dallamára írtak. Leírják, hogy ez a népdal Bartók gyűjtésében fordul elő. Igaz hogy ott is, de az is igaz, hogy Erdélyi János 1847-ben kiadott gyűjteményében is szerepel az ”Azt mondják, nem adnak engem galambomnak…” öt versszakban. Azt pedig, hogy mióta énekeljük ugyanerre a dallamra a nem kevésbé ismert ”Szomorú disznószar, de megöregedtél…” szövegű népdalt, nem merem megkockáztatni. Azért jegyzem meg ezt, mert még ráfognák Bartókra, hogy ő vette át Matúška dallamát. A nagy államnyelv védelem közepette, ahol bírságot róhatnak ki a hibás nyelvhasználatért, ahol vizsgálnák a hivatalnokok nyelvtudását, nevetséges, de igaz, hogy a nemrég módosított szövegű himnuszuk nyelvtanilag hibás. A Tátra szlovákul csak többesszámban használható: Tatry. A himnuszuk így kezdődik: Nad Tatrou-A Tátra fölött. A Tatra, így használva, autómárka. Ejnye-bejnye.
89
Kitelepítettek, betelepültek
A
kitelepítések története jól dokumentált, ismert. Amit hiányolok, akikről szinte szó sem esik, a Felvidékre
települő tótokról. Azért nem hazatelepülőkről beszélek, mert nem a mai Felvidékről mentek el 200 évre. Őket azzal csábították Csehszlovákiába, hogy szép portákat, házakat, birtokokat kapnak. Pontosan tudták, ez csak akkor lehetséges, ha az ott lakó, emberöltők hosszú sorával ezekért a javakért dolgozó magyar családokat elüldözik. Azt is tudták, hogy önként otthonát senki ott nem hagyja. Milyen lelkiviláguk lehetett ezeknek az embereknek. Falusiak voltak. Tudták milyen a ragaszkodás egy parasztemberben házához, földjéhez. Tudták, ahhoz hogy ők semmiért jussanak egy más család vagyonához, a másiktól el kell venni, őt el kell üldözni. Ennek ellenére jöttek. Beültek a rablott vagyonokba, sokszor még ők voltak sértődöttek, mert többet vártak. Majd büszkén körülnéztek, tudatva a világgal milyen hősi lépést tettek. Ma is a legöntudatosabb, legsovénebb tótok. Pedig ha egy picikét elgondolkoznának, az utódok sem élhetnének pironkodás és sűrű bocsánatkérések nélkül. Hová torzult az erkölcs, ha ilyen tetteket nyugodtan el lehet fogadni, fogadtatni. Az őslakosság erőszakos kitelepítése nem európai, teljesen idegen ázsiai módszer. Megtették, valószínűleg az oroszok tanácsára, hiszen ők szemrebbenés nélkül irtottak ki népeket, milliókat. Az ő világukban emberek, népek fájdalmával törődni felfoghatat-
90
lan. Fajtestvéreiket itt Európában, erről meg tudták győzni. Azt is tökéletesen megtanították, hogy kell ezt is, meg minden mást is elhazudni. Külön fejezetet érdemelne a Csehszlovákia szlovák részén élő németeknek, szinte totális kiirtása, elüldözése. Az ok pofonegyszerű. Fasiszták voltak (és ami még nagyobb bűn, gazdagabbak). Akkor ugyan mik voltak a szlovákok, akik hű német szövetségesként rontottak Lengyelországra visszaszerezni a Trianonban lengyeleknek ítélt magyar területeket, majd Oroszországra. A lengyelek elleni szlovák támadás egy normális világban közröhej tárgya lenne. Trianonban, Magyarország Szepes és Árva megyéjének 14 települését, Lengyelországhoz csatolták. Tehát ez a terület soha nem volt Csehszlovákia és még kevésbé a nem is létező Szlovákia része. Ezután az önálló Szlovákia megtámadja Lengyelországot, valószínűleg azért, hogy megtorolják a hőn szeretett Magyarországon ejtett sérelmet. Oroszországot sokkal hamarabb támadta meg a szlovák, mint a magyar hadsereg. A háború utáni magyarázat: a magyarok rosszak és talán volt néhány rossz szlovák is. Hogy hogyan néznek közelmúltjuk hazug tálalására legjellemzőbb az, hogy nosztalgiával ünneplik Tisot és államát, majd lelkesedéssel ünneplik a Tiso és állama elleni felkelést. Kisérteties bemenni a szepességi zipser-cipcer városok temetőibe, ahol 1946-ig szinte csak németeket temettek, azután szinte csak tótokat. Mit tettek a dobsinai, sklenéi németekkel. Hallgatnak mint a sír, ami egyenértékű a hazugsággal, de bevált. Nem mondjuk, nem is volt. Mondunk
91
mi helyettük is. Annyi sarat még nem szórt nép magára, mint mi. Hogy a világ el ne felejtse milyen bűnös nép vagyunk, mi szajkózzuk ezt szünet nélkül. Ha pedig hallgat a mély, beszél helyette a liberális, mert egyrészt biztosan tudja, másrészt meg övé a média. Itt is, ott is. Ilyet egy nép se tesz, csak egy önmagával meghasonlott társaság, akiket szerencsétlen hülyének néz környezete. Itt-ott, hogy jogosnak érezzük bűnösségünket, szánalomból belénk rúgnak. Mi pedig elnézést kérünk, mert nem volt elég puha az alfelünk, és sértésnek számíthat, ha megfájdul a lábuk. Volt egy másik betelepítés is Felvidékre, találó nevén: kolonizáció. Ez a szó mutatja igazán a csehek demokratikus gondolkozását, ez gyarmatosítást jelent burkolatlanul. Miért is burkolták volna, ők ide így jöttek, ezzel a céllal. A magyar urak, egyházak államosított földjeire reklámmal verbuváltak kolonistákat, természetesen csak a magyarlakta területekre. Először cselédlakásokba költöztek a zömében cseh-morva, kisebb részben szlovák szerencselovagok. Aztán állami támogatással felépítkeztek, új iskolákat kaptak, természetesen a magyarok adójából is, és indult a gyarmatosítás, az asszimilálás. Aztán az első bécsi döntés után menekültek, majd 45 után visszaszivárogtak, kevesebben.
92
Tömeggyilkosok
A
tömeggyilkos legfőbb ismertetőjele, hogy nem lehet angolszász, szláv, francia és zsidó. Ha ezek gyilkolnak azt
felszabadításnak, a demokrácia védelmének, a pontosan előrelátott agresszió megelőzésének nevezzük. Ők természetesen népirtást sem követhetnek el. Amikor ők irtanak népeket, még ha a népirtás fogalmát teljesen kimeríti is, nem az. A prágai Sparta szurkolói nemrég Karadzsicsot éltették. Joggal. Szláv, sőt szerb. Pozsonyban van ilyen nevű utca ma is. Ő minden szláv hőse akkor is, ha szlávokat gyilkolt, mert ő szlávabb. A délszláv háborúban (háborúnak nevezték a fegyvertelenek
gyilkolását,
mintha
hadseregek
álltak
volna
szemben) történtekért, hitelét vesztette minden nemzetközi, európai szövetség. Támogatva a szerbek népirtását cinkosan, embargókkal lehetetlenné tették a fegyvertelenek ellenállását, aktív részesévé vált az egész ún. demokratikus, művelt világ a gyilkosságoknak. Tudniuk kell, hogy mikor a többszáz TV csatorna közvetíti a tömegsírok feltárását, ők is lőttek, ők is felelősek. 1991-ben pontosan tudta a világ hogy mi kezdődik, semmit nem tett a híres ENSZ, EU, NATO. Örült és támogatta a szerbeket Oroszország, és a középeurópai szláv népek kivétel nélkül. Akinek talán fenntartásai voltak az nem akart beleavatkozni mások belügyeibe (a népirtás jugoszláv belügy, mikor ilyen állam már nem is volt) és kussolt. A szerbek ezt pontosan tudták és tehették amit csak akartak. Romboltak,
93
erőszakoltak, gyilkoltak. Sőt mélyen felháborodtak, ha valaki visszalőtt. Tették ezeket a rémtetteket a szerb társadalom minden rétegének egyetértésével. Csak akkor van ez így, ha garantálva van a büntetlenség. Ez pedig szavatolva volt, van és lesz. Gondolom egy nép csak akkor tudja elfogadni saját rémtetteit ha tudja, hogy erre neki joga van. Három-négy emberüket majd kényelmes börtönökben tartunk, eltartunk. A keresztény egyházakat háborúk alatti álláspontjaikért bírálták, hol jogosan, hol jogtalanul. Ki beszél a szerb egyházról? Pedig ők aztán tudták hova és miért mennek martalócaik. Az 1944-45ben legyilkolt magyarok, horvátok és mások, szóba sem jönnek. Ez a világ szemrebbenés nélkül mer beszélni szavatolt emberi jogokról, egységes elbírálásról. Hol kezdődik a tömeggyilkosság? Tíz, száz vagy hány áldozatnál? Hol kezdődik a népirtás? A megsemmisítés tervezésénél, az elüldözésnél, a kitelepítésnél, a gyilkolásnál? Tisztességesen elfogadott elveket nem lehet számokhoz, módszerekhez kötni. A gyilkosság az gyilkosság. Ártatlan emberek üldözésének minden formája bűn. A dobsinai német nőket, gyerekeket, öregeket kirabló, majd tömegsírba lövő sem tömeggyilkos, mert zsidó, aki a Pazúr (Karom) nevet vette fel és senki, soha nem vonta felelősségre. Pol Pot tömeggyilkos lett sokévi nemzetközi védelem után, de nagy tanítói Lenin, Sztálin és Mao Ce Tung nem. Róluk ma már meg lehet írni mindent, csak azt nem lehet, hogy ezek az emberek és környezetük tömeggyilkos, népirtó. Borzasztó érzés ilyen világban leélni egy életet úgy, hogy a
94
kettős mérce naponta működik, hogy a műveltnek kikiáltott világ hazug és embertelenül aljas. Az igazán elszomorító az, hogy a változásra halvány remény sincs. Kipróbáltam a diktatúrát, a demokráciát. A sokféle társadalmi berendezkedésből korom már nem enged mást is kipróbálni, pedig lennének ötleteim. Amerika egy hosszú háborúban minden áron fel akarta szabadítani a vietnamiakat, de nem hagyták. Afganisztánt már annyian akarják felszabadítani, hogy az afgánok ezt már nem is értik, ezért védekeznek olyan zavartan. Otthon vannak és visszalőnek, tehát banditák. Az irakiak pedig már terroristák, ami egy fokkal még a banditától is veszélyesebb. Hogy otthon vannak, nem számít. Akkor mi volt a partizán, akiből magasztos hőst alkottak, rájuk rossz szót sem lehetett mondani. Szlovákiában úgy lehetett valaki partizán, hogy ketten tanusították. Összeálltak hárman és körbetanusították egymást. Utódaik, akik partizánságukat örökölték 45 éven át élveztek anyagi előnyöket, majd kiemelt nyugdíjakat, természetesen a mi adónkból is. Ideje lenne kimondani azt, amit nemzetközi paktumok nagyon régen meghatároztak. Mindenkit, aki nem egyenruhában, a hadviselés szabályait megszegve harcol, légyen gerilla-partizán-terroristacivil ellenálló stb., statáriális bíróság ítélje el. A kategória egy, becenevük mellékes. Gondolkodóba ejtenek a ma terroristái is. Elkövetnek terrorcselekményeket különböző helyszíneken, de legjobban a repülőgépekhez ragaszkodnak. Ezt pedig nem értem. Miért olyan hülyék a terroristák (pedig jólképzettek ha
95
ellenállnak a legjobban felszerelt hadseregeknek, titkosszolgálatoknak), hogy miért ragaszkodnak mániákusan a legjobban és legkönnyebben ellenőrizhető helyekhez, járművekhez. Nem akarok ötletet adni nekik, de ha terrorista hajlamaim lennének, utoljára jutna eszembe egy repülőgép. Bármelyik vasútvonal, tömegrendezvény, középület szinte védhetetlen, ők meg mindenáron repülőre akarnak szállni pokolgépeikkel. Ha pedig valamilyen nyilvánvaló dolgot nem értek ébred bennem egyfajta gyanú, itt valami bűzlik. Sötét kornak tartjuk a középkort, de ha jobban megnézzük sokkal sötétebb az új és a legújabb kor. Az amerikai őslakosság kiirtása pontosan az újkor kezdetének évével kezdődött és folytatódott a modern legújabb korban is. A négerek rabszolgaságba hurcolása sem a sötét középkor műve. A huszadik század második felére jutott oda a magát műveltnek tartó, másokról aljasul döntő társadalom, hogy ezeket a népirtásokat egyáltalán elismerje. Elítélni csak módjával akarja ma is. Közép és Dél-Amerikában a katolikus egyház hathatós segítségével, Észak Amerikában a puritán protestáns és a katolikus egyházak egyetértésével, milliókat gyötörtek és gyilkoltak. Az oroszok is az újkorban indultak kelet felé, rákényszerítve életvitelüket, vodkájukat, vallásukat, nyelvüket, nevüket, sok-sok népre, népcsoportra. Olyanokra, akiknek kultúrája ősibb volt az övéknél. Igaz hogy tüzérségük nem volt, és ma mennyire természetesen vesszük, hogy erőszakkal elfoglalt földrésznyi területeket jogos orosz földnek tartanak. Milyen sértődöttek
96
mikor kiválnak birodalmukból alig 150 éve meghódított országok. Mikor fognak elszámolni több nép teljes kiirtásával? Elszámolni? A kérdést sem teszi fel senki, esetleg szégyenlősen megemlíti néhány történész, akiket hangosan lehurrognak a szenvedésre jogosultak képviselői. Amerikában már itt-ott próbálkoznak a tüzes vizen, meg az üveggyöngyökön kívül valamit juttatni az indiánoknak, az oroszoknál ez fel sem merül. Pedig gondolom érdekes válaszokat kapnának a száz, kétszáz esetleg háromszáz éve leigázott népektől. Mit is keresnek ott a szőke szlávok, akik nem is olyan hosszú ideje csak prémkereskedőkként voltak arrafelé ismertek. Úgy adtákvették Alaszkát, Texaszt osztották spanyolra és portugálra a fél világot, hogy a fáraók, rómaiak, hunok, tatárok pirulhatnának. A világban szinte szó sem esik az erdélyi szászokról, svábokról. Ők ellenünk a románokat támogatták, segítették Erdély elszakításában. Jutalmul azt kapták, hogy eladták őket a támogatott románjaik darabszámra Németországnak, mint az állatokat, csak sokkal drágábban. A szászokat 750, a svábokat 250 éve telepítettük be, ők Erdélyben otthon voltak. Mi ez, ha nem népirtás? Kísérteties nézni a mai szászföldet Erdélyben. Lehet, hogy mi sem lennénk már itt, ha lett volna ránk vevő.
97
56 és 68
A
z országhatárok zárva voltak.
Rokonainkkal csak
cenzúrázott levelezéssel tarthattunk kapcsolatot. Útlevél
sem volt. Valós híreket csak a rádióból, vagyis a szabad európa rádióból hallhattunk. 10 éves voltam, az 56-os eseményekre foszlányokban emlékszem, de vannak olyan dolgok amik olyan tisztán maradtak meg bennem, mintha tegnapiak lennének. Édesapám véleményét még ma is hallom. Egész nap a rádiót hallgatta. A Gerő-beszéd után felháborodva mondta, hogy ez tudatos provokáció, tervezetten ugratják bele az embereket egy lázadásba. Rettegtek, mert három nagybácsim, négy unokatestvérem lakott akkor Budapesten, és még hét unokatestvérem volt bentlakó diák, egyetemista. Egyiküknek sikerült a nehezen ledöntött Sztálin-szobor füléből zsákmányolnia egy darabkát. A rádió ostrománál, hallottuk a rádióban a lövéseket, ma is hallom a híres ”hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel, hazudtunk minden hullámhosszon” mondatot, később a kísérteties tűsercegést is a lejárt lemezen. Aztán Kádár hazaáruló beszéde, hogy ő önjelölt oroszbérencként mit is vállal a történelem előtt. Az orosz támadás. Záhony felől robbanásokat vagy ágyúszót hallottunk a hegyről. Nemsokára hegyünkre,
a
csehszlovák
hadsereg
egysége
telepedett.
Néhányan bejártak a faluba vásárolni, féltek. Jöttek a segélyhívások, a gyászzene. A hozzátartozók keresése. Apám egy percig nem hitt abban, hogy az oroszoktól meg lehet szaba-
98
dulni. Nem is olyan régen jött onnan haza, sokat látott kint és azt a világot ő nem egy alföldi kiskatonaként látta. Nagy Imrét az oroszoknál kiképzett és beültetett provokátorként látta. Akire azért volt szükségük, hogy hadseregük Magyarországon maradására okot kreáljanak, mert úgy mint Ausztriából, Magyarországról is távozniuk kellett volna. A mór megtette kötelességét....Ahol milliók élete a nullával volt egyenlő, ott néhány idegen élete ugyan mit jelenthetett. Katonáik a Nílust keresték. Hazudtak nekik, nekünk, meg mindenkinek. A menekülőhullám után a megtorlás. Egyik unokatestvérem férjét az ávósok egy este teherkocsira parancsolták, majd a közeli kiserdőben társaival együtt (akik persze tanítók, okosabb gazdák voltak) agyba-főbe vertek, és egy hang nélkül otthagytak. Nem egyetértést akartak, ellenkezést nem akartak. A magyarországi kommunistáknak még egy nyomós okuk volt a fegyveres harc kirobbantására. A nyomorult országgal, vesztesek közé sorolva (egy szláv államot sem, lettlégyen az, az oroszokat bőszen megtámadó Szlovákia, a hű szolga Csehország, Horvátország) megfizettették a háborús kártéríteseket, eltartattak egy komoly hadsereget. Néhány főpártoson, ávóson, vezetőn kívül a lakosság szó szerint nyomorgott. Milyen szerencsétlenül néztek ki még 1965 után is a vásárolni (néhány pár gyerekcipőt, gumicsizmát, nagyméretű fazekakat) átjövő magyarországiak, üldögélve Kassai Nemzeti Színház lépcsőin, eszegetve a „Népszabadságba” csomagolt vajaskenyerüket. Ezt a helyzetet megmagyarázni egy olyan ország
99
lakosainak ahol mindent megtermeltettek, ahol mindenki keményen dolgozott, ugyan hogy lehetett volna. Erre képtelen volt a mindent elhazudó propagandagépezetük is. De egy lázadás amire mindent rá lehet fogni, ami után évekig terrorizálni lehet mindenkit, évekig lehet éberen és rugalmasan keresni új utakat, gyanúsan kapóra jött. 1956 után egyetlen olyan ország maradt, amely határos volt nyugati országgal és nem volt területén orosz katonaság és fegyverzet: Csehszlovákia. Az orosz vezetés várta a megoldás alkalmatos időpontját. Forgatókönyvnek ott volt 56, csak módosítani kellett. Olyan helyzetet alakítani Csehszlovákiában, hogy megszállására okot szolgáltasson. Megtalálták a megfelelő embereket és 1967-ben indítottak. Enyhítették a légkört, Bolyban, Szentes egyik leányegyházában apám nem kis büszkeségére sikerült új templomot építeni, ami akkor egy csoda volt. Olyan könyveket adtak ki, pl. Ivan Gyenyiszovics egy napját, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. Megjelent az Interpressz Magazin stb. Pozícióba hozták Dubčeket, aki ugyanúgy mint Nagy Imre, oroszországi kiképzést kapott. Ezt a tényt később nem tagadták, de az hogy szívesen elhallgatták a későbbi hősszerephez kellett. Csak így tudták megetetni a tömegekkel az általuk előre elkészített forgatókönyvet. 1968 elején a szocializmus megújításáról kezdtek beszélni az elvtársak, majd azt hiszem április táján jött az „emberarcú szocializmus” kifejezés. Édesapám és nagykaposi jogász barátja beszélgetésére emlékszem. Roppant gyanúsnak tartották a fejleményeket, az
100
emberarcú szocializmusra azt mondták: hülyén kitalált provokáció, mert ha nálunk olyan arca van, hogy emberarcúvá kell tenni, akkor milyen arca van ott, ahol ők 25 éve jártak. Kárpátalján szaporodni kezdett a bevethető alakulatok száma akkor, amikor orosz részről a csehszlovákiai reformokra még egy bíráló hang sem volt. Ugyan honnan sejtette az orosz vezetés, hogy fegyveres, internacionalista segítségre lesz szüksége a csehszlovák népnek, mikor a reformelképzelések még gyerekcipőben sem jártak. Messze volt még az ágcsernyői első dorgálás is. Abból a forrásból sejthették, amiből nem sokkal előbb, 1956-ban is csapatokat vontak össze Kárpátalján, már jóval október 23-a előtt. Ha nem feltételezzük azt, hogy részük volt a felkelés előkészítésében, akkor csak egy ésszerű ok marad, gyalog és tankon onnan lehet leghamarabb Szuezbe jutni. Okkal és teljes joggal feltételezem, hogy 56 és 68 megítélése egy hazugságtömeg. A maguk sajátos módján, megoldották a problémát. Felületes ismerete az orosz történelemnek is elég ahhoz, hogy a „nagyorosz” felfogás szerint, hogy kezelnek kis népeket, nemzeteket. Nem olyan régen irtották ki szemrebbenés nélkül a fél Kaukázust. Kazakok, kirgizek, üzbégek, türkmének, krimi tatárok, volgai németek sorsa, még csak kérdéseket se vet fel bennük. Fegyver és vagonkérdés. Hogy lehet elhinni, vagy milyen alávaló aljasság elhitetni, hogy minket egyszer is partnerként kezeltek. Porszem voltunk gépezetükben, amelyik néha talán megcsikordult, de üzemzavart nem okozhatott. Bődületes katonai fölényben voltak, ettől
101
nagyobb csak nagyhatalmi gőgjük volt. Batu kán játékához lehet hasonlítani viselkedésüket, ahogy élvezték áldozataik átmeneti áltatását. Sakktáblájukon fikák voltunk. Mégis el tudják máig hitetni, hogy itt, beleegyezésük nélkül egy levél is rezdült. Mikor mindenki állandó megfigyelés alatt állt, teljesen értéktelen kisemberként is. Ilyen szervezés mellett a magyar, csehszlovák vezetés, hogy is lephette meg őket váratlan húzással. A megyei, kerületi vezetők mellett volt jónéhány, KGB-s (orosz titkosszolgálat) ember. Magasabb szinten nem jónéhány, ők mind azok voltak, egyébként oda sem kerülhettek volna. Akik az exportból, majd hitelből származó devizamilliókat vitték készpénzben Moszkvába. Akik ezt csinálták tudták kire hallgatnak, ki ellenőrizte-utasította, emelte fel vagy éppen eltüntette őket. Meglepődtek, ugyan. Ha valami történt, akkor valaki helyett, más, megbízhatóbb elvtárst állított a párt éles szeme. Mindig olyat, aki felettesének valamit köszönhetett és messze elmaradt főnökétől ügyességben, tehát nem lehetett potenciális ellenfél. Konkrét bizonyítékok nincsenek, lehet hogy majd Mitrohin cipője talpában kihozza őket a KGB levéltárából és így tudatják a világgal amit akarnak. Itt éltem. Mikor már azt hittem, hogy ismerem módszereiket, tudom hogy milyen taktikával hazudnak mindenről és mindig, kreativitásukkal újra meg tudtak lepni. 68. augusztus 21-én otthon voltam Szentesben. Pár nappal előtte vizsgáztam Nyitrán
takarmányozástanból
és
közgazdaságtanból.
Reggel
beszaladt Anna néni a hírrel, tisztelendő úr, bejöttek az
102
oroszok. Apu csak akkor hitte el miután bekapcsolta a rádiót, TV-t. A televízió éppen Svoboda beszédét közvetítette, amelyben nyugalmat, higgadtságot kér a fegyveres erőktől és a lakosságtól. Reggeli közben édesapám annyit mondott: (ezt sokszor megemlegetem) lágy szőlő alá akkor is kell kapálni. Ez volt a szőlő utolsó kapálása szüret előtt. Ezután már nem illett szüretig a szőlőben járkálni. Trabantjával kimentünk a kiskövesdi szőlőnkbe. Onnan láttuk ahogy katonai helikopterek jönnek Kassa felől Csernyőbe. Ugyanis először a kassai repülőteret szállták meg, mert ott repülősfőiskola volt, később jöttek vissza Csernyőbe. Tankjaikkal Nagykapos irányába vonultak még éjjel, Szentest elkerülték. Egy dolog azért őket is meglepte. Arra készültek, és ezt viselkedésük bizonyította, hogy csehszlovákiában fegyveres ellenállás lesz. Támadásuk órája váratlan volt. Olyat, hogy egy jól felszerelt hadsereg egy puskát el nem süt, el sem képzeltek, szinte sértődött arcot vágtak érte. A csehszlovák hadsereg nem teljesítette feladatát, megadta magát. Nem számoltak azzal, hogy a cseh hadsereg jól felszerelve a németek ellen sem sütött el egy puskát sem 38ban. Nekik idegen volt az a cseh nemzeti alapállás, amit ők a Fehérhegyi csata óta megfogalmaztak (és igazuk lett), mármint, hogy a leghülyébb halott a hősi halott. Bár sejtjeinkből hiányzik ez a gyáva, elítélendő mentalitás, de hogy ki volt sikeresebb az nem kérdés. Szívesen élnék némi szégyenpírral orcámon egy sértetlen Magyarországon és nem keresnék katonasírjainkat idegenben arra szakosodott bizottságok. Cseh-
103
szlovákiában
magyarként
mindig
hátrányos
helyzetűnek
éreztük magunkat, talán azért, mert tényleg hátrányos helyzetben voltunk. Ezért lepett meg minket a tótok azonnali nyers és nyílt magyargyűlölete, 1968 enyhébb légkörében. Folytatni akarták a kitelepítést, naponta jöttek a sértegetések. Felépítettük a magyaroknak Budapestet stb. és ezt is hitték. Az oroszok bejövetele után csendesebbek lettek, 89 után folytatták és mivel azóta senki orosz nem jött, hanem ment, az állandó piszkálás máig tart.
Utazásaim
É
desapám nagyon szeretett utazni, látni. Kerékpáron járt a Tisza forrásánál, a Szádelői völgyben, párszáz km-t
megtéve. 49-től anyámat minden utitervétől a hideg rázta, mert ő volt az útitárs. Motorbiciklin Szlovákia körül, csuromvizesen érkezve haza, makadámutakon megtett többszáz kilométer után. Aztán autóval, sátorozva többször körüljártuk Szlovákiát, egyszer Magyarországot. Két beteljesületlen vágya volt apámnak. Szerette volna látni a tengert (nem fürdeni benne, csak látni), és bejárni Erdélyt. Mikor már Erdélybe elvihettük volna, nem akart jönni, mert félt az elviselhetetlen csalódástól, amit a conducator (aki mellesleg cipészinasként vagy negyven nyugati egyetemnek lett díszdoktora) tevékenysége után láthatott volna. Mi 1989-ig a szocialista tábor országaiba mehettünk, ilyen-olyan feltételekkel. Akit támo-
104
gattak szülei, volt kire bízni gyerekeiket, a román, bolgár és nehezebben bár, de a jugoszláv tengerpartra is eljuthatott. Nekünk ez nem adatott meg, nem is utaztunk. Nagyon ritkán Magyarországra mentünk, ha a gyerekekre nálunk nem kapható ruhaneműt akartunk venni. A határon minden alkalommal meg akartak alázni, szinte mindig a magyar vámosok,
határőrök.
Alantas
viselkedésük
borzalmas
emlékeket hagyott bennünk. Úgy látszik ez volt az előzménye a népszavazásnak, vagy a mai magyarországi népességről kaptunk előzetes tájékoztatót. Annyi aljassággal, butasággal, durvasággal sehol sem találkoztam, mint a magyar vámosoknál, és ez nekünk kétszeresen fájt. Abban a földöntúli boldogságban éltek, hogy bánthatnak, ma sem tudják milyen mélységesen sajnáltam őket. 2009.VII.27-én kezdődött a huszadik éve annak, hogy árukat szállítok vállalkozóként Magyarországra. Volt idő mikor nagyon sok árut importáltunk is. Minden normális állam vámosa saját kezével tolja az árut kifelé, egy kivétellel. A magyar vámos mindent megtett, hogy ha lehet, ki ne kerüljön a magyar termék. Elképesztő élményeim voltak, és jöttek a viccek. A vámos kéri a határt átlépő bűvészt, mutasson valami trükköt. Az egy pohárka vizet tejjé változtat. Ez semmi, mondja az egyenruhás. Én egy tollvonással ezt a kamion tisztaszeszt, barackbefőttre változtatom. Egyszer aztán jött az únió. Azok a halálravált arcok, hogy ő már mától senki, aki tegnap még erősebb volt mint Sámson, egy kézmozdulattal küldött vissza kamionokat, okkal
105
vagy anélkül, most pedig csomagol és előre köszön. Milyen leplezetlenül számolgatták a lengyel, román buszok utasaitól zsarolt márkákat az asztal alatt, küldtek vissza kassai magyar nyugdíjasokat hat kiló almával, dagadva a büszkeségtől. Ha csak ennyit hozott az únió, mert szerintem többet sajnos nem, már megérte. Áruink mentek Magyarországra minden határátkelőn Rajkától, Sátoraljaújhelyig. Nem volt különbség. A szlovák oldalon a szenvtelen lassúság, a magyar oldalon a szemtelen rosszindulat. Ma 2009.VIII.20-a van. Éppen ma igazolta egy magyar egyenruhás a leírtakat. Az ünnep tiszteletére a kovásznai önkormányzat testvérvárosának, Gyulának készíttetett egy székelykaput, teherkocsira tette és elindította Magyarországra. A határon egy primitív, magyar egyenruhába öltöztetett szerencsétlen 400000 ft büntetést rótt ki a gépkocsivezetőre, valamilyen mondvacsinált ürüggyel. Létezhet ennél nagyobb szégyen? Igen, mikor elárulom vendéglátómat, mikor feljelentem apámat, mikor megütöm feleségemet. A kovásznaiak elegánsan összeadták és kifizették a büntetést. 1978-ban a szövetkezet elnöke közölte, hogy egy küldöttséggel tanulmányútra megyek Moldáviába. Hazaérkezésem után tudtam meg, miért voltam erre az útra kiválasztva. Kerületi, járási vezetőknek szerveztek a szövetkezetek pénzén szakmainak álcázott kirándulást, szövetkezetünkből valakinek menni kellett alibi gyanánt, s mivel a vezetésből senki másnak nem volt erre hajlandósága, ezért én indulhattam. Megérdeklődtem olyanoktól akik jártak már
106
keleten mire kell figyelni, mit érdemes venni, már ami akkor szokásos volt. Beszereztem a feketepiacon 50 rubelt, ezt úgy eldugtam mint egy kém, és Kassáról vonatoztunk Kijevbe. Enyhén meglepődtem, mikor a határ túloldalán az egyik nagymihályi vállalat igazgatója előhúzott farzsebéből több mint ezer rubelt, ami nekem akkor elképzelhetetlen összeg volt. Az állomásokon gyerekek várták a rágógumit, cukorkát. Az is igaz, a felnőttek ezt rossz szemmel nézték. Mikor olyan helyzetbe kerültünk, hogy beszélgethettünk velük, ezt is megértettük. Meg voltak győződve, hogy nekik azért rossz, mert minket etetnek. Nekünk szállítanak minden jót, azért nem marad nekik. Nem vigyorogtak, hitték. Ugyanúgy, mint Szergej Tutarinov a „Vöröscsillag lovagjában” mesélte a Kubány partján az éhező lengyelek, magyarok etetését és felruházását, mert a vörös hadsereg rongyokban találta őket és elfogta őket a humánum, a nagy szovjet emberség. Soha nem tudom meg, hogy hitték-e amit hazudoztak, volt-e önálló nézetük. Egy biztos, részegen is hazudtak, annyira deformálták az agyukat. A vonaton megismerkedtem a „dezsurna, dezsurnaja” intézménnyel. Minden vagonnak, szállodai emeletnek volt egy így nevezett felelőse, ellenőre, vagy micsodája. Ezek főzték a teát, kapcsolták a TV-t. Sőt joguk volt a szobájukat elfoglaló vendégek eladásra szánt dolgait elsőként megvenni, továbbadni. Ahogy letettem a kijevi szállóban táskámat, megjelent egy matróna, kérdezés nélkül átnézte holmimat, majd látva, hogy sem prezervatív, sem rágógumi (kurrens
107
cikkek) sincs, enyhe undorral nézett rám, értésemre adva, hogy nem érti, hülyék minek jönnek Kijevbe, és elment. Másnap kivittek a belső forgalmat bonyolító repülőtérre,
hogy
Kisinyevbe repüljünk. Itt találkoztam először a nagy Szovjetúnió közlekedési rendjével. A repülőtéren emberek, családok tömege ült, feküdt batyujával. Soká tartott míg nagy magyar agyammal rájöttem, hogy itt más a módi. Ugyanis a civil utazó nem járatra vett jegyet, hanem Moszkvába, Irkutszkba. Utána várt, addig várt, míg egy odatartó gépen akadt számára hely. Katonák, hivatalból utazók, meg nem tudom még kik szálltak fel a gépre, s ha maradt még néhány hely, akkor jöhetett Irina, két kicsi gyerekével. Hogy hány napot töltöttek várakozással, soha nem derült ki. Az ellenben igen, hogy ugyanezt a módszert alkalmazták a vasúti közlekedésben is. Elfásult, fáradt arcok, a türelem arrafelé a tehetetlenség terméke volt. A következő meglepetést repülőgépünk szolgáltatta. A repülőtéren mindenféle orosz gyártmányú gép szállt fel-le, de az, hogy mi egy sötétzöld AN típusú gépre szállunk fel, valahogy nem találkozott tetszésünkkel. A korát nem tudtuk megsaccolni, mindenesetre régen hasgathatta a szovjet légteret. Felzúgtak a motorok, rezegni kezdett a gép, nem kevésbé a szárnyak. Egy ideig meg voltam győződve, hogy ez úgyse száll fel, tévedtem. Nemcsak felszállt, repült is. Az igaz, hogy a motorzúgás egyáltalán nem volt egyenletes, de a korlátlan mennyiségben felszolgált grúz konyak bátor repülőket csinált belőlünk, túléltük. Azzal az érzéssel szálltunk ki,
108
hogy még egyszer ezt nem...újra tévedtünk. Várt egy Ikarusz busz, majd egy városszéli motelbe vittek. A WC fertőtlenítve, európai lefolyóval, a szobában néhány fürge muszkabogárral. Vacsorára sült csirkét kaptunk. A csirke állagához tapasztaltabb útitársaink magyarázata kellett. A brojlereket 0,8-1 kgos súlyban vágják, majd kifogásolható minőségűre tisztítják és m3-es kockákba préselik, majd lefagyasztják az egyszerűbb szállítás miatt. Így a kis súlyú csibék csontjai összezúzódnak és a soványka részek szinte szálkásak. Utána üldögéltünk a nagyon olcsó konyakok, vodkák közt, majd még napszállta előtt tudatták velünk egyáltalán nem tapintatosan, hogy záróra. A két órás időeltolódás miatt tízkor, tehát nyolckor mindent bezárnak (a lakodalmaknak is véget vetnek), hogy a dolgozók másnap pihenten mehessenek munkába. Mármint a nők. Ugyanis a férfiak katonák, rendőrök, aktivisták, vezetők voltak, a fizikai munkát szinte kizárólag nők végezték. Férfiak általában csak büntetésből dolgoztak. Másnap megnéztünk Belciig buszozva egy gépállomást és egy hízómarha telepet. Hazudtak, mindenütt egy betanult szöveget mondtak, gazdászok voltunk, tudtuk, hogy mi igaz az egészből. A következő napon megmutatták a várost, óriási aranyszínű Lenin szobraival, és a város körüli üdülőövezetet. Utána egy sertésfarmot mutattak egy teraszról, (sertést nem láttunk) majd egy szőlőtermesztő szovhoz borkóstolással, vacsorával végződő látogatása volt a műsor. A szovhoz több mint 10000 ha-on termelt szőlőt, dolgozni csak 60 évnél idősebbeket láttunk.
109
Autóbuszunk aznap elromlott. Sofőrje hármassal indult, sebességet nem váltott. Félreállt, kiszálltunk. Egy óra múlva jött egy következő Ikarusz, beszálltunk és a sofőr hármassal indult. Ott már divat volt a központi falus településszerkezet. Nálunk is bevezették, lényege az volt, hogy csak a központi falukban fejlesztettek, csak oda adtak építési engedélyt. Azok a besszarábiai faluk, amelyekről lemondtak, úgy néztek ki mintha az utosó török basa tegnap menekült volna el. Félméteres traktornyomok út helyett, kedélybeteg idős emberek, akik nem nagyon néztek fel, ha buszunk megállt, néhány tyúk, malac ténfergett az egy helységből álló házikójuk körül. A hivatalos szövegeken kívül, mindenütt románul beszéltek. Jó földeken, nagyon szép növényzetet láttunk. Az egész terület dombos, a talajt a dombok körül ültetett gyümölcsösök sávjaival védték az eróziótól, fölöttük szántottak. Ugyanolyan géppel, ugyanúgy rettegve repültünk Kijevbe. Maradt két napunk városnézésre. Apám 43-ban töltött itt néhány napot, elmondása segített a tájékozódásban. Megnéztük a híres templomegyüttest és a Lavrát. Vonattal indultunk haza. Csapban álltunk meg, a határ előtt. Próbáltunk sikertelenül segíteni egy kisgyerekes pozsonyi párnak, akik az ismert módon jegyet vettek Pozsonyba, de már harmadik napja nem fértek fel egy szerelvényre sem. Közölték, hogy aki inni vagy enni szeretne, az állomás épületében tud. Estére járt, mi fiatalabbak már rettegtünk hazaérünk-e időre, mert éjfél után nem sokkal kezdődött az argentin-magyar meccs a VB-n. Azt már meg-
110
szerveztem, hogy Csernyőből egy kocsi elvisz Szentesbe szüleimhez, hogy láthassam. Az állomáson valamiért sorban álltunk, egyszerre gyanús csend lett. Bajt sejtve hárman azonnal elindultunk kifelé. A következő helységben rájöttünk a csend okára. Katonai razziába cseppentünk. Egy hadnagyocska dokumentumokat
kért,
nálunk semmi sem volt, mert
mindenünk a vonaton maradt. Szlovákul beszéltünk, ők nem engedtek, majd nagy bátorsággal elindultunk nyomakodva a bakák közt, akik meglepetésükben nem mertek minket megállítani. Rohantunk a vonatra, az egy-két perc múlva indult, majd jó messze az állomástól megállt, ott várva meg az igazi indulási időt. Akik pedig az állomáson vártak sorukra, nem jutottak át a razzián, ott ragadtak (holmijuk a vonaton), másnap este sok intézkedés után, és főleg sok élménnyel gazdagabban értek Kassára. Az argentin-magyart láttam, és másnap dél körül hazaértem Buzitára. 1979-ben hasonló utat, de teljesen más összetétellel, szerveztek az NDK-ba. Megbeszéltük egy kipróbált baráti körrel, hogy ha egy mód lesz rá, ezt nem hagyjuk ki. Vonattal Prágába, majd buszok, és Drezda érintésével (nem láttuk a Zwingert), Berlinbe értünk. A 24 emeletes Stadt Hotel, majd a Budapest étterem, Mátyás Pincéjének cigányzenés vacsorája után (meglepően olcsó volt), másnap a brandenburgi kapu, majd a történeti múzeum következett. Soha azelőtt olyan ókori gyűjteményt nem láthattam. Aztán Lipcse, Erfurt, majd egy gyümölcsös bemutatása következett, ez indokolta német utunkat. Jellemző volt a német
111
vendégszeretetre, 1400 km után, egy zöld almát sem kaptunk. Mennyire más volt mikor mi fogadtunk német küldöttségeket. Az nem kifejezés, hogy nem voltak szégyenlősek, ha enni, inni kellett. Valamivel rosszabul éltek mint mi, de a német gőgöt akkor is éreztük. Nem volt kellemetlen, mert számítottunk rá. Meglepett minket, hogy sok helyen találkoztunk kint dolgozó magyarokkal. Múltak az évek, megbékéltem azzal, hogy az életben nem kapok vízumot Bécsbe. Aki nem lett a titkosszolgálat ügynöke, nem volt esélye kijutni. Akinek golyóspuskája volt, vagy személyes kiutazási engedélyt kapott akármilyen okból, abből tudtuk meg hogy aláírt. Azt később tudtuk meg, hogy bérért is. Pénzért jelentettek olyan konspiratív módon, hogy még fontosnak is érezték magukat. Már leírtam mennyien voltak, jellemző a szlovák társadalom schizofrén és mélységesen aljas alapállására, hogy eddig minden demokratikusan megválasztott köztársasági elnökünk besúgó volt. Soha nem mondtam, hogy besúgóinkat büntetni kell, hiszen rengeteget zsaroltak közülük. Azt azért, hogy besúgtak, pénzért jelentettek fel akár családtagokat is, csak úgy elfelejteni, elnézni nem szabad. Hallgassanak, ne szerepeljenek, bújjanak el. Nem ezt teszik, sőt. Társadalmunk olyan orosz erkölcsre épült, ahol büszke lehetett a gyerek, aki feljelentette apját-anyját. Aztán elképesztő szemtelenséggel és gyorsasággal lettek ismert besúgóink, pártkádereink, egyházaink elismert gyülekezeti tagjai. A legborzasztóbb az, hogy ezek a besúgók és pártemberek, azok vallásosságát kérik számon ma, akiket tegnap besúgtak,
112
üldöztek. Gondolom, egyszer csak rájuk szakad az ég, bár a történelem az ellenkező példákról tanít. A disznók jól járnak, az utókor véleménye az elődök morálját nem javíthatja. Ha elfoglalnának minket a kínaiak, ezeknek az embereknek két év múlva ferde szemük lenne, mongolredővel. Partnerszövetkezeteink Magyarországon és Kárpátalján is voltak. Szerencsémre kétszer is eljuthattam Kárpátaljára a 80-as évek elején. Nem tudom mi mindent kellett elintézni a kiutazáshoz, egy Volga típusú szolgálati autóval egyszercsak elindultunk. Az ungvári határátkelőnél vártak minket vendéglátóink, segítettek a szerveknél a sima átkelésben. Ungvár, Csap, Beregszász volt az útvonalunk. Ott ebédeltünk egy elég tiszta, csinos vendéglőben. Más vendég nem volt, a tyúkhúsleves és lacipecsenye, olyan finom volt akár otthon. Néhány év múlva tudtam meg, hogy színház volt az egész. Három nappal azelőtt vitték a vendéglőbe az alapanyagot, hogy minket ilyen étellel fogadhassanak. Újlaknál mentünk át a Tisza hídján, őrbódé, benne géppisztolyos katona. Kérdezem kajánul, ez a muki mit csinál itt. Lefagyott a mosolyom, mikor halálos komolysággal jött a párttitkár válasza: védi a hidat. Hoppá, gyorsan beláttam a germán támadás aktualitását, nem kérdeztem ilyet többször. Péterfalvára mentünk, a „Boldog ember”-ben megismert falvak egyesített kolhozába. Tivadar, Bökény, Forgolány, Nagypalád, Farkasfalva, hogy erre járhatok nem is álmodtam azelőtt. A kolhoz 40 éves évfordulóját ünnepelték, ennek kapcsán hívtak meg minket. Megnéztük az állattenyésztést, növényter-
113
mesztést, melléküzemágakat. A gazdálkodás színvonala majdnem olyan volt, mint a csehszlovák átlag. Igaz, akkor az a kolhoz volt Ukrajna legjobbja. Feltűnt, hogy az utcán a fiatalok udvariasan köszöntek, bárkivel találkoztunk tisztességtudóan viselkedett. Nagy szerencsémre szakmák szerint kerültünk vendéglátóinkhoz. Én természetesen az állattenyésztőhöz, akiben egy rendes magyar embert ismertem meg. Náluk aludtam Nagypaládon, találkozhattam szüleivel, családjával, tőlük tudhattam meg ezt-azt a mindennapok valóságáról. Az üzletek üresek voltak. Az élelmiszerboltban csak vöröskáposzta volt 0,5-5l-es üvegekben, két kenyér és félkilónyi rizs társaságában. Otthonukban nagyjából mindenük megvolt. Napjuk nagyrésze csereberével telt. Elindult a kollégám reggel, kocsijában egy láda almával. Miközben munkáját végezte, a láda almából estére sokféle termékkel jött haza. A benzinkúton nem volt benzin. Benzin azért volt, de nem a hivatalos benzinkúton, hanem udvarokon, hordókban. Nem tudták hány oktános a benzin, ezért két hengerfejpakolást tettek autójukba, így bírták a kocsik. A többi áru is hasonló módon talált gazdára, ők persze tudták hol van és mi érte a csereáru. Az építkezések sokkal komplikáltabbak voltak. A kolhoznak volt téglagyára, de téglához hivatalosan nem juthatott magánember. Nekünk sem volt egyszerű, de ott láttam igazán milyen is lenne életünk, ha sikerült volna mindent eltanulnunk a nagy testvértől. Az ünnepség csúcspontja a sportpályán volt. A pálya műanyag futópályával ellátva, komoly lelátó, Győrben gyártott automata
114
tekepálya, állandó vidámpark púpostevével, nagyot néztünk. Népi együttesek, sportbemutatók, olyan külsőségek mellett ünnepelték a kolhozt, amit nálunk egy komoly nagyváros sem tudott volna megtenni. Az esti vendéglátásuk emlékezetes volt. Vendégeik között volt moszkvai, kijevi pártmufti, szibériai főember, a budapesti Magyar Optikai Művek emberei, magyarországi partner TSz képviselői, velünk együtt elég változatos gyülekezet. Akkor volt náluk a Gorbacsov-féle teljes alkoholtilalom. Az asztalokon a legjobb grúz, moldáv konyakok, orosz pezsgők és vodkák töménytelen mennyiségekben, és a sokfogásos vacsora csúcsa sültmalac volt. Tilalom ide, tilalom oda, a szemük sem rebbent. Ugyanakkor az utca alkoholon élő szovjet embere, kémikusokat meghazudtoló találékonysággal gyártotta a vakító, gyilkoló, alkoholtartalmú moslékokat. Kint reggeltől estig csereberélt mindenki, hogy megszerezze az alapélelmiszereket. Este megszólalt a falusi hangszóró és figyelmeztette a lakosságot, hogy megérkezett a mosópor, mindenki mehet megvenni adagját. Visszafelé Beregszászban bementünk egy elektro szakáruházba. Hatalmas alapterületen három üres polcsor. Négy fehérköpenyes eladó mellett egy mosógépre emlékeztető tákolmány és három kávédaráló képezte a választékot. Kávédaráló azért lehetett, mert abban az évtizedben kávét nem árusítottak. A porták rendezettek voltak, mindeki gazdálkodott, elég nagy állatállománnyal. Minden udvar szőlőlugassal befuttatva, ugyanazt a képet mutatta, ami az egész keletmagyarországra jellemző. Feltűnő inkább az volt,
115
hogy a gázt nem föld alatt vezették, hanem rozsdamarta csövekben a házak külső falán. 1986 tavaszán valamiért bementem szövetkezetünk káder és személyzeti osztályvezetőnőjének irodájába, és véletlenül megláttam az asztalon két utazási kiutalást. Rákérdeztem, és azt a választ kaptam, hogy érdeklődés hiánya miatt visszaküldi. Az egyik Görögországba szólt, a másikra nem is emlékszem. Felháborodva felkaptam a görögöt, rohantam az elnökhöz jelezni mehetnékemet, aki meglepetésében, meglepetésemre jóváhagyta azzal a feltétellel, hogy a másik utazó az ő jelöltje lesz, ami egyáltalán nem érdekelt. Nemsokára elkezdődött a vízumkérelem körüli kálvária. Először a szövetkezet elnökének igazolása kellett, hogy ő felelősséget vállal értünk. Aztán keresztlevéltől kezdve egy csomó irat, amit beadtunk Kassán az idegenek ügyeivel foglalkozó rendőrségi osztályra. Ott a klasszikus sorbanállás után, fél nap alatt átvették. Mikor aztán néhány hét múlva, újabb sorbanállás után a kisablakhoz jutottunk végre, az egyenruhás jól leteremtette útitársamat (akit szerencsétlenségére Kőrössynek hívtak), hogy legalább három nyomtatványon van másképpen írva a neve. Természetesen ezt a rendőrségen követték el, de kijavításra visszadobták. Az elnöki engedély hatálya persze időközben lejárt, mert nem lehetett tíz napnál öregebb. Autóba ültünk és mentünk, aztán késő délutánra visszajutottunk az ablakhoz és végre jók lettek papírjaink. Vízumot ott nem kaptunk, sőt elvették személyi igazolványainkat is azzal, hogy a prágai repülőtéren meg-
116
kapjuk. Úgy utaztunk vonattal Kassáról Prágába, hogy semmilyen igazolványunk nem volt. A repülőgépen megismerkedtünk a kb. 40 útitársunkkal. Az utazást a ”Szövetkezeti Földművesek Társulása” szervezte, így aztán volt köztünk optikus (a felesége valamilyen szervnél dolgozott), szövetkezeti elnök tanítónő felesége is, nem kis mérgünkre, mert az ilyen utakat szerintünk mégiscsak szövetkezeti tagoknak intézték, és inkább egy kollégánk jöhetett volna. Hajnali három körül érkeztünk szállodánkba, reggel aztán a tenger. Nem szép dolog a káröröm, de nem mindenkit bántott, hogy fehérbőrű optikusunk, fiacskájával elaludt a napon. Úgy leégtek, hogy akkor láttuk őket utoljára. Mi pedig láttuk az Athéni Nemzeti Múzeumot, Athént, Delphit, Korinthoszt. Egyébként az út jól szervezett volt, egy hétbe több nem fért. Ottani vezetőnk egy Sziléziából hazatelepült görög volt, aki a második világháború utáni görögországi kommunista puccs végén a Csehországba szállított gyerekekkel került oda. Mezőgazdász volt, Patraszban dolgozott valamilyen mezőgazdasággal foglalkozó hivatalban. 40-42 fokot mértünk árnyékban. Delphibe déltájban érkeztünk és mire felgyalogoltunk a stadionba úgy megdagadt a nyelvünk, hogy csak hosszú nyalogatás után tudtunk megszólalni. Szükségem is volt rá, mert jónéhány magyar társunknak önjelölt idegenvezetője lettem, ők nagyon hamar észrevették, hogy többet tudok a görög történelemről, mint a hivatalos kísérőnk. Első családi kirándulásunk 1988-ban volt. 42 évesen lett rá módom először, hogy a szomszédomnak
117
kölcsönzött hétvégi házba elvihessem családkámat egy hétre, Mályiba. A ház egy kavicsbánya helyén keletkezett tó mellett volt, a földön aludtunk, szúnyogoknak sem voltunk híján. Az pedig, hogy az egész család ezt tartja a legszebb kirándulásunknak, még ma is meglep. Akkor már a levegőben volt a kommunizmus vége, amit édesapám akkor mert először megjósolni,
mikor
az
„Új
Szó”
arról
cikkezett,
hogy
Moszkvában eladták az első autót magánszemélynek. Azt mondta: nem tudom mikor lesz, de hogy ez jelenti a kommunizmus végének kezdetét, az biztos. Szomszédommal azon morfondíroztunk, hogy mihez kezdünk majd, ha szabadabb lesz a mozgástér. Csehszlovákiában ortodoxabb volt akkor a politikai vezetés, mint Moszkvában. Mégiscsak megértük
valahára
a
89-es
változásokat,
a
gyerekes
demokráciaértelmezésektől, a teljes kommunista vezetés hatalmának átmentéséig. Soha senkit a világtörténelem egyik legbrutálisabb
rendszerének
vezetőiből,
haszonélvezőiből,
felelősségre nem vontak, azok pedig szelíden mosolyogva kérték
számon
a
demokráciát
magukkal
szemben,
és
csusszantak át az államvagyon tulajdonosainak köreibe. Amit el sem tudtunk képzelni még legvérmesebb álmainkban sem, fokozatosan nyíltak a határok. Megmutathattam családomnak Granadát és Cordobát, Mükénét és Epidauroszt, Argoszt, Naphliont és Athént, Olaszország egy részét és San Marinót. Feleségemmel
jártunk
Izráelben,
nagylányommal
pedig
Egyiptomban. Kairó, Giza, Memphisz, Karnak és Luxor,
118
Hatsepszut temploma, Királyok Völgye, Edfu, és Asszuán, vágyaim netovábbjainak beteljesítését jelentették. Megnézhettük Pólát, Rabot, Abbáziát, a horvát-dalmát partokat. Üdültünk néhányszor a Kanári-szigeteken, egyszer unokáinkkal is. Andalúziába és Mallorcára is eljutottunk. Sokszor üdültünk a Balatonnál, termálfürdőkben, megnézve a vidék emlékhelyeit, látványosságait. Bejártuk Felvidék legszebb helyeit, Csehországot, az utóbbi három évben Erdélybe mentünk. Törzshelyünknek Torockót választottuk, onnan indultunk Székelyföldre más-más irányban. Jó érzés hallani 15,16 éves unokáinktól, ez szép volt. Ők még más szemmel nézik a világot. Érzik a tisztességet, tetszik, hogy a zöld, az zöld. Nem látják az erőszakos betelepítés bizonyítékainak koszosan
szürke
blokklakásait
Szatmárnémetitől
Csík-
szeredáig. Nem tudják mitől az a különbség még a levegőben is, ha Brassótól Fogaras felé megyünk. Más a közlekedés, mások az arcok, a mezők, a porták. A szászok otthagyott városai, falvai, és meghatározhatatlan szagok mindenfelé. Nem tudják mit keres a gyulafehérvári székesegyház mellett a hatalmas ortodox komplexum. Mi tudjuk felvidékiek, vajdaságiak, kárpátaljaiak, hogy mire képes az elvakult gyűlölet, az agyakba generációkon keresztül betáplált, „mi megmutatjuk nekik” vágy. Ebben minden belső és külső különbözőségük ellenére, elvakultan egységesek a többségiek. Azt sem tudjuk sokszor melyik a veszélyesebb, a keresztényinek nevezett pártok kenetes hazugsága, a kommunista maradványok hamis
119
internacionalizmusa, vagy a nyíltan gyalázkodó nacionalisták. A „nekik” pedig mindig nekünk szól. 91-ben két hetet töltöttem Kanadában. Calgary, oda-vissza autóval keresztül a Sziklás Hegységen, Vancouver, Victoria, Banff és Edmonton után kicsit
szomorúan
megállapítani,
hogy
a
földi
javak
osztogatásánál az Úr nem tartotta be az egyenlőség elveit. Valószínűleg jobban járt volna a magyarság, ha sikerül Kossuth terve Kanadába településünkkel. Az is lehet, hogy azt a világot is elrontottuk volna. Minden szépség és gazdagság ellenére, nekem az északamerikai világ nem lopta be magát a szivembe. Ridegnek, magányosnak és eléggé képmutatónak láttam az ottani életet. Jártunk farmon, ranchon, láttunk családi rodeot, hatalmas marhavágóhidat, nem az én világom. Amiket esznek az katsztrófális. A gyümölcs éretlen, a többi ízetlen, és minden amivel ételeiket javítani akarják, ront. Maradt a magyar kolbász és szalámi, a retek és hagyma. Azóta sem vágyok vissza, egyszer megnézni azonban mindenkinek ajánlom. Edmontonban
bejártuk
a
világ
egyik
legnagyobb
bevásárlóközpontját. Hogy tíz év elteltével, ha nem is akkorák, de lényegükben ugyanazok lesznek mifelénk is, utópiának is talán csak piával álmodhattuk. Két hónappal kanadai utunk előtt, Otrokovicén vettem meg sógoromnak Csehszlovákia talán egyetlen orosz színes TV-jét, kb. 450 km-re otthonunktól. Magamnak rá egy hónappal hoztam Nürnberg mellől, még vámot is fizettettek érte. Akkoriban utazott sok-sok háztartási gép Trabantok tetején Magyarországra.
120
Tengerparti üdülésre csak a gyerekek, unokák miatt mentem, nem szeretem a céltalan fetrengést. Ilyen üdülésre a legjobb hely Horvátország. A legkorrektebb vendéglátásnak a spanyolt tartom, az olaszok óbégatnak és előszeretettel verik át vendégeiket, a görög tengerpart is jobb lenne bennszülöttek nélkül, bár barátságosak. Az arab világot nem nekem találták ki, leplezetlen gyűlöletet láttam az arcokon, s ezért még fizettem is. Nem egyszerű Egyiptom műemlékeit megnézni arabok nélkül. Izráel is egyszeri úticél, a gépfegyverekkel felszerelt
terepjárók
és
lassító
torlaszaik
nem
szentföldi
hangulatot gerjesztenek, a palesztinok által ellenőrzött területen pedig a séta is veszélyes az agresszív árusok, a rosszarcú rendőrök miatt. Ázsiai, Afrikai, Közép vagy Dél-Amerikai útra nem vállalkoztam. Talán azért is, mert Molnár, Széchényi, Kittenberger, Hanzelkáék, Hayerdhal meg a Világjárók sorozat könyvein nőttem. Megnéztem minden útifilmet, ismeretterjesztő filmet, amire csak módom volt. Ha összevetettem a lehetséges látnivalókat a távolsággal és a kihasználható idővel, bármennyire csábított, nem mentem. Vannak vágyaim, ezek valószínűleg nem teljesülnek már soha. Szívesen bebarangolnám Spanyolországot és Olaszországot tavasszal vagy ősszel, csak nézni és látni. Ilyen útra pedig már energiám nincs. Megyek gondolatban. Mindenesetre szerencsésnek tartom magamat, mert minden utamat a sors váratlan ajándékának fogtam fel. Ugyanis ez nem is olyan régen, még
121
vágyálmainkban sem jelent meg. Baráti vagy családi beszélgetéseinkben, ilyen téma, szóba se került.
Könyvszeretetem
K
önyvszekrényünk alsó polcán rengeteg kis sárga cowboy-könyv volt. A mesék után először ezeken rág-
tam magam át, mindegyiket élveztem. A rossz nem győzhetett, a hős Joe, Ted meg Jimmy a végén elnyerte Katy-t. Az angol neveket csak fonetikusan olvastuk-ejtettük, hiszen angol szót a 60-as évek zenéjéig nem hallottunk. Akkor sem a szövegre figyeltünk. A ”hands up”-ot akkor még nem torzította el az igazi angol. Volt néhány P.Howard könyv is, más cím alatt mint később. Nem értettem még humorát, a történet miatt olvastam. Később Edgar Wallace ”Bosambo” könyvei, fokozatosan kezdtem érteni a humort. Aztán Jókai, Mikszáth, Móricz, Gárdonyi. Az ”Egri csillagok”-at nagyon sokszor olvastam, néha még ma is beleolvasok, soha nem szerettem memorizálni, de ebből tudnék idézni. Ha könyveket rangsorolnék, ez lenne nálam az első helyen. Sajnálom ifjainkat, akik tényleg azt hiszik, hogy a film, a mai technika (amit persze én is szeretek és alkalmazok), helyettesítheti az olvasást. Még arra sem jöhetnek rá, mit vesztenek. Ahogy saját jövedelmem lett, folyamatosan vettem könyveket. Nem kezdtem a semmivel, szüleimtől kaptam néhány kötetet, iskolai versenyeken nyertem párat, ajándékba is kaptam itt-ott. A magyar és
122
világirodalom általam is elismert nagyjainak legtöbb művét akkorra már elolvastam. Tudtam mit szeretnék polcaimon látni. Nem tudtam az életben lesz-e rá valamikor pénzem, időm és türelmem volt. Feleségemet a hideg rázta, ha beállítottam egy-egy kötettel, mikor tejre alig jutott. Akkortájt Passuth László könyvei jelentek meg sorozatban, nem hagyhattam ki. Ma is nagyon szeretem őket. Aztán az ókori szerzők jöttek, nem hagyhattam ki. Ma is gyakran forgatom Tacitus,
Titus
Livius,
Plutarkhos,
Strabon,
Xenophon,
Suetonius, Iulius Caesar, Herodotos, Petronius, Marcus Aurelius, Seneca műveit. Üdítő olvasni jellemrajzaikat, társadalmuk többnyire
ésszerű
berendezkedését.
Milyen
egyszerűséggel törvényesítették, hogy közhivatalt csak katonaviselt ember viselhet, és nem lehet közhivatalnok testi hibás és gyermektelen ember. Később úgy bővítettem könyvtáramat, ahogy a zsebem engedte. Ritkán kerültem antikváriumba, mindig dühösen mentem haza, mert akkoriban rengeteg értéket vehettem volna aprópénzen, ha lett volna aprópénzem. Egy 1889-es Petőfi díszkiadást 50 koronáért vettem, ami egy kőműves napszámának 5-10 %-a volt. Mi mindent hagytam ott, mert nem volt annyim sem, és amelyeket később komoly összegekért szerztem meg. Szüleimtől kaptam a Magyar remekírók 1905-ös sorozatát. Összeszedtem az erdélyi írókból majdnem az összes Makkait, Nyírőt, Tamásit, Kós Károlyt majd reprintben Orbán Balázst. A sorozatokból megtudtam venni a Osztrák-Magyar Monarchia leírását, a Nagy Pallast,
123
Tolnai vilátörténelmének mindkét sorozatát, a Képes világtörténetet, A Magyar nemzet történetét, a Hóman-Szekfűt, a Jókai díszkiadást, a Mikszáth díszkiadást, A szabadságharc történetét, A magyar nép művészete sorozatot Malonyaitól, a Corvina művészettörténeti sorozatát, az Officina ókori birodalmakról kiadott gyönyörű képekkel illusztrált könyveit, a Zsidók egyetemes történetét Graetztől, Móricz művei, Krúdy, majd Márai, és Wass Albert. Beszereztem a világirodalom érdekesnek és értéknek tartott könyveit. Kaptam is néhányat egy Szántó nevű állatorvos barátomtól, aki Morvaországban született és élt, magyarul egy kukkot nem tudott, azt tudta, hogy ősei a Vajdaságból kerültek észak-magyarországra és Morvaországba. Meghalt egy rokona Eperjesen, garázsában tárolta az onnan kapott német és magyar könyveket. A magyar nyelvűeket nekem ajándékozta. Innen származik a Műveltség könyvtára sorozat és Endrei Zalán Világtörténete. A Francia forradalom története Carlyletől. Csoóri, Nemeskürty, László Gyula. Prus, Waltari, Sienkiewicz, Druon, Hasek, Zweig, Dumas, Maupassant, Zola és Traven művei. Az angolszász írókat,
Mailer és Twain
kivételével, minden igyekezetem
ellenére sem tudtam megkedvelni. Olvastam őket, ma is elfogadom, hogy csak bennem lehet a hiba, ha nem rajongok értük minden szárnyaló értékelés ellenére sem. Úgy vagyok velük,
mint
a
képzőművészettel.
Inkább
töredelmesen
bevallom, hogy nem tetszik, mint hogy magamnak hazudjak.
124
Az orosz irodalom sem vált kedvencemmé, pedig otthon Mereskovszkijtól kezdve, sok minden megvolt. Olyan az írásuk, mint országuk. Kiterjedt és lapos. A mai szobrászok, festők nem a közönségnek dolgoznak, akkor ugyan kinek. Ha egy verset meg kell fejteni, zavarba ejt a cél. A Magyar kódex, a Britannica Hungarica (ha előtte belenéztem volna, nem veszem meg). Találtam közben jópár csemegét is. A magyarországi boszorkányperek, az 1931-es Szent Képes Biblia, Vályi András reprintben, az Árpád és az Árpádok 1907-es kiadása, Erdélyi János 1947-es, Gyöngyösi István 1796-os könyve a Thúróczy krónika reprintje. Szolzsenyicin összes, a felvidéki íróktól jónéhány. Egy-egy régen keresett könyv megszerzése élmény nekem. Legutóbbiak, a Képes Krónika és a Vizsolyi Biblia reprintjei. Nincs nap, hogy legalább néhány sort ne olvassak. Könyveim közt élek és leplezetlen büszkeséggel mutogatom vendégeimnek akár érdekli őket, akár nem. Egyik öcsém György, Komáromban él. Ő családfánkkal kezdett foglalkozni, ami fokozatosan komoly kutatómunkává vált. Hála az elektronika fejlődésének hazaviheti, feldolgozhatja a levéltári adatokat. Olyan helyekre nem is jár, ahol nem esik útba levéltár. A szentesi parókián, az egyházi tárgyak közt megmaradtak
a
„Consistóriumi
ülések
jegyzőkönyvei”,
az
„Alamizsnák könyve”, a „Kurátorok számadásai”, az egyház vagyonának leltára, az egyházi tisztviselő javadalmazása, az esperesi és egyéb körlevelek másolatai. Ezeket apánk olvasgatta, és ha érdekességet talált, felolvasta nekünk.
125
A leírtak 1809-től az 1860-as évekig terjedő időszakról szólnak. Féltem, hogy ezek eltűnhetnek, néhány téli hónap alatt átmásoltam őket. Nem volt könnyű, jó időbe telt, amíg ráállt a szemem a korabeli írásra. Tőlem függetlenül, ugyanilyen okból öcsém is átmásolta őket. Aztán nem állt meg, levéltári adatait és más forrásokat felhasználva 4-5 év alatt olyan monográfiát kerekített
Bodrogszentesről,
hogy
sok
település
lakója
összeütné a bokáját, ha náluk ilyet szerkesztene valaki. Nem vagyok elfogult, sok monográfiát olvastam, ez tényleg jó. Kicsit irigykedek is, de inkább büszke vagyok. Tavaly őszre a szentesi polgármesternek sikerült annyi anyagit szereznie, hogy a Szentesiek
könyvének
nevezett
monográfiát
karácsonyi
ajándékként minden szentesi család számára kinyomtatták. Szép gesztus, bárcsak az enyémet majd megkaphatná minden felvidéki család. Internetem a kezdetektől van, sokkal egyszerűbb és olcsóbb azóta könyvet venni, mióta megjelentek az internetes antikváriumok. Kis türelemmel nagyon érdekes könyveket lehet találni. Nagyon tetszett Blaskovics Józseftől ”Az újvári elájet török adóösszeírásai”. Olvasom Wass Albert kritizálóit. Majdnem mindegyik mai író sikkesnek tartja, ha ezt-azt elmond róla, még a felvidékiek közül is. Egy Grendel nevű pozsonyi mindentudó hős addig liberalizálta agyát, míg aláírásával tiltakozott debreceni szobra ellen, valószínűleg ezzel igazolva, hogy tud írni. Arra nem szeretnék itt kitérni, kik azok a mai magyarországi írók, akiknek kiadják a könyveit, jobbanmondva kiadnak mindent, amit írnak. Az igaz, hogy van
126
Wass Albertnek néhány megbocsáthatatlan bűne. Legnagyobb az, hogy olvassák. Valószínűleg azt jelenti ez, hogy az olvasóknak ír. Azt írja, és úgy írja, hogy az olvasó értse miről ír, mit akar közölni. Aki azt hiszi, hogy író, olvasója meg nincs, téved. Ő nem író, ő csak ír. Voltak íróink akiket elismertek életükben, voltak akik ezt nem élték meg, de olyanokról akiket nem olvastak, nem tudok. Ha nem lenne érthető, ha trágár szavakat kuszálna modern irodalmár módjára teljesen érthetetlenné, ha elmondhatná néhány sznob, hogy ő bizony megfejtette, ha hülyének ábrázolná a székelyt és örökre lemondana Erdélyről, jó kritikát kapna. Az a baj, hogy akkor nem írt volna. Nagy bűne az, hogy határtalan szeretettel ír Erdélyről és hazájáról, Magyarországról. Az igaz, hogy lehet magyarul szebben, modernebben, érdekesebben írni a Kínai Nagy Falról meg Tikalról, de ilyen szeretettel ember csak a hazájáról írhat. Megértem, hogy így nem írhat sem Závada, sem Kertész, sem Konrád, mert nekik ilyen nincs. És az sem igaz, hogy akármelyikük több rosszat kapott volna ettől az országtól, mint ő. Ha a mai Magyarországon, hogy egy író olvasottá váljon Nobel-díjat kell előbb kapnia, akkor további elemzésre nincs szükség. A hiba a műveletlen magyar olvasóban van. Könyvet szeretne olvasni, nem kritikát. Kicsit szurkolok azért nekik, le ne süllyedjenek az érthetőség szintjére, mert akkor az is megtörténhetne, hogy olvassák őket. Inkább ne. Megértem, hogy a festészetet új irányba kellett terelni a fényképezés feltalálása után. Új utakra kényszerítette a színjátszást is a film. Az
127
irodalom nem ilyen, bár az olvasók száma csökkenőben van. Más lapra tartozik, de rettenetes és megalázó, hogy az eladott könyvek hasznából egy apró kanyarral (pardon sikánnal), támogatják az eladhatatlan könyvtömegek íróit. Érdekes példa az agyondicsért magyarországi tót író, Závada Pavol. A neve biztosan azért jelent magyarul hibát, mert híres regényének névadója Jadviga, sajnos nem szlovák név. Ha időben megkérdezte volna tudná, hogy ez lengyel név. A délvidéki tótokat pedig zömében Zólyom megyéből telepítettük oda, nem pedig Krakkó mellől. A dicséreteket igyekszik is megszolgálni, ahol csak lehet, piszkolja a magyarságot. Felvidéki íróink közül először Dobos László ”Messze voltak a csillagok”-jában olvastam, addig ki nem mondott tényeket, ami 68 miatt volt lehetséges. Janics Kálmán, Koncsol, Popély és Mács József munkáit olvasom szívesen. Nekem a könyv sokkal több, mint egy tárgy. Meghallgatni ugyan nem tud, de válaszolni igen. Hatalmas segítség ma a világháló. A minap találtam a hálón olyan adatokat Buzitáról, amiről még sehol sem olvastam. Másvalamit kerestem és véletlenül akadtam egy 1599-es esetre. Hasznosak a hangoskönyvek is. Édesanyám megromlott látása miatt nem olvashat, kellemesen meglepődött, hogy kedvenc könyveit hallgathatja.
128
Embertelenségek
S
ok olyan emberrel találkoztam, munkatársaim között is voltak, akik túlélték a gulágot. Rokonaim közt is volt
túlélő, így már gyerekkoromban tudtam róla. Az elhurcolás módja, a marhavagonok, az utazás, különböző lágerek világa, a munkájuk, az állandó éhség, a halál, fokozatosan alakította ki bennem az érdeklődést. Magyarország hadat üzent, hadseregünk Oroszországban harcolt, így a hadifogságba került katonákról, ha a fogvatartó betartja a szerződésekben rögzített feltételeket, nem sok szó eshet. A civilek, nők elhurcolására ellenben nincs és nem is lehet mentség. Feleségem nagybátyját 17 évesen hurcolták el többedmagával Jászóról, mert leventék voltak, mint minden fiatalember. Sokévi rabság után testben, lélekben, összetörve kerültek haza. Testük felépült, a lelkük soha. A nagybácsi társaságban az átéltekről nem beszélt. Hogy elbeszélte-e a legközelebbieknek, nem tudom. De azt tudom, hogy harminc év eltelte után is, ha egy keveset ivott, besötétített szobába vitte a felesége, mert tombolt és oroszul káromkodott. Megváltást jelentett neki a halála előtt néhány évvel megkapott kárpótlás. Nem az összeg, hanem az, hogy legalizálták szenvedését. Mennyien haltak meg enélkül. Egy buzitai túlélő elbeszéléseit különösen szerettem, mert olyan humorérzékkel tudta az átélteket elmondani, ami keveseknek adatott meg. A legszerencsétlenebb helyzeteken is tudott derülni, jókat kacagva mesélte kalandos útját Morvaországból
129
Sztálingrádba, meg vissza Buzitára. Brünn környékén szétszéledt az egységük, elindultak hazafelé. Megfogott egy kóbor lovat arra gondolva, milyen büszke lesz majd rá apja, ha hazaviszi. Másnap teherautózúgást hallott, nemsokára megállt mellettük egy orosz katonákat szállító autó és néhány perc múlva nemhogy lova nem volt, semmije sem volt. Az oroszok Pozsonyba küldték őket azzal, hogy onnan hazajutnak. Elhitték.
Pozsonyban
elszedték
ruhájukat,
megnyírták,
fertőtlenítették őket. Jellemző gondolkozására, arra emlékezett, hogy mikor terelték őket az állomásra a kapunál egy cigánybanda a „Megy a juhász a szamáron Szegedre” nótát húzta. Sztálingrádban akkora szúnyogok várták őket, hogy lehajlott alattuk a csalán levele. Az örömöt, mikor a krumplisverem kecskehúst
fölötti
bódéban
marcangolhatta
őrizetlenül
fogaival,
majd
lógó a
füstölt verembe
lerugdosást, mikor egy nagydarab őr észrevette. Egy téli reggelen a sorakozókor azt kérdezték, ki menne a konyhára kisegítőnek. Lelkes jelentkezésük után, bajtársaik meztelen holttesteit kellett teherkocsira rakniuk és eltemetniük. Az abból állt, hogy mivel a fagyott földdel nem tudtak mit kezdeni, a hóba kaparták őket. Könnyebb munkát, konyhai munkát, csak román foglyok kaptak. Ha valamit nem tartottak kézben, azonnal ellopta valaki. Egyszer rajtakaptak egy román foglyot mikor ellopta valamelyikük köpenyösszefogó drótját. Megverni nem bírták negyvenkilósan, így kezét az ajtó résébe dugták és négyen nyomták. Olyan szépen üvöltött, mondta. Irigységüket,
130
mikor egyik buzitai társukat a fenekén lógó bőr miatt a nem dolgozó csoportba sorolták. Mondom egyszer Gyulának. Te, mi tetszik itt annyira Imrinek, hogy mindig vigyorog? Ugyanis úgy összeszáradt a bőre, hogy nem tudta összezárni ajkait, úgy tűnt mintha nevetne. Egy nagygéresi férfi hat lágerben töltött év után, Ágcsernyőbe ért vonatával. Társai szétszéledtek, őt is kérték közel vannak már, menjenek inkább gyalog. Ő azt mondta a vonat úgyis megáll Nagygéresben. Nem állt meg. Még négy évet dolgoztatták a csehek a Jachymovi (JachymovJoachimsthaler nevéről nevezték el a tallért-dollárt) uránbányában, majd a prágai állomáson magukra hagyták őket. Ilyen aljasságot, egyszerűen minősíteni sem lehet. Aztán megjelent Salamov „Kolima”-ja, majd Gábor Áron trilógiáját olvastam. Megjelentek Rózsás János könyve után, Szolzsenyicin újabb kötetei. Egyik jóbarátom édesanyja, mecenzéfi német-mánta. Azért mánta és nem cipszer, mert a mecenzéfi, stószi és szomolnoki németeket a tatárjárás után telepítették be, amikor a jászói prépostság érckeresési jogot kapott. Őt is elhurcolták, teherbe ejtették és barátom a lágerben született. A Távol-Keletet hajóval hagyták el, úgy kerültek haza. Itthon nem szeretett magyar lett. Németországban dolgozik évek óta, ott ő a nem szeretett keleti. Ilyen történeteket kitalálni is csak nagy adag fantáziával lehet. Ezeket a rémségeket, rémtetteket, milliók kínszenvedését és a sokmillió ember halálát okozó rendszert, annak létrehozóit és vezetőit, még ma sem ítéli el a világ. Máig kerüli a témát a nyugati világ, sőt az érintett
131
országok is. Nem elég, hogy negyvenöt évig beszélni sem lehetett róla, ma az irányított szólásszabadság korában is, inkább sunyin kerülgetik judeobolsevik rémségeket, vagy hallgatnak. Nem hallgatnak viszont a német koncentrációs táborokról, sőt nap sem telik el emlegetésük nélkül. Ne is teljen. A bántó csak a hazudozás és a kettős mérce. A világ tudatába sulykolták a gázkamrákat, a negyven kilós foglyokat és a számokat. Aztán a számokat azok változtatják, akik büntetik az előző számok vitatását. Aztán a lágerekbe jutalomként vitt prostikról hallunk. Sok országban büntetik a táborokról
folyó
beszédet
és
írást.
Azért
állítják
be
holokauszttagadásnak a beszédet és írást, mert az elfogadtatott dogmát nem engedik újraértékelni, tanulmányozni. Ugyanis ha beszélnek vagy írnak róla, azonnal kérdések vetődnek fel. Minden dogma zavaró és diktatúrát sejtet, legyen az vallási vagy politikai. Miért zártak le minden tábort tíz évre, amelyek az orosz zónába estek? Hogy lehet az, hogy Hitler és vezérkara mindent rosszul jósolt meg, csak egyet nem. Minden gázkamrás, megsemmisítő tábort a később oroszok által elfoglalt területre építettek. Valahogy minden gyanús lesz, amiről tiltják a szabad véleménynyilvánítást. A világ magát műveltnek és demokratikusnak nevező része támogatja és fizeti a német táborokban szenvedett emberekből csak egy nemzet túlélőinek és leszármazottainak kárpótlását, addig az ugyanazokban a táborokban fogvatartott egyéb nemzet tagjairól nagyon kevés szó esik. Arról sem, hogy az oroszok
132
mindenkit likvidáltak, akik a német táborokból hazakerültek. Arról pedig, hogy Oroszországban is voltak táborok, ahol a borzalmak még mérhetetlenebbek, a meggyilkoltak száma sokkal nagyobb, nemhogy kárpótlásról, még arról sincs szó, hogy pardon. Zavaró és felháborító a kettős látás, ami beteges és a kettős mérce, ami aljas. A minap láttam egy filmet Terezinről. Gyermekrajzok tömege a táborból, parkosított szépen kiépített városrész. A magyarázat: azért építették ilyenre a nácik, hogy átrázzák a nemzetközi vöröskereszt ellenőreit. Építettek egy Patyomkin-lágert. Eddig nem jutott el hozzám, meg máshoz sem, hogy a németek olyan érzékenyen odafigyeltek volna a közvéleményre. A nagyhatalmak közül a trianoni bűntény fő bűnösei a franciák. Azért írom így és nem egy-két nevet, mert ha minket népként lehetett büntetni, akkor más
népek
is
lehetnek
bűnösek.
Rólunk
olyan
aljas
arroganciával döntöttek, mintha ők lennének Európa, sőt a Föld területének megbízott osztogatói. Egy emberük volt aki beleszólt Európa történelmébe, az pedig nem volt francia. A többi
nagy
francia
belebeszélt
az
európai
ügyekbe,
hátbatámadott, törököket támogatott keresztények ellen. A délszláv háborúkban mindenki ellenében a bűnösök oldalára álltak. A gőg, ahogyan próbálják magukat nagyhatalomnak, nyelvüket világnyelvnek hinni. Kifejezetten zavar, ha franciául nem nő beszél. Mi tényleg büszkék lehetünk csodálatos, egyedi nyelvünkre. Nagy kár, hogy ezt kevesen tudják, pedig a magyar nyelv gazdag, egyszerű és ésszerű. A franciát csak nem egészen
133
négyszer annyian beszélik, annak az egyharmada is csak kényszerből. Turistaként úgy viselkednek, mint akik abban a szerencsében részesítik a világot, hogy leszállnak közéjük. Csodálkoznak, hogy miért nem szereti őket sehol, senki. Tőlük nyerte szerintük az egész világ a kultúrát, amiből leereszkedő modorral egy-egy csipetnyit másnak is hagynak, azzal az „úgyse értitek” mosollyal. Az idegenlégió sem a tisztességes gondolkozásmód netovábbja. Az algériai, vietnami háborújuk, Elzász-Lotaringia, Korzika és még jónéhány embertelen nemzetállami
jogtiprásuk,
miközben
másokat
oktatnak,
felelősségre vonnak. Hogy lehettek ők is a győztes hatalmak közt a második világháború után? Úgy, mintha kollaboráció helyett, Franciaország győzte volna le a németeket. Nem tehetek róla, de nem veszek francia parfümöt és autót, nem szeretem a francia konyakot, nem viszek nekik egy euro-centet sem turistaként. Nem jelent ez ugyan semmit, de nyugtat. Akik önzetlenek és mindent megosztanak másokkal, általában szegények. Azoknak az államoknak akik másoknak jót akarnak, általában nincs hatalmuk.
Nacionalizmus és sovinizmus
T
isztelek minden népet még akkor is, ha ez nem mindig párosul szeretettel. Érdekel, hogy viszonyulnak történel-
mükhöz, népművészetükhöz, vallásukhoz és más népekhez. Természetesen állandóan hasonlítom őket hozzánk, miben
134
mások, miben jobbak, miben okosabbak, mint mi. Egyszer a Korintusi öböl peloponnészoszi parján Xilokantroszban voltam néhány napig. Programunk része volt a szálló mulatójának látogatása. Görög zene, a mi csoportunkon kívül a tulajdonos és családja, valamint a szálló alkalmazottai szórakoztak benne. Csoportunk tagjai egykettőre elmentek, hárman maradtunk a görögökkel, megérte. Ma is borzongok milyen hallatlan büszkeséggel táncolták táncaikat, hogy tűnt el a különbség tulajdonos és takarítónő között, ahogy megszólalt a zenéjük. Milyen tartással, egymást tisztelve, betartva szokásaikat, hívták egymást táncba, majd a többiek páronként csatlakoztak és szinte átszellemülve táncolták csoportos táncaikat. Mi döbbenten ültünk, és bevallom irigykedtünk. Bármennyire különös, hasonló érzésem csak akkor volt, ha itthon Felvidéken, magyar nótákat, kuruc dalokat énekeltünk. Semmi más nem pótolta úgy az összetartozás érzését, és nekünk erre bizony szükségünk volt. Köztünk is eltűntek a társadalmi, származási, tudásbeli különbségek, ha elkezdtük a „Kalász, kalászt”. Elítélhetik a magyar nótát, nem tartom én sem jajde művészinek, mit számít. Minket gyakran felszabadított. Arról énekelhettünk,
amiről
nem
beszélhettünk.
Álmainkat
énekeltük ki, megkönnyebültünk. Emlékszem, amikor már szinte korlátozás nélkül mehettünk Magyarországra, kedvelt nótáinkat a cigányzenekarok még nem merték játszani, vendéglátóink nagy része pedig nem ismerte őket. Rövidesen rá kellett döbbennünk, így van ez történelmünkkel is. A mai
135
magyar átlagpolgár nagy része, nem ismeri nemzetének történelmét. Néhány szilánkot, számot igen, sajnos elvétve akadtam olyan emberre, akivel érdemben társaloghattam volna múltunkról-jelenünkről, pedig eleget bolyongtam. A görögök külföldön élve is büszkék nemzetükre, nehezen olvadnak be, pedig azt rájuk fogni, hogy olvasnánakművelődnének, nem lehet. Szeretek minden sportot. Meg is nézek szinte minden sporteseményt, inkább az európában elfogadottakat. Megbámulom a balkáni szláv, főleg a szerb sportolókat. Viselkedésük, hozzáállásuk magán hordja nemzeti jellegüket. A balkáni természetes vadság, de főleg a mindent kizáró nemzeti büszkeség, lerí róluk. Mégha feladnak is valamit, azt is csak dühből teszik. Felegyenesedve, megalkuvás nélkül tudnak szembeszállni mindenkivel, ezért tudnak 8:8 után nyerni. Kevés népben látható ennyire a sovinizmus legdurvább arca. Vannak feltétel nélküli támogatóik, oroszok, franciák, de előttük sem hajbókolnak. Teljesen más a szlovákság sovinizmusa, az egyirányú. Feltétel nélkül nem szeretnek minket, a nem szeretés igazi neve: gyűlölet. Kár lenne szépíteni, finomítani, más szó a valós helyzetre nincs. A sport példájával élve, ők csak a magyarokkal szemben versenyeznek erőn felül, de mindig. A románokat közelebbről nem ismerhetem. Néhány erdélyi utamon személyes tapasztalatot keveset szereztem, benyomásokat annál inkább. Amit láttam tökéletesen igazolta azt, amit tudtam. Ha az únió virtuális belső határai már térképen sem lesznek, a mai román
136
határon akkor is fal lesz, brüsszel szellemi támogatásával. Mert Decebál Dáciáját nem adjuk. Bármennyire nézem, értékelem, rajtunk kívül mindenki büszke nemzetére, általában nem mellveregetve, de megalkuvás nélkül. Nem látok visszanéző önmarcangolást, szégyenérzetet a múltért. Nézzük meg vallási felekezeteiket. Minden felekezetük, egyértelműen nemzeti. Katolikus papságunk megbocsájthatatlan bűne, hogy amíg az utódállamok minden egyháza nacionalista, tehát magyargyűlölő, a magyar katolikus egyház internacionalista, nekik nem számít a hívő nemzetisége, csak hite. Ezzel a felfogással minden
esetben
meghunyászkodnak
ellenfeleink
előtt.
Teljesen más, mondjuk a szlovák katolikus egyház. Az elsősorban nemzeti, aztán római. Mint a világi vezetés, ugyanúgy
ők
is,
minden
lépésükben
asszimilációnkon
dolgoznak. Az egyházkerületek új felosztása a magyarság megosztása miatt, a papok kinevezése stb., nem titkoltan ezt szolgálják. A történelmi egyházkerületeket (pedig itt vagyoni vonatkozások is
vannak, amit
nehezen adnak
fel), a
magyarországi katolikus egyház teljes jóváhagyásával és pápai áldással szüntették meg, és zárták a mai országhatárok közé. Itt miért nem érvényesült a sokat hangoztatott nemzetek felettiség. Nem, mert rólunk volt szó. Az igaz, hogy a magyar katolikus
egyházfők
között
csak
itt-ott
akadt
magyar
származású 1000 év alatt, ezért nem csoda, hogy a nemzet nehéz pillanataiban ellenségeinket támogatták, támogatják. Inkább Hagsburgok, zuluk, mint a magyar, aki valószínűleg
137
protestáns. Ma is fölöttébb gyanús a magyar katolikus vezetők tüntető szlovákbarátsága, amikor szétszabdalták egyházuk területét, amikor a kért magyar püspök helyett üres, de kenetes szólamokat eregetnek, amivel 10 éves gyerekeket sem lehet becsapni. A felnőtteket igen, mert a hierarchia maga is dogma. Morogni szabad, az ellenállás úgyis kizárt. Tesznek is mindent, ennek biztos tudatában. A protestáns egyházak természetüktől fogva nemzetiek. Néha azért már látszanak az 500 éves ráncok. Egy többszáz éves rendszer nem mindig friss már, talán az emberek is mások mint akkor, talán a környezet is. Jót tenne ha más is észrevenné, bár inkább az ellenkezőjét látom. 150 éve a gyülekezeti tagok 10%-a volt írástudó, ideje volna észrevenni, hogy ma valamivel több. A nemzetté válás folyamatában pótolhatatlan szerepük volt. Idén Debrecenben újraegyesült volna a magyar reformátusság, ha....de ugye nem sérthetjük meg a szlovák reformátusokat, taktikai okokból. Így majdnem egyesültünk. Erdélyben minden ortodox templomon ott van a román zászló, az ortodox templom meg minden faluban. Ahol nincs, holnap majd épül. Állami pénzen, mert nézve az oláh többségű településeket, a pénzt nem ott gyűjtik össze. Demokratikus országainkban a támogatás elosztása is demokratikus. Minden a többségé, a kisebbségnek egyenlő joga van adózni. Nem beszéltek össze, de ugyanez a kép Kárpátalján is. Templomaik, kolostoraik, lassan de biztosan csúsznak nyugat felé. Román az istene az ortodoxoknak, oroszul beszélő szláv istene van a pravoszlávoknak, szerb az
138
istene a szerb egyháznak, horvát az istene a horvát katolikusnak, magamfajta
a
magyarok
parlagi
istene
magyaré.
Az
pedig
csak
egyházainknak
néhány inter-
nacionalista isten kell. Hol lesznek híveik, ha tényleg megtalálják nemzetközi urukat. Szerencsések vagyunk, mert ha a tótok buddhisták lennének, kies falumban már állna néhány sztúpa, állami pénzből. Tökéletesen értem Wass Albert öreg székely papját, aki csodálkozik istenünkön, akinek nem mi vagyunk a kiválasztott népe. Itt élünk 1100 éve, akár tetszik másoknak akár nem, ez tény. Az is tény, hogy befogadtunk mindenkit aki jött, sőt ha kellett, hívtunk elpusztított népünk helyett idegeneket. Soha nemzetiségük miatt nem támadtunk fegyverrel senkire (a sokat emlegetett kivételek a szabály erősítésére jók csak, bár megbocsáthatatlanok), soha önszántunkból
nemzetiségük
miatt
nem
üldöztünk
el
senkit
országunkból. Azt felsorolni is nehéz lenne, hány estben támadtak ránk mint nemzetre, országunk befogadott, sokszor kiváltságokkal felruházott nemzetiségei, és ha tehették gondolkodás nélkül álltak ellenségeink mellé. Mégis mi kérünk elnézést, szórunk magunkra hamu helyett mindent, amiben fekáliát sejtünk. Van tanulnivalónk másoktól. Meg kell tanulnunk elismerni más népek jó tulajdonságait, jobb taktikázását, ügyesebb politizálását. Nem lehet kikerülni a szégyenletes népszavazást, a kettős állampolgárságról. Már az is gyalázatos, ha erről szavazni kell. Mi akaratunk ellenére élünk idegen országban. Szüleink magyar állampolgárok voltak, amiről nem
139
mondtak le és el sem vette senki. Hogy Magyarország a miénk is, az nem lehet kérdés. Őseink nemzedékeinek hosszú sora Magyarországért élt és dolgozott. Világukat ellopták, nem védekezhettek, nem szólhattak bele. A kettős állampolgárság a románoknál, horvátoknál, szerbeknél, szlovákoknál természetes, ők ezt a kérdést szégyellnék feltenni. Szlovákiában az a politikus aki a kettős állampolgárság jogosságát szlovákokra nézve kérdésként feltenné, menedékjogot kérhetne valamelyik karibi szigeten, akivel nincs kiadatási egyezményünk. Egyben egységesek, nekünk nem szabad megengedni. Hogy ebben a mai magyarország lakossága lesz szövetségesük, azt ép ész nem foghatja fel. Mégis megtörtént. Azt a lesajnálást amit a tótoktól éreztünk, vagy az erdélyiek a románoktól, nem lehet elfelejteni. Akárhogy volt, az biztos, hogy szükség volt rá. Tisztán kell látnunk, azt hiszem tisztábban is látunk. Most már akinek legalább egy szeme van látja, hogy az anyaországnak becézett országtól segítséget nem várhatunk semmilyen vonatkozásban. Tudatlan, gőgös megnyilatkozásaik csak ártanak. A tót politikusok hülyét csinálnak a belőlük teljesen felkészületlen, naív, magyarországi ellenfeleikből. Az az aljas sunyiság, ahogy a mai Magyarországon élő magyar ember állampolgársági kérvényét bírálják el, vérlázító. Sok erdélyi ismerősöm magyar nyelvtudását vizsgálja, egy „édi, hami, kőrözött, könyék” nyelvet beszélő akárki, akinek irodalmi ismerete bezárul a Hócipővel. Ruzsa Magdi esete, stb. Ezek a szerencsétlenek és feletteseik, azt hiszem vizsgáztatnák Jókait,
140
Mikszáthot, Balassit, Madáchot, Tompát, Erdélyit, Jósikát, Adyt, Dsidát, Arany Jánost, Makkait, Nyírőt, Passuthot, Sütőt stb. Van ugyan néhány kivétel irodalmunk nagyjai közt, akik a mai határokon belül születtek (nehogy Moldovára, Eörsire, Spíróra vagy Závadára gondoljanak), nekem Vörösmarty, Móra, Gárdonyi, Móricz jutott eszembe, akik szerencséjükre mentesülnének a vizsgától, pedig lehet, hogy egyszerre letennék. Li Csin, Rubinstein az más. Ezek feltétel nélkül lesznek hű állampolgárok. Itt tartunk 1100 év elteltével szép hazánkban. Ez viszont nem ment fel minket, kintieket. Asszimilálódásunkra, önfeladásunkra, iskoláink elvesztésére, nincs mentség. Ez nem a szlovák politikusok sikere, nem a magyarországi politikusok gyengesége, ez a mi csődünk. Ha egész életemben csak egy szülőt sikerül meggyőznöm, hogy gyerekét magyar iskolába adja, többet tettem, mint néhány jól dotált intézmény. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül, de az is biztos, hogy kevesen vagyunk. Nekünk a jól álcázott sovinizmust nem kell ismertetni, minden nap szembe jön, méghozzá szentesítve a mindenkori nagyhatalmakkal. Egyik únió a másik után nézi és támogatja azt a kisebbségellenes jogtiprást, amit hivatalosan ellenez, támad, tilt. Semmi sem változott azóta, mikor a csalódott Arany megírja a Civilizatiot: ”Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyengétől A mit elvehetett elvett.
141
Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az erősebb ha mi csint tesz, Összeül és-helybehagyja.” Nem túl hízelgő ránk nézve az asszimilálódás gyorsasága emigránsainknál. Az emigráció oka mellékes. Az azonban nem mellékes, hogy a második-harmadik generáció már nem tud magyarul. Ugyanakkor a görög, olasz, szerb, tót sokkal tovább megőrzi nyelvét és büszke őseire és őshazájára. Van pozitív példa is, a többség sajnos ilyen. Szüleink megérhették a Felvidék részleges visszacsatolását. Az öröm leírhatatlan volt. Jöttek a hétköznapok és a kisember azt vette észre, hogy sokkal rosszabb az anyagi helyzete, sőt magyar felettesei sokkal jobban lenézik, mint cseh és tót elődeik. Hamarosan felhangzott a munkástüntetéseken skandált komancs jelszó: „munkát, kenyeret, vissza a cseheket” szöveg. Az értelmiséget meg olyan esetek lelkesítették, mikor a Pestről jött új hivatalvezető a színmagyar kisváros nagygyűlését azzal kezdi, hogy „mennyire sajnálja, hogy nem érti a nép nyelvét”. Milyen mélységes szomorúsággal hagyták magára az emberbarátságát fitogtató senkiházit. Ma is gyakran találkozunk a mai magyar állampolgár őszinte csodálkozásával, hogy milyen jól beszélünk Szlovákiában magyarul. Aztán a másik véglet, mikor el kell képzelnünk, hogy Poprádon nem beszéltek hozzá magyarul pedig látta, hogy tudnak. Nem egy esetem volt mikor
142
rászóltam magyarországi turistákra minősíthetetlen viselkedésük miatt. Egy magyar ember a tisztességével, a műveltségével hívja fel magára a figyelmet. Ha nem ilyen, akkor álruhában lépje át a határt, titkolja el illedelmesen kilétét. Az Alhambrában magyarázza az idegenvezető, hogy a fogadóteremben padlófűtés volt. Mindig magyarországi utazási irodával utazok, mert azon kívül, hogy nekem nem mindegy kinek fizetek, az sem mindegy, milyen nyelven beszélnek útitársaim. A padlófűtésre harsány kacaj volt a válasz, miket beszél a szerencsétlen, mikor ez még csak ma terjed nálunk. Aztán elismerést várva diadalmasan körülnézett, megmutatva, hogy mi mindenre rájön rá egy kaposvári fagylaltos, ha figyel. Hát még ha olvasna is, mennyi sok új dologgal találkozna. Mennyire bámulná az aquincumi padlófűtést, ha tudná hol van. Igen, nekem nem mindegy kinek fizetek, hol vásárolok, milyen árut veszek. Ha a Felvidékiek által Magyarországon befizetett adót összeszámolná valaki, soha többé nem sajnálnák azt a néhány forintnyi alamizsnát, amit úgyis cigánygyerekek és haverok éreznek és élveznek igazán. Szájtátva és felháborodva nézem, ahogy közismert besúgóink átveszik a magyar állami kitüntetéseket, még a jobboldali kormányoktól is. A mi életvitelünk sokkal szerényebb, mint Magyarországon. A szerényebbet arra a hóbortos, nagyzoló kiadásokra értem, amikre időnként rácsodálkozunk innen. A negyvenszemélyes vendégsereg olyan gyerek ballagását ünnepli, aki iskolaköteles.
143
Jogaimról
H
a emberke születik a földre, abban a pillanatban rendelkezik minden embernek járó joggal. Ezeket a
jogokat szavatoló nemzetközi szerződéseket aki írni tud, mindenki
aláírta.
Kötelezte
magát
minden
európai,
északamerikai állam, hogy ezeket beépíti alkotmányába és törvényeivel betartatja. Aztán telik-múlik az idő, az emberke felnő és ember lesz. Hallja hogy ő kisebbségi, és a jogait a többségtől kapja. Aztán hallja, hogy sokkal többet kap mint ami járna, mert a rabszolgának és a jobbágynak sokkal kevesebb volt, amit el kell hogy ismerjek. Rádöbben, hogy jogai mégse természetesek azért mert ő ember, hanem kapja. Igen, ha jókedve van annak aki úgy érzi hogy jogokat oszthat, akkor kapja. Ha nincs jókedve akkor nem kapja, vagy azt is megkurtítják, amit eddig kapott attól, aki úgy érzi, hogy joga van adni és elvenni. Nem olyan régen, de mégis megszűnt a rabszolgaság, mert nem emberi, ha egy embernek nincsenek jogai, más mondja meg mit tehet, mit nem tehet. Megszűnt a jobbágyság is, mert embertelen, hogy egy ember jogtalan, nem választhat, nem válaszhatják, helyette és róla más dönt. Egyenrangúak lettek a nők is, mégse lehet, hogy nem képviselhetik érdekeiket. Se rabszolga, se jobbágy, se nő nem vagyok. Magyar embernek születtem szülőföldemen, őseim földjén. Jogaim, emberi jogaim
mégsem illetnek meg
természetesen, habár vagyok, és ezt igazolni is tudom. Rám a
144
jogokat tukmálják, ha kell nekem, ha nem, állandóan adják, majd veszik. Hogy ne értsem, kétértelműen fogalmazzák. Ha a jogokat kapnom kell, akkor egyszer már megkérdezhetnének, egyáltalán kellenek- e nekem az ilyen jogok. Hát nem kellenek. Csak annyi történt, hogy amit az USA születésénél megfogalmaztak, amit a francia forradalmárok hirdettek, amit Helsinkiben aláírtak, nem vonatkozik rám. Annyi igen, hogy dolgozhatok,
utazhatok,
fizethetem
az
adókat.
Emberi
jogaimat akkor és úgy változtatják, ahogy akarják, önrendelkezési jogaink pedig még nyomokban sem léteznek. Félnek a választások veszélyességétől, ezért kezdtek ahol csak tudtak, figyelmen kívül hagyva tradíciókat és történelmi régiókat, szlovák többségű járásokat, választási körzeteket alakítani. Erőszakkal,
szemtelenül.
A
legmarkánsabb
példa
talán
Tornalja, azért mert megváltoztatta városa nevét (majdnem a történelmire), büntetésből megszüntették mint járási székhelyt, azt áttették Nagyrőcére. Az uralkodó többség azt, hogy ”itt mi vagyunk az urak” gyakran nyíltan hangoztatja, azt elfelejtve, hogy úr, szolga nélkül nincs (én meg nem vállalom önként), még csak azt a fáradtságot sem veszi, hogy az egyenlőség látszatát keltse. Biztosak benne, hogy azok akik hasonlóan bánnak kisebbségeikkel, nem vetik soha szemükre. Amíg minden fórumon az unalomig nem lesz emlegetve helyzetünk (példa a csehek, tótok, propagandája a múlt század elején, Scotus Viatorral stb.), ne is várjunk semmit. Ha nemzetünket magyar kommunisták, és izraeli-magyar kettős állam-
145
polgárságú képviselők fogják képviselni, addig gyorsan romlik helyzetünk.
Választott
szlovák
vezetőinkre
sok
minden
ráfogható. Hatalomvágy, kapzsiság, sovinizmus, lopás. Olyanra, akire ráfogható lett volna a műveltség, emberség, tisztesség, még
nem
találtam.
Ha
végre-valahára
tudatosítaná
a
miniszterelnök, miniszterek, államelnök, képviselő, hogy bérért dolgozik. Aki pedig bérért dolgozik, az alkalmazott. Az enyém, mindnyájunké, akik vagy adót fizetünk, vagy az ő bérükkel csökkentett juttatásokat, nyugdíjt stb. kapunk. Ne jogokat osztogasson,
hanem azzal törődjön ami szent
kötelessége, hogy ne csorbuljanak emberi jogaim. Érdekes a nyugdíjakról szajkózott és még a nyugdíjasokkal is elhitetett hazugság. Ki fog a nyugdíjasokra dolgozni? Nyugdíjjárulékot fizettem negyven évig. Nem emlékszem, hogy megengedtem volna valakinek, hogy elherdálja, Kubába küldje, orosz hadsereget etessen, pártembereket gazdagítson. Rám ne dolgozzon senki, kérjék számon az elvtársakon és utódaikon: elvtárs hová tetted? Nem adták meg a jogot arra, hogy eldönthessem fizetek- e járulékot, vagy félreteszem és nem jár nyugdíj. Nem, törvény kényszerített a befizetésre, őket pedig törvény kötelezte,
hogy
vigyázzanak
rá
(állami
jótállással)
és
gyarapítsák. Egészségügyi ellátásunkra ugyanez érvényes. Azért
fizettünk
egészségesen,
hogy
gyógyítsanak
betegségünkben. Azt sem kérdezték meg soha, hogy a rossz gazdálkodás, a szétlopott közvagyon miatt megengedem-e, hogy a kontómra hitelt vegyenek. Ezek után azt hiszik, hogy ők
146
az urak. Azt elismerném úriembernek (még a fogalom is ismeretlen előttük), aki ha nem tudja cselédei járandóságát kifizetni, főbelövi magát. Hitelt kellene felvenni a koporsókra. Alkotmánnyal szabályozott országokban az állam elszámol adófizető polgárával, és nem hazudik sajnálkozva, hogy csökken a népesség, öregedik a társadalom, ki fog az öregekre, betegekre dolgozni. Úgy emlékszem magamra dolgoztam, és mivel a munka kötelező volt, mindenki dolgozott magára. Azt is megmagyarázták, sokat kell dolgoznunk a létminimumért, hogy a jövőnk fényes legyen. Azért vették el összekuporgatott pénzünket művileg megemelve a tartós fogyasztási cikkek árát, hogy a művileg alacsony élelmiszer-árakkal, ámítani tudjanak. Üres boltok, szinte bármilyen áru megszerzése a sikeres vadászat élményével ért fel. Semminek nem volt igazi értéke. Majdnem mindenből hiánycikket csináltak, hogy zsebekbe dugott pénzekért, azért nagynehezen megszerezhessük. Úgy termeltünk többezer vagon terményt, hogy ha hétfőn délután nem jutott kenyér, akkor azon a héten olyat ettünk, mint a sár. Azért mert a pékségnek csak a munkaszüneti napon volt módja megfelelő ideig keleszteni. Falun kiflit, brióst hónapokig nem vehettünk. Annyi jó minőségű hízóállatot a történelmünkben soha nem tenyésztettünk, mint 1960-89 között. Néztük a szegényes hentesüzleteket és dühösek voltunk. A kampókon sötétvörös argentin marhahús lógott, amit a németek kivágtak és 1:5 arányban cseréltek érte velünk jó húsért. A szállítást lengyel teherkocsikkal bonyolították, az érthetőség miatt. Nem
147
volt kavics, tégla, deszka, cement, cső, meg semmi sem. Hivatalosan. Kellő helyen kopogtatva volt, féláron. A dolgozó olyan cikkekkel töltötte fel hazai készleteit, amit munkahelyén elmozdíthatott.
A
takarítónő
tisztítószerekkel
látta
el
környezetét, a traktorista gázolajban, szerszámokban dúskált. Aki a tejcsarnok áruit szállította, ementáli sajttal etette háziállatait. Elképesztő világ volt. Ami elképesztőbb, az az emberek emlékezete. Nagy részük visszavágyja ezt a világot, mert ugyan bezárva, szegényesen élt, de személyes felelősség nélkül. És lophatott. Megkapták azt a hazug érzést, hogy szabadon szidhatják a pártonkívüli, magasabb végzettségű vezetőket. Tették is kidüllesztett kebellel úgy érezve, hogy az elvtársaktól döntési jogot kaptak. Úgy rendezték át a társadalmat, hogy egy mesteriskolával sokkal több jövedelemhez jutottak, mint egyetemi végzetteséggel. Így fokozatosan elnőiesedtek a magasabb végzettséget igénylő munkakörök. Ha férfi tanítóképzőbe ment, lesajnálva megmosolyogták, mert az biztos volt, hogy egy családot nem tud majd eltartani. A tanári, tanítói, jogi, orvosi pályákra, szinte csak nők jelentkeztek. Ezzel a pártvezetés két célt is elért. Műveletlen, könnyen kezelhető férfiakat kapott, és félelemben tartható értelmiséget. Mennyire markánsan megmutatkozott ez a ferde állapot 89 után, mikor a nők csakhamar sokkal többet kerestek, mint férjeik, ami rengeteg válást okozott. Hogy is viselhette el a szerelő férj, hogy lebecsült üzemi jogász felesége egyszerre megbecsült ügyvéddé vált, őt pedig egy megszokott lopásért
148
elengedték munkahelyéről. Annyira deformálták az értékrendet, hogy tíz-tizenöt év sem állította helyre. Mert a szociban mindenkinek volt munkája, jövedelme. Igen, szövetkezetünkbe 250 munkahelyre 500-an jöttek be reggelente. Külön feladatként kapta a vezetés, hogy évente 2 állatorvost, 4 mezőgazdasági mérnököt, 12 középiskolást vegyen fel, igénytől függetlenül. Épültek az irodaházak, amelyek már az átadásnál szűkek voltak. Aztán bővültek, újra megteltek a régiek is, amik helyett az újak épültek. Egy dolog nem nőtt, a bér. Így vált életünk könnyen kiszámíthatóvá, tervezhetővé. 1973-ban ugyanannyit kerestem, mint 1989-ben. A különbség csak annyi volt, hogy az ugyanannyi a felét érte. Érdekes a jövedelmeink alakulásának összehasonlítása, magyarországi kollégáinkéval. 70-től úgy 77ig, ha mifelénk jártak, meghívtuk őket, mert megengedhettük magunknak. 77 után fordult a kocka. Kádárék a felvett hiteleket felélték, a jövedelmek nőttek, a vendéglátás szinvonalának megtartása már nekünk okozott gondot. Az áruválaszték is szegényesebb lett nálunk. Az igaz, hogy lett szabadszombatunk, lett jogos szabadságunk, kaptunk építkezési támogatást, de ezek távolról nem egyenlítették ki a kereset értékcsökkenését. Meg is mosolygott minket mindenki, aki ilyen-olyan úton mellékjövedelemhez jutott. És tíz emberből nyolcnak jutott, kinek több, kinek kevesebb, de mindenesetre több jövedelemhez jutottak mint azok, akik csak bérből éltek. Hiába volt húszéves gyakorlat után magasabb fixem, mint nyolcadikos padtársamnak, akiből villanyszerelő lett, összjöve-
149
delmét 140,150 év ledolgozása után sem értem volna utól. Ezzel is, mint bezártságunkkal, teljes tehetetlenségünkben, magunk és agyunk védelmében megbékültünk. A sors külön kegyének tartom, hogy bár infarktus után, de megérhettem a változást. Nem vártam és nem is kaptam egy igazságos világot, de hogy mást, az biztos. Pedig tényleg azt hittük, hogy ”örök időkre a Szovjetúnióval”, meg a ”párt és a nép egységéért” meg többezer butábbnál butább jelszó közt, a szocialista munka hőseinek képét nézegetve úton-útfélen, éljük le nem túl hosszúra szabott életünket.
Velük kellett élnünk: a tótok
M
inden népe a földnek amelynek állama van, tett érte valamit.
Vagy
harcolt
érte,
vagy
vette,
vagy
benépesített üres területeket. Van egy nép, amely ezeket nem tette, a szlovák. Ők kaptak egy felépített, működő országot. Mégcsak nem is úgy jutottak hozzá, hogy akarták, hanem teljesen véletlenül, majdnem rájukerőltetve. Az igaz, hogy a csehek, akiket elvakított a pánszláv álom, nem így gondolták, egyszerűen így lett. Ha a szlovákokat magyarul tótnak nevezzük, sértőnek tartják. Nem tudják, nem is tudhatják miért, mert nemzetük valós történelmét nem akarják ismerni. Nem ismerik, nem tanulják, ők írják történelmüket. Így természetesen nem tudhatják, hogy a középkorban tótoknak a vend-szlovéneket neveztük. Még 1526 után is Horvát és
150
Tótországról olvashatunk. A szó eredete nem tisztázott. Miért is kellene tisztázni, egy népnévben semmi sértő nem lehet. Nem tudom, de nagyon szeretném tudni, ugyan mikor jegyezték le először a „szlovák” kifejezést. Ugyanilyen sértő lehetne a lengyel, olasz, rác, móc, oláh, kun, besenyő, burkus stb. népnév, azért mert csak mi nevezzük őket így. Minket is kevés nyelven neveznek magyarnak, nem emlékszem, hogy ezt egyszer is kifogásoltuk volna, vagy rosszul esne. Kialakítottak egy meseszerű történelemtudatot, amit alkalmakként lelkesen módosítanak. Amolyan „Caligula: tudod anyám nekem mindent szabad” felfogással, és ebben sajnos a huszadik század őket igazolta, korlátozás nélkül sértegethettek akárkit, hazudhattak, csalhattak, előbb nyugati főleg francia, később orosz háttérrel. Történelmüket a magyar történelemtől szinte teljesen elválasztva írják, mintha állandóan külön államban éltek volna titokban. Képzeljük el a luzsicei szorbok történelmét a németeké, lengyeleké nélkül. Úgy állítják be, hogy a szlovák nép mindig itt élt, és ez a „mindig” rögződött. Nemzetté alakulásuk kezdeteiben, azzal kezdték a múltjuk meséit, hogy áll a szlovák ifjú a Dunánál a rómaiakkal szemben, persze bátran. Az részletkérdés, hogy az első szláv törzsek kb. 500 évvel később jelentek meg a történelem színpadán, és akkor a rómaiak egészen más folyók partján álldogáltak. Majd sokáig semmi, a népvándorlások mintha nem is errefelé zajlottak volna, az avarok birodalma nem is itt volt vagy 250 évig, jött Samo birodalma, mint első szláv
151
államalakulat, tehát az övék is. Az, hogy egy frank kereskedő megszervezett néhány szláv törzset, meghatározatlan céllal, még tisztázatlanabb területen nem érdekes, mert leírták a csehek is, Samonak birodalma volt. Amit a cseh történetírók összeálmodtak, azóta ezeket a meséket tényként fogadják el. Majd jött a Nagymorva birodalom. Ezzel csak annyi a baj, hogy nem volt birodalom, nem biztos hogy morva volt, és nem tudjuk hol volt. Birodalom azért nem lehetett, mert nem voltak határai, határtalan pedig még a római birodalom sem volt. Mikor a csehek megkapták Északmagyarországot, majd a ma Kárpátaljának nevezett részét is, rögtön tudták, hogy a Nagymorva birodalom a keleti Kárpátok vonulatáig húzódott. Ásatták is rendületlenül és találták is rendületlenül a nagymorva leleteket. Majd mikor az oroszok úgy gondolták, hogy ez az ősi Ukrajna része, amit a csehek is gyorsan megértettek, a Nagymorva leletek pedig gyorsan nyugatra húzódtak az Ágcsernyő-Mezőlaborc vonalra. Volt egy szlávmorva terület a Balatontól délnyugatra is, meg a Szörényi részeken is. Megy egy sorozat valamelyik szlovák TV csatornán. Egy bőrzekés szakállas férfi, romokat mutat be zöld erdők mélyén. Romok, épületmaradványok nagyon sok helyen vannak, itt az ember nagyon régen megtelepedett, úgy mint máshol. Nem ez, a szöveg megható. Ez körülbelül így volt, ez valószínűleg így volt, ennek így kellett lennie, ez nem lehetett másképp, ezt így gondoljuk, márminthogy ez mind ószláv emlék. Jött a két térítő Ciril és Metod. Útjuk emlékére
152
ünnepnapot tartanak és szobraik is szaporodnak, igaz főleg a magyarlakta vidékeken. Utóbb Komáromba kerültek és egy útkereszteződésen álldogálva töprengenek, ugyan hogy kerültünk mi ide. Példája ez a tipikus tót szemtelenkedésnek. Útjuk térítési részét szerénykedve elhallgatják, mert arra semmi írott vagy
tárgyi
bizonyíték
sincs.
Írásmódjukat
soha
nem
alkalmazták. Minden országban amely felvette a kereszténységet, azonnal templomokat, monostorokat, apátságokat építettek
és
püspökségeket
szerveztek.
Ennek
Felső-
Magyarországon a magyarok bejövetele előtt nyoma sincs, bár eleget nyomoznak. Nyitrán állítólag volt, de onnan ugyan, hogy látták el híveiket az északi és keleti Kárpátokban. Vagy meg sem voltak térítve? Vagy ott sem voltak? Elhozták az írásbeliséget. Azt igen, mert ezt nem kell bizonyítani, a pergamen és a papír tönkremegy. Ha elhozták, ugyan miért nem éltek vele. Az is lehet, hogy tudtak írni, de a magyar elnyomás miatt elfelejtettek. Azért úgy állítják be, hogy elhozták, tehát azóta szláv nyelven írnak. Az sem számít, hogy a szerbektől északra minden nép latin betűvel írt, meg az sem, hogy a liturgia nyelve a latin volt. Rurik (a varég) csak két évvel a térítők útja előtt foglalja el Novgorodot, szervezi meg a keleti szlávok első államalakulatát. Majd mikor Szlovákia másodszor is önálló lett, megszegve ezzel a mindkét világháború utáni diktátumokat kisült, hogy a morvák, szlovienek voltak. Csak azért nem szlovákok, mert ezt ők is túl erősnek tartották egyszerre, de a hangzásból sejtetik, hogy valójában ősszlovákok
153
voltak. Rengeteg népfaj vonult át errefelé, hosszabb időt a szarmaták, jazygok, gepidák és avarok töltöttek itt. Szemrebbenés nélkül cimkézték szlávnak az ő leleteiket. Nem szép, de vigyorogva nyugtáztam ismeretlen sorstársamat, aki leköpte a Kassai Múzeum vitrinjét, ahol gepida és avar leleteket tüntettek fel szlávként. Egyébként Kassától délre a Hernád partja, szinte összefüggő gepida és avar temető. Aztán jöttek a tudatlan, nomád, vad, magyar hordák, akik nem is tudták, hogy elfoglalták Szlovákiát és ezer évig kemény elnyomás alatt tartották a szlovák népet. Hogy ezek a vademberek, hogy juthattak el az Atlanti-óceánig, Bizáncig, Lombardiáig, nem érdekes. Hogy milyen hírszerzés, tervezés kellett ehhez, az sem érdekes. Hogy rövid idő alatt megszerveztek egy működő államot, az sem számít. Az nem baj, hogy ilyen ország hogy Szlovákia és ilyen nép hogy szlovák nem létezett, hanem kevert szláv eredetű, sőt a Balkánról a Kárpátok vonulatain legeltetve vándorló illír népfaj is letelepedett a hegyekben. Vándorlásuk követhető, Morvaországban ért véget, ahol ma is valachoknak nevezik őket Valašsko-nak nevezett területükön. Hosszú századokba telt, amíg a mai szlovák nép létrejött. Letelepedésük és településszerkezetük kialakulásának korát mutatja a román kori épületek szinte teljes hiánya a mai Szlovákia középső és északi részén. Mikor I. István kötelezett minden 10 települést templomépítésre, ott nem épültek. Ezek szerint vagy az nem igaz, hogy a félvad magyarok mindent a civilizált szlovákoktól vettek át, vagy akkor még ott sem voltak,
154
vagy ha igen, akkor nagyon gyéren. Ezt igazolja az északmagyarországi megyék leírt településeinek száma az Árpádok alatt. Az is érdekes, hogy egyes ispánok megyényi területek kaptak, hogy erdőt írtsanak és betelepítsék, pl.Bogomér ispán. A soltészság intézménye, akik a faluk betelepítését vállalták, még a 16. században is létezett. Lásd pl. Ballassi Bálint levelezéseit Hibbéről. Aztán megint egy hosszú szünet, amit azzal próbáltak megszakítani, hogy a cseh történelem sikeres és hősi korát tanították. Azért tudom, mert a magyar iskolai történelemkönyveinket fordították és csak az általuk jóváhagyott szemlélet lehetett bennük. Tehát jött Pogyebrád György, IV. Károly, majd a husziták. Itt is főleg azt kiemelve, hogy Zsigmond magyar király milyen aljas, szószegő volt. Az osztrák császárságról úgy tudják, hogy az osztrák-magyar monarchia volt. Sőt nem is magyar. Magyarországot sajátos történelemszemléletük miatt, következetesen ki sem ejtik. Helyette „Uhorsko”-t használnak, ami azt sejteti, hogy a magyarság csak egy nép Uhorsko-ban, mint a szász, horvát, tót stb. Tulajdonképpen mi nem is tudjuk, hol élünk ezeregyszáz éve. Így nevezett országot nyelvünk nem ismer, hát még ilyen népet. Mert ha létezett az ún.”uhor nép”, akkor a szlovák, szerb stb.is „uhor” volt. Azt sem bánják, hogy ezt a kifejezést a cseh és szlovák nyelven kívül, más nem is ismeri. Jött a reformáció, a nemzeti írásbeliség. Majd a felvilágosodás, a nemzetté válás kora.
Itt
folytatódik
történelmük,
protestáns
papjaik
tevékenységével. Ők kezdtek a szlovák néppel és nyelvével,
155
mint egységes néppel foglalkozni. Az, hogy a magyar sem volt hivatalos nyelv nem számít, de szerintük a magyarok nem engedték a szlovák nyelvhasználatot és nem az osztrákok. 1848-at írtunk, amikor kitört a magyar burzsoá forradalom. Nem szabadságharc, nem jobbágyfelszabadítás, nem sajtószabadság, hanem burzsoá forradalom, amit így neveznek a rendszerváltozás utáni tankönyveik is. Természetesen mással sem törődtek Kossuthék (aki persze szlovák származású volt), mint a szlovák nép elnyomásával. Hogy bécsi pénzen támadták Európa akkor leghaladóbb mozgalmát az természetesen jogos és dicső. Össze is szedtek Szakolca környékén egy katonai alakulatot, amit azért nem emlegetnek, mert egy század huszár elől Csehországba szaladtak. Hogy a jobbágykorban egy országban se nemzetiség szerint oszlott a népesség, az sem érdekes. Mintha Magyarországon elnyomott csak a tót jobbágy lett volna, mert a magyar, az elnyomó úr volt. Ezt tanítják, ezt nevelik gyerekeikbe. Aztán jött a kiegyezés utáni időszaknak jónéhány rossz, tényleg kisebbségellenes intézkedése. Akkorra bizony már szerveződő kisebség lettek, amit sajnos főuraink nem vettek komolyan, vagy talán nem is vettek észre. Az oroszok abban az időben irtottak ki néhány népet. Akkortájt az USA éppencsak megszüntette a rabszolgaságot, sőt az 1960-as években hősök lettek akik kiálltak azért, hogy egy buszba szállhasson fehér és néger. Vagyis afroamerikai, aki az afroafrikaiak leszármazottja. Akkoriban egy angolra, hollandra, franciára 3-500 gyarmati ember dolgozott. Ilyen történelmi
156
környezetben, a magyarok intézkedései egyáltalán nem tűnnek embertelennek. Igaz ez olyan régen volt, hogy utódaik nem titkolt felsőbbrendűséggel oktatják nekünk az emberi jogokat. Ezt az időszakot emlegetik ma is, ezt azonosítják a szlovákok az ezeréves elnyomással. Így építették ki magukban, hogy a főellensége a tótnak a magyar, akit elfogadni, fajtájuk megcsúfolásával egyenlő és egy jó szlovák a magyarokat nemcsak nem szereti, gyűlöli. Ez államuk fő tartópillére, mert másik nincs. Azért van az önrendelkező, önálló, ősi Szlovákia, hogy megmutathassák nekünk, hogy ezer év elnyomása után most ők az urak. Meg is mutatják, hiszen úgy fogyunk és úgy érezzük magunkat, mint az indiánok, vagy az aboriginalek. Persze nem szeretik egyetlen szomszédukat sem, de őket nem gyűlölik. Több mint nyolcvan éve minden alkalmat következetesen
kihasználnak,
hogy
védtelenségünkkel
visszaélve,
perverz élvezettel bántsanak. Történelmüket a ”mostantól kezdve minden másképp volt” jeligével újrahazudják. Nem rajtuk múlott, hogy még köszönjük szépen, valahogy még megvagyunk. Az ellenben több mint furcsa, hogy ez a védtelenekkel szemben merészen kiálló nép az ezeréves elnyomás alatt egyszer sem lázadt fel ellenünk, de aktívan résztvett minden osztrákellenes felkelésünkben, amiből volt egynéhány. Beépítettek tudatukba néhány szabványválaszt arra az esetre, ha a magyar számonkér valamit. Minden ma élő tótnak, minden nagymamáját megverte a magyar tanító, mert nem tudott magyarul. Minden ellenünk hozott intézkedést,
157
törvényt, csakis a mi érdekünkben hoznak. Csak ők ismerik érdekeinket és nem haboznak mindent megtenni értünk. Már ők sem értik, mivel érdemeltünk ki ennyi jót. A magyar nyelvhasználatot azért korlátozzák, mert a mi érdekünk az államnyelv ismerete. Hogy érvényesülhessünk. Hát nem lehet jogom arra sem, hogy ne érvényesüljek. Sorvasztják iskoláinkat, mert segíteni akarnak nekünk. Szabad választások vannak. Ennek kiteljesítése érdekében amikor csak tehetik, átrajzolják a választókerületeket. Következetesen csökkentik ezzel a magyarság arányszámát, ezzel pedig a szabad választás jogát ismételten korlátozzák. Igaz, választani szabad. Tudják nagyon jól, hogy ebben sem segít rajtunk semmilyen nemzetközi kisebbségvédő szerződés, charta stb. Szánalmas nyivákolás az úniós biztosok minden megnyilvánulása kisebbségi ügyekben. Meg hát az mégis felháborító, hogy már minden szlovák járt minimum egyszer olyan boltban, ahol a magyar eladó nem akarta kiszolgálni, sőt magyarul köszönt, vagy nem fogadta a szlovák köszönést. Néhány napja olvasom egy angol parlamenti képviselő megdöbbenését (szlovák a felesége), hogy egy nevén nem nevezett déli községben, az eladó nem beszélt szlovákul, ami mégiscsak elfogadhatatlan, ezért ő támogatja a nyelvtörvényt. Hazug hülye, hülye hazug. A kitalált esetet közli majd a mérvadó sajtó. Ezt az elmaradottságot, gettósodást, meg kell érdekünkben szüntetni. Az eszükbe se jut, hogy 1880 táján alig több mint 20%-uk tudott magyarul, az állandó elnyomás ellenére. Mégis éltek, szaporodtak. A névhasználat, a
158
helységnevek, meg ezer más alattomos szúrás. Minden magyar nevet, amelyet könnyű volt hibásan leírni, hibásan írta be az anyakönyvvezető. Hiába voltak előtte a szülők adatai, azért is. Itt találkozik a csecsemő először azzal, hogy bánthatják, tehát bántják. Ismerek olyan nevet, amelyet a nagyapa, apa és a három fiúunoka másképp ír, mert tudatosan elírta az anyakönyvvezető. Tudták azt is, hogy csak minden tizedik magyar mer megszólalni. Akkor a hölgy ijesztően mordult egyet, aztán a visszamordulásra készségesen javított. Nekem is mordulnom kellett, mikor Zoltán fiam nevét Zoltannak próbálta írni. Egy magyar malomtulajdonos liszteszacskója magyar feliratos oldalára a nevét magyarul iratta. Erre egy szép napon figyelmeztető levelet kap cége, egy közismert Deák nevű államnyelvvédőtől, hogy ezt pedig nem szabad. A legvadabb magyarellenes, sokszor renegát. Mikor azt a nagyon frappáns választ kapta, hogy ezen az alapon támadja meg gyorsan a telefonkönyvet, azóta is keresi a tollát. Az a nyelvszabály, hogy a magyar történelmi alakok nevét a szlovák helyesírás szerint kell írni (azokét, akik kapcsolatban voltak a nemlétező Szlovákiával), felháborító. Még jó hogy a sírfeliratokat nem iratják át. Félve írom le, még ötletnek találják venni. Egy többszáz éve halott embernek ők szabják meg a nevét. Elképesztő. Bocskai-Bočkaj, Csák Máté-Matúš Čák stb. Isteni szerencse hogy Vörösmartyról még nem volt szó, arra én is kíváncsi lennék, hogy írnák. Következetességük ott ér véget, hogy nagy költőjük nevét Pavol Országh Hviezdoslavnak írják,
159
gondolom azért, mert szlováknál megengedett a magyar név, vagy mit tudom én. Minden magyar nő nevéhez kötelezően hozzábiggyesztették az ová-t, de van olyan írónőjük, akit ovátlanul írnak, mint Timrava. A napokban megint elfogadtak egy újabb nyelvtörvényt, büntethetővé téve a hibásan használt szlovák irodalmi nyelvet. Hogy ez is cifra legyen, elfogadják a cseh nyelvet. Mert azért a régi harcostársat nem merjük megsérteni. Mi meg azt tehetnénk, hogy akármilyen rosszul, de csehül beszélnénk. Ezzel nem sértenénk meg a törvényt és sok humoros fejleménye is lenne. A törvényük szerint mindenki beszélhet Szlovákiában csehül mindenütt, mindenkivel. Csak azt a nyelvet, amit jól-rosszul beszélnénk, cseh nyelvnek kellene nevezni, annak ugyanis semmi konkrét alkalmazási előírása nincs. Csodálkozom, hogy elfelejtették betiltani a magyar jelbeszédet. Elfelejtették szegény magyar néma polgártársainkat tót jelbeszédre kényszeríteni ott, ahol azt egy szlovák néma is látja. A szlovák TV magyar adását feliratozni kell. Akkor ugyan miért nem kell szinkronfordítani a Pátria rádió adását? Ha az őslakosságot az európai únióban törvénnyel lehet nyelvhasználatában korlátozni, akkor az az únió nem ér egy fabatkát sem. Mi itt őslakók vagyunk, azokat pedig akik minket korlátoznak, mi telepítettük be országunkba. Sajnos az állandó sulykolása a nagy segítőkészségnek sikeres, éppen a legfájdalmasabb ponton, az iskolaválasztásnál. Évrőlévre csökken a magyar iskolások száma, ahol nem, ott a cigánygyerekek száma ferdíti a statisztikát. A szerencsétlen
160
magyar szülő gyengeségét, megalkuvását azzal magyarázza, ő a gyereknek akar jót, bár környezetében ezer példa mutatja, hogy ez nem igaz. A magasabb műveltségű, de sikertelen szülő meg azért, mert sikertelenségét gyenge nyelvtudásával okolja. Mintha sikertelen tót nem lenne. Hogy lehet elhinni, hogy az a nép, amely ahányszor tehette bántott minket, a gyerekeinknek jót akar. Legszebben Sütő írta meg a román segíteniakarást a magyar kisembernek, de ehhez Sütőt kellene olvasni. Aki pedig olvassa, annak nem kell ilyeneket írni, mert az magyar iskolába adja gyerekét. Ördögi kör. Elhitetik magukkal, mert azért szégyenlik megalkuvásukat, elég annyi hogy....hát beszél a gyerek magyarul. Beszélhet mint Cicero, ha hülyén bámul és felcsillannak kémiai ismeretei ha azt hallja, Arany. Deák Ferencről azt sem tudja melyik klubban focizott. Ezért kopunk, asszimilálódunk. Kapásból fel tudnék sorolni többtíz olyan magyar nagyszülőt, akiknek több unokájuk van, de magyarul közülük egy sem tud. Aki nem ismeri nemzete történelmét, irodalmát az nem is tudja, nem is tudatosítja mit vesznek el tőle mindennap, természetesen azt sem, mit vesz el ő saját gyermekétől. Ha valaki nem tudja mi a tulajdona, honnan is tudhatná mit vettek el tőle. Ahogy örökli a gyerek szüleitől vagyontárgyait, ugyanúgy örökölnie kellene ősei nyelvét, történelmét, irodalmát. Hogy adhatná ezt tovább az a szülő, aki maga sem örökölte ezt. Ahol ma a magyarellenesség fészke van, Nagysurányban, az 1664-es török adóösszeírás szerint a 69 adózó között egy szláv név sincs. Így mehetnénk
161
végig az északi nyelvhatáron. Tiszta magyar falvak mára tiszta tót falvak lettek, a fordítottjára egyetlen példát sem tudok. Kész csoda, hogy a természetes népességcsökkenés mellett még ennyien vagyunk. Néhány helyen a magyar iskolák elleni harc legsikeresebb hősei, átállt magyar tanítók voltak. Helységneveinket először, többnyire fonetikusan átírták. Ezt hamarosan kevesellték, mert mégse járja, hogy ősszláv földön magyar hangzású helységnevek legyenek. Jött a költészet. Ahol tudtak olyan elnevezéseket találtak ki, hogy egy idő után úgy tűnhessen a magyar név a szlovák fordítása. Az egy és kétszótagos neveknél szlávosították a nevet. Az ötvenes években átneveztek minden helységet, ahol vallásra utaló nevek voltak. Majd legutoljára, minden szlovák íróról-költőről átneveztek egy-egy színmagyar helységet. Irodalmárról máshol, általában szülőhelyét nevezték át, ezt is kevés helyen, de azt hogy egész irodalmuk névjegyzékét magyar vidékre kényszerítsék, példátlan szemtelenség velünk szemben, és példátlanul megalázzák nagyjaik emlékét. Habár mi ez ahhoz az örömhöz képest, hogy minket piszkálhatnak. Ezután mindenhol a tót megnevezést úgy kezdték emlegetni: az eredeti. Olyan falvaknál is ahol bizonyíthatóan nem lakott tót soha. Falum megnevezése így alakult. Szentes, aztán a XIX. század végén Bodrogszentes,
mert
több
Szentes
volt.
Aztán
lakosai
megtudták, hogy Svätuše-ban laknak. Nem tetszett kommunistáéknak a szent, így a két szép névből-Pilisháza és Trahitgyöngye-közül (ezeket Imre bácsi, az igazgatótanító ötlötte
162
kényszerből) a Pilisháza nyert, ui. a másikat nem tudták elfogadhatóan tótosítani, Plešany lett kis falum. Azt hogy Pilisháza, utoljára a névadón ejthették ki, soha így nem hallottam. Az igaz hogy másképpen sem, csak Szentesnek. Aztán 1989 után újra Svätuše lett. Egyik gyöngyszeme a kornak, Szepsi szlovák neve. Aki kitalálta az elfelejtette megkérdezni mit is jelent a Moldava. Ha tudta volna, hogy az a Bódva német neve, nem hiszem, hogy létrejött volna a Moldava nad Bodvou „eredeti“ név. Bódva a Bódva felett. Gondolom megérem, hogy ezt kell majd írni, Moldava nad Bodvou-i Martin Čombor. Érdekes jelentés jutott nemrég a kezembe. Írta ezt az 1919-es megszálló csehszlovák hadsereg egyik tisztje, miután Miskolc elfoglalása után menekültek Bártfa felé. Minden környékbeli község nevét magyarul írja. Nála Buzita, Reste, Jánok stb. csak így van írva. Maguk bizonyítják, hogy a mostanság eredetinek nevezett szlovák helységneveket jóval később találták ki, fent említett módszerekkel. Utána azt kezdték szivárogtatni, hogy a felvidéki magyarság tulajdonképpen elmagyarosított tót, és nagylelkűen megengedik a reszlovakizációt. Tették ezt közismerten demokratikus módszereikkel (mert nacionalista és soviniszta az csak magyar lehet), hogy aki nem iratta be azt a hazugságot, hogy szlovák a nemzetisége (persze ehhez nem kellett nyelvtudás), nem kapott állampolgárságot, így munkát sem. Aki nem volt önellátó aláírta, vagy elment. Az állatok világában se fordul elő, ami később jött. Az így szlovák nemzetiségűvé lett szülők gyereke már magyar nemzetiségű
163
lehetett. Majd a második és harmadik is. Majd asztalra tették az öt személyi igazolványt. A két szlovák szülőét és három magyar gyerekükét. Az állatok világában az sem létezik, ami ma már mindennapos, hogy a nagyszülő küszködve hebeg idegen nyelven, hogy unokáival szót válthasson 20 km távolságban lakva egymástól. A vegyes házasságok túlnyomó többségében ez a helyzet. A majd megtanul, a majd szünetekben megtanítjuk, nem igaz. Egy sem tanul meg, sőt renegát lesz legtöbbje, aki már serdülőként lehurrogja apját vagy anyját ha magyarul szól. Amire pedig a rémes sem eléggé kifejező, talán csak a híg ürülékhez hasonlítható jellem, mikor mindkét szülő színmagyar, gyerekük pedig meg sem tud szólalni szülei anyanyelvén 1-2 km-re a legközelebbi magyar óvodától-iskolától. Azt azért tudatosítaniuk kellene, hogy egy olyan kultúráért adják oda a magyart, amely eddig nem adott az emberiségnek egyetlen világhírű írót, költőt, festőt, szobrászt, zeneszerzőt, feltalálót, tudóst, felfedezőt sem. Távolról sem tartom igazságosnak a Nobel-díj odaítélését, az mégiscsak furcsa, hogy szlovák még igazságtalanul sem kapott. Állandóan visszatérő szlovák téma a Horthy-hadsereg. A fasiszta hadsereg megtestesítője a megszálló Horthy-hadsereg. Nem a csehszlovák hadsereg szállta meg jogtalanul 1919-ben Magyarország területét, ó dehogy. Horthy hadserege szállta meg jogtalanul Szlovákia déli részét, sőt elüldözte a kolonistákat, akikről másutt írtam. Ezt mint okkupációt, megkérdőjelezhetetlen tényként kezelik, mint minden más hamisítást.
164
A mai helyzet egészen más, ezt még a legpesszimistább szlovák hazafi sem vallja be, pedig tudja. Szereztek egy országot tisztán szaporodással. Most a legjobb úton vannak ők is, hogy ugyanezen a módon veszítsék el. Fájdalmas folyamat, de visszafordíthatatlan. Minduntalan számonkérik, hogy nem szeretjük Szlovákiát, nem vagyunk kellőképpen lojálisak. Ebben teljesen igazuk van. Beismerem, én ezt bizony tőlük tanultam. Ők 800 évig éltek Magyarországon, és amikor tehették hátbatámadtak minket, ellenünk fordultak, majd kiszakítottak olyan részeket országunkból, ahol nemhogy kisebbségben nem voltak, egyáltalán nem voltak. Nemzeti hősöknek tartják azokat, akik ellenünk fordultak, és ők várják tőlünk a lojalitást, akik eddig mindössze 81 keserves évet töltöttünk műországukban. A szlovákok történetét Szlovákia történetének hazudják, amely államalakulat először országrészként, alig idősebb három évvel édesanyámnál. Ezt sajnos nagy többségük nem is tudja. Annyira keveset tudnak valós történelmükről és annyira hazug amit egyáltalán tudnak, hogy esélyét sem látom az értelmes párbeszédnek. Nekünk ma is kétségeink vannak saját történelmünk néhány nagyon fontos időszakáról, míg ők teljes bizonyossággal szajkózzák azt a néhány összehazudott oldalt nemzetük történelméről. Nem elfogult a véleményem, naponta szembesülök ezekkel a hazugságokkal szóban, újságokban, televizióban, interneten. Mást nem tehetünk, mint türelmesen cáfolunk minden lehető helyen, és mondjuk a valót. Nem szabad átsiklani a hazugságok
165
felett azzal a kifogással, hogy nem akarunk másokat nemzeti érzésükben sérteni. Akkor sértjük igazán, ha elhallgatjuk az igazságot és nem tényekkel érvelünk, hanem félénken taktikázunk. Szerintem nincs semmi értelme süket, értelmetlen párbeszédeknek, ugyanis az nyilvánvaló, hogy egy-két közutálatnak örvendő szlovák kivételével, nem mernek szembenézni múltjukkal. Meg sem említik a második világháború kezdetét, mikor a németek leghűségesebb szövetségeseként vonultak hadba a gyűlölt judeobolsevikok ellen. Azt pedig, hogy vesztésre álló szövetségesüket elárulták és aljas módon a győztes oldalára próbáltak állni (ami csak a csehek, Csehszlovákia újrauralása miatt sikerült), dicső tettként állítják be, ahelyett hogy pirulva hallgatnának. Megtartották a szoci alatt idealizált népművészetüket. A népviselet tájjellegek szerint olyan díszes, gazdag (a magas hegyi bocskoros részeken kívül mindenki sarkantyús csizmát hordott), hogy szembe ötlik, ha ezt a népet állandóan elnyomták, hogy is jutott a kisembernek ilyen népviseletre. Egyébként a népzenéjük gazdag, ismerik is, szeretnek és tudnak is mulatni. Ami teljesen hiányzik az a híres személyekhez vagy történelmi eseményekhez kötődő nemzeties népdal, mert minkettő hiánycikk. Tavaly a magyar elnököt nem engedték be Komáromba azzal az ürüggyel, hogy a 68-as megszállás napján akart átjönni. Az sem mellékes, hogy egy Sólyom nevű elnök miért viselkedett úgy mint egy félénk madárka, de még érdekesebb, hogy pár napra rá, minden pompával és alázattal fogadták az orosz elnököt, aki fél szóval sem
166
kért elnézést 68-ért. Magyarország eddig többször kért elnézést úgy, mintha akkor ők dönthették volna el, hogy két katonai járművük Baja vagy Ipolyság felé indul. Újabb adalék a kettős mércéhez.
Velük is: a csehek
A
cseh jó humorú, csevegő, laza nép. Éneklő nyelvük van, ha nő beszéli, kellemesen hangzik. Mégis ők okozták
népünk történelmének legnagyobb katasztrófáját. Sem a tatár, sem a török, sem az osztrák, sem az orosz nem okozott annyi kárt hazánknak, mint ők. Adja a magyarok istene, hogy egyszer ugyanígy járjanak és keressék hazájukat himnuszuk első sora szerint. Gazdaságuk fejlődése annyira más volt mint a miénk, szinte nem is egy császárságban éltünk. Volt egy földrajzi szerencséjük, Törökország nem Dánia felé terült el. Így a minket tönkretevő 150 éves megszállás alatt a birodalom tőkéje Csehországba menekült, mert Ausztria is veszélyben volt. A császári udvar, az osztrák főurak minden pénze oda épült be. Közte a magyar lázadó, felkelő, szabadságharcos, magyar urak elkobzott vagyona, az itt beszedett adók (ami ugyan akkoriban nem volt sok) és bányáink jövedelme. Volt egy másik alapvető különbség a paraszti gazdálkodásban javukra, ők nem, vagy csak ritkán osztották a birtokot. Azért tudtak a technika fejlődésével azonnal gépesíteni. Az volt a bevett szokásuk, hogy a gazdaságban csak egy fiú maradt, akit
167
arra legmegfelelőbbnek tartott az apja. A többi fiú elindult. Belőlük állt a bécsi kishivatalnok réteg, a császárság alacsonyabb rangú tisztikara, a csendőrség, a fináncok, a besúgók. A lényeg az, hogy ezeket nem Csehország, hanem a birodalom tartotta el. Ezt az előnyt ma úgy látják, hogy munkával és ésszel érték el. Az a baj, hogy jól bevált szláv szokás szerint, igen szeretik osztani a másét. Csak a kellő pillanatot várták, hogy rátehessék a kezüket az így odakerült javakra. Aztán ez pillanat is eljött. Masarykék brilliáns propagandisták voltak, később egyetlen ígéretüket sem tartották meg. Masaryk nyilatkozta egy Čapeknek adott interjúban, milyen jól jött neki, hogy 1899-ben megmentette a rituális gyilkossággal vádolt Hilsner nevű vándorzsidót. Ez állította mellé a zsidó tulajdonban levő amerikai sajtót, aminek óriási szerepe volt a monarchia szétverésében. Teljes meggyőződéssel beszélt a szlovákok és ruszinok nevében (akik erről sokszor nem is tudtak), minden felhatalmazás nélkül. Hogy ezek a javak, hogy kerültek oda nem kérdés, mikor minden a miénk. Kérdezzük már meg egyszer, hogy is jutottak ők Felsőmagyarországhoz és Kárpátaljához. Ugyan mi közük volt nekik ehhez. Hazug okok alapján, egy érvénytelen diktátum nekik adta. A tótokat meg lehet érteni ha önállóságra törekedtek. Elszaporodtak, emberveszteségeik Magyarországon belül a legkisebbek voltak, akár a tatár, akár a török népirtás alatt. Sőt a kiirtott magyar lakosság helyére őket telepítették
adókedvezménnyel,
168
építkezési
segélyekkel,
költözési támogatással. De azt bizony számonkérném, mikor fizetik meg a csehek nekünk a jogtalanul használt utakat, vasútakat, középületeket, amiket a magyar állam épített és őket gyarapította. Ha a német cégek kártérítést fizetnek a kényszermunkások munkájáért, akkor nekik azonnal fizetni kellene. A szlovák nép részt vett Magyarország építésében, de mi közük volt ehhez a cseheknek. Európa szégyene a trianoni diktátum, ezért kerülik a nagyhatalmak a témát. Másfél perces tisztességes értékelés után egyetlen jó meghatározás lenne, disznóság. Minden rendes állam alapvető kötelessége állampolgárainak védelme. A csehek nem egyszer bizonyították, hogy Csehszlovákia megszerzését ők se veszik komolyan. Többszázezer állampolgárukat adták át az oroszoknak, persze úgy, hogy odaadták az őshonos magyar és ruszin lakosságot, a hazamenekülő kolonizáló cseheknek pedig most szavazták meg a kártérítést. Hogy is van ez. Mindenki csehszlovák állampolgár volt, de voltak csehszlovákabbak. Nagyszüleim értékes ingatlan tulajdonosai voltak csehszlovák állampolgárokként Kárpátalján. Elvesztették azért, mert Csehszlovákia átadta ezt, természetesen megkérdezésük nélkül az oroszoknak. Azért említek csak Oroszországot és oroszokat, mert a Szovjetúnió csak fedőnév volt. Szovjet ember meg éppúgy nem létezett, mint csehszlovák. A cseheknek nemzetállami céljaik eléréséhez el kellett tüntetni a német és magyar lakosságot. Mindkét népesség elüldözése-kiirtása teljes mértékben kimeríti a népirtás fogalmát. Népirtásnak minősül a terv is, amit egy nép,
169
nemzetrész, nemzeti kissebbség elüldözésére, kitelepítésére készül. A csehek ezt tették. Mint német protektorátus, nem vettek részt a második világháborúban, emberveszteségeik egy erősebb nátha szintjén voltak. Termeltek a németeknek magas prémiumokért,
gyártották
a
fegyvereket,
termelték
az
élelmiszereket, 1945-ig rádióból tudtak a háborúról. Más népet büntettek volna az ellenállás nélküli együttműködésért, a cseheket még sajnálták is. Hét év alatt elkövettek egy merényletet a németek ellen, és talán tiltakoztak is egyszerkétszer.
A háború után több ellenállót csak a franciák
mutattak ki, gondolom több filmet készítettek. Olyanok voltak, mint akikről Garibaldi ír szabadságharca utáni emlkezéseiben: „kevesen voltunk és sokan maradtunk”. A háború európai végnapjára összehozták a prágai felkelést. Korán reggel lehetett a felkelés, természetesen nekünk még a napját is hazudták. 45 év kellett hogy tisztázzák, ugyan mikor is keltünk fel? Az igazat ma is titkolják. Arra elég volt, hogy ezért a győztesek közt tetszelegjenek. Azokat a cseheket akik az angol légierőnél harcoltak, eltaposták. 1943 decemberében Beneš és Gottwald megegyezett Sztálinnal Moszkvában a német és magyar
népesség elüldözéséről.
A
németeket
szabadon
gyilkolták, élelmiszerjegyeikre csak olyan adagot kaptak amitől éhen lehetett pusztulni, tömegközlekedési eszközt nem használhattak, csak megszabott időben vásárolhattak, nem költözhettek. Ostrava, Kolín, Príbram mellett voltak büntetőtáboraik, mindennapi kínzással, erőszakkal. Sőt az utóbbi
170
kapuján a „Munka felszabadít” felirat volt csehül. A magyarokat az északról támadó orosz hadseregnek kellett délre üldözni, hogy a csehszlovák határok közt ne maradjunk. Teljesen véletlenül az északi frontot a németek a „Dukla” szorosnál hosszú időre megállították, hamarább érte el területünket a déli hadsereg, ezzel ez a kényelmes népirtás terve meghiúsult. Az utána kiagyalt csehországi és magyarországi kitelepítés fájdalmas volt, de a szervezők részéről pánikszerű, kényszeredett. Mindent megtettek, hogy ne maradjunk itt, ma is fáj nekik hogy nem sikerült. Annál jellemzőbb és szégyenteljesebb a cseh politikára nem kell, mint a szétválás. Mi is volt az összelopott, összehazudott Csehszlovákia. Semmi, amit két önjelölt, műveletlen pasas szétoszthat. Klaus öntelt képe, Mečiar hazafiságnak álcázott kapzsisága, felejthetetlen. Így megy ez komoly államéknál. A csehek torz mosollyal mondtak le lopott országrészükről. Nem sajnáljuk őket, egy rablóval kevesebb. Két dolgot vettem át a csehktől mindössze, a Pilsner Urquell-t, amit a világ legjobb sörének tartok és a knédlit.
Hívatlanul jöttek: a cigányok
592
évvel ezelőtt említettek először cigányokat
Magyarországon, Brassó mellett. Országunk
soknemzetiségű lett. Őseink a Kárpát Medence megszállásánál találtak itt rokonnépeket és elszórtan szlávokat. Jöttek velük a
171
rokon kabarok, kis számban muzulmánok és zsidók. Lakatlan területek benépesítésével, menekült népek befogadásával, a magyarság emberveszteségeinek pótlására betelepültekkel, besenyő, kun, jász, német, tót, rutén, oláh, rác, horvát, olasz, vallon, örmény népesség került hazánkba, a kisebb létszámú jövevényekről nem is beszélve. Őket hívtuk, támogattuk vagy engedélyeztük letelepülésüket. Két, ma már nagy létszámot képviselő nép jött hivatlanul, egyik a cigány. Indiából indultak, vándoroltak, ideértek. Itt maradtak, sőt megmaradtak külön világukban szinte teljes elzártságban, beolvadás, asszimiláció nélkül.
Szinte
minden
megváltoztatásukra,
században
sikertelenül.
történtek
Megőrizték
kísérletek nyelvüket,
szokásaikat, hiedelmeiket. Csak egymás között tudnak élni, széttelepítésükre hozott számtalan tervből egy sem sikerült. Nem fogadják el a befogadó ország íratlan, vagy írott törvényeit, sem erkölcsi szabályait. Az a meggyőződésem, hogy ők bizonyítják az öröklődés túlsúlyát a környezeti hatások felett. A tartalékolás, az anyagi biztonság fogalma náluk szinte teljesen ismeretlen, szerdán egy gondjuk van: a csütörtök. Soha olyan munkát nem végeztek, és talán nem is fognak, aminek
eredményére
várni
kell.
A
kezdetektől
fogva
támogatásra szorultak, és kaptak is. Minél több volt a támogatás, létszámuk annál jobban nőtt. Az iparosodás korszaka előtt volt néhány tevékenység amit szívesen űztek és tudtak is: a kovácsmunka, famunkák, javítások, vályogvetés, zenélés. Ezek megszűnésével csak törvényen kívüli ügy-
172
letekben vettek részt szervezetten. Alkotó munkát szinte soha nem próbáltak, ha dolgoztak, akkor napszámos jellegű kétkezi munkákat vállaltak. Fizikai munkájukat ügyesen végezték, jól állt a szerszám a kezükben, már ha munkába léptek. Ebben is, kevés kivétellel megbízhatatlanok voltak, felelősségérzetet nem ismertek. Egyébként jó kedélyű nép, többet nevetnek mint mi, többet szórakoznak mint mi, és bármennyire is furcsán hangzik ki merem mondani, hogy boldogabbak mint mi. Ha azt kezdem taglalni, hogy földi céljaink között a boldogság elérése talán legfontosabb, akkor kétségeim támadnak. Van két emberi tevékenység amiben nyilvánvalóan tehetségesebbek majdnem minden nációnál: a zene és a tánc. Mit tudhatnak a gének, ha tehetségük klasszikus tanítás nélkül századokon át megmaradt. A cigánygyerek szinte még nem jár, de ha zenét hall minden porcikája tudja merre mozduljon. Az én porcikáim még ma sem tudják, pedig minden jó zenét szeretek. Vagy prímásaik arca. Teljesen mindegy hogy a nemrég elhúnyt cigányprímást láttam Abaújszináról, vagy balatoni csárda prímását, vagy országos hírűt, a mimikájuk azonos. Az pedig megdöbbentő,
hogy
a
gitárjával
kalapozó
cigányzenész
Torremolinosban ugyanazzal az arckifejezéssel néz hallgatójára. Arról nem is beszélve, hogyan él Granadában az állítólag beolvadt cigányság, hogy hordhat ugyanolyan ruhát és hajviseletet a granadai cigányasszony, mint a komáromi oláh cigányasszony. Ők bizonyíthatóan nem találkozhattak és kapcsolatot sem tarthattak, sőt nem is tudtak egymásról legalább
173
600 éve. Ilyenkor bizony megrendül a hitem az emberi természet formálhatóságában. Az igaz, hogy naponta bizonyítjuk eredendő hibáinkat, buddhizmus ide - kereszténység oda, Konfuciusz ide - kommunizmus oda. Minden vallás, diktatúra, filozófia ezen a téren csődöt mondott. A cigányokat sok országban üldözték, kiüldözték. Magyarországon ez sem történt meg, bár azt tagadni, hogy az előítéletek léteznek, hazugság lenne. Ezeknek megszüntetése is egy az elérhetetlen lázálmok közül. A cigánykérdés Szlovákiában is megoldhatatlan, ha száz törvény, és még több szervezet akarja. Sem emberileg nincs esély, gazdaságilag pedig éppenséggel lehetetlen. Egyetlen dolog biztos. Számarányuk a népességen belül robbanásszerűen nő. Ezen a ponton megállok, itt áll meg az agyam is.
174
Őket sem hívtuk: a zsidók
A
másik hívatlanul betelepülő nép a zsidó. Oda jutottunk, hogy így le sem szabad írni, mert zsidózásnak minő-
sülhet, az pediglen szigorúan tilos. Van ugyan zsidó vallás, van Zsidó Nyári Fesztivál, van zsidó Nobel-díjas, van zsidó iskola, csak zsidó nincs, pedig van. Történelmünkben és a mában, a téma kikerülhetetlen. Elhallgatni nem lehet, nem szabad. Azért is, mert ez egy nép abból a néhányból, akik folyamatosan a történelem főszereplői közt voltak. Ismert történelmük kezdeteitől, van jó néhány olyan nemzeti sajátosságuk, amelyeken nem változtattak, csak az adott kornak megfelelően módosítottak. Elmondtak magukról, és elmondtak róluk annyi jót és annyi rosszat, a kiválasztott néptől kezdve a legaljasabb népig. Őket sem hívta országunkba senki, de jöttek. Olyan nemzeti életstílust tanultak meg, amit csak mások országában lehet megvalósítani. Azokat a tevékenységeket folytatni, amiket a zsidók végeztek: kereskedelem, hitelezés, orvoslás, jogászkodás, újságírás, színészet, csak szétszórtan, más népek közt lehet. Milyen sértés volt a „numerus clausus”. Igen, lehetőséget kell biztosítani egy állam minden polgárának az érvényesülésre minden területen. Nem normális, hogy a birkapásztorok, kohászok, zöldségtermelők, dohányosok, dinnyések, favágók, pályamunkások közt az arányuk 0 % volt. Nem is értem, miért sajátított ki magának a magyarság egy csomó szakmát, lehetőséget sem adva izraelitának. Egy saját országban belső
175
törvények szerint kell élni, élelmet termelni, használati cikkeket gyártani, építeni, védelmet biztosítani, adózni. Egy önálló államban csak a többlettermelés teszi lehetővé a kivitelt, ami pedig hiányzik, azt be kell hozni. Legnagyobb vívmányuk a vallás által tökéletesített fajvédelem, minimálisra csökkentve a keveredést más népekkel. Csak a legszigorúbb rasszizmus betartásával lehet idegen államokban élve, megmaradni, szaporodni. A Babilonba hurcoláson kívül, önként indultak más országokba, ott átvenni a fent említett tevékenységeket. Ezek a tevékenységek bármilyen államformában a pénz lefölözését garantálják. Bárhol a földön, ha más foglalkozásra akarták őket kényszeríteni azt üldözésnek minősítették, és el is mentek. Erre Egyiptomtól Oroszországig számtalan példa van. Az természetes, hogy egy adott ország lakosságának minden munkát el kellett végeznie saját hazájában. Csak olyan országban lettek és lehettek sikeresek, ahol kilétüket, létszámukat, titokban tudták tartani. Állandóan törekedtek is erre, ezért próbálták őket megjelölni olyan sokszor történelmükben. Ma ugyanezért gátolják meg, hogy őket nemzetként, nemzetiségként tartsák számon, hogy kilétük, létszámuk mások előtt titkolva legyen. A kérdés adja magát: milyen okok miatt titkolja egy nép, azonosságát mások előtt? Nem az üldözéstől való félelem miatt, az biztos, mert ezt tették akkor is, ha pályájuk meredeken ívelt felfelé. Hogy a felívelés után miért váltak arrogánssá, gyűlölködővé, kizárólagossá, megfejthetetlen, mert ezzel kiváltották minden befogadó nép jogos
176
gyűlöletét. Magyarországra Galícián keresztül jöttek, a törökök kiverése utáni időktől. Beköltözésüket, letelepülésüket semmi nem akadályozta és viszonylag gyorsan megjelentek szinte minden településen. Érdekes lehetett beilleszkedésük, ha már az 1800 körüli népdalunk arról énekel, hogyha elmennének Jeruzsálembe és nem jönnének vissza, az éneklők nem haragudnának. (Kuthy könyve 1847-ből meghökkentő) A szinte kizárólag mezőgazdasággal foglalkozó falvainkba úgy települtek, hogy számuk 8-12% körül állandósult, ami nem a véletlen műve. A városokban a létszámuk általában nagyobb volt,
ott
csoportosan
laktak,
ahonnan
a
gyorsabban
gazdagodók váltak ki. Hiteleztek, átvették a nagykereskedelmet, ezután a kiskereskedelmet és főként a szeszes italok forgalmazását, gyártását. Ahogy gazdagodtak, úgy követték el klasszikus hibáikat. Egyre nyilvánosabban kezdtek támadni minden tradicionális intézményt, államit, társadalmit, vallásit egyaránt. Sokszoros lett arányszámuk az orvosok, jogászok közt. Ezek után gyorsan indult a sorsukban állandóan visszatérő lépéssor. Gyűlölet, megjelölés, megtorlás. Ez pedig mindig rettenetes, embertelen. Éppen ezért soha nem is lehetett pártatlanul okokat-okozatokat vizsgálni. Nagyon nagy szükség lenne rá, mert azt senki nem képzelheti, hogy a világ majdnem minden népe vérszomjas. Hogy azért van a földön, hogy időnként zsidókat üldözzön. Az ókori egyiptomiak, perzsák, rómaiak, arabok, majd a spanyolok, franciák, angolok, olaszok, németek, lengyelek, ukránok, oroszok, románok stb.,
177
és még mi magyarok is. Mi, akik soha senkit akit országunkba befogadtunk, eredete miatt nem bántottunk. Nem értettem azt sem hogyan hihetik, hogy egy befogadó állam javait bármilyen módon teljesen kisajátíthassák, a benszülötteknek munkájukért egy alapbért hagyva. És ezért még le is nézik, ki is gúnyoják az őslakókat és hagyományaikat. A XX. század első fele megmutatta, hogy az egyének pénzének bármilyen úton való megszerzése, pl. hatalomátvétel útján mint Oroszországban, egy legyőzött, megalázott ország kivásárlásával mint Németországban és Magyarországon, túlontúl látható és veszélyes. Módszerváltásra volt szükség. Azóta a pénzt megszerzik azelőtt még mielőtt egyénekhez juthatna és a megszerző személye is ismertté válhatna. És megint azt hiszik, hogy ezt szabad, hogy ez jogos, hogy megint senki másnak nem jár semmi. És megint elhiszik, hogy el lehet hitetni, nincs a Földön jobb bűvész, színész, író, rendező, fényképész, zenész, jogász, csak azért mert kezükben van a hírközlés. Azokban az országokban ahol a ferde szem, a sárga vagy fekete bőrszín kizárja a láthatatlanságot, vajon miért nem sikerült a hegemónia megszerzése. Pedig próbálkozás az volt. Az, hogy mindenütt szerepelnek, általában felkelti mindenki érdeklődését a zsidóság múltbeli és mai tevékenysége iránt. Ha tudatosítjuk, hogy egy nemzetet kizárólagosan két dolog vezérel, mindenki más leplezetlen gyűlölése és a pénz, csak akkor értheti meg viszontagságaikat. Máraival kell egyetértenem, ha a zsidókat mint népet nézem, nincs a földnek szerencsétle-
178
nebb, nyomorultabb népe. Alvilági életet élni, titkolva vallást, rokonságot, nevet, nemzetet, hogy megszerezzük és féltsük azt, amiért sorozatosan megútálnak, aztán mindent elvesznek, és kezdődik előlről, vérrel, aljassággal, gyűlölettel. Figyelni, tanulmányozni történelmüket nem könnyű, csak az egyetemes történelembe ágyazódva alakíthat bárki képet. Az emberiség időnként megúnja, hogy amit neki sulykolnak (liberalizmus, nők egyenlősége, vallástalanság, minden emberi abberáltság tisztelete stb.), pont az nem tartja be, aki sulykolja. Azt, amit a mai Magyarország zsidósága tesz, bármilyen szemszögből nézve is, túlmegy minden ép ésszel felfogható mértéken. Nagyon nehéz eltűrni, hogy gyönyörű nyelvünkön gyalázzanak, nyíltan gyűlöljenek minket. Nem akarok felsorolni, nem is kell, elég elolvasni a díjazott, közpénzből támogatott írók nevét, a TV-ben szerepeltetett magyargyűlölőket. Ha valaki feltűnik a képernyőn akinek szereplése teljességgel érthetetlen, mert gusztustalan, etikátlan, beszédhibás, nyegle, minden tulajdonsága ellenkezik azzal amit magyarnak ismerünk, teljes biztonsággal tudhatjuk, tudjuk, hogy ún. magyar zsidó. Pedig nincs magyar angol, magyar tót, magyar sváb, de van egy hazug, homályosító fogalom a magyar zsidó. Kérdésem rövid: ha magyar, hogy lehet zsidó? Ha zsidó, hogy lehet magyar? Egy válasz van: nincs magyar zsidó. Nem lehet elsiklani a kárpótlások felett sem. Szenvedést kisajátítani, intézményesíteni, gyalázatos minden szenvedővel szemben. Kárpótolni a szenvedők leszármazottait faji alapon, a faji megkülönböztetés
179
elleni világméretű küzdelem kellős közepében, hűha. Aki kisebbíteni
akarná
a
Polgár
lányok
sikereit,
tudatlan,
irigykedő. Csakhogy ha Szabó István nem járatta volna iskolaköteles gyerekét állami alapiskolába, Nagykátára sem utazott volna, nemhogy Ausztráliába, az is biztos. Hogy is lehetne esélyegyenlőségről beszélni két ember közt, ha az egyik csak azt teszi amit akar, a másiknak pedig kötelessége mindent vállalni. Ha megjelenik a világsajtóban egy zseni, akit mondjuk Woody Allennek hívnak, akit egy gyaloghalandó évtizedek eltelte után még átlagosnak sem tart, nem kell a családfáját kutatni. Ha egy film bemutat egy buta, brutális amerikait, kisvártatva megjelenik mellette egy vékonyka, nagyon szelíd és okos, nagyon okos fiatalember, akiről még a film vége előtt kiderül származása. Ha a film egy brutális amerikai kiképzőtábort mutat be, durva őrmesterekkel, mindig van egy szemüveges véznácska zsidó újonc, aki szellemi fölényével szembeszáll vele, sőt megvédi 100 kg-os bokszoló, nemrég még antiszemita társát. Nem emlékszem láttam-e egyáltalán, egyértelműen negatív tulajdonságokkal rendelkező zsidó szereplőt. Az csak úgy lehet, hogy nincs is. Pedig van, mert ilyen hírek is megjelennek, egyszer. Aztán ott van Izráel, mint állam.
Egy
olyan
állam,
amely
egyike
a
legfiatalabb
államoknak, valószínűleg azért vannak olyan jogai, amelyek a Föld egyetlen országát sem illetik meg. Támadással védekezhet. Megelőző gyilkolásra jogosult. Eldöntheti kinek nem jár az, ami neki van. Legalább harminc éve keresem és olvasom a
180
zsidóság történelmével foglalkozó irodalmat, mert nincs hasonló sorsú, viselkedésű nép golyóbisunkon. Akárhová vetődtek, mindenütt a társadalom leggazdagabb rétege lettek, anyagi hátterük segítette művelődésüket, amivel be tudták tölteni az általuk elfogadott munkaköröket. Így tudtak mindig és mindenütt túlsúlyba kerülni a befolyást és pénzt biztosító pályákon. Minden energiámmal igyekszem az elfogulatlanságra. Ennek a népnek, nemzetnek történelmében rengeteg sikeres és rengeteg sikertelen tett, időszak, mozzanat van, de szimpatikus az kevés. Nem lehet viszont vitatni kitartásukat, összetartásukat, céltudatosságukat. Bajban vagyok, ha bibliánk Ótestamentumi részeit olvasgatom, mert ugyanazt a szemléletet találom benne, mint a múlt század értékelésében. Az a zavaró kettős mérce, csak azt tudnám feledni. Ábrahám elindul Urból. Nem tudjuk miért ment az ismeretlen sivatagos vidékre a fejlett, művelt városból. Arról sincs egy említés sem, hogy a teremtés,
özönvíz
témákat
szumér
eposzokból
hozták
magukkal. Menekülés az egyiptomi rabságból. Igen, a rabságból menekülni kell. Annak viszont, hogy egy nép hogy kerül egy idegen országba, és az fenntartás nélkül befogadja, csak hírértéke van. Azért csak meg kellene említeni, hogy Egyiptomban hükszosz uralom volt mikor betelepedtek. Azért még sem kellene átsiklani Mózes gyilkossága fölött, nem vagyok benne biztos, hogy joga volt hitsorsosa bántalmazását emberöléssel megtorolni. Az igaz, hogy a Tízparancsolatot később kapta. Azt sem értem, hogy menekülés előtt miért volt
181
szükséges az egyiptomi kisemberek szervezett kifosztása, meglopása. Volt a fáraónak egy megbocsáthatatlan bűne, amivel kiérdemelte a népét ért csapásokat. Nekik is dolgozni kellett, olyan munkákat végezni, amit a benszülött egyiptomiak végeztek. Vályogot vetni, szárítani. Ez hallatlan bűn volt már akkor is. Judit kétséges erkölcsű hősiessége Holofernész támadásánál.
Arról is sokat tudunk, hogy milyen szerepet
vállalt Eszter a perzsiai megmenekülés érdekében. Arról ellenben, hogy Perzsiába hogy kerültek annyian, miért akarták őket Hámánék bántani, említés sincs. Olyannak érzem ezt a sajátos
szemléletet,
mintha
minden
bírósági
tárgyalás
ítélethozatallal kezdődne, és utána felelősségre csak a bírót és az ítéletvégrehajtót vonnák. A nők bevetésének technikája minden korban előkerül, a minap pl. Clintonnál, de gyanúsan sok tehetséges vagy befolyásos ember közelében tűnik fel egyegy szép zsidó nő, Jókaitól Sárközyig. Minden úgynevezett liberális mozgalomnak élére állnak, hogy mindenki mást nyíltságra kényszerítsenek, ami persze rájuk nem vonatkozik. Mindenki mást, szinte kényszerítenek tradícióik feladására, nemzeti értékrendük felrúgására, gúnnyal, lebecsüléssel, ami persze rájuk nem vonatkozik. Ha pedig valaki ezt szemükre hányja, egyetemes támadást indítanak ellene. Szolzsenyicin megírta az „Együtt”c. könyvét, elolvastam, vártam az ismert forgatókönyv szerinti támadást. Kis idő múlva jött is a válasz. Szolzsenyicin nagy író, de ő is öregszik. Aki öregszik, azt gyakorta fenyegeti a szenilitás. Aki pedig ilyeneket leír, azt
182
bizony nemcsak fenyegeti, az már teljesen szenilis. Pedig Szolzsenyicin csak óriási munkával meg akarta érteni és értetni a zsidóság oroszországi szerepét. Tudom, hogy részletes elemzés készítése képtelenség, de nagyon jó lenne látni az újkori titkosszolgálatok, kémek, besúgók, nemzetiségi összetételét. A nyilvánosságra kerülő nevek között minden oldalon, elképesztő túlsúlyban jelennek meg a zsidók. Valószinűsíthető, hogy egymás között átszűrt értesülésekkel látták el megbízóikat, és osztották el maguk közt az ellenőrizhetetlen pénzeket. Átnéztem az ŠTB (titkosrendőrség) szlovák hálózatát, minden nevet. Nem sok zsidót hagytak meg a tótok Szlovákiában, de akit csak ismertem valaha, szerepelt a listákon. Természetesen lehetne ez puszta véletlenség is, csak nem hihető. Az elárultakkal szemben nem volt erkölcsi gát, és még előnyökkel is járt. Nagy kő esett le szivemről néhány napja. A pápa minden katolikus nevében megbocsátotta a zsidóknak Jézus kivégzését. Hűha, mondom magamnak, ez aztán a nagylelkűség. Mit is csinálna bolygónkon a kereszténység a kereszthalál, megváltás, feltámadás, mennybemenetel nélkül, erre valószínűleg nem gondolt. Lehet hogy ilyenkor nyár
közepén,
aratás
közben,
búzakalászokat
valamelyik gazdag termést adó istennek.
183
áldozna
Egy hazában régóta: a rutének
A
rutén vagy ruszin, kicsi nép a Kárpátokban. Nemzetük fokozatosan alakult szláv töredékekből, illir vándorló
pásztornépből, Magyarország védelme alatt. Ezt a védelmet, biztonságot a pánszláv eszmék hatására, ők is elnyomásként értékelik ma. 1397-ben néhány évtizeddel a Halicsi Fejedelemség megszűnése után, Koriatovics Tódor vezetésével, nagy csoportjuk települ Magyarországra, Sátoraljaújhely és Homonna környékére. 1646-ban papságuk nagy része Rómához csatlakozott. Ha nem Magyarországon élnek, nyomuk sem volna, beszippantotta volna őket a sokkal nagyobb lengyel, vagy ukrán szlávság. Esélyük sem lett volna nyelvük, nemzeti létük megőrzésére. Tapasztalhatták Csehszlovákiában, Szovjetúnióban, ma pedig Ukrajnában. A csehek alatt voltak iskoláik, de kényszerítették a cseh nyelvet. Az oroszok alatt tiltották görögkeleti vallásukat, a pravoszlávot kényszerítették rájuk, nyelvként az oroszt erőltették, az ukrán befolyás ellensúlyozására. Papjaikat elhurcolták, templomaikat elvették. Aztán megtudták, hogy ők valójában ukránok. Ruszinoknak is csak 1990-től nevezhetik magukat. Befolyásos amerikai vezetőik először Oroszországhoz, majd Ukrajnához akartak csatlakozni, amiből Csehszlovákia lett. Garantálták autonómiájukat, amit a csehek nevetséges ürügyekkel állandóan elodáztak. Önállóság helyett, Lengyelországban, Ukrajnában,
Szlovákiában,
Romániában,
184
Magyarországon
élnek
kisebb-nagyobb csoportokban. Legnagyobb etnikumaik a huculok, bojkák, bljáhák és a lemákok. Szép a népművészetük, főként famunkáik. Ma kellene megkérdezni az első világháború alatt az USA-ban szervezkedő ruszinokat, ilyen sorsot álmodtak-e népüknek? Eszük ágában sem lehetett, hogy a nagy magyar elnyomás helyett három szláv nép uralma alatt lesznek majd szabadok. 7-800 év alatt nem szenvedtek annyit, mint 1920 óta. Szlovákiának északkeleti csücskében többségben vannak, a tótok lenézett népként kezelik őket érdemtelenül. Ollyannyira, hogy sokan szégyellik eredetüket és szlováknak vallják magukat. Létszámukat így nagyon nehéz felbecsülni, 30-40000-ről beszélnek. 1900 körül Zemplén, Sáros és Szepes megyékben, több mint 83000-en voltak. A zsidók bevándorlása Galíciából Magyarországra, őket érte először. Nagyon gyorsan elszegényedtek, eladósodtak. Rengetegen választották a kivándorlást Amerikába. Sok ruszin osztálytársam volt, tisztességes, jószándékú embereket ismertem meg bennük. Szokásaikhoz, tradíciójukhoz ragaszkodnak. Mélyebben sajnos nem ismerhettem meg ezt a népet, kevés a személyes tapasztalatom.
185
Bodrogköz, Szentes
T
izenhétéves koromig éltem Bodrogközben, mégis akkor érint meg az otthon, ha átmegyek kelet felé a Bodrog
hídján. Tulajdonképpen ”Felső Bodrogközt„ értem alatta, mert a trianoni diktátum a Csap felé vezető vasútvonal miatt ezt a színmagyar
területet
kettévágta
és
az
északi
felét
Csehszlovákiának adta. A Felső-Bodrogköz olyan, akkor létrejött földrajzi kifejezés lett, mint a Felvidék és Kárpátalja. A Felvidék Felső-Magyarország volt, a megszállás után lett szlovenszkó és ruszinszkó. Aztán hogy ne sértsük a csehszlovákok kényes önérzetét, új kifejezéseket találtunk, amelyek nem utalnak egyenesen a területek jogos tulajdonosára. Honfoglaló őseink leereszkedve a Kárpátokból ezen a vidéken szálltak meg először. Leggazdagabb fejedelmi vagy vezérsírokat ezen a területen tárták fel. A települések nevei: Tárkány, Bély, Bacska, Battyán, Boly, Lelesz, Véke, Szinyér, Vécs, Géres, Örös, Szentes, Kövesd, Szomotor, Rad, Szinyér, Zétény, Szög, Pálfölde vagy Szerdahely stb. csak a magyar fülnek jelentenek azonnal otthont, hazát, szülőföldet. Ezeket nem lehet fordítani, idegenné tenni. Az egyik Szentes és Nagygéres közti természetes vizes medret Harabinnyának hívják, micsoda gyönyörű hangzás. A határban elterülő régi tavakat: Bó tava (Bótovának ejtve), Dénes tava (Dénestovának ejtve) és a Nagy tó. Szentesben a nagyobb családokat, mint az ősi nemzetségeket, hadaknak hívják. Kendi-had, Kócsár (Kul-
186
csár)-had. A területet a Tisza, Latorca és a Bodrog harárolja. A XIX. század végi lecsapolásokig mocsárvilág volt. Bodrogközben az északkeletmagyarországi tájszólást beszélik. Nagyon finom árnyalati különbségek azért majdnem minden faluban vannak. Az „i” és „é” hangzók kiejtéséről ma is szinte egy falut behatárolva meg lehet mondani, hogy aki mondja, az leleszi, tárkányi, géresi, szentesi vagy kövesdi. Ezek az alig észlelhető intonációs különbségek ezer év alatt sem változnak. A nyelvjárás megfigyelésem szerint nem terjed, nem alakul, de egy generáció alatt beolvaszt. Ezt is figyelmébe ajánlanám nyelvészeinknek, történészeinknek. Támpontot jelenthetne honfoglalás előtti nyelvünk fejlődésének kutatásához. Megyeszékhelyünk Zemplén majd Sátoraljaújhely volt. A zempléni földvár az első vármegyerendszer maradványa. Kutatásokat, régészeti ásatásokat a terület fontosságához képest gyakorlatilag nem végeznek. Nem csoda, a csehszlovák majd szlovák történészeket-régészeket, már a magyar honfoglalás kifejezéstől is a hideg rázza, ők inkább beásnának errefelé, mint ki. Olyan településnevek, mint: Bajánháza, Budaháza, Abaháza eleget mondanak ahhoz, hogy a vidéken minden négyzetméter jelenthet régészeti szenzációt. A falvak kialakulása után a növénytermesztés ugarolásos volt, a művelhető földeket minden éven kisorsolták, nyílhúzással. A nyílhúzás máig megmaradt. Ha a szövetkezetekben a kapálnivaló területeket sorsolták, nyilat húztak. Néhány vidékünkhöz kapcsolódó történelmi adat:
187
1046- Endre Anasztáziával, Jaroszlav lányával errefelé utazik át, szeptemberben ér Abaújvárra. 1052- említés Bacskáról, mint besenyő telepről. 1067- Péter ispán, százdi monostor alapító levelében szerepel Borsi, Toronya és Csörgő. 1092- László szabolcsi gyűlése. 1096- Kálmán tarcali gyűlése. 1110- Kálmán tarcali gyűlése. 1139- Béla sereggel segíti Jaropolk kijevi fejedelmet, lázadó rokona ellen. 1155- Kb. Beregszász betelepítése németekkel. 1180- a váci püspök megalapítja a leleszi konventet. Azokat a birtokokat ruházza Leleszre, amit ő kapott II.Bélától 1132-ben keresztapai ajándékul. Többek közt Királyhelmec, Nagykapos, Kiskapos, Polyán, Csernyő, Ricse, Vajdácska, Kanyár és Agárd részeit. 1212- Szentes említése. 1213- Endre halicsi hadjárata. Leleszen kapja a hírt felesége meggyilkolásáról. 1217- Endre szentföldi hadjáratában Zemplénből résztvesz, Leusták fia Rátold, testvére Gyula és Sebes ispán. 1219- Borsi a pataki vár tartozéka. 1220- a Buttkay család királyi adományt kap Butkára, hozzá Nagyráskát, Kisráskát és Hegyit. 1221- Endre pálos kolostort alapít Toronyán. 1229- Pálfölde említése, a Zempléni vár tartozéka.
188
1239- Bodrogkeresztúr mellett vár említése. Két várispánjának ismert a neve, Utalfusz és Prud. 1241- III.12-én a tatárok bejönnek Vereckénél. 1243- éhinség. 1244- olaszokat, mint királyi vincelléreket telepítenek Bodrogolasziba. 1247- Pácin Roland nádor birtoka. 1248- Bodroghalászt olaszokkal telepítik be. 1249- Battyán Beche ispán birtoka. 1250-1270- János a leleszi prépost. 1254- Kisgéres határában említve egy Bodoló nevű helység. Zemplén megyei gyűlés Bodzásújlakon. Toronyán Balasey nevű úr földet vásárol vissza Simon nevű fiától. 1256- IV. Béla okirata a Kistoronyán lerombolt pálos klastrom újjáépítéséről. 1258- IV. Béla törvénynapokat tart Zemplénben. Péter fiainak Agenak, Ignernek és Ambrusnak adja Kisgérest és Kisrozvágyot, akik újratelepítik. Pálos iskola Sátoraljaújhelyen. 1261- oklevél Zemplén vámjáról. Ferences iskola Sátoraljaújhelyen. 1263- Vécs V.István határjárásában szerepel. Péter mesternek adja, Gera, Zompa és Mátyás halála után Szomotort is megkapja. Éhinség. 1264- IV. Béla Borsit Csörsz Kércsnek adja. Járvány. 1270- pestis. 1271- pestis.
189
1278- Abara említése. 1280- Miczbán Simon hét fiából Dénes, Roland nádor fiaitól, Mátyástól és Rátoldtól cseréli, Kövesd várát. 1284- IV.László Borsit visszaadja Sátoraljaújhelynek. A kunok északkeleten pusztítanak. 1285- második tatár veszedelem. Rengetegen elmenekülnek. 1287- Kaponya Deregnyei Jakab birtoka. 1288- karácsonyra virágba borultak a fák. 1289- májusi aratás után kemény tél. 1293- Kányi Tamás erőszakkal elfoglalja Borsit. 1299- András főispán, Jakab alispán és négy szolgabíró aláirja Zemplén egyik legrégibb okiratát, Tamás fia László, Szalócs fia Mihály elleni ügyben, I.26 és VII.26-án kiadva. Zempléni közgyűlés Omodé nádor alatt. 1300- Martanos mester Abara ura. 1302- a Lónyai-Ruke család, hadakozik a leleszi préposttal, és elfoglalja a Szalóka nevű birtokot. 1310- István bán fiai István, Vid és Miklós elcserélik Öröst az Imreghiek más birtokaival. 1311- a leleszi Balázs prépost, az első ismert nagy okirathamisító. 1314- említés a vékei templomról. 1317- László zempléni főispánnak három szolgabíró tanúskodott II.28-án Kudmenus (Ködmönös) Péter elleni perében. 1318- Miklós zempléni alispán, Dénes fia András és István, Csébi Miklós fia Miklós oklevelet írnak László zempléni
190
főispánnak Jakab fiai Jakab, Benedek és Kozma elleni perében. 1321- VIII.6, oklevél Debreceni Dózsa zempléni főispán, királyhelmeci vendégek László és Doncs elleni peréről. 1322- Ákos nembeli Mihály fia Micsk mester zempléni főispán (sárosi is, és tárnokmester). 1323- a király Deregnyőt Ákos nembeli Mihály mesternek adja. 1330- a helmeci templom építésének kezdete. 1332- Gerebse falu említése Örös határában. Battyán papja Mihály egyúttal alesperes. Szentes papja Nicolaus. 1336- egér és sáskavész, a szőlőn kívül semmit sem hagytak. Az első egyenes adó (lucrum camerae), 3 garas kapunként. 1338- Róbert Károly király áttér az aranyvalutára, elrendeli a pénz és nemesérc beváltását, egy évi adót elenged. 1343- IX.15-án zempléni közgyűlés Gilétfi Miklós nádor alatt. Kapuna Márton fia, a leleszi prépostsággal pereskedik egy kaponyai birtok miatt. 1344- két Szerdahely, Egyházas és Vásáros említése. 1346- sáskajárás, egérözön, pestis, földrengés. 1347- Pestis. A terebesi templom alapítása. A leleszi konvent perét az agárdi nemesekkel bajvívással döntötték el, Balázs prépost vesztett. 1348- pestis. 1350- az ősiség kialakulása. 1357- Harcsa családnév előfordulása Leleszen.
191
1358- IV.24-én Csicseri Domonkos fiait, Istvánt és Jánost, akik a király szerbek elleni hadába indultak, útközben Drugeth János fia, Miklós országbíró János fia, Lazonyi István Jakab fia megtámadják, Istvánt megölik, János megsebesült. Vérdíjat fizetnek értük. Szolnok (Szolnocska) említése. Kiskövesd urai a Szerdahelyiek. 1360- pestis (Budán 14000 ember halt meg). 1365- Zemplén és Ung közgyűlése Patak mellett, Konth Miklós nádor alatt, X.31-én. 1370- Zemplén és Ung közgyűlése Patak mellett László opuliai herceg nádor alatt. A csicseri nemesek Kaposon a konvent jobbágyait lovakkal megtaposták, majd a kaposi templom kapuját neki gurított kerekekkel betörték, a templomot kirabolták. 1371- először jelenik meg török sereg Magyarországon. 1377- Szentes, Szentesi Makó fia Pálé. Lajos király, a leleszi konventtel vizsgáltatja Ibrányi Miklóst, aki Kállai Domonkos, János és Szaniszló Zoch-Fehértó tavából 1600 halat raboltak el. 1378- Mics a Szögi Pál fia, Szög legrégibb ismert birtokosa. 1380- Bélyben Pál a pap. Említés Kisújlakról, Imreghi László birtoka. 1381- Vécs, Hidvégvécs néven van említve. 1387- Perényi Miklós a zempléni főispán. 1393- Battyánban Benedek a pap.
192
1396- a nikápolyi csatában elesett zempléniek, Perényi Miklós és János, Rozgonyi János, Ozsvát és Lőrinc, Semsey László. 1397- Koriatovics Tódor podoliai herceg nagyszámú rutént telepít Sátoraljaújhely és Homonna környékére. 1403- Zsigmond Deregnyőt a Deregnyei Bessenyei és Paszághi családoknak, Bolyt, Battyánt, Szőlőskét, Ráskát és Bést, Pányi Ferencnek
és
fiának
adja.
Pálóczy
Mátyás
és
Imre,
nagybátyjuknak Domonkos leleszi prépostnak halálhírét véve, meg sem várták a temetést, éjjel Leleszre törtek, kirabolták a konventet. A szerzeteseket megkínozták, Pál kanonok belehalt, János levéltári őr megtébolyodott. 1406- Nagymihályi Jakab fia János a leleszi egyház több birtokát elfoglalja. 1407- lerombolják a cékei várat. Zsigmond, Czékey Márton fiainak Mártonnak és Györgynek, Sóvári Soós Gergely fiának hűtlensége miatt Kerecsényi Miklós fiának Miklósnak adja Cékét azzal, hogy felépíti a várat. 1411- A Csapiak birtokosok Szentesben. Kisdobra az Agárdyak birtoka. 1412- pestis. 1414- Ladmóc egyes részeibe iktatják Oményi Demetert. 1417- Dámóc és Láca egyes részeibe iktatják a Nagytárkányi és Perényi
családot.
Magyarországon
először
említenek
cigányokat, Brassó mellett táboroznak. 1419- Cseke György és Imreghi András birtokos Bolyban és Szinyérben. Imregen birtokos a Kaplony nembeli Imreghi
193
András és Cseke György. Nagybári Lónyai György birtoka. Szürnyeg, Mészpest említése. 1423- ledőlt a szentesi templom kőtornya földrengés miatt. Czékei Márton visszakapja cékei birtokait és a várat. A Farkas család is birtokos Cékén. 1429- Borsi ismét Sátoraljaújhelyhez tartozik, birtokosok a Pálócziak is. 1434- Abaháza puszta Pálóczi Zsigmond birtoka. Battyánban István a pap. A Kistárkányi címer”Míglen gyáva pásztor alá farkas gyapjat kakál, Kistárkány címerén agg atyó farkast gyapál”. 1436- Zempléni közgyűlés Patakon Pálóczi Mátyás nádor alatt, 24 nap alatt sem ér véget. A csicseri nemesek Perényi Miklós bán fiai Miklós és László ellen, Palágyi Barna, Csicseri Orosz Jakab és Zsigmond, Perényi János és András ellen, Kisazari János és Péter, Kisazari Mihály ellen, Deregnyei Nagy Pál özvegye Besenyő Demeter és társai Gatályi Balázs ellen pereskedtek. Legrégibb név szerinti borbélyunk, Borbel András Leleszről. 1437- Abaháza puszta Pike Balázs birtoka. 1438- A Csicseriek részbirtokosok Szentesben. 1439- Ujfalussy Detre részbirtokos Bolyban. A husziták elfoglalják Gálszécset. Vérhas. 1440- fél évig döghalál. 1441- hideg tél, döghalál.
194
1442- nem sokon múlt, hogy a portyázó csehek meg nem ölik, Szaniszló leleszi prépostot. 1443- Karcsát Brankovics György kapja. A Csebyek részbirtokosok Bolyban. 1444- Pike Balázs birtokos Szentesben. A várnai csatában két Perényi és Rozgonyi Simon elesik. 1445- Abaháza puszta Csorba János birtoka. 1446- Zemplénben az országgyűlés. A rendek elismerik V. Lászlót. Perényi János királyi főtárnokmester. 145 - a husziták elfoglalják Kövesdet. 1453- a Makó család birtokos Szentesben és Zétényben. 1454- Eszenyi István birtokos Szentesben. Leleszen említés Erdeghuzó (Ördögűző) Antal népi gyógyítóról. 1456- Vissói Lukács birtokos Borsiban. 1458- Mátyás király Zemplénben. 1459- A huszitákat kiűzik Gálszécsről. Hatalmaskodás miatt elmozdítják Perényi István zempléni főispánt. Mátyás király haddal visszafoglalja Kövesdet. 1460- Pálóczi Antal a zempléni főispán. Bolyráska (elpusztult falu) a XVI.sz.elejéig a Pányiaké. 1461- Perényi István, akinek megbocsát a király a zempléni főispán. Azari János és Kozmafalvi Gál zemléni alispánok. 1463- hideg tél. 1465-
Bocskai
István
és
Tárkányi
Szentesben, az övék Abaháza puszta.
195
István
birtokosok
1468- Upori László kérésére Abara heti és országos vásárjogot kap.”az Bodrogra olyan gyalom kell, aki 150 szömre legyen kötve, az szöme pedig légyen olyan, akin az embernek 3 ujja kifér. Hossza pedig legyen 600 öl (1000m) és vastag szőrű fonálból készüljön”. Szégyeház, halásztanya a Latorcánál. 1469- Roskoványi Tamás zempléni alispán ítéletlevelét Gálszécsről keltezi, előtte és utána inkább Terebesről. 1471- Mátyás király leromboltatja az abarai várkastélyt. 1475- Magnus, vagyis Nagy Ambrus részbirtokos Bolyban. A Rozgonyiak birtokosok Csarnahón. 1478- szárazság. 1480- pestis, szárazság. 1486- pestis. 1487- A Széchiek bolyi birtokrészüket zálogba adják a Tárczaiaknak. 1491- hideg tél. 1493- A Zétényiek és Czékei János birtokosok Szentesben, utóbbié Abaháza puszta. 1495- megjelenik Magyarországon a vérbaj. 1499- Zenthesi Benedek birtokos Szentesben. Csáktornyai Ernuszt János birtokos Borsiban. 1502- Pálóczi Antal a zempléni főispán, Ráskai György alispán, később elesik Mohácsnál. 1503- Perbenyikben, Mihály a pap. 1506- Bolyráska, Semsey Ferencé.
196
1507- Semsey Ferenc birtokos Szentesben. 1514- Bayoni birtokos Bolyban. 1517- a tél hideg, hófúvásos volt. 1518- Pálóczi Antal a zempléni főispán, később Mohácsnál elesik. 1522- Pálóczi Antal zempléni főispán, Siklósy Antalt nevezi Sátoraljaújhely lelkészévé, aki Luther tanait kezdi hirdetni. 1525- szeptemberi szüret. 1526- Fodor Sebestyén, Lajos király udvarnoka hozza a török elleni felhívást Zemplénbe és Ungba. VII.15-én 353 ember indul a megyéből. 1528- Túróczi Miklós birtokos Bolyban, övé Bolyráska. 1528- Serédy Gáspár Ferdinánd híve Leleszre tör, a prépostot Kövesd várába zárja. Onnan Homonnay Ferenc hamarosan kiszabadítja, de ezért a prépost 1532-ben 900 forinton átengedi Nagykapost. 1531- Sztáray Mihály és Kopácsi István, Perényi védelme alatt megalapítják
a
Sárospataki
Főiskolát.
Sátoraljaújhelyen
Perényi Péter református iskolát alapít. 1533- Leleszt várszerűen megerősítik. 1534-Szentmáriát, Garany várához csatolják, urai Losonczi István és Forgách Zsigmond. Előtte és utána is az egri püspöké. 1540- óriási szárazság. Januárban villámlott, jég esett. A Dunán át lehetett gyalogolni. Drágább volt a víz, mint a bor.
197
Júliusi szüret. Londonban kiapadt a Temze, a tenger a városig jött. 1541- újjáépül a szentesi templomtorony téglából, az eredeti kapura. 1548- felsőbb parancsra lerombolják a helmeci várat. Némethy birtokos Bolyban. 1550- Skaricza Mátyás birtokos Szentesben, övé Abaháza puszta. 1557- Ferdinánd elfoglalja Zemplént, Sárospatakot. Perényi Gábor elfoglalja Leleszt és három évig birtokolja. Pozsonyi országgyűlés a jobbágyok kötelesek hat napot várerősítésen ledolgozni. 1558- Soós János birtokos Szentesben. Telekessy Imre lerombolja a Sátoraljaújhelyi várat. Bocskay Gergely az utód nélkül meghalt Szerdahelyi László birtokát, és Kövesd várát, 24 évig tartó perrel nyeri meg a Széchiektől. Körtvélyesi Besenyő Pál, és Hosszúmezei Balázs zempléni alispánok. 1559- Beyczi birtokos Bolyban. 1561- Atyai, birtokos Bolyban. 1563- Domby Anna, és Henyei Miklós birtokosok Borsiban. 1567- Schwendi Lázár a leleszi prépostság javait Nagymihályi Sándornak, Vékei Ferencnek és Panka Péternek elzálogosítja, nem marad semmijük, a premontreiek elhagyják. Elárvul, kiürül a leleszi konvent. Az országgyűlés a 6 napi várerősítési jobbágymunkát 12-re emeli.
198
1570- Bolyi Alpári Simon zempléni alispán. Bey János, Zobonya László, Zalatnoky Mátyás, Alpáry, Cseby, Bogdányi Farkasok birtokosok Bolyban. 1578- Henyei Margit, Zeleméry Miklós birtokosok Borsiban. 1580- Golopy Gáspár birtokos Szentesben, övé Abaháza puszta is. Lelesz újra működik, mint hiteleshely. 1588- életbe lép Zemplénben a Gergely-naptár. 1590- Kornis Dorottya, birtokos Szentesben. 1594- Rákóczy György és Ferenc, birtokosok Szentesben. 1597 -Zemplénben az adózó házak száma 1604-ig 10293-ról, 3019-re csökken. 1598 -nagyon rossz ősz. Kún Gáspár, Melith Pál, Anárcsy István, Bakos János, Sennyei István, Pacoth Ferenc, Pinkóczy Ferenc, Herceg Ferenc, szentesi birtokosok. Vinnay Pál, Alpáry Jánosné, Rákóczy Ferenc, Farkas György, birtokosok Bolyban. 1605- febr.-márciusban Bocskai a Bodrogközön át vonult Tokaj felé Basta ellen. 1613-
Pacoth
Ferenc
özvegye
Balassa
Anna,
birtokos
Szentesben. Bernáth János, Bolyban birtokos. 1621- Bacskay Miklós sírköve a szerdahelyi templom falában. 1622- Bekényi Alaghi Menyhért zempléni főispán, Pongrácz Zsigmond az alispán. Iratosi T. János októberben szentesi pap. Író volt. „Halotti perdikáció Bedegi nyári Ferenc temetésén”, Bártfa. „Patika szerszámos bolt”, Perkinsus V. fordítása, Lőcse.”Az emberi élet boldogul való igazgatásáról”, Perkinsus V.fordítása, Lőcse. 1624 őszén
199
már Toronyán, majd vissza Sátoraljaújhelyre, Résztvett az 1646-os szatmárnémeti nemzeti zsinaton. Született 1576-ban, meghalt 1648 vége felé. 1623- egyházlátogatási jegyzőkönyv Szentesben,
a pap
javadalmazásáról (1810 évi másolata maradt meg). 1626- Bethlen Gábor esküvőjére, Kassára, Zemplén 400 tyúkot, 200 ludat, 100 itze vajat, 25 itze mézet, 500 tojást, 300 köböl zabot, 100 szekér szénát, 24 hordó bort ajánlott fel. Tárkányi István és Barkóczy László 80 tagú bandérium élén vett részt az esküvőn. 1628- gyenge szüret. 1629- Sennyei Sándor birtokos Szentesben, az övé Abaháza praedium is. 1637- Melith György minoritákat telepít Radba. 1645- a hét keleti megye Erdélyhez tartozik. 1646- döghalál. 1648- Szabolcs és Szatmár kivételével öt megyét visszaadnak. 1650- novemberétől 1654-ig, Comenius Patakon tanít. 1654- Rákóczy György helmeci birtokos, ő építteti a HelmecSzentes-i utat, sokáig ”Rákóczy útjának” hívták. A Tárkányiak birtokosok Szentesben. 1660- törökök Bodrogközben, sikerül kiűzni őket. 1666- Rákóczy Ferenc és Zrínyi Ilona esküvőjére, a megye egy 100 forint értékű aranyozott kelyhet ajándékoz. 1670- Királyhelmecen született, Helmeci István teológus. 1673- felrobbantják a Kövesdi várat.
200
1675- a kurucok Fekete János alatt Nagytárkányban, Sennyei Ferenc Kállai kapitányt és házanépét legyilkolják. 1676- döghalál. 1686- Klobusiczky Ferenc alispán és Benkovics Ágoston leleszi prépost, lefizetik Eperjesen Caraffát 400 arannyal és sok aszúborral,
így
a
zempléni
nemesek
megmenekülnek.
Klobusiczky Ferenc lesz a Rákóczy árvák gondnoka. 1688- Tárkányi és Sennyei családok birtokosok Szentesben. 1693- Vécsey Sándor is részbirtokos Szentesben. 1694- a sáskák mindent elpusztítottak. 1697- Tokay lázadása Sátoraljaújhelyen. 1706- a predikátor vádoltatik, hogy annak idejében az Úri vacsrát nem adminisztrálta, s hogy a szüntelen
való
részegeskedésnek
adván
magát
éjtszakának idején házrul-házra koslatott, lakodalomban tánczolt, verekedett, háromszori tisztátalanságra vetemedik, kapdosván az asszonyok körül tisztátlan helyen. A predikátor Jenei István volt. 1715- hét adózó porta Szentesben. Abaházi András, Lengyel András, Kendi István, Kalmasi Lukács, Bernát János, Ádám Ferenc, Borsos András. Áttanulmányozva Acsády Ignác könyvét a jobbágykori adózásról, ezek a számok kevés támpontot adnak a lakosság tényleges számának becsléséhez. 1739- pestis. 1773- az anyakönyvezés kezdete. 1781- X.15. a türelmi rendelet.
201
1786-
szeptemberétől,
1790.március
2-ig
a
megyei
jegyzőkönyveket németül vezették. 1799- ben Vályi András Magyarországnak leírásában ez van. Szentes. Magyar falu Zemplén Várm. földes urai Gr.Sennyei, és több Urak, lakosai katolikusok, és többen reformátusok, fekszik Nagy-Kövesdhez közel, Véke, Nagy Gereshez sem messze, határja 2 nyomásbeli, jó fekete nyirok a szántóföldje, réttye apró szénát termő, szép sík mező az egész határja, erdeje nints, szőleje kevés, tseresznyéből több hasznot vesznek mint borokból, a helység felett van egy hegy, mellyben olly lapos kövek vannak, hogy minden faragás nélkül padlázatra lehet fordítani, határos vele Keresztúr nevű puszta, melly a Leleszi Uradalomhoz tartozik, van szép erdeje, gyékényes és nádas tava is, határos vele ismét Abaháza puszta is, mellyet a Szentesi Lakosok, mint határokban levőt szántyák és használlyák. 1790- III.4-i megyegyűlésen már magyarul is felszólaltak. 1794- elfogják Kazinczyékat. Újjáépül a szentesi templom. A lelkész Veszprémi András. A fakazettákat Helmeczi János festette. Az egyik karzati kazettán a következő vers olvasható: „Ha tudni kévánod keresztyén olvasó Ez munkákra ki volt az költség olvasó Tudd meg nem más, hanem e szent gyülekezet
202
S reformáta vallást tartó felekezet Patrónussa nem volt, de azért nem kóldult Bátor a sok teher rá mint zápor tódult Szentes ennek neve, melly szép név magában De tsak szegény népet foglal birtokában Mégis a mennyei Úr úgy segítette A mint maga ingyen nem is reménylette Mert egy esztendőben sindalyeztetését Ez Isten házának s mennyezesztetését Nem különben ezen karok újítását Véghezvitte illy szép renben hozatását Volt ez az esztendő Ezerhétszázadik Szűz szülése után kilencven negyedik Midőn régi gyászát ez ház levetkezte S e díszebbecske színt felövezte Veszprémi András volt akkor predikator E gyülekezetben, hanem a kurátor Takáts Mihály, a ki gondos fáradsággal Igyekezett ebben példás buzgósággal A rendes egyházfi sem volt restebb ebben Ki Abaházi György esméretesebben Sőt úgy forgolódott, hogy minden jó lenne A mint elkezdődött véghez is jól menne A Besaleele volt Helmeczi János Fogadástételben ez sem lőn hiányos Mert amint ígérte magát e munkára
203
Maga vitte véghez minden tsudájára És ámbár rendkívül nem taníttatott Istentől, mint Besaleelről iratott Mégis ebben őtet úgy megsegítette Hogy minden vonásit talpára ejtette Ezt mondotta az Úr, ki az ő nevében Egy ital vizet ád, azt veszi kedvében Kik hát ez házat is alamisnával Segítették avagy két kezi munkával Legyenek mindnyájan az Úr áldottai Végre a mennyei Templom lakosai Kő,fa,mész e templom,nem áll abban szentség Hanem az Istenre tér ott a dicsőség Imádság,dicséret,háladás,tisztesség Ez áldozatban áll a templomi szentség.” 1797- a megyei jegyzőkönyveket magyarul vezetik. 1808- Szirmay Antal királyi adományt kap Szentesben, vele együtt, Bémer Antal is. Birtokosok a Ghillányi, Ibrányi, Nemessányi és Gyulai családok. 1809- így kezdődik a Curátorok számadásának könyve: „A
Szentesi
Reformáta
Szent
Ekklésia
Számára
készíttetett az Isten ditsősségéhez való buzgóságából á maga tulajdon költségénn Nemes és Nemzetes Nemes István Az Ekklesiának akkor Curátora MDCCCIX-dik Esztendőben…”
204
Luk.XVI. A száz bátus olaj heljett ki ötvenet ér Az az utolsó-nap rossz sáfárságánn sír, Mert ha a nagy Gazda Szent Székéhez járul, Bizony a fejére nagy gyalázat hárul. 1809-től 1888-ig minden számadás megvan, ezekből sok érdekes összefüggést lehet kielemezni. Mennyit kereshetett a cigánykovács, a fuvaros stb.Mennyibe került a mész, zsindely, gerenda stb. Hány százalékát az éves költségvetésnek költötték áldomásra vagy az egyházlátogatók ellátására. Képet ad a mindennapi életről egy kis magyar faluban. Három év számadásának
másolatát
leírom,
hogy
jellemezzem
az
időszakot. Nemes István Ekklésia Curátora számolván az 1809-dik Esztendejéről ekképen percipiált: Rft.
Kr.
Bé vett á faluból á Gazdákra vetett bizonyos summa pénzből .......................................................................... 22 „ 48 Hat meg zálogosított ember zálogjának kiváltásából ................................................................. 3 „ 00 Á Perselybe vólt mind öszve ........................................ 11„ 30 Vékei Balogh János Ur Isten ditsősségére adott........ 00 „ 30 Tar Miklós bizonyos dolog miatt fizetet ..................... 00„ 50 Iski János orosz vallású Ember Isten dségére .......... 2 „ 40 „ 38 és így percipiált m Summa az az Negyven Rft. 38 kr.
205
Az 1809-dik Esztendejéről számolván Nemes István é szerént költött: A Parochiális Házra vett két véka mészért adott ...... 02 „ 40 Ugyan edj arra való pléhért ........................................ 04 „ 00 Á Compactornak á Protocollumok kötés .................... 01 „ 15 Á Pataki Supplicans Deáknak ..................................... 00„ 48 Á Parochiális Ház ótska kementzéjének ki hordásáért edj Nap-számosnak ...................................................... 00 „ 21 Á Kőmivesnek á Kementze tsinállásáért áldomással edjütt fizetett ................................................................. 07„ 00 Á vett pléh fel szegezőjének pálinkára adott .............. 00„ 06 Á Miskoltzi Supplicansnak adott ................................ 00„30 Á Csűr és á Ház fedőjinek áldomásra ......................... 01„ 00 Á Dézmáltatáskor holmi egygyet-másra ................... 01„ 24 Aratási Comuniókor tized-fél itze borért 18 Krjával fizetett ............................................................................ 02 „ 42 Az Asztalosnak á Parochiális Ház ablaka rámáiért ........................................................................ 05„ 00 Ugyan annak vasazásáért á Lakatos ......................... 03 „ 30 Ugyan annak táblájiért az Üvegesnek ....................... 08 „ 00 Á Kőmivesnek az ablak bé tsinálása á Ház ki-meszeléséért ............................................................. 01 „ 12 Á Pápai Supplicansnak adott ...................................... 00 „ 45 Á Zétényi Grófhoz járván el költött ............................ 01 „ 00 Egy Oskolai kézi könyvért adott ................................. 00 „ 36 És így supererogált 809-be költs. ............................... 41 „ 09
206
Hogy ezen túlsó lapon le irt számadása Curatos Ns Nemes István Urnak ditséretesen ment véghez a mi jelen létünkbe ezennel meg ismerjük és magunkat a supererogalt 31 Kroknak le fizetésére kötelezük Kelt Szentesbe 9 Jan 1810.Az Szentesi Rfm Consistorium tagjai közönségesen.Nevezetesen pedig Kendi István Fő biró Tar Mihály Fő Esküt Kendi János és több tagjai Én általam Abaházi Péter notarius által mpr. („60 krajcár, egy rénes forint”) Alamisnák könyve Vagyis Ollyan Könyvecske, mellybe fel szokott jegyeztetni Esztendőnként mind az valami tsak a Tisztelendő Közönség parancsolatja szerint publicatio által Bé jöhet ez vagy ama szűkölködő Személly vagy Társaság részire a Szentesi Refta Ekklesiában Készíttette rész szerint á maga költségenn Kóris János Administrator Á Nemes Nemes István Curátorsága alatt MDCCCIX Esztendőben Ingyen se szegényüll el az Igaz Szegények Attya s Meg áldhatja azt, a ki az Övéit táplálgattya Meg is áldja, tsak hogy önként és rossz tzél nélkül legyen Á Szivesség-egyébaránt jót tenni is rútszégyen.
207
Az adakozások könyve 1809-től 1922-ig van meg. Fontos adatokat tartalmaznak arról, milyen természeti csapások, tűzföldrengés-árvíz okoztak károkat templomokban, iskolákban, parókiákban. Hol, mikor épültek új egyházi épületek. Hol tartotta szükségesnek az egyház vezetése az anyagi támogatást belföldön és
külföldön.
Morvaországba,
Németországba,
Ausztriába, Csehországba, Karinthia, Galícia, Romániába is irányultak adományok Á S. Pataki collégiumnak, Á Maros Vásárhelyinek,
Á
Székely
Udvarhelyinek,
Á
Miskotzi
Oskolának, Cseh és Morva Tanúllók Számára, V.Tractus eggyet-más
szükségeinek
pótolására,
Á
Harsányi
Újj
Tempomra, Á Varbóira, Á Száz-faira, Á Nyarádira, Á Palkonyai Parochiára és Oskolára, Á Kis Dopszaira, Siket-Némák számára, Az Őrjültekére. 1810- felettesek körlevelei a szentesi egyház iratai között. A körleveleket a lelkész köteles volt átmásolni és továbbküldeni. Theologis Professornak kell valakit választani é következő Candidátusok közzül: úgymint T.Szathmári Dániel volt Újvárosi Predikátor, T.Nagy Ferentz Humaniorum Professor, T.Váradi Pál Tisza Keszi Predikator, T.Major Jósef Szepsi Predikator Urak közzül, és a voksot az Ekklesia petsétje alatt á S.Patakon tartandó Examenig el készítvén, akkor be kell küldeni á T.T.Esperes Úr fiainak szállására, melly van á soromponál Gőznénél, á Boros Jósef Ur házában. 1811- Consistoriumi gyűlések Szentesben, 1879-ig megvannak a jegyzőkönyvek. Színes, érdekes képet adnak egy falu
208
mindennapjairól. Azért különleges, mert a falu gyakorlatilag egy felekezethez tartozik, tehát a consistorium az egész közösség ügyeit tárgyalta, amiből két emberöltő mindennapjait tárja elénk. Nem országos ügyek ezek, azok közismertek, annál megejtőbb a kisember gondja-baja az ülések döntéseiből kihámozva.
A
fogalmazás
jegyzőkönyvvezetők,
egyszerű
lelkészek,
szépsége,
segédlelkészek,
ahogy
a
tanítók
igyekeztek kikerülni az egyhangúságot. Ha csak a szavak sorrendjének megváltoztatásával is, elérték, hogy 3-400 jegyzőkönyv élvezetes olvasmány nyújt annak, aki hajlandó szemeit ráállítani a szép de nehezen olvasható szövegre. Derültem is rajtuk eleget, mikor a 80-as évek teleinek estéin, éjszakáin átmásoltam őket kockás füzetembe. Így kezdődnek: kérdőre vétessenek azeránt. Valljon nem vóltak é valamelly pénzbeli segedelemmel ámás felekezeten lévő atyafiak mostani harangunk megszerzésében? Kik is letett hiteknek mind előtte mind utánna ezt vallották: Igaz hogy Nemes János Rcatolicus adott három márjásokat, de a helység azonnal vissza küldötte néki. Áprilisnek 12-dik Napján Tar Gergely volt egyházfi helyébe Molnár
István
tétetett
egyházfinak.
Ugyan
akkor
a
Parochiális Háznál szükséges kenyér sütő kemenczének és egy pincének építtetése vagy elkészíttetése meg határoztatott és munkába is vétetett (mit számít az, hogy ekkortájt mit művelt egy Napoleon nevű ember, mikor én abból a kemencéből ettem kenyeret, és abban a pincében jártam)
209
Áprilisnek 21-dik Napján a falu végén az alsó mezőn lévő rétnek lejáró földekk gazdái bészántván a Prédicátor rétjébe á Nemes Consistorium és a Tanács Tagjai által jelenléttembe az igaz méta letétetett és annak erősebb s bizonyosabb voltáért azonnal á be vetett valósággala Prédikátor rétjéből szántott földekk végit újra ki szántattam és zabbal be vettettem. Májusnak 23-dik Napján Compoly György és felesége Nagy Erzsébeth....már régen az előtt sem laktak együtt czitáltatván ki halgattattak desemmi helyes okaik nem lévén keményen meg feddettek s az együtt lakásra és az egymás szives szeretetire nógattattak sőt ami több Feke Ádámnak mint a Compoly György gazdájának minthogy tőle szolgájától meg válni nem akart, meg hagyatott hogy áki nevezett Compoly György nevű szolgája feleségének Nagy Erzsébethnek is helyet adjon és vigyázzon fel rájok, hogy vallyon mellyik félbe vólt mind ez ideig és van mostis az hiba, á mellyekre magát a fent nevezett Feke Ádám ajánlotta. Ugyan akkor Tar vulgo Pandi György és felesége Pósa Éva ávisszás életért keménnjen meg feddetvén az egymás közt való csendes életre, és á férfiaknak feleségek és az asszonyoknak férjeik eránt Istentől adatott kötelességeknek tellyesítésére nógattattak kívánt foganatossággal. Augusztusnak 12-di Napján Bata István felesége Tar Mária Fekete Éván elkövetett ocsmány szavaiért nem különben Öreg Kendi István felesége Illés Sára á más gyámölcsöseik
210
leszaggatásáért pénzre büntettettek. Ezen Gyűléstől fogva tsupán a Poenitenczialis vasárnapokon lévén Cosistorialis Gyűlés semmi meg jegyzésre méltó dolog magát elő nem adta. 1813-23 máj Szakadás támadott a Ns.Ecclesiában mivel némellyek a T.Abaházi István Úr hajadon leánya által akarták gyermekeiket tanítatni azt adván okául hogy a rectorné Sipos Andrásnak felesége ...a... oskolás gyermeküket nem tanítathatják. Meg győzettek azok akik már fel is adták gyermekeiket a fellyebb említett Leány eleibe. Törvénytelen tselekedetikről el is végeztetett, hogy minden Szüle a maga gyermekit azonnal elfogja...és külgye a Rector eleibe és meg is parantsoltatott az Egyházfinak hogy a helységet bejárja és a végzést..közönségessé...tegye, de a Rectorné ugyan az nap dél után a Leányzó a Templom mellett öszve kurvázta a Szüléket akik gyermekeiket oda adták, öszve kisebbítette melly tselekedet miatt a ....lett. 1814- körlevél a himlő elleni védőoltás fontosságáról. Jó Szülők-A Természetnek mindenható alkotója megáldván bennünket magzatokkal, s egyszersmind kötelességtekké tette hogy
azoknak
életjeket
minden
veszedelem
ellen
oltalmazzátok. A sok veszedelmek közte Magzatjaitokat mindjárt születésektől fogva körül veszik tartoznak valóban az hojagos himlők, ezek irtóztatóképen dühösködnek az ártatlan kisdedek között, sok ezreket ölnek meg minden esztendőben:sok ezreket, mellyek halálos palostól meg
211
menekednek
elrútítatna
vakokká
süketekké
némákká
bénákká, egész életekre nyomorultakká teszik. Ki volna közöttetek oly embertelen, oly gyilkos, hogy nem akarná Magzatjait ezen irtóztató betegségtől megmenteni. Imé az Égnek legszebb ajándékja az emberi ész fel találtegy hatalmas
bátorságos
bizonyos
eszközt
mely
által
Magzatjaitokat tökéletesen meg menthetitek a rút hojagos himlőtől, és edszersmind az egész emberi nemnek jótévői lehettek midőn a leg gyilkosabb betegségnek egész ki irtását elő mozdítjátok. Ezen leghasznosabb találmánya az elmúlt Századnak. Mentő himlő avagy Tehén himlő. Ennek bé oltása által sem az emberi szépség el nem rutitatik, sem egészsége meg nem sértetik, a veszedelmes himlőktől pedig meg mentetik. Azért is ezen bé oltás, már több esztendőktől fogva az egész pallérozott világban el terjesztetett. Leg kegyesebb Királyunk Felséges Urunk, meg győzettetvén ezen szép találmánynak hasznairól, az emberi nemzetre nézve, oly rendeléseket tett, hogy mindnyájan részesekké tehetitek kedves Magzatjaitokat e jó téteményben. Ne késedelmeskedjetek hát barátim Magzatjaitokról el téríteni az irtóztató himlő betgségnek veszedelmeit, siessetek azokat mennél hamarább á be oltás által meg menteni. Különben Szent kötelességtek ellen vétkeztek és ha Magzatjaitok a dühös himlő betegség által életeknek virágjaiban elesnek, vagy szépségektől egészségjektől megfosztatnak. Tik Szülők lésztek
212
tsupán
okai
ezen
veszedelmeknek.
Tik
magok
Magzatjaitoknak Gyilkosai! 1817- éhínség. 1828- körlevél Szentesben. Sas János-Sajóhidvég, Lovas PálHernádnémeti, Nagy József-Szomotor, meghalt Zétenyi Klobusitzky László. Három éve gyenge gabonatermés.--küldjék K.Géresi Pred.Riszt. Mészáros Jósef Úrhoz á ki ezennel hivatalosan meg kérek, hogy mikor á Fiát Szüret után Patakra bé-fogja vinni, vagy ha Nov.6-dik napjánál tovább haladna---Szakmáry Imre-N.Géres, Mészáros Jósef-K.Géres, Kenyhetz Pál-Tolcsva, Vitányi Josef-H-Csanálos. Néhai....... Istvánnak á múlt esztendőben életbeli jó-téteményt igértek, hogy mivel már ő á jobb életre által-költözvén, segedelem nélkül többé nem szűkölködik, azon neki ígért életbeli jó tétemént adják már most, el-nyomorodott Kenyizlei vólt Oskola Tanítónak Kontsol Jósefnek felsegéllésére, á ki ez idő szerént O.Liszkán nyomorogván, szint ollyan méltó a könyörületességre, mint volt az, á kinek azon segedelem ígértetett. 1830- Consistoriumi jegyzőkönyvek Szentesben. Febr.21-dikén Cosistorialis Gyűlés tartatott a Parochian a Predicator Előlölése alatt Jelen voltak Liszkai István Curator Molnár Jósef, Ns Maklári László, Ns Szathmári János, Szűts András, Németi István Consistorialis Személyek, fel tetetett á szokott
kérdés
az
eránt,
ha
nem
találtatnának
é
Gyülekezetünkben valamely czégéres bünbe élő Személyek. De
213
senki effélét elő adni nem tudván á gyűlés szabadon mondatott. Martzius 28-dikén Ismét Consistorialis Gyűlés vólt á szokott helyenn-Jelen voltak Liszkai István Curator Szabó Imre Molnár Jósef, Kendi István Ádám István, Németi István, Juhász András, Egyházfi Kultsár János- Minek utánna a Predikator á Gyűlés tárgyát elő adta, de semmi kölönös dolog magát elő nem adta volna, á Gyűlés eloszlott. Ismét május 23-dikán Consistorialis Gyűlés tartatott a Predikator Előlülése alatt a Parochián-Jelen vóltak Curator Liszkai István, Molnár Jósef, Németi István, Ns Szathmári János, Ns Maklári László, Ádám István, Kendi István, Juhász András, Hajdók András és az Egyházfi Kultsár János, de mivel semmi botránkoztató személy nem találtatott, azonba á rettenetes vizözön Határainkat mindenfelől, rabló ellenség módjára, egészen semmivé tenni elkezdette, kiki szomorú szívvel Házához ballagott. Augusztus 22-dikén Ismét Consistorialis Gyűlés tartatott a Parochián á Prédikator Előlülése alatt-Jelenvoltak minden Consistorialis Személyek de á vizözön által okoztatott jájdalmas és sziveket vérző panaszonkívül semmi más dolog magát elő nem adván á Gyűlésnek kevés idő múlva vége lett. October 21-dikén ismét Gyűlés tartatott á Paróchián a Predikator előlülése alatt-Jelen voltak Liszkai István Curator Ns Szathmári János, Ns Maklári László, Molnár Jósef, Szűts András, Hajdók András, Ádám István, Kendi István, Németi
214
István, Szabó Imre, Juhász András Egyházfi Kultsár JánosPanaszt tett a Prediaetor hogy sok zsellérek fizetni nem akarnak, nevezetesen elő adta azoknak neveiket is kik két esztendőre sem fizettek még....intvén a Consistoriumot, hogy gondolóra vévénn ez esztendei igen kevésből álló jövedelmét, melly szerént kenyere teljességgel nem foglenni, sürgesse a zselléreket Mellyre nézve meg is hagyta a Consistorium mind a Curatornak mind az Egyházfinak, hogy haladék nélkül, minden restantziákat bé szedjenek é mellett azt is, hogy akki gabonát nem adhat sem tengerit, az egy véke helyébe másfélvéka árpát tartozzon adni. Ezzel vége lett a Gyűlésnek. November 21-dikén ismét Consistorialis Gyűlés volt á Parochián-Jelen voltak minden Consistorialis Tagok, de semmi botránkoztató személy nem találtatván, kiki békességgel haza ment. December 22-dikén Consistorialis Gyűlés volt a Parochián a Predikátor Előlülése alatt. Jelen voltak Curator Liszkai István Németi István, Ns Szathmári János, Juhász András, Szűts András, Hajdók András, Molnár Jósef, Szabó Imre, Ns Maklári Pap László, Kendi István, Egyházfi Kultsár János. Botránkoztató személy ugyan nem találtatott de a predikator ujjora panaszt tett az eránt, hogy sok zsellérekre nézve semmit sem tett a Curator és Egyházfisürgető intése minek okáértújra meg határoztatott, hogy a restantziák haladék nélkül be fizettessenek.
215
Körlevél
Szentesben:
Az
Andornaki
Fő
Tiszt.
Gen.
Consistorium Jegyző Könyve 17, 26 és 52-dik számjai alatt költ rendelése következésében köz hirré teszem, hogy a Felső Zemplényivel egyesült Ungi Tiszt. E, Megyében elébb Predikatori Hivatalt, azután Pál földe nevezetű filialis Ekklesiában oskola
tanítóságot
viselt
Török
István
több
rendbeli
házasoknak törvénytelenül tett öszve esketésekért é mi A Zempléni Megyénkben elsőben Predikatori, majd Pretoransi Hivatalt folytatott, végre hivatal nélkül maradott, s a Tettes Vármegye által lopás és Orgazdaságbeli vétkeiért el fogattatott és most tömlötzbe heverő Nagy Ferentz az Abauji Ven: Tractusban a Bosvai Ekklesiában szolgált predikator Fekete István botránkoztató maga viseletéért, a Predikatori Sz. Hivatal további folytatásától örökösen meg fosztattak. -Meg irattatni rendeltetvén ezen Személyeknek hivatalokból való ki vettetések a három testvér Fő Tiszt.Supr-caknak is. 1831- árvíz, kolera, lázadás Terebes, Nagymihály táján. 1831- dik Esztendőre való számadása Curátor Liszkai Istvánnak. Bevétel
Kiadás
1. Az 1830-dik Esztendei számadásából a Curátornak meg tetszik hogy Supererogal egy forint 24 Krokkal .............. 1 „ 24 2. A Mélt.Grafnétól á kő elmaradott árába felvett ............................................ 54 „ 30
216
3. Gábor nevezetű Pápista embertől kétszeres harangozásért bevett a Curátor ........................... 4 „ 00 4. A Bodnártól ugyan harangozásért .............................. 2 „ 00 5 . Á Persely a Consistorium előtt fel bontatván találtatott benne .......................... 3 „ 30 6. Á Tisztelt Mélt.Grafnéhoz menvén á pénzért á szekeresnek adott a Curator Újhelig ..................................................... „ 36 7. Jányváron á zsindely hátra maradott árában fizetett á Sáfár Zsidónak ................................................................... 34 „ 8. Á szekeresnek és a Tiszán á Révésznek ........................ „ 28 9. Á Pataki Suplicansnak és Inasának
1 „ 06
10. Az Átsok meg fogadásához egy itze pálinkáért ......... „ 32 11. Zsindely szegekért ......................................................... 2 „ 24 12.Létz Szögekért tsürhöz, kapuhoz .................................. „ 24 13. Á csűrfedéskor pálinkáért ............................................ „ 18 14. Á Pápai Supplicansnak és Inasának ........................... 1 „ 06 15. Á Debretzeni Supplicansnak és Inasának................... 1 „ 06 16. Á Tiszt. Viisitatio alkalmatosságával öszvességgel ... 3 „ 21 17. Ötszál gyertyáért ......................................................... „ 15 18. Á Szüreti Pataki Supplicansnak .................................. 1 „ 00 19. Á fenn forgott egy embernek ....................................... „ 12 20. Á Tabellákért a Rectornak .......................................... „ 15 21. Á Csűr másodizbeli fedése és helyrehozása került ..... „ 52 22. Dézmáláskor ................................................................. 4 „ 23. Á kis Házfedéskor egy itze pálinka ............................. „ 40
217
24. Harang kötelekért adódott .......................................... „ 36 25. Á Deficienseknek adott a Curator ............................... 1 „ 10 26. Cathedrálét ................................................................... 1 „ Látta és a törvényes mód szerint valónak lenni találta á C.Visitatio Jan. 16-dik 1832 Miskóltzi D.Jósef Visitator mpr. Az 1831-dik Esztendei számadása Curator Liszkai Istvánnak meg visgáltatván, és az Erogatum á Perceptummal öszve vettetvén ki tettzik világosan, hogy a Számadó Curator kezébe maradt hét: 7 V.Cz. forint és 15 Kr. Jelen voltak a számadáson Ns Szathmári János Hajdók András Szűts András, Ádám István Kendi Imre Szűts András Hajdók István, Ns Maklári Pap László Kendi F. István és az egyházfi Kultsár János. I.16-körlevél Szentesben. Tegnap érkezvén hozzám Fő Tiszt. Superintendens Úrtól á N.M.M.K.H.Tanátsnak a –alatt ide rekesztve meg küldött K.Decretomának Másolattya sietek azt hivatalosan közleni T. Jó Uraiméknak. Meg érthetik abból ti a Cholera név alatt esméretes, és dögletes pestises nyavaja, édes Hazánk Határait is fenyegetvén Minémű Atyáskodó gondoskodással,
kivánnya
Felséges
Urunk,
ezen
édes
Hazánkat is pusztulással fenyegető nyavajának terjedését gátolni, és minémű hathatós intéz..tet méltóztatott tenni ennek gátolhatása tekintetében-valamint á K.Decretumból azt
is
láthatják
mit
keljen
tselekedniek
ezen
Kegy-
Kir.parantsolat sikeresítése tekintetében t.i. kötelesek kedves
218
Szolga Társaim Pásztori Gondoskodások alá bízatott Híveket á Kir.Decretumban ki neveztetett melly K.Comissariusok eránt tartozó tiszteletre s jelesben Rendelésük eránt való pontos engedelmességre, á Predikálló Székből serkenteni á Híveket á fenyegető veszéjből származható félelmekben tanításaiban vigasztalni-az Ostornak édes Hazánktól való el fordításáért a Közönséges Isteni tiszteletben is könyörögni, egyszersmind arra is inteni a Híveket, hogy ezért magános könyörgéseikben és á Házi Isteni tiszteletekben is á kegyelmes Istennek esedezzenek.Többire ohajtván hogy az irgalmasságoknak Istene á mi édes Megváltónk érdemére tekintvén ne juttasson bennünket ollyan gyászos időkre, hogy rémítő kiáltások töltsék be á mi utjainkat és keserves jajgatások ámi Házainkat á döghalál hordván el magunktól szerelmeseinket sőt inkább tegye é fojásban indúlt Esztendőt Áldásnak s Békességnek Esztendejévé Atyafiságos szeretetekbe ajánlott vagyok és maradok Tályán. IX.12-1. Azon Szülőkre való tekintetből kiknek a S. Pataki Oskolában tanuló gyemekek van a predikáló székből hirdessék Tiszt. Jó Uraim hogy a nevezett Oskolában a tanítások Szüretig mar el nem kezdődnek azoknak leendő kezdések idejét a jövő Fő Tiszt.Gen.Consistorium fogja meg határozni s a tanítás el kezdéséről
való
határozás
curentáltatni
fog.
2.
Az
N.Mélt.M.Kir.Ht. Tanátstól érkezett s le fordítva a)alatt ide tsatolt epekórságot tárgyazó Orvosi javallatokat olly meg hagyás alatt küldöm hogy azokat a rendelések könyvébe irjak
219
be kedves Szolga Társaim, s azokat ismét meg isméta predikáló székből olvassák fel a gyülekezet előtt, hogy annak minden tagjai az ajánlott orvosi szereket meg szerezhessék, s az azokkal való bánást meg tanulják. A 23086 számra: Azon veszedelmes nyavalya mellyet az Isteni gondviselés az emberi értelemtől által nem látható tzélokból a mi Hazánkban is el terjedni meg engedett, nagy nyomorusággal fenyeget ugyan bennünket, adott mindazonáltal a mindenható Isten a nyomorgó emberiségnek midőn arra ily tsapást botsátott is, hathatós óvó és gyógy szereket mellyek általezen nyavalyától ki ki magát meg ovhattya és azok kik ebbe belé esnek abból könnyen ki gyógyítatthatnak, tsak hogy ki ki kész szívvel kövesse a felsőbb intézeteknek javallásait, és mint igaz keresztyénhez illik a maga halálos veszedelemben forgó és társának amennyire tsak tőle telhetik segítségül legyen. A Mindenható bölts és jó Istennek kezébe vagynak valamint életünknek napjai, úgy minden történeteink is, távol legyenek hát tőllünk a hiába való félelem éskáros elő itéletek. Minthogy ezen
napkeleti
cholerának
neveztetni
szokott
ragado
nyavalya senkit se könnyen nem lep meg hanem ha mértékletlen élete módja vagy éppen vétkes ki tsapongásai által ki ki magát ezen dögletes nyavalyától meg ovhattya ajántatnak és parantsoltatnak meg tartás végett: 1. A testnek ruházatoknak és minden az ért közelebb vagy távolabb érdeklő dolgoknak tisztán való tartása ezen nyavalyának el távoztatására legtöbet teszen. Melyre nézve
220
az öltözetet kivált fejér ruhát gyakran kell vátoztatni, az egész testet etzettel vegyített lagy meleg vízzel minden héten legalább egyszer meg kell mosni, a szobákat az udvart az utzákat tisztán kell tartani, a tavakat s alló vizeket ki kell száraztani és minden szemetet el kell tisztítani 2.
Minthogy
a
tiszta
száraz
levegő
minden
ragadó
nyavalyáktól leginkább oltalmaz, azon kell lenni, hogy a szobákban illyen levegő legyen, mellyre való nézve az alatsony kis házakban soha sok emberek edjüt ne legyenek, a szemét és minden féle motsok azokból ki takaríttassanak, télben mérsékelten fűttessenek, és semmiféle állatok p.o. Kutya, matska a házba meg ne senyvedtessenek, továbbá a betegek a menyire lehet az egészségesektől külön választassanak, a Házak ablakait kiváltképpen reggel és Délfelé ki nyittassanak hogy fris aer menyen be, edjszersmind a tüzelőben fával különösen ahol lehet gyalog fenyővel való tüzelés általa rekett levegő ki hajtasson: vegre az oly szobában a hol betegek feküsznek a levegő etzet gőzölögtetés által meg tisztíttasson, mellynek leg hellyesebb modja az ha forró etzet a szobában tartatik vagyha meleg kementzére vagy kalyhara tétetik valamelly edénybe. 3. Mindeneknek felette őrizkedni kell a meg fázástól különösen a test mikor izzadásban vagyon....főképpen lábait és hasát melegen kell tartani, a szabad eg alat éjtzaka nem kell hálni sem a hideg nedves földre nem kell feküdni.
221
4. Az evésben főképpen estve igen mértékletesnek kell lenni, a vastagabb eledeleket el kell távoztatni, a Kenyerre nézve arra kell vigyázni hogy az sületlen, meleg éretlen vagy úgy nevezett ros anyával (secole cornutum) és szedítő vodotzal (lolium timulentum) vegyes életből készült ne legyen, régi és igen kövér húst sem kell enni, valamint régi és tisztátalan tavakból fogott halakat sem, nem kell továbbá enni semmifele gombát és eretlen gyümöltsöket, ártalmasok vegre a nem savanyított hanem tsak nyers ugorkák görög és sárga dinyék ugy a főtt vagy sült kukoritzával mérsékelten élés is. 5. Eh gyomoral senki munkahoz ne kezdjen, hasznos reggel valami levest enni vagy kevés melegített bort vagy égetett italt innya kenyeret évén reá. 6. Zavaros és állott vizet soha sem kell innya, semmi sem árt pedig inkább ezen nyavaja uralkodásába mint a borral pálinkával vagy serrel való vissza élés annyira hogy a részeges ember ilyenkor halálos veszedelembe forog, nem különben a dorbézolások fajtalan élet és a nagy harag egy szempillantás alatt véget vethetnek az Ember életének. Ezen rend szabályokat meg tartván, kiki ment lehet ezen nyavalyától valamint azok is a kik a betegekkel bánnak az el ragadástól nem félhetnek kivált ha szájokat etzettel gyakran ki öblítik és kezeiket meg mossák. -Kötelességünk továbbá minekünk hogy a mi betegségbe esett hozzánk tartozóinkon, és akarmelly Ember társainkon a
mennyire tőllünk telik
segítsünk olylyan természetű ugyan is ez a nyavaja hogy a
222
betegen idejébe nem segítenek az könnyen el hal, ki pedig jókor és a ki szabott orvosságokkal érdekeltetik a különben halálos nyavajéban szinlődő is meg gyógyíttathatik.Akárki is pedig az orvos nem léttében a betegen annak nagy meg könnyebbülésére segíthet ha a következőket meg tartja. 1. Mihelyt a Cholera közelgetését jelentő jelek egy vagy más emberen magokat mutatják mint a minemüek: a hirtelen elerőtelenedéssel és a szív gödreiben támadni szokott szorítódásnak és fájdalomnak érzésével együtt járó fő szédelgés és fájdalom, a hányásra késztető erőltetés vagy vizes fejérlő nyálkás matériának valóságos hányása a víz forma has menés, mely a hasnak gyakori fájdalmával és vég belekbe érezhető égésekkel együtt jár, a hideg víz kívánásával egybe kötött szomjaság a főhajtásokkal nyughatatlansággal rekedezett és erőtlen hanggal együtt járó nehéz lélekzés a kezeknek és lábaknak szakató fájdalmakkal és görtsökkel egybe kötött jég hidegségek, az ábrázatnak és szemeknek be esése és a verő érnek mind inkább inkább való lassodása, -ha mondom ezen jelek közzül
tsak némellyek mutatják is
magokat a beteget azonnal meleg ágyba kell fektetni és keményen be takarni 2. Ekkor minden hideg italt szorgalmatosan el távoztatván adni kell a betegnek meleg vizet hogy a hányás elő segíttessen a gyomor minden tisztátalanságoktól meg tisztíttasson, és a gőzölgés elő mozdíttasson.
223
3. Ugyan akkor a betegnek egész teste különösen a kezei és lábai hasa és mellye meg melegített és száraz posztókkal a takaró alatt szorgalmatosan dörgöltessenek azután az egész test de úgy hogy ki nem kell takarni jó meleg bór etzettel meg mosattasson azután mint elébb dörzsöltessen. 4. Ezeken kível hogy a hideg tagok meg melegíttessenek meleg téglákat vagy melegített fövénnyel meg töltött zatskókat kell a beteg lábai alá tenni, a mejjet és hasat még melegített posztóval bé kell fedni a lábakat és kezeket hasonlóképen melengetni kell és az egész testet jol bé takarni5. Ezután adni kell a betegnek botzfa vagy hársfa virágból készítet meleg herbatét és szorgalmatosan távoztatni kell tsak a test semmi része ki ne takartasson, és az izzadás meg ne akadájoztasson egyszersmind vigyázni kell hogy a lábak és kezek görtsel együtt járó meg hidegülése elő ne jöjjön, mellyre nézve az elebbeni bánas modjat ismételni kell és hasznos lész ha az etzethez amellyel a test meg mosattatik és dörgöltetik fél annyi erős egett bor adatik. 6. Ha a tagok ég ezek után sem melegednének fel eléggé és a bőr még ekkor is száraz lenne ekkor a beteget eggy az ülő helyén ki fúrott székre (másként juhos székre) kell ültetni az egész testet a fejét kivévén lepedőkkel és pokrótzokkal kell bé borítani azután a szék alá jól meg melegített téglákat vagy köveket kell tenni és azokat etzettel kell öntözni hogy a beteg testét a gőz mindenütt meg járja és izzadásba jöjjön ha még így sem izzadna az erőtlen beteget hathatósabb szerrel kell
224
melegíteni melly végből a beteget egy olly edénybe p.o. hordóba vagy kádba kell tenni a melybe egy kis székre le ülhessen akkor alá egy fazekat mellybe égett bor gyújtatik meg kell tenni de az edényt úgy be kell borítani hogy a betegnek a feje kívül legyen és a gőz ki ne jöhessen ilyen módon a beteg nagy izzadásba jön a mellyet elő kell segíteni mind addig fojtatván ezen munkát míg tsak a beteg alhatja a kit végre okosan hogy t.i. az izzadás vissza ne verettessen a már előre melegített agyba kell vinni.7. Hogy ha a test eléggé így sem melegíttetne fel és izzadásba sem hozattatna a hideg tagokat melegített égett borral, ha készen van kámfor is tevén belé töltvén ehez olyan bor etzetet is a mellybe elébb foghagyma bors vagy paprika foraltatott fel takaródzó alatt egy vagy két óráig szüntelen és erősen dörsölni kell mind addig amig nem izzadásba jő, ugyanazon idő alatt Székfűből fodormentából vagy Polaj füből készített herbetét több ízben adván a betegnek. A lába alá azonba meleg fövenyet vagy ( hamlinkával fel eresztett) hamvat rakván szorgalmatosan, a gyomor tájékára pedig igen gyakran etzettel és pálinkával fel eresztett lisztből vagy korpából készült flastromokat tevén. 8. Ha a gyomornak nyomásával és fájdalmával egybe kötött hányás tovább is tartana, etzettel fel eresztett liszté tört mustárból tészta tsináltasson, vagy ha nem volna reszelt torma
tétessen
a
mejj
gödrébe
és
mind
addig
ott
hagyattasson míg érezhető sütést nem okoz. Ugyan ezen
225
tzélból Szekfűből fodormentából Poloj fűből vagy kakukkfűből készített Herbate kevesenként és gyakran is adattasson a betegnek. (A lába alá azomba meleg fövenyet). Használ az illyen esetbe vékony tehén hús levét vagy tsirke levest is etetni a beteggel, valami kevés sáfrányt szeretsendio viragot reszelt szeretsenydiot, vagy gyömbért tévén a levesbe. Jó lesz fris ürmöt levendulával kakukfűvel zsájával öszve törni és ezeket borral vagy palyinkával meg lotsolva s melegen a gyomor tájékára rakni. 9. Ha a betegnek a hasa igen fáj, öszve tört és tejel fel eresztett lenmagbol vagy ha len mag nints közönséges lisztből tévén ehez olajat vagy más egyebb zsírt flastromokat kell készíteni és azokat elég melegen a gyomorra rakni. 10. Ha a has menés tovább is tart a következő orvosságokkal kell élni (A) Végy hájat adj ahoz meg tört foghagymát, és ha van egy kis terpentin olajat, tsináld ezt kenőtsé ezt egy darabb bőrre vagy vaszonyra vastagon kend tedd az egész hasra erre felül ismét meg ismét melenges meleg darab posztokat. (b) Hus lévbe eleg sárgára pergelt fejer lisztet főz meg annyira hogy sürüve legyen tegy ehez egy kevés kemény magot vagy más egyebb fű szerszámot és abból kevesenként minden órában a betegnek, hasznos végre az árpa darából riskásából vagy zsemlyével készült leves is. (c) Itala legyen a betegnek meg főzött árpa lév vagy pirított kenyerrel fel melegített víz mellybe lehet egy keves bort is tölteni. (d) Ha a betegnek a hasa még is menne, élj a következő Házi
226
orvossággal: három fő fejer vagy ha nints fekete makfejeket törj öszve a magjával edjüt, fél óráig főzd ezt egy meszely vizbe, ennek levét szürd és nyomd által tiszta ruhán, tegy ehez egy közepszerü nagyságú dionyi kemenyitőt tedd ismét a tűzhöz és forrald fel tegy ehez vagy negy kanálnyi jó bort es eből minden órában adj egy vagy két kanállal a betegnek. (e) A keményebb has menés és tsikarás esetében meg főzött len magból vagy korpából ( melyhez mákot keményitővel vagy enyvvel és tojás sárgájával edjüt tégy) keszített kristelyal gyakran kristelyoztasson a beteg. Ha a beteget a has menésre való erőltetés kinozza meg főzött székfű virág gőzire üllyön úgy azomba hogy meg ne fázlaltasson. Ámbár gyakran meg történik hogy az elő adott orvosságokkal való szorgalmatos élés gyakran meg enyhíti sőtt egeszen is megszünteti ezen nyavalyát mind azon által szükséges hogy ez ellen tapasztalt és rendes orvos által rendelt gyógyszerek rendeltesenek mellyekhez kepest kinek kinek kötelessége ha módjába van hogy ezeknél keressen jó eleve segedelmet. A kik a betegségből fel gyógyultak szükség hogy a fellyebb elő adott regulakat mind
addig
míg
egeszen
meg
gyógyulnak
annál
szorgalmatosabban meg tartsák, mert külömben ha valaki már ki állotta és azt annál nagyobb veszedelemmel egybe kötve szokott vissza jönni.1835-harangláb építése Szentesben. Körlevél Szentesben: A S.Pataki A.Oskolában tanuló ifjuság között nagyon el hatalmazott pénzre való kártyázás á kissebb Város és
227
Helységbeli kivált nőtlen Tanítókkal ellátott Oskoláinkra is elhatván kivált az Innepek és Vacatiok idején, a Deákok s nagyobb Pataki Classisták által, ezen Oskolák á pénzre való játékok műhelyeivé tétetnek mellynél fogva meg határoztatott hogy ha az Oskola Tanító, az illyen kártyázóknak Házában helyt adánd, azonnal Hivatalától el fog mozdíttatni. Ezen pontot az Oskola könyvébe is bé kell írni. 1836- Bacskában született Geöcze István Garibaldi főhadnagya, aki 1864-66-ban beutazza Brazíliát. Á N.MMKH Tanátsnak azon rendelését mellyben elő adatik hogy Oláh Országban Bukarest városában a Helvét v. Követő, s Magyar eredetű lakosoknak Prédikátora Sükei Imre meg nyerte ugyan az engedelmet leg felsőbb helyen, á nevezett Városban épitendő Oskolára segedelmet gyűjteni, mivel azonba Sükei Imre miután némelly vétkes tetteket el követett volna onnan el távozott innen f. tehető levénn hogy az érintett szín alatt öszve gyűjtött pénzt saját hasznára fordítja rendeltetik hogy áhol meg találtatik le tartóztassék á neki adatott s általa hitetlenül ki munkált útilevél-valamint á N.MMKH Tanátsnak 1833 Sept.17-dikén 25/64 szám alatti hát írásával fel készült engedő levele is tőle el vétessenek, nem különben á mondott Ekklesia fel segéllésének színe alatt öszve gyűjtött pénz is Bírói zár alá tétessék, s késedelem nélkül elküldessék-Őmaga pedig az Erdélyi Kir. Gubernium eleve tudósítása
utánn
szorosan
meg
határozott
útilevéllel
hazájába vissza utasíttassék-Melly is azért közöltetik hogy
228
ezen ember tsalárd vakmerősége eránt vigyázókká tétessenek az Ekklesiák. 1838-
adakozások
Szentesben.
A
földindulás
rongálta
temlomra Almásra, Beretkére, Nyírbe tűzkár miatt, Palkonya földidulásban megrontott épületeire, Kazsu földindulás által megrongált épületekre, Hangátsra temlom, iskola építésére, Vajányba
leégett
épületek
helyrehozására,
Pestre
templomépítésre. 1848- meghal a püspök Szatmáry Jósef.III.15-én Somosy János esperes kéri a szentesi járás szavazatait az új püspökre IV.17-re Szomotorra ifj. Nagy Jósefnek küldeni. Gömöri esperes, Terhes Sámuel. Közoktatás és cultusmin.-b. Eötvös Jósef, Földmívelés, ipar és kereskedés min. Klauzál Gábor. Körlevél Szentesben: Szomorúan esett értésemre hogy á bodrogközön több helységek lakói, meg azok a kik hit feleinkhez tartoznak, á parantsolt nemzetőri esküt letenni vonakodtak-s ennek hallására az az aggasztó gondolat villant fel elmémbe, eleget tettek é á lelki pásztorok hivatásoknak teljesítik é több miniszteri rendeletek által elejekbe írt kötelességüket, oktattá é á gondjok alá bízott népet, meg magyarázzák é nékik az új törvényeket? Tisztelendő urak! nagy hibának tartom hogy sokan á lelkipásztorok közül, el hagyják a népet, velek az eskü tételére ki tűzött helyen meg nem jelentek s így lehetett az, hogy az izgatók, gonosz merényleteik meg kisértésébe a magára hagyott együgyü, de jó szivű népet ki sákmányolák. Kérem a :o: és intem
229
tisztelendő urakat mindenre ami szent, á köz anyának a hazának szeretetére, hogy mind a Szószékből, mind a magány társalkodásaikba á gondjok alá bízott nyájat oda utasítsák hogy a törvény teljesítése minden polgárnak, már mint ...nnek is fel tétlen kötelessége. Így fog bé számolhatni nyugodtan Istennek, lelki esmeretöknek, és a felelős polgári hatóságnak. Igyekezzenek kedves atyámfiai az úrban! á népet fel világosítani.-s a cél eszközlésére e.m. közgyűlésünk á Népbarát című hírlap hordatását minden községeknek, mind oltsósága, mind népszerű előadásánál fogva-s ezt leginkább a lelki pásztorok buzgóságok közbevetések által véli e. megyénk eszközölhetőnek. 1849- ablakunkból látszott az Imregi- minorita zárda. Ott élt teljes elzártságban 1849- től 8 évig Sujánszky Eusztách, az aradi vértanúk gyóntatója, aki 1875. XII. 7- én halt meg, és ott is van eltemetve. A gyónási titkot, és a Szent Korona rejtekhelyét, haláláig megőrizte. 1856-kérvény Szentesből: Ádám György szentesi gazdának egyetlen lányát nőül vevén, s mint hogy semmi más örökös nincs a háznál mint vő hozzá lakni menvén, darab ideig nőmmel békességben éltem, de minthogy nőm othon érezvén magát rajtam hatalmaskodni sőt méltatlankodni kezdett öszve kotzódtunk, s én mérgemben Kis Géresben szolgálatba áltam, sőt mint férfé szégyenelvén nőm kedve után járni, s arra várván, hogy ő tettét megbánja, á következő évre is a K.Helmetzi
mészároshoz
újra
230
szolgálatba
áltam
most
azomban nőm egészen meg bánva tettét, és engemet apjokommal együtt minden úton-módon haza kíván, hogy házassági életünkre is valami homály ne vonuljon magam is szivesen haza mennék, de a K. Helmetzi mészáros adott felpénzét vissza venni nem akarja. Follyamodom azért á Ttes CS.K.Szbírói hivatalhoz, hogy mint illyen nős és nőm házánál elkerülhetetlen gazdálkodó egyént, á szolgálati kötelezetség alól fel oldozni kegyesen méltóztassék. Kegyességébe zárt vagyok Szentesben 1856.28 Decz alázatos szolgája Juhász Jósef Szentesi lakos. Szentes 700 lélek, Véke 50, Boly 100, Zéteny 75, Szinyér 80. 1859- adakozás Szentesben az Alamisnák könyvéből.Cséts leégett templomra, Kenyézlő romos templomra, M.Isép, S.Kazintz, -Borsod, Hejtze-Abauj, F.Czétz-Abauj, V.Ujfalu, S.Keszi-Gömör,
Körtvélyes-Torna,
Borsod,
detény-Somogy,
Nagy
Solymos-Ung,
Darotz-
MORVA-Ratibor,
Tiplic,
Ambrózfalva, Agtelek-leégett templom, Makó-Békés ,Csanád templpm építésre, Sulyó-Trencsén templom építésre, Nagy Magyaros-Hont, Ó Arad-ágost. ,KARINTHIA-Wolfsberg, Nagy Sajó-Erdély, MORVA-Lofiall, Zarada-Nógrád, Csikos TörötsBaranya, CSEH-Opatovitz ágost. -Ulyfalu-Erdély-ágost., 1861- Consistoriumi gyűlések jegyzőkönyvei Szentesben. Martz 17 A pap lakon az Egyház tanáts öszve gyűlvén a Lelkész elöl álése alatt az Úri Szent Vatsorához meg kivántató
231
kenyérről és borról tétetett rendelés-Ugyan ez alkalommal fel jelentetett hogy Abaházi István Gondnok Németi János Consistoriális Egyénnel öszve tzivódván egymást illetlen káromló szavakkal illetvén békéltetnének meg. Szőnyegre jövén a dolog a veszekedő felek magok ki jelentették hogy ők egymással ki békültek, s tettüket el ismervén meg bánták-a az Egyház Tanáts ezen egymáson el követett káromló szidalmakért Abaházi István Gondnokot 50 o.e.Frtokra
Németi
Jánost 30 o.e.Frtokra büntete-egyéb elő nem adódván az egyház tanáts szélyel oszlott Jelen voltak Feke István, Abaházi István, Szűts András, Németi János. 24 Martz. A paplakon Consistorialis gyűlés tartatván a Lelkész elől ülése alatt, az Uri Szent vatsorához meg kivántató kenyérről és borról tetetett rendelés. Ugyan ekkor panaszra jött Özvegy Kendi Jósefné azzal az utálatos panaszal járult, hogy Kóltsár István rajta a Maga házánál erőszakot akarván elkövetni, ezen rajta elkövetett tettéért büntettessék meg. A felek öszve hivattak úgy tünt ki hogy mind kettő a szeszes italoktól le verve lévén mind ketten bűnösöknek találtattak, Kóltsár István két órás vasra 12 páltzára, Szinte Öz Kendi Jósefné két órai lántzra 1 frt o.e.frtokra büntettetek. Jelen voltak Abaházi István Gondnok Kóltsár János bíró Szatmári Sándor fő hites Németi János Szűts György kendi János kendi Pál Szűts András. Ebben az évben más figyelemreméltó esemény nem történt. 1874- az utolsó nagy kolerajárvány Magyarországon.
232
1879- adakozások Szentesben. Buzita, Vilmány, szakáts, meszes,
Jablontza,
Szilas,
B.Vendégi,
Csíz,
Sajókeszi,
Szelmentz, Minaj, Harditsa, Gertsely, Monok, Zombor, Bénye. 1881- az ország nem magyar népességének mindössze 23%-a tudott magyarul. 1885- adakozás Szentesben: GarbóczBogdány, Reste, Beszter, Újfalu, Vajdátska ,Vámosújfalu, Meszes, Zsarnó, Torna Újfalu, Szádellő, Áj, Legenye, Szalók, Szkáros, Luka, Látza. 1892- adatok Szentesről a Magyar Korona Országainak helységnévtárából849 lakosból 831 magyar, 1 tót, 4 oláh, 13 más nyelvű. 87 rk., 46 gk., 636 ref., 80 izr. 165 lakott ház,1 765 kat. hold terület. A királyhelmeci járásban: 41995 lakosból 40832 magyar, 697 német, 364 tót, 4 oláh, 30 rutén, 1 horvát, 2 szerb, 65 egyéb nyelvű. 10059 rk., 7461 gk., 17 görög, 85 ev., 20856 ref., 2 unit., 3515 izr., 6345 ház, 137907 kat. hold. 1907- a szentesi templom javítása és bővítése.A XIX.század harmadik negyedének gazdasági fejlődése Magyarországon példátlan. Utak, vasutak, folyószabályozások, középületek, olyan mértékű beruházásokat jelentettek, amikre talán IV.Béla óta nem volt példa. Akkor sem jutott azért mindenre, mert a szentesi templom szükséges újjáépítése a korabeli leírások szerint elképesztő nehézségekkel indult. Nagynehezen mégis megkezdték a meszesgödör ásásával, amit egyedüli segítségként Szabó István kovácssegéd kezdett. Emlékeztetett erre az 1964-es helyzet, mikor a templom kerítésének alapját két
233
gyülekezeti tag ásta. Édesapám és én. Ásás közben több kis koponyamaradványt ástunk ki, mert régen a meg nem keresztelt csecsemők holttesteit a templom mellett földelték el. 907-ben a lelkész Miskolczy Endre volt. Ezt írja az építkezés előtt: 1794-től, a mikor mennyezetét s a karokat újították talán meszelve sem volt. Az eső s hótól becsorgott s piszkos barázdákat hagyott a falon .A repedések még fenyegetőbbek mint ott künn. A fal több helyen kifúrva, egy-egy gally beledugva:a legénység kalapjainak fogasa. A székek alatt több száz éves s térdig érő georgina, boldogasszony, sárgarózsa stb. törmelék. A szószék felett egy az imádság által tartott hangfogó, a mely ezen a célon és rendeltetésen kívül praktikus célra is szolgált. (Egyetlen bizonyos historiai adat, hogy a néhai boldogemlékű Lábos Menyhértné tiszteletesasszonyom elveszettnek hitt tyúkja abban költött ki 19 csirkét). Három szepesváraljai kőműves dolgozott a templomon. Az ablakok faragott kövei és a csigalépcső Erdőbényéről, a feljáró lépcsők Kiskövesdről, az ablak katedrális üvegei, a vaspántok és a karzat vasgerendái Budapestről származtak. A csigalépcső alapjának ásásakor kb. 30 csonváz került elő nagy összevisszaságban. Ilyen tömegsír csak a tatárjáráskor keletkezhetett. Ilyet más nem indokol, sem háború sem járvány. IX.29-én volt a templomszentelés. 1941- a szentesi temlom javítása. Pala cserélte a cserepet a tetőn.
234
1967- a templom javítása Szentesben. Átépült a templomhoz vezető lépcső 1962-ben, 1964-ben kerítés is épült a templom köré.
Ezeket
az
építkezéseket
édesapám
vezette.
A
műemlékvédő hivatal ellenőrizte és felügyelte a javításokat. Érdekes volt az újjáépítés engedélyének elintézése. Erre az engedélyt a terebesi járáshivatal adhatta ki, az egyházügyi titkár javaslatára. Egy nap, nekem ismeretlen férfi jött hozzánk, apu megkért, hogy tolmácsoljak. Az ismeretlen az egyházügyi titkár volt, az építési engedélyről volt szó, aminek szükségességét apám nagyjából így indokolta. Sok ember, kutató, történész, jön megnézni templomunkat Prágából, Pozsonyból, Pestről, sőt Hollandiából is. Érdeklődnek, miért van elhanyagolt állapotban ilyen értékes műemlék. Mondok mindenfélét, mert azt csak nem mondhatom, hogy azért, mert a járáshivatal nem engedélyezi. Néhány napon belül megvolt az engedély. Ezt a jól bevált módszert még néhányszor sikerrel alkalmazta édesapám, ha valami nehezen ment a szervekkel. Az is ritkaságszámba ment, hogy a szentesi gyülekezet a környező egyházközségeknek visszaküldött a javításra gyűjtött pénzből, mert nem volt a teljes összegre szükség. Azért írtam le ezt a néhány adatot Bodrogközről és Szentesről, mert ugyanezek jellemezték apró különbségekkel a többi települést is. Azért is, mert ha valakinek bármikor kétségei támadnának a vidék nemzetiségi összetételéről, nézze meg falunk lakosságát. Magyar neveken kívül, elvétve sem akad más. Sem a birtokosok, sem a lakosok, sem a papok, sem
235
a tanítók közt, idegen nem volt. A betelepültek közt ugyanolyan arányban, mint az ország nagy részében, csak zsidókat és cigányokat találunk. Ők már a XIX. század elején ugyanolyan arányban laktak a faluban, mint 1938-ban. Az oroszokként
feltüntetett
lakosok
(láttam
már
teljesen
félreértve), görögkatolikus magyarok voltak. Felvidéki vagyok, itt éltem le életem. Nekünk ez a határok nélküli terület a hazánk, otthonunk. Nekünk igenis itt vannak a gyökereink, mi nem vagyunk bevándorlók. Aki a Felvidéken nem magyar, az a bevándorló. Szűkebb hazám a Bodrogköz. Őseim a honfoglalás óta élnek, dolgoznak ezen a tájon, egy 100 km-nél kisebb átmérőjű területen. Ez a vidék nem volt török hódoltsági terület, ha fogyatkozva is, de megmaradt a népesség. Ide nem kellett németeket és szlávokat telepíteni. Kiskövesden születtem, Szentesben nevelkedtem, ahol édesapám 47-től 87-ig lelkész volt. Az Árpádkori műemlék temploma
mintha
kicsikét
fáradtan,
de
azért
nagyon
nyugodtan üldögélne a hegyoldalon. Fölötte van a sziklakoszorús Lingó hegy, amelyet hegynek nevezni csak azért lehet, mert meredeken emelkedik ki a mocsaras Bodrogközi síkból. Vulkanikus eredetű trahit alkotja, az egykori tűzhányó vulkáni bombáit megtalálni köröskörül. Amióta ember él a vidéken, itt mindig lakott. Szinte bárhol egy ásónyomnyi mélységben pattintott obszidiándarabokat, cserépmaradványokat, kagylókat, halcsigolyákat, csonteszközöket, kőbaltákat, bronztárgyakat találni. Öcséim ezekből szép kis gyűjteményt
236
raktak össze. A trahit palaszerűen hasad, ebből épült a faluban minden ház és kerítés, kockakövet is faragtak belőle. Régen a követ siklóvasút vitte a kb. 4 km-re levő nagygéresi állomásra, majd az üres csilléket kis dieselmozdony húzta vissza. Szentesben a bányát, „bánnyának” hívják. A másik hegy a Pilis, amelynek tetejét emberkéz formálta laposra, erődítmény lehetett ott valaha. A hegytetőkről észak felé látszik a Vihorlát, kelet felé a Kárpátok, sürvedés után Ungvár fényei, nyugatra az Imregi-hegy, a Zempléni hegység előtte az Újhelyi-hegyekkel, délnyugatnak a Nagy-Kopasz. Dél felé a Vajdaságig, háborítatlan a síkság. A közelben folyik a Latorca, Bodrog, Laborc, Ondava, Ung és a Tisza. A medreket, amelyeket minden tavasszal megtöltött a víz, Ticcének és Karcsának hívják. A honfoglaló magyarság ezen a vidéken telepedett meg először, ezen a tájon találták a legtöbb és legszebb korabeli leletet. Családom és falvaim története olyan, mint a legtöbb felvidéki családé és településé. Egy a kultúránk, egyforma a sorsunk.
Cserehát, Buzita
35
éve Buzitán lakunk, itt építettük házunkat, itt nőtt fel
három gyerekünk. Annyira határfalu, hogy egy
határkiigazításnál a falu határából többszáz hektár került a mai Magyarországhoz. Jellemző a kommunista felfogásra, hogy ezt a tulajdonosok megkérdezése, kárpótlása nélkül tették. Lehet hogy valahol, többszáz kilométerre innen, visszaigazították.
237
Sokan foglalkoztak, foglalkoznak ezzel, egyezmény is született, de eddig még semmi érdemleges lépés nem történt ezügyben. A Csereháti dombvidék északi lejtőjén épült a falu, egy völgyben. Történelméből felsorolok néhány adatot: Abaúj megyében 38 kőhalmot fedeztek fel, mind kimagasló ponton van, egy a buzitai Királyhegyen. A falu határában rengeteg kőkorszaki leletet találtak, id. Kalinács Istvánnál több szép kőbaltát láttam. Pongrácz Sebestyén 3 nádlevél formájú bronzkardot talált (70 cm hosszú, a markolat 10 cm), egy eltört, egy a Felsőmagyarországi múzeumba, egy a Graffenried-féle gyűjteménybe került. A mai temető területén vannak a régi Árpádkori templom maradványai. 1038- Abaújvár építése 1046- Endre, későbbi király a kijevi fejedelemségből szeptemberben Abaújvárra érkezik. 1217- Makranc említése. 1219- Perény említése. 1243- A jászói prépostság alapítása, kovácsokat, kocsigyártókat, vargákat, pékeket, mészárosokat, szűcsöket kapnak a királytól. Megkapják a ” Ius regale minerale” jogot, azelőtt királyi kiváltság volt. Ezután telepítettek német iparosokat, bányászokat, ún. mántákat, Stószba, Mecenzéfre, Szomolnokra. A szepességi németeket 1160 után telepítette II. Géza király.
238
1262- Buzita említése. V. István a buzitai hospesek földjét gyarapítja a jászói káptalan Precha (Perecse) birtokával. 1275- Endre egri püspök a neki dézsmát fizető faluk közt említi Buzitát. 1279- a káptalan lemond a tornai plébánia javára a buzitai Szt. Márton egyházról. 1314- VIII.6-IX.3, megyegyűlés Buzitán. 1318- „Csoma J. ATV nemes családjai 32.oldal”...a dolog annyira elmérgesedett, hogy talán 1318-ban Mihály mester Marhard fia, Simon és László, János fiai, János, Pál fia ki Mihálynak testvére, megtámadták buzitai Kardos Jánosnak, Miklós fiának buzitai házát, azt szétrombolták, őt és szüleit bántalmazták,
kincseit 4000
márka
értékben
elvitték,
szolgáját Mihályt, Lukács testvérét, Hektor fiát megölték. A székesfehérvári kanonok vezetésével összeálló békebíróság az elmérgesedett ügyet következőképpen intézte el békés úton. János
lemondott
minden
kártérítésről,
melyet
háza
lerombolásáért, kincsei elrablásáért, szolgája meggyilkolásáért követelt, viszont Mihály szintén lemondott a maga s testvérei nevében minden, bármelyik királytól adományozott jogokról és igényekről a buzitai Kardos János 6 falujára nézve, s hogy ezen esküvel s békecsókkal pecsételt egyesség maradandóbb legyen köztük, elhatározták, hogy Péter, Imre fia,
néhai
Marhard
unokája
vegye
feleségül
János
unokatestvérét Anythot, Endre lányát. A 6 falu Buzita, Reste, Kácsik, Cseb, Kány és Lyuba.
239
1329- Buzita és Poszpeh közt határjárás, kijelölik a határt Cséccsel is. 1332- Buzita-Bosica említése a pápai tizedjegyzékben, vámja volt. 1332-35- Buzita papja István. 1402- Restei Egyed fia Miklós elzálogosítja csebi birtkát visszaváltási joggal. A zálogbirtokosok, és restei, buzitai (Bozytha) jobbágyai szabadon vihetnek fát, de nem adhatják el. 1402- IX.13-án kelt Zsigmond király oklevele szerint, Dobi Mihály fia Péter mester szolgálataiért új adományul adja Abaúj vármegyében nyugat felől Buzita-Bozyta szomszédságában az Ida folyó mellett fekvő Pozpehfölde birtokot, amely Hegesd Gergely fiúutódok nélküli halálával háramlottak kezére (Perényi család levéltára). 1407- Mályusz Elemér: Zsigmond kori oklevelek, II. 1956 Budapest. II/83.I.5718 sorszám....1407.IX.6 (f.III.a.nat.virg.) A jászói konvent előtt Bozythai Cordos (dictus) István leánya Krisztina elismeri, hogy Rechethei Egyed fia Miklóstól de centum et quinquaginta florenis computi Cassouinesis a konvent vételi és kötelező oklevele értelmében 50 forintot átvett. 1427- A Kardos családé 19 porta, 1 a plébánosé. 1428- Kardos István 5 jobbágytelke említve, 3 lakott: Mészáros Gergely, Végh László, Mészáros Antal és György.
240
1459- Buzitán a Bachkai, Bécz, Kardos család birtokosok. Kardosék birtokát hűtlenség miatt Magyar Balázs és testvérei kapják. 1486-
Buzitai
birtokát
Magyar
Balázs,
eladja
Thurzó
Teofilnak. 1489- Buzitai Ercsi János apró birtokait Thurzó Teofilnak adja el. 1490- Buzitai Magyar Balázs az Ulászló és Albert király közti harcokban elesik, mint Albert híve. 1495- A lőcsei polgárok a kassai vám miatt Jászó felé viszik kilenc szekerüket tokaji borral, azt Bodollón a kassai fegyveresek
elkobozzák.
Panaszukra
1497-ben
Buzitai
Cherubin és 3 társa Kassa város képviselőit a király parancsára törvény elé idézi. A tokaji borokat a szepsi szekeresek szállították Lengyelországba, az út Buzitán keresztül vezetett, „Nagy út”-nak hívták. Szepsi alatti pincerendszerben tárolták és vitték tovább). 1497- Buzita Kardos Cherubin királyi emberé. 1532- Buzitának (Bozitha) 3,5 porta az adóalapja. 1565- Buzita Horváthy Györgyé, és 10 porta nagyságú. 1590- IV.24 körül Restét tatárok égetik fel, leég Semsey Miklós udvarháza is. 1592- A Kardos család utolsó sarja Erzse, Kovácsi Jánosné törvény útján követelte vissza Bojnicsics Horváth János özvegyétől Kéri Erzsébettől és gyermekeitől a mohácsi vész után jogtalanul elfoglalt buzitai birtkát, Berencsi Imre, Miklós
241
és Katától buzitai portióját, Cseb praediumot és kácsiki birtokát. 1610-ben végrendelkezett, vagyonát és buzitai, restei, szemerei, csebi, kácsiki birtokait és a buzitai vámot, Kovácsi Jánostól származott fiaira és lányaira hagyta. 1599- Ellenben a Szepsitől nem messze fekvő Buzitán a férfias lelkű Bécz (a nevet Bécs, Béch-nek is írták), másutt Perényi Ferencné megoltalmazá tőlük kastélyát, mert ez asszony megbátorítva magát, vett egy szakálost, mellyel nagy erősen és bátorságosan lőtt a tatárokra, és látván az ellenség a benne való merészséget, odahagyá. Jó asszony volt ez is akkori időben, sok kellene olyan. A tatárok Zombornál, és Buda alatt teleltek és kora tavasszal támadtak. A Sárospataki Krónika szerint. 1612- Bécz Miklós meghal Buzitán. A család a XVI. sz. közepétől van itt. Basta császári generálistól és Thurzó György nádortól
birtokokat
és
4
udvarházat
kapnak
nemzet-
ellenességükért. Fia Miklós, 1679-ben hal meg. 1629- XII.14-én gyűlés Garadnán. A törökök be-betörése ellen a vármegye 100 lovasnak folyamatos tartását határozta el azzal, hogy ezek a határszélen cirkáljanak. Kapuszám szerint 11 gyalog részint Ónodra, kiknek vezére vitézlő Kováczy János, részint Diósgyőrbe kiknek vezére nemes Veres Péter küldettek ki. 1641- megyegyűlés Garadnán. A török hódoltsági területre (Buzitától délre, néhány km-re már hódoltsági terület volt, az egri pasának adóztak, Buzita csak pár évig). Elhatározták, hogy
242
a hódoltsági területre szolgabírákat küldenek a helyzetet felmérni, köztül volt Buzithay Kovács András is. 1642- Vitézlő bozitai Kovaczy András helyébe, ki az aligmúlt napokban 1642.V.30-án szerencsétlen halállal múlt ki és eltemettetett, az összes megyei főnemesség és nemességének közakaratával szolgabíróul megválasztatott vitézlő Fay János. 1648- Buzita a törököknek adózik. 1670- A vármegye Göncön viharos gyűlést tart....a nagy izgalmak között lefolyó gyűlés szervezi a katonaságot s a lovasság élére Fráter Istvánt választja meg, míg a jobbágyporták után állítandó gyalogpuskások élére Buzitai Kovács Istvánt helyezi, akinek két ló tartására 4 és saját személyére 10 forintot rendel. 1672- Előbb Keczer András, később Szemere László Buzita földesura. 1696- Buzitán, Szemere telkein 9 jobbágy. 1720- Buzitán, Szemere telkein 5 jobbágy. 1780- körül a Szentimrey család a pestistől való megmenekülésük emékére szoborcsoportot faragtat. (ma is megvan, javítani kellene, mert homokkőből van és rohamosan romlik) 1780- körül a pestisjárvány pusztítása rengeteg ember életébe került, helyükre sok ruszin családot telepítettek be, akik görögkeleti vallásukat cca.100 évig megtartották,
aztán
beolvadtak a római katolikusba. 1796- Vályi András Magyarországnak leírásában: Magyar falu Abaúj Vármegyében, birtokosai külömbféle
243
Urak lakosai katolikusok, fekszik Kassától egy és negyed mérföldnyire, minden elegendő javai révén, első Osztálybéli. 1800- III.20. Lőrincz János és fia István buzitai lakosok kérelme
a
királyhoz
hogy
maradhassanak
református
vallásukban, amiben nevelkedtek. 1848- IV.31-ről 13.sz. alatti miniszterelnöki rendelet folytán a 22.t.c. értelmében hagyatott meg a megyének a nemzetőrsereg járásonkénti összeírása, melynek száma a hivatalos összeírások nyomán 6915 gyalog két zászlóaljra volt osztva...a nagy számmennyiség csak arra szolgálhatott, hogy az mindenkor teljes erőben kelhetett volna ki...az I.Nemzetőri (gyalog) zászlóalj Buzitai IX.század százados, Gelley Antal,főhadnagy Vadász József buzitai, alhadnagyok Ónody András restei, Hubay Ágoston... 1857- pontos összeírás Buzita lakosságáról, állatállományáról. 1866- a megye nagyobb gazdászai közt említi özv.Szentimrey Györgyné, Pongrátz Sebestyén Reguly András, Zeldmayer Hugót. 1914-18- a világháborúban 34 férfi esett el. 1919- VI.2-án a megszálló csehszlovák hadsereg 12 ártatlan buzitai lakost gyilkolt meg, az esküvői menetbe kézigránátot dobtak. Az állami anyakönyvbe hamis halálokokat írtak. Az áldozatok: Bacskai János, rk. 35 éves Gyuricsko János, gk. 39 éves
244
Kapalló Gyula, rk. 17 éves Kmeczko Gyula, rk. 28 évas Kundrát József, gk. 71 éves Kis Mihály, ref. 71 éves Lukács István, rk. 43 éves Puskás Gyuláné Hriczo Borbála, rk. 48 éves Simko János, rk. 32 éves Sirilo Jánosné Kovács Katalin, rk. Vajányi József, ref. 38 éves Varga Galajda István, rk. 71 éves 1941-44- a második világháború 36 hősi halottat követelt. 1944- decemberében a front áthaladásakor 11 lakos halt meg. Az oroszok az első vonalba román egységeket küldtek. Az állami anyakönyveket meghamisították. Két falum történelmének rövid bemutatását azért tartom fontosnak, mert több mint 800, Csehszlovákiának adott település története ugyanilyen. Ezeket a helységeket a magyarság alapította, lakta, fejlesztette.
245
Elődeim
A
pai nagyszüleim Papp Lajos és Haász Irma Etelka voltak. Anyai részről Szabó Sándor és Ujj Jolán. A
Papp család 1687-ben kapta a nemességet. Az oklevél másolata megvan, le is fordíttattam. Megvan a címer másolata is. Első egyenesági ősünk András, Fényeslitkén volt akkor pap. Szépapám János, Nagykaposon élt, felesége is nagykaposi volt, Rákóczy Mária. Ükapám Sámuel ott született, feleségével Varga Borbálával Munkácson esküdtek 1821.XII.4-én. Dédapám Lajos, Munkácson született 1826.XI.4-én, ott vette feleségül Ns. Balázs Rozáliát, ott is halt meg 1879-ben. Nagyapám 1867.IX.1-én született Munkácson, valószínűleg ezért lett tanító. Tanított Bodrogolasziban, Dobronyban, Bésben, majd Nagykaposon volt igazgatótanító haláláig 1943ig. 1889.X.20-án nősült Bodrogolasziban, kilenc gyereket neveltek fel. A kilencedik volt édesapám Zoltán, Nagykaposon született 1916.II.8-án. Legidősebb testvére Imre 1914-ben kivándorolt Amerikába és apámmal, édestestvérével soha nem találkoztak. Karácsonyra egy levél, majdnem ugyanazzal a szöveggel és egy fénykép a családról. Felesége is Nagykaposról származott, négy gyerekük volt. Cleveland, Aurora negyedében éltek olyan környezetben, hogy állítólag soha nem tanultak meg hibátlanul angolul. Hat testvére a mai Magyarországra került: Lajos tanító, Zsigmond agrármérnök (a csillagfürt nemesítésével foglalkozott, a búza és burgonya betegségeiről
246
jelentek meg könyvei), Gábor gépészmérnök (a diósgyőri hadi gyár főmérnöke, majd a Ganz-Mávag. 1953-ban ő volt az első párton kívüli Kossuth-díjas), Géza pap (Hangácson, Kecskeméten), Gizella tanítónő (Tarcalon). Gábor és Zsigmond a munkahelyük miatt került Magyarországra. Lajos Magyarbődön tanított, onnan menekülniük kellett a szlovák állam megalakulása
után.
Györkén
fogadták
be
őket,
majd
Beregszászba kerültek, ahonnan 44-ben továbbmenekültek Magyarországra. A harmincas években autója volt, el lehet képzelni milyen érzés lehetett két gyerekkel, egyszobás szükséglakásokban élni és menekülni. Géza Ungtarnócon volt lelkész, onnan menekültek 44-ben három gyerekkel, előbb Kaposra, majd tovább Magyarországra. Gizella férje Pápay István követte a nagykaposi igazgatói székben nagyapámat. Ők négy gyerekkel menekültek Magyarországra. Ilonka néném Lácán tanított, nem ment férjhez, idős korában Szentesben élt, ott halt meg. Margit néném maradt nagyszüleimmel Nagykaposon, majd Szentesben lakott, és ott is halt meg 65-ben. Magyarországi unokatestvéreim népes tábora, szinte kivétel nélkül egyetemet végzett. Sok orvos, egyetemi tanár, sőt MTA tag is van köztük. Az ötvenes évek elejétől 56-ig, magyarországi rokonainkkal nem találkozhattunk, mert a népek internacionalista barátságának megpecsételésére lezárták a határt. Kivételt csak halálesetkor tettek volna, de az értesítést ami alapján engedélyt adtak volna, kellő tapintattal a temetés után kézbesítették.
247
Apai nagyanyám édesapja Haász
Frigyes 1821-ben
született Rozsnyón. Gölnicbányán és Svedléren éltek, ott született nagymamám 1872.V.31-én. Majd a család Szepesváraljára került, ahonnan a férfiakat vagy elüldözték, vagy halálra éheztették a csehországi, mírovi büntetőtáborban. Haász Ernő sírját láttam a szepesváraljai temetőben, a család általam csak hallomásból ismert utolsó nőtagja, Nagymihályba költözött, a 70-es években. Haász nagymamám 1954-ben halt meg Nagykaposon. Anyai nagyapám, zempléni köznemesi családból származott, ahonnan ősünk István Csarodára került. Ükapám Szabó Pál 1832.X.14-én Bergszászon született és Kopócsapátiban vette el 1860.IX.18-án Ns. Kissolymosi Egyedfi Antal és Ns. Bernátfalvi Földvári Erzsébet lányát, Jusztinát. Egyik erdélyi utunkon öcsémmel és családommal megálltunk egy kis időre Kissolymoson. Ma is élnek ott Egyedfiek. Dédapám Károly
1867.X.20-án
született
Beregszászon,
pap
lett.
Mátyuson, Beregdédán szolgált. Felesége Mester Rózsa 1862.VIII.13-án
született
Sátoraljaújhelyen,
Sárospatakon
esküdtek 1890.VII.8-án. Dédanyám nagybátyja id. Mitrovics Gyula volt (ő eskette, unokaöccse ifj. Mitrovics Gyula az MTA tagja volt). Nagyapám Mátyuson született 1891.XII.4-én. Még kétéves sem volt mikor dédapám tüdőbajos lett, ami akkor gyógyíthatatlan volt. Tudta hogy kevés ideje van hátra és kisfiának három levelet írt, amelyek megmaradtak. Ma is szívszorongató érzés olvasni őket. Egy apa, aki tudja, hogy nem
248
nevelheti fel fiát, leírja fájdalmát, megismerteti fiával családját, igyekszik útmutatót adni neki. Hasonlóval még sohasem találkoztam. „1893 Decz.4. Déda Kedves Fiam! Nem engedte meg a kérlelhetetlen
végzet
megérnem
azt
a
boldogságot,-a
legnagyobbat ami e földön érhetett volna, a legédesebbet ami után sóvárogtam, hogy saját szerető gondoskodásom altt láthattam volna kifejlődni lelkednek már most is sokat ígérő szép tehetségét. Nem engedte meg a sors, hogy veled ,mint érett gondolkodású férfivel szólhassak. Szólok tehát hozzád e sorokban. Lelkemből való lélek vagy! Neked meg kell értened e néma betűkből atyád hangját ,habár rég elporladt a kéz, mely írta, azt akarom hogy apai szeretetem, még az enyészeten túl is veled legyen, s éreztesse melegét, melyről most még teljes tudomásod nem lehet. Ma töltötted be második élet évedet ma van harmadik születés napod. Az az igazi érdek nélküli szeretet, mely szüleidet egyesítette mint egy bizonyságot talált a te fejlődésedben. Nem láttam gyermeket, aki két éves korában szellemileg annyira előhaladott lett volna, mint te voltál. Ennek oka az is, hogy soha nem voltál magadra hagyva, vagy én, vagy édes anyád ,vagy más valaki folyvást veled foglalkozott ,tárgyakat ismertetett, s így korán meg lettél tanítva figyelmezni. Hiszem, hogy e tekintetben nem történt nálad visszaesés. Hiszem, hogy gondos édes anyád, a legszeretőbb szívű anya,
249
s a leghűségesebb hitves a te szívedben sem hagyhatta elaludni a már felgerjedt szülei szeretetet. S bár nem tudhatom, minő sors jutott nektek osztályrészül, de azt tudom, hogy ha édes anyád életben maradt s te mellette nőttél fel, akkor becsületes, jó szívű embernek kellett lenned, mert ő mellette rossz hitvány, becstelen nem lehettél. Nem azért írom e sorokat, hogy téged kedves fiam férfikorod küszöbén élettapasztalati tanácsokkal lássalak el. Leghiábavalóbb dolognak tartom az ily bölcs tanácsok osztogatását, mert akit a sors meg nem tanított, úgy sem veszi komolyan, frázisnak tartja, aki pedig megérti, mert megtanította rá a sors, az már úgy is tudja, predikáció nélkül. Téged az élet tanít meg bölcsességre. Annyit már így is tudsz, mert megtanulhattad, hogy mindenkinek legelső az ”Én” aztán egy csomó haszontalanság, aztán egy nagy semmi, s csak azután jön, ha jön, mások java vagy érdeke. Te sem leszesz kivétel. Nagyon helyeslem Feldheimnek e mondását: Add meg magadnak s tieidnek amivel tartozol, s másoknak a fölösleget. Ha hát nem tanács osztogatás kedvéért, megmondom, miért írom e sorokat. Akarom hogy ismerj meg valamit atyád jelleméből gondolkodásmódjából. Legyen ez írás egy arczkép melyből felismerhesd atyádnak talán lelkeddel rokon vonásait .Óh ha minél tökéletesebbé tehetném ez arczképet hogy éreznéd abból örömmel feléd repeső lelkem egész szeretetét. Ha erőm a tehetségem engedik, minden napon, ami még hátra van életemből, fogok írni néhány sort. Vajha sok évekre
250
felszaporodnék az. Irni fogok anyádról nagy szüleidről rokonaidról, miket mástól aligha tudhatnál meg, mert édes anyád is keveset tud felőlök. Óh bár volna elég erőm mindazt megírni amit óhajtanék. De már most is fáradt vagyok. Tehát holnap! Most pedig kedves kis fiam születés napodon hadd borítom el kedves arczodat csókjaimmal hadd fürösszelek fájó könnyeimmel. Kis kezeid oly szívesen ölelnek talán sejted nem sokáig ölelhetsz. Mosolygó szemeid oly vidámak, még nem tudhatod mi vár reád. Picziny ajkaid oly gyöngéden rebegik ”Ne sírjál no kedves apa”. Óh! hogy a szívem meg nem szakad. 1893.Decz.5.Mindenkinek jól esik ha származásáról őseiről tud valami bizonyosat. Megírom neked a mit tudok. Őseink zempléni köznemesek voltak, s egy ág, talán az egyedüli,
a
18-ik
század
közepén
házasság
folytán
Beregmegyébe Csaroda községbe költözött. Csarodán a Szabó nemzetség igen elszaporodott, de el is szegényedett a birtok felosztás miatt. Ükapád Szabó István, még tekintélyes nemes volt. Gyermekei közül Mihály ügyvéd lett, Zemplén megyében telepedett meg. Utódai ma is élnek Vécs, Szomotor környékén. Egy más fia Szabó Istvánnak, Szabó Imre volt a te szép apád. Ez Beregszászba költözött feleségül vette Lőrincz Zsuzsannát ez volt a szép anyád, a ki engem felnevelt mert Atyám és anyám korán elhaltak. Nagy atyád Szabó Pál ugyancsak beregszászi lakos volt, s az ottani általános szokás szerint háromféle foglalkozása volt. Kocsigyártó, szántó vető és szőllő míves. Később a kocsigyártással betegsége miatt fel
251
hagyott. Nagy atyádnak egy testvére volt Szabó Katalin ennek egy lánya Tállyai Mária még most is él, Bakura nevű ember felesége Fejércsen. Nagy atyádnak Szabó Pálnak négy gyermeke volt, de a két kisebb csecsemő korában meghalt. Az utolsónak halála okozta nagy anyád halálát is. Nagy Atyád csak két évvel élt tovább, meghalt, tüdőbajban. 1871.Aug.25. Ketten maradtunk öreg szépanyád gondozása alatt. Imre bátyád, ki jelenleg Kerecsenyben tanító, de alig hiszem hogy életben legyen már, midőn te e sorokat olvasod. Jelenleg 3 fia van. Apai ágról ez a leszármazásod. Édes anyáddal házasságra léptem 1890.Jul.8-án. A te születésed napja 1891.Decz.4. Nagyanyai ágon is vannak rokonaid Kopólcs Apátiban. Szépanyádról Bereg megyében szét szórva. Ezekről holnap. 1893.Decz.6. Kedves Fiam. Mielőtt a félben maradt családfa folytatásához fognék egy pár megjegyzést teszek életpályádra nézve. Azt már tudod hogy én pap voltam, s nem bántam meg soha hogy e pályára léptem, s ha újra kellene választanom, ismét ugyanezt tenném. De már neked, kivált mert nem én neveltelek, de még szomorú sejtelmeim miatt is nem ajánlom. Nehéz idők várnak a vallás híveire, ha ugyan valamelyik vallásnak egyáltalán vannak hívei. Éppen mostanában készülnek a polgári anyakönyvezés, szabad
vallásgyakorlat
(helyesebben
vallástalansági
szabadalom) gyermekek vallása ,polgári házasság tárgyában a törvény javaslatok, s a mennyire sejtem a jövőt, mindenik egy ostrom ágyu lesz a vallásosság ellen, melynek eddig is
252
kevés híve van. A vallásosság hogy úgy mondjam nagyon rohamosan megy kifelé a divatból. Nem veszi komolyan senki. Még ha szidnák-vagy czáfolnák, jó volna, mert érv ellen van érv, de nem így van. A közönség közönyös. Még megköszönhetjük ha megtűr és ki nem nevet, hanem komoly arczczal hallgat, midőn megváltást, jövő életet s testi feltámadást predikálunk az új-testamentom szerint. Én ugyan e tárgyakat lehetőleg kerülöm. De jaj az olyan dogmáknak a melyek hitelében már azok sem bíznak aki hirdetik. Még ez a nemzedék meg lesz valahogy a vallás keretében mert meg szokta. Az egyház kísérte élete legfontosabb mozzanataiban keresztelés tanítás nevelés házasságkötés különféle örökösödési és más polgári pöröknél nélkülözhetetlen volt a lelkész közreműködése. De már a jövő nemzedéktől, kivált ha, mint sűrün emlegetik, az iskolákat átveszi az állam! igazán nem remélhet az egyház mégcsak eltűrést sem. 1893.Decz.7. Kedves Fiam. Nagyanyád Egyedffy Jusztina ősrégi nemes családból származott. Atyja Egyedffy Károly anyja Földváry Erzsébet volt. A Földváryak közzül kettőt ismerek, kik rokonaink. Gerzson ófehértói pap. Antal K.apathi lakos. Az Egyedffyek közzül Gyula, Géza és ezek utódai élnek K. Apáthiban.
Nagyanyád testvére Egyedffy
Marcella Jármy Béláné még él, van egy férjnél levő lánya Kádár
Jánosné,
K.
Apáthiban.
Távolabbi
rokonaid,
Szépanyád Lőrincz Zsuzsánna testvéreinek utódai Zsíros
253
Barnabás, Lajos, Piroska, Károly stb. Beregszászban. Háda Sándor (tanító) Háda József (Tárkány) Ida Mariska Juliska Sándor. Összes rokonaim közt e családhoz Hádáékhoz ragaszkodtam legjobban. Ezek tettek legtöbb szívességet nekem. A többiek Imre testvéremet kivéve többé kevésbé igyekeztek vagyonilag megrövidíteni. Legnagyobb vagyoni kárt okoztak nakünk Zsírosék. Ezer forinton jóval felül van az összeg a mit csalás útján elhúzott tőlünk a család feje Zsíros Sándor, bergszászi főjegyző a ki nekünk árváknak gyámunk volt. Van ugyan tudomásom távolabbi rokonainkról is, de ha mind elősorolni akarnám kevés maradna ki a vármegyéből. Édes anyád családját úgy gondolom több alkalmad van megismerni. Azért annak elő sorolását mellőzöm. Édes jó anyád a leggondosabb és hűségesebb asszony volt mindazok közt a kiket ismertem. Házas életünk a lehető legboldogabb volt, s hogy ily korán szét kellett szakadni a legédesebb köteléknek bizony megrendül a hitem az isteni igazságban, mert édesjó anyád e gyámoltalan özvegységet bizony nem érdemelte meg. De hát ezen nem változtathatunk. Nem mondhatok mást, mint Legyen meg a te akaratod.” Dédán halt meg. Fiammal jártunk néhány évvel ezelőtt Dédán. Sírját nem leltük, csak a szépen felújított templomot, parókiát néztük meg. Nagyapám is lelkész lett édasapja tanácsa ellenére, Ungtarnóc, Mokcsa-Mogyorós, Nagyráska után Kiskövesden szolgált. Ott halt meg 1957-ben.
254
Anyai nagyanyám családja 1622-ben kapta nemességét. Szépapám Ujj István 1769-ben született, 1842-ben halt meg, Alpáron volt pap. Ükapám György, Alpáron született 1812ben, 1875-ben halt meg Selyeben (az ottani temetőben van szépen rendbentartott sírja). Lelkész volt, felesége Persentzki Terézia lett, aki Selyeben született 1821-ben és Korláton halt meg 1914-ben. Dédapám István is pap lett. 1845-ben született Fúlókércsen. Felesége Ns. Antal Borbála lett, aki 1848.XI.2-án született Kolbásán, esküvőjük 1874.IV.14-én volt Magyarbődön. Szolgált Kassán, Bózsván, Kolbásán és Ladmócon. Nagyedik lányukként ott született nagymamám 1885.VII.4-én. Az Ujj család szerepel az Abaúj vármegyei antológia nemes családjai közt, hiszen tagjai legalább kétszáz éven át lelkészkedtek a Hernád mindkét partján. Nagyszüleim korán jutottak árvaságra, igen szegényen házasodtak össze 1922.VI.5-én Minajban. Nagymamám postamester lett Ungtarnócon, és a Gr. Horváth családnál lakott. Mellesleg, ez a család szerepel Mikszáth „Különös házasságában”, ahol Tarnóc, Bornóc néven van említve. Nagymamám törődött Gyula bácsival és Olga nénivel (mondásaikat, tetteiket ma is emlegetjük), majd haláluk után minden rokon és ismerős nagy megdöbbenésére és irigykedésére kiskastélyukat, sok arany és ezüstneműjüket nagyanyám örökölte, ezzel megalapozva későbbi viszonylagos jólétüket, amit fürge és dolgos nagymamám kézben tartott. Pár évvel ezelőtt fiammal, tettünk egy körútat Kárpátalján. Huszt, Visk, Munkács, Verecke, Ungvár után, Tarnócon is megálltunk.
255
Az örökölt kúria maradványai megvannak, háború után úttörőház lett, mára egy szárnya maradt, még látszanak a stukkók. A kert egy vadon, egy távoli rokon tanítócsalád sarja él ott remeteként. A hatvanas évek elején apu tudomására jutott, hogy akinek ingatlana maradt a SZU-ban, kifizetik. Egy mosollyal kérvényezte és egy nagyon keserű mosollyal vette át pár év múlva a 10700 koronás vételárat, amit persze álmában sem várt. Ez az őrült összeg akkor, kb.féléves munkabér lehetett. Nagyanyám 1955-ben halt meg Kiskövesden, az ottani temetőben nyugszik. Édesanyám,
Szabó
Sarolta
1923.III.27-én
született
Ungváron. Kisiskolás Nagyráskán volt, majd 33-tól 35-ig Nyíregyházára
járt
leányiskolába.
A
határon
állandóan
piszkálták őket a csehszlovák fináncok, ezért 37-ben egy év kihagyása után, Iglóra, német leányiskolába adták. A visszacsatolás után, 39-40-ben újra Nyíregyházán tanult. A front áthaladása után ellopták nagyszüleim lovait és elásott értékeit. Apuval, 1945.III.10-én kötöttek házasságot, násznép a két tanú volt. Apám rövid ideig Szomotoron volt segédlelkész, aztán Szentesben, majd megválasztották. A parókia régi épület volt, vizes falakkal, helyébe 1954-ben sikerült újat építeni, természetesen szentesi kőből. Családom történetének 400 évét azért írtam le, mert hasonlót írhatna le több mint 100000, felvidéki magyar család.
256
Zárszóként
A
szlovákok
állandóan
számonkérik
lojalitásunkat
országuk iránt, szülőföldünkön. A magyarországiak arra
kíváncsiak mi bajunk a szlovákokkal, mi okunk van az elégedetlenségre, sőt miért provokáljuk őket követeléseinkkel, mikor mindenünk megvan. Olvassák el soraimat múltunkról, jelenünkről, és egyik sem merészeli még egyszer kérdését feltenni. Ha ugyan megértik? Jogom van a Földünknek egy kicsi részén otthon lenni, annak lenni akinek akarok, úgy élni ahogy akarok. Számomra ez a terület: a Kárpát medence. A történelem, még inkább a nagyhatalmak, rengeteg népcsoportot kényszerítettek jogtalanul kisebbségbe. A természet is megbosszulja az oktalan emberi beavatkozást. A Balkán igazolja, hogy az ember is megbosszúlja az oktalan beavatkozást a történelembe. Nem mondja ki senki, de a kisebbségi sors egyfajta rezervátumi élet. Annak is rossz, aki önként megy más országba, vállalva kisebbségi sorsát, százszor rosszabb azonban annak, akit őslakosként mások kényszerítenek erre. Rezervátumban, kisebbségben élni lehet ugyan, de senki nem foghatja rá, hogy jól. Talán valami furcsa népszokásból folytatnak századokon át véres harcot függetlenségükért a baszkok és írek. Feltűnhetne a magukat demokratának, liberálisnak nevező döntéshozóknak a kurdok, írek, baszkok, katalánok, déltiroliak, tibetiek, palesztinok stb. enyhén szólva furcsán kimutatott elégedettsége. Elő-előkerül (még ha hazud-
257
ja is a belenyugvást országuk vezetése), a korzikaiak, bretonok, elzásziak, walesiek, skótok, stb. elégedetlensége. Őket sem kérdezte senki, kivel akartok egy országban élni, őket is megszállták egykor. Akik pedig hosszú ideig élnek megszállva, akaratukon kívül megszállottá válnak. Az európai emberek túlnyomó többségének egyértelműen tiszta a haza, az otthon fogalma. Egy norvég, egy olasz, egy szlovén, büszkén monhatja, hazámban otthon vagyok, az enyém. Tőlünk még ezt a felemelő érzést is elvették. Itt születtünk, őseink több mint 1100 éve éltek, dolgoztak, haltak itt, és nekünk egy nagyhatalmi diktátum kényszere miatt, mégsem lehet tiszta fogalom a haza, az otthon. Elvették tőlünk még az érzést is, hogy van hazám, ahol otthon érezhetem magam, amit az enyémnek tarthatok.
Borzalmas
belegondolni,
hogy
gyerekeimnek,
unokáimnak, ugyanez a sors jut. Az igazságtalanság fogalma sem fejezi ki kellőképpen azt az állapotot, hogy egy őshonos nemzetrész Európa kellős közepén, nem beszélheti szabadon nyelvét, és ha saját szülőföldjén, otthon akarja magát érezni, nincs más lehetősége, mint az önfeladás (az asszimiláció), vagy a szülőföld elhagyása. Megérdemeljük, hogy térdenállva kérjen tőlünk bocsánatot Európa, és mindent megtegyen, hogy helyzetünk legalább jobb legyen, mert amit velünk tettek, jóvátenni már úgysem lehet. És ezt, mi sem bocsáthatjuk meg soha.
258
Forrásaim Harmincöt éve jegyzetelek. Róma alapításától minden év eseményeit, amikkel találkoztam olvasmányaimban, lejegyeztem. Kivonatosan a régebbieket is, uralkodóházakat stb. A történéseket lehető legrövidebben, tömörítve írtam, a források feltüntetése eszembe sem jutott. Kedvtelésből jegyzeteltem, nem gondoltam arra mikor találtam és beírtam valami érdekességet szűkebb pátriámról, hogy egyszer ezeket az adatokat felhasználom. Az adatok halmaza folyamatosan nőtt, munkámhoz csak böngészni kellett. Az 1890-es adatokat a Baross Gábor elhatározásából készült és a magyar királyi statisztikai hivatal felügyelete alatt kiadott helységnévtárból dolgoztam fel.
259
Tartalom Népirtás Felvidéken .................................................................. 1 Sorsok ...................................................................................... 29 Ifjúkorom ................................................................................ 32 Felnőttem ................................................................................ 55 Észrevételeim .......................................................................... 62 Diktátumok idején .................................................................. 81 Kitelepítettek, betelepültek .................................................... 90 Tömeggyilkosok ...................................................................... 93 56 és 68 ................................................................................... 98 Utazásaim .............................................................................. 104 Könyvszeretetem .................................................................. 122 Embertelenségek .................................................................. 129 Nacionalizmus és sovinizmus .............................................. 134 Jogaimról .............................................................................. 144 Velük kellett élnünk: a tótok ................................................ 150 Velük is: a csehek .................................................................. 167 Hivatlanul jöttek: a cigányok ............................................... 171 Őket sem hívtuk: a zsidók .................................................... 175 Egy hazában régóta: a rutének ............................................. 184 Bodrogköz, Szentes ............................................................... 186 Cserehát, Buzita .................................................................... 237 Elődeim ................................................................................. 246 Zárszóként ............................................................................. 257
260
