Nemzeti Kutatási Jelentés Magyarország 2009
1
Szerzők Domján Krisztina, elemző, Oktatásfejlesztési Observatory Mártonfi György, oktatáskutató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Polyacskó Orsolya, elemző, Oktatásfejlesztési Observatory Vinczéné Fekete Lídia, elemző, Oktatásfejlesztési Observatory
Szakmai lektorok: Dr. Adler Judit, kutatásvezető, GKI Gazdaságkutató Zrt. Dr. Benke Magdolna, kutató, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) Dr. Hárs Ágnes, vezető kutató, KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet Zrt Dr. Lannert Judit, vezérigazgató, TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt Mártonfi György, oktatáskutató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Dr. Nagy Mária, egyetemi Tanár, tanszékvezető, Eszterházy Károly Főiskola
2
Tartalom
4
Bevezetés
6
1. A szakképzés hozama-hasznosulása 2. A szakképzés és a munkavállaláshoz kapcsolódó mobilitás és migráció
39
3. Munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett társadalmi csoportok
58
4. A szakképzésben dolgozók alap- és továbbképzése
77 104
5. Köszönetnyilvánítás
3
Bevezetés A Cedefop 2009-ben megbízást adott a ReferNet hálózat tagjai számára nemzeti kutatási jelentések elkészítésére. E jelentések részben a Cedefop által előre meghatározott témák (A szakképzés hasznosulása, Migráció és mobilitás), részben az országok által szabadon kiválasztott témákban nyújtottak összefoglaló képet az elmúlt évek legfontosabb kutatási eredményeiről. Ennek eredményeképpen az első két, minden ország által kidolgozott témában 2010-ben sor kerülhet egy-egy európai szintű összegzésre. Az úgynevezett szabadon választható témák pedig abba engednek bepillantást, hogy az egyes tagállamokban mely témákban születtek jelentős, más országok számára is tanulságot/példát szolgáltató kutatási eredmények. A szakképzés hozama-hasznosulása kérdéseire egyes országokban komoly kutatások keresnek válaszokat. Magyarországon eddig elsősorban a gazdasági megtérülésre vonatkozóan születtek számítások, elemzések A szakképzés szélesebb értelemben vett hasznosulával kapcsolatban – bár az oktatás-képzés jelentősége a társadalom egészére nézve evidencia— azonban alig születtek kutatások. Annyi azonban a meglévő adatokból és kutatásokból is egyértelműen látszik: bár az oktatásban való részvétel lehetőséget jelent a kedvezőbb gazdasági-társadalmi státusz elérésére, ez a lehetőség a szakképzésben tanulók számára egyre nehezebben ragadható meg. Részben ez az oka annak, hogy a tanulmánykötet egyik szabadon választott témája a munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett társadalmi csoportok helyzetéről szóló kutatások összegzése. A szakképzésben dolgozók alap- és továbbképzése, szemléletének megváltoztatása kulcsfontosságú lehet e tendenciák befolyásolásában. A téma az elmúlt években jelentőségéhez méltó kutatási figyelmet kapott; a 4. fejezet ezek főbb eredményeit foglalja össze. Noha a Magyarországra irányuló migráció volumene kicsi – 2009-ben a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok az ország népességének 1,9 százalékát tették ki – és a migránsok jelenléte nem képez számottevő tényezőt a hazai szakképzésben, a mobilitás kérdése mindazonáltal fontos jelenség a munkaerőpiac szempontjából. Ezenkívül nemcsak a hazai munkaerő külföldi munkavállalása tekintetében aktuális kérdés, hanem az országon belüli munkaerő mobilitás és annak akadályai miatt is, amely hozzájárul a regionális egyenlőtlenségek fenntartásához. Az összefoglalók nem vállalkoztak az egyes témákban született kutatások átfogó ismertetésére: a Cedefop felkérésével összhangban csak az elmúlt öt év munkáit ismertetik, elsősorban azon tanulmányokra, kutatásokra hivatkozva, melyek mind az adott témameghatározás, mind pedig a szakképzés szempontjából a legrelevánsabbnak tűntek. A kutatások eredményei ugyanakkor nem választhatóak el azoktól a kutatási vagy szakpolitikai javaslatoktól, amelyek a következtetések levonása után logikusan megfogalmazódnak. E javaslatok szakpolitikai kontextusának, valamint egyes fogalmak
4
megértésében, értelmezésében a ReferNet program keretében készített A szakképzés Magyarországon 2009 (http://www.observatory.org.hu/wp-content/uploads/TO7_hun.pdf) és Szakképzés-politikai jelentés 2008 (http://www.observatory.org.hu/wpcontent/uploads/01_PR_hu.pdf) című kiadványaink nyújtanak segítséget. A jelentés készítői az Oktatásfejlesztési Observatory munkatársai, a fejezetek végleges változatának elkészítésében a tárgyalt szakterületek mértékadó kutatói is részt vettek véleményükkel, javaslataikkal.
Budapest, 2010. május 6.
Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Nemzeti ReferNet képviselő Budapesti Corvinus Egyetem Oktatásfejlesztési Observatory
5
1. A szakképzés hozama-hasznosulása Domján Krisztina
A rendszerváltás óta tartósan és nagymértékben nőtt az iskolázottság relatív keresethozama, a szakképzettség relatív kereseti előnye viszont visszaesett. Egyes elemzések szerint a szakmunkásképzés jelenleg mind az egyén, mind az állam számára alacsonyan megtérülő beruházás. A szakmunkások foglalkoztatási rátája visszaesett, a – részben kényszerű, részben előnyökért vállalt – pályaelhagyások aránya nőtt, sokan képzettséget nem igénylő munkák végzésére kényszerülnek. A szakmunkások iránti kielégítetlen kereslettel párhuzamosan egy kiképzett szakmunkás többlet is létezik, de számos ok miatt nem jelenik meg kínálatként a munkaerőpiacon. A szakmunkáshiány melletti szakmunkás-foglalkoztatási problémák fő oka a kutatók szerint a képzés alacsony színvonala, mindenekelőtt az általános kompetenciák, a transzverzális készségek fejlesztésének elmaradása. Ráadásul Magyarországon is eltűnőben vannak azok a szakmunkás munkahelyek is, ahol az általános készségek hiánya kevés problémát jelentettek, pl. ahol a szóbeli és írásos kommunikációs feladatok jellemzően nem részei a munkakörnek. A szakmunkástanulók körében, akik egyre nagyobb arányban az alacsony iskolázottságú családokból jönnek éppen ezért jelentős a magasabb végzettség megszerzésének terve, erre egyénileg is szívesen ruháznak be. Ennek a tervnek a realizálása is szociális háttér függő: a társadalmi mobilitás lelassulását ezen kutatások is igazolják, a társadalom egyre zártabb szegmensekre tagolódik.
1. Bevezetés Az elmúlt öt év kutatásairól összességében megállapítható, hogy a szakképzés hasznosulásával foglalkozó munkák zömét a szakképzés munkaerőpiaci sikerességét kutató vizsgálatok és elemzések teszik ki. Ezek a különböző típusú szakképesítések egymáshoz képesti, illetve más képzési szintek és formák kimenetével összehasonlított megtérüléséthasznosulását vizsgálják, mint például az iskolázottság és a keresethozam, illetve az elhelyezkedési esélyek összefüggéseit. Azaz a tanulás hasznosulásának (benefits of) vizsgálata annak megtérülésére (returns to) koncentrálódik, azonban, és ezt fontos kihangsúlyozni, nem korlátozódik pusztán a szigorúan materiális megtérülés dokumentálásra. A szakképzés – ezen belül is a szakiskolai képzés – olyan relatíve negatív hozamokat produkál, hogy gyakorlatilag megkerülhetetlen az okok és következmények tárgyalása. Következésképp a szakképzés munkaerő-piaci hozamának feltérképezése során kirajzolódó igencsak negatív eredmények (számok és trendek) elvezetnek a szélesebb kontextus vizsgálatához, mint például a képzés hiányosságai, a társadalmi következmények, az oktatási rendszer szerepe az egyenlőtlenségek újratermelésében stb.
6
Az alábbi összefoglaló döntően a középfokú iskolarendszerű szakképzés állapotát igyekszik felvázolni. Ennek több oka is van. Egyrészt a szakképzés hasznosulása témakörén belül ez az a terület, ahol a legnagyobb számban készültek alapos, az összefüggéseket is kitapintó munkák, melyek alapján részletes áttekintés adható az elmúlt évek kutatási eredményeiről. Másrészt a szakképzés más formái esetében (pl. iskolarendszeren kívüli vállalati képzés) maga a képzés is olyan kis mértékben van jelen,1 hogy ha lennének is róla megtérülést vizsgáló elemzések, akkor sem lenne arányos ezek (túl)reprezentálása. Hasonlóképpen, bár az 1998-ban bevezetett felsőfokú szakképzés markánsan növekvő szeletét teszi ki a szakképzésnek, hasznosulásáról még nem lehet megalapozott állításokat tenni azon túl, hogy közvetlen munkaerő-piaci hatásokat nem produkál, döntően a felsőoktatás felé vezető ugródeszkaként funkcionál.2 Végül pedig, noha az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés a szakképzés fontos részét teszi ki, nem állnak rendelkezésre sem közvetlen statisztikai adatok, sem átfogó kutatási beszámolók a felnőttképzés munkaerő-piaci hasznosulására vonatkozóan.3
2. Kontextus: oktatási expanzió A rendszerváltás (1989) után bekövetkezett átalakulás a munkaerőpiacon, többek közt a tanulás, az iskolázottság felértékelődését eredményezte. A kínálat gyorsan alkalmazkodott a megváltozott keresleti igényekhez; a 90-es években megindult oktatási expanzió azt tűnik alátámasztani, hogy a tanulás jó befektetés: emelkedett az oktatásban résztvevők, illetve az iskolában eltöltött évek száma, és ezzel párhuzamosan látványosan megnőttek az iskolai végzettséggel megszerezhető előnyök: a magasabb iskolázottság, ahogy azt számos elemzés kimutatja (részletesen ld. alább) pozitívan hat mind az elhelyezkedési esélyekre, mind a megszerezhető jövedelem mértékére.
1
A vállalati képzés alacsony fokú jelenlétére, mind a képzést felvállaló vállalatok, mind a képzésben részvevő dolgozók számát illetően, ld. Cedefop (European Centre for the Development of Vocational Training). (2009): Continuity, consolidation and change. Towards a European era of vocational education and training. Cedefop Reference series; 73. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities. Különösen az 5.2.2. szakaszt („Participation in and provision of continuing vocational training” pp. 65-68.) 2 Ld. Györgyi, 2009. 3 A felnőttképzés relatív súlyát illetően ld. Juhász et al, 2009. A szerzők számítása alapján megközelítőleg háromszor annyian szereznek szakképesítést a felnőttképzés, illetve a képzési programok keretében, mint ahányan az iskolarendszerű képzésben tanulnak szakmát. Annyi azonban világosan látszik, hogy az iskolarendszerű képzéshez képest a felnőttképzésben megszerzett képesítés kevésbé nyújt védettséget a munkanélkülivé válással szemben. Továbbá azok, akik mindkét fajta (iskolarendszeren belül illetve azon kívül szerzett) szakképesítéssel rendelkeznek, nagyobb eséllyel találnak állást akkor, ha olyan felnőttképzési programban vesznek részt, amely illeszkedik eredeti, az iskolarendszerben tanult szakmájukhoz. És viszont, azok, akik átképzési programokban szerzett végzettséggel próbálnak új életet kezdeni egy teljesen új szakmában, nagyobb valószínűséggel válnak munkanélkülivé.
7
1.ábra: A népesség iskolázottsága, 1930, 1960, 1970, 1980, 1990, 2001 és 2005 (%) (Forrás: Népszámlálás 2001/6. Területi adatok; Mikrocenzus 2006, I. Területi és választókerületi adatok)4
Forrás: Jelentés a Magyar Közoktatásról 2006, 46.
Az oktatási expanzió eredményeképp megnövekedett az érettségizettek és diplomások száma,5 ez azonban – a közhiedelemmel ellentétben – nem eredményezett tömeges túlképzést és túltermelést, azaz a korábbihoz képest nagyobb számban kibocsátott érettségik és diplomák nem értéktelenedtek el. Elemzésekből (Galasi, 2004a, 2004b, 2004c, 2005; Kertesi és Köllő, 2005) kiderül, hogy a munkáltatók az iskolázottsági többletre támaszkodva megemelték, mert meg tudták emelni, a munkavállalókkal szemben támasztott igényeket: „Ez a folyamat az ’illeszkedés’ javulásaként értékelhető, nem pedig ’túlképzésként’” (Kertesi és Varga, 2005b, 649-50). Általánosságban véve úgy tűnik, hogy a tanulás jó (értsd: megtérülő) befektetés a munkaerőpiac minden szereplője számára. Közelebbről nézve azonban erősen differenciált a kép, mégpedig éppen a szakképzést illetően. A felsőoktatási expanzió megváltoztatta a középfokú oktatás funkcióját. A legtöbb gimnáziumi és szakközépiskolai tanuló tanulmányai végén érettségi bizonyítványt szerez, ez a felsőfokú tanintézményekbe való bejutás feltétele. Míg tehát a gimnáziumok és szakközépiskolák alapvetően az érettségi vizsgára és a továbbtanulásra készítik fel tanulóikat,6 a szakiskolákban nincs érettségi.7 Azaz a szakiskolai tanulók nem tudnak részesülni az oktatási expanzió következtében elérhetővé vált 4 Pontos számadatokért ld. Függelék, 1. táblázat. A Függelék 2. és 3. táblázata a tanulók/hallgatók összlétszámának, illetve az oktatási intézmények számának alakulásáról ad tájékoztatást. 5 A felsőfokú oktatás expanziójára ld. Függelék 4. táblázat: A felsőfokú képzésben résztvevők száma 1990–2007. 6 A gimnáziumi tanulók 90%-a, a szakközépiskolások kétharmada szerez érettségi bizonyítványt, és tölt legalább néhány évet valamilyen felsőoktatási intézményben mielőtt kilépne a munkaerőpiacra (Kézdi et al., 2009). 7 A szakiskolában tanulók csak ISCED 3C/2C szakképesítést adó szakmai vizsgát tehetnek. Amennyiben folytatni kívánják tanulmányaikat és érettségi bizonyítványt akarnak szerezni, először egy hároméves általános felnőttképző programban kell részt venniük. A magyar középfokú oktatási rendszerről bővebben ld. A szakképzés Magyarországon 2009. Refernet országjelentés. (4.1 szakasz és 2. melléklet): http://www.observatory.org.hu/wp-content/uploads/TO7_hun.pdf
8
lehetőségekből, a későbbiekben pedig nem tudják kihasználni a magasabb végzettséggel járó munkaerő-piaci előnyöket.
2.1. A középfokú következményei
szakképzés
átstrukturálódása
és
annak
munkaerő-piaci
A rendszerváltással járó gazdasági-társadalmi változásokkal a középfokú szakképzés, az alább részletezett kereseti és foglalkoztatási trendeknek megfelelően, jelentősen átstrukturálódott: a szakmunkásképzők beiskolázási adatai a képzési forma látványos zsugorodásáról tanúskodnak, ugyanakkor jelentősen emelkedett az érettségit adó szakközépiskolákban tanulók száma. 2. ábra: A középfokú szakképzés átrendeződése: Az adott évben középfokon beiskolázottak megoszlása megfelelő iskolatípusok szerint (%)
Forrás: Kertesi és Varga 2005b, 651-52.
9
Az arányok 2000 óta is nagyjából változatlanok maradtak. (Pontos számadatokért 2005/2006ig ld. Függelék 5. táblázat.) A 90-es évek elejéhez képest 2002/3-ra közel felére, 25% alá csökkent a szakmunkásképzőbe/szakiskolába járók száma8, ugyanakkor az érettségizettek aránya – összhangban a munkaerő iránti igények változásával – 36,9 százalékról 54,5-ra emelkedett egy évtized alatt. A középfokon tanulók közel fele szakközépiskolába jár; arányuk 43-45% között mozog, ennek 10%-át azok a szakmunkástanulók teszik ki, akik a szakiskola után szakközépiskolában folytatják tanulmányaikat (Koszó et al., 2007, 63). Az érettségi tömegessé válása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a korábbinál, ha lehet még jobban „stigmatizáló” annak hiánya (Lannert, 2004, 65). Az arányok átrendeződése mögött a jobb képességű tanulók tömeges menekülése áll: ők azok, akik korábban a szakmunkásképzők „elitjét” alkották, ma viszont már inkább az érettségit adó szakközépiskolát választják – így az előbbi a leggyengébb képességű, jellemzően legtöbb hátránnyal terhelt fiatalok gyűjtőhelye marad. A szakiskolai végzettség munkaerő-piaci elértéktelenedésével azok is tisztában vannak, akik ide kerültek illetve ide szorultak: egy felmérés szerint a kilencedik osztályos szakiskolás fiatalok közel 80%-a szeretne a későbbiek folyamán valamikor érettségit is szerezni (Mártonfi, 2004, bővebben ld. 2.6.2). 2.2. Szakmunkásképző/szakiskola – abszolút és relatív vesztes
A rendszerváltás után az érettségit nem adó szakmunkás/szakiskolai végzettség látványosan elértéktelenedett – pontosabban elértéktelenedése tovább folytatódott, mind színvonalában, mind pedig hasznosíthatóságában.
2.2.1. Stagnáló keresethozam 1989-től folyamatosan és jelentősen nőtt az iskolázottság hozama. Összességében egy pótlólagos iskolaév 1987-ben 7%-os, 2002-ben már 11-12% keresetnövekedéssel járt, de ez az ugrásszerű emelkedés döntően a felsőfokú végzettség megnövekedett hozamának tudható be. (A nagy ugrás a 90-es évek második felében következett be, de a növekedés azóta is folytatódik, ha kisebb lendülettel is.)9 Ezzel szemben a 8 általános és a szakiskola hozadéka beragadt az 1980-as évek közepének szintjén (Kézdi, 2004, 4; Kézdi, 2008, 78-80; Kézdi et al., 2008, különösen 117-121). A nyolc általános iskolai osztályhoz képest mért keresethozam 1989 és 2002 között a szakmunkás végzettségűek esetében legjobb esetben is csak stagnál (10 és 14 % között), míg az érettségivel illetve felsőfokú diplomával rendelkezők ugyanebben az időszakban folyamatosan emelkedő keresethez jutnak (keresethozamuk 40 illetve 150%-ra nőtt) (Kézdi, 2004, 46-47).
8
Lannert, 2004: több mint 40-ről 24 %-ra; Koszó et al, 2007: 43,5-ről a 2002/03-as tanévre 23,6%-ra. Nemzetközi összehasonlításban látszik igazán, hogy a diplomások keresetelőnye Magyarországon kiugróan magas. Ld. pl. Education at a glance 2008, 161-189. (Függelék 6. táblázat). 9
10
Az 1986-os és 2002-es adatok grafikus összevetése érzékletesen szemlélteti, ahogy az érettségit adó középiskola, és főleg a felsőfok meglódult, a szakiskola a rendszerváltás előtti szinten maradt: a nem érettségizettektől elhúzott a görbe. A munkaerőpiacon mereven elkülönülnek egymástól a nem érettségizett és az érettségizett csoportok.
3. ábra: Az iskolai végzettség hozama, 1986 és 2002
Forrás: Kézdi et al., 2008, 118.
Úgy tűnik, hogy jelen állapotában a szakmunkásképzés senkinek sem megtérülő befektetés. Egy, az oktatás egyéni, társadalmi és fiskális megtérülését összevető elemzés is arra világít rá, hogy miközben afféle magyar sajátosságként 2000 után bizonyos években (a munkajövedelemre rakodó adóterhek miatt) az állam profitált leginkább az oktatásba való beruházásból – akár a szakirodalomban szokatlan módon még az egyéni megtérülést meghaladó mértékben is –, a szakmunkás végzettség ez alól is kivételt képez.10 Ugyanis a vizsgált időszakban az általános iskolai és szakmunkás végzettség egyéni megtérülési rátája negatív vagy 1% alatt van, azonban a szakmunkás végzettségűek esetében – az egyénhez hasonlóan – az állam is veszteségesen jön ki a számításokból (miközben a fiskális megtérülés minden más iskolatípusnál meghaladja az egyéni hozamot) (T.Kiss, 2007).
10
A fogalmak magyarázatára ld. például: OECD (1998): Human capital investment: an international comparison: http://browse.oecdbookshop.org/oecd/pdfs/browseit/9698021E.PDF . Az oktatás megtérülésének kiszámítására leggyakrabban használt módszerek összefoglalását adja: Psacharopoulos (1995): The profitability of investment into education: concepts and methods: commdev.org/files/1863_file_Profitability_Investment_Edu.pdf . Az itt hivatkozott tanulmány szerzője az ún. rövidített módszert alkalmazta.
11
2.2.2. Elhelyezkedés: a foglalkoztatási szint hanyatlása 4. ábra: A foglalkoztatási arányok változása, nyolc általánost, szakmunkásképzőt és középiskolát (érettségivel) végzettek
Megjegyzés: férfiak 20–59, nők 20–54 éves korig. Az adatokból ki vannak zárva a nappali tagozaton tanulók és a gyed/gyesben részesedők. (Forrás: Kézdi Gábor becslései az 1980 és 1990. évi népszámlálás egyéni mintái, az 1983. és 1988. évi KSH jövedelemfelvételének egyéni mintái, illetve az 1992–2005. évi KSH munkaerő-felvételek első negyedévi egyéni mintái alapján.) Forrás: Nagy, 2008, 11.
A rendszerváltás után általában véve is csökkent a foglalkoztatottság szintje; ami a szakképzést illeti, a szolgáltatási szektor kivételével valamennyi szakmunkás szakma iránt csökkent a kereslet. Az államszocializmus idejére jellemző gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság (szakmunkás férfiak esetében közel 100, nőknél 90%) a rendszerváltással 80 illetve 70 százalékosra csökkent. Míg a rendszerváltás előtt a más szakmákban vagy egyáltalán nem dolgozó szakmunkás végzettségűek aránya 35-40% volt, ez ma 60% körül van. (Nemekre bontva az emelkedés férfiaknál 30-ról 60-ra, nőknél 50-60-ról 70-80 százalékra.) A saját szakmájában tartósan nem dolgozók körülbelül egyharmada egyáltalán nem foglalkoztatott, kétharmada pedig szakmunkás végzettséget nem igénylő munkakörben helyezkedik el (Kézdi et al., 2008, különösen 102-106. és 116.). 2.3. A szakmunkáshiány: tények és fikciók
Ahogy több elemzés rámutat, csak látszólagos ellentét van a szakmunkásvégzettség értékvesztését jelző munkaerő-piaci adatok (kereset, foglalkoztatás) és a közbeszédben (média, gazdaságpolitikusok, kamarák) folyamatosan megfogalmazódó szakmunkáshiány között. Sok esetben a jelenség a szó szoros értelmében látszólagos; kevés köze van a munkaerő-piaci valósághoz, mivel módszertanilag problematikus számításokra 11 támaszkodik. Létezik persze valós hiány is, ez azonban alapvetően minőségi, nem mennyiségi: megfelelően képzett (a gazdasági-technológiai változásokhoz alkalmazkodni tudó) szakmunkásokból nincs elég. (Kézdi et al., 2008, 121-123., bővebben lásd alább). 11
A rendelkezésre álló adatok kompatibilitásáról és használhatóságáról ld. Juhász et al., 2009. különösen 19-30.
12
A minőségi hiány mellett az azonos szakmán belül egyidejűleg ténylegesen megmutatkozó munkanélküliséget és munkaerőhiányt még számos más tényező is magyarázhatja. Egy, a kereslet-kínálat paradoxonát vizsgáló tanulmány vagy féltucat különböző lehetőséggel számol. A látszólagos munkaerő-kínálatot gyarapítják például a szakképzettséggel rendelkező aktív népesség mintegy felét kitevő pályaelhagyók, akik noha nem dolgoznak – vagy soha nem is dolgoztak – szakmájukban, mégis megjelennek a végzettségi mutatókra alapuló kínálati kimutatásokban. Sokat emlegetett probléma a magyarországi mobilitás alacsony foka is; noha a munkavállalók széles körében meglenne a hajlandóság (költözésre, ingázásra), a megfelelő feltételek hiányában a kereslet és a kínálat sokszor a szó fizikai értelmében nem tud találkozni egymással. Nem elhanyagolható a meglepően gyakran még csak nem is leplezett munkáltatói diszkrimináció, mely a közhelyesen hátrányos helyzetű csoportok (romák, kisgyerekes nők, idősek) elhelyezkedését szabotálja. Az álláskeresés és a munkaerőfelvétel kommunikációs zavarai és diszfunkciói, valamint a munkaadói és munkavállalói igények közti megfelelés hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy adott szakmákban egyidejűleg lehessen munkaerőhiányról és munkanélküliségről beszélni (Juhász et al., 2009.).
2.3.1. Fekete- és szürkefoglalkoztatás A fentiek sorában egy további fontos tényező a fekete- és szürkemunka, hiszen bizonyos hiányszakmákban a munkanélküliség csak papíron létezik: a valóságban a munkaerőkereslet és -kínálat gond nélkül egymásra talál a fekete- és szürkegazdaság világában. A feketefoglalkoztatás leginkább az építőiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban, a mezőgazdaság és a nyomozás-biztonsági munkakörökben elterjedt. A maga becsült 100 ezer fős nem bejelentett dolgozójával (kb. 30%-os arány) az építőipart tartják a legnagyobb feketefoglakoztatónak. (Juhász et al., 2009.) Egy, az informális jövedelem mértékét és funkcióját tárgyaló tanulmányból az derül ki, hogy a feketegazdaság származó bevétel leginkább a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelműek összjövedelméhez járul hozzá (mint jövedelem-kiegészítés, illetve adókerülés). Bizonyos foglalkozások esetében a feketemunkával következetesen magasabb jövedelemhozamokat lehet realizálni (Girasek és Sík, 2006). A fekete- és szürkegazdaság szerepét tehát nem pusztán azért fontos kihangsúlyozni, mert részben ez is magyarázza az egyidejű munkaerőhiány és munkaerő-felesleg ellentmondását (valamint részben az ország kiugróan magas inaktivitási12 rátáját is), hanem mert olyan mértékben van jelen, hogy figyelmen kívül hagyása szükségszerűen torzítja a foglalkoztatásról és jövedelemhozamokról készítette kimutatásokat – és az ezek alapján megfogalmazott állításokat. Az 1990-es évek óta a feketegazdaság teljesítményét az éves GDP 20-30%-ra teszik; a szakértők a feketemunkások számát 700 ezer körül becsülik.13 Ez a
12
A foglalkoztatási ráta 2004-ben 53,8%, 2005-ben 54,5 % volt, 5-7 százalékponttal az EU25 átlag alatt. (Világgazdasági Kutatóintézet, 2007, 2. o.) 13 Például egy 2007-es Eurobarometer felmérés szerint Magyarországon a GDP 18%-ra teszi az illegális foglalkoztatás súlyát (Vida, 2007).
13
szám, figyelembe véve, hogy a hivatalosan bejelentett foglalkoztatottak száma 4 millió körül van, már olyan arány, amivel számolni kell(ene).
2.3.2. Érdekek a számok mögött Pedig a munkaerőhiány és a munkanélküliség körüli tisztánlátás előfeltétele annak, hogy a szakképzés által termelt potenciális munkaerő és a munkaerő-piaci igények közelítsenek egymáshoz. A valós hiányról azonban nem áll rendelkezésre pontos és megbízható információ, részben azért sem, mert a munkáltatók által becsült hiányszámokat – ahogy számos tanulmány figyelmeztet – nem árt némi fenntartással kezelni (Kézdi et al., 2008; Nagy, 2008; Mártonfi, 2006). Érthető, hogy a hiány eltúlzása a vállalati-vállalkozási lobbi érdekében áll, hiszen ezáltal remélhetnek nagyobb figyelmet, és kényszeríthetik ki az állami erőforrások fokozott bevonását olyan képzések finanszírozásába, ami „legyártja” számukra az adott időpontban szükséges munkaerőt. A probléma csak az, hogy a „csináljatok nekem 16 esztergályost, mert 16 esztergályosra van szükségem” típusú, rövid távú piaci igényeket kiszolgáló képzésnek a munkáltatókon kívül más nem nagyon lehet a nyertese (Mártonfi, 2006, 227). Ők megengedhetik maguknak, hogy – a gyorsan változó gazdasági-technológiai körülmények kontextusában – folyamatosan lecseréljék az elavulttá vált (elhasznált) munkaerőt. A rövidtávon megfogalmazott konkrét igényekre képzett munkaerő azonban – optimális esetben – nem csak rövidtávon kíván a munkaerőpiacon jelen lenni, a munkába állás pillanatától számolva még vagy negyven évig el kell valahogy boldogulnia. Azaz olyan képzésre van szüksége, ami képessé teszi az alkalmazkodásra, felkészíti az élethosszig tartó tanulásra. A munkavállaló (és a társadalom) hosszútávú érdeke tehát ellentétben áll a munkaadók pillanatnyi igényeit szem előtt tartó – és igencsak hangos – hiány-retorikával (Nagy, 2008). Megjegyzendő, hogy a diákok (leendő munkavállalók) is gyakran a rövidtávú, azonnali megtérüléssel kecsegtető befektetést részesítik, részesítenék előnyben. Ez mögött azonban gyakran az egyik napról a másikra való túlélés kényszere áll, nem pedig valódi választás. Az efféle korlátok természetesen nem kedveznek a hosszútávú érdekek felismerésének, vagy éppen érvényesítésének (Benke, 2009). De ha a fentiekben felsorolt tényezők nem is torzítanák a munkaerőhiány/munkanélküliség becsült mértékét, azaz rendelkezésre állnának megbízható rövidtávú prognózisok a várható keresletet illetően, akkor sem ezekre, hanem középtávú előrejelzésekre lenne szükség a képzésnek a munkaerőpiachoz való illesztéséhez. Ilyenek azonban egyelőre nincsenek. (Nagy, 2008). Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a munkaerő-piaci előrejelzés önmagában is problematikus műfaj, számos korláttal és módszertani kérdéssel, melyekre legalább reflektálni illene. Ahogy egy, a szakképzés és felnőttképzés területén végzett kutatásokat áttekintő tanulmány szerzője fogalmaz: a munkaerő-piaci előrejelzések „alapvető problémája, hogy egy statikus szemlélet fenntartásáról van szó egy gyorsan változó világban.” Noha nyilvánvalóan hasznos lenne az új szempontok, új megfontolások megjelenése a szakképzés tervezésében is – mint például a gyorsan változó környezet, a különböző munkaszervezeti formák, a dolgozók felhatalmazásának [empowerment] figyelembevétele – ezek a fogalmak egyelőre még hiányoznak (Benke, 2009).
14
Pontosabban fogalmazva, a valóban nem túl sok, de rendelkezésre álló szakmai vélemény és tanulmány meglehetősen mellőzött szerepet kap a szakiskolák és szakközépiskolák beiskolázási arányainak és irányainak meghatározása során. Azaz az, hogy milyen szakmákban és hány végzettet fog kibocsátani a középfokú szakképzés, olyan testületek (az ún. regionális fejlesztési és képzési bizottságok) kezében van, ahol a politikai és a munkaadói (gazdasági kamarák) erőviszonyok és érdekek dominálnak. Ahelyett, hogy kiegyensúlyozott szakmai döntések születnének „[r]ossz mintán megkérdezett, rossz kérdésre adott válaszokat dolgoznak fel, fontos kérdések felvetése, kutatása elmarad, és az csak hab a tortán, ha még az ebből leszűrt, nyilvánvalóan csak orientáló jellegű – korrekt módon interpretált – információt is korlátozottan veszik figyelembe a testületek.”14 (Mártonfi, 2009, 34). Sommásan: amit kellene, azt nem kutatják; amit kutatnak, azt nem, vagy csak kevéssé használják.
2. 4. A szakmunkásképzés válságának okai
Félrevezető lenne azonban a szakmunkásképzés válságát mindenestül a rendszerváltás utáni gazdasági átalakuláshoz kötni. Folytonosságában vizsgálva a mai adatokat kiderül, hogy a szakmunkás/szakiskolai végzettség elértéktelenedése nem az elmúlt 10-20 év gazdaságitársadalmi változásainak következménye, inkább arról van szó, hogy már korábban is létező jelenségek erősödtek fel és váltak láthatóvá. A (szakma)specifikus tudást adó szakmunkásképzők már 1989 előtt is az életpálya előrehaladtával folyamatosan és meredeken leértékelődő tudású tanulókat bocsátottak ki. Ezt részben elfedte a szakmunkás pálya elején realizálható magas keresethozam, amivel a rendszer ideológiai alapját és társadalmi bázisát kívánták biztosítani; ez azonban csak relatív előny volt, és az idő előrehaladtával el is tűnt. Átmeneti jó megoldás volt mind az egyén, mind a gazdaság számára, de hosszú távon veszteséges befektetés (Kézdi, 2008 84-85; Kézdi et al., 2008 90-91).
14
A szakértői elemzések eredményeinek korlátozott figyelembevételére ld. Fazekas, 2009. Eszerint a speficikusan a döntéshozatal szakmai megalapozása céljából megrendelt empirikus kutatás (Fazekas és Makó: A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása, 2008.) „kemény/objektív adatai”csak „közepesen erős” befolyással bírnak a munkaadói érdekvédelmi szervezetek által dominált testületekben.
15
5. ábra: A szakiskolai bizonyítványnak a középiskolai végzettséghez viszonyított bérkülönbözete, életkor szerint
Forrás: Kézdi 2008, 83.
A szakképzés nem megfelelő illeszkedése (ti. hogy olyan foglakozásokra készít fel, amire nincs szükség) bár ténylegesen létező, de szórványos probléma, önmagában nem felelős a szakiskolai végzettség elértéktelenedéséért. Az ok sokkal inkább abban keresendő, hogy a munkahelyi követelmények (munkahelyek által igényelt képességek) gyorsuló változása általában is az általános képességek felértékelődését és a specifikus tudás devalválódását eredményezte (függetlenül attól, hogy a kérdéses specifikus képességek a munkaerőpiac foglalkozási szerkezetéhez hogyan illeszkednek az idő egy pillanatában). A szakmunkás/szakiskolai képzés tartalma és minősége (jellege és színvonala) az, ami nem kielégítő, amennyiben nem készít fel a gazdasági-technológiai változásokhoz való alkalmazkodásra, új készségek elsajátítására (Kézdi 2008; Kézdi, 2006; Kézdi et al., 2008). Nemzetközi összehasonlításokból (pl. IALS) is az derül ki, hogy az alacsony iskolai végzettségűeknek (általános iskola, szakmunkás) a rendszerváltás óta megfigyelhető kiugróan alacsony foglalkoztatottsági aránya mögött az alapkészségek alacsony szintje áll. A jelenség nem újkeletű, az okok az államszocializmus idejére nyúlnak vissza: korábban gyenge írásolvasási [literacy] készségekkel alkalmazták alacsony végzettségűek tömegeit olyan munkakörökben, ahol ezekre a készségekre alig (hasonló végzettségű nyugat-európai munkásokhoz képest kevésbé) volt szükség. A rendszerváltás azonban egyik napról a másikra elsöpörte ezeket a munkahelyeket, a volt szocialista országok új típusú munkaerőpiaca azonban már új, magasabb (a nyugat-európai sztenderdektől kevésbé eltérő) igényeket támaszt – ezzel párhuzamosan nem történt meg az általános és szakiskolai képzés tartalmi (alapkészségeket, általános készségeket fejlesztő) reformja (Köllő, 2006; Köllő, 2008). A munkaadói igények, kereslet megváltozása (igényesebbé válása) és az alacsonyan képzettek írás-olvasási készségeinek alacsony szintje (alacsony szinten maradása) közti eltérés értelemszerűen negatívan hat az érintettek munkaerő-piaci érvényesülésére. „A kereslet változása és a meglévő készségek alacsony szintje azzal a következménnyel jár, hogy az írni-
16
olvasni tudás Közép-Kelet-Európában nagyon erősen befolyásolja a foglalkoztatási esélyeket, és megfordítva: az alapkészségek fejlesztésére kellő hangsúlyt nem helyező képzés nagyon súlyos helyzetbe hozza a végzetteket a munkaerőpiacon” (Kézdi et al., 2008, 83). Másrészről bár az államszocializmus időszakából hátramaradt, még két évtized után is hurcolt örökség ténylegesen része a jelen problémáinak, fontos hangsúlyozni, hogy (már) nem pusztán erről van szó. A szakmunkástanulókra és (képzettségüket, munkahelyüket már nagy százalékban a rendszerváltás után megszerző) fiatal szakmunkásokra vonatkozó írásbeliségvizsgálatokból látszik, hogy a rendszerváltás után felálló gazdasági rend hol jelölte ki a különböző iskolázottságú munkavállalók helyét (Kézdi et al., 2008). Ami még rosszabb, a mai általános iskolát, illetve szakiskolát végzettek lemaradása nagyobb, mint a szüleiké volt. „Megújult, írni-olvasni megtanító általános iskolára és az általános készségeket fejlesztő szakiskolára azért van szükség, hogy ha a becsapottak már nem is, legalább a gyerekeik eséllyel léphessenek be egy talán túlságosan is nyugatiasra sikerült világ munkaerőpiacára.” (Köllő 2008, 36.) Egy, a PISA felmérések eredményeinek nemzetközi és iskolatípusok szerinti összehasonlítására, valamint az országos kompetencia-felmérések eredményeinek értékelésére alapuló elemzéséből (Hermann, 2008) is markánsan kirajzolódik a szakiskolai képzés gyenge teljesítménye, mind abszolút értelemben (más országok hasonló képzésben résztvevő tanulóihoz hasonlítva), mind pedig más képzési programokhoz (gimnázium, szakközépiskola) képest, már a középfokú képzés legelején is. Azaz a munkaerőpiacra majd alacsony képzettséggel kikerülő szakiskolások már az általános iskolából hurcolják magukkal lemaradásukat, ami ezután (középszinten) csak tovább nő: az általános képzésre kevéssé koncentráló szakiskolákba már eleve a leggyengébb tanulók kerülnek, hozott hiányosságaik nemhogy kompenzálódnának, hanem fokozódnak. Az eredmény: a szakiskolások háromnegyede funkcionális analfabétának számít, és matematikai teljesítményük is hasonló képet mutat (Hermann, 2008, Liskó 2008, különösen 99-101). Ez az önmagában is drámai adat még riasztóbb, ha figyelembe vesszük, hogy a szakiskolából kikerülők (végzettek és lemorzsolódók) teszik ki a középfokú közoktatásból kikerülők bő harmadát (Kézdi, et al., 2008). A perifériára szorultak igencsak széles sávot foglalnak el, ami az alacsony magyar foglalkoztatási ráta egyik fő okának tekinthető. Erre, az érettségit nem adó szakképzés elértéktelenedésére reflektál Kertesi és Varga (2005b), amikor azt javasolják, hogy a befejezett osztályszám és a relatív foglalkoztatási ráta, illetve a munkaerőpiac kereslet-kínálati viszonyainak alakulása (ítélete) vizsgálata alapján a szakmunkásképző/szakiskolai végzettség kerüljön ki a felső-középfok (ISCED 3C) kategóriájából. Ugyanis abban a pillanatban, ha ennél alacsonyabb besorolást kap, kiderül, hogy a magyar lakosság iskolázottsági szintje (EU-s összehasonlításban) alacsony, míg ha felső-középfokban hagyjuk, egészen (megtévesztően) magasnak tűnhet, torzítva az össznépesség iskolázottságának megítélését (Kertesi és Varga, 2004). Megjegyzendő, hogy nem magyar sajátosságról van szó; több környező országban (pl. Csehország, Szlovákia) is hasonló sajátosságokat mutat a végzettségi és foglakoztatási mutatók közti viszony. Az ISCED „besorolást végzők számára kevésbé átlátható posztszocialista országokban”, úgy tűnik, megfontolandó az általános iskola nyolc osztályt és szakiskolát végzettek összevonása,
17
ebben az esetben ugyanis az érintett csoportok foglalkoztatottsági mutatói már többé-kevésbé az uniós átlagnak felelnek meg (Cseres-Gergely és Hámori, 2009). 2.5. A középfokú szakképzés átstrukturálódása: a szakközépiskolák relatív térnyerése
A középfokú szakképzésben történt átrendeződés több módon is értékelhető. Például úgy, hogy megállapíthatjuk, hogy összességében a középfokú szakképzés nem sorvadt el, csak teljesen átrendeződött. A végzettek aránya a korábbiakhoz hasonló, csak megnőtt a magasabb képzettségi szinten (szakközépiskolából) kilépők aránya: az ezredforduló környékén már 50% felett van középfokú szakképzésből érettségivel kilépők száma, ami az 1990-es 37 %-hoz képest óriási elmozdulás, és jól jelzi a középfokú szakképzés átstrukturálódásának mértékét. (Részletes adatokért ld. Függelék 7. táblázat) 6. ábra: Szakmunkásképzőbe, illetve érettségit adó középiskolába elsőévesként beiskolázottak száma 1970 és 1999 között
Forrás: Kertesi és Varga 2005b, 640. (5. ábra)
Ugyanakkor ha a középiskolások jövőbeni (felsőfokú) továbbtanulási aspirációit is figyelembe vesszük, kiderül, hogy a magasabb képzettségi szint csak relatív nyereség. A gimnáziumokkal összehasonlítva a szakközépiskolai tanulmányok elvégzése után a tanulóknak, bár az érettségivel elvben nyitva áll előttük az út, sokkal kisebb esélyük van arra, hogy tanulmányaikat felsőfokú intézményben – főként hogy valamelyik „jobb” (magasabb presztízsű, népszerűbb) egyetemen folytassák (Lannert, 2004). A különböző gimnáziumtípusok 95% feletti jelentkezési, és ebből 80-82 % bejutási mutatóihoz képest a szakközépiskolákból már csak 53% jelentkezik felsőfokú intézménybe, és csak minden második jelentkezőnek (összes végzős negyedének) sikerül bejutnia. Azaz eleve kevesebb szakközépiskolás tervezi tanulmányai felsőfokú folytatását, és a sikeres bejutás szempontjából a szakközépiskolai érettségi még mindig lényegesen kevesebbet ér (Liskó, 2004).
18
A középfokú oktatás expanziója és átstrukturálódása következtében a társadalmi egyenlőtlenségek (a családi háttér, elsősorban a szülők iskolázottsága függvényében meghozott iskolaválasztási döntések) ma már nem annyira az érettségi vs szakmunkás végzettség mentén válnak el; a választóvonal eltolódott, a gimnáziumi érettségi (mint a diplomához vezető út) és a szakképzés között húzódik (Hermann, 2004). Kétségtelen azonban, hogy az érettségit és szakmát is adó szakközépiskola a jövedelmi és foglalkoztatási adatok tükrében lényegesen jobb megtérülést biztosító befektetés, mint a szakmunkásképző/szakiskola (ld. Függelék, 8. táblázat). És bár a szakmunkásképzőt végzettekhez képest a szakközépiskolások változatosabb foglalkozásokban tudnak elhelyezkedni, azonban csak töredékük (15%) dolgozik a képzettségének megfelelő munkakörben (ellentétben a szakmunkásképzősök 58%-os arányával), és sokuk a végzettségük alatt talál pályakezdőként munkát (26% - főleg a technikusok – szakmunkásként, 22% betanított vagy segédmunkásként) (Liskó 2004b).
2.6. Középfokú szakképzés után: hogyan tovább?
2.6.1. Munkába állás Az a korábbi állapot, amikor egy középfokú szakképzettségre jövőt lehetett alapozni, még ha erősen korlátok közé szorítva is, alapvetően megváltozott. Romlottak a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyei, különösen áll ez a szakmunkás végzettségű férfiakra: a nyolcvanas évek adataihoz képest a pályakezdők szignifikánsan nagyobb eséllyel kezdenek dolgozni szakképzettséget nem igénylő szolgáltatási munkakörökben (férfiak esetében 33, nőknél 54 százalékkal). A szakmunkás végzettségű pályakezdő férfiak esélye, hogy ténylegesen szakmunkásként tudnak elhelyezkedni, 32 százalékkal csökkent, míg 17 százalékkal valószínűbb, hogy segédmunkásként kénytelenek kilépni a munka világába (Róbert, 2004). Másképpen: a szakmunkások közel egyharmada (32%) kezd el dolgozni segéd- vagy betanított munkásként (Liskó, 2004b). Azaz a szakmunkás végzettségűek elhelyezkedési mutatói csak azért nem még látványosabban rosszabbak, mert tömegesen helyezkednek el szakképzettséget nem igénylő állásokban (nem mellesleg kiszorítva onnét a még alacsonyabb végzettségűeket (8 vagy kevesebb általános iskolai osztályt végzetteket). Azonban még ezzel együtt is nagyon magas a pályakezdő szakképzettek körében mért munkanélküliség aránya. Egy viszonylag friss, a szakmunkás fiatalok munkaerő-piaci helyzetét vizsgáló, közel 3000 fős mintán alapuló felmérés is 28,8%-ra teszi a vizsgálat időpontjában munkanélküli pályakezdők arányát. Az ebbe a csoportba tartozók közös jellemzője az alacsony iskolai tanulmányi átlag, és a minimális iskolázottsággal jellemezhető családi háttér (Makó, 2009).
19
2.6.2. Továbbtanulás Egy 2003-ban végzős középiskolások körében végzett reprezentatív kutatásból egyértelműen az derül ki, hogy a középfok többé nem tekinthető végállomásnak, és a munkába állás helyett a fiatalok egyre nagyobb arányban ambicionálják a továbbtanulást (Liskó, 2004a). Az iskola befejezése után a leggyengébbek akarnak csak elhelyezkedni. Egy másik, 2002 novemberében készült felmérésből az derül ki, hogy az elsőéves szakiskolások háromnegyede szeretne a későbbiekben érettségit szerezni, azaz nagy többségük tudatában van annak, hogy majdani szakiskolai végzettségük korrekcióra szorul (Mártonfi, 2004). Frissen végzett szakmunkások esetében már annyiban „realistábbak” a jövőre vonatkozó tervek, hogy ugyan még mindig több mint 60%-uk tervezi a továbbtanulást (a megkérdezettek körülbelül fele érettségit adó középiskolában és/vagy felsőoktatási intézményben), saját karrierjük szempontjából az érettségi/diploma megszerzését kevésbé tartják fontosnak, mint a szakmai továbbképzéséken való részvételt vagy idegen nyelvtudásuk fejlesztését (Makó, 2009). A továbbtanulást választó végzősök többségét munkaerő-piaci esélyeik javulása motiválja: például egy felmérés szerint a diákok 45-47 % tanul tovább a középiskola elvégzése után egy jövőbeni jobb munkahely, illetve a munkaerőpiacon hasznosítható ismeretek bővítése reményében, 27% pedig számszerűsíti céljait, és magasabb fizetést vár. Sokaknak a továbbtanulás afféle menedékként jelenik meg: 7% esetében egyértelműen a munkanélküliség alternatívája, 19% pedig szeretné elhalasztani a munkaerőpiacra való kilépés időpontját (Liskó, 2004a). Minden képzési formát figyelembe véve (felsőfok, középfok, nappali, esti, munka mellett, ill. munkanélküliként tanfolyami képzésen) a középfokon (ISCED 3) végzettek kevesebb, mint 20%-a döntött úgy, hogy a középfokú végzettség megszerzését követően nem folytatja tanulmányait (2003). A továbbtanulás iránya a tanulók társadalmi helyzete, származása mellett a befejezett középiskola típusával van összefüggésben. Szakközépiskolások az átlagnál nagyobb arányban iratkoznak be eredeti szakmájukat kiegészítő középfokú képzésre, míg a szakmunkástanulók az átlagnál nagyobb arányban tanulnak az eredeti (első) végzettségüktől eltérő, új szakmát. Vagyis (piacképtelen végzettség, rossz választás miatt) legnagyobb számban ők azok, akik azonnali újrakezdésre kényszerülnek; továbbá ők teszik ki a továbbtanulás valamennyi formájából kimaradó középiskolát végzettek döntő többségét (44%). (Liskó 2004a).
2.7. A középfokú következményei
szakképzést
érintő
változások
társadalmi
kontextusa
és
A középfokú oktatás, ezen belül a középfokú szakképzés, szerkezetének átalakulása súlyos társadalmi következményekkel jár együtt – a közoktatásban az elmúlt két évtized során tapasztalható polarizáció, az egyenlőtlenségek kiéleződése egyszerre tünete és következménye egy egyre inkább széthúzó társadalomnak, ugyanakkor aktívan hozzá is járul az egyenlőtlenségek újratermeléséhez.
20
A középfokú szakképzésben tanulók aránya általában véve nem változott, csak a szakképzés egyre nagyobb hányada az ISCED 3-asról magasabb szintre került. Ugyanakkor a középfokú szakképzés (fentebb már tárgyalt) átstrukturálódása erőteljesen szelektív. Szakközépiskolába a jobb képességű és jobb társadalmi státuszú fiatalok kerülnek; a szakiskola a leggyengébbek gyűjtőhelye marad. A szakmunkásképzők/szakiskolák a rendszerváltás előtt is jellemzően az alsóbb társadalmi rétegek iskolatípusát jelentették. Noha akkor is, mint most is az érettségit nem adó középfokú szakképzés behatárolta az itt végzettek jövőbeni lehetőségeit (hiszen az érettségi a felsőfokú tanulmányok előfeltétele), valamiféle kismértékű, szerény mobilitást azért lehetővé tett: szakképzetlen ipari és agrármunkások gyerekei számára társadalmi felemelkedést és kiszámítható életpályát jelentett a szakképzett ipari szakmunkássá válás (Liskó, 2008). Ez a minimális mobilitási nyereség mára elveszett. Egy, a középfokú iskolák végzőseinek családi hátterét feltérképező vizsgálat arra a nem meglepő eredményre jutott, hogy a jobb háttérrel rendelkező tanulók jobb iskolákba járnak, a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek gyerekei pedig a hierarchia alján található iskolatípusokat népesítik be.15 Hírértéke annak van, hogy a szakadék az elmúlt két évtized során tovább mélyült. A rendszerváltást követően a közoktatási reformok, illetve a rendelkezésre álló fejlesztési források elosztása a középrétegek iskolatípusainak (gimnázium, szakközépiskola) fejlesztésére irányult, kikerülve-elhanyagolva a mindig is az alsó társadalmi rétegekkel szinonim szakmunkásképzést. (Liskó, 2004b; Liskó, 2008). A korábban is hierarchikus, rigid, alacsony fokú társadalmi mobilitást lehetővé tévő iskolarendszer a rendszerváltás után tovább polarizálódott; az esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítésére való törekvés helyett ezzel éppen ellentétes folyamatok figyelhetők meg Mindezt történelmi perspektívába helyezve még lehangolóbb a kép: a rendszerváltás óta felerősödött társadalmi szelekció következtében a 1990-es évek végének Magyarországán a szülők (apák) és gyerekeik foglalkozása/iskolázottsága közti összefüggésekben az első világháború előtti, illetve a két világháború közti időszak zárt, hierarchikus társadalmának adatai-arányai köszönnek vissza, szinte kísérteties egyezéssel. 1997-ben az alacsony iskolázottságú szülők gyerekei éppen olyan elhanyagolható arányban (0,2-0,4%) kerültek be a középiskolai közoktatás csúcsát jelentő szerkezetváltó gimnáziumokba, mint amilyen eséllyel a huszadik század első felében – az 1910-es és 1930-as népszámlálási adatokból kikövetkeztethetően – a napszámosok és ipari munkások gyerekei eljuthattak a gimnáziumig (Andor, 2005). Az alacsony szintű esélyegyenlőséget jelzi, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon erős szülői-családi háttér és a tanulók teljesítménye közötti kapcsolat. A diplomás családból származó gyerekek teljesítménye az átlag felett van, az alacsony iskolázottságú szülők gyerekeinek lemaradása a diplomásokhoz képest nagyobb, mint máshol (Hermann, 2008).
15
A mai Magyarországon „azt mondhatjuk, hogy a diplomás szülők gyerekeinek jelenleg tízszer nagyobb az esélyük arra, hogy szerkezetváltó gimnáziumba kerüljenek, mint szakmunkásképzőbe, az alacsonyan iskolázott szülők gyerekei viszont nyolcszor nagyobb eséllyel kerülnek szakmunkásképzőbe, mint szerkezetváltó gimnáziumba”. (Liskó (2004b, 11-12)
21
2.8. A szakképzés hozama: elméletben megtérülhetne
A szakmunkásképzés lecsúszása, a szakiskolát végzettek munkaerő-piaci esélyeinek látványos romlása nem pusztán az érintettek baja. Könnyen belátható, hogy az egész társadalomra nézve súlyos következményekkel jár, ha a népesség mintegy 20 százaléka tartósan bereked a szegénység és az alacsony iskolázottság csapdájába, még akkor is, ha olyan kategóriákat mint méltányosság és szolidaritás egy pillanatra zárójelbe is teszünk – ahogy sajnálatos módon egyébként a magyar társadalom többé-kevésbé zárójelbe is tette –, és eltekintünk olyan nemmonetáris tényezőktől mint az egészségi állapot, bűnözés stb. Annak például, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban nagyon magas az inaktív lakosság aránya (ennek minden makrogazdasági, társadalmi, rövid- és hosszútávú következményeivel), részben az az oka, hogy (pl. az EU átlaghoz képest) túl nagy az alacsony iskolázottságú munkaerő aránya, és az ebbe a kategóriába tartozók rosszabbul is foglalkoztathatóak (Kertesi és Varga, 2005b). Pedig elméleti számítások rendelkezésre állnak, melyek alapján fehéren-feketén kimutatható, hogy a hátrányos helyzetű rétegek gyerekeinek iskoláztatására fordított összeg jó befektetés lehetne. Kertesi és Kézdi tanulmánya például egy teoretikus, a roma fiatalok érettségihez juttatását megcélzó intézkedés hosszú távú költségvetési hasznának kiszámításával demonstrálja, hogy miért érné meg mindenkinek (a társadalom egészének) a perifériára szorultak felzárkóztatására költeni. Ha csak azzal számolunk, hogy a kedvezőbb foglalkoztatási arányok eredményeképp többen fizetnének adót (elsősorban jövedelemadó, fogyasztási adó, társadalombiztosítási befizetések) és kevesebb állami juttatás (munkanélküli segély, rendszeres szociális segély, alacsonyabb börtönköltségek, stb.) kifizetésére lenne szükség, az így kiszámított nettó költségvetési nyereség meghaladja a szükséges beruházás összegét; az egy főre jutó nyereség még a legóvatosabb becslésekkel is 7-9 millió forint lehetne (Kertesi és Kézdi, 2006). .
3. Összegzés helyett Talán nem véletlen, hogy az elmúlt négy-öt évben a szakképzés hasznosulását vizsgáló kutatások egy feltűnően nagy hányada a nyers számokban – keresethozamokban és elhelyezkedési mutatókban – megfogható munkaerő-piaci megtérülésre koncentrálódott. Miközben az oktatás általában kedvezően befolyásolja az egyén általában vett lehetőségeit, egy specifikus képzési formába beszorult specifikus társadalmi réteg számára az oktatásnak nemhogy pozitív hozama nincsen, hanem – az alapképzésen túl nem jutó iskolázottsági szint nyilvánvalóan alulmúlhatatlan leszakadásától eltekintve – kifejezetten növeli a már meglévő hátrányokat. Nagy a baj, és ezt jelzik a kutatások is: „A szakmunkásképzés működési zavarai a teljes közoktatási rendszert minősítik, mert ma is az érettségit nem adó szakmunkásképző intézetek végzettjei és lemorzsolódottjai adják a közoktatás ’végső kibocsátásának’ jóval több,
22
mint egyharmadát, továbbra is ők alkotják a közoktatásból közvetlenül a munkaerőpiacra kerülő népesség legnagyobb csoportját.” (Kézdi et al., 2008, 88) A fejezet az iskolarendszerű szakképzés munkaerő-piaci megtérülésének vizsgálatára irányuló kutatás eredményeit tekintette át. A középfokú szakképzés válságos állapota csak részben felelős az összefoglaló felvállaltan egysíkú megközelítéséért. Ahogy már a bevezetésben is hangsúlyoztuk, ez az a terület, ahol az elmúlt évek kutatása koncentrálódott, azaz minőségileg és mennyiségileg egyaránt érdemi anyag áll rendelkezésre. Ebből természetesen egyenesen következik, hogy a jövőbeni kutatásokat ki lehetne – és ki is kellene – terjeszteni a szakképzés más formáira és illetőleg a hasznosulás más dimenzióira. Egyrészt mindenképpen hiánypótló lehetne a szakképzés munkaerő-piaci megtérülése vizsgálatának magas színvonalú, ám alapvetően közgazdasági szempontú tárgyalását más diszciplínák irányából is megközelíteni. A szakképzés szélesebb értelemben vett hasznosulásának szociológia vizsgálata feltétlenül árnyalni tudná a már felállított diagnózist. Másrészt az iskolarendszerű szakképzés mellett jócskán akadnak a szakképzésnek egyéb, és egyáltalán nem elhanyagolható formái, melyek a mostaninál lényegesen több kutatói figyelmet érdemelnének.
23
4. Bibliográfia
•
Andor, M. (2005): A középiskola-választás sikeressége. Iskolakultúra, Vol 15, No 8, pp. 18-28.
•
Benke, M. (2009): Gondolatok hazai szakképzési és felnőttképzési kutatások olvasása közben. Szakképzési Szemle, Vol. 25, No 2, pp. 189-215.
•
Cseres-Gergely, Zs.; Hámori, Sz. (2009): Az iskolázottság és a foglalkoztatás kapcsolata nemzetközi összehasonlításban (1999–2005). In Fazekas, K. (ed.): Oktatás és foglalkoztatás. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet (KTI Könyvek, No 12.), pp. 43-61. http://econ.core.hu/file/download/ktik/ktik12_07_nemzetkozi.pdf
•
Fazekas, M.; Makó Á. (2008): A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása. http://gvi.hu/data/research/szakiskola_2008_tanulmany_080926_2.pdf
•
Fazekas, M. (2009): A 2008-as RFKB döntések előkészítésének elemzése. Az RFKB döntések, tihanyi javaslatok és munkaerőpiaci előrejelzések összevetése. Budapest, MKIK GVI.
•
Galasi, P (2004a): Túlképzés, alulképzés és bérhozam a magyar munkaerőpiacon. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 72-79.
•
Galasi, P. (2004b): Túlképzés, alulképzés és bérhozam a magyar munkaerőpiacon 1994-2002. In: Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek, 2004, No 4. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézet; Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrások Tanszék.
•
Galasi, P. (2004c): Túlképzés, alulképzés és bérhozam. In: Közgazdasági Szemle, Vol. 51, No 5, pp. 480-497.
•
Galasi, P. (2005): Over-education, under-education and the wage premium on the labour market, 1994–2002. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Employment Foundation, pp. 59-64.
•
Girasek, E.; Sík, E. (2006): Munkaerőpiac és informális jövedelem: In:, Kolosi, T.; Tóth, I. Gy.; Vukovich, Gy. (szerk.): Társadalmi riport 2006. Budapest: TÁRKI, pp. 65–85.
•
Györgyi, Zoltán. (2009): Képzés és munkaerőpiac. (előkészületben)
•
Halász, G.; Lannert, J.(eds.) (2006): Jelentés a magyar közoktatásról 2006. Budapest: Országos Közoktatási Intézet.
24
•
Hermann, Z. (2004): Az oktatás munkaerőpiaci hozamának szerepe a középfokú továbbtanulási döntésekben. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 85-92.
•
Hermann Z. (2005): The impact of labour market returns on schooling decisions after the lower secondary school. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Employment Foundation, pp. 68-75.
•
Hermann, Z. (2008): Hogyan értelmezzük az iskolarendszer minőségi mutatóit nemzetközi összehasonlításban? In: Fazekas, K. (ed.): Közoktatás, iskolai tudás és munkapiaci siker. Budapest : MTA Közgazdaságtudományi Intézet, (KTI Könyvek, No 9.), pp. 43-71. http://econ.core.hu/file/download/ktik9/lepeskenyszer.pdf [13.10.2009].
•
Juhász, Á.; Juhász, J.; Borbély-Pecze, T.B. (2009): Munkaerőhiány és kínálati többlet azonos szakképesítéssel rendelkezők körében: a szakképzés lehetőségei” Kutatási zárótanulmány. http://www.pantarhei.org.hu
•
Kertesi, G.; Kézdi, G. (2006a): A hátrányos helyzetű és roma fiatalok eljuttatása az érettségihez. Egy különösen nagy hosszú távú költségvetési nyereséget biztosító befektetés. In: Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 2006, No 6. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék. http://www.econ.core.hu/doc/bwp/bwp/bwp0606.pdf
•
Kertesi, G.; Kézdi G. (2006b): Expected long-term budgetary benefits to Roma education in Hungary Budapest Working Papers On The Labour Market, 2006, No 5. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences; Department of Human Resources, Corvinus University of Budapest. http://www.econ.core.hu/doc/bwp/bwp/bwp0605.pdf
•
Kertesi, G.; Köllő, J. (2005): Felsőoktatási expanzió, diplomás munkanélküliség és a diplomák piaci értéke. Budapesti Munkagazdasági Füzetek, 2005, No 3, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék. (Valamint: Közgazdasági Szemle, vol 53. no 3, 2006. március, pp. 201–225. o.)
•
Kertesi, G.; Varga, J. (2004): Iskolázottság és foglalkoztatottság. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány,, pp. 49-55.
•
Kertesi, G.; Varga, J. (2005a): Employment and educational attainment in Hungary.
•
In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Employment Foundation, pp. 37-44.
25
•
Kertesi, G.; Varga, J. (2005b): Foglalkoztatás és iskolázottság Magyarországon. In: Közgazdasági Szemle, Vol. 52, No 7-8, pp. 633-662.
•
Kézdi, G. (2004): Iskolázottság és keresetek. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 43-49. http://econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf [13.10.2009].
•
Kézdi, G. (2005): Education and earnings. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Employment Foundation, pp. 31-37. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf
•
Kézdi, G. (2006): Not Only Transition. The Reasons for Declining Returns To Vocational Training. http://www.cerge-ei.cz/pdf/gdn/RRCV_15_paper_01.pdf
•
Kézdi, G. (2008): Nem csupán a rendszerváltás következménye: A szakiskolai képzés hanyatló hozadékai mögött álló okok Magyarországon. In: Fazekas K. (ed.) (2008): Közoktatás, iskolai tudás és munkapiaci siker. Budapest : MTA Közgazdaságtudományi Intézet, (KTI Könyvek; No 9.). pp. 73–94. http://econ.core.hu/file/download/ktik9/lepeskenyszer.pdf [13.10.2009].
•
Kézdi, G.; Köllő, J.; Varga, J. (2008): Az érettségit nem adó szakmunkásképzés válságtünetei (Crisis in the outcomes of vocational training). In: Fazekas, K; Köllő, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2008. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, Közgazdaságtudományi Intézet, pp. 87-136. http://econ.core.hu/kiadvany/mt.htm [13.10.2009].
•
Kézdi, G.; Köllő, J.; Varga, J. (2009): The failures of “uncertified ” vocational training. In: Fazekas, K.; Köllő, J.(eds.): The Hungarian Labour Market. Review and Analysis 2009. Budapest: Institute of Economics; National Employment Foundation, , pp. 95-147.
•
Koszó, Z.; Semjén, A.; Tóth, Á.; Tóth, I. J. (2007): Szakmastruktúraszakmatartalom-változások a gazdasági fejlődés tükrében.
•
http://gvi.hu/data/papers/KF_2007_2_szakmastruktura_071106.pdf [13.10.2009].
•
Köllő, J. (2006): Workplace literacy requirements and unskilled employment in EastCentral and Western Europe. Evidence from the international adult literacy survey (IALS). Budapest Working Papers on the Labour Market 2006, No 7. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences; Department of Human Resources, Corvinus University of Budapest. http://www.econ.core.hu/doc/bwp/bwp/bwp0607.pdf
•
Köllő, J. (2008): Munkahelyi olvasási követelmények és a képzetlen munkaerő foglalkoztatása Nyugat- és Közép-Kelet-Európában. In: Fazekas K. (ed.): Közoktatás, iskolai tudás és munkapiaci siker. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet. (KTI Könyvek, No 9.), pp. 11-41.
26
és
•
http://econ.core.hu/file/download/ktik9/lepeskenyszer.pdf [13.10.2009].
•
Lannert, J. (2004): Alapvető tények az oktatási expanzióról. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 64-69. http://econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf [13.10.2009].
•
Lannert, J. (2005): Facts on expansion of education. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences; Hungarian Employment Foundation, pp. 50-55. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf
•
Liskó, I. (2004a): A középfokú végzettségű fiatalok munkavállalása, továbbtanulása. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 105-110. http://econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf
•
Liskó, I. (2004b): Perspektívák a középiskola után. Budapest: Felsőoktatási Kutatóintézet, “Kutatás Közben” No. 259.
•
Liskó, I. (2005): Ambitions and chances of secondary school leavers. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences; Hungarian Employment Foundation, pp. 88-93. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf
•
Liskó, I. (2008): Szakképzés és lemorzsolódás. In: Fazekas, K.; Köllő, J.; Varga, J. (eds.): Zöld Könyv a magyar közoktatás megújításáért 2008. Budapest: Ecostat, pp. 95-119.
•
Liskó, I. (2009): Vocational training and early school leavers. In: Fazekas, K.; Köllő, J.; Varga, J. (eds.): Green book for the renewal of public education in Hungary. Budapest: Ecostat, pp. 105-129. http://www.econ.core.hu/kiadvany/egyebkiadvanyok.html
•
Makó, Á. (2009): A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci http://www.gvi.hu/index.php/hu/papers/show.html?id=41
•
Mártonfi, Gy. (2004): Szakiskolai képzés. Egy felmérés és tapasztalatai, Szakképzési Szemle, Vol. 20. No 4, pp. 288-317.
•
Mártonfi, Gy. (2006): Szakmák, foglalkozások és a gazdaság igényei a változó munkaerőpiacon. In: Educatio, 2006, No2, pp. 215-231.
•
Mártonfi, Gy. (2009): A középfokú szakképző intézményrendszer átalakulása a 2007. nyári törvénymódosítás után, Budapest: Tárki-Tudok. http://www.tarkitudok.hu/file/tanulmanyok/zarotanulmany_tiszkesedes.pdf
•
Nagy, Gy. (ed.) (2008): Jóléti ellátások, szakképzés és munkakínálat. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet.
27
két
helyzete.
tanulmányút
•
(„Szakképzés”fejezet témavezetője: Varga, Júlia. A háttértanulmányokat készítette: Kézdi, Gábor; Varga, Júlia.)
•
Róbert, P. (2004): A pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek és foglalkozási szerkezetének átalakulása. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds.): Munkaerőpiaci Tükör 2004. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont; Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 100-105. http://econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf [13.10.2009].
•
Róbert, P. (2005): Changes in the Chances of Labor Market Entry and in the Structure of Entry Occupations. In: Fazekas, K.; Varga, J. (eds): The Hungarian labour market. Review and analysis 2005. Budapest: Institute of Economics, Hungarian Academy of Sciences; Hungarian Employment Foundation, pp. 83-88. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf
•
T. Kiss, J.(2007): Az oktatás fiskális megtérülése és a megtérüléseket befolyásoló tényezők leíró áttekintése. Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Doktori Iskola: Versenyképesség, Globalizáció és Regionalitás c. doktori program: Kutatási fórum 2007. Június 28-30.
•
Vida, L. (2007): Kékített fekete. Illegális munkavállalás az EU-ban. HVG, 2007/44 (november 3.), 103-105.
•
Világgazdasági Kutatóintézet (2007). A sikeres EU-tagság integrációs (belső) tényezői. A magyar és az uniós munkaerőpiac összefüggései. Vitaanyag. Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. http://www.vki.hu/kulkapcs/munkaeropiac.pdf
28
5. Függelék 1. táblázat: A népesség iskolázottsága, 1930 és 2005 között Fő 1930 1960 1970 1980 1990 2001 2005 % 1930 1960 1970 1980 1990 2001 2005
8 évfolyamnál kevesebb 6 625 138 6 228 137 5 066 421 3 901 548 2 966 447 1 897 471 1 603 148 8 évfolyamnál kevesebb 89 71 54 41 31 20 17
8 évfolyam 551 315 1 893 360 2 662 192 2 821 456 3 046 077 2 911 369 2 620 111 8 évfolyam 7 22 29 30 32 30 28
Szakmai oklevél érettségi nélkül – – 446 463 922 004 1 233 732 1 581 315 1 726 036 Szakmai oklevél érettségi nélkül – – 5 10 13 17 18
Érettségi
Felsőfok
190 024 389 250 775 593 1 299 921 1 543 951 1 949 558 2 124 932 Érettségi
84 744 226 377 396 557 567 090 723 036 1 147 474 1 346 411 Felsőfok
3 4 8 13 16 21 23
1 3 4 6 8 12 14
Forrás: Jelentés a Magyar Közoktatásról 2006, 417.o. Függelék (Forrás: Népszámlálás 2001/6. Területi adatok 6.21.; Mikrocenzus 2005, 1. Területi és választókerületi adatok)
29
2. táblázat: Óvodás gyermekek, tanulók és hallgatók az összes képzési szinten – Nappali- és felnőttoktatásban, az összes tagozaton / Number of pupils/students – Students in full-time and part-time education together Tanév
Óvoda
Általános iskola
Szakiskola
Speciális szakiskola
Gimnázium
Szakközépiskola
Felsőoktatási intézmények
School year
Kindergartens
Primary (general) schools
Vocational schools
Special vocational schools
Secondary general schools
Secondary vocational schools
Tertiary education
1960/1961 1970/1971 1980/1981 1990/1991
184 032 227 633 478 692 391 950
1 495 203 1 165 345 1 213 404 1 177 612
136 453 236 060 166 740 222 204
737 426 1 119 3 152
139 616 168 208 124 618 142 247
101 420 178 957 208 952 217 787
44 585 80 536 101 166 108 376
1995/1996 1996/1997 1997/1998 1998/1999 1999/2000
400 527 395 518 384 669 376 135 366 871
992 766 980 522 976 566 976 342 972 901
172 599 158 407 143 911 128 203 117 038
5 367 5 363 5 260 4 420 4 642
186 671 189 963 194 841 201 802 208 570
261 838 272 207 279 801 289 259 296 753
195 586 215 115 254 693 279 397 305 702
2000/2001* 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009
353 100 342 285 331 707 327 508 325 999 326 605 327 644 323 958 325 677
960 790 947 037 933 171 912 959 890 551 861 858 831 262 811 405 790 722
121 400 126 367 126 768 126 673 126 908 126 211 124 466 129 066 128 848
5 200 6 631 7 200 8 147 8 369 8 797 9 563 9 773 9 809
215 500 223 474 232 399 239 086 238 850 243 878 246 267 243 152 242 777
294 000 292 646 287 074 292 305 290 139 287 290 288 156 281 898 271 351
327 289 349 301 381 560 409 075 421 520 424 161 416 348 397 704 381 033
Forrás: Oktatási Évkönyv 2008/2009, 16.o. *A 2000/2001. tanévre vonatkozó közoktatási adatok a 98%-os felmérés és a trend alapján becsültek. – In 2000/2001 school year the data of public education are calculated from the 98% of state of data collection and according to the trend.
30
3. táblázat: Intézmények száma – Number of educational institution Tanév
Óvoda
Általános iskola
Szakiskola
Speciális szakiskola
Gimnázium
Szakközép- Felsőoktatási iskola intézmények
School year
Kindergartens
Primary (general) schools
Vocational schools
Special vocational schools
Secondary general schools
Secondary vocational schools
253 279 351 417 642 605 548 509 467
.. .. .. 48 70 64 67 75 81
250 332 260 321 475 497 511 533 533
169 351 364 513 643 687 696 736 762
43 74 57 77 90 89 90 89 89
468 469 478 466 475 496 507 489 451
95 116 119 127 126 131 137 137 140
555 577 602 604 614 620 627 618 621
785 798 798 795 794 797 807 765 704
62 65 66 68 69 71 71 71 70
1960/1961 1970/1971 1980/1981 1990/1991 1995/1996 1996/1997 1997/1998 1998/1999 1999/2000 2000/2001* 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009
3 522 3 540 3 507 3 405 3 294 3 223 2 750 2 562
3 423 3 421 3 375 3 293 3 141 3 064 2 520 2 375
Tertiary education
Forrás: Oktatási Évkönyv 2008/2009, 15.o. *A 2000/2001. tanévre vonatkozó közoktatási adatok a 98%-os felmérés és a trend alapján becsültek. – In 2000/2001 school year the data of public education are calculated from the 98% of state of data collection and according to the trend.
31
4. táblázat: A felsőfokú képzésben résztvevők száma 1990–2009 Tanév
1990/1991 1991/1992 1992/1993 1993/1994 1994/1995 1995/1996 1996/1997 1997/1998 1998/1999 1999/2000 2000/2001 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009
Nappali tagozatos Hallgatók száma összesen tanu-lók 102 387 107 079 117 460 133 956 154 660 179 565 199 032 233 657 258 315 278 997 295 040 313 238 341 187 366 947 378 466 380 632 375 819 359 391 340 851
76 601 83 191 92 382 103 713 116 370 129 541 142 113 152 889 163 100 171 612 176 046 184 071 193 155 204 910 212 292 217 245 224 616 227 118 224 894
Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, stADAT-táblák: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl2_06_10i.html
32
Nappali tagozaton tanulókból első évfolyamos 22 662 22 662 25 385 30 192 35 005 42 433 44 698 45 669 48 886 51 586 52 578 56 709 57 763 59 699 59 783 61 898 61 231 55 789 52 755
5. A szakképzettséget szerzett fiatalok száma a különböző programok szerint nappali tagozaton, 1960/61, 1970/71, 1980/81, valamint 1990/91 és 2005/06 között Tanév
1960/61 1970/71 1980/81 1990/91 1991/92 1992/93 1993/94 1994/95 1995/96 1996/97 1997/98 1998/99 1999/00 2000/01* 2001/02 2002/03 2003/04 2004/05 2005/06
Szakközépiskolai és technikumi képzésben
8 504 19 747 23 215 28 903 29 649 32 961 37 556 37 575 39 063 41 280 42 913 43 930 41 936 40 000 37 945 36 062 36 946 39 617 38 856
Érettségihez nem kötött szakképzettséget szerzett*
Érettségihez kötött szakképzettséget szerzett**
34 890 70 667 49 232 56 431 60 501 68 348 66 063 62 902 57 057 54 209 46 868 42 866 38 992 n. a. 14 070 25 303 24 952 25 260 24 488
– – – 4 668 6 292 6 251 7 248 9 079 10 177 10 813 10 126 11 249 11 255 n. a. 34 326 30 047 26 366 27 132 26 560
Akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzettséget szerzett – – – – – – – – – – – – – 554 1 081 1 776 2 881 4 008 4 123
Forrás: Jelentés a magyar közoktatásról, 462.o. 4.12. táblázat Forrás: OM Statisztikai tájékoztató, Oktatási évkönyv 2005/2006 * 1999/2000-ig szakmunkásvizsgát tett tanulók (a szakmunkásvizsgát tett felnőtt dolgozók számát nem tartalmazza) és szakiskolát eredményesen végzettek, 2001-től középiskolai végzettséghez nem kötött OKJszakmákban és a szakiskolában hagyományos szakmákban végzettek. ** 1999/2000-ig technikus képesítő vizsgát tettek, 2001-től középiskolai végzettséghez kötött OKJ-szakmákban szakmai vizsgát tettek és szakközépiskolában hagyományos szakmákban végzettek. Megjegyzés: A 2000. tanévre vonatkozó adatok a 98%-os felmérés és a trend alapján becsültek az OM által.
33
6. táblázat: Relative earnings from employment (2006) By level of educational attainment and gender for 25-to-64-year-olds (upper secondary and post-secondary non-tertiary education = 100) latest available year Below upper secondary Post-secondary non-tertiary All tertiary education education education 25-64 25-34 55-64 25-64 25-34 55-64 25-64 25-34 55-64 Australia 2005 81 88 74 96 98 94 131 126 124 Austria 2006 66 68 55 124 113 148 157 137 162 Belgium 2005 89 95 78 100 98 102 133 123 138 Canada 2005 77 88 68 106 111 98 138 137 137 Czech Republic 2006 74 80 72 m m m 183 152 192 Denmark 2005 82 81 81 97 45 104 125 112 136 Finland 2004 94 94 94 m m m 149 130 173 France 2006 85 93 76 87 97 78 149 133 178 Germany 2006 90 86 93 112 112 127 164 139 185 Hungary 2006 73 76 67 120 114 124 219 196 235 Ireland 2004 85 78 83 102 113 97 169 150 184 Italy 2004 79 81 74 m m m 165 157 194 Korea 2003 67 100 58 m m m 141 125 181 Luxembourg 2002 78 80 76 117 118 127 145 138 192 Netherlands 2002 84 93 68 m m m 148 140 141 New Zealand 2006 78 83 79 110 120 106 115 113 126 Norway 2005 78 76 76 120 115 127 129 110 154 Poland 2006 84 86 73 109 106 114 173 155 197 Portugal 2005 67 74 48 m m m 177 166 188 Spain 2004 85 94 74 89 104 133 132 126 155 Sweden 2005 86 81 86 121 87 131 126 108 141 Switzerland 2006 74 80 65 110 98 112 156 138 160 Turkey 2005 69 70 59 m m m 149 156 135 United Kingdom 2006 70 74 69 m m m 159 151 157 United States 2006 66 72 65 109 105 110 176 160 180 Israel 2006 78 79 74 102 94 87 151 137 165 Slovenia 2004 73 77 63 m m m 198 168 219 Source: OECD. See Annex 3 for notes (www.oecd.org/edu/eag2008). Please refer to the Reader’s Guide for information concerning the symbols replacing missing data. http://dx.doi.org/10.1787/401781614508
34
1.
Year of reference 2002. . Year of reference 2003. 3 . Year of reference 2004. 4. Year of reference 2005. Countries are ranked in descending order of the relative earnings of the population with a tertiary-type A (including advanced research programmes) level of educational attainment. http://dx.doi.org/10.1787/401781614508 Source: OECD. Table A9.1a. Relative earnings of the population with income from employment (2006 or latest available year). By level of educational attainment and gender for 25-to-64-year-olds, 25-to-34-year-olds and 55-to-64-year-olds (upper secondary and post-secondary non-tertiary education = 100) 2
Forrás: OECD. Education at a glance 2008, 165. és 173.
35
7. táblázat: OKM évkönyv 19.o. 6.2 Végzettek száma: Nappali oktatásban, a nappali tagozaton – Graduates: Students in full-time education év
year
A 8. évfolyamot eredményesen befejezte 4) 5)
Pupils completed 8th grade 4) 5)
Érettségi/képesítő vizsgát tett gimnáziumban
Érettségihez
Szakközép- összesen iskolában és technikumban
Students passed final examination at secondary level in general schools
in vocational schools
total
Nem kötött 1)
Kötött 2)
Felsőfokú szakképzettséget szerzett felsőfokú szakképzettséget szerzett
szakképzettséget szerzett Vocational graduates Without 1)
With 2)
egyetemi vagy főiskolai szinten 6)
szakirányú továbbképzésben 3)
PhD, DLA
oklevelet szerzett Tertiary level graduates at accredited postsec. vocational
colleges, university 6)
Certificate of Maturity examination
PhD, DLA
postgrad. specialis. 3)
programmes
1960 1970 1980 1990
107 941 165 611 119 809 169 059
17 467 24 841 19 952 24 136
8 504 19 747 23 215 28 903
25 971 44 588 43 167 53 039
34 890 70 667 49 232 56 431
.. .. .. 4 668
-
4 268 11 888 14 859 15 963
-
-
1995
126 066
31 202
39 063
70 265
57 057
-
20024
-
-
1996
124 115
32 133
41 280
73 413
54 209
-
22147
-
-
1997
120 378
32 651
42 913
75 564
46 868
-
24 411
-
-
1998
117 190
33 730
43 930
77 660
42 866
10 177 10 813 10 126 11 249
-
25 338
-
-
36
1999
117 334
32 029
41 936
73 965
38 992
11 255
-
27 049
-
-
2000[c] 2001
121 100 118 200
32 200 32 496
40 000 37 945
72 200 70 441
.. 14 070
554 1 081
29 843 29 746
472 241
470 589
2002
118 038
33 550
36 062
69 612
25 303
1 776
30 785
135
595
2003
115 863
34 998
36 946
71 944
24 952
2 881
31 911
221
772
2004
117 093
37 052
39 617
76 669
25 260
4 008
31 633
135
652
2005
119 561
38 169
38 856
77 025
24 488
4 123
32 732
243
670
2006
118 223
38 219
38 676
76 895
23 681
4 675
29 871
112
623
2007
112 351
38 900
38 627
77 527
17 812
4 434
29 059
200
698
2008
109 680
33 851
34 602
68 453
19 435
.. 34 326 30 047 26 366 27 132 26 560 24 516 24 291 22 847
4 450
28 957
186
686
1)
1999-ig szakmunkásvizsgát tett tanulók (felnőtt vizsgázók nélkül) és szakiskolát eredményesen végzettek, 2001-től érettségihez nem kötött OKJ szakmákban és a szakiskolában hagyományos szakmákban végzettek. – Till 1999 the students graduated at programmes for skilled workers and students completed programmes at vocational schools; from 2001 NVQL and non-NVQL vocational graduates without certificate of maturity examination. 2) 1999-ig technikus képesítő vizsgát tettek, 2001-től középiskolai végzettséghez kötött OKJ szakmákban – a felsőfokú OKJ szakmákban végzettek kivételével – szakmai vizsgát tettek és szakközépiskolában hagyományos szakmákban végzettek. – Till 1999 technical (vocational) qualification; from 2001 graduates in NVQL qualifications with certificate of maturity examination (except graduates in accredited postsecondary vocational programmes) and in non- NVQL qualifications at secondary vocational schools. 3) A 2000. év előtti években szakosító továbbképzésben oklevelet szerzettek száma. – Till 2000 the number of graduates at tertiary extension courses. 4) 1960-1980-ig a gyógypedagógiai intézmények adatai nélkül. 1990-2000-ig a gyógypedagógiai oktatás esetén a megfelelő tanév végi létszámot tartalmazza. – 1960–1980 without the data of special-education. From 1990-2000 the data contain the number of students at the end of school year. 5) A felnőttoktatásban a korábban közölt adatokat kiegészítettük a magánvizsgát tettek számával. – The earlier published data of part-time education are completed with the number of privateexaminations. 6) Alapfokozatot szerzettek számával együtt. –The number of Bachelers is included in the data.
37
8. táblázat: Keresetek. A bruttó átlagkereset alakulása iskolai végzettség és gazdálkodási forma szerint, 2007, ezer forint Versenyszféra Iskolai végzettség Összesen Ebből Általános iskola 8 osztály Szakiskola Szakmunkásképző Szakközépiskola Gimnázium Technikum Főiskola Egyetem
Költségvetés
Non profit szféra
Nemzetgazdaság összesen
183
201
162
188
110
117
91
112
118 131 171 179 214 349 502
134 129 172 168 178 236 332
116 114 138 135 162 194 264
120 130 170 174 210 277 409
Forrás: A keresetek alakulása Magyarországon és az unióban, 2007. Statisztikai tükör. 2008/84. KSH * A bruttó átlagkeresetek iskolai végzettség és gazdálkodási forma, valamint foglalkozásonkénti kereseti adatainak forrása a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatbázisa. a) A nemzetgazdaságban alkalmazásban állók 70%-a a versenyszférában, 27,1%-a a költségvetési intézményekben, 7,8%-a pedig a nonprofit szférában dolgozott. Forrás: Györgyi 2009, 43.
38
2. A szakképzés és a munkavállaláshoz kapcsolódó mobilitás és migráció Polyacskó Orsolya Számos kutatás a mobilitás tényleges volumenéről és motívumairól nyújt megbízható információt, amely alátámasztja, vagy éppen cáfolja a személyes benyomásokon alapuló, sajtóban megjelenő híreket. A magyar munkaerő más országokba való, munkavállalási célú áttelepülése viszonylag alacsony arányú, de növekvőben van. Különösen magas azokban az ágazatokban, mint pl. az egészségügyben, amelyekben kiemelkedően magasabb az elérhető jövedelem. A férfiak, a fiatalabbak és az iskolázottabbak mobilitási hajlandósága átlag fölötti. Az országon belüli mobilitás, a foglalkozás miatti lakhelyváltozás is csekély arányú, annak egyszeri költségeit kevesen vállalják. A napi ingázás ugyanakkor tömeges, az alacsonyabb végzettségűek között átlag fölötti mértékű. A falvakban lakó képzetlenek ingázását ugyanakkor hátráltatja a tömegközlekedés fejletlensége, lassúsága, és a minimálbérhez viszonyított magas költségei. A külföldről Magyarországra érkező munkaerő döntő többsége a szomszédos országok magyar anyanyelvű állampolgára. Képzettségük átlag fölötti, munkaerő-piaci beilleszkedésük súlyos konfliktusok nélkül zajlik le, bár sokszor alacsonyabb pozíciót foglalnak el, mint hazájukban. A diákmobilitás kereteit főleg az uniós pályázati források kínálják, ezek pozitív hatásait a résztvevőkre részletesen ismerteti egy kutatás. A pozitív hatások korlátját elsősorban a nyelvtudás alacsony szintje jelenti.
1. Bevezetés A tanulmány a földrajzi mobilitással foglalkozik, a foglalkozási mobilitás (változás egy személy foglalkozásában saját életútja során, vagy szüleik foglalkozásához képest) vagy társadalmi mobilitás (a társadalmi szerkezetben elfoglalt pozíció változása saját életúton belül vagy a szülők társadalmi státuszához képest) nem képezi részét jelen tanulmánynak. Migráció alatt személyes vagy személyek egy csoportjának mozgását értjük két földrajzi pont között, akár átmeneti tartózkodás, akár végleges letelepedés céljából. Ezen belül megkülönböztethető a nemzetközi vándorlás, ami értelemszerűen országok között zajlik, valamint az országon belüli/belföldi migráció. A migráció egy sajátos alesete az ingázás, ami a lakóhely adminisztratív határának rendszeres átlépésével jár. A migráció tanulmányozása számos kihívás elé állítja a kutatót. Hárs (Hárs, 2008) kiemeli a definíciós problémákat a külföldi állampolgárok magyarországi letelepedése és munkavállalása kapcsán: a “migráns” meghatározása nagyban befolyásolhatja a kutatási eredményeket, hiszen a különféle definíciók különféle adatok összegyűjtését teszik szükségessé. Ezenkívül ahhoz, hogy reális képet kapjunk a Magyarországon élő külföldi állampolgárokról, a migráció trendjéről és a migránsok munkaerő-piaci részvételéről többféle
39
adatbázis (Bevándorlási Hivatal adatai, munkaügyi statisztikák, stb.) vizsgálata szükséges. Azonbab még így sem kaphatunk tökéletesen megbízható képet az országban tartózkodó és munkát vállaló külföldiekről, hiszen gyakran előfordul, hogy a munkaadók nem tesznek eleget azon kötelezettségüknek, hogy a Munkaügyi Hivatalnál bejelentsék a külföldi munkaerőt, illetve a fekete/illegális munkavállalásról természetesen csak közelítő becslések állnak rendelkezésre. További problémát jelent egyes kutatók szerint, hogy a statisztikai adatok a migránsoknak csupán néhány jellenzőjét tükrözik. Szisztematikus, koherens és longitudinális kutatások hiányában csak feltételezésekekel élhetünk a bevándorlók összetételével, a vándorlás motivációival kapcsolatban, vagy arról, hogy hosszabb távon mi történik a migránsokkal egy adott országon belül. (Gödri, 2005) A migráció folyamatának job megértése érdkében Pulay (Pulay, 2008) több helyszínen végzett kutatást (multi-sited research) javasol: a migrációs folyamatokat nemcsak a küldő és a fogadó országban kell tanulmányozni, hanem “azok között” is, tehát a köztes folyamatok és szereplők tanulmányozását is szorgalmazza, mint például azon irodák és utazásszervező cégeket, amelyek kifejezetten azzal a célal jöttek létre, hogy a Magyarországon munkát vállalni szándékozó roman állmapolgárok utazását biztosítsa. A szamunkásképzésben résztvevő diákok és a külföldön szakmai gyakorlatot vállaló fiatal szakmunkások számáról sokkal pontosabb információk állnak rendelkezésre, mivel az ő mobilitásuk elsősorban az LLP Leonardo Porgramjának mobilitási részében kapnak lehetőséget külföldi tapasztalatszerzésre. Azonban ezen a téren is előfordulhat a saját szervezésű kiutazás, elsősorban a felsőoktatásban tanuló hallgaók esetében, így itt is lehetnek bizonytalanságok.
2. A külföldre és Magyarországra irányuló migráció A magyarországi gazdasági és politikai szerkezetváltás óta mind az országba irányuló, mind pedig a kifelé irányuló migráció mértéke megnőtt. 1990-ben közel 40 ezer bevándoltó érkezett Magyarországra; számuk 1992-re kevesebb, mint felére csökkent. A ’90-es évek közepére a Magyarországra irányuló bevándorlás mértéke mintegy 13-14 ezer volt. Az alábbi táblázat a be- és kivándorlók számának alakulását szemlélteti 1995 óta.
40
1. táblázat: A migráció mértéke 1995-2007 (1000 fő) Befelé irányuló migráció (1000 Kifelé irányuló migráció (1000 fő) fő) Migránsok száma
Éves átlag
Migránsok száma Éves átlag
1995-1999
77
15
12
2
2000-2004
100
20
13
3
2005-2007
72
24
11
4
1995-2007
249
19
36
3
Forrás: KSH 2008
2.1. Kifelé irányuló migráció
Az Európai Unió 2004-es bővítése és tíz ország csatlakozása nem kevés aggodalmat keltett a régebbi EU tagállamok körében. A kelet-európai munkavállalók tömeges beáramlásától tartottak és a helyi munkaerő-piacok ebből adódó zavaraitól, ami arra késztette az EU-15 országainak nagy részét, hogy korlátozásokat alkalmazzanak a külföldiek munkavállalása terén. A félelmek azonban alapvetően megalapozatlannak bizonyultak: a kelet-európai bevándorlók munkavállalása nem idézett elő zavarokat azon régi tagállamok gazdaságában, még ha egyes országokból (lásd Lengyelország, Románia, Bulgária) valóban nagyszámú munkavállaló érkezett azokba az államokba (pl. Nagy Britannia), amelyekben engedélyezték a külföldiek munkavállalását. Ami a magyarokat illeti, az EU csatlakozás nem hozott ugrásszerű változást a kölföldön munkát vállalók számában, noha tapasztalható volt növekedés. A migráció iránya tekintve azonban történt változás. Azzal, hogy Ausztria és Németország – a magyarok által hagyományosan preferált két célpont munkavállalás szempontjából – moratóriumot vezetett be, a külföldön munkavállal Anglia és Írország egyre több kelet-európai, így magyar migráns munkavállalót kezdett vonzani. A magyar munkavállalók kezdetben csak kis lelkesedést mutattak a külföldi munkavállalás iránt, később azonban nagyobb számban utaztak külföldre, így 2007-re az Angliában munkát vállaló külföldi dolgozók mintegy 4,2%-a Magyar állampolgár volt (Hárs, 2008). Richter (Richter, 2009) az Ausztriában és Németországban munkát vállaló külföldi munkaerőt tanulmányozta az EU bővítés előtt és után. Az említett két ország fenntartotta a korlátozást a munkaerő szabad áramlásával szemben, Németország például kvótákat szabott meg a küldő ország mérete alapján, Ausztria pedig foglalkozásonként határozta meg a a legálisan alkalmazható külföldi állampogárok számát. Ausztriában 2000-2005-ben 9% és 16% között mozgott a migráns munkavállalók aránya, melyből 3,6% tettek ki a magyar munkavállalók,
41
ami alacsonyabb a 2000. vagy 2001. évi arányoknál. Németország esetében a bevándorlás mértéke az új tagállamokból jelentősen emelkedett a 2004-es EU bővítés következtében, amely nyomán megkétszereződött (30%-ra emelkedett) a bevándorlók aránya a teljes népességen belül, ami a lengyel munkavállalók nagyobb jelelétével magyarázható. A magyar vendégmunkások aránya megmaradt a csatlakozást megelőző 3%-os szinten. A csatlakozással és annak munkaerő-piaci következményeivel kapcsolatban a küldő országokban is voltak félelmek, így Kelet-Európában az agyelszívás (brain drain) veszélyével sokat foglalkozott a sajtó és a szakma. Magyarországon is több tanulmány is foglalkozott ezzel (lásd például Viszt, 2005), csakúgy, mint a szakképzett munkaerő elvádorlásával egyes ágazatokban és az ennek nyomán keletkező munkaerő-hiánnyal. Viszt két szektort említ, amelyben a brain drain potenciálisan veszélyt jelenthet, melyek közül az egészségügy az egyik. Az ágazat nehézségei arra késztetik az orvosokat és az egészségügyi szakembereket, hogy más országokban keressenek jobban fizetett állást. Ennek nyomán azonban munkaerőhiány lép fel Magyarországon annak ellenére, hogy létezik ebbe a szektorba irányuló bevándorlás. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja a magyar orvosok elvádnorlását vizsgálta 2004. május 1., Magyarország EU csatlakozása óta. Kvantitatív és kvalitatív kutatási technikákra támaszkodva a rezidens orvosok migrációs potenciálját igyekeztek feltérképezni (Eke-Girasek-Szócska, 2008). A kutatók megállapították, hogy a fiatal orvosokban olyan negatív kép él a magyar egészségügyről és a szektor nyújtotta munakörülményekről, hogy komolyan fontolóra veszik a külföldi munkavállalást: a megkérdezettek mintegy 64,5%-a mondta, hogy az elkövetkező 2-3 évben külföldön tervez munkvállalást és jelentős hányaduk számolt be olyan szándékról, hogy hosszabb időre, vagy akár végleg külföldre költözne. A tervek hátterében a munkatapasztalat szerzést, a magasabb fizetést és a jobb munkakörülményeket (mind ami az infrastrukturális feltételeket illeti, mind pedig ami a munkaszervezést illetően) nevezték meg. Noha az ijesztő adatok csupán a szándékra utalnak, és nem azoknak az arányát jelölik, akik már konkrét lépéseket tettek az elutazás érdekében, azonban minden korcsoportban növekszik azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz szükséges igazoló dokumentumot igényeltek. Különösen aggasztó ez a 30-39 éves korosztály esetében, mivel ők azok, akik a szakvizsga letétele után már pár eves munkatapasztalattal rendelkeznek és a következő orvosgenerációk képzésében is részt vállalnak. A kutatók ezért arra figyelmeztetnek, hogy haladéktalan intézkedésekre van szükség a fiatal orvosok országban tartása érdekében.
2.2. A mobilitási hajlandóságot befolyásoló tényezők
A 2005-2015-ös időszakra Adler és munkatársai (Adler-Kis-Lőrincz-Munkácsy-Timár, 2006) - ökonometriai modellek alapján vizsgálva az egyének migrációs döntéseit és terveit - a nemzetközi vándorlás alacsony szintjét prognosztizálják. Ez alapján várható, hogy évente minimum 70,000, maximum 260,000 ember költözik az EU-10 tagállamaiból a 15 régi EU
42
tagállamba. Ugyanebben az időszakban mintegy 4%-ra becsülik azok arányát a Visegrádi országokban, akik egy másik európai országba költöznek. Magyarország esetében a lakosság várhatóan 2.2%-a távozik majd külföldre az említett tízéves priódusban. Az 1. táblázat alacsony szintű kifelé irányuló migrációt jelez a magyarok között. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy a legtöbb EU tagállam korlátozásokat alkalmaz a külföldi munkavállalókkal szemben, hanem a magyarok alacsony migrációs hajlandóságának is (Adler-Kis-Lőrincz-Munkácsy-Timár, 2006; Eurofound, 2007). A 2. táblázat a magyar népesség migrációs potenciáljának alakulását szemléleteti.
2. táblázat: A magyar munkerő migrációs potenciáljának alakulása, 1996-2006 (%) Év
Külföldi munkavállalás rövidtávon
Külföldi munkavállalás hosszútávon
Kivándorlás
1993 1994 1997 2001 2002 2003 2004 2005
4.3 3.8 3.7 8.8 7.6 9.4 13.0 6.2
2.7 2.7 2.8 6.8 5.6 6.1 6.0 6.1
1.4 1.3 1.5 3.4 3.4 3.0 3.2 4.1
Forrás: Hárs, 2008
A táblázat adatai által jelzett migrációs potenciál más közép-kelet európai országok hasonló adataival összehasonlítva is alacsonynak mondható, attól függetlenül, hogy milyen hosszúságú külföldi tartózkodásról van szó. Hárs-Simonovits-Sík (2005) szerint KeletEurópában a magyar népesség migrációs potenciálja a legalacsonyabb. Az ECOSTAT (2009) közelmúltban 8000-res reprezentatív mintán lebonyolított felmérése arra kereste a választ, hogy milyen a lakosságban milyen kép él a az Európai Unióról, valamint hogy milyenek a magyar lakosság migrációs tervei. Miközben a megkérdezettek nagy része az EU csatlakozás egyik legnagyobb előnyének azt tekinti, hogy jóval több lehetőség nyílik külföldi munkavállalásra, és míg a legtöbben kedvező lehetőségnek tekintik a más EU tagállamban történő munkavállalást, a megkérdezetteknek csupán mintegy 12%-a költözne hosszabb vagy rövidebb időre egy másik uniós országba. A szociális és demográfiai tényezők nagy szerepet játszanak ezen megfontolásokban:
Gender: a férfiak jellemzően mobilabbak; azon férfiak aránya, akik tervezik, hogy egy másik országba költöznek 16%, szemben a nők 9%-ával.
Életkor: a 30 év alattiak körében a legmagasabb azok aránya (32%), akik azt tervezik, hogy külföldre költöznek. A migrációs hajlandóság az életkor emelkedésével csökken.
Iskolai végzettség: legnagyobb arányban a szakképzettséggel rendelkező, valamint a gimnáziumot végzett munkavállalók tervezik a külföldi munkavállalást (15%). Ehhez
43
képest valamivel alacsonyabb azon diplomások aránya (11%), akik külföldre mennének egy bizonyos időre. A korábbi adatokhoz képest nem történt jelentős változás ebben a vonatkozásban, ami annak is köszönhető, hogy nemzetközi összehasonlításban a felsőoktatás megtérülése Magyarországon az egyik legmagasabb.
Foglalkozás: a tanulók a társadalom legmozgékonyabb rétege, legalábbis a szándékok szintjén: mintegy 42%-uk tervezi, hogy szerencsét próbál külföldön. Őket a munkanélküliek követik: mintegy 24% jelezte, hogy külföldre költöznének. Megjegyzendő, hogy itt ismét szándékokról van szó, nem pedig konkrét tervekről.
A foglalkozás típusát, szektorát tekintve Hárs (Hárs, 2005) megállapította, hogy a termelő- és az építőiparban foglalkoztatott fizikai dolgozói, továbbá a gépkezelők, gépkocsivezetők és az összeszerelő üzemekben dolgozók jelezték a legmagasabb elvándorlási hajlandóságot. A mezőgazdasági munkát végzők körében a legalacsonyabb a vándorlási hajlandóság. A magyar lakosság idegen nyelv tudása, illetve annak hiánya komoly akadályt jelent a külföldi munkavállalás előtt. A korábban idézett kutatás a magyar munkavállalók mobilitásáról (Adler-Kis-Lőrincz-Munkácsy-Timár, 2006) az idegennyelv tudás kimondottan alacsony szintjét regisztrálta: az adatok szerint a válaszadók 74%-a kizárólag magyarul beszél, mintegy 20%-uk egy idegen nyelven tud kommunikálni, 5% beszél 2 idegen nyelvet és csupán 1% beszél 3 vagy annál is több idegen nyelvet. Az idegen nyelvi kompetenciák hiánya a szakmunkás tanulók és végzett szakmunkások esetében is problémát jelent, annak ellenére, hogy számos kezdeményezést indítottak a helyzet javítása érdekében. A Szakiskolai Fejlesztési Program keretén belül végrehajtott kutatás az alábbi, a szakiskolai nyelvtanulást akadályozó problémákra világított rá: a tanulók alacsony motiváltsága, az előzetesn az általános iskolában megszerzett nyelvtudás alacsony szintje, az egyes nyelvtanárok által használt tanítási technikák elavultsága, irreálisan magas elvárások a nyelvvizsgán, a nyelvórák kis száma, ezzel szemben pedig a tanulók nagy száma (Salakta, 2006). Egy 2007-2008-as kutatás (Nikolov 2008) ugyan más módon közelítette meg az idegennyelv oktatás helyzetét a szakmunkásképzésben, ugyanakkor hasonló megállapításokra jutott. A vizsgált iskolákban a diákok csupán egy idegen nyelvet tanulnak és a szakiskolákban csak minden tizedikről mondható el, hogy kettőt. Az iskoláknak csupán egyötöde tervez vagy vesz részt diákcsere programokban, a nemzetközi projektekben való részvétel jellemzően alacsony, ráadásul a válaszadók arról számoltak be, hogy csak kevés ilyen lehetőségük (például szakmai gyakorlat végzése külföldön, tanulmányutakon való részvétel, külföldi nyári táborokon való részvétel, stb.). A hagyományok, a társadalmi és gazdasági helyzet, továbbá a családtól való távolság szintén befolyásolják az egyének migrációs szándékát. Egyes szakértők szerint a mobilitási hajlandóság alacsony szintje annak köszönhető, hogy a rendszerváltozás előtt a lakosság nagy része tudott a lakóhelyéhez közel munkát vállalni, a külföldi munkavállalásra csak korlátozott mértékben volt lehetőség, így a mobilitás, különösen pedig a diákmobilitás viszonlyag új lehetőség Magyarországon, amihez a lakosság csak lassan alklamazkodik (Cseresnyés, 2005).
44
2.3. Magyarországra irányuló migráció Az 1. táblázat bemutatta az 1995 óta Magyarországra érkező külföldiek számának alakulását. Az adatok a legálisan Magyarországon tartózkodó külföldiek számának emelkedéséről tanúskodnak, noha a migránsok aránya a népességen belül európai összehasonlításban alacsony (Németország: 9%, Svédország és Hollandia: 5%). A Központi Statisztikai Hivatal adatai (KSH 2008) szerint a Magyarországra érkező migránsok elsősorban Európából, azon belül is a környező országokból származnak. Az európai migránsok aránya az összes bevándorló között az EU csatlakozás idején volt a legmagasabb (85%). Közöttük is a román állampolgárok voltak a legnagyobb számban, őket követték a szlovák, ukrán, szerb és montenegrói, valamint kisebb számban a német állampolgárok. Európán kívül Ázsiából, főként Kínából érkeztek még bevándorlók nagyobb számban. A munkavállalási célú migráció tekintetében az alábbi mintázatokat és migráns csoportokat azonosították (Futó, 2008):
Kínai és ázsiai bevándorlók: őket általábanközvetítő kisebbségként tartják számon, mivel a gazdaságban betöltött szerepük, hogy származási országaikból exportált, olcsó termékeket biztosítsanak a magyar piacon. A közvetítő szerep bizonyos fokig saját kultúrájuk közvetítésére is vonatkozik.
A román állampolgárságú bevándorlók jellemzően erdélyi magyarok, szakképzett munkaerő, de szakképzettséget nem igénylő szezonális és háztartási munkákat is gyakran végeznek.
A szlovák migránsok jellemzően a határmenti ingázásban vesznek részt, jellemzően nemzetközi vállalalatoknál vállalnak munkát vagy szezonális munkákra alkalmazzák őket.
Az ukrán migránsok tipikusan a határmenti települések között ingáznak és jellemzően szezonális munkára alkalmazzák őket.
Magyarország hagyományosan a szomszéd országokban élő magyar kisebbség számára jelent célpontot, jellemzően Romániából, a volt Jugoszláviából, Ukrajnából és Szlovákiából érkeznek migráns munkavállalók. Gödri (Gödri, 2005) megjegyzi, hogy noha a migrációnak ez a típusa is nemzetközi migrációnak minősül, kulturális vonatkozásban azonban különbözik attól, ezért az előbbi tanulmányozásához más fogalmi keret alkalmazandó. Gödri és munkatársai longitudinális vizsgálat keretében igyekztek feltárni a migráció hátterében álló motivációkat, a migránsok összetételét, és a fogadó országbeli tapasztalatát, valamint az integráció dinamikáját. A kutatás felépítése és az adatok elemzése során építettek arra a reprezentatív felmérésre is, amelyet 2002-ben a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének keretében folytattak 18 év fölötti migránsok körében. A mintában szereplők a szomszédos országokból érkeztek, Magyarországon bevándorlói státust kaptak. A közös gyökerek és nyelv, valamint a kulturális közelség miatt könnyebb ezen csoportok integrációja, ami azonban nem jelenti azt, hogy a fogadó ország lakossága vagy közössége automatikusan elfogadná őket (Pulay, 2006). Gödri is utal a hasonlóság mellett a “kulturális másságra”, ami
45
egy alig észrevehető különbség a migránsok és a fogadó társadalom között, amely adódik egyrészt a fogadó ország individualizáltságából, a másik oldalon pedig egy hagyományosabb értékeket valló, közösségi orientáltságú társadalom közötti különbségekből fakad (Gödri, 2005). A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által végzett kutatás (MKIK, 2009) a Kelet Ázsiából Magyarországra érkező migránsok gazdasági tevékenységének feltérképezésére irányult. 2009. áprilisa és júniusa között mélyinterjúk készültek Magyarországon élő kínai és vietnámi vállalkozókkal és munkavállalókkal, melyet szakértői interjúkkal és statisztikai elemzéssel egészítették ki. A növekvő számú kínai és a vietnami migránsok főként a kiskereskedelemben vagy vendéglátásban érintettek, legtöbbjük saját mikro- vagy kisvállalkozást üzemeltet, vagy pedig családi vállalkozásban dolgoznak. A kelet-ázsiai vállalkozók jellemzően a származási országban maradt családtagjaik közül toborozzák a munkaerőt, de a vállalkozásban alkalmazott magyar munkavállalók szintén fontos szerepte játszanak, hiszen munkájukon kívül a helyi kultúra és intézmények ismeretével hozzájárulnak a vállalkozás sikeresebb működéséhez. Egy korábban hivatkozott kutatás (Adler-Kis-Lőrincz-Munkácsy-Timár, 2006) szerint a külföldi munkavállalókat leggyakrabban az alábbi munkakörökben alkalmazzák: háztartási kisegítő munkaerő, takarító, egészségügyi dolgozó és a szociális szféra különböző foglalkozásai. Ugyanez a felmérés megállapította, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalatoknak mintegy 21%-a foglalkoztat külföldi munkaerőt, ezek 32%-a az ország középső részén helyezkedik el, az Alföld északi részén viszont alig található ilyen (6%). A külföldi munkavállalók mintegy kétharmada román és szlovák állampolgár. A külföldi munkavállalók alkalmazása a budapesti agglomerációban koncentrálódik, kisebb mértékben a Közép Dunántúlon. A határmenti régiók természetesen elsősorban a környező országok munkavállalóit vonzzák, így az ország keleti részén ukrán, román vendégmunkásokat alkalmaznak, az ország deli és dél-keleti részén pedig a volt Jugoszláv államokból érkező munkavállalók kaphatnak munkát. Az ország nyugati régiójába is egyre nagyobb számú külföldi munkavállaló érkezik (Futó, 2008). 2.3.1. Munkavállalási célú migráció - gender megközelítésben A kutatási eredmények arra utalnak, hogy a férfiak általában mobilabbak, mint a nők. A Központi Statisztikai Hivatal adatai is azt jelzik, hogy a férfiak nagyobb számban érkeznek az országba, mint a nők. Év
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
No.
%
No.
%
No.
%
No.
%
No.
%
No.
%
No.
%
No.
%
Férfiak
10 246
50.8
10 630
52.3
10 054
55.9
11 242
58.1
12 355
55.7
14 601
57.1
13 156
55.8
12 753
56.4
Nők
9 938
49.2
9 678
47.7
7 918
44.1
8 123
41.9
9 809
44.3
10 981
42.9
10 413
44.2
9 854
43.6
Összesen
20 184
100
20 308
100
17 972
100
19 365
100
22 164
100
25 582
100
23 569
100
22 607
100
Forrás: KSH
46
Az Európai FEMAGE projekt életútinterjúkon keresztül közelítette meg a migráns nők integrációjának kérdését. A kutatás keretében készített magyar jelentés (Melegh-Kovács, 2008) bevándorló nőkkel készített narratív interjúk alapján vállalkozott a migrációs folyamat feltérképezésére, valamint annak az értelmezési keretnek a rekonstruálására, amelyben a megkérdezett nők értelmezik saját élettörténetüket. A szerzők szerint a migrációs történet a legtöbb esetben mint önként vállalt vándorlástörténet “beszélődik el”, az elbeszélés kerete pedig, amelyben a történet rekonstruálódik, leggyakrabb a család vagy más, de az elbeszélő neméhez kapcsolódó téma. A gazdasági indíttatású, munkavállalási célú migráció a nők körében kevésbé gyakori, mint a férfiaknál, és leginkább a helyi gazdaság nehézségeiből adódik. A kutatás rámutat, hogy a gazdasági célú migrációt elsősorban a küldő ország körülményei motiválják, mintsem a fogadó országban remélt jobb feltételek. Tipikusan ez a helyzet az Ukrajnából érkező migráns nőkkel; közülük sokan az 1990-es évek közepének recessziója miatt hagyták el az országukat, de a még a Magyarországra érkező kínai nők migrációs narratívájában is felbukkannak a gazdasági nehézségek, a munkanélküliség és kínai gazdaság átalakulása mint a migrációt motiváló tényezők.
2.3.2. Migráns hátterű gyerekek az oktatási rendszerben A 2008-ban kiadott jelentés az oktatás, lakáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről (Education and Access to Housing and Health, 2008) a kiadás évében 12 000-re tette a magyar oktatási rendszerben tanuló migráns származású gyerekek számát, akik döntő része (80%) magyar etnikumú, tehát a környező országokból érkező magyar nemzetiségű bevándolók gyerekei. Ez lényeges növekedés az 1990 előtti helyzethez képest, amikor is a diplomata családok gyerekeit leszámítva a magyar iskolákban gyakorlatilag nem voltak külföldi tanulók. Nyíri és Feischmidt (2006) kutatása szerint a bevándorló hátterű gyerekek integrációját többek között az akadályozza, hogy nem létezik kifejezetten az ilyen tanulók oktatására irányuló szakpolitika. A kutatók javasoják, hogy az iskolák fordítsanak kiemelt figyelmet az a tantervre, továbbá a migráns hallgatók után emelt fejkvóta járjon az iskoláknak. A legtöbb iskolának nem áll módjában migráns gyerekek oktatni és bevett gyakorlat az, hogy a felvételinél fontos kiválasztási szempontként veszik figyelembe a gyerekek magyar nyelv tudását. A budapesti Dob utcai Általános és Szakképző Iskolát említhetjük jó példaként a migráns hallgatók integrciójára, ahol a kéttannyelvű osztályba több bevándorló hátterű diákot is felvesznek (Nyíri és Paveszka, 2006; Vámos, 2008). A szomszédos országokból érkező magyar migránsok után a kínaiak alkotják Magyarország második legnagyobb bevándorló közösségét (Nyíri, Paveszka, 2006; Sárkány 2000), amely egyben Közép-Európa legnagyobb kínai közössége is. 2004-ben nyitotta meg kapuit az első általános iskola, amelyet kifejezetten a kínai tanulók számára hoztak létre. A magyar-kínai tanítási nyelvű általános iskolában a kötelező, magyar nyelvű normál tanterv mellett manadrin nyelven is tanulnak a diákok, külön csoportban az anyanyelvű diákok és azok, akik idegen nyelvként tanulják. Az iskola diákjainak 90%-a kínai nemzetiségű, a többiek kínai-magyar vegyes családok leszármazottai (Vámos, 2004).
47
2.3.3. Ilegális foglalkoztatás és a külföldi munkaerő A téma természetéből adódóan csupán megbecsülni lehet a fekete foglalkoztatás mértékét és annak szerkezetét. Különböző adatbázisok és nyilvántartások (munkaügyi felügyelőség, idegenrendészet, nyilvántartás a kiutasításokról, stb.) alapján lehet közelítő becslést adni a magyarországi illegális (szabálytalan, fekete vagy az úgynevezett “szürke”) foglalkoztatás mértékéről. A MIGIWE elnevezésű nemzetközi kutatás a migráció és az illegális munkavállalás kapcsolatát vizsgálta Európában. Ennek keretében 2006-ban Magyarországon illegálisan munkát vállaló migránsokkal, valamint munkavállalói és munkaadói érdekképviseleti szervezetekkel, továbbá kormányzati tisztségviselőkkel készítettek interjúkat (Juhász, 2006). Szakértők szerint az illegális foglalkoztatás mértéke Magyarországon mintegy 10-30%, ami 300 000 teljes munkaidőben történő foglalkoztatásának felel meg éves szinten, ami közép-kelet európai viszonylatban is magas érték. Egy 2000-ben készített kutatás mintegy 30%-ra teszi a külföldi munkaerő arányát a fekete foglalkoztatáson belül. A MIGIWE-ben résztvevő kutatók kiemelték, hogy a magyar lakosság meglehetősen megengedő a szabálytalan foglalkoztatással szemben: sokan – ha nem is felmentik a szabálytalanul foglalkoztató vállalkozásokat és cégeket – de főként az adóterhek és a munkához kapcsolódó járulékok magas szintjét okolják azért, amiért a munkaadók arra “kényszerülnek” versenyképességük megőrzése érdekében, hogy különféle kiskapukon használatával és egyéb, nem mindig legális módokon mérsékeljék a pénzügyi kötelezettségeik, valamint a munkához kapcsolódó járulékok mértékét. Egy másik tényező a munkavállalással kapcsolatos adminisztráció (munkavállalási engedély, stb.) elkerülése. A kutatás szerint a kis- és középvállalkozások gyakrabban alkalmaznak feketemunkásokat, mint a nagyvállalatok. Ugyanez a kutatás a migráns munkavállalók képzési szerkezetét vizsgálva megállapította, hogy az nagyjából megfelel a magyar munkaerő-piac bizonyos szegmenseiben igényelt készség-szükségleteknek, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a 2007-ben megkérdezett munkaadók szerint a külföldi munkavállalók szabálytalan foglalkoztatása is számos előnnyel jár (Juhász, 2007).
3. Országon belüli mobilitás – ingázás Az ingázók aránya lassú, ám folyamatos emelkedést mutat. Míg 1980-ban a munkavállalók 24%-a utazott rendszeresen munkahelyére, 1990-re ez az arány 25%-ra emelkedett és számítások szerint 2018-ra várhatóan 30%-ra emelkedik. A Központi Statisztikai Hivatal Munkaerő-felméréshez kapcsolódó felmérése (KSH, 2008) a magyar munkavállalók ingázási szokásait térképezte fel, az ingázás és az iskolázottsági szint közötti összefüggésekre is kitérve. Az eredmények szerint a helyben dolgozók képzettsége magasabb, mint az ingázóké, az ingázás valószínűsége az iskolázottság növekedésével arányosan csökken mindkét nem esetében. Amíg a felsőfokú végzettségűek közel 70%-a tud 48
elhelyzkedni a lakhelyén, 54-55% azoknak a legföljebb szakképzettséggel rendelkezőknek az aránya, akik helyben találnak munkát. Minden harmadik általános iskolát vagy szakképzettséggel rendelkező ember ingázik, míg az érettségivel rendelkező munkavállalók közül minden negyedik, a felsőfokú végzettségűek között pedig minden ötödik kénytelen a munkahelyére utazni. A munkavállalók többsége kényszerként éli meg az ingázást, az emberek 53,5%-a csupán azért vállalkozik rá, mert lakóhelyén nem talált munkát. Az ingázók több mint egynegyede azért vállalt másutt munkát, mert csak ott talált a végzettségének megfelelő munkát. A munkavállalók 10%-a számára a magasabb fizetés volt a motiváció a más településen történő munkavállalásra, és a válaszadóknak csupán 4%-a jelezte, hogy a lakóhelyókhöz való szoros kötődés miatt döntöttek úgy, hogy maradnak eredeti lakhelyükön és nem költöznek arra a településre, ahol munkahelyük található. Híves és munkatársai (Híves, 2008) egy-egy régió foglalkoztatási, munkanélküliségi mutatóit, valamint a népesség iskolai végzettsége, korösszetétele, valamint egy település gazdasági teljesítménye és urbanizációs szintje közötti összefüggést vizsgálták. A kutatás alapvető célja azoknak a társadalmi és regionális tényezőknek a feltérképezése volt, amelyek a foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatókat alakítják. Tanulmányozták ezenkívül az ingázás jellemzőit is: annak gyakoriságát, valamint azokat a mikro-régiókat, amelyek között ingázás zajlik, a régióból/megyéből kifelé és befelé irányuló migráció mértékét, ami jelzi a gazdasági fejlettség szintjét. Tizenkilenc megyéből 14-ben negatív az ingázási egyenleg, továbbá a hátrányos helyzetű megyékből csekély a kifelé irányuló ingázás: az ország északkeleti, gazdasági problémákkal küzdő és alacsony foglalkoztatási adatokkal jellemezhető régiójában mindössze 1% körüli a napi szintű ingázás, ami köszönhető annak, hogy távol esik a kedvezőbb munkakörülményeket kínáló országrészektől. Ugyanez a tanulmány rávilágított, hogy a szakképesítéssel rendelkező munkavállalók ingázása alacsonyabb szintű, mint az alacsonyabb végzettségű és szakképesítéssel nem rendelkezőké. Legnagyobb arányban (20,6%) a maximum általános iskolai végzettségű emberek között találunk munkavállalókat, akik a mikro-régiók között ingáznak, az ennél kevesebb osztályt végzett munkavállalók ennél kisebb arányban ingáznak: mintegy 15%-uk tud munkát vállalni más településen, míg a szakképzett munkavállalók 16-17%-a. A szakképzett munkaerő legnagyobb arányban Budapestre, valamint a fővárosi agglomeráció más településrire, továbbá Dunántúl (Veszprém, Székesfehérvár) és az észak-nyugati országrészben található nagyvárosok felé irányul (Győr, Szombathely). Az észak-keleti országrészben alacsony szintű az ingázás. Kulcsár (2006) szerint az alábbi csoportok tekintik a munkavállalási célú migrációt a munkával kapcsolatos problémáik megoldásának: azok, akik magas munkanélküliségű régióban élnek; fiatal szakmunkások; pályakezdők; átmenetileg munkanélküliek. A mobilitás és elköltözés ösztönzése, tehát az emberi tőke elvonása ezekből a régiókból, a “brain drain”, ugyanakkor a helyi gazdaság további erodálásához vezethet, ha nem történik munkahelyteremtés és az infrastruktúra javítása. Kulcsár az ingázást tartja egyfajta megoldásnak erre a problémára. Köllő (1997, 2006) és Kertesi (2000) közgazdasági modellek alapján megállapították, hogy bizonyos területeken a regionális egyenlőtlenségek és a magas munkanélküliségi számok viszonylag állandóak, mivel a városok munkaerő-piacaira való mozgás/ingázás költségei
49
meghaladják a két település közötti bérhozamok különbségét. A tömegközlekedés alacsony fejlettségi szintje ezekben a régiókban megnehezíti az ingázást és egyéb megoldások híján az autós közlekedés költségei felemésztenék a bérnövekedést. Köllő (Köllő, 2006) szerint a munkavállalók mobilitása előtt álló akadályok elhárítása érdekében a tömegközlekedés és a városon belüli munkába járás költségeinek támogatása szükséges.
3.1. Határmenti ingázás
Jogi értelemben véve az országhatáron átnyúló ingázás nemzetközi vándorlásnak minősül, amennyiben a munkavállaló állandó lakhelye és munkahelye két különböző országban található. A külföldi munkavállalástól azonban különbözik, hiszen a munkavállaló állandó lakhelye a származási országban marad. Ellentétben az általában vett munkavállalási célú migrációval, a határon átnyúló ingázás egy adott régió kereslet-kínálati változásait követi. Az országhatáron túlról ingázó munkavállalók foglalkoztatását a külföldi állampolgárok foglalkoztatására vonatkozó jogszabályok szabályozzák. Hardi (Hardi, 2005) tanulmánya a Magyarország nyugati határmenti régiójában zajló munkavállalási célú migrációt és ingázást vizsgálja. Az 1990-es években a Magyarországról osztrák munkahelyekre ingázók számát 10-15 000 főre becsülték. A két ország gazdasági kamarái és munkaügyi hivatalai által kötött bilaterális egyezmények a képzés és a foglalkoztatás terén történő együttműködést támogatják. Egy 1997 óta érvényben levő egyezmény létszámkeretet határoz meg, ennek értelmében 3 határmenti megyéből (Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron), bizonyos számú munkavállaló számára lehetőség van, hogy napi ingázással elérhető, legális munkát vállaljanak Ausztriában. Ez a megállapodás azonban csak egyes szektorok és foglalkozások esetében teszi ezt lehetővé, másokat (így az építőipart, vagy a tanári foglalkozást) kizár ebből. Emellett egy program keretében meghatározott számú gyakornoki helyet is biztosít magyar állampolgárok számára osztrák munkahelyeken. Az állandó munka mellett a szezonális munkalehetőségek is kiegészítő jövedelmet jelentenek a határmenti régiók lakossága számára, ami azonban sok esetben felveti a feketemunka lehetőségét, amely ellen a munkaügyi hivatalok sokféleképpen próbálnak fellépni. A külföldön kínált jobb fizetés és egyes szektorokban a magasabb minimálbér a munkaerő elvándorlását eredményezi, munkaerő-hiányt eredményezve azokban az ágazatokban vagy foglalkozásokban (szakács, hegesztő, fémmunkások, stb.), amelyekbe viszont gyakran más országból, jellemzően Horvátországból, érkezhetnek munkavállalók. A regionális szakpolitika a kedvezőtlen bér- és foglalkoztatási struktúra megváltoztatásával igyekszik kezelni ezt a problémát. Hardi és Lampl (Hardi és Lampl, 2008) két olyan felmérésről számol be, amelyek a szlovákmagyar határ mentén zajló ingázás külöféle aspektusait vizsgálják, úgy mint az ingázás alakulása, intenzitása, hatása a térség gazdaságára, társadalmára, stb.. A szerzők szerint 20042005-ben a Magyarországra ingázó szlovák munkavállalók száma 30 000-re tehető, míg Hárs
50
(Hárs, 2006) a foglalkoztatási nyilvántartás adatai alapján 20 000 főre becsüli a szlovákiai ingázás mértékét, amelyet a határ két oldalán tapasztalható bérkülönbségek motiválják. (Pontos adatok amiatt sem állnak rendelkezésre, mert a munkaadók gyakran elmulasztanak eleget tenni annak a kötelezettségüknek, hogy a külföldi munkavállalót bejelentsék a munkaügyi hivatalokban.) Hardi és Lampl szerint a 30 000 munkavállalóból mintegy 10-20 ezren kölcsönzött munkavállaló, a többieket pedig a vállalatok közvetlenül alkalmazzák. Az ingázó szlovák munkavállalók 56%-a képzett szakmunkás. A magyarországi munkavállalást 36%-uk esetében a magasabb bérek, 15% esetében a job munkakörülmények, 15%-uknál pedig a munkalehetőségek hiánya motiválja. A két ország EU csatlakozásával a magyar és a szlovák foglalkoztatási mutatók közötti eltérés csökkent; az aktivitás szintje Szlovákiában is erősen csökkent, a magyarországi mutatókhoz közelített, miközben a munkanélküliségi ráták pont ellentétesen alakultak (Hárs, 2006). A magyarországi bérelőny előbb csökkent, majd áttevődött a szlovák oldalra, kivéve a képzettséget nem igénylő munkahelyeket. Viszonylag új fejlemény, hogy magyar munkavállalók ingáznak szlovák munkahelyekre, továbbá, hogy szlovák állampolgárok Magyarországon vásárolnak lakóingatlant és innen járnak “haza”, pl. Pozsonyba, dolgozni, így kiterjesztve a szlovák főváros agglomerációját a határon túlra. (Hardi, 2008).
4. Tanulói mobilitás 4.1. Európai mobilitási programok
A Tempus Közalapítványt az Oktatási és Kulturális Minisztérium bízta meg a Lifelong Learning Programok magyarországi irányításával. A Ledonardo da Vinci Programok Magyarországon 1997 óta működnek. A programban keretében külföldre utazó diákok száma folyamatos emelkedést mutat.
3. táblázat: A Leonardo Programban résztvevők száma, 2000-2009 Szakmai alapképzés 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006
460 524 371 713 805 1159 1066
Felsőoktatásban Fiatal tanuló diákok munkavállalók/Fiatal friss diplomások/ Munkavállalók 71 32 136 92 126 78 144 82 274 117 250 203 273 182
51
Összesen
563 752 575 776 1196 1303 1521
2007 2008 2009
1190 1186 1275
-
202 162 238
1392 1348 1513
Forrás: Tempus Közalapítvány, 2010
A magyar Leonardo projektek több alkalommal is sikeresen versengtek az Európai Mobilitási Nívódíjért: a nevezett projektek 2004-ben és 2005 során is a legjobb 5 között végeztek a kategóriájukban és összesen 3 projektet díjaztak, ami a magyar mobilitási projektek magas színvonlára utal. A Tempus Alapítvány 2006-os jelentése szerint a monitoring során véletlenszerűen kiválasztott 14 LdV projekt magas színvonlúnak találták. A résztvevő intézmények, különösen a szakképző iskolák, egyre inkább beépítik a projektek tapasztalatait működésükbe és a programban résztvevő szervezetek száma is évről évre növekszik (lásd 1. Táblázat). Egy a Professzorok Háza Felsőoktatási Kutatóintéze által elkészített 2004-es kutatás (Györgyi-Mártonfi, 2004) a Leonardo program keretében lebonyolított tanulmányutak hatását vizsgálta a résztvevő diákok és fiatal szakmunkások életpályára. A kutatás célja emellett az volt, hogy a résztvevőkről minél pontosabb képet kapjon a társadalmi háttér, az iskola, a korábbi munkatapsztalat tekintetében, ami szintén a program hatásának pontosabb megismerését szolgálta az említett háttérinformációk fényében. A program hatását az alábbi szempontok alapján értékelte: a.) A program hatása a diákok szakmai kompetenciájára A középiskolai diákok számára a tanulmányúton való részvétel egyik fontos hozadéka az, hogy új technológiákkal ismerkedhetnek, még ha a gépek és eszközök használata nem is lehetséges minden esetben az idő rövidsége miatt (például ha nagyon bonyolult technológia üzemeltetésének megtanulásáról van szó). Utóbbi esetben a tudásbővítés és információszerzés dominál inkább, mint a gyakorlati tapasztalatszerzés. A felsőoktatásban tanulók számára a tanulmányutak a modern technológiák és munkafolyamatok alaposabb megismerését tették lehetővé. A főiskolás/egyetemista résztvevők idegennyelv tudása volt a legmagasabb szintű, ami szintén hozzájárult a hatékonyabb tanuláshoz és a munkafolyamatokba történő alaposabb betekintést tettek lehetővé.
b.) A tanulmányutak hatása a nyelvi kompetenciákra A fiatal szakmunkások angol nyelvtudása jellemzően alacsony szintű, a középiskolás résztvevőké általában jobb, noha közöttük is vannak különbségek, és a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók indulnak a tanulmányútra legjobban felvértezve nyelvtudással. A tanulmányutak elsősorban a résztvevők nyelvtudását fejlesztik leginkább és a kutatók szerint a program a kevésbé kedvező hátterű diákok számára teszi lehetővé, hogy nyelvtudásukat fejlesszék. A nyelvi kompetenciák fejlődése a tanulmányutak hatékonyságának, sikerének egyik legjobb fokmérője.
52
c.) A tanulmányutak hatása más kompetenciákra A szakmai ismereteken kívül a tanulmányutak más hasznos készségek és képességek fejlesztését is lehetővé teszik. Ilyenek pédául az önállóság, a felelősség, de az olyan tapasztalatok, mint az interkulturális környezet megtapasztalása és a meglátogatott országgal való ismerkedés később szintén hasznosnak bizonyulhatnak. A Leonardo Program sikere és népszerűsége nyomán kisebb költségvetésű, de hasonló felépítésű szakképzéshez kapcsolódó mobilitási programokat dolgoztak ki a Szakiskolai Fejlesztési Program keretén belül (Mártonfi, 2009).
4.2. Külföldi diákok Magyarországon A Nemzetközi Diákmobilitást regisztráló Atlas portál szerint Magyarország egyre növekvő számú külföldi diákot vonz - ez azonban majdnem kizárólag a felsőoktatásra korlátozódik. A magyar felsőoktatási intézmények által angol nyelven ajánlott képzések indításának egyik fontos motivációja, hogy az intézmény számára bevételt hozzanak (Hatos, 2005). Angol nyelvű programok az orvostudomány és a mérnökképzés területén már évtizedek óta elérhetőek a külföldi diákok számára és ezeken a területeken nagyszámú külföldi hallgató tanult az elmúlt években.
5. Összegzés Magyarországon a migráció az elmúlt húsz év során, a rendszerváltást követő határnyitás után kapott nagyobb figyelmet. Azóta számos kvalitatív és főként kvantitatív a téma különböző vetületeitnek vizsgálatára. A Magyarországon tartózkodó külföldi munakerő jelenlétének felmérésére és a gazdasági célú migráció különféle források álltak a kutatók rendelkezésére Az alábbiakban összefoglaljuk az érintett kutatások legfontosabb következtetéseit:
Magyarországon a migráció szintje jellemzően alacsony, noha a politikai rendszerváltást követően, és különösen a 2004-es EU csatlakozás idején, nőtt az országba érkező migránsok száma. Jelentős mértékű a határon átnyúló ingázás; nagy azon migránsok száma, akik rövid időre érkeznek az országba, hogy átmenetileg vagy szezonálisan itt dolgozzanak vagy szezonális munkát vállaljanak. Ennek során gyakran fordul elő szabálytalanul vagy illegálisan végzett munka.
A Magyarországra érkező migránsok nagy hányada a környező országok magyarlakta területeiről származik, ez adja a magyarországi migráció egyik jellegzetességét. Noha a közös gyökerek és a közös nyelv megkönnyíti a munkavállalásukat, integrációjuk mindazonáltal nem minden probléma nélküli, továbbá gyakran olyan munkákat kénytelenek elvállalni, amelyekre túlképzettek; 53
A magyar lakosság migrációs potenciálja alacsony, ezért a kifelé irányuló migráció szintje alacsony szinten mozog. Azonban a téma szakértői és a sajtó is gyakran hangoztatják aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy egyes területekről a magasan képzett szakemberek jobb munkakörülmények reményében egyre nagyobb számban keresnek munkát külföldön.
A szakmunkás tanulók és fiatal szakmunkások külföldi mobilitása döntően a Leonardo Program keretében valósul meg. Az LdV-t az Egész életen át tartó tanulás program egyik legsikeresebb részeként értékelték Magyarországon. Kutatók rámutattak a tanulmányutak pozitív hatására a résztvevők szakmai, nyelvi és egyéb (pl. szociális) kompetenciáinak tekintetében.
Noha jónéhány tanulmány és kutatás ad átfogó képet a magyarországi migránsok helyzetéről, több kutató hosszabb távú, longitudinális vizsgálatokat hiányol, amelyek pontosabb információt nyújtanának a migráció és a munkaerő-piaci integráció dinamikájáról. Más kutatók hasonló okok miatt olyan kutatásokat szorgalmaznak, amelyeket a migrációs folyamat több helyszínén végeznek, úgy a küldő, mint a fogadó országban, de a köztes folyamatok és állomások tanulmányozása is ajánlott.
54
6. Bibliográfia
KSH (2008) A nemzetközi vándorlás főbb folyamatai Magyarországon [Main trends of international migration in Hungary]. In: Statisztikai tükör. KSH. No pp. 177.
Adler, Judit, Dr.; Kis, Gergely; Lőrincz, Vilmos; Munkácsy, Anna; Timár, Szabolcs (2006): Kutatás a munkavállalók mobilitásával kapcsolatban magyarországon [Research on the mobility of employees in Hungary]. GKIeNET Kft., Budapest.
Cseresnyés, Ferenc (2005): Migráció az ezredfordulón [Migration around the millennium]. Budapest: Dialóg Campus Kiadó.
ECOSTAT (2009) A Magyar lakosság EU-képe és migrációs tervei [Perception of the EU and migration plans of the Hungarian population]. ECOSTAT. Budapest.
Futó, Peter (2008): Undocumented Migration, Counting the Uncountable. Data and Trends across Europe, Country Report Hungary. In: Clandestino Project. Available from Internet: http://clandestino.eliamep.gr/wpcontent/uploads/2009/02/hungary.pdf[cited 13.10.2009].
Gereöffy, Andrea (2006): Migration to Hungary: Report prepared for the Research Project: MIGSYS Immigrants, policies and migration systems: An ethnographic comparative approach. Central European University. Available from Internet: http://www.eliamep.gr/eliamep/content/Folder.aspx?d=11&rd=5565300&f=1368&rf= 2036318440&m=-1&rm=0&l=1[cited 13.10.2009].
Gödri, Irén – Tóth, Pál Péter (2005): Bevándorlás és beilleszkedés. Kutatási jelentés [Immigration and integration. Research report.], Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet. No 3. Available from Internet: http://www.demografia.hu/Kutjelek/KJ80bevand.pdf [cited 13.10.2009].
Györgyi, Zoltán – Mártonfi, György (2004): A Leonardo programok hatása az egyéni életutakra és a szervező intézményekre [The impact of Leonardo programmes on individual life-course and the organising institutions]. Felsőoktatási Kutatóintézet.
Györgyi, Zoltán (2008): A felsőfokú szakképzés és a munkaerőpiac [Higher level vocational training and the labour market]. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Oktatáskutató Központ.
Hardi, Tamás – Lampl, Zsuzsanna (2008): Határon átnyúló ingázás a szlovák-magyar [Transborder commuting on the Slovakian–Hungarian border region]. In: TET (Tér és Társadalom ) Vol. 12, No 3, pp. 109–126.
Hardi, Tamás (2005): Határon átnyúló ingázás, munkavállalás az osztrák–magyar határtérségben [Transborder commuting, employment on the Austrian–Hungarian border region]. In: TéT Vol. 19, No 2, pp. 65–81.
Hárs, Ágnes (2004): Az iskolázottság hatása a külföldi munkavállalási döntésekre. In (eds) Fazekas, Károly – Varga, Júlia: Munkaerőpiaci tükör. Magyar Tudományos
55
Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf [cited 13.10.2009]. in English: Hárs, Ágnes (2005): Effects of Education on Migration Decisions. In (eds) Fazekas, Károly – Varga, Júlia: The Hungarian Labour Market – Review and Analysis. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék. http://econ.core.hu/doc/mt/2005/en/infocus.pdf
Hárs, Ágnes (2004): Műhelytanulmányok a magyar munkaerő-migráció regionális sajátosságairól, No. 26, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, Közgazdaságtudományi Intézet; Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék. http://www.econ.core.hu/doc/dp/dp/mtdp0426.pdf [cited 13.10.2009].
Hatos Pál (2007): Nemzetközi hallgatói mobilitás: magyarországi helyzetkép [International student mobility: the case of Hungary]. Available from Internet: http://www.scholarship.hu/static/rolunk/megjelenesek/mobilkonyv/hazaihelyzetkep.pd f [cited 13.10.2009].
Híves, Tamás (2008): A foglalkoztatottság és munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi területi tényezők. Az OFA/6341/26. sz kutatás zárótanulmánya [Social and regional factors influencing employment and unemployment structure. Final report of the research project OFA/6341/26.]. OFI.
Integrating immigrant children into schools in Europe. Eurydice (2009). Available from Internet: http://eacea.ec.europa.eu/education/eurydice/documents/thematic_reports/101EN.pdf
Integrating immigrant children into schools in Europe. Hungary national description – 2003/04 Eurydice. Available from Internet: http://www.mszs.si/eurydice/pub/eurydice/migranti/Hungary.pdf [cited 13.10.2009].
Integration of Chinese immigrant children in four countries: Germany, Hungary, Spain and the UK. 2007. Available from Internet: http://cice.londonmet.ac.uk/members/pdfs/2007_331.pdf [cited 13.10.2009].
Juhász, Judit (2003): Hungary Transit Country Between East and West. Migration Information Source. Available from Internet: www.migrationinformation.org/archive.cfm?Cat=profiles [cited 13.10.2009].
Köllő, J. (2006) A napi ingázás feltételei és a helyi munkanélküliség Magyarországon. Újabb számítások és számpéldák [Transport costs, availability and local unemployment in Hungary.
Some new results.] Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem, Emberi Erőforrások Tanszék 2006/1
KSH (2008) A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai [Commuting habits of employees and different ways of going to work]. KSH. Budapest
56
Kulcsár, G. (2006): A munkaerő területi mobilitását akadályozó tényezők [Factors affecting geographical mobility of the workforce]. In: Esély, No. 3.
Mapping Report. Theme 2: Education and access to Housing and Health. Budapest (Hungary) May 2008 Education. Available from Internet: http://www.kopintalapitvany.hu/futoprojekt/Education%20and%20access%20to%20H ousing%20and%20Health.pdf [cited 13.10.2009].
Mártonfi, György (2009): Belföldi mobilitási program az SZFP-ben [Domestic mobility programme within the framework of the Vocational Schools Developmetn Programme, SZFP. In: Szakoktatás, Vol. 3, pp. 17-21.
Mobility in Europe. Analysis of the 2005 Eurobarometer survey on geographical and labour market mobility. (2006) Available from Internet: www.eurofound.europa.eu/pubdocs/2006/59/en/1/ef0659en.pdf [cited 13.10.2009].
Németh, Szilvia (2008): Sajátos nevelési igényű migráns tanulók: A „Kulturális sokszínűség és sajátos nevelési igény” című projekt bemutatása. In: Balázs, Éva Kőpatakiné Mészáros, Mária: Új horizontok az együttnevelésben. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2008. Available from Internet: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=egyuttneveles-uj-horizontoknemeth_szilvia
Nikolov, Marianne; Ottó, István; Öveges, Enikő (2008): Az idegennyelv-tanulás és tanítás helyzete és fejlesztésének lehetőségei a szakképző intézményekben. Kézirat [The state of foreign languages learning and teaching and development opportunities. Manuscript]. http://www.oktatasert.hu/files/idegennyelvi_kutatas_jelentes.pdf
Overcoming Obstacles to Mobility for Apprentices and Other Young People in Vocational Education and Training. Final Report ‘Study on the obstacles to transnational mobility faced apprentices and other young people in initial vocational training and on ways of overcoming them’ also referred to as the MoVE-iT project, prepared for the use of the European Commission, Directorate-General for Education and Culture under contract nr 2005-4579/001 PIL-PILOTP.) (2007) http://ec.europa.eu/education/more-information/doc/moveitsum_en.pdf
57
3. Munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett társadalmi csoportok Mártonfi György Magyarország legsúlyosabb foglalkoztatási problémája, hogy kettészakadt a munkavállalói réteg, nagyon képzett és nagyon képzetlen munkaerőre. Az alacsony képzettségűek nemzetközi összehasonlításban rendkívül kis hányadának van munkája, dacára a jelentős képzésitámogatási ráfordításoknak, amelyek nem hatékonyak, célt tévesztenek. A nagyon széles inaktív réteget egy kutatás klaszterelemzéssel 4 csoportba sorolta: 1.) aktívak és elszántak 2.) képzésre nem vállalkozók, de dolgozni akarók 3.) munkát csak ímmel-ámmal keresők és 4.) reményvesztettek és kilátástalanok. Az inaktivitásnak eltérő mintázatai vannak, amelyek része az inaktívak megélhetési stratégiája. Az elhelyezkedési szándékot jelentősen csökkenti a segélyek rendszere. Az ingázás időbeli és financiális terhei, a tömegközlekedés és a mobilitási feltételek hiánya jelentős akadálya az alacsonyan képzettek munkaerő-piaci megjelenésének. 1990 előtt a romák mintegy háromnegyede dolgozott, ma alig egyharmaduknak van munkája. Ennek egyik oka – a növekvő területi szegregáción és az alacsony iskolázottságon túl – az empirikusan is kimutatható diszkrimináció. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a fentiek mellett akadályozza, hogy a vállalatok nem érdekeltek a munkavállalók fejlesztésében, a nyílt munkaerőpiacra való felkészítésében, és az árképzés kötöttségei miatt nincs lehetőségük beruházásra, innovációkra.
1. Bevezetés A magyarországi munkaerőpiacról szólva két évtized után is vissza kell utalnunk az 19891990-es gazdasági és politikai rendszerváltásra mint fontos határvonalra. Azt megelőzően 5 millió főnél is többet foglalkoztatott a gazdaság. A kilencvenes évek elejének gazdasági összeomlásakor majdnem minden negyedik, közel másfél millió munkahely szűnt meg, és a kilencvenes évek második felében elért foglalkoztatási mélypont után is alig 300 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, mindmáig soha nem érte el a 4 milliót sem. Összességében tehát a rendszerváltást megelőző állapothoz képest több mint egymillió munkahely „hiányzik”. Ez még a népesség lassú fogyása és elöregedése mellett is azt jelenti, hogy szükségszerűen széles rétegek maradnak mindaddig munka nélkül, amíg a magyar – Európában az egyik legalacsonyabb – foglalkoztatási rátát nem sikerül érdemben növelni. A több százezer alkalmi munkás, és a fekete foglalkoztatás nyugat-európaihoz képest magas, az olaszországihoz hasonló 15-20%-os aránya (Vida, 2007) csak némileg árnyalja a fenti képet. Az itt említett alaphelyzet azt is jelenti, hogy a magyarországi munkaerőpiacra nehezen integrálható rétegek szélesebbek, mint más országokban, integrációjuk nagyobb erőfeszítés mellett is alacsonyabb eredményességgel kecsegtet a foglalkoztatottság érdemi bővüléséig
58
(Joint Employment Report, 2008/2009). Ennek következménye, hogy a téma erősen kutatott, különösen bizonyos társadalmi csoportokat, így a képzetlen és a Roma munkavállalókat illetően. Egy másik következmény, hogy a téma – és persze a kutatások – majdnem kivétel nélkül igen szorosan kapcsolódnak a társadalmi befogadás és kohézió témájához, hiszen a társadalomba való integrációnak úgyszólván előfeltétele, hogy mindenkinek legyen esélye legalább a munkaerőpiac perifériális szegmenseiben megkapaszkodni. A kutatások kiemelt hangsúlyt fektetnek a marginális helyzetű társadalmi csoportok, mindenekelőtt az alacsony iskolázottságú, alacsony társadalmi státuszú rétegek munkaerőpiaci jelenlétére, vagy éppen nagyfokú hiányára, illetve a munkaerőpiacra való integrálásukat megcélzó programok értékelésére. Minthogy a magyarországi alacsony foglalkoztatás nem kirívóan magas munkanélküliséggel, sokkal inkább magas inaktivitással jellemezhető (Joint Employment Report, 2008/2009), néhány kutatás a munkaerőpiacról való távolmaradás okait vizsgálja. A hátrányos helyzetnek Magyarországon különösen fontos dimenziója a lakóhely: a munkaerőpiac területileg is egyenlőtlen részvételi feltételeket kínál, ennek leírására is több empirikus kutatás irányult. Mind az alacsony iskolázottság és társadalmi státusz, mind a gazdaságilag pangó térségekben való koncentráció átlagon fölül jellemzi a hazai roma kisebbséget. Több kutatás kifejezetten a romák munkaerő-piaci, szakképzési jelenlétére és pályaútjára fókuszál, hiszen a romák munkaerő-piaci mutatói még a hasonló iskolázottságú nem romáéktól is elmarad. Találtunk az elmúlt években született, kutatást követően született publikációkat a fogyatékosok munkaerőpiacon való jelenlétéről, a nők, a bevándorlók, valamint az idősebb munkavállalók munkaerő-piaci helyzetéről, de ezek a témák kevésbé markánsan vannak jelen a magyar szakmai – és szakpolitikai – diskurzusban. Az itt idézett és bemutatott kutatások távolról nem fedik le a teljes szakirodalmat.
2. Alacsony iskolai végzettségűek a munkaerőpiacon Az alacsony magyarországi foglalkoztatottsági ráta elsősorban az alacsony képzettségűek csekély munkaerő-piaci jelenlétének következménye. A diplomával rendelkező és éretségizett munkaerő foglalkoztatottsági rátája alig marad el a nemzetközi átlagtól, a legfeljebb általános végzettségűeké viszont alig több mint fele a fejlett országok átlagának16. Egy a felnőttképzést különösen a hátrányos helyzetű rétegek szempontjából vizsgált kutatás megállapította, hogy „Az utóbbi években Magyarországon az oktatásban, a szakképzésben bekövetkezett sok változás mellett kettészakadt a munkavállalói réteg, nagyon képzett és nagyon képzetlen munkaerőre” (Halmos, 2005), aminek kezelése a hazai politika egyik legfontosabb feladata. A 15-74 évesek között 2 milliónál is többnek legfeljebb általános iskolai végzettsége van, és bár legtöbbjük nyugdíjas korú, az aktív korúak között is sokszázezren vannak. Ők többnyire inaktívak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban ebben a képzettségi 16
Lásd: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php?title=File:Total_employment_rate,_by_highest_le vel_of_education,_2007(%25_of_age_group_25-64_years).PNG&filetimestamp=20090430100113
59
kategóriában közel 20%-os volt a munkanélküliség; két és félszerese az átlagosnak és a szakmunkásokénak, több mint háromszorosa az érettségizettekének és hétszerese a diplomásokénak. „Felmérések bizonyítják, hogy két év munkaerő-piaci távollét után a reintegráció komoly kihívást jelent mind a szakszolgálatok, mind az egyén számára. Különösen veszélyeztetett célcsoport a 45 év felettiek, a 3-6 évig GYES-en levő nők, a romák, a megváltozott munkaképességűek és a pályakezdő fiatalok” (Halmos, 2005). Az itt felsorolt kategóriák munkaerő-piaci helyzetét a későbbiekben még érintjük. A foglalkoztatáspolitika az elmúlt évtizedekben jelentős összegeket költött az alacsonyan iskolázottak munkaerő-piaci reintegrációjára is, ennek ellenére a képzetlenek munkaerő-piaci részvétele nem javul, sőt folyamatosan romlik (Halmos, 2005). 2006 óta a Strukturális Alapokból finanszírozott ún. „Lépj egyet előre” program a „sztár”, amely népszerű a lakosság körében is (Szekeres, 2008), hiszen a hiányszakmákban történő képzési program sikeres elvégzését egyhavi minimálbér bónusszal is honorálja. A program célcsoportjai a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők, az elavult szakképzettséggel rendelkezők, valamint a szakképzettséggel nem rendelkező érettségizettek. Évente mintegy tízezer fő részvételét engedik meg a források, de az igény ennél nagyobb. Ugyanakkor erre a lehetőségre is a képzettebb lakossági csoportok mozdultak rá. A legalacsonyabb iskolai végzettségűek számára kvótákat állapítottak meg, toborzásukra pedig külön szakemberhálózatot alkalmaznak, szociális munkásokat, szociálpedagógus végzettségű mentorokat, de a kvótát így sem feltétlenül sikerül kitölteni. A résztvevők mintegy 60%-a állásnélküli, képzés után 35-40%-uk tud elhelyezkedni. Egy közgazdászok által írott tanulmány a magyarországi alacsony foglalkoztatottságnak az iskolázottsággal való összefüggéseit vizsgálta nemzetközi összehasonlításban, adatbázisok elemzésével (Kertesi-Varga, 2005). Úgy látják, hogy az oktatási expanzió „megállt a szegény néprétegeknél”, ami akadálya a foglalkoztatás bővülésének. Az adatok elemzése nyomán felvetik, hogy a magyarországi szakmunkásképzés sem feltétlenül felel meg az ISCED3C kategória kritériumainak, és talán ezzel is összefügg, hogy a szakmunkások jelentős hányadát szakképzettséget nem igénylő fizikai munkakörben alkalmazzák. Egy másik közgazdász az IALS felnőtt írásbeliség vizsgálatának adatait elemzi (Köllő, 2006). Itt a magyar adatok a legfeljebb általános iskolát végzett és a szakmunkás kategóriákban is messze elmaradnak a fejlett országok állampolgárainak teljesítményétől. A volt szocialista országokban korábban tömegesen voltak olyan munkahelyek, amelyek írás-olvasási készségeket nem igényeltek, de a gazdaság átalakulásával ezek folyamatosan leépültek. Köllő a kutatás alapján azt állítja, hogy az újonnan keletkező munkahelyek munkafeladatai már sokkal inkább igénylik az írásolvasási, és általában az általános készségek meglétét, és döntően ezért szorulnak ki az alacsonyan képzettek a munkahelyekről. A szakmunkások helyett sokszor célszerűbb érettségizetteket, a képzetlenek helyett szakmunkásokat alkalmazniuk a munkaadóknak, mert csak ennek a formálisan „túlképzett” munkaerőnek az általános készségei lesznek megfelelőek számára.
60
2.1. Inaktívak
Magyarországon az inaktivitás magas aránya – a férfiak között Európában a legmagasabb – a legsúlyosabb foglalkoztatási tünet. Az inaktívak az összlakosság negyedét teszik ki, összetételük igen heterogén. Az egyes főbb csoportok leírása mellett egy tanulmány különösen az ún. „egyéb” kategóriára fókuszál (Adler, 2007). Ők azok, akik semmiféle kimutatható jövedelemforrással nem rendelkeznek (eltekintve a családi pótléktól és a segélyektől) és nem is tanulnak. Számuk 300 ezer fölött van. Magasabb arányban élnek falvakban, iskolai végzettségük alacsony, bár „csak” kevesebb mint 50%-uk nem rendelkezik sem érettségivel, sem szakmával. Több mint egyharmaduk legálisan soha nem dolgozott, közel kétharmaduk nem is kíván dolgozni. E réteg mintegy háromnegyede szegénységben él, és közülük minden második kifejezetten nyomorog. A fiatalok közel negyedét teszik ki ennek a csoportnak. Körükben jellemző, hogy a munka világán kívül rekedés örökletes. Ez a kutatás egy felmérést követően klaszteranalízissel alakított ki egy tipológiát. A 4 elkülönített csoport:
Az ’Elszántak és az aktívak’, akik képzésekben is részt vettek, próbálnak munkát találni, lehetőleg bejelentett állást – az egyéb inaktív kategória mintegy 20%-át teszik ki.
A ’Vigyenek így’ kategóriába sorolhatók nem kívánnak képzésben részt venni, de hajlandóak dolgozni, akár a fekete munka világában is (30%).
A ’Tapasztalatlanok és motiválatlanok’ 32%-ot kitevő csoportja főleg fiatalokból áll, akik csak ’ímmel-ámmal’ keresnek munkát. Legtöbbjük alacsonyan iskolázott, és tanulni sem kíván.
A ’Reményvesztettek és kilátástalanok’ csoportjában a legmagasabb az átlagéletkor, és meglepően magas, kétharmados arányban nincs még a csoportnak legális munkatapasztalata. A képzésekben való részvételi hajlandóság alacsony (18%).
A kutatás során igazolódtak azon előzetes feltevések, miszerint:
Az inaktivitás mögött eltérő mintázatú okok vannak, amelyek lehetnek gazdaságiak, területiek, mentálisak, képzettségbeliek, illetve kirekesztődött életformára visszavezethetők (utóbbiak főleg a romáknál).
Az inaktívaknak speciális, összetett megélhetési forrásaik és stratégiáik vannak.
Létezik egy ún. „határhaszon” szint, amely a munkaerőpiacra való visszatérésüket jellemzi, ez azonban a szociológiai paraméterek mentén eltérő.
A munkaerőpiacról kiszorultak munkához juttatásához nem csak gazdasági, de egyéb segítségre is szükség van.
Egy a munkavállalási motivációkat vizsgáló kutatás (G. Fekete, 2008) elkülöníti azokat, akik feketén, alkalmilag vagy napszámosként, esetleg a családban rendszeresen dolgoznak azoktól, akik nem csak a munkahelytől, de a munkától is eltávolodtak. Fontos megállapítása a
61
kutatásnak, hogy a munkanélküli lét elfogadott állapottá minősült, amelyhez lehet igazodni, és amelyet nem kell mindenáron felszámolni. A kutatás néhány dimenzió mentén különbséget tesz a rendszerváltás előtti és azt követő munkavállalási motivációk mentén. 1990-et megelőzően a munkavállalás kötelező volt, így könnyű volt legális munkához jutni, de korlátozott volt az önállóság, az egyén felelőssége. 1990 után az önállóság és a személyes felelősség jelentős növekedése mellett nehéz munkához jutni, az emberek kiszolgáltatottabbak viszonyaiknak. A kutatók a foglalkoztatottság növekedését elősegítő munkamotivációk növelésére javasolják egyebek mellett az ingázás feltételeinek javítását, a szociális juttatások és a minimálbér közötti olló növelését, az alkalmi jövedelmet nyújtó, de a munkaerőpiacra vissza nem vezető közmunkák helyett a perspektívát és biztonságot nyújtó munkahelyek létrehozását, a fiatalok munkaszocializációjára az 1990 előtt elterjedt diákmunka és nyári táborok támogatását. Egy 3 kistérségben készült esettanulmányokra épülő kutatás megállapította, hogy a képzetlen munkaerőre sok helyen továbbra is szükség van, számos olyan térség van, ahol egyes munkákat a helybéliek egyáltalán nem vállalnak el (Váradi-Jász-Virág-Vidra, 2008). Ezek a tartósan munkanélküli és inaktív családok fontos megélhetési forrásai, jellemzően alkalmi jellegű, fekete munkák főleg egyszerű mezőgazdasági, ritkábban építőipari vagy szolgáltatási munkák, napszám. Fontosak a helyi társadalmi viszonyok alakításában is, gyakran helyi aláfölérendeltségen alapuló paternalista kapcsolatokra épülnek. Mivel a napi ingázást lehetővé tevő közlekedés feltételei nem megfelelőek és az országon belüli migráció költségei magasak, ezért az ingázás leggyakoribb formája a családi és más privát kapcsolatokat romboló heti ingázás. Még a legjobb helyzetben lévők, akiknek évek óta bejelentett munkájuk van sem engedhetik meg maguknak, hogy családjukkal kedvezőbb helyzetű településre költözzenek. A tanulmány konklúziója, hogy a munkaügyi és a szociális szférának jogszabályváltoztatásokkal is alátámasztott együttműködésre, a problémák integrált kezelésére kell törekedniük, amely sok fejlett országban már bevált gyakorlat. Nálunk ehhez új jogszabályokon kívül attitűdváltásra is szükség van. Egy korábbi kutatásokat és friss adatbázist is elemző tanulmány (Firle–Scharle–Szabó, 2007) a segélyek, a munkanélküli ellátás és a közmunka hatását vizsgálja az elhelyezkedési esélyekre. A rendszeres szociális segély minden összehasonlításban csökkenti az elhelyezkedési valószínűségeket. Mintegy 30-35%-kal kisebb eséllyel helyezkednek el, mint a nem segélyezettek, és közel 2 évvel rövidebb ideig maradnak munka nélkül, mint akik nem kapnak segélyt. A kisgyermekes családokban a férfiaknál nő, a nőknél viszont csökken az elhelyezkedés valószínűsége. A különbségek mértékének becslése azonban bizonytalan, hiszen az elemzésbe bizonyos dimenziókat nem tudtak bevonni a kutatók. Így pl. ismert, hogy a tartósan munka nélkül lévők egészségi állapota gyorsabban romlik, ami a fenti ellenösztönzők mellett munkára való alkalmasságukat is csökkenti, így a mért különbségek felső becsléseknek tekinthetők. Érdekes módon a közmunka is csökkenti az elhelyezkedés esélyét, pedig egyik deklarált célja, hogy a munkavégző képességet és az ahhoz szükséges életmódot fenntartsa. A közmunka egy bizonyos társadalmi csoport egyetlen lehetősége a munkavégzésre, ugyanakkor időszakos jellege miatt tartós bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban tartja az ebben résztvevőket. A kutatók javaslatai között szerepel az is, hogy az önkormányzatokat abban kell érdekeltté tenni, a hozzájuk befolyó állami támogatást 62
úgy kell meghatározni, hogy az ott élő lakosságot inkább a munkaerőpiacra juttassák vissza a segélyezés helyett. Jelenleg az önkormányzatok számára előnyösebb a segélyezés megszervezése.
2.2. Képzetlen fiatalok visszavezetése a munkaerőpiacra
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány az elmúlt másfél évtizedben számos, a munkaerőpiacon kudarcos réteg integrálására irányuló innovációt támogatott. Ezek egyikének értékelését vizsgálta meg két kutató (Fehérvári-Györgyi, 2006). Az ún. KID program 2002ben indult, és 16-25 éves, az iskolarendszerből végzettség nélkül kimaradt fiataloknak az oktatásba vagy a munka világába való beillesztését tűzte ki célul. Magyarországon speciálisan ezt a korosztályt megcélzó, intézményesedett integrációs programok nincsenek, támogatásuk egyedi kezdeményezés vagy szélesebb célcsoportok támogatásának részeként valósul meg. Mindeddig csekély eredménnyel, hiszen mintegy 80 ezer olyan 16-25 éves fiatal van, aki nem tanul, nem dolgozik és munkát sem keres. A program kezdőbetűi – korábbi innovációk tapasztalataira alapozva – az integrációs eszköztár komplexitására, a résztvevő szervezetek integrált együttműködésére és az egyedi problémák kezelésének differenciáltságára utalnak. A kutatás azon túl, hogy elismerte az innováció eredményeit, eredményességét, számos tanulsággal szolgált. Mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a réteg érdemben ellátatlan, hiszen speciális problémáinak kezelése esetlegesen valósul meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felelős intézmények, különösen az önkormányzatok csak olyan esetben viselkednek felelősen, ha ott a probléma kezelésére elhivatott vezető van, ami szabályozási hiányosságra utal. A tanulmány hangsúlyozta a betűszó középső elemének egy új, az egymástól részleteiben eltérő programok többségében megvalósult értelmezését: a fiatalokat más tanuló vagy dolgozó közösségekbe való integrálásának fontosságát. Az eredeti céloktól egyébként eltért a program kimenete, amennyiben sokkal több fiatalt vont be az oktatásba, mint a munka világába (az eredeti cél 50-50% volt). Ennek számos okát sorolták fel, de ami igazi nóvum, hogy a munkáról a munkaadók voltak döntési helyzetben, akik számára a kevéssé képzett munkaerő nem volt vonzó, viszont az oktatási piacon a fiatalok voltak döntési helyzetben, hiszen megjelenésük többlet bevételt jelentett a képzők számára.
3. Területi egyenlőtlenségek Egy kutatás statisztikai és térképészeti eszközökkel írta le az ország demográfiai, iskolázottsági, foglalkoztatottsági és migrációs viszonyait (Híves-Forray et al., 2008). A 168 kistérségre számított és bemutatott adatok alapján területileg is kirajzolódnak azok az esélykülönbségek, amelyek az adott végzettséggel való foglalkoztatást jellemzik. Jól látható, hogy bár az elhelyezkedési esélyek országosan követik az iskolázottság szintjét, a kistérségek munkaerőpiacának felszívó képességétől legalább annyira függnek a tényleges esélyek, mint a végzettség szintjétől. Amíg a kistérségek közül a kedvezőbb gazdasági helyzetben lévők
63
közül 22-ben a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezőket is 55%-nál nagyobb arányban foglalkoztatják, addig 21 olyan kistérség van, amelyben a szakmunkás végzettségűek elhelyezkedési aránya 55% alatt van, 29-ben a szakközépiskolai végzettségűeké is 55% alatti, a gimnáziumi végzettségűek, de szakképzettséggel nem rendelkezők közül pedig egyenesen a kistérségek nagyobbik felére ez jellemző. Ugyanakkor diplomával a legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségekben is 65% fölötti a munkában lévők aránya. Egyedül a diploma ad többé-kevésbé védettséget a munka világából való kirekesztődés ellen. A kutatás megállapította, hogy bár 1990-hez képest 5%-kal nőtt az ingázók, a nem lakóhelyükön dolgozók aránya (25-ről 30%-ra), ennek nagyobbik hányada megyén belüli ingázás. 2003-ban a 19 megyéből 14 olyan volt, ahol az ingázók legalább kétharmada megyén belül vállalt munkát. Ugyancsak 14 olyan megye van, amelyet ingázási veszteség jellemez – az ország területének csak mintegy egyharmada tartozik a gazdaságilag fejlett térséghez, amely munkaerő döntő hányadát foglalkoztatni képes, sőt migránsakat is felszív. Fontos továbbá, hogy az ország keleti peremén lévő megyékből a kiáramlás viszonylag csekély, mert ezektől a munkaerőt igénylő térségek távol vannak, és az ingázás nagyobb költségeit nem tudják, vagy nem kívánják vállalni az itt lakók. A kutatók az adatok alapján két kistérség-tipológiát állítottak fel. Az egyiket a gazdasági aktivitás és területi szerepkör, a másikat komplex társadalmi mutatók alapján. A két, 4-4 kategóriájú besorolás átfedésben van, hiszen a gazdasági és társadalmi mutatók nagyon szorosan összefüggnek. Ugyanakkor az egyes kistérségek népességének iskolázottsági szintje nincsen számottevő hatással sem az egyes térségek típusba sorolására, sem külön a foglalkoztatási helyzetre. Két további fontos információt található a foglalkoztatás területi vonatkozásairól más kutatásokban. Így a munkaerő-piaci képzésekben résztvevőknek csupán egytizede lakik hátrányos helyzetű településen, amelynek egyik oka, hogy ezekben a közhasznú munkavégzést preferálják (Halmos, 2005), a munkahely-teremtő beruházások számára pedig nem vonzóak a közlekedés elmaradottsága miatt sem. Az itt élők képzettebben sem találnának helyben munkát. A közhasznú munkavégzés egy másik fontos, de nem nyilvánvaló következménye, hogy az – minthogy a kistelepülések illetékesek a szervezésében – a helyitérségi munkaerőpiacot szegmentálja, így akadálya is egy réteg munkaerőpiacra való integrálásának (Kertesi, 2005).
4. Romák a munkaerőpiacon, romák iskolázottsága Magyarország lakosságának becslések szerint mintegy 6-7%-a roma, akiknek iskolázottsága, foglalkoztatottsági rátája jelentősen elmarad a nem roma lakosság mutatói mögött. A romák korfája pontosan ellentéte a nem romákénak. Becslések szerint a romák várható élettartama mintegy 10 évvel marad el az átlagtól, körükben ugyanakkor az átlagos gyermekszám messze
64
átlag fölött van. Az iskoláskorúak között a romák aránya 11% fölött lehet (Keller-Mártonfi, 2006), közel duplája a teljes lakosságon belüli aránynak. A romák munkaerő-piaci és képzés helyzetét számos kutatás vizsgálja (lásd az alapadatokat a Függelékben), amelyek két okból is nehéz helyzetben vannak. Egyrészt a magyar adatvédelmi szabályozás olyan, hogy nem teszi lehetővé a nagy állami adatbázisokban a kisebbséghez tartozás tényének rögzítését, másrészt a lakosság – beleértve a legkülönbözőbb területek szakembereit is – igen nagy hányadát jellemzi a romákkal szembeni, különböző mértékű előítélet, ami módszertanilag is megnehezíti (és megdrágítja) a kutatásokat. Ezek egy része kifejezetten helyzetfeltáró jellegű, hiszen a romák iskolázásáról és foglalkoztatásáról az említett adatvédelmi szabályozás miatt nincsenek statisztikai adatok. Más kutatások az előítéletesség, a szegregáció, a diszkrimináció létét mutatják meg és következményeit igyekeznek számba venni. Ismét más kutatások a fejlesztési vagy integrációs programok köré szerveződnek, azok hatását kívánják bemutatni, javítani. A rendszerváltás előtt úgyszólván teljes körű volt a romák foglalkoztatása, akiknek 1990 körüli tömeges kiszorulását a munkaerőpiacról egy közgazdász kutató cikke alcímében „A rendszerváltás maradandó sokkjának” nevez (Kertesi, 2005). A Központi Statisztikai Hivatal adatbázisát és empirikus felvételek adatait elemezve azt mutatja meg, hogy amíg 1984-ben a 15-49 éves roma férfiak 95%-a és a nők 61%-a dolgozott, és 1989-ben is még 85 és 53%-uk, addig 1993-ban már csak 39, illetve 23%. Ez villámgyors (sokkszerű) és olyan mértékű kiszorulás a munkaerőpiacról, amely még a hasonló iskolázottságú nem roma lakosságén is túltesz. Maradandónak pedig azért nevezi a szerző, mert a 2003-as felmérés nemhogy enyhén javuló mutatót eredményezett volna, mint a lakosság egészében, a 38, illetve 20%-os foglalkoztatott arány valamelyest még az 1993-ast is alulmúlja. A szerző egyes korcsoportok roma és nem roma tagjainak eltérő foglalkoztatási pályáját is felvázolja. Az egyik nagyon fontos különbség, hogy a romák munkaerő-piaci helyzete a különböző foglalkozási pozíciókban is instabilabb, mint a nem romáké. Az alacsony foglalkoztatási arányt rendkívül magas be- és kilépési mutatók kísérik. Az ún. cserélődési arány a roma foglalkoztatáson belül 25-30% körüli, két-háromszorosa a nem romákénak. Ennek egyik oka, hogy a romák nem foglalkoztatottként való alkalmi munkavállalási is gyakori, illetve gyakran vesznek részt az államilag támogatott foglalkoztatási és közhasznú munka programokban. Ezek rendszerint rövid időtartamúak, és a résztvevők későbbi elhelyezkedési esélyét nem javítják. Ezen programok egy része kifejezetten a romákat célozza meg, máskor a teljes munkanélküli lakosságot, amelyben magas a romák aránya. Ez az instabilitás tartós akadálya annak, hogy a romák tartósan foglalkoztatása emelkedő tendenciát mutathasson. A fővárosban lakó romák foglalkoztatási körülményei valamivel kedvezőbbek az ország egészében tapasztaltnál (Forray, 2005), a szakadék romák és nem romák között itt nem olyan mély. A szerző a 2001-es népszámlálás adatait elemzi. Ebben az állampolgárokat megkérdezték arról is, hogy mely etnikai kisebbséghez tartoznak. A romáknak _becslések szerint – csak mintegy harmada sorolta magát a roma etnikumhoz, a többiek – rendszerint – magyarnak mondták magukat, a kettős identitás választásának lehetőségét nem kínálták fel. A statisztikai feldolgozás eredményei országosan hasonló eredményt sugallnak, mint a szociológiai felmérések, bár azokkal közvetlenül nem összehasonlíthatóak. Ugyanis a 15
65
évesnél idősebb teljes lakosságra vetített foglalkoztatási rátát közlik, szemben az idézett 15-49 évesek foglalkoztatási rátájával. Forray szerint a 15 évesnél idősebb teljes populáció 43,4%-a dolgozott 2001-ben, a romáknak pedig 16,7%-a (a férfiak 22,0, a nők 11,3%-a, amely megoszlás a felmérés adataival nagyjából megegyezik). A fővárosban ugyanakkor a különbség kisebb: itt a teljes populáció 48,1%-a volt foglalkoztatott, a magukat romáknak vallóknak pedig 34,4%-a; a férfiak 42,0 és a nők 26,8%-a. Ezek az értékek magasabbak még azoknál az idézett értékeknél is, amelyeket a szociológusok a 15-49 éveseknél mértek országosan. A romák munkaerőpiacról való ilyen mértékű kiszorulását pontosan nem tudjuk magyarázni, de több kutató foglalkozik a lehetséges okokkal. Egy álláshirdetésekre fiktív önéletrajzokat küldő kutatás világosan igazolta a romák diszkriminálását (Sík-Simonovics, 2008). A jellegzetes roma nevet viselő pályázók az átlagosnál ritkábban kaptak választ, és még nagyobb volt a különbség, ha a pályázó fényképet is küldött magáról, amikor még nagyobb valószínűséggel azonosíthatták be mint romát. Egy vállalatkutatásnál azt találták, hogy a vezetők romákkal szembeni attitűdjei igen nagymértékben akadályozzák a romák foglalkozásának bővülését (Babusik 2008). Itt világosan kiderült, hogy a megfelelő iskolai végzettség esetén is sokkal alacsonyabbak a romák elhelyezkedési esélyei, mint a nem romáké. A kutatás azt találta, hogy a nyílt diszkrimináció is elterjedt jelenség, a rejtett pedig úgyszólván általános, minthogy „a vezetők zöme valamilyen mértékben cigányellenes”. A romák alacsony foglalkoztatásának egyik meghatározó oka természetesen az alacsony iskolázottság, de ezen és a diszkrimináción kívül további okokat is felsorol egy kutatási beszámoló (Babusik-Adler, 2001). Fontos, hogy a romák lakóhelye nem egyenletesen oszlik meg az országban, a pangó gazdaságú térségekben magasabb és növekvő arányban laknak, minthogy a lakóhelyi szegregáció is folyamatosan nő. Részben magyarázza a romák alacsony részvételét a munka világában, hogy azok a munkák, amelyekben nagy tömegekben dolgoztak a rendszerváltás előtt – pl. bányászat, nehézipar és részben az építőipar és a mezőgazdaság –, különösen nagy mértékben leépültek. Az új vállalkozások magasabb képzettségi igényeinek pedig kevesen felelnek meg a romák közül. Szegénységi csapdának nevezik a szerzők azt a stratégiát, hogy a roma családok sokszor a szociálpolitikai támogatások miatt vállalnak több gyereket, hiszen így magasabb jövedelemhez juthatnak, mint amire munkavállalás esetén számíthatnának, ráadásul az otthon maradó nők a háztartásban nélkülözhetetlen munkát végezhetnek. Ez az írás több olyan kérdést is felvet, amire egyelőre nem tudjuk a választ. Pl. hogy a magyarországi vállalkozások közül hány alkalmaz romákat, ezeknek milyen a regionális és ágazati megoszlása. Nincsenek ismereteink arról, hogy melyek azok a vállalatok, amelyek sikeresen szívják fel és tartják meg a roma munkavállalókat. Számos, főleg alapítványok által szervezett kísérleti program próbált a romák foglalkoztatásában eredményeket elérni, erre alkalmas modelleket kidolgozni. Az egyik ígéretes kezdeményezés, a „Foglalkoztatásba ágyazott képzés” című program romákat iskolai segítőként, máskor települési koordinátorként alkalmaz, miközben érettségihez juttatja őket, és perspektivikusan pedagógus asszisztenssé, vagy a munkájukhoz illeszkedő egyéb szakmára képezi őket a foglalkoztató iskola és egy mentorhálózat támogató segítségével (Kiss-Mayer,
66
2007). A romák munkaerő-piaci integrációjának egyik akadálya, hogy erre nagyrészt projektek keretében történik próbálkozás. A projektek időkorlátja miatt a munkaszocializációs hatás is elégtelen, a projektek lejárta után visszaáll az eredeti állapot (Futó et al., 2005). A romák és nem romák foglalkoztatási rátája közötti különbség egyik meghatározó – bár mint láttuk, korántsem egyedüli – tényezője az alacsony iskolázottság. A 15 éves és idősebb roma lakosságnak a 2001-es népszámlálás adatai szerint mindössze 3,1%-a rendelkezett érettségivel, miközben a teljes lakosságon belül ez az arány 36,4% volt (Forray, 2005). A szakmunkások aránya ezen felül további 7,6% (a teljes lakosságon belül 18,6%), tehát a felnőtt romák kilenctizede alacsony iskolai végzettségű. Éppen ezért – legalábbis a deklarációk szintjén – tartós politikai prioritás a romák iskolai végzettségének és szakképzettségének emelése. A rendszerváltást követő években közép- és felsőfokon az oktatási expanzió felgyorsult, és ez a roma fiatalok bővülő iskolázására is kihatott, erről több felmérés adataiból is meggyőződhetünk. A romák sikeresebb iskolázását a támogató programok mellett olyan intézkedések is elősegítették, mint a tankötelezettség emelése, az iskolát megelőző, legalább egy évig kötelező óvodáztatás bevezetése, valamint bizonyos szociális családtámogatásoknak az iskolalátogatáshoz kötése (Liskó, 2005). Ezeknek is köszönhető, hogy míg a rendszerváltáskor a cigány fiatalok közül sokan az általános iskolát sem fejezték be, és kevesebb mint 50%-uk tanult tovább középfokon, addig az általános iskola elvégzése mára itt is majdnem teljes körű, és mintegy kilenctizedük megkezdi tanulmányait középfokon, bár iskolai továbbhaladásukat átlagon felül terhelik bukások, kudarcok. Ehhez a gyengébb teljesítményen kívül hozzájárulnak a romákat az iskolarendszeren belül szegregáló mechanizmusok, valamint a szakemberek előítéletei. A romák mintegy ötödét 6 éves korban a fogyatékosok számára fenntartott, speciális (csökkentett) tantervű általános iskolába irányítják a szakértői bizottságok, az ő későbbi munkaerő-piaci integrációjukra alig van esély (KellerMártonfi, 2006). Egyes megyékben a speciális tantervű általános iskolák diákjainak több mint 90%-a roma. Egy vizsgálat szerint még a roma integrációs programokban résztvevő pedagógusok mintegy negyede is előítéletes a romákkal szemben, és ezen előítéleteik csak elhanyagolható mértékben csökkentek továbbképzés után is (Liskó, 2008). A középfokon való továbbtanulás döntően érettségit nem adó – így a felsőoktatás felé nem nyitott – szakiskolai képzést jelent. A kilencvenes évek elején a romák közül egy-egy korosztálynak mintegy 30-40%-a kezdett el szakmát tanulni, és mindössze egytizedük lett középiskolás (Liskó, 2005). Ez 2002-2003-ra lényegesen megváltozott. Ekkor már a roma fiatalok kétharmada kezdte meg tanulmányait szakiskolában, és nagyjából ötöde középiskolában. Ez még akkor is jelentős változás, ha az iskolák és a szakmák jellemzően az alacsonyabb presztízsűek közül kerültek ki, azaz az ipari szakmák domináltak a szolgáltatásival szemben, és a szakközépiskolai tanulmányok a gimnáziumival szemben. A legújabb publikált felmérés – egy nagymintás követő panelvizsgálat – szerint 2006-ban a roma tanulók 6%-a nem tanult tovább (a nem romák közül 1% alatt), 55% szakiskolában (nem romák: 22%), 29% szakközépiskolában (42%) és 10% gimnáziumban (36%); ez a romák továbbtanulásának további gyors terjedését mutatja (Kertesi-Kézdi, 2008). Az elemzés azt is kimutatja, hogy a romák egy része azonos teljesítmény esetén is alacsonyabb presztízsű
67
programon folytatja tanulmányait. A követés során azt is megállapították, hogy a középfokú tanulmányok első évében a romák közül sokkal többen maradnak ki a képzésből és/vagy kerülnek alacsonyabb presztízsű képzésbe, mint a nem romák. Különösen nagy a kimaradási ráták között a különbség a középiskolában, de szakiskolában is mintegy háromszoros. Ez lényegesen nagyobb annál a másfélszeres különbségnél, amit egy 4 évvel korábbi felmérés során pedagógusok becslésére alapozva jelzett egy kutató, bár abszolút mértékben kétharmadára csökkent a szakiskolai programból kihullók száma (Mártonfi, 2004). Ez utóbbi kutatás egyébként azt is jelezte, hogy a korábbi évismétlést valószínűsítő „túlkorosság” is legalább másfélszer magasabb a romáknál (36%), mint a nem romáknál (22%). A kimaradást a romáknál átlagon felüli arányban magyarázza családalapítás és teherbe esés, illetve iskolakerülés, és a nem romákhoz képest kisebb arányban munkavállalás. Ugyancsak magasabb azoknak a romáknak az aránya, akik a középiskola első évét követően szakiskolában folytatják tanulmányaikat. A szakközépiskolában kezdő romák 29%-a (!), a gimnazisták 9%-a kerül 10. évfolyamban szakiskolai programba, míg a nem romák között mindössze 9, illetve 1% (Kertesi-Kézdi, 2008). Ez azt jelenti, hogy az iskolarendszerből kikerülve tovább nő az egyes kohorszokon belül az iskolázottsági különbség ahhoz képest, amit a középfokra való bekerülés arányai alapján prognosztizálhatnánk.
5. Megváltozott munkaképességűek A kilencvenes évek elejének gazdasági összeroppanása a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátáját is mintegy felére (Bánfalvy, 2005). A népszámlálás adatai szerint amíg a nem fogyatékosok teljes lakosság 37,8%-a volt foglalkoztatott 2001-ben, addig a fogyatékos személyeknek csak 9%-a. A legnépesebb fogyatékos csoportokban különböző, de mindenütt alacsony a foglakoztatottak aránya: a mozgássérülteknél 6,3%, a látássérülteknél13,0%, az értelmi fogyatékosoknál 7,0%. Bánfalvy tanulmányában korábbi irodalmak és felmérések elemzésével végigveszi a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci helyzetének szociológiai tényezőit. A legfontosabbak alighanem a társadalmi befogadás szintje és az érdekvédelem lehetőségei. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó jogszabályok 2005-ben megváltoztak. Azt megelőzően folyamatosan bővült az őket foglalkoztató cégek, és a foglalkoztatott munkaerő száma is, de elszaporodtak a visszaélések, amit csak jogszabálymódosítással lehetett megakadályozni (Balogh-Czeglédi, 2007). A szerzőpáros arra volt kíváncsi, hogy hogyan hatott a szabályozás megváltozása a foglalkoztatásra és annak körülményeire. Kérdőíves felmérésük a megelőző, 2002-es és 2004-es felmérésekkel is összevethető. A teljes körű megkeresésre (620 kérdőív, a foglalkoztatási támogatást igénylő cégek száma) 196 vállalattól érkezett válasz (30%), amelyek viszont az ebben a szférában dolgozó, becslések szerint 50 ezer főnek mintegy 80%-át foglalkoztatják. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek száma nőtt. Korábban erre szakosodott közepes méretű vállalatok domináltak, mellettük ma már sok kis cég is foglalkoztat fogyatékosokat. A szervezetek alapjellemzői és a foglalkoztatottak összlétszáma 68
érdemben nem változtak. A mozgáskorlátozottak továbbra is a legnépesebb munkavállaló fogyatékos csoport, az értelmi fogyatékosok részesedése azonban a korábbi 27%-ról 9%-ra zuhant. A dolgozók kétharmada segéd- és betanított munkás, a szakmunkások aránya a korábbi 10%-ról 21%-ra nőtt. Jelentősen nőtt azok aránya is, akikről munkáltatóik úgy gondolják, hogy a nyílt munkaerőpiacon is alkalmasak a foglalkoztatásra (15-ről 27%-ra), illetve fejlesztéssel azzá tehetők (9-ről 17%-ra). A dolgozók napi munkaideje és jövedelme a korábbiakhoz képest csökkent. Összességében a jogszabály módosítása struktúraváltozást eredményezett, de a rendszer a megelőző időszakkal összevethető volumenben, hatékonyabban működik. A legfőbb probléma, hogy a vállalatok nem érdekeltek a munkavállalók fejlesztésében, a nyílt munkaerőpiacra való felkészítésében, és az árképzés kötöttségei miatt nincs lehetőségük beruházásra, innovációkra. Tehát a status quo megőrzése a legfőbb céljuk, amely viszont az állami támogatás folyamatos növekedését igényli. Egy korábbi felmérés a 200 legnagyobb magyarországi vállalatnál vizsgálta a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazását (Könczei-Komáromi-Keszi-Vicsek, 2003). A 138 visszaérkezett kérdőív alapján 58% foglalkoztat fogyatékos dolgozókat, akiknek 61%-a férfi, 39%-a nő, 70%-a szellemi, 30%-a fizikai dolgozó. A legnagyobb hazai tulajdonú cégeknek csak 29%-a alkalmaz fogyatékosokat, a külföldi tulajdonúaknak döntő többsége. Utóbbiaknál a jövedelmek is magasabbak. Legnagyobb arányban mozgáskorlátozottakat alkalmaznak, értelmi fogyatékosok alkalmazását mindössze a cégek 3,8%-a jelezte. Futó és munkatársai (Futó et. al., 2005) hangsúlyozzák, hogy ennek a rétegnek a foglalkoztatási helyzetét érdemben ún. foglalkozást elősegítő paktumok révén lehetne javítani. Fontos volna továbbá ún. köztes munkahelyek létesítése, amelyek meghatározott ideig juttatnák munkához a megváltozott munkaképességűeket, akik megtanulják, begyakorolják azt a tevékenységet, amit a nyílt munkaerőpiacon hasznosíthatnak majd.
6. Idősebb munkavállalók, nők, bevándorlók Az alcímben megnevezett társadalmi csoportok, vagy azok jelentős részhalmazai Magyarországon is hátrányokat szenvednek a munkaerőpiacon: nagyobb létbizonytalanságot, alacsonyabb bért, diszkriminációt a felvételkor stb. A foglalkoztatáspolitika, és értelemszerűen a munkaügyi kutatás is érinti ezeknek a csoportoknak a helyzetét, de nem olyan súllyal, mint a fentebb bemutatott célcsoportoknál. Az idősebb munkavállalók munkában tartása egyelőre még nem létkérdés a gazdaság számára, olyan alacsony a foglalkoztatottság színvonala. A nők ugyan jelentős bérhátrányt kell elszenvedjenek, de magasabb iskolázottságuknak köszönhetően is viszonylag nagyobb foglalkoztatási biztonságnak örvendhetnek, bár a gyerekvállalás és munkavállalás közötti összhang megteremtése konfliktussal jár. A Magyarországra irányuló migráció pedig igen alacsony, így a bevándorlók munkaerőpiacra való bevonása – legalábbis volumenét tekintve – még nem nagy probléma.
69
Idősebb munkavállalók 45-50 év fölött a munkaerő-piaci részvétel a nemzetközi adatsorokban tapasztalthoz képest Magyarországon még gyorsabban csökken. A munkáltatók nem szívesen vesznek fel új, 50 év fölötti munkaerőt, sőt, bár 55 év felett bizonyos védettséget élveznek, leépítéskor a 45-55 év közöttiek elbocsátására az átlagosnál gyakrabban kerül sor (Adler, 2004). Ezért is van, hogy ebben a korban a munkahelyváltás már nagyon ritka, komoly kockázatot jelent ugyanis. A fizikai munkakörökben foglalkoztatottak – valószínűleg a megtapasztalt bizonytalanság miatt is – igyekeznek a szociális ellátás védőfalai (rokkant nyugdíj, előnyugdíj) menekülni. A 45 év fölöttiek képzésben való részvétele, és erre való hajlandósága is igen alacsony. Ebben a korban gyorsan romlik az egészségi állapot is. Adler idézi azt a felmérést, amely szerint a 4550 év közötti munkavállalók 50%-a, az 50-55 éveseknek már csak 25%-a mondta magát teljesen egészségesnek. A munkanélküliek és inaktívak között feltehetőleg még rosszabb a helyzet. 60-64 éves korban az uniós viszonylatban alacsony (de a közelmúltban felmenő rendszerben 65 évre emelt) nyugdíjkorhatár miatt ismét zuhan a foglalkoztatottság, a férfiaknál és a nőknél 18, illetve 8%, bár a diplomásoknak még egyharmada dolgozik. Súlyos gond, hogy Magyarországon a felnőttek tanulási aktivitása nemzetközi összehasonlításban alacsony, és nemzetközi összehasonlításban mind az iskolázottság csökkenésével, mind az életkor növekedésével gyorsan csökken. Nők Magyarországon a kilencvenes évek közepe óta csökken a férfiak és nők közötti bérolló, és az eltérés már valamivel kisebb, mint az Európai Unió egészében. A fizikai foglalkozású nők bére a férfiakénak 75-80%-a, a szellemi foglalkozásúaké 65-67% körül alakult 2003-2006 között (Koncz, 2008a, 2008b). Valamennyi szektorban jellemző, hogy az alapbérek között kisebb a különbség, mint a végső jövedelmek között. A fiatalabb korosztályoknál a különbség kisebb, az életkorral egyre nő. A keresetkülönbségek mögött objektív és szubjektív okokat is találunk. A nők kisebb arányban látnak el magas szakképzettséget igénylő munkát, beosztásuk kedvezőtlenebb a férfiakénál. Életpályájuk megszakítottsága sem kedvez munkájuk hatékonyságának, alkupozíciójuk elmarad a férfiakétól, és mindezek mellett diszkriminatív hátrányt is el kell szenvedjenek. Kritikus helyzetben vannak a gyermekszülés után munkát vállalni kívánó nők. A kismamák jelentős része a munkaerő-piaci kényszer hatására tölt hosszú időt gyermekgondozás miatt távol (Koltai-Vucskó, 2007). Több évnyi távolmaradás után elhelyezkedési esélyük még magasabb iskolázottság esetén is erősen csökken. A gyermekgondozás után 40%-uk nem tud visszamenni dolgozni előző munkahelyére. Összességében a kisgyermek vállalása a nők foglalkoztatási esélyét 37 százalékkal rontja, míg a férfiakét 8 százalékkal növeli. Bevándorlók Magyarország egyelőre viszonylag csekély mértékben bevándorlási célország. Az elmúlt évtizedekben a környező országok magyar anyanyelvű lakosai voltak az egyetlen, nagy tömegben érkező bevándorlók, összességében százezres nagyságrendben. Az ő munkaerőpiaci integrációjuk zökkenőmentesen megvalósult (Gödri–Tóth, 2005). Az átlagosnál képzettebb, tradicionálisabb szocializációjú, sok esetben magyarországi kapcsolatrendszerrel
70
rendelkezők potenciális munkavállalókként kifejezetten vonzó munkaerőnek számítanak. Inkább csak átmeneti beilleszkedési problémáik voltak jellemzőek, bizonyos esetekben az otthonihoz képest alacsonyabb pozíciókkal kellett megelégedniük, de a kapcsolati háló működése és erőfeszítéseik révén e különbségek fokozatosan eltűntek. Egy EQUAL projekt keretében folytatott munkaerő-piaci kutatás a hazánkban menekülteket befogadó állomásokon élőket, a környékükön tevékenykedő vállalatokat, a sajtóban megjelenő híreket és a jogi szabályozást vizsgálta (N.E.E.D.S, 2006). A menekültek mintegy harmada afrikai, további harmada szomszédos, közeli országokból érkezett, nagy részük fiatal férfi. A migráció legfőbb célja a munkavállalás, de jellemzően nem Magyarországon, hanem egy fejlettebb uniós tagállamban. Sokan véletlenül kerültek éppen Magyarországra. Sokan beszélnek közülük angolul, magyarul is sokan szívesen tanulnának, szívesen vállalnának munkát – egyharmaduk bármely munkát elvégezne –, de a jelenlegi jogi szabályozás erre legális keretek között csak nagyon korlátozott mértékben nyújt kereteket. A N.E.E.D.S. megbízására a befogadó állomások 10 kilométeres körzetében, 300 munkáltató körében végzett felmérés szerint a vállalkozások 8%-a foglalkoztat, és kétszer ennyien vannak, akik valaha már foglalkoztattak külföldieket. Legtöbbjük nem is foglalkozik ezzel a gondolattal. Az okok között szerepel, hogy rendezetlen a jogi háttér, továbbá legtöbben csak átmenetileg tartózkodnak Magyarországon, és majdnem mindenki igényelné, hogy az illető magyarul is tudjon. Elterjedtek a külföldiekkel szembeni negatív előítéletek is, amelyet az is erősít, hogy alig látnak pozitív beilleszkedési mintát, amelyre egyébként jelen körülmények között a menekülteknek csekély esélye van. A többség úgy gondolja, hogy a külföldiek a magyarok elől vennék el a munkahelyet, a „magyar munkaerőpiac túl szűk”, ugyanakkor a többség azt gondolja, hogy a menedékkérőket ugyanolyan jogok kell megillessék, mint a magyarokat. A sajtóelemzés alapján úgy tűnik, hogy a megjelent hírek is inkább politikai témák kapcsán, olykor pedig egyes bűnügyekkel kapcsolatban írnak a menekültekről. Ritkábban még téma a migráció oka, de a beilleszkedés, a munkavállalás csak kivételesen érdekli a sajtót. A kutatás szerint a politikusok és szakértők megosztottak a tekintetben, hogy a menekültek integrációjára kell-e törekedni, avagy maradjunk továbbra is tranzitország. Az integrációpártiak mindenesetre elkerülhetetlennek látják a munkaerő-piaci integrációt is.
7. Összegzés A kutatások nem adnak érdemi választ arra a látszólagos ellentmondásra, hogy miközben a foglalkoztatáspolitika folyamatosan hatalmas összegeket költött a munkanélküliek és inaktívak munkaerő-piaci integrációjára, a foglalkoztatási ráta – Európában az egyik legalacsonyabb – a válság előtt sem nőtt érdemben. Ez olyan alapkérdés, amelyre önmagában az egyes policy intézkedések monitorozása és – rendszerint elmaradó – hatáselemzése sem adja meg a választ. Az erre az alapkérdésre adott kutatói válaszok hangsúlyozzák, hogy a
71
munkaerőpiac kettészakadása önmagában is korlátozza a munkaerőpiac bővülését, hiszen a munkaadók eleve a legalább középfokú végzettségűek között keresnek – és találnak – munkaerőt még akkor is, amikor a munkakör ezt nem igényelné. Tudjuk azt is, hogy a munkaerőpiacról tartósan kiszorulók foglalkoztathatósága a munka nélkül eltöltött idő növekedésével erősen, de egyénileg eltérő mértékben csökken, és így ez a tömeg a munkára és képzésre való nyitottság és a foglalkoztathatóság szempontjából rendkívül tagolt. A munkaerő-piaci integrációt célzó programok ezt nem veszik figyelembe. Összességében ugyan sokat költenek erre a célra, de az egyes egyének foglalkoztathatóságának megteremtéséhez szükségeshez képest keveset, ráadásul az egyéni problémákhoz kevéssé igazítják az elkölthető forrásokat. Általános az a meggyőződés, hogy a legfeljebb ISCED 2-es szintű képzettséggel rendelkezők iránti igény növelését csak egy összehangolt gazdaság- és foglalkoztatáspolitika teremthetné meg, de erre szakpolitikai szlogeneken túlmenő példát nem tudunk idézni az elmúlt két évtizedből. A hatékony foglalkoztatáspolitika akadálya a romák munkaerő-piaci jelenlétére, foglalkoztathatóságukra vonatkozó információk hiánya is, bár a nagy folyamatokat – a romák nagy többségének a munkaerőpiacról való kiszorulását a kilencvenes évek elején, valamint munkaerő-piaci reintegrációjuk az elmaradását – sőt azt, hogy ez a folyamat még el sem kezdődött (!) – meggyőzően tudjuk dokumentálni. Itt egyaránt le kell küzdeni az adatvédelmi előírások jelentette nehézségeket, valamint a kérdés átpolitizáltságát, a társadalom jelentős részének előítéletes hozzáállását, amely módszertani értelemben is megnehezíti a kutatást. A helyzet kutatását és politikai kezelését is nehezíti, hogy a helyzet legalább két szempontból gyökeresen új az akár csak 10 évvel ezelőttihez képest is. Az egyik a lakóhelyi szegregáció gyors – Magyarországon korábban ismeretlen – folyamata, amelynek következtében összefüggő, főleg romák által lakott térségek alakultak ki, ahol sem álláskínálat nincs, sem a gazdaság számára vonzó munkaerő. Másrészt főleg ezekben a térségekben, de nem csak ezekben, és főleg a romák között, de nem csak az ő körükben megjelent egy olyan – immár családos, középkorú – réteg, amelynek a munka világából szinte semmilyen tapasztalata nincs. Gyermekeik azt látva nőnek fel, hogy ebben a helyi társadalomban esély sincs – és észlelésük szerint nem is lesz – a munkára. Ez mind az eredményes képzésben való részvételüket, mind a munkához való attitűdjüket károsan befolyásolja. Az első ilyen fiatal generáció már megjelent a munkaerőpiacon, de aspirációjuk és perspektívájuk az inaktivitásba menekülés. Nagyobb erőfeszítésekre van szükség ahhoz is, hogy a 45-50 év fölöttiek részvétele a munkaerőpiacon ne csökkenjen a jelenleg tapasztalt mértékben. Ez különösen fontos kérdés a nyugdíjkorhatár minapi 65 évre emelése óta, amely csak akkor enyhíthet a foglalkoztatási és költségvetési feszültségeken, ha a 45-65 évesek munkaerő-piaci részvétele emelkedik, és irántuk foglalkoztatási kereslet mutatkozik meg. Minthogy itt egy hazai viszonylatban új igényről és jelenségről van szó, nem csak annak szakpolitikai kezelése jelent gondot, de egyelőre a téma kutatását kell napirendre tűzni.
72
8. Bibliográfia •
Adler, J. (ed.) (2007): A munkavállalási korú inaktív népesség motivációja, munkaerőpiaci távolmaradásának okai [Motivations of active age population and the reasons behind their absence from the labour market]. GKI, pp. 120.o. www.gki.hu
•
Adler, J. (2004): A 45 éven felüliek foglalkoztatási helyzete [The employment of people over 45 years of age]. OFA, pp. 11. http://mukutir.telcosystem.hu/kutatas.plt?ks_no=204
•
Babusik, F. (2008): A romák foglalkoztatási diszkriminációja a munkaerőpiacon [Discrimination against the Roma on the labour market], Esély, 2008/2, pp. 47-70.
•
Babusik, F.; Adler, J. (2001): Romákat foglalkoztató vállalkozások [Enterprises with Roma employees], http://www.celodin.org/read.php?lang=hu&pid=5084
•
Balogh, Z.; Czeglédi, G. (2007): A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete [The employment of people with an altered work capacity], OFA, p. 11. http://www.ofa.hu/index.php?WG_NODE=WebDownload&WG_OID=DSDfd946d93 ad59f05c4
•
Bánfalvy, Cs. (2005): A fogyatékos emberek és a munka világa [People with disabilities and the world of work], Szakképzési Szemle, 2005/2, pp. 180-193.
•
Employment in Europe, EC, 2009, p. 196.
•
Fehérvári, A.; Györgyi, Z. (2006): Kiút a gödörből [The way out]. Felsőoktatási Kutatóintézet, p. 97.
•
Firle R.; Scharle Á; Szabó P. A. (2007): Jóléti ellátások és munkakínálat [Welfare benefits and labour supply], In: Munkaerőpiaci tükör [Labour market review] 2007, MTA KTI, http://www.econ.core.hu/file/download//MT07kozel.pdf
•
Forray R, K. (2005): Budapest roma/cigány lakosságának iskolázottsága és foglalkoztatottsága [The education level and employment of the Roma population in Budapest], Educatio, 2005/1, pp. 60-74.
•
G. Fekete, É. (2008): A munkavállalási motivációk időbeni és térbeni változásai [Changes of employment motivations in time and space], in: Foglalkoztatást elősegítő munkaügyi kutatások, OFA, 2008, pp. 85-91.
•
Gödri I; Tóth, P. P. (2005): Bevándorlás és beilleszkedés. Kutatási jelentés [Immigration and intergration. Research report], Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet, http://www.demografia.hu/Kutjelek/KJ80bevand.pdf
•
Halmos, Cs. (2005): A felnőttképzésben résztvevők elhelyezkedése, különös tekintettel a hátrányos helyzetű rétegekre, régiókra, [Employment after adult training, with special regard to disadvantaged segments of society and regions]NFI,
73
https://www.nive.hu/kutatas_fejlesztes/felnottkepzes_kutatas_20032007/2005pdf/03halmos.pdf •
Híves, T; Forray R, K.et al (2008): A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők, zárótanulmány [Social and regional factors influencing the structure of employment and unemployment. Final report.], OFA
•
Joint Employment Report 2008/2009, Council of EU, 11 March 2009, p. 16.
•
Keller, J; Mártonfi, Gy. (2006): Oktatási egyenlőtlenségek és speciális igények. [Inequalities in education and special needs] In: Halász, G.; Lannert, J. (szerk.): Jelentés a magyar közoktatásról [Report on the Hungarian public education] 2006, OKI, Budapest, pp. 377-411.
•
Kertesi, G. (2005): Roma foglalkoztatás az ezredfordulón. A rendszerváltás maradandó sokkja. [The employment of the Roma in the end of the 20th century. The lasting trauma of the change of the regime] In: Szociológiai Szemle, 15. 2005. 2. (p. 57-87.)
•
Kertesi, G.; Kézdi, G. (2008): A roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulása [The secondary study of the Roma and non Roma youth], in: Kolosi, T.-Tóth, I. Gy. (ed.) Társadalmi Riport 2008, Tárki, Budapest, pp. 344-362.
•
Kertesi, G.; Varga, J. (2005): Foglalkoztatás és iskolázottság Magyarországon [Employment and educational leveli n Hungary], Közgazdasági Szemle, 2005. JulyAugust, pp. 633—662.
•
Kiss, J.; Mayer, J. (eds.) (2007): Helyzetértékelés „Az esélynövelő roma koordinátor képzés és foglalkoztatás” EQUAL programról [Assessment of the EQUAL Programme ‘Enhancing the opportunities of the Roma through employment and training coordinators], Nyíregyházi Főiskola, p. 40.
•
Koltai, L., Vucskó, B. (szerk.) (2007): A munka - magánélet összeegyeztetését segítő és gátló tényezők Magyarországon [Obstacles to and impetus for the reconciliation of work and private life in Hungary], p. 61., http://mukutir.telcosystem.hu/kutatas.plt?ks_no=334
•
Koncz, K. (2008): Nők a munkaerő-piacon [Women ont he labour market], Budapesti Corvinus Egyetem Women's Studies Központ, 2008. - 308 o.
•
Koncz, K. (2008): Nemek szerinti bér- és keresetkülönbség Magyarországon és az Európai Unióban [Wage differences by gender in Hungary and int he European Union], Munkaügyi Szemle, 2008/4, 61-75.o.
•
Köllő, J. (2006): Munkahelyi olvasási követelmények és a képzetlen munkaerő foglalkoztatása Nyugat- és Közép-Kelet-Európában [Literacy requirements at work and the employment of workforce with low qualifications], In: Fazekas, K. (szerk.): Közoktatás, iskolai tudás és munkapiaci siker. Budapest, MTA
74
Közgazdaságtudományi Intézet, 2008. (KTI Könyvek; 9.) http://econ.core.hu/file/download/ktik9/lepeskenyszer.pdf •
Könczei, Gy.; Komáromi, R.; Keszi, R.; Vicsek, L. (2003): A fogyatékos és megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról a TOP 200 adatbázis alapján [The employment of people with disabilities and with an altered capacity of work based on the database of TOP 200], p. 11., http://mukutir.telcosystem.hu/kutatas.plt?ks_no=154
•
Liskó, I. (2005): A roma tanulók középiskolai továbbtanulása [Further study in secondary schools among Roma pupils], Felsőoktatási Kutatóintézet, p. 73.
•
Liskó, I. (2008): A továbbképzések hatása a pedagógusok szemléletére [The impact of further training on school teachers’ attitudes], Educatio, 2008/4, 495-511.o.
•
Mártonfi, Gy. (2004): Szakiskolai képzés – Egy felmérés és két tanulmányút tapasztalatai [Training in vocational schools – The results of a survey and experience from a study visit], Szakképzési Szemle, 2004/4, pp. 288-317.
•
N.E.E.D.S. (2006) – Munkaerő-piaci kutatás a menedék-kérőkről, EQUAL-projekt [Labour market research on asylum seekers – an EQUAL project], http://www.needs.hu/alap.php?inc=dsp&menu_id=12
•
Sík, E.; Simonovics, B. (2008): Egyenlő bánásmód és diszkrimináció [Equal treatment and discrimination], in: Kolosi, T.-Tóth, I. Gy. (eds.) Társadalmi Riport 2008, Tárki, Budapest, pp. 363-386.
•
Szekeres, Á. (ed) (2008.): Egy lépés, két év, sok siker [One step, two years, great success], Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, pp. 80.
•
Váradi, M. M..; Jász, K.; Virág, T.; Vidra, Zs. (2008): Az illegalitás peremén – avagy munkavállalási (túlélési) stratégiák inaktív társadalmi csoportokban [On the margins of illegality – or employment (survival) strategies in inactive social groups], in: Foglalkoztatást elősegítő munkaügyi kutatások, OFA, 2008, pp. 92-99.
•
Vida, L. (2007): Kékített fekete. Illegális munkavállalás az EU-ban [Black painted blue. Illegal employment in the EU]. HVG, 3 November 2007., pp. 103-105.
75
9. Függelék 1. táblázat: A roma és nem roma lakosság legmagasabb iskolai végzettsége nemenként, % Befejezetlen általános iskola Roma férfiak Nem roma férfiak Roma nők Nem roma nők Romák összesen Nem romák összesen
32,1 7,7 46,4 14,2 39,2 11,2
8 osztályos általános iskola 54,4 31,6 45,7 35,7 50,1 33,8
Középfok, érettségi nélkül (szakmunkás) 10,3 26,5 4,9 11,6 7,6 18,6
Középiskola, érettségivel
Felsőfok
Összesen
2,5 22,5 2,4 28,1 2,4 25,4
0,7 11,6 0,7 10,4 0,7 11,0
100 100 100 100 100 100
Forrás: Forray, 2005, a 2001-es népszámlálás alapján számított adatok Megjegyzés: A népszámlálás önbevallás alapján rögzítette, hogy az illető romának tekinti-e magát. Becslések szerint a roma származásúak mintegy harmada szerepel az adatok között, így a pontos értékek jelentősen el is térhetnek a valóságtól.
2. táblázat: A foglalkoztatottság és az iskolázottság összefüggése romák között és a teljes lakosságban nemenként, % Foglalkoztatottak Befejezetlen aránya összesen általános iskola Roma férfiak Férfiak, teljes lakosság Roma nők Nők, teljes lakosság Romák összesen Összesen, teljes lakosság
22,0 50,3
9,4 5,7
8 osztályos általános iskola 23,2 28,5
Középfok, Középiskola, érettségi érettségivel nélkül (szakmunkás) 44,7 48,6 71,7 59,5
Felsőfok
11,3 37,3
4,3 1,9
13,8 22,6
30,4 58,5
43,2 52,4
76,3 72,1
16,7
6,4
19,0
40,2
46,0
74,7
43,4
3,1
25,1
67,3
55,4
72,4
73,3 72,6
Forrás: Forray, 2005, a 2001-es népszámlálás alapján számított adatok Megjegyzés: A népszámlálás önbevallás alapján rögzítette, hogy az illető romának tekinti-e magát. Becslések szerint a roma származásúak mintegy harmada szerepel az adatok között, így a pontos értékek jelentősen el is térhetnek a valóságtól.
76
4. A szakképzésben dolgozók alap- és továbbképzése Vinczéné Fekete Lídia
A Bologna-folyamat által újrastrukturált tanárképzés, a kompetencia alapúság terjedése, amelyre az elmúlt években átdolgozott tanárképzési programok is fókuszálnak, valamint a tanárok minőségfejlesztésben való kulcsszerepének tudatosulása miatt ez a kutatások és fejlesztések egyik fontos témája. A szakképzésben oktató tanárok viszonylag alacsony társadalmi státusú családokból érkeznek, szabadidő-eltöltési szokásaikra átlagon felül jellemző például a televízió-nézés. Pedagógus szakos hallgatók és tanárok személyiségvizsgálata megállapította, hogy ez a réteg kevésbé nyitott és energikus, bizonytalanabb, alacsonyabb önértékelésű, érzelmileg labilisabb, mint a kontroll csoportok. Ez alkalmassági és mentálhigiénés veszélyeztetettségi kérdést is felvet. A szakképzésben oktatók szerepfelfogása inkább az Eric Hoyle szerinti „korlátozott /restricted/ tanári szerepfelfogásnak” felel meg, amely az osztálytermi munkára fókuszál, kevésbé jellemző rá az iskola külső kapcsolatrendszere, feladatai iránt is nyitott „kiterjesztett /extended/ szerepfelfogás”. A kutatási eredmények sokszor összefüggésbe hozhatók a tanárok és oktatók munkájának végzettségükhöz képest alacsony presztízsével és jövedelmével, ami hátrányosan befolyásolja mind a minőséget, mind a szakmai tanárok és szakoktatók utánpótlását.
1. Hazai szakpolitikai kontextus A tanárképzés kérdései több okból is előtérbe kerültek 2004 és 2009 között Magyarországon. A Bologna folyamat, az új OKJ kompetencia alapú kimenetei, továbbá egyes, a tanulói kompetenciákban és a pedagógusállomány összetételében megfigyelhető negatív tendenciák elkerülhetetlenné tették a pedagógusképzés aktuális állapotának feltárását és jelenlegi működésének átgondolását. A téma bővebb ismertetésre való kiválasztását az indokolta, hogy az említett időszakban - mind általában a tanárképzésre, mind a szakképzésben dolgozó tanárok képzésére vonatkozóan - számos kiváló kutatás és tanulmány készült. A kutatások egy része állami finanszírozással zajlott, azzal a szándékkal, hogy az így született következtetések és ajánlások segítséget nyújtsanak a döntéshozás számára. Az ajánlások hatásai, bár általában csak töredékesen, de megfigyelhetőek az elmúlt években keletkezett jogszabályokon, egyéb szabályozásokban vagy fejlesztési programokban; ezeket bővebben a 3.6. fejezet ismerteti. A jelen összefoglalás által bemutatott vizsgálatok többsége nem, vagy nem kizárólag a szakképzésben dolgozó pedagógusokra irányult. Mivel azonban Magyarországon az iskolarendszerű szakképzés a közoktatás keretében zajlik17, továbbá a szakmai és közismereti tanárok képzése, foglalkoztatása és munkavégzése azonos szabályozás alapján és sok 17
Bővebben lásd A szakképzés Magyarországon 2009 c. Refernet jelentést http://www.observatory.org.hu/wpcontent/uploads/TO7_hu.pdf
77
tekintetben hasonló körülmények között történik, a témához kapcsolódó kutatások számbavétele során nem hagyhatóak figyelmen kívül a közismereti tanárokat vizsgáló kutatások jelentősebb észrevételei.
1.1. A Bologna folyamat okozta változások
A Bologna folyamat eredményeként 2005-ben született meg a felsőoktatás szerkezetét átalakító, új felsőoktatási törvény, melyet a képzési és kimeneti követelményeket tartalmazó kormányrendeletek egészítettek ki. Ezt megelőzően a felsőoktatás duális rendszerben zajlott, azaz az érettségivel rendelkezők főiskolákon vagy egyetemeken kezdhették meg tanulmányaikat, amelyek végén főiskolai vagy egyetemi diplomát szerezhettek. A tanári szakképzettségre való felkészítés a felsőfokú tanulmányok kezdetétől, 8 vagy 10 féléven keresztül, az alapszakokon történő képzéssel párhuzamosan folyt, a szakmai képzést ellátó felsőoktatási intézmény keretein belül. A főiskolákon folyó képzés az érettségi képzést megelőző fokozatokon (általános iskola felső tagozata, középiskola első két évfolyama), míg az egyetemeken szerzett diploma az érettségit nyújtó középiskolai képzésben való munkára jogosított fel. A kétféle képzés tanári szakmára felkészítő elemei ugyanakkor az 1990-es évek közepe óta meglehetősen egységessé váltak. Az új képzési szerkezet néhány legfontosabb újdonsága:
a szakoktatói képzés a korábbi, négyéves főiskolai képzés helyett BA, BSC szinten zajlik; a képzésre szánt félévek száma 8-ról 7-re csökkent;
tanárképzés csak mesterszakokon folytatható, a tanárképzésre szánt félévek száma így 8-ról, illetve 10-ről 5-re csökkent; BA szinten csupán 10 kredit értékű, a tanári mesterséget megalapozó képzés folyik;
a gyakorlati képzés viszont a korábbiakhoz képest egy féléves, külső (azaz nem gyakorló) iskolában töltendő tanítási gyakorlattal bővült;
a tanári szakképzettség új képzési és kimeneti követelményeiben a korábbi bemenetközpontúság helyett a kimeneti kompetenciák meghatározása a hangsúlyosabb.
A kimeneti követelményeket megfogalmazó rendeletben18 felsorolt kompetenciák összhangban vannak az EU egy évvel később kiadott, tanárképzésre vonatkozó ajánlásában19 szereplő elvárásokkal, azzal a különbséggel, hogy a hazai sztenderdek azoknál átfogóbbak, bővebbek (Falus, 2009). A tanárképző intézmények e követelmények alapján dolgozták ki, majd terjesztették be akkreditációra programjaikat. E feladatok és változások ösztönzést adtak a tanárképzés állapotát és céljait felmérő-újrafogalmazó vizsgálatoknak is. . 18 19
Az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményéről szóló 15/2006. ( IV. 3.) OM rendelet A TANÁCS 2007. november 15-i (2007/C 300/07) INFORMÁCIÓJA A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott következtetések a tanárképzés minőségének javításáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.12.12.
78
1.2. Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) A szakmai tanárképzésnek a közismereti pedagógusképzésnél is nagyobb változásokkal kellett szembenéznie. A szakképzésben ugyanis 2006-ban kezdődött meg az államilag elismert szakképesítéseket tartalmazó, új, kompetencia-alapú OKJ alapján történő képzés. Az új szakmai és vizsgakövetelmények, valamint az ezekre épülő központi programok kidolgozása 2006 óta folyik. A 2006 utáni első években szakképzésben dolgozók számára nagy kihívást jelentett, hogy tanulóikat az új képzési kimenetekre a szükséges felkészültség és tananyagok hiányában kellett felkészíteniük. Ez a helyzet felhívta a figyelmet a szakmai tanárok és oktatók továbbképzésének fontosságára. 1.3. A közoktatásban és a szakképzésben megfigyelt negatív tendenciák Az OECD PISA felmérésének20 2000 óta közzétett eredményei, továbbá az országos, évenkénti kompetenciamérések mutatói felhívták a figyelmet arra, hogy a magyarországi diákok, s közülük is különösen a szakképző intézmények tanulói (ld. a melléklet 1. ábráját) ismereteik alkalmazásában meglehetősen gyengék. Szakpolitikai odafigyelést és kezelést igényel emellett a szakiskolákból lemorzsolódók magas aránya, a relatíve idős pedagógusállomány és a minőségi pedagógus-utánpótlás hiánya; utóbbi különösen a műszaki szakképzésben sürgető probléma. A pedagógusi pályát választók motivációit, képességeit és kereseti várakozásait vizsgáló kutatások szerint „a tanárok kiválasztódási folyamatának minden egyes pontján: a pedagógusképzésre jelentkezéskor, a felsőfokú tanulmányok befejezését követő elhelyezkedéskor, majd a végzést követő 5. és 6. évben is megfigyelhető a negatív önszelekciós hatás” (Varga 2007). Kisebb eséllyel választják a pedagógusi képzést/pályát vagy maradnak azon, akik nem pedagógusként magasabb keresetre számíthatnak, továbbá a jobb képességűek. A tendencia a vizsgálatok szerint egyértelműen szoros összefüggést mutat a tanárok más diplomás alkalmazottakhoz képest előnytelen jövedelmi helyzetével (Ollé és Perjés, 2006; Simon, 2006; Varga, 2007). A Kormány által 2007-ben létrehozott Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal adatok és külföldi gyakorlatok elemzésére, szakértői véleményekre és széleskörű konzultációra alapozva összeállított oktatáspolitikai helyzetértékelése és javaslatcsomagja (Fazekas et al., 2008) kiemelkedően fontos és sürgető feladatként nevezte meg a tanári munka minőségének javítását (bővebben lásd a 4.1. fejezetet).
20
http://www.pisa.oecd.org
79
2. Kutatási kérdések és területek 2.1. A kutatások típusai
A témában végzett kutatások és megjelent tanulmányok céljaik szerint három nagyobb csoportba oszthatóak:
átfogóbb, nagyobb volumenű kutatási programok, melyek végső célja szakpolitikai vagy kutatási javaslatok megfogalmazása volt (pl. Balogh, 2008; Falus, 2006; Fazekas et al., 2008; Kadocsa és Varga, 2007);
egy-egy problémát közelebbről vizsgáló, kisebb léptékű kutatások vagy tanulmányok (pl. Gáspár és Holecz, 2005; Dudás, 2007; N. Kollár, 2008; Mayer, 2009)
nemzetközi, összehasonlító felmérések alapján készült elemzések, melyek célja a problémák feltárása mellett a jó gyakorlatok adaptációjának elősegítése (pl. TALIS, 2008; Tóth, 2006; Nagy 2008)
2.2. Főbb kutatási kérdések
A 2004-2009 között végzett kutatások kiindulópontját képező kérdések közül a jelen összefoglaló 3. fejezete az alábbiakra adott válaszokat fejti ki:
Mi jellemzi a szakmai alapképzésben dolgozó tanárok hátterét, nézeteit, motivációit és kompetenciáit?
Melyek azok a kompetenciák, amelyek a hatékony tanári munkához szükségesek?
Hogyan kell átalakulnia a tanárképzésnek ahhoz, hogy a hallgatók az egyetemek által nyújtott ismereteket magukévá téve, a gyakorlatban is alkalmazni tudják azokat?
Milyen lehetőségei vannak a tanár-továbbképzés rendszere megújításának?
Mi jellemzi a felnőttképzésben tanító tanárok képzettségét, nézeteit és kompetenciáit?
Hogyan hasznosultak a közelmúlt oktatásfejlesztési programjai és kezdeményezései?
A 3. fejezet e témák alapján foglalja össze a kutatások és elemzések következtetéseit.
80
3. Főbb eredmények 3.1. A pedagógusok személyiségjellemzői és háttere
A pedagógusok mentális, pszichés egészségét veszélyeztető, a kiégés kockázatát növelő tényezők feltárására irányuló vizsgálatok néhány figyelemreméltó eredménnyel szolgálnak, melyek megfelelő kiindulópontot jelenthetnek a későbbi kutatások számára. Úgy tűnik: bizonyos személyiségjellemzők megléte a pedagógusképzést választó hallgatóknál vagy a pedagógusi végzettséggel már rendelkezőknél eleve magasabb, mint a más típusú felsőfokú képzésekben részt vevők vagy képzettséggel rendelkezők esetében. A pedagógusképzést választókat - aktuális foglalkozásuktól függetlenül - magasabb jutalomfüggőség, nagyobb mértékű érzelmi labilitás, aggódás és bizonytalanság, emellett alacsonyabb fokú nyitottság, energikusság és önértékelés jellemzi (Gáspár és Holecz 2005). A pályán dolgozók vizsgálata arra utal, hogy a pedagógusok – tanár-diák viszonyok szempontjából releváns – mentális jellemzőinek átlagértékei „a felnőtt népesség átlagához képest, illetve abszolút értelemben is kedvezőek”, ugyanakkor „az egyes mentális skálák átlagainak szórása eléri, illetve meghaladja a normálpopulációban jellemző értékeket (Paksi, Schmidt 2006).” A kiégés tünetei azonban érdekes módon nem az életkorral, nemmel vagy családi háttérrel, hanem az alábbi tényezőkkel mutatnak összefüggéseket:
a túlterheltség;
az ebből, valamint a nyomasztónak érzett felelősségből fakadó frusztráció, érzelmi kimerültség és deperszonalizáció (Salavecz és Neculai, 2006);
emellett jelentősen kihat rá az iskola légköre és az iskolán belüli szervezeti-munkatársi viszonyok (Paksi és Schmidt, 2006).
Az OECD általános iskolai közismereti tanárokat vizsgáló nemzetközi kutatása (Teaching and Learning International Survey, TALIS21) arra mutat rá, hogy a magyar pedagógusok mind a munkával való elégedettség, mind az ön-hatékonyság érzés területén a nemzetközi mezőny végén helyezkednek el. Az a tény, hogy a felmerülő nehézségek feldolgozására a problémafókuszú megküzdési módok (pl. tervezés, cselekvő megküzdés, segítségkérés) helyett elsősorban ún. nem adaptív stratégiák (pl. mentális és viselkedéses passzivitás, tagadás, szélsőséges esetben alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás) alkalmazása a jellemzőbb (Salavecz és Neculai, 2006), arra figyelmeztet, hogy a pedagógusképzésnek a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a kiégést megelőző és adaptív megküzdési stratégiák elsajátíttatására (Gáspár és Holecz, 2005). Tekintve, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok a tanulók legnagyobb kihívást jelentő, tanulási és magatartási problémákkal küzdő csoportjával foglalkoznak (aminek a melléklet 2. 21
http://www.oecd.org/document/0/0,3343,en_2649_39263231_38052160_1_1_1_1,00.html
81
ábrája tanúsága szerint tudatában vannak), valószínűsíthető, hogy mind a kontraszelekció, mind pedig a mentálhigiénés veszélyeztetettség fokozottan érvényesül az ő esetükben. Egy 510 szakmai tanár és oktató részvételével zajlott, nem reprezentatív vizsgálat (Mayer, 2009) a pedagógusok szabadidő-eltöltésének módjaira is rákérdezett, melyek között a televízió-nézés és az Internethasználat szerepeltek a legelőkelőbb helyeken. A harmadik leggyakoribb elfoglaltság, a „szakirodalom olvasása” a válaszok alapján elsősorban az órai felkészüléshez használt segédanyagok forgatását foglalja magába; a szakmai lapok vagy a szakirodalom szélesebb választékának olvasása kevéssé jellemző. A kikapcsolódásra szánt időtöltések típusai a fentiek közül inkább a nem adaptív, passzív megküzdési stratégiák alkalmazására engednek következtetni. Az önképzésre, illetve az ún. magaskultúra-fogyasztásra szánt, viszonylag alacsony átlagidőtartam összefüggésben állhat azzal a ténnyel is, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége (kb. 80%-a) elsőgenerációs értelmiségi. A vizsgált csoport tagjai nagy részének tehát egyfajta indulási hátránnyal is meg kellett küzdeniük (Mayer, 2009).
3.2. Kompetenciák
3.2.1. A tanári szakmához szükséges kompetenciák meghatározása Az Európai Parlament és Tanács 2006-ban kiadott ajánlása22 a kulcskompetenciákat úgy határozza meg mint az ismeretek, készségek és attitűdök átvihető, többfunkciós készletét, melyek meghatározó szerepet töltenek be az egész életen át tartó tanulás és a foglalkoztathatóság elérésében, s melyek egyben referenciaeszközként is szolgálnak minden érintett számára. E kompetenciák egy 2007-es felülvizsgálat során szervesen beépültek a Nemzeti Alaptantervbe. Ezzel párhuzamosan folyt a tanárképzés kimeneti követelményeinek újrafogalmazása is, számos hazai tanárképző intézmény és szakértő bevonásával. A munkájuk eredményeként született rendelet nyolc kulcsfontosságú tanári 23 feladatot/kompetenciát határoz meg , továbbá szakonként azokat az ismereteket, képességeket-készségeket és attitűdöket is, melyek e feladatok ellátásához szükségesek. A közismereti tanárképzési kutatások központi műhelye és legaktívabb szereplője az e téren legnagyobb tapasztalattal rendelkező Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK). Mivel az ELTE-n szakmai tanárképzés nem folyik, a kifejezetten a szakképzésben tanítókra irányuló kutatások nagyobb része az elmúlt években
22
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2006.12.30. http://www.oktataskepzes.tka.hu/upload/docs/kulcskompetenciak/tudastar/euajanlas_kulcskompetencia.pdf 23 A 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet rendelet által meghatározott alapvető feladatok/kompetenciák: a tanuló személyiségfejlesztése; tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése; szaktudományi, szaktárgyi és tantervi tudás integrálása; a pedagógiai folyamat tervezése; a tanulási folyamat szervezése és irányítása; a pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése; szakmai együttműködés és kommunikáció; elkötelezettség és felelősségvállalás a szakmai fejlődésért.
82
szakmai tanárképzést végző felsőoktatási intézmények közreműködésével természetesen a közismereti tanárkutatások eredményeire építve.
született,
Az ország több tanárképző intézetének együttműködésével zajlott, A szakmaitanár-képzés helyzete és korszerűsítése címet viselő projekt egyik legfontosabb célja azon módszerek és alapelvek kidolgozása volt, melyek mentén az új OKJ szerinti tanárképzés kimeneti kompetencia-standardjait meg lehet határozni (Kadocsa és Varga, 2007). A Dunaújvárosi Főiskola által koordinált kutatási projekt nyolc, szakmai tanárképző felsőoktatási intézmény kooperációjában zajlott le. A sokféle kutatói szemléletet és megközelítést megjelenítő kutatássorozat egyik legfontosabbnak értékelt eredménye az elvárt szaktanári kompetenciák meghatározása és képzési modulokhoz rendelése volt, két szakmacsoportra vonatkozóan (gépészet és kereskedelem-marketing). Az egyes szakmacsoportokban tanító tanárok kompetencia-követelményeit egymástól függetlenül, két külön szemlélet alapján, de mindkettőt az új OKJ követelményeivel összhangban dolgozták ki. A kétféle szemlélet és módszer bemutatása lehetőséget adott a kétféle modell jellegzetességeinek összehasonlítására.
A kereskedelmi szakmacsoport kompetenciaprofiljainak kidolgozásakor a szakmai kompetenciákból kiindulva határozták meg a tanári tevékenységeket. E megközelítés a szaktudás jelentőségét értékeli nagyra a tanári kompetenciákkal szemben, megfogalmazva azt a véleményt is, hogy a sikeres tanári munkának nem is feltétlenül szükséges előfeltétele a pedagógiai képzettség (Kata, 2006).
A gépészet szakmacsoport kompetencia-szükségleteinek meghatározása azt a meggyőződést tükrözi, hogy a tanári, személyes, társas és módszer-kompetenciák ugyanolyan fontosak a tanítás eredményessége szempontjából, mint a szakmai kompetenciák (Tóth és Pentelényi, 2006).
A kétféle szemlélet összevetése arra hívta fel a figyelmet, hogy az első típusú megközelítés a szakmai tanárképzésben és a szakképzésben dolgozók közül még sokak gyakorlatát meghatározza. A gépészet szakmacsoport esetében alkalmazott modell ezzel szemben a szakmai tanárképzés hosszú távú céljait, ideális működését mutatta be (Kadocsa és Varga, 2007). Biztató ugyanakkor, hogy mivel új OKJ maga is egy pszichológiai megközelítésű modellre épül, minden szakképesítés esetében meghatározva a szakképzettséghez szükséges nem szakmai kompetenciákat is, ez a követelményrendszer a szakmai tanárképzésre is hatást gyakorol. A fent említett kutatássorozat egy másik vizsgálata azt próbálta meg feltérképezni, hogy miként vélekednek a szakmai és nem szakmai kompetenciák fontosságáról a tanítási folyamat közvetlen szereplői (Suplicz, 2006). A középiskolások, tanár szakos hallgatók és legfeljebb öt éve végzett tanárok körében végzett kutatás a válaszadók egy-egy saját, általuk jónak, illetve rossznak ítélt tanárának felidézett jellemzőit összesítette. Az eredményeket szemantikai elemzéssel kategóriákba rendezték, majd a kapott kategóriákat „személyiségfüggő” és „tanulható” csoportra bontották. Mind a tanulók, mind a hallgatók, mind pedig a tanárok válaszaiban a fontosnak tartott pozitív jellemzők között nagyobb arányban szerepeltek a személyiségfüggő, mint a tanulható vonások. Ez arra utal, hogy a tanári pályán igen jelentős kompetenciáknak csak egy része fejleszthető; a tanári minőség szempontjából a
83
személyiségfüggő, nehezen változtatható jellemzők aránya akár meg is haladhatja a tanulhatók arányát (ld. a melléklet 3-6. ábráit is). Jóllehet e jellemzők nem az eredményesség, hanem a kedveltség feltételei, a tanári kedveltség és a tanulói teljesítmény között szintén erős összefüggés mutatható ki. A kedvelt tanárok tantárgyának tanulására ugyanis tanulóik átlagosan egy órával több időt fordítanak (2,95 óra/hét), mint a nem kedvelt tanárokéra (1,99 óra/hét), a tanulók tantárgyi eredménye pedig átlagosan 1 osztályzattal jobb a kedvelt tanár tárgyából, mint a nem kedveltéből (Fűzi, 2006; idézi Suplicz 2006). Megfontolandó tehát a fenti vizsgálat következtetése, mely szerint szükség lenne egy, a tanárképzés megkezdését megelőző alkalmassági vizsgálat bevezetésére, mely e kompetenciák tekintetében tekintetben szűrné meg a tanári képzést választókat. Egy ilyen vizsgálat bevezetése napirenden van. 3.2.2. A tanárok meglevő kompetenciáinak feltérképezése Szakképző intézmények vezetői (Szlovák és Makó, 2006) az alábbi tanári kompetenciák tekintetében azonosították a legnagyobb hiányokat:
a tanulók motiválására való képesség;
speciális tanulási nehézségekkel küzdők készségfejlesztése;
tanár-diák kommunikáció, konfliktusok kezelése;
tanítási-tanulási folyamat tervezése, módszertan, oktatástechnika;
az adott szakterület szakmai ismereteinek és technológiáinak készségszintű alkalmazása.
A szakmai tanárok önjellemzése (Suplicz 2006) ezzel szemben azt mutatta, hogy nagy részük megfelelőnek ítéli saját kommunikációs, szaktárgyi és szervezési kompetenciáit, szemben a gyengének ítélt didaktikai, értékelési, valamint a fejlesztési és reflektív kompetenciákkal. Egy három ország pedagógusait vizsgáló kutatás (Nagy, 2008) ugyancsak a motiválásra való képességet emeli ki: e kompetenciát, úgy tűnik, nemcsak a magyar, hanem az olasz és holland tanárok is kulcsfontosságúnak tartják, ugyanakkor nagyon erősen érzik annak elégtelenségét is a saját gyakorlatukban. Két, ezzel összefüggő, és szintén országtól függetlenül jelentősnek és hiányzónak ítélt kompetencia „az együttműködés és kölcsönös bizalom légköre” megteremtésére való képesség, továbbá a szülők és diákok kulturális hátterének megismerése és e tudásnak a munka során történő alkalmazása. A fontosnak ítélt kompetenciák országonkénti összehasonlítása ezenkívül arra enged következtetni, hogy „az olasz és a magyar tanári szakmai kultúra inkább az Eric Hoyle klasszikus megfogalmazása szerinti ’korlátozott tanári szerepfelfogásnak’ felel meg (az osztálytermi munkára fókuszál), míg a holland tanárokhoz az iskola külső kapcsolatrendszer, feladatai iránt is nyitott ’kiterjesztett szerepfelfogás’ áll közelebb” (Nagy, 2008).
84
Egy szakmai és közismereti tanárképzésben résztvevő hallgatókat és tanárokat vegyesen vizsgáló vizsgálat (Ollé és Perjés, 2006) – nemzetközi szakirodalomra támaszkodva24 – egy ötelemű kulcskompetencia-modell alapján mérte fel a tanárjelöltek és tanárok saját kompetenciáiról alkotott elképzeléseit. E kulcskompetenciák:
az összetettséggel való megbirkózás kompetenciái;
a helyes megítélés és kommunikáció kompetenciái;
normatív kompetenciák;
együttműködésre képessé tevő kompetenciák;
narratív, vagyis elbeszélő kompetenciák.
A válaszok azt mutatták, hogy bár a tanárok és tanárjelöltek meglepően pozitívnak értékelték saját kompetenciáikat, összességében a legnagyobb hiányt az első két kompetenciacsoport tekintetében észlelték. Úgy tűnik tehát, hogy a leginkább fejlesztésre szoruló kompetenciaterületek a kommunikációs és motivációs készségek, miközben e szükségletnek a pedagógusok nem minden esetben vannak tudatában. 3.3. Attitűdök és alkalmazott módszerek A pedagógusoknak az iskolai nevelés céljairól alkotott elképzelésein egyelőre nem érződik az elmúlt évek európai és hazai oktatáspolitikai célkitűzéseinek hatása:
24
Az iskola legfontosabb céljai a tanulókat illetően: Míg az általános műveltség elsajátíttatása igen sok pedagógus szerint hangsúlyos cél, addig a munkaerő-piaci szerepvállalásra, valamint az egész életen át tartó tanulásra való felkészítést a legkevésbé jelentős célok közé sorolták (Mayer 2009). Biztató ugyanakkor, hogy tanárjelöltek – talán a képzésben megjelenő korszerű szemléletek hatására is – ugyanerre a kérdésre a tanulók készségfejlesztését jelölték meg legfontosabb célként (Ollé és Perjés, 2006).
A pedagógusok tehetetlenség-érzetét, szerepükről való gondolkodását tükrözi, hogy bár egyre több kutatás és tanulmány bizonyítja be, hogy „a diákok teljesítményét az iskolai hatások közül leginkább a pedagógus munkájának minősége befolyásolja” (Goldhaber, 2002; Wright–Sanders, 1997, hivatkozza Sági 2006, McKinsey 2007), a megkérdezettek úgy gondolják, hogy munkájuk eredményessége sokkal inkább a tőlük független, tárgyi és külső feltételeken múlik, mint az ő szakmai felkészültségükön.
A fentiekkel is összefügg az alkalmazott módszertani megoldások szegényes repertoárja: bár a pedagógusok ismernek és egy részük időnként alkalmaz is különleges tanulásszervezési módokat, a tanórákon sajnálatos módon továbbra is a frontális óravezetés dominál (SZFP, 2004; Hermann é.n.).
Rychen és Salganik, 2001
85
A TALIS vizsgálat (lásd még a 3.1. fejezetet is) eredményeinek tanulmányozása egy figyelemre méltó, az életkor és a módszertani kultúra, valamint a tanítási attitűd közötti összefüggésre világít rá (Hermann é.n.). A tanári attitűdök korosztályok szerinti összehasonlítása azt mutatta, hogy a fiatalabb korosztályra erősebben jellemző a konzervatívabb, elsősorban ismeretközlésre koncentráló, ún. tudásközvetítő attitűd, mint a konstruktivista szemléletmód, mely a tanulók önálló gondolkodásra való képességének fejlesztésére, összefüggések megvilágítására törekszik. A tanítási gyakorlat jellemző formáinak vizsgálata szerint, Magyarországon alapvetően a rendszerező jellegű tevékenységek (pl. frontális óravezetés, hagyományos tanítási formák) dominálnak a „diák-centrikus” kategóriába sorolt, differenciálásra és csoportmunkára épülő tevékenységekkel szemben. Alkalmazásuk mértékében azonban igen éles különbség figyelhető meg a 40 év alatti és 40 év feletti tanárok gyakorlatában: a fiatalabb tanárok gyakorlatában szignifikánsan nagyobb szerepet kapnak a rendszerező tevékenységek, mint idősebb kollégáikéban (ld. melléklet, 7. ábra). Bár e mutatók nem közvetlen indikátorai a tanítás eredményességének és színvonalának, de komoly minőségi problémákra utalnak (Hermann é.n.). A jelenséget okozhatja csupán a kezdő pedagógusok tapasztalatlanságból adódóan szegényesebb eszköztára is (ez esetben valószínűleg más országokban is megfigyelhető jelenségről van szó), de jelezheti a tanárképzés minőségének romlását is. Az életkor és az alkalmazott módszerek összefüggéseinek más országok adataiban való megfigyelése azt mutatja (vö. 1. ábra), hogy e tendencia máshol csak nagyon enyhén, vagy épp ellentétes irányban figyelhető meg. Úgy tűnik tehát, hogy egy olyan tendenciáról van szó, amely Európán belül csak Magyarországon jelentkezik ilyen markánsan, s amelyre a tanári pályaválasztás során megfigyelt, 1.3. fejezetben tárgyalt kontraszelekciós folyamatok is figyelmeztetnek (Varga 2007). 1. ábra: A rendszerező és a diák-orientált tanítási módszerek alkalmazásának életkor szerinti különbségei Európában 40 év feletti tanárok .8
.8
40 alatti tanárok
LTU BGR
ITA
rendszerező oktatás 0 .4
rendszerező oktatás 0 .4
ITA
BGR
IRL
LTU HUN MLT ESP SVK
PRT SVN POL
BFL
MLT HUN SVK ESP
PRT
SVN
POL
BFL
-.4
-.4
AUT
IRL
EST
AUT
EST
NOR DNK
-.8
-.8
DNKNOR
-.6
-.3
0 .3 diák-orientált oktatás
.6
.9
-.8
Forrás: Hermann é. n.
86
-.4
0 diák-orientált oktatás
.4
.8
3.4. A tanárképzés megújításának lehetőségei
A magyarországi pedagógusképzés tartalmának felülvizsgálatát több tanulmány is szorgalmazza (Kárpáti 2008; Hanczár, 2008; Tóth, 2006). A hazai képzés ugyanis más európai országokhoz viszonyítva jóval több elméleti, azon belül is a gyakorlatban kevésbé hasznosítható stúdiumot tartalmaz (pl. neveléstörténet), és kisebb a gyakorlatias, tréning jellegű, valamint az iskolai környezetben történő foglalkozások aránya. Az egyetemi képzés gyakorlat-centrikusságát az a tény sem segíti elő, hogy – mivel ez nem előírás – maguk a tanárképzést végzők sem rendelkeznek minden esetben tanári végzettséggel. A tanárképzés egyes elemeinek a gyakorlatban való hasznosíthatóságáról szolgáltat elgondolkodtató visszajelzést az a sorrend, mely gyakorló pedagógusok visszatekintő értékeléséből rajzolódik ki (N. Kollár, 2008). A 2. ábra tanúsága szerint a pedagógusi pályán leginkább hasznosítható (1., 4. és 6. helyen említett) inputok a gyakorlati tapasztalatokkal állnak összefüggésben. A tanárképzés hatékonyságáról alkotott véleményt érzékelteti, hogy az egyetemi felkészítés egyes elemei a skála végén szerepelnek. 2. ábra: A tanári pályára való felkészülést segítő tényezők a pedagógusi pályán való hasznosíthatóságuk sorrendjében, a gyakorló tanárok utólagos megítélése szerint Mi segített a pedagógusi pályán? 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5
pe d.
ta pa eg s zt al yé at b se ok gí ts é gy ak ado g .t tts ap á as g zt pe ala ta ní tá d. p t si é gy lda cs ak o al á d rla t i ta ne ná ve rt ov tré l. n áb b k in g ép ho z é s s m pit ko á i k llé lá gá rota s k ní s tá s es egí et tsé ta g ta nul e ná m án he r m od y ly ps z el zi l c h etg ya ek ol k óg or ia l el at őa pe dá da g ó in t s e gi rjú a k e sz lőa em dá s in ár iu m
0
Forrás: N. Kollár 2008
A fenti vizsgálat eredményei arról tanúskodnak, hogy a pedagógusi pályára való felkészülés nem korlátozódik az egyetemi évekre, hanem a diploma megszerzése utáni időszakban is folytatódik, sőt talán ez a tanulás legintenzívebb szakasza. A pályakezdő pedagógusok helyzetének, élményeinek és problémáinak vizsgálata (Nagy 2004) ennek ellenére azt mutatja, hogy Magyarországon az iskolák működési gyakorlata nem ezt a gondolkodásmódot tükrözi. A pályakezdők munkaterhei általában nem kisebbek, mint a többi pedagógusé, miközben szakmai támogatásuk esetleges: jobbára a kezdő tanár ambícióin, kezdeményezőkészségén és a tanári kar légkörén múlik, hogy mennyi segítséget igényel kollégáitól. Bár más
87
országokéhoz képest jellemzőbb a tapasztalt tanártársak által tett óralátogatások száma (Hermann, 2009), ezeket általában nem követi az órák elemzése, reflektív feldolgozása (Nagy 2004). Ahogy a tanári mesterségre való felkészülés vége, úgy annak kezdete sem behatárolt. A tanítással kapcsolatos, részben helytálló, részben téves elképzelések kialakulása már jóval az egyetemi évek előtt megkezdődik. A pedagógusképzés hatékonyságának egyik legfontosabb feltétele ezért a hallgatók magukkal hozott nézeteinek feltárása és formálása (Falus 2006, Suplicz 2006). A tanárjelöltek nézeteinek vizsgálata (Dudás, 2007; Köcséné, 2007) többek között két figyelemreméltó sajátosságra hívta fel a figyelmet:
A hallgatókon – a képzés során megismert korszerű szemléletektől függetlenül – szignifikánsan érződik az oktatásban általában jellemző és általuk is tapasztalt tudásközvetítő attitűd, mely a tanárra mint aktív, alkotó félre, a tanulóra pedig mint az alkotási folyamat passzív tárgyára tekint.
Többségük a reálisnál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a tanár személyiségtulajdonságainak és kisebbet a tanári mesterségre való felkészülés folyamatának.
Mivel e nézetek a képzés során nehezíthetik az ismeretek beépülését és hasznosulását, elengedhetetlen, hogy a nézetek feltárására a lehető legkorábban, a tanárképzés elején kerüljön sor (Dudás, 2007; Köcséné, 2007).
3.5. A tanár-továbbképzés helyzete és megújítása
A tanárok és oktatók számára a törvény hétévenkénti továbbképzést ír elő, mely változatos hosszúságú és szintű képzéseken való részvétellel teljesíthető25. E továbbképzések szolgáltatói főként felsőoktatási intézmények, önkormányzati fenntartású pedagógiai szakmai szolgáltató intézmények vagy magáncégek. Annak ellenére, hogy a magyarországi pedagógusok továbbképzési aktivitása nem haladja meg az OECD átlagot, a továbbképzések számával és minőségével az átlagnál elégedettebbek (Hermann 2009b). Bár ez a megállapítás egy általános iskolai tanárokat vizsgáló felmérés eredménye, az alábbi tények arra utalnak, hogy a szakképzésben dolgozók igényei is hasonló képet mutatnak:
egy nem reprezentatív vizsgálat szerint a szakképzésben dolgozók fele a pályája során még csak egy, negyedük pedig egyetlen továbbképzésen sem vett részt (Mayer 2009);
bár sok iskola szervez ingyenes belső képzéseket, az ezeken való részvétel meglehetősen alacsony;
25
Bővebben lásd A szakképzés Magyarországon 2009. 6.2.2. fejezetét http://www.observatory.org.hu/wp-content/uploads/TO7_hu.pdf
88
a szakmai tanárok egy jelentős része (mely egy nem reprezentatív felmérés megkérdezettjeinek 38%-át tette ki) a saját szakmájában nem rendelkezik sem szakmai gyakorlattal, sem szakmai kapcsolatokkal; ezt azonban a többség (ez esetben a válaszadók 54%-a) nem is hiányolja (Vidékiné, 2006);
a felnőttképzésben dolgozó pedagógusok túlnyomó része nem rendelkezik andragógiai végzettséggel, és ennek legtöbbjük nem is érzi a szükségét (Kraiciné 2008).
A továbbképzéseket vizsgáló felmérések (Nagy, 2004; Liskó, 2004); az alábbi problémákra hívják fel a figyelmet:
nem megoldott a továbbképzések minőségbiztosítása (Kárpáti, 2009);
szükséges lenne, de nem biztosított a tanári alap- és továbbképzés összekapcsolódása, egymásra épülése;
ebben kulcsszerepük lehetne a felsőoktatási intézményeknek; jelenleg azonban a résztvevők épp az általuk nyújtott továbbképzések színvonalát és hasznosíthatóságát ítélték a legkedvezőtlenebbnek (Nagy, 2004);
a továbbképzési kötelezettség nem vonatkozik a (szakképzésben a közoktatásénál nagyobb arányban jelen levő) 50 évnél idősebb pedagógusokra, akiknek általában a legnagyobb szükségük lenne ismereteik megszilárdítására, illetve korszerűsítésére;
a továbbképzéseken való részvételi arány nem mutat összefüggést iskolák által tapasztalt kihívások nagyságával, így például a szakiskolákban dolgozók részvételi aktivitása aránya az átlagnál lényegesen alacsonyabb (Liskó, 2004);
a pedagógusok által látogatott továbbképzések témái csak igen ritkán kapcsolódnak az intézményük aktuális problémáihoz (Liskó, 2004);
a nemzetközi TALIS kutatás szerint (ld. 3. 1. fejezet) más országokhoz viszonyítva Magyarországon igen alacsony a tudományos tevékenységben, kutatásban részt vevő pedagógusok aránya (Hermann, 2009b).
3.6. Fejlesztési programok és változások
Az elmúlt években számos olyan program és intézkedés született, melyek a jelen tanulmányban ismertetett kutatások által jelzett problémák kezelését célozzák meg. Az 1. 3. fejezetben említett területek közül a szakiskolai pedagógusok továbbképzését és a lemorzsolódás csökkentését szolgálják a Szakiskolai Fejlesztési Program (SZFP) keretében 2004 óta szervezett tanulmányutak, továbbképzések és tapasztalatcserék és az elektronikus formában mindenki számára elérhető tananyag- és módszertani segédanyag-készlet. Ugyanezt a célt szolgálja a Társadalmi Megújulás Operatív Program alprojektje is, mely a szakképző iskolákban hosszabb ideje oktató szaktanárok és szakoktatók munkahelyi képzésére és nyelvtudásának fejlesztésére ad lehetőséget.
89
A felnőttképzésben dolgozók módszertani képzését a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében elkészült és 2008 óta elektronikus formában mindenki számára elérhető segítő tankönyvek, módszertani segédanyagok és tananyagok bőséges gyűjteménye szolgálja. A gyakorlati képzés szerepét és a pályakezdő pedagógusok tapasztalatait vizsgáló kutatások ajánlásainak figyelembe vételével került bevezetésre a tanári alapképzésbe a folyamatos mentori irányítás mellett végzendő, féléves, összefüggő tanítási gyakorlat. Egy 2006 és 2009 között lebonyolított nemzetközi projekt keretében hazai szakértők egy 12 ország képviselőit magába foglaló munkacsoporttal együttműködve, a mentorálás jelenlegi gyakorlata és a szükségletek elemezése alapján dolgoztak ki egy mentorképző programot.26 A már foglalkoztatásban lévő, pályakezdő tanárok beilleszkedését támogatja a tanárok foglalkoztatását meghatározó jogszabály27 módosítása, mely egy egy-hároméves, gyakornoki időszak bevezetését írja elő. A pályakezdők terheinek csökkentését és mentori támogatását lehetővé tevő gyakornoki rendszer részleteit az oktatási intézmények dolgozzák ki, saját szükségleteiknek és jellemzőiknek megfelelően.
4. Főbb következtetések, javaslatok 4.1. Szakpolitikai ajánlások A kutatások és helyzetfelmérések eredményei alapján megfogalmazódó szakpolitikai ajánlások két fő cél köré csoportosíthatóak: 4.1.1. A tanári szakma presztízsének emelése Fontos lenne a tanárképzésbe belépők erősebb szűrése (Suplicz, 2006), többek között a nehezen fejleszthető személyiség-kompetenciák tekintetében. Egyértelműen szükség lenne a tanári keresetek differenciált emelésére. A tehetséges pedagógusok pályán tartását a fentiek mellett a tudományos vagy fejlesztő tevékenységet végző tanárok számára adható, kutatói vagy doktori ösztöndíj is támogatná (Fazekas et al., 2008). 4.1.2. A tanárképzés megújítása Bár a tanárképzésben megtörtént a kompetencia-kimenetek meghatározása, kidolgozásra várnak e kompetenciák mérési rendszere és módszerei (Falus, 2006, Rapos, 2009). A tanárképző intézmények munkájának egységes minőségbiztosítási rendszer alapján való 26
Teacher Induction: Supporting the Supporters of Novice Teachers in Europe (TISSNTE) http://www.tissnte.eu/?cmd=gsIndex 27 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, valamint 138/1992. Kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben
90
értékelése elősegítené a tartalmában és módszereiben korszerű tanárképzés megvalósulását. Rendszeresen felvetett javaslat (Balogh, 2008; Hanczár, 2008; Kárpáti, 2008), hogy a felsőoktatásban tanárképzést végzők számára kötelezővé kellene tenni tanári szakképzettség és gyakorlat megszerzését. A gyakorlat-központúság felé tett, mindenki által örvendetesnek ítélt változásokkal kapcsolatban fontos teendő még a gyakorlati képzés három fázisa (azaz az egyetemi tanárképzés során végzett rövidebb, az 5. félévben végzett féléves, egybefüggő tanítási gyakorlat, valamint a hároméves, bevezető időszak) funkcióinak és tartalmának összehangolása (Falus, 2009). A képzésnek fontos lenne magába foglalnia olyan modulokat is, amelyek a szakképzésben és a felnőttképzésben való munkára (Balogh, 2008), továbbá a szakképzésben tanulók gyakran hiányos alapkompetenciáinak fejlesztésére is felkészítik a leendő pedagógusokat. A pedagógus-továbbképzések hatékonyságát jelentősen növelné ha a tanári alapképzéssel egységes rendszerben működnének (Kárpáti, 2008), amelynek előfeltétele azonban a fejlesztés szakaszainak kidolgozása lenne (Falus, 2009). Fontos lenne továbbá, hogy a képzéseket a résztvevők az iskolák valós problémái alapján választhassák meg (Liskó, 2004), s szükség lenne a továbbképzések minőségének és eredményességének a jelenleginél szigorúbb ellenőrzésére (Kárpáti, 2008).
4.2. A téma kutatására vonatkozó javaslatok
Amint az a kutatások jelen tanulmányban való ismertetéséből is kitűnik, a közoktatásban dolgozó tanárok képzésére irányuló kutatási tevékenység meglehetősen kiterjedt. Ennek ellenére az egyik leglényegesebb kérdésről, mégpedig a tanárképzés eredményességéről nem eddig születtek megbízható felmérések (Nagy és Lannert, 2006). A tanárképzés minőségét természetesen a jelentkezők minősége is meghatározza. Azonban a jelenlegi, kontraszelektív folyamat visszafordításához a legmegfelelőbb lépések is csak akkor választhatóak meg biztonsággal, ha megtörténik annak felmérése, hogy az utóbbi évek képzési, bérezési, jutalmazási, alkalmazási politikái hogyan hatottak a tanári munkaerőállomány minőségére. A minőség és eredményesség mérésében előrelépést jelentene a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciák értékelhető, konkrétan megfogalmazott kompetencia-sztenderdekké való lebontása (Falus, 2006; Falus, 2009; Rapos, 2009) és a tanárjelöltek/tanárok munkájának ezek alapján történő, rendszeres értékelése. A tanárkutatások nagy része nem tartalmaz információt kifejezetten a szakmai tanárképzésre vonatkozóan (Kadocsa és Varga, 2007), az általános és szakmai képzések összehasonlítását segítő adatokat is csak ritkán tartalmaznak. A szakmai tanárképzésre irányuló kutatások viszonylag kis száma és szűkebb forrásai a közoktatási és szakmai tanárképzési kutatások közötti fokozott együttműködés szükségességére hívják fel a figyelmet.
91
Az elmúlt öt év során a tanári alapképzésre irányuló kutatásokkal szemben a továbbképzés kérdései kevesebb figyelmet kaptak. S bár az utóbbi évek egyik legfőbb tendenciájaként az európai uniós forrásokból származó pályázatokban kötelező elemként jelent meg a fejlesztésekhez kapcsolódó továbbképzés – ezek monitorozása, elemzése nem történt meg. Amíg e fontos összefüggéseket nem látjuk tisztán, addig a tanárképzés megújítására tett javaslatok és lépések nem biztos, hogy a lényeget érintik. E területek felmérése azonban nemcsak a hatékony intézkedések meghozatalához jelenthet alapot, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy a tanári munkáról való ismereteink bővüljenek, szakszerűbbé és objektívebbé váljanak, s hogy maga a kérdéskör jelentőségéhez méltó odafigyelést kapjon.
92
5. Bibliográfia •
111/1997. (VI.27.) Kormányrendelet a tanári képesítés követelményeiről
•
138/1992. Kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben
•
15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0600015.OM
•
1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
•
Ajánlás a tanári mesterszak összefüggő szakmai gyakorlati félévének tartalmára. Budapest, 2009. http://www.okm.gov.hu/felsooktatas
•
A Szakiskolai Fejlesztési Program I. monitoring jelentés háttér-statisztikái. Budapest, 2004. Kézirat
•
Bükki et al. (2009): A szakképzés Magyarországon. ReferNet országjelentés 2009. Készült a Cedefop megbízásából. Oktatásfejlesztési Observatory, 2009.
•
A Tanács 2007. november 15-i (2007/C 300/07) információja a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott következtetések a tanárképzés minőségének javításáról. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.12.12.
•
Balázsi, I.; Szabó, V.; Szalay, B. (2005): A matematikaoktatás minősége, hatékonysága és az esélyegyenlőség A PISA 2003 nemzetközi tudásmérés magyar eredményei. ÚPSZ, 2005. november 3–21. http://ofi.hu/tudastar/balazsi-ildiko-szabo [2009.12.22.]
•
Balogh, A. (2008): A képzők képzésének dimenziói. In: Szakképzési szemle XXIV. Évf. 2008/1.
•
Balogh, A. (2009): Összefoglaló vélemény: Téma: Összegző vizsgálat a hazai szak- és felnőttképzési kutatások és fejlesztések helyzetéről (2000-2007). Résztéma: a tanárok és a gyakorlati oktatók, a trénerek képzése (kihívások, programok). Kézirat.
•
Benke, M. (2009): Gondolatok hazai szakképzési és felnőttképzési kutatások olvasása közben. megjelenés alatt (Szakképzési Szemle). Kézirat.
•
Bogdány, Z. (2008): A Szakiskolai Fejlesztési Program I. szakaszának hatás- és beválásvizsgálata. Összefoglaló tanulmány.
•
Creating Effective Teaching and Learning Environments. First Results from TALIS. OECD, 2009. http://www.oecd.org/document/54/0,3343,en_2649_39263231_42980662_1_1_1_1,00 .html
•
Dudás, M.: (2007): Tanárjelöltek belépő nézeteinek feltárása In: Falus Iván (szerk.) (2007): A tanárrá válás folyamata. Gondolat, Budapest. 46-120.
93
•
Falus, I.(2009): A hazai tanárképzés változásai Európai mérlegen. In: Educatio2009/3. 360-370.
•
Falus, I. (2006): A tanári tevékenység és a pedagógusképzés új útjai. Gondolat Kiadó.
•
Falus, I. (2007): A tanárrá válás folyamata. Gondolat Kiadó.
•
Falus, I. (2009): A hazai tanárképzés változásai európai mérlegen. Educatio 2009/3. 360-370.
•
Fazekas, K.; Köllő, J.; Varga, J. (szerk.)(2008): Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért 2008 (Green Book for the Renewal of Hungarian Public Education 2008). http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/images/ZKTartalom.pdf [2009.12.08.]
•
Fehérvári, A. (szerk.) (2008): Szakképzés és lemorzsolódás Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, “Kutatás Közben” 283. sz.
•
Gáspár, M.; Holecz, A. (2005): Pályaszocializáció és személyiségvonások a pedagóguspálya szempontjából, Pedagógusképzés. 2. sz. 23-41.
•
Goldhaber, D. (2002): The Mystery of Good Teaching. Surveying the Evidence on Student Achievement and Teacher Characteristics. Education Next, 2 (1), pp. 50–55.
•
Hanczár, G.(2008): Tanár Képzés. Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre. http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518 [2009.12.08.]
•
Hercz, M. (2002): a szakképzésben dolgozó tanárok gondolkodása tanítványaik kognitív fejlődéséről. Társadalom és Gazdaság 24. 251–269
•
Hermann Z.: A tanítási gyakorlat életkor szerinti különbségei nemzetközi összehasonlításban. Konfereciaelőadás: Oktatás, foglalkoztatás, versenyképes gazdaság Magyarországon a XXI. Században. Szeged, 2009. okt. 30-31.
•
Hermann, Z.: A tanítással kapcsolatos felfogás és a tanítási gyakorlat életkor szerinti különbségei nemzetközi összehasonlításban. http://www.econ.core.hu/file/download/ktik/ktik12_10_eletkor.pdf [2009.12.08.]
•
Hermann, Z. et al. (2009): Összefoglaló jelentés az OECD nemzetközi tanárkutatás (TALIS) első eredményeiről. Pedagógusok az oktatás kulcsszereplői. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
•
Hunyady, Gy. (2003): A hazai tanárképzés stratégiai problémái Ped.képz. 2003/1-2 77.
•
Javaslatok a tanárképzés utolsó, gyakorlati félévével kapcsolatos szakmai és gyakorlati kérdésekről. Az OKM Közoktatási és Felsőoktatási Főosztálya, valamint az OFI által koordinált munkaanyag. Budapest, 2009. http://www.okm.gov.hu/felsooktatas
•
Kadocsa, L.; Varga, L.; (2007): Kompetenciaorientált moduláris szakmai-tanárképzés 2007. Benne levő tanulmányok
94
•
Kárpáti, A.: Tanárképzés, továbbképzés. (2008) In: Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért 2008. http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/wiki/K%C3%A1rp%C3%A1ti_Andrea:_Tan% C3%A1rk%C3%A9pz%C3%A9s,_tov%C3%A1bbk%C3%A9pz%C3%A9s#Tan.C3. A1rk.C3.A9pz.C3.A9s.2C_tov.C3.A1bbk.C3.A9pz.C3.A9s [2009.12.08.]
•
Kata, J (2006): Az új OKJ szakképesítésének oktatásához szükséges tanári kompetenciák kidolgozása. Az üzleti OKJ elemzése. Kézirat
•
Kimmel, M.. (2007): A tanárképzés problémái konstruktivista értelmezési keretben. In: Falus Iván (szerk.) (2007): A tanárrá válás folyamata. Gondolat Kiadói Kör kft.
•
Kotschy, B.: (2008): A kompetencia alapú tanárképzés képzési követelményei a munkáltatók szemével. Társadalom és Gazdaság 28. 2006/2, 225–242.
•
Köcséné Szabó, I.(2007): Milyen tanár leszek? - Hallgatók vallanak magukról, a tanári hivatásról. In: Falus Iván (szerk.) (2007): A tanárrá válás folyamata. Gondolat, Budapest. 121-156.
•
Kraiciné Szokoly, M. (2008): Pedagógus-andragógus szerepek és kompetenciák az ezredfordulón. In: Andragógiai ismeretek. Bp., NSZFI, 2008. 295-328.
•
Lannert, J.; Sinka E. (2009): (szerk.) A pedagógusok munka- és munkaidő-terhelése Kutatási beszámoló. http://www.tarkitudok.hu/file/tanulmanyok/kutbesz_pedteher.pdf [2009.12.08.]
•
Liskó, I. (2004): A pedagógus-továbbképzés hatékonysága. Educatio 2004/III szám http://www.hier.iif.hu/hu/educatio_reszletes.php?id=10 [2009.12.08.]
•
Liskó, I. (2008): Szakképzés és lemorzsolódás. In: Fazekas K.; Köllő J.;, Varga J.: (szerk.) (2008): Zöld Könyv a magyar közoktatás megújításáért 2008. Budapest, Ecostat, 95-119.
•
Mayer, J. (2009): Pedagógusok a szakképzésben I-II. – Szakképzési Szemle 2009/1 és 2009/2
•
Mártonfi, Gy. (2008): Javaslatok a szakiskolai lemorzsolódás megelőzésére. Szakoktatás, 2008/6, 14-18.
•
McKinsey &Company: Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében? http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/images/Mckinsey.pdf
•
Molnár, Gy.; Vidékiné Reményi J. (2006): A szakiskolai tanárok továbbképzési igényei felmérése és az eredmények kiértékelése. Tanulmány. Nemzeti Szakképzési Intézet
•
N. Kollár, K. (2008): Pedagógusok pályaképe, a tanárképzéssel való elégedettségük és nehézségeik. Pedagógusképzés 4. 7-34.
95
•
Nagy, M.(2006): A tanárok "hangja", osztálytermi viselkedésük. In: Lannert, J.; Nagy M. (szerk.) (2006): Eredményes iskola – Adatok és esetek. Országos Közoktatási Intézet, Budapest.
•
Nagy, M. (2004): Pályakezdés, mint a pedagógusképzés középső szakasza. Educatio 2004/3 http://epa.oszk.hu/01500/01551/00029/pdf/962.pdf [2009.12.08.]
•
Nagy, M. (2004): Pedagógusok, továbbképzésen. In: Válaszol az iskola. Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 29. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Valaszol-Nagy-pedagogusok [2009.12.08.]
•
Nagy, M. (2008): Tanári kompetenciák Pedagógusképzés 2008/3. 21-44.
•
Nagy, M. (2009): Tanárképzés és a Bologna-folyamat. Educatio 2009/3. 306-316.
•
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: Szakiskolai mérések 2002-2008. https://www.nive.hu/kutatas_fejlesztes/szakiskolai_meresek/index.htm [2009.12.08.]
•
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (2008): A szakiskolai "többségi" (normál) és a felzárkóztató oktatás eredményei és problémái, a továbblépés lehetőségei.
•
Ollé J., Perjés I. (szerk.): A katedra árnyékában. A tanárjelöltek kulcskompetenciáinak dimenziói egy empirikus vizsgálat tükrében. Aula, 2006.
•
Oktatási Hivatal (2009): Országos kompetenciamérés 2008. Országos jelentés http://ohkir.gov.hu/okmfit/files/OKM_2008_Orszagos_jelentes.pdf [2009.12.08.]
•
Paksi B.,; Schmidt, A. (2006): Pedagógusok mentálhigiénés állapota. Különös tekintettel az iskolai értékátadást, egészségfejlesztést és problémakezelést befolyásoló dimenziókra. In: Új Pedagógiai Szemle, 2006. 6. sz. p. 48-64. http://ofi.hu/tudastar/paksi-borbala-schmidt [2009.12.22.]
•
Rapos N. (2009): A tanulást támogató Pedagógusképzés 2009/2-3. 221-228.
•
Rychen D.S. és Salganik L.H. (szerk.) Defining and Selecting Key Competencies (2001). Göttingen: Hogrefe & Huber Publishers. 2001
•
Salavecz, Gy.; Neculai, K. (2006): Pedagógusok mentális egészsége a munkahelyi stressz és a megküzdés szempontjából. In: Pedagógusképzés 2006/1-2. 17-30
•
Simon, K. (2005): Tanár szakos főiskolai hallgatók tanulási motívumait befolyásoló tényezők. Pedagógusképzés 2005/2. 9-22.
•
Suplicz, S. (2006): Műszaki pedagógusok formális és informális úton szerzett kompetenciái, kézirat.
•
Sági, M.(2006): A tanári munka értékelése és az iskolai eredményesség. In: Eredményes iskola. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. 2006. 111-141.
96
–
nemzetközi
értékelés
a
összehasonlítás.
pedagógusképzésben.
•
Szlovák É.; Makó F. (2006): Az iskolarendszerű a szakképzésben oktató szakmai tanárok formális, informális és nem- formális kompetenciáinak feltárása komplex eljárással. Budapest.
•
Szontagh, Pál Iván (2004): Az iskolakerülés megelőzéséért és visszaszorításáért. Comenius 2.1 Program, Független Pedagógiai Intézet, kutatási beszámoló.
•
Szontagh, Pál Iván (2004): Iskolakerülés a középiskolákban – széljegyzetek egy nemzetközi kutatás magyar vonatkozásaihoz (cikksorozat), Szakoktatás 2004/8, 9, 10, 2005/1, 2
•
Tóth, B. (2006): A szakmai pedagógusképzés nemzetközi összehasonlító elemzése. NSZFI.
•
Varga, J: Kiből lesz ma tanár? (2007): A tanári pálya választásának empirikus elemzése. Közgazdasági Szemle, LIV., 07-08. 609–627. http://www.mktudegy.hu/?q=system/files/VargaJ.pdf [2009.12.08.]
•
Wright, P. S. – W. Sanders (1997): Teachers and Classroom Heterogenity. Their Effects on Educational Outcomes. Journal of Personnel Evaluation in Education, 11 (1), pp. 57–67.
97
6. Weblapok •
Szakiskolai Fejlesztési Program, SZFP www.szakma.hu
•
Társadalmi Megújulás Operatív Program, TÁMOP http://www.nfu.hu/doc/924
•
Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/wiki/A_Kerekasztal
•
Pisa kutatás http://www.pisa.oecd.org
•
TALIS kutatás: www.oecd.org/talis
98
7. Függelék 1. ábra: 15 éves tanulók matematika és szövegértés átlageredményei intézménytípus szerint
Forrás: Oktatási Hivatal, 2009
99
2. ábra: Az egyes képzési programokban részt vevő tanulók negatív jellemzői a szakképző intézmények tanárainak véleménye szerint
Forrás: Mayer, 2009.
100
3. ábra: A jó és rossz tanárok jellemzői - az egyes kategóriákba tartozó jellemzők említettsége a középiskolások véleménye szerint Jó és rossz tanárok jellemzői
jó tanár rossz tanár
400
317
300 300
234
említések száma
200 82
100 5 0 -13
-100
-8
-73
-200
Megjegyzés: A válaszadó 375 tanuló személyenként legfeljebb három jellemzőt jelölhetett meg. Forrás: -300 Suplicz, 2006 -349
-400 -416
-500
pedagógiai erények
személyiség értékei/-
érzelmi elfogadás
szakmai tudás
humor
4. ábra: Személyiségfüggő és tanulható elemek aránya a középiskolások jó tanárainak jellemzőiben A jó tanár 700
633
600
említések száma
500 400 305 300 200 100 0 személyiségfüggő
tanulható
Forrás: Suplicz, 2006
101
5. ábra: Személyiségfüggő és tanulható elemek aránya a főiskolások válaszaiban A jó tanár 140
129
említések száma
120 100
86
80 60 40 20 0 személyiségfüggő
tanulható
Forrás: Suplicz, 2006
6. ábra: A jó tanár személyiségfüggő és tanulható jellemzőinek aránya a mérnöktanárok válaszaiban A jó tanár 90 említések száma
80
79
70 60
52
50 40
Forrás: 30 Suplicz, 2006
20 10 0 személyiségfüggő
tanulható
102
7. ábra Frontális és differenciált tanítás gyakorisága a pedagógusok életkora szerint
eltérő feladatok különböző képességű diákoknak (szinte) soha
-29
30-39
(becsült valószínűség)
40-
0
0
.05
.05
.1
.1
.15
.15
.2
.2
frontális tanítás (majdnem) minden órán
-29
30-39
(becsült valószínűség)
Forrás: Hermann, 2009a
103
40-
5. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 5.1. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki az alábbi szakértőknek, akik a jelentés elkészítéséhez szakmai háttéranyagokkal és információval járultak hozzá: Angyal Szabolcs Balcsók István Benedek András Benke Magdolna Bogdány Zoltán Borbély-Pecze Tibor Bors Braun József Budayné Szentes Dorottya Dávid János Emőkey András Forray R. Katalin Gelencsér László Gyetvai Györgyi Györgyi Zoltán Hárs Ágnes Horváth Gyula Juhász Ágnes Királyné Kerék Anikó Koltai Dénes Kovács Tibor Lannert Judit Makó Ágnes Mártonfi György Mayer József Medjesi Anna Meiszter Judit Miatovics Csilla Molnár György N. Kollár Katalin Nagy Mária Nagy Gyula Nagy László Narancsik Ágnes Neményi Mária Pálné Kovács Ilona Papp Z. Attila
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Magyar Tudományos Akadémia Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Mondolat Iroda Állami Foglalkoztatási Szolgálat MH Líceum Alapítvány Tempus Közalapítvány 3K Consens Ltd. Szent István Egyetem Pécsi Tudományegyetem Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet Zrt Magyar Tudományos Akadémia Panta Rhei Társadalomkutató Bt. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Pécsi Tudományegyetem Állami Foglalkoztatási Szolgálat TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Menedék Egyesület Napra-Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Magyar Tudományos Akadémia Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Eszterházy Károly Főiskola Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Expanzió Humán Tanácsadó Kft. MTA Szociológiai Kutatóintézet Magyar Tudományos Akadémia MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete
104
Pokorádi László Rácz Andrea Szabó Andrea Szakál Gyula Székely Gabriella T. Kiss Judit Tibori Tímea Tordai Péter Tót Éva Tóth István János Vámos Ágnes Vidékiné dr. Reményi Judit Zachár László
Debreceni Egyetem Rubeus Egyesület DECILIS Társadalomkutató Központ Bt. Medius Bt. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Debreceni Egyetem MTA Szociológiai Kutatóintézet Tempus Közalapítvány oktatáskutató MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
105
