Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
1
NCA-ÖNSZ-09-A-0001
Jó tanács-jogtanács civil szolgáltató központ Alapítvány
Zala
Söjtör
Civil Kerekasztal jó tanácsok jegyében
2295000
0
2
NCA-ÖNSZ-09-A-0002
Szép Jelen Alapítvány
Fejér
Gánt
A Fecskepalota partnerhálójának fejlesztése
1 364 915
1 364 915
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott. A pályázati támogatáson kívül egyéb feltételek biztosítottsága a projekt végrehajtásához nem éri el a kívánt szintet.(együttműködés nem megfelelő, előzetes szervezés hiányzik, nem biztosított a partnerek szakmai-, infrastrukturális háttere, stb.)
Mészárosné Hőbe Ildikó
A pályázat szakmaisága megfelelő, részletesen kidolgozott, költséghatékony pályázat: hatása az egészségkárosodott és nehéz sorsú emberek rekreációját szolgálja.
Monostori Éva
A pályázat szakmaisága megfelelő, részletesen kidolgozott, területi-szakmai együttműködés a közösségfejlesztés módszereivel. A Komárom Környéki Civil Társulás számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a személyi jellegű költségek oktatás, tanácsadás terhére csökkentse.
3
NCA-ÖNSZ-09-A-0003
Komárom Környéki Civil Társulás
KomáromEsztergom
Komárom
Civil érdekképviselet működtetése, civl szövetség létrehozása Komárom kistérségében
2 500 000
2 000 000
4
NCA-ÖNSZ-09-A-0004
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Budapest
Budapest
Új megoldásokkal a NYOK területi szerepvállalása megerősítéséhez
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
5
NCA-ÖNSZ-09-A-0005
Kárpátia 2000 Szociális és Kulturális Egyesület
Hajdú-Bihar
Sáránd
Régiós és határmenti együttműködések szélesítése és tovább fejlesztése
1 780 000
1 780 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
1 350 000
1 080 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Heves megyei Természetbarát Szövetség számára 1.080.000,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését B15, B14 tételek terhére csökkentse.
6
NCA-ÖNSZ-09-A-0006
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
Heves
Eger
Azonos problémák, hasonló megoldások, együttműködések.
7
NCA-ÖNSZ-09-A-0007
Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete
Jász-NagykunSzolnok
Szolnok
LÉTEM Látássérültek Érdekvédelméért Tevékenykedő Egyesületek Műhelye
2164980
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
8
NCA-ÖNSZ-09-A-0008
Történelemtanárok Egylete
Budapest
Budapest
Közoktatási civilháló létrehozása és működtetése
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
9
NCA-ÖNSZ-09-A-0009
Hévíz és Térsége Kamarai Tagok Kulturális Alapítványa
Zala
Hévíz
Zalai civilek és önkéntesek a turizmusért
2500000
0
A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
10
NCA-ÖNSZ-09-A-0010
Életesély Kiemelten Közhasznú Mentálhigiénés Alapítvány
Jász-NagykunSzolnok
Szolnok
Civil szervezetközi szakmai protokollok kidolgozása a hosszú távú együttműködés érdekében.
968000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
11
NCA-ÖNSZ-09-A-0011
Kispest Biztonságáért Közösségi Jóléti Egyesület
Budapest
Budapest
Kispesti Integrált Jóléti rendszer továbbfejlesztése
2450000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
12
NCA-ÖNSZ-09-A-0012
Szocio East Egyesület Szociális Szolgáltató és Módszertani Központ
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Közszolgáltatást nyújtó civil szervezetek együttműködésének elősegítése
2 510 160
2 010 160
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Szocio East Egyesület Szociális Szolgáltató és Módszertani Központ számára 2.010.160,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel hogy költségvetését a személyi jellegű költségek (britt tréner díja) terhére csökkentse.
13
NCA-ÖNSZ-09-A-0013
Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Társadalmi Párbeszéd Fórum
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
ESZA Nonprofit Kft.
1/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
14
NCA-ÖNSZ-09-A-0014
Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány
Budapest
Budapest
Szegénységben élőkkel a szegénysgé elleni küzdelemért
2480000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
15
NCA-ÖNSZ-09-A-0015
Földalatti Kulturális és Ifjúsági Közhasznú Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Partnerség a fiatal tehetségekért
2445100
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
16
NCA-ÖNSZ-09-A-0016
Kuruc Hagyományőrző Egyesület
Jász-NagykunSzolnok
Rákóczifalva
Hagyományok útja - civil együttműködéseken alapuló hálózati rendszer működtetése, fejlesztése.
2 150 000
2 150 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
17
NCA-ÖNSZ-09-A-0017
Értelmi Sérülteket Szolgáltó Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége
Budapest
Budapest
Összefogás a fogyatékos emberek hasznosuló kézésének és foglakoztatásának bővítéséért
2497000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
18
NCA-ÖNSZ-09-A-0018
Alba Iránytű Ifjúsági- és Kulturális Egyesület
Fejér
Székesfehérvár
Hálózat az alternatív közösségi színterekért
841000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
19
NCA-ÖNSZ-09-A-0019
Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület
Baranya
Pécs
Közös energiastratégia kidolgozása
2851750
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
20
NCA-ÖNSZ-09-A-0020
Békés Megyei Népművészeti Egyesület
Békés
Békéscsaba
Regionális Népművészeti Hálózat bővítése
2488000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
21
NCA-ÖNSZ-09-A-0021
KANIZSAI ROCKZENÉÉRT ALAPÍTVÁNY
Zala
Nagykanizsa
„CIKKK” CIVIL IFJÚSÁGI - KULTURÁLIS KÖZPONT
2 476 423
2 476 423
22
NCA-ÖNSZ-09-A-0022
Soroptimist Club Szeged
Csongrád
Szeged
Soroptimisták együtt- másokért
810 000
810 000
23
NCA-ÖNSZ-09-A-0023
Középmagyarországi Technikai és Tömegsportklubok Budapesti Szövetsége
Budapest
Budapest
Fórum a tömegsport és családi sportok népszerűsítésére
1700000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
24
NCA-ÖNSZ-09-A-0024
Csereháti Településszövetség
Borsod-AbaújZemplén
Gagyvendégi
Csereháti Civil Háló
2636600
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
25
NCA-ÖNSZ-09-A-0025
Örömteli Életért Közhasznú Alapítvány
Pest
Szada
Szadai Civil Kurázsi
2790000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
3 000 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület 2.400.000,forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a bér- és járulék költségek terhére csökkentse.
1650000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
26
NCA-ÖNSZ-09-A-0026
Erdélyi Hagyományokért Egyesület
Bács-Kiskun
Jánoshalma
Fiatal Mezőgazdászok és Környezetvédők Hálózata
27
NCA-ÖNSZ-09-A-0027
Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség
Borsod-AbaújZemplén
Tokaj
Zempléni Együttműködési Fórum
Parasznya
Mikro kistérségi civil szervezetek szerepvállalása a Leader közösségfejlesztési stratégiájában
2 468 800
1 975 040
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Parasznyai Ifjúságért Egyesület számára 1.975.040,forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel hogy költségvetését a személyi jellegű költségek terhére csökkentse.
Kaposfő
"Lóra"- civilek a lovasokért, az egészséges gyermekekért
2999550
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
28
NCA-ÖNSZ-09-A-0028
A Parasznyai Ifjúságért Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
29
NCA-ÖNSZ-09-A-0029
Kaposfői Lovassport és Kulturális Egyesület
Somogy
ESZA Nonprofit Kft.
2/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
30
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
NCA-ÖNSZ-09-A-0031
Kristály Alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyírbogdány
Civil összefogás
2030000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
31
NCA-ÖNSZ-09-A-0032
"IMPULZUS" Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesülete
Jász-NagykunSzolnok
Szolnok
Együtt-Egymásért a Támogató Szolgálatok jövőjéért
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium az "IMPULZUS" Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesülete NCA-ÖNSZ-09-A-0032 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel
32
NCA-ÖNSZ-09-A-0033
Zalatáj Egyesület
Zala
Újudvar
Panonhát Együttműködés II.
2495000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
33
NCA-ÖNSZ-09-A-0034
Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete
Heves
Eger
Hevesi civil koordinációs tanács kistérségi szintű működtetése
1 500 000
1 500 000
Gortva József
A pályázat szakmaisága megfelelő, kidolgozott, költségtakarékos. Megyei szintű összefogás, CISZOKokkal együttműködve.
34
NCA-ÖNSZ-09-A-0035
Tudás-Központ Egyesület
Pest
Pócsmegyer
Közösségi Tér-háló
3 000 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Tudás-Központ Egyesület számára 2.400.000,forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a nyomda, sokszorosítás, illetve a bérjellegű költségek terhére csökkentse.
35
NCA-ÖNSZ-09-A-0036
Integráció a minőségi fejlesztésért alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Civil szervezetek aktivitását, önszerveződését elősegítő szervezetfejlesztési program megvalósítása
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
36
NCA-ÖNSZ-09-A-0037
Vát Község Jövöjéért Közhasznú Alapítvány
Vas
Vát
Civilek együtt a faluért
1980500
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
37
NCA-ÖNSZ-09-A-0038
"Helyiérték" Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete
Somogy
Balatonboglár
KÖSZIKE ÉRDEKÉ(PVISELETÉ)BEN
1 774 416
1 419 533
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A „Helyiérték” Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete számára 1.419.533,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a B25, B26-os költségek terhére csökkentse.
38
NCA-ÖNSZ-09-A-0039
Spring Közhasznú Alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Levelek
"Produktiv Nők" Civil Hálózata
3000000
0
39
NCA-ÖNSZ-09-A-0040
Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért
Budapest
Budapest
"Együtt a tudatlanság ellen, az ÉLETÉRT"
2570000
0
40
NCA-ÖNSZ-09-A-0041
Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület
Veszprém
Veszprém
Megyei Civil Kurázsi
2 318 680
2 318 680
41
NCA-ÖNSZ-09-A-0042
Bűnmegelőzők Országos Szakmai Szövetsége
Budapest
Budapest
ÖSSEFOGÁS AZ ERŐSZAKMENTES TÁRSADALOMÉRT
2500000
0
42
NCA-ÖNSZ-09-A-0044
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Környezetvédelmi ügyek közös képviselete Nyíregyházán
1 734 000
1 387 200
ESZA Nonprofit Kft.
3/29
A pályázat megvalósítása nem szolgálja a civil szféra érdekeit. A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak. Mintaértékű pályázat, példás program, reális költségvetés.
Varga Endre
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Lukács Attila
A pályázat szakmaisága, kidolgozottsága megfelelő. Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület számára a Kollégium 1.387.200,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a személyi jellegű kiadások (munkavállaló bére, járulék, megbízás) terhére csökkentse.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
43
NCA-ÖNSZ-09-A-0045
Nyugat-Pannon Régió Pályázati Tanácsadóinak és Projektmenedzsereinek Egyesülete
Vas
Szombathely
Együttműködés a legjobb civil gyakorlatért
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
44
NCA-ÖNSZ-09-A-0046
Salgótarjáni Környezetvédelmi Egyesület
Nógrád
Salgótarján
Nógrádi nyugdíjasok összefogásáért
1500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Jászfényszaru
A régiós határokon átnyúló partnerség és a demokrácia erősítése a Jászságban
2 447 000
1 957 600
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság számára 1.957.600,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a B23, B25 és B29-es költségek terhére csökkentse. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
45
NCA-ÖNSZ-09-A-0047
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság
Jász-NagykunSzolnok
46
NCA-ÖNSZ-09-A-0048
Fogyatékkal Élők Bács-Kiskun Megyei Szervezeteinek Sportszövetsége
Bács-Kiskun
Kecskemét
Fogyatékosok megyei sportszövetségeinek civil,szakmai hálózatának fejlesztése
2465000
0
47
NCA-ÖNSZ-09-A-0049
Biber Kulturális és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület
Pest
Kóspallag
Civil kapcsolatok - hagyományápolás és közösségfejlesztés a Börzsönyben.
500 000
500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A pályázat szakmaisága megfelelő. Három szféra bevonásával hiánypótló folyamat szervezését vállalja. A Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a a tárgyi eszközök (projektor) terhére csökkentse.
48
NCA-ÖNSZ-09-A-0050
Vadkacsa Leányfalui Gyermek Víziflotta Közhasznú Egyesület
Pest
Leányfalu
A FOLYÓ, ami összeköt rendezvények - a "Mentsük meg a Rábát" mozgalom keretében
2300000
49
NCA-ÖNSZ-09-A-0051
Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület
Heves
Szihalom
Civil Expo
2 500 000
2 000 000
Galyasné Dósa Katalin
50
NCA-ÖNSZ-09-A-0052
A Szegedi Pedagógusképző Kar Hallgatóiért Alapítvány
Csongrád
Szeged
Ifjúsági Civil Szolgáltatók – Ifjúsági Civil Tanácsadások Módszertana
1 870 000
1 870 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
51
NCA-ÖNSZ-09-A-0053
"Ága-Boga" Nagycsaládosok Érdi Egyesülete
Pest
Érd
Szövetség az érdi családokért
2 112 000
1 689 600
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. Az "Ága-Boga" Nagycsaládosok Érdi Egyesülete számára a Kollégium 1.689.600,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a tárgyi eszközök terhére csökkentse.
52
NCA-ÖNSZ-09-A-0054
"Vox Varietas" Támogató Egyesület
Zala
Nagykanizsa
Mura-Dráva Civil Fórum
2725000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
53
NCA-ÖNSZ-09-A-0055
PILLANAT Művészeti Alapítvány
Budapest
Budapest
"Yotte-Yotte!"- Interkulturális civil klaszter-műhely
1 455 500
1 455 500
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
54
NCA-ÖNSZ-09-A-0056
Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért
Budapest
Budapest
Falvak Kultúrájáért Civil Hálózat működtetése, bővítése és fejlesztése
2 500 000
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. Az Adrianus Alapítvány a Favak Kulturájáért számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a B13, D3-as költségek terhére csökkentse.
55
NCA-ÖNSZ-09-A-0059
Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
"A kerekasztal nyugdíjasai"
1 894 400
1 894 400
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
56
NCA-ÖNSZ-09-A-0060
Páli Dalkör Egyesület
Győr-MosonSopron
Páli
CIVILEK A RÁBAKÖZÉRT
2987000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
4/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
57
NCA-ÖNSZ-09-A-0061
Könyves Szövetség
Budapest
Budapest
Közös Fellépés Könyvkiadásra
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
58
NCA-ÖNSZ-09-A-0062
Vadászok és Vadgazdálkodók Északmagyarországi Területi Szövetsége
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Regionális Vadászszövetség létrehozása
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
59
NCA-ÖNSZ-09-A-0063
"Igazgyöngy" Alapítvány
Hajdú-Bihar
Berettyóújfalu
Civil együttműködés a társadalmi toleranciáért.
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
60
NCA-ÖNSZ-09-A-0064
Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület
Baranya
Sellye
Ormánsági civil konzultációs hálózat megerősítése
2 215 000
2 215 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
61
NCA-ÖNSZ-09-A-0065
HA-JÓ Gyermek- és Ifjúságsegítő Egyesület
Nógrád
Salgótarján
Együttműködéssel hatékonyabban
2960000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
62
NCA-ÖNSZ-09-A-0066
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség
Jász-NagykunSzolnok
Szolnok
Civil szervezetek együttműködése
1481000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
63
NCA-ÖNSZ-09-A-0067
Dünamisz Szolgálat Alapítvány
Békés
Békés
Közösségépítők hálózata
2449000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
64
NCA-ÖNSZ-09-A-0068
Gyermekekért Baráti Kör
Nógrád
Salgótarján
Országos hálózathoz tartozunk, hálózatot építünk
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
65
NCA-ÖNSZ-09-A-0069
Dialóg A Közösségekért Közhasznú Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Megyei szintű szövetség
1190000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
66
NCA-ÖNSZ-09-A-0070
Regionális Érdekvédelem Alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Civil szociális fórum létrehozása hatékony szociális szolgáltatásokért Nyíregyházán
2961500
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
67
NCA-ÖNSZ-09-A-0071
Szempont Alapítvány
Budapest
Budapest
Szempont Alapítvány szakmai műhelyprogramja
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
68
NCA-ÖNSZ-09-A-0072
Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat
Jász-NagykunSzolnok
Szolnok
Civil együttműködés Szolnokon 2009.
2500000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
69
NCA-ÖNSZ-09-A-0073
XVI.kerületi Közművelődési Tanács Egyesület
Budapest
Budapest
Civil együttműködés , érdekképviselet
3000000
0
70
NCA-ÖNSZ-09-A-0074
Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület
Hajdú-Bihar
Debrecen
Védőháló
2999510
0
71
NCA-ÖNSZ-09-A-0075
Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség
Budapest
Budapest
Több zöldet, kisebb forgalmat! Környezetvédő szervezetek összefogása a városképi harmóniáért.
2 375 112
2 375 112
2 500 000
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Vass Lajos Népzenei Szövetség számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a tárgyi eszközök terhére csökkentse.
1272000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
72
NCA-ÖNSZ-09-A-0076
Vass Lajos Népzenei Szövetség
Budapest
Budapest
"Csak tiszta forrásból" Országos Vass Lajos Civil Fórum
73
NCA-ÖNSZ-09-A-0077
Siklós Kistérségi Egyesület
Baranya
Siklós
Siklós Kistérségi Civil Fórum megerősítése.
ESZA Nonprofit Kft.
5/29
Horváth Tibor
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott. A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
Vízi Orsolya Erika
A pályázat szakmaisága megfelelő, részletesen kidolgozott, meggyőző, alapos, költséghatékony.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
74
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
NCA-ÖNSZ-09-A-0078
Pusztaszabolcsi hagyományörző és Hagyományteremtő Alapítvány
Fejér
Pusztaszabolcs
Pusztaszabolcs civil szervezetei együttműködésének továbbfejlesztése
320 100
320 100
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
2 383 430
2 183 430
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Szombathelyi Civil Kerekasztal számára 2.183.430,forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a B22, B24, és B25-ös költségvetési tételek terhére csökkentse. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
75
NCA-ÖNSZ-09-A-0079
Szombathelyi Civil Kerekasztal
Vas
Szombathely
A Szombathelyi Civil Kerekasztal működtetése, fejlesztése
76
NCA-ÖNSZ-09-A-0080
Civil International
Pest
Fót
CÉL - Civil Érdekháló Labor
1 840 000
1 840 000
77
NCA-ÖNSZ-09-A-0081
Inspi-Ráció Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Civil szervezetfejlesztői hálózat létrehozása
1 703 240
1 703 240
78
NCA-ÖNSZ-09-A-0082
"Kiskanizsa" Kulturális Egyesület
Zala
Nagykanizsa
Dél-zalai népművészeti szervezetek együttműködésének folytatása
1600000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
79
NCA-ÖNSZ-09-A-0083
Országos Diákszínjátszó Egyesület
Budapest
Budapest
Regionális diákszínjátszó kerekasztalok létrehozása
1952000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
Ópályi
"Civil Hálót Szatmárnak"
2 245 600
1 796 480
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. Az Ópályiak Baráti Köre Egyesület számára a Kollégium 1.796.480,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a személyi jellegű kiadások terhére csökkentse.
Inántsy Pap Sándor, Lukács Attila
A pályázat szakmaisága megfelelő. A projekt részletesen kidolgozott, újszerű, és költséghatékony.
80
NCA-ÖNSZ-09-A-0084
Ópályiak Baráti Köre Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
81
NCA-ÖNSZ-09-A-0085
Közös Nevező Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Trialóg - Együtt a régió közösségeiért
1360000
0
82
NCA-ÖNSZ-09-A-0086
Magyar Parasport Szövetség
Budapest
Budapest
A PARASPORT CIVIL HÁLÓZATI FEJLESZTÉSE
2290000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Groska Éva

83
NCA-ÖNSZ-09-A-0087
Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség
Zala
Letenye
Civil összefogás a Murahídnál
1500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség NCA-ÖNSZ-09-A-0087 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
84
NCA-ÖNSZ-09-A-0088
Dunántúli Diplomás Romák Mindenkiért Egyesület
Zala
Újudvar
"Együtt az esélyegyenlőségért"
2500000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
85
NCA-ÖNSZ-09-A-0089
Életfa Környezetvédő Szövetség
Heves
Eger
Civil érdek – közösségi érdek
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
86
NCA-ÖNSZ-09-A-0090
87
NCA-ÖNSZ-09-A-0091 NCA-ÖNSZ-09-A-0092
88
ESZA Nonprofit Kft.
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Összefogás a Demokráciáért
Budapest
Budapest
A MEASZ, a NÜB és a Civil Fórum tartós együttműködése a demokrácia erősítéséért
1501100
0
Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület
Bács-Kiskun
Kalocsa
Civil hálózat megalakítása Kalocsa kistérségében
1 050 000
1 050 000
Magyar Gyermek és Ifj. Telefonos Lelkiseg. Szolg. Szöv.
Győr-MosonSopron
Győr
Szakmai továbbképzés 2009
2087000
0
6/29
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
89
NCA-ÖNSZ-09-A-0093
Fogyatékosok Fóruma
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
A fogyatékkal élő emberek önálló életvitelét elősegítő fórumok
2500000
0
A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
90
NCA-ÖNSZ-09-A-0094
Mezőkövesdi Civil Szövetség Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Mezőkövesd
Szövetségben az erő
2400000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
91
NCA-ÖNSZ-09-A-0095
Tiszamenti Települések Térségfejlesztési Társulása
SzabolcsSzatmár-Bereg
Tiszavasvári
Civil együttműködések továbbfejlesztése a Tiszavasvári és Ibrányi kistérségben
2 360 000
2 360 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
92
NCA-ÖNSZ-09-A-0096
Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesülete
Nógrád
Salgótarján
Nem látva is haladni
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
93
NCA-ÖNSZ-09-A-0097
Zöld Akció Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Természetesen civil - Civil természetvédelmi hálózat kialakítása Észak-Magyarországon
1 953 100
1 953 100
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
94
NCA-ÖNSZ-09-A-0098
Jogismeret Alapítvány
Budapest
Budapest
Civil gyermekjogi szektor együttműködés
3 000 000
2 700 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Jogismeret Alapítvány számára 2.700.000,- forintot ítél meg a Kollégium, azzal a feltétellel, hogy költségvetését a D1-es költségek terhére csökkentse.
95
NCA-ÖNSZ-09-A-0099
KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
Zala
Murakeresztúr
Civil Együttműködés Zala Megyében
1 521 170
1 521 170
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
96
NCA-ÖNSZ-09-A-0100
Csoport-téka Egyesület
Pest
Budaörs
Összefogás a hátrányos helyzetű munkanélküliekért
2492000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
97
NCA-ÖNSZ-09-A-0101
Magyar Drámapedagógiai Társaság
Budapest
Budapest
A magyarországi drámapedagógiai műhelyek hálózatának további működtetése, fejlesztése
2500000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
98
NCA-ÖNSZ-09-A-0102
REA- Regionális Együttműködésért Alapítvány
Hajdú-Bihar
Debrecen
Civil találkozó- együtt a sikerekért
1690000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
99
NCA-ÖNSZ-09-A-0103
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabiliációs és Sportegyesülete
Budapest
Budapest
Szervátültetett gyermekek pszichoszociális rehabilitációja
2500000
0
A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
100
NCA-ÖNSZ-09-A-0104
TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
Bács-Kiskun
Kecskemét
A Közművelődési Tanács működésének fejlesztése, hatékonyságának javítása
2496400
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
101
NCA-ÖNSZ-09-A-0105
KELET-MAGYARORSZÁGI EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALAPÍTVÁNY
Hajdú-Bihar
Debrecen
„EUROATLANI INTEGRÁCIÓS BENCHMARKING KLUB LÉTREHOZÁSA”
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
102
NCA-ÖNSZ-09-A-0106
Nosza Közhasznú Egyesület a Nonprofit Szervezetek Jogaiért
Budapest
Budapest
Civil újságírással a korrupció ellen
2772100
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
103
NCA-ÖNSZ-09-A-0107
Sziti Szociális Egyesület
Fejér
Székesfehérvár
Civil Monitor - Nonprofit kutató szervezetek szakmai együttműködési hálózatának kialakítása
2 975 000
2 975 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
104
NCA-ÖNSZ-09-A-0108
Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány
Heves
Eger
Az Egri Civil Együttműködési Hálózat Fejlesztése
2 446 000
2 446 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
105
NCA-ÖNSZ-09-A-0109
Landorhegy Alapítvány
Zala
Zalaegerszeg
" A Segítség Tára"
2904500
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
106
NCA-ÖNSZ-09-A-0110
Echo Innovációs Műhely
Fejér
Székesfehérvár
CSM 09 - Civil stratégiákat készítő nonprofit műhelyek hálózatának továbbfejlesztése
2495000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
7/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
107
NCA-ÖNSZ-09-A-0111
Környezeti Management és Jog Egyesület
Budapest
Budapest
Zöldgyűrű - Környezetvédelmi Civil Hálózat
2490000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
108
NCA-ÖNSZ-09-A-0112
Kocséri Civil Szervezetek Szövetsége
Pest
Kocsér
Civil Daráló - Hogyan rostáljunk össze közösséggé civil szervezeteket hálózatfejlesztési program
2407000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
109
NCA-ÖNSZ-09-A-0113
Mikkamakka Alapítvány
Budapest
Budapest
Játéktárak hálózati együttműködésének fejlesztése
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
110
NCA-ÖNSZ-09-A-0115
Humán Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Alapítvány
Heves
Eger
Egri Civilvarázslat
1 939 300
1 700 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Humán ÉszakMagyarországi Regionális Fejlesztési Alapítvány számára a Kollégium 1.700.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az élelmiszer, hirdetési és reklám költségek, valamint a nyomda költség terhére csökkentse.
111
NCA-ÖNSZ-09-A-0116
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Békés
Szarvas
Megyei ernyőszervezeti csapatépítés közösen bonyolított szakmai kampányokkal
2350000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Monokiné Székely Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a Zsuzsanna, Sallai Róbert támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy Benedek számára.
112
NCA-ÖNSZ-09-A-0117
Közép-Tiszai Vidékfejlesztő Alapítvány
Jász-NagykunSzolnok
Kunhegyes
JÁSZKUN Civil Együttműködés a részvételi demokrácia fejlesztéséért
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
113
NCA-ÖNSZ-09-A-0118
H-Union Magyar Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Szövetség
Heves
Eger
H-Union Hálózatfejlesztő Műhelymunkák
2475000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
1 700 000
1 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. Az Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány számára a Kollégium 1.500.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az élelmiszer, szállítás-rakodás, posta - telefon, nyomda sokszorosítás költségek terhére csökkentse.
114
NCA-ÖNSZ-09-A-0119
Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány
Csongrád
Mórahalom
Tanyai civil képviselet Mórahalom 6 tanyai körzetében
115
NCA-ÖNSZ-09-A-0120
Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezete
Budapest
Budapest
Jogász civil szervezetek a hátrányos megkülönböztetés ellen
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
116
NCA-ÖNSZ-09-A-0122
ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület
Hajdú-Bihar
Debrecen
A Settlement mozgalom továbbfejlesztése Magyarországon
2 498 980
2 498 980
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
2 300 000
A pályázó a bemutatott program támogatása esetén újabb önkénteseket kíván aktivizálni és képezni a civil szektor más szervezeteinek a részére. Az önkéntesek munkája nagy mértékben erősítheti az NGO-k szaktudását, növeli kapacitásukat ez által újabb hálózati együttműködések számára nyithat teret. Bár a program a civil szektor egésze számára fontos feladatot valósít meg, a Zalai Falvakért Egyesület számára a Kollégium 2.300.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a nyomda, sokszorosítás, megbízásos jogviszonyban állók bruttó megbízási díja, oktatás, előadói díjak, étkezési költségek terhére csökkentse.
117
NCA-ÖNSZ-09-A-0123
ESZA Nonprofit Kft.
Zalai Falvakért Egyesület
Zala
Zalaegerszeg
Zala megyei Önkéntes Pont Hálózat fejlesztése
8/29
2 498 400
Szendrői Péter Gábor
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
118
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
NCA-ÖNSZ-09-A-0124
Térségi Cigány és Polgári Érdekvédelmi Egyesület
Csongrád
Kistelek
Roma kerekasztal
2970000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
1 108 494
1 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A 'WWF Világ Természeti Alap Magyarország számára a Kollégium 1.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az utazási költség és kiküldetési költségek; egyéb szolgáltatási költségek; munkavállalók bruttó bére; bérjárulék terhére csökkentse.
2765000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
119
NCA-ÖNSZ-09-A-0125
WWF Világ Természeti Alap Magyarország
Budapest
Budapest
’Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés civil részvétellel a Duna mentén’
120
NCA-ÖNSZ-09-A-0126
Agrárinnovációs Műhely Közhasznú Egyesület
Hajdú-Bihar
Berettyóújfalu
A juhágazat fejlődéséért civil fórum létrehozása
Indoklás
121
NCA-ÖNSZ-09-A-0127
Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Önkormányzati Szövetsége
Borsod-AbaújZemplén
Ormosbánya
A Borsodi-Dombság fejlesztése civil szervezetek összefogásával
3 000 000
2 800 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Önkormányzati Szövetsége számára a Kollégium 2.800.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Élelmiszer; Utazási költség és kiküldetési költségek; Tanácsadás, más szakértői díj; 100 ezer Ft feletti eszközök terhére csökkentse.
122
NCA-ÖNSZ-09-A-0128
Müller Gyermekrehabilitációs és Gyermeknevelési Alapítvány
Csongrád
Szeged
Civil ifjúsági,szociális,foglalkoztatási műhely
2860000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Herman Ottó Természetvédő Kör pályázati programjában bemutatott civil együttműködés nagyban hozzájárulhat a korszerű „ökológiai szemlélet” valamint a civil társadalmi felelőség kialakulásához, erősödéséhez a helyi lakosság körében, ezért a Kollégium a 'Herman Ottó Természetvédő Kör számára a Kollégium 2.076.000,forintot ítél meg.
123
NCA-ÖNSZ-09-A-0129
Herman Ottó Természetvédő Kör
Jász-NagykunSzolnok
Túrkeve
Szakmai civil együttműködés erősítése a környezeti nevelés és pedagógustovábbképzés területén
2 076 000
2 076 000
124
NCA-ÖNSZ-09-A-0130
Csillag-ász Regionális Alapítvány
Bács-Kiskun
Kecskemét
Alföldi Civilek összefogásának erősítése
2386750
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
125
NCA-ÖNSZ-09-A-0131
Kisteleki Turisztikai És Természetjáró Egyesület
Csongrád
Kistelek
Dél-Alföldi régió kulturális és sport fóruma
1525000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
126
NCA-ÖNSZ-09-A-0132
Értékmentő Alapítvány
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Interregionális együttműködés civil szervezetek kép- és hanganyagainak digitalizálására
1532000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
127
NCA-ÖNSZ-09-A-0133
Védegylet Egyesület
Budapest
Budapest
SZÖVETSÉG AZ ÉLELMISZERÖNRENDELKEZÉSÉRT TAGSÁG BŐVÍTÉSE, TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
128
NCA-ÖNSZ-09-A-0134
Castanea környezetvédelmi Egyesület
Győr-MosonSopron
Sopron
A soproni tájért, közösen
2973600
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
129
NCA-ÖNSZ-09-A-0135
Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesület
Pest
Budaörs
Civil Fejlesztők Kerekasztala
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
9/29
Sallai Róbert Benedek
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
130
NCA-ÖNSZ-09-A-0136
Társadalom Perifériájára Szorult Személyek Egzisztenciájának Megteremtését Elősegítő Alapítvány
Csongrád
Szeged
Civil összefogás a hátrányos helyzetűekért
2830000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
131
NCA-ÖNSZ-09-A-0137
Kismarosi Teleház Alapítvány
Pest
Kismaros
Duna-menti civil szervezetek együttműködése
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
132
NCA-ÖNSZ-09-A-0138
Magosfa Környezeti Nevelési És Ökoturisztikai Alapítvány
Pest
Vác
A Vackor Természetismereti Oktatóközpontok szakmai együttműködésének erősítése 2009/2010-ben
2 499 000
2 499 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
133
NCA-ÖNSZ-09-A-0139
Gyál Városi Népdalkör
Pest
Gyál
Gyál Város és Kistérsége Civil Szervezeteinek Összefogása Szövetség Megalakítása
2065000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
134
NCA-ÖNSZ-09-A-0140
Beklen Alapítvány a Nagykunsági Civil Társadalomért
Jász-NagykunSzolnok
Túrkeve
Civil összefogás erősítése a közélet tisztaságáért: „TISZTA” ERDŐK kampány
2266000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Monokiné Székely Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a Zsuzsanna, Sallai támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy Róbert Benedek számára.
135
NCA-ÖNSZ-09-A-0142
Szárnyaskerék Miskolci Kulturális Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Sok kicsi sokra megy
500 000
500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
136
NCA-ÖNSZ-09-A-0143
Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány
Csongrád
Hódmezővásárhely
Összefogás a koraszülöttek-újszülöttek mentéséért
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
137
NCA-ÖNSZ-09-A-0144
Európai Dél-Alföldi Regionális Alapítvány
Csongrád
Szeged
Civil együttműködés a sikeres regionális kapcsolatokért
1894000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
138
NCA-ÖNSZ-09-A-0145
Dél-Dunántúli Regionális Alapítvány
Tolna
Dombóvár
Dombóvári Civil Kerekasztal
2268743
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
139
NCA-ÖNSZ-09-A-0146
Autisták Országos Szövetsége
Budapest
Budapest
Minőségi alapok és professzionalizálás - az autista majorságok hálózatának fejlesztése
1 535 800
1 535 800
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
140
NCA-ÖNSZ-09-A-0147
Cserta-menti Natúrpark természetvédelmi Közhasznú Egyesület
Zala
Barlahida
Civilek együttműködése a környezetvédelemért
2998030
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
141
NCA-ÖNSZ-09-A-0148
Ormánság Szíve Alapítvány
Baranya
Vajszló
"Együtt Vajszló és az Ormánság jövőjéért" projekt
2996800
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
142
NCA-ÖNSZ-09-A-0150
Diákcentrum Universitas Alapítvány
Csongrád
Szeged
SOK KAR -- Civil együttműködés a karriertanácsadásért
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
143
NCA-ÖNSZ-09-A-0152
Megszólaló Kezek Alapítvány
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Civil info
2 584 000
2 584 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
144
NCA-ÖNSZ-09-A-0153
Civitalis Egyesület
Budapest
Budapest
Közösségi alapítvány Ferencvárosban?!
1000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
145
NCA-ÖNSZ-09-A-0154
Együtt az Abaúji Megújuló Energiák Termesztéséért és Felhasználásáért Szakmai Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Hidasnémeti
"Közös jövőnk" - Új civil együttműködés Abaújban
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
10/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
146
NCA-ÖNSZ-09-A-0156
Egy Hajóban Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvány (Egy Hajóban Alapítvány)
Baranya
Pécs
Térségfejlesztési együttműködés Baranyában és az Ormánságban
2998800
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
147
NCA-ÖNSZ-09-A-0157
Bodrog Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Bodrogolaszi
Vízgazdálkodási tervezési folyamatok társadalmi egyeztetése az Észak-Magyarországi régióban
2 108 000
2 108 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
148
NCA-ÖNSZ-09-A-0158
Világi Apostolok Közössége
Csongrád
Újszentiván
Értékesen, de érdektelenül?– Civilek az egyházban
1324500
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
149
NCA-ÖNSZ-09-A-0159
MIASZÖSZ Magyarországi Iskolaszövetségek Szövetsége
Csongrád
Mórahalom
"Tovább a MIASZÖSZ-i úton!" PROGRAM
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
150
NCA-ÖNSZ-09-A-0160
Pest Megyei Szabadidősport Szövetség
Pest
Cegléd
Közép-magyarországi Szabadidő Szövetség (KÖSZSZ) megalakatása
2755000
0
151
NCA-ÖNSZ-09-A-0161
Önkéntes Központ Alapítvány
Budapest
Budapest
Stratégiai együttműködés az Önkéntes Központ Hálózat tagjai között az önkéntesség fejlesztésére
2500000
0
152
NCA-ÖNSZ-09-A-0162
Magyarországi Németek Pécs Baranyai Nemzetiségi Köre
Baranya
Pécs
Kommunikációs tréning a kreatív és hatékony együttműködésért
2250000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
153
NCA-ÖNSZ-09-A-0163
Első Nyírségi Fejlesztési Társaság
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Civil Korzózás
2 010 000
2 010 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
154
NCA-ÖNSZ-09-A-0164
Bányász Kulturális Szövetség
Baranya
Pécs
"Miénk a város - civilek az EKF-ért" - Pécs Keleti EKF InfoPONT
1167000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
155
NCA-ÖNSZ-09-A-0165
Magyar Pszichológiai Társaság
Budapest
Budapest
A pszichológiai tevékenység érdekképviseletének megvalósulását szolgáló együttműködés kialakítása
970000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
156
NCA-ÖNSZ-09-A-0166
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Budapest
Budapest
Dél-borsodi Roma Összefogás
2999628
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
157
NCA-ÖNSZ-09-A-0167
Civil Társadalomért Alapítvány
Zala
Zalaegerszeg
Civil partner és projektbörze
1974700
0
158
NCA-ÖNSZ-09-A-0168
NoRA-Nonprofit Regionális Alapítvány
KomáromEsztergom
Nagyigmánd
Tatai kerekasztal a környezet- és természetvédelemért
1891600
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
800 000
A Doktoranduszok Országos Szövetsége által megvalósítani kívánt „Doktorandusz Önkormányzat” című projekt a hazai civil szféra egészét erősítő programmá válhat. Az NCA támogatás révén a pályázó ezen folyamat alapjait megteremtő szakanyagot készít el, valamint társadalmi párbeszédet indít meg a doktorandusz önkormányzatok kérdéskörében. A projekt további előnye a költséghatékony tervezés. A 'Doktoranduszok Országos Szövetsége számára a Kollégium 800.000,- forintot ítél meg.
159
NCA-ÖNSZ-09-A-0169
ESZA Nonprofit Kft.
Doktoranduszok Országos Szövetsége
Budapest
Budapest
Doktorandusz önkormányzatok kialakítása
11/29
800 000
Dr. Soltész Anikó
Jagasics Béla
Kucsera Tamás Gergely
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
160
161
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
NCA-ÖNSZ-09-A-0170
Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjusági Egyesület
Veszprém
Veszprém
Veszprém Megyei Civil HangÁr
1 813 000
1 813 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Tilos Kulturális alapítvány számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Egyéb anyagjellegű szolgáltatások; Hirdetési és reklámköltségek; Honlap fenntartás költségei; Munkavállalók bruttó bére; 100 ezer Ft alatti eszközök; 100 ezer Ft feletti eszközök terhére csökkentse. A pályázó célja, hogy a pályázatban bemutatott eseménysorozat révén a környezettudatos gondolkodásmódot formálja, valamint erősítse a szervezetek problémamegoldó és együttműködési készségét. A pályázat a kollégium által kitűzött céloknak és szempontoknak megfelelt, de költségvetése kissé elnagyolt, ezért az Ifjúsági Unió Szekszárd számára a Kollégium 1.500.000,- forintot ítél meg azzal feltétellel, hogy költségvetését a Szállás; Nyomda, sokszorosítás; Étkezés terhére csökkentse.
NCA-ÖNSZ-09-A-0171
Tilos Kulturális Alapítvány
Budapest
Budapest
Tegyünk együtt a diszkrimináció ellen!
2 500 000
Indoklás
162
NCA-ÖNSZ-09-A-0172
Ifjúsági Unió Szekszárd
Tolna
Szekszárd
Vissza a természetbe! - kisközösségi válasz a globális kihívásokra
1 633 328
1 500 000
163
NCA-ÖNSZ-09-A-0173
Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
Budapest
Budapest
Dobozban az erő!
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
164
NCA-ÖNSZ-09-A-0174
A Bodrogközi Emberért, az Emberségért Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Karos
Segítsük a vidéki civilek összefogását.
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
165
NCA-ÖNSZ-09-A-0175
Deáktér Észak-Magyarország Ifjúságáért és Közösségeiért Közhasznú Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Részvétel-Világörökség-Innováció
1485000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
166
NCA-ÖNSZ-09-A-0176
Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezet Közhasznú Egyesület
Csongrád
Szeged
Összefogás az értelmi fogyatékosok regionális szintű érdekképviseletére
2720000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
167
NCA-ÖNSZ-09-A-0177
S.O.S. Innovációs Információs Egyesület
Bács-Kiskun
Kalocsa
Kistérségi Civil Műhely – kerekasztal beszélgetések
2498400
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
168
NCA-ÖNSZ-09-A-0178
Szociális Szakmai Szövetség
Budapest
Budapest
A Szociális Szakmai Szövetség civil együttműködéseinek és hálózati rendszereinek fejlesztése
2499750
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Györfi Gyula
169
NCA-ÖNSZ-09-A-0179
Békés Megyei Zöld Kör Környezet-, Természet-, Egészség- és Fogyasztóvédő Közhasznú Egyesület
Békés
Békéscsaba
Fenntartható Fejlődés Munkaközösség Békésben
2 454 000
2 300 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Békés Megyei Zöld Kör Környezet-, Természet-, Egészség- és Fogyasztóvédő Közhasznú Egyesület számára a Kollégium 2.300.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Utazási költség és kiküldetési költségek; Nyomda, sokszorosítás; Oktatás, előadói díjak; Munkavállalók bruttó bére; Bérjárulékok terhére csökkentse.
170
NCA-ÖNSZ-09-A-0180
Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Budapest
Budapest
Hálózat a közvetlen kereskedelemért
2477059
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
12/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
171
NCA-ÖNSZ-09-A-0181
Társadalmi Összetartozásért Alapítvány
Budapest
Budapest
SzoSZOH - Szociális Szervezetek Országos Hálózata és Nulladik Országos Találkozó
2998040
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
172
NCA-ÖNSZ-09-A-0182
Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Pest
Gödöllő
Civil szervezetek együttműködésének kialakítása a az esélyegyenlőség és öngondoskodás platformján
2996000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Forgatag Egyesület számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Utazási költség és kiküldetési költségek; Oktatás, előadói díjak; Étkezés; Megbízásos jogviszonyban állók bruttó megbízási díja; Bérjárulékok terhére csökkentse.
173
NCA-ÖNSZ-09-A-0183
Forgatag Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Kerekasztal lovagjai
2 261 000
Indoklás
174
NCA-ÖNSZ-09-A-0184
Érted, Veled Egyesület - Közép-dunántúli Regionális Forrásközpont
Fejér
Székesfehérvár
Civil hálózati együttműködés továbbfejlesztése a szociális forrásfelvevő képesség növeléséért
2 457 000
2 200 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. Az Érted, Veled Egyesület - Közép-dunántúli Regionális Forrásközpont számára a Kollégium 2.200.000,forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy költségvetését az Utazási költség és kiküldetési költségek; Nyomda, sokszorosítás; Tanácsadás, más szakértői díj; Egyéb szolgáltatási költségek terhére csökkentse.
175
NCA-ÖNSZ-09-A-0185
Maroshát i Kistérség Turizmusáért Egyesület
Békés
Mezőhegyes
Maroshát kistérségnek aktív turisztikai fejlesztése
2499160
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
176
NCA-ÖNSZ-09-A-0187
Falusi Turizmus Vas Megyei Szövetsége
Vas
Szombathely
Hozzáadott helyi értékeink-Civil összefogás a vidékért
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
177
NCA-ÖNSZ-09-A-0188
Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Szervezeti Kiválóság Kultúrájának Terjesztése és Működésének Tanúsítása Civil szervezeti körben
2690000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
178
NCA-ÖNSZ-09-A-0190
Ökoszolgálat Alapítvány
Budapest
Budapest
Környezet- és Természetvédő Szerveződések Egyeztető Fórumának koordinálása
1181000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
179
NCA-ÖNSZ-09-A-0191
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
Budapest
Budapest
ttk civil diákfórum – találkozó és képzés
1628850
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
180
NCA-ÖNSZ-09-A-0192
Pontes Közhasznú Alapítvány a Fiatalok Társadalmi Szerepvállalásáért
Veszprém
Nagyvázsony
Mi falunk, Civil Összefogás Nagyvázsonyért
1788500
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
181
NCA-ÖNSZ-09-A-0193
Fogd a Kezem Alapítvány
Baranya
Pécs
"Az én utam" Dél- Dunántúli régió Szakmai Műhelye
2 485 500
2 300 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Fogd a Kezem Alapítvány számára a Kollégium 2.300.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Élelmiszer; Szállás; Oktatás, előadói díjak terhére csökkentse.
182
NCA-ÖNSZ-09-A-0194
Tribunus Jogsegélyszolgálat Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Szülés után – munka nélkül
2050000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
13/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
183
NCA-ÖNSZ-09-A-0195
Tüttő János Nótaklub Egyesület
Zala
Nagykanizsa
Nóta hangja Nagykanizsától Szegedig
2168220
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
184
NCA-ÖNSZ-09-A-0196
Szentgotthárdi Civil Fórum
Vas
Szentgotthárd
"KONTROLL CSOPORT"
2498000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
185
NCA-ÖNSZ-09-A-0197
Civil Kollégium Alapítvány
Budapest
Budapest
KRÉTA-hálózat (Képzéssel a Regionális Érdekérvényesítés Támogatásáért Hálózat)
2 990 500
2 800 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Civil Kollégium Alapítvány számára a Kollégium 2.800.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a Bérleti díjak; Tanácsadás, más szakértői díj; Immateriális javak terhére csökkentse.
186
NCA-ÖNSZ-09-A-0198
Regionális Civil Központ Alapítvány
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Észak-Magyarországi Regionális Civil Foglalkoztatási Fórum
3 000 000
3 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
187
NCA-ÖNSZ-09-A-0200
Humán Európa Szövetség
Zala
Zalaegerszeg
Zalaegerszegi Civil Kerekasztallal az Egerszegi iránytűért
2256000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
188
NCA-ÖNSZ-09-A-0201
Magyar Cserkész Szövetség
Budapest
Budapest
Felelősen a fiatalokért!
2946000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
189
NCA-ÖNSZ-09-A-0202
Magyar Szabadidősport Szövetség
Budapest
Budapest
Civil együttműködés a lakosság fitségi állapotának rendszeres mérésére
1750000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
190
NCA-ÖNSZ-09-A-0203
Magyar Teleház Szövetség
Budapest
Budapest
INFOKOALÍCIÓS műhely létrehozása
2 936 800
2 800 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Magyar Teleház szövetség számára a Kollégium 2.800.000,forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Utazási költség és kiküldetési költségek; Szállás; Hirdetési és reklámköltségek; Egyéb szolgáltatási költségek terhére csökkentse.
191
NCA-ÖNSZ-09-A-0204
Értékközvetítő, Környezetvédő Kanizsa Alapítvány
Zala
Nagykanizsa
Civilek a számvitel útvesztőiben
2886250
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
192
NCA-ÖNSZ-09-A-0205
Modern Értékekért Közösség - MÉRTÉK Egyesület
Vas
Vasvár
Hegyháti Civil Hálózat - egy új civil együttműködés létrehozása
2999800
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
193
NCA-ÖNSZ-09-A-0206
Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület
Fejér
Dunaújváros
Civil Bázis Egyesület
2998000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
194
NCA-ÖNSZ-09-A-0207
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
"Hátrányos helyzetűek érdekképviseleti rendszerének kiépítése"
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
195
NCA-ÖNSZ-09-A-0208
Fiatalok a Dél-alföldi Médiában Alapítvány
Csongrád
Szeged
Diáklapok szerkesztősége
2370000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
196
NCA-ÖNSZ-09-A-0209
Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete
Budapest
Budapest
Szervátültetett emberek közösségi érdekvédelme
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
14/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
197
NCA-ÖNSZ-09-A-0210
SZIROM Szociális Igazságosságért a Roma Foglalkoztatással Közhasznú ALAPÍTVÁNY
Hajdú-Bihar
Nyírábrány
Kistérségi Innovációs Nonprofit Együttműködő Közösség
2999350
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
198
NCA-ÖNSZ-09-A-0211
Országos Közösségi Ellátások Egyesülete
Hajdú-Bihar
Debrecen
Hálózat a Pszichiátriai Érdekképviseletért
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
199
NCA-ÖNSZ-09-A-0212
United Way - Vértes Vidéke Alapítvány
KomáromEsztergom
Tatabánya
Tatabánya kistérség10 települése civil szervezeti együttműködésének továbbfejlesztése
2 005 000
2 005 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a DEMETER Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület NCA-ÖNSZ-09-A-0213 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
A pályázati program az ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek részére kínál széles körű ismereteket többek közt a munkamódok rendszeréről, a módszerek lényegéről, alkalmazási területeikről, kiválasztásuk szempontjairól, alkalmazásuk előnyeiről, veszélyeiről, stb. A program támogatása esetén erősödhet az ifjúsági szervezetek megyei szinten való együttműködése. A program bár összességében megfelel a Kollégium bírálati szempontrendszerének, de a költségvetés csökkentése szükséges a megadott tételek terhére. Az ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület számára a Kollégium 2.800.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Utazási költség és kiküldetési költségek; Hirdetési és reklámköltségek; Munkavállalók bruttó bére; Bérjárulékok terhére csökkentse.
200
NCA-ÖNSZ-09-A-0213
DEMETER Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület
Tolna
Paks
Tájékozódási Túraversenyek Rendezőinek Fóruma 2009-2010 évi együttműködés
2462000
Indoklás
201
NCA-ÖNSZ-09-A-0214
ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
KomáromEsztergom
Komárom
Ifjúsági összefogás Komárom-Esztergom Megyében
2 993 600
2 800 000
202
NCA-ÖNSZ-09-A-0215
KEVICE Táborok Kiemelten Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Közös fórum-közös szerver Szerver szervíz
20 108 000
1 708 000
203
NCA-ÖNSZ-09-A-0216
Protestáns Ifjúságért Művészeti Missziós Alapítvány a Magyar Kultúráért
Pest
Kisoroszi
Társadalmi szervezetek felkészítése az ifjúságért végzett pályaorientációs szerepvállalásra
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
204
NCA-ÖNSZ-09-A-0217
Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület
Pest
Zsámbék
Zöldút hálózat erősítése együttműködés keretében
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
15/29
Monostori Éva
Tóth Bálint
A pályázott program hiánypótló és jó, de a pályázat jelentős eszközbeszerzéssel kalkulál, ez nem ebben a kollégiumban támogatható, ezért az érintett sort (100.000 Ft fölötti tárgyi eszközök) 400.000 Ft-tal, 100.000 Ft-ra csökkentjük.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
Monostori Éva
A Civil Közösségi Hálózatok című pályázat fontos és hiánypótló modell programot kínál. Rendkívüli előnye, hogy a közösségi művelődési intézményekkel nem rendelkező településeken végzi tevékenységét. Ezen program támogatása révén az NCA forrásaiból - a városokhoz képest - hátrányos helyzetű életközösségek is részesülhetnek. A Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete a számára a Kollégium 3.000.000,- forintot ítél meg.
205
NCA-ÖNSZ-09-A-0218
Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete
KomáromEsztergom
Komárom
Szakmai érdekképviseleti hálózat civil közösségi házakkal
3 000 000
3 000 000
206
NCA-ÖNSZ-09-A-0220
Támasztma Zuglói Egyesület
Budapest
Budapest
Együttműködés az egészségvédelmért
1000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
207
NCA-ÖNSZ-09-A-0221
Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület
Zala
Nagykanizsa
Civil együttműködés a Környezet- és Ifjúságvédelemért
2291517
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
208
NCA-ÖNSZ-09-A-0222
Közösségfejlesztők Egyesülete
Budapest
Budapest
Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) működtetése, fejlesztése
2 470 400
2 470 400
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
209
NCA-ÖNSZ-09-A-0223
IHS Alapítvány
Budapest
Budapest
Hatékonyabb együttműködés az új generáció elérése és felkészítése érdekében
1297000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
210
NCA-ÖNSZ-09-A-0225
Zöldtetőépítők Országos Szövetsége
Budapest
Budapest
2 500 000
2 500 000
211
NCA-ÖNSZ-09-A-0226
Civil Szervezetek Regionális Szövetsége
Fejér
Székesfehérvár
2 500 000
2 500 000
212
NCA-ÖNSZ-09-A-0227
Retextil Alapítvány
Baranya
Pécs
Recycling Szövetség III.
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
213
NCA-ÖNSZ-09-A-0228
S.O.S. Szolgálat Alapítvány
Somogy
Fonyód
A BEFOGADÁS Hálózat létrehozása
2673000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
214
NCA-ÖNSZ-09-A-0229
Kárpátok Alapítvány-Magyarország
Heves
Eger
RomaNet érdekképviseleti hálózat
2 492 900
2 492 900
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
215
NCA-ÖNSZ-09-A-0230
Magyar Adományozói Fórum
Budapest
Budapest
Hatékony adományozó gyakorlatok népszerűsítése
2411260
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
216
NCA-ÖNSZ-09-A-0231
"Az Ép Szövetért" Rákos Betegeket Segítő Alapítvány
Budapest
Budapest
A betegekért
1 130 000
1 130 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület NCA-ÖNSZ-09A-0232 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
217
NCA-ÖNSZ-09-A-0232
ESZA Nonprofit Kft.
Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Sátoraljaújhely
Civil együttműködés a zöldfelületek növelése érdekében CISZ érdekképviseleti hálózati rendszerének továbbbővítése
"Közösség - bűnmegelőzés - KÖZÖS FELELŐSSÉG!"
16/29
2972500
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
Budavölgyi Kálmán
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
218
NCA-ÖNSZ-09-A-0233
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Zala
Nagykanizsa
"Civil Ház-Civil Központ" Nagykanizsa kistérségében
2440000
0
219
NCA-ÖNSZ-09-A-0234
Hosszúhetény Fejlődéséért Alapítvány
Baranya
Hosszúhetény
„A Hosszúhetényi Civil Parlament" műkődési feltételeinek biztosítása
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
220
NCA-ÖNSZ-09-A-0235
Edelényi Térségfejlesztő Műhely
Borsod-AbaújZemplén
Edelény
Edelény Városi Civil Kerekasztal megalakítása
922000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
221
NCA-ÖNSZ-09-A-0236
Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány
Fejér
Székesfehérvár
Mentálhigiénés civil szolgáltatók regionális hálózatának fejlesztése
2 427 090
2 427 090
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
222
NCA-ÖNSZ-09-A-0237
Horizont Látássérültek Társadalmi Integrációját és Esélyegyenlőségét Segítő Közhasznú Alapítvány
Heves
Eger
Hálózat a közös érdekekért
2980000
0
223
NCA-ÖNSZ-09-A-0238
Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület
Zala
Nagykanizsa
Civil együttműködés szervezése az újonnan alakult Zalakarosi, Hévízi és Pacsai Kistérségekben
1210000
0
224
NCA-ÖNSZ-09-A-0239
Lélegzet Alapítvány
Budapest
Budapest
Környezeti hatásvizsgálati eljárásokban védjük a zöldterületeket a mélygarázs tervekkel szemben.
999024
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
225
NCA-ÖNSZ-09-A-0240
Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége
Borsod-AbaújZemplén
Sátoraljaújhely
A "Zempléni Civil Háló" tartós együttműködésének fenntartása
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
226
NCA-ÖNSZ-09-A-0241
Keszthelyi Nemzeti Kör
Zala
Keszthely
Nyugat-Balatoni Civil Kerek-asztal alakulása
2985400
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
227
NCA-ÖNSZ-09-A-0242
Civil Szolgáltató Iroda Alapítvány
Budapest
Budapest
Összefogás az Ifjúsági törvényért
2 138 824
2 138 824
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Budavölgyi Kálmán
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
228
NCA-ÖNSZ-09-A-0243
Pannon Természetbarát Szövetség
Tolna
Szekszárd
Együtt, egymásért! Dunántúli összefogás az időskorú természetjárásért
2083510
0
229
NCA-ÖNSZ-09-A-0244
VIS VITALIS Környezetvédelmi, Egészségügyi és Szociális Alapítvány
Hajdú-Bihar
Debrecen
CARE - Civilek A Regionális Együttműködésért
2895000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
230
NCA-ÖNSZ-09-A-0245
"Haza Bölcse" Alapítvány
Zala
Söjtör
Célunk a civil értékek megőrzése
1231520
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
231
NCA-ÖNSZ-09-A-0246
Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány
Csongrád
Szeged
Egészségfejlesztés, egészségnevelés a 21. században
2878000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
232
NCA-ÖNSZ-09-A-0247
Érsekvadkert Jövőjéért Alapítvány
Nógrád
Érsekvadkert
NYUGAT-NÓGRÁDI CIVIL FEJLESZTŐ MŰHELY
2230000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
233
NCA-ÖNSZ-09-A-0248
Nem Adom Fel Alapítvány
Budapest
Budapest
Az értelmileg akadályozott emberek érdekérvényesítése (VAN VÉLEMÉNYEM)
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
ESZA Nonprofit Kft.
17/29
Györfi Gyula
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
234
NCA-ÖNSZ-09-A-0250
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Budapest
Budapest
A civil is lehet profi - TIT TGM minőségirányítási rendszer
2365000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
235
NCA-ÖNSZ-09-A-0251
Gyermekvarázs Alapítvány
Zala
Nagykanizsa
Civil szervezetek együttműködése a kisgyermekekért
2628000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
236
NCA-ÖNSZ-09-A-0252
Európai Sport Hagyományőrzők Egyesülete
Zala
Nagykanizsa
Sportkaraván-országos hálózatépítő programsorozat
1911000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
237
NCA-ÖNSZ-09-A-0253
Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány
Budapest
Budapest
Hajdú-bihari Roma Mozgalom a Deszegregációért
2997346
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
238
NCA-ÖNSZ-09-A-0256
Kárpátikum Közhasznú Alapítvány
Heves
Eger
„Megújulunk és Fejlesztünk” - Civil Hálózat létrehozása
1 995 000
1 995 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
239
NCA-ÖNSZ-09-A-0257
Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fóruma
Budapest
Budapest
Egészségügy területén működő szakmai civil szervezetek együttműködésének fejlesztése
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
240
NCA-ÖNSZ-09-A-0258
Kapcsolat Plus Alapítvány
Győr-MosonSopron
Győr
"Civil szervíz" Online információs rendszer a civil kapcsolatokért
2590000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
241
NCA-ÖNSZ-09-A-0259
Zalai Sportmúzeumért Alapítvány
Zala
Nagykanizsa
Zalai hálózatépítő programsorozat
1393000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
242
NCA-ÖNSZ-09-A-0260
Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület
Heves
Gyöngyös
Kistérségi koordináció és civil együttműködés feltételrendszerének fejlesztés a gyöngyösi térségben
3 000 000
3 000 000
Budapest
TAVAM HÁLÓ BŐVÍTÉSE– NŐI KÖRÖK TÁMOGATÁSA A CSALÁDOK EGÉSZSÉGÉÉRT
243
NCA-ÖNSZ-09-A-0261
Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért
Budapest
2 500 000
Mihalik József
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az egyéb szolgáltatások terhére csökkentse.
244
NCA-ÖNSZ-09-A-0262
Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége
Budapest
Budapest
MI HÁLÓZATUNK
2 500 000
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését szakértői díj terhére csökkentse.
245
NCA-ÖNSZ-09-A-0263
Balmazújvárosi Kistérség Alternatív Kulturális Ifjúsági Egyesület
Hajdú-Bihar
Balmazújváros
"Szövetségben"
850000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
246
NCA-ÖNSZ-09-A-0264
Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület
Győr-MosonSopron
Győr
Rendezvényszervező Irodák Országos Civil Együttműködése
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
247
NCA-ÖNSZ-09-A-0265
Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége
Heves
Szihalom
Halmozottan sérült emberek érdek-képviseleti, civil szervezetei közötti új együttműködés kialakítása
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
248
NCA-ÖNSZ-09-A-0266
Folklór Regionális Roma Alapítvány
Zala
Söjtör
Roma Kerekasztal az esélyek javításáért
1860800
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
18/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
249
NCA-ÖNSZ-09-A-0267
Diósgyőrért "Diósgyőri Vár térségének fejlesztéséért
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Civil történeti-kulturális műhely
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
250
NCA-ÖNSZ-09-A-0268
Dél-Pannon Fiatalok Európáért
Baranya
Pécs
Hálózat az ifjúsági szakmáért
2 400 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
251
NCA-ÖNSZ-09-A-0269
Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség
Baranya
Pécs
A Dél-dunántúl vidéki turizmusáért munkaközösség létrehozása és működtetése
2000000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
252
NCA-ÖNSZ-09-A-0270
Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete
KomáromEsztergom
Oroszlány
OTSZE a kistérségi civil együttműködésért
1 228 000
1 228 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
253
NCA-ÖNSZ-09-A-0271
Dél-Magyarország Esélyegyenlőségért Szövetség
Csongrád
Szeged
Szegedi Civil Fórum
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
254
NCA-ÖNSZ-09-A-0272
Életért, Földért, az Egészségért Alapítvány
Somogy
Kaposvár
Szoros kapcsolattartás a Dél-Dunántúli régió civil szervezeteivel
1200000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
255
NCA-ÖNSZ-09-A-0273
Zöld Rádió Közhasznú Egyesület
Pest
Erdőkertes
Civil Egyeztető Fórum működtetése a Veresegyházi Kistérségben
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
256
NCA-ÖNSZ-09-A-0274
Gyermekeink Mosolyáért Egyesület
Győr-MosonSopron
Nyúl
Rendezvények felkutatása, civielek és kézművesek összefogása Győr környéki településeken
2936000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
257
NCA-ÖNSZ-09-A-0275
Mediátor Egyesület
Baranya
Pécs
Fórum Pécs
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
258
NCA-ÖNSZ-09-A-0276
Háttér Társaság a Melegekért
Budapest
Budapest
Szakmai együttműködési fórumsorozat a Magyar LMBT Szövetség stratégiájának kialakítására
2 468 000
2 468 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
259
NCA-ÖNSZ-09-A-0277
SZÉNA Egyesület a Családokért
Fejér
Székesfehérvár
Szociális Kerekasztal Székesfehérváron
1 916 500
1 916 500
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
260
NCA-ÖNSZ-09-A-0278
"Igazgyöngy" Hagyományőrző Egyesület
Zala
Zalaegerszeg
Mi Civilek Együtt Dalolunk
2177000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
261
NCA-ÖNSZ-09-A-0279
Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány
Baranya
Hidas
2 062 200
2 062 200
262
NCA-ÖNSZ-09-A-0280
Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány
Fejér
Székesfehérvár
2 445 000
2 445 000
263
NCA-ÖNSZ-09-A-0281
Háromkő Ifjúsági Természetjáró és Kulturális Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Észak - magyarországi és Észak – alföldi régiókban található ifjúsági szervezetek összefogása
2630000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
264
NCA-ÖNSZ-09-A-0282
Horus Szellemi Központ Alapitvány
Budapest
Budapest
A családon belüli erőszak áldozatainak megsegítése civil összefogással
1200000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
265
NCA-ÖNSZ-09-A-0283
Gyerekparadicsom Alapítvány
Budapest
Budapest
Kisebbség-többség integrációjának elősegítése a szociokulturális animáció eszközeivel
2126100
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
266
NCA-ÖNSZ-09-A-0284
ÉLETJAVÍTÓ SZÖVETSÉG
Budapest
Budapest
ÉSZFÉSZEK - Életjavító Szervezetek Fejlesztő, Érdekvédő és Szolgáltató Együttműködési Köre
1500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
„Közös célunk a szenvedélybeteg-ellátás: a megkereséstől az utógondozásig” Kistérségi Együttműködést segítő hálózat továbbfejlesztése Fejér megyében
19/29
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
267
NCA-ÖNSZ-09-A-0285
Kamasztér Alapítvány
Budapest
Budapest
OK. Háló
2971200
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
268
NCA-ÖNSZ-09-A-0286
Pestújhelyi Sport Club
Budapest
Budapest
Pestújhelyi Egység
300000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
269
NCA-ÖNSZ-09-A-0287
Sopron-Fertőd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége
Győr-MosonSopron
Sopron
Sopron-Fertőd Kistérségi Civil Együttműködési Rendszer Fejlesztése
700 000
700 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
NCA-ÖNSZ-09-A-0288
Századvég Politikai Iskola Alapítvány
Budapest
271
NCA-ÖNSZ-09-A-0289
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Önkéntes hálózat a fenntarthatóságért
2 496 050
2 200 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány számára 2.200.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a szállás költség terhére csökkentse.
272
NCA-ÖNSZ-09-A-0290
Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Civil együttműködések ,érdekképviseletek...
2948550
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
273
NCA-ÖNSZ-09-A-0291
Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány
Budapest
Budapest
Drogszakmai civil érdekek érvényesítése az új Nemzeti Drogstratégiában
2 472 000
2 472 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
274
NCA-ÖNSZ-09-A-0292
Dél-alföldi Egészséges Életmódot és Sporttevékenységet Támogató Alapítvány
Csongrád
Sándorfalva
Csongrád Megyei Civil Kerekasztal
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
275
NCA-ÖNSZ-09-A-0293
Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Közhasznú Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
Önkéntes Átjáró
1427490
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
276
NCA-ÖNSZ-09-A-0294
Európa Ház Egyesület
Budapest
Budapest
Civiliáda 2010, a magyarországi civil szervezetek éves találkozója
2 500 000
2 500 000
277
NCA-ÖNSZ-09-A-0295
SAVARIA Eszperantó Egyesület
Vas
Szombathely
Civilek a kultúrával az ifjúságért
1597000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
278
NCA-ÖNSZ-09-A-0296
Delfin Tanácsadó és Szolgáltató egyesület
Zala
Nagykanizsa
Ifjúság a Közbiztonságért
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
279
NCA-ÖNSZ-09-A-0297
Csemete természet- és környezetvédelmi egyesület
Csongrád
Szeged
Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Civil Hálózat (DARKCIH) monitoring tevékenysége
2 123 300
2 123 300
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
280
NCA-ÖNSZ-09-A-0298
Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete
Békés
Békéscsaba
Sportszervezetek Civil Kerekasztalának létrehozása a közös szakmai célok, érdekképviselet érdekében
2000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
281
NCA-ÖNSZ-09-A-0299
Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága
Budapest
Budapest
Közösen a hatékony és együttérző egészségügyért
1047000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
282
NCA-ÖNSZ-09-A-0300
Újkorszak Társadalmi Műhely Alapítvány
Budapest
Budapest
A környezetért az életért
1300000
0
A pályázat megvalósítása nem szolgálja a civil szféra érdekeit.
270
ESZA Nonprofit Kft.
Budapest
Civil vezetői mátrix
20/29
2975200
Indoklás
Barabás Emese
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
283
NCA-ÖNSZ-09-A-0301
CEEweb a Biológiai Sokféleségért
Budapest
Budapest
KÉZ a kézben - Kistermelők Érdekvédelmi Szövetsége (KÉZ) országos civil hálózat kialakítása
2911400
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
284
NCA-ÖNSZ-09-A-0302
Könyvvel Anyanyelvünkért Alapítvány
Baranya
Pécs
Baranya Megyei Civil Kulturális Kerekasztal működtetése és fejlesztése
1 798 600
1 798 600
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
1 590 000
1 290 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.A Hajdúböszörményi Fiatal Művészek Egyesülete számára 1.290.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését egyéb anyagköltség terhére csökkentse.
285
NCA-ÖNSZ-09-A-0303
Hajdúböszörményi Fiatal Művészek Egyesülete
Hajdú-Bihar
Hajdúböszörmény
A Hajdúböszörményi Közművelődési Tanács megalakítása és működésének beindítása
286
NCA-ÖNSZ-09-A-0305
Péceli Nagycsaládosok Madárfióka Egyesülete
Pest
Pécel
Pest Megyei Területi Családügyi Tanács
2486000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
287
NCA-ÖNSZ-09-A-0306
"Tettrekész" Fiatalok Alapítványa
Csongrád
Szeged
Kreatív kerekasztalok a sikeres együttműködésekért
434580
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését tanácsadási díj, egyéb szolgáltatás terhére csökkentse.
288
NCA-ÖNSZ-09-A-0307
Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége
Békés
Szeghalom
Sárréti Önsegítő Civil Hálózat
2 500 000
2 000 000
289
NCA-ÖNSZ-09-A-0308
Dörögdért Ifjúsági Egyesület
Veszprém
Taliándörögd
"Civilébresztő" újabb területeken
2 008 500
2 008 500
290
NCA-ÖNSZ-09-A-0309
EU-Pannon Fejlesztési Iroda Alapítvány
Győr-MosonSopron
Ikrény
Megoldás, közös út
3 000 000
3 000 000
291
NCA-ÖNSZ-09-A-0310
Galyasági Településszövetség
Borsod-AbaújZemplén
Perkupa
Civil szervezetek Galyaságban szakmai találkozói a környezet és turizmus révén a Galyaságban
2 300 000
2 300 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
292
NCA-ÖNSZ-09-A-0311
Hálózat a Szabad információért Alapítvány
Csongrád
Szeged
Bologna után – Felsőoktatási Hallgatói Civil Központ
1690000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
293
NCA-ÖNSZ-09-A-0312
Biztos Támasz Egyesület
Budapest
Budapest
Kölcsönös Információ Fóruma - További együbbi együttműködés az ifjúsági információ területén
1 456 824
1 456 824
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
294
NCA-ÖNSZ-09-A-0313
Nap Klub Alapítvány
Budapest
Budapest
Hálózatban Józsefvárosban
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
295
NCA-ÖNSZ-09-A-0314
Kalamáris Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Ifjúsági, Kulturális és Diákújságíró Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Fórum kapacitásának növelése
2 122 070
2 122 070
296
NCA-ÖNSZ-09-A-0315
Civil Egyeztető Fórum Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Civil Kerekasztal
1300000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
297
NCA-ÖNSZ-09-A-0316
Piliscsabai Cserkész, Lovas, Kulturális, Szabadidős és Sport Egyesület
Pest
Piliscsaba
Pilisi Civilek Élhető Világunkért Együttműködési fórum létrehozása
2095000
0
A tervezett programok, tevékenységek és a várható eredmények bemutatása nem megfelelő.
298
NCA-ÖNSZ-09-A-0317
Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület
Hajdú-Bihar
Hajdúszovát
Kapcsolatépítő rendezvény sorozat
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
21/29
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Groska Éva
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
299
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
NCA-ÖNSZ-09-A-0318
Anima Társadalmi és Kulturális Innovációs Egyesület
Zala
Lispeszentadorján
Nyugat-dunántúli Regionális Civil Kerekasztal érdekvédelmi hálózata
2 495 000
2 495 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
300
NCA-ÖNSZ-09-A-0319
Gödöllői Waldorf-pedagógiai Egyesület
Pest
Gödöllő
Minta értékű szervezeti együttműködést az oktatási intézményeket fenntartó civil szervezetek között
2984600
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
301
NCA-ÖNSZ-09-A-0320
Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete
Budapest
Budapest
Az Életpálya Szövetség fejlesztése, tevékenységének bővítése
2990000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
302
NCA-ÖNSZ-09-A-0321
Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület
Zala
Zalaegerszeg
A Zalai Civil Szalon folytatása, erősítése
1964760
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését irodabérlet terhére csökkentse.
303
NCA-ÖNSZ-09-A-0322
Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete
Csongrád
Szeged
Bácskai Ifjúsági Civil Fórum
2 491 000
304
NCA-ÖNSZ-09-A-0323
Diákközéletért Alapítvány
Baranya
Pécs
Pécsi Ifjúsági Kerekasztal 2009-2010. évi programjai
2397000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Diákközéletért Alapítvány NCA-ÖNSZ-09-A-0323 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
305
NCA-ÖNSZ-09-A-0324
Zrínyi Miklós Szabadidő és Sportegyesület
Budapest
Budapest
Az egészségmegőrzés lovas-rekreáción alapuló alternatív rendszerének országos hálózata
1940000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
306
NCA-ÖNSZ-09-A-0325
Szabad Iskolákért Alapítvány
Budapest
Budapest
Civil együttműködés az alternatív oktatásban
2 720 000
2 720 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését előadói és oktatói díj terhére csökkentse.
307
NCA-ÖNSZ-09-A-0326
Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány
Veszprém
Veszprém
Észak-Dunántúli Felsőoktatási Szellemi Műhely
2 500 000
2 000 000
308
NCA-ÖNSZ-09-A-0327
Aura Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
Közép-magyarországi Autista Fórum fejlesztése, működtetése
1 555 000
1 555 000
Miskolc
Civilek az utcán
2 456 880
2 456 880
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
309
NCA-ÖNSZ-09-A-0328
Zöld Kapcsolat Egyesület
Borsod-AbaújZemplén
310
NCA-ÖNSZ-09-A-0329
Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Jász-NagykunSzolnok
Martfű
Közösen a triatlonért
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
311
NCA-ÖNSZ-09-A-0330
Jogklinika és Street Law Oktatási és Kutatási Alapítvány
Budapest
Budapest
Civil szervezetek részvétele a helyi közfoglalkoztatási programokban
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
22/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
312
NCA-ÖNSZ-09-A-0331
Soteria Alapítvány
Budapest
Budapest
Közösségi pszichiátriai szoc. intézmények és civil szervezetek hálózatépítése
2881000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Soteria Alapítvány NCAÖNSZ-09-A-0331 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
313
NCA-ÖNSZ-09-A-0332
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
KomáromEsztergom
Komárom
"Minden madár társat talál" - Civil művészháló létrehozása
2750000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
314
NCA-ÖNSZ-09-A-0333
Pro Arte Kulturális Egyesület
Zala
Lenti
KAPOCS III. - Megújulás a fejlődésért, megújulás a civilekért
2 483 625
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pro Arte Kulturális Egyesület számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését szolgáltatás költségek terhére csökkentse.
315
NCA-ÖNSZ-09-A-0334
Krajczáros Alapítvány
Fejér
Székesfehérvár
HáEmGo (Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága) működtetése, fejlesztése
1 905 000
1 905 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
316
NCA-ÖNSZ-09-A-0335
Független Ökológiai Központ Alapítvány
Budapest
Budapest
Országos Területfejlesztési Civil Hálózat kialakítása
3 000 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Független Ökológiai Központ Alapítvány számára 2.400.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését szolgáltatási, és bérköltség terhére csökkentse.
317
NCA-ÖNSZ-09-A-0336
Vezér Hallgatói Egyesület
Budapest
Budapest
Felsőoktatási Civil Háló adatbázisának előkészítése és szervezése
550000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
318
NCA-ÖNSZ-09-A-0337
Szó-tér Egyesület
Csongrád
Szeged
„Civil együttműködés erősítése a regionális írott és elektronikus médiában 2”
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
319
NCA-ÖNSZ-09-A-0338
Spirit Közhasznú Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Országos Yo-Jo-Gaku hálózat megteremtése
2420000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
320
NCA-ÖNSZ-09-A-0339
Nyitott Kör Egyesület
Pest
Szentendre
Színházi Nevelési Társulatok Hálózata - szakmai civil szervezetek együttműködése
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
321
NCA-ÖNSZ-09-A-0340
Európai Civil Koordinációs Egyesület
Budapest
Budapest
„Társadalmi szervezetek és a civil lakosság felkészítése a globális klíma válság kihívásaira”
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
322
NCA-ÖNSZ-09-A-0341
Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület
Budapest
Budapest
100 év 100 verseny
500000
0
323
NCA-ÖNSZ-09-A-0342
Első Cserkészkerületért Alapítvány
Pest
Leányfalu
Képzés és konferencia a jövő generációiért
2380000
0
324
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0001
Kötegyáni Baráti Kör Egyesület
Békés
Kötegyán
Hálózatban a Sarkadi kistérség civil szervezeteivel
2425000
0
ESZA Nonprofit Kft.
23/29
A pályázat megvalósítása nem szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat megvalósítása nem szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
325
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0002
Mosolygós Gyermekekért Alapítvány
KomáromEsztergom
Tatabánya
Civilek az Esélyegyenlőségért
3000000
0
326
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0003
Bács-Kiskun Megyei Civil Szervezetek Egyesülete
Bács-Kiskun
Kecskemét
"Sok kicsi sokra megy"
2 400 000
2 400 000
Hajdú István, Horváth Gyula, Nagy Péter
A pályázat szakmaisága megfelelő, a kötségvetés arányos. a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
327
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0004
Majki Népfőiskolai Társaság
KomáromEsztergom
Tata
Működési költség
2 500 000
2 500 000
Smudla Katalin
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat részletesen kidolgozott, szakmailag kiváló program.
328
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0005
Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége
Budapest
Budapest
Működési költség
2 500 000
2 500 000
329
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0006
Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
Győr-MosonSopron
Mosonmagyaróvár
A mosonmagyaróvári civil szervezetek együttműködésének fejlesztése, elmélyítése
2 291 000
2 291 000
Tatabánya
Közép-dunántúli civil szállásháló 2009-2010
2 500 000
2 000 000
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
Régóta jól működő program jól összeállított, reális költségvetésű folytatása.
Dr. Bánhidi Sándor Nagy Sándor
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Smudla Katalin
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat tartalmilag indokolt. A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítélt meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a honlapfejlesztéssel kapcsolatos költség terhére csökkentse.
330
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0007
Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület
KomáromEsztergom
331
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0008
Fehérfolt Közhasznú Egyesület
Békés
Okány
Békés Megyei Roma Civil Szervezetek kerekasztalának hálózatfejlesztése és tovább működtetése
2 162 735
2 162 735
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
332
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0009
Regionális Otthontteremtő Alapítvány
Zala
Letenye
A Dél-Zalai térségben működő civil szervezetek együttműködésének kialakítása egy szebb
2755112
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
333
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0010
Tébláb Táncművészeti Alapítvány
Budapest
Budapest
Dél pesti civil sikerműhely a hatékony és innovatív civil kezdeményezésekért
3 000 000
3 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
334
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0011
Göncöl Alapítvány
Pest
Vác
Civilek a Dunáért - Duna a civilekért, Dunapark Információs Portál létrehozása
2398000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Göncöl Alapítvány NCAÖNSZ-09-A-P-0011 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
335
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0012
Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület
Veszprém
Tótvázsony
Lépjünk ki a faluból!
1 243 000
1 243 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
336
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0013
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
Budapest
Budapest
Regionális vízi-biztonsági szakmai konferenciák
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
337
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0014
Egyesek Ifjúsági Egyesület
Budapest
Budapest
3+ hálózatépítés
2870000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
338
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0016
Hódmezővásárhelyi Tigrisek Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány
Csongrád
Hódmezővásárhely
Egészségmegőrző, szabadidős, és gyermeksport civil hálózatfejlesztési együttműködés
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
339
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0017
Szövetségben Nógrád Megye Környezet- és Természetvédelméért Közhasznú Egyesület
Nógrád
Salgótarján
Közös érdek a civil szervezetek tartós együttműködése
2500000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0018
Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány
KomáromEsztergom
340
ESZA Nonprofit Kft.
Esztergom
Szolgáltatói hálózatfejlesztés
24/29
2 500 000
2 000 000
Kovács Gábor, Ocskay Gyula
A pályázat szakmaisága megfelelő, az együttműködés indokolt. Az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a B26 és B29 tételek terhére csökkentse.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
Cseszregi Tamás
A pályázat szakmaisága megfelelő, a civil együttműködés indokolt. A számára a Kollégium 2.400.000,- forintot ítélt meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a személyi jellegű kiadások (munkavállaló bére, járulék, megbízás) terhére csökkentse.
Pályázati azonosító
Pályázó neve
341
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0019
Cives Pro Universitate Scientiarum Eötvösiana Alapítvány
Budapest
Budapest
Együttműködés a hallgatókért
3 000 000
2 400 000
342
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0020
Tatabányáért Egyesület Közhasznú Szervezet
KomáromEsztergom
Tatabánya
Komárom-Esztergom Megyei civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködése
2120000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
343
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0021
Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület
Bács-Kiskun
Baja
"Segítséggel Élők Egymásért"
3000000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
344
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0022
Ifjúsági Közélet Fejlesztéséért Alapítvány
Budapest
Budapest
A közoktatási területen működő diákjogiifjuságiszervezetek szektorális együttműködésének
2 483 000
2 483 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
345
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0023
"REFLEX" Környezetvédő Egyesület
Győr-MosonSopron
Győr
A Nyugat-dunántúli Regionális Környezetvédelimi Fórum fejlsztése a klímavédelem jegyében
2 456 000
1 964 800
346
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0024
"Adj Esélyt" Független Cigány Társadalmi Szervezet
Zala
Zalaszentbalázs
Civil szervezetek összefogása a romák érdekei mentén
2989400
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
347
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0025
Válaszúton Hagyományőrző és Környezetvédő Alapítvány
Jász-NagykunSzolnok
Tiszagyenda
Ősszefogás a Dorogi-medence levegőkörnyezetéért
1590000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
348
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0026
Somogy Ifjúságáért Egyesület
Somogy
Kaposmérő
A jó példa követendő!
2990000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
349
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0027
Nők a Balatonért Egyesület
Veszprém
Csopak
A balatoni civil háló megerősítése IV.
2 153 000
2 153 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
350
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0028
Zalai Borút Egyesület
Zala
Zalaszentgrót
Civil Fórumok Fenntartható Hálózatának Kialakítása a Nyugat-dunántúli Régióban
2563500
0
351
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0029
Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség
Budapest
Budapest
Idegenforgalmi-kulturális Vidéki Falusi Ernyőhálózat továbbfejlesztése
2500000
0
A Program megvalósítását szolgáló költségvetés (összességében, vagy egyes tételeiben) nem megalapozott.
352
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0030
IUSTITIA Sport és Kulturális Egyesület
Bács-Kiskun
Kecskemét
Kecskeméti "Sport és Szabadidő"- Kerekasztal működése 2009-ben
1170000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Lajtmann Csaba
Szőkéné Hajduk Andrea
A pályázat szakmaisága megfelelő, az együttműködés jó. A "REFLEX" Környezetvédő Egyesület számára Kollégium 1.964.800,- forintot ítél meg, azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a szakértői díjak terhére csökkentse.
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
353
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0031
Reflektor Kulturális Közhasznú Egyesulet
Baranya
Pécs
Civil Partnerség Program Pécs-Keleten
2 387 960
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Reflektor Kulturális Közhasznú Egyesület számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az 100 ezer Ft feletti eszközök, Posta, telefon, kommunikációs költségek terhére csökkentse.
354
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0032
Középkertért Egyesület
Hajdú-Bihar
Hajdúböszörmény
Civil szervezetek közötti együttműködés fejlesztése
1792000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
355
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0033
ÖNKÉNTES POLGÁRŐR EGYESÜLET FONY
Borsod-AbaújZemplén
Fony
Szakmai érdekérvényesítés a biztonságos élhető kistelepülésekért
2045000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
ESZA Nonprofit Kft.
25/29
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
356
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0034
Zöld Kör - A Föld Barátai Magyarország tagja
Hajdú-Bihar
Hajdúböszörmény
"Észak-alföldi regionális civil egyeztető fórum"
2 050 000
2 050 000
SÁTORALJAÚJHELY
Kistérségek Civil Kerekasztalának Továbbműködtetése és fejlesztése
2 490 310
2 490 310
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Indoklás
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
357
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0035
CERTA IFJÚSÁGI EGYESÜLET
Borsod-AbaújZemplén
358
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0037
Völgy Hangja Fejlesztési Társaság Közhasznú Egyesület
Somogy
Somogydöröcske
Koppányvölgyi Civil Háló - civil együttműködési rendszer létrehozáse a térség
2 909 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Völgy Hangja Fejlesztési Társaság Közhasznú Egyesület számára a Kollégium 2.400.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a Megbízási díjak, Munkaadói járulékok terhére csökkentse.
359
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0038
Dugonics András Alapítvány
Csongrád
Szeged
Együtt-Egymásért
1480000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
360
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0039
Harangláb Egyesület
Zala
Zalaegerszeg
Népzene,mint a civil összefogás nyelve
1516500
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
361
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0040
Dorogi Környezetvédelmi Egyesület
KomáromEsztergom
Dorog
Civil videómegosztás - civil videómegosztó: a CivilJutub.hu projekt
2939000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
Kelemen László
362
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0041
Messzelátó Egyesület
Budapest
Budapest
A Fair Világ Szövetség együttműködési hálózatának fejlesztése
2498000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Messzelátó Egyesület NCAÖNSZ-09-A-P-0041 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
363
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0042
Sorskerék Alapítvány
Pest
Vácduka
Civil szervezetek forrásképességének erősítése a projekt menedzsment és jog
2470600
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
364
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0043
"Viruló Kert" Baráti Közhasznú Egyesület
Zala
Zalaegerszeg
3 000 000
3 000 000
365
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0044
Közép-dunántúli Pannon Regionális Alapítvány
Vas
Sárvár
1 843 000
1 843 000
366
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0045
Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Budapest
Budapest
984 000
984 000
Természet alapú gondolkodók és cselekvők szövetsége Civil összefogással a hátrányos helyzetű kistérségekért "E-Lib" együttműködési rendszer bővítése
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A Kollégium a Szécsény Műemlékeiért és Idegenforgalmáért Alapítvány NCA-ÖNSZ-09-A-P0046 azonosítószámú pályázatát úgynevezett tartaléklistára helyezi. A Kollégium a befolyó (visszatérült) bevételt a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására használja fel.
367
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0046
Szécsény Műemlékeiért és Idegenforgalmáért Alapítvány
Nógrád
Szécsény
Szécsény Műemlékeiért és Idegenforgalmáért Alapítvány
2495800
0
368
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0048
Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete
Baranya
Pécs
Együtt a civil Baranyáért
2 100 000
2 100 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
369
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0049
ESZA Nonprofit Kft.
Alap Alapítvány Kulturális, Szociális, Ismeretterjesztő és Sport alapítvány
Pest
Nagykáta
Belátó Képzőművészeti Kirakat
26/29
2068000
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Település
Projekt címe
Indoklás
2 489 000
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő. A Fonyód Hazavár Alapítvány számára a Kollégium 2.000.000,forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését az Élelmiszer, Bérleti díjak, 100 ezer Ft feletti eszközök; Oktatás, előadói díjak terhére csökkentse. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
370
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0050
Fonyód Hazavár Alapítvány
Somogy
Fonyód
Kerekasztalok szervezése a vidék fejlesztése érdekében
371
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0051
Esztergomi Környezetkultúra Egyesület
KomáromEsztergom
Esztergom
Civil szervezetek szektorközi együttműködése szociális, oktatási és környezetvédelmi
2 496 000
2 496 000
372
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0052
Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete
Budapest
Budapest
Közoktatás fejlesztése a hátrányos helyzetű településeken
1 418 000
1 418 000
373
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0053
Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület
Fejér
Székesfehérvár
"Közösség és hálózat"
3000000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
374
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0054
Somogy Megyei Ifjúsági Egyesület
Somogy
Kaposvár
Somogyi Gyermek- és Ifjúsági Éredekegyeztető Fórum
2 500 000
2 500 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
20 éves Magyar Természetvédők Szövetsége hálózatfejlesztése
2 500 000
2 500 000
375
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0055
Magyar Természetvédők Szövetsége
Budapest
Budapest
376
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0056
Életjel KKSE
Csongrád
Szentes
Civil Ifjúságsegítő Kerekasztal
1 506 800
1 506 800
377
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0057
Nefelejcs Nyugdíjas Szervezet Zaránk
Heves
Zaránk
Kicsi ország, nagy barátság, civil kapocs!
1 100 000
1 100 000
Régóta jól működő program, jól összeállított, reális költségvetésű folytatása.
Dr. Bánhidi Sándor
Mintaértékű pályázat, példás program, reális költségvetés. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Kiss József
A pályázatban bemutatott program támogatása révén azon szervezetek is – közvetve – részesülhetnek az NCA támogatásából, amelyek még irodával és alapvető technikai eszközökkel, pályázatírói tapasztalatokkal sem rendelkeznek. A Civil-Centrum révén ezen szervezetek is megerősödhetnek és már önálló identitásként tagozódhatnak be a hazai civil szektorba. A pályázat bár fontos cél mentén fogalmazódott meg de költségvetése kissé elnagyolt. A Magyarok Öröksége Alapítvány számára a Kollégium 2.000.000,- forintot ítél meg azzal a feltétellel, hogy a költségvetését a Munkavállaló bruttó bére, bérjárulékok terhére csökkentse.
378
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0058
Magyarok Öröksége Alapítvány
Pest
Százhalombatta
A Százhalombattai Civil Tanács szervezésében CIVIL CENTRUM működtetése a városban illetve
2 500 000
2 000 000
379
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0059
Rákosmenti Kisállattenyésztők Egyesülete
Budapest
Budapest
Magyarország Központi Régiójában a kisállatok kulturált tenyésztésével kapcsolatos
2045250
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
380
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0061
Értelmi Fogyatékosokért Szülői Egyesület
Hajdú-Bihar
Debrecen
"Ki mire képes"
780000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
381
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0062
Közép-magyarországi Zöld Kör
Pest
Monor
Regionális politikával foglalkozó környezetvédő civilek együttműködésének megerősítése...
2472000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
382
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0063
Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány
Tolna
Szekszárd
Civil hálózat a környezettudatos családért
1 833 000
1 833 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
383
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0064
ESZA Nonprofit Kft.
Gyermekkultúráért Alapítvány
Veszprém
Veszprém
Napraforgó Veszprém megyei gyermek kultúrális és közművelődési civil szervezetek hálózata
27/29
3000000
Nádasy István
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Település
Projekt címe
Indoklás
3 000 000
2 700 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A "Füredi Játékszín" Alapítvány számára 2.700.000,forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését személyi jellegű kiadások terhére csökkentse.
384
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0065
"Füredi Játékszín" Alapítvány
Veszprém
Balatonfüred
Balatonfüred Kistérésgi Civil Hálózat létrehozása és működtetése.
385
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0067
Zagyva László Vegyes Kar
Hajdú-Bihar
Sárrétudvari
Sárrétudvari civilszervezetek folyamatos együttműködésének kialakítása.
500000
0
A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
386
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0068
Lisai Elek János Alapítvány
Pest
Fót
Hagyományőrző civil szervezetek együttműködése
1875000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
387
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0069
Bors Alapítvány
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Acivil agrár-környezetgazdálkodási hálózat együttműködésének továbbfejlesztése
2 436 000
2 436 000
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0070
Sárrétudvari Mozgáskorlátozottak Közhasznú Egyesülete
Hajdú-Bihar
Sárrétudvari
Fórum, sérültek összefogásával, megyei szinten
1830000
0
388
389
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0071
Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató /FIKSZ PONT/ Egyesület
Hajdú-Bihar
Hajdúhadház
390
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0072
Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány
Veszprém
Pápa
"Hadházi" Civil Kerekasztal működésének továbbfejlesztése, az együttműködés elmélyítése
A Civil Háló Szövetség és a Pápai kistérség civil szervezeteinek fejlesztése A hallgatói azerepvállalás erősítése a magyar felsőoktatás aktuális feladataiban
2 500 000
2 000 000
2 499 700
2 499 700
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató /FIKSZ PONT/ Egyesület számára 2.000.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését egyéb szolgáltatás díjainak terhére csökkentse. Dr. Baloghné Uracs Marianna
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
391
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0073
Tudástársadalom
Pest
Csömör
2 865 750
2 865 750
392
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0074
Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület
SzabolcsSzatmár-Bereg
Nyíregyháza
Az Ön segítsége, a mi eredményünk!
300000
0
A tervezett program, konkrét tevékenység nem felel meg a pályázati kiírás céljainak.
393
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0075
Város- és Környezetvédő Egyesület Mezőhegyes
Békés
Mezőhegyes
Gyámkő
300000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
394
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0076
Zselici Napsugár Alapítvány
Somogy
Kaposvár
"Együttműködés az ökoturizmus jövőjéért"
2 500 000
2 000 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Zselici Napsugár Alapítvány számára 2.000.000,forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését személyi jellegű költségek terhére csökkentse.
3 000 000
2 400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A MTESZ Békés Megyei Szervezet számára 2.400.000,- forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését személyi jellegű költségek terhére csökkentse.
494800
0
395
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0078
MTESZ Békés Megyei Szervezet
Békés
Békéscsaba
Civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek közötti új, hosszú távú kapcs.
396
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0079
Civilszerviz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete
Veszprém
Pápa
"Százon innen tízen túl" Civilek a civilekért
397
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0080
ESZA Nonprofit Kft.
Gaja Környezetvédő Egyesület
Fejér
Székesfehérvár
Partnerség az élhető településekért
28/29
3 000 000
2 400 000
Dr. Baloghné Uracs Marianna
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára. A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit. A Gaja Környezetvédő Egyesület számára 2.400.000,forintot ítél meg a Kollégium azzal a feltétellel, hogy a költségvetését személyi és szolgáltatás költségeinek terhére csökkentse.
Budapest, 2009. június 22.
Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma NCA-ÖNSZ-09-A - döntési lista
Ssz
Érintettség kollégiumi taggal (a támogatói döntést az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium hozta)
Összeférhetetlenség más NCA testületi taggal
Pályázati azonosító
Pályázó neve
Megye
Település
Projekt címe
Igényelt összeg
Megítélt összeg
Indoklás
398
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0085
"Együtt az Egészségért Természetgyógyász Egyesület"
Veszprém
Várpalota
Várpalota és kistérsége civil szervezeteinek hatékony összefogása, humánerőforrás fejlesztése
2499820
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
399
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0086
SZEGEDI WALDORF TÁRSAS KÖR EGYESÜLET
Csongrád
Szeged
Szeged zöld gyűrü civil összefogás
2749500
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
400
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0087
Civil Rádiózásért Alapítvány
Budapest
Budapest
"A hangtalanok hangja" - összefogás a civil szféra érdekérvényesítéséért
2 920 000
2 920 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
401
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0088
"Tabula Rasa" Pedagógiai Közhasznú Alapítvány
Borsod-AbaújZemplén
Miskolc
"Ész érvekkel a tiszta életért!"
500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
402
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0089
Tápai Hagyományőrző Egyesület
Csongrád
Szeged
"Hagyományörző civil kerekasztal a dél-alföldi, göcseji, és galgamenti népművészeti területeken
2500000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
403
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0090
Körös-szögi Civil Fórum Egyesület
Békés
Szarvas
Körös-szögi Civil Fórum Egyesület Területi Hálózati Rendszerének bővítése, fejlesztése
400 000
400 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
404
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0091
Dunaújvárosi Civil Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa (D-CÉT)
Fejér
Dunaújváros
Dunaújváros térsége civil együttműködési rendszerének továbbfejlesztése
2450000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
405
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0093
Hódmezővásárhely és Kistérsége Nyugdíjas Szervezetei Szövetsége
Csongrád
Hódmezővásárhely
Civil összefogás Vásárhely és kistérségében
445000
0
A Pályázat szakmaisága megfelelő; azonban a Kollégium értékelési szempontjai alapján nem került a támogatottak közé tekintettel a pályázók nagy számára.
406
NCA-ÖNSZ-09-A-P-0095
Tata-tóvárosi Vízisport Egylet
KomáromEsztergom
Tata
Civilek Katonásan
437 000
437 000
A pályázat szakmaisága megfelelő, a pályázat megvalósítása szolgálja a civil szféra érdekeit.
Összesen:
ESZA Nonprofit Kft.
920 015 925
29/29
322 069 646
Budapest, 2009. június 22.