NEM CSAK GÉNEK ÁLTAL. HOGYAN HAT A KULTÚRA AZ EMBERI EVOLÚCIÓRA. A kultúra, avagy információ az agyban

NEM CSAK GÉNEK ÁLTAL. HOGYAN HAT A KULTÚRA AZ EMBERI EVOLÚCIÓRA

PETER RICHERSON – ROBERT BOYD

A kultúra, avagy információ az agyban Ha az emberi kultúrát evolúciós szempontból kívánjuk értelmezni, az elsõ lépés az áthagyományozódó információ természetének leírása. A kultúrát olyan információként határozzuk meg, amely elsõsorban a társas tanulás folyamatain keresztül hagyományozódik át és õrzõdik meg az emberi agyban. Minden emberi kultúra az évezredek során felhalmozódó számtalan információt tartalmaz. Gondoljunk csak arra, mennyi elõzetes tudásra van szükség egy nyelv fennmaradásához! Egyetlen lexikon 60 000 jelentéstársítást tartalmaz. E szavak mondatokká való rendezése komplex nyelvtani szabályok ismeretét elõfeltételezi. Bár néhány nyelvi struktúra genetikailag öröklõdhet, a nyelveket egymástól elkülönítõ nyelvtani szerkezetek zömében kulturálisan hagyományozódnak át. Az egyes kultúrákban már pusztán a túlélés is nagy mennyiségû információ ismeretét igényli. A dél-afrikai !kung sanoknak (közismertebben, a busmanoknak) a Kalahári sivatag természettörténetét leíró tudástára például annyira részletes, hogy a témát kutató európai biológusok nem tudták ellenõrizni az anyag megbízhatóságát, mert számos kérdésben meghaladta a modern európai tudás szintjét.1 Bárki, aki valaha próbált egy használható kõbaltát készíteni, szembesülhetett a kõbaltakészítés nehézségeivel. Ha civilizációnk egyik legegyszerûbb vívmányának elõállítása ennyi elõzetes ismeretet igényel, akkor mennyi tudásra lenne szükségünk a fejlettebb technológiák alkalmazásakor? Vagy képzeljünk el egy használati utasítást, amely az Alaszkai-hegyek északi lejtõin hozzáférhetõ anyagokból egy tengeri utazásra alkalmas kajak összeállítását írja le! A társadalmi intézményekben folyó 1

Nicholas G. Blurton Jones – Melvin J. Konner: !Kung knowledge of animal behavior. In R. B. Lee – I. DeVore (eds): Kalahari hunter-gatherers: Studies of the !Kung San and their neighbors. Cambridge, Cambridge University Press, 1976, 325–348.

27

28 · Peter Richerson – Robert Boyd

emberi interakciók e példáknál lényegesen több információt igényelnek. A tulajdonjogok ismerete, a vallási szokások követése, a különbözõ szerepeknek vagy kötelezettségeknek való megfelelés sok és részletes ismeretet elõfeltételez. A kultúrákban jelen lévõ információk egy része tárgyakba íródott át. Az írásos kultúrákat megelõzõ társadalmakban a kéznél lévõ fõ információtároló eszköz végsõ soron nem volt más, mint az emberi agy és az ember genetikai állománya. A kulturális információk egy része mûemlékekben vagy mûtárgyakban maradt ránk. Az õsi edények motívumait maguk az agyagedények õrizték meg. Egy agyagedény megformálásakor maguk az edények és nem alkotóik szolgáltak mintául. A tárgyakhoz hasonlóan templomaink architektúrája is õrizheti vallási szertartások emlékeit. Az írás megjelenése elõtt azonban minden hagyományos kultúrának szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a tárgyak információtároló kapacitása véges. A korábbi edények tanulmányozása nem teszi lehetõvé az edények kiégetésének elsajátítását. A Kalahári sivatagban élõ tarajos sül monogám viselkedését vagy egy bonyolult házasságkötési stratégiát egy tárgyban lehetetlen lenne megörökíteni. Bár az írás elterjedésével a kulturális információk könyvekben halmozódtak fel,2 mind ez idáig úgy tûnik, hogy egy kultúra legmeghatározóbb sajátságai az emberi fejekben hagyományozódnak át.

A viselkedést meghatározó készségek, meggyõzõdések, értékek és attitûdök Az információtárolás fiziológiai folyamataival kapcsolatban a szakemberek véleménye megoszlik. A társadalomtudományok bizonyos területein, különösképpen a történettudományban az emberi cselekedeteket értékek, ambíciók és meggyõzõdések tükrében értelmezik. Más társadalomtudományi területeken az értékek és meggyõzõdések matematikailag formalizálhatókká váltak. A racionális döntési modellekben az individuum által megélt minden egyes léthelyzethez hozzárendelhetõ egy matematikai érték annak megfelelõen, hogy az adott léthelyzetben az adott érték milyen gyakorlati funkciót tölt be. Ily módon az emberi meggyõzõdések leképezhetõvé válnak a bayesi valószínûségi eloszlás alapján, amelynek segítségével kiszámítható, hogy az adott egyén milyen valószínûséggel kerül egy bizonyos léthelyzetbe. Ez a modell feltételezi, hogy az egyének döntéseik során maximalizálják cselekedeteik várható hasznát. Elméleti eleganciája miatt a racionális 2

Vö. Merlin Donald: Origins of the modern mind: Three stages in the evolution of culture and cognition. Cambridge (MA), Harvard University Press, 1991.

28

Nem csak gének által. Hogyan hat a kultúra az emberi evolúcióra

· 29

döntési modell sokak számára meggyõzõ; matematikusok számításai szerint az ésszerûtlen, irracionális emberi viselkedés – például, hogy valaki a jégkrémet jobban kedveli, mint a savanyúságot, a savanyúságot jobban, mint a pizzát, de a pizzát jobban szereti, mint a jégkrémet – csak ily módon, a várható haszon maximalizálása révén kerülhetõ el. A társadalomtudományokkal szemben a pszichológia az értékeket és meggyõzõdéseket a kultúráktól függõ népi pszichológia tárgyának tekinti,3 és az elegáns matematikai megoldásokkal ellentétben sokkal inkább az empirikus bizonyíthatóságot értékeli. A pszichológusok úgy vélik, hogy az emberi viselkedés sajátságainak feltárásában az agymûködés elemzése az egyszerû vizuális jelek feldolgozásától egészen a magasabb szintû mûködési funkciók – a gondolkodás vagy a beszéd – megértéséig elengedhetetlenül fontos. Mivel az emberi agy mûködése összetett és alig feltárt terület, a kutatók között nincs egyetértés az információ tárolásának és a magatartásra tett hatásának kérdésében. A behavioristák fõ kutatási területe maga a megfigyelhetõ emberi magatartás, a kognitív kutatók az emberi elme szabályszerûségeire és a mentális reprezentációkra helyezik a hangsúlyt.4 Más kutatók ezzel szemben – kétségbe vonva e jelenségek fontosságát – az emberi viselkedés neurofiziológiai hátterének feltárására törekednek.5 Kérdéses, hogy a fenti megközelítések egységesíthetõk-e az agymûködés integratív elméletében. A pszicholingvisztika egyik neves kutatója, Ray Jackendoff szavait idézve: A kérdés, amely napjainkban sokakat foglalkoztat, és amire jelenleg csak homályosan tudunk válaszolni, a nyelvészek által azonosított komplex nyelvi struktúrák neurofiziológiai hátterére vonatkozik. Az alacsonyabb rendû látásfunkciók feltárásán kívül számomra nem ismeretes, hogy a tudomány valaha is képes lett volna öszszefüggésbe hozni a mentális reprezentációkat idegi struktúrákkal.6 3

4

5

6

Lásd Paul E. Griffiths: What emotions really are: The problem of psychological categories, science, and its conceptual foundations. Chicago, The University of Chicago Press, 1997, és Anna Wierzbicka: Semantics, culture, and cognition: Human concepts in culture-specific configurations. New York, Oxford University Press, 1992. Lásd William B. Baum: Understanding behaviorism: Science, behavior, and culture. New York, Harper Collins, 1994 az evolúciós megközelítésû behaviorizmus egy példájaként, valamint Steven Pinker: Hogyan mûködik az elme. Budapest, Osiris, 2002 kognitív megközelítését. C. Randy Gallistel: The organization of learning: Learning, development, and conceptual change. Cambridge (MA), MIT Press, 1990 a mentális reprezentációról, illetve Patricia Smith Churchland: Neurophilosophy: Toward a unified science of the mind-brain, computational models of cognition and perception. Cambridge (MA), MIT Press, 1989 ellene. Ray Jackendoff: What would a theory of language evolution have to look like?, Behavioral and Brain Sciences, 1990, 13., 737–738.

29


Ennek ellenére meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy a témában jelentõs tudományos elõrelépés születhet ennek a kérdésnek az érdemi megválaszolása nélkül is. Szükségünk van azonban egy munkahipotézisre az emberi agyban tárolt információ mibenlétével kapcsolatban. A probléma nem triviális voltát az emberi kogníció és a társas tanulás kérdésérõl kialakult tudományos vita is jelzi. Bár az egy-egy tudományágban honos terminológia átvétele természetesen segítene áthidalni a fogalmi bizonytalanságot, ezt a megoldást sem szükségesnek, sem kívánatosnak nem tartjuk. Ugyanakkor nem élhetünk folyamatosan a hosszú és pontatlan frázisokkal. „Az emberek fejében rögzült jelentéstartalom” túlzott leegyszerûsítés. Néhány szerzõ Richard Dawkins evolúcióbiológus mém fogalmát használja, de ez a genetikai átíráshoz hasonló megbízható és jól körvonalazható információátadási folyamatok képzetét keltheti. Jó okunk van viszont azt feltételezni, hogy a kulturális információ átadása se nem jól körvonalazható, se nem megbízható. Ezért javasoljuk egy új fogalom, a kulturális változó bevezetését. De használni fogunk olyan hétköznapi fogalmakat is, mint gondolat, készség, meggyõzõdés, attitûd vagy érték, anélkül azonban, hogy azt feltételeznénk, az introspekció biztos támpontot adna a saját agyunkban tárolt információval kapcsolatban, vagy, hogy mások közlései megbízható források volnának az õ agyukban tárolt információról. A könynyebb érthetõség érdekében használjuk e fogalmakat, és hiszünk benne, hogy egy napon azok tudományosan megalapozott módon is definiálva lesznek.

A kulturális variánsok és a társas tanulás Az emberi viselkedést meghatározó meggyõzõdések, elképzelések és értékek jelentõs hányadát társas tanulás révén szerezzük meg.7 Mondhatnánk egyszerûen, hogy az emberek a tanulás során egymást utánozzák, valójában azonban az információ áramlása bonyolult folyamatok összessége. Gondoljuk végig a csomókötés, mondjuk, egy szorító derékhurokkötés elsajátításának folyamatát! Önmagától senki sem képes egy ilyen egyszerû, ám egyszerûségében mégis bonyolult csomó kitalálására. Különbözõ módokon másoktól tanuljuk meg a csomó megkötésének mikéntjét. Egyesek szóbeli utasításokat követnek. Például, valaki elmagyarázza 7

Pontosabban szólva a társas tanulás elmélete egy számos alelméletbõl álló koncepció, melyek közül csak néhány épít az utánzásalapú kultúra fogalmára. Errõl a komplexitásról bõvebben lásd B. G. Galef: Imitation in animals: History, definition, and interpretation of data from the psychological laboratory. In T. R. Zentall – B. G. Galef (eds): Social learning: Psychological and biological perspectives. Hillsdale (NJ), Erlbaum, 1988, 3–28.

30

Nem csak gének által. Hogyan hat a kultúra az emberi evolúcióra · 31

nekünk, hogy a szorító derékhurok egy rendkívül erõs csomó, ami mégis könnyen oldható. Vagy megtanítják azt a mondókát, hogy „A nyuszi elõbújik a lyukból, felmászik a fára, megkerüli a fát és visszabújik a lyukba”. A csomókötés megtanulható utánzás révén is, ha az illetõ jelen van a csomó megkötésekor vagy autodidakta módon követ egy leírást egy könyvben. A társas tanulás fenti formáiban az a közös, hogy az az információ, amely az egyik ember agyában kivált valamifajta viselkedést – bizonyos szavak használatát vagy a csomó megkötését –, a másik ember agyában olyan információt generál, ami az elõbbihez hasonló magatartást eredményez nála. Ha bepillanthatnánk az emberek fejébe, azt tapasztalnánk, hogy bár mindenki ugyanúgy köti meg a csomót, a szorító derékhurokról mégis mindenkiben eltérõ mentális képek rögzõdnek.

A kulturális evolúció darwini jellege A kultúra populációszintû megközelítése lehetõvé teszi, hogy összefüggésbe hozzuk a kultúra egyéni szintû megõrzését és átadását a kulturális változók populációs szinten megjelenõ két legfontosabb tulajdonságával: a hagyomány megõrzésével és a hagyomány változásával. Vegyük Salamon egyszerû hipotetikus példáját a német és jenki farmerközösségekkel kapcsolatban! Hangsúlyozzuk, hogy ezt a modellt a darwini elvek illusztrációjának tekintjük, és nem a kulturális evolúció konkrét esetének Illinois államból! Egy evolúciós probléma az alábbi módon modellezhetõ: gondoljuk végig az egyedi szinten megjelenõ életciklus eseményeit, alakítsunk ki az életciklus során olyan szakaszokat, ahol egyetlen folyamat felelõs az eseményekért, majd írjuk le ezeket a folyamatokat. Ezt követõen fejlesszük ki azt a statisztikai módszert, amivel e folyamatok nemcsak egyéni, hanem populációs szinten is értelmezhetõvé válnak. E statisztikai módszerek segítségével a kulturális variánsok eloszlása a populációban generációnként és idõben követhetõvé válik. Érdemes elmélkedésünket a probléma definiálásával kezdeni. Hol húzódnak a vizsgált populáció határai? Milyen kulturális variánsok lelhetõk fel a populációban? Az illinoisi modellben a helyi gazdálkodó közösség tekinthetõ a teljes populációnak, mivel a farmra és a családra vonatkozó alapvetõ értékek csak a közösségen belül sajátíthatók el. Ha más társadalmi jelenség, például a zenei ízlés evolúciójára lennénk kíváncsiak, a vizsgált populációt másképp kéne meghatároznunk, hiszen a zenei ízlés és annak áthagyományozódása esetében a társadalmi preferenciákat a közösség tagjain kívül számos más ember is befolyásolná. A modell kiala-

31


kításakor azzal a további feltételezéssel élünk, hogy a populációban csak két kulturális variáns található: a gazdák vagy yeoman, vagy vállalkozói értékrendet követnek. A való élet ennél sokkal összetettebb, és késõbb kísérletet teszünk egy komplexebb kép felvázolására is. A modell egyszerûsége azonban az érvelés jelen pontján elõnyös. Emellett fontos megadnunk a populációban egy adott idõpontban megjelenõ kulturális variánsok eloszlásának leírási módját. Két kulturális variánst feltételezve érdemes a kulturális variánsok eloszlását azon részszegmenssel közelíteni, amely az egyik vagy másik értékrendszert vallja sajátjának. Más esetekben az értékrendszerek és meggyõzõdések leírására más statisztikai módszerek lennének alkalmasak. Második lépésben meg kell vizsgálnunk, hogy mi játszódik le kulturális szempontból az egyéni „életciklus” egyes szakaszaiban (1. ábra, 33. o.). Abból a feltételezésbõl indultunk ki, hogy az utódok kezdetben osztják szüleik értékeit. Yeoman gazdák családjában élõ gyerekek yeoman, a vállalkozó gazdák családjában élõ gyerekek vállalkozói értékeket sajátítanak el. Azok a gyermekek, akiknek szülei a vizsgált kulturális variáns szempontjából különbözõk, egyenlõ valószínûséggel válnak yeoman vagy vállalkozó gazdákká. Így tehát a generációk közötti értékátadás során populációs szinten nincsenek jelentõs eltérések. E modell szerint a kulturális variánsok az egyik nemzedékrõl a másikra változatlanul hagyományozódnak át, a kulturális információátírás pontos, holott a valóságban a társas tanulás folyamata valószínûsíti a gyakori átírási hibák megjelenését.8 E hibák és a hasonló eltérések értelmezése érdekében a modell átalakítását javasoljuk. A szocializáció során a gyerekeket nem csak szülõi befolyás éri, és a másokkal való érintkezés során meggyõzõdéseik alapvetõen átformálódhatnak. Fiatal felnõttként más farmokon segédkezve (például a 4-H fiatal farmerek csoportjának tagjaként) otthonosan mozoghatnak más mezõgazdasági kultúrákban is. Sokak számára hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a yeoman farmokon a szorosabb családi kötöttségek között élõ farmerek több munkaórával kevesebbet keresnek, mint a vállalkozóként gazdálkodó nem yeoman társaik. E tapasztalatok értékeik elhagyására ösztönzik a fiatal felnõtteket – néhányan vállalkozókká válnak, és elfelejtik yeoman gyökereiket, míg mások épp ellenkezõleg cselekszenek. A legtöbb fiatal számára a családi összetartás nem ellensúlyozza az alacsony profitot termelõ nehe8

Scott Atran: The trouble with memes: Inference versus imitation in cultural creation, Human Nature – An Interdisciplinary Biosocial Perspective, 2001, 12., 351–381.; Pascal Boyer: Cognitive tracks of cultural inheritance: How evolved intuitive ontology governs cultural transmission, American Anthropologist, 1998, 100., 876–889.; Dan Sperber: Explaining culture: A naturalistic approach. Oxford, Blackwell, 1996.

32


zebb fizikai munkát. Ezért a farmközösségekben többen lesznek vállalkozók, mint yeoman farmerek. Ez egy sajátos példája az általunk torzított kulturális információátadásnak nevezett jelenségnek, mely akkor jön létre, ha az emberek döntéseik során bizonyos kulturális variánsokat elõnyben részesítenek másokkal szemben. A torzítás adódhat veleszületett vagy kulturális preferenciákból. A kulturális preferenciák a társas tanulás egy korábbi fázisában alakulnak ki.

Szülõk Torzítatlan információátadás

Gyerekek

Minden felnõtt Torzított információátadás

Fiatal felnõttek Természetes szelekció

Szülõk 1. ábra Az ábra az általunk bemutatott „életciklust” illusztrálja, a gazdálkodáshoz kötõdõ értékek szülõkrõl utódokra történõ öröklõdését. A gyermekkori szocializáció során az értékátadásban a szülõk mellett mások is fontos szerepet töltenek be. A házasodás és munkaválasztás után a közösség egy része elhagyja a közösséget, és nekik nincs további hatásuk az értékek formálódására

Bizonyos életkor után egyesek átveszik a farmok vezetését, és a közösség teljes jogú tagjaivá válnak, míg mások mezõgazdasági gépszerelõként, kereskedõként, ügyvédként vagy éppen kutatóként máshol próbálnak szerencsét. Salamon adatai alapján kimutatható, hogy a yeoman farmerekre a vállalkozókkal szemben inkább jellemzõ a közösséghez való hûség. Mivel a gazdálkodó közösségek értékeit és a következõ generáció értékpreferenciáit csak a közösség jelen lévõ tagjai formálják, a szelektív elvándorlás, amely a kultúra természetes szelekciójának egy formája, növeli annak esélyét, hogy a közösségben a yeoman értékek nagyobb arányban maradjanak fenn. Végül, a házasodási és gyermekvállalási szokások is befolyásolják az értékek populáción belüli elterjedését. Míg a német bevándorlók leszármazottainak gyermekvállalási hajlandósága, Salamon adatai alapján, egy családra vetítve átlagosan 3,3

33


gyermek, addig ez az arány a jenki családokban csak 2,6 gyermek.9 Feltételezhetõ, hogy a családok méretének különbségéért, valamint a gazdálkodási és öröklõdési szokások eltéréseiért ugyanaz az értékrendszer felelõs. Mivel az értékátadás elsõdleges színtere a család, így a gyermekvállalási hajlandóság eltérései a yeoman értékek elterjedésének kedveznek. A gyermekvállalási és házasodási szokások a természetes szelekció egyik formájaként erõs szelekciós hatással járnak a közösségben. Eddig a kultúra folytonosságának és változásainak okát egyetlen generáción belül vizsgáltuk. A modell kiterjesztése lehetõvé teszi, hogy a kulturális variánsok viselkedését több generáción keresztül a populáció szintjén követhessük. Ezért e ponton érdemesnek tartjuk végiggondolni azokat a tényezõket, amelyek az egyik generációban kialakult kulturális változatok több generáción át történõ fennmaradásáért felelõsek. Salamon kutatásai rámutattak arra az összefüggésre, hogy a jenki és a német telepesek esetében az értékrendszer különbségei azonos gazdasági és technikai viszonyok mellett és azonos talajviszonyokat feltételezve eltérõ viselkedési mintázatokat hoztak létre az egyéni gazdálkodásokban. A leegyszerûsített modell alapján a populációban lejátszódó tanulási folyamatok összessége a populációt tulajdonképpen változatlanul újratermeli. A yeoman értékek egyik generációban való közkedveltsége valószínûsíti az ilyen értékek népszerûségét az utódgenerációban is. Ha viszont a vállalkozó gazdálkodóhoz köthetõ értékek az elterjedtebbek az egyik generációban, akkor azok lesznek meghatározók az utódjaik számára is. Ebben az esetben a kulturális változatok rekombinációja a populációt változatlanul hagyja. A modell segítségével értelmezhetõ tehát a kultúra tehetetlenségének, a „kulturális inerciának” a problémája, mely folyamat hátterében két különbözõ magyarázat valószínûsíthetõ. A kulturális folytonosságot egyrészt elõidézheti a többségi vélemény tisztelete, és az ennek megfelelõ konform magatartás elterjedése. Az illinoisi farmerközösségek esetében azonban a torzítatlan mintavétel és a hû és pontos utánzás hatása erõsebb magyarázó erõnek tûnik. Abból a feltételezésbõl indulunk ki, hogy a farmerközösségekben felnövõ gyermek az elõzõ generációra jellemzõ értékrendszerek valamelyikével találkozik. A szülõk lehetnek egyaránt yeoman gazdálkodók, vállalkozó farmerek, vagy a két szülõ értékpreferenciája el is térhet egymástól. Amíg a yeoman értékeknek nincs túlzott szerepük a családnagyság meghatározásában, a gyerekek elõtt álló szülõi minta reprezentatív a po9

Sonya Salamon: Prairie patrimony: Family, farming, and community in the Midwest. Studies in rural culture. Chapel Hill, University of North Carolina Press, 1992, 172.

34


pulációra. A yeoman értékek szülõi populáción belüli gyakoriságával megközelítõleg azonos annak a valószínûsége, hogy a szülõk yeoman farmerek. A társas tanulási folyamatok önkéntelen pontos utánzását feltételezve a yeoman értékek továbbélésének gyakorisága nagyjából megegyezik a yeoman értékek szülõi populációban mért valószínûségével. Ilyen feltételek mellett a generációk közötti értékátadás nincs hatással a populáció kulturális összetételére. A fiatal felnõttek számára is adott a szülõi populáció egy mintája. Ha ez a minta reprezentatív a szülõi populációra, és a fiatal felnõttekben nem él erõs vágy, hogy vállalkozó gazdákká váljanak, a kultúra átörökítése nem vezet nagyobb változásokhoz. A modell a kulturális folytonosság magyarázata mellett lehetõvé teszi a kulturális változások megértését is. E tekintetben három lehetõség tûnik kézenfekvõnek: 1) A kulturális információátírás torzítása lehet erõs, tehát majdnem minden yeoman gazda átáll vállalkozóvá, míg a vállalkozó farmerek utódai megõrzik családi hagyományaikat. Ebben az esetben a népszerû és elõnyösnek bizonyuló vállalkozói értékek terjednek el. 2) A kulturális információátírás torzítása lehet gyenge, ami azt jelenti, hogy egy jelentéktelen kisebbségtõl eltekintve a többség kitart szülei értékei mellett. Ebben az esetben a yeoman értékek elterjedése valószínûsíthetõ, hiszen az ilyen értékeket valló gazdák nagyobb valószínûséggel maradnak a közösségben és vállalnak utódokat. Ez a forgatókönyv tûnik valószínûnek Salamon adatai alapján az illinoisi gazdák körében. 3) Végül, a két értékrendszer között elképzelhetõ valamifajta egyensúlyi állapot kialakulása.

A kulturális evolúció dinamikája Kulturális evolúciós erõknek azokat a folyamatokat nevezzük, amelyek egy-egy kultúra átalakulásáért felelõsek. A kulturális evolúció rendszerét két részre oszthatjuk. Egyrészt az inerciális részre, amely azokat a folyamatokat fogja át, amelyek a populáció sajátságait generációról generációra fenntartják. A kulturális inercia meghatározó folyamatai a torzítatlan mintaátvétel és utánzás. A másik rész tartalmazza azokat az erõket, amelyek a populáció kulturális összetételét átrendezik. E folyamatok a kulturális állandóságot felülmúlva evolúciós változást idéznek elõ. Ennek megfelelõen a yeoman és vállalkozó gazdák leegyszerûsített modelljében két evolúciós erõ azonosítható. A kulturálisan közvetített torzított információátírás a vállalkozói értékek, míg a természetes szelekció a yeoman értékek elterjedéséhez vezet. E két folyamat megfelel a kulturális evolúciót elõidézõ erõk két alosztályának. A kulturálisan közvetített torzított információátadás olyan erõ, amely

35


abból adódik, hogy az emberi psziché bizonyos meggyõzõdések átvételére hajlamos. A természetes szelekció ezzel szemben egy olyan erõ, amely a különbözõ kulturális változatokat hordozó egyedekre hat. A kulturális evolúció elméleti modelljének bevezetése során különös figyelmet szentelünk a természetes szelekció és a kulturálisan közvetített torzított információátadás bemutatására, mivel e két jelenség segít megérteni a modell logikáját. A könyv késõbbi fejezeteiben10 kitérünk a kulturális evolúció 1. táblázatban (37. o.) feltüntetett más tényezõire is.

Torzított információátadás Kulturálisan közvetített torzított információátadásról akkor beszélünk, ha az adott populáció bizonyos kulturális variánsokat elõnyben részesít másokkal szemben. Gondoljunk egy egyszerû vásárlásra! Az emberek termékek, értékek, ötletek széles választékából választhatnak, bár választásaik gyakran nem tudatosak.11 Az emberi innovációk terjedése egy olyan jól kutatott terület, amely számos példával szolgál a torzított információátadásra. E tudományterületen mérföldkõnek számít Bryce Ryan és Neal Gross szociológusok mûve, akik a hibrid kukorica elterjedését vizsgálták az 1940-es években iowai farmerközösségekben. A mû publikálását követõen a témában számos esettanulmány jelent meg.12 Az adatok igazolták azt a feltevést, hogy az innováció a hagyományos és a modern társadalmakban is személyes kontaktus révén terjed. Az emberek akkor alkalmaznak egy újítást, például akkor térnek át egy új hibrid kukorica termesztésére, ha közvetlen szomszédaik és barátaik már átvették ezt a gyakorlatot.13 Az új termék bevezetését erõsen befolyásolja a vélt várható haszon, például az új fajta ellenálló képességére vagy a piaci pozíciójára vonatkozó adatok. Bármely új ötlet, gabonafajta vagy más kulturális variáns átvétele az újítást már alkalmazó egyének számától és társadalmi státuszától függ, ami a torzított információátadás negyedik fejezetben tárgyalt tipikus formáihoz vezet. 10 11

12

13

A szerzõk itt könyvük kötetünkben nem közölt részeire utalnak – a ford. Lásd Robert Boyd – Peter J. Richerson: Culture and the evolutionary process. Chicago, The University of Chicago Press, 1985, 5. fejezet. Bryce Ryan – Neal C. Gross: The diffusion of hybrid seed corn in two Iowa communities, Rural Sociology, 1943, 8., 15–24. Everett M. Rogers – Floyd Shoemaker: Communication of innovations: A cross-cultural approach. New York, Free Press, 1971; Joseph Henrich: Cultural transmission and the diffusion of innovations: Adoption dynamics indicate that biased cultural transmission is the predominate force in behavioral change, American Anthropologist, 2001, 103., 992–1013.

36


1. táblázat A kulturális evolúció dinamikája Véletlenszerû erõk Kulturális mutáció. Egyéni szinten megjelenõ véletlenszerû eseményeknek köszönhetõ folyamat, például egy kulturális adat elfelejtése. Kulturális sodródás. Kis populációkban fellépõ statisztikai anomáliáknak köszönhetõ folyamat. Ha feltételezünk egy egyszerû társadalmat, ahol csak néhány szakember képes bizonyos feladatok – például a hajóépítés – ellátására, és õk vagy fiatalon meghalnak, vagy egyéniségüktõl távol áll a szakma gyakorlása, akkor a szakma kihal.

A személyes döntésre ható erõk Irányított kulturális szelekció. Az átörökített kulturális variánsok egyéni szinten okozott nem véletlenszerû változásai. Irányított szelekcióhoz vezethet a társas tanulás folyamatában adódó transzformáció, a kulturális variánsok adaptív modifikációja, új kulturális variánsok átvétele vagy megtanulása. Kulturálisan közvetített torzított információátadás Direkt torzítás a közvetített tartalom alapján. Az egyének hajlamosak aszerint megtanulni és megõrizni emlékezetükben egy kultúra különbözõ változatait, hogy az számukra milyen jelentõséggel rendelkezik. A kulturális információátadás e torzítása származhat az elõnyök és a hátrányok mérlegelésébõl, vagy abból a ténybõl, hogy az emberi kogníció bizonyos variánsok elsajátítását és memorizálását elõsegíti. Gyakoriság okozta torzítás. A kulturális változatok gyakorisága befolyásolja az átvételükre vonatkozó döntést. A legelõnyösebb kulturális variáns általában a leggyakrabban jelen lévõ is. A konform magatartás során a legnépszerûbb társadalmi gyakorlat átvételével az egyén nem sokat veszíthet. Mintakövetés okozta torzítás. Egy tulajdonság átvételérõl hordozójának megfigyelt vonásai alapján döntünk. A mintakövetéses torzítás egyik alapesete az emberek azon törekvése, hogy sikeres, magas presztízsû, hozzájuk hasonló társaikat utánozzák.

Természetes szelekció A populáció kulturális összetételének átalakulása a kulturális változatok rátermettségétõl és fennmaradásától függ. A kulturális variánsok természetes szelekciója egyéni és csoportszinten érvényesülhet.

37


A kultúra változásának mértéke függ a populáció sokszínûségétõl, hiszen a torzított információátadás a populációban jelen lévõ kulturális változatok gyakran öntudatlan összevetésén alapul. Kezdetben az innovációk lassan terjednek, mert kevesen vannak, akik közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek az újítás alkalmazásával kapcsolatban, és összevethetik e tapasztalataikat bevett módszereik eredményeivel. Ahogy az innováció terjed, egyre többen találkoznak vele, az eredmények összevethetõvé válnak, és az innováció átvétele felgyorsul. Ezzel párhuzamosan a régi jól bevált módszerek alkalmazása ritkul, kevesebb alkalom nyílik a két eltérõ gyakorlat összehasonlítására, ami az innováció terjedését lassítja. A számos esettanulmány által tanúsított folyamat egy S alakú görbével írható le. A torzított információátadás folyamata annak függvényében idéz elõ változásokat a populációban, hogy mennyire nehéz az egyes kulturális variánsok elõnyös tulajdonságainak megítélése. Ha az új gabonafajta bevezetése lényegesen nagyobb terméshozamot garantál, az újdonság jelentõsége könnyen felismerhetõ. A terméshozam 20 százalékos emelkedése az új gabona gyors elterjedéséhez vezet. Hasonlóképpen az ezerhétszázas években az újvilágból Új-Guinea partjaira érkezõ édesburgonya-fajta gyorsan kiszorította a környezõ hegyvidéken honos haszonnövényeket. Az édesburgonya egyszerûen jövedelmezõbbnek bizonyult más trópusi növényeknél. Ez a folyamat annak ellenére játszódott le, hogy a növényt a parti régiókban meghonosító európaiak az 1930-as évekig nem hagyták el a part menti ültetvényeket, és tudomásuk sem volt arról, hogy a hegyvidék lakott.14 Gyakran azonban nehéz megítélni a bevezetésre kerülõ újdonság elõnyös tulajdonságait. Az ivóvíz felforralása számottevõen csökkenti a hasmenés okozta csecsemõhalandóság arányát. Az ivóvíz felforralásának gyakorlata mégsem vált népszerûvé. A forralt víz jótékony hatását nehéz igazolni, a kór más módon is terjedhet, és a kórokozók jelenléte nehezen kimutatható. Nehéz meggyõzni a forralt ivóvíz jótékony hatásáról azokat, akik hisznek a kór titokzatos terjedésében. Az elõnyösebb kulturális változat kiválasztása akkor is gyakran gondot okoz, amikor egészen eltérõ eredményre vezetnek a folyamatok. Ha egy sajátság jótékony hatása csak hosszú idõ elteltével mutatható ki, az összehasonlítás még problematikusabb. 14

Polly Wiessner – Akii Tumu: Historical vines: Enga networks of exchange, ritual, and warfare in Papua New Guinea. (Smithsonian Series in Ethnographic Inquiry.) Washington (DC), Smithsonian Institution Press, 1998; D. E. Yen: The sweet potato and Oceania: An essay in ethnobotany. Honolulu, Bishop Museum Press, 1974; Alfred W. Crosby: The columbian exchange: Biological and cultural consequences of 1492. Westport (CT), Greenwood, 1972; uõ: Ecological imperialism: The biological expansion of Europe, 900–1900. (Studies in Environment and History.) Cambridge, Cambridge University Press, 1986.

38


Az információátadás torzulása nem mindig a populációban jelen lévõ kulturális alternatívák és normák összevetésébõl származik. A torzított információátadás gyakran az emberi érzékelés és kogníció sajátságaiból fakad. Nyelvészek egy jelentõs csoportja úgy gondolja például, hogy bizonyos nyelvi sajátságok „jelöltek”, azaz nehezebben képezhetõk és érthetõk meg, mint más, jelöletlen nyelvi formák. Az a nyelv, ahol a szórend határozza meg a mondat alanyát és tárgyát, kevésbé jelöltnek számít, mint az, ahol az alany és az állítmány kijelölése a fõnévragozás segítségével történik. A jelöletlen nyelvi elemek egyszerûbbek, és a nyelvtanulás korai fázisait jellemzik. Számos nyelvész osztja azt a nézetet, hogy a nyelvek belsõ fejlõdése során – eltérõen attól az esettõl, amikor a nyelv más nyelvekkel érintkezve fejlõdik – a jelölt nyelvi formák jelöletlenné válnak. Ez a folyamat a nyelv használatát és megértését könnyíti. A nyelvtanulók, akik két hasonló nyelvi változattal találkoznak, hajlanak a jelöletlen változat használatára. E példa szerint a torzított információátadás befolyásolhatja a nyelv alakulását.15 Amennyiben ez a tudományos feltevés beigazolódik, az emberi psziché mûködési sajátságainak köszönhetõ torzított információátadás egyik iskolapéldájává válhat.

A TANULÁS SZEREPE A TORZÍTOTT INFORMÁCIÓÁTADÁSBAN

A torzított információátadás iránya és ereje függ az újítást átvevõk agyi folyamataitól. A vállalkozói gazdálkodás elterjedésének magyarázata az illinoisi farmokon a fiatal gazdák értékválasztásaiban rejlik. Vajon miért értékelik többre ezek a fiatal felnõttek a pénzt és a kényelmet a családi biztonságnál? Az esetek egy részében az értékek választása mögött általános emberi vágyak állnak – a jólét, a kényelem és az önállóság iránti vágy alapvetõ emberi beállítottsága. Más esetekben az értékek egyéb kulturális variánsokra vezethetõk vissza; Illinoisban napjaink farmerközösségeiben a kényelem és a jólét értékei válnak dominánssá, Kína vidéki területein ezzel szemben valószínûleg a családi összetartás bizonyulna fontosabbnak. William Durham antropológus megkülönbözteti a genetikailag kódolt tanulást – az „elsõdleges értékszelekció”-t – a kulturálisan elsajátított tanulástól – a „másodlagos értékszelekció”-tól.16 A fenti megkülönböztetés jól illusztrálható a fonológia evolúciójával. Ha feltárjuk azokat a törvényszerûségeket, amelyek a szavak kiejtésének változását, a fonológia evolúcióját irányítják, kiváló példákat talá15 16

Vö. William Labov: Sociolinguistic patterns. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 1994. William H. Durham: Coevolution: Genes, culture, and human diversity. Stanford (CA), Stanford University Press, 1991.

39


lunk az elsõdleges és a másodlagos értékszelekcióra. A nyelv függõleges és vízszintes elhelyezkedése szerint a magánhangzók képzése elsõ megközelítésben egy kétdimenziós térben képezhetõ le. Elegendõ bizonyíték áll rendelkezésünkre annak megállapításához, hogy a fonológia evolúciója során a magánhangzók közötti távolság e térben maximalizálódik. Feltételezhetõ, hogy a beszélõk önkéntelenül is az egymástól távolabb esõ magánhangzók ejtését preferálják, mert ezek kiejtése és megértése könnyebb.17 Egy-egy dialektus elsajátításakor a fiatalok hajlamosak azokat a nyelvi változatokat átvenni, ahol a magánhangzók egymástól a legtávolabb képzõdnek. Az a tény, hogy a magánhangzók képzésének e folyamatát számos nyelv esetében azonosították, jelzi, hogy e jelenség az „elõdleges értékszelekció” egy formájának tekinthetõ. A nyelv változásának tanulmányozása során azonban találhatunk példát a „másodlagos értékszelekcióra” is. Különbözõ nyelvek érintkezése esetén a nyelvi változatok szabadon mozoghatnak egyik nyelvbõl a másikba. A nyelvi változatok átvétele csak a nyelvek hasonlóságától függ. Közeli nyelveket feltételezve az új nyelvi változat elsõ hallásra érthetõ, és használata az anyanyelv részévé válhat. Távoli nyelvek esetében viszont az idegen szavak és nyelvtani szabályok használata és átvétele nehézkes. Egy új nyelvi változat népszerûsége tehát függ a beszélõ anyanyelvétõl. Ez az eset kiváló példája a Durham által leírt „másodlagos értékszelekciónak”. Az elsõdleges és másodlagos értékszelekció relatív fontosságának megítélése ellentmondásos. Richard Alexander, Charles Lumdsen, Edward Wilson és számos más evolúcióbiológus az elsõdleges értékek fontosságát hangsúlyozza.18 Durham terminológiája kialakításakor – bár a másodlagos értékek mellett tör lándzsát – a másodlagos értékeket az elsõdleges értékekbõl vezeti le. Mi amellett foglalunk állást, hogy az elsõdleges és másodlagos értékszelekciók állandó interakcióban állnak. Gondoljunk a nyelvek érintkezése során fellépõ nyelvfejlõdésre! Az új nyelvi forma érthetõségét és használatát a nyelvek közelsége befolyásolja, de vajon mi alapján feltételezzük, hogy a beszélõnek mindig érdekében áll hatékonyan kommunikálni? Miért ne választhatnák a beszélõk a bonyolultabb nyelvi formákat 17

18

Björn Lindblom: Phonetic universals in vowel systems. In J. J. Ohala – J. J. Jager (eds): Experimental phonology. Orlando (FL), Academic Press, 1986, 13–44.; uõ: Systemic constrains and adaptive change in the formation of sound structure. In J. Hurford (ed.): Evolution of human language. Edinburgh, Edinburgh University Press, 1996, 242–264. Richard D. Alexander: The evolution of social behavior, Annual Review of Ecology and Systematics, 1979, 5., 325–383.; Charles J. Lumsden – Edward O. Wilson: Genes, mind, and culture: The evolutionary process. Cambridge (MA), Harvard University Press, 1981.

40


a könnyen érthetõk helyett? A beszélõk egy része, például ügyvédek, politikusok, de alkalomadtán a kutatók is, társadalmi helyzetük demonstrálására vagy más kulturális célok elérése érdekében néha bonyolult kommunikációs formákat választanak.19 A hétköznapi életben a beszélõk ugyanakkor a jelöletlen nyelvi formákat preferálják, hiszen az ember egyik alapvetõ pszichológiai igénye, hogy megértsék. Az elsõdleges és másodlagos értékszelekció együttes hatása a forralt ivóvíz példáján is bemutatható. A szükségtelen munka elkerülése – a víz szükségtelen felforralása – vagy pedig a gyermek jóllétének biztosítása olyan elsõdleges érték, aminek a pszichében mélyen gyökerezõ, genetikai alapja van. A kórokozók jelenléte és fertõzõképessége másodlagos értékeken alapuló, kulturálisan közvetített meggyõzõdés. Döntésünket, hogy felforraljuk-e az ivóvizet, az elsõdleges és másodlagos értékek interakciója határozza meg.

A KULTURÁLIS VÁLTOZATOK VERSENGÉSE

Eddig hallgatólagosan feltételeztük a kulturális variánsok dominanciáért folyó versengését;20 a gazdák vagy yeoman, vagy vállalkozói értékeket követnek, az emberek egyik vagy másik dialógust beszélik, az innovációkat vagy átveszik, vagy megmarad a bevált technológia. Az evolúciós versengés vagylagos, dichotóm logikája jó közelítése a genetikai folyamatoknak, de nem magyarázza jól a kulturális eseményeket. A genetikai replikáció mûködésmódjából következõen egy gén különbözõ változatai között versengés alakul ki. Minden gén egy adott kromoszóma adott helyén, egy lókuszon helyezkedik el. Egy adott gén alléljai egy ezerfõs populációt feltételezve kétezer kromoszómán helyezkedhetnek el. Ha az egyik generációról a másikra nõ az egyik génváltozatot hordozó kromoszómák száma, az adott gén alternatív génváltozatainak száma csökken. A kulturális információ átírása, a kulturális replikáció ezzel szemben nem dichotóm. Egy populáció egyedei egynél több kulturális változatot sajátíthatnak el és tárolhatnak memóriájukban. Például, létezik olyan ember, aki két különbözõ dialektusban beszél. Az egyik dialektus így anélkül terjedhet, hogy a másik dialektus populáción belüli elõfordulása csökkenne. 19 20

Vö. William Labov: Principles of linguistic change: Internal factors. Oxford, Blackwell, 1994. A szociológus Gabriel Tarde dolgozta ki azt az elméletet, mely szerint az eszmék is versengenek egymással, és ez a verseny irányítja az emberi történelmet. Gabriel Tarde: The laws of imitation. New York, Holt, 1903.

41


Meggyõzõdésünk szerint a kulturális variánsok versengését két egymással összefüggõ folyamat írja le. Egyrészt a társas tanulásban részt vevõk kognitív erõforrásainak kiaknázásáért folyik a harc. A verseny érinti a tanulási periódust és az azt követõ idõszakot, hiszen az elsajátított kulturális változat emlékezetben tartása is komoly erõfeszítéseket igényel. A kulturális változatok elsajátítása idõ- és energiaigényes tevékenység. A tanulás számos más értékes tevékenységet szoríthat háttérbe, és megnehezítheti a korábbi társadalmi gyakorlatok felidézését. Mindez nem vonatkozik a könnyen elsajátítható ismeretekre, hiszen ha egy hurkot szeretnénk kötni, akkor erre a célra a szorító derékhurok, a tengerészcsomó és a nyolcas csomó egyaránt alkalmas, és ezek mindegyike könnyen megtanulható. A szorító derékhurok megtanulása viszonylag rövid idõt vesz igénybe, így nem teszi lehetetlenné a többi csomókötési technika elsajátítását. A nehezen hozzáférhetõ vagy komoly költségeket igénylõ ismeretek megszerzéséért viszont éles verseny alakulhat ki. Egy új szak felvétele vagy egy új nyelv megtanulása idõt és energiát követel, ami az alternatívák közti döntésre sarkall. Néhány évvel ezelõtt vendégkutatóként egy évet töltöttünk egy német egyetemen, és bár mindketten hasznosnak találtuk volna a némettanulást, az idõt e könyv megírására fordítottuk. Az egy adott lókuszért folyó genetikai küzdelemhez képest a kulturális változatok között zajló vetélkedés nehezen modellezhetõ. Ez a vetélkedés nem csak egyetlen magatartási minta alternatíváit érinti, a verseny az összes kulturális variáns között zajlik, ami az egyén számára egy adott idõben hozzáférhetõ. Kutatási évünk alatt, mivel korlátozott mennyiségû idõ és energia állt rendelkezésünkre, a német nyelvtanulást nem a francia szorította ki, a német nyelvtanulásnak a nyelv- és technológiatörténeti stúdiumokkal kellett felvennie a versenyt. Az emberi idõért és energiáért folyó bizonytalan kimenetû versengés a cselekvõt megakadályozza abban, hogy a készségek széles skáláját sajátítsa el, még egy olyan könnyû és hasznos tevékenység esetében is, mint a csomókötés. A kulturális variánsok versengésének másik, és véleményünk szerint szigorúbb, formája az emberi magatartás befolyásolásáért folyó küzdelem. Az emberek másokat megfigyelve tanulnak, ezért ha egy kulturális variánsnak nincs hatása az emberi viselkedésre, nem él tovább. A génekkel szemben a kultúrának csak a tanulás révén elsajátított változatai öröklõdnek. A kultúrában nem találhatók meg a fenotípust nem befolyásoló recesszív, lappangó gének analóg struktúrái. Ha bízunk a nyolcas csomó elõnyeiben, és állandóan ezt a hurkot használjuk, környezetünk csak ezt a kötési technikát sajátíthatja el tõlünk, hiába ismerünk más csomózási technikákat is. Amennyiben a kulturális változatok az élet számos színterén jelentõs szerepet töltenek be, a verseny egyre élesebbé válik. Így például az illinoisi

42


yeoman és vállalkozó gazdák életvitele az élet minden lényeges aspektusában eltér. A katolikussá vagy buddhistává áttért protestánsok ismerik ugyan a protestáns hittételeket, de utódjaiknak nem adják már át a protestáns életmodellt. Azok a kulturális variánsok, amelyeket egy közösség hosszabb idõn keresztül nem elevenít fel, a feledés homályába merülnek. Mindenkinek van személyes tapasztalata olyan készségek elfeledésével kapcsolatban, mint amilyen egy hangszer megszólaltatása, apró eltérések közötti különbségtétel vagy egy motívum kifaragása. Ajánlatos gyakorlatban tartani készségeinket, különben elfelejtjük õket. Értékek és meggyõzõdések tanulás révén történõ elsajátításának kimenete kérdéses.21 Ugyanaz az erõ, amely a kulturális variánsok átvételére ösztönöz, elõsegíti megtanulásukat és késõbbi alkalmazásukat. Ha meg vagyunk gyõzõdve a nyolcas csomó elõnyeirõl – olyan csomónak tartjuk, amely megbízható, de könnyen kioldható –, akkor azt biztosan megtanítjuk másoknak is. Ha a nyolcas csomó mellett szóló érvek elég meggyõzõk, a környezetünkben lévõ emberek ezt a csomót alkalmazzák függetlenül attól, hogy hány más kötési technikát mutatunk meg nekik. Az emberi figyelemért folyó harc kevésbé kötött, mint az emberi magatartás befolyásolásáért folyó küzdelem. Ha egy társadalmi szituációban az emberek viselkedését két kulturális változat befolyásolja, akkor tipikusan csak az egyik válhat dominánssá. Bár vezethetünk az út jobb és bal oldalán, de csak a részegek és a tinédzserek próbálják ki mindkét lehetõséget. Kétnyelvû környezetben gyakori a két nyelv közötti gyors váltás, de a szavak vagy kisebb nyelvi egységek közti váltás ritka. A nyelvhasználat során arra is találunk példát, miként kapcsolódik össze a figyelemért és az emberi magatartás befolyásolásáért folyó versengés. Egy könynyen elsajátítható adottság kis hatással van az emberi viselkedésre, nem igazán fontos, így elég, ha alkalmanként felidézzük. Mindezt jól példázza az alábbi történet: Egyik barátunk ismer egy, a fuvarosok által használt, különlegesen ritka szorítóhurkot, amit évekkel ezelõtt egyszer valaki megmutatott neki. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ezzel a csomóval találkozott, mégis mind a mai napig õrzi emlékezetében a kötési technikát. A hosszú idõt igénybe vevõ, nehezen hozzáférhetõ fontos ismeretek elsajátítását azonban jelentõs mértékben befolyásolja az elsajátításukra fordítható idõ és energia.

21

Castro és Toro hangsúlyozzák a tanítás humán kultúrában betöltött fontos szerepét az egyszerû utánzással szemben. Laureano Castro – Miguel A. Toro: The long and windig road to the ethical capacity, History and Philosophy of the Life Sciences, 1998, 20., 77–92.

43


A kulturális variánsok természetes szelekciója A természetes szelekció nemcsak a génváltozatok, hanem a kulturális változatok esetében is értelmezhetõ. A kultúrát érintõ természetes szelekcióra a következõ állítások érvényesek: A kultúra sokszínû, hiszen az emberek számos értéket és tudást sajátítanak el. Ez a sokszínûség a kulturális változókon keresztül úgy hat az emberi magatartásra, hogy befolyásolja a meggyõzõdések átadásának valószínûségét. A populációban jelen lévõ kulturális változatok számának valamilyen módon korlátozottnak kell lennie. Ebbõl következõen a kulturális változatok az erõforrások megszerzéséért egymással harcban állnak. Ha nem is találjuk meg a kultúra esetében a genetikai öröklõdés tankönyvi értelemben vett fogalmainak analóg struktúráit, az alaplogika azonosnak tûnik. Minden más tényezõt állandó szinten tartva egy populációban azok a változatok rátermettebbek és terjednek el gyorsan, amelyek úgy befolyásolják a viselkedést, hogy ezek a változatok tovább éljenek. Egy meggyõzõdésen alapuló utánzott magatartásminta az egyén életvitelét sok szempontból meghatározhatja. Befolyásolhatja, hogy kivel találkozik az egyén életútja során, hány gyereket vállal, milyen karrierre vagy várható élettartamra számíthat. E faktorok hatással vannak arra is, hogy az adott egyén élete mennyire válik követendõ mintává, élete során kerül-e olyan helyzetbe, hogy a fiatalok életét meghatározó tanítóvá váljon. A szülõi minták követése tekintetében a természetes szelekció mûködési módja a gének és a kultúra esetében nagyon hasonló. Például a vallásos hit összefüggésbe hozható az életképesség és a termékenység sajátságaival. Susan Janssen és Robert Hauser szociológusok Wisconsinban nagy mintán vizsgálták meg a gyermekvállalás alakulását.22 A katolikusok esetében – férfiaknál és nõknél egyaránt – a vállalt gyermekek száma 20 százalékkal bizonyult magasabbnak a nem katolikusoknál. Ezzel egybehangzóan Larry McEvoy és Garland Land epidemológusok Missouriban végzett kutatásaik alapján kimutatták, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához tartozó hívek (vagyis a mormonok) között az életkorral arányos elhalálozás húsz százalékkal alacsonyabb, mint a többi egyház híveibõl 22

Susan G. Janssen – Robert M. Hauser: Religion, socialization, and fertility, Demography, 1981, 18., 511–528.

44


kialakított kontroll csoportban.23 A magatartástudományi munkák szerint a vallásosságra való hajlam – függetlenül az egyházi hovatartozástól – kulturálisan öröklõdik.24 Janssen és Hauser a szülõk és utódaik vallásossága között erõs korrelációt állapított meg. A magas gyermekvállalási hajlandóságért és várható élettartamért felelõs kulturális variánsok terjedése annak köszönhetõ, hogy követõik nagyobb valószínûséggel érik meg a felnõttkort, több gyerekük van, és az utódok hajlanak a szülõi életforma követésére. Abban az esetben, ha a tanítók, a kortársak és a közösség megbecsült tagjai jelentõs kulturális hatást gyakorolnak az egyénre, a társadalomra ható természetes szelekció kedvez az olyan magatartásminták elterjedésének, amelyek megnövelik a nem szülõi befolyás lehetõségét. Amikor az értékek e társadalomban szembekerülnek egymással, és a szülõvé válás egy ponton kizárja a tanítóvá, pappá, elöljáróvá, egyszóval mintaadóvá válás sikerét, a természetes szelekció hatására maladaptív magatartásminták terjedhetnek el. Az etnográfiai korpusz egyik legbizarrabb esete egy olyan szubkultúra létezése, melynek tagjai büszkébbek publikációs listájuk terjedelmére, mint gyermekeik számára, és több gondot fordítanak publikációs listájuk ápolására, mint családjuk növelésére. E jelenség felfogható a természetes szelekció egyik hatásaként. Természetesen mi is tagjai vagyunk e különös csoportosulásnak, és tanúsíthatjuk a szelekciós nyomás létezését. Néhány olvasónk, aki közelebbrõl is ismeri az akadémiai karrier rögös útjait, talán osztja nézeteinket. Képzeljük el a kezdõ tanársegédre nehezedõ szelekciós nyomás hatását! Egy tartalmas önéletrajz felmutatására irányuló erõs szelekciós nyomás háttérbe szoríthatja a gyerekszülést sürgetõ elsõdleges és másodlagos ösztönzõket. Az új környezetben a fiatal tanársegéd rákényszerül új gyakorlatok elsajátítására, és korábbi hallgatói nézeteinek felülbírálására. Pontosan fel kell mérnie, hogy mennyi idõt fordítson egyetemi hallgatóira és a tanításra. Tudnia kell, hogy mely szempontok szerint lesz a kinevezése elbírálva. Leginkább is tisztában kell lennie azzal, hogyan ossza fel idejét a család, a pihenés és az egyéni kutatás között. Döntései során a tanársegéd gyakran idõsebb kollégái tapasztalataira hallgat. Egy egyetem vezetõ kutatóinak csoportja azonban nem tekinthetõ reprezentatívnak az egykori tanársegédek csoportja szempontjából, hiszen azok a tanársegédek, akik nem voltak elég rátermettek és nem rendelkeztek megfelelõ számú publikáció23

24

Larry McEvoy – Garland Land: Life-style and death patterns of Missouri RLDS church members, American Journal of Public Health, 1981, 71., 1350–1357. Lindon J. Eaves – Nick G. Martin – Hans J. Eysenck: Genes, culture, and personality: An empirical approach. San Diego (CA), Academic Press, 1989.

45


val, nem is kerültek kinevezésre, vagy abba a helyzetbe, hogy tapasztalataikat átadhassák. Sikeresebb kollégáit utánozva az új tanársegéd igyekszik maximálisan teljesíteni a kutatási projektekben, a családalapítást halogatni és a születendõ gyermekek számát korlátozni. Az a szelekciós erõ, amely tanársegédek több generációját formálta, létrehozott egy olyan populációt, amely magasabbra értékeli a publikációkat, mint a gyermekvállalási hajlandóságot. Tegyük hozzá, hogy az akadémiai karrierút teljes összefüggésrendszerének ez csak egy apró részlete, hiszen e tanársegéd már iskolai karrierútja során is találkozhatott olyan tanárokkal, akik küszködtek a családalapítás dilemmájával. Közülük a legsikeresebbnek és legbefolyásosabbnak a karrieristák bizonyultak. Nem zárható ki az sem, hogy a tanársegéd egy hasonló családi hátterû és ambíciójú volt egyetemista társába szerelmes, ami tovább erõsíti ezt a szelekciós hatást. Karrierje közepén az egyik sikeres antropológus ismerõsünk, egy afrikai barátja iránt érzett szimpátiáját kifejezve, megjegyezte, hogy barátja annyira büszke a nagy családjára, hogy fel sem képes fogni az egyetlen gyermeket vállaló, egészséges, modern nõ szabad választásának jelentõségét.25 A kutatókra ható szelekciós nyomás más irányúnak bizonyul, mint amit genetikai alapon feltételeznénk. Egy befutott akadémikus egyszerre tekinthetõ kulturális értelembe vett szülõnek és a társadalmi szelekció aktorának. A kulturális szelekció során a kultúra áthagyományozásában aktívan részt vevõ bármely szereplõ – szülõ, barát, elöljáró, tanító, nagyszülõ stb. – bizonyulhat rátermettebbnek. A biológiai rendszerek a természetes organizmusok esetében ennél sokkal egyszerûbbek. Csak két esetet, a férfit és a nõt kell figyelembe vennünk, hiszen mindkét szülõ azonos mértékben járul hozzá az utódok genetikai állományához. A genetikai átírás során is elõfordul olyan eset, melynek komplexitása a kulturális átíráshoz hasonlítható. Ezek közé sorolható az Y kromoszómák apáról fiúra való átörökítése vagy a mitokondriális DNS-ek anyai ági öröklõdése.26 E példák azonban csak közelítik az emberi kultúra átörökítési folyamatainak komplexitását. 25

26

Néhány társadalomtudós amellett érvel, hogy az ilyen jelenségeket maradéktalanul lehet magyarázni hitek, vágyak és szándékok leírásával. Mi ezzel nem értünk egyet. Szerintünk ezek a hitek, vágyak és szándékok proximatív magyarázatok, melyek még ultimatív evolúciós magyarázatra szorulnak. Lásd Alexander Rosenberg: Philosophy of social science. Boulder (CO), Westview Press, 1988, aki vitatja, hogy a népi pszichológia fogalmaival tudományos magyarázatokat lehetne adni. William D. Hamilton: Extraordinary sex ratios, Science, 1967, 156., 477–488.; Richard Dawkins: The extended phenotype: The gene as the unit of selection. San Francisco, Freeman, 1982; Eva Jablonka – Marion J. Lamb: Epigenetic inheritance and evolution: The Lamarckian dimension. Oxford, Oxford University Press, 1995; W. R. Rice: Sexually antagonistic male adaptation triggered by experimental arrest of female evolution, Nature, 1996, 381., 232–234.

46


Természetesen döntései meghozásakor a fiatal tanársegéd figyelembe veszi saját személyes preferenciáit. Ha bizonytalan a gyermekvállalással kapcsolatban, könynyen magáévá teszi a legambiciózusabb kollégák kutatói „publikálj, vagy eltûnsz” mentalitását. Ha mindenképpen gyereket szeretne, akkor reménykedik abban, hogy a munkáját elbíráló kinevezési bizottság inkább minõség-, mint mennyiségpárti, és amint lehet, családot alapít. A személyes indítékok torzítják az egyéni döntést, és a kulturálisan közvetített információátadás torzulásához vezetnek. Ha a preferenciák erõsek, az átadás erõsen torzít, és a természetes szelekció szerepe a magatartási minták kialakításában jelentéktelen. A gyerekszülés biológiai ösztönei egy vagy maximum két gyermek vállalásával kielégíthetõk, a munkahelyi sikerek utáni vágy hasonlóan mélyen beágyazott kulturális preferenciákon, torzításokon alapul. Az ilyen esetekben nehéz tisztán látni, és az érzelmek konfliktusosak. A fiatal akadémikus esetében ez éppen ellenkezõleg alakul. A kutatók majdnem kizárólag másoktól veszik át személyes meggyõzõdéseiket, így a kutatói magatartás szinte kizárólag a kinevezésekre ható szelekciós nyomás eredménye. A személyes döntéseket a kulturálisan közvetített torzított információátadás, az egyéni preferenciák csak kevéssé befolyásolják. Így a döntésben, hogy egy fiatal kutató mennyi idõt fordítson családjára, nemcsak személyes preferenciái – jelenlegi magánélete és közvetlen karriertörekvése – játszanak szerepet, hanem a tanársegédtõl független szelekciós folyamatok is meghatározónak bizonyulnak, például gyermekei hosszú távú fejlõdése.

Miért fontos megkülönböztetni a természetes szelekció és a kulturálisan közvetített torzított információátadás folyamatait? A kulturálisan közvetített torzított információátadás során az emberek személyes preferenciáik miatt bizonyos kulturális variánsokat szívesebben vesznek át. A természetes szelekció ezzel szemben az emberi magatartásra hat, és úgy befolyásolja a kulturális variáns hordozóinak életét, hogy az mások számára követendõ mintává váljon. A témában publikáló szerzõk, Luigi Cavalli-Sforza, Marcus Feldmann, Richard Dawkins és William Durham27 a kulturálisan közvetített torzított infor27

Luigi L. Cavalli-Sforza – Marcus W. Feldman: Evolution of continuous variation: Direct approach through joint distribution of genotypes and phenotypes, Proc. Natl. Acad. Sci. U.S.A., 1981, 73., 1689–1692.; Richard Dawkins: Az önzõ gén. Budapest, Kossuth, 22011; William Durham: Coevolution: Genes, culture, and human diversity. Stanford (CA), Stanford University Press, 1991.

47


mációátadás folyamatát szinte kivétel nélkül a szelekció egyik formájának tekintik, és „kulturális szelekcióként” utalnak rá. A kulturálisan közvetített torzított információátadás értelmezhetõ a stabilizáló szelekció aleseteként. Az emberi populáció kulturális sokszínûségének köszönhetõen néhány kulturális változat népszerûbbnek bizonyul másoknál. Ezek nagyobb valószínûséggel terjednek egy populáción belül, ami növeli a kulturális variáns relatív „kulturális rátermettségét”. Meggyõzõdésünk, hogy ennek ellenére fontos különbséget tennünk a természetes szelekció és a kulturálisan közvetített torzított információátadás folyamatai között. A kulturálisan közvetített torzított információátadás attól függ, mi játszódik le a kulturális mintát átvevõk fejében. A természetes szelekció esetében viszont csak az életképesség és a termékenység befolyásolják a kulturális változatok rátermettségét, az emberi vágyak, preferenciák és választások nem. A csõr morfológiájának evolúcióját akkor érthetjük meg, ha vizsgáljuk, hogyan befolyásolja a csõr mérete és formája a táplálékszerzésre való alkalmasságát. Mivel a csõr méretéért felelõs géneket más gének mûködése is befolyásolja, a madárcsõr fenotípusának további aspektusait is figyelembe kell venni a morfológiai változás leírásakor, még ha a függõség itt jóval gyengébb is, mint a kulturálisan közvetített torzított információátadás esetében. A torzított információátadás inkább egy genetikai evolúciós folyamathoz, az ún. meiotikus „drive”-hoz hasonlítható, ahol „driver” gének felelõsek azért, hogy az õket hordozó kromoszómák nagyobb valószínûséggel kerülhessenek be az ivarsejtekbe. A meiotikus „drive” esetében is kétségkívül a szelekció egyik formájáról beszélhetünk, a legtöbb biológus egyetért azonban abban, hogy a folyamat természetes szelekciótól való elhatárolása szakmailag kívánatos. Ugyanígy a kulturális öröklõdés folyamatának feltárásában is hasznosnak bizonyul a szelekció és a torzított információátadás hatásának elkülönítése. A drogfogyasztástól való tartózkodás példája jól illusztrálja a két folyamat elhatárolásának szükségességét. Ha a drogfogyasztás széles körben elítélt, az értékátadás során fellépõ torzítás miatt a drogfüggõség visszaszorulhat. A drogot ellenzõk között is elõfordul azonban, hogy valaki kipróbálja a szert, függõvé válik, és börtönben végzi. A drogfüggõ a börtönbüntetése révén vagy más események hatására olyan helyzetbe kerülhet, hogy viselkedése nem lesz hatással a többiekre. A drogfogyasztás viszszaszorításában mindkét evolúciós folyamat szerepet játszik. A függõséget kialakító drogok használatától való elhatárolódás a kulturálisan közvetített torzított információátadás egy esete, míg a természetes szelekció befolyásolja, hogy a drogfüggõ életmód milyen valószínûséggel válik követendõ mintává. Az empirikus kutatásokban néha nehéz különbséget tenni a szelekció és a torzított értékátadás hatása kö-

48


zött. A két folyamat megkülönböztetése mégis fontos, hiszen ezek a folyamatok evolúciós szempontból gyakran eltérõ eredményre vezethetnek. Intuícióinkra hallgatva hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kulturális evolúcióban a kulturálisan közvetített információátadás pszichés ösztönzõi meghatározóbb szerepet játszanak, mint a természetes szelekció. Tapasztaljuk kultúránk korlátait és hiszünk az egyéni döntés fontosságában. Igazság szerint, ahogy azt Mark Twain kiválóan megfogalmazta, sokkal kevesebb döntési lehetõség áll rendelkezésünkre, mint hinnénk: Tisztában vagyunk azzal, hogy a katolikusok miért katolikusok, a presbiteriánusok miért presbiteriánusok, a baptisták miért baptisták; a mormonok miért mormonok, a tolvajok miért tolvajok, a monarchisták miért monarchisták, a republikánusok miért republikánusok, a demokraták miért demokraták. Tudjuk, hogy e kérdéseket ismereteink és érveink helyett érzelmeink és szimpátiáink döntik el; nincs olyan ember a földön, aki politikai, vallásos vagy morális nézeteit tudása és ne szimpátiája alapján követné.28

E ponton az alapvetõ kérdés nem más, mint hogy a két fenti folyamatnak milyen az egymáshoz viszonyított aránya a kulturális evolúcióban. Ha a pszichológiai tényezõk bizonyulnak fontosabbnak, akkor a kulturális evolúció visszavezethetõ a „veleszületett” elsõdleges kulturális értékekre, és minden komplex adaptív viselkedésforma magyarázható a természetes szelekciónak az ember veleszületett pszichológiai jegyeire tett hatásával. A kultúra hatása ebben az esetben elhanyagolható. Ezzel szemben, ha a természetes szelekciót tekintjük dominánsnak – és érvelésünk ezt az utat követi –, akkor a Durham által leírt „másodlagos kulturálisan közvetített értékek” egyáltalán nem tekinthetõk másodlagosnak.

A kulturális variánsok populációs szintû értelmezésének jelentõsége A kultúra átörökítésének általunk ajánlott darwinista megközelítése nem feltételezi szükségszerûen azt a kultúrafelfogást, amely szerint a kultúra kis génekként értelmezhetõ egységek pontos átírásával hagyományozódna át. Az empirikus kutatások alapján a kulturális variánsok gyakran génekhez hasonló, máskor azoktól 28

Mark Twain: Corn-pone opinions. In Janet Smith (ed.): Mark Twain on the damned human race. New York, Hill and Wang, 1962, 24.

49


igen eltérõ sajátságokkal rendelkeznek. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy bármilyennek bizonyulnak is a kulturális variánsok, a darwinista megközelítés haszna megkérdõjelezhetetlen. Elsõ megközelítésben a fenti kijelentés merésznek tûnhet, hiszen az utóbbi évtizedben számos publikációt szenteltek annak tisztázására, hogy a kulturális variánsok értelmezhetõk-e genetikai egységekként. A vitában egyrészt olyan konzervatív darwinisták vettek részt, mint Richard Dawkins biológus, Daniel Dennett filozófus és Susan Blackmore pszichológus. E kutatók amellett érveltek, hogy az adaptív evolúció elengedhetetlen és szükségszerû feltétele a pontos „genetikai” átírás. A kulturális variánsok diszkrét, pontosan átíródó génszerû egységekként, úgynevezett „mémekként” írhatók le. E publikációk azt feltételezték, hogy ha a kulturális variánsok és a gének között egyértelmû párhuzam vonható, akkor a darwini evolúció egy az egyben alkalmazhatóvá válik a kulturális evolúcióra. Dan Sperber antropológus és Christopher Hallpike ugyanakkor vitatják azt, hogy a kulturális variánsok jól körülhatárolható egységek és pontos átíródásra képesek. Véleményük szerint a variáció és a szelektív retenció elmélete nem értelmezhetõ a kulturális evolúcióra. Elhatárolódva e vitától amellett érvelünk, hogy bár a kulturális evolúció darwini elvek szerint mûködik, meghatározó alapegységei nem hasonlíthatók a génekhez. Arra ösztönözzük olvasóinkat, hogy ne a gének analógiáiként gondoljanak a kulturális variánsokra. Azokat olyan entitásokként kezeljék, amelyekrõl jelenlegi tudásunk szerint lehangolóan kevés információ áll rendelkezésünkre. Bizonyos mértékben a kulturális variánsoknak genetikai természetûeknek kell lenniük, hiszen õk hordozzák a kultúra átadásához szükséges kulturális információt. A kulturális információ átadása azonban a genetikai öröklõdéstõl eltérõ módokon is megvalósulhat, mint ahogy arra a késõbbiekben rámutatunk. Fordította Pataki Gyöngyvér

50

NEM CSAK GÉNEK ÁLTAL. HOGYAN HAT A KULTÚRA AZ EMBERI EVOLÚCIÓRA. A kultúra, avagy információ az agyban

Recommend Documents