3. fejezet
A nappaliban üldögéltem és Leslie társaságában régi fényképeket nézegettünk, amikor betoppant Anna, Emma nénivel az oldalán. Tegnap óta ő az egyetlen, akinek jelenléte boldogsággal tölt el. Nem is tudom mikor találkoztunk utoljára, hiszen ő az utóbbi időben sokat utazgatott, mert ki akarta élvezni az életet. Neki sosem volt családja, csak futókapcsolatai. Nem is nagyon bánta, mert ő a szabadság elvét vallotta. Ennek ellenére nagyon szeretett volna magának egy kislányt, de az életviteléből adódóan ez nem adódhatott meg. Viszont engem nagyon szeretett, és sajátjaként bánt velem. Az iskolai szüneteim nagy részét nála töltöttem hol itt, hol ott. A folytonos utazásának köszönhetően mindig máshol lakott, így én a világ sok részét megismerhettem általa. Második anyámként tekintettem rá. Bár nem volt olyan szép, mint az édesanyám, akinek szépségéről ódákat zengtek Amerikától Kínáig, és vissza, viszont nagyon mulatságos volt és feldobta a legnyomottabb társaságot is. Igazán szerethető és életvidám jelenség volt, de Anna nem volt tőle elragadtatva, mert annak ellenére, hogy anya legjobb barátnője volt, mindig édesapánk oldalára állt. Továbbá mindig azt ecsetelte, hogy anyám milyen jól járt azzal, hogy hozzáment feleségül. Apám is a férfiak egyik legszebb példánya volt, és fiatalon biztosan olyan jó fej lehetett, mint ahogyan azt Emma néni mindig is leírta. Én pedig úgy tekintettem rá, ahogyan ő lefestette. Anna nagy volt már ahhoz, hogy tudja, hogy nem fenékig tejfel az élet, és a belátott a külsőségek mögé. Ő szinte sose hagyta el a házat, vagy miután férjhez is ment, gyakran hazajött, hogy vigyázzon az anyánkra és megvédje az apánktól, akire nagyon haragudott egész életében. Azt sosem árulta el, hogy mi baja vele, mert nem akarta összetörni az én világomat, arról viszont fogalma sem volt, hogy én menekülök. Ezért is voltam annyit Emma néninél, mert el akartam rejtőzködni az otthoni gondok elől. Leslie ezekből mit sem vett észre, mert fiatalságának nagy részét ő is máshol töltötte. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt is egy másik városban élt, aztán megint másfele sodorta az élet. Idősebb fejjel persze észrevettük a gondokat, de akkor meg már nem volt bátorságunk beleszólni a dolgokba. Ezek olyan problémák voltak, amiket csak maguk tudtak megoldani. Annyiban biztos voltam és vagyok is, hogy az a lángoló szerelem, ami az első percben elkapta őket, életük végéig bennük rejlett. Anna is beláthatta, hogy ostobaság volt nem hinni apánk őszinte érzéseiben, mert minden tette arról a szerelemről árulkodott, ami még most is tombol a lelkében.
Emma néni szemei pirosak voltak a sírástól és egy-egy ráncának mélyében a könnycseppek bugyogtak. Alig vártam, hogy átölelhessem és ezzel a gesztussal átadjuk egymásnak a fájdalmat, de egyben azt az örömet is, amit heves szívverésünk átél. Leslie is köszöntötte, majd elkérte a kabátját, hogy felakaszthassa a fogasra. Addig én magam mellé ültettem és Anna megkínálta egy kis teasüteménnyel.
Ne haragudj Emma néni, de még ma nem volt időm főzni.- a nővérem igyekezett kimenteni magát. Nem érdekes kicsim.- Emma maga mellé paskolt, hogy oda leüljön Anna.
Eközben Leslie is visszatért és velünk szemben foglalt helyet. Emma az asztalon lévő fényképkupac felé nyúlt és kiemelte a szüleink házasságán készült fotót, miközben mosolyra húzta a száját. Leslie, Anna és én összenéztünk várva a nénikénk felszólalására. Egy zsebkendőt vett elő, hogy letörölje
nedves orcáját és felsóhajtott.
Mintha mindez tegnap történt volna.- szólalt meg a fényképet szorongatva.- Az volt életük egyik legszebb pillanata. Anya nagyon szép volt.- mondta Anna. Gyönyörű, a legszebb mennyasszony, akit valaha ismertem. És persze a legboldogabb is. Hány éves volt ekkor?- kérdeztem. Harminc. Róberttel öt év együttélés után döntöttek úgy, hogy örökre összekötik az életüket. Azt hittem fiatalabban esküdtek meg. Nem Anna. Tudod, az édesapádnak remek munkahelye volt, ahhoz illő fizetéssel, mégsem emelte ki őket. A lagzihoz pedig pénzre volt szükségük. Anyád is sokat dolgozott, és abból a pénzből, amit a munkájával megkeresett elvégzett egy másik iskolát is, ami a későbbiekben jól jött neki. És az esküvő hogyan zajlott? Amilyen nehezen indult a nap, olyan örömteljesen ért is véget. Talán történt valami, ami miatt rosszul kezdődött? Laurát bántotta, hogy az édesanyja nem jött el az esküvőre...
Laura fel- alá járkált a szobájában. Emma nem bírta követni a lépteit. A kezében egy fésűt tartott és próbálta elkapni a lány haját, de sehogy sem sikerült neki.
Ülj már le, légy szíves, mert így sosem készülsz el!- parancsolt rá Laurára. Jaj, de annyira ideges vagyok.- a lány megigazgatta magán a törölközőt és leült a tükör elé.Hol vannak Alexáék?- nézett fel Emmára. Az előbb hívtak, hogy nemsokára itt lesznek, mert dugóba kerültek, de türelem drágám. Svájci óra pontossággal kiérünk majd. De nem szeretném lekésni. Ha így vacakolsz és nem engeded, hogy megcsináljam a hajad, akkor tuti elkésel. Sőt annyit fogod váratni szegény Róbertet, hogy a végén hazamegy.
Jaj, ne is mondj ilyeneket, mert még idegesebb leszek. Már így is görcsben áll az egész gyomrom. Mi lesz velem, ha odaérünk? Nyugalom, de most fordulj meg és add ide a hajhabot.- nyújtotta előre a kezét Emma.
Emma belemerült a hajformázásba és igyekezett nem elrontani, mert nem szeretett volna még nagyobb bosszúságot okozni a barátnőjének. Szipogás ütötte meg a fülét és azonnal Laurára nézett, akinek a szemei elfátyolosodtak.
Mi az, miért sírsz? Annyira félek.- szepegte. Te lány,- nevetett fel Emma- nincs mitől félned, minden rendben megy majd.- ölelte át barátnőjét. Na, megjöttünk!- lépett be az ajtón Ila és Alexa.- Ti még mindig nem készültetek el? Meghoztátok?- pattant fel Laura. Igen, de van egy kis bibi. Micsoda?- húzta el a száját Emma és félve tekintett Laurára. A virágról lefelejtették a gyöngyöt.
Laura kikapta Alexa kezéből a virágcsokrot és bosszúsan a földhöz vágta.
Nem elég, hogy az anyám nem jön el az esküvőmre, de még a megrendelt csokrot sem képesek rendesen elkészíteni. Nem is tudtam, hogy ennyire hisztis is tudsz lenni, Laura.- fejtette ki őszinte véleményét Ila és felvette a földről a megtört virágot.- Jobb lett volna, ha művirágot hozunk.- nézett Alexa felé. Hagyjátok már, meg lehet érteni őt is.- szólt közbe Emma is. Semmi sem úgy alakul, ahogy szerettem volna. Se virágom, se anyám nem lesz az esküvőmön. Életem első esküvőjén. Miért többet tervezel?- jegyezte meg viccesen Ila, ami minden lány arcára mosolyt csalt.- Na, jól van. Én most hozok egy másik csokrot és telepakoltatom neked minden bigyóval, hogy
boldog légy. Addig Alexa elkészíti a sminked, Emma pedig befejezi a hajad, rendben?
Mindhárman rábólintottak Ila egyenes kijelentésére.
Laura sosem, vagy alig tudta tagadni valódi érzéseit, amivel olykor meg is bántotta a környezetét, vagy gondot okozott nekik. Ez volt az egyetlen negatív tulajdonsága, amit nem sikerült legyőznie az elmúlt harminc éve során. Harminc. Belegondolni is rossz volt ebbe az életkorba. Kisebb korában ilyenkorra már egy egész családot akart betudni magának, egy odaadó férjjel és két kis poronttyal. Arról álmodott, hogy az apja kíséri az oltárhoz, ahol a vőlegénye várta, miközben egy hangulatos zene szól bevonulása alatt. Pontosan úgy, ahogyan azt a filmekben látta. Az életben viszont semmi sem olyan, mint a tévében. Nem lesz zene a templomi eskü alatt, és nem az édesapja fogja átadni őt Róbertnek, hanem a jövendőbelije apja. Ez a dolog nem is bántotta őt annyira, hiszen az apja az égből biztosan figyelni fogja, és mellette lesz. Nem úgy, mint az édesanyja, aki a sokadik könyörgésre sem volt hajlandó beleegyezni a frigybe, nemhogy még eljönni. Marta baromságnak és elhamarkodott döntésnek vélte a házasságkötést, így öt év együttélés után is. A másik dolog, ami miatt nem fogadta el életvitelüket, az a házasságon kívüli együttélés volt. Marta konzervatív beállítottságú asszony volt és nem nézte jó szemmel, hogy a lánya egy férfivel él együtt. Számtalanszor fel is hozta ezt egy- egy telefonbeszélgetésük során, de Laura azonnal témát váltott, vagy azonnal letette a telefont, mert nem akarta hallani az anyja karattyolását. Ebben az öt évben nem is találkoztak személyesen és Marta sem kereste a lányát. Laura volt mindig a kezdeményező fél, aki felhívta, hogy az egészsége és a család felől érdeklődjön. Marta nem tudta megbocsátani azt, hogy Laura helyette a szerelmet választotta. Mélységesen sértette, ezért nem is akart róluk tudomást szerezni. Az esküvő hallatára még dühösebb lett és a meghívót is széttépte, amivel meghívták.
Laura még a menyegzőt megelőző napon felhívta Martát, hátha mélyebb benyomással tud rá hatni.
Szia anya, Laura vagyok. Szia, mi újság? Csak azért hívtalak, hogy holnap lesz az esküvőm. Mondtam már neked, hogy nem érdekel. Gyere el, kérlek! - könyörgött Laura. - Nagyon fontos lenne a számomra. Nekem is fontos lett volna, hogy apád halála után velem maradj. Tudom anya, de értsd már meg, hogy a saját életemet akartam élni. Amellett a fiú mellet, igaz?
Azt a fiút Róbertnek hívják, de hadd ne keljen már bemutatnom, kérlek. Nem is érdekel. Figyeld meg, hogy ez a házasság nem tart majd sokáig. Nem illetek egymáshoz. Ne kezd még egyszer! Nekem most ő a mindenem, mástól nem kaphattam meg, amit tőle igen. Most már mindent tisztán értek. Mit értesz anya? Biztosan azért sietteted az esküvőt, mert gyereket vársz. Na, de anya honnan vetted ezt a hülyeséget? Ne mondd nekem, hogy még nem volt köztetek semmi, mert nem hiszem el. Nem tagadom, mert… Na ugye! Mondtam én! Anya! Egészséges párkapcsolatban élünk, ráadásul a huszonegyedik században. Engem az nem érdekel, kislányom. Semmi sem ment fel a bűnöd alól. Én csak azért hívtalak, hogy rábeszéljelek, hogy eljöjj, de látom nem mentem vele semmire. Nem bizony. Majd küldök fényképet. Nem kell. Sok boldogságot!- Marta idegesen lecsapta a telefont.
A lány egy lökést érzett a vállánál, ami visszacsalta őt a jelenbe. Emma most szemben állt vele és kedvesen mosolygott rá.
Majd ráérsz álmodozni, de most pattogjunk, mert két óra és kezdődik. Alexa merre van? –nézett szét a szobában Laura. Itt vagyok!- jelent meg a kezében egy szendviccsel.- Gondoltam még bekapok valamit. Majd a lagzin lesz mit enned.- állt fel Laura és bohókásan a tükörhöz vonszolta a barátnőjét.Előbb készítsd el a sminkemet.
Emma úgy gondolta, hogy Laurának az általa kitalált haj jól fog állni, és felesleges fodrászhoz mennie. Persze, mielőtt végérvényesen elkészítette volna, kipróbálta Ila hajával, hogy ne az utolsó pillanatban rontsák el. Mindezt nagy titokban, mert Laurának is meglepetésként szánták. A lány persze izgatottan ült a székén és várta a hajkölteményt. Emma rengeteg lakkot és zselét használt, mert Laura haja erős volt és nehezen maradt meg. Viszont élvezte, ellenben a menyasszonnyal, akit már a hajlakk illata is irritálta. Alexa elővette a sminkkészletét és el kezdte kifesteni Laura bársony arcát. Nem használt sok alapozót, sem púdert, csak éppen annyit, hogy ne csillogjon majd a lány bőre. A pofacsontjára viszont annál több pirosítót kent fel. A szemeit, amelyeknek már maga zöldesbarnasága melegséget árasztott, igyekezett egy kis rózsaszínnel kiemelni. Az ajkára is csak halvány rózsaszín ajakrúzst kent fel, amit egy kevéske szájfénnyel is megtoldott. Laura egyébként sem szereti magát festeni, mert így óvta a bőrét a káros anyagoktól. Ráadásul nem is volt rá szüksége, mert szépsége anélkül fényesebben tündökölt.
Kész is vagyok a hajaddal, drágám.- lelkesedett Emma. Én is a sminkkel. De még nem nézheted meg magad!- kapta el Laura vállát, aki a tükör felé akart fordulni. Nem ám, előbb vedd fel a ruhádat. De gonoszak vagytok!- nevetett fel Laura és kihozta a szobájából a menyasszonyi ruháját. Alig várom, hogy lássam rajtad. Már láttad Alexa.- mondta Laura és magára kapta a fűzőt.- Segítenél megkötni? De az nem ugyanaz.- felet vissza a lány.- Akkor civil voltál. Miért most mi vagyok? Hát menyasszony, és két óra múlva Vidáné.- kuncogott Emma is, és felsegítette Laurára az abroncsot, majd óvatosan ráöltötték a fehér ruhát is. A felső része pánt nélküli volt és csipkés hímzéssel díszített egészen a csípőjéig. Fény hatására visszaverődtek a sugarak, és enyhe csillogást eredményezett a ruhának. A csípőjénél két oldalt selyemanyag húzódott, aminek közepén ismételten fényes fehér hímzés látszódott. Az alsó szoknya szintén selyemből állt, viszont a ráborított anyag muszlinból volt és a ruha alján is felfele futó hímzések voltak láthatók. Hátul pedig egy kisebb uszály lobogott. Na, hogy nézek ki?- fordult mosolyogva a lányok felé, akik lélegzet elállva néztek barátnőjükre.
Ebben a pillanatban lépett be a lakásba Ila is, aki csatlakozott a hüledező társasághoz.
Hát valami eszméletlenül gyönyörű vagy, Laura!
Komolyan?- hatódott meg a lány és azonnal a tükörhöz rohant. Most az egyszer tényleg szépnek látta magát.- Annyira ügyesek vagytok, lányok. Csodás ez a smink összeállítás és ez a spanyol konty is fantasztikus. Először egy szőkén láttam, de szerintem a te barna hajadhoz sokkalta jobban illik, és kiemeli a pofikádat.- érvelt Emma a döntése mellett és büszkén csodálta az alkotását.- Ráadásul egy spanyolhoz spanyol illik. És ez a csokor!- nyújtotta át Ila az új virágcsokrot, ami most már gyöngyözött. Ne haragudjatok, hogy úgy kiborultam. Fátylat rá!- legyintett Ila, amit a másik két lány komolyan vett és hozták is a fátylat.- Hát, nem pontosan így gondoltam, de mehet.- kacsintott végül.
Ila, amíg Emma és Alexa feladták Laurára a fátylat, hívta az autót, amivel a Szent István bazilikához mennek majd. Az épület szerves részét képezte a fővárosnak, Budapestnek. Az első magyar királyról kapta a nevét. Hatalmas és gyönyörű volt, annak ellenére, hogy a katolikus egyházakhoz híven, ez is neves volt a túldíszítettségéről. A látvány viszont mindenkit kárpótolt érte. Ila nem is értette, hogy Laura és Róbert honnan szedtek annyi pénzt, hogy kibéreljék a szertartás egy órájára a bazilikát, hiszen ez nem volt olcsó mulatság, mint az esküvő után tartandó lagzi sem. Egy csendesebb percben rá is kérdezett a barátnőjénél, aki nem titkolva válaszolt a kérdésére. Bár az anyja haragudott rá, mégsem zárta ki az örökségből, amit az apja halála után megillette őket. Ehhez jött még Róbert szüleinek a támogatása, és az öt éves spórolásuk. Mindent szépen kiterveltek, kalkuláltak, és elintéztek ahhoz, hogy szerelmükhöz méltó menyegzővel kössék egybe életüket.
Itt is van az autó, de nem kell sietni drágáim, mert az arának kell később érkeznie. –mondta Alexa. Persze, persze.- bólogattak serényen a többiek. De én már annyira akarom látni a jövendőbelimet.- toporgott egy helyben Laura. Hidd el, ő sem kevésbé téged. Na, menjünk!- tapsikolt Ila és kézen ragadta a menyasszonyt.
Szerencséjük volt, hogy korábban indultak el, mert a város dugóba fulladt és alig akartak megmozdulni az autók. A sofőr idegesen verte a kormányt, ami még inkább bosszantotta az autóban üldögélő izgatott lányokat. Egy fél óra múlva már ki is értek a bazilikához. Az autóból csak annyit láttak, hogy a násznép sprintel befele a templomba, csak Róbert apja maradt kint.
Megjöttünk!- ugrott ki a kocsiból Alexa.- És meghoztuk az arát is.
Milyen gyönyörű menyem van nekem.- Róbert apja meghatódva ölelte magához Laurát. Jaj, Laci bácsi, kérem ne sírjon, mert az engem is megríkat.- Laura letörölte a férfi arcáról az örömkönnyeket és belekarolt, hogy indulhassanak az oltár elé.
Emma, Ila és Alexa előre rohantak, hogy bent fogadják őket. Ila majdnem felkacagott, amint meglátta az oltárnál toporgó Róbertet.
Ez idegesebb, mint Laura.- súgta a lányoknak. Az biztos.- kuncogott fel Alexa is.- Nézd, hogy tördeli a kezeit. Cssss, tőletek visszhangzik a templom.- szólt közbe Emma is.
Laura cseppet megemelte a ruháját, ahogy a lépcsőn felfele lépkedett. Az apósa biztonságot nyújtó karokkal irányította, és óvta, hogy fel ne bukjon. Laura a legfelső fokra lépve egy asszonyba botlott, az édesanyjába. Ledöbbenve nézett a középkorú nőre, akit bár megtörtek az évek, még mindig csinos volt. Róbert apja egyből ráismert az asszonyra, mert megtévesztésig hasonlítottak egymásra Marta és Laura. Kedvesen megpaskolta Laura karját jelezve ezzel, hogy ő a bejáratnál vár rá, miután beszélt az anyjával.
Mégis eljöttél? Hogyan is hagyhattam volna ki az egyetlen leányom életének egyik legfontosabb napját?mosolygott Marta. Azt hittem haragszol rám. Beláttam, hogy igazad van, de ez még nem jelenti azt, hogy egyet értek a döntéseddel.- emelte mutatóujját magyarázatra a nő. Tudom, mit teszek. Csak meg ne bánd. Sosem fogom megbánni. Gyönyörű vagy édes kincsem. Megölelhetlek?- tárta szét a karját Marta, amibe Laura azonnal belerepült. Úgy örülök, hogy itt vagy.- sírta a lány.
Elmosódik a sminked.- törölte meg Laura arcát az anyja.- Mellesleg, ha szabad megjegyeznem…- nézett végig a lányon.- neked nem szabadna fehérben férjhez menned, mert az az ártatlanság, a tisztaság jelképe és… Jaj, ne kezd el még egyszer, kérlek. Inkább igyekezzünk, mert Róbert szerintem már a halálán van.- nevetett fel Laura és Marta.
A fiú a kezeit emelgette és így érdeklődött Laura hollétéről. Laci bácsi vette a jeleket és nyugalomra intette zaklatott fiát, akit továbbra is az ideg tépett. Ezelőtt öt évvel meg sem fordult a fejében, hogy megnősül, és most tessék. Itt áll az Úr színe előtt várva kedvesére. A diploma megszerzésekor nem volt ennyire ideges, mint most. Már annyira szerette volna látni Laurát, és feleségeként tudni. Végre valahára csak az övé lehessen. Az öltönyét direkte erre az alkalomra vásárolta neki az édesanyja. Szép szürke volt és egy fehér nyakkendőt viselt hozzá, ami a mellénye alá volt dugva. A haját szokás szerint hátra simította, de most még precízebben, hiszen mégis csak az esküvője napjára készül. Nem állíthat be akármilyen frizurával. A pap már a misebort kóstolgatta unalmában, és Alexa sem bánta volna, ha elkezdődik a szertartás, mert egy kis áldásért fohászkodna, amit megspékelne egy kis ostyával is. Így is az ő hasának korgásától zengett az egész bazilika. Az utolsó nagy korgást sikerült a megszólaló harangoknak elnyomnia, ezért a Jóisten megmentette egy oldalba lökéstől, amit eddig Ila könyökétől kapott.
Laura harangozások közepette lépett be a bazilikába és boldogan sétált végig a szőnyegen apósa kíséretében egészen az oltárig, ahol Róbert csillogó tekintetével találkozott az övé. Boldogságtól ittas szemük minden érzésükről árulkodott. A kezük nedvessége, a szívük hangos dobbanása, a szapora levegővételük elgyengítette őket, és csak gyönyörködtek a másik szépségében.
Károly atya- így hívták a papot, aki összeeskette őket az elmúlt bő egy óra alatt- mély ragyogást vélt felfedezni a két fiatal szívében. Nem említette, és nem is fogja felhozni titkos képességeit, amivel születésénél fogva megáldotta az Úr, miszerint képes meglátni mások lelkében a hű érzelmeket. Az is meglehet, hogy ez csak egyfajta hóbort nála, és tulajdonképpen csak emberi megérzés, és nem isteni eredetű. Ennek ellenére boldogan él benne az a tudat, hogy még egy tisztes házasságra épülő jövőt adhat a két házasulandónak.
A templomi szertartás után egyenest oda mentek, ahol a lagzit tartották. Ott már várt rájuk az anyakönyvvezető, hogy hivatalosan is egybe kelhessenek. Az aláírásnál nem volt min gondolkodniuk, mert annak idején megbeszélték, hogy Laura felveszi a férje nevét. A születendő gyermekeik, pedig felveszik mindkettejükét, mert így ildomos a részükről. Róbert viszont egyelőre hallani sem akart a gyermekvállalásról. Laura néha tett egy- egy megjegyzést arra utalva, hogy mennyire szeretne már anyuka lenni, Róbert mindig elterelte a szót a témáról. Benne még nem törtek fel az efféle vágyak, emellett minden erejével a karrierjére akart koncentrálni, és a kutatások nem engedhetik meg neki, hogy bevállaljon egy harmadik személyt is az életébe. Nem arról van szó, hogy nem akar, de nem most. Majd, egyszer, valamikor. A karrierje egyre inkább ível felfele és a tudományos ülések nagy részén is az ő kutatásait prezentálja, így az ő eredményei lettek a fő témák a nemzetközi találkozókon is. Laura nagyon büszke volt Róbertre, és nem tartotta fel a munkájában, ellenkezőleg, mindenben támogatta, amiben csak tehette. Azt sajnálta, hogy nem utazhatott vele el mindenhova,
mert az új tanulmányai lekötötték. A szakmájában sikeresen el tudott helyezkedni, mint magyarspanyol nyelvtanár, de tudta, hogy ezzel nem sokáig maradhat a pályán, főleg azok után, hogy Róbert remekebbnél remekebb ajánlatokat kap külföldről. Elvégezte tehát az angol szakot is, így már nem csak két, hanem három nyelven is oktathat. Ő Róberttel ellentétben nagyon szeretett volna már anya lenni. Érezte, hogy sürgeti az idő, és lassan lejár az egészséges biológiai órája. Ilyen felszólalások után Róbert persze mindig elcsitította, hogy ne aggódjon, időben fog szülni egészséges csemetéket. Ezt el is hitte neki, amivel amúgy nem is lenne nagy baja, ha nem akarná annyira. Vágyairól csak a barátnőinek mert beszélni, hogy ne kínozza folytonos kérlelésével a párját. Minden a maga idejében. Hangoztatták ők is, így letett a baba projektről és élte szokványos tanulok és dolgozok, hogy megéljek életet. Mindennél jobban szerette Róbertet, és fontos volt számára a férfi akarata. Most, hogy már férj és feleség, még többet érnek egymás szemében. A nászéjszakájuk is különleges volt számukra úgymint a legelső együtt töltött alkalom. Ez hitvesi szerelem volt.
Laura Róbert mellett feküdt, aki a karjaiban tartotta az asszonyt. Laura ettől a perctől feleség volt, és Róbert férj. Tehát így már nemcsak, mint nő és férfi léteztek egymásnak. Laurában ott bujkált a kísértés, hogy ismételten feltegye a kérdést a gyerekvállalással kapcsolatban, hisz már hónapok teltek el azóta, hogy utoljára megkérdezte volna újdonsült férjét.
Nem lenne romantikus, ha a nászéjszakánkon foganna meg az első gyermekünk? De az lenne szívem.- felelte Róbert és tovább simogatta Laura karját. Akkor miért nem teszünk érte?- fordult oda a nő. Azért nem, mert még nem akarom. Jelenleg minden más fontosabb, ráadásul nem is vagyunk a legmegfelelőbb helyzetben. A karriered fontosabb, mint a család? Nem arról van szó Laura,- ült fel Róbert.- hanem arról, hogy nekem még olyan céljaim vannak az életemben, aminek az eléréséhez nem hiányzik az életemből egy gyerek. Értem.- válaszolta csalódott hangnemben Laura. Nem akarta tovább firtatni az ügyet, mert nem szeret veszekedni. Ezen a napon meg végképp nem hiányzott neki, hogy összetűzésbe kerüljön Róberttel.
Amint visszadűlt az ágyába émelygés fogta el, és sápadt arccal a mosdóba rohant. Róbert rémülten nézett utána, majd követte az ajtóig.
Rosszul vagy?- kopogott be, de csak nyöszörgés hallatszódott ki. Minden rendben.
Ne segítsek valamiben? Nem kell.
Kisvártatva Laura elő is jött a fürdőszobából.
Mi a baj?- kérdezte Róbert. Csak kijött az a finom torta.- mosolygott a nő. Túl krémes volt, igaz?- nevetett vissza Róbert is, de nem volt őszinte a gesztusa. Ezt viszont Laura nem vette észre, és visszabújt mellé az ágyba.
Róbert a plafont nézte alvás helyett és az elmúlt órákon gondolkodott. Olyan gyorsan telnek az évek, hihetetlen, hogy már házas ember. Alig öt éve ismerte meg élete asszonyát, akire kezdetekben úgy gondolt, hogy sosem fog vele találkozni és agglegényként a genetikának szentelve életét fog élni, majd idővel magányosan, de Nobel-díjas tudósként fog meghalni.
Ma reggel viszont olyan izgalom lett úrrá a testén, mit még sosem érzett. Laurával aznap nem is találkozott, mert előző este a barátaival elment a legénybúcsúba, ahol kiélvezhette szabadságának utolsó perceit. Reggel cseppet bágyadtan és fejbe vágva ébredt fel, amit egy alapos hideg zuhany után múlásnak indult. A szüleivel az egyik szállodában szálltak meg, hogy Laura otthon nyugodtan tudjon készülődni a barátnőivel. Neki úgyis csak egy öltönyből és egy csokornyakkendőből áll majd az ünnepi öltözéke. Persze, az édesanyját ismerve nem az lesz, amit ő szeretne, hanem, amit az anyja. Reggel tíz órakor kiverte az ágyból, és a reggeliző asztalhoz ültette, hogy megegye a rántottát és a mellé készített zöldségeket, mint például a paradicsom. Azt nem vette figyelembe, hogy majd meghal az idegességtől és egy falat sem megy le a torkán. Ami meg épphogy lecsúszik, jönne vissza, mert a gyomra görcsben van. Elgondolkozott, hogy Laura is ezt élheti át, vagy valami hasonlót, mert ugyebár neki is nagy nap ez a mai. A délután hamarjában eltelt és egyszeriben a bazilika termében találta magát szépséges menyasszonyára várva. Ahogy felnézett a mennyezetre lepergett előtte az első találkozástól kezdve Laura belépéséig minden. A sok bolondság, amit együtt éltek meg. Úgy vélte a házassággal komoly emberré kell érnie, és nem lehet olyan bolondos és következetlen, mint amilyen eddig volt. Lehet, hogy túlságosan is óvatlan volt, ami a jelenlegi állást illeti. Lehetséges, hogy Laura gyereket vár, azt a gyereket, akit ő nem akar. Még nem. Ez a gondolat nagyon rémisztő tud lenni, legfőképpen a rosszullét jelei után.
Iszonyatos lelkiismeret-furdalás közepette lépett be másnap a kutatóintézet ebédlőjébe, ahol a barátja Zoltán várt rá. Pár óra múlva repülnek Laurával a nászútjukra, Olaszországba, de ilyen kételyek között nem lesz képes élvezni az elkövetkezendő mézes heteket.
Na, hogy van az újdonsült férj?- fogadta jókedvűen Róbertet a barátja. Remekül.- felelte a férfi és leült Zoltánnal szembe. Nem úgy festesz, mint aki kicsattan az örömtől, hogy házas ember. Pedig boldog vagyok.- mondta őszintén Róbert és belekortyolt a kávéjába, amit Zoltán előre megrendelt neki.- Hm, ez nagyon finom. Láttalak már örömtelibbnek. Mondd már meg mi aggaszt, a képedre van írva, hogy valami bánt. Talán megbántad, hogy elvetted Laurát? Dehogyis!- csattant ki Róbert a kijelentésre.- Életemben nem hoztam még ennél jobb döntést. Akkor meg mi a fene van veled? Egy boldog férj nem kesereg.- Zoltán látta Róberten, hogy keresi a megfelelő választ a számára, de nehezen böki ki. Te Zoltán, szeretnél valaha gyereket?- szegezte barátjának a kérdést. Persze, vagy egy tucatot. Mondjuk ebbe Emese is bele kell, hogy egyezzen. És előbb elvenned. Áh, hagyjuk már. Manapság csak a hülyék házasodnak, már bocs a kifejezésért. Amúgy miért kérdezted a gyerek dolgot? Talán apuka leszel?- csillant fel Zoltán szeme. Lehet.- morogta Róbert.- De én nem akarom. Már miért ne akarnád? Még nem készültem fel rá. Apának lenni nagy felelősség. Én viszont még csak most léptem át a családi élet küszöbét. Élvezni akarom még az életet. Érted már? Egy gyerek mellett is lehet. Az nem ugyanaz, én szabad akarok lenni. Azzal már elkéstél kedves barátom, és nem értem a nyavalygásodat. Mint mondtad, lehet, hogy állapotos, ami azt jelenti, hogy nem biztos, tehát csak a te agyszüleményed, mert félsz az apaságtól és most marcangolod magad ezzel a tudattal. Jaj, nem tudom.- idegeskedett tovább Róbert. Arra még nem gondoltál, hogy Laurának hogy fog esni, hogy nem akarod a gyereket, ha mégis várandós lenne? Nekem ő a legfontosabb és azt akarom, hogy boldog legyen. Te viszont nagyon a másik utat járod barátom. Szerintem felejtsd el ezt a felvetést és töröld le a képedről a búskomor ábrázatot, mert a nők nagyon érzékenyek az ilyenre és azonnal észreveszik egy kisebb mozdulatodból is, hogy baj van.
Laura már összepakolta a bőröndöket a nagy útra, amiben az édesanyja segítségét élvezhette. Felhőtlenül boldog volt, hogy eljött az esküvőjére és megoszthatta vele életének legszebb perceit. A nő egész nap mosolyogva és örömtelien dúdolászott és a kedvenc zenéit hallgatta a lejátszóban. Marta a konyhában tüsténkedett ebédet preparálva kettejük részére, mert tudta, hogy Róbert aznap nem eszik velük. Elnézve lánya jó kedvét büszke volt magára, hogy nem hagyta cserben aznap, amikor férjhez ment. Emlékeiben tisztán él, amikor ő ment hozzá Laura apjához. Az csak egy kisebb esküvő volt és a legközelebbi rokonok közül is csak a legfontosabbak voltak meghívva. Mármint azok, akiket a szüleik fontosnak tartottak. Ő szerette volna meghívni a nénikéjét és bácsikáját, azok gyerekeit, akik az unokatestvérei voltak, de nem tehette. Az édesanyja csak az egyik fiút és annak családját látta szívesen, nem is azért, mert a többit nem szerette, hanem mert csak ezt a férfit akarta vőfélynek. Az unokabátyja végig mulatta a lagzit, de őszintén bevallotta Martának, hogy jobban élvezte volna, ha a testvérei és a szülei is itt lettek volna. A nő sejtette, hogy ebből nem lesz jó, de nem ellenkezett sosem a szüleivel szemben. Ő is ekképpen nevelte Laurát, és próbálta irányítani az életét, de a lánya erősebbnek bizonyult nála. Ő tudott küzdeni az érzéseiért és a szabadságáért. Ezt érezte legbelül, de erős asszony lévén sosem mutatta ki efféle gyötrelmeit.
A szobaajtó félfájának nekitámaszkodva leste, ahogy Laura a ruhákat pakolja össze és közben húzogatja ki a listáról azokat a dolgokat, amiket már betett a bőröndbe. Olyan kedvesen nézte el a lányát, amilyen kedvesen talán még sosem tehette. Hirtelen nőtt fel, szinte elszálltak az évek felette és már nem az a kislány volt, akit hagyott eltávolodni tőle, hogy maga keresse helyét a világban, hanem az az érett nő, aki már megtalálta azt, amit keresett, amiért érdemes lesz élnie.
Tudod mire gondoltam kicsim?- lépett be a szobába Marta. Nem tudom, de ha elmondod akkor bizonyára megvilágosodom. Mi lenne, ha Spanyolországba költöznétek? Ez a döntés nem csak rajtam múlik anya.- Laura egy fél pillanatra megállt a pakolásban és elveszítve a fonalat nem tudta, hogy a bepakolta- e már Róbert fésűjét és úgy húzta ki a listáról, vagy előbb kihúzta és most tette volna be. Tudom, de megkérdezed a férjed. Megtehetem, de nem fog belemenni.- rázta a fejét a lány.- És én sem. De miért nem Laura? Azért nem, mert mi itt akarunk élni. Ebben a koszfészekben?- mutogatott a kis lakásban a nő. Ez egyáltalán nem koszfészek, ráadásul szeretünk itt lakni. Nekem nagy házam van, simán elférnénk ott. Belegondoltál már abba, hogy ha gyereketek lesz, akkor azokat hova teszitek? Ebben a kis lakásban épphogy ketten elfértek.
Ha gyerekeink lesznek, akkor nagyobb lakásba, esetleg házba költözünk. Egyelőre viszont nincsenek tervbe véve, így nem kell miért aggódnunk. Róbertnek is jobb munkahelye lenne nálunk. Anya. Először is szögezzük le, hogy nem fog menni, hiába erősködsz. Róbert biztos, hogy nem megy bele, mert ismerem, mint a tenyerem. Nélküle én sem megyek sehova sem. Másodszor pedig, Róbertnek itt nagyszerű munkahelye van és szeret itt dolgozni. Bezzeg, ő el tudott hagyni téged hónapokra, amikor külföldi utakra ment. Az nem ugyanaz anya. A munkája miatt kellett utazgatnia, és én is vele mehettem volna, de felesleges lett volna. Én nem vagyok otthon a genetikában, és valakinek az itthoniakat is el kellett végeznie. Nem is beszélve a munkámról és az iskolámról. Látom nem tudlak jobb belátásra bírni ebben az ügyben, pedig úgy szeretnélek a közelemben tudni.- szontyolodott el az anyja, akit Laura egyszeriben megsajnált. Ha az a baj, hogy nem leszünk egymás közelében akkor azt mond.- Laura Marta mellé lépett és megfogta a kezét.- Abban biztos vagyok, hogy te nem költöznél ide még egyszer, mert neked Spanyolország volt és lesz is a mindened, de megígérhetem, hogy gyakorta meglátogatlak majd. Kétévente biztosan látjuk egymást. Kettő évente?- döbbent le tágra nyílt pupillákkal Marta. Egy évente? Egy?- hátrált az anyja mosolyogva. Akkor ünnepekkor. Karácsony és a Húsvét. Úgy jó lesz? Meg a születésnapomon és a los reyes magos idején és egyéb spanyol ünnepek alkalmával, szóval minden félévben legalább kétszer. Majd meglátjuk.- nevetett fel Laura és átölelte az anyját.
Miután végeztek a becsomagolással és az ebéddel Laura lekísérte az édesanyját a ház elé, ahol egy taxi várt az asszonyra, hogy a reptérre vigye. Marta a menyegzőt követő napon haza akart indulni, mert otthon még tömérdek elintézetlen dolog várta, és Lauráék házas életét sem szerette volna zavarni a jelenlétével. Feszélyezte volna a vejét, akivel egyébként sem jött ki az elmúlt évek során, és most sem teremtett lehetőséget a kapcsolatuk javítására, az esetleges megbékélésre. Annyi közük mégis volt egymáshoz az este, hogy a fiú megtáncoltatta az anyósát, aki utasításokkal látta el Róbertet, ami a lányával kapcsolatos illemszabályokat illeti. A férfi biztosította Martát, hogy a lehető legboldogabbá teszi az egyetlen kislányát és nem kell semmitől sem féltenie, míg az ő karjaiban látja. Ez megnyugtatta az aggódó anyai szívét, ennek ellenére nehezen hagyta magukra a fiatalokat. Annyi minden vár még rájuk, amire sosem gondoltak, de ebben tegnaptól kezdve nem volt semmi beleszólása. Nem is akarta az észt osztani, mert önön hibából tanul leginkább az ember. Reggel még összefutottak egy búcsú erejéig, majd Róbert elsietett a maga dolgára, Marta pedig maradt Laurával egészen eddig a percig. Nem kérte meg, hogy kísérje ki egészen a reptérig, mert pár óra és ők is odaindulnak, hogy eljussanak Olaszországba.
Laura a sminkjét igazgatta a tükörben, amikor Róbert kisvártatva hazaért.
Már meg is jöttél, szerelmem?- szólt ki a fürdőből. Igen. Mindent elintéztem és akár indulhatunk is.- nézett be a helyiségbe a férfi.- De szép lesz valaki.- jegyezte meg kedvesen, mikor látta, hogy Laura az ajkára teszi fel a szájfényt. Valakinek tetszenem is kell.- a nő Róbertre nyújtotta a nyelvét mókásan. Majd a sarkodban járok, még a végén elcsábítanak tőlem és lőttek a „legszebb feleség birtokos” címnek. Annak az alaknak nagyon vonzónak kellene lennie ahhoz, hogy ránézek és levegyem rólad a szemem.- Laura átölelte a férje nyakát és szenvedélyesen megcsókolta a férfit, aki nem tudta fékezni a vágyait és vetkőztetni kezdte a nőt. Lassan indulnunk kell.- nyögdécselte Laura, miközben Róbert a nyakát becézgette apró puszikkal. Szeretni akarlak.- a férfi a karjaiba emelte a feleségét és az ágy felé cipelte.
Óvatosan lefektette a fekvőhelyre és kedvesen csókolták egymás arcát. Laura testét átjárta a forróság és készen állt arra, hogy magába fogadja a férje forró vágyát. Lerántotta róla az inget és körbefonta a karjával és lábaival a férfi testét, aki mozdulni sem tudott az erős szorítástól. Róbert mélyen Laura csillogó szemeibe nézett és látta, hogy mennyire kívánja őt.
Lassan mennünk kéne.- nyögte ki végül. Előbb szerelmeskedjünk egyet.- szorította tovább Laura a férfit. Most nem lehet.- Róbert kibontakozott a nő öleléséből és feltápászkodott, hogy felvegye az ingjét.- Ne haragudj! Valami baj van, szívem?- szedte össze a ruháit Laura. Nem, nincs. Csak sürget az idő.- mutogatott az órájára a férfi.- Igazítsd meg a sminked és menjünk.
A férfi megvárta, amíg Laura eltűnik a fürdőszoba ajtaja mögött és az ágyra rogyott. Nem tudta mi történt vele, miért állt le hirtelenjében, hiszen kívánta a feleségét, mégsem tudta a magáévá tenni. Talán a mostani rémülete miatt van, ami a gyerekkérdést illeti. Emiatt viszont nem játszhat Laura
érzéseivel és nem kerülheti a szexet, csak azért, hogy ne legyen gyereke.
Laura nem mondta Róbertnek, de nagyon zavarta a férfi közömbössége, ami az elmúlt időszakban igen felerősödött az irányába. Rákérdezett miért olyan morcos mostanában, amire mindig ugyanazt a választ kapta, hogy kimeríti a sok munka és fáradt. Szabadságot viszont nem óhajt kivenni, mert imádja azt, amivel foglalkozik és minden perc a munkahelyén maga az élvezet. Azt viszont erősen tagadta, hogy munkamániás lenne, mert ő ugyan nem szenved semmiféle bajban, és nem is fog. Egyszerűen élvezi azt, amivel foglalkozik. Ebben semmi különös nincsen. Laura nem volt az a veszekedősfajta így beletörődött abba, hogy Róbert egy bizonyos időszakon megy keresztül, amin majd túllép egyszer. De mikor, az már jó kérdés. A legjobb kikapcsolódás mindkettejük számára ez a nászút lesz, ami reményeik szerint elűzi a viharos felhőket fejük felől.
Olaszország volt az egyik hely, ahova mindketten évek óta elvágytak. Az utat viszont Róbert távolságtartása miatt Laura sem élvezte. A repülőgépen nem nagyon beszélgettek. Róbert úgy tett, mintha aludna, addig Laura meg fentről kémlelte az eget, és közben zenét hallgatott. A leszállás után egy taxival mentek tovább a szálláshelyükre. Itáliában nagyon meleg idő volt és a nép lenge öltözetben szelte az utcákat, a tengerparton még kevesebb ruhadarabot viseltek. Laura is magára öltötte a két részes piros bikinijét, a dereka köré egy ahhoz tartozó oldalkendőt kötött és jó turistához híven előszedte a szalmakalapját, a kis táskáját, amit megtömött naptejjel- a legmagasabb faktorszámúval az érzékeny bőre miatt- és egyéb belevalókkal, mint például zsebkendő, kéztörlő és fertőtlenítő. A telefonját is magával szerette volna vinni, de az út időtartama alatt teljesen lemerült, és fel kellett tennie töltőre.
Róbert, írhatok a tiedről egy sms-t a lányoknak, hogy megérkeztünk? Persze drágám. Ott van az asztalon. Addig én átveszem a fürdőnacimat.- mosolyogta a férfi és bement a fürdőbe.
Laura gyorsan bepötyögte az üzenet szövegét és elküldte Emma telefonjára, aki bizonyára továbbítja majd a többieknek. A nő sosem nézte még meg Róbert beérkező postafiókját, de most valami arra ösztökélte, hogy meglesse. Az első üzenetet akarta csak elolvasni, ami Zoltántól jött. Egy ártalmatlan dologra gondolt, amikor megnyitotta, azonban csalódnia kellett. Az üzenetben a következő állt: „Kitartás barátom, és nyugodj meg. Laura biztosan nem állapotos, és nem leszel apuka. Élvezd a nászutad inkább!” A telefon hangosan csapódott az asztalnak. A mellette ülő Laura kezei remegtek az idegességtől. Róbert meghallva a csattanást kijött a fürdőszobából és érdeklődve az ágyon ülő nőre nézett.
Mi volt ez a hang?
Laura haragosan mégis csalódottan nézett fel a férfire.
Csak leejtettem a telefonod a földre.- hazudta szemeit lesütve, hogy az éles tekintetével ne zavarja meg Róbertet.
A férfi erre nem válaszolt semmit sem. Helyette inkább kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse szerelmét az ágyról, és elinduljanak a strandra. Laura ekkor nem kerülhette el, hogy Róbert szemébe nézzen, aki egyből leszűrte, hogy valami nem stimmel. Az egész délutánt lent töltötték a parton és próbálták egymás társaságát élvezni, annak ellenére, hogy szívük mélyén gondterheltek voltak. A másnapi hajókirándulás alatt sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, emiatt viszont nem Laura, hanem Róbert érezte rosszul magát. Nem tetszett neki, hogy a felesége távolságtartó vele és akármit is tesz, csak egy kedves szó vagy tagadás a válasz, ami nem szívből jön és monoton. A férfi úgy vélte Laura így akar visszacsapni neki, amiért eddig ő viselkedett így vele. Most tűnik fel neki igazán, hogy milyen kegyetlen érzés az, amikor nem törődik vele valaki, hogy átnéz rajta, és akármit mondhat, nem lesz rá figyelemmel, mert nem érdekli, vagy nem akarja meghallgatni. Laura sejtheti, hogy mindez a gyerekkérdés miatt van így, amit minél előbb tisztázniuk kell, mert ez így nem fog működni. Még csak két napja házasok, de nem jönnek ki egymással. Nem akarja elveszteni az egyetlen fontos személyt az életében egy ilyen ostobaság miatt. Még ma este megbeszélik az ügyet és reggel új erővel és reményekkel futnak neki az új életnek.
Laura teljesen elfáradt a hajókázás alatt. Nem mintha olyan megerőltető lett volna a fedélzeten bámulni a tengert, közben koktélozni és élvezni, hogy a nap lágy sugarai simogatják a meztelen vállait. A férje végig mellette volt és érezte, hogy egy percre sem veszi le róla a tekintetét. Bántotta a lelkét, ahogy vele szemben viselkedik. Legjobban az gyötörte, amikor Róbert meg szerette volna fogni a kezét és ő elhúzta tőle. Szerette volna élvezni ezt a nászutat, de bonyodalmak jönnek és nem a boldogság. Róbert most sem tartózkodott a szobában. Laura úgy vélte, hogy őt kerüli és ezért nem jön fel. Lement a partra, hogy sétáljon egyet és kiszellőztesse a fejét. A séta hamar véget ért, hiszen egyedül nem élvezte a meghittséget. A hotelszobában lezuhanyzott és bekuporogott az ágyába, ahol halkan zokogni kezdett. Évek óta nem hullajtott el egy könnycseppet sem a szomorúság, a boldogtalanság miatt.
Éjfélre járt, amikor Róbert hazaért. Egyből az ágyban üldögélő és kisírt szemű nőre nézett. Olyan ártatlannak, megsebzettnek látszott, mint még sosem. Róbert megkerülte az ágyat, hogy szorosan mellé ülhessen és megsimogathassa kedvese arcát. Nem látszott rajta az ittasság, hisz nem ivott egy kortynyi alkoholt sem egész este.
Hol jártál?- kérdezte Laura. Erőt gyűjteni.
Mihez? Hogy bocsánatodat kérjem, amiért rosszul bántam veled az elmúlt időszakban. Ehhez a kéréshez neked erő kellett? Ahhoz kellett, hogy a szemedbe merjek nézni.- felelte őszintén a férfi és közelebb hajolt Laurához.- Annyira szeretlek. Én is szeretlek téged.- a nő odabújt a párjához.
Testük teljesen felforrósodott a másik érintésére, és ahelyett, hogy megbeszélték volna problémáikat elvesztek a szenvedély örömében.
Van egy meglepetésem.- Róbert kora reggel ébresztette a kedvesét. Jaj, ne! Egy kicsit hagy aludjak még.- nyögte lecsukott szemekkel Laura. Délután alszol, édesem. Gyere velem, kérlek.- simogatta meg a felesége karját, aki elmosolyodott és belement a férje játékába. Hova megyünk? Majd meglátod!- dörzsölte tenyerét a férfi. Azért kérdem, mert akkor úgy öltözöm fel. Oh, azzal ne foglalkozz.- Róbert a szekrényhez lépett és kivett onnét egy fehér ruhát és Laurához dobta.- Ez tökéletes lesz mindkettőnk számára.- kuncogta és már alig várta, hogy Laura felöltözzön és elinduljanak. Éhes vagyok. Enni is fogsz tündérem.- kapta fel ölébe a lányt türelmetlenségében és kiszáguldoztak az ajtón. A táskám Róbert!- ugrott ki a férfi karjaiból Laura és visszasprintelt a szobához.- Oh, ne! A kártya benne van. Aggodalomra semmi ok, mert minden nálam van. Nem látom, hova dugtad?- Laura a férfi mögé nézett, aki úgy mozdult, hogy a nő egy pillanatra se láthassa a hátát.- Nagyon nem tetszel te nekem. Minden, ami a szépet jelenti rajtam bent felejtettem a szobában. A legszebb ruhámat, a sminkemet, a parfümömet. Te maga vagy a szépség.- Róbert magához húzta a nejét, hogy megcsókolhassa.- Imádom rajtad ezt a ruhát, mert eltakarja azt, ami csak rám tartozik, de kiemeli a szép idomaidat, ami után mások csak vágyakozhatnak. Az arcod smink nélkül a legszebb, ezért kérlek, hogy sose
fesd magad. Az tested illata pedig számomra a legédesebb parfüm. De édes vagy, szívem.- Laura teljesen meghatódott Róbert vallomásán.- Most már mehetünk. Nem bánod, hogy nincs nálad mindened? Nem hiányzik semmi sem. Hogy-hogy??? Úgy, hogy nekem te vagy a minden.
Róbert felnevetett és magával rántotta Laurát a bérelt autóig, amivel egy gondolakölcsönzőig utaztak.
Gondolázni fogunk?- örült meg hirtelen Laura. Pontosan. Jaj, ez annyira romantikus. Biza. - felelte Róbert és a hajóshoz sétáltak. -Do you speak english?- kérdezte az előtte álló fehér inges férfitől. No. Habla Usted espanol?- kérdezte Laura is, amire szintúgy nemleges választ kaptak. How much is it?- mutogatott Róbert a karórájára és a gondolára, hátha megérti. Eightteen euro. - felelte vigyorogva a férfi. Ah. It’s very cool.- nevetett Róbert és elővette a pénztárcáját, hogy fizessen két főre, azonban a férfi kézjeleket alkalmazva elmagyarázta, hogy majd csak az út után kell fizetni.
Laura csak a szemét forgatta, amikor Róbert csintalanul ránézett. Óvatosan beszálltak a gondolába és élvezték az elkövetkezendő egy óra maga kedvességét, szépségét és romantikáját, ahogyan keresztülszelnek Velence utcáin. Időközben elmerengtek a jövőjükön és eltervezték, hogy mit szeretnének megvalósítani az elkövetkezendő pár évben. A nagy békülés rávitte Laurát, hogy ismét felvesse a gyerek vállalás kérdését. Azonban, amikor Róbertre nézett és ő reá, nem mert megszólalni és jobbnak vélte csendben maradni, nehogy elrontsa a meleg perceket. Sajnálatukra az egyórás hajókázás szinte percek alatt véget ért. Róbert elővette a tárcájából a kétszer tizennyolc eurót, amit a gondolázásért fizetett.
No eighteen. - mutogatott a férfi és nyolcszor mutatta a tíz ujját. Eighty? - kérdezett vissza Laura. Yes. - bólogatott a férfi. Hát ez sem tud rendesen beszélni és még egy vagyont is elkérnek ezért.- bosszankodott Róbert és kifizette az utat.- Sőt az énekhangjával sem vagyok megelégedve. Ne mérgelődj már! - nevetett fel Laura és átkarolta a férjét és magával húzta. - Köszönöm ezt a szép élményt. Neked bárhol, bármikor, bármit.
Az elkövetkezendő egy hétben szakadatlanul élvezték a nászútjukat. Semmi és senki nem zavarhatta meg őket. Egy rossz szó, egy felelőtlen kijelentés vagy cselekedett sem hagyta el szájukat és testüket. Boldogan tértek vissza Magyarországra, ahol a régi barátok, kollégák, és a régi lakás várta őket. Magukkal hozott sok szép emlék viszont felújította az életük ezen részeit is, és immáron házastársakként jelentek meg mindenütt.
Róbert visszaállt a munkába és Laura is folytatta a tanításait. Ő gyakrabban találkozott a barátnőivel, mert több szabadideje volt mindenre, nem úgy, mint Róbertnek, aki megint egy lényegre törő kutatás előtt áll, ami sokat és jövedelmező ajánlatot ígérhet neki. Az együtt élés eddig sem jelentett nekik gondot, így az életüket a régi kerékvágásban élhették tovább.
Egy napon viszont Laura nagyon megijedt és félt, hogy minden szép azonnal elmúlik, ahogyan elmondja Róbertnek a tényállást, miszerint állapotos lett. Nem tudta mikor és hogyan, vagyis azt tudta hogyan és megközelítőleg mikor, de a konkrét történésre nem emlékezett pontosan. Rettegve élte napjait, miközben Róbert örömtelin ecsetelte a boldogságát és, hogy mennyire élvezi, hogy még csak ketten vannak. Tehát így Laura inkább magában tartotta az igazságot, és úgy döntött, hogy vár még az „örömhír” közlésével. Már három hónapos múlt mikor gömbölyödni kezdett a pocakja. Róbert viccesen meg is jegyezte, hogy felszedett pár kilót, amire Laura egy kényszeredett mosolyt csent az arcára, majd mikor nem látta Róbert, szomorúan lecsüggesztette. A sok idegeskedésnek meg is lett a hatása, mert Laura az egyik percről a másikra összerogyott az utcán és azonnal kórházba kellett szállítani. Róbert fejvesztve rohant be hozzá, és ijedelmében először azt sem tudta megmondani kit keres.
Laura Rodriguez!- hadarta. Nincs ilyen nevű betegünk.- mondta az ápolónő a számítógép nyilvántartását böngészve. Aj, persze, hogy nincs. Vida Laura.
Kettes kórterem.- mutatott a nővérke a folyosó végére.
Róbert a szobából kilépő orvosba botlott, aki könnyű mosollyal megállította a siető férfit.
Nyugodjon meg Vida úr. Gondolom maga az apuka. Milyen apuka?- lepődött meg a férfi. Ön a kishölgy, Laura férje nem? A tárcában az ön képe volt. Igen, igen én vagyok Laura férje. Viszont nem értem az apukázást. Szóval maga még nem tudja?- az orvos legszívesebben a falba verte volna a fejét, hogy elszólta magát. Beszéljen világosabban doktor úr, mert most nem tudok gondolkodni sem az aggodalomtól. Aggodalma az lehet, mert a kedves neje rossz állapotban került be hozzánk, és -itt egy csepp levegőt vett- majdnem elvetélt. Elvetélt?- Róbert az ajtónak támaszkodott.- Ezek szerint Laura gyereket vár? Menjen be hozzá, most nagy szüksége van magára.
A nő infúzióra volt kötve és sápadt arccal feküdt az ágyában. Róbert szíve majd megszakadt a látványtól, mert nem szerette gyengének látni a kedvesét. Ilyenkor mindig a félelem kerítette hatalmába. Egy kis megfázásnál is már annyira aggódott, hogy nem győzött imádkozni azért, hogy túlélje. Annak ellenére, hogy a megfázásba egy egészséges ember, mint amilyen Laura volt, nem hal bele egyszerűen. Az ágy alól kihúzta a kisszéket és leült a neje mellé, miközben megfogta a kezét.
Hogy érzed magad? Rosszul- felelte könnyek között a nő. Hozzak fájdalomcsillapítót vagy valamit? A szívem fáj. Sejtem miért.- Róbert lehajtotta a fejét és a cipőjét kezdte bámulni- Mióta tudod? Nem régóta. Miután haza jöttünk a nászútról elmentem a dokihoz.
És miért nem szóltál róla? Féltem. Mégis mitől? Tőlem?- ütötte fel a fejét a férfi. Tudom, hogy te nem szeretnél gyereket, és nem akartam csalódást okozni. Nem akartam, hogy azt hidd, hogy becsaplak. Előbb vagy utóbb viszont megtudtam volna így is úgy is. Igen, de akkorra felkészültem volna arra, hogy elhagyj.
Róbert illetődötten felállt és a síró Laurához hajolt.
Már hogy hagytalak volna el, drágaságom, ha?- mosolyodott el a férfi.- Szeretlek. De a gyerekünket nem.- rázta a fejét Laura. Ezt meg honnan veszed? Mert nem akarod. Azon már rég túl vagyok szívem. Túl vagy? Az elmúlt hetekben sok mindent átgondoltam, és nekem a boldogság és a család a legfontosabb, amihez mindenféleképpen egy gyerek is hozzájárul. Lehet, hogy nem most akartam, csak később, de most is örülök neki, hiszen a miénk és szeretem.
Laura hihetetlenül boldog volt, hogy Róbert végül megenyhült és a hátralévő hónapokat mindketten izgatott várakozással együtt tölthetik el. A nő majdnem kihordta a kilenc hónapot, mert a kis lényecske hamarabb akart kibújni, ezért a nyolcadik hónap végén erős fájásokkal Laurát ismét kórházba kellett szállítani. Róbert természetesen ekkor is egy konferenciáról rohant a kórházba, ám most nem mehetett egyből a neje közelébe, aki a szülőszobában igyekezett életet adni a babájának. Róbert végig toporogta a két órás vajúdást és szülést mire bemehetett Laurához.
Láttad már?- kérdezte a nő az ideges férfit. Igen.- felelte vidáman.
Ugye milyen gyönyörű? Mint az édesanyja. Mi legyen a neve? Én az Annára gondoltam, nagyanyám után. Anna.- mondogatta magában a nevet Laura.- Anna. Tetszik. Legyen a neve Vida Anna. Mondanom kell még valamit. Mi az édesem? Marylandben kaptam állást egy neves kutatóintézetben. Látták a munkáimat és mondták, hogy szükségük van rám. Elfogadtam. Ez azt jelenti, hogy Amerikába költözöl?- ijedt meg Laura és fájdalmában felszisszent. Ez azt jelenti, hogy a jövő évben mind a hárman odaköltözünk. Kaptunk egy szép nagy házat és nagyon jó fizetésem lesz, amiből remekül élhetünk, nem szenvedünk anyagi hiányt semmiben. Biztosan ezt akarod? Csak akkor, ha te is. Másképp visszamondom.- mondta őszintén Róbert. Nekem az jó, ami neked. Ha azt mondod, hogy Bagdadba megyünk, akkor oda is követlek. Ha azt, hogy a Marsra, akkor oda is veled megyek. Köszönöm szerelmem. Szeretlek. Én is szeretlek.
