„„Ne halogasd napról napra, Óh halandó, tettedet” (Dukai Takách Judit) XXV. évfolyam 04. szám 2015. április
A község lapja
150 Ft
Áprilisi számunkban beszélgetést olvashatnak Török László falugazdával, kiderül, mennyire sokrétű az a tevékenység, amelyet immár több mint egy évtizede végez Verőce szépüléséért. Az idén tízéves a Verőcei Borbarátok Társasága. Ez alkalomból kérdeztük a közösség ötletgazdáját és alapító tagját, Simon Jánost. Március 7-én lezajlott az I. Dunakanyar Kosárkupa a Verőcei Birkózók szervezésében, az eseményről Kalapos Gábor jóvoltából olvashatnak, de képriport formájában is beszámolunk róla. Folytatódott a Verőce jövőjéről szóló közös gondolkodás a Művelődési Házban, írásunk a 12. oldalon található. Magyarkúti Béla születésének 100. évfordulója alkalmából nagyszabású tárlat nyílik április 18-án. A kiállítás keretében a művész filmes alkotómunkája kerül a fókuszba, de gyönyörű festményei szintén bemutatásra kerülnek. Április 17-én és 18-án felnőttként és gyerekként egyaránt részt vehetünk Török Máté zenei klubjain. Május 1-jén találkozzunk a Csattogó-völgyben! A majális keretében lesz horgászverseny, májusfaállítás, megtekinthetjük a tánccsoportok előadásait és más bemutatókat, részt vehetünk a kispályás focikupán, a kézműves foglalkozásokon, valamint arcfestésen. Íjászkodhatunk, lovagolhatunk, kipróbálhatjuk az ugrálóvárat, mehetünk kirakodóvásárba, állatokat simogathatunk, de várnak egészségmegőrző programok is, valamint zenebölcsi. Finom borokat kóstolhatunk, megcsodálhatjuk a vadászkutyákat, vívhatunk számháborút és – nem utolsó sorban – fürödhetünk a szabadtéri medencében. Április 20-án véradást szervez a Vöröskereszt. Aki teheti, 15 órától 18 óráig látogasson el a Művelődési Házba. Szép és tartalmas áprilist kíván A Verőcei Tükör szerkesztősége
2
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Török László hosszú ideje dolgozik azért, hogy Verőce egyre szebb és élhetőbb legyen. Munkájáról, terveiről, illetve a faluban történt változásokról a Művelődési Ház udvarán beszélgettünk. – Hány éve vagy Verőce falugazdája? – Idén tizenegyedik éve, jövőre, február táján nyugdíjba megyek. 1977-ben jöttem ide lakni Vácról, 2005 előtt a Fortéban dolgoztam, de a gyár csődbe ment, így munkát kellett találnom. Megkerestem Bethlen Farkast, az akkori polgármestert, mert hallottam, hogy üresedés van a hivatalban és megkérdeztem, lehet-e róla szó, hogy megpróbáljam. Azt mondta, lehet, így felvettek karbantartónak. Ezek szerint megfeleltem. – Mit jelent egy falu gazdájának lenni? – Nagyon összetett a feladat. Olyan, mint otthon, ha családod van, csak ez nagyobb területet jelent és sok embert, akikkel együtt dolgozol. Mindenre oda kell figyelnem, és mindent el kell tudnunk végezni az árvízi védekezéstől a szemétszedésen át a fűnyírásig. Vagy épp fel kell készülni technikailag az ünnepekre, a Wass Albert megemlékezéstől kezdve az augusztus 20ai rendezvényig, meg a farsangra, a koncertekre és más színpadi előadásokra vagy a szüreti felvonulásra. Ha kell, színpadot állítunk, biztosítjuk az áramellátást, ha szükséges, fát vágunk, tábortüzet rakunk, ehhez tudnom kell azt is, honnan szerezzek alapanyagot. Mindig kreatívnak kell lenni, mert minden falusi megmozduláson szükség van ránk. Aztán jönnek a lakosok is az óhajaikkal, és az óvodának, meg az iskolának szintén segítenünk kell. Ma például homokot vittünk a távolugró gödörhöz, de az óvodai homokozót is fel szoktuk tölteni. Van, hogy járdát kell javítanunk, ehhez anyagot szükséges biztosítani. Megépítettük a röplabdapályát is, odavittük a fát, összevágtuk, bebetonoztuk. Aztán minden héten
megkérdezem Bethlen Sárát, hogy kell-e valamit segítenünk az Idősek Klubjának. Holnap például egy Karitász megmozdulás lesz Nagymaroson, oda visszük a gyűjtött ruhát. A hetven év felettiek önkormányzati karácsonyi ajándékcsomagjait szintén mi visszük ki. Takarítjuk a játszótereket, de régebben a sportegyesületnek is sokat segítettünk. Most épp a katolikus temető a „sláger”, mert ott áldatlan állapotok uralkodtak az alsó részen. Széttörték a kerítést, odadobálták a szemetet valakik, ezt mi rendbe hoztuk. Az emberek sajnos sokszor nem becsülik a másik munkáját. – Valóban rendkívül szerteágazó a munkád. Általában járnod kell a falut, vagy szólnak, hogy itt és itt ez és ez a probléma? – Járnom is kell a falut, észre is kell vennem a dolgokat. Ma már könnyen észreveszem. A feleségem kérdezi is, ha megyünk kocsival és sorolom a hibákat, hogy ha nyugdíjba megyek, akkor is ezt fogom-e nézegetni… – És akkor mit felelsz erre? – Azt, hogy valószínűleg igen. Az ember szeme mindig ott van. A szemétre például nagyon allergiás tudok lenni. Némelyik emberből hiányzik a jóérzés és telerakja a kis szemeteskukát a háztartási hulladékával. És ha szólok érte, akkor még neki áll feljebb. Az is zavar, ha valaki eldobja a cigarettacsikket. Annak viszont örülök, hogy sikerült elérni: ne igyanak az emberek a kocsmák, meg a boltok előtt, mert ez sokaknak bántotta a szemét. – Kikkel dolgozol együtt a mindennapokban? – Főállású kollégám nincs, közmunkásokkal hajtjuk végre, amit kell. Idén szerencsém van, mert olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikkel jól lehet együtt dolgozni. Mostanra megismertem őket, tudom, ki mire alkalmas és hogyan kell szólnom hozzá. – Te milyen típusú vezető vagy alapvetően? – Eleinte szépen elmagyaráztam mindenkinek, hogy mi a feladat, de
egy idő után berágtam, és kiabálni kezdtem. Aztán rájöttem, hogy a kiabálás általában csak olaj a tűzre. Lassan kitapasztaltam, kivel hogyan kell beszélni, hogyan kérjem a munkát. Mostanra elvagyok akármelyikükkel. Az egyik szakmunkás kollégámra szinte bármit rábízhatok, mert ügyes és tud önállóan dolgozni. Mondom, most nagyon jó csapatot kaptam. – Az utóbbi évtizedben mi minden változott Verőcén? – 2005-ben indult a főtér építkezése, az egy hatalmas beruházás volt. Előtte már fel lett újítva a Rákóczi út, parkolók épültek, parkot hoztak létre. Azt kell mondanom, hogy folyamatosan szépül a falu, csak egy valami szúrja a szememet: a Polgármesteri Hivatal épülete. Remélem, egyszer az is megszépül. – Szerinted melyik a legszebb része Verőcének? – A Duna-part. Ennél szebb nincs a környéken. Talán Németországban lehet hasonló. A Poki és a Dunamező szintén gyönyörű. – Ha nyugdíjba mentél, azonnal felhagysz a faluszépítéssel? – Nem, fokozatosan venném ki magam a munkából. Úgy tervezem, hogy – ha lehet – akkor nyugdíj után még négy órában dolgoznék egy évig, aztán már csak az unokámmal szeretnék foglalkozni. – Manapság jobban odafigyelnek a verőceiek a környezetükre, mint régebben? – Látok javulást, sokkal többen figyelnek oda. Több helyen látom, hogy a ház előtt le van vágva a fű, ki lett gereblyézve a kert. Létezik egy olyan terve az önkormányzatnak, amely szerint megvásárol egy telket, ahol a zöldhulladékot lerakhatjuk, majd ledarálhatjuk. Abból aztán készülhet tüzelő vagy komposzt is. – Milyen Verőcét képzelsz el a jövőbe tekintve? – A mostani irány szerintem megfelelő. Verőcén nagyon jó élni, szeretek itt lakni. Soha nem költöznék el innen. Révuti Norbert
VERŐCEI TÜKÖR
Április
3
Március 1-től járási szintre került valamennyi jövedelemkompenzáló támogatás, köztük az aktív korúak ellátása, az időskorúak járadéka, az ápolási díj, a közgyógyellátások, valamint az egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultság. A változtatás lényege, hogy a jövedelemkompenzációt biztosító támogatások a járásokhoz, míg a kiadáskompenzáló segélyek az önkormányzatokhoz kerültek. Az önkormányzattól kérhető kiadáskompenzáló támogatások elnevezése márciustól egységesen „települési támogatás” lett. Verőce Község Önkormányzat Képviselőtestülete február 17-én megtartott ülésén módosította a szociális ellátásokról szóló rendeletét, melyben továbbra is biztosítja a korábbi átmeneti, lakásfenntartási,
valamint a méltányos közgyógyellátást felváltó gyógyszerellátási segélyt. A járásoktól kérhető jövedelemkompenzáló támogatások közé tartozik a közgyógyellátás (alanyi és normatív alapon), az ápolási díj, az időskorúak járadéka, valamint a munkaképeseknek nyújtandó foglalkozást helyettesítő támogatás (fht), és a nem munkaképeseknek nyújtandó egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (korábbi nevén rendszeres szociális segély). A jövedelemkompenzáló támogatásokat márciustól a járási hatóságok állapítják meg, országosan egységes elvek alapján. Az ellátással kapcsolatos ügyek intézésére a járási hivatal jogosult. A kérelmeket be lehet nyújtani: - a járási hivataloknál ügyfélfogadási időben (Pest Megyei Kor-
mányhivatal Szobi Járási Hivatala Szob, Szent Imre u. 12.), - a járási hivatalok kirendeltségein (Nagymaros, Fő tér 5.) (A szobi járási hivatal hatósági osztályainak ügyfélfogadási ideje egységes. Hétfő: 8:00 – 16:00, kedd: 8:00 – 12:00, szerda: 8:00 – 18:00, csütörtök: 8:00 – 12:00, péntek: 8:00 – 12:00 óráig.) - a kormányablakokban (Vác, dr. Csányi László krt. 16.), - a járási hivatalok települési ügysegédeinél (Verőcén a Polgármesteri Hivatalban a Tanácskozó teremben Nagyné Lippai Éva ügysegédnél hétfőn 8-17:30-ig, szerdán 8-16-ig és pénteken 8-12 óráig. A helyi önkormányzat által nyújtható települési támogatás jogosultsági feltételeiről igény esetén készséggel nyújtunk tájékoztatást a Verőcei Polgármesteri Hivatalban. Oroszi Beáta jegyző
Bátran írom le ezt az idézetet, mert akik most megszólalnak, 7080-90 éves nagymamák, szeretnénk tudni, hogy ha elmegyünk, kik törődnek a még itt levőkkel, azok sorsával. Mert mi, az Idősek Klubjának tagjai ezt a törődést érezzük nap mint nap az itteni alkalmazottaktól. Sára érdeme, hogy jó megérzéssel olyan csapatot állított fel, akik szeretettel, odafigyeléssel gondoskodnak rólunk. Bea kedves humorával fáradhatatlanul méri vérnyomásunkat, cukorszintünket, bekötöz, vigasztal,
mos, vasal, és még a néha nem kedvenc ételünket is jóvá teszi tetszetős tálalásával. Icuka, Juditka, Zsuzsika a vásárlás nagy mesterei, csekkek, gyógyszerek beszerzői, minden kérésünket teljesítik. Ami nem is olyan könnyű feladat, mert amit reggel megbeszélünk, délben már módosítjuk egy kicsit felborítva a rendszerüket. Ők ezt is mosolyogva, kedvesen kezelik. Röviden, velősen ezek a segítségek „csak” az ittlévőkkel történnek. Azt csak ők tudnák
elmondani, hogy a községben hány helyre járnak étellel, gyógyszerrel, és sok más dolgok elintézésével, melyek nem csak munkaidőben oldhatók meg. Nem tudjuk, hogy az ő munkájuk mennyire van forintosítva, de ha rajtunk múlna, a „…-tól …-ig” kategória felsőfokán lennének. De ezt nem mi vagyunk hivatottak elbírálni. Mi csak hangot és egy röpke cikket szeretnénk adni az ő fáradságos munkájukról. Ők a jó emberek, köszönjük! Az Idősek Klubjának tagjai
4
VERŐCEI TÜKÖR
Április
A testület március havi rendes ülésére nemzeti ünnepünk után 2 nappal, március 17-én került sor. Grauszmann György polgármester havi beszámolójából kiderült, hogy a hosszú távú közmunkaprogram keretében Verőce 6 főt kapott, a kulturális közmunkaprogram pedig 2 fővel folytatódik a művelődési házban. Az önkormányzat megkezdte a külterületi utak zúzott kővel való szórását a felmerült igények alapján. A Juliánusz Barát Alapítvány és Verőce Község Önkormányzata közös, nagyszabású gyűjtést szervez a kárpátaljai magyarság megsegítésére. A gyűjtőhely a polgármesteri hivatal, ahová tartós élelmiszereket, valamint készpénzadományokat várnak. * A polgármesteri hivatal tavalyi munkájáról szóló beszámolót ismertetve Oroszi Beáta jegyzőasszony elmondta: a 2014es évben a törvények és az ügyintézési metodikák gyors változása, valamint a 2013. január 1-jével felálló járási hivatali rendszer új követelmények elé állította a hivatalt, amely a maga tehetsége szerint és rengeteg plusz munkával meg is felelt azoknak. Azonban mindez azzal járt, hogy a pénzügyi, illetve az igazgatási csoport munkatársai lényegi és érdemi szabadságolás nélkül, rengeteg túlórával tették a dolgukat. Az előbbi kapcsán betegség miatt tavaly augusztusban egy új munkatárs felvételére is szükség volt, melyet a testület támogatott, de a 2-3 hónap betanulási idő alatt az ügyek feltorlódtak. Ezt a lemaradást azóta behozta a csoport, és az új munkatárs is kiválóan teszi dolgát. A testület egyhangú vélemé-
nye szerint nem szeretné nagymértékben bővíteni a létszámot, ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt a sok munkát honorálja, valamint a körülményeket emberségesebbé tegye a jövőben. A jegyzőasszony javaslata szerint az igazgatási csoport állományát május 1-jétől 1 fővel bővíteni szükséges, ezt a testület egyhangúan támogatta. A testület emellett elfogadta azt a javaslatot is, miszerint az adócsoport a behajtásai után az eddigi bruttó 3% jutalom helyett nettó 5 %-ban részesüljön, valamint méltányossági alapon a pénzügyi csoport tagjai is kaphassanak ebből, hiszen munkájuk teszi lehetővé a behajtást. A beszámolót és a felsorolt javaslatokat a testület egyhangú szavazással elfogadta. * Az önszerveződő közösségek ide támogatási kérelmeinek elbírálása és a költségvetésben e célra félretett 2,5 millió forint szétosztása volt az ezt követő téma. A kérelmek nagyobb részét indokoltnak és támogatandónak ítélte meg a testület, a célokkal pedig maximálisan egyetértett, ugyanakkor néhány elvárást megfogalmazott. Ezek közül a legfontosabb a két polgárőrséggel kapcsolatban merült fel, a testület ugyanis úgy véli, hogy a falunak végre 1 erős és viták nélkül, átláthatóan működő polgárőrségre lenne szüksége. A végül megítélt pénzösszeg mellett ezért nem pusztán zárójelben ez az elvárás szerepel. Ezenfelül a testület azt is szeretné, ha az önszerveződő közösségek akár összefogva, akár az önkormányzat felajánlott segítségét elfogadva jobban kihasználnák a pályázati lehetőségeket, hiszen számos pályázati kiírás létezik.
A módosított, összességében 2.880.000-, Ft-ról szóló javaslatot a testület egyhangú szavazással elfogadta. * A Bethlen Sára által megfogalmazott, az Idősek Klubjára vonatkozó beszámolót a testület egyöntetűen megszavazta. * A Vasút sor 6998-7006 2 hrsz.-ig tartó, jelenleg még külterületnek számító telkeinek tulajdonosai a közelmúltban összeültek és arra jutottak, hogy valamiféle telekrendezés nyomán területeiket belterületté szeretnék nyilvánítani, hogy aztán jobb áron, építési telekként értékesíthessék azokat. Az önkormányzat ezért meghitelezi a jogi és egyéb procedúrák költségeit, mely öszszességében 4.760.000- Ft-ba kerül. Teszi mindezt azzal a kikötéssel, hogy a tulajdonosoknak szerződésben kell rögzíteniük: a telekrendezés során egyezségre jutnak egymással, hogy az értékesítés után visszafizethessék tartozásukat. Ezzel a garanciával a képviselő testület egyhangú szavazással támogatta az előterjesztést. * A Verőcei Roma Önkormányzat támogatási kérelmét is tárgyalta a testület az április 11-ére a sportcsarnokba szervezendő Nemzetközi Roma nap alkalmából. Kérelmük szerint a költségvetésükből e célra félretett 50 ezer forint költségeiket lényegében fedezi, ezért a képviselő testület egyhangú szavazással úgy döntött, hogy eszközökkel, szállítással támogatja a rendezvényt, remélve, hogy az kulturális értéket teremt. Kalapos Gábor
VERŐCEI TÜKÖR
Április
5
Verőce Község Önkormányzata felhívja a Tisztelt lakosság figyelmét, hogy az elmúlt időszakban több betörés, lopás, csalás történt Verőce területén is. Kérjük, fokozottan vigyázzanak értékeikre, ingatlanjaikra, és a szomszédoknak is érdemes értesíteni egymást ha idegen, gyanús személyt, személyeket, szokatlan eseményt észlelnek. A szolgáltatók (vízművek, gázművek, áramszolgáltató. stb.) munkatársai arcképes szolgálati igazolvánnyal rendelkeznek, amit kötelesek maguknál hordani és kérésre felmutatni. Kérjük, hogy ismeretlen személyt ne engedjenek be még a kapun belülre sem. Nyereményjátékkal, különböző kedvezményes vásárlási lehetőséggel kapcsolatban a vállalkozók, szolgáltatók nem küldenek házaló ügynököket, ilyen esetekben rögtön értesítsék a rendőrséget. A verőcei rendőrség telefonszáma: 06-27/375-565, a váci rendőrség telefonszáma: 06-27/501-955, 505-600, központi segélyhívó szám: 107 vagy 112. A település és a lakosság biztonsága, védelme közös érdekünk, ezért kérjük Önöket is az összefogásra. Polgármesteri Hivatal
Kedves Verőcei Polgárok, Szülők! Kérjük azokat, akiknek módjukban áll adójuk 1 százalékáról rendelkezni, támogassák a
Verőcei Óvodáért Alapítványt! óvodát. Az alapítvány adó-száAz alapítvány az elmúlt évek- ma:18685839-1-13. Támogató ben is több rendezvényt tá- segítségüket előre is köszönjük! Fuchs Krisztina mogatott és különféle eszközökkel, játékokkal segítette az alapítványi elnök
Házasságkötés: Móré Márta és Mészáros Zsombor. Születések: Kézsmárki Örs, Mérei Anita és Kézsmárki István gyermeke. Kurdi Rozi, Molnár Eszter és Kurdi Sándor gyermeke. Mócsai Fanni, Bátory Zsófia és Mócsai Dávid gyermeke. Kródi Nikolett, Papp Ágnes és Kródi Gábor gyermeke. Leczki Karina Irén, Csikó Tünde és Leczki Attila gyermeke. Tömör Emma, Kamocsa Beáta és Tömör Csaba gyermeke.
Kedd: 8-10 óráig: várandós tanácsadás, 10-11 óráig: csecsemő tanácsadás. Szerda: 8-10.30-ig: oltások, 10.30-11.30-ig: csecsemő tanácsadás. Csütörtök: 12-14 óráig: csecsemő tanácsadás, 14-15 óráig: várandós tanácsadás, 15-16 óráig: ifjúsági tanácsadás. Molnár Erika védőnő: I. körzet, 06 70/934-3338,
[email protected] Demjén Anna védőnő: II. körzet, 06 70/378-8739,
[email protected].
Haláleset: Linszter Györgyné sz: Papp Rozália, Pál Sándorné sz.: Szabó Erzsébet, Rózsa Antal. Lezárva: 2015. március 20.
A Verőcei Rendőrőrs a 375-565-ös telefonszámon érhető el, vagy hívja a rendőrség 112-es és 107-es ingyenesen hívható segélyhívó számait.
A háziorvosi rendelés telefonszáma: 375-448. A fogászat telefonszáma (Csak rendelési időben): 06-30-30691-75. A gyermekorvos, ill. a védőnő telefonszáma: 350-018. SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: Minden hétköznap 17 órától másnap reggel 7 óráig, minden hétvégén és ünnepnap reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 104
6
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Kedves Szülők! A verőcei Géza A beiratkozásra kérjük, hozzák Fejedelem Református Általános magukkal: Iskola, Óvoda és Bölcsőde a 2015- a gyermek születési anyakönyvi 2016. iskolai, óvodai, illetve bölcső- kivonatát, dei nevelési évre beiratkozást hirdet - a szülő személyi igazolványát és az alábbi időpontokban: április 16., lakcímkártyáját, csütörtökön 08.00-19.00 óráig, és - a gyermek lakcímkártyáját, április 17., pénteken 08.00.-18.00 - a gyermek TAJ kártyáját, óráig. - a leendő első osztályosok számá-
ra kiállított óvodai szakvéleményt, - a bölcsődei beiratkozáshoz munkáltatói igazolást, - az iskolai beiratkozáskor 1400-Ft-ot a diákigazolványra, amihez mielőbb mellékelni kell még a gyermekről az Okmányirodában készített fényképet és adatlapot. Szanyó István igazgató
A Verőcei Borbarátok Társasága az idei esztendőben VI. borversenyét rendezi. A versenyre bárki nevezhet saját készítésű borával az alábbi kategóriákban: vegyes fehér, fajtiszta fehér, rose, vegyes vörös és fajtiszta vörös. A borokat a verseny előtt április 16-án 16.00 és 20.00 óra között lehet leadni a művelődési ház pincehelyiségében (Árpád út 20.), mintánként 2db 7,5 dl-es zöld színű palackban. A nevezési díj min-
tánként 1000 Ft. Az ünnepélyes eredményhirdetés, műsorral és vacsorával egybekötve április 18-án lesz megtartva a verőcei Csattogó-völgyi Szabadidő Központban. A rendezvény programja. 17.00 óra: a résztvevők érkezése. 17.15: megnyitó beszéd. 17.20: ünnepi műsor. 17.30: a borbírák elnöke értékeli a versenyborokat, eredményhirdetés, díjak átadása. 18.00: vacsora. 20.00: kötetlen beszélgetés borkóstolással.
Rendezvényünkre a helyi és környékbeli, valamint a határon túli versenyzőket és a meghívott vendégeinket várjuk. A versenyzőktől kérjük, hogy a vacsorán való részvételi szándékot a borminták leadásakor jelezzék. A vacsora ára 1500 Ft/fő. Versenytársainknak szép eredményeket kívánunk, sok sikert! Információ:06 30 284 1558, 06 70 953 0862. Verőcei Borbarátok
Február 22-én, nagyböjt első vasárnapján a verőcei római katolikus templomban Pergolesi Stabat Mater című művét adta
elő a Tóth Aladár Operastúdió Mészáros Péter vezényletével, szólót énekelt Szabó Krisztina szoprán és Demetrovics Eszter alt. A 18. századi olasz zeneszerző 26 éves korában hunyt el, élete utolsó hónapjaiban írta ezt az oratóriumot egy Nápoly melletti ferences kolostorban. A műben két női szólista tárja elénk Krisztus keresztútjának történetéből a szelíd és fájdalmas anya érzelmeit. A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő, a halál közeledtét érző fiatal művész drámai hitvallása e mű. Az előadás a szakrális zene élményén keresztül hívott és bátorított bennünket a húsvétot megelőző negyven böjti nap vállalására. A zenei alkalomnak volt egy másik aktualitása is. 30 éves a Tóth Aladár Operastúdió, melynek működése, eredményei szorosan kötődnek Verőcéhez is. 2013 advent-
jében Farkas Ferenc Kőröshegyi betlehemesét adták elő, melyről a verőcei református gyülekezet támogatásával hangfelvétel és CD is készült. Az operastúdió repertoárja nagyon széles: az operabemutatóktól az egyházzenei műveken át a könynyű műfajokig terjed. Szerepeltek a Zeneakadémián, a MÜPÁ-ban, az ország számos koncerttermében, színházakban és múzeumok rendezvényein. Éves nyári felkészítő táboraiknak a verőcei művelődési ház ad otthont hosszú évek óta. A művelődési ház színpadán növendékként lépett fel Schöck Atala, aki ma Európa nagy operaházainak megbecsült énekese. A koncert végén Grauszmann György polgármester úr köszöntötte Pallagi Juditot, az operastúdió művészeti vezetőjét, a zenészeket és az énekeseket. Both Mária
VERŐCEI TÜKÖR
Tisztelt verőcei lakosok, Tisztelt ebtulajdonosok, ebtartók! Verőce Község Önkormányzata ebösszeírást végez önbevallásos alapon a közigazgatási területén tartott ebek kapcsán. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVVIII. törvény 42/B. § (1) bekezdése alapján a tartás helye szerinti illetékes települési önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. A Hivatal a begyűjtött adatokról helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a kért adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. A bevalláshoz szükséges formanyomtatvány az alábbi pontokon érhető el: - a verőcei és a kismarosi állatorvosi rendelőkben, - a Verőcei Polgármesteri Hivatal titkárságán, és - letölthető elektronikusan a www.veroce.hu honlapról. Kérjük az Ebösszeíró adatlapot kitölteni, és az alábbi
Köztudott, hogy Verőcén rengeteg gyönyörű régi és új építésű pince létezik. Az előbbiek közül több még a török időkben készült, tehát történetük, történelmük van, mely elválaszthatatlanul öszszefonódik a pincék tulajdonosai, ezáltal Verőce életével.
Április
7
lehetőségeket kihasználva a Polgármesteri Hivatal címére visszaküldeni szíveskedjenek: levélben, postai úton: 2621 Verőce, Árpád út 40., vagy a Polgármesteri Hivatal főbejáratán található postaládában elhelyezve, továbbá személyesen a hivatal titkárságán leadva. Az ebösszeíró adatlapot az oltási könyv alapján – kutyánként külön-külön – kell kitölteni. A kitöltéskor felmerülő kérdések esetén Hivatalunk ügyfélszolgálatán vagy az állatorvosi rendelőkben készségesen segítenek kollégáink. Az ebösszeíró adatlapok leadási, illetve postára adási határideje: 2015. április 30. Annak érdekében, hogy a nyilvántartás naprakész legyen, a változásokat (elhullás, lakcímváltozás, új állat érkezése) az összeírást követően is kötelesek a Hivatal felé írásban jelezni. Az ebösszeírásban transzponderrel (mikrochippel) ellátott, és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi és a helyi nyilvántartásban már szereplő illetve időközben elpusztult ebet/ebeket is be kell jelenteni! Verőce Község Önkormányzata egyelőre nem tervezi az ebrendészeti hozzájárulás bevezetését, az összeírással jogszabály által előírt kötelezettségét teljesíti. Segítőkész együttműködésüket köszönjük. Oroszi Beáta jegyző
Greff Tamásnak, a Verőcei Borbarátok Társasága egyik tagjának támadt az az ötlete, hogy fényképekkel kiegészítve, közösen gyűjtsük össze ezeket. Aki szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez és bemutatná pincéjét, illetve megosztaná az ahhoz kapcsolódó
– bármely történelmi időszakhoz fűződő – eseményeket, ezáltal hozzájárulna Verőce helytörténetének gyarapításához, megismertetéséhez, kérjük, jelezze a szerkesztőség telefonszámán (+36-70-427-6368) vagy e-mailben (szerkesztoseg.
[email protected]).
8
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra március 13-án, pénteken emlékeztünk községünkben. Kora délután a Géza Fejedelem Református Általános Iskola aulájában ünnepi műsort rendeztek, melyen közreműködtek az iskola diákjai és az Őszikék néptánccsoport tagjai. 17 órakor a temetőkertben Grauszmann György polgármester, Marschall Márk alpolgármester és Greff Katalin önkormányzati képviselő megkoszorúzta Fliesen Frigyes 48-as főhadnagy sírját. A Hagyományőrző huszár bandérium tisztelgéssel és díszsortűzzel adózott az 1848-49-es for-
radalom és szabadságharc elesett hőseinek. A Himnuszt, valamint két 48as dalt - Katona vagyok én… Isten segíts, (Bukovina) 1914. K., valamint az Isten áldja meg a magyart (a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben gyűjtötte F. Molnár Gabriella) - a helyi Cantus Beatus Kórus énekelte. A Nemzeti dalt a helyi gyermek színjátszó kör két lány tagja, Szenvedi Luca és Mile Kamilla mondta el, majd ezt követően a református templomnál Csuthy Zsigmond mártír református lelkész emléktábláját koszorúzták meg, aki az 1848-49es forradalom és szabadságharc idején Verőce község református
lelkésze volt (bővebben a 13. oldalon). Márkus Gábor református tiszteletes röviden vázolta a mártír lelkész életét, ezt követően Grauszmann Görgy és Greff Katalin közösen megkoszorúzta a templom falán elhelyezett emléktáblát. Mózes Gáborné egy verset adott elő, majd Sági Istvánné Bajza József: Sóhajtás című versét mondta el, végül Mihalovics Lajosné egy Gábor Áron című verset olvasott fel. A Szózatot a jelenlévő közönséggel együtt a Cantus Beatus Kórus énekelte el. Képek: Révuti Norbert és Ketykó István, szöveg: Ketykó István
VERŐCEI TÜKÖR
Április
9
A sporteseményről bővebben a 15. oldalon olvashatnak.
A tavasz első napja igazi kulturális csemegét hozott Verőcére. Kora délután a Gorka Múzeumban nyílt kiállítás, 16 órától pedig a Művelődési Ház termei teltek meg művészekkel. A színházteremben hét képzőművész mutatta be alkotásait, Baranyai-Tóth Éva, Benk Katalin, Gógucz Nóra, Holczhauser Zsuzsanna, Jámbor-Mihályi Mónika, Tüttő József és Gebora István. A művészek saját világukból, saját stílusukkal jelentkeztek, mégis egységes keretbe foglalta alkotásaikat a felújított terem. A zenei élményről a Verőcei Ütősök, Hirlemann Bertalan és tanítványai gondoskodtak. Baranyai-Tóth Éva megnyitóbeszéddel egybekötött szakmai
méltatásai után Hajdan Vali költő és előadóművész műsora következett. Az üde versektől tavaszi vidámsággal telt meg a terem, méltó aláfestést adva az alkotások élvezetéhez. A közönség még fel sem ocsúdhatott a képek és költészet varázsából, máris kezdődött az emeleten Jankovics János László festőművész „Képszonettek” című kiállítása, ahová a közönség testületileg átvonult és átadta magát a csodálatos pasztellek látványának. Gra-
tulálunk a kiállítóknak és a fellépőknek, még sok ilyen élményben legyen részünk. A kiállítás április 16-ig látogatható. A következő kiállítás április 18-án nyílik Magyarkúti Béla előtt tisztelegve, születésének centenáriuma alkalmából. Gebora István
10
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Tíz éve alakult meg a Verőcei Borbarátok Társasága, azóta gyakorlatilag minden verőcei falurendezvényen jelen vannak és emelik azok fényét. Simon János, akitől a csapat létrejöttének alapötlete származik, és aki öt éven át vezette azt, az általa megtanult borkészítési technológiák továbbadásával új értékeket teremtett Verőcén: egyrészt finom, minőségi borokat, másrészt közösséget. Varga József „Dühöngőjében” beszélgettünk. - Hogyan kerültél Verőcére? - A feleségemmel itt voltunk nászúton ’83-ban, megtetszett ez a vidék és gondoltuk, egyszer milyen jó volna erre lakni. Akkoriban Verőcén nagyon sok föld felszabadult, ezeket kimérték és közművesítették, majd meg lehetett azokat vásárolni. Akkor indult a program, amelynek keretében lakásépítési szövetkezeteket lehetett alapítani. Ehhez az állam könnyebben adott kölcsönt, plusz járt a szocpol is a gyerekek után. - Merre laktatok eredetileg? - Sárbogárdon, Fejér megyében. Székesfehérváron tanultunk és oda is jártunk dolgozni. Sárbogárd mezőváros, csak a Velencei-hegység emelkedik ki a síkságból, később ezért is tetszett meg nekünk Verőce: itt a Duna és hegyek. Sárbogárdról ugyan első körben Százhalombattára kerültünk, de végül Verőce mellett döntöttünk. 1984 augusztusában jöttünk ide lakni. A feleségem az óvodában dolgozott, én pedig lakatosként Vácon, a Forteban. - Hogyan indult az itteni életetek? - Ez a verőcei dombvidék, a Poki abban az időben épült be, tehát nem helybeliek lakták. Mivel nem ismertünk senkit, mindenki magára volt utalva az építkezés során. Idővel aztán elkezdtünk segíteni egymásnak, a közös munka során pedig kialakult egy kis
közösség, mindenki megtalálta a szerepét, én például nekiálltam főzni a csapatnak. Nem nagy dolgokat, mondjuk paprikás krumplit bográcsban. Voltunk vagy húszan. Mindenki hozta a kisasztalt, a széket, a savanyúságot és így szép lassan egy jó társasággá váltunk. - A szereped pedig megmaradt a mai napig, igaz? - A folytatás úgy történt, hogy a Művelődési Ház programszervezője, Greff Kati megkért, hogy május 1-jén is alkossak valamilyen ételt a Duna-parton. Azóta, gyakorlatilag a ’90-es évektől főzök a különböző falurendezvényeken. - Mi vezetett a Verőcei Borbarátok Társaságának megalakulásához? - A 2000-es évek elején már beszélgettünk róla Varga Józsival, meg másokkal, hogy jó lenne többeket bevonni a borászkodásba. Végül Józsi felajánlotta az ő „dühöngő” nevű helyiségét az összejöveteleinkre. Ekkor tehát már borászkodtatok? - Külön-külön igen, én 1999. óta. A nagyapám és az apósom ügyes borászok voltak, így szüretekkor mindig ragadt rám valami, később pedig a szakirodalmat használtam fel tudásom gyarapításához. Amikor elkezdtem, a borhamisítás virágkorát élte, ez volt az a bizonyos „kannásboros” időszak. Emiatt a szőlő igen olcsó volt, így Abasáron felkerestem egy szőlőgazdát, akitől megvásároltam a bornak valót, amit már itthon dolgoztam fel. Ez a bor mindenkinek ízlett, aki kóstolta. Ekkor fordult meg először a későbbi Borbarátok a fejében, hogy érdemes jobb minőségű szőlőből, jobb eljárással készíteni a bort. - Mikor alakult meg a társaság? - 2005-ben. Varga Józsi nagyon sok embert ismert, így ő tudta, kiket lehetne bevonni ebbe a kezdeményezésbe. - Mi volt a célotok? - A hagyományőrzés. Verőcén
régi szokás a borkészítés, tehát elhatároztuk, hogy, készítsünk jó borokat, aztán látogassuk meg egymást és beszélgessünk e nemes italról! Amikor először megkóstoltam a verőcei borokat, éreztem, hogy ezek direkt termők és nincsenek jól kezelve. A cél az volt, hogy jobb minőségű borokat készítsünk, odafigyelve a technológiára, amely már az újfajta szőlőkhöz és az újfajta borkészítéshez tartozik. - Milyen módon gyarapítottátok a tudásotokat? - Például elmentem Egerbe, Villányba és Mórra ismeretlen embereknek felajánlottam, hogy szüretkor ingyen dolgozom nekik, és csak annyit kértem cserébe, hogy engedjék picit közelebbről látni a borkészítés folyamatát. Volt, aki megengedte és éveken keresztül jártam hozzá, majd az ott látottakból okulva hoztam haza az információkat. Egy idő után magam is kipróbáltam a tanultakat. Majd amikor verőcei barátaim látták, hogy a borom szép zöldessárga, és jó ízű, megkérdezték, hogy hogyan készült. - A helyi borok nem ilyenek voltak? - Az itteni szőlészeti és borkészítési hagyományok szájról szájra öröklődtek, de ez nem mindig jó, bizonyos kereteken belül időről időre változtatni kell. Elhatároztam, hogy megosztom a tapasztalataimat mindazokkal, akiket érdekel, hogyan kell jó bort készíteni. Így aztán minden alkalommal, amikor itt, a „Dühöngőben” ültünk, elmondtam a többieknek az újabb információkat. - Például? - Hogy a szőlőt hogyan kell leszedni, hogy aztán meg kell mosni, majd azonnal megdarálni, utána megkénezni; gyakorlatilag tíz óra alatt fel kell dolgozni ahhoz, hogy ne törjön meg a fehér szőlő. Tudniillik a szőlőben rengeteg alma- és citromsav van. Amikor a gyümölcsöt megdaráljuk, a bogyók felhasadnak, az almasav a
VERŐCEI TÜKÖR levegő hatására oxidálódik, így a szőlő megbarnul. Ezért megfelelő mennyiségű kénnel védjük. - Nem akadtak kétkedők, akik foggal-körömmel ragaszkodtak a hagyományokhoz? - Hogy az igazamat bebizonyítsam, 2005-ben az olaszrizlingemmel beneveztem a nagymarosi borversenyre. Kapásból aranyérmes lett. 2006-ban a hárslevelűmet is vittem, az is aranyérmet kapott. Még ekkor is voltak kételyek velem és az újabb borkészítő technológiával kapcsolatosan, ezért a következő évben a többieket is jelentkeztettem a megmérettetésre és akkor számukra kellemetlen meglepetés született: jól lehúzták a boraikat. Ezután szép lassan belátták, hogy van alapja azoknak az információknak, amelyeket igyekeztem átadni nekik. Mindezt megerősítendő, amikor én voltam a társaság elnöke, minden évben elmentünk egy-egy pincészetbe tapasztalatokat gyűjteni, így Villányba, Szekszárdra és Mórra is. A következő öt évben pedig elértünk arra a szintre, hogy tényleg jó minőségű bort tudtunk készíteni mindannyian. - Milyen a jó borász? - Tudod, a borászathoz lélek kell. Nem lehet kapkodva, rutinszerűen végezni. Fontos a jó ízérzékelés a szánkban, valamint a jó orr. Mindig azt mondom, a bornak két ellensége van: az egyik én, a másik pedig a levegő. Ha a bor levegőt kap, idővel oxidálódik és tönkremegy. Minden bornak az adja meg a jellegzetességét, hogy a termőhely, a szőlőfajta, a kezelési és tárolási mód azonos, így tudjuk megmondani, hogy egy bor milyen vidékről való. Egy soproni kékfrankosról például tudjuk, hogy mélyrubintos színű és csersavban gazdag. Vagy ott a Mátra, amely mindig is fehérboros vidék volt. A mátrai bor savakban közepes szintű, egyedi mandulakeserű ízzel. - És mondjuk a villányiak? - Ezek erős, testes, sötét, mély színű vörösborok, de fajtától is függ. A lényeg, hogy sokat kell gyakorolni. Én nagyon sok bort megvettem, megkóstoltam, jegy-
Április zeteltem, és ma már sok fajtát fel is tudok ismerni. - Ma is tanulsz, csiszolódsz? - Már sokkal óvatosabban, mint azelőtt. Ezt az egészet igazából a saját szórakoztatásomra teszem. Amire szükségem van, azt már megtanultam. Persze a vegyészeti oldalon ma is nagyon fejlődik a borászat, de ezt nem tartom helyesnek, mert olyan anyagokat tartalmazhatnak az egyes borok, amelyek megtéveszthetik a borászt. - Milyeneket? - Íz- és aromafokozókat, aromamegőrzőket, peptinbontókat. Ez olyan, mint amikor egy testépítő mesterségesen felfújja magát. Ezek a borok aztán hamar, fél éven belül össze is esnek. - Említetted a ként, mint általad is használt anyagot. - A bor természetes tartósítószere a kén, ha pontosan alkalmazzuk. Amennyiben a bort a levegőtől jól elzárjuk, akkor tény és való, hogy hosszú évekig eláll. Fontos, hogy ezek a szőlők megfelelő termőhelyen, talajban teremjenek (például Somló környéke, Tokaj vagy Badacsony), de függ a fajtától és az évjárattól is, azaz, hogy adott évben mennyi cukrot és savat tartalmazott a gyümölcs. A nagyon régi borok igazából csak eszmei értékkel rendelkeznek, de természetesen vannak kivételek. - Térjünk vissza kicsit a Borbarátokra. Mi minden történt az elmúlt tíz év alatt? - Amikor megalakultunk, megbeszéltük, hogy októbertől havonta egy alkalommal összeülünk a Művelődési Házban, mindenki hoz egy üveg saját bort, papírt, ceruzát, és mindenki elmondja, hogyan készítette az italát, a többiek pedig jegyzetelnek. Természetesen kóstolót is tartottunk. Azt mondtuk, hogy borban legyünk őszinték, így kritikák is elhangozhattak. Fontos volt, hogy különbséget tegyünk a „tényleg rossz bor” és a „nekem nem ízlik”, valamint a „jó bor” kategóriák között. Tulajdonképpen mindvégig együtt tanultunk, bár én valamivel, mondjuk három órával előrébb
11
jártam a többieknél. Az egész odáig fejlődött, hogy rendszeresen és jó eredményeket elérve részt vettünk különböző borversenyeken, míg végül elhatároztuk, hogy mi magunk is rendezünk hasonlót. Ezért szponzorokat kerestünk és mondhatom, nagyon sokan segítettek nekünk, így állni tudtuk a versenyek költségeit. - Bár a Borbarát Társaságnak ma már inkább csak tiszteletbeli tagja vagy, Verőce rendezvényein továbbra is aktívan részt veszel. - Igen. A szüreti felvonulást valaha az óvoda szervezte, most a Művelődési Ház. Húsz éve főzök ezeken. Voltam bíró, meg kisbíró is, aztán egyszer, valamilyen oknál fogva nem akadt, aki főzzön, így átadtam a kisbíróságot Laukó Ferinek, aki a mai napig viszi ezt a szerepet. - Mint mondtad, ma már csak a magad örömére borászkodsz. Mit hoztál Verőcére mint a Borbarátok alapító tagja? - Új rendszert. Megmutattam az embereknek, hogy az új dolgok is lehetnek jók, nem kell mindig ragaszkodni a régiekhez. Ha eljön az ideje, hogy valamin változtassunk, akkor tegyük meg. - Milyen a magyar borhelyzet? - A jó bor drága. Nem ér anynyit, amennyibe kerül, de ez van. Panaszra persze nincs okunk, hiszen nagyon sok féle magyar bor közül válogathatunk. Azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek borszakértőnek lennie, mégis mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. - Végül: miért pont a bor??? - A bor számomra az egyetlen olyan ital, amely megjeleníti az ember aktuális lelkiállapotát: a humorát, a vidámságát, a bánatát, a szomorúságát. Másrészt a megfelelő ételekhez a megfelelő italt kiválasztva oltja az ember szomját, fröccsként és tisztán egyaránt. És a borról lehet beszélni! Maga a bor is beszél, én úgy gondolom, csak oda kell rá figyelni. A bor nekem olyan, mint egy gyönyörű nő, aki megfelelő gondozást és odafigyelést igényel. Révuti Norbert
12
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Február 26-án ismét szép számmal gyűltünk össze a művelődési ház színháztermében, hogy folytassuk a közös gondolkodást Verőce jövőjével kapcsolatban. Ennek az estének előre meghatározott témája a Duna és Verőce kapcsolata volt, a közel 2 km hosszú partszakasz, a Török-pataktól a Vízműig terjedő terület. Bevezetésképpen Takács István érdekes adatokkal szolgált Verőce demográfiai mutatóinak alakulásáról: 2003-ban 2609 fő, míg 2014-ben 3654 fő állandó lakója volt Verőcének, azaz az elmúlt 10 évben közel 25 %-kal növekedett az állandó lakosok száma. Arról nincsenek adatok, hogy hányan élnek itt rajtuk kívül mint nem állandó lakosok, de vélhetően több százan. A beköltözők között nagyszámban érkeztek fiatal családosok, így az óvodai és iskolai tanulók létszáma is megnövekedett. Településünkön az országos átlagnál gyakoribb a 3 vagy több gyermeket nevelő családok száma. A jó hangulatú beszélgetést most is Nagy Balázs geológus, az ELTE tanára vezette, az eszmecserét jelentősen segítette, hogy Grauszmann György polgármester friss információkkal szolgált több felmerülő kérdésben. Nagy Csaba operatőr megörökítette az estét, illetve interjút készített Nagy Balázszsal, amit a https://www.youtube.com/ watch?v=JP_JTahYB50 helyen mindenki megtekinthet. A terület hasznosítását 5 szakaszra bontva vitattuk meg. A Római őrtorony és környéke. Az őrtorony tudományos neve: Verőcei erődtípus, a Római limes része volt, országos szervezés alatt van a pályázat, hogy a világörökség részévé váljék, de ez még bizonytalan, hosszú folyamat lehet, a terület régészeti feltárása rövid távon nem valószínű. Jelenleg Vízművédterület, ami azt jelenti, hogy itt találhatók azok a kutak, amelyek az ivóvízellátást biztosítják, ezért kerítéssel elzárt, védett terület, amit a horgászok mellett az alkalmi őrtorony-látogatók keresnek fel. Az elhangzott ötletek címszavakban: sétaút kialakítása (kb. 500m a volt kikötőtől a római romokig); gyalogos átkelés biztosítása; megközelítés vízi úton
kenukkal, csónakokkal; a diósban kerékpáros árnyas pihenő kialakítása, az árnyas részen ivókúttal, padokkal; kronoszkóp elhelyezése az őrtoronynál (távcsőszerű szerkezet, amellyel akár 360 fokban körül lehet nézni a virtuális múltban); információs tábla elhelyezése; makett megépítése (így nézhetett ki); Őrtorony-kilátó megépítése vázszerűen vagy fából. A kikötő és környéke. A gumison innen és túli terület közvetlen partszakasza árnyas fái miatt már sokak által kedvelt strandolási terület, ahol szükség lenne: tereprendezésre; asztalokra, padokra, tűzrakóhely kialakításra, szemetesekre; ideális helyszíne lenne csónaktúrázóknak pihenőhelyként; lombkoronasétány kialakítása. A kikötő üzembe helyezéséről élénk vita alakult ki, vajon szükség van-e rá vagy sem, mekkora igény lenne rá, stb. A kikötő magántulajdonban van, beékelődve az önkormányzati területek közé. Strand. Nagyon sok ötlet elhangzott a strand kialakításával, működésével kapcsolatban. Jelenleg hivatalos formában nem strand, bár nagyon sokan használják fürdőzésre. Íme a felmerült javaslatok: tereprendezés kialakítására építészeti pályázatot kellene kiírni a fiatal építészek, építészhallgatók között; biztonságosabb átkelési lehetőségek kialakítása, forgalomlassítás, esetleg burkolatváltással, felül- vagy aluljáró kialakítása; a fürdőzéshez szükséges eszközpark kialakítása (öltözők, padok, asztalok, több szeméttároló elhelyezése, amelyek ürítésére hétvégéken naponta többször kerül sor); árnyékolás megoldása, faültetés és mesterséges árnyékolók; kölcsönzési lehetőségek biztosítása (napernyő, napágy, csónak, kajak, kenu, kerékpár); használati rend kialakítása táblákkal, szellemes piktogramokkal megoldva, kutyasétáltatásra kijelölni a strandon kívüli területet; közterület-felügyelet (a szabályok betartatása közös érdekünk); strandőr foglalkoztatása, folyamatos rendrakás, rendtartás; életmentés-civil összefogással (életmentő tanfolyam szervezése, felügyelet beosztása); üvegösszegyűjtés (hatalmas tárlókba vagy a víziszínpadi nézőtér hátsó falaként "üveghegyet "építeni két plexi zajvédő műanyag fal közé, „kavicsüzenőfal” vagy kemence építése); strandvilágítás meg-
oldása; kerékpártárolás megoldása; vízi színpad felújítása, kibővítése; uszályszínpad kialakítása. A támfal, a strandtól a Füzesig tartó szakasz. Itt nagy egyetértés volt a részvevők körében abban a kérdésben, hogy jó lenne egy sétány a Duna-parton. Emellett a következő gondolatok merültek fel: a Duna-lejárók rendbetétele; a lejárók mellé füzek és nyárfák ültetése (gyorsan növekedő és elhaló fák). Mások szerint ezek a fák nem maradnának meg, gyökérkosár pl. segíthetne; sétány kialakítása (kiszélesedő területtel a lejáratoknál, padokkal a lejárókban, támasztaná a támfalat is, kerékpárút az első Duna-lejárótól Kismaros felé, így nem haladna keresztül a strandon); a Duna-part rendeltetésszerű használata, ne használják autók, quadok útként, a kutyasétáltatás a kutyapiszok begyűjtésével együtt járjon a gazda részéről, használati rend kialakítása szellemes, kérő táblákkal. Füzes, a támfalaktól a Török-patakig. Natura 2000 terület, ami védett természeti területet jelent, hasznosítására szigorú szabályok vonatkoznak, elengedhetetlen az együttműködés a Nemzeti Parkkal abban, hogy milyen lehetőségekben gondolkodnak Ők és a falunk, fontos megőriznünk ezt a harmonikus természeti egységet. Elhangzott javaslatok: tanösvény, természetet bemutató helyszín; rendben tartás, szemétgyűjtési, takarítási akció; biztonságos megközelítés a kerékpárútról, parkolóhelyek kialakítása az út túloldalán a vasútoldalban, használható az aluljáró a patak mentén a főút alatt; a kisvasút végállomása lehetne a feltöltött MÁV-terület az út túloldalán, itt épülhetnének kiszolgáló létesítmények, nagy parkoló kialakítása közösen a vasúttársaságokkal. Sajnos beszámolóm nem adhatja viszsza azt a barátságos, alkotó hangulatú légkört, ami jellemezte ezt az estét, így arra biztatok minden érdeklődőt, vegyen részt a közös gondolkodásban! Jöjjön el a legközelebbi találkozóra a Verőcei Művelődési Házba, április 9-én csütörtökön este 18 órára, amikor is folytatódik a párbeszéd. A képviselő-testület és a polgármester úr nevében is nagyon köszönöm, hogy ilyen lelkesen segítik ötleteikkel, javaslataikkal munkánkat! Greff Katalin képviselő
VERŐCEI TÜKÖR Csuthy Zsigmond d V Verőce ő ((az akkori Nógrádverőce) református lelkésze volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Amikor az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjáratban a honvédsereg sok csatában győzedelmeskedett, a császár az orosz cárhoz fordult segítségért. Magyar részről megszületett a „Függetlenségi Nyilatkozat”. Ebből az alkalomból Csuthy Zsigmond a kisváci templomban ünnepi beszédet mondott, további harcra és az oroszok elleni keresztes hadjáratra buzdítva az embereket. A beszédet ötezer példányban ki is nyomtatták és kiadták. Mindezekért a szabadságharc bukása után haditörvényszék elé állították, s Pesten az „Újépületben” töltött 15 havi fogság után kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet másodfokon 6 évi várfogságra, hivatalvesztésre és teljes vagyonelkobzásra változtatták. Ezután 36 társával együtt a csehországi
Április
Josefstadtba J f t dt dtb b deportálták. d tálták A várá fogságból 1853-ban amnesztiával szabadult. Alsó-Dabasra került azzal a megkötéssel, hogy lakóhelyét tilos volt elhagyni, és a katonai parancsnok elrendelte, hogy a zsandárok minden nap ellenőrizzék. Reá nézve is kiterjedt az abszolutista kormánynak az a rendelkezése, hogy a haditörvényszék által elítélt lelkészek csak mint káplánok, s úgy is csak az úgynevezett „bizalmi férfiak” mellett szolgálhatnak. Az egyházkerület ezután Csuthyt Dömösre rendelte tanítókáplánul, míg végül 1859-ben sikerült a Tolna megyei Kajdacson rendes gyülekezeti lelkészi szolgálatba állítani. Itt is maradt 1884 november 22-én bekövetkezett haláláig. Csuthy Zsigmond egész életét egyháza és a magyar nemzet szolgálatába állította. Hétgyermekes köznemesi családban született Kajdacson, 1814-ben. Elemi isko-
Régvolt időkbe látogatunk most el, amikor Dukai Takách Juditra emlékezünk. 220 éve, 1795. augusztus 9-én született a Vas megyei Duka községben, ahol 1768-ban még mindössze nyolc család birtokait írták össze, köztük a Dukai Takách-birtokot is. A nemesi családba született Dukai Takách Judit volt az egyik első magyar írónő. Eleinte Malvina álnéven, kéziratos formában terjesztette verseit; főleg ódákat és elégiákat írt. Nyomtatásban először az Erdélyi Múzeum című folyóirat közölte írásait. A már gyermekként verselgető Juditot szülei gondos nevelésben részesítették, anyja halála után apja Sopronban taníttatta. De nemcsak a versírásban, hanem „a nyelvek, a zene, valamint a gazdasszonykodás különféle elemeiben is szép haladásra tett szert; úgy tért vissza családi lakába, hol a háztartás gondjait egészen átvette”. Berzsenyi Dániel feleségének, Dukai Takách Zsuzsannának unokatestvére. A költő elismeri tehetségét, és Dukai Takách Judithoz címmel szép ódát ír hozzá. Nevére leginkább e versből emlékezünk. A „magyar Szapphót”, ahogy akkor nevezték, gróf Festetics György, az irodalom nagy barátja méltónak találta arra, hogy 1817-ben (majd később többször is) meghívja a birtokán megrendezett keszthelyi Helikon ünnepségekre, ahová az irodalmi élet fellendítésére hívta össze a magyar tudósokat, művészeket.
13
lái után tá a gimnázium i á i 8 osztályát Pápán végezte. Nagykőrösön 3 esztendőt töltött a grammatikai osztály köztanítójaként, majd Debrecenben jogi- és teológiai tanulmányokat folytatott. Gyalog bejárta Erdélyt, ezután több helyen is volt káplán. Vácra rendelték 1847-ben, a már idős Kallós Mózes református lelkész mellé. Közéleti, irodalmi tevékenysége jelentős. Több heti-, napi- és egyházi lapnak volt a munkatársa. Megírta és kiadta a magyar protestáns egyház történetét a szatmári békétől (1712) a türelmi rendeletig (1782). Csuthy Zsigmond örök példaképe az egyházát és hazáját híven szolgáló, ezért minden áldozatra kész hazafinak. Méltó arra, hogy mi, késői utódok megőrizzük emlékét és tisztelettel adózzunk életének. A Verőcei Református Gyülekezet Presbitériuma
Dukai Takách Judit 23 éves korában férjhez megy, s ezzel véget ér fényes társadalmi élete, irodalmi közszereplése, bár a tollhoz családanyaként sem lesz hűtlen. „Egy kornak a leglelke szól belőle hozzánk” – írta róla Schöpflin Aladár. Kétszer ment férjhez (első férjét eltemette), s hat gyermeknek adott életet. Pár napos korában meghalt kislánya, s nem sokkal később, 1836. április 15-én tüdővészben ő is elhunyt. Ha Dukára látogatunk, a falu központjában még láthatjuk az egykori Dukai Takách-kúriát, a temetőben pedig azt a kis fehér épületet, mely Dukai Takách Judit sírkápolnája, s melyet a Nemzeti Emlékhely Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított. (Szentandrási Erzsébet)
Leányélet Szép aranyideim! Be szerencséltettek, Minden boldogságban engem részeltettek. Szebedon repülök mint egy szabad madár, Semmi fenyitéknek durva lánca nem zár. Szép aranyideim! Hálát adok nektek, Hogy így árasztjátok reám jótételtek! Semmi bús gondokat reám nem mértetek? Óh, ha majd elmúltok, mit adnék értetek!...
14
VERŐCEI TÜKÖR
Április
Április 9., csütörtök k 18 óra: Beszélgetés Verőce jövőjéről. Mindannyiunknak fontos, hogy milyen településen élünk, kérjük, javaslataival segítse a jövőkép kialakítását. Április 10., péntek 18 óra: Világjárók klubja, a Börzsöny. Dr. Karátson Dávid geográfus, vulkanológus, tanszékvezető egyetemi tanár /ELTE/ előadása, Selmeczi-Kovács Ádám, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársának előadása. Április 11., szombat 14-18 óra: Tégy egy lépést az egészségedért. Ismeretterjesztő előadások és mozgásfoglalkozások egészségünk megőrzése érdekében. Április 17., péntek 19 óra: Regejáró klub, házigazda:Török Máté. Április 18., szombat 10 óra: Regejáró gyerek klub. „Minden hangszer a barátod”: - miből van, hogyan készül, miért szól a duda. A hangszerek csodálatos világába kalauzolunk óvodásokat, kisiskolásokat, dalokkal, mesékkel, csendes és énekszóval telt üldögéléssel. Házigazda: Török Máté verszenész, vendége: Bese Botond dudakészítő. Az előadásra a belépés díjtalan. Április 18., szombat 16 óra: Magyarkúti Béla festőművész, rajzfilmkészítő kiállítása születésének 100. évfordulója alkalmából. Magyarkúti Béla a Pannónia Filmstúdió munkatársaként részt vett - többek közt - a Lúdas Hétfő. 8.30-10.30: 2.emelet, Jóga, vezeti: Dr. Bükki Tamás. 9.30-11.00: színház, Baba-mama klub. 16.0017.30: 1.emelet, Nyugdíjasok klubja, vezeti: Mózes Gáborné. 16.00-17.00: színház, Dancer Shadows tánccsoport I. óvodás, vezeti:Rák Orsolya. 17.0018.00: színház, Dancer Shadows tánccsoport II. iskolás, vezeti:Rák Orsolya. 18.00-19.00: színház, Dancer Shadows tánccsoport III. iskolás, vezeti:Rák Orsolya. Kedd. 8.30-10.00: színház, Pilates, vezeti: Magyar Edit. 10.00-11.30: 2.emelet, Kismamajóga, vezeti:Erdős Ágnes. 15.30-17.00: színház, Színjátszókör gyerekeknek, vezeti: Dobay Márti. 17.00-17.30: színház, Zenebölcsi, vezeti: Balázs Erzsébet. 18.00-19.30: színház, Pilates, vezeti: Magyar Edit. Szerda. 9.30-10.30: színház, Mamin baba táncos torna, vezeti: Orvos Kata.
ffi, a Vuk, k a Dr. Bubó b című Matyi, a Szaffi rajzfilmek megrajzolásában, elkészítésében. A kiállításon filmes alkotómunkáját szeretnénk fókuszba állítani, de bemutatásra kerülnek gyönyörű festményei is. A kiállítás megnyitóján Nagy Dénes grafikus homok animációval reflektál a mesefilmekre. Kézműves foglalkozáson, mesefilm vetítésen szeretnénk a gyermekek körében népszerűsíteni a rajzfilmek világát. Április 20., hétfő: véradás a Vöröskereszt szervezésében 15-től 18 óráig. Április 24., péntek 16.30: Mesedélután az Aranyalma párossal. Élőzenés meseszövés gyerekeknek, Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt interaktív előadása a gyerekek közreműködésével. Az előadásra a belépés díjtalan. Április 24., péntek 18 óra: Világjárók klubja: Ezerarcú India - zarándoklat a multitól a védákig, Pölcz Róbert vetítéssel egybekötött előadása. Pölcz Róbert történészként vallástörténetre és ikonográfiára specializálódott. Nemzetközi cégnek dolgozva jutott Indiába, ahova zarándokként, hátizsákkal tért vissza. Az előadás India ezerarcúságáról közvetít impressziókat, a védikus hagyománytól a gyarmati örökségen át a multinacionális cégek világáig. Május 1., péntek: Majális a Csattogó-völgyben. 6-8.30 óráig: Horgászverseny- Marx István emlékverseny, nevezés 5.30-tól, nevezési díj felnőt-
teknek: gyerekeknek: díjk k 1000Ft/Fő, / talan (csak szülői felügyelettel!). 10.0011.30: Májusfaállítás, Tánccsoportok előadásai, bemutatók: Őszikék, Kabóca, Kistücsök, Prücsök, Csattogók, Dancer Shadow, Torony SE – karate. 9.00-13.00: Kispályás focikupa 5+1 fős csapatoknak, több korcsoportban, nevezés 8.30-9.00 óráig. 9.30-14.00: Kézműves foglalkozások az esőházaknál, arcfestés. 9.30-13.30: Íjászat, lovaglás, Ugrálóvár, Kirakodóvásár, állatsimogató, egészségmegőrző programok. 11.00-11.30: Zenebölcsi. 11.00-14.00: Strandröplabda 4 fős csapatoknak, nevezés 10.30-11.00 óráig a helyszínen. 12.00-13.00: Tojásdobáló verseny, lepényevés, zsákban futás, kötélhúzás. 13.00-14.00: Borkóstoló az étteremnél. 13.30: Vadászkutya bemutató. 14.00 órától Számháború – játsszunk együtt! Fürdési lehetőség a szabadtéri medencében (díjtalan). A kalandpálya térítés ellenében vehető igénybe. Ebéd: 4 féle egytálétel 1000Ft-ért, gulyásleves 500Ft-ért vásárolható a helyszínen. Támogatók: CBA, Verőce Tours Kft, É.D.T.E. Kft., Stedra vitamintanya. Rendezők: Verőcei Művelődési Ház, Csattogó-völgy Üdülőfalu. Május 8., péntek 17-21 óráig: Csutri - Táncház a Mészáros zenekarral gyerekeknek 17-19 óráig, felnőtteknek 19-21 óráig. A belépődíj: gyerekeknek díjtalan, felnőtteknek: 500Ft/Fő.
12.00-16.00: színház, Őszikék táncŐ együttes próbája, vezeti: Kakas Éva. 16.45-17.45: színház, Kistücsök gyermek néptánc, óvodás, vezeti: Daragó Éva. 18.00-20.00: pince, szablyavívás. 13.00-19.00: 2.emelet Int. Hangszeres zeneoktatás magán, vezeti:Chmelik Imre, 18.30-20.30: 2.emelet, Csikung, vezeti: Fuchs Krisztina. 18.30-20.00: 1.emelet, Cantus Beatus kórus próbája, vezeti:Verbay Zsolt. Csütörtök. 14.00-16.00: 2.emelet, angol nyelvtanfolyam, vezeti: Pappné Lőrincz Claudia. 18.00-19.30: 2.emelet, jóga, vezeti: Dr. Bükki Tamás. 10.00-16.00: 1. emelet, Magán énekoktatás, vezeti:Pallagi Judit. 16.0017.00: iskola, Kiskabóca gyermek néptánc csoport, vezeti: Daróczyné Botos Barbara. 17.00-19.00: színház,
Nagykabóca gyermek néptánc vezeti: Daróczyné Botos Barbara, Mucza Péter, Daragó Éva. Péntek. 16.45-17.30: színház, Prücsök néptánc a legkisebbeknek, vezeti: Daragó Éva. 17.00-20.00: 2. emelet, Gyöngyfűző szakkör, vezeti: Fésűs Orsolya. 18.00-20.00: 1. emelet, Gyermekfelügyelet – Csattogók gyerekei. 18.00-20.00: színház, Verőcei Csattogók felnőtt néptánccsoport próbája, vezeti: Kovács Henrik. 18.00-20.00: Pince, Borbarát kör összejövetele minden hónap első péntekjén. 20.00-22.00: Pince, Felnőtt színjátszó csoport próbája, vezeti: Dobay Márta. Szombat. 9.00-11.00: Rajz stúdió, vezeti :Jankovics János. * Csipkeverő tanfolyam péntekenként 16-18 óráig az iskolában! Érdeklődni Tömör Jánosnénál (+36 20 92 75 986) lehet.
VERŐCEI TÜKÖR Március 7-e reggelén az előzetes várakozásainknak megfelelően a verőcei csapatunk által szervezett tornán 7 csapat vett részt. A Nagymarosról és Budafokról érkező „Rokkantak”, a BOSs, a többségében volt Boronkays diákokból álló fiatal gárda. Az ÁSE, mely Keresztes Zsolt állatorvos barátunk korábbi egyetemi kosárcsapatának tagjaiból álló senior együttes volt. A Spárta Sportiskola Alapítvány csapata, mely szintén nagyon jó erőkből állt, és a Deákvári Plébánia kupákat szervező Hajszter Imre vezetésével alakult. A Haribo csapata, mely a Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Szakképző Iskola diákjaiból alakult. Végül pedig a mi két csapatunk, a Verőcei Birkózók és a Verőke. A kupa báját adta, hogy a másnapi Nőnap alkalmából köszöntöttük a hölgyeket és kikötöttük, hogy minden meccs, minden pillanatában, minden csapatban a pályán kell lennie valakinek a szebbik nem képviselői közül. A lebonyolítás szerint egy 4-es és egy 3-as csoportba kerültek a csapatok. A 4-es, „A” jelű csoportban kapott helyet a Haribo, az ÁSE, a BOSs és a Verőke. Míg a „B” jelű csoportban a Rokkantak és a Spárta mellett a Verőcei Birkózók rendező gárdája szerepelt. Az „A” csoportban a Verőke bár győzelemmel kezdett, de végül kiesett, ugyanis a másik két meccsén egyaránt szoros vereséget szenvedett. A Verőcei Birkózók az erőviszonyoknak megfelelően, és a derekas küzdelem ellenére mindkét összecsapásán alulmaradt. Az „A” csoportból két győzelemmel elsőként továbbjutott a BOSs, míg másodikként az ÁSE csapata került a felsőházba. A „B” csoportban a Rokkantak gárdája a triász rangadóján legyőzte a Spártát és elsőként jutott tovább. Március 6-án, Budapesten a SymaCsarnokban rendezték meg a veterán atléták 2015. évi Fedettpályás Országos Bajnokságát, valamint a Puskás Ferenc Stadion edzőpályáján rendezték meg a dobóatléták Országos Téli Dobó Bajnokságát. A Szenior Atléták Magyarországi Országos Szövetsége megszűnésével a 35 év feletti atlétákat beolvasztották a Magyar Atlétikai Szövetségbe és azok terüle-
Április
15
A csoportmeccsek után kezdetét vette az esemény egyik legjobban várt része, újításunk, a hárompontos dobóverseny. Izgalmas volt, ugyanis a verőcei és a Verőkében pattogtató Veres Péter, valamint a Spártás Mendzsák László egyaránt 10-ből 4 találatot ért el, így „szétlövésre” került sor. Végül a csatát a csoportmeccsen megsérülő és sántikáló Mendzsák Laci nyerte! A legjobb hárompontos dobó csapat – az induló két játékos eredményei összeadva – pedig holtversenyben a BOSs és a Verőke lett 6-6 sikeres dobással. A torna lebonyolítása szerint ezután egy alsó-, és egy felsőház alakult ki. Az alsóházban a 3 kieső csapat játszott egymással. Az első mérkőzés a Verőcei Birkózók és a Haribo csapata közt zajlott, melyen csapatunk 6 pontos sikert aratott. A Verőke a csoportmeccsek során 6 ponttal kikapott a Haribotól, így számukra létfontosságú volt, hogy a verőcei rangadón legalább 6 ponttal legyőzzék a Verőcei Birkózókat. Végül a Verőke nyert és a hármas körbeverés után három 5. helyezettet avathattunk. A felsőházban az „A” csoport első helyezettje, a BOSs a Spártával, míg a második helyezett ÁSE a „B” csoport győztesével, a nagymarosi Rokkantakkal mérkőzött meg. A két elődöntő végül is a papírformának megfelelően alakult, 12, illetve 10 pontos sikert aratott a Spárta és a Rokkantak csapata is. A sima elődöntőkért azonban kárpótolta a nézőket a bronzmeccs és a döntő is. Az előbbin a BOSs mindössze 1 pontos győzelmet aratott, kiváló meccset láthattunk. A döntőben a Spárta szervezett csapatjátéka és kemény védekezése, valamint külső dobásokra épülő stílusa csapott össze a Rokkantak fiatalos, lerohanásokon, betöréseken és ellentmondást nem tűrő védekezésen
alapuló játékával. Végül az előbbiek megérdemelten győzedelmeskedtek, egy amatőr kupától rég nem látott színvonalas döntő végén. Gratulálunk a győzteseknek és a nem vesztes ezüstérmeseknek is! Fentebb nem említett egyéni elismerésben részesült a BOSs-ben pattogtató Szreseny Andrea, aki a torna legjobb női játékosa lett. Valamint a fiatalság motiválása érdekében oklevelet kapott a kupa legifjabb játékosa is, aki ezúttal a Verőkében játszó Kalapos Ádám lett. A díjátadás után a csapatokat megvendégeltük egy paprikáskrumplival, melyet anyukám főzött. Az étel alapanyagai, az alma és a felajánlott torta kapcsán ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást a Zöld Disznó Bisztrónak, a Vitamintanya Zöldség-, és Gyümölcskereskedésnek, valamint a Vén Duna Cukrászdának. Köszönjük ezen felül a játékot nem vállaló, de a büfében segédkező „büfés Ildinek”, Zentel Ildinek, valamint mindenkinek, aki akár egy jó szóval is segítette munkánkat! Egy jó hangulatú, színvonalas, baráti légkörben zajló kupán vagyunk túl, mely mindnyájunkat arra sarkall, hogy a továbbiakban is dolgozzunk e szép sportág népszerűsítéséért. Célunk az, hogy ez az aktív verőcei közösség, mely mára legalább 20 főt számlál, helyben is űzhesse a kosárlabdát méltóbb körülmények közt, ehhez viszont az kell, hogy a csarnokunkban végre összefogással elhelyezésre kerüljön két kosárlabda palánk. A csarnok méretei okán nem alkalmas sem a kézilabda, sem a teremfutball versenyszerű űzésére. Ezzel szemben ígérhetjük, hogy ha e terv sikerül, a csarnokot kosárlabda eseményekkel „töltjük meg”, mely színesítheti iskolánk, falunk sport- és közösségi életét egyaránt! Kalapos Gábor
ti szerveibe és egyesületeibe. Azóta sokkal szervezettebben zajlanak a versenyek és növekedett a versenyeken résztvevő veteránatléta indulók száma is. A verőcei veterán atléták közül most is Csehné Kurdi Angéla volt a legsikeresebb, mivel két országos bajnoki címet is szerzett az 50-54
évesek korosztályában, a 60 méteres síkfutásban és a 200 méteres síkfutásban is. Magyari József a váci tanítványainak jó példát mutatva, az 55-59 évesek korosztályában gerelyhajításban lett országos bajnok. Dr. Weixl-Várhegyi László, a 65-69 évesek korosztályában ezüstérmet szerzett diszkoszvetésben, valamint bronzérmet kalapácsvetésben és nehézkalapács-vetésben. -vincze-
16
Április
Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt állandó heti alkalmaira. Csütörtök: Bibliaóra 18:00 Péntek: Bibliaiskola 18: 30 Ifjúsági alkalom: 18:30 Vasárnap: Istentisztelet 10:00
2621 Verőce, Árpád u. 75. (az egykori faüzem)
VERŐCEI TÜKÖR
Takarítási gondja van? Bízza ránk! Teljes körű takarítási szolgáltatás! 22 éve a szakmában! -lakások, irodák, családi házak takarítása -intézmények, üzemcsarnokok takarítása -ablaktisztítás -szőnyeg,- és kárpittisztítás -poratkamentesítő speciális takarítás -homlokzat,- és medencetisztítás Nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak kedvezmény!
Hívjon bizalommal! Mobil: 06209588014, e-mail:
[email protected] web:www.porminus.hu
BARKÁCSBOLT Verőce, Árpád út 49. Tel.:27/350-087
Öntapadó, bemarható szigetelőgumik, purfixek, faáruk, lécek, pántok, zárak, vasalatok, fióksínek, élfóliák, szögek, csavarok, szerszámok. Havonta új akciók!
FESTÉKÉK, HÍGÍTÓK, RAGASZTÓK… Nyitva: H.-P.:8-17, Szo.:8-13
Várjuk kedves vásárlóinkat! ÁLLATORVOSI RENDELŐ
- Verőce, Árpád út 54. (a festékbolttal szemben, a főúton). RENDELÉSI IDŐK: HÉTFŐ: 10 - 12 és 16 - 18, SZERDA: 18 - 20, PÉNTEK: 10 - 12 és 16 - 18, SZOMBAT: 10 - 12 Szaktanácsadás, rendelési időn kívüli vagy háznál történő ellátás, ill. műtéti időpontok egyeztetése e-mailben vagy telefonon: dr. Keresztes Zsolt. Telefon: 30/411-4315 E-mail:
[email protected] FIGYELEM: Verőce Község Önkormányzata ebösszeírást végez önbevallásos alapon – a kutyánként kitöltendő EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP elérhető és leadható az állatorvosi rendelőben (és a Polgármesteri Hivatalban), HATÁRIDŐ: 2015. április 30.
VERŐCEI TÜKÖR
A község lapja – Kiadja az önkormányzat 2621 Verőce, Árpád út 40. – Felelős szerkesztő: Réti József Vezető szerkesztő: Révuti Norbert. A szerkesztőség címe: 2623 Kismaros, Liget u. 29. – Telefon: +36 70 427 6368, e-mail:
[email protected] – Tördelőszerkesztő: Imrik Péter. Nyomdai munka: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác – Hirdetési árak: 1/8 oldal 2640 Ft, 1/4 oldal 3600 Ft, 1/2 oldal 6000 Ft, 1 oldal 10 800 Ft. Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Lapzárta minden hónap 20-án.