LÓCI HÍRADÓ NAGYLÓC ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA 2014. augusztus 11. IX. évfolyam 2. szám
Önkormányzati
Hírek
Tisztelt Olvasó! Tájékoztatom Nagylóc Község Önkormányzat Képviselő-testületének döntéseiről: Elfogadtuk a Nagylóci Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetését, valamint a Hivatal fenntartásáról szóló megállapodás módosítását. Döntöttünk a Rákóczi út 137. szám alatti Művelődési Házban lévő klubhelységről, melyet továbbra is biztosítunk a nagylóci Ifjúsági Klub részére. Az Ifjúsági Klub vezetője Szilágyi Réka. Elfogadtuk a Nagylóci Közös Önkormányzati Hivatal működéséről szóló tájékoztatót. Döntöttünk hitel felvételéről a Régió Finansz Pénzügyi Zrt-től „Lóci-patak árvízcsúcs csökkentő Nagylóci (felső) tározó” létesítésével kapcsolatos kiadások finanszírozásához. Döntöttünk arról, hogy pályázatot nyújtunk be a 4/2014.(I.31.) BM rendelet alapján „Óvodai nevelést végző intézmények infrastrukturális fejlesztésére, felújítására”. Az igényelt támogatás összege 30.000.000 Ft. Engedélyeztük a Nagylóci Csicsergő Óvodában a 2014/2015. nevelési évben a 2 óvodai csoport indítását. A beiratkozás áprilisban megtörtént. Elfogadtuk a Nagylóci Csicsergő Óvoda 2015-2020. évre vonatkozó Továbbképzési Programját. Elfogadtuk a Szécsény Térsége Humánszolgáltató és Intézményfenntartó Társulás 12/2013.(V.28.) határozatával elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását, 2014. február 1-i hatállyal. Döntöttünk arról, hogy részt kívánunk venni EGTC szervezeti formában működő társulásban. Alapító tagjai kívánunk lenni a térségben –Varsány központtal- létrehozandó önkormányzati társulásnak, amely településfejlesztési feladatokat, belső ellenőrzéseket és egységes informatikai rendszer működését látja el. Varsány és Magyargéc községek önkormányzatával együtt alapító tagjai kívánunk lenni egy szociális önkormányzati társulásnak, amely biztosítja az idősek nappali ellátását és a szociális étkeztetést. Tárgyalásokat kezdtünk a Rákóczi út 144. szám alatti ingatlan tulajdonosaival az ingatlan megvásárlásra vonatkozón. Az ingatlant megvásároltuk, a 2014. évi Startmunka program mezőgazdasági tevékenységeinek megvalósításához szeretnénk használni.
1
Hozzájárultunk az alábbi önkormányzati intézmények felújításához:
Orvosi Rendelő és Védőnői Szolgálat belső festése, Ravatalozó épület lábazatának felújítása, térburkolat javítása, Ifjúsági szálláshely kerítés építése, Idősek Klubjánál lévő pince szigetelése, fedett terasz kialakítása, Sportpályán lévő korlát festése, kispadok helyreállítása, külső vizesblokk kialakítása, Művelődési ház előtér felújítása.
A védőnői állásra kiírt pályázatra sajnos nem volt jelentkező, ezért továbbra is helyettesítő védőnővel látjuk el a feladatot. A tanácsadások helyszíne és időpontja: Nagylóc Rákóczi út 101. Nők, várandós anyák részére: szerda 8.00-10.00 Csecsemő-, gyermek ifjúsági tanácsadás: szerda 10.00-12.00 A nagylóci római katolikus templomban lévő orgona hangosító berendezésének megvásárlásához 250.000 Ft-tal járultunk hozzá. Döntöttünk az Önkormányzat 2014. évi költségvetésében a civil szervezetek részére elkülönített összeg felosztásáról: a Faluvédő Egyesület Nagylóc részére 200.000 Ft-ot, a nagylóci Polgárőrség részére 300.000 Ft-ot, - a Nagylóci Nyugdíjasokért és Hadirokkantakért Egyesület részére 250.000 Ft-ot biztosítunk egyesületi támogatás címén. Hozzájárultunk a Nagylóc, Rákóczi út 97. szám alatti Plébánia Hivatal felújításához, 300.000 Ft-tal. A Biztos kezdet Gyerekház támogatása jogcímen 5.434.000 Ft támogatásban részesültünk. A Pacsirta úti árok helyreállítására 3.150.000 Ft támogatást biztosítottak a vismajor alap terhére. Az összegből 600.000 Ft előleg már utalásra került az önkormányzat számára. Az árok helyreállítását elvégeztük. Elfogadtuk a Nagylóc Község Ifjúságért és Fejlődéséért Közalapítvány Alapító Okirat módosítását. Döntöttünk Kelemen Győző Nagylóc, Rákóczi út 161/A. szám alatti lakos halála miatt – helyette – a Nagylóc Község Ifjúságért és Fejlődéséért Közalapítvány Felügyelő Bizottság tagjává Kelemen Tünde Nagylóc, Rákóczi út 160. szám alatti lakos megválasztásáról. Pályázatot nyújtottunk be az „Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban” elnevezésű KEOP-2014-4.10.0/F felhívásra. Biztosítjuk az étkeztetést a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 199 kiskorú gyermek részére 2014. június 23-tól 2014. augusztus 22-ig (44 napig). Elfogadtuk a játszóterek, parkosított területek, pihenőhelyekről szóló szabályzatot (a szabályzat az újság végén mellékletként megtalálható). Kérjük, a szabályzatban foglaltak maradéktalan betartását.
2
Idősek Klubja 2013. évben az intézményben a szolgáltatást három gondozónővel biztosítottuk, az ellátást átlagosan 49 fő veszi igénybe. Az Önkormányzati Konyha naponta átlagosan 250 fő részére főz. Az Önkormányzat működteti a tanyagondnoki szolgálatot: sok más feladata mellett közreműködik a tízórai és az ebéd óvodába és iskolába való szállításában, indokolt esetben Szakorvosi rendelőbe szállítja a betegeket, elvégzi a gyógyszer felírását, kiváltását és házhoz szállítását. Temetőnk rendben tartásáról közfoglalkoztatás keretében gondoskodunk. Az intézményes szemétszállítást megbízott közszolgáltatóval látja el az Önkormányzat. Az Önkormányzat nehéz pénzügyi helyzete ellenére az intézmények működését biztosítottuk, a pályázati lehetőségek kihasználásával, a kintlévőségek csökkentésével, igyekeztünk minél több feladatot elvégezni. 2014. március 1-jével módosult az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodásért fizetendő térítési díj mértéke: Étkeztetés Gyermekétkeztetés Óvodában: 375 Ft/nap Általános Iskolában napi háromszori étkezés: 480 Ft/nap menza 325 Ft/nap Felnőtt étkeztetés A szociálisan rászorulók térítési díja: 465 Ft. Az Önkormányzatnál alkalmazásban lévők, valamint a nagylóci Óvodában és Általános Iskolában dolgozók térítési díja: 410 Ft/nap/adag. A szociálisan nem rászorulók térítési díja az önköltség ÁFA-val növelt összegével azonos: összesen 685 Ft/nap. Az ebéd házhoz szállításának díja: 110 Ft/háztartás. Idősek Klubja nappali ellátás térítési díja: 255 Ft. Házi segítségnyújtás térítési díja: 30 Ft/gondozási óra. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás térítési díj összege: 145 Ft/fő/ellátási nap. Kedvezmények Az ellátást igénybevevő valamennyi gyermek részére: Óvodában gyermekenként 110Ft/fő/nap Iskolában háromszori diákétkezésnél 130 Ft/fő/nap menza igénybevételénél 85 Ft/fő/nap Kivéve a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvény 151. §. (5) bekezdésében meghatározott kedvezményben részesülőket. Az Önkormányzat az alábbiak szerint biztosít térítési díj kedvezményt: - szociális étkeztetésnél, akinek a havi jövedelme a nyugdíjminimum 150%-át (42.750 Ft) nem haladja meg, annak napi 145 Ft kedvezményt, - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetében, az a szociálisan rászorult, akinek a havi jövedelme a nyugdíjminimum 300%-át (85.500 Ft) nem haladja meg, annak 145 Ft/ellátási nap kedvezményt,
3
-
a házi segítségnyújtás esetében, akinek a havi jövedelme a nyugdíjminimum 300%-t (85.500 Ft) nem haladja meg, annak 15 Ft kedvezményt biztosít. Péter Gábor polgármester
Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy olyanról tudom tájékoztatni Nagylóc lakosait, ami hitem szerint az itt élők szinte minden tagját örömmel töltheti el, és amit már sok-sok éve vártunk. Szeretném bejelenteni, hogy a víztározó megépítésének minden feltételét (pénzügyi és jogi) megteremtettük, és így elindulhat a várva-várt beruházás építése. Hosszú utat kellett megtenni ahhoz, míg az elképzelésből valóság lett. Sokkal hosszabbat, mint hittük. Már az előttem regnáló polgármesterek és képviselő-testületek is megfogalmazták szándékukat a víztározó létesítésére, de minden próbálkozásuk sikertelen maradt, különböző okok miatt. 2006-ban amikor a jelenlegi testülettel együtt magam is megválasztásra kerültem, a sok-sok feladat közül az elsők között volt az, hogy elhatároztuk a víztározó létrehozását. Sajnos szándékaink ellenére sokkal több időbe került míg eljutottunk addig, hogy megindulhat a tározó építése. Az, hogy mi minden történt az elmúlt nyolc évben, szívem szerint leírnám, de félő, hogy egy Híradóba nem lenne elegendő oldal a leírásához, no meg azt is gondolom, talán a Kedves Olvasó már unná is azt a sok-sok, néha értelmetlen küzdelmet elolvasni. Talán még az is előfordulna, hogy közbe elveszítenék a fonalat, amit egyáltalán nem csodálnék, hiszen sokszor már magam is nehezen tudtam követni, hogy mit miért is kellett újrakezdeni. A teljesség igénye nélkül csak néhány dolgot említenék, hogy érzékeljék az elmúlt nyolc év küzdelmét. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az uniós rendeletre hivatkozva csak zöldtározó építésére adott engedélyt 2013. március 8-án és megváltoztatva az addig készült terveket, valamint engedélyeket. Ehhez új tervdokumentációs, tervezői költségbecslés, új engedélyezési eljárás elindítása volt szükséges, valamint újabb előzetes vizsgálati anyagot kellett benyújtani. Ennek alapján újabb környezeti hatásvizsgálati és tervezési folyamatot kellett elindítani. Ez a folyamat több mint fél esztendőt, rengeteg energiát és újabb pénzösszegeket emésztett fel. Egy másik eset kapcsán a Nógrád Megyei Kormányhivatal a kisajátítási eljárást (amit a tározót ellenző családok miatt kellett elindítani) csak jogerős vízjogi engedély birtokában akarták elvégezni, míg a vízjogi engedélyt viszont csak a kisajátítás után kaphattunk meg. A két hivatal egymással ellentmondó álláspontja több hónapos csúszást eredményezett. Ilyen és ehhez hasonló eseteket az elmúlt nyolc esztendőben, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy százat is fel lehetne sorolni. Mégsem fárasztom Önöket az elszenvedett és a megoldást igénylő problémák felsorolásával. Inkább szeretném nyomatékosan azt hangsúlyozni, hogy túl vagyunk rajta. A létesítési engedély birtokunkban van és ez remélhetőleg a falu lakosainak is örömhír. Örüljünk hát közösen, és várjuk a tározó építésének mielőbbi elkezdését. A várva várt hír után azonnal rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottunk, ahol minden határozat megszületett az építkezés elkezdéséhez, sőt, elindítottuk a közbeszerzést, hogy a megfelelő kivitelezőt mielőbb megtaláljuk. Egy napot sem szeretnénk elveszíteni a munkálatok megkezdéséből, hogy valamennyien mielőbb élvezhessük a tározó előnyeit. Péter Gábor polgármester
4
Tisztelt Olvasó! Most, hogy már megismertük azt a csodás hírt, amit már régen vártunk, nevezetesen, hogy a víztározó építése elől minden akadály elhárult, hiszen az önkormányzat megszerezte az építési engedélyt és az építkezés megkezdése már csak hetek kérdése. Egyszóval most, amikor az egyik, talán a legnagyobb akadályt elhárítottuk, szeretnék Önökkel megosztani néhány gondolatot, ami már nagyon régen foglalkoztat. Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy ez a víztározó soha nem épülne fel, ha a polgármesterünk kitartó, szinte akadályt nem ismerő elszántsággal nem dolgozik az ügyön. Sokszor magam is elcsodálkoztam, hogy honnan veszi azt az optimizmust, és azt a hitet, amivel dolgozott a tározó megvalósításáért. Szinte megszállottan akarta és hitte, hogy a végső célt elérjük, azt, hogy Nagylóc határában egy több célra is használható, olyan víztározó legyen, ahol horgászni, strandolni, és még számos hasznos szabadidőt lehessen eltölteni, amellett, hogy a szélsőséges időjárás pusztító hatását is jelentősen mérsékelje. Gratulálunk az eredményhez és köszönjük a falu nevében. Természetesen ebben az embert próbáló munkában szívvel-lélekkel támogatta polgármesterünket az önkormányzat minden munkatársa, élükön a jegyző asszonnyal és a Képviselő-testület minden tagja. Miközben a víztározó megvalósításáért folyt küzdelmes munka, ugyanakkor településünk néhány családja ugyanilyen elszántan küzdött azért, hogy ez a beruházás ne valósulhasson meg. Sokszor töprengtem azon, hogy vajon mi motiválta ezt az elszánt küzdelmet a tározó ellen. Pénzt, energiát nem kímélve pertársaságot hoztak létre, több alkalommal jogi úton megtámadták a víztározó megvalósítására tett lépéseinket. Egyszóval minden lehető eszközt felhasználtak, hogy a beruházást megtorpedózzák. Meg kell azt is mondani, hogy bizonyos eredményt el is értek, hiszen ha nem lett volna ez a konok ellenállás, akkor évekkel ezelőtt elkészülhetett volna a tározó, ma már mindenki élvezhetné előnyét és jótékony hatását. Sajnos megfejteni soha nem tudtam, hogy ez a néhány család miért lett ilyen ádáz ellenzőjévé ennek a tározónak. Kedves Olvasó, ha Ön tudja, akkor biztosan sokkal okosabb nálam. Én azt látom, hogy a víztározóval az egész falu nyerhet. Növekszik a turistaforgalom, élénkülhet a kereskedelem, a szolgáltatás. Talán még az üresen álló lakások bérbeadására is sor kerülhet. Már az építéssel is jó néhány munkahely teremtődhet. Későbbiekben is jó néhány munkahelyet teremthet a víztározó karbantartása, működtetése. Egészen biztos, hogy még számos más kedvező hatása is lesz. Ennek a tükrében állok érthetetlenül az ellenzők konoksága előtt. Talán még azt is nyugodtan állíthatom, hogy saját érdekeik ellen harcoltak, hiszen az ott elterülő földjeik sokkal többet érnek, a faluban az ingatlanok ára minden valószínűség szerint nőni fog, azoké is, akik eddig a víztározó ellen küzdöttek, olyan elszántan és konokul. Egyszóval haszonélvezői lesznek a tározónak. Kívánom, hogy tényleg legyenek Ők is és családjuk is ennek a beruházásnak nyertesei, és ha kimondani szégyellik is, legalább magukban ismerjék el, hogy tévedtek. Nekünk már ez is elég. Ronga József alpolgármester
Tisztelt Olvasó! Településünk Polgárőrsége 2014. március 15-én közgyűlést tartott. A közgyűlésen a községünk polgárőr tagjain és vezetőségén kívül részt vett a szécsényi Rendőrkapitányság képviselője, a Megyei-,
5
a Járási Polgárőrség képviselői és természetesen Nagylóc polgármestere és a képviselő-testület több tagja, valamint a falunk jegyzője is. A vendégek között üdvözölhettük Nógrádmegyer, Rimóc, Hollókő Polgárőrség elnökeit is. A közgyűlésen megjelent nagyszámú érdeklődők köréből is látszik, hogy fontos eseményről volt szó. A Polgárőrség működése a település valamennyi lakosát érinti. Meghatározza az ott lakók közérzetét, személyi és vagyontárgyaik biztonságát, de talán azt is bátran mondhatjuk, hogy az egész ott élő közösség hangulatát és nyugalmát is komolyan érinti. A közgyűlésen elhangzott beszámolókból, hozzászólásokból, értékelésekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a 2013. augusztus 9-én történt új vezetőség megválasztása óta a Polgárőrség munkája kiegyensúlyozott és jó mederben halad. Ez a vélemény az elhangzott hozzászólásokból is egyértelműen kitűnt. Jó kapcsolatokat ápolnak a járási kapitányság illetékes munkatársaival. A járőrszolgálatokat megbízhatóan és rendre jól megszervezik. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a szervezet munkája a falu érdekét szolgálja. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat nevében, de a falu minden lakosa nevében köszönetet kell mondani minden polgárőrünknek, hogy szabadidejét nem a családjával, szeretteivel tölti, hanem minden ellenszolgáltatás nélkül a falu közösségének érdekében áldozza. A polgárőrség vezetőségének pedig a köszöneten túl, sikeres, jó munkát kívánunk az elkövetkező évekre. Ronga József alpolgármester
Tisztelt Olvasóink! Településünk nagyon jelentős számú vallásos, hívő közössége már sok éve türelemmel, de bizakodva vár arra, hogy a faluban élő, lelki vezetője legyen. Nos nagy örömmel szeretném tájékoztatni Nagylóc lakosait, hogy 2014. augusztus 1-jétől Urus Attila tisztelendő úr személyében településünk állandó papot kapott. Talán már a faluban sokaknak feltűnt, hogy az eddig üresen álló papi rezidenciát felújítják. Nos ez a rendbetétel az új, állandó lakosának tiszteletére történik. Tisztelendő úr nem ismeretlen a közösség számára, hiszen helyettesítő papként már évek óta elvégzi az egyházi teendőket, mindenki nagy megelégedésére. Éppen ezért is külön öröm számunkra, hogy már egy ismert és a vallási közösség által tisztelt, elismert és szeretett pap veszi át a vallási vezetést. Urus Attila tisztelendő úr Erdélyben, Csíkszentgyörgyön született, nevelkedett, egészen addig, míg Magyarországon nem kezdte meg a teológiai tanulmányait. Teológia befejezésével Magyarországon kezdte meg az egyházi szolgálatot, legutóbb a rimóci egyházközösséget vezette 13 éven keresztül. Szeretnénk most Nagylócon köszönteni nagy-nagy szeretettel és tisztelettel: - Nagylóc Község Önkormányzat Képviselő-testülete, valamint a polgármester úr nevében, aki nagyon sokat tett azért, hogy hozzánk kerüljön. - Katolikus Egyház Nagylóci Képviselő-testülete nevében és - A településünk valamennyi lakója nevében. Hisszük, hogy az eddig már kialakult jó kapcsolat tovább mélyül. Szeretnénk hinni, hogy ifjúságunk és a felnőtt lakosaink igazán jó lelki vezetőre találnak. Kívánjuk, hogy találjon Nagylócon igazi otthonra. Érezze magát jól ebben a közösségben. Hogy ez így legyen, szeretnénk biztosítani arról, hogy a falu vezetése minden segítséget meg kíván tenni azért, hogy munkáját eredményesen tudja végezni. Kérjük munkájára Isten áldását, hogy az valamennyiünk épülésére tudja végezni. Ronga József alpolgármester
6
Tisztelt Olvasó!
Bizonyára Önök közül már sokan látták és megcsodálták azt a környezetet, ami az önkormányzathoz látogatókat fogadja rögtön, ha az épületbe belépnek. A külső változásokat már szinte megszokták, hogy a korábban lepusztult épület megújult, a járdák, az épületet körülvevő területen a parkok, sövények gondozott megjelenése, ami közmunkásaink munkája nyomán alakult át vonzóbbá, már a falunk képéhez tartozik, és a település barátságosabb megjelenését szolgálja. Ha azonban az épületbe léptünk, a fogadótér, vagy nevezhetjük aulának is, szinte egy funkció nélküli terem volt. Évente egy-két alkalommal szolgált önkormányzati rendezvények helyszínéül, különösen rossz idő esetén. De gyakran használtuk különböző bútorok és egyéb eszközök tárolására. Egyszóval nem fogadta az önkormányzathoz látogatókat valami szép látvány. Nos, ez a helyzet jó pár hónapja megváltozott. A bútorok és egyéb anyagok helyett ma már egy impozáns kiállítás fogadja az aulába látogatókat. A terem mindkét oldalán gyönyörűen kialakított és megvilágított tároló szekrények nem mindennapi képet nyújtanak az oda belépőknek. A terem egyik oldalán felállított tárolókban varázslatosan szép kézimunkák sorakoznak és mind-mind a helyi asszonyok és lányok ízlését és kézügyességét dicséri, hiszen valamennyi kiállított darab a nagylóci hölgyek kézimunkája. Ezekre a szinte művészien elkészített kézimunkákra méltán lehet büszke az alkotó, de egy kicsit valamennyien büszkék lehetünk, hogy ilyen tehetséges, csodálatos kézügyességgel megáldott emberek vannak a mi településünk közösségében. Köszönet nekik! A terem másik oldalán sok-sok színes fotót tartalmaz a tároló, ami bemutatja falunk eseményeit, egyes rendezvények színes pillanatait. Ha valaki alaposan végignézi, tájékoztatást kap a falu színes életéről. Igazán érdemes megnézni. Szeretnék mindenkit arra bíztatni, hogy nézze meg ezt a csodálatos kiállítást. Azok pedig, akik már látták és gyönyörködtek benne, arra kérem, hogy időről időre nézzék meg újra, hiszen az ott kiállított darabok és fotók változnak. A kézimunkák azért, mert sok tehetséges asszonyunk munkája vár még bemutatásra, és sok gyönyörű alkotást kell még megismertetni. A színes fotók pedig természetesen a falu életének újabb és újabb eseményét mutatják be.
Végül pedig köszönetet kell mondani azoknak, akik a már leírt impozáns kiállítást kitalálták, megtervezték és megvalósították. Mindenekelőtt polgármesterünknek, aki az ötlettől a megvalósításig tevékeny résztvevője volt a kiállításnak és előteremtette a megvalósításhoz szükséges pénzt. Köszönet a jegyző asszonynak, és Kelemen Tündének akik a bemutatásra kerülő darabokat összegyűjtötték és tevékenyen részt vállaltak a kiállítás felállításában, rendezésében. Köszönet mindazoknak, akik sokat dolgoztak azért, hogy ez a bemutató megvalósuljon. A falu nevében mindenkinek köszönjük, hogy megajándékozták a lakosokat ezzel a szép élménnyel. Ronga József alpolgármester
7
Tisztelt Olvasó! Szeretném tájékoztatni Önöket a Nagylóci Nyugdíjasokért és Hadirokkantakért Egyesület mindennapi életéről, és talán az sem lenne érdektelen, ha megismernék ennek a nagyon aktív – talán a civil szervezetek közül a legaktívabb – szervezetnek a közös rendezvényeit, programját, egyáltalán az egész kis közösséget. Nem titkolt szándékunk, hogy bemutatkozásunk és mindennapi tevékenységünk másoknak is felkelti érdeklődését és megtisztel bennünket azzal, hogy csatlakozik hozzánk, amit természetesen nagy örömmel fogadunk. Az önkormányzattal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, ami természetes, hiszen minden megmozdulásunkat anyagilag is és a szervezésben is jelentős támogatásban részesíti. Köszönet érte, és kérjük, hogy azt a számunkra szinte nélkülözhetetlen támogatói együttérzést és segítséget a jövőben sem tagadja meg tőlünk. Az egyesület aktívabb tagjai munkanapokon minden délelőtt eljönnek az Idősek Klubjába, és együtt különböző terveket szövögetnek, majd a minden második szerdán az összejövetelen a tagsággal egyeztetve megpróbáljuk ezeket a terveket, feladatokat megszervezni, majd megvalósítani. Egy kis ízelítő az eseménynaptárunkból: Januárban pótszilvesztert rendeztünk, az esemény kitűnő hangulatban zajlott le. Februárban farsangi fánkot sütöttünk, óvodánk, iskolánk és a magunk részére. Márciusban nőnapot ünnepeltünk. Március 15-én az önkormányzat képviselőivel megkoszorúztuk az emléktáblát, és a temetőbe Piliár Lázár kántortanító síremlékét. A Polgárőr közgyűlés alkalmára krumpli laskát sütöttünk. Szintén márciusban a polgármester és Borbás Marcsi jóvoltából szerepeltünk a Gasztroangyal című TV műsorban. Áprilisban az egyesület Rozmaring csoportja válogatóversenyen vett részt Salgótarjánban. Az eredmény továbbjutás Csillebércre. Májusban közös majálist rendeztünk az Idősek Klubjában, majd szintén májusban megtartottuk az Anyák napi ünnepséget. Május 16-17-18-án Salgótarjánban a tavaszi fesztivál alkalmára laskasütést vállaltunk. 23-án pedig megkoszorúztuk az I. és II. világháború hőseinek az emlékművét, valamint a magyar katona sírját. Júniusban a Rozmaring csoportunk Nógrádmegyerben fellépett a Múzsa Fesztivál által szervezett vetélkedőn. Június 10-én Nagylócon folytatódott a vetélkedő, vers, próza, mese címmel. Az egyesületből Filkor Boldizsárné egy gyönyörű verset adott elő. Az egyesületünk a vendégszereplőket frissen sütött rétessel, szendviccsel, pogácsával vendégelte meg. A hagyományőrzés céljából „szarikását” „népi elnevezés” készítettünk, ami mindenkinek nagyon ízlett, aki megkóstolta. Ezt a félévet egy jól sikerült hajókirándulással és strandolással zártuk. A Rozmaring csoportunk Szécsényben bemutatta a nagylóci népviselet különböző formáit. Júliusban egyesületünk meghívást kapott Szlovákiába, 26 fővel képviseltük Nagylócot. Rozmaring csoportunk igen nagy sikert aratott a folklór műsorban. A laskasütő csapat pedig egész nap ellátta a vendégeket a jóízű krumpli laskával. Az itthon maradottak részére július 9én kb. 1.000 db laskát sütöttünk, mindenki megelégedésére. Július 24-én Egerbe mentünk strandolni 18 fővel. Augusztus a közös névnap és születésnap ideje. Ezt az ünnepséget augusztus 14-re terveztük. Remélem, hogy a sok színes program és az aktív tevékenységünk elnyerte településünk több nyugdíjasának is a tetszését és csatlakozik hozzánk. Higgyék el, hogy nagyon kellemes és nagyon befogadó közösségre talál nálunk. Szeretettel várjuk! Az egyesület vezetősége nevében: Lázár István elnök
8
9
10
Pályázat „Tiszta udvar, rendes ház” cím elnyerésére
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy ez évben is pályázatot hirdetünk a „Tiszta udvar, rendes ház” cím elnyerésére. Kérjük lakosainkat, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek a cím elnyerésére. Azokat a tulajdonosokat tudjuk a megtisztelő kitüntetésben részesíteni, akik a szép, rendezett
portájukkal,
házuk
küllemével
hozzájárulnak
községünk
szebb
megjelenéséhez. Az alábbi pályázati lapon lehet a cím elnyerésére a pályázatot benyújtani, melyet 2014. szeptember 1-ig szíveskedjenek visszajuttatni a Hivatalba. Nagylóc, 2014. augusztus 15. Péter Gábor polgármester
PÁLYÁZATI LAP „Tiszta udvar, rendes ház” cím elnyerésére
Név:
……………………………………………
(Tulajdonos/Használó) Lakcím:
……………………………………………
Telefon:
……………………………………………
Dátum: …………………………………. ……………………………….. Tulajdonos/Használó aláírása
11