Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
PROLÓGUS
Tudva levő, hogy minden magát valamire tartó nőnemű magyar egyed, aki csak egy kicsit is ad a műveltségre, élete során legalább egy Szabó Magda művet elolvasott, de ha mást nem is, filmen legalább végigizgult egy történetet. Ha megkérdezik, hogy melyik mű az, ami Szabó Magda munkásságát leginkább jellemzi, tízből nyolcan egészen biztosan az Abigél keserédes történetét említik. Aki pedig azt állítja, hogy egy pillanatra sem képzelte el magát az ódon falakkal körülvett, biztonságot nyújtó árkodi iskolába, az egészen biztosan hazudik. Higgyék el, tudom, miről beszélek! Amikor esténként hazaérek, semmi másra nem vágyom, csak egy kis csendre és nyugalomra. Lehetőleg mindezt a kedvenc Szabó Magda könyvem, az Abigél társaságában. Ilyenkor csak elnyúlok a kényelmes kanapén, felcsapom a lábaimat a karfára, a fejem alá gyűröm kedvenc vukos párnámat, és már az első sorok olvasása után ott vagyok Árkodon, a Matula János Leánynevelő Intézet falai között. Átérzem azt a különös, semmihez sem hasonlítható szigorú, mégis szeretettel teli légkört, ami körülveszi a szereplőket. Látom őket magam előtt, szinte meg tudom érinteni őket: Torma Gedeont a szigorú, sztoikus igazgatót, aki a legnagyobb lelki nyugalommal bünteti meg még a saját unokahúgát, a kedves Torma Piroskát is, akár a legkisebb bűnért is. Azt a Gedeont, aki olyan szigorú, hogyha bűnön kapná magát, még saját magát is kicsapná. Látom csetleni-botlani Kőniget a hosszú, színes sáljában. Aztán ott van Zsuzsanna, a szépséges prefekta, aki féltő gondoskodással óvja a lányokat, mintha csak a sajátjai lennének. És látom őt is: Kalmár Pétert büszkén, egyenes háttal végigsietni a folyosón, halvány mosollyal az arcán begyűjtve az intézet nőnemű tagjainak rajongó pillantásait… Franc! Amikor ez a pasi megjelenik a könyvben, mindig futkos a hideg a hátamon. Jó értelemben persze, mert hát ki nem ábrándozott már egy olyan férfiról, aki tűzön-vízen át harcol a szeretett nő kegyeiért, aztán amikor az végleg elutasítja, elmegy a háborúba, hogy szerelme bizonyítékául egy kósza szovjet golyó végezzen vele? Jött volna inkább hozzám, én egészen biztosan nem lettem volna vele olyan rideg, mint Zsuzsanna!
1
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Na, de álljunk meg egy szóra! Még időm sem volt bemutatkozni a kedves Olvasónak, annyira elmélyültem abban, hogy hűen bemutassam azt a világot, ahová szabadidőmben menekülök a szürke hétköznapok zajos forgataga elől. A nevem Horváth Andrea. Foglalkozásomat tekintve diplomás, jelen pillanatban ugyan még állástalan, történelem – magyar szakos tanár. Huszonnégy múltam, és éppen egy munkamegbeszélésre igyekszem. Vagyis, csak igyekeznék, ha ez a rozzant Bogár, ami a Frici névre hallgat, nem fulladna le rögtön az első kanyarban. Kocsiból ki, motorháztetőt fel… persze, mindezt magas sarkúban, aminek meg is lett a jótékony eredménye, ugyanis alig tettem ki a lábaimat a kocsiból, máris megbicsaklott a bokám, és ha nem sikerült volna időben megkapaszkodnom, egészen biztosan rohanhattam volna vissza újra átöltözni. Ah, katasztrófa gyorsan elhárítva, csak be kellett pöccenteni az egyik gyertyát a helyére! Nem hiába töltöttem annyi időt a nagyapám mellett, mikor az öreg Trabicseket bütykölte. Gyorsan a kezemre pillantottam, ami fekete volt az olajtól, de sebaj, majd a megbeszélés előtt megmosom, egyelőre csak egy gyors kéztörlésre van idő. Vissza a kocsiba, és a motor rögtön beindult. Öreg Frici nem vén Frici, ahogyan a mondás tartja. Alig kanyarodtam ki a ház elől, máris megcsörrent a mobilom. Kihangosítás be és… - Helló, anya – szóltam bele a kagylóba álmatag hangon. - Szervusz, kicsim, csak szeretnék sok sikert kívánni! – hallottam anyám hangját a vonal túl végéről. - Merre jársz? - Az első zebránál – válaszoltam. - Még csak? Nem fogsz elkésni? - Dehogy – legyintettem nagyvonalúan, és fél szemmel az óra felé sandítottam. Fél tízet mutatott, háromnegyedkor lett volna jelenésem a város másik végében. Csúcsforgalom van… - Simán odaérek. - Biztosan elaludtál, igaz? – dorgált meg telefonon keresztül, és szinte láttam magam előtt, ahogy összehúzza a szemöldökét. – Megint azt a hülye könyvet olvastad. - Ugyan! – válaszoltam kissé felháborodottan, majd az anyósülésre pillantottam, amin az a bizonyos „hülye könyv”, az Abigél hevert. Nélküle nem teszek sehová egy tapodtad sem. Ezt anya is tudja, mégis mindig felemlegeti. Gondolom, él még benne a remény, hátha előbbutóbb megjön a lánya esze, és más könyvet is a kezébe vesz, nem csak a rongyosra olvasott leányregényt, aminek már minden sorát kívülről fújja. - Felhívtad? – érkezik az újabb kérdés a vonal másik végéről. - Kicsodát? 2
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Hát Tamást – válaszolta anya azzal a különös hanglejtéssel, amivel csak a szülők tudnak beszélni a gyerekeikkel. Én pedig hirtelen gondolkodóba estem: ki a fene az a Tamás? Lázasan keresgéltem az emlékeimben. Minden apró, hátsó zugot felforgatva, kihúzva a képzeletbeli fiókokat is, mire végre eszembe jutott. Szegény fiúval anya próbált még összehozni a múlt héten. Az egyik kolleganője fia. Kedves srác, de valahogy nem az esetem. - Még nem, anya. - Miért? - Mert nem akarom. Még csak egy hónapja szakítottunk Lacival. Élvezem a szabadságom, eszemben sincs új pasit felhajtani – mondtam, miközben bevettem egy éles jobbkanyart. Szinte éreztem a gumi égett szagát. Nagyon büszke voltam a vezetési tudásomra, apám már kevésbé. A többi autósról nem is beszélve. - Mi a baj vele? – érkezett az újabb kérdés. - Nincs vele semmi baj, csak jelenleg nincs szükségem férfira. - Elrohan melletted az élet, kislányom. Én ennyi idősen már túl voltam egy szülésen… - Igen, tudom – szakítottam félbe vontatott hangon. Valahogy nem voltam ráhangolódva egyetlen anekdotára sem a szüleim múltjából. Sem a nővérem születésére, sem pedig a sajátoméra. Próbáltam volna koncentrálni az állásinterjúra, de úgy, hogy állandóan a fülembe csicseregtek, elég nehéz volt. - Hívd fel! Aranyos fiú. - Nem az esetem. - Hát ki az eseted, életem? Kétlem, hogy találnál egy Kalmár Pétert… - Anya, az Isten szerelmére, eszemben sincs Kalmár Pétereket hajkurászni egy életen át! Majd jön a szerelem, nem kell siettetni. Az a pasi, akit én keresek… - Legyen olyan, mint Kalmár Péter. - Egy frászt! – kiáltottam fel mérgesen, de aztán visszavettem egy kicsit a hangerőből. – Nem kell olyannak lennie, csak… Legyen udvarias, figyelmes, viselkedjen úgy velem, ahogyan ő viselkedett Zsuzsannával. Vannak bizonyos elvárásaim – fejeztem be ábrándos hangon, ahogyan befordultam az iskola parkolójába. - Elvárásaid? Nos, életem, remélem, hogy az elvárásaid és a macskáid majd szépen melengetnek a hideg téli estéken, hetven éves korodban. Elhallgattam, megmukkanni sem tudtam, ami velem igen ritkán esik meg, tekintve, hogy olyan különleges adottsággal rendelkezem, hogy képes vagyok magam bármilyen lehetetlen helyzetben feltalálni. De anyának ekkor speciel igaz volt.
3
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Ideje lenne végre egy valóságos férfiember után néznem, mert a végén még egyedül maradok. Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne, ha ezzel a felismeréssel, és az ezáltal keltett mélységes depresszióval a szívemben belépni a leendő munkahelyem kapuján. Még csak az kéne, hogy interjún egy labilis idegállapotú, zizzent nőszemély benyomását keltsem, aki még az anyja egyik ártatlan megjegyzésétől is kikészül. Hát mit kezdenék én a minden hájjal megkent felsős diákokkal? Sürgősen formába kellett hoznom magam, ennek pedig egyetlen módja az volt, ha gyorsan elhessegetem magamtól ezeket a negatív gondolatokat, és lerázom anyát. Megígértem neki, hogy amint hazaértem, felhívom, és nem csak őt, hanem Tamást is. Legalább addig nyugtom lesz. Leállítottam a motort, és bebotladoztam valahogy a bejáraton, utamat rögtön az igazgatói iroda felé véve, ahol már vártak rám. Negyed óra nem sok, annyit sem töltöttem bent. Az állást megkaptam, pont olyan embert kerestek, mint én. Bár, nem tudom, ez mit is jelent egészen pontosan: tapasztalatlan? Esetleg idegeskedő? Talán esetlen? Tekintve, hogy szakmai tapasztalom nem sok volt, konkrétan semmi, így csak ez a három dolog jöhetett számításba. Mindenesetre megkönnyebbülve szálltam vissza a rozzant Fricibe, ami most első pöccre elindult. Na, még a végén kiderül, hogy ez tényleg az én napom – mosolyodtam el elégedetten, de hamar az arcomra fagyott a magabiztos mosoly, mert alig értem ki a főútra, mikor leszakadt az ég. Olyan sűrűn kezdett el esni az eső, hogy szinte semmit sem láttam. Maximum sebességre állítottam az ablaktörlőt, így most már nem kellett olyan erősen meresztenem a szemem, hogy lássak. Félre kéne állnom – futott át az agyamon, de aztán amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan távozott is. Ha most leállok, akkor ki tudja, mikorra érek haza. Már pedig ma délutánra egy doboz pizza, és kényelmes heverészés volt betervezve. Természetesen az Abigéllel fűszerve. Könyv vagy film, ez esetben édes mindegy. Majd óvatos leszek. Piros. - Na, gyerünk, mi lesz már? – doboltam ujjaimmal türelmetlenül a kormányon, mikor végre átváltott a lámpa, én pedig ráléptem a gázra. Az utolsó, amire emlékszem, az az őrült sebességgel felém száguldó teherautó volt. Valahonnan nagyon távolról még hallottam, ahogyan fékek csikorogtak az úttesten, majd egy nagy csattanás, aztán semmi több. Ijesztő, mély sötétség borult rám. Amikor legközelebb magamhoz tértem, az első, amit megéreztem, az a hirtelen és erős fájdalom volt a fejemben. 4
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Feküdtem, ez egészen biztos, és kezemben tartottam az Abigélt is. Nélküle sehova… Megpróbáltam kinyitni a szemem, de az olyannyira hozzászokott sötétséghez, hogy az erős fény hatására gyorsan vissza is csuktam. Megpróbáltam még egyszer. Nem láttam semmi egyebet magam körül, csak fehérséget. Biztosan kórházban vagyok… - Basszus! – káromkodtam el magam a hirtelen felismeréstől, mire egy idegen hangot hallottam meg a hátam a mögül. - Ki kéne mosni a szádat szappannal, kedvesem. Ijedten felugrottam, és megpördültem a tengelyem körül, de attól, amit láttam, kis híján dobtam egy hátast. Ez lehetetlen… ez nem igaz. Biztosan csak álmodom. Vagy, ami még rosszabbmeghaltam. - Nagyon komoly ütést kaphattam, ha már Szabó Magdát látom magam előtt – suttogtam rémülten. – Biztosan csak képzelődöm. Mennyi injekciót kaptam? - Semennyit – válaszolta jóságosan mosolyogva az írónő, vagyis az, akinek látszott. Közelebb lépett hozzám, én pedig önkéntelenül is hátráltam néhány lépést. Nagyon nem normális, ha megjelenik előttem. Talán hallgatnom kellett volna anyára, és még időben letenni az Abigélt. Olyan, mint a drog, könnyen rászokik az ember, de annál nehezebb megválni tőle… - Azt hittem, meg akarsz győződni róla, hogy valódi vagyok – torpant meg Szabó Magda, és felém nyújtotta a kezét. - Aj, én nem vagyok benne biztos, hogy akarom ezt. Tessék engem innen kiengedni! Nem válaszolt. Nevetett. Mit nevetett, kacagott! Ez röhej, Szabó Magda kinevet. - Valós vagyok, kislányom. - Nem szeretném elkeseríteni, de Ön nem él már... 3 éve. - Tudom – bólintott jelentőség teljesen, engem pedig egy pillanat alatt elfutott a pánik. Ha tudja, hogy halott, és mégis itt van, én pedig látom őt, akkor… - Meghaltam?! – kiáltottam fel hitetlenkedve. Nem lehet igaz! Pont most, amikor végre van állásom, lehetne pasim… Ezt a kiszúrást! Hogy az a… – Franc, franc, franc! – toporzékoltam tehetetlenül, és nyilván folytattam is volna az örökkévalóságig, ha az írónő nem állít le. Vagyis, inkább le nem fogja a karomat, amivel őrült mód hadonászni kezdtem magam körül, mintha csak egy idegesítő legyet akarnék elkergetni. Ahogy ilyen közel állt hozzám, akkor láttam igazán, mennyire alacsony és törékeny. A róla szóló elbeszélések hát igazak voltak. Némileg megnyugtatott a tudat, hogy nem fehér, mennyországi pruszlikban fogadott, hanem átlagos utcai ruhákban. Teljesen úgy nézett ki, 5
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
mint a képeken. Csakhogy az időskorra jellemző ráncoknak nyoma sem volt. Arca kipihent volt, és kedves. Azonban, ami leginkább megfogott, az az őt körülvevő nyugalom volt. Most komolyan, kezeket fel, akit nem verne ki a víz, ha ott állna vele szemben Szabó Magda! Na, ugye. Még életében is különös hatással volt az emberre, nem, hogy így… Milyen törékeny – ámultam el sokadjára is. De lett légyen is bármilyen törékeny is Szabó Magda, a kezei bitang erősek voltak. Alig tudtam kiszabadulni a szorításukból. - Nem haltál meg – szólalt meg csendesen, és úgy tűnt ezzel elérte azt a hatást, amit ki akart váltani, mert csendben maradtam. Egyrészt, mert Szabó Magda állt előttem, akit imádok, mióta csak eszemet tudom, másrészt meg, mert nem értettem, ha életben vagyok, hogy láthatom őt. - Hallucinálok? - Ezt nem állítanám. - Bármi is történik, jobb, mint az első változat volt. Hol vagyunk? – pillantottam körbe a hófehér teremben. Már, ha egyáltalán teremben voltunk… - Sehol – érkezett a nyugodt válasz, én pedig jobbnak láttam, ha nem firtatom hollétünket, így várakozón tekintettem rá, vagy lehet, hogy inkább bambán, mert elmosolyodott, és nyilván úgy érezte, az imént elhangzottak bizony magyarázatra szorulnak. – Ahol most vagyunk, az sehol sincs. Nem az Élet, de nem is a Halál. - Egy szót sem értek az egészből – csóváltam meg kétségbe esetten a fejem és már vészesen közel voltam ahhoz, hogy bepánikoljak. - Majd mindent megértesz idővel. Tudod, miért vagy itt? - Balesetem volt. - Azért vagy itt, mert én úgy akarom. Hallottam – lépett tőlem távolabb elgondolkodva, - nem vagy megelégedve a könyvem befejezésével. - Ó, Jézus! – sóhajtottam fel ijedten, és szinte éreztem, ahogyan a levegő elakad a tüdőmben a döbbenettől. Szép, ha eddig nem haltam meg, hát most mindjárt bekapok egy infarktust. – Nem, nem, nem – tiltakoztam hevesen. - Én nagyon meg vagyok elégedve, komolyan. Az Abigél húúú… - Nem tetszik, hogy megöltem Kalmár Pétert – mosolygott rám mindent tudó fekete szemeivel. Hát merek én vitába szállni ezzel a pillantással? Jobb, ha mindent bevallok, kár itt minden ferdítés… - Hát, ha már itt tartunk – léptem hozzá közelebb kissé félénken, ő pedig barátságosan nézett vissza rám, - ez a része tényleg nem tetszett annyira. Miért kellett meghalnia? - Miért maradt volna életben? 6
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Fogós kérdés, gondoltam magamban, de már régóta tudni szerettem volna a választ. - Mi lett volna a sorsa, ha életben marad? - Találhatott volna valaki olyat, akit szerethet, és aki viszont szereti – szálltam be a kiprovokált vitába. A helyzet az, hogy Szabó Magda most érzékeny pontot érintett nálam. Soha nem értettem, miért kellett megölnie Kalmár Pétert. Nem ártott ő senkinek… - Szerinted lett volna olyan ember a Földön, aki beleszeret? - Miért ne? – vontam meg a vállam. – Neki is jár egy esély, mint bárki másnak. Hirtelen úgy éreztem, valami irtózatosan nagy hülyeséget mondtam, mert az írónő gyanúsan végigmért, és összehúzta kedvesen csillogó barna szemeit. - Mondd, kedvesem, te melyik könyvet olvastad? – kérdezte végül. – Kalmár Péter az Abigélben egy gúnyos, büszke, telhetetlen és önimádó alak. Melyik nő akarná egy ilyen férfi mellett leélni az életét? - Szerette Zsuzsannát, mégpedig őszintén, tiszta szívéből – szólaltam meg vontatottan, mire ő bólintott, én meg felbátorodtam. – Ha képes volt őt szeretni, szerethetne valaki mást is. Ő okos, jóképű… - Te pedig pont olyan vagy, mint Vitay Georgina – kacagott fel jóízűen, és megsimogatta a karomat. – Azt hiszed, a külső minden, de a belső értékek az igazán fontosak. Nézd csak meg Kőnig tanár urat! Hitted volna, hogy ő Abigél? Hogy ő az árkodi ellenálló, aki az életét teszi kockára nap, mint nap, csak hogy védje, akire felesküdött? Kire gondoltál, mikor először olvastad a regényt, ki az? - Kalmár Péter – vallottam be szégyenkezve, és magamban igazat adtam Szabó Magdának. Az ember hajlamos külső alapján megítélni az embertársait. De amint említettem, csak magamban értettem egyet az írónővel, szóban inkább vitába szálltam vele. – Hat éves voltam, amikor először láttam filmen, tehát ez nem mérvadó. Ellenben, ha nem haragszik meg ezért a megjegyzésemért, de nagyon mostohán bánt Kalmárral. - Úgy gondolod? - Igen. Élnie kellette volna. - Hogy végig nézze, ahogyan a nő, akit szeret egy másik férfival lesz boldog? - Ennyire szerette? - Ennyire – bólintott, majd elgondolkodva végigmért, nekem pedig ettől a pillantástól megint végigfutott a hideg a hátamon. – Van egy ajánlatom a számodra. Most rajtam volt a csodálkozás sora. Megint. Várakozón rátekintettem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni azt az abszurd helyzetet, hogy Szabó Magda üzletet ajánl nekem. Nem tudom, meddig mennék el Kalmár Péterért, de az biztos, hogy a lelkemet nem adnám el 7
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Mephistónak, csakhogy ő vígan éljen egy bigével valahol a Bahamákon. Ennek ellenére igencsak felcsigázott a gondolat. - Ha találsz egy nőt, aki képes önmagáért szeretni Kalmár Pétert – folytatta Szabó Magda, - és ő is képes azt a nőt viszont szeretni, akkor megkímélem az életét. - És, hogy gondolta… - Odaviszlek. - A regénybe? – sandítottam rá gyanakvóan. – Most csak viccel, ugye? – kacagtam fel hitetlenkedve, ő pedig mosolyogva megrázta a fejét, jelezvén, hogy teljesen komolyan gondolja az imént mondottakat – Ott leszek Árkodon, abban is időben? Találkozom a szereplőkkel? Bólintás. - És csak annyi a dolgom, hogy találjak egy nőt Kalmárnak? Újabb bólintás. - És akkor hazajöhetek? - Legkésőbb Gina szökéséig teljesítened kell a feladatot. - És, ha kudarcot vallok? Benne van a pakliban, hogy ott ragadok…örökre? Szabó Magda bólintott, én pedig, mivel a kudarc szó nem szerepel a szótáramban, figyelmen kívül hagytam ezt az apró figyelmzetetést. - Nem gond – legyintettem vigyorogva, és már meg is fogalmazódott fejemben a tökéletes terv, ami azon nyomban el is halt még hamvában, mikor Szabó Magda ismét magához ragadta a szót. - Nem változtathatsz a történet menetén. És nem hozhatod össze Zsuzsannát Kalmárral. - Francba! – csettintettem elégedetlenül. Tényleg mindent tud… - Mindennek úgy kell történnie, ahogyan én leírtam. Neked nincs más dolgod, mint megtalálni a tökéletes nőt Kalmár Péternek. De nagyon fontos, hogy nem kötődhetsz senkihez sem érzelmileg, különben… - Jól van – bólintottam rá végül, hosszas, másfél másodperces gondolkozás után. Ki az a hülye, aki egy ilyen ajánlatra nemet mondana. Csak van egy nő, akit megszeret Kalmár. Árkod elég nagyváros, de ha ott nem is találok neki megfelelőt, akkor kerítek neki máshonnan. Reszkess, Árkod, Ámor földi helytartója alászáll! Éreztem, ahogyan Szabó Magda finoman megfogja a kezem, és azt suttogja a fülembe, csukjam be a szemem. Megtettem, de nem történt semmi. Legalábbis azt hittem. Amikor pár pillanattal később kinyitottam, nem láttam egyebet, csak sötétséget. Először azt hittem, 8
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
átvertek, és leküldtek a Pokolba, vagy mi, de aztán valami bizgerálta a bal karomat. Egy szűk helyen voltam, ráadásul valahonnan nagyon távolról, mintha ajtócsapódást, és füttyszót hallottam volna. Elkezdtem meresztgetni a szemem, és ekkor láttam csak, hogy egy vékony sávban fény szűrődött be oda, ahol voltam. - Hova a jó életbe hoztak engem? – kérdeztem suttogva, szorosan magamhoz szorítva a könyvemet. Ha bármi gond van, ez van olyan vastag, hogy leüssek vele bárkit. Az a valaki, aki odakint fütyörészett, most közelebb lépett, és hirtelen felrántotta az ajtót. Mindketten akkorát kiáltottunk ijedtünkben, hogy kizárt volt, hogy más nem hallotta meg. A férfi, merthogy az volt az illető, rémülten hátra ugrott, én pedig szájtátva figyeltem őt. A szőke haj, a katonás arcél, a valószínűtlenül kék szemek… Villámcsapként ért a felismerés: Kalmár Péter szekrényében vagyok!
9
