Mûvészeti nevelés a Waldorf-iskolában 7-14 éves korig
Waldorf-pedagógián alapuló művészeti és sportfoglalkozások TÁMOP - 3.2.11/10/1 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Kedvezményezett: Vadrózsa Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény
Mûvészetoktatás
Iskolás korban a gyerekek elsajátítják az alapvető tanulási készségeket, és közvetlen tapasztalatokra támaszkodva kialakul és fejlődik intellektusuk. A lexikális tudás átadása mellett éppoly fontos a képességek fejlesztése. Elengedhetetlen, hogy a gyermek azonosulni tudjon azzal, amit tanul, hiszen a 7-14 éves kor között a gyermekek elsősorban érzelmeiken keresztül közelíthetők meg. A képzelőerő és a képekben való ábrázolás játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a tanulás személyes, belső élménnyé, tapasztalattá váljék. Ebben sokat segítenek a művészetek, melyeknek az adott életkorban- éppen ezért- kiemelt jelentőségük van. Így tantervünkben kiegyensúlyozottan van jelen az intellektuális, a művészeti és a kézműves tantárgyak aránya. A különböző művészeti ágak (ének/hangszeres zene; mozgásművészetek: Bothmer-gimnasztika és euritmia; irodalom/versek, mesék, drámajáték; képzőművészetek/rajz, festés, formázás; alkalmazott művészetek/kézműves tevékenységek, kézimunkák) gyakorlása lehetővé teszi a napi alkotómunkát. A művészeti munka során a gyerekek megtanulják saját és mások munkájának tiszteletét. A művészetek iránt fogékony emberben nagy életerő lakozik, melynek oka Rudolf Steiner szerint az, hogy a művészi tevékenység a léleknek oly sok húrját megérinti. Nyíltabb lesz és fogékonyabb az ember belső lényéből fakadó hatások befogadására. Megnyilatkozik ez elevenségben, a külvilág iránt való bizalommal teli érdeklődésben. Mivel a lélek rezdülései kölcsönhatásban vannak a testi folyamatokkal, lassanként a test is változik.
Rajzolás
A művészeti ágakon belül kiemelt jelentőséggel bírnak a képzőművészetek, hiszen a gyerekek maguk által készített könyvekből, epochafüzetekből tanulnak, aminek illusztrálása napi feladatuk. Ez folyamatos gyakorlásra, a rajzolási technikák továbbfejlesztésére ad lehetőséget a diákoknak. Ezt olykor tanári irányítással, instrukciókkal, kapott motívumokkal, máskor szabadon végzik; saját ötleteik, elképzeléseik alapján. Az első osztályban egy-egy meseképből leegyszerűsödve kialakul egy forma, melyből betű születik. Az évek során a füzetek rajzai egyre komolyabbakká, pontosabbakká, kidolgozottabbá kell, hogy váljanak. A természettudományos tárgyakhoz készített képeknek szemléletesen alá kell támasztaniuk a tanultakat. A hétéves gyermek bátrabban, szabadabban rajzol a tíz-tizenegy évesnél, aki már pontosabb ábrázolásra törekszik, szeretné, ha rajza minél jobban emlékeztetne a valóságban látható dolgokra. Hogy ezen a nehézségen átlendítsük a gyerekeket, megtanítjuk nekik a „lélegző tónusú” rajzolás módszerét. Ez egy olyan satírozós technika, amely során a forma belülről, egy foltból alakul, fejlődik; nem pedig egy előre meghúzott kontúr vonalai zárják magukba. Nagyon szép eredmények születhetnek így. Különösen jól használható a módszer az állattanhoz, a növénytanhoz kapcsolódó ábrázolásokban. Az intellektuális éréssel együtt haladva lesz a vonalnak és a pontnak nagyobb jelentősége a folttal szemben. Az osztálytanítónak nagy kihívás, felelősség és állandó munka ez, hiszen hónapról hónapra, (vagy a kicsiknél hétről hétre) táblarajzokat kell készítenie, amely az adott tananyag vagy időszak lényegét leginkább kifejezi. Az általa rajzolt táblaképeken „nőnek fel” diákjai.
Festés Festés órákon kezdetben a szín háttérbe szorítja a formát, vagyis a festéstanulás első éveiben a színek világának átéléséből indulunk ki; mindent megelőznek a színgyakorlatok. A gyakorlatok során a gyerekekben kifejlődik bizonyos érzék a különböző árnyalatok kialakításáról, a színkeverésről, a színharmóniákról, a távlatok és a térhatás érzékeltetéséről. Megtanulják, hogyan kell a papírt teljes egészében betölteni és kihasználni. Kifürkészhetik, hogy viselkednek, milyen tulajdonságokat hordozhatnak az egyes színek.
Ez már maga terápiás tevékenység, ám a waldorf iskolákban alkalmazott nedves festést egyébként is kifejezetten használják festésterápiákban. A tevékenység során akvarellpapírt vizezünk és simítunk, majd erre vízzel higított festékkel dolgozunk, kezdetben csak vastag ecsettel. A festés nagy segítséget nyújthat a gyermek temperamentumának megismerésében, és annak alakításában is. A színek megismerése után lépünk tovább arra, hogy formákat találjunk a színekben: a hegyek, kövek, az atmoszféra, a felhők, naplementék, az égbolt hangulatai, a növények, állatok, az ember alakjának megfestésével. A külső forma a színérzékelés belső élményéből emelkedik ki. Hatodik osztálytól ez a módszer kiegészülhet a rétegesen felvitt lazúr technikával. Ekkor kezdődik a tárgyak megfigyelése és a fény-árnyék tanulmányozása alapján való festés, rajzolás. Ekkor kezdik természethűen ábrázolni a külvilág jelenségeit. Gyakrabban használunk monokróm technikát, a képek gyakran fekete-fehérek, vagy a szürke illetve a barna árnyalataiban készülnek. Így illeszkedik a tananyag a kamasz lelki változásaihoz, mikor a kontrasztok idejét élik, mikor a világot és a környezetükben élő embereket „fekete-fehérben” élik meg. Belépnek az új eszközök is: a por- és az olajpasztell, a különböző kréták, rajzszenek, de festünk tintával, tussal, diófapáccal is. A perspektíva törvényeivel, az aranymetszés szabályaival az általános iskola utolsó éveiben ismerkedünk. A diákok a festészet különböző műfajaiban alkothatnak, a tájképektől a csendéleteken át a portréig. A képek témái azonban gyakran kapcsolódhatnak a főoktatás során tanult anyaghoz, vagy az adott időszakhoz, ünnepkörhöz is.
Formarajz
Rudolf Steiner azt ajánlja, hogy ismertessük meg a gyerekeket a geometriával már jóval azelőtt, hogy bánni tudnának a körzővel és vonalzóval. Így született a waldorf-pedagógia egy sajátos tantárgya, a formarajz. De mi állhat ennek hátterében? A világ tele van geometrikus formákkal és törvényszerűségekkel a hópehely mintájától kezdve a bolygók által leírt pályákig. Míg a festés elsősorban érzelmi tevékenység, a rajzolás az intellektust mozgósítja. A formarajz során kialakul egy belső képesség, ami a formák megragadásához szükséges. A formaérzék felébresztésével a gyerekek olyan a képességekre tesznek szert, melyeket az írás és olvasás tanulása során használnak majd. Mivel ezeket nemcsak papíron jelenítik
meg, hanem mozgásban is, segíthet a térérzékelés fejlesztésében, a különböző orientációs problémák javításában. A formarajz óra az 5. osztályban szabadkézi geometriává, majd a következő évben a geometriai szerkesztésekbe alakul. A hagyományos euklidészi szerkesztéseken túl a gyerekek szerkesztenek geometriai sorozatokat, és részletesen foglalkoznak a természetben megjelenő formák (spirálok, levélformák) szerkesztésével. Nyolcadikban a síkból a térbe lépve foglalkozunk a platoni testek szerkesztésével és egyéb megformálásával.
Kézimunka
A Waldorf - iskolákban a kézimunka oktatásnak is nagy jelentőséget tulajdonítanak. De nem a gyermekek ügyességének fejlesztése a cél, hanem a megfelelő irányítással, művészi igénnyel végzett munka, az életkoruknak megfelelő feladatok. A ritmikusan ismétlődő mozdulatok az akarat és logikus gondolkodásra való képesség megerősítését szolgálják. Éppen ezért a fiúk és a lányok is ugyanazokat a feladatokat végzik. Eleinte, ha tehetik, saját környezetükből gyűjtenek alapanyagokat munkájukhoz. Először az állatvilágból (pl. a közeli gazdaságból gyapjú), majd a növényvilágból (pl. ágak, levelek, növényi rostok), végül az ásványok világából. Ezzel környezetükért érzett egyéni felelősségüket is fejlesztve. Kezdetben kezükkel végzik a munkájukat, majd megismerik a kéziszerszámok, végül a gépek használatát. Első osztályban kötni tanulnak, ezáltal fejlődik kezük mozgékonysága és a róluk való tudatosság. Különböző anyagminőségeket és technikákat ismernek meg, ezzel állandóan fejlesztve tapintás érzéküket. Második osztályban már a domináns jobb vagy baloldalon dolgoznak, horgolni tanulnak. A hangsúly a ritmikus ismétlődésre ,a képzelőerőre helyeződik. A horgolás, mint technika a motorikus idegrendszer fejlődését célozza meg.
A harmadikosok sapkát kötnek. A sima, fordított szemek ismétlődésének, a fogyasztás, szaporítás technikájának megtanulásával a ritmikus memória fejlesztése történik. A gyermekekkel 9. életévüktől éreztetjük, hogy ők egyedi világot alkotnak, amely ugyanakkor a környező világhoz is kapcsolódik. Ez a folyamat folytatódik a negyedik osztályban is. A keresztszemes hímzéssel és a szövéssel ismerkednek meg. A színekben és a formákban megjelenő szimmetria segíti őket, hogy magabiztosabbá váljanak. Az ötödik osztály a harmónia időszaka. Ehhez kapcsolódik a kör, mint forma, mint az egység jelképe. Körkötést tanulnak öt tűvel, következő ruhadarabként kesztyűt, zoknit készítenek. Hatodik osztályban az emberi és állati formából kiindulva filcállatokat varrnak pelenkaöltéssel, amit gyapjúval tömnek ki, a csontokon megjelenő izomzat leképezéseként. Majd babát varrnak. A kamaszkorral a gyerekek jelentős testi változásokon mennek keresztül. A testi formák tudatossá válását segíti, hogy figyelmüket a ruházkodás felé fordítjuk. Kézzel varrhatnak egyszerű ruhadarabokat, otthoni cipőt, egyéni tervezés alapján. A nyolcadik osztályban a varrógép használata, a lábbal végzett ritmikus munka, a kézügyesség, a figyelem,(az akarat, érzés, gondolkodás) összehangolására ad lehetőséget.
Kézmûvesség A legkisebbek eleinte a saját környezetükben talált anyagokból (gallyakból, levelekből, termésekből) készítenek játékházikókat, állatfigurákat, mesés alakokat saját fantáziájuk segítségével. Negyedik osztálytól ismerkednek meg az egyszerűbb szerszámok (faragókés, vésők, fejsze), majd 7. osztálytól a gépek használatával. Egyszerű használati tárgyakat készítenek. A fa megmunkálásához akaratuk erejére van szükség. Ugyanakkor a fának is van „akarata”, amit figyelembe kell venni. Nagyon fontos, hogy a gyerekeket rávezessük arra, hogy munkájuk során, ha elrontanak valamit, ne dobják félre, hanem próbálják befejezni, akár küzdelem árán is. Miután 7. osztályban megismerkednek a fizika törvényszerűségeivel, a kézműves órákon elkezdenek egyszerű, mechanikai ismereteken alapuló játékokat, használati tárgyakat készíteni. A nyolcadik osztályosok tervrajzokat készítenek a famunkákhoz, amely során lépésről lépésre követik a megmunkálás menetét.
Zene A zene elválaszthatatlan kapcsolatban van az ember lényével és annak fejlődésével. Egyszerre fakad az ember legmélyebb belső világából, felépíti, gazdagítja és harmonizálja azt. A zene, azon túl, hogy az emberből születik meg, még „emberszabású” is. Felépítménye alapvető hármasságában (dallam, harmónia, ritmus) az ember három lelki tevékenysége (gondolkodás, érzés, akarat) tükröződik. Kb. 9 éves koráig a gyermek, mint „érzékszerv” nyitott lényként él a világban. Ebben az első időszakban a zene természetét igazítjuk a gyerek természetéhez. A dallam, a harmónia és a ritmus jelenségei, a tiszta dallamminőségben találkozva, egy egységes szövetet alkotnak. Harmóniai akkordok még nincsenek jelen, a szabadon áramló, beszédszerű ritmus is inkább a ki- és belégzés nagyobb ívéhez igazodik. Kilencéves koruk után a gyerekek egyfajta törést élnek át. A világgal való teljes egység érzését az elválasztottság érzése váltja fel. A zenei nevelésben áttevődik a hangsúly a belső zeneiség kialakítására. Innentől kezdve a gyereknek kell megtanulnia igazodni a zene törvényeihez, mégpedig úgy, hogy saját lényébe felveszi azokat. A kottaírás és -olvasás tanítása történik ekkor. Vezető szerepet kap a zenei minőségek közül a harmónia, azaz elkezdődik a többszólamúság felépítése az éneklésben és a hangszeres játékban is. A szabadon áradó „mérhetetlen”, lélegzésszerű ritmusba beleszól az egyenletes lüktetés (szívdobogás), és mérhetővé válik (mérő), majd később a nehézkedés, a súly is belehallatszik a zenébe, és ez a ritmust ütemekre bontja.
A közös hangszereket (pentaton furulya) felváltja az egyéni szóló hangszer. Később ezek a sajátos, egyéni utak újra találkozhatnak az osztályzenekarban. Az 1-8. osztály a lehető legsokrétűbb zenei élményszerzés időszaka. A zene elméleti oldala csak annyiban jelenik meg, amennyiben ez a közös, illetve az egyéni zenélésből természetesen fakad. Megjelennek a modális hangsorok, és utána a dúr és moll kettőssége, az érzésvilág polaritásának (vidám-szomorú, sötét-világos stb.) zenei megszólalása, s vele együtt az alaphang, amelytől a zene „földre érkezik”. Következő lépésként a 6-7. osztálytól kezdve hangsúlyt kap az oktáv minősége. Fontos szerepe van az egész iskolai időszak alatt a szabad, improvizatív zenei játékoknak, gyakorlatoknak. A zenehallgatás valódi képessége a zenei aktivitásból születik meg azáltal, hogy ez a külső aktivitás belső lelki mozgékonysággá alakul át. Ez a sorrend aztán a 9 éves kortól fogva fokozatosan megfordul, s innentől az intenzív belső aktivitásból kell, hogy a füllel is hallható zenei tevékenység megszülessen.
Euritmia ALátható beszéd, látható ének. Az euritmia egy olyan előadóművészeti ág, amit a táncterápiában és az oktatásban is felhasználnak, különösen a Waldorfiskolákban. Látható beszéd: az emberi mozgás által láthatóvá vált beszéd, mimika nélkül. Mi a beszéd? Gondoljunk arra, hogy 30-40 hangzóval képesek vagyunk a világ összes dolgait megnevezni és feltárni. „Menny betűi, csillagok” — mondja Weöres Sándor. Tudjuk-e a világ betűit olvasni? Felszabadítjuk-e a beszédben rejlő csodálatos erőket, vagy hagyjuk elsorvadva halott jelrendszerré válni? A beszédben, énekben a kiáramló levegőt a
hangképző szervek mozgásaival formáljuk meg. Az euritmia megpróbálja, ehhez a plasztikus részhez kapcsolódva, mozgásban vizuálisan is megjeleníteni a levegőáram létesülő ritmikus mozgásait. Innen az elnevezés is: szép, jó ritmus – euritmia. A versek és zenedarabok így - egy időben - hangzó és vizuális élményként jelennek meg előttünk. Az euritmia az egész test mozgásával, a tér és idő világában teszi láthatóvá a hangzó beszédet. Ha az ember az egész testével beszél és énekel, a szó, a zene újra tetté, teremtő erővé válik. Ezt az új mozgásművészetet nagy érdeklődés fogadta, és gyorsan ismertté vált Magyarország szerte. 1992-ben indult Budapesten a magyar Euritmia Képzés, amelynek létrehozását, az érdeklődésen kívül, a dinamikusan fejlődő Waldorf- mozgalom indokolta. „Az euritmián edzett akaraterő végigkíséri az embert egész életén, míg más akaratfejlesztő módszerek hatása, az időközben szerzett tapasztalatok és átélt események következtében később elhalványulhat.” (R. Steiner) Az euritmiában rejlő pedagógiai lehetőségek igen gazdagok. A ritmusérzék, a térbeli tájékozódás, a testkoordináció fejlődésével játékosan be is vezet a költészet és a zene világába. A levegő áradását megjelenítő mozgások valóban lélekkel hatják át, lélegzővé, elevenebbé, a személyiség kifejezőjévé teszik az egész emberi testet. Waldorf-óvodákban és iskolákban a gyerekeknek lehetőségük van négyéves koruktól kezdve, egészen az érettségiig euritmiázni. A felnövekvő gyermek az első évek ritmusos, alliterációs gyakorlataitól elindulva érett lírai, drámai és zenei előadások bemutatásáig, az euritmia széles skáláját tapasztalhatja meg. A „lélek tornája” a gyermekek harmonikus testi, lelki és szellemi fejlődését segíti. Az euritmia jótékony hatása, a pedagógiai euritmián kívül, számos területen megjelenik: művészeti-, gyógyeuritmia, idősek euritmiája, munkahelyi euritmia. „Mindent mozgat a Nap, a csillag tőle táncol, ha nem mozdulsz te is, az egészből hiányzol.” (Angelus Silesius)
Mozgás és testnevelés, játék Az embert körülvevő tér és az, ahogyan e térben mozog, éppoly fontos része életének, mint az étel, melyet elfogyaszt, vagy a nyelv, melyen keresztül embertársaival kapcsolatot teremt. Ahogyan állunk, sétálunk, kezet fogunk, s a bennünket körülvevő térben mozgunk, néha beszédesebb a kimondott szónál. Szokásaink segíthetik vagy hátráltathatják azt a tudatos szabad mozgást, amely fizikai, lelki és szellemi jólétünkhöz elengedhetetlen. A Bothmer-gimnasztika elnevezés Fritz Graf von Bothmer (1883-1941) nevéhez kötődik, aki a stuttgarti első Waldorf iskola tornatanára volt. Rudolf Steinerrel együttműködve fejlesztette ki az 1920-as években az egyes életkoroknak megfelelő mozgásgyakorlatokat. Arra törekedett, hogy a sport, a torna és a játék legyen a fejlődés és a nevelés eszköze. A 32 alapgyakorlat a gyermek és a fiatal mozgásfejlődését követi, segíti, illetve erősíti. Gyakorlásuk archetipikus formák megtapasztalásához vezet, melyek világosságot, nyitottságot és erőt közvetítenek a mai ember felé is. Elsajátításuk során a térérzékelés finomodik, a mozgást tudatosság hatja át. Az ember a teret mint eleven minőséget tapasztalja meg, s így benne önmagát is egészebbnek élheti meg. A test tudatos fejlesztése kihat a lélek és a szellem területeire is. A játékok, a sport hozzájárul a mozgásérzék, a térbeli tudatosság, az egyensúlyérzék, a belső kiegyensúlyozottság valamint a testi jólét érzésének fejlődéséhez a finom- és nagymotoros mozgások által. Célja, hogy segítse a gyermeket mozgásrendszere fölötti kontrolljának és tudatosságának formálásában és differenciálásában, hogy energiáit a megfelelő helyen és időben mozgósíthassa, és értelmesen irányíthassa. Az életkornak megfelelő játékok a gyermek segítségére vannak mozgásrendszere átalakításában, hogy belső mozgékonyságot hozhasson gondolkodásába, érzésébe és akaratába. A mozgás által az ember szociális kapcsolataiban is egyre érettebbé válik. Megtalálja a saját helyét a közösségben a játékok során, megtanulja a saját és mások gyengeségeit tolerálni. Megtanul győzni és veszíteni egyaránt. A szabályok megtartásával megtapasztalhatja saját határait. Néhány évtizeddel ezelőtt a gyerekek még természetes módon részt vettek a felnőttek ház körül végzett munkáiban. A játékot ők maguk találták ki, amikor éppen nem segítettek vagy tanultak. Századunk második felében megdöbbentő jelenség vette kezdetét, amit elsősorban a televízió feltűnésének köszönhetünk. A hatvanas évek első felétől a gyerekek egyre kevesebbet játszanak. A gyerekek a játékaikon keresztül fejlődnek. Először csecsemőként ismerkednek a körülöttük lévő világgal. Ujjaikkal játszanak, tapsolnak, ugrálnak, hancúroznak és futkároznak. Ahogy megtapasztalják a teret, és hogy miként kell mozogni benne, úgy válnak egyre ügyesebbekké.
A játékok ezzel párhuzamosan egyre többet kívánnak tőlük, például egyre inkább megkövetelik a társas viszonyok összetett világában való tájékozódást, alkalmazkodást. Az utazás, amely alatt az ujjával játszó kisgyerekből kosárlabdázó tizenéves lesz, a belenövés folyamata, miközben a gyermek egyre otthonosabbá válik a testében és a térben. Az adott korosztálynak megfelelő játékok ezen az utazáson vezetik a gyermekeket keresztül.
Felhasznált irodalom: A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve Frans Calgren: Szabadságra nevelés Dennis Klocek: Rajzolás a természet könyvéből Kim Payne: Gyermekeink játékai Fotó: Vadrózsa Waldorf Iskola Grafika: www.2dgrafika.hu
VADRÓZSA WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPFOKÚ MÛVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS ÓVODA OM-azonosító: 201193 9161 Győrsövényház, Gárdonyi Géza út 45. Tel./fax: +36 96 531 003 Mobil:+36 30 30 91 195 e-mail:
[email protected] www.vadrozsawaldorf.hu
A dolgok általában úgy végződnek, ahogy kezdődnek." (R. Steiner)
