Munkanapló Tampere, Finnország, 2010. március 21 – április 10. Írta: Almási Bernát 2010. március 21. Hétfő 9.45-kor találkoztunk Katona Dáviddal, Gelencsér Norberttel és Nyíri Péterrel Ferihegy 2A-n. A check-innél értesítettek minket, a Helsinkibe tartó repülőgép aznap várhatóan 1 óra késéssel indul. Felvettük a kapcsolatot tanárunkkal, Csernevné Fekete Ágnessel, aki rögtön értesítette a fogadóinkat. A repülőgép végül 12.15-kor szállt fel. Sima utunk volt, bár Helsinkiben meglehetősen rossz idő fogadott, azonban ezért bőven kárpótolt a Vantaa repülőtér látványa, és az infrastruktúra, amivel rendelkezik. A gépet helyi idő szerint 15.40-kor hagytuk el, épp akkor, amikor a csatlakozó járat beszállítása kezdődött, így mi az utolsó hívásra tudtunk odaérni. Busszal szállítottak ki minket a tamperei repülőgéphez, ami egy ATR-72-es típusú, turbólégcsavaros repülőgép volt. Nagy izgalommal vártuk a felszállást, mivel ilyen típusú gépen még egyikünk sem utazott. Amíg várakoztunk, elgurult, mellettünk egy MD-11-es típusú áruszállító repülőgép, ami a legnagyobb kedvencem, viszont Magyarországon nagyon ritkán lehet vele találkozni, így ennek a néhány pillanatnak, ameddig láthattam ezt a gépet, nagyon örültem! Nagyon hamar megérkeztünk Tamperébe, az út nagyjából fél órát tett ki. A Pirkkala repülőtéren már várt minket a Tampere College képviselője, Anna-Maija Siirtonen, aki rendkívül barátságos volt velünk. Az iskola mikrobuszával elvitt minket a szállásunkra, ahol mindnyájan kaptunk tőle tájékoztató brossúrákat, illetve buszbérletet. Ezután még bevásárolni is elvitt a közeli szupermarketbe, ahol is gondosan megmutatott mindent, így sikerült beszereznünk a legszükségesebb élelmiszereket. Este 7-kor meglátogatott minket négy finn lány, az ún. „tutor”-aink, akikkel tettünk egy rövid esti sétát a belvárosban, majd utána lefeküdtünk aludni.
2010. március 22. Kedd Reggel fél 9-kor a fogadó iskola Training Managere, Juhani Anttila várt bennünket a szállásunknál, és autóval elvitt az iskolába, ahol bemutatott az ott tanító tanároknak, valamint a diákságnak. Mindenki nagyon szívélyesen fogadott, a diákok pedig készséggel körbevezettek a hangárban és a tantermekben. 10 órakor együtt kávéztunk Anttila úrral, néhány másik tanárral és diákkal. Itt megbeszéltünk néhány további programot, így például szó esett egy esetleges látogatásról a Finnair szimulátor-központjában (sajnos ez végül nem tudott megvalósulni). Megkaptuk a heti órarendünket is. A megbeszélés utáni első óránk Szervomechanizmusok óra volt, ahol is a Hall-szondás jeladóval kapcsolatosan végeztünk méréseket. Az óra után ebédszünet következett. A finn konyha meglehetősen érdekes gyöngyszemeit volt szerencsénk megkóstolni. Mindenesetre ezután kétszer is meggondolom, hogy milyen ételt választok, mivel a halat nem igazán preferálom. Az ebéd előtt, alatt és után jól elbeszélgettünk finn diáktársainkkal, akik számos kikapcsolódási lehetőséget ajánlottak a figyelmünkbe. Mellékesen jegyzem meg, hogy teljesen megdöbbentem, amikor láttam, hogy a hangár másik felében üzemelő iskolai logisztikai részlegnek saját, teljesen új Scania és Volvo kamionjai, valamint szintén egy újabb típusú Volvo oktató turistabusza is van. Az ebédszünet után, 13 órától 16 óráig gyakorlaton vettünk részt, ahol az Airbus A320-as típusú repülőgép AMM-jével (Aircraft Maintenance Manual) kapcsolatos feladatlapot kellett kitöltenünk, a rendelkezésünkre bocsátott számítógépes munkaállomások segítségével. Az iskola végeztével egyik finn diáktársunk egészen hazáig kísért minket, és megmutatta, hogy másnap reggel hova fog értünk jönni. Ez a nap nekem személyesen annyiban hozott pluszt, hogy az egyik itteni tanárunk személyében megismertem egy másik, hozzám hasonlóan nagy MD-11-es rajongót! 2010. március 23. Szerda Szerda reggel meglehetősen betegnek éreztük magunkat, amikor felébredtünk. Jómagam reggel 8-ig kétszer hánytam is. 7 óra felé felhívtuk Juhanni Anttilát, hogy mit tegyünk, ő pedig azt mondta, hogy eljön értünk, és átvisz a Hervanta College-ba, a főiskola védőnőjéhez. Rövid várakozás után a védőnő be is hívott, nagyon jó angolsággal kifaggatott, és elsőre ugyan azt javasolta, hogy menjünk haza pihenni, de utána mégis inkább bejelentett minket egy orvoshoz a városban. Ezután átkísért bennünket egy másik helyiségbe, ahol már várt ránk egy igen szimpatikus hölgy, az iskola egyik titkárnője, Virve Kovanen. Először arról volt szó, hogy taxit rendel nekünk, de végignézett rajtunk, és úgy döntött, az lesz nekünk a legjobb, ha elvisz a saját kocsijával. A hölgy az első pillanattól kezdve szimpatikus volt mindnyájunknak, és végig rendkívül empatikus volt velünk. Elvitt bennünket a belvárosi Koskikeskus bevásárlóközpontban található klinikára. Itt szembesültünk a ténnyel, hogy a finn egészségügy színvonalában mennyivel a magyar előtt jár.
A harmadik emeleten szálltunk ki a liftből, és rögtön a klinika előcsarnokába jutottunk. Ez egy igen tágas tér volt, melyben virágokat, és helyenként szőnyegeket helyeztek el. A terem hátuljában üvegajtó és panoráma ablak volt, amely mögül a bevásárlóközpont belsejére lehetett rálátni. Az ablak előtt, egy félköríves pult mögött foglaltak helyet az igen jól öltözött és barátságos ügyintézők, akiknél be kellett jelentkeznünk, és akiknél az ellátás után a számlát kellett fizetni. Érdekes volt számomra, hogy mindegyik ügyintéző rendelkezett bankkártya-olvasóval is. Hosszabb egyeztetés után –melyet kísérőnk folytatott finn nyelvenmegkaptuk a behívó céduláinkat, melyeken szerepelt, hogy melyik rendelőbe és pontosan mikor kell bemenni. Az én cédulámon 10.38 szerepelt. A legjobban akkor lepődtem meg, amikor percre pontosan ebben az időben tényleg be is hívott a doktor úr. A rendelőbe finn kísérőnk is bejött velem, egyrészt mert én voltam négyünk közül a legrosszabbul, másrészt aggódott, hogy mi van, ha nyelvi problémám adódna. Szerencsére a nyelvhasználattal nem volt gond, az orvos is remekül beszélt angolul. Alaposan kikérdezett a panaszaimról, gyógyszereimről, és a korábbi betegségeimről, majd megvizsgált. Ezután elmagyarázta, hogy Tamperében mostanában terjed egy vírus, ami a gyomrot támadja meg, de egy-két nap alatt túl is van raja az ember. Írt fel gyógyszert, utána pedig sorban megvizsgálta a többieket is. Miután végeztünk a vizsgálattal, kísérőnk Nyíri Péter társaságában elment, hogy kiváltsák nekünk a gyógyszereket, és hogy hozzanak diétás ételt, amit aznap és másnap ehettünk, majd ezután elindultunk haza. A finn hölgy egészen a házunkig hozott minket autóval. Út közben azt mondta, hogy a körülmények ellenére is nagyon örül, hogy megismert minket. Ez mindnyájunknak nagyon jól esett. Búcsúzáskor még ellátott pár tanáccsal, és mondta, hogy ha meggyógyultunk, felkereshetnénk a munkahelyén. Még hogy a finnek nem barátságosak! Innentől kezdve a napunk fekvéssel és sok alvással telt. 2011. március 24. Csütörtök A csütörtököt az ajánlásnak megfelelően szintén otthon töltöttük. Reggel nagyon sokáig aludtunk, és igazán sokszor még nem is keltünk fel az ágyból. Estére kezdtünk magunkban egy kis erőt érezni arra, hogy rendet tegyünk a szálláson, elsétáljunk a közeli boltba, és felkészüljünk a másnapi iskolára.
2011. március 25. Péntek Pénteken reggel 8 óra körül ébredtünk, mivel csak 10-re kellett bemennünk az iskolába. Jómagam még mindig nem éreztem magam tökéletesen, és aggódtam is kicsit, hogy a gyomrom hogy fogja viselni, ha visszaállok a normál étkezésre, ennél fogva kicsit idegesen is indultam el otthonról, de szerencsére később kiderült, hogy alaptalan volt az idegességem. Percre pontosan az internetes útvonaltervező ajánlása szerint értünk ki a buszmegállóba, ahol már sokan várták a buszt. Végül a járat negyed óra késéssel meg is érkezett, ettől függetlenül nem késtünk el az iskolából Egy tantárgyból volt négy óránk pénteken, méghozzá ismét szervotechnikából. Ezen az órán a szelszin berendezésekkel, és LVDT-szondákkal kapcsolatban végeztünk csoportos méréseket. Úgy érzem, ez rendkívül
hasznos volt számomra, mivel a szelszinek gyakorlati működését az otthoni iskolánkban nem nagyon volt lehetőségünk megfigyelni, ellenben rengeteg elméleti tudással rendelkeztünk már a témával kapcsolatban. Ismét meg kellett állapítsam, hogy valószínűleg az a módszer, amivel a mi szakmánkat oktatják Finnországban, jóval hatékonyabb, mint a magyar módszer, és arra készít fel, amivel a való életben is találkozni fogunk, illetve már az alapok elsajátítása is mindig a repülőgépek vonatkozásában történik. A finn módszer segítségével az elméleti alapok rögtön átültetésre kerülnek a gyakorlatba is, ezáltal sokkal könnyebben tanulhatóvá válik a tananyag. Továbbá az itteni oktatási módszer hozzászoktatja a tanulókat a csapatmunkához, amire a repülőgépiparban rendkívül nagy szükség van. Ebédre haburgert kaptunk a menzán, amit mi magunk állíthattunk össze. A magyar viszonyokhoz szokott szemünknek és gyomrunknak ez is egy merőben szokatlan, de igen pozitív élmény volt. Az ebéd után pedig még volt hátra másfél óránk az iskolából, ami után mi négyen még ott maradtunk beszélgetni a tanárunkkal, Märtti Jussila-val. Sok érdekeset mesélt nekünk a tamperei látnivalókról, az iskolában folyó munkáról, illetve az ő egykori, magyarországi szakmai gyakorlatáról. A legjobb azonban az volt, hogy megmutatott nekünk egy, Windows-os szoftverrel üzemeltetett ACARS-vevő berendezést, melyet ő maga épített, pusztán érdeklődésből. Egy rövid időre átfutott az agyamon, hogy a mi iskolánkban valószínűleg esély sincs rá, hogy valaha is ilyet láthassunk, vagy ilyet építhessünk… Az iskola végeztével hazajöttünk, és délután első alkalommal igénybe vettük a szállásunk mosógépeit. Könnyen kezelhetőek voltak, és gyorsan kimosták a ruháinkat. Amíg pedig a mosás tartott, pár ajtóval arrébb utánanéztünk, hogyan tudjuk igénybe venni a szintén a szálláshoz tartozó szaunát. 2011. március 26. Szombat Szombaton sokáig aludtunk, valamiért nem volt kedvünk korán kelni. Miután teljesen magunkhoz tértünk délelőtt, készítettünk egy kiadós rántottát reggelire és felmértük, hogy mi mindent kellene vásárolni. Elhatároztuk, hogy most nem a már ismert bevásárló helyeink valamelyikét keressük fel, hanem tovább utazunk a 13-as busz vonalán, és elmegyünk a Hervanta városrészben található Duo bevásárlóközpontba. Ez az épület lényegesen barátságosabb, és emberibb léptékű volt, mint Budapest óriási plazái. Vörös téglából épült, és a teteje végig üvegből volt, hogy jobban beengedje a fényt. Zene sem szólt benne, ami szintén kellemesebbé tette budapesti társainál. Itt egy Lidl üzletben szereztük be a szükséges felszereléseket.
A bevásárló túra végeztével hazajöttünk szusszanni egyet, utána pedig ismét felkerekedtünk, mivel estére hivatalosak voltunk egyik itteni osztálytársunk albérletébe egy kis beszélgetésre és szaunázásra. Az albérlet a belvárosban volt, így ismét felszálltunk a 13-as buszra, majd a belvárosi megállótól még gyalogoltunk egy jó negyed órát. Amikor a ház bejáratához értünk, osztálytársunk, Samuli Aapro lejött értünk, és felkísért. A lakáson összesen három diák osztozott, de egyedül a konyha és egy tároló helyiség volt közös, mindhárom szobához önálló, teljesen felszerelt fürdőszoba tartozott. Szokatlan volt, hogy Samuli szobáján nem a magyar diákokra jellemző szegénység látszott, hanem az igényesség és az, hogy ők anyagilag jóval többet megengedhetnek maguknak, mint mi. Ahogy beszélgettünk, az is kiderült, hogy a finn diákok havonta 400 euro támogatást kapnak a finn államtól. Később csatlakozott hozzánk egy másik osztálytársunk, Samuli barátja, Thomas Husu is. Az éjszaka során még nagyon sok más témáról szó esett mind Samuli lakásán, mind pedig a szaunában, így nagyon későn, éjjel 2 óra után indultunk haza. Szombat éjszaka lévén az éjszakai buszon nagyon sokan utaztak rajtunk kívül, de ettől függetlenül gyorsan hazaértünk, mivel a belvárosból kiérve a busz gyakorlatilag a mi megállónkban, Lukonmäkiban állt meg először. 2011. március 27. Vasárnap A vasárnapunk nyugodtan telt, először is kialudtuk az előző esti vendégség fáradalmait, majd pedig ebédet főztünk magunknak, és filmet néztünk. 2011. március 28. Hétfő A hétfőt szakmai angol órával kezdtük, abban az épületben, ahova ebédelni is járunk (Pyyniki). Itt ismét szembesültünk azzal, hogy a finn oktatás mennyivel jobban finanszírozott, mint a magyar: a terem ízlésesen ki volt festve, kényelmes padokat és székeket helyeztek el benne, ide is fix projektort szereltek fel, számítógépes munkaállomásokat alakítottak ki, és a tanár is kényelmes asztalt és számítógépet kapott. Az angol órát az első évesekkel töltöttük, akik ugyancsak barátságosan fogadtak. Az óra végén a tanárnő azt mondta, hogy kedden csak 9-re jöjjünk be, mert az első órán egy tesztet fog kiosztani, viszont a második órán szeretné, ha beszélgetnénk a tanulóival. Angol után célba vettük az oktató hangárt, ahol ismét Martti Jussila várt minket. Az órarendünkben „Crimping” nevű tantárgy szerepelt, ami azt takarta, hogy Martti bemutatta nekünk, hogy milyen eszközök állnak a tanulók rendelkezésére, elektromos csatlakozók készítése céljából. Ezt követően kaptunk egy kapcsolási rajzot, és egy-egy panelt, amin kiviteleznünk kellett a kapcsolást. Egy olyan áramkör kapcsolásáról volt szó, amiben egy relén keresztül indítunk egy egy párhuzamosan kötött ventilátort és egy LED-et. Ennek az áramkörnek a kivitelezéséhez szükség volt arra, hogy megtervezzük az elemek elhelyezkedését a panelen, megtervezzük a vezetékek elvezetését illetve a szükséges vezetékhosszakat, majd pedig hogy megfelelő csatlakozókat szereljünk a vezetékekre. Ez a munka teljesen le is foglalt minket a nap hátralévő részére.
Az iskola végeztével tettünk egy rövid sétát a belvárosban, illetve kicsit kiegészítettük az ebédünket, majd ezután hazatértünk. 2011. március 29. Kedd Kedd reggel ismét angol órával kezdtünk. A tanárnő két csoportra bontotta az osztályát, illetve minket is, tehát kettesével kellett leülnünk a két csoporthoz. A diákokkal bemutatkoztunk egymásnak, ezután pedig kötetlen beszélgetésbe kezdtünk az itteni életről, az oktatásról, a pihenési lehetőségekről és a finn diákság jövőképéről. Az óra felénél át kellett ülnünk a másik csoporthoz, ahol ugyanígy folytatódott a beszélgetés. Az óra végeztével visszatértünk a hangárba. Itt találkoztunk Mamira Vilmos úrral, aki a Lufthansa Technik Budapest Training managere, és azért jött, hogy meglátogasson minket, és megnézze az itteni repülőműszerész iskolát. Megbeszéltük vele az eddigi tapasztalatainkat, beszámoltunk az itteni munkánkról és a lakhatásunk körülményeiről, illetve a további terveinkről. Ebéd előtt nem sokkal tudtunk újra nekiülni a hétfőn félbehagyott munkánknak, így sokat nem is haladtunk vele, de ebéd után folytattuk tovább. Jómagam készre összeszereltem a kapcsolást a nap végére, de egy apró hiba miatt még nem volt működőképes. A keddi napunk az iskolában így ért véget. 2011. március 30. Szerda Szerdán reggel rögtön a hangárban kezdtünk, és folytattuk a relés kapcsolás összeállítását. Nagyon gyorsan sikerült elhárítanom az előző napi, figyelmetlenségből eredő hibát, így a kapcsolás is elkezdett működni. Az utolsó feladat az maradt, hogy a vezetékeket méretre vágjam, és kábelkorbácsokat alakítsak ki belőle. Ennek a teljesítése után a következő feladat a Piper Navajo időjárás-radarjával volt kapcsolatos. A feladat, ami a „Weather radar-practice” nevet kapta az órarendben, a következőkből állt: a Piper orrának kinyitása után tükörrel és zseblámpával adatokat kellett felírni a radar antennájáról, majd ki kellett burkolni az orrban található rekeszt, hogy ugyanezeket az adatokat a radar transceiver egységéről is fel tudjam írni. Ezt követően ki kellett szerelni a műszerfali kijelzőt is, és annak az adatait is rögzíteni kellett. A feladat végeztével természetesen mindent vissza is kellett szerelni. Délután két órakor mind az ötünket (Mamira úrral együtt) kivittek a Pirkkala repülőtérre, hogy megnézhessük az iskola legújabb, Falcon-20 típusú repülőgépét. Rövid papírmunka után be is jutottunk a repülőtér lezárt
részére, és elindultunk a terminálépület melletti könnyűszerkezetes hangár felé, ahol a Falcont tárolták. A gép nagyon szép állapotban volt, a hátulján amerikai lajstromjellel. Tanáraink ki is nyitották, hogy belülről is megnézhessük. A belül is gyönyörű állapotban lévő luxus üzleti gép műszerezettsége még nagyjából a 80-as éveket idézte, de ettől függetlenül jóval modernebbnek hatott, mint amilyen műszerezettséggel a mi iskolánkban található repülőgépek és helikopterek rendelkeznek. A legfontosabb dolog azonban az, hogy a repülőgép teljesen üzemképes! Az utastérben szőnyeg, bőrülések és kanapé kapott helyet, magát az utasteret pedig faberakások és aranyozás díszítette. A tanárok elmondták, hogy a gép az iskola tulajdonában van, megvásárlását pedig Tampere városa támogatta. A repülőtéri látogatást követően az iskola furgonjával tanáraink egészen Lukonmäkiig, az otthonunkig szállítottak minket. 2011. március 31. Csütörtök Ezen a napon reggel 9 órára kellett bemennünk a tanhangárba. Érkezésünk után Erkki Jämsä, az egyik tanárunk beinvitált minket egy osztályterembe, ahol megmutatott egy rövid videót a Saab F-35 Draken vadászgépről. Mire a videó véget ért, addigra megérkezett értünk a kisbusz Kuruból, csütörtöki úticélunkról, ugyanis a napi program a Tampere College erdészeti részlegének meglátogatása volt, amely 60 km-re Tamperétől helyezkedett el, az erdő közepén. Az egyik ottani tanár, Mikko Kukkola vitt ki minket. Az úton én ültem az első ülésen, hogy tudjak fényképeket készíteni, ennél fogva alkalmam nyílt beszélgetni vele egy kicsit a finn vidékről, a vidéki életről, illetve az itteni lovas kultúráról. Az út egy végtelen fenyvesen, és rendkívül kicsi falvakon vezetett keresztül. Lenyűgöző látványt nyújtottak a havas erdők és a tipikus kis finn faházak! Az út így igen hamar el is telt: indulás után nagyjából egy órával már az erdészeti iskola kapujában szálltunk ki az autóból. Az első programpont egy kávé elfogyasztása volt az iskolai büfében, illetve itt beszéltük meg a további programot is. A kávé után Mikko egy nagyon szép, fával borított tanterembe vezetett minket, ahol meghallgattunk tőle egy prezentációt az iskoláról, illetve az itt folyó oktatásról. Ismét meg kellett állapítanom, hogy a finnek valamit nagyon jól csinálnak az oktatás területén. Az iskola igen nagy járműállománnyal rendelkezik a favágó gépektől (harvesterek) a szállító kamionokig (log truck), illetve jó néhány, igen értékes munkagép szimulátort is használnak az oktatásban. A prezentáció után tettünk egy rövid sétát az iskola „kertjében”. Megtekintettük a diákszállásokat, amik beillettek volna akár kisebb családi házaknak is (A szállásokat egyébként nagyon ötletesen, a faházépítő kurzuson keletkező faforgács elégetésével fűtik). A diákszállásoktól továbbhaladva látogatást tettünk egy faházépítő gyakorlaton, ahol két, felnőttekből álló 4-5 fős csoport munkaruhában, motoros fűrészekkel és egyéb eszközökkel felszerelkezve, tanári irányítással faházakat épített.
A séta utolsó állomása a szimulátorközpont volt. Itt jelenleg egy harvester- és egy forwarder-szimulátor volt, a többi szimulátort ideiglenesen Helsinkibe szállították. Mikko mindkét szimulátort beüzemelte nekünk, így felváltva vághattunk fát, és pakolhattuk a rönköket, kisebb-nagyobb sikerrel. A gyakorlatozás után ebéd következett, ugyancsak az iskolai büfében: ún. vadászhamburgert kaptunk párolt krumplival és ribizlilével. Ebéd után Mikkonak el kellett köszönnie tőlünk, de a továbbiakban is egy nagyon szimpatikus tanár kísért minket, akit szintén Mikkonak hívtak, így még új nevet sem kellett megjegyeznünk. Rövid időre visszatértünk a szimulátorokhoz, utána pedig beültünk az autóba, és nekivágtunk a vadonnak, hogy megkeressünk egy gépkezelő gyakorlaton lévő tanulót, és tanárát. Csodálatosan szép volt a havas erdő! Keskeny utakon haladtunk, amiket helyenként derékig érő hó szegélyezett. Fél órás autózás után két leparkolt munkagéphez érkeztünk. Itt mi is leállítottuk az autót és rövid fényképezkedés után gyalog indultunk tovább. Rövid séta után megtaláltuk a tanulót, aki tanára felügyelete mellett, egy óriási, hóláncos harvesterrel döntötte a fenyőfákat. Érkezésünkkor leállították a gépet, hogy legyen lehetőségünk közelebbről is megnézni. Mikko részletesen elmagyarázta, hogy működik a vágó- és továbbítófej, illetve a hidraulikus rendszer, valamint hallhattunk pár gondolatot a gép motorjáról is, és természetesen mindezeket meg is nézhettük. Lehetőségünk nyílt arra is, hogy felmásszunk a vezetőfülkébe, és megtekinthessük az itt található modern berendezéseket. Ezek a gépek már teljesen átértelmezik a favágást, mint munkát. A visszaúton már egyenesen Tamperébe jöttünk. Ekkor ismét elöl ültem, így megint tudtam beszélgetni Mikkoval, méghozzá a finn erdőgazdálkodásról, a munkagépekről, és a lappok helyzetéről, valamint a lappföldi életről. Rendkívül érdekes beszélgetés volt! Tamperében még beugrottunk egy percre a tanhangárba, aztán kitettük Mamira urat a vasútállomásnál, minket pedig Mikko egészen Lukonmäki-ig hozott. Nagyon pozitív élményékkel gazdagodtunk ezen a napon! Este még sétáltunk egyet Mamira úrral a városban, majd hazajöttünk pihenni. 2011. április 1. Péntek Pénteken reggel 8-ra érkeztünk meg a tanhangárba. Märtti Jussila már várt bennünket, és rövid beszélgetés után kiosztotta az aznapi feladatainkat. Ezen a napon Gelencsér Norbival kellett együtt dolgoznom a Draken vadászgépen.
A pontos feladatunk a gép giroszkópjának a kiszerelése, illetve a kiszerelt elemek adatainak részletes feljegyzése volt. A giroszkóp egy nehezen megközelíthető helyen helyezkedett el, és a kiszereléséhez el kellett távolítanunk egy erősítő egységet, egy DMEvevőt, egy műszerállványt, illetve a giroszkóp vezérlő egységét. A feladat nagy precizitást igényelt, mivel sok egyforma csatlakozóval rendelkező kábelköteget kellett kikötni, amiket mind jelöléssel kellett ellátni a megfelelő visszacsatlakoztatás érdekében, illetve a hely szűkössége miatt szorosan együtt kellett dolgoznunk, hogy a berendezéseket károsodás nélkül el tudjuk távolítani az orrfutó aknáján keresztül. Sikeresen végeztünk a feladattal az iskolaidő végére, majd hazafelé tettünk egy látogatást a vasútállomáson, hogy kiderítsük, mennyibe kerülne, ha tennénk egy kirándulást Helsinkibe. Az állomásról hazafelé menet bevásároltunk, majd otthon lepihentünk. 2011. április 2. Szombat Szombaton reggel sokáig aludtunk, hogy kipihenjünk a hét fáradalmait, és felkészüljünk az aznap esti programunkra, ugyanis meghívást kaptunk két újdonsült barátunktól, Katritól és Joonas-Mattitól egy közös vacsorafőzésre és egy esti sétára. Ennek megfelelően a délelőttöt és a kora délutánt otthon töltöttük további pihenéssel, majd 5 óra felé bementünk a városba, hogy találkozzunk a barátainkkal. Az este egy közös vásárlással kezdődött egy belvárosi áruházban, majd busszal kimentünk egy, Tampere Kaleva nevű részében található albérletbe. Itt hosszan beszélgettünk Katrival, Joonas-Mattival és még néhány finn fiatallal az új élményeinkről illetve Magyarországról, és a tettünk egy „virtuális kirándulást” a Google Maps-el Lappföldre. Beszélgetés közben nekiláttunk egy, Finnországban nagy hagyományokkal rendelkező svéd húsgolyó elkészítésének, desszertnek pedig almás pitét sütöttünk, amihez a „köret” vanília fagylalt volt. Vacsora után szerettünk volna felkeresni egy belvárosi jazz klubot, de sajnos teltház fogadott minket, így csak egy sétát tettünk az esti belvárosban a Tammerkoski partján. 2011. április 3. Vasárnap Mivel szombat este elég későn értünk haza, vasárnap reggel megint sokáig lustálkodtunk. A késői ébresztő után felkészültem, hogy egy régi tervemet valóra váltsam, és meglátogassam a delfináriumot, ami a Särkänniemi nevű vidámparkban volt. Ebéd után útra is keltem. Mivel csak nagyjából tudtam, hogy hova kell mennem, ezért útközben megkérdeztem a buszvezetőket, hogy hol kell átszállni egyik járatról a másikra, illetve hogy végül hol kell leszállni. Egy idős és egy fiatal buszvezetővel utaztam, és legnagyobb meglepetésemre mindkettő tökéletesen beszélt angolul. Szerencsére nem kellett várnom az átszálláskor, így fél óra utazás után meg is érkeztem célomhoz. A Särkänniemi egy befagyott kikötői öböl partján helyezkedett el a Näsijärvi partján, festői környezetben. Tudomásom szerint ez a vidámpark Finnország legnépszerűbb, ilyen jellegű létesítménye. Található itt többek között egy hagyományos értelemben vett vidámpark, egy
delfinárium, egy akvárium, egy planetárium, valamint a Näsinneula nevű kilátótorony, ami az ország legmagasabb épülete. A delfináriumban pontosan délután 3 órakor kezdődött az előadás. Amikor az első delfineket láttam beúszni a medencébe, teljesen meghatódtam, mivel régi vágyam volt, hogy élő delfineket láthassak ilyen közelről. A show pontosan 30 percig tartott, és rendkívül látványos elemeket foglalt magába. Miután vége volt, a nézőknek lehetőségük volt közel menni az akvárium üvegfalához, és így megfigyelni a delfineket. Legnagyobb meglepetésemre néhány delfin „tudatosan” pózolt a fényképezőgépek előtt, mintha pontosan tudnák, hogy mit szeretnének az emberek. Maradandó élményt jelent nekem ez a látogatás! A Särkänniemiből hazafelé menet úgy döntöttem, hogy teszek egy kis felfedező kirándulást a városban, így felültem a 16-os buszra, és egészen a Leinola nevű kertvárosban található végállomásig utaztam vele. Visszafelé jövet megvettem a vacsorámat a Hesburger nevű gyorsétterembe, majd tényleg hazafelé vettem az irányt. Otthon ezután egy hosszú szaunázással zártuk a napot, szállásunk saját szaunájában. 2011. április 4. Hétfő Ezen a napon délelőtt az antenna kábelek csillapítását mértük Piper-en. A mérés során megmértük a comm 1, comm 2, ILS és VOR antennák csillapítását különböző frekvenciákon. Egybeépített frekvencia generátort és digitális oszcilloszkópot használtunk. Ebédünk elfogyasztása után a belváros felé vettük az irányt. Első állomásunk a város impozáns piaccsarnoka volt. Ezt az épületet igazán csak a Fővám téri Nagycsarnokhoz lehetne hasonlítani. Nagy volt a nyüzsgés, és áru is bőségesen volt. Ráadásul felfedeztünk egy igazi finn különlegességet: egy rénszarvashús árus pultot is. A piaccsarnok után a Koskikeskus nevű bevásárlóközpontot, illetve annak könyvesboltjait vettük célba. Útközben Katri és én tettünk egy rövid kitérőt egy új, és igen elegáns küllemű gyaloghíd felé, ami a Tammerkoski fölött ívelt át. A Koskikeskus meglátogatása után felmerült, hogy tegyünk egy kis buszos kirándulást együttesen is, így kinéztük a város leghosszabb vonalát, a 28-ast, és elindultunk. A járat végállomása nagyjából 40 percre volt a városközponttól, méghozzá egy különálló kis faluban, Sorilában. Az úton módunkban állt megcsodálni számtalan, tipikusan finn családi házat, és néhány nagy fenyőerdőt is.
Mire visszaértünk a városközpontba, mindannyian elfáradtunk. Búcsút vettünk egymástól, és mindnyájan hazamentünk pihenni. 2011. április 5. Kedd A keddi programunkban a Tampere College szállásunkhoz igen közel eső, hervantai campusának meglátogatása szerepelt. Először és utoljára akkor jártunk itt, amikor az első héten Juhanni elhozott minket az iskolai védőnőhöz, de akkor gyakorlatilag semmit nem láttunk a campusból a rendelőn kívül, így most volt mit bepótolni. Kísérőnk egy finn-magyar kettős állampolgár fiatalember, Weszelovszki Péter volt, aki ezen a campuson folytatta tanulmányait. Túránk során a fémöntő műhelytől a CNCműhelyeken át az automatikai laboratóriumig nagyon sokat láttunk, de a legjobban ez utóbbi fogott meg mindnyájunkat, itt ugyanis feladatot is kaptunk: össze kellett szerelnünk 3 nyomógombot, és egy programozható relé segítségével egy futószalaghoz kellett kapcsolnunk őket úgy, hogy az első esetben 2 nyomógomb egymástól független bekapcsoló gombként működjön, és legyen egy kikapcsoló gomb, a második esetben pedig úgy, hogy a futószalag a 2 bekapcsoló gomb egyidőben történő megnyomására induljon el. A relé programját először egy laptopon kellett létrehozni megfelelő logikai kapuk egymáshoz való kapcsolásával, majd fel kellett tölteni egy adatkábelen keresztül magára a relére. A feladatot sikeresen végrehajtottuk, és ez alatt az egy óra alatt, amíg dolgoztunk, sokkal közelebb kerültünk a logikai kapcsolások megértéséhez, mint a budapesti iskolánkban 4-5 elméleti óra után. Meglátásom szerint a finn oktatási rendszer óriási előnye, hogy a gyakorlatokra rendkívül nagy
hangsúlyt fektetnek. Az este folyamán úgy döntöttem, hogy bemegyek egy kicsit egyedül is a városba, magammal viszem a fotóállványomat, és készítek néhány éjszakai felvételt Tamperéről. Mivel nem volt még teljesen sötét amikor a központba értem, úgy döntöttem, hogy felkeresem a vasútállomást. Tudni kell rólam, hogy egyik legnagyobb hobbim a vasút, így igazi paradicsom volt nekem a tamperei vasútállomás. Észre sem vettem, de másfél órát töltöttem ott nézelődéssel és fényképezéssel, és elmondhatom magamról, hogy valószínűleg az egyetlen magyar vagyok, aki járt a tamperei vasútállomás forgalmi irodájában.
Az állomástól a Tammerkoski felé folytattam utamat, majd a Keskustorin fejeztem be a kirándulást, és az utolsó nappali busszal tértem haza a szállásunkra. 2011. április 6. Szerda Ezen a napon egy „új” tanárt kaptunk, Heikki Vikstedt úr személyében. Heikki a Finn Légierőtől érkezett az iskolához, és az iskola Saab J-35 Draken vadászgépével kapcsolatos feladatok elvégzése közben irányított minket. A munka elkezdése előtt mind a négyen kaptunk munkaruhát, hogy ne a saját ruhánkat piszkoljuk össze. A ruhák átvétele után röviden átbeszéltük a napi feladatot: először eltávolítjuk a Draken főfutóinak a kerekeit, utána kiszedjük belőlük a csapágyakat, kimossuk, újrazsírozzuk és visszaszereljük őket a futóművekre, majd ezután ha még marad idő, hálózatot kapcsolunk a gépen. Első lépésként megtanultuk, hogyan kell az emelők üzembiztosságát ellenőrizni. Az ellenőrzés után elhelyeztük az emelőket a gép alatt. Legnagyobb meglepetésünkre a következő fontos, és egyben veszélyes lépést nekünk magunknak kellett megtervezni és lebonyolítani, Heikki előzetes instrukciói alapján, ez a lépés pedig a repülőgép felemelése volt. Jómagam irányítottam az emelési folyamatot, a többiek pedig az utasításaim alapján kezelték az emelő berendezéseket. Óvatosnak kellett lennünk, mivel nem megfelelő emeléskor fennáll a veszélye annak, hogy a gép az oldalára borul, de szerencsére sikeresen teljesítettük az első lépést. Az emelés után két, kétfős csapatra oszlottunk, és nekiláttunk a kerekek leszerelésének. Ezt a feladatot gyorsan, problémamentesen teljesítettük. Ezután következett a csapágyak eltávolítása és lemosása, majd a kerekek újbóli összeszerelése, és visszarakása a gépre. Miután a kerekeket felszereltük, Heikki megmutatta, hogyan kell levegőpalackról felfújni a kereket, ügyelve a munkavédelmi előírásokra. Az utolsó lépés a repülőgép leengedése volt az emelőkről. Ez már kicsit nehezebbnek bizonyult, mint az emelés, de néhány apró korrekcióval ezt is sikeresen megoldottuk. Az ebédszünet után, Heikki ígéretének megfelelően hálózatot kapcsoltunk a gépen. Ellenőriztük a világító berendezéseket és még arra is lehetőségünk nyílt, hogy a hajtóműindító gomb megnyomásával meghallgathassuk az üzemanyagpumpák hangját. Talán ez az
éles hang volt az egyik legnagyobb élmény ezen a napon! Tanítás után találkoztunk Martti Jussilával, akivel erre a napra beszéltünk meg egy közös pizzázást és egy szerény sörözést. A kései ebéd utáni sör elfogyasztása közben sokat beszélgettünk Marttival, és újra rácsodálkoztunk a finn tanárok és diákjaik közötti közvetlen kapcsolatra: Martti pontosan tudta, hogy egy később érkező tanítványa, aki egyben a mi egyik barátunk, Samuli miért nem fogyaszt alkoholt, mire spórol. Martti sokat mesélt a Budapesten töltött gyakorlatáról, a finn fizetések színvonaláról, a finnországi lakhatási lehetőségekről és a vendégmunkások regisztrációjáról, és egy jellegzetes finn italra, a Salmiakkira is meghívott bennünket. Sok érdekes, és hasznos dolgot hallottunk tőle, és szembesültünk vele, hogy a finn nép és az állam mennyivel pozitívabban áll bizonyos kérdésekhez, mint a magyar nép és állam. 2011.április 7. Csütörtök Személy szerint nagyon kíváncsian vártam a csütörtököt, mivel Martti erre a napra szervezett meg számunkra egy látogatást a repülősökkel egy épületen osztozó logisztika szakosoknál. A nap első felében több apró dologgal foglalkoztunk: kezdetnek megtekintettünk egy ILS-, egy VOR- és egy digitális robotpilóta-tesztet az erre célra kialakított tesztelő állomáson, amihez még csak hasonlót sem láttam itthon. A teszt elvégzése után egy DVD-t tekintettünk meg a Finnair, és egyben a világ első MD-11-es repülőgépének ünnepélyes átadási ceremóniájáról. A film befejezése után ebéd következett, majd ezután várt ránk a logisztikai részleg. A logisztikások felszereltségéből eddig a napig csak egy párját ritkító szépségű Volvo buszt és egy új Scania kamiont láttam, de ezen a napon ismét elakadt a lélegzetem a látottaktól. Első állomásként egy szerelőműhelyt látogattunk meg, ahol éppen a nyári kerekeket szerelték fel az iskola tanulói az imént említett Volvo buszra. Kísérőnk elmondta, hogy hamarosan tanulmányútra mennek vele a buszvezető tanulók Hamburgba, hogy gyakorolják a vezetést az európai utakon. A műhely oldalában parkolt egy öreg Scania Lahti típusú városi busz, éppen olyan, amilyeneket Tampere városa is használ a tömegközlekedésben. Itt egy újabb megdöbbentő dolgot hallottunk: a 3 éves képzésben résztvevő, de már buszos jogosítvánnyal rendelkező tanulók részt vesznek olyan gyakorlaton, amikor önállóan kell utasokat szállítaniuk a városban ezzel a busszal. Érdekes volt belegondolni, milyen lenne, ha itthon is létezne olyan iskola, amelyik a sok más egyéb mellett ilyen gyakorlatot biztosít diákjainak. A buszok megtekintése után egy raktárhelyiségbe értünk, ahol a targoncás tanulók által használt raklapokat tárolták, illetve a raktár egyik sarkában egy lány készített új logót számítógéppel és egy plotterrel az egyik iskolai hűtőteherautó, egy nagyon szép Volvo oldalára. Az udvaron kisérőnk bemutatott egy speciális konténeremelővel felszerelt Volvo teherautót, majd az épületet körülsétálva láthattuk a többi, szintén az iskola tulajdonában lévő és a képzésben használt Volvo és Scania kamiont, és különféle trélereiket (azért hangsúlyozom ki a különböző márkákat, mert a Volvo és a Scania jelenti a
szállítmányozás csúcsát mind a személy-, mind pedig a teherszállításban. A magyarországi képzési programokban mindez a felszereltség csak álom…) . Túránk végeztével kísérőnk felajánlotta, hogy elvisz minket egy körutazásra Tampere körül a Volvo turistabusszal. Ez már önmagában, a jármű felszereltsége és színvonala miatt is élmény volt, de utazásunk során betértünk a pirkkalai Volvo- és Scania márkakereskedésekbe, illetve megtekintettünk egy darukölcsönzőt is, ahol egy egészen speciális, €400 000 értékű darut is volt szerencsénk látni. Erre az estére meghívást kaptunk Joonas-Mattitól a Sahalahti melletti, családi birtokukra egy vacsorára, illetve egy közös szaunázásra. Mire odaértünk, édesanyja megterítette az asztalt, és rendkívül bőséges vacsorával várt minket. Ez az este érdekes betekintést nyújtott számunkra egy hagyományos finn családi ház falai közé. 2011.április 8. Péntek Vegyes érzelmekkel kezdtük a pénteket: örömmel mentünk be az iskolába, de bennünk volt az utolsó nap és az elválás fölött érzett szomorúság is. Amikor beértünk, ugyanúgy fogadott mindenki, mint bármelyik másik napon, és délig minden a megszokott kerékvágásban folyt. Délelőtt kaptam néhány további eredeti, gyári DVD-t az MD-11-es repülőgépről. Nagy érdeklődéssel néztem meg őket, és úgy érzem, rendkívül szerencsés vagyok, hogy láthattam ezeket a filmeket, illetve hogy bepillantást nyerhettem a típus eredeti dokumentációjába, és konzultálhattam olyan emberekkel, akik dolgoztak ilyen gépen, mivel ilyen típust Magyarországon nem javítanak, és rendkívüli adottságai ellenére az egész világon egyre ritkábbá válik. Ebéd után már csak a „Goodbye Coffee” szerepelt az órarendünkben. Az egész tanári kar, a velünk közeli kapcsolatba került diákok, illetve a minket 3 héttel korábban fogadó hölgy, Anna-Maija a könyvtárszobában vártak minket a tanúsítványainkkal, kávéval, tortával és persze széles mosollyal. A Training manager, Juhani Anttila értékelte a 3 hét alatt nyújtott teljesítményünket, és igen elismerően nyilatkozott az iskolában töltött idő alatt látott hozzáállásunkról. Azt mondta, hogy meglátása szerint mi igazán megérdemeljük, hogy könnyen felvegyenek minket dolgozni az iskola befejezése után. Juhani szavai önmagukban is nagyon meghatóak voltak (jómagam alig tudtam visszatartani a könnyeimet), de utána Anna-Maija is odajött hozzánk, és búcsúzóul megölelt mindnyájunkat, mikor átadta a papírjainkat. Búcsúajándékot is kaptunk, mindannyian egy-egy kombinált zseblámpát és laser pointert, a Tampere College logójával ellátva. Előző nap vásároltam egy nagyon szép könyvet az iskola melletti tóról, a Näsijärviról, és a búcsúzáskor megkértem a jelenlévőket, hogy mindenki írjon nekem egy-egy gondolatot a könyv elejébe. Nagyon meghatódtam azoktól, amiket beleírtak… Péntek este még egyszer, utoljára belevetettük magunkat Tampere éjszakai életébe Katrival és Joonas-Mattival, akiktől búcsúzáskor szintén kaptunk ajándékot: 4 darab, Tamperés festéssel ellátott stampedlit.
2011. április 9. Szombat Szombat reggel egy nagy alvással igyekeztünk kipihenni a péntek estét, majd elkezdtük a csomagolást és a felkészülést a vasárnapi hazaindulásra. Délután még meglátogattuk Samuli barátunkat, ahol csatlakozott hozzánk Thomas is, majd elindultunk a Rauhanniemi városrészben, a Näsijärvi partján található nyilvános szaunába. Érdekes tapasztalatokkal gazdagodtunk ezen a látogatáson. Eddig a napig álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer önszántamból bele fogok menni egy jeges tóba, de végül én is „átestem a tűzkeresztségen”! Felejthetetlen élmény volt, és tényleg remekül felfrissített! A szaunázás és a fürdés után még elfogyasztottunk egy búcsúvacsorát a Hesburgerben Samuliékkal, majd hazaindultunk, utoljára hagyva magunk mögött a tamperei belvárost. 2011. április 10. Vasárnap Vasárnap délelőttre nem maradt más, mint egy alapos takarítás az apartmanban, majd miután azzal és egy gyors ebéddel végeztünk, meg is érkezett az úriember, aki elszállított minket a repülőtérre.
Tampere szép idővel búcsúzott tőlünk, út közben még sikerült készítenem pár jó minőségű fényképet a városról, majd a repülőtérre érve elköszöntünk kísérőnktől, és célba vettük a checkin pultot. A gépünk fél óra késéssel indult, így volt időnk egy kicsit nézelődni a vámmentes üzletben. Még a fél órás késéssel együtt is maradt annyi időnk, hogy kicsit szétnézzünk a – Ferihegyhez képest- gigantikus méretű helsinki repülőtéren. Sokkal tágasabb és világosabb volt az épület, mint Ferihegy, de erre szükség is volt, mivel nagyon nagy tömeget kellett befogadnia. Ahogy a kiírásokat olvasgattam, nagyon sokfelé indul innen járat, például ugyanazon óra ugyanazon percében 3 japán városba is. A budapesti gép is nagyjából 20 perces késéssel indult, de ezért kárpótolt minket az egész úton megmaradó jó időjárás, a finom vacsora és az udvarias kiszolgálás. A késői indulás ellenére mégis pontosan, és nagyon puhán szálltunk le Budapesten. Így ért véget egy csodálatos 3 hét, aminek remélhetően még lesz folytatása!
