A tisztaság ígérete
14. fejezet
Mostak és fehérítettek “Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ı ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7:13-14)
A
z eddigi fejezetekbıl talán már kiderült, milyen súlyos, drámai események következnek be a Föld végsı történelmében. Ha ezekhez a tényekhez még hozzácsatoljuk azokat a már ma is lelecsapó, sıt nagyon is leszállni készülı, karvalyhoz hasonlatos, természeti, társadalmi jeleket, amelyekre az Írás figyelmeztet bennünket, akkor az elénk táruló jövıkép minden, csak nem örvendetes. Keresztényként azonban, ahogy erre utaltam is már, nem ezeket a biztosan bekövetkezı jeleket várjuk, nem ezekre kell felkészülnünk, hanem Jézus Krisztus eljövetelére. E fejezet mottóigéje több nagyon fontos dologra is felhívja a figyelmünket.
A föld szelei A Jelenések könyve hatodik fejezetének vége egy kérdéssel záródik: “Mert eljött az ı haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (6:17). Malakiás próféta ezt mondja errıl az idırıl: “De kicsoda szenvedheti el az ı eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ı megjelenésekor? Hiszen olyan ı, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!” (Mal 3:2) Az emberiség történelmének egyik legsúlyosabb kérdése ez. S valóban, ki az, aki állva marad
168
Mostak és fehérítettek akkor is, amikor minden külsı hatás, minden tényezı szinte erıvel taszítja a hőségeseket az elbukás, a kárhozat felé? A hatodik pecsét a végsı idık természeti jeleit és közvetlenül a Krisztus eljövetelét megelızı idıt vetíti a szemünk elé, a nyolcadik fejezet elsı verse pedig a csendes Mennyet mutatja be, ahonnan Jézus visszajön az övéiért. A kettı között, a “beiktatott” látomás, a hetedik fejezet, az elpecsételésrıl szól. Elmondja, hogy Isten menynyei jellel látja el az övéit annak érdekében, hogy a Földet sújtó utolsó hét csapásból ık ne részesüljenek. “Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élı fára. És láték más angyalt feljıni napkelet felıl, akinek kezében vala az élı Istennek pecséte; és nagy szóval kiálta a négy angyalnak, akinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek, ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ı homlokukon.” (1-3. vers) Ennek érdekében a föld szeleit tartó angyalok parancsot kapnak, hogy legyenek még türelemmel, Istennek még nem minden hőséges gyermeke kapta meg a védelmet és gyakorlatilag üdvösséget jelzı pecsétet. A szelek fogalmát a 133. oldalon már tisztáztuk. Háborúságot, üldözést, hatalmas társadalmi problémákat, tanításbeli elhajlásokat jelent. A föld négy “szeglete” a négy égtáj. A négy angyal tehát, a még el nem pecsételt igazak érdekében, az egész Földtıl visszatartja az utolsó csapásokat.
Isten tisztelete és az istentisztelet Isten pecsétjének mibenlétét és lelki jelentıségét a következı fejezetben tisztázom majd. Most arra kérlek, olvasd el újra figyelmesen e fejezet alapigéjét! “Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ı ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7:13-14) Ha egy kicsit elıbbre tekintünk, akkor a 9-12. vers így szól: “Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetbıl és ágazatból, és népbıl és nyelvbıl; és a királyiszék elıtt és a Bárány elıtt állnak vala, fehér ruhákba öltöz-
169
A tisztaság ígérete ve, és az ı kezeikben pálmaágak; és kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé! Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék elıtt arccal leborulának, és imádák az Istent, ezt mondván: Ámen: áldás és dicsıség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erı a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen.” Igen, egy mennyei istentiszteletrıl olvashatunk itt, amelyen részt vesznek a fehérruhások is. A Biblia több helyen is beszámol olyan istentiszteletekrıl, amelyek a Mennyben zajlanak. Nézzük meg az alábbiakat példáképpen. • Ésa 6:1-8; ebben a szakaszban a szeráfok dicsérik a trónon ülı Istent. Az elhívás istentisztelete ez, amelynek következtében Isten üzenete eljut a Földre. • Dán 7:9-10; ez a rész a mennyei ítélethozatal kezdetérıl számol be számunkra. • Jel 5:8-14; ez pedig a Bárány dicséretének himnusza. • Jel 11:16-19; az Úr eljövetelét közvetlenül megelızı, adventi istentisztelet. Remélem, kinyitottad a Bibliát, hogy a fenti verseket elolvasd! Vajon mi az, amiben e három, valamint a Jel 7 gyızelmi istentisztelete megegyezik? Bizonyára megtaláltad; igen, Isten imádata!i Azok a lények, akik Isten közelében vannak, akik megtapasztalják szeretetét, szentségét, mind-mind imádják İt. Így, és csak így kerültek, kerülhettek a Mennybe a fehérruhások is, akik szintén részt vesznek a Jel 7-ben leírt imádatban és dicsıítésben. Ezek a mennyei istentiszteletek soha nem formákra, nem hagyományokra koncentrálnak, hanem az Úr személyére, szeretetére és szeretetének cselekedeteire. Az İ tetteit, kegyelmét magasztalják ezek a mennyei alkalmak. Az igazi imádatnak minden esetben ez a tartalma. Ami nem elsısorban erre irányul, az már nem is lehet biblikus imádat. Meredeknek tartod a fenti következtetést? Olvasd csak Ésaiás próféta szavait! “Mire való nékem véresáldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égıáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm; ha eljöttök, hogy színem elıtt megjelenjetek, ki kí-
170
Mostak és fehérítettek vánja azt tıletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel utálat elıttem; újhold, szombat s ünnepre felhívás: bőnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdjaitokat és ünnepeiteket győlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet elıletek; sıt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.” (1:11-15) Nem az Úr adta talán az áldozati rendszert? Nem İ rendelte el ezeket az ünnepeket? Dehogynem! Talán nem akarja, hogy az övéi ima által közösségben legyenek Vele? Dehogyisnem! Tıle származik a véres-, az étel- és az illatáldozatok bemutatásának gondolata és parancsa, İ kötelezte népét a templom látogatására, İ hívta fel a figyelmet az imádság múlhatatlan szükségességére, İ adta az ünnepeket, amelyek mind-mind Krisztus áldozatát és szolgálatát vetítették elıre. Akkor miért mégis a rettentı kemény szavú elutasítás? Izráel történelme megmutatta, hogy az Isten által elrendelt törvények, szokások, tárgyak bálvánnyá válhatnak az İ népe számára. Izráel ószövetségi népének így lett bálvánnyá például a frigyláda, amikor szinte amulettként magával hurcolta a filiszteusok elleni háborúba. Így gondolkodtak: “Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezébıl.” (1Sám 4:3) Megtették. Mégis, soha olyan megalázó vereséget nem szenvedtek, mint akkor! Ezékiás királynak össze kellett töretnie az Úr útmutatása szerint elkészített rézkígyót, mert az Istenbe vetett hit által egykor életeket mentı tárgyat a nép lassanként kultikus tiszteletben részesítette (2Kir 18:4). Ésaiás is ilyen értelemben figyelmezteti Izráelt. Üzenete számunkra is érvényes: Istennek nincsen szüksége az istentiszteletünkre, ha pusztán annak formáját tekintjük az istentisztelet céljának! Csupán a formával az Úr nem tud mit kezdeni. Ezek gyakorlására a tıle távol levı szív is képes. Anélkül is, hogy valódi tartalma lenne a külsıleg Istenre irányuló cselekedeteknek. Milyen tehát a valódi istentisztelet, amelyet a Jel 7 fehérruhásai gyakorolnak és gyakoroltak a Mennybe jutásuk elıtt is? Jézus így foglalta össze az imádat lényegét: “az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Ján 4:23). Olvasd csak el ehhez a vershez a Mik 6:8-at! “Megjelentette néked, óh ember, mi légyen a
171
A tisztaság ígérete jó, és mit kíván az Úr tetıled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Mirıl van tehát szó? Semmi másról, mint arról, amit már Jézus is megfogalmazott. “Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (Ján 14:15, vö. 2Móz 20:4-6) Mi tehát a biblikus imádat tartalma? A szív megváltozott állapotából fakadó szeretet engedelmessége. Azok, és csak azok kapják meg Isten pecsétjét, akik így szeretik az Urat!
A fehér ruha Az alapige üdvözültjeit fehér ruhákba öltözötten látta János apostol. A Biblia egyértelmő magyarázatot ad arra, hogy mi a “ruha” szó szimbolikus jelentése a Szentírásban: • “Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erıszak borítja ıket.” (Zsolt 73:6) • “És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!” (Ésa 64:5) • “Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vılegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.” (Ésa 61:10) • És elsısorban a Zak 3:3-5: “Azután megmutatá nékem Jósuát, a fıpapot, aki az Úr angyala elıtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felıl álla, hogy vádolja ıt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tőzbıl kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal elıtt. És szóla és monda az elıtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték ıt, az Úrnak angyala pedig ott áll vala.”
172
Mostak és fehérítettek Mi jelképez tehát a ruha? Ellen White így határozza meg a menyegzıi vacsora példázatához főzött gondolataiban: “A menyegzı az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzıi ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegzı minden vendégének viselni kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.” (KP, 210.) Ezek szerint valamilyen ruha mindegyikünkön van, hiszen valamilyen jellemmel mindannyian rendelkezünk. Arról a ruháról, amelyik az üdvözülteken lesz majd, egy nagyonnagyon fontos jellemzıt még megtudhatunk. Ha újra elolvasod, mi történt Józsua fıpappal, akkor észre kell venned, hogyan jutott hozzá az új ruhához, a tiszta jellemhez! Ráadták a ruhát, tehát kapta azt. Ugyanezt mondja el a Jel 19:7-8 is. “Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsıséget néki, mert eljött a Bárány menyegzıje, és az ı felesége elkészítette magát, és adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.” A Jel 3:18-ban Jézus egyértelmően így szólítja fel Laodicea hivıit: “Végy tılem… fehér ruhákat…”
173
A tisztaság ígérete A ruhát, a tiszta jellemet tehát nem tudjuk megszerezni, nem vagyunk képesek kiérdemelni. Minden esetben csakis Istentıl kaphatjuk azt meg!
Mosás és fehérítés Azok álltak tehát az üdvözültek sokaságának soraiban az igazi imádók között, akik tiszta jellemet kaptak Istentıl. A Lélek ebben a versben meglepı és talán némileg váratlan útját mutatja annak, hogyan lehetünk erre képesek, mi a legfontosabb tennivalónk, hogy részt vehessünk a Bárány menyegzıjének vacsoráján. E jellem megtisztulása elválaszthatatlan a végsı megpróbáltatás átélésétıl. “Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból…” (Jel 7:14) Elsı olvasatra is természetesnek tőnik, hogy nem maga a nyomorúság, az üldözés átélése mossa fehérre a ruhát, nem az tisztítja meg a jellemet. Mirıl van tehát szó? A vers folytatása, még egyszer, így olvasható: “akik megmosták és megfehérítették ruháikat”. A pusztán az istentisztelet külsıségeire támaszkodó és hagyatkozó zsidóknak hasonló kiutat mutatott az Úr Ésaiás próféta által: “Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elıl cselekedeteitek gonoszságát, szőnjetek meg gonoszt cselekedni…” (1:16-17) White testvérnı ezt írja: “Sátán vádolja Isten népét bőneik miatt, az Úr pedig megengedi, hogy a végsıkig megpróbálja Istenbe vetett bizalmukat, hitüket és állhatatosságukat. Amikor a múltra gondolnak, reményük meginog, mert nem sok jót fedeznek fel önmagukban. Teljesen tudatában vannak gyengeségüknek és érdemtelenségüknek. Sátán azzal a gondolattal próbálja megrémíteni ıket, hogy esetük reménytelen; hogy soha nem fognak megtisztulni. El akarja venni hitüket, hogy kísértéseinek engedve, elforduljanak Istentıl. Isten népét körülveszi az ellenség, és el akarja pusztítani. De gyötrelmüket nem az üldözéstıl való félelem okozza. Attól félnek, hogy nem bánták meg minden bőnüket, és valamelyik hibájuk miatt nem valósul meg rajtuk a Megváltónak ez az ígérete: »Megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljı.« (Jel 3:10) Ha biztosan tudnák, hogy Isten megbocsátott nekik, nem riadnának vissza sem a kínzástól, sem a haláltól. De ha méltatlannak bizonyulnak, és jellemhibáik miatt elveszítik életüket, Isten szent nevére hoznak szégyent.” (NK, 550-551.)
174
Mostak és fehérítettek Vagyis aki nem fehérít, azt a megtartott bőne miatt maga az Úr “fehéríti ki” errıl a földrıl. Ennek hátterén érthetıvé válik az a látszólagos ellentmondás, amely a tiszta jellem csak és kizárólag Isten által való elnyerése, illetve az ember általi “mosás és fehérítés” között feszül. A jellemruhákat “a Bárány vérében” mossa és fehéríti meg a maradék 144000. Szamóca lányom egyszer értetlenül nézett rám, amikor errıl a versrıl beszélgettünk. – Hogyan lehet valamit vérben fehéríteni? Akkor piros lesz, nem pedig fehér! Általában igaza van lányom tapasztalati megfigyelésének. Jellemünket és bőneinket tekintve azonban mégsem. Minél “véresebbek” vagyunk, minél inkább igényt tartunk Jézus vérére, minél inkább felismerjük, hogy mennyire rászorulunk, annál mélyebben teljesedhet ki bennünk a szeretet, s İ annál inkább képes végleg megszabadítani bennünket bőneinktıl. A szentélyrıl szóló adventista tanításnak is éppen ez a lényege. A Krisztus 1844-ben megkezdett fıpapi szolgálatáról szóló bibliai tanítás éppen ezen a ponton mutat messzebbre, mint általában a protestantizmus kegyelemtana. Amíg ott a bőnök megbocsátásáról van szó, addig itt az eltörlésükrıl is, ez pedig elválaszthatatlanul együtt jár a jellem fokozatos megtisztulásával. A szentélyszolgálat hatása nemcsak jogi kihatással bír, hanem a bőnöktıl való végleges szabadulás lehetıségét is biztosítja számunkra! És ez csodálatos evangélium! A bibliai igék alapján azt mondtam, hogy valamilyen jellemmel mindannyian rendelkezünk. Eredendıen azonban senkinek sincs fehér ruhája (vö. Róm 3:28). Amikor János az üdvözülteket szemlélte, akkor szemei elıtt a következı kép bontakozott ki: “látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetbıl és ágazatból és népbıl és nyelvbıl” (Jel 7:9). Ez a nagy sokaság azon az úton jutott hozzá a fehér ruhákhoz, ahogyan mi is hozzájuthatunk. Azon az úton, ahogyan Józsué fıpap. Azon az úton, ahogy a menyegzıi vendégsereg. Az Isten öltöztette ıket fehér ruhákba! Mindnyájan kaphatunk új ruhát, mindnyájunk számára lehetséges, hogy a Bárány vérében bőnbocsánatot nyerjünk! Még arra az eltitkolt, elrejtett legkisebb bőnre is, amit talán soha, senkinek –
175
A tisztaság ígérete sem magunknak, sem barátainknak, sem Istennek – nem mertünk felfedni! Bizony, még arra is van bocsánat, még abból is adott a megtisztulás lehetısége! Nem akaratunk és beleegyezésünk ellenére, nem csupán a megtisztulás vágya által, hanem a bőnnel és a bőnökkel való tudatos szembefordulás során válik ez lehetségessé. De akkor lehetségessé válik! “No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bőneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínőek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ésa 1:18)
i
Ha bıvebben érdekel a mennyei istentiszteletek lefolyása, a mennyei himnuszok üzenete, akkor meleg szeretettel ajánlom számodra Moldován Vilmos A Jelenések himnuszai címő csodálatos könyvét. (A Jóbról szóló, Az összetört agyagedény címő igehirdetés-sorozattal egy kötetben, a kiadó feltüntetése nélkül jelent meg.)
176
