Móricz Zsigmond I.
Élete
1879-ban született a Szatmár megyei Tiszacsécsén. Édesapja, Móricz Bálint gazdálkodó paraszt, édesanyja Pallagi Erzsébet. Móricz Tiszacsécsén élt hét éves koráig, ekkor következett be a család anyagi összeomlása. 1894-ben a szülők Prügyre költöztek, Móricz Zsigmondot pedig anyai nagybátyjához, Pallagi Lászlóhoz adták egy esztendőre. 1890-től a debreceni református kollégium tanulója volt. 1892-ben a szülők Sárospatakra költöztek, Móricz itt végezte a gimnázium 4. és 5. osztályát. 1899-ben a kisújszállási gimnáziumban érettségizett. 1899-ben beiratkozott a debreceni református teológiára, majd fél év után átiratkozott a jogi karra. 1900-ban a budapesti egyetemen jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott. 1903-ban Az Újság című napilap munkatársa lett, 1909-ig volt a lap munkatársa. Részt vett a lap népköltészeti gyűjtőútjain Szatmár megyében. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát (Jankát). 1908-ban a Nyugat közölte a Hét krajcárt. 1909-ben megjelent első novelláskötete, a Hét krajcár. Megismerkedett Adyval. 1915-ben a világháború frontjait járta haditudósítóként. 1918-ban az őszirózsás forradalom eseményeiről tudósított. A Vörösmarty Akadémia egyik alelnöke lett. 1919-ben az év elején a Kisfaludy Társaság tagjává választották, A Tanácsköztársaság alatt sürgette a fölosztást, újságíróként járta az országot. A Tanácsköztársaság bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból. 1925-ben felesége meghalt. 1926-ban ismét házasságot kötött, feleségül vette Simonyi Máriát. 1929-ben ötvenedik születésnapja alkalmából Tiszacsécsén emlékünnepélyt rendeztek a tiszteletére. Átvette a Nyugat prózai rovatának szerkesztését. 1933-ig Babits szerkesztőtársa volt a Nyugatnál. 1936-ban megismerkedett Csibével, a külvárosokról szóló írásainak ihletőjével. 1937-ben felbomlott második házassága is, és Leányfalura költözött. 1939-ben átvette a Kelet Népe című folyóirat szerkesztését. 1942. szeptember 4-én halt meg Budapesten. II.
Móricz Zsigmond fontosabb regényei
1911: Sárarany 1911: Az Isten háta mögött 1916: Nem élhetek muzsikaszó nélkül 1917: A fáklya 1920: Légy jó mindhalálig 1922: Tündérkert 1925: Pillangó 1926: Kivilágos kivirradtig
1928: Úri muri 1931: Forr a bor 1932: Rokonok (A regény ekkor jelent meg könyv alakban is, korábban részletekben közölték a Pesti Napló című folyóiratban.) 1935: A boldog ember 1935: Erdély (trilógia) 1937: Betyár 1941: Árvácska 1941-1942: Rózsa Sándor a lovát ugratja 1942: Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét Ezek mellett sok kötetnyi novellát is írt, továbbá meséket, cikkeket, tanulmányokat, drámákat. Munkásságának jellemzői:
III.
Móricznál megjelent az újszerű parasztábrázolás. A parasztábrázolás előzményeként megemlíthetjük Jókainak a Sárga rózsáját, de nála még ez az ábrázolás nagyon romantikus. És érdekesség, hogy ő még csak mellékszereplőként alkalmazta őket a regényeiben. A következő ember Mikszáth Kálmán, akinél ugyan már főszereplővé lépnek elő a parasztok, de itt az alakok nagyon eszményítettek, nem valósághű az ábrázolás. E téren Móricz Zsigmond hozta az áttörést, aki már a parasztokat realistán mutatta be. Sőt olykor már a naturalizmus elemeit alkalmazza. Életképszerű ábrázolásra törekszik, aprólékos részletességgel mutatja be munkájukat és a hétköznapi életüket. Elbeszélő módot alkalmaz akkor, amikor kívülállóként mondja el az eseményeket, illetve a másik mód, amikor E/1. számot alkalmaz. Az emberek ösztönvilágát mutatja be, ezért jelenik meg az ölés is témaként. Különféle szereplőtípusokat különíthetünk el. Férfiban van a vadkan típus, aki örökké a nők után fut és ösztönei vezérlik. A másik a gazdatípus, akinek a birtok rendben tartása és a saját gazdaság a fontos. A nőknél vannak a szépasszonyok, akik nem szeretnek dolgozni, azt szeretik, ha a férfiak futnak utánuk. A másik fajta a boldogasszony, aki a templom és az erkölcs őre, a családját eltartja, fő feladata, hogy férjét kiszolgálja, ő a mártír. gyakran ábrázolja a szereplők lélek-és gondolatvilágát. Főként a nők és a gyerekek életét mutatja be. Példaként gyakran jeleníti meg Jankát, a feleségét. Műveiben alkalmazza a tájnyelvet. Bemutatja a társadalom hierarchiáját, ranglétráját. A szereplők ki akarnak bújni a hétköznapjaikból, de nevetségessé válnak. Pl.: az evés. Mindig beleilleszt a történeteibe egy anekdotát, ami csak színesíti a történetet, de nem viszi előre. IV. Móricz novellái A, Tragédia (1909) Tartalma Móricz első műve ebben a korszakban a Sárarany, ami nagyon népszerű volt. A legjobb művek mégis a novellák pl. a Tragédia. Ez a mű a társadalmat bírálja, amiért a benne élő embereket ösztönlényekké teszi, elállatiasodnak, nem tudják értelmezni saját problémájukat.
A mű hőse Kis János, akinek neve is jelentéktelen, jelleme: egyszerű, beszűkült, unalmas ember. Társai is, a béresnép, értéktelenek, örömüket lelik a munkába, amit az író leértékel. Izegnek, mozognak, hangyaszerűek, ez is kicsinységüket és állatiasságukat mutatja. Fia, aki az ételt hozza utána, ijesztően hasonlít hozzá, ez a kitörési lehetőség teljes szertefoszlatása. Kis János életében a legnagyobb érték az evés, feleségét is csak az étel miatt szokta verni. Megtudjuk, hogy csak azért házasodott meg, mert eljött az ideje. Kis János külseje is állatias: feje vörös, mint a főtt rák, arc leírása is egy majoméhoz hasonlít. Feladatot talál magának, mégpedig, hogy kiegye Sarudy Pált vagyonából, ez szintén beszűkültségre utal. Ez többszőr megjelenik: 1. álom (itt még nagyon jól érzi magát, bánja is, hogy felébred). 2. rokon lakodalma, gyerekkori emlék (emiatt dühös lesz, mert csak egy csirkelábat kapott). 3. saját lakodalma (itt egy előreutalás jelenik meg). 4. kárpótolja magát a rossz étkekért. 5. az üres fazék, amibe a mezőn belerúgott: “A szegénységet rúgta el magától”: a szegénység és a gazdagság között az evészet a különbség. A szegénységért való bosszúállás mögött megjelenik egy másik cél is, de ez nem tudatosul benne: felfigyeljenek rá az emberek. A mű végén viszont senki sem figyel fel rá, ez az igazi vereség. A fordulat, amikor megváltozik a figura, hőssé növekszik (érezte, hogy gyomra átalakul…, őse egy kétezer emberből álló török sereggel…, kévéket lenne képes eregetni a torkán…), ez mind heroizálás. A történet második része groteszk, Kis János egyszerre félelmetes és szegény. A bukás fiziológiai alapja: máshoz van szokva gyomra (esküvőn rosszul lesz), lélektani alap: nem tud megenni annyit, mint gondolt, fél a kudarctól. A feladat irreális része: kitűnni a többiek közül (ehhez viszont rossz az eszköz). A feladatot nem tudja megoldani, ezzel halálra ítéli magát. Halála egy állat kimúlása, egy reflektálatlan lényé: “irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön”. A lázadás ösztönös, ezért kudarcba fullad, emiatt viszont groteszk. Jellemzői: Címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. Az emberi lét képtelenül szűkös lehetőségeit jelzi, hogy még ezek a kisszerű vágyak sem teljesíthetőek. A főszereplő csöppet sem rokonszenves, a végén mégis megsajnáljuk őt, mert emberhez méltatlan élet és halál jutott neki osztályrészül. Aprólékos pontossággal kigondolt tervét nem képes végrehajtani, eltorzult bosszújában csupán önmagát pusztította el. Felesleges ember, egy az élet és társadalom kitaszítottjai, betegei közül. Kis Jánosnak még vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly észrevétlen és kisszerű, mint élete. Az éhség szimbólum (éhség egy jobb életre, egy értelmes életre, egy igazságos életre). Tragédia: az ellenség helyett a hős pusztul el. A cím önmagában nagyon negatív, rossz előérzetet kelt (értékvesztésre utal). A végén átértékelődik, ironikus felhangot kap: katarzisról szó sincs, a halálával nem történik értékvesztés, senki se veszi észre. Rá lehet húzni a drámai szerkezetet erre a novellára: - expozíció: helyszín, időpont: másnap lakodalom lesz, bemutatja Kis Jánost, fiát. - bonyodalom: meghívják a lakodalomra, elhatározza, hogy „kieszi a vagyonából”. - kibontakozás: helyszín a lakodalom
- tetőpont: félrenyel - megoldás: meghal Apa-fia kapcsolat: elette az ételt az apja elől, a saját fiának nem ad ennivalót. (örök körforgás, generációról generációra öröklődik a szegénység, az éhség). Születésénél fogva predesztinált egy szokványos, tartalmatlan, monoton életre, s lehetősége sincs rá, hogy kitörjön belőle. Bosszúvágya: éhségénél erősebben átérzi – hacsak a saját primitív módján is- emberi mivoltának teljes megcsonkítását, azt, hogy nap mint nap igavonó baromként dolgoztatják, megnyomorítják, állati sorba taszítják Arra hívja fel a figyelmet, hogy sok ember ilyen állati sorban tengődik, s az emberiség regresszióját jelzi, hogy a 20. sz. elején ilyen társadalmi rétegek is kialakulhatnak, melyek sorsának jobbításáért a civilizált társadalom nem akar felelősséget vállalni. B, Barbárok Móricz a dzsentritémát követően, a harmincas években újra a nép problémái felé fordult, és regényekben, novellákban, riportokban számolt be a parasztság, a tanyákon élő emberek ijesztő elmaradottságáról, babonás hiedelmeiről, gondolkodásmódjáról. Egyik legmegrendítőbb, és művészileg is legkiválóbb novellája ebből az időszakból a Barbárok (1931). Az elbeszélésben a dialógusok uralkodnak. Az írói közlés, leírás csaknem teljesen a háttérbe szorul, az egész mű szinte balladisztikusan tömör. A műből hiányzik a korfestés is; pontosan nem állapítható meg, melyik történelmi időszakról van benne szó (jelen vagy közelmúlt). Móricz nem éli bele magát szereplőinek lelkivilágába, nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket, látszólag közömbösen, szenvtelenül, mintegy riporteri módon, szűkszavúan közli a puszta tényeket. Az írás voltaképpen egy híradás a pusztáról, egy sajátos, egzotikus, „bennszülött" világról. A mű valóban barbár, a természet nyers darabjaiként létező emberek világába visz. Az un. ridegpásztorok társadalmon kívüli, civilizációtól távol eső, elszigetelt, magányos világába kalauzol. Ebben a kultúra alatti, babonás misztikummal átszőtt világban alakulhatott ki az a félelmetes kegyetlenség, amellyel a veres juhász és társa lelkifurdalás nélkül agyonveri Bodri juhászt, tizenkét éves fiát és három kutyájukat. A gyilkosság oka nem a szegénység vagy az éhező nyomor, hanem a rablás, a vagyonszerzés. A veres juhászból természetének, megengedhetőnek tartja, hogy a másikat megölje háromszáz juháért és két szamaráért. A novella szerkezete elkülönül Móricz többi novellájától, három külön részből áll, melyeket feszültséghíd köt össze. A cselekmény fokozatosan bontakozik ki, a mű elejétől kezdve nyomon kísérhető. Az egyes epizódok mind időben, mind pedig térben és közlésformában egyaránt eltérnek egymástól. Ritmikusan változik az időtartam is. Az első és az utolsó rész legfeljebb pár órát, a középső több mint egy évet ölel fel. Az első fejezet tele van fojtott, és egyre erősödő feszültséggel. A juhász a kutyájával „beszélget", a puli ugatással jelzi, hogy nem jó szándékú emberek jönnek. A hosszú hallgatás, az idő múlása, az alkony közeledése csak fokozza a vibráló nyugtalanságot. A lassan meginduló, nagy szüneteket tartó, pár szavas beszélgetés mélyén gyanakvás és védekezés bújik meg. A tömör, hiányos mondatok a beszédtől elszokott pusztai emberek szűkszavúságát érzékeltetik, és ezt a benyomást felerősíti, hogy a kérdések és válaszok a legtöbbször egymás ismétlései más-más hanglejtéssel. A rézzel kivert szíj megvásárlása ürügyén kötnek bele a Bodri juhászba, aki nem akar megválni
tulajdonától. A hirtelen beállott sötétségben pillanatok alatt lezajlik a kettős gyilkosság. Az asszony, aki rövid idővel a gyilkosság urán elindul urának felkutatására, a hűségnek, s az egy életre szóló összetartozásnak válik a jelképévé. A népmesék lehetetlent is legyűrő hőseként keresi férjét és fiát. A jóság, az önfeláldozó hűség s nyugtalan szíve hajtja a pusztákon, egészen addig, míg a puli kölyke végül rá nem talál szeretteinek elkapart holttestére. Az asszony a férfi nyakán találja meg a rézveretes szíjat. Elindul, hogy a gyilkosság hírét megvigye a bíróságnak. Ebben a részben az író a népmesék ritmikus történetmondását használja fel. A harmadik rész a vizsgálóbiztos vallatása, amely drámai párbeszédekből áll össze. A veres juhászra sokféle bűn igazolódik, de legaljasabb tettét, a Bodri juhász megölését tagadja. A vizsgálóbíró kiválóan ismeri a pusztai emberek lelkivilágát, babonáit. Ezt bizonyítja az a szakmabeli mesterfogása, leleménye is, hogy a rézveretes szíjat a kilincsre akasztja, s így töri meg a rablógyilkos konokságát: a veres juhász mindent beismer. A gyilkost valójában a primitív ember barbár ősriadalma rendíti meg, az a rettenet, hogy áldozata kikelt a sírjából bizonyságot tenni. A bíró „barbároknak" titulálja a gyilkosokat. A természetes igazságérzet szólal meg benne, szavait nem az indulat, inkább a szomorúság szüli. A novella címe azonban nemcsak gyilkosokra, hanem a mű összes szereplőjére vonatkozik. Bodri juhász és családja is „barbár", nem emberekhez méltó körülmények között élt, mégsem veszett ki belőlük az emberség. Ezért érezzük őket rokonszenvesnek, ezért keltik fel sajnálatunkat. A rézveretes szíjnak jelképes szerepe van mindhárom „felvonásban". Az első részben nemcsak a gyilkosság ürügye, hanem Bodri juhász lelki gazdagságának, művészi hajlamának, a szépséghez való ragaszkodásának is a szimbóluma. Később az asszony, keresése során ezt találja meg halott férje nyakába akasztva. Végül a bűntény bizonyítéka lesz, mely a megdöbbentő embertelenség leleplezőjeként, az igazság diadalát jelképezi. C, Szegény emberek Az 1916-os Szegény emberek című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. A névtelen katona 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen. A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és erkölcstelen összekeveredett értékrendjében. Móricz emlékképekben idézi fel a háború borzalmait, s nyílt utalást is tesz a vétkesekre: “nem a muszka van a túlsó parton, a túlsó parton a gazdagok vannak”. A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki–érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is. A világháború hatására íródott hosszabb lélegzetű elbeszélés. Ez egy raszkolnyikovi szituáció megjelenítése (Dosztojevszkij). Megjelenik a háború dehumanizáló, lelket torzító hatása (elgépiesedés) Megbillent lelkületű embert mutat be, aki (akut pszichózis) - géppé lett a háborúban. Eltorzult értékrendje van, azt hiszi: önvédelemből mindig szabad ölni.
A háború áldozata ő is - eredetileg tiszta lelkület,feleségével és gyermekével jól bánik, aggódik értük. V. Móricz regényei A, Úri muri A regény cselekménye négy nap alatt, a millennium esztendejében játszódik le öt helyszínen, ahol igazán nem történik semmi. Vidéki földbirtokosok és a magukkal hozott pesti vendégek mulatnak. Az unalom az, ami legjobban jellemzi az urak életét, a semmittevés határozza meg mindennapjaikat. A mű főszereplője Szakhmáry Zoltán, a háromszázötven holdas dzsentri. Ő az egyetlen, aki szeretne tenni valamit. A történet egy meleg poros szürke pénteki napon kezdődik, és június 11-én hétfőn a főhős halálával ér végett, tehát a főszereplő utolsó napját követhetjük végig. A szereplőkkel először a Sárga Rózsához címzett vendéglőben találkozunk. Az óriási forróságban csak Borbíró üldögél a kocsmában, és ide érkeznek egymás után a szereplők. Szakhmáry Zoltán a mű főszereplője, a legfiatalabb köztük, neki van a legnagyobb birtoka, nagyra törő, művelt és tehetséges ember. Borbíró, Csörgheő Csuli és Szakhmáry Zoltán sajátságosan ismerkedik meg egy betévedt idegennel, a könyvügynök Lekenczey Mukival. A könyvvigéc húsz tojásból rendelt rántottát, és amikor elébe teszik, Csörgheő Csuli odamegy hozzá és kézzel a szájába töm egy darabot. Erre Lekenczey leteszi a kést, és ő is kézzel kezd ez étkezéshez. Az uraknak megtetszik az ügynök, maguk közé ültetik, együtt isznak, és kezdetét veszi a regény cselekménye, a több mint négy napig tartó mulatozás, anekdotázás. Egy remek tréfát eszelnek ki az urak, a könyvügynököt mint gróf Goluchovsky Agenor külügyminisztert fogják bemutatni a városban. Csini folytatja a tréfák sorát, becsapja a földmunkát vállaló kubikusokat, hashajtót kever a cigányok italába. A mulatozás Csuli tanyáján, a "Nyomorlakon" folytatódik. Miközben az urak vigadnak, és kacagnak a rászedett cigányokon, kiderül, hogy a házigazda kedvenc malaca beteg, majd el is pusztul. Csini a két fiát nem gyászolná olyan őszinte bánattal, ahogy ezt a disznót. A vendégek ezután Zoltán tanyájára indulnak, itt folytatják a mulatozást. A vendégek Zoltán tanyáján remekül érzik magukat. Az Alföld közepén egy valóságos tündérlakot hozott létre. Szakított a külterjes gazdálkodással, intenzív növénytermesztésbe kezdett. Zoltán este magára hagyja vendégeit, hogy az éjszakát a summáslányok közül szerelméül kiválasztott Rozikával töltse. Ekkor derül ki a titka, amiről mindenki suttog, de senki nem tud semmit. A tekintélyes úr gyönyörű lányt rejteget a puszta közepén létrehozott paradicsomban. Taníttatta írni, olvasni, nyelvekre, zenére, egy valóságos kisasszonyt faragott belőle. Rozika mesél az életéről, elmondja, hogy vőlegénye öngyilkos lett miatta, mert annyira szerette, és a szülei máshoz akarták hozzáadni. Beszél arról, hogy már sok férfi környékezte meg. Zoltán hirtelen ráébred, hogy a lány nem őszinte szerelemmel szereti. "S most valami rettenetes dolog történt vele. Rájött valami rettenetes titokra, ami már régesrégen kínozta, kinyílt előtte valami: meglátta ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt az odaadást, ugyanazt a szakszerű munkát, amit mordig mély undorral látott a szerelem szaknémbereinél. S lelohadt minden tüze és vágya és feneketlen örvénybe szédült. Ez a lány egy született prostituált. Rászületett, annak termett: az. Megértette, hogy lehetséges, hogy ez is van, mint
ahogy van művészi hivatás, ahogy van prófétai elhivatottság, ahogy van talán minden mesterségben rászületettség: ez a lány nem feleség, nem élettárs, ez a szerelemnek hivatásos művelője... Rettenetes." Zoltán hirtelen megundorodik tőle, otthagyja, visszamegy vendégeihez. Zoltánnak egyrészt szembesülnie kell azzal, hogy egy prostituáltat szeretett, aki nem szerelemből volt vele, csak azért, hogy kiemelkedhessen a paraszti sorból, és az első adandó alkalommal el fogja hagyni az őt kitaníttató "Zoli bácsit". Másrészt rá kell ébrednie arra is, hogy újító ötletei nem válnak be, a korszerű gazdálkodás nem kifizetődő, a ránehezedő óriási bankhitellel nem tud mit kezdeni. Tehát megbukott mint férfi, mint szerető, mint gazdálkodó és mint vállalkozó is. Dühödten inni kezd, és amikor a vendégei kérdezik, hogy kit rejteget a hátsó szobában, milyen tündért őriz ott, kedvetlenül hárítja el magától a kérdéseket, majd rávágja, hogy egy lotyót, és a vendégsereg elé rendeli Rozikát. A lány kihasználja az alkalmat, és megkéri Lekenczeyt, adjon neki egy fővárosi címet: el akar menni Zoltántól, új életet akar kezdeni megtakarított pénzével. Másnap keserű gondolatokkal ébred Zoltán, anyagi helyzete aggasztó és érzi, hogy a lány is el fogja hagyni. A zsidó boltostól, Lefkovitstól kér száz forintot, hogy kifizesse adósságát a csugariaknak. Az utcára érve Csulival találkozik, és őt kéri meg, hogy mondja meg a csugariaknak, majd vasárnap megkapják a pénzüket. Csulinak azonban bolond ötlete támad, főszolgabírónak adja ki magát, s azt mondja, hogy Csugar ég. Ezt hallván a csugariak azonnal hazaindulnak. Zoltán visszatér a birtokára, ahol az a hír fogadja, hogy a felesége jön ki a tanyára. Eltávolíttatja Rozikát a házból, odaadja az utolsó száz forintosát, amit a zsidótól kapott. A lány azonban nem a másik tanyára megy, hanem az állomásra, hogy Pestre utazzon. Rhédey Eszter, Zoltán felesége már évek óta nem járt a tanyán, földúltan érkezik férjéhez, mert azt a hírt hallotta, hogy Zoltán elválik a feleségétől, és azt a kis summáslányt veszi el. Hiába távolították el a lányt a házból, az asszony érzi, hogy férje már nem szereti. Zoltán hazaviszi feleségét a vendég Lekenczeyvel együtt, de közben csak Rozikára tud gondolni, gyötrődik a lány miatt, most nem érzi lotyónak. Felesége meghallja, amikor urának üzenetet hoznak a lánytól. Az asszony elkéri Zoltántól a levelet, megígéri, ha méltónak érzi a lányt az urához, kitér az útjukból. A levélből megtudják, hogy a lány elutazott, soha nem találkozik többet a férfival. Iszonyú jelenet játszódik le a házastársak között, Zoltán elmondja a feleségének, hogy szerelmes a lányba, az asszony jelenetet rendez, foggal-körömmel esik a férjének. Zoltán otthagyja, nem tud a lány után menni, de hazamenni sem akar, feldúltan a kaszinóba rohan. Úgy érzi, ha hazamenne, lemondana az életéről, a vágyairól, jelleméről, szabadságáról. A felesége többet nem engedi a tanyára, nem tudja elkezdett művet befejezni. Zoltán részt vesz az urak vad tivornyázásában, most tudja meg a csugariak esetét is. Kívülállónak érzi magát ezek között az emberek között. Ők a régi idők tanúi, igaz magyar urak, akik képtelenek a változtatásra, és szép lassan el fogják veszítem birtokaikat. Ők az Alföld ősi urai, akik inkább meghalnak, mintsem a kultúra háziállatává szelídüljenek. És ő? Ő érezte a változások szükségességét, rengeteg szépet és jót tervezett, nála az embereknek magasabb bér, emberibb életmód jutott volna. Bár különb, mint cimborái, de az őt körülvevő mocsárból mégsem tud kiemelkedni. Ez az éjszaka más, mint a többi. Olyan urak éjszakáznak most itt - tanárok, hivatalnokok -, akik mintha megsejtenék, különös események történnek most.
Az utolsó jelenet színhelye ismét Zoltán birtoka, a Tündérlak, ahova meghívta az egész társaságot. Már mindenki tudja, hogy mi történt vele, de senki nem beszél róla. Óriási mulatozás kezdődik a tanyán, az urak felkeltik a summáslányokat, s együtt mulatnak. Borbíró az egyetlen, aki érzi, hogy Zoltánnal nincs minden rendben. Figyelmezteti is a többieket, hogy vigyázzanak a férfira, de szavait senki sem veszi komolyan. ."- A, gyáva ez ahhoz - mondta Csuli legyintve. Zoltán elsápadt s végigborzongott, megvonaglott s elkiáltotta: - Az én nótámat: "Ég a kunyhó!..." A tüdővészes cigány rázendített: Ég a kunyhó, ropog a nád, Szorítsd hozzád azt a barnát!... S Zoltán abbahagyta a táncot, egy nagy szédületben és keringő bánatában s felpillant, épp a szeme előtt, feje fölött van a náddal fedett kisebb pajta, a nádvégek ott lenyúlnak a szeméig, arcáig... Mikor kisfiú volt, nádmézet keresett ezekben az öreg nádszálakban, kóbor méhek édes raktárait habzsolta ki, most cigarettára gyújtott, s az égő gyufát a nádak alá tartotta. Mosolygott, ahogy a száraz nád percegve tüzet fogott. Füstcsomó kavarodott fel belőle, lilás, sárgás füstcsóva. Zoltán az égő tanyáján a recsegő-ropogó gerendák alatt, az őrjöngő tömeg közepette szíven lőtte magát. A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bőgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt..." B, Rokonok Kopjáss Istvánt váratlanul kinevezik Zsarátnok város főügyészének. Megválasztása váratlan és meglepő, hiszen az eddigi főügyész, Makróczy a város kiskirálya, a helyi vezetők jó cimborája volt. A cselekmény a választás másnapján kezdődik, amikor az új főügyész a tiszteletére rögtönzött vacsora után, későn ébred, és az ágyban heverészve az elmúlt éjszaka eseményein gondolkodik."Makróczy... Vajon hogy aludt az éjjel Makróczy. Az állás a Makróczyé volt. Nem volt ember tegnap reggel, aki meg merte volna jövendölni, hogy Makróczy megbukik. Az öreg Makróczy, a helyettes főügyész, már egy év óta önhatalmúlag dirigálta a várost. A főispán vadászcimborája, a polgármester puszipajtása, a legbefolyásosabb ember a városban, a született kiskirály, aki soron volt, hogy talán már a legközelebbi választáson polgármester lesz, mert az öregúr már kezd szenilis lenni, s unja is, annyira megszedte magát. Úgy betelt, hogy magától is el kell mennie nyugdíjba. Benne van a korszellemben, hogy a régi garnitúrát ki kell cserélni, mert nem is lehet, hogy ezek a panamisták tovább öljék a várost, új világnak, új szellemnek, új, erősebb tempónak kell jönnie, mert hirtelen megfordult a konjuktúra, s romlanak a közgazdasági állapotok. "Makróczyt nem választják meg, mert túlzott magabiztossággal, túl nyíltan vállalja a korrupciót. Bukásának történetét a már újonnan megválasztott főügyésztől tudjuk meg, aki feleségének meséli el választásának történetét"- Hát Lina, tudod-e minek köszönhetem ezt az egész bolond választást?- Nos?- Mert hát azzal le kell számolni, hogy nem tisztán a saját érdekeimnek - s kajánul nevetett ő maga is önmaga felett...Lina nem nevetett. Vajon Lina komolyan elhiszi, hogy azért választották őt meg, mert a városnak éppen Kopjáss István felé fordult a bizalma?...Kényes kérdés, nem jó bolygatni.- Eddig a névtelen kishivatalnokok szürke és pontos, menetrendszerű életét élte. Eddig észre sem vették, most mindenki a kedvét keresi. Az utcán olyanok is köszönnek neki, akik eddig észre sem vették, sőt a város egyik legtekintélyesebb embere, Kardics bácsi, a Takarékpénztár igazgatója, még a csütörtöki estélyére is meghívja, sőt még arra is felhívja a figyelmét, hogy rokonok. Másnap fogadja a
polgármester, nyilatkozik az újságnak, s a riport nagy feltűnést kelt. A riportból valaki a magasabb politikai mondanivalót kihúzza, de Kopjáss nem bánja, mert így legalább semmi kompromittáló nincs a cikkben. Az előléptetéssel a család élete is megváltozik. Felesége szinte megfiatalodik, két fiuk büszke apjukra. A rokonokhoz is eljut megválasztásának híre, Lajos bátyja pénzt kér tőle. Az este folyamán megérkezik nagybátyja, Berci bácsi, aki elmondja, hogy a Kopjássok megvettek egy addig nem használt szénbányát, Kalácsbányát, s ennek a hasznából akarják a család anyagi helyzetét megváltoztatni. Azt szeretnék elérni, hogy István a most elért pozíciójával szerezzen városi megrendelést, persze az öregnek is az a célja, hogy egy kis pénzt kérjen a kedves rokontól. Elérkezik a csütörtök este, és elindulnak Kardics bácsi estélyére. Az összejövetelen a város notabilitásai jelennek meg, és Kopjáss elégedetten nyugtázza, hogy most már ő is közéjük tartozik. Az estélyen egész jól érzik magukat, Lina a legszebb hölgyek egyike. Kardics bácsi a város egyik legszebb villáját ajánlja neki megvételre. Az ajánlat zavarba hozza a főügyészt, mert tudják róla, hogy nincs annyi tőkéje, ami a házvásárlásra elég lenne. Úgy érzi, azt akarják, hogy olyan legyen, mint ők, behálózzák, és attól tart, hogy ő is bekerül a panamázásokba, amitől mindig is távol akarta magát tartani.A főügyész levelet kap húgától, akivel tíz éve nem tartja a család a kapcsolatot, mert egy elszegényedett úrfihoz ment feleségül. Keservesen panaszkodik testvérének, hogy szörnyű helyzetbe került, férje csalja, egyedül neveli három saját és férje két gyermekét, már se fűtésre, se élelemre nincs pénzük. Kopjáss elküldi első keresetét nekik, majd a házasfelek csúnyán összeszólalkoznak. Elkeseredésében elrohan otthonról, reménytelennek és kilátástalannak érzi egész életét, a kaszinóba megy és megtudja, hogy a Boronkay-villát szánták neki. Boronkay Szentkálnay Magdaléna férje, aki a Sertéstenyésztő igazgatója volt, és a korrupcióba bukott bele. Hazaérve egy újabb rokont talál otthon, akitől megtudja, hogy az apjának is volt egy tikos ideálja, akit egész életében szeretett, úgy mint ő Magdalénát. Budapestre kell utaznia, hogy az alispánnal együtt képviselje a várost. Pesten találkozik Menyhért öccsével, megbeszéli vele, hogy amint lehet, Zsarátnokra megy, hiszen kitűnő igazgatója lehetne az Alföldi Múzeumnak. Hazafelé a vonaton városa és az ország sorsán töpreng. Úgy érzi, nem csak Zsarátnokon fűződnek össze a rokoni szálak és az emberi érdekek, hanem az egész országot átszövi a korrupció. Mindenki függ valakitől vagy valamitől, "az segít neked, aki holnap tőled várhat segítséget", igazából nem a szaktudás és szakértelem a fontos, hanem az, hogy jó rokoni kapcsolatokkal rendelkezzen az ember. Mikor hazaér, a felesége azzal fogadja, hogy jelentkezett Albert testvére, aki azt szeretné, ha állást szerezne neki a zsarátnoki takaréknál. Kardics bácsi elviszi a lenyűgöző Boronkay-villába, és ott helyben meg is írják az adásvételi szerződést, olyan alacsony összegért, hogy még a főügyész is elámul. Újra találkozik Magdalénával, de már nincs rá olyan hatással az asszony. Közben pénzt küld Albert öccsének is, és úgy dönt, hogy rokonai közül annak, aki méltó rá, segíteni fog. Kardics be akarja vonni a Sertéstenyésztő újraindításába, folyószámlát akar neki nyitni a banknál. Martíny pedig, az ellenzék vezére, akivel a kaszinóban találkozik, arra biztatja, hogy indítson eljárást Boronkay ellen. Figyelmezteti a főügyészt, hogy vigyázzon a villavásárlással, mert a házban minden tégla lopott, és az egész idegen pénzből épült. Kiderül, hogy szegről-végről rokonok, s a polgármester ezt nem nézi jó szemmel, mert attól tart, hogy most már Martíny is be akar kapcsolódni a város ügyeibe. Éjszaka lopva az állomáson találkozik Kopjáss a testvérével, mert úgy gondolja, ő az egyetlen aki megérti problémáit, akivel meg tudja osztani kétségeit, félelmeit. Bármelyik hivatali aktához nyúl, mindenhol csalást és korrupciót tapasztal, minél távolabb akarja magát tartani tőlük, annál lejjebb süllyed az őt körülvevő mocsárban. A főügyész utánanéz a Sertéstenyésztő ügyeinek, és óriási csalásokat vesz észre. Rendet akar teremteni. Közben Bisztriczay főmérnök kiadja Holub építésznek, aki szintén benne volt a Sertéstenyésztő-panamában, a város által kiírt hídépítésre beérkezett pályázatokat, hogy azokból a vállalkozó elkészítse a legmegfelelőbbet, és elnyerje a pályázatot. Ebben is mindenki benne van, kivéve Kopjásst, aki megtiltja, hogy bárki is
belenézzen az aktákba. Kopjáss közben teljesen tisztába jön a Sertéstenyésztő ügyeivel és úgy érzi, végre győzhet, elérheti minden célját, mert a kezében van mind a polgármester, mind Kardics bácsi. Este Boronkayék búcsúestélyén vesznek részt. Kopjáss az estélyen munkatársától, Péterfitől megtudja, hogy a városba egy miniszteri biztos érkezett, aki a Sertéstenyésztő aktáit akarja látni, mert valaki feljelentette Boronkayt. Kopjáss közben megpróbál minden rokonának állást szerezni. Este, amikor Linóval hazafelé tartanak, észreveszi, hogy a Városházán a polgármester szobájában ég a villany, ennek akkor nem tulajdonít nagy jelentőséget. Másnap reggel a hivatalában Péterfivel észreveszik, hogy valaki felforgatta a Sertéstenyésztő aktáit, és minden bizonyítékot eltüntetett. Neki azért kellett, mindenképpen az estélyen maradnia, hogy ezt megtehessék. Bemegy a polgármesterhez, feljelentést akar tenni, a polgármester kineveti, és elmagyarázza a főügyésznek, hogy ő azért töltheti be ezt a posztot hosszú idő óta, mert bár segítette a rokonait, de soha egyiknek sem szerzett állást a városnál. Kopjáss már érzi, hogy vesztésre áll az ügye, amikor a polgármester az utolsó kártyáját is kijátssza. Kopjáss nagybátyja, Berci bácsi a saját kalácsbányájából származó szén helyett, mintának két vagon jó minőségű salgótarjáni szenet szállított a városnak. A vagonokon még a salgótarjáni feladócédula is rajta maradt. Úgy érezte elveszett, letaglózva hagyja el a polgármester szobáját. Kiderül, hogy a másik szobában ott volt Kardics bácsi, s mindent hallott. Mind a ketten nagyon elégedettek, úgy érzik, hogy most már Kopjásstól remekül használható ember lesz, akinek kiváló ötletei vannak. Ekkor hozza Péterffy a hírt, hogy Kopjáss öngyilkos lett. A polgármester és Kardics bácsi azonnal intézkednek, hiszen a város legbecsesebb emberéről van szó, mindent meg kell tenni, hogy megmentsék. Rokonok elemzése Kopjáss István, a főhős karriert jár be a regényben, igaz, nem maga akarta, hanem a véletlenek és helyi intrikák eredményeképpen nyílik módja a karrierre. Alacsony presztízsű városi tanácsnokból hirtelen, egy csapásra városi főügyésszé lép elő. Maga is tudja, hogy karrierjét nem önmagának, nem tehetségének vagy valamilyen kiváló képességének köszönheti, hanem éppen ellenkezőleg: eddigi jelentéktelenségének, kicsinységének. Hát Lina, tudod-e, minek köszönhetem ezt az egész bolond választást? Nos? Mert hát azzal le kell számolni, hogy nem tisztán a saját érdemeimnek – s kajánul nevetett ő maga is önmaga felett. Amikor azonban a főhős elindul a karrier útján, ugyanazokkal a kérdésekkel találja szembe magát, mint a francia karrierregény hősei, mint mondjuk Balzac Goriot apójának Rastignac-ja. Hogyan módosítja az ember jellemét a helyzete, hogyan módosítja az ember jellemét a felemelkedése? Hogyan módosítja a személyiségét a karrier? Megőrizheti-e valaki önmaga ép erkölcsi érzékét akkor, ha hatalomba kerül? Maradhat-e valaki erkölcsileg tiszta a hatalom csúcsain? Meddig köthet az ember kompromisszumokat anélkül, hogy ezzel korrumpálódna is? Meddig veszi még valaki észre, hogy morálisan kihívások előtt áll, és mikorra nem is tűnik föl neki, hogy ő maga is ugyanolyanná vált, mint azok, akiket korábban erkölcsileg elítélt? Fel tudja-e venni egy ember a harcot a külvilággal? Van-e esélye egy tisztességes embernek megváltoztatni a korrupt hatalmat? Ki az erősebb: a hős vagy a világ? Milyen árat fizet valaki azért, hogy érvényesüljön? Mindezeket a kérdéseket, amelyek a francia realista regény alapkérdései is, fölteszi a regény, és a maga módján megválaszolja. Kopjáss István nem különleges, de rendes
ember. Jó férj, gondos családapa, megbízható és tisztességes hivatalnok. Hűséges, a szeretett felesége és családja érdekében legyőzi önmagában mindazokat az érzéseket – elsősorban a Szentkálnay Magdaléna iránti vágyódását –, amelyeket az otthona biztonsága és nyugalma, valamint a Lina iránti szerelme érdekében el kell fojtania. Amikor Kopjáss a hatalom csúcsaira kerül, igyekszik tisztességes maradni. Ám nem látja át a helyzetet azonnal, nem érzi meg, hogyan próbálják a kezükbe kaparintani Béla bácsi, a polgármester és Kardics bácsi, a Nagytakarék igazgatója. Eközben hibát hibára halmoz, és túlságosan gyenge ahhoz, hogy a saját rokonainak ellentmondjon. Amikor első nyilatkozatát adja, a városi kisbérlők ügyében egy közmondást idéz mint a megoldás útját: “Hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.” A mondat homályos, mint ígéret kevés, mint program nem számon kérhető. És nem is gondolja Kopjáss, hogy ezzel a mondattal elsősorban saját magát és a saját működését jellemzi. Úgy akar tiszta maradni, hogy nem utasítja vissza egészen a felkínált lehetőségeket és előnyöket. Élni is akar a lehetőségekkel, mégsem besározódni. Nem elég okos és ravasz ahhoz, hogy ellenálljon, de nem elég romlott és élelmes ahhoz sem, hogy busásan meggazdagodjon. Közvetíti Berci bácsi szenét a városnak, de nem vállal érte felelősséget – igaz, részt sem kér a haszonból. Nem akarja megvenni a Boronkayvillát, mégis engedi magát elvinni oda, megnézi és végül csak megveszi. Nem ír alá végleges szerződést, de egy szerződést aláír. Hogy mi lesz ennek a karriertörténetnek a vége, azt a regény nem árulja el. Tudjuk, hogy Kopjáss István “meglőtte magát”, Péterfi doktor szerint “haldoklik”, Béla bácsi pedig azonnal “az özvegy”-nek akarja kiutaltatni a pénzt, mégsem biztos, hogy meghalt. Béla bácsi szerint “Meg kell menteni. Meg kell gyógyítani.”, s a két főpanamista sietve indul “a szegény ember megmentésére”. Ha Kopjáss István nem hal meg, hanem valóban olyan használható emberré válik, mint amilyennek a polgármester az öngyilkossági kísérlet hírének érkezése előtt elmondta, akkor a képlet úgy oldódott meg, hogy az erkölcstelen, romlott külvilág legyőzte, magához hasonította a főhőst. Megmarad a főhős élete és folytatódik a karrierje, de minden erkölcsi tartását és fenntartását elveszti. Ha az öngyilkossági kísérlet sikerült, akkor a hős erkölcsi érzéke erősebbnek bizonyult a külvilág megrontó erejénél, és habár az élete árán, de sikerült megmenekülnie az erkölcsi elromlástól. Ez utóbbi befejezés azt mutatja, hogy az erkölcs tud győzni, és nem mutatja az erkölcstelen külvilágot eleve sokkal erősebbnek és legyőzhetetlennek. Ha imént a 19. századi francia regényirodalommal éreztük rokonnak a könyvet, hivatkozzunk ismét arra. Ha úgy értelmezzük a művet, hogy Kopjáss öngyilkossági kísérlete nem sikerült, akkor Balzac szemléletéhez áll közelebb Móricz: a Goriot apóban Rastignac rögtön a temetés után elindul a karrierje útját egyengető vacsorára. Ha úgy értelmezzük, hogy a főhős az élete feláldozásával megmenti önmagát az erkölcsi elzülléstől, akkor Stendhal szemléletéhez áll közelebb Móricz regénye, akinél – a Vörös és feketében – Julien Sorel a halála, passzív öngyilkossága árán visszanyeri fölényét a környezetével szemben, és ismét nemesebbnek, értékesebbnek láthatjuk az őt körülvevő világnál. Persze mindez szűkös, kisvárosi, provinciális körülmények között játszódik. Móricz nemcsak azt érzékelteti, hogy Kopjáss István igazi karriert futhat be, de azt is, hogy milyen kisstílű az az egész panamavilág és karrier-lehetőség, amit bemutat. Egy hídpályázat, egy Sertéstenyésztő, egy városi szénszállítás, egy városi villa megépítése: ezek a korrupció dimenziói. Az analógia tehát a Rokonok esetében is úgy és annyira érvényes a francia karrierregénnyel, mint ahogy Az Isten háta mögött megismétlése a Bovarynénak.
Kopjáss István igazi kettős lelkű hős: olyan, mint Timár Mihály Az aranyemberben vagy Julien Sorel a Vörös és feketében. És ugyanúgy, ahogy az ő vívódásaik is abban fejeződtek ki elsősorban, hogy két nő közül kellett választaniuk, úgy Kopjáss vívódásai is a Lina és Magdaléna közötti választásban csúcsosodnak ki. Lina jelenti számára a korábbi életét, a harmóniát, a nyugalmat, a családját, a tisztességet, de egyúttal a tisztes szegénységet, észrevétlenséget, jelentéktelenséget is. Magdaléna pedig ezzel szemben: a nagyvilág, a gazdagság, a csillogás, a mámor, de egyúttal a hűtlenség, a kicsapongás, a megbízhatatlanság, s a korrupció, a csalás, a felelőtlen költekezés. Ahogyan Móricz más regényeiben is: a “boldogasszony” és a “szépasszony” között kell választania a hősnek, és semmiképpen nem úszhatja meg a választást. Nem élhet egyszerre boldogan Linával, és vágyakozhat Magdalénára. Nem véletlen, hogy Kopjáss István is azután az estély után lesz öngyilkos, amelyet a Boronkay-villában rendeztek. Az estélyen Kopjáss többször is beszélget Magdalénával, és azt mondja, hogy Magdaléna kedvéért képes lenne lerombolni addigi életét és egészen új életet kezdeni. Amíg az estély tart, azalatt törtek be nála az irodába, azalatt tüntették el a sikkasztás nyomait. A két történetszál, a korrupció és a “szépasszony” iránti vonzódás feléledése az estély jelenetében találkozik, és Kopjáss szerelmi-lelki elbizonytalanodása jelenti öngyilkossága érzelmi hátterét. A regény címe eligazító és félrevezető egyúttal. A Rokonok cím első jelentésben arra utal ugyanis, hogy az atyafiságról, a családi rokonságok hálózatáról szól a regény. Vagyis Kopjáss tönkretevői Berci bácsi és Adélka, Kati néni és Lajos bácsi, Menyhért és Albert öccse lennének. Ennél tágabb rokonság is kiderül azonban: az, hogy Kopjáss rokona Kardics bácsinak is, Boronkay Ferinek is, de még az ellenzék vezérének, Martiny doktornak is. Ez a vér szerinti rokonság a metaforája annak a rokonságnak, amiről a regény beszél, és ami jóval több annál, mint a családi rokonságok kihasználásának problémája. Rokonok mindannyian, akik a hatalomban vannak, rokonok mind a városi vezetők, rokonok mind az ország vezetői, az egész dzsentri világ rokonságok szövedéke, s ha két ember nem rokon is családi kapcsolatai szerint, akkor is rokonok érdekeik, kapcsolataik, politikai hatalmuk, gazdasági érdekeik szerint. A Rokonok cím félrevezető tehát, ha szó szerint értelmezzük, és eligazító, ha metaforának fogjuk föl.
