modern iskola oktatás-módszertani magazin 2008. június
580 Ft
Digitálvilág · Továbbképzés Üzemeltetés Tanárok fizetése · Szakma Sztár Pályázat
A jövô oktatásáért — a Mûszaki Kiadó e-tábla programjával
www.muszakikiado.hu
köszöntő
Kedves Olvasóink! Amikor a legutóbbi lapszámot megmutattam egyik kollégámnak, úgy reagált rá, hogy jelenleg hazánkban is annyira modernizálódik az oktatás, hogy nemsokára robotokról fog hírt adni a lap. Kritikáján jót derültem mindaddig, míg meg nem tudtam, hogy május közepén Budapesten lezajlott egy robotépítő-verseny. Milyen gyorsan bevált a jóslat! Sőt, azóta a hírekben olvashattuk, hogy diákok már napelemmel működő autót is készítettek, amely a forgalomban is megállja a helyét, bár még egy kicsit lassú a többihez képest. Sokak számára úgy tűnhet, hogy nehéz lépést tartani a felnövő nemzedék innovatív ötleteivel, hiszen nekik már természetes az informatika folyamatosan változó világa, és otthonosan mozognak a számítógépek és az internet terepén. Ők már igénylik a digitális táblákat, taneszközöket, amelyek hasznos adatokkal egészítik ki az iskolában tanultakat. Annál nehezebb azoknak, akik még nem ebben a modern világban születtek, és nem könnyen alkalmazkodnak a folyton változó körülményekhez, főleg akkor, amikor nem tudják, hogy iskolájuk megmarad-e, és az új tanévben szükség lesz-e még a munkájukra. Ahogyan egy oktatási szakember nyilatkozta, sokszor nehéz igazán jó tanártovábbképző-tanfo-
lyamokat indítani, mert hosszú távú oktatáspolitika hiányában nem tudni, hogy a tanárok milyen irányban képezzék magukat. A jelentkezésből leszűrhető az, hogy egy pontot éreznek biztosnak, a nyelvtanulást, amellyel az iskolán kívül is boldogulnak. Sajnos azonban itt is le vagyunk maradva. Míg az uniós országokban a keleti nyelvek – ide sorolandó az orosz is – iránt nagy érdeklődés mutatkozik, addig nálunk még mindig hagyományosan A felnövő nemaz angol- és a némettanulás zedéknek már terdominál, és népszerűségben mészetes az inforutánuk is főleg európai nyelmatika folyamatovek következnek. san változó világa, Érdemes viszont nyomon követnünk azt, hogy a nyelvés otthonosan oktatásban is új módszerek mozognak a száterjednek el, amelyek nem mítógépek és az a hagyományos tanár-diák internet terepén. kapcsolaton alapulnak, hanem fontos lesz a diák-diák párbeszéd, és már sok helyen felhasználják a technika adta lehetőségeket. Szakíróink bemutatják, hogy milyen gazdag ennek tárháza. A digitális taneszközök és fejlesztések hasznosak és szükségesek, de ahogyan az egyik szakember elárulta, ezek is akkor érik el céljukat, ha képzett pedagógusok kezelik őket. Hiszen ha sikerül felkelteni a diákok érdeklődését valamely tantárgy iránt – akár robotok, akár videós megoldások segítségével –, akkor szívesen fognak utána olvasni kedvenc témájuknak, s felfedezik a kutatásban és a nyomtatott kiadványokban rejlő szépséget is.
Dr. Obrusánszky Borbála főszerkesztő
Modern Iskola
1
modern iskola 2008. június
II. évfolyam 3. szám
Fókuszban 4 7 10 12
Digitálvilág A digitális írástudás a most iskolapadokban ülő diákoknál már természetes, sőt, az őket követő generációknál már alapkövetelmény lesz a munkapiaci érvényesülésben. A mai oktatás feladata, hogy minden lehetséges módon be kell vezetni a tanulókat ebbe az új világba.
4
Digitálvilág Idegennyelvi készségek fejlesztése Bábel tornya Mozaik
Közoktatás 18 20 23 24
Videó a nyelvórán 2.0 Így oktattok ti – a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában Módszertan hátrányban Tanári fizetések
Felsőoktatás 26 Blended learning-keverve, nem rázva. Interjú Benedek Andrással 28 Diplomás pályakövetési gyakorlatok a világban 29 Továbbképzés Európa négy országában
Szakképzés Továbbképzés Európa négy országában A tanárok továbbképzése az európai országban változatos, de néhány alapvető irányvonal világosan kirajzolódik. A vezetőket kinevelő intézmények, tanfolyamok általában elkülönülnek a szakirányú képesítéseket adó kurzusoktól.
29
31 Színházi iskola Békéscsabán 32 A feltörekvő mostohagyerek 34 Szakma Sztár Fesztivál
Üzemeltetés 36 Védelem technikai oldalról
Aktuális 40 41 42 44 46
Szakma Sztár Fesztivál A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny megmérettetés országos döntőjére a Szakma Sztár Fesztivál elnevezésű rendezvény keretében került sor, melyet komoly szakmai érdeklődés kísért.
34
Lesz-e kulturális járulék? Második félévre várható pályázati hullám Nagy Link Óó! Vakáció! Programajánló
Kiadja: Geopress Zrt. Felelős kiadó: Somoskői Gábor vezérigazgató Főszerkesztő: dr. Obrusánszky Borbála,
[email protected] Értékesítés: Balázs Tibor,
[email protected] Marketing, terjesztés: Hadi Nikoletta, Petren Ágnes,
[email protected] Tördelés: Kiss Gergely Fotó: Pintér Árpád, Bartus Nóra, Prievara Tibor Szerkesztőség és hirdetésfelvétel címe: 1053 Budapest, Egyetem tér 5. IV/20 Telefon: (1) 318-5152 Fax: (1) 318-5001 Email:
[email protected] Nyomdai előállítás: Blackprint Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Fekete Attila, ügyvezető igazgató Megjelenik: 12 000 példányban ISSN 17788-8638
Következő számunk augusztus végén jelenik meg.
Modern Iskola
3
fókuszban
DIGITÁL VILÁG
követelmény lesz a munkapiaci érvényesülésben, így minden lehetséges módon meg kell próbálni bevonni a tanulókat ebbe az új világba. Ez az alapvető cél még könnyebben elérhető, ha nem csupán a tananyag sulykolásának szolgálatába állítják a taneszközöket, hanem némi játékosságot, könynyedséget is be lehet csempészni a digitális módszerekkel zajló oktatásba.
Használat A legalapvetőbb eszköz természetesen a digitális tábla, amelyet már egyre több iskolában kezdenek el érdemben is használni. Korábban megfigyelhető volt, hogy sok helyen még csak dobozokban álltak az eszközök, a tanárok nem szívesen, ódzkodva vették igénybe őket. Később megtört a jég, rendszerint először az informatikatanárok kezdték el használni ezeket a szerkezeteket, aztán más reáltárgyak tanárai is kedvet kaptak, mostanra pedig kezd teljes körű lenni a táblák használata azokban az iskolákban, ahol rendelkezésre áll ilyen eszköz. Az ilyen táblák azért is illeszkednek jól a hazai oktatási rendszerbe, mert a magyarországi oktatás hagyományosan frontális alapú, vagyis a tanár az osztállyal szemben állva adja elő a tananyagot, és az osztályt bevonva azt csoportosan sajátítják el a tanulók. A tábla tehát mindenben éppúgy támogatja ezt a hagyományos módszert, mint amikor a diákok egyénenként, individuáA digitális eszlisan számítógépen dolgoznak, közök használata és a tanár is egy monitor előtt áttörést jelent a közoktatásban foglal helyet.
Vizualitás AZ OKTATÁS VALAMENNYI SZINTJÉN EGYRE ELTER JEDTEBB MEGOLDÁS A KÜLÖNFÉLE DIGITÁLIS ESZKÖ ZÖK ALKALMAZÁSA. AZ ILYEN TANÍTÁST ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS MÓDSZEREK KÖNNYEBB SÉGET JELENTHETNEK AZ OKTATÓNAK ÉS ÓRIÁSI SEGÍT SÉGET A DIÁKOKNAK.
A
digitális eszközök és módszerek alkalmazása a felsőoktatás szintjén is megjelenik, így például megemlíthető a Calderoniprogram, amelynek keretében a felsőoktatási intézmények közösen hoznak létre olyan tudásbázist, ahol valamennyi fontos oktatási anyagot testreszabottan és megosztható módon tárolhatják el az előadók. Ezzel együtt a digitális eszközök bevetése elsősorban nem itt, hanem az általános és középiskolák szintjén hozhat valódi áttörést az oktatásban. A digitális írástudás a most iskolapadokban ülő diákoktól és az őket követő generációktól már alap-
4
Modern Iskola
A digitális táblán olyan dolgokat is könnyebb elmagyarázni, amelyek megértéséhez szükséges némi vizualitás vagy gyakorlati bemutató. Az eszköz jóval többet tud, mint a videó vagy a televízió, mert animációkkal, interaktív feladatokkal a tanulók maguk is alakíthatják, formálhatják az eseményeket. Kipróbálhatják, hogy mi történne egy kémiai kísérletben, ha az egyik hozzávalóból többet vagy kevesebbet adnak az elegyhez, és így az osztálytermi robbanás kockázata nélkül mélyülhetnek el a tananyag feltárásában. Az interaktív megoldásokkal a problémamegoldó készség fejlesztésére is mód nyílik, gyakorlati tudás kerül a tanulók kezébe. Tanítás-módszertani szempontból sem utolsóak az ilyen táblák, ugyanis a színes, szép kivitelezésű, mozgó képek javítják a gyerekek tantermi fegyelmezhetőségét, lekötik a figyelmet, és még a motivációban is segíthetnek. A vizualitást megragadó tananyagok pedig jobban felidézhetőek maradnak, könnyebben megtanulhatóak akár a gyöngébb képességű diákok esetében is. Meg kell említeni, hogy a digitális táblák alkalmazása különösen azokban a szegény régiókban lehet hasznos, ahol nagy tömegben élnek hátrányos helyzetű tanu-
lók. Az ilyen helyeken gyakran előforduló probléma, hogy a gyerekek otthon nem tanulnak, és csak nagyon nehezen sajátítják el például az olvasási készségeket. Így a digitális írástudást elősegítő táblák az ilyen régiók felzárkóztatásában is élenjáró segítséget adhatnak. Szociológiai szempontból persze a náluk jobb helyzetben lévő diákok esetében is szükséges és hasznos dolog a digitális tábla, mert az ő szocializációjuknak sokszor alapvető része az otthoni LCD-monitor, plazmatévé, DVD-lejátszó és a számítógép, így az iskolai fóliás írásvetítő, lepusztult eszköztár túlságosan nagy kontrasztot jelenthet ahhoz, hogy „komolyan vegyék” az iskolai oktatást.
A digitális írástudás a most iskolapadokban ülő diákoktól és az őket követő generációktól már alapkövetelmény lesz a munkapiaci érvényesülésben, így minden lehetséges módon meg kell próbálni bevonni a tanulókat ebbe az új világba. gatnia. „A tananyag tegye lehetővé, hogy a diáknak ’ezt most megértettem’ élménye legyen, fontos a visszakérdezhetőség, továbbá a próbálkozás, problémamegoldás” – sorolja a jó tananyaggal szembeni elvárásokat Orgován Katalin, aki azt is elmondja, hogy az anyag nem vonhatja el a figyelmet a lényegről, tehát nem mindig előnyös az, ha minden animáció pörög-forog és hangokat ad, hogyha elterelődik a figyelem a valódi lényegről: az elsajátítandó anyagról.
Játékosan tanulni Egy másik nagyon hatékony digitális oktatási eszköz lehet a digitális palatábla is, amelynek segítségével a tanulók a helyükről tudnak kommunikálni a kinti nagytáblával vagy a tanárral. A mobil, hordozható célszámítógép elsősorban az egyénre szabott, interaktív tanulást, kompetenciafejlesztést teszi lehetővé. Rendkívül széles távlatokat nyit az oktatásban és a számonkérésben az a szavazóegység vagy más néven „szavazótojás” is, amelyet leginkább a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedőből ismerhet a széles nagyközönség. Ezzel a szerkezettel lehetővé válik a prompt, azonnali számonkérés vagy ellenőrzés, mini feleltetés is. A gyors kérdések és a válaszok automatikus kiértékelése után az oktató visszajelzést kap, hogy sikerült-e a tananyagot hatékonyan átadnia, megértették-e kellő mélységben a tanulók a szükséges tudnivalókat. Ha nagyon sok rossz válasz születik, nyilvánvalóan újra és más szavakkal, módszerekkel kell elmagyaráznia az anyagot. A rendszer képes arra is, hogy egy Excel táblába küldje be a tanulók válaszait és a válaszadáshoz igénybe vett reakcióidőt. Így akár kiszűrhető az is, hogy ki az, aki vaktában válaszolgatott csak, és ki az, aki átgondoltan próbált meg választ adni a kérdésekre. Mivel a rendszer automatikusan elemez, a tanárnak nem megy el ideje a feladatok kiértékelésével sem.
Minőség az első Ugyanakkor még nem mondható el, hogy túl sok vagy akár csak kellő számú jó tananyag lenne. A kezdeti időkben nagyon kevés jól használható szoftver állt rendelkezésre, így könnyebb volt viszonylag kevés energiabefektetéssel látványos, de kevéssé használható programokkal kirukkolni. Ma már azonban a minőségen és a hatékonyságon van a hangsúly. „Nekünk tulajdonképpen nagy szerencsénk van, mert angol anyavállalatunk sokkal előrébb jár a magyar piacon tevékenykedő cégeknél a tananyagfejlesztésben. Így aztán mi is nagyon jó szoftverekkel tudunk kijönni” – vázolja Orgován Katalin. A Műszaki Kiadó egyik vezető terméke a hatrészes, részenként kilenc modulból álló „A problémamegoldás tanulható” című sorozat, amelynek segítségével szemléletes, gyakorlati példákon sajátíthatják el a tanulók a tananyagot. A cég most kezdi bevezetni a tanári tankönyvek úgynevezett „digitális példányát” is. Ez azt jelenti, hogy ha egy iskola osztálynyi mennyiséget vásárol valamely tankönyvből, megkaphatja mellé azt a szoftvert is, amely számos extrát, tanári segédletet, interaktív beavatkozási lehetőséget is tartalmaz.
A modern taneszközök kifejlesztésénél már a minőségen van a hangsúly
Fontos a jó tananyag „A digitális tábla és persze a többi eszköz sem ér sokat megfelelően alkalmazható, hatékony tananyag nélkül” – mondja Orgován Katalin, a Műszaki Kiadó ügyvezető igazgatója. A szakember elmondja, hogy a tananyagfejlesztőknek szem előtt kell tartaniuk, az anyag azért van, hogy kiszolgálja az oktatást, tehát a megértést és nem csupán a szórakoztatást kell támoA kezdeti időkben nagyon kevés jól használható szoftver állt rendelkezésre, így könnyebb volt viszonylag kevés energiabefektetéssel látványos, de kevéssé használható programokkal kirukkolni. Ma már azonban a minőségen és a hatékonyságon van a hangsúly. Modern Iskola
5
fókuszban „Fontos kiemelni, hogy a szakiskolák számára is kínálunk digitális tananyagot, így sok olyan technikai dolgot, amit üzemekben, műhelyekben kellene elsajátítani, képesek a tanulók digitális animáció segítségével megtanulni és kipróbálni” – mondja el a Műszaki Kiadó ügyvezető igazgatója, aki bemutatja „Interaktív számháború” elnevezésű, az általános iskola első és második osztályosainak szóló terméküket is. Ennek segítségével a gyerekek játszva tanulhatják meg a matematika alapjait. Hogy később aztán elindulhassanak a tanulás – digitálisan már talán nem is annyira rögös – útján...
Fejlesztés Digitális, interaktív tananyagokat fejleszt a Balázs-Diák Kft. A cég által szervezett tanfolyamok mindegyike akkreditált, és a pedagógusok számára tanítja meg a minőségi , összefoglaló interaktív tananyag fejlesztésében rejlő lehetőségeket. A vállalat összesen tíz tantárgyhoz összesen száz órában kínál tankönyv és tábla független tananyagot a közismereti oktatáshoz. A tananyag szerzői a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium vezető szaktanárai, akik a mindennapi tanításban használható tudást szeretnék az interaktív tananyag segítségével a pedagógusok számára elérhetővé tenni a Kiadó közreműködésével- mondta Balázs Virág, a cég ügyvezető
igazgatója. A közeljövőben a kiadó a szakoktatás részére kíván olyan interaktív tananyagokat fejleszteni, amelyet a felnőttképzésben lesz használható. A tananyag használatát és az interaktív táblák, szavazórendszerek használatát 30 órás akkreditált tanfolyam keretében sajátíthatják el az érdeklődő pedagógusok. „A hardver és a szoftver mellé harmadikként belép az úgynevezett orgver is, vagyis maga a tudás. Nem elég ugyanis a számítógépet és a programot biztosítani, a használatát, a gyakorlati tudást is át kell adni a pedagógusoknak ahhoz, hogy az első kettő elem működésbe léphessen” – mutat rá Nagy Kálmán, a vállalat interaktív projekt vezetője, aki maga is évtizedeken át pedagógusként, iskolaigazgatóként dolgozott. A cég által fejlesztett tananyagok átláthatóak, hatékonyak tábla-, szoftver- és tankönyv függetlenek, nem kötődnek kizárólagosan egy-egy évfolyam tanmenetéhez, jobban illeszthetőek bármelyik korcsoport igényeihez, függően attól, hogy éppen milyen témakört tanulnak a diákok, valamint az oktató pedagógus milyen mélységben szeretné megtanítani az adott tanítási egységet. A tananyagok animációkkal, képekkel is gazdagon ellátottak, minden szempontból hatékony segítséget nyújtanak a diákoknak és persze a pedagógusoknak is. Illés Mihály magyar szerzők magyar fejlesztés
Komplett interaktív tananyag: 10 tantárgy 100 órai anyag Animációkkal, tanulói feladatokkal, tanári súgókkal Tankönyv- és tábla független Átlátható és hatékony Könnyen kezelhető – felhasználóbarát Cikkszám: BD-063
160.000 Ft
II. évad előkészületben! • Természetföldrajz • Geometriai szerkesztések (Szeptembertől már kapható!)
1043 Budapest, Csányi László u. 34. Telefon: +36 1/266-5140 E-mail:
[email protected]
6
Modern Iskola
www.taneszkoz.hu
•
www.idoctum.hu
Ma már a hagyományos módszerek mellett digitális eszközök segítenek a nyelvtanulásban
A
nyelvi készségeket összetettségük alapján elemi (olvasás, hallott szöveg értése, írás, beszéd) vagy összetett készségeknek (például tolmácsolás) nevezik. Az oktatás próbál minél jobban és gyorsabban alkalmazkodni a készségek előretöréséhez, mind a mindennapi munkában, mind a számonkérésekben. Például az új nyelvi érettségi vizsgát a négy nyelvi alapkészség (olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség és íráskészség) méréséhez igazították.
Nyelvi készségek Noha sokáig nem így gondolták, az embernél veleszületett a nyelvek megtanulásának adottsága. Ez alapozza meg a kommunikációs és nyelvi képességeink kibontakozását a társas környezetben. Ez azt jelenti, hogy bármely nyelvet el tudjuk sajátítani anyanyelvként és idegen nyelvként. Bár a nyelvi készség adott, azt szükséges fejleszteni, mert ha nem tesszük, idővel visszafejlődik. A fejlesztés valódi lényege, hogy a készség (pl. beszédkészség) alkalmazhatóvá válik. Ha ez automatikussá válik, a figyelmet, a koncentrációt a tevékenység más területeire lehet fordítani. Azonban nem mindegy, hogyan fejlesztünk. A folyamat a nyelvtanulás kezdetekor, az alapoknál kezdődik, egyszerű feladatokkal, egyszerű helyzetekben, és fokozatosan haladunk a nehezebbek felé. Szerencsés esetben valós helyzetekben is gyakoroljuk a tanult idegen nyelvet. Vannak körülmények, amikor valakinek az elemi készségek közül egyikre-másikra kiemelt szüksége van. Erre a tanítás során oda kell figyelni. Például egy diszpécser képzése esetében a hallott szövegértés és a beszédkészség fejlesztésére jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mint az íráskészség fejlesztésére. Zsolnai József emeli ki, hogy képesség- és személyiségfejlesztésről csak abban az esetben beszélhetünk, ha az alábbi feltételek együttes érvényesülnek:
IDEGEN NYELVI
KÉSZSÉGEK FEJLESZTÉSE MEGVÁLTOZOTT A LEXIKAI TUDÁS ÉS A KÉSZSÉGEK MEGÍTÉLÉSE. LEXIKONOK, KÖNYVEK HELYETT A TU DÁS AZ INTER NET SEGÍTSÉGÉVEL KÖNNYEN ELÉR HE TŐVÉ VÁLT MINDENKI SZÁMÁRA, ÍGY A NYOM TATOTT TERMÉKEK FONTOSSÁGA CSÖKKENT, ÉS A KÉSZSÉGEK VÁLTAK HANGSÚLYOSSÁ. 1.) A képességfejlesztés hosszú, 8-10 éves folyamat, pedagógiai odafigyelést és az egyes tanulók személyes bevonását igénylő akciósorozat. 2.) Differenciált tanulásszervezést és tanulássegítést igényel. 3.) Mind a tanulónak, mind a tanulást segítő szülőnek vagy pedagógusnak tudnia kell, hogy milyen képességcsoportok léteznek, s ezeknek a képességeknek a kiműveléséhez milyen rutinok, készségek előzetes birtoklása szükséges. 4.) Képességfejlesztésről nem eshet szó, ha a tanulókban a kellő motivációs rendszer mint belső szabályozó nem alakult ki. 5.) Minden, a fejlesztésben érintett közreműködőnek tudnia kell, hogy egy-egy képességcsoport kialakulásához milyen ismeretegyüttes birtoklása szükséges. Általános hiba, főleg kezdő tanulóknál, hogy a szöveg minden szavát meg akarják érteni. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy erre sok esetben nincs szükség, a kulcsszavak kiemelése is eredményes lehet. Modern Iskola
7
fókuszban Ügyelni kell a szöveg autentikusságára, azaz a szöveg nyelvezetének valódinak kell lennie.
Értelmezés
Sok nyelviskolában már kiscsoportokban oktatják az idegen nyelveket
Most pedig térjünk ki az egyes nyelvi készségek fejlesztésére, amelyhez részben felhasználjuk Némethné Hock Ildikó kutatásait. Terjedelmi okokból nem tudunk teljességre törekedni. Az olvasott szöveg értésekor tudatni kell a nyelvtanulókkal, hogy többféle olvasási stratégia létezik, attól függően alkalmazzuk azokat, hogy mi a célunk, mi az előttünk álló feladat. Például az extenzív olvasás gyors és hanyag, az intenzív ala-
pos, gondos, ekkor a szövegben lévő információ teljes megértése a cél, a scanning során azért futjuk át a szöveget, hogy megtaláljuk a keresett információt, a skimming pedig gyors áttekintést jelent, amivel az egész szövegről kapunk átfogó képet. Általános hiba, főleg kezdő tanulóknál, hogy a szöveg minden szavát meg akarják érteni. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy erre sok esetben nincs szükség, a kulcsszavak kiemelése is eredményes lehet. Ismeretlen vagy nehéz szöveg olvasásakor érdemes a diákoknak időt adni arra, hogy némán elolvassák a szöveget. A szöveg megértése így pontosabb, mivel a diáknak csak a tartalomra kell figyelnie, visszaléphet a szövegben, többször átolvashat, értelmezhet egy-egy szakaszt. Ha egy rövid áttekintés, a tartalom előzetes megismerése után olvastatjuk fel a szöveget, jobb lesz a mondaton belüli tagolás, eredményesebb lesz a megértés, több figyelmet lehet fordítani a kiejtésre, kevesebb feszültség keletkezik a diákokban a „szereplés” miatt. Ügyelni kell a szöveg autentikusságára, azaz a szöveg nyelvezetének valódinak kell lennie. A fejlesztéskor használható feladattípusok többek között: nyitott végű ütemek, kétválasztós ütemek, feleletválasztós ütemek, információátvitel, passzítás, szöveg-kiegészítés, fordítás és hangos olvastatás.
Hallás után A hallott szöveg értésének gyakorlása két külön típusba sorolható: integráltan (amikor a hallgató beszélővé válhat) vagy izoláltan (amikor a hallgató nem szólhat bele az elhangzó szövegbe). Utóbbi esetben a tankönyvek hanganyagaival és az érettségi típusú feladatokkal egyaránt gyakorolhatunk. Segíthetjük a diákokat a szöveg megértésében azzal, hogy egy-két szóban ismertetjük a szöveg témáját, a helyzetet és a szereplőket. A fejlesztés kezdő szakaszában és nehezebb szövegeknél nyugodtan játsszuk le a hanganyagot többször. Konkrét vizsgafeladatok gyakorlásakor érdemes lemásolni a szövegértés valódi menetét, ügyelve a szünetek hosszának betartására, a válaszadások idejére, az időtartamra. Itt is törekedjünk a nyelvi autentikusságra, tehát a való életből rögzített beszédet kell lejátszani. Ha ez nem megoldható, akkor legyen a szöveg realisztikus, akár háttérzajok, hezitálások, közbevágások is megjelenhetnek benne. Forrásként használható hír, időjárás-jelentés, műsorismertetés, rádiójáték, sportközvetítés, interjú, rögzített múzeumi tájékoztató, hangosbemondó vasútállomáson, autóbusz-pályaudvaron vagy reptéren. Alkalmazható feladattípusok például: nyitott végű ütemek, kétválasztós ütemek, feleletválasztós ütemek, szöveg-kiegészítés, sorba rendezés, passzintás, összegzés, jegyzetelés, diktálás és információátvitel. 8
Modern Iskola
Játékos módszerekkel könnyen legyőzhető a gátlásosság
Nyelvi akadályok Sokaknál problémát jelent, hogy nem akarnak, nem mernek megszólalni idegen nyelven. El kell ismerni, nehéz mondandónkat idegen nyelven szavakba önteni, néha még anyanyelven sem sikerül úgy, ahogy szeretnénk. A megnyilatkozásokat (pl. csoport- és pármunkával) minél gyakoribbá kell tenni. Ennek azon kívül, hogy a párhuzamosság miatt többször és hosszabb ideig szólal meg a diák órán, még az a haszna, hogy a beszélő kisebb csoport előtt hozzászokik az idegen nyelven történő megnyilatkozáshoz, így később már nagyobb közönség előtt is bátrabbá válik. Továbbá a tanár feladata és egyben érdeke, hogy bátorítsa, motiválja a nyelvtanulót. Nemcsak szavakkal, hanem változatos feladattípusokkal, játékokkal, a korosztálynak megfelelő témák felvetésével. Kiemelten fontos a nyugodt, kellemes, de munkára ösztönző légkör. Nagy stressz idegen nyelven megszólalni a társak előtt, ezt meg kell próbálnunk csökkenteni. Használjunk irányított feladatokat, ami azt jelenti, hogy megadjuk, hogy ki kivel, mikor, miről és milyen céllal társalog. Célszerű a helyzeteket úgy kiválasztani, hogy azok hétköznapi élethelyzetek legyenek. Fejleszthetünk egyebek mellett
hangos olvasással, magnóra rögzített szövegre való válaszadással, verbális segítség alapján dialógus kiegészítésével, vizuális segítség alapján dialógus kiegészítésével, irányított beszélgetéssel, szöveg tartalmának összefoglalásával, szerepjátékkal, előre elkészített előadással és interjúkészítéssel. Az íráskészség erősítésekor is érdemes betartani a fokozatosságot. Többfajta feladatot adhatunk, de mindegyik hangsúlyozza a valós élethelyzetekre való törekvést. A szabad írás kategóriájába tartozik, ha a téma behatárolásán kívül semmilyen kontrollt nem alkalmazunk, a diákokra bízzuk, miről és hogyan szeretnének írni. Ezzel szemben áll a nyelv és a tartalom feletti teljes kontroll. A kettő között van az irányított fogalmazás készítése, amelynek során a tanulót ellátjuk információkkal: miről írjon, kinek írjon, kinek a szerepébe képzelje magát, miért írjon, hogyan írjon, hol, mikor történt a leírt esemény. Mutassunk mintákat, tanítsunk fordulatokat. Ha megadunk irányítási szempontokat, az írások könnyebben értékelhetővé, egyszerűbben összevethetőkké válnak. Leggyakrabban feljegyzést, magánlevelet, hivatalos levelet és esszéket írathatunk változatos témakörökben. Batár Levente
Nagy stressz idegen nyelven megszólalni a társak előtt, ezt meg kell próbálnunk csökkenteni.
Modern Iskola
9
fókuszban
BÁBEL
TORNYA
AZ IDEGEN NYELVEK ALAPOS ISMERETE ELENGED HE TETLEN A MAI TÁRSADALOMBAN, GYAKORI HASZ NÁLATUK PEDIG NEM CSUPÁN KULTURÁLIS DIVAT JELENSÉG, HANEM GAZDASÁGI SZÜKSÉGSZERŰSÉG IS. HAZÁNKBAN A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK NYEL VEINEK AZ OKTATÁSA A KÖZVETLEN KAPCSOLATOK MIATT LÉTFONTOSSÁGÚ.
A
z Élőnyelvek Világkonföderációja (FIPLV) az UNESCO számára készített jelentésében azt javasolta, hogy mindenkinek a jelenleg legelterjedtebb világnyelvet, azaz az angolt kell tanulnia, amelynek segítségével kapcsolatba lehet lépni az egész világon. Oktatási nyelvként, illetve pontosabban nyelvekként a szomszédos országok nyelveit preferálják. A második vagy a harmadik idegen nyelv megválasztásának a kritériumát a szomszédság és a már létező, illetve prognosztizált jövőbeni kapcsolatok (gazdasági, politikai, tudományos, kulturális, kereskedelmi stb.) határozzák meg.
Előtérben az angol
Európai szinten Az európaiak 14 százaléka véli úgy, hogy anyanyelve mellett vagy franciául, vagy németül tud kommunikálni. A francia a legismertebb idegen nyelv az Egyesült Királyságban és Írországban, míg Magyarországon és Csehországban a német. A magyar válaszadók második helyen az angolt jelölték meg. Az angol, a német és a francia mellett a spanyol és az orosz a legtöbb ember által beszélt nyelv Európában. Magyarországon a legnépszerűbb nyelvek: a német 25 százalékkal és az angol 23 százalékkal. Modern Iskola
A német hagyomány Második nyelvként fontossági sorrendben oktatható az iskolákban: a német, az orosz a francia, illetve az olasz, a harmadikként pedig az ukrán, a szlovák, a román, a horvát, a szerb és a lengyel nyelv. A német nyelv oktatásának a szükségszerűségét a magyarok számára nem kell különösebben indokolni. Németország, valamint a szomszédos német nyelvterületek nagyhatalomnak számítanak Európában, ezenkívül a történelmi kapcsolataink sem elhanyagolhatók. Egyébként a németnek, mint Közép-Európa legfontosabb nyelve oktatásának nálunk hagyományai vannak. A nyelv elsajátításával számos lehetőség nyílik meg a munkaerőpiacon, és jobbak lehetnek a terjeszkedési lehetőségek a nemzetközi piacon is. Az óvodákban és az általános iskolákban még ez a leggyakrabban oktatott nyelv. Egy európai felmérés szerint a magyarok többsége vallja azt, hogy a németet beszéli a legjobban, mint idegen nyelvet. Ezzel a német maga mögé utasítja az angolt, ami azért meglepő, mert iskolai adatokból az derül ki, hogy a „világnyelvet” többen tanulják, mint ezt. A német nyelv támogatása Magyarországon különböző módokon történik.
Második nyelvként fontossági sorrendben oktatható az iskolákban: a német, az orosz a francia, illetve az olasz, a harmadikként pedig az ukrán, a szlovák, a román, a horvát, a szerb és a lengyel nyelv.
A fővárosi és a vidéki középiskolákban, gimnáziumokban, egyetemeken, főiskolákon és nyelviskolákban már hoszszú évek óta ez a legkedveltebb nyelv. A legtöbben azért részesítik előnyben, mert a munkahelyek nagy része elvárja az angol nyelv tárgyaló szintű ismeretét, van, aki azért választja, mert bárhová utazik, egy alapszintű tudással bármit el tud intézni, hiszen az angolt szinte bárhol megértik.
10
– Az angol magasan kitűnik a többi nyelv közül, sokkal többen jelentkeznek rá, mint bármelyik másikra – tájékozatott a Dint Nyelviskola munkatársa. A BME nyelvvizsgaközpontban is ugyanez a helyzet, angol nyelvvizsgát szeretnének a legtöbben.
További kedvencek A BME nyelvvizsgaközpont tájékoztatása szerint náluk a német nyelv áll a második helyen, az angol után erre jelentkeznek a legtöbben, míg a Dint Nyelviskolában osztozkodnia kell az orosszal, az olasszal, a franciával, sőt, még a göröggel és a spanyollal is. Ez valószínűleg abból eredhet, hogy aki vizsgát szeretne, úgy gondolja, jobb, ha egy ismert, használhatóbb és itthon fontos nyelvnek a papírját vágja zsebre, így sokkal könnyebben talál megfelelő állást. Akik azonban nyelviskolába mennek, azok néha csak saját maguknak hobbiból vagy divatból tanulják a szépen csengő olasz nyelvet, illetve a kuriózumnak számító franciát. A francia és az olasz nyelv fontos Európában, főként a kereskedelemben, a turisztikai és a kulturális életben. A francia nyelvet elég sok iskolában tanulják. Egy székesfehérvári középiskolában például szinte ugyanannyian tanulnak franciául, mint angolul vagy németül.
Az oroszok már nincsenek a spájzban Az orosz nyelv fontos kommunikációs eszköz nemcsak az Oroszországgal folytatott gazdasági, tudományos, turisztikai és egyéb kapcsolatokban, hanem a volt Szovjetunióból kivált független országokkal fenntartott kapcsolatokban is, mivel ez a nyelv a korábbi tagállamok mindegyikében a hivatalos nyelv szerepét töltötte be. Érdekes helyzet alakult ki, ugyanis az Egyesült Államoktól Nyugat-Európáig az orosz oktatása egyre intenzívebbé válik, nálunk viszont háttérbe szorult. Ez az iskolákban is észrevehető, hiszen a régen kötelező tananyag szinte teljesen eltűnt a közoktatásból. Főiskolákon, egyetemeken lehet tanulni. 2005-ben nappali, államilag finanszírozott képzésre 190 orosz szakos hallgatót vett fel hat hazai felsőoktatási intézmény. A 2004/2005-ös tanévben az orosznyelv szakos hallgatók összlétszáma 634 (2005/2006-ban 672) fő volt, míg az oroszt, mint idegen nyelvet tanulók száma 1116 (1300). Mivel az államilag nem finanszírozott képzésnek nincs statisztikai bejelentési kötelezettsége, csak vélelmezni lehet, hogy a felsőoktatásban oroszt tanulók száma ennél magasabb. 2006-tól a bolognai folyamatra való áttéréssel a helyzet jelentősen módosulni látszik. A szlavisztika alapszakra jelentkezett 612 főből 268 főt vettek fel. Ennek relatív többsége orosz filológia szakos. – Az iskolákban már nem igazán tanítják, bár mindig akadnak érdeklődő gyerekek, akik például osztályozó vizsgát tesznek, érettségiznek. Ilyen gyerek szinte minden évben van. Sokan Kárpátaljáról áttelepült diákok, vagy szüleik közül az egyik orosz. Nyelviskolákban mindig van rá igény, engem éppen most hívtak Fényeslitkére, ahol felnőtt csoportot kellene tanítani – mondta Viraszkó Szilvia, gimnáziumi tanár. A BME
Nyelvvizsgaközpont tájékoztatása szerint náluk nagyon kevesen érdeklődnek az orosz nyelv iránt, csoportok nincsenek is, inkább csak egyéni jelentkezők. Ellenben a Dint Nyelviskolában ugyananynyian jelentkeznek orosz nyelvi felkészítésre, mint németre, franciára vagy olaszra. Mostanában a sokak számára megközelíthetetlennek tűnő japán nyelv is kezd elterjedni, ez valószínűleg a hirtelen nagy számban megjelenő cégeknek és a sok turistának köszönhető. – A nyelv hasznosításának három általános vonalát látom: oktatás (nyelvtanár), turizmus és az ipari tolmácsolás. Persze függetlenül is lehet tolmácsolni. Ez egy igazán zárt kaszt, nagyon kevesen, körülbelül öten lehetnek az országban, akik olyan jól beszélik a japánt, hogy helyt tudnak állni minden helyzetben. Az oktatás is kezd feljönni. Úgy látom, egyre több az érdeklődő, ami a turizmus számlájára is írható, mivel manapság ez kimerül egy félnapos, egynapos városnézésben. Az ipari tolmácsolásban látom a legnagyobb potenciált, csak az a probléma, hogy a legtöbb cég nem a fővárosban van, hanem vidéken, így nehezen találnak megfelelő képességű és tudású tolmácsot. A fővárosban nyüzsögnek az emberek, de vidékre már nem mennek, így egyszerre van jelen a hiány és a túlkínálat. Ez persze nagyban összefügg a földrajzi elhelyezkedéssel is – mondta Danka László, a Nagase Europa Gmbh irodavezetője. Bartus Nóra
Az unió országaiban magas szintű nyelvismeretre van igény
Az orosz nyelv fontos kommunikációs eszköz nemcsak az Oroszországgal folytatott gazdasági, tudományos, turisztikai és egyéb kapcsolatokban, hanem a volt Szovjetunióból kivált független országokkal fenntartott kapcsolatokban is, mivel ez a nyelv a korábbi tagállamok mindegyikében a hivatalos nyelv szerepét töltötte be. Modern Iskola
11
mozaik
ÉLŐLÁNCPÁLYÁZAT
Az Élőlánc a kisiskolákért elnevezésű mozgalomnak köszönhetően 82 kisiskola csaknem 15 millió forintot kapott. A pályázaton nyertes iskolák többnyire 150 ezer forintot nyertek, amelyből például az intézmények bútorait lehet kicserélni. Közel ezer iskola és települési önkormányzat jelentkezett arra a pályázatra, amit az Élőlánc Magyarországért, a Magyar Faluszövetség és a pedagógusszervezetek indítottak el a kisiskolák megmentéséért. A pályázatok elbírálása nehéz volt, mert kevés pénz gyűlt össze – mondta Gazsó Ferenc, a Corvinus Egyetem professzora, a pályázatokat elbíráló bizottság társ-
A KULTÚRÁK KÖZÖTTI
PÁRBESZÉDRŐL
12
Modern Iskola
elnöke, aki szerint valamennyi beérkezett pályázat támogatást érdemelt volna. A szociológus szerint az volt a probléma, hogy a jelentős tőketulajdonnal rendelkezők körében semmilyen visszhangja nem volt a kezdeményezésnek, így a támogatások leginkább magánszemélyektől és kisvállalkozóktól érkeztek. A professzor elmondta: céljuk az volt, hogy ezzel a pénzzel olyan települési iskolák fennmaradását és működését támogassák, amelyekhez a helyi önkormányzat és lakosság ragaszkodik, de nincs elegendő eszközük a fenntartásra. (Forrás: www.inforadio.hu)
A Tempus Közalapítvány 2008. május 20-án a Novotel Budapest Centrumban konferenciát szervezett A kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából. A rendezvény középpontjában az oktatás állt, amelynek kulcsszerepe van abban, hogy a fiatalokat felkészítse a sokszínű Európa nyújtotta lehetőségekre és kihívásokra, a külföldi tanulmányok, szakmai gyakorlatok alatt végbemenő tanulási folyamat legfontosabb hozadékát pedig éppen az interkulturális készségek elsajátítása jelentheti. Európa gazdasági sikere nagymértékben függ attól, hogy a sokszínűségét ki tudjuk-e használni úgy, hogy az mindenki közös hasznára váljon. A konferencia szekcióiban számos gyakorlati kérdésről esett szó, többek között a munkaerőpiacon elvárt interkulturális készségekről és a munkakultúrákban mutatkozó különbségek kezeléséről, valamint a nemzetközi együttműködésekben együtt dolgozó pedagógusok felkészítéséről vagy az interkulturális párbeszéd megjelenéséről a tanárképzésben. Nagy hangsúlyt kapott a külföldre utazó diákok és tanárok felkészítése, aminek a szakmai és nyelvi készségek erősítése mellett az interkulturális készségek fejlesztése is fontos része. Egy másik szekcióban a résztvevők a másik oldalról is szemügyre vehették a kérdést: Magyarországon tanuló külföldi Erasmus-hallgatók és tanárasszisztensek (néha provokatív) tükröt tartottak elénk, amiből kiderült, milyen befogadók vagyunk mi, magyarok, és milyen trükkökkel lehet ránk felkészülni.
KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI TAPASZTALATOK
Újratárgyalja a kétszintű érettségi rendszert a Felsőoktatási Kerekasztal. Arató Gergely államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az oktatási tárca a három éve működő rendszer tapasztalatait összegzi. A jelenlegi jogi szabályozás alapján a felsőoktatási intézmények bármikor kötelezővé tehetik az emelt szintű érettségit a felvételizők számára, ezt például a nyelvi szakokon megkövetelik, de ez nem általános gyakorlat. Az államtitkár szerint egyébként a felsőoktatási intézmények tudják leginkább, hogy mire van szükségük. Az államtitkár úgy vélekedik, sok diák azért nem választja az emelt szintű érettségit, mert bizonyos szakokon nem olyan erős a verseny, hogy erre szükség lenne, ráadásul a felvételizők Arató szerint tisztában vannak a felkészültségük szintjével.
KEVÉS A TUDÓS NŐ Az Európa Parlament május 20-i plenáris ülésén a nemek közötti egyensúly egyetemi és nem egyetemi vonatkozásait tárgyalta, ahol meghallgatták Britta Thomsen dán képviselő A nők és a tudomány című jelentését. A jelentés megállapította, hogy a női kutatók kisebbségben vannak a tudományos kutatás és a kutatás-fejlesztés területén, illetve munkafeltételeik, környezetük is kedvezőtlenebb férfi munkatársaikénál. A kutatás-fejlesztés az első számú prioritások között szerepel az Európai Unió gazdasági fejlődésének szempontjából, a növekedésre és a foglalkoztatás javítására irányuló uniós lisszaboni stratégia megvalósításához azonban jelentősen bővíteni kellene a létszámot, és mintegy hétszázezer kutató alkalmazására lenne szükség. Gurmai Zita, szocialista EP-képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke erre úgy reagált, hogy átláthatóvá kell tenni a felvételi eljárásokat, a szakmai előrejutás kereteit, törekedni kell az egyetemi és nem egyetemi kutatási területeken és a vezető testületekben a nemek közötti egyensúly biztosítására.
Modern Iskola
13
mozaik
MÚZEUM ANYANYELVÜNKÉRT
SZERKEZETVÁLTOZÁS KELL
A FELSŐOKTATÁSBAN minden középiskolában végzettet felvesznek. Ha az oktatás szerkezete nem alkalmazkodik megfelelő ütemben a demográfiai helyzethez, az adófizetők hosszú éveken át finanszírozzák majd a túlméretezett, ráadásul nem jó színvonalú felsőoktatási rendszert. A szakember úgy véli, hogy egyes kis főiskoláknak a helyi igények felé kellene nyitniuk, bekapcsolódva az élethoszszig tartó tanulás folyamatába, a felnőttképzésbe. Másrészt a diákok, oktatók és intézmények elé teljesítményi elvárásokat kellene állítani. Lennart szerint a külföldiek számára is akkor tudjuk vonzóvá tenni a magyar felsőoktatást, ha nagyon szigorú teljesítményi elvárások érvényesülnek a rendszerben. (Forrás: www.inforadio.hu)
Ha nem változik meg az oktatás szerkezete, a társadalom aránytalanul sok pénzt fizet majd egész korosztályok használhatatlan diplomáira, ugyanis 2004 óta több az elsőéves hallgató a felsőoktatásban, mint amennyien megkezdik az első osztályt az általános iskolában, derült ki a Tárki Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgatójának nyilatkozatából. Lennart Judit a kölöknet. hu című tanácsadó honlap bemutatóján hívta fel a figyelmet arra, hogy négy éve többen kezdik meg felsőoktatási képzésüket, mint általános iskolai tanulmányaikat. Ez azt jelenti, hogy 10–12 év múlva akkor sem tudják majd a felsőoktatási intézmények feltölteni a rendelkezésükre álló helyeket, ha
Sólyom László köztársasági elnök avatta fel április 25-én a Széphalmon megépített Magyar Nyelv Múzeumát, amely a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc mauzóleuma mellett kapott helyet. Az 1566 négyzetméter alapterületű múzeumon belül kiállítótermek, konferenciaterem, könyvesbolt és egy kis nyelvészeti kutatóközpont található. Az új intézmény célja, hogy virtuális környezetben a magyar nyelv emlékeit bemutassa. Hallható lesz legrégebbi összefüggő nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Az épületet körülölelő parkban pedig a magyar nyelvvel kapcsolatban álló nyelvekről kaphatunk információt. A múzeum, mint ahogyan a magyar nyelv is, egyedülálló az egész európai kontinensen, a nyelv művészeinek és mestereinek ugyan számos emlékhelye van, egy helyen összefogva azonban sehol sincs.
SZOBORAVATÁS Budapest II. kerületében működő Káldor Miklós Kollégium aulájában a névadó híres magyar közgazdász századik születésnapja alkalmából felavatták Jenei Barna Márton szobrászművész alkotását, amely a világhírű magyar tudósnak állít emléket. Az ünnepségre ide utazott Angliából Lord Káldor Miklós négy lánya, három unokája és két dédunokája, és megjelent Greg Dorey, brit nagykövet is. Az ünnepségen beszédet mondott Simai Mihály akadémikus, aki felelevenítette az ENSZ Gazdasági Bizottságának egykori elnökével való személyes találkozóit, illetve munkásságának jelentősebb részleteit, például a forint megteremtésében végzett munkáját is.
14
Modern Iskola
KONFERENCIA
AZ EGÉSZSÉGES
ÉLETMÓDÉRT
A
z Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) évek óta egyik feladatának tekinti az iskolai egészségfejlesztést. Ennek szellemében május 14-én a budapesti Hotel Venturában egynapos konferenciát szerveztek, A diákok (6-18 év) egészséges életmódra nevelésének lehetőségei – iskolában és iskolán kívül címmel, amely elsősorban pedagógusok, védőnők, iskolai egészségfejlesztők, egészségtan-tanárok számára volt tanulságos. Már a hazai népegészségügyi program is megállapítja, hogy az ifjúság egészségfejlesztésének kiemelt jelentősége van a közoktatási intézmény keretein belül és azon kívül is. Ezek alapján az egészségnevelés és az egészségfejlesztés célcsoportjainak kiemelten az óvodás és iskolás korú gyermekek és fiatalok tekintendők, hiszen ezen korosztály egészségmagatartása határozza meg döntő mértékben a jövő felnőtt lakosságának egészségi állapotát, s a társadalomra háruló egészségterhet. A tanácskozás célja az volt, hogy az OEFI korszerű ismeretek átadásával támogassa az iskolákban megvalósuló prevenciós munkát. A közoktatási intézmények egészségfejlesztéssel foglalkozó kollégái a konferencia
során hallhattak a táplálkozás pszichés zavarairól, helyzetképet kaptak a hazai HIV fertőzöttségről és a kapcsolódó prevenciós feladatokról, a veszélyes anyagok (drog, alkohol) használatáról. A találkozó témái között szerepeltek az aktuális pályázati lehetőségek, a szabadidő hasznos eltöltése, a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztődés problémája, valamint a szexuális felvilágosítás témaköre. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy hamarosan megjelenik az első, iskolai tananyagnak szánt, a szexualitással foglalkozó kiadvány, A magánélet és az egészség kultúrája. Szerzője: dr. Forrai Judit, gondozója az Országos Egészségfejlesztési Intézet.
MENTOR
GANDHI GIMNÁZIUM
SEGÍTŐTÁRS A MINDENNAPOKBAN Idén januártól immár tizedik évébe lépett a megújult tartalmú és arculatú lap, a Mentor oktatási, egészség- és életmódmagazin, amely ősz óta már nem csak a közoktatásban és a felsőoktatásban tanítók, oktatók számára jelenik meg. Az immár lappiaci forgalomban is kapható újság a pedagógusok mellett a szülőkhöz és azokhoz szeretne szólni, akik élethelyzetük jobbítását mindenekelőtt önmaguk megújításától várják. A Mentor a maga nemében olyan hiánypótló, egyedülálló oktatási, egészség- és életmód-profilú magazin, amely az élethosszig tartó tanulással a középpontban, teljes egészében az oktatás-képzés aktuális témaköreivel, a testi-lelki egészség és az ehhez kapcsolódó életmód kérdéseivel foglalkozik, azonnal hasznosítható információk nyújtásával. A hónapról hónapra megjelenő magazin minden egyes számában neves személyiségekkel készült interjúk, képzési és pszichológiai esetleírások, önismereti tesztek, konfliktuskezelő technikák, gyakorlati tapasztalatok segítik az olvasókat eligazodni az információk tömegében. A magazinnak kezdetektől társlapja a Támpont tankönyv- és taneszköz-kritikai melléklet, amely ma e műfajban az egyetlen nyomtatott sajtótermék, és jellegéből adódóan továbbra is a szakma belső lapja maradt. Mentor Magazin szerkesztősége – 1054 Budapest, Tüköry u. 3. – Tel.: 269-2730. E-mail:
[email protected], www.mentormagazin.hu.
Áprilisi számunkban bemutattuk a pécsi Gandhi Gimnáziumot. A cikk melletti fotóillusztrációk nem a fenti intézményben, hanem más roma iskolában készültek, ezért azok megtévesztők lehettek az olvasók számára. Most leközöljük a gimnáziumban készült egyik képet.
Modern Iskola
15
mozaik
ELFELEDETT TUDÓSOK NYOMÁBAN Egyetlen magyar tudománytörténeti vagy egyéb dokumentum nem tesz említést a hazánkban született, majd külföldre távozott, illetve az idegenben született magyar származású tudósok, egyetemi oktatók életútjáról és munkásságáról – összegezték a VII. Természet-, Műszaki és Gazdaságtudományok Alkalmazása Nemzetközi Konferencia résztvevői. A szakmai rendezvényt a Természettudományi és Műszaki Kar Természetföldrajz Tanszéken a Savaria Egyetemi Központ Tudományos Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testülete, valamint a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja közösen hozta létre. A megdöbbentő tényt a pünkösd után megtartott héten
tárta fel két kutató előadásában. Szőcs Huba László és Szőcs Géza Mihály az említett személyeket természettudományi folyóiratok régi számaiban fedezte fel, mint tanulmányokat publikáló szerzőket. Ezt követően kutatómunkába kezdtek, ami immár több éve tart, hogy – megfogalmazásuk szerint – az utolsó órában mentsék, ami menthető. A munkát Bécsben, a Zentralbibliothek für Physikben, valamint Magyarországon és az internet segítségével végzik. Az időbeli távolság miatt ma már komoly kihívást jelent elfeledett tudósaink, illetve oktatóink életének és tevékenységének felkutatása. Szőcs Huba László és Szőcs Géza Mihály a közeljövőben publikálja eredményeit.
MÚZEUMOK VEZETŐI BUDAPESTEN A Szépművészeti Múzeum meghívására Budapesten tanácskoztak Európa legnagyobb múzeumainak vezetői. Az ülésen harmincegy európai múzeum több mint 40 vezetője vett részt. A hazánkban összegyűlt, úgynevezett Bizot-csoport feladata – többek között – a vezető múzeumokat érintő közös stratégia kidolgozása, illetve a múzeumi és a kormányzati kulturális politikák összehangolásának előmozdítása volt. A buda-
16
Modern Iskola
pesti konferencián jelenvolt legfontosabb múzeumok: a párizsi Louvre, a Museé d’Orsay és a Pompidou Központ, a londoni British Museum és a Tate, a berlini Staatliche Museen, a madridi Prado, a müncheni Bayerische Staatsgemäldesammlungen, az amszterdami Rijksmuseum, a Soprintendenza Speciale Per Il Polo Museale Fiorentino, a szentpétervári Hermitage, valamint a bécsi Kunsthistorisches Museum.
KÖNYV SZÉKELY MÓZESRŐL
VIII. UNOKANAGYSZÜLŐ INFORMATIKAI VERSENY
A budapesti Alkotmány utcai Unitárius Könyvesboltban 2008. április 19-én Szekeres Lukács Sándor szerző mutatta be Székely Mózes, Erdély székely fejedelme című könyvét, amely az egyetlen székely származású fejedelem rövid életútját követi végig, aki fellépett a Habsburgok erdélyi uralma ellen. Az erdélyi nemest 405 éve, az 1603. április 15-26. közötti, dél-erdélyi, Vaskapu melletti katonai táborozáson kiáltották ki fejedelemnek a magyar nemzet életben maradásáért harcoló katonák. Az egyetlen székely fejedelem életműve szorosan beleillik a mohácsi csata után végveszélybe került magyar állam fennmaradásáért küzdő olyan dicső fejedelmek sorába, mint János Zsigmond, Báthory István, Bocskai István, Érdekes eseménynek ígérkezett az Informatikai Érdekegyeztető Fórum által meghirdetett VIII. Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny, amelyet 2008. május 25-én, a gyermeknapon rendeztek meg. A verseny lebonyolításának helyszíne a Kempelen Farkas Hallgatói Információ Központ volt, és az előzetes felhívásban megfogalmazott részvételi feltételek izgalmas programot sejtettek. A versenyen részt vehetett minden 14 évesnél fiatalabb, de 5 évesnél idősebb gyermek, akit (déd)nagymamája vagy (déd)nagypapája kísért el. A nagyszülők esetében 50 év volt a minimális korhatár. Minden páros számára szaktanárok által összeállított felada-
tokat kellett megoldani, amire egy óra állt rendelkezésre. A családokat képviselő párosoknak közös munkával, számítógép előtt ülve kellett megbirkózniuk a feladatokkal, amivel értékes nyereményekhez juthattak, emellett egy remek alkalom adódott a különböző korosztályok együttműködésére, játékos versengésére. A részt vevő játékosok mindegyike névre szóló emléklapot kapott, amely megőrzi számukra a kellemes élményeket. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum szándéka a megmérettetéssel a magyarországi információs társadalom népszerűsítése, fejlesztése, megismertetése volt minden korosztály számára.
Bethlen Gábor vagy II. Rákóczi Ferenc. Annak ellenére, hogy Székely Mózes élete és életműve szorosan illeszkedik legnagyobb személyiségeink sorába, alig ismert az oktatásban és a tudományban. A könyvbemutató résztvevői ízelítőt kaphattak a magyarság és a székelység történelmi kapcsolatáról. Hangsúlyozták legrégebbi krónikáink fontos mondanivalóját, nevezetesen azt, hogy a székelyek már az Árpád nagyfejedelem vezette honfoglalás előtt a Kárpát-medence lakói voltak, különleges életmódot folytattak, és ősi jogszokásaikat az egész középkorban megőrizték.
Modern Iskola
17
közoktatás
VIDEÓ A NYELVÓRÁN 2.0 Érdekes videók YouTube (www.youtube.com) és társai Ez a legnagyobb, a legtöbb hasznos anyagot és – legalábbis számunkra lényegtelen – szemetet is itt találhatjuk. Sok millió videó között nézelődhetünk, talán ez a legnépszerűbb mozgókép-megosztó oldal. Ugyanakkor nem az egyetlen. Érdemes az alábbi oldalakra is ellátogatni – íme néhány példa a teljesség igénye nélkül: Google videók (http://video. google.com/), Daily Motion (http://www.dailymotion.com/ us), Metacafe (http://www.metacafe.com/), My Space (http://us. myspace.com/).
AZ ALÁBBIAKBAN A VIDEÓ FELHASZ NÁLÁSÁNAK EGY ÚJABB DIMENZIÓ JÁT IGYEKSZÜNK BEMUTATNI, AHOL A TANÁR NINCS TÖBBÉ KISZOLGÁL TATVA AZ ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK, ILLETVE SAJÁT VIDEÓGYŰJTEMÉNYÉ NEK, ÉS AHOL A DIÁK ALAKÍTHAT JA, VÁLTOZTATHATJA A VIDEÓKAT KEDVE SZERINT. A VIDEÓK ILYEN AKTÍVINTERAKTÍV FELHASZNÁLÁ SÁT NEVEZZÜK VIDEÓ 2.0NAK.
b) Másoljuk ki a YouTube videó címét (pl. http://www.youtube. com/watch?v=VQpJG3-Q0fg)! c) Illesszük be a BubblePly oldalán a megadott sorba! d) Kezdődhet a játék; az oldalon bárhová beilleszthetünk szóbuborékokat, azaz megszólaltathatjuk a szereplőket, beilleszthetünk képeket, sőt, webkamerával is kommentálhatjuk az eseményeket (videó a videóban). De ez még nem minden, hiszen feliratozhatunk is, sőt, kis Clipartokat is elhelyezhetünk az oldalon – ezeket egy megadott listáról választhatjuk ki, és több típusuk is van.
A fentiek használata révén a diákok nem passzív fogyasztói Az általános videó-megosztó lesznek a videóknak, hanem oldalak mellett léteznek külön a filmeknek valóban részesei, tanároknak készült oldalak is, szerkesztői lehetnek. Tapasztapéldául a TeacherTube, amely lataink szerint nem érdemes a YouTube oktatási melléklete. nagyon hosszú videókat válasz(http://www.teachertube.com), tani, mivel olyan sok lehetőám szintén hasznos lehet a tanáség áll a diákok rendelkezésére, csokkal szolgáló ExpertVillage hogy akár egy egyperces kis(http://www.expertvillage. film elég lehet egy egész órára. com), ahol rövid, egyperces viNagyon fontos kérdés még, deók segítségével kerülhetünk egy lépéssel közelebb az élet fontos kérdéseinek a meg- hogy mi történik az elkészített, szerkesztett videókkal. oldásához. Külön érdekesség, hogy ezen az oldalon sok Miután a diákok befejezték a feladatot a mozgóképekvideóhoz szövegkönyv is tartozik, így sokkal könnyebb kel, az utolsó oldalon egy linket is kapnak, amely egyenesen az ő videójukra mutat. Az óra végén kérjük meg felhasználni azokat a tanórán. őket, hogy ezt a linket küldjék el a A videó-megosztó oldalak használata révén a diákok nem címünkre.
passzív fogyasztói lesznek a videóknak, hanem a filmeknek valóban részesei, szerkesztői lehetnek.
Hogyan használhatjuk fel a megtalált videókat? Most már tudjuk, hogy a videókat hol találhatjuk meg, de mindez még nem ’Videó 2.0’ a bevezetésben írt definíciónk értelmében. A kérdés most ez: hogyan használhatjuk fel az órán a videókat úgy, hogy a diákok valóban képesek legyenek aktív részeseivé válni a folyamatnak. Nézzünk néhány megoldást, lehetőséget, órai ötletet: 1. BubblePly (http://www.bubbleply.com) Ezen az oldalon belenyúlhatunk a videókba. Egy lehetséges órai alkalmazása: a) Válasszunk az éppen tárgyalt témánkhoz kapcsolódó videót a YouTube oldalán! 18
Modern Iskola
2. Blog a csoportnak Ennél némileg bonyolultabb, ugyanakkor sokkal izgalmasabb megoldás az, ha indítunk egy blogot a csoportnak/osztálynak (ingyenes blogokat lehet egy perc alatt készíteni például a www.ning.com oldalon), és megkérjük őket, hogy egy bejegyzés formájában helyezzék el az oldalon a szerkesztett videót. Külön előnye ennek a megoldásnak, hogy később az iskolában vagy akár otthon azt a diákok megnézhetik, és kommentálhatják egymás elkészült alkotásait. Ezzel valóban értelmet adunk a munkájuknak, hiszen nem kizárólag nekünk – a tanárnak – készítenek el egy feladatot, amelyet csak mi látunk és értékelünk, hanem az interneten, egy zárt közösségi oldalon publikálhatják és értékelhetik egymás videóit. Gyakran ez sokkal komolyabb motivációt jelent, mint esetleg egy jó jegy vagy dicséret a tanártól.
Láthattuk tehát, hogy a videózás már korántsem kizárólag videók 3. Overstream (www.overstream.net) Hasonlóan a BubblePly oldalhoz, itt is nézését jelentheti. Sokkal változatosabbá, érdekesebbé válhatvideókat feliratozhatunk, ám itt ninnak a videós órák, ha megpróbáljuk bevonni a diákokat, és az óra csenek mindazok az extrák, amelyekkel aktív, alkotó részesévé tenni az addig passzív nézőt. a BubblePly kényezteti a felhasználót. Az Overstreamnek mégis helye lehet az órán, mivel a túl- oldaláról vetíteni az órán internetes kapcsolat hiányában. ságosan sok érdekesség és izgalmas funkció néha nem segíti, Több lehetséges megoldás is kínálkozik, hogy letölthessük, hanem éppen lassítja, széttördeli, gátolja az órát. illetve saját gépünkre mentve oktatási célra felhasználhasKépzeljük el például azt, hogy szeretnénk egy órán inte- suk ezeket a videókat. raktív intenzív szövegértési feladatot csináltatni. Ehhez kiválasztunk egy-egy megfelelő videót a YouTube oldalán, majd arra kérjük a diákokat, hogy feliratozzák a videót. A feladat egyszerű, mégsem végeznek vele a BubblePly oldalon, mivel annyira változatossá, érdekessé lehet tenni a videót, hogy az egyszerű feliratozás helyett szövegbuborékokat készítenek, vagy éppen azzal töltik az idejüket, hogy képekkel illusztrálják a videót. Nos, az Overstream egyszerű, letisztult, ugyanakkor nagyon profi felülete minderre nem ad lehetőséget. Itt csak feliratozni lehet, azt viszont gyorsan és nagyon hatékonyan. Az elkészült, feliratozott videókat pedig a már megismert módokon lehet javítani és/vagy publikálni. 4. Bombay TV (http://www.grapheine.com/bombaytv/) Végül egy teljesen nyelvfüggetlen érdekesség – a Bombay TV oldalán rövid, egy-két perces videóorészleteket feliratozhatunk. Bármilyen szókincsfejlesztő, képleírást gyakoroltató órához ideális levezető-bevezető feladat.
Mivel a részletek Bollywood (az indiai Hollywood) legszebb hagyományait képviselik, az érzelmek visszafogott ábrázolása, a dialógusok szövegközpontúsága nem zavarja meg a diákokat. Vagyis bármilyen nyelvi előképzettség nélkül is nagyon könnyen azonosíthatóak a szereplők érzelmei, ugyanakkor a történet hátteréről igen keveset tudhatunk csak meg. Mindez azt eredményezi, hogy a diákok képzelete, kreativitása szabadon szárnyalhat, ugyanakkor változatos, érdekes, vicces filmrészletek szinkronizálásával töltik az idejüket. Itt akár ugyanazt a jelenetet is adhatjuk több csoportnak, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy teljesen megegyező feliratokat fognak írni.
Videók letöltése Végül a videók szerkesztéséről, letöltéséről is érdemes talán röviden szólni. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy az órán felhasználandó videót nem tudjuk a videó-megosztók
Ha nem szeretnénk semmilyen külön programot letölteni, akkor a www.convertube.com vagy a www.coverttube.com oldalak jelenthetnek megoldást. Itt egyszerűen bemásoljuk a letölteni kívánt videó címét, és pillanatok alatt letöltődik gépünkre a kívánt videó – az általunk választott formátumban. Ennél kissé bonyolultabb, cserébe viszont sokkal több lehetőséget kínáló megoldás lehet a TubeMaster program (ingyenesen letölthető innen: http://tinyurl.com/38lqz2). A TubeMaster segítségével több videó-megosztó oldalon egyszerre kereshetünk, majd a kiválasztott videót egyetlen kattintással a számunkra szimpatikus formátumban letölthetjük. A program letöltése egyszerű, nem kíván technikai előképzettséget, használata szintén magától értetődő (hátránya, hogy angol nyelvű, de annyira egyértelmű, hogy mit kell tenni, hogy még ez sem jelenthet valós akadályt). Láthattuk tehát, hogy a videózás már korántsem kizárólag videók nézését jelentheti. Sokkal változatosabbá, érdekesebbé válhatnak a videós órák, ha megpróbáljuk bevonni a diákokat, és az óra aktív, alkotó részesévé tenni az addig passzív nézőt. Azonban tisztában kell lennünk azzal is, hogy mindez nem feltétlenül és nem mindenkinek sikerül magától értetődően. Mielőtt órát terveznénk a fenti alkalmazások segítségével, érdemes otthon kipróbálnunk a használni kívánt oldalt, és felkészülni az esetleges nehézségekre. Szintén érdemes az iskola webmesterével előzetesen konzultálni, nehogy egy egyszerűen letölthető segédprogram hiánya miatt ne tudjuk egyáltalán megjeleníteni az oldalt. Ha mindezeket a nehézségeket leküzdöttük vagy megelőztük, akkor is érdemes egy órát arra szánni, hogy a diákok megismerkedjenek a programmal, és képesek legyenek kezelni a funkciókat. Erre a legegyszerűbb megoldás az lehet, ha egy dupla órát tervezünk a videókkal – abba biztosan belefér minden, és a végén a sikeres, befejezett alkotás élményével (is) gazdagon léphetnek ki a diákok az informatikaterem ajtaján. Prievara Tibor Modern Iskola
19
közoktatás
ÍGY OKTATTOK TI
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ÉS KÉTTANNYELVŰ ISKOLA
A Széchenyi iskola diákjai a magyar népművészetet új tankönyvből tanulják meg
AZ ÉLŐBESZÉD KÖZEGE, A RENDSZERES NYELVHASZNÁ LAT ELENGEDHETETLEN FELTÉTELEI A BIZTOS NYELV TUDÁSNAK. A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ÉS KÉTTANNYELVŰ ISKOLA MINDEN SZÜKSÉGES FEL TÉTELT BIZTOSÍT TANULÓINAK, HOGY NYELVTUDÁSUK KAL BÁRHOL, BÁRMILYEN HELYZETBEN MEGÁLLJÁK A HELYÜKET. AZ ISKOLA CSEPELEN, A HONFOGLALÓ ELŐ DEINK ÉS ÁRPÁDHÁZI KIRÁLYAINK EGYKORI VADÁSZ TERÜLETÉN ÉPÜLT, EZÉRT IS NEVEZIK A CSEPELIEK E TERÜLETET KIRÁLYMAJORNAK.
A
rra mindenki fel van készülve, hogy ha belép egy általános iskolába, hangzavar és gyerekzsivaj lengi be az épületet. Ez a Széchenyi suliban sem volt másképp, azonban ez a hangzavar és gyerekzsivaj aznap valahogy más volt, mint általában. A már hosszú évek alatt hagyománnyá vált Hon- és népismereti projekt záró ünnepségére csöppentem be. Fantasztikus élményt nyújtott a Téka zenekar, amely Kelet-Európa magyar anyanyelvű részének falusi muzsikáját játszva zsibongó falusi hangulatot varázsolt az aulába, a beöltözött gyerekek, akik megismerkedhettek a matyó vagy akár a kalocsai népviselettel, és a kiállítás, ami az elmúlt héten a gyerekek által saját kezűleg készített tárgyakból állt. 20
Modern Iskola
Alapelvek Névadójuk, a „legnagyobb magyar” gondolata a nevelési alapelvük is egyben: Minden emberben van valami jó, mint virágokban a méz. Nevelőtestületük magáénak vallja ezt a gondolatot, ezért alapfeladatuk a gyermeki személyiség sokoldalú fejlesztése. A személyiség, a közösség, az egészség, a tudás, a munka, az esélyegyenlőség, a tolerancia, a felelősség, a szolidaritás értékét preferálják. Céljuk a szülőkkel együttműködve sikeres, művelt, jól nevelt, testileg és lelkileg egészséges, a közösségért, a környezetéért is cselekedni képes gyermeki személyiség formálása.
Hon- és népismeret A Hon- és népismereti projekt Kreiszné dr. Paál Sára matematika-pedagógia szakos tanár ötlete volt. 2000 óta fejlesztgetik, csiszolgatják Hídvéghy Sándorné magyar-könyvtár szakos tanár, Sörös István igazgatóhelyettes, magyar-könyvtár-német szakos tanár, Halla Ilona történelem szakos tanár, Jónásné Albert Erzsébet rajz szakos tanár és Luhály József technika szakos tanár közreműködésével. Az egész korszerűsítést Török Ildikó igazgató, magyartörténelem szakos tanár, közoktatás-vezető irányítja, tartja kézben. A projekt alkalmával a gyerekek számos, a mindennapi életben elengedhetetlen információhoz juthatnak, és ami talán még ennél
Hátizsákkal Európában
Az iskolában a nyelvi képzésen túl fontos a hagyományőrzés
is fontosabb, megtanulják, hogy a számukra szükséges adatokat hogyan találják meg könnyedén a könyvtárban vagy akár az interneten. Nagyon sok, rendkívül érdekes feladat szórakoztatta az ötödikes és hetedikes tanulókat a héten. A hetedikeseknek Erdély és a Felvidék volt a fő témájuk. – Fontos, hogy a gyerekek motiváltak legyenek abban, hogy megismerjék a múltat, a hagyományokat, ami által megérthetik a jelent, és tudatosan tervezhetik a jövőt. Így próbáltunk olyan feladatokat kitalálni, ami egyszerre szórakoztatta és tanította is őket, így játszva tanulhattak. Az egyik legfrappánsabb feladat egy útiterv készítése volt arról, hogyan lehet eljutni Erdélybe, mennyi ideig tart az út, mennyibe kerül, hol lehet megszállni, mit érdemes megnézni, mit kell odakint mindenképpen megkóstolni, egyszóval minden fontos dolog szerepeljen benne. Mi magunk is meglepődtünk, hogy a gyerekek mennyire pontosan és szépen gyűjtötték össze az információkat, majd rendezték ezeket egy katalógusszerű füzetbe. Néhányat még egy-két utazási iroda is megirigyelné – mesélte az igazgatónő. Ezalatt a harmadikos és hatodikos tanulók egy erdei táborban, Felsőtárkonyban ismerkedhettek a természettel, a nemrégiben pályázaton nyert kísérleti meteorológiai állomással, a rovar-megfigyelővel, a vízminőség-méréssel, a madárhangmegfigyeléssel és persze magával a természettel. Ez az önálló erdei megfigyelőtábor egyedülálló az országban, mindez a természettudományos munkaközösség, Szalai Magyarországon nagy hagyoJózsefné biológia-kémia mányai vannak a kétnyelvű szakos tanár, Jenei János oktatásnak. Már a 18. századbiológia-testnevelés szatól oktattak két nyelven, egékos tanár, Balogh Anna szen az 1940-es évek végéig. biológia szakos tanár, A második világháború után Juhász Szilvia biológia megszűnt ez a képzési forma. szakos tanár és Horváth A gimnáziumokban az 1970-es Orsolya földrajz-német szakos tanár munkájáévekben, a többi iskolában a nak köszönhető. 80-as években indították újra.
A tehetséges tanulóknak házi projekteket szerveznek, felkészítik őket a tanulmányi, országos levelező és internetes versenyekre, sportversenyekre. Ezek mellett tanulmányi utakat is szervez az iskola, legutóbb például Salzburgba. Itt délelőtt kiránduláson vehettek részt a diákok, majd délutánonként négy-négy óra tanulás következett. – A kirándulások helyszíne évente változik. Szeretnénk, ha egyszer hegyvidéket látnának a gyerekek, a következő esztendőben pedig egy várossal ismerkednének meg. A gyerekek minden évben érdekes feladatokat kapnak, amelyek megoldása közben kapcsolatot teremtenek a helyi lakosokkal, kommunikálniuk kell velük, így megtanulnak tájékozódni és helytállni minden helyzetben. Obervellachban egyébként már annyira megszerettek bennünket, hogy tudják, mikor érkezünk, az utcán
MULTIKULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS Nemzetközi Duna-projekt keretén belül négy iskola szoros barátságot kötött. A németországi Neuburgban, az ausztriai Mauternben és Romániában található iskolák a Széchenyi iskolával közösen a Comenius program keretén belül kidolgoztak egy hároméves munkatervet. A projekttalálkozó Mauternben kezdődött, majd Budapesten, Csepelen folytatódott, utána Neuburgba látogattak el a résztvevők, ezután a festői szépségű romániai település, Sepsiszentgyörgy következett, és végül újra Mautern volt a házigazda. Ezekre a találkozókra három-három gyerek jutott ki, természetesen a tanulmányi eredmény volt a kiválasztás alapja. A projekttalálkozókon kívül egy-egy tanár „helyet is cserélt” két hétre. Az együttműködés számos előnnyel járt, mindamellett, hogy a látogatások alkalmával a tanárok hasznos tananyagokat, taneszközöket, segédanyagokat hoztak, a gyerekek is érdekes információkkal gazdagodhattak. Egy feladat során például minden iskola megírta a saját helytörténeti mondáját, lefordították németre, illetve angolra, és elküldték egymásnak. Ugyanezt megtették a helyi népdalokkal is. Igazi meglepetés volt a tanárok számára, amikor a német intézményben hallottak egy addig számukra ismeretlen népdalt, amely egy magyar huszárról szólt. Ez valóban egy igazi multikulturális együttműködés, amely egyaránt átöleli a néprajz, a történelem, a sport és a gazdaság területét. Modern Iskola
21
közoktatás
várnak minket, és kíváncsiak, vajon idén milyen feladatot kapnak a diákok, milyen kérdésekkel mennek majd oda hozzájuk – mondta Novákné Homolya Mária német szakos tanár. – Az angolosok sincsenek hátrányban az iskolában, természetesen nekik is szervezünk külföldi utakat, éppen most jöttek haza Londonból. Ez az út azért is érdekes, mert közben megnézik például Párizst, Brüsszelt. Ezeken a kirándulásokon családoknál vannak elszállásolva a gyerekek, amit ők is és a családok is nagyon szoktak élvezni, nem ritkán szoros barátságok is kialakulnak – mesélte Reisz Katalin angol szakos tanár.
ta használják és alkalmazzák az idegen nyelvet, a kettős, vagyis kétnyelvű tanórákon két nyelven gondolkodnak. Egyszerre fejlődik anyanyelvi és német nyelvi szókincsük és gondolkodásuk. Természetesen az alaptantárgyakat, mint a matematika és a magyar, továbbra is magyarul tanítjuk. Az alsósokat hatodik osztályig német tanító tanítja, majd ezután hetedik és nyolcadik osztályban következik a német tanár. Nyolcadik osztály végére a legjobb tanulók B1 nemzetközi középfokú nyelvvizsgát tudnak tenni – avatott be Sörös István igazgatóhelyettes.
Sörös István bemutatja a gyerekek által készített erdélyi útitervet
Értékelő rendszerük Második anyanyelv – Kiemelt feladatunk az általános alapműveltség, a korszerű ismeretek, továbbá a szakmai képzéshez szükséges alapkészségek magas szinten történő közvetítése. Arra törekszünk, hogy a pedagógus példa legyen műveltségével, szaktudásával, egyéniségével. A két tanítási nyelvű képzéssel a német nyelvet az anyanyelv mellett második nyelvként sajátítják el a tanulók. Képessé válnak nemcsak magabiztosan kommunikálni németül, de gondolkodni is. Azaz kétnyelvűvé válnak úgy, mint az olyan magyar anyanyelvű ember, aki tartósan külföldön él. A német nyelv elsajátítása nemcsak az idegen nyelv tanításának a célja, hanem a tanulás eszköze is egyben – mondta az igazgatónő. – A heti ötórás, kiscsoportos német nyelvtanuláson túl a tanulók néhány tantárgyat magyarul és németül is tanulnak. Kisiskolás korban – az életkori sajátosságoknak megfelelően – a tevékenységekhez is kapcsolódó készségtárgyakat, a későbbiekben a természettudományi tantárgyakat, majd a kommunikációra sok lehetőséget adó német irodalom és német országismeret tantárgyakat magyarul és németül tanulják a diákok. Ezzel bővül az idegen nyelvi szókincsük, napon22
Modern Iskola
Humánus, fejlesztő, hiszen a magatartás és szorgalom megítélését az önértékelésre alapozzák, alsó tagozatban az anyanyelv és a matematika tantárgyak kivételével sokoldalú szöveges tájékoztatást adnak a tanulók teljesítményéről. Házi vizsgarendszerükkel (anyanyelv, matematika, idegen nyelv), valamint KID II., Pitman és B1 szintű Zertifikat nyelvvizsgákkal biztosítják a továbbtanuláshoz szükséges, alkalmazásszintű ismeretelsajátítást és képességfejlesztést. Tanulási nehézséggel küzdőknek speciálisan képzett tanítók tartanak egyéni foglalkozásokat. Tanulási technikák tanításával is segítik a hatékony ismeretszerzést. Gyermekközpontú légkörben, játékos módszerekkel, örömteli ismeretszerzésre ösztönzik a gyerekeket. Bartus Nóra
SZÁMOK, ADATOK A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola az 1979/1980-as tanévben nyitotta meg kapuit. A két tannyelvű képzést 1998-ban indították el. Az oktatatási miniszter 2005-ben, az iskola fennállásának 25. évfordulóján dicsérő oklevéllel ismerte el a munkájukat. Az iskolában 350 diák tanul és 38 tanár tanít.
MÓDSZERTAN HÁTRÁNYBAN A KÖZOKTATÁSBAN DOLGOZÓ TANÁROK RÉSZÉ RE TÖBBFÉLE TOVÁBBKÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÁLL RENDELKEZÉSRE, AHOL ELSAJÁTÍTHATJÁK TAN TÁRGYANKÉNT AZ ÚJ OKTATÁSMÓDSZERTANI RENDSZEREKET, ILLETVE MEGISMERKEDHET NEK TELJESEN ÚJ SZAKIRÁNYOKKAL IS. A KÉPZÉ SEK JELLEGÉRŐL ÉS AZOK SIKERESSÉGÉRŐL DR. MAJOROS ANNÁVAL, A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ INTÉZET IGAZ GATÓHELYETTESÉVEL BESZÉLGETTÜNK. Milyen jellegű továbbképzéseket kínálnak a tanárok számára? Dr. M. A.: Többféle képzésünk van, eddig leggyakoribb voltak a 30 órás szakmai továbbképzési, például emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamaink. Sajnos, az utóbbi évben ezek iránt jelentősen csökkent az érdeklődés, elsősorban az iskola összevonások és az anyagi erőforrások hiánya miatt. Jelenleg sem a tanár, sem az igazgató nem nagyon tudja kiszámítani, hogy mire lesz szükség iskolájában a közeljövőben. Éppen ezért intézetünk úgy változtat a képzéseken, hogy kevesebb órás, tehát gazdaságosabb képzési formákat indít, ahol több szakembert lehet oktatni. Ezek legtöbbször 5-6 órás sorozatok, amelyek főleg az adott tanár szakmáját érintik. Vannak olyanok is a palettánkon, amelyek operatív jellegű kérdésekkel, valamint módszertannal foglalkoznak. Sajnos, ezek iránt is jóval kisebb az érdeklődés, mint amit igényelne az oktatás és a nevelés. A tanárok közül sokan a hagyományos, frontális tanítási módszert követik, amely csak a legmotiváltabb gyerekeknél, a legjobb iskolákban alkalmazható még sikeresen. A gimnáziumi tanárok szinte alig járnak módszertani továbbképzésre, inkább szakmai fejlődésükre figyelnek oda. A szakközépiskolákban, szakiskolákban is alapos módszertani megújításra lenne szükség, hogy a mostanában tapasztalható iskolai jelenségeket tudják kezelni tudják. A gyerekek figyelmét ma már a hagyományos módszerek nem kötik le, unatkoznak az órákon, rendetlenkednek, és olyankor elszabadul a pokol. Az agresszió, az erőszak növekedésevése az iskolákban hiányos módszertani és nevelési hiányokra is visszavezethető. A tanároknak is alkalmazkodni kellene a megváltozott körülményekhez, erre valók a továbbképzések. Melyek iránt mutatkozik nagy igény? Dr. M. A.: Nagy érdeklődés van a könyvtár-pedagógiai képzések iránt, mert az iskola- összevonások miatt az intézményekben lévő könyvtárak állományát is összevonták, és azok rendezése nagy szakértelmet kíván. De szintén jelentős érdeklődés mutatkozik a pályázati projektek elsajátítása iránt is. A hagyományos 30 órás képzéseink közül a kétszintű érettségire való felkészítés még mindig népszerű, hiába már négy éve oktatjuk, és ugyanezt tapasztaljuk a nyelvi képzéseknél. A fővárosban 2002 óta működik a nyelvi
projekt, ahol az iskolafenntartó heti két plusz óra nyelvi képzést finanszíroz az iskolának, ha ott a tanárok korszerű módszerekkel tanítanak, és a nyelvtanulásban a beszédközpontúságot helyezik előtérbe. Hat év alatt minden nyelvtanár részt vett ilyen nyelvi képzésen, de még mindig kitartó érdeklődés van iránta, hiszen az azóta végzettek is el akarják ezt sajátítani. Dr. Majoros Anna, a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatóhelyettese
A főiskolákon, valamint a vidéki egyetemeken több a módszertani képzés, és az ottani pedagógusok erre nagy hangsúlyt is fektetnek, ma a fővárosban viszont ez iránt nem érdeklődnek eléggé. Milyen irányban szeretnének lépni? Dr. M. A.: Szeretnénk nyitni a környező kistérségek irányában, elsősorban a Pest megyei általános iskolák felé, hiszen a megyének nincs önálló pedagógiai intézete, és az önkormányzatok képzéssel foglalkozó vállalkozásokkal akarják megoldani a hiányt, ami nem biztos, hogy ugyanaz, mint amit mi kínálunk. Úgy gondoljuk, hogy célszerű lenne a továbbképzéseinket helybe vinni, a kistérségi iskolákba, ahol a tanárok helyben kapnák meg az új módszereket, ismereteket, és nem kellene ezért a fővárosba utazni. Másrészt fontosnak tartanánk a fővárosi tanárok rövid, célirányos, gyakorlatias módszertani képzéseinek javítását. Úgy látjuk, hogy a főiskolákon, valamint a vidéki egyetemeken több a módszertani képzés, és az ottani pedagógusok erre nagy hangsúlyt is fektetnek, ma a fővárosban viszont ez iránt nem érdeklődnek eléggé. Obrusánszky Borbála Modern Iskola
23
közoktatás
Közalkalmazotti bérek
TANÁRI
BÉREK
A RENDSZERVÁLTOZÁS ÓTA A PEDAGÓGUSOK JÖ VE DELME FOLYAMATOSAN A NEMZETGAZDASÁ GI ÁTLAG ALÁ KERÜLT, ÉS EGYRE INKÁBB LESZA KADT ATTÓL. MÉLYPONTJA 20002001RE ESETT: A MINIMÁLBÉR NEGYVENEZER FORINT VOLT, A PEDAGÓGUS KEZDŐ FIZETÉS PEDIG CSAK 47 EZER. UGYANEBBEN AZ ÉVBEN A HAZAI ÁTLAGKERESET ÉS TANÁRI ÁTLAGFIZETÉS SZINTE HAJSZÁLRA EGY FORMA: BRUTTÓ 100 EZER FORINT. EZ A FOLYAMAT 2002 SZEPTEMBERÉBEN TORPANT MEG, AMIKOR A KORMÁNYZAT 50 SZÁZALÉKOS ÁTLAGOS FIZETÉS EMELÉST HAJTOTT VÉGRE, EGYÚTTAL BEVEZETVE A KÖZSZFÉRÁBAN A DIPLOMÁS MINIMÁLBÉRT. Így egy pályakezdő tanár fizetése megegyezett a minimálbérrel. Tehát egy huszonkét éves diplomás felnőtt nagyjából ugyanannyi fizetést vihetett haza, mint egy tizenhat éves foglalkoztatott, általános iskolai végbizonyítvánnyal vagy anélkül. Ami tehát azt jelenti, hogy a diplomás felnőtt munkába állása pillanatában a megélhetés tekintetében a vele egyidős, képzetlen foglalkoztatotthoz képest is irdatlan hátránnyal kezdett. Míg egy kétkezi munkás viszonylag könnyen talált feketemunkát, mely által neki is jutott egy kevés az egyes társadalmi csoportok többnyire láthatatlan jövedelmeiből, addig egy tanító, egy tanár a jól megadóztatott iskolai pluszmunkákból épp csak hozzátehetett valamit az alapbéréhez. Az időben pedagóguspályán elérhető maximum sem volt több az akkori minimálbér kétszeresénél. A helyzet az évek során nem sokat javult, ha figyelembe vesszük, hogy egy szakmunkás minimálbére – aki a szakmájában helyezkedik el – bruttó 85 ezer forint körül van. A felsőfokú végzettségűek keresetét vizsgálva eltérő képet mutat a nők és a férfiak, a pályakezdők és a több éves tapasztalattal rendelkezők helyzete is. A munkaerőpiacon legkedvezőbb helyzetben a főiskolai végzettségű, 15 éve a pályán lévő nők voltak 2003-ban. Ezzel szemben a pályakezdők és a pályájuk első tíz évében lévők lemaradása volt a legnagyobb. Más szakmákhoz viszonyítva a legrosszabb 24
Modern Iskola
A közalkalmazotti bértábla tételei átlagosan öt százalékkal emelkedtek 2008-ban, bár itt a különböző kategóriák eltérő mértékben változtak. A bértábla (illetménytáblázat) segítségével a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben leírtak szerint lehet kiszámítani a közalkalmazotti fizetést. A bértáblázatban szereplő legalacsonyabb összeg 69 ezer forint, a legmagasabb pedig 289 300 forint. Tizennégy fizetési fokozat van és tíz fizetési osztály, szóval a száznegyvennégy összeg közül lehet „válogatni”. Hogy ki melyik kategóriába tartozik, nagyon sok mindentől függ. Iskolai végzettség, nyelvtudás, diplomák száma, továbbképzések és persze a tapasztalat is befolyásolja a besorolást. Persze ettől még nem fog ugyanannyit keresni egy kisújszállási középiskolai tanár, mint egy székesfehérvári. (Sőt, az sem biztos, hogy a kisújszállási tanár visz haza kevesebbet.) Az iskola költségvetéséhez mérten maga szabja ki a jutalmak és egyéb juttatások összegét. Ma egy kezdő, egyetemet végzett tanár bruttó fizetése 130-160 ezer forint körül mozog. A főiskolai végzettségűek még ennél is kevesebbet kapnak. Egy székesfehérvári általános iskolában ebben a tanévben munkába álló, főiskolát végzett tanítónő bruttó 114 ezer forinttal kell, hogy beérje, ami mire kézhez kapja, alig éri el a 70 ezer forintot A munkaerőpiacon legkedvezőbb helyzetben a főiskolai végzettségű, 15 éve a pályán lévő nők voltak 2003-ban. Ezzel szemben a pályakezdők és a pályájuk első tíz évében lévők lemaradása volt a legnagyobb. Jelenleg egy vidéki, egyetemet végzett, tizennyolc éve a pályán lévő gimnáziumi tanár, aki osztályfőnöki teendői mellett diákönkormányzati munkát is vállal, s emellett egyéb pluszfeladata is akad folyamatosan, havonta nettó 125 ezer Ft-ot kap – árulta el egy putnoki tanárnő. Nyíregyházán három diplomával, huszonhat év tanítás után bruttó 204 ezer forintot tud hazavinni egy gimnáziumi tanár, persze már ebben is benne van az osztályfőnöki juttatás. Ez soknak tűnhet, ha azt nézzük, hogy egy főiskolán tanító docens (aki már huszonnyolc éve a pályán van) egy hónap alatt bruttó 240 ezer forintot tud megkeresni. Viszont kevésnek mindenképpen, ha német kollégája fizetéséhez mér-
kereseti pozícióban az egyetemi végzettségű, fiatal pedagógus férfiak voltak. Ez a legvalószínűbb oka a férfiak korai pályaelhagyásának is. 2001-ben például a más, nem pedagógus munkakörökben foglalkoztatott, egyetemi végzettséggel rendelkező, pályakezdő férfiak átlagos keresete kétszer akkora volt, mint a hasonló paraméterekkel rendelkező pedagógusoké.
A béremelésnek egy évben 13-14 milliárd forint a költségvetési vonzata, és a pedagógusok egyharmadát, 40-45 ezer pedagógust érint. Az Új Tudás program keretében a bér típusú kiadások 35-40 milliárd forintot tesznek ki jövőre. jük, aki megközelítőleg négyszer ennyit keres (derült ki az OECD összehasonlításából). Az igazgató székben sem lehet meggazdagodni, annak aki ott „ül”, körülbelül 261 ezer forint jár, persze ez is bruttó. Az egyházi iskolákban is hasonló a helyzet, egy nyíregyházi evangélikus iskolai tanár, aki egyetemet végzett, havi nettó 125 ezer forintot keres. Ott is a közalkalmazotti bértáblázatban lévő besorolás szerinti fizetések vannak, ugyanúgy, mint az állami iskolákban, ezért a munkabér itt is végzettségtől, munkaviszonytól, nyelvtudástól függ.
Az alacsony bérek miatt kevés fiatal tanár marad a pályán
Sokan azonban azt hiszik, hogy a fővárosban vagy környékén ennél sokkal többet is meg lehet keresni, pedig itt is a jelenlegi közalkalmazotti bértáblázat van érvényben. Egy Dunakeszin található általános iskolában egy húsz éve ott dolgozó tanárnő 100 ezer forintot visz haza, ehhez jön még a 10 ezer forint körüli juttatás. Egy Budapest belvárosában található általános iskolában ennél 5 ezer forinttal kap többet egy 15 éve ott dolgozó, főiskolát végzett tanár. Egy pályakezdő ennél körülbelül 20 ezer forinttal keres kevesebbet. Ezeknél a béreknél a magániskolák, alapítványi iskolák tanárai többet kaphatnak, hiszen az iskola költségvetése – általában – magasabb, mint egy állami iskoláé, így a fizetések jobbak, a jutalmak és a juttatások gyakoribbak lehetnek. Ezekben az iskolákban már a céges autó, céges mobiltelefon sem ritka.
Mi lenne a vonzó? A pedagógusszakma iránti érdeklődést nemcsak a keresetek határozzák meg. A tanítás, a hivatástudat, az elkötelezettség bizonyos célok iránt, a kreatív munkavégzés, a gyerekek szeretete is befo-
lyásolhatja a pályaválasztást. Ugyanakkor a szakmai fejlődés lehetősége és biztosítása, a jó munkafeltételek kialakítása, a professzionális iskolavezetés és a jó iskolai légkör is pozitívan hatnak egy-egy pedagógus pályán maradására. Hazánkban e feltételek az innovatív iskolákban már adottak, de a közoktatásban sajnos még nem. A fenti adottságok megváltoztatásának „motorjai” lehetnek a jövő jól képzett és elkötelezett pedagógusai. Viszont a szakma vonzóbbá tételéhez mindenképpen szükség van a bérek vonzóbbá tételére is.
Tervek A kormány tervei szerint jövő januártól korrigálják a pedagógusokra vonatkozó közalkalmazotti bértáblát. „Jelentősen emelni kell a pályakezdő pedagógusok bérét, mert az alacsony juttatások miatt a fiatal tanárokat elszippantja a versenyszféra” – magyarázta a döntést Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője. Az egyetemet végzett kezdő tanár bérét a jelenlegi táblázathoz képest havi negyvenezer forinttal emelnék fel. A már pályán lévő tanárok fizetését a tervek szerint hozzáigazítják a kezdőkéhez, azaz nem lesz olyan, régóta a pályán lévő pedagógus, aki kevesebbet fog keresni egy kezdő tanárnál. A már az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat a kormányt és az oktatási minisztert hatalmazza fel a pedagógusbérek rendezésére, a változások várhatóan 2009. január 1-jétől lépnek hatályba. Pótlékot kapnának a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, illetve az iskolaigazgatók is, mert nemcsak pedagógusnak mennek kevesen, hanem igazgatónak sem jelentkeznek. A béremelésnek egy évben 13-14 milliárd forint a költségvetési vonzata, és a pedagógusok egyharmadát, 40-45 ezer pedagógust érint. Az Új Tudás program keretében a bér típusú kiadások 35-40 milliárd forintot tesznek ki jövőre. Egy székesfehérvári általános iskolában ebben a tanévben munkába álló, főiskolát végzett tanítónő bruttó 114 ezer forinttal kell, hogy beérje, ami mire kézhez kapja, alig éri el a 70 ezer forintot.
Diplomás fizetések A közigazgatásban dolgozó jogászok bruttó 260400 ezer forintot vihetnek haza, a bankokban alkalmazott közgazdászok, a nagyobb cégeknél dolgozó mérnökök 250-500 ezer forintot keresnek, az informatikusoknál pedig a csillagos ég a határ: 150 ezres bruttótól kezdve akár 800 ezer forintos havi illetmény is járhat nekik, amelyhez céges mobil, laptop, autó is jár pluszban. Egy pályakezdő bölcsész havi 170 ezret, egy ugyancsak pályakezdő agrármérnök 165 ezer forintot vihet haza. Egy multinacionális cégnél gazdasági diplomával, négy-öt éves gyakorlattal rendelkező középvezető havi bruttó 1,2 milliót kap munkájáért. Bartus Nóra Modern Iskola
25
felsőoktatás
BENEDEK ANDRÁSINTERJÚ
BLENDED LEARNING KEVERVE, NEM RÁZVA
AZ OKTATÁSNAK ALKALMAZKODNIA KELL A MEG VÁL TOZOTT SZOKÁSOKHOZ, A MOBILITÁSHOZ ÉS AZ INFOR MATIKAI FORRADALOMHOZ. ÉPPEN EZÉRT RUGALMA SAN MÓDOSÍTJÁK A TANANYAGOT ÉS A KÉPZÉSI FOR MÁKAT, ANNAK MEGFELELŐEN, HOGY MIKÉNT VÁL TOZNAK A JOGSZABÁ LYOK, ÉS MIK IS PONTOSAN A DIÁKOK IGÉNYEI. A PEDAGÓ GU SOK TOVÁBBKÉPZÉSÉ RŐL KÉRDEZTÜK BE NE DEK ANDRÁST, A MŰEGYETEM ALKALMAZOTT PE DAGÓ GIA ÉS PSZICHOLÓGIA INTÉ ZE TÉNEK IGAZGATÓJÁT, A MŰSZAKI PEDAGÓGIA TAN SZÉK VEZETŐJÉT, AKI KIEMELTE AZ ELEARNING ÉS A TÁVOKTATÁS, ILLETVE A HORIZONTÁLIS KAPCSOLATOK SZEREPÉT A KÉPZÉSBEN. A Műegyetemen minden pedagógus számára nyitott vezetőképzés is zajlik. Mik a tapasztalataik, diákjaik el tudnak helyezni a BME-n szerzett új tudással? B. A.: Általában pozitív visszajelzéseket kaptunk egykori hallgatóinktól, és ez azért is örvendetes, hiszen megváltozott az oktatásban résztvevők összetétele. Míg egy-két évtizeddel ezelőtt a már kinevezett veze26
Modern Iskola
tők próbálták a továbbképzéssel „lepapírozni” megszerzett magasabb posztjukat, most azért jelentkeznek pedagógusok hozzánk, mert karrierjüket akarják építeni. És nem csak a hagyományos oktatási intézményekben jönnek jól a mi okleveleink. A civil és a versenyszférában is egyre nagyobb az igény a felnőttképzésben jártas szakemberek iránt. Így komoly lehetőségei vannak egy pedagógus szakvizsgával rendelkező, vezetőképzőt végzett specialistának. Az állami szférában pedig az állandóan változó jogszabályok miatt érdemes továbbképezniük magukat a pedagógusoknak. Valóban segíthet a közoktatás-vezetői szak elvégzése a karrierépítésben? B. A.: Feltétlenül, hiszen az effajta végzettség felértékelődött amiatt, hogy az iskolákban is megjelent a „brand”-építés, vagyis egyfajta márkanév kialakítása. Márpedig a csökkenő gyereklétszámok idején, amikor a jelentkezők számától függhet egyegy intézmény fennmaradása, a korszerű jogi, gazdasági és technikai ismeretek sorsdöntők lehetnek egy oktatási intézmény irányításában, és különösen az oktatásmarketing válhat létfontosságúvá.
Míg egy-két évtizeddel ezelőtt a már kinevezett vezetők próbálták a továbbképzéssel „lepapírozni” megszerzett magasabb posztjukat, most azért jelentkeznek pedagógusok hozzánk, mert karrierjüket akarják építeni. Műszaki képzést is kapnak a leendő vezetők? B. A.: A legkorszerűbb oktatástechnológiai berendezések ismerete ma már nélkülözhetetlen eleme a képzésnek. A Műegyetemen tanszékünk természetesen a mérnöktanárok, illetve a műszaki szakoktatók hagyományos képzése miatt is nagy rutinnal rendelkezik e téren. Nemrégiben beolvadt az intézetbe az e-learninggel foglalkozó egyetemi részleg. Milyen hatással van ez a képzésre? B. A.: Ez az egyik legfontosabb eleme az új oktatási struktúránknak. Angol szóval blended learningnek, azaz kevert, vegyes tanulásnak nevezik azt a módszert, amit mi követünk. Egyszerre alkalmazzuk a hagyományos előadásokat, szemináriumokat és a távoktatás, az e-learning metódusait. Hallgatóik többnyire munka mellett végzik a továbbképzést. Hogyan kezelik ezt a helyzetet? B. A.: Ez az egyik legfontosabb döntés, amelyet meg kellett hoznunk. Azért vagyunk engedékenyebbek, mert fel kellett ismernünk, hogy nem mindig az a legfontosabb, hogy a diák személyesen jelen legyen az órákon. Az e-learning ezért is hasznos, hiszen a tananyagok az interneten keresztül is elérhetők. Közben pedig a hallgatóink folytatni tudják munkájukat.
BENEDEK ANDRÁS PÁLYAFUTÁSA Oktatói-tudományos tevékenység: 1986-tól: a Budapesti Műszaki Egyetemen tanít 1989-90: az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója 1990-91: a Nemzeti Szakképzési Intézet alapító főigazgatója 1998: egyetemi tanári kinevezés 2004: az MTA doktora 2005-től: a Műegyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézetének igazgatója, a Műszaki Pedagógia Tanszék vezetője Közigazgatás: 1991-1998: a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára 1998-2002: az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára 2002-2003: a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára 2003-2004: a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára 2004-2006: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közigazgatási államtitkára
Egy nemrégiben készült interjúban Ön arról beszélt, hogy a tudást régen a diákok a tanár katedrán elhangzó előadásából szerezték. Ma viszont már az effajta „vertikális” információáramlást kiegészíti az úgynevezett horizontális tanulás is. Mit jelent ez? B. A.: A diákok ma már egymással sokkal többet kommunikálnak, mint a tanárokkal. A mobiltelefonok, az internet elterjedése lehetővé tette az információk áramlását a tantermen kívül is. Egy új világ tárulhat azok elé, akik elsajátították ezen eszközök használatát, hiszen a horizontális kommunikációval több információhoz juthatnak hozzá. De a több információ esetleg bizonytalanabb lehet a korábbi egyirányú áramlásnál! B. A.: A bizonytalanságot fel kell oldani. Egy intelligens diák képes kiszűrni az interneten olvasható tévedések jelentős részét. Erre a képességre nemcsak lexikális, bemagolt tudása miatt tehet szert, hanem a linkelésekkel, a továbbkattintásokkal, újabb google-os rákeresésekkel ellenőrizheti, hogy tényleg igaz-e az az információ, ami számára az első pillanatban oly tetszetősnek tűnt a neten. A legújabb tervünk, amelyhez már támogatást nyertünk a Távmunka Tanácstól, nos, ez a távmunka-szakértői képzés bevezetése. Tanszékünkön magunk is dolgozunk az elearning és a blended learning módszerekkel. Nagyon sok új környezeti tényezőről beszéltünk, illetve az ezekhez való alkalmazkodásról, rugalmas oktatási módszerekről. De milyen vadonatúj képzéseket terveznek bevezetni? B. A.: A legújabb tervünk, amelyhez már támogatást nyertünk a Távmunka Tanácstól, nos, ez a távmunka-szakértői képzés bevezetése. Tanszékünkön magunk is dolgozunk az e-learning és a blended learning módszerekkel. A blended learning, a kevert tanulás a generációk közti szakadékot is enyhítheti… B. A.: Így van. A tantermi oktatás és a falakon kívüli képzés keverése azt jelenti, hogy a diákok nagy része gyorsabban kommunikálhat akár a tanáraival is. Megfigyeltem például, hogy a hallgatók legnagyobb része este 10 és hajnali 3 óra között küldi el az oktatóknak a dolgozatát vagy emailjét. Ugyanakkor a hozzám hasonló korú kollégák általában korán kelnek, és ők reggel 6 és 9 óra között válaszolnak a kapott mailekre. A kommunikációt így pár órás csúszással lebonyolítják, míg korábban a dolgozatleadások napokig tartó procedúrát jelentettek a beadással, elolvasásukkal, visszajelzésekkel. Szegő Iván Miklós Modern Iskola
27
felsőoktatás
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI GYAKORLATOK A VILÁGBAN A VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSES VIZSGÁ LATA A VILÁG SZÁMOS ORSZÁGÁBAN A FELSŐ OKTATÁSPOLITIKA ÉS A FELSŐOKTATÁSI MENEDZS MENT FONTOS FELADATAI KÖZÉ TARTOZIK. MI LESZ A VÉGZETT HALLGATÓKKAL? HOL ÉS MIT DOL GOZNAK, MILYEN A MUNKAERŐPIACI HELYZETÜK, HOGYAN TALÁLNAK ÁLLÁST, HOGYAN ÉRVÉNYE SÜLNEK, ÉS NEM UTOLSÓSORBAN, VISSZATEKINT VE TANULMÁNYAIKRA, HOGYAN ÉRTÉKELIK AZO KAT ÉS AZ INTÉZMÉNYT?
J
ól látható, hogy ezek a kérdések alapvető fontosságúak a modern felsőoktatás működésében, vizsgálatuk hozzásegítheti az intézményeket ahhoz, hogy képzésük megfeleljen a világ állandóan változó követelményeinek.
Felmérés Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. munkatársai 17, döntően OECD-ország diplomás pályakövetési gyakorlatát vizsgálták meg, hogy az így szerzett tapasztalatokkal, tanulságokkal is segítsék a magyarországi gyakorlat megerősödését. Az egyes vizsgált országok pályakövetési módszerei meglehetősen heterogének, a skála a teljesen központosított rendszerektől az egyes egyetemek által külön-külön szervezett, más módszerekkel végrehajtott vizsgálatok laza hálójáig terjed. Ausztráliában és Új-Zélandon központi intézmények, a Graduate Careers Australia nevű nonprofit szervezet, illetve az Új-Zélandi Alkancellári Bizottság (NZVCC) koordinálja az egységes, minden intézményre kiterjedő éves felméréseket. Mindkét ország az 1970-es évek elején alakította ki máig is működő pályakövetési modelljét, az immár több mint 30 éves gyakorlatok rendkívül fontos információbázist jelentenek a térség felsőoktatási és munkaerő-piaci szférájának.
Központi felmérések Hasonlóan központi felmérésekben vizsgálják Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia, Hollandia és Svédország diplomásait – utóbbi ország rendkívül kiterjedt statisztikai regiszter-rendszere képezi az aprólékos oktatási és munkaerő-piaci elemzések alapját. Hollandiában az Egyetemek Szövetsége (Vereiniging van Universiteiten) koordinálja a WO-Monitor néven futó központi vizsgálatokat, a szakmai munkát a Maastrichti Egyetem Képzés- és Munkaerőpiackutató Intézete (ROA) végzi. 28
Modern Iskola
Svájc diplomásait több szálon is vizsgálják: a Bundesamt für Statistik kétévente országos felmérést végez a nemrég végzettek körében alapvető munkaerő-piaci, regionális és egyéb országos szintű elemzések megalapozásához. A központi statisztikai felmérés mellett az egyes egyetemek, főiskolák maguk is követik végzettjeiket – ők elsősorban a szerzett kompetenciák hasznosulását, az intézményben tanultakkal való elégedettséget tudakolják, de eközben a kétéves ritmusban zajló központi felmérés kiegészítéseként is felhasználják a kapott eredményeket.
Saját vizsgálatok Döntően az oktatási intézmények saját szervezésű vizsgálatain alapszik a francia, a német, az olasz és az osztrák rendszer. A németországi pályakövetéses vizsgálatok egyik fő központja a Kasseli Egyetem. Az egyetem Nemzetközi Felsőoktatáskutató Központja nemcsak a német egyetemek számára kínál módszertani modellt és szakmai segítséget, hanem távoli térségek, Afrika, Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia különböző államainak, egyetemeinek diplomás-vizsgálatait is szervezi, összefogja. Olaszországban a Bolognai Egyetem kezdetben elsősorban karriertevékenységet megcélzó szervezete, az AlmaLaurea pályakövetéses vizsgálatai nőtték ki magukat széles körű egyetemközi együttműködéssé: az 1994-ben még korlátozott körre kiterjedő vizsgálatban ma már 45 egyetem vesz részt, a rendszer az összes olasz diplomázó 67 százalékára kiterjed. A központi statisztikai felmérés mellett az egyes egyetemek, főiskolák maguk is követik végzettjeiket – ők elsősorban a szerzett kompetenciák hasznosulását, az intézményben tanultakkal való elégedettséget tudakolják, de eközben a kétéves ritmusban zajló központi felmérés kiegészítéseként is felhasználják a kapott eredményeket.
Egyesült Államok Sajátos az Amerikai Egyesült Államok pályakövetési gyakorlata. A National Center for Educational Statistics számos vizsgálatot végez a felsőoktatásban tanulók és a végzettek között, pályakövetés szempontjából a Baccalaureate and Beyond felmérés megemlítendő. Ennek keretében utolsó éves hallgatókat kérdeznek meg jövőbeli terveikről, elvárásaikról a munkavállalást és az esetleges továbbtanulást illetően, majd a későbbi pályakövető vizsgálat során a baccalaureate fokozat megszerzése utáni tanulmányi és munkavállalási tapasztalataikat mérik fel – a két adatbázis összevetése fontos tanulságokkal szolgál minden érintett számára. Az NCES vizsgálatai mellett az egyes intézmények maguk is megkérdezik végzettjeiket munkaerő-piaci helyzetükről – a döntően online felmérések módszereit általában szakmai titokként kezelik, az eredményeket pedig elsősorban intézményi marketingcélokra használják fel. Kiss László szociológus, Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.
TOVÁBBKÉPZÉS EURÓPA NÉGY ORSZÁGÁBAN A TANÁROK TOVÁBBKÉPZÉSE ORSZÁGONKÉNT VÁLTOZIK, DE NÉHÁNY ALAPVETŐ TENDENCIA VILÁGOSAN LÁTSZIK. ÍGY A VEZETŐKET KINEVE LŐ INTÉZMÉNYEK, TANFOLYAMOK ÁLTALÁBAN ELKÜLÖNÜLNEK A SZAKIRÁNYÚ KÉPESÍTÉSEKET ADÓ KURZUSOKTÓL. AZ IS JÓL ÉRZÉKELHETŐ, HOGY NAGYBRITANNIÁBAN NEM OLYAN FON TOS A NYELVTUDÁS, MINT A KONTINENTÁLIS EURÓPÁBAN. SZINTÉN ÉRDEKES, HOGY AUSZTRIÁ BAN NAGY HANGSÚLYT HELYEZNEK AZ ISKOLAI DEMOKRÁCIA MŰKÖDÉSÉRE, ÉS EZT IGYEKEZNEK TANÍTANI IS A TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETEKBEN.
Európa számos országában a továbbképzés központi szerepet kap
Anglia és Wales Angliában és Walesben a tanárok elsődleges célja, hogy elérjék a minősített státust, vagyis a „qualified teacher status”-t (QTS), amivel bármilyen állami iskolában taníthatnak e két brit tartományban. Ehhez be kell fejezniük az ITT-t, az elsődleges tanárképzést. Ezután a tanárok előtt számos továbbképzési és fejlődési, előrelépési lehetőség nyílik meg. Így például az iskolák irányításában kaphatnak fokozatosan nagyobb szerepet. Középiskolákban lehetnek például szaktantárgyi munkaközösségek vezetői, így koordinálhatják egy-egy tárgy oktatását az intézményben. Lehetnek egy-egy évfolyam koordinátorai vagy egy különleges oktatási terület (például: hitoktatás) vezetői. Természetesen a brit tanárok előtt is nyitva áll a karrierépítés, tehát iskolaigazgatóvá vagy igazgató-helyettessé is előléphetnek. Az általános iskolákban a karrierlehetőségek általában valamilyen szakterületre irányulnak. Így valaki az olvasástaní-
tás felelősévé válhat, vagy irányíthatja a számolás oktatását. Természetesen itt is vannak iskolaigazgatók (headteacher) és helyettesek (deputy head). Aki a szokásosnál gyorsabb vezetői karriert szeretne befutni, az választhatja a „Fast Track” oktatási programot, amit magyarul a rosszul hangzó „gyorstalpaló” kifejezéssel is fordíthatnánk, de Angliában ez egyáltalán nem pejoratív értelmű. Ezt a különösen tehetséges fiatal oktatóknak-nevelőknek találták ki, és több feltétel mellett a legfontosabb, hogy rendelkezzenek QTS-minősítéssel a résztvevők. A továbbképzésre általában az adott intézmény igazgatója javasolhatja fiatalabb beosztottjait. A képzés „gyorstalpalóságát” cáfolja az is, hogy bár tényleg rövid idő alatt elvégezhető, de például a szorosan vett programon túl további öt évig(!) tartó segítséget, tanácsadást, mentorálást nyújt az iskolai tanároknak. A Fast Track-résztvevők internetes és e-learning hálózatokba is beléphetnek, ahol hasonló helyzetű tanárokkal cserélhetik ki tapasztalataikat. A pedagógusokat személyi oktatók segítik ezután, és lehetőségük van a pályakezdőknek a folyamatos telefonos konzultációkra is. A képzés fő célja tehát nem a gyorsaság, hanem a jobb tanárok képzése. A minőségi képzés ugyanis összeségében az iskola és a tanulók érdekeit szolgálja. A Fast Track program főleg a kezdők előrelépését segíti, és végeredményben igazgatóhelyettes vagy valamilyen szaktárgyi felelős lehet az itt végzettekből. Az igazi középvezető-képzés viszont egy másik program feladata Angliában. A közép- és az általános iskolák tanárai ilyenkor a „Leaders from the Middle” (Vezetők középről) programot választhatják. Ez általában tantárgyi továbbképzést jelent, vagy valamilyen speciális oktatási területen fejleszti tovább a tanárok tudását. Ezek a programok hagyományos keretek között, frontális módszerrel való oktatást jelenthetnek, de vannak online továbbképzések is. E programok sokszor iskolai vagy egyéni igényekhez illeszkednek, attól függően, hogy kik és miért jelentkeznek a programra. Van kifejezetten vezetőképző oktatási lehetőség is Angliában, illetve Walesben: a National Professional Qualification for Headship (NPQH), vagyis az „Országos Szakmai Minősítés a Vezetésre” elnevezésű képzés egyértelműen azoknak szól, akik iskolaigazgatók akarnak lenni.
Németország
Németországban az oktatás inkább tartományi feladatkörbe tartozik, így számos sajátosság akad a német régiók oktatási rendszerében. De már szövetségi szinten is jellemző a németekre a továbbképzés precíz felosztása. A továbbképzés során természetesen a tanárok újabb és újabb E területet törvények, jogszabályok szabályozzák, és képesítéseket szerezhetnek, például a speciális/kisegítő (menmár szövetségi (össznémet) szinten is különböző katetálisan károsodott gyerekeket tanító) iskolák tanárai szerezhetgóriákat különböztetnek meg. nek olyan végzettséget, amellyel hallássérülteket oktathatnak. Modern Iskola
29
felsőoktatás Az iskolavezetésbe való bevonásukra például több program is indult. Különösen erős a nyelvoktatásban a továbbképzés. A német tanárok továbbképzését lehetetlen tehát egy rövid cikkben ismertetni, különbözőek ugyanis a lehetőségek a dél-német Baden-Württembergben például, mint a Ruhrvidéket is magában foglaló Észak-Rajna-Vesztfáliában. Ha ez utóbbit nézzük, akkor Kölnben, az ottani körzeti oktatási igazgatóságon különböző továbbképzési lehetőségek vannak. Lehet például iskolai vezetőnek továbbtanulni, a (tantárgyi) szakmai kollégiumok munkáját jobban megismerni. Köln is csupán csak az egyik igazgatóság ÉszakRajna-Vesztfáliában, tehát még egy német tartományon belül is más és más lehetőségek várnak a tanárokra továbbképzés szempontjából. A másik, már említett német tartomány, Baden-Württemberg például nagy súlyt helyez a tanártovábbképzésben a nőkre. Az iskolavezetésbe való bevonásukra például több program is indult. Különösen erős a nyelvoktatásban a továbbképzés. (A nyelvoktatás Angliában és Walesben nem túl fontos, a kontinentális országokban viszont sokkal elterjedtebb.) A német tanárok számára elsősorban a nyelvek és a természettudományok területén szerveznek továbbképzéseket. A legfontosabb nyelvek az angol és a francia, de a spanyol is viszonylag gyakori. A természettudományok közül a matematika és a fizika talán a legfontosabb, de persze a biológia és földrajz is gyakran előfordul, a technikaoktatás mellett. Németországban egyébként a nagy egyetemek, főiskolák, illetve tartományi akadémiák foglalkoznak tanártovábbképzéssel.
Ausztria Ausztriában a tanárok továbbképzése alapvetően két módon történhet. Egyrészt a továbbtanulni vágyók maguk iratkoznak be különböző képzésekre, másrészt pedig a helyi pedagógiai főiskolák és pedagógiai intézetek rendeznek olyan eseményeket, programokat, tanfolyamokat, amelyeken az érdeklődők részt vehetnek. A továbbképzésekre részben munkaidőben, részben munkaidőn kívül kerül sor Ausztriában. A továbbképzés során természetesen a tanárok újabb és újabb képesítéseket szerezhetnek, például a speciális/kisegítő (mentálisan károsodott gyerekeket tanító) iskolák tanárai szerezhetnek olyan végzettséget, amellyel hallássérülteket oktathatnak. Az osztrák pedagógus-továbbképzésnek is természetesen vannak vezetőképző kurzusai, de igazi specialitásnak számítanak az iskolaélet megszervezésére irányuló tanfolyamok. Ilyenek például az iskolai autonómiával foglalkozó programok vagy az iskolafejlesztési projektek támogatása. Ausztriában a nyelvi továbbképzés Németországhoz hasonlóan fontos, de itt az angol és a francia mellett nem a spanyol, hanem inkább a szomszédos Itália nyelve, az olasz a harmadik legfontosabb tantárgy. Vannak mindemellett a környezeti neveléssel, a médiával és kommunikációval kapcsolatos továbbképzések Ausztriában, amelyek a tanárok számára egyre fontosabbak a 21. században.
Lengyelország Lengyelországban 2004 óta a tanárképzésben bevezették – Magyarországhoz hasonlóan –, hogy a továbbiakban nem képeznek egyszakos tanárokat. Azok, akiknek második szakot kell felvenniük, eddig is posztgraduális képzésben szerezhették meg a további képesítéseket. Ez általában 3-4 szemeszter alatt teljesíthető Lengyelországban. Lengyelországban azok a tanárok, akik továbbképzik magukat, általában előnyben részesülnek a kinevezéseknél és a fizetésemeléseknél, vagyis szakmai előmenetelük egyszerűbb kollégáiknál, jóllehet, a továbbképzések nem kötelezőek ebben az országban. Viszont lehetőség van arra, hogy a tanárok fizetés nélküli szabadságot kapjanak arra, ha tanfolyamokon vesznek részt. A szabadságok időtartama igencsak változó a felmérések szerint, ez általában az érintett tanár és az adott iskola igazgatójának megegyezésén múlik. Lengyelországban létezik a Nemzeti Szakirányú Tanártovábbképző Központ, amely nemcsak a nevében foglalt tanártovábbképzéssel foglalkozik, hanem itt tanulnak azok az oktatók is, akik aztán a pedagógusok továbbképzését irányítják. Az intézmény információs központként is működik, de segíti a nyelvtanulást és a nyelvi továbbképzést is. Szegő Iván Miklós A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen felnőttképzésben több szinten működnek továbbképzések, a bekerülő hallgatók végzettségi szintjének megfelelően. A felnőttképzési szakmában a piac elvárásának megfelelően változik az egyes területek népszerűsége. Jelenleg nagy érdeklődés van szociális menedzser, mediátor, mentálhigiéné, kreatív írás, valamint kiadói szerkesztő képzés iránt. Pedagógus szakvizsgák, illetve a biblioterápia szakirányú továbbképzések iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Új irány a Távol-Kelet referens képzés, amely a gyorsan fejlődő keleti gazdasági élet kihívásaira készíti fel a hallgatókat. A továbbképzésben fontosnak tartják a hallgatók gyakorlati képzését, tapasztalatszerzését. Elsősorban bölcsészet- és társadalomtudományi területen végzett diplomások számára fontosak a fenti lehetőségek, de más szakterületről is várnak hallgatókat.
30
Modern Iskola
szakképzés
SZÍNHÁZI ISKOLA
BÉKÉSCSABÁN FEKETE PÉTER A BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZ ÉS A FIATAL SZÍN HÁZ MŰVÉSZETI TANHÁZ IGAZGATÓJA TÍZÉVI NÉMETORSZÁGI ILLUZIONISTA TEVÉKENYSÉG UTÁN VÉGEZTE EL A SZÍNMŰVÉSZETI FŐISKOLÁT RENDEZŐ SZAKON A WALESI CARDIFFBAN, MAJD OTT IS MARADT TANÍTANI. ELSŐSORBAN AZ UTAZÓ SZÍNHÁZZAL FOGLALKOZOTT.
B
ékéscsabára a Jókai Színház mellett 15 éve működő színitanoda élére hívták, ahol először készített egy komoly felmérést, s azt a javaslatot tette, nyissanak egy új szakterület felé, a Magyarországon és Közép-Európában egyaránt hiányként mutatkozó színházi kiszolgáló szakmák képzése terén fejlesszék az iskolát.
Nagy-britanniai tapasztalatok Nem magától jött ez a gondolat, a nagy-britanniai tapasztalatokra támaszkodott. Az ottanival ellentétben nálunk ugyanis nincs megfelelő szintű műszakiszemélyzet- és kiszolgálószemélyzetképzés. El is indult tavaly a kelléktervezés, a kellékgyártás, a díszlet-jelmez kivitelezés oktatása, idén szeptembertől pedig beindítják a színháztechnikusi képzést, ahol olyan speciális színházi szakembereket képeznek, akik értenek a fényhez, a hanghoz, tudnak díszíteni, kis létszámmal is képesek lebonyolítani produkciókat. Ezek a szakemberek Európa-szerte keresettek, jól megfizetettek. A Vidéki Színházak Találkozójára például a Békés Megyei Jókai Színház egy normál, egyszerű darabbal, A kolozsvári bíróval érkezett a Thália Színházba, és hozott vele egy tíztagú műszaki gárdát. Nagy-Britanniában egy ilyen produkciót ketten szolgálnak ki, díszletépítéssel, fénnyel, hanggal, utaztatással, szervezéssel együtt. Jól érzékelhető a különbBékéscsabán tavaly elindult a kelléktervezés, a kellékgyártás, a díszlet-jelmez kivitelezés oktatása, idén szeptembertől pedig beindítják a színháztechnikusi képzést, ahol olyan speciális színházi szakembereket képeznek, akik értenek a fényhez, a hanghoz, tudnak díszíteni, kis létszámmal is képesek lebonyolítani produkciókat.
ség, arról nem beszélve, hogy mennyivel több pénzt lehet adni annak a két kvalifikált szakembernek. Igaz, több munkájuk van, de jóval többet is keresnek. A walesi főiskolán olyan szakembereket képeznek, akiket már a végzés évfolyamában úgy visznek a koncert- és fesztiválszervezők, mint a cukrot.
Színitanház A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola „színitanház” 1992ben alakult és 2001-ben bekerült az államilag támogatott oktatási szervezetek közé. A jelentkezők érettségi után felvételizhetnek. Az alapítvány együttműködési szerződést kötött a Békés Megyei Jókai Színházzal, és így az országban egyedülálló módon a professzionális színházi közeg közvetlen környezetében folyik az elméleti és gyakorlati oktatás. A növendékek szeptembertől 3 tanszakon – színész, díszlet- és jelmeztervező asszisztens, színháztechnika – tanulhatnak. Az egyes szakok között áthallgatásra, átjárásra is lehetőség van (például ha valaki színész szakra jelentkezik, de kiderül róla hogy nincs meg a megfelelő színészi tehetsége, ugyanakkor „megfertőződött” a színház hangulatától, lehetősége van, hogy a színházi kiszolgáló szakok egy másikára csatlakozzon át).
700 milliós beruházás Közel 700 millió forintos beruházással 2009-re elkészül a színház mellett egy új épület, az Ibsen Központ, ahol helyet kap az új színházi iskola, amely Közép-Európa egyik legkomolyabb színházi kiszolgáló szakmákat oktató intézménye lesz. Vadonatúj próbatermek, jól felszerelt tantermek és egy minden technikával felszerelt stúdiószínház szolgálja ki az oktatást. A folyamat már elindult, három éven belül valamennyi szakmát oktatni fogják. A Felvidékről, Erdélyből is akadnak érdeklődők. Először a nappali képzést indítják be, mert attól lesz súlya az iskolának, majd a továbbképzéseket is, az egy-két hónapos szakmai tanfolyamokat, azoknak a szakembereknek, akik szeretnék tovább képezni magukat. Ebben a tanévben 50-60 tanuló van, a következőben 120 lesz. A nappali képzés a műszaki és a dizájn szakon két-, a színész szakon négyéves, és lesz 3 éves képzés is, a zenész szakon. TV Modern Iskola
31
szakképzés
A FELTÖREKVŐ
MOSTOHAGYEREK A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 2008 TAVASZI JELEN TÉSE SZERINT A MAGYAR MUNKANÉLKÜLISÉG TÖBB MINT 8 SZÁZALÉKOS, AMIVEL AZ EURÓPAI UNIÓ SEREGHAJTÓI KÖZÉ TARTOZUNK. AZ ADATOK KÖZÖTT TALÁN A LEGRIASZTÓBB, HOGY MINDEN ÖTÖDIK FIATAL MUNKANÉLKÜLI. A MUNKAERŐPIAC AZ OKTATÁSRA, AZ ISKOLÁK PEDIG SOK ESETBEN A CÉGEKRE MUTOGATNAK.
A
szakképzés néhány évvel ezelőtt elindult reformja új filozófiát, struktúrát és jobban tervezhető pályaképet is jelent. Lapunk olvasóinak Pölöskei Gáborné, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke segített tájékozódni a magyar szakképzési rendszer labirintusában.
A TISZK-ek szerepe A szakképzési reformnak köszönhetően megújultak a szakmát oktató intézmények
A hazai szakképzési reform alapján országszerte megalakultak a Térségi Integrált Szakképző Központok, vagyis a TISZK-ek. Budapesten például 35 iskolában folyik informatikai oktatás, ezekből 4 TISZK lesz, tehát lesznek központi helyek, ahová csoportosítják a fejlesztési forrásokat, ezzel elérve a számítógép-hálózat folyamatos fejlesztését. A TISZK
egyik előnye tehát a forráscsoportosítás. Ezen kívül a vállalatok a központokra koncentrálhatnak, ide szervezhetik a felnőttképzést, ebből adódóan dupla lesz a kihasználtság: délelőtt nappali, délután felnőttképzés, utóbbi pénzt is hoz a rendszerbe. A TISZKek mellé kollégiumokra is szükség volna, ezzel lehetőséget teremtve a koncentráltabb gyakorlatra, vagyis hogy minden hónapban egy-egy hétig csak gyakorlati képzés folyhasson. A felnőttképzés ehhez is biztosíthatna anyagi forrásokat.
Három év eredménye Az első TISZK három évvel ezelőtt alakult, idén szeptembertől pedig egy-egy intézmény már csak akkor kap szakképzési támogatást, ha betagozódik valamelyik TISZK-be. A térségi integrált szakképzési központokat önkormányzatok, minisztériumok, alapítványok, egyházak, vállalatok is fenntarthatják, ezért nagyon nehéz a rendszer kialakítása. Egy-egy TISZK általában 3-4 szakmacsoportot fog össze, a benne lévő moduloknak – már nem tantárgyak, hanem modulok – kellene egymáshoz illeszkedniük, hogy egy TISZK-en belül hasonló szakmákra képezzenek. Ezzel a pedagógusok „kihasználtsága” is hatékonyabbá válhat, így elérve a jobb munkaerő-gazdálkodást. A szakképzési központok nem szerepelnek önálló költségvetési tételként, pontosabb normatívára és törvényi szabályozásra volna szükség ahhoz is, hogy egy tanár egy TISZK-kel köthessen szerződést. Ezekben a szervezetekben az iskolák egymás között állapodhatnának meg abban is, hogy ki mire képez, ezzel elérve a profiltisztítást.
Újabb mozaikszó: RFKB A nemrégiben újjáalakult Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) látják el a régiók szakképzési koordinációját, a források elosztásában meghatározó szereppel bővítve. Így a szakképzésre vonatkozó döntések helyi szinten történnek, ott, ahol a gazdaság fejlődésének folyamatai átláthatók, felmérhetők és összegezhetők, ahol meghatározható a munkaerőkínálat keresletnek megfelelő szakmai összetétele. Ezzel megvalósulhat, hogy a képzési szakirányok és a beiskolázási létszámok lefedjék a gazdaság igényeit. Az új rendszerben nagyobb a gazdaság képviselőinek beleszólása a képzés szakirányaira és arányaira vonatkozó döntésekbe. A bizottságok – gazdasági elemzésekre alapozva – azt határozzák meg, hogy milyen szakirányokban és milyen létszámarányban képezhetnek a jövőben fejlesztési támogatással az iskolák. 32
Modern Iskola
lete alá került, most – az agrárképzés kivételével, amely a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium fennhatósága alá tartozik – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felügyeli a hazai szakképzést. Ugyanakkor minden minisztérium szeretné „szárnyai alá venni” a szakmailag hozzá közel álló szakképzést. Ez a szervezési és finanszírozási feladatok mellett azt is jelenti, hogy a fejlesztési források oda érkeznek, és azok elosztásáról a tárcák dönthetnek.
Fekete-szürke-fehér
A szakmunkások egyre jelentősebb szerepet kapnak a hazai munkaerőpiacon
Önálló döntések Annak érdekében, hogy az RFKB-k érvényesíteni tudják döntéseiket a regionális szakképzési koordináció irányításában, jelentősen bővítették hatáskörüket. Ők döntenek a regionális szakképzésfejlesztés céljairól, a képzési alaprész decentralizált pénzügyi keretéből nyújtandó fejlesztési támogatásokról, a forrásfelhasználás hatékonyságának vizsgálatáról, a TISZK-ek által folytatandó szakképzés irányairól és beiskolázási arányairól. Javaslatot tehetnek a fenntartók számára a fejlesztési támogatások iskolák, intézmények, szakképesítések fejlesztése közötti elosztására, a régió szakképzés-fejlesztési céljaira fordítandó forrás nagyságára, közreműködnek a szakképzési feladatok és a szakképzés-fejlesztés tervezésében, és a pályázatok prioritásainak meghatározásában. Az RFKB érdekképviselet, amelyben a munkaadói oldal egyre nagyobb arányú képviseletet kap, amivel jelzik, hogy a munkaerőpiac érdekeit jobban figyelembe veszik. Az RFKB-knak idén szeptember 30-ig kell meghatározniuk a szakképzés irányait és arányait.
Állami kaukázusi krétakör Az 1998–2002 közötti időszakban minden szakképzési terület az Oktatási Minisztérium felügye-
UNIÓS TÁMOGATÁSOK Egyre több, a gazdaság igényeihez rugalmasan alkalmazkodó, a hatékonyabb szakképzést megvalósító Térségi Integrált Szakképző Központot (TISZK) adnak át Magyarországon, amelyek európai uniós forrásból és önerőből valósulnak meg. A TISZK-ek létrehozatalához, az infrastruktúra javításához és a rendszer továbbfejlesztéséhez 2004–2006 között az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 17 milliárd, 2007 óta pedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 15 milliárd forint összegű uniós forrás talált gazdára. Jelenleg a KözépMagyarországi Régióban lehet több mint 5 és fél milliárd forint európai uniós támogatásra pályázni június közepéig.
A szakmunkásokkal is foglalkozó fejvadászok szerint a munkaerő-piaci igények és a képzés összeegyeztetése lenne a legfontosabb a munkaerőhiány ellen – hiszen az egyre csak növekszik. Fontos kérdés azonban, hogy a cégek meg tudják-e, meg akarják-e mondani, milyen munkaerőre lesz szükségük, mert a tapasztalatok ezzel ellentétesek. Legtöbbször nem tudják, mert ritkán látnak maguk előtt több éves vagy évtizedes stratégiát, de főként nem akarják, mert így bejelentési kötelezettségüknek is eleget kellene tenniük. Jó volna, ha követési rendszer alakulna ki, vagyis ha az oktatási intézmények tudhatnák, hány náluk végzett fiatal tudott elhelyezkedni. Fontos kérdés, hogy a cégek meg tudják-e, meg akarják-e mondani, milyen munkaerőre lesz szükségük, mert a tapasztalatok ezzel ellentétesek. Legtöbbször nem tudják, mert ritkán látnak maguk előtt több éves vagy évtizedes stratégiát, de főként nem akarják, mert így bejelentési kötelezettségüknek is eleget kellene tenniük.
Szakképzés az Európai Unióban Az Európai Unió tagállamainak szakképzési rendszerei történelmileg különböző módon fejlődtek, ezért lehetetlen összehasonlítani az egyes szakképzések alatt megszerzett kompetenciákat és végzettségeket. Ez akkor okoz problémát, ha a munkavállaló egy másik tagországban akar dolgozni, amikor szembesül a kérdéssel, hogy végzettségét azonos módon ismerik-e el, mint a származási országban. Ugyan az Európai Unióban – Magyarország számára 2011-ig korlátozásokkal – biztosított a szabad munkavállalás, azonban a legtöbb végzettség jogi elismerése a tagállamok kezdeményezésétől függ. Amit a felsőoktatás területén a bolognai folyamattal és a European Credit Transfer System rendszerrel bevezettek, azt immár a szakképzés területén is meg kell valósítani. Ehhez járul hozzá a több tagállam együttműködésén alapuló programok közül a hazánkban működő, az oktatás egészét érintő, nyolc alprogramot tartalmazó Socrates program, valamint a szakképzési együttműködéseket támogató Leonardo da Vinci program. Hompola Krisztina Modern Iskola
33
szakképzés
A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZETT SZAKMA KIVÁLÓ TANU LÓJA VERSENY SZKTV MEGMÉRETTETÉS ORSZÁGOS DÖNTŐJÉRE A SZAKMA SZTÁR FESZTIVÁL ELNEVEZÉSŰ RENDEZVÉNY KERETÉBEN KERÜLT SOR, AMELYET 2008. ÁPRILIS 2325. KÖZÖTT BUDAPESTEN, A HUNGEXPO BUDAPESTI VÁSÁR KÖZPONT TERÜLETÉN, KOMOLY SZAKMAI ÉRDEK LŐDÉS MELLETT TARTOTTAK MEG.
A rendezvényt szervező kamara szerint a fizikai szakmákra fel kell hívni a társadalom figyelmét
A
z idei alkalommal az elődöntőket országosan a területileg illetékes megyei kamarák szervezték meg és bonyolították le, míg a budapesti döntőt egy nagyszabású fesztivál keretében rendezték meg, amelyet Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitott meg.
Felhívás a szakmákért Az eseményen emellett több jelentős közéleti személyiség is jelen volt, ezáltal emelve a résztvevők számára amúgy is komoly elismerést nyújtó megmérettetés szakmai színvonalát, amivel sikerült rávilágítani a napjainkban méltatlanul alulértékelt szakképzés jelentőségére hazánkban. Ennek fényében fogalmazódott meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azon szándéka, miszerint felhívja a figyelmet a kiemelten „fizikai szakmák” társadalmi presztízsének újszerű megítélésére a szakmunkás pályamodell bemutatása révén.
SZAKMA
SZTÁR FESZTIVÁL
Szándékukat híven tükrözi a rendezvény szlogenjéül választott jelmondat, miszerint: „A jó szakma felér egy diplomával”. A megmérettetésen számos lehetőség kínálkozott az oda látogatók számára a szakmai képzések megismerésére, mivel a szervezők törekedtek azok élményszerű bemutatására, emellett a részt vevő intézmények külön felállított standoknál nyújtották tájékoztatást az érdeklődőknek. A két nap alatt közel 10 000 látogató volt, ebből 8000 diák vidékről, külön buszjáratokkal érkezett, tehát láthatóan komoly érdeklődés övezte a résztvevők munkásságát, valamint sikerült kellőképp felhívni az illetékesek figyelmét az eseményre. A versengés több helyszínen folyt, ahol a tanulók ismereteik gyakorlati alkalmazásába engedtek betekintést, emellett komoly szakmai tekintélyek előtt adhattak számot tudásukról, akik köztiszteletben álló szakemberek lévén, értékes és hasznos tanácsokkal, útmutatásokkal látták el őket.
Programok A fesztiválon több helyszínen is zajlottak az események. A szakmai versenyek, valamint a szponzoráló cégek és a rész vevő intézmények tájékoztató standjai a vásárközpont B pavilonjában voltak, míg ez emeleti médiateremben folyamatos szakmai előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. Ezalatt egy másik helyszínen szórakoztató programokat szerveztek a látogatók számára, amelyek során alkalmuk nyílt megtekinteni a szakközép- és szakiskolák különböző művészeti csoportjait, valamint a szakmákat megjelenítő show-műsorokat és divatbemutatókat. A rendezvényen 16 szakmában (asztalos, ács-állványozó, bőrdíszműves, cukrász, épületburkoló, férfiruhakészítő, fodrász, kárpitos, kozmetikus, kőműves, nőiruha-készítő, pincér, szakács, szobafestő-mázoló, tapétázó és villanyszerelő) összesen 145 tanuló versengett, 66 szakképző iskolából.
Vélemény A szakmai képzések területén megrendezendő magyarországi megmérettetések közül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny számít a legrangosabbnak, amelyen a sikeres szereplés lehetőséget nyújt, hogy érdembeli visszajelzést kapjunk az általunk elvégzett munkáról. 34
Modern Iskola
A versenyen második helyezést elért Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgatónőjét, Horti Andrásnét kérdeztük a megmérettetéssel kapcsolatos észrevételeiről, annak szakmai megítéléséről, valamint a kiemelkedő helyezést elért tanulók számára megnyíló lehetőségekről, élményekről.
Mi a véleménye a versenyeredmény jelentőségéről, mind az iskola, mind pedig a tanulók szempontjából? H. A.-né.: Úgy vélem, komoly elismerésnek számít mind az intézmény, mind pedig diákjaink számára, hiszen nyilvánvaló, hogy a szakmai képzések területén megrendezendő magyarországi megmérettetések közül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny számít a legrangosabbnak, amelyen a sikeres szereplés lehetőséget nyújt, hogy érdembeli visszajelzést kapjunk az általunk elvégzett munkáról. Emellett tanulóink számára több szempontból is egy kivételes lehetőség, hiszen a sikeres eredménnyel együtt járó „felszabadulás” mellett komoly szakmai siker, ami későbbi pályájukra is rányomja pozitív bélyegét, ezáltal segítve elhelyezkedésüket, továbbfejlődésüket. Gondolom, a versenyt komoly felkészülés előzte meg, hiszen az előzetes fordulókban megszűrt mezőny igencsak nagy kihívást jelentett. Ráadásul az iskola jelentős szerepet vállalt a versengés lebonyolításában is. Hogyan értékeli ezt? H. A.-né: Idén első alkalommal rendezték meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén a versenyt, így iskolánk nemcsak a versenyzők felkészítésével vett részt a rendezvényen, hanem besegített az előzetes szervezésbe, nyersanyaggal való ellátásába is. Az elvárásoknak tökéletesen megfelelt, hiszen nagyon jó visszhangja volt, mind a szakma, mind a versenyzők körében, így kijelenthetem, hogy pozitív élményekkel, valamint hasznos szakmai tapasztalatokkal tértek haza diákjaink és tanáraink egyaránt. Emellett kivételes lehetőséget sikerült megragadniuk, és úgy vélem, sikerült méltó módon helytállniuk. Ejtsünk pár szót a szép eredményeket produkáló tanulókról is, hiszen végső soron ők és az általuk elért eredmények alkotják az SZKTV igazi értékét. H. A.-né: Mindenképpen kivételes alkalom ez a számukra, hiszen ennél komolyabb szakmai elismerést diákként nem kaphatnak, és tanulmányaik befejezésének is ez a legmagasabb foka. Intézményünk minden döntős tanulója (Bence Dániel, Fodor Kinga, Rácz István, Józsi Mariann, Derzsi Imre, Kurucz Attila, Santovan Enikő, Kurucz Attila) és felkészítő tanára (Naszódi Katalin, Erdélyiné K. Rita, Mogyoródi Zoltán) szép eredményeket könyvelhetett el, emellett természetesen iskolánk számára is egy komoly siker, hogy a végső összesítésben a második, a budapesti intézmények közül pedig az első helyet sikerült elérnünk.
küzdő gyerekek, akik kizárólag abban az esetben számíthatnak sikerre az oktatásban, amennyiben problémáikat feltárjuk, és kellő odafigyeléssel segítjük őket azok leküzdésében. Iskolánkban a kezdetektől törekszünk e problémák orvoslására. Ezért külön foglalkozásokon fejlesztjük a hátrányos helyzetű tanulók kézségeit, valamint igyekszünk olyan foglalkozásokat szervezni, amelyek során alkalmunk nyílik az egyéni problémák megismerésére, a fejlődés elősegítésére. Próbáljuk minél korábban felfedezni, ha valamely tanulónk különleges tehetség valamiben, vagy jobb eredményeket ér el, mint a társai. Tehetséggondozás keretében ezeket a tanulókat tovább fejlesztjük, sokat foglalkozunk velük, és felkészítjük őket a különböző versenyekre. A rendezvény felhívja a figyelmet a kiemelten „fizikai szakmák” társadalmi presztízsének újszerű megítélésére a szakmunkás pályamodell bemutatása révén. Összefoglalva a Szakma Kiváló Tanulója Verseny során szerzett tapasztalatokat, hogyan látja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azon törekvését, miszerint fel kell hívni a figyelmet a szakképzés jelentőségére hazánkban, és miként sikerült elérniük ezt a célt? H. A.-né: Tanulóink többsége a tanulmányok befejezte után is gyakran visszatér iskolánkba, így szerencsénk van nyomom követni szakmai pályafutásukat. Elmondhatom, hogy napjainkban sajnos általános tendencia, hogy a tehetséges fiatalok külföldön próbálnak szerencsét. Igaz ez mind a diplomások, mind a „fizikai szakmát” végzettek körében, ezért úgy vélem, szükséges megteremtenünk a feltételeket, hogy a fiatalok az országhatáron belül is kellő elismerésben részesülhessenek mind anyagi, mind morális szempontból. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények reményeim szerint felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy egy tapasztalt és kellően motivált szakember nagy hasznára lehet társadalmunknak, és komoly sikereket érhet el pályafutása során. Örömmel tapasztaltam a nagyszámú érdeklődést, amely a Szakma Sztár Fesztivált övezte, és mindenképpen üdvözlöm a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hasonló törekvéseit. Balázs Tibor
A fiatalok egy-egy szakmában jelentős sikereket érhetnek el
Mi a véleménye, minek köszönhetőek az elért sikerek? H. A.-né: Úgy vélem, elsődleges, hogy minden tanulót egyénként kell kezelnünk, hiszen napjainkban egyre gyakoribbak a tanulási problémákkal Modern Iskola
35
üzemeltetés
VÉDELEM
TECHNIKAI OLDALRÓL MÍG AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ILLETVE AZ UNIÓ RÉGI TAGÁLLAMAIBAN KIEMELT SZEREPET KAP A TANULÓK ÉS OKTATÓK TECHNIKAI VÉDELME, ADDIG NÁLUNK MÉG MINDIG SOKAN VISZOLYOGNAK A MODERN RENDSZEREK ALKALMAZÁSÁTÓL.
A
beléptető rendszerek nagy előnyt jelentenek az iskolák számára, hiszen már a bejáratnál kiszűrik az illetéktelen személyeket, és biztosítják azt, hogy az épületben csak a diákok, tanárok, a személyzet és a belépésre jogosultak tartózkodjanak.
Változatos megoldások Az általunk megkérdezett biztonságtechnikai szakértők hangsúlyozták, hogy a rendszer sok kártól óvhatja meg a tanárokat és diákokat. Hüse István, a Robert Bosch Kft. szakembere szerint a technika segítségével egyértelműen kimutatható, ki és mikor haladt át az olvasók előtt. Kovács Károly, a Procontrol Kft. szakembere szerint az iskolák, tanintézetek biztonságtechnikájának fejlesztése kiemelt fontosságú cél hazánkban. Az elektronikus iskolai beléptető rendszer – melynek kiépítését az Európai Unió támogatja – kezelőszemélyzet, portás nélkül is szabályozza, ki mikor mehet ki az épületből. A szakemberek azonban azt javasolják, hogy még a rendszer telepítése előtt tisztázni kell, szükség van-e a technikai megoldás mellé folyamatos portaszolgálatra, aminek az lehet az előnye, hogy az intézmény látogatóit a portás ellátja a belépéshez szükséges kártyával, illetve a nem kívánatos személyeket el tudja távolítani az épületből. A beléptető rendszerek még a munkaidő nyilvántartásban is besegíthetnek, hiszen pontos információt közölnek az intézményi dolgozókról – nyilatkozta Hüse István, aki hozzátette, hogy a rendszerrel hatékonyan visszaszoríthatóak a „lógások”, hiszen az intelligens szoftverben beállíthatók az órarendek, az oktatások időtartama, és ha valaki ki szeretne menni, a rendszer tudni fogja, hogy a diáknak vannak-e még órái, és ennek függvényében engedi ki. Így csak akkor tud kimenni a diák tanítás alatt, ha azt az osztályfőnökének vagy a tanárának jelezte, vagyis ha elengedik. Hasznos lehetőség az is, ha egy tanár keres egy diákot, a számítógépére telepített szoftver segítségével rögtön meg tudja nézni, bent van-e még, vagy már hazament, esetleg bent sem volt – mondta Kovács Zoltán, az Aspectis Kft. termékmenedzsere. 36
Modern Iskola
Hüse István szerint az ilyen rendszerek telepítésének több célja is lehet, a lehetőségeknek leginkább az anyagi korlátok szabnak határt. Ha a gyakran előfordult lopásokat, a besurranók által okozott károkat akarják visszaszorítani, akkor érdemes a beléptető rendszerhez zártláncú videomegfigyelő rendszert (CCTV) telepíteni, esetleg a beléptetőt biometrikus azonosítóval (ujjlenyomat-felismerő) kombinálni, amellyel minimalizálni lehet a lopásokat.
A videokamerák nyomon követik a diákok intézményen belüli mozgását
Az új biztonsági rendszerek több száz diák védelmét biztosítják
Kamerák Az iskola nyilvános területein használt megbízható hálózati kamerák jelenlétében a tanárok nyugalmas légkörben, felszabadultan dolgozhatnak. A megfigyelhető területek magukban foglalhatják a külső teret – épületek közötti átjárók, utak – és a beltéri helyszíneket (étterem, iskolai folyosók) – mondta Kovács Zoltán, majd hozzátette, hogy az iskolai órákon kívül ugyanaz a megfigyelő rendszer használható az iskolai vagyon távoli megfigyelésére és a vandalizmus megelőzésére. Egy modern, beépített mozgásérzékelővel rendelkező rendszer riaszthatja a biztonsági embereket, automatikusan valós idejű képeket továbbít nekik, hogy azonnali döntéseket tudjanak hozni a kapott információk alapján. Mivel a fenti rendszerek hálózati, IP alapon működnek, így az iskola meglévő számítógépes hálózatát használják, és nem kell külön akár több kilométernyi kábelt behúzni, vésni, fúrni. Emellett bármelyik számítógépre feltelepíthető a beléptető rendszer szoftvere, amelyik a hálózatra van csatlakoztatva, és a felhasználóknak különböző jogosultságokat adhatnak. Ez rendkívül költséghatékony és egyszerűen telepíthető megoldás.
Az oktatási intézmények sajnos kevésbé használják és telepítik a rendszereket. Jellemző, hogy utólag – amikor már megtörtént valamilyen bűncselekmény – keresnek fel biztonságtechnikával foglalkozó cégeket.
Takarékosság A biztonságtechnikai szakemberek hangsúlyozták, hogy a beléptető rendszer más védelmi megoldásokkal is kiegészíthető. Kovács Zoltán elmondta, hogy a beléptető rendszerekbe integrálható a tűzjelző rendszer is, és ha onnan riasztás érkezik, akkor
a rendszer előre meghatározott eseménysort fog végrehajtani, mint például automatikusan kinyitja az ajtókat, értesítést küld az illetékeseknek, kikapcsol vagy épp bekapcsol bizonyos berendezéseket. A menekítés szempontjából nagyon fontos az a jelentés, amit a szoftver készít, ez az úgynevezett jelenléti riport. A szoftver pontosan tudja, hogy hány ember ment be az épületbe, ez alapján, amikor kimenekítik az embereket és megszámolják őket, megállapíthatják, hogy mindenki kijött-e. Az Aspectis Kft. szakembere kiemelte a rendszer energiahatékonyságát. Használatával teljesen kizárható az, hogy valaki égve felejtse a világítást, vagy bekapcsolva a fűtést, esetleg a légkondicionálót. Gondoljuk csak el, ha ezek a berendezések folyamatosan üzemelnek, amikor az iskola üres, mennyi energiát fogyasztanak feleslegesen. Nem is beszélve arról, ha egy egész hétvégére bekapcsolva felejtik őket. Erre kiváló megoldást nyújt az intelligens rendszer, amely nagyszerűen ellenőrzése alatt tartja ezeket az eszközöket. Könnyen megoldható, hogy amikor az utolsó ember is elhagyja az épületet, a rendszer automatikusan lekapcsolja az elektromos rendszereket, és amikor a következő munkanapon megérkezik az első ember, felkapcsolja azokat. Ily módon hosszú távon mindenképpen megéri, és bőven visszahozza az árát.
Kártyák és olvasók Hüse István szerint az iskolai beléptetőkhöz leginkább a kártyás rendszer használható, hiszen az viszonylag jó áron elérhető, és már számos hazai közintézményben jelen van. Azonban a kártyák átruházhatóságuk miatt csak hálózati videokamerákkal együtt alkalmasak arra, hogy az érkezéseket/ távozásokat pontosan tükrözzék. Kovács Károly az Modern Iskola
37
üzemeltetés azonosításra kínálkozó számos eszköz közül az úgynevezett érintésmentes RFID proximity közelítő kártyákat javasolja. Ezeket a kártyákat nem kell sehova bedugni vagy áthúzni, a leolvasó nyílásokat nem lehet betömni, a kártyák bevarrhatók, illetve rögzíthetők egy táska belsejébe vagy a zsebbe. De természetesen már léteznek azonosító chipek, amelyeket kulcstartón, korongon vagy karóraszíjon lehet tárolni. Külföldön már elismert módszer a biometrikus, ujjlenyomat-alapú olvasók használata, és a szakember is ezt tekinti a legmegbízhatóbb és legpontosabb megoldásnak. Minden szakember kiemeli, hogy legfontosabb a bejáratnál kiépített mechanikai védelem, például forgóvilla, amely feltartóztatja az épületbe behatolni vágyókat.
Telepítés előtt Kovács Károly szerint az iskolai beléptető eszköz legyen a diákok fortélyainak ellenálló, könynyen kezelhető, gyors működésű, a reggeli forgalmi csúcsok miatt nagy átbocsátóképességű, hogy ne juthasson be vagy ki egy kártyával több személy. Mielőtt egyegy biztonsági rendszer megrendeléséhez kezdenénk, érdemes konzultálni megbízható, referenciát adó vállalatokkal, amelyek az iskola megtekintése után tervet készítenek arról, hogy melyik területre milyen fokú védelem szükséges. A lapunknak nyilatkozó szakemberek elmondták, hogy a beruházás mértéke attól függ, hogy milyen komoly rendszert kívánunk kiépíteni. Sok függ a bejáratnál kiépítendő forgóvillák vagy kapuk számától. Az is lényeges, hogy hány védendő helyre kell kártyaolvasót telepíteni. Hüse István szerint mindenképpen célszerű a tanári szobát, a nagy értéket őrző szertárt, a szerverszobát ellátni védelemmel, és ki is terjeszteni rá a beléptető rendszert. Tisztázni kell azt is, hogy elégséges-e az egyszerű, úgynevezett proximity kártya, vagy akarunk-e chipkártyás megoldást, s ha igen, akkor az milyen feladatokat lásson el. Ilyenkor számítsunk arra, hogy az extra szolgáltatások megdrágítják a rendszert.
Költségek Kovács Zoltán elmondta, hogy a beruházás mérete nagyban függ attól, hogy hány belépési pontot terveznek (bejárati ajtó) és az épületen belül hány zónát (konyha, tanári szoba, díszterem, könyvtár stb.) akarnak kialakítani és hány tokent vagy kártyát szeretnénk kiosztani. A legegyszerűbb megoldás (1 ajtó és kb. 100 token) megvásárlása, beüzemelése és használatának betanítása 200 000 Ft-tól kezdődik, de természetesen a rendszer és az igények bővülésével az összeg emelkedik. Kovács Károly szerint egy alapfunkciókkal rendelkező elektronikus beléptető rendszer – beléptető kapu alkalmazása esetén – körülbelül 1 millió Ft befektetést jelent. A kapu nem mindenhol szükséges. Kis létszámú, alacsony biztonsági szintet már 500 ezer Ft befektetéssel megvásárolhatnak az intézmények. 38
Modern Iskola
Visszajelzések Kovács Zoltán megjegyezte, hogy oktatási intézmények sajnos kevésbé használják és telepítik a rendszereket. Jellemző, hogy utólag – amikor már megtörtént valamilyen bűncselekmény – keresnek fel biztonságtechnikával foglalkozó cégeket. Természetesen az ismeret- és forráshiány miatt is kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Ahol viszont már működik ilyen, ott az első tapasztalatok igen biztatóak. Egy vezető óvónő a következőket mondta: „Kezdetben nekünk is furcsa volt az új rendszer. Talán ezért is érthető, hogy egy kicsit tartottunk tőle. Azonban hamar rájöttünk azokra az előnyökre, amikre korábban nem is gondoltunk. Tavaly, ha a kicsik WC-re mentek, mindig felnőttnek kellett kikísérni őket, nehogy megszökjenek. Most önállóan is kimehetnek a folyosóra vagy a toalettre.” Egy másik esetben a megfigyelőrendszer telepítése volt egy rejtélyes eset megoldása. Egy Pest megyei óvodában rendszeres volt a lopás, sikkasztás. Csak végső elkeseredésben szereltek fel az óvoda elé megfigyelő kamerát, mert a jelek Az IP-alapú hálózatok arra utaltak, hogy egy külső elköpontosan rögzítik az vető jön éjszakánként és követi intézménybe belépőket el a bűncselekményeket. A meglepetés akkor érte őket és a rendőrséget, amikor az egyik óvónő egy éjszaka fel akarta gyújtani az óvodát. A kamerát figyelők azonban hamar értesítették a tűzoltókat és a rendőrséget. Szerencsére a tüzet is gyorsan eloltották, és az elkövetőt kézre kerítették. Kiderült, hogy az illető hölgy a tűzzel el akarta terelni a gyanút magáról és a belső sikkasztásokról, lopásokról. A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség – a dolgozók jelenléti íve – szintén egy időben megoldható ezekkel az eszközökkel, hiszen a több száz fős intézet időrendjét egy portás sem képes átlátni. Kovács Károly szerint különösen az európai uniós csatlakozás óta egyre több oktatási intézményben alkalmazzák a beléptető rendszereket. A pontos, elektronikus nyilvántartás alapvető követelmény egy modern iskolában. Az intézmények vezetői nagy örömmel fogadják a komplett, átfogó információt, a pontos beléptetési lehetőséget. A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség – a dolgozók jelenléti íve – szintén egy időben megoldható ezekkel az eszközökkel, hiszen a több száz fős intézet időrendjét egy portás sem képes átlátni. Megfelelő rendszerkiépítéssel a reggeli csúcsok is probléma nélkül működnek. A nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakközépiskolában 2003 óta üzemel 3 darab forgóvilla, az látja el 2500 fő beléptetését mindennap. Az elektronikus osztálynapló is rendkívül hasznosnak bizonyult a leleményes diákok legnagyobb szomorúságára. Obrusánszky Borbála
aktuális
XV. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL AZ IDÉN ÚJ HELYSZÍNEN, A MILLENÁRIS JÖVŐ HÁZÁ BAN RENDEZTÉK MEG A BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁLT, AHOL IMMÁR NYOLCADIK ALKA LOMMAL ÜDVÖZÖLHETTÜK AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGI ÉS ÚJ TAGORSZÁGAINAK FIATAL PRÓZAÍRÓ TEHET SÉGEIT BEMUTATÓ, NAGY SIKERŰ EURÓPAI ELSŐ KÖNYVESEK FESZTIVÁLJÁT IS. Térségünk egyik legrangosabb kulturális eseményén a hazai és nemzetközi könyvsikerek mellett hagyományosan képviseltette magát a kulturális élet számos jelentős személyisége, határainkon innen és túl.
Kína, a díszvendég A folyamatosan fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatok eredményeként a rendezvény díszvendég-országa idén Kína volt, amelynek megnyilatkozásaként számos érdekes és hasznos kulturális információval gazdagodhattak a stand látogatói, akik, kínai kiadású könyveket is vásárolhattak.
Kiadói tapasztalat A fesztivál tapasztalatairól, élményeiről, valamint a rendezvénnyel kapcsolatos információkról kérdeztük a Műszaki Kiadó munkatársát, Gergely Esztert. Egyre nagyobb az érdeklődés a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál iránt, egyre több látogató érkezik. Önök miért tartják fontosnak, hogy megjelenjenek itt, illetve mivel készültek az ez évi rendezvényre? G. E.: Mint a korábbi években, kiadónk természetesen idén sem hiányozhatott a rendezvényről. A mostani fesztiválon könyvújdonságaink és régi, közkedvelt könyveink bemutatásán túl egy izgalmas újdonsággal is kedveskedünk látogatóinknak: a lelkes és kíváncsi érdeklődök kipróbálhatták interaktív táblára készült anyagainkat, amelyek tapasztalataink szerint nagy sikert aratnak kicsik és nagyok körében egyaránt. Az utóbbi évek rohamos informatikai fejlődésének köszönhetően egyre inkább elterjednek hazánkban az újfajta didaktikai megoldásokhoz kapcsolódó taneszközök, oktatási tervek. Önök milyen lehetőségeket kínálnak az érdeklődőknek? G. E.: Elsősorban a „Problem Solving” – A problémamegoldás tanulható című interaktív tananyag-sorozatunkat, amelynek segítségével a gyerekek játékos formában fejleszt-
hetik logikai képességeiket. A Műszaki Kiadó tankönyveihez kapcsolódó e-tananyagokat is ki lehet próbálni, amelyeket tapasztalataink alapján szintén nagy érdeklődés övez. Elnézve a lelkes gyerekeket és tanárokat, újra azt láthattuk, hogy abszolút megvalósítható a Műszaki Kiadó egyik célkitűzése: „Örömmel tanulni, örömmel tanítani”. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az oktatásban megvalósítandó célkitűzéseiket a gyermekek számára játékos és élményszerű formában tolmácsolják. Hogyan sikerül felkelteni az érdeklődésüket? G. E.: Standunk idén egy rajzolósarokkal is kiegészült, ahol a legkisebbek új gyermekkönyv-sorozatunk főszereplőit rajzolhatták le. Rengeteg nagyon szép alkotás készült a könyvfesztiválon megrendezett versenyen, amelyeket ki is állítottunk a standunkon, így a kis művészek büszkén mutathatták meg szüleiknek rajzaikat. A közös rajzolás élményén túl a sorsolás szerencsés kis nyertesei egy-egy, állatokról szóló ajándékkönyvvel térhettek haza. A könyvfesztiválra készült el a Mi a művészet? című sorozatunk első négy kötete, amely nagyon ötletesen kalauzolja el a gyerekeket a zene, a film, a színház, a festészet és a szobrászat világába, játékos elfoglaltságot, ötleteket adva a szülőknek-tanároknak egyaránt. Hogyan értékelné a fesztiválon szerzett tapasztalatait, illetve mennyiben sikerült megvalósítaniuk korábbi célkitűzéseiket? G. E.: Természetesen idén is igyekeztünk bemutatni széles tankönyvkínálatunkat, és örültünk, ha kedves látogatóinknak segíthettünk könyvet választani, akár otthoni gyakorláshoz, a nagyobbaknak érettségire való felkészüléshez, illetve a pedagógusoknak az iskolai tanításhoz. Jövőre is biztosan ott leszünk, hiszen ha április, akkor könyvfesztivál! Balázs Tibor
Program Huszonöt ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész közel 50 000 kötetnyi irodalmi alkotása várta a látogatókat. Szinte minden érdeklődő megtalálhatta a neki legszimpatikusabb elfoglaltságot, hiszen többek között író-olvasó-találkozók, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, valamint filmvetítések váltották egymást a három nap alatt.
Modern Iskola
39
aktuális
LESZE KULTURÁLIS
JÁRULÉK? NŐI KOSZTÜM, CSOKORNYAKKENDŐ, SZŐNYE GEK, WAP, MMS, INTERNET CSAK PÁR AZON ELEMEK KÖZÜL, AMELYEKKEL KAPCSOLATBAN AZ ELMÚLT HETEKBEN FELVETŐDÖTT, HOGY KIVETNÉK RÁJUK A KULTURÁLIS JÁRULÉKOT. ELŐSZÖR A TÖBBEK ÁLTAL CSAK „CSOKOR NYAKKENDŐADÓKÉNT” EMLEGETETT KÉPVISE LŐI JAVASLAT „BUKOTT MEG” AMELY A RUHÁ ZATI TERMÉKEKET IS BEVONTA VOLNA A KUL TURÁLIS JÁRULÉKKÖRBE , MAJD A SZAKMA ÉS AZ ELLENZÉK HEVES TILTAKOZÁSA MIATT AZ „INTERNETADÓ” IS LEKERÜLT A NAPIRENDRŐL.
A
kérdés – lapzártakor – már csak az volt: miből juthat 2–2,5 milliárd forint pluszforráshoz a Nemzeti Kulturális Alap? Közel 600 millió forint mínusz, minimum 800 millió forint plusz – a Nemzeti Kulturális Alap NKA) szaldója így változott volna, amennyiben zöld utat kapna az Országgyűlés előtt lévő, a kulturális járulék kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat. A kulturális tárca szerint a megváltozott kultúrafogyasztási szokások miatt indokolt felülvizsgálni az Európában egyébként teljesen egyedülálló járulékkötelezettségek körét. Ennek értelmében – a törvénytervezet szerint – a most 98 termék- és szolgáltatáscsoport egyharmadát mentesítenék az adóterhek alól, egyebek közt a felére csökkentenék a könyvek járulékát. Ugyanakkor olyan területekkel bővülne a járulékot fizetők köre (0,8 százalékos kulcs bevezetése mellett), amelyek – megítélésük szerint – számottevő kulturális tartalommal bírnak, s különösen elterjedtek, így többek között a WAP, MMS, illetve internet-hozzáférési szolgáltatásokkal. – Számos kulturális termék és program ma már nem a hanglemez és magnószalag útján, hanem az interneten keresztül jut el a fogyasztókhoz – hangzik az NKA érvelése.
Érvek az adó mellett A szakma azonban felhördült, mondván, a járulék értelmetlen, s egyúttal hátráltatja az internet terjedését is. Tény, Angliában 40
Modern Iskola
kétszer akkora az internet-ellátottság, mint Magyarországon, ráadásul az uniós átlaghoz képest sem állunk jól, hiszen míg Magyarországon a háztartások 38 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, addig az EU-s országok átlaga 54 százalék. Az NKA-nak ugyanakkor erre a válasza az volt, hogy véleménye szerint az internethasználat terjedését nem az ár hátráltatja, hanem az érdektelenség a világháló iránt. Szerintük ugyanis az egy előfizetőre jutó havi 20–70 forintos többletköltség nem komolyabb összeg, s ezt az érvelését egy Szonda Ipsos-felmérés – amelyet a Népszabadság megbízására készített – is megerősíti. Eszerint ugyanis a lakosság több mint fele (54 százaléka) elfogadhatónak tartja, hogy kulturális járulékot vessenek ki az internethasználat után. A megkérdezettek csak a hatodik helyen hivatkoztak a drága internet-hozzáférésre, mint visszahúzó tényezőre, miközben a lakosság 41 százaléka még sohasem használta a világhálót. Ezt a kulturális szakadékot az NKA ígérete szerint megpróbálná áthidalni: amenynyiben zöld utat kapna a javaslat, 300–400 millió forintot juttatnának vissza támogatás formájában az internetes, illetve digitális fejlesztésekre.
Szakmai kételyek A szakma és az ellenzék mellett ugyanakkor az Európai Unió is megszólalt az ügyben: nem helyeslésének adott hangot az internetadó bevezetése kapcsán, mert az új adónem hátráltatná az internet elterjedését, s szembemenne több uniós programmal, így a lisszaboni programmal is, amelynek a munkahelyteremtés és a növekedés elősegítése a két prioritása. Május elején fordulat történt internetadó-ügyben: az egyik hírportál értesülése szerint az ötletgazda, a kulturális tárca is – a szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok mellett a kormánypárt felől érkező jelzéseket is figyelembe véve – levette napirendjéről az internetadó bevezetését, azaz mégsem kívánnak kivetni kulturális járulékot az internetszolgáltatás, illetve a mobiltartalom-szolgáltatás után sem. Tény, Angliában kétszer akkora az internet-ellátottság, mint Magyarországon, ráadásul az uniós átlaghoz képest sem állunk jól, hiszen míg Magyarországon a háztartások 38 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, addig az EU-s országok átlaga 54 százalék.
Finanszírozás kérdése Kérdés azonban, hogy a Nemzeti Kulturális Alap a kulturális járulék körének változtatásából remélt 2–2,5 milliárd forint pluszforrást miből teremti elő. Május elején még nem lehetett tudni, mely termékekre, szolgáltatásokra akarják kivetni a járulékot, avagy esetleg más járulékköteles termékeknél jönne szóba a járulék emelése. Az egyik hírportál szerint a tárca arra próbálja rávenni az informatikai vállalatokat, hogy közérdekű kötelezettségvállalásként önként támogassák az NKA-t. Tény mindenesetre, a Parlament előtt lévő Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló javaslat – bár sürgősségi elbírálásra ítélték – egyelőre húzódik, s jóllehet, részletes vitára bocsátották már a tervezetet, még nem tudni, a szavazásra mikor kerül sor. Farkas Barbara
A MÁSODIK FÉLÉVRE VÁRHATÓ
PÁLYÁZATI HULLÁM A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG NFÜ PÁLYÁZATI ÜTEMTERVE SZERINT A SZEPTEMBERDECEMBERI IDŐSZAKRA IDŐZÍTI SZÁMOS, AZ OKTATÁS FEJLESZTÉSÉT MEGCÉLZÓ KIÍRÁSÁT, ÁM A NYÁRI IDŐSZAK BAN IS FELLELHETŐK UNIÓS PÁLYÁZATOK.
J
únius 9-én jár le a munkahelyi képzések támogatására kiírt pályázat, 4 milliárd forintos keretösszeggel. A HEFOP keretében meghirdetett pályázat célja, hogy a munkáltatók lehetőséget teremtsenek a dolgozóik számára a munkavégzés mellett – a vállalkozásnak is előnyt jelentő – képzéseken való részvételre. A gazdaság versenyképességnek javítása, fokozása érdekében elengedhetetlen, hogy a dolgozók versenyképes és naprakész tudással rendelkezzenek, s a munkáltatók a képzésüket megtérülő befektetésnek tekintsék. A pályázat munkahelyi képzésre, ezen belül szakmai, EU-s, nyelvi, informatikai, a vállalkozói és a vállalatirányítással összefüggő készség- és tudásfejlesztésére irányul, és az élethosszig tartó tanulás folyamatába bekapcsoló program megvalósítását célozza meg. A kiírásra egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, illetve szövetkezetek nyújthatják be a pályázatukat, s a támogatható projektek számát legfeljebb 400-ra prognosztizálják. A szükséges önerő mértékét 10 százalékban állapították meg (a KözépMagyarországi Régióban 15 százalék), a támogatás minimum összege 1 millió, maximum pedig 50 millió forint adható.
TISZK Június 16-án zárul a „térségi integrált szakképző központ” (TISZK) rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre kiírt pályázatok második fordulója, mind a KözépMagyarországi Régió, mind az ország többi része esetében. Cél a szakképzési rendszer kialakításához szükséges intézményi struktúra infrastrukturális feltételeinek megteremtése, a szakképző intézmények koncentrációjának ösztönzésével. A támogatható tevékenységek közé tartozik a gyakorlati képzőhelyek korszerű eszközökkel történő felszerelése, az intézmények szakképzési feladatellátásához használt infrastruktúra fejlesztése, a pályázó beruházási igényt megalapozó képzési struktúrájához szükséges eszközök beszerzése, illetve új épület építése az integrált szakképző iskola feltételeinek megteremtése érdekében. Pályázhatnak szakképző iskolák, iskolák fenntartói, a helyi önkormányzatok által létrehozott szakképzés-szervezési társulások, a nem állami s nem helyi önkormányzati intézményfenntartók által létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, illetve szakképzés-szervezési társaságok. A saját erő mértékét 10–50 százalékban állapították meg, a támogatási összeg pedig 225–900 millió forint között mozoghat. A két pályázati kiírás között ugyanakkor különbség van a támogatható keretösszeg mértékét illetően: a Közép-Magyarországi Régió esetében 5,6, a TIOP-nál 13,8 milliárd forintos keretet állapítottak meg, amelyből az elképzelések szerint 6–10, illetve 12–18 pályázat támogatható.
Esélyegyenlőség Több mint 1,7 milliárd forintos keretösszeget különített el a NFÜ az esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására (ebből 213 millió jutna a Közép-Magyarországi Régióba, a maradék összeg az ország többi részébe), amely kiírásra szeptember végéig adhatják be pályázataikat az érdeklődők. Célként egyrészt a halmozottan hátrányos helyzetű és roma gyermekeknek az iskolák közötti és iskolán belüli szegregációjának csökkentését tűzték ki, másfelől minél nagyobb arányban részesüljenek az óvodai nevelésből és a korai fejlesztést támogató szolgáltatásokból, harmadsorban pedig elterjessze a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelését támogató módszertanok alkalmazását a közoktatási intézményekben. Vonzó elem a pályázók számára, hogy nem kell önerőt felvonultatniuk, azaz a támogatás mértéke 100 százalék. A kiírásra többek között önkormányzatok, egyházak, nonprofit szervezetek, közoktatási intézményfenntartó, nevelési-oktatási intézmények (például óvoda, általános iskola, gimnázium, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény) nyújthatnak be pályázatot. A támogatás maximum összegeként 100 millió forintot állapítottak meg, míg minimumként 15 milliót.
Erdei iskolák fejlesztése Év végéig pályázhatók az erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztését megcélzó támogatások. A KEOP keretében meghirdetett pályázat célja az erdei iskolák infrastrukturális fejlesztése, illetve a kapcsolódó képzés és tananyagfejlesztés támogatása, amelyek az erdei iskola szolgáltatás színvonalának emelését tennék lehetővé. A támogatás keretösszege egymilliárd forint. Kiemelt tevékenységek körébe tartozik többek között az épületrekonstrukció, a meglévő létesítmények környezettudatos (például energiatakarékos) átalakítása, bútorok, terepi laborfelszerelések beszerzése. Minimum 10, maximum 80 millió forint kapható, és nem szükséges önerő biztosítása; a támogatható projektek számát pedig 20-ra becsülik. Farkas Barbara Modern Iskola
41
aktuális
schulradar.de
EGY NÉMET OKTATÁSI HONLAP, A SCHULRADAR.DE ÚJ SZOLGÁLTA TÁST BIZTOSÍT AZ ISKOLAVÁLASZTÁS ÜGYÉBEN EGYRE KOMOLY DILEMMÁKKAL SZEMBESÜLŐ SZÜLŐK SZÁMÁRA. A WEBOLDALON MÓD NYÍLIK AZ EGYES ISKOLÁK, TANÁROK ÉRTÉKELÉSÉRE, VÉLEMÉ NYEK MEGFOGALMAZÁSÁRA, SZAVAZÁSRA IS, ÍGY VALAMIVEL KÖNY NYEBBÉ VÁLHAT AZ INTÉZMÉNYEK SZÍNVONALÁNAK MEGÍTÉLÉSE.
NAGY
Az ötlet ütős. A honlap egyértelműen a web 2.0-s megoldások mellett kötelezte el magát, már első ránézésre látszik, hogy a lap szerkezete sok tekintetben a Google megoldásaira épít. És végül is miért ne lehetne a pörgős, bevallottan szubjektivitáson alapuló magánvéleményeket „intézményesíteni”? (Hasonló kezdeményezés volt nálunk a nagy visszhangot kiváltó hálapénz.hu orvos értékelő honlap.) A szülők értékeléseinek összegyűjtése, átláthatóvá tétele akarva-akaratlanul a szolgáltatásnyújtás irányába löki az oktatási intézményeket, amelyek persze máris óriási versenyhelyzetben vannak. A jó hírű iskola több jelentkezőt szerez, a magasabb oktatási színvonal pedig lehetővé teszi a legjobb képességű diákok kiszűrését. Ugyanakkor a szülők értékelése nem feltétlenül szakszerű, sőt, sok esetben akár rosszindulatú motiváció is érvényre juthat, így fenntartásokkal kell kezelni a szubjektív értékeléseket. Németországban is vita volt róla, hogy kitehetőek-e az intézmények és különösen
epredu.pbwiki.com AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FŐISKOLA ÚJ TANTÁRGYÁNAK, AZ ÚGYNEVEZETT EPR NAK AZ OKTATÁSÁT HIVATOTT SEGÍTENI AZ EPREDU.PBWIKI.COM HONLAP. A PORTÁLON AZ ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ PRTEVÉ KENYSÉG ELMÉLETI ELSAJÁTÍTÁSÁT BIZTOSÍT JÁK AZ ELKÉPZELÉSEK SZERINT.
a pedagógusok ilyen jellegű próbatételnek, hiszen egyegy sarkosabb, akár igaztalan megfogalmazás rombolja a már kialakított, elért presztízst is, így az intézmény falai között tanuló diákok adott esetben kárörvendéssel vagy lenézéssel viszonyulhatnak a rossz értékelést szerző tanárhoz. Németországban sem ismeretlenek azok az erőszakos inzultusok a tanárokkal szemben, amelyek Magyarországon is egyre gyakrabban kapnak publicitást, és egy ilyen szolgáltatás nem feltétlenül teszi könnyebbé a tanár–diák–szülő bonyolult viszonyrendszert. De a honlap létrehozása kézenfekvő, nagy fejlesztés sem kell hozzá (nem tettek bele sok energiát), és önkéntes alkalmazásról lévén szó, aligha a bíróság dolga dönteni ezekben a kérdésekben. A szolgáltatás létjogosultságát a használat dönti majd el, ami egyelőre gyerekcipőben jár, nagyon kevés a szöveges értékelés, a fórum is haldoklik, de a létrejövő ranglisták és osztályzatok izgalmasak. 42
Modern Iskola
Ami rögtön feltűnik a weboldal böngészésekor, hogy a saját farkába harap a kígyó, valahogy minden link egymásba gabalyodik, legtöbbször ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk. A linkek egymásra mutatnak, de ez ilyen kezdeti stádiumban lévő honlapoknál néha megesik. Nyilván nincsen még kellő mennyiségű tartalom ahhoz, hogy a felhasználó kedvére navigálhasson a sok tudásanyag között. A kevés számú bejegyzést mind egy „Thomas Barat” nevű felhasználó jegyzi, és aligha ér meglepetésként bárkit is, hogy a tantárgy kötelező irodalmának szerzője is egy Barát Tamás; véletlen egybeesés. Nehéz megítélni, hogy egy összetett, szerteágazó tantárgyat lehetséges-e kizárólag egy honlapon keresztül elsajátítani, de még ha így is lenne, az feltehetően másféle honlaprendszert követelne meg. A PR, a kommunikáció és különösen az új fogalomként bevezetett e-PR már külsőségeiben is sokkal modernebb megjelenést követel meg, ezek a gagyi minőségű oldalak,
LINK A modern iskola SZAKLAPUNK A NAGY KÖNYV AKCIÓ HOZ HASONLATOSAN SZERETNÉ MEGTALÁLNI A NAGY LINKET, A LEGJOBB MAGYAR ÉS IDEGEN NYELVŰ OKTATÁSI, ILLETVE KÖZÖSSÉGI PORTÁLT. EHHEZ AZ ÖNÖK SEGÍTSÉGÉT KÉRJÜK. ÍRJÁK MEG NEKÜNK: ÖNÖK SZERINT MELYIK A LEGJOBB MAGYAR ÉS IDEGEN NYEL VŰ OKTATÁSI, ILLETVE KÖZÖSSÉGI HON LAP? AZ EREDMÉNYEKET ÉS A HOZZÁJUK KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYEKET EZ ÉV VÉGÉN TESSZÜK KÖZZÉ, ADDIG MINDEN LAPSZÁMBAN RÉSZLETESEN IS BEMU TATUNK NÉHÁNYAT. EGÉRRE FEL!
alacsony informatikai kidolgozottságú weblapok önmagukban teszik hiteltelenné az oktatás magas színvonalának látszatát is. Pedig az elképzelés nem feltétlenül rossz, mód van az előadások megtekintésére, a hallgatók fel tudják tölteni dolgozataikat, önálló tárhellyel rendelkeznek saját tudásbázisuk megőrzésére, rendszerezésére. Természetesen van lehetőség disputára, fórumozásra is. A későbbiekben egy helyesen, átgondoltan használt honlap számottevő tudásanyagot biztosíthat a PR- és e-PR tanulmányokhoz. Sajnos úgy tűnik, hogy nem lehet megspórolni az informatikai fejlesztést, hogy kinézzen valahogy a dolog, és az sem ártana, ha kicsivel többen kezdenék el használni, töltögetni a felületeket, mert így Thomas Barat kizárólag Barát Tamással folytat kommunikációt, és az még PR szempontból sem túl sikeres dolog.
reneszanszev.hu MÁTYÁS KIRÁLY 550 ÉVVEL EZELŐTT LÉPETT TRÓN RA, ÉS EZ NEKÜNK MAGYAROKNAK ELÉG OK EGY EGÉSZ ÉVES ÜNNEPLÉSRE. PERSZE VAN EBBEN SAR KÍTÁS IS; RENESZÁNSZ ÉVET SZERVEZNI JÓ MULAT SÁG, ÉRVET TALÁLNI MÖGÉ PEDIG TÉNYLEG GYE REKJÁTÉK. HONLAPOT CSINÁLNI NEM AZ.
A weblap kitalálói, készítői magas fokon oldották meg feladatukat. Pedig nem is volt ez annyira egyszerű, mert a Reneszánsz Éve kicsit mondvacsinált rendezvénysorozat, nehéz lehetett belőni, hogy kikből áll majd a célközönség, mennyi időt töltenek el a honlapon, milyen jellegű az érdeklődésük. Úgy tűnik, hogy a célcsoport a középiskolák diákjait és tanárait fedi le, a hangvételből és a tematikából legalábbis erre lehet következtetni. A portál elsődleges célja persze pusztán az ünnepi évhez kapcsolódó programok lajstromba vétele, bemutatása, ennek a célkitűzésnek meg is felel, a programok összetételéért, színvonaláért pedig nem a honlap szerkesztői felelnek. Az ő feladatuk az volt, hogy a programlista mellé pakoljanak még olyan dolgokat, ami élő honlappá teheti a reneszanszev.hu-t. Ennek megfelelően találunk rajta – alig-alig mozduló – fórumot, a rendezvénysorozathoz kapcsolódó – többségében minisztériumi – híreket, egyebeket. A legizgalmasabb elem persze a játék, de ez is kicsit felemás lett: fantasztikus minőségű a program, ötletes maga a feladat, de a műveltségi kvízkérdések az alapműveltség megcsillogtatásával megválaszolhatatlanok. Az egészen marginális tényeket firtató kérdésekre adandó helyes válaszokhoz fel kell lapozni az adattár rovatot, amiben elvileg kiböngészhető, mikor ismerkedett meg Balassi Bálint Losonczy Annával, vagy hányban lett esztergomi érsek Vitéz László. Így egy kicsit bonyolulttá, nehézkessé válik a játék, kíváncsi vagyok, hányan rágták végig magukat az egyébként szemet gyönyörködtető programon. Az adattárban viszont mód van picit barangolni, megtudhatjuk, mi történt mához fél évezrede az adott napon, szóval el lehet szöszögni kicsit a reneszánsszal. És végül is valami ilyesmi lehetett a cél, ha nem is teljesen átgondolt módon. Modern Iskola
43
aktuális
Óó! VAKÁCIÓ!
MELYIK GYEREKTÁBORT VÁLASSZUK? NYÁR KÖZELEDTÉVEL A SZÜLŐK MÁR TERVEZ GE TIK, HOGY A GYERMEKEIK AZOKBAN A HE TEK BEN, AMIKOR NEM NYARAL EGYÜTT A CSALÁD, HOL TÖLTHETNÉK LEGJOBBAN A VAKÁCIÓT. TER MÉ SZE TESEN A NAGYSZÜLŐKNÉL, ÁM EZEN MEGOLDÁS MELLETT LEGTÖBBEN A NYÁRI GYEREKTÁBOROK KÍNÁLATÁT TEKINTIK ÁT.
„A választás rendkívül összetett dolog – mondja Sárváry István, aki immár tizenegy éve táborvezető is egyben. A szakember hangsúlyozta, jó lenne, ha mindenki arra törekedne, hogy ne egyszeri szolgáltatást nyújtson, hanem, hogy a csapatépítő és közösségformáló tevékenységük ne érjen véget a tábor utolsó napjával. Az elnök tapasztalatait összegezve, élményeit, ötleteit a Miénk Itt a Tábor elnevezésű tatai táborban használja fel. Amellett, hogy évről évre megszervezi a számítástechnikai, nyelvi, színészismereteket játékosan tanító tábort, fontosnak tartja, hogy megmaradjon a táborozó kis közösség, ezért összetartást próbálnak megvalósítani a internetes portálukon és egyéb rendezvényeiken.
A beteg gyermekekért
Nehéz kiválasztani a gyermekek számára legnagyobb élményt adó tábort
44
A
z utóbbi tizenöt évben rengeteg lehetőség közül választhatunk, szinte a bőség zavarával küzdve, mert nyelvi, sport-, kézműves táborok mellett számos sajátos időtöltést kínáló tábor is hirdeti magát. Éppen csak minden hírverés nélkül szervezi a szokásos rendezvényt, tudván tudva, hogy a híre úgyis eljut azokhoz, akik szívesen töltenének a táborukban úgy egy-két hetet, hogy az kellemes, hasznos és élménydús is legyen. A következőkben bemutatjuk néhány ismert vagy kevésbé ismert tábor programját. Ezek évről évre bevált menetrenddel várják a különböző korosztályú gyermekeket, akiket sokszor nem kell győzködni arról, hogy a következő évben vissza akarjanak térni a táborba. A tájékozódás egyik kiinduló pontja lehet a Táboroztatók Országos Egyesülete, amely érdekképviseletet és minőségbiztosítási rendszert valósít meg a tábort szervezők és a tábori szolgáltatásokat igénybe vevő gyermekek és szüleik elvárásai mentén. A 2004 óta aktív szervezetet a szakmaiság védelmében, a megbízható és jó referenciákkal rendelkező szolgáltatók érdekében hozták létre. A TOE elnöke, Sárváry István véleménye szerint a szülők többsége, amikor táborba küldi gyermekét elsősorban az ár alapján választ, pedig ennél jelentősebb szempontok is szerepet játszanak, például a tematika, valamint az is, hogy kik a szervezők, és ők milyen referenciával rendelkeznek. Modern Iskola
A Bátor Tábor Magyarország egyik legnagyobb önkéntes szervezete. Programjaikat évente mintegy négyszáz kiválasztott önkéntes, tábori nevükön: cimborák segítségével valósítják meg. A gyerekek napi négy foglalkozáson vesznek részt, kipróbálhatják képességeiket alacsony és magas kötélpályán, lovaglásban, evezésben, íjászatban és más sportokban, zenélésben, színjátszásban, fotózásban, kézművességben, táncban, természetbúvárkodásban. – Valóban, az a tapasztalatunk, hogy a betegség elfogadása, legyőzése sokkal könnyebben megy, ha van egy elfogadó, vidám, szerető közeg, ahol a szorongások meghallgatásra találnak, és ezáltal fel is oldódnak, ahol egyenrangú félként, versenyszellem nélkül mindenki önmagát adhatja – mondja lelkesen Kun Zsuzsanna, az alapítvány munkatársa. – A nálunk szerzett sikerélmények, az itt kötött barátságok és a vidám emlékek mind-mind hozzájárulnak a táborozók önbizalmának növekedéséhez és énképének fejlődéséhez, ez pedig a pozitív megerősítések hatására nagyban segíti a gyerekek gyógyulását és az egészséges kortársaikkal kötött kapcsolataik erősödését. Az alapítvány onkológiai és cukorbetegeket, továbbá gyermekkori krónikus ízületi gyulladással kezelt gyerekeket fogad hatvani táborhelyén. 2008-ban több mint négyszáz gyermek vesz részt a táborunkban, összesen hat nyári turnusban. A táborozók kezelőorvosukon keresztül tudnak jelentkezni a nyolcnapos nyári táborokba, ahol állandó szakorvosi felügyeletet kapnak. Az önkéntes egészségügyi csapat – szakorvosok, ápolók, dietetikusok, gyógytornászok – munkájának és a külön erre a célra elkészült orvosi épületnek köszönhetően a gyerekek egészsége teljes biztonságban van a turnusok ideje alatt.
Buddhizmus gyermekeknek
A nyári táborokban a gyerekek sok hasznos ismeretre tehetnek szert
A népzenei kultúráért A Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Tábor önmagában is mintegy szimbóluma lehetne a hagyományőrzésnek: idén már huszonharmadik alkalommal rendezik meg. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő tábor vezetője Birinyi József népzenekutató, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) társelnöke, a Csutorás együttes alapítója. – Főként gyerekek, fiatal fiúk és lányok jönnek a táborba, de bárki részt vehet előképzettség nélkül, akit érdekelnek a népdalok, a néptáncok, a kézművesség. Családokkal, csoportokkal is lehet jelentkezni. Évről évre megújuló programunkban mindig szerepel a magyar népi hangszerek tanítása, néprajzi filmek vetítése, ismerkedés népi mesterségekkel, hangszerkészítés, hangszerkészítőknek szakmai továbbképzés, számos tartalmas előadás, de idén jönnek népművészek, zenészek, énekesek, táncosok Erdélyből, Moldvából, Gyimesből, Felvidékről, Délvidékről, Palócföldről, sőt, Kínából, Kanadából is. A változatos, sokszínű kézműves foglalkozások – fafaragás, bőrművesség, gyöngyfűzés, csuhétárgyak készítése, kosárfonás, papírmerítés, nemezelés – is azt a célt szolgálják, hogy a népművészet minél több területét ismerjék meg az érdeklődő táborlakók. Minden este koncertek, táncházak emelik a hangulatot, és nincs Csutorás tábor tábortűz nélkül – összegezte az eddigi eredményeket Birinyi József.
Hazánkban egyedülállóan már a buddhizmus szellemisége is megjelent a tábori programok között. A Tejút Alapítvány által idén már hatodik alkalommal szervezett, buddhista szemléletű gyerektábor igazán sajátos küldetést vállalt fel: a keleti létszemléletet kívánja közel hozni a gyermekekhez. – A jelentkezők között sokan vannak olyan gyermekek, akiknek a szüleik valamely hazai buddhista közösség tagjai – mondja Csörgő Zoltán, az alapítvány elnöke, a tábor szervezője. – Nagyon sokan érdeklődnek ugyanakkor olyanok is, akik pusztán csak nyitottak a buddhista gondolatok felé, mondhatom, hogy ők vannak többségben. Olyan is előfordult nem egyszer, hogy más vallásúak, más egyházközösséghez tartozók küldték hozzánk a gyermekeiket. Ilyenkor először még azt bizonygattam: nem kívánunk buddhistákat faragni a gyermekekből, ez inkább egy olyan tábor, ahol a sok kézműves foglalkozás, a gyógynövényekkel való ismerkedés, a jóga és az íjászat mellett a keleti kultúrával, szemléletmóddal, életvitellel kívánjuk megismertetni a gyermekeket. A tábor helyszíne is illik a célkitűzésekhez, hiszen távol minden zajtól, nyüzsgéstől, a Bükkben. Természetesen igyekszünk valamelyest a tábori életmódban is megjeleníteni a számunkra fontos értékeket: a nap jógagyakorlatokkal indul, vegetáriánus étkezést biztosítunk, közösen építünk egy oltárt, esténként tábortűznél zenélünk. Magyar népmeséket is mesélünk, mert ezeknek a szellemisége sok esetben rokon a keleti tanításokkal, és azt szeretnénk, hogy a buddhista mellett a régi magyar világképpel, szimbólumokkal, értékőrző hagyománnyal is megismerkedjenek a gyermekek. -gőz-
Történelmi játszótér – A Kereplő tábor 2002-ben majdhogynem spontán indult – meséli Németh Katalin, aki „civilben” a tábort szervező Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója. – Addigra rengeteg tábori élményt szereztem, s barátaimmal hívtam össze egy nagy gyerekcsoportot. Voltaképpen ezzel jött létre a tábor Cserszegtomajon, egy iskola tornatermében laktunk. Sokat kirándultunk, és sokat foglalkoztunk Az égig érő paszuly című népmesével is, amiből mindennap egy kis részletet meghallgattunk, s ehhez kapcsolódott sok játékunk. A sikerre való tekintettel a következő évben is megrendeztük a tábort, s attól kezdve immár folyamatosan minden nyáron. Az évről évre ismétlődő falujátékok lehetőséget adnak a tábornak helyszínt adó települések és környezetük megismerésére játékos formában. Volt olyan tábor, ahol az indiánokkal foglalkoztunk, de akadt olyan is, amely a lovagkorról szólt, ezért várjátékot rendeztünk, esti kalandtúrát tartottunk. A tábor résztvevői általában csoportokat alkotnak, ezek többsége drámacsoport, de mindig van olyan, amelynek alapvetően kézműves foglalkozásokat tartunk, ám azért ennek is belecsempészünk a mindennapjaiba egy kis színjátszást. Foglalkozásvezetőink színész-drámatanárok, alkotó emberek, akik – nem is olyan régen – ehhez hasonló táborokban töltötték a nyarakat gyerekként. A tábori foglalkozások alkotásaiból az utolsó napon minden évben bemutatót tartunk. Modern Iskola
45
aktuális
SULI UTÁN, ELÕTT, HELYETT Ha vége a tanításnak, talán kicsivel több ideje jut tanárnak, diáknak egyaránt arra, hogy jöjjön-menjen, nézelődjön. Kiállításra járjon, vagy mondjuk ott legyen az új magyar worldmusical ősbemutatóján, esetleg koncertet hallgasson árnyas lombok alatt, netán a Sziget Nagyszínpada előtt tomboljon a tömegben.
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM A világ első worldmusicaljének alapja az ismert Shakespearemű, amely a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás s lényegében az érlelődő új filozófia elemeit forrasztja egységbe egy naivul groteszk tündérjátékban. Shakespeare korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínűleg egy főúri esküvő alkalmából tartott előadásra. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. Az ötlet, hogy a világ egyik legismertebb szerelmes darabjából zenés változat készüljön, a Budapesti Operettszínházban fogant, s a színház fiatal művészei – Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Dolhai Attila, Vágó Bernadett és mások – szerepelnek a produkcióban. A ren-
BEETHOVEN-ESTEK A Budapesttől 30 kilométerre található Martonvásár a magyarországi Beethoven-kultusz központja. A haladó gondolkodású, művészetpártoló Brunszvik grófok egykori rezidenciális helye ritka értékű egyetemes zenetörténeti emléket őriz: a 19. század legelső éveiben itt vendégeskedett a halhatatlan zenei géniusz, Ludwig van Beethoven. A gróf nővérei, Teréz és Jozefin a zeneköltő tehetséges tanítványai voltak. Levelek egész sora tanúskodik arról a szenvedélyes szerelemről, amely Beethovent az „Egyedüli Kedves”-hez Brunszvik Jozefinhez fűzte. A kastély csodálatos parkjában 1960 óta nyaranta páratlan hangulatú komolyzenei koncerteket rendeznek, ahol neves magyar és külföldi művészek lépnek fel. A Magyar Nemzeti Filharmonikusok Beethovenestjein – július 12-én, 19-én és 26án – a zeneköltő szimfóniái és ritkábban játszott zeneművei csendülnek fel.
a 46
dező Kerényi Miklós Gábor. A zeneszerző Szakcsi Lakatos Béla, akinek egyedülálló zenéje nemzetközi motívumokat vonultat fel, vegyíti az eltérő stílusokat a musicaltől a rapig, a poptól az autentikus cigányzenéig, a kortárs zenétől a népzenéig. A Szegedi Szabadtéri Játékok július 25-i premierjének középpontjában is a jól ismert figurák állnak. (További előadások: július 26., 27., augusztus 1., 2.) n A Nemzeti Filharmonikusokat az együttes főzeneigazgatója, a zongoraművész-karmester-zeneszerző Kocsis Zoltán mellett Vásáry Tamás és Ariel Zuckermann vezényli a 19 órakor kezdődő hangversenyeket, amelyek előtt 17.45-kor kamarazenekarok muzsikálnak. n
ajánlásával! Modern Iskola
SZIGET FESZTIVÁL Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális rendezvényét augusztus 12–18. között rendezik meg az Óbudai-szigeten. A fesztivál idén „öt plusz egy napos” lesz, azaz a nulladik napon egy nagy koncertet láthatnak majd a nézők. A magyar könnyűzenei kultúra, a dalszerzők és az előadók több évtizede nem tapasztalt összefogásának ad teret augusztus 11-én, a Sziget a mínusz egyedik napján. A fesztivál Nagyszínpadán délután 4-kor kezdődő monstrekoncerten az elmúlt öt évtized magyar beat-pop-rock daltermésének emblematikus szerzeményeiből hangzik majd el egy hétórás válogatás, olyan ünnepi hangulatot teremtve, ahol a „magyar dal” áll középpontban. A további napokon olyan világhírű fellépőkkel találkozhat a közönség, mint a Babyshambles, Alanis Morissette, Carl Cox, Ferry Corsten, a Justice, a Pendulum, a R.E.M., a Sex Pistols, a Jamiroquai, Serj Tankian, a Kaiser Chiefs vagy Róisín Murphy, Goran Bregovic. n
BODIES Ha valamit nem igazán ismerünk teljes valójában, az bizonyára éppen mi magunk vagyunk. Ezen próbál változtatni a VAM Design Centerben (VI., Király u. 26.) december végéig látogatható kiállítás, amely valódi emberi testek gyűjteménye. A kilenc galériában több mint 200 preparált szerv és egész test mutatja be, milyen hihetetlenül összetett, bonyolult rendszert alkotnak testünk csontjai, izmai, idegei, véredényei és szervei. A testeket, testrészeket egy újszerű eljárással tartósították, és gazdáikat megillető tisztelettel mutatják be, abból a célból, hogy a látogatóknak lehetőségük legyen megcsodálni saját szerveik és szervrendszereik összetettségét. A lélegzetelállító anatómiai tárlat többek között New York-i, londoni, washingtoni, prágai bemutató után most a fővárosban várja a látogatókat, köztük az iskolai csoportokat is, amelyeknek jelentős kedvezményt nyújtanak. n
LÉLEK ÉS TEST A Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével az alcíme a Szépművészeti Múzeum augusztus 24-ig látható kiállításának. Ez idáig Magyarországon a jelentős fotóművészeti kiállítások vagy egy jól körülhatárolható korszakot, vagy egy egyéni alkotói életutat, esetleg művészcsoportok alkotásait mutatták be. Ezen a kiállításon a látogató nemcsak a fotóművészet kiemelkedően rangos alkotásait veheti szemügyre, hanem az emberi létezés két esszenciális megközelítése által szervezett tematikus rendbe szedve követheti nyomon a fotótörténet esztétikai, illetve technikai változásait: az 1900-as évek legelejétől napjainkig. A tematikusan összerendezett tárlaton a látogató az 1894-ben született André Kertésztől az 1989-ben elhunyt Robert Mapplethorpe-ig tehet vizuális kalandtúrát. n SZÍNHÁZ | MOZI | ZENE | ART | KÖNYV | GASZTRO | BUDAPEST | GYEREK | TV
www.pestimusor.hu Modern Iskola
47
ÚJ
E LŐ
K KA Ö PN
FIZ
N AK Y A JÁ
E TŐ
modern iskola
INK
VET
ND
ÉKB
A
A MODERN ISKOLA ELŐFIZETÉSI ÁRA
3480 FT/ÉV/6 LAPSZÁM
KÉRJÜK, VÁLASSZON 2 ajándék könyvet az alábbiak közül! *
J. Walker Smith – Ann Clurman: Generációk, márkák, célcsoportok Hamish Pringle: A sztárok is ezt ajánlják! Baja Sándor: Markengkalandok Al Ries – Laura Ries: A pr tündöklése, a reklám bukása Richard Hill: Mi, európaiak Megrendelő (név, cégnév): . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kézbesítési cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Számlázási cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Telefon: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . E-mail: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
E-mail:
[email protected]
Megrendelem a Modern Iskola magazint .......... példányban
átutalás
csekk
Címzett: Geopress Zrt. • Cím: 1053 Budapest, Egyetem tér 5. • Telefon: (1) 318-5152 • Fax: (1) 318-5001 * Az ajándék könyveket az előfizetési díj beérkezése után azonnal kézbesítjük. A postaköltséget a kiadó magára vállalja. AZ ELŐZŐ SZÁMUNKBAN SZEREPLŐ KÉRDŐÍV BEKÜLDŐI KÖZÖTT KISORSOLTUK A NYEREMÉNYEKET: A Szegedi Szabadtéri Játékokra 2 db jegyet nyert: MP-3 lejátszót nyert: Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, Szeged Péter Éva, Dorog Dr. Füvesi István, Szeged Dr. Barna Viktor, Pécs Szász Edina, Szolnok Farkasné Kurucz Ágnes, Kalocsa Vágási Margit, Maráza Dr. Kiss Kornélia, Budapest Füredi István, Hort Horváth Ferencné, Vönöck Köszönjük, hogy hasznos észrevételeikkel segítették munkánkat. Gratulálunk a nyerteseknek!