Mocsai?…..Igen…. Ismerem!! Sportvezetői portré a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitányáról
Készítette: Sirkó Patricia és Tapolcai Klaudia A Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola 8. osztályos tanulói Segítőik: Schneider Zsolt és Tapolcai Gábor
Mocsai? …..Igen….. ismerem!! Téma: Sportvezetői portré Mocsai Lajos tanár úrról, a Magyar Kézilabda válogatott szövetségi kapitányáról. Miért, ….. miért éppen őrá esett a választás? –kérdezzük, vagy kérdezhetik a pálya szélén lévő szakvezető ellenfelei, edzők, kapitányok…. Warum? Why? Pocsemú? Hisz azért -valljuk be- találkozott ő kiváló emberekkel, szövetségi edzőkkel, trénerekkel….. Valószínűleg azért ők sem kérdőjelezik meg, hogy az újkori kézilabdasport egyik emblematikus figurájáról van szó. Ha megjelenik a csapatnévsor után a COACH: LAJOS MOCSAI név, bizony az első reakciók ezek lehetnének: - Nehéz lesz ellene - Felkészült és alapos - Mindent tud a csapatjátékról - Majdnem legyőzhetetlen - Nem becsülhetjük le - Kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik - Jókor nyúl bele a mérkőzések adott szituációjába Ezeket a véleményeket hallhatnánk a túloldalról. És valóban… Az utóbbi évek sikersportágai (olyan kevés maradt!) vezetőjeként évtizedek óta meghatározó személyiség. Talán Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya hasonlítható hozzá emberségben, hozzáállásban. Ha kellett, odaállt, ha nem volt más, előkerült, ha hívták, jött, ha gond volt a válogatottnál, segített. Szapulták, bántották, ….. miért kellett külföldön? Mi történt a zágrábi VB döntőn? …. Beszélt, elemzett vagy éppen a gondokra hívta fel a figyelmet. A Cozma-ügy kapcsán emberi mivoltáról tett tanúbizonyságot. Túlélte, továbblépett, küzd, tanít és nevel évtizedek óta. Hát ezért ő a MOCSAI. A férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, az MKB Veszprém vezetőedzője, a TF egykori tanára, tanszék vezetője, a nagy pedagógus stratéga, a kézilabda európai hírnöke. Szerethetjük, bírálhatjuk, bánthatjuk, okolhatjuk, de egy biztos: elismerjük. Híre van, volt és lesz is, remélhetjük ezt szurkolóként, játékosként, vezetőként egyaránt. Reméljük személyiségéből, habitusából a magyar kézilabdasport még sokáig profitálhat és újabb csúcsokra törhet. Méltó példaként állhat a mai magyar és egyetemes sportvezetői palettán akár nézőknek, szurkolóknak vagy csak sportkedvelőknek is. Vele készült a következő interjú:
Mikor ismerkedett meg a kézilabdával? Általános iskola 5. osztályban kezdtünk el mi komolyabban sporttal foglalkozni, és egy nagyon jó testnevelő tanárnővel dolgozni, aki minden sportágat támogatott- kezdte a világhírű edző. Az volt a divat Magyarországon, hogy minden általános iskolás fiú focizott és erre sok lehetőség volt. Majd az ötödik osztály után kezdődött a sportágak felé való nem kiválasztás, hanem inkább orientáltság. Gyakorló iskolába jártam, ahol két tornatermünk volt, saját salakos pálya, vasbetonos kosárlabda pálya tehát minden időszakhoz igazítva sportoltunk. Egy egyesületben a SZALC-ban, Szegedi Atlétikai Clubban fociztam, télen kosárlabdáztam, tavasszal és ősszel kézilabdáztam. Gyakorlatilag minden évszakban más sportágat űztünk. Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a kézilabdával. -1-
Miként emlékszik vissza első bajnoki mérkőzésére? Emlékezetes volt, hiszen a Szegedi Volánban játszottam, az NBI/b-ben tizenhat és fél éves voltam jobbátlövő pozícióban. Balkezesként nagy megtiszteltetés ért, hogy ilyen fiatalon felnőtt csapatban játszhattam. Bizony nagyon izgultam előtte, nagyon örültem, hogy sikerült két gól lőnöm, elevenen él bennem, hogy szüleim és játékostársaim is örültek, hogy segíthettek egy fiatalnak a bekerüléshez. Akkortól lettem megye válogatott, majd tizenhét évesen a magyar ifjúsági válogatott tagja is. Melyik siker volt játékosként a legkedvesebb önnek? Nagyon nehéz kérdés ez. Játékosként huszonkétszeres válogatott voltam, minden nemzeti válogatott mérkőzés óriási megtiszteltetés volt számomra. De talán az az évad volt a legkedvesebb, amikor a Vasas játékosa voltam és az első három között végeztem a góllövő listán, Kovács Péter és Kontra Zsolt mögött. Akkor én jobbátlövőt, jobbszélsőt játszottam és a válogatottban a 186 centiméteres magasságom miatt a jobbszélső pozícióban került rám a sor. Ebből adódóan a klubomban jobbátlövőt játszottam, ami nagyon megbecsült poszt ma is a kézilabdában. A főiskolás világbajnokságon való játékmeccseim Franciaországban sikerrel vívtuk meg a csapattal, ezek voltak a legfontosabb meccsek. No és persze a bajnok Budapesti Honvéd elleni óriási csaták közel tízezer ember előtt, Debrecenben a Varga István által fémjelzett Lokival, amikor még gödörnek hívták az arénát. Többen voltak akkor egy kézilabda mérkőzésen, mint egy futballmeccsen. Sok ilyen nagyon kedves emlék van, amire szívesen emlékszem vissza. 24 évesen már Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerte meg a Vasas női csapatának edzőjeként, valamint Bajnoki és MK sikert is ünnepelhettek Hogy emlékszik vissza azokra a diadalokra? Hány évesen? Huszonnégy? Az nem pontos, 1954-ben születtem, tehát huszonnyolc évesen. Huszonnégy évesen nem lehettem, akkor fejeztem be az egyetemet, ez egy kis elszámolás, de nem baj. Így is a legfiatalabb edző vagyok, aki valaha ilyen trófeához jutott. Nagy megtiszteltetés volt, hogy akkor én edzősködtem a TFSE női és férfi csapatában. Valóban így van, ahogy mondtátok, huszonnégy évesen kezdtem el az edzői munkámat, edzettem a TF férfi csapatát az NBI/b-ben, és feljutottunk a nőkkel szintén oda. Ezután tartottam egy edzői továbbképzést és ott a Vasas szakosztály vezetője azt kérdezte, hogy ilyen fiatalon vállalom-e az edzői munkát. Akkor mérlegeltem, hogy az NB1-ben nem tudok tovább játszani, hiszen tanítottam már nagy óraszámban a Testnevelési Egyetemen, ezért döntenem kellett, és úgy döntöttem, hogy talán a magyar kézilabdáért jobban és eredményesebben tudok dolgozni edzőként. Így 1982-ben az évszázad kézilabdázónője által csapatkapitányként vezérelt Sterbinszky Amáliával és csapatával dolgozhattam. Akik a tizenhárom bajnoki címük mellett Bajnokcsapatok Európa Kupáját még nem tudtak nyerni. Egy fantasztikus csapatmunkával megnyertük ezt a szenzációs trófeát. Ezt követően következett a Budapest Honvédnál eltöltött közel hasonló eredményekkel két év. Nem volt furcsa egy női csapat után egy férfi együttessel dolgozni? Nem volt furcsa, mert ahogy említettem a TF-en is mindkét nemmel dolgoztam, így elég nagy pedagógiai tapasztalatom volt az együttműködésre. Ami lényeges és nagyon fontos, hogy -2-
mindkét nemnek megvannak azok a különbségei, amivel külön lehet őket választani. A nőknek nagyobb a monotónia tűrése, ha nincs közöttük linkeskedés akkor nagyon jó közösséget tudnak alkotni, nagyon fegyelmezettek és rendkívül szorgalmasak tudnak lenni. A férfiaknak más az ugró-, lövőereje, más a kézilabdához való részvétele, tehát ez egy más típusú, inkább individuális vagy nem annyira lezárt stratégiai sportág, mint a nők, akik a gólok kilencven százalékát a szaggatotton belülről lövik, míg a férfiak jelentős rétegig, tizenkét méterig látható támadás befejezéseket választják. Tehát mások a relációk, mert aki tudja, hogy a szakmai krízis kritikus pontjait hogyan kell kezelni, az tud a nőkkel és a férfiakkal is bánni. Összességében nem volt semmi problémám az átállással, annál is inkább, mert ugye Kovács Péter, aki tanítványom volt a TF-en, én avattam őt pedig csak egy évvel fiatalabb nálam. Ők hívtak engem a Honvédhoz dolgozni, látták, hogy a Vasassal a BL győzelem után-hiszen Sterbinszky Amália elhagyta a Vasast- egy idősödő korosztály már nem akart komolyan dolgozni. Ekkor váltottam egy nagyon stram férficsapathoz és ott folytattam. 1985-ben aztán a férfi válogatott szövetségi kapitánya lett. Ez minden edző szakmai álma? Azt gondolom, hogy mind a mai napig mindannyiunk számára a legnagyobb erkölcsi elismerés, szakmailag nagyon magasan jegyzett pozíció. Immáron tizenkettedik éve vagyok szövetségi kapitány, amely újra rám szállt, bár javasoltam, hogy mások is vállalják el. Sajnos az idei júniusi Szlovénok elleni világbajnoki-selejtező mérkőzés előtt néhányan eltántorodtak a nálunk magasabban kvalifikált csapat elleni felkészítéstől. Becsületből beálltam a sorba és szerencsére ki is jutottunk a világbajnokságra. Harminckét évesen világbajnoki döntőt sikerült játszani, ez a magyar férfi kézilabdázás mostanáig a legjobban elismert eredménye. A jó sorsom megadta azt, hogy edzőként egy nagyon ambiciózus, a pályájuk zenitjén túllévő csapattal, (hiszen ez az 55-ös garnitúra, már harminc év felett) sikeresek lehettünk. Tulajdonképpen egy „csak azért” is alapon, iszonyatos munkával, tizenkét hét edzőtáborral, napi három-négy edzéssel, magaslaton, Tatán, hihetetlen munkával kerültünk oda a világ csúcsához közel. Óriási élmény a pályafutásom során az az állomás, még akkor is, ha elvesztettük a világbajnoki finálét. Négy évvel később Németországba szerződött, ahol közel 10 évig edzősködött. Milyen volt egy más kézilabda kultúrával rendelkező országban dolgozni? Ez mindig számolás kérdése, hiszen amikor az olimpiára nem mentünk el, 1984-ben ugye a Honvéd edzője voltam. Tulajdonképpen 1989 júniusában búcsúztatott a csapatom Debrecenben a Hungária tornán Dél-Korea és akkor még DDR válogatottja ellen. Nagyon nehéz szívvel váltunk el egymástól, mert hihetetlen módon összenőttem azzal a csapattal. Közben nekem született egy hagyományos családmodellbe négy gyermekem, akik azt igényelték, hogy egy apa el tudja tartani a családját. Fiatal tanársegéd voltam az egyetemen és másodállásban edzősködtem. Ti már nem tudjátok, de reméljük már nem is fogjátok megtapasztalni, hogy abban a nehéz korszakban a főállásban keresett fizetés ötven százalékát kereste az ember másodállásban. Ott álltam négy gyermekkel egyedüli családfenntartóként úgy, hogy a tanársegédi kezdő fizetésemet néha nem is tudták méltó módon kifizetni, mert a törvény nem adott rá módot. Akkor, a Szöuli Olimpia 1988-as negyedik helye után, döntöttünk úgy, hogy a család egzisztenciális problémái miatt változtatnunk kell. Kikerültem Németországba, ahol a nagy Bundesliga egyik kiesőjelölt csapatát kaptam meg. Három csapatnál töltöttem el azt a tíz évet, egyfolytában hét évet dolgoztam a Lemgo csapatánál, ahol KEK győzelemig jutottunk, Német Kupát tudtunk nyerni, dobogón végeztünk abban a bombaerős bajnokságban, tehát egy kiesőjelölt csapatból építettem egy világhírű nagy klubot. Azt követően Nettelstedt-be kerültem, ahonnan két és fél év munka után tértünk haza. -3-
Akkor el kellett döntenem, hogy a négy gyermekem magyar marad vagy német. Tamás fiam még kint érettségizett, de a három lányomat már kemény döntéssel hazahoztuk. Zvonimir Serdarusic kollégámmal, aki BL-győztes és sokszoros német bajnok, edző a THW Kiel csapatával, ketten azt kell mondanom, hogy mi vezettük be az igazi professzionális kézilabdasportot, heti tíz edzéssel. Ekkor indult meg egy nagyon érdekes sztori, hogy a svédek akik akkor a világot uralták férfi kézilabázásban (Staffan Olsson, Magnus Andersson és Wislander) átkerültek Németországba. A svédek hitették el velük, hogy a jugoszláv és a magyar válogatott edzője azt a munkát végezteti el velük, amit a svédek maguk is akartak. Mert ők csak kézilabdázni akartak és mellette nem szerettek volna dolgozni, helyette golfoztak, mint regeneratív sportág és rengeteg rehabilitációs munkát végeztek magas dietikával, tehát étkezéssel, mert 35-40 éves korukig akartak játszani. Így alakult ki egy izgalmas világ, ahol azt gondolom, hogy úttörők voltunk a professzionális kézilabda megteremtésében. A németországi edzősködés után a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lett. Nagyszerű sikerek voltak 7 éves munkája során. Mindegyikre szívesen emlékszik? Hogyne, biztos a különböző döntőkre gondoltok. Persze, hogy szívesen emlékszem. Voltak nehezebb időszakok, de mindig ott kell kezdeni, ha a kispályás kézilabda történetét ismeritek, hogy az ötvenes-hatvanas években a kispályás és a nagypályás kézilabda harcából indult ki. Ebből került ki győztesen a hatvanas évekre a kispályás kézilabda, de ebbe most nem mennék bele. Ilyen sikeres válogatottat, aki hét éves viszonylatban nem került ki a világranglista legjobb hat csapata közül, ilyen sem a norvégoknak, sem a dánoknak nem volt. Mert amikor korosztályokat cseréltek, kiestek a világ legjobbjai közül, de ők építkeztek. Nekünk erre nem volt módunk, mindig pontszerző helyre kellett kerülni és óriási teljesítménykényszer volt, mert a férfi szakág egy-egy eredményt kivéve nem tudott sokszor kikerülni világversenyre. Mi voltunk a húzó ágazat, így aztán 1998-ban személyesen dönthettem a sorsomról, mert Sinka László úr, akkori főtitkár felajánlotta vagy a női vagy a férfi válogatottat. A nőket választottam, nem tudom, milyen megfontolásból, talán szimpátia-alapon, mert úgy éreztem ezzel a csapattal elég messze lehet jutni. Ez érződött, amikor feljutottak a bolgár csapat ellen egy gólos összesítéssel, Százhalombattán kiharcolták az Európa-bajnoki kvalifikációt, azon az EB-n már bronzérmesek lettünk nagy meglepetésre, de azután minden második világversenyről éremmel tértünk haza. Tehát az olimpiai döntő, a világbajnoki döntő, az Európa-bajnoki aranyérem, negyedik, ötödik, hatodik helyek olyan élmények, amikor egy átalakított vagy felépített csapattal a világ élvonalába való versenyzés bizony óriási eredménynek számít. Játszottunk olyan világbajnokságot, ahol kilenc meccsből nyolcat nyertünk és egy vereséggel lettünk ötödikek. Norvégiában csak a házigazdától kaptunk ki, tehát azt mondhatom nyugodtan, hogy nekem nagy élmény volt ez a hét év. Nagyon sajnálom, hogy a csapat belső bomlása és a klubok által gerjesztett feszültség miatt robbant szét az a csapat és a magyarországi Európa-bajnokságon nem tudott úgy szerepelni, ahogy szerettük volna, hiszen 44-31 arányban kaptunk ki Norvégiától. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk tovább dolgozni, de akkor változtatni kellett. 2007-ben az MKB Veszprém vezetőedzője lett. Hogy értékeli az eddigi időszakot? Azt gondolom, hogy az érkezésemet megelőző évben elvesztették a bajnokságot a Szegeddel szemben azt sikerült visszaszerezni. A világ legjobb nyolc csapata közül a Hamburg, a Rhein Neckar Löwen, akiknek nyolcszoros a költségvetése, mögöttük végeztünk a négyes döntő küszöbén az 5-8. helyen, nálunknál jelentősen erősebb és gazdagabb csapatokat is -4-
elvertünk a Bajnokok-ligájában. Azt gondolom, hogy ami reális célkitűzés lehetett azt teljesítettük az elmúlt években. Egyre nehezebb, hiszen a kézilabda a 21. század egyik meghatározó labdajátéka és ebből adódóan hihetetlen nehéz versengésben próbálunk saját erőnkből felszínen maradni. Tehát ez egy folyamatos, nagy küzdelem, amiben most is versenyben vagyunk a BL-ben, ami meghatározza annak a jövőt. Nyolc ponttal, veretlenül állunk a csoportunk élén, de most jönnek az igazi nehéz mérkőzések, de bízunk benne, hogy ott tudunk maradni a csoport első helyén. A magyar bajnoki címeket megnyertük, egy kivétellel a magyar kupát is, de az a szegedi ominózus mérkőzés volt, ahol kimondható, az ellenfelünk rendkívül sportszerűtlen magatartása miatt elvesztettünk. Öröm, hogy itt dolgozhatok, mellette, ami nagyon fontos, hogy az én életemben mindig komoly hátteret kapott az egyetemi élet. A Pannon Egyetemnek és a Testnevelési Semmelweis Egyetemnek vagyok a egyetemi docense. Egy-egy előadásra meghívnak és örömmel teszek eleget az ilyen felkéréseknek. Milyen ön szerint a magyar kézilabda utánpótlása? Nem túl rózsás időszakban vagyunk. Az elmúlt öt évben talán egy vagy két alkalommal jutottak ki a legmagasabb korosztály képviselői, a juniorok egy világversenyre, azok közül is az egyik Magyarországon volt. Annak is már öt éve és azelőtt tizenhat éve volt, hogy utánpótlás csapat kijutott valamilyen korosztályos versenyre. Azt kell, hogy mondjam nagyon elhanyagoltuk és nagyon nagy erőfeszítést kell tennünk és nem véletlen, hogy a kézilabdaakadémiák gondolata most reálissá válik. Ha az ország nem lenne ilyen nehéz gazdasági helyzetben, akkor már egy akadémia realizálódott volna itt Veszprémben is. Egy olyat szeretnénk, amely a kárpát medencei fiatal magyar gyerekeket összefogja, itt a veszprémi kézilabda kultúrára alapozva, összefogva a Balatonfüreddel, Alsóörssel egészen Tapolcáig az észak-balatoni régióban. Egy kézilabda-iskolai rendszert építenénk fel, ahol már a kis óvodás csoportokban elkezdődik a szivacs-kézilabda. A hajítás koordinációs, motorikus képzés, egy általános iskolákban elhelyezett tantervi tananyaggal, országos képzéssel elindulnánk a nagyvárosokban és elvinnénk például Pécsre az iskolai tantervi anyagainkat. Majd ebből tudnánk kiválasztani azokat a fiatalokat, akiket már a szülők is odaadnak. Így lehetünk sikeresek a jövőben- zárta mondandóját a szakvezető. Nagyon örültünk, hogy interjút készíthettünk Mocsai Lajossal, aki az MKB Veszprém kézilabda csapatának is vezetőedzője. Beszélgettünk arról, hogy miként kezdte pályafutását és mennyire kitartó munka kell ahhoz, hogy valaki ilyen sikereket érjen el. Nem esett szó az interjúban arról, hogy 2002-ben a mesteredző az Európai Kézilabda Szövetség jubileumi tízéves gáláján edzői életmű díjat kapott. A díj azért is volt nagy elismerés a szakember számára, mert a szigorú kritériumok mellett odaítélt díjat csak négy edző kaphatta meg Európában. Büszke erre a díjra, hiszen a kritériumok között volt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplés, a nemzetközi edzőképzésben való részvétel. Ezért is persze élmény volt számunkra ez az interjú, mivel még soha nem volt ilyen élményben részünk. Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy mi képviselhettük a Tatay Sándor Közös Fenntartású Iskolát, ahol szintén nagy a kézilabda iránti érdeklődés. Reméljük egyszer a mi csapatunkból is kikerülhet egy olyan sportoló, akit majd Mocsai Lajos taníthat kézilabdázni. Kívánunk nagyon sok sikert Mocsai Lajosnak és klubcsapatának a hazai és nemzetközi porondon, valamint a válogatottnak a 2011-es svédországi világbajnokságon. Köszönjük, hogy szakított ránk időt és megosztotta velünk szakmai gondolatait.
-5-
