Műleírás és mellékelete A tervezett emlékhely két, markánsan az I. Világháborúra jellemző téri, formai elem átírásából indul ki, és abból épít új plasztikai erővonalakat, mely absztrakció eredményeként szándéka a transzcendens jelleg kialakítása is. Nevezetesen a Nagy Háborúnak hívott, a "Lövészárkok háborújának" is aposztrofált rémálomból az egész kontinenst megszabdaló lövészárkok látványa, valamint a sokszor ezekhez kapcsolódó bunkerek formai-képi világa mint kiinduló inspiráció jelent meg már a tervezés elején. Ehhez járult még hozzá, hogy ezek a bunker építmények néhol egészen izgalmas, már-már kisebb kápolnára emlékeztető jegyekkel bírnak, megerősítve azt a szándékomat, miszerint a központi egységet ezen hatás felé vigyem.
Az emlékhelyen ezen kívül még dominánsan előforduló formai elemek, a szinte az egész befoglaló alapterületen megjelenő, és szintén a háború valóságára visszautaló akadályok, "tankcsapdák", amik ugyanakkor a műtárgy kontextusában sírköveket is megidéznek. A fő alaprajzi alakzat voltaképpen egy ilyen elem rajzi leképezése, vagyis egy ugyanolyan arányokkal bíró háromszög, mint a csonkagúlák rajzolata.
#1
A befoglaló méreteit illetően egy átlagos emlékműnél jelentősen nagyobb műtárgy-együttes (kb. 80m x 95m x 95m) felülnézeti képén megjelenő tengely egy kereszt formát rajzol ki, aminek hosszabb szárát a lövészárkok valóságából átemelt, töredezett vonal alakítja ki a maga drámaiságában, míg a keresztező rövidebb szárát pedig a bunker-kápolna tengelye adja. Az épületszerű rész felülnézetből koporsó-forma átírásaként is értelmezhető. Ez voltaképpen a központi eleme az emlékhelynek, melyhez a "lövészárkok" vezetnek el, egyben mint a külsőbelső térrel egyaránt rendelkező plasztikai komplexum be- és kivezetői.
Mindenképpen szándék volt a tervezés kezdetétől, hogy egy olyan műalkotást hozzunk létre, mely továbblép a szokásos műemlék jellegen, annak külső formai elemein és azok térformáló hatásán oly módon, hogy bele is lehet menni, és ezáltal olyan hatásokat kiváltani, melyet másként nem tartottam elképzelhetőnek. A néző látogatóvá válik, majd reményeim szerint pszichikai részesévé is az emlékezésnek. A lövészárok paradigmának a határoló formák méretei, anyagai, valamint fény-árnyék szituációi révén létrehívott szuggesztivitása az ott tartózkodók számára megsejtet egy más atmoszférát, ezzel behívva őket az emlékezés, elmélyülés világába. Itt említést kell tenni az anyagokról, az egész műtárgy kialakításában döntően három anyag dominál: a nagyszilárdságú látszóbeton, a cor-ten acél, valamint a tükörpolír saválló acél. #2
Az anyagok mellett reflektálnék arra az egész emlékhely felületeire kiterjedő textúrakiképzésre, mely szerint a teljes emlékmű-együttes összes felületét mintegy összefoglalja a több mint 610.000 név megjelenítése, ami a betonfelületeken gravírozva, a cor-ten lemezeken pedig perforációként válik láthatóvá. (A látványképeken ahol zsaluzott beton, illetve perforált lemez felület látható, ott azok nevek rajzolataiként, áttöréseiként értelmezendőek.) A harmadik alkalmazott anyag a tükörként működő saválló lemez pedig a mindenkori aktuális látogatónak utal felelősségére, egyben pedig időtlenséget kifejező mivoltával ellenpontozza a mű többi részét, néhány aspektusból segítve az egész műtárgy környezetével való áthatásait. A "tükör"-anyag a ki-bevezető részeknél kap helyet, hogy érkezéskor és távozáskor szembesítsen valóságunkkal.
#3
A "lövészárkok" átszúrják a központi építményt oly módon, hogy azon alagútszerűen átmennek. Ezen a részen alacsony, nyomott tér alakul ki, amelyből lehet feljutni a felső nagyobb beltérbe, a kápolnaszerű szakrális helyiségbe. Ennek sajátos atmoszféráját a néhány horizontális és vertikális lőrésszerű nyíláson, valamint a különböző méretű golyónyomokra utaló áttörésen bejutó irányított, de összességében viszonylag kevés fény hozza létre. Ezeken kívül (a mennyezeti síkot kivéve) az összes határolófelületen a nevek karaktereivel perforált textúra fényáteresztése deríti a belső fényviszonyokat, érvényre juttatva a markáns hangsúlyú, a keleti homlokzaton elhelyezett nagyméretű kereszt alakú áttörést. Erre kívülről a lövészárokból kiinduló pozitív formaként megjelenő kereszt felel. A kereszt-áttöréssel szemben kap helyet az egyetlen mintázott plasztika, egy életnagyságú katona ülő figurája, mely nagyvonalú mintázása ellenére egyértelmű jegyekkel mutatja a kor katonáinak ruházatát, kellékeit, de elsősorban a mozdulattal, és a tömörített megfogalmazással mintegy imaként reflektál a rettenetre, iszonyatra. (Anyagát tekintve a klasszikus bronz, illetve esetleg az öntöttvas felelne meg.)
Ebben a központi térben lehetne elhelyezni olyan nagyobb méretű fotókat (vízhatlan hordozóra kasírozva, laminálva), melyek a rendelkezésre álló korhű anyagból válogatnának, és időszakonként cserélhetőek volnának. Az "alagút"-részben kap még helyet egy interaktív digitális felület, melyen alkalma nyílik a látogatóknak a háború alapvető adatainak (annak magyar vonatkozásait kiemelve) utánanézni, illetve az összes név rendszerezett gyűjtéséből is itt lenne lehetőség konkrétan rákérdezni valamely személyre, és konstatálni, hogy az emlékművön valahol biztosan szerepel az adott név. Ugyanakkor a nevek az egész emlékhely megfelelő felületein random, és inkább csak textúrát képezve manifesztálódnának.
#4
Helyszín A helyszín kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy az I. világháborúra inkább jellemző nyílt területen zajló harci eseményekre jellegében reflektáló, nem városi, épített területet keressünk, de ugyanakkor ezen törekvést egyeztessük azzal az alapvető elvárással, miszerint a nemzet fővárosában, Budapesten, azon túlmenően is egy méltó módon exkluzív környezetben találjunk az elhelyezésre alkalmas felületet. Ilyen szűrőkön áteresztve a keresést nem sok lehetőség közül dönthettünk. Végül a Városligetre esett a választás, tudva, hogy sok változás elé néz maga az egész liget, valamint, hogy a már meglévő, és óriási értéket képviselő épített örökséget maximálisan figyelembe venni kötelességünk. Úgy kerestük meg a konkrét helyet, hogy ott az emlékhely illeszkedjen az összképbe, mégis külön definiálható legyen, nem beleszólva a környező épületek és projektek vizualitásába. Mindezek mentén az úgynevezett Főtér, vagy Napozórét névvel azonosítható területnek egy kissé különálló, kétoldalról nagy méretű fákkal határolt háromszög alakú részére esett a választás. Ez a helyszín mind formájával, mind méretével, valamint a kelet-nyugati tájolás lehetőségével bizonyult számunkra a legalkalmasabbnak. Itt a már meglévő '56-os emlékmű, a leendő zenei központ, valamint a szintén ezután megépülő Nemzeti Galéria új épületeinek tengelyében lenne elképzelésünk szerint az elhelyezés oly módon, hogy a természeti adottságokat jelentő fasorok, valamint az említett tengelytől való enyhe "oldalra-lépés" miatt a két megépülő nagyszabású projekt látványába nem szólna bele, s mégis a város talán legelegánsabb zöldfelületében kellő méltósággal foglalná el helyét. A megközelítés és parkolás itt voltaképpen nem igényel plusz teendőt.
#5
A tervezett emlékhely egyaránt alkalmas nagyobb létszámú közönséget vonzó ünnepség megtartására (akár a központi építmény fedett belső terében is az időjárási körülmények függvényében), valamint egyéni szemlélődésre, emlékezésre. Ezen túlmenően pedig az egész komplexum téri, vizuális effektusai mentén kedvelt pontja lehet a ligetben való tartózkodásnak is. Biztonsági szempontok miatt, valamint a tisztaság és rend megőrzése céljából a két ki-bevezető rész elképzelésem szerint egy talajba süllyeszthető hidraulikus kapuval zárható lenne, mely kapunak az anyaga illeszkedne a bevezető részek határoló falain alkalmazott anyaghasználathoz.
A műtárgy-együttesnek az esti megvilágítása, melyet a legkorszerűbb technológiával, LEDvilágítórendszerrel gondolom megoldani, egy misztikus méltóságot kölcsönözne a sötét napszakban.
#6
