MIT TUD TENNI A TÁJÉPÍTÉSZET MAGYARORSZÁG FEJLŐDÉSÉÉRT?
mottó: „a jövő évezred gazdasági versenyét az a nemzet fogja megnyerni, amelynek tájait – hozzáértő tájépítészek segítségével – kreativitásra ösztönző életterekké alakítják át” Dr. Mőcsényi Mihály prof. emeritus, Széchenyi‐díjas tájépítész, a Mezőgazdasági Tudományok Doktora
1. A komplex gondolkodásé a jövő
A 2010‐ben felállt új kormány első lépéseinek egyikeként összevont minisztériumokat hozott létre, amely azt jelzi, hogy integrált cselekvésben gondolkozik. Ez filozófiájában a tájépítészettel közös alapon álló tett. A korábbi erős ágazati szempontok véleményünk szerint erősen deformálták a komplex szemléletű fejlesztést, az állami és önkormányzati szabályozás szinte minden szintjén. Az ágazati gondolkodás a teljes közigazgatási vertikumot fertőzte, emiatt a szakmai jogszabályok gyakorta átgondolatlanok, az elhatározott fejlesztések sok esetben szűklátókörűek, koncepciótlanok voltak, hiányzott mögülük a megalapozott stratégia. A felállt közös platformon, (azaz ágazati politikákkal való szakítás platformján), a Széchenyi tervhez illeszkedve ajánljuk fel a kormánynak az épített környezet, a vidék, a térségek (azaz a táj) fejlesztési kérdéseiben szakmai segítségünket, az országos, a kiemelt térségi, a megyei, a települési és a közterületi tervezésben felgyűlt szakmai tapasztalatainkat. Annál is inkább, mert mi úgy véljük, hogy minden, az ország fejlesztésére irányuló politika akkor lehet sikeres, ha egyszerre fókuszál a közgazdaság (azaz a piaci tér), a „tájgazdaság” (azaz a fizikai tér), és a humán‐erőforrás gazdaság (azaz a szellemi tér) építésére. Az alábbi gondolatsor egyetlen célt szolgál: szeretnénk, ha elindulna a döntéshozók és a tájépítészeti szakterület közötti intenzívebb és folyamatos kommunikáció.
2. Magyarország erőforrásai, a magyar vidékben rejlő lehetőségek
Erőforrások, ásványkincsek tekintetében az ország meglehetősen szegény. De van három stratégiai fontosságú és felértékelődő erőforrásunk, ezek az ivóvíz, a termálvíz, valamint a jó minőségű termőföld. A termálvizekre építve olyan balneológiai, gyógyászati, illetve rekreációs központok építhetők, amelyek kiegészítve a jól képzett orvosi „szürkeállománnyal” adnák a kínálkozó lehetőséget, hogy együttműködéseket kötve az európai egészségbiztosítókkal (és így megszerezve az öregedő Európa biztosítottjainak jelentős számát) mindkét fél számára kedvező egészségipar1 alapjait fektessük le. Ez nem kizárólag orvosaink megtartását, az egészségügy külső forrásból történő javítását célozhatja, vagy a területünkre áramló (szezonfüggetlen) egészségturizmus bevételeit szaporíthatja, hanem helyzetbe hozza azokat a leszakadó térségeket is, ahol a mezőgazdaság hozzáadott értéket teremtő ágazatait (azaz a kertészeti kultúrákat) lehetséges fejleszteni. A termálenergia ugyanis olcsó fűtési lehetőséget, a föld minősége termesztő közeget, a hatalmas munkaerő‐felesleg pedig dolgos kezeket jelent, mégpedig a termál‐egészségcentrumok közelében. Olyan piaci lehetőséget, ahol évi 2‐3 millió folyamatosan itt tartózkodó nyugati „egészségturistának” helyben adható el a kiváló minőségű zöldség‐ gyümölcs, és szőlő és az ebből feldolgozott élelmiszer egy deklaráltan GMO‐mentes övezetben.2. A geotermikus grádiensben rejlő energetikai potenciálunk a megújuló energiarészesedésünket javíthatja3 (és az orosz és közel keleti gáztól való függésünket is oldja). A parti szűrésű vízbázisok, a réteg‐ és karsztvizeink miatt „ivóvíz nagyhatalom” leszünk egy olyan században, ahol a tudósok szerint az ivóvíz nagyobb fontosságú lesz, mint az olaj. Mindezekre már fel lehet építeni egy országot. Ehhez azonban átgondolt területi tervek, környezeti elemzések, helybiztosítások, terhelhetőségi vizsgálatok kellenek. Olyan szakanyagok és térstruktúrák, amelyet képzett tájépítészek képesek előállítani. Magas minőségű egészségturizmus illetve az egészség megtartása igazán csak rekreációt, pihenést, zöldövezetet, funkciógazdag zöldfelületeket biztosító, minőségi téralakításokkal érhető el. A regenerálódást segítő szolgáltatások mellé felzárkóztathatók a legalább olyan fontos 1
Kapcsolódva a Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország – Egészségipar c. programjához A hozzáadott értéket termelő mezőgazdaság, a termálprojekt és az egészségipar összekapcsolása a Széchenyi tervben az egy évtized múlva ígért egymillió új munkahely alapját teremti meg: helyi erőforrásokra alapozva. 3 Kapcsolódva a Széchenyi Terv Zöld gazdaság programjához 2
1. oldal
egészségmegőrzést célzók: az egészségipar gócpontjai a sportot, mozgást biztosító szabadtéri felületekkel egészíthetők ki (az ország lesújtó egészségügyi statisztikáit tekintve szükséges is azokat kiegészíteni). A mindezeket biztosító téralakítási terveket tájépítészek készítik, a kivitelezés jó műszaki ellenőrzését csak a tájépítészek biztosíthatják e komplex fejlesztésben.
3. A tájépítészet komplex térségi szemléletében rejlő előnyök
A 2011‐es EU elnökségünk egyik fő témája a Duna Stratégia lesz. A Duna‐táj fejlesztési kérdései, az ökológiai, műszaki, hajózási, vízbázisvédelmi, árvízvédelmi kérdések összehangolását, a TEN‐T program minden ágazatot érintő magyarországi végrehajtását egy ágazat nem képes hatékonyan megoldani. Meg kell felelnünk az európai Víz Keretirányelvnek (VKI), amely az ökológiai kérdéseket egyenrangúan tárgyalja a műszakiakkal és a társadalmiakkal. Az ország egyes történelmi borvidékeinek vízzel (a Dunával, a Tiszával, a Balatonnal és a mellékfolyókkal) való szerves kapcsolata felveti az egyes borvidékeknek a Duna‐stratégiában való szerepeltetését is (és ez pusztán egyetlen példa abból a tájhasználati összefüggésrendszerből, amely e stratégiába illeszthető lehet). Globálisan felértékelődik a folyók ökológiai szerepe és ennek kapcsán olyan rehabilitációja, amely nem pusztán a műszaki, hanem a többfunkciós vízpart‐használati, a vízminőség javítási, az árvízvédelem mellett a vízmegtartási problémákra is fókuszál. A Kissimmee River esetében 10 éve az illetékes (Egyesült Államok‐beli) vízügyi vezető egy nemzetközi folyórehabilitációs konferencián büszkén ecsetelte, hogy a ’70‐es években az ő irányítása alatt kikövezett és kiegyenesített, csatornává „fejlesztett” folyót most szintén az ő irányítása alatt terveznek vissza természetes állapotúvá. A Dunán (Blochingennél) 15 évvel ezelőtt a VKI atyjaként is ismeretes Klaus Kern vezetésével olyan rehabilitációs sémát alkalmaztak sikerrel, amely egyszerre képes kezelni az árvizet és a kisvizet is, valamint a folyó mellékágait is rehabilitálja. Angliában reneszánszukat élik a kisvízfolyás rehabilitációk: példának okáért a 2012‐es olimpiai játékokat London az eddig ipari csatornaként használt Lea folyó torkolatának teljes rehabilitációjára építi fel. A közvetlenül csak a folyókra fókuszáló műszaki tervezésről fokozatosan áttolódik a hangsúly az egész vízgyűjtőt komplexen értelmező tervezésre. A VKI szellemében idehaza elkészült részvízgyűjtő terveknek a területi tervekkel, szabályozókkal (térségi, megyei, helyi) való összhangba hozása nem történt meg, arra csak szakterületünk képes. A vízgyűjtő területek nem ismernek települési, megye vagy régióhatárokat, ezért azok tervezése felveti a tájegységenkénti tervezés (a tájtervezés) szükségességét. A települések és vízfolyásaik szerves kapcsolatának kialakítása nem képzelhető el ilyen tervek nélkül. A települések élhetőségének javításában vízfolyások, közparkok és egyéb szabadterek rendszerré (zöldhálózattá) alakítása szintén aktuális feladata a településfejlesztésnek. A megyék megerősítése csak a megyei területrendezési tervek segítségével, a megyei szintű szabályozás valós erejének felállításával lehetséges. Csak a települési és a megyei önkormányzatok pontosabb fogalmi szétválasztása alapozhatja meg a valós területi tervezést, a tervi hierarchia érvényesülését, ezáltal a hatékonyabb, pontosabb településtervezést. A 3200 önálló települési önkormányzat nem fenntartható. A kormány céljául tűzte ki a közigazgatás karcsúsítását. Ugyanakkor egy‐egy településcsoport, kistérség tekintetében fel kell tudni vázolni (a helyi erőkkel együtt) a települési együttműködés, a tájgazdálkodás, az infrastruktúra‐fejlesztés, a közintézményi ellátás, a térségi jövőkép, a közterületi tervezés és a külterületi funkciók kérdéseit, ezért a kis települések együtt tervezésének, a fejlesztések együtt kezelésének, a munkamegosztásnak (azaz a mikrotérségi tervezésnek) a szerepe itthon is felértékelődik. Rengeteg ágazati politikát szükséges újragondolni ezek kapcsán – például a hegyvidéki és dombsági szennyvíz‐elvezetés nonszensz helyzeteit, vagy például az ártéri/hullámtéri területeken elszaporodó építkezéseket (amelyek az át nem gondolt építésügyi szabályok miatt a nemzetgazdaságnak csak az idei árvízi katasztrófában 200 milliárdnyi veszteséget termeltek), az új közlekedési nyomvonalak kijelölésének komplexitását, stb. A jó településfejlesztés, kistérség‐fejlesztés, a vasúti és közúti nyomvonalvezetés, a vízgazdálkodás, erdő‐ és mezőgazdálkodás, a közterület‐fejlesztés, a jó energiapolitika nem egyetlen ágazati politika eredménye. A mai területi tervezés és településtervezés fejre állított logikát tükröz. Az ágazatok érdekérvényesítő képessége és ezen érdekek eredője határozza meg a területrendezési tervek,
2. oldal
fejlesztési koncepciók irányvonalát. A helyi adottságokra, erőforrásokra alapuló, a fenntarthatóságot figyelembe vevő stratégiákra minden eddiginél nagyobb szükség lenne. A nagy sebességű európai gyorsvasúti nyomvonalak vezetésének a kérdései hamarosan napirendre kerülnek: nem mindegy, hogy mennyire átgondolt döntés születik, mert ez befolyásolja a térszerkezetet regionális léptékben is. Mindezek a térségi tervezés, tájtervezés szükségességét, kikerülhetetlenségét hozzák a felszínre.4 A sokat hangoztatott megújulásnak alapfeltétele, hogy számba vegyük értékeinket („országleltárt” készítsünk minden értelemben), ugyanis csak az adottságainkra, értékeinkre (természeti, táji, kulturális stb.) építő, fenntarthatóságot figyelembe vevő fejlesztés hozhat sikert hosszú távon. Most kerül a Parlament elé a Nemzeti Értékekről, Nemzeti Kincsekről, Hungarikumokról szóló törvény, amely szellemében szintén ezt a szélesen értelmezett „értékközpontúságot” helyezi előtérbe: „Az érték a mérték.” A tájépítészet ebben az értékekre alapozott, integrált szemléletű települési, térségi vidékfejlesztésben, területfejlesztésben nyújthat segítséget.
4. A közterületi minőség kérdései
Ha valaki rendszeresen olvassa a városfejlesztéssel, várospolitikával kapcsolatos lakossági közvélemény‐kutatásokat, akkor egészen biztosan feltűnik neki: a zöldfelületek csökkenéséről, a közterületek minőségéről, a rekreációs és a szabadtéri sportterületek, játszóterek lepusztultságáról, hiányáról, közbiztonsági kérdésekről, a közterület fenntartási hiányosságairól szólnak – örök slágerként ‐ az elégedetlenségi mutatók. Régóta nem történt e területen önerős (fenntartható) beavatkozás, kizárólag az uniós források hirtelen tőkeinjekciója tartja – egyre fogyatkozó lendülettel – életben a közterület‐megújulást. A köztér általában gazdátlan, kiszolgáltatott, korrupciós ügyekkel terhelt, rosszul működik, minőségen aluli a fenntartása, rosszul gazdálkodnak vele az önkormányzatok és nincs megtartó ereje. Hiányzik a legtöbb településünkből az érzelmi töltést, identitást, a szerethetőséget, szabadtéri rekreálódást és a sportot biztosító közterületi minőség. Ezen némileg változtatott a közösségi terek (elsősorban főterek) építéséhez nyújtott uniós tőkeinjekció, amivel a települési közösségek mohón próbálták betömni a több évtizede halmozódó érzelmi hiányt, a környezetkultúrában elsivárosodott élettér helyett akartak újat, közösséget megtartót, egészségesebbet. Nem lehet feltenni vagylagosan a kérdést (helyi gazdaság élénkítés vagy az épített környezet minőségének javítása), mert ez nem vagylagos, hanem egymást erősítő folyamat. Például az urbanizálódott térségeink óriási zöldfelületi deficittel küzdenek, ami ma is kisebbfajta népvándorlásra serkenti a városmagokban élőket a szuburbiák felé: az élhetetlenség és a túlterheltség negatív spirálba kényszeríti az agglomerálódó térségek fejlődését, mindez a város és az infrastruktúra rossz (pazarló) használatára ösztönöz. Hogy miféle gazdasági erő lakozik a környezetminőségben, az a nyugati világ városfejlődési folyamataiból jól kielemezhető. A katalán Barcelona másfél évtizede éppen a közterületeinek megújításával adott új lendületet a városi ingatlanfelértékelődésnek (barcelonai –modell), amelyet a nyugat‐európai nagyvárosok szinte azonnal és sorra követtek. A hollandok a Green City mozgalom keretein belül olyan közgazdasági kutatásokat kezdeményeztek, amelyek azt igazolták: egy holland nagyvároson belül egy egységnyi zöldfelület fejlesztés a városnak hat egységnyi gazdasági hasznot hajt. A Green City mozgalom terjedőben van Európán belül: 2009 októberében Strasbourgban, az Európa Parlament plenáris üléstermében tartottak egész napos plenáris Green City fórumot, ahol a tagországok zöme miniszteri szintű politikai delegációkkal képviseltette magát. Ennek hatására 2010‐ ben megalakult idehaza is a Magyar Green City Tanács a hazai szakmai szervezetek összefogásával, mely céljainak eléréséhez szintén keresi a szélesebb együttműködés lehetőségeit a döntéshozással. A Távol‐Kelet „kistigrisei” közül az innovációs (kreatív) tőke által legvonzóbbnak tartott Szingapúr („Kelet Svájca”) radikális zöldfelületi programot hajt végre több mint három évtizede, hogy a K+F ágazat magasan kvalifikált szakembereit (családostul) a térségbe csábítsa5. 4
Kapcsolódva a Széchenyi Terv Otthonteremtés és Tranzitgazdaság programjához A Széchenyi Tervben megfogalmazott Tudomány – Innováció – Növekedés program nem hajtható végre a kreatív ipar és a kreatívok (szürkeállomány) helyben tartása nélkül. Ez a célcsoport mobilis, nem elsősorban a fizetés, hanem a feladat érdekli és „röghöz kötni” háromféle szolgáltatással lehet: jó egészségügyi szolgáltatások (1) jó oktatási rendszer (2). 5
3. oldal
A másik „kistigris” (Szöul) polgármestere a belváros emeletes autópályáját bontotta le, hogy alóla „kibányásszon” egy már rég elapadt patakocskát, a város „szívcsakráját”, amelynek a partját ma közparkok tagolják. A szöuli belváros ingatlanértéke az egekbe szökött, a polgármester pedig „mennybe ment”.
5. A jogszabályi beavatkozások szükségessége
A mai intézményi, jogszabályi és szabványügyi háttér nagyon hiányos és kedvezőtlen a hazai tájépítészet kibontakozásához, a szakma jogszabályi alapjai idehaza nincsenek meg teljeskörűen, a meglévők pedig folyamatosan csorbulnak. Az ÁSZ 2009‐ben, a zöldfelületi fejlesztések átfogó vizsgálatakor óriási hiányosságokat tárt fel az önkormányzati struktúrákban, és jelentésében egy zöldfelület‐gazdálkodási kerettörvény létrejöttét sürgeti. Az előző kormány „gyorsításai” alapjaiban rengették meg a táj, a vidék, a köztér, a zöldfelületek minőségi fejleszthetőségét. AZ EU elvárásokat véleményünk szerint a korábbi kormány szinte versengve teljesítette túl, saját érdekeinket pedig önként megcsorbította. A gyorsítás nem oldott meg semmit, viszont számos problémát kiélezett az épített környezetért felelősséget érző szakmákon belül, akikkel ezen jogszabályok egyeztetése teljesen elmaradt. Át kell tekinteni – véleményünk szerint – a tervezés teljes rendszerét. Odáig jutottunk, hogy az országos és a települési politika (amely értékgazdálkodásban, és érdekek egyeztetésében gondolkodik) hiába teszi fel a mérnökszakmáknak a kérdéseket, a bemerevített (ezáltal hatástalanított) tervezési rendszer nem tud azokra olyan válaszokat és stratégiákat kínálni, amelyek a geopolitika (piac) és az identitáspolitika (polgár) számára emészthető és értelmezhető, így a tervek nem töltik be a politikát segítő, visszacsatoló szerepüket. A köztértervezés tervezői és szakértői jogosultsági kérdései nem tisztázottak, a tisztázatlanság a minőség rovására megy. Az EU jogharmonizációs elvárásainak indokolatlan túlteljesítése a tervezői jogosultságnak az elmúlt időszakban túlzott liberalizálása a tervek és az épített környezet minőségét veszélyezteti. Nincsenek a településeken a zöldfelületek és a közterek fejlesztési programjával, rendezésével, fenntartásával átfogó módon, automatikusan megbízott „felügyeleti szervek”. Nincsenek olyan szakmai irányítók, akik tervszerűen meg tudnák szervezni a települési közmunkát, a hármas hasznot (a segélyért munkával fizetést, a munkában tartást szolgáló tréninget, és a közterületeken uralkodó rend biztosítását) eredményező közterületi munkavégzést. Hiányzik a fogódzókat adó tervtartalmi háttér (a települések sem tudják, hogy milyen minőséget és tartalmat kérjenek számon), nincs szabványa a zöldfelületeknek, fasorok védőtávolságának, zöldtetőknek, zöldhomlokzatoknak. Jó jogszabályi háttér nélkül lehetetlen a hely szellemére, a magyar sajátosságokra építő, polgárainak érzelmi kötődést és identitást adó, „társadalomépítő” közterek, közparkok, sport területek, parkerdők, vízpartok, sétányok, tájak, azaz „kreatív életterek” létrehozása. Ezek megteremtésében kérjük a kormányzat segítségét, egyben további párbeszéd folytatását kezdeményezzük kamarai és civil szövetségi szervezeteinken keresztül. A csatolt mellékletben röviden összefoglaltuk, hogy milyen lépésekben látjuk a kibontakozás lehetőségét, amelyet megfontolásra ajánlunk a további diskurzus reményében.
Hivatalos kapcsolatfelvételre alkalmas tájépítész szervezeteink:
Magyar Építész Kamara Táj‐ és Kertépítész Tagozata (MÉK‐TKT) postacím: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége (MKTSZ) postacím: 1116 Budapest Verbéna u 8.
egészséges, rekreációra, sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas, zöldfelületben gazdag táji környezet (3). Ez utóbbi jelentőségét ismerte fel Szingapúr, Stockholm, Malmö, Vancouver, Boston, San Francisco, London, amelyek a városok élhetőségi indexének első helyeit foglalják el és jelenleg a tudás alapú gazdaság fellegvárai.
4. oldal
MELLÉKLET
A TÁJÉPÍTÉSZEK ÁLTAL SZORGALMAZOTT ÁLTALÁNOS SZAKMAPOLITIKAI LÉPÉSEK
Az Európai Tájegyezményből levezetett Táj törvény létrehozása Az Országos Építésügyi Fórum és Országos Vidékfejlesztési Fórum létrehozása és abban a tájépítész képviselet (kamara, szakmai szövetség) biztosítása A Mérnöki Kamara és az Építész Kamara részleges integrálása: közösen üzemeltetett etikai‐fegyelmi testület és tervezői névjegyzék. A kamarai hatáskör növelése a jogszabály‐előkészítésekben: Dereguláció, egyszerűsítés, jogszabály‐felülvizsgálat (jobbítás) Országos Szabadtér‐építészeti (Tájépítészeti) Tervzsűri létrehozása a kiemelt közterületi projektek (közérdekű) minőségi kontrolja érdekében. A tájépítészet (a kertművészet és a környezetkultúra) integrálása a Nemzeti Kulturális Alap pályázataiba és programjaiba Kötelező helyi területfejlesztési adó: A területfelhasználás átminősítésének „megadóztatása”: az önkormányzati külterület‐gazdálkodás megteremtése Önkormányzati közterület‐gazdálkodási Alapok létrehozása: a közterületen képződő javaknak (pl. reklám, parkolás, helyfoglalás) a közterületbe történő visszaforgatása A közmű és útszabványok újraértékelése, zöldtető szabvány kidolgozása a zöldfelületekben gazdag, vonzó közösségi terek fejlesztése érdekében. A komplex hatásvizsgálat intézményének erősítése, a hatásvizsgálatot készítők függetlenítése a megbízói érdekektől A középfokú oktatás rendszerén belül (a művészettörténeti törzsanyag oktatásán belül) a kertművészet‐történet oktatásának meghonosítása, a földrajz oktatás keretén belül pedig a területi tervezés fogalmainak és törekvéseinek (országos terv, kiemelt térségi tervek, kistérségek) megismertetése
TÉRSÉGI ÉS TELEPÜLÉSI LÉPTÉKŰ SZAKMAPOLITIKAI FELADATOK
TELEPÜLÉSI KÖZTÉRI LÉPTÉKŰ SZAKMAPOLITIKAI FELADATOK
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben a tervhierarchia megvalósulásának biztosítása a helyi és a megyei önkormányzatok feladat‐ és hatásköreinek módosításával. Az Országos Területrendezési Terv és a megyei tervek tartalmának, viszonyának újrahangolása, valós stratégiai tervezési alapon. A tervezési jogosultságok felülvizsgálata és harmonizációja, a vezető tervezői státusz rendezése Megyei szintű tájintézetek létrehozása, amelyek a térbeli folyamatokat, az uniós források felhasználását monitorozzák és kutatják, visszacsatolásként szakmai ajánlásokkal, jogszabályi előkészítésben történő munkával, állásfoglalásokkal és tanácsadással látják el a szakpolitikát. A kiemelt térségek számának növelése és törvényi megerősítése. A történeti táj és a történeti települési táj nemzetközi egyezményekből származó kategóriáinak tartalommal (tervezési, jogszabályi, eljárásrendi) történő megtöltése a LEADER programhoz kapcsolódó fejlesztési elképzelések segítése tájépítészek bevonásával a kistelepüléseken, mikrotérségekben A nagyléptékű vízrendezések kapcsán az ökológiai, műszaki és esztétikai szempontok összehangolásának jogszabályi megteremtése, az ezeket koordináló tájépítészi (generáltervezői) szerepkör bevezetése. Az Étv. és OTÉK átfogó, szakmával átbeszélt konszenzusos módosítása, különös tekintettel a köztér szabályozásának kérdéseire, a külterület‐szabályozásra
a köztértervezési, a tájépítész tervellenőri, műszaki ellenőri, és felelős műszaki vezetői jogosultságok megteremtése A települési zöldfelületek ingatlanfejlesztésekhez kötött normatív szabályozásának kidolgozása, szakmai egyeztetése és bevezetése A közterület‐gazdálkodás települési szabályaira vonatkozó kerettörvény megalkotása (egyeztetetten a szakmai szervezetekkel) A közterületi tervezés ötlet‐ és tervpályázati, valamint közbeszerzési szabályainak kidolgozása a tájépítész szakma bevonásával. a zöldfelületek tervezését, kivitelezését, fenntartását ellátó szakmai szervezetekkel és civil érdekcsoportokkal történő folyamatos és időben megfelelő egyeztető fórum az illetékes tárcá(k) részéről a jogszabályok módosítása esetén. Főkertészi státusz kötelező bevezetése a kerületek, a főváros és a megyei jogú városok esetében, tájépítész mérnök kötelező alkalmazása a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken. A városi zöldfelületek‐, közparkok‐, közkertek‐, történeti kertek‐ létesítésére, megújítására, városi kisvízfolyás rehabilitációkra kiírt konkrét, nevesített regionális pályázati források, csomagok létrehozása az NFÜ és a regionális fejlesztési ügynökségek keretein belül már ebben, a 2013‐ig tartó tervezési időszakban.
