Mikeás 6,1-8 Az Úr peres ügye „Halljátok csak, amit mond az Úr! Kelj fel, perelj a hegyekkel, és hallják meg szódat a halmok. Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az ő népével, és az Izráellel is perbe száll. Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem! Hiszen felhoztalak Égyiptom földjéről, és a szolgák házából megváltottalak, és előtted küldém Mózest, Áront és Máriát! Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? Sittimtől fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit. Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Bevezetés Most újból elmondom, hogy Mikeás próféta Ézsaiás prófétának a kortársa volt, egy időben éltek, körülbelül száz évvel a babiloni fogság előtt. Abban az időben, amikor Asszíria az északi tíz törzset meghódította, és fogságba is vitte már. És a déli két törzset és Jeruzsálemet is körülzárta, sanyargatta, ostromolta. De Ezékiás király idejében Isten megszabadította Jeruzsálemet Asszíria kezéből. Ebben az időben prófétált Ézsaiás is és Mikeás is. A déli országrész is egyre jobban a bűnbe süllyedt. Az északinak is azért kellett fogságba menni, mert nem hallgattak Istenre. De Jeruzsálem, és a déli országrész is egyre inkább a bűnbe süppedt. És hogy milyenek voltak a viszonyok, ezt Ézsaiás nagyon szépen összefoglalja: „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá! Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! Elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ézs 1,2-3). Hát ez volt a helyzet Mikeás idejében is. Halljátok egek, vedd füleidbe föld. Hová jutott Istennek a népe? „Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai!” Miért a hegyeknek szól Isten, hogy hallják meg az Ő peres dolgát? Érdekes, Ézsaiásnál is azt olvastuk, hogy halljátok egek, és vedd füleidbe föld. És mikor Isten a törvényt adta, akkor is rengett a föld, a Sínai-hegy, és Isten akkor is azt mondta, hogy az eget és a földet hívja tanúbizonyságul ellenük, hogyha nem maradnak meg a törvénynek a beszédében. A hegyek, a halmok, a föld emlékezteti a népet arra, hogy mi történt velük, hogy bánt velük Isten, és hogy éltek ők. Egy néhány hegyet hadd említsek meg, amit ha Izráel népe hallotta annak a hegynek a nevét, rögtön tudta, hogy miről van szó. Először a Sínai-hegy: ahol Isten a törvényt adta, és ők nem maradtak meg a törvényben. Aztán a Garizim-hegy: ahová össze kellett gyűlni, amikor bementek az ígéret földjére, és el kellett mondani hat törzsnek azon a hegyen az áldást, hogy milyen áldásban részesülnek, ha megmaradnak Isten beszédében. A másik hat törzs meg az Ebál hegyére gyűlt: ahol az átkot mondták el, hogy milyen átok sújtja őket, ha elhagyják az Urat.
Aztán ott van a Sion hegye: ahol Jeruzsálem is épült. Ez Isten jóságáról és szeretetéről beszélt nekik. Aztán ott van a Kármelnek a hegye: ahol Illés összegyűjtötte a bálvány papokat, és a kérésére leszállt Istennek a tüze, meggyújtotta az áldozatot. Ezt nem tudták megtenni a Baál papok, és így az egész nép látta, hogy az Úr az Isten. El is mondták: az Úr az Isten. Aztán mégis visszasüllyedtek a bálványimádásba. De ott vannak olyan egyszerű hegyek is, mint a szőlőhegyek, vagy a jó termőföld. Mind arról beszél, hogy Isten jó hozzájuk, szereti őket, megáldotta őket. És vannak ott halmok. Sok halom: ami vádolja a népet a bálványimádásért, mert a halmokon folyt a bálványimádás. Ezért hívja az Úr tanúkul a hegyeket, a halmokat és a földet. Az Úrnak pere van a népével Feltehetnénk a kérdést, hogy miért perel az Úr? Ez nem egy olyan per, hogy, amit mikor mi néha szoktuk mondani, mikor valakinek nagyon forog a nyelve, és mondja a másiknak, hogy „no, mit perel már?”, hanem ez egy igazi, törvényszék előtti per, amikor meg kell jelenni, és igazságot kell tenni két fél között. Miért mondja ezt Isten? Hiszen Ő Maga mindenekfölött való, Ő megbüntethetné a népet minden további nélkül. Miért akarja egy tárgyaláson kideríteni, hogy mi a népnek a bűne? Miért akarja tanúkkal rábizonyítani a népre, hogy tudják? Nagyon érdekes, hogy Ézsaiás is erről beszél: „No jertek, törvénykezzünk, [menjünk törvénybe, vagy: pereljünk] azt mondja az Úr! Ha bűneitek skárlát-pirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18). Vagyis, Isten azért akar perelni, törvénybe menni, hogy a nép lássa be a bűnét, tartson bűnbánatot, és utána megtisztítja őket. Ha bűneitek skarlát-pirosak, hófehérek lesznek. Tehát Istennek ezzel is egy jó célja van. Végeredményben kegyelmes Izráelhez is, de most is ugyanez a helyzet. Most se büntet Isten azonnal, hanem azt szeretné, hogyha belátná minden ember a bűneit, bűnbánatot tartana, hogy utána megtisztítsa Isten a bűneitől. Nem azért mutat rá Isten a bűneinkre, hogy elítélhessen bennünket, hanem mindig azért, hogy megtisztíthasson bennünket. Mert ha megítéljük magunkat, akkor megtisztít bennünket a bűneinktől. Mi volt a nép bűne, amiért perelt az Úr? Ézsaiásnál úgy olvastuk, hogy elpártolt tőle Izráel. Bár úgy nevelte őket Isten, mint az apa a fiait: fiakat neveltem, méltóságra emeltem, de ők mégis elpártoltak, és hálátlanok lettek. Annyira hálátlanok, hogy Isten egy olyan példát hoz, hogy az ökör ismeri gazdáját, a szamár az ő urának jászlát, az én népem nem ismer engem. Tehát oktalanabbak, és hálátlanabbak, mint az ökör, és mint a szamár. Az ökör és a szamár legalább tudja, hogy ki a gazdája, és kitől kap enni. Izráel nem tudta. Gondolhatunk így a mai emberekre is, néha magunkra is. Istentől jön minden jó, minden áldás, Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk. És az ember hálátlanabb, mint az állat, nem törődik Istennel! Na, ezért van pere Istennek Izráellel is, és mondhatnánk, hogy pere van általában az emberrel. Mert minden ember tudja a szíve mélyén, hogy van Isten. A szívében ugyan mondja a balgatag, hogy nincs Isten, de ezzel csak magát akarja nyugtatni. Szíve mélyén mindenki tudja, hogy van Teremtő, van, aki megtart, van, aki fenntartja ezt a mindenséget. A Római levél 1. részében erről világosan beszél az Ige is, hogy ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és az Ő Istensége, az Ő alkotásaiból ez meglátható. Az egek beszélik Isten dicsőségét, kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Az élőlényekből a sejtekig, a tudomány olyan sok mindent feltárt, és minél többet tár fel, annál több a titok, és annál csodálatosabb minden, amit Isten alkotott. Ebből tudni kell az embernek, hogy ez nem csak olyan véletlen, és tudja is a szíve mélyén, csak nem akarja elismerni. Ott úgy írja a Római levélben, hogy nem mint Istent dicsőítették Őt, se Neki hálákat nem adtak, hanem
okoskodásaikban hiábavalókká lettek, balgatag szívük megsötétedett. Ezért belesüllyedtek mélyen a bűnbe. És Istennek ezért pere van az emberrel. Amikor ilyen dolgokat enged, mint ami most is van a napjainkban, árvizet, felhőszakadást, jégesőt, szörnyű pusztítást, akkor Isten perel az emberrel: Ember, állj már meg! Miért szállsz szembe velem, miért fordítasz nekem hátat? Perel, hogy döbbenjünk rá a kicsiségünkre. A természeti erőket hívja tanúkul Isten. Hát nézd meg, ember: egy szélvész rámutat arra, hogy milyen kicsi vagy, és elsodor. A földrengés - rád szakad a hegy. Elmos a víz. És rá kell, hogy mutasson ez az embernek a bűneire. Azt akarja Isten ezzel, hogy magába szálljon az ember, és bűnbánatra jusson. Ezt azért akarja Isten, hogy üdvösségre jusson az ember. Népem, mit vétettem ellened? Tégy vallást ellenem! Azt mondja a 3. versben az Úr: „Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem!” De nem jött válasz. Nem olvasunk semmit itt az Igében Ézsaiásnál se, hogy a nép mondott volna valamit, hogy hát igen, Isten, nem jót tettél velünk, vétettél ellenünk, ezzel vagy azzal fárasztottál bennünket. Nem jön semmi válasz. Nem tudtak semmit felhozni Istennel szemben. Különös, hogy a mai ember már nem ilyen. A mai ember, kérdés nélkül is felel Istennek. Sőt, kezdeményezi a pert. Perel Istennel, és sorolja a kifogásait Isten ellen. Például azt mondja: miért engeded meg ezeket a természeti katasztrófákat? Ha van Isten, miért engedi meg a földrengést, a cunamit, az árvizet, a jégverést, az aszályt, a hőséget, a szárazságot? Hol vagy Isten? Hisz háborúk, gyilkosságok, borzalmak vannak, és éhség van sokfelé. Sokan mondják, hogy hol van az Isten, amikor megbetegedett a lányom, a fiam, az apám, amikor rákos lett, amikor ilyen vagy olyan beteg lett? Hol van Isten, amikor munkanélküli lettem? Amikor igazságtalanságot kell elszenvednem? Vagy mondják, hogy hol volt Isten, amikor az ámokfutók bemennek az iskolákba, és lelövöldözik a gyerekeket meg a tanárokat is? Hol van? Biztosan sokan olvasták már, de azért egy kis részt elolvasok ebből, amikor Billy Graham lányának is ezt a kérdést tette fel egy riporternő 2001. szeptember 11. után. Tudjuk, mi történt akkor, a két toronyba belement a repülőgép. Azt kérdezte a riporter: hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen? Nagyon tanulságos, amit felelt rá: „Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk szeptember 11-én történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, távozz el az életünkből. És Ő, amilyen „úriember” ezt meg is tette, és csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, amikor felszólítjuk arra, hogy hagyjon bennünket magunkra? Tudom, hogy nagyon sok levél ment körbe szeptember 11-vel kapcsolatban. De igazán el kell, hogy gondolkodtasson a legutóbbi döntések fényében a terrortámadások, iskolai lövöldözések, gyermekek által elkövetett gyilkosságok fényében valami. Lássuk csak? Azt hiszem, ez akkor kezdődött, amikor Madeline Murray O’Hare, akit meggyilkoltak, testét nemrégen találták meg, panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban. És mi azt mondtuk: rendben. Aztán valaki azt mondta: jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában. A Bibliát, amely azt mondja, hogy ne ölj! Ne lopj! Szeresd felebarátodat, mint magadat! És mi azt mondtuk: rendben. Aztán Dr. Benjamin Spock azt mondta: ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert kis személyiségük megrongálódik, és lerombolhatjuk önbecsülésüket. Spock fia öngyilkos lett. És mi azt mondtuk: hát ez egy szakember, biztosan tudja, hogy mit beszél. Azt mondtuk: rendben. Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, hogyha nem fegyelmezik a gyerekeket, amikor rendetlenül viselkednek. És erre is azt mondtuk: rendben. Aztán valaki azt mondta, hogy hagyjuk, hogy a diáklányok abortuszt végeztessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És mi azt mondtuk, hogy rendben. És egy „bölcs” vezető azt mondta, hogy mivel a fiúk azok fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk a fiú diákoknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy beszámoljanak a szüleiknek erről. Erre is azt mondtuk:
rendben. Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat egyébként. Egyetértettünk vele, és azt mondtuk: rendben. Nem számít, mit tesz valaki. Beleértve az elnököt is a magánéletében. Nem számít, amíg van munkánk, és jól működik a gazdaság. Aztán valaki azt mondta: nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel. És hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges és természetes csodálatnak. És azt mondtuk rá, hogy rendben. Aztán valaki eggyel tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyerekek képeit tette közzé, majd még egy lépést tett, és az internetre is feltette ezeket. És mi azt mondtuk erre is: rendben. A szabad vélemény-nyilvánítás feljogosítja erre. Aztán ezen ügyek következetlen kezeléssel, netán üzleti érdekek előtérbe helyezésével, ne adj Isten, a korrupció hatására, elfelejtődtek. És erre is azt mondtuk: rendben. Aztán a szórakoztató ipar azt mondta, hogy csináljunk tévéműsorokat, mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget, gyilkolást, mészárlást reklámozzák, meg a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, mert különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk: hát ez csak szórakozás. Nincs is rossz hatása. És különben sem veszi senki komolyan. Vagyis azt mondtuk: rendben. Aztán jött a korrupció, megvesztegetés, bank-botrányok, csőd bűntettek, az állami szinteken elszámoltatásra nem került milliárdok. Majd a belefásulás az egészbe. De azt mondtuk, hogy rendben. Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete? Miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között? Miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán ha elég hosszan és keményen gondolkozunk rajta, akkor ki tudjuk találni, hogy miért? Azt hiszem, elég sok köze van ahhoz, amit a Biblia mond: azt aratjuk, amit vetettünk.” „Egy levél: Kedves Isten! Miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályunkban? Tisztelettel: Egy érintett tanuló. Válasz: Kedves érintett tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel: Isten.” Hadd tegyem ehhez még hozzá azt, hogy igen megfertőztettünk mindent. Itt elsősorban az erkölcsi életről beszél. De megfertőztettük a levegőt, a vizet, az élelmiszert, mert a pénzt istenítették nagyon sokan, hogy minél nagyobb hasznot tudjanak húzni. Ennek eredménye lett a globális felmelegedés, a szélsőséges időjárás, az ózonpajzs meggyengülése, rákos és egyéb betegségek. Igen, ahogy a Galata levél mondja: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az õ testének, a testből arat eszedelmet; a ki pedig vet a léleknek [szelleminek], a lélekből [szellemből] arat örök életet” (Gal 6,7). Isten szeretetének néhány bizonyítéka Igen, per van Isten és az ember között. És ebben a perben, még ha ilyen kérdéseket is tesz fel az ember, Istennek különös a válasza. Elmondja például, hogy Ő milyen jót tett az Ő népével; és nekünk is elmond sok mindent, hogy Ő milyen jót tett velünk. Például azt mondja a 4. versben: „Hiszen felhoztalak Égyiptom földjéről, és a szolgák házából megváltottalak, és előtted küldém Mózest, Áront és Máriát!” A Mária a Mirjám. Vagyis arról beszél, hogy én népem, ti hűtlenek lettetek, elpártoltatok, de nézzétek meg, hogy én mennyi jót tettem veletek! Kezdjük onnan, hogy kihoztalak benneteket Egyiptomból. Rabszolga nép volt, sanyargatták őket, ki akarta irtani a Fáraó őket, kegyetlenül dolgoztatta, és uralkodott rajtuk, fiúgyermekeit belevettette a Nílusba. És kihozta őket Isten hatalmas karral, hatalmas csapások által, és negyven éven keresztül vezette őket a pusztában. Kenyeret adott nekik minden nap, vizet adott nekik. Skorpiók voltak abban a pusztában, megvédte őket. Nem kopott le a saru a lábukról, nem dagadt meg a lábuk. Nem törölte el őket egyetlenegy ellenség sem. Nem tévedtek el abban az irdatlan nagy pusztaságban. Megvédte őket Isten. És emlékeztette őket
arra, hogy úgy hozta ki őket Egyiptomból, hogy a Fáraó népének minden elsőszülöttjét megölte, de őket a Bárány vére megvédte, az ő elsőszülöttjeiknek nem kellett meghalni. És ez bennünket mire emlékeztet? Az Úr Jézusnak a szabadítására. Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. És az Ő vére nem csupán Izráel elsőszülöttjeinek az életét képes megmenteni, hanem minden embert képes megmenteni. Meghalt nem csak a mi bűneinkért, az egész világ bűneiért is, hogy mindenkit megbékítsen Istennel, hogy minden bűnt eltöröljön. Bennünket ez erre emlékeztet. És arra, hogy az Úr Jézus most is meg tud szabadítani minden embert a Sátán uralma alól, a bűn megkötözöttségeiből, a reménytelenségből, a haszontalan életből. Kolossé levél: kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt szeretett Fiának országába. És ahogy Izráelt a pusztában vezette, minket is vezet egész életünkön keresztül. Nem adott kenyeret minden nap? Nem adott innivalót minden nap? Nem volt ruhánk? Nem védett meg bennünket? Látjuk, hogy hány felé pusztít háború, vagy természeti katasztrófa, nyomorúságok vannak. Mi nem szólhatunk semmit. Mi bajunk van akkor, amikor elégedetlenek vagyunk? Én népem, mondja, tégy bizonyságot ellenem. Mivel fárasztottalak? És amikor kijöttek Egyiptomból, Isten kétfele választotta a Veres-tengert, száraz lábbal mentek át ott, ahol az egyiptomi hadsereg nem tudott átmenni, ott vesztek el. Hány bajon vitt át bennünket Isten? Meg van írva: sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. Az istentelen meg egy bajában elesik, és ott marad. Aztán egy másik eseményt is említ az Úr: „Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? [...]” (5. vers). Tudjuk, mi történt? Amikor már ott volt Izráel népe Moáb határában, látta Bálák, Moáb királya, hogy ez ellen a nép ellen ő nem tud megállni, és akkor ahhoz folyamodott, hogy elhívja Bálámot, hogy átkozza meg Izráel népét. Vagyis a sötét hatalmakat, a démonokat hívta segítségül, vagy akarta segítségül hívni, egy szellemi támadást Izráel népe ellen. Azt mondja itt az Úr, hogy: én népem! Emlékezzél csak, mit koholt Bálák? És amikor Bálám odament azokra a hegyekre, ezekre a hegyekre is emlékezhettek, és látta Izráelt lesátorozva a völgyben, és átkot mondani akart, Isten nem engedte. Azt olvassuk az egyik helyen, hogy mit átkozzam azt, akit Isten nem átkoz? Nem engedte az Úr neki. Pedig azt mondta Bálák, a király, hogy nagyon jól megfizetlek, rengeteg ezüstöt, aranyat adok neked. Nem tudta megtenni, mert Isten nem engedte. Sőt, Isten tovább ment. 4 Mózes 23,19-20-ban olvassuk, hogy parancsolatot vettem az Úrtól, hogy áldjam Izráelt. Tehát az átkot áldásra fordította Isten. És mi? Majd az Efézusi levélben éppen az a rész következik, hogy nem test és vér ellen van tusakodásunk. A Sátán mindent megpróbál, a sötét szellemi hatalmak mindent megpróbálnak Isten népe ellen. De az Efézus 1,3-ban olvassuk, hogy nem tudnak megátkozni, mert áldottak vagyunk. Megáldott minden szellemi áldással a mennyekben, a Krisztusban. A mi életünk felett csak annyi hatalma van az ördögnek, amennyit önként átengedünk neki. Annyi hatalma van. Sittimtől Gilgálig Aztán az 5. vers második felében még egy harmadik eseményt is mond: „…Sittimtől fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit.” Mi volt Sittimtől Gilgálig? Sittim volt az utolsó táborhely, mielőtt átkeltek a Jordánon, és Gilgál volt az első táborhely, miután már átkeltek a Jordánon. Tehát a kettő közt ott volt a Jordánon való átkelés. Ebből elolvasok egy néhány igeverset. „Felkele azért Józsué jó reggel, és elindulának Sittimből, és eljutának a Jordánhoz, ő és Izráel fiai mindnyájan, és meghálának ott, mielőtt általmentek volna” (Józs 3,1). Azután a 4. részből olvasok: „Mikor pedig az egész nép teljesen általment vala a Jordánon, szóla az Úr Józsuénak, mondván: Vegyetek magatokhoz a népből tizenkét férfiút, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből. És parancsoljátok nékik, mondván: Vegyetek fel innét a Jordán közepéből, arról a helyről, ahol bátorsággal állanak a papok lábai, tizenkét követ, és vigyétek át azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol megháltok ez éjszaka. [így is
történt, és így olvassuk a 8. versben:] …úgy cselekedének Izráel fiai, amint megparancsolta vala Józsué, és felvevének a Jordán közepéből tizenkét követ, amint megmondotta vala az Úr Józsuénak, az Izráel fiai nemzetségeinek száma szerint, és általhozák magokkal az éjjeli szállásra és ott letevék azokat. [...] Azt a tizenkét követ is, amelyeket a Jordánból hoztak vala, Gilgálban állatá fel Józsué. És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben” (Józs 4,1-3.8.20-24). Tehát az átkelés volt Sittim és Gilgál között, csodálatos módon. Talán még a Veres-tengernél is csodálatosabb volt, mert a Veres- tenger egy állóvíz, de a Jordán folyt. Amikor átkeltek a Jordánon, így írja az Írás, hogy minden partjai felett. Tehát éppen meg volt áradva. Szinte kicsapott a mederből, annyi víz folyt, és Isten megállította a folyóvizet. Kőfal gyanánt ott állottak. Az a víz, ami lefelé volt, elfolyt, kilátszottak a kövek, és az a sok ember, milliónál több ember, amíg gyalog átkelt, kőfal gyanánt állott a víz. Azt mondja, ez a tizenkét kő erre emlékeztessen benneteket. És amíg a Veres-tenger Izráelt Egyiptomtól választotta el, addig a Jordán, amíg át nem mentek, az ígéret földjétől választotta el őket, amikor átmentek, akkor pedig az egész régi életüktől. Egyiptomtól is, meg a pusztai vándorlástól is, meg sok bajtól, nyomorúságtól, beértek az ígéret földjére. Hát emlékezzenek rá! Ezek a kövek emlékeztetik Isten jóságára; tanúk, mint a hegyek, és a halmok. A nép válasza Mi volt a népnek a válasza erre, amit Isten mondott nekik, Istennek a jóságára? Azt olvassuk a 6. és 7. versben, ez volt a válasz: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” Különös gondolkozás. Az első ez volt, hogy: hajlongjak-e előtte? Biztos látott már mindenki filmen olyan jelenetet, amikor ortodox zsidók, mondjuk a siratófal előtt jellegzetesen hajlonganak. Azt mondja: hajlongjak-e az Úr előtt? Azt mondja az Úr, hogy: nekem a szív számít. A szív meghajlik-e? A külső meghajlás csak akkor számít, ha belül a szív először meghajlik. Aztán azt mondja: hozzak-e áldozatot különböző állatokból égőáldozatot? Vagy hozzak-e olajat, mint a patakok, tízezer olajpatak. Kétségtelen, hogy az áldozatokat Isten rendelte, de még az Isten által rendelt áldozatoknál is csak az számít, amit megfelelő szívvel visz az ember. Nem maga az áldozat értéke számat. Számít Istennek, hogy hány ökröt visznek, vagy juhot, és az mennyibe kerül, és milyen sok annak az ára? Azt mondja az 50. zsoltárban: hát eszem én a bikák húsát, vagy a bakok vérét iszom-e? Hát enyém a föld, és annak mindene. Az erdő minden vadja, a hegyek minden szárnyasa az enyém. Ha én megéhezném, én nem mondanám meg neked. Nem kell ez nekem, nem ez kell nekem: a szív. Hálával áldozzál az Istennek, azt mondja ott az 50. zsoltárban. És Ézsaiás könyvének az 1. részében is szó van erről az áldozatról. Mire való nekem áldozataitok sokasága? Azt mondja az Úr. Mire való? Nekem ez nem kell. Mi van a szívetekben? Vérrel rakva kezeitek, hűtlenek vagytok. Legelőször Ábel áldozott az Úrnak, meg Káin, már ennél a legelső áldozatnál is azt olvassuk, 1Mózes 4, 3-5. versig, hogy mikor vitték az áldozatot, tekintett Isten Ábelre, és az ő áldozatára. Káinra pedig, és az ő áldozatára nem tekintett. Nem azt nézte, hogy mit hoztok, úgyis minden Istené, neki az nem érték. Milyen szívvel hozzák? Az Ábel szívét úgy látta, elfogadható, Káin szívét úgy látta, hogy nem elfogadható az áldozat. Tehát Isten azt mondja, hogy vallásoskodni lehet. Ma is a vallásos ember szívesen áldozik pénzt, erőt, időt, munkát,
csak a szívét nem adja. A szívét, a szeretetét, a ragaszkodását, azt nem adja az Úrnak. Mert máshoz ragaszkodik, vagy máshoz is; megosztott a szíve. Pedig azt mondja a Példabeszédek könyvében: Adjad, fiam, nékem a te szívedet! Aztán a 7. vers második részében: „…Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” Hát erről szó sem lehet. Isten nemcsak, hogy ilyet soha nem kívánt, hanem kifejezetten megtiltotta, hogy embereket áldozzanak neki. A bálványok, akik mögött mindig démonok állanak, azok szívesen fogadták, amikor odaadta az ember a gyermekét, és feláldozta neki, különösen ilyen volt a Molok. A Moloknak egy olyan szobra volt vasból, amibe be lehetett fűteni, és bele lehetett dobni a gyerekeket, és ott megégtek. Ezt Isten több helyen az Igében megtiltotta. Csak egyet olvasok el: „A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr” (3Móz 18,21). Hát hogyan is gondolt ilyet a nép, hogy ő Istennek áldozzon a gyermekeiből? Egyszer Isten Ábrahámnak azt mondta: „vedd a te fiadat, a te egyetlenegyedet, akit szeretsz, és áldozd meg nekem a hegyen, amit majd mutatok neked”. De nem engedte Isten, hogy feláldozza. Ez csak próba volt. Próbára tette Ábrahámot, hogy mennyire szereti az Urat, de nem engedte meg. És amikor Egyiptomban megölt az öldöklő angyal minden elsőszülöttet, az Egyiptombeliek elsőszülötteit, akkor éppen azért rendelte el a bárányt, hogy az emberek elsőszülöttei ne haljanak meg. Isten azonban feláldozta az Ő Egyszülöttét, az Úr Jézus Krisztust. Mert csak az Ő vére elég a bűnnek az eltörlésére. Se az áldozati állatok vére, se semmi, amit az ember adhat. Nincs olyan ember, akinek a halála még a saját bűnének az eltörlésére is elég lenne, hogy lenne elég másokéra! Csak az Isten Báránya, Jézus Krisztus vére elég az üdvösségünkre, és ezt Isten nem tartotta vissza. Ő adta az Ő Fiát. Mit kíván az Úr? „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled? Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (8. vers). Igazság, irgalmasság és alázat - ezt mondja. Igen ám, de hogy tudunk mi megfelelni Isten eme kívánságának? Megjelentette, hogy mi a jó, és mit kíván, de meg tudunk-e felelni neki? Mi, akiről azt mondja az Ige a Róma 3-ban, hogy letekintett Isten a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, hogy van-e értelmes, Istent kereső. És mit látott? Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. És elsorolja, milyen bűnben van az ember. Nem igaz, nincs igazsága, nem, hogy irgalmas lenne a másikkal szemben, hanem áspiskígyó mérge van ajkaik alatt, telve vannak mindenféle gyűlölettel. Alázat? Csupa lázadás. Hogy tudunk ennek megfelelni? Megjelentette Isten: ez a jó, ezt kell tenni. De hogyan? Na, Isten éppen azért adta a törvényt, hogy a romlottságunk nyilvánvalóvá legyen. Aki komolyan vette a törvényt, és aki most is komolyan veszi, hogy megfeleljek Isten kívánságának, annak rá kell jönnie, hogy képtelen vagyok, mert a természetem, a testem, a lelkem mindennek ellentmond. De aki őszinte, azt a törvény elvezeti Krisztushoz. Így lett a törvény Krisztusra vezérlő mester. Hogy elismerjük: nem tudok igazságban járni. Nem tudok irgalmas és alázatos lenni, mert épp az ellenkezője vagyok. De aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik. És nem azt kívánja az Úr tőlünk, hogy mi adjunk áldozatot, Ő adott áldozatot. Egyetlen áldozatot, Krisztust. És Krisztussal együtt, és Benne, mindent megadott. Ezt is, amit itt kíván. Azt mondja, hogy azt kívánja, hogy igazságot cselekedjél. Az Úr Jézus azt mondja: én vagyok az út, az igazság. Korinthusi levélben azt mondja, hogy, Aki adatott nékünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul. Vagy azt mondja itt az Ige, hogy mit kíván Isten? Szeressed az irgalmasságot. Irgalom, kegyelem, és szeretet; mind ott vannak egy csoportban. Krisztusban jelent meg az irgalom, Ő hozta el a kegyelmet. A törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. És az alázat. Azt mondta az Úr Jézus: tanuljátok meg éntőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a lelkeiteknek.
Tehát mit kíván Isten? Azt kívánja, hogy higgyünk Krisztusban, fogadjuk el Őt, és akkor ezt a másik kívánságát is be tudjuk tölteni Istennek, hogy igazságot cselekedjünk, szeressük az irgalmasságot, és alázatosan járjunk Isten előtt. Ezek mind szorosan egybetartoznak. Van, aki csak az igazságot akarja. Az ilyen ember törvényeskedő lesz, nagyon hideg, hűvös és elutasító. A másik csak az irgalmat, a szeretetet hangsúlyozza. Az ilyen ember nagyon engedékeny lesz, és minden összekeveredik. Ez se jó. Úgy kell, ahogy az Ige mondja az Efézusi levélben: igazságot követvén szeretetben. Aki nagyon igaz a maga szemeiben, az nem alázatos. Mert azt mondja: én. Én meg tudtam tenni, te meg nem tudod megtenni. Aki nagyon csak a szeretetet hangsúlyozza, az is fel tud fuvalkodni. Lám, én mindenkihez olyan engedékeny, szerető, irgalmas vagyok. És leinti, lenézi azokat, akik az igazságot hangsúlyozzák. Isten azt mondja: Krisztusban mind a három megvan, és egyensúlyban van. Igazságot követni szeretetben, és alázatosan járni. Befejezés Talán jó lenne, ha ezeknek az Igéknek az alapján majd otthon, a csendességben végig gondolnánk az életünket. Például így: van-e nekem panaszom az Úr ellen? Perelek-e valamiben az Úrral? Hogy ezt miért tetted így Istenem, azt meg miért nem tetted? A másik kérdés: emlékszünk-e, értékeljük-e az Úr szeretetét, kegyelmét, amit értünk tett? Ezért emlékezünk minden vasárnap is erre, hogy értékeljük, és emlékezzünk. De fordítsuk meg a kérdést. Az előbb azt kérdeztem, hogy nekünk van-e panaszunk az Úrra? Azt is kérdezzük meg, hogy vajon az Úrnak van-e panasza ránk? Van-e, amit kifogásol az életünkben? Például nem lett-e csak külsőség az Isten-tiszteletünk. Övé-e a szívem? Bárcsak mindnyájunknak Krisztus lenne az igazságunk, az Ő szeretetéből élnénk, és adnánk tovább, és alázatosan tudnánk járni! Ámen. Debrecen, 2010. 06. 20.
