Miért vár el tőlem bármit az állam, ha aztán így megszívat? Jankovics Márton 2015.05.11. 06:020 Sosem volt konfliktuskerülő, de ma már igyekszik más módszert találni a vitás helyzetekben. A színpadi jelenlét szerinte nem tanítható, az viszont a totális kiüresedés jele, ha valaki elkezd a panelekhez nyúlni. Az izzadságszag a színházban sem jó. • • • • •
Mucsi Zoltán szerint nem optimális a hangulat a szakmában és az országban sem. A színészet fő veszélye, hogy nem lehet belőle kikeveredni. Vannak filmek, amikre nem büszke, de nincs itthon annyi forgatás, hogy finnyáskodhasson. A Don Quijotét egy körszakáll miatt akarta először színre vinni. Nehéz helyzetben lenne, ha tanácsot kéne adnia a gyerekeinek a külföldre költözéssel kapcsolatban.
Nemrég mutatták be a Don Quijotét Scherer Péterrel. Hogy jött az ötlet? Régóta tervezgettük ezt Péterrel. Már húsz éve, az ismeretségünk elején is felmerült, hogy csináljunk egy Don Quijotét. Rém egyszerű a magyarázata: pont volt egy szép kis körszakállam, ami passzolt a karakterhez. Később a Bárka Színházban is kétszer nekirugaszkodtunk Cervantes klasszikusának, de ott sem sikerült eljutni a bemutatóig. Aztán mikor összeállítottuk az idei évadot, újra eszünkbe jutott, és megkértük Parti Nagy Lajost, írjon nekünk egy színpadi változatot. Szóval ez egy régi sztori, de nem azzal feküdtünk le minden este az elmúlt húsz évben, hogy mikor mutatjuk már be a Don Quijotét.
Régóta tervezgettük a Don Quijotét Fotó: Dudás Szabolcs - Origo A körszakáll viszont elmaradt végül. Hát igen. Gondolkodtunk rajta most is, hogy az illusztrációkhoz hasonlóan jelenjen meg a figura, de úgy döntöttünk, nincs rá szükség. Ha viszont nem a szakáll, akkor mi vonzotta az őrült lovag figurájában? Miért érdekes ez a sztori a 21. században? Nem véletlenül égett be ez a két ikonikus figura olyan mélyen a kultúránkba. Sokan azt se tudják, ki az a Cervantes, de Don Quijotéről és Sancho Panzáról mindenki hallott már. Tudod, az az idióta szélmalomharcos meg a kövér barátja, akik olyan hülyeségeket csináltak. Szerintem ez a fura páros rengeteg titkot hord magában. Miért van együtt ez a két homlokegyenest különböző világlátású és alkatú ember? Mi köti össze őket? Közben az ideakeresésről is szól. Hogyan érdemes élni, és hogyan élhetjük túl a mindennapok szarjait? Teremtünk egy külön világot magunknak, ahova időnként kivonulunk a szürke vagy nyomasztó valóságból? Kiderül, hogy nem csak az lehetek, akinek magamat gondoltam. Rengeteg izgalmas kérdést vet fel. Ezeket próbáljuk mi is közvetíteni a színházban. Egyszerre próbálunk hatni az emberek eszére és lelkére is.
Egyszerre próbálunk hatni az emberek eszére és szívére Fotó: Dudás Szabolcs - Origo Azért az állandó hadakozás is része a figurának. Ön szokott szélmalmokkal harcolni? Van, amikor utólag ébredünk rá, hogy szélmalomharcot vívtunk. Visszanézve nem értjük, miért kellett őrjöngeni az adott helyzetben, miért nem tudtunk mosolyogva kilépni belőle. Máskor meg épp fordítva, csak később derül ki, hogy volt értelme a küzdelemnek, amit akkor szélmalomharcnak éreztünk. Egy próbafolyamat is tele van gyönyörűséggel és nehézséggel. Mindig vannak kétséges időszakok, de ez kell ahhoz, hogy örüljünk annak, ha feljutunk a magaslatra. Ugyan én nem mászok hegyet, de a Himalája csúcsán is jó lehet nézelődni, mégis kevesen mennek fel indiánszökdelésben. Sosem érezte úgy, hogy foglyul ejti a kultikussá vált Kapa-karakter? Hogy mindig ugyanazt várják a nézők? Azzal mindig meg kell küzdeni, hogy mikor válságba kerülsz, ne nyúlj a panelekhez. Az ember reflexszerűen ezekre támaszkodik, ha nincs más ötlete. Ilyenkor kell a jó csapat és a jó rendező, aki ezt kiszúrja, és szépen lefaragja. Bizonyos ponton túl persze nem tudunk kifordulni magunkból, de az már a totális kiüresedés jele, ha mindig csak a panelekhez nyúlunk. A barátságuk a privát életben is ugyanolyan intenzív Scherer Péterrel, mint a szakmai együttműködésük?
Nyilván lanyhult kicsit az évek folyamán, de volt, hogy több időt töltöttünk egymással, mint a családunkkal. Főleg az első tizenvalahány év volt nagyon intenzív. Nekünk a közös nyaralások helyett inkább közös távollétekre volt szükségünk.
A közös nyaralások helyett közös távollétekre volt szükségük Fotó: Dudás Szabolcs - Origo Gondolom, egy ilyen kapcsolatnál a konfliktusok is elkerülhetetlenek. Nem mindig könnyű egymást olyannak elfogadni, amilyen, de folyamatosan dolgozunk ezen. Egy kapcsolat erejének, minőségének igazi vizsgája épp az, hogy mennyire viseljük el a másikat a hibáival együtt. Ebbe a puttonyba kölcsönösen raktunk sok mindent, és az összetart minket. Van benne bőven szar és arany, sötétség és ragyogás is. De mi lehetett a Kapa-Pepe párosban, ami ennyire népszerűvé, sőt, kultikussá tette? Nyilván sokat romlott az emberek ízlése a 21. századra, ha ez a két figura kultikus tud lenni. Azért nem ma kezdődött ez, már a burleszkfilmek idején is voltak hasonló párosok. Akkor már a filmkorszak kezdete óta hanyatlik a közízlés. (nevet) A lényeg amúgy szerintem a jelenlét. Egy pontig lehet tanítani az irodalmat, a zenét, a színházat, de vannak dolgok, amik nem taníthatóak. Az például nem tanítható, hogy valaki felmegy a színpadra, és a nézőtéren csend lesz. Vagy csinál egy mozdulatot, és nevetnek az emberek. Úgy tűnik, mi ketten együtt jelentünk valamit. Már eleve abban vibrál valami feszültség, ahogy kinézünk, ahogy vagyunk.
Ezt szúrta ki Jancsó Miklós és még pár rendező, ezt szerette meg a közönség, és úgy tűnik, azóta is működik a dolog.
A bizalom a legfontosabb a színészi munkában Fotó: Dudás Szabolcs - Origo Ha már Jancsónál tartunk, vele milyen volt a közös munka? Csodálatos. Nem tudok mást mondani: egészen fantasztikus, különleges élmény volt vele dolgozni. Kicsit földöntúli figura volt, alkotóként és emberként is. Kevés olyan filmen dolgoztam, ahol ennyire nyugodt lett volna a forgatás, mint vele. Lehet, hogy olykor nem értettük, hogy mi sül ki az adott jelenetből, de mindig nyilvánvaló volt, hogy ő pontosan tudja, mit akar. Ami kívülről káosznak tűnt, az ő fejében egy precíz terv része volt. Egyből megérzi a színész, mikor bízhatja rá magát a rendezőre? Igen, és ez a bizalom a legfontosabb a munkánkban. Mikor tudod, hogy nem fognak jégre vinni, és nem hagynak beszakadni. Jancsónál egyértelmű volt, hogy senkivel nem tenne ilyet. Ha egy jelenet annyira szarul sikerült, akkor azt egyszerűen nem tette be a filmbe. És nemcsak a film, hanem az emberek miatt sem. És mikor nincs meg ez a bizalom, akkor bevállal kemény konfliktusokat a rendezővel? Sosem voltam konfliktuskerülő ember, de most már igyekszem más módszert találni, ha valamivel nem értek egyet. A konfliktusok ugyanis rengeteg energiát elvisznek, és a jó
szándékú vitákat is rossz irányba terelik. Sokszor persze nem sikerül megőrizni a higgadtságom, de egyre inkább erre törekszem.
A konfliktusok rengeteg energiát visznek el Fotó: Dudás Szabolcs - Origo A színházból és a filmből is alaposan kivette a részét. Mi a fő különbség a két műfaj között? A lényegét tekintve nincs különbség: mindkettőnél bele kell bújnod valakinek a bőrébe. A módszer viszont nagyon más. A színházban próbálsz 6-8-10 hétig, míg szép lassan elkezd a figura tömbösödni. A filmnél nincs ennyi időd, és általában nem is kronologikusan halad a forgatás, hanem összevissza ugrál az időben. Ma már brutálisan hosszú jelenetnek számít, ha három percet egyben felvesznek. A filmnél ráadásul az utómunka teljesen független a színésztől, és a felvett anyagból sokféle filmet lehet készíteni. A színházban is van „utómunka”? Mennyit alakulhat egy darab a bemutató után? Nagyon ritka, hogy egy előadás elkészül a bemutatóra. Ezért furcsa helyzet, hogy a kritikusok épp ekkor nézik az előadást, amikor nincs még bejáratva. Persze egy előadás soha nem készül el teljesen. Jó esetben 98 százalékos a premieren. Ha szerencséd van, és játszod még kétszázszor, akkor eljuthat a 99,6 százalékig. Az már olyan meseszerű. De van, amikor a sok ismétlés miatt épp rutinszerűvé válik az előadás?
Igen, de azt se nézni, se csinálni nem jó, mert az egész olyan izzadságszagú lesz. És a büdös, az sehol nem kellemes, színházban meg különösen nem az. Film és színház különbségéről már beszéltünk. Mi a fő különbség a független színház és a kőszínház között? Egy kisebb csapatnak tágabb tere van a kísérletezésre, mint egy nagy, bérletrendszerrel dolgozó kőszínháznak. Persze mindkét helyen nagyon igényes előadások jöhetnek létre. De ugye ott van az üzleti szempont, hogy miként töltsd meg a nézőteret, és nem mindegy, hogy 1500 embert kell bevinni vagy 150-et. A tapasztalat mostanában az, hogy olcsóbb dolgokkal könnyebb bevonzani a közönséget. Persze a filmnél is ugyanez a helyzet. Felépült egy ipar, és a mai filmgyártás már nem ugyanaz, mint a 60-70-es években volt. Manapság a filmről az jut az ember eszébe: „Na jó, és mennyi pénzt hoz?”
Olcsóbb dolgokkal könnyebb bevonzani a közönséget Fotó: Dudás Szabolcs - Origo És mit lehet tenni ez ellen? Van ma lehetősége a színháznak, hogy ne igényes kikapcsolódássá, hanem igazán megrendítő élménnyé váljon? Finoman fogalmazva: nem optimális a hangulat a színházi szakmában, és úgy általában az országban sem. A megosztottság és az acsarkodás mindenhol jelen van, a politikától az iskolán át a színházig. A vita nagyszerű dolog, de ahhoz ugye kell egy vitakultúra. Acsarkodni viszont a kutya is tud. És ha a legfelsőbb szinteken ez megy, akkor ez lesz a követendő irányvonal, és előbb-utóbb az utolsó sarkokba is beszivárog. Ezt látva, meg a képességeimet
felmérve már kisebb célokat tűzök ki magam elé. Nincsenek többé világmegváltó terveim, mert elég sok eszközöm hiányzik ehhez. Egyelőre az a cél, hogy tudjunk működni. Sok független társulat megszűnt vagy kínlódik. A Nézőművészeti Kft. működése nincs veszélyben? Most kevesebbet kaptunk 20 százalékkal, mint tavaly, ami szintén nem volt egy kiugró összeg. Így is tudunk működni valamilyen szinten, de azért ennek megvannak a következményei. A cél az, hogy az előadások színvonalán ez ne látsszon. A szakmának tehát rosszat tesz az acsarkodás. És a hétköznapjait mennyire fertőzi meg a politikai hangulat? Nagyon megfertőzné, de nem engedhetem meg magamnak, mert van négy gyerekem, akiket fel kell nevelni. Végzem a dolgom, és amit lehet, kiszűrök a mindennapi cirkuszból, mert nagyon lehangoló tud lenni. De van, amikor ez egyszerűen nem megy. A Bárka Színház például tartozik nekem másfél éve egy komoly összeggel. Erre behívnak, hogy a 70 százalékát kifizetik három napon belül, ha a többitől eltekintek. Én meg már kifizettem az adót is utána. Na, ilyenkor felmerül bennem, hogy mi alapján vár el az állam tőlem bármit, ha aztán így megszívat. Közben persze lenyilatkozzák, hogy a Bárka rendezi a tartozásait, de akivel én beszéltem, azok mind ugyanígy jártak. Nálunk civilizáltabb országban az ilyenért elnézést kérnek, és zavarba jönnek, amiért nem büntetőkamattal, csak normál kamattal fizetik ki a tartozást.
Nálunk civilizáltabb országban az ilyenért elnézést kérnek
Fotó: Dudás Szabolcs - Origo Sok fiatal hagyja el manapság az országot a romló közérzet miatt. A gyerekeinek mit tanácsolna egy ilyen döntésnél? Nehéz helyzetben van az ember. Nem akarja azt mondani, hogy húzzanak el innen, de közben sokszor úgy érzi, hogy a maradás is rossz döntés. Térjünk vissza kicsit a kezdetekhez! Ha jól tudom, gyerekként még focistának készült. Hogy lett ebből színészet? Hát úgy, hogy nem lettem focista. (nevet) Egy barátomon keresztül bekerültem egy amatőr színjátszó csapatba, amit nagyon élveztem. Ők kezdtek el biztatni, hogy van ehhez tehetségem. Máig nem tudom, hogy megvezettek-e, vagy az igazat mondták. Most még próbálgatom ezt a színészetet egy darabig, aztán ha nagyon nem megy, majd keresünk egy rendes szakmát. A Színművészetivel is próbálkozott párszor. Nem ábrándították ki a kudarcok? Addigra már túl sok energiát tettem bele, meg a színházban is nagyon jól éreztem magam. Mennyire válogatós a szerepek terén? Vannak filmek, amikre nem vagyok büszke, de csak egyről gondolom azt, hogy hiba volt elvállalni. A forgatókönyvből általában sok minden kiderül. Egy zseniális szkriptet azért nehezebb elcseszni, bár erre is akad példa, meg a fordítottjára is. Ahhoz nagyon rossz forgatókönyvnek kell lennie, hogy nemet mondjak. Nem készül olyan sok film manapság Magyarországon, hogy finnyáskodjak.
Egy zseniális forgatókönyvet nehezebb elcseszni Fotó: Dudás Szabolcs - Origo És a reklámoknál hol húzza meg a határt? Ez már az egzisztenciális része a dolognak. Egy reklámnál általában azt várják az alkotók, amit már ismernek. Itt komoly viták szoktak lenni, és sok felkérésre nemet mondok. Néha a tartalomban, máskor a pénzben nem tudunk megegyezni. Egyszer azt mondta, hogy kétféle színész van: az egyik, aki minden szerepet a saját képére formál, a másik pedig a kaméleon, aki bármit eljátszik. Ön melyik típusba tartozik? Azóta sok idő eltelt, és most már tudom: van ez a két típus, meg vagyok én. (nevet) És az milyen? Hát ilyen (magára mutat). Tehát Kapa a harmadik színésztípus. Apropó, honnan jött a híres becenév? Volt egy focista, Fazekas László, akit így becéztek akkoriban, és ugyanilyen vékonydongájú volt, mint én. Rám ragasztották ezt a nevet valamiért, még a színházba is követett. Nagyon nem tetszett, ettől persze mindenki használni kezdte.
A Kapa-figura védjegye a művészi szintre emelt káromkodás. Ezek a szóvirágok tudatos gyűjtés eredményei? Nem kell utánamenni, megtalálják maguktól is az embert. Azért ebben az országban nem Kapa beszél a legcsúnyábban, hallottam én már cifrábbat is. Persze, ha belefutok valamibe, ami meghökkent vagy megnevettet, akkor azt magammal viszem. Amikor a kocsma előtt azt mondja valaki a haverjának: „Fejezd már be, mert kettéhúgyozlak, mint a hóembert” – azért azt megjegyzi az ember.
Ebben az országban nem Kapa beszél legcsúnyábban Fotó: Dudás Szabolcs - Origo Az elhíresült villanyszerelős jelenet is így jött a FEKETEországban. Mindnyájan dolgoztatunk szakemberekkel, tudjuk, hogy megy ez. Bejön a szaki, lefikázza az elődje munkáját, hogy milyen gány meló, aztán egyből lever valamit. Hoppácska, majd mindjárt rendbe hozzuk, de visszakézből megint lever valamit. És persze semmi nem úgy történik, ahogy megbeszéltük, és folyamatosan káromkodnak a haverjával, miközben legurítanak négy sört. A színpadon vagy a vásznon ez attól lesz izgalmas, hogy sűrítve jelenik meg, kicsit elemelve a valóságtól. Ha sok ilyen szerepet vállal az ember, nem találnak utat a káromkodások a hétköznapjaiban is?
Hát, ha ez így lenne, akkor a színészet rendkívül veszélyes szakma lenne. III. Richárdnál elkezdenénk gyilkolászni, és elég gyakran kéne meghibbannunk. Így is sok veszélye van, de ez épp nem tartozik közéjük. Akkor mi a fő veszélye? Hogy nem lehet belőle kikeveredni. Van benne valami, ami kegyetlenül beszippantja az embert. Még a nehéz időszakok után is gyorsan kigyógyul az undorból, és újra akarja. http://www.origo.hu/kultura/egyfelvonas/20150509-interju-mucsi-zoltannal.html
