Miért pont mi? A Széchenyi lehetôség. Élj velünk. Mi az a plusz, amit a Széchenyi Szakkoli adhat nektek?

Aranyköpések a felvételikrôl: „Ha valamibôl befolynak olyan pénzek, amit jó dologra lehet fordítani, az jó dolog”.

Miért pont mi? Mert, ugyebár, annyi ilyen „szakkoli izé” van, akkor most miért jobb ez, mint a többi? ... Ôszintén? Nem jobb, nem is rosszabb. A sok közös vonás ellenére mindegyik szak­ kollégium mást és mást nyújt a tagjainak, amit nehéz lenne szavakba önteni, ez inkább csak olyan „ráérzés-féle”… A kérdés eldöntését meghagyjuk nektek, miután megnézte­ tek pár elsôs kurzust, részt vettetek a téli táborunkon, vagy olyan elôadá­sokon, amiket évközben szervezünk nektek (és magunknak). Ha részt vesztek ezeken, akkor talán ti is kap­ tok ebbôl a „ráérzésbôl” egy kis ízelítôt.

Mi az a plusz, amit a Széchenyi Szakkoli adhat nektek?

A jól strukturált szakmai rendszerrôl bôvebben Sávok A szakmai rendszerünk alapvetôen négy szakmai sávon ala­ pul, melyek mindegyike a társadalomtudományokon belül egy speciá­lis tudományterületbe enged mélyebb bete­kintést. Minden egyes sáv egymásra épülô kurzusokból áll, ezáltal egy folyamatos és egyre elmélyültebb tudásbázis formálódik a fejekben. Kinek ajánljuk a sávokat? • pénzügyi közgazdaságtan sáv: közgaz­dász-elemezgetô dolgok iránt érdeklôdô arcoknak, de itt nem csak a „mainstream” pénzelméletet tanulhatod, sôt… • kormányzati gazdaságtan sáv: azoknak, akiket érdekel az állam és a politika hatása a társadalmi folyamatokra, és úgy érzik az emberek életén megfelelô gazdasági és po­litikai esz­ közökkel jobbítani lehet • a szociológia sáv: akik szeretnek elmél­kedni az egyén helyén a társadalomban, és érdekli ôket, hogyan döntünk, továbbá nem idegenkednek egy újfajta szociológia­elméleti megközelítéstôl • a jog közgazdasági elemzése sávra olya­nok jelentkezze­ nek, akik szimpatizálnak a joggal, de nemcsak a törvények és a tör­vényhozás folyamata érdekli ôket, hanem a jog gazdasá­ gi eszközökkel való elemzése is A szakmai sávokról részletesebb leírást a honlapon, a hírarchívumban találhatsz!

Plusz: tudás A SziSz egy olyan társadalomtudományi szakkollégium, ahol olyan tudományterü­leteket és új kérdésfelvetéseket is­ merhettek meg, amelyekkel az egyetemen nem sûrûn fogtok találkozni. Plusz: egy jól strukturált szakmai rendszer A jelenlegi szakmai rendszerünk kialakítá­sán sokat gondol­ kodtunk, mert egy olyan rendszert szerettünk volna, amely­ ben a kur­zusaink egymásra épülnek, és ezáltal egy intenzív, elmélyült képzést adnak az adott szakmai sávon belül. Plusz: minôség Nem kell egy nagy elôadóban még három­száz ember szagá­ val együtt magadba szívni a tudást, mert nálunk a kurzuso­ kat kis lét­számú csoportokban oktatják tanáraink! Plusz: életérzés Szervezünk táborokat, kirándulásokat és nagy hepajokat is, mert az elmének is meg kell pihenni néha! Szóval mindenbôl egy kis plusz, olyan szi­szes módra!

Miért jó ez? A képzés után olyan rendszerezett tudásanyaggal fogsz ren­ delkezni, amit egy kutatás, vagy más tudományos munka keretén belül ka­matoztathatsz. Szakmai rendszerünk harmonizál a bolog­nai rendszerrel is. A széchenyis életérzésrôl bôvebben Bulik Többrôl van szó, mint dübörgô hangfalak­ról és végelátha­ tatlan üres üvegekrôl. Szer­vezünk viziturát, erdélyi kirándu­ lást, Téli,- Nyári Táborokat és kirándulásokat. Az ad hoc szervezôdô folyosói sörözéssel egybekö­tött eszmecserék pe­ dig magukban rejtik a spontaneitás varázsát, és ez a varázs sokszor kivárja a hajnali fényeket… Arcok A széchenyis arcok között vannak közgadászok, jogászok, szociológusok és filozófusok, mérnö­kök is. Sok érdeklôdés és nézôpont keveredik közösségünkben, aminek az az elônye, hogy a szakirányod mellett lehetôséged nyílik megis­ merkedni más tudományterületekkel foglalko­zó, más szemlé­ lettel rendelkezô emberekkel. Beszélgethetsz a közgazdasági elméletalkotás foghíjairól, a társadalmi egyenlôtlenségrôl, az igazságos társadalmi elosztásról, a szabad aka­ratról, az embe­ ri értelem korlátairól és az embe­ri élet egyéb esendôségeirôl. Tehát itt felteheted azokat a kérdéseket, amire nincs válasz!

A Széchenyi lehetôség. Élj velünk.

szisz.uni-corvinus.hu Tartalomjegyzék

Kedves Olvasó!

Miért pont mi?................................2

Magazinunk formájában dobjuk piacra élmé­ nyeinket, hogy megismerj minket, tájékozódj rólunk, vagy éppen velünk idézd fel múltunk eseményeit a beköltözéstôl az erdélyi kirándu­ láson át az elmaradhatatlan focikupákig. A cik­ kek írói egytôl egyig szakmailag elkötelezett, a közösségért tenni kész Széchenyisek, akik most tollat ragadva küzdenek figyelmetekért, s azért hogy az együtt megélt örömöt és szomo­ rúságot megidézve mesélhessenek Nektek va­ lami olyanról, amit fontosnak tartanak. Teljen örömötök munkájukban, s olvassátok ezt az újságot olyan jó kedvvel, mint amilyennel én szerkesztettem!

Szerkesztôi köszöntô......................3 Egy költözés története....................4 Szétcsúszva.....................................5 Erdélyrôl.........................................6 Élet a 43-45. alatt............................8 Tárgyalóképes testbeszéd...............9

Molnár Gyula

Az álmok valóra válnak................10 Bibós sportnap.............................11 villamos.........................................12 Cirkuszban....................................13 Ezüst ôsz.......................................14 Impresszum: VaSzISzdasz A Széchenyi István Szakkollégium rendszertelenül megjelenô élménymagazinja 2007. november Szerkesztô: Molnár Gyula Felelôs szerkesztô: Bartolák Csaba Munkatársak: Gál Anita, Gubik Gabriella, Havran Zsolt, Híves Zsolt, Horváth Dávid, Losonc Krisztina, Madarász László Viktor, Nagy Edit, Pintér Orsolya, Róbert Katalin, Solti Gábor, Varga Márton Címlap: Kotek Péter Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 43-45. Telefon: 20/951-55-56 E-mail: [email protected] Web: szisz.uni-corvinus.hu A tördelésért pedig sírig tartó hálával tartozunk Szakály Zsoltnak.

3

“Ez hasonlít az elôzô kérdéshez...arra már az elôbb sem tudtam a jó választ. Megpróbálom mégegyszer.”

Ismét 10 perc az egyetem Egy költözés története

Visszatértünk!

A

z újság, amit az olvasó kezében tart az elsô az­ óta, hogy a Széchenyi végre visszaköltözött régi helyére a Ráday utca 43-45 alá, ahol a szakkol­ légium alapítása óta, 1987 és 2005 között élt, mûködött és fejlôdött. Ez idô alatt az épület állapota oly módon leromlott - amihez nyilvánvalóan a kollégisták is nagy erôkkel hozzájárultak- hogy felújítása nem várhatott to­ vább. Ígéretek szerint egy évre a komplett kollégiumot a Bartók Béla út végére, a Griff Hotel Juniorba, annak is a kisebb komfortfokozatú B épületébe költötünk, ami az alkal­ mazottak mindennemû érvelése ellenére sem nevezhetô hotelnek, legfeljebb munkásszállónak. Ehhez társult, hogy különbözô bürokratikus krízisek miatt nem sike­ rült megtalálni a kivitelezôt, így dupláztunk. Két évfo­ lyam került be a szakkollégiumba - amelybe jelen sorok írója is tartozik, akik már a Griffben szocializálódtak, a Rádayról vajmi keveset tudva. A két év természetesen rengeteg élménnyel járt, legtöbb esetben az ürömben is lehetett örömöt találni. Elég ha a folyosóelöntés, az internet és/vagy áramkimaradások közösségformáló ha­ tására gondolunk, vagy a „plázsra”. 2007 tavaszán végre elkezdôdhetett a felújítás, és úgy tûnt, szeptemberre akár kész is lehet az épület. Május elején egy kisebb delegációval megvizsgáltuk a készülô Rádayt, amikor egyszerre találkoztunk szétbombázott és érintetlenül hagyott falakkal, amiken még ledér lányok poszterei is díszelegtek, a munkások nem kis örömére. A két szakkollégiumot is kezdték bevonni azokba a tár­ gyalásokba, amik a felújítást érintették. Megtekinthettük a szerzôdést is, amit az egyetem kötött a kivitelezôvel, amibe persze mi is bele akartunk szólni. A cél az volt, hogy biztosítsuk azokat a jogainkat és körülményeket, amik a kiköltözéskor megillettek minket. Hosszas egyez­ tetés során megszületett a koli házirendje és SzMSz-e, ami a körülményekhez képest sok elôjogot garantál a szakkollégiumok számára. A sokszereplôs társasjáték miatt tárgyaltunk az egytemmel, két üzemeltetô jelölt­ tel, kivitelezôvel, és minden egyeztetéskor szinte nulláról kellett kezdeni annak bemutatását, hogy mégis kik va­ gyunk, mit akarunk és miért fontos ez mindenkinek. A tortúra komolyságát remekül jellemzi, hogy ez idô alatt a TEK már a harmadik külsôs ügyekkel foglakozó kobtitkárát fogyasztotta. Szeptember elsô hetében eljött a várva várt idôpont, végre teljes felszereléssel együtt elhagytuk Kelenföldet és megérkeztünk Ferencvárosba. Vadonatúj berendezésben nincs hiba, eltekintve a funk­ cionális gondokkal küzdô éjjeliszekrényektôl. Sokaknak már az is újdonság számba ment, hogy csap van a szo­

4

bájukban, ehhez képest a zuhanykabin és a toalett már csak hab a tortán. Az, hogy két szoba használ egy közös fürdôszobát sok új szituációt hozott, fôleg olyan eset­ ben, ha fiú és lány szoba került egymás mellé. Ez az eset legalább egyeseket kompenzál amiatt, hogy megszûnt a folyosón törülközôben a közös zuhanyzó felé haladó hölgyek látványa, aminek hatására már a Db-ket sem éri meg a folyosón tartani. Legnagyobb bánatunkra közösségi tereink némileg le­ csökkentek. A földszinti iroda mellé lekerült a könyv­ tárunk, viszont a második emeleten további változások álltak be. Annak ellenére, hogy sokan közülünk már nem laktak a régi Rádayban a Db-sarokról és az antiDb-sarokról mindenki hallott. Ehhez képest szûk fo­ lyosók fogadtak minket, így érthetôen a közösségi élet áttevôdöt a korábbiakhoz képest óriási, a szakkoli által csocsóasztallal felszerelt konyhába és a kialakított kö­ zösségi szobába. Az elsô hetekben még majdnem annyi munkás volt az épületben, mint kollégista, ami igazából annak volt köszönhetô, hogy a kivitelezés hazánkban megszokott módon az utolsó utáni pillanatra készült el. A kapko­ dás eredménye meglátszik az épületen, és a mai napig a füzetnyi hibajelentés alapján dolgoznak, s nem egyszer ôk ébresztik a kollégistákat akár kopácsolással, akár a radiátor ellenôrzésével. Nem kívánom senkinek, hogy egy kétméteres melák hajoljon fölé két órával a tervezett kelése elôtt. Harcunk azért, hogy külsôs tagjaink is állandó belépôkártyát kapjanak, még folyik, habár az egyetem ellenállása már eddig is nehézségeket okozott. Azonban bízzunk rektor urunkban, hogy megkeresésünkre felülrôl odacsap a megfelelô helyre, s nem lesz megkülönböztetés szakkolléga és szakkolléga között. Mindent összevetve szépül a kollégium, már látható az alagút legvége és lassan kezd összecsiszolódni fenntartó és kollégista. A saját szintünket is kezdjük egyre inkább belakni, egyik végzettünknek köszönhetôen az elsô láb­ nyomok is felkerültek a falakra, úgyhogy lassan kezd úgy kinézni az épület, mint egy rendes kollégium. Az elmúlt két évben nyugalomhoz szokott szomszéd­ ság alkalmazkodóképességbôl egyelôre adós maradt, de a kollégisták, és a szakkollégiumok a következô hónapokban vélhetôleg még emelni fogják a lakók to­ lerancia szintjét, vagy esetleg csökkenteni a környezô ingatlanárakat. A szakkollégiumnak jelen helyzetben biztos helye van az elkövetkezô évekre-évtizedekre, így nyugalommal várhatja annak a lehetôségét, hogy adott esetben saját épületbe költözhessen. -socó-

szisz.uni-corvinus.hu A Széchenyi István Szakkollégium szeptember 25-i elsôs napja az elôadás címéhez igazodva kissé szétcsúszott. Idô és téma képlékennyé vált, s bár jól vette az összes akadályt a nézôközönség – mind az érdeklôdô külsôsök, mind pedig a szakkollégium tagjai –, felemás emléket hagyott maga után az este.

Milyen ôszinte

A

z elsôs nap, amelynek hivatalos célja az, hogy a szakkollégium bemutatkozzon az érdeklôdô elsôévesek elôtt (és általában, minden érdeklôdô elôtt, függetlenül attól, hogy felvételizhetnének-e egyál­ talán), fontos része a félévnyitó, ôsz eleji szakkolis esemé­ nyeknek. Mondhatjuk úgy, hogy ez az elsô megmérettetés, és az eredménye egészen biztosan megalapozza a felvéte­ lit elôkészítô szakkollegák általános évközbeni hangulatát (sôt, munkásságát is). Nos, az elsô akadályt a Széchenyi István Szakkollégium jól vette ebben az évben. Talán a téma lett jól eltalálva – a hajléktalanok és a drog kapcsolata –, talán az elsôs kurzusaink tetszettek meg sokaknak, talán a beígért mál­ nás fröccs és zsíros kenyér volt vonzó, de az érdeklôdés nagy volt. Az újonnan visszakapott Ráday szakkollégiumi elôadója megtelt, még olyan is akadt, aki ácsorogni kény­ szerült a fal mellett – a késés ára.

Ekkora siker után az ember nem szívesen veszélyezteti az összegyûlt nézôközönséget… Azonban a dugónak és a közlekedési eszközöknek a szervezôknél nagyobb beleszó­ lása volt ebbe, így aztán a hivatalos kezdés idôpontjában, fél hétkor még csak egy elôadó érkezett meg. Bevallom, ha Tarkaréten lakom, és kíváncsi érdeklôdôként így vára­ koztatnak, kacérkodtam volna a hazatérés gondolatával. De én éppenséggel nagyon is közel lakom, s feladatom is volt, az elôadás után ismertetni az elsôs kurzusomat, így szó sem volt távozásról. Azonban az összegyûltek szerencsére nálam kitartóbbnak bizonyultak, és azt a közel fél órát, amely várakozással telt, elütötték, míg én a három elôadóból egyedül idôben érkezô Smicuval (Schmidt Andrea) beszélgettem a Ráday koli elôtt, majd pedig a szervezôk és útbaigazítók egy ré­ szét szórakoztattam az elsô emeleten. Így a végül befutó elôadókat ugyanazok a tömött sorok várták nem sokkal hét óra után is, amelyek összegyûltek fél hét körül. Az este elsô felében-harmadában feleslegesnek bizonyult a projektor, amely türelmesen várta, hogy használatba ve­ gyék. Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa kezdte a beszélgetés-elôadást. Szóba került a hajléktala­ nok vizsgálata, azok a felmérések, amelyeket évek óta vé­ geznek Gurályék, némi módszertan, némi definíció. Kicsit kuszának éreztem az elôadást, ugyanakkor maga a téma volt annyira érdekes, hogy még akkor is lekösse a figyel­ met, ha nem is tûnt egészen összeszedettnek.

A szót Paksi Borbála, a Budapesti Corvinus Egyetem ad­ junktusa vette át. Az ô elôadása szöges ellentétben állt Gurályéval. Fôszerepbe került a kivetítô, ahol diagramok sora illusztrálta Paksi szavait általában droghasználatról, s a különösen veszélyeztetett csoportok, köztük a hajlék­ talanok droghasználatáról. Sajnáltam, hogy erre jutott ke­ vesebb idô és energia, hiszen ez volt a meghirdetett téma, amelynek csak a bevezetésére kellett volna Gurály szavait felhasználni. Így azonban az lett csak „kisszínes” az általá­ nos információk mellett, amit eredetileg ígértek nekünk. Schmidt Andrea, az MTA Szociológiai Intézetének mun­ katársa pedig mondhatni csak díszként volt jelen. Néhány szórakoztató élményt mesélhetett el a felmérés gyakorlati pillanatairól, amikor egy hajléktalan szállón kiosztották, majd visszakapták a kérdôíveket. Természetesen az ô megszólalásai is érdekesek voltak, de szívesen hallgattam volna ôt is hosszabban. Talán túl sok volt három meghívott, talán ôk – különösen Gurály – annyira benne vannak a témában, hogy nehezeb­ ben tudják szétválasztani alrészekre. Biztos, hogy szoro­ san össze is kapcsolódik minden mindennel „hajléktalan ügyben”, s mindaz fontos és érdekes volt, ami elhangzott. Mégis örültem volna, ha elôtérbe kerül a hivatalos téma, és nem csak felszínig jutunk el. Talán akkor (több) szó is esett volna az elôadásban hallottakról a zsíros kenyér fölött is. Róbert Katalin 5

Hajléktalanok és a drog

Szétcsúszva

„Sokszor hittem magamról, hogy én mekkora izé vagyok! De nem.”

Erdélyrôl

szánt idô lerövidítésével igyekeztünk valamicskét lefaragni a lemaradásból, ami miatt szervezôként elveszítettem a még meg sem szerzett népszerûségemet. Arad után a következô állomásunk Nagyszalonta volt, ahol a Csonka-torony négy szintjén megtekinthettük a különleges hangulatú Arany János Emlékmúzeumot. Egy óra csúszással (sajnos kiadósnak nem mondható) va­ csoránkat is el tudtuk fogyasztani immár Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Egyházközpont étkezôjében. További pár perc buszozás után elfoglaltuk szállásunkat a Caritas ka­ tolikus szervezet diákszállóján, ahonnan kipakolás, zuhany­ zás után nagyváradi egyetemisták vezetésével elindultunk a péntek esti éjszakába. Belvárosi sétánk során szebbnél szebb éjszakai fényben fürdôzô századfordulós épület kísért ben­ nünket. Megérkeztünk az ún. Sas-palota épületegyütteshez, ahol rengeteg szórakozóhely közül választhattunk. A „fárad­ tabbak” leültek az elsô alkalmas helyre sörözni, mások egy közeli éjjelnappaliban csillapították szomjukat, majd pizzáz­ ni vagy táncolni mentek. Minden klubban nagyon sokan vol­ tak, és ráadásul a váradiak elég nagy helyigénnyel „táncol­ tak”, így néhányan feladtuk a harcot a tánctérért. A következô reggel ismét korán kellett kelni, jobban mondva kelteni a társaságot. A reggelit követôen elôzô napi segítôink egyike ismét csatlakozott hozzánk, és megmutatta a város egy részét. Elmentünk a várhoz, ami elképesztôen romos állapotban van, ennek ellenére a mûvészeti egyetemnek ad otthon, amirôl csak az udvaron látható néhány absztrakt szobortöredék árulkodik. Eljutottunk egy pálinkafesztivál­ ra is, ahol többen nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és a kóstolást vásárlás követte. Zsinagógákat szombat lévén csak kívülrôl láthattunk, de megnézhettünk egy görög-katolikus és a Szent László templomot. Akik feláldoztak negyed órát az ebédidejükbôl, azok bemehettek a színházba is, amely ezer férôhelyes, felújított, ugyanakkor a régmúlt pompás színházait idézô belsôvel rendelkezik, és ahol tipikusan az arany és bordó színek valamint a páholyos kialakítás a meg­ határozó. Visszatérve a buszunkhoz, láttuk, hogy a közelben épp ok­ tóber 6-ai megemlékezést tartottak, amelyen Orbán Viktor is megjelent, így a pontosan érkezôk sem unatkoztak a busz körül. Nagyváradot elhagyva másfél órás buszozás után Nagykárolyba érkeztünk, ahol a Károlyi-kastélyba láto­ gattunk el. Egy szocializmusból maradt, monumentális emlékmûnél tett kitérô után, illetve a késésünk okozta kelle­ metlenség tisztázását követôen (belépôdíj azonnali kifizeté­ se), egy régész elôadásában megismerkedhettünk a Károlyiak kalandos történetével, majd körbesétáltunk a kastélyban. Az épület egyes részei igazán impozánsak, de szembetûnô a pénzhiány és a kihasználatlanság. Számos jelentôs törté­ nelmi esemény kötôdik ehhez az épülethez, mégsem maradt ott sok tárgyi emlék, így a szobák nagy részében jóképû kitö­ mött állatok láthatók. Ezután a régész elkísért bennünket Kaplonyba, ahol a Károlyi család kriptája található, amit persze meg is néztünk. Itt nagyon érdekes volt látni, hogy néhány férfi koporsóján állt egy-egy urna, amiben a feleségeik szíve volt.

Erdély és a szervezô

C

sütörtök este. Külsôs lévén elsô éjszakámat fogom a felújított Rádayban tölteni. Ez már önmagában is iz­ galmas. De ha még hozzávesszük a másnapi indulás elôkészületeit megspékelve a végzettjeink számára rendezett sörözés és a rajkos udvarbál hangulatával, akkor talán a kao­ tikus lesz a megfelelô jelzô. Egy szakkoliban azonban – most látom csak igazán - mindig akad valaki, aki a segítségedre siet. Jelen esetben gazdasági felelôsünk és db-titkárunk, akik némi pénzügyi egyeztetés után indulhattak csak a Rajkba. Még egy kis rendezgetés, pakolgatás, daloskönyvek sokszo­ rosítása, ajándékok összekészítése, hajnali teendôk össze­ írása, majd a Rajkból hazatérôk elsô hullámával egyidôben valamiféle ismeretlen félelemmel karöltve aludni tértem. Reggel ezek a félelmek testet öltöttek: semmi mozgás, hiába mentem be néhány szobába többször is ébresztés céljából, mely során volt szerencsém látni egy-két érdekes „buli után fél órára pihenni térünk” pózt, a percek szaladtak, a busz in­ dulásra készen állt, de ekkor kiderült, hogy egyik utastársunk nem tért még haza az udvarbálból. Döbbenet? Kétségbeesés? Á, erre nem volt idô! Valamiféle ôsbizalommal fordultam a helyzet illetve hiányzó seniorunk felé: nem lehet gond, hi­ szen már sok hasonló rajkos udvarbál és aradi kirándulás kombináción van túl. Néhány eredménytelen keresési kísér­ let (talán a lépcsôn alszik?) és telefonálás után nyílik a liftaj­ tó és az illetô elôlép. Fellélegeztem. Ezután már újult erôvel biztathattam a társaságot a koli elhagyására. A busznál ismét egy újabb megkönnyebbülés: a jármû egyértelmûen utazás­ ra alkalmasnak tûnt, és a sofôr sem látszott problémásnak. Átéltem az elsô létszámellenôrzés valamint az álmos és/ vagy másnapos utazótársaimtól a pénzbegyûjtés fáradalmait. Elindultunk. A busz hamarosan elcsendesedett, elôkerülnek a kispárnák, plédek, és mindenki szorgalmasan igyekezett bepótolni a kimaradt pihenôóráit. Makón ébredtem, örömmel megállapítottam, hogy idôben vagyunk, engedélyezhetô egy rövid egészségügyi kitérô:) A határátkelés csupán pár percet vett igénybe, egy határôr fel­ szállt, és rápillantott az útleveleinkre illetve személyinkre, és már indulhattunk is Arad felé, ahova fél óra múlva meg is érkeztünk. Miközben kerestük az belvárosi emlékmûvet Aradon, egy jobbkanyar során személyautó hosszúságú horpadás és karcolás keletkezett a busz oldalán. (A személyautó egy le­ tört darabját sikerült emlékként elhoznia néhány élelmes szakkollégának.) Olyan „szerencsések” voltunk, hogy a rendôrség csak pár száz méterre volt a helyszíntôl, és még egy nagyváradi lány is utazott velünk, aki tolmácsként se­ gítségünkre volt. Mindezeknek köszönhetôen „csupán” 2-3 órás kényszerpihenôt kellett tartanunk. A csúszás ellenére programot nem hagytunk ki, megkoszorúztuk mindkét emlékmûvet, megtartottuk a megemlékezést, mely során fel­ idéztük az aradi vértanúk életútjait, kivégzésük körülménye­ it, verset mondtunk, elénekeltük a Himnuszt, majd elkészül­ tek a szokásos csoportképek is. Az ebédre és pénzváltásra 6

A csoport szilvára szakosodott szakszaglással megállapította, hogy szatmári faluban vagyunk, és egyenesen a plébánostól kért tanácsot pálinkavásárlás ügyében. Meg is kaptuk a szük­ séges információkat, beszereztük az útravalót, és elindultunk Koltóra. A késô esti utazás során hamarosan elôkerültek a daloskönyvek és a pálinkásüvegek. A GPS annyira azonban még nem fejlett, hogy az útszakaszok minôségét is felmér­ je, így volt, hogy kerékpárút szélességû betonlapokon vagy földúton haladtunk, de ez már nem érdekelte különösebben a felfokozott hangulatú társaságot. Kezdetben erôsen ag­ gódtam, hogy a fogadó családok mit fognak szólni „vidám” csapatunkhoz, de az egész buszt idôvel belengô pálinkagôz a busz elejében is oldottabbá tette a hangulatot. Körülbelül két óra utazás után megérkeztünk és, a három­ fogásos vacsi elfogyasztása után kezdetét vehette a mulató­ est, amihez a helyiek a zenét, mi pedig a hangulatot hoztuk. A nótázás mellett többen a csárdással is megpróbálkoztak -váltakozó sikerrel. A fárasztó nap végén mindenki visszatért vendéglátójához. Másnap reggel picit tovább aludhattunk, nyugodtan meg­ reggeliztünk, majd búcsút vettünk a helyiektôl, akik na­ gyon kedvesek, elnézôek és bôkezûek voltak csoportunkkal. Ezt követôen felkerestük a Teleki-kastélyt még ugyancsak Koltón, amely számomra kellemes meglepetés volt. Érdemes

volt várni fél órát a gondnokra, amíg megérkezett a misérôl. Addig is élvezhettük a szép kertet, a kilátást és a friss levegôt. Az igényesen kialakított múzeumban egyediek és változato­ sak a kiállított tárgyak, melyek nemcsak Petôfihez és felesé­ géhez, hanem Jókai Mórhoz és a Teleki család néhány tagjá­ hoz is kapcsolódnak. Ezt követôen a 10 km-re lévô Nagybányán néztük meg a Képzômûvészeti Múzeum tárlatát. Nagybányán született, illetve ott alkotó híres és kevésbé híres festôk nem ismert ké­ peit láthattuk meglehetôsen szegényes környezetben. Nagy várakozással érkeztem, de sajnos csalódottként távoztam. Ugyanakkor a közeli Szentháromság templom visszafogott díszítéseivel, harmonikus belsôjével a legszebb templomok egyike, amiket eddig láttam. Itt ért véget a partiumi kultúr és megemlékezô hétvége. A társaság érzékelhetôen elfáradt, nem volt más hátra, mint ebédelni és haza indulni. A határátkelés hasonló rövidséggel zajlott, mint kifelé, amit lehet, hogy bánnak azok, akik tudják, az EU elôtt ezen a helyen is legendáriumba illô kalandok ke­ rekedhettek. Néhányszor mégálltunk létszámot ellenôrizni a pihenôk során, de végre fellélegezhettem: mindenki egyben van, a veszteség (amirôl tudok) egy pizsama, de a tulajdonos állítása szerint egyébként is anélkül alszik. Gubik Gabi 7

Erdély és a szervezô

szisz.uni-corvinus.hu

„Most már annyi közhelyet mondtam, hogy még egyet szeretnék mondani.”

Élet a 43-45. alatt - avagy Ráday Klub, Klub Griff, Griff Hotel, Hotel Ráday -

Régi-új Ráday

A

közepén. Eddig stimmel. Beköltözéskor még a felirat: „Az épü­ letben jelenleg nem iható a csapvíz, kérünk Benneteket, amíg nem szólunk, ne igyatok belôle.” Korábban sem volt az, de leg­ alább most kiírták, jó fejek. Az épületben fehérség (és persze eleinte marha nagy kosz a folyosókon, hiszen még pár hétig szerelgettek, de ez most rész­ letkérdés), talán már nyomasztó fehérség. Menyus bácsi, Kicsi Miki, Géza sehol, bár mindenkit nem is sírunk vissza közü­ lük… Jaffa van, konyha óriási, könyvtár a földszinten, ellenben a DBsarok és az anti DB-sarok úgy eltûnt, mintha soha nem is lettek volna. A freskókkal együtt. És azt mondják, még plakátolni sem lehet. Basszus, mintha egy kórházba költöztünk volna vissza. És ugyanaz kezdôdik megint: szûk, steril folyosók, kevés kö­ zösségi tér, kétszobánként közös zuhanyzó (elvonva a közös tusolás integráló szerepét, illetve a lányok folyosón törülközôbe való átvonulásának látványát), szigorú házirend és jószimatú tûzjelzô. Újak az emberek, új a környezet. Amúgy tetszetôs. Jó, van néhány probléma a felújítással, de gyerekek! Azért ez mégis emberek életének (le)bonyolítására alkalmas hely lett. Laktam én már annyi kollégiumban, de ez az elsô, amelyikrôl nem az jut eszembe, hogy mikor harapják át a torkomat álmomban a pat­ kányok… Egyszóval kívülrôl szép, de belülrôl üres. Vagyis üres volt. Mert lassan nyílunk ki, mint a befagyott hóvirág tavas�­ szal, de annál biztosabban. Tele a lépcsôforduló feliratokkal, mennek a plakátok, közös éneklés buli után, tömeges vacsora a konyhában csocsóval, illetve Szisz-téma, gyûlések, kurzusok és minden, ami kell. Megmozdult a SzISz! Szépen lassan a ma­ gunkévá tesszük ezt is, hiszen nem lehet minket bezárni. És nem a hely számít. Sosem az számított. Kívánok minden fia­ talabb szakkolisnak és más kollégistának (beleértve a késôbb bekerülôket is) szép, tartalmas éveket a Ráday falai között, itt, végre a 43-45. alatt… Házsé

kár egy mese az evolúcióról, vagy egy legenda a hazáju­ kat keresô kalandorokról, olyan mítoszos a kollégiumok költözési szokása is mifelénk. Most mégsem részletez­ ném azt a folyamatot, amely során a Földes Ferenc Kollégium lakói - és köztük a Széchenyi Szakkollégium diákjai is - hogyan vándoroltak délre, mint az elkergetett gólyamadarak, majd onnan vissza. A lényeg, hogy 2 évig nem használhattuk Ráday utcai épületünket, a 43-45. alatt. Persze sosem felejtem el, mennyit panaszkodtunk, hogy mind­ járt szétesik az épület, penészes minden sarok, ocsmányak a falak. Ha nem volt melegvíz, panaszkodtunk miatta. Aztán elment a hideg víz is. Tanulság: mindig azt kell megbecsülni, ami van! De mégis, annyi hagyományt, emléket, hangulatot szívtunk magunkba (és most nem feltétlenül arra gondolok, hogy akkor még a folyosón is lehetett dohányozni) az ott töltött év(ek) alatt, hogy azt nem is gondoltuk volna. Menyus Bácsi, Kicsi Miki, GGéza, a Klub, a Jaffa, a DB -és anti-DB-sarok, a 3*2 méteres konyha, a könyvtár a másodikon (amelybe a szom­ szédban lakó lányok gyakran az ablakon keresztül jutottak be), a párizsi idôket idézô fantasztikus freskók a falakon stb. Féltünk, hogy leszünk meg ezek nélkül az ideiglenes szállásun­ kon, illetve mi marad majd belôlük, ha visszajövünk. Félelmünk valamennyire jogos is volt. A Griffben nehezen indult az élet, de utána valamiért mégis olyan tökéletesen mûködött minden. Élet a folyosón, élet a villamoson, élet a szobákban. Idegen volt a hely, idegen volt minden és mindenki, de belaktuk. Rájöttem, hogy minket nem lehet bezárni. Legfeljebb kizárni, de akkor még mindig be lehet mászni az ablakon, ugye Cinó? Aztán szépen lassan elkezdték építeni a Ráday-t. Aztán egyre gyorsabban. A végén már olyan gyorsan dolgoztak, hogy nem is akartunk hinni a szemünknek. És megesküdtek, hogy a gyor­ saság nem megy a minôség rovására… Félve tettük meg az elsô pár lépést a koli felé. Kívülrôl szépen lefestett homlokzat, a régi, nagy „KOLLÉGIUM” felirattal a na Üres, mint a Havan

lakótelep kódolatlan

hétvégén

8

Otthonos

szisz.uni-corvinus.hu

Álmos októberi péntek délután volt, olyan, amikor az ember legszívesebben egy csésze gôzölgô olasz kávécsoda mellett üldögélne egy puha karosszékben és csak relaxálna. Majdnem pont így telt az Alexandra könyvesház irodalmi estje, csak ráadásként Görög Ibolyát hallgathattuk meg, aki a protokollról és a testbeszédrôl beszélgetett Tisza Katával. Most a szakértôasszony szórakoztató és tanulságos elôadását alapul véve igyekszem a kifejezetten ránk, fiatalokra vonatkozó jó tanácsokat megosztani Veletek.

valahogy megérezzük, ha valaki erôsen érdeklôdik irántunk, vagy ha épp a háta közepére kíván minket. De pontosan mibôl is sejt­ jük meg? Könyvek vannak tele tételesen felsorolt különbözô kar- , láb-, csípô- és fejtartásokkal, szemmozgásokkal, amelyek elárulják tulajdonosának valós szándékait. Én itt csak két apróságot emelek ki. Az egyik, hogy a szemezés klasszikus formája tényleg mûködik. Elkezded nézni a kiválasztott hölgy/úriember szemeit, és ha már feléd néz, gyorsan elkapod a tekinteted. Játszd el még egyszer-két­ szer és biztosan felébresztetted a kíváncsiságát. A másik a láblóbá­ lás és a terpeszkedés párosa. Vagyis amikor a nô ül, és amint vonzó férfi ér a közelébe, elkezdi elôre-hátra lóbálni a lábát. (hmm… ez volt az egész estében a számomra újdonságot jelentô test-jel és hát azóta már párszor lebuktam magam elôtt.. ) A férfi pedig, ha kívá­ natos nôvel beszélget ülve, akkor széles terpeszben ül és az ölét a nô felé fordítja. Körülbelül ezek a legsûrûbben elôforduló élethelyzetek, ahol jól jön a testbeszéd tudatos bevetése. De ott vannak még a protokollszabályok is, amelyeket viszont kevés fiatal használ magabiztosan. A protokoll ránk esô legfontosabb része a bemutatkozás és a kö­ szönés. Itt szinte hüvelykujj-szabályok érvényesek. Az elôbbinél az a legfontosabb, hogy a nô nyújtson elôször kezet (kivéve, ha a másik sokkal feljebbrangú). És mindig az alárendeltet mutatjuk be a fölérendeltnek. A kézfogás ne legyen se „döglött hal”-szerû, se ujjpercropogtató. Magázásból indulunk ki, de ezt rögtön fel is oldhatjuk: ha van nô a társaságban, akkor az ô szerepe felajánlani a tegezést, amit nem szabad visszautasítani. Fontos megjegyezni, hogy tegezve is ki tud­ juk, és ki is kell fejezni a tiszteletünket egy feljebbvalóval szemben. A köszönés még véletlenül se legyen „Helló!”, mert ez semmit sem jelent, idegen a mi kultúránktól. A „Csókolom!”-ot is elfelejthet­ jük, már rég kinôttünk abból a korból, ugyeee? Ha ezeket a normákat betartjuk, az elsô benyomás rólunk máris pozitív az új környezetünkre és nem fogják azt mondani a hátunk mögött, hogy „Na, ez se sokat ült szellemi jakuzziban…!”. A tévhittel ellentétben a protokoll-szabályokhoz való igazodással nem veszítjük el az egyéniségünket. Ezek csupán arra kellenek, hogy az új környezetben gyorsan elfogadtassuk magunkat, közös szellemi alapot teremtsenek és így készítsék elô az egyedi karakte­ rünk befogadását. A testbeszéd és a protokolláris formulák elônyeinek tömör érzékel­ tetésével remélem most már Ti is a kommunikációtok finomításá­ nak és a meggyôzôerôtök növelésének eszközét látjátok ezekben. Gál Anita

T

estbeszéd. Mi jut róla elôször eszedbe? Egy egyetemi tanár, aki széles taglejtésekkel magyarázza a legújabb játékelméleti irányvonalat? A téma érdekes, még csak az ötödik percnél jár a tanóra, képes vagy még figyelni, de valahogy mégse megy… mert meglátod! Igen, ott van. Kétségkívül a professzor bokahusija villan ki az öltönynadrág alól. Most már elvesztél: képtelen vagy másfele figyelni, csak ez a nem odaillô részlet köti le minden ideg­ száladat. Vagy talán a testbeszédrôl azok a fergeteges bulik ugra­ nak be, ahol a fal mellett támaszkodva olyan könnyedén olvastad le, hogy melyik srác akarná vízszintesen is bemutatni a „tánctudo­ mányát” az aktuális táncpartnerének? Nos, jó helyen kapiskálsz! A Test-beszéd ismerete és tudatos használata ugyanis alapvetôen két területen könnyíti meg egy fiatal életét: az egyetemi-munkahelyi megpróbáltatásoknál és a társas kapcsolatoknál. Állásinterjúk, felvételik (akár szakkolis is! ), vizsgák, prezentációk, kiselôadások - tehát ahol kevés idôd van meggyôzni az ismeretlen, rólad döntô közönséget arról, hogy Te vagy a legjobb. Alapszabály: ne játszd meg magad. A testbeszéded tudatos formálása nem azt jelenti, hogy be tudod csapni a másik embert. Ez csupán arra való, hogy tisztábban, egyértelmûbben tudd kifejezni a szándékaidat, hogy nyomatékot adj a szavaidnak. Szinte lehetetlen a testünk min­ den rezdülésére tudatosan figyelni, azokat irányítani, ezért hiába is próbálod becsapni a veled szemben ülôt, érzékelni fogja, hogy diszharmóniát sugárzol, és gyanús leszel neki. Próbáljuk saját ma­ gunkat eladni! Nézzük, hogyan javíthatunk a fellépésünkön! Az állunkat tartsuk picit feljebb derékszögnél, hogy magabiztosabbnak hassunk. Még véletlenül se rágózzunk, a friss leheletrôl másképp kell gondoskod­ junk, ha nem akarjuk rögtön az „Udvariatlan!” címkét a nyakunk­ ba akasztani. Ha az intellektusunkkal szeretnénk elérni a céljain­ kat, akkor tartsuk be a dressing-kódokat. Vagyis ne övnyi szoknyát vegyünk fel és ne farmer-pólóban feszítsünk. Ne a hajunkra terel­ jük a figyelmet! A hosszú, dús haj megint csak nem az elménk pal­ lérozottságát juttatja a közönségünk eszébe. Nézzünk egyenesen az elôttünk ülôk szemébe, de azért ne szuggeráljuk ôket. Ha asztal választ el minket a vizsgáztatóktól, akkor segédeszközként használ­ junk egy A4-es mappát (de ne Micimackósat!), amin nyugodhat az egyik kezünk: ezzel felkészültebbnek és nyugodtabbnak fogunk hatni. De minden praktikánál fontosabb, hogy legyünk tisztában az értékeinkkel, tartsuk magunkat egyenrangúnak a felvételiztetôkkel szemben. Ha munkáról van szó, merjünk pénzrôl is kérdezni, és ne felejtsük el megkérdezni, hogy mikor várható eredmény. Ismerkedés, együttélés szabályai, vágyaink kifejezése. „Az is tudja, aki nem csinálja”, hangzott a felvezetés ennél a témánál. Hiszen

Ajánlott irodalom: Görög Ibolya: Protokoll az életem, Görög Ibolya: Mindennapi maceráink, Allan Pease: Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból, Allan Pease – Barbara Pease: A testbeszéd enciklopédiája, Gászpor Réka: Verbális és nonverbális kommunikáció, Gerard Nierenberg, Henry H. Calero: Testbeszéd kalauz – avagy mit üzennek a gesztusok, Vera F. Birkenbihl: TESTbeszéd, testbeszed.lap.hu

9

Hétköznapi protokoll

Tárgyalóképes testbeszéd

„Te értelmiségi vagy? - Igen, zongorázom.”

Az álmok valóra válnak Színjátszókurzus a SZISZ-ben

Színház az egész...

V

alójában titkos vágyam volt ez, amit nem is igazán mertem megfogalmazni. Régebben részt vettem színjátszó körökben, de az jó pár éve volt már, em­ léke a múlt rózsaszín ködébe burkolózott, és csak néha bújt elô édesen- fájdalmasan, eszembe juttatva, hogy va­ lami egy ideje kimarad az életembôl. Röviden tehát elmúlt - és hiányzott. Szerencsére azonban ez sem volt elég ok arra az elmúlt né­ hány évben, hogy reményvesztve kardomba dôljek, mert megtörtént a csoda: két mostani szeniorunk, Havran Zsolti és Lázár Gábor tavaly év végi kollégiumi gyûlésen nyilvá­ nossá vált szeniori programja: Színjátszókört a SZISZ-be! Tehát mindez nem csak az én álmom volt. Lelkesedés, eufó­ ria - nem csak az én részemrôl. Aztán plakátolás a koliban, érdeklôdés, toborzás, ábrándo­ zás, megbeszélés, örömsikon­ gatás – ez utóbbi viszont in­ kább csak az én részemrôl; de csak mert a többiek jobban tudják moderálni magukat. Október elején pedig be is in­ dult a színjátszó, ami persze csak elég hozzávetôlegesen nevezhetô kurzusnak. Kilencen vagyunk, kicsik és nagyok és mind nagyon na­ gyon lelkesek. A résztvevôk (Berta Zoli, Czibik Ági, Fodor Klaudia, Havran Zsolti, Izsó Ákos, Lázár Gábor, Losonc Kriszta, Papp Julcsi és Pintér Orsi) Petôcz András színész vezetésével, akivel Gábor hozta össze a csoportot, va­ sárnap esténként gyûlünk össze a koliban, hogy néha éj­ szakába nyúlóan mókázzunk együtt. A zárt ajtók mögött persze komoly munka folyik; be­ szédtechnikai és helyzetgya­ korlatokat végzünk, verset mondunk, szöveget olvasunk fel. Megtanulunk mellhangon –és fejhangon- beszélni, beszéd közben rendesen kinyitni a szánkat, sziszegni, berregni, igazából ordítani, nem elha­ rapni a szavak végét, azt, hogy az augusztusban valójában három „u” van, és hogy a hangsúly a vers szerzôjének veze­ téknevére esik. Egyelôre még leginkább az egymásra han­ golódás és kölcsönös bizalomkiépítés fázisában vagyunk, és ôszintén állíthatom: öles léptekkel haladunk elôre ezen a téren… A jó hangulat mindig alaptartozéka az óráknak, 10

ahol minden egyes alkalommal varázslat történik. Mindig egy picit kijjebb lépünk saját határainkon, egészen új ol­ dalról ismerjük meg magunkat és egymást és próbálunk egyre jobban odafigyelni egymásra. Valószínûleg sokszor okozunk meglepetéseket is, hiszen eddig ettôl eléggé eltérô környezetben és helyzetekben találkoztunk csak. Vagyis bôven vannak jé-hogy-ô-ilyet-is-tud-nem-is-gondoltamvolna típusú élményeink. Álmélkodunk, tapsolunk, felfe­ dezünk. Természetesen az egész nem öncélúan történik, nem csu­ pán l’art pour l’art mókázunk így, hanem komoly cél lebeg a szemünk elôtt: egy elôadás valamikor április környékén. A darab már megvan – igaz, még számunkra is titok. Egyelôre tehát szorgosan gyakorlunk, nyelvtörôket mon­

dogatunk, kieresztjük a hangunkat és eljátsszuk a BKVellenôrt a villamoson. És ezúton is köszönjük a DB-nek a támogatását, amellyel nem kevesebbhez járult hozzá, mint ahhoz, hogy az álmok valóra váljanak. Arról pedig, hogy álmokból, csodából, varázslatból és titokból hogyan lesz színház, majd április után beszámo­ lok… p. orsi



Bibós Sportnap

ron öltözzünk át, így irányt mutat az öltözô felé, ahol összetalálko­ zunk csapatunk hiányzó két tagjával, Marcival és Lacival. Ôk tényleg idôben jöttek. Átöltözés után beszélünk a szervezôvel. Meggyôzzük, hogy ha ragaszkodik a mindenki-mindenkivel rendszerhez, akkor az érdekesebb meccsekre már holdfényben kerülne sor. De mi a pályán nem romantikázni szeretnénk, hanem leginkább látni. Látni, hogy az ellenfél kapusának újból és újból a háta mögé kelljen nyúlnia. Beleegyezik, hogy két csoport legyen. Az egyikbe került a Szent Ignác, a Luther és a Bibó; a másikba a Tek, a Társtud és mi. Az elsô meccsünk a Társtuddal van. Könnyed bemelegítés, Gyulát kicsit belôjük a kapuban, kóstolgatjuk a labdát, a betont, a játékot, néha cserélünk, néha gólokat rúgunk, ritkábban kapunk, és egyszer csak vége. Nyertünk. Pipa. Bár többünknek ez az elsô meccse, vala­ hogy olyan természetesnek vesszük. Ennyit jelent a három év. Talán még csak nem is örülünk annyira. Mint egy kis labdatologatás a nap­ köziben, a suli udvarán, olyan volt. De nekem tetszett. Én azokat is szerettem. Elvégre nem kell mindig meghalni a pályán. És akkor most egy hosszú szünet. Van idônk ismerkedni hellyel és em­ berekkel, kajával és piával. Bemegyünk a közösségi terembe, ami az udvarról nyílik. Meleg hagymaszag köszönt minket. Huhh, nem sem­ mi. Hirtelen rájövök, hogy ez mennyire jó. Sok izzadt sportoló bejön, de csak a hagymát lehet érezni, nem ôket. Az asztalon zsírosdeszkák sora és egy tálka púpozva hagymával. Szokásos kolis csemege. De közelebb lépve látom meg, hogy vendéglátóink, milyen innovatívak voltak. Az egyik sorban töpörtyûkrémes kenyerek. Ismertem valakit, aki állítólag látott már ilyet, de én nem hittem neki. És most itt áll­ hatok elôttük, én a pesti panelgyerek, azok meg mosolyognak rám. Gyorsan meg is ragadok egyet. Nekem ez már felér egy disznótorral. Na de lássuk, mit lehet inni. Az asztalon egy szamo­ vár. Hát ebbôl sem fogok hideg sört csapolni. Körülötte teafilterek, méz és cukor, na meg instant kávé. Péntek van, a kávé az alap. Körülnézek, és látom hogy csapatunk, kényelmesen elhelyezkedett a fotelekben, egy na­ rancssárga sort alkotva. És teázgatnak. Teázgatnak keresztbe tett lábakkal, nyugodtan, idôtlenséget árasztva. Kevergetik, szagolgatják, ízlelgetik, mint az angol lordok. Olyan érzésem támad, mintha egy lovaspóló mérkôzés szünetébe csöppentem volna. Megfog a pillanat; én meg egy csészét és leülök hozzájuk. Megérkezik Dénes és Ádám, ôket leginkább a terem közepén elhelye­ zett csocsó asztal érdekli. Lesz csocsó bajnokság. Már így látatlanban is megmondom, hogy ôk az esélyesek. Együtt reméljük, hogy sem a sziszes fiúk, sem a sziszes bábuk nem találnak majd legyôzôre se a flaszteren, se az asztalon. Erre iszunk! -egy teát. És tényleg, ôk ketten odaállnak az asztalhoz, és koppannak a gólok. Látszik, hogy ismerik egymást. Passzok elôre-hátra, olajozott összjáték, egyik fogja a rövi­ det, másik a hosszút; jó nézni. A bábuk táncolnak, pörögnek, cse­ leznek, végül lônek, és Ádám mindig húz egyet az eredményjelzôn. Újból és újból. Folyamatosan csak nyernek. Nekik már zsebben a bajnoki cím. A második meccs elôtt még idôben befutnak bájos szurkoló-lányaink. Hárman, mint Charlie angyalai: Anita, Lévai Zsuzsa és Urbán Orsi.

…és megszólal a duda, megáll a labda, vége a meccsnek. És mi nem is bánjuk. Egykedvûen fogadjuk a lányok gratulációit. Eddig úgy hangozhat, mintha egy szokásos sziszes meccsrôl volna szó, pedig sajnos nem. Leülünk a porba, és nem szólunk… Három év. Sebaj, mostantól majd egy új sorozat kezdôdhet.

O

któber 12.-én PÉNTEK koradélután vajon mi lehet az, amely összehozza hat szakkollégium néhány tagját egy kis udvarra közel a Móriczhoz. Hát persze, hogy a sport, és azon belül is leginkább a foci. Ugyanis bibós barátaink megint meg­ rendezték a Bibós Sportnapot. Igaz számunkra egy kicsit nehézkesen indul a dolog. A nevezést megelôzô este Marcinak még valósággal könyörögnie kellett a levlistán, hogy rajta kívül legalább még négy ember szánja rá a délutánját egy kis focira. Végül heten össze is jöttünk, így még két cserére is futja. Akik magukra húzhatják a narancsmezt: Varga Marci, Terjéki, Zoli, Gyula, Szikra Dani, Madarász Laci és Horváth Dávid. Mint azt az éles szakértôi szemek egybôl megállapíthatják, ez egy jelentôsen megfiata­ lított csapat három elsôévessel. Bár ilyen összeállításban a sziszek még soha nem állt fel, mégis bizakodunk. A tét a három éves veretlenségi periódus folytatása vagy megszakítása. Megbeszéljük, hogy egykor találkozunk a Móriczon. Én késve érke­ zem, nem tudom hol a Bibó, és nem tudom azt se, hogy egyáltalán ott lesznek-e a meccsek A Móricznál a megadott irányba elindulok. Na jó, de merre tovább. Két diáklányt meg­ kérdezek: Hol a Bibó? Azt mondják, már elment Frodóval meg a tündék­ kel, és nevetnek. Áh! Komolytalanok. Más körülmények között örülnék két mosolygó lánynak, de ez most nem az a pillanat. Kóválygok egy kicsit majd telefonálok. Késôbôl hirtelen koránérkezô lettem. Ez jó. Nem gyak­ ran érkezem túl korán. Végül a csapat nagy részével találkozunk a Móriczon. Gyulába vetjük minden bizalmunkat, aki már egyszer járt ott, és el is vezet minket a Bibóba. Bemegyünk a kapun. Bár kíváncsiak vagyunk a helyre, az épület­ re, mivel legtöbbünk még nem járt itt, mégis ügyet sem vetünk rá. Hipnotikusan követjük a pattogó labda hangját, közben érezzük lá­ bunk bizsergését. Ilyen könnyû egy csapat srácot izgalomba hozni. Besétálva a belsô udvarra egy vidám kis ôszi majális hangulata fogad minket. Emberek eszegetnek-iszogatnak, beszélgetnek, nevetgélnek, jól érzik magukat. Az idô friss, tiszta és kellemes. Kupacokban foci­ ba öltözött fiúk és lányok ugrálnak, nyújtanak, melegítenek. Kiderül, bár késtünk, lekésnünk szerencsére semmirôl sem sikerült leszámít­ va az elôzetes pályamunkákat. Az idôben érkezôk, úgy ismerkedtek meg a pályával, hogy lesöpörték róla a kora ôszi avart. Már e puszta ténybôl érezzük, hogy a házigazdák inkább szívélyes vendéglátásuk­ kal fognak kitûnni, és nem rendíthetetlen teljesítményükkel a pályán. Megkeressük a szervezôt, aki nem ragaszkodik hozzá, hogy az udva­

11

Sic transit gloria mundi

szisz.uni-corvinus.hu

agymenés kisbetûkkel

„Nem magamat, hanem az általam kimondott véleményt cáfolom.”

Végig hajrázhatják az összecsapásunkat a Tek ellen. Valójában ez nekik csak egy bemelegítô szurkolás lesz a döntô elôtt. Azért vagyunk ilyen optimisták, mert a tekesek csúnyán másnaposak. Elôzô este volt a tekes nyitóbuli. Kérnek is minket, hogy csak óvatosan játszunk, mert ôk inkább játszani jöttek, mintsem nyer­ ni. Óvatosan, könnyed játékkal, magabiztosan vezetünk. A lányok jókedvûen szurkolnak. A kapuban most Laci áll, és érezzük, hogy igazgyöngyre leltünk. Útját állja csaknem az összes próbálkozás­ nak. Szerencsére ezt a tekes kollégája nem mondhatja el magáról. Kötelezô gyôzelem. -megvolt. Fejben készülhetünk a döntôre. A vörösöket mind elintéztük, jöhet a nagy csata a Luther ellen. De az még odébb van. Elôbb lejátsszák a helyosztókat. Addig vegyülünk, ismerkedünk, a lányok telefonszámokat gyûjtenek, mi meg nem. Kár, hogy nincs valami csaj sport is. Mondjuk, nem azt mondom, nehéz lenne megrendezni a sportnapon belül egy szinkronúszás vagy jégtánc versenyt, csak kár, hogy kevesen vannak. (Mondjuk, akik itt vannak, azok biztos élvezik a helyzetet.) A holtidôt sajna nem tudjuk ping-ponggal vagy csocsóval kitölteni, mert ahhoz nevezni kellett volna. Ettôl függetlenül jól elvagyunk, és várjuk a döntôt. Marci jön, hogy mindjárt kezdôdik a döntô, ezért ideje lenne el­ kezdeni melegíteni. Jó, mondjuk, és veszünk egy csésze forró teát, majd visszaülünk. Ô gyaníthatóan nem erre gondolt, mert amikor másodszorra is megjelenik, hogy melegítsünk, és mi erre azzal vá­ laszolunk, hogy nem bírunk még egy teát, akkor látszik az arcán, hogy nem érti az összefüggést. Fogjuk hát magunkat, és kimegyünk melegíteni. Megrúgjuk a sakkozókat, feldöntünk egy poharat, és a rózsabokrot sem rendeltetésszerûen használjuk. Belátjuk, hogy jobb lenne labda nélkül melegíteni. Anita lelkesen jön, hogy már most buzdítson minket, és levezesse a warm-upot. Azt mondja, hogy álljunk elé és guggolgassunk. Egy-ketten önkéntelenül el­ mosolyodunk. Fordított szereposztásban talán hatásosabb lenne a dolog, azonban erre nem kerül sor. Elbattyogunk a pályához. Utolsó pár perc. Gól. Tök jó, még egy gólt is láttam. De nem, nem az. Nem jó, mert így pont döntetlen. Megkezdôdik a hosszabbítás, aranygól lehetne, de nincs, csak a kapufák zúgnak. Hetesek. Fej-fej mellett haladnak, már rúgnak a kapusok is, de egyenlô, már rúgnak a lányok is, de egyenlô. Újabb kör az egyik hibázik a másik nem. Nagyon nagy végjáték volt. De vajon mit tartogat a döntô? Mindent-védô-csoda-kapusunknak fáj a keze, mert elôzô mec�­ csen megrúgta egy tekes. Marcit megpróbálták megvesztegetni a Lutheresek. Ígértek neki egy csajt ma estére, ha lô egy öngólt. Elgémberedtünk az elôzô meccs öldöklô végjátéka alatt. De ez mind nem számít, mert vannak szurkolóink, és egy feladatunk: ne szakítsuk meg a veretlenségi szériát. Tudjuk, hogy a Lutheresek jók, láttuk, de hát mi sem véletlenül kerültünk be a döntôbe. Elkezdôdik a mérkôzés. Más, mint a csoportmeccsek: nagyobb az iram, jobb az ellenfél, mi sem játszunk igazán jól, és valószínûleg az Ég is velük van. Az elsô félidô végén kapunk egy gólt. Majd a máso­ dik elején még egyet. Innentôl mindent egy lapra téve támadunk, és meg is jön az eredménye: két újabb kapott gól. Egyéni partizának­ ciókba kezdünk, hogy legalább a becsületgól meglegyen. Valahogy nem megy a játék, senkinek nem megy. Ha Marci lône egy öngólt, az valószínûleg pareto-javulás lenne. (Neki jobb lenne, és senkinek sem rosszabb.) Csak szenvedünk, várjuk a végét...és megszólal a duda, megáll a labda, vége a meccsnek. d.

12

villamos... általában semmi különös, most sem. de néha megáll, körbefordul velem a világ.

m

óricz, télen. mindenki felkapja a fejét a nagy csen­ getésre, villamosunk épp indulna, de elôtte még ép­ pen át akar kelni egy idôsödô alak. csak azt látom, hogy átrohan elôttünk, és a szemem sarkából az ellenkezô irányból gyorsan érkezô másik villamost, meg azt, hogy már ott is van, és ellöki az úriembert. elkapom a szemem. nem bírnám elviselni, ha kifröccsenô agyvelôt, törött végtagokat, kiforduló beleket látnék. ahova sikerül pillantanom, azonban még szörnyûbb. körbe, körém. valamiért csak néhány nôvel utazom együtt. hihetetlen, amit látok. családanyák, konszo­ lidált, kosztümös hölgyek, bevásárlószatyros hazasietôk, di­ áklányok... mind egyfelé néznek, nyújtogatják a nyakukat és isszák, belélegzik a hétköznapi akciót, a hétköznapi csodát. mind látni akarják. mind megvesznek érte. nem megdöbbe­ nés, részvét vagy aggódás, hanem izgalom van az arcukon. el­ borzadok. ilyen ez a társadalom? miért bírják elviselni, miért akarják látni ezt azok a nôk? fel nem foghatom. borzongok, borzadok, rettegek ezektôl a nôktôl.

kosztolányi, nyáron. ma. ábrándozásomból riadok. szétszórt húsdarabok a földön. csirkeszárny, mindenféle húsok. zacs­ kók, egy szatyor. egy groteszk, mankós öregember. fogal­ mam sincs, mit csinál. a mankójával szórja szét a húsokat. megpróbálja eltüntetni a zebráról? kiadja a mérgét, amiért nem lehet az övé? közben jönnek-jönnek az autók. az embe­ rek furán bámulnak. de jön egy nô. elkezdi felszedni a húso­ kat. visszadobálja a szatyorba. nem törôdik vele, hogy koszos lesz a keze, nem törôdik az autókkal. csak szedegeti, szedi. elindulunk, nagyon lassan. és csak bámulok az öregemberre, zavarodott a tekintete. el akart indulni a másik oldal felé. a villamostól öt centire áll, és a fura, groteszk és nyomorék test­ tartásával elôre-hátra ing a teste. nagyon lassan. nem ér hozzá a villamoshoz. nem bírom levenni a szemem róla. nem bírom kiszakítani magam az egész hihetetlen, kafkai szituációból. az idô hihetetlenül lassan telik. nem térek magamhoz. minden belassult. amikor végre, ki tudja, melyik világból felbukkanva felnézek, egy óriási szempárt látok. néz rám a járdáról. nem az öregembert figyeli, mint mindenki más körülötte. engem néz. úgy néz rám, mint én nézhettem télen a nôkre. kiráz a hideg. csak a lelkiismeret-furdalás marad.



Cirkuszban

keskeny szájából ízes beszéd hallatszott, ahogy a tömeghez fordult; - Mélyen tisztelt nagyérdemû! Eljött az a pillanat, amelyre oly’ sokan, köztük mi is régóta, de legalább is napok óta várunk. Elsôként a bohócok csoportját láthatják – ováció, kitörô öröm, ragyogó sze­ mek fogadták a bejelentést - akik bolondos attrakciójukkal fogják önöket szó­ rakoztatni. Azután a pohártörô, az üvegrepesztô hangos hangú hölgyet hallhatják, láthat­ ják. – a kíváncsiság olyan méreteket öltött, hogy érezni lehetett a levegôben ös�­ szetóduló izgalom enyhe érintését a nyakakon. Mindenki libabôrös lett. S végül megcsodálhatják a mûvészek közös búcsúprodukcióját. – csend, már senki nem tudott kurjantani, vagy kiáltani a reátelepedô izgalom szorításában. Az igazgató mélyen meghajolt minden irányba, s lassú, méltóságteljes lépések­ kel visszaballagott a függöny sötétjébe. Kisvártatva megjelent a bohócok népes csoportja egy kis járgányba préselôdve. Az autó tett néhány cifra kört, megállt, s kiszálltak a bennülôk. Az elsô egy ala­ csony, köpcös, lila-sárga csíkos ruhát viselô emberke volt, a másik egy igen ma­ gas, cingár, piros-kék csíkos ruhában. Ôk voltak a legkisebb és a legnagyobb, a többi három átlagos magasságú volt. Mindegyiknek fehérre mázolt arca és piros orra volt. Felsorakoztak tornasorban és kezdôdött a mulattság. Találomra kivá­ lasztottak huszonnégy embert, akiket három csoportba osztottak. Feladatuk: leggyorsabban eljutni a színpad egyik végébôl a másikba és vissza, de természe­ tesen különféle módon. Volt, akinek fél lábon ugrálva, volt, akinek rákjárásban kellett megtennie a reá kiszabott távot. Mindenkit frissítôvel jutalmaztak. Még Bicegô Borbála is, noha csak bicegve, de teljesítette a bonyolult feladatot. A bohócok cigánykereket hányva, s egymást vízzel spriccelve szaladgáltak a po­ rondon, míg mindenki elfoglalta elôbb árván hagyott helyét, majd beszálltak bohócmobiljukba és visszafuvarozták magukat a függöny mögé. Nem kellett azonban sokáig várni a következô mutatványra. Már jött is a pohártörô, üvegrepesztô, hangos hangú Helga. A nézôsereg lélegzetvissza­ fojtva nézte, hogyan tör apró darabokra hangjával több tucat poharat. Persze akadt néhány kételkedô, aki az egészet bûvészmutatványnak tartotta, s csalást sejtett az egész hátterében. Kihívta hát a kételkedôt hangos hangú Helga, de az hiába próbálta, nem tudta eltörni hangjával az üvegtárgyakat. Utána jött a mûvésznô, aki ásítást imitált, s néhány lurkóval összekacsintott, majd akár egy ujjgyakorlatot, oly’ könnyedséggel ismét összeroppantotta a poharat. Hangos taps és ováció közepette vonult ki a porondról. Majd összesereglett a cirkusz népe, s belekezdtek a búcsúprodukcióba. Cigánykerék, éneklés, bohócok élcelôdése egymással és a közönséggel, az erôember feltartotta feje fölé a világ legkisebb emberét, s úgy daloltak. Lassanlassan a tömeg is elkezdett énekelni, néhányan lemásztak a nézôtérrôl és odaáll­ tak a mûvészek közé, vagy éppen a bohócok játékába kapcsolódtak be. Ennek az estének is, mint mindennek véget kell kellett érnie egyszer. A tömeg amilyen gyorsan jött, olyan lassan akart távozni. Csak még egy kicsit magukba akarták szívni a cirkusz jellegzetes illatát, hogy soha ne felejthessék el. A sátor­ ból kilépve, a cirkusz levegôjét felváltotta az éjszaka levegôje. Ámulattól teljes hangulatban indult a tömeg nyugovóra. Szépen elcsendesült mindent, a há­ zacskákban elaludtak a lámpák. Csak a csillagok pislákolása adott némi fényt a sötét éjszakában. Mindenki nyugovóra tért.

…Már egy héttel a nagy nap elôtt minden falubeli lakos összesúgott a nagy hír hallatán. Szájról szájra adták a hírt, senki nem maradhatott le róla. S mint a néphagyományok, a népmesei költészet is fennmaradt mind a mai napig. Habár a kukoricamorzsolás és adomázós estek elmaradtak, mégis mindenki hozzátett valamit az aprócska hírhez…

A

díszes eseményt megelôzô napokban csendes robogással vonult végig a falun egy ódon színezetû, kopottas, kicsit pöfékelô furgon. Erôsen zakatoló motorját csak a hangosító-készülékbôl áradó ízes nyelvû har­ sogás nyomta el; - Figyelem! Figyelem! A világhírû kvintett ismét az önök faluját szemelte ki, hogy bemutathassák a messze földön ismert produkcióikat - a harsogás mögött lágy cirkuszi zene szólt. Így vánszorgott egyik utcáról a másikra – A produk­ ció estéje október 3-a. A tisztelt nagyérdemû 21:30-tól megcsodálhatja a neves mûvészek utolsó elôadását. …Az elôadás estéjét mindenki hallatlan izgalommal várta. A kíváncsiság már egy héttel korábban gyökeret vert mindenkiben, s találgatták; Vajon igaz-e a hír? Tényleg ôk és tényleg utoljára, csak itt, csak nekünk fellépnek? A találgatások lassan-lassan kijelentésekbe, majd felkiáltásokba csaptak át. Mindenki örömittasan, ragyogó szemmel hallgatta vagy éppen újságolta az újabb és újabb szálakkal átszôtt hírt; Igen, jönnek! Fellépnek! Ôk! Csak ne­ künk még egyszer utoljára megmutatják tudományukat! Mikor elérkezett a várva-várt pillanat, mindenki díszbe öltöztette magát és útnak indult abba a megkopott, kis cirkuszi sátorba, mely már számtalanszor körbejárta a világot, s amirôl mindenkinek csak a nevetés és kacagás jutott eszé­ be. Mindenki eljött. Eljött a nyolc gyermekes családanya, a legkisebb még a pó­ lyába csavarva feküdt édesanyja két karjában. A többi gyerek szájtátva, szipo­ gó orral, s nagy, kerek szemekkel figyeltek. Minden apró részletet igyekeztek elraktározni magukban, hogy ha véget ér az este, bármikor feleleveníthessék maguknak, vagy talán egyszer soká’ még unokáiknak is. Eljött Bicegô Borbála, akit egyszer felökleltek a disznók, s azóta mankóval kell járnia. Eljött a falu, s talán a világ legidôsebb lakosa, aki a maga 112 évével legalább oly’ híres, mint az általa meglátogatott cirkusz. Eljött mindenki. Nem is lehet elmondani mily’ sokszínû társaság gyûlt össze a durva, sötét vászonkapu elôtt. Csak arra vártak, hogy az ô szemükben arannyal díszített, sárga-piros csíkos, selymes tapintású, boltíves kapun átjuthassanak és ki-ki elfoglalhassa az általa legjobbnak vélt puha pamlagot, melyen végigizgulhatja a látványosságokat. Egyszer csak elhúzódtak a nehéz ponyvák, s betódult a tömeg. A sátor bel­ sejében állott istállószag terjengett. Végig a szalmazsákokkal körberakott po­ rond körül helyet foglalhatott a mélyen tisztelt publikum. A szûkös helyiség összezsúfolta a tömeget, de az arcokon csak a kíváncsiság, az izgalom és ámulat látszott. Szépen lassan mindenki elfoglalta a helyét. Csendes morajlás futott végig a vendégseregen. Össze-összesúgtak, s találgatták: vajon milyen produk­ ciót láthatnak elôször. Jönnek a légtornászok, s akrobatikus mutatványaikkal nyûgözik le a népet, esetleg a bohócok játékos huncutságát- melyben a közön­ ség is részt szokott venni- csodálhatja meg a nagyérdemû. Vagy a biztoskezû késdobáló, az erôember, a bûvész, az állatidomár vagy ki jöhet ki a porondra? Csakhamar megtudták… A cirkuszigazgató jött elô a függöny mögül, fényesre pucolt csizmában, sárga nadrágban, a nadrág szára lábbelijébe húzva, fehér inge betûrve, övé t hatalmas csat díszítette, piros frakkját kis fehér zsebkendô ékesítette, cilinderekopottas, de a piros szalag, karimája felett csinosan körbetekerve. Kackiás bajsza alatt,

Reggel egy kislány szalad a mamájához izgatottan. - Anya, anya! - Mondd kis drágám! - Képzeld a cirkuszról álmodtam! Volt egy néni, aki poharakat tört, meg egy csomó bohóc – még az álmot dörzsölte ki a szemébôl- cigánykereket hánytak, meg lelocsolták egymást – szipogva, ragyogó szemekkel mesélt édesanyjának. - Ó kicsikém, csak ma este megyünk a cirkuszba.

13

Kultúra!

szisz.uni-corvinus.hu

-”Hogy képzeled el magad húsz év múlva?” „-Házasság két gyerekkel. Mármint nem házasság két gyerekkel, hanem két gyereket szeretnék. Két kislányt..”

Ezüst ôsz, avagy a szakkollégiumi egészségmegôrzésrôl Szakmaiság, közösség, kolis élet. Valószínûleg sokaknak ezen fogalmak jutnak elôször eszébe a szakkollégium szót hallván. Van azonban az életünknek egy olyan mezeje is, amelynek gyakorlása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hajnalokon át a tollat (klaviatúrát) kézben tartva koncentrálhassunk TDK dolgozatunk megírásakor, hogy egy jól összerázott gárdává válhassunk, avagy megfázás nélkül bírjuk ki a bulimaratonokat. Ez pedig a sport, különösképp a csapatsport. Ennek ûzése pedig szakkollégiumi berkekben is megoldható. Sôt! A Bibónak és a Rajknak hála, idén októberben is részt vehettünk kettô, igen színvonalas és kimerítô sportnapon.

Egészség legyen, meg térerô

E

ltés jogász barátainknak köszönhetôen, az érdeklôdô szakkolisok idén is összemérhették tudásukat a pá­ lyákon, ismételten letehettek valamit az asztalra: kosárpályán, focipályán feszültek egy­ másnak az izmok, izzó pillantások ve­ tültek szembe a csocsó- és ping-pong asztal felett. A bibósok a napos idô mellett a hangulatról is gondoskodtak, az ínyencek is megtalálták maguknak, mi szem-szájnak ingere: tömhettük magunkat rendesen zsíros deszkával és fini forró teával. Sziszeseink teljesítménye sem maradt el a várttól: Banai-Nagy csocsópáros elhozta az aranyat, míg az újonnan rekrutált ifjú focicsapatunk impozáns gólaránnyal jutott el a dobogó második fokáig. Persze mind­ ez nem jöhetett volna létre nôi sikolyok nélkül. Lányok, kö­ szönjük a mindig hangos szurkolást, bibósok, köszönjük az élménydús napot! Na de sportból nem árt meg a sok- mindent vagy sem­ mit, Churchill után szabadon. Persze, hogy ismét meg­ rendezésre került a Nagy Imre Focikupa a Bosnyák téri szabadidôközpontban (metro, majd 7-es busz a Fôvám téritôl), ahol október 28-án nem kevesebb, mint 9 team mérte össze tehetségét és kitartását. Közöttük volt a SZISZ is. Következzék hát most egy kis élménybeszámoló, Híves Zsolti dokumentálása alapján! Szombat buli. Mi más. Mi már csak így melegítünk. Hajnali kelés. Kaptunk az államtól plusz egy órát. Valahogy kiérkezünk a pályára. Pontosan. Hmmm…Ez meglepô. Mondjuk valaki elkésik. Na, ki más, mint a DBtitkárunk. Fô a példamutatás. Hála azonban az általános szakkolis precizitásnak, nem mi vagyunk az utolsó nevezôk. Pláne, hogy másfél csapattal vágunk neki. A nagy csapat melletti új formáció nem más, mint a Heller-Szisz alakulata, KVG hálóôr irányításával. A SZISZ I.-be 8 srác került, ami 5+1-es meccsekkel számolva még másnaposan is két cserét

jelent. 6 meccs után ennek ellenére is: lógott a belünk. (…) „…enyhe Szisz mezôfölény, mely a második félidô közepén góllá érik. Olivér keresztlabdája után Marci kilövi a hos�­ szú alsót… A rajkosok mindent egy lapra feltéve támadást indítanak, de H.ZS. parádézik a kapuban, így megvan a 3 pont.” Szisz-Végzett Rajkosok I. 1:0 „A második félidôben szerzünk 2 érvénytelen gólt…az utol­ só percben Horváth Zoli szemtelenül átemeli a kapusukat, és ezzel bebiztosítja a SZISZ gyôzelmét. 2 meccs, 6 pont.” Szisz-Aktív Rajkosok 2:0 „A változatosság kedvéért újra rajkosok következnek, is­ mét egy végzett csapat. Már megszoktuk, semmi gond. Nyugodtan játszunk, és az elsô félidôben Olivér egy remek labdával ugratja ki a balösszekötô helyén Hives Zsoltit (e sorok íróját), aki a kapus lábai között a hálóba lô. 1:0! A vezetés növeli ön­ bizalmunkat, és a második félidôben széchenyis örömfocit láthat a kö­ zönség. Egy szöglet után visszafejelt labdát Marci kapásból ellô, a labda kiszedi a pókhálót a rövid felsôbôl. Szerintem a nap gólja volt.” SziszVégzett Rajkosok II. 3:0 „az ELTE Társtud Koli ellen mégis dübörög a gépezet…A közönség tom­ bol, látva Gál Peti két gólját, és a gól­ örömre alkotott koreográfiáit. Jöhet az elôdöntô.” Szisz-Társtud Koli 8:1 „Krizsán egy remek indítást kapva, éles szögbôl hatalmas kapufás gólt lô” Szisz-Kívülálló 1:0 (elôdöntô) „A döntô párosítása megegyezik a tavalyi döntôével…Itt a visszavágás lehetôsége!... új igazolásunk, Dénes remek góllal egyenlít. Sôt, a 2. félidôben a vezetést is átvesszük, Marci csodabombája kijön a kapusról, amit Hives Zsóti pofoz közelrôl a kapuba…Ahogyan tavaly, újra jöhetnek a büntetôk. És akárcsak tavaly, az idegek csatáját most is a rajkosok bírták jobban, így ôk szerezték meg a bajnoki cí­ met. Mi veretlenül, 5 gyôzelemmel és 1 döntetlennel a má­ sodik helyen végeztünk.” Szisz-Végzett Rajkosok III. 2:2 , büntetôkkel 5:3 Végezetül, de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkez­ nem azokról, akik bár nem koptatták a betont és a porca­ ikat, nem szereztek kék-zöld foltokat és nem mutattak be parádés cseleket, lövéseket, avagy védéseket, de ami nagyon lényeges: ott voltak velünk szívvel és lélekkel, hanggal, zász­ lóval és sütivel. Egy szó, mint száz, a szurkolói tengelyt Anita és Kicsi alkotta, szóval volt aztán hangulat rendesen. Varga Marci

14

Akik tiszteletüket tették a Széchenyiben az elmúlt években Antal László · Baló György · Balázs Péter · Bánfi Tamás · Barotányi Zoltán · Báthori János · Gerhard Baumgartner Bayer József · Becskeházi Attila · Behringer Zsuzsanna · Békesi László · Benda Gyula · Bereményi Géza · Betlen János Bienerth Gusztáv · Bojár Iván · Bokros Lajos · Böröcz Ferenc · Bozóki András · Bozsonyi Károly · Peter Burke Csaba László · Csák János · Csányi Sándor · Csepi Lajos · Czirják Sándor · Dániel Ferenc · Daróczi Gábor · Dávid Ibolya Debreczeni József · Dessewffy Tibor · Dinya László · Domokos Mátyás · Donáth László · Dózsa Csaba · Dunay Pál Egyed Jenô · Jon Elster · Erdélyi Zsuzsanna · Fekete László · Charles Fenyvesi · Fokasz Nikosz · G. Tóth Magdolna Gábor R. István · Gál Róbert · Charles Gáti · Gazsó Ferenc · Gerevich József · Gerzson László · Gombár Csaba Grád András · Granasztói György · Grawátsch Péter · Gulácsi László · Gulyás Gyula · Gyáni Gábor · Gyarmati István Gyôrffy Gábor · Gyurgyák János · Hadas Miklós · Halpern László · Hamberger Judit · Hámori Balázs · Hardy Mihály Havas Gábor · Hegedûs Sándor · Hegyesiné Orsós Éva · Heil Péter · Heiszler Vilmos · Héja Domonkos · Herencsár Lajos Hernádi Csaba · Hernádi Miklós · Hofer Tamás · Horányi Özséb · Horkay Hörcher Ferenc · Horváth Ágnes Horváth Aladár · Huoranszki Ferenc · Michael Hurst · Jankovics Marcell · Jelenits István · Jeszenszky Géza Jobbágyi Gábor · Juhász József · Kádár Bálint · Kaltenbach Jenô · Karácsony András · Karcagi László · Kardos András Kardos Gábor · Kármán András · Kása László · John Kekes · Kemény István · Kende Péter · Kende Tamás · Kenedi János Kertesi Gábor · Kézdi Gábor · Kincses Gyula · Király Júlia · Kis János · Kiss Balázs · Klauber Mátyás · Kocsár Miklós Kollár Zoltán · Kóczán Gergely · John Komlós · Kontler László ·Kornai János · Körösényi András · Kovách Imre Kovács Álmos · Kovács András · Kovács Éva · Kovács László · Kovács Mónika · Maciej Kozminsky · Krémer Balázs Kristóf Attila · Kukorelli István · Kun Miklós · Kupa Mihály · Lakatos Géza · Lámfalussy Sándor · Lánczi András · Láng László · László Csaba Lator László · Lázár Ervin · Léderer Pál · Lengyel György · Letenyi László · Ludassy Mária · John Lukács · Magyar Bálint Mák Ferenc · Marschall Miklós · Tadeusz Mazowiecki · Mérô László · Mészáros Sándor · Mezey György · Miklósi László Mirnics Károly · Mocsai Lajos · Molnár Gusztáv · Myoken zen mester · Nagy Beáta Nagy Boldizsár · Németh Péter · Niedermüller Péter · Oblath Gábor · Orbán János Dénes · Orbán Viktor · Örkény Antal · Palotai János · Papp Richárd Papp Sándor · Parti Nagy Lajos · Péli Gábor · Pelle János · Ljudmilla Petrusevszkaja · Rácz Margit · Réz András Róbert Péter · Rogán Antal · Rostoványi Zsolt · Francois Saint-Ouen · Sajó Tamás · Schlett István · Schutt János Sepsi Tibor · Setényi János · Sík Endre · Simon Istvánné · Surányi György · Sz. Bíró Zoltán · Szájer József · Szabó István Szabó Márton · Szalai Ákos · Szalkai István · Szántó Zoltán · Szapáry György · Szegedi Péter · Szelényi Iván · Szent-Iványi István · Szentpéteri Ádám · Szerbhorváth György · Szilágyi Ákos · Szilágyi Imre · Andrej Szinyavszkij · Takács Ferenc · Tamás Gáspár Miklós · Tamás Pál · Templom Katalin · Térey János · Tímár János · Tóka Gábor Tôkéczki László · Török Ferenc · Tóth István György · Tóth István János · Tóth Olga · Tóth Zoltán · Türei Dénes · Újhelyi István · Urbán László · Utasi Ágnes · Vágó István · Vajda Mihály · Valky László · Varga György Varga Mihály · Varnus Xavér · Varró László · Vedres Balázs · Vértes András · Vörös Miklós · Voszka Éva · Vujity Tvrtko Rafał Wiśniewski · Závoda Pál

szisz.uni-corvinus.hu