Mi történt, kedves István?

Aranytarsoly - 2009. áprilisi számában interjú Автор: Administrator 13.04.2009 18:30 - Обновлено 13.04.2009 18:39

There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március – szeptember „Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején is élő valóság, melynek apáról fiúra szálló tudata kitörölhetetlen e népek ősemlékezetéből. A kazak és a magyar népben is így él közös eredetük tudata, mely összekapcsolja a kazak sztyeppéktől a Nagy-Alföldig húzódó végtelen puszta minden népét a hunoktól és szkítáktól kezdve a turkokon és kunokon át, a mai magyarokig és kazakokig. Attila, a hunok legnagyobb, s a magyarok első királya nevének hallatára egyszerre dobban meg az ősi nomád civilizáció leszármazottainak szíve. Ugyanilyen tiszteletet és szeretetet érzünk mindannyian, ha az Arany Emberre, a független Kazaksztán nemzeti jelképére gondolunk, hiszen a szaka-szkíta papkirályt megidéző Arany Embert minden olyan nép királyának ismeri el, melynek ősemlékezetében a szkíta származás tudata él. Közös a Teremtő Atyánk hite is, Tengri, Kök-tengri nevéhez ma is a testvéri egység gondolata kapcsolódik az íjfeszítő népek mai utódaiban, beszéljenek bármilyen nyelvet, valljanak bármilyen hitet. A történelem viharai által, politikai és gazdasági érdekektől szétszabdalt Keleten és Nyugaton újra vannak olyan szavak és gondolatok, melyek az aktuális ellentéteket félretéve felébresztik a testvériség, az ősi összetartozás és szeretet évezredes érzését.” Három magyar ember majd hat hónapos Történelmi Lovasútra keresztelt óriásvállalkozását e szavak vezetik be. Bencze Istvánnal, a túra megálmodójával és résztvevőjével beszélgettünk.

Tegeződünk, mivel baráti kötelék tart össze minket. Azt tudtuk rólad, hogy mindig is vonzott a múlt, őseink élete, filozofálós alkat is vagy. Azon, sajnos kevés magyar ember egyike, aki elgondolkodik a dolgok miértjén, és az így felismert igazságokat be is építi további életvitelébe. De igazából, mint fogaink éber őre számíthatunk rád leginkább! Hiszen fogorvos, szájsebész vagy. Most pedig felcsaptál lovasnak. Nem is akármilyennek. Talán még őseink is háromszor meggondolták volna, hogy egy ilyen hosszú útnak nekivágnának-e!?

Mi történt, kedves István?

– Mennem kell! Mostanában egyre többet gondolkodom az élet körforgásán. Úgy érzékelem, hogy a Tejút egyik pontján az ősök a Földre szállnak, amikor az utódok segítségre szorulnak. A Tejút másik végén, ahol a Föld az Éggel összeér, ott az újonnan született, a mindenkori hősök felkerülnek a Tejútra. Ez egy állandó, örök körforgás, ami fenntartja az életet, és amit ma mesterségesen megszakítottak. Nekünk az a feladatunk, hogy összekössük a régmúltat a jövővel, az utat újra egyesítsük. Minden ember annyit ér, amilyen távolságból jön! Az embernek

1/5


először tudnia kell, hogy honnan jött és utána elgondolkodhat azon, hogy merre felé is tart. Az ember minél ősibb forrásból táplálkozik, annál messzebb tud nézni. Minél messzebb lát vissza a múltba, annál messzebb lát előre a jövőbe. Ha újra összekötjük az égi ősök útját a jelennel, akkor ez egy kör. És a kör végtelen, nincs kezdet és vég. És a végtelennél óhajthatunk e többet? Óhajthatunk-e annál többet, hogy mindig biztosítva van a jövő?

Ha jól érzékelem,akkor nem az a cél, hogy a „tól –ig-ben” ellegyünk és majd jön a megváltás!?

Nem, természetesen. Ha az ember rájön, hogy az élet egy végtelen körforgás, akkor nem nyomasztják a hétköznapok gondjai, és akkor nevezheti magát szabadnak! Ennek a folyamatnak jelentős része az, hogy hogyan éljük meg a hagyományainkat, hogy tudjuk az ősi értékeket megmutatni a mai világban. Az emberek erről megfeledkeztek, sokkal erősebb a hétköznapok ingere: a tévé, a rádió, a hír éhsége annál, minthogy egyáltalán foglalkozzon még a kár a közelmúlttal is, nemhogy a régmúlttal. Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik ezt időről időre felmutatják. A szellemi ősi lélekláncolatnak semmi köze az ezotériához, és egyéb modern tudományossághoz. Ezek csak pótszerek. A szakralitás azt jelenti, hogy az embernek ideje van az istennel és az ősökkel egyáltalán foglalkozni. Olyan a mai világ berendezkedése, hogy nincs is rá lehetőségünk, hogy nyugodt meditatív állapotban elmélkedjünk istenről, életről, az élet értelméről. A hagyományőrzők viszont tudatosan időt szakítanak arra, hogy egyrészt megéljék, másrészt megmutatassák a többieknek az ősök tiszteletét, amely által képesek egy szakrális hidat alkotni az ősök és a ma élő emberek között. A hagyományőrzés egyébként hihetetlenül szerteágazó. A hagyomány maga az élet, magának az életben maradásnak feltétele. A nomád embernek mindenhez értenie kellett, ami egyben az életben maradását is jelentette. Ez a legmagasabb színvonalon működött, mert apáról-fiúra szállt, ami a sok-sok év alatt egyre tökéletesedett. És mivel minden titkát ismerte az életben maradásnak ezért ismerte magát az életet, míg ma csak egy-egy részét ismerjük, és ezért sokkal életképtelenebbek vagyunk, mint az őseink.

Az az érdekes, hogy ezt Te mondod, ortegai értelemben „szakbarbárként”, fogorvosként. Mégis mi az, ami mozgat belülről?

A mítosz. A mítoszokra szükség van, mert az emberi léleknek nagyon mély rétegeit mozgatja meg, nem a rációra, a logikára hat, hanem azokra a mély lelki rétegekre, amelyek igazi indíttatást képesek adni az embernek ahhoz, hogy nagy dolgokat tudjon végrehajtani, hogy lássa az élet értelmét. Az ősök tette mindig üzenet a jövő nemzedéknek!

2/5


Ezt értelmezhetjük úgy, hogy te is egy üzenet alapján indulsz erre az útra!

Igen. Gyakorlatilag ez a sok mítosz, amivel találkoztam az őstörténet tanulmányozása során, az azt a gondolatot hívta elő belőlem, hogy nekem ezt az utat meg kell tennem. Minden gondolat annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle! Igen, ezért kell lóra ülnöm, és így tudom továbbadni az üzenetet. Így adhatunk a közösségnek egy újabb célt. Itt már nincs múlt és jövő, csak irány van. Az marad életben, aki a jó úton jár. A magyarságnak az volt mindig a sajátossága, hogy a kor kihívásaira mindig a megfelelő, előremutató választ tudta adni. Ez annak volt köszönhető, hogy megszakítás nélküli folytonosságban tudott élni, létezni. Ez a folytonosság megszakadt, így most a magyarság egy krízisben van, nem tudja a feladatát betölteni, nem tudja a kérdésekre a választ megadni. Az életet kell újraértelmeznünk, az emlékezetünket kell újra előhívnunk ahhoz, hogy a folytonosságot helyreállíthassuk, és a körforgásba bekapcsolódva újra képességeink birtokában lehessünk. Vannak emberek, akik magukban hordozzák az őseink szellemét, ők a hagyományhordozók, korunk hősei. Ők törekszenek arra, hogy a hagyományt erős belső késztetésből folyamatosan életben tartsák. Pontosan ilyennek tartom a társaimat. Ők igazán nem illeszkednek a mai rendszerbe, úgymond nem „kompatibilisek”, már-már az irracionális világban járnak, de én őket tartom normálisnak. Ez olyan erő és tudás, ami képessé teszi őket olyan cselekedet végrehajtására, amellyel példát tudunk mutatni és magas szintű spirituális értékeket tudnak közvetíteni.

Kik ők?

Csepin Péter a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző Sport Egyesület elnöke, a Honvédelemért bronz fokozatú kitüntetés birtokosa. Mintegy 5 lovas expedíció vezetője, 30 000 kilométerrel a háta mögött. Könyvet is írt már tapasztalatairól „Lakásunk volt paripánknak háta” címmel. Számos nyelven is beszél: török, olasz, spanyol, francia, angol, német, orosz. Zsolnai Gábor, aki ugyancsak a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző Sport Egyesület tagja, a Francia Idegenlégió veteránja, 5 magas kitüntetéssel. Eddig két nagyobb lovas expedíción vett részt, mintegy 8 000 kilométeren.

És ha jól tudom számos kazak lovas is csatlakozik hozzátok az úton?

Igen, erről kaptunk visszajelzéseket.

3/5


Honnan és mikor indultok? És merre is vezet pontosan a túra útvonala?

Repülővel érkezünk Kazahsztán fővárosába Almaty-ba, majd az Isszik kurgántól, az Arany Ember sírjától indulunk 2009 március 22-én. Az út Kazahsztánon, Oroszországon, Ukrajnán és Románián keresztül vezet, a tervek szerint szeptember folyamán érkezünk az Eger melletti Ószajlánál található, a hagyomány szerint Atilla sírjaként számon tartott kurgánhoz. A Kárpát-medencébe a Radnai-hágónál kelünk át, tisztelettel emlékezve Kötöny vezérre, aki a kunokat új hazájukba ezen a hágón keresztül vezette 770 esztendeje.

Mindez hány kilométer?

Közel 7000 kilométer. Ami napi 50 kilométer átlagban kéthetente 3 pihenőnappal és egy tartaléknappal számolva. Így havonta mintegy 1000-1100 kilométer teszünk meg.

Valóban óriási vállalkozás! Őseink is megirigyelhetik. Két társadnak van tapasztalata, de Te vajon hogy fogod bírni?

No azért nekem is van tapasztalatom! Egy biztos, hogy ha út közben valakinek elkezd fájni a foga, azért nem kell feladnunk a túrát! Persze ez csak vicc. Ez egy óriási kihívás mindannyiunk számára. Gyakran kérdezik tőlem azt, hogy hogy van nekem erre időm? Erre az a válaszom, hogy nekem erre nincs időm, erre időt kell szakítani és én azt mondom, hogy mindenki szakítsa ki magának azt az időt, amivel értéket tud létrehozni, mert ez az életben a legfontosabb, a családunk, a környezetünk és nemzetünk és az emberiség egészének javára. Az úttal össze akarjuk kapcsolni a múltat a jelennel. A jelszavunk: „Tedd azt, ami ősi!” (Eskini endir!) – amit a kazakok úgy tartanak, hogy Attila kardjára volt írva. Ezek szerint ők megélik az Attila hagyományt. Igen, mindegyik ottani nép szerint Attila az ő területén született. Elevenen él bennük Attila képe. De az utat úgy terveztük meg, hogy minden történelmi tényt ott a helyszínen magunk is megtapasztalhassunk. Nem vágnék a dolgok elébe, mert az Arany Tarsoly havonta tájékoztatjuk a túra állomásiról!

A túra egyik sarokpontja a korhű történelmi viselet.

4/5


Így van! Bár lovaink kazakok lesznek – amivel hírül kívánjuk vinni a világban a kazak lovak teljesítőképességét, alkalmasságát nagy távolságok megtételére –, ruháink természetesen a nemzeti történelmi viseletből állnak. A magyar lovasok XVI. századi vitézi ruhájában lovagolunk majd, melynek korhű kialakításában szakértők és mesterek vettek részt. Természetesen a fegyverzetre is volt gondunk, nem is kevés, mivel ez a történelmi viselet kötelező tartozéka. A magyar lovasok részéről szablya, kés, visszacsapó íj, nyílvesszők és fokos alkotja a fegyverzetet, mely szükség esetén (pl. vadállatok támadása) önvédelmi, illetve az előírásoknak megfelelő vadászati célból kerülhetnek használatra.

Nem izgulsz, mert mi már attól, hogy beszélgetünk erről a közel fél éves túráról, egyfajta időgépben érezzük magunkat.

Nem izgulok jobban, mint mikor beülök az autóba. Azonban óriási bennem a várakozás. Azt mindannyian tudjuk, hogy ez egy embert és lovat próbára tevő túra, azonban a legfőbb cél a példaadás, amit a mai fiataljainknak adhatunk szorgalomból, kitartásból, valamint az ősi múlt ismerete, tisztelete alapján a jövőbe vetett hitből is. Századunk felgyorsult életmódja, a globalizáció káros hatásai miatt családok, barátságok bomlanak fel, a nemzetek tudata gyengül, népek, hagyományok és nyelvek tűnnek el a történelem süllyesztőjében. Mivel csak annak a népnek van jövője, amelynek múltja is van ezzel az úttal emlékezni és emlékeztetni kívánunk önazonosságunk megtartásának fontosságára, és a közös tudatban élő ősi összetartozásra, a sztyeppei népek testvériségének valóságára. De ha tovább kérdezgettek, lehet, hogy tényleg elkezdek izgulni!

Akkor nincs más hátra, mint hogy erőt, kitartást kívánjunk Nektek erre a nagy útra, és kívánjuk, hogy az Ég a Földdel ismét összeérjen és rátaláljatok a Tejútra! Nagyon köszönjük!

Bencze István Fogorvos, szájsebész főorvos. A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnökségi tagja. A kazak kultúra elkötelezett magyarországi terjesztője és támogatója. Két Kazak Kurultáj meghívott vendége (2002, 2005). 12 éve túralovas és lovas hagyományőrző. Junior Európa-bajnok, judo mester. Három fiúgyermek édesapja.

5/5

Mi történt, kedves István?

Recommend Documents