EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2016.4.4. COM(2016) 174 final ANNEX 4 – PART 2/7
MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz csatolt, Ecuador csatlakozását figyelembe vevő jegyzőkönyv megkötéséről
HU
HU
III. MELLÉKLET (2. rész) AZ UNIÓS FÉLNEK AZ ECUADOR TERÜLETÉRŐL SZÁRMAZÓ ÁRUKRA VONATKOZÓ VÁMLEBONTÁSI MENETRENDJE 07. évi KNkód 16029069
16029072
16029074
16029076
16029078
HU
Árumegnevezés Elkészített vagy konzervált, szarvasmarhafélék húsát vagy vágási melléktermékét és belsőségét tartalmazó hús vagy vágási melléktermék és belsőség, főtt (a baromfiból, a házi sertésből, a rénszarvasból, a vadból és a nyúlból származó hús vagy vágási melléktermék és belsőség, a kolbász és hasonló termékek, a kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g nettó tömegű tartályokban kiszerelt homogenizált termékek, a májból, húskivonatokból és húslevekből készült termékek kivételével) Elkészített vagy konzervált, főzés nélküli hús vagy vágási melléktermék és belsőség juhból, beleértve a főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús és belsőség keverékét is (a kolbász és hasonló termékek és a májból készült készítmények kivételével) Elkészített vagy konzervált, főzés nélküli hús vagy vágási melléktermék és belsőség kecskéből, beleértve a főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús és belsőség keverékét is (a kolbász és hasonló termékek és a májból készült készítmények kivételével) Elkészített vagy konzervált hús vagy vágási melléktermék, belsőség juhból (a kolbász és hasonló termék, a kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g nettó tömegű tartályokban kiszerelt homogenizált termék, a májból és húskivonatokból és húslevekből készült termékek kivételével) Elkészített vagy konzervált hús vagy vágási melléktermék, belsőség kecskéből (a kolbász és hasonló termék, a kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g nettó tömegű tartályokban kiszerelt homogenizált termék, a májból és húskivonatokból és húslevekből készült termékek kivételével)
2
Alapérték
Kategória
16,6
0
12,8
0
16,6
0
12,8
0
16,6
0
HU
07. évi KNkód 16029098
16041100
Elkészített vagy konzervált hús vagy vágási melléktermék, belsőség (a baromfiból, a házi sertésből, a szarvasmarhafélékből, a rénszarvasból, a vadból és a nyúlból, a juhból és kecskéből származó hús vagy vágási melléktermék és belsőség, a kolbász és hasonló termék, a kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g nettó tömegű tartályokban kiszerelt homogenizált termék, a májból és húskivonatokból és húslevekből készült termékek kivételével) Kivonat és lé húsból, halból vagy rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból, legfeljebb 1 kg tömegű kiszerelésben Kivonat és lé húsból, halból vagy rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból, 1 kgot meghaladó tömegű kiszerelésben vagy más kiszerelésben Elkészített vagy konzervált lazac egészben vagy darabban (az aprított kivételével)
16041210
Nyers heringfilé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva
16041291
Hering, elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, légmentes csomagolásban (az aprított hering és heringfilé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva kivételével) Hering, elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, (az aprított hering és heringfilé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva, légmentes csomagolásban kivételével) Elkészített vagy konzervált szardínia, egészben vagy darabban, olivaolajban (az aprított kivételével) Elkészített vagy konzervált szardínia, egészben vagy darabban, olivaolajban (az aprított és az olivaolajos szardínia kivételével)
16030010 16030080
16041299
16041311 16041319
HU
Árumegnevezés
3
Alapérték
Kategória
16,6
0
12,8
0
mentes
0
5,5
0
15
0
20
0
20
0
12,5
0
12,5
0
HU
07. évi KNkód 16041390
16041490
Elkészített vagy konzervált szardella, brisling vagy spratt egészben vagy darabban (az aprított kivételével) Elkészített vagy konzervált tonhal és skipjack, egészben vagy darabban, növényi olajban (az aprított kivételével) Filéként ismert loin (törzsrész) tonhalból vagy skipjackből, elkészítve vagy konzerválva (a növényi olajos termékek kivételével) Elkészített vagy konzervált tonhal és skipjack, egészben vagy darabban, növényi olajban (az aprított, a filéként ismert loin (törzsrész) és a növényi olajos termékek kivételével) Elkészített vagy konzervált bonito (Sarda spp.) egészben vagy darabban, de nem aprítva
16041511
Makrélafilé a Scomber scombrus és a Scomber japonicus fajból, elkészítve vagy konzerválva
16041519
Makrélafilé a Scomber scombrus és a Scomber japonicus fajból, elkészítve vagy konzerválva, egészben vagy darabban (az aprított makréla és makrélafilé kivételével) Elkészített vagy konzervált makréla a Scomber australasicus fajból, egészben vagy darabban, de nem aprítva Elkészített vagy konzervált ajóka egészben vagy darabban (az aprított kivételével)
16041411 16041416 16041418
16041590 16041600 16041910 16041931
HU
Árumegnevezés
Elkészített vagy konzervált szalmonidák egészben vagy darabban (a lazac és az aprított kivételével) Filéként ismert loin (törzsrész) az Euthynnus nemhez tartozó halból, elkészítve vagy konzerválva (a skipjack [Euthynnus Katsuwonus pelamis] kivételével)
4
Alapérték
Kategória
12,5
0
24
0
24
0
24
0
25
0
25
0
25
0
20
0
25
0
7
0
24
0
HU
07. évi KNkód 16041939
16041950 16041991
16041992
16041993
16041994
HU
Árumegnevezés Az Euthynnus nemhez tartozó hal elkészítve vagy konzerválva, egészben vagy darabban (az aprított, a filéként ismert loin (törzsrész) és a skipjack [Euthynnus Katsuwonus pelamis] kivételével) Elkészített vagy konzervált hal a Orcynopsis unicolor fajból, egészben vagy darabban (az aprított kivételével) Nyers halfilé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva (a szalmonidák, hering, szardínia, szardella, brisling vagy spratt, tonhal, skipjack és atlanti bonitó, bonitó (Sarda spp.), makréla, ajóka, az Euthynnus és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal kivételével) A Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus fajhoz tartozó tőkehal elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, (az aprított és a filé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva kivételével) Fekete tőkehal (Pollachius virens) elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, (az aprított és a filé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva kivételével) Szürke tőkehal (Merluccius spp., Urophycis spp.) elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, (az aprított és a filé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva kivételével)
5
Alapérték
Kategória
24
0
12,5
0
7,5
0
20
0
20
0
20
0
HU
07. évi KNkód 16041995
Alapérték
Kategória
20
0
20
0
20
0
5,5
0
16042005
Alaszkai tőkehal (Theragra chalcogramma) és sárga tőkehal (Pollachius pollachius) elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt, (az aprított és a filé, a nyers filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva kivételével) Hal elkészítve vagy tartósítva, egész vagy darabolt (az aprított, a nyers halfilé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, fagyasztva, a lazac, hering, szardínia, szardella, spratt, tonhal, skipjack bonitó (Sarda spp.), makréla, a szalmonidák, az Euthynnus spp. és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó halak, tőkehal, fekete tőkehal, szürke tőkehal, alaszkai tőkehal (Theragra chalcogramma) és sárga tőkehal kivételével) Halpaszta (surimi) készítmény
16042010
Elkészített vagy konzervált lazac, de nem egészben vagy darabban
16042030
Elkészített vagy konzervált lazacfélék, de nem egészben vagy darabban
7
0
16042040
Elkészített vagy konzervált ajóka, de nem egészben vagy darabban
25
0
16042050
Elkészített vagy konzervált szardínia, bonitó, Scomber scombrus és Scomber japonicus fajhoz tartozó makréla és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal (kivéve egészben vagy darabban) Elkészített vagy konzervált tonhal, skipjack vagy más, az Euthynnus nemhez tartozó hal, de nem egészben vagy darabban
25
0
24
0
16041998
16042070
HU
Árumegnevezés
6
HU
07. évi KNkód 16042090
Alapérték
Kategória
14
0
16043010
Elkészített vagy konzervált hal (kivéve hal egészben vagy darabban, surimi készítmény, szalmonidák, ajóka, szardínia, bonitó, Scomber scombrus és Scomber japonicus fajhoz tartozó makréla és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal, tonhal, skipjack és az Euthynnus fajhoz tartozó hal) Kaviár
20
0
16043090
Halikrából készített kaviárpótló
20
0
16051000
Elkészített vagy konzervált rák
8
0
16052010
Elkészített vagy konzervált garnélarák és fűrészes garnélarák légmentes csomagolásban
20
0
16052091
Elkészített vagy konzervált garnélarák és fűrészes garnélarák legfeljebb 2 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben (kiv. garnélarák és fűrészes garnélarák légmentes csomagolásban) Elkészített vagy konzervált garnélarák és fűrészes garnélarák több mint 2 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben (kiv. garnélarák és fűrészes garnélarák légmentes csomagolásban) Homárhús főzve, homárolaj vagy homárkrém, -pástétom, -leves vagy –szósz készítéséhez
20
0
20
0
mentes
0
20
0
20
0
16052099
16053010 16053090 16054000
HU
Árumegnevezés
Elkészített vagy konzervált homár (kivéve homárhús főzve, homárolaj vagy homárkrém, pástétom, -leves vagy –szósz készítéséhez) Elkészített vagy konzervált rákféle (a rák, garnélarák, fűszeres garnélarák és homár kivételével)
7
HU
07. évi KNkód 16059011 16059019 16059030 16059090 17011110 17011190 17011210 17011290 17019100 17019910 17019990
HU
Árumegnevezés A Mytilus és a Perna fajokhoz tartozó éti kagylók elkészítve vagy konzerválva légmentes csomagolásban A Mytilus és a Perna fajokhoz tartozó éti kagylók elkészítve vagy konzerválva (kivéve légmentes csomagolásban) Éti kagyló, csiga vagy más puhatestűek, elkészítve vagy konzerválva (a Mytilus és a Perna fajokhoz tartozó éti kagylókat kivéve) Tengeri sün, tengeri uborka, medúza és más gerinctelen víziállat elkészítve vagy konzerválva (kivéve a puhatestűek) Finomításra szánt nyers nádcukor (az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Nyers nádcukor (a finomításra szánt és az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Nyers répacukor finomításra (az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Nyers répacukor (a finomításra szánt és az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Finomított nád- vagy répacukor, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával, szilárd állapotban Fehér cukor, szárazanyagra számítva legalább 99,5 tömegszázalék szacharóztartalommal (az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz, szilárd állapotban (a nád- vagy répacukor ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó nyers cukor és a fehér cukor kivételével)
8
Alapérték
Kategória
20
0
20
0
20
0
26
0
33,9 €/100 kg/net
TQ(SR)
41,9 €/100 kg/net
TQ(SR)
33,9 €/100 kg/net
-
41,9 €/100 kg/net
-
41,9 €/100 kg/net
TQ(SP)
41,9 €/100 kg/net
TQ(SP)
41,9 €/100 kg/net
TQ(SP)
HU
07. évi KNkód 17021100
17021900
17022010
Tejcukor szilárd formában és tejcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül, legalább 99 tömegszázalék tejcukortartalommal, vízmentes laktózra vonatkoztatva, szárazanyagra számítva Tejcukor szilárd formában és tejcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül, 99 tömegszázaléknál kevesebb tejcukortartalommal, vízmentes laktózra vonatkoztatva, szárazanyagra számítva Juharcukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával
17022090
Juharcukor szilárd formában és juharcukorszirup (az ízesített vagy színezett kivételével)
17023010
Izoglükóz szilárd állapotban, gyümölcscukor-tartalom nélkül vagy száraz állapotban 20 tömegszázaléknál alacsonyabb gyümölcscukor-tartalommal Szőlőcukor (dextróz) fehér kristályos por alakjában, összetömörítve is, gyümölcscukor-tartalom nélkül vagy szárazanyagra számítva 20 tömegszázaléknál alacsonyabb gyümölcscukortartalommal és szárazanyagra számítva legalább 99 tömegszázalék szőlőcukor-tartalommal (az izoglükóz kivételével) Szőlőcukor szilárd formában és szőlőcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül és szőlőcukor-tartalom nélkül vagy szárazanyagra számítva 20 tömegszázaléknál alacsonyabb gyümölcscukor-tartalommal és szárazanyagra számítva legalább 99 tömegszázalék szőlőcukor-tartalommal (kivéve az izoglükózt és a szőlőcukrot (dextróz) fehér kristályos por alakjában, összetömörített vagy nem összetömörített állapotban)
17023051
17023059
HU
Árumegnevezés
9
Alapérték
Kategória
14 €/100 kg/net
-
14 €/100 kg/net
-
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is 8
0
50,7 €/100 kg/net mas
TQ(SP)
26,8 €/100 kg/net
TQ(SP)
20 €/100 kg/net
TQ(SP)
-
HU
07. évi KNkód 17023091
17023099
17024010 17024090
17025000 17026010 17026080
HU
Árumegnevezés Szőlőcukor fehér kristályos por alakjában, összetömörítve is, gyümölcscukor-tartalom nélkül vagy szárazanyagra számítva 20%-nál alacsonyabb és szárazanyagra számítva kevesebb mint 99 tömegszázalék szőlőcukor-tartalommal (kivéve az izoglükózt) Szőlőcukor szilárd formában és szőlőcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül, szőlőcukor-tartalom nélkül vagy szárazanyagra számítva 20 tömegszázaléknál alacsonyabb gyümölcscukor-tartalommal és 99 tömegszázaléknál alacsonyabb szőlőcukortartalommal (kivéve az izoglükózt és a szőlőcukrot (dextróz) fehér kristályos por alakjában, összetömörített vagy nem összetömörített állapotban) Izoglükóz szilárd állapotban, szárazanyagra számítva legalább 20, de kevesebb mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal (az invertcukor kivételével) Szőlőcukor szilárd formában és szőlőcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül és szárazanyagra számítva legalább 20, de kevesebb mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal (az izoglükóz és az invertcukor kivételével) Vegytiszta gyümölcscukor szilárd állapotban Izoglükóz szilárd állapotban, szárazanyagra számítva több mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal (a vegytiszta gyümölcscukor és az invertcukor kivételével) Közvetlenül inulin vagy oligofruktóz hidrolízisével nyert inulinszirup, szárazanyagra számítva több mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szabadon vagy szacharóz formájában
10
Alapérték
Kategória
26,8 €/100 kg/net
TQ(SP)
20 €/100 kg/net
TQ(SP)
50,7 €/100 kg/net mas
-
20 €/100 kg/net
TQ(SP)
16 + 50,7 €/100 kg/net mas
TQ(SP)AV0
50,7 €/100 kg/net mas
-
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is
-
HU
07. évi KNkód 17026095
17029010 17029030 17029050 17029060
17029071
17029075 17029079
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Gyümölcscukor szilárd formában és gyümölcscukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül és szárazanyagra számítva 50 tömegszázaléknál nagyobb gyümölcscukortartalommal (az izoglükóz, az inulinszirup, a vegytiszta gyümölcscukor és az invertcukor kivételével) Vegytiszta malátacukor szilárd állapotban
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is 12,8
0
50,7 €/100 kg/net mas
TQ(SP)
20 €/100 kg/net
TQ(SP)
Szőlőcukor-polimerekből nyert izoglükóz szilárd állapotban, szárazanyagra számítva 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal Maltodextrin szilárd állapotban és maltodextrinszirup (az ízesítő- vagy színezőanyagot tartalmazó cukor kivételével) Műméz, természetes mézzel keverve is
Égetett cukor és melasz, legalább 50 tömegszázalék szacharóztartalommal, szárazanyagra számítva
Égetett cukor és melasz, szárazanyagra számítva kevesebb mint 50 tömegszázalék szacharóztartalommal, por alakban, összetömörítve is Égetett cukor és melasz, szárazanyagra számítva kevesebb mint 50 tömegszázalék szacharóztartalommal (kivéve a cukor és a melasz por alakban, összetömörítve is)
11
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is 0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is
Kategória
-
TQ(SP)
TQ(SP)
27,7 €/100 kg/net
TQ(SP)
19,2 €/100 kg/net
TQ(SP)
HU
07. évi KNkód 17029080
Alapérték
Kategória
Közvetlenül inulin vagy oligofruktóz hidrolízisével nyert inulinszirup, szárazanyagra számítva legalább 10, de legfeljebb 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szabadon vagy szacharóz formájában
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is
TQ(SP)
0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is
TQ(SP)
17031000
Cukor szilárd alakban, beleértve az invertcukrot és a cukor- és cukorszirup-keveréket, szárazanyagra számítva 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül (a nád- vagy répacukor, illetve a vegytiszta szacharóz és malátacukor, a tej-, a juhar-, a szőlő- és a gyümölcscukor, a maltodextrin és ezek szirupjai, az izoglükóz, az inulinszirup, a mesterséges méz és az égetett cukor kivételével) Cukor kivonása vagy finomítása során nyert nádmelasz
0,35 €/100 kg/net
0
17039000
Cukor kivonása vagy finomítása során nyert répacukormelasz Rágógumi, cukorbevonattal is, szalagból, kevesebb mint 60 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is Rágógumi, cukorbevonattal is, kevesebb mint 60 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is (kivéve szalagból) Rágógumi, cukorbevonattal is, szalagból, legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is Rágógumi, cukorbevonattal is, legalább 60 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is (kivéve szalagból)
0,35 €/100 kg/net 6,2 + 27,1 €/100 kg/net MAX 17,9 6,2 + 27,1 €/100 kg/net MAX 17,9 6,3 + 30,9 €/100 kg/net MAX 18,2 6,3 + 30,9 €/100 kg/net MAX 18,2
0
17041011
17029099
17041019 17041091 17041099
HU
Árumegnevezés
12
0 0 0 0
HU
07. évi KNkód 17049010
HU
Árumegnevezés 10 %-ot meghaladó szacharóztartalmú édesgyökér-kivonat, más anyag hozzáadása nélkül
Alapérték
Kategória
13,4 9,1 + 45,1 €/100 kg/net MAX 18,9 + 16,5 €/100 kg/net 9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049030
Fehér csokoládé
17049051
Massza, ideértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
17049055
Torokpasztilla és köhögés elleni cukorka
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049061
Cukorral bevont termékek kakaótartalom nélkül
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049065
Gumicukorka és zselécukorka, beleértve a cukorka alakban megjelenő gyümölcsmasszát is
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049071
Főzött édesség, töltött is
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049075
Vajas karamellcukorka, égetett cukor és hasonló édességek (toffee)
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
17049081
Cukorka alakban megjelenő sajtolt tabletta kötőanyagokkal előállítva is, kakaótartalom nélkül (a rágógumi, fehér csokoládé, torokpasztilla és köhögés elleni cukorka, gumicukorka és zselécukorka, beleértve a cukorka alakban megjelenő gyümölcsmasszát is, főzött édesség, töltött vagy töltetlen valamint massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben kivételével)
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
13
0 0
HU
07. évi KNkód 17049099x1
Alapérték
Kategória
9 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
10 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
TQ(SP)AV0
mentes
0
18010000
Massza, marcipán, nugát és más elkészített cukorkaáru kakaótartalom nélkül (a rágógumi, fehér csokoládé, torokpasztilla és köhögés elleni cukorka, gumicukorka és zselécukorka, beleértve a cukorka alakban megjelenő gyümölcsmasszát is, főzött édesség, tejkaramella, égetett cukor és hasonló édességek, sajtolt tabletta, valamint massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Massza, marcipán, nugát és más elkészített cukorkaáru kakaótartalom nélkül (a rágógumi, fehér csokoládé, torokpasztilla és köhögés elleni cukorka, gumicukorka és zselécukorka, beleértve a cukorka alakban megjelenő gyümölcsmasszát is, főzött édesség, tejkaramella, égetett cukor és hasonló édességek, sajtolt tabletta, valamint massza, beleértve a marcipánt is, legalább 1 kg nettó tömegű kiszerelésben kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve
18020000
Kakaóhéj, kakaóhártya, -bőr és más kakaóhulladék
mentes
0
18031000
Kakaómassza (a zsírtalanított kivételével)
9,6
0
18032000
Kakaómassza, teljesen vagy részben zsírtalanítva
9,6
0
18040000
Kakaóvaj, -zsír és -olaj
7,7
0
18050000
Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
8
0
18061015
Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóztartalommal
8
0
17049099x2
HU
Árumegnevezés
14
HU
07. évi KNkód 18061020
18061030
18061090
18062010
18062030
18062050
HU
Árumegnevezés Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, legalább 5 tömegszázalék, de kevesebb mint 65 tömegszázalék szacharóztartalommal (beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szacharózban kifejezett izoglükóztartalommal Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával legalább 65 tömegszázalék, de kevesebb mint 80 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is, vagy szacharózban kifejezett izoglükóz- tartalommal Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával legalább 80 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is, vagy szacharózban kifejezett izoglükóz- tartalommal Csokoládé és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, 2 kgnál nagyobb tömegben, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben, legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal vagy összesítve legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal (a kakaópor kivételével) Csokoládé és kakaótartalmú, más élelmiszer-készítmény, 2 kg-nál nagyobb tömegű tömb, tábla vagy rúd formájában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse formájában vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy közvetlen kiszerelésben, 2 kg-nál nagyobb tömegben,összesítve legalább 25, de 31 tömegszázaléknál alacsonyabb kakaóvaj- és tejzsírtartalommal (a kakaópor kivételével) Csokoládé és kakaótartalmú, más élelmiszer-készítmény, 2 kg-nál nagyobb tömegű tömb, tábla vagy rúd formájában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse formájában vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy közvetlen kiszerelésben, 2 kg-nál nagyobb tömegben, legalább 18, de 31 tömegszázaléknál alacsonyabb kakakóvaj-tartalommal (a kakaópor kivételével)
15
Alapérték
Kategória
8 + 25,2 €/100 kg/net
0
8 + 31,4 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
8 + 41,9 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
HU
07. évi KNkód 18062070
Tejcsokoládé-morzsa, tartályban vagy közvetlen kiszerelésben, 2 kg-nál nagyobb tömegben
18062080
Csokoládéízű bevonat tartályban vagy közvetlen kiszerelésben, 2 kg-nál nagyobb tömegben
18062095x1
18062095x2
18063100 18063210 18063290 18069011
HU
Árumegnevezés
Csokoládé és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, 2 kgnál nagyobb tömegben, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben, kevesebb mint 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal (a kakaópor, a csokoládéízű bevonat és a tejcsokoládémorzsa kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Csokoládé és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, 2 kgnál nagyobb tömegben, vagy folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben, kevesebb mint 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal (a kakaópor, a csokoládéízű bevonat és a tejcsokoládémorzsa kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Csokoládé- és kakaótartalmú más készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, legfeljebb 2 kg tömegben, töltött Csokoládé és más kakótartalmú élelmiszerkészítmény tömb, tábla vagy rúd formájában, legfeljebb 2 kg tömegben, gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadásával (a töltött kivételével) Csokoládé- és kakaótartalmú más készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, legfeljebb 2 kg tömegben (a töltött és a gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadásával készült kivételével) Csokoládé és csokoládés termék csokoládé alakban, töltött vagy töltetlen, alkoholtartalommal
16
Alapérték
Kategória
15,4 + EA 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0 0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
TQ(SP)AV0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0 0 0 0
HU
07. évi KNkód 18069019
Alapérték
18069031
Csokoládé és csokoládés termék csokoládé alakban, töltött vagy töltetlen, alkoholtartalom nélkül Csokoládé és csokoládés termék, töltve (kivéve tömb, tábla vagy rúd és csokoládé)
18069039
Csokoládé és csokoládés termék (kivéve tömb, tábla vagy rúd, csokoládé és töltve)
18069050
Cukorkaáru és kakaótartalmú cukorhelyettesítő termékből készült cukorkapótló
18069060
Kakaótartalmú kenhető termékek
18069070
Kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez
18069090
Kakaótartalmú készítmények, tartályban vagy közvetlen csomagolásban, legfeljebb 2 kg tömegben (a csokoládé és csokoládés termék, cukorkaáru és cukorhelyettesítő termékből készült cukorkapótló, kenhető termékek, kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez és a kakaópor kivételével) Lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, máshol nem említett gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz és tejből, savanyított tejfölből, tejsavóból, joghurtból, kefirből vagy a 0401–0404 vtsz. alá tartozó hasonló árukból készített, máshol nem említett olyan gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
19011000
HU
Árumegnevezés
17
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z 8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
Kategória 0 0 0 0 0 0
8,3 + EA MAX 18,7 + AD S/Z
0
7,6 + EA
0
HU
07. évi KNkód 19012000
HU
Árumegnevezés
19019011
Lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, máshol nem említett keverék és tészta, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; tejből, tejszínből, íróból, savanyított tejből, savanyított tejfölből, tejsavóból, joghurtból, kefirből vagy a 0401–0404 vtsz. alá tartozó hasonló árukból készített, máshol nem említett olyan keverék és tészta, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, az 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez Malátakivonat, legalább 90 tömegszázalék szárazanyag-tartalommal
19019019
Malátakivonat, kevesebb mint 90 tömegszázalék szárazanyag-tartalommal
19019091
Lisztből, durva őrleményből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított élelmiszerkészítmény, tejzsír-, szacharóz-, izoglükóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szacharóz- vagy izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal, kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz (a malátakivonat, a kiskereskedelmi forgalomban kiszerelt gyermektápszer, keverék és tészta pékáruk készítéséhez, tej, tejszín, író, aludttej, tejföl, savó, joghurt, kefir és a 0401–0404 vtsz. alá tartozó hasonló áruk por alakban kivételével)
18
Alapérték
Kategória
7,6 + EA
0
5,1 + 18 €/100 kg/net
0
5,1 + 14,7 €/100 kg/net
0
12,8
0
HU
07. évi KNkód 19019099x1
19019099x2
19021100 19021910
HU
Árumegnevezés Lisztből, durva őrleményből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, továbbá tejből, tejszínből, íróból, aludttejből, tejfölből, savóból, joghurtból, kefirből és a 0401–0404 vtsz. alá tartozó hasonló árukból előállított, máshol nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz (a malátakivonat, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos módon kiszerelt gyermektápszer, az 1901 90 91 alszám. alá tartozó pékáruk előállításához használt keverékek és tészták kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Lisztből, durva őrleményből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz, továbbá tejből, tejszínből, íróból, aludttejből, tejfölből, savóból, joghurtból, kefirből és a 0401–0404 vtsz. alá tartozó hasonló árukból előállított, máshol nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz (a malátakivonat, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos módon kiszerelt gyermektápszer, az 1901 90 91 alszám. alá tartozó pékáruk előállításához használt keverékek és tészták kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve, tojástartalommal Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve, közönséges búzaliszt vagy búzakorpa-tartalom és tojástartalom nélkül
19
Alapérték
Kategória
7,6 + EA
0
7,6 + EA
TQ(SP)AV0
7,7 + 24,6 €/100 kg/net
0
7,7 + 24,6 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 19021990
Alapérték
Kategória
7,7 + 21,1 €/100 kg/net
0
8,5
0
54,3 €/100 kg/net
0
8,3 + 6,1 €/100 kg/net
0
8,3 + 17,1 €/100 kg/net
0
19023010
Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve, közönséges búzaliszt vagy búzakorpa-tartalommal, de tojástartalom nélkül Tészta hússal vagy más anyaggal töltve, főzve vagy másképpen elkészítve is, 20 tömegszázalékot meghaladó hal, rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat tartalommal Tészta hússal vagy más anyaggal töltve, főzve vagy másképpen elkészítve is, 20 tömegszázalékot meghaladó kolbász és más hasonló, bármely fajta hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is Tészta hússal vagy más anyaggal töltve, főzve (a 20 tömegszázalékot meghaladó kolbász és más hasonló, bármely fajta hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is vagy 20 tömegszázalékot meghaladó hal, rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat tartalommal kivételével) Tészta főzve vagy másképpen elkészítve is, hússal vagy más anyaggal töltve (a 20 tömegszázalékot meghaladó kolbász és más hasonló, bármely fajta hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is vagy 20 tömegszázalékot meghaladó hal, rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat tartalommal kivételével) Száraz tészta elkészítve (a töltött kivételével)
6,4 + 24,6 €/100 kg/net
0
19023090
Tészta főzve vagy másképpen elkészítve is (a töltött vagy száraz tészta kivételével)
6,4 + 9,7 €/100 kg/net
0
19024010
Kuszkusz nem elkészítve
7,7 + 24,6 €/100 kg/net
0
19024090
Kuszkusz főzve vagy másképpen elkészítve is
6,4 + 9,7 €/100 kg/net
0
19022010 19022030
19022091
19022099
HU
Árumegnevezés
20
HU
07. évi KNkód 19030000 19041010 19041030 19041090 19042010 19042091
19042095
19042099
HU
Árumegnevezés Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, átszitált és hasonló formában Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer kukoricából Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer rizsből Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (a kukoricából vagy rizsből készült élelmiszer kivételével) Pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítmény Pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított gabonapehely vagy puffasztott gabona keverékéből előállított élelmiszer kukoricából (a pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítmény kivételével) Pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított gabonapehely vagy puffasztott gabona keverékéből előállított élelmiszer rizsből (a pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítmény kivételével) Pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított gabonapehely vagy puffasztott gabona keverékéből előállított élelmiszer (a kukoricából vagy rizsből készült élelmiszer és a pirítatlan gabonapehely-alapú müzli típusú készítmény kivételével)
21
Alapérték
Kategória
6,4 + 15,1 €/100 kg/net
0
3,8 + 20 €/100 kg/net
0
5,1 + 46 €/100 kg/net
0
5,1 + 33,6 €/100 kg/net
0
9 + EA
0
3,8 + 20 €/100 kg/net
0
5,1 + 46 €/100 kg/net
0
5,1 + 33,6 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 19043000 19049010
19049080
19051000 19052010 19052030 19052090 19053111
HU
Árumegnevezés Bulgur búza megmunkált szem formában, kemény búzaszemből főzéssel előállítva Máshol nem említett rizs előfőzve vagy másképpen elkészítve (a liszt, a dara és a durva őrlemény, a puffasztással vagy pirítással vagy a pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított gabonapehely vagy puffasztott gabona keverékéből előállított élelmiszer kivételével) Máshol nem említett gabona szem formában vagy pehely vagy más megmunkált szem formában, előfőzve vagy másképpen elkészítve (a rizs, a kukorica, a liszt, a dara és a durva őrlemény, a puffasztással vagy pirítással vagy a pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított gabonapehely vagy puffasztott gabona keverékéből előállított élelmiszer és a bulgur búza kivételével) Ropogós kenyér („knäckebrot”) Mézeskalács és hasonló, kakaótartalommal is, kevesebb mint 30 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is Mézeskalács és hasonló, kakaótartalommal is, legalább 30, de kevesebb mint 50 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is Mézeskalács és hasonló, kakaótartalommal is, legalább 50 tömegszázalék szacharóztartalommal, beleértve a szacharózban kifejezett invertcukrot is Édes keksz (biscuit), kakaótartalommal vagy anélkül, csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel bevonva vagy azzal borítva, legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben
22
Alapérték
Kategória
8,3 + 25,7 €/100 kg/net
0
8,3 + 46 €/100 kg/net
0
8,3 + 25,7 €/100 kg/net
0
5,8 + 13 €/100 kg/net
0
9,4 + 18,3 €/100 kg/net
0
9,8 + 24,6 €/100 kg/net
0
10,1 + 31,4 €/100 kg/net
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
HU
07. évi KNkód 19053119 19053130 19053191 19053199
19053205 19053211
19053219
19053291
HU
Árumegnevezés Édes keksz (biscuit), kakaótartalommal vagy anélkül, csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel bevonva vagy azzal borítva, több mint 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben Édes keksz (biscuit), kakaótartalommal vagy anélkül, legalább 8 % tejzsírtartalommal (a csokoládéval vagy kakaótartalmú készítménnyel bevont vagy azzal borított kivételével) Édes keksz (biscuit), kakaótartalommal vagy anélkül, 8 %-nál alacsonyabb tejzsírtartalommal (a csokoládéval vagy kakaótartalmú készítménnyel bevont vagy azzal borított kivételével) Édes keksz (biscuit), kakaótartalommal vagy anélkül, 8 %-nál alacsonyabb tejzsírtartalommal (a csokoládéval vagy kakaótartalmú készítménnyel bevont vagy azzal borított és a töltött keksz kivételével) 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalmú gofri és ostya Gofri és ostya, kakaótartalommal vagy anélkül, csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel bevonva vagy azzal borítva, legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben (kivéve 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalommal) Gofri és ostya, kakaótartalommal vagy anélkül, csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel bevonva vagy azzal borítva, (kivéve a legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben és a 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalmú gofri és ostya) Gofri és ostya, sós, töltött vagy töltetlen (a 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalmú kivételével)
23
Alapérték
Kategória
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 20,7 + AD F/M
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9 + EA MAX 20,7 + AD F/M
0
HU
07. évi KNkód 19053299
Alapérték
Kategória
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
9,7 + EA
0
19054010
Gofri és ostya, kakaótartalommal vagy anélkül, töltött vagy töltetlen (a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel bevont vagy azzal borított, a sós és a 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalmú termékek kivételével) Kétszersült
19054090
Pirított kenyér és hasonló pirított termék ( a kétszersült kivételével)
9,7 + EA
0
19059010
Pászka
3,8 + 15,9 €/100 kg/net
0
19059020
Áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termékek
4,5 + 60,5 €/100 kg/net
0
19059030
Kenyér, méz, tojás, sajt vagy gyümölcs hozzáadása nélkül, szárazanyagra számítva legfeljebb 5 tömegszázalék cukor- vagy zsírtartalommal vagy anélkül Keksz (az édes keksz kivételével)
9,7 + EA
0
9 + EA MAX 20,7 + AD F/M
0
9 + EA MAX 20,7 + AD F/M
0
9 + EA MAX 24,2 + AD S/Z
0
19059045 19059055 19059060
HU
Árumegnevezés
Extrudált vagy puffasztott termék, ízesített vagy sózott (a ropogós kenyér, a kétszersült, a pirított kenyér és hasonló pirított termék, a gofri és az ostya kivételével) Gyümölcstorta, gyümölcskenyér, panettone (olasz gyümölcskenyér), habcsók, karácsonyi stollen, croissant és egyéb pékáru, édesítőszer hozzáadásával (a ropogós kenyér, a mézeskalács és hasonló termékek, az édes keksz, a gofri és az ostya és a kétszersült kivételével)
24
HU
07. évi KNkód 19059090
20011000
Pizza, lepény és más, nem édes pékáru (a ropogós kenyér, a mézeskalács és hasonló termékek, az édes keksz, a gofri és az ostya, a kétszersült és a hasonló pirított termékek, a kenyér, az áldozóostya, a gyógyszerészeti felhasználású üres kapszula, a pecsételőostya, a rizspapír és hasonló termékek kivételével) Uborka és apró uborka ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019010
Mangóból készült fűszeres ízesítő (chutney), ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019020
20019050
Capsicum nemű növények ecetben vagy ecetsavban tartósított termése (kiv. az édes és spanyol paprika) Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló részei, legalább 5 százalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva Gomba, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019060
Pálmafacsúcsrügy, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva
20019065
Ecetben vagy ecetsavban elkészített vagy tartósított olajbogyó
20019070
Ecetben vagy ecetsavban elkészített vagy tartósított édes paprika
20019030 20019040
HU
Árumegnevezés
25
Alapérték
Kategória
9 + EA MAX 20,7 + AD F/M
0
17,6
0
mentes
0
5
0
5,1 + 9,4 €/100 kg/net
TQ(SC1)AV0
8,3 + 3,8 €/100 kg/net
0
16
0
10
0
16
0
16
0
HU
07. évi KNkód 20019091
20019093 20019099
20021010 20021090 20029011
HU
Árumegnevezés Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió, makadámiadió ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva Ecetben vagy ecetsavban elkészített vagy tartósított vöröshagyma Zöldség, gyümölcs, dióféle és más ehető növényrész ecettel elkészítve vagy tartósítva (a hagyma, uborka és apróuborka, mangóból készült fűszeres ízesítő (chutney), a Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika vagy a spanyol paprika, csemegekukorica, jamgyökér, édes burgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal; gomba, pálmafacsúcsrügy, olajbogyó, édes paprika, guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió és makadámiadió kivételével) Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított hámozott paradicsom egészben vagy darabolva Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított hámozatlan paradicsom egészben vagy darabolva Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, 12 %-nál kevesebb szárazanyag-tartalommal, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével)
26
Alapérték
Kategória
10
0
16
0
16
0
14,4
0
14,4
0
14,4
0
HU
07. évi KNkód 20029019
20029031
20029039
20029091
20029099
20031020 20031030
HU
Árumegnevezés Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, 12 %-nál kevesebb szárazanyag-tartalommal, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével) Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, legalább 12 %-os, de legfeljebb 30 %-os szárazanyag-tartalommal, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével) Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, legalább 12 %-os, de legfeljebb 30 %-os szárazanyag-tartalommal, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével) Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, 30 %-nál több szárazanyagtartalommal, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével) Ecet vagy ecetsav nélkül elkészített vagy tartósított paradicsom, 30 %-nál több szárazanyagtartalommal, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (az egész vagy darabolt paradicsom kivételével) Nem ecetben vagy ecetsavban ideiglenesen tartósított Agaricus nemű ehető gomba teljesen megfőzött állapotban Nem ecetben vagy ecetsavban elkészített vagy tartósított Agaricus nemű ehető gomba (kiv. teljesen megfőzött és ideiglenesen tartósított gombák)
27
Alapérték
Kategória
14,4
0
14,4
0
14,4
0
14,4
0
14,4
0
18,4 + 191 €/100 kg/net eda
TQ(MM)AV0 TQ(MM)AV0
18,4 + 222 €/100 kg/net eda
HU
07. évi KNkód 20032000
Szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva
20041010
Ehető gomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (az „Agaricus” nemhez tartozó ehető gombák kivételével) Burgonya főzve, fagyasztva
20041091
Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva
20041099
Nem ecetben vagy ecetsavban elkészített vagy tartósított burgonya, fagyasztott (kiv. csak főzött, illetve liszt, dara vagy pelyhesített formában) Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva Savanyúkáposzta, kapribogyó, olajbogyó ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva Borsó (Pisum sativum) és korai bab (Phaseolus spp.), ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva Hagyma megfőzve, fagyasztva
20039000
20049010 20049030 20049050 20049091 20049098
HU
Árumegnevezés
Zöldség és zöldségkeverék, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva (a cukorral tartósított és a paradicsom, ehető gomba, szarvasgomba, burgonya, csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), savanyúkáposzta, kapribogyó, olajbogyó, borsó (Pisum sativum) és bab (Phaseolus spp.) és főtt hagyma, nem keverékben, kivételével)
28
Alapérték
Kategória
14,4
0
18,4
0
14,4
0
7,6 + EA
0
17,6
0
5,1 + 9,4 €/100 kg/net
TQ(SC2)AV0
16
0
19,2
0
14,4
0
17,6
0
HU
07. évi KNkód 20051000 20052010 20052020 20052080
20054000 20055100 20055900 20056000 20057010
HU
Árumegnevezés A kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g tömegű tartályokban kiszerelt homogenizált zöldség Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában (kivéve fagyasztva) Burgonya vékonyan szeletelve, zsiradékban vagy másképpen sütve, sózva vagy ízesítve is, légmentes csomagolásban, azonnali fogyasztásra alkalmas, nem fagyasztva Burgonya, nem ecetben vagy ecetsavban elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztott, (kiv. burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, illetve vékonyan szelve, zsírban vagy olajban sütve, sózott vagy ízesített is, légmentesen lezárt kiszerelésben, közvetlen fogyasztásra alkalmas állapotban) Borsó (Pisum sativum), ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (a fagyasztott kivételével) Fejtett bab (Vigna spp., Phaseolus spp.), nem ecetben vagy ecetsavban elkészítve vagy tartósítva (kiv. fagyasztott) Nem fejtett bab (Vigna spp., Phaseolus spp.), nem ecetben vagy ecetsavban elkészítve vagy tartósítva (kiv. fagyasztott) Spárga, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (a fagyasztott kivételével) Olajbogyó, nem ecetben vagy ecetsavban elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztott, legfeljebb 5 kg nettó töltősúlyú közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben
29
Alapérték
Kategória
17,6
0
8,8 + EA
0
14,1
0
14,1
0
19,2
0
17,6
0
19,2
0
17,6
0
12,8
0
HU
07. évi KNkód 20057090 20058000 20059100
Olajbogyó, nem ecetben vagy ecetsavban elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztott, több mint 5 kg nettó töltősúlyú közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata), ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (fagyasztás kivételével) Bambuszrügy, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
Alapérték
Kategória
12,8
0
5,1 + 9,4 €/100 kg/net 17,6
TQ(SC2)AV0 0
6,4
0
16
0
20059920
Capsicum nemű növények nem ecetben vagy ecetsavban tartósított termése (kiv. az édes és spanyol paprika és fagyasztott) Kapribogyó, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (a fagyasztott kivételével)
20059930
Articsóka, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (a fagyasztott kivételével)
17,6
0
20059940
Sárgarépa, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
17,6
0
20059950
Zöldségkeverék, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva
17,6
0
20059960
Savanyúkáposzta, nem fagyasztva
16
0
20059910
HU
Árumegnevezés
30
HU
07. évi KNkód 20059990
20060010 20060031x1 20060031x2 20060035
HU
Árumegnevezés Zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva (a cukorral tartósított termék, a 2005 10 alszámszám alá tartozó homogenizált zöldség és a paradicsom, a gomba, a szarvasgomba, a burgonya, a savanyú káposzta, a borsó (Pisum sativum), a bab (Vigna spp, Phaseolus spp.), a spárga, az olajbogyó, a csemegekukorica (Zea Mays var. Saccharata), a bambuszrügy, a csípős Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, a kapribogyó, az articsóka, a sárgarépa és a zöldségkeverék kivételével) Gyömbér, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) Cseresznye, több mint 13 % cukortartalommal, cukorral tartósítva (szárított, kandírozott vagy kristályosított), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Cseresznye, több mint 13 % cukortartalommal, cukorral tartósítva (szárított, kandírozott vagy kristályosított), legalább 70%-os cukortartalommal Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió, makadámiadió cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott), több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal
31
Alapérték
Kategória
17,6
0
mentes
0
20 + 23,9 €/100 kg/net
0
20 + 23,9 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
12,5 + 15 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 20060038x1
20060038x2
20060091
HU
Árumegnevezés Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott), több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal (cseresznye, gyömbér, guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió és makadámiadió kivételével), legfeljebb 70%os cukortartalommal Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott), több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal (cseresznye, gyömbér, guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió és makadámiadió kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió, makadámiadió cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott), legfeljebb 13 tömegszázalék cukortartalommal
32
Alapérték
Kategória
20 + 23,9 €/100 kg/net
0
20 + 23,9 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
12,5
0
HU
07. évi KNkód 20060099
20071010
20071091
20071099
HU
Árumegnevezés Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott), legfeljebb 13 tömegszázalék cukortartalommal (cseresznye, gyömbér, guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió és makadámiadió kivételével) Főzéssel előállított homogenizált dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém gyümölcsből vagy dióféléből, legfeljebb 250 g tömegű tartályokban kiskereskedelmi kiszerelésben gyermekételként vagy diétás célra, 13 tömegszázaléknál nagyobb cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém guavából, mangóból, mangosztánból, papayaból, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből, karambolából (csillaggyümölcs), pitahayaból, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g tömegű tartályokban kiszerelve (kivéve 13 tömegszázaléknál nagyobb cukortartalommal) Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250 g tömegű tartályokban kiszerelve (kivéve 13 tömegszázaléknál nagyobb cukortartalommal és guavából, mangóból, mangosztánból, papayaból, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből, karambolából (csillaggyümölcs), pitahayabólkészült készítmények)
33
Alapérték
Kategória
20
0
24 + 4,2 €/100 kg/net
0
15
0
24
0
HU
07. évi KNkód 20079110x1
20079110x2
20079130
20079190
20079910 20079920x1 20079920x2
HU
Árumegnevezés Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém citrusfélékből, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém citrusfélékből, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), lagalább 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém citrusfélékből, 13 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 30 tömegszázalék cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével) Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém citrusfélékből, hozzáadott cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a 13 % tömegszázaléknál nagyobb cukortartalmú és a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény kivételével) Főzéssel előállított szilvapüré és -krém, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, 100 kg-ot meghaladó tömegű kiszerelésben, ipari feldolgozásra Főzéssel előállított gesztenyepüré és massza, több mint 30 tömegszázalék cukortartalommal (kiv. homogénezett készítmények a 2007.10 alszám alatt), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított gesztenyepüré és massza, több mint 30 tömegszázalék cukortartalommal (kiv. homogénezett készítmények a 2007.10 alszám alatt), legalább 70%-os cukortartalommal
34
Alapérték
Kategória
20 + 23 €/100 kg/net
0
20 + 23 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
20 + 4,2 €/100 kg/net
0
21,6
0
22,4
0
24 + 19,7 €/100 kg/net
0
24 + 19,7 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
HU
07. évi KNkód 20079931x1
20079931x2
20079933x1
20079933x2
20079935x1
20079935x2
HU
Árumegnevezés Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém cseresznyéből, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém cseresznyéből, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém földieperből, 30 %-ot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém földieperből, 30 %-ot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém málnából, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legfeljebb 70%-os cukortartalommal) Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém málnából, 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (a 2007 10 alszám alá tartozó homogénezett készítmények kivételével), legalább 70%-os cukortartalommal)
35
Alapérték
Kategória
24 + 23 €/100 kg/net
0
24 + 23 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
24 + 23 €/100 kg/net
0
24 + 23 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
24 + 23 €/100 kg/net
0
24 + 23 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
HU
07. évi KNkód 20079939x1
20079939x2
20079955 20079957
20079991
HU
Árumegnevezés Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (kivéve málnából, földieperből, cseresznyéből és citrusfélékből, gesztenyepüré és massza, a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény, valamint szilvapüré és -krém, 100 kg-ot meghaladó tömegű kiszerelésben, ipari feldolgozásra), legfeljebb 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém 30 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal (kivéve málnából, földieperből, cseresznyéből és citrusfélékből, gesztenyepüré és massza, a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény, valamint szilvapüré és -krém, 100 kg-ot meghaladó tömegű kiszerelésben, ipari feldolgozásra), legalább 70%-os cukortartalommal Főzéssel előállított almapüré, több mint 13, de legfeljebb 30 tömegszázalék cukortartalommal (kiv. homogénezett készítmények a 2007.10 alszám alatt) Főzéssel előállított dzsem, kocsonya, íz, püré vagy massza, 13 tömegszázaléknál több, de 30 tömegszázaléknál kevesebb cukortartalommal, (a citrusfélékből készült ilyen termékek, almapüré és a 2007 10 alszám alá besorolt homogénezett készítmények kivételével) Főzéssel előállított almapüré, hozzáadott cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a 13 % tömegszázaléknál nagyobb cukortartalmú és a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény kivételével)
36
Alapérték
Kategória
24 + 23 €/100 kg/net
0
24 + 23 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
24 + 4,2 €/100 kg/net
0
24 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
HU
07. évi KNkód 20079993
Alapérték
Kategória
15
0
24
0
20081110
Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém guavából, mangóból, mangosztánból, papayaból, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből, karambolából (csillaggyümölcs), pitahayaból, kókuszdióból, kesudióból, brazil dióból, arékából (vagy bétel), kóladióból és makadámiadióból, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a 13 % tömegszázaléknál nagyobb cukortartalmú és a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény kivételével) Főzéssel előállított dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a 13 % tömegszázaléknál nagyobb cukortartalmú, az almapüré, a 2007.10 vámtarifaalszámú homogenizált készítmény, valamint a guavából, mangóból, mangosztánból, papayaból, a tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből, karambolából (csillaggyümölcs), pitahayaból, kókuszdióból, kesudióból, brazil dióból, arékából (vagy bétel), kóladióból, makadámiadióból és citrusféléből készült kivételével) Amerikai mogyoróvaj
12,8
0
20081192
Földimogyoró, pörkölve, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben
11,2
0
20081194
Földimogyoró, elkészítve vagy tartósítva, 1 kg nettó töltőtömeget meghaladó közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben (a pörkölt, a cukorral tartósított és a mogyoróvaj kivételével) Földimogyoró, pörkölve, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
11,2
0
12
0
20079998
20081196
HU
Árumegnevezés
37
HU
07. évi KNkód 20081198 20081911
20081913 20081919
HU
Árumegnevezés Földimogyoró, elkészítve vagy tartósítva, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben (a pörkölt, a cukorral tartósított és a mogyoróvaj kivételével) Kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió, makadámiadió, beleértve a legalább 50 tömegszázalékban guajavát, mangót, mangosztánt, papayát, tamarindot, kesualmát, licsit, kenyérfa gyümölcsét, szapotil (sapodillo) szilvát, passiógyümölcsöt („passion fruit”), karambolát (csillaggyümölcs), pitahayát, kókuszdiót, kesudiót, brazil diót, arékát (bételt), kóladiót és makadámiadiót tartalmazó keverékeket is, elkészítve vagy tartósítva, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben (nem cukorral tartósítva) Pörkölt mandula és pisztácia, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Diófélék és más mag, beleértve a keverékeket is, elkészítve vagy tartósítva, 1 kg-ot meghaladó tömegű kiszerelésben (kivéve az ecettel elkészített vagy tartósítottat, a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, a földimogyorót, a pörkölt mandulát és pisztáciát, valamint a kókuszdiót,a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót, valamint a keveréket legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle- és trópusi gyümölcstartalommal)
38
Alapérték
Kategória
12,8
0
7
0
9
0
11,2
0
HU
07. évi KNkód 20081991
20081993 20081995
20081999
20082011 20082019
HU
Árumegnevezés Másutt nem említett kókuszdió, kesudió, brazil dió, aréka (vagy bétel), kóladió, makadámiadió, beleértve a legalább 50 tömegszázalékban guajavát, mangót, mangosztánt, papayát, tamarindot, kesualmát, licsit, kenyérfa gyümölcsét, szapotil (sapodillo) szilvát, passiógyümölcsöt („passion fruit”), karambolát (csillaggyümölcs), pitahayát, kókuszdiót, kesudiót, brazil diót, arékát (bételt), kóladiót és makadámiadiót tartalmazó keverékeket is, elkészítve vagy tartósítva, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Pörkölt mandula és pisztácia, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Pörkölt dióféle, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a földimogyorót, a mandulát, a pisztáciát, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót) Diófélék és más mag, beleértve a keverékeket is, elkészítve vagy tartósítva, legfeljebb 1 kg tömegű kiszerelésben (kivéve az ecettel elkészített vagy tartósítottat, a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, , a földimogyorót, a pörkölt dióféléket, valamint a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót, valamint a keveréket legalább 50 tömegszázalék trópusi dióféle- és trópusi gyümölcstartalommal) Ananász, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 17 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva,alkohol hozzáadásával, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve 17 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal)
39
Alapérték
Kategória
8
0
10,2
0
12
0
12,8
0
25,6 + 2,5 €/100 kg/net
0
25,6
0
HU
07. évi KNkód 20082031 20082039 20082051
20082059
20082071
20082079
20082090 20083011
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
Ananász, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 19 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve 19 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Ananász, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 17 tömegszázalék cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 13 tömegszázalék, de legfeljebb 17 tömegszázalék cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 19 tömegszázalék cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 13 tömegszázalék, de legfeljebb 19 tömegszázalék cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Ananász, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukor- és alkoholtartalom nélkül
25,6 + 2,5 €/100 kg/net
0
25,6
0
19,2
0
17,6
0
20,8
0
19,2
0
18,4
0
25,6
0
Elkészített vagy tartósított citrusfélék, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal
40
HU
07. évi KNkód 20083019 20083031 20083039 20083051 20083055
20083059
20083071 20083075
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
Elkészített vagy tartósított citrusfélék, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és 11,85 tömegszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal Elkészített vagy tartósított citrusfélék, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Elkészített vagy tartósított citrusfélék, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Grapefruit gerezdek, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Mandarin, beleértve a tangerin és satsuma, klementin, wilkings és hasonló citrusféle hibrideket is, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Citrusfélék, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (a grapefruit gerezdek, mandarin, beleértve a tangerin és satsuma, klementin, wilkings és hasonló citrusféle hibridek kivételével) Grapefruit gerezdek, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű kiszerelésben Mandarin, beleértve a tangerin és satsuma, klementin, wilkings és hasonló citrusféle hibrideket is, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
25,6
0
15,2
0
18,4
0
17,6
0
15,2
0
17,6
0
41
HU
07. évi KNkód 20083079
20083090 20084011
20084019
20084021
20084029
20084031 20084039
HU
Árumegnevezés Citrusfélék, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukorral, de alkohol hozzáadása nélkül, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (a grapefruit gerezdek, mandarin, beleértve a tangerin és satsuma, klementin, wilkings és hasonló citrusféle hibridek kivételével) Citrusfélék, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukor- és alkoholtartalom nélkül Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal és több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 15 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve 15 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal)
42
Alapérték
Kategória
20,8
0
18,4
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
25,6
0
HU
07. évi KNkód 20084051
20084059
20084071
20084079
20084090 20085011
20085019
HU
Árumegnevezés Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, legfeljebb 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, legfeljebb 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Körte, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukor- és alkoholtartalom nélkül Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal és több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben
43
Alapérték
Kategória
17,6
0
16
0
19,2
0
17,6
0
16,8
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 20085031
20085039
20085051
20085059
20085061
20085069
20085071
20085079
HU
Árumegnevezés Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 15 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve 15 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 9, de legfeljebb 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 9, de legfeljebb 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben
44
Alapérték
Kategória
24
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
25,6
0
19,2
0
17,6
0
20,8
0
19,2
0
HU
07. évi KNkód 20085092 20085094 20085099 20086011 20086019 20086031 20086039 20086050 20086060 20086070 20086090
HU
Árumegnevezés Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 5 kg nettó tömegű kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 4,5 kg, de legfeljebb 5 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben Kajszibarack, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legfeljebb 4,5 kg nettó tömegű kiszerelésben Elkészített vagy tartósított cseresznye, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal Elkészített vagy tartósított cseresznye, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és több mint 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal Elkészített vagy tartósított cseresznye, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Elkészített vagy tartósított cseresznye, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Cseresznye, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Cseresznye, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Cseresznye, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 4,5 kg nettó tömegű kiszerelésben Cseresznye, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, kevesebb mint 4,5 kg nettó tömegű kiszerelésben
45
Alapérték
Kategória
13,6
0
17
0
18,4
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
25,6
0
17,6
0
20,8
0
18,4
0
18,4
0
HU
07. évi KNkód 20087011
20087019
20087031
20087039
20087051
20087059
20087061
HU
Árumegnevezés Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal és több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a több mint 13 tömegszázalék cukortartalommal) Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott alkoholtartalommal, több mint 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a 15 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben
46
Alapérték
Kategória
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
25,6
0
19,2
0
HU
07. évi KNkód 20087069
20087071
20087079
20087092 20087098 20088011 20088019 20088031 20088039
HU
Árumegnevezés Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül de hozzáadott cukorral, több mint 9, de legfeljebb 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiskereskedelmi kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 9, de legfeljebb 15 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 5 kg nettó tömegű kiszerelésben Őszibarack, beleértve a nektarint is, elkészítve vagy tartósítva, kevesebb mint 5 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve alkohol vagy cukor hozzáadásával) Elkészített vagy tartósított földieper, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalékot tényleges alkoholtartalommal Elkészített vagy tartósított földieper, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és 11,85 tömegszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal Elkészített vagy tartósított földieper, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Elkészített vagy tartósított földieper, legfeljebb 9 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal, több mint 11,85 tömegszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal)
47
Alapérték
Kategória
17,6
0
19,2
0
17,6
0
15,2
0
18,4
0
25,6
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
24
0
25,6
0
HU
07. évi KNkód 20088050 20088070 20088090 20089100 20089212
20089214
HU
Árumegnevezés Földieper, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Földieper, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Földieper, elkészítve vagy tartósítva, hozzáadott cukor- és alkoholtartalom nélkül Pálmafacsúcsrügy, elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is (az ecettel elkészített vagy tartósított kivételével) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket/dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket)
48
Alapérték
Kategória
17,6
0
20,8
0
18,4
0
10
0
16
0
25,6
0
HU
07. évi KNkód 20089216
20089218
20089232
HU
Árumegnevezés Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és 11,85 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és több mint 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket/dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a keverékeket 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal)
49
Alapérték
Kategória
16 + 2,6 €/100 kg/net
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
15
0
HU
07. évi KNkód 20089234
20089236
20089238
HU
Árumegnevezés Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a keverékeket 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket/dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 11,85 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal (kivéve a 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal) Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 11,85 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal (kivéve a 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket/dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket)
50
Alapérték
Kategória
24
0
16
0
25,6
0
HU
07. évi KNkód 20089251
20089259
20089272
20089274
20089276
20089278
HU
Árumegnevezés Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket és dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, és a 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítményeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó olyan keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, amelyben egyetlen gyümölcs tömege sem haladja meg az összes tömeg 50 százalékát, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Gyümölcskeverék, amelyben egyetlen gyümölcs tömege sem haladja meg az összes tömeg 50 százalékát, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket és dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, és a 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehelyalapú, müzli típusú készítményeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve az olyan keveréket, amelyben egyetlen gyümölcs tömege sem haladja meg a gyümölcsök össztömegének 50 százalékát) Keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben
51
Alapérték
Kategória
11
0
17,6
0
8,5
0
13,6
0
12
0
19,2
0
HU
07. évi KNkód
20089292
20089293
20089294
20089296
20089297
HU
Árumegnevezés (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket és dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, az olyan keveréket, amelyben egyetlen gyümölcs tömege sem haladja meg a gyümölcsök össztömegének 50 százalékát, és az 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehelyalapú, müzli típusú készítményeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 5 kg nettó tömegű kiszerelésben Másutt nem említett keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 5 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket és dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, és az 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítményeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 4,5 kg, de 5 kg-nál kisebb nettó tömegű kiszerelésben Másutt nem említett keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 4,5 kg de kevesebb mint 5 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a legalább 50 tömegszázalékban dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. és 8. pontjában meghatározott típusú trópusi gyümölcsöket és dióféléket, illetve a földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, és az 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítményeket) Keverékek guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, beleértve az e gyümölcsöket, a kókuszdiót, a kesudiót, a brazil diót, az arékát (bételt), a kóladiót és a makadámiadiót legalább 50 tömegszázalékban tartalmazó keverékeket, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor
52
Alapérték
Kategória
11,5
0
18,4
0
11,5
0
18,4
0
11,5
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
18,4
0
10
0
16
0
25,6 + 3,8 €/100 kg/net
0
25,6
0
16
0
25,6
0
16 + 2,6 €/100 kg/net
0
25,6 + 4,2 €/100 kg/net
0
hozzáadása nélkül, kevesebb mint 4,5 kg nettó tömegű kiszerelésben 20089298
20089911 20089919 20089921 20089923 20089924
20089928
20089931
20089934
HU
Másutt nem említett keverékek gyümölcsből és más ehető növényrészekből, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, kevesebb mint 4,5 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a dióféléket, trópusi gyümölcsöt és a 20. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 7. pontjában meghatározott típusú földimogyorót és más magokat tartalmazó keverékeket, és az 1904 20 10 alszám alá tartozó, pirítatlan gabonapehely-alapú, müzli típusú készítményeket) Gyömbér, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal Gyömbér, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal Szőlő, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal Szőlő, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 13 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (a 13 % tömegszázaléknál nagyobb cukortartalmú kivételével) Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 9 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal és legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 9 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal és több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal és több mint 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a
53
HU
07. évi KNkód
20089936
20089937
20089938
20089940
20089941 20089943 20089945 20089946
HU
Árumegnevezés gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal (kivéve a több mint 9 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal) Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, legfeljebb 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Guava, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, szapotil (sapodillo) szilva, passiógyümölcs, karambola (csillaggyümölcs), pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 tömegszázalék hozzáadott tényleges alkoholtartalommal (kivéve a több mint 9 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal) Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadásával, több mint 11,85 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve 9 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Gyömbér, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Szőlő, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Szilva és szilvafélék, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben Passiógyümölcs, guava és tamarind, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, 1 kg-ot meghaladó nettó tömegű kiszerelésben
54
Alapérték
Kategória
15
0
24
0
16
0
25,6
0
mentes
0
19,2
0
17,6
0
11
0
HU
07. évi KNkód 20089947
20089949
20089951 20089961 20089962
20089967
20089972 20089978 20089985 20089991
HU
Árumegnevezés Mangó, mangosztán, papaya, kesualma, licsi, szapotil szilva, karambola és pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, több mint 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, több mint 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a szőlőt, a szilvát, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Gyömbér, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Passiógyümölcs és guava, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, szapotil szilva, karambola és pitahaya, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de hozzáadott cukorral, legfeljebb 1 kg nettó töltőtömegű közvetlen kiszerelésben (kivéve a keveréket) Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, alkohol hozzáadása nélkül, de cukor hozzáadásával, legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben (kivéve a cukorral tartósítottat, de nem szirupban, a dzsemet, a gyümölcskocsonyát (zselé), a gyümölcsízt, a pürét és a krémet főzéssel készítve, valamint a dióféléket, a földimogyorót és más magokat, az ananászt, a citrusféléket, a körtét, a kajszibarackot, a cseresznyét, az őszibarackot, az epret, a gyömbért, a passiógyümölcsöt („passion fruit”), a guajavát, a mangót, a mangosztánt, a papayát, a tamarindot, a kesualmát, a licsit, a kenyérfa gyümölcsét, a szapotil (sapodillo) szilvát, a karambolát (csillaggyümölcs) és a pitahayát) Szilva és szilvafélék, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, legalább 5 kg nettó tömegű kiszerelésben Szilva és szilvafélék, elkészítve vagy tartósítva, alkohol vagy cukor hozzáadása nélkül, 5 kgnál kisebb nettó tömegű kiszerelésben Kukorica, elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül (a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével) Yamgyökér, édes burgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül (kivéve fagyasztva vagy szárítva)
55
Alapérték
Kategória
11
0
17,6
0
mentes
0
13
0
13
0
20,8
0
15,2
0
18,4
0
5,1 + 9,4 €/100 kg/net
TQ(SC1)AV0
8,3 + 3,8 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 20089999
20091111x1
20091111x2
20091119
20091191
20091199
20091200 20091911x1
20091911x2
20091919
20091991
HU
Árumegnevezés Gyümölcs és más ehető növényrész, elkészítve vagy tartósítva, cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül (az ecettel elkészített vagy tartósított, cukorral tartósított, de nem szirupba helyezett, a gyümölcsből főzéssel készített dzsem, gyümölcskocsonya [zselé], gyümölcsíz, püré és krém és a diófélék, földimogyoró és más mag, ananász, citrusfélék, körte, kajszibarack, cseresznye és meggy, őszibarack, földieper, szilva, kukorica, yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló részei kivételével) Narancslé fagyasztva, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Narancslé fagyasztva, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Narancslé fagyasztva, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 30 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Narancslé fagyasztva, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Narancslé fagyasztva, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € és 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Narancslé, nem erjesztve, legfeljebb 20 Brix értékkel 20 °C-on, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú és a fagyasztott kivételével) Narancslé, nem erjesztve, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával és fagyasztva), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Narancslé, nem erjesztve, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával és fagyasztva), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Narancslé, nem erjesztve, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával és fagyasztva) Narancslé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, több mint 30 %-os hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal és fagyasztva)
56
Alapérték
Kategória
18,4
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
15,2 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
15,2
0
12,2
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
15,2 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
HU
07. évi KNkód 20091998
20092100 20092911x1
20092911x2
20092919 20092991
20092999
20093111
20093119
20093151 20093159 20093191
20093199
HU
Árumegnevezés Narancslé, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával és fagyasztva, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € és 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Grépfrútlé, nem erjesztve, legfeljebb 20 Brix értékkel 20 °C-on, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú kivételével) Grépfrútlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Grépfrútlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal) Grépfrútlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke több mint 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Grépfrútlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, több mint 30 % hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Grépfrútlé, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkohol hozzáadásával, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € és 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a narancslevet és a grépfrútlevet) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, (kivéve cukor hozzáadásával, alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a narancslevet és a grépfrútlevet) Citromlé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával) Citromlé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró,(kivéve alkoholtartalommal vagy cukor hozzáadásával) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a citrom-, narancs- és grépfrútlevet) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, (kivéve cukor hozzáadásával, alkohol hozzáadásával,
57
Alapérték
Kategória
12,2
0
12
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
12 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
12
0
14,4
0
15,2
0
14,4
0
15,2
0
14,4
0
15,2
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
14,4
0
15,2
0
14,4 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
14,4
0
15,2
0
14,4 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
14,4
0
15,2
0
valamint a keverékeket, a citrom-, narancs- és grépfrútlevet) 20093911x1
20093911x2
20093919
20093931
20093939
20093951
20093955
20093959 20093991
20093995
20093999
HU
Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 67-nál nagyobb Brix értékkel 20 °C-on, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú, a keverékek, narancslé és grépfrútlé kivételével), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 67-nál nagyobb Brix értékkel 20 °C-on, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú, a keverékek, narancslé és grépfrútlé kivételével), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 67-nál nagyobb Brix értékkel 20 °C-on, 100 kg nettó tömegre jutó értéke több mint 30 €, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú, a keverékek, narancslé és grépfrútlé kivételével) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a narancslevet és a grépfrútlevet) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, (kivéve cukor hozzáadásával, alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a narancslevet és a grépfrútlevet) Citromlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, több mint 30 % hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Citromlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, legfeljebb 30 % hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Citromlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró (kivéve alkoholtartalommal vagy cukor hozzáadásával) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a citrom-, narancsés grépfrútlevet) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a citrom-, narancsés grépfrútlevet) Egynemű citrusféle leve, nem erjesztve, 20°C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel,
58
HU
07. évi KNkód
20094110 20094191 20094199 20094911x1
20094911x2
20094919 20094930
20094991
20094993
20094999 20095010 20095090 20096110
20096190
HU
Árumegnevezés 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, (kivéve cukor hozzáadásával, alkohol hozzáadásával, valamint a keverékeket, a citrom-, narancs- és grépfrútlevet) Ananászlé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával) Ananászlé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel (kivéve hozzáadott cukor- vagy alkoholtartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke több mint 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke több mint 30 euró, hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, több mint 30 % hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20, de legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 euró, legfeljebb 30 % hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Ananászlé, nem erjesztve, 20°C fokon 20-nál nagyobb, de legfeljebb 67 Brix-értékkel (cukor vagy alkohol hozzáadása nélkül) Paradicsomlé, 7 tömegszázaléknál alacsonyabb szárazanyag-tartalommal, cukorral, nem erjesztve (az alkoholtartalmú kivételével) Paradicsomlé, 7 tömegszázaléknál alacsonyabb szárazanyag-tartalommal, nem erjesztve (a cukor- és az alkoholtartalmú kivételével) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 30-as Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 18 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 30-as Brix-értékkel,
59
Alapérték
Kategória
15,2
0
15,2
0
16
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
15,2
0
15,2 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)
15,2
0
16
0
16
0
16,8
0
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
22,4 + 27 €/hl
AV0
HU
07. évi KNkód
20096911
20096919
20096951
20096959
20096971
20096979
20096990
20097110 20097191 20097199 20097911
20097919
HU
Árumegnevezés 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 22 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Koncentrált szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 30-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 18 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 30-as, de legfeljebb 67es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 18 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve koncentrált vagy alkoholtartalmú) Koncentrált szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 30-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, 30 %-ot meghaladó hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Koncentrált szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 30-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, 30 %-ot meghaladó hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve koncentrált vagy alkoholtartalmú) Szőlőlé (ideértve a szőlőmustot is), nem erjesztve, 20 °C-on több mint 30-as, de legfeljebb 67es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (a 30 %-ot meghaladó hozzáadottcukor-tartalmú vagy az alkoholtartalmú kivételével) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 20-as Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 18 eurót, cukor hozzáadásával (kivéve alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 20-as Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, cukor hozzáadásával (kivéve alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 20 Brix-értékkel (kivéve hozzáadottcukor- vagy alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 22 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve
60
Alapérték
Kategória
40 + 121 €/hl + 20,6 €/100 kg/net
AV0
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
22,4 + 131 €/hl + 20,6 €/100 kg/net
AV0
22,4 + 27 €/hl + 20,6 €/100 kg/net
AV0
22,4 + 27 €/hl
AV0
18
0
18
0
18
0
30 + 18,4 €/100 kg/net
AV0
30
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
18
AV0
18 + 19,3 €/100 kg/net
0
18
0
18
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
21 + 12,9 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
alkoholtartalommal) 20097930
20097991
20097993
20097999 20098011x1
20098011x2
20098019 20098034
20098035x1
20098035x2
HU
Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke több mint 18 euró, hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, több mint 30 %-os hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Almalé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 20-as, de legfeljebb 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 18 euró, legfeljebb 30 %-os hozzáadottcukor-tartalommal (kivéve alkoholtartalommal) Almalé nem erjesztve, 20°C fokon 20-nál nagyobb, de legfeljebb 67 Brix-értékkel (cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül). Körtelé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Körtelé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Körtelé, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke több mint 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € (kivéve a keverékeket) Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € (kivéve a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, passiógyümölcsből („passion fruit”), mangóból, mangosztánból, papayából, kenyérfa gyümölcséből, guajavából, tamarindból, kesualmából, licsiből, szapotil (sapodillo) szilvából, karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből, almából és körtéből), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € (kivéve a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, passiógyümölcsből
61
HU
07. évi KNkód
20098036
20098038
20098050 20098061
20098063
20098069 20098071 20098073
20098079
HU
Árumegnevezés („passion fruit”), mangóból, mangosztánból, papayából, kenyérfa gyümölcséből, guajavából, tamarindból, kesualmából, licsiből, szapotil (sapodillo) szilvából, karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből, almából és körtéből), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t (kivéve alkohol hozzáadásával és a keverékeket) Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 20°C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből (beleértve a szőlőmustot), almából és körtéből) Körtelé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával) Körtelé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Körtelé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Körtelé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel (kivéve hozzáadottcukor- vagy alkoholtartalommal) Cseresznye- és meggylé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával) Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával és a keverékeket) Gyümölcs- vagy zöldséglé, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából,
62
Alapérték
Kategória
21
0
33,6
0
19,2
0
19,2 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
19,2
0
20
0
16,8
0
10,5
0
16,8
0
HU
07. évi KNkód
20098085
20098086
20098088
20098089
20098095 20098096 20098097
HU
Árumegnevezés tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből (beleértve a szőlőmustot), almából, körtéből, cseresznyéből és meggyből) Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával és a keverékeket) Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből (beleértve a szőlőmustot), almából és körtéből) Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával és a keverékeket) Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből (beleértve a szőlőmustot), almából és körtéből) Vaccinium macrocarpon fajhoz tartozó gyümölcs leve, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel (kivéve cukor vagy alkohol hozzáadásával) Cseresznye- és meggylé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel (kivéve hozzáadottcukor- vagy alkoholtartalommal) Gyümölcslé guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel (kivéve cukor vagy alkohol hozzáadásával)
63
Alapérték
Kategória
10,5 + 12,9 €/100 kg/net
0
16,8 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
10,5
0
16,8
0
14
0
17,6
0
11
0
HU
07. évi KNkód 20098099
20099011x1
20099011x2
20099019
20099021x1
20099021x2
20099029
20099031
20099039
20099041
HU
Árumegnevezés Gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel (kivéve cukor vagy alkohol hozzáadásával, a keveréket és a gyümölcslevet citrusféléből, guavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából, ananászból, paradicsomból, szőlőből (beleértve a szőlőmustot), almából, körtéből, cseresznyéből és meggyből, valamint a Vaccinium macrocarpon fajhoz tartozó gyümölcsből) Almalé és körtelé keveréke, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Almalé és körtelé keveréke, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67-es Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 22 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal) Almalé és körtelé keveréke, nem erjesztve, 20 °C-on több mint 67 Brix-értékkel, 100 kg tömegre jutó értéke meghaladja a 22 eurót, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve alkoholtartalommal) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és a zöldségleveket, nem erjesztve, 20 °C-on mérve több mint 67 Brix-értékkel, értéke 100 kilónként legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú termékek, továbbá az alma- és körtelékeverék kivételével), legfeljebb 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és a zöldségleveket, nem erjesztve, 20 °C-on mérve több mint 67 Brix-értékkel, értéke 100 kilónként legfeljebb 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú termékek, továbbá az alma- és körtelékeverék kivételével), legalább 30 %-os hozzáadott cukortartalommal Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és a zöldségleveket, nem erjesztve, 20 °C-on mérve több mint 67 Brix-értékkel, értéke 100 kilónként több mint 30 euró, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (az alkoholtartalmú termékek, továbbá az alma- és körtelékeverék kivételével) Alma- és körtelékeverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Alma- és körtelékeverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (kivéve ha 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 €, és 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal, illetve alkohol hozzáadásával) Citrusféle- és ananászlé-keverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t, cukor hozzáadásával (kivéve alkohol
64
Alapérték
Kategória
17,6
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
0
33,6 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
33,6
0
20 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
20
0
15,2
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
16
0
16,8
0
17,6
0
15,2 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
15,2
0
16
0
10,5 + 12,9 €/100 kg/net
0
16,8 + 20,6 €/100 kg/net
TQ(SP)AV0
10,5
0
hozzáadásával) 20099049
20099051
20099059
20099071
20099073
20099079
20099092
20099094
20099095
HU
Citrusféle- és ananászlé-keverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 €-t (kivéve cukor hozzáadásával vagy alkohol hozzáadásával) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és a zöldségleveket, nem erjesztve, 20 °C-on legfeljebb 67-es Brix-értékkel, értéke meghaladja a 100 kilónkénti 30 eurót, hozzáadottcukortartalommal (az alkoholtartalmú termékek, továbbá az alma- és körtelékeverék vagy a citrusés ananászlé-keverék kivételével) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és a zöldségleveket, nem erjesztve, 20 °C-on mérve legfeljebb 67-es Brix-értékkel, értéke meghaladja a 100 kilónkénti 30 eurót (a hozzáadottcukor-tartalmú termékek, az alkoholtartalmú termékek, továbbá az alma- és körtelékeverék vagy a citrus- és ananászlé-keverék kivételével) Citrusféle- és ananászlé-keverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Citrusféle- és ananászlé-keverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Citrusféle- és ananászlé-keverék, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 € (kivéve cukor hozzáadásával vagy alkohol hozzáadásával) Gyümölcslékeverék guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és zöldséglevet, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, több mint 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket alma- és körteléből vagy citrusféléből és ananászból, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából) Gyümölcslékeverék guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on
65
HU
07. évi KNkód
20099096
20099097
20099098
21011111 21011119 21011292
Árumegnevezés legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és zöldséglevet, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal (kivéve alkohol hozzáadásával, a keveréket alma- és körteléből vagy citrusféléből és ananászból, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából) Gyümölcslékeverék guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs) vagy pitahayából, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, (kivéve hozzáadott cukortartalommal vagy alkohol hozzáadásával) Gyümölcslékeverék, ideértve a szőlőmustot és zöldséglevet, nem erjesztve, 20°C-on legfeljebb 67 Brix-értékkel, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 €, (kivéve hozzáadott cukortartalommal vagy alkohol hozzáadásával, a keveréket alma- és körteléből vagy citrusféléből és ananászból, guajavából, mangóból, mangosztánból, papayából, tamarindból, kesualmából, licsiből, kenyérfa gyümölcséből, szapotil (sapodillo) szilvából, passiógyümölcsből („passion fruit”), karambolából (csillaggyümölcs), pitahayából) Szilárd kivonat, eszencia vagy koncentrátum kávéból, legalább 95 tömegszázalék kávéalapú szárazanyag-tartalommal Kivonat, eszencia vagy koncentrátum kávéból, kevesebb mint 95 tömegszázalék kávéalapú szárazanyag-tartalommal (kivéve szilárd alakban) Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátumalapú készítmények
21011298x1
Kávéalapú készítmények, legfeljebb 70 %-os cukortartalommal
21011298x2
Kávéalapú készítmények, legalább 70 %-os cukortartalommal
Kategória
16,8
0
11
0
17,6
0
9
0
9
0
11,5
0
9 + EA
21012020
Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia vagy -koncentrátum
6
0 TQ(SP)AV0 0
21012092
Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia, és -koncentrátum alapú
6
0
6,5 + EA
0 TQ(SP)AV0 0
9 + EA
21012098x1
Teán vagy matéteán alapuló készítmények, legfeljebb 70 %-os cukortartalommal
21012098x2
Teán vagy matéteán alapuló készítmények, legalább 70 %-os cukortartalommal
21013011
HU
Alapérték
Pörkölt cikória
6,5 + EA 11,5
66
HU
07. évi KNkód 21013019
Pörkölt pótkávé (a cikória kivételével)
Alapérték
Kategória
5,1 + 12,7 €/100 kg/net
0
14,1
0
10,8 + 22,7 €/100 kg/net
0
21013091
Pörkölt cikóriakivonat, -eszencia és -koncentrátum
21013099
Pörkölt pótkávékivonat, -eszencia és -koncentrátum (kivéve cikória)
21021010
Élesztőkultúra
10,9
0
21021031
Szárított sütőélesztő
12
0
21021039
Sütőélesztő (kivéve szárított)
12
0
21021090
Aktív élesztő (az élesztőkultúra és sütőélesztő kivételével)
14,7
0
21022011
8,3
0
5,1
0
21022090
Nem aktív élesztő, tabletta, kocka vagy más hasonló formában, vagy legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben Nem aktív élesztő (kivéve tabletta, kocka vagy más hasonló formában, vagy legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben) Egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a gyógyszerként kiszerelt és az élesztő kivételével)
mentes
0
21023000
Elkészített sütőpor
6,1
0
21031000
Szójamártás
7,7
0
21032000
Paradicsomketchup és más paradicsommártás
10,2
0
21033010
Mustárliszt és -dara (kivéve elkészítve)
mentes
0
21033090
Mustár, ideértve a mustárlisztet és -darát is
9
0
21039010
Mangóból készült folyékony, fűszeres ízesítő (chutney)
mentes
0
21039030
mentes
0
7,7
0
21041010
Keserű aroma 44,2–49,2 térfogatszázalék közötti alkoholtartalommal, 1,5 és 6 tömegszázalék közötti tárnicsgyökér- (gencián), fűszer- és különböző fűszerkeverék-tartalommal, és 4 és 10 tömegszázalék közötti cukortartalommal, legfeljebb 0,5 literes tárolóedényben kiszerelve Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék (a szójamártás, paradicsomketchup és más paradicsommártás, mangóból készült folyékony, fűszeres ízesítő (chutney) és a 2103.90.30 alszám alá tartozó keserű aroma kivételével) Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény, szárítva
11,5
0
21041090
Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény (kivéve szárítva)
11,5
0
21042000
Két vagy több alapösszetevő, pl. hús, hal, zöldség vagy gyümölcs finoman homogenizált keverékéből összetett élelmiszer-készítmény, a kiskereskedelmi forgalom számára gyermekételként vagy diétás célra legfeljebb 250g tömegű tartályokban kiszerelve Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is, tejzsírtartalom nélkül vagy 3 %-nál
14,1
0
8,6 + 20,2 €/100 kg/net MAX
AV0-7
21022019
21039090
21050010
HU
Árumegnevezés
67
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték 19,4 + 9,4 €/100 kg/net
alacsonyabb tejzsírtartalommal 21050091
Fagylalt és más ehető jégkrém, legalább 3%, de 7 %-nál alacsonyabb tejzsírtartalommal
21050099
Fagylalt és más ehető jégkrém, legalább 7 % tejzsírtartalommal
21061020
21069030
Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje, tejzsír-, szacharóz-, izoglükóz- vagy keményítőtartalom nélkül vagy kevesebb mint 1,5 tömegszázalék tejzsír-, kevesebb mint 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz- és kevesebb mint 5 tömegszázalék szőlőcukorvagy keményítőtartalommal Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje, legalább 1,5 tömegszázalék tejzsír-,legalább 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz- és legalább 5 tömegszázalék szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal Összetett alkoholos készítmények italok előállításához, tényleges alkoholtartalma több mint 0,5 térfogatszázalék (az illatanyag-alapúak kivételével) Ízesített vagy színezett izoglükózszirup
21069051
Ízesített vagy színezett tejcukorszirup
21069055
Ízesített vagy színezett szőlőcukorszirup és maltodextrinszirup
21069059
Ízesített vagy színezett cukorszirupok (az izoglükóz, a laktóz, a glükóz és a maltodextrinszirup kivételével)
21061080
21069020
21069092
21069098x1
21069098x2
22011011 22011019
HU
Kategória
Máshol nem említett élelmiszer-készítmények tejzsír-, szacharóz-, izoglükóz- vagy keményítőtartalom nélkül vagy kevesebb mint 1,5 tömegszázalék tejzsír-, kevesebb mint 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz- és kevesebb mint 5 tömegszázalék szőlőcukorvagy keményítőtartalommal Máshol nem említett élelmiszer-készítmények legalább 1,5 tömegszázalék tejzsír-, legalább 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz-, és legalább 5 tömegszázalék szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal, legfeljebb 70 %-os cukortartalommal Máshol nem említett élelmiszer-készítmények legalább 1,5 tömegszázalék tejzsír-, legalább 5 tömegszázalék szacharóz- vagy izoglükóz-, és legalább 5 tömegszázalék szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal, legalább 70 %-os cukortartalommal Ásványvíz, természetes, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül, szénsavmentes Ásványvíz, természetes, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül,
68
8 + 38,5 €/100 kg/net MAX 18,1 + 7 €/100 kg/net 7,9 + 54 €/100 kg/net MAX 17,8 + 6,9 €/100 kg/net
AV0-7 AV0-5
12,8
0
EA
0
17,3 MIN 1 €/% vol/hl
0
42,7 €/100 kg/net mas
0
14 €/100 kg/net
0
20 €/100 kg/net 0,4 €/100 kg/1 tömegszázalék szacharóz, ideértve a szacharózban kifejezett más cukrokat is
0
12,8
0
9 + EA
0
9 + EA
TQ(SP)AV0
mentes
0
mentes
0
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
9,6
0
9,6
0
6,4 + 13,7 €/100 kg/net
0
5,5 + 12,1 €/100 kg/net
0
szénsavas 22011090 22019000
22021000 22029010 22029091
22029099
Alkoholmentes ital, legalább 0,2%, de kevesebb mint 2% tejből vagy tejtermékből kivont zsírtartalommal Alkoholmentes ital, legalább 2 % tejből vagy tejtermékből kivont zsírtartalommal
5,4 + 21,2 €/100 kg/net
0
22030001
Malátából készült sör legfeljebb 10 literes palackban
mentes
0
22030009
Malátából készült sör legfeljebb 10 literes tartályban (kivéve palackban)
mentes
0
22030010
Malátából készült sör 10 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22041011
Pezsgő, legalább 8,5 % tényleges alkoholtartalommal
32 €/hl
0
22041019
Habzóbor friss szőlőből, legalább 8,5 % tényleges alkoholtartalommal (a pezsgő kivételével)
32 €/hl
0
22041091
Asti spumante, 8,5 %-nál alacsonyabb tényleges alkoholtartalommal
32 €/hl
0
22041099
Habzóbor friss szőlőből, 8,5 %-nál alacsonyabb tényleges alkoholtartalommal (az Asti spumante kivételével) Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), gomba formájú dugóval lezárva, lekötve, a dugót zsinór vagy más rögzítés tartja a helyén; bor másképpen, az oldott szén-dioxid következtében legalább 1 bar, de kevesebb mint 3 bar túlnyomás alatt palackozva, 20 °C hőmérsékleten mérve, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) (a habzóbor kivételével) Minőségi fehérbor, Elzászban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Bordeaux-ban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Burgundiában termelt, legfeljebb 2 literes palackban, legfeljebb 13
32 €/hl
0
32 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
22029095
22042110
22042111 22042112 22042113
HU
Ásványvíz, mesterséges, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül, beleértve a szénsavas vizet is Közönséges természetes víz, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó (az ásványvíz és szénsavas víz, tengervíz, desztillált víz, vezetőképes és hasonló tisztaságú víz kivételével Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve, italként közvetlen fogyasztásra Tejet, tejterméket vagy ezek zsiradékát (a víz, gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével) nem tartalmazó alkoholmentes ital Alkoholmentes ital, kevesebb mint 0,2% tejből vagy tejtermékből kivont zsírtartalommal
69
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
14,8 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) 22042117 22042118 22042119 22042122 22042123
22042124 22042126 22042127
22042128 22042132 22042134 22042136 22042137 22042138
22042142
HU
Minőségi fehérbor, a Loire völgyében termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Mosel-Saar-Ruwerban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Pfalz tartományban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Rheinhessenben termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Tokajban termelt, például Aszú, Szamorodni, Máslás, Fordítás, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Lazióban [Latiumban] termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Toscanában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Trentinóban, Alto Adige tartományban és Friuliban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Veneto régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, a „vinho verde” kategóriából, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Penedésben termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Riojában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Valenciában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (Elzász, Bordeaux, Burgundia, a Loire völgye, Mosel-Saar-Ruwer, Pfalz-tartomány, a Rheinhessen, Tokaj, Lazio, Toscana, Trentino, Alto Adige régió, Friuli, Veneto, a vinho verde kategória, Penedés, Rioja, Valencia, a habzóbor és félhabzóbor kivételével) Minőségi bor, Bordeaux-ban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13
70
HU
07. évi KNkód
22042143
22042144
22042146
22042147
22042148
22042162
22042166
22042167
22042168
22042169
22042171
HU
Árumegnevezés térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Burgundiában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Beaujolais-ban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Côtes-du-Rhône-ban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Languedoc-Roussillonban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, a Loire-völgyben termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Piemonte-ban [Piedmontban] termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Toscanában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Trentino és Alto Aldige régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Veneto régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Dão, Bairrada és Douro régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Navarrában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort)
71
Alapérték
Kategória
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
HU
07. évi KNkód 22042174
22042176
22042177
22042178
22042179
22042180
22042181
22042182
22042183
22042184
22042185
HU
Árumegnevezés Minőségi bor, Penedésben termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Riojában termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Valdepeñasban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, meghatározott régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (Bordeaux, Burgundia, Beaujolais, Côtes-du-Rhône, Languedoc-Roussillon, Loire-völgy, Piemonte, Toscana, Trentino, Alto Adige, Veneto, Dão, Bairrada, Douro, Navarra, Penedés, Rioja, Valdepeñas, a habzóbor, félhabzóbor és közönséges fehérbor kivételével) Fehérbor friss szőlőből, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor kivételével) Bor friss szőlőből, ideértve a bort és az erjedésében gátolt vagy alkohol hozzáadásával lefojtott szőlőmustot, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Minőségi fehérbor, Tokajban termelt, például Aszú, Szamorodni, Máslás, Fordítás, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (kivéve a tokajit, a habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (kivéve a habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Fehérbor friss szőlőből, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor kivételével) Bor friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort és az erjedésében gátolt vagy alkohol hozzáadásával lefojtott szőlőmustot, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 13 és 15
72
Alapérték
Kategória
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
15,8 €/hl
0
15,4 €/hl
0
15,4 €/hl
0
15,4 €/hl
0
15,4 €/hl
0
HU
07. évi KNkód
22042187 22042188 22042189 22042191 22042192 22042194
22042195 22042196 22042198
22042199 22042910
22042911
22042912
HU
Árumegnevezés térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Marsala, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Samos és Muscat de Lemnos, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Portói, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Madeira és Setubal muscatel, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Sherry, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor, félhabzóbor, a Marsala, a Samos, a Muskat de Limnos, a portói, a Madeira, a Setubal muscatel és a Sherry kivételével) Portói, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Madeira, Sherry és Setubal muscatel, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a portói, a Madeira, a Sherry és a Setubal muscatel kivételével) Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) és 22 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is, több mint 2 literes palackban (tartályban), gomba formájú dugóval lezárva, lekötve, a dugót zsinór vagy más rögzítés tartja a helyén; bor másképpen, az oldott szén-dioxid következtében legalább 1 bar, de kevesebb mint 3 bar túlnyomás alatt palackozva, 20 °C hőmérsékleten mérve, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban (a habzóbor és a félhabzóbor kivételével) Minőségi fehérbor, Tokajban termelt, például Aszú, Szamorodni, Máslás, Fordítás, több mint 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, Bordeaux-ban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és a félhabzóbor kivételével)
73
Alapérték
Kategória
18,6 €/hl
0
18,6 €/hl
0
14,8 €/hl
0
14,8 €/hl
0
14,8 €/hl
0
18,6 €/hl
0
15,8 €/hl
0
15,8 €/hl
0
20,9 €/hl
0
1,75 €/% vol/hl
0
32 €/hl
0
13,1 €/hl
0
9,9 €/hl
0
HU
07. évi KNkód 22042913 22042917
22042918
22042942
22042943
22042944
22042946
22042947
22042948
22042958
22042962
22042964
HU
Árumegnevezés Minőségi fehérbor, Burgundiában termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és a félhabzóbor kivételével) Minőségi fehérbor, a Loire völgyében termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és a félhabzóbor kivételével) Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (Tokaj, Bordeaux, Burgundia és a Loire-völgy, a habzóbor és a félhabzóbor kivételével) Minőségi bor, Bordeaux-ban termelt, több mint 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve a habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Burgundiában termelt, több mint 2 literes palackban (tartályban), legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Beaujolais-ban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Côtes-du-Rhône-ban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, Languedoc-Roussillonban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, a Loire-völgyben termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (kivéve habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Minőségi bor, meghatározott régióban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (Bordeaux, Burgundia, Beaujolais, Côtes-du-Rhône, Languedoc-Roussillon, a Loire-völgy, továbbá a habzóbor, a félhabzóbor és a közönséges fehérbor kivételével) Fehérbor, Szicíliában termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor kivételével) Fehérbor, Veneto régióban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a
74
Alapérték
Kategória
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
9,9 €/hl
0
14,2 €/hl
0
12,1 €/hl
0
12,1 €/hl
0
12,1 €/hl
0
12,1 €/hl
0
15,4 €/hl
0
15,4 €/hl
0
12,1 €/hl
0
meghatározott régióban termelt minőségi bor kivételével) 22042965
22042971
22042972
22042975
22042977 22042978
22042982
22042983
22042984
22042987 22042988 22042989
HU
Fehérbor friss szőlőből, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a Szicíliában és Veneto régióban termelt bor kivételével) Fehérbor, Pugliában [Apuliában] termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Bor, Szicíliában termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Bor friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort és az erjedésében gátolt vagy alkohol hozzáadásával lefojtott szőlőmustot, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, legfeljebb 13 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, a Pugliában és Szicíliában termelt bor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Minőségi fehérbor, Tokajban termelt, például Aszú, Szamorodni, Máslás, Fordítás, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (kivéve a tokajit, a habzóbort és félhabzóbort) Minőségi fehérbor, meghatározott régióban termelt, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (kivéve a habzóbort, félhabzóbort és a közönséges fehérbort) Fehérbor friss szőlőből, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a meghatározott régióban termelt minőségi bor kivételével) Bor friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort és az erjedésében gátolt vagy alkohol hozzáadásával lefojtott szőlőmustot, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 13 és 15 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor és félhabzóbor, továbbá a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor kivételével) Marsala, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Samos és Muscat de Lemnos, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Portói, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges
75
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
12,1 €/hl
0
12,1 €/hl
0
15,4 €/hl
0
13,1 €/hl
0
13,1 €/hl
0
20,9 €/hl
0
1,75 €/% vol/hl
0
32
0
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
Az I. melléklet 2. függelékének A szakasza
0 + EA
alkoholtartalommal 22042991 22042992 22042994
22042995 22042996 22042998
22042999 22043010
22043092
22043094
22043096
22043098
HU
Madeira és Setubal muscatel, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Sherry, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 15 és 18 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a habzóbor, a félhabzóbor, a meghatározott régióban termelt minőségi bor és a közönséges fehérbor, a Marsala, a Samos, a Muskat de Lemnos, a portói, a Madeira, a Setubal muscatel és a Sherry kivételével) Portói, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Madeira, Sherry és Setubal muscatel, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 18 és 22 térfogatszázalék közötti tényleges alkoholtartalommal (a portói, a Madeira, a Sherry és a Setubal muscatel kivételével) Bor, friss szőlőből, ideértve a szeszezett bort is, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban és 22 térfogatszázalék feletti tényleges alkoholtartalommal Szőlőmust, alkohol hozzáadásától eltérő módon erjesztéssel lefojtva, 1 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal (kivéve az alkohol hozzáadásával erjesztéssel lefojtott szőlőmustot) Szőlőmust, nem erjesztve, a 22. árucsoporthoz tartozó 7. kiegészítő megjegyzés értelmében koncentrált, sűrűsége 20 °C-on mérve legfeljebb 1,33 g/cm³, tényleges alkoholtartalma legfeljebb 1, de több mint 0,5 térfogatszázalék (kivéve az alkohol hozzáadásával erjesztéssel lefojtott szőlőmustot) Szőlőmust, nem erjesztve, nem koncentrált, sűrűsége 20°C-on mérve legfeljebb 1,33 g/cm³, és tényleges alkoholtartalma legfeljebb 1, de több mint 0,5 térfogatszázalék (kivéve az alkohol hozzáadásával erjesztéssel lefojtott szőlőmustot) Szőlőmust, nem erjesztve, a 22. árucsoporthoz tartozó 7. kiegészítő megjegyzés értelmében koncentrált, sűrűsége 20 °C-on több mint 1,33 g/cm³, tényleges alkoholtartalma legfeljebb 1, de több mint 0,5 térfogatszázalék (kivéve az alkohol hozzáadásával erjesztéssel lefojtott szőlőmustot) Szőlőmust, nem erjesztve, nem koncentrált, sűrűsége 20°C-on mérve több mint 1,33 g/cm³, és tényleges alkoholtartalma legfeljebb 1, de több mint 0,5 térfogatszázalék (kivéve az alkohol hozzáadásával erjesztéssel lefojtott szőlőmustot)
76
HU
07. évi KNkód 22051010
Alapérték
Kategória
10,9 €/hl
0
0,9 €/% vol/hl + 6,4 €/hl
0
9 €/hl
0
0,9 €/% vol/hl
0
1,3 €/% vol/hl MIN 7,2 €/hl
0
22060010
Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, legfeljebb 2 literes palackban, tényleges alkoholtartalma legfeljebb 18 térfogatszázalék Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, legfeljebb 2 literes palackban, tényleges alkoholtartalma több mint 18 térfogatszázalék Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, tényleges alkoholtartalma legfeljebb 18 térfogatszázalék Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban, tényleges alkoholtartalma több mint 18 térfogatszázalék Pikett, szőlőtörkölyből nyerve
22060031
Habzóbor almából, körtéből
19,2 €/hl
0
22060039
Máshol nem meghatározott vagy feltüntetett habzó mézbor és egyéb erjesztett italok és erjesztett italok keverékei, és erjesztett italok keverékei alkoholt nem tartalmazó italokkal Almabor és körtebor, nem habzó, legfeljebb 2 l-es tartályban
19,2 €/hl
0
7,7 €/hl
0
7,7 €/hl
0
5,76 €/hl
0
5,76 €/hl
0
22051090 22059010 22059090
22060051 22060059
22060081 22060089
HU
Árumegnevezés
Máshol nem meghatározott vagy feltüntetett mézbor és egyéb erjesztett italok és erjesztett italok keverékei, és erjesztett italok keverékei alkoholt nem tartalmazó italokkal, nem, habzó, legfeljebb 2 l-es tartályban (kivéve a friss szőlőből készült bor, szőlőmust, vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, pikett, almabor és körtebor) Almabor és körtebor, nem habzó, több mint 2 l-es tartályban
22071000
Máshol nem meghatározott vagy feltüntetett nem habzó mézbor és egyéb erjesztett italok és erjesztett italok keverékei, és erjesztett italok keverékei alkoholt nem tartalmazó italokkal, több mint 2 l-es tartályban (kivéve a friss szőlőből készült bor, szőlőmust, vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, pikett, almabor és körtebor) Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal
19,2 €/hl
0
22072000
Etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal
10,2 €/hl
0
22082012
Konyak, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
mentes
0
22082014
Armagnac, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
mentes
0
22082026
Grappa, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
mentes
0
22082027
Brandy de Jerez legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
mentes
0
22082029
Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz, legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) (a konyak, az Armagnac, a Grappa és a Brandy de Jerez kivételével)
mentes
0
77
HU
07. évi KNkód 22082040
Alapérték
Kategória
Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert nyers párlat, 2 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22082062
Konyak, 2 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22082064
Armagnac, 2 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22082086
Grappa, 2 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22082087
Brandy de Jerez 2 l-nél nagyobb tartályban
mentes
0
22082089
mentes
0
22083011
Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz, 2 l-nél nagyobb tartályban (a nyers párlat, a konyak, az Armagnac, a Grappa és a Brandy de Jerez kivételével) Bourbon whisky, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22083019
Bourbon whisky, 2 l-nél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22083032
Skót whisky malátából, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22083038
Skót whisky malátából, 2 l-nél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22083052
Kevert skót whisky legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22083058
Kevert skót whisky 2 l-nél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22083072
mentes
0
mentes
0
22083082
Skót whisky legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve whisky malátából és kevert whisky) Skót whisky 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) (kivéve whisky malátából és kevert whisky) Whisky legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve bourbon whisky és skót whisky)
mentes
0
22083088
Whisky 2 l-nél nagyobb tartályban (palackban) (kivéve bourbon whisky és skót whisky)
mentes
0
22084011
Rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel) legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, 7,9 €/liter értéket meghaladó, tiszta alkoholra számítva, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel)) Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, legfeljebb 7,9 €/liter értékű, tiszta alkoholra számítva, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve rum, amelynek etilés metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel)) Rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel) 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban
0,6 €/% vol/hl + 3,2 €/hl
3
mentes
0
0,6 €/% vol/hl + 3,2 €/hl
3
0,6 €/% vol/hl
TQ(RM)
22083078
22084031
22084039
22084051
HU
Árumegnevezés
78
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
mentes
0
0,6 €/% vol/hl
TQ(RM)
mentes
0
(palackban)
22085011
Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, 2 €/liter értéket meghaladó, tiszta alkoholra számítva, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban (palackban) (kivéve rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel)) Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, legfeljebb 2 €/liter értékű, tiszta alkoholra számítva, 2 liternél nagyobb űrtartalmú tartályban (palackban) (kivéve rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10 %-os tűréssel)) Gin, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
22085019
Gin, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22085091
Holland gin, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22085099
Holland gin, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22086011
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
22087010
Vodka, legfeljebb 45,4 térfogatszázalék alkoholtartalommal, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) Vodka, legfeljebb 45,4 térfogatszázalék alkoholtartalommal, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) Vodka, 45,4 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalommal, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) Vodka, 45,4 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalommal, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) Likőr és szíverősítő legfeljebb 2 literes palackban (tartályban)
mentes
0
22087090
Likőr és szíverősítő 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22089011
Rizspálinka, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089019
Rizspálinka, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22089033
Szilva-, körte-, cseresznye- vagy meggypárlat, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089038
Szilva-, körte-, cseresznye- vagy meggypárlat, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
mentes
0
22089041
Ouzo, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089045
Calvados, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089048
Gyümölcs desztillálásából nyert párlat, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve szilva, körte-, cseresznye- vagy meggypárlat és calvados)
mentes
0
22084091
22084099
22086019 22086091 22086099
HU
79
HU
07. évi KNkód 22089052
Alapérték
Kategória
Korn, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089054
Tequila, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
mentes
0
22089056
Párlat, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz, whisky, rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, gin, holland gin, rizspálinka, vodka, likőr és szíverősítő, ouzo, gyümölcs desztillálásából nyert párlat, korn és tequila) Szeszes ital legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve ouzo, párlat, likőr és szíverősítő)
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
1 €/% vol/hl + 6,4 €/hl
0
1 €/% vol/hl
0
6,4 €/hl
0
22089069 22089071
22089075
Gyümölcs desztillálásából nyert párlat, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) (kivéve szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz, szilva-, körte-, cseresznye- vagy meggypárlat) Tequila 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
22090011
Párlat, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) (kivéve szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz, whisky, rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert más szesz, gin, holland gin, rizspálinka, vodka, likőr és szíverősítő, ouzo, gyümölcs desztillálásából nyert párlat és tequila) Szeszes ital 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)(kivéve ouzo, párlat, likőr és szíverősítő) Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal, több mint 2 literes tartályban (palackban) Borecet, legfeljebb 2 literes tartályban (palackban)
22090019
Borecet, 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban)
4,8 €/hl
0
22090091
Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló legfeljebb 2 literes tartályban (palackban) (kivéve borecet)
5,12 €/hl
0
22090099
Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló 2 literesnél nagyobb tartályban (palackban) (kivéve borecet)
3,84 €/hl
0
23011000
Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) húsból vagy vágási melléktermékből, belsőségből; Tepertő Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból vagy rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból Kukorica szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, legfeljebb 35 tömegszázalék keményítőtartalommal
mentes
0
mentes
0
44 €/t
0
22089077
22089078 22089091 22089099
23012000 23021010
HU
Árumegnevezés
80
HU
07. évi KNkód 23021090
23023010
23023090
23024002 23024008
23024010
23024090
23025000 23031011 23031019 23031090
HU
Árumegnevezés Kukorica szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, több mint 35 tömegszázalék keményítőtartalommal Búza szitálásából, őrléséből vagy más megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, legfeljebb 28 tömegszázalék keményítőtartalommal és egy 0,2 mm nyílású szitán átjutó rész aránya legfeljebb 10 tömegszázalék, vagy a szitán átjutó rész hamutartalma legalább 1,5 tömegszázalék, szárazanyagra számítva Búza szitálásából, őrléséből vagy más megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is (kivéve a legfeljebb 28 % keményítőtartalommal rendelkezőt, feltéve, ha egy 0,2 mm nyílású szitán átjutó rész aránya legfeljebb 10 %, vagy ha a szitán több mint 10 % jut át, az átjutó rész hamutartalma legalább 1,5 tömegszázalék, szárazanyagra számítva) Rizs szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, legfeljebb 35 tömegszázalék keményítőtartalommal Kukorica szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, több mint 35 tömegszázalék keményítőtartalommal Gabonafélék szitálásából, őrléséből vagy más megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is, legfeljebb 28 tömegszázalék keményítőtartalommal és egy 0,2 mm nyílású szitán átjutó rész aránya legfeljebb 10 tömegszázalék, vagy ha a szitán több mint 10 % jut át, az átjutó rész hamutartalma legalább 1,5 tömegszázalék, szárazanyagra számítva (a kukoricából, a rizsből vagy a búzából keletkező korpa, korpás liszt és más maradék kivételével) Gabonafélék szitálásából, őrléséből vagy más megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is (kivéve a kukoricából, a rizsből vagy a búzából keletkezőt és a legfeljebb 28 % keményítőtartalommal rendelkezőt, feltéve, ha egy 0,2 mm nyílású szitán átjutó rész aránya legfeljebb 10 %, vagy ha több mint 10 % jut át, az átjutó rész hamutartalma legalább 1,5 %) Hüvelyes növények szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék labdacs (pellet) alakban is Keményítő gyártásánál keletkező maradék kukoricából, amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma több mint 40 tömegszázalék (kivéve az áztatólé-koncentrátumot) Keményítő gyártásánál keletkező maradék kukoricából, amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma legfeljebb 40 tömegszázalék (kivéve az áztatólé-koncentrátumot) Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék, beleértve az áztatólé-
81
Alapérték
Kategória
89 €/t
0
44 €/t
0
89 €/t
0
44 €/t
0
89 €/t
0
44 €/t
0
89 €/t
0
5,1
0
320 €/t
0
mentes
0
mentes
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
48 €/t
0
mentes
0
koncentrátumot (kivéve kukoricakeményítőből) 23032010
Kilúgozott cukorrépaszelet
23032090
KIPRÉSELT CUKORNÁD ÉS MÁS CUKORGYÁRTÁSI HULLADÉK (A KILÚGOZOTT RÉPASZELET KIVÉTELÉVEL) Sör és szeszgyártási maradék, melléktermék és hulladék
23033000 23040000 23050000 23061000 23062000 23063000 23064100
23064900
23065000 23066000 23069005 23069011 23069019 23069090
HU
Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Földimogyoró-olaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Gyapotmag kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Lenmag kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Napraforgómag kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Alacsony erukasav-tartalmú olajrepce- vagy repcemag (amelyből a kinyert stabilizált olaj erukasav-tartalma kevesebb mint 2 % és az e magból származó szilárd összetevő 30 mikromól/g értéknél kevesebb glukozinolátot tartalmaz) kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Magas erukasav-tartalmú olajrepce- vagy repcemag (amelyből a kinyert stabilizált olaj erukasav-tartalma legalább 2 % és az e magból származó szilárd összetevő legalább 30 mikromól/g glukozinolátot tartalmaz) kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Kókuszdió vagy kopra kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Pálmadió vagy -mag kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Kukoricacsírából növényi zsírok vagy olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is, legfeljebb 3 tömegszázalék olívaolaj-tartalommal Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is, 3 tömegszázalékot meghaladó olívaolaj-tartalommal Növényi zsírok vagy olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve
82
HU
07. évi KNkód
23070011 23070019 23070090 23080011
23080019
23080040 23080090
23091011
23091013
23091015
23091019
23091031
HU
Árumegnevezés vagy labdacs (pellet) alakban is (a gyapotmagból, lenmagból, napraforgómagból, olajrepcevagy repcemagból, kókuszdióból vagy koprából, pálmadióból vagy -magból, kukoricacsírából, és olivaolaj, szójababolaj vagy földimogyoró-olaj kivonásából keletkező kivételével) Borseprő, teljes alkoholtartalma legfeljebb 7,9 térfogatszázalék és szárazanyag-tartalma legalább 25 tömegszázalék Borseprő (kivéve a borseprőt legfeljebb 7,9 térfogatszázalék teljes alkoholtartalommal és legalább 25 tömegszázalék szárazanyag-tartalommal) Nyers borkő Állatok etetésére szolgáló préselt szőlőtörköly, labdacs (pellet) alakban is, teljes alkoholtartalma legfeljebb 4,3 térfogatszázalék és szárazanyag-tartalma legfeljebb 40 tömegszázalék Állatok etetésére szolgáló préselt szőlőtörköly, labdacs (pellet) alakban is (kivéve szőlőtörköly, amelynek teljes alkoholtartalma legfeljebb 4,3 térfogatszázalék és szárazanyag-tartalma legfeljebb 40 tömegszázalék) Állatok etetésére szolgáló makk és vadgesztenye, seprő vagy törköly gyümölcsből, labdacs (pellet) alakban is (a szőlőtörköly kivételével) Állatok etetésére szolgáló kukoricaszár, kukoricalevél, gyümölcshéj és másutt nem említett növényi anyag, növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is (kivéve a makkot és vadgesztenyét, valamint a seprőt vagy törkölyt gyümölcsből) Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítő és tejterméktartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és 10 tömegszázaléknál kevesebb tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 50, de kevesebb mint 75 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 75 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-,
83
Alapérték
Kategória
mentes
0
1,62 €/kg/tot. alc.
0
mentes
0
mentes
0
1,62 €/kg/tot. alc.
0
mentes
0
1,6
0
mentes
0
498 €/t
0
730 €/t
0
948 €/t
0
mentes
0
HU
07. évi KNkód
23091033
23091039
23091051
23091053
23091059
23091070 23091090 23099010 23099020
23099031
23099033
HU
Árumegnevezés maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 10, de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 10, de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, és legfeljebb 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 10, de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, és legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 30 % keményítőtartalommal, tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 30 % keményítőtartalommal, és legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, több mint 30 % keményítőtartalommal, és legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, keményítő, glukóz, maltodextrin vagy maltrodextrin szirup nélkül, de tejterméktartalommal Kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben, keményítő, glukóz, meltodextrin vagy maltrodextrin szirup és tejtermékek nélkül Hal vagy tengeri emlős részeit tartalmazó oldat, a mezőgazdasági ágazatban gyártott takarmányok kiegészítésére Állatok etetésére szolgáló, a 23. Árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. Pontjában hivatkozott, keményítő gyártásánál keletkező maradék kukoricából (kivéve a kutya- és macskaeledelt a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítő és tejterméktartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és 10 tömegszázaléknál kevesebb tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 10 tömegszázalék, de 50 tömegszázaléknál kevesebb
84
Alapérték
Kategória
530 €/t
0
888 €/t
0
102 €/t
0
577 €/t
0
730 €/t
0
948 €/t
0
9,6
0
3,8
0
mentes
0
23 €/t
0
498 €/t
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
730 €/t
0
948 EU948R/t
0
55 €/t
0
530 €/t
0
888 €/t
0
102 €/t
0
577 €/t
0
730 €/t
0
948 €/t
0
tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) 23099035
23099039
23099041
23099043
23099049
23099051
23099053
23099059
23099070
HU
Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 50 tömegszázalék, de 75 tömegszázaléknál kevesebb tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, de keményítőtartalom nélkül, vagy legfeljebb 10 % keményítőtartalommal és legalább 75 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 10, de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 10, de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, és legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 10 de legfeljebb 30 % keményítőtartalommal, és legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 30 % keményítőtartalommal, tejterméktartalom nélkül vagy kevesebb mint 10 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 30 % keményítőtartalommal, és legalább 10, de kevesebb mint 50 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény, ideértve az előkeveréket, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalommal, és több mint 30 % keményítőtartalommal, és legalább 50 tömegszázalék tejterméktartalommal (kivéve kutya és macskaeledel kiskereskedelmi kiszerelésben) Állatok etetésére szolgáló készítmény tejterméktartalommal, de keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- és maltodextrinszirup-tartalom nélkül (kivéve a kutya- és
85
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
12
0
9,6
0
9,6
0
macskaeledelt a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve) 23099091
Állatok etetésére szolgáló, kilúgozott répaszelet hozzáadott melasszal
23099095
Állatok etetésére szolgáló készítmény, szerves vagy szervetlen bázison legalább 49 tömegszázalék kolin-klorid-tartalommal (az előkeverék kivételével) Állatok etetésére szolgáló készítmény, keményítő-, szőlőcukor-, szőlőcukorszirup-, maltodextrin- vagy maltodextrinszirup vagy tejterméktartalom nélkül (a kutya- és macskaeledelt a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, hal vagy tengeri emlős részeit tartalmazó oldat, a 23. Árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. Pontjában hivatkozott, keményítő gyártásánál keletkező maradék kukoricából, kilúgozott répaszelet hozzáadott melasszal, készítmények szerves vagy szervetlen bázison legalább 49 tömegszázalék kolinklorid-tartalommal és az előkeverék kivételével) Mesterséges hővel szárított Virginia típusú leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül
23099099
24011010 24011020 24011030
Természetes szárítású világos Burley típusú leveles dohányhibrid, szárazás vagy hántolás nélkül Természetes szárítású világos Maryland típusú leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül
24011041
Kentucky típusú tűzön /füstöléssel/ szárított leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül
24011049
24011060
Tűzön /füstöléssel/ szárított leveles dohány (kiv. Kentucky típusú dohány), szárazás vagy hántolás nélkül Természetes szárítású világos leveles dohány (kiv. Burley és Maryland típusok), szárazás vagy hántolás nélkül Napon szárított keleti típusú leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül
24011070
Természetes szárítású sötét leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül
24011080
Mesterséges szárítású leveles dohány, szárazás vagy hántolás nélkül (kiv. Virginia típusú)
24011090
Dohány, szárazás vagy hántolás nélkül (kiv., mesterséges hővel szárított, természetes úton szárított világos, tűzön /füstöléssel szárított, természetes úton szárított sötét és napon szárított keleti dohány) Részben vagy egészben kocsánytalanított világos, mesterséges szárítású, más módon nem feldolgozott Virginia típusú dohány
24011050
24012010
HU
86
18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net
0 0 0 0 0 0 0 0 0
11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net
0
18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net
0
HU
07. évi KNkód 24012020 24012030 24012041 24012049 24012050 24012060 24012070 24012080 24012090
24013000
Alapérték
Részben vagy egészben kocsánytalanított világos, természetes szárítású, más módon nem feldolgozott Burley típusú dohány, a Burley hibridek is Részben vagy egészben kocsánytalanított világos, természetes szárítású, más módon nem feldolgozott Maryland típusú dohány Részben vagy egészben kocsánytalanított tűzön /füstöléssel szárított, más módon nem feldolgozott Kentucky típusú dohány Részben vagy egészben kocsánytalanított tűzön /füstöléssel szárított, más módon nem feldolgozott dohány (kiv. Kentucky típus) Részben vagy egészben kocsánytalanított természetes szárítású, más módon nem feldolgozott világos dohány (kiv. Burley és Maryland típusok) Részben vagy egészen kocsánytalanított, napon szárított, más módon nem feldolgozott keleti dohány Részben vagy egészen kocsánytalanított, természetes úton szárított sötét, más módon nem feldolgozott dohány Részben vagy egészen kocsánytalanított, mesterséges hővel szárított, más módon nem feldolgozott dohány (kiv. Virginia típusú) Részben vagy egészen kocsánytalanított, más módon nem feldolgozott dohány (kiv., mesterséges hővel szárított, természetes úton szárított világos, tűzön /füstöléssel szárított, természetes úton szárított sötét és napon szárított keleti dohány) Dohányhulladék
24022010
Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar) és kis alakú szivar (cigarillos) dohánytöltettel Cigaretta dohánytöltettel és szegfűszegtartalommal
24022090
Cigaretta dohánytöltettel (kivéve szegfűszegtartalommal)
24029000
Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta kizárólag dohánypótlókból Fogyasztási dohány bármilyen mennyiségű dohánypótló tartalommal is, legfeljebb 500 g nettó tömegű közvetlen kiszerelésben Fogyasztási dohány bármilyen mennyiségű dohánypótló tartalommal is, több mint 500 g nettó tömegű közvetlen kiszerelésben Dohány, finomra vágott dohánylevélből, dohányhulladékból vagy dohányporból „homogenizált” vagy „visszanyert” dohány Rágódohány és tubák
24021000
24031010 24031090 24039100 24039910
HU
Árumegnevezés
87
18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 18,4 MIN 22 €/100 kg/net MAX 24 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net 11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net
Kategória 0 0 0 0 0 0 0 0
11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net
0
11,2 MIN 22 €/100 kg/net MAX 56 €/100 kg/net
0
26
0
10
0
57,6
0
57,6
0
74,9
0
74,9
0
16,6
0
41,6
0
HU
07. évi KNkód 24039990
25010010 25010031 25010051
25010091 25010099
Feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló, és dohánypor, dohánykivonat és -eszencia (rágódohány, tubák, szivar, mindkét végén levágott végű szivar [manillaszivar] kis alakú szivar [cigarillos] és cigaretta, fogyasztási dohány [elszívásra] bármilyen mennyiségű dohánypótló tartalommal is, „homogenizált” vagy „visszanyert” dohány, nikotinkivonat dohányból és dohánykivonatból és -eszenciából előállított rovarölő kivételével) Tengervíz és sós oldatok Só, vegyi átalakítás (a nátriumnak a klórtól történő elválasztása) céljára, más termékek gyártásához Só, denaturált vagy ipari (beleértve finomítási) célra, (a vegyi átalakítás vagy az emberi vagy állati fogyasztású élelmiszerek, tápok konzerválásához vagy elkészítéséhez használtak kivételével) Emberi fogyasztásra alkalmas só
Alapérték
Kategória
16,6
0
mentes
0
mentes
0
1,7 €/000 kg/net
0
2,6 €/000 kg/net
0
2,6 €/000 kg/net
0
mentes
0
mentes
0
25020000
Só és tiszta nátrium-klorid, ezek vizes oldatban vagy hozzáadott csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal (az asztali, a vegyi átalakítás »a nátriumnak a klórtól történő elválasztása« céljára használt, denaturált és ipari célra használt só kivételével) Pörköletlen vaspirit
25030010
Nyers vagy nem finomított kén (a szublimált, a kicsapott és a kolloid kén kivételével)
25030090
1,7
0
25041000
Mindenfajta kén (a nyers vagy nem finomított, a szublimált, a kicsapott és a kolloid kén kivételével) Természetes grafit por vagy pikkely alakban
mentes
0
25049000
Természetes grafit (a por vagy pikkely alakú kivételével)
mentes
0
25051000
Kovasavtartalmú homok és kvarchomok, színezve is
mentes
0
25059000
Mindenfajta természetes homok, színezve is (a kovasavtartalmú homok, kvarchomok, az arany- és platinatartalmú homok, cirkon homok, rutilhomok és ilmenit homok, monacithomok és szurokföld vagy aszfaltos homok kivételével) Kvarc (a kvarchomok kivételével)
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
25061000
25070020
Kvarcit fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú (négyzet is) tábla formában Kaolin
25070080
Kaolinos agyag (a kaolin kivételével)
mentes
0
25081000
Bentonit
mentes
0
25062000
HU
Árumegnevezés
88
HU
07. évi KNkód 25083000
Tűzálló agyag (a kaolin és más kaolinos agyag, valamint a duzzasztott agyag kivételével)
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
25085000
Agyag (a tűzálló agyag, a bentonit, a kaolin és más kaolinos agyag és a duzzasztott agyag kivételével) Andaluzit, kianit és szilimanit
mentes
0
25086000
Mullit
mentes
0
25087000
Samott- vagy dinaszföld
mentes
0
25090000
Kréta
mentes
0
25101000
mentes
0
mentes
0
25111000
Természetes kalcium-foszfát és természetes alumínium-kalcium-foszfát, természetes és foszfátkréta, őröletlen Természetes kalcium-foszfát és természetes alumínium-kalcium-foszfát, természetes és foszfátkréta, őrölve Természetes bárium-szulfát (barit)
mentes
0
25112000
Természetes bárium-karbonát (witherit), kalcinálva is (a bárium-oxid kivételével)
mentes
0
25120000
Kovasavas fosszilis por, pl. ázalagföld, tripelföld és diatómaföld, és hasonló kovasavas föld, kalcinálva is, ha a térfogattömege 1 vagy annál kisebb Horzsakő
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
25084000
25102000
25131000 25132000 25140000 25151100 25151220 25151250 25151290 25152000
25161100
HU
Árumegnevezés
Csiszolókő; természetes korund, természetes gránát és más természetes csiszolóanyag, hőkezelve is. Palakő durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában; palapor és palahulladék Márvány és travertin, nyersen vagy durván nagyolva Márvány és travertin, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 4 cm vastagságban Márvány és travertin, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában, több mint 4 cm, de legfeljebb 25 cm vastagságban Márvány és travertin, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában, több mint 25 cm vastagságban Ekozin és más emlékművi vagy építőkő mészkőből, legalább 2,5 térfogattömegű és alabástrom durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában (a szemcse, szilánk vagy por alakú, valamint a márvány és a travertin kivételével) Gránit nyersen vagy durván nagyolva (a már a kövezetkocka [kockakő], szegélykő és
89
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
járdaburkoló kő tulajdonságaival rendelkező kivételével)
25173000
Gránit fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastagságban (a már a kövezetkocka [kockakő], szegélykő és járdaburkoló kő tulajdonságaival rendelkező kivételével) Gránit fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában, több mint 25 cm vastagságban (a már a kövezetkocka [kockakő], szegélykő és járdaburkoló kő tulajdonságaival rendelkező kivételével) Homokkő durván nagyolva, vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában (a már a kövezetkocka [kockakő], szegélykő és járdaburkoló kő tulajdonságaival rendelkező kivételével) Porfír, bazalt és más emlékművi vagy építőkő durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában (a szemcse, szilánk vagy por alakú vagy a már a kövezetkocka [kockakő], szegélykő és járdaburkoló kő tulajdonságaival rendelkező, a legalább 2,5 térfogattömegű emlékművi vagy építőkő, a gránit és a homokkő kivételével) Kavics és sóder, amelyet általában betonozáshoz, út- vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszt, gömbölyű kavics és kvarckavics, mindezek hőkezelve is; Tört vagy zúzott dolomit és kohómészkő, amelyet általában betonozáshoz, út- vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszt Tört vagy zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, út- vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszt, hőkezelve is (a kavics, sóder, gömbölyű kavics és kvarckavics, tört vagy zúzott dolomit és kohómészkő kivételével) Makadámsalak, kohósalak vagy hasonló ipari hulladék, kaviccsal, sóderrel, gömbölyű kaviccsal és kvarckaviccsal, amelyet általában betonozáshoz, út-vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszttal keverve is Kátrányozott makadám
25174100
Szemcse, szilánk és por alakban, mindezek hőkezelve is, márványból
25174900
Szemcse, szilánk és por alakban, mindezek hőkezelve is travertinből, ekozinból, alabástromból, bazaltból, gránitból, homokkőből, porfírból, szienit, láva, gneisz, trachit és a 2515 és 2516 vtsz. alá tartozó más kövek (a márvány kivételével) Nyers dolomit, nem kalcinálva vagy nem zsugorítva (szinterelve), beleértve a dolomitot durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy téglalap, „beleértve a négyzetet” alakú tábla formában (a tört vagy zúzott dolomit, amelyet általában betonozáshoz, út- vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszt kivételével)
25161210
25161290
25162000
25169000
25171010 25171020 25171080
25172000
25181000
HU
90
HU
07. évi KNkód 25182000
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
25183000
Kalcinált vagy zsugorított (szinterelt) dolomit (a tört vagy zúzott dolomit, amelyet általában betonozáshoz, út- vagy vasútkövezéshez használnak, vagy más ballaszt kivételével) Dolomit döngölőanyag
25191000
Természetes magnézium-karbonát (magnezit)
mentes
0
25199010
Magnézium-oxid vegyileg tisztán is (a kalcinált természetes magnézium-karbonát kivételével)
1,7
0
25199030
Kiégetett (szinterelt) magnézia, kiégetés előtt kis mennyiségű egyéb oxidok hozzáadásával is
mentes
0
25199090
Olvasztott magnesia
mentes
0
25201000
Gipsz; anhidrit
mentes
0
25202010
mentes
0
mentes
0
25210000
Építési kötőanyag (égetett gipszből vagy kalcium-szulfátból), festve is, kis mennyiségű gyorsító vagy késleltető hozzáadásával is Kötőanyag égetett gipszből vagy kalcium-szulfátból, festve is, kis mennyiségű gyorsító vagy késleltető hozzáadásával is (kivéve építkezésre) Kohómészkő; mészkő és más mésztartalmú kő, mész vagy cement előállításához
mentes
0
25221000
Égetett mész
1,7
0
25222000
Oltott mész
1,7
0
25223000
Hidraulikus mész (a vegyileg tiszta kalcium-oxid és -hidroxid kivételével)
1,7
0
25231000
Cementklinker
1,7
0
25232100
Fehér portlandcement, mesterségesen festve is
1,7
0
25232900
Portland cement (a fehércement, mesterségesen festve is, kivételével)
1,7
0
25233000
Bauxitcement
1,7
0
25239010
Kohósalakcement
1,7
0
25239080
1,7
0
25241000
Cement, mesterségesen festve is (a portland cement, a bauxit- és kohósalakcement kivételével) Krokidolit azbeszt (a krokidolitból készült termékek kivételével)
mentes
0
25249000
Azbeszt (a krokidolit és az azbesztből készült termékek kivételével)
mentes
0
25251000
Nyers csillám és lapokra hasított csillám
mentes
0
25252000
Csillámpor
mentes
0
25253000
Csillámhulladék
mentes
0
25202090
HU
Árumegnevezés
91
HU
07. évi KNkód 25261000
25262000 25281000
Természetes zsírkő durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy négyzet vagy téglalap alakú tábla formában és talkum, nem szemcsézve vagy nem porítva Természetes zsírkő és talkum szemcsézve vagy porítva
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
25291000
Természetes nátrium-borát és ennek koncentrátuma kalcinálva is (a természetes sóoldatból nyert nátrium-borátkivonat kivételével) Természetes borát és ennek koncentrátuma kalcinálva is és természetes bórsav, amely szárazanyagtömegre számítva legfeljebb 85 % H3BO3-at tartalmaz (a nátrium-borát és ennek koncentrátuma és a természetes sóoldatból nyert borátkivonat kivételével) Földpát
25292100
Folypát legfeljebb 97 tömegszázalék kalcium-fluorid-tartalommal
mentes
0
25292200
Folypát 97 tömegszázalékot meghaladó kalcium-fluorid-tartalommal
mentes
0
25293000
Leucit, nefelin és nefelinszienit
mentes
0
25301010
Perlite, nem duzzasztott alakban
mentes
0
25301090
Vermikulit,és klorit nem duzzasztott alakban
mentes
0
25302000
Kizerit és epsomit (természetes magnézium-szulfát)
mentes
0
25309020
Szepiolit (természetes tajték), természetes vagy visszanyert
mentes
0
25309098
Arzén-szulfid, alunit (timsókő), pozzolánföld és máshol nem említett ásványi anyagok
mentes
0
26011100
Nem agglomerált vasérc, dúsított is, a pörkölt vaspirit kivételével
mentes
0
26011200
Agglomerált vasérc, dúsított is, a pörkölt vaspirit kivételével
mentes
0
26012000
Pörkölt pirit
mentes
0
26020000
Mangánérc és dúsított érc, beleértve a szárazanyagtömegben számítva legalább 20 % mangántartalommal rendelkező vastartalmú mangánércet is.
mentes
0
26030000
Rézérc, dúsított is
mentes
0
26040000
Nikkelérc, dúsított is
mentes
0
26050000
Kobaltérc, dúsított is
mentes
0
26060000
Bauxit és dúsított érc
mentes
0
26070000
Ólomérc, dúsított is
mentes
0
25289000
HU
Árumegnevezés
92
HU
07. évi KNkód 26080000
Alapérték
Kategória
Cinkérc, dúsított is
mentes
0
26090000
Ónérc, dúsított is
mentes
0
26100000
Krómérc, dúsított is
mentes
0
26110000
Volfrámérc, dúsított is
mentes
0
26121010
Uránérc és uránszurokérc, 5 tömegszázalékot meghaladó urántartalommal (Euratom)
mentes
0
26121090
mentes
0
mentes
0
mentes
0
26131000
Uránérc, dúsított is (kivéve az uránérc és uránszurokérc, 5 tömegszázalékot meghaladó urántartalommal) Monazit; urán-torianit és egyéb tóriumérc, 20 tömegszázalékot meghaladó tórium-tartalommal (Euratom) Tóriumérc, dúsított is (kivéve a monazit, urán-torianit és egyéb tóriumérc, 20 tömegszázalékot meghaladó tórium-tartalommal) Pörkölt molibdénérc, dúsított is
mentes
0
26139000
Molibdénérc, dúsított is (a pörkölt kivételével)
mentes
0
26140010
Ilmenit, dúsított is
mentes
0
26140090
Titánérc, dúsított is (kivéve ilmenit, dúsított is)
mentes
0
26151000
Cirkóniumérc, dúsított is
mentes
0
26159010
Nióbium- és tantálérc, dúsított is
mentes
0
26159090
Vanádiumérc, dúsított is
mentes
0
26161000
Ezüstérc, dúsított is
mentes
0
26169000
Nemesfémérc, dúsított is (az ezüstérc, dúsított is, kivételével)
mentes
0
26171000
Antimonérc, dúsított is
mentes
0
26179000
mentes
0
26180000
Érc, dúsított is (a vas-, mangán-, réz-, nikkel-, kobalt-, bauxit, ólom-, cink-, ón-, króm-, volfrám-, urán-, tórium-, molibdén-, titán-, nióbium-, tantál-, vanádium-, cirkónium és nemesfémérc vagy antimonérc, dúsított is, kivételével) A vas- vagy acélgyártásnál keletkező szemcsézett salak (salakhomok)
mentes
0
26190020
Vas vagy mangán kinyerésére alkalmas, vas- vagy acélgyártásnál keletkező hulladék
mentes
0
26190040
Titánoxid kinyerésére alkalmas, vas- vagy acélgyártásnál keletkező salak
mentes
0
26190080
Salak, kohósalak, reve és a vas- vagy az acélgyártásnál keletkező más hulladék (a szemcsézett salak, vas vagy mangán kinyerésére alkalmas hulladék és titánoxid kinyerésére
mentes
0
26122010 26122090
HU
Árumegnevezés
93
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
alkalmas salak kivételével) 26201100
Kemény cinktartalmú maradvány
mentes
0
26201900
Elsősorban cinktartalmú salak, hamu és üledék (a kemény cinktartalmú maradvány kivételével)
mentes
0
26202100
mentes
0
mentes
0
26203000
Elsősorban ólom-, ólomvegyület- vagy vas-oxidtartalmú, ólmozott benzin és ólomtartalmú kopogásgátló szerek tárolására szolgáló tartályból származó ólmozott benzin iszapja (üledéke) és ólomtartalmú kopogásgátló szerek iszapja (üledéke) Elsősorban ólomtartalmú salak, hamu és üledék (ólmozott benzin iszapja [üledéke] és ólomtartalmú kopogásgátló szerek iszapja [üledéke] kivételével) Főleg rezet tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26204000
Főleg alumíniumot tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26206000
mentes
0
mentes
0
26209910
Arzént, higanyt, talliumot vagy ezek keverékét tartalmazó salak, hamu és maradvány, amelyet arzén vagy e fémek kinyerésére vagy vegyületeik előállítására használnak (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével) Antimont, berilliumot, kadmiumot, krómot vagy ezek keverékét tartalmazó salak, hamu és üledék (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével) Főleg nikkelt tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26209920
Főleg nióbiumot vagy tantált tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26209940
Főleg ónt tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26209960
Főleg titánt tartalmazó salak, hamu és maradvány
mentes
0
26209995
Fémet vagy ezek vegyületeit tartalmazó salak, hamu és üledék (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék, az elsősorban cink, ólom, réz, alumínium nikkel, nióbium, tantál, ón vagy titán tartalmú salak, hamu és üledék, az arzént, higanyt, talliumot vagy ezek keverékét tartalmazó hamu és üledék, amelyet arzén vagy e fémek kinyerésére vagy vegyületeik előállítására használnak, és az antimont, berilliumot, kadmiumot, krómot vagy ezek keverékét tartalmazó hamu és üledék kivételével) Kommunális hulladék hamuja és elégetési maradványa
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
26202900
26209100
26211000 26219000
27011110 27011190
HU
Salak és hamu, beleértve a tengeri moszat hamuját is (kivéve a vas- vagy acélgyártásnál keletkező salak, beleértve a szemcsézettet; az arzént, fémet vagy ezek vegyületeit tartalmazó hamu és üledék és a kommunális hulladék hamuja és elégetési maradványa) Antracit porítva is, az illó anyagok mennyisége (száraz, ásványianyag-mentes bázison) legfeljebb 10%, nem brikettezve Antracit porítva is, az illó anyagok mennyisége (száraz, ásványianyag-mentes bázison)
94
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
legfeljebb 14 %, nem brikettezve 27011210
Kokszosítható szén porítva is, de nem brikettezve
mentes
0
27011290
Bitumenes kőszén porítva is, de nem brikettezve (a kokszosítható szén kivételével)
mentes
0
27011900
Kőszén porítva is, de nem brikettezve (az antracit és a bitumenes kőszén kivételével)
mentes
0
27012000
Brikett, tojásbrikett és kőszénből előállított hasonló szilárd tüzelőanyag
mentes
0
27021000
Barnaszén porítva is, de nem brikettezve (a zsett kivételével)
mentes
0
27022000
Barnaszénbrikett (a zsett kivételével)
mentes
0
27030000
Tőzeg (tőzegalom), brikettezve is
mentes
0
27040011
Koksz és félkoksz kőszénből, brikettezve is, elektródagyártás céljára
mentes
0
27040019
Koksz és félkoksz kőszénből, brikettezve is (kivéve elektródagyártás céljára)
mentes
0
27040030
Koksz és félkoksz barnaszénből, brikettezve is
mentes
0
27040090
Koksz és félkoksz tőzegből, brikettezve is retortaszén
mentes
0
27050000
Világítógáz, vízgáz, generátorgáz, soványgáz és hasonló gáz (a földgáz és más gáz halmazállapotú szénhidrogén kivételével) Kátrány kőszénből, barnaszénből vagy tőzegből desztillálva és más ásványi kátrány, víztelenítve is, vagy részlegesen desztillálva, beleértve a rekonstruált kátrányt is Benzol 50 %-ot meghaladó benzoltartalommal, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra (a vegyileg meghatározott kivételével) Benzol 50 %-ot meghaladó benzoltartalommal (a vegyileg meghatározott és az energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra kivételével) Toluol 50 %-ot meghaladó toluoltartalommal, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra (a vegyileg meghatározott kivételével) Toluol 50 %-ot meghaladó toluoltartalommal (a vegyileg meghatározott és az energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra kivételével) Xilolok 50 %-ot meghaladó xiloltartalommal, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra (a vegyileg meghatározott kivételével) Xilolok 50 %-ot meghaladó xiloltartalommal (a vegyileg meghatározott és az energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra kivételével) Naftalin 50 %-ot meghaladó naftalintartalommal (a vegyileg meghatározott kivételével)
mentes
0
mentes
0
3
0
mentes
0
3
0
mentes
0
3
0
mentes
0
mentes
0
3
0
27060000 27071010 27071090 27072010 27072090 27073010 27073090 27074000 27075010
HU
Aromás szénhidrogén-keverékek, ha legalább 65 térfogatszázalékuk, beleértve a veszteséget is, 250 °C hőmérsékleten az ASTM D 86 módszerrel átdesztillál, energetikai vagy
95
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
mentes
0
1,7
0
1,7
0
mentes
0
mentes
0
fűtőanyagként történő felhasználásra (a vegyileg meghatározott vegyületek kivételével) 27075090
27079100 27079911 27079919
27079930
Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert nyers könnyűolajok, amelyek legalább 90 térfogatszázaléka 200 °C-ig ledesztillálható (a vegyileg meghatározott kivételével) Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert nyers könnyűolajok (kivéve amelyek legalább 90 térfogatszázaléka 200 °C-ig ledesztillálható és a vegyileg meghatározott kivételével) Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert kénezett fehéráru
1,7
0
27079970
Piridin, kinolin, akridin, anilin bázisok és kőszénkátrány magas hőfokon történő első lepárlásából nyert máshol nem említett alapvető termékek Antracén (a vegyileg meghatározott kivételével)
mentes
0
27079980
Fenolok 50 %-ot meghaladó fenoltartalommal (a vegyileg meghatározott kivételével)
1,2
0
27079991
mentes
0
1,7
0
27081000
Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert olaj és más termék; hasonló termékek, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, a 2803 vtsz. alá tartozó szén előállításához Máshol nem említett, kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert olaj és más termék; hasonló termékek, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét Szurok kőszénkátrányból vagy más ásványi kátrányból
mentes
0
27082000
Szurokkoksz kőszénkátrányból vagy más ásványi kátrányból
mentes
0
27090010
Földgáz-kondenzátumok
mentes
0
27090090
Nyers kőolaj és bitumenes ásványokból előállított nyersolaj (a földgáz-kondenzátumok kivételével) Könnyűolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból a 27. ÁRUCSOPORTHOZ TARTOZÓ KIEGÉSZÍTŐ MEGJEGYZÉSEK 5. PONTJÁBAN meghatározott eljárások céljára Könnyűolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból vegyipari célokra (a 27. ÁRUCSOPORTHOZ TARTOZÓ KIEGÉSZÍTŐ MEGJEGYZÉSEK 5. PONTJÁBAN meghatározott eljárások céljára kivételével) Lakkbenzin
mentes
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
27079950
27079999
27101111 27101115
27101121
HU
Aromás szénhidrogén-keverékek, ha legalább 65 térfogatszázalékuk, beleértve a veszteséget is, 250 °C hőmérsékleten az ASTM D 86 módszerrel átdesztillál (a vegyileg meghatározott vegyületek és az energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra kivételével) Kreozotolaj (a vegyileg meghatározott kivételével)
96
HU
07. évi KNkód 27101125
Alapérték
Kategória
Speciális benzinek kőolajból vagy bitumenes ásványokból (a lakkbenzin kivételével)
4,7
0
27101131
Repülőbenzin
4,7
0
27101141
95-nél kisebb oktánszámú motorbenzin, amelynek ólomtartalma legfeljebb 0,013 g/liter
4,7
0
27101145
Legalább 95, de 98-nál kisebb oktánszámú motorbenzin, amelynek ólomtartalma legfeljebb 0,013 g/liter Legalább 98 oktánszámú motorbenzin, amelynek ólomtartalma legfeljebb 0,013 g/liter
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
4,7
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
27101149 27101151 27101159 27101170
98-nél kisebb oktánszámú motorbenzin, amelynek ólomtartalma több mint 0,013 g/liter (a repülőbenzin kivételével) Legalább 98 oktánszámú motorbenzin, amelynek ólomtartalma több mint 0,013 g/liter (a repülőbenzin kivételével) Benzin típusú sugárhajtású üzemanyag (a repülőbenzin kivételével)
27101921
Máshol nem említett könnyűolajok és készítmények kőolajból vagy bitumenes ásványokból (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára, a speciális benzinek, motorbenzin és benzin típusú sugárhajtású üzemanyag) Középolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára Középolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból vegyipari célokra (a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára kivételével) Kerozin típusú sugárhajtómű-üzemanyag
27101925
Kerozin (kivéve sugárhajtómű-üzemanyag)
27101929
Káshol nem említett középolajok és készítmények kőolajból vagy bitumenes ásványokból (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára, és kerozin) Gázolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára Gázolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból vegyipari célokra (a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára kivételével) Gázolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból, legfeljebb 0,05 tömegszázalék kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Gázolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból, 0,05 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 0,2 tömegszázalék kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz
27101190
27101911 27101915
27101931 27101935 27101941
27101945
HU
Árumegnevezés
97
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,5
0
3,7
0
3,7
0
3,7
0
3,7
0
tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) 27101949
27101951 27101955 27101961
27101963
27101965
27101969
27101971
27101975
27101981
27101983
HU
Gázolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból, 0,2 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Fűtőolajok kőolajból vagy bitumenes ásványokból a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára Fűtőolajok bitumenes ásványokból vegyipari célokra (a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára kivételével) Fűtőolajok bitumenes ásványokból, legfeljebb 1 tömegszázalék kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Fűtőolajok bitumenes ásványokból, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 2 tömegszázalék kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Fűtőolajok bitumenes ásványokból, 2 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 2,8 tömegszázalék kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Fűtőolajok bitumenes ásványokból, 2,8 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Kenőolaj és más készítmény, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára Kenőolaj és más készítmény, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, vegyipari célokra (kivéve a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Motorolaj, kompresszor-kenőolaj, turbina-kenőolaj, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Hidraulikus célú folyadék, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5.
98
HU
07. évi KNkód
27101985
27101987
27101991
27101993
27101999
27109100 27109900
27111100 27111211 27111219
HU
Árumegnevezés pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Fehérolaj, folyékony paraffin, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Differenciálolaj és reduktorolaj, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Keverék fémmegmunkáláshoz, formaleválasztó olaj, korróziógátló olaj, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Villamosszigetelési olaj, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze, (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és keverésre a 27. fejezet 6. kiegészítő megjegyzésének feltételei szerint) Kenőolaj és máshol nem említett nehézpárlat és készítmény, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze (kivéve vegyipari célokra és a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Poliklórozott bifenileket (PCB), poliklórozott terfenileket (PCT) vagy polibrómozott bifenileket (PBB) tartalmazó olajhulladék Elsősorban kőolajat és bitumines ásványokat tartalmazó olajhulladék (a poliklórozott bifenileket [PCB], poliklórozott terfenileket [PCT] vagy polibrómozott bifenileket [PBB] tartalmazó kivételével) Cseppfolyós halmazállapotú természetes gáz Propán, legalább 99 %-os tisztasággal, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra, cseppfolyós halmazállapotú Propán, legalább 99 %-os tisztasággal, cseppfolyós halmazállapotú (kivéve energetikai vagy
99
Alapérték
Kategória
3,7
0
3,7
0
3,7
0
3,7
0
3,7
0
3,5
0
3,5
0
0,7
0
8
0
mentes
0
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
0,7
0
fűtőanyagként történő felhasználásra) 27111291
27112100
Propán, kevesebb mint 99 %-os tisztasággal, cseppfolyós halmazállapotú, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára Propán, kevesebb mint 99 %-os tisztasággal, cseppfolyós halmazállapotú, vegyipari célokra (kivéve a 2711.12.91 vtsz alatt meghatározott eljárások céljára) Propán, több mint 90, de kevesebb mint 99 %-os tisztasággal, cseppfolyós halmazállapotú (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Propán, legfeljebb 90 %-os tisztasággal (kivéve cseppfolyós halmazállapotú, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Cseppfolyósított butánok, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára (a legalább 95 % tisztaságú normálbután vagy izobután kivételével) Cseppfolyósított butánok, vegyipari célokra (a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára és a legalább 95 % tisztaságú normálbután vagy izobután kivételével) Több mint 90%, de kevesebb mint 95 % tisztaságú cseppfolyósított bután (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Legfeljebb 90% tisztaságú cseppfolyósított bután (kivéve vegyipari célokra vagy a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára) Cseppfolyós halmazállapotú etilén, propilén, butilén és butadién (a legalább 95 % tisztaságú etilén és a legalább 90 % tisztaságú propilén, butilén és butadién kivételével) Máshol nem említett cseppfolyósított gáz halmazállapotú szénhidrogének (a természetes gáz, propán, butánok,etilén, propilén, butilén és butadién kivételével) Gáz halmazállapotú természetes gáz
27112900
Máshol nem említett gáz halmazállapotú szénhidrogének (kivéve földgáz)
0,7
0
27121010
Nyers vazelin
0,7
0
27121090
Vazelin (kivéve a nyers)
2,2
0
27122010
Szintetikus paraffinviasz, kevesebb mint 0,75 tömegszázalék olajtartalommal, legalább 460, de legfeljebb 1560 molekulasúllyal Paraffinviasz, kevesebb mint 0,75 tömegszázalék olajtartalommal (kivéve a szintetikus paraffinviaszt legalább 460, de legfeljebb 1560 molekulasúllyal)
mentes
0
2,2
0
27111293 27111294
27111297 27111310
27111330
27111391
27111397 27111400 27111900
27122090
HU
100
HU
07. évi KNkód 27129011
Alapérték
Kategória
Nyers ozokerit, lignitviasz vagy tőzegviasz (természetes termékek)
0,7
0
27129019
Ozokerit, lignitviasz vagy tőzegviasz (természetes termékek) színezve is (kivéve nyers)
2,2
0
27129031
0,7
0
0,7
0
0,7
0
mentes
0
2,2
0
27131100
Nyers paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára (kivéve a vazelin és a 0,75 tömegszázaléknál kisebb olajtartalmú paraffinviasz, ozokerit, lignitviasz és tőzegviasz) Nyers paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, vegyipari célokra (kivéve a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára, a vazelin és a 0,75 tömegszázaléknál kisebb olajtartalmú paraffinviasz, ozokerit, lignitviasz és tőzegviasz) Nyers paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék (kivéve vegyipari célokra, a 27. árucsoporthoz tartozó kiegészítő megjegyzések 5. pontjában meghatározott eljárások céljára, a vazelin és a 0,75 tömegszázaléknál kisebb olajtartalmú paraffinviasz, ozokerit, lignitviasz és tőzegviasz) 1-alkének keveréke, amely legalább 80 tömegszázalékban legalább 24, de legfeljebb 28 szénatomos láncolatú 1-alkéneket tartalmaz Paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is (kivéve a vazelin és a 0,75 tömegszázaléknál kisebb olajtartalmú paraffinviasz, valamint az 1-alkének keveréke, amely legalább 80 tömegszázalékban legalább 24, de legfeljebb 28 szénatomos láncolatú 1-alkéneket tartalmaz) Ásványolajkoksz, nem kalcinálva
mentes
0
27131200
Ásványolajkoksz, kalcinálva
mentes
0
27132000
Ásványolaj-bitumen
mentes
0
27139010
mentes
0
0,7
0
27141000
Kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj maradéka a 2803 vtsz. alá tartozó szén előállításához Kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj más maradéka (a 2803 vtsz. alá tartozó szén előállításához, az ásványolajkoksz és ásványolaj-bitumen kivételével) Bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok
mentes
0
27149000
Természetes bitumen és aszfalt; aszfaltit és aszfaltkő
mentes
0
27150000
Természetes aszfaltot, természetes bitument, ásványolaj-bitument, ásványi kátrányt vagy
mentes
0
27129033
27129039
27129091 27129099
27139090
HU
Árumegnevezés
101
HU
07. évi KNkód
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
27160000
ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes masztix, lepárlási maradvány és más bitumenes keverék Elektromos energia
mentes
0
28011000
Klór
5,5
0
28012000
Jód
mentes
0
28013010
Fluor
5
0
28013090
Bróm
5,5
0
28020000
Szublimált vagy kicsapott kén; kolloid kén
4,6
0
28030010
Metán korom
mentes
0
28030080
Szén (a korom és a szén máshol nem említett más formái is) (a metánkorom kivételével)
mentes
0
28041000
Hidrogén
3,7
0
28042100
Argon
5
0
28042910
Hélium
mentes
0
28042990
Neon, kripton és xenon
5
0
28043000
Nitrogén
5,5
0
28044000
Oxigén
5
0
28045010
Bór
5,5
0
28045090
Tellúr
2,1
0
28046100
Szilícium legalább 99,99 tömegszázalék szilíciumtartalommal
mentes
0
28046900
Szilícium 99,99 tömegszázaléknál kevesebb szilíciumtartalommal
5,5
0
28047000
Foszfor
5,5
0
28048000
Arzén
2,1
0
28049000
Szelén
mentes
0
28051100
Nátrium
5
0
28051200
Kalcium
5,5
0
28051910
Stroncium és bárium
5,5
0
28051990
Alkálifémek (a nátrium kivételével)
4,1
0
102
HU
07. évi KNkód 28053010 28053090
Ritkaföldfémek, szkandium vagy ittrium egymással való keverékei vagy ötvözetei
Alapérték
Kategória
5,5
0
2,7
0
3
0
mentes
0
5,5
0
5,5
0
28061000
Ritkaföldfémek, szkandium és ittrium (kivéve ezeknek egymással való keverékei vagy ötvözetei) Higany 34,5 kg nettó (standard tömeg) tartalmú üvegekben, amelyek FOB-értéke legfeljebb 224 €/üveg Higany (kivéve 34,5 kg nettó (standard tömeg) tartalmú üvegekben, amelyek FOB-értéke legfeljebb 224 €/üveg) Hidrogénklorid (sósav)
28062000
Klórszulfonsav
28070010
Kénsav
3
0
28070090
Óleum
3
0
28080000
Salétromsav; nitrálósavak
5,5
0
28091000
Foszfor-pentoxid
5,5
0
28092000
Foszforsav; polifoszforsavak, vegyileg nem meghatározottak is
5,5
0
28100010
Dibór-trioxid
mentes
0
28100090
A bór oxidjai; bórsavak (a dibór-trioxid kivételével)
3,7
0
28111100
Hidrogén-fluorid (fluorhidrogénsav)
5,5
0
28111910
Hidrogén-bromid (brómhidrogénsav)
mentes
0
28111920
Hidrogén-cianid (ciánhidrogénsav)
5,3
0
28111980
5,3
0
28112100
Szervetlen savak (a hidrogén-klorid [sósav], klór-szulfonsav, kénsav, óleum, salétromsav, nitrálósavak, foszforsav, polifoszforsavak, bórsavak, hidrogén-fluorid [fluor-hidrogénsav], hidrogén-bromid (brómhidrogénsav) és hidrogén-cianid [ciánhidrogénsav] kivételével) Szén-dioxid
5,5
0
28112200
Szilícium-dioxid
4,6
0
28112905
Kén-dioxid
5,5
0
28112910
Kéntrioxid (kénsav anhidrid); arzéntrioxid
4,6
0
28112930
Nitrogén-oxidok
5
0
28112990
Nemfémek szervetlen oxigénvegyületei (a foszfor-pentoxid, a bór oxidjai, a szén-dioxid, szilícium-dioxid, kén-dioxid, kén-trioxid (kénsav anhidrid); arzén-trioxid és nitrogén-oxidok
5,3
0
28054010 28054090
HU
Árumegnevezés
103
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
kivételével)
HU
28121011
Foszfor-oxi-triklorid
5,5
0
28121015
Foszfor-triklorid
5,5
0
28121016
Foszfor-pentaklorid
5,5
0
28121018
Foszfor-kloridok és foszfor-oxikloridok (a triklorid, oxi-triklorid és pentaklorid kivételével)
5,5
0
28121091
Dikén-diklorid
5,5
0
28121093
Kén-diklorid
5,5
0
28121094
Foszgén (karbonil klorid)
5,5
0
28121095
Tionil-diklorid (tionil klorid)
5,5
0
28121099
5,5
0
28129000
Kloridok és oxikloridok (a foszfor, dikén-diklorid kén-diklorid, foszgén (karbonil klorid) és tionildiklorid (tionil klorid) kivételével) Nemfémek halogén- és oxihalogén vegyületei (a kloridok és oxikloridok kivételével)
5,5
0
28131000
Szén-diszulfid (szénkéneg)
5,5
0
28139010
Foszfor-szulfidok, ideértve a kereskedelmi foszfor-triszulfidot is
5,3
0
28139090
3,7
0
28141000
Nemfémek szulfidjai (a foszfor-szulfidok, ideértve a kereskedelmi foszfor-triszulfidot is, és szén-diszulfid kivételével) Vízmentes
5,5
0
28142000
Vizes oldat
5,5
0
28151100
Szilárd nátrium-hidroxid (marónátron)
5,5
0
28151200
Nátrium-hidroxid (marónátron) vizes oldatban (nátronlúg vagy folyékony szóda)
5,5
0
28152010
Káliumhidroxid (marókáli), szilárd
5,5
0
28152090
Káliumhidroxid (marókáli) vizes oldatban (kálilúg vagy folyékony kálium)
5,5
0
28153000
Nátrium- vagy kálium-peroxid
5,5
0
28161000
Magnéziumhidroxid, és -peroxid
4,1
0
28164000
Stroncium- vagy bárium-oxidok, -hidroxidok, és -peroxidok
5,5
0
28170000
Cinkoxid; cinkperoxid
5,5
0
28181010
Mesterséges korund, vegyileg nem meghatározott is, fehér, rózsaszín vagy rubinvörös 97,5 tömegszázalékot meghaladó alumínium-oxid tartalommal (magas tisztasági fokú)
5,2
0
104
HU
07. évi KNkód 28181090
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
5,2
0
28182000
Mesterséges korund, vegyileg nem meghatározott is (kivéve fehér, rózsaszín vagy rubinvörös 97,5 tömegszázalékot meghaladó alumínium-oxid tartalommal (magas tisztasági fokú)) Alumínium-oxid (a mesterséges korund kivételével)
4
0
28183000
Alumínium-hidroxid
5,5
0
28191000
Króm-trioxid
5,5
0
28199010
Króm-dioxid
3,7
0
28199090
Króm-oxidok és króm-hidroxidok (a króm-trioxid és a króm-dioxid kivételével)
5,5
0
28201000
Mangán-dioxid
5,3
0
28209010
Mangán-oxid legalább 77 tömegszázalék mangántartalommal
mentes
0
28209090
5,5
0
28211000
Mangán-oxid (kivéve mangán-dioxid és mangán-oxid legalább 77 tömegszázalék mangántartalommal) Vas-oxidok és vas-hidroxidok
4,6
0
28212000
Földfestékek Fe2O3-ra átszámítva legalább 70 tömegszázalék lekötött vastartalommal
4,6
0
28220000
Kobaltoxidok és –hidroxidok; kereskedelmi kobalt-oxidok
4,6
0
28230000
Titánoxidok
5,5
0
28241000
Ólom-monoxid (lithargyrum, ólomzselé)
5,5
0
28249010
Vörösólom (mínium) és narancssárga ólom
5,5
0
28249090
Ólom-oxidok (az ólom-monoxid [lithargyrum, ólomzselé] kivételével)
5,5
0
28251000
Hidrazin és hidroxilamin és szervetlen sóik
5,5
0
28252000
Lítium-oxid és -hidroxid
5,3
0
28253000
Vanádium-oxidok és -hidroxidok
5,5
0
28254000
Nikkel-oxidok és -hidroxidok
mentes
0
28255000
Réz-oxidok és -hidroxidok
3,2
0
28256000
Germánium-oxidok és cirkónium-dioxid
5,5
0
28257000
Molibdén-oxidok és -hidroxidok
5,3
0
28258000
Antimon-oxidok
5,5
0
28259011
Kálcium-hidroxid, száraz tömegre számítva legalább 98 tömegszázalékos tisztaságú, amelynek szemcsemérete legfeljebb 1 tömegszázalékban haladja meg a 75 mikront, és
mentes
0
105
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
4,6
0
legfeljebb 4 tömegszázalékban kisebb 1,3 mikronnál 28259019
28259020
Kálcium-odix, -hidroxid és peroxid (kivéve száraz tömegre számítva legalább 98 tömegszázalékos tisztaságú, amelynek szemcsemérete legfeljebb 1 tömegszázalékban haladja meg a 75 mikront, és legfeljebb 4 tömegszázalékban kisebb 1,3 mikronnál) Berillium-oxid és -hidroxid
5,3
0
28259030
Ónoxidok
5,5
0
28259040
Volfrám-oxidok és -hidroxidok
4,6
0
28259060
Kadmium-oxid
mentes
0
28259080
5,5
0
28261200
Máshol nem említett szervetlen bázisok, fémoxidok, -hidroxidok és -peroxidok (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Alumínium-fluorid
5,3
0
28261910
Ammónium-fluorid és nátrium-fluorid
5,5
0
28261990
Fluoridok (az ammónium-, nátrium-, alumínium- és higany-fluorid kivételével)
5,3
0
28263000
Nátrium-hexafluoro-aluminát (mesterséges kriolit)
5,5
0
28269010
Kálium-hexafluorocirkonát
5
0
28269080
5,5
0
28271000
Szilikofluoridok, fluoraluminátok és egyéb komplex fluorsók (kivéve nátrium-hexafluoroaluminát (mesterséges kriolit), kálium-hexafluorocirkonát és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Ammónium-klorid
5,5
0
28272000
Kalcium-klorid
4,6
0
28273100
Magnézium-klorid
4,6
0
28273200
Alumínium-klorid
5,5
0
28273500
Nikkel-klorid
5,5
0
28273910
Ón-klorid
4,1
0
28273920
Vas-klorid
2,1
0
28273930
Kobalt-klorid
5,5
0
28273985
Kloridok (az ammónium-, kalcium-, magnézium-, alumínium-, vas-, kobalt-, nikkel-, ón- és higany-klorid kivételével) Réz-oxiklorid és -hidroxi-klorid
5,5
0
3,2
0
28274100
HU
106
HU
07. évi KNkód 28274910 28274990
HU
Árumegnevezés Ólom-oxiklorid és -hidroxi-klorid
Alapérték
Kategória
3,2
0
5,3
0
28275100
Oxikloridok és hidroxi-kloridok (a réz-, ólom- és higany-oxikloridok és hidroxi-kloridok kivételével) Nátrium-bromid vagy kálium-bromid
5,5
0
28275900
Bromidok és oxibromidok (a nátrium-, kálium- és higany-bromid és -oxibromid kivételével)
5,5
0
28276000
Jodidok és oxijodidok (kivéve: a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)
5,5
0
28281000
Kalcium-hipoklorit, beleértve a kereskedelmi kalcium-hipokloritot is
5,5
0
28289000
Hipokloritok, kloritok és hipobromitok (a kalcium-hipoklorit kivételével)
5,5
0
28291100
Nátrium-klorát
5,5
0
28291900
Klorátok (a nátrium kivételével)
5,5
0
28299010
Perklorátok (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)
4,8
0
28299040
Kálium- vagy nátrium-bromátok
mentes
0
28299080
5,5
0
28301000
Bromátok és perbromátok ( a kálium- vagy nátrium-bromátok kivételével); jodátok és perjodátok (kivéve: a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Nátrium-szulfidok
5,5
0
28309011
Kalcium-, antimon- és vas-szulfid
4,6
0
28309085
5,5
0
28311000
Szulfidok; poliszulfidok, vegyileg nem meghatározottak is (a nátrium-szulfidok. kalcium-, antimon- és vas-szulfid és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei kivételével) Nátrium-ditionit és nátrium-szulfoxilát
5,5
0
28319000
Ditionitok és szulfoxilátok (a nátrium kivételével)
5,5
0
28321000
Nátrium-szulfitok
5,5
0
28322000
Szulfitok (a nátrium kivételével)
5,5
0
28323000
Tioszulfátok
5,5
0
28331100
Dinátrium-szulfát
5,5
0
28331900
Nátrium-szulfát (a dinátrium kivételével)
5,5
0
28332100
Magnézium-szulfát
5,5
0
28332200
Alumínium-szulfát
5,5
0
28332400
Nikkel-szulfát
5
0
107
HU
07. évi KNkód 28332500
Alapérték
Kategória
Réz-szulfát
3,2
0
28332700
Bárium-szulfát
5,5
0
28332920
Kadmium-, króm- és cink-szulfát
5,5
0
28332930
Kobalt- és titán-szulfát
5,3
0
28332950
Vas-szulfát
5
0
28332960
Ólom-szulfát
4,6
0
28332990
5
0
28333000
Szulfátok (a nátrium-, magnézium-, alumínium-, króm-, nikkel-, réz-, cink-, bárium-, kadmium-, kobalt-, titán-, vas-, ólom és higany-szulfát kivételével) Timsók
5,5
0
28334000
Peroxoszulfátok (perszulfátok)
5,5
0
28341000
Nitritek
5,5
0
28342100
Kálium-nitrát
5,5
0
28342920
Bárium-, berillium-, kadmium-, kobalt-, nikkel- és ólom-nitrát
5,5
0
28342940
Réz--nitrát
4,6
0
28342980
3
0
28351000
Nitrátok (a kálium-, bárium-, berillium-, kadmium-, kobalt-, nikkel-, réz-, ólom és higany-nitrát kivételével) Hipofoszfitok és foszfitok
5,5
0
28352200
Nátrium- vagy dinátrium-foszfát
5,5
0
28352400
Kálium-foszfát
5,5
0
28352510
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
28352910
Kalciumhidrogén-ortofoszfát („dikalciumfoszfát”), kevesebb mint 0,005 tömegszázalék fluortartalommal, szárazanyagra számítva Kalciumhidrogén-ortofoszfát („dikalciumfoszfát”), legalább 0,005 tömegszázalék, de kevesebb mint 0,2 tömegszázalék fluortartalommal, szárazanyagra számítva Kalcium-foszfátok (kivéve a kalciumhidrogén-ortofoszfátot („dikalciumfoszfát”), kevesebb mint 0,005 tömegszázalék fluortartalommal, szárazanyagra számítva) Kalcium-foszfátok (kivéve a kalciumhidrogén-ortofoszfátot („dikalciumfoszfát”)), legalább 0,005 tömegszázalék fluortartalommal, szárazanyagra számítva Triammónium-foszfát
5,3
0
28352930
Trinátrium-foszfát
5,5
0
28352590 28352610 28352690
HU
Árumegnevezés
108
HU
07. évi KNkód 28352990 28353100 28353900
HU
Árumegnevezés Foszfátok (a triammónium-, nátrium-, dinátrium vagy trinátrium-foszfát, a kálium-foszfát, kalcium és higany-foszfát kivételével) Nátrium-trifoszfát (nátrium-tripolifoszfát), vegyileg nem meghatározott is
Alapérték
Kategória
5,5
0
5,5
0
5,5
0
28362000
Polifoszfátok is, vegyileg nem meghatározottak is (a nátrium-trifoszfát [nátrium-tripolifoszfát] kivételével) Dinátrium-karbonát
5,5
0
28363000
Nátrium-hidrogén-karbonát (nátriumbikarbonát)
5,5
0
28364000
Kálium-karbonát
5,5
0
28365000
Kalcium-karbonát
5
0
28366000
Bárium-karbonát
5,5
0
28369100
Lítium-karbonát
5,5
0
28369200
Stroncium-karbonát
5,5
0
28369911
Magnézium- és réz-karbonát
3,7
0
28369917
5,5
0
28369990
Karbonátok; kereskedelmi ammónium-karbonát és más ammónium-karbonátok (a dinátriumkarbonát, nátrium-hidrogén-karbonát [nátrium-bikarbonát], kálium-karbonát, kalcium-karbonát, bárium-karbonát, lítium-karbonát, stroncium-karbonát, magnézium- és réz-karbonát, valamint a higany szerves vagy szervetlen vegyületei kivételével) Peroxokarbonátok (perkarbonátok)
5,5
0
28371100
Nátrium-cianid
5,5
0
28371900
Cianidok és oxicianidok (a nátrium- és a higany-cianid és -oxicianid kivételével)
5,5
0
28372000
Komplex cianidok (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)
5,5
0
28391100
Nátrium-metaszilikátok, beleértve a kereskedelmi metaszilikátokat is
5
0
28391900
Nátrium-szilikátok, beleértve a kereskedelmi szilikátokat (a nátrium-metaszilikátok kivételével)
5
0
28399010
Káium-szilikátok, beleértve a kereskedelmi szilikátokat
5
0
28399090
5
0
28401100
Szilikátok, kereskedelmi alkálifém-szilikátok (a nátrium-szilikátok és kálium-szilikátok kivételével) Vízmentes dinátrium-tetraborát (vegytiszta bórax)
mentes
0
28401910
Dinátrium tetraborát pentahidrát
mentes
0
28401990
Dinátrium-tetraborát (vegytiszta bórax) (a vízmentes és a dinátrium tetraborát pentahidrát
5,3
0
109
HU
07. évi KNkód
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
kivételével) 28402010
Nátriumborátok, vízmentes (a dinátrium-tetraborát [vegytiszta bórax] kivételével)
mentes
0
28402090
Borátok (a vízmentes nátriumborát és a dinátrium-tetraborát [vegytiszta bórax] kivételével)
5,3
0
28403000
Peroxoborátok (perborátok)
5,5
0
28413000
Nátrium-dikromát
5,5
0
28415000
5,5
0
28416100
Kromátok és dikromátok; peroxokromátok (kivéve a nátrium-dikromát és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Kálium-permanganát
5,5
0
28416900
Manganitok, manganátok és permanganátok (a kálium-permanganát kivételével)
5,5
0
28417000
Molibdátok
5,5
0
28418000
Volframátok
5,5
0
28419030
Cinkátok és vanadátok
4,6
0
28419085
5,5
0
5,5
0
5,3
0
5,5
0
28431010
Fémoxisavak vagy fémperoxisavak sói (a kromátok, dikromátok, peroxokromátok, manganitok, manganátok, permanganátok, molibdátok, volframátok, cinkátok és vanadátok kivételével) Szervetlen savak vagy peroxosavak kettős vagy komplex szilikátjai, beleértve az alumíniumszilikátokat, a vegyileg nem meghatározottakat is (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Szelén- vagy tellursav sói, kettős sói vagy komplex sói (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei) Szervetlen savak vagy peroxosavak sói (a fémoxisavak vagy fémperoxisavak sói, kettős vagy komplex szilikátok [beleértve alumínium-szilikátokat, a vegyileg nem meghatározottakat is], a szelén- vagy tellursav sói, kettős sói vagy komplex sói, azidok és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei kivételével) Ezüst kolloid állapotban
5,3
0
28431090
Nemesfémek kolloid állapotban (az ezüst kivételével)
3,7
0
28432100
Ezüst-nitrát (kivéve a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)
5,5
0
28432900
5,5
0
28433000
Szervetlen vagy szerves ezüstvegyületek, vegyileg nem meghatározottak is (a higany- és ezüst-nitrát kivételével) Szervetlen vagy szerves aranyvegyületek, vegyileg nem meghatározottak is
3
0
28439010
Nemesfémek amalgámjai
5,3
0
28421000
28429010 28429080
HU
110
HU
07. évi KNkód 28439090
Alapérték
Kategória
3
0
28441010
Nemesfémek szervetlen vagy szerves vegyületei, vegyileg nem meghatározottak is (az ezüst és arany kivételével); Természetes urán, nyers; Természetes urán hulladéka és törmeléke [Euratom]
mentes
0
28441030
Természetes urán, megmunkált [Euratom]
mentes
0
28441050
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
28442051
Vasat tartalmazó természetes uránt vagy természetes uránvegyületet (ferrourán) tartalmazó ötvözetek, diszperziók, cermetek, kerámiai termékek és keverékek Természetes uránvegyület; természetes uránt vagy természetes uránvegyületet tartalmazó ötvözetek, diszperziók, cermetek, kerámiai termékek és keverékek [Euratom] (a ferrouránt kivéve) Vasat tartalmazó, U 235-re dúsított természetes uránt (ferrourán) tartalmazó ötvözetek, diszperziók, cermetek, kerámiai termékek és keverékek U 235-re dúsított urán és vegyületei; U 235-re dúsított uránt [Euratom] tartalmazó ötvözetek, diszperziók, cermetek, kerámiai termékek és keverékek (a ferrouránt kivéve) Vasat tartalmazó uránium és plutónium keverék (ferrourán)
mentes
0
28442059
Uránium és plutónium keverék [Euratom] (a ferrouránt kivéve)
mentes
0
28442099
Plutónium és vegyületei; Plutóniumot vagy ennek vegyületeit tartalmazó ötvözetek, diszperziók, cermetek, kerámiai termékek és keverékek (az uránium és plutónium keverékek kivételével) U 235-re kimerített uránt vagy ennek vegyületeit tartalmazó cermetek
mentes
0
5,5
0
2,9
0
5,5
0
28441090
28442025 28442035
28443011 28443019 28443051
U 235-re kimerített urán; U 235-re kimerített uránt vagy vegyületeit tartalmazó ötvözetek, diszperziók, kerámiai termékek és keverékek (a cermetek kivételével) Tóriumot vagy ennek vegyületeit tartalmazó cermetek
28443055
Tórium, nyers; tórium hulladéka és törmeléke [Euratom]
mentes
0
28443061
Rúd, pálca, profil, lemez, huzal és szalag tóriumból (Euratom)
mentes
0
28443069
Tórium, megmunkált Tóriumot vagy vegyületeit tartalmazó ötvözetek, diszperziók, kerámiai termékek és keverékek [Euratom] (a cermetek, rúd, pálca, profil, lemez, huzal és szalag kivételével) U 235-re kimerített urán vagy tórium vegyületei, egymással való keverékekben is (Euratom), a tóriumsó kivételével Tóriumsó
mentes
0
mentes
0
mentes
0
mentes
0
28443091 28443099 28444010
HU
Árumegnevezés
U 233 és vegyületeiből nyert urán; U 233 és vegyületeiből nyert uránt tartalmazó ötvözetek, diszperziók (beleértve a cermeteket is), kerámiai termékek és keverékek
111
HU
07. évi KNkód 28444020
Alapérték
Kategória
Mesterséges radioaktív izotópok (Euratom)
mentes
0
28444030
Mesterséges radioaktív izotópok vegyületei (Euratom)
mentes
0
28444080
mentes
0
28445000
Radioaktív elemek, izotópok és vegyületek (kivéve a 2844.10, 2844.20, 2844.30 és a 2844.40.10–2844.40.30 alszám alá tartozókat); ezeket az elemeket, izotópokat és vegyületeket tartalmazó ötvözetek, diszperziók (beleértve a cermeteket is), kerámiai termékek és keverékek; radioaktív maradékok (kivéve a U 233 és vegyületeiből nyert uraniumból) Atomreaktorok kimerült (besugárzott) fűtőelemei (töltetei) (Euratom)
mentes
0
28451000
Nehézvíz (deutérium-oxid) (Euratom)
5,5
0
28459010
Deutérium és más vegyületei; dúsított deutérium tartalmú hidrogén és vegyületei, e termékeket tartalmazó keverékek és oldatok (Euratom) (a nehézvíz (deutérium-oxid) kivételével) Izotópok; ilyen izotópok szerves vagy szervetlen vegyületei, vegyileg nem meghatározottak is (a deutérium, nehézvíz (deutérium-oxid), a deutérium más vegyületei, dúsított deutérium tartalmú hidrogén és vegyületei; e termékeket tartalmazó keverékek és oldatok kivételével) Cériumvegyületek
5,5
0
5,5
0
3,2
0
3,2
0
5,5
0
28459090
28461000 28469000 28470000
Ritkaföldfémek, ittrium vagy szkandium szerves vagy szervetlen vegyületei vagy e fémek keverékei (a cérium kivételével) Hidrogén-peroxid, karbamiddal szilárdítva is
28480000
Foszfidok, vegyileg nem meghatározottak is (a ferrofoszfor kivételével)
5,5
0
28491000
Kalcium-karbid, vegyileg nem meghatározottak is
5,5
0
28492000
Szilícium-karbid, vegyileg nem meghatározottak is
5,5
0
28499010
Bór-karbid, vegyileg nem meghatározott is
4,1
0
28499030
Volfram-karbid, vegyileg nem meghatározott is
5,5
0
28499050
5,5
0
5,3
0
4,6
0
28500050
Alumínium-, króm-, molibdén-, vanádium-, tantál- és titán-karbid, vegyileg nem meghatározott is Karbid, vegyileg nem meghatározott is (a kalcium-, szilícium-, bór-, volfrám-, alumínium-, króm, molibdén-, vanádium-, tantál- és titán-karbid kivételével) Hidridek és nitridek, vegyileg nem meghatározottak is (a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével) Azidok, vegyileg nem meghatározottak is (a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével)
5,5
0
28500070
Szilicidek, vegyileg nem meghatározottak is (a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével)
5,5
0
28500090
Boridok, vegyileg nem meghatározottak is (a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével)
5,3
0
28499090 28500020
HU
Árumegnevezés
112
HU
07. évi KNkód 28520000
HU
Árumegnevezés
Alapérték
Kategória
Higany szerves vagy szervetlen vegyületei, az amalgámok kivételével
5,5
0
28530010
Desztillált és vezetőképes és hasonló tisztaságú víz
2,7
0
28530030
Cseppfolyós levegő (nemesgázzal is); sűrített levegő
4,1
0
28530050
Cianogén klorid
5,5
0
28530090
Máshol nem említett szervetlen vegyületek amalgámok (kivéve nemesfémek amalgámjai)
5,5
0
29011000
Telített aciklikus szénhidrogének
mentes
0
29012100
Etilén
mentes
0
29012200
Propilén (propén)
mentes
0
29012310
1-butén és 2-butén
mentes
0
29012390
Butilén [butén] és izomerjei (az 1-butén és 2-butén kivételével)
mentes
0
29012410
1,3-butadién
mentes
0
29012490
Izoprén
mentes
0
29012900
mentes
0
29021100
Telítetlen aciklikus szénhidrogének (az etilén, propilén [propén], butilén [butén] és izomerjei és 1,3-butadién és izoprén kivételével) Ciklohexán
mentes
0
29021910
Cikloterpének
mentes
0
29021980
Aciklikus szénhidrogének (a ciklohexán és cikloterpének kivételével)
mentes
0
29022000
Benzol
mentes
0
29023000
Toluol
mentes
0
29024100
Orto-xilol
mentes
0
29024200
Meta-xilol
mentes
0
29024300
Para-xilol
mentes
0
29024400
Xilolizomerek keveréke
mentes
0
29025000
Sztirol
mentes
0
29026000
Etil-benzol
mentes
0
29027000
Kumol
mentes
0
29029010
Naftalin és antracén
mentes
0
113
HU
07. évi KNkód 29029030 29029090
HU
Árumegnevezés Bifenil és terfenilek
Alapérték
Kategória
mentes
0
mentes
0
29031100
Ciklikus szénhidrogének (a ciklánok, ciklének, benzol, toluol, xilol, sztirol, etil-benzol, kumol, naftalin, antracén, bifenil és terfenil kivételével) Klór-metán (metil-klorid) és klór-etán (etil-klorid)
5,5
0
29031200
Diklór-metán (metilén-klorid)
5,5
0
29031300
Kloroform (triklór-metán)
5,5
0
29031400
Tetraklór-metán (szén-tetraklorid)
5,5
0
29031500
Etilén-diklorid (ISO) (1,2-diklór-etán)
5,5
0
29031910
1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform)
5,5
0
29031980
5,5
0
29032100
Aciklikus szénhidrogének telített klórozott származékai (a klór-metán [metil-klorid], klór-etán [etil-klorid], diklór-metán [metilén-klorid], kloroform [triklór-metán], szén-tetraklorid, etiléndiklorid [1,2-diklór-etán] és 1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform) kivételével) Vinil-klorid (klór-etilén)
5,5
0
29032200
Triklór-etilén
5,5
0
29032300
Tetraklór-etilén (perklór-etilén)
5,5
0
29032900
5,5
0
29033100
Aciklikus szénhidrogének telítetlen klórozott származékai (a vinil-klorid [klór-etilén], triklór-etilén és tetraklór-etilén [perklór-etilén] kivételével) Etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán)
5,5
0
29033911
Bróm-metán (metil-bromid)
5,5
0
29033915
Dibróm-metán
mentes
0
29033919
5,5
0
29033990
Aciklikus szénhidrogének brómozott származékai (az etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán), bróm-metán (metil-bromid) és Dibróm-metán kivételével) Aciklikus szénhidrogének fluorozott vagy jódozott származékai
5,5
0
29034100
Triklór-fluor-metán
5,5
0
29034200
Diklór-difluor-metán
5,5
0
29034300
Triklór-trifluor-etán
5,5
0
29034410
Diklór-tetrafluor-etán
5,5
0
29034490
Klór-pentafluor-etán
5,5
0
29034510
Klór-trifluor-metán
5,5
0
114
HU
07. évi KNkód 29034515 29034520
Alapérték
Kategória
Pentaklór-fluor-etán
5,5
0
Tetraklór-difluor-etán
5,5
0
29034525
Heptaklór-fluor-propán
5,5
0
29034530
Hexaklór-difluor-propán
5,5
0
29034535
Pentaklór-trifluor-propán
5,5
0
29034540
Tetraklór-tetrafluor-propán
5,5
0
29034545
Triklór-pentafluor-propán
5,5
0
29034550
Diklór-hexafluor-propán
5,5
0
29034555
Klór-heptafluor-propán
5,5
0
29034590
5,5
0
29034610
Aciklikus szénhidrogének csak fluorral és klórral perhalogénezett származékai (a triklór-fluormetán, diklór-difluor-metán, triklór-trifluor-etán, diklór-tetrafluor-etán, klór-pentafluor-etán, klórtrifluor-metán, pentaklór-fluor-etán, tetraklór-difluor-etán; heptaklór-fluor-propán, hexaklórdifluor-propán, pentaklór-trifluor-propán, tetraklór-tetrafluor-propán, triklór-pentafluor-propán, diklór-hexafluor-propán, klór-heptafluor-propán kivételével) Bróm-klór-difluor-metán
5,5
0
29034620
Bróm-trifluor-metán
5,5
0
29034690
Dibróm-tetrafluor-etán
5,5
0
29034700
Aciklikus szénhidrogének két vagy több különböző halogénnel perhalogénezett származékai (a csak fluorral és klórral perhalogénezett és a bróm-klór-difluor-metán, bróm-trifluor-metán és dibróm-tetrafluor-etán kivételével Halogénezett metán-, etán- vagy propánszármazékok, csak fluorral és klórral halogénezve (kivéve a perhalogénezett) Aciklikus szénhidrogének csak fluorral és klórral halogénezett származékai (a perhalogénezett polimerek, valamint a metán-, etán- vagy propánszármazékok kivételével) Halogénezett metán-, etán- vagy propánszármazékok, csak fluorral és brómmal halogénezve (kivéve a perhalogénezett) Aciklikus szénhidrogének csak fluorral és brómmal halogénezett származékai (a metán-, etánvagy propánszármazékok és a perhalogénezett kivételével) Aciklikus szénhidrogének két vagy több különböző halogénnel halogénezett származékai (a csak fluorral és klórral halogénezve, csak fluorral és brómmal halogénezve és a perhalogénezett kivételével)
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
29034910 29034920 29034930 29034940 29034980
HU
Árumegnevezés
115
HU
07. évi KNkód 29035100
Alapérték
Kategória
1,2,3,4,5,6-hexaklór-ciklohexán (HCH [ISO]), beleértve a lindánt (ISO, INN)
5,5
0
29035200
Aldrin (ISO), klórdán (ISO) és heptaklór (ISO)
5,5
0
29035910
1,2-dibróm- 4-(1,2-dibróm- etil)-ciklohexán
mentes
0
29035930
Tetrabróm-ciklooktán
mentes
0
29035980
Ciklán-, ciklén- vagy ciklo-terpén szénhidrogének halogénszármazékai (az 1,2,3,4,5,6hexaklór-ciklohexán (HCH [ISO]), beleértve a lindánt (ISO, INN), az aldrin (ISO), klórdán (ISO) és heptaklór (ISO), 1,2-dibróm- 4-(1,2-dibróm- etil)-ciklohexán és a tetrabróm-ciklooktán kivételével) Klór-benzol, orto-diklór-benzol és para-diklór-benzol
5,5
0
5,5
0
5,5
0
mentes
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
29036100 29036200 29036910 29036990
Hexaklór-benzol (ISO) és DDT (ISO) (klofenotan [INN], 1,1,1-triklór-2,2-bisz[para-klórfenil]etán) 2,3,4,5,6-pentabróm-etil-benzol
29041000
Aromás szénhidrogének halogénszármazékai (a klór-benzol, orto-diklór-benzol és para-diklórbenzol és hexaklór-benzol és DDT (ISO) (klofenotan [INN], 1,1,1-triklór-2,2-bisz[para-klórfenil]etán és 2,3,4,5,6-pentabróm-etil-benzol kivételével) Csak szulfocsoportot tartalmazó szénhidrogén-származékok, azok sói és etilészterei
29042000
Csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó szénhidrogén-származékok
29049020
Szulfohalogénezett szénhidrogén-származékok (savfunkciós vegyületekkel képzett glicerin észterek kivételével) Triklór-nitrometán (kloropikrin)
29049040 29049085
HU
Árumegnevezés
29051100
Halogénezett vagy nem halogénezett szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a csak szulfo-, nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékok, szulfohalogénezett származékok, triklór-nitrometán (kloropikrin) és savfunkciós vegyületekkel képzett glicerin észterek kivételével) Metanol (metil-alkohol)
5,5
0
29051200
Propanol (propil-alkohol) és izopropanol (izopropil-alkohol)
5,5
0
29051300
Butanol (n-butil-alkohol)
5,5
0
29051410
2-metil-2-propanol (tercier-butil-alkohol)
4,6
0
29051490
Butanolok (a butanol (n-butil-alkohol) és 2-metil-2-propanol (tercier-butil-alkohol) kivételével)
5,5
0
29051610
2-etil-1-hexanol
5,5
0
116
HU
07. évi KNkód 29051620
oktán-2-ol
Alapérték
Kategória
mentes
0
29051680
Oktanol (oktil-alkohol) és izomerjei (a 2-etil-1-hexanol és oktán-2-ol kivételével)
5,5
0
29051700
Dodekanol (lauril-alkohol), hexadekanol (cetil-alkohol) és oktadekanol (sztearil-alkohol)
5,5
0
29051900
5,5
0
29052210
Telített egyértékű aciklikus alkoholok (a metanol [metil-alkohol], propanol [propil-alkohol], izopropanol [izopropil-alkohol], butanolok, oktanol [oktil-alkohol] és izomerjei, dodekanol [laurilalkohol], hexadekanol [cetil-alkohol] és oktadekanol [sztearil-alkohol] kivételével) Geraniol, citronellol, linalol, rodinol és nerol
5,5
0
29052290
Aciklikus terpén-alkoholok (a geraniol, citronellol, linalol, rodinol és nerol kivételével)
5,5
0
29052910
Allil-alkohol
5,5
0
29052990
5,5
0
29053100
Telítetlen egyértékű aciklikus alkoholok (az allil-alkohol és az aciklikus terpénalkoholok kivételével) Etilénglikol (etándiol)
5,5
0
29053200
Propilénglikol (1,2 propándiol)
5,5
0
29053910
2-metil-2,4-pentán-diol (hexilénglikol)
5,5
0
29053920
1,3-bután-diol
mentes
0
29053925
1,4-bután-diol
5,5
0
29053930
2,4,7,9-tetrametildek-5-in-4,7-diol
mentes
0
29053985
5,5
0
29054100
Aciklikus diolok (az etilénglikol (etándiol), propilénglikol (1,2 propándiol), 2-metil-2,4-pentán-diol (hexilénglikol), 1,3-bután-diol, 1,4-bután-diol és 2,4,7,9-tetrametildek-5-in-4,7-diol kivételével) 2-etil-2-(hidroximetil)propán-1,3-diol (trimetilolpropán)
5,5
0
29054200
Pentaeritrit
5,5
0
29054300
Mannit
9,6 + 125,8 €/100 kg/net
-
29054411
Szorbit (D-glucit), vizes oldatban, legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, D-glucit tartalomra számítva Szorbit (D-glucit), vizes oldatban (a D-glucit tartalomra számítva legfeljebb 2 tömegszázalék Dmannit tartalmú kivételével) Szorbit (D-glucit), legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, D-glucit tartalomra számítva (a vizes oldat kivételével) Szorbit (D-glucit) (a vizes oldat, továbbá a D-glucit tartalomra számítva legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú kivételével)
7,7 + 16,1 €/100 kg/net
-
9,6 + 37,8 €/100 kg/net
-
7,7 + 23 €/100 kg/net
-
9,6 + 53,7 €/100 kg/net
-
29054419 29054491 29054499
HU
Árumegnevezés
117
HU
07. évi KNkód 29054500
Glicerin
Alapérték
Kategória
3,8
0
5,5
0
5,5
0
mentes
0
5,5
0
mentes
0
5,5
0
5,5
0
29054980
Három- és négyértékű aciklikus alkoholok (a 2-etil-2(hidroximetil)propán-1,3-diol [trimetilolpropán], pentaeritrit, mannit, szorbit [Dglucit] és glicerin kivételével) Többértékű aciklikus alkoholok (a diolok, triolok, tetraolok és glicerin kivételével)
29055100
Etklórvinol (INN)
29055910
Egyértékű alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
29055991
2,2-Bisz(bromometil) propandiol
29055999 29061100
Többértékű aciklikus alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a 2,2Bisz(bromometil) propandiol és etklórvinol [INN] kivételével) Mentol
29061200
Ciklohexanol, metil-ciklohexanolok és dimetil-ciklohexanolok
5,5
0
29061310
Szterinek
5,5
0
29061390
Inozitolok
mentes
0
29061900
Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a mentol, ciklohexanol, metilciklohexanol, dimetilciklohexanol, szterin és inozitol kivételével) Benzil-alkohol
5,5
0
5,5
0
5,5
0
3
0
29054910
29062100 29062900
HU
Árumegnevezés
29071100
Aromás ciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a benzilalkohol kivételével) Fenolok (hidroxi-benzol) és sóik
29071200
Krezolok és sóik
2,1
0
29071300
Oktil-fenolok, nonil-fenolok és izomerjei; ezek sói
5,5
0
29071510
1-naftol
mentes
0
29071590
Naftolok és sóik (az 1-naftol kivételével)
5,5
0
29071910
Xilenolok és sóik
2,1
0
29071990
5,5
0
29072100
Monofenolok (a fenol [hidroxi-benzol] és sói, krezolok és sóik, oktil-fenol, nonil-fenol és izomerjei és sóik, xilenolok és sóik és naftolok és sóik kivételével) Rezorcin és sói
5,5
0
29072200
Hidrokinon (kinol) és sói
5,5
0
118
HU
07. évi KNkód 29072300 29072900 29081100
4,4′-izopropilidén-difenol (biszfenol A, difenilol-propán) és sói Polifenolok és fenol-alkoholok (a rezorcin és hidrokinon [kinol] és sói és a 4,4'izopropilidéndifenol [biszfenol A, difenilol-propán] és sói kivételével) Pentaklór-fenol (ISO)
29089100
Fenolok vagy fenol-alkoholok csak halogén összetevőt tartalmazó származékai és sóik (a pentaklór-fenol (ISO) kivételével) Dinoseb (ISO) és sói
29089910
Fenolok vagy fenol-alkoholok szulfoszármazékai, sóik és észtereik
29089990
Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a csak halogén összetevőt tartalmazó származékok és sóik vagy csak szulfocsoportot tartalmazó származékai, sóik és észtereik, valamint a dinoszeb- (ISO) és sói kivételével) Dietil-éter
29081900
29091100 29091900
Alapérték
Kategória
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
29092000
Aciklikus éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a dietil-éter kivételével) Ciklán, ciklén vagy cikloterpén éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
5,5
0
29093010
Difenil-éter
mentes
0
29093031
Pentabróm-difenil-éter; 1,2,4,5-tetrabróm-3,6-bisz(pentabróm-fenoxi)benzol
mentes
0
29093035
1,2-bisz (2,4,6-tribromofenoxi)-etán, akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) gyártásához
mentes
0
29093038
5,5
0
5,5
0
29094100
Aromás éterek brómozott származékai (a pentabróm-difenil-éter, 1,2,4,5-tetrabróm-3,6bisz(pentabróm-fenoxi)benzol, és 1,2-bisz (2,4,6-tribromofenoxi)-etán, akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) gyártásához kivételével) Aromás éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a difenil-éter és a brómozott származékok kivételével) 2,2′-oxidietanol (dietilénglikol, digol)
5,5
0
29094300
Etilénglikol vagy dietilénglikol monobutil étere
5,5
0
29094400
Etilén-glikol vagy dietilén-glikol monoalkil-étere (a monobutil-éter kivételével)
29094911
2-(2-kloroetoxi)etanol
29094918
Aciklikus éter-alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a 2,2'oxidietanol [dietilén-glikol, digol] és etilén-glikol vagy dietilén-glikol monoalkil-étere és 2-(2kloroetoxi)etanol kivételével) Ciklikus éter- alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
29093090
29094990
HU
Árumegnevezés
119
5,5
0
mentes
0
5,5
0
5,5
0
HU
07. évi KNkód 29095010 29095090
Guajakol és kálium-guajakol-szulfonát
Alapérték
Kategória
5,5
0
5,5
0
29096000
Éter-fenolok, éter-alkohol-fenolok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a guajakol és kálium-guajakol-szulfonát kivételével) Alkohol-, éter- és keton-peroxidok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
5,5
0
29101000
Etilén-oxid (oxirán)
5,5
0
29102000
Propilén-oxid (metiloxirán)
5,5
0
29103000
1-klór-2,3-epoxi-propán (epiklórhidrin)
5,5
0
29104000
Dieldrin (ISO, INN)
5,5
0
29109000
5,5
0
5
0
29121100
Epoxidok, epoxi-alkoholok, epoxi-fenolok és epoxi-éterek háromtagú gyűrűvel és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (az etilén-oxid [oxirán], propilén-oxid [metiloxirán], 1-klór-2,3-epoxi-propán [epiklór-hidrin] és dieldrin (ISO, INN) kivételével) Acetálok és félacetálok, más oxigén-funkcióval vagy anélkül és ezek halogén-, szulfo-, nitrovagy nitrozoszármazékai Metanal (formaldehid)
5,5
0
29121200
Etanal (acetaldehid)
5,5
0
29121910
Butanal (butiraldehid, normál izomer)
5,5
0
29121990
5,5
0
29122100
Aciklikus aldehidek más oxigénfunkciós csoport nélkül (a metanal [formaldehid], etanal [acetaldehid] és butanal [butiraldehid, normál izomer] kivételével) Benzaldehid
5,5
0
29122900
Ciklikus aldehidek más oxigénfunkciós csoport nélkül (a benzaldehid kivételével)
5,5
0
29123000
Aldehid-alkoholok
5,5
0
29124100
Vanillin (4-hidroxi-3-metoxi-benzaldehid)
5,5
0
29124200
Etil-vanillin (3-etoxi-4-hidroxi-benzaldehid)
5,5
0
29124900
5,5
0
29125000
Aldehid-éterek, aldehid-fenolok és aldehidek más oxigénfunkciós csoporttal (az etil-vanillin [3etoxi-4-hidroxibenzaldehid] és vanillin [4-hidroxi-3-metoxi-benzaldehid] kivételével) Aldehidek ciklikus polimerjei
5,5
0
29126000
Paraformaldehid
5,5
0
29130000
Aldehidek ciklikus polimerjei vagy paraformaldehid halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Aceton
5,5
0
5,5
0
29110000
29141100
HU
Árumegnevezés
120
HU
07. évi KNkód 29141200
Alapérték
Kategória
Butanon (metil-etil-keton)
5,5
0
29141300
4-metil-2-pentanon (metil-izobutil-keton)
5,5
0
29141910
5-metilhexan-2-on
mentes
0
29141990
5,5
0
29142100
Aciklikus ketonok más oxigénfunkciós csoport nélkül (az aceton, butanon [methil-etil-keton], 4metil-2-pentanon [metil-izobutil-keton] és 5-metilhexan-2-on kivételével) Kámfor
5,5
0
29142200
Ciklohexanon és metil-ciklohexanonok
5,5
0
29142300
Jononok és metil-jononok
5,5
0
29142900
Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén ketonok más oxigénfunkciós csoport nélkül (a kámfor, ciklohexanon, metil-ciklohexanon, jonon és metil-jonon kivételével) Fenil-aceton (fenil-2-propanon)
5,5
0
5,5
0
5,5
0
5,5
0
29143100 29143900 29144010
HU
Árumegnevezés
Aromás ketonok más oxigénfunkciós csoport nélkül (a fenil-aceton [fenil-2-propanon] kivételével) 4-hidroxi-4-metil-2-pentanon (diaceton-alkohol)
121
HU