MEGNEVEZÉS ÉS SZÜKSÉGSZERÛSÉG

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA FILOZÓFIAI KUTATÓINTÉZET FILOZÓFIAI ÍRÓK TÁRA HARMADIK FOLYAM

SAUL KRIPKE

MEGNEVEZÉS ÉS SZÜKSÉGSZERÛSÉG

Szerkeszti BENCE GYÖRGY (2005–2006) BODNÁR M. ISTVÁN BORBÉLY GÁBOR BOROS GÁBOR

AKADÉMIAI KIADÓ, 2007

A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. A könyv az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Felsõoktatási Tankönyvés Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében jelent meg.

A fordítás alapjául szolgáló mû Saul Kripke: Naming and Necessitiy. Oxford, 1981, Blackwell. Fordította BÁRÁNY TIBOR A fordítást az eredetivel egybevetette, a glosszáriumot írta és a kötetet szerkesztette ZVOLENSZKY ZSÓFIA A glosszárium összeállításában közremûködött MÁRTON MIKLÓS

ISBN 978 963 05 8546 8

Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 19. www.akademiaikiado.hu Elsõ magyar nyelvû kiadás: 2007 Hungarian translation © Bárány Tibor, 2007 © Akadémiai Kiadó, 2006 © Blackwell Publishing, 1972, 1981

Margaretnek

PÁR SZÓ A MAGYAR KÖTETRÕL

Tíz évvel azután, hogy a huszonkilenc éves Saul Kripke 1970 januárjában mindenféle jegyzet és írott szöveg nélkül megtartotta három korszakalkotó elõadását a Princetoni Egyetemen, és nyolc évvel azután, hogy az elõadások írott változata hozzáférhetõvé vált egy tanulmánygyûjteményben, a Megnevezés és szükségszerûség önálló kötet formájában is megjelent. A magyar fordítás az utóbbi, 1980-as kiadás alapján készült. Ez a kötet azonban nem csupán az 1972-es kiadás anyagát tartalmazza – az elõadásokról készült hangfelvétel szó szerint lejegyzett szövegét, amelyet Kripke lábjegyzetekkel és rövid függelékkel egészített ki –, hanem a szerzõ tíz év távlatából visszatekintõ, utólag írt elõszavát is. Ez a pár oldalas írás funkcióját tekintve nem valódi elõszó: Kripke célja nem az, hogy röviden vázolja könyvének gondolatmenetét, hanem hogy tisztázza a gondolatmenet néhány fontos részletkérdését. Ebbõl következõen az elõszó azt feltételezi, hogy az olvasója alaposan tájékozott az analitikus filozófia történetében, valamint jól ismeri a filozófiai-logikai szakzsargont – éles ellentétben magukkal az elõadásokkal, amelyek intuitív, közérthetõ példákra, könnyen áttekinthetõ érvekre támaszkodnak, és csupán minimális filozófiai-logikai háttértudást követelnek meg az olvasótól. Maga Kripke is megjegyzi: tanácsos az olvasás sorrendjét megfordítva elõször az elõadások szövegével megismerkedni, és csak ezután lapozni fel az elõszót. Ezért döntöttünk úgy, hogy eltérünk az 1980-as kötet felépítésétõl: az ottani elõszó a három elõadás (és a rövid függelék) után olvasható a kötetben. A Megnevezés és szükségszerûség magyar kiadása háromféle módon segíti az olvasó tájékozódását: a *-gal jelölt kifejezésekhez és nevekhez a kötet végén a Glosszárium fûz pár magyarázó vagy ismertetõ sort (az áttekinthetõség érdekében csupán a kifejezések elsõ elõfordulását jelöltük meg az egyes fejezetekben); Zvolenszky Zsófia kísérõ tanulmánya részletesen ismerteti a kötet gondolatmenetének kulcsállításait és az azokat övezõ vitákat, és végül

8


az angol–magyar és magyar–angol Terminusszótár megadja az eredeti filozófiai szakkifejezéseket. A fordító és a kötet szerkesztõje szeretné megköszönni Erdélyi Ágnesnek és Kurdi Benedeknek, hogy elolvasták a magyar nyelvû szöveg egy-egy korábbi változatát és értékes tanácsaikkal, megjegyzéseikkel segítették a munkánkat. Szintén köszönet illeti Eszes Boldizsárt és Faragó-Szabó Istvánt, akik az elsõ, a második és a harmadik elõadás fordításához fûztek hasznos észrevételeket. Köszönjük Forrai Gábornak, Kálmán Lászlónak, Máté Andrásnak és Varasdi Károlynak, hogy segítségünkre voltak a magyar nyelvû filozófiai terminológia kialakításában és a glosszárium egyes szócikkeinek megírásában, valamint köszönetet mondunk Barabás Györgynek a természettudományos szakkifejezések fordításában és a természettudományos glosszárium-szócikkek megírásában nyújtott segítségéért. És mindenekfelett szeretnénk megköszönni a Filozófiai Írók Tára sorozatszerkesztõjének, Bodnár M. Istvánnak, hogy pótolhatatlan segítséget kaptunk tõle a munka minden fázisában; valamint Szabó Zsuzsának, az Akadémiai Kiadó szerkesztõjének, hogy minden szakmai támogatást megadott nekünk a kötet felépítésével kapcsolatos elképzeléseink megvalósításában. Az õ közremûködésük nélkül egészen biztos, hogy a Megnevezés és szükségszerûség jóval esendõbb fordításban látna napvilágot. Természetesen az esetleges hibákért és téves terminológiai döntésekért kizárólag bennünket terhel a felelõsség. Budapest, 2007. június 15. Bárány Tibor Zvolenszky Zsófia

ELSÕ ELÕADÁS (1970. január 20.)1

Remélem, néhányan önök közül látnak összefüggést a címben említett témák között. Ha mégsem így lenne, az elõadások során fény derül majd ezekre a kapcsolatokra. És, reményeim szerint, nem csupán ezek az összefüggések válnak világossá: mivel a referencia* és a szükségszerûség fogalma a kortárs analitikus filozófia* gyakran használt eszközei közé tartozik, így az, hogy milyen képet alkotunk róluk, komoly következményekkel jár olyan filozófiai problémák megoldására nézve is, amelyekrõl hagyományosan azt szoktuk gondolni, hogy igen távol esnek a referencia és a szükségszerûség kérdéseitõl – ilyen például a test-elme probléma* vagy a vele kapcsolatos ún. „azonossági tézis”. Mennyiben szükségszerû és mennyiben esetleges a 1 1970 januárjában három elõadást tartottam a Princetoni Egyetemen, ezek írásos változata olvasható itt. Az elõadások stílusán érezhetõ: nem korábban megírt szöveget olvastam fel, valamint nem használtam jegyzeteket. A hangfelvételek szó szerint lejegyzett szövegét kis mértékben átszerkesztettem – helyenként betoldottam egy-egy új bekezdést, átírtam egy-egy mondatot –, de nem próbáltam változtatni az elõadások kötetlen stílusán. A legtöbb lábjegyzetet utólag illesztettem a szöveghez, ám nem mindet: a lábjegyzetbe került mondatok némelyike mellékes, kiegészítõ megjegyzésként az eredeti elõadások során is elhangzott. Remélem, hogy az olvasó mindezt szem elõtt tartja, miközben a szöveget olvassa. Képzeljük el, hogy megfelelõ szünetekkel és hangsúlyokkal tagolt beszédet hallunk – ez helyenként segítheti majd a megértést. Fenntartásaim ellenére hozzájárultam, hogy az elõadások ebben a formájukban jelenjenek meg. Annak idején korlátozott idõ állt rendelkezésemre, kötetlenül beszéltem, így hát az érveket tömören adtam elõ, bizonyos ellenvetéseket figyelmen kívül kellett hagynom, és még sorolhatnám. Különösen a tudományos azonosságról és a test-elme problémáról szóló gondolatmenetem kifejtésének befejezõ részében voltam kénytelen feláldozni az alaposságot a sietség oltárán. Több olyan témát is mellõznöm kellett, amelynek alapvetõ jelentõsége van az itt kifejtett gondolatok szempontjából, ilyen elsõsorban az egzisztenciaállítások* és az üres nevek* kérdése. Az elõadásmód kötetlensége is helyenként a világosság rovására ment. Annak érdekében, hogy a kötet minél gyorsabban megjelenhessen, beletörõdtem a hiányosságokba. Bízom benne, hogy hamarosan elõállhatok majd egy sokkal alaposabban megírt változattal. Ismétlem: szeretném, ha az olvasó nem csupán akkor tartaná szem elõtt, hogy kötetlen elõadások írott változatával van dolga, amikor ismétlésekre és szerencsétlen megfogalmazásokra bukkan a szövegben, hanem akkor is, amikor nyegleséggel vagy olcsó közhelyekkel találkozik.

204

205


NÉGY ÉVTIZED TÁVLATÁBAN

lyek összeegyeztethetõk az aktuális világról szóló ismereteinkkel – amelyek tudomásunk szerint akár a mi világunk történetei is lehetnek –, akkor akad olyan világtörténet is, amelyben átfogó megtévesztés áldozatai vagyunk, és a Rubik Ernõként ismert individuum nem is élõlény. Ebben az utóbbi, episztemikus értelemben igenis lehetséges, hogy Rubik Ernõ nem élõlény. Erre a tényre hivatkozva magyarázhatjuk meg, miért a posteriori módon igaz, hogy Rubik Ernõ élõlény. Ahhoz, hogy végül megfelelõ deskriptivista jelentéselméletet kapjunk, számot kell adnunk arról, hogyan is azonosíthatjuk Rubik Ernõt a két dimenzióban az egyes világtörténetekben. Robert Stalnaker szerint a tévedés és a hiányos ismeret problémájára nem adhatunk deskriptivista választ; Stalnaker ennek megfelelõen dolgozza ki saját kétdimenziós szemantikáját.109 David Chalmers és Frank Jackson azonban a már ismerõs deskriptivista stratégiáktól remél sikert: a láncból-leírást manõvertõl, valamint a merevített határozott leírásokra támaszkodó megoldástól. A kétdimenziós szemantika önmagában csak keret, amely nem kínál választ a következõ kérdésre: „Kripke ellenérvei vajon hatékonyan kizárnak-e minden deskriptivista jelentéselméletet?” A válaszról a kétdimenziós szemantika képviselõinek körében is élénk vita folyik. Annyi biztos, hogy minden résztvevõnek mérlegelnie kell Kripke érveit. A modális szemantika esetében hasonló jelenséggel találkoztunk: Kripke csupán egy keretet biztosított, ami önmagában még nem adott választ Quine modálislogika-ellenes kritikájára. A megfelelõ értelmezést, a szükségszerûség Kripke-féle fogalmát a Megnevezés és szükségszerûségbõl ismerhetjük meg. Mindezidáig még nem derült ki, hogy a kétdimenziós keret modális fogalmai vajon kielégítõen értelmezhetõek-e úgy, hogy hatásos deskriptivista válaszokat kapjunk Kripke minden egyes ellenérvére.

mában teszi; nem egyszer a legellentmondásosabb gondolatoknak csak néhány bekezdést szentel. Itt ezek közül három – az eredet szükségszerûségérõl, a természetes fajtanevekrõl, valamint a test és elme azonosságáról szóló – Kripke által igencsak röviden tárgyalt, ám annál nagyobb (egészen napjainkig tartó) visszhangot keltõ kérdést mutatok be. Kripke alig öt oldalt szán az eredet szükségszerûségének tézisére, amely kimondja: ahogy lényegi tulajdonsága például egy adott asztalnak, hogy mely fadarabból származik, és nem lehetséges, hogy más fadarabból készült volna az az asztal, ugyanúgy lényegi tulajdonsága egy embernek, hogy mely zigótából származik, és nem lehetséges, hogy más zigótából született volna az az ember.110 Kripke szerint kézenfekvõ azt gondolnunk, hogy a dolgok, emberek eredete lényegi, így az eredet szükségszerû tulajdonságuk. De nem érvel emellett; célja inkább az, hogy felmutasson egy olyan állítást, amelyrõl plauzibilis azt gondolnunk: szükségszerûen igaz, ám a posteriori. Szerinte ennek ékes példája a következõ állítás: „II. Erzsébet az E zigótából született” (ahol E az a zigóta, amelybõl Erzsébet valójában származik). Függetlenül attól, hogy Kripke nem adott érveket az eredet szükségszerûségére, érdekes kérdés, hogy az individuumok eredete vajon tényleg szükségszerû-e: természetesen azok, akik szerint nem az, ezt a példát nem tartják meggyõzõnek. Kripke érvelése szempontjából azonban ez a részlet mellékes, hiszen az õ alapvetõ célja az, hogy alátámassza: léteznek szükségszerû a posteriori állítások. Ha az eredet szükségszerûségérõl szólóak nem bizonyulnak meggyõzõnek valaki számára, más példával kell meggyõzni az illetõt – és Kripke hoz is számos más példát (például rámutatva egy ténylegesen fából készült asztalra: „Ez az asztal nem élõlény”, egy asztal ugyanis nem lehet asztalnak álcázott élõlény). Nem állítja viszont, hogy az eredet szükségszerûsége következik az általa kifejtett tézisbõl, jelesül, hogy a tulajdonnevek merev jelölõk lennének. Például a „Lõwy Árpád” név merev jelölõ, mivel minden lehetséges világban csakis Lõwyt (és egyben dr. Réthyt) jelöli – feltéve, hogy Lõwy létezik a kérdéses világban. Kripke szándéka világos, gondoljunk csak arra, ahogyan a témát lezárja: „Eddig csupán példákat hoztam a lényegi tulajdonságokra, és ennél részletesebben most nem is foglalkozom velük…” (89).111

4. NYITOTT KÉRDÉSEK Eddig elsõsorban Kripke azon gondolatmeneteit mutattam be, amelyek az elmúlt évtizedek folyamatos vitáiban kikezdhetetlennek bizonyultak. Kripke a tulajdonnevek kérdésén túl számos további izgalmas témával foglalkozik, ám az elõadások idõbeli korlátai miatt ezt gyakran rövid és vázlatos for-

110

85–89, 110–112.

111 Tény és való, hogy egy bevallottan hezitáló megjegyzést mégis tesz az egyik korábbi lábjegy109

Lásd például Stalnaker 2004.

zetben: „esetleg adhatunk [az eredet szükségszerûségére] valami bizonyításfélét is…” (88. o. 56. j.).

206

207



A hetvenes évek elején Hilary Putnam és Keith Donnellan ennél határozottabban is lándzsát tört amellett, hogy bizonyos szubsztantív lényegi tulajdonságok (amilyen például az eredet szükségszerûsége) létezése pusztán logikai és szemantikai alapokról is levezethetõ.112 Nathan Salmon meghatározó tanulmányában (1979), majd könyvében (1981) is kifejti: a szubsztantív lényegi tulajdonságok létezése nem következik abból a kripkei állításból, hogy a tulajdonnevek (és bizonyos egyéb kifejezések) merev jelölõk. Fontos azonban – Salmon példáját követve – szem elõtt tartanunk Kripke gondolatmenetét: tegyük fel, ahogy Salmon is állítja, hogy az eredet szükségszerûsége tényleg nem levezethetõ a merev jelölés tézisébõl. Ez ugyan aláássa a kérdéses lábjegyzetben mondottakat, Kripke átfogó érvelését azonban nem érinti. A tulajdonneveken túl bizonyos egyéb kifejezéseket is tarthatunk merev jelölõnek: Kripke szerint ilyenek a természetes fajtanevek, például a „víz”, a „tigris” és az „arany”, melyeknek alig tizenöt oldalt szentel.113 Szerinte a kérdéses fajták, akárcsak az individuumok, rendelkeznek lényegi tulajdonságokkal, amelyekrõl további szükségszerû a posteriori állításokat tehetünk. Ilyen például az, hogy „A víz tartalmaz oxigén atomot”, valamint „A víz, az H2O” azonosságállítás, amely a „víz” mellett egy másik merev jelölõt is tartalmaz, a „H2O”-t . Komoly empirikus felfedezésnek számított, hogy a víz az H2O, tehát mindenképpen a posteriori állítással van dolgunk. Viszont ha az állítás igaz (és a víz történetesen tényleg H2O), nem is alakulhatott volna másképpen: vagyis szükségszerûen igaz, akárcsak az az azonosságállítás, hogy „Lõwy Árpád azonos dr. Réthy Lászlóval”. Képzeljünk el egy tényellentétes helyzetet, amelyben egy színtelen, szagtalan, a mi vizünkhöz a felszínen minden tekintetben hasonló anyagot találunk, amely azonban nem H2O, hanem valami egészen más molekuláris összetételû anyag. Lehet, hogy ez az anyag jó ideig megtévesztene minket, azt gondolnánk, hogy vízrõl van szó; de valójában nem vízrõl van szó, mivel intuíciónk azt diktálja, hogy a víznek lényegi tulajdonsága a H2O molekuláris összetétel. Ennek megfelelõen a tényellentétes anyag nem víz; és pontosan ezt mondanánk, ha kiderülne, hogy csak a felszínen hasonlít a vízre, molekuláris szerkezetében azon-

ban különbözik tõle. Ezzel egybehangzóan állította fel aztán Putnam (1975) híres Ikerföld gondolatkísérletét.114 Amikor a hetvenes években Putnam és Donnellan utalást tettek arra, hogy szubsztantív lényegi tulajdonságok levezethetõek logikai és szemantikai alapokról – mindketten elsõsorban a természetes fajtanevekre összpontosítottak, például arra, hogy a víznek lényegi tulajdonsága, hogy oxigénatomot tartalmaz, vagy hogy a molekuláris összetétele H2O. Kripke a Megnevezés és szükségszerûség harmadik elõadásában Putnam egy korábbi (1962) írásával hozza párhuzamba saját mondandóját; a hivatkozott tanulmányban azonban a szükségszerû/lehetséges metafizikai fogalmai még nincsenek megfelelõen megkülönböztetve az a priori/a posteriori ismeretelméleti fogalmaitól. A fogalompárokat Putnam csak késõbb, részben Kripke elõadásainak hatására határolta el egymástól.115 Ezen a ponton érdemes számba vennünk néhány részletet a Megnevezés és szükségszerûség keletkezésével, hátterével kapcsolatban.116 Az elõadásokban kifejtett elképzeléseit Kripke nagyrészt az 1963/64-es tanév során dolgozta ki, ezekrõl aztán az elkövetkezõ években elõadásokon, szemináriumokon számolt be. David Kaplan (1968) röviden összefoglalja Kripke tulajdonnevekrõl szóló nézeteit, amelyek aztán az 1970-es Megnevezés és szükségszerûség elõadássorozattal váltak közismertté. Mivel az élõszó (különösen jegyzetek, írásvetítõ és PowerPoint nélkül) nem az a mûfaj, amelyben könynyen alkalmazhatnánk részletes, sokrétû, és terjedelmes hivatkozásokat vagy könnyedén áttekinthetnék a szóban forgó probléma szakirodalmát, a

112 Putnam (1973: 708–709; 1975: 149–151) és Donnellan (1973a, 1974) kéziratai, amelyeket Salmon (1981: 163–166) idéz. 113 90–100, 105–109.

114 Putnam (1975) gondolatkísérlete szerint elképzelhetõ két, belsõ tulajdonságában minden tekintetben megegyezõ illetõ. Egyikük, Oszkár, Földlakó. Másikuk, Ikeroszkár az Ikerföldön él, ahol a víz helyén mindenütt ikervíz található, ez tölti meg a tavakat, folyókat stb. Az ikervíz felszíni tulajdonságaiban megegyezik a vízzel, de molekulaszerkezete más: nem H2O. (Tegyük fel, hogy két hõsünk az 1700-as évek elején él, így az anyagok molekulaszerkezete egyik bolygón sem ismeretes.) Oszkár szájából a „víz” szó a H2O-ra utal, míg Ikeroszkár szájából ugyanez a szó az ikervízre vonatkozik. Putnam tézise, hogy mivel Oszkár és Ikeroszkár mindegyik belsõ tulajdonságában megegyezik, így a belsõ tulajdonságok – a két illetõ mentális állapotai – nem határozzák meg a szavaik jelöletét vagy referenciáját. Magyarul lásd például Putman 1981/2001, Farkas–Kelemen 2002: 234–238. 115 Putnam 1973, 1975. Egyébiránt Putnam a nyolcvanas évekre már nemcsak azt az álláspontot utasította el, hogy a „víz” természetes fajtanevet bevezethetjük egy bizonyos lényeggel (molekulaszerkezettel) rendelkezõ anyagra, de még azt is, hogy például a víz – az emberektõl, és az õ nyelvvel és tudománnyal kapcsolatos döntéseiktõl függetlenül – lényegi tulajdonságokkal rendelkezik (Putnam 1981; magyarul lásd Forrai 2001). 116 A Megnevezés és szükségszerûség keletkezésérõl lásd elsõsorban Burgess 2006, valamint Neale 2001 és Soames 2003: 335–336. Lásd még 133, 135–136.

208

209



legtöbb ilyen utalás, meglehetõsen tömör megjegyzések formájában csak a Kripke által 1972-ben írt lábjegyzetekben és Függelékben jelenhetett meg. Különösen igaz ez azokra a megjegyzésekre, amelyek a hatvanas évek második felében megjelent tanulmányokra (ne feledjük: ezek Kripke fõbb téziseinek kidolgozását követõen láttak napvilágot!), így például Donnellan és Putnam természetes fajtanevekrõl szóló írásaira vonatkoznak. Felvetõdik azonban a kérdés: azon túl, hogy „A víz az H2O” szükségszerû a posteriori igazság, vajon mit is jelenthet az, hogy a természetes fajtanevek merev jelölõk? A tulajdonnevek esetében világos választ kaptunk erre a kérdésre: a „Lõwy Árpád” név mint merev jelölõ minden lehetséges világban csakis Lõwyt, ugyanazt az individuumot jelöli (feltéve, hogy Lõwy, vagyis dr. Réthy létezik a kérdéses világban). De miben is áll az, hogy a természetes fajtanevek minden lehetséges világban csakis azt jelölik, mint amit valójában jelölnek? Képzeljünk el egy olyan vízmolekulát, amely valójában nem jött létre és nem is fog; azt gondoljuk, az aktuális világban a „víz” szó ezt a molekulát nem jelöli, a kérdéses tényellentétes helyzetben azonban igen. Akkor hogyan is beszélhetnénk merev jelölésrõl? A filozófusok számára nagyon hamar világossá vált, hogy a merev jelölés kiterjesztése a tulajdonnevek esetérõl természetes fajtanevekre egyáltalán nem egyszerû vagy triviális feladat.117 Sokáig váratott magára az az elsõ igazán alapos és meggyõzõ javaslat, amelyet Scott Soames (2002) dolgozott ki. Két momentum azonban ezt megelõzõen is világos volt. Egyrészrõl tényleg van valami közös a tulajdonnevek és a természetes fajtanevek viselkedésében, amit Donnellan, Kripke és Putnam a merev jelölõ fogalmával próbáltak megragadni. Másrészrõl az, hogy „a természetes fajtanevek merev jelölõk” tézis kidolgozása kétséges volt (és a kétségeket aztán Soames is megerõsítette), nem kérdõjelezte meg azt a kripkei tézist, hogy a tulajdonnevek merev jelölõk. A Megnevezés és szükségszerûség legvégén Kripke a test és elme azonosságának tézisére alkalmazza mindazt, amit a merev jelölõkrõl és a szükségszerûségrõl elmondott.118 A tézis által felvetett kérdés: milyen kapcsolat áll fenn fizikai állapotok és mentális állapotok között? Descartes válaszában a dualizmust képviseli: a fizikai és a mentális különböznek egymástól. Ezzel

szemben a test és elme azonosságáról szóló tézis alapján a következõ választ kell adnunk: a mentális állapotok azonosak bizonyos fizikai állapotokkal. Az elmélet legalább két formát ölthet: a típusazonosság-elmélet hívei szerint a mentálisállapot-típusok egytõl egyig azonosak valamely fizikai állapottípussal; a példányazonosság-elméletet vallók szerint pedig az egyes konkrét mentális állapotok egytõl egyig azonosak valamely konkrét fizikai állapottal.119 Kripke szerint nem tartható fenn az az álláspont, hogy a fizikait és a mentálist azonosító állítások a posteriori módon igazak – akár típusokról, akár példányokról van szó. Így a kartéziánus dualizmus ellen érvelõknek fel kell adniuk azt a stratégiát, hogy a víz–H2O esetével párhuzamosan magyarázzák a test-elme azonosság a posteriori jellegét. Tegyük fel, hogy a típusazonosság-elmélet igaz, és hogy a fájdalom egy mentálisállapot-típus, amelynek a C-rostok ingerlése feleltethetõ meg fizikai állapottípusként. Kripke amellett érvel, hogy a tulajdonnevek és a természetes fajtanevek mellett a tudományos azonosítások két oldalán elõforduló kifejezések is a merev jelölõk közé tartoznak – például az olyan állításokban, hogy „a hõ az molekulák mozgása”, „a villámlás az elektromos kisülés”, valamint abban is, hogy „a fájdalom az a C-rostok ingerlése”.120 Az utolsó azonosságállítás két merev jelölõt tartalmaz, tehát (i) szükségszerûen igaz (mivel feltételeztük, hogy igaz), akárcsak az az azonosságállítás, hogy „Lõwy Árpád azonos dr. Réthy Lászlóval”; empirikus felfedezés eredménye, tehát (ii) a posteriori; azonban nemcsak arról van szó, hogy (iii) elsõre elképzelhetõnek tûnik, hogy hamis; hanem bizony (iv) elképzelhetõ is, hogy hamis. Azok, akik nem tudták, hogy Lõwy Árpád és Réthy professzor egy és ugyanaz a személy, nem azt gondolták lehetségesnek, hogy Lõwy maga más, mint dr. Réthy László; hanem hogy valaki, aki olyan, mint Lõwy (például megír bizonyos verseket), nem azonos dr. Réthy Lászlóval. Számukra elképzelhetõnek tûnt, hogy az azonosságállítás hamis, ám valójában a múltban és a jelenben egyaránt elképzelhetetlen, hogy hamis legyen. Vagyis a Lõwy Árpádot és dr. Réthy Lászlót azonosító állításra vonatkozóan (i)–(iii)-at elfogadták, (iv)-et viszont elvetették. Az elme és test azonosításánál miért megkerülhetetlen (iv)? Az egyik vál-

117 Lásd Donnellan 1973b. Putnam (1973, 1975) is, egyetértésben Kripkével, a természetes fajtaneveket merev jelölõknek tartja, de nem magyarázza el, hogy ez pontosan mit is takar. A természetes fajtanevekrõl jó kiindulópont Pessin–Goldberg (1996) tanulmánykötete. Magyarul lásd Braun 2003/2003, Farkas 2001a, 2001b és Forrai 2001, 2003. 118 113–123. Lásd még Kripke 1971/2004, 64–68.

119 Magyarul lásd Ambrus 2003, Farkas 2001b, Simonyi 2005 és Tõzsér 2001a, 2001b, 2004. Az azonosságelmélet különféle változatairól, a mellette és ellene felsorolható érvekrõl jó kiindulópont Crane (2001) könyve. Lásd még materializmus*. 120 100–107, 110–113.

210

211


IRODALOM

tozat szerint az érv a következõ: a különbségtétel aközött, hogy mi tûnik elképzelhetõnek és mi elképzelhetõ, a típusazonosság állításával kapcsolatban nem tartható fenn (lásd „a fájdalom azonos a C-rostok ingerlésével”), ugyanis amikor például elképzelem, hogy a C-rostok ingerlése helyett valamilyen más fizikai állapot van jelen amikor fájdalmat érzek, akkor a fájdalomról magáról (és nem valami másról, ami olyan, mint a fájdalom, de mégsem fájdalom) képzelem el, hogy nem azonos a C-rostok ingerlésével. Az elképzelt szituációban ugyanis arról van szó, hogy valami, amit fájdalomként érzékelek, nem azonos a C-rostok ingerlésével. Azonban amit fájdalomként érzékelek, az maga a fájdalom (hiszen amit fájdalomként érzékelek, az valójában is fájdalom). A magyarázat kulcsa eddig az volt: egy tényellentétes szituáción belül ami a víz összes felszíni tulajdonságával rendelkezik, az nem feltétlenül víz; és aki a valós Lõwy Árpád összes felszíni tulajdonságával rendelkezik, az nem feltétlenül maga Lõwy Árpád. Ezekkel párhuzamos különbségtételre azonban nincsen mód olyanvalami, amit fájdalomként érzékelek és a ténylegesen fájdalom között. Egészen a test és elme azonosságának esetéig összeegyeztethetõnek tûnt a két tézis: hogy léteznek szükségszerû a posteriori azonosságok és hogy ami szükségszerû, arról elképzelhetetlen, hogy hamis (vagyis fordított irányban: ami elképzelhetõ, az lehetséges). Most azonban vagy az utóbbi általános tézist kell újragondolnunk, vagy azt, hogy „a fájdalom azonos a C-rostok ingerlésével” állítás szükségszerû a posteriori igazság. Kripke fenti érvét és annak különféle változatait heves vita övezi. Magáért beszél, hogy az elképzelhetõség és a lehetõség kapcsolatáról vitatkozó kortárs tanulmányokat összegyûjtõ egyik legfontosabb kötet szerkesztõi leírhatták a következõ megjegyzést: „azok a szerzõk is [e]xpliciten vagy impliciten kripkeánus háttérre támaszkodva vázolják fel érveiket, akik a Kripke által festett alapvetõ képpel nem értenek egyet – nincs ez másképp ennek a kötetnek a szerzõivel sem”. (Gendler–Hawthorne, 2002: 26)121

rantált, hogy a filozófia számos területét érintõ és a legpallérozottabb filozófuselméket megmozgató, élénk és jelenleg is folyó viták közepébe csöppen. Végezetül két atipikusan szalonképes sort idézek a sokat emlegetett Lõwy Árpádtól: „Lõwy Árpád csak név és nem egyén. Lehetsz te is vagy õ, – s lehetek én.” Milyen értelemben is mondja a költõ, hogy más is lehet Lõwy Árpád? Például (Lõwy kortársainál maradva) Blaha Lujza is lehet Lõwy Árpád? Elsõ ránézésre úgy tûnik, ez ellentmond annak, hogy a tulajdonnevek merev jelölõk – hiszen egy olyan lehetséges helyzetrõl van szó, amelyben a „Lõwy Árpád” név nem a tudóst és költõt jelöli, hanem az ünnepelt színésznõt. Többféleképpen is lehet érteni azt, hogy „lehet”. Szólhat például arról, hogy milyen lehetne a nyelv. A „Lõwy Árpád” álnevet valamilyen okból akár Blaha Lujza is felvehette volna. A „lehet” ugyanakkor szólhat arról is, hogy a rendelkezésünkre álló ismeretek fényében milyen lehet a világ. Ebben az értelemben talán voltak is olyanok, akik azt gondolták, hogy akár Blaha Lujza is lehet Lõwy Árpád, hiszen a költõ kiléte jó ideig titokban maradt. A „lehet”-nek van azonban egy Kripke által tisztázott, az ismeret kérdésétõl független értelmezése arról, hogy milyen lehet a világ, milyenek lehetnek az emberek és a tárgyak. Ebben a harmadik értelemben pedig Blaha Lujza írhatott volna ugyan verseket, de nem lehetett volna Lõwy Árpád (nem a név, hanem az egyén) – sem õ, sem én. Kripke lehetõség és szükségszerûség fogalmai nélkül nemcsak az elmúlt négy évtized filozófiai hagyománya festene egészen másképpen, hanem a 20. századi analitikus filozófia egészére is másképpen tekintenénk vissza.

A Megnevezés és szükségszerûséget tanulmányozva az olvasó akár az elfogadott, akár a széles körben vitatott tézisek és érvek vizsgálatára, kritikájára, vagy éppenséggel továbbgondolására szánja rá magát, mindenképpen ga121 Lásd például McGinn (1977), Boyd (1980), Bealer (1994) és Soames (2006) kifogásait Kripke érvének egyes változatai ellen, valamint az említett tanulmánykötetben Wright válaszait egyes ellenérvekre (Gendler–Hawthorne 2002). A kötet egyébként is jó kiindulópont a lehetséges és az elképzelhetõ kapcsolatáról; Kripkérõl lásd elsõsorban Gendler és Hawthorne bevezetõjét, valamint Bealer, Chalmers, Stalnaker és Yablo tanulmányait.

IRODALOM A Magyarországon könyvtárazó olvasó dolgát igencsak megkönnyíti, hogy manapság már számos filozófus weboldalán (régebbi írások esetén olykor egyéb tárhelyen) egyaránt elérhetõek a szerzõ publikálatlan és publikált írásai. A hivatkozottak közül néhány ilyen tanulmányt – a teljesség igénye nélkül – „*”-gal jelöltünk. Nehezen beszerezhetõ köteteknél megadtunk további kiadásokat is. Két általánosan hasznos forrás: • People with online papers in philosophy (2007-ben http://consc.net/people.html) • Online Papers in Philosophy (2007-ben http://philosophy.jollyutter.net/opp/) Ackerman, Felicia N. (korábban Diana) 1979. De Re Propositional Attitudes Toward Integers. Southwestern Journal of Philosophy 9, 145–153.

212

213


IRODALOM

Almog, Joseph 1986. Naming without Necessity. Journal of Philosophy 83, 210–242. Almog, Joseph, John Perry és Howard Wettstein (eds) 1989. Themes from Kaplan Oxford: Oxford University Press. *Altrichter Ferenc 2000. Válaszutakon az analitikus filozófia. Világosság, 41:5, 61–69. Reprint in Filozófia az ezredfordulón. Nyíri Kristóf (szerk.), Budapest: Áron Kiadó, 2000, 303–317. *Bealer, George 1994. Mental Properties. Journal of Philosophy 91, 185–208. *Bealer, George 2002. Modal Epistemology and the Rationalist Renaissance. In Gendler–Szabó 2002, 71–127. Berger, Alan (ed.) megjelenés elõtt. Saul Kripke, Contermporary Philosophers Series, Cambridge: Cambridge University Press. Bocheñski, Innocentius M. 1956/1961. A History of Formal Logic (ford. Ivo Thomas). Notre Dame, Indiana: University of Notre Dame Press. Boyd, Richard 1980. Materialism Without Reductionism: What Physicalism Does Not Entail. In Readings in the Philosophy of Psychology 1. Ned Block (ed.), Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 67–106. Braun, David 1998. Understanding Belief Reports. Philosophical Review 107, 555–595. Braun, David 2002. Cognitive Significance, Attitude Reports, and Ways of Believing Propositions. Philosophical Studies 108, 65–81. *Burgess, John 1997. Quinus ab Omni Nævo Vindicatus. In Meaning and Reference: Canadian Journal of Philosophy Supplement 23. A. A. Kazmi (ed.), 25–65. *Burgess, John 2006. Saul Kripke, Naming and Necessity. In Central Works of Philosophy. 5. John Shand (ed.), London: Acumen Publishing. *Burgess, John megjelenés elõtt. Kripke Models. In Berger megjelenés elõtt. *Byrne, Alex – Pryor, James 2004. Bad Intentions. In The Two-Dimensionalist Framework: Foundations and Applications. Manuel García-Carpintero Manuel és Josep Macià (eds), Oxford: Oxford University Press. *Caplan, Ben 2005/2005. Üres nevek (ford. Vecsey Zoltán). In Szabó–Vecsey 2005, 135–145. Carnap, Rudolf 1936–7/1972. Ellenõrizhetõség és jelentés (ford. Altrichter Ferenc). In A Bécsi Kör filozófiája. Altrichter Ferenc (szerk.), Budapest: Gondolat, 377–504. Carnap, Rudolf 1947. Meaning and Necessity. Chicago: University of Chicago Press. Chalmers, David J. 1996. The Conscious Mind. Oxford: Oxford University Press. Chalmers, David J. 2002. Does Conceivability Entail Possibility? In Gendler–Hawthorne 2002, 145–200. *Chalmers, David J. 2002/2003. A kétdimenziós szemantika alapjai (ford. Szabó Erzsébet). In Szabó–Vecsey 2003, 70–83. Copi, Irving M. – Gould, James A 1964/1985. Kortárs tanulmányok a logikaelmélet kérdéseirõl (ford. Bánki Dezsõ, Dajka Balázs, Faragó Szabó István, G. Havas Katalin, Hársing László, Máté András, Solt Kornél és Urbán László). Budapest: Gondolat. A kötet tanulmányai közt szerepel: Fitch 1949, Lewis–Langford 1932 (részlet), Marcus 1961, Quine 1947, 1963.

Crane, Tim 2001. Elements of Mind. Oxford: Oxford University Press. Davidson, Matthew 2007. On Sense and Direct Reference. New York: McGraw–Hill. Dennett, Daniel 1984. The Elbow Room: The Varieties of Free Will Worth Wanting. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Devitt, Michael 1981. Designation. New York: Columbia University Press. *Donnellan, Keith 1966. Reference and Definite Descriptions. Philosophical Review 75, 281–304. Donnellan, Keith 1970. Proper Names and Identifying Descriptions. Synthese 21, 335– 358. Reprint in Davidson 2007. Donnellan, Keith 1973a. Substances as Individuals. Kommentár Putnam 1973-ról. American Philosophical Association Eastern Division Symposium on Reference. Donnellan, Keith 1973b. Substances as Individuals. Donnellan 1973a absztraktja. Journal of Philosophy 70, 711–712. Donnellan, Keith 1974. Rigid Designators, Natural Kinds, and Individuals. Donnellan 1973a bõvített változata. UCLA Philosophy Colloquium. Donnellan, Keith 1979. The Contingent A Priori and Rigid Designation. In Contemporary Perspectives in the Philosophy of Language. Peter French, Theodore Uehling, and Howard Wettstein (eds), Minneapolis: University of Minnesota Press. 12–27. Dummett, Michael 1973. Frege: Philosophy of Language. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. *Eszes Boldizsár – Tõzsér János 2005. Mi az analitikus filozófia? Kellék 27–8, 45–73. Evans, Gareth 1973. The Causal Theory of Names. Proceedings of the Aristotelian Society, Supplementary Volume 47, 187–208. Reprint in uõ: Collected Papers. Oxford: Clarendon Press 1985; valamint Martinich 1996, Ludlow 1997, Davidson 2007. Evans, Gareth 1982. The Varieties of Reference. Oxford: Oxford University Press. Fine, Kit 1989. The Problem of De Re Modality. In Almog–Perry–Wettstein 1989, 197–272. Reprint in Fine 2005b. Fine, Kit 1990. Quine on Quantifying In. In Proceedings of the Conference on Propositional Attitudes. C. A. Anderson és Joseph Owens (eds), Stanford: CSLI, 1–26. Reprint in Quine 2005b. Fine, Kit 1994. Essence and Modality. Philosophical Perspectives 8, 1–16. Fine, Kit 1995. Senses of Essence. In Modality, Morality, and Belief. W. Sinnot Armstrong (ed.), Cambridge: Cambridge University Press, 53–73. Fine, Kit 2005a. Reference, Essence, and Identity. In Fine 2005b, 19–39. Fine, Kit 2005b. Modality and Tense. Oxford: Oxford University Press. Fitch, Frederick G. 1949. The Problem of the Morning Star and the Evening Star. Philosophy of Science 16, 137–141. Reprint in Copi–Gould 1964/1985. Føllesdal, Dagfinn 1965. Quantification into Causal Contexts. In Boston Studies in the Philosophy of Science II: In Honor of Philipp Frank. Robert S. Cohen és Marx W. Wartofsky (ed.), New York: Humanities Press, 263–74. Reprint in Linsky 1971. *Fodor, Jerry 2004. Water’s Water Everywhere. London Review of Books Vol. 26, No. 20. *Forrai Gábor 2001. Metafizika: Lehet – de minek? Magyar Filozófiai Szemle 45, 45–53.

214

215


IRODALOM

Frege, Gottlob 1892/1980. Jelentés és jelölet (ford. Máté András). In uõ: Logika, szemantika, matematika. Ruzsa Imre (szerk.), Budapest: Gondolat. Reprint in Logikai vizsgálódások. Máté András (szerk.), Budapest: Osiris, 2000, 118–147. Oldalszám-hivatkozások az utóbbira. Geach, Peter 1957. Mental Acts. London: Routledge and Kegan Paul. Gendler, Tamar Szabó – Hawthorne, John 2002. Conceivability and Possibility. Oxford: Clarendon Press. *Goldblatt, Robert 2003. Mathematical Modal Logic: A View of Its Evolution. Journal of Applied Logic 1/5, 309–392. *Grice, H. Paul 1967/1977. A társalgás logikája (ford. Pléh Csaba). In Nyelv – kommunikáció – cselekvés. Pléh Csaba, Síklaki István és Terestyéni Tamás (szerk.), Budapest: Osiris, 213–227. A magyar kiadás hibás tördeléssel jelent meg; javított változata elérhetõ: http://philosophy.elte.hu/zvolenszky/grice.htm Hintikka, Jaakko 1957. Quantifiers in Deontic Logic. Societas Scientiarum Fennica, commentationes Humanarum Litterarum 23, 2–23. Hintikka, Jaakko 1999. The Emperor’s New Intutions. Journal of Philosophy 96, 127–47. Jackson, Frank 1998. From Metaphysics to Ethics. Oxford: Oxford University Press. Jónsson, Bjarni – Tarski, Alfred 1951. Boolean Algebras with Operators In American Journal of Mathematics 73, 891–935. Kanger, Stig 1957. Provability in Logic. Acta Universitatis Stockholmensis, Stockholm: Almqvist and Wiksell. Kaplan, David 1968 (1967). Quantifying In Synthese 19, 178–214. Reprint in Linsky 1971, Martinich 1996. Kaplan, David 1973. Bob and Carol and Ted and Alice. In Approaches to Natural Language. Jaakko Hintikka, Julius Moravcsik és Patrick Suppes (eds), Dordrecht: D. Reidel, 490–518. Reprint in Davidson 2007. Kaplan, David 1978 (1970). DThat. In Syntax and Semantics 9: Pragmatics. Peter Cole (ed.), New York: Academic Press, 221–243. Reprint in Martinich 1996, Ludlow 1997. Kaplan, David 1979 (1967, 1978). Transworld Heirlines. In Loux 1979, 88–109. Kaplan, David 1986. Opacity. In The Philosophy of W. V. Quine. Lewis E. Hahn és Paul A. Schilpp (eds), La Salle, Illinois: Open Court, 229–289. Kaplan, David 1989a (1977). Demonstratives. In Almog–Perry–Wettstein 1989, 481–563. Reprint in Davidson 2007. Kaplan, David 1989b. Afterthoughts. In Almog–Perry–Wettstein 1989, 565–614. Reprint in Davidson 2007. Kaplan, David 1990. Words. Proceedings of the Aristotelian Society, Supplementary Volume 64, 93–119. Kelemen János 2002: Az analitikus filozófiáról. Magyar Tudomány, 2002/3, 275–88. Reprint in Kelemen János: Nyelvfilozófiai tanulmányok. Budapest: Áron Kiadó, 2004, 13–39. Kneale, William – Kneale, Martha (1962/1987). A logika fejlõdése. Budapest: Gondolat Kiadó.

Larson, Richard – Ludlow, Peter 1993. Interpreted Logical Forms. Synthese 95, 305– 356. Reprint in Ludlow 1997. Lewis, C. I. 1912. Implication and the Algebra of Logic. Mind 21, 522–531. Lewis, C. I. 1918. Survey of Symbolic Logic. Berkeley: University of California Press. Lewis, C. I. – Langford, C. H. 1932. Symbolic Logic. New York: Century. Lewis, David 1968. Counterpart Theory and Quantified Modal Logic. Journal of Philosophy 65, 113–126. Reprint in Loux 1979. Lewis, David 1973/2004. Lehetséges világok. In Modern metafizikai tanulmányok. Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.), Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 91–98. Lewis, David 1984. Putnam’s Paradox. Australasian Journal of Philosophy 62. 221–236. Reprint in Lewis 1999. Lewis, David 1986. The Plurality of Worlds. Oxford: Basil Blackwell. Lewis, David 1996. Elusive Knowledge. Australasian Journal of Philosophy 74, 549– 567. Reprint in Lewis 1999. Lewis, David 1999. Papers in Metaphysics and Epistemology. Cambridge: Cambridge University Press. Linsky, Leonard (ed.), 1971. Reference and Modality. Oxford: Oxford University Press. Loux, Michael J. (ed.),1979. The Possible and the Actual. Ithaca, New York: Cornell University Press. Ludlow, Peter (ed.), 1997. Readings in the Philosophy of Language. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. [Marcus], Ruth Barcan 1946. A Functional Calculus of First Order Based on Strict Implication. Journal of Symbolic Logic 11, 1–16. [Marcus], Ruth Barcan 1947. Identity of Individuals in a Strict Functional Calculus of Second Order. Journal of Symbolic Logic 12, 12–15. Marcus, Ruth Barcan 1961. Modalities and Intensional Languages. Synthese 13, 303– 322. Reprint in Wartofsky 1963, Copi–Gould 1964/1985, Marcus 1993. Marcus, Ruth Barcan – Quine, W. V. et al. 1963 (1962). Discussion. In Wartofsky 1963, 105–6. Reprint in Marcus 1993. Hivatkozások az utóbbihoz. Marcus, Ruth Barcan 1993. Modalities. Oxford: Oxford University Press. Martinich, A. P. (ed.), 1996. The Philosophy of Language. 3. kiadás. Oxford: Oxford University Press. Martí, Genoveva 1995. The Essence of Genuine Reference. Journal of Philosophical Logic 24, 275–289. McGinn, Colin 1977. Anomalous Monism and Kripke’s Cartesian Intuitions. Analysis 2, 78–80. McKinsey J. C. C. – Tarski, Alfred 1948. Some Theorems about the Sentential Calculi of Lewis and Heyting. Journal of Symbolic Logic 13, 1–15. Ostertag, Gary (ed.), 1998. Definite Descriptions. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Neale, Stephen R. 2000. On a Milestone of Empiricism. In Knowledge, Language and Logic: Questions for Quine. Petr Kotatko és Alex Orenstein (eds.), Dordrecht: Kluwer 237–346.

216

217


IRODALOM

*Neale, Stephen R. 2001. No Plagiarism Here. Times Literary Supplement February 9, 12–3. Parsons, Terence 1969. Essentialism and Quantified Modal Logic. Philosophical Review 78. 35–52. Reprint in Linsky 1971. Peacocke, Christopher 1975. Proper names, Reference, and Rigid Designation. In Meaning, Reference, Necessity. Simon Blackburn (ed.), Cambridge: Cambridge University Press, 109–32. Reprint in Ostertag 1998. Pessin, Andrew – Goldberg, Sanford 1996. The Twin Earth Chronicles. Armonk, New York: M. E. Sharpe. Plantinga, Alvin 1973. Transworld Identity or Worldbound Individuals? In Logic and Ontology. Milton Munitz (ed.), New York: NewYork University Press 193–212. Reprint in Loux 1979. Plantinga, Alvin 1974. The Nature of Necessity. Oxford: Oxford University Press. Putnam, Hilary 1962. It Ain’t Necessarily So. Journal of Philosophy 59, 658–671. Putnam, Hilary 1973. Meaning and Reference. Journal of Philosophy 70, 699–711. Reprint in Martinich 1996. Putnam, Hilary 1975. The Meaning of „Meaning”. In Minnesota Studies in the Philosophy of Science VII: Language, Mind and Knowledge, Keith Gunderson (ed.), Minneapolis: University of Minnesota Press, 131–193. Reprint in Pessin–Goldberg 1996, Davidson 2007. Putnam, Hilary 1981. Reason, Truth and History. New York: Cambridge University Press. Putman, Hilary 1981/2001. Agyak a tartályban (ford. Ruzsa Ferenc). Magyar Filozófiai Szemle 45, 1–22. Quine, Willard V. 1943. Notes on Existence and Necessity. Journal of Philosophy 40, 113–127. Quine, Willard V. 1947. The Problem of Interpreting Modal Logic. Journal of Symbolic Logic 12, 43–48. Reprint in Copi–Gould 1964/1985. Quine, Willard V. 1951/1973. Az empirizmus két dogmája (ford. Faragó Szabó István). In Tudományfilozófia. Forrai Gábor és Szegedi Péter (szerk.), Budapest: Áron Kiadó, 1999, 132–151. Quine, Willard V. 1953/2002. Referencia és modalitás (ford. Eszes Boldizsár). In uõ: A tapasztalattól a tudományig. Forrai Gábor (szerk.), Budapest: Osiris Kiadó, 225–251. Quine, Willard V. 1960. Word and Object. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Quine, Willard V. 1963 (1962). Reply to Professor Marcus. In Wartofsky 2003, 97–104. Reprint in Copi–Gould 1964/1985. Recanati, François 1993. Direct Reference. London: Blackwell Publishers. Reichenbach, Hans 1935/1949. The Theory of Probability (ford. Ernest H. Hutten és Maria Reichenbach). Berkeley: University of California Press. Reimer, Marga 2001/2005. Az üres nevek problémája. In Szabó–Vecsey 2005, 107–34. *Reimer, Marga 2003. Reference. In The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Winter 2006 Edition), Edward N. Zalta (ed.). URL = .

*Russell, Bertrand (1905/2005). A denotálásról (ford. Simonyi András). Világosság 46:12, 5–16. Russell, Bertrand (1912/1996) Tudás ismeretség és tudás leírás révén, (Fogarasi Béla fordítása alapján ford. Bánki Dezsõ). In uõ: A filozófia alapproblémái. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 56–69. Russell, Bertrand (1918a). The Philosophy of Logical Atomism. In uõ: Logic and Knowledge: Essays 1901–1950. R. C. Marsh (ed.), London: Allen & Unwin, 1956, 175–282. Russell, Bertrand (1918b/1976) Tudás ismeretség és tudás leírás révén (ford. Márkus György). In uõ: Miszticizmus és logika. Budapest: Magyar Helikon, 339–376. Ruzsa Imre – Máté András 1997. Bevezetés a modern logikába. Budapest: Osiris Kiadó. Salmon, Nathan 1979. How Not to Derive Essentialism from the Theory of Reference. Journal of Philosophy 76, 703–725. Salmon, Nathan 1981. Reference and Essence. Princeton, New Jersey: Princeton University Press. Salmon, Nathan 1986. Frege’s Puzzle. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. *Searle, John, 1958. Proper Names. Mind 67, 166–173. Searle, John 1983. Intentionality. Cambridge: Cambridge University Press. Simonyi András 1999. A Hilbert-program és Gödel nem-teljességi tételei. Magyar Filozófiai Szemle 43, 827–856. Smullyan, Arthur F. 1947. Review of Quine’s “The Problem of Interpreting Modal Logic”. Journal of Symbolic Logic 12, 139–141. Smullyan Arthur F. 1948. Modality and Description. Journal of Symbolic Logic 13, 31–37. Soames, Scott 2002. Beyond Rigidity: The Unfinished Semantic Agenda of Naming and Necessity. Oxford: Oxford University Press. Soames, Scott 2003. Philosophical Analysis in the Twentieth Century: The Age of Meaning, 2. kötet. Princeton: Princeton University Press. *Soames, Scott 2005a. Reference and Description. The Oxford Handbook of Contemporary Philosophy. Frank Jackson és Michael Smith (eds), Oxford: Oxford University Press, 397–424. Soames, Scott 2005b. Reference and Description: The Case Against Two-Dimensionalism. Princeton: Princeton University Press. *Soames, Scott 2005c. Naming and Asserting. In Semantics vs. Pragmatics. Zoltán Szabó (szerk.), Oxford: Clarendon Press, 356–382. *Soames, Scott, 2006. The Philosophical Significance of the Kripkean Necessary Aposteriori. Philosophical Issues 16, Ernest Sosa és Enrique Villanueva (eds), 288–309. *Soames, Scott megjelenés elõtt. Kripke on Epistemic and Metaphysical Possibility: Two Routes to the Necessary Aposteriori. In Berger megjelenés elõtt. Stalnaker, Robert 1978. Assertion. In Syntax and Semantics 9: Pragmatics. Peter Cole (ed.), New York: Academic Press, 315–332. Reprint in uõ: Context and Content. Oxford: Oxford University Press, 1999. Stalnaker, Robert 2001/2003. A lehetséges világok mint aktuális világok (ford. Vecsey Zoltán). In Szabó–Vecsey 2003, 106–120.

218

219


IRODALOM

Stalnaker, Robert 2002. What’s It Like to be a Zombie? In Gendler–Hawthorne 2002, 385–400. Stalnaker, Robert 2004. Assertion Revisited: On the Interpretation of Two-Dimensional Modal Semantics. Philosophical Studies 118, 299–322. Stanley, Jason 1997. Names and Rigid Designation. In A Companion to the Philosophy of Language. Bob Hale és Crispin Wright (eds), Oxford: Blackwell Publishers, 555–585. Stanley, Jason 2002. Modality and What is Said. In Philosophical Perspectives 16: Language and Mind. James E. Tomberlin (ed.), Oxford: Blackwell, 321–344. Strawson, Peter F. 1959. Individuals. London: Routledge. Szabó Erzsébet 2005. A fikcionális tulajdonnevek mint kettõs szemantikai profilú kifejezések. In Szabó–Vecsey 2005, 147–162. Szabó Erzsébet – Vecsey Zoltán (szerk.) 2003. A jelentés dimenziói: Modális elméletek Kripke után. Szeged: JATE Press. Szabó Erzsébet – Vecsey Zoltán (szerk.) 2005. Ki volt Sherlock Holmes? Tanulmányok a nevek szemantikájáról. Szeged: Klebelsberg Kuno Egyetemi Kiadó. Yablo, Stephen 2002. Coulda, Woulda, Shoulda. In Gendler–Hawthorne 2002, 441–492. Vecsey Zoltán 2003. Az intuíció problémája a kétdimenziós szemantikában. In Szabó–Vecsey 2003, 121–138. Wartofsky, Marx (ed.) 1963. Boston Studies in the Philosophy of Science. Dordrecht: D. Reidel. Whitehead, Alfred N. – Russell, Bertrand 1910–13. Principia Mathematica. 3 kötet. Cambridge: Cambridge University Press. Wright, Crispin 2002. The Conceivability of Naturalism. In Gendler–Hawthorne 2002, 401–440. *Zvolenszky Zsófia 2007. Naming with Necessity. In Modality, Names and Descriptions. Doktori disszertáció, New York University.

1965. Semantical Analysis of Modal Logic II: Non-Normal Modal Propositional Calculi. In The Theory of Models. J. W. Addison, Leon Henkin és Alfred Tarski (eds), Amsterdam: North-Holland Publishing Co, 206–220. 1971. Identity and Necessity. In Identity and Individuation. Milton K. Munitz (ed.), New York: New York University Press, 135–64. Magyarul is megjelent (lásd lent). 1975. Outline of a Theory of Truth. Journal of Philosophy 72, 690–716. 1976. Is There a Problem about Substitutional Quantification? In Truth and Meaning. Gareth Evans és John McDowell (eds), Oxford: Oxford University Press, 325–419. 1977. Speaker’s Reference and Semantic Reference. Midwest Studies in Philosophy II, 255–276. Reprint in Contemporary Perspectives in the Philosophy of Language. Peter A. French, Theodore E. Uehling, Jr. és Howard K. Wettstein (eds), Minneapolis: University of Minnesota Press, 6–27, valamint Ludlow 1997, Ostertag 1998. 1979. A Puzzle about Belief. In Meaning and Use. Avishai Margalit (ed.), Dordrecht: D. Reidel, 239–283. Reprint in Martinich 1996, Ludlow 1997, Davidson 2007. 1982. Wittgenstein on Rules and Private Language: an Elementary Exposition. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. 2005. Russell’s Notion of Scope. Mind 114, 1005–1037.

KRIPKE FÕBB PUBLIKÁCIÓI 1959a. A Completeness Theorem in Modal Logic, Journal of Symbolic Logic 24, 1–14. 1959b. Semantic Analysis of Modal Logic (absztrakt). Journal of Symbolic Logic 24, 323–324. 1962. The Undecidability of Monadic Modal Quantification Theory. Zeitschrift für Mathematische Logik und Grundlagen der Mathematik 8, 113–116. 1963a. Semantical Considerations in Modal Logic. Acta Philosophica Fennica 16, 83–94. Reprint in Linsky 1971. 1963b. Semantical Analysis of Modal Logic I: Normal Modal Propositional Calculi. Zeitschrift für Mathematische Logik und Grundlagen der Mathematik 9, 67–96. 1965. Semantical Analysis of Intuitionistic Logic I. In Formal Systems and Recursive Functions, Michael Dummett és J. N. Crossley (eds), Amsterdam: North-Holland Publishing Co, 92–130.

A Megnevezés és szükségszerûség egyik fontos folytatása az „A Puzzle about Belief” címû tanulmány, amelyben Kripke a propozícionális-attitûd kontextusok (például „Tibor azt hiszi/reméli, hogy …”) Frege által is tárgyalt problematikájával, rejtvényével foglalkozik. Kripke szerint ez a rejtvény jóval alapvetõbb elvekbõl következik, mint azt Frege gondolta, és így teljesen általános, Frege elméletét is érintõ, paradoxikus helyzetet eredményez. Nem meglepõ tehát, hogy mindenkinek foglalkoznia kell a problémával – így azoknak is, akik Kripkével egyetértésben merev jelölõnek tartják a tulajdonneveket. A másik fontos folytatás a „Speaker’s Reference and Semantic Reference”, amelyben Kripke Russell határozott leírásokról szóló elméletét védelmezi: Keith Donnellan referenciális és attributív használatok közti különbségére kínál magyarázatot H. P. Grice implikatúra-fogalmának segítségével (Grice 1967/1997). Kripke filozófiai munkáinak jelentõs része csupán hangfelvételek, publikálatlan kéziratok formájában létezik. „Reference and Existence” címmel õ tartotta például az 1973–74-es John Locke-elõadásokat, amelyek kézirat formában az Oxford Egyetem filozófia könyvtárában tekinthetõk meg. A felkért elõadók hagyományosan a 20. század második felének legnagyobb filozófusai közül kerültek ki, köztük a hetvenes években Donald Davidson, Hilary Putnam és Paul Grice (az elõadásai alapján készült többek közt Grice 1967/1997), a nyolcvanas években pedig David Lewis és Thomas Nagel.

220


KRIPKÉTÕL, KRIPKÉRÕL MAGYARUL Saul Kripkétõl 1971/2004. Azonosság és szükségszerûség (ford. Csaba Ferenc). In Modern metafizikai tanulmányok. Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.), Budapest: ELTE Eötvös Kiadó 39–68. – Kripke néhány héttel a Megnevezés és szükségszerûséget követõen tartotta ezt az elõadást. Amellett érvelt, hogy a merev jelölõkbõl álló, igaz azonosságállítások szükségszerûen igazak. Más hangsúlyokkal, de gyakorlatilag ugyanazokat a kérdéseket tárgyalja, mint a korábbi elõadásokban. A szükségszerû a posteriori igazságokra összpontosít, de beszél lehetséges világokról, világokon átívelõ azonosságról, tulajdonnevekrõl, merev jelölésrõl, tudományos azonosítások eseteirõl, valamint a test-elme problémáról. 1980/1997. Névadás és szükségszerûség (Részletek az elsõ és a második elõadásból) (ford. Wappel Mónika). Helikon 43, 410–426. A Megnevezés és szükségszerûségrõl – Nyelvfilozófiai áttekintések Farkas Katalin – Kelemen János 2002. Nyelvfilozófia. Bárdos Judit (szerk.), Budapest: Áron Kiadó, 135–145. Ruzsa Imre 1984. Klasszikus, modális és intenzionális logika. Budapest: Akadémiai Kiadó, 303–315. Sainsbury, Mark 1995/1997. Filozófiai logika (ford. Farkas Katalin). In Filozófiai kalauz A. C. Grayling, Forrai Gábor (szerk.), Budapest: Akadémiai Kiadó, 85–89. A Megnevezés és szükségszerûségrõl –Válogatott tanulmányok Ambrus Gergely 2003. Kripke és Chalmers: Két modális érv a test-lélek dualizmus mellett. In Bölcselet és analízis. Farkas Katalin – Orthmayr Imre (szerk.), Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 244–258. *Ambrus Gergely 2006. Kommentár Forrai Gábor „Jelentés és fogalmi szerep szemantika” elõadásához. Szabad változók 3. [http://www.szv.hu/kiadasok/3] Bács Gábor 2005. Lehetséges világok. Kellék 27–8, 135–140. Braun, David 2003/2003. Nevek és természeti fajták nevei (ford. Vincze Veronika). In Szabó–Vecsey 2003, 22–52. Danyi Róbert 2005. A tulajdonnevek kettõssége: Kripke a tulajdonnevek jelentésérõl. Magyar Filozófiai Szemle 49, 1–34. *Farkas Katalin 2001a. Néhány megjegyzés az externalista elméletek értelmezésérõl. Magyar Filozófiai Szemle 45, 35–43. Farkas Katalin 2001b. Tõzsér János könyvérõl. Magyar Filozófiai Szemle 45, 431–438. Forrai Gábor 2003. A természeti fajták és neveik: Locke versus Kripke-Putnam. In Bölcselet és analízis. Farkas Katalin – Orthmayr Imre (szerk.), Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2003, 47–60. Márton Miklós 2005. A referencia problémái. Kellék 27–8, 141–164.

IRODALOM

221

Simonyi András 2005. Elgondolhatóságon alapuló dualista érvek. Kellék 2–28, 103–114. Soames, Scott 2002/2003. A Névadás és szükségszerûség befejezetlen szemantikai programja (ford. Vecsey Zoltán). In Szabó–Vecsey 2003, 53–69. Szabó Erzsébet 2003. Ikerföldek, episztemikus világok, szövegvilágok: a referencia kauzális-történeti elméletének narratológiai vonatkozásai. In Szabó–Vecsey 2003, 84–105. Tõzsér János 2001a. Descartes a test és lélek reális különbségérõl. In uõ: Játékok és nyelvjátékok. Budapest: Kávé Kiadó 121–150. Tõzsér János 2001b. Négy érv a fizikalizmus ellen. In Evolúció és megismerés. Kampis György és Ropolyi László (szerk.), Budapest: Typotex 2002, 144–50. Reprint in uõ: Játékok és nyelvjátékok. Budapest: Kávé Kiadó 151–187. Tõzsér János 2004. Internalizmus és externalizmus. In A reprezentáció szintjei. László János, Kállai János és Bereczkei Tamás (szerk.), Budapest: Gondolat Kiadó 208–24. Vecsey Zoltán 2005. A deskriptív névadás nyitott kérdései. Magyar Filozófiai Szemle 49, 77–97. *Zvolenszky Zsófia 2005. Analitikus igazságok és Kripke szemantikai fordulata. Világosság 46:2–3, 171–182.

GLOSSZÁRIUM

GLOSSZÁRIUM

223

egyik jellegzetessége, hogy anyagnévként mindig egyes számban fordulnak elõ. Amikor többes számban állnak („vizek”, „fák”, „fagylaltok”), akkor nem magát az anyagot, hanem konkrét tárgyak csoportját jelölik (például több tavat vagy egy csalitot), vagy pedig az adott anyag fajtáit (például a vanília- és citromfagylaltot). a priori – a posteriori: Ismeretelméleti fogalmak: az a priori ismeretek a tapasztalattól függetlenek, míg az a posteriori ismeretek a tapasztalatból származnak, attól függnek. Beszélhetünk a priori és a posteriori fogalmakról, állításokról és propozíciókról is.

akcidentális tulajdonság: Járulékos, nem lényegi tulajdonság. Például akcidentális tulajdonsága egy embernek, hogy hosszú a haja, hiszen az illetõ létezhetne úgy is, hogy ezzel a tulajdonsággal nem rendelkezik. aktuális világ: A valós világ – amelyben mi élünk. Saul Kripke szerint csak az aktuális világ létezik, míg például David Lewis szerint az aktuális világ csak egy a különbözõ konkrét és egyaránt létezõ lehetséges világok közül. Alfa Centauri: A Kentaur csillagkép egyik csillagrendszere, amely egyben a Naprendszerünkhöz legközelebb esõ csillagrendszer. Három csillagból áll, bár ezek szabad szemmel nézve nem különíthetõk el egymástól. Közülük a leglátványosabb az éjszakai égbolt legfényesebb csillagai közé tartozik. analitikus állítás: A jelentésrõl szóló, vagyis szemantikai fogalom. Az olyan állítás analitikus, amely a benne szereplõ kifejezések jelentésénél fogva igaz; vagyis definíció szerint igaz. Például: „A szarvasbikák hímek.” Ellentétpárja a szintetikus állítás. Az analitikus–szintetikus megkülönböztetés jogossága Quine nagyhatású cikke („Az empirizmus két dogmája”, 1951/1973) nyomán széles körû vita tárgya. Az analitikus állításokat hagyományosan a priorinak gondolják. analitikus filozófia: Az angolszász nyelvterületen a 20. század elsõ évtizedeitõl – Russell és Moore munkásságától – kezdve domináns filozófiai iskola. Fontos elõzménye volt Frege logikája és filozófiája. Kripke elõadásainak fõ célpontja az analitikus filozófia egyik korai, klasszikus elmélete: a Frege és Russell által is kidolgozott leíró elmélet a tulajdonnevekrõl. Az analitikus filozófia történetérõl magyarul lásd Altrichter 2000, Kelemen 2002 és Eszes–Tõzsér 2005. annihiláció: A párkeltés fordított folyamata, vagyis amikor egy részecske összeütközik a megfelelõ antirészecskéjével (például: egy elektron egy pozitronnal), és gamma-sugárzás keletkezik, miközben a két eredeti részecske megsemmisül. anyagnév: Olyan kifejezés, melynek denotációját nem úgy gondoljuk el, mint ami elkülöníthetõ egységekre osztható. Például „víz”, „fa”, „fagylalt”. Az ilyen kifejezések

Armstrong, David (1926–): Ausztrál filozófus, fontos metafizikai munkái mellett az elmefilozófiai materializmus jelentõs képviselõje. Kripke említi is mára klasszikussá vált, 1968-as könyvét (A Materialist Theory of the Mind, lásd még Perception and the Physical World, 1961). attributív használat: Lásd referenciális és attributív használat. attribútum: Egy tárgy (vagy esemény) attribútuma – jellemzõje, vagy pedig tulajdonsága – lehet például az, hogy hosszú, vagy hogy vidám. azonosságállítás: Olyan állítás, amely két kifejezés denotációjának azonosságát állítja. Például: „Rejtõ Jenõ azonos P. Howarddal”, „a golyóstoll feltalálója Bíró László József”, „a víz az H2O”, „a hõ az molekulák mozgása”. Kripke szerint az elsõ állítás két merev jelölõt tartalmaz, így szükségszerûen igaz, ezzel szemben a másodikban „a golyóstoll feltalálója” nem-merev jelölõ, és ez magyarázza, hogy esetlegesen igaz állításról van szó. Az esetlegesen igaz azonosságállításokról a hatvanas években meghatározóak voltak Geach és Wiggins elképzelései. azonosságkritérium: Lásd lehetséges világokon átívelõ azonosság. azonosságreláció, azonosság mint reláció: Az a logikai viszony, amely minden dolgot önmagához és csakis önmagához fûz. (Például P. Howardot Rejtõ Jenõhöz.) Az azonosságreláció tranzitív, szimmetrikus és reflexív. B axióma: Az intuicionista matematika atyja, L. E. J. Brouwer (1881–1966) után nevezik B axiómának a következõ logikai sémát: A É £¸A. (Azaz: ha valami igaz, akkor szükségszerûen lehetséges, hogy igaz.) Ez az axióma pontosan azokban a modális logikai keretekben lesz igaz, amelyekben az elérhetõségi reláció szimmetrikus. belsõ reláció: Egyik elterjedt meghatározása szerint olyan reláció, amelynek fennállása nélkül a reláció egyik tagja sem létezne. Például a számok közti „… kisebb mint …” reláció (pl. 2 < 4) belsõ reláció, hiszen sem a kettõ, sem a négy nem létezne (nem lenne az, ami), ha nem állnának egymással ebben a viszonyban. Az itt adott definíció alapján

224


vannak, akik azt gondolják, hogy a „… biológiai szülõje …-nak” szintén belsõ reláció, ugyanis ahhoz, hogy Hunyadi János és Mátyás mindketten létezzenek, ebben a viszonyban kell állniuk egymással. Ez összeegyeztethetõ azzal az állásponttal, hogy Mátyásnak lényegi tulajdonsága, hogy Hunyadi János az apja, azonban Hunyadi Jánosnak akcidentális tulajdonsága, hogy Mátyást nemzette. belsõ tulajdonság: Lásd lényegi tulajdonság. beszédaktus-elmélet: John L. Austin (1911–1960) angol filozófus által alapított nyelvfilozófiai és nyelvészeti elmélet (lásd Tetten ért szavak 1962/1990). A beszédaktus-elmélet számára a nyelv alapegységei nem a mondatok, például az, hogy „a késés miatt elnézést kérek”, hanem az egyes konkrét nyelvi megnyilatkozások, például amikor egy alkalommal kimondja valaki, hogy „a késés miatt elnézést kérek”. Ezzel az illetõ adott esetben egy cselekedetet (aktust) hajt végre: elnézést kér a hallgatóságától. A beszédaktus-elmélet azt az analitikus filozófiában domináns (Russell által is képviselt) álláspontot kritizálta, hogy minden mondat jelentése az igazságfeltételeivel jellemezhetõ. Bryan, William Jennings (1860–1925): Amerikai jogász és politikus, 1913–15 közt az USA külügyminisztere. Háromszor is indult az amerikai elnökválasztáson a demokraták színeiben. Híres volt darwinizmus-ellenességérõl, többek közt az õ nevéhez fûzõdik a vád képviselete az 1925-ben Tennessee államban lezajlott ún. „daytoni majomperben”, és szenátorként eredményesen küzdött azért, hogy tiltsák be Darwin tanítását az iskolákban. Butler püspök (Joseph Butler) (1692–1752): Angol püspök, teológus és filozófus. Filozófiai-teológiai célja alapvetõen a brit empirista hagyomány és kora természettudományos eredményeinek, valamint a klasszikus teizmus tételeinek kibékítése. A 20. századi analitikus filozófiában nevét általában az azonosságról szóló rövid aforizmája tette ismertté, amelyet G. E. Moore (1873–1958) Principia Ethicájának (1903) mottójául választott (és amelyet Kripke is idéz): „Minden az, ami, és nem valami más.” Carlyle, Thomas (1795–1881): Skót történész, esszéista, közíró. Fõ mûvei közül magyarul is megjelent: A franczia forradalom története (1837/1875–78, 1913), Hõsökrõl (1841/1900, 1923, 2003). Könyveiben, elsõsorban az utóbbi mûvében a történelmi személyiségek kulcsfontosságú szerepét hangsúlyozza (erre utal Kripke is). C-rostok ingerlése: A filozófusok kedvenc példája arra a neurofiziológiai jelenségre, amelynek a fájdalom a típusazonosság vagy a példányazonosság értelmében megfeleltethetõ. Valójában a gerincvelõ C-rostjai közvetítik a hosszan tartó, lassú, tompa fájdalmat, valamint a hõérzetet.

GLOSSZÁRIUM

225

Davidson, Donald (1917–2003): Amerikai filozófus, az 1960-as évektõl az egyik legbefolyásosabb amerikai gondolkodó. Karrierje jelentõsebb részét a Stanford és a Berkeley Egyetemen töltötte. Nagy hatással volt rá Quine, akit mentorának tekintett. Davidson test-elme problémára adott híres válasza, az ún. anomáliás monizmus szerint a példányazonosság tézise igaz ugyan, de a mentálist a fizikaival összekötõ pszichofizikai törvények hiányában az elõbbi nem redukálható az utóbbira („Mentális események” 1970/1998). Dedekind, Richard (1831–1916): Német matematikus. A nevéhez fûzõdik a természetes számok halmazelméleti megalapozásának egyik változata. de dicto és de re modalitások: A modális állítások két fajtája. A de dicto modalitás a mondat alapján vett szükségszerûségrõl szól, míg a de re modalitás a dolgok alapján vett szükségszerûségrõl. Quine híres példáját némileg aktualizálva: „a Naprendszer bolygóinak száma szükségszerûen páros” mondatnak két olvasatát különböztethetjük meg. A de dicto olvasat szerint szükségszerûen igaz a következõ: „a Naprendszer bolygóinak száma páros”. Ezt hamisnak gondoljuk, hiszen intuitíve alakulhattak volna úgy a dolgok, hogy ne 8 bolygó keringjen a Nap körül. Ezzel szemben a 8-as számról szóló de re állításként ez a mondat igaz, ugyanis a 8-as szám szükségszerûen páros. Quine szerint a de re modális állítások értelmességének kérdése összefügg azzal, hogy fenntartható-e az esszencializmus. Lásd még modális kontextus, hatókör. de jure és de facto: „Jog szerint” és „tény szerint”. Általában egymással párban, egymással szembeállítva szokás a két kifejezést használni annak jelzésére, hogy egy adott kérdésben más a jog által vélelmezett és a valóságban tapasztalható tényállás. Például az Észak-Ciprusi Török Köztársaság de jure önálló, független állam (bár csak Törökország ismerte el), de facto azonban Törökország önkormányzattal rendelkezõ protektorátusa. Átvitt értelemben a konvenció, szabályok alapján létrejött tényállás (de jure), és a dolgok valóságos menete alapján létrejött (de facto) tényállás közti különbséget értik rajta, többek közt Kripke is. Szerinte a tulajdonnevek a rájuk vonatkozó szemantikai szabályok alapján merev jelölõk, vagyis de jure merev jelölõk, míg „a páros prímszám” de facto merev jelölõ. Errõl lásd Colin McGinn: „Rigid Designation and Semantic Value” (1982). demonstratívum: Például „õ”, „ott”, „te”. Olyan referáló kifejezés, amely egyrészrõl indexikus, vagyis referenciája függ a megnyilatkozás kontextusától (attól, hogy ki mondja ki, hogy „te”), másrészrõl a kifejezés használatához demonstráció (mutatás) társul, amely kiemeli a demonstratívum által jelölt tárgyat a környezet elemei közül. A demonstrációnak nem feltétlenül kell rámutatásnak lennie, elég például, ha a beszélõnek egyértelmû demonstrációs szándéka van. A „te” referenciája egy konkrét megnyilatkozás alkalmával az az illetõ, akit a beszélõ szándéka szerint meg akar szólítani az adott kontextusban. Az indexikus kifejezések, köztük a demonstratívumok sze-

226


mantikáját Kaplan („Demonstratives” 1977) dolgozta ki. Szerinte az indexikus kifejezések merev jelölõk. Kaplan nevéhez fûzõdik az ún. dthat-operátor is, amely például azt a nem-merev határozott leírást, hogy „az elsõ magyar olimpiai bajnok”, merev jelölõvé, demonstratívummá alakítja: „dthat [az elsõ magyar olimpiai bajnok]”. Ez a kifejezés minden lehetséges világban Hajós Alfrédot jelöli („Dthat” 1970). denotáció/konnotáció: Milltõl származó nyelvfilozófiai kifejezéspár. Egy kifejezés denotációja az, amit jelöl, ez a kifejezés extenziójának felel meg. Például a „kócos” denotációjába a kócos dolgok tartoznak, a „ló” denotációjába pedig a lovak. A „konnotáció”-n ebben a kontextusban nem a köznapi értelemben vett konnotációt értjük (pl. „a »zsaru« szónak negatív konnotációja van”). Ehelyett a milliánus értelemben a kifejezések egy olyan attribútumot vagy tulajdonságot konnotálnak, amellyel a denotációjuk minden egyes tagja rendelkezik. Például a „kócos” szó a kócosság attribútumát (tulajdonságát) konnotálja, a „ló” pedig a lóság attribútumát vagy tulajdonságát. Mill szerint a szavak jelentése a konnotációjuk. Szerinte a tulajdonnevek csak denotációval rendelkeznek, konnotációval nem. Innen ered az analitikus nyelvfilozófiában többször visszatérõ utalás, hogy a tulajdonneveknek Mill és követõi szerint nincsen a hagyományos értelemben vett jelentésük. diszjunkció: A „vagy” kötõszóval két mondatot kapcsolhatunk össze: pl. „Kripke nebraskai, vagy Kripke kaliforniai”. A kötõszó (hozzávetõleges) logikai megfelelõje a Ú, amelynek segítségével két mondatot összekötve diszjunktív mondatot, más néven diszjunkciót kapunk. A klasszikus logika a diszjunkciót ún. „megengedõ »vagy«”ként értelmezi: a diszjunkció akkor és csak akkor eredményez igaz mondatot, ha a két tagja közül legalább az egyik igaz. (A hazai terminológiában idõnként ezt „alternáció”-nak nevezik, és a „diszjunkció”-t az ún. „kizáró »vagy«”-értelmezésre használják: a diszjunkció akkor és csak akkor igaz, ha pontosan az egyik tagja igaz.) Lásd még extenzionális logika. diszpozicionális tulajdonság: A törékenység tipikus diszpozicionális tulajdonság. Egyes cseppkövek (reméljük) soha nem törnek el, viszont tudjuk róluk, hogy törékenyek. Bizonyos körülmények közt hajlamosak eltörni – eltörhetnek. Másik példa: a cukor rendelkezik a vízben oldhatóság diszpozicionális tulajdonságával, a mûanyag azonban nem. Donnellan, Keith (1931–): Amerikai filozófus, elõször a Cornell Egyetem, majd 1970tõl a UCLA tanára. Jelentõs hatást fejtett ki a kortárs nyelvfilozófiára. Legfontosabb írása a „Reference and Definite Descriptions” (1966) címû cikke, amelyben megkülönbözteti a határozott leírások referenciális és attributív használatát. A megkülönböztetés máig is tartó vitát inspirált a szemantika és a pragmatika közti határvonalról: hol érnek véget a jelentéssel kapcsolatos kérdések és hol kezdõdnek a nyelvhasználat praktikus körülményeivel kapcsolatos kérdések? Írásai ennél közvetlenebbül

GLOSSZÁRIUM

227

is kapcsolódnak Kripke mûvéhez. Kripkével párhuzamosan õ is amellett érvelt, hogy a tulajdonnevek leíró elmélete nem mûködik, mivel a tulajdonnevek referenciáját oksági-történeti lánc határozza meg („Proper names and Identifying Descriptions” 1970). A hetvenes években számos tanulmányban gondolta tovább Kripke és Putnam tulajdonnevekre és természetes fajtanevekre kidolgozott elméleteit. dthat-operátor: Lásd demonstratívum. dualizmus: Általánosabban olyan metafizikai elmélet, amely a világot két alapvetõ entitástípusra vagy princípiumra osztja. A Kripke által tárgyalt karteziánus dualizmus szerint például az elme és a test különböznek egymástól. Dummett, Michael (1925–): A 20. század második felének egyik vezetõ brit analitikus filozófusa és logikusa, tanulmányai befejezésétõl gyakorlatilag folyamatosan alma materében, az Oxfordi Egyetemen tanított. Munkássága alapvetõen a matematika- és logikafilozófiára, a nyelvfilozófiára és a metafizikára, valamint az analitikus filozófia történetére terjedt ki. Az utóbbit példázzák nagylélegzetû Frege-monográfiái. Ezek egyikében (Frege: Philosophy of Language 1973) a következõ fregeánus választ adja Kripke Frege-kritikájára: az, hogy a tulajdonnevek merev jelölõk, magyarázható úgy is, hogy tág hatókörrel rendelkezõ (egyébként nem-merev) határozott leírásokkal szinonimak. Kripke az Elõszóban vitatkozik ezzel az elképzeléssel. egzisztenciaállítás: Például: „Léteznek írástudó macskák”, vagy „Kripke létezik”. Mindkettõ valami(k) vagy valaki(k) létezését állítja. Az utóbbit, mivel egy konkrét személy létezését állítja, szokták egyedi egzisztenciaállításnak is hívni. Kripke az egyedi egzisztenciaállításokkal foglalkozik. Bár az ilyen állítások felszíni szintaxisa alanyállítmány szerkezetet mutat, Kant óta a filozófusok legtöbbje elfogadja, hogy a létezés nem valódi tulajdonság, és ezért nyelvi kifejezése nem lehet valódi predikátum. A formális logikában éppen ezért az ún. egzisztenciális kvantorral (jele: $) adják vissza az ilyen állítások jelentését. Például a fenti elsõ egzisztenciaállítás azt mondja ki, hogy valamely x-re igaz, hogy macska: $xMx. Az egyedi egzisztenciaállítások jelentése azonban még így is két kérdést vet fel: hogyan lehetnek ezek az állítások informatívak, valamint hogyan lehetnek a nemlétezésrõl szóló állítások (pl. „Fülig Jimmy nem létezik”) igazak? Frege és Russell leíró elmélete többek közt ezekre a kérdésekre ad választ. Einstein, Albert (1879–1955): Nobel-díjas német-svájci-amerikai fizikus, az õ nevéhez fûzõdik az általános és speciális relativitáselmélet megalkotása, valamint nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus fizika és a kozmológia fejlõdéséhez is. Kripke rámutat arra, hogy elõfordulhat, hogy egy tulajdonnévhez egyes beszélõk téves leírásokat társítanak. Itt említi meg azt a tévhitet, hogy Einstein volna az atombomba atyja. Einstein 1939-ben Szilárd Leóval közösen levelet írt F. D.

228


Roosevelt amerikai elnöknek, amelyben az atomfegyverek kidolgozását szorgalmazta, az atomkutatásokban azonban egyáltalán nem vett részt. A második világháborút követõen pedig Russell-lel együtt aktívan ellenezte az atomfegyverek fejlesztését és tesztelését.

GLOSSZÁRIUM

229

entelekheia (magyarul: beteljesültség): Arisztotelész kifejezése arra az entitásra, amely olyan módon van jelen egy szubsztanciában illetve olyan módon alkotja egy szubsztancia lényegét, hogy mûködése folytán a szubsztancia további beteljesülését okozza. eredeti elkeresztelés: Lásd keresztelés.

elérhetõségi reláció: A modális szemantika egyik fontos eleme, amelynek ma használatos sztenderd megfogalmazása Kripke nevéhez fûzõdik. Az alapötlet az, hogy a lehetõség és a szükségszerûség fogalmai relatívak, alternatívákhoz képest értelmezendõk. Gondolhatjuk például, hogy az aktuális világhoz viszonyítva (fizikailag) szükségszerû, vagyis minden lehetséges világban igaz, hogy nincs idõutazásra kifejlesztett gépezet. Azonban gondolhatjuk közben azt is, hogy egy olyan w világhoz képest, ahol a fizika törvényei mások, (fizikailag) lehetséges, hogy van idõutazó gép. Vagyis w-hez viszonyítva van olyan lehetséges világ, amelyben építenek ilyen gépet. A lehetséges világok köre az aktuális világhoz és w-hez képest tehát eltér: az aktuális világnak és w-nek mások az alternatívái. Erre mondjuk, hogy más világok érhetõk el az aktuális világból, mint w-bõl. A modális szemantika nem csak a lehetséges világokat definiálja, hanem egy elérhetõségi relációt is, amely meghatározza, hogy a lehetséges világok milyen elérhetõségi relációban állnak egymással. Kiköthetjük például, hogy egy adott modális logikai rendszerben (attól függõen, hogy a „szükségszerûség” milyen fogalmát akarjuk megragadni) a reláció legyen reflexív, szimmetrikus, vagy éppenséggel tranzitív.

értelem: A fregei „Sinn” fogalmának bevett magyar fordítása (a másik a „jelentés”). Az értelem egy nyelvi kifejezés azon szemantikai értéke, amelyet a kifejezést megértõ beszélõ vagy hallgató megragad. Szembeállítható a jelölettel, vagy extenzióval (Fregénél: Bedeutung). Egy név értelme, más szóval intenziója a név jelöletének meghatározási módja. Egy állítás értelme pedig az a gondolat vagy propozíció, amelyet az állítás kifejez, és amely igazságértékkel rendelkezik – igaz vagy hamis. Két azonos jelöletû (koextenzív, vagyis azonos extenziójú) kifejezés értelme eltérhet egymástól, például: „az elsõ magyar olimpiai bajnok” és „a Nemzeti Sportuszoda tervezõmérnöke”. Ezzel szemben a különféle jelöletû kifejezések értelme definíció szerint nem lehet azonos egymással. Lásd Frege „Jelentés és jelölet” (1892/1980), „Logikai vizsgálódások: A gondolat” (1918/1980).

az ellentmondásmentesség elve: Arisztotelésztõl származó logikai törvény, amely kimondja, hogy egy kijelentés és annak tagadása nem lehetnek együtt, egyidejûleg igazak: ~(P & ~P). (Az ellentmondásmentesség elvét szokás az „ellentmondás elvé”-nek is hívni.)

érzetadat: Az érzetadatok olyan elmefüggõ entitások, amelyekrõl az észlelõknek közvetlen tudásuk van. Például ha látok egy piros rózsát, akkor valójában nem a rózsa valamilyen fizikai tulajdonsága lesz észlelésem tárgya, hanem sok-sok érzetadat, így például a pirosság érzete. Az érzetadatok elõnye, hogy magyarázatot biztosítanak az illúziók és hallucinációk jelenségére, hiszen a piros érzetadat akkor is jelen van, ha hallucinálom a rózsát, vagy tévesen észlelem pirosnak a színét. Fõ hátrányuk azonban, hogy a külvilág és a tárgyak létezésével kapcsolatos szkepticizmushoz vezetnek.

elõtag – utótag: A kondicionális mondatok elsõ és második részmondata. Például abban, hogy „Ha Kripke Nebraskában született, akkor amerikai állampolgár”, az elõtag az a mondat, hogy „Kripke Nebraskában született”, az utótag pedig az, hogy „Kripke amerikai állampolgár”.

Ésaiás: A legkorábban élt próféta a „nagy próféták” közül. Prófétai szolgálatot teljesített Uzziás, Jótám, Akház, és Ezékiás Júdabeli királyok idejében. Az Ótestamentum egyik könyvét róla nevezték el. Neve magyarul többféleképpen is használatos: elõfordul az „Ésaiás”-on kívül az „Ézsaiás” és az „Izajás” alak is.

elsõdleges és másodlagos minõségek: Elsõdleges minõségeknek szokás hívni egy tárgy azon minõségeit vagy tulajdonságait, amelyekkel a tárgy attól függetlenül rendelkezik, hogy észlelik-e ezeket a minõségeket vagy tulajdonságokat vagy sem. Hagyományosan elsõdlegesnek tekintett minõség a kiterjedés, az alak, a számosság, a nagyság és a mozgás. Másodlagosak ezzel szemben azok a minõségek, amelyek csak észlelt formájukban jellemzik a tárgyat, annak hatására az észlelõben keletkeznek. Ilyen hagyományosan a szín, a hang, az íz, az illat stb. A megkülönböztetés érvényessége az empirizmust képviselõ Berkeley óta vita tárgya a filozófusok közt.

esszencializmus: Az esszencializmus kimondja, hogy az egyedi tárgyak rendelkeznek lényegi, más néven esszenciális tulajdonságokkal, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az illetõ tárgy az legyen, ami, vagyis megtartsa önazonosságát. Például Szókratésznek lényegi tulajdonsága, hogy ember, de nem lényegi, hanem ún. akcidentális tulajdonsága, hogy pisze orrú. A kétféle tulajdonság közti megkülönböztetés, valamint az esszencializmus mint metafizikai elképzelés Arisztotelésztõl származik. A lényegi és az akcidentális tulajdonságok egyfajta szükségszerûségrõl és lehetõségrõl szólnak, tehát modális tulajdonságok. Quine, aki kortársaival egyetemben a szükségszerûségen logikai vagy analitikus szükségszerûséget értett, elutasította az eszszencializmust. Szerinte értelmetlen az az álláspont, hogy tárgyak, emberek rendelkeznek modális tulajdonságokkal. Kripke az elsõ elõadásban vázolja fel a szükségsze-

230


rûség Quine-étól eltérõ, metafizikai fogalmát, amelynek alapján az esszencializmus értelmes állásponttá válik, és Kripke szerint igen alapvetõ intuíciók szólnak amellett is, hogy tárgyak bizonyos tulajdonságai lényegiek (például egy asztal esetében az, hogy élettelen). Evans, Gareth (1946–1980): Angol filozófus, Strawson tanítványa. Tragikusan fiatalon halt meg, de alig másfél évtizedes szakmai karriere során alapvetõ fontosságú tanulmányokkal járult hozzá a nyelvfilozófiához, a logikához és az elmefilozófiához. A nevéhez fûzõdik többek közt a Kripke által megfogalmazott oksági elmélet egyik legkorábbi és leghatásosabb bírálata, az oksági elmélet és Frege leíró elméletének ötvözése („The Causal Theory of Names” 1973, The Varieties of Reference 1982). extenzió: A fregei „jelölet” (Bedeutung) másik elnevezése, nyelvi kifejezések azon szemantikai értéke, amelyre a kifejezés a világban utal. A „Saul Kripke” tulajdonnév extenziója Saul Kripke, a filozófus; „a legkisebb kontinens” határozott leírás extenziója Ausztrália; a „Süsü” név extenziója pedig üres, hiszen sárkányok nincsenek. Az „egyfejû” predikátum extenziójába az egyfejû dolgok tartoznak (Kripke igen, Süsü nem). A „kritizál” reláció extenziója pedig olyan rendezett párokból áll, ahol a pár elsõ tagja kritizálja a másodikat. Például ide tartozik a rendezett pár, a pár azonban nem. Két kifejezés extenzionálisan megegyezik, más szóval koextenzív, ha az extenziójuk azonos. Koextenzív például „a villámhárító feltalálója” és „a bifokális lencse feltalálója” – az extenziója mindkettõnek Benjamin Franklin. Lásd még denotáció, extenzionális logika, intenzió, referencia. extenzionális: Lásd extenzionális logika. extenzionális logika: A modern formális logika azon területe, amely kizárólag olyan logikai összefüggésekkel foglalkozik, amelyek a különbözõ kifejezések (terminusok, predikátumok, mondatok) extenziója (jelölete) közötti kapcsolatokon alapulnak, tekintet nélkül e kifejezések intenziójára (értelmére). Az extenzionális logika csak olyan összetett kifejezések logikai elemzésére képes, amelyekben a részek extenziója egyértelmûen meghatározza az összetett egész extenzióját. (Összetett mondatok esetén a részmondatok extenziója, vagyis igazságértéke meghatározza az összetett mondat igazságértékét.) Ilyen összetett mondat például a kondicionális, a konjunkció és a diszjunkció. Lásd még intenzionális logika. fajtát meghatározó tulajdonság: Más néven szortális tulajdonság/fogalom/kifejezés [sortal] – szemben az anyagnevekkel a fajtanevek megszámlálási kritériumot biztosítanak, például értelmesen megválaszolható az a kérdés, hogy egy bizonyos szobában hány entitásra igaz az „… ember” predikátum. A terminust Locke vezette be olyan predikátumokra, amelyek egy entitás lényegét fejezik ki. A metafizikáról, konkrétabban a tárgyak, emberek természetérõl szóló 20. századi vitákba Strawson (Indivi-

GLOSSZÁRIUM

231

duals 1959) vezette be a kifejezést. Vele párhuzamosan Geach, Quine és Wiggins is hivatkoztak fajtát meghatározó tulajdonságokra/fogalmakra/kifejezésekre. (nagy) Fermat-tétel: egyetlen 2-nél nagyobb egész szám (n) esetén sincs olyan pozitív egész a, b és c, amelyekre an + bn = cn igaz. Sokáig Fermat-sejtésként utaltak a tételre, ugyanis Pierre de Fermat (1601–1665) francia matematikus az 1630-as években egy margómegjegyzés formájában azt állította, hogy „Igazán csodálatos bizonyítást találtam erre a tételre, de ez a margó túlságosan keskeny, semhogy ideírhatnám.” Az állítólagos bizonyítás azonban nem maradt fönn. Sok kísérlet után végül Andrew Wiles princetoni professzornak sikerült bebizonyítania a tételt 1994-ben. Feynman, Richard (1918–1988): Nobel-díjas amerikai fizikus. A Nobel-díjat 1965ben megosztva kapta a kvantum-elektrodinamika területén elért eredményeiért. Az elméletnek óriási hatása volt, többek közt átalakította a vákuumról alkotott elképzeléseinket, és a számolásokhoz felhasznált matematikai módszereket is forradalmasította (lásd Feynman-gráf). Feynman-gráf, Feynman-diagram: A Feynman-gráf vagy Feynman-diagram a kölcsönhatások ábrázolásának bevett módja a kvantumtérelméletekben. Az egyes elemi részecsketípusokat különbözõ vonalak jelölik, azokat a pontokat pedig, ahol a vonalak összeérnek, csúcsnak nevezzük. A gráf rendjének nevezzük a benne található csúcsok számát. Ezzel a gráfos technikával tetszõleges részecskefizikai folyamatot le lehet írni. Franklin, Benjamin (1706–1790): Amerikai író, politikus, diplomata, természettudós, közgazdász, filozófus. Igen tehetséges feltaláló volt, az õ nevéhez fûzõdik többek között a villámhárító és a bifokális szemüveglencse. Természettudományos-feltalálói tevékenységén kívül igen jelentõs közéleti, politikai tevékenységet fejtett ki. Így például õ alapította meg az Amerikai Filozófiai Társaságot, a Pennsylvaniai Egyetemet, az elsõ közkönyvtárat, az elsõ tûzoltócsapatot Amerikában, elsõként hozott össze egy össznemzeti újságot és továbbfejlesztette a postaszolgálatot – õ volt az Egyesült Államok elsõ fõpostamestere. Frege, Gottlob (1848–1925): Német matematikus, logikus és filozófus, a Jénai Egyetem tanára. Õt tekinthetjük Arisztotelész óta a legjelentõsebb logikával foglalkozó filozófusnak, többek közt õ teremtette meg a modern formális logika tudományát (részletek: „Fogalomírás” 1879/1980, „Az aritmetika alaptörvényei”1893, 1903/1980). Az analitikus filozófusok közül is sokan az iskola egyik megalapítójának tartják, elsõsorban nyelvfilozófiai és matematikafilozófiai munkássága miatt. Frege legfontosabb filozófiai elméletei közé tartozik a számelmélet logikai megalapozása (Az aritmetika alapjai 1884/1999) és a két szemantikai értéken (értelem, jelölet, azaz extenzió) alapuló jelentéselmélet kidolgozása. Lásd még Heszperosz, propozíció.

232


Frye, David: Lásd Nixon. funkcionális állapot: A elmefilozófiai funcionalizmus a test-elme problémára adott egyik materialista válasz, amely kimondja, hogy a mentális állapotok az agy funkcionális állapotai (lásd Putnam „Minds and Machines” 1960). Vagyis például a fájdalom funkcionális állapota a C-rostok ingerlésének. Bennünk, emberekben a C-rostok ingerlése az, ami betölti azt a bizonyos oksági vagy funkcionális szerepet, amelyet fájdalomnak hívunk. Ennek a szerepnek része például az, hogy milyen események idéznek elõ bennünk fájdalmat (ha megcsíp egy darázs, rálépnek a nagylábujjunkra), és hogy milyen eseményeket okoz a fájdalom (például felszisszenést, sírást). Gondolhatjuk azt, hogy olyan marslakók is érezhetnek fájdalmat, akiknek egyáltalán nincsenek C-rostjaik: például felszisszenhetnek, sírhatnak, amikor valamelyik végtagjukra lépnek. Vagyis náluk valamilyen más fizikai állapot volna az a funkcionális állapot, amelyet fájdalomnak hívunk. Valami egészen más fizikai állapot is betölthetné azt a fajta oksági szerepet, amelyet az emberek életében a fájdalom mint a C-rostok ingerlése tölt be. Ezt az álláspontot képviseli például David Lewis („Mad Pain and Martian Pain” 1980). Azt állítja, hogy „a fájdalom a C-rostok ingerlése” esetlegesen igaz azonosságállítás, mivel a „fájdalom” (Kripke álláspontjával ellentétben) nem merev jelölõ. Gaurisanker: A Gauri Sankar vagy (Shankar) Nepál és Tibet határán, a Mount Everest szomszédságában található. Tehát a Quine-tól idézett példa (amelyet Kripke Schrödingernek tulajdonít) valójában nem mûködik: a Gauri Sankar nem azonos a Mount Everesttel. (Kripke szerint tehát szükségszerûen nem azonos a két hegycsúcs.) Talán az lehetett a tévedés alapja, hogy Raymond Lambert (1914–1997) svájci hegymászó, aki 1952-ben sikertelen kísérletet tett a Mount Everest meghódítására, egy évvel ezután, 1953-ban megmászta a Gauri Sankart. A „Gaurisanker”, helytelenül használt neve a szóban forgó hegycsúcsnak, illetve hegycsúcsoknak: valójában két csúcsa van, a Gauri és a Sankar, az utóbbi a magasabbik – 7134 méteres. Geach, Peter (1916–): Brit filozófus, Wittgenstein tanítványa. Vallásfilozófiai és középkori filozófiatörténeti munkái mellett jelentõsek nyelvfilozófiai és metafizikai írásai is. A hatvanas években nagy hatást fejtett ki Geach elképzelése arról, hogy az azonosságreláció relatív, valamilyen fajtát meghatározó (más néven szortális) tulajdonsághoz képest értelmezendõ (Reference and Generality 1962). Például szerinte nincs olyan, hogy a és b tárgy abszolút módon ugyanaz, hanem arról kell beszélnünk, hogy a és b ugyanaz a szobor vagy ugyanaz a márványtömb. És elõfordulhat például, hogy az egyik ilyen relatív azonosságról szóló állítás igaz, míg a másik nem: ugyanarról a szoborról van szó (két különbözõ idõpontban), azonban nem ugyanarról a márványdarabról. (A relatív azonosság tézisével vitatkozott Wiggins). Gell-Mann, Murray (1929–): Nobel-díjas amerikai fizikus. 1964-ben Gell-Mann (és tõle függetlenül George Zweig) megfogalmazta azt a feltételezést, hogy a protonok és

GLOSSZÁRIUM

233

neutronok további alkotóelemekbõl állnak; ezeket az új részecskéket Gell-Mann kvarkoknak nevezte el. Az elnevezés alapjául egy James Joyce-idézet szolgált: „Három kvarkot Muster Marknak!” – a protont és a neutront ugyanis három-három kvark építi fel. genusz és fajalkotó különbség: A definíció hagyományos arisztotelészi elképzelése szerint egy definícióba elõször azt a legközelebbi nemet (genus proximum) kell megadni, amely alá a fogalom tartozik, majd pedig azt a fajalkotó különbséget (differentia specifica), amely a fogalom által jelölt fajt (species) a többi, ugyanezen nembe tartozó fajtól elkülöníti. Példa: „Az ember eszes [differentia specifica] élõlény [genus proximum].” Gilbert, Margaret (1942–): Brit filozófus. Elsõsorban társadalomfilozófiával és etikával foglalkozik. Kripke volt felesége, a kötet eleji ajánlás feltehetõleg neki szól. Goldbach-sejtés: A Goldbach-sejtés a következõ: minden 2-nél nagyobb páros szám felírható két prímszám összegeként. A sejtést a porosz matematikus Christian Goldbach (1690–1764) fogalmazta meg elõször egy Eulerhez írott levelében 1742-ben – bár kissé más formában. A matematikusok túlnyomó többsége azt gondolja, hogy a sejtés minden valószínûség szerint igaz, ugyanakkor a mai napig nem sikerült bizonyítást adni rá. Gödel, Kurt (1906–1978): Elsõsorban halmazelmélettel és matematikai logikával foglalkozott. Leghíresebb eredménye az 1931-ben bebizonyított ún. nemteljességi tétel, amelynek értelmében minden olyan elsõrendû, ellentmondásmentes formalizált elméletben, amelyben a számelmélet (más néven aritmetika) igazságai kifejezhetõek, kifejezhetõ egy olyan igaz állítás is, amely az elméleten belül nem bizonyítható. Ráadásul ennek az elméletnek az ellentmondásmentessége csak egy nála összetettebb, és ezért kevésbé megbízható elméletben bizonyítható. Ezek az eredmények óriási csapást mértek a matematika logikai megalapozását célzó törekvésekre (így például Whitehead és Russell Principia Mathematicájára). halmazelmélet: A matematika egyik alapvetõ ága, amely a végtelen sok elemû (azaz végtelen számosságú) matematikai összességekkel foglalkozik (a pozitív egész számok halmaza például ilyen). Alapvetõ jelentõségét az adja, hogy a matematikai és logikai fogalmak döntõ többsége kezelhetõ a halmaz (osztály) fogalma segítségével. A halmazelmélet megalkotója Georg Cantor (1845–1918) német matematikus, aki a végtelen halmazokra és a halmazok számosságaira vonatkozó úttörõ kutatásaival indította útjára a matematika ezen új ágát. Elméletének – az utóbb ellentmondásosnak bizonyult naiv halmazelméletnek – alapfogalmai a matematika egyéb ágaiba is beépültek. A 20. század elején Zermelo, Fraenkel, Neumann és Gödel munkássága révén sikerült axiomatikus alapokra hozni a halmazelméletet.

234


Harman, Gilbert (1938–): Amerikai filozófus, Quine tanítványa. A Princetoni Egyetem professzora. A Megnevezés és szükségszerûség hangfelvételének feldolgozása neki és Thomas Nagelnek köszönhetõ. Fõ kutatási területei a nyelvfilozófia, az elmefilozófia, az ismeretelmélet és az etika. Nevéhez fûzõdnek az ún. fogalmiszerep-szemantika, valamint az etikai relativizmus bizonyos megfogalmazásai („Conceptual Role Semantics” 1982, The Nature of Morality 1977). Hasfelmetszõ Jack: A Hasfelmetszõ Jack néven ismertté vált londoni sorozatgyilkos 1888-ban öt nõt ölt meg ritka kegyetlenséggel. Hasonló támadás ért akkoriban majd’ egy tucat további nõt is, de megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon ezeket a gyilkosságokat is Jack követte-e el. A gyilkost soha nem találták meg. A „Jack” név egy (valószínûleg nem a sorozatgyilkos által írt) levél aláírása révén vált közkeletûvé. Kripke szerint ennél a névnél olyan atipikus esettel találkozunk, amikor a név referenciáját határozott leírás és nem rámutatás révén rögzítették. További példa lehet erre a „Neptunusz” név esete (lásd Leverrier). hasonmáselmélet: A modális realizmus hívei – elsõsorban David Lewis – szerint az aktuálisan létezõ individuumok kizárólag az aktuális világ „lakosai”, egyéb lehetséges világokban (például egy olyanban, amely nagyon hasonlít a mi világunkra, kivéve azt, hogy a bûvös kockát nem találja fel senki) pedig az aktuális individuumok hasonmásai léteznek. Lewis szerint egy-egy individuum csak egyetlen világban fordulhat elõ. Következésképpen két egymástól különbözõ lehetséges világ lakosai között nem lehet szó lehetséges világokon átívelõ azonosításról, azonosságrelációról, legfeljebb – Lewis szavaival élve – hasonmásrelációról. Ebbõl pedig az következik, hogy a modális állításokat nem-sztenderd módon kell értelmeznünk: például azt, hogy „Rubik Ernõ lehetett volna juhász”, úgy kell értelmeznünk, hogy egy lehetséges világban valaki, aki Rubik hasonmása, juhász. A modális állítás értelmezése tehát feltételez valamilyen hasonlóságkritériumot, az azonosságkritérium gyengébb megfelelõjét, amelynek alapján kiválasztjuk, hogy például az adott lehetséges világban ki számít Rubik hasonmásának és ki nem. Lásd Lewis: „Lehetséges világok” (1973/2004), Plurality of Worlds (1986). hatókör: Amikor „forró kávét és narancslevet” ígérnek nekem reggelire, jobban járok, ha (forró kávét) és narancslevet kapok, nem pedig forró (kávét és narancslevet). A két olvasatban más és más a „forró” szó hatóköre: az elsõben csak a „kávé”-ra terjed ki, a másodikban azonban a „narancslé”-re is. Ezt az alapötletet ragadhatjuk meg a logikai mondatokban is. A modális operátorok és a kvantorok (valamint más operátorok is) hatókörrel rendelkeznek, amely nem más, mint az õket közvetlenül követõ legnagyobb kifejezés. Mint azt már láthattuk, a zárójelek számítanak. Például a $x(Fx & Gx) mondatban az egzisztenciális kvantor $x hatóköre az, hogy (Fx & Gx). Ezzel szemben a $xFx & Gx mondatban a kvantor hatóköre az, hogy Fx, és a hatókörén túl esik a Gx mondat. (Ez pedig azt jelenti, hogy a második x szabad változó.) Nézzünk meg egy

GLOSSZÁRIUM

235

olyan mondatot is, amelyben két hatókörrõl is beszélhetünk: $x(Kx & "y(Ky É y = x)). (Ez jelentheti például azt, hogy egyetlen koala létezik: létezik legalább egy koala, amellyel minden koala azonos.) Ebben a mondatban az egzisztenciális kvantor tág hatókörrel rendelkezik az univerzálishoz képest; az univerzális kvantor pedig szûk hatókörrel rendelkezik az egzisztenciálishoz képest. Heszperosz, Phószphorosz, Vénusz: A „Heszperosz” és a „Phószphorosz” az Esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz két görög megnevezése. Az elsõ jelentése „esti csillag”, a másodiké „hajnali csillag”. Mivel egyes kultúrákban sokáig nem volt ismeretes, hogy ugyanarról az égitestrõl van szó, ezért lehetett valódi felfedezés, amikor kiderült, hogy a két név ugyanazt az égitestet jelöli. Az azonosság felismerését nehezítette, hogy a Vénusz 584 napos ciklusokban a következõképpen jelenik meg: 263 napig hajnalban látható, aztán 50 napra eltûnik, utána 263 napig alkonyatkor látható, majd 8 napra eltûnik. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a Vénusz közelebb van a Naphoz, mint a Föld. Frege ezt a példát használta ki annak bebizonyítására, hogy tulajdonnevek a jelölet (extenzió) mellett rendelkeznek értelemmel is: „az Alkonycsillag azonos a Hajnalcsillaggal” azonosságállítás informatív, „az Alkonycsillag azonos az Alkonycsillaggal” állítás viszont triviális, ennélfogva különbözik az értelmük, jóllehet a bennük szereplõ kifejezések extenziója azonos. A görög elnevezések a negyvenes évektõl visszatérõ szereplõi voltak a Quine által indított vitának a modális logika értelmezhetõségérõl. Ennek a vitának egy kései felvonása az 1962-es Marcus-Quine vita, amelyet Kripke is említ. Hilbert, David (1862–1943): Német matematikus, a 20. századi matematika egyik legkiemelkedõbb egyénisége. Nevét többek közt az 1900-ban, Párizsban rendezett II. Nemzetközi Matematikai Kongresszuson tartott elõadása tette híressé, ahol huszonhárom olyan problémakört javasolt kidolgozásra, amelyek megszabták a 20. századi matematika fejlõdésének fõ irányait. Matematikafilozófiai munkássága is jelentõs, az 1920-as évek elején az ún. Hilbert-program keretében tûzte ki célul a matematika formális megalapozását. Ennek kiindulópontja a legegyszerûbb matematikai elméletre, a számelméletre (más néven aritmetikára) egy ellentmondásmentes formalizált nyelv kialakítása és teljességének bizonyítása volt. Vagyis egy olyan formalizmusra van szükség, amelyben az összes számelméleti igazság kifejezhetõ és bebizonyítható anélkül, hogy ellentmondásba ütköznénk (azaz egyaránt bizonyítást adnánk egy mondatra és annak tagadására). 1931-ben Gödel bebizonyította, hogy ez a cél nem teljesíthetõ. homályos fogalom: A „hideg” például homályos predikátum, mivel nincs éles határvonal azok közt a dolgok közt, amelyek hidegek és amelyek nem hidegek. További példák: „piros”, „gyerek”, valamint a filozófiai szakirodalomban leggyakrabban használt homályos kifejezések, a „kupac” és a „kopasz”. Egyáltalán nem arról van szó, hogy például a „kupac” szó többértelmû volna – hanem nincsenek precíz kritériu-

236


mok az alkalmazására. Kripke a 36. oldalon (18. j.) említi a homályos kifejezések logikájának – idõközben pótolt – hiányát (lásd például Kit Fine „Vagueness, Truth, and Logic” 1975, Timothy Williamson Vagueness 1994). homonima: Azonos alakú, többjelentésû szó. Homonimák a magyarban például a „vár”, az „ír” és a „nyom”. Humphrey, Hubert (1911–1978): Az Egyesült Államok 38. alelnöke volt 1965 és 1969 között, Lyndon B. Johnson elnöksége alatt. 1966-os vietnami látogatása után a háború elszánt támogatója lett, aminek komoly szerepe volt abban, hogy az 1968-as elnökválasztáson demokrata jelöltként alul maradt Nixonnal szemben. 1972-ben ismét sikertelenül indult az elnökválasztáson. idealizmus: Egyik jelentése (több másik mellett): olyan metafizikai elképzelést valló filozófiai álláspont, amely szerint a világ minden jelensége kivétel nélkül mentális természetû, tehát a jelenségek léte egy megismerõ elmétõl függ. Kripke ebben az értelemben használja a fogalmat; szintén ebben az értelemben idealisták a 19. századi brit idealizmus képviselõi (akiknek az álláspontját például Sprigge fejlesztette tovább); ezzel a hagyománnyal szakított a 20. század elején az analitikus filozófia két alapítója, Russell és G. E. Moore, többek közt az észlelés érzetadat-elméletének kidolgozásával.

K

implikáció (szigorú): Az „implikáció” a „kondicionális” másik neve. A hagyományos kondicionális (másik nevén materiális implikáció) azt mondja ki, hogy ha a (materiális) kondicionális mondat igaz, akkor amennyiben az elõtag igaz, az utótag is az. A szigorú implikáció (jele: ) ennél szorosabb, logikai szükségszerûségrõl szóló kapcsolatot mond ki: ha a szigorú kondicionális mondat igaz, akkor lehetetlen (logikailag lehetetlen), hogy az elõtag igaz legyen, miközben az utótag hamis. Ez egyenértékû a következõvel: £(A É B). A modern modális logikában C. I. Lewis (1883–1964) elõször a szigorú implikációt vezette be modális operátorként, hogy Whitehead és Russell Principia Mathematicájának bizonyos, a (materiális) kondicionálissal kapcsolatos paradoxonait elkerülje. Impossible Missions Force: Az Egyesült Államok kormánya által irányított független, titkos kémügynökség – jobban mondva kitalált kémügynökség. A Mission: Impossible televíziós sorozatban jelent meg elõször (1966–1973, majd késõbb 1988–1990). A kilencvenes évektõl mozifilmekben találkozhatunk az ügynökséggel – Tom Cruise fõszereplésével. indexikus kifejezések: Például „én”, „itt”, „ma”, „ti”. Olyan nyelvi kifejezések, melyeknek referenciája mindig az adott nyelvi megnyilatkozás körülményeitõl, kontextusától függ. Szemantikájukat Kaplan dolgozta ki („Demonstratives” 1977), aki az

GLOSSZÁRIUM

237

indexikusokon belül megkülönböztette a tiszta indexikusokat, amelyek automatikusan, a beszélõ szándékától függetlenül referálnak a kimondási kontextus releváns szeletére. Általában ilyen például a felsoroltak közül az elsõ négy. Ezzel szemben a valódi demonstratívumoknál, amilyen például az „ott” és a „ti”, a kimondási kontextus önmagában nem elég a referencia meghatározásához – szükséges még, hogy a beszélõ demonstrációt társítson a kifejezés kimondásához, vagyis hogy mutató/demonstratív szándékkal rendelkezzen. intenzió: Frege jelentéselméletében az „értelem”-nek felel meg, vagyis egy kifejezés azon szemantikai értéke, amely minden egyes lehetséges világra meghatározza a kifejezés jelöletét, más néven extenzióját. Például „a golyóstoll feltalálója” határozott leírás intenziója egy függvény, amely minden lehetséges világhoz a leírás extenzióját rendeli: vagyis azt, aki a kérdéses világban feltalálta a golyóstollat: az aktuális világban Bíró László Józsefet, más lehetséges világokban valaki mást. Az, hogy a tulajdonnevek merev jelölõk, azt jelenti, hogy az intenziójuk konstans függvény, amely minden lehetséges világhoz ugyanazt az extenziót rendeli. Vagyis a „Bíró László József” név intenziója minden lehetséges világban ugyanazt a személyt, Bíró László Józsefet határozza meg. intenzionális logika, intenzionális szemantika: Az intenzionális logikában olyan operátor is szerepel, amely nem extenzionális. Ilyen például a „szükségszerûen” operátor, a £; a „szükségszerûen P” igazságértékét nem határozza meg P igazságértéke (ami P extenziója), hanem az csak P intenziójának ismeretében állapítható meg. Például egyaránt igaz, hogy a lajhárok élõlények, és az is, hogy természetes lakhelyük Amerika. Azonban ha ezeket a mondatokat behelyettesítjük P-re, akkor az elsõ esetben igaz mondatot kapunk (a lajhárok szükségszerûen élõlények, gondolhatjuk), a második esetben viszont hamisat (a lajhárok meghonosodhattak volna Amerika helyett Ausztráliában is). Az intenzionális operátort tartalmazó mondat igazságértéke az intenzió (és nem pusztán az extenzió) függvénye. Az intenzionális szemantika az intenzionális logika jelentéselméletét adja meg. A modális logika, valamint a tényellentétes kondicionálisok logikája egyaránt intenzionális logika, szemantikájuk pedig egyaránt intenzionális szemantika. jelentés: A fregei „Sinn” mára kevésbé elterjedt magyar fordítása, az „értelem” mellett. A mai magyar szakirodalom egyre inkább az angolt követi abban, hogy a jelentés a tágabb fogalom, „szemantikai érték”-nek is mondják, és az értelem részét képezi ennek. A denotáció vagy extenzió például a szemantikai értékek egyike, vagyis a jelentésnek része, az értelemnek azonban nem. Ugyanígy például a „meaning”-nek része a „sense”, fordítva viszont nincs így. Vagyis általános elvárás, hogy a jelentésrõl [meaning] szóló elmélet számot adjon az értelemrõl [sense], azonban (részben a Kripke által javasolt oksági-történeti láncok referenciameghatározó szerepe alapján) az értelemrõl szóló elmélet nem feltétlenül tér ki a jelentés minden aspektusára.

238


kanonikus jelölés: A kanonikus jelölés egyfajta sztenderdizált jelölésrendszer, amelylyel sztenderd és egyben optimális formára hozhatók a természetes nyelvek (például a magyar és a svéd) állításai. A kanonikus jelölés segítségével hatékonyabban tanulmányozhatjuk a mondatok szerkezetét és a köztük fennálló összefüggéseket. Kaplan, David (1933–): Amerikai filozófus és logikus, a harmincas–negyvenes évek egyik legmeghatározóbb analitikus filozófusának, Rudolf Carnapnak a tanítványa. Kaplan az egyik legjelentõsebb ma élõ nyelvfilozófus. Nevét széles körben az ún. demonstratívumok és egyéb indexikus kifejezések szemantikájáról alkotott elmélete tette ismertté („Demonstratives” 1977). Itt állt elõ azzal a javaslattal, hogy az indexikus kifejezések és a tulajdonnevek egyaránt direkten referáló kifejezések. (Az utóbbiak esetében ez Mill névelméletéhez vezet.) keresztelés, eredeti elkeresztelés/keresztelõ: Kripke terminusa arra az eredeti névadási aktusra, amelynek során rögzítik egy név referenciáját, és amely annak az oksági-történeti láncnak a kezdõpontja, amelynek fennállása révén egy késõbbi használatkor a beszélõk arra az illetõre vagy dologra referálnak, akire vagy amire a nevet eredetileg bevezették. A részletes kifejtést lásd a második elõadásban. Kripke szerint a keresztelés tipikusan az elnevezendõ személy vagy tárgy jelenlétében, valamilyen rámutatási szándék mellett történik (nincs feltétlenül szó valamilyen nyilvános, hivatalos ceremóniáról). Kevésbé gyakori, de elõfordul, hogy leírás révén rögzítik a referenciát. Lásd Hasfelmetszõ Jack. Kneale, William (1906–1990): Brit filozófus és logikus. Nevét elsõsorban feleségével, Martha Kneale-lel közösen írt, a logika történetét feldolgozó könyve tette ismertté: A logika fejlõdése (1962/1987). koextenzív: Koextenzív két kifejezés, ha extenziójuk azonos. Például „a bifokális lencse feltalálója” és „a villámhárító feltalálója” – mindkettõnek Benjamin Franklin az extenziója. Quine példája: a „szívvel rendelkezõ lény” és a „vesével rendelkezõ lény” koextenzív. A példa állítólag nem mûködik, mivel vannak olyan fajok, amelyek egyedei szívvel rendelkeznek ugyan, vesével azonban nem. kondicionális: A „ha … akkor …” mondatok két részmondatot kapcsolnak össze. Például „Ha Kripke Nebraskában született, akkor amerikai állampolgár”. Ennek igencsak hozzávetõleges logikai megfelelõje a É, amelynek segítségével két mondatot összekötve kondicionális, másik nevén feltételes mondatot kapunk. A kondicionális elsõ tagmondatát hívjuk elõtagnak, a másodikat pedig utótagnak. A kondicionális kizárólag akkor hamis, ha az elõtagja igaz, az utótagja azonban hamis. Ez azonban azt jelenti, hogy a É definíciója alapján például igaz lesz a következõ kondicionális, tekintve, hogy az elõtagja hamis: „Ha Kripke Ausztráliában született, akkor kengurut tart”. Sõt még az is igaz, hogy „Ha Kripke Ausztráliában született, akkor õ maga kenguru”.

GLOSSZÁRIUM

239

Szokták materiális kondicionálisnak/implikációnak is hívni, megkülönböztetve a szigorú implikációtól, amely a „ha … akkor …” hétköznapi jelentéséhez közelebb álló mondatoperátor. (A É mellett bevett jelölés még a ®.) Lásd még extenzionális logika. konjunkció: Az „és” kötõszóval két mondatot kapcsolhatunk össze: pl. „Hajós Alfréd kétszeres olimpiai bajnok úszó és Pelle István kétszeres olimpiai bajnok tornász”. A kötõszó (hozzávetõleges) logikai megfelelõje az &, amelynek segítségével két mondatot összekötve konjunktív mondatot, más néven konjunkciót kapunk. A konjunkció akkor és csak akkor igaz, ha mindkét tagmondat igaz. (Az & mellett bevett jelölés még a Ù.) konnotáció: Lásd denotáció, konnotáció. kvantor, univerzális kvantor: Az olyan általános állításokat hívjuk univerzálisnak, amelyek átfogóan, egy sokaság minden tagjáról állítanak valamit. Például: „Minden holló fekete”. Az univerzális állításokat az univerzális kvantorok segítségével ragadjuk meg: "x(Hx É Fx). Ebben a mondatban a "x kvantor mindkét x változót köti, így a mondat nem tartalmaz szabad változót. Az ún. egzisztenciális kvantorokról lásd egzisztenciaállítás. a kvantummechanika Wheeler–Everett-féle felfogása: A Hugh Everett (1930– 1982) által 1957-ben, egyetemistaként, John Wheeler (1911–) irányításával kidolgozott ún. sokvilág-értelmezés. Az elmélet alapgondolata szerint mindannyiszor, amikor a világegyetem egy kvantummechanikai döntési helyzetbe kerül, az egész világegyetem megsokszorozódik, éspedig annyi példányban, ahány lehetséges kimenetele van a szóban forgó eseménynek. Ez szemben áll a hagyományos koppenhágai értelmezéssel, amely szerint egyik lehetõség sem valóságos mindaddig, amíg egy megfigyelõ bele nem avatkozik a folyamatba. lehetséges világ: A „Kripke lehetett volna költõ is” mondatot a lehetséges világokra hivatkozva a következõképp értelmezhetjük: a mondat azt mondja ki, hogy van olyan tényellentétes helyzet, vagyis lehetséges világ, amelyben Kripke költõ. A lehetséges világokra épülõ modális szemantika lehetséges világok fölötti kvantifikációként (lásd kvantor) értelmezi a fenti lehetõségrõl szóló mondatot. A modális mondatok között vannak szükségszerûségrõl szólóak is, pl. „Kripke szükségszerûen nem kenguru”. Az elõzõekkel párhuzamosan ezt úgy értelmezhetjük, hogy Kripkére minden lehetséges világban igaz, hogy nem kenguru. Ebben az esetben a lehetséges világok fölötti univerzális kvantifikációról van szó. A lehetséges világok metafizikai státusáról megoszlanak a vélemények, lásd hasonmáselmélet, Lewis, Stalnaker. lehetséges világokon átívelõ azonosság/azonosítás: Ha az egyedi tárgyról vagy személyrõl szóló modális állítások (pl.: „Kripke lehetett volna költõ is”) értelmét a lehetséges világok szemantikájának segítségével elemezzük, kézenfekvõnek tûnik az a

240


feltételezés, hogy a szóban forgó tárgy vagy személy a mi aktuális világunkon kívül egy másik lehetséges világban is létezik. De hogyan azonosítjuk az „ottani” Kripkét az „itteni”-vel? Az 1970-es évekig azt gondolták, hogy a dolgok, emberek világokon átívelõ azonosítása valamilyen azonosságkritériumot, például a dolgok, emberek lényegére való hivatkozást követel meg. Kripke érvei, valamint Alvin Plantinga (1932–) írásai a legtöbb analitikus filozófust meggyõzték arról, hogy a világokon átívelõ azonosítás bizonyos feltételezések mellett követelhet azonosságkritériumot, azonban vannak olyan lehetségesvilág-szemantikák is, amelyekben a világokon átívelõ azonosságot kikötjük. Az utóbbit javasolja például Kripke is. Lásd még hasonmáselmélet. lehetségesvilág-szemantika: Lásd modális szemantika. Leibniz-elv, az azonosak megkülönböztethetetlensége: Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716) által javasolt elv. Ha x azonos y-nal, akkor minden, ami x-re igaz, y-ra is igaz: minden F tulajdonságra, "x"y((x = y) É (Fx É Fy)) Ezért x és y megkülönböztethetetlenek lesznek egymástól. Kézenfekvõnek tûnik például, hogy amennyiben igaz, hogy Lõwy Árpád trágár verseket ír, akkor bárki, aki vele azonos, szintén trágár verseket ír (még ha ezt kevesen tudják is róla). Vagyis amennyiben Lõwy Árpád és dr. Réthy László akadémikus azonosak, akkor nincs olyan tulajdonságuk, amelyben eltérnének. Lásd a megkülönböztethetetlenek azonosságának elve. leírás, merev határozott leírás, leíráselmélet: Leírás például az, hogy „olimpiai bajnok”. Vannak határozatlan leírások, például „egy olimpiai bajnok”, és határozott leírások, pl. „az elsõ magyar olimpiai bajnok”. Mindkét fajta leírás szerepelhet például mondatok alanyaként. Russell híres elmélete a határozott leírásokról (röviden leíráselmélet, lásd Russell 1905/1985, 2005) azt mondja ki, hogy a határozott leírásokat nem a valódi tulajdonnevekkel kell egy csoportba sorolnunk, hanem az olyan kifejezésekkel, mint például: „minden olimpiai bajnok”, „pontosan két olimpiai bajnok”. Az utóbbi kifejezések denotációval (extenzióval) rendelkeznek ugyan, de szigorú értelemben vett referenciával nem. Russell szerint a határozott leírásokat tartalmazó mondatok jelentését kvantorok segítségével ragadhatjuk meg. „A golyóstoll feltalálója Argentínába emigrált” mondat például Russell elmélete alapján a következõt jelenti: Pontosan egy olyan x van, aki feltalálta a golyóstollat, és ez az x Argentínába emigrált.” Az elmélet legjelentõsebb kritikusai közé tartozott Strawson és Donnellan. A leírások jelentésérõl szóló elméletet aztán Russell kiterjesztette a tulajdonnevekre is, ez a tulajdonnevek leíró elméletének egyik megfogalmazása. Kripke is hangsúlyozza a kettõ közötti különbséget: bár õ számos érvet sorakoztat fel a nevek leíró elmélete ellen, ezek az érvek nem vonatkoznak Russell határozottleírás-elméletére. Az utóbbi egyébként (az elõbbivel ellentétben) a mai napig széles körben elfogadott. Kripke egy késõbbi írásában a határozottleírás-elméletet védelmezi is Donnellannal szemben (lásd Kripke 1977).

GLOSSZÁRIUM

241

Merev határozott leírásnak hívjuk az olyan határozott leírásokat, amelyek minden lehetséges világban ugyanazt jelölik (feltéve, hogy „ott” létezik a jelölet). Például „a páros prímszám”, valamint „a golyóstoll aktuális feltalálója” egyaránt merev határozott leírások. Lásd de facto / de jure. leíró elmélet, leírásnyaláb-elmélet: A leíró elmélet kimondja, hogy a tulajdonnevek olyan határozott leírásoknak feleltethetõk meg, amelyeket az egyes beszélõk rendszerint társítanak a névvel. Például a „Rubik Ernõ” névhez ilyen általánosan társított leírás lehet, hogy „a bûvös kocka feltalálója”. Kripke az elmélet erõs változatát tulajdonítja Fregének és Russellnek: a név és a társított leírás szinonimák, megegyezik a jelentésük. Az elmélet gyengébb változata szerint a leírás nem szinonim a névvel, viszont meghatározza annak referenciáját. (Az, hogy a leírás a referenciát határozza meg, másról szól, mint az az elképzelés, hogy a név bevezetésekor a leírás rögzíti a név referenciáját.) Az erõsebb elmélet egyben referenciameghatározásról is szól, tehát a gyengébb elméletet célzó kritikák a jelentéselméletet is érintik. A leíró elmélet továbbfejlesztett változata: a neveket nem egyes leírásoknak, hanem leírások családjának, nyalábjának feleltetjük meg. Searle és Strawson például azt remélte, hogy így megválaszolhatjuk a leíró elmélettel kapcsolatos kritikákat. A leírásnyaláb-elméletnek ugyanúgy van egy erõsebb, jelentésre vonatkozó változata, és egy gyengébb, referenciameghatározásra vonatkozó változata. Kripke amellett érvel, hogy a leírásnyaláb-elméletek ugyanazoknak a problémáknak vannak kitéve, mint a leíró elmélet egyszerû változatai. lényeg, lényegi tulajdonság: Azt gondoljuk, hogy például egy embernek lényegi (vagy esszenciális) tulajdonsága, hogy élõlény. Nem létezhetne anélkül, hogy ne rendelkezne ezzel a tulajdonsággal. Nélküle nem lehetne az, ami. Lásd esszencializmus, akcidentális tulajdonság. Leverrier, Urbain (1811–1877): Francia csillagász. 1846-ban, tanulmányozva az Uránusz pályájában mutatkozó szabálytalanságokat, kiszámította a pálya torzulását okozó, az Uránuszon túli bolygó helyzetét. Számításait elküldte a berlini csillagvizsgálóba, ahol rátaláltak az új égitestre. A „Neptunusz” esete tehát annyiban atipikus, hogy az eredeti keresztelõkor nem rámutatással, hanem határozott leírással („az a bolygó, amely az Uránusz pályájának sajátosságait magyarázza”) rögzíthették a név referenciáját. Egyébként a csillagászatban számos hipotetikus bolygót és más asztronómiai tárgyat neveztek el, és nem mindegyik volt olyan sikertörténet, mint a „Neptunusz” név esete. Maga Leverrier is „zátonyra futott” néhány évvel késõbb a „Vulkán” nevû hipotetikus bolygó feltételezésével, amely a Merkúr pályájának sajátosságait volt hivatott magyarázni. Fél évszázadon keresztül nyitott kérdés volt, hogy vajon a Vulkán létezik-e, míg aztán Einstein általános relativitáselmélete végleg bebizonyította, hogy a Vulkán nem létezik.

242

243


GLOSSZÁRIUM

Lewis, David (1941–2001): A 20. század utolsó harmadának egyik vezetõ analitikus filozófusa, Quine tanítványa. 1970-tõl haláláig a Princetoni Egyetem tanára volt. Leghíresebb – és legtöbbet vitatott – elmélete a lehetséges világok létezését állító modális realizmusa és az ehhez kapcsolódó hasonmáselmélet, de fontos megemlítenünk még a tényellentétes kondicionálisok szemantikájának kidolgozását (Counterfactuals 1973) és az erre épülõ, Hume által inspirált elemzést az oksági relációról („Okság” 1973/2004). A test-elme problémára azt a választ adta, hogy a mentális állapotok funkcionális állapotok.

merev jelölõ, merev határozott leírás: Kripke szerint a tulajdonnevek, például a „Hajós Alfréd” név, merev jelölõk: minden lehetséges világban, amelyben Hajós Alfréd létezik, a név õt jelöli. Továbbá az olyan világokban, amelyekben nem létezik Hajós, a név nem jelöl senki mást. A határozott leírások ellenben általában nem-merev jelölõk, hiszen „az elsõ magyar olimpiai bajnok” aktuálisan Hajóst jelöli, azonban egy olyan világban, amelyben Hajós Alfréd helyett például az öccse, Henrik nyeri az elsõ magyar olimpiai aranyérmet, a határozott leírás Hajós Henriket, és nem Hajós Alfrédot jelöli. A merev jelölõkrõl szóló tézis célja, hogy megragadjon egy alapvetõ tényt azzal kapcsolatban, hogy a hétköznapi nyelvben hogyan használjuk a tulajdonneveket és a határozott leírásokat. Akadnak merev határozott leírások is, például „a páros prímszám” (ami de facto merev jelölõ), valamint „az, aki aktuálisan (valójában) megszerezte az elsõ magyar olimpiai aranyérmet” (ami de jure merev jelölõ). Az utóbbi ugyanis minden lehetséges világban az aktuális bajnokot, Hajós Alfrédot jelöli.

Lie-csoport: (Ejtsd: lí.) A fogalmat egy norvég matematikus, Sophus Lie (1842–1899) alkalmazta elõször a folytonos szimmetria tanulmányozására. Marcus, Ruth Barcan (1921–): Amerikai filozófus és logikus, 1973 óta a Yale Egyetem professzora. Elsõsorban az intenzionális logika, a logikafilozófia és a nyelvfilozófia területén alkotott maradandót. Az õ nevéhez fûzõdik az elsõ kvantifikált modális logika (lásd kvantor) kidolgozása (1946), az azonosságállítások szükségszerûségének formális bizonyítása és a nevek direkt referenciaelméletének egyik elsõ megfogalmazása. Marcus szerint a tulajdonnevek „puszta címkéi” a referenciájuknak (ez Mill jelentéselméletével esik egybe). Lásd még Quine. materializmus: Az idealizmus alternatívája, vagyis az a metafizikai álláspont, amely szerint a világon valamennyi jelenség kivétel nélkül anyagi természetû. A harmadik elõadásban Kripke az elmefilozófiai materializmust tárgyalja, amely szerint az elme anyagi természetû. Korszerûbb terminológiával élve: a mentális állapotok egyben fizikai állapotok. (Az utóbbi a materializmus modern utódának, a fizikalizmusnak a tézise. A különbség: a modern fizika eredményeinek alapján nem mondhatjuk, hogy minden fizikai állapot/esemény anyagi természetû lenne.) A materializmus például a típusazonosság vagy a példányazonosság mellett kötelezheti el magát. materiális/extenzionális ekvivalencia: Ha egy mondat igazságából következik egy másik igazsága, és fordítva, akkor a két mondat extenzionálisan ekvivalens – nem térhet el az extenziójuk. a megkülönböztethetetlenek azonosságának elve: Leibniztõl származó metafizikai tétel, amely azt állítja, hogy ha két dolog egymástól megkülönböztethetetlen, vagyis ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, akkor a két dolog azonos. Formalizálva: minden F tulajdonságra, "x"y("F(Fx º Fy) É x = y). Mivel minden dolog csak önmagával azonos, ezért a tétel voltaképpen azt állítja, hogy a világban nincsenek megkülönböztethetetlen dolgok. Ezzel szemben az ún. Leibniz-elv az azonosak megkülönböztethetetlenségének elve, jóval kézenfekvõbb.

metanyelvi állítás: Valamilyen másik nyelvrõl, az ún. tárgynyelvrõl szóló állítás. Például ha a tárgynyelvnek választjuk az angolt, a magyart pedig metanyelvnek, akkor metanyelvi állítás a következõ: „A „»rabbits run« azt jelenti, hogy a nyulak futnak”. Akkor tekinthetünk egy nyelvet egy másik nyelv metanyelvének, ha az tartalmazza a tárgynyelv állításait, vagy legalábbis azok lefordíthatók a metanyelvre. Így elõfordulhat, hogy egy nyelv önmaga metanyelvévé válik – például amikor magyarul jelentünk ki valamit a magyar nyelvben elõforduló nevek szemantikai viselkedésérõl: „a »Mikkamakka« név négyszótagú”; „a »Mikkamakka« név valójában nem jelöl semmit, vagyis üres név.” Mill, John Stuart (1806–1873): Angol filozófus. Meghatározó etikai és politikafilozófiai írásai mellett nagylélegzetû mûve a System of Logic fontos lépést jelentett az induktív logika és a tudománymetodológia fejlõdésében (magyarul: A deductiv és inductiv logika rendszere mint a megismerés elveinek és a tudományos kutatás módszerének elõadása (1843/1874–1877). Nyelvfilozófiai nézetei elsõsorban Kripke révén váltak híressé a kortárs analitikus filozófiában: Mill szerint a tulajdonnevek direkten, szemantikai közvetítés nélkül denotálják a referenciájukat, vagyis nincs konnotációjuk, csak denotációjuk van. Manapság ezt az elméletet nevezik a tulajdonnevek milliánus jelentéselméletének, valamint direktreferencia-elméletének. Kripke ugyan nem fogadta el ezt az elméletet, de az érvei Kaplan szerint nem hagynak más választást. modális kontextus: Egy modális operátort tartalmazó mondatban az operátort és annak hatókörét (az operátort közvetlenül követõ legnagyobb mondatot) együttesen hívjuk modális kontextusnak. Vegyük szemügyre például azt az állítást, hogy „Egy feltalálóra igaz, hogy lehetett volna ausztrál”. (Ez egy de re modális állítás, amely egy aktuális feltalálóról mondja ki, hogy õ lehetett volna ausztrál.) Formalizálva: $x(Fx & ¸ Ax). Itt a modális kontextus ¸Ax. Az egzisztenciális kvantor $x és az Fx mondat egyaránt a modális kontextuson kívül rekednek.

244


modális logika, modellelméleti modális logika, modellelmélet, modális szemantika: A modális logika, a modális állítások logikáját térképezi fel, az intenzionális logika Arisztotelész óta kutatott területe. Modálisak azok az állítások, amelyek ún. modális szavakat, úgy mint „lehetséges”, „szükségszerû”, „lehetetlen”, „esetleges” stb. tartalmaznak. A modern modális logika atyja a harvardi logikus, C. I. Lewis (lásd szigorú implikáció). A ma elterjedt modális logika a szükségszerûség (£) és a lehetõség (¸) operátort tartalmazza. A modális szemantika a modális logikai mondatok jelentésével foglalkozik (vagyis modellelméletet határoz meg). A legelterjedtebb – a többek közt éppen Kripke által kidolgozott – elérhetõségi relációra épülõ modális szemantika, amelyet Kripkeszemantikának is szoktak hívni (lásd Kripke 1963a). A modális szemantikát hívhatjuk úgy is, hogy a modális logika modellelmélete, mivel a logikához modelleket – halmazelméleti struktúrák keretében megadott interpretációkat – határoz meg. A modális szemantika önmagában csak egy elérhetõségi relációk által meghatározott váz, struktúra, amely semleges a végpontok természetét illetõen, vagyis arra vonatkozóan, hogy az elérhetõségi reláció miféle entitások között áll fenn. A lehetségesvilág-szemantikát akkor kapjuk meg, ha a végpontokat lehetséges világoknak fogjuk fel. A lehetségesvilág-szemantikával kapcsolatos nyelvfilozófiai és metafizikai kérdésekrõl meghatározó elképzeléseket dolgozott ki Kripke mellett David Lewis, Robert Stalnaker és Alvin Plantinga. Lásd még lehetséges világokon átívelõ azonosság. modális tulajdonságok: Lásd esszencializmus. modalitás: Akkor rendelkezik egy mondat modalitással, ha arról szól, hogy egy egyszerûbb mondat (például „A nyulak emlõsök”) valamilyen módon igaz. Ezek a módok lehetnek többek közt: szükségszerûen/lehetségesen (aléthikus modalitás), esszenciálisan/esetlegesen, mindig/néha/a múltban/a jövõben (temporális modalitás), analitikusan/szintetikusan, a priori/a posteriori módon, egy ágens ismeretei alapján (episztemikus modalitás), kötelezõen/megengedetten (deontikus modalitás). Lásd de dicto/ de re modalitások, esszencializmus. Nagel, Thomas (1937–): Amerikai filozófus, 1980 óta a New York University filozófia tanszékének és jogi karának professzora. Korábban, a hatvanas évektõl a Princetoni Egyetemen tanított. A Megnevezés és szükségszerûség hangfelvételének feldolgozása neki és Gilbert Harmannak köszönhetõ. Fõ érdeklõdési területe az elmefilozófia, az etika és a politikafilozófia. A modern elmefilozófia egyik vezetõ teoretikusa, nevéhez fûzõdik a materializmus ellen felvázolt ún. quale-probléma egyik legnagyobb hatású megfogalmazása („Milyen lehet denevérnek lenni?” 1974/2004). Ennek az álláspontnak egy korábbi megfogalmazására hivatkozik Kripke. négyszín-tétel: A matematikai négyszín-tétel azt mondja ki, hogy egy tetszõleges régiókra osztott síkot (mondjuk egy geopolitikai térképet) ki lehet úgy színezni legfeljebb

GLOSSZÁRIUM

245

négy szín felhasználásával, hogy ne legyen két azonos színû szomszédos régió. A négyszín-sejtést elõször Francis Guthrie (1831–1899) dél-afrikai matematikus fogalmazta meg 1852-ben, 1976-ban Kenneth Appel és Wolfgang Haken igazolta. Nixon, Richard (1913–1994): Az Egyesült Államok 37. elnöke volt 1969–1974 között, republikánus. Az utolsó elnöki évében kirobbant ún. Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült. Kripke az amerikai humorista, David Frye (1934–) megtévesztésig hiteles Nixon-paródiájára utal. Miután megvádolták Nixont, hogy illegális támogatásokat fogadott el 1952-es kampányához, arra hivatkozott, hogy egy Checkers nevû spániel volt az egyetlen ajándék, amelyet a kampány keretében elfogadott. nomologikus fityegõk: Herbert Feigl (1902–1988) nevezte „nomologikus fityegõknek” azokat a törvényszerûségeket, amelyekre a test-elme problémára adott különféle dualista válaszok kidolgozói szoktak hivatkozni, amikor a mentális és a fizikai összefüggését próbálják magyarázni. A dualisták pszichofizikai törvényei nomologikus fityegõk: mivel az a feladatuk, hogy a fizikai állapotokat olyan mentális állapotokkal kössék össze, amelyeket független módon nem tudunk azonosítani, így csupán önkényesen feltételezett, elszigetelt elemként jelenhetnek meg egy tudományos elméletben. A tudományos elmélet tehát nem szolgál semmiféle magyarázattal, bizonyítékkal a nomologikus fityegõk létezésére („The »Mental« and the »Physical«” 1958). Nozick, Robert (1938–2002): Amerikai filozófus, a Harvard Egyetem professzora. Széles körben ismert politikafilozófiai munkássága mellett az ún. ismeretelméleti externalizmus egyik elsõ megfogalmazója, amely elmélet – az ún. „nyomkövetési elmélet” – szerinte alkalmas a radikális szkepticizmus megválaszolására („Szkepticizmus” 1981/2002). nyalábfogalom: Olyan fogalom, amelynek jelentését a fogalomhoz tartozó, annak vélt vagy valós tulajdonságait tartalmazó leírások egy csoportjával, családjával vagy „nyalábjával” adhatjuk meg. Lásd leíró elmélet, leírásnyaláb-elmélet. nyitott mondat: Olyan logikai mondat, amely tartalmaz szabad változót. nyitott szerkezet: Friedrich Waismann (1896–1959) osztrák származású matematikus és filozófus fogalma. Waismann állítása szerint a nyelv minden empirikus relevanciával bíró fogalma esetében fennáll az elmosódottság lehetõsége, mert a fogalom lehetséges használatainak száma szinte végtelen, így egy fogalom mindig magával hordozza új és új használati módjainak lehetõségét. Például a „Mi a könyv?” kérdésre számtalan válasz adható, az elõállítás módjától az oldalszámokon keresztül a könyvtári meghatározásokig.

246

247


GLOSSZÁRIUM

oksági lánc, történeti lánc: Kripke referenciaelméletének egyik központi fogalma. Az elmélet szerint egy konkrét névhasználat során például a „Cirmos” név referenciáját az az eredeti névadási aktus vagy keresztelés határozza meg, amikor a kérdéses macskát elnevezik. Aztán a nyelvi közösség tagjai találkoznak a macskával, beszélnek róla az ismerõseiknek, és így a név oksági-történeti lánc mentén eljuthat olyan beszélõkhöz is, akik szinte semmit nem tudnak Cirmosról. Kripke szerint ez az oksági-történeti lánc, amely (i) visszavezet az eredeti keresztelõhöz és (ii) olyan láncszemekbõl áll, amelyeknél a beszélõknek az eredetileg bevezetett név továbbadására vonatkozó szándéka alapján a „Cirmos” név a Cirmost nem ismerõ beszélõ mondataiban is Cirmosra referál.

partikuláré, csupasz partikuláré: A partikuláré egy konkrét tárgy vagy esemény, amelynek – szemben az univerzáléval – nincsenek példányai. Például a kék szín egy univerzálé, amelynek példányai partikulárék (többek között ez a kötet, amelyet az olvasó a kezében tart). A „csupasz partikuláré” alatt Kripke a tulajdonságok nélküli egyedi partikuláré, azaz a szubsztrátum fogalmát érti.

Onasszisz, Arisztotelész (1906–1975): Híres görög hajómágnás, 1968-tól Jackie Kennedy férje. operacionális fogalom: Egy fogalom definíció alapján is elsajátítható. Például a négyzet fogalma: olyan sokszög, amelynek négy egyenlõ oldala van, és minden szöge egyenlõ. Amennyiben valaki tisztában van ezzel a definícióval, könnyedén meg tud különböztetni négyzeteket és nem-négyzeteket. A négyzet fogalma azonban operacionálisan is elsajátítható azok által, akiknek bizonyos példákat és teszteket mutatnak: „Nézd csak, ez és ez, négyzet. Ez és ez pedig nem négyzet. Most próbáld meg eldönteni a következõ síkidomokról, hogy négyzetek-e vagy sem.” A négyzet utóbbi módon elsajátított fogalma operacionális fogalom. operátor, idõoperátor, modális operátor: A leggyakrabban használt operátorok a kvantorok és a modális operátorok. Ezek egyszerûbb mondatokhoz kapcsolódva összetettebb mondatokat eredményeznek. Az idõoperátorok az ún. temporális logikában a természetes nyelvi igeidõk jelentésének formalizálása során használt mondatoperátorok. A leggyakrabban használt idõoperátorok a múltidõ-operátor P (past) és a jövõidõ-operátor F (future). Például abból a mondatból, hogy „Rubik Ernõ rollerezik”, az elsõ mondatoperátor segítségével kaphatjuk meg azt, hogy „Rubik Ernõ rollerezett”. A temporális logika az új-zélandi logikus és filozófus Arthur N. Prior (1914–1969) nevéhez fûzõdik. A modális operátorok a modális logikában az ún. modális kifejezések – például a „kell”, „szükségszerû”, „lehet”, „esetleges” – logikai megfelelõi. Az elsõ kettõre a szükségszerûség operátort, a £-t, az utolsó kettõre pedig a lehetõség operátort, a ¸-t használják. Például ahhoz, hogy „Kripke költõ” hozzákapcsolhatjuk a lehetõség operátort; az eredmény: „Kripke lehetett volna költõ (is)”. párkeltés: A párkeltés például egy elektron-pozitron pár keletkezése nagyenergiájú röntgen- vagy gamma-sugarak fotonjából atommagokkal való ütközés révén. A nagy energiájú gamma-sugárzás elnyelésének ez a legfõbb módja. Lásd még annihiláció.

Peano, Giuseppe (1858–1932): Olasz matematikus. 1889-ben publikálta a modern matematika elsõ axiómarendszerét (Peano-axiómarendszer), amivel sikerült megalapoznia a természetes számok elméletét. példányazonosság: Más néven numerikus azonosság. Az a viszony, amellyel minden dolog önmagához és csak önmagához viszonyul, hiszen két különbözõ dolog nem lehet azonos egymással. Az elmefilozófián belül a test-elme problémára megfogalmazott egyik materialista álláspont, amely szerint minden egyes mentális állapotnak megfeleltethetõ valamely fizikai állapot. Davidson anomáliás monizmusa a példányazonosság tézisét fogadta el, a típusazonosságét azonban elutasította. pirit: Vas-diszulfid, amelyet érc formában sokan tévesztettek össze az aranyérccel, ezért hívták a „bolondok aranyának”. polivíz: A polivizet vagy „anomáliás vizet” 1962-ben fedezték fel a Szovjetunióban. Ennek az anyagnak a kutatók állítása szerint más érzékelhetõ tulajdonságai vannak, mint a víznek – ám kisvártatva kiderült, hogy tévedésrõl van szó, polivíz nem létezik. Post, Emil Leon (1897–1954): Lengyel származású amerikai matematikus és logikus. Elsõként bizonyította be Whitehead és Russell Principia Mathematicájának teljességét és ellentmondásmentességét, valamint Wittgensteintõl és Peirce-tõl függetlenül kidolgozta az igazságtáblázatok módszerét, amelyet a többértékû logikákban (amelyekben az igaz és a hamis mellett további igazságérték is van) elõforduló szemantikai értékek ábrázolására is alkalmassá tett. Az 1920-as években Gödel nemteljességi tételéhez hasonló tételt bizonyított, azonban eredményét nem publikálta. (Kripke az elõadásokban csak sugallja, hogy erre a Postra gondol, hiszen a „Schmidt” nevet egy kitalált személyre használja, nem pedig Post kortársára, a szintén matematikus Erhard Schmidtre.) predikátum: Például „… költõ”, „… kócos”. Ezek olyan nyelvi kifejezések, amelyek egy névvel kombinálva kijelentõ mondatot eredményeznek. Ezeket egyargumentumú predikátumoknak hívjuk, mivel egy-egy névhez kapcsolódnak. Vannak többargumentumú predikátumok is, amelyeket relációnak hívunk, pl. kétargumentumú reláció a következõ: „… megtáncoltatja …-t”.

248

249


GLOSSZÁRIUM

propozíció: Amit egy kijelentõ módban tett állítás kifejez – az igazságérték elsõdleges hordozója. Vagyis például a „Rubik Ernõ Budapesten született” állítás azért igaz, mert igaz propozíciót fejez ki. A propozíció határozza meg az állítás igazságfeltételeit: hogy milyen feltételek mellett igaz, és milyen feltételek mellett hamis az állítás. A propozíciók nem nyelvi és nem is fizikai létezõk – Frege szerint leginkább a számokhoz hasonlítanak, absztrakt, idõtlenül és változatlanul létezõ entitások. Frege kimondta továbbá, hogy két mondatnak nem lehet azonos a propozicionális tartalma, ha lehetséges, hogy egy racionális kompetens beszélõ egyetértsen az egyikkel, ugyanakkor a másikkal kapcsolatban tanácstalan legyen, vagy éppenséggel elutasítsa azt. Ebbõl következik, hogy más és más propozíciót fejez ki a következõ két mondat: „Rubik Ernõ Budapesten született” és „A bûvös kocka feltalálója Budapesten született” – hiszen egy racionális és kompetens beszélõ, aki nincs tisztában azzal, hogy ki találta fel a bûvös kockát, az egyiket elfogadhatja a másik elfogadása nélkül. A propozíciók metafizikai státuszáról és természetérõl manapság is komoly viták folynak. A fregeánus és neofregeánus propozíciók elméletének fõ alternatívája a neorusselliánus vagy strukturált propozícióelmélet, amely szerint például bizonyos kifejezések (a referáló kifejezések, mint például az indexikusok és a tulajdonnevek) a propozícióhoz a referenciájukkal járulnak hozzá. Például a „Kripke” név Kripkét, a személyt magát „helyezi” a propozícióba. Kaplan direkt referencia elmélete mögött például ez a neorusselliánus elképzelés áll. (A magyar nyelvû analitikus filozófiai és nyelvészeti szakirodalomban a „proposition”-t idõnként „kijelentés”-nek is szokás fordítani.)

Quine, Willard van Orman (1908–2000): A 20. század egyik legismertebb amerikai filozófusa. Egész pályafutása során a Harvard egyetemen oktatott filozófiát és matematikát. Olyan, az egész analitikus iskolára nagy hatást gyakorló elméleteket és téziseket alkotott, mint a referencia kifürkészhetetlensége, az ontológiai relativitás, az analitikus és szintetikus állítások különbségének megkérdõjelezése. A kvantifikált modális logika értelmességének kérdését heves vita övezte a negyvenes és ötvenes években. Quine szerint a kvantorok és a modális operátorok kombinálásával értelmezési problémákba ütközünk, amelyeket Ruth Barcan Marcus kiküszöbölhetõnek gondolt. A vita egy kései és sok érdekes részletet megvilágító felvonása a Kripke által is említett 1962-es bostoni elõadás és az azt követõ vita, amelyen többek közt Quine és Kripke is részt vett. (Lásd például Quine: „Referencia és modalitás” 1953/2002, Marcus: Modalities 1993.) Lásd még de dicto/de re, esszencializmus.

propozicionális attitûd: Olyan mentális állapotok (vélekedés, tudás, vágy, félelem stb.), amelyek egy egyén és egy propozíció közti relációra vonatkoznak. Ezt általában egy „hogy”-os alárendelõ mellékmondattal fejezzük ki, például: „Kripke azt hiszi, hogy csokitorta lesz ebédre”, „Kripke arra vágyik, hogy csokitorta legyen ebédre” Az attitûd maga képviseli azt a módot, ahogyan elménk viszonyul a propozícióhoz, míg a propozíció az attitûd tárgya. Putnam, Hilary (1926–): A 20. század utolsó harmadának egyik legbefolyásosabb amerikai filozófusa, a Harvard Egyetem tanára. Matematika- és tudományfilozófiai írásai mellett olyan nagyhatású elméletek fûzõdnek a nevéhez, mint az elmefilozófiai funkcionalizmus (lásd funkcionális állapot), valamint a Kripke okságilánc-elméletében is képviselt szemantikai externalizmus, amelyet a természetes fajtanevekre hivatkozva dolgozott ki („The Meaning of »Meaning«” 1975). quale: A tudatos egyedi mentális állapotok introspekció által hozzáférhetõ érzetminõsége, fenomenális jellege. Jellegzetes példái a színérzetek, ízérzetek: az, amilyennek a karfiol ízét vagy a paradicsom színét észleli egy személy. Az ugyanazon paradicsom látványához kapcsolódó quale egyedileg változhat, hiszen egyes emberek (nem csak a színvakok és színtévesztõk) ugyanazt a színt eltérõen érzékelhetik.

rámutatás: Más néven osztenzió – egy egyedileg referáló kifejezés referenciájának tisztázására szolgáló eszköz. Kripke elsõsorban az eredeti keresztelés során a név referenciájának rögzítésére szolgáló eszköznek tekinti. Persze elõfordul, hogy nem rámutatással rögzítik egy név referenciáját. Például a „Hasfelmetszõ Jack” névnél nem így történt (lásd még Leverrier). referencia: 1. Az a tárgy, személy, hely (vagy egyéb konkrét dolog), amelyet egy ún. referáló kifejezés jelöl – a kifejezés denotációja vagy extenziója. A referáló kifejezések paradigmatikus példáinak az indexikus kifejezéseket (például „én”, „ott”) tartják. Igen elterjedt azonban az az álláspont is, hogy a tulajdonnevek referáló kifejezések, vagyis referenciával rendelkeznek. (Russell leíró elmélete a tulajdonnevek jelentésérõl azt vallja, hogy a hétköznapi tulajdonnevek, akárcsak szerinte a határozott leírások, nem referáló kifejezések.) Kripke szerint nemcsak a tulajdonneveknek van referenciájuk, hanem a természetes fajtaneveknek is. Vannak, akik azt gondolják, Russell-lel ellentétben, hogy a határozott leírások is referáló kifejezések (például Strawson). Kripke azonban ezt nem állítja, sõt másutt Russell határozottleírás-elméletét védelmezi (lásd Kripke 1977). 2. Kripke a második elõadásban néhány alkalommal, Strawson nézeteinek tárgyalása során a „referencia” szón a referálás aktusát érti. referenciális és attributív használat: Donnellan különböztette meg a kétféle a használatot. Donnellan egyik példáját Kripke is tárgyalja: „a fickó, akinek pezsgõ van a poharában”. Ez az összetett kifejezés referenciálisan használt határozott leírás, legalábbis akkor, amikor valaki egy összejövetelen azt mondja: „Nézd csak, a fickó, akinek pezsgõ van a poharában, milyen vidám”. A beszélõ célja, hogy egy konkrét illetõrõl tegyen állítást. Ezzel szemben attributív használatban jelenik meg „a tépõzár feltalálója” akkor, ha valakinek fogalma sincs arról, hogy ki találta fel a tépõzárat, és azt mondja: „A tépõzár feltalálója (bárki legyen is az) zseniálisat alkotott.” A beszélõ szándéka ebben az esetben az, hogy arról az illetõrõl tegyen állítást (bárki legyen is

250


az), aki a határozott leírásnak megfelel. Donnellan szerint a referenciális használatú határozott leírásokról nem tud számot adni Russell leíráselmélete (amely nem tévesztendõ össze Russell leíró elméletével a tulajdonnevekrõl). (Lásd Donnellan 1966.) reflexív reláció: Az „…ugyanolyan okos mint…” például reflexív reláció, hiszen minden dolog és személy ebben a viszonyban áll saját magával. Vagyis minden a-ra aki okos (és azokra is, akik nem okosak) igaz, hogy „a ugyanolyan okos, mint a” Az azonosságreláció is reflexív: minden a azonos önmagával. Ezzel szemben például a „… szeret…” és a „…megborotvál…” egyike sem reflexív reláció. Lásd még szimmetrikus, tranzitív.

GLOSSZÁRIUM

251

meghatározó érvet sorakoztatott fel a második elõadásban; ezekre Searle késõbb választ is adott (Intentionality 1983). SI-rendszer: A Mértékegységek Nemzetközi Rendszere (Système International d’Unités), amely néhány kiválasztott mértékegységen – többek közt: méter-kilogram-másodperc –, illetve a 10 hatványain alapul. 1960-ban vezették be, ma gyakorlatilag az Egyesült Államok kivételével minden ország ezt használja (az Egyesült Királyságban jelenleg van folyamatban a „rendszerváltás”). A méter hosszát 1889-tõl 1983-ig a Kripke által is említett méterrúd hossza (jobban mondva a rúdra vésett két jelzés közi távolság) határozta meg. Azóta a fénysebesség és az idõ alapján vett méter-definíció van érvényben.

rendezett pár: Lásd extenzió. Russell, Bertrand (1872–1970): Angol filozófus, matematikus és logikus. A 20. század elsõ felének egyik legbefolyásosabb analitikus filozófusa, akiben – kortársával, Moore-ral együtt – sokan az iskola alapítóját tisztelik. Russell elmélete a határozott leírásokról a mai napig meghatározó („A denotálásról” (1905/1985, 2005). Az erre épülõ névelmélete a nevek leíró elmélete (A filozófia alapproblémái 1912/1996, Miszticizmus és logika 1918/1976). A monumentális, háromkötetes Principia Mathematicában, (1910–1913) Alfred North Whiteheaddel közösen a matematika logikai megalapozását tûzték ki célul. Salmon, Nathan (1951–): Amerikai filozófus, a UCLA-n többek közt Keith Donnellan és David Kaplan tanítványa, A Kaplan által kialakított direkt referencia elméletének (és Mill jelentéselméletének) egyik legjelentõsebb képviselõje. Ezt az álláspontot képviseli számos fontos tanulmánya mellett klasszikusnak számító könyvében: Frege’s Puzzle (1986). Reference and Essence (1981) címû könyvében azt mutatja meg, hogy Kripke és Putnam tulajdonnevekre és természetes fajtanevekre vonatkozó logikai és szemantikai elképzeléseibõl nem következik az esszencializmus tézise. Schrödinger, Erwin (1887–1961): Nobel-díjas osztrák fizikus, a kvantummechanika egyik atyja. Nevét elsõsorban az 1926-ban a hullámmechanikáról publikált cikke tette ismertté, amelyben közzétette az azóta Schrödinger-egyenletként ismert eredményét. Széles körben ismert továbbá a „Schrödinger macskája” néven elhíresült gondolatkísérletérõl. Searle, John R. (1932–): Amerikai filozófus, Austin és Strawson tanítványa volt Oxfordban, a kaliforniai Berkeley Egyetem tanára. Kezdetben fõleg nyelvfilozófiával, többek között a beszédaktus-elmélet továbbfejlesztésével foglalkozott, késõbb inkább az elmefilozófia felé fordult. A tulajdonnevek leíró elméletének leírásnyalábokra épülõ változatát elsõsorban Searle képviselte; az elmélet ellen Kripke számos

Sprigge, Timothy (1932–): Brit idealista filozófus, munkássága legnagyobb részében az Edinburgh-i Egyetem tanára. Elsõsorban metafizikával, etikával és elmefilozófiával foglalkozik. A brit Abszolút Idealizmus klasszikus hagyományainak folytatója, és e nézetet igyekszik újfajta érvekkel védelmezni. Stalnaker, Robert (1940–): Amerikai filozófus, az MIT tanára, korábban jó ideig a Cornell Egyetemen tanított. Nyelvfilozófiai, logikafilozófiai és elmefilozófiai írásai egyaránt jelentõsek. Nevéhez fûzõdik a lehetséges világokon alapuló modális szemantika egyik legnagyobb hatású kifejtése, amelyet Kripke „mérsékelt” realizmusként említ is („Lehetséges világok” 1976/2004), valamint a tényellentétes kondicionálisok ugyancsak meghatározó elmélete („A Theory of Counterfactuals” 1968). Strawson, Peter F. (1919–2006): Angol filozófus, pályafutása jelentõs részében az Oxfordi Egyetem tanára. Õt tekinthetjük az ún. hétköznapi nyelv filozófiája egyik legbefolyásosabb képviselõjének. A nyelvfilozófia területén elsõsorban Russell határozott leírásokról szóló leíráselméletének híres kritikáját („A referálásról” 1950/1985) és a beszédaktus-elmélet továbbfejlesztését szokás nevéhez kötni. A Kripke által is idézett klasszikus könyvében (Individuals 1959) fogalmazza meg az ún. „deskriptív metafizika” célkitûzéseit, ezzel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az analitikus filozófusok érdeklõdése újból a metafizikai kérdések felé fordult. szabad változók – kötött változók: Szabad változóról, vagy precízebben fogalmazva: egy változó szabad elõfordulásáról akkor beszélünk, amikor egy logikai mondatban szereplõ változó nincs egy megfelelõ kvantor (vagy egyéb megfelelõ operátor) hatókörében. Egy x változó számára megfelelõ kvantor lehet az $x és a "x kvantor, míg egy y változó számára megfelelõ lehet a $y és a "y. Például a $x(Fx & Gy) mondatban x-et köti a kvantor, az y-t azonban nem; a kvantor hatóköre: (Fx & Gy). A $xHx & Gx mondatban azonban a kvantor hatóköre szûkebb: Hx (a kvantort közvetlenül követõ legnagyobb mondat), így az elsõ x kötött, azonban a második szabad. A zárt mondatokban minden változó kötött, míg a nyitott mondatokban van szabad változó.

252

253


GLOSSZÁRIUM

Szent Római Birodalom: A Sacrum Romanum Imperium óriási kiterjedésû germán államalakulat volt, amely 843-ban jött létre (a verduni szerzõdés megkötésével), és majdnem egy évezreddel késõbb, 1806-ban bomlott fel. Elterjedt magyar neve: Német–Római Császárság.

test-elme probléma: A test (jobban mondva az agy vagy az idegrendszer) és az elme egymáshoz való viszonyát és esetleges kapcsolatukat érintõ kérdések összefoglaló neve, melyek már legalább Descartes óta foglalkoztatják a filozófusokat. Test-lélek problémaként is szokás emlegetni. A problémára Descartes válasza a dualizmus. Lehetséges válaszok még: a materialista és az idealista monizmus.

szigorú implikáció: Lásd implikáció. szimmetrikus reláció: A „… házastársa …-nek” például szimmetrikus reláció, mert ha a házastársa b-nek, akkor b is házastársa a-nak. Az azonosságreláció is szimmetrikus: ha a azonos b-vel, akkor b azonos a-val. Lásd még reflexív, tranzitív. szinonim, szinonima: Két kifejezés akkor szinonim, ha jelentésük, más szóval értelmük megegyezik. szintetikus állítás: Az analitikus állítás ellentétpárja, vagyis olyan állítás, amelynek igazságértéke nem dönthetõ el pusztán a benne szereplõ kifejezések jelentésének ismerete alapján. Például: „A szarvasbikák évente új agancsot növesztenek.” „témasemleges”: A kifejezést elõször a hétköznapi nyelv filozófiájának egyik jelentõs képviselõje, Gilbert Ryle (1900–1976) alkalmazta olyan kifejezésekre, mint például a „ha… akkor…” és az „és”. Ha csak ezeket halljuk, nem tudjuk eldönteni, hogy mirõl is van szó, a beszélgetés témája bármi lehet: filozófia, filmek, vagy farkasok. A skót filozófus J. J. C. Smart (1920–) ennél szûkebb értelemben alkalmazta a kifejezést, amikor a test-elme problémát tárgyalva a típusazonosság tézisét képviselte: szerinte a mentális állapotok tulajdonságai a materializmus és a karteziánus dualizmus tekintetében semlegesek („Sensations and Brain Processes” 1959). tényellentétes helyzet: Egy olyan helyzet, amely valójában nem következett be, de bekövetkezhetett volna – például a „Hofi Géza feltalálja a bûvös kockát” állítás egy olyan tényellentétes helyzetet ír le, amelyben nem Rubik, hanem Hofi találja fel a bûvös kockát. A tényellentétes helyzetek (más néven: kontrafaktuális szituációk) teljes meghatározásait szokták lehetséges világoknak hívni. természetes fajták: Például a „koala”, a „víz”, az „ólom”. Kevésbé tipikus példa a „kvark”. Olyan fajták, amelyek egyes példányainak ugyanazon típusba tartozását maga a természet biztosítja valamilyen közös mélyszerkezeti tulajdonságuk (például anyagszerkezetük vagy genetikai kódjuk) által. Ilyenek a kémiai elemek, a vegyületek, az állat- és növényfajok. Kripke a természetes fajtanevek jelentésével foglalkozik: szerinte ezek a kifejezések merev jelölõk, és így az õket tartalmazó igaz azonosságállítások, például „a víz az H2O” szükségszerûek.

típusazonosság: Az elmefilozófiában a test-elme problémára megfogalmazott egyik materialista álláspont, amely kimondja, hogy a mentális állapottípusok fizikai állapottípusokkal azonosak. A filozófusok kedvelt példája erre: A C-rostok ingerlése azonos a fájdalommal. Lásd még példányazonosság. történeti lánc: Lásd oksági lánc. tranzitív reláció: A „… magasabb, mint …” például tranzitív reláció, mert ha a magasabb b-nél, b pedig c-nél, akkor a is magasabb c-nél. Az azonosságreláció is tranzitív: ha a azonos b-vel, b pedig c-vel, akkor a is azonos c-vel. Lásd még reflexív, szimmetrikus. Mr. és Mrs. Truman: Harry S. Truman (1884–1972) az Egyesült Államok 34. elnöke volt (1945–1953). A szintén demokrata F. D. Roosevelt halála után került az elnöki posztra. Feleségével, Bess Trumannal (1885–1982) egy gyermekük született, Mary Margaret, életrajzairól ismert író. univerzális instanciálás: A kvantorokat tartalmazó ún. kvantifikált vagy predikátumlogika egyik alapvetõ következtetési szabálya, amely kimondja, hogy egy univerzális mondatból – például „Minden mozog”: ("x)Mx – bármelyik konkrét esetére következtetünk: Ma, Mb, Mc stb. A következtetési szabály mögött az az intuitív elvárás áll, hogy amennyiben az univerzális mondat igaz, akkor az összes behelyettesítése is igaz. Ha tényleg minden mozog, akkor abból következik például, hogy Rubik Ernõ is mozog, meg a Halászbástya is. utótag: Lásd elõtag. üres nevek: Olyan értelemmel bíró nevek, amelyek nem rendelkeznek referenciával, vagyis nincs jelöletük/extenziójuk. Például: „Mikkamakka”. változó: Lásd szabad változók – kötött változók, kvantor. Weltangst: Kierkegaard (1813–1855) dán filozófus „szorongás” fogalmának eredetije. A szorongás lényege, hogy nincs meghatározott tárgya, vagyis a szorongás tárgya a Semmi. Az ilyen értelemben vett szorongást a világ végtelen lehetõségei, és a közülük való választás végtelen szabadsága teremti meg, és éppen ezért az emberi egzisztencia

254


alapvetõ jellegzetessége, amelyet a dán gondolkodó szerint csak a hit képes legyõzni. Szó szerinti fordításban „világfélelem” vagy „világszorongás” – ezt használja ki az a szójáték, amikor Kripke a „lehetséges világoktól való félelem” értelmében használja a fogalmat. Wiggins, David (1933–): Brit filozófus, az Oxfordi Egyetem tanára. A hatvanas évek egyik híres vitájában Wiggins Geachcsel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy az azonosság abszolút és nem relatív, például egy szobor nem azonos a márvánnyal, amibõl faragták, hanem a márvány konstituálja a szobrot (Identity and Spatio-temporal Continuity 1967; késõbbi kidolgozásban Sameness and Substance 1980, Sameness and Substance Renewed 2001). Felvetõdik azonban a kérdés, hogyan lehetségesek esetlegesen igaz azonosságállítások? Wiggins elképzeléseit és a Leibniz-elv szerepét Kripke máshol részletesebben is tárgyalja („Azonosság és szükségszerûség” 1971/2004). világokon átívelõ azonosság/azonosítás: Lásd lehetséges világokon átívelõ azonosság/azonosítás. X, Malcolm (1925–1965): Amerikai fekete polgárjogi harcos. Az „Iszlám Nemzet” nevû, a fekete nacionalizmus radikális és militáns szárnyát képviselõ szervezet vezetõje volt. Míg az ötvenes-hatvanas évek más polgárjogi aktivistái, például Martin Luther King Jr. a feketék integrációját hirdették, Malcolm X a függetlenségüket szorgalmazta. 1965. február 21-én, egy harlemi gyûlésen, beszéde közben 13 revolverlövéssel meggyilkolták. 1952-ben vette fel az „X” vezetéknevet, ami a rabszolgatartás visszautasítását szimbolizálta. Egyrészrõl arra utalt, hogy a feketéknek nincs valódi vezetéknevük, mivel rabszolgaként eredeti afrikai nevüktõl megfosztották õket; ráadásul annak idején a rabszolgák karjára gyakran „X”-et égettek. Az Iszlám Nemzet több tagja „X”-re változtatta aztán a keresztnevét. Így az „X” elterjedt vezetéknévvé vált. (A logikában az x hagyományosan nem név, hanem változó – Kripke is erre tesz utalást.) yard: Angol-amerikai hosszmérték: 1 yard = 0,914 méter. A yard eredete ismeretlen; vannak, akik a lépés hosszához kötik, vannak, akik a derékbõséghez, és persze vannak, akik a szövegben említett királyi orr és hüvelykujj közti távolsághoz. zárt mondat: Olyan logikai mondat, amelyben nem fordul elõ szabad változó. Ziff, Paul (1920–2003): Amerikai filozófus és képzõmûvész. Az ötvenes hatvanas években az egyik legismertebb védelmezõje volt a „mûvészet definiálhatatlansága” tételének, szemantikai elemzéseivel pedig jelentõs mértékben járult hozzá a beszédaktus-elmélethez. Kripke az 1960-as években igen széles körben olvasott mûvét (Semantic Analysis 1960) kritizálja.

TERMINUSSZÓTÁR

accessibility relation – elérhetõségi reláció accidental – akcidentális accidental property – akcidentális tulajdonság actual – aktuális actual world – aktuális világ ambiguity – többértelmûség analytic – analitikus analytic truth – analitikus igazság analyticity – analiticitás antecedent – elõtag attribute – attribútum attributive use – attributív használat bare particular – csupasz partikuláré belief – hit bound variable – kötött változó brain state – agyállapot bundle of qualities – tulajdonságok nyalábja causal role – oksági szerep causal chain – oksági lánc certainty – bizonyosság circularity – körkörösség closed sentence – zárt mondat cluster concept – nyalábfogalom cluster of descriptions – leírásnyaláb cluster theory of names – a nevek leírásnyaláb-elmélete common name – köznév conditional – kondicionális conjunction – konjunkció connotation – konnotáció

consequent – utótag contingent – esetleges contingent truth – esetleges igazság count noun – megszámlálható fõnév counterfactual – tényellentétes counterfactual situation – tényellentétes helyzet counterpart – hasonmás counterpart relation – hasonmásreláció counterpart theory – hasonmáselmélet criterion of identity – azonosságkritérium definite description – határozott leírás demonstrative – demonstratívum denotation – denotáció description – leírás description theory (of proper names) – leíró elmélet, a tulajdonnevek leíró elmélete designator – jelölõ determinate – meghatározott determine the reference (referent) of a term – meghatározza egy kifejezés referenciáját disjunction – diszjunkció empty name – üres név epistemic situation – episztemikus helyzet epistemological – ismeretelméleti essence – lényeg essential property – lényegi tulajdonság existence statement (singular existence statement) – egzisztenciaállítás (egyedi egzisztenciaállítás) extension – extenzió

256


fictional entity – fiktív entitás fictional proper name – fiktív tulajdonnév fix the reference (referent) of a term – rögzíti egy kifejezés referenciáját free variable – szabad változó general name – általános név give the meaning of a name – megadja egy név jelentését identifying mark – azonosítójegy identity – azonosság identity across possible worlds – lehetséges világokon átívelõ azonosság identity of indiscernibles – megkülönböztethetetlenek azonossága identity over time – idõbeli azonosság identity statement – azonosságállítás indeterminate – meghatározatlan indexical – indexikus kifejezés indiscernibility of identicals – azonosak megkülönböztethetetlensége initial baptism – eredeti keresztelõ/keresztelés instantiate – instanciája valaminek intention – szándék intension – intenzió internal property – belsõ tulajdonság internal structure – belsõ felépítés kind – fajta knowledge by acquaintance – tudás ismeretség révén mass term – anyagnév material object – tárgy materially equivalent – materiálisan/extenzionálisan ekvivalens meaning – jelentés mental event – mentális esemény mental state – mentális állapot mere tag – puszta címke mind – elme mind-body problem – test-elme probléma modal context – modális kontextus modality – modalitás

modal property – modális tulajdonság model theory – modellelmélet moderate realism – mérsékelt realizmus naming – megnevezés, névhasználat natural kind – természetes fajta natural kind term – természetes fajtanév necessity – szükségszerûség necessary existent – szükségszerû létezõ necessary truth – szükségszerû igazság nomological dangler – nomologikus fityegõ nonrigid designator – nem-merev jelölõ open sentence, open formula – nyitott mondat operator – operátor origin – eredet ostension – rámutatás particular – partikuláré perceive – észlel phenomenological quality – fenomenális minõség, fenomenális tulajdonság physical event – fizikai esemény physical necessity – fizikai szükségszerûség physical state – fizikai állapot possible world – lehetséges világ possible worlds semantics – lehetségesvilág-szemantika predicate – predikátum proper name – tulajdonnév property – tulajdonság proposition – propozíció purely qualitative description – tisztán kvalitatív leírás quale – quale qualitatively identical epistemic situation – minõségileg azonos episztemikus helyzet quanifier – kvantor reductive analysis – reduktív elemzés refer – referál reference – referencia

TERMINUSSZÓTÁR

257

referent – referencia referential use – referenciális használat rigid designator – merev jelölõ „schmidentity” – „fazonosság” scope – hatókör semantic referent – szemantikai referencia sensation – érzés, érzet sense – értelem sense datum – érzetadat set-theoretic model-theory – halmazelméleti modellelmélet singular name – egyedi név sortal property – fajtát meghatározó tulajdonság species term – fajnév statement – állítás state of affairs – tényállás, körülmény strict implication – szigorú implikáció

strongly rigid designator – erõsen merev jelölõ subsistent – szubzisztens synthetic – szintetikus tense operator – idõoperátor theoretical identification – tudományos azonosítás theory of descriptions – leíráselmélet token-token identification – példányazonosság topic-neutral – témasemleges transworld identification – világokon átívelõ azonosítás type-type identity – típusazonosság universal instantiation – univerzális instanciálás utterance – megnyilatkozás vague – homályos variable – változó

agyállapot – brain state akcidentális – accidental akcidentális tulajdonság – accidental property aktuális – actual aktuális világ – actual world állítás – statement általános név – general name analiticitás – analiticity analitikus – analytic analitikus igazság – analytic truth anyagnév – mass term attributív használat – attributive use attribútum – attribute azonosak megkülönböztethetetlensége – indiscernibility of identicals azonosítójegy – identifying mark azonosság – identity azonosságállítás – identity statement azonosságkritérium – criterion of identity belsõ felépítés – internal structure

belsõ tulajdonság – internal property bizonyosság – certainty csupasz partikuláré – bare particular demonstratívum – demonstrative denotáció – denotation diszjunkció – disjunction egzisztenciaállítás (egyedi egzisztenciaállítás) – existence statement (singular existence statement) egyedi név – singular name elérhetõségi reláció – accessibility relation elme – mind elõtag – antecedent episztemikus helyzet – epistemic situation eredet – origin eredeti keresztelõ/keresztelés – initial baptism erõsen merev jelölõ – strongly rigid designator

258


értelem – sense érzés – sensation érzet – sensation érzetadat – sense datum esetleges – contingent esetleges igazság – contingent truth észlel – perceive extenzió – extension fajnév – species term fajta – kind fajtát meghatározó tulajdonság – sortal property „fazonosság” – „schmidentity” fenomenális minõség, fenomenális tulajdonság – phenomenological quality fiktív entitás – fictional entity fiktív tulajdonnév – fictional proper name fizikai állapot – physical state fizikai esemény – physical event fizikai szükségszerûség – physical necessity halmazelméleti modellelmélet – set-theoretic model-theory hasonmás – counterpart hasonmáselmélet – counterpart theory hasonmásreláció – counterpart relation határozott leírás – definite description hatókör – scope hit – belief homályos – vague idõbeli azonosság – identity over time idõoperátor – tense operator indexikus kifejezés – indexical instanciája valaminek – instantiate intenzió – intension ismeretelméleti – epistemological jelentés – meaning jelölõ – designator kondicionális – conditional konjunkció – conjunction konnotáció – connotation körkörösség – circularity

körülmény – state of affairs kötött változó – bound variable köznév – common name kvantor – quantifier lehetséges világ – possible world lehetséges világokon átívelõ azonosság – identity across possible worlds lehetségesvilág-szemantika – possible worlds semantics leírás – description leíráselmélet – theory of descriptions leírásnyaláb – cluster of descriptions leíró elmélet, a tulajdonnevek leíró elmélete – description theory (of proper names) lényeg – essence lényegi tulajdonság – essential property materiálisan/extenzionálisan ekvivalens – materially equivalent megadja egy név jelentését – give the meaning of a name meghatározatlan – indeterminate meghatározott – determinate meghatározza egy kifejezés referenciáját – determine the reference (referent) of a term megkülönböztethetetlenek azonossága – identity of indiscernibles megnevezés – naming megnyilatkozás – utterance megszámlálható fõnév – count noun mentális állapot – mental state mentális esemény – mental event merev jelölõ – rigid designator mérsékelt realizmus – moderate realism minõségileg azonos episztemikus helyzet – qualitatively identical epistemic situation modális kontextus – modal context modális tulajdonság – modal property modalitás – modality modellelmélet – model theory

TERMINUSSZÓTÁR

nem-merev jelölõ – nonrigid designator a nevek leírásnyaláb-elmélete – cluster theory of names névhasználat – naming nomologikus fityegõ – nomological dangler nyalábfogalom – cluster concept nyitott mondat – open sentence, open formula oksági lánc – causal chain oksági szerep – causal role operátor – operator partikuláré – particular példányazonosság – token-token identification predikátum – predicate propozíció – proposition puszta címke – mere tag quale – quale rámutatás – ostension reduktív elemzés – reductive analysis referál – refer referencia – reference, referent referenciális használat – referential use rögzíti egy kifejezés referenciáját – fix the reference (referent) of a term szabad változó – free variable szándék – intention szemantikai referencia – semantic referent szigorú implikáció – strict implication szintetikus – synthetic szubzisztens – subsistent

259

szükségszerû létezõ – necessary existent szükségszerû igazság – necessary truth szükségszerûség – necessity tárgy – material object témasemleges – topic neutral tényállás – state of affairs tényellentétes – counterfactual tényellentétes helyzet – counterfactual situation természetes fajta – natural kind természetes fajtanév – natural kind term test-elme probléma – mind-body problem típusazonosság – type-type identity tisztán kvalitatív leírás – purely qualitative description többértelmûség – ambiguity tudás ismeretség révén – knowledge by acquaintance tudományos azonosítás – theoretical identification tulajdonnév – proper name tulajdonság – property tulajdonságok nyalábja – bundle of qualities univerzális instanciálás – universal instantiation utótag – consequent üres név – empty name változó – variable világokon átívelõ azonosítás – transworld identification zárt mondat – closed sentence

NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ

p 41–42 agyállapot 75, 113–123 akcidentális jelölõ 31, 41 aktuális világ 22, 23, 26, 30, 32, 35–37, 57, 84, 88, 89, 96, 98, 100, 104, 112, 124, 139, 144, 146, 149, 150 Albritton, Rogers 10, 95 Alfa Centauri 72 Amittaj 48 analitikus állítás, analitikus igazság, analitikus ítélet 19, 23, 38, 53, 55, 90, 95, 108 analitikus filozófia 9 analitikus tulajdonság – lásd tulajdonság Anglia 12, 32–33, 87 angyal 86, 89 annihiláció 69 anyagnév – lásd név a posteriori ~ állítás 23–24 ~ bizonyítékok 20 ~ igazság 112, 118, 121 szükségszerû ~ igazságok – lásd szükségszerû ~ tudás 24, 30, 112, 126 a priori ~ állítás 95, 107, 126 ~ bizonyítékok 20, 97 az ~citás és a szükségszerûség összekeverése – lásd szükségszerûség

esetleges ~ igazságok – lásd esetleges ~ igazság 19, 20, 65, 89, 95, 106, 108, 112 ~ tudás 20–22, 30, 37, 38, 44–47, 52, 54, 58, 59, 65, 77, 80, 83, 90, 91, 103, 108, 111, 126–128 arany 99, 104–109, 125 ~ mint a 79-es rendszámú elem 90, 96–97, 108, 110–112 ~ mint sárga fém 23, 90–92, 94, 95 Arisztotelész 15–16, 18, 39, 42–44, 47, 54–57, 64, 136–144 Armstrong, David 116 asztal 30, 33–35 ~ mint jégbõl készített tárgy 87–88, 110–111 ~ mint molekulákból álló tárgy 98 attributív használat 64 attribútum 108 azonosítójegy 81, 92, 93 azonosság, azonosítás 134 anyagnevek közti ~ 89–100 az ~ mint belsõ reláció 134–135 esetleges ~ – lásd esetleges ~ és a „fazonosság” – lásd „fazonosság” idõbeli ~ 27, 33, 89 ~i tézis 9, 75, 113–123 ~jel 82, 113 ~kritérium, ~feltétel (szükséges és

* A név- és tárgymutató nem tesz különbséget a kifejezések fõszövegbeli, illetve lábjegyzetbeli elõfordulásai között.

262


elégséges) 26, 27, 29, 32, 33, 34, 36, 42, 56–57, 89, 146–147 lehetséges világokon átívelõ ~, világokon átívelõ ~ 26, 30, 32–36, 145– 149 lehetséges világokon átívelõ azonosítás, világokon átívelõ azonosítás 28, 29, 30, 32–36, 56–57, 145–149 azonosító leírás – lásd leírás a megkülönböztethetetlenek ~a – lásd Leibniz az azonosak megkülönböztethetetlensége – lásd Leibniz merev jelölõk közti ~ 76–80, 110–115, 119 nevek közti ~ 74–80, 83–85, 135 a partikulárék ~ának/különbözõségének szükségszerûségét kimondó elv – lásd szükségszerûség példány~ 113–117 pszichofizikai ~ 75 azonosító referencia – lásd referencia szigorú ~ 33 szükségszerû ~ – lásd szükségszerû azonosító tulajdonság – lásd tulajdonság típus~ 113–114, 117–123 tudományos ~ 9, 75, 90, 100–104, 108, 110–113 tulajdonság~ 10, 108–109 azonosságállítás 14–15, 19, 45, 47, 74–80, 81–123, 127, 134 esetleges ~ – lásd esetleges merev jelölõk közti ~ 134 nevek közti ~ 40, 74, 76–80, 82–85, 119, 134 szükségszerû ~ – lásd szükségszerû tudományos ~ 74, 75, 100–104 azonosságelmélet 113–123 azonosságreláció 28, 82, 118, 121, 122 az ~ mint homályos reláció 33–34 az ~ mint nevek közti reláció 82–83

bálna 108 B axióma 88 belsõ felépítés (a faj egyedeinek ~e) 93– 94, 98, 124 beszédaktus-elmélet 12 Biblia 16–17, 40, 47–49, 65, 127–128 bizonyosság 19, 23 a priori (karteziánus) ~ 112 „bolondok macskái” 98 „bolondok tigrise” 124 „bolondok vize” 100 a bolygók száma 24, 26 Bryan, William Jennings 109 Butler püspök 71 Carlyle, Thomas 55 Catilina 59, 60–61 Chastain, Charles 10, 131 Checkers 28 Cicero 59, 60–62, 65, 68–70, 73–74, 76–77, 82, 83, 149–150 lásd még Tullius C-rostok ingerlése fájdalom mint a ~ 75, 113–123 a „C-rostok” mint merev jelölõ – lásd merev jelölõ családi hasonlóság 16 Dalí, Salvador 17 Dartmouth 12–13 Darwin, Charles 125 Davidson, Donald 113–114 Dedekind, Julius Wilhelm Richard 63, 66–67 de dicto modalitás – lásd modalitás definíció 41, 95, 106 ~s ekvivalencia 21 genuszra és fajalkotó különbségre támaszkodó ~ 105 kvalitatív (szótári) ~ 95, 99, 105


referenciát rögzítõ ~ 36–39, 41–42, 45, 107 szigorú ~ 24 szinonimitásra támaszkodó ~ 41, 110 demonstratívum 13, 77, 131, 140 a ~ok mint merev jelölõk 32, 140 a tulajdonnevek mint ~ok – lásd név denotáció 12, 60, 81, 105, 128–129, 144 de re modalitás – lásd modalitás Descartes, René 114–115, 123 „~” mint merev jelölõ 114 determinizmus 19, 55 diszjunkció 42, 44 Doakes, Joe 14 dobókockák 145–149 Donnellan, Keith 10–12, 41, 59, 64–66, 131, 137 ~ példái: Jones és Smith 11–12, 64 ~ példái: a pezsgõs fickó 11, 66 Doyle, Arthur Conan 125 dualizmus 123 Dummett, Michael 141 egzisztenciaállítás 9, 45, 126 egyedi ~ 19, 47 Egyesült Nemzetek Szervezete 13 Einstein, Albert 61–65, 71 elérhetõségi reláció 88 ellentmondásmentesség elve 134 elme 76 test-~ probléma 9, 10, 104, 113–123 elõtag 134 entelekheia 98 episztemikus ~ értelemben használt kifejezés, nem-~ értelemben használt kifejezés 79, 95, 97, 111, 112 ~ kontextus 150 minõségileg azonos ~ helyzetek 79, 111–113, 118–120 ~ viszony 150

263

eredet az ~ hozzátartozik a tárgy lényegéhez – lásd lényeg értelem 12, 13, 15–16, 40–41, 50–51, 89–90, 95, 105, 137 az ~ kétféle értelme 40–41, 95 érzetadat 77 II. Erzsébet 85–87, 110 ~ Margaret nevû testvére 86 Ésaiás 53 esetleges ~ állítás, ~ igazság 54, 56–57, 74–75, 77, 80, 95–98, 112, 113, 117, 119, 126–127, 144 ~ a priori igazságok 22, 38, 44, 45, 59 ~ azonosság, ~ azonosítás 9, 74–76, 115, 117–118, 120, 135 ~ azonosságállítás 74 ~ elem 122 ~ jegyek 80–81 ~ kapcsolat 113 ~ korreláció 75 ~ reláció 122 szükségszerûség és ~ség – lásd szükségszerûség ~ tények 10, 21, 43–45, 55, 58, 74–75, 85–86, 103 ~ tulajdonság – lásd tulajdonság a világ ~ sajátosságai 23 esszencializmus 24, 132 anti~ 85 az ~ értelmessége 26 Evans, Gareth 130 extenzió 10, 15, 105 ~ nélküli predikátum lásd predikátum extenzionális ~an helyes feltételek 136–137 ~ logika – lásd logika materiális/~ ekvivalencia 19, 59, 136

264


fájdalom 104, 110 ~ mint a C-rostok ingerlése – lásd C-rostok ingerlése „~” mint merev jelölõ – lásd merev jelölõ fajta – lásd természetes fajta fajtát meghatározó tulajdonság – lásd tulajdonság „fazonosság” 83, 144 fenomenális minõség, fenomenális tulajdonság – lásd minõség, tulajdonság fény 104, 109 ~fogalom 101, 109 ~ mint elektromágneses sugárzás 74, 101 ~ mint fotonok áramlása 74–75, 90, 100–101, 121 ~ mint hanghullámok mozgása 101– 102 lények, akik érzéketlenek a ~re 101 Fermat-tétel, nagy Fermat-tétel 21, 111, 112 Feynman, Richard 60–61, 65, 69 Feynman-gráf, Feynman-diagram 69 fiktív ~ entitás 126 ~ létezõ 130 ~ tulajdonnév – lásd név fizikai állapot 113–123 ~ oksági szerepe 116 fizikai esemény 113–123 földimalac 73 Franklin, Benjamin ~ mint a bifokális lencse feltalálója 74, 75, 114, 115, 122 ~ mint az Egyesült Államok elsõ fõpostamestere 74, 75, 114 Frege, Gottlob 13–19, 36, 40–42, 65, 66, 82, 99, 105, 136 Frye, David 28 funkcionális állapot 114

Gaurisanker 76 Geach, Peter 10, 89–90 Gell-Mann, Murray 60, 69 genusz és fajalkotó különbség ~re támaszkodó definíció 105 Gilbert, Margaret 132 Ginsberg, H. L. 48 „Glutty” 53, 128–129 Goldbach-sejtés 21–22, 126 Gödel, Kurt 22, 62–69, 128 VI. György 110 Hadleyburg az az ember, aki lóvá tette ~ városát 11, 14 halmazelmélet 31, 148 ~i modellelmélet – lásd modellelmélet hang 104 a fény mint ~hullámok mozgása – lásd fény a hõ mint ~hullámok mozgása – lásd hõ ~ mint levegõben terjedõ hullámszerû zavar 74 Harman, Gilbert 10 Hasfelmetszõ Jack 59, 71, 125 hasonmás 146 ~elmélet 28, 56–57, 80, 111–112 ~reláció 28, 33 határozott leírás – lásd leírás hatókör 134, 137 a merev jelölõk problémájának redukálása a ~ problémájára – lásd merev jelölõ a név mint tág ~rel rendelkezõ nemmerev jelölõ – lásd merev jelölõ Russell ~-fogalma 41, 43 szûk ~ 142, 143 tág ~ 140–144 hattyú 85 I. Henrik 56


Heszperosz 14–15, 39–40, 58, 59, 71, 74, 76–80, 83–84, 89, 110–113, 150 lásd még Phószphorosz, Vénusz Hilbert, David 22 hit 12, 17, 20, 24, 45, 52, 60, 65, 67, 68, 72, 74, 76, 81, 97, 128, 130, 150 Hitler, Adolf 48, 55–58 Holmes, Sherlock 125–126 homályos az azonosságreláció mint ~ reláció – lásd azonosságreláció ~ fogalom 21, 88, 89, 107 ~ nyelvhasználat 34 homonima 138, 139 hõ 104, 107 ~érzet 102, 107, 110, 119–122 ~ mint fény 102–103 ~fogalom 102 ~ mint hanghullámok mozgása 104 ~ mint molekulák mozgása 74–75, 100–104, 108, 110, 117–122 „~” mint merev jelölõ – lásd merev jelölõ hõmérséklet ~ mint a molekulák átlagos mozgási energiája 100, 108 a statisztikus mechanika és a termodinamika ~-fogalma 100 Hume, David 123 Humphrey, Hubert 28, 31 idealizmus 26 igazságérték 21, 126 igazságfeltétel 12, 137, 139–140, 142, 144 a propozíció ~ei 140 tényellentétes helyzetekkel kapcsolatos ~ek 142 implikáció szigorú ~ 108 „Impossible Missions Force” 43 inch 36

265

indexikus kifejezés 139 instancia 106, 118 intenzió 99 intenzionális ~ logika – lásd logika ~ szemantika – lásd szemantika internalizmus 85 intuíció ~ arról, hogy a nevek merev jelölõk – lásd merev jelölõ ~ arról, hogy mi derülhet ki 111–112 karteziánus ~ – lásd karteziánus nyelvi ~ lásd nyelv ~ a szükségszerûség és a lehetõség fogalmairól 25–26, 31, 51, 88–89, 148 ismeretelmélet 147, 148 ~i tétel 124–125 a szükségszerûség mint ~i fogalom – lásd szükségszerûség ismeretség 13, 18, 73 Isten 13, 121–122 Jacobson, Anne 138 jelentés a leíró elmélet mint ~elmélet 17–18, 40, 41, 45, 47, 135 megadni a ~t 17, 105, 135 a (tulajdon)név ~e 12, 17–19, 36, 38–40, 42, 47, 51, 53, 60, 89 ~változás 108 jelölõ akcidentális ~ – lásd akcidentális jelölõ erõsen merev ~ – lásd merev jelölõ merev ~ – lásd merev jelölõ nem-merev ~ – lásd merev jelölõ Jónás 48–49, 65, 127 kanonikus jelölés 15 Kant, Immanuel 19, 23, 90–91, 95, 105, 126–127 Kaplan, David 29, 41, 131, 140 karteziánus 113–116

266


~ bizonyosság – lásd bizonyosság ~ dualizmus – lásd dualizmus ~ én 123 ~ intuíciók 116–117, 123 keresztelés, keresztelõ 18 eredeti el~, keresztelõ 58, 73, 81, 105–106, 129 rámutatásos el~ – lásd rámutatás Kneale, William 49–50, 52–53, 66 koextenzivitás 22, 137 analitikus (és a priori) ~ 108 szükségszerû ~ 108 predikátumok ~a – lásd predikátum Kolumbusz 64 kommunikációs lánc 41, 68–70, 72, 89, 105 lásd még oksági lánc, történeti lánc kondicionális 84 konjunkció 99, 105 konnotáció 12, 99, 105 konstans függvény – lásd merev jelölõ korreláció (mentális állapotok/tulajdonságok és fizikai állapotok/tulajdonságok között) 75, 113–123 körkörös ~ érvelés 26, 48 ~en határozni meg a referenciát lásd referencia ~ magyarázat 110 a leíró elmélet ~séget tiltó feltétele és annak megsértése – lásd leíró elmélet kötött változó – lásd változó kvantor univerzális ~ 134 kvantummechanika a ~ Wheeler–Everett-féle felfogása 28 kvarkok 50 „láncszemrõl láncszemre” továbbadott kifejezés 68, 69, 73, 81, 105, 109 lásd még oksági lánc

laza nyelvhasználat 111 legenda 48 lehetséges-de-nem-aktuális személy 126 lehetséges világ ~okon átívelõ azonosítás, ~okon átívelõ azonosság – lásd azonosság a ~ok mint kikötések, nem pedig felfedezések eredményei 27–31, 32, 35, 147 ~ mint részleges világleírás 27, 148 ~-szemantika – lásd szemantika a ~ok tisztán kvalitatív leírása 28, 32, 56, 147 ~ok és a valószínûségszámítási példa 145–149 Leibniz, Gottfried Wilhelm 28 ~-törvény, ~ elve az azonosak megkülönböztethetetlenségérõl 133–134 ~ elve a megkülönböztethetetlenek azonosságáról 134 leírás azonosító ~ 14, 48, 59, 68, 78, 102, 143 a határozott ~ok felvezetése 11–19 a határozott ~ok állítólagos kétértelmûsége 41, 137 a határozott ~ok különféle hatókörei 41–43, 137, 140–144 merev határozott ~ 41, 137 nem-merev határozott ~ 41, 135, 137, 143 ~nyaláb-elmélet 15–17, 17–19, 36– 72, 81, 105, 127–129, 136–145 referenciálisan használt ~ 65–66, 137 ~sal rögzíteni a referenciát 38–40, 59, 73, 105 Russell elmélete a határozott ~okról 12 téves ~sal rögzíteni a referenciát 59, 63–67 a tulajdonnév mint álcázott/rövidített határozott ~ 13–15, 42, 135


leíró elmélet 13–15, 17–19, 36–72, 81, 105, 127–129, 136–145 a ~ elõnyei 13–19, 40 a ~ mint jelentéselmélet – lásd jelentés a ~ körkörösséget tiltó feltétele 49, 52, 127–129 a ~ körkörösséget tiltó feltételének megsértése 49–54, 61, 62, 66, 67, 73, 127–129 a ~ mint referenciaelmélet – lásd referencia lényeg 33, 85–88, 111, 127 az anyag, amelybõl a tárgy készült, hozzátartozik a tárgy ~éhez 88–89 az eredet hozzátartozik a tárgy ~éhez 10, 87–89 nominális ~ 89 ~i tulajdonság – lásd tulajdonság Le¤niewski–Goodman-féle fizikai entitás 146 Leverrier, Urbain 59 Lewis, David 28, 29, 33, 57, 116, 130 Lie-csoport 90 Linsky, Leonard 11 Lockwood, Michael 149–150 logika extenzionális ~ 148 intenzionális ~ 41 kvantifikált modális ~ 28, 31 modális ~ 27, 41, 141, 148 modellelméleti modális ~ – lásd modellelmélet Lót 89 macskák 104 ~ mint állatok, illetve mint démonok 95, 97–98, 108 Madagaszkár 130 Marco Polo 130 Marcus, Ruth Barcan 76–77 materiális/extenzionális ekvivalencia – lásd extenzionális

267

materializmus 10, 113, 115, 117, 122– 123, 135 megnyilatkozás 140 mentális állapot 113–123 mentális esemény 113–123 merev határozott leírás – lásd leírás merev jelölõ 31–32, 57–58, 134–135, 136–139 ~k közti azonosság – lásd azonosság a C-rostok mint ~k 117–118, 121 de facto és de jure ~ 150 a ~ definíciója 31, 55, 57–8 a demonstratívumok mint ~k – lásd demonstratívum erõsen ~ 31 a „fájdalom” mint ~ 117, 121 a „fény” mint ~ 109 a ~ fogalmának értelmessége 32 ~k a formális nyelvben 134 a hétköznapi nevek mint ~k 135 a hétköznapi nevek nem ~k 135, 140 a „hõ” mint ~ 107, 117, 120 intuíció arról, hogy a nevek ~k 25–26, 29, 31–32, 41–42, 55, 57, 114, 135, 136, 140–142, 144 a ~kre adott intuitív teszt 31, 142 a ~ mint konstans függvény 41 nem-~ jelölõ 31, 38–39, 43, 114, 135, 140–144 a név mint tág hatókörrel rendelkezõ nem-~ 140–144 a nevek mint de jure ~k 150 a ~k problémájának redukálása a hatókör problémájára 140–144 a szabad változók mint ~k 32 a természetes fajtanevek mint ~k 107 a tudományos azonosságok és a ~k 110 a tulajdonnevek mint ~k 31–150 metafizika 20, 21, 32, 38, 108, 147, 148 ~i állítás 112

268


~i szükségszerûség – lásd szükségszerûség ~i tétel 124–125 metanyelvi állítás 134, 150 méterrúd, párizsi méterrúd 36–38, 44–45, 56, 73, 81, 106 Mikulás 70, 73, 130 Mill, John Stuart ~ névelmélete 12–14, 49, 99, 104–105, 149–150 Miller, Richard 72, 130 minõség ~ileg azonos episztemikus helyzetek – lásd episztemikus elsõdleges és másodlagos ~ek 110 fenomenális ~ 120 mintapéldányok 106, 129 eredeti ~ 107–109 modális ~ beszédmód 145 ~ kontextus 25, 142 az azonos tárgyakat jelölõ nevek felcserélhetõsége ~ kontextusban – lásd név kvantifikált ~ logika – lásd logika ~ logika – lásd logika modellelméleti ~ logika – lásd modellelmélet ~ operátor – lásd operátor ~ szemantika – lásd szemantika ~ tulajdonság – lásd tulajdonság modalitás 19, 22, 127, 133, 144 de dicto és de re ~ 23–24, 85, 112 modellelmélet 148 halmazelméleti ~ 31 ~i modális logika 126, 133, 134 mondat nyitott ~ 82, 126 zárt ~ 82 Mount Everest 76 Mózes 16–19, 40, 42, 47–48

Nagel, Thomas 10, 113–114, 116 Nagy Sándor 16, 39, 42–44, 54–55 Nancy 90 Napóleon 14, 73, 129 négyszín-tétel 79 nemzetek 32–33 Neptunusz 59, 73 név általános ~ 99, 105 anyag~ 89–100 ~ek közti azonosság – lásd azonosság az azonosságreláció mint ~ek közti reláció – lásd azonosságreláció az azonos tárgyakat jelölõ ~ek felcserélhetõsége modális kontextusban 150 a ~ek mint de jure merev jelölõk – lásd merev jelölõ egyedi ~ 99, 104–105 faj~ 109 fiktív tulajdon~ 125–126 a hétköznapi ~ek merev jelölõk vagy nem-merev jelölõk – lásd merev jelölõ a hétköznapi értelemben vett ~ek 11, 13, 14, 49, 77, 135, 140 köz~ 98 logikai tulajdon~, valódi ~ 13, 15–16, 77, 105, 134, 149 természetes fajta~, fajta~ 89–110, 104, 129, 136 a természetes fajta~ek referenciája – lásd referencia a tulajdon~ mint álcázott/rövidített határozott leírás – lásd leírás a tulajdon~ek mint demonstratívumok 140 a tulajdon~ek mint merev jelölõk – lásd merev jelölõ üres ~ 9, 126 Newton, Isaac 72, 74, 130


Ninive 48, 65 Nixon, Richard 24–32, 34, 35, 89 „nomologikus fityegõk” 75 Nozick, Robert 66 nyaláb ~fogalom 37, 56, 93, 95 leírás~ – lásd leírás leírás~-elmélet – lásd leírás nyelv formális ~ 134, 141, 144 hétköznapi ~, természetes ~ 11, 13, 16–17, 32, 41, 43, 82, 89, 134, 135, 139, 141, 144 hipotetikus ~ 135, 144 ~i intuíció 141 ~játék 36 mesterséges ~ 83 ~i reform 15 tökéletes ~ 16 „nyitott szerkezet” 33 oksági lánc, történeti lánc 41, 70, 72, 109, 130, 131, 138 lásd még „láncszemrõl láncszemre” továbbadott kifejezés Onasszisz, Arisztotelész 138–139 ontológiai függés, a mentális tények ontológiai függése a fizikai tényektõl 123 operacionális fogalom 36 operátor 41 Dthat-~ 41, 131 idõ~ 141 modális ~ 28, 141, 142, 148 optikai illúzió 91, 93, 94, 107 párkeltés 69 partikuláré 33–34, 85, 88, 147 csupasz ~ 34, 147 Peano, Giuseppe 63, 64, 66–67 Phószphorosz 14–15, 59, 74, 76–80, 83–84, 110, 112, 113, 150

269

lásd még Heszperosz, Vénusz pirit, „bolondok aranya” 92, 96–97, 104, 106, 125 Platón 15, 39 polivíz 100 Post, Emil Leon 66 Princetoni Egyetem 9, 67 predikátum extenzió nélküli ~ 10 koextenzív ~ok 108 ~ ami minden világban ugyanarra a tárgyra igaz 150 „szókratizál” mint ~ 15 természetes fajtákat jelölt ~ 98–99 propozíció 85, 126–127, 139–140, 142, 148, 149–150 ~nális attitûd 150 empirikus ~ 127 a ~ igazságfeltételei – lásd igazságfeltétel matematikai ~ 126–127 puszta címke 76 Putnam, Hilary 10, 94–95, 97 quale 99 Quine, Willard van Orman 15, 24, 76–77 rámutatás 14, 18, 74 ~os elkeresztelés 59, 72 ~sal rögzíteni a referenciát 59, 73, 89–90, 105 Ráró 89 realizmus mérsékelt ~ 149 reduktív elemzés 148 referencia azonosító ~ 68–69 a beszélõ ~ja 58, 67–86, 70, 127–128 körkörösen/függetlenül határozni meg a ~t 53–54, 66, 128–129 a ~ kijelölése 120

270


lánccal határozni meg a ~t 68, 69, 100, 105 leírással rögzíteni a ~t – lásd leírás a leíró elmélet mint ~elmélet 17–19, 40, 47, 50–51, 60 lényegi tulajdonsággal határozni meg a ~t 120 meghatározni a ~t 14, 15, 17–19, 40, 42, 51–54, 59–60, 66–69, 81, 89, 128–129 primitív ~ 74 rámutatással rögzíteni a ~t – lásd rámutatás rögzíteni a ~t 101–103, 105–107, 109, 135–136, 144–145, 150 a ~t rögzítõ definíció – lásd definíció szándék a ~ megõrzésére 130 „szemantikai ~” 12 a természetes fajtanevek ~ja 98–100 téves leírással rögzíteni a ~t – lásd leírás ~változás 130 referenciális használat referenciálisan használt leírás – lásd leírás reflexivitás 83 ir~ 118 reláció belsõ ~ 26, 134, 135 rendezett pár 134 Rosser, John Barkley 82 Russell, Bertrand 12–17, 36, 40, 42, 51, 53, 66, 74, 77, 99, 105, 136–137, 139, 140, 143, 144, 149 ~ elmélete a határozott leírásokról – lásd leírás ~ hatókör-fogalma – lásd hatókör Salmon, Nathan 132 sárga, sárgaság mint a tárgy külsõ fizikai tulajdonsága 99, 110

„Schmidt” 63, 64, 65, 66, 67, 69, 72, 128 Schrödinger, Erwin 76 Scott, Walter 13, 17, 51 Searle, John R. 17, 42–43, 54–55, 66 Shakespeare, William 64 SI-rendszer 37, 38, 39 Slote, Michael 10, 31, 88 „Smith, George” 72, 74, 130 Sprigge, Timothy 85 Stalnaker, Robert 149 Strawson, Peter Frederick 42, 46, 66 ~ és a felelõsség áthárítása 67–70, 128 Stroud, Barry T. 126 szabad változó – lásd változó szemantika formális ~ 41 intenzionális ~ 145 lehetségesvilág-~ 134, 145 modális ~ 149 „~i referencia” – lásd referencia Szent Miklós 70 Szent Római Birodalom 13 szimmetrikusság 28, 88 szinonim, szinonima 17, 38, 57, 73, 81, 102, 105, 110, 113, 127, 144 ~itásra támaszkodó definíció – lásd definíció szintetikus állítás, szintetikus ítélet 85, 90 Szókratész 15, 49–51, 53–54 „szókratizál” 15 Sztageira 16 szubzisztens létezõ 123 szükségszerû ~ állítás, ~ igazság 19, 21, 37–38, 42, 44–47, 52, 53–56, 58–59, 76, 79, 80, 96–98, 108, 112, 117, 118, 134 ~ a posteriori igazságok 22, 108, 110, 112–113, 118, 126–127 ~ azonosság 9, 75–77, 114–117, 119, 120, 134, 135


~ azonosságállítás 74–77, 83–84, 134 ~ létezõ 31 ~ tény 29, 43, 44, 55 ~ tulajdonság – lásd tulajdonság szükségszerûség 9, 54, 58 az aprioricitás és a ~ összekeverése 19, 21–23, 32, 44, 84, 85, 94, 108, 110, 127 a partikulárék azonosságának/különbözõségének ~ét kimondó elv 88 egyszerû ~ 131 ~ és esetlegesség 10, 144 fizikai ~ 20, 75–76, 131 a ~ illúziója 109 a ~ mint ismeretelméleti fogalom 20, 95 a legmagasabb szintû ~ 75–76 logikai ~ 20 metafizikai ~ 20–21 tehén 99–100, 105 témasemleges 115 Temze 87, 110, 112 tényállás 24 tényellentétes ~ állítás 38, 39 ~ helyzet 25, 28, 29, 31–34, 37–40, 42–43, 56–58, 78, 79, 81, 96–98, 100–101, 124, 136–137, 139–140, 142, 144, 145, 148–150 ~ helyzet tisztán kvalitatív leírása; mint kikötés, nem pedig felfedezés eredménye – lásd lehetséges világ ~ helyzetekkel kapcsolatos igazságfeltételek – lásd igazságfeltétel ~ világ 79, 98 természetes fajta 10, 89–110, 124 ~név – lásd név ~kat jelölõ predikátum – lásd predikátum test-elme probléma – lásd elme

271

tigris 92–94, 99, 104, 107–108, 124 többértelmûség 64, 140 történelmi személyiségek 18, 55 történeti lánc – lásd oksági lánc tranzitivitás 28 in~ 33–34 Mr. és Mrs. Truman 86–87 tudás ismeretség révén 14 tulajdonnév – lásd név tulajdonság akcidentális ~ 25–26, 37, 56, 120 analitikus ~ 105 azonosító ~ 71, 81, 94, 96, 97, 99, 100–104, 124, 135, 142 – lásd még azonosítójegy belsõ ~ 85 diszpozicionális ~ 110 esetleges ~ 16, 24–25, 96, 103, 104, 105, 115–117 fajtát meghatározó ~ 89 fenomenális ~ 91 lényegi ~ 25–26, 39, 56, 57, 85–88, 103, 115, 116, 120, 144 modális ~ 28, 134 szükségszerû ~ 24–25, 29, 31, 42, 47, 56, 86, 96–97, 100, 104–108, 115 „tiszta ~” 99 Tullius 74, 76–77, 82, 83, 149–150 lásd még Cicero Twain, Mark 11, 14, 87 unikornisok 10–11, 124–126 univerzális instanciálás 28 utótag 134 valószínûségi mezõ 149 valószínûségszámítási példa 145–149 lehetséges világok és a ~ – lásd lehetséges világ változó 82 kötött ~ 82, 134

272


szabad ~ 126 a szabad ~k mint merev jelölõk – lásd merev jelölõ vegyértékek 91, 96 Vénusz 14–15, 76–80, 84, 112 lásd még Heszperosz, Phószphorosz világokon átívelõ azonosság – lásd azonosság villámlás ~ mint elektromos kisülés 90, 103 víz ~ mint H2O, ~ mint dihidrogén-oxid 75, 90, 100, 117–118

~ mint az az anyag, ami a tengerszinten 100 Celsius-fokon forr 36, 73

TARTALOM

Weltangst 145 Wiggins, David 114, 133 Wittgenstein, Ludwig 16–18, 36, 47 X, Malcolm 82 yard 56 Ziff, Paul 18, 60, 92–93

Pár szó a magyar kötetrõl

7

Elsõ elõadás (1970. január 20.) Második elõadás (1970. január 22.) Harmadik elõadás (1970. január 29.) Függelék az 1972-es kiadáshoz Elõszó az 1980-as kiadáshoz

9 52 81 124 132

Megnevezés és szükségszerûség – Négy évtized távlatában (Zvolenszky Zsófia) Glosszárium Terminusszótár Név- és tárgymutató

151 222 255 261

MEGNEVEZÉS ÉS SZÜKSÉGSZERÛSÉG

Recommend Documents