Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201/2010. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 21-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala hivatalos helyiségében Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének nyilvános ülésén. Jelen volt: Vantara Gyula polgármester, Köles István alpolgármester, Hanó Miklós alpolgármester, Dr. Fábián Ágnes tanácsnok, Hirka Tamás képviselı Szente Béla, Dr. Kerekes Attila, Tímár Ella, Dr. Ferenczi Attila, Vrbovszki Viktor, Fodor Lajos, Kiss Tibor, Herczeg Tamás tanácsnok, Kutyej Pál, Hricsovinyi Tamás, Baji Lajos, Tóth Károly, Hrabovszki György, Miklós Attila, Mezei Zsolt, Galisz Géza, Pap János, Vámos József, Takács Péter, Halász Zsanett, Benkóné Dudás Piroska, Fodor Jánosné képviselı. Igazoltan volt távol: Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Napirendje tárgyalásánál jelen volt: Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály osztályvezetıje, Opauszki Zoltán kabinetvezetı, Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetıje, Soczóné Dömény Edit, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetıhelyettese, Witmann László, a Stratégiai- Fejlesztési Osztály osztályvezetıje, Csernus István, a Stratégiai-Fejlesztési Osztály osztályvezetı-helyettese, Dr. Probojszki Szabina vagyonkezelı, Túriné Kovács Márta, az Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály osztályvezetıje, Dr. UrbánZsilák Klára, az Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály jogásza, Szigeti Csaba, az Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Sportcsoport csoportvezetıje, Dr. Komán Ágnes, a Személyzeti Csoport csoportvezetıje, Dr. Kiss Gyula aljegyzı, Csiaki Tamás, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetıje, Sztankó Ilona, PIU vezetı, Bánfi Ádám szakértı Meghívottként jelent volt: Szarvas Péter, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója, Krizsán Miklós könívvizsgáló, Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a közgyőlés határozatképes, 24 fı képviselı van jelen. Távolmaradását elızetesen nem jelentette be senki, illetve értesítés sem érkezett a távolmaradás okáról. Tájékoztatta a Tisztelt Közgyőlést, hogy a Békéscsabai Választási Bizottság 1/2010. (I. 6.) jogerıs határozatával megállapította, hogy a Szilvásy Ferenc Kálmán halálával megüresedett önkormányzati képviselıi mandátumhoz jutott képviselı Galisz Géza. A Békéscsabai Választási Bizottság Galisz Géza részére kiadja a képviselıi megbízólevelet.
2
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 19. § (1) bekezdés alapján a települési képviselı esküt tesz. Kérte, az eskütételhez szíveskedjenek felállni. Kérte Galisz Géza képviselıt, az eskü szövegét mondja utána. Az eskü utolsó mondatát csak akkor, ha az meggyızıdésének megfelel. (Kazetta 1/1. 001-014) Galisz Géza képviselı: „Én Galisz Géza esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hő leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és szolgálati titkot megırzöm; megbízatásomhoz híven pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint minden igyekezetemmel Békéscsaba város javát szolgálom. (Kazetta 1/1. 014-021) Vantara Gyula polgármester: Felkérte Pelle Lászlót, a Városi Választási Bizottság elnökhelyettesét Galisz Géza részére adja át a megbízólevelet. (Kazetta 1/1. 021-023) Megbízólevél átadása Vantara Gyula polgármester: Galisz Géza képviselınek jó munkát kívánt. Megköszönte a Városi Választási Bizottság elnökhelyettesének megjelenését. Jelezte, hogy a meghívóban a zárt ülésre tervezett Z.1.a, Z.1.b,, Z.2., Z.3., Z.4., Z.5., Z.6. napirendeket a jogszabály erejénél fogva zárt ülésen tárgyalja a testület, amirıl nem kell szavazni. Megkérdezte a képviselıket, hogy a meghívóban jelzetteken kívül van-e módosító javaslatuk. (Kazetta 1/1. 023-034) Tóth Károly képviselı: Jelezte, hogy a délutáni nyilvános ülésen napirend elıtt hozzászólást kíván tenni. Javasolta, hogy az Esély Pedagógiai Központ törvényességi vizsgálata tárgyú elıterjesztést nyilvános ülésen tárgyalja a testület. Javaslatát az alábbiakkal indokolta: Az intézmény életében meghatározó volt, amikor a jelenlegi igazgató - akkor még pályázó – olyan megállapításokat tett, amely kétségbe vonta az intézmény egészének törvényes mőködését, súlyos törvénysértésekrıl beszélt. Elmondta, hogy milyen hatalmas feladat az intézményben a törvényesség, a rend helyreállítása. A vizsgálat törvénysértést nem állapított meg. Apró-cseprı, sok helyen megállapítható hibát feltárt, mint például a munkaköri leírások túlságosan egyformák. Érdemes lenne megvizsgálni azokat az eseteket is, ahol a hivatal feladata a munkaköri leírások
3 elkészítése, ott egyáltalán van-e egyes intézmények vezetıinél. Egyértelmő, hogy rágalmazás volt. A vizsgálat teljes nyilvánosság elıtt folyt, milyen drámai állapotok vannak az intézmény életében, majd amikor kiderül, hogy nincs semmi, akkor gyorsan, zárt ülésen „kenjük be sárral” hoz határozatot a testület. A jegyzı asszony vizsgálja meg és tegyen intézkedést, a „semmirıl”. Kifelé még mindig azt sugallja a határozat, hogy volna mit megnézni. Véleménye szerint ez méltatlan eljárás, méltatlan az intézmény jelenlegi vezetıjéhez is, hiszen erkölcsileg minden hitelességét, szavahihetıségét elvesztette, miután kiderült, hogy egyetlen állítása sem igazolódott. Nem az történt, mint az ÁSZ jelentés kapcsán, ahol sorozatosan leírta a törvénysértéseket. Nem lehet úgy megoldani az ügyet, hogy a rágalmazás teljes nyilvánosságot kap, majd titokban lezárja a testület a vizsgálatot, és olyan határozatot hoz, amin lenne mit tovább vizsgálni. Ismételten kezdeményezte a téma nyilvános ülés keretében történı napirendre vételét az ismertetett indokok alapján. (Kazetta 1/1. 034-066) Takács Péter képviselı: Vantara Gyula polgármester a jelezte, hogy a meghívóban a zárt ülésre tervezett Z.1.a, Z.1.b,, Z.2., Z.3., Z.4., Z.5., Z.6. napirendeket a jogszabály erejénél fogva zárt ülésen tárgyalja a testület, amirıl nem kell szavazni. A Z. 3. jelzéső napirend esetében melyik törvény az irányadó, amely ezt elıírja? Korábban két alkalommal került levételre a közgyőlés napirendjérıl a közvélemény-kutatás eredménye. Emlékezete szerint a januári közgyőlésnek kellett volna tárgyalni a vonatkozó elıterjesztést, ennek ellenére a meghívó napirendi pontjai között nem szerepel. Mikor kerül a testület elé a téma? (Kazetta 1/1. 066-074) Vantara Gyula polgármester: Takács Péter képviselı elsı kérdésére jelezte, hogy a Bejelentések napirend keretében kap választ. A közvélemény-kutatással kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bizottság még nem állította össze a kérdéseket, valószínő februárban fog megkezdıdni a közvélemény-kutatás. (Kazetta 1/1. 074-078) Galisz Géza képviselı: Két perc erejéig bemutatkozó hozzászólásra kért lehetıséget az ebédszünetet követıen, a televízió nyilvánossága elıtt. (Kazetta 1/1. 078-081) Kiss Tibor képviselı: Jelezte, hogy nem javasolja az Esély Pedagógiai Központ törvényességi vizsgálatára vonatkozó elıterjesztés nyilvános ülésen történı tárgyalását, mivel személyiségi jogokat érint. Többnyire túlórákról, pótlékokról, hiányosságok okairól szól többnyire az elıterjesztés. Nincs ismerete arról, hogy milyen szakmai, illetve szakértıi véleményre hivatkozott. A szakértıi vélemény 46 hiányosságot, illetve törvénysértést sorol fel. Idézte a bizottsági ülésen készült szószerinti jegyzıkönyvbıl. Pusztainé Szabó Margit független közoktatási szakértı szerint „a feltárt hiányosságokat, amint pótolják, az intézmény törvényesen fog mőködni. Sok minden
4 törvényes a mőködés során és van sok minden, amelyeket a leírt szakértıi véleményben jeleztem, ami törvénytelen.” Ki vállalja azt a felelısséget, hogy kimondja egy intézményrıl, hogy törvényes, vagy törvénytelen a mőködése? A szakértınek nem az volt a feladata, hogy megállapítsa az intézményrıl, hogy törvényesen, vagy sem mőködik, azokat a hiányosságokat kellett feltárnia, amelyek az intézmény mőködése során el lett követve. Ez 46 tétel, amelybıl 12 súlyos hiányosság, mondhatni törvénytelenség. Javasolta a téma zárt ülésen történı napirendre vételét. Kérte Halász Zsanett képviselıt, hogy mikrofonon kívül ne szóljon közbe, várja meg, amíg hozzászólásra kap lehetıséget. (Kazetta 1/1. 081-102) Vantara Gyula polgármester: Kérte a képviselıket, - tekintettel arra, hogy a téma önálló napirendként szerepel a testület ülésén - a meghívóban jelzett napirendekkel kapcsolatban tegyenek hozzászólást. (Kazetta 1/1. 102-107) Mezei Zsolt képviselı: Jelezte, hogy a költségvetés tárgyalása után kíván szót kérni. Hozzászólása nem fogja érinteni a költségvetést, de valamilyen szinten összefügg azzal. (Kazetta 1/1. 107-111) Szente Béla képviselı: Ebédszünetet követı nyilvános ülésen kér hozzászólási lehetıséget, illetve a Bejelentések napirend keretében kíván kérést tolmácsolni. (Kazetta 1/1. 111-115) Benkóné Dudás Piroska képviselı: Ebédszünetet követıen kíván kérdést intézni Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı asszonyhoz. (Kazetta 1/1. 115-118) Vantara Gyula polgármester: Felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselıi kérdésekre adott válaszadásra a Bejelentések napirend keretében kerül sor. Kérte, hogy a képviselık ehhez tartsák magukat. (Kazetta 1/1. 115-120) Tóth Károly képviselı: „Én önmagamhoz tartom magam és nem Hozzád!” Kérdését Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı asszonyhoz intézte: Kifizették a közvélemény-kutatás díját? Hogyan lehetséges egy még nem megkezdett közvélemény-kutatásnál, hogy már van eredmény? (Kazetta 1/1. 120-125) Baji Lajos képviselı: A napirend elfogadását követıen, a zárt ülés megkezdése elıtt kíván szót kérni. (Kazetta 1/1. 125-127)
5 Miklós Attila képviselı: Az Esély Pedagógiai Központ törvényességi vizsgálatával kapcsolatos elıterjesztésbıl kíván idézni, miszerint az intézményben a feltételek adottak a tanulók jogszerő nevelésére, oktatására, fejlesztésére. Ilyen mondatokat lehet találni az anyagban. (Kazetta 1/1. 127-130) Kutyej Pál képviselı: Jelezte, hogy a Bejelentések napirend keretében kíván szólni. (Kazetta 1/1. 130-132) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta Tóth Károly képviselı módosító javaslatát. Megállapította, hogy a közgyőlés 11 igen, 12 nem szavazattal, 4 tartózkodással a módosító javaslatot elvetette. Szavazásra bocsátotta a napirendet. - Megállapította, hogy a közgyőlés 17 igen, 4 nem szavazattal, 5 tartózkodással az alábbi napirendet fogadta el: (Kazetta 1/1. 132-143) NAPIRENDI PONTOK: Zárt ülés: 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály vezetıje
2.)
Fellebbezés elutasítása közterület-használat engedélyezés ügyében Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
3.)
Esély Pedagógiai Központ törvényességi vizsgálata Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Kiss Tibor, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottság elnöke
4.)
„Békéscsaba Kultúrájáért” kitüntetés adományozása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Kiss Tibor, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottság elnöke
5.)
A „Békéscsaba Sportjáért” kitüntetés adományozása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Kiss Tibor, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottság elnöke
6.)
Békéscsabáért kitüntetés 2010. évi adományozása Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
6 Nyilvános ülés: 1.)
Pénzügyi, költségvetési ügyek: 1. A CIB Bank Zrt.-vel kötött keretszerzıdés Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 2.
Az Állami Számvevıszék ellenırzésének megállapításai, a hiányosságok megszüntetésére vonatkozó intézkedési terv Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 3. A 2010. évi költségvetési rendelet megalkotása Elıkészítı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 2.)
Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok: 1.
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV.6.) önk. rendelet módosítása Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2.
A köztulajdonban álló gazdasági társaságokra vonatkozó változásokról szóló tájékoztatás, szükséges intézkedések megtétele Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
3.
ALAPÍTÓI DÖNTÉSHOZATAL Az Árpád Fürdı Vízgyógyászati Kft. Alapító Okiratának módosítása Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 4.
Pályázat benyújtása Tanulói laptop programra Pályázat kódszáma: TIOP-1.1.1/09/1. Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
jogszabályi
7 5.
Saját forrás igazolása a „Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet Sürgısségi Betegellátó Osztályának (SO2) korszerősítése” címő, TIOP-2.2.2-08/2-2009-0015 azonosítószámú pályázathoz Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 6.
Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulással kapcsolatos döntések Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 7. A West Autó Trade Kft. ingatlan ügye Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 8. Helyi Építési Szabályzat módosítása Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 9. Településrendezési Eszközök módosítása Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 10. Beszámoló az Árpád Gyógy- és Strandfürdı 2009. évi üzemeltetésérıl Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Elıterjesztı: Kozma János cégvezetı 11.
„Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” címő KEOP-1.2.0/2F-2008-0003 azonosítási számú projekttel kapcsolatos kivitelezés során elbontásra kerülı önkormányzati vagyonról szóló döntés – késıbbi kiküldéssel Elıkészítı: PIU Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester 3.)
Városüzemeltetést érintı ügyek 1. A Körös Volán Zrt. 2009. évi többlet támogatási igénye Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 2. A Körös Volán Zrt. 2010. évi veszteség-kiegyenlítése Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
8
3.
A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII.17.) önk. rendelet módosítása Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 4. „Energiát – Energiáért” program Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Dr. Ferenczi Attila, a Városfejlesztési, Mezıgazdasági Bizottság elnöke
4.)
kötelezı
Környezetvédelmi
és
Szociális, egészségügyi területet érintı ügyek: 1.
Pszichológiai Tanácsadó és Mentálhigiénés Gondozó részére többletkapacitás biztosítása klinikai szakpszichológia szakmában Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város védınıi és iskolaorvosi körzeteinek módosítása Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok 3. HPV elleni védıoltás önkormányzati támogatásának felülvizsgálata Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester 5.
Beszámoló az éves költségvetésben az egészségügyi felújításokra, gép-mőszer beszerzésekre jóváhagyott keretösszeg felhasználásáról Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke 6. Beszámoló a 2009. évi egészségfejlesztési tevékenységrıl Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke
9
7.
Bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmények mőködtetése racionalizálási programjának végrehajtása Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Pénzügyi és Gazdasági Osztály Stratégiai- Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Herczeg Tamás tanácsnok 5.)
Helyi rádiók és televízió közszolgálati mősorainak támogatása Elıkészítı: Kabinet Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester
6.)
ORIENS 2000 Alapítvány módosítási kérelme Elıkészítı: Kabinet Elıterjesztı: Kutyej Pál, a Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati Bizottság elnöke
7.)
BEJELENTÉSEK
Baji Lajos képviselı: Márai Sándor: Az igazi butaságról címő prózai idézetét olvasta fel, miszerint: „Vannak értelmes emberek, kiknek lelkében az értelem pislákoló fénye kialudt, mert szerencsétlen életkörülmények között születtek és nevelkedtek. Vannak emberek, akik buták, mert nem tudnak uralkodni testük fölött, elbutítja ıket a szenvedély, lelkük lángját megfojtja az érzékek gıgje. Vannak buta emberek, akik egyszerően környezetük áldozatai. Ezeket sajnálni kell. De az igazi butaság meglehetısen ritka, s annál veszélyesebb és reménytelenebb. Az ember természettıl értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen butaságot olyan érdeklıdéssel kell szemlélni, mint valamilyen ısi és félelmetes természeti tüneményt, mint a kétfejő bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötletét, melynek - szó szerint - semmiféle értelme nincsen. Az igazi butaság feloldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk pontosan. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerülni, feltőnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyızni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszindulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A végzet ık, el kell viselni.” Ezzel a rövid idézettel szeretett volna megemlékezni a Magyar Kultúra Napjáról. (Kazetta 1/1. 143-162)
10 Vantara Gyula polgármester: 9 óra 30 perckor zárt ülést rendelt. Bejelentette, hogy a zárt ülés befejezését követıen a közgyőlés nyilvános ülésen folytatja tovább munkáját. (Kazetta 1/1. 162-163) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése Zárt ülés Vantara Gyula polgármester: Bejelentette, hogy a zárt ülés befejezését követıen a közgyőlés nyilvános üléssel folytatja tovább munkáját. Napirend tárgya: Tárgy:
Pénzügyi, költségvetési ügyek
A CIB Bank Zrt-vel kötött keretszerzıdés
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, elfogadásra javasolta. (Kazetta 1/2. 362-297) Tóth Károly képviselı: Kiss Tibor képviselı úgy gondolja a törvényesség és a tisztesség helyreállítását, mint ahogy az a jelenleg tárgyalt téma esetében történt. Volt egy közel egy éves folyamat, amelybe a polgármester bármit megengedhetett magának. Példaként említette, hogy a város pénzét, a közpénzt egyetlen gazdasági társaságra rábízva, banki megállapodást kötött, amely nem az önkormányzat, hanem egy külsı személy számára tetszés szerinti pénzbefektetési jogkört biztosított. Nem pár forint erejéig, hanem a kötvény szabad forrása erejéig, amely a kezdeti idıszakban 4 milliárd forint volt. Eközben az önkormányzat pénzét akkor, amikor közgyőlési felhatalmazás nélkül magánszemély, az önkormányzati törvényt megsértve tetszés szerint befektethetett, eközben deviza ügyleteket kötött, kockáztatva a közpénzt. Akkor, amikor erre nem volt közgyőlési felhatalmazás. Ezzel a cselekedettel a polgármester azt a jogkört adta tovább, amellyel maga sem rendelkezett. Ehhez képest az elızı beszélgetés alapján Kiss Tibor képviselı úgy gondolja, hogy minden rendben van, hiszen utólag jóváhagyja a testület, hogy mindenféle ügyeletet lehessen folytatni a CIB Bankon keresztül a kötvény szabad forrásait illetıen. A képviselı úgy gondolja, hogy ezzel helyreállt a törvényesség? A törvényességet visszamenı hatállyal helyre lehet állítani. Minden békéscsabai állampolgár, ha törvénysértést követ el, ezentúl azt mondhatja, hogy mától nem tesz ilyet, tehát a múltban sem követett el törvénysértést? Nem mőködik így. Tudja, hogy elfogadják azt, hogy mától kezdve legyen érvényes az, amit korábban törvénytelenül tett a polgármester. Érti, hogy a képviselı erre azt mondja, hogy már végre is hajtották a törvényesség helyreállítását, hiszen utólag megmondtuk, hogy elıtte is szabad lett volna, csak elfelejtette megkérdezni, mert úgy is mindenbe beleegyeznek. Ettıl nem lesz törvényes! Érti, hogy a Fidesz frakció elfogadja az elıterjesztést úgy, mint ahogy annak idején egyetértettek azzal is, hogy az OTP Banknak mindent szabad. A pénzintézet körültekintıbb volt, mint az önkormányzat és ismerete szerint soha nem írta alá a keretszerzıdést. Az OTP felelıs vezetıi nem vettek részt a törvénysértés utólagos legalizálásában. Úgy nem lehet helyreállítani a törvényességet, hogy utólag azt mondjuk, hogy „nem baj, amit eddig tettél, mától megengedem, tehát ha mától megengedem, akkor tegnap is
11 megtehettél volna bármit.” Aki a javaslatot elfogadja, menlevelet ad ahhoz, hogy utólag minden törvénysértést közgyőlési határozattal helyre lehet hozni. (Kazetta 1/2. 297-481) Miklós Attila képviselı: Örül annak, hogy a Priv-Investtel kötött szerzıdés értelmében a cég tanácsokat ad és különbözı banki fogalmakat magyaráz. A CIB Bank által megküldött szerzıdés 11-13. oldalain fejti ki a banki fogalmakat. Javasolta, hogy a Priv-Investtel kötött szerzıdést azonnal mondja fel az önkormányzat, hiszen a tanácsadó jogkörét az említett 3 lap kiváltja. Véleménye szerint az említett oldalakon található megfogalmazásokkal a Pénzügyi és Gazdasági Osztály is tisztában van, így a szerzıdést felmondható. Módosító javaslatában kezdeményezte a szerzıdés felmondását. (Kazetta 1/2. 481-503) Tóth Károly képviselı: Támogatja Miklós Attila képviselı módosító indítványát, a szerzıdés felmondását. A képviselı azonban nem vette figyelembe, hogy a hivatal a felmondás ellen azzal fog érvelni, hogy a cég közremőködésére továbbra is szükség van, mert ugyan minden fogalom le van írva, de, hogy melyiket kell az adott pillanatban elolvasni, vagy alkalmazni, ahhoz sikerdíj fejében egy társaságot kell alkalmazni. Ez véleménye szerint a közpénz szándékos kijátszása egy gazdasági társaság számára. 2,4 milliárd forinttal továbbra is szabadon gazdálkodik a társaság. (Kazetta 1/2. 503-542) Vantara Gyula polgármester: Tájékoztatásul közölte, hogy a bank kezdeményezte a keretszerzıdés módosítását. (Kazetta 1/2. 542-554) Pap János képviselı: Teljesen nyilvánvaló, hogy utólagos „szerecsenmosdatásról”, vagy bőncselekménynek is nevezhetı szabálytalanságról való figyelemelterelésrıl van szó. Utólag készült a szakmai magyarázatokkal kiegészített anyag, amely megmagyarázza a banki mőveleteket, egyetlen egy dolgot nem, hogyan lehetett ilyen ügyletet a testület felhatalmazása hiányában kötni. Ehhez képest az Esély Pedagógiai Központ esetében a naplóban történı javítás törvénytelenség, fıben járó bőn, a város 4 milliárd forintjával való jogszabálytól eltérı gazdálkodás nem jelent hibát. Véleménye szerint törvénytelenségrıl van szó. Ettıl függetlenül nyilvánvaló, hogy a Fidesz frakció többségben van, így dönteni tud az elıterjesztés elfogadását illetıen, amit személy szerint nem támogat. (Kazetta 1/2. 554- 2/1. 022) Vantara Gyula képviselı: Felhívta a figyelmet, bármilyen szabálytalanságot észlelnek, a megfelelı fórumokon jelezzék. Szavazásra bocsátotta Miklós Attila képviselı módosító indítványát. Megállapította, hogy a közgyőlés 10 igen, 14 nem szavazattal, 1 tartózkodással a módosító javaslatot elvetette. (Kazetta 2/1. 022-029)
12 Hricsovinyi Tamás képviselı: Ügyrendi hozzászólásában jelezte, hogy a szavazás során nem volt bekapcsolva szavazógépe. Nem szavazattal, kívánt szavazni. Kérte a jegyzıkönyvben rögzíteni. (Kazetta 2/1. 029-031) Vantara Gyula polgármester: Hricsovinyi Tamás képviselı jelzésével a szavazat 10 igen, 15 nem szavazattal, 1 tartózkodással zárult. Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 2/1. 031-035) A közgyőlés 17 igen, 8 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 26/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése jóváhagyja a CIB Bank Zrt.-vel Békéscsabán, 2010. január 21-én kelt, devizára, kamatra és ezek származékaira vonatkozó, jelen határozat mellékletét képezı keretszerzıdést. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 21.
KERETSZERZİDÉS DEVIZÁRA, KAMATRA ÉS EZEK SZÁRMAZÉKAIRA (A KERETSZERZİDÉS) amely létrejött egyrészrıl BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (Cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., törzsszám: 345000, adószám: 15345008-2-04, statisztikai számjel: 15345008-8411-321-04, képviseli: Vantara Gyula polgármester) (az „Ügyfél”), másrészrıl a CIB BANK ZRT., amely a Fıvárosi Bíróság mint Cégbíróság által Cg. 01-10-041004 számon bejegyzett magyar hitelintézet, bejegyzett székhelye: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., adószáma: 10136915-2-44, a Budapesti Értéktızsde Zrt. Kereskedıje, tevékenységi engedélyének száma: 957/1999/F, III/41.044/2002, képviseli: Komlódi Péter KKV területi vezetı és Juhász Mária senior treasury értékesítı (a „Bank”) (a továbbiakban: Ügyfél és Bank, külön-külön: Fél, együttesen: Felek) között, az alábbi feltételekkel: Felek a következı, egy vagy több deviza ügyletet (azonnali, határidıs, tényleges pénzmozgással vagy anélkül), kockázati csereügyletet (devizára, kamatlábra vagy valutára szóló) deviza, opciós,
13 valamint pénzpiaci ügyletet kötöttek meg, vagy kívánnak megkötni a jelen Keretszerzıdés és az ahhoz csatolt mellékletek rendelkezései szerint, amelyek magukba foglalják az ügyletek visszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1. A SZERZİDÉS SZERKEZETE ÉS ÉRTELMEZÉSE (a) A Szerzıdés szerkezete. A jelen Keretszerzıdés valamennyi olyan Ügyletre irányadó, amelynek feltételei így rendelkeznek. A jelen Keretszerzıdés és az ennek alapján kötött valamennyi Ügyletre vonatkozó, mindkét Fél által elfogadott feltétel együttesen: a Szerzıdés. (b) Értelmezés. (i) A Szerzıdés különbözı részei közti ellentmondások esetén az egyes Ügyletek mindkét Fél által elfogadott feltételei (kizárólag ezen Ügylet vonatkozásában) irányadóak a Szerzıdés minden egyéb rendelkezésével szemben. (ii) A Szerzıdésben egyes számban használt kifejezések értelemszerően alkalmazandóak többes számban is és a többes számban használt kifejezések értelemszerően alkalmazandóak egyes számban is. (c) Egyetlen megállapodás. A Szerzıdés egyetlen kötelmi jogviszonyt hoz létre. Ennek megfelelıen (i) az egyik szerzıdı Fél bármelyik Ügylet alapján fennálló valamennyi kötelezettsége a másik szerzıdı Fél valamennyi Ügylet alapján keletkezett és teljesítendı kötelezettségének ellentételezéseként keletkezik és teljesül, továbbá (ii) eltérı megállapodás hiányában, bármelyik Ügylet alapján fennálló kötelezettség egyik Fél általi teljesítésének elmulasztása az egész Szerzıdés tekintetében mulasztást jelent. A szerzıdı Felek ezen, kockázatuk felmérése szempontjából alapvetınek tartott elvek szellemében kötik meg egymással a jelen Keretszerzıdést és annak alapján minden egyes Ügyletet. 2. ÜGYLETKÖTÉS, KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE 2.1 Ügyletkötés (a) Az Ügyfél a Bank rendes üzleti órái alatt a Bank által az ügyfelek részére hangrögzítéssel ellátott vezetékes telefonvonalon kizárólag a Bank számára hivatalosan bejelentett és azonosított személy(ek) útján kérheti, hogy az általa megjelölt összeg tekintetében a Bank telefonon adjon Jegyzést számára az általa kért valamely Ügylet megkötése céljából, és a Jegyzésben közölje a kért Ügylet feltételeit. A Bank az Ügyféllel folytatott telefonbeszélgetéseket rögzíti, ehhez az Ügyfél a jelen Szerzıdés aláírásával hozzájárul. (b) A Szerzıdés 1. számú Melléklete tartalmazza azon személy(ek) nevét, tisztségét, aláírásmintáját, akik jogosultak az Ügyfél nevében Ügylet megkötése céljából Jegyzést kérni, és Ügyletet kötni. Az Ügyfél képviseletében eljáró személy azonosítás céljából köteles a Bank ügyintézıjének kérésére – illetıleg minden telefonon, illetıleg telefaxon lebonyolított kommunikáció alkalmával a Bank ügyintézıjének külön erre irányuló felszólítása nélkül is – a nevét és a cégének teljes nevét, és általa a Bank külön eljárásrendje szerint megadott azonosító kódját (jelszavát) („azonosító adatok”) azonosítás céljából megadni. A Bank jogosult azt feltételezni, hogy a telefonon jelentkezı személyek azok, akiknek magukat állítják.
14 (c) A Bank jogosult Kamatügyletek, illetıleg Devizaügyletek tekintetében – ide nem értve az Ügyfél Limitáras Megbízását - az Ügyfél kérése alapján Jegyzést adni, és Jegyzés adása esetén annak feltételeit a piaci körülmények alapján saját hatáskörében állapíthatja meg. Az Ügyfél a megszakítatlan telefonbeszélgetés során azonnal köteles közölni, hogy az adott Jegyzést elfogadja-e vagy sem. Ha az Ügyfél nem dönt azonnal a Jegyzés elfogadásáról, a Bank Jegyzésben foglalt ajánlati kötöttsége azonnal megszőnik. Ha az Ügyfél elfogadja az adott Jegyzést, az a Bank és az Ügyfél között a Jegyzés feltételei szerinti Ügylet szóbeli megállapodással történı létrejöttét jelenti, azzal, hogy az elhangzott nyilatkozatokat Felek magukra nézve kötelezınek ismerik el. Az Ügyfél megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt megadott Limitáras Megbízásának elfogadása tekintetében a Banknak az adott telefonbeszélgetés alatt kell nyilatkoznia. Az Ügyfél Limitáras Megbízása és annak elfogadása alapján az adott Deviza-adásvétel akkor jön létre, amennyiben az adott Megbízásban megjelölt deviza-adásvételi ügylet árfolyama eléri a CIB Által Jegyzett Árfolyamot. Nem tekinthetı érvényes Jegyzésnek a kifejezetten csak az Ügyfél tájékoztatása céljából megnevezett szerzıdéses feltételek közlése. Feltéve, hogy a jelen Szerzıdés másként nem rendelkezik, a szóban megkötött Ügyletekben rögzített feltételeket a Felek a továbbiakban egyoldalúan nem változtathatják meg, és nem vonhatják vissza, azok az érintett Ügylet lejáratáig a Felekre nézve kötelezıek maradnak. (d) A Bank minden Ügyletrıl egy írásbeli megerısítést küld az Ügyfél számára, amely az Ügylet Jegyzés szerinti feltételeit tartalmazza. A Bank az Ügyféltıl az adott Ügyletre vonatkozó írásos visszaigazolást kér, amelyet az Ügyfél köteles 8 üzleti órán belül megadni. A Bank jogosult az Ügyfél és a közte létrejött telefonbeszélgetésrıl készült hangfelvételt az adott Ügylet feltételeire vonatkozó esetleges viták eldöntéséhez bizonyítékként felhasználni. Amennyiben a Bank által írt visszaigazolásban foglaltak az Ügyfél megítélése szerint eltérnek a telefonon történt szóbeli megállapodástól, az Ügyfél haladéktalanul köteles felvenni a kapcsolatot a Bankkal az eltérés okainak tisztázása érdekében. A Ügyletet a Bank abban az esetben is az Ügyfél által jóváhagyottnak tekinti, amennyiben a Bank a részletezett írásbeli visszaigazolást az Ügyfélnek megküldi, de az Ügyfél a visszaigazolást a jelen pontban megjelölt határidın belül nem küldi vissza. (e) Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a telefon használata esetén a telefonhálózat mőködése során, a telefonon továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek számára ismertté válhatnak, ideértve az egyébként értékpapírtitoknak vagy banktitoknak minısülı adatokat is. Jelen Szerzıdés aláírásával az Ügyfél visszavonhatatlanul és feltétel nélkül lemond arról, hogy a fentiekbıl eredı bármilyen kárért a Bankot bármilyen formában felelıssé tegye, feltéve, hogy az okozott kárt az Ügyfél nem a Bank szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. (f) Az Ügyfél kijelenti, hogy amennyiben szóban kíván megbízást adni, úgy tudomásul veszi, hogy a szóban adott megbízás tartalmát a Bank nyilvántartásai hitelt érdemlıen igazolják. A Bank nem felelıs azért a kárért, amely a telefon-, vagy telefaxkapcsolat során elıforduló
15 tévedés, félreértés, vagy hiba eredménye, illetve az elektronikus rendszer hibájából származik, feltéve, hogy az okozott kárt az Ügyfél, nem a Bank szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. (g) Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bankot nem terheli felelısség a megbízásnak az Ügyfél által adott kondíciók szerinti teljesíthetıségéért; annak eredményességéért; az Ügyfél üzleti döntéseinek eredményéért; valamint azért, hogy az Ügyfél által kezdeményezett Ügylet az Ügyfél üzleti érdekeinek megfelel. (h) A fentiek alapján az Ügyfél kijelenti, hogy a jelen Szerzıdés hatálya alatt kötött Ügyleteket saját döntése alapján és saját kockázatára kezdeményezi és nem a Bank kezdeményezésére. 2.2 Kötelezettségek teljesítése (a) Felek kötelesek a megkötött Ügylet alapján a másik Fél vonatkozásában fennálló kötelezettségeiket a rögzített esedékességi napon, mint Értéknapon, az adott napra a vonatkozó érvényes értéken, vagy a jelen Szerzıdés szerinti más módon teljesíteni. A Felek által a fizetési kötelezettségre megállapított pénznemtıl történı eltérés csak a másik Fél írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Ilyen esetben az átszámításra a Bank keresztárfolyamai alkalmazandóak. Amennyiben a fennálló Ügyletek alapján mindkét Fél egy, vagy több Ügyletbıl származó fizetési kötelezettsége ugyanazon a napon, azonos pénznemben válik esedékessé, abban az esetben kizárólag a nagyobb összeggel tartozó Fél köteles az esedékes összegek pozitív különbözetét ténylegesen teljesíteni („Nettósítás”). A Bank az esedékesség elıtt kellı idıben közli az Ügyféllel az esedékes különbözeti összeget. (b) Felek a visszaigazolásokban foglalt fizetéseket a megfelelı visszaigazolás és a jelen Keretszerzıdés rendelkezései szerint tartoznak teljesíteni. A fizetéseket a megfelelı visszaigazolásban meghatározott idıpontban aznapi értéknappal, a számla vezetése szerinti helyen kell teljesíteni, vagy egyébként, a jelen Szerzıdésnek megfelelıen, szabadon átutalható összegekben és olyan módon, amely az adott deviza tekintetében szokásos fizetési mód. Az Ügyfél jelen Keretszerzıdés 2. számú mellékletében jelöli meg, hogy az adott ügyletre vonatkozó adott devizanemő fizetési kötelezettségét melyik számlájáról kívánja teljesíteni és a Bank az adott devizanemő fizetési kötelezettségét az Ügyfél melyik számlájára teljesítse. A fizetési kötelezettségeket az annak megfelelı devizanemő számla javára, illetıleg terhére kell teljesíteni. Az Ügyfél fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget, hogy az adott összeg az esedékesség idıpontjában az elıbbiekben meghatározottak szerinti számláján rendelkezésre áll és azzal a Bank a számlát megterhelte. Az Ügyfél jelen Keretszerzıdés aláírásával felhatalmazza a Bankot arra, hogy az Ügyfél fizetési kötelezettsége összegével a számláját megterhelje. A Bank fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget, hogy az adott összeg az esedékesség idıpontjában az Ügyfél elıbbiekben meghatározottak szerinti számláján jóváírásra kerül. A Felek jelen Szerzıdésben foglalt kötelezettségének teljesítése attól a feltételtıl függ, hogy nem történt és nincs folyamatban Szerzıdésszegési Esemény vagy Felmondási Esemény a másik Fél viszonylatában (c) A számla megváltozása. Az Ügyfél jogosult a 2. számú mellékletet a Bankhoz címzett egyoldalú nyilatkozatával módosítani azzal, hogy a módosítás annak a Bank általi
16 kézhezvételét követı ötödik Banki munkanapon válik hatályossá, kivéve, ha a Bank kellı idıben ad értesítést az ilyen változással kapcsolatos kifogásáról. Az Ügyfél jogosult továbbá a Bankhoz címzett írásbeli nyilatkozatával kérni, hogy az adott ügylettel kapcsolatos fizetési kötelezettségeket nem a 2. számú mellékletben megjelölt számlákra kéri elszámolni az adott ügylethez kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítésének idıpontja elıtt legalább öt (5) Banki Munkanappal, kivéve, ha a Bank kellı idıben ad értesítést az ilyen változással kapcsolatos kifogásáról. (d) Beszámítás. A nem szerzıdésszegı Fél bármikor jogosult arra, hogy a szerzıdésszegı Félnél bekövetkezı Szerzıdésszegési Esemény vagy Felmondási Esemény bekövetkezése után beszámítással éljen bármely olyan összeggel vagy letéttel szemben (általános vagy speciális, azonnali vagy látraszóló), vagy bármely a szerzıdésszegı Félnek a nem szerzıdésszegı Féllel szemben fennálló jelen Keretszerzıdésbıl eredı adósságát behajtsa, tekintet nélkül arra, hogy az ilyen betét, letét vagy egyéb adósság milyen pénznemben áll fenn, és ezen jogát a nem szerzıdésszegı Fél a szerzıdésszegı Féllel szemben bármely, a szerzıdésszegı Félnek jelenleg vagy késıbbiekben fennálló kötelezettsége tekintetében függetlenül attól, hogy a nem szerzıdésszegı Fél ezen adósság kifizetését követelte-e és attól is, hogy ezen kötelezettségek a jelen Szerzıdésbıl keletkeznek vagy egyébként lejártak-e. A Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. tv.) 296.§-ban foglaltaknak megfelelıen a Bank által az Ügyfélnek adandó elızetes felszólítást a jelen Szerzıdés aláírásával megadottnak kell tekinteni. A Bank jelen pontban meghatározott jogait semmilyen más olyan jogok vagy jogorvoslatok nem érintik, amelyek a nem szerzıdésszegı Felet egyébként jogszabály erejénél fogva vagy egyébként megilletnék. (e) Adók és egyéb illetékek. Bármilyen kifizetés vagy egyéb fizetendı összeg a jelen Szerzıdés alapján jelenleg vagy jövıben fizetendı, kivetett vagy visszatartott bármilyen adó vagy egyéb illeték levonása nélkül történik, amelynek fizetésére a Magyar Köztársaság vagy annak bármely hatósága kötelezheti az adott Felet. Ilyen esetben az a Fél, akinek levonási vagy visszafizetési kötelezettsége van (i) levonja vagy egyébként visszatartja az ilyen összeget a hatályos jogszabályoknak megfelelıen és (kérelem esetén) a másik Fél részére megfelelı dokumentációt ad arról, hogy ilyen visszatartási vagy levonási kötelezettsége keletkezett, és ezt a kötelezettségét megfelelıen teljesítette, és (ii) a másik Fél részére kifizeti azt a pótlólagos összeget, amely ahhoz szükséges, hogy a másik Fél azt a teljes nettó összeget kapja meg végül, amely a levonás vagy visszatartás nélkül megillette volna. (f) Késedelmi kamatok. Az elızıektıl függetlenül, abban az esetben, ha a jelen Szerzıdés alapján fizetendı összegeket valamely Fél nem fizeti meg esedékességkor a megfelelı visszaigazolás és a jelen Keretszerzıdés rendelkezései szerint, akkor az a Fél, amely az ilyen fizetési kötelezettségével késedelembe esik, késedelmi kamatot köteles fizetni arra az idıszakra, amely az ilyen pénzösszeg kifizetésének esedékessé válása napján (ezt a napot is beleértve) kezdıdik és a tényleges fizetés napján végzıdik (ezt a napot nem beleértve), és amely késedelmi kamat összege a másik Félnek az ilyen összegek pótlásából származó költségein
17 felül évi 1%-kal egyenlı („Késedelmi Kamat”). A Késedelmi Kamatot 360 napos év figyelembevételével kell kiszámítani, és a fentiek alapján kiszámított idıszak alatt ténylegesen eltelt napokat kell alapul venni. (g) A jelen Szerzıdésben meghatározott bármely fizetési kötelezettségek azon a napon tekintendık teljesítettnek (ideértve az Ügyfél óvadék nyújtására, illetve kiegészítésére vonatkozó kötelezettségét is), amely napon a teljesítendı összeg a másik Fél bankszámláján jóváírásra került. (h) Bank jogosult a tévedésén alapuló téves jóváírásokat és terheléseket felfedezésükkor azonnal helyesbíteni. A Bankot ez a jog idıbeli korlátozás nélkül megilleti. 3. AZ ügyletek KOCKÁZATI KEZELÉSE (a) A Bank az Ügyfél Ügyleteibıl származó nyitott pozícióit a pénz-, és tıkepiaci ármozgások függvényében rendszeresen értékeli és megállapítja ezek Nettósított MTM értékét. Az Ügyfél tudomásul veszi és vállalja, hogy amennyiben a pénz-, és tıkepiaci ármozgások változása a pozíciója ellen változik és az árfolyamváltozás következtében a Nettósított MTM érték negatív, és ennek abszolút értéke meghaladná az Ügyfél Súlyozott Limitét, a Bank 1 (egy) Banki Munkanapos határidı biztosítása mellett jogosult az Ügyféltıl megkövetelni, hogy nyújtson a Bank megítélése szerint megfelelı új, vagy további biztosítékot. A megfelelı új, vagy további biztosíték abban az esetben tekintendı a fentiek szerint teljesítettnek, amennyiben az a Bank által az Ügyfél részére küldött értesítés kézhezvételét követı 24 (huszonnégy) órán belül a Bank rendelkezésére áll. (b) Az Ügyfél a 3(a) pont szerint, a Bank felhívására jogosult, de nem köteles a felhívásnak megfelelı új, vagy további biztosítékot nyújtani. Az Ügyfél tudomásul veszi és vállalja, hogy amennyiben a Bank felhívásától számított 24 (huszonnégy) órán belül nem tesz eleget a felhívásban foglaltaknak, a Bank jogosult az Ügyfél bármely nyitott pozícióját, a Súlyozott Limitet meghaladó mértékben lezárni, és az Ügyféllel a jelen Szerzıdés szerint elszámolni. (c) Amennyiben egy Ügylet kapcsán a Banknak fizetési kötelezettsége keletkezik az Ügyfél felé, és a fennmaradó Ügyletekre vonatkozó Nettósított MTM érték negatív, valamint ennek abszolút értéke meghaladná a Súlyozott Limitet, akkor a Bank jogosult a kifizetendı összegbıl olyan összeget zárolt számlán visszatartani, hogy a fennmaradó Ügyletekre vonatkozó Nettósított MTM érték abszolút értéke csökkentve a visszatartott összeggel ne haladja meg az Ügyfél Súlyozott Limitét. (d) A jelen 3. (Az Ügyletek kockázati kezelése) Bekezdésben, amennyiben egy határidı olyan napon végzıdik, amely nem Banki Munkanap, az ezt követı Banki Munkanapon ér véget, vagy ha ez a Banki Munkanap a következı naptári hónapban van, akkor az ezt megelızı utolsó Banki Munkanapon végzıdik. 4. ÜGYLETEK ELSZÁMOLÁSA 4.1 Deviza-ügyletek elszámolása (a) Szállítás Egy adott Deviza-adásvételre vonatkozó Értéknapon az Ügyfél köteles az ügylet keretében általa Eladott Összeget, illetıleg az általa Vásárolt Összeg ellenértékét
18 (értelemszerően) a Banknak megfizetni – figyelemmel a 4.1. pont b.) és c.) alpontjában meghatározottakra – oly módon, hogy a teljes összeg az erre a célra megjelölt megfelelı bankszámlán az adott Értéknapon 14.00 óráig - az adott pénznemben történı fizetés szokásos módja szerint – jóváírásra kerüljön. (b) Zárás Az Ügyfél jogosult a Határidıs Deviza-adásvétel lezárására az Értéknap 12.00 óráig olyan módon, hogy az Ügyfél a 2.1. pontban meghatározottak szerint a Bankkal egy az eredeti Deviza-adásvétellel ellenkezı irányú újabb Deviza-adásvételt köt, amelynek Értéknapja megegyezik az eredeti ügylet Értéknapjával, és amelyben az Ügyfél által az eredeti Deviza-adásvétel során Vásárolt Összeg lesz az Ügyfél által Eladott Összeg és amelyben az ellenértékként a Bank által fizetendı összeg kiszámítására a Felek között ezen ellentétes irányú Deviza-adásvétel jegyzésében meghatározott árfolyam az irányadó. A Felek sem az eredeti Deviza-adásvétel, sem az újabb ellenkezı irányú Deviza-adásvétel alapján nem kötelesek a megfelelı összegeket egymásnak leszállítani, azonban a Felek kötelesek az adott Értéknapon az eredeti Deviza-adásvétel és az ellenkezı irányú újabb Deviza-adásvétel alapján általuk teljesítendı illetve nekik járó összegekkel egymás felé elszámolni. (c) Elszámolás Felek rögzítik, hogy a Határidıs Deviza-adásvétel lezárása és elszámolása – amennyiben az Ügyfél legkésıbb az Értéknap 14.00 óráig a 4.1. pont (a) alpontjában meghatározottak kötelezettségét nem teljesítette és az Ügyfél a 4.1. pont b.) alpontjában meghatározottak szerint az adott ügyletet nem zárta le - úgy történik, hogy az Ügyfél jognyilatkozata nélkül is (a jelen Szerzıdés alapján), a Felek között egy, az eredeti Devizaadásvétellel ellenkezı irányú újabb Deviza-adásvétel jön létre, amelynek Értéknapja megegyezik az eredeti ügylet értéknapjával, és amelyben az Ügyfél által az eredeti Devizaadásvétel során Vásárolt Összeg lesz az Ügyfél által Eladott Összeg, ahol az ennek ellenértékeként a Bank által fizetendı összeg kiszámítására a Bank által meghatározott árfolyam alkalmazandó. A Felek sem az eredeti Deviza-adásvétel, sem az újabb ellenkezı irányú Deviza-adásvétel alapján nem kötelesek a megfelelı összegeket egymásnak leszállítani, azonban a Felek kötelesek az adott Értéknapon az eredeti Deviza-adásvétel és az ellenkezı irányú újabb Deviza-adásvétel alapján általuk teljesítendı, illetve nekik járó összegekkel egymás felé elszámolni. (d) Opciós Devizaügylet esetén az opció jogosultja jogosult a Lejárat Idıpontjában, illetıleg az opció típusától függıen azt megelızıen bármikor jelezni az opció kötelezettje felé, hogy az opciós jogával élni kíván. A Lejárat Idıpontjának az opció jogosultja részérıl történı elmulasztása az opciós jog elvesztésével jár azzal, hogy amennyiben az opció jogosultja a Bank és opciós jogával élni kíván és nem éri el az Ügyfelet, az opció lehívottnak tekintendı. (e) Az Ügyfél jogosult az opciós devizaügyletet lezárni a Lejárat Idıpontjáig, opció eladása esetén az eredeti opciós ügylettel megegyezı opció vásárlásával, opció vásárlása esetén pedig az eredeti opciós ügylettel megegyezı opció eladásával. 4.2 Kamatláb-ügyletek elszámolása (a) Egy adott Kamatügyletre irányadó kamatláb-periódus kezdınapját megelızı – az adott deviza elfogadott fıbb kereskedési centrumaiban számított – 2 (két) Banki Munkanappal a visszaigazoláson szereplı eszmei összegre kiszámított kamatösszegekkel a Felek egymás
19 felé elszámolnak oly módon, hogy az elszámolás (egymás részére fizetendı összegek nettó egyenlege) pénzügyi teljesítése a kamatperiódus utolsó napján megtörténik. (b) Opciós Kamatügylet esetén a jelen pontban megfogalmazottak teljesülése érdekében, az opció jogosultja köteles a Lejárat Idıpontjáig jelezni az opció kötelezettje felé, hogy az opciós jogával élni kíván. A visszaigazoláson szereplı idıpontnak (határidınek) az opció jogosultja részérıl történı elmulasztása az opciós jog elvesztésével jár. Ha az opció jogosultja él az opciós jogával, az elszámolás a jelen bekezdés (a) pontja szerint történik. (c) Felek rögzítik, hogy a Kamatügyletek elszámolása alatt a lezárás idején, az adott pénzügyi termék piacán elfogadott gyakorlatnak megfelelıen kialakult piaci szokványoknak és elszámolási technikáknak megfelelı eljárást értik. 4.3 Ügyletek lezárása (Pozíció lezáró nettósítás) (a) A jelen Szerzıdésben meghatározott bármely Szerzıdésszegési Esemény vagy Felmondási Esemény bekövetkezése, vagy annak a Bank megítélése szerinti várható bekövetkezése, továbbá Felróhatóság Nélküli Felmondási Esemény bekövetkezése esetén a Bank jogosult az Ügyfél jelen Szerzıdés alapján megkötött összes Ügyletét lezárni és Pozíció lezáró nettósítással az Ügyleteket elszámolni. (b) A Bank Lezáró Értesítése alapján az abban meghatározott Ügylet, a Lezáró Értesítésben megjelölt napon („Lezárás Napja”) megszőnik, s ennek alapján a Felek az eredetileg vállalt kötelezettségeiket nem kötelesek teljesíteni, de kötelesek egymással elszámolni. Az Ügyfél köteles a Bank számára a Lezárás Napján megfizetni az eredeti Ügylet lezárása kapcsán a Bank számításai szerint felmerült minden igazolt költséget és kárt, ideértve többek között azon költségeket, amelyek a Banknál azzal kapcsolatban merültek fel, hogy harmadik személlyel és/vagy az Ügyféllel ellentétes irányú Ügylet(ek)et kötött annak érdekében, hogy az eredeti Ügylet lezárása során keletkezett nyitott pozícióját kiküszöbölje. 5. NYILATKOZATOK Mindegyik Fél a másik Fél részére a következı jognyilatkozatokat teszi (amely jognyilatkozatok megújítottnak tekintendık minden olyan idıpontban, amelyen a Felek Ügyletet kötnek): (a) Státusz. A megszervezıdését vagy bejegyzését szabályozó joghatóság jogszabályainak megfelelıen került alapításra, és érvényesen létezik. (b) Felhatalmazások. Rendelkezik azzal a szerzıdıképességgel, hogy (i) a jelen Szerzıdést és ahhoz kapcsolódó bármely más olyan iratot aláírjon, valamint bármilyen egyéb módon nyilatkozzon, amelynek szerzıdı fele, valamint (ii) a jelen Szerzıdést és a jelen Szerzıdéssel kapcsolatos bármely más olyan iratot átadjon, amelynek átadására a jelen Szerzıdés szerint köteles, továbbá (iii) teljesítse a jelen Szerzıdés és bármely általa aláírt biztosítéki szerzıdés szerinti kötelezettségeit, és mindent megtett annak érdekében, hogy az ilyen aláíráshoz, átadáshoz és teljesítéshez szükséges felhatalmazást megadja. (c) Kötelezettségek. A jelen Szerzıdés és bármely általa aláírt biztosítéki szerzıdés, valamint bármilyen egyéb módon jelen Keretszerzıdéssel kapcsolatosan tett nyilatkozatai szerinti
20 kötelezettségei jogszerőek, érvényesek, kötelezıek és a vonatkozó feltételek szerint kikényszeríthetık. (d) Kapcsolattartás. Felek a jelen Szerzıdésben vállalt kötelezettségeik teljesítése érdekében, különösen, de nem kizárólagosan a 3(b), valamint a 8.2 pontokban foglalt értesítési szabályok vonatkozásában, együttmőködési kötelezettségükre tekintettel a Bank rendes üzleti órái alatt folyamatosan biztosítják egymás részére a jelen Szerzıdésben meghatározott telefonszámon történı telefonos elérhetıséget. (e) Nincsenek bizonyos események. Sem Szerzıdésszegési Esemény, sem azzal kapcsolatos Felmondási Esemény nem történt és nincs folyamatban és a jelen Szerzıdés megkötése vagy az abból eredı kötelességek teljesítése nem eredményezne ilyen eseményt, illetve körülményt. (f) Nincs peres ügy. Nincs folyamatban ellene polgári vagy büntetıbíróság, állami szerv, ügynökség, tisztviselı vagy választott bíró elıtt olyan jogi eljárás, amely valószínőleg befolyásolná a jelen Szerzıdés jogszerőségét, érvényességét, ellene történı végrehajthatóságát vagy a jelen Szerzıdésben vállalt kötelezettségei teljesítésére irányuló képességét, és tudomása szerint ilyen jogi eljárással semmilyen személy nem is fenyeget. (g) Meghatározott információk helyessége. Valamennyi adat, amelyet írásban, személyesen vagy képviselıjén keresztül a másik Fél rendelkezésére bocsátott, az adat keltének idıpontjakor minden lényeges szempontból igaz, pontos és teljes. (h) Adók. A jelen Szerzıdéssel kapcsolatos valamennyi adót és más fizetendı összeget - beleértve az ezekkel kapcsolatos kiegészítı díjakat – befizetett az illetékes hivatalos szervnek. (i) Jogszabályok betartása. Minden lényeges szempontból üzletvitele megfelel az azokban az országokban érvényes és alkalmazandó jogszabályoknak, amelyekben gazdálkodást folytat. (j) Igények egyenrangúsága. A másik Fél jelen Szerzıdés szerinti igényei valamennyi, biztosítékkal nem rendelkezı és nem alárendelt hitelezı igényével egyenrangúak, kivéve azokat, amelyek valamely általános érvényő jogszabály értelmében elsıbbséget élveznek. (k) Nincs mentesség. Semmiféle, a jelen Szerzıdéssel kapcsolatban a Magyar Köztársaságban folytatott jogi eljárás során sem maga a szerzıdı Fél, sem vagyona nem élvez per, végrehajtás, zár alá vétel vagy más jogi eljárás alóli mentességet. (l) Nincs felszámolás, csıdeljárás vagy végelszámolás. Nem kezdeményezett (az Ügyfél esetében pedig alapítója sem kezdeményezett) maga ellen csıdeljárást, végelszámolást, felszámolást vagy reorganizációját, és mások nem tettek semmilyen ilyen jellegő lépéseket vagy indítottak jogi eljárást ellene, illetve (legjobb tudomása szerint) nem fenyegeti felszámolási, végelszámolási vagy reorganizációs eljárás. (m) Nincs lényeges szerzıdésszegés. Nem szegett meg semmilyen szerzıdést, amelynek szerzıdı fele, vagy amely vagyonára nézve kötelezı, olyan mértékben vagy olyan módon, amely lényeges hátrányos hatással lehet üzletvitelére vagy pénzügyi helyzetére.
21 (n) Vagyoni terhek. Az Ügyfél esetében - kivéve amennyiben ezt kifejezetten a Bank tudomására hozta – sem jelenlegi, sem jövıbeli bevétele vagy vagyona, vagy annak egy része nincs megterhelve, vagy elzálogosítva. (o) Felek közötti kapcsolat. (i) Az Ügyfél saját számlájára dolgozik és saját független döntéseket hozott az adott Ügylet megkötését illetıen, és az a tény, hogy az adott Ügylet helyénvaló-e a számára, a saját megítélésén és az általa igénybevett tanácsadók tanácsain alapul. Ügyfél tudomásul veszi, hogy egy bizonyos Ügylet feltételeivel kapcsolatos információk és magyarázatok nem tekintendık az adott Ügylet megkötésére vonatkozó javaslatként. A Banktól kapott semmilyen (írásbeli vagy szóbeli) közlés sem tekinthetı az Ügylet várható eredményeinek biztosítékaként vagy garanciájaként. (ii) A másik Fél az adott Ügylet vonatkozásában nem jár el megbízottként. (p) Az Ügyfél kijelenti, hogy a Banktól a Bszt. 41. §-ában és a 43. §-ában meghatározott tájékoztatást megkapta, különös tekintettel a Bank által közzétett Általános terméktájékoztatóra és Részletes terméktájékoztatóra. 6. SZERZİDÉSSZEGÉSI ESEMÉNYEK ÉS FELMONDÁSI ESEMÉNYEK 6.1 Szerzıdésszegési Események. A jelen pontban felsorolt bármely esemény a Szerzıdés tekintetében külön-külön is szerzıdésszegést megalapozó körülménynek (mindegyik egy „Szerzıdésszegési Esemény” és közösen „Szerzıdésszegési Események”) minısül: (a) Az Ügyfél a Szerzıdés alapján megkívánt fizetési vagy szállítási (értelemszerően alkalmazandó) kötelezettséget elmulaszt szerzıdésszerően teljesíteni az esedékesség idıpontjában. (b) Az Ügyfél a Szerzıdés bármely egyéb (kivéve a fenti (a) bekezdés vagy a 3(b) bekezdés szerinti kötelezettséget) kötelezettségét szerzıdésszerően nem teljesíti, és ez a mulasztás (ha orvoslásra alkalmas egyáltalán) nem került orvoslásra a Bank errıl szóló, Ügyfélnek küldött értesítését követı legkésıbb 1 (egy) Banki Munkanapon belül. (c) Bármely nyilatkozat vagy kijelentés, amelyet az Ügyfél a Szerzıdésben, vagy azzal kapcsolatosan tett, bármely vonatkozásban lényegesen pontatlannak vagy hamisnak bizonyul, illetve félrevezetı volt, arra az idıpontra vonatkoztatva, amikor azokat tették, vagy megismételték. (d) Az Ügyfél, vagy bármely érdekeltsége – a Bank megítélése szerint – (i) jelentıs összegő pénzügyi kötelezettségét megtestesítı szerzıdésében szerzıdésszegés következik be, az ilyen pénzügyi kötelezettséget rögzítı dokumentum feltételei alapján, vagy (ii) megszegi a Bank érdekeltségébe tartozó bármely társasággal kötött szerzıdését, vagy (iii) bármilyen adót, illetéket, beleértve az ilyen adóval vagy illetékkel együtt fizetendı bármely más összeget annak esedékességekor nem fizet meg, vagy (iv) bármilyen, alkalmazottaival kapcsolatos társadalombiztosítási összeget nem fizet meg, vagy (v) bármely, a fenti (i) - (iv) pontban meghatározott fizetési kötelezettséget annak lejárta elıtt esedékesnek nyilvánítanak, vagy másként válik esedékessé (kivéve az önkéntes elıtörlesztést), vagy (vi) a fenti (i) - (iv) pontban meghatározott fizetési kötelezettségekkel kapcsolatosan bármely hitelezı jogosulttá válik az ilyen fizetési kötelezettségeket annak lejárata elıtt esedékessé nyilvánítani.
22 (e) (i) Bíróság határozatban elrendeli az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) felszámolását; vagy (ii) az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) csıdeljárást vagy végelszámolást kezdeményez maga ellen; vagy (iii) az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) megfelelı szervét összehívják abból a célból, hogy határozatot hozzanak az Ügyfél csıdjére, felszámolására vagy végelszámolására vonatkozóan; vagy (iv) bárki kezdeményezi az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) felszámolását (kivéve, ha azt az Ügyfél jóhiszemően, a Bankot kielégítı módon vitatja, az arra nyitva álló idıszakon belül). (f) Döntést, vagy jogerıs bírósági határozatot hoznak az Ügyfél, vagy a biztosítékot nyújtó személy felszámolásával kapcsolatban. (g) Döntést, vagy jogerıs bírósági határozatot hoznak az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) jogutóddal történı megszőnésérıl konszolidáció, szétválás vagy összeolvadás következményeként, és a jogutód vagy jogutódok a jelen Szerzıdésben a megszőnı Fél által vállalt kötelezettségeket ésszerő késedelem nélkül vagy a Banknak megfelelı módon nem vállalja. (h) Az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) fizetésképtelenné válik vagy általánosan nem képes adósságait azok esedékességekor kifizetni, vagy írásban elismeri, hogy nem képes adósságait azok esedékességekor kifizetni, vagy a hatályos jogszabályok értelmében csıdeljárást kell indítani. (i) Olyan Ügyfél esetében, amely tevékenységét kizárólag hatósági engedély birtokában folytathatja, ezen engedélyét visszavonják, vagy felfüggesztik. (j) Vagyonfelügyelıt vagy ideiglenes vagyonfelügyelıt neveznek ki, hogy az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) teljes vagyonának vagy annak jelentıs részének zárolását ellenırizze. (k) Az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) bármely biztosítékkal rendelkezı hitelezıje jogosulttá válik az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) teljes vagyonának vagy annak jelentıs részének birtokbavételére. (l) Bármely jogszabály értelmében törvényes zálog keletkezik az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) vagyonán vagy annak egy részén, vagy a hatáskörrel rendelkezı bíróság az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) vagyonának lefoglalására vonatkozó határozatot hoz. (m) Olyan változás következik be az Ügyfél, (vagy a biztosítékot nyújtó személy) gazdasági, pénzügyi vagy egyéb helyzetében, amely a Bank ésszerő megítélése szerint jelentısen és hátrányosan befolyásolhatja az Ügyfél jelen Szerzıdés szerinti, (vagy a biztosítékot nyújtó személy biztosítéki szerzıdés szerinti) kötelezettségeinek végrehajtását, és ez a helyzet a Bank által esetlegesen biztosított türelmi idı alatt is folytatódik. (n) Az Ügyfél felhagy minden üzleti tevékenységével vagy annak jelentıs részével, illetve ennek veszélye fennáll.
23 (o) Az Ügyfél (vagy a biztosítékot nyújtó személy) teljes vállalkozását, vagy annak jelentıs részét kisajátítják, államosítják, kényszerértékesítik, vagy az köztulajdonba kerül, vagy az Ügyfél a továbbiakban nem képes vagy nem jogosult az irányítási, ellenırzési vagy tulajdonosi jog gyakorlására. (p) A könyvvizsgálók minden, a jelen Szerzıdés alapján az Ügyfél által átadott auditált éves beszámolót negatív tartalmú záradékkal látnak el. (q) Az Ügyfél nem teljesíti a fizetési kötelezettséget is magában foglaló jogerıs és végrehajtható ítéletben, határozatban, vagy végzésben elıírt bármely kötelezettségét. (r) az Ügyfél, illetve a biztosítékot nyújtó személy a vonatkozó biztosítéki szerzıdésekben foglalt bármely kötelezettségét nem teljesíti, nem szerzıdésszerően teljesíti; (s) az Ügyfélnek vagy a biztosítékot nyújtó személynek fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Keretszerzıdés hatálya alatt kötött, illetve kötendı ügyletekbıl eredıen az Ügyfelet terhelı, vagy esetlegesen terhelı fizetési kötelezettség teljesítésének lehetıségét, továbbá a nyújtott biztosítékok értéke a Bank megítélése szerint jelentısen csökken és az Ügyfél, illetve a biztosítékot nyújtó személy a Bank felszólítására azt nem egészíti ki a felszólításban megadott határidın belül; (t) bármely biztosíték vagy biztosítéki szerzıdés érvényessége, hatálya vagy érvényesíthetısége részben vagy egészben megszőnik, kivéve, ha a kiesı biztosíték helyébe lépı kiegészítı biztosíték a Bank rendelkezésére áll a Bank által megkívánt idıben, feltételekkel és fedezeti értékkel; (u) az Ügyfél vagy bármely biztosítékot nyújtó harmadik fél valamely biztosítéki szerzıdésben tett nyilatkozata, kijelentése vagy állítása bármely vonatkozásban valótlan vagy félrevezetı akkor, amikor az megtettnek tekintendı; (v) az Ügyfél vagy bármely biztosítékot nyújtó harmadik fél nem teljesíti valamely biztosítéki szerzıdésben vállalt kötelezettségét; (z) bármely biztosítékot képezı vagyonra vonatkozóan végrehajtási eljárást indítanak, illetve azt lefoglalják, vagy erre vonatkozóan jogerıs és végrehajtható határozatot hoznak. (x) Bármilyen más, a jelen Szerzıdésben meghatározott szerzıdésszegési esemény bekövetkezik. 6.2 Felmondási Események. Amennyiben az alábbiakban felsorolt események bármelyike bekövetkezik és folytatódik (mindegyik egy „Felmondási Esemény” és együtt „Felmondási Események”), az külön-külön is felmondást megalapozó körülménynek minısül: (a) A jelen Szerzıdés valamely Féllel szemben érvényét veszti vagy feltételei szerint valamely Fél ellen végrehajthatatlanná válik vagy egy Fél érvényét, hatását vagy végrehajthatóságát vitatja; (b) Valamely Fél részére a jelen Szerzıdés feltételeinek vagy bármely Ügyletnek a teljesítése jogellenessé válik; (c) Más olyan esemény következik be, amelyet a Felek bármely visszaigazolásban vagy bármely egyéb dokumentumban meghatároztak. 7. VEGYES RENDELKEZÉSEK
24 7.1 Irányadó jog és joghatóság (a) Jelen Szerzıdés elválaszthatatlan részét képezik a Bank mindenkori Befektetési szolgáltatásaira vonatkozó üzletszabályzata, valamint a Bank általános üzletszabályzata (a jelen Szerzıdés alkalmazásában együttesen „Üzletszabályzat”), továbbá a mindenkor hatályos kondíciós lista (a továbbiakban: a „Kondíciós lista”), illetıleg a mindenkor hatályos díjjegyzék (a továbbiakban: „Díjjegyzék”, jelen Szerzıdésben „Üzletszabályzat”, a „Kondíciós lista” és „Díjjegyzék” együttesen alkalmazva: „ÁSZF”-ek). Az ÁSZF-ekben foglalt rendelkezések a Felekre nézve kötelezıek, kivéve, ha a Felek írásban, kifejezetten ettıl eltérıen állapodnak meg. (b) Az Ügyfél a jelen Szerzıdés aláírásával igazolja, hogy átvette, elolvasta, megértette és elfogadja az ÁSZF-ek valamennyi rendelkezését, továbbá igazolja, hogy a Bank megvitatta vele a szokásos piaci gyakorlattól eltérı, újszerő vagy a Bank felelısségét egyoldalúan meghatározó rendelkezéseket, és ezeket tudomásul vette. (c) Amennyiben a jelen Szerzıdés bármelyik része vagy annak valamelyik rendelkezése érvénytelen, ez nem érinti a jelen Szerzıdés többi rendelkezését vagy az adott rendelkezés többi részét, amelyek továbbra is teljes mértékben érvényesek maradnak, kivéve, ha a Felek a jelen Szerzıdést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. (d) Jelen Szerzıdésre, annak értelmezésére, valamint a Szerzıdésben nem, vagy nem kellıen szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. és a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. (e) Felek jelen Szerzıdésbıl eredı, vagy azzal összefüggı vitájukat megkísérlik elsısorban békés, tárgyalásos úton rendezni. Amennyiben a békés rendezés nem vezetne eredményre, Felek a vita rendezésére kikötik a pertárgy értékétıl függıen a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetıleg a Fıvárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. (f) A jelen Szerzıdésben használt fejezetcímek kizárólag a hivatkozás megkönnyítését szolgálják, és nem érintik a Szerzıdés felépítését és nem veendık figyelembe annak értelmezésénél. 7.2 Értesítések Felek között a jelen Szerzıdéssel kapcsolatos bármiféle értesítés vagy közlés – kivéve, ha a jelen Szerzıdés kifejezetten másképpen rendelkezik – a jelen pontban meghatározott személyeknek, címre, illetve számra tehetı meg azzal, hogy az az alábbiakban meghatározott idıpontban tekinthetı kézbesítettnek: (i) az írásbeli és személyesen, futárral, illetve tértivevényes levélpostai küldeményként megküldött értesítés az átvétel átvevı általi igazolása idıpontjában; (ii) az írásbeli és postai úton (nem tértivevényes küldeményként) megküldött értesítés a feladást követı 5. (ötödik) Banki Munkanapon; (iii) a telefaxon megküldött értesítés, a vételt rendben visszaigazoló jelzésnek az adás végén történı megérkezésével; (iv) az elektronikus üzenet (e-mail) esetében akkor, amikor az a címzetthez megérkezett, azzal, hogy ha ez a nap nem Banki Munkanap, illetve az értesítés Banki Munkanapon, de a
25 rendes banküzemi idın kívül kerül kézbesítésre, akkor a következı Banki Munkanap tekintendı a kézbesítés napjának; (v) telefonon történı értesítés estén az üzenet másik Féllel történı közlése pillanatában. A Felek értesítési adatai: Ügyfél: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Értesítési cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel: 06-66-523-823 Fax: 06-66-523-859 Kapcsolattartó: Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetıje Soczóné Dömény Edit, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetı-helyettese Daniné Farkas Edit, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály költségvetési ügyintézıje Bank: CIB Bank Zrt. Cím: 1027 Budapest Medve u. 4-14. Értesítési cím: 1027 Budapest Medve u. 4-14. Tel: 06-1-489-83-00 Fax: 06-1-489-66-60 Kapcsolattartó: Csollák László, Huszár Zsófia, Juhász Mária, Márványi Katalin, Kelemen Péter. Amennyiben a Felek értesítési adataiban bármilyen változás várható vagy változás következik be, arról az érintett Fél köteles lehetıleg a változásra okot adó tényrıl történı tudomásszerzését követıen haladéktalanul a másik Felet írásban értesíteni. 7.3 Költségek. Az Ügyfél vállalja, hogy kártalanítja a Bankot minden olyan készkiadásáért és költségéért – ideértve a jogi képviselı munkadíját -, amely a Banknál a jelen Szerzıdésbıl eredı jogainak védelme és érvényesítése miatt merült fel, vagy bármely Ügylet lejárat elıtti megszőnésébıl erednek. 7.4 Engedményezés. A jelen Szerzıdés a Feleket és jogutódjaikat, valamint elfogadott engedményeseit kötelezi. Ügyfél nem jogosult a Bank elızetes írásbeli hozzájárulása nélkül a jelen Szerzıdésbıl eredı jogait és kötelezettségeit részben vagy egészben átruházni. 7.5 Biztosítékok. A jelen Szerzıdésbıl eredıen az Ügyfelet terhelı, illetve terhelhetı mindenkori fizetési kötelezettség biztosítéka a jelen Szerzıdés mindenkori 3. számú mellékletében meghatározott biztosítéki szerzıdések. 8. A SZERZİDÉS HATÁLYA, MÓDOSÍTÁSA ÉS MEGSZŐNÉSE (a) A jelen Szerzıdés hatálybalépésének feltétele a jelen Keretszerzıdés és mellékleteinek Felek általi aláírása, továbbá az Ügyfél köteles a Bank részére átadni az alábbi társasági és egyéb felhatalmazásokat és jóváhagyásokat bizonyító összes dokumentum hitelesített másolatát, ideértve a következıket: (i) Az alapítási dokumentumok (alapszabály, alapító okirat, társasági szerzıdés, stb.) eredeti vagy hitelesített másolatai, az aláírási címpéldányok eredeti példányai és a Cégbírósági Végzés (illetve amennyiben nem a Cégbíróság tartja nyilván, az egyéb nyilvántartást végzı
26 szerv vagy hatóság nyilvántartásba vételérıl szóló igazolása) eredeti példánya, vagy ezek hiányában a Cégbírósághoz benyújtott cégbejegyzési kérelem eredeti példánya, az adó és statisztikai hatóságok által kiállított dokumentumok fénymásolatai, amelyek tartalmazzák a társaság adószámát vagy statisztikai számát, vagy bármely más lényeges engedély eredeti példánya, az adott esetnek megfelelıen. Ügyfél a fenti okiratokat legkésıbb a Keretszerzıdés aláírásával egyidejőleg köteles a Bank rendelkezésére bocsátani; (ii) Ügyfél köteles az éves, könyvvizsgáló által auditált pénzügyi beszámolóit annak elkészültét követı 15 napon belül a Bank rendelkezésére bocsátani. (iii) Bank – ésszerően eljárva - a fentieken kívüli egyéb dokumentumok részére történı rendelkezésre bocsátását is kérheti az Ügyféltıl. (b) A jelen Keretszerzıdés, mint határozatlan idıre megkötött, a Felek között tartós jogviszonyt létesítı megállapodás bármelyik Fél részérıl, írásban, azonnali hatállyal, indokolási kötelezettség nélkül felmondható. A jelen Keretszerzıdés fentiek szerinti felmondása nem szolgál alapul az annak alapján már megkötött Ügyletektıl való elállásra, azok felmondására, illetve a már megkötött Ügyletek vonatkozásában a jelen Keretszerzıdést továbbra is alkalmazni kell, azzal, hogy a Felek új Ügyletet nem kötnek. (c) A jelen Keretszerzıdés 6. pontjában meghatározott Szerzıdésszegési Esemény és/vagy Felmondási Esemény bekövetkezése esetén a jelen Keretszerzıdés 4.3 (Ügyletek lezárása) pontjában foglaltak az irányadóak. (d) A jelen Szerzıdés csak mindkét Fél egyetértése esetén, írásban módosítható. (e) A jelen Keretszerzıdés a Felek közötti teljes megállapodást jelenti és egyúttal hatályon kívül helyez minden korábbi e tárgyban kelt szóbeli vagy írásbeli szerzıdést és megállapodást, azok valamennyi mellékletével együtt. 9. MEGHATÁROZÁSOK A Szerzıdésben az alábbi meghatározások a jelen pontban, a Szerzıdés más részeiben meghatározott (kiemelt szedéssel jelzett) kifejezések pedig az ott megadott jelentéssel bírnak: „Azonnali deviza-adásvétel”: Jelenti a Bank Jegyzése és annak Ügyfél általi elfogadása eredményeképpen a Felek között létrejött azon ügyletet, amely keretében az egyik Fél egy adott pénznemben meghatározott összeget (az „Eladott Összeg”) a másik Félre átruház, egy másik pénznemben meghatározott összeg (a „Vásárolt Összeg”) ellenében (az összegek meghatározásánál a két pénznem között fennálló, a Bank által a Jegyzésben meghatározott árfolyamot alkalmazva) Spot értéknapra. „Banki Munkanap”: Jelenti azokat a napokat, amikor a Bank üzletvitel céljából nyitva tart. Külföldi devizanemben történı ügyletek vonatkozásában mindazon napokat jelenti, amikor a Bank üzletvitel céljából nyitva tart és az érintett devizanem pénzügyi központjaiban, abban a devizanemben pénzügyi elszámolás történik, illetıleg az adott devizanemben teljesítendı fizetések pénzügyi elszámolása az általánosan alkalmazott elszámolási rendszerekben, az általánosan alkalmazott banki gyakorlat szerint lehetséges. „Barrier típusú Opciós Devizaügylet” jelenti a Knock-in Opciós Devizaügyletet és a Knockout Opciós devizaügyletet.
27 „Bináris Opciós Devizaügylet” jelenti a DNT Opciós Devizaügyletet, az NT Opciós Devizaügyletet, a DOT Opciós Devizaügyletet és az OT Opciós Devizaügyletet. „CIB Által Jegyzett Árfolyam” jelenti azt az árfolyamot, amit a Bank az adott termékre (Devizaügyletek) az adott összegre, az adott ügyfélnek az aktuális piaci árfolyam alapján jegyez. A Bank az ügyfeleknek vételi és eladási árfolyamot jegyez, a vételi árfolyamon hajlandó az ügyféltıl venni, az eladási árfolyamon eladni. A Bank által jegyzett árfolyam tükrözi a piaci árfolyamot, az adott termék likviditását és a Bank marge-át. A Bank által jegyzett árfolyam lehet jobb és rosszabb, mint más bankok, szolgáltatók által adott idıpontban jegyzett árfolyam. A Bank az Ügyféllel csak az általa jegyzett árfolyamon üzletel, az Ügyfél által adott megbízásokat csak az általa jegyzett árfolyamon teljesíti. „Devizaügyletek” jelenti az Azonnali-, Határidıs Deviza-adásvételek, devizacsere ügyletek, és Opciós Devizaügyletek bármelyikét és összességét – ide értve ezek bármelyikének és/vagy összességének származékos változatait is. „DOT (Double One Touch) Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyletet, amelynek keretében az opció jogosultja az ügyletkötéskor meghatározott Értéknapon az ügyletkötéskor megjelölt összegre („Opció Névértéke”) jogosult külön lehívás nélkül, amennyiben az ügyletkötés idıpontja és a Lejárat Idıpontja közötti idıtartamban a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötéskor meghatározott árfolyamsáv („Küszöb Árfolyamsáv”) alsó vagy felsı határát érinti vagy azon kívülre kerül. Azaz amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam az elıbbiekben megjelölt idıtartam alatt érinti a Küszöb Árfolyamsáv felsı vagy alsó határát, illetıleg kilép a Küszöb Árfolyamsávból, akkor az opció jogosultja jogosulttá válik a kifizetésre. Az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára. „DNT (Double No Touch) Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyletet, amelynek keretében az opció jogosulja az ügyletkötéskor meghatározott Értéknapon az ügyletkötéskor megjelölt összegre („Opció Névértéke”) jogosult külön lehívás nélkül, amennyiben az ügyletkötés idıpontja és a Lejárat Idıpontja közötti idıtartamban a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötéskor meghatározott árfolyamsávon („Küszöb Árfolyamsáv”) belül marad. Amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam ezen idıtartam alatt érinti a Küszöb Árfolyamsáv felsı vagy alsó határát, illetıleg kilép a Küszöb Árfolyamsávból, akkor az opció megszőnik és az opció jogosultja kifizetésre nem jogosult. Az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára. „Egy adott Ügylet Marked-to-Market értéke” (MTM érték) jelenti az Ügyfél egy adott Ügyletének a Bank által piaci értéken történı átértékelése eredményképp kimutatott azon összeget, amellyel bármelyik Fél tartozna a másiknak, ha az átértékelés napján az adott Ügylet pozíció lezárásra kerülne. Ha ez az érték negatív elıjelő, az átértékelés eredményeképpen kimutatott összeggel – az adott Ügylet vonatkozásában - az Ügyfél tartozna a Banknak. „Értéknap” jelenti azt a Banki Munkanapot, amelyen egy adott Ügylet alapján a Felek egymásnak teljesíteni kötelesek. „Felróhatóság Nélküli Felmondási Esemény” jelenti azt az eseményt, amikor olyan esemény következik be, amely a Bank jóhiszemő és üzletileg ésszerő megítélése szerint lényeges hatással lehet az Ügyfél jelen Szerzıdés szerinti kötelezettségei teljesítésére.
28 „Határidıs Deviza-adásvétel” (FX Forward) jelenti azt az ügyletet, amely keretében az egyik Fél egy adott pénznemben meghatározott összeget (az „Eladott Összeg”) a másik Félre átruház egy másik pénznemben meghatározott összeg (a „Vásárolt Összeg”) ellenében (az összegek meghatározásánál a két pénznem között fennálló, a Bank által a Jegyzésben meghatározott határidıs árfolyamot alkalmazva), a Felek által meghatározott határidıs Értéknapon történı teljesítéssel. „Határidıs értéknap” jelenti a Spot értéknaptól idıben eltérı értéknapot. „Határidıs kamatláb-megállapodás” (Forward Rate Agreement, FRA) jelenti azt a kamatügyletet, amely keretében a Felek megállapodnak, hogy egy meghatározott idıpontban tıkemozgás nélkül elszámolják a megállapodásban rögzített piaci kamatláb és a megállapodásban rögzített fix kamatláb jelenértékre számított különbséget. „Idı elıtti lezárás napja” jelenti azt a napot, amelyen a Bank élve az Ügyfél szerzıdésszegése, vagy Felróhatóság Nélküli Felmondási Esemény esetére biztosított jogával, az Ügyfélhez küldött erre vonatkozó nyilatkozatával („Lezáró Értesítés”) lezárja az egyébként még le nem járt Ügyleteket és Pozíció lezáró nettósítást alkalmaz. „Jegyzés” jlenti a Banknak egy konkrét Kamatügylet feltételeire vonatkozó ajánlatát, illetıleg egy konkrét Devizaügylet feltételeire vonatkozó CIB Által Jegyzett Árfolyam, mint ajánlat megadását. „Kamatlábcsere megállapodás” (Interest Rate Swap, IRS) jelenti azon kamatláb-ügyletet, amely keretében a Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél változó vagy fix kötelezettségét, vagy követelését fix, vagy változó kamatozásúra cseréli a Bankkal. „Kamatügylet(ek)” jelenti a Határidıs kamatláb megállapodások, a Kamatlábcseremegállapodások, Két-devizás kamatlábcsere-megállapodások és opciós kamatügyletek bármelyikét és összességét – ide értve ezek bármelyikének és/vagy összességének származékos változatait is. „Két-devizás kamatláb csereügylet” (Cross Currency Swap, CCS) jelenti azon kamatügyletet, amelynek célja, hogy egy devizában meghatározott tıke-, és kamatfizetéseket egy másik devizában meghatározott tıke-, és kamatfizetésekre cseréljen. „Kitettség” jelenti az Ügyfél Ügyleteinek a Bank által piaci értéken történı átértékelése eredményképp kimutatott azon nettósított összeget, amellyel bármelyik Fél tartozna a másiknak, ha az átértékelés napján a Ügyletek Pozíció lezáró nettósításra kerülnének. A Kitettség annak a Félnek az oldalán áll fenn, amelyiknek a másik Fél tartozna. „Knock-in Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyletet, amely az opció kötelezettje számára kötelezettség (i) vételi („call”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („Vásárolt Összeg”) eladására, (ii) eladási („put”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („ Eladott Összeg”) megvásárlására, ha az opciós jogával az opció jogosultja élni kíván azzal, hogy az összeg meghatározásánál a két pénznem között a Bank által a Jegyzésben meghatározott árfolyam alkalmazandó, feltéve, hogy a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötés
idıpontja és a Lejárat Idıpontja között eléri illetıleg átlépi az ügyletkötéskor mint az opciós jogot aktiváló árfolyamként meghatározott árfolyamszintet („Knock-in Árfolyam”). Azaz az opció jogosultjának opciós joga akkor nyílik meg / válik aktívvá, amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam eléri illetıleg átlépi a Knock-in Árfolyamot. Az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára. „Knock-out Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyletet, amely az opció kötelezettje számára kötelezettség (i) vételi („call”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („Vásárolt Összeg”) eladására, (ii) eladási („put”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („Eladott Összeg”) megvásárlására, ha az opciós jogával az opció jogosultjával élni kíván azzal, hogy az összeg meghatározásánál a két pénznem között a Bank által a Jegyzésben meghatározott árfolyam alkalmazandó, feltéve, hogy a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötés idıpontja és a Lejárat Idıpontja között nem éri el illetıleg nem lépi át az ügyletkötéskor mint az opciós jogot megszőntetı árfolyamként meghatározott árfolyamszintet („Knock-out Árfolyam”). Azaz az opció megszőnik, amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam eléri illetıleg átlépi a Knock-out Árfolyamot. Az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára. „Lejárat Idıpontja” jelenti egy adott Opciós Devizaügylet illetıleg Opciós Kamatügylet vonatkozásában a Felek által az ügyletkötéskor meghatározott Banki Munkanapon azon idıpontot, amikor az opció jogosultja az opciós jogát gyakorolva az opció tárgyát képezı eszközt egyoldalú nyilatkozattal eladja vagy megvásárolja, vagy – eszköztıl függıen elszámolja. „Limitáras Megbízás” jelenti mindazon Megbízást, amely olyan, az Ügyfél által megadott árfolyamra vonatkozik, amely árfolyamra a Bank a Megbízás megadásakor nem ad azonnali Jegyzést. „Megbízás” jelenti az Ügyfélnek a Bank részére adott – a Bank által saját számlás ügyletként teljesítendı – Azonnali deviza-adásvétel vagy Határidıs deviza-adásvétel megkötésére vonatkozó megbízását. „MNB” jelenti a Magyar Nemzeti Bankot. „NT (No Touch) Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyleteket, amelyeknek keretében az opció jogosultja az ügyletkötéskor meghatározott Értéknapon az ügyletkötéskor megjelölt összegre („Opció Névértéke”) jogosult külön lehívás nélkül, amennyiben az ügyletkötés idıpontja és a Lejárat Idıpontja közötti idıtartamban a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötéskor meghatározott árfolyamot („Küszöb Árfolyam”) nem érinti illetıleg nem lépi át. Amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam ezen idıtartam alatt érinti illetıleg átlépi a Küszöb Árfolyamot, akkor az opció megszőnik és az opció kötelezettje kifizetésre nem jogosult. Az opció kötelezettje az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára. „Opciós Devizaügylet” jelenti azt az ügyletet, amely az opció jogosultja számára lehetıséget biztosít arra, hogy a Lejárat Idıpontjában az opció tárgyát képezı devizaeszközt egyoldalú nyilatkozattal eladja vagy megvásárolja és az z opció kötelezettje számára az ügylet kötelezettség az opció tárgyát képezı devizaeszköz vételére, illetve eladására, ha az opciós jogával az opció jogosultja élni kíván és az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az opció kötelezettje számára azzal, hogy a Felek az ügylet létrejöttét és/vagy megszőnését és/vagy az egyik felet terhelı fizetési kötelezettség esedékességét egy vagy több változó feltételtıl teszik függıvé, amelynek részletes feltételeiben a Felek az ügyletkötéskor állapodnak meg és a visszaigazolásban rögzítenek, így különösen a Vanília típusú, a Barrier
30 típusú illetıleg a Bináris Opciós Devizaügyletet, továbbá ideértve ezek bármelyikének és/vagy összességének származékos változatát. „Opciós Kamatügylet” jelenti azon kamatügyletet, amely alapján az opció vevıje meghatározott pénzösszeg megfizetésére, míg az opció eladója idıszakonként visszatérıen, ugyanabban a devizanemben (i) Cap Opciós kamatügylet esetében, amennyiben az elıre meghatározott – az egyes ügyletekre irányadó fixing napokon jegyzett – piaci kamatláb meghaladja az ügyletkötéskor meghatározott küszöb kamatlábat, a piaci kamatláb és a küszöb kamatláb közötti különbség, (ii) Floor Opciós kamatügylet esetében, amennyiben az elıre meghatározott – az egyes ügyletekre irányadó fixing napokon jegyzett – piaci kamatláb nem éri el az ügyletkötéskor meghatározott küszöb kamatlábat, a küszöb kamatláb és a piaci kamatláb közötti különbség alapulvételével meghatározott pénzösszeg megfizetésére köteles. Az opció eladója által fizetendı összeg alapját a felek által az ügyletkötéskor meghatározott kötési összeg képezi. „OT (One Touch) Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyleteket, amelynek keretében az opció jogosultja az ügyletkötéskor meghatározott Értéknapon az ügyletkötéskor megjelölt összegre („Opció Névértéke”) akkor válik jogosulttá külön lehívás nélkül, amennyiben az ügyletkötés idıpontja és a Lejárat Idıpontja közötti idıtartamban a Referencia Piaci Árfolyam az ügyletkötéskor meghatározott árfolyamot („Küszöb Árfolyam”) érinti illetıleg átlépi. Amennyiben a Referencia Piaci Árfolyam ezen idıtartam alatt nem érinti illetıleg nem lépi át a Küszöb Árfolyamot, akkor az opció jogosultja kifizetésre nem jogosult. Az opció jogosultja az opciós jogért cserébe opciós díjat fizet az Opció Kötelezettje számára. „Összes Ügylet nettósított Marked-to-Market értéke” (Nettósított MTM érték) jelenti az Ügyfél Bankkal kötött Ügyleteinek a Bank által piaci értéken történı átértékelése eredményképp kimutatott azon nettósított összeget, amellyel bármelyik Fél tartozna a másiknak, ha az átértékelés napján a Ügyletek Pozíció lezáró nettósításra kerülnének. A Nettósított MTM érték jelenti az egyes Ügyletekre vonatkozó MTM értékek összegét. Ha ez az érték negatív elıjelő, az átértékelés eredményeképpen kimutatott nettósított összeggel az Ügyfél tartozna a Banknak, ha az átértékelés napján az Ügyletek Pozíció lezáró nettósításra kerülnének. „Piaci Áras Megbízás” jelenti az Ügyfél által megadott olyan Megbízást, amelyben az Ügyfél a Banktól egy megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt a Megbízására azonnali Jegyzést kér. „Pozíció lezáró nettósítás” jelenti a Felek azon megállapodását, amely biztosítja, hogy a Ügyletekbıl eredı tartozásokat és követeléseket az adott pénzügyi termék piacán elfogadott elszámolásaként egyetlen nettó-tartozássá vagy nettó-követeléssé alakítsák át, azzal, hogy a tartozás vagy a követelés kizárólag az ekként megállapított nettó összegre korlátozódik. „Referencia Piaci Árfolyam” az az árfolyam, ami a bankközi devizapiacon az adott termékre (Azonnali Deviza-adásvétel, Határidıs Deviza-adásvétel, Vanília, Barrier illetıleg Bináris Opciós Devizaügylet) az adott idıpontban a bankok számára elérhetı. Ez az árfolyam bankok számára elérhetı lehet elektronikus rendszereken vagy brókereken keresztül vagy bankok egymás közti direkt jegyzése során vagy azokból számítható. „Spot értéknap” jelenti az ügyletkötést követı második Banki Munkanapot. „Súlyozott Limit” jelenti a Bank vállalati ügyfeleinek Treasury limit kezelési szabályzata alapján elızetesen meghatározott, a Bank által az Ügyféllel szemben vállalható kockázat mértékét.
31 „Ügylet(ek)” jelenti a saját számlás Devizaügyletek és Kamatügyletek bármelyikét és összességét – ide értve a Devizaügyletek és a Kamatügyletek bármelyikének és/vagy összességének származékos változatait is. „Vanília típusú Opciós Devizaügylet” jelenti azon Opciós Devizaügyleteket, amely az opció kötelezettje számára kötelezettség (i) vételi („call”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („Vásárolt Összeg”) eladására, (ii) eladási („put”) opció esetében a Lejárat Idıpontjában egy adott pénznemben meghatározott összeg („Eladott Összeg”) megvásárlására, ha az opciós jogával az opció jogosultja élni kíván azzal, hogy az összeg meghatározásánál a két pénznem között a Bank által a Jegyzésben meghatározott árfolyam alkalmazandó. A Felek jelen Szerzıdést, mint akaratukkal mindenben megegyezıt, az alábbi idıpontban szabályszerően aláírják. Kelt, Békéscsaba, 2010. január hó 21. Az Ügyfél: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Aláírás: Név: Beosztás:
Vantara Gyula polgármester
a Bank: CIB BANK ZRT. Aláírás: Név: Komlódi Péter Beosztás: KKV területi vezetı
Aláírás: Név: Juhász Mária Beosztás: senior treasury értékesítı
Az önkormányzati kötelezettségvállalást ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 1. sz. MELLÉKLET a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CIB Bank Zrt. között 2010. január hó 21. napján devizára, kamatra és ezek származékaira létrejött keretszerzıdéshez (a „Keretszerzıdés”) a jelen 1. sz. mellékletben használt kifejezések – ellenkezı értelmő rendelkezés hiányában – ugyanazzal a jelentéssel bírnak, mint a Keretszerzıdésben. FELHATALMAZOTT ÜZLETKÖTİK LISTÁJA A Felek rögzítik, hogy a jelen Szerzıdés alapján kizárólag az alábbi személyek jogosultak az Ügyfél által a Banktól Ügyletre vonatkozó Jegyzést kérni, az Ügyfél nevében Ügyletet kötni,
32 valamint a Ügyletre vonatkozó megerısítést aláírni, mindaddig, amíg az Ügyfél a listát érintı valamely változásról a Szerzıdésben meghatározottak szerint írásban nem értesíti a Bankot: Név: Vantara Gyula
Tisztség: polgármester
Aláírás minta:
Kelt, Békéscsaba, 2010. január 21. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Aláírás: Név: Beosztás:
Vantara Gyula polgármester
Az önkormányzati kötelezettségvállalást ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2. sz. MELLÉKLET a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CIB Bank Zrt. között 2010. január hó 21. napján devizára, kamatra és ezek származékaira létrejött keretszerzıdéshez (a „Keretszerzıdés”) a jelen 2. sz. mellékletben használt kifejezések – ellenkezı értelmő rendelkezés hiányában – ugyanazzal a jelentéssel bírnak, mint a Keretszerzıdésben. Az Ügyfél számlaszámai: Devizanem USD EUR CHF HUF
Számlaszám HU94 10700165 43218705 52100008 HU73 10700165 43218705 52200005 HU94 10700165 43218705 52000001 HU44 10700165 43218705 51700007
Békéscsaba, 2010. január 21. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Aláírás: Név: Beosztás:
Vantara Gyula polgármester
Az önkormányzati kötelezettségvállalást ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
33 3. sz. MELLÉKLET a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CIB Bank Zrt. között 2010. január hó 21. napján devizára, kamatra és ezek származékaira létrejött keretszerzıdéshez (a „Keretszerzıdés”) a jelen 3. sz. mellékletben használt kifejezések – ellenkezı értelmő rendelkezés hiányában – ugyanazzal a jelentéssel bírnak, mint a Keretszerzıdésben. BIZTOSÍTÉKOK Jelen keretszerzıdéshez nem tartozik biztosíték. Békéscsaba, 2010. január 21. Az Ügyfél: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Aláírás: Név: Beosztás:
Vantara Gyula polgármester
a Bank: CIB BANK ZRT. Aláírás: Név: Beosztás:
Komlódi Péter KKV területi vezetı
Aláírás: Név: Beosztás:
Juhász Mária senior treasury értékesítı
Az önkormányzati kötelezettségvállalást ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 4. sz. MELLÉKLET a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CIB Bank Zrt. között 2010. január hó 21. napján devizára, kamatra és ezek származékaira létrejött keretszerzıdéshez (a „Keretszerzıdés”) a jelen 4. sz. mellékletben használt kifejezések – ellenkezı értelmő rendelkezés hiányában – ugyanazzal a jelentéssel bírnak, mint a Keretszerzıdésben. KOCKÁZATFELTÁRÓ NYILATKOZAT DEVIZA – ÉS KAMATÜGYLETEKHEZ Alulírott Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (Cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., törzsszám: 345000, adószám: 15345008-2-04, statisztikai számjel: 153450088411-321-04, képviseli: Vantara Gyula polgármester) (a továbbiakban, mint az „Ügyfél”) kijelentem, hogy az alábbi Kockázatfeltáró Nyilatkozatot elolvastam, megértettem és jóváhagyólag aláírtam, továbbá egy példányát átvettem. Tudomásom van arról, hogy az Ügyletek megkötése során felmerül a veszteség kockázata. Ennek megfelelıen a Bank részemre az alábbi tájékoztatást adta, amelyet figyelembe veszek az Ügyletek megkötésekor, illetıleg erre irányuló megbízásom megadásakor. Az Ügyletek – ide nem értve az Azonnali Deviza-adásvételt - a Bszt. szerint komplex termékeknek minısülnek, ennek megfelelıen tudomásom van arról, hogy az azonnali ügyletekhez képest a veszteség kockázata adott esetben jelentısen nagyobb mértékő lehet, és
34 viszonylag alacsony biztosítékkal nagy értékő nyitott pozíció árfolyamváltozásait lehet elveszíteni. Következésképpen a nyereség vagy a veszteség többszöröse lehet az általam a Bank rendelkezésére bocsátott biztosítéknak. Tudomással bírok arról, hogy a Bank rendelkezésére bocsátott biztosítékot és a többi óvadékot a Bank a pozíció fenntartása illetve a veszteség fedezése érdekében igénybe veheti. Ha a Bank rendelkezésére bocsátott biztosíték nem fedezi az Ügyletek lezárásából eredı valamennyi nem teljesített fizetési kötelezettségem, akkor vállalom, hogy a különbözetet haladéktalanul a Bank rendelkezésére bocsátom. Ha az ármozgás a pozícióm ellen történik, a Bank kérheti, hogy felhívására fizessem meg a pozíció fenntartásához szükséges összeget. Amennyiben ezt nem biztosítom a megjelölt határidın belül, a Bank a pozíciómat likvidálhatja, amely részemre veszteséget okozhat. Tudomással bírok arról, hogy a likvidálás vagy a pozíciók lezárása a piaci helyzet alapján a Bankon kívülálló események miatt elhúzódhat. Kijelentem, hogy az általam megkötött ügyletekbıl származó veszteségek kizárólag engem terhelnek. Kijelentem továbbá, hogy tudomásom van arról, hogy az Ügyletek nyereségét garantálni nem lehet, a Bank részemre sem hozam, sem nyereség, sem tıke garanciát illetve védelmet nem ígért, nem biztosított. Tudomásul veszem, hogy a Bank részére biztosított jogok egy része, így különösen a Nettósított MTM értéknek, a biztosíték értékének, valamint piaci árfolyamnak, a diszkonttényezınek a meghatározása olyan, amely egy értékelés elvégzése útján kerül gyakorlásra. Ez az értékelés adott esetben több módszerrel is lehetséges, amely módszerek eredménye eltérı lehet. Elfogadom, hogy az értékelés módszerének kiválasztása a Bank kizárólagos joga, amelyrıl tájékoztatást kérhetek. Kijelentem, hogy a Banktól a Bszt. 41. §-ában és a 43. §-ában meghatározott tájékoztatást megkaptam, különös tekintettel a Bank által közzétett, a Keretszerzıdés hatálya alatt megköthetı Ügyletekre vonatkozó Részletes terméktájékoztatóra. Kijelentem, hogy a Részletes Terméktájékoztató egy példányát átvettem. Kijelentem, hogy a Keretszerzıdésben foglaltakat, valamint az Általános Terméktájékoztatót és a Részletes terméktájékoztatót megismertem és megértettem, az azokban szereplı ügyleteket a piaci ismereteim, kockázatviselı képességem és befektetési céljaim szempontjából megfelelınek ítélem. Melléklet: Részletes Terméktájékoztató a Keretszerzıdés hatálya alatt megköthetı Ügyletekre Kijelentem, hogy a Bank felhívta a figyelmemet azon tényre, hogy az Általános Terméktájékoztató és a Részletes Terméktájékoztató változhat, és a Bank mindenkor hatályos Általános terméktájékoztatója és a Részletes Terméktájékoztatója a Bank honlapján érhetı el. Békéscsaba, 2010. január 21. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Aláírás: Név: Beosztás:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester
Aláírás: Név: Beosztás:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
Az Állami Számvevıszék ellenırzésének megállapításai, a hiányosságok megszüntetésére vonatkozó intézkedési terv
35 Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, elfogadásra javasolta. (Kazetta 2/1. 035-040) Tóth Károly képviselı: Az Állami Számvevıszékhez fordult a szocialista frakció. Az Állami Számvevıszék lefolytatta a vizsgálatot és megállapította, hogy alapvetı, az önkormányzat mőködését meghatározó törvénysértés történt. A polgármester megsértette az önkormányzati törvényt, az államháztartási, illetve a számviteli törvényt. Az elkészített intézkedési terv szerint, ha megsértette a törvényt, akkor utólag alakítsák úgy a rendeletet, mintha mindig törvényesen cselekedett volna a polgármester. Felhívta a figyelmet a sajátos állapotra. Mélyen egyetért azzal az alapmondattal, hogy a bőnnek nincs színe. Egyetért az ügyészséggel abban, amikor egy budapesti kerület esetében, miután fiktív szerzıdést talált, lefolytatja a büntetıeljárást, bizonyítási kényszert ír elı, nyomozást rendel el, mert a polgármester fiktív szerzıdéssel fizetett ki tiszteletdíjat. Büszke lehet a Fidesz frakció Vantara Gyula polgármesterre. Soha nem követne el olyan törvénysértést, amellyel fiktív szerzıdésre fizetne, hiszen szerzıdést sem köt. Sokkal egyszerőbb megoldás. Szerzıdés nélkül közel egy évig fizetett az önkormányzat külsı személy számára. Nem lehetett megállapítani, hogy a szerzıdés fiktív, mivel nem volt. Ebbıl az következik, hogy kétszer kell megsérteni. Korábban fiktív szerzıdések is voltak az önkormányzatnál, hiszen aláírt szerzıdés ellenére nem volt munkavégzés. Példaként említette, hogy Krattinger Márton a megyei önkormányzat köztisztviselıje külön szerzıdés alapján adott tanácsot, hogyan kell lebonyolítani a közgyőlést, miközben a hivatalnak volt jegyzıje. 300.000,- Ft-áfa díjazásban részesült az az illetı, aki média ügyekben adott tanácsot, miközben ez a feladatot a Titkárságnak kellett volna elvégeznie. Fentieken túl az Állami Számvevıszék megállapította, hogy a kötvény kibocsátással kapcsolatban törvénysértések történtek. Törvénytelen volt, hogy a polgármester az általa sem rendelkezett joggal – devizában lehet üzletelni a közpénzzel – tovább adta egy gazdasági társaságnak, aki nem tanácsot adott, hanem saját hatáskörben úgy döntött, ahogy akart. Önállóan befektette az önkormányzat pénzét. Az Állami Számvevıszék megállapította, hogy a polgármester nem rendelkezett ilyen jogkörrel, tovább adta, 4 milliárd forint közpénzt kockáztatott. Az Állami Számvevıszék megállapította, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 705.000.000,- Ft-tal téves, hibás, jogellenes elszámolást készített, mely összeg több mint a költségvetés 1 %-a. (Kazetta 2/1. 040-102) Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte Molnár László országgyőlési képviselıt. Névnapja alkalmából köszöntötte Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszonyt. Sepsey Tamás, az Állami Számvevıszék fıigazgató-helyettese az alábbiakat mondta: „Sok minden benne van a jelentésben, de az nem lehet benne, amit az ÁSZ nem írhat le, mert nem történt meg. Hozzáfőzte, hogy nem lehet egyéni érdekeknek alárendelni egy ÁSZ vizsgálatot.” Továbbra is kérte, aki bármilyen szabálytalanságot vesz észre a hivatal mőködésében, tegye meg a megfelelı fórumokon a feljelentést. Forduljon Tóth Károly képviselıhöz, jól ismeri az utat. Amennyiben az ÁSZ vizsgálat bármilyen eltérést állapít meg a törvényekhez képest, azt törvénytelennek minısíti. A tény a megállapítások között van, sem személyi, sem egyéb felelısségre vonásra vonatkozó megállapítás nincs, mivel törvénytelenség nem történt. Sok mindent be lehet magyarázni, de a tények nem ezek. (Kazetta 2/1. 102-118)
36
Molnár László országgyőlési képviselı: Nem Békéscsaba országgyőlési képviselıjeként, hanem a Költségvetési, Pénzügyi, Számvevıszék Bizottsági tagjaként, mint Ellenırzési Bizottsági elnök kíván szólni. Személyesen több vizsgálatot folytatott le, 8 éve van kapcsolatban az Állami Számvevıszékkel. Az Állami Számvevıszék igen alapos munkát végez, mely ez alkalommal is így történt. Az 1989. évi törvény néhány alappontot rögzít, nevezetesen az országgyőlés legfıbb ellenırzı szerve, az ellenırzést vezetı felel az elvégzett ellenırzésért. Amennyiben olyan ok, cél vagy végkövetkeztetésre jut, amely valamiféle büntetıjogi vagy polgári gyanút kimerít, akkor haladéktalanul tájékoztatási kötelezettsége van az illetékes szervek felé. Nem a város mőködésével, hanem az Állami Számvevıszék ellenırzésével és módszereivel szeretne foglalkozni, éppen ezért áttekintve az ellenırzést, a hagyományos elemek felsorolása után lényegi megállapítást nem tesz a jelentés, amely az ÁSZ megítélése szerint bármilyen jogszabályi, vagy törvényi ütközésbe kerülne. Az azonban megállapítható, hogy számviteli fegyelem megsértése fellelhetı. Fellelhetı a deviza üzletek kapcsán az államháztartási törvény megsértése, hiszen olyan kockázati elemek merülnek fel, amelyeket egy önkormányzat nem vállalhat fel, hiszen csak garantált alapokkal mőködhet. Illetve a garantált alap az államkötvény, stb. Bejelentette, hogy rendkívüli ülésre bekérik a parlament költségvetési, számvevıszéki bizottsága elé az anyagot, tanuljon mindenki belıle, különösen a deviza ügyletek és a kötvény kibocsátás az, ami az állami költségvetésben is kockázatot jelent. Ez a téma további 30 önkormányzatot is érint. Kezdeményezni fogja a soron következı február 12-i ülésen, hogy rendkívüli ülés keretében tárgyalják meg a témát, melyre meghívást kapnak a város pénzügyi vezetıi is. (Kazetta 2/1. 118-150) Vantara Gyula polgármester: A kormányzat jelentıs elvonással sújtja az önkormányzatokat, azok pedig próbálnak bizonyos keretek között gazdálkodva többletforráshoz jutni. A befektetés 500.000.000,- Ft tiszta jövedelemhez juttatta az önkormányzatot egy év alatt. A befektetés állampapírban történt. Amennyiben ez tiltva lesz, nem tesznek ilyet. Jelenleg erre vonatkozó szabályozás nincs. El kellene gondolkodni azon, hogy az önkormányzatok miért keresik a lehetıséget. Évekkel korábban a Cash Flow volt érvényben. Elgondolkodtató, miért keresik a magyar adófizetık ezeket a lehetıségeket. Az adó, az elvonás mértéke kényszeríti az önkormányzatokat is többletforrások keresésére. Békéscsabától bizonyíthatóan 1 milliárd forintot vont el 2009. évhez képest a kormány az állami normatíva csökkentésével. Az is fel fog merülni, hogy különbözı adóbevételeket miért vesz el, miért teszik bizonytalanná a mőködést. Ha pedig elveszik, vegyék el valamennyit, ne kelljen az önkormányzatoknak adót kezelniük. A legbiztosabb bevételét veszik el az önkormányzattól, ami mérhetı. Ezzel likviditási gondot okoznak az önkormányzatoknál. Ilyen helyzetben, amikor az önkormányzatok finanszírozása csökken, feladata emelkedik, minden önkormányzat próbál többletforrást teremteni. 2007-2013-ig tart az unió beruházási idıszaka. Ismert, hogy a 2013ig terjedı idıszakban a pályázatok 80-90 %-a meghirdetésre került, amelyhez az önkormányzatoknak forrást kellett teremteni. Mibıl, hogyan? Ezen is el lehet gondolkodni. (Kazetta 2/1. 150-174) Vámos József képviselı: Ügyrendi hozzászólásában javasolta, hogy a téma a költségvetéssel együtt kerüljön megvitatásra. A polgármester minden hozzászólásában a költségvetésrıl beszélt, miközben Tóth Károly képviselıt rendre utasította és elvonta tıle a szót. Mindenki
37 mondhassa el érvelését még akkor is, ha az a költségvetéssel kapcsolatosak. Sehol nincs elıírva, hogy a polgármester költségvetéssel kapcsolatos érvei ehhez a napirendhez hozhatók, miközben Tóth Károly képviselıé nem. (Kazetta 2/1. 174-193) Vantara Gyula polgármester: Félre értette Vámos József képviselı. Tóth Károly képviselı abban van tévedésben, hogy az ÁSZ jelentés tárgyalásakor idıkorlát van. Polgármesterként tett észrevétele erre vonatkozott. Szavazásra bocsátotta az ügyrendi javaslatot. - Megállapította, hogy a közgyőlés 11 igen, 11 nem szavazattal, 5 tartózkodással a javaslatot elvetette. (Kazetta 2/1. 193-196) Pap János képviselı: Amikor Vantara Gyula polgármester lett, azt mondta, hogy a törvénytelenség fertıjében fetreng a hivatal. Elıvette azt az Állami Számvevıszéki jelentést, amely három évvel korábban készült. Mostanra ezek szerint megtanulta, hogy bármit jobb oldalon kell lepecsételni, de a pecsét bal oldalon van, az szabálytalanság. Ezt az ÁSZ törvénytelennek fogja jelezni, miközben még annyira sem törvénytelen, amit jelenleg a polgármester tett. Technikai kérdés. Akkor is próbálta magyarázni, de rájött, hogy teljesen felesleges. A jelentés 12. oldalán a hosszú lejáratú kötelezettségek közel négyszeresére emelkedtek, miközben az állóeszközök állománya csökkent, a forgóeszköz dinamikusan nıtt. A 16. oldal szerint az elıírások ellenére nem készített likviditási tervet. 17. oldal: az önkormányzat pénzügyi helyzete eladósodási szempontból 2006-2008. között kedvezıtlenül változott, mert a hosszú és rövid lejáratú fizetési kötelezettségek összes forrásbeli aránya növekedett. Vantara Gyula 2006. évben azt mondta, hogy el van adósodva a város, a sárban fetreng, amit megállítanak és visszafordítanak. Ezzel szemben mi történt? Nem tette közzé a céljellegő mőködési és felhalmozási támogatások anyagát. 21. oldal: a hivatalban a pénzügyi, számviteli feladatoknál alkalmazott informatikai rendszerek mőködésére vonatkozó szabályok hiányosságai magas kockázatot jelentenek a feladatok szabályszerő végrehajtásában. Az, hogy mennyi a hiány és hogyan alakult a likviditási hiány, a költségvetés tárgyalásánál folyamatosan nyomon lehet követni, arról nem kíván szólni. A táblázatokat érdemes áttekinteni, mégpedig azt amikor kiderül, hogy mekkora összeget fizetett ki a testület pályázatra. Nulla forintot. Saját tervezésre, tanulmánykészítésre nem. A valóban lehívott elszámolt pályázat az az informatikai pályázat, amely 95 %-ban készen volt, 2006. évben. Gyakorlatilag meséltek, hogy mennyi pályázat készült, a megvalósításnál azonban 0 szerepel. Egyetlen szabályos pályázat az informatikai, az egyablakos ügyintézés projekt része. Vantara Gyula polgármester nemcsak a hivatalt nem tudja vezetni, még a demokráciát sem ismeri. (Kazetta 2/1. 196-264) Vantara Gyula polgármester: Felkérte Pap János képviselıt, tisztelje meg a képviselıket a megfelelı megszólítással. Ne nyilatkozzon ilyen stílusban. (Kazetta 2/1. 264-269) Takács Péter képviselı: A régebbi testületi tagok számára nem ez az elsı Állami Számvevıszéki jelentés. Dr. Kerekes Attila elég részletesen át szokta olvasni az
38 elıterjesztéseket, így valószínő, hogy neki is feltőnt, hogy az elızı jelentésben lényegesen több konkrétum volt felsorolva. Pontokba szedték a feltárt szabálytalanságokat. Ehhez képest a bemutatott anyag nem ennyire konkrét. Vitathatatlan, hogy vannak pozitív megállapításai, mint pld. az uniós pályázatok viszonylagosan magas számát (71 db). Más kérdés, hogy eddig valójában hány valósult meg. Az is tény, hogy törvénytelenségeket is állapított meg, amit nem célszerő tagadni. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nem olyan súlyúak, ami miatt feljelentést kellene eszközölni, de tény, hogy törvénytelenség történt. Az anyaggal kapcsolatban három kérdést tett fel: A 23. oldalon található kitétel szerint: A 2007. évi költségvetési rendeletben az önkormányzati pénzalapok elnevezést megváltoztatták, valamint 50.000,- Ft-ot el nem érı, elızetes írásbeli kötelezettségvállalást nem igénylı kifizetések rendjét, a nyilvántartás formáját szabályozták. Keller Zrt-t említ az anyag. Mit jelent a kitétel? Tóth Károly képviselı is említette a zárszámadásnál a 700.000.000,- Ft-os eltérést, amely az anyag 31. oldalán található. 27.478.189 CHF névértékő kötvény helyett 23.529.000 CHF került rögzítésre. Ebbıl fakadóan a 2008. évi könyvviteli mérlegben a tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból megnevezéső soron a bizonylattal alátámasztott összegnél 702.086.000,- Ft-tal kevesebb kötelezettséget mutattak ki. Magyarázatot kért arra, hogyan fordulhatott elı. Harangi Ügyvédi Irodával kötött szerzıdéssel kapcsolatban az Állami Számvevıszék jelentése megállapítja, – azon túl, hogy törvénytelen volt – hogy a polgármesteri kötelezettségvállalás a szerzıdés érvényességére felkért szakértı, a jogszabályi elıírások ellenére jogosulatlannak minısítette. Ezért a közgyőlés e szakértıi vélemény figyelembe vételével hozott határozatában helytelenül döntött az ügyvédi iroda részére a 2007-2008. évben kifizetett megbízási díj teljes összegének visszakövetelésérıl. Ezzel kapcsolatban mi a helyzet? (Kazetta 2/1. 269-324) Vantara Gyula polgármester: Elfelejtette azt a mondatot idézni, ami szintén „vihart váltott ki” a közgyőlés korábbi ülésén, miszerint a polgármester ezt a szerzıdést jogosan írta alá. (Kazetta 2/1. 324-332) Takács Péter képviselı: Jelezte, hogy nem ezt kérdezte. Ezek szerint olyan közgyőlés által elfogadott határozat van érvényben, amelyre az Állami Számvevıszék azt mondja, hogy törvénytelen. (Kazetta 2/1. 332-336) Vantara Gyula polgármester: Ezt kell megvizsgálni. A jegyzı asszony erre reagál. Tájékoztatásként elmondta, hogy a kötvény kibocsátással kapcsolatban a pénzügyi szakemberek és a vezetés megítélése is az volt, hogy ezt úgy kell tekinteni, mint amelyre a közgyőlés korábban felhatalmazást adott. Ezt tárgyalja a jelentés is. Nem volt állami és önkormányzati törvény szintjén sem részletes szabályozás, hogyan kell kezelni a deviza ügyleteket. Erre sorra intézkedések történnek, amelyek az elızı napirendhez is kapcsolódnak. Akkor is az hangzott el, hogy jóhiszemően jártak el, ugyan úgy kezelik, mint az átmenetileg szabad pénzeszközöket. Erre mondta az Állami Számvevıszék, hogy tisztázni kell. Ez a folyamat tart jelenleg is. (Kazetta 2/1. 336-354)
39
Hrabovszki György képviselı: Örül annak, hogy beszélgetnek róla, sıt felolvasás is történik az ÁSZ jelentésbıl, mert sajnos egyre inkább az a benyomása, hogy néhány résztvevın kívül azt senki nem olvasta el. Amit az elıbb a polgármester mondott, az azt mutatta, hogy talán a polgármester sem. Ugyanis az ÁSZ jelentés szerint a „kötvénykibocsátásból származó bevételt forint és deviza betétekbe helyezték, állampapírokba fektették, valamint opciós deviza ügyleteket is lebonyolítottak. A deviza ügyletekrıl a közgyőlés nem hozott döntést, az ügyletekre vonatkozóan nem élt az önkormányzati törvénybe foglalt hatáskör átruházási lehetıséggel, ezért a polgármester nem volt jogosult arra, hogy opciós deviza ügyleteket kössön, illetve ilyen ügyletek elvégzésére másnak felhatalmazást adjon. A polgármester megbízási szerzıdést kötött egy gazdasági társasággal, a kötvénykibocsátásból származó bevétel még fel nem használt részének kezelésére. A pénzügyi osztályvezetı, az osztályvezetı-helyettes, a költségvetési csoportvezetı, valamint egy gazdasági társaság ügyvezetı igazgatója részére biztosított, a kötvény kibocsátásból származó bevétel befektetésére vonatkozó döntés jogosultsággal a polgármester a közgyőlés részére biztosított tulajdonosi jogokat ruházta át olyan személyekre, akiket az Ötv. nem nevesít az önkormányzati jogok gyakorlására felhatalmazhatók között. Továbbá az átruházott hatáskör továbbadása sem felelt meg az Ötv-ben elıírtaknak. A forint euróhoz illetve CHF viszonyított árfolyamváltozása, valamint a változó kamatmérték miatt az önkormányzat számára a devizában történt hitelfelvételek, illetve a devizában történt kötvény kibocsátás kockázatot jelent. A számviteli törvényben elıírtak ellenére a 2008. évi könyvviteli mérlegben nem a kibocsátott kötvény névértékének 2008. december 31-én érvényes MNB középárfolyamon forintra átszámított értékét mutatták ki, a 702.000.000,- Ft-ot.” Csak ebben a néhány mondatban, ami szó szerint lett felolvasva, számviteli törvény megsértésérıl, Önkormányzati törvény megsértésérıl és az Önkormányzati törvényben foglaltak az átruházási döntési jogkörök átruházásával kapcsolatos kérdésekben mondott ki az ÁSZ jelentés törvénysértéseket. Ezt nem lehet úgy olvasni, hogy nem mondott ki törvénysértést, mert egyértelmően, szó szerint megfogalmazta. A szocialista frakció az elsı pillanattól fogva jelezte, hogy a kötvény kibocsátás ebben a formában elhibázott. Elhibázott volt az idıpontja. Az, amit az elızı közgyőlésen a polgármester úgy aposztrofált, hogy virtuális árfolyam veszteség van annak kapcsán, hogy a legrosszabb árfolyam idején került kibocsátásra a kötvény. Az euró akkor 236,- Ft volt. Az euró és a CHF többségében együtt mozog, minimális az eltérés, ugyanis az eurónak a mai valorizált értékéhez képest 20 % mínusz van. A 702.000.000,- Ft pont ezt támasztja alá. 4 milliárd forint felvett hitelértéknél a 702.000.000,- Ft-os hiány nagyságrendileg 20 %-os árfolyam veszteséget jelent, ami nem virtuális. Egy esetben lehetne az, ha a felvett állapot valamikor is visszatérhetne. Magyarán, ha a forint olyan erısödésen menne keresztül, amely a mai világgazdasági folyamatokat, a magyarországi gazdasági folyamatokat tekintve is enyhén szólva utópia. Tehát nem virtuális veszteségrıl van szó. A 4 milliárd forint helyett 5 milliárd forint után fizeti az önkormányzat a kamatokat. Konkrétan errıl van szó. És ez azóta így van, amióta a kötvénykibocsátás összegébıl költeni kezdett az önkormányzat. Lehet ezt színezni, hogy milyen bevételeket realizált a cég, de törvénytelen megbízások, önkormányzati törvényellenességgel, számviteli törvény megsértésével kozmetikázták a költségvetést. A számviteli törvény egyértelmően elıírja, hogyan kell nyilvántartani az ilyen hitelállományokat. Ez pedig törvénysértés. Lehet a szerecsent mosdatni, attól szerecsen marad. (Kazetta 2/1. 354-422)
40 Vantara Gyula polgármester: A kötvény CHF-ban lett felvéve, amelynek árfolyama akkor 147,- Ft volt. Miért a legkedvezıtlenebb? Békéscsabán nem divat a költségvetés kozmetikázása, a kormányzati politikában igen, de itt nem. (Kazetta 2/1. 422-433) Tarné Stuber Éva osztályvezetı: Az Állami Számvevıszék jelentésében a Keller Zrt-vel kapcsolatos megállapítás szerepel. Célszerőségi javaslata volt az ÁSZ-nak, nemcsak Békéscsaba vonatkozásában, mert nem egyedi megállapításokat tesz, hanem a hasonló megyei jogú városokat is vizsgálta. Sepsey Tamás is példaként említette Tatabánya és Nyíregyháza gazdálkodásával kapcsolatos megállapításokat. Hasonló programokkal vizsgál városokat. Utalt arra, hogy a 2006. évi ÁSZ jelentést hozta a képviselı példaként. Az anyag tartalmazza, hogy az Állami Számvevıszék 2007. évben az átfogó ellenırzések kapcsán módszert, illetve vizsgálati témákat váltott. Ez a jelentése már nem ugyan azokra terjed ki, mint 2006. évben, hanem minden megyei jogú város e szerint a program szerint vizsgál. Nagyon sok konkrétumot tartalmaz. Elızetesen elmondta, hogy ugyan azzal a metodikával készült a jelentés, mint 2006. évben. Az Állami Számvevıszék minden megállapítását leírja, ugyanakkor mód van a törvény szerint az ellenırzött egységnek, jelen esetben az önkormányzatnak menet közben észrevételeket tennie. Az önkormányzat egyetlen esetben sem tett észrevételt, hiszen a megállapítások valósak és korrektek voltak. Hrabovszki György és Tóth Károly képviselık által felolvasottak valós megállapítások. Az Állami Számvevıszék bármilyen jogszabály nem megfelelı alkalmazása esetén a törvénytelenséget megállapítja. Ez a korábbi években is így volt. Több alkalommal történik egyeztetés, közbensı egyeztetésre két alkalommal is sor került. Az önkormányzat minden esetben megtette a szükséges intézkedéseket, a kijavításra határidıt szabott. Így a végsı jelentésben, bár a megállapítások benne szerepelnek, de lábjegyzetben megtalálható, hogy mi történt. Az a lényeg, hogy a végsı jelentésben, amely az ÁSZ honlapján teljes terjedelemben olvasható, melyek azok az ÁSZ által elfogadottan benne maradt feladatok, amelyekre megoldást kell találni. Ez összesen 5 db, amelyre az intézkedési terv készült. Így kapcsolódik a Keller Zrt-hez. 2006. évben ennél jóval nagyobb számú intézkedés történt az elızetesbe, a közbensıbe, de a végsıbe is. Ez a testület is tárgyalta 2006. év decemberében a 2006. évben végzett átfogó jelentést. Az intézkedési terv is sokkal több pontból áll, az egyik pontja szerint a Keller Zrt-vel kapcsolatban meg kell vizsgálni az együttes rendelkezéső alszámla nyitását. Most az Állami Számvevıszék megállapította, hogy amit az önkormányzat 2006. évtıl tett, nem volt teljes mértékben elegendı, tehát ez még 2006. évrıl szóló intézkedésre vonatkozott. A közgyőlési elıterjesztés 2. pontja utal arra, hogy ez a megállapítás még 2006. évre vonatkozó, amely nem lett teljes mértékben végrehajtva, „célszerőségi javaslat”. A hivatal a célszerőségi javaslatra is megteszi a szükséges intézkedést. Amelyrıl a júniusi közgyőlésre elıterjesztés készül. A 702.000.000,- Ft-tal kapcsolatban a következıket kívánta rögzíteni. Az év végi beszámolóban mindig MNB középárfolyamon történt az értékelés, ezért nem valós a megállapítás – az ÁSZ sem ezt a megállapítást tette -. 2008, 2009. évben is MNB középárfolyamon történik az év végi értékelés a könyvvizsgáló által auditáltan. Az eltérést az okozta, hogy a nyilvántartásba vétel elızetes információs összeállításon alapult. Megjegyezte, hogy naponta változnak az árfolyamok. Amikor július 2-án konkrétan megtörtént a kibocsátás, így a kötvény névértéke 27.478 db lett. Pályafutása során ilyen nem fordult még elı. Amikor feltárta ezt az Állami Számvevıszék, akkor a pénzügyi osztály megvizsgálta, milyen hiba, eredményez névleg változtatás. A számviteli törvényt valóban megsértették.
41 Idıközben lehetıség volt a hiba kijavítására, ami meg is történt. Az Állami Számvevıszék végleges jelentésébe már nem került bele, tehát elfogadták a javítást. A 2000. évi C. törvény 3. § a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát megfogalmazza. Minden esetben a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibának kell tekinteni, ha a megállapítás a hiba feltárását megelızı év üzleti év mérlegében kimutatott saját tıke legalább 20 %-kal változik, nı, vagy csökken. A polgármesteri hivatalnak a törvényeknek megfelelıen van számviteli politikája, ami szigorúbb a törvénynél. Nem 20, hanem 10 %-ban határozza meg mi minısül megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibának. A vonatkozó mérleg adatai a következık: Saját tıke és a tartalék összege összesen 51.822.101 e Ft. Ez az adat a zárszámadásokban minden esetben megtalálható. Ennek a 10 %-a, 5.182.210 e Ft. Az ÁSZ vizsgálat megállapításait követıen a kötvény kibocsátásból adódó kötelezettség nyilvántartásba vételét helyesbítenie kellett az önkormányzatnak, egyeztetve Krizsán Miklós könyvvizsgálóval. 702.087.000,- Ft-ot szerepeltették a helyesbítésben, mert semmiképpen sem a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hiba, tehát ez belefér mind a számviteli törvény, mind a hivatal szigorúbb számviteli politikájába. El kell mondani azt is, hogy a mérleg fıösszegében nem történt változás, a mérleg forrás összetételében történt változás, amely mindössze 1,3 % . Már a szeptember 30-i mérleg jelentésben a változtatás bevezetésre került, így a 2009. év végi mérlegben is szerepeltetve lesz. A testület a 2010. március 18-i ülésén a zárszámadási rendelet-tervezet kapcsán fog tudomást szerezni mindezekrıl. Ez is olyan megállapítás volt, amelyre az ÁSZ módot adott, hogy menetközben javításra kerüljön, amit az önkormányzat meg is tett. Az opciós deviza ügyletettekel kapcsolatos ÁSZ megállapításokra az októberi rendeletmódosításban a felhatalmazás megtörtént. A hivatal valóban azt a gyakorlatot követte, amint a hiba megállapításra került, az intézkedéseket azonnal megtette. Megjegyezte, hogy tisztában van azzal, hogy a negatív dolgokat, a szokásos ÁSZ fogalmazásban a törvénysértéseket tárgyalja a közgyőlés. A Pénzügyi és Gazdasági Osztály sokszor napirenden szerepel a testület ülésén, akár negatív megjegyzésekkel is. Az ÁSZ jelentésben kiváló minısítést is kapott a hivatal, konkrétan a Pénzügyi és Gazdasági Osztály is, például a költségvetés tervezés, illetve a zárszámadás elkészítése, megszervezése kapcsán. (Kazetta 2/1. 433- 2/2. 032) Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı: Takács Péter képviselı kérdésére válaszolva közölte, hogy érvényes közgyőlési döntés van a Harangi Ügyvédi Irodával kötött szerzıdéssel kapcsolatban, melynek lényege szerint a 2007-2008 évben történt kifizetést vissza kell követelni. Ennek kapcsán megbízásra került egy ügyvédi iroda, aki az ügyet képviseli. Viszont amikor értesült a hivatal arról, hogy az ÁSZ vizsgálni fogja ezt a szerzıdést is, a megbízás felfüggesztésre került. Az ÁSZ jelentés kapcsán kimondásra került, hogy a 2008. évi kifizetés nem jogszerő. Amennyiben a közgyőlés dönt, az ügyvédi irodának azt a megbízást kell adni, hogy a 2008. évre vonatkozó kifizetést követelje vissza. Fokozatossági sorrend van, az ügyvédi irodával az eljárást meg kell indítani, ami alapján a cég vagy önállóan visszafizeti az összeget, ellenkezı esetben peresítésre kerül sor. Amikor ez lezajlik, a közgyőlési határozat módosítására kerül sor. A hivatal beszámol a testületnek az elvégzett tevékenységrıl. (Kazetta 2/2. 032-043) Vantara Gyula polgármester: Takács Péter képviselı kérdésére tájékoztatásul elmondta, hogy a bizottság megállapítása szerint is munkavégzés történt.
42
Pap János képviselı által a hosszú távú kötelezettségek növekedésével kapcsolatban felvetett kérdésre az alábbiakat reagálta: A kötvény kibocsátásával valóban növekmény keletkezett. Levonva a kötvény értékét, egészen más számot kapunk, amit érdemes összehasonlítani a korábbi évek adataival. Az ÁSZ jelentésben is megtalálható az a táblázat, amely szerint a város vagyona folyamatosan nı. Azért csak egy vizsgálat szerepel az ÁSZ jelentés vizsgálati részében – beruházások, illetve pályázatok esetében – mert csak lezárt pályázatokat vizsgál, a folyamatban lévı beruházásokat nem. (Kazetta 2/2. 043-055) Tóth Károly képviselı: Felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármester mindig azt magyarázza, hogy a költségvetés miatt kellett kötvényt kibocsátani. A kibocsátás szükségessége szakmai vita. A törvénytelenség nem itt történt, hanem a kibocsátott kötvény után a fel nem használt rész jogellenes hasznosítása során. Külsı gazdasági társaság sikerdíjas bevonása jogellenes volt. A törvényesség szempontjából nem az a kérdés, hogy ki lehetett-e bocsátani a kötvényt. A hasznosítás, a sikerdíjas szerzıdés törvénytelen. Ezt mondta ki az Állami Számvevıszék. A törvénysértés két nagy csoportra osztható. Az egyik szerint minden közgyőlési felhatalmazás nélkül külsı magánszemélynek szabad jogot adott 4 milliárd forint erejéig befektetésre a hivatal, aki árfolyamváltozásokra fektette be a köz pénzét. A másik fı baj, hogy szerzıdés nélküli kifizetés történt. Ezek nem azonos súlyúak, hiszen 4 milliárd forintról van szó. (Kazetta 2/2. 055-075) Baji Lajos képviselı: Emlékezete szerint Illyés Gyula mondta, hogy „növeli azt, ki elfedi a bajt”. A hivatal azzal áll szembe, hogy kettıs mércének a tanúi. Az elıbb, az egyik intézményben folytatott átfogó önkormányzati vizsgálat néhány dolgot állapított meg, amelyek esetében a közgyőlés szigorúan határozott volt. Kiss Tibor bizottsági elnök javaslatára megállapította, milyen súlyos mulasztások történtek. Ehhez képest jelen esetben az tőnik ki, hogy a „mi hibánk, nem hiba, a ti hibátok meg skandalum”. Ezt nem kellene tenni. Minden egyes esetben, amikor ellenırzés történik, a korábbi munka áttekintése, értékelése. Le kell vonni a következtetéseket. Még az Esély Pedagógiai Központ igazgatója is egyszer megengedte magának, hogy bocsánatot kért, amikor helytelen információ birtokában téves következtetést vont le. Egyetlen egyszer nem hallotta a mai tárgyalás alkalmával, hogy valaki bocsánatot kért volna, amiért hibázott. A költségvetésrıl szóló megállapítások között szerepel, hogy az eladósodás mértéke 20062009-ig folyamatosan növekedett. Jelenleg pillanatnyilag egy békéscsabai lakosra jutó tartozás mértéke 108.636,- Ft. Ez 2006. évben a harmada sem volt, pedig akkor nagyon sokan arról vizionáltak, hogy mértéktelen eladósodásban van a város. A jelenlegi érték közelíti az egy fıre jutó saját bevétel értékét, ami 116.000,- Ft. Közel van az éves bevétel és egy lakosra jutó hitelállomány mértékéhez. Annak idején, amikor a közgyőlés döntött a kötvény kibocsátásáról, két éven keresztül nem vett fel fejlesztési célhitelt. Ebben az évben már kb. 1 milliárdos keretösszeg került betervezésre, amely fejlesztési célhitelkért szolgál, a jelenlegi eladósodási mérték mellett. A szemvillanásokból érzékeli, mekkora értéket fog a felvett hitel megmozgatni. Látni kellene a mozdításokat. Az ÁSZ jelentés is tartalmazza, hogy az elmúlt pár évben több, mint 3 milliárd forint értékő külsı, uniós és kormányzati forrás érkezett a városba. Nem érti, hogy az ország megítélése globálisan nagyon rossz, ugyanakkor dicsekszünk vele, hogy milyen jól mőködünk. Ez nem így mőködik. Ha részeiben jó minden, akkor egészében miért nem? Mindig a lét határozza meg a tudatot? Mi az érdek és annak megfelelıen beszélünk?
43
Hasonlatként egy székely történetet idézett: Két atyafi odament a bíró elé és megkérték, hogy tegyen igazságot köztük. Az egyik székely azt mondta, hogy negyvenet ütött rám, én csak hármat. İ nem kap semmi büntetést, én pedig a három ütésért kapok öt évet. Hogy van ez? A bíró erre azt válaszolta, hogy azért bátyám, mert ı negyvenet ütött a kalappal, maga meg hármat a lıccsel. Nahát itt van az, hogy ebben a jelentésben bizony három lıcs ütés végig ment Békéscsaba városán. Legalább annyit mondjanak ilyenkor, hogy nem volt helyes az eljárás, ami a költségvetési tervezetben is látható, hiszen tervezik a polgármester számára azon lehetıséget, miszerint devizában is köthessen ügyleteket. (Mivel idıközben Vantara Gyula polgármester Takács Péter képviselınek adta meg a szót, Baji Lajos képviselı kérte, hogy legalább várja meg hozzászólása végét.) (Kazetta 2/2. 075-125) Takács Péter képviselı: Nem tartja helyénvalónak, hogy van olyan képviselı, aki háromszor, vagy négyszer is hozzászólhat. Kérte Dr. Szvercsák Szilvia jegyzıt, tisztázzák, hányszor tehetnek hozzászólást a képviselık. (Kazetta 2/2. 125-132) Vantara Gyula polgármester: Jelezte, hogy ı vezeti az ülést. Aki megszólíttatott személyesen, annak jár ez a jog. Egyébként a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzata szerint ad szót. Így a képviselı számára nem jár a hozzászólás lehetısége. (Kazetta 2/2. 132-134) Takács Péter képviselı: Akkor nem szól hozzá. (Kazetta 2/2. 134-135) Kiss Tibor képviselı: Ebben az évben több mint 570.000.000,- Ft normatíva elvonásra és 300.000.000,- Ft áfa emelkedés terheli a várost a kormányzat döntése értelmében. Csak erre az évre 14.000,- Ft megvonást jelent minden egyes lakosnak. (Kazetta 2/2. 135-144) Pap János képviselı: Jelezte, hogy nem értette Takács Péter képviselı hozzászólását. Amikor szó szerint le van írva, hogy a polgármester Ötv-vel ellentétes döntést hozott, az olyan, mintha ı elvenné a szomszédja pénzét, majd pókerezés során nyer. Most dicsekszik, mert nyert, de mi lenne, ha vesztett volna? Az Ötv. kizárja ezt. Nem azt veszi figyelembe, ha nyer, akkor törvényes, ha veszít, akkor törvénytelen. Mi történik akkor, ha valójában magasabb az elért nyereség a bevallottnál. Honnan tudja az önkormányzat, hogy mekkora összeget nyert a befektetı? Nincs szerzıdés erre vonatkozóan. Ami törvénytelen azt egészen egyszerően a Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint nem szabad megtenni, fıleg ha azt egy felesküdött polgármesternek. (Kazetta 2/2. 144-164) Kiss Tibor képviselı: Nem a testület kompetenciája megállapítani, hogy Pap János képviselı mit ért vagy sem a képviselık hozzászólásából. Ügyrendi hozzászólásában kezdeményezte a vita lezárását, a szavazás elrendelését. (Kazetta 2/2. 164-167) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az ügyrendi javaslatot. - Megállapította, hogy a közgyőlés 16 igen, 9 nem szavazattal, a javaslattal egyetértett.
44 Szavazásra bocsátotta az Állami Számvevıszék jelentésérıl. (Kazetta 2/2. 167-175) A közgyőlés 16 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 27/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Állami Számvevıszék (továbbiakban: ÁSZ) 2009. évi átfogó ellenırzése során megállapított hiányosságok megszüntetésére - intézkedési tervként - az alábbiak végrehajtását rendeli el: 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése utasítja Vantara Gyula polgármestert, hogy gondoskodjon az Önkormányzat gazdálkodásának 2006. évi átfogó ellenırzése során az ÁSZ által a részére tett és nem teljesült szabályszerőségi javaslatok végrehajtására: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése áttekinti a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-vel kötött megbízási szerzıdését, és a már megvalósult, lakásokkal kapcsolatos bruttó elszámolási renden túlmenıen kezdeményezi a megbízási szerzıdés módosítását annak érdekében, hogy az abban foglalt pénzügyi elszámolási kötelezettség megfeleljen a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 82. § (1) bekezdésében, valamint a számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény 15. § (9) bekezdésében elıírtaknak. Vantara Gyula polgármester Pacza József, a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Igazgatóságának elnöke Határidı: - A megbízási szerzıdés áttekintésére: 2010. június 30. - A teljes körő bevezetésre 2011. január 1. - A közgyőlés tájékoztatására 2010. május 27., a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. 2009. évi beszámolója során Felelıs:
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése utasítja Vantara Gyula polgármestert, hogy gondoskodjon az Önkormányzat gazdálkodásának 2006. évi átfogó ellenırzése során az ÁSZ által a részére tett és nem teljesült szabályszerőségi javaslatok végrehajtására: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elrendeli annak vizsgálatát, hogy az értékpapír befektetési szolgáltató szervezetekkel kötött értékpapír vásárlási szerzıdéseknél a pénzügyi befektetések biztonságának növelése és a kockázat csökkentése érdekében az értékpapír forgalomnak a KELER Zrt.-nél megnyitott, az Önkormányzat nevére szóló, együttes rendelkezéső (zárolású) értékpapír alszámlán történı vezetése milyen feltételekkel és költségkihatással lehetséges. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. június 30.
45 3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri dr. Szvercsák Szilvia jegyzıt, hogy gondoskodjon az Önkormányzat gazdálkodásának 2006. évi átfogó ellenırzése során az ÁSZ által a részére tett és nem teljesült szabályszerőségi javaslatok végrehajtására: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elrendeli, hogy a zárszámadási rendelet tartalmazza az önkormányzat tulajdonában lévı érték nélkül nyilvántartott eszközök állományát is. Felelıs: Határidı:
4.
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2010. március 18.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri dr. Szvercsák Szilvia jegyzıt, hogy tájékoztassa – évente végzett számítások alapján – a közgyőlést az önkormányzat eladósodásának növekedésére figyelemmel arról, hogy a hosszú lejáratú, adósságot keletkeztetı kötelezettségvállalásokból adódó tıke- és kamatfizetési kötelezettségét az önkormányzat milyen feltételek biztosítása mellett tudja teljesíteni Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2010. június 30., azt követıen minden évben a költségvetési rendelet elfogadásának idıpontja
Pap János képviselı: Ügyrendi hozzászólásában kezdeményezte, alkossanak új szabályt, ki az aki ne beszéljen, és azt ne kelljen ügyrendileg elfogadni, csak jelezzék, hogy ki az, aki nem beszélhet. (Kazetta 2/2. 175-179) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az ügyrendi javaslatot. -
Megállapította, hogy a közgyőlés 2 igen, 15 nem szavazattal, 1 tartózkodással az ügyrendi javaslatot elutasította. (Kazetta 2/2. 179-185) Miklós Attila képviselı: Ügyrendi hozzászólásában jelezte, hogy a napirend vitája kapcsán kívánt módosító indítványt megfogalmazni. Kénytelen ügyrendi hozzászólásban jelezni, mivel a polgármester lezárta a vitát anélkül, hogy számára szót adott volna. A polgármester biztosan nagyon jól ismeri a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, csak nem tartja be. Módosító indítványában kezdeményezte az elıterjesztés szerinti határozati javaslat bevezetı részének kiegészítését: „mivel Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármestere az államháztartási, a számviteli és az önkormányzati törvényt megsértette” az alábbi intézkedési tervet fogadja el: (Kazetta 2/2. 185-199) Vantara Gyula polgármester: Jelezte, hogy a képviselı a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzata szerint már csak frakció véleményt közölhet a zárószavazás után. (Kazetta 2/2. 199-204)
46 Hrabovszki György képviselı: Mikrofonon kívüli hozzászólásában jelezte, hogy ez esetben a polgármester nem ismeri a demokrácia szabályait. (Kazetta 2/2. 204-205) Vantara Gyula polgármester: Kérte a képviselıt, forduljon a jegyzı asszonyhoz. Vámos József képviselı: Ügyrendi hozzászólásában javasolta, hozzon a testület olyan döntést, miszerint ha olyan kérdés kerül napirendre, amely a többséget alkotó frakciónak nem tetszik, vagy kínos, csak annyi ideig tárgyalja a testület, ameddig a többségnek ahhoz kedve és türelme van. (Kazetta 2/2. 205-210) Vantara Gyula polgármester: Jelezte, hogy nem fogadja el az ügyrendi hozzászólást. (Kazetta 2/2. 210-213) Tárgy:
A 2010. évi költségvetési rendelet megalkotása
Vantara Gyula polgármester: A 2009. évi költségvetési koncepció elfogadása novemberben megtörtént. A koncepcióban rögzítették azokat a fı irányelveket, amely szerint a 2010. évi költségvetési rendeletet jóváhagyja a testület. E szerint készült el a 2010. évre vonatkozó költségvetés tervezete is. Külsı tényezıkrıl annyit szólt, hogy az állami költségvetés, illetve a tervezés számai az állami költségvetésben rögzítettek figyelembe vételével került sor. Bizonytalan és szakszerőtlen volt a kormányzati költségvetés, de Békéscsabának egész évre szóló költségvetést kell jóváhagynia. Ezért a 2010. évi költségvetés, támaszkodva az elızetes megállapításokra, az alábbi elvek szerint épül fel. 2009. évrıl 2010. évre – mint ahogy az a bevezetıben is elhangzott – 560.000.000,- Ft-tal csökkent az állami támogatás. További csökkenést jelent az 5 %-os áfa támogatás, amely 300.000.000,- Ft-tal csökkenti a város bevételeit. A vizsgadíjak elmaradása 40.000.000,- Ftos, az ápolási díj 30.000.000,- Ft-os és a közösségi közlekedésbıl elvont összegek összesen 90.000.000,- Ft-os nagyságrendben sújtják a várost. Ezek összege meghaladja az 1 milliárd forintot. Ez a hiány a költségvetés végszámában jelentkezik. Nincs benne ebben a támogatási rendszerben a kórház várhatóan havi 40-50.000.000,- Ft-os bevétel kiesése, amely ugyan a városi költségvetést nem érinti, de mindenképpen el kell gondolkodni rajta, hogyan fogják ezt a kérdést kezelni. Bizonytalansági tényezıként jelentkezik a helyi iparőzési adóval összefüggı hatáskörökben 2010-tıl kezdıdı költségvetési év, melyben az elsı helyi iparőzési adóból származó bevételt az önkormányzat, a másodikat már az APEH fogja beszedni. Ennek a jelentıségérıl csak annyit kíván elmondani, hogy a bevételek kb. 90 %-át jelenti a helyi iparőzési adó. Tehát nem mindegy, hogy milyen ütemezésben kapja meg az önkormányzat. A kiadásokkal kapcsolatban az alábbi összefüggéseket említette meg: A lakáskoncepció cselekvési terve tovább folytatódik, megemelt mértékkel, 36.000.000,- Ft-tal folytatódik a panel program, a kisebbségi önkormányzatok mőködését a hosszabb távú megállapodás alapján változatlanul megkapják, mőködik a munkahely teremtı program, a kiemelt fontosságú kisvállalkozói pályázati rendszer is. A 2010. évi költségvetési tervezetben összesen 8 milliárd forint feladatonként részletezett beruházás szerepel, mellyel kapcsolatban az alábbiakat mondta el: a békéscsabai beruházások forint kitermelési mutatója szerint 1 Ft saját erıre 7-8,- Ft-os uniós támogatás jut. Az átlag támogatás 15 % körül mozog.
47 Az elıterjesztést megtárgyalta a Városi Érdekegyeztetı Fórum, 15 egyhangú szavazattal a költségvetést elfogadásra javasolta. A kisebbségi önkormányzatok, és a József Attilalakótelepi Településrészi Önkormányzat szintén egyhangú szavazattal elfogadásra javasolja a város költségvetését. A Városfejlesztési, Környezetgazdálkodási és Mezıgazdasági, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság is megtartotta ülését, a költségvetést elfogadásra javasolták. Megemlítette, hogy helyszínen kiosztott anyag az idıközben megváltozott államháztartási törvény módosítása miatt vált szükségessé. A bevételi és kiadási indoklásokat részleteiben megváltoztatta az eredeti anyaghoz képest, de a számok nem változtak. (Kazetta 2/2. 213-290) Tóth Károly képviselı: A szocialista képviselıcsoport nevében, ügyrendi hozzászólásában 10 perc tárgyalási szünet elrendelését kérte. (Kazetta 2/2. 290-293) Takács Péter képviselı: A vita megkezdése elıtt - tekintettel arra, hogy a város költségvetése a lakosság egészét érinti – szerette volna kezdeményezni, hogy a napirend tárgyalását a televízió nyilvánossága elıtt kezdjék meg. Mivel a polgármester elkezdte a vitát anélkül, hogy megadta volna a szót, ezért volt kénytelen ügyrendi hozzászólást tenni. E tekintetben jogszerően járt el a polgármester, vagy sem? (Kazetta 2/2. 293-307) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta Takács Péter képviselı ügyrendi javaslatát, miszerint a téma tárgyalását a televíziós közvetítés során folytassák. Megjegyezte, hogy a napirend elfogadásakor nem jelezték a képviselık, hogy a költségvetési vitát a televízió nyilvánossága elıtt kívánják tárgyalni. Megállapította, hogy a közgyőlés 3 igen, 13 nem szavazattal, 3 tartózkodással az ügyrendi javaslatot elutasította. 12 órakor 10 perc szünetet rendelt. (Kazetta 2/2. 307-312) Szünet Hrabovszki György képviselı: Ügyrendi hozzászólásában jelezte, hogy az elmúlt kicsit több, mint három év során sajnálatos módon volt már alkalma a szocialista frakciónak megtapasztalni azt, hogy jelenlegi városvezetés milyen demokrácia felfogásban kívánja Békéscsabát vezetni. Sajnálatos módon van arra tapasztalat, hogy az ellenzék, vagy a függetlenek oldaláról érkezı javaslatokat a közgyőlési többség leszavazza. Az ész érveket, az óvó, intı figyelmeztetéseket, amelyeket Békéscsaba érdekében tesznek, rendre le vannak szavazva. Ezzel nincs is baj, már megszokták. A demokrácia játékszabályaiba bele tartozik az, hogy a kisebbségben lévı párt javaslatát a demokratikus úton megválasztott többség leszavazza. Ezzel nincs baj. Azzal azonban, amilyen irányba torzul a jelenlegi városvezetés vezetési stílusa, technikája és demokrácia felfogása, nem lehet, és nem tudnak azonosulni. A mai közgyőlésen eddig három alkalommal fordult elı, hogy a polgármester mindenféle mondvacsinált indokokra hivatkozva a képviselı törvény, illetve alkotmány adta jogát megvonta. Belefojtotta a szót a képviselıbe. Gondoljanak a délelıtti zárt ülésre, ahol Halász Zsanett képviselı az egyik napirend kapcsán egyszer sem szólt hozzá, módosító javaslatát mégsem engedte elmondani a polgármester. Takács Péter képviselı személyesen neki címzett kérdésre nem válaszolhatott, mert a polgármester nem engedélyezte. Az Állami
48 Számvevıszék jelentése kapcsán Miklós Attila képviselı bár egyszer sem szólt hozzá a vitához, módosító javaslatát sem mondhatta el. Ez az alkotmányos, a demokratikus jogok csúfos meghurcolása. Ékesen mutatja a polgármester demokrácia szemléletét, azt a torzulást, amely a vezetési szemléletében és a demokrácia felfogásában napról-napra nyomon következı és felfedezhetı. A szocialista frakció éppen ezért úgy döntött, hogy szeretne lehetıséget adni a polgármesternek abban, hogy kezeltesse magát ilyen irányba, olvassa el a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, a vonatkozó törvényeket, gondolja át mit is jelent a demokrácia és akkor reményeik szerint a februári közgyőlésen már demokratikus keretek között a szocialista képviselıcsoport is el fogja tudni mondani a véleményét. Ilyen körülmények között nem óhajtanak a polgármester megalomániás, hatalommániás eszközének kiszolgálói lenni, ezért úgy döntöttek, hogy bár minden egyes napirendhez lettek volna jobbító javaslataik, ilyen vezetési módszerekkel nem hajlandóak a mai közgyőlés munkájában a továbbiakban részt venni. Tisztelettel kérte a Fidesz frakcióban ülı képviselıket, akik demokratikus gondolkodásúak, hogy belülrıl próbáljanak meg nyomást gyakorolni a polgármesterre abban az irányban, hogy a képviselık alkotmányos, törvényes jogát ne vonja meg a közgyőlésen, mert a közgyőlés nem színház. Nem az a színház, ahol Vantara Gyula elmondhatja, amit akar. A megválasztott képviselınek joga és esküjéhez híven kötelessége is, hogy elmondja a tárgyat érintı hozzászólását, hogy szándékai szerint jobbító javaslatot tegyen, módosító javaslatokat fogalmazhasson meg. Ezt a jogot elvonni a képviselıktıl nemcsak hogy nem demokratikus, egyenesen arcátlanság. Felkérte a Fidesz frakció tagjait – azokat, akik demokratikusan gondolkodnak – a következı alkalommal, amikor a frakció összejön, kérjék fel a polgármestert arra, hogy a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatának betartásával, a demokratikus alapértékek és alapjogok betartásával vezesse az ülést, minden körülmények között, akkor is, ha nem tetszik neki. Érthetı, hogy bizonyos dolgokat nem óhajtott hallani, hiszen sorozatos törvénysértésekbe ment bele, amivel nem szívesen szembesül valaki, polgármesterként különösen nem. A tények makacs dolgok, magukért beszélnek. A tények pedig le voltak írva a szakértıi anyagokba, elhangzottak, ezeket a tényeket megcsúfolni nem lehet. A szocialista frakció a mai ülésen a továbbiakban nem kíván részt venni, a Fidesz frakció figyelmébe ajánlotta az elmondottakat. További jó munkát kívánt. (Kazetta 2/2. 312-390) Vantara Gyula polgármester: Jelezte, hogy a választ nem ártana megvárni. Azt kívánta elmondani, hogy egyetért a frakció vezetıjével, de ahhoz partnerség kell. Ha visszaemlékeznek a jelenlévık a fı hozzászóló az órával szemben tette meg javaslatait. Ha ki van mérve az idı az nem konstruktív ellenzék, hanem obstrukció. Elmenni el lehet, csak az megfutamodás a város ügyei, a költségvetés elıl. Személy szerint partner és az lesz a jövıben is, csak ahhoz szükséges a másik fél is, aki együttmőködik, aki érveket mond. Nem kíván példálózni, de egyetlen érv sem hangzott el. Takács Péter képviselı felszólalásában öt konkrét dolog volt, amire lehet válaszolni. Abban nem partner, amennyiben ugyan azt mondják el több alkalommal, módszeresen felkészülve az idıt kimérve azért, hogy minél hosszabb ideig tartson a napirend. Ha sérült az SzMSz, jelezzék a megfelelı fórumon. Hrabovszki György képviselı megállapításával ellentétben nem azért van jelen a közgyőlésen, hogy saját magát mutogassa. Aki ismeri, az jól tudja. Azért van jelen, hogy haladjanak az ügyekben. A 40 perces, 1 órás viták során rendszeresen figyelmezteti a képviselıket, hogy ne a közgyőlésen végezzenek bizottsági munkát. Nyitott mindenki felé, de bizonyos szabályokat be kell tartani. Nem tudja kitalálni, hogy jelzés hiányában melyik képviselı kíván hozzászólást tenni. Lezárt szavazás után nem célszerő visszatérni. A jelenlévık is a televízió nézık is már ismerik azt a négy-öt témát, amelyet Tóth
49 Károly képviselı rendszeresen elmond. Ez elıre viszi a dolgokat? Amennyiben arra figyelmezteti a képviselıt, hogy a napirendre térjen, abból sértıdés van. Sajnálja, hogy a frakció valamennyi tagja csatlakozik a távozókhoz. Véleménye szerint a frakcióban van olyan képviselı, akivel együtt lehet mőködni. Az, hogy közeleg a választás, és magukat akarják mutogatni és fellépni, éppen ez ellen tesz. A Fidesz frakció egyik tagjára sem jellemzı, hogy kihasználja helyzetét. Ahhoz, hogy haladjon a város, a város érdeke az elsı. Mindig is hangsúlyozták, hogy nem tévedhetetlenek, de elismerik, ha hibáznak és tesznek is érte. Mit lehet kezdeni a több mint egy milliárd forintos elvonással? Tóth Károly képviselı nyolc éven keresztül megszavazott mindent, amit elé tettek. Meg lehet tıle kérdezni mit tett Békéscsaba érdekében. Mai napig nincs arra válasz, hogy az Agóra ügyében eljárt-e, hogy ne valósuljon meg. Ilyen kérdéseket fel lehet tenni, de a város érdeke az elsı. A képviselık többsége így is gondolja. A statisztikákból vissza lehet keresni, hogy egyre növekszik a hozzászólás hossza. Közeledik a választás. Ha meg kívánják nyerni, azért dolgozni kell. (Kazetta 2/2. 390-435) Dr. Ferenczi Attila képviselı: Megvárja, amíg a szocialista képviselıcsoport tagjai távoznak a terembıl, ugyanis az a szokásuk, hogy felvetnek valamit, majd távoznak. Nem a párbeszéd a lényeg, hanem az, hogy elmondhassák. Mélyen elpirulva hallgatta Hrabovszki György képviselı beszédét, de nem a szégyentıl, hanem a felháborodástól. Aki nem felel meg a szocialista frakció erkölcsi, vagy demokrácia felfogásának, az nyilvánvalóan antidemokratikus szerinte. Az országgyőlés és az alkotmány az önkormányzatok egyik alapvetı jogaként szabja meg, hogy saját szervezeti és mőködési rendjét önmaga állapítsa meg. Ezt a jogot senki nem veheti el tıle, ellenkezı esetben az Alkotmánybíróság semmissé fogja tenni. Békéscsaba városa rendelkezik a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatával, ami szabályozza az önkormányzat és a testület mőködését. Természetesen a képviselık mondhatnak, amit akarnak, ahhoz joga van. Amennyiben nem tartják be az SzMSz-t, felbomlik a rend, a törvényesség és a demokrácia, amit annyira sérelmeznek. Kérdését Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı asszonyhoz intézte: Történt-e olyan lépés az ülés vezetése kapcsán, amely az SzMSz-el ütközik? A Fidesz frakció nevében visszautasítja a szocialista frakció hozzáállását, ha valami nem úgy megy, ahogy eltervezik, akkor elhagyják a termet és megvádolják a Fidesz frakció képviselıit, 16 fıt, hogy antidemokratikusan dolgoznak és felszólítják ıket, hogy rendszabályozzák meg az egyébként 16.000 ember által választott polgármestert. Semmifajta rendszabályozásra nincs joga, lehetısége, és szándéka. Nincs mit megrendszabályozni. Büntetıjogi felelıssége tudatában kijelentette, hogy nem észlelt olyan eltérést – a törvény nem tudása nem mentesít – amely ütközött volna a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatával. Ezért a polgármestert ilyen hangnemben, szófordulatokkal megtámadni, felszólítani, közbekiabálni, „leugatni” nem a demokratikus játékszabályoknak és az intelligencia szabályainak megfelelı viselkedés. Szívbıl és tisztelettel visszautasítja a szocialista frakció ezen hozzáállását. Ha komolyan gondolják itt lehet maradni, részt lehet venni a város ügyeinek intézésében. Amennyiben a Fidesz frakció is távozik határozatképtelen lesz a közgyőlés. Ki issza meg ennek a levét? A város. Takács Péter képviselı javasolta, hogy nyilvánosság elıtt tárgyalja a költségvetést a testület. Igen, fontos a költségvetés, amely meghatározza a város elkövetkezendı idejét, de minden költségvetésnek több évre kihatása van, hiszen stratégiai cél mentén születnek a döntések. Nem egyszeri döntésrıl van szó. Direkt nem szólt hozzá az ÁSZ jelentéshez azért, nehogy vitát, vagy győlöletet váltson ki. Többször érzi a hozzászólásokból az irányába esı győlöletet. Nem feltétlen a szocialista frakció részérıl, hanem máshonnan. Nincs ezzel baj, tőrni kell, a képviselık közszereplık, ezért tőrniük kell a kritikát, illetve azt is, ha esetleg nem úgy
50 mennek a dolgok, ahogy elképzelték. A mai nap során nemcsak bizottsági ülés folyt a közgyőlésen, hanem frakció vita is. Szerinte ezek nem a testület elé való dolgok, azt a frakcióülésen kell megbeszélni. Kérte, ha mód és lehetıség van rá, a szocialista frakció tagjai vegyenek részt az ülésen, mondják el véleményüket a megfelelı keretek között. Személy szerint sem kiabál közbe, nem hurrog le senkit. Ha nem kapta meg a szót, akkor magába dünnyög. Nem kell személyeskedni. Tóth Károly képviselı állandó jelleggel hangsúlyozza, hogy Vantara Gyula egy gazember. Ha nem is így mondja ki konkrétan, de a lényege ez. Nem a város ügye van napirenden, hanem a polgármester. Lehet róla beszélni, csak még ezen kívül számos fontos dolog van, amit meg kellene beszélni, meg kell oldani. (Kazetta 2/2. 435-542) Takács Péter képviselı: Hozzászólása részben fentiekhez kapcsolódik. Valóban azért tette azt a javaslatot, hogy 14 óra után tárgyalja a költségvetést a testület, mert úgy gondolja, hogy a város polgárainak egy része nyomon követi a közgyőlés eseményeit. A költségvetés elfogadása alapvetıen befolyásolja sorsukat, miért ne tárgyalhatnák 14 óra után. Kezdeményezése azonban nem kapott többséget. Személyérıl senki nem mondhatja, hogy a sajtó jelenlétében kíván közszerepelni, hiszen felszólatásaiban, módosító javaslataiban igyekszik tárgy- és tényszerő lenni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy minden képviselı mögött választópolgárok állnak A választópolgárt is tisztelni kell az adott képviselı mögött, függetlenül attól, hogy szimpatizálnak vagy sem egymással. Dr. Ferenczi Attila képviselı említette a szabályokat. Vantara Gyula polgármester felé kérdést intézett a szünet elrendelése elıtt, jogszerő-e az az eljárás, ha a képviselı ügyrendi gombot nyom, mégsem kapja meg a hozzászólásra a lehetıséget. (Kazetta 2/2. 542- 3/1. 007) Vantara Gyula polgármester: Ügyrendi javaslat hangzott el az ÁSZ jelentéssel kapcsolatos vita lezárására, a szavazás elrendelésére. Ezt elfogadta a közgyőlés. A szavazást követıen négy ügyrendi javaslat érkezett. Egy-kettı meghallgatásra került, a már lezárt témára tért vissza. Ez nem szabályos. Egyetért azzal, hogy valamennyi képviselı mögött szavazók állnak, próbálják meg azokat képviselni és ne mást. Az ügyrendi hozzászólások esetében a jegyzı asszonyra támaszkodik, mert a képviselık leleményesek, akkor is ügyrendi hozzászólásra kérnek lehetıséget, ha a szabályok szerint igen, vagy nem szavazattal kell dönteni. Felállnak, elmondják a már lezárt dolgokról a véleményüket. Abban egyetért, hogy ez történt az adott ominózus esetben. (Kazetta 3/1. 007-016) Pap János képviselı: Hozzászólását Dr. Ferenczi Attila képviselı felé intézte: Azt, hogy ki, mikor mondhatja el véleményét arra nagyon jó példa, amit a Fidesz frakció a televíziós közvetítés ideje alatt tesz. Inkább hajlandók két egymástól eltérı véleményt tenni. Ha egy kicsit is figyelembe venné az elhangzott véleményeket, érzékelné azt, hogy Takács Péter, illetve a szocialista frakció megszólalása között van különbség. Ennek ellenére rendkívül merev, gyakorlatilag a pártokráciára épülı rendszert dolgozott ki a frakció a televíziós közvetítést idejére. Egyrészt a polgármester másfél órát beszélhet, másrészt a két nagy párt két-két képviselıje vitatkozhat. A „kicsik” el sem mondhatják véleményüket, mert nincs joguk részt venni. Ez a demokrácia alapelvével ütközik. Érzékelhetı, hogy vannak „szarrágó” ugyan azt ismételgetı hozzászólások, viszont érdemi javaslatok „lekeverése, hagyjuk már abba és lépjünk tovább” többségi véleménnyel megtörténtek. Úgy gondolja, hogy ez nem jó
51 irány. Nagy élvezettel fogja figyelni, hogyan dönt a testület, hogyan vitázik a következı témákról. Melyik fogorvosnak sikerült foghúzó készletet venni, stb. Röhej. Hogyan sikerül elsikkadni az ÁSZ jelentés kellemetlen sorai felett. Természetesen mindenki a saját szája íze szerint nyomja meg a hangsúlyokat, használja a kiemelı filctollát. A demokráciának azonban vannak bizonyos fárasztó, nehéz részei, amiket úgy tőnik, hogy nem nagyon szeretnek alkalmazni, mivel kényelmetlen, idegesítı. Tóth Károly képviselı éppen ezért teszi azt, amit tesz. „Berágatja és elkezd össze-vissza mindenfélét beszélni. Ezzel gyakorlatilag az egész valóban bohóckodás, össze-vissza vitába megy át ahelyett, hogy érdemi javaslatokra, ellenvélemények hangozzanak el.” Jó szórakozást kívánt. (Kazetta 3/1. 016-062) Vantara Gyula polgármester: Idézett a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatából: „ a közgyőlés ügyrendi kérdésekben dönt minden olyan esetben, amikor a javaslat nem érdemi kérdés eldöntésére irányul. Ügyrendi kérdésben azonnal, vita nélkül szavazni kell.” Az ügyrendet általában az eddigi gyakorlatnak megfelelıen nem az érdemi javaslatok eldöntésére használtuk. A televíziós közvetítés ideje alatt folytatott gyakorlat örökölt, átvett. Azok szerepelnek a televízió vitamősoraiban, akik frakciót alkotnak. Intermezzo elıtt elmondta a költségvetés fı céljait. Amennyiben a színjáték arra utalt, hogy 1 milliárd forinttal csökkent a város bevétele a kormányzati intézkedések hatására, azt kellene feldolgozni, milyen értelemben kezelhetı a kérdés, egyfajta menekülésnek is tekinthetı a problémák megoldása elıl. (Kazetta 3/1. 062-077) Dr. Kerekes Attila képviselı: A költségvetés tárgyalásakor minden alkalommal elmondja véleményét, igaz, hogy jelen esetben nincs hallgatóság, nincs itt az ellenzék. 2006. ıszén, amikor megalakult az új önkormányzati vezetés, akkor a polgármester felvázolta az elkövetkezendı négy évre a városban milyen stratégiai célkitőzéseket kívánnak megvalósítani. Úgy érzi, hogy nemcsak az elızı évek, hanem a 2010. évi költségvetés is ennek a vezérmotívuma mentén halad, a biztonság, a munkahelyteremtés, illetve megtartás. A jelenlegi költségvetésnek további kitörési pontja a környezetvédelem. Reményei szerint számos beruházás fog megvalósulni, - elsısorban a szennyvízcsatorna program – ami valóban globális jó célt szolgát, nemcsak a helyi lakosok érdekét. Természetesen, amikor a polgármester megfogalmazta a nemes gondolatokat, akkor még az volt hallható, hogy Magyarország a Pannon puma, szárnyal a gazdaság, stb. Amit persze nem hitt el, de álmában sem gondolta volna, hogy ilyen gazdasági visszaesés fog bekövetkezni 2006. év után. A gazdasági visszaesés a központi támogatásokat is nagymértékben érintette, az elızı évben nominál értékben 100 milliós nagyságrenddel csökkent a támogatás, de idén, több mint fél milliárd forinttal csökkent a normatív támogatás. Ehhez hozzáadva az áfa emelést, a különbözı támogatások csökkentését ez az összeg meghaladja az 1 milliárd forintot. A képviselık pedig számon kérik, miért kell hitelt felvenni. Az önkormányzat a célkitőzéseket teljesíteni szeretné. A fıszámokat áttekintve 26.750 millió forint szerepel a kiadási, a 25.652 millió forint a bevételi oldalon. Így 1.098 millió forintos negatívumot mutat, amelyet beruházási hitelfelvétellel kell majd áthidalni. Viszont azt is meg kell említeni, hogy az elmúlt húsz évben nem fordult elı ilyen magas beruházás, amely a költségvetés 35 %-át érinti a felújítással együtt. A beruházás értéke a 8 milliárd forintot, míg a felújítás az 1 milliárd forintit haladja meg. Békéscsaba fejlıdési pályára állt, amelynek várhatóan a következı ciklusban lesz látható hatása, ami az elızı évtizedekhez képest is példátlan.
52 A könyvvizsgálói jelentés rendben találta a költségvetést. A költségvetés megfelel a korábban kialakított irányelveknek, biztosítja a város fejlıdését, ezért elfogadásra javasolja. (Kazetta 3/1. 077-120) Hirka Tamás képviselı: Lehet, hogy csatlakozik Orbán Viktor kezdeményezéséhez, a kisebb létszámú parlament, illetve közgyőlést illetıen. Egészen kellemesen, barátias lett a légkör. Bár jó lett volna, ha a baloldali képviselık is elmondhatják véleményüket az elvonásokkal kapcsolatban. Személy szerint a sporttámogatások mellett kíván kardoskodni, de nem a kiemelt egyesületek kárára. Kiemelte, hogy az Atlétikai Klub esetében a 10 %-os támogatás csökkentés a korábbi évben nyújtott támogatás felét jelenti. Minden sportág és egyesület egyetért azzal, hogy az állami elvonás mindenkit egységesen, arányosan érintsen. Legyen közös közteherviselés. Kezdeményezte, hogy vegyék figyelembe, mindenkit egyenlı arányban érjen a támogatás megvonása, hiszen ismert, milyen kiemelkedı munkát végez az atlétikai klub. Két versenyzı az olimpiára készül, többen világkupa versenyeken vesznek részt, második helyen szerepelnek az egyesületek között, országos utánpótlást-nevelı bázis. Véleménye szerint nemcsak a csapatsportot, hanem az egyéni sportok is legalább akkora figyelemre méltóak. Ismételten javasolta, hogy az elvonás mindenkit egységesen érintsen. Hiányolta, hogy az Arad-Békéscsaba közötti verseny lebonyolítására nem szerepel a költségvetésben a 2.000.000,- Ft. Külön forráson szerepel? (Kazetta 3/1. 120-149) Bokros Mátyás képviselı: Módosító indítványában javasolta, hogy a 19. oldalon 4.500.000,Ft választókerületenkénti fejlesztési elıirányzat kerüljön át a képviselıi alap mellé. Ne úgy kezeljék, mint 2009. évben, hanem a képviselık döntsék el, mire fordítódjon. Természetesen a végsı döntést jóvá kell hagyatni a polgármesterrel és az alpolgármesterrel. Ezzel a módosítással rugalmasabbá válhat a felhasználás. Volt rá sajnos arra példa, hogy nem került minden felhasználásra 2009. évben, átcsúszik 2010. évre, amit az idei évben szeretne elkerülni. (Kazetta 3/1. 149-159) Takács Péter képviselı: Véleménye szerint a tervezet következetesen végig viszi a számsorokon azokat az elveket, amelyeket a költségvetési koncepciónál elfogadott a testület. Amennyiben 1 milliárd forinttal lesz kevesebb a város központi költségvetése, értelem szerint valamit lépni kell. Erre már 1995-ben volt példa, abban az esetben „főnyíró elv” szerint vonták meg az intézményektıl a támogatást. 2007. évben 4 % bér és vonzatai elvonás következett be szintén az intézmények vonatkozásában. A testület elıírta, hogy mekkora létszámleépítés szükséges. A 2 % esetében pozitívum, hiszen nem kell kötelezıen létszámot elbocsátani. Még bizonyos területen rendkívül következesen hajtja végre a visszalépést a költségvetési tervezet, bizonyos területek esetében jobban kellett volna mérlegelni. Példaként említette, bár tudja, hogy a testület elfogadta. Nem biztos abban, hogy most kell megkezdeni 71.000.000,- Ft erejéig a vízvezeték rekonstrukciós programot. A jelenlegi városvezetés, illetve frakció indította el a járda programot, ami biztosan nagyon helyes. Harmadik éve tart a folyamat, évente 200.000.000,- Ft erejéig. Ha ilyen nehéz az év, célszerő lenne elgondolkodni azon, hogy talán erre az évre elegendı lenne 100.000.000,- Ft-ot elıirányozni. Többször említette, hogy 400.000.000,- Ft lett elfogadva az Invitel pénzbıl a vízmő tıkeemelésére. Ismert volt, hogy várhatóan milyen nehéz év lesz 2010. Biztos, hogy ekkora összeget kellett
53 volna megszavazni? 7.000.000.- Ft került tervezésre gépkocsi beszerzésre. Lehet, hogy azt kell mondani, hogy a gépkocsit nem ebben az évben, hanem jövıre tervezik megvásárolni. Nem a teljesség igényével említette fentieket azért, mert azon túl, hogy 1 milliárd forint hitelként került betervezésre a 4 milliárdos kötvény lejegyzése után, ami majd csökkentve lesz a zárszámadásból a feladattal nem terhelt pénzeszközzel, aminek nagyságrendje 100.000.000,Ft. Ezen túl a költségvetésben „levegıben lóg” 400.000.000,- Ft. Nem ismert, hogy ez az összeg valóban mekkora lesz. Ezen felül szükséges egy nagyon fontos intézmény mőködési problémáinak megoldása is. Azért említette a példákat, mert talán lehet, hogy többet kellett volna mérlegelni és bizonyos tekintetben még több területen visszalépni, ha elıáll a kórház helyzete, azt lehessen kezelni. Emlékezete szerint az elmúlt évtizedben ki lett számolva mekkora hitelt tud a város felvenni. Értesülése szerint ez az összeg jelenleg 460.000.000,- Ft körül mozog, 10 évvel ezelıtt 800.000.000,- Ft volt. Ez is bizonyos tekintetben figyelmeztetés. Jelezte, hogy módosító javaslatot nem kíván tenni, kevés esélyt lát arra, hogy a testület elfogadja. Hozzászólásában elsısorban a figyelmet szerette volna felhívni arra, nem biztos, hogy ilyen nehéz évben nagy összegő kiadásokat kell generálni. A szociális intézmény racionalizálásával kapcsolatos véleményét a napirend tárgyalásakor kívánja kifejteni. Véleménye szerint túlzott volt saját erıbıl bevállalni azt az elkötelezettséget, amely erre az évre 50.000.000,- Ft-tal, illetve a 2011. évet további 200.000.000,- Ft-tal terheli meg. Ilyen típusú beruházások elhatározásától óvja a testületet. (Kazetta 3/1. 159-226) Tarné Stuber Éva osztályvezetı: Hirka Tamás képviselı kérdésére válaszolva elmondta, hogy néhány éve az Arad-Békéscsaba rendezvény támogatása a sporttámogatások között szerepel, ezért nem szerepel külön soron. Bokros Mátyás képviselı kérdésére reagálva a választókerületi célelıirányzat ezért szerepel más helyen, mert az alapvetıen és felhasználásában is sok esetben mőködési jellegő célokat szolgál. Míg a 2009. évben létrehozott infrastrukturális választókerületi elıirányzat célja alapvetıen felhalmozási kiadásokat szolgál, amely jellegétıl függıen a 4. sz, illetve az 5. sz. mellékletben található. Nemcsak arról van szó, hogy a képviselı kérdésének megfelelıen módosításra kerülhet, vagy sem. Jellege szerint semmiképpen sem javasolja az összevonást, mivel más célokat, más jellegő kiadásokat szolgál. (Kazetta 3/1. 226-246) Vantara Gyula polgármester: Takács Péter képviselı említette a vízvezeték rekonstrukciót. Ennek indoka, hogy együtt valósulna meg a csatornaépítéssel. Korábban a költségvetésben tervezésre került, jelenleg a megvalósítás kezdıdik. Azért indokolt ennek a tételnek a megtartása, mert mellé fogják építeni, illetve váltják ki az épülı csatornával egyidıben. Elég furcsán hatna, ha a csatornarendszer elkészültét követıen fél év múlva cserélik a vízvezetéket. Fontos a megvalósítása, hiszen 30 % körüli mennyiségő ivóvíz folyik el a vezetékrendszer hibája miatt. A legrosszabb vezetékszakaszokat kívánják kiváltani. A járdaprogram a lakossági fórumon vetıdött fel. A visszajelzés pozitív. Ez évi üteme elıkészített, a tervezések megtörténtek, a kiírások folyamatban vannak. Itt inkább az a probléma, hogy ehhez nem jár központi támogatás.
54 Vízmővel kapcsolatban a közgyőlés döntött 400.000.000,- Ft átruházásáról. Hosszú távú befektetés. Egészséges, hosszú távon megoldott, elérhetı ár a cél. Tudomása szerint a Békés Megyei Hírlap mai számában ad tájékoztatást az Araddal kötendı megállapodásról. Ennek a hasznát a jövıben fogják élvezni. Eljön az az idı, amikor a vízmő osztalékot kell fizessen a tulajdonosoknak. Ez lesz a forrása a kapcsolatos hitelek visszafizetésének. Gépkocsi beszerzéssel kapcsolatban elmondta, hogy a jelenlegi állomány jó része a korábbi években is megvolt. A 2 Opel és az Opel Zafira személygépkocsik futásteljesítménye 250.000 km felett van. Sor került egy nagyjavításra, amely jelentıs összegbe került. Ismételt nagy hiba esetén a gépkocsi cseréjére kerül sor, a betervezett összeg ezért úgymond tartalék. Példaként említette, hogy nem az önkormányzat hibájából de kedden három személygépkocsival kellett Budapestre utazni. (Kazetta 3/1. 246-287) Dr. Fábián Ágnes képviselı: A kórházzal kapcsolatban két információt kíván megosztani a testülettel. Ebben a hónapban a kórház még 0 szaldón van, a szállítói befizetéseit tudta teljesíteni, azonban a 2009. évet érintı havi 260.000.000,- Ft-os finanszírozás helyett 211.000.000,- Ft érkezik, ami havi 50.000.000,- Ft hiányt teremt. Ezért fokozott figyelmet kell fordítani a továbbiakban a mőködésre, minden lehetıséget meg kell ragadni, hogy a jelentkezı hiányt kezelni tudják. (Kazetta 3/1. 287-299) Hanó Miklós alpolgármester: Takács Péter képviselı hozzászólására reagálva közölte, hogy a kórház esetében a normatíva csökkenése is jelentıs hátrányt jelent. Ezen felül 2.500,- Ft/ GJ helyett 6.000,- Ft-ért biztosítják a távhı ellátást, amely éves szinten 60-70.000.000,- Ft többletkiadást jelent. Az elızı ciklusban kötött szerzıdést felbontották, vizsgálják, hogyan lehet a megkötéskor ígért – a mindenkori ár 90 % - áron biztosítani. A távhı szolgáltatás a kórházat, a sportcsarnokot és egy kollégiumot érint. Az, hogy 1 milliárdos elvonásra került sor az ország állapota miatt, hosszasan lehetne elemezni, kérte, hogy ezt most ne tegyék. A térséget áttekintve munkahely szempontjából nehéz helyzetben van a város, hiszen a hőtıház is bejelentette, hogy megszőnteti a termelést, 100 embernek köszöni meg a munkáját. Ehhez párosul az is, hogy kb. 3500 ha területen nem fog ilyen jellegő termelés folyni. A fı gond az, hogy fejlesztésre, munkahely teremtésre lenne szükség. Minden olyan dolgot el kellene követni, hogy a hátrányos helyzető térség fejlıdjön. Ráadásul 2013-ig meg van szabva, milyen uniós pályázatokat lehet beadni. Vannak olyan pályázatok, amelyben az önkormányzat nem vesz részt. A költségvetés elfogadása után megvizsgálják, melyek azok a pályázati lehetıségek, vagy fejlesztések, amelyek alacsony mértékben támogatottak, rangsort állítanak fel. Amennyiben nem mőködésre költik a rendelkezésre álló forrást, hanem fejlesztésre, az soha nem lehet kidobott pénz. Az megint más, hogy annak a terheit majd késıbb viselni kell. Ezért kell olyan fejlesztéseket végezni, ami bevételt is eredményez. Példaként említette a csarnoképítést, amely az inkubátorházhoz hasonlóan bérbe adható, így folyamatos bevételi forrást eredményez. Vannak bizonytalanságok, de abból visszavenni, ami a jövı záloga, illetve a fejlıdés lehetısége, nem szabad. Inkább újra kell értékelni. Nem tartja jónak, ha a költségvetésbıl ezen összeg kikerülne. A csatornázással kapcsolatban elmondta, hogy a közbeszerzési döntıbizottság egyetértett a szerzıdéskötéssel. Mivel közbeszerzéssel lett pályáztatva, a kiíráshoz képest kedvezıbb áron valósulhat meg a program. Így a tervezett önerı a késıbbiek során hasznosítható. Még
55 képlékeny a dolog, de a koncepció megfelelı, céltudatos, kimondottan a fejlesztést segíti elı. Tény, hogy bizonyos helyeken vannak kisebb megszorítások, de az egyensúlyt meg kellett teremteni. A többletforrások biztosítása a fejlesztést szolgálja. Távoztak a testületi ülésrıl a szocialista frakció képviselıi, akik mindig azt hangoztatják, hogy felélik a várost, nem megfelelıen hasznosul a költségvetésben elıirányzott forrás. Polgármester úr is kihangsúlyozta, és személye is alátámasztja, hogy jelentısen nıtt a város vagyona. Vagyoni bevétel nem igazán van azért, mert áll a piac. Amennyiben most kerülne sor az értékesítésre, akkor „elkótyavetyélnék” alacsony értéken. Az is igaz, hogy az ingatlanokat szinten kell tartani, illetve mőködtetni kell. Erre kell majd jobb programot kialakítani. (Kazetta 3/1. 299-358) Vantara Gyula polgármester: Takács Péter képviselı és Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszony értékelését kiegészítve elmondta, hogy nem véletlenül fogalmazott úgy bevezetıjében, hogy legnagyobb problémát a testület számára az jelenti, ha nincs megalapozott háttér, biztonság. Nagyon nehéz úgy összeállítani egy város költségvetését, ha a szabályok idıközben változnak. Kórházzal kapcsolatban az utóbbi idıben négy miniszter váltotta egymást, négy koncepcióval. Jelen esetben elırébb hozták a támogatásokat, ami bizonyos szempontból jó. Gondot jelent azonban, ha erre csökkentett mértékben kerül sor. A legnagyobb baj az, hogy nincs biztos állami háttér, ami kiszámítható és állandó. Az önkormányzat ezért próbálja a város nevében biztatni a helyi vállalkozásokat. Békéscsaba költségvetése arra épül, hogy megpróbálja lakóinak az itt élı vállalkozóknak a biztonságát megteremteni. A város nem fog adót emelni. A legnagyobb baj az, hogy a kormány „bakugrásait” nem lehet követni. Ezért közvetít az önkormányzat a városban élık és vállalkozók számára olyan üzenetet, miszerint a stabilitást próbálja számukra biztosítani (támogatási rendszert alakít ki, nem emel adót, elengedi az 1.000.000,- Ft alattiakat.) 2010. december 31-ig. (Kazetta 3/1. 358-389) Fodor Lajos képviselı, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke: 2008-2009. évben nagyobb lehetıség adódott az intézmények felújítására. Tény, hogy az elmúlt idıszakban közel 500.000.000,- Ft-ot költöttek erre a célra. (nyílászárók cseréje, energia megújulás.) Igaz, hogy a 2010. évi költségvetésben ez az arány nincs meg, de bizonyos mértékben vissza kell lépni. Át kell gondolni, hogy mely pályázatokat tudja az önkormányzat 2010. évben tovább vinni. Az 1.800.000.000,- Ft-os „hiány” a pályázatok önerejét jelenti. Véleménye szerint a költségvetés a város vezetésének irányvonalát tükrözi, azt elfogadásra javasolja. (Kazetta 3/1. 389-416) Takács Péter képviselı: Reméli, hogy megéli, hogy a vízmő osztalékot fizet. A félreértések elkerülése végett elmondta, hogy az ivóvíz ellátási program esetében direkt említette a 71.000.000,- Ft-ot, amely három részbıl tevıdik össze. A polgármester úr által is említett egyik tétel a csatornázással összefüggı fejlesztés, melynek összege 154.000.000,-. Azért nem ezt az összeget említette, mert az számára teljesen nyilvánvaló, hogy ahol csatornáznak, oda víz kell. Azért említette, mert rekonstrukció, ezért ha ennyire nehéz a költségvetési év, célszerő lenne jövı évben elkezdeni. Amennyiben a kórház várható 400.000.000,- Ft-os hiányához párosul a 71.000.000,- Ft, az már nagyon jelentıs összeg. A tervezet még egy tételt tartalmaz, a Madách utcai kút felújítását, amelyre 3.500.000,- Ft-ot irányoztak elı. (Kazetta 3/1. 416-431)
56 Vantara Gyula polgármester: A cél ugyan az. A 71.000.000,- Ft is azoknak a legszükségesebb tolózáraknak és vezetékszakaszoknak a cseréjét jelenti, ahol jelenleg a rendkívül magas elfolyás van. Az egészséges ivóvíz program is tartalmaz 20 %-nyi rekonstrukcióra fordítható összeget. A szennyvízcsatorna szerzıdése is tartalmaz 20 % csatorna-felújítást. Tehát több elembıl tevıdik össze, de az biztos, hogy nagy a baj. Emlékezete szerint 2 milliárd forintnyi hálózati beavatkozás szükséges ahhoz, hogy a Nyugat-Európában is elfogadott 10 % alá csökkenjen a kiáramló vízveszteség. (Kazetta 3/1. 431-445) Takács Péter képviselı: Nem azt mondta, hogy nem kellenek ezek a fejlesztések, azt kívánta jelezni, ha ennyire nehéz a költségvetési év, talán visszafogottabban kellene anyagilag finanszírozni, avagy bizonyos tételeket át lehetne tenni 2011. évre. (Kazetta 3/1. 445-452) Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztés is tartalmazza, hogy fél év után áttekintik a kiadási és a bevételi oldalt, hiszen jelen pillanatban nem ismert, hogy az illetékek, a helyi adó és a gépjármőadó milyen mértékben folyt be. A várható kormányváltás után alkalmazkodni kell az esetleges új költségvetéshez is. Várható, hogy kormányzati célként új célok kijelölésére kerül sor az országos pályázatok kiírása esetében. Ezért a városnak is át kell gondolnia beruházási stratégiáját. Az intézményvezetık felé kérésként hangzott el, hogy a költségeket és a bevételeket a csökkentéssel együtt vegyék figyelembe. Amennyiben energia ellátásban problémák lesznek, akkor egyedileg egyeztetik. Nem véletlenül hangzott el az intézményvezetık konferenciáján, hogy az intézmények tartalék kereteit ne merítsék ki 2009. évben teljes mértékben, mert lehet, hogy arra 2010. évben nagyobb szükség lesz. Amennyiben fél év után változás következik be a költségvetési támogatásban, a megfelelı módosításokkal új költségvetés elfogadása szükséges. (Kazetta 3/1. 452-479) Kiss Tibor képviselı: Az elmúlt évhez képest 560.000.000,- Ft értékben érintette normatív támogatás elvonása az önkormányzatot. Az intézmények vezetıivel a pénzügyi osztály vezetıje egyeztette a tervezett költségvetést. Az intézmény vezetıi megértették, hogy lépni kell ez ügyben, elfogadták a tervezetet. Tájékoztatásul elmondta, hogy az elızı évben az önkormányzat 1,8 milliárd forinttal egészítette ki a normatívákat azért, hogy intézményrendszerét mőködtetni tudja. Az idén még a visszalépésekkel együtt is ez az összeg 2,2 milliárd forint, amely támogatás szükséges az intézmények kiegyensúlyozott, biztonságos mőködéséhez. Megköszönte a Pénzügyi és Gazdasági Osztály segítı közremőködését. Tudomása szerint a tartalékalapot is képeztek, amelybıl megfelelı indokok alapján lehet többlettámogatást igényelni. (Kazetta 3/1. 479-505) Vantara Gyula polgármester: Megköszönte az intézményvezetık együttmőködését. (Kazetta 3/1. 505-508) Dr. Ferenczi Attila képviselı: Köszönetét fejezte ki a hivatal, elsısorban a Pénzügyi és Gazdasági Osztály felé, megértették, elfogadták a városvezetés céljait. Megértették azt a kényszert, amelyet a világgazdasági, az ország, a kormányzati válság generált. A bevételek túlnyomó többségét a központi költségvetés finanszírozza. Egy hónappal korábban fogad el a testület költségvetést, nincs tudomása arról, hogy a korábbi idıben erre példa lett volna. Ezt is a kényszer szülte.
57 A tervezett költségvetés valódi számokon nyugvó, megbízható, takarékos és áttekinthetı. Nem ismeri, hogy az ország költségvetése meddig fogja elbírni ezt az egyensúlyt, a „kıbe vésett számok” megmaradnak, vagy módosulnak. Természetesen a változáshoz az önkormányzatnak is alkalmazkodnia kell. Áprilisig lehet elıre tervezni. Az egy hónappal elıbbre hozott kórházi pénzek nem tekinthetık forrásnak, egyszerő „tőzoltás”. Az idei év tartalékainak ¼-ét már felélte a kormány. Izgatottan nézünk elé ennek az évnek. Sérelmezte, hogy Takács Péter képviselı nem mer módosító indítványt tenni. A Fidesz frakció demokratikusan mőködik. Az, hogy nem értenek mindenben egyet, vagy nem fogadják el, nem jelenti azt, hogy nem lehet módosító indítványt tenni. A képviselı is több esetben a frakció javaslata ellen szavaz, hiszen önálló szuverén képviselı. Nem célszerő azért nem tenni módosító javaslatot, mert úgy sincs foganatja. Személy szerint Bokros Mátyás képviselı javaslatát támogatja, amennyiben arra a közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzata lehetıséget biztosít. Hirka Tamás képviselı általános javaslatot ismertetett. Javasolta, hogy a Torna Clubtól, más egyesületekkel egyezıen az elızı évi elıirányzat 10 %-a kerüljön megvonásra. Fontosnak tartja, hogy a város nem vezet be új adónemet. 1700 kisvállalkozást érint az a fenntartott gyakorlat, miszerint 1.000.000,- Ft bevételig nem veti ki az iparőzési adót. Miközben az intézményeket, illetve a normatívát 13 %-kal csökkentette a kormány, csak 6,5 %-ot terhelnek tovább. Valójában az önkormányzat a 6,5 %-ot kigazdálkodja annak érdekében, hogy az intézmények jól tudjanak mőködni. Megkezdıdik az Energiát - Energiáért Program. Koncepcionális javaslatában felszólította a Stratégiai-Fejlesztési Osztályt, vizsgálja meg az önkormányzat vagyonát. Meg kell vizsgálni annak állapotát. Vagyonkatasztert kell készíteni. Fel kell térképezni az elvégzendı feladatokat és meg kell vizsgálni azt is, hogy az ingatlan megtartása, vagy esetleg értékesítése az elınyösebb. Nem gondolja, hogy az évek óta értékesítésre váró ingatlan akkor hasznot hozna, mintha már korábban értékesítésre kerül. Kiemelendınek tartja a járda program megtartását. Polgármester úr elfelejtette megemlíteni, hogy a 70 év feletti békéscsabai lakosok szemétszállítási díjának egyharmadát vállalja át az önkormányzat. Erre 40.000.000,- Ft-ot irányzott elı a költségvetésben. A mai nehéz gazdasági körülmények között nagyon fontos, hogy segítsenek átélni, túlélni a nehézségeket. Véleménye szerint a külsı kukatárolókra elıirányzott összeg – 10.000.000,- Ft – nem elegendı, azt kevésnek tartja. Meglátása szerint nem érdemes a tervben olyan összeget szerepeltetni, amely esetében már jelenleg is ismert, hogy nem lesz elegendı. Az osztály által befogadott és vélelmezett lakossági támogatási igény ennél jóval magasabb lesz. Javasolta az összeg rugalmas kezelését. Az eddig beadásra került pályázatokból valóban lesz olyan, amely önerı hiányában nem valósítható meg. Fı célkitőzése az önkormányzatnak a stabilitás, kiszámíthatóság és a biztonság. Akár tetszik a szocialista frakciónak, akár nem, ezt végig kell vinni. Elhangzott egy korábbi megnyilvánulásban, hogy rosszkor vette fel az önkormányzat a hitelt. A lakosság 70 %-a ezt nyögi, hiszen hitelfelvételt akkor kell igényelni, amikor arra szükség van, nem akkor, amikor az euró árfolyama 250,- Ft körül van. Az önkormányzat a gazdasági, szociális program keretében kitőzött célok megvalósítása érdekében vette fel a hitelt. Véleménye
58 szerint senki nem tudta elıre megmondani, hogy egy év viszonylatában 324,- Ft-ra emelkedik az euró árfolyama. Megjegyezte, hogy 2009. évben 472.000.000,- kamatbevétel származott a kötvénybıl, miközben törlesztésre csak 153.000.000,- Ft-ot kellett fordítani. Nem kevés a 300.000.000,Ft, el lehet bagatellizálni. Ebbıl az összegbıl az önkormányzat azonban komoly beruházásokat valósított meg, illetve fejlesztésekhez biztosította a szükséges önerıt. Véleménye szerint a pénzügyi és gazdasági osztály dolgozói értik a dolgukat, kiszámíthatóan, stabilan tartják a város költségvetését. Kérte a tervezett költségvetés elfogadását. (Kazetta 3/1. 508- 3/2. 052) Molnár László országgyőlési képviselı: Megköszönte a hivatal és a testület együttmőködését, hiszen a város érdeke is azt kívánja, hogy együttmőködjenek a fejlesztés érdekében. Tisztességes fejlesztést csak jó pályázatokkal lehet elérni. Jó pályázatok után lehet a forrásokat ehhez rendeltetni, vagy eljárni abban, hogy ezek a források rendelkezésre állhassanak. Az elmúlt idıszak viszonylag szerencsésen alakult, hiszen Békéscsaba városát ketten is képviselik a Regionális Fejlesztési Tanácsban. Ahogy Varga Zoltán képviselı miniszter lett, a Pénzügyminisztérium személyét jelölte erre a területre, így egész közelrıl tudták egyengetni azokat a fejlesztési ügyeket, amelyek a régióban megjelentek a tanács elıtt. Többször elıfordult, hogy egyeztetésre került sor, melyik iskola fejlesztését támogassák. Több alkalommal is elmondta, hogy a pályázatokat rangsorolni kell. Sok jó pályázat közül kell eldönteni, hogy melyik intézmény fejlesztése valósuljon meg. Dr. Ferenczi Attila képviselı hozzászólására reagálva elmondta, hogy azért lehetett korábban költségvetést készíteni, mert a központi költségvetés is korábban elkészült. Nyilvánvaló, hogy az alapszámok hamarabb elkészültek. Ennek volt politikai háttere is. Szakmai szempontból kiegészítette, hogy az Állami Számvevıszék már többször felvetette a tervezési rendszer átalakításának szükségességét. Úgy gondolja, - látva a konvergencia program többszöri átdolgozását és azt a jelentıs szigorítást, amelynek eredményeként közel 9 %-os elvonást – nem mindennapi és nagyon megterhelı. Elnézést kért azért, hogy ezt meg kellett tenni, de a nemzetközi viszonyok és az állam saját érdeke azt kívánta, hogy a megszorító intézkedések megjelenjenek. Így volt ez a megyei jogú városok, a megyék esetében, akár az SZJA elvonásban, illetve a normatíva csökkentésben. Hosszú vitát követıen a keretszámokat a PM az ÁMF-el egyeztette, nem nagyon engedtek eltérni tıle. A következı évi költségvetés valószínő, hogy könnyebb lesz, hiszen nem lesznek keretszámok. Elérték, hogy az ország bizalma ismét visszaállt, amit persze döntıen a szocialista kormány rontott el. Ismételten megköszönte a fejlesztések és a pályázatok vonatkozásában a munkát, az együttmőködést. A következı idıszak a kampányé lesz, eddig tartott a munka. (Kazetta 3/2. 052-094) Vantara Gyula polgármester: Megköszönte az országgyőlési képviselı hozzászólását, aki egyrészt párttársait is helyettesítve, higgadtan, konstruktívan, kivonulásos jelenet nélkül elmondta véleményét. Felkérte Krizsán Miklós könyvvizsgálót, Békéscsaba város 2010. évi költségvetésével kapcsolatos észrevételeit tegye meg. (Kazetta 3/2. 094-100)
59 Krizsán Miklós könyvvizsgáló: A rendelet tervezettel kapcsolatban rögzítette rövid záró véleményét, illetve a terjedelmesebb vezetıi levelet, melyet kiegészíteni nem kíván. (Kazetta 3/2. 100-105) Bokros Mátyás képviselı: Korábbi hozzászólásában azt kívánta jelezni, hogy a jelenlegi soron maradna a tervezett összeg. A Pénzügyi és Gazdasági Osztály a beérkezı igényeket ne rangsorolja, amely folyamatosan, akár a következı évben kerül megvalósításra, hanem ugyan olyan formában történne a forrás elköltése, mint a képviselıi alapé. Lehet, hogy rosszul mondta, de nem úgy gondolta, hogy ténylegesen összevonják. Arra fordítódjon az összeg, amire adva van, infrastruktúrára, ne egyesületeket, stb. támogassanak belıle. Molnár László országgyőlési képviselıhöz intézte hozzászólását, miszerint úgy gondolja, ameddig a mezıgazdaság nem lesz rendbe téve, hiszen Békés megyében a feldolgozóiparon kívül ez jelenthet elırelépést, a nehéz és könnyőipar hiányában, addig csak beszélgetés szintjén marad a munkahelyteremtés. Kérte az országgyőlési képviselıt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a „jó gazda gondosságával” álljon hozzá a kérdéshez a kormány. A mezıgazdaság fellendülésével a térség is elıre léphet. (Kazetta 3/2. 105-125) Vantara Gyula polgármester: Bokros Mátyás képviselı módosító javaslata a költségvetés fı számait nem érinti. Az elosztás módjáról, illetve a célelıirányzat felosztásával kapcsolatban kell döntést hozni. Tudomása szerint a keret a bizottság hatáskörébe van utalva. Megkérdezte Fodor Lajos képviselıt, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnökét, egyetért-e Bokros Mátyás képviselı módosító javaslatával. (Kazetta 3/2. 125-133) Fodor Lajos képviselıt, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke: Egyetért. (Kazetta 3/2. 133-134) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta Bokros Mátyás képviselı módosító javaslatát. - Megállapította, hogy a közgyőlés 17 igen, egyhangú szavazattal, a módosító javaslattal egyetértett. (Kazetta 3/2. 134-141) Tarné Stuber Éva osztályvezetı: Jelen költségvetésben a konkrét módosítás rögtön nem kezelhetı, hiszen egy soron van a sporttámogatás összege. Javasolta, hogy a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság soron következı ülésén határozzák meg a 230.000.000,Ft-os keretösszeg esetében milyen módosítás szükséges. (Kazetta 3/2. 141-151) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a költségvetési rendeletalkotást. (Kazetta 3/2. 151-156) A közgyőlés 16 igen szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét:
60
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 1/2010. (I. 25.) önk. rendelete a 2010. évi költségvetésrıl Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 71. §-ában kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl az alábbi rendeletet alkotja 1. § A rendelet hatálya a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésére (a továbbiakban: Közgyőlés), annak bizottságaira, a Polgármesteri Hivatalra és az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézményekre terjed ki. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI 2. § (1)
A közgyőlés a 2010. évi költségvetés kiadási fıösszegét bevételi fıösszegét fedezet-szükségletének összegét
26.750.505 ezer Ft-ban 25.652.231 ezer Ft-ban 1.098.274 ezer Ft-ban
határozza meg. (2)
A közgyőlés az (1) bekezdés szerinti fedezet-szükségletet fejlesztési célú hitelfelvétellel finanszírozza, amelyet a 2009. évi zárszámadás kötelezettségvállalással nem terhelt pénzmaradványa, valamint a kötvényforrás hozambevétele korrigálhat.
(3)
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 8/A. §-ában foglaltaknak megfelelıen a hiány és finanszírozási módjának levezetését az 1. számú melléklet 3. oldala mutatja be. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 3. §
(1)
Az önkormányzat költségvetésének 2010. évi összes bevételét 26.750.505 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi fıösszeg forrásonkénti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.
(3)
Az 1/a. számú melléklet tartalmazza a 2010. évi normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások nagyságrendjét.
61
(4)
Az 1/b. számú melléklet tartalmazza a 2010. évi tervezett költségvetési mérleget. A mőködési és felhalmozási célú bevételeket és kiadásokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerően, egymástól elkülönítetten, de - a finanszírozási mőveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban tartalmazza.
(5)
Az (1) bekezdés szerinti fıösszegbıl az intézmények és a Polgármesteri Hivatal bevételei együttesen, a 2/a. és a 3/a. számú mellékletek szerint. Intézményi mőködési bevételek 1.310.701 ezer Ft Önkormányzat sajátos mőködési bevétele 872.239 ezer Ft Felhalmozási és tıkejellegő bevétel 177.600 ezer Ft Támogatásértékő bevétel 9.489.367 ezer Ft Ebbıl OEP-tıl átvett pénzeszköz 3.653.655 ezer Ft Véglegesen átvett pénzeszköz 592.327 ezer Ft Elızı évi pénzmaradvány 2.881.408 ezer Ft Támogatás kölcsön visszatérülése 34.850 ezer Ft
(6)
A közgyőlés az (5) bekezdésben szerepeltetett 2009. évi pénzmaradvány összeget felhalmozási kiadások fedezetére biztosítja.
(7)
A közgyőlés intézmények költségvetési támogatási bevételét 6.629.467 ezer Ft-ban állapítja meg.
(8)
A közgyőlés a 3/a. számú melléklet szerint a Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok bevételeit 10.287.943 ezer Ft-ban állapítja meg.
(9)
A kisebbségi önkormányzatok bevételeinek és kiadásainak részletezését a 3/b. számú melléklet tartalmazza. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 4. §
(1)
A közgyőlés az önkormányzat költségvetésének 2010. évi összes kiadását 26.750.505 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási fıösszeg felhasználási feladatonkénti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.
(3)
Az (1) bekezdés szerinti fıösszegbıl az intézmények és a Polgármesteri Hivatal kiadásai együttesen, a 2. és a 3. számú mellékletek szerint a) személyi jellegő kiadások 7.770.787 ezer Ft b) munkaadót terhelı járulékok 2.087.164 ezer Ft c) dologi jellegő kiadások 5.128.633 ezer Ft d) ellátottak pénzbeli juttatása 0 ezer Ft e) szociálpolitikai ellátások 303.669 ezer Ft f) támogatás értékő kiadás 157.800 ezer Ft g) véglegesen átadott pénzeszköz 910.364 ezer Ft
62 h) felújítási kiadás 83.000 ezer Ft i) fejlesztési kiadás 43.005 ezer Ft j) támogatási kölcsönnyújtás 51.450 ezer Ft (4)
Az önkormányzatnál foglalkoztatottak létszámát a Közgyőlés a 2/b. számú melléklet szerint 3.429,25 fıben, a közfoglalkoztatottak létszámát 467,00 fıben állapítja meg.
(5)
A közgyőlés a a) Szlovák Kisebbségi Önkormányzat részére b) Román Kisebbségi Önkormányzat részére c) Cigány Kisebbségi Önkormányzat részére d) Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat részére
5.481 2.810 3.110 1.960
ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft
támogatást biztosít a 3/b. számú melléklet szerint. INTÉZMÉNYI KIADÁSOK 5. § (1)
A közgyőlés az önkormányzati intézmények kiadási fıösszegét 11.700.016 ezer Ftban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadások intézményenkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza
(3)
A költségvetési szerv vezetıje felelıs a gazdálkodási lehetıségek és a kötelezettségek összhangjáért oly módon, hogy a jóváhagyott elıirányzatokon belül köteles gazdálkodni.
(4)
Az intézmények vezetıi szakmai tevékenységük és a költségvetés végrehajtása során kötelesek a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeit is érvényesíteni.
A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS A KÖZPONTI KEZELÉS KIADÁSAI 6. § (1)
A közgyőlés a Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátását biztosító kiadási elıirányzatok nagyságrendjét 4.835.856 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadások feladatonkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését a 3. számú melléklet tartalmazza.
(3)
A köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43.§ (1) bekezdésében foglalt illetményalap a 2010. évben 38.650 forint.
63
(4)
A Polgármesteri Hivatal kiadásait részletezı 3. számú melléklet 31. címében szereplı vezetıi keret mértékét a költségvetési év végéig a tényleges kamatbevétel 10 %-ában határozza meg a közgyőlés, ezen összeg azonban a 10.000 ezer Ft-ot nem haladhatja meg.
(5)
A közgyőlés más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összegét 743.967 ezer Ft-ban állapítja meg, amelyet a 3. számú melléklet 24. cím 1. alcíme részletez. FEJLESZTÉSI KIADÁSOK 7. §
A közgyőlés az önkormányzat fejlesztési kiadásainak fıösszegét 8.283.838 ezer Ft-ban állapítja meg, amelynek részletezését a 4. számú melléklet tartalmazza. FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK 8. § A közgyőlés az önkormányzat tulajdonában lévı tárgyi eszközök felújítási elıirányzatát 1.066.753 ezer Ft-ban állapítja meg az 5. számú melléklet részletezése alapján. KÖTELEZETTSÉGEK 9. § (1)
A közgyőlés 6. számú melléklet szerint állapítja meg a több évre áthúzódó kötelezettségeket évenkénti bontásban. A 2010. évben fennálló kötelezettség összegét 1.767.868 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
A közgyőlés az év során fennálló fejlesztési hitelek, kötvény tıke és kamat törlesztésére 429.033 ezer Ft-ot hagy jóvá a 6/1. számú melléklet szerint.
(3)
A közgyőlés a kezességvállalásokat tételesen a 6/2. számú melléklet szerint állapítja meg.
(4)
A 6/a. számú melléklet szerinti kimutatás a 2010. évben felvehetı hitel nagyságrendjét tartalmazza. TARTALÉKOK 10. §
(1)
A közgyőlés a tartalékok összegét 622.899 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
A tartalékok célonkénti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.
64
VEGYES RENDELKEZÉSEK 11. § (1)
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait a 4/a. számú melléklet tartalmazza.
(2)
A 6/b. számú melléklet a 2010. évben várhatóan nyújtott közvetett támogatások nagyságrendjét részletezi.
(3)
A mőködési és fejlesztési célú bevételek és kiadási elıirányzatok mérlegszerő, valamint a költségvetési évet követı 2 év várható elıirányzatainak bemutatását a 7. számú melléklet tartalmazza.
(4)
Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal költségvetésére vonatkozó elıirányzatfelhasználási ütemtervet összevontan a 8. számú melléklet tartalmazza.
(5)
Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal költségvetésére vonatkozó likviditási tervet összevontan a 8/1. számú melléklet tartalmazza.
(6)
A tárgyévi költségvetés végrehajtása során a folyamatos fizetıképesség biztosítása céljából - az önkormányzat által megkötött hatályos bankszámlaszerzıdés rendelkezési alapján - a pénzügyi szükségletekhez igazodva, év közben legfeljebb 500.000 ezer forint folyószámlahitel, valamint további, legfeljebb az önkormányzatot terhelı egy havi nettó munkabérnek megfelelı összegő munkabérhitel vehetı igénybe (amennyiben a havi munkabérek, illetmények kifizetése céljából rendelkezésre álló bankszámla-egyenleg a kifizetés idıpontjában nem biztosít elegendı fedezetet).
(7)
A 2. § szerinti fejlesztési célú hitel felvételének idıpontjáról, futamidejérıl a Közgyőlés a költségvetési rendelet megalkotását követıen egy késıbbi idıpontban dönt.
(8)
A közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a bevételek és kiadások között keletkezı átmenetileg szabad pénzeszközöket betétbe helyezze, illetve azokért a legkedvezıbb hozamú értékpapírokat vásároljon, értékesítsen, valamint opciós devizaügyleteket kössön.
(9)
Az önkormányzat nem él a befektetett eszközök és forgóeszközök piaci értéken történı nyilvántartásával, azokat könyvszerinti, illetve bekerülési értéken tartja nyilván.
(10)
A közgyőlés eltekint az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 42. §-ában meghatározott megvalósítási terv és teljesítmény terv elkészítésének kötelezettségétıl az ezen rendelet átmeneti rendelkezéseinek felhatalmazása alapján.
65 12. § Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2010. január hó 1. napjától kell alkalmazni.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Vantara Gyula polgármester: 13 óra 37 perckor ebédszünetet rendelt. Bejelentette, hogy a közgyőlés 14 óra 30 perckor folytatja tovább munkáját. (Kazetta 3/2. 156-160) Ebédszünet Napirend elıtti hozzászólás: Szente Béla képviselı: A sok esızés miatt kritikus helyzet alakult ki a város több pontján. Évek óta kéri, hogy a Nagyréten és környékén oldják meg a csapadékvíz elvezetés folytonosságát. Több alkalommal kérte, hogy legalább a tervezés folyamata kezdıdjön meg. Amennyiben évekkel korábban sikerült volna a problémát megoldani, akkor jelenleg nem kellene 8.000.000,- Ft-ot ráfordítani. Kérte, hogy ezen a területen is történjen elıre lépés. A nagy esızés felvetette azt a problémát is, hogy számos árok, illetve áteresz betemetett állapotban van. Sok ház elıtt önkényesen a tulajdonosok betemették az árkokat, illetve az átereszek mőködését gátolták a bejárók készítésével. Még a szikkasztó árkok esetében is ez jelentıs gondot okoz. Több helyen elıfordult, hogy az árok megtelt vízzel és nem folyt tovább, az ott lakóknak, nem annak, aki betemette okozott jelentıs kárt. Javasolta, vizsgálják meg, hogyan lehet elejét venni a problémának, ott, ahol szükséges az árkokat meg kell nyitni. A lakosság nevében megköszönte a hivatal dolgozóinak, illetve a vállalkozók áldozatkész munkáját, amelyet napokon keresztül tettek – sokszor késı estig – és megakadályozták, a nagyobb problémát. (Kazetta 3/2. 160-203) Vantara Gyula polgármester: Valóban elismerés és köszönet illeti a katasztrófavédelmi munkatársakat, az érintett hivatali dolgozókon keresztül a teljes apparátust az elvégzett munkáért. Köztudott, hogy I. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, amely egy hétig tartott. Szente Béla képviselı is elmondta a tapasztalatokat. A fı rendszer többé-kevésbé mőködıképes volt. Problémát jelentett, amit a képviselı is említett, hogy az oda vezetı árkokat betemették, az átereszek nem mindig kerültek megfelelı helyre és szintre. Megköszönte az érintett lakosok együttmőködését, segítségét. Sok helyen a lehullott levél okozott problémát, illetve a lekaszált fő. A 6 méteres utca kiosztások esetében ismét beigazolódott, hogy nem volt szerencsés döntés, hiszen nem fér el a vízelvezetı árok sem. Ezért ismét kérelemmel fordulnak valamennyi képviselıhöz, hogy saját körzetében a telekleadások érdekében folytassanak tárgyalásokat, mert addig nem lehet átfogó vízrendezési programot végrehajtani, ameddig nem áll rendelkezésre a megfelelı hely. A kisajátítás költsége meghaladja a város teherbíró képességét.
66 Tájékoztatásul közölte, hogy jelenleg folyamatban van egy terület átfogó vízrendezésével kapcsolatos pályázat 100.000.000,- Ft-ot meghaladó nagyságrendben. A tanúlságokat mindenképpen szükséges levonni. Ahol probléma volt, a munkatársak feltérképezték, azonnali megoldást követıen végleges megoldásban gondolkodnak, amelyben partner az érintett lakosság is. (Kazetta 3/2. 203-234) Napirend tárgya: Tárgy:
Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendelet módosítása
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, valamint a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, támogatják a rendelet megalkotását. Szavazásra bocsátotta a rendeletmódosítást. (Kazetta 3/2. 234-245) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 2/2010. (I. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1. § A békéscsabai 2998/10. hrsz-ú, 4526 m2 területő, kivett óvoda mővelési ágú ingatlanból 32 m2 terület „közterület” mővelési ággal a „Törzsvagyon – korlátozottan forgalomképes” vagyonkörbıl átkerül a „Törzsvagyon - forgalomképtelen” vagyonkörbe. 2. § A békéscsabai 6147/9. hrsz-ú, 9401 m2 területő, kivett beépítetlen terület mővelési ágú ingatlan az „Egyéb vagyon – forgalomképes” vagyonkörbıl átkerül a „Törzsvagyon – forgalomképtelen” vagyonkörbe. 3. § A békéscsabai 3777/19. hrsz-ú, 4526 m2 területő, kivett közpark mővelési ágú ingatlanból 130 m2 terület „beépítetlen terület” mővelési ággal a „Törzsvagyon – forgalomképtelen” vagyonkörbıl átkerül az „Egyéb vagyon - forgalomképes” vagyonkörbe. 4. §
67
Ez a rendelet 2010. február 1-jén lép hatályba. Vantara Gyula sk. polgármester
Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
A köztulajdonban álló gazdasági társaságokra vonatkozó jogszabályi változtatásokról szóló tájékoztatás, szükséges intézkedések megtétele
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést megtárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, valamint a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, támogatják a határozati javaslat elfogadását. Tájékoztatásul közölte, hogy a rendelet viszonylag késın jelent meg, ezért a bizottsági jegyzıkönyvekben nem szerepel a Csabai Foglalkozás Egészségügyi Kft. esetében a 3 tagú Felügyelı Bizottság tagjainak személyére vonatkozó javaslat. A közgyőlésnek ezért ebben is állást kell foglalnia. Tekintettel arra, hogy valamennyi részben, vagy teljes mértékben tulajdonolt társaságnak FEB és Igazgató Tanácsát 2010. május 31-el kell újraválasztani, ezért kérte, hogy az eredeti, a közgyőlési anyaghoz mellékelt elıterjesztést vegyék figyelembe. (Kazetta 3/2. 245-265) Bokros Mátyás képviselı: Bizottsági ülésen is felmerült mi történik, ha sokkal több a tulajdonos, mint ahányan felügyelı bizottsági tagok lehetnek. Ilyenkor mit kell tenni? (Kazetta 3/2. 265-268) Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztésbıl is kitőnik, hogy több mint 60 önkormányzat részvényes résztulajdonos. Ezért külön, elızetes egyeztetés szükséges. A lefolytatott egyeztetéseket követıen a személyi javaslatokat a közgyőlés márciusi ülése elé terjesztik. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 268-290) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 28/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb mőködésére vonatkozó jogszabályi tájékoztatást tudomásul vette. Felelıs: Határidı:
2.
Vantara Gyula polgármester 2010. január 21.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejőleg, 2010. május 31. napjáig visszahívja a korábban delegált igazgatósági és felügyelı bizottsági tagokat és az új tagokat a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelıen megválasztja.
68 Felelıs: Határidı: 3.
Vantara Gyula polgármester 2010. május 31.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri Vantara Gyula polgármestert, hogy a Dél-Kelet Magyarországi Iroda Nonprofit Kft. felügyelı bizottsági tagokkal kapcsolatban 2010. március 31-ig folytassa le az egyeztetéseket a társaság többi tagjával. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. március 31.
ALAPÍTÓI DÖNTÉSHOZATAL Az Árpád Fürdı Vízgyógyászati Kft. Alapító Okiratának módosítása
Vantara Gyula polgármester: Az alapítói döntéshozatalhoz jegyzıkönyv hitelesítıknek javasolta megválasztani Tímár Ella és Takács Péter képviselıket, jegyzıkönyvvezetınek Illés Réka köztisztviselıt. Szavazásra bocsátotta a jegyzıkönyv hitelesítık és a jegyzıkönyvvezetı személyére tett javaslatot. (Kazetta 3/2. 290-297) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 29/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Árpád Fürdı Vízgyógyászati Kft. alapítói döntéshozatalhoz jegyzıkönyv hitelesítınek megválasztja Tímár Ella és Takács Péter képviselıket, jegyzıkönyvvezetınek Illés Réka köztisztviselıt. Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, a bizottsági határozatok a közgyőlési elıterjesztés mellékletét képezik. Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 297-312) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 30/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Árpád Fürdı Vízgyógyászati Kft. Alapító Okiratát a melléklet szerinti tartalommal módosítja. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. június 30.
69 1. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel) amely a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban Gt.) alapján a jelen okirat II. pontjában megjelölt alapító készített abból a célból, hogy egyszemélyes korlátolt felelısségő társaságot hozzon létre az alábbiak szerint:
I.
TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE
A társaság cégneve, székhelye: Árpád Fürdı Vízgyógyászati Kft. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 3. II. A társaság alapítója:
TÁRSASÁG ALAPÍTÓJA
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Képviseli: Vantara Gyula III.
A TÁRSASÁG TÖRZSTİKÉJE
A társaság törzstıkéje (jegyzett tıke) 800.000.-Ft, azaz nyolcszázezer forint, amely teljes egészében pénzbetét. Az alapító törzsbetéte 800.000.-Ft pénzbetét. Az alapító a törzsbetétét teljes egészében befizette a társaság bankszámlájára. Az alapító felelıssége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására és az esetleges mellékszolgáltatás teljesítésére terjed ki. A tag a társaság kötelezettségeiért – a Gt.-ben meghatározott kivételekkel – nem felel. Az alapító mellékszolgáltatást nem vállal, pótbefizetésre nem köteles. Az üzletrész: A társaság bejegyzését követıen az alapító jogait és a társaságból ıt megilletı hányadot az üzletrész testesíti meg . Az üzletrész mértéke a törzsbetéthez igazodik. A társaság fennállása alatt az alapító a törzsbetétet a társaságtól nem követelheti vissza, csak a társaság mérleg szerinti nyeresége felosztható részére tarthat igényt. A társaságnak a törzstıke fedezéséhez szükséges vagyonából az alapító részére kifizetést teljesíteni – a mellékszolgáltatásokért járó díjazást és a törzstıke leszállítást kivéve- nem szabad.
70 IV.
TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGI KÖRE
A társaság a tevékenységét 2002. január 1-én kezdi meg. Egyéb humán-egészségügyi ellátás A társaság fıtevékenysége: 86.90 08’ Egyéb tevékenységek: 63.99. 08’ M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 68.20. 08’ Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 96.04. 08’ Fizikai közérzetet javító szolgáltatás V.
DÖNTÉS A TÁRSASÁG ÜGYEIBEN
A gazdasági társaság egyszemélyes jellege miatt taggyőlés nem mőködik, hatáskörét az alapító gyakorolja. Az alapító – a megválasztással, illetve a kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével - a hatáskörébe tartozó döntés meghozatalát megelızıen köteles a vezetı tisztségviselı, valamint a felügyelı bizottság véleményét megismerni. Halaszthatatlan döntés esetében a vélemény beszerzése rövid úton (így különösen távbeszélı, fax, e-mail) is történhet, azonban az így véleményt nyilvánító személy nyolc napon belül köteles véleményét írásban is a döntést hozó rendelkezésére bocsátani. Az írásos vélemény, illetve az adott testület ülésérıl készült jegyzıkönyv nyilvános, azt az egyedüli tag határozatával együtt- a döntés meghozatalától számított harminc napon belül – a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni. Amennyiben az egyedüli tag a vezetı tisztségviselı és a felügyelı bizottság véleményét köteles elızetesen megismerni, úgy az ilyen eljárásra az írásbeliség az irányadó. A vélemény gyakorlására –a halaszthatatlan döntések kivételével, melyre a fenti szabályok az irányadók – elızetesen nyolc napos határidıt köteles biztosítani az alapító. Az egyedüli tag írásban közli a hatáskörébe tartozó döntéssel kapcsolatos véleményezési igényét (napirendet), az ügyvezetıvel és a felügyelı bizottság elnökével, melyet e-mailen vagy postai úton juttat el az érintetteknek. A felügyelı bizottság vezetıje haladéktalanul intézkedik a felügyelı bizottság összehívásáról a döntést igénylı kérdések (napirend) közlésével. A felügyelı bizottság ülését az elnök a véleményezési jog gyakorlásának eseteiben e-mail útján jogosult összehívni. Az ülést olyan idıpontra kell összehívni, hogy a felügyelı bizottság álláspontját nyolc napon belül közölni lehessen az alapítóval. Amennyiben az egyedüli tag felé nyolc napon belül a vélemény nem érkezik vissza, az általa javasolt döntéseket elfogadott véleményként kell értékelni. Az alapító a döntését az érintettekkel e-mail útján közli a döntést követı nyolc napon belül. Az egyedüli tag kizárólagos hatáskörébe tartozik az alábbi kérdésekben való döntéshozatal: a) a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása; b) osztalékelıleg fizetésének elhatározása; c) pótbefizetés elrendelése és visszatérítése; d) elıvásárlási jog gyakorlása a társaság által; e) az elıvásárlásra jogosult személy kijelölése; f) az üzletrész kívülálló személyre történı átruházásánál a beleegyezés megadása; g) eredménytelen árverés esetén döntés az üzletrészrıl; h) üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése;
71 i) a tag kizárásának kezdeményezésérıl való határozat; j) a Gt. 37. §-ban foglalt kivétellel az ügyvezetı megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; k) a felügyelı bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; l) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; m) olyan szerzıdés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetıjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársával köt; n) a tagok, az ügyvezetık, a felügyelı bizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló elleni követelések érvényesítése; o) a társaság beszámolójának, ügyvezetésének, gazdálkodásának könyvvizsgáló által történı megvizsgálásának elrendelése; p) az elismert vállalatcsoport létrehozásának elıkészítésérıl és az uralmi szerzıdés tervezetének tartalmáról való döntés, az uralmi szerzıdés tervezetének jóváhagyása; q) a társaság jogutód nélküli megszőnésének, átalakulásának elhatározása; r) a társasági szerzıdés módosítása; s) a törzstıke felemelésének és leszállításának elhatározása; t) törzstıke emelés esetén a tagok elsıbbségi jogának kizárása; u) törzstıke emelés során az elsıbbségi jog gyakorlására jogosultak kijelölése; v) törzstıke felemelésekor, illetve az elsıbbségi jog gyakorlása esetén a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; w) törzstıke leszállításakor a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; x) mindazon ügyek, amelyeket törvény vagy a társasági szerzıdés a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe utal. Az egyedüli tag a kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdésekben hozott döntésérıl az ügyvezetıt írásban köteles értesíteni. VI. AZ ÜGYVEZETİ A társaságnak egy ügyvezetıje van. Az ügyvezetı dr. Zahorán János (született: 1959. március 19., an.: Kiszely Zsuzsanna), 5600 Békéscsaba, Perje u. 2. szám alatti lakos, akinek az ügyvezetıi megbízatása 2009. december 17. napjától 2010. május 31-ig szól. Az ügyvezetı a tisztséget megbízás alapján látja el. Díjazását az egyedüli tag állapítja meg. Az alapító az ügyvezetı hatáskörét nem vonhatja el. Az ügyvezetı a céget akként jegyzi, hogy nevét a társaság elıírt, elınyomott, vagy nyomtatott neve alá - hiteles cégaláírási nyilatkozatának megfelelıen - önállóan írja. Az ügyvezetı a társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltı személytıl elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsıdlegessége alapján köteles ellátni. Az ügyvezetı kötelezettsége vétkes megszegésével a társaságnak okozott kárért a polgári jog szabályi szerint felel a társasággal szemben.
72 VII. KÖNYVVIZSGÁLÓ A társaság könyvvizsgálója 2009. június 25-tıl 2010. május 31-ig dr. Orosz Tivadar (an.:Koszta Éva), 5600 Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 3. szám alatti lakos, könyvvizsgálói igazolvány száma: 002840. VIII. FELÜGYELİ BIZOTTSÁG A társaság ügyvezetésének ellenırzését az alapító által 2009. augusztus 28-tól öt éves idıtartamra, azaz 2014. augusztus 28. napjáig szólóan választott felügyelı bizottság látja el. A felügyelı bizottság tagjai: 1. Tímár Ella 2. Dr. Fábián Ágnes 3. Baji Lajos
Lakcíme:5600 Békéscsaba, Batthyány u. 2. Lakcíme: 5600 Békéscsaba, Ifjúság u. 17. Lakcíme: 5600 Békéscsaba, Varságh B. u. 22.
A felügyelı bizottság tagjai feladatukat díjazás nélkül látják el. A felügyelı bizottság tagjai közül elnököt választ, az ügyrendjét maga állapítja meg. IX. TÁRSASÁG MEGSZŐNÉSE A társaság jogutód nélkül szőnik meg, ha a) a társasági szerzıdésben meghatározott idıtartam eltelt, vagy más megszőnési feltétel megvalósult; b) a társaság legfıbb szerve elhatározza jogutód nélküli megszőnését; c) a cégbíróság a Ctv.-ben meghatározott okok miatt megszünteti; d) jogszabály így rendelkezik. Ha a társaság jogutód nélkül szőnik meg - a fizetésképtelenség miatt indított felszámolási eljárást kivéve - végelszámolásnak van helye. A társaság a cégjegyzékbıl történı törléssel szőnik meg. X. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napján jön létre. A jelen szerzıdésben nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) rendelkezései az irányadók. A jelen társasági szerzıdést a felek, mint akaratukkal egyezıt helybenhagyólag írták alá. Békéscsaba, 2010. január 21. Vantara Gyula polgármester Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító sk. Békéscsaba, 2010. január 21.
73 Ellenjegyzem: _________________________ Dr. Farnas József ügyvéd
Tárgy:
Pályázat benyújtása Tanulói laptop programra Pályázat kódszáma: TIOP-1.1.1/09/1.
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, valamint a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság, és javasolják a közgyőlésnek a határozati javaslat elfogadását. (Kazetta 3/2. 312-319) Kiss Tibor képviselı, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Javasolta a határozati javaslat elfogadását. Megjegyezte, hogy az elmúlt idıszakban több, mint 70 uniós pályázatot nyújtott be a város, ami nagymértékben segítette, hogy további forráshoz jusson az önkormányzat. Köszönetét fejezte ki mindazok számára, akik a pályázatokat írták és menedzselték. (Kazetta 3/2. 319-327) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 327-332) A közgyőlés 17 igen szavazattal,1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 31/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése - Tanulói laptop program” címő, TIOP-1.1.1/09/1. kódszámú pályázati felhívásra.
2.
A pályázaton Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a következı feladatellátási helyek vonatkozásában igényel 100% vissza nem térítendı támogatást: 1. 2. 3. 4.
3.
2. Számú Általános Iskola, Szabó Pál Téri Általános Iskola, Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon, Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a pályázat aláírására és a szükséges nyilatkozatok megtételére.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. február 20.
Tárgy:
Saját forrás igazolása a „Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet Sürgısségi Betegellátó Osztályának (SO2) korszerősítése” címő, TIOP-2.2.2-08/22009-0015 azonosítószámú pályázathoz
74
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, és jegyzıkönyvi kivonata az ülés elıtt kiosztásra került. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 332-343) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 32/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése igazolja, hogy a „Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet Sürgısségi Betegellátó Osztályának (SO2) korszerősítése” címő, TIOP-2.2.2-08/2-2009-0015 azonosítószámú pályázathoz szükséges 56.604.824,- Ft saját erıt (az elszámolható költségek 11,035094 %-át) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-2011. évi költségvetésében biztosítja a támogatási szerzıdés szerinti ütemezésben. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 22.
Tárgy:
Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Társulással kapcsolatos döntések
Rekultivációs
Önkormányzati
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, és javasolják a közgyőlésnek a határozati javaslat elfogadását. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 343-354) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 33/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése egyetért azzal, hogy a Környezet és Energia Operatív Program keretében „A Települési szilárd hulladéklerakókat érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzésére” 2007. decemberében megalakított Társulás Társulási megállapodása az alábbiak szerint módosuljon: a Társulási Megállapodás 7.) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „Jelen megállapodás lebonyolításával.” Felelıs: Határidı:
megszőnik
a
Vantara Gyula polgármester 2010. január 30.
pályázat
1.
fordulójának
teljes
körő
75 2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése egyetért azzal, hogy a Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulásnak 2010. évben fizetendı fajlagos mőködési hozzájárulás mértéke 50 Ft/állandó lakos összegben kerüljön meghatározásra. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 30.
A West Autó Trade Kft. ingatlan ügye
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság. azt elfogadásra javasolják. (Kazetta 3/2. 354-356) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: A megállapodás 2. pontjában elkerülte figyelmét, hogy a 20.515/12 hrsz.-on felvett ingatlan visszavásárlási jogát nem kívánja érvényesíteni. Az elıterjesztés arra vonatkozik, hogy az egyik ingatlant visszavásárolja, míg a másik ingatlan esetében két év halasztást biztosít, visszavásárlási jogot fenntartva az önkormányzat. Ezzel tudja eredeti szándék szerint is a beépítési kötelezettséget vagy a vállalt feladatot az Ipari Parkban végrehajtani. Elírás történt, vagy valóban nem kíván ezzel a jogával élni az önkormányzat, mivel a határozati javaslat ettıl eltér. (Kazetta 3/2. 356-370) Bokros Mátyás képviselı: Csatlakozva Dr. Ferenczi Attila képviselı által elmondottakhoz jelezte, hogy valóban nem tartalmazta a bizottsági elıterjesztés a hivatkozott kitételt. (Kazetta 3/2. 370-373) Dr. Kiss Gyula aljegyzı: Ugyan ez a szerzıdés került a bizottságok elé, melyben két ingatlanról van szó. Az egyik ingatlan esetében az önkormányzat visszavásárolja, a másik esetében meghagyja, hogy a vállalkozás az adott területen tudjon beruházni. Az egyik terület esetében él visszavásárlási jogával az önkormányzat, míg a másik vonatkozásában nem. (Kazetta 3/2. 373-383) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: Félreértés történhetett. Az egyik esetében megvalósul a visszavásárlás, a másik esetben a földhivatali bejegyzésben a városnak visszavásárlási joga van. Ezt kívánja a továbbiakban is fenntartani. Az Ipari Parkban adott évre szóló beépítési kötelezettséggel értékesítik a telkeket, melyre évente 5 %-kal csökkentett mértékben az önkormányzatnak visszavásárlási joga van. A határozati javaslat 2. pontjában a két éves hosszabbításról van szó, amelyrıl nem kívánja visszavásárlási jogát törölni az önkormányzat. Az egyik ingatlan 7000 m2, míg a másik 5000 m2. 2003. évben köttetett szerzıdés alapján négy év alatt, 2007. december 31-ig be kellett volna építeni. Egyszeri halasztással ez az idıpont 2009. december 31-re módosult, de a beépítési kötelezettség nem teljesült. A Peogeot Gallion Kft. jelzálog hitellel terhelte a telket. Felajánlotta, hogy a kisebbik telket az önkormányzat vásárolja vissza, élve az adott joggal. A nagyobb telekre a West Autó Kft. kért hosszabbítást, ami nem jelenti azt, hogy az önkormányzat lemond visszavásárlási jogáról, csak a beépítési kötelezettségre vonatkozó kötelezettséget hosszabbítja meg. Ezért nem érti, hogy a hosszabbítás miért jelent szerzıdés szerint a visszavásárlási jogról történı levételt, hiszen ezzel akár kárt is okozhatnak
76 az önkormányzatnak. Ezzel a kényszerítı tényezıvel érhetı el, hogy valóban megvalósuljon a munkahely-teremtı beruházás az adott ingatlanon. (Kazetta 3/2. 383-423) Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı: Egyetért Dr. Ferenczi Attila képviselı által elmondottakkal. A határozati javaslat csak annyit rögzít, hogy a telekkel kapcsolatosan, amelyet nem vásárol vissza, nem kívánja visszavásárlási jogát érvényesíteni az önkormányzat, annak ingatlannyilvántartási törléséhez hozzájárul. Kérte a határozati javaslatból és a szerzıdésbıl a „törlés” kitétel kerüljön kivételre. (Kazetta 3/2. 423-435) Vantara Gyula polgármester: Az elhangzott módosítással szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 435-441) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 34/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul ahhoz, hogy a – jelen határozat mellékletét képezı megállapodásnak megfelelıen – a West Autó Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (cégjegyzék száma: 01-09-912359, adószám: 12508206-2-42, képviseli: Kovács Pál ügyvezetı, a Peugeot Gallion Kft. jogutódja beolvadás folytán) a 2003. augusztus hó 21. napján megkötött adásvételi szerzıdéssel értékesített, a békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 20525/12. hrsz, alatt felvett, 7001 m2 alapterülető ingatlanra vonatkozó beépítési kötelezettsége 2011. december hó 31. napjára módosuljon és az új és használt gépjármő értékesítésére szolgáló telephely és márkaképviseletre vonatkozó profilkötöttség feloldásával munkahelyteremtés célját szolgáló beruházás létesüljön az ingatlanon.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése visszavásárolja a West Autó Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-tıl a békéscsabai ingatlannyilvántartásban 20525/14. hrsz. alatt felvett 5000 m2 alapterülető ingatlant nettó 8.400.000,- Ft, azaz nyolcmillió-négyszázezer forint vételár ellenében a jelen határozat mellékletét képezı megállapodásnak megfelelıen. Forrás: ingatlanértékesítéshez kapcsolódó kiadások.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a West Autó Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel kötendı, jelen határozat mellékletét képezı megállapodás aláírására.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 31.
77 MEGÁLLAPODÁS ADÁSVÉTELRİL ÉS VISSZAVÁSÁRLÁSI JOGOKRÓL amely létrejött egyrészrıl WEST AUTÓ TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (cg: 01-09-912359, statisztikai számjele: 12508206-4511-113-01adószám: 12508206-2-42, képviseli: Kovács Pál ügyvezetı igazgató) 1101 Budapest, Korponai u. 4. székhelyő társaság, (úgymint a GALLION Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság cg: 04-09-002890- statisztikai számjel: 11050621-5010-11304, adószám: 11050621-2-04, 5600 Békéscsaba, Urszinyi Dezsıné u. 23. székhelyő társaság jogutódja), mint eladó, a továbbiakban: Eladó másrészrıl Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., KSH száma: 15345008-7511-321-04, adószáma: 15345008-204), képviseli: Vantara Gyula polgármester, mint vevı, a továbbiakban: Vevı, között az alábbi tartalommal: 1. A szerzıdı felek jelen megállapodásuk elızményeként rögzítik, hogy a fent nevezett eladó jogelıdje 2003. augusztus 21-én kelt adásvételi szerzıdés szerint a fent nevezett vevıtıl megvásárolta a békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 20525/12 hrsz-ú 7.001 m2 és 20525/14 hrsz-on felvett 5.000 m2 területnagyságú, beépítetlen terület megnevezéső ingatlanokat, abból a célból, hogy azokon új és használt gépjármő értékesítésére szolgáló telephelyet, márkaképviseletet létesítsen. Az ingatlanokat beépítési kötelezettség terheli, ill. ennek biztosítására a vevıt visszavásárlási jog illeti meg. A felek a fent hivatkozott megállapodásukat idıközben módosították, de e módosítás csak a beépítési kötelezettség és a visszavásárlási jog határidejét változtatta 2009. december 31. napjára. 2. A felek a fenti elızményeket követıen a következı megállapodást kötik: A fent nevezett vevı a békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 20525/12 hrsz-on felvett ingatlannal összefüggésben a visszavásárlási jogát nem kívánja érvényesíteni. A vevı hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a fenti ingatlant terhelı beépítési kötelezettség módosuljon 2011. december 31. napjára, s a beépítési kötelezettség autószalonra vonatkozó profilkötöttsége feloldásra kerüljön, s oda az eladó vagy jogutódja bármilyen más, munkahelyteremtés célját szolgáló építményt emeljen. 3. Ezzel egyidejőleg, -de mindettıl függetlenül- a felek megállapodnak abban, hogy az eladó eladja, a vevı megvásárolja az eladó tulajdonában álló békéscsabai ingatlannyilvántartásban 20525/14 hrsz-on felvett 5.000 m2 területnagyságú, beépítetlen terület megnevezéső ingatlanát. 4. A szerzıdı felek az adásvétel tárgyául szolgáló 20525/14 hrsz-on felvett 5.000 m2 területnagyságú beépítetlen terület megnevezéső ingatlan vételárát általános forgalmi adó nélkül 8.400.000.-Ft-ban határozzák meg. Az általános forgalmi adó az áfa törvény szerinti szabályok szerint számolandó el. 5. A vevı a vételárat a jelen szerzıdés hatályba lépésétıl számított 15 napon belül fizeti meg az eladó bankszámlájára vagy – amennyiben az ingatlan tehermentesítése érdekében szükséges- a jelzálogjogosult (terhelés jogosultja) által megjelölt számlára.
78 A felek joghatályos teljesítésnek fogadják el azt, ha a vevı a vételárat a tehermentesítésre fordítja. 6. A szerzıdı felek rögzítik, hogy tudomásuk van arról, hogy az ingatlan terhelt. Az ingatlant terheli a fent nevezett vevı visszavásárlási joga és beépítési kötelezettség biztosítása. Ezen felül terheli az ingatlant a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt (képviseli a Békéscsabai Fiókja) javára bejegyzett 21.000.000.-Ft összegő keretbiztosítéki jelzálog joga, valamint 42257/2/2009.06.24. szám alatt bejegyzetten törölt jelzálogjog ranghelyének fenntartása 2010. június 24-ig a fent nevezett jelzálogjogosult 50110/2003 ikt. számmal bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjoga erejéig. 7. Az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy intézkedik arról, hogy az ingatlan tehermentesítésére a vételár megfizetéséig, de legkésıbb a vételár megfizetésével sor kerüljön. Az eladó köteles gondoskodni arról, hogy az ingatlanról a fenti terhekbıl törlésre kerüljön a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt keretbiztosítéki jelzálogjoga, ill. a jelzálogjog ranghelyének fenntartására vonatkozó bejegyzés, valamint minden más jelen okiratban nem említett, de a vevı érdekkörén kívül fennálló vagy jelen okirat aláírása után keletkezı terhelés. A felek megállapodnak abban, hogy az eladó már most, jelen szerzıdés aláírásával felhatalmazást ad a vevınek arra, hogy nyilatkozatot kérjen a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-tıl, hogy a javára bejegyzett jelzálogjog törlését milyen feltételek fennállása esetén fogadja el, amennyiben erre az eladó nem szerez be eredeti nyilatkozatot a Banktól. 8. Az eladó szavatol az ingatlan per-teher és igénymentességéért. Ennek érdekében a fentiek szerint köteles eljárni. Az eladót nem terheli tehermentesítési kötelezettség a vevı javára bejegyzett terhelések vonatkozásában. Az eladó –jelen szerzıdés hatályosulásának feltételével- már most hozzájárulását adja, ahhoz, hogy az ingatlannyilvántartásban 42257/2/2009.06.24. szám alatt bejegyzetten „törölt jelzálogjog ranghelyének fenntartása 2010. június 24-ig a fent nevezett jelzálogjogosult 50110/2003 ikt. számmal bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjoga erejéig” terhelés törlésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásból. 9.
A felek megállapodnak abban, hogy a vételár megfizetése az ingatlanon lévı terhelések jogosultjainak nyilatkozata szerint alakul. Ha az eladó tehermentesíteni tudja az ingatlant, úgy a vételár számlájára vagy rendelkezése szerint fizetendı. Amennyiben a jelzálogjog (vagy más terhelés jogosultja) hozzá történı fizetés feltételéhez tőzi a terhelés törlését, úgy az ilyen jog jogosultjának nyilatkozata szerint kell a vételárat megfizetni.
10. A felek megállapodnak abban, hogy a vevıt elállási jog illeti meg jelen szerzıdéstıl, ha az ingatlan tehermentesítéséhez a jogosult nem járul hozzá, vagy ahhoz olyan feltételeket támaszt, amely a vételárból nem teljesíthetı. A vevı elállása arra az esetre is kiterjed, ha valamely körülmény meghiúsítja azt, hogy jelen ingatlan tulajdonjogát tehermentesen megszerezze. Ilyen esetként értékelhetı különösen az is, ha az eladó cégjogi helyzete rendezetlen vagy az eladót képviselı cégjegyzésre jogosult képviselıjének aláírási joga vitás, vagy az eladó ellen felszámolási eljárás, csıdeljárás indul, vagy az ingatlanon további terhelések jelennek meg. 11. A felek megállapodnak abban, hogy jelen szerzıdés hatályosulásának feltétele, hogy
79 • •
Azt jóváhagyja Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése ÉS Az ingatlanon terheléssel rendelkezı jogosult/ak a vételár megfizetéséig olyan nyilatkozatot tegyenek, mely lehetıvé teszi a legfeljebb vételár összegéig terjedı tehermentesítéssel történı per-teher és igénymentes szerzést a vevı javára.
12. Az ingatlan felépítménnyel nem rendelkezik. A vételre az ingatlan jelenlegi állapota szerint kerül sor. Az eladót jog és kellékszavatosság köti az ingatlan szerzıdéskötéskori állapotáért. Az ingatlan birtokba adására a vételár hiánytalan megfizetésekor kerül sor. A birtokba adásig minden teher viselıje az eladó. 13. Az eladó a vételár hiánytalan kifizetéséig fenntartja az ingatlan tulajdonjogát. Az eladó a tulajdonjog átruházására külön –tulajdonjog átruházásra alkalmasnyilatkozatot ad ki a vételár megfizetésétıl számított 3 munkanapon belül. A vevıt az eladó megkérdezése ill. nyilatkozata nélkül is megilleti az a jog, hogy a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási bejegyzését kérje, ha igazolni tudja, hogy a vételárat joghatályosan megfizette az eladónak vagy tehermentesítés céljából a teher jogosultjának. Az ingatlan-nyilvántartás köteles elfogadni a joghatályos teljesítés vonatkozásában a teher jogosultjának nyilatkozatát, ennek hiányában az eladó számláján feltüntetett számlaszámot és az utalás tényének banki igazolását. 14. A szerzıdı felek kijelentik, hogy szerzıképes jogi személyek. 15. A felek meghatalmazzák jelen okirat elkészítésére és ellenjegyzésére, valamint a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási átvezetésére Dr. Farnas József 5600 Békéscsaba, Gyóni G. u. 14-16. székhelyő ügyvédet. Jenen szerzıdést alulírott szerzıdı felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezıt helybenhagyólag írják alá. B é k é s c s a b a, 2010. január … ……...………………………. WEST AUTÓ TRADE KFT eladó Képviseli: Kovács Pál ügyvezetı ig. Békéscsaba, 2010. január.. ….………………………… Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata vevı Képviseli: Vantara Gyula polgármester
80 E l l e n j e g y z e m: …………………………….. Dr. Farnas József ügyvéd B é k é s c s a b a, 2010. január… . Ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Tárgy:
Helyi Építési Szabályzat módosítása
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, valamint az Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság. A bizottságok elfogadásra javasolják a Helyi Építési Szabályzat módosítását. Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 441-452) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 3/2010. (I. 25.) önk. rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 5/2006. (I. 26.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 16. § (1) bekezdésében, az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 13. § (1) bekezdésében, valamint az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend. 2. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi építési szabályzatról szóló 5/2006 (I. 26.) önk. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A Rendelet 31. § (7) bekezdése kiegészítve módosul az alábbiakra: A helyi védelem alá nem tartozó folyók, patakok (kisvízfolyások), belvíz- és öntözıcsatornák, tavak, tározók, holtágak parti sávját, továbbá az árvízvédelmi létesítmények (így például: töltés, árvízvédelmi fal, árvízi tározótöltés) mindkét oldali lábvonalától mért 10-10 méter széles védısávját úgy kell használni, hogy azt a meder, illetve létesítmény tulajdonosa (használója) a karbantartási munkák, mérések esetenkénti ellátása céljából a feladataihoz szükséges mértékben, illetıleg védekezési célból akadálytalanul igénybe vehesse. 2. § Ez a rendelet 2010. február hó 1. napján lép hatályba. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
81 Tárgy:
Településrendezési Eszközök módosítása
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, és javasolja a közgyőlésnek a határozati javaslat elfogadását. (Kazetta 3/2. 452-458) Hirka Tamás képviselı: Korábban már jelezte, amennyiben helyrajzi számmal megnevezett ingatlanokról van szó, az elıterjesztı mellékeljen tulajdoni lap másolatot az elıterjesztéshez. (Kazetta 3/2. 458-462) Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı: A kérésre jelezte, hogy munkapéldányt tud a hivatal az elıterjesztéshez mellékelni. (Kazetta 3/2. 462-470) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 3/2. 470-477) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 35/2010. (I.21.) kögy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul a hatályos Településrendezési Eszközök módosításának elıkészítéséhez az alábbiak szerint. 1.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv.-ben (a továbbiakban: Tv.) elıírtaknak megfelelıen Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül a Tv.-ben meghatározott védelmi célú természetes képzıdmények és mesterséges létesítmények védekezési munkáit célzó feltételek biztosítása érdekében a Településrendezési Eszközök Szabályozási Tervét módosítani kell. A módosítás során a Szabályozási Tervben ki kell jelölni a természetes képzıdmények és mesterséges létesítmények környezetében a védekezési munkák elvégezhetısége számára a Tv.-ben elıírt 10 – 10 m-es biztonsági védısávot. Felelıs: Határidı:
2.
A Helyi Építési Szabályzat jelenlegi szerkezetét a vonatkozó jogszabályi elıírások felülvizsgálatával párhuzamosan korszerő, könnyen kezelhetı formában újra kell szerkeszteni. Felelıs: Határidı:
3.
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2011. január 30.
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2011. január 30.
A meglévı építészeti értékeink megırzése és a kedvezıbb városkép kialakulása érdekében a Településrendezési Eszközök Helyi Építési Szabályzatához függelékként legyen csatolva a helyi területi védelem alá esı területeket kijelölı térkép, valamint a Szabályozási Tervben a jelenlegi területi lehatárolás ennek megfelelıen módosuljon. Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2011. január 30.
82
4.
Békéscsaba külterületén a 0746/4, 0746/6, 0746/10-14 és a 0749/9 hrsz.-ú területek övezeti besorolása a jelenlegi GIP-K-ról (zavaró hatású iparterület) K-MÜ-re (mezıgazdasági üzemi terület) változzon. A Településrendezési Eszközök módosításával párhuzamosan a biológiai aktivitás érték egyensúlyát a területen belül kijelölt magasabb biológiai értékő területek lehatárolásával a területen belül kell biztosítani. A Településrendezési Eszközök módosítását a kezdeményezınek az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. tv. vonatkozó elıírásai alapján – a Városépítészeti Csoport koordinálása mellett – saját költségvállalással kell elvégezni. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2011. január 30.
Beszámoló az Árpád Gyógy-és Strandfürdı 2009. évi üzemeltetésérıl
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság. A bizottságok a határozati javaslatot elfogadásra javasolják. (Kazetta 3/2. 477-487) Takács Péter képviselı: Annak idején, amikor a testület vitát folytatott az Árpád Fürdı átvételérıl, néhányan nem helyeselték. Ennek oka az volt, ha egész évre számítják a veszteséget – amit egyébként a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt rendkívül dicséretes erıfeszítésekkel próbált minimalizálni – megközelíti a 90.000.000,- Ft-ot. (Kazetta 3/2. 487-497) Fodor Jánosné képviselı: A bizottsági ülésen is jelezte, hogy nagyon sok pozitív változás történt a fürdıben. Egyrészt nem lett olyan magas a veszteség, mint amellyel korábban „riogatták” a képviselıket. Ezúton is megköszönte a két órás jegy bevezetését, amely dicséretes, nagy népszerőségnek örvend a fürdılátogatók körében. (Kazetta 3/2. 497-507) Hanó Miklós alpolgármester: Takács Péter képviselı hozzászólására reagálva elmondta, hogy 150-300.000.000,- Ft-os veszteség is elhangzott. Most látszik tisztán, mekkora költséget jelent a mőködtetés. A plusz szolgáltatások bevezetése arra szolgál, hogy még jobb legyen a kihasználtság. Az elıterjesztésbıl is kitőnik, hogy odafigyeléssel, közös vagyonkezeléssel már jelentıs megtakarítást értek el. Elıterjesztés készül az energiaracionalizálással kapcsolatban, hogyan lehetne még kedvezıbbé tenni a mőködést. A hideg víz és a gázfogyasztás is éves szinten megközelíti 60.000.000,- Ft-ot. Fentiekre fejlesztési terv készül, amelynek lényege, hogy pályázat bevonásával három év alatt megtérülı fejlesztést kíván végrehajtani az önkormányzat. Ezzel még gazdaságosabbá lehetne tenni a fürdı mőködtetését. Az eddig tett intézkedések már megtakarítást eredményeztek. Békéscsaba lakossága szereti a fürdıt, sokan igénybe veszik a szolgáltatásokat. Ennyit fel kell, hogy vállaljon a város. (Kazetta 3/2. 507-552) Takács Péter képviselı: Véleménye szerint is rendívül dicséretes az az erıfeszítés, amelyet a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. munkatársai tesznek a veszteség minimalizálása érdekében.
83 Emlékezete szerint az ez évi költségvetésben 45.000.000,- Ft szerepel már csak támogatás címén. Biztató a támogatás mértékének csökkenése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fürdıt korábban mőködtetı gazdálkodó szervezet ezek szerint nem volt ennyire jó gazda. Véleménye szerint valamilyen nyomást akkor is lehetett volna gyakorolni. (Kazetta 3/2. 552 - 4/1. 002) Vantara Gyula polgármester: A fürdı 1993-óta nem az önkormányzat tulajdonában volt, lett volna idı a rálátásra. Néhány alkalommal 300.000.000,- Ft-os hiányt is vizionáltak, amikor az önkormányzat 80-100.000.000,- Ft-ra becsülte a mőködtetést, amit folyamatosan csökkenteni kíván. 60 tulajdonoson keresztül elég nehéz érdekeket érvényesíteni. Vállalatpolitikai elveket is figyelembe kell venni, amit nem kíván elemezni. Köztudott, hogy a világon mindenhol veszteséges a fürdı üzemeltetése, hogy mennyire, most már látszik. (Kazetta 4/1. 002-009) Kozma János a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. ügyvezetı igazgatója: A gazdasági társaságnak feladata, hogy a fürdıt olyan szinten üzemeltesse, amellyel az eddigi szintnél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt a lakosságnak, illetve próbáljon meg sokkal kevesebb összegbıl gazdálkodni. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy érdemes volt-e átvenni a fürdı üzemeltetését, vagy sem megjegyezte, hogy eddig is a város fizette a veszteségeket csak más konstrukcióban. Most, ha közvetlenül fizeti az üzemeltetés költségeit, ráadásul megtakarítást ér el, az egyértelmően nyereség a város számára. A jelenlegi megtakarítást azzal érték el, hogy szabályozottá tették a fürdı mőködését. Ez egyáltalán nem volt „ördöngösség” csupán odafigyelést kívánt. Sajnos, hogy a vízmőnek a szervezetbıl adódóan egy több milliárdos bevételhez képest kicsi szegmense volt a cégnek. Jelen esetben a bevételek és kiadások ötödét viszi, tehát nagyon oda kellett figyelni, ez eredményezte a megtakarítást. (Kazetta 4/1. 009-021) Vantara Gyula polgármester: Megjegyezte, hogy ezzel a vagyonelemmel a város vagyona 1 milliárd forinttal bıvült. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 021-025) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 36/2010. (I.21.) kögy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. tájékoztatóját az Árpád Gyógy- és Strandfürdı 2009. évi üzemeltetésérıl. Felelıs: Határidı:
2.
Vantara Gyula polgármester 2010. január 21.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 12 millió Ft mőködési támogatást nyújt a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt-nek az Árpád Gyógy- és Strandfürdı 2009. évi üzemeltetéséhez.
84
Forrás: Árpád Fürdı mőködtetési támogatásának 2009. évi maradványa. Felelıs: Határidı: Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 29.
„Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” címő KEOP-1.2.0/2F-2008-0003. számú projekttel kapcsolatos kivitelezés során elbontásra kerülı önkormányzati vagyonról szóló döntés
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, azt elfogadásra javasolták. Bejelentette, hogy a közgyőlés döntését a nem nyertes kivitelezık a döntıbizottság elıtt megtámadták. A négy beadványt a döntıbizottság elutasította, ezzel lehetıség nyílik a szerzıdéskötésre, mindhárom terület vonatkozásában. A csatornaépítés meg fog kezdıdni. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 025-042) A közgyőlés 17 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 37/2010. (I.21.) kögy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése” címő KEOP-1.2.0/2F-2008-0003 azonosítási számú projekt keretén belül megvalósuló szennyvíztisztító-telep fejlesztése során elbontandó létesítmények vonatkozásában az alábbi döntést hozza: 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a szennyvíztisztító-telep fejlesztése során elbontandó létesítményekre nem tart igényt, annak kezelését és hasznosítását – a vonatkozó központi és önkormányzati jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevétel - a szennyvíz-beruházás kivitelezıjének feladataként határozza meg. Az elbontásra kerülı létesítmények elızetesen becsült hasznosítási értékét az ajánlattéli idıszakban az ajánlattevı kivitelezıknek figyelembe kell venni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a szennyvíztisztító-telep fejlesztése során elbontandó létesítmények vonatkozásában – az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának a szabályairól szóló 16/2009.(IV.6.) önk. rendelet, a számvitelrıl szóló 2000. évi C. tv. és az önkormányzat egyéb vonatkozó számviteli szabályainak megfelelıen – a szükséges intézkedéseket megtegye a Közgyőlés utólagos tájékoztatása mellett.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester Sztankó Ilona PIU vezetı 2012. december 31.
85
Vantara Gyula polgármester: Megköszönte az ügyvezetı igazgató és a PIU vezetıjének az elıterjesztéssel kapcsolatos munkát. Megjegyezte, hogy ebben a kérdésben a szaktudást, hozzáértést többen vitatták a képviselıtestület tagjai közül. Ime az eredmény. (Kazetta 4/1. 042-046) Napirend tárgya: Városüzemeltetést érintı ügyek Tárgy:
A Körös Volán Zrt. 2009. évi többlet támogatási igénye
Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte a Körös Volán Zrt. jelenlévı képviselıit. Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, valamint a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, a határozati javaslat elfogadását javasolják. (Kazetta 4/1. 046-052) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: Szükségesnek tartja elmondani, hogy a bizottsági ülésen is meggyızıdtek arról, hogy a Körös Volán Zrt. továbbra is jó partnere a városnak, igyekszik minden lépést megtenni, ami a kényszerőség hatása mellett is biztosítja a normális tömegközlekedést. Tavalyi évben futásteljesítmény csökkentésre került sor. 2009. évben 2008. évhez képest az értékesített jegyek száma 35.000 db-bal csökkent, az autóbuszon értékesített menetjegyek száma pedig 74.000 db-bal. Ezek olyan nagyságrendő csökkenések, amelyekkel lassan nem lehet mit kezdeni, hiszen állami cég lát el önkormányzati feladatot. Már az elızı évben is sérelmezte, hogy 2006. óta az állam a tanuló és nyugdíjas bérletekhez nem hajlandó kiegészítést adni, egyre nagyobb veszteség van ezeken a bérleteken. Az ármegállapításnál konstruktív volt a cég, mivel a testület ezen bérletek esetében csak 3,9 %-os emelést fogadott el, míg a többi viteldíj esetében 6-7 %-ot. A tömegközlekedést az állami költségvetés 35 milliárd forintot biztosít, amelybıl Budapest 32,5 milliárdot kap. Ha az összes többi (101) településre 5 milliárd forintot biztosítanának, nem kellene jegyárat sem emelni. A vidéken élık ennyivel alacsonyabb értékőek. Felháborító és tarthatatlan ez az állapot. Az utasszám is mintegy 10 %-kal csökkent. Számára jólesı érzés volt, amikor a képviselık a misével, a mezımegyeri, illetve a gerlai járattal kapcsolatos igényeket vetették fel. A Körös Volán Zrt. képviselıi rugalmasan álltak a kéréshez. Mennyiben sikerült ezen kérések vonatkozásában elıre lépni? Fényes vonatkozásában a gyulai helyközi járat helyi bérlettel is használhatják. A lehetıségekhez képest együttmőködı cégrıl van szó. A Körös Volán Zrt. idei várható vesztesége is meghaladja a 100.000.000,- Ft-ot, amit a városnak kell majd kigazdálkodnia. A bizottsági ülésen javaslattal élt a vezérigazgató felé, miszerint a jelentıs nagyságrendő támogatás ellenében szeretné, ha egy személy az Igazgatóság, vagy a Felügyelı Bizottság tagja legyen. Ekkora összegő támogatás esetében célszerő, ha az önkormányzat közvetlenül is belelát a cég tevékenységébe, gazdálkodásába. Kérte Szarvas Péter vezérigazgatót, járjon el a tulajdonos ÁPV Rt-nél, hogy Békéscsaba városának egy küldötte az igazgatótanácsban részt vehessen. (Kazetta 4/1. 052-093) Vantara Gyula polgármester: Szarvas Péter vezérigazgatónak megköszönte azt a munkát, amelyet a közösségi közlekedés vidéki támogatása érdekében nyújtott, amikor a Megyei Jogú Városok Szövetsége ebben fellépett. Azt is meg kell említeni, hogy a BKV-hoz befolyt
86 összegek felhasználása és azok hasznosulása mennyiben hasonlítható össze a Körös Volán Zrt-hez juttatott állami támogatások hasznosulásával. Ha csak az életkorokat, a jármővek biztonságát tekintjük. Nem „talicskázzák” ki a pénzt, mint ahogy az más helyen megtörténik. Ezen talán a döntéshozóknak is el kellene gondolkodnia. (Kazetta 4/1. 093-102) Szarvas Péter, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója: Az elmúlt héten, a bizottsági ülés napján kapták kézhez a Közlekedési Minisztérium jóváhagyását aláírt szerzıdés formájában, miszerint a gyulai helyközi járatokon január 1-tıl visszamenıleges hatállyal a fényesi lakosok helyi autóbusz bérlettel utazhatnak. A cég gazdálkodásával kapcsolatban fontosnak tartja megjegyezni, hogy magyarországi viszonylatban változatlanul több éve az egyik legjobb jármőparkkal a Körös Volán Zrt. rendelkezik. Olyan ügyek, amelyeket a polgármester említett a fıvárosi közlekedési vállalattal kapcsolatban, a Körös Volán Zrt-nél nincsenek. Megnyugtatta a képviselı-testületet, hogy a mőködési támogatás összege teljes mértékben a város lakosai érdekében hasznosul. (Kazetta 4/1. 102-116) Vantara Gyula polgármester: Megköszönte az elhangzott kiegészítést. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 116-125) A közgyőlés 17 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 38/2010. (I.21.) kögy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Körös Volán Zrt. gazdálkodásában, a helyi autóbusz közlekedés mőködtetése kapcsán keletkezı 2009. évi veszteség végleges kompenzálására bruttó 17.500.000,- Ft többlettámogatást 2010. január 31ig biztosít, amelynek fedezete a 2010. évi költségvetésben a Körös Volán Zrt. részére biztosított támogatási elıirányzat. A Körös Volán Zrt. részére jóváhagyott támogatásról szóló megállapodás aláírására a közgyőlés felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 31.
Tárgy:
A Körös Volán Zrt. 2010. évi veszteség-kiegyenlítése
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság. A bizottság 4. ponttal javasolja kiegészíteni a határozati javaslatot. A Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság állásfoglalását a képviselık kézhez kapták. (Kazetta 4/1. 125-129) Bokros Mátyás képviselı: Anélkül, hogy megbántaná a Körös Volán Zrt. vezetıit, magával a szituációval nem tud megbarátkozni. A szolgáltató vállalt összeg ellenében látja el feladatát, amihez az önkormányzat további támogatást is biztosít. Ennek ellenére már az elızı évben sem volt elegendı a támogatásként nyújtott összeg, ezért további támogatásra nyújtott be
87 igényt. További többlettámogatásra nyújtott be igényt annak ellenére, hogy 10 %-kal csökkent a futásteljesítmény, aminek kárát ugyancsak a városban élık látják. Véleménye szerint ez nem kezelési mód, hogy minden évben 80-90.000.000,- Ft támogatást biztosít az önkormányzat. Miért nem kér kölcsön a szolgáltató a várostól, illetve valamelyik pénzintézettıl a feladat ellátása érdekében. Amennyiben nem tudja feladatát ellátni, jelentse be, hogy a gazdasági helyzet változása miatt nem tud eleget tenni vállalt kötelezettségének. Véleménye szerint nem megoldás, hogy egy céget „bebetonoznak” és folyamatosan „öntik bele a pénzt”. (Kazetta 4/1. 129-143) Vantara Gyula polgármester: Az érvényben lévı koncessziós szerzıdés szerint a hiányt a város köteles kiegyenlíteni a szolgáltató felé úgy, hogy annak minden gazdálkodási adatát rendelkezésre kell bocsátani. Jelen pillanatban is ez történik. Két alapvetı probléma van, ebben a konstrukcióban, amit Bokros Mátyás képviselı nagyon jól lát. Egyik az, amit Dr. Ferenczi Attila képviselı is említett, miszerint az állam 2005. óta nem emeli a tanuló és nyugdíjas bérlet hozzájárulását, ami évente 25-30.000.000,- Ft bevétel kiesést jelent. A díjmegállapítás alkalmával is felhívta a figyelmet arra, hogy a csökkenı utas szám ellenére növekszik a jegyár. Ezt próbálták enyhíteni az egy órán keresztül érvényes jegy bevezetésével, illetve a fenntartási költségek közül az üzemanyag, illetve az alkatrész költség a legmagasabb, amit az önkormányzat nem tud befolyásolni. Az önkormányzatnak nincs rálátási, beavatkozási lehetısége, hogy a legszükségesebb intézkedéseket megtegye. 1994-ben kelt szerzıdés 12 évre került megkötésre. Ezen próbál segíteni az önkormányzat. Amennyiben privatizációra kerül sor, a város bejelentette igényét. (Kazetta 4/1. 143-165) Szarvas Péter, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója: Kiegészítésként az alábbiakat reagálta: Autóbusszal végzett szolgáltatás jogi feltételeit az európai unióban szabályozták, közszolgáltatásnak nevezik az ilyen típusú tevékenységet. Az 1969. óta érvényes EGK rendelet szabályozza, hogy az ilyen típusú tevékenységek esetében mit kell tenni, ha veszteséges. A Körös Volán Zrt. és az önkormányzat között érvényben lévı közszolgáltatási szerzıdésbe átemelték a rendelet adta lehetıséget, miszerint a közszolgáltatási tevékenységnél keletkezett veszteséget a megrendelınek ki kell fizetnie, meg kell térítenie. Nem a Körös Volán Zrt. részérıl a város számára felmerülı elınytelen dolgot mutató jogi fejlemény, hanem 40 éves európai joggyakorlat alkalmazása. Ebben a helyzetben természetesen az a feladat, hogy minél kedvezıbben oldják meg a szolgáltatást, azonban a bevételek ilyen mértékő csökkenésével a ráfordításokat arányosan nem lehet csökkenteni. Ezért állt elı az a helyzet, hogy 90-100.000.000,- Ft mőködési támogatást kérnek a várostól. Messzemenıen egyetért Dr. Ferenczi Attila képviselı kezdeményezésével, miszerint az önkormányzat próbálja meg elérni, hogy a részvénytársaság vezetı testületeiben legalább egy személyt delegálni tudjon. Minden ilyen lépés erısíti a szolgáltató és a megrendelı közötti bizalmat, és a kételyek eloszlatása irányába hat. Kiemelte, hogy 2010. évben az autóbuszpályaudvari rekonstrukció kapcsán 14.000.000,- Ft-ot fordít a Körös Volán Zrt. a közel 300.000.000,- Ft-os projekt saját erejeként biztosítani a megvalósítás érdekében. Nemcsak kérnek, hanem a város által bonyolított jelentıs projekthez is támogatást biztosít, amely talán az együttmőködés szaldóját a város számára kedvezıbbé teszi. (Kazetta 4/1. 165-194) Vantara Gyula polgármester: Az évközben bekövetkezett áfa emelés 5 %-al sújtotta a menetjegyeket is, továbbá emelkedtek az üzemanyag árak. Megfontolandónak tartja Bokros
88 Mátyás képviselı által elmondottakat. Nem ismert, hogy a jövıben miként fogja minısíteni a rendszert 2013-tól az unió. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 194-205) A közgyőlés 17 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 39/2010. (I.21.) kögy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Körös Volán Zrt. gazdálkodásában a helyi autóbusz közlekedés mőködtetése kapcsán keletkezı 2010. évi veszteség nagyságrendjérıl szóló tájékoztatót megismerte. Felelıs: Határidı:
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Körös Volán Zrt. gazdálkodásában a helyi autóbusz közlekedés mőködtetése kapcsán keletkezı 2010. évi veszteség kompenzálására a közszolgáltatási szerzıdés szerinti bruttó 41.929.000,Ft mőködési támogatást, valamint 27.875.000,- Ft veszteség-kiegyenlítést biztosít a szolgáltató részére a 2010. évi költségvetésben szereplı Körös Volán Zrt. mőködési támogatás terhére. A Körös Volán Zrt. részére jóváhagyott veszteségkiegyenlítésrıl szóló megállapodás aláírására a közgyőlés felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert. Felelıs: Határidı:
3.
Vantara Gyula polgármester 2011. január 31.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a Körös Volán Zrt. vezérigazgatóját, hogy kezdeményezzen intézkedést annak érdekében, hogy a Körös Volán Zrt. Felügyelı Bizottságába Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése részérıl 1 fı képviselı delegálására legyen lehetıség. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. december 31.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Körös Volán Zrt. gazdálkodásában a helyi autóbusz közlekedés mőködtetése kapcsán keletkezı 2010. évi tényadatokon (utasszám alakulása, gázolajár alakulása, állami normatíva nagyságrendje) alapuló veszteség megtérítésével kapcsolatosan a 2011. januári közgyőlésen hoz döntést. Felelıs: Határidı:
4.
Vantara Gyula polgármester 2010. január 31.
Vantara Gyula polgármester 2010. december 31.
A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII.17.) önk. rendelet módosítása
89 Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, és módosításokkal javasolja elfogadni a rendeletet. Az Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság javasolja a rendelet módosítását. A Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság állásfoglalását a képviselık kézhez kapták. (Kazetta 4/1. 205-215) Bokros Mátyás képviselı: A szolgáltatóval érvényes szerzıdés szerint akár 409,- Ft-ba is kerülhetne egy ürítés. Az elıterjesztés ezzel ellentétben 418,- Ft-ot javasol. Mi teszi ezt indokolttá? Amennyiben a szolgáltató kedvezıbb díjtétellel is tudja teljesíteni a szolgáltatást, akkor tegye. Ha nem tudja, akkor mondja azt, hogy nem tudja ellátni a feladatot. Ez esetben az önkormányzat megversenyezteti, ha meg sem próbál így tenni, folyamatosan „önti a szolgáltatókba a pénzt” , ami véleménye szerint nem indokolt. (Kazetta 4/1. 215-225) Takács Péter képviselı: Az elmúlt két évben jelentıs szolgáltatói díjtételemelést hajtott végre a testület az üzemanyag árának megemelkedésére hivatkozva. Éppen ezért javasolta, a tarifaemeléssel kapcsolatban javasolt variációkról külön szavazzanak. (Kazetta 4/1. 225-228) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: Bokros Mátyás képviselınek a bizottsági ülésen is kifejtette, hogyan alakulnak az árak. A fogyasztói árindex szerint 4,1 % a várható infláció mértéke. Ugyanakkor az elıterjesztés szerint a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szakma esetében 15 % az infláció mértéke. Hasonló nagyságrendő települések esetében ürítésenként 500,- Ft a díj mértéke. A probléma abból adódik, hogy közben, amikor a szerzıdés módosítására sor került az újabb tároló megépítése 100.000.000,- Ft becsült értéken szerepel. A vállalkozó teljesítette a tároló megépítését, az elıírt gépjármővek behozatalát, ezzel több százmilliós beruházást eszközölt. A javasolt emelés mértéke 6 %. A bizottsági ülésen felvetıdött, miért nem támogatja az önkormányzat a TAPPE-t is 100.000.000,- Ft-tal, hiszen jelentıs lakossági kintlévısége van. Elhangzott az is, hogy a város a polgármester javaslatára 40.000.000,- Ft-tal támogatja a 70 év feletti nyugdíjasok szemétszállítási díjának 30 %-os mértékő átvállalását. Négy évvel korábban 150,- Ft-tal kellett volna emelni a szállítás díjtételét. Hasonló vita alakulhat ki, mint annak idején a vízdíjak kapcsán elhangzott, miszerint a beruházásoknál akár 50-70 Ft-os emelés is szóba jöhet. Nem azért, mert „gonosz, gazember” városvezetés vagy testület van, hanem azért, mert a beruházás költségei az árakban megjelennek. Véleménye szerint a 15 %-hoz képest visszafogott, megszorított emelést alkalmazna az önkormányzat. 6 %-os áremelés mindenképpen indokolt. Korábban, amikor szó volt arról, hogy új hulladékkezelési technológia behozatala szükséges, példaként említette, hogy a DAREH által javasoltak 5-600,- Ft-tal emelné meg a díjakat. A zöldhulladékot térítésmentesen ürítik, kétszer végeznek térítésmentes lomtalanítást. A közterületek karbantartását is elvégzik. A bizottság ezért javasolta a 6 %-os díjtételemelést. Jobb a biztonságos szolgáltatás, de messze nem a cég által javasolt áron. Kérte a bizottság módosító javaslatának elfogadását. (Kazetta 4/1. 228-280) Takács Péter képviselı: Nem kívánt hozzászólásával vitát generálni, csupán arra tett javaslatot, hogy a két alternatíváról külön döntsön a testület. Az áfa és az üzemanyag árra figyelemmel, két alkalommal is díjtétel emelésre került sor. Emlékezete szerint a depónia
90 megépítését a TAPPE vállalta. Továbbra is fenntartja javaslatát, miszerint az „A” illetve a „B” alternatíva elfogadásáról külön döntsön a testület. A bizottság módosító indítványa a jelenlegi „B” alternatívától eltér. (Kazetta 4/1. 280-291) Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı: A közgyőlés az elıterjesztés kapcsán rendeletet alkot. Az elıterjesztésben az „A” és a „B” alternatíva azért került felsorolásra, hogy látható legyen, a rendeletalkotáshoz milyen megoldásokon vezetett az út. A rendeletben nincs „A” és „B” alternatíva, ezért nem lehet külön szavazni. A bizottság némi kerekítési korrekciót javasolt az összegeknél, amelyet elıterjesztıként elfogad. (Kazetta 4/1. 291-302) Bokros Mátyás képviselı: Egyetért Dr. Ferenczi Attila képviselıvel, de azzal a gyakorlattal nem, hogy a városban letelepedı vállalkozók, szolgáltatók plusz terheit a lakosság viselje. (Kazetta 4/1. 302-312) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: Amennyiben az önkormányzat döntésén múlna, a díjakat eltörölnék. A Volán Zrt. esetében sem az elızı közgyőlés írta elı a veszteség kiegészítését, hanem az Európai Uniós direktíva. Veszteséges tevékenységre vállalkozást kényszeríteni nem lehet. Ugyanolyan közszolgáltatás, mint a tömegközlekedés, a víz, a településtisztaság, az utak karbantartása. Az önkormányzat bizonyos fokig kényszerhelyzetben van. Meg lehet szüntetni a TAPPE-val kötött szerzıdést, de nem biztos, hogy célravezetı. Két évvel ezelıtt egy multinacionális cég másfélszeres áron vállalta volna a feladatot. A lakossági kintlévıség meghaladja a 100.000.000,- Ft-ot, amelyet elvileg az önkormányzatnak kellene behajtania. A hivatal a lakosság kéréseit folyamatosan tolmácsolja a TAPPE Kft. felé. (Kazetta 4/1. 312-351) Vantara Gyula polgármester: A közgyőlés rendeletet alkot, melynek mellékletét képezı díjmegállapítás esetében az illetékes bizottság javaslatát a jegyzı befogadta. Szavazásra bocsátotta a rendeletmódosítást. (Kazetta 4/1. 351-364) A közgyőlés 15 igen szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 4/2010. (I. 25.) önk. rendelete a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII. 17.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII. 17.) önk. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosításáról a következı rendeletet alkotja.
91 1. § A Rendelet 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép. 2. § Ezen rendelet 2010. április 1-jén lép hatályba. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
92 1. melléklet Szilárd települési hulladék szállítás és elhelyezés közszolgáltatás díjai 2010. április 1-tıl Díjak Szolgáltatás Lakossági szemétszállítás 1. 120 l-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl 2. 240 l-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl 3. 1,1 m3-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl Zsákos hulladékgyőjtés (zsák + 4. hulladékelszállítás) 5 m3-es edényzet, ürítés heti kétszer, szolgáltató 5. edényzetébıl szükség szerinti mosással Közületi hulladékszállítás 6. 110 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 7. 120 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 8. 240 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 9. 1,1 m3-es hulladékgyőjtı edényzet: - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 10. 5 m3-es konténer szolgáltatási díj Edényhasználati díj Edényzettel nem rendelkezı közületek 11. (kisvállalkozók) hulladékszállítási díja Hulladék elhelyezés és kezelés 12. Törmelék 13. Nyesedék, lom 14. Lakosság által beszállított nyesedék, lom 15. Kommunális hulladék 16. Lakosság által beszállított kommunális hulladék 17. Termelési hulladék 18. Föld (max.: 20% törmeléket tartalmazhat)
Nettó
Bruttó 25 % áfát tartalmaz
336,- Ft/ürítés 364,- Ft/ürítés
420,- Ft/ürítés 455,- Ft/ürítés
668,- Ft/ürítés 724,- Ft/ürítés
835,- Ft/ürítés 905,- Ft/ürítés
3.064,- Ft/ürítés 3.312,- Ft/ürítés
3.830,- Ft/ürítés 4.140,- Ft/ürítés
336,- Ft/ürítés
420,- Ft/ürítés
12.684,- Ft/ürítés 15.855,- Ft/ürítés
624,- Ft/ürítés 748,- Ft/ürítés
780,- Ft/ürítés 935,- Ft/ürítés
624,- Ft/ürítés 768,- Ft/ürítés
780,- Ft/ürítés 960,- Ft/ürítés
796,- Ft/ürítés 984,- Ft/ürítés
995,- Ft/ürítés 1.230,- Ft/ürítés
2.384,- Ft/ürítés 2.976,- Ft/ürítés 5.224,- Ft/ürítés
2.980,- Ft/ürítés 3.720,- Ft/ürítés 6.530,- Ft/ürítés
3.644,- Ft/hó/db
4.555,- Ft/hó/db
680,- Ft/ürítés 504,504,444,6.672,6.372,8.000,-
Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t díjtalan
850,- Ft/ürítés 630,630,555,8.340,7.965,10.000,-
Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t díjtalan
93 Tárgy:
„Energiát – Energiáért” program
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Dr. Ferenczi Attila, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke. Az elıterjesztést tárgyalta a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági, és a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, és állásfoglalásukat a képviselık az ülés elıtt kézhez kapták. (Kazetta 4/1. 364-369) Kiss Tibor képviselı, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A határozati javaslat 5. pontjával kapcsolatban módosító javaslattal élt. Az intézmény neve helyesen Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégium. (Kazetta 4/1. 369-375) Takács Péter képviselı: Az intézmények esetében 80 % a betervezett energiaköltség? Az érintettek elviekben három évre visszamenıleg megkapták a teljes energiaköltség lefinanszírozását. Ebbıl adódóan érdekeltek voltak az energiaspórolásban, mivel a fennmaradó összeget más célra fordíthatták. Jelen esetben nehogy egy fordított helyzet alakuljon ki. (Kazetta 4/1. 375-391) Tarné Stuber Éva osztályvezetı: A határozati javaslat 4. pontja értelmében a 2011. évi költségvetésben kell az intézmények 80 %-os energiaköltségét szerepeltetni. Egyeztetve az illetékes osztályokkal, személyesen kérte a 2010. év változatlanul hagyását, tekintettel arra, hogy az energiakiadások tervezése nem az elmúlt évekhez hasonlóan a három év mennyiségi adatai alapján történt, hanem alapvetıen a Városüzemeltetési Osztály és az intézmények adatszolgáltatása szerint. Véleménye szerint 2010. június 30-áig a mennyiségi adatok pontosítására van szükség. A jövı év költségvetésében van arra mód, hogy a megosztást érvényesítsék. (Kazetta 4/1. 391-412) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 412-416) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 40/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az elıterjesztésben szereplı „Energiát - Energiáért” programot megismerte és az abban megfogalmazott elvekkel egyetért, azokat jóváhagyja.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Energia-céltartalék feladatainak jóváhagyását és az elıirányzat felhasználása feletti rendelkezési jogot a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság hatáskörébe utalja, amelyet a következı közgyőlési SZMSZ módosításánál szabályozni kell.
94 3.
A 2010. évi költségvetési rendeletben szerepeltetett 70 MFt Energia-céltartalékból Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 20 MFt-ot elkülönít a szabadpiaci beszerzés árfolyamkockázatának kompenzálására. Amennyiben ez az összeg a 2010. évben nem kerül felhasználásra, úgy azt az Energia-céltartalék elıirányzat soron át kell vezetni a következı évi költségvetésbe.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 2011. évi költségvetés készítésénél elrendeli, hogy az intézmények energia költségének 80%-a kerüljön szerepeltetésre az intézmények dologi költségei között, míg 20%-a az Energiacéltartalék elıirányzat soron kerüljön szerepeltetésre kötött felhasználásként.
5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégiummal az energiamegtakarítást eredményezı beruházások, fejlesztések végrehajtásában való közremőködésre vonatkozó együttmőködési megállapodást írja alá.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. december 31.
Napirend tárgya: Tárgy:
Szociális, egészségügyi területet érintı ügyek
Pszichológiai Tanácsadó és Mentálhigiénés Gondozó többletkapacitás biztosítása klinikai szakpszichológia szakmában
részére
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Dr. Fábián Ágnes tanácsnok. Véleményezte az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság, és a határozati javaslat elfogadását javasolja a közgyőlésnek. (Kazetta 4/1. 416-424) Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: A Pszichológiai Tanácsadó 20 nem-, illetve 10 szakorvosi órában eddig is végzett OEP által finanszírozott tevékenységet. Az elmúlt évben összesen 7600 beavatkozás történt, 8.000.000,- Ft körüli értékben, amibıl a pénztár kb. 5.000.000,- Ftot finanszírozott. Ezen tevékenységet ez idáig csak Szegeden végezték. Amennyiben a testület a határozati javaslatot elfogadja, a szegedi klinikai szakpszichológiai szakellátás Békéscsabán megvalósul, ezáltal a várakozási idı is lecsökken. Kérte a képviselıket az elıterjesztés elfogadására. Tájékoztatásul elmondta, hogy a decemberi közgyőlési döntésnek köszönhetıen Békéscsabán is mód van fogszabályzásra. (Kazetta 4/1. 424-448) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 448-454) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta:
95 41/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése, mint az Egészségügyi Alapellátási Intézmény fenntartója a Pszichológiai Tanácsadó és Mentálhigiénés Gondozó járóbeteg-szakellátás keretében klinikai szakpszichológia szakmában többletkapacitás befogadására irányuló kérelmével egyetért. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. március 31.
Tárgy:
Békéscsaba Megyei Jogú Város védınıi és iskolaorvosi körzeteinek módosítása
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Dr. Fábián Ágnes tanácsnok. Véleményezte az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi, valamint a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottság, és a határozati javaslat elfogadását javasolja a közgyőlésnek. (Kazetta 4/1. 454-461) Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: Az optimális finanszírozás 800-1000 fı között a legjobb, éppen ezért minden egyes új iskola belépése körzetmódosítást igényel. Jelen esetben az EuroOktaéder Szakközépiskola kérte a körzeti orvosi ellátást, ezért van szükség a körzetmódosításra. (Kazetta 4/1. 461-471) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 471-475) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 42/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 421/2009. (VI.25.) közgy. határozatát módosítja és a Békéscsaba Megyei Jogú Városban mőködı védınıi és iskolaorvosi szolgálat szervezetét és ellátási körzeteit 2010. április 1. napjától a mellékletekben foglaltak szerint állapítja meg. Felelıs: Határidı:
Dr. Kerekes Attila az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke 2010. április 1. 1. sz. melléklet Iskola Védınıi Szolgálat módosításának tervezete ISKOLA VÉDİNİI SZOLGÁLATOK VÁLTOZÁSAI 2010.04.01-TİL
Iskolavédınıi körzetek
2010.01.01-tıl
2010.04.01-tıl tervezet
96
I. iskolavédınıi körzet
Andrássy Gyula Gimnázium József Attila Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
645
339
Andrássy Gyula Gimnázium József Attila Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
984
II. iskolavédınıi körzet
Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Puskin Téri Telephelye
962
III. iskolavédınıi körzet
1017
Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Puskin Téri Telephelye
IV. iskolavédınıi körzet
1012 -
Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája
V. iskolavédınıi körzet
614
291
81
Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola Euro-Oktaéder Szakközépiskola
VI. iskolavédınıi körzet
559
1012 126 1138
Vásárhelyi Pál Szakközépiskola Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (GIMNÁZIUM) Kézmőves Szakiskola és Alapfokú Mővészeti Iskola
986 Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola Kós Károly Építı-, Fa- és Szolgáltatóipari
1017
1017
1012
Vásárhelyi Pál Szakközépiskola Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (GIMNÁZIUM Kézmőves Szakiskola és Alapfokú Mővészeti Iskola
962
962
1017
Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola
339
984
962
Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája
645
614
291
81 986
Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola Kós Károly Építı-, Fa- és Szolgáltatóipari
559
97 Tagiskolája Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola
Tagiskolája
407
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola
966
VII. iskolavédınıi körzet
Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Kazinczy Utcai Telephelye Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Gábor Közi Telephelye
375
362
85
151
966
Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Kazinczy Utcai Telephelye Békéscsabai Központi Szakképzı Trefort Ágoston Iskola Villamos- és Fémipari Tagiskolája Gábor Közi Telephelye
973
VIII. iskolavédınıi körzet
Erzsébethelyi Általános Iskola Madách Utcai Telephelye Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa Utcai Telephelye 10. sz. Általános Iskola
331
304
353
IX. iskolavédınıi körzet
439
603
1042
375
362
85
151
973
Erzsébethelyi Általános Iskola Madách Utcai Telephelye Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa Utcai Telephelye 10. sz. Általános Iskola
988 Szabó Pál Téri Általános Iskola Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Mővészeti Szakközépiskola. és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (GIMNÁZIUM)
407
331
304
353 988
Szabó Pál Téri Általános Iskola Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Mővészeti Szakközépiskola. és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (GIMNÁZIUM)
439
603
1042
98
X. iskolavédınıi körzet
„Esély Pedagógiai Központ” Ált. Isk, Speciális Szakiskola Petıfi Utcai Általános Iskola
230*2=460
642
„Esély Pedagógiai Központ” Ált. Isk, Speciális Szakiskola Petıfi Utcai Általános Iskola
XI. iskolavédınıi körzet
478
173
188
2. sz. Általános Iskola Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (ÁLT. ISK.) Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola
839
XII. iskolavédınıi körzet
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (ÁLT. ISK.) Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Int. (ÁLT. ISK.) Szlovák Gimnázium, Általános Iskola. és Óvoda (ÁLT. ISK.+GIMN.) Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
436
229
211
95
XIII. iskolavédınıi körzet
747
196
30*2=60
973 fı, 1003 pont
478
173
188 839
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (ÁLT. ISK.) Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Int. (ÁLT. ISK.) Szlovák Gimnázium, Általános Iskola. és Óvoda (ÁLT. ISK.+GIMN.) Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
971 Széchenyi István Két Tanítási Nyelő Közgazdasági Szakközépiskola Eötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolája Napraforgó Gyógypedagógiai Központ, Fejlesztı Iskola
642 872(fı), 1102(pont)
872(fı), 1102(pont) 2. sz. Általános Iskola Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (ÁLT. ISK.) Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola
230*2=460
436
229
211
95
971 Széchenyi István Két Tanítási Nyelő Közgazdasági Szakközépiskola Eötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolája Napraforgó Gyógypedagógiai Központ, Fejlesztı Iskola
747
196
30*2=60
973 fı, 1003 pont
99 2. sz. melléklet Békéscsaba Megyei Jogú Város Iskolaorvosi Szolgálat módosítása BÉKÉSCSABA VÁROS ISKOLAORVOSI SZOLGÁLAT ADATAI 2010. ÁPRILIS 1tıl Iskolaorvos: Ellátott Intézmény: Tanulói létszám: 1. Dr. Hunya Katalin Gerlai Ált. Mőv. Központ (Általános 115 Iskola) Gerlai Ált. Iskola és Jázmin u. Óvoda 49 Kazinczy lakótelepi és Trefort u-i Óvoda 111 Kazinczy u. 10. sz. Általános Iskola 353 Összesen: 628 2. Dr. Fekete Gréta Evangélikus Gimnázium, Mővészeti 229 Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézet - Ált. Iskola Jankay T. Két Tanítási nyelvő Ált. Iskola 407 Kölcsey u. és Ligeti sori Óvoda – Ligeti 56 sor Penza ltp-i és Dr. Becsey O. u-i Óvoda – 98 Penza ltp Penza ltp-i és Dr. Becsey O. u-i Óvoda – 78 Dr. Becsey O. Szlovák Általános Iskola 155 Szlovák Óvoda 83 Szlovák Gimnázium 56 Összesen: 1162 3. Dr. Vágréti Zsuzsanna Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 436 (Általános Iskola) Kölcsey u. és Ligeti sori Óvoda – Kölcsey 110 u. Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola 559 Kós Károly Építı. - Fa- és Szolgált.ip. Tagiskolája Százszorszép Óvoda 168 Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 291 (Gimnázium) Összesen: 1564 4. Dr. Fekete Gréta Kertvárosi Óvoda Fı utcai telephely 63 Savio Szt. Domonkos Kat. Ált. Iskola 188 Szent László Utcai Ált. Iskola és Óvoda 173 (Általános Isk.) Szent László Utcai Általános Iskola és 61 Óvoda (Hajnal u. Óvoda) Szent László Utcai Általános Iskola és 78 Óvoda (Lenkey u. Óvoda) Összesen: 563 5. Dr. Malkócs Piroska Erzsébethelyi Ált. Iskola Rózsa u. 304
100
Iskolaorvos: 6.
Dr. Bodrogi Sarolta
7.
Dr. Fekete István
9.
Dr. Juhász Györgyi
10.
11.
Dr. Szombati Márta
Dr. Perei Erzsébet
telephely Kertvárosi Óvoda Szegfő u. telephely II. Kertvárosi Óvoda Szegfő u. telephely I. Összesen: Ellátott Intézmény: Erzsébethelyi Ált. Iskola Madách u. telephely Mackó-Kuckó Integrált Óvoda I., II. Összesen: Petıfi u. Általános Iskola Szigligeti Utcai Óvoda Összesen: Esély Pedagógiai Központ – Általános Iskola Kazinczy Lakótelepi és Trefort Utcai Óvoda - Trefort u. Kézmőves Szakiskola és Alapfokú Mővészeti Iskola Napraforgó Gyógyped. Kp.és Fejlesztı Iskola 2. sz. Ált. Iskola Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Zenemővészeti Szakközépiskola Evangélikus Gimnázium, Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (Gimnázium) Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola – Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Tagiskolája, Kazinczy Utcai Telephelye Eötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolája Euro-Oktaéder Szakközépiskola Összesen: Lencsési Lakótelepi Óvoda - Lencsési u. telephely Lencsési lakótelepi Óvoda - Pásztor u. telephely Szabó Pál téri Általános Iskola Vásárhelyi Pál Szakközépiskola Összesen: József Attika Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Békéscsabai Központi Szakképzı Isk. Terfort Ágoston Villamos- és Fémipari
95 70 469 Tanulói létszám: 331 171 502 642 156 798 230 69 81 30 478 95
603
375 85
196 126 2368 75 150 439 614 1278 339 962
101
12.
Dr. Poros Anna
Iskolaorvos: 13.
Dr. Somlai Rozália
Tagiskolája Puskin Téri Telephelye Napsugár Integrált Óvoda Összesen: Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola Békéscsabai Központi Szakképzı Isk. Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája Békéscsabai Központi Szakképzı Isk. Trefort ÁgotonVillamos- és Fémipari Tagiskolája - Gábor Közi Telephelye Összesen: Ellátott Intézmény: Andrássy Gyula Gimnázium Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő. Közgazdasági Szakközépiskola Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Összesen:
142 1443 362 1017
151
1530 Tanulói létszám: 645 747 1012
2404 RÉSZMUNKAIDİBEN FOGLALKOZTATOTT ISKOLA-ORVOSOK ELLÁTOTT TANULÓI LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA Részmunkaidıs orvos: Tanulói létszám Tanulói létszám 2010. március 31-ig: 2010. április 01-tıl: Dr. Hunya Katalin 1. 628 628 Dr. Fekete Gréta 2. 1162 1162 Dr. Vágréti Zsuzsanna 3. 1564 1564 Dr. Fekete Gréta 4. 563 563 Dr. Malkócs Piroska 5. 469 469 Dr. Bodrogi Sarolta 6. 502 502 Dr. Fekete István 7. 798 798 Dr. Juhász Györgyi 8. 2242 2368 Dr. Szombati Márta 9. 1278 1278 10. Dr. Perei Erzsébet 1443 1443 11. Dr. Poros Anna 1530 1530 12. Dr. Somlai Rozália 2404 2404 Összesen: 14583 14709
Tárgy:
HPV elleni védıoltás önkormányzati támogatásának felülvizsgálata
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok. Véleményezte az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság, és javasolja a határozati javaslat elfogadását. A Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság állásfoglalását a képviselık az ülés elıtt kézhez kapták. (Kazetta 4/1. 475-480)
102 Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: A közgyőlés a tavalyi évi költségvetésben 9.200.000,- Ft-ot különített el a HPV elleni védıoltásának harmadik vakcinációjára. Kérte, hogy az idei évben is biztosítsák a fenti összeget, tekintettel arra, hogy 23x3 injekciósorozatot kivéve minden vakcina felhasználásra került. A városban jelenleg 1500 fı 12-17 éves gyermeket érint. Kérte, hogy a határozati javaslat 2. pontjában a 4 komponenső vakcina beszerzését támogassa a közgyőlés, mely a nemi szervek szemölcsei ellen is hatásos. (Kazetta 4/1. 480-500) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 500-510) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 43/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése továbbra is biztosítja a HPV elleni vakcináció támogatását, és erre a célra az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében 9.200.000,-Ft, azaz kilencmillió-kettıszázezer forint forrást különít el. Felelıs: Határidı:
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 2010. évben a HPV elleni védıoltások közül a quadrivalens (4 komponenső) vakcina beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatása mellett dönt. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 21.
Vantara Gyula polgármester 2010. március 31.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, a Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sport, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, és elfogadásra javasolják a határozati javaslatot. A Szociálpolitikai Kerekasztal, a Települési Kisebbségi Önkormányzatok, valamint a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központjának véleményét a képviselık az ülés elıtt kézhez kapták. (Kazetta 4/1. 510-525) Herczeg Tamás tanácsnok: Tájékoztatásul elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt évben kb. 800 embert foglalkoztatott közhasznú munka keretei között, amelyet az idei évben is igyekeznek megvalósítani. A Szociálpolitikai Osztályt köszönet illeti mindezért. A változás lényege, hogy a hat órás munkaviszony nyolc órára módosulna, valamint a 90 napos törvényi minimum – foglalkoztatás hosszabb idıtartamra nyúlna. (Kazetta 4/1. 525-554)
103 Bokros Mátyás képviselı: Támogatja az elıterjesztést, de kérte, hogy Gerlán ne foglalkoztassanak közcélú munkásokat. (Kazetta 4/1. 554-560) Vantara Gyula polgármester: Megköszönte az anyag összeállítóinak munkáját. A kívülállók számára sok értékes információt tartalmaz, mint pl. a munkanélküliség, munkavállalók száma, etnikai kérdések. Kérte Bokros Mátyás képviselı kérésének akceptálását. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/1. 560- 4/2. 009) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 44/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Tervét a határozat mellékletében szereplı tartalommal elfogadja. Felelıs: Határidı:
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, - a Közfoglalkoztatási Terv végrehajtása érdekében - az Önkormányzat és a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Békéscsabai Kirendeltsége közötti szakmai együttmőködés feltételeit meghatározó megállapodás aláírására. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2010. február 15.
Vantara Gyula polgármester 2010. március 31.
Beszámoló az éves költségvetésben az egészségügyi felújításokra, gépmőszer beszerzésekre jóváhagyott keretösszeg felhasználásáról
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke. Az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elıterjesztését tárgyalják. Az elıterjesztést véleményezte Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság, és döntése az elıterjesztés mellékletét képezi. (Kazetta 4/2. 009-013) Dr. Kerekes Attila képviselı, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke: Megjegyezte, hogy az Orbán kormány volt az elsı, amely az egészségügyi alapellátásban elismerte az amortizációt és finanszírozást biztosított. A Gyurcsány-Bajnai kormány amellett, hogy csökkentette a támogatás mértékét, megszüntette az amortizációt, az eszközpótlási támogatást. A békéscsabai önkormányzat a súlyos kormányzati megvonások ellenére is támogatja a kórházat, elsısorban azért, hogy a lakosok minél jobb egészségügyi ellátásban részesüljenek. Több kollégájának kérésének megfelelıen a közgyőlés felé tolmácsolja köszönetüket. (Kazetta 4/2. 013-024)
104
Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/2. 024-028) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 45/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál KórházRendelıintézet részére 2009. évben nyújtott fenntartói támogatás felhasználásról készült beszámolót elfogadja. Felelıs: Határidı:
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a városban ellátási kötelezettséggel mőködı háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi vállalkozások, és a Csaba Ügyeleti Kft. részére 2009. évben nyújtott fenntartói támogatás felhasználásról készült beszámolót elfogadja. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2009. április 6.
Vantara Gyula polgármester 2010. január 25.
Beszámoló a 2009. évi egészségfejlesztési tevékenységrıl
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke. Az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elıterjesztését tárgyalják. (Kazetta 4/2. 028-031) Dr. Kerekes Attila képviselı, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke: Az utóbbi években az egészségügy háttérbe szorul, a finanszírozás a teljesítményorientáció felé húzódik, ami nem helyes eljárás. Önkormányzatunk minden évben támogatja a programot, amelyhez 43 civil szervezet csatlakozott. Az elmúlt évben 40 program valósult meg, kiemelendı az ısszel megrendezendı egészséghét. Örömére szolgál, hogy a legveszélyeztetettebb 35-50 év közötti férfi korosztályra is gondolnak. Kérte a beszámoló elfogadását. (Kazetta 4/2. 031-042) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/2. 042-046)
105
A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 46/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az egészségmegırzési programra 2009. évben jóváhagyott forrás felhasználásáról, valamint a megvalósított programokról készült beszámolót elfogadja.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 2010. évi költségvetésben az egészségmegırzési programok megvalósításához 1.440.000,- Ft forrást biztosít.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 22.
Tárgy:
Bentlakásos ellátást nyújtó szociális racionalizálási programjának végrehajtása
intézmények
mőködtetése
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Herczeg Tamás tanácsnok. Az elıterjesztést tárgyalta az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság, és javasolják a közgyőlésnek a határozati javaslat elfogadását. (Kazetta 4/2. 046-049) Herczeg Tamás tanácsnok: Az ez évi költségvetésbıl kitőnik, hogy a pénzbeli és a természetbeni ellátás tekintetében 100.000.000,- Ft-os növekmény jelentkezik. Az idısgondozás a szociális ellátó rendszer fontos eleme, amelyet a költségvetésben leírtaknak megfelelıen szeretnének fejleszteni, azonban a kormányzati koncepció szerint az otthoni és az otthon közeli ellátásokat kell elıtérbe helyezni, viszont ezen ellátásokra nem áll rendelkezésre elegendı pénzösszeg. Korábban pl. a jelzırendszeres házi segítségnyújtást támogatták, ebben az évben már nem. Tekintettel arra, hogy nincs elegendı forrás a fejlesztések kivitelezésére, ezért elıterjesztıként a határozati javaslatot módosítani kívánja oly módon, hogy az 1. pont az alábbiak szerint módosuljon: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Békéscsaba, a Bankó A. u. 44. szám alatti idısek otthona jelenlegi 25 férıhely felújítását és újabb 25 férıhely kialakítását valósítsa meg. A Közgyőlés a beruházás 2010. évi feladataira 50.000.000,- Ft-ot biztosít. A határozati javaslat 2. pontja változatlanul maradna. A 3. pont az alábbiak szerint módosulna: A beruházás folytatását a tervdokumentációk átgondolásával, szükség szerinti módosításával, továbbá az Európai Uniós pályázati források lehetıség szerinti bevonásával a 2011. évi költségvetésben tervezni kell. (Kazetta 4/2. 049-069) Takács Péter képviselı: Véleménye szerint a Herczeg Tamás tanácsnok által eszközölt változtatással sem módosult alapvetıen az elıterjesztés lényegi eleme. Meglátása szerint ebben a költségvetési helyzetben férıhelyenként 12.700.000,- Ft-ot költeni, nem megengedett,
106 még abban az esetben sem, ha a beruházás minden jel szerint nagyon indokolt. A határozati javaslatot a módosított formában sem támogatja. Minél nagyobb összegő pályázati forrás bevonására van szükség. (Kazetta 4/2. 069-082) Herczeg Tamás tanácsnok: Az építmény a város vagyonát gyarapítaná. A fejlesztést a rendkívül méltatlan körülmények, valamint a gazdaságtalan üzemeltetés indokolja. Az elıterjesztés valóban nagy összeget tartalmaz, ebbıl adódóan javasolta a határozati javaslat 3. pontjának változtatását. (Kazetta 4/2. 082-097) Takács Péter képviselı: 1996. óta folyamatosan felújításra kerültek a lakóterületi ellátással bíró intézmények, többek között a bentlakásosak is, amelyre kb. 40.000.000,- -60.000.000,Ft-ot fordítottak. Az valóban igaz, hogy az önkormányzat vagyonát növeli, de a befektetett összeg vissza nem térül, továbbá a munkahelyek számát sem gyarapítja. Véleménye szerint az elızıekben elhangzott módosító javaslat tartalmazta a jövı évre vonatkoztatott összeget. (Kazetta 4/2. 097-106) Vantara Gyula polgármester: A módosított határozati javaslat nem tartalmaz összegeket, kivéve a beruházás 2010. évi feladataira biztosított 50.000.000,- Ft-ot. (Kazetta 4/2. 106-109) Hanó Miklós alpolgármester: Az összeg valóban irreális, ezért van szükség az anyag átdolgozására. A tervek elkészültét követıen pályázatfigyelésre van szükség. (Kazetta 4/2. 109-113) Bokros Mátyás képviselı: Amennyiben a számok elvetésre kerülnek, az elıterjesztésnek nincs értelme. Ez egy elvi állásfoglalás, amelynek nem ismert az eredménye. Javasolta, hogy a közgyőlés az elıterjesztést vegye le napirendjérıl, és a beruházás költségének és a szükséges forrás ismeretében tárgyalja. (Kazetta 4/2. 113-120) Hanó Miklós alpolgármester: Javasolta a tervek elkészítését. A beruházás elindításával csak pályázati forráslehetıség esetén értene egyet. (Kazetta 4/2. 120-128) Dr. Ferenczi Attila képviselı, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke: A bizottság ülésén már kifejtette, hogy az összeget irreálisan magasnak tartja. A határozati javaslat 2. pontjában szereplı kiviteli terv költségeinek fedezetéül 8.200.000,- Ft van elkülönítve. Tudomása szerint ezek a tervek már elkészültek, ami alapján 320.000.000,- Ft-ba kerülne a beruházás. Ezeket a terveket át kell dolgoztatni. A becsült összegbıl új komplexumot lehetne építeni. Az Ady Endre utcai szociális otthon 800.000.000,Ft-ból épült, a legkorszerőbb felszerelésekkel, technikával. A célt meg kell tartani, mert Békéscsaba lakossága elöregszik. Uhrin Nándorné osztályvezetı-helyettes tájékoztatása szerint az Európai Unió nem ír ki szociális ellátásra pályázatokat, nem célja az ilyen jellegő beruházások támogatása. Önerıbıl 320.000.000,- Ft-os beruházást finanszírozni a mai gazdasági helyzetben nagyon soknak tart. (Kazetta 4/2. 128-156)
107 Herczeg Tamás tanácsnok: Az összeget maga is sokallja, ezért tette meg módosító javaslatát. Újratervezésre van szükség. Sajnos az állam sem a bentlakásos intézményrendszert, sem az otthon közeli ellátást nem finanszírozza, ami megnehezíti az idısellátással kapcsolatos tevékenységet. (Kazetta 4/2. 156-164) Vantara Gyula polgármester: Felkérte Herczeg Tamás tanácsnokot, hogy még egyszer ismertesse módosító javaslatát. (Kazetta 4/2. 164-169) Herczeg Tamás tanácsnok: Határozati javaslat 1. pontja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése Békéscsaba, a Bankó A. u. 44. szám alatti idısek otthona jelenlegi 25 férıhely felújítását és újabb 25 férıhely kialakítását megvalósítani tervezi. A Közgyőlés a beruházás 2010. évi feladataira 50.000.000,- Ft-ot biztosít. A határozati javaslat 2. pontja változatlanul marad. A 3. pont az alábbiak szerint módosulna: A beruházás folytatását a tervdokumentációk átgondolásával, szükség szerinti módosításával, továbbá az Európai Uniós pályázati források lehetıség szerinti bevonásával a 2011. évi költségvetésben tervezi. (Kazetta 4/2. 169-180) Fodor Jánosné képviselı: Véleménye szerint nem a tervek átdolgozására, hanem a költségvetés átgondolására van szükség. Az elıterjesztés melléklete szállodaáraknak megfelelı költségvetést tartalmaz. (Kazetta 4/2. 180-184) Vantara Gyula polgármester: Javasolta az elıterjesztés átgondolását. Szavazásra bocsátotta Herczeg Tamás tanácsnok módosított javaslatát. (Kazetta 4/2. 184-191) A közgyőlés 17 igen, 1 nem szavazattal a következı határozatot hozta: 47/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése Békéscsaba, a Bankó A. u. 44. szám alatti idısek otthona jelenlegi 25 férıhely felújítását és újabb 25 férıhely kialakítását (összesen 50 férıhely) valósítsa meg. A közgyőlés a beruházás 2010. évi feladataira 50.000.000,- Ft-ot biztosít. Felelıs: Határidı:
2.
Vantara Gyula polgármester 2010. február 18.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az 1. pontban biztosított 50.000.000,- Ft terhére a kiviteli terv költségeinek fedezetéül 8.200.000,- Ft-ot különít el, amelyet átad a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény részére. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. február 28.
108
3.
A beruházás folytatását a tervdokumentációk átgondolásával, szükség szerinti módosításával, továbbá az Európai Uniós pályázati források lehetıség szerinti bevonásával a 2011. évi költségvetésben tervezni kell. Felelıs: Határidı:
Napirend tárgya:
Vantara Gyula polgármester 2011. február 28. Helyi rádiók és televízió közszolgálati mősorainak támogatása
Vantara Gyula polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság, és a határozati javaslatot egy 3. ponttal javasolja kiegészíteni. A Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság az eredeti határozati javaslat elfogadását javasolja a közgyőlésnek. A Web and Sales Média Kft. a közszolgálati tartalom arányának növelésére a közgyőlés üléseinek és sajtótájékoztatók online közvetítése céljából kért bruttó 1.000.000,- Ft-os támogatási kérelmét visszavonja, tekintettel arra, hogy a támogatási feltételek újratárgyalása és egyeztetése folyamatban van. Kérte a közgyőlést, hogy az elıterjesztést ennek figyelembevételével tárgyalja. (Kazetta 4/2. 191-202) Takács Péter képviselı: Javasolta, hogy a Csaba Televízió közgyőlési élı közvetítése 19 óra helyett 20 óráig tartson. Amennyiben a híradó sugárzását az ORTT-vel kötött megállapodás alapján 19 órakor meg kell tenni, ennek idıtartamáig a közvetítést szakítsa meg, majd azt követıen folytassa 21 óráig. (Kazetta 4/2. 202-212) Vantara Gyula polgármester: Számára nem ismert a Csaba Televízió mősorszolgáltatási szabályzata, ezért azzal kapcsolatban jelenleg nem tud nyilatkozni. (Kazetta 4/2. 212-214) Takács Péter képviselı: A polgármester a két fél közötti szerzıdéskötéskor a fentieket érvényesítheti, annak tudatában, hogy a televízió támogatását a tavalyi évhez képest megnövelte. (Kazetta 4/2. 214-220) Vantara Gyula polgármester: A mősorszolgáltatás kötöttségeirıl az érintett féllel még nem tárgyaltak. (Kazetta 4/2. 220-226) Kiss Tibor képviselı, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Tudomásul vette, hogy a Web and Sales Média Kft. kérelmét visszavonta, azonban bizottságuk az alábbi módosító javaslattal élt: Határozati javaslat 3. pontja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a közszolgálati tartalom arányának növelésére a közgyőlés üléseinek és sajtótájékoztatók online közvetítése céljából bruttó 1.000.000,- Ft, azaz Egymillió forint támogatást nyújt a Hír6.hu hírportált üzemeltetı Web and Sales Média Kft. részére. (Kazetta 4/2. 226-236)
109 Bokros Mátyás képviselı: A határozati javaslat 1. pontjában szereplı „helyi közérdekő hírmősorok gyártására és sugárzására egyenként bruttó 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint támogatást nyújt” szövegezés kétértelmő. A támogatás nem sugárzásonként, hanem cégenként értendı. (Kazetta 4/2. 236-241) Vantara Gyula polgármester: Forrás a 2010. évi költségvetés terhére. (Kazetta 4/2. 241-242) Takács Péter képviselı: Kérte a módosító javaslatáról történı szavazást. (Kazetta 4/2. 242-247) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta Takács Péter képviselı módosító javaslatát, amit elıterjesztıi oldalról nem támogat. - Megállapította, hogy a közgyőlés 3 igen, 8 nem szavazattal, 7 tartózkodással a módosító javaslatot elvette. Szavazásra bocsátotta a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság módosító javaslatát, amelyet elıterjesztıi oldalról nem támogat. - Megállapította, hogy a közgyőlés 6 igen, 10 nem szavazattal, 2 tartózkodással a módosító javaslatot elvetette. (Kazetta 4/2. 247-258) Hirka Tamás képviselı: Szavazatát igenrıl nemre módosítaná. (Kazetta 4/2. 258-262) Vantara Gyula polgármester: A szavazás aránya helyesen 5 igen, 11 nem szavat, 2 tartózkodás. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/2. 262-271) A közgyőlés 17 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 48/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a közszolgálati mősortartalom arányának növelésére, valamint a helyi közérdekő hírmősorok gyártására és sugárzására egyenként bruttó 4.000.000,- Ft, azaz Négymillió forint támogatást nyújt a Csaba Boksz Bt. (mint a Csaba Rádió reklám- és mősorügynöksége), valamint a Média-Aktív Reklámügynökség Kft. (mint a Juventus Rádió mősorügynöksége) részére, utólagos elszámolási kötelezettséggel. A támogatás folyósítására negyedévente, négy egyenlı részletben kerül sor.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a közszolgálati mősortartalom arányának növelése, valamint a helyi közérdekő hírmősorok gyártására és sugárzására bruttó 25.000.000,- Ft, azaz Huszonötmillió forint támogatást nyújt a „Csaba TV” Elsı Csabai Televíziós Kft. részére, utólagos elszámolási kötelezettséggel. A támogatás folyósítására negyedévente, négy egyenlı részletben kerül sor.
110
Forrás: 2010. költségvetés Médiakapcsolatok. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2010. január 31.
Hirka Tamás képviselı: Észrevételezte, hogy a Csaba Televízió számtalan jaminai rendezvényre kap meghívást, amellyel nem él. Dr. Fábián Ágnes és Kutyej Pál képviselık nevében kérte, hogy tegyék tiszteletüket rendezvényeiken. (Kazetta 4/2. 271-280) Vantara Gyula polgármester: Kérte a jelen lévı Csaba Televízió képviselıit, tolmácsolják a képviselı kérését vezetıjük felé. Tárgy:
ORIENS 2000 Alapítvány módosítási kérelme
Vantara Gyula polgármester: Elıterjesztı Kutyej Pál, a Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati Bizottság elnöke. A Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati Bizottság elıterjesztését tárgyalják. Szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. (Kazetta 4/2. 280-290) A közgyőlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 49/2010. (I.21.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 429/2009. (VI.25.) közgy. határozatát az alábbiak szerint módosítja: Az ORIENS 2000 Alapítvány Békéscsaba NETre Kész címő a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázati projekt megvalósításához igénybe vett 1.120.000,- Ft visszatérítendı kamatmentes támogatás visszafizetési határideje 2010. április 15. Felelıs: Határidı:
Kutyej Pál, a Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati Bizottság elnöke 2010. január 21.
Tárgy:
Bejelentés
Vantara Gyula polgármester: A „Bejelentések” tárgyalásánál Kutyej Pál képviselı kért szót. (Kazetta 4/2. 290-294) Kutyej Pál képviselı, a Kisebbségi, Érdekegyeztetı és Külkapcsolati Bizottság elnöke: A közvilágításban részesült egyházak nevében köszönetét fejezte ki. (Kazetta 4/2. 294-301) Szente Béla képviselı: A Meteor utca és környékének lakói a sorozatos betörések miatt levélben kérik a testület és a jegyzı segítségét. A kérdésben egyeztetett a polgárırséggel, ígéretet tettek arra, hogy a járırszolgálatot ezen a területen megnövelik. A lakosok próbálnak helyi ırzést biztosítani. A közvilágítás bizonyos utcákon nem megoldott, az idei évi
111 kommunális alapból kezdeményezi azok pótlását. Kérte a jegyzıt, hogy az ügy folyományáról tájékoztassa. (Kazetta 4/2. 301-357) Bokros Mátyás képviselı: Gerlán tavaly decemberben betöréssorozat történt. Két hónappal ezelıtt kérte a jegyzıt, vizsgálja meg a fıállású polgárırök alkalmazásának lehetıségét. Konkrét választ nem kapott. Békésen több mint fél éve 17 fıállású polgárırt alkalmaznak. (Kazetta 4/2. 357-370) Takács Péter képviselı: A szemétszállítási rendelet megalkotásánál a jegyzı kifejtette, hogy a képviselı módosító javaslattal nem élhet. Ki tehet módosító javaslatot, és milyen módon? Emlékei szerint korábban erre volt lehetıség. Kérdésére írásos választ kért. (Kazetta 4/2. 370-382) Kiss Tibor képviselı, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Megköszönte mindazok segítségét, akik kérését orvosolták, és a korábbi Pallasz Áruház melletti üres telket megnyitották, ideiglenes parkolót hoztak létre, ezáltal csökkentve a parkolási gondokat. (Kazetta 4/2. 382-388) Szente Béla képviselı: Bokros Mátyás képviselı felvetésére elmondta, hogy a polgárırség civil szervezetként mőködik, ebbıl adódóan nem lehet hivatásossá tenni. Nem csak Gerlán és a Dobozi út környékén, hanem a Béke kertekben is megszaporodtak a betörések. (Kazetta 4/2. 388-397) Vantara Gyula polgármester: Amint a központi rendırség irányítása megerısödik, várhatóan javulni fog a helyzet. (Kazetta 4/2. 397-404) Képviselıi kérdésekre adott válaszok: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı: Hirka Tamás képviselı a Szökıkút Ingatlanhasznosító Kft. székhelyével kapcsolatos kérdésére kapott választ elfogadja? (Kazetta 4/2. 404-407) Hirka Tamás képviselı: Elfogadja. (Kazetta 4/2. 407-408) Vantara Gyula polgármester: A következı testületi ülés idıpontja az elfogadott munkaterv szerint 2010. február 18. 9.00 óra. A közgyőlés ülését 16 óra 40 perckor berekesztette. (Kazetta 4/2. 408-412) K.m.f.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı