Még mindig Alexandria ez

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 43

Tanulmányok

Török László (1941) az MTA Régészeti Intézetének kutatóprofesszora, az MTA levelezô tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja. Kutatási területe az ókori Középsô Nílusvölgy (Napata-Meroé királyság) története és régészete, valamint Egyiptom késôantik mûvészete. Nemrégiben megjelent két kötete: The Image of the Ordered World. The Construction of the Kushite Mind (800 BC – 300 AD), Brill, Leiden– Boston–Köln, 2002; Transfigurations of Hellenism. Aspects of Late Antique Art in Egypt AD 250–700, Brill, Leiden–Boston, 2005.

42

„Még mindig Alexandria ez” Egy hellénisztikus motívum Egyiptom késôantik építészetében Török László Tóth István emlékére

A

A Ptolemaiosz-kori Alexandria mûvészetérôl éppúgy, mint hagyományainak római kori és késôantik továbbélésérôl a tizenkilencedik század második és a huszadik század elsô felében paradigmának aligha nevezhetô általánosítások váltották egymást. Bár az ókori szerzôk csodálattól áthatott leírásait a Ptolemaiosz-kori város pompájáról, mûvészetének fényûzô nagyszerûségérôl senki nem vonta kétségbe, a tizenkilencedik század második felének klasszikaarcheológusai úgy vélték, hogy sajátosan helyi hellénisztikus stílusok, így alexandriai stílus sem létezett.1 E nézettel szegült szembe Theodor Schreiber, amikor 1885-ben négy alexandriai kisbronz elemzése alapján felállította tételét, miszerint helyi stílusok igenis léteztek a hellénisztikus korban is, és amíg a pergamoni és attikai iskola a klasszikus kor formai idealizmusát folytatta, addig Alexandria egy olyan újszerû mûvészeti felfogás bölcsôje volt, „mely a valóságot a szépség fölé helyezte és a szépséget idônként magában a csúfban kereste”. A következô évtizedek folyamán Schreiber és követôi mind több hellénisztikus mûfajt és mûvet, stílusáramlatot és technikát, ikonográfiái típust és motívumot kötöttek Egyiptom Nagy Sándor által alapított új fôvárosához, melyben hovatovább a hellénisztikus és római császárkori mûvészet egyik legnagyobb hatású központját látták.2 A biztosan Alexandriához köthetô, akkor még eléggé szerény emlékanyag azonban nem mindenben látszott alátámasztani ezt, így Schreiber Alexandria-képének számos vonását olyan jelentôs kortársai ítélték tévesnek, mint Wickhoff, Gardner és Wace, míg végül 1925-ben Lawrence egy megsemmisítônek szánt tanulmányban a Schreiber hirdette „pán-alexandrinizmust” teljes egészében el nem vetette.3 Korábbi ásatások feldolgozása és újabb ásatások publikációi azonban csakhamar megfordították ezt a trendet is, és a harmincas évek végétôl kibontakozó, mára szinte önálló diszciplinává váló egyiptomi hellénizmuskutatás4 mind részletgazdagabban láttatja az alexandriai építészet, festészet és mozaikmûvészet, szobrászat, bronz- és terrakotta kisplasztika, fémmûvesség és ékszerészet megkülönböztetô sajátosságait és mutatja ki a hellénisztikus Alexandria és a Ptolemaiosz- és római korban folyamatosan továbbélô hagyományos egyiptomi mûvészet közötti kölcsönhatásokat. Mivel azonban Alexandria az ókor régészetileg legkevésbé feltárt metropoliszai közé tartozik, a vita mûvészetének sajátszerûségérôl szükségszerûen továbbra is folytatódik,5 miközben egy-egy új lelet szinte minden megállapításunkat módosíthatja vagy megcáfolhatja. Annyi mindenesetre valószínû, hogy a száz évvel ezelôtt felrajzolt „pán-alexandrinizmus” teljes rehabilitációjáról szó sem lehet. Mégis, aligha tévedünk akkor, amikor Alexandria hellénisztikus mûvészetének kisugárzását nemcsak az egyiptomi hátországban fedezzük fel, hanem a Mediterráneum távolabbi vidékein is, s akkor sem járunk tévúton, amikor továbbélô vonásait kimutatjuk Egyiptom késôantik mûvészetében.6 A következôkben egy különös építészeti elemrôl, az egyiptomi késôantik fülkeoromzatról lesz szó. Amennyire ez egy rövid tanulmányban lehetséges, megkísérelem megmutatni, hogy esetében miért maradt fenn, és az idôk folyamán hogyan módosult az eredeti hellénisztikus forma és annak jelentése. Az egyiptomi késôantik fülkeoromzat két alaptípusán, a félköríves záródású (1. kép) és a tört vonalú tümpanonnal zárt típuson (2., 3., 4., 5. kép) belül számos formai, stílusbeli és minôségi változatot találunk. A fülkeoromzatot mindkét alaptípusnál keretelhetik egyszerûbb növényi vagy ornamentális frízek ugyanúgy, mint összetett

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 44

„Még mindig Alexandria ez“

párkányzatok, tagozataik között korinthoszi típusú, azaz modillionos párkánykonzolokkal, tojásléccel, gyöngysorral, egyszerû vagy összetett geometrikus vagy növényi frízzel, akanthuszfrízzel, alakokkal benépesített indafrízzel. A tört vonalú oromzatok között találunk féltümpanonok által közrezárt figurális jeleneteket (6. kép: ez a faragvány egyike a kevés negyedik századi keresztény oromzatoknak) és féltümpanonokat, melyek háromszögû (7. kép) vagy íves középrészt zárnak közre (8. kép). A fülkeoromzat belsejét mindkét alaptípus esetében egyaránt bélelheti kazettaminta, kagyló (1. kép), vagy figurális relief. Az oromzatokhoz akroterion-szerûen elhelyezett koszorúk, állat- vagy emberalakok járulhatnak (2. kép). A törtvonalú késôantik fülkeoromzatok eredetét korábban a keletrómai provinciák építészetében keresték.7 Újabban azonban Marianne Bergmann, jómagam, majd Judith McKenzie jó érveket találtunk a mellett, hogy ez a sajátos építészeti forma már korábban megszületett Alexandria hellénisztikus építészetében,8 hasonlóan más, a keleti hellénisztikus és római építészetben ugyancsak általánosan elterjedt formákhoz, mint maga a félköríves fülkeoromzat, továbbá a korinthoszi fejezet bizonyos sajátos változatai, egyes modillion-párkánytípusok, az ívelt párkányzat, az alaprajzban is tört vonalú párkányzat, és az akanthuszleveles oszloptalapzat.9 A törtvonalú oromzat legkorábbi ismert emléke ugyanis Alexandriában került elô s ma az alexandriai Görög-Római Múzeum raktárában lappang (9. kép). A töredékesen fennmaradt faragvány a késôhellénisztikus korban, a Kr. e. kései második – korai elsô században készült. Az alexandriai múzeum hellénisztikus faragványa és a késôantik fülkeoromzatok közötti hiátust sokáig csak olyan emlékek töltötték ki, melyek ugyan az alexandriai építészet közvetlen vagy közvetett hatása alatt, de Egyiptomon kívüli területeken, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten keletkeztek.10 A kilencvenes években azonban az Alexandriától mintegy 100 km-re nyugatra fekvô Marina el Alameinnél egy késô Ptolemaioszés római kori város feltárásakor11 lengyel régészek olyan falfülke-keretelések maradványait tárták fel, amelyek igazolták a törtvonalú fülkeoromzat mint építészeti forma folyamatos jelenlétét Egyiptom késôhellénisztikus és római császárkori reprezentatív építészetében (10. kép). A Marina el Alameinbôl és a kései hellénisztikus és római császárkori Alexandria tágabb hatáskörnyezetébôl ismert fülkeoromzatok és a bevezetôben bemutatott késôantik példák között mutatkozó lényeges formai különbség, nevezetesen az utóbbiakon feltûnô figurális szobrászati dísz viszont már nem vezethetô le sem Alexandria, sem pedig a hatása alatt álló régiók hellénisztikus építészetébôl. A szobrászati díszítés ötletének forrását a rómavárosi építészet egy, elôször a második század második felében feltûnô újításában fedezhetjük fel. A Valeriusok családja számára Kr. u. 160 táján a vatikáni nekropoliszban épített mauzóleumban (11. kép) harminc nagyméretû félköríves fülkeoromzat belsejét díszítették istenségeket és mitológiai figurákat ábrázoló stukkóreliefekkel. További húsz kisebb méretû fülke félköríves oromzatában a dionüszoszi thiaszosz alakjainak relief-ábrázolásai voltak. A mauzóleumban eltemetettek hamvvedreit a fülkék padlójába süllyesztették.12 Egy, az egyiptomi késôantik mûvészet történetének új irányt adó, 1969-ben megjelent tanulmányában Hjalmar Torp kimutatta, hogy a késôantik fülkeoromzatokon a harmadik század végétôl megjelenô figurális témák – melyek között Dionüszosz mítosza elôkelô helyet foglal el – kivétel nélkül a görög-római halotti ikonográfia körébe illeszkednek. Sôt, az is kimutatható volt, hogy ezeket a fülkeoromzatokat valóban elit sírépítmények számára faragták.13 Kézenfekvô tehát a következtetés, miszerint a rómavárosi mintakép funkcionális és ikonográfiái kontextusában hatott Egyiptom építészetére, s nem csupán mint valamely az alexandriai ízlés számára vonzó, kihívóan egzotikus stíluselem. Az átvétel egyszerre formai és tartalmi motivációjára utal az is, hogy a figurális dísz Egyiptomban nem kötôdik egyedül a félköríves fülkezáródáshoz, ahogyan ez a mintaképbôl mint formai típusból következne, hanem ugyanúgy beillesztették a törtvonalú fülkezáródásba is, ami viszont egy teljesen önálló, s korántsem egyszerû formai megoldást kívánt. A római mintakép átvétele a jelek szerint a harmadik század vége felé történt meg. Itt római mintakép alatt természetesen nem konkrétan a Valeriusok mauzó-

1

2

3

4

5

6

1. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7011. Török L., Transfigurations of Hellenism, 16. kép 2. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7004. Török L., Transfigurations of Hellenism, 17. kép 3. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7055. Török L., Transfigurations of Hellenism, 39. kép 4. kép. Kairó, Kopt Múzeum 4475. Török L., Transfigurations of Hellenism, 65. kép 5. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7024. Török L., Transfigurations of Hellenism, 69. kép 6. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7030. Török L., Transfigurations of Hellenism, 22. kép

43

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 45

Tanulmányok

7

8

9

10

11

7. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7017. Török L., Transfigurations of Hellenism, 50. kép 8. kép. Berlin, Museum für Spätantike und Byzantinische Kunst 4452. Török L., Transfigurations of Hellenism, 60. kép 9. kép. Alexandria, Görög-Római Múzeum 3790. Török L., Transfigurations of Hellenism, 18. kép 10. kép. Marina el-Alamein, 9. sz. ház, fülke. Török L., Transfigurations of Hellenism, 19. kép 11. kép. Vatikáni nekropolisz, Mausoleum H, a Valeriusok mauzóleuma, fülke. R. BianchiBandinelli, Rome: The Late Empire AD 200-400, London, 1971, 333. kép

44

leumának fülkéit, hanem azok típusának egy késôbbi, közelebbrôl azonosíthatatlan változatát kell értenünk. Míg tehát az átvétel módjáról alig valamit sejtünk, motivációjáról már többet is mondhatunk. Induljunk ki egy látszólag merôben stílusbeli különbségbôl, mely a római mintakép és az egyiptomi adaptáció között feltûnik. Míg a Valeriusok mauzóleumában a figurák mértéktartó plasztikai artikulációja megmaradt a klasszikus felületdíszítés keretei között, addig a harmadik század vége és a kései negyedik század között készült egyiptomi késôantik fülkeoromzatok alakjai szétfeszítik építészeti keretüket (3. kép). A mélyen aláfaragott figurák mintegy szabadon álló kerekszobrokként lebegnek a fülkeorom-boltozat elôtt, vagy jelennek meg egy díszes építészeti keret nyílásában, ahogyan ezt például az imént már bemutatott keresztény fülkeoromzat esetében látjuk (6. kép). Bár az építészeti keret és a figurális elemek közötti viszonyt nyilván befolyásolta a hellénisztikus reliefszobrászat virtuóz illuzionizmusa, ahogyan az a második századi római relieffaragásban újraéledt, majd a negyedik század szobrászatában birodalomszerte újrafogalmazódott, az egyiptomi fülkeoromzatok alakjainak szabadsága mégis elsôsorban funkciójukból következett. Ezek az alakok ugyanis nem egy vizuális díszítôprogram részei, hanem a halotti kultusz elemei voltak, s így fel kellett ôket ruházni a kultuszkép jelenvalóságával – ezt pedig legjobban a hangsúlyozott háromdimenziójúság szolgálhatta. A funkció és a forma közötti összefüggés jobb megértésének érdekében vessünk egy pillanást két egyiptomi emlékcsoportra, nevezetesen a császárkori sírok arcosolium-típusú (íves boltozatú) fülkéire és a harmadik–negyedik századi aedicula (fülke)-típusú portrésztélékre. Az Alexandriában14 és vidéki városok nekropoliszaiban15 feltárt, a Kr. u. elsô és korai harmadik század közé keltezhetô elit sírok egy elterjedt típusában a sírtulajdonos a sírépítmény fôtengelyében, szögletes arcosolium-fülkében elhelyezett pszeudo-szarkofágban vagy halotti kliné (heverô) alakú sírládában volt eltemetve. Az alexandriai Kom esh Shukafa katakomba fôsírja arcosoliumainak fôfalán olyan egyiptomi stílusú jelenetek láthatók (12. kép), melyeknek ikonográfiái modellje nem a halotti, hanem a templomi rítusok körébôl származik, félreérthetetlenül utalva arra, hogy a sírfülkék kultikus jelentése a szorosan vett halotti kultuszon túl magába olvasztotta a templomi kultuszok bizonyos általánosabb vonásait is. Hermopolis Magna császárkori nekropoliszában a sírtulajdonos testét a sírkápolna fôtengelyében elhelyezkedô arcosolium-fülkékbe beépített, falazott sírláda zárta magába. A sírláda elôoldalának festett dísze halotti klinét ábrázolt (13. kép), s az arcosoliumot gyakran keretezték féloszlopok, oromzatukat sokszor kagyló bélelte. Hátfalukat általában festmény díszítette. Az itt bemutatott arcosolium hátfalának festett dísze lebegô géniuszokat ábrázolt, akik eredetileg valószínûleg a sírtulajdonos imago clipeatáját (azaz kör alakú pajzsra helyezett portréját) emelték a magasba. Elmondható tehát, hogy „a fülke, s építészeti keretelése a halott kultuszának szentélyét képezte, ugyanúgy, ahogyan a templomok az istenségek kultuszának szentélyei voltak”.16 A harmadik-negyedik századi aedicula-típusú portrésztélék tipológiai elôzményei vélhetôleg ugyancsak Alexandriában alakultak ki. A kairói Kopt Múzeum egy mára elveszett sztéléje (14. kép) az elhunyt portréját magába záró fülkét egyesítette egy klasszikus templomhomlokzat redukált ábrázolásával. A tümpanonban látható kicsiny imago clipeata feltehetôleg a megistenült elhunyt ábrázolása volt, jelezve, hogy a portrésztélé nem más, mint a sír mint halotti kultuszszentély szimbolikus „ábrázolása” – ennyiben az egyiptomi portrésztélé természetesen közeli rokona a római sír-aediculának. Térjünk itt vissza eredeti tárgyunkhoz. Mint már említettem, a késôantik fülkeoromzatok elit sírkápolnák számára készültek. A fülkék, melyeket koronáztak, a kápolnák architektúrájának hangsúlyos pontjait képezték, s bár az oromzatok kis méretei arra utalnak, hogy a fülkék nem tartozhattak temetkezést befoglaló arcosoliumokhoz, a temetkezésekkel magukkal nemcsak ikonográfiái tekintetben, hanem, közvetetten, építészetileg is kapcsolatban álltak.17 Ami az ikonográfiai kapcsolatot illeti, az imént ugyancsak említettem, hogy a fülkeoromzatok figurái kivétel nélkül beleilleszkednek a császárkorban általánosan elterjedt halotti ikonográfiába. Az egyes sírkápolnák figurális dísze azonban ennél konkrétabb tartalmakat is hordozott: az ábrázolt istenségek és mitológiai

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 46

„Még mindig Alexandria ez“

alakok egyrészt a sírtulajdonosok mitológiai szférába emelt társadalmi, kulturális és személyes identitását fogalmazták meg, másrészt pedig a megistenült sírtulajdonos18 alakját beillesztették a sír mint kultuszhely kontextusába. Étienne Bernand kimutatja, hogy a Ptolemaiosz- és római kori egyiptomi görög sírepigrammákban a felnôtt korban elhunyt házas férfiak Nílus isten, a matrónák Gaia, fiatalabb férjes asszonyok Aphrodité, Léda, Európa vagy Daphne, fiatal férfiak Apollo, Héraklész vagy Dionüszosz, fiatal leányok pedig a Nimfák alakjában jelentek meg.19 Hasonló asszociációk uralták a késôantik pogány elit sírkápolnáinak figurális díszét is, amint ez félreérthetetlenül kiderül a fennmaradt fülkeoromzatokból és egyéb faragványokból. Apollo alakja a sírtulajdonos gimnáziumi neveltetésére, a klasszikus mûveltség és elit státusz egységére, míg Heraklészé a gimnáziumi neveltetés során szerzett tartásra, az arisztokratikus virtusra, az élet nehézségei fölött aratott diadalra utalt. De a Nappal gyakran azonosított Héraklész tettei a földi létezés ciklikus természetét is jelképezték. Az istennôk a különféle nôi szerepköröket emelték az isteni-mitológiai szférába. Feltûnô a dionüszikus témák predominanciája a sírepigrammákban éppúgy mint a faragványokon. Tudjuk, hogy a görög-római Egyiptomban Dionüszoszt Ozirisszel azonosították. Az azonosítás Dionüszosz mítoszának khthonikus aspektusát tehát a hagyományos egyiptomi halotti vallással kapcsolta össze. A késôantik fülkeoromzatok tartalmaznak azonban a fentieknél kevésbé nyilvánvaló utalásokat is. Szembetûnô, hogy amíg a törtvonalú fülkeoromzat hellénisztikus eredetije (9. kép) az egyes építészeti alkotóelemeket szabályos, orthodox módon rendeli egymáshoz, addig a negyedik századi leszármazottak jellegzetes torzításokat mutatnak (8. kép), melyek révén egyes faragványok a törtvonalú oromzat elemeit úgy illesztik össze, mintha azokat alulról és centrális perspektívában látnánk. Vagy ahogyan Marianne Bergmann fogalmaz, az ilyen típusú oromzatok „kôbe átültetett perspektivikus festményekként” írhatók le. Ezt a különös játékot azonban nemcsak a fülkeoromzatok körében találjuk meg: illuzionisztikus módon eltorzított párkányzatok már a korai harmadik és a korai negyedik század között faragott aedicula-típusú portrésztéléken is láthatók (15. kép). Vajon lehetséges-e, hogy a harmadik-negyedik századi portrésztélék és fülkeoromzatok perspektivikusan torzított tagozatai olyan stílusjátékot jelenítenek meg, melynek gyökereit a pompeii Második Stílus táján, általánosabban a késôhellénisztikus falfestészet illuzionisztikus épületábrázolásaiban kell keresnünk? A válasz erre az, hogy a forrásvidék valóban azonos, de többrôl és másról is szó van. Hogyan értsük ezt? Induljunk ki ismét egy már idézett, a Kr. u. negyedik század utolsó évtizedeiben Heracleopolis Magnában faragott fülkeoromzatból (6. kép). Ne zavarjon bennünket, hogy díszítése keresztény tárgyú: ugyanabban a mûhelyben készült, ahol a Heracleopolis Magnában lelt egykorú pogány fülkeoromzatok nagy része. A faragvány középpontjában két csaknem teljesen kerekszoborként megformált géniusz áll, akiket perspektivikusan torzított féltümpanonok keretelnek. Az alakok mérete és plaszticitása s olyan kicsiny, de gondosan kiszámított részletek, mint a géniuszok bal lába és az akanthuszindák közötti térbeli viszony azt az illuzionisztikus hatást keltik, mintha a figurák a féltümpanonok nyílásán át az azok mögötti térbôl lépnének elô. A térrétegekkel hasonló módon, bár kevésbé ügyesen operál egy Pánt és Menádot ábrázoló fülkeoromzat is (16. kép). A figurák, az ugyancsak perspektivikusan torzított architektúra és az akanthuszindák közötti viszony illuzionizmusa arra a mesterkedésre emlékeztet, ahogyan barokk mennyezetek festett és plasztikus felületei mûködnek együtt egy optikailag egységes illuzionisztikus tér megteremtésében. Az egyiptomi fülkeoromzat figurái a klasszikus kötöttségeket megtagadva törnek ki az építészeti keretbôl, miközben a háromdimenziós és a kétdimenziós alkotóelemek közötti optikai határ bizonytalanná válik. A pompeii Casa di Labirinto híres Második Stílusú, kb. Kr. e. 40–30 táján készült falfestményén (17. kép) egy monumentális perisztíl keskeny kapunyílásán át kerek templomot pillantunk meg. A fényûzô festett architektúra ihletôje a késôhellénisztikus palotaépítészet volt, s igen valószínû, hogy a Második Stílus illuzionisztikus építészeti tájainak középpontjába állított szakrális motívumok – a Casa di Labirinto esetében a kerek templom – a Ptolemaioszok hellénisztikus

12

13

14

12. kép. Alexandria, Kom esh Shukafa nekropolisz, fôsír. T. Schreiber, Die Nekropole vonˆKom-Esch-Schukâfa, 57. kép 13. kép. Hermopolis Magna, nekropolisz, 10 sz. kápolna, falfestmény. S. Gabra – E. Drioton, Peintures à fresques... , 23. tábla 14. kép. Kairó, Kopt Múzeum 8026. Török L., Transfigurations of Hellenism, 20. kép

45

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 47

Tanulmányok

15

16

17

18

15. kép. Kansas City, Nelson-Atkins Museum of Art, portrésztélé. Török L., Transfigurations of Hellenism, 21. kép 16. kép. Kairó, Kopt Múzeum 7044. Török L., Transfigurations of Hellenism, 23. kép 17. kép. Pompeii, Casa di Labirinto. J. Engemann, Architekturdarstellungen des frühen zweiten Stils, 39. tábla 18. kép. Petra, Khaznet il-Firaun. M. Pfrommer, Alexandria im Schatten der Pyramiden, 109. kép

46

stílusú palotáihoz fûzôdô ikonográfiái és kultikus hagyományok hatását tükrözik.20 A Casa di Labirinto festményének mestere a perisztíl-kapuzat tümpanonját kettéhasította, hogy felszabadíthassa a kerek templom látványát. Az oszlopos udvarba belépôk számára a festmény axiális perspektívája révén azt a meggyôzô illúziót adta, mintha az udvar architektúrája mögött egy szakrális komplexum további valódi terei nyílnának. A pompeii trompe l’oeil architektúra valóságosan háromdimenziós, ám még mindig trompe l’oeil változatát is ismerjük. Ez a Khaznet il-Firaun néven ismert, a Kr. e. elsô század utolsó harmadára keltezett monumentális petrai sziklasír homlokzat-architektúrájának felsô szintje, mely perisztílben álló tholoszt, kerek szentélyt ábrázol (18. kép). A sziklasír architektúrája mögött ugyanúgy Alexandria hellénisztikus építészete áll, mint a festmény mögött. Mármost ha e két példa illuzionizmusa felôl tekintünk az egyiptomi aediculatípusú portrésztélék és törtvonalú fülkeoromzatok perspektivikus torzítására, tovább erôsödik az a benyomásunk, hogy ez utóbbiak esetében is ábrázolásokkal van dolgunk – olyan ábrázolásokkal azonban, melyek a halotti építészet sajátos miliôjéhez kötôdnek. Ezt további adatok is megerôsítik. A valódi háromdimenziós építészeti tagozatokból álló, de a valódi építészet kereteit optikalilag átlépô ábrázolt építészet kezdeteit már az alexandriai Mustapha Pasha nekropolisz Kr. e. 250 táján épült I. sz. hüpogeuma udvari fôfalának perspektivikusan torzított kapukereteiben is azonosíthatjuk (19. kép). Az udvar a nyilvános temetési és halotti rítusok színtere volt. Susan Venit szerint ebbôl a funkcióból érthetô meg a fôfal strukturális hasonlósága a színházi proszkénionhoz. Mások szerint a fôfal hellénisztikus palotahomlokzatot utánoz.21 A két vélemény között nem kell választanunk: hiszen Vitruviustól (De architectura V. 6. 8–9) tudjuk, hogy a római színház scenae fronsának ajtónyílásait királyi paloták kapuiról mintázták. Mindenesetre a Mustapha Pasha nekropolisz I. sz. hüpogeumának perspektivikus ajtókeretei szemernyi kétséget sem hagynak afelôl, hogy az udvari fôfal nem másol, hanem jelentése okán ábrázol egy bizonyos építészeti modellt. Hasonlóképpen ábrázolt architektúrákat vagy architektúra-részleteket azonosíthatunk más alexandriai korai hellénisztikus sírokban is, római császárkori példákat pedig bôven találhatunk Hermopolis Magna sírkápolnáinak festményein. Hermopolisból az ún. Maison Dionysiaque arcosoliumába épített, a sírtulajdonos temetkezését tartalmazó falazott sírláda elôoldalának díszét idézem (20. kép). A festmény a halotti klinét a kései Ptolemaiosz-korai római kori alexandriai sírok arcosolium-fôfalának fülkearchitektúrájával egyesíti. A különös kombináció oka valószínûleg az volt, hogy Hermopolisban az arcosolium fôfala más témák ábrázolására volt fenntartva, amint ezt a korábban bemutatott festmény esetében már láttuk. Az alexandriai mintaképekre három példát mutatok be. A Ghirgis Sírban (21. kép) a központi fülke egy egyiptomi stílusú naiskos alakját mutatja, melynek ajtaja zárva van. Az I. sz. Fort Saleh Sírban (22. kép) a nyitott központi fülkében Ozirisz, azaz az Ozirisszé lett sírtulajdonos alakja látható; a Stagni Sír fülkéjében (23. kép) a múmia-alakú Ízisz-Aphrodité, azaz ugyancsak a megistenült sírtulajdonos áll. A hermopolisi Maison Dionysiaque festményében (20. kép), mely a sír mint a megistenült halott kultuszhelye építészeti képét parafrazeálja, feltûnô a fülkék perspektivikus ábrázolása. Más sírokban (13. kép) az illuzionisztikus ábrázolás eszköze az axiális perspektíva benyomását erôsítô vetett árnyék volt a szélsô fülkékben: figyelemreméltó módon, a kliné-lábak önárnyéka is alkalmazkodott az axiális perspektívához. Összefoglalva úgy tûnik tehát, hogy a késôantik törtvonalú fülkeoromzat nem pusztán a Kr. e. kései második – elsô századi alexandriai reprezentatív építészet egy sajátos, a római császárkorban is továbbélô formájának kései változata volt. Az eredeti hellénisztikus forma olyan illuzionisztikusan torzított formában jelenik meg az aedicula-típusú portrésztéléken, majd a késôantik elit sírkápolnák architektúrájának fókuszát képezô fülkéken, amelynek valódi jelentését az alexandriai hellénisztikus sírépítészetben kialakuló, s onnan elterjedô illuzionisztikus építészeti „ábrázolásokból” érthetjük meg. Az arcosoliumok és portrésztélék perspektivikus architektúrái ugyanúgy, mint a törtvonalú fülkeoromzatok nem mások, mint ideális halotti kultuszszentélyek egészének vagy homlokzatának vagy pedig bizonyos jelképes tartalmú homlokzati elemeinek ábrázolásai. Fontos itt megjegyeznünk,

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 48

„Még mindig Alexandria ez“

hogy a Marina el Alamein-i lakóházakban talált fülkearchitektúrákban perspektivikus torzítás nem jelenik meg. Befejezésül Judith McKenzie egy mondatát idézem a késôantik Alexandriáról: „az Alexandria építészetében mutatkozó erôs kontinuitás arra vall, hogy a város mûvészetileg sokkal aktívabb maradt, mint ezt általában feltételezik”.22 Ezt azonban ki kell egészítenünk azzal, hogy bizonyos reprezentatív funkciókhoz kötôdô építészeti formák és vizuális ábrázolásmódok továbbélése és módosulásai nem képzelhetôk el eredeti jelentésük s a hozzá kapcsolódó asszociációk továbbélése nélkül. A késôantik fülkeoromzatokra is áll, amit a tanulmány címéhez kölcsönzött Kavafisz-sor mond a Kr. u. 7. század közepi városról: „Még mindig Alexandria ez”.

19

20

JEGYZETEK * Konsztantinosz P. Kavafisz: Számûzöttek (1. versszak 1. sor). – Jelen tanulmány a VII. Magyar Ókortudományi Konferencián (Debrecen, 2006. május 26–28.) elhangzott elôadás szövege. A benne érintett kérdésekre ld. részletesebben: Török L., Transfigurations of Hellenism. Aspects of Late Antique Art in Egypt AD 250-700, Leiden–Boston, 2005, 115–129., 183–215. 1 A következôkhöz ld. A. Stewart kitûnô kutatástörténeti áttekintését: „The Alexandrian Style: A Mirage?”: Alexandria and Alexandrianism. Papers Delivered at a Symposium Organized by The J. Paul Getty Museum and The Getty Center for the History of Art and the Humanities and Held at the Museum April 22-25, 1993, Malibu, 1996, 231–246., 231. skk. 2 T. Schreiber, AM 10 (1885) 380–400.; uô, Die Wiener Brunnenreliefs aus Palazzo Grimani, Leipzig, 1888; uô, Die hellenistischen Reliefbilder, Leipzig, 1889–1894; uô, Der Gallierkopf des Museums in Gize bei Kairo, Leipzig, 1896; uô, „Die hellenistischen Reliefbilder und die augusteische Kunst”: Jdl 11 (1896) 78–101.; uô, Studien über das Bildnis Alexanders des Grossen: Ein Beitrag zum alexandrinischen Hellenismus, Leipzig, 1903.– Az idézet forrása: Stewart, „The Alexandrian Style...”, 233. 3 F. Wickhoff, Die Wiener Genesis, Wien, 1895, 17. skk.; E. A. Gardner, A Handbook of Greek Sculpture, London, 1896–1897; A. J. B. Wace, „Apollo Seated on the Omphalos”: Annual of the British School at Athens 9 (1902–1903) 211–242.; uô, „Grotesques and the Evil Eye”: Annual of the British School at Athens 10 (1903–1904) 103–114.; A. W. Lawrence, „Greek Sculpture in Ptolemaic Egypt”: JEA 11 (1925) 179–190. 4 Összefoglalóan és további irodalommal: P. M. Fraser, Ptolemaic Alexandria I–III, Oxford, 1972; R. S. Bianchi et al., Cleopatra’s Egypt: Age of the Ptolemies [a Brooklyn Museumban 1989. okt. 7. – 1989. jan. 2. között megrendezett kiállítás katalógusa], Brooklyn, 1988; La gloire d’Alexandrie [a párizsi Petit Palais-ban rendezett kiállítás katalógusa], Paris, 1998; G. Grimm, Alexandria die erste Königsstadt der hellenistischen Welt. Bilder aus der Nilmetropole von Alexander dem Grossen bis Kleopatra VII., Mainz, 1998; M. Pfrommer, Alexandria im Schatten der Pyramiden, Mainz, 1999; G. Hölbl, A History of the Ptolemaic Empire (transl. by Tina Saavedra), London – New York, 2001 [eredeti német kiadás: Geschichte des Ptolemäerreiches, Darmstadt, 1994]; W. Huss, Ägypten in hellenistischer Zeit 332-30 v. Chr, München, 2001; S. A. Stephens, Seeing Double. Intercultural Poetics in Ptolemaic Alexandria, Berkeley – Los Angeles – London, 2003; H. Beck – P. C. Bol – M. Bückling (szerk.), Ägypten Griechenland Rom. Abwehr und Berührung [a frankfurti Städelsches Kunstinstitut és Städtische Galerie által 2005. nov. 26. – 2006. febr. 26. között megrendezett kiállítás katalógusa], Frankfurt, 2005. 5 Vö. S. Schmidt, „Das hellenistische Alexandria als Drehscheibe des kulturellen Austausches?”: H. Beck – P. C. Bol – M. Bückling (szerk.), Ägypten Griechenland Rom, 267–278. 6 Török L., „On the Chronology of the Ahnas Sculpture”: Acta Arch. Hung. 22 (1970) 163–182.; M. Bergmann, „Perspektivische Malerei in Stein. Einige alexandrinische Architekturmotive”: Bathron. Beiträge zur Architektur und verwandten Künsten. Für H. Drerup zu seinem 80. Geburtstag, Saarbrücken, 1988, 59–77.; Török L., „Notes on the Chronology of Late Antique Stone Sculpture in Egypt”: W. Godlewski (szerk.), Coptic Studies. Acts of the Third International Congress of Coptic Studies Warsaw, 2025 August, 1984, Warsaw, 1990, 437–484.; J. McKenzie, „Alexandria and the Origins

21

22

23

19. kép. Alexandria, Mustafa Pasha nekropolisz, I. sz. hypogeum. S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria, 41. kép 20, kép. Hermopolis Magna, nekropolisz, „Maison Dionysiaque”, falfestmény. Török L., Transfigurations of Hellenism, 24. kép 21. kép. Alexandria, I. sz. Ghirgis Sír, sírkamra, központi fülke. S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria, 76. kép 22. kép. Alexandria, Fort Saleh Sír, sírkamra. S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria, 77. kép 23. kép. Alexandria, Stagni Sír. S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria, 136. kép

47

okor2

9/26/06

10:55 AM

Page 49

Tanulmányok

of Baroque Architecture”: Alexandria and Alexadrianism 109–125.; J. McKenzie, „The Architectural Style of Roman and Byzantine Alexandria and Egypt”: D. M. Bailey (szerk.), Archaeological Research in Roman Egypt. The Proceedings of The Seventeenth Classical Colloquium of The Department of Greek and Roman Antiquities, British Museum, held on 1-4 December, 1993, Ann Arbor, 1996, 128–142.; Török L., A vadászó kentaur. Az egyiptomi hellénizmus 4. századi emléke a budapesti Szépmûvészeti Múzeumban. The Hunting Centaur. A Monument of Egyptian Hellenism from the Fourth Century AD in the Museum of Fine Arts, Budapest, 1998; Török L., Transfigurations of Hellenism. 7 J. Strzygowski, Koptische Kunst. Catalogue général des antiquités égyptiennes du Musée du Caire Nos 7001-7394 et 8742-9200, Wien, 1904 [reprint kiadás Osnabrück, 1973] 27. sk.; P. du Bourguet, Die Kopten. Baden-Baden, 1967, 125. [francia kiadás: L’art copte, Paris, 1968]; Török L., „On the Chronology of the Ahnas Sculpture”. 8 Érveinek hátteréhez vö. H. Lauter, „Ptolemais in Libyen. Ein Beitrag zur Baukunst Alexandrias”: JdI 86 (1971) 149–178.; M. Lyttelton, Baroque Architecture in Classical Antiquity, London, 1974; J. McKenzie, The Architecture of Petra, Oxford, 1990 (2. kiadás 2005). – Alexandria hellénisztikus építészetérôl ld. még H. v. Hesberg, „Zur Entwicklung der griechischen Architektur im ptolemäischen Reich”: H. Maehler – V. M. Strocka (szerk.), Das Ptolemäische Ägypten. Akten des internationalen Symposions 27–29. September 1976 in Berlin, Mainz, 1978, 137–143. – A következôkben bemutatott alexandriai hellénisztikus töredéket (9. kép) csak csekély mértékben eltérô következtetésekkel tárgyalta e tanulmány szerzôje egy az 1984. évi varsói Koptológiai Kongresszuson felolvasott elôadásában (publikációja: Török L., „Notes on the Chronology of Late Antique Stone Sculpture in Egypt”) és Marianne Bergmann egy korábban említett cikkében („Perspektivische Malerei in Stein. Einige alexandrinische Architekturmotive”). McKenzie („Alexandria and the Origins of Baroque Architecture”, ill. „The Architectural Style of Roman and Byzantine Alexandria and Egypt”) szintén hasonló következtetésekre jut, azonban nem ismeri Bergmann és Török tanulmányait. 9 Vö. P. Pensabene, Elementi architettonici di Alessandria e di altri siti Egiziani (Repertorio d’arte dell’Egitto greco-romano Serie C Volume III), Roma, 1993. 10 Vö. G. Pesce, Il ‘Palazzo delle Colonne’ in Tolemaide di Cirenaica, Róma, 1950; H. Lauter, „Ptolemais in Libyen”; M. Lyttelton, Baroque Architecture in Classical Antiquity; J. McKenzie, The Architecture of Petra. 11 Az ásatásokról szóló elôzetes jelentések: W. A. Daszewski et al.: PAM 2 (1991) 31. skk.; 3 (1992) 29. skk.; 4 (1993) 28. skk.; 8 (1997) 37. skk.; 10 (1999) 43. skk.; 11 (2000) 39. skk.; 12 (2001) 47. skk. 12 H. Mielsch – H. v. Hesberg, Die heidnische Nekropole unter St. Peter in Rom. Die Mausoleen E- I und Z-Psi, Roma, 1995, 143–208. – T. K. Thomas, Niche Decorations from the Tombs of Byzantine Egypt (Heracleopolis Magna and Oxyrhynchos, AD 300-500). Visions of the Afterlife I–II., Ph.D. disszertáció, New York University, University Microfilms, Ann Arbor, 1990, I. 196. skk. és 197., 227. jegyzet nem

48

ismeri a H Mauzóleumot, és úgy véli, hogy a figurális díszû fülkeoromzat Egyiptomban keletkezett. 13 H. Torp, „Leda Christiana. The Problem of the Interpretation of Coptic Sculpture with Mythological Motifs”: Acta IRN 4 (1969) 101–112., 107. skk.; az emlékekre s irodalmukra ld. H.-G. Severin, „Gli scavi eseguiti ad Ahnas, Bahnasa, Bawit e Saqqara: Storia delle interpretazioni e nuovi resultati”: XXVIII Corso di cultura sull’arte Ravennate e Bizantina, Ravenna, 1981, 299–314.; uô, „Zum Dekor der Nischenbekrönungen aus spätantiken Grabbauten Ägyptens”: Riggisberger Berichte 1 (1993) 63–85.; és legutóbb Török L., Transfigurations of Hellenism, 115. skk.; 183. skk. ˆ 14 Th. Schreiber, Die Nekropole von Kom-Esch-Schukâfa (Expedition Ernst von Sieglin I), Leipzig, 1908, 103., 57. kép; I. Kaplan, Grabmalerei und Grabreliefs der Römerzeit. Wechselwirkungen zwischen der ägyptischen und griechisch-alexandrinischen Kunst (Veröffentlichungen der Institute für Afrikanistik und Ägyptologie der Universität Wien 86. Beiträge zur Ägyptologie, 16), Wien, 1999, 129. skk. 15 S. Gabra – E. Drioton – P. Perdrizet – W. G. Waddell, Rapport sur les fouilles d’Hermoupolis Ouest (Touna el-Gebel), Le Caire, 1941.; S. Gabra – E. Drioton, Peintures à fresques et scèenes peintes à Hermoupolis-Ouest (Touna el-Gebel), Le Caire, 1954; I. Kaplan, Grabmalerei und Grabreliefs der Römerzeit, 159. skk. 16 T. K. Thomas, Niche Decorations... , 320. 17 A késôantik sírkápolnák fülkearchitektúrája s a temetkezések közötti lehetséges építészeti kapcsolatra ld. pl. az újabban a Dakhla oázisban feltárt építményeket, S. Yamani, „Roman Monumental Tombs in Ezbet Bashendi”: BIFAO 101 (2001) 393–414. 18 Vö. H. Wrede, Consecratio in formam deorum. Vergöttlichte Privatpersonen in der römischen Kaiserzeit, Mainz, 1981, passim és különösen 31. skk. 19 É. Bernand, Les inscriptions métriques de l’Égypte gréco-romaine. Recherches sur la poésie epigrammatique des grecs en Égypte, Paris, 1969. 20 M. Pfrommer, „Fassade und Heiligtum. Betrachtungen zur architektonischen Repräsentation des vierten Ptolemäers”: W. Hoepfner – G. Brands (szerk.), Basileia. Die Paläste der hellenistischen Könige. Internationales Symposion in Berlin vom 16.20 12. 1992, Berlin, 1996, 97–108.; M. Pfrommer, Alexandria im Schatten der Pyramiden, 138. skk. – J. Engemann (Architekturdarstellungen des frühen zweiten Stils, Róma, 1967) úgy vélte, hogy a Második Stílus Itáliában alakult ki. Késôbbi tanulmányok a Második Stílus festôire a hellénisztikus palotaépítészet által tett hatást hangsúlyozzák, ld. elsôsorban K. Fittschen, „Zur Herkunft und Entstehung des 2. Stils – Probleme und Argumente”: P. Zanker (szerk.), Hellenismus in Mittelitalien. Kolloquium Göttingen 1974. Abhandlungen der Akademie der Wissenschaften in Göttingen 97 (1976) 539–563. 21 S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria. The Theater of the Dead, Cambridge, 2002, 65. skk.; I. Nielsen, Hellenistic Palaces. Tradition and Renewal, Aarhus, 1994, 20. 22 McKenzie, „Alexandria and the Origins of Baroque Architecture“, 122