A KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁGOK ALKOTMÁNYOS BERENDEZKEDÉSE, POLITIKAI PRIORITÁSOK 1989 UTÁN. II. (BEVEZETÉS A CSEH KÖZTÁRSASÁG VISZONYAIBA. KÖZJOG, TÁRSADALOM, POLITIKA) MCS48
KÉSZÍTETTE: MÉSZÁROS ANDOR
Hivatalos név: Cseh Köztársaság (Česká republika) Létrejötte: 1993. január 1. Főváros: Prága (Praha) Terület: 78 864 km2 Lakosság: 10 230 060 (2001) Hivatalos nyelv: cseh
Az ország területe és elnevezése Az ország elnevezése
A Cseh Köztársaság államterülete több, hosszú történeti fejlődés során kialakult egységből áll. Az 1993-ban megszületett állam alkotmányának preambuluma ezért két történeti utalást is tartalmaz az országterület korábbi elnevezéseinek vonatkozásában. Szól egyrészt a Cseh Köztársaságról, mint a középkori gyökerű Cseh Korona Országai államkeretének örököséről,
másrészt
pedig
előzményként
utal
a cseh
államiság 20.
századi
újjászületésekor, 1918-ban létrejött nagyobb, szövetségi államkeretre, Csehszlovákiára, amelyből 1993-ban az önálló Csehország kivált:
"Mi, a Cseh Köztársaság állampolgárai Csehországban, Morvaországban és Sziléziában, az önálló cseh állam megújulása idején, hűen a Cseh Korona Országai ősi államiságának és a csehszlovák államiságnak valamennyi jó hagyományához, …"(Tóth Károly (szerk.): Kelet-Európa új alkotmányai. Szeged, JATE 1997.)
A Cseh Korona Országai (Zemí Koruny české) elnevezést a 14. századtól használták a cseh uralkodó hatalma alá tartozó területek közös elnevezésére. A legjelentősebb cseh uralkodó, IV. Károly idején született kifejezés magába foglalta az 1212-ben született Cseh Királyságot, az 1179-ben alapított Morva Őrgrófságot és a Sziléziai Hercegséget, illetve más, a cseh uralkodó fennhatósága alá tartozó területeket is. Csehszlovákia (Československo) az 1918-ban létrejött, az újjászülető önálló cseh államiság kereteként szolgáló, de a cseh állam mellett Szlovákiát is magába foglaló állam megnevezése volt. Az 1993-ban megszülető cseh állam hivatalos elnevezése Cseh Köztársaság (Česká republika) lett. A köznyelvi megnevezés hosszú folyamat után alakult ki. A Csehország (Čechy) megnevezés jelentése ugyanis szűkebb volt a cseh államterületnél, hiszen az nem vonatkozott az államot alkotó főbb történelmi egységek mindegyikére, mivel ezek közül csupán az egyik volt a szűkebb értelemben vett Csehország, az egykori Cseh Királyság. Ezért sokáig nem volt, nem lehetett a cseh nyelvben a többi országelnevezéshez – pl. Maďarsko (Magyarország), Polsko (Lengyelország) stb. – hasonló, általánosan elfogadott, egyszavas országnév. Többnyire az államra utaló, hivatalos Česká republika (Cseh Köztársaság) elnevezést használták, a beszélt nyelvben gyakran csupán republikaként (köztársaság) említve az országot, illetve, sokkal ritkábban, a szűkebb Csehországra vonatkozó Čechy elnevezést. Ez utóbbi azonban, amellett, hogy pontatlan volt, bizonyos érzékenységeket is sértett, hiszen nem vonatkozott az állam többi történelmi tartományára, mivel azoknak ettől eltérő elnevezései használatosak (Morava - Morvaország, Slezsko - Szilézia).
2
Hosszas bizonytalanság után mára egy korábban nyelvileg nagyon helytelennek ítélt, beszéltnyelvi országelnevezés rögzül. A hivatalos Česká republika elnevezés mellett elsőként a sajtónyelvben. A korábbi Československo szóból ragadták ki az első tagot, az általános, -sko végződésű országelnevezésekhez hasonló Česko-t. Ennek használatát a 90es évek végén még erőteljesen helytelenítették, de köznyelvi használata mára általánossá vált.
Az országterület kialakulása
A mai Cseh Köztársaság államterületének határai a történelem során szinte alig változtak, a történeti cseh államisággal összekapcsolódó Cseh Korona Országainak külső határai, kisebb változásokkal, megegyeznek a mai Csehország államhatárával. A 14. században, Luxemburgi IV. Károly uralkodása idején rögzült a Cseh Korona Országainak területe, Csehország, Morvaország, Szilézia és Luzsice (Lausitz), (Čechy, Morava, Slezsko, Lužice). Ezeken túl még olyan egykor önálló tartományok, amelyek területi különállásuk nyomait is elvesztették (Opavsko, Kladsko, Chebsko) és egyéb, nem cseh lakosságú, csak rövid ideig a cseh államhoz tartozó területek, például Brandenburg (Braniborsko). Szilézia 1348 óta tartozott a Cseh Korona Országai közé. E gazdaságilag igen jelentős tartomány nagyobb, északi része a 17. században Poroszországhoz került, ma pedig csupán keskeny, déli sávja a cseh állam része, északi része Lengyelországban van. 1918 után Szilézia miatt bontakozott ki a legélesebb konfliktus a cseh állam határainak kérdésében. A nagy gazdasági jelentőségű, fontos közlekedési csomópontként szolgáló Teschen (csehül Těšín, lengyelül Czeszyn) városára és környékére Csehszlovákia és Lengyelország is igényt tartott. A béketárgyalásokon előbb népszavazás kiírását rendelték el, ám ezt később elvetették. A 20-as évek elején, Lengyelországnak a lengyel-orosz háború miatti szorult helyzetét kihasználva, Csehszlovákia megszállta, majd 1939 márciusában, Csehország német megszállását követően rövid időre Lengyelországhoz került. A második világháború után felosztották a területet, így a város egyik része ma Lengyelországhoz tartozik, másik része, Český Těšín néven Csehországhoz. Luzsice sosem volt a cseh állam integráns része. A ma Németországhoz tartozó terület a legnyugatibb szláv nemzetiség, a szorbok lakhelye. A történeti vonatkozások
3
miatt a cseh állam felelősséget érez a szorbok iránt, jelentős kulturális támogatást biztosít számukra, segíti a szorb nyelvű irodalom, sajtó kiadását és – Németországon kívül – a prágai egyetemen működik szorb nyelvi és irodalmi tanszék. A mai, az alkotmányban is megjelenő szemlélet tehát a szűkebb értelemben vett Csehországot, Morvaországot és Sziléziának a mai Cseh Köztársasághoz tartozó területét sorolja a Cseh Korona Országai közé. A történeti tartományok közjogi különállása azonban már az 1920-as, első csehszlovák alkotmánnyal megszűnt és átadta a helyét a ma is létező megyerendszernek (kraj). A Cseh Köztársaság európai integrációjához kapcsolódva a megyerendszer mellett kialakították a regionális közigazgatási rendszert is, a régiók azonban csupán statisztikai egységként funkcionálnak.
A Cseh köztársaság mai területe tehát nagy vonalakban megegyezik az első Csehszlovák köztársaság cseh részének 1918-ban megszületett hivatalos államterületével. A köztársaság cseh területei ekkor az Osztrák-Magyar Monarchia korábbi cseh lakosságú örökös tartományaiból (Csehország, Morvaország, Szilézia) álltak. Csehszlovákia cseh területein, az említett sziléziai határvitán túl, 1919-ben csupán kisebb, praktikus jellegű, az országutak és a vasútvonalak nyomvonalát figyelembevevő határkiigazítások, területcserék történtek Ausztriával. Csehország, történelme során, a 20. század harmincas éveinek végén szenvedte el a legdrámaibb változásokat. 1938 szeptemberében, a Müncheni döntés alapján elveszítette a döntően német lakosságú Szudétavidéket (29 000 km2), amelyet Németországhoz csatoltak. 1939 márciusában a cseh(szlovák) államiság is megszűnt, a cseh területeken, 49 000 km2 kiterjedésben a megszálló német hatalom létrehozta a Cseh- Morva Protektorátus elnevezésű, gyakorlatilag a német helytartóságnak alárendelt államalakulatot, illetve az ország belső területein található német etnikai szigetekre kiterjesztették a Német birodalom fennhatóságát. Lengyelország annektálta az említett sziléziai területeket. A második világháború után a békeszerződések, lényegében helyreállították a Csehszlovák Köztársaság 1938-as határait. A határmódosítások csak az állam keleti és szlovák részét érintették. Elcsatolták az 1919 óta Csehszlovákiához, 1939 után pedig Magyarországhoz tartozó Kárpátalját, amely a Szovjetunió, 1991 után pedig Ukrajna része
4
lett, a szlovák főváros, Pozsony környékét pedig – elsősorban katonai, védelmi indokokra hivatkozva – kiegészítették az ún. „pozsonyi hídfővel”. A mai Cseh Köztársaság területe 78 864 km2. A Cseh-medence és hegységkerete mintegy 52 000 km2 kiterjedésű, a Morva-medence és hegységkerete, illetve Dél-Szilézia 27 000 km2. A Cseh Köztársaság nyugaton Németországgal, északon Lengyelországgal, keleten Szlovákiával, délen Ausztriával határos. Ebből a Németországgal közös határszakasz a leghosszabb. Az országhatár csak néhol követi hegyvidékek és folyók vonalát, így nyugaton a Cseh-erdő (Šumava), észak-nyugaton az Érchegység Németországtól, északon a Szudéták Lengyelországtól választják el.
A Cseh Köztársaság alkotmányos rendszere Történeti áttekintés A cseh nemzet 1918 előtt nem rendelkezett önálló államisággal. Az 1526-ban a Habsburg birodalom részévé váló Cseh Királyságot alkotó cseh történeti tartományok, a Cseh Korona Országai, az 1620-as fehér-hegyi csatát követően, 1627-ben kiadott Megújított Tartományi Rendtartás (Erneuerte Landesordnung – Obnovené zemské zřízení) rendelkezéseinek értelmében elvesztették önálló államiságukat. 1749-re, az utolsó cseh központi rendi intézmény felszámolásával minden közjogi kapocs megszűnt Csehország, Morvaország és Szilézia között. A legalább korlátozott állami önállóság elérésére a Habsburg birodalmon belül is történtek kísérletek, de ezek sikertelennek bizonyultak. Az első kísérlet a 18. század végén az alapvetően nyelvi, kulturális törekvésként induló cseh nemzeti újjászületéshez kötődik. Ennek egyik vezéralakja, a történész František Palacký 1849-re fogalmazta meg az első cseh politikai elképzelést. Az általa képviselt ausztroszlavizmus – amely szerint a Habsburg államszövetség keretén belül élő szláv nemzetek számára a birodalom ideális politikai egységet képvisel biztonságos fejlődésükhöz – alapján kívánta elérni a birodalom föderatív átépítését, a cseh (és szlovák) lakosságú tartományok és más közigazgatási egységek autonómiával rendelkező etnikai egységbe szervezését. Az 1849-ben a kremsieri
5
(Kroměříž) alkotmányozó gyűlés elé terjesztett tervezete, nem járt eredménnyel. A második kísérletre 1871-ben került sor. Ekkor, az osztrák-magyar kiegyezés mintájára, egy osztrák-cseh kiegyezés előkészítésére került sor, amely kezdetben a dualista Monarchia trialista átépítését, végleges formájában azonban csupán a Lajtán túli területre vonatkozó szubdualizmus rendszerének felállítását jelentette volna. E rendezési elképzelés azonban, amely csupán a szűkebb értelemben vett Csehország, a Cseh Királyság állami létét újította volna fel, a Monarchia esetleges szláv jellegűvé válásától tartó osztrák-német és magyar politikai vezetőréteg ellenállása miatt megbukott. A cseh állami önállóság felújítására három évszázaddal a fehérhegyi csata után kerülhetett sor. Az első világháborút követően, 1918-ban született meg az első Csehszlovák Köztársaság. Az állam berendezkedését az 1919-es ideiglenes után az 1920ban elfogadott alkotmány szabályozta. Ez az egységes csehszlovák politikai nemzet koncepcióján nyugodott, így nem szabályozta a cseh és a szlovák nemzet viszonyát, és azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a köztársaságnak több német nemzetiségű lakosa volt, mint szlovák és a Szlovákia területén élő magyarok aránya is megközelítette a lakosság tíz százalékát. Csehszlovákia 1939. március 14-én, Szlovákia önállósulásával felbomlott, 1939. március 15-én pedig Németország megszállta a maradék területeit. Az állami jogfolytonosság azonban fennmaradt, mivel a megszállt területeken létrejött, német védnökség alatt működő, korlátozott szuverenitással, vagy legalábbis annak látszatával, rendelkező, a valóságban a Német Birodalomnak teljesen alárendelt Cseh-morva Protektorátus Csehszlovákia utódjának tekintette magát. A korábbi köztársasági elnök, Eduard Beneš ezzel párhuzamosan Londonban emigráns csehszlovák kormányt állított fel, amely fenntartotta Csehszlovákia jogi kontinuitását és elismertette a szövetségesek mellett harcoló félként. A londoni emigráns kormány rendeletekkel, dekrétumokkal kormányzott. Csehszlovákia a második világháborút követően újjáalakult. 1948 februárja után diktatúra épült ki. 1945-től a kitelepítés következtében a német lakosság száma elhanyagolhatóvá vált és a lakosságcsere miatt a magyarok száma is csökkent, a cseh és a szlovák nemzet viszonyában az ún. aszimmetrikus modell, Szlovákia korlátozott autonómiája érvényesült. Az államhatalmi szervek, a köztársasági elnök, a nemzetgyűlés és a kormány prágai központtal működött, Pozsonyban gyakorlatilag ezeknek alárendelve
6
működött a nemzetgyűlés funkcióját betöltő Szlovák Nemzeti Tanács és a kormányként funkcionáló Megbízottak Testülete. Az 1968 tavaszán kibontakozó reformfolyamat során indultak meg a tárgyalások az ország közjogi berendezkedésének átalakításáról, amelyek az augusztusi katonai intervenciót követően sem szakadtak meg. 1969. január 1-jétől a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderatív állam, két, hasonló közjogi helyzetű szocialista tagköztársaság szövetsége lett. A kommunista rendszer bukása a lengyel és a magyar átalakulást követően, 1989 őszén következett be. A kommunista rezsim meghátrálását kiváltó utcai demonstrációk közül az 1989. november 17-i tüntetés volt az első. Ez a prágai egyetemisták minden évben megrendezett, az 1939-ben a németek által meggyilkolt cseh diákra, Jan Opletalra emlékező felvonulásából alakult ki. Szétverését követően kezdődött az egyetemisták, a színészek sztrájkmozgalma és indultak meg a százezres tüntetések a prágai Vencel téren. Ezért ezt a napot választották a cseh fordulat, a vértelen „bársonyos forradalom” („sametová revoluce”) szimbolikus dátumává. A „bársonyos forradalomhoz” vezető folyamat irányítói, majd a cseh állam első vezetői nagyrészt a hetvenes évek végén kibontakozó ellenzéki mozgalom, a Charta ’77 aláírói közül kerültek ki. A legismertebb személyiség az 1989 után a köztársasági elnöki posztra kerülő Václav Havel drámaíró volt. A Charta aláíróív volt, amelyen a Csehszlovákia által is elfogadott, 1975-ös, Helsinkiben rendezett, Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet záróokmányának ún. harmadik kosarában rögzített emberi jogok megsértésére hívták fel a figyelmet, elsősorban cseh értelmiségiek. Az egyik legjelentősebb közép-európai emberi jogi ellenzéki mozgalom megindításának kiváltó oka az ellenzékiségéről ismert, népszerű The Plastic People of the Universe nevű cseh zenekar elleni rendőrségi akció volt. A Charta mozgalom első szóvivője Jan Patočka ismert cseh filozófus, volt, aki a Chartával kapcsolatos brutális rendőrségi kihallgatásnak esett áldozatul. 1989 őszén a cseh ellenzék képviselőiből megalakult a Polgári Fórum (Občanské fórum) nevű szervezet, amellyel a prágai tömegdemonstrációk hatására a hatalom tárgyalásokra kényszerült. A tárgyalások eredményeképp megállapodtak a demokratikus választásokig tartó átmeneti időszak kérdéseiről és módosították az alkotmányt is. Az ellenzék hatalmi pozícióhoz is jutott, mivel 1989 decemberében a még a régi, 1986-ban
7
választott tagokból álló csehszlovák szövetségi gyűlés az ellenzék legnépszerűbb személyiségét, Václav Havelt választotta köztársasági elnökké. Ezt követően kezdődhettek azok a mélyreható társadalmi és politikai folyamatok, amelyek megteremthették a cseh plurális demokrácia és szabad piacgazdaság alapjait. A Cseh Köztársaság, az alkotmányozási folyamat és a cseh oldalról szorgalmazott radikális gazdasági átalakulás körül kirobbant hosszú vitákat követően, 1993. január 1-én, a korábbi Cseh – és Szlovák Szövetségi Köztársaság szétválásával született meg. A csehszlovák hagyományt ápolva, a Cseh Köztársaság a szétválás után is szoros kapcsolatot tart fenn az önálló Szlovák Köztársasággal. A két államot államközi szerződések bonyolult rendszere köti össze, amelyek legfontosabb eleme a vámunió és a polgárok teljes utazási szabadsága volt. E szoros viszony a két ország csatlakozásával az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén, természetesen veszített gyakorlati jelentőségéből, de a kapcsolatok különleges jellege fennmaradt.
A Cseh Köztársaság mai alkotmányos rendszere
Az alkotmánnyal kapcsolatos kérdések rögtön a „bársonyos forradalom” győzelmét követően felmerültek. Kezdetben a régi csehszlovák szövetségi alkotmányt módosították, illetve több alkotmányos törvényt fogadtak el, – amelyek közül a legfontosabb az Alapvető jogokról és szabadságokról hozott 23/1991-es számú alkotmánytörvény volt, ami később az önálló Cseh Köztársaság alkotmányának is részévé vált. Hamarosan megkezdődött az új alkotmányok – a szövetségi és a két tagköztársasági alkotmány – kidolgozása is. Az alkotmányozási folyamat körül keletkeztek azok a viták, amelyek Csehszlovákia felbomlásához vezettek. A szlovák politikai erők a szövetségi viszony lazítására törekedtek, a cseh politikusok nem kívántak beleegyezni a föderációt kiüresítő szlovák javaslatokba Az alkotmányozási folyamat 1992-re zsákutcába jutott. A föderáció jövőjét végül az 1992. június 5-6-án tartott parlamenti választások szlovákiai eredményei döntötték el. AVladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom győzött és rendkívüli gyorsasággal, 1992. szeptember 1-jén a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta a Szlovák Köztársaság alkotmányát, amely már egy önálló, szuverén állam alaptörvénye volt. Ez a fejlemény lehetetlenné tette a szövetség megmentését, így az
8
esetleges véres konfliktus elkerülése érdekében tárgyalások kezdődtek Václav Klaus cseh és Vladimír Mečiar szlovák kormányfő között a békés szétválásról. A megegyezés eredményeképpen 1992. november 25-én a Szövetségi Gyűlés megszavazta a föderatív állam megszűnéséről szóló törvényt, amelynek értelmében a Cseh- és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1992. december 31-én megszűnt, 1993. január 1jén pedig már az önálló Cseh és az önálló Szlovák Köztársaság alakult meg. A Cseh Nemzeti Tanács 1992. december 16-án fogadta el az önálló Cseh Köztársaság alaptörvényét. A Cseh Köztársaság plurális politikai rendszerű, demokratikus jogállam. A legfontosabb államhatalmi szerv a kétkamarás, képviselőházból és szenátusból álló parlament. A képviselőház 200, négy évre az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választójog alapján választott képviselőből áll. A képviselőkkel kapcsolatban részletes összeférhetetlenségi szabályokat állítottak fel, így a köztársasági elnök nem lehet tagja a képviselőháznak és nem lehet valaki egyszerre tagja mindkét kamarának. A szenátus 81 képviselőből áll. Bár a felsőház szerepét tölti be, tagjait mégis a képviselőház tagjaihoz hasonlóan választják. A hat évre szóló mandátumot adó szenátusi választásokra két évente kerül sor és ekkor a szenátorok egyharmadát választják. Az első szenátusi választások 1996-ban voltak és a szenátus 2000-ben érte el teljes létszámát. A Cseh Köztársaság államfője az öt évente, maximum két ciklusra, a parlament két kamarájának
együttes
ülésén
választott
köztársasági
elnök.
Viszonylag
erős
jogosítványokkal rendelkezik. Nem felelős a parlamentnek, tehát nem visszahívható. Aránylag széles jogai elsősorban az első elnök, Václav Havel kezdeti rendkívüli népszerűségének voltak köszönhetőek. Sok konfliktus forrásává váltak és már Havel elnökségének utolsó ciklusa idején kísérletek történtek megnyirbálásukra. A végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány, amely elnökből, elnökhelyettesből és miniszterekből áll. A kormány tagja egyidejűleg képviselő is lehet. A kormány a képviselőháznak
felelős,
az
újonnan
kinevezett
kormányról,
programjáról
a
képviselőháznak harminc napon belül bizalmi szavazást kell tartania és bármikor máskor is bizalmi szavazást tarthat a kormányról. A kormány felelősségének kifejeződése még, hogy új képviselőház választása esetén mindig köteles benyújtani lemondását az új képviselőháznak.
9
A kormány elnökét (miniszterelnököt) és javaslatára a kormány tagjait is a köztársasági elnök nevezi ki, vagy menti fel. Amennyiben az újonnan kinevezett kormány másodszor sem kap bizalmat a képviselőházban, a képviselőház elnökének javaslatára a kormány elnökét a köztársasági elnök nevezi ki. Az alkotmányosság legfőbb őre az alkotmánybíróság, amely már rendelkezett hagyományokkal Csehszlovákiában. A két világháború között is létezett, bár működése nem volt túl jelentős és az 1931-1938 közötti időszakban nem is működött. Az alkotmánybíróság
székhelye
Morvaország
központjában,
Brünnben
van,
amivel
kifejeződik a Cseh Köztársaság történeti tagoltsága. Az alkotmánybíróság 15, tíz évre kinevezett alkotmánybíróból áll. A bírákat a köztársasági elnök nevezi ki a szenátus egyetértésével és a kormány ellenjegyzésével. Az alkotmánybíróság tisztségviselőit, elnökét és elnökhelyettesét is a köztársasági elnök nevezi ki, amihez nem kell a szenátus beleegyezése. A bíróság tagjai olyan személyek lehetnek, akik a szenátusba választhatók. Feltétel a cseh állampolgárság, a választójog és a betöltött 40. életév, büntetlen előélet, jogi végzettség és legalább tíz év jogászi gyakorlat. Az alkotmánybíróság vizsgálja az egyes jogszabályok alkotmányosságát, dönt a szenátus alkotmányossági panaszáról a köztársasági elnökkel szemben és a köztársasági elnök kezdeményezéséről a képviselőház és a szenátus egyes rendelkezéseinek megsemmisítéséről, illetve a politikai pártok működését érintő döntések alkotmányosságáról.
A cseh pártrendszer változásai
A „bársonyos forradalom” idejére a cseh ellenzék egységes, nagy bázissal rendelkező tömegmozgalomba, a már említett Polgári Fórumba tömörült. Mindenki számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy e népszerű mozgalom nagy győzelmet fog aratni az első szabad választásokon. A Polgári Fórum vezetői azzal is tisztában voltak, hogy a rendkívül heterogén mozgalmat csupán a kommunista rezsimmel szembeni fellépés tartja össze, demokratikus viszonyok között törvényszerűen szakad majd szét több irányzatra. Ezért az első kormányzati ciklus időtartamát a rendes időtartam felére, két esztendőre rövidítették, hogy a második, 1992-es szabad választásokon már a Polgári Fórumból kivált, demokratikus pártok vehessenek részt.
10
A Polgári Fórum tagjainak többsége 1991 januárjában a magát jobboldali polgári pártként meghatározó Polgári Demokrata Pártba (ODS – Občanská demokratická strana) lépett át, kisebb része pedig a konzervatív liberális Polgári Demokrata Szövetséget (ODA Občanská demokratická aliance) alapította meg. A Fórum értelmiségi tagjainak egy része létrehozta a Polgári Mozgalom (OH - Občanské hnutí) nevű szervezetet, amely azonban rövidesen eltűnt a cseh politikai palettáról. Az 1992-es választásokat követően az ODS és az ODA, a kommunista időszakban formálisan működő, a „bársonyos foradalmat“ követően pedig centrista pártként megújuló néppárttal (KDÚ-ČSL) tudott koalíciót alakítani. Ez a koalíció az 1996-os választásokat is megnyerte és egészen az 1997-ben kirobbant pártfinanszírozási botrányig, gazdasági válsághelyzetig kormányzott. A leginkább az ODS-t érintő botrány után a párt kettészakadt. A kormányzást szakértői kormány vette át, a Cseh Nemzeti Bank korábbi elnöke, Josef Tošovský irányításával. A válságból leginkább az 1989
után alapított
szociáldemokrata párt (ČSSD) profitált, amely már az 1996-os választásokon is 30%-os eredményt ért el. 1998-ban, a szakértői kormány mandátumának lejártakor tartott választásokon egyik nagy párt sem ért el a kormányalakításhoz szükséges többséget. Mivel a koalíciós kísérletek sem jártak sikerrel, megkötötték az ún. ellenzéki szerződést, amely lehetővé tette, hogy a szociáldemokrata párt kisebbségben kormányozzon. A 2002-es választásokon a szociáldemokraták többséget tudtak szerezni, így már az ODS-el kötött megállapodás nélkül kormányozhattak. E választások nagy meglepetése a kommunista párt (KSČM) előretörése volt, amely majdnem 20%-os eredményt ért el, elsősorban az egykori nehézipari, gazdasági nehézségekkel küzdő területeken. A kommunista mozgalmi párttal azonban a többi parlamenti erő nem hajlandó tárgyalni. A 2006-os választásoknak már nem született a 2002-eshez hasonló, egyértelmű eredménye. Az ODS, illetve a szociáldemokrata párt kormányalakítása attól függött, hogy a ki mellé állnak sokak meglepetésére, a városi értelmiségiek pártjaként a parlamentbe jutott zöldek. Több, botrányoktól kísért, sikertelen kormányalakítási kísérlet után a Mirek Topolánek vezett ODS alakított kormányt, nem kis mértékben a párt korábbi vezetője, Václav Klaus államfő segítségével.
11
A Cseh Köztársaság nemzetiségi helyzete Csehország nemzetiségi viszonyai jelentősen átalakultak a 20. században. Ennek legfőbb oka a német kisebbség kitelepítése a második világháború után. Ennek során a gyakorlatilag kétnemzetiségű államból szinte homogén, egynemzetiségű állam vált, hiszen az 1930-as adatok szerint a cseh területeken a német etnikum még a lakosság mintegy egyharmadát tette ki. (Cseh 68%, német 29%), 1945 után azonban csupán mintegy félszázezer német élt a Cseh Köztársaság területén. A német nemzetiségű polgárok kitelepítésének problémája máig beárnyékolja a csehországi nemzetiségi viszonyokat és a Cseh Köztársaság kapcsolatait Németországgal és Ausztriával. A német etnikum a középkori telepítések idején, a 13. századtól jelent meg, az ország gyéren lakott, elsősorban határmenti vidékein, szinte összefüggő német területeket alkotva a cseh tartományokban. A több száz éves együttélés, melyet természetesen kisebb súrlódások kísértek, gyakorlatilag békés volt és egy igen érdekes közép-európai német és szláv elemeket tartalmazó kultúra kialakulását eredményezte. Ennek köszönhető, hogy Prága a szláv kultúra mellett az európai német kultúrkörnek is része lett. A második világháborút követően a csehországi németséget kollektíven felelősnek mondták ki a német megszállás elősegítéséért és támogatásáért, és a londoni emigráns kormány javaslatára a nagyhatalmak potsdami konferenciáján hozzájárultak a csehországi németség kitelepítéséhez. Eduard Beneš a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben is hasonló eljárást javasolt, de ehhez a nagyhatalmak már nem adták beleegyezésüket, így „csupán” – a Magyarországgal kötött – kétoldalú lakosságcsere-egyezmény alapján nyílt lehetőség arra, hogy a jogfosztott magyar kisebbség tagjait az állam elhagyására próbálják rábírni.
A dekrétumok alapján mintegy 3,5 millió német kitelepítésére került sor Cseh- és Morvaországból. Ez nemcsak helyrehozhatatlan kulturális, hanem jelentős gazdasági kárral is járt, hiszen ekkora népességet nagyon nehéz volt pótolni. A kitelepített németség korábbi lakóhelyén ma 5-85%-ban szlovák nemzetiségű lakosság él, illetve a negyvenes években mintegy 44 000 magyar nemzetiségű lakost deportáltak, a hiányzó munkaerő pótlására.
12
Az utolsó, 2001-es cseh népszámlálás adatai szerint a Cseh Köztársaságnak 10,230,060 lakosa volt, népsűrűsége 131 fő/km2. A mai Csehország nemzetiségi tekintetben lényegében egynemzetiségű, homogén ország, a cseh etnikum a meghatározó. A nemzetiség megjelölésében még erősen érződik a Cseh Köztársaság történeti tagoltsága. A lakosság egy része morva nemzetiségűnek vallja magát és a történeti fejlődés során ki is alakult egyfajta cseh-morva regionális kettőség, de morva regionalizmusról már nem beszélhetünk. A kilencvenes évek eleje óta nincsenek számottevő önállósodási törekvések. Ugyancsak külön nemzetiségként jelenik meg a sziléziai lakosság egy része. A csehszlovák időszakra utal a nagy számú csehországi szlovák lakos és a magyar kisebbség is, ugyanakkor a gyakori csehszlovák nemzetiség a kilencvenes évek elejére eltűnt. A Cseh Köztársaságban élő romák száma kisebb, mint más közép-európai országokban, mégis a többségi nemzettel kialakuló etnikai konfliktusok legfőbb szereplői. A mára ritkuló konfliktusok okai között gyakran fontos helyen szerepelt a többségi cseh társadalom türelmetlensége. Új kisebbségként jelentek meg a kilencvenes évek délszláv háborúinak menekültjeiként érkező délszlávok és albánok, illetve a cseh gazdasági fejlődésben fantáziát látó oroszok és ukránok. A többségi társadalomnak elsősorban ezzel a növekvő létszámú, eltérő mentalitású orosz, illetve ukrán kisebbséggel alakul ki a legtöbb konfliktusa.
13
A cseh állam nemzetiségi megoszlása
1991 Nemzetiség Cseh Morva Szlovák Lengyel Német Sziléziai Roma Magyar Ukrán Orosz Bolgár Görög Ruszin Román Vietnámi Osztrák Zsidó Szerb Horvát Albán Egyéb Nem válaszolt Összes
létszám 8,363,768 1,362,313 314,877 59,383 48,556 44,446 32,903 19,932 8,220 5,062 3,487 3,379 1,926 1,034 421 413 218 9,860 22,017 10,302,215
2001 számarány 81.2% 13.2% 3.1% 0.6% 0.5% 0.4% 0.3% 0.2% 0.1% 0.1% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0% 0.1% 0.2%
létszám számarány 9,249,777 90.4% 380,474 3.7% 193,190 1.9% 0.5% 51,968 0.4% 39,106 0.1% 10,878 0.1% 11,746 14,672 22,112 12,369 4,363 3,219 1,106 1,238 17,462 1,801 1,585 690 39,477 172,827
0.1% 0.2% 0.1% 0.0% 0.0% 0.0% 0.0% 0.2% 0.0% 0.0% 0.0% 0.3% 1.7%
10,230,060
14
A cseh gazdaság A cseh gazdaság rendkívül kedvező történeti hagyományokra építve vághatott bele a kilencvenes évek elejének gazdasági átalakulásába. Az ipar fejlődése még a Habsburg birodalomhoz kötődött, a 18. század második felében, a gazdaságilag legfontosabb tartomány, Szilézia elvesztését követően kezdődött a cseh tartományok iparának fejlesztése. Ennek köszönhetően a Habsburg birodalom legfejlettebb iparú tartományaivá váltak, itt ment végbe legkorábban az ipari forradalom és alakult ki tehetős vállalkozópolgári réteg. A cseh tartományok voltak a Monarchia „műhelye”, a korabeli Európa iparilag vezető, egyik legdinamikusabban fejlődő területei, az európai centrum részei. Az első Csehszlovák Köztársaság megszületése 1918-ban átmeneti visszaesést okozott ugyan, amelynek legfőbb oka a nagymértékű piacvesztés, új piacok keresése volt, de az is, hogy alapvető iparágak maradtak a Monarchia más területein és ezeket a semmiből kellett a Csehszlovák Köztársaságban felépíteni. Ezt a megtorpanást a fejletlenebb szlovák területekre irányuló cseh tőkeberuházás némileg ellensúlyozta. Az első köztársaság így is a 9. helyen állt a világ ipari országainak rangsorában és a gazdasági világválság idején is csupán a 12-13. helyre esett vissza. 1945 után a cseh ipari fejlődés – a tömbön belüli etatista gazdaságpolitika miatt – stagnált, ami azt eredményezte, hogy a harmincas években még vezető ipari ország 1989-re világviszonylatban már csupán a 60. volt. A cseh stagnálás mellett a szlovák területek jelentős fejlődésen, modernizáción mentek keresztül, amelynek oka egyrészt a tudatos kiegyenlítési politika volt, másrészt a szlovák területek viszonylag kedvező gazdaságpolitikai fekvése, a Szovjetunió közelsége. Ez jelentős nehéz- és hadiipari beruházásokat eredményezett, ugyanakkor szoros függésbe is vonta a köztársaságot, aminek 1989 után igen negatív következményei voltak. A szocialista Csehszlovákia ennek ellenére gazdaságát tekintve az egykori NDK után a második legfejlettebb szocialista ország volt. A cseh területek a Budapest-ErfurtŁódź „kelet-európai ipari háromszög” középpontjában helyezkedtek el. A „bársonyos forradalom” is viszonylag kedvező gazdasági helyzetben következett be, a többi átalakuló országhoz képest rendkívüli helyzeti előnyt biztosított például a csehszlovák államadósság csekély mértéke. Ezek a gazdaságtörténeti előzmények nagy reményekkel töltötték el a kilencvenes években a cseh gazdasági átalakulás irányítóit, amit a szövetségi állam szétválása csak
15
fokozott, hiszen Csehország a korábbi szövetségi állam fejlettebb, nyugati területeit foglalta magába. A korábbi szövetségi állam GDP-ének 70%-a, ipari termelésének pedig 71%-a a cseh területeken keletkezett, ahol a szövetségi állam lakosságának 66,2%-a élt. A cseh gazdasági átalakulás még 1993 előtt megkezdődött. Sor került a szabad piacgazdaság feltételeinek kiépítésére, a gazdasági deregulációra és megindult a kárpótlás is. A kárpótlási folyamat sajátossága volt, hogy törekedtek az államosítások áldozatainak, illetve örököseinek természetbeni kárpótlására, a restitúcióra. Az eredeti tulajdonviszonyok visszaállításának időhatárát a kommunista hatalomátvétel idejében határozták meg, tehát az 1948. február 25-ét követően államosított vagyont igyekeztek visszajuttatni eredeti tulajdonosaihoz, illetve azok leszármazottaihoz. A csehországi gazdasági átalakulás, amelyet a liberális szemléletéről elhíresült Václav Klaus dolgozott ki és irányított pénzügyminiszterként, majd miniszterelnökként, óvatos vonásokat is mutatott. Árliberalizációra jó ideig nem került sor, meglehetősen fenntartották az állami ártámogatások rendszerét. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy a cseh-lengyel határ – a lengyelek felvásárlási rohamától tartva – 1991 végéig nem volt szabadon átjárható, másrészt pedig a kilencvenes évek derekáig fennállt egyfajta burkolt kettős árrendszer, a hazai polgárokra és a külföldiekre vonatkozó eltérő árakkal. A privatizációs folyamat is két lépcsőben és igen lassan ment végbe. Ez azt eredményezte, hogy bár a cseh gazdaság már piacgazdaságként működött, a kilencvenes évek derekáig alig volt jellemző a munkanélküliség. A magánosítás első hulláma az ún. kisprivatizáció volt. Ennek során a kisebb szolgáltató jellegű gazdasági egységeket és kisüzemeket adták el, árveréseken. A nagyobb ipari üzemekre vonatkozó privatizációs folyamat váltotta ki a legnagyobb visszhangot. A személyesen Václav Klaushoz köthető privatizációs megoldás az ún. kuponos privatizáció volt, amelynek során minden nagykorú állampolgár, a tőzsdére vitt állami vállalatok részvényeire váltható, privatizációs pontokkal gazdálkodhatott. A cseh gazdasági átalakulást sokáig a legsikeresebbnek tekintették a régióban, hiszen alacsony infláció és munkanélküliség mellett eredményezett viszonylag magas gazdasági növekedést. A növekedésnek azonban sok látszólagos eleme volt, amely 1997-re kisebb gazdasági összeomláshoz, koronaválsághoz vezetett. A politikai válsággal is összekapcsolódó gazdasági nehézségekből történő kilábalásra csak az ezredfordulót követően került sor, de a Cseh Köztársaság ma is, más közép-európai országokra is
16
jellemző, jelentős gazdasági gondokkal küzd, amelyek közül a legsúlyosabb a magas államadósság.
17
Irodalom: BĚLINA, PAVEL – POKORNÝ, JIŘÍ (SZERK.): DĚJINY ZEMÍ KORUNY ČESKÉ. OD NÁSTUPU OSVÍCENSTVÍ PO NAŠI DOBU. II. PRAHA – LITOMYŠL, PASEKA, 1995.
GERLOCH, ALEŠ – HŘEBEJK, JIŘÍ – ZOUBEK, VLADIMÍR: ÚSTAVNÍ
SYSTÉM
ČESKÉ
REPUBLIKY.
ZÁKLADY ČESKÉHO ÚSTAVNÍHO PRÁVA. PROSPEKTRUM, PRAHA, 1999.
HALÁSZ IVÁN: A
CSEH PÁRTRENDSZER FŐBB TÖRÉSVONALAI ÉS REGIONÁLIS ÖSSZEFÜGGÉSEI. IN:
ÁBRAHÁM BARNA – GEREBEN FERENC – STEKOVICS RITA: NEMZETI
ÉS REGIONÁLIS
IDENTITÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN. PPKE BTK, PILISCSABA, 2003, 456-465.
MALÝ, KAREL
A KOLEKTIV AUTORŮ:
DĚJINY
ČESKÉHO A SLOVENSKÉHO PRÁVA DO ROKU
1945.
PRAHA, LINDE, 1999.
SKOTNICKI,
KRZYSZTOF:
SYSTEM
KONSTYTUCYJNY
CZECH.
WYDAWNICTWO
SEJMOWE,
WARSZAWA, 2000.
TÓTH KÁROLY (SZERK.): KELET-EURÓPA ÚJ ALKOTMÁNYAI. SZEGED, JATE 1997.
18
