Marczinka Csaba
„Örök Évi”-fantáziák (kissregény)
TARTALOM Túl Plútó kapuin November 4.-e Elfuserált mese Végjáték vagy újrakezdés?
2
„Ez nem regény, csak regényke.” (Szabó Dezső)
3
Túl Plútó kapuin Karesz kissé unottan nézett befelé a neves pesti galéria ajtaján. Vacillált, de végül is belépett a küszöbön a galériába, ahol épp fiatal művészek csoportos kiállításának megnyitója készülődött. Nem sokkal érkezése után el is kezdődött a rendezvény. Egy zenekar etno-zenét játszott felvezetőnek, majd egy művészettörténész hölgy nyitóbeszéde következett. Meleg júliusi este volt, hamarosan mindenki izzadni kezdett bent. Sokan kimentek levegőzni és Karesz is levette vékony dzsekijét, s kigombolta ingét. Izzadtan és kissé álmosan sétálgatott a képek és szobrok között, miközben fél füllel a megnyitót hallgatta. Végre befejeződött a beszéd és zárásként újra rázendített az együttes. Közben hozták a felszolgáló lányok az első adag pezsgőt és hozzá az első kosár pogácsát. Karesz is kissé felélénkülve a többséggel a felszolgálók felé özönlött pezsgőért és pogácsáért. Kortyolt a pezsgőből, majd elkezdte rágcsálni a sós sütit. Ez alatt a zenekar befejezte műsorát, s a megnyitó végeztével oszladozni kezdett az úri közönség. Hősünk is indulni készülődött, de úgy döntött, még egyszer körbejárja a tárlatot... Ahogy nézelődött a képek és szobrok között, egyszerre egy ismerős, melegbarna szempárral találta szemben magát. Nagyon régről volt ismerős a női arc és a szempár... – Sziaa... Ééva! Te vagy az? – kérdezte zavartan Károly. – Én vagyok... Hát méég... emlékszel rám?! – hebegte zavartan a harmincas nő. – Pedig húsz éve nem találkoztunk... – Hogyne emlékeznék!... Különben is: semmit se változtál... Karesz átölelte Évit és megpuszilta. Ezután – mintha csak nemrég váltak volna el – egymást ölelve kezdték körbejárni a kiállítást. Éva festő és restaurátor volt, Károly is írt néha képzőművészeti témájú cikkeket. Ahogy járkáltak el-elvitatkozgattak egy-egy kép vagy szobor értékelésén. Egészen elmerültek az alkotások elemezgetésében. Már fél nyolc is elmúlt, mikor lassan kifelé indultak. A kijáratnál mailcímet és telefonszámot cseréltek. Majd Karesz felajánlotta, hogy hazakíséri Évit a közeli lakására. Útközben a lány elmesélte, hogy most van válófélben három gyerekkel. A fiú hónapok óta nem volt nővel, így a válás és Éva szabadságának lehetősége még bátrabbá tette. Karesz úgy érezte e pillanatokban, hogy újra találkozniuk kellett húsz év után. S most már nem veszíthetik el egymást... – Évi! Egy csoda, hogy úújra találkoztunk!... – mondta Károly búcsúzáskor a kapunál a lánynak. – Ne félj! Most már... nem veszíthetjük el egymást – mondta biztatóan Éva és megcsókolta a fiút. Elköszöntek egymástól, miután megbeszélték, hogy pár nap múlva találkoznak. Karesz úgy érezte – többhónapos facérság után – kiderült fölötte az ég. Reménykedett, hogy húsz év után, végre teljessé válik a régi, félplátói kapcsolat Évivel. Hiszen húsz évvel ezelőtt – mikor Évi érettségiző lány volt a művészeti gimiben, Károly pedig fiatal könyvtáros ugyanott – nem teljesedhetett be a különös, járogatós kamasz-szerelem... Ahogy ment hazafelé, a metrón szemébe ötlött egy különös cikkcím az olvasásra kitett újságlapokon. „Visszaminősítik a Plútót” – így szólt a cikk címe, mely arról tudósított, hogy a Naprendszer kilencedik bolygóját a nemzetközi csillagászszövetség – szoros szavazáson – kisbolygóvá minősítette vissza. Először fölháborodott a döntésen, majd eszébe jutott a mitológiai Pluto-Hádész, az Alvilág őre. S felvillant benne az antik mondás: „Pluto kapui 4
őrzik az emberek álmait.” Legalábbis valami ehhez hasonló mondatra emlékezett... „Mi lenne, ha tüntetést szerveznék a Plútó „becsülete” védelmében?!” – ötlött fel benne a poénos gondolat. Már látta is képzeletében a transzparenseket óriási sötét betűkkel: „Mindent vissza, igazságot Plútónak!” vagy „Becsületes neve: Plútó Nagybolygó!” Újabb szlogeneken kezdte törni a fejét, de nem jutott eszébe semmi. „Persze, ... úgyis lesz még itt tüntetés! Ha más ügyben is...” – tűnődött magában. Egyelőre azonban semmi jel nem utalt erre, a július és a nyár kifejezetten nyugalmasnak ígérkezett, a választások után. Arra persze Karesz sem mert gondolni, hogy mi lesz ősszel, a megszorítások első „eredményei” után... Egyelőre élvezte a nyarat és elábrándozott Éváról s szerelmükről. Néhány nap múlva találkozott újra Évivel, s együttléteik rendszeressé váltak. Majd egyik nap, egy forró nyári napon a Városligetben, egy fa alatt végre beteljesedett szerelmük. Egyre több ruhát dobtak le, majd végül összeborultak. Évi lejjebb csúsztatta bugyiját és Karesz is lejjebb engedte a gatyáját, majd a lány besegítette a fiú ágszerűen merev vesszőjét kelyhébe. A beteljesülés után még sokáig hevertek az árnyékban ölelkezve és egymást izgatva. Majd egy közeli csapnál lemosdottak s felöltöztek. Ezután – mikor szerét ejthették – igyekeztek együtt lenni parkokban, ligetekben vagy elhagyott játszótereken. Évi – a gyerekei miatt – egyelőre csak ritkán engedte föl magához a lakásba. Karesz nem szerette a gumit, de a lány szinte mindig megkövetelte a használatát vagy pedig megszakította az aktust. A nyár folyamán nagyrészt elhagyott helyeken, bujkálva szerették egymást. A fiú úgy érezte, Éva fél túlságosan belebonyolódni a kapcsolatba. Pedig Karesz ennyi év után végre egy komoly viszonyra vágyott!... Ábrándjaiban már együttélésüket, sőt eljegyzésüket tervezgette. Azt a kérdést persze nem kerülhette meg, miből tartana el egy nőt három gyerekkel. De ezekben a napokban nem akart erre gondolni... „Örök-Évi Nyuszitündér” – ahogy becézte magában – teljesen betöltötte a képzeletét. Azt hitte, örökké tart a nyár és az álmodozás. De aztán hamarosan beköszöntött az ősz. S egyik szeptemberi vasárnap – mikor nyilvánosságra került az eltitkolt miniszterelnöki beszéd – elkezdődtek a tüntetések Éva lakásától egy saroknyira, a Kossuth téren. Ezután általában úgy zajlottak együttléteik, hogy elnéztek a tér közepén a gyűlésre, majd továbbsétáltak a Károlyi-szobor felé, a játszótér mellé és ott szerették egymást a fák alatt, majd visszasétáltak Éváékhoz. A Károlyi Mihály szobra által uralt sarkán a térnek általában nyugodtan ölelkezhettek és még szeretkezhettek is néha, mert a tüntetők messze elkerülték a „pacifista” és „hazaáruló” gróf emlékművét. Legfeljebb néhány hajléktalan és egy-egy bulira gyülekező kamaszcsapat zavarhatta meg őket a szobor melletti játszótér fáinál. Mindig körbenéztek a rendezvényen, miközben általában sétáltatták a lány kutyáját és csókolóztak. Majd továbbindultak a játszótérhez egy-egy szenvedélyesebb ölelkezésre. Néha Évi gyerekei is lejöttek velük, ilyenkor a szenvedélyes forduló a Károlyi-szobornál elmaradt. Karesz arról ábrándozott magában, hogy egyesítik életformájukban a szerelmet és a forradalmat. Gyakran sétáltak a tér másik végén, József Attila szobránál is. Attila mellé főleg a gyerekekkel telepedtek le előszeretettel. Igaz, csak félig vettek részt a téren zajló demonstrációkon, mégis eleinte lelkesedtek. Talán azért, mert úgy érezték, végre mégis történik valami, valami tiltakozás a lecsúszás és elszegényedés ellen, mely őket is fenyegette. Karesz még néhány más gyűlésre is elment a Corvin-közbe meg a Deák térre. Azt azért mindketten elismerték egymásközt, hogy elég homályos alternatívát kínálnak a különböző frissen alakult tüntető szervezetek a kormánypolitikával szemben. Emellett mindkettejüket eléggé lefoglalták anyagi gondjaik: Éva a számlákkal, a lakbérhátralékkal és a válóper költségeivel küzdött; míg Karesz alkalmi cikkeiből és különmelóiból szeretett volna egy albérletre valót összekaparni, hogy újra 5
elköltözhessen apjától, akinél egy ideje lakott. A lánynak többször is kikapcsolták a villanyát, de Károly csak igen kevés pénzt tudott juttatni segítségül, hogy a világítást visszakapcsolják. Ezen anyagi problémák felerősítették az ellentéteket kapcsolatukban. Pedig olyan szenvedélyesen indult újra az egymásratalálás!... De mintha a „forradalmas napok” ősszel újra felszították volna köztük az érzelmeket. Mintha újra tizenkilenc évesek lettek volna és megint együtt ábrándoznának a Duna partján sétálgatva új országról és új művészetről, akár a húsz évvel korábbi, nyolcvanhatos tavaszon... Mikor Éva arról elmélkedett, hogy új festészetet hoz létre, Leonardo és a XIX. század végének francia festészete ihletésére, Karesz pedig az új – posztmodern utáni – magyar költészet titánjának készült. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy talán most mégis megvalósul valami az álmokból!... Talán mégsem zárultak be végleg Plútó kapui, elzárva előlük az álmaikat... Kareszt is valami „reményentúli” reménykedés fogta el. Egyik őszi este még kedvenc presszójába is levitte Évit, hogy bemutassa a haverjainak, Gézunak, Lacának és a többieknek. Az Arany János utcai metró mellett találkoztak, s onnan indultak a közeli mellékutcában lévő kocsmába. Évin egy fekete bőrszoknya és fekete kivágott fölső volt. A lány arcán az élénk mosoly mögött is maradt egy keserű vonás a szája bal szögleténél. Az évek sokat keményítettek kislányos vonásain. Karesz egy szellős sötétszínű kiskabátban érkezett. Néhány puszi és egy szenvedélyes csók után elindultak a közeli söröző felé. Egymást átölelve, lassan indultak a mellékutca irányába. – Most bemutatsz az ivócimboráidnak, kedves? – kérdezte némi iróniával Éva. – A haveri körömnek mutatlak be... Azt hittem, kissé komolyabban veszed – felelte kissé idegesen Karesz. – Fontos vagy nekem, s örülnék, ha a barátaim is elfogadnának. Miközben magyarázott, a fiú újra szorosan átölelte Évit. Sikerült is belebonyolódniuk egy hosszas csókba az utcasarkon. Éva persze utána egy időre kibontakozott Karesz öleléséből, önállóságát bizonyítandó. Valahogy mindketten zavarban voltak, az érzelmi kapcsolódás határait illetően. S ezügyben hol Karesz fegyelmezte magát, hol Évi bizonyult engedékenynek. Közben odaértek a söröző elé, mely egy pincehelyiségben működött. Lementek a bejárati lépcsőn, ahol már várták őket a többiek a törzsasztalnál. Karesz bemutatta Évit Gézuéknak. Gézu kezet csókolt a lánynak és asztaluk főhelyére ültette. Éppen az őszi tüntetésekről és a tévészékház ostromáról folyt a beszélgetés az asztalnál. Élénk vita bontakozott ki, főleg Gézu és Laca között. – Érthető és önmagában jogos... az elégedetlenség – mondta Gézu. – De ez nem fogja a Gyurcsányt megbuktatni!... – legyintett, s kortyolt a söréből. – Legfeljebb a Fidesznek segíthet, hogy... majd valamikor... átvegye a hatalmat. – Ha jogos, akkor... talán még forradalom is lehet belőle! – replikázott Laca. – Különben is: új stratégia kell! A Fidesz tavasszal megbukott a választásokon. – Ősszel viszont nyertek az önkormányzati választásokon! – vágott vissza Gézu. – S a lázadó szocik segítségével megbuktathatják a Gyurcsányt, esetleg... – Figyeljetek, szerintem az egész egy politikai performansz! Ez hívja föl a figyelmet az itteni „demokrácia” és „parlamentarizmus” deficitjére!... A Gabi, a festőhaverom is ezért ment ki egy benti performanszról, a kiállítóteremből tüntetni, a „kinti performanszra”! – szólt bele váratlanul Karesz, aki eddig a vita alatt Évit csókolgatta. Gézu és Laca nem sokat tudott kezdeni a fiú megállapításával, továbbra is egymás nézeteit és az eseményeket vitatták. Karesz megitta sörét közben, s kicsit belekortyolt Évi lassabban fogyatkozó italába. Majd újra sugdolózni és puszilkodni kezdtek a lánnyal, megunva a mind belterjesebb politikai vitát. Ezalatt szinte zsúfolásig megtelt a kocsma későestére. Egyre
6
nagyobb lett a füst, miközben Gézu és Laca még mindig a politikai helyzetet taglalta. Karesznak évek óta jó barátai voltak, Gézu művészeti modellként dolgozott, míg Laca egy könyvkiadónál volt könyvillusztrátor. – Mennem kéne,... várnak a gyerekeim!... – szólt Évi, miközben megcsörrent a mobilja. – Biztosan ők csörömpölnek!... A lány kijjebb ment, hogy jobban hallja a telefonálót. Karesz is szedelődzködni kezdett, hogy elkísérhesse Évit. Fizetett a pultnál és felvette a kabátját. Mikor a lány visszajött, elköszöntek Gézutól és Lacától. – Aztán... vigyázz erre a fiúra, kislány! – mondta Gézu még búcsúzóul Évinek, mielőtt megpuszilta. Karesz is elköszönt a haverjaitól és elindult a lánnyal Évi lakása felé. Útközben a fiú javaslatára megbeszélték, hogy a következő héten benéznek Évi régi sulijába, a könyvtárba, ahol Karesz dolgozott húsz évvel ezelőtt, mikor először találkoztak. Abban állapodtak meg, hogy valamelyik délután beugranak Kati nénihez a könyvtárba. A lány sietett, mert a gyerekek útközben is rácsörögtek. Karesz a kapuig kísérte Évit, miközben megbeszélték, hogy hétvégén még találkoznak és a következő héten benéznek a könyvtárba. – Akkor... szombaton este még sétálunk, Nyuszitündér! – búcsúzott a fiú a kapunál. – Szombaton este... még sétálunk egyet. Puszi! – köszönt el a lány, puszira nyújtva arcát. Másnap, szombaton találkoztak és együtt sétáltatták Éviék kutyáját. Elnéztek a tüntetők gyűlésére is, mely – mivel kiszorultak a Kossuth térről – a Batthyány-örökmécsesnél zajlott le. Itt már jóval kevesebben voltak, mint a Kossuth téren. S a lángoló lelkesedést is mintha elmosta volna az őszi eső... Az eső, ami ritkásan csöpörgött ezen az őszi estén és mintha az álmokat siratta volna. Ők is egymást melegítették Évivel a hűvösödő őszben. Nem is sétáltak sokáig, valahogy nem volt kedvük. Hamarabb hazaindultak a lányékhoz, ahol még Karesz egy ideig ölelkezett s beszélgetett vele, majd elindult apjához Budára. Hosszan egyeztettek mailen és telcsin, mire a következő héten csütörtökön délutánra össze tudták hozni a művészeti suli könyvtárának meglátogatását. Évi és Karesz délután kettőkor találkoztak a Kálvin téri aluljáróban, s innen indultak a lány régi iskolájába. Kati néni – aki már több mint harminc éve volt ott vezető könyvtáros – kissé meglepődött látogatásukon, de aztán udvariasan beengedte őket. Együtt keresgélték a művészeti albumok között – a húsz évvel ezelőtt annyit nézegetett – Leonardo-albumot. – Hol a Leonardónk, Nyuszi-Tündér? – kérdezte mélabús mosollyal Karesz. – Nézzünk körbe fönt is, a galérián! – javasolta Évi. Sokáig nézelődtek a fenti részen, mire végre kezükbe akadt egy Leonardo-album. Már nem emlékeztek rá, hogy az volt-e, amit annak idején nézegettek. Előbb Évi lapozgatta a könyvet, majd átadta a fiúnak. Mikor kézbevette az albumot, Karesznak megint eszébe jutott az idézet Plútó kapuiról. – Túl Plútó kapuin,... az álmaink vannak... Mintha... ebben a könyvben is, a régi álmaink lennének! – Hát igen, lovagbácsi... talán a régi álmokat keressük,... az ifjúkorunk helyszínén! – válaszolt kissé ironikus mosollyal a lány.
7
Még sokáig nézegették az albumot és beszélgettek. Aztán lementek a galériáról és kicsit még elbeszélgettek Kati nénivel is. Majd egymást átölelve elindultak a könyvtárból az iskola kapuja felé. Azon kilépve, még egy ideig sétáltak együtt, majd Évi elsietett számlái ügyében egy találkozóra. Megbeszélték, hogy hétvégén összefutnak még valahol. Karesz tűnődve indult egyedül tovább. S este újra berúgott egy kiállításmegnyitón.
8
November 4.-e Karesz kissé másnaposan ébredezett kis albérleti szobácskájában. Ködös novemberi reggel volt és tegnap elég későn feküdt le, pontosabban már hajnal volt, mire ágyba került... Már lassan fél éve, hogy nyár elején sikerült elköltöznie apjától a legszükségesebb cuccokkal. Mivel csupán egy szobát bérelt, csak kevés holmit tudott magával vinni és csak fokozatosan próbált minél több dolgot, tárgyat áthozni. Így is szűkösen fért el a kis szobácskában. Hirtelen Évára gondolt és arra, hogy ma végre biztosra ígérte neki a régóta esedékes találkozót... Ma van a névnapja, most már tényleg találkozhatnának!... De máskor is előfordult, hogy a lány még délelőtt telefonált vagy mailezett, hogy tegyék későbbre a megbeszélt randit. Közben Évának végre sikerült elválnia hivatalosan is a férjétől, de addigra Karesztől is kezdett eltávolodni... A fiú ezalatt – részben a túlzott alkoholfogyasztás és a „NyusziTündérrel” gyakori összeveszések miatt – egy időre kórházba került. Hónapokig vizsgálták és kezelték, majd végül leszázalékolták. Éva látogatta ugyan, de egyre szórványosabban. Pedig a fiú remélte, hogyha kikerül és sikerül majd albérletbe költöznie, a lány már komolyabban veszi... Abban reménykedett, hogy a kis dél-budai lakás bérelt szobájában zavartalanabbul lehetnek együtt. Évi válása után – reményeivel ellentétben – a bizonytalanság csak fokozódott... A lány igyekezett „több vasat tartani a tűzben” és Karesz mellett nem „csupán” kalandozott, hanem párhuzamos viszonyokat is folytatott. Ennél már csak az volt rosszabb, mikor – szinte napra egy évvel újratalálkozásuk után – megismerkedett Jozsóval, s szeptember elejére e viszony vált a legfontosabbá Éva életében. A fiú idegesen ugrott föl ágyáról, mikor eszébe jutott a tavalyi szomorú ősz... – Voltaképpen miért... tűnődöm még mindig... a huncut Nyuszitündéren?! – tette föl idegesen a kérdést önmagának. – Igaz, más... lehetőségek... sem nagyon adódnak... – legyintett aztán. Bár néha eszébe jutottak a korábbi – bár első Évi-lamúrjához képest későbbi – szerelmek, velük sem igen tudott újra kontaktusba kerülni (legalábbis igazán közelibe nem), mióta újratalálkozott „nyuszitündérével”. Sem Kata „Nővér”, sem pedig Györgyi „Sellő” nem mutatkozott nyitottnak valamiféle újrakezdésre... Egy-egy beszélgetős, rövid találkozásra vagy alkalmi emilváltásra korlátozták a kapcsolatot hajdani lovagjukkal. Ráadásul Kata is hasonló cipőben járt, mint Évi a Jozsó-kapcsolattal: egy kissé jobban szituált, ötvenes úriemberrel találkozgatott évek óta. Közben ismét a Jozsó és Évi viszonya jutott eszébe... Mérgesen járkálni kezdett a kis szobácskában. – Mit evett... azon az elvénhedt... alkoholistán?! – tette föl önmagának sokadszorra a kérdést. – Talán „apucit” keresett, saját magának?... E vitaponton ugyan formailag már túllendült zűrös kapcsolatuk, hisz Jozsó – ki hol ott volt a Nyuszitündérnél, hol pedig nem – pár hónapja, augusztus végén meghalt. „De ettől változott-e igazán valami?” – tűnődött még mindig önmagában a fiú. Ugyanis a lány kétértelmű magatartása Jozsó halála után is folytatódott... Most Miklós került a képbe – Évi még Jozsó életében, nyár folyamán ismerkedett meg vele –, s okozott Karesznak súlyosbodó gondokat. Kezdte visszasírni az öreg időszakát... Hisz Éva akkor oly tűzzel adta oda magát néha, mikor Jozsó távollétében épp kibékültek!... Az öreg ilyenkor vagy éppen ki lett dobva „közös úrnőjük” által valamiért (többnyire zugivásért), vagy pedig egy nézeteltérés miatti bánatában a szomszéd utca kocsmájában dekkolt és ha túl sokat ivott, 9
innen már kőbányai panellakásába ment haza... Ilyenkor Karesz úgy érezte, kinyílt előtte újra a világ!... S nemcsak a világ nyílt ki, hanem számára valami ennél több is... Az egyik tavaly novemberi napon, mikor délelőtt fölugrott Évihez (Jozsó épp nem volt ott és a gyerekek pedig iskolában voltak) az egyre szenvedélyesebb ölelkezés és csókolózás után végre újra együttlehettek és megint a lány lakásában az ágyon! „Aznap valahogy... én is nagyobb tűzzel csókoltam ajkát, nyakát és a pólón áthegyesedő... kislányosan kicsi és kemény mellét!...” – rémlett föl a fiúban az emlékkép. – „Talán ő is érezte, hogy most... hónapok óta először... mindketten fölizgultunk, s vágyunk... valami beteljesülésre!... A Nyuszitündér egy... – kölcsönös harapássá fajuló – csókcsata után... kacéran elmosolyodott és... hátralépett az ágy felé... Ekkor már... erős erekcióm volt, s reméltem, hogy... alakulhat valami... Évi... huncut mosollyal... ajkaihoz illesztette mutatóujját és rámszólt: „Pszt! Egy pillanat!” S azután... szinte kislányos hevességgel... ledobta magáról a pólót, majd... másodpercek alatt... a fekete szoknyát és a kis áttetsző fekete bugyit is... lerúgta magáról!... Én alig akartam... a szememnek hinni: ott állt... anyaszült mezítelenül... előttem!... Váratlanul előrelépett picit, majd ... majdnem kígyódémoni kacérsággal... felém sziszegte, kissé gúnyosan csücsörítve: „Támadj!” S ezután... mint egy kacér Delfinhölgy... háttal rádobta magát az ágyra,... felém tárva... – formás barna combjait kissé fölfelé szétnyitva – ... Istennői Kertkapuját!...” (Karesz közben visszaült bérelt szobácskájában az ágyra, s újra merevedése támadt a tavalyi emlék intenzitásától.) „Én még... félénken a botomat hegyeztem... a nadrágomon keresztül, de aztán... váratlan kapkodással... – bár sokkal ügyetlenebbül, mint Évi – mindent ledobtam magamról,... az alsógatyát kivéve... Végre... – némi „kézimunka” és a gatyaletolás után – ...elindítottam az Akciót! Ráugrottam a Nyuszitündérre, aki... a fenekem mögött... összekulcsolta alsó lábszárait... és kezébe fogta... az ágyúcskámat... Előbb simogatta, majd... egyre erősebben dörzsölte, szinte karmolta... Valami varázs vagy... az ő boszorkányos praktikái segítettek, de... már pár pillanatnyi kézi, majd... rövid csiklós dörzsölés után... sikerült elég mélyen behatolnom!... A Nyuszitündér lihegése... lassan nyögéssé, majd félhangos sikoltássá alakult, végül... az ejakuláció pillanatában... szinte végső sóhajként... szakadt föl belőle a kiáltás: „Óóh! Keméényeen!...” Éreztem, hogy... a kókuszommal csaknem egyszerre... az ő gyantája is elindult! Kicsit még... tudtuk is fokozni,... a magom ugyanis... két hullámban jött... Nem mentem túl mélyre,... hisz voltaképpen már... az „előtérben” elsültem... A Nyuszitündér ajkát... még egy sóhajba fúló apró sikoly... hagyta el. Majd hirtelen... különös mosollyal... végignézett magán, majd... az arcomba tekintett... Talán e különös pillantásban... és a mosolyban... testesült meg a kielégült vágy és a... diadalmas úrnői kacérság... együttes öröme!...” A folytatás emlékei hamar lelohasztották szépen induló erekcióját... Éva ugyanis szinte lelökte magáról és – egy általa a nadrágzsebéből előhalászott papírzsebkendővel a visszafolyó nedveket itatva a kertkapujáról és dombocskájáról – berohant a fürdőszobába. Gyorsan letusolt a kádban, majd le is törülgette magát. Karesz azon tűnődött magában – miközben ő is farkát törülgette egy papírzsebkendővel – vajon használt valami hipót vagy egyéb savat, mikor alul öblögette a kertkapuját?... Évi percek múlva – egy törülközővel a dereka körül – újra berohant a szobába. „Úúristen! Mindjárt itt... a lányom az iskolából!...” – kiáltotta rémülten. Karesz idegesen kérdezte: „De hát... a Hugi már úgyis tud mindent! Akkor meg... minek komédiázni?!...” A lány hirtelen visszaváltott a „kimért úrnő” stílusába: „Gyorsan öltözködj! Ha a Hugi ideér, már rendes ruhában találjon! Különben megint ellép az apjához... és csak napok múlva kerül elő!...” Éva arca – a dühös kifejezés után – az utóbbi mondatnál kétségbeesetté vált. Majdnem elsírta magát a korábbi nagy öröm után. A fiú erre persze – kicsit törlesztésül is – elég körülményes lassúsággal öltözködött. Végül a lány
10
fölöslegesen pánikolt: már az ing is rajta volt Kareszen, mire Éva lánya megnyomta a kapucsengőt. Közben természetesen az ideges Nyuszitündér is kapkodva fölöltözött. A fiú ezután már csak arra emlékezett, hogy Éva tolja kifelé az ajtó felé és – miközben beengedi a fölérkező idősebbik lányát – gyorsan elbúcsúzik azzal, hogy telefonon vagy neten majd egyeztetnek a következő találkozás felől. Azután persze megint minden elromlott... Az öreg, magas és idegesítően szőke – bár kopaszodó – Jozsó decemberre újra visszaküzdötte magát Évához. Az öreg ígért fűt-fát – teljes leszokást a piáról, pénzt és mindent – csakhogy visszajöhessen a lányhoz. Azt persze a fiú is tudta, hogy Jozsó hangmérnökként dolgozott a tévénél, s miután védett korban küldték el a királyi televíziótól, kiemelt végkielégítésre számíthat. Ráadásul – pont november végén – volt egy kevésbé sikeres együttlétük Évivel az egy héttel korábbi varázslatos beteljesülésnél... Karesz kicsit haragudott ezután magára – hiszen valóban korán „sült el” – , de még jobban a lányra, aki ekkor valóban rohamtempóban igyekezett túllenni a hancúrozáson, félve, hogy rajtakapja őket valaki. Ettől persze a fiú is ideges lett, s annyira túlpörögte magát, hogy a „kapuban” dörrent az ágyúcskája, „kopogtatáskor”... Karesz újra járkálni kezdett idegességében a szobájában. Újra a kapcsolat perspektíváin tűnődött. – Van-e értelme még próbálkozni? Hisz ő alig tartja be mindazt, amit... bizalmas pillanatokban ígér!... – mondta magának a fiú félhangosan, legyintve egyet. Ezúttal az idei tavasz sajátos „tili-toli tangója” jutott eszébe. Évi hol kirúgta – a piálásra állandóan visszaszokó – Jozsót néhány hétre – ilyenkor általában kedves volt Karesszal –, hol pedig visszafogadta öreg zugivó lovagját, ilyenkor általában csupán pár perces beszélgetéseket engedélyezett a fiúnak. S persze volt olyan „interregnum-időszak” is néha, amikor mindkettejükkel összeveszett vagy épp – kitörni vágyva e kettősségből – „többfelé kezdett el tájékozódni”, úgymond... Pedig Karesz – egy újévkor tett fogadalma értelmében – igyekezett Évi vele szemben támasztott feltételeinek megfelelni: félretett keresményeiből, kis nyugdíjának jelentős részét is spórolásra fordította, sőt – önállósodása jeleként – júniusban elköltözött apjától egy bérelt szobába. Még a piálást is mérsékelte és a tisztálkodásra is igyekezett több gondot fordítani. A Nyuszitündér azonban – tartva mindkét lovagja állhatatlan természetétől – bizonyítékokat kért, sőt újabb feltételeket támasztott. Ezen persze mind Jozsó, mind pedig Karesz kiakadt... Gyakran már maga Évi sem tudta: éppen melyikükkel veszett össze jobban a feltételeken. Egy ilyen periódusban ugrott föl – pár nappal március 15.-e után – egy délelőtt a lányhoz Karesz. Jozsó épp hazament panellakásába, a gyerekek pedig óvodában vagy iskolában voltak. Évi és Karesz először kölcsönös szemrehányásokkal illette egymást. Majd egyszer csak váratlanul leültek beszélgetni a lány kis bérlakásának konyhájába. S ahogy magyarázták egymásnak a problémákat, egyre közelebb hajoltak egymáshoz... Hirtelen – szinte véletlenül – a szájuk összeért, majd csaknem dühödten kezdték el egymás ajkát harapdálni. – Harapjh... tee szajhaa!... Hiisz félsz tőőleem! – csikorogta a különös csók közben a fiú. – Szééthaaraplak,... tee kiisfiúú!... – reccsent vissza a harapások között Évi. Ahogy így acsarkodtak egymásra a harapdálásba fúló csókok közepette, egyre szorosabban lökődött a testük is a másikéhoz... Majd kezük is összecsimpaszkodott valami sajátos évődő viszályban, mely pillanatok alatt szenvedélyes ölelésbe torkollott. Hirtelen úgy kezdték el egymást szorítani, mintha a lelket akarnák kiszorítani egymásból... Közben felálltak és altestük is keményen egymásnak lökődött, valamiféle dühös követelőzéssel. Karesznek
11
váratlanul erős erekciója támadt, s a lány is izgalomba jött, minden szándékolt kimértsége ellenére. A fiú már így utólag nem emlékezett pontosan, de valahogyan egymásba csimpaszkodva és még mindig harapásízű csókokat váltva szédelegtek be a szobába. Mintha – rossz lelkiismerettel – a döglődő szerelmük virágzásának idejét élték volna újra... De túl sok volt már bennük a vád és az önvád!... Karesz még – így utólag is – azon tűnődött, mi volt az a különös erő, amely ekkor kettejüket ismét egymáshoz rántotta? „A szobában már... újra egymásnak estünk... talán még vadabbul...” – rémlett föl az emlékezetében a különös tavaszi délelőtt. – „Bár mintha... a kölcsönös szidalmak és a... – már nem csupán a száj környékére irányuló – ... dühödt harapások csupán... a feltörő szexuális vágyakozást... kívánták volna álcázni! Én is... dühödten haraptam a Nyuszitündér... ajkát, nyakát, majd lassan térdrehullva előtte... mellét, hasát és... combjai közét, miközben... egyre több ruhát... rángattam le róla!... Évi is... visszaharapott, sőt... karmolt is gúnyos mosollyal elsuttogott szidalmai közepette... „Szaajhaa! Büdöös... kuurvaa!...” – hörögtem a lihegéstől... és a szenvedélytől lassan elfulladva. Ő gúnyos mosollyal... sziszegett vissza... a harapások, harapásos csókok és karmolások közül: „Hülyee... kis pöcs! Faaszkalaap!...” Aztán,... mikor már rajta csak egy bugyi és... a fekete melltartója maradt, rajtam pedig... – a zoknin kívül – csak... egy gatya és a trikó,... megálltunk egy pillanatra... egymással szemben. Évi... kicsit kacéran és gúnyosan... elmosolyodott, majd megfordulva kérdezte: „Kicsatolná a melltartómat,... uram?” Ez volt... az a mosoly, mellyel... szinte mindig felizgatott, mert ilyenkor... arca nagyon hasonlított... anyám egyik ifjúkori fényképére, amit... apu otthon őrzött!... Én kissé már mereven... és remegő kézzel igyekeztem... melltartója csatját szétnyitni... Elég nehezen sikerült, miközben... izgatottan csókolgattam a nyakát... és botommal döfködtem... feszülő fenekét. „Akahaarlak... tee szajhaa!” – lihegtem a fülébe, mire... kacéran felnevetett. Végre... sikerült a melltartót kicsatolnom, ő pedig... megfordult és... szinte lerúgta magáról... az áttetsző fekete bugyit... Gyorsan ledobáltam... a gatyát és a trikót magamról, csak a... zoknival nem vesződtem. Évi... kitárt öllel várt... az ágyon!... Kicsi mellei... megfeszültek és mintha... dombocskája is... kitágult volna... Szinte dühödt... agresszivitással vetettem rá magam,... kicsit belefejelve... az arcába... „Imáháádlaak... tee rohadt kurva!” – lihegtem az arcába... és türelmetlenül... azonnal beléjehatoltam... Ő... mint egy kiéhezett... húsevő növény... rögtön fenekemre helyezte alsó lábszárait és... magához szorított, visszafejelve kicsit... a képembe!... De ekkor is... azt éreztem, hogy... valahogy kimértebb és... nem akarja... teljesen átadni magát... a szenvedélynek... Igyekeztem beljebb hatolni és... följebb szítani a tüzünket, de... már nem tudtam az ejakulációt késleltetni és így... már az előcsarnokban eldörrent az ágyúm... „Évaahaa... aanyaa!... Imááháádlaak... tee roohadt kurvaa!” – hörögtem dühödt kétségbeeséssel... az elsülés pillanatában... Évi lihegése... lassan nyögésbe ment át, majd... egy elfojtott „Óóh!” kiáltás szakadt föl belőle, mikor öle... befogadta magom... Valahogy nem sikerült... megközelíteni... az őszi elementáris örömöt, a dolog... elakadt valahol!... A Nyuszitündér is... szinte már a következő pillanatban... kiugrott alólam, kilökve vesszőmet... kertjéből. Szinte be sem fejezhettem... az ejakulációt, már megszakította... az aktust...” Karesz izgalma hamar alábbhagyott és szomorúan tűnődött egész kapcsolatuk széteső, hanyatló jellegén... Hisz ezután a felemás beteljesülés után is folytatódott a „tili-toli tangó”!... Sőt: egy időre még jobban eltávolodtak utána egymástól, mint előzőleg. A fiú úgy érezte: Évi a saját paráit vetíti ki rá és talán más lovagjaira is... „Már ekkor... azt éreztem, hogy... valamelyikünket vagy mindannyiunkat talán... halálra fog trenírozni!” – rémlett föl benne a későtavaszi-nyáreleji szorongások emléke. A nyár folyamán a lány új pasival ismerkedett meg: Mikivel, a lesérült cirkuszi műlovarral. Az új vetélytárs fölbukkanása tovább bonyo-
12
lította az amúgy is kusza viszonyokat... Karesz próbált legalább Jozsóval egyeztetni, de ennek újabb összeveszés lett a vége. Éva pedig egyre ritkábban találkozott a fiúval, mindinkább az e-mailen vagy az iwiw-en lebonyolított rövid levélváltásra szorítkozott. Egyszer ugyan a közeli Történeti Intézetbe április végén beugrott a lány Karesz hívására egy konferenciára... A szépen induló találka során azonban malőr történt: az Intézet örökéber rendésze rajtakapta őket a liftben, mikor egy hosszadalmas előadást otthagyva, mégis újra egymás testében kerestek vigasztalást. „Pedig még... semmi sem történt!... A fickó mégis... szinte biztosra vette, hogy... dugtunk a liftben!” – gondolta a fiú dühösen. – „Ha az a találka... nem így végződik, talán... minden másképp alakul!...” Félt, hogy talán minden tavasz végén csúszott el. Karesz azóta tűnődött a kapcsolatból való kilépésen... Miki fölbukkanása erre még ürügyet is adhatott volna. Hisz – bár főleg Jozsó veszekedett emiatt Évával, miközben egyre többet ivott – , mégis az ő helyzetét nehezítette meg az újabb rivális föltűnése a legjobban!... A fiú azonban mindig visszariadt a végső szakító lépés megtételétől. Karesz ismét felállt és sétálni kezdett albérleti szobájában. „Nem ekkor,... még a nyár elején... kellett volna befejeznem az egészet?!” – tette föl félhangosan önmagának a benne motoszkáló kérdést. De a következő pillanatban már föltámadt benne a rettegés, hogy mihez kezd Évi nélkül... „Akkor megint... egyedül kóvályoghatok mindenhová vagy... legjobb esetben... ivócimborákkal!...” – riadt meg korábbi elszántságától. – „S talán még... nincs veszve minden... Ma fixre ígérte végre... a találkozást!...” Persze rögtön eszébe jutott Évi „fix ígéreteinek” megbízhatósága az utóbbi időben. „Na mindegy... Ha nem mondja le mailben vagy iwiw-en... elvileg el kell jönnie... a megbeszélt helyre!” – gondolta kissé dühösen Karesz. Este fél nyolcra egyeztették a találkát az Astoria aluljárójába a metrókijáratnál. A fiú hirtelen reménykedni kezdett, hogy ma talán mégis sikerül találkozniuk... Hisz mégiscsak ma van a névnapja!... Ez némi reményt öntött belé. Bár be kellett látnia, hogy egyelőre túl sokra nem számíthat... Ez persze újra fölidegesítette. Valami németes hangulatú – sramlizenésnek hirdetett –, táncos bulit néztek ki együtt erre az estére. Mivel délután nem jött átütemezést kérő emil, a fiú reménykedve indult el albérletéből az Astoria környéke felé. Az egyik nagyobb egyetemi klubban lett volna későeste a program. Karesz ugyan nem nagyon szerette a sramlizenét, viszont olcsó német sört szeretett volna inni, reménykedvén a sörakcióban. A fiú elintézett még egy-két dolgot, majd beugrott egy közeli kiállításmegnyitóra. Ott összefutott Juditkával, egy régi zenész havernőjével. Annyira elbeszélgetett a zenészlánnyal, hogy utána már sietnie kellett az Astoriához... Szinte egyszerre értek az aluljáró megbeszélt pontjához Évivel. A lány most is kitett magáért az öltözködésben: a vadító fekete bőrszoknyát vette föl alulra a huncut, nagy szemű és sötétszínű harisnyával. Fölülre egy kissé szolidabb felsőpulcsit választott a vékony kabát alá. Karesz szenvedélyesen ölelte át Évit és rögtön csókolózni kezdett a lánnyal. Éva kibontakozott az öleléséből és egy csokit adott át. – Boldog névnapot, öregfiú! – Én is hoztam kókuszos csokit, előbb... együk meg azt! – javasolta a fiú. – Köszi egyébként az ajándékot. S régi kedvenc figurájuk alapján – amit ugyan inkább a kókuszrúd esetében alkalmaztak többnyire – kettéharapták a kókuszos csokit, egy csókkal lezárva a rágcsálást. Évi csokiját Karesz eltette a zsebébe. Ezután beszélgetve indultak a klub felé. Kicsit nehezen találták meg az egyetemi klubhoz legközelebb eső bejáratot. Végül az oldalsó bejáraton keresztül megtalálták az egyetem egyik hátsó épületének alagsorában berendezett klubot. Várakozásaikkal ellentétben, – pedig a meghirdetett időpontnál jóval később érkeztek – híre-hamva se volt 13
sramlizenének. CD-ről pop- és rockzene szólt és sehol nem lehetett látni még bajorruhás lányokat s fiúkat sem. Végre nagy késéssel föltűnt két bajor népviseletre hasonlító ruhát viselő lány. De náluk sem volt zene vagy legalábbis nem tudták felrakatni a CD-jüket. Így hát továbbra is a szokásos háttérzene ment tovább. Évi és Karesz egy ideig még a pultot támasztotta, majd leültek egy üres asztalhoz. A fiú mindkettőjüknek rendelt egy-egy korsó búzasört. A sörárak viszonylag kedvezőek voltak, de Karesz mégis kicsit csalódottnak érezte magát. A német sörökre vonatkozó rendkívüli sörakciónak ugyanis híre-hamva sem volt... Azért rendelt még egy kört magának és Évinek. A lánynak – kérésére – dupla citrommal rendelte az Edelweiss-sört. Évi élvezettel szopogatta a citromszeleteket, a sörrel már nehezebben birkózott meg... Második korsójának alsó felét már a fiúnak kellett lehajtania pluszadagként, ami persze nem volt túlzottan ellenére. Közben beszélgettek és néha puszilgatták-csókolgatták egymást. Aztán egyszer föltűnt Karesz egyik régi egyetemista ismerőse, aki odaült asztalukhoz beszélgetni. A kissé gátlásos, ismerős fickó egész beszédessé vált társaságukban. S mikor a fiú felállt magának és Évinek egy harmadik adag sörért, közelebb húzódott a lányhoz. Közben Éva intett, hogy ő már csak pohárnyi adagot kér. Karesz udvariasságból megkérdezte ismerősét is, hogy kér-e sört. De a srác inkább a kóla mellett maradt. A fiú elindult a pulthoz a sörökért. Kicsit aggasztotta a távolból Évi és a srác fesztelen társalgása. De aztán mosolyt erőltetve magára hozta asztalukhoz a barna nedűt. Kicsit távolabbra ült le a lánytól, a szögletes asztal túloldalára. Azt persze magának sem merte bevallani, hogy kissé megkönnyebbült, amikor a srác búcsúzkodni kezdett. – Sajnos,... mennem kell! Holnapra... még be kell fejeznem a latindogámat Horatius költészetéből. Akkor... további jó szórakozást! – Oké, menj csak... nyugodtan – nyújtott kezet Karesz. – Érdekes téma lehet... Horatius lírája!... Sok sikert! – búcsúzott integetve Évi is. – Igen,... engem is nagyon érdekel! Gondolkozom is, hogy esetleg... belőle írom a szakdogámat. De egyelőre... a szemináriumon kell előadnom... a Horatius-témát és majd félév végén... a dogát leadnom belőle! – Hát akkor... igyekezz az előadást elkészíteni holnapig!... – intett búcsút a fiú, aki tartott tőle, hogy a váratlanul fölbukkant egyetemi ismerős esetleg elkezdi előadni holnapi mondandóját. A srác lehajtotta maradék kóláját és futva indult hazafelé. Karesz megnyugodva húzódott közelebb Évához. Beszélgetés közben átölelte a lányt és puszilgatni kezdte az arcát. Évi néha viszonozta a puszikat, miközben tovább beszélgettek és néha kortyoltak egy nagyot a sörükből. A fiú úgy érezte, nagyon régen ültek így együtt valahol édes kettesben... Remélte, hogy az este folyamán talán még közelebb is kerülhetnek egymáshoz. A fiút kicsit aggasztotta ugyanakkor Évi tekintetének időnkénti elkomorodása. S az, hogy beszélgetésük során is többször emlegette az elhunyt Jozsót... – Még gyászolook,... éértsd meg! Fontos vagy, de... Jozsót... sem akarom teljesen... elfeledni! – mondta bágyadt tiltakozással a lány, a puszik és a sörös kortyok közben. – Dee... nekem most... szükségem van... ráháád! – vágott vissza Évit csókolgatva, kamaszos izgalommal Karesz. – Eegyszerűen... nem tudohook nélküüleed... mit kezdeeni... az éhééleteemmel!... A lány kacér „nyuszilányos” mosollyal válaszolt a fiú szenvedélyes vallomására, miközben ajkaik újra összeértek. A következő puszi azután már csókká alakult: Karesz mohón harapott bele Évi ajkaiba. A lány – tettetett dühvel – visszaharapott, így rövid csókcsata alakult ki köztük... Mikor újra beszélgetni kezdtek, Évi azt ajánlotta – mivel újabb adag sörük is 14
fogyóban volt és kezdtek elálmosodni – , hogy táncoljanak, ha már sramlizene nincs, legalább a háttérzeneként szinte állandóan szóló popzenére. De a szűkös pinceklub ekkorra már megtelt és ráadásul bent vágni lehetett a füstöt. Így csak a klub kijáratánál kezdhettek el valami sajátos, ugrálós koreográfiával mozogni... Hamarosan kiszédültek a szűk belső térből az udvarra. Majd hirtelen egy lassabb, soulos hangzású számra összeölelkeztek és lassúzni kezdtek. A fiúnak lassan erekciója támadt az egyre szorosabb testi kontaktustól. Közben még lassabban keringve egymás ölelésében, csókolózni kezdtek az enyhe őszi éjszakában... Mikor azonban a csók és a testi kontaktus kezdett a pettingezés felé eltolódni, a lány kibontakozott Karesz öleléséből. Kissé elkomorodva kérdezte: – Nem kéne elindulnunk? Nekem hamar haza kéne érnem... a gyerekekhez, annyira... elszaladt az idő! – Hazakísérlek! – ajánlotta hevesen a fiú, aki eddig titkon abban reménykedett, hogy Évi kijön hozzá kicsit az albérleti szobácskába. Érezte, hogy a lány megint kezd távolodni tőle... Félt, hogy az egész újratalálkozás udvariaskodó „baráti” gesztusokba fullad. Mintha ismét nyílni kezdett volna köztük a szakadék, mely a hangulatos estén megszűnni látszott... – Jóó,... de csak egy darabig gyere – felelte némi habozás után a lány. Néhány pillanat múlva megcsörrent Évi telefonja. Gyorsan félrehúzódott és hosszú percekig magyarázott a mobiljába, hevesen gesztikulálva. Karesz kissé idegesen várakozott. – Igen, igeen!... Károollyal beszélgettem... ennyi ideig!... Miért... tilos? – magyarázgatta a lány valamelyik gyermekének. – Tudoom, kicsit... késni fogok... Mikor elindultam, megmondtam,... hogy kaja a hűtőben, tányérok... a szekrényben és... készítsétek el magatoknak a vacsorát! – tette hozzá kicsit indulatosabban. Néhány perces – egyre emeltebb hangú – vita után Évi lenyomta a készüléket és megszakította a beszélgetést. – A manóók... kicsit nyűgösek? – kérdezte a fiú, megértően fanyar mosollyal a lány elé lépve. – Siessüünk!... Meg kell még nekik melegítenem a kaját, meg az... egyik képrestaurálást is... holnapig be kéne fejeznem! – felelt bágyadt mosollyal a Nyuszitündér. Karesz elérzékenyülve ölelte át a lányt. – Ne félj, ha kell... hazáig kísérlek és... mindent megmagyarázok a haragos manóknak! – fogadkozott, majd megcsókolta Évit. – De még... ott a munkám is! Holnap délre... azt is be kéne fejeznem!... – bontakozott ki az öleléséből a lány idegesen. – Nyugi!... Majd megbeszéljük útközben, hogy... mi legyen. Éva bánatos és elhomályosuló szemekkel nézett rá. Mikor ilyen váratlanul szomorodott el, akkor arca nagyon hasonlított a fiú elhunyt édesanyjának fiatalkori fényképéhez, melyet Karesz oly gyakran látott az apjánál. A lány közben majdnem elpityeredett, mikor újra átölelte. – Induuljunk, meert... tényleg nem készülök el a képpel! – aggodalmaskodott Évi. A fiú átölelte és arcon csókolta. – Nyuhuugoodj meg... Anyaakiisláány, één leszeek... a legengedelmesebb gyermeked!... – suttogta izgalomtól reszelős hangon a lány fülébe. Évi hirtelen kicsit erőltetetten fölnevetett. Majd gúnyosan súgta vissza: – Van nekem gyerekem... eléég! Inkább... féérfira lenne szükségem.
15
– Háát... azt is megpróbálhatjuk! Akáár... most is! – vágott vissza Karesz gunyoros magabiztossággal, majd csókolgatni kezdte a lány nyakát. Egy újabb csók után egymás vállát átölelve indultak el a klub épületétől Évi lakása felé. Lassan haladtak, miközben beszélgettek és néha-néha megálltak csókolózni is. Az egyik közeli parknál váratlanul leültek egy lapos – háttámla nélküli – padra. Itt ismét csókolózni kezdtek, miközben egyre szorosabban ölelték egymást... Majd a lány – Karesz kérésére – a fiú ölébe ült és ekkor lassan pettingezni kezdtek, a csókok és a szaggatott beszélgetés mellett. – Miéhéért neem... veeszel kohomoolyan... huuncuut kiisláány? – kérdezte izgatottan Karesz, miközben Évi arcát csókolgatta. – Háát aakkoor... taarts eel... háárom gyereekeet! – súgta vissza a lány, miközben viszonozta a fiú csókjait. – Méég kii seem próóbáltál... komooly paartnerként! – vágott vissza kissé dühösen suttogva Károly, majd szinte lecsapott ajkaival Éva ajkaira. A lány kissé haragosan visszaharapott és így újabb harapdálós csókcsata bontakozott ki közöttük. A fiú magához szorította partnerét és ajkai után már nyakát és – ruháját gombolva – a dekoltázsát kezdte harapdálni. Évi kissé gunyorosan, kacarászva harapott vissza. – Tee... mohóó kiiskecskee!... Buuta kiisfiúú! – nyögte izgatott hangon a lány, miközben Karesz egyre merészebben és szenvedélyesebben csókolta és harapdálta. – Goonoosz... kihiísláány! Szívd kii... aaz eerőőt... aa buhutaa kihiisfiiúkbohóól! – lihegte tettetett dühvel a fiú. Karesz felhajtotta Évi pulcsiját és blúzát, majd a lány hasát kezdte el nyalogatni, a mellei felé tartva. Éva először ellenkezett, de azután segített kicsatolni a melltartóját. A fiú rögtön csókolgatni, majd harapdálni kezdte a lány bal mellbimbóját. Évi felszisszent egy erősebb harapás után és kis pofonnal igyekezett imádóját kordában tartani. A fiú erre a kézfejét kezdte csókolgatni, majd szinte visszazuhant a mellére. Utána hirtelen pozíciót váltva, arra kérte a lányt, hogy üljön rá hanyattfekvő testére és lovacskázzon rajta. Évi ráült, de valahogy mindkettejükből hiányzott a korábbi felszabadult hangulat... Karesz erekciója is megakadt, Éva pedig hirtelen pityeregni kezdett. A fiú is megérezte a lány belső bizonytalanságát. – Miéért neheem hiszel... magaadban és benneem? Foohoojts meeg, haa... ennyire... kevéhéés vaagyook! – mondta önkínzó izgatottsággal Károly. Évi szorongatni kezdte a fiú nyakát, miközben másik kezével a mellét simogatta. – Hiidd eel... nem tudoom Jozsót elfeleejteni!... Taláán... magaamat is gyászoloom... vele együtt! – szólalt meg váratlanul. – Nekeem siincs máár... sook dohoobáásom!... Taláháán joobb lehennee, haa... mohoost... feejeeznéém bee!... – hörögte félig elfulladva a lány szorítása alatt Karesz. A halálközeliség élményének fölidéződése felerősítette az erekcióját. Évi is kicsit izgatottabban kezdett lovagolni a fiún. E világvégi hangulat mintha átmenetileg közelebb hozta volna őket egymáshoz... Mintha a közös reménytelenség lett volna az izgatószer, a korábbi vérmes reményekhez képest. Már csak pislákolt közöttük valami halvány láng, szinte érezni lehetett a pernyeillatot... Mégis: különös izgalom kerítette őket újra hatalmába. Karesz alulról döfölődzött egyre intenzívebben, míg Éva egyre erősebben szorított combjaival és kezével. Mintha a lemondás gesztusa újra fölszította volna szenvedélyeiket. A lány azonban hirtelen újra zavarba jött: – Túúl sohookaan... vaannak iitt!... Meenjüünk iinkáább... tohoováább!
16
– Deehee... íígy oolyaan... fáájdaalmasaan keheellemees!... – suttogta rekedtes izgatottsággal a fiú. – Tee kiis... peerveerzkee!... – susogta kissé gunyoros felajzottsággal Évi. – Meenjüünk máár, meert... nézneek!... A lány felállt róla és Karesz is nehézkesen felemelkedett fekvő helyzetéből. – Neem tuudnánk méég... üldögélni kicsit? – kérdezte fáradtan a fiú. – Most már tényleg... sietnem kéne haza! – sürgette idegesen Évi. – Akkoor... elkísérlek! Így indultak tovább kicsit gyorsabban lépkedve a lány lakása felé. Közben lassan hűlni kezdett a levegő és föltámadt a szél. Miközben kicsit sietősebben haladva beszélgettek, Évit újra hívták a gyerekei. A lány ideges hangon próbálta türelemre inteni őket. Károly a telefonálás alatt kissé lemaradt, s tűnődve baktatott Éva nyomában. Kijutottak lassan a Roosevelt térre, miközben a lány letette a mobilját. A fiúnak a tavalyelőtti nyárvége viharos ölelkezései jutottak eszébe a tér fáiról-bokrairól... Már a sarkon újra átölelte a lányt és megcsókolta. – Nem állhatnánk itt meg... egy kicsit, tudod, mint... tavalyelőtt? – kérdezte a csók után zavart izgalommal. – Dee... sietnem kééne!... Majd inkább... eljövök egyik délelőtt az albérletedbe – húzódozott zavartan Évi. – Eezt már... annyi ideje ígérgeted, kiísláány!... – vágott vissza idegesen Karesz. – Inkább itt... valamelyik fánál... hancúrozzunk kicsit! – javasolta izgatottan. Közben elindultak a tér közepén elterülő ligetes tisztás felé. Megálltak egy fás-bokros részen, messze a kivilágított területtől. A fiú – érezve Évi bizonytalanságát – szinte rávetette magát a lányra. Ismét belebonyolódtak egy harapdálásos csókba... Mikor a lány kacéran ellenkezett, a szoknyáját igyekezett följebb hajtani. – Nyuugi, néévnapoos kisfiú... majd lesz valami... hancúr! – suttogta gunyoros mosollyal a Nyuszilány és merészen a fiú ajkába harapott. – De ne itt a fánál,... menjünk inkább... egy nagyobb bokor mögé. A fiút izgatta Évi különös kacérsága, de kicsit le is hűtötte a lány hangjának alkudozó tárgyilagossága. „Tavalyelőtt nyáron még nem variáltál ennyit!” – gondolta mélabús nosztalgiával. Éva megállt végül egy nagy fa mögött nőtt terebélyes bokornál. – Leengedeem a szoknyám és a bugyim... és akkor... hátulról próbálkozz! – súgta hűvös kacérsággal. A lány kigombolta bőrszoknyáját és lejjebb tolta bugyiját. A kissé zavart Karesz előtt föltárult izmos, kemény feneke. A fiúnak volt ugyan izgalma, de a hezitálás bizonytalanságában az is erősen alábbhagyott. Most idegesen gombolta ki a nadrágját és zavart „kézimunkázással” próbálta erekcióját fokozni. Lassan újraindult a merevedése. Letolta gatyáját is és kicsit gépiesen döfködte a lány farát. Évi hátratolta kissé fenekét és kézzel is simogatta a fiú botját... Ennek ellenére csak lassan feszült meg szerszáma. Mikor már kezdtek végre belemelegedni, Évi mobilja újra csörömpölni kezdett. A lány kicsit arrébbhúzódott, miközben Karesz kézzel igyekezett fenntartani erekcióját, mely ismét visszaesőben volt. Éva idegesen újra elismételte az imamalom-szöveget, hogy már hazafelé tart a fiúval, 17
beszélgetnek és mindjárt hazaér. Mikor a Nyuszitündér újra visszalépett eléje, kétségbeesetten kapaszkodott a hátába és hevesen döfködni kezdte a lány fenekét. „Vajon Mikivel,... a sérült műlovarral... is így csinálja?” – villant föl benne a gondolat, ami lehervasztotta kissé. „Kancaaiístennőő... aakahaarlaak!” – lihegte kétségbeesetten. Évi – érezve Karesz újabb megakadását, – újra dörzsölni és szorítani kezdte botját. A fiú maga is kezével és inge sarkával próbálta följebbtornázni erekcióját. „Bohoocsááss meeg... miíndjáárt!” – lihegte a lány fülébe. „Nyuugíí... neem kell... mindenááron... lövésseel befejezned!” – próbálta biztatni Évi. Karesz lassan beléhatolt. A fiú azonban újra elhamarkodta a dolgot... Ismét ki kellett hátrálnia a lányból, hogy megedzze kókadó madarát. Évi kevés izgalma végképp lelohadt és elkezdett dideregni. Károly, érezve a helyzet komolyságát, próbálta megnyugtatni: – Bocsíí,... kicsit elszoktam a párostól!... Ohoolyaan réégen... voltuúnk eheegyüütt... – lihegte, miközben ismét botját hegyezte. A fiú újra belekapaszkodott a lány vállába, s keményedő vesszőjével döfölte a fenekét. Évi puccsított hátsójával és kissé előrehajolt. „Akahaarlak... keméény Kahaancaíístenőő!” – hörögte Karesz dühös elszántsággal. A lány bal kezével megsimogatta fölágaskodó botját és – a hátsó kapun át – bevezette kertjébe. A fiú ettől a nyugodt érintéstől megnyugodva, sikerrel hatolt be és végre együtt elindíthatták rohamukat a remélt csúcspont felé... Károly egyre ritmikusabban lökte Évi lomha magabiztossággal köröző farát. Próbálta késleltetni a kilövellést, míg több dzsemje gyűlik össze... A döntő pillanat közeledtével a lány kezével megszorította vesszője tövét és szinte magába döfte. A fiú szinte ugyanabban a pillanatban elsült, egy kimerült sóhaj kíséretében. „Kaahaancaaíístennőő!” – hörögte a beteljesülés pillanataiban. Évi picit későbbi sóhaja is inkább bágyadtságot tükrözött, mint örömet. Pár pillanat alatt elszállt a kissé nyögvenyelős együttlét melege... Fázósan tisztogatták magukat egy-két előkotort papírzsebkendővel meg néhány fellelt őszi levéllel. Végül a lány határozott mozdulattal fölrántotta a bugyiját és a szoknyáját: – Maajd otthon... letusolok és átöltözöm! Már úgyis... néhány perc alatt hazaérek!... – Eelkííséérleek a... kaapuúig!... – ajánlkozott kissé még mindig pihegve Karesz. – Miéért neem tudunk... valahol... egyszer nyugiban együttlenni? – tette hozzá idegesen. – Maajd egyszer,... ha lesz időm... valamelyik délelőtt... – ígérte Évi bizonytalanul. – Ááh! Ezt már... fél éve mondod! – legyintett a fiú kicsit dühösen. Lassan, egymásba kapaszkodva indultak tovább az őszi éjszakában a lány lakása felé. Károly makkját és a fölsőcombjait fájlalta, Évi pedig didergett az átnedvesedő bugyiban. A fiú félig ráterítette a lányra saját vastagabb kabátját. – Hagyjad! Nem fáázok... annyira – tiltakozott Évi. Károly ekkor átölelte és megcsókolta. Érezte, hogy talán túlerőltette együttlétük vélt betetőzését. A lány kissé anyás puszival viszonozta közeledését és megsimogatta a fejét. Végre elérték az utcasarkot, ahol a ház állt, melyben Évi lakott gyerekeivel a legfelső emeleten. A kapunál a lány megállt: – Ne kísérj tovább! Majd üzenek... még a héten, mailen vagy iwiw-en. – Legalább... a liftig menjünk együtt!... – kérlelte a fiú. – Ennyi volt... a névnapi program,... mohóó kiiskecske! – hárította el a kérést Évi. Adott két puszit és sietve indult befelé, becsapva maga után a kaput. Karesz sokáig nézett a lány távolodó alakja után, a kapu üvegén át bámulva a pár percig kivilágított, majd elsötétülő lépcsőházba. Nehézkesen indult tovább. „Talán... most vesztettem 18
el végleg?” – töprengett kissé bánatosan. „Lehet, hogy... innen kezdődik... a szerelmünk agóniája?” – tűnődött tovább magában. Még elcsípett egy közlekedő villamost, ahol találkozott egy irodalmár haverjával. Nem volt képes koncentrálni, alig értette, hogy a srác miről beszél... Szerencsére, rövidesen le kellett szállnia, hogy bevárja az albérletéhez közlekedő éjszakai buszt. A hűvös megállóban dideregve azon tűnődött, hogy érezhette magát az epiruszi király ama bizonyos névadó „pirruszi győzelem” után... „Talán olyanformán, mint én most!” – villant agyába a kaján gondolat. De – hiába is berzenkedett magában – be kellett vallania: egyelőre egyszerűen nem tudja elképzelni életét a továbbiakban Évi „Nyuszitündér” nélkül!... Mire belemélyedt gondolataiba, épp megérkezett az éjszakai járat. Fáradtan mászott fel a busz lépcsőjén és rögtön leült egy félreeső ülésre. Kicsit előrébb tőle egy négyfős vidám csapat viháncolt. Kareszt valahogy ilyenkor zavarta a hangos nevetgélés és a hamis-hangoskodó dalolás. „Na mindegy!...” – mondta félhangosan önmagának. – „Legalább nem alszom el... és időben leszállok!” S valóban, sikerült is a bérleti szobácskájához legközelebbi megállóban leugrania... Kimerülten és kicsit fázósan ballagott hazafelé. Csak az a tudat melegítette föl belül, hogy már nemsokára beérhet a fűtött szobába.
19
Elfuserált mese – Hoogy kéépzeeleed... eezt?! Ideejöösz zaklatni... haajnalban? – üvöltött Kareszre Évi, mikor január 2.-án reggel 8 óra fele benézett volna újesztendőt köszönteni. A fiú persze sejtette, hogy a volt műlovar föntvan a lánynál... Mégis remélte, hogy nem ennyire komoly a helyzet. Igazából ezután a fogadtatás után elment a kedve mindentől. Bambán Évi arcába bámult, majd elvigyorodott. – Ööltözz feel éédees! Mer´ még... megfáázol!... – vágott vissza gúnytól nyikorgó hangon. Már az sem érdekelte, hogy Mikinek sikerült-e megkefélni a lányt. Évi zavartan húzta össze mezítelen testén a fürdőköpenyt. De a következő pillanatban újra dühbe gurult. – Hívom aa... rendőröket!... S één is... följelentelek, mint... az az irodalmár csaajszi! – fenyegetőzött, miközben öklét rázta a fiú felé. – Félek drágáám, hogy... lassan te is olyan... frigid leszel, mint az... Irodalmár Elvtársnő! – vetette oda száraz gúnnyal Károly. – Zavaard má´ eel!... Húúzzon innen! – óbégatott bentről Miki exműlovar. – Menj máá´!... – kiáltotta Évi is és megpróbálta becsukni a bejárati ajtót, melyet a fiú betámasztott a lábával. Mikor nem sikerült törekvése, egy pofont kent le Karesznak. Csakhogy túl nagy lendületet vett, s így tenyere épp csak érintette a fiú arcát. Karesz kitérhetett volna előle, de félt, hogy akkor becsapódik az ajtó... S ő még társalogni akart. – Veedd má´ magad észre!... – vetette oda fagyos gúnnyal Károly. – Itt perverzkedsz... egy nyomorékkal,... a gyerekeid előtt?! Tényleg: a volt férjecskéd... mit szól ehhez, angyalom? Kezdessz... belekurvulni a paráidba, vigyázz! – sziszegte zárásként. Éva hirtelen elsápadt, majd egy pillanatra zavarba jött. – Eehheez... semmií köözöd!... S küülönben is: milyen jogon avatkozol te... a magánéletembe?! – tette hozzá újra méregbe gurulva. – Ha nem engedeed... becsukni az aajtót, hívom a járőrt!... Héé gyeerekek! Hívjátok a rendőrségi száámot! – kiáltott hátra váratlanul. – Nyuúgi,... mailezz, ha... lehiggadtál!... Aajánlom magam... mádám! – zárta eltúlzott gúnnyal leplezve idegességét a fiú. Karesz hátrahúzta a bal lábát és az ajtó becsukódott. A fiú lassú léptekkel és néhányszor gúnyosan visszaintegetve indult a lépcső felé a folyosón. Hallotta a zár csikordulását és hogy a lány óvatosságból meg is rántja a kilincset, hogy tényleg bezárult-e az ajtó. Kicsit mélabúsan ballagott lefelé a lépcsőn a negyedikről, de lent – némi bamba ácsorgás után – legyintett egyet. „Kútba vagy melléé!... Most máár mindeegy...” – mondta félhangosan önmagának. Idegesen elindult egy már nyitva levő talponálló felé. Bár szilveszterkor elég sokat ivott, mégis úgy érezte, máris újra kiszáradt a torka... A Gömböc Ildi pincekocsmájában gyorsan lehajtott egy fehér kisfröccsöt. Még mindig koradélelőtt volt, mikor a krimóból továbbállva, internetezni indult. Közben Évin, önmagán és az ügyein tűnődött... Úgy érezte, a lány megint megtalálta az érzékeny pontját ezzel az Irodalmárnő-üggyel. Pedig ez utóbbi sem balhénak indult... Még tavaly június elején belibegett Bálint költőhaverjával közös estjükre egy kalapos, alacsony és nagyhangú csaj, hódolóinak kíséretében. Az estet nagy nehezen hozták össze, saját verseiket olvasták föl egy kis zenei háttérrel. Mivel
20
nem tolongott a publikum, elnézték, hogy az Irodalmárnő mindenbe beledumál és kioktatja őket. Pechére tőle a köteteiből is kért átnézésre példányokat, melyek évekkel ezelőtt jelentek meg néhány száz példányban. Majd a felolvasóest végét meg sem várva, a fiú által vonakodva kölcsönadott könyvekkel, elvonult. Meghagyta a mobilszámát meg a mailcímét. Karesz már ekkor rosszat sejtett... De eleinte még, nem igazolódtak a balsejtelmei. Az első kötete a következő találkozásukkor még visszakerült, viszont cserébe az Irodalmárnő kéziratokat csalt ki tőle, hogy megjelenteti őket egy lapnál, ahol munkatárs. Ezután már csak egy goromba hangú mail jött érdeklődésére... Majd június közepén, mikor egy megnyitó után, egy ismerős kocsmapresszóban véletlenül összefutottak, próbálta visszakérni írásait. Az Irodalmárnő – kiről közben kiderült, hogy neve álnév, állása pedig kamu, amit neki mondott – előbb egyik lovagjával próbálta kidobatni a fiút, majd sértetten elvonult „udvarával”, mikor ez nem sikerült, a pincérek közbelépése miatt. Aznap későeste jelentették föl, s ő utána ugyan augusztusban beadott egy ellenkeresetet – az eltulajdonított második kötetének példánya, kéziratai és a fenyegetések okán –, de maga is érezte, hogy egyre mélyebb pácba kerül... „Éévíí,... miéért hagytál el engeem?” – sóhajtott föl magában, miközben arra gondolt, hogy volt-e értelme az újrakezdésnek Jozsó halála után, Miki nyomulásának árnyékában. De remélni akarta, hogy talán még rendbe jöhet minden... Legalább kettejük között, ha egyéb ügyeik rosszul is állnak. De a közeledés átmenetinek bizonyult. Évi ugyan augusztus végén végre eljött vele a temetőbe édesanyja sírjához és néha tényleg úgy látszott, hogy ismét Karesz irányába fordult az érdeklődése... De ősszel is csak találkozgattak, s mire novemberben a fiú névnapján engedett egy parkban Karesz vágyainak, addigra már rendszeresen feljárt hozzá Miki, a rokkant műlovar. Pontosabban: fölvitette magát a lányhoz a tolókocsiján, miután autóval följött egy közeli kisvárosból... A fiú külön megalázónak érezte, hogy egy ennyire sérült, idősebb emberrel csalja. Közben elérkezett ahhoz az aluljáróhoz, ahol épp működött az internet. Már hárman álltak a gépnél, s félő volt, hogy mindegyikük külön akar internetezni. De végül Karesz úgy döntött, kivárja a sorát. Csak majdnem negyven perc múlva jutott a géphez. Addig alaposan átgondolta, kinek mit mailezzen. Évának egy hosszabb és komolyhangú levelet küldött. A fiú próbálta vázolni eddigi zűrös kapcsolatuk kacskaringóit, s ebből igyekezett megérteni a jelenlegi helyzetet. A kicsit hosszúra nyúlt mail végén pedig arra kérte Évit, hogy próbálják tisztázni kapcsolatukat vagy fejezzék be ezt az egészet valahogy kulturáltan. De magában, belül azt érezte: ez már a vég... S talán nemcsak az Évi-szerelem szempontjából... Saját perspektíváit sem látta fényesebbnek a halódó kapcsolaténál. „Deháát... maajd lesz valahogyan!...” – legyintett keserűen, miközben a további fontosnak érzett maileket írta. Utóbbiakat főleg haverokhoz és volt barátnékhoz intézte, újévi üdvözletként. Közben észre sem vette, hogy hosszú sor keletkezett mögötte a netre várókból s a honlapokról informálódni akarókból. „Fejezd mán be... kisöreg!” – kiáltott rá mögötte egy hajléktalan külsejű férfi. Egy közvetlenül mögötte álló, sportcipős, melegítőt és dzsekit viselő srác pedig lökdösni kezdte hátulról: „Íigyekezz máá´ ... nem hallod?” Idegesen fordult vissza feléjük végül: – Één is végigálltam a sorom! Mindjáárt... befejezem! – Dee nagyon gyorsan! – lépett egészen közel hozzá a sportcipős, barnabőrű fickó. – Ahoogy tudok,... kiléépek!... – ígérte idegesen Karesz és gyorsan visszafordult a géphez, hogy kilépjen a levélfakkjából a mailen. Gyorsan bezárta a freemail-es ládáját,s a gmail-esnél már csupáncsak azt nézte meg, hogy zárva van-e. Utána átadta a gépet az olajosbőrűnek.
21
Kicsit idegesen indult tovább a zsúfolt aluljáróból. Egyrészt azért aggódott, hogy mindent lezárt-e a mailjén, másrészt pedig azon tűnődött, kinek kéne még üzenetet küldenie a közeljövőben. „Megin´ ... az Évi-üggyel ment el az idő! Peedig... még hány helyre kéne írnom!” – gondolta magában idegesen. Egész nap fáradtan kóválygott, mint akit fejbevertek. Szokásával ellentétben elég korán hazatért délbudai bérelt szobájába. Bekapott a hűtőből némi hidegkaját, s már este tíz óra körül aludni tért. Kimerültnek érezte magát, így hamar elaludt. Furcsa és elég zavaros álmai voltak... Reggel fölébredve persze jelentős részüket elfelejtette, de egy-két álomkép mégis megmaradt az emlékezetében. Mintha Évit látta volna Hófehérke-öltözetben... Ő, Miki, Jozsó és a lány exférje pedig, mint törpék vették körül a magas Évi-Hófehérkét. S a törpék – különös módon – mintha többen lettek volna, mint heten, de csak néhányuk arca volt fölismerhető. Mindannyian kezüket nyújtogatták Hófehérke felé és igyekeztek rácsimpaszkodni. A lány azonban lenézően méregette őket. Egyszerre váratlanul Hófehérke-Évi elfordult tőlük. Ekkor az álomkép is változott... Hófehérke fejére váratlanul egy „irodalmárnős” kalap került, áttetsző, hosszú fehér ruhája pedig lehullott róla. Az összes cucc, ami rajtamaradt, egy vékony, fehér bugyi és egy fölcsúszó fehér trikó volt, a kalap mellett. S a kis bugyi közepén – az ánusz környékén – egy egyre növekvő fekete lyuk keletkezett. Hófehérke kihívóan tolta fenekét a törpék fölé, miközben egy lábas fölé hajolt, melyben tökfőzeléket főzött. A törpék – különösen a felismerhető arcúak – egymással veszekedtek, s közben egyénileg igyekeztek Évi-Hófehérke combjáig fölmászni, hogy a bugyiját elérhessék. A felizgatott fiú-törpök egymást lökdösték és rángatták vissza a lány lábairól... Ha valamelyikük véletlenül mégis följutott a térdkalácsáig, azt a többi a bocskoránál vagy a nadrágjánál fogva húzta vissza úgy, hogy gyakran még a sipkája is leesett. Karesz álmában – morcos Dulifuli törpeként – különösen makacsul próbálkozott. Miki azonban – itt épen, tolókocsi nélkül – ügyeletes Tréfi törpként kifejezetten jeleskedett kísérletei meghiúsításában, mikor szinte állandóan nevetgélve rángatta vissza. – Neheem juthaatsz feel!... Hehehe! Eez... neem nekeed vaalóó! Hihihi! Persze Jozsó, az exférj és más törpék is visszarángatták, mint ahogy ő is lerántott másokat Évi-Hófehérke lábáról. Karesz-Dulifuli – a kudarcok ellenére – néma konoksággal újra s újra nekiveselkedett a lány bugyijáig tartó útnak... E hallgatag elszántság különösen Miki-Tréfi törpöt idegesítette. De a többiek körében sem vált vele túl népszerűvé, ráadásul Tréfi ármányai is rontották helyzetét. Egyszer aztán, mikor már túl sokan kezdték piszkálni, Dulifuli félrevonult. Úgy döntött, várakozik kicsit, hátha addig kimerítik egymást a vetélytársak... S eleinte tényleg úgy tűnt, hogy talán beválhat a számítása. A viszálykodó és egymás rovására fölmászni próbáló törpék lassan kezdtek elfáradni. Mindinkább arra kezdtek koncentrálni, hogy legalább a másik sikerét megakadályozzák. De a gyengébbeknek fokozatosan már a rombolásra sem maradt erejük. Csakhogy Miki-Tréfi is ravaszul hátrébb húzódott és óvatosan figyelni kezdte KareszDulifulit... Így amikor a fiú újra közelített Hófehérke lábaihoz, követni próbálta. Az újabb kísérlet ennek ellenére biztatóan indult. Karesz megvárta, mikor épp a törpök szinte mindegyike a földön van vagy éppen készülődik az újabb kísérlethez, s ekkor ugrott föl nagy lendülettel Évi-Hófehérke jobb lábára. Miki ugyan heherészve rácsimpaszkodott, de most nem sikerült tartósan rátapadnia. Némi huzakodás után Karesz-Dulifuli lerúgta magáról és lendületesen elkezdett mászni fölfelé. Remélte, hogy a rugalmasabb, rövidebbnek tűnő és kissé behajlított jobb lábon talán eljut a célhoz... Tréfi azonban nem hagyta magát: szinte az összes még mozogni képes törpét üldözésére küldte. S sajnos a sikerének lehetőségétől megrémült törpök – néhány lustát és kifáradtat leszámítva – hamarosan teljes erőbedobással hajszolni kezdték Évi-Hófehérke jobb lábán. A sunyi Miki-Tréfi pedig alulról irányította őket. 22
Ennek ellenére Karesz-Dulifuli nagy erőfeszítéssel följutott a lány térdéig. Azonban a legügyesebb mászók – különösen Jozsó-Törppapa – a nyakán lihegtek, nem sikerült – a többiekkel ellentétben – biztos távolságra kerülnie tőlük. A térdkalács tetején azonban egy pillanatra mindenképpen meg kellett állnia. Részint, hogy erőt gyűjtsön, részint pedig azért, mert – a felső lábszár hajlása miatt – irányt is kellett változtatnia. Ezt használta ki Jozsó: elkapta a bal lábát bal kezével. A fiú megkapaszkodott a hajlatban és igyekezett Jozsó-Törppapát lerúgni a lábáról. Az öreg törp azonban csimpaszkodott, így Karesz-Dulifuli – tartva tőle, hogy végképp elcsípik – kénytelen volt másik lábával megrúgni. Ettől Jozsó megszédült pár pillanatra, s elengedte őt, hogy kapaszkodni tudjon. A fiú – az öreg megingását kihasználva – újra nagy lendülettel mászni kezdett fölfele. Azt remélte, hátha leszakíthatja a nyakán lihegő üldözőket... Nagy nehezen sikerült Hófehérke combja közepéig fölkapaszkodnia. Izgatottan pillantott föl a fehér bugyi és a nagy lyuk felé. Hirtelen erekciója támadt (legalábbis ezt álmodta), majd úgy tűnt számára, hogy Évi-Hófehérke is lenéz rá és elmosolyodik... Közben azonban az üldöző törpök újra megközelítették. Jozsó-Törppapa megint ott lihegett a bal lábánál. De míg e veszélyre figyelt Karesz-Dulifuli, addig váratlanul megközelítette a MikiTréfi által biztatott exférj, Ügyifogyi törpe alakjában. Éppen bal lábát húzta félre JozsóTörppapa elől, mikor a hirtelen megtáltosodott Ügyifogyi rávetődött a jobb lábára. A fiú megpróbálta gyorsan lerúgni az újabb támadót, de közben Törppapa is beérte. Ő is megragadta a bal lábát. Karesz-Dulifuli ekkor már hiába kapaszkodott, a két – Miki által is doppingolt – rivális törp visszarántotta... Ekkor mintha elvesztette volna az eszméletét vagy legalábbis kimaradt volna néhány kép az álombeli történetből. A következő jelenet, amire másnap reggel emlékezett, az volt, hogy egy kék BKV-kisbuszon utazik. Miki-Tréfi vezeti a buszt nagy sebességgel, s ő hiába nyomja meg többször is a leszállásjelzőt, nem áll meg sehol. Mikor pedig reklamálni próbál, letorkolja: – Dehoogy eengeedleek leszállni, hihihi! Maajd... a viláág végin kiteszlek! Ezután egy újabb ugrás következett a különös álommese történetében. Valószínűleg Dulifuli törp valahogy mégis visszavergődött a világ végéről... A záróképben mindenesetre ÉviHófehérke háza előtt áll és dörömböl az ajtón. A lány épp a többi törpének – köztük a gyerekeinek is – osztja szét a megfőtt tökfőzeléket a nagy lábasból. Miki – Tréfi alakjában – rögtön a legnagyobb adagot szerzi meg a főzelékből. Évi-Hófehérke újra az áttetsző fehér hosszúruhában ül az asztalfőn. Úgy tesz, mintha nem hallaná Karesz-Dulifuli elszánt dörömbölését. Csak sokára nyit ajtót, de akkor lehajol és megcsókolja a törpefiú homlokát. Karesz-Dulifuli át akarja ölelni a lányt, de az ajtó váratlanul becsapódik. Nagyjából ennyi rémlett a fiúnak másnap a különös álombeli meséből. Mikor fölébredt, már jócskán délelőtt volt. Karesz kicsit ideges szomorúsággal tűnődött az álommesén... „Mi a fene volt... ez az egész hülyeség?! S vajon mit jelenthet?” – törte a fejét álmosan és rosszkedvűen. Mindenesetre: álma sem biztatta túl sok jóval Évit illetően... „Majd kiderül, ha... béborul! Mit válaszol vajon az emilkémre?” – tűnődött lemondóan a fiú. Maga is furcsállta, hogy még mindig reménykedett valamiben. Azonban most is kísértette valami reményentúli remény... „Húsz év után összefutottunk,... volt néhány gyönyörű pillanatunk és eddig... mindig kibékültünk valahogy! Ez azért... talán nem véletlen!...” – próbált optimizmust szuggerálni önmagába. Persze, a bizakodás csak pár pillanatra tudta magával ragadni. Utána újra rátört a tűnődő szomorúság. Nehezen kelt föl, s egész nap az álmában megjelenő különös mese értelmén törte a fejét. Attól tartott, hogy a különös törpsztori Hófehérkével talán túlságosan is találóan ábrázolta elsősorban az ő helyzetét, Dulifuli törpe alakján keresztül... Bár a többiek „törpösítését” is találónak érezte. Mégis – tartott tőle –, hogy az „ő törpéje” hasonlít a leginkább a valós mintára. „Mindegy! Valahogy... majdcsak túlélem ezt az egészet!” – mondta magának Karesz elszántan, 23
miközben felöltözött és elindult albérletéből. Kicsit fáradtan ballagott a hűvös januári délelőttben a megálló felé. Fölszállt egy épp érkező buszra és elindult ügyeit intézni. Félt tőle, hogy az elkövetkező időszakban újra csak magára és apjára számíthat igazán, problémák esetén. Még másnap is gyakran eszébe jutott különös álma... Szerencsére az első januári napok nyomasztó üressége után hamarosan ismét elkezdődtek a kiállításmegnyitók és egyéb kulturális programok, melyek segítettek elterelni a figyelmét nyomasztó gondolatairól. Karesz – mivel Évi általában nemet mondott, mikor néha próbálta valami programra elhívni – sokáig egyedül járkált az általa elérhető programokra, melyekre különmunkái mellett maradt ideje. Legfeljebb alkalmanként egy-egy haverjával beszélték meg, hogy összefutnak valamelyik megnyitón. A Nyuszitündér-kapcsolat bomlása arra kényszerítette, hogy elgondolkozzon és körülnézzen, hisz Évivel egyre ritkábban és mind feszélyezettebb körülmények között sikerült csak találkoznia... Több megnyitón is összefutott egy különös, kicsit egzaltált, szőke lánnyal. A hölgyeménynek kicsit világosított szőke haja volt és különös árnyalatú szemei, melyek eredetileg szürkés árnyalatúak voltak, de hevesebb érzelmi kitörésekkor – főleg, ha haragudott – sárgászöld színűekké váltak. Andiban (így hívták a lányt) először a különös szempár és a tekintete keltette föl érdeklődését. De a szőke lány különben is föltűnő jelenség volt: gyakran festett színes foltokat szöszi hajába és nagyon hangos tudott lenni, mikor nagyon vidám vagy éppen túl mérges volt. Így persze sok fiú és férfi érdeklődését magára vonta környezetében. Karesz azonban mintha túl későn kezdett volna ábrándozni róla... Pont mikor úgy érezte, hogy talán lehetne köztük valami – épp akkor nyomultak rá, többen is!... E „szerelempótlék” azonban kiemelte apátiájából és fölcsigázta érzékeit. Annyi mindenesetre történt, hogy egyre több megnyitón futottak össze, s Andi szokatlanul kedves volt hozzá. Nemcsak a sütikből, pogácsákból és néha a borból hozott neki külön adagot, hanem sokszor rámosolygott és szívesen beszélgetett vele. De hasonlóan kedves volt néha egy-két más régi ismerőséhez is, mikor éppen jó hangulatban volt. A fiú maga sem tudta, hogy komolyan veheti-e az egészet?... Mire pedig végre elkérte Andi mailcímét, már talán el is késett. A lányt egyre többször hívta el a különböző megnyitókról egy néhányfős társaság, s ő mindinkább hozzájuk csapódott. Egyre ritkábban tudtak a különböző programokon találkozni. Karesz küldött ugyan egy-két mailt Andi címére, de azután nem erőltette a dolgot. Arra gondolt, megpróbál még Évivel kibékülni vagy másfele keresgélni... Közben az Irodalmárnő keresete és az ő ellenkeresete ügyében is járkálnia kellett az ügyészségre. Végül apja segítségével lefénymásolta a betegségére és a kezelésére vonatkozó papírokat, s ezeket adta be védekezésül. De még ekkor is sokat gondolt Évire... A Nyuszitündér azonban egyelőre csak egy-két rövid találkozóra volt hajlandó. Igaz, Mikivel is ritkította a találkozásokat, mióta félállást vállalt a különmunkái mellé. Egy februári délután váratlanul mégis valami újra föllobbant Karesz és Évi között. Egy hűvös télvégi délutánon ismét találkoztak a Kossuth tér szélén, a József Attila-szobornál. A fiú meglepetésére Évi a hosszú télikabát alá a fekete rövid bőrszoknyát vette föl, a hűvös idő ellenére. A lány ráadásul csak kézzel fogta össze magán a télikabátot, nem gombolta be. Mintha csupán lazán magára dobta volna, hogy átugorjon valahová. Ez a – látszólag nem tudatos – kacérság fölizgatta Kareszt. „Hátha... nem is vett alá bugyit! Vagy legfeljebb... a kis feketét...” – ábrándozott magában, miközben sétálni kezdtek, egymásba karolva az üdvözlő puszi után. Annyi megbeszélnivalójuk volt, hogy egymás szavába vágtak gyakran, sorolván egymásnak gondjaikat. A sok gond s feszültség egyszerre tört föl belőlük. Már majdnem a Roosevelt térnél jártak, mikor az akadémia épülete mellett a fiú hirtelen megállt. 24
– Elfelejtettünk valamit, Nyuszitündér!... – szólt fojtott izgalommal és – utolsó félmondatát szinte beléfojtva – csókolni kezdte a lányt. – Dee... méhéég... neem is beheeszééltüük meeg... ahaa proobléhéémáiinkaat!... – reklamált Évi, alig jutva levegőhöz Karesz csókjaitól. – Inkább szeretnünk kéne... és örülni egymásnak! – vágott vissza a fiú ideges izgatottsággal. – Mohóó... kihiiskeecskee! – pirított rá a lány gunyoros kacérsággal, majd merészen s kihívóan ő adott egy szájpuszit Karesznek. A fiú ismét elővette – már korábbi találkozásaikon gyakorivá vált – ajándékát: egy rumaromás kókuszrudat. Kicsomagolta, majd átadta Évinek. A Nyuszitündér szertartásos mozdulattal kettétörte, majd mosolyogva az egyik részt a fiú szájába tuszkolta, míg a másik végét ő kezdte el harapni. Pillanatok alatt összeért az ajkuk, miközben az utolsó morzsákat már a csók közben fogyasztották el. Hasonlóan jártak el a „rituális édesség” másik felével is. Ez a szertartássá vált játék mintha újra izgalomba hozta volna mindkettőjüket. A második csók után ölelkezni kezdtek, mint a régi szenvedély idején... Karesz erekciója mindenesetre beindult. S úgy tűnt, Évi sem maradt teljesen közömbös. Elindultak a pesti Duna-part felé. Remélték, hogy az Akadémia környékén (a Roosevelt téren) senki sem lesz kíváncsi – az emeleten folyó rendezvények alatt – sajátos erotikus duettjükre!... Egymást átölelve lassan lépkedtek a part felé, útközben meg-megállva egy csók erejéig. Leérve a rakpartra, elkezdtek keresni egy kellően félreeső padot. Kis séta után egy bokor által félig takart padra telepedtek le, évődve és csókokat váltva. Mire azonban ráleltek az ideálisnak tűnő helyre, az addig is borongós idő végképp beborult és eleredt az ónos eső. De a rosszra forduló idő mintha még inkább fokozta volna izgalmukat... Kicsit dideregve is dacos szenvedéllyel ölelték és csókolták egymást. – Meleheegíts meeg... Kahaancaaistennőő! Akáháár úúgy, hoogy... a fuutóóműűveheeddel... ráháámüülsz!... – suttogta kicsit zavart izgatottsággal a fiú. – Fööl foguunk fáázni... ebben a hiidegben! – aggodalmaskodott kissé dideregve Évi. – Gyeere el hozzám... az aalbiba!... Oott meleg van a szobámban! – suttogta Karesz, miközben újra csókolgatni kezdte. – Ááh... aarra niincs eléég időm!... – felelte zavartan a lány. – Akkor leegyüünk együtt... akáár itt!... – vetette rá magát dühödt szenvedéllyel a fiú, arcát s nyakát harapdálva. – Nyuugi... mohó kiiskecske, talán... meheegooldjuk valahogyaan! – csitította gunyoros kacérsággal Évi. – Üülj ráám legahaaláább... Gohonoosz Kiíssláány!... – kérlelte az izgatott és – a lány rideggúnyos fölényétől – egyre dühösebb fiú. – Méhéég a faagyban iis... meg akaarlak küüldeni! – tette hozzá haragos szenvedéllyel, durván maga felé rántva a lányt. Évi kicsit vonakodott, de aztán belement a „népszerűtlen szerelem”-játékba... Karesz inkább harapott, a lány néha visszaharapott vagy karmolt és olykor-olykor pofonütötte elszemtelenedett szeretőjét. A Nyuszitündér előbb csak fenékkel félig, majd – a fiú sóvárgó noszogatására – lovaglóülésben is ráült az altestére. Közben – részben a fiú mohó szenvedélye, részben saját „engedékeny” kacérsága – megszabadította összes ruhájától fölül és alul, a hosszú kabát alatt, melyeket táskájára (retiküljére) dobott. Karesz is előbb lehúzta pulóverét, majd kigombolta ingét, alul pedig letolta nadrágját és lejjebb tolta a mackónadrágját. Végül – mikor már alsógatyáját is félig lehúzta – ledobta magáról a vékony ingét is, válltáskájára pakolva. Fölül – a kigombolt télikabát alatt – csupán vékony rövidujjú trikója maradt rajta, 25
alsócuccai pedig félig vagy teljesen le voltak tolva... Pechükre, mikor idáig jutottak, annyira felerősödött a szél és az ónos eső, hogy kisebb vihar kerekedett. Bármennyire igyekeztek is egymást a másik testével melegíteni, egyre jobban fáztak. Évi haja kibomlott a viharos szélben, a fiú szakállára és bajuszára dércseppek fagytak. Karesz mégis kétségbeesetten döfölte a lányt alulról nehezen keményedő botjával, miközben fölül arcát, nyakát és mellét harapdálta... A lány pedig egyre keményebben szorította baljával a vállát, miközben lovagolt rajta és jobbjával előbb simogatta, majd egyre vadabbul szorította és karmolta a fiú vesszőjét. Az egymásnak okozott fájdalom és a didergető, viharos hideg mintha különös – magukat és egymást is gyötrő – szomorú kéjelgéssé alakult volna bennük... Az elakadó szexuális akció közben az ónos szitálás mindinkább havasesőbe-havazásba ment át, miközben az orkánszerű szél dühödten korbácsolta testüket. Évi haragvó gorgóként hajszolta elfáradt kentaurját közös végzetük felé... Ekkor azonban még valami kezdte nehezíteni helyzetüket: valaki az akadémia épülete felől meglátta erotikus duettjüket, ennek köszönhetően föltűnően sokan ugrottak ki – a szörnyű idő ellenére – mobiltelefonozni az épület feléjük eső oldalára. A hulló csapadék és a borús idő nem álcázta eléggé hancúrjukat. A mobilozó vagy mobilozást szimuláló férfiak gúnyosan integettek a lánynak. A háttal, félig fekve ülő Karesz persze nem láthatott semmit. Évi öklét rázta az integetők felé. – Leheeskeheelődneek... a buhuunkofoonoos köhöcsöögök! – kiáltotta ideges izgatottsággal. – Uhúúgy sem... láhááthaatnak túúl sohokaat!... – lihegte vissza ideges kimerültséggel a fiú. Az idegeskedés azonban – főleg Károlynál – tovább rontotta a teljesítőképességet. Néhány percnyi további fázós erőlködés után, maga a fiú látta be, hogy jó, ha kívül sikerül elmennie... A kemény alálövős-lovacskázós figura – részben a körülmények okán – most nem sikerülhet. Kihúzta ismét kókadni kezdő madarát a lány kelyhéből, majd – Évi segítségével – újraindította az erekciót és gumit húzott. Közben a lány félig ráterítette kabátja egyik szárnyát ázó retiküljére és cuccaira. A fiú is próbálta – egy ócskább szatyort rádobva – védeni a holmijait. Szerencséjükre kicsit alábbhagyott a havas eső, viszont a szél továbbra is erősen fújt. Évi kissé durván kezdte masszírozni – a kotonon keresztül – a fiú botját, miközben Karesz harapdálva csókolgatta arcát, mellét és hasát. – Facsahaarj kiií... mohóó kihiislány! Prééseeld kií... a kohókuuszleveem!... – suttogta dühödt szenvedéllyel a fiú. – Mohóó kiískecske... széhéétharapood a meellem! Kiicsit finomaabban!... – pirított rá ideges izgatottsággal a lány. Karesz erekciója újra beindult. Kicsit maga is „rásegített” némi „kézimunkával”... Ekkor azonban ismét a behatolással próbálkozott, ezúttal gumival. Mikor merevedése bent újra megakadt, kénytelen volt visszakozni. – Nyuhuugii kiísfiúú... nem keheell feltétleenül... elsüülni! – suttogta kicsit gúnyos kacérsággal Évi. – Máháár neem is hiiszed, hogy... eheelsühüülhetek mií? – kérdezte dühbe gurulva a fiú. „Biztosan... a bukott műlovart is így vigasztalgatja. Talán... Jozsó is... egy ilyen hancúrozásba halt bele, tavaly nyáron!” – gondolta magában idegesen. Ismét újra kellett indítaniuk az akciót. Karesz kérésére a lány – kezeivel a nyakát szorítva – lovagolni kezdett rajta kibomlott lobogó hajával, miközben a fiú „kézimunkázással” igyekezett madarát újra fölröppenteni, a gumin keresztül. Szíve kezdett összevissza verni és merevedése is csak lassan indult újra. – Akahaarlaak... goonosz kiísláány!... Haa beleheedööglöök is... eelsühüütööm aaz ágyúúmat! – lihegte elszánt dühvel Karesz. 26
– Nehee eerőlteesd... aannyira! – tanácsolta ideges izgatottsággal a lány. A lágy, biztató szavaktól némileg a fiú is megnyugodott. Évi inkább simogatta és ölelte a nyakát, míg Karesz is lassabban dörzsölte vesszőjét. A fiú erekciója ismét elindult, s mikor érezte a biztató jeleket, kérte, a lány simogassa tovább a botját. Évi bal kezével átölelte Karesz nyakát, miközben jobbjával simogatni kezdte – a gumin keresztül – a fiú hímvesszőjét. A fiú teste megfeszült, botja mereven simult a lány tenyerébe. Évi – érezve a csúcs közeledtét – újra keményebben dörzsölte a gumit feszegető szerszámot. – Nahaa... mohoost tahaláán... eheelmeegyek! – lihegte Karesz, miközben Évi keményedő mellbimbóját csókolta. A lány – egy erős dörzsölés után – biztatóan szorította meg az izmosodó dákót. A fiú a következő pillanatban elsült és egy újabb dörzsölés után még egy „második hullám” is jött ejakulációjában. Egy pillanatra – az orgazmuskor – úgy érezte, ő egy levegőbe fölugró kardszárnyú delfin, aki egy hatalmas ugrással kiugrott a tengerpartra és a szél fújja bőrére a forró homokot... S utána, mintha még egyet ugrott volna a delfin a homokban. Arra eszmélt, hogy Évi szorítja a nyakát és egy puszi kíséretében biztatja, hogy szedelődzködjenek. A havas eső még mindig esett és a szél ereje is alig csökkent. Erős fájdalmat érzett a gumi alatt, a makkjában. Néhány zsebkendőt és szórólapot előkeresve, óvatosan emelte le fütyijéről a kotont. Kicsit véres volt a kiömlött mag benne. Évi gyorsabban öltözött, mivel most nemigen kellett magát tisztogatnia, csupán a fanszőrzetére cseppent egy-két kókuszcsepp. Karesz nagyon kimerültnek érezte magát, s nehezen szedte magát össze. A lány újra dideregni kezdett, ezért sürgette a fiút. Karesz – miután letisztította magát nagyjából – kezét is megtörülgette egy zsebkendővel, s csak utána kezdett el öltözni. – Nyuhuugi... gohonoosz kiíslány! Miindjáárt indulunk!... – nyugtatta a fiú Évit. – Keezdeek... föölfáháázni! – idegeskedett dideregve a lány. – Iilyen tüüzes muff,... miínt a tiéd,... nem faagyhat be!... – felelte a fiú kissé gúnyos iróniával, miközben baljával átölelte és megcsókolta a nyakát. – Nanaaa! Neem vaagyok één... prééda! – húzódott el Évi fázós idegességgel. Közben a csapadék mintha már kevésbé intenzíven esett volna, csupán a szél ereje csökkent keveset. Mindenesetre, mire fölöltöztek, javulni kezdett az idő. Mintha az égiek csak az ő pajzánságukon háborogtak volna... Végre Karesz rendbeszedte magát és elindulhattak a lány lakása felé. A fiú fáradtan támaszkodott Évi vállára, mégis kabátja egyik szárnyát ráterítette a még mindig didergő lányra. Keveset beszéltek útközben, míg Évit házuk kapujáig kísérte. Mikor odaértek, Károly megpróbálta színvallásra bírni a lányt. – Akkor... újra komolyan vehetjük egymást? Tudunk... figyelni egymásra végre?! – kérdezte. – Maajd... jelentkezem! Légy türelemmel... és ne zargass! – felelte a lány különös kimértséggel. A fiú idegesen ölelte át Évit. – Ne félj tőőlem... Para-Kiislány!... Miért kell... egy kis lámur után... rögtön menekülni? – Naaa... ne vedd annyira komolyan!... – válaszolt zavart félmosollyal a lány. – Örülnék, ha legalább... többször találkoznánk – próbált Karesz valami érzelmi elköteleződést kicsikarni a lányból. Évi kibontakozott öleléséből és búcsút intett. – Majd írok... mailt, rendben? – kérdezte.
27
– Rendben. De mikor... ugrasz ki hozzám? Annyira örülnék, ha... kijönnél egyszer... az albérletbe! – kérlelte a fiú, miközben újra átölelte. – Nyuugii... mohóó kiískecskee! – állította le a lány gunyoros kimértséggel, mialatt ismét puszit váltottak. Károly úgy érezte, a találkozásuk alatt lesüllyedő és eltünedező falak mintha ismét kinőnének a földből... Hiába ölelte át újra félig Évit, a lány kibontakozott megint az ölelésből és benyomta a kapucsengőt. A ház kapuja rövidesen kinyílt, s a lány integetve és puszit dobva csukta be a kaput, majd eltűnt a lépcsőházban. A fiú még percekig állt a ház bejárata előtt, szemével követve Évi távolodó alakját a gyér lámpafényben, mely a lépcsőházból szűrődött ki. Úgy nézett a lány után, mintha utoljára látná... S tényleg majdnem ez is lett a helyzet. Évi egyre rövidebb üzeneteket küldött interneten és egyre ritkultak találkozásaik. A lány a munkájára és a gyerekeire hivatkozott, de – különös módon – Mikire, a sérült műlovarra elég gyakran jutott ideje. Karesz igyekezett tartani a kapcsolatot a lánnyal, de közben egyre ingerültebb lett. Úgy érezte, Évi – a „barátság” ígéretével – csak hülyíti és a végleges szakítást készíti elő. A fiú – a tavasz közeledtével – igyekezett baráti-ismerősi körét tágítani, s régi ismerőseivel és barátnőivel kapcsolatait felújítani. Ekkor kezdett újra leveleket és üzeneteket váltani – sokak mellett – Odettkével is. Odett – nevéhez méltóan – félénk és különös lány volt, szép és általában bánatos arckifejezéssel. Rejtélyessége izgatta a fantáziáját. De eddig a különös lány mindig fölszívódott néhány emil és egy-két futó találkozás után... Most ugyan írt és visszajelölte az iwiw-en, de Karesz tartott tőle, hogy megint nem fog sokáig tartani a barátkozás. S ekkor kezdett iwiw-en, majd mailben is levelezni Esztivel, az egyik neves képzőművész unokahúgával, akivel egy megnyitón ismerkedett meg nem sokkal előtte. Ez utóbbi kapcsolatkezdemény azonban még – az „Odett-kapcsolathoz” képest is – gyönge lábakon állt... Eszti hol írt, hol nem és a későbbiekben pedig egyre lazult köztük a kontaktus. Károly maga is érezte, hogy az Évi-kapcsolat lezáratlan benne, s talán ez is árnyékot vet a többi kapcsolat kezdeményeire vagy legalábbis negatívan befolyásolja azokat. Sokszor próbálkozott meg azzal, hogy – akár kapcsolatuk lezárása árán is – tisztázza viszonyukat a lánnyal. Éva azonban – ritkuló és rövidülő találkozásaik során – többnyire kibújt a kényes kérdésekre való válaszadás alól, s igyekezett általánosságokban beszélni. A lány egyre kimértebb és haragvóbb lett irányában. S mintha a múltjától és a kényes kérdésektől való félelem még inkább Miki karjába hajtotta volna... A fiú azonban tisztázni szerette volna magában és kettejük között a dolgokat, mindenáron!... „A rosszul alakult... tündérmesének valahogy... normálisan kéne véget vetni,... gyűlölködés és jelenetek nélkül!” – mondogatta magában Károly és meg is írta mailben Évinek. A lány azonban előbb kimérten, később egyre dühösebben és fenyegetően válaszolt. A fiú kénytelen volt belemenni ebbe az üzengetős csatározásba, mivel Éva nem adott alkalmat a személyes beszélgetésre... A lány végül egy időre kizárta a fő mailcíme levelezői közül. Karesz így néha – az Évi által nemigen nézett, régebbi ismerősei által használt – mailcímre kényszerült írni, illetve telefonon próbált vele egyeztetni. Csak a tavasz vége felé, májusban találkoztak újra. S ekkor úgy érezték, mintha már évek óta nem futottak volna össze, s most újra találkoztak volna, véletlenül... Mintha három hónapi különlét végképp eltávolította volna őket egymástól... Éviék házától nem messze, egy közeli sarkon találkoztak egy tavaszi estén, a kivégzett miniszterelnök szobra mellett. Karesz a sarkon várta a lányt, annak a háztömbnek a sarkán, melynek túlsó végén Éviék háza állt. Tartva attól, hogy a lány sokat késik vagy ismét közbejön neki valami, a fiú elindult a
28
háztömb túlsó vége felé. Már-már a kapu elé ért, mikor nyílt az ajtó és Évi lépett ki a házból. Kicsit bosszúsan pillantott rá. – Neem megmondtam, hoogy... ne gyere ide a kapuhoz! Ott beszéltük meg, a sarkon! – mutatott a sarok felé. – A fenéébe... eelszalad... ez a dög is! – fordult vissza mögüle előrerohanó kutyája fele. – Nee léégy haragoos... huncut kiisláány! – válaszolt Karesz kissé gunyoros hangon, miközben átölelte és megpuszilta. Ezután együtt igyekeztek a lány izgatottan rohangáló labradorát megfékezni. Közben kicsit zavartan kezdtek el beszélgetni. Annyi mindent kellett volna megbeszélniük és nem találták a szavakat... Mégis: valahogy egy idő után olyan izgatott kíváncsiság vett rajtuk erőt, mintha ismét húsz évig nem találkoztak volna, s nem csupán három hónapja nem látták volna egymást!... – Fontos vagy... huncuut kisláány! Hiisz mégis... te vagy a mostohaanyum!... – jelentette ki a fiú, kicsit önironikus vallomásként. – De nekeem... férfi kell! Unoom az anyuciszerepet! – súgta vissza Karesz fülébe félhangosan Évi. – Háát... ezügyben is szolgálhatnék... meglepetésekkel! Ha hagynáád... és egyszer már újra lakáson lennénk együtt... nálaad vagy náálam! – vágott vissza a fiú kissé gúnyosan. – Jóó... Talán valamelyik délelőtt... a jövő héten ráérnék – jelentette ki magabiztosan a lány. – De... melyik nap lenne neked jó? – kérdezett rá Karesz, igyekezve szaván fogni Évit. – Maajd megbeszéljük, de... előbb sétáljunk kicsit Dorkával – felelt kitérően a lány. Dorkának hívták Éva öreg labradorát. A lomha mozgású kutya ezen a napon szokatlanul mozgékony volt. A kutyus megrendszabályozása egy időre teljesen lekötötte a figyelmüket. A fiú javasolta, hogy kössék rá a pórázt, de Évi egy ideig még futtatni akarta. – Hadd mozogjon! Úgyis egész nap döglik fönt a lakásban! – Csak nehogy... annyira messzire szaladjon, hogy... ne találjuk meg! – idegeskedett Karesz. – Ááá... ő már nem annyira virgonc!... – legyintett a lány. Egy darabig még sétáltak, majd leültek egy közeli padra. – S mi... mennyire vagyunk még virgoncak? – kérdezte a fiú, váratlanul átölelve Évi vállát és belecsókolva a nyakába. – Nyuugií, nyuugi! Mohóó kiiskecském!... – vágott vissza csúfondárosan a lány. – Ne siess annyira! Van még időnk, nem? – Tényleg: meddig érsz rá? S egyááltalán... még semmit nem tisztáztunk! – nyugtalankodott Karesz. – Haa... ennyi ideig elhúztuk, most már ráérünk, nemdebár? – kérdezte gúnyosan Évi. – Most mán... minek kapkodni? A fiú kicsit ideges mohósággal újra átölelte és csókolgatni kezdte az arcát. Majd mélyen dekoltált fölsőjét kezdte feljebbhajtani. – Miéért... fagytál be ennyire magadba... huncuut kiísláány? Majd één... föölmelegíítleek! – nyomult tettetett önbizalommal Karesz.
29
A lány kicsit megszeppenve igyekezett a kivágott fölsőt visszatűrni. Hirtelen mintha elhagyta volna korábbi fölényes magabiztossága. – Nee itt!... Inkább üljünk le kicsit arrébb... Itt sok a kamera és... erős a világítás. – Ennyire szégyenled a társaságomat? – kérdezte kicsit gúnyosan a fiú. – Neem... De itt tényleg... sokan látnak minket! – idegeskedett Évi. A fiú végül engedett. Fölálltak és a – már csupán kényelmesen poroszkáló – kutya nyomában elindultak egy félreesőbb padot keresni. Kicsit arrébb, egy bokroktól jobban takart részen találtak is egyet, ami alkalmasnak tűnt. Ide telepedtek le beszélgetni. – Moost már... megnyugodtál kiisláány? – kérdezte enyhén gúnyos hangsúllyal Karesz. – Taláán végre... komolyan beszélhetnénk a problémáinkról!... – tette hozzá, miközben újra a lány vállára tette a kezét. – Hiidd el... beszéltünk róla eddig is eleget! Nem biztos, hogy... feltétlenül egymásban kéne keresnünk a megoldást... – Miéért... a műlovarral, illetve... exműlovarral könnyebb lenne?! – vágott vissza indulatosan a fiú. – Abban a kapcsolatban... még kevesebb a realitás! – Aazt te... nem ítélheted meg kívülről! Különben is... mi közöd hozzá?! – jött indulatba Évi is. – Dee érzem,... hogy nem vagy boldog... Mikivel sem! Ezéért kéne... újra megpróbálnunk! – erősködött a fiú. Karesz váratlanul újra átölelte a lányt. Majd eszébe jutott a táskájába bekészített ajándék kókuszrúd. – Méég... utólagos anyáknapi ajándékot is hoztam, Mostohaanyu Kissláány! – mondta, miközben megcsókolta Évit. Majd elővette táskájából kókuszát. Évi kacéran elmosolyodott. – Együk meg együtt... a kókuszkáát? – kérdezte kihívóan. – Mit gondolsz... miért hoztam vajon?! – kérdezte a fiú, majd belecsókolt a nyakába, miközben átölelte. – Add ide! Majd én elosztom úgy, hogy... együtt fogyasszuk el!... – kérte a lány. Karesz kicsomagolta a kókuszrudat, majd átadta Évinek. – Törd el... és osszad el a... kókuszfalloszt, kislány! – mondta a lányra kacsintva. – Nyugií kisfiúú... kapod az édességet! A mami... mindent elrendez! – vágott vissza Éva gunyoros mosollyal. A lány kettétörte a hosszú rudat. A félbetört darabok egyikét a szájába vette és a tört darab másik végét a fiú ajkai felé közelítette. Karesz mohón harapott bele a kókuszba és igyekezett minél hamarább Évi ajkaiig átrágni magát. Másodpercek alatt összeért ajkuk egy harapdálós csókban, szájukban – az egymás nyelvén keresztül csereberélt – kókuszdarabokkal... Igyekeztek mindketten minél jobban elhúzni a különös, táplálkozós ajakviadalt. Végül – kisebb megszakításokkal – csaknem öt percig enyelegtek ily módon. Néha ugyan szétváltak néhány másodpercre, mikor a nagyobb kókuszdarabokat nyelték le, de azután folytatták. – Jóó volt... az anyáknapi program, kislány? – kérdezte a fiú, mikor befejezték.
30
– Háát... már uunom, hogy mindig... anyának néznek!... – mondta kicsit gúnyos mosollyal Évi. – Én még szeretném nőnek érezni magam! – Miéért?! Szerinted... én nem tartalak igazi nőnek? – kérdezte némileg tettetett haraggal Karesz, miközben újra átölelte és csókolni kezdte a nyakát és az arcát. – Dehee... – nyögte ki a lány a puszik és csókok közötti szünetben. – Csak épp... mindig... aanyaaszeerepbee kéényszerítesz! – Nem tehetek róla, hoogy... annyira hasonlítasz... anyu fiatalkori képére!... – mentegetőzött Karesz, miközben lefelé haladt csókjaival. A Nyuszitündér nyaka után dekoltázsát és mellét puszilgatta, igyekezve fölhajtani a mélyen kivágott trikót. Évi először vonakodott, majd mégis engedte, hogy a fiú – fölhajtva a könnyű trikót – a mellét puszilgassa. Károly merészebbé vált és a melltartóját igyekezett kikapcsolni, biztatásnak véve engedékenységét. – Nyuugii... Mohoó Kiískeecske! Itt most... nee vetkőztess!... – tiltakozott a lány kacér gúnnyal. – Akkoor legalább... a kebelfedőd csatold ki!... Vagy legaláább haajtsd föl egyik oldalon... valamelyik bimbócskádróól! – esengett mind izgatottabban a fiú. Karesz nyüstölését megunva (és féltve kedvenc fekete melltartóját), Évi végül felhajtotta melltartója bal oldali kosarát, kitárva a bal mellét. A fiú lecsapott ajkaival, s csókjai hamarosan harapásokká alakultak... – Nahaa! Nyuugiíí... kihiískecskee!... – kiáltott kissé megjátszott aggodalommal a lány, miután felszisszent egy harapástól. Bosszúsága jeléül kicsit meg is csapkodta Karesz fejét, mely már ekkor a melle felől hasa és fanszőrzete felé mozgott. A fiú ekkor – elszántsága jeleként – újra vadul csókolni kezdte a melle környékét. Évi persze ismét „aggódni” kezdett. Így játszadoztak egy ideig egymással, mint két összeszokott teniszjátékos, mikor igyekeznek egy szép adogatójátékot produkálni... Valahol mindketten érezték, hogy túl konvencionálissá vált ez a kölcsönös évődés. Épp ezért igyekeztek újabb s rafináltabb mesterkedésekkel fölizgatni egymást. – Ülj ráám... és lovacskázz rajtam! – kérlelte a lányt Karesz. – Haajtsd ki a szufláát belőlem... Démonkaa!... – tette hozzá önironikus izgatottsággal. – Ne iitt!... Maajd legközelebb... – vonakodott eleinte Évi. De a fiú addig-addig csókolgatta és beszélt előtte – vele kapcsolatos – mazochisztikus fantáziáiról, hogy a lány – kidüllesztve feszes fenekét – háttal az ölébe ült. Kareszt izgatta a kemény far érintése, de vágyott egy még intenzívebb, sebes vágtára!... Mintha legalább a téli, viharos „vágtát” szerette volna megismételni... Évi próbált kimértnek látszani, de az egyre intimebbé váló petting különös izgalma rá is átragadt. Érezte, hogy a fiú botja egyre erősebben ágaskodik alatta. S néhány perc múlva a lány engedett kérésének: elölről ült le újra rá és lovacskázni kezdett hátradűlő, félig fekvő testén. Karesz is meglepődött magán, hogy ennyire beindult az erekciója. – Hajtsd ki belőőlem... az erőőt, Nyuuszií-Démohoonkaa! – lihegte különös izgalommal. – Meegfoojtsaalaak... kihíís perveerzkee? – kérdezte a lány kacér gúnnyal. – Haa... neem sikerüül... elsülnöm,... meheegpróóbáálhatod!... – ajánlotta fel „áldozatát” ironikusan a fiú.
31
Egyre jobban belelendültek a különös vágtába... A fiú közben gyakran Évi hasát és mellét csókolgatta, míg a lány néha a nyakát szorongatta, néha pedig a vállát szorította kezeivel, miközben kacér mosollyal viszonzott alkalmanként egy-egy csókot. Mikor azonban Karesz merevedése túl intenzívvé vált, Évi megijedt és kezdte lebeszélni a fiút a mindenáron való „betetőzésről”. A lány – úgy tűnt – megijedt a télihez hasonló újabb, felemás-lovacskázó hancúrozástól... – Nyuugií... kiískecskee! Moost ne merülj bele... annyiraa! – csitította gunyoros hangon Évi. – Máháár meegihiint... csaak féélig vagy itt!... Mikor... leheetünk... úújraa igazáán eegyütt? – kérdezte ideges izgatottsággal a fiú. – Maajd a jövő héten!... Héétfőőn... talán elugorhatok... hozzád – felelte titokzatoskodva a lány. – Máár meegint csak... le akaarsz állítani! – kezdett gyanakodni Karesz. – Hiídd el... mindent meegteszek, hogy hétfőn déleelőtt... sikerüüljön összefutnunk!... – hízelgett Évi egy szolid puszi kíséretében. A fiú indulatos izgatottsággal egyenesedett föl és belecsókolt az arcába. A lány egy merész visszaharapós csókkal válaszolt. Karesz újra hátradőlt, s Évit átölelve szinte magáradöntötte a lányt. A Nyuszitündér azonban már pár perc múlva kibontakozott a csókolózó-ölelkező összefonódásból. – Áállj lee,... moost máár indulnom kell! – nyúlt idegesen a retiküljébe, kikapva csörömpölő mobiltelefonját. – Ezek... a gyerekeim lesznek, már idegesek! Évi fölugrott, s gyorsan távolodva a fiútól, magyarázni kezdett a telefonba. Károly elkomorodva pillantott utána. „Vajon... mennyire fog eltávolodni? S ha újra eltávolodik: végleg teszi vagy... átmenetileg?!” – tűnődött magában zavart idegességgel. – Jójó,... jövöök már!... Mindjárt fönt leszek, puszi! – hallotta a lány idegesen mentegetőző hangját a gyerekeivel folytatott beszélgetés befejezéseként, miközben Évi visszafelé sétált. – Mennünk kell!... Majd jelentkezem mailben... a jövő hétig – fordult a fiúhoz Éva. – Elkísérlek kislány, hogy... el ne lopjanak! – próbált kedélyes lenni a fiú. – Ez nem is olyan vicces, mint... te gondolod!... – felelt a lány, váratlanul elkomorodva. – Mostanában... gyakran álmomban, de néha... ébren is úgy érzem, hoogy... a halott Jozsó figyel és mintha... valamikor szólna is nekem, hogy... „Ééva!”. – Jójó, én elhiszem... Nekem is... megjelent néha... az elhunyt anyám!... Feszült csend telepedett közéjük. Megkeresték a lány kutyáját, majd hamarosan elérték Éviék házának kapuját. Károly átölelte a lányt és megcsókolta búcsúzóul. Évi két puszival viszonozta a közeledést, majd búcsút intett. – Méég mailezek... hétfő ügyében!... Üdv! – köszönt el. – Jelentkezz! Jó lenne, ha... összejönne a hétfő! – válaszolt a fiú idegesen integetve. A lány még a kapu alól biztatóan visszaintett, majd becsapta a kapuajtót, miután kutyusa is beballagott. Karesz tűnődve indult hazafelé. Ezúttal nem albérleti szobácskájába készült hazamenni, hanem apjához, az értesítési címére. „Lesz-é ebből a hétfőből... valami?” – tűnődött, próbálva bizakodni abban, hogy Évi egyszer mégiscsak betartja az ígéretét...
32
Lassan bandukolt a szeles, lassan esőre forduló tavaszi estében. Eleredt az eső és föltámadt a szél. Karesz idegesen nézett föl az égre, érezve a sapkáján kopogó esőcseppeket. Ahogy így kissé lelassulva nézelődött, egyszerre egy csókára hasonlító madár kezdett körözni felette, majd néhány pillanat múlva lecsapott csőrével hátulról baseballsapkája tetejére. Szerencsére – rossz időtől tartva – , a vastagabb sapit hozta magával... – Jozsóó! Aa kurva anyádat! – fordult vissza a fiú, rögtön összekapcsolva a madarat a halott rivális szellemével. Visszafordult, miközben a csóka leszállt tőle távolabb. Karesz toppantott feléje a cipőjével, mire ijedten elrepült. A fiú riadtan vakargatta sapkája tetejét, majd le is emelte, hogy megvizsgálja, nem sérült-e meg az értékes fejfedő. De szerencsére, az eső okozta ázási nyomokon kívül, nem látszott rajta semmi... Idegességében a következő utcában betért az első kocsmába. Itt újra mázlija volt: a krimóban éppen csapoltsör-akció volt. Rendelt is rögtön egy korsóval. A friss, hűs sör íze némileg megnyugtatta. Ugyanakkor mégis eltűnődött a mai estén, különösen az este végén... Nagyon bizonytalannak érezte a hétfői újabb találkozást. Ráadásul, ez a csóka-„kísértet” által elszenvedett kis baleset is elbizonytalanította. – Maajd meglátjuk, hogy... alakul az egész dolog! – legyintett félhangosan elmélkedve, miközben – a pultnak támaszkodva – a sörét kortyolgatta. Gyorsan lehajtotta italát, s majdnem kedve támadt még egy adagra. De pénzét számolgatva, inkább úgy döntött, majd máskor. Fáradtan bandukolt ki a villamoshoz. Elérte az egyik utolsó járatot, majd sikeresen átszállva a buszra, időben hazaért apjához. Karesz nehezen aludt el, pedig kényelmesebb volt a helye, mint albérleti szobájában. Nyugtalankodott a hétfői találka és az előjelek miatt. Ráadásul még egy kérdés motoszkált benne: „Az enyém volt... Évi! Hogy formál jogot... Jozsó... a leckéztetésemre, a túlvilágról?!” Ez a probléma is nyugtalanította. Tartott tőle, hogy minden ígéret és lehetőség a visszájára fordul... S előérzetei most sem csaltak. A lány előbb halogatta, majd ismét lemondta a „nagy látogatást” az albérletébe. Ezen persze újra összevesztek, olyannyira, hogy Évi újra kizárta csaknem az egész mailes levelezéséből. A fiú újra kerülőutakra kényszerült... A Nyuszitündér ugyan – vele csaknem egy időben – Miki ex-műlovarral is összeveszett, de mivel fölbukkantak új „lovagbácsik”, ez sem javított Karesz helyzetén. Egyik későtavaszi nap délelőtt, mikor várt a megállóban a kettes villamosra, megpillantott egy barnahajú, világosbarna szemű, rövidszoknyás lányt. Épp csak ketten álltak a megállóban... A fiú kíváncsi pillantásokat vetett a lány kedves arcára és formás combjaira. Magában rögtön elkeresztelte „Tavasztündérnek”. Az ismeretlen lány is néhányszor feléje pillantott, majd váratlanul rámosolygott. Károly – e kislányosan kacér mosolyt bátorításnak érezve – odalépett a hölgyhöz és megszólította... A villamos még mindig késlekedett, így beszélgetni kezdtek. „Kezdjek... egy új mesét a Tavasztündérrel, ha lehet? Vagy próbáljam... „kijavítani” a régi,... elfuserált mesét?...” – tűnődött a fiú magában, mialatt magyarázott valamit az épphogy megismert lánynak.
33
Végjáték vagy újrakezdés? Egy hátsó asztalhoz ültek le a kis borozóban. Károly a pultnál rendelt maguknak bort, s maga hozta ki a kisfröccsöket. A rastahajú, fiatal lány nem mert a pulthoz menni, hisz elvileg nem kérhetett a kocsmában még alkoholt, mert még nem volt tizennyolc éves. Tűnődve, kicsit ábrándos tekintettel várta a férfit az asztalnál. – Jó a muskotály kisfröccs, Hugi? – kérdezte Károly. – Persze... Az jó édes! – Akkor előbb igyunk! – koccintott a lánnyal. Hugi épp csak belekortyolt italába, majd letette a poharát. Pár pillanatig zavartan hallgattak. Majd a férfi megszólalt: – Sokat tanulsz a pótvizsgára, kislány? – Hát tanulgatok... Az egyik ismerős srác foglalkozik velem. – Próbálj átmenni fizikából! Ne terheld a mamit ezzel a sok tanulmányi macerával... A lány kicsit zavartan nézett körül a kocsmában. – Még nem is voltam ezen a helyen! – Pedig itt van már régóta mellettetek, a szomszéd utcában. – Még nem jártunk itt a csajokkal!... – nézelődött Hugi kíváncsian. – Te jártál ide régebben is? – Hát persze!... Meg rajtam kívül is sok íróbácsi és újságíró. Igaz, régebben nem egészen így nézett ki, pár éve volt egy nagyobb felújítás és tulajdonosváltás is. Annak idején még Pongrácz Jóska, koszorús költőnk is idejárt!... Főleg, amikor már nagyon le volt pukkadva anyagilag. – Te őt is ismerted? – ámult a lány. – Igen, néhány lapnál gyakran összefutottunk. Hugi óvatosan kortyolgatni kezdte kisfröccsét. Károly is nagyot húzott a rizling kisfröccséből. Egyre bizalmasabban beszélgettek. A lány különös mosollyal s szende kacérsággal hajtotta oldalt a fejét és szeme is különös fénnyel csillogott. A férfi mind elbűvöltebben nézte, miközben beszélgettek. Egyre erősebb lett közöttük a különös szemkontaktus. Hamar elfogyott az italuk, Károly rendelt a pultnál még egy kört. Hugi közben elugrott a mellékhelyiségbe néhány percre. „Most akkor... hogy is vagyunk?” – tűnődött magában Karesz. Furcsán érezte magát. Évivel újra elkezdtek találkozgatni, miután kibékültek. A Tavasztündér, akivel próbált menekülni a széthulló Évi-kapcsolatból, eltűnt és csak neten tudta néha elérni... Most meg Évi idősebbik lányával randizik... Bár – igazság szerint – véletlenül futottak össze, csak ő meghívta egy kis italra a kocsmába. „Szeresd a lányát, vedd el az anyját! Vagy talán fordítva?” – tűnődött tovább. Pedig nemrég békült ki Évi Boszi-Tündérrel... De a kiviruló Hugi is izgatta a fantáziáját. A lány – mióta anyjával és főleg Miki ex-műlovarral (aki még mindig náluk lakott) konfliktusai támadtak – kezdte megkedvelni Károlyt. A férfi először csupán baráti és „nevelőapui” érzelmeket táplált iránta, de aztán a leányka szépsége s bájos kacérsága más 34
érzéseket is föllobbantott benne... „Maajd meglátjuk,... vak is azt mondta!” – legyintett idegesen Károly. Közben Hugika is előkerült a vécéről. A férfi nagyot kortyolt italából. A lány is megkóstolta az újabb adag kisfröccsöt. Hugi váratlanul rámosolygott. Karesz elkezdte simogatni a lány csapzott, borzas rastafürtjeit, majd hirtelen – félrehajtva a hajzuhatagot – megcsókolta az arcát. Hugi szendén félrehajtotta a fejét, majd megsimogatta a férfi arcát és szakállát. „Éédes csibekislány vagy... és hiányoztál!” – suttogta izgatottan a férfi. Maga is zavarba jött szenvedélyes vallomásától... Újra ittak italukból egy kicsit, majd folytatták a beszélgetést. Károly a koncertprogramok után érdeklődött és hogy hova járnak a barátaival bulizni. Melyik a kedvenc kocsmájuk? Az előbbi intim jelenet után visszazökkentek a baráti beszélgetés keretei közé. Lassan elszopogatták kisfröccsüket. Hugi hirtelen felállt. – Lassan mennem kell... Majd üzenek a Facebook-on, ha ráérek! – Jó, akkor kikísérlek. Váltottak még egy puszit, majd kimentek az utcára. A lány mosolyogva intett búcsút. – Üdvök bácsi! Majd írok még! – Puszi! Mamit is üdvözlöm! Jelentkezz majd!... Károly némi bűntudattal integetett Huginak. „Most... hogy is állunk? Kivel vagyok és mennyire?” – tűnődött a férfi magában. – „Legalább valakivel... biztos lenne valami!” – tépelődött tovább. Igen nehezére esett számot vetni a helyzetével. Albérletét már tavaly föl kellett adnia... Főbérlője nyakig eladósodott, s Károly kénytelen volt a szobányi lakrészből kiköltözni, mielőtt az egész lakást elárverezik. Zolinak, a főbérlőnek volt még egy lakása, oda menekült hitelezői elől. A kis újbudai lakás árverezésre került. Ő kénytelen-kelletlen visszakullogott apjához... Utána néhány hónapra depresszióval kórházba került. Szerencsére a kórház elmeosztályáról viszonylag hamar kihelyezték egy szanatóriumba. Itt töltött hosszú hónapokat. Megismerkedett ugyan Katikával, de egy idő után már nagyon unta magát. A séták a fiatal lánnyal inspirálták, de rajta kívül kevés emberrel tudott bent elbeszélgetni. Ráadásul Katika szigorúan távolságtartó maradt... Csak nagyon ritkán adott puszit, s nem engedte, hogy találkozásaik randivá fejlődjenek. „Valahogy... a Katákkal mostanában nincs szerencsém!” – tűnődött Károly. Úgy érezte, fiatalabb éveiben komolyabban vették a Kata nevű nők. S most itt van újra a fel-feltámadó Évi-lámur problémája... „Hogy is vagyunk, ha még vagyunk?” – tűnődött a férfi magában. Úgy érezte, megöregedett, s valószínűleg hiába várt Évára. De a kibékülés estéje szép emlék volt és kellemes izgalommal töltötte el... A Kossuth tér mellett, a Nagy Imre-szobornál találkoztak aznap este. Langyos koraőszi este volt. Évi viszonylag rövid, cinóberpiros szoknyában volt, s fölülre is egy mélyen dekoltált fölsőt vett. Karesz elhozta ajándékba a még augusztusban fölhozott tokaji borát. Mivel a régi erotikus nagyjelenetek színterét, a Károlyi-szobor környékét lezárták átépítés és szoboráthelyezés miatt, kénytelenek voltak az erősen kivilágított József Attila-szoborhoz menni. Kicsit tartottak a turistáktól és a sok lámpától. Leültek az emlékmű lépcsőjére és csókolózni kezdtek. Úgy ültek egymás mellett, mintha soha össze sem vesztek volna, s mintha mindennap randiznának... A csókok közben a férfi átölelte Évát és magához szorította. A szenvedélyes csókcsatát harapások és visszaharapások tarkították. Közben Karesznak eszébe jutott, hogy hozott még a boron kívül más ajándékot is. – Váárj... huncut Boszitündér! Méég hoztam... kókuszkát iís! – suttogta Évi fülébe.
35
– Akkoor... kapd elő a kókuszkáát... kiísfiúú! – súgta vissza a lány a csókjaik közben. A férfi elővette a csomagolt csemegekókusz-rudat. Lehámozta róla a nejlon csomagolást és hátsó végét Éva ajkai közé dugta. Ő pedig a másik végét kezdte el harapdálni... A szokásos módon kétfelől elkezdték enni a kókuszrudat, középen egy harapdálós csókban találkozva. A csókcsata a szokottnál is hosszabbra nyúlt. Mikor szétvált az ajkuk, Károly fölsóhajtott: – Ez már... nagyon hiányzott! – Eennyire facéér vagy... kisfiúú? – kérdezte Évi gúnyosan. – Ki van még... kiívülem? – Hát... föl-föltűnik egy-két tündér... Van egy Csibekislány, aki... a neten rendszeresen ír! – vágott vissza Karesz büszkélkedve. – Nocsak, nocsak! Fogtok még ősszel találkozni? – kérdezte kicsit ironikus hangsúllyal Éva. – Háát... talán leugrom majd hozzá Szegedre. Vagy esetleg... ő is följön valamikor... Ez még a jövő zenéje! – felelte titokzatos mosollyal a férfi, miközben lassan újra csókolni kezdte a lányt. Évi gúnyosan elmosolyodott, s kacéran beleharapott Karesz csókoló szájába. Károly begerjedve harapott vissza, majd hanyattdöntötte a lányt, s szinte dühödten kezdte csókolni ajkát, nyakát és – mélyen kivágott dekoltázsán keresztül – mellét is. – Naaa! Mohóó... Kiískecskee! Nee olyan heveseen!... – búgta izgatott kacérsággal Éva. – Tuurbéékoljuunk méég... Huncuut Boszitündér! – kérlelte izgatottan Karesz. Évi hirtelen szenvedélyesen magához szorította a férfit. Károly egyre lejjebb csókolta a lányt... Végül fölhajtva rövid szoknyáját, már bugyiját és combját kezdte csókolgatni. – Csaak lassaan... fiúúcska! – búgta gunyoros kacérsággal Évi. – Hool aa borocskaa? Miközben búgó hangon érdeklődött, félig fölemelkedett fekvő helyzetéből. Megpróbálta felgyűrt szoknyáját is lejjebb hajtani. – Itt van,... szomjas kislány! – súgta Karesz a lány fülébe fojtott izgalommal, miközben feltápászkodva a táskájában keresgélt, majd kiemelt egy szatyrot. Kivett belőle egy műanyag flakont és átnyújtotta Évának. – Kóstold meg a borocskát, Huuncutkaa! – súgott újra a lány fülébe egy csók kíséretében. – Jóól vaan,... csaak ne oly heveeseen! – vonakodott ironikus kacérsággal Évi. A lány kinyitotta a flakont és nagyot kortyolt a borból. Elégedetten nyalta meg nyelvével a szája szélét. – Jó édes!... Ez tokaji bor ugye? – Igen kisláány! Neked hoztam, hogy... édesedjél! – súgta Évinek Karesz gúnnyal palástolt izgatottsággal, majd újból megcsókolta. Utána hirtelen dühödt szenvedéllyel kezdte harapdálni a lány arcát és ajkait. – Naa! Megmelegszíík a borunk... kiísfiúú! – védekezett zavartan és némi gúnnyal Éva. – Ráéér az! Hisz van eléég időnk!... – vágott vissza a férfi, miközben ismét csókolni kezdte a lányt, majd szorosan magához ölelte. Évi váratlanul feléje fordulva merészen visszaharapott az ajkába. – Één iís tudok durvuulni,... fiúúcska! Naa igyunk!
36
Éva még egyet kortyolt a flakonból, majd átadta Károlynak. A férfi szája kiszáradt az izgalomtól, ezért mohón kortyolt az italból. Még egyet húzott a palackból, majd visszaadta a lánynak. – Nem akarom elinni előled, Boszitündér!... – Reméltem is, hogy kapok még belőle... Egészségünkre! Évi nagyot húzott a tokaji borból. Majd újra váltott egy csókot Karesszal. Aztán újra ivott a műanyag flakonból. – Azéér’ ... nekem is hagyjál, szomjas kislány!... – aggódott gunyorosan Károly, s ismét puszilgatni kezdte a lányt. – Jóó... Majd meeghagyom... az alját! A Boszitündér derekasan kortyolgatta a bort, mialatt néha csókokat váltott Karesszal. Végül a flakon alján hagyott egy deci italt. – Ezt már idd meg! – Ezt mind nekem hagytad, Huncutka? – kérdezte Károly és újabb csókot lehelt a lány arcára. Évi kacéran mosolyogva bólintott. – Úgyis ittál lent elég bort! – mondta legyintve. – Tee... kiís huncuut! Goonosz Mostohamami! – suttogta a férfi, miközben újra csókolgatni kezdte. Utána – kis szünetet tartva – kiitta a műanyag flakonból a maradék bort. Majd rácsavarta a kupakot, betette a flakont egy szatyorba és visszasüllyesztette a táskájába. Csak utána fordult újra a lány felé. Ismét csókolózni kezdtek, miközben újra egyre szorosabban ölelték egymást. Karesz – a csókcsatát megunva – lefelé kezdett el haladni ajkaival Éva testén. A lány – némi tettetett vonakodás után – átadta magát a szenvedélyes csókoknak... A férfi puszilta-csókolta Évi nyakát, mellét és hasát. Majd fölhajtotta a lány kis piros szoknyáját, s combjait puszilgatva az öle felé igyekezett. A nagy nyalakodásban bele is harapott Évi combjába... A Boszitündér fölszisszent és kicsit dühösen igyekezett visszahajtani szoknyáját, miközben Karesz már a bugyijáért nyúlt. – Héé,... áállj már lee, Mohóó Kiskecskee! A bugyim hagyjad, ma nem vetheteem lee,... „pirosbetűs ünnep” vaan!... – pirított rá gunyoros kacérsággal a lány. – Csaak akkoor vagy... ilyen engedékeny, kiísláány! – vágott vissza dühös gúnnyal Károly. – De azéért... megnyalogathatnálak!... – tette hozzá izgatottan. – Hüülyee... kiísfiúú! – búgta gúnyos, „dizőzös” hangon Évi. – Induljunk lassan visszafelé... – tette hozzá, megsimogatva Karesz – még mindig alsóteste fölé hajoló – fejét. A férfi kissé kedvetlenül föltápászkodott. Éva is rendbeszedte ruházatát, majd fölállt. Egymást átölelve indultak vissza a lány lakása felé. E kibékülős este után Karesz újra reménykedni kezdett... Bár a következő találkozáskor – majdnem egy hét múlva – Évi elég kimérten fogadta. Károly azt gyanította, hogy a Boszitündérnek tudomására jutott a lányával, Hugival nem sokkal előtte történt, kis kocsmai románc... S valóban Évi – egy tűnődő monológfélét megszakítva, – váratlanul rá is kérdezett: – S mondd csak: te randizgatsz... a lányommal? Beszámolt nekem a kocsmai találkozótokról. – Csak beszélgettünk a Hugival... Már emiatt is balhézol? – Jobb, ha nem beszélgetsz a lányommal... a hátam mögött! – vált ismét fenyegetővé Éva hangja. 37
– Neked nincs időd rá, az exed nem foglalkozik vele, Mikivel pedig nincs jóban! Valakivel el kell beszélgetnie! – vágott vissza Karesz. Évi egy pillanatra elsápadt, majd elgondolkodott. – Az nem a te dolgod! Nincs jogod beleszólni a gyerekeim nevelésébe!... – bökte ki végül zavart idegességgel. – De én is... a nevelőpapija voltam egy ideig! Ez miért nem számít? – vágott vissza dühösen Károly. – Ne formálj jogot rá, hogy beleszólj a nevelésükbe! – vált újra támadóvá a lány hangja. – Nyuugií Huncut Mostohamami!... Hiszen végül is... a mostohatestvérük is vagyok! – fújt visszavonulót Karesz, miközben átölelte barátságosan Évit. – Elég nekem a gond a gyerekekkel, nem hiányzol... méég te is! – felelte idegesen Éva, miközben a férfi arcon csókolta. A Boszitündér támadókedve lassan lelohadt, majd mikor Karesz ajka a szájáig ért, váratlanul kacéran visszacsókolt... A férfi – begerjedve a csúfondárosnak érzett merészségen – vadul a lány ajkába harapott. – Nnaaa!... Mohóó Kiískecskee! – jajdult föl Évi, fájdalmában s örömében egyszerre. Majd hirtelen ő harapott Károly ajkába. Utána pedig szemtelenül ajkai közé dugta a nyelvét. Néhány pillanatnyi csókcsata után hirtelen hátralökte a férfit. – Jóó elég!... Majd folytatjuk... valamikor! – Most meg mi történt? – bámult rá megrökönyödve Karesz. – Nem kéne most... annyira belemerülnünk! – felelte kicsit zavartan Éva. – Különben is: van egy új... udvarlóm! – kacsintott cinkosan. – Újabb... ifjúú lovagbácsi? – érdeklődött Károly idegesen. – Á! Ez most nem férfi, hanem... egy idősebb nő! – súgta a férfi fülébe Évi titokzatoskodva. – Nyáron még valami srácot emlegettél! Most meg egy ilyen, idősebb... „lovagnéni”? – érdeklődött tovább gúnyos hangon Karesz. – De hát nagyon szeret engem! – vágott vissza csillogó szemmel a lány. – Pótmamit keresel, mert... a mamád elhanyagolt? – kezdte analizálni a szituációt Károly, kissé ironikusan. – Vagy csak... pukkasztani akarod a pasijaidat?! – tette hozzá némi éllel. Váratlanul átölelte a lányt és puszilgatni kezdte az arcát. – Dee... tényleg jó vele!... – mentegetőzött zavartan Évi. – Annyira szeret,... jobban, mint a pasiík! – tette hozzá kissé kihívóan. – Ezt honnan tudod, te... Mohóó Kiísláány?! – kérdezte a puszik közben Karesz. Hirtelen dühödt szenvedéllyel kezdte el csókolni a lány ajkát. – Nyugií... fiúúcskaa! – lihegte – tartózkodást próbálva magára erőltetni – a kicsit zavart Évi. – Maajd... taláálkozunk még!... Mikor érnél á a... jövőő héten? – Mikoor lennee jó neked? Én általában... ráérek!... – válaszolt ideges izgatottsággal Karesz. – Valamikor a hét közepén... kéne találkoznunk. Szerda vagy csütörtök este... lenne neked jobb? – kérdezte tűnődve Éva.
38
– Találkozzunk szerdán este! Akkor úgyis... aukciós buli lesz a Váli Juliék galériájában!... – ajánlotta erélyes határozottsággal a férfi. – Jóó!... Majd mailezz még a jövő hétig! – egyezett bele a lány. A következő hét szerdáján délután hat óra körül sikerült is találkozniuk a Váli Galéria előtt. Már messziről látszott, hogy a galéria különleges rendezvényt szervezett aukciós kiállítása megnyitójaként... Károly és Évi meglepődve látta a hosszú asztalokat, a sok pincért és a rengeteg evőeszközt. Persze a kiállított képek és a katalógus sem volt akármi... – De rég voltam ilyen reprezentatív bulin! – sóhajtott föl a lány. – Háát igen... Nemigen van mostanában ilyen! – lelkesedett óvatosabban Karesz. – Sehol nincs keret az ilyesmire! – felelte Éva. Kicsit azért tartottak tőle, hogy valaki megkérdezi, hogy kerülnek ide? De szerencsére, Károly föl volt írva a galéria valamelyik levelezőlistájára. A galéria tulajdonosnőjének köszöntő szavai után egy idősebb művészettörténész kezdte elemezni az aukciós kiállítás anyagát. Kicsit körülményesen és lassan beszélt, széles gesztusokkal. A hosszú előadást némileg unatkozva hallgatta az úri közönség. Sokan kimentek cigarettázni vagy telefonálni. – Vajon... milyen hosszú lesz a program? – kérdezte súgva Évi. – Nyugií kislány! Időben hazaérsz... a manókhoz! – felelte Karesz. S bátorító puszit adott a lány arcára biztatásul. Éva erre belekarolt. Így álltak a művészettörténész előadása alatt. – De nekeem méég... otthon restaurálnom kell két képet! Hétvégén jönnek érte a kereskedők – aggodalmaskodott halkan a lány. – Nyugaloom kislány!... – szólt rá nyugtató puszival kísérve a férfi. – Most körülnézünk és bulizunk egyet, erre gondolj! Úgyis hétvégén... lemegyek vidékre!... – Az új... Csibekislány hívott le? – suttogta fülébe kérdését gyanakvó kíváncsisággal Évi. – Nyugii! Meglátom,... hogy mi lesz belőle! – csitította halkan Karesz. – Ne izgasd magad miattam! Nélküled is... megvagyok! – vágott vissza hirtelen félhangosan a lány. – Maajd ezt még megbeszéljük! Most figyeljük inkább a megnyitót!... – csitította Károly idegesen. Az aukciós kiállítás megnyitója fárasztóan hosszúra nyúlt. Csupán az tűnt reménytkeltőnek, hogy az idős művészettörténész némileg felemelte a hangját és gyorsította a beszédtempót, elhagyva a széles gesztusokat és a túlbonyolított körmondatokat. – Naa most már... mindjárt végee! – súgta bátorítóan Évi fülébe egy puszi kíséretében Károly. – Úúgyis... lesz még a beszéd után még... egy kis zene is! – súgta vissza kissé unottan a lány. Végre a művészettörténész bácsi – kicsit még emelve a hangját – néhány lendületes mondattal befejezte a nyitóbeszédet. Zárásként egy zeneművészetis lány hegedűjátéka következett. Végül a galéria tulajdonosnője köszönetet mondott a kiállítás létrehozásában közreműködőknek és a kiállítást szponzorálóknak. Közben mögötte már fölvonultak a pincérek a kitöltött pezsgőspoharakkal. Hamarosan elő is léptek tálcáikon a két decis pezsgőadaggal. Karesz rögtön meg is kérdezte a vezető pincért: – Melyik tálcán van a száraz pezsi és melyiken az édes? 39
– Bal oldalon, a világosabb színűek a szárazak, míg a jobboldali, sötétebb színűek az édesek – felelte az őszülő pincér. – Remélem,... sikerül meglelnem a szárazat! Évi Boszitündér, neked is jó lesz... a száraz? Vagy feltétlenül édeset akarsz? – Ami jut... kisfiúú! Ha tudsz, hozzál valamilyet!... – felelte Évi egy puszi kíséretében. Károly kiválasztott két poharat és rohant vissza a lányhoz. – Itt a pia huncut kislány! Azt hiszem,... ez az édeske! – nyújtotta az egyik poharat. Évi átvette és mohón belekortyolt. – Igeen, édesnek tűnik!... Nézzük meg a kajákat! Sietve indultak a hátul elhelyezett, hosszú asztalokhoz, ahol rengeteg étel volt kirakva. Édes és sós sütemények, hidegtálak s saláták mellett sokféle melegétel is el volt helyezve az egyik asztalon. A főzött ételek mellett az asztal szélén széles tányérok tornyosultak. Mialatt a látogatók falatoztak, időről-időre új és kisebb vagy nagyobb tálcákon hozták a pincérek az italokat. A pezsgők után bor és szénsavas üdítő, majd másfajta bor és gyümölcslé következett. Néha hoztak be ásványvizet is, valamint az egyik asztalnál kávégépből kávét mértek. Karesz és Évi csak a fejét kapkodta a nagy forgatagban. Bár tudták, hogy a Váli Galéria nagy galériának számít, ilyen reprezentatív fogadásra nem számítottak... A lány inkább az ételeket kóstolgatta, míg Károly inkább az italokra „specializálódott”. De a nagy tálakban kitálalt meleg ételeket és a salátákat azért ő is megkóstolta. Majd mikor rátalált valami halas ételre meg mellette egy adag resztelt májra, ő is kapkodva sokat kezdett enni. Közben elfeledte, hogy előtte már sok pezsgőt, bort és fröccsöt fogyasztott... – Hahóó fiúúcskaa! Nem kéne... megnéznünk a képeket is? – kérdezte némi gúnnyal Évi, mikor odalépett mellé. Karesz fölemelte az asztalról a májjal megrakott tálat, majd arconcsókolva a Boszitündért, elindult vele rendesen körbenézni a kiállításon. A galéria gyűjteménye tényleg gazdag volt, főleg a XX. század első felének magyar festészetét illetően. Beszélgetve, gyors léptekkel bejárták a tárlat nagy részét. Utána visszatértek az asztalokhoz, ahol mind nagyobb lett a zsúfoltság. Kintről sokan visszajöttek és belógott néhány profi potyaleső. Károlynak fájni kezdett a gyomra, amit újabb adag vörösborok, majd később nagyfröccsök fogyasztásával igyekezett kúrálni. Évi óvatosabban kóstolgatott az ételekből is, főleg pedig jóval kevesebb bort ivott. Bár Karesz letette egy fogasra kabátját és hamar levette vastagpulóverét is, az italoktól mégis erősen izzadni kezdett. – Még megáárt neked, kiísfiúú! – jegyezte meg a lány gúnyosan. – Ááá,... bírom én a piát! – felelte Károly erőltetett magabiztossággal legyintve. Lassan azonban mégis imbolyogni kezdett. Évi belekarolt, így próbálva támogatni őt. Karesz is elgondolkodott, hogy nem kéne-e kimenni levegőzni? De mielőtt dönthetett volna, újra pincérek bukkantak föl, tálcáikon nagyrészt alkoholos italokkal. Főleg vörösborból és pezsgőből volt változatos a kínálat. Károly rá is startolt néhány újabb adagra. Jó, erősen száraz italok voltak. Szédülni kezdett tőlük, mert kicsit későn kezdte el hígítani őket szénsavas ásványvízzel. Évi közben elkezdett beszélgetni néhány ismerősével, s átmenetileg magára hagyta. A férfi gyomra hirtelen görcsölni kezdett. Nem akarta azonban megzavarni a lány társalgását... Gondolta, hogy majd az erős borok hatását majd egy-két könnyű pezsgővel ellensúlyozza. Hoztak is nemsokára tálcán pezsgőt. Karesz mohón felkapott két pohárral. A gyorsan benyakalt pezsgőbor azonban csak fokozta benne az émelygő érzést... Hirtelen böfögni kezdett, mire mégis kénytelen-kelletlen odaimbolygott Évihez. 40
– Üdv, Huncuut... Kiísláány! Khm, khm... kíísérj ki levegőzni, légyszi!... – kérte zavartan, köhögéssel igyekezve álcázni savas felböfögését. – Nyugií kisfiú! Rögtön kiviszlek levegőzni, egy pillanat! – Siess kisláány! Khm, khm... nagyoon jönne föl valami!... Évi még gyorsan kezet fogott egy idősebb, öltönyös úrral, míg egy fiatalabb – művész külsejű – srácnak puszit adott. Utána belekarolt támolygó és böfögő-csukló lovagjába, s elindultak fölfelé a lépcsőkön. Kint, a galéria bejárata előtt megálltak pár pillanatra levegőzni. Utána Károly nehézkesen kihúzta karját a lány karjából és elindult kicsit arrébb könnyíteni magán. Egy kuka mellett – félig egy fa mögé húzódva – hányni kezdett. Pechére néhány pillanat múlva egy elhanyagolt ruházatú, tíz év körüli kislány tűnt föl a kuka közelében, kis kocsiját nehezen húzva maga után. A kocsi már meg volt rakva ócska ruhákkal és guberált fémhulladékkal. – Neem tudna... kicsit arrébb húzódni, bácsií? – kérdezte zavartan Kareszt. Évi a galéria bejárata előtt csúfondárosan nevetni kezdett. A férfi idegesen húzódott el a kuka mellől, be a fa törzse mögé. – Viselkeedj kisfiúú! – rázta ujját feléje figyelmeztetően a lány. – Jóó van! Nyugi mán!... – felelte Károly, miután végzett az okádással és kiköpött egyet a földre. Közben a kislány küszködve hajtotta föl a kuka tetejét és turkálni kezdett a szemét között. Hamarosan egy szőkített hajú, megviselt arcú nő is feltűnt mögötte, vélhetően az anyja. A férfi pár pillanatig döbbenten nézte őket, miközben egy zsebéből előhúzott szalvétával a száját törülgette. – Na, rendben vagy már fiúúcska? – kérdezte némi gúnnyal Évi. – Igen, mindjárt mehetünk vissza! – felelte Karesz magához térve rosszkedvű bámészkodásából. Nehézkesen a várakozó lány felé indult. – Akarsz még kicsit levegőzni? – kérdezte Éva némi együttérzéssel. – Inkább azon tűnődöm, hogy... nem lehetne-e rajtuk segíteni valahogy? – mutatott vissza a kislány és a nő felé Karesz. Épp ebben a pillanatban újabb guberálók tűntek föl a galéria melletti kuka környékén. A túloldali szeméttároló konténer felől jöttek erre sokan. Károly kissé rémülten ismerte fel az egyik sötétkabátos, toprongyos, kapucnis alakban Petit, régi haverját, aki egykor neves rockzenész volt. A régi cimbora megőszült, arcszőrzete megnőtt és kannásboros flakont szorongatott a bal kezében. Karesz ijedten karolt bele Évibe. – Akkor... menjünk még vissza? – kérdezte a lány. – Méég egyszer... talán körbefuthatnánk! – javasolta a férfi, s erőltetett határozottsággal indult vissza a galéria bejáratán át a lenti kiállításra. – Mitől lett... ennyire sürgős? – érdeklődött enyhe gúnnyal Évi. – Egy régi ismerősöm... is ott volt a leglepukkadtabb hajléktalanok között – vallotta be nagyot nyelve Karesz. – Tőle ijedtél meg ennyire? – kérdezte a lány. – Neem tőle!... Csak attól, hogy... könnyen én is így végezhetem! Szegény Peti haver! – De hát sajnos... ez ma már mindennapos dolog!... – legyintett ideges zavartsággal Évi. 41
– De ez a srác hajdan... a magyar rock and roll-királlyal lépett föl közös koncerten! Most meg... az utcán guberál!... A kissé feszült dialógus közben leértek a galéria alsó termébe, a fogadás befejezésére. Itt már lassan oszolni kezdett a vendégsereg. Még egy fiatal pincér tűnt föl az utolsó tálca borral, üdítővel és ásványvízzel. Károly gyorsan elvett egy vörösborral teli és egy szénsavas ásványvizes poharat. A lány egy pohárnyi szénsavas üdítőt ragadott meg a tálcáról. – Nem futunk körbe még gyorsan? – kérdezte. – De mindjáárt, kisláány! – felelte Karesz, miközben kortyolt a borból, majd hozzáöntött némi szénsavas vizet. Elindultak sietve még egyszer körbenézni. Közben a pincérek már elkezdték leszedni a terítéket és összeszedni a tepsiket, tányérokat, poharakat és evőeszközöket. A férfi átölelte Évi vállát, miközben beszélgettek, egy-egy képet pár mondatban elemezve. Ezalatt Karesz megitta – kissé fröccsös – borát, míg a lány elkortyolgatta üdítőjét. Szinte menekültek a festmények látványába a fönti szomorú valóság elől... Kissé ráérősen sétáltak körbe. Közben a pincérek már a teríték nagyobb részét is behordták. Letették poharukat és kifelé indultak. Lassan bandukoltak föl a galéria fölső részébe. A kijáratnál még elvettek egy-egy tájékoztatót az aukciós kiállításról és a képtár tervezett következő programjairól. Már este kilenc óra is elmúlt, mire elindultak. Éva lakása felé mendegéltek, a Kossuth tér irányába. – Leméész ahhoz a... Csibelányhoz? – kérdezte enyhe gúnnyal Évi. – Háát igen... Leugrom Edina kislányhoz! – felelte kicsit zavartan Karesz. – De miért fontos most ez? – Gyanúsan rászálltál a kislányokra mostanában!... – jegyezte meg csipkelődve a Boszitündér. – Kapuzárási pánikod van, öregfiú? – tette hozzá fölnevetve. – Neem! Csak érdekel kicsit a csaj!... – mondta mentegetőzve Károly. Kicsit nyomott hangulatban ballagtak le lassan a szűk utcákon át a házig, ahol Évi lakása volt. A kapunál a lány végre felengedett: puszi helyett belebonyolódott a férfival egy búcsúcsókba. – Üdv Huncuut Kislány! Még jelentkezem a jövő héten! – szólt integetve Karesz, mikor ajkaik szétváltak. – Oké! Majd írjál... és számolj be a Csibelányról! – búcsúzott Évi. Károly hosszan integetett a lánynak a kapu előtt. Majd gondolataiba mélyedve, elmélázva indult hazafelé. „Lehet, hogy... Edi Csibekislány el fogja riasztani... a régebbi leányzókat?” – tűnődött magában. – „De miért? Hisz még semmi nem volt... jóformán köztünk! Lehet, hogy nem is lesz... semmi komoly!...” Pedig Évi és Katika mellett fölbukkant még egy régebbi hölgy is. A korábbi Katalinok csoportjából újra előbukkant Kata „Cárnő”... A Cárnő eredetileg – tíz év előtti rövid kapcsolatuk idején – még Kata „Nővér” volt, de távolodásuk, majd szakításuk során alakja átalakult a tudatában. A távolság és a ritka találkozások, meg az idő „Kata Cárnő”-vé súlyosították személyét. Karesz eltűnődött e sajátos kapcsolatán is... „E kis viszonyról sem tudom, hogy van-e még... vagy csupán nosztalgia!” – gondolkodott magában félhangosan. Tűnődve bandukolt hazafele. Otthon, apja lakásán megmosakodott és korán lefeküdt. Hétvégén leugrott a Csibekislányhoz Szegedre, ahol a lány tanult. Az ismerkedő beszélgetés során hamar fölöntöttek a garatra a szegedi kocsmában. Gyorsan kiderült, hogy Edi igazi „vadászó kislány”-típus és főleg a negyven, sőt gyakran az ötven évesnél is idősebb férfiakat 42
igyekszik becserkészni... Talán ezzel igyekezett kompenzálni alacsony termete és gyereklányos külseje miatti komplexusait. Rájátszott az idősödő pasik „böse Onkel”- és „gonosz nagypapi”-érzéseire... Ebből kevert a maga számára szadomazó koktélt. Sikerült – huncutkodó praktikáival – Károlyt is felcsigáznia... Mivel – miután Edina a férfi ölébe ült – enyelgésük kezdett túl feltűnővé válni a kocsmában, úgy döntöttek, inkább kiülnek a derűs őszi időben egy közeli parkba ölelkezni. De innen is át kellett ülniük valahová. Végül egy kültelki park sarkában találtak egy bokros-fás szegletet. Ekkorra már mindketten alaposan felpörögtek... Mivel a Csibelány félt Karesszel fölmenni új albérletébe, a férfinak támadt egy ötlete. Arra gondolt, hogy egy bokrokkal takart fához támasztja Edikét, s úgy szexelnek egyet... A már erősen ittas lány belement a játékba. Károly be is támolygott a Csibelánnyal a bokrok mögé az egyik vastagabb törzsű fához. Itt – rövid ölelkezés után – vetkőzni kezdtek. Edina letolta nadrágját és tangabugyiját és – farát hátratolva – átölelte a fát. Karesz is letolta nadrágját és gatyáját, s gumit húzott merevedő szerszámára. Kicsit be kellett hajlítania a térdét, mert a Csibelány túl alacsony termetű volt. Végül kicsit nehezen – Edina hátranyúló bal kezének segítségével – behatolt a lány fenekébe. – Basszáál meeg... naagyaapií! – lihegte Edike csaknem éneklő hangon. – A tee papiid... kicsiít neheezen süül el! – lihegte kissé kimerülten a férfi, miközben löködte hátulról a lányt. Edina újra hátranyúlt baljával és bátorítóan szorította meg szerszáma tövét, a gumin keresztül. Karesz farka megmerevedett, s pár pillanat múlva sikerült is elsülnie. A végére ugyan felpörögtek, de a beteljesülés kicsit hervadtra sikeredett... Gyorsan neki is láttak tisztálkodni és öltözködni, félve, hogy valaki megzavarja őket. Károly papírzsebkendőt és szórólapokat vett elő és lehúzta szerszámáról a gumit, majd belegyűrte egy szórólapba s kidobta egy közeli szemetesbe. Edina is papírzsepivel tisztogatta magát. Miután úgy-ahogy megtisztogatták magukat és ruházatukat is rendbehozták, elindultak a kocsma felé, mely a legközelebb volt a kültelki parkhoz. Itt még beszélgettek kicsit némi fröccs mellett. Majd a – mind illumináltabb – Csibelány kikísérte az állomásra a visszafelé induló vonathoz. Karesz – Edina kicsit piaillatú csókjai után – elgondolkodva szállt föl a gyorsvonatra. Évin és a még mindig vegetáló viszony-féléjükön tűnődött... Hosszú évek után, most először „csalta meg” Évit valakivel. Majdnem úgy érezte magát, mint egy elkalandozó férj... Pedig ő is tudta, hogy a Boszitündér bizony – sok pasival „kalandozott” mellette!... Mégis: újratalálkozásuk óta már szinte egy „házasságnyi” idő telt el... Már több mint hat év múlt el, mióta újra összefutottak. „Minden annyira régen volt!” – tűnődött magában keserűen a vonaton. Ezért látta kevéssé reményteljesnek a Csibelánnyal alakuló kapcsolatot is. „Már több, mint hat éve... keringünk egymás körül Évivel! Már ennyi ideje tart... ez a zűrös tangó!...” – mondta félhangosan önmagának. Kicsit álmosan kászálódott le a vonatról. Fáradtan s elgondolkodva gyalogolt haza. Évi kicsit féltékenynek tűnt, mikor bevallotta neki, meddig jutott Edinával... Bár igazság szerint, neki is volt mit bevallania. – Azéért vigyázz... ez a csaj még majdnem kislány! – szólt rá Kareszre kicsit megrovó hangon. – S a te fiatalabb lovagjaid? Talán... most is kavarsz egy tini sráccal is! – vágott vissza a férfi. A Boszitündér kacéran felkacagott, sokat sejtetően. – Háát igeen... volt egy kis viszonyom. A Gáborka is csak huszonöt éves múlt! De ő legalább már a huszonötöt betöltötte!... – tette hozzá megrovólag. 43
– Jaaj,... az az egy év, amivel Edi Csibekislány fiatalabb! – legyintett Károly. Megint egy padon üldögéltek a hűvösödő őszi estében. Ezúttal nem a Kossuth téren, hanem a Szabadság tér egyik félreeső sarkában telepedtek le. S mintha sportot űztek volna a magánéleti civódásból... Vagy talán ezzel akarták újra „felpörgetni” egymást? – De moost... te vagy a huncutabb! – vágott vissza Évi, tettetett bosszankodással. – Talán először, hat év alatt! – riposztozott gúnyosan Karesz. Majd váratlanul átölelte a lányt és vadul csókolt bele a nyakába. Éva kacér vonakodással húzódott arrébb. – Nnaa! Mohóó kiískecskee!... – Mindiig csaak... veleem vagy ilyen tartózkodó! – lihegte az arcába dühösen a férfi. Közben a nyaka után a lány arcát kezdte csókolgatni. A lány kicsit még vonakodott, majd hirtelen engedékenyen feléfordult ajkaival. Szenvedélyes csókban forrtak össze néhány percre... – Nnee haarapjáál!... – kapta el arcát Évi váratlanul. – Csak szépen és nyugodtan, ... fiúúcskaa! – tette hozzá némi gúnnyal. Újrakezdték a csókolózást, lassabban és finomabban. Károly szenvedélyesen ölelte át a lányt. – Most már komolyan veeheetnéél... egyszeer! – súgta a fülébe némi indulattal. – Maajd, ha... igazáán féérfi leszel! – vágott vissza Évi, enyhe gúnnyal. Ismét belebonyolódtak egy ölelkezésbe és egy harapdálásba fúló csókcsatába. De a Boszitündér újra rövidesen kibontakozott Karesz öleléséből. – Most eléég! Majd legközelebb folytatjuk, haa... több időnk lesz! – Mindiig félbehagyunk mindent!... – legyintett dühösen Karesz. Évi felállt a padról és indulni készült haza. – Hazakísérlek, jó? S mikor... futhatunk össze megint? – kérdezősködött idegesen a férfi. – Nem fontos!... Majd mailezek vagy hívlak! – húzódozott a lány. – Most úgyis... el leszel foglalva a Csibekislánnyal! – tette hozzá némi éllel. – Ááh, az csak egy kaland!... – legyintett dühösen Károly. Egymást átölelve indultak Éviék bérlakása felé. Közben halkan folytatták beszélgetésüket. – A másik lakást – ahová át kéne költöznünk – is fel kéne újítanom jövő tavaszig!... De honnan lesz rá pénzem? – kesergett Éva. – Háát valamennyit... tudnék segíteni! Főleg a melóban! – jelentette ki magabiztosan Karesz. – Munkáskéz van! Inkább valamennyi pénz kéne!... – kontrázott a lány kimérten. – Az meg neked... amúgy sincsen! – tette hozzá kicsit lekezelően. – Honnan tudood te azt, kislány? – kérdezte gúnyosan Károly. – Valamii... azt súúgjaa! – felelte évődve Évi. – Taláán régen hívtál meg italra!... – tette hozzá csúfondárosan. – Jóó!... Majd jövő héten meghívlak, ha több időnk lesz! – felelte dühösen a férfi és harapós csókot nyomott a Boszitündér nyakára. Közben odaértek a ház elé, ahol Éva lakott. Karesz be akarta kísérni a lányt a liftig, de Évi gyors puszit nyomott az ajkára és sietve becsukta a kaput. Belülről integetett csupán, s jelezte magyarázó jelekkel, hogy még jelentkezik mailben vagy telcsin találkozás ügyében. 44
Károly is integetett, majd kissé bizonytalanul indult haza. Útközben a kialakult zavaros helyzeten tűnődött. „Edina, Évi vagy Kata? Melyikkel vagyok, ha... vagyok egyáltalán valakivel?” – tűnődött magában félhangosan. Fáradtan érkezett haza, apjával megvacsorázott és gyorsan lefeküdt aludni. Sokáig forgolódott, nehezen aludt el. Edi Csibelánnyal folytatódott a kapcsolat: a lány többször feljött Szegedről Pestre és akkor általában találkoztak. A Csibelány ott is aludt kétszer náluk... Ilyenkor hajnalban kisurrantak a fürdőszobába szeretni egymást... De a kapcsolat valahogy felszínes maradt. Edi továbbra is skalpgyűjtő maradt, Károly pedig főleg Évit igyekezett féltékennyé tenni. A Csibelány – némileg megjátszott – naivitása átmenetileg mégis megfogta Kareszt... Bár e viszony komolyabbá válása (vagy pláne az Évivel való szakítás) meg sem fordult a fejében. Igaz, Edike sem vette túl komolyan kapcsolatukat. Nemcsak kalandokba keveredett néha, de korábbi kapcsolatai-viszonyai egy részét is fenntartotta. Bár az is igaz, hogy lassan a Csibelányban mégis kialakult valamilyen féltékenység a Boszitündérrel szemben. Az első komolyabb összezördülésük is akkor következett be, mikor Edina kurvának nevezte Évit egy vitájuk során Károllyal. A lassú távolodás ellenére a Csibelány-kapcsolat még egy ideig folytatódott. Közben azonban a férfi elég rendszeresen találkozott a Boszitündérrel. S mellette többször találkozott Kata „Cárnő”-vel és Kiskatával is. Igaz, e tisztázatlan kapcsolatfélék kuszasága kezdte nyomasztani. – Hol van egy biztos kapcsolat... az életemben? Kire számíthatnék komolyabban? – tette fel félhangosan önmagának a keserű kérdéseket. – Minden még bizonytalanabbá vált! – legyintett. Gyakran e problémákon tűnődött még éjszaka is, álmatlanul forgolódva. Edinával még folytatták egy ideig a viszonyt. Karesz is leutazott hozzá néhányszor Szegedre. De a kapcsolat lassan italozásba és veszekedésbe fulladt... A férfi mind többet gondolt az Évivel töltött időkre. Közben azonban a Boszitündér is belebonyolódott egy alkalminak induló kapcsolatba... Így Karesz is hiába ábrándozott kapcsolatuk újraélesztéséről. Pedig remélte: ez is csak egy újabb futó románc... De hamar rá kellett jönnie, hogy többről van szó. Beleszeretett Évi egy idősödő, jó kiállású kőművesbe. Károly persze most is puszta haszonlesésre gyanakodott... De a helyzet nem volt ilyen egyszerű. A Boszitündér kacérsága a „lovagi kör” további bővülésével egyre fokozódott. A nehézségek azonban csak fokozták Karesz vágyakozását... Ráadásul Edinával is megromlott az alig kibontakozott kapcsolat. Egy szegedi kiruccanása végén összevesztek egy kültelki krimóban. S a kibékülésnek szánt együttlét – Edike szegedi albérletében – már a szakító összeveszésbe torkollott... „Mi a fenének mentem föl... a kocsmai balhé után?” – tűnődött Karesz magában. – „Már a krimóban túl nyomott volt a hangulat, utána pedig... végképp elromlott minden!” Mégis – maga sem tudta miért – elindult a lánnyal a kis, külvárosi albérletbe. Útközben az összedobott pénzükből vettek egy üveg fehérbort és szénsavas ásványvizet. Már itt újabb ellentétek támadtak... Bár Károly száraz fehérbort akart vinni, végül a Csibekislány nyűgös tiltakozására, kénytelen volt félédes bort vásárolni. Már ekkor érezte, hogy talán el kéne köszönni és kimenni a pályaudvarra... De egy „huncut erotikus akció” reményében mégis tovább bandukolt Edinával. Előbb egy közeli kocsmában kinyittatták a piát, aztán fölmentek a kis lakásba. Fönt unottan előbb inni kezdtek. Már a boron is összevesztek. Edike sérelmezte, hogy kevés bort tölt ki az üvegből (amiből maga akart inni) az ő poharába. Valahogy mégis megosztoztak a boron és az 45
ásványvizen... Karesz jó jelnek vette, hogy a pia nagy részét ő kapta meg végül. De a hangulat nem javult. Egymást cikizve kezdtek el vetkőzni, miközben a Csibelány hívást kapott egy másik lovagjától. Már félmeztelen volt, de a – számot látva – izgatottan kapta föl a mobilját. A férfi azt hitte, csupán egy rövid beszélgetés lesz, így nyugodtan vetkőzött tovább. Edike azonban hirtelen izgatott lett és kirohant a konyhába. „Miért is erőltettem ezután... az egész hancúrt?” – tűnődött utólag bűnbánóan Károly. Edike hosszú percekig beszélt. Úgy hallatszott, mintha szenvedélyesen magyarázna valamit. „Dee... téged szeretlek! Taalálkoznunk kéne, ha föölmegyek!” – hallatszott a Csibelány követelőző hangja. Majd pityergő hangok és feltörő s elfojtani próbált sírás hallatszott. „Már megint kavar... a huncut Csibekislány!” – mondta önmagának némi gúnnyal félhangosan. De ez most nem hozta igazán lázba. Utólag sem értette, hogyan sikerült izgalomba jönnie, mikor Edina visszajött... Talán nem is neki, hanem Évának, Kata Cárnőnek és a régebbi szerelmeknek akart bizonyítani. Edike is unottan vetkőzött le. Karesz igyekezett eközben kézzel erősíteni erekcióját. Utólag sem értette, hogyan támadt egyáltalán némi izgalma... „Talán... a pia segített!” – tűnődött napokkal később. Az unott és kedvetlen indítás azonban hamarosan megbosszulta magát. A férfi erekciója megakadt és rászorult a Csibelány kézi segítségére. Egy biztatónak tűnő pillanatban Karesz gumit húzott, s megkísérelte a behatolást. De akciója korainak bizonyult... A lány unott közömbössége újra megakasztotta gerjedelmét. Ideges dühvel veselkedett neki ismét. Edi fásultan tolta hátra fenekét. Mikor Károly megint elakadt benne, odanyúlt az ágy mellé letett mobiljához és gúnyos mosollyal sms-ezni kezdett. Karesz ismét kihátrált, s újrakezdte a „kézimunkázós” fantáziálást... A Boszitündérre, Kata „Cárnőre” és a még régebbi nőkre gondolt. Saját vágyálmainak csapdájába esett... Annyira akarta bizonyítani, hogy működik Edikével a kapcsolat, hogy pont ezzel idézte elő a felbomlást. Egyre inkább levegő után kapkodott... Újraindult a merevedése, miközben a huncut Csibelány unottan sms-ezett tovább. A düh és a bizonyítási kényszer végül – ha izzadságosan is – eredményt hozott. Karesznek sikerült elsülnie az üzeneteit mobilján unottan nézegető Edike felett. A lány idegesen pillantott ekkor hátra. – Neehoogy máá’ ráám veerjeed a geciid!... – riadozott komikus rémülettel. – Nee paráázz... kiísláány! Maajd kimáászok a konyhába a szemeteshez! – nyugtatta gúnyosan Károly a félős Csibekislányt. Csak azt nem értette utólag, hogy Edike ettől csak még mérgesebb lett... „Talán zavarta, hogy... mégis sikerült elsülnöm? S főleg... az, hogy nem rá gondoltam közben?” – tűnődött utólag. Csak ezzel tudta magyarázni a lány dühét, ami a szakításhoz vezetett. Alig ment ki a konyhába a kotonnal és hozta rendbe magát, Edina máris támadott. Még csupán félig öltözött fel, máris dühösen fenyegetőzni kezdett. – Szólok aa pasijaimnak, hogy erőszakoskodsz és zaklatsz! Most máár húzzál el! – kiabálta különös dühvel. – Elébb megiszom a borom, utána... majd elhúzok! – kontrázott méregbe gurulva Karesz. – Ajánlom is, hogy gyorsan tűzzél!... – fenyegetőzött a lány. – Maajd haa... megittam a borom! – felelte a férfi, majd komótosan lépdelve kiment a konyhába, leöblítette a kezét és kiitta az üvegből a maradék bort. Edina hirtelen rikácsolni kezdett. – Most máár tényleg takarodj! Elég volt belőled!
46
Karesz nyugodtan kortyolgatta borát. Majd hozzáöntötte még a maradék ásványvizet és e kis fröccsös löttyöt is kiitta az üveg aljáról. Utána komótosan (gúnyosan búcsút intve) elbúcsúzott a még mindig ingerült lánytól és az állomás felé indult. Útközben még betért a közeli krimóba egy kis vodkára. Mivel Edike gyakran whisky-kóla koktélt kortyolgatott és rühellte a vodkát, ezért most dacból is azt rendelt. Kicsit pityókásan kóválygott ki a vasútállomásra a lehajtott féldeci után. „Csoda, hogy ki tudtam mászni... a vonathoz!” – tűnődött utólag. Az Edi Csibekislányhoz fűződő viszony ezután szinte magától leépült... Karesz néha írt a lánynak emilen, az meg valamikor válaszolt. A dolog elfelejtődött, mint egy rosszul végződött kaland. Megint egyre többet gondolt Évire. Közben azonban újra mind többet találkozott Kata „Cárnővel”, aki már többször is újra feltűnt az életében. A „Cárnő” kimértsége azonban visszariasztotta... A Boszitündér pedig – „bokros teendőire” hivatkozva – húzta-halasztotta az újabb találkozást. A problémák megmaradtak az Edi-viszony felbomlása után is. Nem jutott előbbre megoldásukban... Az ősz további része a várakozás jegyében telt el. Károly maga sem tudta eldönteni, hogy Katával újítsa-e fel kapcsolatát vagy Évit próbálja-e komolyabban magához kötni? Egy-két internetes társkereső oldalon is próbált keresgélni. De e próbálkozásokból sem lett semmi komoly kapcsolat. Csak november végén, a tél fokozatos beköszöntével történt némi változás. Karesz újra rendszeresebben kezdett találkozgatni Évivel. December elején – a lány szülinapján – a férfi külön is felköszöntötte Évit. Nem vett nagy ajándékokat, de remélte, hogy így a Boszitündér újra nyitottabbá válik irányában... A sarkon találkoztak, az épülettömb mellett, ahol Évi lakott gyerekeivel. Károly átadta a virágot, s megpuszilta a lányt. – Hoztaam némi kókuszkáát is, Kislány! – súgta titokzatoskodva a lány fülébe. – Jóó!... Előbb sétáljuunk egy kicsiit! – suttogta kacéran Évi. – Maajd leülünk... valahová! Elsétáltak egy közeli térre. Nem volt túl hideg, inkább enyhe, őszies idő volt. Találtak egy tisztának látszó, üres padot egy fa alatt. Ide telepedtek le. Beszélgettek, majd egyszerre Karesz csókolni kezdte Évit. A lány kicsit megszeppenve húzódozott. – Naa! Nee haraapj, kiískecskee! – aggályoskodott. – Dee kényes lettél, Huncut Kislány! – suttogta dühödt szenvedéllyel Károly, miközben nyaka felé tartott ajkával. – Nem voltál ilyen régebben!... A Boszitündér váratlanul elmosolyodott, majd sokat sejtetően visszacsókolt. – Az méég... ifjúkorunkban volt! – szólalt meg utána sejtelmes hangon. – S nem eleveníthetnénk föl? – kérdezte izgatottan a férfi, miközben magához ölelte. Újra csókolózni kezdtek, vadul harapdálva egymás ajkait. – Naaa! Mohóó... kiísfiúú! – próbálta félbehagyni a csókot Évi pár perc után. – Máár a nyelvem haapdálood! Pihenjünk egy kicsit! Szétváltak az ölelés után. Karesz megfogta a lány kezét. – Együnk kókuszkáát? Szerintem kezdjük meg! – javasolta. Évi mosolyogva bólintott. Károly átadta neki a kókuszrudat és a lány kibontotta és kettétörte. Az egyik végét a fél kókusznak a szájába vette és a férfi szájához közelítette. Karesz ráharapott a kókuszra, s harapdálva igyekezett Éva ajkai felé. „Félúton” hamar találkoztak. – Haaraapssz!... – szisszent fel Évi néhány pillanat múlva. Kissé dühösen húzta el ajkát. Majd évődve pofonütötte imádóját. 47
– Mohóó kiískecskee! Tanuulj illemet!... – Pofozz Goonosz Moostohamamií!... – suttogta izgatottan Károly, újra átölelve a lányt. Újabb csókos „viadal” alakult ki köztük, kölcsönös harapások kíséretében. E kis játék – még annyi év után is – felvillanyozta őket. Bár titkon mindketten féltek, hogy rutinná válhat az egész... Évi elővette zsebéből a megmaradt kisebb kókuszdarabot. Kibontotta és szájába véve Karesz ajkai felé közelítette. Ismét összekapcsolódott lassan az ajkuk egy szenvedélyes csókban. Közben a férfi szorosan átölelte megint a lány testét. Rágcsálták a kókusz maradványait csók közben. Időnként nyelvvel áttolták a másik szájába a kókuszrúd valamelyik, foszladozó darabját. – Nnaa! Megint aa... nyeelveem... ráágcsáálood! – dünnyögte félhangosan Évi, miközben igyekezett elhúzni száját a percek óta tartó kókuszos csókviadalból. Karesz erre elkezdte – lefelé haladva – a nyakát és a dekoltázsát puszilgatni. – Neem tuudnánk... iitt kint valahol hancúúrozni? – kérdezte közben izgatottan. – Valamelyik... bokor mögött? A lány rosszallóan ingatni kezdte a fejét. – Hűvös van!... Meg aaz már a „hőskorban” volt, mikor még... fiatalok voltunk – tette hozzá legyintve. – Neem voolt az... olyan régen! – vágott vissza Károly, miközben Évi mellét csókolgatta. – Különbeen is... hancúúrooztunk már rosszabb időben is! – Ááh! Akkor méég... fiatalok voltunk! – vonakodott a lány, elhúzódva a férfi csókjai elől. – Méég... neem vénültünk meg!... Bebiizonyítsam? – ölelte át dühösen Karesz Évit. – Maajd eegyszeer!... – húzódozott a lány. – Maajd, ha... lakáson leszünk. – Dee mikor... jössz föl hozzánk? – kérdezte izgatottan Károly – Vaagy... az új lakásban is... összejöhetnénk? – Maajd egyszer!... Ha már előrehaladt a felújítás – felelte a Boszitündér különös kimértséggel. – De mikoor? Ezt már ígéred... egy ideje! – mondta a férfi néhány „harapós” puszi kíséretében. – Ugoorj inkáább föl hozzánk! Most úgyis a faternál lakom! – tette hozzá biztatóan. – Áá! Túl messze vagytok, fönn a hegyen! – húzódozott megint Évi. – Az neked hegy? Az a kis... dombocska? – hökkent meg Karesz. A lány – kihasználva ölelésének lazulását a meglepetéstől – igyekezett arrébb húzódni. Károly kissé dühödten ölelte újra át és csókolni kezdte. Nyakát puszilgatta, majd kicsit beleharapott az ajkába, mikor szájoncsókolta. Évi idegesen szisszent föl. – Nnaa kiísfiúú! Higgadjál... máá’! – Akkoor... mikor hancúrozzunk kiíslány? – kérdezte gunyorosan csipkelődő hangon Karesz. – Ha ma nem, miikor... lenne neked jó, méég idén? – Háát mondjuuk... ünnepek körül valamelyik nap!... – mondta titokzatos hangon a lány. – Vagy épp... karácsony után, két ünnep között! – Hol van aaz még!... – legyintett a férfi. – Közelebbi időpontod nincs? – kérdezte izgatottan újra közelebb hajolva. Újra csókolni kezdte Évit. A Boszitündér azonban indulni készült hazafelé.
48
– Vissza keell érnem a kölykökhöz!... Ha gondolood,... kísérj vissza! – Méég alig beszélgettünk!... Akkoor legalább... sétáljunk még egy kicsit! – kérlelte a lányt Karesz ideges izgatottsággal. Évi azonban hirtelen felállt. Károly is szedelőzködni kezdett. – Elkísérhetsz, de csaak... a kapuig! Maajd... még írok mailt vagy hívlak!... – suttogta titokzatoskodó hangon a lány. Karesz legyintett, majd átölelte Évi vállát és így indultak vissza a lány lakása felé. Ahogy befordultak a sarkon, megálltak a ház kapujánál, ahol Éva lakott. A kapunál ismét átölelte a lányt. Bele is bonyolódtak hamar egy újabb csókcsatába, miután csókolni kezdte... – Nyuugiíí!... – susogta félhangosan a Boszitündér a férfi ajkai közül. – Maajd... deceembeer végéén! – tette hozzá, s pár pillanat múlva elhúzta ajkát Karesz szájától. Váratlanul a kapu elé lépett, s megnyomta a kapucsengőt. Mikor nyílt a vaskapu, félig visszafordult a bejárattól és integetett. – Akkor méég egyeztessünk!... Írok majd mailt! – Ne variáálj... túl sokat! Csak találunk még idén valami jó időpontot! – búcsúzott kicsit szomorúan Károly. Évi puszit dobott s újra intett neki. Majd becsukta a kaput és sietve indult a lift felé. A férfi lassan megfordult és tűnődve indult hazafelé. Az ünnepekre és a vágyott új találkozásra gondolt... S tartott tőle, hogy az új „nagy találkozás” sokáig tolódik. Csak remélte, hogy idén még sor kerül rá. Hosszas egyeztetések után valóban csak december végén sikerült újra találkozniuk. Addig maradt az emilezés és a telefonálgatás. Karesz egyre idegesebb lett, ahogy közeledett az év vége... Még bizonytalanabb volt az Évi-kapcsolat jövőbeli perspektíváit illetően. „Elfáradtunk vajon e hosszú huzavonában? Kiürült-e teljesen... ez az egész?” – tűnődött néha magában. Felrémlett benne egy megújult kapcsolat vagy egy „Új-Éva” ideálképe... „Vajon merre kéne... megújítani a dolgot?” – vetődött fel benne a kegyetlen kérdés. Tartott tőle, hogy BosziTündér Évit annyira megszokta és annyira erősen kapaszkodott belé, hogy nehezen tudna váltani egy másik Évára... De azért eljátszott a gondolattal. „Mi lenne, ha felbukkanna... egy szöszi, fürtös... Évi Leány? Aki naivabb, de tüzesebb lenne, mint... a huncut Boszitündér?” – ábrándozott magában. Csak lassan öltött alakot ábrándozása. De egyszerre mintha megjelent volna előtte, szinte látta maga előtt... Sötétszőke, göndör és acélkék szemű lány jelent meg általában „másik Évi”-ként ábrándjaiban. A furcsa az volt, hogy hol tüzesebbnek, hol kimértebbnek tűnt, mint a Boszitündér. Persze: az illékony képzelet színesebbnek látszott a valóságnál... A szöszi Évát Károly magában elnevezte „Északi Évának”, míg a Boszitündér titokban hivatalosan „Déli Évi” lett, bár ezeket a beceneveket egyelőre csak ábrándozáskor használta. Ugyanakkor be kellett vallania, hogy míg a „Déli Évi” képe elég konkrét és megragadható, addig az északié még formálódik, szinte „születik” benne... Több szöszi és világosbarna Évi-kép is bevillant neki álmodozásaiban. Lassan alakult benne az „északi álomtündér”. Közben a „déli” Boszitündérrel ismét közelkerültek egymáshoz. S végül mégis összejött a december végi összeborulás!... Talán maguk sem hitték már. Karácsony után, még szilveszter előtt sikerült találkozniuk. Mintha féltek volna, hogy a következő év újra (talán végképp) eltávolítja őket egymástól... Évi engedett Károly egyik legfontosabb kívánságának. Beleegyezett, hogy – ha úgy alakul – a lenti randi után fölmennek 49
a még csupán félkész s félig berendezett, új lakásba, ahová a Boszitündér költözni szándékozott gyerekeivel. Talán mindketten titokban abban reménykedtek, hogy így fog alakulni a dolog... Éviék régi lakása mellett, egy közeli téren találkoztak az egyik új élelmiszer áruház előtt délután kettőkor. Bár már négy nappal túl voltak rajta, Karesz hozott egy kis ajándékot a lánynak, a december 24-i Éva-nap alkalmából. A szokásos kókuszrúd volt, de most nem rumos, hanem fehér kókuszrudacska. – Eegy hófehéérkee kóókuszkaa! – adta át Évinek néhány puszi kíséretében ajándékát. – Miree is hasonlít... annyira? – kérdezte évődő hangon. – Háát,... neem is tudoom!... – hajtotta félre kacér mozdulattal fejét a Boszitündér. – Één még... kihííslány vagyook ehhez! – tette hozzá a csókokká alakuló puszik közben. A szokásos rituálé szerint a lány bontotta ki a becsomagolt kókuszrudat. Miután kicsomagolta, kettétörte és a nagyobbik darabot a szájába vette. Így közelített a férfi arca felé... Karesz mohón kapta be a rúddarab másik végét, így hamar találkozott ajkuk középen. Gyorsan belebonyolódtak egy csókcsatába, a kókuszmaradékokat forgatva egymás szájában. Károly izgalmában rövidesen beleharapott Évi felsőajkába. – Nnaa!... Mohóó... Kiískecskee!... Máár meegiint... megharaaptáál! – kiáltott rá a lány a heves csóktusa közepette. Kicsit tettetett dühvel pofonütötte Kareszt, miközben kacér mozdulattal másik kezével saját ajkai közé helyezte a kisebb kókuszdarabot. – Nyugií... Kihiísfiúú!... Iitt aaz új... jutaloomfalat! – suttogta gunyoros kacérsággal a Boszitündér, miközben gyorsan harapdálni kezdték a kókuszt és ajkuk újra összeért. A férfi szenvedélyesen ölelte át a lányt. Nyelvük szinte összeakadt a különös csókcsatában a torkuk felé lecsúszó kókuszmorzsák között. Évi korábbi félelme is feloldódott a harapásoktól. Azon vették észre magukat, hogy a csókok és a rágcsálás közepette már egymást harapdálják, s nyelvük is összeakadt... – Nnee... haaraapj aannyiiraa... kiísfiúú!... – susogta a lány a lassú szétválás közben. – Roossz... kiískeecskee! Miután szétváltak, elrágcsálták a kókuszreszelék és a kókuszrúd utolsó maradványait. Miközben nyammogtak, arcuk újra egymás felé közelített, s rövidesen újra csókolózni kezdtek. Ezúttal mintha fellobbant volna köztük a régi tűz!... S ahogy izgalmuk erősödött, egyre merészebb dolgokra gondoltak. – Fööl tudnánk ugrani... valahová? – kérdezte Károly, miután befejezték az újabb csókcsatát. – Akáár esetleeg... az új, félkész kéródba? – tette hozzá izgatottan. – Háát... taláán megoldható!... – válaszolt Évi kacér mosollyal. – De előbb sétáljunk egy kicsit! – De utáána... fölugorhatunk hozzád? – kérdezte Karesz, miközben tovább csókolgatta a lányt. – Most fix... a dolog? – Méég... séétáljunk kicsit! – mondta lustán elnyújtott hangon a Boszitündér, a csókok s puszik között. – Még úgyis el kell intéznem... néhány telcsit! – Mindiíg variálsz... huncuut kislány! – suttogta tettetett haraggal a férfi, miközben tovább csókolgatta. Majd hevesen átölelte a lányt. – Nnee iítt!... Menjüünk arrébb! – húzódozott Évi. Továbbindultak a kis térről a lány új lakása felé. Közben néha ölelkeztek és beszélgettek is. Hűvös téli szél támadt. Ezt a hűvösebb fuvallatot kihasználva, Karesz szorosan magához 50
ölelte a lányt. Ismét megálltak csókolózni. Majd fázósan összebújva indultak tovább. Egy közeli parknál megálltak és leültek kicsit egy padra. Évi mobilja megcsörrent, így ő kicsit arrébb húzódott, amíg telcsizett. Hosszan beszélt magyarázó mozdulatokkal kísérve, majd miután befejezte, ő is hívott egy számot. A férfi fázósan üldögélt a pad szélére húzódva. Egyre türelmetlenebbül tekintgetett a lány felé. De a Boszitündér még mindig hevesen magyarázott valamit a mobiltelefonba. Csak néhány hangosabb mondattöredék jutott el hozzá. Heves vitának tűnt a beszélgetés. – Moost nem érek rá!... Valamiíkor még jelentkezem!... Értsd már meg végre! – magyarázott a lány. Karesz fázósan húzta össze magán a kabátot. Akaratlanul is azon kapta magát, hogy hallgatózik. Évi még mindig vitatkozott az általa hívott ismeretlennel. – Jóó rendben! Még egyeztessünk a jövő héten!... – magyarázgatta a lány. – Most kevés az időm! Majd mááskor találkozhatunk, a héten nem jó!... Károly mind türelmetlenebbül pillantgatott Évi felé. Már szinte óráknak érezte a várakozásban eltöltött hosszú perceket... A lány azonban továbbra is idegesen magyarázott. Karesz idegesen dobolni kezdett a pad szélén az ujjaival. Évi – érzékelve a férfi türelmetlenségét – igyekezett befejezni a beszélgetést. Arrébb húzódott és néhány határozott mondat után elköszönt és lenyomta mobilját. Végre felé fordult a Boszitündér. – Megyünk akkor?! – kérdezte Karesz. – Indulhatunk – bólintott Évi. Károly átölelte a vállát és mohón csókolt bele nyaka hajlatába. A Boszitündér kacéran félrehajtotta a fejét. Majd megfogta baljával a férfi arcát és – feléje fordulva lassan – merészen visszacsókolt. Belebonyolódtak egy újabb csókcsatába pár pillanatra... Majd egymást átölelve indultak a lány új lakása felé. – Taartunk egy mini-lakásavatót Huncut Kisláány? – kérdezte kicsit gúnyosan Karesz. – Maajd megláátjuk,... hogy alakul! – felelte kacér mosollyal Évi, miközben arcuk annyira közel ért egymáshoz, hogy orruk összeért. – Mindéég eezt mondod, Huncuut Kislány! – vágott vissza tettetett dühvel Károly. – Réégen alakult már valami!... – Taláán majd... most! – vágott vissza a Boszitündér kacér mosollyal. Ismét belebonyolódtak egy kisebb – kedélyes puszilkodásból kifejlődő – csókcsatába. Majd egymást félig ölelve újra elindultak a lány közeli lakása felé. Ez a félig felújított új lakás két utcányira feküdt a régi bérlakástól, melyből Évi és gyermekei már részben kiköltöztek. A parktól és a tértől már közel volt a szomszéd utca. Itt, az utca közepén állt a ház, amiben a félemeleten utaltak ki a Boszitündérnek új bérlakást az önkormányzattól (a régi, lejárt bérletű lakásért cserébe), azzal a feltétellel, hogy önerőből felújítja. De a lakásfelújítás nehezen haladt. Egyelőre – még segítséggel is – csak a nagyobbik szoba és a konyha volt nagyjából felújítva, többé-kevésbé... De ez nem zavarta őket. Kicsit nehezen botorkáltak fölfelé a félhomályos lépcsőházban, amíg elérték a félreeső, félemeleti lakást. Maga a kégli is egy félreeső luk volt, de mégiscsak kicsivel nagyobb, mint Évi s gyerekei korábbi bérlakása. Itt jobban elférhettek és legalább két szoba volt. – Ímee... a kéró! Hoogy teetszik kiísfiú? – kérdezte az előtérben a Boszitündér kacér gúnnyal, miközben puszikat és csókokat váltottak ölelkezve.
51
– Taartuunk egy... mini-lakásavatót? – kérdezte izgatottan Karesz a lányt csókolgatva. – Avassuk fel a naagyszobáában... az áágyikóót!... Ölelkezve és forogva kóvályogtak be a nagyobb szobába. Szinte lezuhantak a szoba közepén a heverőre... Évi került fölülre, míg a férfi lejjebb csúszva izgatottan csókolta mellét s nyakát. Közben felfelé nyúlkálva igyekezett kigombolni a felsőruháját. Belebonyolódtak egy kisebb birkózásba. Utána felülve, Károly tovább gombolta ki a lány ingét. Évi levette magáról Karesz kezét. Hirtelen felállt és könnyed s elegáns mozdulattal levette vékony pulcsiját, majd elkezdte kigombolni alul is ingét. A vadító fekete s áttetsző melltartót vette fel randijukra. A férfi fölugrott és szenvedélyesen átölelte. – A déémoonkáás cucc van... végig rajtaad? – lihegte a fülébe, izgatott puszik kíséretében. – Néézd meeg kííváncsi kisfiú! – felelte gúnyos kacérsággal a Boszitündér. Karesz az ágyra döntötte és vetkőztetni kezdte. A lány gunyorosan nevetgélt, miközben merész puszikkal viszonozta a férfi csókjait. Az ölelkezés lassan pettingező hempergésbe csapott át. Mind a ketten igyekeztek a másikat huncut praktikákkal felizgatni. Károly csókjai fokozatosan harapásokká változtak. Dühödt és éhes szenvedéllyel harapdálta a Boszitündér arcát, nyakát és mellét. – Nnaa! Haaraapsz... Mohóó Kiískecskee! – lihegte Évi kacérkodva. A lány hirtelen merészen visszacsókolt. Közben Karesz lehámozta róla ingét és a fekete melltartót igyekezett kicsatolni. – Ne vacakoolj kiísfiúú! Maajd én kicsatolom! – nevetgélt rajta a Boszitündér kacér gúnnyal. Félig feltápászkodott, aztán felült. Hátranyúlt és a kebelfedő egy pillanat alatt leesett, szabadon hagyva izgalomtól kihegyesedő bimbóit. Károly vadul vetette rá magát, miután kamaszos izgalmában ledobálta magáról ruhái nagy részét. Hirtelen indult erekciója azonban megakadt. Dühödten harapdálni kezdte újra a lány nyakát, dekoltázsát és mellét. Évi kicsit haragosan szisszent föl. – Nyugií! Mohóó Kiískecskee! – Lemeheerevíítesz... gonoosz Bosziitündéér! – idegeskedett Karesz. – Tee jéégcsaap... kacérkaa! – tette hozzá haragosan fújtatva. – Aa jéégcsapot is meg lehet áám olvasztani! – mosolygott kacéran a lány. – Csaak kellő szufla kell hozzá!... Gunyorosan kacagott föl. A férfi dühödt szenvedéllyel döntötte hanyatt és szinte lerángatta róla a kis fekete bugyit. Vad csókolódzó és harapdáló birkózás kezdődött... Egyszerre csak Évi fenékkel fölfelé került, míg Karesz – erősödő erekcióval – döfölődzni próbált ánusza környékén. Erekciója biztatóan indult. A Boszitündér kezeire támaszkodva gúnyos kacérsággal hátratolta a farát. A lány pimaszsága feletti düh megkeményítette a férfi vesszőjét. De Évi még játszani akart, tartva a gyors befejezéstől. – Váárj!... Be aakaroom keenni... alul, hoogy jobban csússzon! – ugrott föl Karesz alól váratlanul. Táskájához lépett és kis kenőcsös dobozt vett elő. Kinyitotta, majd gyors s gyakorlott ujjmozdulatokkal bekente az ánusza környékét. A férfit mintha megdermesztette volna e – hidegnek tűnő – professzionalizmus. A szerszáma újra lekonyult. – Máár megin’ variáálsz... Boszika! Hogy fogook így elsülni? – idegeskedett Karesz.
52
A lány kacéran puccsított feszes fenekével. Majd gúnyos tekintettel nézett hátra. Károly dühödt hevességgel vetette rá magát. Az agresszivitás és a Boszitündér provokáló viselkedése újra elindította merevedését. – Gonohoosz Moostohaamami!... Akahaarlaak... Kaancahaaiístennőő! – lihegte Évi farát döfölve. A lányt is kicsit felizgatta, hogy újra együtt voltak. Mellei kihegyesedtek és szaporábban vette a levegőt ő is. Karesz remélte, hogy lassan közelítenek a beteljesülés felé... – Anyuciid... aakaarod megduugni... rohoosz kiísfiúú? – kérdezte felháborodást mímelő hangon Évi. A férfi azonban váratlanul ismét begörcsölt. A Boszitündér ironikus „felháborodása” egy gátló emlékképet juttatott eszébe... Hirtelen egy régi futballmeccs – egész nézőtéren visszhangzó – káromkodása villant be a tudatába. „Béla, te állat! Baaszd meg az anyádat!” – üvöltötte azon a hajdani Dózsa-Fradi rangadón az újpesti tábor a játékvezetőnek címezve. Maga is megdöbbent a leblokkoló emlékfoszlányon... Merevedése azonban addigra újra elakadt. Úgy rémlett, azért szidta a lila tábor a bírót, mert nem adott meg egy jogosnak látszó szabadrúgást, amikor a Dózsa csodacsatárát szabálytalanul szerelték. A kiskamasz Karesz is ott szidta a nézőtéren Béla bírót. „Bééla te állat! Baaszd meg az anyádat!” – visszhangzott benne tovább a nézőtéri üvöltés. Megint kezdett leblokkolni. – Naa! Mií vaan... kiísfiúú? – froclizta a lány gúnyos kacérsággal. – Elaakadtaam! Francbaa... próbáljuk mááshoogy! – lihegte dühösen fújtatva a férfi. Kicsit még toszogatta a lányt hátulról, majd váratlanul jó ötlete támadt. – Mi lennee, haa... tee lennéél fölül, domina-pozitúráában? – rebegte kicsit elfáradva. – S ha... megszúrkálnáálak közben kicsit? – fordult felé Évi kacér mosollyal. – Éélveznééd mii? – Mindiíg gonooszkoodsz!... Tee vaagy... aa Gonoosz Mamií! – borult rá fáradtan Karesz. – Van egy ötleteem! – bontakozott ki a lány az öleléséből. Egy kis dobozkát keresett elő. Különös, mintás fémdobozt vett elő. Károly kíváncsi izgalommal nézett rá. A Boszitündér néhány apró tűt vett elő a kis dobozból. Majd odament egy közeli szekrényhez és egy apró fiolából valami oldatot öntött ki, amibe belemártotta a rövid tűket. Azután egy kis nejlonzacskót keresett és belerakta a tűket. Karesz közben „kézimunkával” igyekezett izgalmát fenntartani. – Miít kavaarsz... Huncut Boszikaa? – kérdezte ideges izgatottsággal. – Készítek nekeed egy kis szúróós meglepit... perverzkee! – kacsintott gúnyosan Évi. – Haa kibírood és helytállsz,... igazi lovaggá avaatlak! – Akkoor eldőőljek... aláád? – kérdezte Károly. Új izgalommal ölelte át a lányt. Csókolózni kezdtek és rádőltek az ágyra. De az erekciója csak lassan indult el ismét. Évi az ágy szélére dobta a kis zacskót a tűkkel. – Üülj puhuuccsítvaa... az öölembe! – lihegte a férfi. – Úúgy johoobb lennee... A lány fenekét kidüllesztve tolatott feléje... Karesz fölugrott és toszogatni kezdte hátulról, remélve, hogy újra erősödik az erekciója. Mikor izgalma erősödött, magához vonta a Boszitündért. Szinte rázuhantak az ágyra. Évi feneke szinte belefúródott az ölébe. Érezte, 53
hogy ismét ágaskodik a szerszáma. Úgy érezte, most eljött az alkalmas pillanat... Talán most „csúcsra járathatják” együttlétüket. – Gohonoosz Mamií! Szíívd ki beelőleem a nedveekeet!... – lihegte heves izgalommal a férfi. – Méég nem vaagy elég kemény... kiísfiúú! – mondta kicsit gúnyosan a lány. Erre Karesz igyekezett keményebben döfködni a Boszilányt a farkával. Mikor ismét előrehaladt az erekciója, s már biztosabbnak gondolta pozícióját, gumit húzott. – Mohoost kééne kipróbálni... a szurkálóós figuráát! – lihegte különös izgalommal. Évi elmosolyodott. Majd az ágy szélén heverő zacskó után nyúlt. Magához vette a zacskót a tűkkel, miközben felállt egy pillanatra és pozíciót váltottak. Kicsit gúnyos mosollyal ült rá Károlyra. – Téégy próóbáára... Gohonoosz Mamií! – lihegte Karesz némileg kifulladva a ránehezedő súlytól. – Csaak bíírjad is... kis Peerverzkee!... – vágott vissza gunyoros hangon Évi. Kacéran felnevetett. Majd huncut mosollyal kivett egy tűt és Károly mellébe szúrta. A férfi felszisszent. Nem is annyira a fájdalomtól, inkább csupán az attól való félelemtől. – Nyugií Kiisfiúú! Fertőtlenítetteem a tűket... alkohoollal! – csitította gúnyos kioktatással a Boszitündér. – Gohonoosz Mamií! Duugni aakarlaak!... – lihegte furcsa izgalommal Karesz. Hirtelen felrémlett tudatában egy régen olvasott történelmi pletyka névrokonáról, Károly román királyról. Szinte látta erotikus fantáziálásában a különös jelenetet... A király meztelenül, merev szerszámmal térdel egy vöröshajú, formás, eléggé nagymellű és kifestett nő előtt. A nőn is csupán egy áttetsző bugyi van s a tűsarkú cipője, viszont a kezében korbács. – Eelenaa! Mit kííváánsz méég? – kérdezte alázatos, majdnem esdeklő hangon a nőtől druszája. – Hódolva vedd le a bugyim és illesd csókoddal a kelyhemet! – rendelkezett ridegen a vörös démon. – De ne ügyetlenkedj, meert küülönben hurkásra korbácsollak! A király megadóan kezdte csókolni a démonnő lábát, térdét és combjait. Lassan nyalakodva, finoman haladt fölfelé. Nem mert hibázni... A megalázó hódolat után óvatosan vette le a bugyit a nőről, nehogy elakadjon a díszes cipőben. Majd izgatottan nyalogatni kezdte a fanszőrzetét. Közben Karesz izgalma is a tetőpont felé közeledett. Évi ráhajolt kihegyesedő cickóival és maga is félig önkívületben döfködte belé a kis tűket... A begerjedt Károly közben nemcsak puszilta a fölé hajló didiket, de az egyiket meg is harapta. – Nnaa kiísfiúú! Ezéért bühüntetéést kapsz!... Úúgyis túl sós a vééred! – hördült fel kicsit megjátszott dühvel a Boszitündér és pofonütötte baljával. – Óóh! Aaz één... Gohonoosz Moostohaamamiím!... – sóhajtott fel csaknem örvendező izgalommal Karesz, majd az előkészítést befejezve, alulról behatolt Évibe. A csúcshoz közeledve az izgató tűszúrásoktól újabb különös látomása támadt. Most mintha Kleopátrát látta volna egy hegyes tőrrel, ki szintén lovacskázik az öreg, vérző Caesaron, miközben döfködi... Ettől izgalma felerősödött. Közben Évi is újabb tűt szúrt belé, miközben a kihúzottat megnyalta és gondosan félretette. De ő is kezdett begerjedni: később már nem variált a tűkkel, eggyel döfködte mind kevésbé óvatos szúrásokkal a férfit.
54
– Óó... Fáhááraóónőőm!... Megöölööd a tee... Caesar báácsid? – lihegte elsülése pillanatában Karesz. A lány izgalma is tetőzött néhány pillanat múlva. Néhány másodpercre megmerevedtek. Mintha – annyi idő után – újra egyek lettek volna!... A lány izgalmában újra ráhajolt, a kéj lassú csillapodtával. Különös érzés volt mindkettőjük számára a váratlan öröm. De hamar jött a keserves eszmélés... A szurkálások nyomán Károly melléből és vállából leszivárgott némi vér az ágyra. Ráadásul alul sem zárt a gumi teljesen és Évinek is jött egy kis váladéka. Nehezen kászálódtak föl. S főképp a melléfolyt néhány csepp vér miatt körülményesebb volt a tisztogatás is. Miközben rendbeszedték magukat, ráadásul megszólalt Évi mobilja is a kisasztalon. A lány idegesen kapta fel. – Te vagy az? Mondtam már, hogy inkább később hívj! A túloldalról hangos kiabálás hallatszott. – Egy konkuureens... lovagbáácsi? – kérdezte némi éllel Karesz. Éva idegesen ajkához emelte ujját és csendre intette. – Psszt! Nehoogy... meghalljon! – szólt rá idegesen, miközben eltartotta magától a mobilját. Károly vállat vont és közben elkezdte rendbehozni magát, igyekezve letisztogatni a különböző nedveket. Félt, hogy a vércseppjei ráfolynak a ruhájára... Ezért kicsit sokáig mosta és tisztogatta felsőtestét. Évi közben egyre idegesebben vitatkozott az ismeretlen telefonálóval. – Mindjárt indulok és... maajd találkozunk! De még elköszönök attól, akivel... találkoznom kellett!... Addig... legyél már türelemmel és ne hívogass! Légyszíí,... ne üvööltöözz! Majd még... éélőben megbeszéljük a dolgokaat!... Karesz idegesen intett a lánynak, hogy fejezze már be a beszélgetést. A Boszitündér kezével jelezte, hogy kell még pár perc, mire abba tudja hagyni a tereferét a makacskodóval. – Nyugií!... Taláálkozunk hamarosan,... váárlak majd! – fejezte be Évi emelt hangon végül és lenyomta a mobilját. – A kőőművesbácsi... volt? – kérdezte egyszerre ideges és gúnyos hangon Károly – Vele is ma futsz össze? – Semmi közöd hozzá! Nem tartozom... elszámolással neked! – vágott vissza zavart idegességgel a Boszitündér. – Legaláább... a „lovagi bizonyítványomat” kiadhatnád! Ha... tényleg megálltam a helyem!... – követelődzött gunyorosan Karesz. – Kicsit nehezen... vergőődtünk a csúcsra!... Dee... megadoom az elégségest és a férfiúúi bizonyítványt... a teljesítményedre, fiúúcska! – hirdette ki ítéletét némi gúnnyal Évi, miközben homlokon csókolta. – Csaak elégséégees?... Hoogy kéépzeeled ezt?! – hebegte dühösen Károly, dühében nem is viszonozva a lány csókját. – Naa jóó!... – mosolyodott el kacéran a Boszitündér. – Kreatív fantáziáiddal együütt... és a jó kis poénokkal is számolva... négyes alá! – tette hozzá, s nevetve újabb puszit nyomott a férfi kobakjára. Karesz bánatos mosollyal és zavartan pislogott vissza a lányra.
55
– S moost... „melegcsákány-váltás” lesz? – kérdezte ideges gunyorossággal Évit. A lány kacéran elmosolyodott. – Erről fantáziálsz... kisfiúú? – kérdezett vissza enyhe gúnnyal. Megérezte a férfi szavaiban a bizonytalanságot, ami újra föltámadt Károlyban. – Idegesítőő... a hűvös racionalitásod! – vágott vissza feltámadó agresszivitással Karesz. – Nem vagy te... esetleg frigid? Vaagy legalábbis... túl nehezen jutsz el a csúcsra? – találgatott kicsit zavartan. – Minden jó pillanatot... megbecsülök! – vágta rá a Boszitündér – Ez neked frigiditás? – Méég mindig... a volt férjeden akarsz bosszút állni! – vélekedett gyanakvó tekintettel a férfi. – Ugyaan! Gondolod, hogy... nem élveztem azt, hogy férfiúvá avathattalak? – kérdezte kicsit ironikus mosollyal Évi. Károly bizonytalanul ölelte át a lányt. – Köszi Mostohamami!... Dee... mikoor találkozhatunk újra? – Ne léégy türelmetlen!... Majd meglátjuk, hogy lesz. – Mindiíg eezt mondod,... Huncuut Kisláány!... – vágott vissza Karesz, miközben csókolni kezdte. Évi kissé vonakodva adta át magát az ölelésnek s a csókoknak. – Indulnunk kéne!... Szedd össze... a cuccod! – sürgette a lány, miközben bágyadtan viszonozta a puszikat. – Siess máár... kéérleek!... Oda kellene éérnem... valahováá! A férfi a csókok után megsimogatta az arcát. – Nyugií kisláány,... megvár a következő lovag! – mondta kicsit gúnyosan. – Siessünk!... Készülődj már! – vált hirtelen szigorúvá Évi. Ő maga már csaknem teljesen felöltözött. Már kabátját és táskáját kereste, miközben sürgető pillantásokat vetett a férfira. – Indulunk máár!... Ne paráázz! – kontrázott Évi pillantásaira Károly dühösen. Felkerekedtek végre, bár a férfi igyekezett elhúzni a búcsúzást. Mikor mentek lefelé a lépcsőn, átölelte a lány vállát és belecsókolt a nyakába. Évi kissé elhúzódott, bár – némi vonakodás után – hagyta a dolgot. Mikor leértek a ház elé, hamar kibontakozott Karesz öleléséből. – Maajd még... egyeztetünk! Írjáál mailt! – búcsúzott a lány kapkodva. Károly gyors puszit nyomott ajkaira. Utána tűnődve figyelte Évi sietve távolodó alakját... Félt tőle, hogy talán utoljára voltak igazán együtt. Kicsit szomorúan indult visszafelé. Közben eltűnődött egy esetleges új kapcsolat lehetőségén. Fáradtan és elszomorodva ballagott a villamosmegálló felé. S néhány hét múlva elkezdett levelezni az egyik társkereső oldalon egy szöszi, Évi nevű lánnyal, aki bejelölte őt. Mindketten maximális pontot adtak a másiknak... Majd mailcímet cseréltek és elindult a levelezés. Megjelent hát a színen „Északi Évi”! Messziről minden vonzónak, majdnem ideálisnak tűnt. A távszerelem azonban egyelőre csupán képküldözgetésből és izzó levélkékből, meg egy-két telefonos beszélgetésből állt. Karesz helyzetét az is nehezítette, hogy a „Déli Évi”, Évi Boszitündér újra eltávolodott tőle: a felújításban gyakorlatilag ingyen segítő Sanyi, a kőműves zsarolni kezdte és rátelepedett, igyekezve kizárni régebbi s párhuzamos kapcsolatait. A hatvan felé közeledő – néha hisztérikusan agresszív – férfi féltékenysége, úgy tűnt, nem ismer határt...
56
– Egyre zűrösebb... az egész ügy! – vallotta be a Boszitündér egy telefonbeszélgetésük során. – Kiderült, hogy az egyik mobilom... valahogy lehallgatja! Már attól is tartok,... mi van, ha netán... kamerát is eldugott valahol a felújított lakásban? – De eezt... hogy teheti meeg? – kérdezte idegesen Károly. – Nem teheetné, de... régen zsaru volt és... még vannak a cégnél haverjai! – vallotta be Évi és nagyot nyelt zavarában. Hirtelen Kareszt is kiverte a hideg veríték. Ezután még elszántabban folytatta a levelezést a Szöszi Évivel. Azonban hamar rájött, hogy Északi Évi még a déli Boszitündérnél is zűrösebb... Bár ő is rajzolt s festett, de egyre ritkábban és csak önmagának. Állandóan féltékeny volt s szerelmi vallomásai fenyegetőzésekkel váltakoztak. S a lány által leírt tünetekből és némely friss képből azt is kikövetkeztette, hogy eléggé kedvelheti az italt, főleg a borféléket. Egyre inkább tartott tőle, hogy komolytalanná válik a kapcsolat... Viszont szerette volna, ha legalább egyszer „élőben” is találkoznak, hátha csoda történik!... Azonban be kellett vallania, egyre több kétség gyötörte a kapcsolatcsíra jövőjét illetően. Ráadásul a Boszitündért sem tudta elfelejteni, még ha egyre ritkábban találkoztak is. Újra kényszerpályára került, főleg az „Örök Évi” megtalálását illetően... De még remélte, hogy kisülhet valami jó is az Északi Évivel elindult kontaktusból. Végül – hosszas egyeztetések és időpont-variálások után – végre sikerült találkozniuk Pestlőrincen, Szöszi Évi lakhelye közelében. Egy hűvös februári nap délutánjára beszélték meg a találkozót egy kültelki McDonald’s-kajálda elé. Károly csaknem félórával korábban már odaért a helyszínre. Óvatosságból indult el sokkal korábban, hogyha netán eltévedne, még tudja korrigálni az útirányt. A várakozás alatt sétálgatott kicsit a környéken. Pár percet még pluszban kalkulált a lány késésére. Szerencsére a Szöszi Évi nem késett túl sokat. Mikor épp tűnődni kezdett, hogy fölhívja-e a mobilján, akkor bukkant föl alakja a távolban. A szöszilány fakított farmerban volt, piros és mélyen dekoltált fölsőben, meg farmerkabátban. Bodorított s sötétszőke fürtjeit ritmikusan rázta, miközben közeledett. Bár arca kicsit megviseltebbnek tűnt, mint a társkereső oldalra feltett fotókon... Talán ezt igyekezett kompenzálni az erős sminkkel és az élénk színű szájrúzzsal. Karesz érdeklődését azonban így is rögtön felkeltette. Mikor már elég közel volt, feléje indult. Évi integetni kezdett. Néhány lépés után találkoztak és bemutatkoztak egymásnak. Szöszi Évi kacéran elmosolyodott. Arca nemcsak a pirosítótól tűnt pirospozsgásnak. – Szia! Hova üljünk le? – kérdezte lazán Évi. – Nincs itt valami... szolidabb krimó? – kérdezte a férfi. – Jobb lenne, mint itt a kajáldában beszélgetni. – Ott, arrébb... az áruháznál van egy kis biliárdozó – felelte a szöszilány. – A kajáldát én is rühellem! – tette hozzá. Elindultak a javasolt hely felé. Útközben elkezdtek beszélgetni. Karesz úgy érezte, mintha már régen ismerte volna a lányt... Beléptek a biliárdozóba és krimóba, s leültek az egyik hátsó asztalnál. A férfi magának vörös nagyfröccsöt, Szöszi Évinek meg két deci vörösbort rendelt a pultnál. Évi mosolyogva várta kedvenc italát. – Ne léégy annyira zavarban... fiúcska! Csak beszélgetünk egyelőre! – mosolygott bátorítóan élénkpirosra rúzsozott ajkaival.
57
Károly zavartan mosolygott, s felállt, hogy a pulthoz menjen az italokért. A szöszilány közben lepakolta kabátját és válltáskáját az asztal mellé egy székre. A férfi kihozta az asztalukhoz az italokat. Átnyújtotta Évinek a tiszta borral teli poharat. A lány átvette és egymásra mosolyogva koccintottak. – Üdv Északi Hercegnő! – köszöntötte őt Karesz. – Helló királyfi! – cuppantott Évi rúzsos ajkaival. – Most már nyugodtan beszélgethetünk. – Mesélj magadróól... kislány! – kérlelte zavartan a férfi. – Most így hirtelen... nem is tudom, mit kérdezzek! – Voolt egy kapcsolatom nemrég... – kezdte tűnődve a szöszilány. – De felbomlott... az anyós miatt! – Csaak miatta? Különben... minden klappolt? – kérdezte kicsit feszülten Karesz. – Háát... nagyjából!... Voltak persze összeveszéseink... – bizonytalanodott el Évi. – De sokáig mindig kibékültünk a végén. Sőt, egy időre... össze is költöztünk!... De az anyja... sohasem tudott elfogadni! Ettől pedig lassan minden elromlott!... – tette hozzá bánatos pillantással és nagyot kortyolt a poharából. – Csupáán ez volt... a probléma? Semmi más gond nem volt? – kételkedett a férfi. – Háát voltak... kisebb-nagyobb összezördüléseink... De érzelmileg eleinte... minden rendben volt! – felelte kicsit bizonytalanul Évi. – De akkoor... miért lett vége? – kérdezte ideges kíváncsisággal Karesz. – Az anyja... nem szívelhetett! – szögezte le újra határozottabban a Szöszilány. – S miatta... minden tönkrement! Én egy idő után már nem is erőltettem... Bánatosan legyintett és kortyolt a borából. Károly bátortalanul – vigasztalónak szánt mozdulattal – megérintette a bal kezét. A lány azonban elhúzódott. Hallgattak egy-két percig. Karesz próbálta másfele terelni a társalgást. – A Kisképzőben végeztél... annak idején vagy csak fősuliba jártál? – kérdezte váratlanul. – A fősuliba... Előtte gimis voltam, itt Lőrincen – felelte kicsit zavartan a váratlan kérdéstől Évi. – De igazából a fősuliban lett... baráti társaságom. A gimiből alig tartottam valakivel a kapcsolatot. Ott alakult ki egy összetartóbb kör. Nyáron a művésztelepre is együtt mentünk le általában. Szép volt, rég volt!... Sajnos, ahogy befejeztük a sulit, hamar szétesett a társaság. Pedig két csajjal sokáig tök jó barátnők voltunk!... De aztán ez a kapcsolat is megszakadt. – Itt a környéken... nincs baráti köröd? – kérdezte érdeklődést mímelve Károly. – Áá,... csak egy-két haverom és ismerősöm van – legyintett lemondóan a lány. – Furcsa, hogy... egy ilyen huncut... széplánynak ennyire nincs társasága! Azt hittem, csak én vagyok így... – Itt élek és... ez a hely nagyon kívül van! – felelte panaszosan a Szöszi Évi. Karesz biztatónak szánt mozdulattal fogta meg a kezét. – Tarthatnánk a kapcsolatot!... S én ráadásul ismerek több embert is... új művészeti helyekről és galériákból! A lány szemében váratlanul reménykedő fény csillant. A férfi úgy érezte, mintha kinyílt volna előtte (legalábbis átmenetileg) valami belső ajtó... Ez bizakodással töltötte el. Ismét remélni kezdte, hogy komollyá válhat a kapcsolatuk.
58
A Szöszi Évi először mosolyodott el igazán. Tovább beszélgettek és kezdték keresgélni a közös ismerősöket... Egyre meghittebbnek tűnt a beszélgetés. Karesz óvatosan közelebb húzódott a lányhoz. Lassan kortyolgatták közben az italukat. Körülöttük egyre inkább erősödött a biliárdozók zaja, ahogy estefelé mind több asztalnál kezdődött el a játék. Kezdte őket zavarni a lárma. – Ne sétáljunk kicsit, ha... megittuk a piát? – kérdezte a férfi. – Sietnem kéne haza a kutyákhoz! Ma még nem is sétáltattam őket!... – sóhajtott föl kissé bánatosan Évi. – Eelkísérleek egy darabon!... – ajánlotta föl izgatottan Karesz. – Közben majd... sétálunk egy kicsit! – De sietnem kell!... – szabódott a Szöszilány. – Nem tudnánk kint elköszönni egymástól... a krimó előtt? – Csak egy kicsit sétáljunk együtt! – erőltette Károly, az italtól is némiképp felélénkülve. – Majd melegítelek útközben! – tette hozzá cinkos mosollyal. Visszavitték a poharaikat és magukra kapták kabátjukat. Lassan indultak el s bizonytalanul a téli estében. Ahogy bandukoltak, Karesz óvatosan a lány vállára tette a kezét. Remélte, hogy Évi a friss levegőn újra könnyed és közlékeny lesz... A hűvös téli estében a férfi úgy érezte, most jött el a kedvező pillanat. Ahogy kicsit lelassultak, átölelte a lányt és vadul csókolni kezdte pirosított ajkait. Évi vonakodott ugyan, de egy váratlan pillanatban bátorítóan visszacsókolt. Karesz erre – hevülő izgalmában – újra rávetette magát a Szöszilány ajkaira, sokkal agresszívebben, mint korábban. – Iráányííts köhöözeelebb... magahaadhoz,... huuncut Paaharaancsnooknőőm!... – lihegte izgatottan Károly. Egyre erősebben szorította magához a Szöszi Évit. A lány megpróbált kibontakozni a karjaiból. Karesz azonban annyira begerjedt, hogy – vonakodását látva – még erősebben szorította. – Meneeheem kééne!... – lihegte Évi zavart izgatottsággal. – Séétááltatnom keheell... a kutyákat! – Leheegyüünk együütt!... Itt féélrevonulhaatnánk valamerre,... akáár egy közeli parkbaa! – suttogta izgatottan a férfi, miközben csókolgatta. – Ennyiree... ki vagy éhezve? – szögezte neki a kérdést a lány kicsit indulatosan. – De... eez miért zavaar? – kérdezte idegesen Karesz, mikor pár pillanatra szétváltak ajkaik. – Één méég... moost nem akarook! Maajd taláán... egyszer! – válaszolt Évi egyre idegesebben. A férfi azonban úgy érezte, most van itt a lehetőség valami akcióra... Újra átölelte a lányt és harapásszerű csókokkal zárta le vonakodó ajkait. Percekig viaskodtak az ajkak. A Szöszilány rúzsa és pirosítója kissé szétkenődött száján s az arca alsó részén. Dühösen fújtatott, s hirtelen indulatában pofonvágta Károlyt. Nem sikerült nagyot ütnie, ideges izgatottságában éppen csak eltalálta a férfi arcát. – Nee haraapj! Mi vagy te, kutya?! – szólt rá Kareszra Évi. – Één vaagyok a kutyuskád,... Huncut Kisláány! Tanííts illemre... dráága úúrnőőm! – próbált kedveskedve újra közelíteni a férfi.
59
– Ha ennyiree agresszív vagy,... nem tudom, hogy érdemes-e találkoznunk!... – húzódott el a Szöszilány. – Én nem bírom... a nyomulást! – tette hozzá fojtott dühvel. Károly kicsit higgadtabban újra átölelte. – Nyugoodj meg... Paharancsnoknőőm! Nem akartaalaak bántani... Újra magához szorította. Évi félig elfordult és indulni akart tovább. A férfi azonban tovább ölelte hátulról. Alul vesszője (a nadrágokon keresztül) a Szöszilány fenekéhez dörzsölődött... Izgatottan kezdte löködni hátulról Évit a hűvös téli estében a kihalt, kültelki utcán. Az Északi Évi egy pillanatra elbizonytalanodott és megállt. Karesz dühös izgalommal kezdte el döfölni hátulról merevedő szerszámával, a nadrágon keresztül. – Óóh... Paaraancsnoknőőm! Próóbááld kií... a tee köhöözlegényeedet! – lihegte vad izgalommal. Úgy érezte, hogy a lány valahol belül – titkon – erre a pillanatra várt, de fél és – mivel rég volt komolyabb kapcsolata – most hezitál. Azt remélte, hogy határozott fellépéssel bizonyíthatja érzései komolyságát és őszinteségét... Tudta: elég kockázatos játékot játszik. De Szöszi Évi „Parancsnoknő” bizonytalansága – azt remélte – ad némi esélyt. A lány pár pillanatig hezitált, s mintha ő is szaporábban szedte volna a levegőt, ami izgatottságáról tanúskodott. A férfi magához ölelte hátulról, miközben alul tovább dörzsölődött a fenekéhez. – Annyiraahaa jóó leennee, haa... leheneee valamii... aakcióó!... – lihegte kicsit dühös elszántsággal. – Próóbáháálj kií... huuncuut Pahaaraancsnooknőőm!... A Szöszi Évi azonban ekkor hirtelen kitépte magát az öleléséből és futni kezdett. Karesz – pár másodperc múlva feleszmélve meglepetéséből – futni kezdett utána. Kissé kimerítették az izgalmak, így nehezen bírta követni a lányt. Miközben igyekezett a zegzugos kültelki utcákon a lépést tartani vele, próbálta őt csitítani, egy-két megnyugtatónak szánt mondatot kiabálva. Évi hamarosan kifulladt a rohanásban, így Károly lassan megközelítette. Végül megállt, s ekkor Karesz is megállt tőle pár lépésnyire. – Nyuugií... Paharaancsnoknőőm! Beszééljüük meeg!... – próbálta újra megindítani a dialógust a férfi. A Szöszilány kissé ijedten újra hátrálni kezdett. De aztán megállt, látva, hogy Karesz milyen félénken közelít. – Haa sietsz,... eelmeheetsz! Dee mikor... találkozhatunk újra? – Keress majd, ha tényleg... fontos vagyok neked! – intett búcsút kimérten Évi. Kicsit vonakodva engedte, hogy Károly megpuszilja. – Jóó! Majd jelentkezem!... – intett búcsút kicsit idegesen a férfi. Tartott tőle, hogy e találkozás lesz az új kapcsolatkezdemény fináléja... S nem is tévedett sokat. A Szöszi Évi ettől kezdve egyre ritkábban válaszolt emiljeire és Facebook-üzeneteire. S természetesen mindenféle ürüggyel halogatta az újabb találkozást. Mind indulatosabbá vált levelezésük, telefonon pedig Évi elérhetetlenné vált gyakorlatilag... Végül tavasszal a Szöszilány blokkolta a netes levelezést, csak az egyik (általuk ritkán használt) mailcímen maradt elérhető. Karesz sem erőltette tovább a dolgot. Még egy közös ismerős havernőt megkért, hogy próbáljon közvetíteni a Szöszi Évi irányában viszályukban, mintegy utolsó esélyként. Mikor ez az ismerős sem jelentkezett, igazából feladta az egészet. „Ebből már... úgysem lesz
60
semmi!” – mondta félhangosan magának legyintve. Közben néha írt Déli Évi Boszitündérnek is, akivel eléggé meglazult a kapcsolata. Egyik nap egy különös hír újra eszébe juttatta. „Jövő év elejétől újra „nagybolygóként” tartják nyilván a Plútó bolygót! A Nemzetközi Csillagászati Társaság 2015 január 1-től újra nagybolygónak tekinti a sokat vitatott égitestet.” – jelentette a rádió a délutáni hírek között egyik kedvenc kocsmájában, ahol a pultoslány és a törzsvendégek hallgatták a híreket. A hír eszébe juttatta közös ábrándozásukat és poénkodásukat Évi Boszitündérrel a Plútóval és „Plútó kapuival” kapcsolatosan a régi évekből... „Talán újra összefuthatnánk... akár „Plútóügyileg” is... valamikor!” – tűnődött félhangosan magában. – „Úgyis régen találkoztunk, mármint... „Plútó kapuin” innen!” Utána azon tűnődött, hogy lesz-e még új Évi az életében? „Talán befut valamikor... még egy!... Mondjuk egy fiatalabb Évike!” – ábrándozott magában Károly. Újra gyakrabban nézegette azokat a társasági oldalakat, ahol korábban regisztrálta magát. Ki akart lépni a régi-elhasználódott és a megakadt kapcsolatok hálójából. De még előtte el szeretett volna búcsúzni Évi Boszitündértől, ha már annyi éven át találkozgattak, újratalálkozásuk után... Írt neki egy mailt a Plútó és egy újabb találkozó kapcsán és várta a választ. Néhány nap múlva írt neki egy tini Évike, akit egy héttel korábban jelölt be egy társasági oldalon, egy érdeklődő levél kíséretében. Az új Évi még középiskolás volt, vidéken élt és alig múlt tizenhat éves. Egy kis faluból járt be a szomszédos kisvárosba kereskedelmi szakközépiskolába. Igazából a lány tekintete fogta meg az oldalára kitett fotóin, maga sem tudta miért... „Naa... itt a Csibe-Évike! Dee... lesz-e ebből valami?” – tűnődött el különös levelezésükön Karesz. Válaszolt a tinilánynak és egyre rendszeresebben írtak egymásnak. De elég távolinak s bizonytalannak tűnt az egész. „Talán le kéne mennem Kallódra? Ott töltsek... egy hétvégét vele?” – vacillált egyik este a kocsmában, ahová az utóbbi időben járt. Kallód volt a neve a falunak, ahol a tini Évi élt. „Le kéne egyszer... ugorni oda, talán... ez lenne a megoldás!” – mondta magának félhangosan, lezárni próbálva tépelődését. Nagyot kortyolt kisfröccséből. Lassan és tűnődve kiitta italát és elindult egy új kiállítás megnyitójára.
61
