2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 29
Szabad Gondolat A PÉNZ JÖVÕJE Kiegészítés a "Gazdálkodás a jövõben – a zsákutcából kivezetõ út" c. könyvhöz
2004. március
7/1
MELLÉKLET
Alexander Caspar
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 28
SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kádas Ágnes, Kálmán István, Tóth Márk Kiadja: Natura-Budapest Kft. Felelõs kiadó: Tóth Márk Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: HÉT-fõ Bt. MLA Készült: Acorn Nyomda ISSN 1418 4443 Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: 303 77 46 Honlap: www.szabadgondolat.hu E-mail:
[email protected] Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ a szerkesztõségben. Éves elõfizetési díj: 2200 Ft (postaköltséggel együtt)
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 1
BEVEZETÕ Az elsõ világháború, és még inkább a békeszerzõdések katasztrofális következményeit elõre látva Rudolf Steiner 1922-ben a "Nationalökonomischer Kurs" (Nemzetgazdasági kurzus) címmel tartott elõadás-sorozatában új gazdasági és pénzrendszer megteremtéséhez adott ösztönzést. A hivatalos közgazdaság-tudomány (közgazdászok) máig figyelmen kívül hagyja Steiner felismeréseit és javaslatait, melyek ma is jövõt mutatóan aktuálisak és alkalmasak a totális káosz felé tartó gazdaságunk gyógyítására. 1996-ban "Wirtschaften in der Zukunft - der Weg aus der Sackgasse" (Gazdálkodás a jövõben - a zsákutcából kivezetõ út) címmel jelent meg Alexander Caspar* könyve, melyben Rudolf Steiner 1922-ben kifejtett gondolatait nemcsak teljes aktualitásukban ábrázolja, hanem továbbfejlesztve világossá teszi, hogy a gazdaság alapjául szolgáló törvényszerûségek felismerésével hogyan juthatunk ki a zsákutcából, melybe a múltból származó gondolkodásbeli megszokottságaink, nézeteink, sokak illúziója és a kormányok felelõtlensége juttatott bennünket. Az emberek csak akkor lesznek képesek a fennállóval szembeni új gazdasági rendszert (organizmust) megvalósítani, ha felismerik a gazdálkodás alaptörvényeit, és tudatosan e törvények szerint hozzák létre intézményeiket. Nem követelményekrõl és elõírásokról kell beszélnünk, hanem látnunk kell, hogy mi fog történni akkor, ha a gazdaságot az államtól elválasztva, a saját valóságos pályájára állítjuk. A mai állam a kényszeradóztatásból keletkezett bevételek újraelosztásos rendszerével teljesen alkalmatlannak bizonyult a szociális igazságosság elveinek megfelelõen egyensúlyt teremteni a teljesítmények és szükségletek (fogyasztás), a testi és szellemi munkával megteremtett gazdasági értékek között. A máig érvényben lévõ piacgazdasági szemléletet összgazdasági gondolkodásnak kell felváltania, hogy az egyoldalúan csak profitra törekvõ gazdaság a minden szereplõt magában foglaló asszociatív gazdasággá tudjon átalakulni. A hivatalos közgazdaság-tudomány képviselõi (közgazdászok) eddig nem voltak képesek megérteni a poláris értékképzés alaptörvényeit mint inverz polaritást, azt, hogy a valóság az ellentétek áttüremkedés formájában való megjelenése. A jelenségekbõl csak a materiálisat vették figyelembe, ezért nem tudtak valóságos érték- és árképzéshez jutni. A mai közgazdaságtudományban az összes gazdasági (materiális és immateriális) teljesítménynek a természetre fordított munka jellege van. A szellemnek a munkát szervezõ és ezáltal munkát megtakarító "szervezési értékét" nem veszik figyelembe. Ez az oka annak, hogy a mezõgazdaságnak az ipari termeléshez való viszonya, valamint a tisztán fogyasztók szerepe meghamisítódik. Mindez pusztítóan hat a természetre, és az emberi életminõség romlásához vezet. A Szabad Gondolat mellékletében közöljük Alexander Caspar recenziónak is tekinthetõ írását, melyben õ maga tömören összefoglalja a könyvében kifejtett égetõen aktuális gondolatokat. ** Reméljük, hogy az írás megjelentetésével a magyar olvasók és szakemberek érdeklõdését is felkeltjük a könyv iránt. Ha ez megtörténik, lehetõséget keresünk arra, hogy a könyv magyar fordításban is megjelenhessen. Ehhez elsõsorban jó fordítóra, ezen túl pedig szponzorokra is szükségünk lesz. Kálmán István * A. Caspar, sz.: 1934. Hosszú éveken keresztül egy zürichi magánbank igazgatósági tagja ** Megjelent a "Der Europaer" 5. évf. 12, 6. évf. 1, 2/3 és 4. számaiban. Az elsõ részt Simon Diána, a második részt Kádas Ágnes fordította
1
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 2
TÁRSADALMI JÖVÕPERSPEKTÍVÁK Az újkori történelem folyamán a társadalmi életben egyre nagyobb jelentõségre tesz szert a tudomány és a technika. Ezek alkotják a mûvészettel, a képzéssel és a neveléssel együtt a szellemi életet, melybõl a társadalmi szervezet tehetségei és eszméi táplálkoznak. Az elmúlt idõk szellemi elõrelépései elsõsorban olyan területeken mentek végbe, melyek a technikai-gazdasági élettel állnak kapcsolatban. Az ezáltal képzõdõ tõkenövekedés és a pénzgazdálkodás a gazdasági életnek egy olyan sajátos dinamikát biztosít a társadalmi életen belül, mely azzal fenyeget, hogy a jogi-politikai területeket és a mindeddig államilag irányított oktatás- és nevelésügyet egyaránt a gazdaság uralma alá kényszeríti. A szellemi potenciálnak és a politikai hatalomnak egyaránt a gazdasági érdekeket kell szolgálniuk. Ebbõl ma feszültségek képzõdnek az emberek szellemi-kulturális, jogi-demokratikus és gazdasági-szociális érdekei között. Ezek az érdekek a francia forradalom kezdetben zavaros követeléseiben, a Szabadság, Egyenlõség, Testvériség ideáljaiban jutottak kifejezésre. Rejtetten az állam struktúrája képezi az alapjukat: szellemi élet, jog és politika, és végül a gazdaság. Történelmileg a szellemi, a jogi és a gazdasági élet különbözõ társadalmi rendekben manifesztálódott, melyekre Németországban és Svájcban a mai politikai pártok gyökerei is visszavezethetõek.1 A jelenlegi fejlõdési szinten a két társadalmi terület, a szellemi élet és a gazdaság jelentõsége és feladatai az állam olyan irányú strukturálását sürgetik, melyben határozottan elkülönül egymástól a szellemi élet, a jog és politika, valamint a gazdaság. Nem az állam fogja az embereket különbözõ szempontok alapján társadalmi csoportokra osztani, hanem az emberek fognak a strukturált társadalmi tevékenységi területek összekötõ elemeiként mûködni; hiszen az ember életével mindhárom tagban benne gyökeredzik, érdekeivel minden területhez hozzátartozik. Az egyes tagok implicite egy olyan önálló, egymással harmonizáló igazgatásra fognak törekedni, melynek kritériumait fentebb a társadalom struktúrájában rejtetten jelenlévõként említettük: – Szellemi területen szabadság, az individuális kibontakozás, az autoritástól, dogmatizmustól mentes tudomány elõfeltételezése – Demokrácia a jogi-politikai területen, jogi kapcsolatok lefektetése, melyrõl minden felnõtt (nagykorú) ember egyenjogúan szavazhat – A szükségletek és munkaeredmények értékeinek kiegyenlítése a munkamegosztásos gazdaságban. 2
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 3
A prospektíve megcélzott hármas tagozódás mindenesetre elõfeltételezi az újonnan kidolgozott, önálló gazdaságirányításba történõ betekintést, mert csak ez az irányítás képes a mai államot eddigi gazdaságipénzügyi feladatai területén felváltani. Ugyanakkor azonban éppen a következõkben bemutatott, új alapokon nyugvó gazdasági rend megértése a mostani állam "újradefiniálását" is feltételezi. Az emberek szükségletei és munkaeredményük értéke között létrehozandó egyensúly jelenti a megcélzott társadalmi evolúció jövõjét.2
A gazdaság szerepe ? I. A pénz tudománya Manapság az a vélemény uralkodik, hogy a piac mindennemû szabályozottságtól mentes anarchiájából – mely a kereslet-kínálat elvébõl adódóan idéz elõ minden gazdálkodást – le lehet vezetni az egymás között gazdálkodó emberi közösségek önszabályozó, folyamatosan megújuló rendjét és hatékonyságot feltételezõ jómódbeli növekedését. A munkamegosztáson alapuló gazdaság internacionalizálása természetesen tovább folytatódik, és meg fogja rázni a fennálló, a népekbõl kinövekedett államok határait, hogy a gazdasági élet feltételeihez és igényeihez igazodó nagyobb, terjedelmesebb területhatárokat hozzon létre. Ennek a globális gondolkodásmódnak azonban mégis az a következménye, hogy jóllehet az anyagi termelést egyre kevesebb ember egyre több ember számára tudja biztosítani, mégis az egyes embernek a biztos megélhetéssel kapcsolatos félelme és aggodalma – a szükségletek és tevékenységek szabad kibontakozása mellett – nõ a szociális életben. A gazdaságnak pusztán a tõkenövekedésre orientálódása azt eredményezi, hogy a kvalitatív (minõségi) emberi szükségletek – melyek kielégítése a civilizáció erõsödését idézi elõ – egyre inkább elkorcsosulnak. A pusztán piacgazdasági irányultsággal szemben ájultan és elkeseredetten hangzanak fel az állam – mint rendezõ tényezõ és a pénzügyi kiegyenlítés legfelsõbb fóruma, ill. mint a létminimum garanciája – beavatkozását követelõ kiáltások. Még a legjobban iparosodott országokban is egyre inkább kérdésessé válik, hogy az oktatás- és az egészségügy ill. az öregségi ellátás finanszírozásához elõ tudnak-e teremteni elegendõ eszközt. A puszta piacgazdaság egyoldalú szempontja alapján a keresleten nyugvó tõkehozam önmagában eldöntheti, hogy egy terméket 3
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 4
elõállítsanak-e vagy sem. Azt azonban a kereslet és a tõkehozam önmagában nem tudja eldönteni, hogy egy terméket egy bizonyos áron elõ lehet-e állítani, és hogy a gyártó munkaeredményének hozamából a saját maga és hozzátartozói – mint tiszta fogyasztók – anyagi és nem anyagi jellegû igényeit mások munkaeredményébõl ki tudja-e elégíteni. Ezt a döntést csak olyan intézményen keresztül lehet meghozni, amely az egyes munkaeredményeket egy összgazdasági szemléletmódból kiindulva értékeli, ami által a továbbiakban mindenkinek a gazdaságipénzügyi helyzete láthatóvá válik. Így az árkérdés – mint minden gazdasági szemlélet sarokpontja – sokkal összetettebb kérdésnek bizonyul, semhogy pusztán a keresletrõl és a kínálatról szóló sztereotip locsogásra korlátozódna. Az ár szerepének tisztázása elõfeltételezi a gazdasági érték képzõdésének megértését. Ahogyan a következõkben az "érték" értelmezésre kerül, az nem az eddig használt fogalmak újrakombinálásáról szól. Az olvasónak a szokásos gondolkodás alapján – melynek elfogultsága a mai gazdaságtan alább következõ megvitatásában kifejezésre jut – nem szabad azt hinnie, hogy itt csak arról lenne szó, hogy a meglévõ gazdasági rendszerrel szemben egy új programot kívánunk felállítani. Ilyen jellegû elõítéletek birtokában átsiklana azon, hogy itt a minden gazdálkodás eddig elhanyagolt – mert fel nem ismert – alaptörvényeinek tudatosításáról van szó; és sok ember, ha tudatosan helyezkedik bele ezekbe a törvényszerûségekbe, akkor meg fogja találni az ismereteinek megfelelõ berendezkedéseket. Ennyiben a prospektív hármas tagozódású szociális szervezetben (organizmusban) történõ gazdálkodásról szóló fejtegetés nem elõírás akar lenni valami olyasmirõl, aminek meg kell történnie, hanem annak az elõrejelzése, ami meg fog történni, amenynyiben a szervezõ gondolkodás a tényeket az általuk megkövetelt pályára téríti. 4
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 5
Az érték fogalma a gazdaságban Eddig "elhanyagolt" alaptörvények az értékképzés alaptörvényei, melyek mindennemû gazdálkodás bázisát képezik: a munka, melyet egyrészt a természetre fordítanak, másrészt az intelligencia révén szerveznek meg. Az elsõre építkezve, (tudomásom szerint) elõször Johann Gottlieb Fichte német filozófus fejlesztette ki az akkori gazdaság megfigyelése alapján megdöbbentõ pontossággal az érték- és árképzést. (A jogtudomány rendszere, "Birtokszerzõdés", 1812) Nem feltétlenül környezete gondolkodásának erõsségérõl árulkodik, hogy a kortárs gazdaság-teoretikusoknak, mint például Adam Smith-nek és Karl Marxnak oly sok, míg Fichte-nek oly kevés figyelmet szentelt. Fichte-nél még nem vetõdött fel a pénzrendszer fogalma, mely eszközt szolgáltat ahhoz, hogy a mezõgazdasági termelést és a szellemi termelést éppúgy, mint a tisztán fogyasztót, gazdaságilag törvényszerû kapcsolatba lehessen hozni. Ehhez Fichte-nek szüksége volt – ahogyan az ma is megjelenik – az államra mint transzferügynökre, aki ezt a kapcsolatot az adók eszközén keresztül valósítja meg. Nemzetgazdasági kurzusa során (1922) Rudolf Steiner, aki egy új, természettudományos metódus alapján kifejlesztett ismeretelmélet megalapítója, az értékképzést – inverz poláris folyamatként – az egyrészt a természetre fordított, másrészt az intelligencia által megszervezett munkából kiindulva magyarázta, mely folyamatból eredményként a két pólus, a "természeti nyereségérték" és a "szervezeti érték" levezethetõ. Steiner azonban nem talált megértésre és ignorálták felismerésének jelentõségét, mely a modern gazdaság problematikájának feltáráshoz és annak gyakorlati kezeléséhez segíthetett volna hozzá. Miben rejlik ennek a mai értékfelfogáshoz képest új értékfogalomnak a jelentõsége, és tulajdonképpen miben rejlik megértésének nehézsége? 5
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 6
Ezt a kérdést akkor lehet megválaszolni, ha megértjük, hogy egyáltalán hogyan is keletkezik a gazdasági érték fogalma. A gazdálkodás a materiális és immateriális munkaeredmények (a továbbiakban teljesítmények) cseréjét jelenti. A teljesítmények értékeket jelentenek, mert ezekre az értékekre igényeik kielégítése céljából az embernek szükségük van. A teljesítményeknek azon ember révén van értékük, aki felhasználja õket. Egyelõre minden embert egyaránt egy teljesítmény elõállítójának és felhasználójának is tekinthetünk. És ha egy teljesítményt eredendõen a népesség számának a szükséges természeti alaphoz való viszonyából származtatunk, akkor a teljesítmények ebben a kiindulási állapotban objektív értékkel rendelkeznek, mely egybeesik az egyes ember részérõl történõ szubjektív megítélési értékkel. Amint az emberek közötti gazdálkodás eltávolodik attól, hogy az egyes emberek csak magukról és közvetlen hozzátartozóikról gondoskodnak és a gazdálkodás egy általános teljesítménycserébe megy át, abban a pillanatban az az érték, amit maga az igény egy teljesítményhez hozzárendel, közvetlenül már nem egyezik meg azzal az értékkel, amit a teljesítmény elõállítója teljesítményének a saját igényei kielégítéséhez szükséges értékek alapján tulajdonít. És ezzel felmerül a probléma: lehetséges-e egy munkamegosztáson alapuló gazdaságon belül a teljesítmény iránti igény és a teljesítmény értéke közötti kiegyenlítés, és – igenlõ válasz esetén – ez hogyan valósítható meg? Abban a pillanatban, amikor az ember a munkaeredményét nem a saját szükségletei kielégítésére használja fel, hanem a teljesítménycsere keretein belül kapcsolatba kerül a többi emberrel, minden, amit az ember csinál, gazdasági értelemben vett munkává válik. A termelési folyamaton belül az értékképzés kiindulási pontját a munka jelenti, mely egyrészt – a természetre alkalmazva – a "természeti nyereségértékhez", másrészt – az intelligencia által megszervezve – a "szervezési értékhez" vezet. Az értékképzés e két pólusa egy egymást feltételezõ inverz viszonyban áll egymással. Szervezési érték nélkül nem létezne fejlõdés, de természeti nyereségérték ("a természetre fordított munka") nélkül a szervezési érték nem tudna megvalósulni. A természeti nyereségértékkel polárisan szemben áll a szervezési érték; mértékét a megtakarított természeti nyereségérték szabja meg.3 Nem az anyagok ill. javak kerülnek összehasonlításra, sem az absztrakt munkaidõmértékek (ledolgozott órák száma), hanem csakis az értékek; a munkának ömagában véve nincsen gazdasági értéke, csak a 6
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 7
munkaeredménynek. Érték – melynek kialakulásában az ember is részt vesz – értékkel történõ összehasonlítása vezet az árhoz; ebben megmutatkozik, hogy az egyes emberek teljesítményeik alapján milyen mértékben tudják szükségleteiket mások teljesítményeibõl kielégíteni. Mint már említettük, a problémát az okozza, hogy milyen módon lehet az egyes emberek teljesítményét a másokéval szemben úgy értékelni, hogy addig a pillanatig, amíg az egyik ember egy hasonló értékû teljesítményt elõ nem állít, addig szükségleteit a mások teljesítményeibõl ki tudja elégíteni, méghozzá a szükségletek szabad kibontakoztatása mellett. A probléma ilyen jellegû megfogalmazását a mai ökonómiai szemlélet nem teszi lehetõvé, annak ellenére, hogy amint az mindenki számára belátható, egyenesen ez maga a szociális probléma. Hiszen csak akkor jutunk a szükséglet és a teljesítmény értéke közötti kiegyenlítés mércéjéhez, ha az értéket keletkezése pillanatában megragadjuk.
Az õsérték-mérték, kvalitatíve és kvantitatíve Az összes teljesítmény értékének mértékét a közvetlenül a természetre fordított munkaeredmények összessége képezi. Ez az "õsérték-mérték", melyben egy jószágnak az elõállítása és a szükséglete alapján tulajdonított értéke egymással megegyezik. Ez egy pénzügyileg még nem definiált értéket jelent – egy nem pénzben mért értékképzetet. Az õsérték-mértéken belül, mely a népesség számának és a szükséges természeti alapnak az arányára épül, minden ember viszonyítási értékként, részesedésszerûen része a szociális kvótának. Csak egy ilyen konkrét, "tárgyias" értékképzet gyõzi le a mai, a következõkben bemutatott határozatlanságot, melyet a pusztán pénzbeli árhoz kötött értékképzet okoz. Az õsérték-mérték és a pénzmennyiség egyenértékén nyugvó pénzkibocsátás a pénzt gazdasági értékek könyvelési eszközévé teszi. Az ilyen módon minõsített pénz lehetõvé teszi, hogy az egyes ember munkaeredményének árbevételét mérlegszerûen összehasonlítsuk annak szociálkvótájával, azaz a szükséglet által meghatározott és a gyártás által megkövetelt árak közötti asszociatív kiegyenlítés elõfeltételével. A szociálkvótát bevételi kvótának is nevezhetjük, mely kvótát – ahogy az a késõbbi leírásból is kitûnik – nem fix értékként kell elképzelnünk. Ezt a kvótát számítási egységnek neveztük a Gazdálkodás a jövõben címû könyv ábráiban, mert az "õsérték osztva a népesség számával" osztás hányadosát akartuk szemléltetni. 7
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 8
A mai tudomány értékfogalma (és semmi több) Mit mond a mai gazdaságtudomány az érték problémájáról? Egy jószág elõállítási értékét és a szükséglet alapján kialakult értékét mint két külön entitást állítja egymással szembe. Az elõállítási érték és a szükségleti érték dualitásából kiindulva történetileg két értékelmélet alakult ki. Az egyik az úgynevezett objektív értékelmélet, melynek alapját a költségelv képezi, a másik a szubjektív értékelmélet, mely szerint egy jószág értékét a szükségletek kielégítésében betöltött szerepe határozza meg. Utóbbi – melyet határ-haszonelméletnek is neveznek – alapjában véve az árukereslet és az árukínálat piacorientált nézetébõl vezethetõ le. Hiszen a kereslet a piac résztvevõinek egyéni szükségleteibõl épül fel. Mivel azonban minden (áru iránti) szükséglettel rendelkezõ piaci résztvevõ egyben (pénz)kínálattal rendelkezõ résztvevõ is, felmerül a következõ kérdés: hogyan juthat valaki olyan bevételhez, hogy abból szükségleteit ki tudja elégíteni, vagyis: megfelelõ keresletet tudjon kiváltani? Azt állítják, hogy minden teljesítmény a következõ három termelési tényezõbõl keletkezik – a mai definíció alapján: természet, munka, tõke. A három termelési tényezõbõl keletkezõ értékképzést illetõen minden teljesítmény, legyen az materiális és immateriális, magán hordozza a " természetre fordított munka", azaz a természeti nyereségérték jegyeit; ezáltal az összes gazdasági szektort ill. az összes gazdasági cselekedetet egymással egyenértékûvé teszik, más szóval teljesítményüket úgy kezelik, mintha azok mind a "természetre fordított munka" eredményei, vagyis természeti nyereségértékek lennének. A szervezési értékre, vagyis a szellemi termelékenységre mint olyanra az elmélet nem terjed ki. Az áruk ill. szolgáltatások értéke a fent bemutatott inverz poláris értékképzésbe való betekintés hiánya miatt csak pénz-árak segítségével kvalifikálható és kvantifikálható, függetlenül attól, hogy hogyan is gondolják el ennek a "pénzérték"-nek a keletkezését a kereslet és a kínálat aránya alapján, vagy a bér- és egyéb költségek alapján. Az adott gazdasági területen végbemenõ értékképzést, a társadalmi terméket, ma a következõképpen határozzák meg: 1. Az összes megtermelt végtermék pénzben mért értéke (kínálati oldal) 2. Mindennemû kereseti és vagyoni bevétel összege (keresleti oldal) A társadalmi terméket tehát a pénz segítségével határozzák meg. Mi adja azonban a pénz tartalmát? A társadalmi termék! Ez annyit jelent, 8
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 9
hogy valami olyasmit tesznek, amit a matematikában sohasem tehetnének meg: "a" függvénye "b"-nek és ugyanakkor "b" függvénye "a"-nak! Ezáltal az értékmeghatározás területén bizonytalanságban maradunk, minden olyan mérték és irány-nagyság nélkül, melyek megengednék, hogy a teljesítményhozamokat és a bevételeket velük összehasonlítsuk. Egy puszta pénzösszegben kifejezett értékképzetbõl éppen az a tárgyszerû értékképzetbõl levezett irány-nagyság hiányzik, amely lehetõvé teszi, hogy azt az értéket, melyet a teljesítmény iránti szükséglet határoz meg, összeegyeztessék azzal az értékkel, melyet az elõállító tulajdonít neki annak érdekében, hogy szükségleteit mások teljesítményébõl ki tudja elégíteni. Aki a hagyományos felfogás alapján a természet és a munka termelési tényezõket entitásokként kezeli, az végül – ahogyan a Gazdálkodás a jövõben címû könyvben is részletezve van – nem gazdasági értékekhez érkezik. Aki a "természetre fordított munka" értéket entitásként kezeli, az ezt az értéket pusztán elsõdleges termelésként fogja fel (mezõgazdaságként), nem érti meg azonban ennek elsõdlegesen mérték-jellegét.
A mezõgazdaság szerepe A természeti alaptól való emancipálódás Tõke = megtakarított természeti nyereségérték Amit munkamegosztásnak nevezünk, az a kétfajta értékképzésen, a "természetre fordított munkán" és az "intelligencia által megszervezett munkán" alapszik. A történelmi folyamaton belül a társadalmi élet mindkét területén, a javakat elõállító gazdaságban és a szellemi életben is, ezek a pólusok két inverzként felfogható elvként jelennek meg. Amennyiben a szellemi élet szervezi a javakat elõállító gazdaságot, kialakul az indusztrializmus, a földi (mezõgazdasági) termelés és a szellemi élet integrál szinergiája. A mezõgazdaság, mint közvetlenül a természeti alapokon dolgozó ágazat, felszabadítja ill. foglalkoztatja a szervezõ és nem-szervezõ szellemi életben képzõdõ fölöslegeket. Ez egy olyan, fejtegetéseinkbõl kitûnõ gazdasági alaptény, amit a mai pénz- és tõkerendszer elfed. Hiszen gazdasági értelemben mindenki abból él, amivel gazdasági értelemben munka kapcsolódott össze, mégpedig abból, ami a természeti alapokból származik. A fölöslegek keletkezését viszont a szervezõ szellemi élet teszi lehetõvé. 9
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 10
Az embereknek a megspórolt munka (racionalizálás) révén a közvetlenül a természeti alapokon végzett munkától való emancipálódása és felszabadulása nem más, mint tõkeképzõdés. A tõke – vagyis a munkamegtakarítás ellenértéke – képezi a felszabadított emberek létalapját, ami csak a "felszabadítottak" finanszírozásával nyer értelmet; relatíve felszabadítás a további materiális, azaz ipari termelés mint meghosszabbított mezõgazdasági termelés érdekében, vagy abszolút felszabadítás szellemi tevékenység érdekében, a továbbiakban minden tisztán fogyasztóra vonatkoztatva (öregségi ellátás, államháztartás, oktatásügy, egészségügy, egyház). A mai tõkefogalom ezt a szempontot nem foglalja magába. Az anyagi (ipari) termelés érdekében történõ (relatív) felszabadítás finanszírozásának formáját "kölcsönpénznek" nevezzük, mely szekurizáció (értékpapírok létesítése) segítségével átruházhatóvá és kereskedhetõvé válik, és amelybõl anyagi ellenszolgáltatás szerezhetõ meg úgy, hogy növekszenek a szociálkvótára esõ anyagi teljesítmények; ez a vásárlóerõ megnövekedésében mutatkozik meg. Az immateriális teljesítményhozam finanszírozásának formája ill. a tisztán fogyasztók finanszírozása az általunk "ajándékpénz" fogalmával illetett módon történik, amit ma minden országban kényszeradományok formájában, adóként az állam szed be, majd transzferügynökként szétoszt. Azt a tõkét, amelyet nem kölcsönpénzként határoznak meg, azt ajándékpénz formájában minden esetben a fogyasztás rendelkezésére kell bocsátani annak érdekében, hogy a felszabadítás és a felszabadítás érdekében átvállalt termelés igazolttá váljon. A felhalmozott tõke egyenértékû lesz a tovább nem csökkenthetõ termeléssel. Az érték- és tõkeképzésbõl következik: a munkamegosztáson alapuló, tõkét létrehozó gazdaság nem más, mint egy hitelgazdaság, mely múltbéli teljesítményeket használ fel annak érdekében, hogy jövõbelieket hozzon létre. A felszabadítás ellenteljesítményei a gazdasági élet számára a jövõbõl származnak. Ha egy gépgyártó kisiparos elad egy általa gyártott gépet, õt nem az eladott gépért fizetik meg, hanem azért az idõtartamért, amire a következõ gép legyártásához szüksége van. Ahogy természet és szellem a munkafolyamaton belül az értékképzést tekintve inverz poláris viszonyban áll egymással, úgy az idõben a produktivitás tekintetében ugyanez a helyzet. A múltra vonatkoztatva a tisztán szellemi munka inproduktív; itt csak a materiális javak létrehozását lehet produktívnak elgondolni. A jövõt tekintve azonban a tisztán szellemi tevékenység is produktív munkának számít, mert több vagy új 10
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 11
értékeket teremt. Erre jó példa a differenciálszámítás és a bináris számrendszer feltalálása, melyek a technika részévé váltak, vagy amikor egy fontos munkaerõ gyógyítását az orvosok felgyorsítják. Nevezzük a mezõgazdaságban és az iparban – röviden az anyagi termelés oldalán – állókat röviden "munkavégzõknek". Ezek az emberek teljesítményeikkel megtermelik az összes szociálkvóta tartalmát, mind a sajátjukét, mind a "tisztán" fogyasztókét (l. korábbi fejtegetés). Az összes szellemi és kulturális szükséglet kielégítése a "tisztán" fogyasztókra esõ szociálkvóta (ajándékpénz) segítségével válik lehetõvé. A mai értelmezés itt egyenlõre megakadni látszik: közvetlenül minden szociálkvóta csak anyagi teljesítményeket tartalmaz, még a "tisztán" fogyasztók kezében levõk is. Amit a "tisztán" fogyasztók a maguk szociálkvótájaként ajándékpénz formájában kapnak, az mindig anyagi termékekre jogosító "utalvány"-t jelent. Ezt már az is megalapozza, hogy a szervezési értéket (tõke) megtakarított természeti nyereségértékként határoztuk meg. Képletesen kifejezve: Az összes teljesíthetõ munka a lakosság létszámától függ. Minden, amivel a munka összekapcsolódik, az a természeti alapból származik. Hiszen ebbõl élnek az emberek, ez az, amire mindenkinek szüksége van. És akik munkájukat "tisztán" fogyasztóként nem a természeti alapra fordítják, azok részét az anyagi termelésben maradottaknak kell kitermelniük.4 Ismételjük át még egyszer, hogy a termelési folyamaton belül hogyan is keletkeznek értékek: Értékek keletkeznek a természetre fordított munka révén. Értékek keletkeznek a munkára, továbbá az abból keletkezett tõkére fordított intelligencia révén. Az intelligencia alkalmazása révén keletkezett értéket kvantitatív módon annak alapján ragadhatjuk meg, hogy mennyi, a természetre fordított munka révén keletkezett értéket takarít meg. A munkamegosztás miatt a materiális teljesítmények szervezési értéket is tartalmaznak, és ezeket (a materiális teljesítményeket) számszerûen, de csak a teljesítmények és értékek könyveléseként pénzben kifejezve, egyre alacsonyabbá teszi. Az össz-gazdasági könyvelésben ez jelenti a földi (mezõgazdasági) termelés kompenzációját a szervezõ szellemi élet által. Így a szociálkvóta értéke a ráesõ teljesítmények növekedése mellett is állandó marad. Ha a föld hozamát, a továbbiakban a természeti alap hozamát a termelékenység figyelembe vétele mellett alapjáradéknak nevezzük, akkor 11
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 12
azt mondhatjuk, hogy ez a járadék tartja el az egész szellemi életet, az öregségi ellátást, az egészségügyet és az állami intézményeket (ajándékpénz formájában, l. korábban). Az alapjáradék létrejöttét a szervezõ szellemi élet teszi lehetõvé. Ennek a finanszírozási formája, a kölcsönpénz (l. korábban), vagyis a vállalkozói tõkévé átalakult alapjáradék, a pénz prospektív öregedése folytán szintén ajándékpénzzé válik. Mert a szervezõ szellemi élet ugyan a földi (mezõgazdasági) termelés elõlegébõl él, egyben azonban kompenzálja is a földi (mezõgazdasági) termelést a szociálkvótára esõ teljesítménymennyiség növelésével. A vállalkozói tõke visszafizetése helytelen kedvezményezettnek juttatott járadékot jelentene, ahogyan az a Gazdálkodás a jövõben címû könyvben (53.old) részletesen ki van fejtve. A következõ fejezetben megvizsgáljuk, hogy a mai rendszerben a szervezõ szellemi élet milyen értelemben jut mégis járadékhoz, és – monetarizálása következtében – a szervezési érték hogyan terheli a földi (mezõgazdasági) termeléssel való kompenzációs kiegyenlítést.
Mitõl függ egy emberi közösség jóléte? 1. a természet gazdagságától, 2. az ezen a gazdagságon osztozó népesség számától, 3. a képzettség szintjétõl.
Tulajdon és pénz, ma és holnap Az emberek egymás között fennálló viszonyára nem csak a puszta teljesítmény-csere jellemzõ, hanem jogi kötöttségek ill. határok, hatalmi igények is éppúgy, mint szellemi és kulturális kommunikáció. A szellemi életbõl valami belekerül a hitelgazdaságba, ami az egyes ember értékképzõ potenciáljára utal. A társadalom jelenlegi fejlõdési szintjén a tõke az az eszköz, amely által az individuális képességek a szociális élet további területei számára hasznossá válhatnak. Az individuális képességek tõke által történõ gyümölcsözõ foglalkoztatása azonban nem jöhet létre a tõke feletti szabad rendelkezés nélkül. Ezt a szabad rendelkezést a tulajdonon közvetíti. Ezzel a társadalmi életben két dolog összekapcsolódik, melyeknek más és más a társadalom számára a jelentõségük: a tõke feletti szabad 12
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 13
rendelkezés és az a jogviszony, melybe a tõketulajdonos a tõke fölötti rendelkezési joga révén kerül a többi emberrel, akik ebbõl a rendelkezésbõl ki vannak zárva. Nem az eredeti szabad rendelkezés gyakorol káros hatást a társadalmi életre, hanem az, ha ez a rendelkezési jog továbbra is fennáll annak ellenére, hogy azok a feltételek, melyek mellett a szabad rendelkezés jogát az egyes személyekre vagy csoportokra ráruházták, már nem állnak fenn. Ezért prospektív tulajdonként a tartósan a produktív individuális képességekhez kötött, következésképpen rotációs (forgó) tulajdonra kell törekedni. Az individuális feltalálói képesség – tehát a szervezési értéket teremtõ szellemi élet – a pénzben egy olyan eszközre lelt, mely a mobilitásából adódó értékközvetítõ funkciójának köszönhetõen új termelési eszközök összeállítását és új értékek teremtését teszi lehetõvé. A mezõgazdasági termelést technikai szempontok alapján megszervezõ szellemi élet megvalósítására a legkifejezõbb példát a kõolaj és az elektromosság energiaforrásként történõ felhasználása és a termelési folyamatokat szabályzó számítógépes programok szolgáltatják. A pénzgazdaságnak, a tõkeképzés kísérõ jelenségének az a tulajdonsága, hogy mindennek, amire csak használják, árujelleget kölcsönöz. Egy jószág azáltal válik "áruvá", hogy egy bizonyos pénzösszegre elcserélhetõ, mely pénzösszegben a jószág sajátossága nem jut kifejezésre. Amennyiben a tulajdon hatalmába keríti a pénzgazdaságot, a pénzgazdaság nem csak a teljesítményeket, hanem a termelési tényezõket is, a földet és a tõkét – és ezen keresztül a munkát is, amit a tõkébõl finanszíroznak – áruvá változtatja. A tulajdon ezáltal kialakuló eladhatósága, elzálogosíthatósága és terhelhetõsége vezet a tulajdon és a fennálló pénz- és hitelrendszer közötti kapcsolat kialakulásához. A bankrendszeren belül a tulajdon által biztosított hitelképzés, a vállalkozói iniciatívával párosítva, egy folytonos növekedést eredményezett nemcsak az árumennyiségben, hanem a pénz és a tõke mennyiségében is, ami a termelési tényezõk árujellegével együtthatva romboló hatást gyakorol az emberek életminõségére (természet és kultúra).5
Földbirtok mint áru Az emberek számára az általuk létrehozott fogyasztási javak értékének közvetlen mércéjét – ahogyan azt az elõzõekben bemutattuk, – saját szükségleteik adják. A földbirtok és a mesterséges termelõeszközök értékének mérésére ugyanilyen értelemben vett értékmérõ azonban nem 13
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 14
áll rendelkezésére; ilyen mérce csak abból a komplex szociális struktúrából adódhat, melyben az ember benne áll. Ezért az elõbbiekben a teljesítmények könyveléseként prospektívként meghatározott pénzrendszerben implicite nem keletkezik fölösleges vagy rendelkezésre álló pénz a föld és a mesterséges termelõeszközök számára, mert különben elveszne a szociális kvóta azon mércéje, ami ma – a tulajdon– és hitelviszonyokból kiindulva – a tõkének a földhöz és egyéb termelõeszközökhöz kötése révén érvényesül. Az így felhalmozott tõke a kikényszerített járadékok révén általános drágulást idéz elõ.
Munka mint áru A tõke – melybõl a munkát mint árut bér formájában megfizetik – a tõke és a munka mai felfogása alapján – mely a tõke gyarapítását célozza meg – azon igyekszik, hogy a munkát mint költségtényezõt eliminálja, ami munkanélküliséghez kell, hogy vezessen. A munkanélküliségi segélynek, amit az állam adókon és adósságokon keresztül vonatkoztatás nélkül és átláthatatlanul finanszíroz, legalább részben ki kell egyenlítenie a tõkévé, tõkejövedelemmé átalakult munkajövedelem individuális vásárlóóerõ-veszteségét. Önmagában véve a felszabadítás a szervezési értékképzésnek köszönhetõen törekvésre méltó (kívánatos), de más motívumokból kiindulva és más célokkal, és ezért kölcsön- és ajándékpénzek segítségével bevételszerûen biztosítani kell. A munka ugyanakkor bevételi lehetõséget is jelent, ami miatt a gazdálkodás impulzusa ma abban rejlik, hogy az elõállított javak mennyisége révén lehetõség szerint magas bevételre tegyen szert. A tõke és a munka napjainkban a felesleges munkán – és az abból adódó "kopásgazdaságon" – keresztül azon igyekszik, hogy annyi bevételre tegyen szert, amennyit csak a társadalmi rendszerbõl ki tud préselni. 6 Csak az érték új, tágabb fogalmán keresztül – ami a szociális kvóta mint mérce fogalmához vezet – lehet a teljesítményhozamot és a bevételt egymástól elkülönítve kezelni, és a megcélzott prospektív kiegyenlítési viszonyba hozni (lásd a kapcsolódó grafikákat: "Az õsérték", "A szétválasztás" és "Az értékek kiegyenlítése"). Ezáltal a kulturális haladásból szabadon adódó szükséglet szolgálhat minden egyes teljesítményhozam alapjául, és a teljesítményhozamokat nem kell többet bevételi kényszerbõl összgazdaságilag nem meghatározható mennyiségek alapján kitalálni. Mivel a pénzkibocsátás kialakítását 14
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 15
befolyásolja, ezért a szociális kvótának nem kell a költségek jellegét viselnie; nincs mennyiségi egységként, számtanilag rögzítve, hanem dinamikus viszonyítási alapként kell elképzelni. A munka intelligenciával történõ megszervezése lehetõvé teszi a munkát teljesítõk számára, hogy saját szociális kvótájukon kívül másokét is kigazdálkodják, miáltal a tisztán munkavégzõk között (akik elméletileg csak annyit keresnek, amenynyibe teljesítményük kerül) a kiadások és a bevételek felszabadulnak az egyébként elõre rögzített viszonyok alól. A Gazdálkodás a jövõben címû könyv a "dinamikus szociálkvóta" aspektusát a tisztán fogyasztók meglétével (egzisztenciájával) alapozza meg, amennyiben ezek a fogyasztók a bevételi oldalon bizonyos munkát teljesítõkhöz hozzárendelhetõk, a kiadás oldalon azonban nem. Így aztán szabadság, egyenlõtlenség és szükségletek diktálta "kavarodás" kerül a rendszerbe. Ez tartalmazza azonban az elõrelépést, hiszen azáltal, hogy a mezõgazdasági termelésbõl a munka megszervezése (a racionalizálás) révén egyre több teljesítmény keletkezik, így következésképpen az alacsony jövedelmek vásárlóerejére esõ teljesítmények még jelentõsebb bevételkülönbségek mellett is növekszenek.
Tõke mint áru A tõkeképzés – ahelyett, hogy a kulturális fejlõdésen alapuló szükségleteknek felelne meg, – a mai jogi és pénzügyi viszonyokból kiindulva a föld és a termelõeszközök tulajdonosainak olyan parazitaszerû felszabadítása formájában is kikényszeríthetõ, mintha tisztán fogyasztók lennének, miáltal a tõkeképzés járadékjelleget ölt. A tulajdon által létrejövõ ilyen jellegû jogosulatlan hatalmi kibontakozás ellen hat a tulajdon idõbeli korlátozása csakúgy, mint a kölcsönpénz átalakulása ajándékpénzzé az elöregedése révén, és a központi bank (jegybank) részérõl az öregedésnek megfelelõen új pénz kibocsátása. Ma ugyan munkamegosztáson alapuló gazdaságról beszélünk, a gazdaságban uralkodó gondolkodásmód és cselekvés azonban nem tud az önellátás álláspontjától elszakadni. Árujellege következtében ma a tõkét – jóllehet kölcsön- vagy ajándékpénz formájában a gazdasági körforgásban a szükségletek-meghatározta felszabadítás ellenértékeként funkcionál, – úgy használják, hogy tulajdonként egyénileg vagy az egyes vállalkozások idõbeli korlátok nélkül felhalmozhatják, ugyanúgy, mint ahogy az önellátó gazdák a terményeiket (pl. gabonát) raktározzák. Milyen feltételek mellett és milyen következményekkel lehetséges mindez? 15
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 16
Növekedési kényszer (feloldható az eddig elhanyagolt alaptörvények megértésével) A felszabadítás pénzbeli ellenértéke (a tõke) tulajdonként, a tulajdon mai fogalmának értelmében, alapvetõen ugyanúgy felhalmozható, mint ahogy az anyagi javakat – a földbirtokokat is beleértve – fel lehet halmozni. Kölcsönpénzként vagy ennek értékpapír formájaként a tõkét is meg lehet tartani, ha biztosítva van annak a lehetõsége, hogy közvetlenül vagy közvetetten természeti nyereségértékekre lehessen váltani. (Az összgazdasági szemlélet magába foglalja az egyéni, tisztán nominális pénzfelhalmozást számlakövetelés és készpénz formában is.) A felszabadítás pénztõke formájában megjelenõ ellenértékének a növekedése és ennek kamatozása, amit ma a gazdálkodás obszessziójának nevezünk, az anyagi termelés folyamatos növelése érdekében megköveteli a mezõgazdasági és ipari termelés folyamatos racionalizálását. Ezen felül még egy lényeges dolgot követel meg, mégpedig azt, hogy a pénz mennyisége a teljesítmények mennyiségével egyetemben, sõt attól függetlenül is növekedjen, ami a szervezési értékek monetarizáláshoz vezet.7 Amennyiben a felszabadítást ill. a tõkét a mai tulajdonviszonyokból kiindulva kényszerítik ki, és a munkát teljesítõk bevételében megtalálható szervezési érték kompenzációs részét kivonják abból a célból, hogy monetáris hígítás segítségével tovább fokozzák az anyagi termelést, nyomás alá helyezik a dolgozók és az "ajándékpénz-függõ emberek" jövedelmét. A tõkehozadék és a munkabér konkurenciaharcában, melyben a termelés legszívesebben oda települne, ahol a bérköltségek aszimptotikusan a nulla felé tartanak, már nem a szükséglet, hanem a teljesítményhozam válik a jövedelem és a tõkefelhalmozás segítségével a gazdálkodás kezdeményezõjévé és a növekedési kényszer kiváltójává.
Foglaljuk össze még egyszer:
A probléma megfogalmazása: 1. Hogyan lehet azt elérni, hogy teljesítmények (munkaeredmények) szabadon kibontakozó szükségletekbõl származó keresleten alapuljanak, és nem olyan keresleten, melyet egy öncélú gazdasági folyamatban a teljesítményhozamok létrehozása céljából gerjesztettek? 2. Hogyan lehet a fölösleges – vagyis az ember és a természet számára 16
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 17
"kopásgazdaságot" elõidézõ – munkát a lehetõ legjobban elkerülni? 3. Hogyan lehet az egyes és a kettes pont figyelembevétele mellett a teljesítmények olyan kölcsönös értékelését létrehozni, melynek hozama lehetõvé teszi a gyártó számára, hogy képes legyen a saját és a hozzá közelálló tiszta fogyasztók szükségleteit az alatt az idõ alatt fedezni, amíg egy ugyanolyan vagy egy hasonló értékû teljesítményt elõ nem állít? (Aki azt gondolja, hogy a hármas pontban megfogalmazott követelés a kereslet és a kínálat puszta viszonyából levezethetõ, az figyelmen kívül hagyja azt a feltételt, miszerint a teljesítményhozam és jövedelem egymást nem feltételezõ, egymástól nem függõ mennyiségek lehetnek!) Az összgazdasági szemléletmód felismerései, melyek a prospektív koordinációs szerv számára lehetõvé teszik a szükségletek által diktált és a gyártás által a hozzá kapcsolódó szociálkvóták megközelítõleges teljesítése érdekében megkövetelt árak közötti kiegyenlítést: 1. Az értékképzés két pólusa mint a testi és szellemi munka gazdasági értelemben vett polaritása; 2. A természeti nyereségértékek összege, amit "õstermelésnek" is nevezhetünk, mint a hipotetikusan tisztán testi munka eredménye és mint mindennemû árképzés "dologi" mércéje. 3. A tõkeképzés mint a teljesítmények létrehozásának a természeti alaptól való emancipációja szellemi képességek révén, és a szellemi munka értéke mint megspórolt testi munka ekvivalense (megfelelõje); 4. Egy olyan pénzmennyiség megállapítása, amely a természeti nyereségértékek összegének felel meg (=õstermelés), és ezáltal az "õsbevétel" mint a szociálkvóták (bevétel) nominális mértékének lefektetése. Így aztán a teljesítményhozamok és a szociális kvóták egymástól nem függnek, hanem egy õsérték irányába mutatnak, ami megszabadítja a jövedelmet a teljesítményhozamhoz történõ közvetlen kapcsolódása miatt fennálló növekedési kényszertõl. 5. A tulajdon termelési eszközhöz kötött idõbeli korlátozottsága, mint a tõke szabad rendelkezési jogának közvetítõje a közösség számára hasznot hozó képességek szolgálatában. 6. A kölcsönpénz ajándékpénzzé történõ átváltozása, ami a pénz lejáratával áll összefüggésében. 17
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 18
A kamat és a földjáradék összekeverése Megmutattuk, hogy a munka intelligencia által történõ megszervezése, a munka természeti alapoktól történõ emancipációja során tõke keletkezik. A tõke aztán vagy a járadék útján lép tovább, ahol a közvetlen fogyasztást teszi lehetõvé, vagy a vállalkozói tõkefelhalmozás útján halad. Az elsõ lehetõség manapság a gyakorlatban pusztán a tulajdonviszonyokon keresztül meg is valósul, amire már a korábbiakban utaltunk is, és ez drágító hatást fejt ki. Az utóbbi ma szintén a tulajdonosi érdekeknek van alávetve, ugyanakkor képes a gazdasági haladást szolgálni azáltal, hogy csökkenti az árakat a fent bemutatott kompenzációs kiegyenlítés értelmében (amennyiben természetesen a pénz mennyiségét a teljesítmény-mennyiségek növekedésével párhuzamosan nem növelik, ahogyan az manapság történik). A tulajdon mai viszonyaiból, valamint a pénzkibocsátásból és a hitelképzésbõl kiindulva adódik a szervezési értékek monetarizálása, ami miatt a tõkekamat összekeveredik a földjáradékkal, és ennek részeként összegszerûen túlméretesre nõ. Földjáradék nélkül azonban, ahogyan azt már említettük, az emberi társadalom nem tud élni. Az igazi probléma, aminek a kamat ellen folytatott agitációs harchoz kellett vezetnie, az az, hogy miként lehet a gazdaság összefüggésein keresztül a mezõgazdasági termelést és a szellemi termelést – mint az emberi képességek és eszmék területét – egymással a szükséges egészséges kapcsolatba hozni. Erre szolgál majd a második fejezetben taglalt prospektív koordinációs-szerv, amely nem központi irányítással a bizonytalanban adminisztrál, hanem az érték- és az árképzés folyamatának ismeretében és az abból levezetett pénzügy segítségével transzparenssé teszi a kölcsön- és ajándékpénzekbõl élõk jövedelmét.8 Fordította: Simon Diána
Jegyzetek: 1. A papi ("oktató"), a nemesi ("védõ") és a paraszti ("tápláló") rendben megtalálható elvek megismétlõdtek mindenek elõtt abban, ami egyházi, polgári-demokrata és szociális pártként létezik. Az újkori társadalmi fejlõdés azt eredményezte, hogy a pártok már nem hivatkozhatnak egykori ideáljaikra. A pártok és követõik a társadalmi jövõt megtestesítõ tartalmakért küzdenek, de az ellentéteken nyugvó, pártérdekeken alapuló csoportképzõdmények nem fognak olyan közösség kialakulásához vezetni, mely a szabad individualitásra támaszkodik.
18
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 19
2. A kor történéseit figyelmesen szemlélõ figyelmét nem fogja elkerülni, hogy elõször az itt alátámasztott hármas tagozódás perverziója mutatkozik meg: nevezetesen a globális szabadság a gazdaságban; egyenlõség a népiségüket és kulturájukat illetõen megsemmisített államokban az állam mechanisztikus irányító funkciójában az oktatási és jóléti területeken az ennek megfelelõ törvényözönnel; és a globális lelkiismeret õrzõjeként úgynevezett nemhivatalos szervezetek (Non Governmental Organisations, NGO) formájában létrejövõ testvéri egyesületekkel. 3. A két értékpólus képzésének megismerése a két elv kibontakozó hatékonyságát az inverz polaritás formájában ragadja meg, ugyanis egy szimultán mûködõ, interdependens törvényszerûségként, melynek egyik oldala a másik áttüremkedéseként értelmezhetõ. A két elv mindig együttesen hat (inverz poláris) és univerzálisan érvényes. Nem két entitás dualitásaként ragadhatók meg. Például a fizika is ugyanazon probléma elõtt áll, mint a mai gazdaságtudomány, amikor a valóságot az õt alkotó két elv egyikére redukálja, és megkísérli egyedül ebbõl megmagyarázni. A fizika abban a képletében, melyben a sebességet a tér és az idõ hányadosaként értelmezi, az idõt is a tér fogalmából határozza meg. Az idõt a térrel határozza meg, és ezáltal nem tud az "idõ" fogalmához saját tartalmat hozzárendelni. Ez azt jelenti, hogy például azt az utat, amit egy autó megtesz, azzal az úttal hasonlítja össze, amit a föld a nap körüli pályáján tett meg. Tehát: a v = s : t (sebesség egyenlõ: megtett út osztva az idõvel /út az idõn keresztül/) képletben a t (idõ) egyben maga is egy s (út). Nos, ha mi egy konkrét dolgot elosztunk egy számmal, akkor egy konkrét dolgot kapunk; ha azonban két konkrét dolog arányát vesszük, akkor pusztán egy számot kapunk. Például: ha egy almát néggyel elosztunk, akkor egy negyed almát kapunk. Azonban tíz alma osztva két almával az ötös (puszta) számot fogja kiadni. A gazdaságtan a materiális és az immateriális teljesítményeket (munkaeredményeket) azonos módon kezeli, mégpedig földi termékként, és amikor az immateriális teljesítményeket – hamisan – a materiálisakkal egyenlõvé teszi, akkor itt is csak egy számot kap eredményként, nevezetesen a pénzbeli árat, és ennek következtében nem jut (tárgyszerû, dologi) értékképzethez. 4. Ezt a mai gazdaságtanban még fel nem lelhetõ problémát, miszerint a matematika nyelvére lefordítva a tisztán fogyasztók negatív teljesítményét az anyagi termelés résztvevõinek (munkavégzõk) pozitív teljesítménye kompenzálja, Rudolf Steiner 1922-ben Nemzetgatdasági kurzusának keretén belül a vásárlópénz fogalmával jellemezte, tehát azzal a vásárlóerõvel, melyet a dolgozók szociálkvótánként elõállítanak. A Gazdálkodás a jövõben címû könyvben megpróbáltuk ezt a problémát a 4. és az 5. kép segítségével érthetõvé tenni.
19
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 20
5. A bankrendszerek által elõidézett hitelképzés ugyan a központi bank pénzkibocsátásán alapszik, mértéke azonban többszörösen meghaladja a monetáris bázist. A tõkét manapság a következõképpen határozzák meg: minden jövedelmezõ vagyon, tárgyi tõke (reáltõke) vagy pénztõke. 6. A Neue Züricher Zeitung 2000. július 11-i számában "Leállnak az orvosok, hogy felmérjék az egészségügy költségeit" címmel a következõ írás jelent meg: "(...) Másrészt az orvosok és más egészségügyi dolgozók számára egy hároméves engedélymegvonással akarják legyõzni az egészségügyben eluralkodó mennyiségi növekedést. Ez azért szükséges, mert az árcsökkenés ellenére, például a gyógyszerek esetében, emelkednek az egészségügyi költségek az orvosi beavatkozások gyakoribbá válása miatt." Az egészségügyi szektor a jövedelemszerzés céljából elvégzett látens, fölösleges munka kiemelkedõ példája. Azért került ilyen helyzetbe az egészségügy, mert teljesítményhozamát a megítélés során helytelenül pozícionálták, ugyanis "dolgozói" oldalra helyezték, ahelyett, hogy az "ajándékpénzbõl élõk" oldalára helyezték volna (l. korábban). Tulajdonképpen már a mai rendszer is megmutatja, hogy az utóbbi eset áll fent, mivel az egészségügy finanszírozása számos országban a kötelezõ biztosítás, mint kényszeradományozás formájában történik. A mai rendszerben egy téves következtetés mûködik, mivel az orvos jövedelme látszólag az általa kezelt betegek számától függ. Ha azonban a rendszer a valóságot tükrözné, akkor az orvosok jövedelme vagy átlagon felüli vagy átlagon aluli lenne attól függõen, hogy hány embert tudnak egészségesen tartani, akik õket ezáltal fel tudják szabadítani. 7. Elsõsorban az elmúlt kilencvenes évek második felében növelték meg erõsen a vezetõ ipari államok központi bankjai a forgalomban levõ pénz mennyiségét annak érdekében, hogy nemzetközileg érdekelt bankrendszereik számára elegendõ likviditást biztosítsanak krízishelyzetek megelõzése vagy már fennálló krízishelyzetek kezelése céljából. Az árupiac, a pénzpiac és az értékpapírpiac mûködése lehetõvé tette, hogy a pótlólagosan kibocsátott pénzmennyiséget az utóbbiba tereljék; legalábbis erre utal az a tény, hogy az infláció elsõdlegesen az értékpapíroknál, és nem az áruk, sem közvetetten a föld árának inflálódásán keresztül ütötte fel a fejét. 8. Silvio Gesell Természetes gazdasági rend címû könyvében a szociálkvóta kérdését "Az alapbér" címû fejezetben a következõképpen közelíti meg: ha valaki kivándorol Amerikába, és ott szabad területet vesz birtokba, akkor az abból befolyó jövedelem minden más jövedelem irányvonalát képezi. Azt, hogy ez az irányvonal a földjáradék és a népesség számának hányadosát jelenti, csak akkor értjük meg, ha az értékképzés mindkét pólusával, a "természetre fordított munka" és a "szellem által szervezett munka" fogalmaival tisztában vagyunk, ameddig Silvio Gesell nem tudott eljutni.
20
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 21
II. A pénz jövõje Aki ma gazdasági – vagy egész általánosan társadalmi – jövõperspektívákkal foglalkozik, az azonnal olyan ítéletekbe ütközik, melyek a mindenkori élethelyzet emócióiból származnak. Aki a szociális életben a szerencse oldalán áll, az így érvel: nem kell fölösleges gondolatokat alkotni a jövõrõl; az emberek – legalábbis az öreg kontinensen – materiálisan soha nem éltek olyan jól, mint korunkban. Nem éheznek; hála az egészségügynek, hosszabb életûek, mint valaha, a gyermekhalandóság minimális, olyan sok pénzük és szabadidejük van, hogy bárhová elutazhatnak szabadságra, az éttermek, szórakozó- és mulatóhelyek, a kiállítótermek, színházak, operák és koncerttermek tele vannak; röviden: kenyér és cirkusz van bõséggel. Ezen felül rendelkezünk egy szociális hálóval, ami megakadályozza, hogy bárki az ún. létminimum alá csússzon. Aki nem éppen a szerencsések oldalán áll, az nem látja ennyire egyértelmûen pozitívan a jelent és a jövõt. Az figyelmeztet a tõketulajdonosoktól kiinduló, a termelékenység szakadatlan fokozását követelõ állandó nyomásra, a munkanélküliség kockázatára, a "kopásgazdaság" ökológiai következményeire, az élelmiszerek romló minõségére, az ennek következtében sokasodó egészség-károsodásokra és az egészségügy emelkedõ költségeire, az oktatásügy egyre szûkösebb anyagi kereteire, egyik oldalon a biztosítók egyre fokozódó deficitjére, másik oldalon a polgárok egyre élesebb ellenõrzésére, a rendszerbõl adódó fokozódó korrupcióra, a foglalkozásként végzett tevékenységek iránti érdeklõdés csökkenésére (kivéve az azzal járó haszon iránti érdeklõdést), a szegények és gazdagok között egyre mélyülõ szakadékra és az ezzel együtt járó világméretû migrációra; röviden: az életminõség romlására és az ember szabad szellemi-kulturális továbbfejlõdésének kilátásaira. Az ábrázolt növekedési kényszer a termelékenység és az árukibocsájtás valóban hihetetlen fokozásához vezetett. De a munka szervezése és mechanizálása, azaz a tõke öncélú képzése és gyarapítása a társadalmi élet mechanisztikus ösztönzéséhez (impulzálásához) vezet, aminek jellegzetessége, hogy a piacgazdaság elvét mint egy szabályozott rendszer sémáját egy fizikakönyvben ábrázolták9. A mechanisztikus ösztönzés idõvel a lakosság egyre nagyobb részénél a szükségletek szabad kibontakoztatásának korlátozásához vezet – elõször minõségi, majd mennyiségi értelemben is. Fejtegetésünk elsõ részében utaltunk az oktatásügy szabad ítéletalkotáson nyugvó tudományból és az erre épülõ szellemi életbõl – mint 21
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 22
a szervezési értékek ösztönzõjébõl – fakadó saját dinamikájára. A modern tudatból kiindulva mindazt kényszerként kell átélni, ami a szellemi életet a közvetlen gazdasági haszonérték és a politikai-jogi doktrinalizmus (valóságtól idegen ragaszkodás egy dogmához) igájába kényszeríti. A jogi és gazdasági élet tartalma számára ezért az impulzusoknak egy mindenféle gyámkodás alól felszabadított, független képzésbõl kell származniuk, hogy azokat egy szabad kultúrfejlõdés számára mértékadónak lehessen érezni. A szellemi és a gazdasági élet önállósodása korunk legjelentõsebb társadalmi követelménye. A "szociális organizmus hármas tagozódását" Rudolf Steiner elõször az elsõ világháború Közép-Európa számára kritikus idõszakában hozta nyilvánosságra, és a kor által megkövetelt impulzusnak nevezte; a kortársak azonban tehetetlenül és tanácstalanul álltak vele szemben. Ez az ellenállás – bármely okból keletkezett is – az azóta bekövetkezett társadalmi fejlõdésben sem gondolatilag, sem a külsõ életben semmi olyanhoz nem vezetett, ami a kényszert és a pusztítást megakadályozta volna. Mindenesetre csakis a fentebb kifejtett hat pontba (Az összgazdasági szemlélet felismerései) történõ betekintés megszerzése után lehetséges a mai állam közvetítõ ügynöki tevékenységérõl lemondani, és az államban ma egységesen igazgatott területek tagozódását lehetõvé tenni. Ugyanakkor természetesen az ilyen betekintés alapján önigazgató gazdaság azt is feltételezi, hogy az eddigi állam újrafogalmazza önmagát mint a maga lény(eg)ének megfelelõ területet: a jog és politika területét, ami ma a közbiztonságért, a közhigiéniáért és a büntetési végrehajtásért felelõs. A munkamegosztás halad tovább, a foglalkozások egyre inkább specializálódnak. A munkamegosztásnak és specializálódásnak fontos szerepe van a Föld mint gazdasági terület strukturálásában, éspedig olyan módon, hogy a szervezési értékek megteremtése "Euramerika" (vagyis az 22
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 23
Amerikai Egyesült Államok és a legközvetlenebbül hozzá kapcsolódó államok) osztályrésze, míg a természeti nyereségértékek elõteremtése "Eurázsia" és a Föld további területeinek a feladata. A globális emberi érdekek rendszerû területi széttagolásával szemben csakis a szabad szellemi életben, egy összgazdasági szemlélet formájában jöhet létre ellenpólus. Mert a munkamegosztáson és specializálódáson túlnyúló gazdasági elvek megértése és egy olyan társadalmi bizalom nélkül, melyben az egyes ember akarata képes az áttekintõ közösségi belátással azonosulni, minden gazdálkodás a konkurencia viszonyaiba, a saját elõnyök keresésébe torkollana, aminek végül totális társadalmi csõdhöz kellene vezetnie. A társadalmi élet három területe önálló, de koordinált igazgatásának gondolata azért olyan jelentõs, mert a mai társadalmi problémák különféle aspektusait fogja össze: – A kulturális élet számára a nevelésügy önállósított igazgatása azt jelenti, hogy egy politikailag vagy gazdaságilag egységesített területen élõ különbözõ népek az iskoláikat és tanáraikat, szabadon választható egyházaikat egymástól függetlenül, választás útján határozhatják meg.10 – A gazdaság számára a szellemi és jogi élet önállósított igazgatásából az következik, hogy a föld, a mesterséges termelõeszközök és a munka megszabadul árujellegétõl. Mert a képzés – mint a tõke megteremtõje – küldöttei révén a gazdaság irányítását is birtokolja, mert ezek a küldöttek gyakorolhatják a termelõeszközök tulajdonlásának funkcióját, és ezirányú utódjukat a tulajdon vásárlás nélküli átruházása formájában maguk határozzák meg. És a jogi élet határozza meg demokratikus szavazással a munkaidõt, és az egyes üzemekben kialkudott jövedelmeket mint érvényes megállapodásokat. 23
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 24
A további fejtegetés elsõsorban a gazdaság önigazgatásának szempontjait taglalja, és a másik két területet csak annyiban érinti, amennyiben a gazdasággal kölcsönös kapcsolatban állnak. Így például a mezõgazdaság vagy a tisztán fogyasztó értelmében történõ felszabadítás kiterjedésének (mértékének) kérdése rendelkezik egy kulturális (tudományos), egy jogi és egy gazdasági aspektussal, azaz - milyen mennyiségû és minõségû, a saját természeti alapból származó táplálékra van meg a szükséglet, - mennyi földnek kell a mezõgazdaság rendelkezésére állnia, - mennyi képzésre és kulturális életre van igény, mennyi (újonnan definiált) állam szükségeltetik, - mit jelent ezek ellátása a munkaidõ vonatkozásában? – A tisztán gazdasági nézõpont a teljesítmények létrehozásának és kölcsönös értékmérésüknek a nézõpontja. Az árképzés természetesen ugyancsak összefüggésben áll a szellemi élettel (többek között a szervezési érték révén) és a jogélettel (a munkaidõ révén, mert a tisztán fogyasztók szükségleteken nyugvó, asszociatíve megállapított szociálkvótája nem a munkavégzõk véletlenszerû teljesítmény-fölöslegétõl függ).
Az asszociáció, a terület, a szerv Nos, a bevezetõben már utaltunk arra, hogy ez a fejtegetés nem egy program, vagyis nem egy új rendszer utasításairól szól. Ahogy az olvasó is megérthette, nem arról van szó, hogy a meglévõt úgy, ahogy van, elvessük, hanem arról, hogy egy természetesen kialakult gazdasági terület felelõsei az itt ábrázolt összgazdasági elvi összefüggések megértésébõl és szempontjai alapján elõbb egymás között, majd más gazdasági területek vállalkozásaival is kapcsolatokat alakítsanak ki, melyekben azután a részleteket a speciális tárgyi és szakismeretek alapján rögzítik. Az ilyen kapcsolatok vezetnek asszociációhoz.
Az asszociáció különféle szervezeti formákban jelenik meg, mint VALUTATERÜLET. Ennek létrehozása által válik egységessé egy gazdasági terület. Az "Õsérték" c. grafika és a "Gazdálkodás a jövõben" c. könyv 30. oldalán található mérleg világossá teszik, hogy a prospektív valuta 24
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 25
– könyvelésileg az itt feltételezett pénztermelésre alapozva – a termelõeszközök összege, amelyek mellett testi munkát végeznek; az elsõdleges termelõeszköz a termõföld. A valutát a testi és a szellemi munka viszonya strukturálja (amely viszonynak a szükségletek szabad kibontakoztatásán kellene nyugodnia, és ezért állandóan változóként kell elgondolnunk), és szociálkvótákra oszlik, melyek tartalmuk szerint vásárlópénzt (nevezetesen a munkavégzõk által kigazdálkodott vásárlóerõt), formájuk szerint azonban kölcsön- és ajándékpénzt is reprezentálnak. Egy valutaterület civilizációs jóléte annál nagyobb, 1. minél több szociálkvótát tudnak létrehozni a munkavégzõk a sajátjukén felül (nem gazdasági kényszerbõl, hanem a kulturális fejlõdés alapján); 2. minél több anyagi teljesítmény esik egy szociálkvótára. MEGFIGYELÕ
SZERV,
mely a gazdaság (társaságainak) képviselõibõl áll.
KOORDINÁCIÓS SZERV, mely a három társadalmi terület delegáltjaiból áll; egyesíti magában és az új ismeretek alapján gyakorolja: – a mai vállalkozói egyesületek funkcióját az árképzést illetõen; – a mai szakszervezetek funkcióját a bevételeket illetõen; – a mai kincstár funkcióját az oktatás- és nevelésügy, az egészségügy és az újradefiniált állam finanszírozását illetõen (a mai értelemben vett kincstári pénzbehajtókra többé nincs szükség); – a mai állami költségvetés szavazással történõ meghatározását a múlt eredményeinek és a jövõ szükségleteinek összehangolásával.
A megfigyelõ szerv feladatai: MEGÁLLAPÍTJA – a népesség létszámát – a mezõgazdaságban tevékenykedõk számát – az összes munkavégzõk számát – az állam szolgálatában tevékenykedõk számát (a szociálkvóták kigazdálkodása tekintetében az állami szolgálatot végzõk és a tisztán fogyasztók egyenlõ elbírálás alá esnek, míg a kvóták felosztása tekintetében nem, mert utóbbi (a felosztás) az állami szolgálatot végzõk 25
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 26
tekintetében az adókivetés eszközével – a kötelezõ ajándékpénz értelmében – történik) – az egyéb tisztán fogyasztókat MEGHATÁROZZA – a pénzmennyiséget (a népesség száma alapján; a pénzt hitel formájában, lejárati határidõvel a központi bank hozza forgalomba). MEGFIGYELI – az árakat, ebbõl következõen – a szükségleteket, ebbõl következõen – a szociálkvóták teljesítését, ebbõl következõen – a túl- vagy alultermelést.
A koordinációs szerv segítségével az értékek kiegyenlítése – a munkavégzõk között a munka áthelyezése révén, – a munkavégzõk és tisztán fogyasztók között személyi transzfer révén – és a munkaidõ (rövidítése vagy hosszabbítása) révén történik, amivel olyan piaci árbevételt lehet megcélozni, ami teljesíti a kvótásított bevételt (értékazonosság), ami által mindenki ki tudja elégíteni a szükségleteit a mások teljesítményeibõl, mert a saját bevétele tartalmazza a mások teljesítményeibõl való részesedését (lásd alábbi grafika). Fordította: Kádas Ágnes
Jegyzetek: 9. Lásd: Friedrich Dorn/Franz Bader, Physik, Schroedel Schulbuchverlag 1996, 370. old. 10. Ezt az aktuális problémát illetõen ma nagy zavarodottság uralkodik. Aki az egy adott területen történelmileg növekedett kultútát "vezetõ kultúrának" propagálja, az annak a szemrehányásnak teszi ki magát, hogy "rasszista"; aki multikultúráról beszél, az "gettósít". Ezen túl ma egyes olyan országokat "bevándorlási országoknak" deklarálnak, melyek száz évvel ezelõtt még a termõföld elégtelensége miatt tipikus "kivándorlási országok" voltak. A közvetlen mezõgazdasági termékek szûkösségét az azóta eltelt idõben az iparosítás és annak exporttermékei révén kompenzálni lehetett. Ma az ipari termelés költségokozta konkurencia miatti kivándorlásának problémája
26
2004-1_melleklet_003.qxd
2004. 03. 29.
16:06
Page 27
elõtt állunk. Ha ezzel a kompenzálandó teljesítmény egyre inkább szellemi teljesítmények létrehozásába megy át, amit a 4. megjegyzésben mínusz-teljesítménynek definiáltunk, akkor felmerül az a kérdés, hogy a bevándorlók egy gazdaságban, függõen a nem racionalizálható szellemi teljesítménytõl, hogyan és mennyiben jutnak a testi munka teljesítményeihez (plusz teljesítmény) az ottlakók kizsákmányolása (Auspowerung) nélkül. Csak a hármas tagozódás teremt olyan feltételeket, hogy az egyes társadalmi területeken az embereket olyan konkrét kapcsolatokba hozza egymással, amelyek az absztrakt, anonim állami szabályozások helyébe lépnek. 11. Az alább visszaadott "Mérleg" (Bilanz) táblázatban a "b"-t a'-vel helyettesítettük, hogy még világosabbá tegyük, hogy az a' az a-ból keletkezik, része az a-nak.
MÉRLEG PASSZÍVÁK
AKTÍVÁK
I. stádium MEZÕGAZDASÁGI TERMELÉS Aktivált munkaráfordítás
a
(jegybanki) HITEL
a
(jegybanki) HITEL
a
(jegybanki) HITEL
a
II. stádium MEZÕGAZDASÁGI TERMELÉS Aktivált munkaráfordítás
a-a'
TÕKEKÉPZÉS: PÉNZTÁR (=megspórolt munka)
a'
III. stádium MEZÕGAZDASÁGI TERMELÉS Aktivált munkaráfordítás
a-a'
Debitor (az ipar és a szolgáltatások hitelfelvétele) a' IPARI TERMELÉS ÉS SZOLGÁLTATÁSOK Ipari termelõeszközök és szolg. vállalkozások
a'
HITEL a mezõgazd. termelés oldaláról
a'
27
