Összefoglalók
Malignus Lymphoma Konferencia Szeged, 2002. április 25–27.
ÖSSZEFOGLALÓK
Dr. Varga Gyula a konferencia elnöke Dr. Borbémyi Zita a konferencia titkára
88
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók Háttér: Az immunglobulin nehézlánc (IgH) génátrendezôdés polimeráz láncreakcióval (PCR) történô diagnosztikus kimutatása egyszerû, gyors, de optimálisan érzékeny és reprodukálható eljárás kell, hogy legyen. A nagymértékû változatosságot mutató IgH gént célzó PCR sikerét nagyban meghatározza a megfelelô primer illeszkedés. Módszerek: Ebben a munkában egy 5’-3’ polimeráz és 3’-5’ exonukleáz aktivitást is mutató enzim mix (rTth DNS Polimeráz, XL) alkalmazásával fejlesztettük tovább diagnosztikus módszerünket. A klonalitás meghatározására az FR3 és FR2 fragmentumok amplifikációját használtuk, az FR2 esetén ‘seminested’ protokollal. Négy templát DNS higítást alkalmaztunk az ál- és valódi pozitivitás elkülönítésére. A rTth és Taq polimerázok mûködését 15 primer gastricus MALT lymphomás beteg beágyazott biopsziás anyagán hasonlítottuk össze. Eredmények: FR3 és FR2 amplifikátum detektálható volt 9/15 (60%), illetve 3/15 (20%) esetben a Taq polimerázzal, míg 12/15 (80%), illetve 9/15 (60%) esetben a rTth polimerázzal. A monoklonalitást a Taq polimerázzal 6/9 (67%), illetve 1/3 (33%), a rTth polimerázzal pedig 10/12 (83%), illetve 3/9 (33%) esetben sikerült kimutatni. Konklúzió: A rTth polimeráz és a 4 templát DNS higítás alkalmazása növelték a reakció érzékenységét, specificitását és reprodukálhatóságát. Optimális érzékenységû, gyorsan és könnyen kivitelezhetô, ezért a rutin diagnosztikában is jól alkalmazható, kis méretû, paraffinba ágyazott biopsziákon is jól mûködô protokollt sikerült kidolgozni. Készült az OM Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj és az EüM ETT (479/2000) támogatásával.
A hajassejtes leukaemia (HCL) ritka malignus haematológiai betegség, amelyre elsôsorban a pancytopenia és a splenomegalia jellemzô. A terhességben való elôfordulásának érdekességét a rendkívüli ritkáság mellett a kezelési teendôk megválasztása adja. 34 éves nôbetegünk esetében a terhesség 20. hetében derült fény a HCL-re. A diagnózis felállításakor normál lép(!) méretek mellett kifejezett pancytopeniát észleltünk. A diagnosztizálás csontvelô szövettani és immunhistokémiai feldolgozása alapján történt. A terhesség 29. hetében a kritikus határokat elérô cytopeniás értékek ( neutropil 0.3 G/l, thrombocyta: 70.00 G/l, Hb.: 88 g/l) miatt az interferon kezelés megkezdése mellett döntöttünk. Az Intron-A dózisát a kezdeti heti 3x1 MIU-rôl fokozatosan, heti 3x3 MIU -re emeltük. kilenc hét alatt a beteg vérképe normalizálódott ( neutropil 2.7 G/l, thrombocyta: 185.00 G/l, Hb.: 121 g/l). A kezelést jól tolerálta és egészséges fiúgyermeket szült. Tudomásunk szerint a magyar orvosi szakirodalomban hasonló esetet nem közöltek. A Medline Adatbázisban öt, terhességben elôforduló HCL esetet találtunk. Ezek közül két esetben interferont, egy esetben splenectomiát alkalmaztak, és két esetben megtudták várni a szülést és csak ezután kezdték el a kezelést. Következtetésként levonhatjuk, hogy terhességben diagnosztizált és kezelést indokló HCL esetén az Interferon jól tolerálható és biztonságosan adható.
Klinikánkon 47 beteget kezeltünk fludarabinnal vagy fludarabint tartalmazó kombinációval. Fludarabin kezelésben részesült 19 krónikus lymphoid leukaemiás beteg (CLL), közülük egy esetben komplett remisszió (CR), 10 betegben parciális remisszió (PR) alakult ki. Hatékonyabb volt a fludarabin a korábban kevésbé intenzíven kezelt és kevésbé kiterjed betegséggel bíró betegekben. A 60 év feletti betegek is reagáltak fludarabinra. Fluidarabin és cyclophopshamid kombinációval három lymphocytás lymphomás beteg közül két esetben PR jött léte, a harmadiknak progrediált a betegsége. Fludarabin+mitoxantron (Novantron)+dexamethason (FND) protokollal kilenc, korábban már intenzív kemoterápiában részesült beteget kezeltünk (egy T-CLL, egy B-CLL, egy perifériás T-sejtes, hat indolens B-sejtes lymphoma). FLAG-IDA (fludarabin, nagy dózisú Ara-C, granulocyta kolónia stimuláló faktor, idarubicin) adására 16 rossz prognózisú (terápia refrakter és relapszusban lévô) heveny leukaemiás betegnél került sor. A CR és PR aránya mind az akut myeloid leukaemiában mind az akut lymphoid leukaemiában meghaladta az 50%-ot, ezért a rövid hatástartam ellenére is ajánlható azokban az esetekben, melyekben a kezelést ôssejt-transzplantáció követheti.
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
1. RTth DNS POLIMERÁZ ALKALMAZÁSA A GASTRICUS MALT LYMPHOMÁK MOLEKULÁRIS PATOLÓGIAI DIAGNOSZTIKÁJÁBAN Bagdi E, Gurbity T, Groen N*, Dinjens W*, Krenács L Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, Biotechnológiai Intézet, Szeged, *Erasmus Egyetem Rotterdam, Patológiai Intézet, Hollandia 2. HCL ELÔFORDULÁSA TERHESSÉGBEN (ESETISMERTETÉS ÉS IRODALMI ÁTTEKINTÉS) Bassam Ali1, Borbényi Zita2, Pikó Béla1, Demeter Judit3, Krenács László4, Bagdi Enikô4 1Pándy Kálmán Kórház, Onkológiai Osztály, Gyula, 2SZTE, II. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged, 3Semmelweis Egyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest, 4Bay Zoltán Intézet, Szeged 3. FLUDARABIN KEZELÉSSEL SZERZETT TAPASZTALATAINK Batár Péter, Rejtô László, Kiss Attila, Reményi Gyula, Rák Kálmán, Vadász Györgyi*, Udvardy Miklós, Telek Béla Debreceni Egyetem, Orvosés Egészségtudományi Centrum, II. Belgyógyászati Klinika, Hematológiai Tanszék, *III. Belgyógyászati Klinika, Debrecen
89
Összefoglalók 4. A MEDIASTINÁLIS B-SEJTES LYMPHOMA SEJTEREDETE AZ IgH ÉS BCL-6 GÉNEK MUTÁCIÓANALÍZISE ALAPJÁN Csernus Balázs, Tímár B., Fülöp Zs., Jáksó P*, Matolcsy A. Semmelweis Egyetem, I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, *PTE, Patológia Intézet, Pécs 5. MYELOMA MULTIPLEX ÉS HHV-8 FERTÔZÉS ELÔFORDULÁSA MAGYARORSZÁGI BETEGEKEN Csire M.*, Mikala G.§, Jánosi J.§, Petô M.§, Hasitz Á.§, Domján G.§, Jákó J.§, Berencsi G.*, Vályi-Nagy I.§ § Országos Gyógyintézeti Központ, Belgyógyászati Osztály, Budapest, * „Johan Béla” Országos Epidemiológiai Központ, Virológiai Fôosztály, Budapest 6. KÉT ÉV AUTOLÓG ÔSSEJTTRANSZPLANTÁ CIÓS TAPASZTALATAI A PTE ÁOK I. SZ. BELKLINIKÁJÁN Dávid M.1, Szomor Á.1, Vidra T.1, Szalontay Cs.1, Jáksó P.2, Losonczy H.1 1 PTE, ÁOK, I.sz. Belgyógyászati Klinika, 2 PTE, ÁOK Pathologiai Intézet
7. HEPATO-SPLENICUS GAMMA-DELTA LYMPHOMA Deák Beáta, Hanna Eid, Matolcsy András1, Molnár Zsuzsa, Schneider Tamás, Péter Ilona, Tóth Erika, Várady Erika, Rosta András Országos Onkológiai Intézet, Budapest SE I. Pathológiai Intézet, Budapest1
90
Bevezetés: A WHO osztályozás alapján a mediastinális B-sejtes lymphoma (Med-DLBL) önálló klinikopatológiai entitás a diffúz nagy B-sejtes lymphomák (DLBL) csoportján belül. Feltételezések alapján, a Med-DLBL a thymus B-sejtjeibôl ered. Ezen feltételezést egyrészrôl alátámasztja, a Med-DLBL tumoros B-sejtjei és a thymus B-sejtjei között megtalálható nagyfokú immunofenotípus hasonlóság. A sejteredet meghatározásának egy további lehetôsége az immunglobulin nehézlánc gén (IgH) és a BCL-6 gén 5’ nemkódoló régiójának mutációanalízise. Vizsgálatainkban az IgH és a BCL-6 gének mutációs mintázatát hasonlítottuk össze thymikus B-sejtek és a mediastinális Bsejtes lymphoma tumorsejtjei között. Módszerek: Vizsgálatainkat 5 mediastinális lymphomában szenvedô beteg mintáin és egy normális thymuson végeztük. A normál thymusból flowcytométerrel szelektált CD19 pozitív Bsejtekbôl és a tumorsejtekbôl, DNS izolálást követôen, a megfelelô génszakaszokat PCR amplifikáció során felerôsítettük, majd a klónozást és klónszelekciót követôen meghatároztuk a bázissorrendet. A kapott szekvenciákat az IgH és BCL-6 germline szekvenciákkal vetettük össze.Eredmények: A szekvenciaanalízisek mindkét gén esetében számos mutációt azonosítottak mind a normál thymikus B-sejtek mind a tumorsejtek esetében, melyek megoszlása antigénszelekciót feltételez. A mutációs mintázatok hasonlósága genetikai támpontot nyújt a mediastinális B-sejtes lymphoma thymikus B-sejt-eredetének megerôsítésére.
A közelmúltban felvetôdött, hogy a monoklonális gammopathiából myeloma multiplexbe (MM) történô konverzió valamelyik lépésében szerepet játszhat a csontvelôi stromasejtek HHV-8 fertôzése vagy a vírus hordozása. Az alkalmazott diagnosztikai módszerek sokfélesége miatt az eredmények ellentmondásokkal tarkítottak. Kettôs polimeráz láncreakció (nested PCR) segítségével megvizsgáltuk a HHV-8 hordozást MM-ben szenvedô betegek keringô lymphocytáiban és csontvelô aspirátumában. Az egyszerû PCR azt mutatta ki, hogy heveny fertôzés zajlotte a betegekben a vizsgálat idôpontjában. Kontrollként non-Hodgkin lymphomás (NHL) betegek mintái szolgáltak. Párhuzamosan más onkogén (EBV) és nem onkogén (CMV és HHV-6) herpesvírusok jelenlétét is ellenôriztük. Az eredmények azt mutatják, hogy a MM betegekre jellemzô a HHV-8 hordozás (19/43 beteg). A többi herpesvírus akut vagy krónikus, egyszerû PCR-rel kimutatható fertôzést okozott. A NHL betegeknél a herpesvírus fertôzések zöme kimutatható volt egyszerû PCR-rel is, tehát az immunkárosodás miatti heveny fertôzések vagy reaktiválódások voltak jellemzôek.
Klinikánkon az elmúlt két évben 32 beteg autológ ôssejttranszplantációjára került sor. 11 betegnél myeloma multiplex, 21 betegnél malignus lymphoma miatt történt az átültetés. Átlagos életkoruk: 39.33±12.68 (19-59) év volt, 20 férfi és 12 nô került transzplantációra. Myeloma multiplex: A 11 beteg átlagos életkora 49.27±8.51 év, nem szerinti megoszlás: 7 férfi/ 4 nô, leggyakoribb szubtípusok: IgG kappa, IgA lambda, 9 beteg II-s és III-s stádiumba volt sorolható. A diagnózistól a transzplantációig eltelt idô 8.54 hónap, minden betegnél sikeres perifériás ôssejtmobilizálás zajlott, átlagosan 10.11x106/tskg CD34+ sejttel történt az átültetés nagydózisú melphalan kondicionálást követôen. ANC>500: 8. napon, TCT>20.0: 11. napon. Súlyosabb szövôdményt nem észleltünk. TRM: 0%. 5 beteg CR-ba (IgH génátrend.: 4 betegnél negatív), 6 beteg PR-ba került. A transzplantációtól eltelt átlagos követési idô:13.18 (3-23) hónap, a diagnózistól eltelt átlagos követési idô: 22.18 (11-34) hónap. Malignus lymphoma: 19 betegnél NHL, 2 betegnél Hodgkin kór miatt történt az átültetés. Átlagos életkor: 38.87±18.56 év, nem szerinti megoszlás: 13 férfi/ 8 nô, 13 beteg III-IV-s stádiumba tartozó volt, a diagnózistól a transzplantációig eltelt idô átlagosan 21.8 hónap volt. 13 betegnél perifériás vérôssejt, 4 betegnél csontvelô, 4 betegnél kevert transzplantációra került sor. BEAM illetve BuCy kondicionálást követôen 9.39x106/tskg perifériás vér CD34+ sejttel, vagy 9.08x 105/tskg csontvelôi CD34+ sejttel történt az átültetés. ANC>500: 10.1 nap, TCT>20.0: 14.2 nap. Mucositis a betegek 57.1%-ánál, sepsis 52.3%-ánál fordult elô. CR: 76.1%, PR: 20%, TRM: 1 beteg. A transzplantációtól eltelt átlagos követési idô 9.55 hónap, a diagnózistól eltelt átlagos követési idô 31.8 hónap. Mindkét betegcsoportban az autológ ôssejttranszplantáció eredményei jók, a mortalitás alacsony (kb. 3%), myelomában lényegesen kisebb a hemoszubsztitúciós igény, perifériás vérôssejtek alkalmazásakor rövidül az aplasia idôtartama. Szerzôk 56 éves nôbetegük kórtörténetét ismertetik. A betegnél jelentôs fogyás, gyengeség, extrém fokú hepatosplenomegalia és három vonalas cytopenia miatt kezdtek kivizsgálást. Miután perifériás nyirokcsomó nem volt tapintható, a hajas sejtes leukémia kizárható volt (csontvelô, felszíni marker, citokémia), splenectomia történt, a lép szövettani vizsgálata egy ritka T-sejtes malignitást, az ún. hepato-splenicus gamma-delta lymphomát igazolt. CHOP-ra a beteg átmenetileg remisszióba került, jelenleg progresszió miatt másodlagos kezelése folyik. Szerzôk remélik, hogy a fenti eset érdeklôdésre tarthat számot, mivel a jelen entitásról a kis esetszám miatt csak kevés irodalmi adat olvasható.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók Szerzôk az Országos Onkológiai Intézet Haematológiai Osztályán l978-2001 között 1203 non-Hodgkin lymphomás beteget kezeltek, 22 esetben igazolódott primer központi idegrendszeri lymphoma (PCNSL). A 12 ffi és 10 nô átlagéletkora 58,8 év (30-79 év), 6 fô volt 60 évnél fiatalabb. A 4 esetben T-, 18 betegben pedig B-sejt eredetû malignus lymphoma klinikai stadiuma I/E (18 fô), ill. IV/E (4 fô) volt. Primer radioterápiát 9, kemoterápiát 11 kapott, 1 fô csak sugárkezelésben részesült. Közepes vagy nagy dózisú methotrexat-alapú kezelést 17 fônél alkalmaztak, intrathecalis citosztatikumot 18 betegnél. Komplett remissziót 9, részlegeset 10 esetben észleltek. Az átlagos túlélés 12,6 hó (3-48 hó). 11 beteget veszítettek el. Gyakoribb mellékhatások: cytopenia, mucositis, Methotrexat indukálta máj- ill. vesetoxicitás (1 ill. 2 eset ), akut myocardialis infarktus, epilepsia, súlyos perifériás neuropathia. Szerzôk ismertetik a PCNSL kezelésére vonatkozó legújabb irodalmi adatokat. Számos új terápiás protokoll ellenére több fontos kérdésben továbbra sincs konszenzus (intrathecalis kezelés ill. methotrexat mellé adandó gyógyszerek). Mivel a kis betegszám statisztikai következtetésekre nem ad lehetôséget, szerzôk hasznosnak látnák egy, a primer központi idegrendszeri lymphomás beteget adatait tartalmazó magyarországi adatbázis létrehozását.
8. PRIMER KÖZPONTI IDEGRENDSZERI LYMPHOMA KEZELÉSÉBEN SZERZETT TAPASZTALATAINK
Ötvenegy myeloma multiplexes beteg közül elsô kezelésként 32-en kaptak VAD protokollt a tumortömeg minimalizálása, lehetôség szerint komplett hematológiai remisszió elérése, ezért a ciklusok számát egyénre szabottan állapítottuk meg (3-15 ciklus). Az elért remisszió fenntartására interferon kezelést alkalmaztunk. A myeloma prognózisára és a kezelés hatékonyságának mérésére béta-2mikroglobulin (B2mG) meghatározást is végeztünk. A VAD terápiában részesült betegek teljes túlélési ideje (OS) 26 hónap. Azon 27 beteg esetén, akiknél a terápiát sikerült befejezni (min. 3 VAD ciklus) az OS 32 hónap, a relap-szus-mentes túlélés (RFS) 20 hónap. A kezdeti béta2 mikroglobulin szint alapján 2 csoportba osztva a betegeket a rossz prognózisú csoportban (B2 mG>6mmol/ml), az OS 18 hónap és a RFS 10 hónap. A jó prognózisú csoportban (B2 mG<6mmol/ml)az OS jelenleg 33 hónap, a RFS jelenleg 21 hónap. 70 éves kor alatt az OS 34 hónap, a RFS 22 hónap, 70 év felett pedig az OS 9,2 hónap, a RFS 2,1 hónap. Az 5 transzplantált betegünk túlélése a legkedvezôbb - 40 hónap - a RFS 34 hónap. A myeloma multiplexes betegek terápiájának megválasztásában korábban az életkor szerepelt döntô tényezôként. Eredményeik alapján a 6mmol/ml alatti érték esetén jó WHO-ECOG stádiumú 70 év feletti betegnél is érdemes a tumortömeg minimalizálására - és ebbôl adódóan a hosszabb túlélés érdekében a VAD terápiát választani. A 70 év feletti béta2 mikroglo-bulin szintû beteg esetében ugyanakkor nem javasolnának priméren VAD kezelést.
9. BÉTA-2 MIKROGLOBULIN (B2 mG) PROGNOSZTIKAI SZEREPE MYELOMA MULTIPLEXES BETEGEINK TÚLÉSÉBEN
A szerzôk egy 65 éves férfibeteg esetét ismertetik, akinél kezdetben a napfénynek kitett bôrterületeken, majd a törzsön és a felsô végtagokon is fokozatosan progrediáló élénkvörös, viszketô erythema és jelentôs fokú bôrinfiltráció kialakulását észlelték. A perifériás vérben észlelt leukocytosis, 66% lymphocytosis és LDH emelkedettség lymphoproliferatív betegség gyanúját vetette fel. A bôr hisztológiai vizsgálata a dermisben masszív CD4+CD3-CD20-CD30-TdT- T-sejtes lymphoid infiltrációt mutatott, 50%-os Ki67 pozitivitással. A molekuláris biológiai vizsgálat során a bôrben és a perifériás vérben is monoclonalis T-sejt receptor gamma génátrendezôdést igazoltak, a csontvelô PCR vizsgálata technikai okok miatt nem volt informatív, de flow cytometriás vizsgálattal itt is T-sejt túlsúlyt lehetett igazolni. A betegnél sem hepatosplenomegaliát, sem nyirokcsomó-megnagyobbodást nem észleltek. A kezdetben alkalmazott chlorambucil és methylprednisolon terápia valamint a systemás PUVA kezelés mind a bôrtünetek mind a lymphocytosis vonatkozásában ineffektívnek bizonyult, így interferon-alfa2a bevezetése mellett döntöttek, mely lassú ütemû javulást eredményezett.
10. BÔRTÜNETEKKEL KEZDÔDÔ T-SEJTES CHRONICUS LYMPHOID LEUKAEMIA
A fiatal ( 1975 ) nôbeteg hepato-splenomegaliája 1994 óta ismert. 2000. júliusában láz, hasi fájdalom, kiterjedt oedema miatt jelentkezett. UH, CT gócosan infiltrált extrém nagy májat, homogén lépduzzanatot, ascitest, a vesékben egy-egy kis gócot talált. Egyebütt kóros nyirokcsomó, a csontvelôben infiltráció nem volt kimutatható. A beteg HCV pozitívnak bizonyult. A máj szövettani vizsgálata nagy B-sejtes lymphomát igazolt, klonális immunglobulin génátrendezôdéssel. Egy CHOP drámai klinikai javulást eredményezett, a kezelést MACOP-B kúrával folytattuk. Hatására a gócos máj és veseelváltozás teljes regresszióját észleltük. 2001. januárjában a Szt. László Kórház Transzplantációs Osztályán perifériás ôssejtgyûjtés, majd áprilisban a második MACOP-B kúra befejezése elôtt ôssejtátültetés történt. Szövôdményként súlyos mucositis és elhúzódó neutropeniás láz alakult ki. A beteg jelenleg tünet-és panaszmentes, jelzett hepatosplenomegalián kívül státusza negatív. Esetünk érdekességét az igen ritka primer hepaticus lokalizáció, a súlyos általános állapot és Cvírus fertôzés ellenére is eredményes cytostaticus valamint a parciális remissioban elvégzett sikeres ôssejt transzplantáció adja. Megbeszélés tárgyát képezheti a C-vírus fertôzés és hepaticus lymphoma összefüggése.
11. MÁJ-VESE LOKALIZÁCIÓJÚ AGRESSZÍV NON-HODGKIN LYMPHOMA EREDMÉNYES CYTOSTATICUS ÉS ÔSSEJT KEZELÉSE
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Deák Beáta, Hanna Eid, Molnár Zsuzsa, Schneider Tamás, Várady Erika, Rosta András Országos Onkológiai Intézet, Budapest
Egyed Miklós, Kollár Balázs, Kiss Zoltán, Farkas Mária* Kaposi Mór Megyei Kórház, Kaposvár, Belgyógyászat, *Hematológiai Részleg, Izotópdiagnosztikai Laboratórium
Erôs Nóra, Károlyi Zsuzsánna, Matolcsy András, Takács István, Radványi Gáspár Semmelweis Kórház Bôrgyógyászat Miskolc, Semmelweis Egyetem I.sz.Pathologiai Intézet Budapest, Semmelweis Kórház II.Belgyógyászat és Haematologia Miskolc
Farkas Péter*, Reményi Péter**, Kollai Géza*, Plótar Vanda***, Benedek Szabolcs* Semmelweis Egyetem ÁOK, III. sz. Belgyógyászati Klinika*, Szt. László Kórház Csontvelô-transzplantációs Osztály**, Szt. István Kórház Pathológiai Osztály***, Budapest
91
Összefoglalók 12. GENETIKAI INSTABILITÁS ÉS hMLH1 PROMOTER HIPERMETILÁCIÓ SZEREPE A CLL RICHTER TRANSZFORMÁCIÓJA SORÁN Fülöp Zsolt, Csernus Balázs, Tímár Botond, Matolcsy András Semmelweis Egyetem I. sz. Pathologiai és Kísérletes Rákkutató Intézet, Budapest 13. PLAZMASEJTEK PROLAKTIN TARTALMÁNAK VIZSGÁLATA; PROLAKTIN HATÁSA MYELOMA SEJTEK APOPTÓZISÁRA Gadó Klára1, Pálinger Éva2, Kovács Péter3, Domján Gyula1, Falus András2 1Szent Rókus Kórház, I. sz. Belgyógyászat, Budapest 2Semmelweis Egyetem ÁOK Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest 14. 10 ÉVES TAPASZTALATAINK MARGINALIS ZÓNA- LYMPHOMÁK KEZELÉSÉVEL Gasztonyi Zoltán1, Hamed Aryan1, Gyûrûs Péter2, Pajor László3 Kelényi Gábor3, Tóth Á. Gábor1, Schreiner Péter1 Petz Aladár Megyei Kórház, II. sz. BelgyógyászatHaematologia,1 Gyôr, Petz Aladár Megyei Kórház, Pathologiai Osztály2, Gyôr Pécsi Tudományegyetem ÁOK Pathologiai Intézet3 Pécs 15. EXTRANODALIS MEGJELENÉSÛ KIFEJEZETT MALIGNITÁSÚ B SEJTES LIMFÓMÁK KÖZPONTI IDEGRENDSZERI KOMPLIKÁCIÓI Gergely L., Váróczy L., Vadász Gy., Rejtô L.1, Illés Á. DE OEC III. sz. és II. sz.1 Belgyógyászati Klinika, Debrecen
92
A chronicus lymphocytás leukaemia (CLL) indolens B-sejtes non-Hodgkin lymphoma (NHL), amely diffúz nagy B-sejtes lymphomává (DLBL) alakulhat át. Ezen transzformáció Richter szindróma néven ismert. Az alacsony malignitású NHL-ra nem jellemzô a genetikai instabilitás, az azonban kérdéses, hogy a CLL transzformációját kíséri-e a genetikai instabilitást jellemzô mikroszatellita instabilitás (MSI), illetve a mismatch repair gének aktivitásának változása. Ezen kérdés eldöntésére 9 CLL-ben szenvedô beteg tarnszformáció elôtti és transzformáció utáni mintáiban 8 mikroszatellita markert hasonlítottunk össze polimeráz láncreakcióval. Ugyanezekben az esetekben megvizsgáltuk a hMLH1 mismatch repair gén promoterének metilációs státuszát is. Vizsgálatunk során 9 mintából 6 esetben észleltünk MSI-t legalább három mikroszatellita markernél, és a hat mintából 5 esetben a hMLH1 gén promoterének inaktivációt okozó hipermetilációját mutattuk ki. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy egyes esetekben a hMLH1 gén hipermetilációja által kiváltott genetikai instabilitás szerepet játszhat a Ricter transzformáció kialakulásában.
Bevezetés: A prolactin (PRL) termelôdés csökkenése, vagy fokozódása egyaránt kóros állapotot idéz elô. Egyes tumorokban hyperprolktinémia figyelhetô meg, tumorsejtek maguk is képesek PRL-t termelni. PRL hatását a sejtciklus progresszójában szerepet játszó gének expresszójának fokozása révén fejti ki, az apoptózis gátlása révén elôsegíti a tumorfejlôdést. Célkitûzés: munkánk során vizsgáltuk a myeloma multiplex (MM) szenvedô betegek csontvelôi sejtjeinek PRL tartamát. Vizsgáltuk a cyclosporin és a melphalan U266 sejtek PRL tartalmára gyakorolt hatását, továbbá az exogén PRL U266 sejtek apotozisára gyakorolt hatását. Módszer: a csontvelôi plazmasejteket CD/19-/CD45-/CD38+/CD56+ immunfenotipus alapján azaonosítottuk. Az intracelluláris PRL tartalmat PRLellenes antitest felhasználásával FACS analízissel mértük. Apoptózist etopoziddal indukáltuk, és a DNS degradációt mértük FACS módszerrel. Eredmény: MM betegek csontvelôi sejtjei PRL-t tartalmanak. Legtöbb PRL-t a plazmasejtekben detektáltunk. Az U266 myeloma sejtek is tartalmaznak PRL-t, melyet valószínûleg maguk termelnek, mivel a cyclosporin (PRL receptor gátló), nem befolyásolja az ic.PRL tartalmat. Melphalan fokozza az ic.PRL tartalmat. A PRL normál dózisban fokozza az apoptozist, míg nagy dózisban gátolja azt. Ez megerôsíti a hyperprolaktinémia tumor progressziót elôsegítô hatását.
A nyirokcsomók marginalis zónája anatómiailag meglehetôsen lazán meghatározható régió. Más nyirokszövetekben, így a lépben és a bél Peyer - plakkjaiban a marginális zóna sokkal pontosabban körülhatárolható. A marginális zónából kiinduló lymphomák egyes csoportjait az elmúlt évtizedben írták le pontosabban. Az ide tartozó entitások a mucosa asszociált lymphoid szövet (MALT) lymphomái, a nyirokcsomókból kiinduló nodalis marginális zóna lymphomák és a splenicus marginális zóna lymphomák. A szerzôk 10 éves beteganyagukat áttekintve 21 marginális zóna lymphomás esetükrôl számolnak be. Betegeik közül 16 a MALT lymphoma, 2 a nodalis marginális zóna lymphoma, 3 a splenicus marginális zóna lymphoma csoportba tartozott. A leggyakrabban alkalmazott kezelési mód (a MALT lymphoma mûtéti kezelésen kívül) a kombinált iv. citosztatikus kezelés volt (17 esetben). Irradiációra 2 esetben volt szükség. Betegeik közül 17 jelenleg is életben van. A szerzôk eredményei adalékul szolgálhatnak ennek az utóbbi évtizedben körvonalazódó lymphoma-csoportnak a klinikumához, prognózisához, kezelhetôségéhez, túléléséhez.
Az agresszív Non-Hodgkin limfómák kezelésében a CHOP bevezetése, majd a korszerûbb kemoterápiák és a perifériás ôssejttranszplantáció jó eredményeket hoztak. A betegek közel 70% -a meggyógyítható. Ugyanakkor a fennmaradó esetek továbbra is gondot jelentenek a megfelelô kezelési stratégia megválasztásában. Ehhez nélkülözhetetlen a betegség megfelelô kezdeti állapotának felmérése. Jelen munka elsô részében 3 esetrôl számolunk be. (74 éves nô – glutealis izomzat limfómája, 26 éves ffi – B-sejtes gyomor limfóma, 26 é. nô – m.pectoralis B-sejtes limfómája). Mindhárom esetben kezdetben extranodalisan jelentkezett a B-sejtes kifejezett malignitású NonHodgkin limfóma, a kezdeti szisztémás polikemoterápiás kezelés sikeres volt, ugyanakkor a követés során relapszus jelentkezett a központi idegrendszer területén. A betegség további kezelése nehéz volt, a konvencionális (HD-MTX, DHAP, ITh kezelés, irradiáció) kezelés ellenére a progresszió a betegek halálához vezetett. Az esetek tapasztalatait összegezve ajánljuk, hogy a betegség kezdetén a staging vizsgálatoknál ne csak T-sejtes NHL, hanem extranodalis kifejezett malignitású B-sejtes NHL esetén is végezzünk liquor analízist. Ennek kapcsán egy újabb esetet ismertetünk (63 éves nô – mellékvese B-sejtes limfómája), akinél a limfóma kezdeti állapotfelmérés során neurológiai tünetek hiánya ellenére elvégeztük a liquor analízist és pozitív eredmény birtokában a CHOP kezelést IT kezeléssel kiegészítve alkalmaztuk. A beteg jelenleg komplett remisszióban van.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók A szerzôk eseteik ismertetésévek, és az irodalmi adatok áttekintésével, elemzésével foglalják össze a szemüregi lymphomák diagnózisával, kezelésével, gondozásával szerzett fôbb tapasztalatokat. Három esetben diagnosztizálták a kórképet. Mindhárom betegnél a szemészeti tünetek, kezelések hónapokkal elôzték meg a diagnózist. Két esetben a folyamat lokalizált volt, egy esetben már generalizálódott. A diagnózis céljából eltávolítható kis volumenû terime nagy mértékben nehezítette a kórismét. A „köménymagnyi” szövetmennyiség pontos tipizálása tapasztalt intézetben is nehézséget jelentett. Egy esetben csak az Ig nehézlánc génátrendezôdés vizsgálata oszlatta el a kételyeket s igazolta az agresszív lymphoma diagnózisát. A szerzôk malignitás fokának meg felelôen CHOP séma szerinti kezeléseket alkalmaztak 3-8 ciklus során. A kezelések eredményeként a szemészeti panaszok megszûntek. Egy esetben – ahol a tumor tömeg jelentôs részét eltávolították komplett remisszió következett be. Két esetben, a bulbus mögötti reziduális tumor miatt kiegészítô radioterápiára került sor. A kezelések eredményeként az egyik beteg 3, a másik beteg egy éve van komplett remisszióban. A harmadik beteg irradiaciója jelenleg folyik, a kontroll vizsgálatokkal adenomegalia, csontvelôi érintettség esetében sem igazolható. A szemüregi lymhoma ritka, kazuisztika számban elôforduló extranodális ( MALT) lymphoma. Általános érvényû, evidenciákon alapuló ajánlások az irodalomban nincsenek. A szerzôk a citosztatikus kezelésekkel jelentôs tumor-regressziót értek el, a komplett remisszió eléréséhez két esetben radioterápiára is szükség volt.
16. SZEMÜREGI LYMPHOMA – EGY RITKA KÓRKÉP
A szerzôk az elmúlt 5 év során, 33 Hodgkin kóros beteget kezeltek osztályukon. A betegek több mint felnô (ffi: 15, nô: 18), átlagéletkoruk 35, 9 év volt. Az Ann- Arbori beosztás alapján1 beteg I., 12 beteg II., 16 beteg III., 4 beteg IV. klinikai stádiumba tartozott. „B” - tünetek elôfordulását 20 esetben észlelték, bulky disease 11 betegnél fordult elô. A szövettani típus szerinti megoszlás a következôképpen alakult: NS 55%, MC 30%, LP 6%, LD 3%, nem osztályozható 6%. A betegek döntô többségében klinikai staging történt, 2 betegnél a diagnózis mediastinoscopiaval, 3 betegnél laparotomiával volt bizonyítható. Stádiumbeosztás, illetve tumorresiduum kimutatás céljából computertomographia, illetve Gallium- scan vizsgálatokon kívül 17 esetben végeztek FDG- PET vizsgálatot. A legtöbb betegnél elsô kezelésként ABVD protokollt alkalmaztak. Relapsus, illetve resistens betegség esetén hibrid COPP- ABV, DHAP, kombinációt használtak. Az átlagos követési idô 25, 9 (4-60) hónap volt. A betegek 75%-a (25 beteg) él. Az összes komplett remisszió aránya 75%. Korai relapszus aránya 8%(2 beteg). Két betegnél autológ ôssejttranszplantáció történt. Sekunder malignoma két betegnél fordult elô (here carcinoma, sigma npl. ). Saját tapasztalataik és az irodalmi adatok alapján az ABVD kezelés, mint elsôdleges kezelés hatásosnak és jól tolerálhatónak bizonyult.
17. HODGKIN KÓROS BETEGEK KEZELÉSÉVEL SZERZETT 5 ÉVES TAPASZTALATAINK
Az 51 éves betegnél 3 évvel ezelôtt bal old. vena iliaca thrombosis kapcsán igazoltuk B-sejtes kifejezett malignitású non-Hodgkin lympháját. CHOP protocol szerinti kezelést kezdtünk. A terápia során számos szövôdményt észleltünk (vérzés, ulcus ventriculi, súlyos peritonitissel, sepsissel, agranulocytosissal járó vékonybél perforáció). A beteg ezt követôen teljes remisszóba került. Az egy éves kontroll vizsgálatok sem igazoltak relapsust. 2001. október elején kettôs látás, fejfájás, szédülés jelentkezett. A tartós remisszióban lévô, immunszuppresszív terápiában két éve nem részesülô beteg panaszai hátterében cryptococcus meningitis igazolódott. Folyamatos antimycoticus kezelés mellett állapota fokozatosan javult. Tíz hetes parenteralis kezelést követôen - liqor tenyésztési eredmény negatívvá válása után - per os folytattuk a kezelést ma is terveink szerint még fél éven át. Az idôközben elvégzett restaging vizsgálatok jelenleg sem igazolják az alapbetegség relapsusát.
A szerzôk 21 olyan betegrôl számolnak be, ahol az immunhematológiai vizsgálatok autoimmun hemolitikus anaemia (AIHA) –t igazoltak, közülük egy esetben a serológiai vizsgálat során derült fény hematológiai megbetegedés lehetôségére. A vizsgált 15 nô és 5 férfibeteg közül 16 esetben meleg antitestes, 4 esetben hideg antitestes AIHA derült ki. 9 B-CLL-es betegünk közül 8 eset meleg típusú, egy beteg hideg típusú AIHA-ban szenvedett. Egyéb B-sejtes NHL-kben egy-egy esetében a serológiai megoszlás a következô volt: T-sejt gazdag B-sejtes NHL: meleg típ. ellenanyagok, T-sejt gazdag B-sejtes NHL biklonális gammopathiával hideg típusú ellenanyagok, splenikus lymphoma villous lymphocytákkal (SLVL) és Waldenström macroglobulinaemia: hideg típusú ellenanyagok. Egy betegen Hodgkin-kór relapszusához társuló meleg típusú AIHA-t észleltünk. Egy esetben rectumtumorhoz társult hideg típusú AIHA. Az AIHA három esetünkban tartható idiopathiásnak, egy további betegen Bechterew kórhoz társult, ez utóbbi négy esetben meleg típusú ellenanyagokkal. Evans syndroma klinikai és szerológiai képét két fiatal nôbetegen észleltük, az AIHA-t mindkét esetben meleg típusú ellenanyagok okozták. Az elôadás során a klinikai kép és az immunhematológiai vizsgálatok korrelációját elemezzük kiemelve, hogy várakozásunkkal ellentétben lymphoproliferatív kórképben szenvedô betegeinkben gyakrabban fordult elô meleg típusú, mint hideg antitestes AIHA.
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Gurzó M., Sziklai P.*, Kelényi G.***, Klucsik Zs., Serényi P.** BKM Önkormányzat Kórháza, II. sz. Belgyógyászat, *Szemészeti ,** Pathológiai Osztály, Kecskemét, ***POTE Pathológiai Intézet
Hamed Aryan1, Gasztonyi Zoltán1, Tóth Á. Gábor1, Schreiner Péter1, Gyûrûs Péter2 Petz Aladár Megyei Kórház, II. sz. BelgyógyászatHaematologia, 1 Gyôr, Petz Aladár Megyei Kórház, Pathologiai Osztály2 Gyôr 18. CRYPTOCOCCUS MENINGITIS REMISSZIÓBAN LEVÔ NON-HODGKIN LYMPHOMÁS BETEGNÉL Hasitz Ágnes1, Jakab Katalin1, Gadó Klára1, Tanczer Tímea1, Ludwig Endre2, Domján Gyula1 1Szent Rókus Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztály, Budapest, 2Szent László Kórház Belgyógyászat, Budapest 19. IMMUNHEMATOLÓGIAI VIZSGÁLATOKKAL IGAZOLT AUTOIMMUN HEMOLITIKUS ANAEMIA (AIHA) ESETEK A SEMMELWEIS EGYETEM I. SZ. BELKLINIKA 10 ÉVES BETEGANYAGÁBAN Hoffer I, Varga F*, Jakab J, Demeter J* OVSZ Budai és Pesti Regionális Vérellátó Központ és Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinika*,Budapest
93
Összefoglalók 20. HODGKIN-LYMPHOMÁS BETEGEINK KLINIKOPATOLÓGIAI ADATAINAK ÉS A KEZELÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE (VISSZATEKINTÉS A ´90-ES ÉVEKRE) Iványi János László, Marton Éva, Szedlák Györgyi, Hódi Veronika Vas Megyei Markusovszky Kórház, Haematologiai Osztály, Szombathely 21. LYMPHOID MALIGNITÁSOK ÉS CARCINOMA TÁRSULÁSA Jakó János, Szerafin László, Nagy Péter, Babicz Tamás Jósa András Megyei Kórház II. Belgyógyászat/ Hematológiai Osztály, Nyíregyháza 22. AGRESSZÍV NONHODGKIN LYMPHOMA KEZELÉSE SORÁN KIALAKULT SÚLYOS THROMBOEMBOLIÁS KOMPLIKÁCIÓ – EGY ESET TANULSÁGAI
A szerzôk Hodgkin-lymphomás (HL) betegeik (1993-2001) klinikopatológiai adatait, a kezelés eredményeit dolgozták fel retrospektív felmérésükben. 108 hónapos megfigyelési idô alatt 80 beteg (41 férfi, 39 nô) adatát értékelték. Anyagukban a fiatal felnôtt betegek mérsékelt túlsúlya (45 beteg 40. év alatt) mellett 14 beteg 60. év felett volt a kórisme idején (17-86, átl. 38, medián 35 év). Histologiailag a nodularis sclerosis (43) és a kevert sejtes (22) altípus, klinikailag a korai és II/B stádiumok túlsúlya volt jellemzô (30+27 beteg). Nagy tumor tömeget (bulky disease) 23, emelkedett LDH-szintet 29 betegben mutattak ki. Kezelésükre a korai stádiumok kivételével kombinált polychemotherapiás és irradiatiós protokollokat alkalmaztak (1994 óta alternáló COPP/ABVD-t ill. BEACOPPot, Dexa-BEAM-ot). 68 betegben komplett remissziót értek el, 64 tartós remisszióban van (betegségmentes túlélés, DFS 80%, 2-102 hó, átl. 78, medián 76 hó). Nyolc esetben észleltek relapszust. Három beteg autolog csontvelôátültetés után betegségmentes. Tizenhat betegük meghalt, kettô kivételével betegségük kiújulása ill. progressziója miatt (20%). Remisszióban levô betegeik követésére klinikai és képalkotó (CT, PET, gallium scintigraphia) módszereket használnak, a kései szövôdmények jelentkezése miatt évekig tartó gondozásuk szükséges. A terápia-rezisztens esetek korai felismerése és megfelelô kezelése, relapszusok kapcsán salvage-kezelés és csontvelô-átültetés javíthatja a terápiás eredményeket.
A Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei leukaemia/ lymphoma regiszterben 19 év alatt /1983. január 1. és 2001. december 31. között/ 2116 újonnan felismert malignus hematológiai megbetegedésben szenvedô felnôtt /14 éves vagy annál idôsebb/ beteg adatait rögzítették a szerzôk. A 2116 beteg közül 136-ban /a regisztráltak 6,43 %-ában/ a hematológiai betegség elôtt, azzal egyidejûleg, vagy azt követôen carcinoma is felismerésre került /a carcinomák között basaliomák nem szerepelnek!/. A 136 társulásból 98-ban lymphoid eredetû malignitás volt a hematológiai betegség, myeloid csupán 38 esetben. A társulások nem kis száma az önmagukban sem érdektelen tények ismertetésén túlmenôen – elsôsorban a két legnépesebb csoport /NHL: 46, CLL: 36/ adatainak részletesebb elemzése révén – bizonyos etiopatogenetikai gondolatok felvetésére is lehetôséget kínál.
A szerzôk egy 28 éves férfibeteg esetét ismertetik, akinél az inguinalis régióból kiinduló agresszív non-Hodgkin lymphoma (diffúz nagy B sejtes) miatt ProMACE-CytaBom kezelést kezdtek. A harmadik kemoterápiás ciklust követôen a betegnél tachycardia, fulladás jelentkezett, melynek hátterében magasra terjedô alsó végtagi thrombosis és pulmonalis embolizáció igazolódott. Terápiás intravénás heparin kezelést követôen preventív LMWH adása mellett a kemoterápiát folytatták. A kezelés után 1 évvel a beteg komplett remisszióban van. Az elvégzett thrombophilia irányú kivizsgálás heterozygóta Leiden mutációt igazolt. Az eset kapcsán a szerzôk elemzik azokat a szempontokat, amelyek - hasonlóan a szolid tumorokhoz - a malignus hematológiai betegségek kemoterápiája során a preventív dózisú heparin adás indikációját képezhetik.
Jakucs János, Olasz Mária, Molnár Szabolcs, Pocsay Gábor Békés Megyei Képviselôtestület Pándy Kálmán Kórháza, I. Belgyógyászat, Gyula 23. MEVASTATIN INDUKÁLTA APOPTÓZIS ÉS PROLIFERÁCIÓ GÁTLÁS U266 MYELOMA SEJTVONALON Jánosi J*., Sebestyén A#, Bocsi J#, Barna G#, Nagy K#, Mikala G*, Petö M.*, Kopper L#., Vályi-Nagy I.* *Országos Gyógyintézeti Központ Belgyógyászati Osztály, # Semmelweis Egyetem I. Pathológiai Intézet
94
Statinok rutinszerüen alkalmazott készitmények a hyperlipidaemiak kezelésében, illetve az atherosclerosis profilaxisban. Munkánk során a mevastatin hatását vizsgáltuk myeloma sejtvonalon. A mevastatin U266 myeloma sejtvonalon dózis-illetve idöfüggö apoptózist indukált /FACS/. Apoptózis során kimutattuk a mitokondriummembrán depolarizációját és a BCL2 expressio csökkenését mRNS /RTPCR/ ill. fehérjeszinten /Western-blot/ . Ezen eredmények az antiapoptótikus fehérjék fontos szerepére utalnak az apoptózis folyamatában. Az apoptózis Z-VAD-FMK-val gátolható volt, ami a folyamat kaszpaz-3 függését igazolja. Vizsgálatunk során a myelomasejtek proliferációjának gátlását -G1gátlás- is sikerült igazolni /FACS/. Munkánk alapján felvetödik, hogy a myeloma multiplexben szenvedö betegek terápiája /citosztatikum, bisphosphonate/ kiegészithetö lehet statin kezeléssel Pályázati számok: ETT:192/2000 FKFP:150/2001
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók Az utóbbi évtizedben a klasszikus Hodgkin-lymphoma (cHL) atypusos óriássejtjei hisztogenesisének megismerésében bekövetkezett jelentôs áttörés ellenére klasszikus Hodgkin-lymphoma esetek néhány százalékában a ReedSternberg illetve Hodgkin-sejtek eredete nem világos, T-sejt eredet merült fel, egyértelmû bizonyítékok nélkül. Jelen munkában egy olyan esetet ismertetünk, ahol a hisztológiai, immunhisztológiai és molekuláris leletek egyértelmûen perifériás T-sejtes lymphoma (PTL) fennállta mellett szóltak. A hisztológiai képre nagy számú eosinophil granulocyta, reaktív lymphocyta, arborizáló magas endothelû venulák, valamint közép-nagy, atypusos, T-sejtes phenotypusú mononuclearis sejtek voltak jellemzôek, melyek clonalis T-sejt receptor génátrendezôdést mutattak. Emellett azonban morphologiailag és immunphenotypusukban (CD30+, LCA-, ALK-1-, CD3-, LMP1+, EBER+) is cHL-re jellegzetes Reed-Sternberg sejteket is észleltünk. Ezek alapján két lehetôség merül fel: 1. kettôs lymphoma, perifériás T-sejtes lymphoma és cHL együttes fennállása, 2. az 1999-ben leírt speciális PTL, melyben morphologiai, phenotypus és EBER pozitivitás vonatkozásában típusos Hodgkin- és Reed-Sternberg sejtek fordulnak elô, melyek azonban genotypusukban reaktív B-sejtes populációt képviselnek. A bemutatás során a két lehetôség közötti pathomorphologiai illetve genetikai differenciálódási lehetôségeket taglaljuk.
24. KLASSZIKUS HODGKIN ÉS REED-STERNBERG TÍPUSÚ SEJTEK JELENLÉTE T-SEJTES LYMPHOMÁBAN
Az extranodalis lymphomák kb. fele az extranodularis nyirokszövetek marginális zónájáról (MZ) indul ki. A primer lép marginális zóna lymphoma nagyon ritka, az összes NHL 0 %-át teszi ki. Jelentôs splenomeglaliával jár, gyakran okoz csontvelô és generalizált nyirokcsomó érintettséget, ennek ellenére indolens lefutású. A szerzôk három esetük kapcsán ismertetik a betegség patomorphológiai, klinikai jellegzetességeit, a diagnosztikus és terápiás lehetôségeket. Elsô esetük spontán léprupturával indult, mely igen ritka szövôdménye a malignus hematológiai kórképeknek. A második esetben az SLVL hepatitis-B vírust hordozó betegben alakult ki. Harmadik esetük ismertetésével a betegség indolens lefutását támasztják alá. A három beteg kórlefolyása, kezelése kapcsán összefoglalják mai ismeretinket a primer lép marginális zóna lymphomáról.
25. PRIMER LÉP MARGINALIS ZÓNA LYMPHOMÁRÓL 3 ESET KAPCSÁN
Számos megfigyelés szól amellett, hogy a malignus lymphomák etiológiája bár multifaktoriális eredetû, bizonyos humán vírusok szerepet játszhatnak kialakulásukban. Jelenleg gondozott 235 Hodgkin-kóros (HK) betegünk közül véletlenszerûen választottunk ki 111 beteget (59 nô, 52 férfi), akiknél a hepatitis C (HCV) illetve hepatitis G vírus (HGV) infekció elôfordulását polimeráz láncreakcióval vizsgáltuk. 10 betegnél (9%) HCV, 9 esetben (8,1%) HGV, és közülük 2 betegnél (1,8%) HCV és HGV koinfekció igazolódott. HK-os betegeinknél a magyarországi véradókéhoz képest a HCV infekció szignifikánsan gyakoribb, míg a HGV fertôzöttség ilyen irányú eltérése nem szignifikáns. A HK diagnóziskori átlagéletkor, a nemek megoszlása, a stádium, a szövettani altípus, a betegség súlyossága, az alkalmazott kezelések, az infekció anamnézisben szereplô kockázatnövelô tényezôi a hepatitises illetve e fertôzés nélküli HK-sok között szignifikáns eltérést nem mutattak. Hasonlóképpen a májfunkciós paraméterek sem különböztek, átlagosan normál tartományon belüliek voltak. A HK-os betegek gondozásakor a HCV infekcióra, annak következményeire és kezelésére fokozott figyelmet kell fordítanunk. A HCV és HGV etiológiai szerepe a HK kialakulásában irodalmi adatokkal sincs még alátámasztva, további vizsgálatok szükségesek.
26. HEPATITIS C ILLETVE G INFEKCIÓ ÉS HODGKIN-KÓR
Kajtár Béla, Kelényi Gábor, Pajor László PTE ÁOK Pathológia Intézet, Pécs
Kárpáti Á., Izsó J., Kritstó K., Pajkos G., Stotz Gy. BM KKI II. sz. Belgyógyászat Onkológia, Budapest
Keresztes K., Miltényi Zs., 2Takács M., 3Horányi M., 1Telek B., Illés Á. DEOEC III. sz. és *II. sz. Belgyógyászati Klinika, **Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírus és Molekuláris Virológiai Osztály, ***OHII Vírus Nukleinsav Laboratórium
85 éves férfibeteg elôrehaladott, kétoldali, orbitába terjedô, hisztológiailag köpenysejtes lymphomának bizonyult tumorának kezelését mutatják be a szerzôk. A diagnózist másik intézményben már 7 évvel korábban felállították. Életkorára és jó általános állapotára tekintettel az észlelô orvos palliatív kemoterápiát nem indikált. A beteg kezelésére súlyos kétoldali látásvesztés és kifejezett szimmetrikus orbitatumor kialakulását követôen került sor a szerzôk által. A kezelést megelôzôen a korábbi gondozó orvos lokális irradiációs kezelést tervezett, melyet a sugárterapeuta totális amaurosis kialakulásának veszélye miatt nem javasolt. Az idôs beteg 1 CVP és 3 CHOP kezelés után a még megmaradt látását visszanyerve önellátóvá vált. Emellett esztétikailag is teljes restitúció jött létre. A terápia során kialakult jobb alkari ulcus miatt a kemoterápia átmeneti felfüggesztése történt, melynek gyógyultával további citosztatikus kezelést terveznek a szerzôk.
27. IDÔSKORI KÖPENYSEJTES LYMPHOMÁS ESET KEZELÉSE KAPCSÁN SZERZETT TAPASZTALATOK
Öt év alatt 49 beteget (29 férfi és 20 nô) kezeltek. Életkori határok: 22 és 86 év. A betegek 41%-a Debrecenben és/vagy környékén lakik. Szövettani megoszlásuk: immunoblastos 30,6, nagy sejtes 22,5, anaplastikus nagy sejtes 18,4, centroblastos 10,2, Burkitt lymphoma 4, s egyéb csoportokba tartozó 14,3%. A betegek 54%-a IV-es klinikai stádiumba tartozott. Az extralymphatikus esetek közül tonsilla (3), gl. thyreoidea, jejunum, here, cerebralis, mandibula (egy-egy eset) lokalizációjúak. A betegek 71%-a rendelkezett klinikai tünetekkel. A Nemzetközi Prognosztikai Index (IPI) szerint is a betegek több, mint 50%-a „nagy-közepes” rizikójú. Mintegy 40%-uk ECOG statusa 3-as fokozatú. Az átlagos évenkénti eset-elôfordulás gyakorisága 8-13. A diagnosztikus nyirokcsomó helye elég egyenletesen oszlott meg a nyaki-, axillaris-, inguinalis-regiók között. Egy primaer cutan lymphoma is elôfordult. A primaer indukciós kezelés CHOP-protokollal indult (Burkitt lymphománál Hoelzer-protokollt, primaer cerebralis lymphománál HDMTX-ot alkalmaztak), majd secundaer kezelésként CHOP-Bleo, DHAP, CAVPL protokollok kerültek bevetésre. Az esetek 24%-ban kiegészítô sugárkezelésre is sor került. A remissziók aránya 65% volt. A rövid periódus alatt 27,7 hónap az átlagos követési idô. Négy beteg részesült autolog ôssejt átültetésben. Várakozó listán van további három beteg. Öt beteg halt meg a megfigyelési idô alatt. Három esetben a betegség progressziója volt a halálok.
28. AGRESSZÍV LYMPHOMÁS BETEGEK RETROSPEKTÍV ELEMZÉSE (1996-2001)
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Kis Anita, Olasz Mária, Jakucs János, Pocsay Gábor Békés Megyei Képviselôtestület Pándy Kálmán Kórháza, I. Belgyógyászat, Gyula,
Kiss Attila, Telek Béla, Rejtô László, Reményi Gyula, Batár Péter, Szarvas Hajnalka, Udvardy Miklós Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum II. sz. Belgyógyászati Klinika, Haematologiai Tanszék
Összefoglalók 29. NAGYDÓZISÚ METHOTREXAT TARTALMÚ KOMBINÁLT CHEMOTHERAPIÁS, LYMPHOMA PROTOKOLLOKKAL KEZELT, NAGY MALIGNITÁSÚ LYMPHO-PROLIPHERATIV BETEGEINK HOSSZÚTÁVÚ TÚLÉLÉSI ESÉLYEI
A Methotrexátot alapú, kombinált kemoterápiás protokollokat kezdetben csak a gyermekgyógyászatban alkalmaztak, de az évek során világszerte bebizonyosodott hasznosságuk felnôtt betegeknél is. A módszer elterjedését azonban a Methotrexat kezelés toxicitása korlátozza. Ezen elôadásban, ezen kezelések terén szerzett saját eredményeinkrôl számolunk be, melyet az intézetünkben kifejlesztett, speciális, felnôttek számára tervezett folsav “rescue” alkalmazásával egészítettünk ki. Az alkalmazás során precíz farmakokinetikai vizsgálatokat végzetünk minden betegünknél és a a Methotrexat színt és a mellékhatások szoros követésével, és a túlélési mutatókkal elemeztük az adatokat. Saját “rescue” módszerünk hatásaként Ilyen intenzitású kezelésnél példátlanunk kevés nem hematológiai mellékhatást észleltünk, ezek is viszonylag enyhék voltak. Így a nagy dózisú MTX kezelés biztonsággal alkalmaztuk felnôtt betegeinknél. Az egyéb kezeléseket jóval meghaladó hosszú távú túlélési eredményeket értünk el fiatal betegeknél, elsôvonalbeli kezelésként.
Kiss Miklós1, Liptay László1, Vachaja József1, Kádár Katalin1, Kolozsvári Ferenc1, Takács Péter1, Fûrész József2. Magyar Honvédség Központi Honvédkórház1, MH EVI2 Budapest 30. GYAKORI RELAPSUSOKKAL JÁRÓ, 23 ÉVE KEZELT HODGKINKÓROS BETEG Kolozsvári F, Dezsôfi T, Vachaja J, Liptay L. MH. Központi Honvédkórház 1. Belgyógyászat. Budapest 31. A KÖZPONTI IDEGRENDSZER ANGIOCENTRICUS IMMUNPROLIFERATIV LAESIÓJA Kovács Krisztina, Gömöri Éva, Pajor László
96
Szerzôk 23 éve diagnosztizált Hodgkin-kóros, jelenleg 46 éves férfi esetét ismertetik. 1979-ben M. Hodgkin kevert sejtes formáját diagnosztizálták, a staging-laparotomia 3/S stádiumot igazolt. COPP kezelés és irradiatio után complett remissioba került, ezt követôen azonban évente, két évente ismételt relapsusokat észleltek. ABVD, CEPP kezelések, irradiatiok, majd 1995 óta 4 alkalommal több szériából álló mini BEAM protokoll szerinti kezelésben részesült. 2000 tavaszán végzett staging negatív eredménnyel járt, majd májusban újabb nyaki localisatiojú relapsust észleltek, mely szövettanilag nodular-sclerosisnak bizonyult. Mivel a relapsus mini BEAM kezeléseket követôen jelentkezett és ABVD therapia több, mint 10 éve nem történt, ismét ABVD séma szerinti kezelést kezdtek, ismételt remissiot észleltek A kezelés során progrediáló tüdôfibrosis alakult ki, ezért bleomycint elhagyták. Cardiotoxicitás irányában végzett vizsgálatok negatívak.
Az angiocentricus immunproliferativ laesiok (AIL) a T-sejtes lymphoid proliferációk ritka, hisztológiai megjelenésükben heterogén csoportját képviselik, melyek, gyakran extranodalisak. Az elváltozások közös jellemzôje az angiocentricus és angiodestruktiv sejtes infiltráció. A széles hisztológiai spektrummal jellemezhetô elváltozás érettebb formáját nehéz elkülöníteni gyulladásos folyamatoktól, nem-neoplasztikus vasculitisektôl. A lymphoma diagnózis felállításában molekuláris genetikai vizsgálatok nyújtanak segítséget. Munkánkban két, a központi idegrendszert érintô angiocentricus T-sejtes lymphoma bemutatására kerül sor, ahol a diagnózist a T-sejt receptor (TCR) génátrendezôdés polimeráz láncreakció (PCR) vizsgálata erôsítette meg. Az elsô eset egy 25 éves, diplopia, vertigo, grand mal convulsio miatt vizsgált férfi, akinek MR (mágneses rezonancia) vizsgálata perivascularisan elhelyezkedô, multiplex, hyperintenz gócot mutatott. Az agybiopsziás mintákban degenerativ jelenségek mellett érfalba hatoló, az elasticus rosthálózatot, endothelbélést destruáló, CD3+ sejtekbôl felépülô infiltrátum igazolódott. Második esetünkben bal oldali temporo-basalis térfoglalással operált gravida mûtéti mintáinak hisztológiai elemzése során T-sejtekbôl felépülô, vasodestruktiv, polymorph perivascularis laesiot láttunk, melynek TCR-gamma irányú génátrendezôdés PCR vizsgálata monoclonalitást mutatott. A két esetbemutatással a meglehetôsen ritkán elôforduló laesio jobb megismerésére és az általa képviselt differenciál diagnosztikus problémákra szeretnénk felhívni a figyelmet.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók Bevezetés: A granzim M (GM), egy újabban leírt szerin proteáz, melynek expressziója, normális sejtekben, a természetes ölô sejtekre („NK-sejtek”), a CD3+ és CD56+ T-sejtekre és a γδ T-sejtekre korlátozódik. Ezek alapján a természetes immunválasz létrejöttében tulajdonítanak szerepet a GM-nek. Anyag és módszer: Munkánkban a GM fehérje expresszióját tanulmányoztuk immunhisztokémiai módszerrel 215 érett T- és NK-sejtes lymphomában, egy GM-specifikus monoclonalis antitest felhasználásával. Eredmények: GM-pozitivitást találtunk az esetek túlnyomó többségében a nasalis NK/T-sejtes lymphomában (26/26, 100%), a γδ T-sejtes (5/5, 100%) és intestinalis T-sejt lymphomákban (22/27, 85%), míg csak néhány eset volt pozitív a cután T-sejtes (1/31, 3%), anaplasiás nagysejtes (3/39, 6%), panniculitis-szerû T-sejtes (2/18, 11%) és angioimmunoblastos T-sejtes (0/23, 0%) lymphomákban. A perifériás T-sejtes lymphoma tovább nem osztályozott típusa heterogén GM expressziót mutatott (14/36, 39%). Következtetés: Eredményeink az bizonyítják, hogy a nasalis NK/T-sejtes lymphoma mellett, a γδ T-sejtes és az intestinalis T-sejtes lymphoma is a természetes immunrendszer tumoraként fogható fel. Készült az OM Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával.
32. A GRANZIM M SZERIN PROTEÁZ EXPRESSZIÓJA AZ NK-SEJT, γδ TSEJT ÉS INTESTINALIS T-SEJT LYMPHOMÁKRA KORLÁTOZÓDIK, AMELY ARRA UTAL, HOGY EZEK A TERMÉSZETES IMMUNRENDSZER TUMORAI Krenács L1, Smyth MJ2, Bagdi E1, Krenács T1, Rüdiger T3, Zettl A3, Müller-Hermelink HK3, Raffeld M4 és Jaffe ES4 1Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, Biotechnológiai Intézet, Szeged, 2Peter MacCallum Cancer Institute, East Melbourne, Australia; 3Department of Pathology, University of Würzburg, Germany és 4Hematopathology Section, Laboratory of Pathology, National Cancer Institute, NIH, Bethesda, USA
A direkt sejt-sejt kommunikáció connexin (Cx) fehérjébôl álló transzmembrán gap junction (rés junkció) csatornákon keresztül valósul meg, ahol kis molekulatömegû (~<1 kD) ionok és metabolitok, köztük másodlagos hírvivôk (Ca2+, cAMP, IP3), jutnak át a szomszédos sejtek cytoplazmájába. A direkt sejt-sejt kommunikáció szerepet játszik a sejtnövekedés és proliferáció kontrolljában. Elsôként igazoltunk nagy mennyiségû Cx43 csatorna jelenlétét a másodlagos nyiroktüszôk csíracentrumainak világos zónájában, ill. funkcionális direkt sejt-sejt kommunikációt FDC-FDC, valamint FDC és B sejtek között (Eur J Immunol 1997. 27:1489-97). Valószínû, hogy a kommunikációs csatornák szerepet játszanak a vérképzés szabályozásában is (Am J Pathol 1998. 152:993-1004). Jelen munkánkban immunfluoreszcenciával kombinált konfokális lézer scanning mikroszkópiával tanulmányoztuk a gap junction csatornák expresszióját lymphomákban, majd vizsgáltuk a Cx csatornák blokkolásának következményeit humán tonsillából izolált FDC-B sejt tenyészetekben. A normál csíracentrumokhoz képest follikuláris ill. köpenysejtes lymphomában a Cx43 expresszió jelentôsen csökkent, FDC sarcomákban pedig teljesen hiányzott. Cx43-specifikus monoklonális antitesttel blokkolt FDC-B sejt tenyészetekben a csíracentrumot utánzó sejtcsoportok kialakulása elmaradt, helyette jelentôs számú apoptotikus sejt volt jelen. Eredményeink alapján feltételezzük, hogy a Cx43 gap junction csatornáknak szerepe lehet az FDC hálózat kialakulásában, annak syncytialis funkcióiban, ill. az FDC hálózat által befolyásolt B-sejt érésben. Mivel a normál immunszelekció/érés folyamatában az FDC és B sejtek közötti kapcsolat alapvetô, az abortív direkt sejt-sejt kommunikáció follikuláris ill. köpenysejtes lymphomában, hozzájárulhat a B-sejtek transzformációjához. (Támogatta: OTKA T032928)
33. KÁROSODOTT DIREKT SEJT-SEJT KOMMUNIKÁCIÓ FOLLIKULÁRIS ÉS KÖPENYSEJTES LYMPHOMÁBAN
Munkánkban 16 akut lymphoid leukaemiás (ALL), t(12;21) pozitív gyermek kezeletlen, kezelés alatti (Indukció végén, Protokoll II elôtt), és azt követô kontroll csontvelô mintáin minimális reziduális betegség monitorizálását végeztük el. A reziduális sejtek genetikai markereiként vizsgáltuk a t(12;21) genetikai eltérést mind DNS (érz.:10-2), mind RNS (érz.:10-5) szinten, a T sejt receptor (TCR) génátrendezôdés, valamint a kappa deletáló elem (KDE) deléciós génátrendezôdés klonalitását (érz.:10-2). 5 esetben a TCR és KDE génátrendezôdés vizsgálatok nagyobb érzékenységû (érz.:10-4), klón-specifikus változatát (szekvenálás, specifikus primerekkel történô amplifikálás) is elvégeztük. A 4 markerrel történô követés eredményei a legtöbb esetben korreláltak egymással. A kontroll csontvelô mintákban klinikai remisszió mellett 3 betegben legalább egy markerrel kimutatott reziduum volt jelen. 3 esetben történt recidiva még a 2 éves terápia befejezése elôtt, ezek közül két gyermekben az eredetivel megegyezô vagy új klón RNS és DNS vizsgálatainak eredményei eltérést mutattak. A kapott adatokból arra következtethetünk, hogy az RNS alapú, expressziót mutató és a DNS alapú, a tumortömegrôl tájékoztatást adó vizsgálatokat párhuzamosan kell elvégezni, mert ezen paraméterek nem feltétlenül párhuzamosan változnak.
34. MINIMÁLIS REZIDUÁLIS BETEGSÉG MULTI-PARAMÉTERES MONITORIZÁLÁSA T(12;21) POZITÍV AKUT LYMPHOID LEUKAEMIÁS GYERMEKEKBEN
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Krenács Tibor Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, Biotechnológiai Intézet Biomedicinális Osztály, Szeged
Lacza Ágnes, Pajor László PTE ÁOK Pathológia Intézet, Pécs
97
Összefoglalók 35. t(14;18) TRANSZLOKÁCIÓ JELENLÉTÉNEK VIZSGÁLATA POLIMERÁZ LÁNCREAKCIÓVAL PRIMER GASTRICUS DIFFÚZ NAGY B-SEJTES LYMPHOMÁBAN Lakos M, Gurbity T, Bagdi E, Krenács L Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, Biotechnológiai Intézet, Szeged
36. CD38 PROGNOSZTIKAI JELENTÔSÉGE KRÓNIKUS LYMPHOID LEUKAEMIÁBAN Méhes Leonóra¹, Simon Ágnes³, Hevessy Zsuzsa³, Telek Béla¹, Kiss Attila¹, Rejtô László¹, Reményi Gyula¹, Batár Péter¹, Pfliegler György² és Udvardy Miklós¹ Debreceni Egyetem Orvosés Egészségtudományi Centrum, II. sz. Belgyógyászati Klinika, Haematológiai Tanszék¹, Ritka Betegségek Tanszék², Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet³, Debrecen 37. LANGERHANS-SEJT HYSTIOCYTOSIS ÉS HHV-6 INFEKCIÓ POTENCIÁLIS KAPCSOLATA – ESETISMERTETÉS Mikala G.§, Csire M.*, Jánosi J.§, Petô M.§, Jákó J.§, Berencsi G.*, Vályi-Nagy I.§ §Országos Gyógyintézeti Központ, Belgyógyászati Osztály, Budapest, *”Johan Béla” Országos Epidemiológiai Központ, Virológiai Fôosztály, Budapest 38. KÁROSODIK-E A MELLÉKPAJZSMIRIGY A HODGKIN-KÓR KEZELÉSE SORÁN? Miltényi Zs, Keresztes K, Lakos G, Sipka S, Udvardy M1, Illés Á DEOEC III. sz. és II.sz.1 Belgyógyászati Klinika , Debrecen
98
Háttér: A t(14;18) a follikuláris lymphomákra jellemzô non-random kromoszóma transzlokáció, amely a BCL-2 és az immunglobulin nehézlánc („IgH”) gén összeolvadását eredményezi a follikuláris B-sejtekben, és így a bcl-2 fehérje kóros túltermelôdéséhez vezet. A BCL-2 génátrendezôdés paraffinos szövetmintákon, polimeráz láncreakciót (PCR) alkalmazva, az esetek mintegy 60%-ában detektálható. Irodalomi adatok szerint a BCL-2 génátrendezôdés a diffúz nagy B-sejtes lymphomás („DLBCL”) esetek mintegy 30%-ában mutatható ki, ezen esetek follikuláris centrumsejtes eredetét bizonyítva. Anyag és módszer: A munkánk során a t(14;18) transzlokáció gyakoriságát vizsgáltuk 25 primer gastricus DLBCL eset paraffinba ágyazott gyomor-biopsiás mintáján, PCR-es metodikával. A PCR amplifikációval nyert 100-300 bp nagyságú terméket 6%-os poliakrilamid, illetve 4%-os agaróz gélben futtattuk, és ethidium-bromid festéssel tettük láthatóvá. Pozitív kontrolként a t(14;18) transzlokációt hordozó follikuláris lymphoma esetet alkalmaztunk. Eredmények: A 25 vizsgált DLBCL esetbôl 4-ben (16%) sikerült a t(14;18) transzlokáció jelenlétét bizonyító specifikus PCR terméket kimutatni. Következtetés: A t(14;18) kromoszóma transzlokáció jelenlétét bizonyító PCR termék primer gastricus DLBCL esetekben is kimutatható. Ezen esetek follikuláris eredete különös jelentôséget nyer a primer gyomor lymphomák és a Helicobacter pylori fertôzés közötti szoros kapcsolat fényében. Klinikai vizsgálatok tisztázhatják ezen megfigyelés prognosztikus és terápiás jelentôségét. Az EüM Egészségügyi Tudományos Tanácsa (ETT 497 07) és az OM Alapítvány a Magyar Felsôoktatásért és Kutatásért, Magyary Zoltán Ösztöndíja által támogatott kutatás. A CD38 egy transzmembrán glycoprotein, mely a B-sejtes krónikus lymphoid leukaemiás (CLL) betegek jelentôs részében megjelenik a leukaemiás sejtek felszínén. Irodalmi adatok szerint CLL-ben a CD38 prognosztikai jelentôségû, és jelenléte összefügg az immunglobulin variábilis régió génjeinek mutációs státuszával. 52 CLL-es beteg perifériás vérmintáin áramlásos cytometriával mértük a CD38 szintjét. Nyomon követtük a betegek életkorát, a Rai-stádiumot, a betegség felismerésétôl eltelt idôt, a kezelést, a fehérvérsejtszámot, a haemoglobin és a ß2mikroglobulin szintet. A vizsgált betegcsoportban 23 esetben igazolódott CD38 pozitivitás (CD38>30%-ot tekintettük pozitivnak). A 23 CD38+ betegbôl heten, míg a 29 CD38- eset közül hárman Rai III-IV stádiumban voltak. A CD38+ betegek közül 15 részesült kemoterápiában. A ß2-mikroglobulin szintje hét CD38+ illetve négy CD38- betegnél haladta meg a 4 mg/L értéket. Vizsgálataink szerint a CD38 fontos prognosztikai faktor, melynek fokozott expressziója a magasabb ß2- mikroglobulin értékkel összefügghet, ugyanakkor kiterjedt és kezelést igénylô betegség mellett szólhat.
Betegünk elsô Langerhans-sejt hystiocytosisnak bizonyuló csonttumora 14 éves korában (1989) került sebészi eltávolításra. Posztoperatív irradiációt követôen tünetmentes volt, majd 1994-ben egy másik csont hasonló szövettani típusú teriméjét távolították el. 1997-ben bal tarkón herpes zoster alakult ki, majd ez évben alapbetegségének multilokuláris elôfordulása igazolódott, ám további progresszió nem jelentkezett. 2000-ben PCR-módszerrel EBV, HHV-6 és HHV-8 viraemiát igazoltunk, ezért 3 héten át famcyclovir majd 6 hónapon át ?-interferon kezelést kapott. A kezelések hatására a HHV-8 és EBV-specifikus DNS kimutathatósága megszûnt, HHV-6 viraemiája folyamatos. 2000. októberében ismét herpes zostere jelentkezett. A beteg azóta is tünet- és panaszmentes. Elsôként eltávolított teriméje szövettani blokkjának PCR-analízise megtörtént, HHV-6-specifikus DNS a mintából kimutatható volt. Az eset kapcsán felvethetô a HHV-6 infekció kóroki szerepe ebben a ritka kórképben.
Korábbi vizsgálatainkkal megállapítottuk, hogy a Hodgkin-kór (HK) kezelése során gyakran károsodik a pajzsmirigy, szubklinikai - klinikai hypothyreosis, illetve thyreoiditis alakul ki, leginkább azoknál a betegeknél, akik nyaki irradiációban részesültek. Célkitûzésünk az volt, hogy megvizsgáljuk a HK kezelése során károsodik-e, hasonlóan a pajzsmirigyhez, a mellékpajzsmirigy. Legalább 2 éve komplett remisszióban lévô, elsôdlegesen kezelt és gondozott HK–os betegek közül 143-nál vizsgáltuk a Ca, P és parathormon szinteket, illetve a pajzsmirigy ellenes antitesttel rendelkezô betegeknél a mellékpajzsmirigy ellenes antitest jelenlétét. A mellékpajzsmirigy ellenes antitestek kimutatását az IMMCO Diagnostics (Buffalo, NY) majom mellékpajzsmirigy metszeteinek felhasználásával, standard indirekt immunfluoreszcens technikával végeztük. Pozitív kontrollként az Euroimmun GmbH (Luebeck, Germany) mellékpajzsmirigy pozitív kontrollját (CA 1040-0101), negatív kontrollként normál humán szérumot használtunk. Vizsgált betegeinknél normális Ca és P homeosztázis és parathormon értékeket találtunk. Huszonhárom beteg szérumában, akik közül 18 részesült nyaki irradiációban, egy esetben sem találtunk mellékpajzsmirigy ellenes antitestet. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy ellentétben a pajzsmiriggyel, a HK kezelése kapcsán kialakuló mellékpajzsmirigy károsodást (gyulladást, funkcionális eltérést) nem észleltünk.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók A fludarabin monofoszfát egy szintetikus purinanalóg, amely prolongált intracelluláris jelenléte miatt nem oszló sejtekben is hatékony, ezáltal ígéretes terápiás eredmények várhatók CLL-ben és egyéb alacsony malignitású lymphomákban. Elôadásunkban 28, többségében elôkezelt, elôrehaladott CLL-ben ill. indolens lymphomában szenvedô betegünk fludarabin kezelésével szerzett tapasztalatainkról számolunk be. Az átlagos életkor 48 év, a diagnózis CLL 16, follicularis lymphoma 5, lymphocytás lymphoma 3, lymphoplasmocytás lymphoma 3, splenicus lymphoma villózus lymphocytákkal 1 esetben volt. A kezelési protokoll a betegek többségénél 25 mg/m2 Fludarabin 5 napig, kisebb részben Fludarabin (20 mg/m2 1-5 napig), cyclophosphamid (600 mg/m2 1. nap) volt. Terápiás választ 22 betegnél tapasztaltunk, CR 3 esetben fordult elô, közülük egy van jelenleg is CR-ben, egy betegnél 33 hónap CR után következett be relapsus, a harmadik beteg allogén BMT szövôdményében meghalt. Parciális válasz 19 betegnél volt, közülük a feldolgozás idején él 6 beteg. Nem reagált a kezelésre 6 beteg. A legjelentôsebb mellékhatás a változó súlyosságú és tartamú myelosuppressio és infekció volt, autoimmun haemolitikus anaemia egy esetben fordult elô. A fludarabin elôrehaladott CLL-ben és low grade lymphomás betegek jelentôs részében is hatásos, jól tolerálható terápia, azonban eredményeink szerint a hatás többnyire rövid, ennek egyik oka az, hogy a kezelt betegek nagy része többszörös kemoterápia után, elôrehaladott stádiumban volt.
39. FLUDARABIN KEZELÉSSEL SZERZETT TAPASZTALATAINK CLL-BEN ÉS INDOLENS LYMPHOMÁBAN.
A malignus lymphoma gyakoriságban a harmadik helyen áll a gyermekkori daganatos megbetegedések között a leukémiák és a központi idegrendszeri daganatok után. A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tíz központjában 1988 és 1998 között összesen 178 (129 fiú, 49 leány) gyermeknél diagnosztizáltunk NHL-t. A betegek átlagéletkora 9,5 év (2,5 hónap–17 év 8 hónap) volt. A szövettani megoszlás szerint 86 (48,3 %) betegnek volt B-sejtes, 62-nek (34,8 %) T-sejtes, 18-nak (10,1 %) nagysejtes anaplasztikus, 12-nek differenciálatlan sejtes a daganata. A stádium megoszlás szerint 31 betegnek volt I. stádiumú a betegsége, 40-nek II. stádiumú, 78-nak III. stádiumú, 29-nek pedig IV. stádiumú. A vizsgálat tizenegy éve során több, különbözô terápiás protokollt használtunk a non Hodgkin lymphomás gyermekek kezelésére. 113-an BFM protokoll szerint kapták a kezelésüket: a T-sejtes csoport (n=62) a lymphoblasztos leukémiának megfelelô kezelésben részesült, a B- (n=35), valamint a nagysejtes csoport (n=16) pedig a betegség stádiumának megfelelôen 2-6 kemoterápiás blokkot kapott. 9 gyermek nem részesült kemoterápiás kezelésben. A betegek 5 éves átlagos túlélése 72 %, az eseménymentes túlélés 66,5 % volt. Az elmúlt években recidivált esetekben sikert értünk el több esetben az intenzív kemoterápiás kezelést követô autológ csontvelô transzplantációval. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a non-Hodgkin lymphoma a jobb prognózisú malignus gyermekkori megbetegedések közé tartozik, a gyógyítási eredmények a nemzetközi adatokhoz hasonlóak.
40. HAZAI ADATOK A GYERMEKKORI NONHODGKIN LYMPHOMA (NHL) KEZELÉSÉBEN
Molnár Lenke, Dávid Marianna, Nagy Ágnes, Szomor Árpád, Kovács Gábor, Losonczy Hajna PTE, ÁOK, I. Belklinika Pécs
Müller Judit, Kovács Gábor, Koós Rozália, Schuler Dezsô és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekklinika, Budapest
Az elmúlt évtizedben a mérsékelt malignitású non-Hodgkin lymphomák kezelésében a purinnukleozid analógok bevezetése elôrelépést jelentett. Ezen betegségekben az allogén és autológ csontvelô, illetve a perifériás ôssejttranszplantációt kivéve, nincs kuratív terápia. A gyakran használt ,,hagyományos” kemoterápiás szerekkel (Chrolambucil és / vagy + Prednisolon, VEP, CHOP) parciális, ritkábban komplett remissziót el lehet érni, azonban a betegek többsége a betegség progressziója miatt meghal. 1977. október és 2002. március közötti idôszakban 14 low-grade malignus lymphomában szenvedô betegnél alkalmaztunk Fludarát, részben single-agent-ként, részben kemoterápiás szerekkel kombináltan. A betegek diagnózis szerinti megoszlása a következô volt: 8 B-CLL, 3 SLL, 2 MCL, 1 B-PLL. A betegek közül 6 jelenleg is él, 8 meghalt. A 14 beteg közül 8-nál értünk el jó minôségû parciális remissziót. A diagnózistól számítottan 78 hónap, a Fludara kezelés után 11 hónap az átlagos követési idô. Szövôdményként myelosupressio, neutropenia, infekciók jelentkeztek. A viszonylag gyakori szövôdmények ellenére, ezen betegségcsoportba kemorezisztencia esetén a Fludarabin hatásos terápiának bizonyult saját tapasztalataink alapján, az irodalmi adatokat alátámasztva.
41. FLUDARA KEZELÉSSEL SZERZETT TAPASZTALATAINK MÉRSÉKELT MALIGNITÁSÚ NONHODGKIN LYMPHOMÁKBAN
A tünetek jelentkezése alapján a myeloma multiplex gyakran rheumatologiai diagnózis. Szerzôk három betegük kórtörténetének bemutatásával a plasmocytoma szokatlan, a csigolya kompresszió tüneteit megtévesztôen utánzó komplikációk jelentôségére szeretnék felhívni a figyelmet. Tüneteik alapján történt MRI mindhárom esetben kiterjedt gerincvelôi lágyrész infiltrációt igazolt. Elsô esetükben a tünetek jelentkezése óta eltelt idô, az alapbetegség elôrehaladott volta ismeretében mûtéti megoldás nem jöhetett szóba. A második beteg állapota gerincsebészeti beavatkozás ellenére romlott. Szintén paraparesis állapotában halálozott el. Harmadik esetükben a palliatív mûtéti megoldás, postoperativ irradiatio, adequat biszfoszfonát kezelés után restitúció ad integrum alakult ki. A beteget végül interkurrens pneumonia következtében veszítették el. Eseteik bemutatásával szerzôk arra hívják fel a figyelmet, hogy a mai korszerû kezelési lehetôségek birtokában a plasmocytomás betegek gerincvelôi lágyrész metasztázisai nem szokatlanok, fôleg akkor nem, ha a gerincvelô kompresszió osteogen radiológiai igazolása hiányzik. Az idejekorán felismert és adequát módon kezelt elváltozás a betegek életminôségét és életkilátásait is kedvezôen befolyásolja.
42. MYELOMA MULTIPLEX SZOKATLAN, DIAGNOSZTIKUS NEHÉZSÉGEKKEl ÉS TERÁPIÁS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRÓ SZÖVÔDMÉNYE
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Nagy Zsolt, Karádi Ágnes, Radványi Gáspár Semmelweis Kórház, II. Belgyógyászati és Hematológiai Osztály, Miskolc
Pajkos Gábor, Kô István, Izsó József BM Központi Kórház és Intézményei II. Bel-Onkológia, Rheumatologiai Szakrendelés, Budapest
99
Összefoglalók 43. IMMUNFENOTÍPUS VIZSGÁLATOK KRÓNIKUS LYMPHOID LEUKAEMIÁBAN: A KEZDETI KÉT ÉV TAPASZTALATAI Pettendi P1, Regéczy N2, Kappelmayer J3, Szabó É1, Bakondi Gy1, Illésy M1, Tarján P1, Olexik L1, Ujj Gy1 Hetényi Kórház I. Belgyógyászat Szolnok1, Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet 2, Debreceni Egyetem Klinikai Kémiai és Molekularis Pathológiai Intézet 3 44. RITKA MEGJELENÉSI FORMÁJÚ ÉS ETIOLÓGIÁJÚ LYMPHOMÁK. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ÉS ESETISMERTETÉS: POSTTRASPLANTATIÓS LYMPHOPROLIFERATÍV BETEGSÉG Pfliegler György1, Telek Béla2, Batár Péter2, Kiss Attila2, Reményi Gyula2 Asztalos László3, Mátyus János4, Udvardy Miklós1 Debreceni Egyetem Orvosés Egészségtudományi Centrum, Ritka Betegségek Tanszéke1 és Haematologiai Tanszék2, II. sz. Belgyógyászati Klinika, I. sz. Sebészeti Klinika3, Nephrologiai Tanszék4 I. sz. Belgyógyászati Klinika, Debrecen 45. ANAPLASIÁS NAGYSEJTES ÉS INTESTINALIS TSEJTES LYMPHOMA EGYÜTTES ELÔFORDULÁSA. ESETISMERTETÉS Piukovics Klára, Adamkovich Nóra, Bagdi Enikô*, Borbényi Zita, Gurbity Pálfi Tímea, Krenács László*, Modok Szabolcs, Varga Gyula Szegedi Tudományegyetem ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Hematológia Osztály, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Biotechnológiai Intézet, Biomedicinális Osztály*
100
A tanulmány célja: A szerzôk a jelzett idôszakban az érett B-sejtes leukaemiás esetek többségében a klinikai vizsgálatok mellett immunfenotípus meghatározásokat is végeztek a folyamat pontosabb megítélése céljából. Beteganyag: 2000 és 2002 között 70 érett B-sejtes leukaemiás beteget vizsgáltak. A diagnózis megállapításához a hagyományos kritériumokat használták. A klinikai adatok mellett a keringô lymphoid sejtek CD marker vizsgálata (CD5, CD19, CD20, CD22, CD23, HLA-DR) is megtörtént. Eredmények: A betegek közül 61 B-sejtes krónikus lymphoid leukaemiának (B-CLL), 2 ”hajas sejtes” leukaemiának , 2 lép lymphomának villosus lymphocytákkal 2 T-sejtes CLL-nek bizonyult, 1-1 esetben prolymphocytás leukaemia, köpeny zóna lymphoma leukémiás formája ill follicularis lymphoma igazolódott. Minden B-CLL-es beteg CD20 és CD23 pozitív volt. A pan-B-sejt marker CD19 és HLA-DR 60 mintában volt pozitív. A CD22 antigén a B-CLL-es betegek 28%-ának sejtjein nem volt kimutatható. A szerzôk B sejtes jelleg mellett ugyanazon a sejten a betegek 98%-ában észlelték a B-CLL-re jellemzô CD5 antigén hordozást. is Következtetés: A B-CLL-re jellegzetesnek tartott CD5+, CD19+, CD20+, CD23+ fenotípus áramlási citometriával történô meghatározása nélkülözhetetlen segítséget nyújt a helyes diagnózis felállításához, mely alapvetôen befolyásolhatja a kezelési stratégiát. A prognosztikai jelentôség felismeréséhez kívánatos lenne a protokoll kiegészítése CD38 vizsgálattal.
A lymphomák önmagukban sem gyakoriak, bizonyos típusai, ill. megjelenési formái rendkívül ritkák, s így felismerésük olykor igen nehéz. Szerzôk rövid áttekintés keretében ezekre hívják fel a figyelmet, részben saját, részben irodalmi tapasztalatok alapján. Ilyenek lokalizáció szerint, pl. az ajkon, az agyban, az emlôben, az orbitában, a nyálmirigyben; megjelenési forma szerint pl. a Castleman betegség, a szokatlan, ritka szövettani altípusú lymphomák (pl. a lymphosarcoma) vagy a pathogenesis szempontjából különleges helyet elfoglaló ún. posttransplantatiós lymphoproliferatív betegségek (PTLD). Az utóbbiak kialakulásának gyakorisága, a transplantált szervtôl is függôen 1-10 % között változik, veseátültetettekben mintegy 2-3 %-ban kell vele számolni. Jelentôségét a 70 %-ot is elérô mortalitás adja. Kialakulásában a szerv típusán kívül az immunszuppresszió mértékének, az alkalmazott szereknek, a kapott transzfúziók számának és az esetleges Ebstein-Barr vírus fertôzöttségnek van elsôsorban szerepe. Szerzôk 47 éves férfi betegük kapcsán áttekintik a PTLD pathomechanizmusát, a kórlefolyást és mind a megelôzés, mind a kezelés lehetôségeit.
Enteropathia asszociált T-sejtes lymphoma (EATL) a primer gastrointestinalis lymphomák mintegy 7 %-ban fordul elô, melyet az esetek egy részében évek óta fennálló, kezeletlen vagy felnôttkorban kialakuló coeliakia elôz meg. Immunfenotípusára jellemzô a CD3 pozitivitás, CD4/8 negativitás, emellett CD103 és citotoxikus markerek expressziója, mely a tumorsejtek intraepithelialis lymphocytákból való eredetét igazolja. A szerzôk egy 74 éves nôbeteg esetét ismertetik, akit 2000. áprilisában nodális kiindulású anaplasiás nagysejtes lymphoma miatt kezdtek kezelni (immunfenotípus: CD30/ EMA+, CD3/CD4/CD/8,CD20/TIA-1/ALK-1 negatív). Hat ciklus CHOP hatására komplett remisszió alakult ki. Nyolc hónappal késôbb hasmenés, kifejezett fogyás jelentkezett, így gasztroenterológiai kivizsgálást kezdtek. Jejunoscopiával a duodenojejunális nyálkahártya egyenetlen granulált felszínû volt és a redôzet elsimult, mely felvetette lymphoma lehetôségét. A biopsziás minta hisztológiai feldolgozása EATL korai crypticus formáját igazolta (CD3/TIA-1+, TCR-g +, CD8 negatív). Az immunhisztokémiai vizsgálatok alapján két különbözô fenotípusú betegség igazolódott, azonban a molekuláris gentikai vizsgálatok ellenére is nehéz eldönteni van-e kapcsolat ezen entitások között.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók Három hematológiai profilu osztály anyagában lymphomák kezelését követô második malignitások analizisével a kemo -és irradiaciós terápia késôi ,egy esetben több évtizeddel az eredeti tumor kezelését követôen fellépô szövôdményérôl számolnak be. A primer malignitások között 7 esetben Hodgkin kór, l esetben hajas sejtes leukemia, l esetben CC-CB NHL szerepel. 2 esetben a colon carcinomája, l emlôdaganat, l tüdô, l cervix, l testis és 3 estben magas malignitásu NHL kialkulását észlelikA latencia periodus l8 hónaptól 34 évig terjed.Külön érdekesség egy 34 év óta komplett remissióban levô Hodgkin kóros beteg története,akinél a korai klinikai tünetek kapcsán elvégeztt vizsgálatok a sigma Duke I stadiumban levô carcinomáját diagnosztizálták. Az esetek részletezése mellett áttekintésre kerül a kérdés irodalma, különös tekinettel a lymphomák kezelését követô solid tumorok elôfordulására.Tekintettel arra, hogy hogy a modern kemoterápiás lehetôségek, a hemopoetikus ôssejttranszplantációval kiegészülve, a lymphomás betegek gyakorlatilag korlátlan idejû tulélését is biztosíthatják, fontos a fellépô másodlagos solid tumorok secunder preventiója szempontjából, a veszélyeztett populció hazai regiszterének létrehozása, a késôi szövôdményeknek ezen beteganyagban történô korai és effektiv felismerése illetve kezelése céljából.
Az IgH-t kódoló gén a DNS-ben lévô variábilis (VH), diverzitás (DH), kapcsolódási (JH) és konstans (C) génszakaszok, míg a TcRγ fehérjét kódoló gén a variábilis (Vγ), a kapcsolódási (Jγ) és konstans (Cγ) génszakaszok rekombinálódásával alakul ki. A génátrendezôdések következtében egészséges állapotban minden egyes B-, ill. Tsejt egyedei IgH, illetve TcRγ génszekvenciával rendelkezik. Lymphoproliferatív betegségekben a malignus sejtek azonos génátrendezôdéssel jellemezhetôek. Vizsgálatuk segítséget nyújthat a lymphomák és lymphoid leukaemiák diagnosztikájában, a remisszió, ill. a relapsus megítélésében. 39 betegben vizsgáltuk az IgH és a TcRγ génátrendezôdést. 24 betegnek szövettanilag igazolt (kis, ill. nagy malignitású) nem-Hodgkin lymphomája volt. Három esetben pontosan nem klasszifikálható kis maliginitású NHL-t véleményeztünk, míg 12 beteg esetében a klinikai kép alapján merült fel malignus lymphoma lehetôsége, amely a késôbbiekben kizárható volt, vagy más rosszindulatú alapbetegség igazolódott. Eredményeink szerint az IgH és TcRγ génátrendezôdés vizsgálata segíthet a lymphomák felismerésében, vagy kizárásában, hasznos a stádium megállapításban és a betegek követésében.
46. MÁSODIK MALIGNITÁSOK LYMPHOMÁK KEZELÉSE UTÁN Raposa Tibor1, Gombos László1, Máthé Miklós2, Gasztonyi Zoltán3, Dombi Péter4 Fôvárosi Önkormányzat Szent István Kórház III. Belgyógyászati Osztály ,Budapest1, Semmelweis Egyetem III. Sebészeti Klinika, Budapest2, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, II.Belgyógyászat-Hematológia, Gyôr3, Szent Borbála Kórház BelgyógyászatHematológia,Tatabánya4 47. AZ IMMUNGLOBULIN NEHÉZLÁNC (IGH) ÉS A T-SEJT RECEPTOR GAMMA (TCRγ) GÉNÁTRENDEZÔDÉS VIZSGÁLATA NEM-HODGKIN LYMPHOMÁBAN Rejtô László, AntalSzalmás Péter*, Telek Béla, Kiss Attila, Reményi Gyula, Batár Péter, Gergely Lajos**, Udvardy Miklós DEOEC II. Belgyógyászati Klinika, Haematologiai Tanszék; *Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet; **III. Belklinika.
Új terápiás lehetôség myeloma multiplexben a thalidomid alkalmazása. Myeloma sejt ellenes hatása többrétû, legismertebb az angiogenezis gátló hatása. Klinikánkon az elmúlt év óta 13 betegnél indítottunk thalidomid kezelést. Ebbôl egy betegnek malignus fibrosus histiocytomája volt, a többinek myeloma multiplexe. Az átlagos életkor 65 év volt. 2 esetben elsôdleges kezelésként, 11 esetben egyéb terápiák után alkalmaztuk Legtöbbször szteroiddal, interferonnal kombinálva adtuk terápia refrakter esetekben ill. a megelôzô kemoterápia után fenntartó kezelésként. 8 betegnél (61%) a szubjektív panaszok kifejezetten csökkentek (a fájdalom csökkent, az erônlét fokozódott, súlygyarapodás jelentkezett), 6 betegnél (46%) a laborparaméterek (totál protein, β2-mikroglobulin, paraprotein) is javultak. Leggyakoribb mellékhatásként obstipáció (2 beteg, 15%), és perifériás neuropátia (2 beteg, 15%) jelentkezett. 2 (15%) betegnél kellett a mellékhatások (fulladás, kifejezett gyengeség) miatt a kezelést felfüggeszteni ill. 2 (15%) betegnél a leukopenia és thrombocytopenia miatt átmenetileg szüneteltetni a gyógyszer adását. Az átlagos napi dózis 100 mg volt. Eddigi tapasztalataink alapján a thalidomid kezelés: 1. Ambulanter adható. 2. A betegek fele reagál, még egyéb terápiára refrakter esetekben is. 3. Jól kombinálható ill. ajánlott kombinálni szteroiddal, interferonnal. 4. A mellékhatások, összevetve az egyéb kemoterápiával, enyhék. 5. Idôs korban is biztonsággal adható.
48. THALIDOMIDDAL SZERZETT TAPASZTALATAINK
A Szent László Kórház Csontvelô-átültetô Osztályán 1998 júliusa és 2002 áprilisa között 10 (9 férfi / 1 nô) részesült autológ ôssejt átültetésben mantle cell lymphoma miatt. Átlag életkoruk 48 (38-57) év volt. Elsô vonalbeli kezelésként 9/10 beteg CHOP-t, 1 beteg Pro-MACE/cytaBOM szerinti kezelést kapott. Második vonalbeli kezelésére DHAP, MINE, VIM és hyper-CVAD szerinti kemoterápiákat alkalmaztak. 5/10 beteg kétféle második vonalbeli kezelést is kapott. 7/10 beteg került elsô, 2/10 második komplett remisszióban, és 1/10 parciális remisszióban átültetésre. Az elsô beteg BEAM szerinti majd az összes többi 12 Gy teljes test besugárzás/120mg /kg Cyclophosphamid elôkésztésben részesült. Minden beteg perifériás ôssejt graftot kapott, 4/10 CD 34 pozitív, 1/10 CD 34 pozitiv/CD20 negatív kettôs szelekcióval. Minden beteg megtapadt. 2/10 betegen másodlagos graft gyengeséget észleltünk, az egyik HLA identikus testvérdonorától allogén ôssejt graftot kapott, jelenleg jól van. 9/10 beteg él 23,4 (4-45) hónappal az átültetés után. A BEAM szerint kondicionált beteg visszaesett, de Mabhtera kezelést követôen ismét komplett remisszióba került. A teljes test besugárzást kapottak között relapsus nem fordult elô, egy beteg meghalt ARDS következtében, a hisztológia cyclophosphamid okozta tüdôelváltozást igazolt. 8/9 beteg komplett remisszióban van.
49. MANTLE CELL LYMPHOMA GYÓGYÍTÁSA ÔSSEJT-TRANSZPLANTÁCIÓVAL
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Reményi Gyula, Kiss Attila, Rejtô László, Telek Béla, Batár Péter, Udvardy Miklós Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum II. Belgyógyászati Klinika, Haematologiai Tanszék
Reményi P, Bátai Á, Lueff S, Réti M, Tremmel A, Kriván G, Papp E, Masszi T Szent László Kórház Csontvelô-transzplantációs Osztály, Budapest
101
Összefoglalók 50. A PSZICHOTERÁPIA INTEGRÁLÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI A KOMPLEX ONKOLÓGIAI ELLÁTÁSBA Riskó Ágnes, Rosta András, Molnár Zsuzsanna, Schneider Tamás, Várady Erika, Deák Beáta, Eid Hanna Országos Onkológiai Intézet, „A” kemoterápia, Budapest 51. RITKA KÓRKÉP: PULMONALIS HISTIOCYTOSIS ESET ISMERTETÉSE
Osztályunkon 1992 óta team tag a klinikai pszichológus. Elôadásunk a fôbb együttmûködési tapasztalatokról szól. A pszichoterápia onkológiai alkalmazásának legfontosabb technikai kérdései: 1.Kinek? A betegek 50%-a, a hozzátartozók 30-70%-a, a szakemberek (a lelki kiégés veszélye, ill.megléte miatt) 50-80%-a igényelne lelki segítséget. 2.Mikor? Amikor az adott személy motivált a pszichológiai munkára, de bizonyítottan a betegségfolyamat kezdetén a leghumánusabb és a legköltségkímélôbb a lelki beavatkozás. 3. Mit? Az onkológia területén ugyanazokat a pszichoterápiás módszereket alkalmazhatjuk, mint másutt. A legfôbb irányító a beteg szükséglete, és érdeke. 4. Hogyan? Osztályunkon a team-tagként dolgozó klinikai szakpszichológus hatékonyan és folyamatosan alkalmazza a pszichoszociális módszereket, állandó összhangra törekedve a gyógyító csoport tagjaival. 5. Milyen szakember? A szükséges lelki segítségadás is szakértelmet, valamint szakmai szupervíziót igényel. Pszichoterápiát klinikai pszichológus, vagy pszichiáter alkalmazhat, pszichoterapeuta szakvizsga birtokában. Osztályunkon pszichodiagnosztikai kivizsgálás alapján segítjük a betegek pszichoterápiára való motiváltságát megerôsíteni. Évente 600 órában történik pszichoterápiás kezelés.
A szerzô elôadásában összefoglalja a histiocytosis klinikumát, differnciál diagnosztikáját és klasszifikációját. Az esetimertetés során bemutatja egy 64 éves férfibeteg mediastinális lymphadenomegaliájávl kapcsolatos differenciál diagnosztikai nehézségeket, kiemelvén a társszakmák együttmûködésének fontosságát is. Kitér a kemoterápiás kezelési lehetôségekre is.
Dr. Simon János Szatmár-Beregi Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztály, Fehérgyarmat 52. A GYOMOR MALT-LYMPHOMÁK LOKÁLIS ELLÁTÁSÁBAN A SUGÁRKEZELÉS ALTERNATÍVÁT JELENT Székely J.1, Petrányi Á.1, Major, T.1, Schneider T.2, Rosta A.2, Ésik O.3 1Országos Onkológiai Intézet, Sugárterápiás Osztály, Budapest, 2Országos Onkológiai Intézet, A belgyógyászati Osztály, Budapest, 3Semmelweis Egyetem, Sugárterápiás Tanszék, Budapest
Alkalmazott módszer: 6 gyomor MALT-lymphomás beteg sugárkezelését végeztük el 3D konformális technikával, ami a céltérfogat jobb dóziseloszlását és a kritikus szervek maximális védelmét szolgálta. Az I. és II/1 stádiumban lévô 3 beteg kuratív indikációval 35Gy-t, a három IV. stádiumú beteg palliatív indikációval 28,5-30Gy dózist kapott, 6 MV foton lineáris gyorsítóval, napi 1,5Gy frakciókkal, antiemetikus védelemben. Eredmények: Négy betegnél biopsziával és endoscopos UH-val igazolt komplett remissziót értünk el. Az egyik betegnél, akinek a kórelôzményében gyomorvérzés szerepelt, újabb vérzés jelentkezett 15Gy-nél, így a kezelés felfüggesztettük. Más említést érdemlô akut mellékhatással nem találkoztunk. A késôi mellékhatások megítélése még korai, a besugárzási tervek alapján kialakulásuk esélye minimális. A gerincvelô, a vesék, illetve az egyharmadnyi máj dózisterhelése átlagosan 8Gy, 6Gy, 30Gy volt, mely a toleranciahatáron (45Gy, 12Gy, 50Gy) belül van. A pancreas és a lép radiogén károsodásának valószínûsége csekély a korábbi besugárzások tapasztalatai alapján. Következtetések: A gyomor MALT-lymphomák helyi kezelésére minden stádiumban biztonságosan alkalmazható az alacsony dózisú radioterápia. A környezô, sugárérzékeny szervek sugárterhelése 3D besugárzástervezés alapján biztonságos tartományban tarható. A kórelôzményben szereplô gyomorvérzés az indikáció alapos mérlegelését, esetleg a napi frakció további csökkentését (1.0 Gy-re) igényli.
53. A CLL SZINDRÓMA EGYES TAGJAINAK ELKÜLÖNÍTÉSE ÁRAMLÁSI CITOMETRIA SEGÍTSÉGÉVEL (A MÓDSZER DIAGNOSZTIKUS ÉS DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKUS HASZNA)
A CLL szindróma leggyakrabban elôforduló képviselôje a B-CLL. A tünetcsoport többi tagjával lényegesen ritkábban találkozunk, kórismézésük azonban egyes esetekben komoly gondot okozhat, hasonlóan a CLL korai fázisában nemegyszer tapasztaltakhoz, valamint azon CLL-esetekhez, amelyekben sem nyirokcsomó szövettani, sem pedig csontvelôi lelet nem áll rendelkezésre. Az elmúlt három év alatt CLL szindrómában végzett 75 leukocyta immunfenotípus meghatározás eredményei egyértelmûen alátámasztják az áramlási citometria módszerével perifériás vérbôl, kettôs vagy hármas jelöléssel végzett vizsgálatok diagnosztikus és differenciáldiagnosztikus hasznát, értékét e tünetcsoportban. A vizsgált CLL szindrómás betegek diagnózis szerinti és évenkénti megoszlása
Szerafin László, Babicz Tamás, Nagy Péter, Kappelmayer János*, Hevessy Zsuzsa*, Simon Ágnes*, Jakó János Jósa András Megyei Kórház II. Belgyógyászat/ Hematológiai Osztály, Nyíregyháza, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet, Debrecen*
MCL SLVL
102
1999. 1 1
2000. 3 -
2001. 1
Összesen 4 2
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
CLL 25 HCL Összesen 27
22 2 27
19 1 21
66 3 75
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók A CD30 (Ki-1) pozitív anapláziás nagy sejtes lymphoma (ALCL) a nagy malignitású lymphomák közé tartozik, a REAL és WHO klasszifikáció szerint T- vagy nullsejtes fenotípusú, a B-sejtes esetek a DLCL variánsai. A heterogén csoport molekuláris genetikai, immunhisztokémiai illetve klinikail szempontból 3 entitásra osztható: ALK pozitív primér szisztémás, ALK negatív primér szisztémás és ALK negatív primér bôr ALCL. A szisztémás ALCL-es esetek felében egy kromoszóma transzlokáció van jelen: a t(2;5)(p23;q35), melynek során juxtapozícióba kerül az anapláziás lymphoma kináz (ALK) és a nucleophosmin (NPM) gén. A fúzió következményeként létrejövô kiméra fehérje felelôs a malignus átalakulásért, a fokozott mitotikus aktivitásért és a csökkent apoptosisért. A korábban használt polyclonalis p80 antitest, jelenleg a monoclonalis ALK1 illetve ALKc antitest immunhisztokémiai vizsgálatnak nagy jelentôsége van a differenciál diagnózisban. Az ALK pozitív ALCL-es esetekben az életkor fiatalabb, a betegség kiterjedtebb, mégis a kezelési eredmények, a túlélés lényegesen jobb, mint az ALK negatívaké. A típusos NPM-ALK transzlokáció során diffúz cytoplasmaticus, nuclearis és nucleolaris ALK pozitivitás észlelhetô, ugyanakkor az ALK pozitív esetek kis részében a festôdés csak a cytoplasmara korlátozódik. Ilyen esetekben az elmúlt évek molekuláris vizsgálatai az ALK számos új fúziós partnerét tárták fel: ATIC-ALK, CLTCL-ALK, TPM3-ALK, TFG-ALK, MSN-ALK. A magyar ALCL regiszterben eddig 155 beteg adatait dolgoztuk fel, ALK1 vagy p80 immunhisztokémiai vizsgálat 69 esetben történt, ezek közül 15 pozitív (21,7 %). Tizenhárom betegnél volt módunkban molekuláris genetikai vizsgálatot elvégezni, közülük 2 betegnél (15%) igazolódott RT-PCR-ral t(2;5) transzlokáció, mely NPM-ALK fúziót jelent. A ritka transzlokációk közül a t(1;2)-ra specifikus RT-PCR során (TPM3-ALK) egy pozitív esetet sem észleltünk.
54. ANAPLÁZIÁS NAGY SEJTES LYMPHOMA (MOLEKULÁRIS GENETIKA, IMMUNHISZTOKÉMIA, KLINIKUM)
Bevezetés: Az endothelinek szerepe néhány pathophysiologiai folyamatban még tisztázatlan. Ismert az anthracyclin kezelés cardiomyopathiát okozó hatása, azonban kialakult módszerek az anthracyclin iránti fokozott érzékenység kimutatására nincsenek. Tanulmányunkban az endothelin-1 (ET-1) szint és a bal kamra funkció változását vizsgáltuk 31 beteg esetében, akik Hodgkin-kórban, vagy Non-Hodgkin lymphomában szenvedtek. Módszerek: Az ET-1 szintjét ELISA módszerrel, míg a bal kamra funkciót echocardiographia segítségével vizsgáltuk, amely során az ejekciós frakció ( EF ), a sebesség-idô integrál ( VTI ), az A és E hullámok aránya ( E/A ) a decelerációs idô ( DT ) valamint a Doppler index mérésére került sor. Eredmények: A szérum ET-1 szintje és az EF szignifikánsan csökkent a kezelések hatására.( EF: 56,4%+5,0 vs. 48,7%+5,1 p < 0,0001;ET-1: 5,6+3,5 vs. 3,1+0,9 pg/ml p: 0,0006 ). A decelerációs idô jelentôs növekedést mutatott (168,1+36,8 ms vs. 206,5+58,8 ms p: 0,0073 ). A többi echocardiographiás paraméterben nem találtunk értékelhetô változás. Következtetések: A szérum ET-1 koncentrációjának változása valószínûleg az anthracyclinek direkt citotoxikus hatásának eredménye. Mindamellett a csökkent ET-1 szint jelentôs szerepet játszhat az EF csökkenésében. A szorosabb összefüggések meghatározása azonban még további vizsgálatokat igényel.
55. AZ ENDOTHELIN-1 JELENTÔSÉGE AZ ANTHRACYCLIN-INDUKÁLTA CARDIOMYOPATHIA DIAGNÓZISÁBAN
Dr. Szomor Árpád PTE ÁOK I. Belklinika, Pécs
Szûcs Szófia1, Zsáry András1, Schneider Tamás2, Kovács Margit1, Rosta András2, Sármán Pál1, Fenyvesi Tamás1, Karádi István1 1 Semmelweis Egyetem, III.sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest, 2 Országos Onkológiai Intézet, Budapest
A malignus haematologiai betegségek egyes családokon belüli halmozódása régóta ismert, de ritka jelenség, és fôleg vérrokonoknál fordul elô. Örökletes és környezeti tényezôk kóroki szerepe egyaránt felmerül keletkezésükben. Ezen familiáris betegségekre jellemzô az anticipáció megléte, mely a betegség fiatalabb életkorban való megjelenését jelenti az utódokban. A leggyakoribb familiáris betegségek csökkenô gyakoriság szerint a következôk: CLL, acut leucaemia, lymphoma, CGL, (chronikus myeloproliferativ betegségek). Az utódokban jelentkezô betegség általában malignusabb a szülôkénél. Házaspár mindkét tagjának megbetegedése irodalmi ritkaságnak számít. A szerzôk elôadásukban 32 évesen diagnosztizált, 6,5 évet túlélô, már elhunyt myeloma multiplexes férj és egy éve, 36 évesen diagnosztizált, jelenleg is élô CGL-es feleség esetét mutatják be. A kazuisztikát ritkaságánál fogva tartották közlésre érdemesnek, a témáról egy általános összefoglalást követôen a konkrét esetet részletezve.
56. MALIGNUS HAEMATOLOGIAI MEGBETEGEDÉSEK TÁRSULÁSA FIATAL HÁZASPÁRNÁL (ELÔADÁS)
A gyógyszer rezisztenciának fontos szerepe van a krónikus lymphoid leukaemiás (CLL) betegek prognózisában. A legtöbbet tanulmányozott mechanizmus a multidrog rezisztencia (MDR)-gén és az általa kódolt P-glycoprotein. Kimutatására a calcein funkcionális tesztet alkalmaztuk. A calcein teszt vizsgálatára 90 B-CLL-es betegben került sor, közülük 65 beteg részesült kemoterápiában. MDR-pozitivitást (>25% MAF /multidrog-rezisztencia aktivitási faktor/, amely esetén gyógyszer rezisztencia várható) 18 betegben lehetett kimutani, míg a többi betegben az MDR negatívnak bizonyult. Az MDR-pozitivitás leggyakrabban Rai II stádum esetén fordult elô (10 beteg), négy MDR-pozitív betegnek kiterjedt betegsége (Rai III-IV) volt, míg Rai 0-I stádiumban riktábban tapasztaltunk MDRpozitivitást (négy beteg). Az MDR-pozitív betegek, egy kivételével, kemoterápiában részesültek. A B-CLL-ben az MDR a betegek 80%-ában negatívnak bizonyult, de az MDR-pozitivitás tapasztalataink szerint többnyire kiterjedt és terápiát igénylô betegségre utal.
57. A MULTIDROG-REZISZTENCIA VIZSGÁLATA KRÓNIKUS LYMPHOID LEUKAEMIÁBAN CALCEIN-ASSAY MÓDSZERREL
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Tamáska Péter, Radványi Gáspár Semmelweis Kórház, II. Belgyógyászati és Hematológiai Osztály, Miskolc
Telek Béla, Simon Ágnes*, Drabik Gyula*, Rejtô László, Kiss Attila, Hevessy Zsuzsa*, Batár Péter, Reményi Gyula, Méhes Leonóra, Illés Árpád** és Udvardy Miklós Debreceni Egyetem Orvosés Egészségtudományi Centrum, II. Belgyógyászati Klinika, Haematologiai Tanszék, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Pathologiai Intézet*, III. Belgyógyászati Klinika**, Debrecen
Összefoglalók 58. LYMPHOMÁK METILÁCIÓS STÁTUSZÁNAK ELEMZÉSE CITOZIN EXTENZIÓS TESZT SEGÍTSÉGÉVEL Timár Botond, Fülöp Zsolt, Csernus Balázs, Matolcsy András Semmelweis Egyetem, I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest 59. MALIGNUS LYMPHOMA MIATT TÖRTÉNT AUTOLOG ÔSSEJTÁTÜLTETÉSEK EREDMÉNYEI Torbágyi Éva, Barta Anikó, Lengyel Lilla, Sipos Andrea, Poros Anna, Pálóczi Katalin OGYK-Haematológiai és Transzplantációs Osztály, Budapest 60. CENTROBLASTOSCENTROCYTÁS LYMPHOMA RITKA LOKALIZÁCIÓJÚ RELAPSUSA ÉS NAGYSEJTES TRANSZFORMÁCIÓJA
A DNS metiláció az eukaryota sejtekben elôforduló epigenetikus DNS modifikáció, mely során a DNS metiltranszferáz enzim a citozin gyûrû 5. pozíciójára egy metil csoportot illeszt. A folyamat kizárólag az 5’-CG-3’ DNS szekvenciákon vagy másnéven a CpG dinukleutidon fordul elô. A CpG dinukleutidok metilációjával az adott gén funkciója felfüggesztôdik és expressziója megszûnik. A DNS globális és CpG szigeteken belüli metilációjának vizsgálatára alkalmas módszer a citozin extenziós teszt. Vizsgálataink során 45 különbözô lymphoma entitáshoz tartozó esetet hasonlítottunk össze a citozin extenziós teszt segítségével. Ennek során célul tûztük ki az egyes lymphoma típusok metilációs státuszának, valamint a lymphomák transzformációja során a metiláltsági szintben bekövetkezô változások elemzését. A vizsgálat során 15 chronicus lymphocytás lymphoma (CLL), 8 diffúz nagy B sejtes lymphoma (DLBL), 10 köpenysejtes lymphoma (MCL), 8 köpenysejtes lymphoma blasztos variáns (MCLBV) és 4 prolymphocytás lymphomát elemeztünk és hasonlítottunk össze. Az eredményeink arra utalnak, hogy míg a CLL-es esetek metilációja megegyezik a normál kontroll DNS-ek metilációjával, addig a DLBL, MCL, MCLBV és a prolymphocytás lymphomák összmetilációja ennél lényegesen alacsonyabbnak adódott. Ez alapján feltételezhetô, hogy a DNS hypometilációjának szerepe van a lymphomák kialakulásában. 1993 és 2001. között osztályunkon 173 haemopoeticus ôssejtátültetés (HSCT) történt, 115 allogen (rokon: 96, idegen: 19) és 58 autolog , mely utóbbiból 38 esetben malignus lymphoma volt a diagnózis, 14 esetben Hodgkin betegség (HD), 24 esetben non-Hodgkin lymphoma (NHL). A kondicionálás 31 esetben BEAM-el történt, 1 esetben ICE, 5 esetben TBI/Cy, 1 esetben BFAM elôkezelést választottunk. Hodgkin kórban szenvedô betegeink betegség stadiuma a BMT elôtt: CR1: 1, CR2: 7, CR3: 1, chemosensitiv relapsus: 5 beteg. Jelenleg él: 10 beteg (71%), betegségmentes: 8 beteg, (57%), relapsus: 2 beteg (14%), exitus: 4 beteg (28%). Halál okai: 2 sepsis, 1 tumor lízis sy, 1 sec. leukaemia. A 24 NHL-s beteg betegség stadiuma: CR1: 8 beteg, CR2: 8 beteg, CR3: 1 beteg, chemosensitiv relapsus: 7 beteg . Jelenleg él: 19 beteg (79%), betegségmentes: 18 beteg (75%), relapsus: 4 beteg (16%), exitus: 5 beteg (20%). Halál okai: 3 relapsus, 1 sepsis, 1 VOD). Többszörösen elôkezelt betegeinkben nagyobb volt a szövôdmények és a relapsusok kialakulása. Az autolog ôssejtátültetés, az irodalmi adatokkal összhangban, kurativnak bizonyult saját beteganyagunkban is 26 esetben.
A szerzôk egy 56 éves nôbeteg esetét dolgozzák fel, akinél 1998-ban nyaki lymphadenomegalia hátterében pharyngealis, submandibularis nyálmirigy és pajzsmirigy érintettséggel járó follicularis lymphomát diagnosztizáltak . CHOP séma szerinti kezelésekkel betegsége komplett remissioba került. 2001. februárjában alapbetegségének bronchialis relapsusa miatt a beteg irradiatioban részesült, FND protokollnak megfelelôen kapott kezeléseket, majd 2001. októberében recto-sigmoidealis és coecalis polypusok szövettani vizsgálatával alapbetegségének nagysejtes transzformációját bizonyítottuk. Három ciklus DHAP adását követôen az ellenôrzô vizsgálatok lymphomára utaló eltérést nem igazoltak.
Tóth Péter1, Sipos József2, Szenes Mária3, Tehenes Sándor4, Somogyi Rita5, Hafner János1 Zala Megyei Kórház I. Belgyógyászat -Hematológia, Zalaegerszeg1, Patológia2, II. Belgyógyászat- Gasztroenterológia3 , Pulmonológia4, Radiológia5 61. IgD MYELOMA KÉT ESET KAPCSÁN Vadász Gy., Kiss A.1, Miltényi Zs., Váróczy L., Csípô I., Illés Á. DEOEC III. sz. és II. sz.1 Belgyógyászati Klinika, Debrecen
104
Az IgD myeloma ritka megjelenési formája a myeloma multiplexnek, elôfordulási gyakorisága kisebb, mint 2%. Elôadásunkban e ritka megjelenési forma két esetét ismertetjük. Elsô eset: 47 éves nôbeteg 1999 márciusában került kivizsgálásra klinikánkra. Paraprotein a szérumban 2.3 g/l, mely immunfixatios elektroforézist alkalmazva IgD ? myelomára volt típusos. Urina elektroforézis során monoklonális ? lánc igazolódott, 21.645g/24/h. MP kezelés VIII ciklusát adtuk meg, pamidronáttal kiegészítve. A kezelés befejeztével a szérumban paraprotein nem volt, a vizeletében monoklonális ? lánc mennyisége 1.16 g/24/h értékre csökkent. A betegnél interferon-a kezelést indítottunk. 14 hónap múlva relapszus jelentkezett, 3 ciklus VAD, majd Cytoxan+Vepesid kezelést követôen sikertelen ôssejt mobilizálás történt. 1 hónap múlva nagy dózisú Vepesid kezelést követôen sikeres ôssejtgyûjtés és 2001. októberében AHSCT történt. Jelenleg remisszióban van, interferon-a kezelést kap. Második eset: 45 éves nôbetegnél 1998 áprilisában igazolódott IgD ? típusú myeloma multiplex. 3 ciklus VAD kezelést követôen AHSCT történt. Ezt követôen interferon-a kezelés. 12 hónap elteltével relapszus jelentkezett. 4 ciklus VAD, majd ESAP I. kezelésben részesült, de a folyamat tovább progrediált, paraspinalis és interspinalis terjedést is mutató lágyrész tumor igazolódott. Sugárkezelést kapott. Átmeneti javulás után, az alapfolyamat további progressziója és septicus állapot miatt 2001. januárban exitált.
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
Összefoglalók A pajzsmirigy malignus limfómái - 5%-a a pajzsmirigydaganatoknak. Primer pajzsmirigylimfóma 2/1 millió/ év. Zömmel diffúz nagy B sejtes folyamatról van szó. (Malignus limfóma esetén általában hideg göb észlelhetô). A poszter 71 éves nôbeteg klinikumát ismerteti, akinek anamnézisében tireoiditisz zajlott. Gyors progresszió, differenciáldiagnosztikai problémák nehezítették a kivizsgálást illetve kezelést. VI. CHOP + Bleo protokoll szerinti kezelésben részesült a beteg. (Betegség kezdet 2001. május). A beteg jelenleg is komplett remisszióban van. Felmerült Hashimoto thyreoiditis ennek talaján kialakuló limfóma. A poszter az eset kapcsán kitér a pajzsmirigylimfómák tárgyalására. H. G. limfóma kapcsán kitér 2001. 01. - 2002. 02. közti idôszakban kezelt H. G. limfómás esetek adataira.
62. DIFFÚZ NAGY B-SEJTES H.G. LIMFOMA ESETE NY.J.-NÉ 71 ÉVES NÔBETEG (DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKAI SZEMPONTBÓL FELMERÜLT PRIMER PAJZSMIRIGY-LIMFÓMA LEHETÔSÉGE) Valasinyószki E., Fodor G., Dombi P., László Z., Brenner F., Korányi A. Szent Borbála Kórház Tatabánya, Belgyógyászati mátrix, HematológiaiOnkológiai Részleg, Izotóp Osztály
A tények. 1. Nagy malignitású NHL-s betegek 60-70%-a kerül komplett remisszióba, a betegek 50-60%-a lesz hosszú túlélô, gyógyult. 2. Ha a beteg az elsô kezelés után parciális remisszióba kerül és a relapsus a kezelés befejezése után fél éven belül alakul ki, primeren terápia rezisztens esetrôl van szó. 3. A különbözô salvage sémák után a CR 30-40%, a túlélés 2-4 év után 30%. A betegek. Két centroblastomában szenvedô nôbetegünk kórtörténetét ismertetjük. Egyikük moribund állapotban, IV/B stadiumban (IPI:4) került felvételre 1996 decemberében. Nyolc CHOP típusú kemoterápia után parciális remisszióba került. Négy hónap múlva jelentôs progresszió miatt DHAP kezelés indult. Hat kezelés után parciális remissziót értünk el 1998 novemberében. 1999 03. óta hasi CT negatív. 2000 12. óta mellkasi CT is negatív. 42 hónapja nem kap kezelést, 2001 decemberében lymphomamentes volt. A másik nôbeteget 1997 tavasza óta gondozzuk kiindulásakor II/A stádiumú lymphoma miatt. (IPI: 1). Hét CHOP után gyors és jelentôs progresszió miatt nyaki irradiációra került sor. Parciális remisszió alakult ki. Két hónap múlva gyors, kiterjedt progresszió, B tünetek jelentkezése miatt 5 x IAPVP-16 salvage kezelést alkalmaztunk. A betegség a 4. salvage kezeléstôl egyre több lokalizációban jelentkezett, így betegségét terápia refrakternek tartottuk. 1999 01-06 között 6x módosított CEP kezelés történt, mely alkalmanként 2-3 hétre szorította vissza a betegséget. 1999 07-12 hóban palliatív céllal havonta 10 napon át 50-100 mg/d Vepesidet kapott. 1999 augusztusa óta komplett remisszióban van. A kezelések befejezése után 26 hónappal tünet- és panaszmentes. Mindkét betegen történt ismételten szövettani vizsgálat, szövettani típusváltás nem következett be. A gondolat. Az evidenciák mögé számûzött Beteg sorsával idôrôl idôre rádöbbent bennünket, hogy a rizikóadaptált kezelés egyelôre még távolról sem jelent egyénre szabott kezelést nagy malignitású NHL-ban szenvedô betegek esetében. Egy jobb gondolat. „A gondolkodó ember javaboldogsága, hogy a kifürkészhetôt kifürkészte, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.”
Malignus lymphoma konferencia
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
63. „A CSODA NEM A TERMÉSZETET ÉRINTI, CSAK TERMÉSZETISMERETÜNKET.” (Két nagy malignitású non-Hodgkin lymphomában szenvedô betegünk esete) dr. Varga Fatima, dr. Demeter Judit Semmelweis Egyetem I. Belklinika, Budapest
105
Összefoglalók
NÉVMUTATÓ
Adamkovics, N. ............................. 45 Antal-Szalmás, P. .......................... 47 Asztalos, L. .................................... 44 Babicz, T. .................................. 21,53 Bagdi, E. ......................... 1,2,32,35,45 Bakondi, Gy. .................................. 43 Barna, G. ....................................... 23 Barta, A. ......................................... 59 Bassam, A. ....................................... 2 Bátai, Á. ......................................... 49 Batár, P. .............. 3,28,36,44,47,48,57 Benedek, Sz. .................................. 11 Berencsi, G. ................................ 5,37 Bocsi, J. ......................................... 23 Borbényi, Z. ................................ 2,45 Brenner, F. .................................... 62 Csernus, B. ............................ 4,12,58 Csípô, I. ......................................... 61 Csire, M. ..................................... 5,37 Dávid, M. .................................... 6,39 Deák, B. ................................... 7,8,50 Demeter, J. ............................ 2,19,63 Dezsôfi, T. ..................................... 30 Dinjens, W. ..................................... 1 Dombi, P. .................................. 46,62 Domján, G. ...................................... 5 Domján, Gy. ............................. 13,18 Drabik, Gy. .................................... 57 Egyed, M. ........................................ 9 Erôs, N. .......................................... 10 Ésik, O. .......................................... 52 Falus, A. ........................................ 13 Farkas, M. ....................................... 9 Farkas, P. ....................................... 11 Fenyvesi, T. .................................. 55 Fodor, G. ....................................... 62 Fülöp, Zs. ............................... 4,12,58 Fûrész, J. ....................................... 29 Gadó, K ..................................... 13,18 Gasztonyi, Z. ....................... 14,17,46 Gergely, L. ................................ 15,47 Gombos, L. .................................... 46 Gömöri, É. ..................................... 31 Groen, N. ......................................... 1 Gurbity Pálfi, T. ..................... 1,35,45 Gurzó, M. ...................................... 16 Gyûrûs, P. ................................. 14,17 Hafner, J. ...................................... 60 Hamed, A. ................................ 14,17 Hanna, E. ................................ 7,8,50 Hasitz, Á. .................................... 5,18 Hevessy, Zs. ........................ 36,53,57 Hódi, V. ......................................... 20 Hoffer, I. ........................................ 19 Horányi, M. ................................... 26 Illés, Á. ....................... 15,26,38,57,61 Illésy, M. ........................................ 43 Iványi, J.L. .................................... 20 Izsó, J. ....................................... 25,42 Jaffe, E.S. ....................................... 32 Jakab, J. ......................................... 19 Jakab, K. ........................................ 18 Jakó, J. .......................................... 21 Jákó, J. ................................... 5,37,53 Jáksó, P. ....................................... 4,6 Jakucs, J. .................................. 22,27 Jánosi, J. ................................ 5,23,37 Kádár, K. ........................................ 29 Kajtár, B. ........................................ 24
106
Kappelmayer, J. ....................... 43,53 Karádi, Á. ...................................... 41 Karádi, I. ........................................ 55 Károlyi, Zs. .................................... 10 Kárpáti, Á. ..................................... 25 Kelényi, G. ........................... 14,16,24 Keresztes, K. ............................. 26,38 Kis, A. ............................................ 27 Kiss, A. ........... 3,28,36,44,47,57,48,61 Kiss, M. .......................................... 29 Kiss, Z. ............................................. 9 Klucsik, Zs. .................................... 16 Kollai, G. ........................................ 11 Kollár, B. .......................................... 9 Kolozsvári, F. ............................ 29,30 Koós, R. ......................................... 40 Kopper, L. ..................................... 23 Korányi, A. .................................... 62 Kovács, G. ................................. 39,40 Kovács, K. ...................................... 31 Kovács, M. ..................................... 55 Kovács, P. ...................................... 13 Krenács, L. ..................... 1,2,32,35,45 Krenács, T. ............................... 32,33 Kristó, K. ....................................... 25 Kriván, G. ...................................... 49 Lacza, Á. ........................................ 34 Lakos, G. ........................................ 38 Lakos, M. ....................................... 35 László, Z. ....................................... 62 Lengyel, L. .................................... 59 Liptay, L. .................................. 29,30 Losonczy, H. .............................. 6,39 Ludwig, E. ..................................... 18 Lueff, S. ......................................... 49 Magyar Gyermek-onkológiai Hálózat ....................................... 40 Major, T. ........................................ 52 Marton, É. ..................................... 20 Masszi, T. ...................................... 49 Máthé, M. ...................................... 46 Matolcsy, A. ................... 4,7,10,12,58 Mátyus, J. ...................................... 44 Méhes, L. .................................. 36,57 Mikala, G. .............................. 5,23,37 Miltényi, Zs. ........................ 26,38,61 Modok, Sz. ..................................... 45 Molnár, L. ...................................... 39 Molnár, Sz. .................................... 22 Molnár, Zs. .............................. 7,8,50 Müller, J. ....................................... 40 Müller-Hermelink, H.K. ............... 32 Nagy, Á. ......................................... 39 Nagy, K. ......................................... 23 Nagy, P. .................................... 21,53 Nagy, Zs. ....................................... 41 Olasz, M. ................................... 22,27 Olexik, L. ....................................... 43 Pajkos, G. .................................. 25,42 Pajor, L. ........................... 14,24,31,34 Pállinger, É. ................................... 13 Pálóczi, K. ...................................... 59 Papp, E. ......................................... 49 Péter, I. ............................................ 7 Petô, M. ................................. 5,23,37 Petrányi, Á. ................................... 52 Pettendi, P. .................................... 43 Pfliegler, Gy. ............................. 36,44 Pikó, B. ............................................ 2
Magyar Onkológia 46. évfolyam 1. szám 2002
Piukovics, K. ................................. 45 Plótar, V. ........................................ 11 Pocsay, G. ................................. 22,27 Poros, A ......................................... 59 Radványi, G. ........................ 10,41,56 Raffeld, M. ..................................... 32 Rák, K. ............................................. 3 Raposa, T. ...................................... 46 Regéczy, N. ................................... 43 Rejtô, L. .............. 3,15,28,36,47,48,57 Reményi, Gy. ..... 3,28,36,44,47,48,57 Reményi, P. .............................. 11,49 Réti, M. .......................................... 49 Riskó, Á. ........................................ 50 Rosta, A. ......................... 7,8,50,52,55 Rüdiger, T. .................................... 32 Sármán, P. ..................................... 55 Schneider, T. ................. 7,8,50,52,55 Schreiner, P. ............................. 14,17 Schuler, D. ..................................... 40 Sebestyén, A. ................................. 23 Serényi, P. ..................................... 16 Simon, Á. ............................. 36,53,57 Simon, J. ........................................ 51 Sipka, S. ......................................... 38 Sipos, A. ......................................... 59 Sipos, J. .......................................... 60 Smyth, M.J .................................... 32 Somogyi, R. ................................... 60 Stotz, Gy. ....................................... 25 Szabó, É. ........................................ 43 Szalontay, Cs. .................................. 6 Szarvas, H. ..................................... 28 Szedlák, Gy. ................................... 20 Székely, J. ...................................... 52 Szenes, M. ..................................... 60 Szerafin, L. ............................... 21,53 Sziklai, P. ....................................... 16 Szomor, Á. ............................. 6,39,54 Szûcs, Sz. ....................................... 55 Takács, I. ....................................... 10 Takács, M. ..................................... 26 Takács, P. ...................................... 29 Tamáska, P. ................................... 56 Tanczer, T. .................................... 18 Tarján, P. ....................................... 43 Tehenes, S. .................................... 60 Telek, B. ........ 3,26,28,36,44,47,48,57 Tímár, B. ................................ 4,12,58 Torbágyi, É. ................................... 59 Tóth Á.G. .................................. 14,17 Tóth, E. ............................................ 7 Tóth, P. .......................................... 60 Tremmel, A. .................................. 49 Udvardy, M. ....3,28,36,38,44,47,48,57 Ujj, Gy. .......................................... 43 Vachaja, J. ................................ 29,30 Vadász, Gy. ............................ 3,15,61 Valasinyószki, E. ........................... 62 Vályi-Nagy, I. ......................... 5,23,37 Várady, E. ................................ 7,8,50 Varga, F. ................................... 19,63 Varga, Gy. ...................................... 45 Váróczy, L. ............................... 15,61 Vidra, T. .......................................... 6 Zettl, A. .......................................... 32 Zsáry, A. ........................................ 55
© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága