II. évfolyam
3. szám
Hort Község Önkormányzatának hivatalos kiadványa
2008. július 16.
Nagyon sokan jelentkeztek a rendezvényt nyitó futóversenyre
Majális képekben
A Tornateremben került megrendezésre számos vendég csapat részvételével a Majális Kupa
k r ó n i k a – II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16.
A színes és változatos programokra sokan kíváncsiak voltak
1 oldal
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A zárszámadás rendelet tervezetét a költségvetési évet követõ 4 hónapon belül kell beterjeszteni a képviselõ-testület elé. A képviselõ-testület, munkaterve alapján, ezt április végi ülésére tervezte. A költségvetés tavalyi számai ismertek és így hivatalosan is közölhetõek. Egyet biztosan mondhatok: a híresztelés ellenére az önkormányzat tavaly nem ment csõdbe, sõt ellenkezõleg, eredményesen dolgozott. Igaz, könnyebb helyzetben lett volna az új testület, ha adósságok nélkül veheti át az önkormányzatot. Mielõtt részletesen ismertetném Önökkel a számszaki adatokat, tájékoztatást adok arról, mi jellemezte a költségvetést és így az önkormányzat helyzetét a 2006-2007-es évek fordulóján. Számtalan probléma adódott a múltból, ami folyamatosan adja ma is a feladatokat. Ezeket kell megoldanunk. A megújult képviselõ-testületnek jelentõs költségvetési hiánnyal kellett megbirkóznia. 3 hónapos, fél éves ki nem fizetett számlák voltak, fedezet nélkül. Magas, 18%-os volt a költségvetési hiány. Az elfogadható hiány 5% lehet, mert csak ez kezelhetõ (például hitel igénybevételével) biztonságosan. 2007-re a cél az volt, hogy a hiányt mindenáron csökkentsük. Korábban, ennek érdekében, hathatós intézkedés nem történt. A képviselõtestület többsége felismerte az önkormányzat helyzetének súlyosságát és elfogadta az újonnan kidolgozott települési gazdasági programot és az ehhez kapcsolódó, 20 pontból álló intézkedési tervet. Ennek eredményeként, 2006ban a tervezett 80 milliós költségvetési hiányt 60 millióra csökkentettük. Ha nem lépünk idejében, akkor a hiány 100120 millió lett volna. 2007-ben továbbra is az volt az elsõ számú feladat, az intézkedési tervet hajtsuk végre és tovább csökkentsük a költségvetési hiányt. A mi településünk is olyan kicsiben, mint az állam. Csökkenteni kellett a kiadásainkat és növelni a bevételeinket. Megszorító intézkedéseket léptettünk életbe, mondhatnánk úgy is, hogy ez volt a helyi konvergencia program. A képviselõ-testületnek az önkormányzat fizetõképességének, pénzügyi stabilitásának megõrzése a legfontosabb feladata, még akkor is, ha ez népszerûségvesztéssel járhat. Bizony nem népszerû adót emelni, még ha az kis mértékû is, vagy létszámot csökkenteni. Köszönjük Önöknek, hogy intézkedéseinket megértéssel elfogadták. 2007-ben 50,3 millió forint hiányt terveztünk. Már ez is jóval kevesebb, mint az elõzõ évi.
2 oldal
Falugyûlés, Közmeghallgatás a 2007. évrõl Tervezett költségvetési fõöszszegünk: 433.411.000.-Ft volt. A tényleges bevételünk: 473.973.000.-Ft, teljesült. A tényleges kiadásunk: 448.341.000.-Ft-ra teljesült. A bevétel és a kiadás különbsége pozitív. Tehát a pénzügyi mérlegünk eredménye +25.632.000.-Ft. Ezzel zártuk a 2007-es évet. Intézkedéseink következtében, a fennálló hiányt, az év végére teljes egészében ledolgoztuk, tehát költségvetésünk egyensúlyba került. A valóságban tehát a -18%-os eredeti hiányt, több mint egy év alatt +5%-os pozitívummá alakítottuk át. Nagyon fontos tény ez, mert ahhoz, hogy tovább lehessen fejleszteni a települést, saját forrásra is szükség van, és ebbõl fedezhetõ az önerõ. Megkérdezhetik, hogy hogyan lehetett ezt produkálni? Mindenképpen azzal, hogy van hatékony gazdaságpolitikánk, amelynek a fõ vezérelvei: szükségszerûség, indokoltság és gazdaságosság. Egyébként példátlanul nehezen sikerült, mert elõször is a képviselõ-testületben akadtak olyanok, akik tartózkodva, félve fogadták az új gondolkodásmódot, nehezen, és kemény viták árán sikerült egyezségre jutni. Sok-sok képviselõi munkára, gondolkodásra, kritikák helyett megoldásra volt és van ma is szükség. A képviselõtestület támogatott. Nem csak a fedezet nélküli utakat fizettük ki, hanem a koreainak eladott pedagógus-földet, az egyházi ingatlant, a mezõgazdasági szövetkezet ingatlanját. Minden tartozásunkat rendeztük. Már „csak” a hiteleket kell törlesztenünk. Sújtott bennünket az autópálya 9 M Ft-os hiányzó befizetése, az iskola normatívájának csökkenése, az energia- és nyersanyag árak emelkedése, a folyamatos folyószámla és munkabér hitel. Oktatási intézményi társuláshoz nem találtunk komoly partnerre, ezért 12 millió forinttól elestünk. A 18 millióra tervezett iparûzési adó 29 millióra teljesült. Reméljük, ez a tendencia marad. A gépjármûadó 22 millióval szemben 22,8 millióra emelkedett. Bírságokat nem terveztünk, de ebbõl 734 e Ft folyt be. 2006-ban értékesítettünk egy lakást, melybõl 4 millió Ft-ot 2007-ben kaptunk meg. Az óvoda sikeres TEKI pályázatból 2 M Ft-ot kapott. Mûködésképtelen önkormányzati támogatást kaptunk Bajnai Gordon miniszter úrtól 4 M Ft értékben. Az OTP-tõl 15 M Ft folyószámlahitelt vettünk fel, folyamatosan, valamint 9-11 M Ft
változó munkabér hitelt, ami összesen 108 M Ft volt. A nehéz év ellenére biztosítottuk az étkezési jegyeket, az úgynevezett ruhapénzt, és 2006-tól a 2%-os kereset kiegészítést. Központi készletbeszerzéssel és a különbözõ szolgáltatások igénybevételének csökkentésével megtakarítást értünk el. A villamos energia 120%-ra, a telefon költség 107%-ra teljesült, melynek az volt az oka, hogy a 2006. évrõl 2 havi számla nem volt kifizetve. 2006. évrõl áthúzódó kifizetések miatt az ÁFA befizetési kötelezettség is növekedett. Az OTP irányába a kezelési költség, a rendelkezésre állási jutalék, az energiaadó, a késedelmi kamatok miatt 9,5 M Ftot kellett kifizetnünk. A szociálpolitikai juttatások 16 M Ft-ban realizálódtak. Közhasznú, közcélú foglalkoztatásban 6 fõ részesült. A fejlesztési hitel állománya év elején 7 M Ft volt. Ez a Kertalja, Vas Gereben út építési beruházásához felvett 11 M Ft hitelbõl még fennálló hiteltörlesztés részlete volt, amelyet az I-III. negyedévben teljes egészében visszafizettünk. Nem gyõztük visszafizetni a tartozásokat. 2007-ben újabb hitelfelvételre kényszerültünk 13.940.000.- Ft értékben, hogy ki tudjuk fizetni a Rákóczi út, József Attila út és a Kertész út önrészét, aminek nem volt meg a pénzügyi fedezete. A rövid lejáratú kötelezettségek 40 M Ft-tal csökkentek, mert folyamatosan kifizettük a számlákat. Amikor a számla lejárt, azonnal fizettünk. Korábban ez hónapos késéssel valósult meg. A 2007-es év történései a következõk voltak: A választási programban meghirdetettnek megfelelõen, a Regionális Fejlesztési Tanács hozzájárulásával pályázati pénzek segítségével felújítottuk az óvoda villamos hálózatát. Kicserélték a világítótesteket, mind, egytõl egyig, korszerû, energiatakarékosra; megoldották a külsõ-belsõ hangosítást, villámvédelmet és menekülési útvonaljelzést. Telefon és internet elérhetõséget hoztak létre minden csoportba. Külterületen a nyár folyamán közmunkásokkal meder tisztítást végeztünk. Eladásra került az úgynevezett bikaistálló a fehérorosz Belarus Traktor Kft-nek, amely kevés létszámot foglalkoztat ugyan, de komoly milliókat fog adózni, amibõl fejleszteni lehet. Befektetõt idehozni nehéz, hosszú évek alatt nem is sikerült. A Polgármesteri Hivatalban felújítottuk az ügyfélteret, hogy
az ügyfelek kulturált körülmények között foglalhassanak helyet. Megalakult egy új civil szervezet: a Horti Nõk Közhasznú Egyesülete, a civil társadalom bevonása érdekében. Megtörtént a kastélyszárny fûtésének teljes leválasztása új, energiatakarékos rendszerrel, 30%-kal csökkentettük a fûtési költségeket. Minden intézményünk gazdaságtalan fûtési rendszerrel mûködik, folyamatosan fel kell õket újítani, mert az energia drága. Létrehoztuk a Kulturális Centrumot, amely gazdaságosabban fogja a kultúrát Horton terjeszteni. Ebbõl kaptak ízelítõt tavaly például az Õszköszöntõ, illetve a Mindenki Karácsonya rendezvények megszervezése során. A helyi társadalmi közösségeket ismét mozgásba kell hozni, mert ezt igénylik az emberek, ezt akarják, szükségük van rá. Jól érzik magukat ezeken a rendezvényeken. Még több, nívósabb rendezvényt fogunk létrehozni. Nem mindenki tud szabadságra menni, nincs mindenkinek pénze nyaralásra és egyébként is szükség van a horti közösségi szellem erõsítésére. Elhatároztuk, hogy létrehozzuk a falu múzeumát is. A kommunikáció területén szintén léptünk. Új, mûködõ, hetente frissülõ honlapunk van, azt hiszem nem vallunk szégyent a Krónika címû újsággal sem, amint látták egy kicsit megváltozott elõdjéhez képest. A TV mûködik, de nem vagyunk a szolgáltatóval megelégedve. Felújításra került a sportcsarnok is, bár rendkívül rossz a hõszigetelése, a tetõ lemezeit pedig néhány év múlva cserélni kell. A hulladékgazdálkodás területén jelentõs változás elõtt állunk - 2009. június 16. után csak kettõs szigetelésû lerakóba szállítható a hulladék Rekultivációs pályázatunk elbírálás alatt áll. Tagjai vagyunk az EU-s Leader csoportnak - ez is egy pénzforrás lehetõség. Tavaly ünnepeltük meg elõször központilag a pedagógus napot, ilyenre még nem került sor Horton. Azzal a szándékkal tettük, hogy erõsítsük a pedagógusok helyét és szerepét a társadalomban. Szerzõdést kötöttünk a KÖZVIL ZRT-vel az olcsóbb villamos áram érdekében. Hulladékgyûjtõ napot tartottunk intézményi szinten. Rendezni szeretnénk a település központi terét, ezért elfogadtunk egy koncepció tervet, amely a közösségi terek megújítását célozza. A Polgármesteri Hivatalba integráltuk a Gyermekjóléti-, a Családsegítõ- és a Támogató
Szolgálatot, ezzel csökkentve a fûtési költségeket. Központilag szerezzük be az íróeszközöket és a tisztítószereket, mintegy 30%-os a megtakarítás ezzel. Bursa Hungarica: horti diákokat támogatunk ösztöndíjjal, olyanokat, akik anyagilag rászorulnak. Létrehoztuk a mezõõri szolgálatot a mezõgazdasági termények, eszközök, fakivágás és az illegális hulladék lerakás csökkentése érdekében. Megalkottuk a pedagógiával a gyermekért díjat, melyet elsõ ízben Sára Mihályné Marika néni kapott meg. Életpálya-díjat hoztunk létre: Dr. Szabó József vehette át elsõként a díjat. Köszönöm a település polgárainak, hogy az úgynevezett füstrendeletünket betartják. Vendéglátással kapcsolatban hoztunk rendeletet, amelyben a közelben lakóknak joga van eldönteni, hogy zavarja-e a nyugalmukat az egység, vagy sem. A polgármester fogadóórát tart minden hétfõn, de majdnem minden nap. Településünk 1. számú körzetének háziorvosa 2007-tõl dr. Nagy Tamás. Átalakítottuk a Polgármesteri Hivatal mûködését nemcsak az ügyféltérrel, hanem a meghosszabbított hétfõi nyitva tartással, a pénztári nyitva tartással és létrehoztuk a Település Üzemeltetési Irodát. Létrehoztuk az Érdekegyeztetõ Tanácsot, amely mulasztásos törvénysértés miatt nem jött létre 12 éve. Új iskolaigazgató kezdte meg tevékenységét szeptembertõl. Az óvoda esõcsatornáját lecseréltük. Ugyanitt szakképzett dajkát alkalmazunk (szabálytalan módon közhasznúval volt betöltve az állás). Foci kapukat tettünk a piactérre - örülnek neki a gyerekek. Van, aki a kosárpályát használja, de be lehet menni az iskolai pályára is. Felmértük az intézmények állapotát - lehangoló a látvány. Az intézmények leamortizálódtak, fûtési rendszerük elavult, gazdaságtalan üzemû. A vizesblokkok szintén felújításra szorulnak. A Hivatalban a 2006-os 6000-res ügyiratszám megemelkedett 12.000-re. Dohányozni a Hivatalban csak a kijelölt helyen lehet. Ennyit a 2007-es évrõl és most a 2008-as önkormányzati elképzelésekrõl szeretnék szólni. A 2007-es év pénzügyi eredménye egyáltalán nem jelenti azt, hogy 2008-ban könnyebb lesz az élet. Érezzük a villamos energia, a gáz, a víz-csatorna, stb. emelésének hátrányát. Az állam folyamatosan elvonja a pénzt. Éppen ezért 2008-ban sem szabad túlzott fejlesztésekbe fogni. Maximum 7-10 M Ft közötti fejlesztés valósítható meg, úgy, hogy ez az önerõt jelentse.
II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16. – k r ó n i k a
A fõ cél továbbra is a település fizetõképességének és egyensúlyának a megõrzése. A régi tanácselnökös idõk elmúltak, a pénzt nem kell várni az államtól, mert nem jön. Gyorsítani kell a falu gazdasági fejlõdését, mert csak ez az egyetlen út ahhoz, hogy saját pénzforráshoz jussunk. 5-10 éves lemaradásban vagyunk ebben. A jó mûködéshez folyamatosan, sok munkával meg kell teremteni a gazdasági alapot, a pénzt, mert abból lehet utat, járdát építeni, a csapadékvizet elvezetni, stb., stb. A tendenciák azt sugallják, hogy 5-10 éven belül magunknak kell gondoskodni a mûködésünkhöz szükséges normatívákon túli feltételekrõl. A települést és az itt élõ embereket helyzetbe kell hozni, de ezt csak úgy lehet elérni, ha a település vonzóvá válik a befektetõk számára, és itt beruházást valósítanak meg. Ezt az évet 42 M Ft-os hiányra terveztük, bízom benne, hogy megint 5% alá tudjuk ezt szorítani. Ehhez azonban a képviselõtestületnek néhány komoly döntést meg kell hoznia, hogy az önkormányzat gazdaságosan, takarékosan mûködhessen. A legfontosabb feladatok: - Intézményi fûtéskorszerûsítés (komfortérzés és az energiatakarékosság miatt) - Intézmény felújítás - Út felújításhoz tervkészítés ez az év a tervek készítésének az éve is kell, hogy legyen, mert a pályázatokhoz nem elegendõ az álom - Csapadékvíz-elvezetés terveztetés - Pályázatok - Rendezési terv módosítása - Köztér megújítás - Saját helyi televízió létrehozása - Beruházás, befektetés ösztönzés - Hulladékgazdálkodás - Társadalmi rendezvények szervezése, a helyi életminõség fejlesztése - Kistérségi feladatellátás bõvítése (Leader) - Akadálymentesítés - Egészségügyi központ létesítése - Hold utca tervezése - Munkabér hitel, folyószámlahitel csak szükség szerinti felvétele - Helyi örökség megõrzése (kastély, múzeum) - Fiataloknak helyet biztosítani Nem nehéz belátni, hogy az elképzelésekhez pénzre, sok pénzre, pályázati lehetõségre, és persze munkára is szükség van. Minden esetre növelnünk kell a település megtartó erejét, vagyis olyanná kell tenni a települést, hogy az embereknek kedvük legyen itt élni. A gazdasági programot 4 évre és azon túl is írtuk. Szándékaink világosak, egyértel-
mûek. Korábban is elmondtuk, ha anyagi lehetõségeink megengedik, akkor meg is valósítjuk azokat. Van olyan, amit már létrehoztunk, és lesz olyan, amihez több évre lesz szükség. Karády Katalin az egyik filmjében azt mondta, hogy a hazugságot azért találták ki, hogy ne fájjon az igazság. Meggyõzõdésem, hogy mi, a választott tisztségviselõk, a választóknak a valóságot kell, hogy mondjuk, egyrészt, mert az emberek ezt várják el tõlünk, másrészt, otthon is szembe kell nézni a tükörrel. Az Önök részérõl egy megelõlegezett bizalmat kapott minden tisztségviselõ. Tanúsíthatom, hogy a képviselõk a 6-8 órás, 20-30 napirendi ponttal megtûzdelt maratoni ülések végén, fáradtan térnek haza családjukhoz, akik sok esetben már alszanak. Felvetõdik bennem a kérdés, van-e olyan ember, aki szabadidejében a település érdekében, éjszakába nyúlóan, ingyen dolgozik éveken át. Mert õk ezt teszik. Köszönöm nekik. Sokat vitatkozunk, és ez jó, mert egymás véleményét megismerve, felhasználva hozzuk meg a döntéseinket. A közigazgatást, az önkormányzat mûködését joguk van az állampolgároknak számon kérni. A néhai Kennedy elnök mondta azt, hogy az amerikaiaknak is kell tenni Amerikáért. Ez a mi hazánkra is érvényes. Arra biztatom Önöket, tegyenek a településükért valamit, vegyenek részt a közéletben, a közösség építésében. Olyan lesz ez a település amilyenné teszszük, vagy nem tesszük. A világ állandóan változik és ez természetes, akik ez ellen küzdenek azok a világ ellen, a településük ellen is küzdenek. Új szemléletre van szükség, és ezt tanulni kell mindannyiunknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hiszek abban, hogy ezt a települést meg lehet változtatni. Hiszek abban, hogy elindulhat egy újfajta fejlõdés. Hiszek abban, hogy ha az ember egyenesen beszél, akkor partnereket talál. Nagyon erõsen hiszem azt, hogy a sokféleképpen gondolkozó horti emberek képesek a jó ügyért együtt dolgozni, és együtt élvezni annak elõnyeit. Dolgozzunk együtt ezért a közösségért! Köszönöm a figyelmüket! Hort, 2008. május 5.
Kerek Oszkár polgármester
A R C K É P C S A R N O K Juhászné Lipusz Marianna Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottság külsõs tagja 1972. december 27-én születtem Hatvanban. A hatvani Bajza József Gimnáziumban érettségiztem, majd a szolnoki Külgazdasági Fõiskolán külkereskedelmi közgazdász diplomát szereztem. 1995 óta élek Horton. Ide jöttem férjhez. Férjemmel, Juhász Lászlóval, két gyermekünket neveljük. Anna 12 éves, Júlia 3 éves. 2006. októberétõl veszek részt a Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottság munkájában. Hegedûs Dezsõ Önkormányzati képviselõ Szociális és Egészségügyi Bizottság tagja 1945. március 28-án születtem Horton, amelynek lakója vagyok születésem óta. Iskolai tanulmányaimat Horton, majd a Bajza József Gimnáziumban végeztem. Érettségi után felvételt
nyertem a budapesti Kertészeti Egyetemre, ahol diplomát szereztem. Az egyetem elvégzése után Csányban, majd a Horti Mezõgazdasági Szövetkezetben dolgoztam. Szakmérnöki diplomámat 1973-ban, a gödöllõi Agrártudományi Egyetem agrokémiai szakának elvégzése után kaptam meg. Feleségem Simon Eszter, a hatvani Polgármesteri Hivatalban dolgozik. Fiunk Dezsõ, középiskolai tanár. A közéletben 1990-tõl veszek részt, mint önkormányzati képviselõ.
Erdélyi László Önkormányzati képviselõ Közoktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 1998-tól vagyok önkormányzati képviselõ, 2006-tól a Közoktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke. Szüleim horti lakosok, én is itt születtem és az életem nagy részét is itt töltöttem. Szentendrén és Egerben végeztem fõiskolát. Jelenleg a Horti Általános Iskola testnevelõ tanára vagyok. Feleségem szintén a helyi iskola tanára. Két
Köztisztasági Nap az Óvodában 2008. április 25-én és 26-án, kicsik és nagyok, a Föld Napja alkalmából összeszedték a szemetet a falu utcáiról és árkaiból. Április 25-én az óvodások és az Óvodában dolgozó felnõttek az Iskola út, és az azt keresztezõ Rákóczi út teljes hosszát takarították meg. A gyerekek és felnõttek, fóliakesztyût húztak, és szorgalmasan dolgoztak. Több zsák szemét gyûlt össze, amelynek elszállítását ezúton köszönjük a néhány aktív szülõnek! A gyerekek nem csak az eldobált flakonokat, csokis papírokat, cigarettás dobozokat és egyéb hulladékokat, hanem az eldobált csikkeket is felszedték, így lett szép, tiszta utánunk az utca… de nem sokáig örülhettünk, mert néhány nap múlva újra megjelentek az eldobált hulladékok. Szomorú, hogy ennyire nem értékelik a szemetelõk a munkát. Reméljük, hogy idõvel eljutnak ezek az emberek is arra a szintre, hogy gondolkodjanak, mielõtt szemetelnének.
Ha így tennének, sokkal tisztább lenne környezetünk. Csontosné Skrabák Éva Óvónõ, a környezeti munkaközösség vezetõje
lányom van, a nagyobbik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a kisebbik általános iskolában tanul. Nagyon szeretem a kézilabdajátékot és a labdarúgást, hobbim a kerékpározás. Fontosnak tartom a tömegsport fejlesztését a községünkben.
Piroska Sára Közoktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Bizottság külsõs tagja 1965-ben születtem, azóta Horton élek. Szüleim itt voltak pedagógusok. Iskoláimat Horton kezdtem, majd Hatvanban tanultam a Bajza gimnáziumban. Jászberényben szereztem tanítói diplomát ének szakkollégiumon. Késõbb Budapesten tanultam néprajzot. 1985 óta tanítok a Horti Általános Iskolában alsó tagozaton. Két gyermekem van, Marci fiam dolgozik, Eszter lányom egyetemista. 2006 óta vagyok a Közoktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sportbizottság külsõs tagja.
„Környezetvédelem… Kitõl kell védeni a környezetet?... A környezetet nem védõ emberektõl kell védeni.” „Soha nem értettem, hogy, aki otthon nem szemetel, az - ha elmegy otthonról - miért teszi?!”
ISMÉT SIKERESEN PÁLYÁZOTT A KÖNYVTÁR Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a „Reneszánsz Év 2008” címû program keretén belül hirdette meg a „KÖZKINCS” elnevezésû pályázatát. E program keretén belül az Önkormányzat pályázatot nyújtott be „A Kulturális Centrum könyvtári épületének közösségi és szolgáltató tereinek felújítása, bõvítése” címmel. Az intézmény 4.500.000,-Ft vissza nem térítendõ támogatást nyert. Bízunk abban, hogy a felújítási és bõvítési munkálatok elvégzése után olvasóink egy kulturáltabb, tágasabb környezetben tudják majd igénybe venni könyvtárunk magas színvonalú szolgáltatásait!
k r ó n i k a – II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16.
3 oldal
Majális képekben
Majális Kupa eredményei I. csoport (Nagyok:6-7-8. osztály): 1. helyezett: Hort, 1 csapat 2. helyezett: Hort, 2 csapat 3. helyezett: Zagyvaszántó 4. helyezett: Ecséd Gólkirály: Fodor Gergõ (Zagyvaszántó), Legjobb mezõnyjátékos: Csuka Richárd (Hort), Legjobb kapus: Torda Zoltán (Ecséd)
II. csoport (Közepesek: 3-4-5. osztály): 1. helyezett: Hort 2. helyezett: Csány 3. helyezett: Ecséd Gólkirály: Csontos Béla (Hort), Gólkirály különdíj: Molnár Ádám (Csány), Legjobb mezõnyjátékos: Nagy Gergõ (Ecséd), Legjobb kapus: Kovács Ádám (Csány), Legjobb leány játékos: Szundi Dorotina (Hort) III. csoport (Kicsik: 1-2. osztály): 1. helyezett: Nagyréde 2. helyezett: Hort, 1 3. helyezett: Hort, 2 Gólkirály: Budai Dávid (Nagyréde), Legjobb mezõnyjátékos: Hordós Martin (Nagyréde), Legjobb kapus: Maksa Márk (Hort), Legjobb hazai játékos: Kovács Gergõ (Hort)
F E L H Í V Á S
Parlagfû A 2000. évi XXXV., a növényvédelemrõl, valamint az 1994. évi LV., a termõföldrõl szóló törvény értelmében a belterületi és külterületi ingatlanokon kötelezõ a gyomnövények, különösen a parlagfû irtása. A településen található lakóingatlanok, kertek, egyéb földtulajdonok tisztaságát a Hatvani Többcélú Kistérségi Társulás Parlagfû - kommandója ebben az évben is ellenõrzi. A külterületeken a termõföldeket, szántókat, gyepet és minden egyéb területet a Földmûvelésügyi Vidékfejlesztési Minisztérium mûholdas megfigyeléssel ellenõrzi. A hatóságok 2008. június 30-tól a „0” zéró tolerancia elvét alkalmazzák. Amennyiben a tulajdonosok a fenti kötelezettségüknek határidõn belül nem tesznek eleget, növényvédelmi bírsággal sújthatók, melynek összege 20 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.
4 oldal
Kérjük, hogy a törvényi elõírásokat, és ezzel a társadalmi együttélés szabályait tartsák be!
II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16. – k r ó n i k a
A levelek sárgulnak, a gyerekek jönnek az iskolába. A fák kizöldülnek s õk elmennek. Örök körforgása ez a természetnek, melyhez némileg az iskola is alkalmazkodik. Befejezõdött a tanév. Számot ad a diák, mérleget készít a nevelõ. Június 14-én gazdára találtak a bizonyítványok, s varázsoltak derût vagy csalódottságot az arcokra. A bizonyítvány közös produktum, benne van a szülõ és a pedagógus munkája, törõdése, de az „önrészt” mindez nem helyettesítheti. Ki-ki megmérettetett ismét. A kérdés jogosan merülhet fel, kifejezhetnek-e mindent az osztályzatok, lehet-e számszerûen mérni a tudást, az emberséget, a viselkedéskultúrát,, vagy éppen az erõfeszítést? Nem felelhetünk rá egyértelmûen igennel. Csakhogy az emberi élet a megmérettetések sorozata, s aki folyton könnyûnek találtatik, az sorsüldözöttként éli meg a legszebb éveket is.
MÉRLEGEN A TANÉV Mi lehetett tehát fõ célunk a mögöttünk hagyott tanévben? Azon dolgozni, hogy tanulóink belássák, eredményt csakis kitartó munkával lehet elérni. A hatékony tanulás elengedhetetlen feltétele a rend és a fegyelem. Minden tanév egy-egy nehezebb akadály, s eredményes leküzdése a jól végzett munka öröme. Iskolánk tanulmányi eredménye a 2007-2008-as tanévben (3,8) jónak mondható országos viszonylatban is. Ebben a tanévben volt elõször elsõ osztályosok számára angol nyelv oktatás. Szintén az elsõ osztályosok tanulhattak ebben a tanévben elõször Meixner módszer szerint, mely egy hatékony olvasás és írás tanítási módszer. A tanév munkáját színesítették az iskolai programok, melyek nagyon fontosak voltak az oktatás és nevelés szempontjából.
Szeptember 29-én kezdõdött iskolánkban 95 tanuló részvételével a rendszeres futballedzés. Októberben futóversenyt, Állatok Világnapjára rajzversenyt, valamint hulladékgyûjtést szerveztünk tanulóinknak. Megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. Idén elõször köszöntöttük a nyugdíjas kollégákat az Idõsek Napja alkalmából. Tanulóink népdalversenyre nevezhettek, amit a könyvtár szervezett. A szintén októberben tartott sportnapnak nagy sikere volt. Ezt sûrûn követték az események. Novemberben és decemberben: a jótékonysági bál, a karácsonyi mûsorok sorozata, és a farsangi mulatság. Nem feledkeztünk meg az egészséges életmód népszerûsítésérõl sem egy verseny keretében. Márciusban az 1848-as forradalomról nem csak hagyomá-
Kétbodonyban táboroztunk A tanév befejezése után egy héttel máris tanulni indult iskolánk huszonhat diákja. Angol nyelvi tábort tartottunk egy festõi kisfaluban, Kétbodonyban, melyet a Cserhát domborulatai ölelnek körül, kellemes látványt nyújtva a szemlélõnek. Mi késztet egy gyereket arra, hogy a várva-várt vakációból idõd szánjon az ismeretszerzésre? Nem tudom, de remélem, hogy a tudásvágy is közrejátszott ebben. Vélhetõen az érdekesnek ígérkezõ programok is csábítóan hatottak. Minden nap kétórás angol foglalkozást tartottunk. A gyerekeket három csoportba osztottuk életkoruk szerint. Egy-egy érdekes történetet dolgoztunk fel az órák során. Az 5-esek Escape (Menekülés) és a Give As The Money (Add ide a pénzt) c. rövid történeteket dolgozták fel. A 7-es csoport a Voodoo Island (Voodoo sziget) c. olvasmányt átrágva gyarapította nyelvi tudását. A 8-kos csoport Edgar Allan Poe klasszikusának könnyített
változatát alkalmazva dolgozta bele magát a nyelv rejtelmeibe. A krimi címe The Murders in the Rue Morgue (A Morgue utcai kettõs gyilkosság) volt. Az 5-es csoportot Huszárné Farkas Zsuzsanna tanárnõ, a 7ket Tariné Aradi Éva, a 8-kat Tari Natália irányította az ismeretszerzésben. Az utolsó napon egy vetélkedõ keretében adtak számot tanulóink a megszerzett tudásról. Heti munkájuk jutalmaként ajándékot kaptak a táborozók. A tanulás mellett a szórakozásra is jutott idõ. Az elsõ napi éjszakai túrán az erdõben lopódzó árnyak keltettek izgalmat. A második nap délutánján meglátogattuk a táborunk szomszédságában lévõ kisállat-farmot. Itt állatsimogató is volt a gyerekek nagy örömére. Hintón jártuk be a kis falu utcáit. A hét során a helyi tájházban kipróbáltuk a szövést is. A kánikulában jól esett a fürdõzés, amely igen vidám hangulatban zajlott. Autóbuszra szállva eljutottunk a drégelyi várhoz. Fejet haj-
Képviselõk díjazása 2006 októberében az Önkormányzati Választások során a község polgárai megválasztották a képviselõ-testület tagjait, a polgármestert és az alpolgármestert, akik a településért vállaltak ezzel felelõsséget. E tisztségek betöltése munkával teli, melyet minden megválasztott személy szabadidejében végez.
Tájékoztatjuk a község polgárait, hogy a téves információkkal ellentétben a képviselõtestület tagjai - az alpolgármester kivételével - az általuk végzett munkáért, a jelentõsen megnövekedett többlet feladatokért semmilyen pénzbeli és egyéb juttatásban nem részesülnek.
k r ó n i k a – II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16.
tottunk a hõs várvédõk emléke elõtt. Gyönyörködtünk a fenséges panorámában, melyet a várhegyrõl láthattunk. Esténként humoros játékokkal múlattuk az idõt. A gyerekek kedvence a tojásmentés volt. Az utolsó esti tábortûz sem maradhatott el. Még szalonnát is sütöttünk mellette. A jó hangulatú tábor öt napig tartott. Az együtt végzett munka és játék kedvezett a barátságok, a jó emberi kapcsolatok alakulásának. Igaz elfáradtunk, de még a szabadság ideje alatt is öröm olyan gyerekekkel foglalkozni, akik tudni akarnak, barátságosak, szeretetteljesek. Így gondoljuk mi szervezõk és lebonyolítók: Huszárné Farkas Zsuzsa, Tari Natália és Tariné Aradi Éva. Jövõre is nagy szeretettel várjuk az érdeklõdõket. Minden diákunknak, és olvasóknak szép nyarat, és jó pihenést kívánok! Tariné Aradi Éva
nyos ünnepség keretében emlékeztünk meg, gyermekeinknek a boldogi csatabemutatóval tettük élményszerûvé a szabadságharc eseményeit. Az Önkormányzat által meghirdetett falutakarítási akcióban az egész iskola részt vett. Szintén elõször volt az iskolában a nagy közönségsikert arató angol bemutató, mely az érdeklõdõk számára kézzelfoghatóvá tette az iskolában folyó munkát. Tanulmányi kirándulások, a sokféle verseny, melyeken elismerten eredményesen vettek részt tanulóink, bizonyítandó az év végén kiosztott sok-sok jutalomkönyv. Június 14-én elballagtak nyolcadikos diákjaink. Valamennyien továbbtanulnak, többségük gimnáziumokban és szakközépiskolákban folytatják tanulmányaikat. Mi felnõttek azonban nem búcsúztunk el a nyárra gyer-
mekeinktõl, sem az iskolától, mivel az angol szakos kolléganõk egy színvonalas és tartalmas angol nyelvi táborba vitték el tanulóinkat, valamint minden kollégám társadalmi munkában részt vesz a nyári napközi ellátásában. Dióhéjban és a teljesség igénye nélkül próbáltam bemutatni a tanévet, mely számomra az elsõ volt itt Horton. Örülök, hogy sok elképzelésem valósulhatott meg kollégáim támogatásával. A 2008-2009-es tanévet ünnepélyes megnyitóval és névadó ünnepséggel kezdjük, ezzel alakítva tovább az iskola arculatát. Nevünk Batthyány József Általános Iskola lesz. Az õ nevéhez kötõdik az elsõ horti elemi iskola létrehozása. A vakáció idejére mindenkinek kellemes pihenést és tartalmas idõtöltést kívánok! Találkozunk, amikor hullnak a falevelek. Füredi István igazgató
Gyermeknapi vetélkedõ az Általános Iskolában
Sebsességkorlátozás Hort Község Önkormányzatának képviselõtestülete felülvizsgálta a településen a forgalmi rend szabályozását. Az általános iskolás gyermekek biztonsága érdekében úgy döntött, hogy a BajcsyZsilinszky út iskola elõtti 300 méteres szakaszán 40 km/órás sebességkorlátozást léptet életbe. A közlekedési táblák kihelyezésre kerültek.
5 oldal
Pedagógus Nap 2008. június 2-án a Községi Önkormányzat szervezésében megrendezésre került a Pedagógus Napi megemlékezés a Kulturális Centrum Közösségi Házában. A rendezvényen részt vettek az Általános Iskola és az Önálló Napköziotthonos Óvoda pedagógusai, a nyugdíjas kollégák és a technikai dolgozók egyaránt. A polgármester úr köszöntõ szavai után az óvodás és az iskolás gyermekek mûsorát tekinthették meg. A Szülõi Munkaközösség köszöntõje után a Senza Dirigente reneszánsz zenekar repertoárjából hallgathattak elõadást. Az ünnepség keretén belül Székelyfi István tanár úr vehette át a Díszpolgári címet. A Pedagógiával a gyermekekért szakmai díjat Brunner Istvánné tanítónõ kapta. Jubileumi elismerésben részesült Csontosné Skrabák Éva, Kovácsné Péter Melinda, Bohács Ágnes, Virágné Csábi Viola, Tarajossy Gá- Balról jobbra: Csontosné Skrabák Éva, Kovácsné Péter Melinda, Bohács Ágnes, Tarajossy Gáborné, Székelyfi István, Brunner Istvánné, Bódi Jánosné, Virágné borné, Bódi Jánosné. Csábi Viola
Változások a fogászati ellátásokban Tisztelt horti lakosok, tisztelt Betegeink! 2008. június 01-tõl a fogászati ellátásban hazánk jelenlegi kormánya újabb változtatásokat vezetett be. A legtöbb változtatás az egészségügyi személyzetet érinti (zömében hátrányosan). A leglényegesebb változtatás az ellátások, kezelések idõtartalmának megszabása, valamint ebbõl kalkuláltan a betegellátásra fordítható idõmennyiség maximalizálása. Az idõmennyiség maximalizálását egyrészt összekötötték az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát bevezetéssel, valamint a beavatkozások elvégzésére általuk kalkulált idõmennyiség figyelésével és annak az OEP által történõ havonkénti módosításával. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a havonta, az ellátásokról leadott jelentésbõl az õ idõkvótáikkal kiszámítják elméletileg összesen hány percet fordítottunk (-hattunk) az adott havi kezelésekre. Ha ez havonta kevesebb lesz mint 7821 perc, a felhasználható idõkeretünket a következõ hónapra lecsökkentik az OEP által az elõzõ havi jelentésbõl kalkulált mértékûre. Ez azzal jár, hogy a következõ hónapban még kevesebb beteget láthatunk el. Az általuk kezdetben rendelkezésre adott havi 7821 perc ez idáig a tavaszi, nyári idõszak
6 oldal
kivételével minden hónapban túl lett teljesítve, tehát már ez kevés; ráadásul a most, 2008. június hónapban a betegmegjelenés, ezáltal az elvégzett beavatkozások mennyisége, ebbõl adódóan az „elszámolt” perc nem éri el a 7821 perckvótát. A jún. 01-én életbe lépett jogszabály szerint a következõ hónapokra a perckvótánkat lecsökkentik, ezáltal jóval kevesebb betegek láthatunk el, mely minden érintett számára (betegek, fogorvos) igen kellemetlen, sõt gyökeres változtatást igénylõ következményekkel járhat. A várható áldatlan állapot bekövetkezésének elkerülésének érdekében kérjük Önöket; amennyiben halogatott fogászati panaszuk van, jelentkezzenek annak kezeltetésére a lehetõ legrövidebb idõn belül! A túlzottan el nem hanyagolt kórképet, problémát idõben történõ kezeléssel nagyobb eséllyel lehet sikeresen gyógyítani, megoldani. Június hónapban a délelõtti rendeléseken a pénteki napok kivételével öt-hat beteg jelent meg, idõ- kihasználásunk 4548 %-os, a délutáni rendeléseken kicsit jobb, 63-65 %-os. Jelenleg a délelõtti rendeléseken szinte azonnal, esetleg pár perc várakozás után be tudjuk hívni a betegeket; bejelentkezni semmilyen fogászati ellátásra nem kell. Kérjük bármennyire is ne-
Hõsök Napja
hezen tudják beiktatni napi-, heti programjukba a fogászatot, tegyék meg; mert ha perckvótánkat a jelenlegi helyzethez mérten lecsökkentik, az a téli hónapok szokásos dömpingjében sokunk számára kellemetlen helyzeteket fog teremteni. Jelenleg a késõ õszi, téli, kora tavaszi hónapokban 7-10 napos elõjegyzést adtunk, ha lecsökkentik perckvótánkat ez 20-25 napra is növekedhet tömésekre, fogkõ eltávolításra, idõskori-rokkantsági fogpótláskészítésre, mûfogsor okozta panaszok ellátására. A fent leírt változtatásokat a kormányzat évek óta tervezte bevezetni. Az OEP-finanszírozással mûködõ fogorvosok, mindvégig ellenezték ezen módosításokat és jelenleg is helyteleníti azok bevezetését.
Községünk történetében elõször az Önkormányzat és az Egyház szervezésében megrendezésre került a Hõsök Napja 2008. június 1-én. Az ünnepségen részt vettek a hõsi halált halt katonák rokonai, hozzátartozói, ismerõsei, a Dr. Dér Zsuzsanna képviselõ-testület tagjai, és az fog- és szájbetegségek Önkormányzat munkatársai is. Az ünnepi megemlékezés szakorvosa
Tudja-e?
szentmisével kezdõdött a templomban, majd a ravatalozónál elhelyezett emlékmûnél folytatódott. Kerek Oszkár polgármester úr beszédét szavalatok követték, majd az Önkormányzat koszorúkat, a jelenlévõk pedig virágokat helyeztek el, gyertyákat gyújtottak a Hõsök Emlékmûveinél.
egyeduralkodók voltak az amerikaiak. Reklamálás után újból a császár himnuszt játszották és nem a magyart.
1920. Párizsi Olimpián a gyatra rendezés miatt többször került kínos helyzetbe a magyar csapat, a nemzeti himnusszal kapcsolatban. 1. Az egyik epizód: a párizsi olimpiai rendezõség - francia felületességgel - osztrákoknak tekintette a magyar csapatot, ennek megfelelõen sportolóinkat az osztrák himnusszal fogadták. 2. Bauer Rudolf diszkoszvetõ aranyérem szerzésekor - amerikai himnuszt játszottak megszokásból, mert az atlétikai számokban
Okos gondolatok: „Ne a félelembõl, hanem kötelességbõl tartózkodjál a hibák elkövetésétõl.” (Demokritosz) „Számtalan csoda van, de az embernél jelesebb csoda nincs.” (Szophoklész: Antigone)
II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16. – k r ó n i k a
Útvonalajánló Siófok, Balatonfüred, Tihany, Alsóõrs... - márkanevek, azonban mindegyikre ugyanaz a neonfényes, túljátszott zsivaj jellemzõ, amitõl elég egysíkúvá váltak. A 7-es és 71-es út városai inkább ipari komplexumoknak nevezhetõk és nem emberléptékû nyaralóhelyeknek. Valódi szépséget és valódi pihenést északabbra érdemes keresni. A mindennapok aranykorvalósága kel életre a Balatonfelvidék - népmesébe illõ nevekkel megáldott - falvaiban. Lehetetlen különállóan megismerni e falucskák karakterét. Az egész táj összefüggõ, összetartozó egység. Az egymástól 5-6 kilométerre fekvõ falvak mindegyike a felfedezés õszinte örömét adja a kirándulóknak. Felsorolhatatlanul sok mûemlék várja a gyalogos és kerékpáros túrázókat is, hiszen a kolostor- és várromok egy része csak kis ösvényeken, erdei utakon közelíthetõ meg. Fõbb nevezetességek: A Mûvészetek Völgye rendezvénysorozat, amelynek Kapolcs a központja. Ez a több évtizedes fesztivál lehet, hogy idén kerül utoljára megrendezésre. Kékkúton egy római kori villa és kiszolgáló épületeinek maradványai szolgálnak utcai
7301-es út mellett - kenyérlángossütõ kínál helyi különlegességet. Mi lehet még ennél is több? Olyan személyes, egyetlen maradandó pillanatig tartó élmény, amit kis szerencsével mindenki megtalálhat magának errefelé. Még a települések között futó erdei utak labirintusa is kellemes meglepetéseket tartogat. Mencshely és Dörgicse között például egy rövid egyenes szakaszról gyönyörû panoráma nyílik a Balatonra. Ezek után könnyû a választás: zsúfolt strand vagy sok apró, de annál kellemesebb élmény a Balaton-felvidéken.
Ifj. Horváth Sándor szoborként. A falu keleti szélén található Savanyú-forrás adja az ország egyik legnépszerûbb ásványvizét. Taliándörögd mellett egyedülálló létesítmény egy használaton kívüli ûrkommunikációs bázis, ami alkalmanként látogatható. Nagyvázsonyban a 15. századi Kinizsi-vár és a barokk stílusú Zichy-kastély egész szezonban változatos programokat ajánl. Vigántpetend bejáratánál - a
Programok fiataloknak A fiatalokat érintõ rendezvények, programok eddig sikeresen zajlottak le, igaz, ez év eleje óta „csak” a május 1-i Trabant-Wartburg Majális szórakoztatta az érdeklõdõket. A nyár folyamán az Ifjúsági Klub tagjai, illetve azok, akik tagok szeretnének lenni és ezzel kizárólagosan részt szeretnének venni a bulikon, egyéb rendezvényeken (pl.: Lan), azok tagsági díj fizetésével tudnak élni ezekkel a lehetõségekkel, melyrõl részletes tájékoztatást majd a honlapra teszünk fel (www.club-impul sive.extra.hu). Az eddigi kitartó, önkéntes munkáját köszönöm Kerek Martinnak, Bán Tibornak, Szabó Jánosnak, Katona Zoltánnak és mindazoknak, akikre számíthattunk. A rock fellépésekkel kapcsolatosan már vetõdtek fel információk, így szeretném megkérni azokat, akik ennek szervezésében segítenének, hogy
tegyük meg a lépéseket ez ügyben! Ez úton is szeretném tudatni, hogy szeptember 6-án, délelõtt 10 órától a Közösségi Ház parkolójában a II. Horti Autóklub Találkozó kerül megrendezésre. Számos tuningautó lesz jelen az ország több részébõl, továbbá autó-hifi bemutató, gyorsulási verseny, gumiégetés (a tervek szerint Drift autóval) és hangnyomás mérés is helyet kapott a programok között. Több internetes portálon is megtalálható már a találkozó helyszíne és idõpontja, ahol klubok, egyedi autók jelentkeztek a rendezvényre. Jelentkezni a honlap (www. hortitalalkozo.extra.hu) fórumán, vagy e-mailben lehet, illetve a Carstyling portálon, az eseménynaplóban! Szeretettel várunk, tehát minden érdeklõdõt, tuningautó tulajdonost és klubot!
k r ó n i k a – II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16.
GTS
R E J T É N Y GYERMEK
FELNÕTT
I. A reneszánsz 550 évfordulójának tiszteletére 1. Állati betûzgetés Kitalálja 5-bõl? Alkoss a betûkbõl 1. Bátyám nagyobb volt nálam, de végül én állatneveket, majd lettem egy fejjel magasabb. írd is be valamen2. Híveim a jég hátán is megéltek. nyit a hozzájuk tar3. Feleségem kíváncsi volt, hogy mit csináltam tozó sorba! Ha jól 3-tól 5-ig? dolgoztál, a jelölt oszlopban egy újabb élõlény 4. Már akkor nagy sakkjátékos voltam, mielõtt nevét kapod. Hogy szól? a nejem meghonosította volna nálunk. 2. Mini szudoku 5. Velem együtt az igazság is meghalt. A varázsnégyzetben lévõ számok (1, 2, 3, 4, II. Olimpia évében vagyunk, nyáron Peking5, 6) mindegyike csak ben versenyeznek a világ legjobb sportolói. egyszer fordulhat elõ Hivatalos számozás szerint hányadik sportminden sorban és oszjátékokat rendezik az idén? Miért, hogyan jön lopban, valamint naki ez a szám? gyobb téglalapban. A (A két megfejtés együtt küldendõ be!) megadott számok segítségével fejtsd meg a A rejtvények megfejtéseit lezárt borítékban rejtvényt! névvel és címmel ellátva lehet leadni a Könyvtárban, illetve postán is el lehet juttatni 3. Rajzold le az Olimpiai 5 karikát. az alábbi címre: Hort Község Kulturális Mit jelentenek a karikák színei? Centruma: Könyvtár, Közösségi Ház és Helytörténeti Kiállítóhely, 3014 Hort, SzaA rejtvények megfejtését külön borítékban kell badság tér 23-23/A. A borítékra kérjük írják beküldeni a "Gyermek" kategóriában! rá: FELNÕTT ill. GYERMEK! A nyerteseket levélben értesítjük. Beküldési határidõ: 2008. augusztus 15. A megfejtõk között értékes könyveket sorsolunk ki! Elõzõ számunk nyertesei:
André Alexandra
Fodor Ádám Líviusz
Juhász István
7 oldal
H O R T I
K O R T Á R S A I N K
Balogh Éva 30-as éveit töltõ, ideális családban élõ, 2 gyermekes anyuka Balogh Éva. Hatvanban lakik, de hortinak vallja magát. Itt született, itt végezte az általános iskolát. Asszonyként költözött Hatvanba. Hogy számára mindkét település meghatározó, azt a zenének köszönheti, mégpedig a citerán való muzsikálásnak, melyet több, mint 20 éve mível. Hogyan került kapcsolatba a citerával? Még általános iskolás volt, amikor egy barátnõje elcsalta a Mûvelõdési Házba, ahol idõsekbõl álló csoport citerázott hetente 2 alkalommal (Ambruzs bácsi, Darabos László, Éles István, Kovács István, Szabó János, Szomszéd József). Évát elbûvölte a muzsika, csodálta a pergõ játékot. S mikor az idõsek látták Éva érdeklõdését a citerajáték iránt, boldog volt, hogy lehetõséget adtak neki a tanulásra. Éles Pista bácsi készítette el számára az elsõ citerát. Szépen díszített, tölgy-bükk-fenyõ és tiszai fûz felhasználásával készült mestermû volt. Éva megfogadta Pista bácsi tanácsát: „Mindennap játssz, mert úgy száll bele a lélek a hangszerbe!”. Az idõsek után Szõke Sándor „A népmûvészet mestere” volt, aki nemcsak a hangszeren való igényes muzsikálást sajátíttatta el vele, de segítette a jellemformálásban, így a népdalok megszerettetésében, a közös muzsikálás örömében s a másoknak nyújtható öröm élményében. Az 1980-as évek közepétõl Szõke Sándor irányításával megalakult az általános iskola tanulóiból az elsõ citeraegyüttes. Tagjai voltak: Balogh Éva, Birkás Anita, Bódi György, Bódi Katalin, Klajzsovics Tímea, Laczkó Ildikó, Nagy Erika, Szabó Heléna, Szuha Brigitta, Szundi Mariann, Tóbiás Éva, Torma Melinda. A szépen muzsikáló, csengõ hangú együttes az akkori „Ki mit tud”-ok, községi ünnepek állandó fellépõje volt. Az úttörõtáborok (Parád, Velence) elismert szerepF I N O M
Útszéli Kereszteket Kutatók Társasága
lõi voltak. Nyaranként Tiszakécskén szaktáborban bõvítették tudásukat. Természetesen repertoárukban elsõsorban népdalcsokrok szerepeltek, de szívesen játszották Brahms, Mozart, Strauss darabjainak citeraátiratát is. Múltak az évek. A „Kismenyecskékbõl” asszonyok, anyák lettek. A lakhelyváltozások, a családdal való több törõdés felbontotta az együttest. Éva citerája sem szólt már úgy, mint amikor együtt muzsikáltak. S amikor Horton ismét összeállt egy fiatal citeraegyüttes Báti István vezetésével, a régi citerások között ott muzsikált Balogh Éva, Bódi György, Birkás Anita, Torma Melinda, Tóbiás Éva is. Nevet is választottak, melyet a mai napig õriznek: HORT-ENZIA. Meghívottként napjainkban is szívesen lépnek fel a megye több településén és Hatvanban. Hogy a falvak mellett a város is bizonyítani tudja, hogy van igény a népi muzsikára, Éva megalakította 8 fiatallal Hatvanban a „Húrszaggató” citeraegyüttest. Immáron 3 éve, hogy sikerrel szerepelnek a népzenei fesztiválokon. „Az alma nem esik messze a fájától” - tartja a közmondás. Bizonysága, hogy a „Húrszaggatók” lelkes kis csapatában ott muzsikál Éva lánya, Eszter is. A közeljövõben a kecskeméti Hírös Napokon, Tiszakécskén, Simán (a citeratáborban) és Horton az Õszköszöntõn gyönyörködhetünk igényes mûsorukban. Hogy Hort se maradjon ki az utánpótlás nevelésébõl, Éva ebben a tanévben általános iskolás 3-4. osztályosokból alakított kis muzsikus csoportot. A kezdeti lépéseket már megtették, reméljük, hogy sok gyakorlással õk is sikeressé válnak. Balogh Éva azoknak nyújt példát, akik hisznek abban, hogy a népmûvészet csodálatos kincs, s mindaddig fennmarad, amíg lesznek olyanok akit tovább éltetik.
Minden ember lát az út szélen kereszteket. Sok ember fejében megfordul, hogy miért van ott? Erre a kérdésre megkapjuk a választ egy kis nyomozás után. Elhunyt emberekre emlékeznek a hozzátartozók egy-egy kereszt állításakor. A falunk szélén és a faluban nyolc kereszt található. 2005-ben egy váci ministránsújságból vett ötlet alapján alakítottam meg Horton az ÚKKT-t (Útszéli Kereszteket Kutatók Társasága). Már három éve mûködünk. Kitisztítjuk a kereszteket évente egyszer a gaztól, virágot viszünk és elmondunk egy rövid imát. Mindig a Szentháromság szobortól (kiserdõ, Bajcsy-Zs. út) indulunk. Elsõ megállónk az Ecsédi úti Mária szobor. 1948-ban állították, valószínû a Szûzanya tiszteletére. Az Ecsédi úton található még egy kereszt. Ezt a feliratot olvashatjuk rajta: „Nagy P Antal és neje Dávid Mária 1898”. A Kertalja úton keresztül a fõúton található kis kápolnához érkezünk (benzinkút). A kápolna 1 négyzetméteres és két méter magas tömör építmény, 4 oldalán bemélyedés, amit díszíteni szoktak virággal. Tetején kettõs kereszt, apostoli kereszt. Építtetõje ismeretlen. Vissza a fõúton a Gerendás mellett található Kereszt korpusszal, alatta pieta. Érdekessége, hogy a kereszt alján a felfesztített Jézus Krisztus alatt van még egy szobor. Pieta, vagyis Szûz Máriát ábrázolja, ahogy halott fiát tartja az ölében. A fejüket egymáshoz érintve. A hívek állították hálából. Felirata: „özv. Csábi Ferenczné Tóvaj Erzsébet 1911”. A fõúton a Patak útnál lévõ kereszt is a hívek adományából épült, idõs emberek elbeszélése szerint régen fából volt, de a család aki állítatta, késõbb mészkõbõl készítette. Elhunyt Csontos János és nejére Sultis Erzsébetre emlékeznek itt. Majd a Tóth Ilonka emlékére állított kápolnához érkezünk. Tánczos Istvánné A kápolna története a követ-
kezõ. Az 1950-es években ott dolgozott egy család gyermekükkel, akit Tóth Ilonkának hívtak, 8-10 éves lehetett. Hirtelen vihar támadt és villámcsapás érte a kislányt, aki ott a helyszínen meghalt. Ezért szülei emlékül emeltették a kápolnát. A mai napig is friss virág-
gal díszítik az emberek. A túra végén, pedig a templom elõtt álló kereszthez érkezünk. A templomkertben található kereszten ez a felirat olvasható: Török Ferenc és neje Nagy Mária. Juhász Márton
F A L A T O K . . .
Túrós lángos Irma nénitõl Hozzávalók: - 25 dkg tehéntúró - 2 egész tojás - 1 doboz tejföl - 1 kávéskanál szódabikarbóna - só - annyi liszt, amennyit a tészta lágyan felvesz - olaj a sütéshez Az összes hozzávalót egy tálba szórom, annyi lisztet kanalazok
8 oldal
hozzá, hogy gyúrható, lágy tészta legyen belõle. Nem kell szépen kidolgozni, csak összegyúrni. Akár pihentetheted is. Anyukám akkurátusan kiszaggatja nagy pogácsaszaggatóval, én a radikálisabb megoldás híve vagyok. Vagyis felteszek olajat egy serpenyõben melegedni. Közben a tésztából tenyérnyi darabnak valót lecsípek, ügye-
sen, ahogy az igazi lángossütõktõl láttam. Széthúzogatom a tésztát és beleteszem az olajba, arany-színûre sütöm mindkét oldalát, papírtörlõre szedem. Tejföllel megkenve, vagy lekvárral, esetleg fahéjas porcukorral, majonézzel, nutellával, bármivel... bármikor! Juhászné Jánosné receptje
Várjuk kedves olvasóink receptjeit a szerkesztõségbe, amit szívesen megosztanának a Krónika olvasóival! Személyesen a Könyvtárban lehet leadni illetve e-mailben elküldve az alábbi címre: horti
[email protected]. hu II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16. – k r ó n i k a
Így készül a rózsalugas
RÖVID HÍREK BETÉTLEKÖTÉSI AKCIÓ
NYÁRI OVI
A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Horti Kirendeltsége, a meglévõ szolgáltatásai mellé betétlekötési akciót hirdet! Szeretettel várjuk kedves Ügyfeleinket!
Évek óta nyáron is várja az óvodásokat az Önálló Napközi Otthonos Óvoda. a gyermekek számára szabadidõs programok szervezésével teszik kellemessé a nyári oviban töltött napokat az óvoda dolgozói. Nyitva tartás: Július 31-ig, minden hétköznap: 7-16 óráig
ÕSZKÖSZÖNTÕ 2008. szeptember 6-án kerül megrendezésre községünk második Õszköszöntõ rendezvénye. A színes és sokrétû program részleteit hamarosan olvashatják Hort honlapján (www. hort.hu)! FELÚJÍTÁS
A Település Üzemeltetési Iroda munkatársainak és Sultis Istvánnak a segítségével hamarosan gyönyörködhetünk a Kulturális Centrum Közösségi Háza elõtt kialakításra kerülõ rózsalugasban.
Felújított bútorok között kezdheti meg a tanévet a nagyközépsõ csoport. Lefestésre kerültek a folyosói szekrények, a csoportszoba polcai, asztalai, székei, amelynek lebonyolításáért ez úton is köszönetet mondunk a munkát elvégzõ szülõnek.
A KÖNYVTÁR NYÁRI NYITVA TARTÁSA A Könyvtár a nyár folyamán változatlanul nyitva tart. Hagyományainkhoz híven, a környéken egyedülállóan egész nyáron változatlan nyitva tartással várjuk kedves lakosainkat! KÉPVISELÕ-TESTÜLETI JEGYZÕKÖNYVEK A képviselõ-testület ülésein készült jegyzõkönyvek megtekinthetõek a Könyvtárban és Hort község honlapján!
Tisztelt lakosság !
A N Y A K Ö N Y V I
H Í R E K
Elhunytak Kosztovics Józsefné (Weisz Rozália) Nagy Ilona Pete Tihamér Sisa Zoltán Istvánné (Kovács Julianna) Csontos Béláné (Juhász Mária) Lénárt Dezsõné (Ágoston Mária) Balázs Józsefné (Majer Mária) Harang László Simon Istvánné (Litkei Anna) Kolláth János Ferencné (Kovács Margit) Lax Istvánné (Szautner Mária Anna) Molnár Zoltán Farkas Lászlóné (Juhász Mária Veronika
2008. április 21. 2008. április 22. 2008. április 28. 2008. április 23. 2008. május 02. 2008. május 02. 2008. május 05. 2008. május 20. 2008. május 25. 2008. június 04. 2008. június 11. 2008. június 18. 2008. június 24.
Újszülöttek Mészáros Lili An: Juhász Krisztina Ambruzs Csenge An: Juhász Ildikó Ács Amarilla Léna An: Szalatnai Szilvia Gáspár Dániel An: Burda Ibolya Zubály Zalán Ádám An: Zám Ágnes Papp Nimród An: Szilágyi Szilvia Balyi Melinda An: Nagy Márta Maksa Zsombor Zsolt An: Molnár Rozália Bakos Balázs Attila An: Varga Ildikó Nagy Barnabás An: Csuka Erika
2008. április 25. 2008. május 04. 2008. június 18. 2008. április 26. 2008. május 06. 2008. május 14. 2008. május 26. 2008. június 04. 2008. június 18. 2008. június 21.
Házasságot kötöttek Vidra Renáta - Horváth István
2008. május 24.
k r ó n i k a – II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16.
Az újság adta lehetõséget szeretném megragadni, hogy tájékoztatással éljek Hort község lakói felé. Községünkben sajnos emelkedést mutat (igaz kis mértékben) a lopások száma. A családi házak és intézmények elenyészõ részébe van beszerelve riasztó berendezés és gyakran elõfordul az is, hogy azon berendezések nem mûködnek vagy a tulajdonosa nem mûködteti. Meg kell említeni, hogy fõleg az idõsek nem elég gyanakvóak a gyanús személyekkel, a házaló tevékenységet folytató idegenekkel szemben. Az udvarra a nyitott kapun keresztül, majd onnan a nyitott bejárati ajtón keresztül a lakásba besurranva könnyûszerrel eltulajdonítják az értékeket az elkövetõk, kihasználva a tulajdonosok figyelmetlenségét.
A jogsértõ cselekmények elkerülése érdekében tanúsítandó magatartás pl.: vagyontárgyaikat ne hagyják õrizetlenül, értékeket ne vigyenek a külterületen végzett mezõgazdasági munkavégzéshez, figyeljenek egymás értékeire, ha idegen, vagy gyanús személyeket látnak a környezetükben, értesítsenek róla, jegyezzék fel a jármû hatósági jelzését, egyéb jellemzõket, személyleírást. Lakásukat és az ahhoz tartozó épületeket biztonsági zárral szereljék fel, azt nap közben is tartsák zárva. A felderítésre került tulajdon elleni bûncselekményeket szinte minden esetben nem a helyi lakosok követték el. Ezen elkövetõi köröket nagyon nehéz felderíteni, mivel nyomszegény környezetet hagynak hátra a már tapasztalattal rendelkezõ elkövetõi körök. A szemtanúk
sajnos az idegen személyekrõl ritkán tudnak adni pontos személyleírást. A bûnmegelõzést szolgálja a kapcsolat fenntartása a helyi Polgármesteri Hivatal dolgozóival. A családon belüli erõszak problematikáját minden esetben kiemelten kell kezelni. Jelzéssel kell élni a társhatóságok felé. Köszönöm idejüket, hogy elolvasták ezt a pár sort. Ha kérdésük merülne fel a fentiekbõl kifolyólag vagy más dologgal kapcsolatosan, azokat szívesen megválaszolom - akár az újság hasábjain keresztül is! Ha bármi észrevételük, vagy problémájuk merülne fel bátran keressenek személyesen, vagy telefonon keresztül. Telefonszámom: 06-20-48133-29. Tisztelettel: Pauer István r. törm. Hort KMB.
Köztisztasági Nap a községben Ebben az évben április 28-án második alkalommal került megrendezésre a településen a Köztisztasági Nap. Ezzel az akcióval szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a környezetünk, településünk tisztasága és annak megõrzése, melyért
minden horti lakosnak egyaránt tenni kellene. A szemét gyûjtésében részt vettek az Önkormányzat intézményeinek munkatársai, az Általános Iskolás és Óvodás gyermekek, a képviselõ-testület néhány tagja, valamint a Polgárõrség tagjai.
Köszönetünket fejezzük ki a szállításért a Mezõgazdasági Szövetkezetnek, Oláh Lászlónak, Józsa Lajosnak, Farkas Imrének, Rigó Lászlónak, Czibolya Zsoltnak és valamennyi résztvevõnek, akik felajánlották segítségüket és munkájukat.
k r ó n i k a – Hort Község Önkormányzatának hivatalos kiadványa • Kiadó: Hort Község Önkormányzata • Felelõs Kiadó: Kerek Oszkár, polgármester • Szerkeszti a szerkesztõbizottság • Felelõs szerkesztõ: Cseh Katalin (
[email protected]) • Fõszerkesztõ: Piroska Csabáné • Olvasószerkesztõ: Szabóné Sõregi Melinda • Arculat és oldalszerkesztés: Garamond Grafikai Mûhely Bt. (garamond.bt @freemail.hu) • Nyomda: Juhászprint 2003 Kft. Hatvan (info@juhasz print2003.hu) • Megjelent 1500 példányban • 2008
9 oldal
Elsõáldozóink Június 8-án 14 fiatal vett részt a Bérmálkozáson
Községünk új címere Hort Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 13/2008 (V.30.) rendelete alapján községünk új címere az alábbiak szerint változott. A teljes rendelet megtekinthetõ a Könyvtárban és Hort község honlapján (www.hort.hu).
Az óvodától való búcsúzás pillanatai. A nagycsoportosok a következõ tanévet az iskolában kezdik
Ballagás az Általános Iskolában 10 oldal
II. évfolyam 3. szám – 2008. július 16. – k r ó n i k a