MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 70. BOLLA KÁLMÁN

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

70.

BOLLA KÁLMÁN

BUDAPEST 2002 1

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő: Földi Éva

Munkatárs: Markó Alexandra ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 597 0

©

Bolla Kálmán

Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaiparai Kft. Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.

2

3

4

BOLLA KÁLMÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Visszatekintés Eljött az ideje, hogy 69 pályatársam után sorozatom zárásaképpen hetvenediknek én is visszatekintsek pályám alakulására, és megvalljam, hogyan lettem kísérleti fonetikus. Mivel e kiadvány más részei eléggé tárgyszerű információt adnak és sok konkrét adatot közölnek, vallomásomban csak a sorsomat alapvetően befolyásoló tényezőkre szorítkozom. A honnan indultam el, és a hová érkeztem meg között a térbeli és az időbeli mozgásokban a történések miértje és hogyanja érdemel nagyobb figyelmet, és talán már előrehaladott életkorom is megengedi, hogy reálisabban ítéljem meg az átélt hetven év eseményeit. [Szegényes lét – gazdag élet 1930. június 1-én egy vasárnap reggelen láttam meg a napvilágot Vas megyének Kemenesaljai dombvidék néven ismert tájegységéhez tartozó Gérce községben, nem messze a Sághegytől és Hetyétől, Berzsenyi Dániel szülőhelyétől. Sárvárhoz, az akkori járási székhelyhez való közelsége miatt Gérce nem volt egy világtól elzárt település. A Sárvárt Zalabérrel összekötő vasútvonal különösen megkönnyítette az emberek mozgását. A kétezret kissé meghaladó lélekszám meglehetősen differenciált lakosságot takar. Túlnyomó többségben, természetesen, a kis- és középbirtokos gazdálkodók voltak, de szép számban éltek nincstelen napszámosok, helyi és távolabbi bazaltbányákban, a sárvári cukorgyárban idénymunkásként dolgozók. Etnikailag és felekezetileg nem volt homogén. Magyarok, romák és zsidók békében éltek, nem volt etnikai villongás és megélhetési bűnözés sem, bár sok család nagyon rossz anyagi körülmények között élt. Egy római katolikus és egy evangélikus elemi népiskolában tanultak a gyerekek, a módosabbak Sárváron polgári iskolában folytathatták tanulmányaikat, vonattal jártak be. Mindkét felekezetnek volt temploma. A katolikusok és a zsidók képviselték a módosabb, az evangélikusok és a romák a szegényebb rétegét a falu társadalmának. Az embert vagyoni helyzete szerint ítélték meg. Falucsúfolóként használták a környékbeliek a „Gércén lakik, a jobbik szeren” szólást, mely bizonyára a módosabb falubeliek dicsekvő, önmagát kiemelő kijelentésére utal. A településszerkezetben is tükröződtek a vagyoni és vallási különbségek. Az „A‰aszegen” zömmel a módosabb katolikusok, míg a „Főszegen” a szegényebb evangélikusok, a faluszélen pedig a cigányok laktak. A postaúttól félreeső Tacskánd, Tanárok, Suttony falurészek is inkább a vagyoni helyzet szerinti tagolódást mutatták. A módosabb gazdák részéről nem tapasztaltam 5

érezhető részvétet és segítőkészséget a szegénysorsúak iránt. Egész életemre kihatott, hogy nem a jobbik szerre tett le a gólya, továbbá hogy evangélikusnak kereszteltek. Az előző azzal, hogy korán aktív részesévé váltam a falusi tevékenységek majd mindegyikének, kapcsolatba kerültem sokféle emberrel, megismerkedtem a mezőgazdasági kultúrákkal, gyomnövényekkel, állatokkal, szerszámokkal. Szabad időmben sokszor átszaladtam a szemközti kovácsműhelybe. A szegényes lét nagyon empirikus oktatásra kényszerített, s így korán igen gazdag tapasztalatokat szereztem. Hitbéli neveltetésem pedig segített az önálló véleményalkotás kibontakoztatásában (a vakhit nem volt nálunk követelmény). A faluközösségnek megvolt a maga hierarchiája, szigorú erkölcsi értékrendje, mely sokféle társadalmi igazságtalanságot, szellemi elmaradottságot, kulturálatlanságot is magán viselt. Volt a faluban gőzmalom, tejcsarnok, vendégfogadó, több kocsma, hentes és mészáros, Hangya szövetkezeti bolt, több szatócsüzlet, futballpálya. Gércének volt körjegyzősége, postája, bírója, csendőrsége, kisbírója, kanásza, önkéntes tűzoltócsapata, voltak mezőőrök. A harmincas évek végétől kultúrház, óvoda és körzeti orvosi rendelő is működött a faluban. A magasfeszültségű villany a falun keresztül vezetett, de 1946-ig nem volt lakossági villanyáram. A természeti környezet változatossága és szépsége gyermekkoromban sok mindenért kárpótolt, és mindmáig ható vizuális élményt nyújtott. Szántóföldek, legelők, erdők, források, patakok (Cinca, Folyás), a vulkanikus dombok (Újgöte, Öreggöte, Nemeshegy, Újhegy, Pethegy, Hercseg) gyümölcsösei, szőlőskertjei, borospincéi, kőfejtői jelentették gyerekkorom világát, tevékenységem színterét. Fonetikusi pályám tudat alatti késztetése a madarak éneke, továbbá a harangok és a falu jellegzetes hangjai iránti érdeklődésem. Még ma is fülembe csengenek e hangulatot árasztó hangok, zörejek. (Különösen az esti imádságra hívó harangszót vártam, mert ez adta meg a jelt a napi mezei munka befejezésére. Elemi iskolás koromban szerettem harangozni és a templomi orgona működtetésében közreműködni.) Ezért jelenthetett számomra később különösen nagy élményt Liszt Magyar rapszódiája. A szagélmények is megmaradtak bennem, különösen a mezők és rétek folyton változó illatát szerettem. Kedvencem a szagosbükköny volt. Olvasni még az iskolába lépés előtt, a kalendáriumból tanultam meg. A hatosztályos elemi iskolában két osztályteremben folyt az oktatás. Az alsósokat Dann György tanító úr idomította, aki csak harmadikos koromban jött rá, hogy nem látom a táblát, és szemüvegre van szükségem. A negyediktől Nagy Árpád tanító keze alá kerültem. Neki köszönhetem, hogy továbbtanulhattam. „Segédtanítói” feladatokat adott (leckekikérdezés, a térképeken való eligazodás gyakoroltatása stb.). Első kísérlete, hogy az ötödik osztály után polgáriba iratkozzam, anyagi okok miatt meghiúsult. Már a hatodikat jártam, amikor megjelent az Országos Falusi Tehetségmentő Alap pályázati felhívása középiskolai továbbtanulásra. A szombathelyi állami Faludi Ferenc Gimnáziumban volt az ún. versenyvizsga, 1942 májusában. Jól szerepeltem, felvettek. Tanítómnak pedig 6

azzal sikerült szüleimet beleegyezésre bírni, hogy rövidlátásom miatt fizikai munkára alkalmatlan vagyok (holott nagyon számítottak a munkaerőmre), ezért semmit sem veszítenek, ha tanulok. „Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják, Sej, az van arra írva: Éljen a szabadság! Sej szellők, fényes szellők fújjátok, fújjátok, Holnapra megforgatjuk az egész világot! ” A nagy vágyam teljesült: megnyilt az út továbbtanulásom előtt. A szombathelyi Faludi-gimnázium a Dunántúl egyik legmodernebb, legjobban felszerelt középiskolája volt, kiváló tanárokkal. Internátusi elhelyezést az alapítvány a vas megyei árvaházban biztosított. Csak az étkeztetésben és néhány kedvezménnyel tettek különbséget az államilag támogatottak és a pénzes tanulók között. A háborús viszonyok következtében nem részesültünk fényes ellátásban (pl. meleg vízhez is csak hetente egyszer jutottunk). Az árvaház szigorú rendjét is hamar megszoktam. Szobaparancsnokom Vincze Lajos, helyettese az a Varga János, aki később bölcsészkari dékánhelyettesként, országgyűlési képviselőként, országos levéltári főigazgatóként vált ismertté. A legnagyobb csalódást az okozta, hogy 1942 szeptemberétől a Faludit hadikórházzá alakították, s ezért a Premontrei Gimnáziumban folyt a tanítás délután, ami az oktatás feltételeinek rosszabbodásával járt. Két gimnáziumi osztályt végeztem el, amikor 1944 őszén bezárták az iskolákat. Télen közmunkában havat lapátoltam (nagy tél volt, sok hó esett), tavasszal málenkij robotban a sárvári vasúti Rábahíd építésénél kubikoltam, majd a sitkei erdőben „logisztikai” munkára vettek igénybe, nyáron részes aratással kerestük meg a kenyerünket. Ősztől folytathattam a tanulást sanyarú körülmények között. Erről nem érdemes többet mondani, kibírtam. Magántanulóként levizsgáztam az elveszett harmadik osztályból, és jártam a negyediket. Jó tanulmányi eredményem miatt ösztöndíjamat visszakaptam, és egészen az érettségiig megtartottam. 1946. szeptember végén megnyílt a Szabária Népi Kollégium, ahová felvételt nyertem. Ezzel helyzetem gyökeresen megváltozott. Bár a Kisfaludy u. 16. udvari helyiségei – korábban diákok számára turistaszállásként szolgáltak – igen szűkös elhelyezést jelentettek (60 diák egy hálószobában, emeletes vaságyakon, egy tanulószoba, konyha és mellékhelyiségek), mégis sokunk számára a megváltást jelentette. Volt két ruhásszekrényünk könyvtárnak. Engem választottak könyvtárosnak. A városi szabadművelődési könyvtárból hoztam s cseréltem a könyveket. Éreztük a kollégiumi igazgató és a nevelőtanárok (Hadnagy László, Palkó István, Kiss Gyula, Czapári Endre, Kocsis Gyula és mások) szerető gondoskodását, önzetlen törődését. A szélsőséges kilengésektől megóvtak, de az öntevékenységet pártolták, jó szakemberek, igazi nevelők, felejthetetlen tanáregyéniségek voltak. Sokat köszönhetek még gimnáziumi tanáraimnak, köztük is kiemelten Bárány Lászlónak, Polgár Endrének, Petrován Oszkárnak, Pongrácz Istvánnak, Törner Szilárdnak. Két év után a kollégium új épületbe költözött a Zrínyi Ilona utcában. Rövid7

del a NÉKOSZ felszámolása előtt kerültünk a szaléziánusok Táncsics Mihály utcai épületébe. Így a negyedik osztályt – ez lett a gimnázium nyolcadik osztályából – már állami kollégistaként végeztem. A sorozatos átszervezések után iskolaváltoztatás nélkül a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem. A tanulás mellett a kollégisták intenzív társadalmi munkát is végeztek. Jómagam a szombathelyi leánykollégium szervezésében vettem részt, a Nemzeti Segély, a Magyar Vöröskereszt és a polgármester támogatásával 60, vidékről bejáró diák részére diákmenzát szerveztem, ahol jelképes összegért meleg ebédet kaptak. Bevontak az 1848-as centenáriumi városi bizottságba, megválasztottak a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége városi szociális titkárának. 1946 augusztusában két hetet töltöttem a NÉKOSZ fonyódi táborában, ahol Győrffykollégisták előadásait hallgathattam, népdalokat tanultunk, szemináriumokon vitatkoztunk, sportoltunk. Kollégistaként részt vehettem az 1948. március 15-i budapesti ünnepségen. A második világháború okozta szenvedésektől megszabadulva, őszinte elkötelezettjei voltunk a demokratikus átalakulásnak, az erkölcsi megtisztulásnak, a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésének. Számomra a kollégium a tanuláshoz, a középiskolai követelményeket meghaladó művelődéshez, kultúrálódáshoz nyújtott lehetőséget, s megtanított a közösség érdekében való munkálkodásra. A kollégiumi vitaestek lényeges társadalmi problémákra irányították rá a figyelmünket, követendő mintákat mutatottak, és segítettek egy tisztességes és humánus értékrend kialakításában. Őszinteség, nyíltság és nyitottság, a progresszió melletti elkötelezettség, népben és nemzetben való gondolkodás, a demokratikus közéletiség megteremtéséért dolgozás, a gátlástalan önzés s törtető karrierizmussal szembeni kiállás, a közösségi szellem előtérbe állítása mellett az egyéni kezdeményezések támogatása, az önkormányzatiságra való felkészítés, a sokféleség és másság iránti tolerancia, a munka megbecsülése és megkövetelése, a szigorú önértékelés, a káros nézetek, az egészséges közéletet romboló magatartás bírálata mind megannyi, máig érvényes eszmei és gyakorlati muníció, amit a kollégiumtól kaptam e hihetetlenül rövid idő alatt, amit a kollégiumban töltöttem. Vitáinkat a jóindulat és a javító szándék vezérelte, így nem ütött gyógyíthatatlan sebeket. Évek múltán, már a tanári pályám elején tapasztalnom kellett, hogy a „nagy társadalomban” ez nem így működik, s bevallom, számos kellemetlenségem is származott belőle. Mint ahogy népi kollégista multam, pontosabban annak meg nem tagadása akadálya volt, hogy mint másodéves egyetemistát nyári ifjúsági táborban szemináriumvezetőnek alkalmazzanak. 1971-ben, az akkori munkahelyemen sem vették jó néven, hogy részt vettem és felszólaltam a Szabária Népi Kollégium megalakulásának 25. évfordulóján. Úgy vélem, hogy a népi kollégiumok szerepének és jelentőségének a megítélésében ugyanazok a beidegződések munkálkodnak, mint megannyi társadalmi és történelmi kérdés tisztázásának, helyesebben nem tisztázásának az esetében. (A példák közismertek.) Tapasztalataim alátámasztják, ezért egyetértek Kardos Lászlónak a NÉKOSZról adott alábbi megállapításával. „A közösségi lét hangsúlyozott központba helyezése azonban egyre kevésbé volt adekvát a korabeli s még kevésbé a későbbi társadalmi valósággal, s 8

ez egyre növekvő feszültség forrásává válhatott volna, ha a mozgalmat „jósorsa” nem „óvja meg” a fennmaradástól. (...) Kiderült – és ez milyen paradoxon! –, hogy a demokratikus kollégiumi közösségi lét preferálása, ha nem párosul a külső társadalmi valóság tényleges demokratizálódásával, az emberi minőség megjavításával az egész társadalomban, súlyos veszedelmet rejteget magában, bizonyos értelemben védtelenné teszi az egyes kisközösséget is és a kisközösségek rendszerét is, könnyen kiteheti őket az antidemokratikus manipulatív társadalmi erők játékának, amely végül is a kisközösségek megszűnéséhez vezet. A kritikai észrevételek sorát folytatni lehetne, mindazonáltal rögzíteni kell: a népi kollégiumok sikerének kulcsa az új típusú kollektivista nevelés volt, nélküle nincsen – nem lett volna – „fényes szelek nemzedéke”. De azt is rögzíteni kell, hogy a népi kollégiumi nevelésnek, jóllehet önmagában véve kerek egész pedadógiai rendszer, egyik alapjellegzetessége az állandó belső mozgás, formálódás, a megújulásra, az új befogadáására való állandó képesség, a nyitottság, s ha a történelmi jövő lehetővé tette volna, újabb és újabb elemekkel gazdagította volna magát.” (*Kardos: Bevezető. 21.) Ma már nem kétséges, hogy a hatalomnak, a hatalom gyakorlóinak, miért állt érdekükben ezt a mozgalmat felszámolni. Kardos László megválaszolásában: „A NÉKOSZ diákmozgalmi modell nem illett bele a Rákosi képviselte voluntarista és sematikus szocialista ifjúságpolitikai koncepcióba. 1949 júliusában kimondták a feloszlatását és államosítását, és a Rajk-per egyik részvádlottjaként utólag megbélyegezték, pedagógiai eredményeit, mozgalmi vívmányait elsorvasztották és megsemmisítették. ”(im. 27.). Hozzáteszem: ebben más tényezőknek is volt szerepe. Kossuthtal szólva: ”A világ bírája, a történelem fog erre a kérdésre felelni.” „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal Kellene: honnan jössz, – azzal, ecsém: hova mész! ” (Illyés Gyula) Illyés disztichonját minden népi kollégista ismerte és irányelvnek tekintette. Csakhogy gyakran nem rajtunk múlik, hogy hová megyünk. Így jártam én is az érettségi után az egyetemre jelentkezéssel. A tankerületi főigazgatóság úgy döntött, hogy továbbtanulásra a Budapesti Tudományegyetem Orosz Intézetébe irányít át. Felvételi vizsgám emlékezetes maradt. Arról próbáltam meggyőzni a bizottságot, hogy alkalmatlan vagyok az orosz nyelv és irodalom szakra, mivel nem tudok oroszul, csupán a fogságból hazatért rajztanáromtól tanultam meg a cirill betűket és néhány szót magyaros kiejtéssel. Hiába volt minden érvelésem, felvettek. Már régóta tudom, hogy mindkét fórumon számomra kedvezően döntöttek. Arról, hogy honnan jöttem, nem én tehetek, de hogy hová vezetett az utam, már jórészt rajtam múlott. Szerencsém volt, mert jó tanulócsoportba kerültem, kevés kivétellel érettségizett és máshonnan átirányított csoporttársakkal kerültem össze. Csoóri Sándor is itt kezdte, de betegsége miatt hamarosan szanatóriumba került. Klušanceva tanárnő nemcsak a nyelvet beszélte anyanyelvi fokon, de a nyelvészetben, a pedagógiában és a didaktikában is képzett szakem9

ber volt. Fonetikailag jól beállította a kiejtésünket. Íráskép és hangzó forma problematikája, valamint az anyanyelvi és az idegen nyelvi artikulációs bázis egyezéseinek/eltéréseinek a tudatosítása, továbbá a percepciós mechanizmusok megfigyelése/megfigyeltetése felkeltette érdeklődésemet a nyelvészet, közelebbről a fonetika iránt. A magammal hozott közösségi magatartást tanáraim méltányolták. Tanultam és tanítottam. Ugyanis az erősek segítették a gyengébbeket, azokat, akiknek tanulmányaikban különböző okokból – többnyire előképzettségbeli hiányosságok miatt – problémáik voltak. A második év után megint el akartak téríteni, most a nyelvtanári szakról, de nem álltam kötélnek. 1950-ben egy demonstrátori munkámért akadémiai jutalomban részesültem. Az orosz szak elvégzése után Keselya Fedor, Baleczky Emil és Papp Ferenc rábeszélésére maradtam az orosz nyelvészeti tanszéken tanársegédnek. Nem szeretnék találgatásokra és feltételezésekre okot adni, hogy mindig mások határozták meg pályám alakulását, ezért megvallom: nekem mindig ellenszenves és visszataszító volt, hogy némelyek milyen gátlástalanúl tülekednek pozíciókért, jutalmakért, kitüntetésekért, anyagi előnyökért, címekért, s törnek hatalomra, hogy uralkodhassanak. Nekem a szakma hivatás és szolgálat. Ha láttam és éreztem, hogy ezért becsülnek, bíznak bennem és szeretnek, vállaltam a munkát és igyekeztem tisztességgel helytállni. Az az időszak, amely alatt egyetemi tanulmányaimat végeztem, a magyar társadalom történetének egy nagyon mozgalmas, forrongó, állandó átalakításokkal, reformokkal, konfliktusokkal terhes, embertelen szakasza volt. Részletekbe nem bocsátkozom, mert túl hosszúra nyúlna, csak annyit jegyzek meg, hogy minden szépsége mellett az érettségit követő évtized életpályám legküzdelmesebb, legveszélyesebb, sok konfliktussal járó szakasza volt. A pályakezdés éveit is ide sorolom, hisz a magyar nyelv és irodalom szakot is ezalatt végeztem el. Nehéz volt tisztességgel megúszni. Szakmai sikerként éltem meg, hogy egy dolgozatommal a nyelvjárásgyűjtők országos pályázatán a megosztott I-II. díjat nyertem el. A bölcsészdoktori cím elnyerésével zárul életpályám prefonetikusi szakasza. Felkészülés a szakmára Valószínűleg igaz az a megállapítás, miszerint az ember 30 éves koráig elnyeri végső személyiségét, s utána már nem nagyon változtatható, nehezen nevelhető. Az ”emberréválás” szakaszán tehát én is túljutottam (volt munkahelyem, megnősültem, már 7 éves volt a fiam, volt egy 30 m2-es leválasztott lakásom a Baross u. 41-ben), most a szakemberréképzés szakasza következett. E célból pályáztam 1960-ban levelező aspirantúrára. A Telegdi Zsigmond elnökletével létesült bizottság alkalmasnak talált a tudományos továbbképzésre. S megint történt valami sorsfordító. Röviddel a felvétel közlése után felajánlották az önálló külföldi aspirantúrát, amit némi vajúdás után elfogadtam. Így kerültem Moszkvába a Lomonoszov egyetemre, P. S. Kuzńecov professzorhoz. Szakmailag mindent megkaptam. A szakma legjobb művelőivel kerültem kapcsolatba (Vinogradov, Avanesov, Černich, Lomt’ev, Gorškova, Zvegincev, Zinder, 10

Zlatoustova, Ivanov, Šanszkij, Šaumjan és mások). Érzékeltem, hogy emberi kvalitásaimat becsülik, szakmai munkámat segítik és nagyra értékelik, ez megerősítést, bátorítást adott. Ezért sikerülhetett a hároméves határidőn belül megvédenem a disszertációmat. A moszkvai évek alatt kitágult előttem a horizont. A Lomonoszovon a világ minden országából megfordultak diákok, aspiránsok, posztgraduális képzésre (sztazsor) érkezettek, tudományos konferenciákon részt vevő tudósok. Alkalmam volt a tájékozódásra, a vélemények ütközetésére, a parázs vitákra, a baráti beszélgetésekre egyaránt. Ilyen helyzet csak egyszer (vagy egyszer sem) adódik az ember életében, s állíthatom, hogy számomra minden szempontból a legjobbkor. A hazai fonetikai műhelyek megújítása Hazaérkezésem után hamarosan új feladattal bíztak meg. A nyelvi és fonetikai laboratóriumba neveztek ki docensnek, ami csak névleg létezett, Molnár Józseffel együtt kellett felállítanunk. Az audiovizuális nyelvoktatás céljára készült stúdió eléggé távol esik a fonetikától, de ha már a vezetés így döntött, ezen belül lehetett a fonetikai kutatások feltételeit kialakítani. Pénz szűkében nem tudtuk másképpen megvalósítani, minthogy a hangfelvevő fülkét, a munkaasztalokat és a terem hangszigetelését én terveztem, a háziműhely csinálta meg, a vezérlőpultot Molnár József ismerősei építették, s csak a magnetofonokat kellett beszerezni. 1969-ben neveztek ki oktatási dékánhelyettesnek. Ekkor sikerült egy kari oktatástechnikai laboratóriumot létesíteni. Hogy a Kari Tanács is elfogadja, Audio-vizuális technikai központnak neveztük (AVTK). A kulcsszó a technikai volt, mert így nem sértett bölcsészérdeket. Ebből lett később az informatikai osztály. Ekkor terveztem az orosz tanszéki nyelvoktatáshoz a lingvafon kabinetet, amelyet egy székesfehérvári szövetkezet készített el. (A kari tanácsterem bútorzatát is ők csinálták.) Míg az egyetemen az akkor felkapott audio-vizuális nyelvoktatási forma adott hátszelet a fonetikának, az MTA Nyelvtudományi Intézetében a fonetika fejlesztésének és laboratóriumi bázisának a kiépítéséhez elnökségi határozat nyitott utat. (Előzménye: Ortutay Gyula finnországi látogatása alkalmával finn nyelvészek – elsősorban Antti Sovijärvi, aki anno nálunk tanult – szóvá tették a magyar fonetika elmaradottságát.) Fónagy Iván huzamos külföldi tartózkodása miatt én kaptam megbízást erre a feladatra. Örömmel vállaltam, mert megvalósíthattam elképzeléseimet. Addigra már sikerült eljutnom több külföldi fonetikai kutatóhelyre és megismernem az ott folyó munkát és laboratóriumot. A hazai fonetika megújítására az alábbi teendőket fogalmaztam meg: a) Fel kell mérni az örökséget és el kell készíteni a magyar hangtan bibliográfiáját. Ez realizálódott Vértes O. András tudománytörténeti monográfiájában és a magyar hangtan válogatott bibliográfiájában, a kezdetektől 1995-ig. b) Korszerű kísérleti-fonetikai laboratóriumra van szükség a különböző fo11

netikai szakágazatokban folyó kutatások kiszolgálására. A hetvenes években az intézetben sikerült is létrehozni egy európai színvonalú labort, majd 1986 után a Fonetikai Tanszéken felújítani a már elavult és használhatatlanná vált laboratóriumot. c) Külföldi szakmai műhelyekben láttam, és saját tapasztalataim is igazolták, hogy korszerű, a nemzetközi élvonalhoz felzárkóztató s gyakorlatban is hasznosítható eredményeket csak jól szervezett team-munkával lehet elérni. A kísérleti fonetika műveléséhez nemcsak szólisták kellenek, hanem szimfonikus zenekarra is szükség van. Ezt csak részben sikerült megvalósítanom. Egyik akadálya a munkatársak individualista beállítottsága, a másik, hogy különböző okok miatt az adott kutatói potenciál növelésére nem volt lehetőségem. d) A szakma hazai művelőinek összefogására évente szimpóziumokat szerveztem. Ezek Fonetika '77, '78, '79, '80 névvel folytak, Kempelenemlékünnepséget rendeztünk az Akadémián stb. e) A kutatási eredmények folyamatos publikálására szakfolyóiratra vagy rendszeresen megjelenő periodikára van szükség. Így született meg a Magyar Fonetikai Füzetek néven ismert kiadványorozat (24 kötete jelent meg 1978 és 1992 között), majd 1988-tól az Egyetemi Fonetikai Füzetek 33 kötete. f) A nyelvészeti fonetika interdiszciplináris volta megkövetelte a kapcsolatok kiépítését a hazai bázisintéményekkel (akusztikai, fiziológiai, pszichológiai, gyógyító pedagógiai, radiológiai stb.). Ebben segített az akadémiai Fonetikai Munkabizottság, melynek tagjai között ott voltak a különböző profilú szakemberek. g) A nemzetközi tudományosságba való bekapcsolódásunkat elősegítették a külföldi tanulányutak és a munkánk iránt érdeklődő külföldi szakemberek látogatásai. h) Felvettük a kapcsolatot, és kiadványcserét létesítettünk külföldi fonetikai intézetekkel, tanszékekkel, laboratóriumokkal. Kívánatosnak tartottam a mind szélesebb személyes kontaktusokat is. i) Szorgalmaztam – úgyis mint a kongresszusokat szervező nemzetközi állandó bizottság tagja –, hogy minden nemzetközi fonetikai kongresszusnak legyenek magyar nyelvész fonetikus résztvevői. A tallinni XI. kongresszusra 1987-ben már népes magyar küldöttség utazott, csupán az én részvételemet nem támogatta az egyetem. j) Pótolni kellett a külföldi szakkönyvek, szakfolyóiratok beszerzésében meglévő elmaradásunkat mind az intézetben, mind az egyetemen. Ez csak átmenetelig járt sikerrel, mert később, pénzügyi okok folytán, még rosszabb lett a helyzet. k) Hangsúlyoztam annak szükségességét, hogy magyar szerzőktől jelenjenek meg fonetikai szakkönyvek, egyetemi tankönyvek, segédkönyvek, auditív és vizuális szemléltető anyagok. Ezt a koncepciót képviseltem 1971-től az MTA Nyelvtudományi Intézetében, és próbáltam megvalósítani sokkal rosszabb feltétek mellett az egyetemen is, miután 1986-ban Molnár Józseftől átvettem a Fonetikai Tanszék vezetését. 12

Számadásom végén hadd idézzek három levélből! a) A szervezeti egységek vezetőihez küldött rektori körlevél rendelkező részének 3. bekezdésében ez áll: „Az illetékes vezetőknek gondoskodniuk kell arról, hogy a nyugállományba helyezés ne jelentse a kiemelkedő oktató- és kutatómunkát végzett oktatók elszakadását az egyetemtől; biztosítaniuk kell, hogy a nyugdíjas dolgozók – indokolt esetben részfoglalkozású munkaviszony létesítésével is – kapcsolatban maradhassanak volt munkahelyükkel.” (Sz. 150/1989.) b) „Tisztelt Professzor Úr! Születésnapja alkalmából tisztelettel köszöntöm, fogadja gratulációmat. Remélem, hogy az oktatásban kifejtett magas színvonalú tevékenységét, a megszerzett nagy tapasztalatait még sokáig fogja az Egyetem és a hallgatók javára fordítani. Budapestn 2000, június 9. Üdvözlettel: Dr. Klinghammer István rektor” c) „Tisztelt Professzor Úr! (...) Sajnálattal tudatom, hogy az egyetemmel való jogviszony híján a Múzeum körúti tanszéken nem biztosítunk helyet Professzor úr számára. Üdvözlettel Kiss Jenő intézetigazgató Budapest, 2002. VII.4.”

* Vallomásomból talán kirajzolódott, miért és hogyan lett belőlem kísérleti fonetikus. E tudományág egzaktsága, interdiszciplináris jellege, sokféle gyakorlati hasznosíthatósága mellett szerepet játszott, hogy a csapatmunka nem volt tőlem idegen, továbbá hogy fotós és műszaki-technikai ismereteimet, tapasztalataimat jól fel tudtam használni a kísérletekhez. Küzdelmes lét, tartalmas élet Ez volt a múlt. Elmondtam, hogy honnan jöttem, milyen utat jártam be, hova jutottam el. Ebből talán érzékelni lehet, hogy mit ér az ember, ha magyar fonetikus. Vallomásommal kulcsot kívántam adni személyes törekvéseim és munkásságom jobb megértéséhez, ha sikerült: elértem célomat.] *** Végszó Mindig foglalkoztatott, miért van az, ha a király(ok) a feketére azt mondja(k) – fehér, az alattvalók „felállva, szünni nem akaró s időnként ovációba menő viharos tapssal” fogadják, de ha az udvari bolond(ok) közbeszól(nak): „hiszen ez fekete!”, lehurrogják, kifütyülik, megalázzák? Sok kiskirállyal, bigbrotherrel volt dolgom – vagy inkább nekik velem (?!) – életem folyamán, de én igyekeztem megmaradni bolondnak, az én hitvallásom szerint hugónak, azaz humanista 13

gondolkodónak. Hogy ez célravezető volt? Most úgy tűnik, nem! Kétszer rombolták le – nem közérdekből és nem szakmai indítékkal – (1985-től a Nyelvtudományi Intézetben és 1995-től az egyetemen), amit szívós munkával felépítettem/felépítettünk. Miért? A feleletet Illyés Gyulától kaptam meg „Egy mondat (...)„-ban. Ismert „beszólásaim” intonációját a „való világhoz” igazítom, ekképpen: Szép szóval igazat?! Tiszta beszéd?! Kell nekünk ortoépia (helyesbeszéd)?! Emberi hang az ember hangja?! Akármilyen sötét is az éjszaka, mégis eljő a hajnal?! Lesz még egyszer ünnep a világon?! A világ bírája, a történelem felelni fog kérdéseinkre?! Az ember tragédiája folytatódik a XXI. században is, bízzunk a Gondviselésben és küzdve küzdjünk, hogy elkerülhető legyen az emberiesség s az emberiség tragédiája! Budapest, 2002. október 31. *Kardos László: Bevezető. In: A fényes szelek nemzedéke. Népi kollégiumok 1939– 1949. I. kötet, AkK, Budapest, 1980.

*** Az életpálya fontosabb adatai: 1930. június 1-én született Gércén (Vas megye). 1936–1942: elemi iskolai évek Gércén. 1942–1950: gimnáziumi tanulmányait a szombathelyi Állami Faludi Ferenc gimnáziumban (átnevezés után Nagy Lajos gimn.) végezte. 1950–54–58: a budapesti Tudományegyetem Orosz Intézetében (átszervezés után Lenin Intézet) szerzett orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát, majd ezután az egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot végezte el. 1954–1960: tanársegédként dolgozik az egyetem orosz nyelvészeti tanszékén. 1958-ban doktorált Bárczi Gézánál magyar nyelvészetből, melléktárgyak: orosz nyelvészet (Baleczky Emil) és finnugor nyelvészet (Lakó György). 1960–1963: önálló aspiráns a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen. Aspiránsvezetője Kuznyecov, P.Sz. professzor volt. Kandidátusi értekezését orosz fonetikai témából (Проáлемы эксперčментального исследования длительности гласных звуков в современном русском литературном языке)

védte meg. 1964-től az Orosz Filológiai Tanszék adjunktusa, majd docense. 1964-ben Molnár Józseffel együtt a kari Nyelvi- és fonetikai laboratórium megszervezésére kapott megbízást. 1968–1969: az ELTE Bölcsészettudományi Karának a dékánhelyettese.

14

1969–1971: a Művelődési Minisztérium tudományegyetemi osztályát vezette. 1971–1986: az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott a fonetikai osztály tudományos osztályvezetőjeként – előbb másod- (1971–1976), majd főállásban (1976–1986), később másodállású tudományos tanácsadóként (1986– 1987). 1975-től videofelvételeket készít nyelvész kortársakról, mely alapját képezte a Hetvenes Évek Magyar Nyelvészei, ill. a Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások c. kiadványsorozatnak, melyet szintén ő indított el 1994-ben. 1978-ban elindította a Magyar Fonetikai Füzetek kiadványsorozatot. 1984-ben megszerezte a nyelvtudományok doktora akadémiai fokozatot. Diszszertációját russzisztikai témában készítette (

 
 
 / A conspectus of Russian speech sounds) 1986–1995: az ELTE BTK Fonetikai Tanszékének volt a vezetője. 1988-ban egyetemi tanárnak nevezték ki a Fonetikai Tanszékre. 1988-ban elindította az Egyetemi Fonetikai Füzetek kiadványsorozatot. 2000. szeptember 1-től nyugállományba helyezték. * 1979–95: tagja volt a Permanent Council of the International Congress of Phonetic Sciences (ICPhS)-nek, 1995-től pedig tiszteletbeli tagja. A Studia Phonetica Posnaniensis c. folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának tagja. 1965–1985: a TMB Nyelvtudományi Szakbizottságának a tagja. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának megbízásából tagja volt – 1976–1994: a nyelvtudományi bizottságának (titkára: 1976–1979) – 1964–1985: a szlavisztikai bizottságnak – a magyar nyelvészeti bizottságnak – a beszédművelési bizottságnak – 1976–1989: az alkalmazott nyelvészeti bizottságnak – 1976–1985: elnöke volt a a fonetikai munkabizottságnak – 1976–1990: az Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungariae szerkesztőbizottságának A Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja 1960-tól, választmányának tagja 1976-tól, továbbá 1986-tól megszűnéséig elnöke volt a fonetikai és beszédművelő szakosztálynak, 1992-től a megemlékezési bizottság elnöke. 1989–től 10 éven keresztül az Anyanyelvápolók Szövetsége ellenőrző bizottságának volt az elnöke, majd 1999 decemberétől elnökségi tagja. 1975-tól a Kazinczy Alapítványi Bizottság (kuratórium) tagja 1991-től az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztályának és a Kazinczy kuratórium közös szakbizottságának az elnöke. 1991-től az Egyetemi Anyanyelvi Napok szervezőbizottságának az elnöke.

15

Tagja volt több kari bizottságnak, így a tudományos bizottságnak, a gazdasági bizottságnak is. 1969-ben megszervezte és éveken keresztül vezette a kari Audio-vizuális Technikai Központot (AVTK) = oktatástechnikai központ. Kidolgozta és elindította 1994-ben a Beszéd- és hangtan önálló oktatási programot. Szervezője volt a Fonetika ’77, ‘78, ‘79, ‘80 országos szimpoziumoknak. Szervezi és vezeti 1991-től kezdve a Kazinczy-versenyek szaktanárai részére évente egy vagy két alkalommal megrendezett tudományos konferenciákat.

16

BOLLA KÁLMÁN ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungariae, AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica, AUB SPhilol = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Philologica Moderna, Ed. = Editor(s), EFF = Egyetemi Fonetikai Füzetek, ELTE FonT = Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fonetikai Tanszéke, ELTE NyelvtDolg = Eötvös Loránd Tudományegyetem. Nyelvtudományi Dolgozatok, I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia (I.) Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, Ism. = ismertetés, MFF = Magyar Fonetikai Füzetek, MNy = Magyar Nyelv, MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványa, MTA NyTudI = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, NyK = Nyelvtudományi Közlemények, Nyr = Magyar Nyelvőr, Szerk.= szerkesztette, ZWR =Zahnärztliche Welt und Reform

1960. A zárt í-zés esetei a gércei népnyelvben. Nyr LXXXIV, 83–96. 1963. Проáлемы эксперčментального исследования длительности гласных звуков в совремеíном русском литературном языке. Московский Государственный Университет, Москва. (Kandidátusi értekezés tézisei) 1964. Orosz nyelvtani gyakorlatok. Morfológia. Tankkönyvkiadó, Budapest, (Több kiadásban) 1966. Orosz intonáció. ELTE, Budapest. (Hangfelvétellel – Fonetikai tanszalagsorozat 1.) 1967. Фонетика и фонология современного русского литературного языка. ELTE, Budapest. Az audio-vizuális eszközök a kiejtés oktatásában. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. (Az egri kiejtési konferencia anyaga). Budapest, 137–49. + 2 tabló. Társszerző: Molnár József. (MNyTK 120.)

17

1968. Курс современного русского языка. Szerk. Papp Ferenc. Tankönyvkiadó, Budapest. (Több kiadásban). Társszerző: Páll Erna és Papp Ferenc. К вопросу соотношения длительности гласных и фонетической структуры слова. Studia Slavica XIV, 75–87. Некоторые вопросы соотношения длительности гласных звуков русской речи. Вестник Московского Университета. Филология 3. 30–9. Соотношение длительности гласных звуков русской речи. In: Mezinárodní Sjezd Slavistu v Praze, 1968 – resumé prednásek, prispevku a sdelení. Praha, 21. p. Влияние окружения на длительность гласных в русской речи. AUB SPhilol VIII, 34–49. + melléklet 1969. Általános tudnivalók a tudományegyetemekről. In: Bevezetés az egyetemi tanulmányokba. Szerk. Jáki László. Budapest, 66–82. A nyelvoktatás egyes kérdései és a nyelvi laboratórium. In: A nyelvoktatás aktuális kérdései 1. Budapest, 1–14. Az Orosz Filológiai Tanszék Linguafon Stúdiójának technikai berendezése. A nyelvoktatás aktuális kérdései 2. Budapest, 1–20. Hozzászólás a fonetikai kutatások helyzetéhez. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon. Szerk. Imre Samu. Budapest, 94–8. Nyelvi laboratórium az idegen nyelvszakos tanárképzésben az ELTE Bölcsészettudományi Karán. In: Korszerű nyelvoktatás. (Tanulmányok az egyetemi és a főiskolai idegen nyelvi oktatásról) Budapest, 18–39. 1970. Chaire de Russe. AUB SPhilol I, 1969–1970, 59–69. Orosz nyelv és irodalom. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1945–1970. Főszerk. Sinkovics István. Budapest, 499–509. 1971. A hazai fonetikai kutatások története és a mai helyzet. ELTE, Budapest, 1971. Társszerző: Molnár József. Technikai eszközök alkalmazása az idegen nyelvek oktatásában. (A szocialista országok művelődésügyi miniszterei mellett működő oktatástechnikai állandó bizottság rendezésében lefolytatott konferencia előadása. Szófia, 1971 októbere) FPK, Budapest, 1971. Társszerző: Juhász Gyula és Péch Mária. Molnár József: A magyar beszédhangok atlasza. I. OK XXVII, 302–7. (Ism.) Gondolatok az egyetemi fonetikaoktatás továbbfejlesztéséről. ELTE NyelvtDolg 6. 137–46.

18

1972. A kontrasztív fonetikai vizsgálatok jelentősége a nyelvoktatás számára. Magyar-tanítás Külföldön III, 43–9. Die akustischen Merkmale der Persönlichkeit in der Sprache. In: Papers in interdisciplinary speech research. (Proceedings of the Speech Symposium, Szeged, 1971.) Ed. J. Hirschberg–Gy. Szépe. Budapest, 185–6. Társszerző: Molnár József. Роль сопостовительного изучения грамматических категорий глагола в подготовке преподователей русского языка. In: Тезисы докладов и сообщений вегнгерской делегации. (Helsinki, 1972, 4–11.) Budapest, 12– 3. 1973. Использование атласа звуков русской речи в обучении языку венгерских студентов-руссистов. In: Теория и практика создания учебников и учебных пособый по русскому языку. Варна, 3–8 сентября 1973 г. Доклалы и сообщения венгерской делеăации. Budapest, 21–5. Теория и практика создания учебников и учебных пособый по русскому языку. Варна, 3–8 сентября 1973 г. Доклаäы и сообщения венгерской делеăации. Будапешт. (Szerk.) 1976. A beszéd egyéni jellemzői. Budapest, 62–6. Társszerző: Molnár József. (MNyTK 139.) A nyelvészeti fonetika szakágazatai. NyK LXXVIII, 292–9. 1977. Előszó. In: A magyar hangtan válogatott bibliográfiája (–1970). Budapest, 9– 13. Társszerkesztő: Molnár József. A magyar hangtan válogatott bibliográfiája (–1970). Budapest. Társszerkesztő: Molnár József. 1978. Elnöki megnyitó. MFF 1. 7–8. A magyar magánhangzók akusztikai analízise és szintézise. MFF 1. 53–67. Beszámoló a Fonetikai Munkabizottság tevékenységéről. MFF 1. 125–7. Előszó. MFF 2. 5–6. A fonetikus írás. MFF 2. 7–23. A magyar beszédhangok ajakartikulációjának kísérleti-fonetikai vizsgálata. MFF 2. 31–50. A magyar beszédhangok képzési konfigurációinak meghatározása palato- és lingvografikus kísérletekkel. MFF 2. 51–65. Általános Nyelvészeti Tanulmányok X. NyK LXXX, 437–42. Társszerző: Szende Tamás. (Ism.) 19

Vizsgálatok a hangtan köréből. Budapest. (MFF 1. – szerk.) Leíró hangtani tanulmányok. Budapest. (MFF 2. – szerk.) 1979. Elnöki megnyitó. MFF 3. 5–6. A beszédfolyamat intonációs elemzése és az intonáció fonetikus lejegyzése. MFF 3. 19–30. Rendeződő cerebellaris dysarthria fonetikai vizsgálata. MFF 3. 117–34. Társszerző: Pintér Nándor. Использование результатов эксперčментально-фонетического исследования русской речи в обучении интонациию In: Лингвистические и методологические основы преподавания русского языка иностранцам. Москва, 30–4. Előszó. MFF 4. 5–6. Az orosz magánhangzók analízise és szintézise. MFF 4. 33–79. A beszédintonáció néhány elméleti, módszertani és gyakorlati problémája. Budapest. (MFF 3. – szerk.) Hangtani tanulmányok. Budapest. (MFF 4. szerk.) 1980. Magyar hangalbum. MTA NyTudI, Budapest. (MFF 6.) Elnöki megnyitó. MFF 5. 5–6. A fonetikai szerkezetek interlingvális egybevetéséről. (Problémavázlat) MFF 5. 40–69. Опыт фонетического анализа и синтеза речевого сигнала. In: Proceedings of the Symposium on Speech Acoustics. Szerk. Tarnóczy Tamás–Vicsi Klára. Budapest, 19–23. Interlingvális hangtani egybevetések. Budapest. (MFF 5. – szerk.) 1981. A conspectus of Russian speech sounds. / Атлас звуков русской речи. Akadémiai Kiadó, Budapest és Böhlau Verlag, Köln–Wien. (Slavistische Forschungen, Band 32.) Az amerikai angol beszédhangok atlasza. MTA NyTudI, Budapest. (MFF 9.) Előszó. MFF 7. 5–6. A magyar hosszú mássalhangzók képzése. (Kinoröntgenografikus vizsgálat számítógéppel) MFF 7. 7–55. A lengyel beszédhangok képzési és akusztikus sajátságairól. MFF 7. 91–139. Társszerző: Földi Éva. A lengyel beszédhangok palato- és lingvografikus vizsgálata. MFF 7. 140–55. Társszerző: Földi Éva. Előszó. MFF 8. 3–4. A magyar magánhangzók és rövid mássalhangzók képzési sajátságainak dinamikus kinoröntgenográfiai elemzése. MFF 8. 5–62. 20

A lengyel beszédhangok ajakartikulációja. MFF 8. 104–46. Társszerző: Földi Éva. A beszédhang minősége. Budapest. (MFF 7. – szerk.) A szegmentális hangszerkezet vizsgálata. Budapest. (MFF 8. – szerk.) 1982. Orosz hangalbum. MTA NyTudI, Budapest. (MFF 11.) Bevezetés. In: Fejezetek a magyar leíró hangtanból. (A továbbiakban: Fejezetek...) Budapest, 9–12. (Szerk.) A leíró hangtan vázlata. In: Fejezetek... Budapest, 13–24. A fonetikus írás problémái. In: Fejezetek... Budapest, 25–52. Magyar hangalbum. In: Fejezetek... Budapest, 165–73. + 47 kétoldalas tabló. A hangképzés kinoröntgenografikus vizsgálata. In: Voces Amicorum Sovijärvi. In honorem Antti Sovijärvi. Helsinki, 63–80. (Suomalais-ugrilaisen seuran toimituksia = Mémoires de la Société Finno-ougrienne 181.) Előszó. MFF 10. 5. p. A magyar beszéd akusztikai szerkezetének analízise és szintézise. (Kutatástörténeti áttekintés) MFF 10. 7–20. Folyamatos beszédszintetizáló rendszer magyar nyelven (Voxon). MFF 10. 119–28. Fejezetek a magyar leíró hangtanból. Budapest. (Szerk.) A beszéd akusztikai analízise és szintézise. Budapest. (MFF 10. – szerk.) 1983. Előszó. MFF 12. 7. p. Az orosz beszéd fonetikai elemzése szintézissel (RUSSON). In: Russica. In memoriam E. Baleczky. Budapest, 5–20. Voxton, Russon: Systems Generating Impersonal Hungarian and Russian Speech by Rule. In: Abstracts of the Proceedings of the 10th International Congress of Phonetic Sciences. Eds. Cohen, A.–Broecke van den, M.P.R. Dordrecht–Cinnaminson, 379. p. Dialektológiai tanulmányok. Budapest. (MFF 12. – szerk.) 1984. Атлас звуков русской речи / A conspectus of Russian speech sounds. Budapest, 23 p. (Doktori értekezés tézisei) Előszó. MFF 13. 5. p. Egyetemes fonetikai hangszabvány? A magánhangzók. MFF 13. 1984, 71–20. Voxton, Russon: Systems Generating Impersonal Hungarian and Russian Speech by Rule. In: Proceedings of the 10th International Congress of Phonetic Sciences. Eds. Cohen, A.–Broecke van den, M.P.R. Dordrecht– Cinnaminson, 225–9. On the Measurement of the Phonetic Quality of Vowels. (Is a Universal Phonetic Standard Possible?) AUB SLingu XV, 41–54. 21

Satzzeichen zwischen Subjekt und Predikät. AUB SLingu XV, 55–68. Társszerző: Keszler Borbála. Kempelen emlékezete. Budapest. (MFF 13. – szerk.) 1985. A finn beszédhangok atlasza. MTA NyTudI, Budapest. (MFF 14.) Voxton, Russon: Systems Generating Artificial Hungarian and Russian Speech by Rule. ALinguH 35/1–2. 43–9. Az alany és az állítmány közötti írásjelek. MNy LXXXI, 435–41. Társszerző: Keszler Borbála. Péchy Blanka köszöntése. MNy LXXXI, 382–4. 1986. Német beszédhangok atlasza. MTA NyTudI, Budapest, 1986. (MFF 16.) Társszerző: Valaczkai László. Előszó. MFF 15. 5. p. A hangszabvány magánhangzóinak számítógépes bemutatása. MFF 15. 166–74. Társszerző: Kiss Gábor. A toldalékcső artikulációs folyamatainak számítógépes vizsgálata. MFF 15. 155–65. Társszerző: Földi Éva és Kincses Gyula. II. Ogólnopolska Konferencja Logopedyczna. (II. Országos Logopédiai Konferencia.) Gdańsk, 1985. szeptember 15–18. MFF 15. 177. p. Társszerző: Földi Éva. XI. Nemzetközi Fonetikai Kongresszus. Tallinn, 1987. augusztus 1–7. MFF 15. 15. 178–9. Hangtani értekezések. Budapest. (MFF 15. ) 1987. A phonetic conspectus of Polish / Atlas dźwięków mowy języka polskiego. MTA NyTudI, Budapest, 1987. (MFF 18.) Társszerző: Földi Éva. The phonetic basis of artificial Russian speech, its generation by computer and its application. MFF 17. 5–43. Társszerző: Kiss Gábor. The phonetic basis of artificial Russian speech, its generation by computer and its application. In: Proceedings of the 11th International Congress of Phonetic Sciences. Vol. 2. Tallinn, 176–9. Társszerző: Kiss Gábor. Beszédintonáció. Számítógépes program C–64-re a beszédintonáció tanulmányozására. Budapest, 14 p. Társszerző: Papp György és Radványi Péter. Studies in Phonetics. Budapest. (MFF 17. – szerk.)

22

1988. Nyitó szavak. EFF 1. 5–7. Apáczai Csere János: Az iskolák felettébb szükséges voltáról. (Részlet) Elemzés. EFF 1. 55–69. A magyar szupraszegmentális hangszerkezet fonetikai elemzése szintézissel. In: A magyar nyelv rétegződése. (A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai) I. Budapest, 216–25. Szép szóval igazat. Budapest. (EFF 1. – szerk.) From Phonology to Applied Phonetics. Budapest. (MFF 19. – szerkesztőbizottsági tag) 1989. A phonetic conspectus of English. MTA NyTudI, Budapest. (MFF 20.) Is a universal phonetic standard possible? In: Abstracts of the Speech Research `89 International Conference. Budapest, 15. p. Előszó. EFF 2. 5. p. A beszédszöveg fonetikai szerkezetéről. EFF 2. 54–60. A magyar hangtan időszerű problémái. EFF 2. 79–97. Is a universal phonetic standard possible? In: Proceedings of the Speech Research `89 International Conference, Budapest. 37–40. (MFF 21.) Tiszta beszéd. Budapest. (EFF 2. – szerk.) Proceedings of the Speech Research '89 International Conference. Budapest, 1989. (MFF 21. – szerkesztőbizottsági tag) 1990. A beszédhangok világa. In: Az anyanyelv értékrendje és az iskola. (Országos Anyanyelv–oktatási Napok, Eger, 1990. július 2–5.) Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 89–92. (MNyTK 189.) Újabb eljárás hangsajátságok megállapítására. In: Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 12–7. A magyar leíró fonetika negyedszázada. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 100–7. 1991. Előszó. EFF 4. 5–6. A fonetika műhelyéből. (Tervek, eredmények, problémák) EFF 4. 63–74. A hangzásforma akusztikus paraméterei. EFF 4. 111–24. A magyar beszédhangok összehasonlítása a toldalékcső artikulációja szempontjából. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 105–18.

23

Az orosz artikulációs bázis jellemzői a toldalékcső hangképző konfigurációi alapján. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok IV. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 19–34. Az orosz mássalhangzók fonetikus sajátságai artikulációs adatok tükrében. In: Könyv Papp Ferencnek. Debrecen, 11–25. Szövegforma, szövegelemzés, szövegmondás. Budapest. (EFF 4. – szerk.) 1992. Szupraszegmentális elemzések. ELTE FonT, Budapest. (EFF 7.) Előszó. EFF 5. 5. p. Felhívás a felsőoktatási intézményekhez. EFF 5. 7. p. A felolvasás szupraszegmentális szerkezetének fonetikai elemzése. EFF 5. 51– 64. Társszerző: Földi Éva. A hangminőség mérhetősége mint a kiejtésszabályozás alapja. EFF 5. 103–14. A felolvasás szupraszegmentális szerkezetének fonetikai elemzése. In: Nép – Nyelv. Tanulmányok Fülöp Lajos 60. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza– Selmeczi Kovács Attila. Budapest, 36–42. Társszerző: Földi Éva. A szöveg szupraszegmentális tagolása. (Mondatfonetikai elemzés) In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor– Laczkó Krisztina. Budapest, 46–54. A lengyel hangállomány kísérleti-fonetikai megvilágításban. In: Polono– Hungarica 6. Nyelvészet–Irodalom–Történelem–Kultúrtörténet. Szerk. Bańczerowski Janusz. Budapest, 23–38. A beszéd és hangzási jellemzői. Budapest. (EFF 5. – szerk.) Dr. Lángi Péter: Számítógép alkalmazása a hangtan középfokú oktatásában. Budapest. (EFF 6. – szerk.) 1993. A magyar beszéd szegmentális elemei 1. ELTE FonT, Budapest. (EFF 9.) A magyar beszédhangok fonetikai minőségjegyei. (A toldalékcső artikulációs helyzeteinek jellemzői) In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 63–75. A teljes alsó-felső protézist viselők beszédének sajátosságai. Fogorvosi Szemle 86. 45–53. Társszerző: dr. Kaán Miklós–dr. Keszler Borbála. Előszó. EFF 8. 5. p. A szöveg fonetikai megformálásáról. EFF 8. 109–14. A szövegmondás szupraszegmentális fonetikai elemzése. EFF 8. 175–86. Társszerző: Forgó Zoltán. Milyen hang valójában az ún. veláris «e»? In: 103 tanulmány Hajdú Mihály 60. születésnapjára. Szerk. Hegedűs Attila–Laczkó Krisztina–Papp Lajos. Budapest, 68–76. (Névtani Értesítő 15.) Fonetikai–fonológiai címszavak. In: Magyar Nagylexikon I. (A–Anc). Budapest. affrikáta 186., ajak-foghang 313., ajakhang 313., akcentus 336., akusztikum 376., alaphang 401., allofón 587., alveoláris hang 691. 24

A köznyelviség problémái a magyarban. Budapest. (EFF 8. – szerk.) 1994. A magyar beszéd szegmentális elemei 2. ELTE FonT, Budapest. (EFF 11.) A magyar beszédhangok akusztikai jellemzői. ELTE FonT, Budapest. (EFF 13.) A beszédhangok fonetikus jelölése. ELTE FonT, Budapest. (EFF 14.) A közéleti beszéd a nyelvi norma és a kiejtési sztenderd szempontjából. EFF 10. 23–30. A köznyelvi kiejtés szabályozásának elvei és fonetikai bázisa. EFF 10. 87–91. Előszó. EFF 12. 5. p. Rácz Olivér: Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc... (Szövegfonetikai elemzés) EFF 12. 69–89. Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger. ZWR 103/11. 710–3. Társszerző: Kaán Miklós és Keszler Borbála. Fonetikai–fonológiai címszavak. In: Magyar Nagylexikon II. (And–Bag). Budapest. apikális 203., archifonéma 325., artikuláció 430., artikulációs bázis 430., aspiráta 466–7., avulzíva 706–7. In: Magyar Nagylexikon III. (Bah–Bij). beszédhang 741., beszédintonáció 741., beszédzavarok 742–3. Nyelvi norma és kiejtési sztenderd a magyarban. Budapest. (EFF 10. – szerk.) Szupraszegmentális hangszerkezetek a magyar beszédben. Budapest. (EFF 12. – szerk.) A hetvenes évek magyar nyelvészei. Budapest. (Szerk.): 1. Balázs János. 14 p. 4. Bárczi Géza. 18 p. 24. Imre Samu. 20 p. 33. Lőrincze Lajos. 18 p. 40. Rácz Endre. 20 p. 1995. Magyar fonetikai atlasz. A szegmentális hangszerkezet elemei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Szövegfonetikai elemzés Oltszakadátról. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Keszler Borbála–Laczkó Krisztina–Papp Lajos. Budapest, 80–97. Beszéd- és hangtan önálló program az ELTE-n. EFF 16. 103–4. Fonetikai címszó. In: Magyar Nagylexikon IV. (Bik–Bz). Budapest. bilabiális 8. p. Szöveggyűjtemény a szép magyar beszéd tanulmányozásához. Budapest. (EFF 15. – összeállítás, szerk.) Nyelvhasználat és beszédkultúra. Budapest. (EFF 16. – szerk.)

25

1996. A fonetikus írás néhány elméleti és gyakorlati problémája. EFF 18. 92–106. Bevezetés. EFF 19. 5–6. A rest szamár. (Elmondta: Básti Lajos) EFF 19. 7–34. Mese a csigákról. (Elmondta: Várhegyi Teréz) EFF 19. 35–50. Igaz történet a sasról. (Elmondta: Moór Mariann) EFF 19. 118–30. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza. Részlet. (Elmondta: Szalóczy Pál) EFF 19. 131–41. Radnóti Miklós: Nem tudhatom. Részlet. (Elmondta: Szalóczy Pál). EFF 19. 142–52. A magyar hangtan az ezredfordulón. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. Eger, 193–7. (MNyTK 207.) A magyar hangtan válogatott bibliográfiája (1971–1995). Budapest. (EFF 17. – szerk.) Írott szöveg – hangzó forma. Budapest. (EFF 18. – szerk.) A művészi szövegmondás fonetikai jellemzői. Budapest. (EFF 19. – szerk.) Földi Éva: Az érzelemkifejezés szupraszegmentális formái és percepciója. Budapest, 1996. (EFF 20. – szerk.) A hetvenes évek magyar nyelvészei. Budapest. (Szerk.): 11. Domokos Pál Péter. 20 p. 43. Szabó T. Attila. 24 p. 48. Tompa József. 16 p. 1997. A beszéd minősége. A verseny összegző értékelése. EFF 21. 71–2. A beszédszöveg hangszerkezete és a hangtest struktúraképző eszközei. EFF 21. 87–90. A szép magyar beszédért. Versenyek és konferenciák. Budapest. (EFF 21. – szerk.) A hetvenes évek magyar nyelvészei. Budapest. (Szerk.): 8. Czeglédy Károly. 16 p. 19. Hadrovics László. 28 p, 28. Keresztury Dezső. 20 p. 35. Mollay Károly. 32 p. 39. Papp László. 16 p. 49. Végh József. 16 p. 1998. Spontán szöveg és kifejező elmondása. EFF 22. 7–22. Beszédkultúránk és a magyar helyesbeszéd időszerű kérdései. EFF 24. 31–45. A reprodukáló beszéd akusztikus szerkezete. Elemzés a verseny kötelező szövegének mintaszerű elmondásáról. EFF 24. 92–116. Társszerző: Földi Éva. Az országos döntő kötelező szövegének előadásáról. EFF 24. 117–23. Társszerző: Földi Éva. 26

Супрасегментные фонетические конструкции в русской речи и их модификации в зависимости от смыслового ударения. In: Nyelv – stílus – irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. Budapest, 79–92. Kell nekünk ortoépia?! MNy XCIV, 1–16. Fonetikai címszavak. In: Magyar Nagylexikon VI. (Csen–Ec). Budapest.: csettintő hang → avulzíva 58., dentális 480., diftongus 582. In: Magyar Nagylexikon VII. (Ed–Fe). enklitikus elem 332., eszközfonetika 518., experimentális fonetika 618., explozíva 619., faringális 690., félmagán-hangzó → szemivokális 794. A szövegfeldolgozás gyakorlata. Budapest. (EFF 22. – szerk.) A nyelvhasználat erkölcse és nemzeti tudat. Budapest. (EFF 23. – szerk.) Beszéd- és íráskultúránk időszerű kérdései. Budapest. (EFF 24. – szerk.) Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. Budapest. (Szerk.): 7. Bereczki Gábor. 36 p. 17. Gregor Ferenc. 20 p. 34. B. Lőrinczy Éva. 24 p. 51. Zsilka János. 20 p. 52. Péter Mihály. 24 p. 55. Gadányi Károly. 20 p. 56. Pusztay János. 41 p. 1999. Merre tart a magyar kiejtés?! EFF 25. 9–21. Egy “médiastílusban" elhangzott riport kísérleti-fonetikai vizsgálata. EFF 25. 84–101. Az akusztikus forma fonetikai szerkezete. Meghangosított írásmű kísérletifonetikai elemzése. EFF 25. 102–37. Részlet a zsűri szakmai értékeléséből. EFF 26. 18–9. Az érzelemkifejezés szupraszegmentális eszközei az oroszban. In: VI. Međinarodni slavistički dani – VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 116–33. Mit tettünk és mit tehetünk/tehetnénk a magyar beszédkultúráért és helyesbeszédért? In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási napok. Eger, 1998. július 7–10. II. köt. Szerk. V. Raisz Rózsa– H. Varga Gyula. Budapest, 459–72. (MNyTK 212.) Mellérendelő összetett mondatok szupraszegmentális szerkezetéről. In: Ember és nyelv. Tanulmányok Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra– Lengyel Klára. Budapest, 67–73. Fonetikai–fonológiai címszavak. In: Magyar Nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Budapest. fón 135., fonéma 138., fonetika 138., fonetikus írás 138., fonológia 139–40., fonometria 140., formáns 159., frázis 301., gemináta 541., glottális 662., grafematika 791., gutturális 902.

27

In: Magyar Nagylexikon IX. (Gyer–Iq). hangerő, hangerősség 186., hangkapcsolat 187–8., hangképzés 188., hangképző szervek 188. hanglejtés 188., hangmagasság 189., hangosság 190., hangrend, hangrendi illeszkedés → magánhangzó-harmónia 190., hangrendszer 190–1., hangsor 192., hangstatisztika 192., hangsúly 192., hangszalagok 193., hangszín 194–5., hangszínkép 195., hangváltozás 195., hasonulás 259., hiátus 443., időtartam 764., illabiális 787., interdentális 895–6., intervokális 904., intonáció 905., ínyhang → alveoláris hang 911. Nyelvhasználati sajátságok. Budapest. (EFF 25. – szerk.) Írásmű és élőszó nyelvhasználati aspektusból. Budapest. (EFF 26. – szerk.) Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. Budapest. (Szerk.): 6. Benkő Loránd. 48 p. 12. Domokos Péter. 52 p. 15. Fábián Pál. 24 p. 26. Kálmán Béla. 24 p. 27. Károly Sándor. 24 p. 31. Kovalovszky Miklós. 16 p. 37. Nyíri Antal. 20 p. 44. Szathmári István. 32 p. 53. Bańczerowski Janusz. 24 p. 54. Nyomárkay Isvtán. 20 p. 57. Subosits István. 16 p. 59. Békési Imre. 32 p. 60. Éder Zoltán. 32 p. 62. Rédei Károly. 32 p. 2000. A palatalizált és faringalizált lengyel explozívák sajátságairól interlingvális összehasonlító elemzés alapján. In: Polono-Hungarica 8. Nyelvészet– Irodalom–Történelem–Kultúrtörténet. Szerk. Bańczerowski Janusz. Budapest, 249–61. Társszerző: Földi Éva. Adalékok a fonetika történetéhez a budapesti tudományegyetemen. EFF 27. 51– 8. “Színvonalas, szép verseny volt” (Részlet a zsűri értékeléséből). EFF 28. 22–4. A beszédszöveg fonetikai szerkezetéről elméleti és módszertani megközelítésben. EFF 28. 69–141. Fonetikai címszavak. In: Magyar Nagylexikon X. (Ir–Kip). Budapest. Jones, Daniel 326., kakofonia 425., kakuminális 428., kiejtés 878. In: Magyar Nagylexikon XI. (Kir–Lem) konszonáns 284., labiális 702., labializáció 702., labiodentális 702., laringális 807., laterális 824–5., Laziczius Gyula 859. p. Szövegfonetikai elemzések. Budapest. (EFF 28. – Szerk.) Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest. (Szerk.): 9. Deme László. 44 p. 28

21. Hajdú Péter. 40 p. 38. Papp Ferenc. 32 p. 58. H. Tóth Imre. 24 p. 63. Szépe György. 46 p. 64. Szabó József. 32 p. 2001. Kísérlet a szupraszegmentális hangszerkezeti jegyek meghatározására és rendszerezésére. In: Színes eszmék nem alszanak... Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor–Terts István. Pécs, 167–75. A mai magyar beszéd minőségének tükröződése a szövegmondásokban. EFF 31. 27–33. Változik és/vagy romlik anyanyelvünk? A fonikus nyelvhasználat néhány problémája elméleti és gyakorlati megközelítéssel. In: Tudomány és anyanyelv. A magyar professzorok világtanácsának (MPV) az MTA Szabolcs-SzatmárBereg megyei tudományos testületének közreműködésével megrendezett ankét előadásai. Nyiregyháza, 61–8. Perújrafelvétel a magyar helyesbeszéd ügyében. EFF 31. 78–85. Fonetikai címszavak. In: Magyar Nagylexikon XII. (Len–Mep). Budapest. likvida 134., magánhangzó 369., mássalhangzó 773–4., mássalhangzóváltakozás 774., mellékjel 895., mélyhangúsodás 901. In: Magyar Nagylexikon XIII. (Mer–Nyk) mondatfonetika 247., mondathangsúly 247., monoftongizálódás 263., monoftongus 263., nazális 596., nazalizáció 596–7. Szépen, jól, meggyőzően magyarul. Budapest. (EFF 29. – Szerk.) Subosits István: A beszéd rendellenességei. Budapest. (EFF 30. – Szerk.) Gondolatok a magyar helyesbeszédről. Budapest. (EFF 31.– Szerk.) Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest: 23. Herman József. 28 p. 29. Kiefer Ferenc. 24 p. 67. Adamik Tamás. 36 p. 2002. A szupraszegmentális forma változékonyságáról. EFF 32. 79–125. Tettekkel a magyar helyesbeszédért. EFF. 33. Fonetikai címszavak. In: Magyar Nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Budapest. nyomaték 5., orális 181., ortoépia 269–70., oszcillográfia 288., palatális 434., palatalizáció 434., pergőhang 675., plozívák 863. A Magyar Nagylexikonnak leadott címszavak: posztdorzális, predorzális, redukált magánhangzók, réshang, retroflex, ritmus, rotacizmus, röntgenográfia, Setäla, Emil Nestor, sorvadás, spektrográfia, spirantizálódás, spirométer, spontán hangváltozás, szájpadláshang, szemivokális, szibiláns, szonagráf, szonáns, szupraszegmentális elemek, szupraszegmentális hangeszköz. 12. Egyetemi Anyanyelvi Napok. Budapest. (EFF 32. – Szerk.) 29

A magyar helyesbeszédért. Budapest. (EFF 33. – Szerk.) Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest: 42. Szabó Dénes. 20 p. 61. Büky László. 24 p. 64. Szabó József. 32 p. 68. Bencédy József. 20 p. 69. Wacha Imre. 36 p. 70. Bolla Kálmán. 44 p. 2003. Kísérlet hangsajátságbeli azonosságok és eltérések kimutatására hat nyelv magánhangzóinak műszeres vizsgálata alapján. In: Károly Gadányi sexagenario. Szerk. V. Moiseenko. Szombathely, 66–76. (Studia Slavica Savariensis 1–2.) A zárt és a nyílt <e> problematikája tágabb összefüggésekben vizsgálva. In: Köznyelvi kiejtésünkért. Tudományos tanácskozás Bárczi Géza nyelvész professzor (1984–1975) születésének 110. évfordulója alkalmából. Budapest, 14–27. (Bárczi Füzetek I.) 2004. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások Budapest. (Szerk.): 45. Szende Aladár. 36 p. 2005. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások I. (Szerk.) ÚMK–ZSKF. Budapest. 656 p. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest. (Szerk.): 66. Szende Tamás. 40 p. 71. Büky Béla. 40 p. 2006. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások II. (Szerk.) ZSKF. Budapest. 691 p. 2007. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest. (Szerk.): 74. Kemény Gábor. 32 p. 75. Zimányi Árpád. 24 p. 77. Földi Éva. 28 p.

30

2008. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest. (Szerk.): 72. Balázs Géza. 56 p. 73. Bencze Lóránt. 60 p. 76. Havas Ferenc. 28 p. 78. Cs. Jónás Erzsébet. 48 p. 79. Klaudy Kinga. 36 p. 83. Kakuk Zsuzsa. 40 p. 2009. Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások. Budapest. (Szerk.): 80. Lendvai Endre 32 p. 85. Hidasi Judit. 32 p. 87. Zoltán András. 60 p. 89. Péntek János. 44 p. 90. Gulya János 60 p. *** Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások megszerkesztett és nyomdakész kéziratos füzetei: 03. Balogh Lajos 13. Elekfi László 20. Hajdú Mihály 00. Keresztes László 86. Keszler Borbála 83. É. Kiss Katalin 30. Kiss Lajos 65. Róna_Tas András 47. Telegdi Zsigmond 50. Vértes O. András Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások részben megszerkesztett és kiegészítésre szoruló füzetei: 00. Agyagási Klára 02. Balogh Dezső 05. Bartók János 10. Dezső László 26. Erdődi József 28. Fogarasi Miklós 18. Grétsy László 22. Hegedűs József 25. Juhász József

31

32. Lakó György 36. Molnár József 85. Prószéky Gábor 41. J. Soltész Katalin 46. Tamás Lajos *Kutatási, oktatási segédanyagok Az orosz magánhangzók ajakartikulációja. 16 mm-es, 10 perc vetítési idejű hangos pergőfilm – 1968. Magyar beszédfiziológia I. (A magyar hangképzés fiziológiai folyamatainak kinoröntgenografikus elemzése) 16 mm-es, 20 perc vetítési idejű hangos röntgenfilm – 1978. Az orosz beszédhangok képzésének kinoröntgenografikus vizsgálata. 16 mm-es, 10 perc vetítési idejű hangos röntgenfilm – 1978. (Bemutatva a debreceni russzisztikai konferencián 1981. január 29-én.) A lengyel beszédhangok képzése I. 8 perc vetítési idejű hangos röntgenfilm – 1978. Magyar beszédfiziológia II. (A magyar beszédképzés elemei) 16 mm-es, 15 perc vetítési idejű hangos röntgenfilm – 1980. (Bemutatva a Fonetika '80 tudományos konferencián 1980. december 9-én.) A magyar beszédképzés fiziológiai mechanizmusai. 16 mm-es hangos röntgenfilm – 1980. (Bemutatva az országos beszédművelő konferencián 1980. november 11-én.) Az amerikai angol beszédhangok képzése. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgenografikus szakanyag – 1981. A lengyel beszédhangok képzése II., III. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgenográfiai szakanyag – 1980–1981. Magyar beszédfiziológia III. (A magyar beszédképzés dinamikus folyamatainak kinoröntgenografikus elemzése) 16 mm-es, 20 perc vetítési idejű hangos röntgenfilm – 1981. Az angol beszédhangok képzése. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgeno- grafikus szakanyag – 1981. Az orosz beszédképzés elemei. Palatalizáció–faringalizáció. Képmagnetofonszalagra felvett kinoröntgenográfiai szakanyag – 1981. Német beszédhangok képzése. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgenográfiai szakanyag – 1981. A brit angol beszédhangok képzése. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgenográfiai szakanyag – 1981. A finn beszédhangok képzése. Képmagnetofon-szalagra felvett kinoröntgenográfiai szakanyag – 1983.

32

Kinolabiográfiai felvételek képmagnetofon-szalagon magyar, orosz, lengyel, amerikai angol, brit angol, német és finn nyelvből. Élő nyelvész lexikon. (5–30 perces videofelvételek 70 magyar és külföldi nyelvészről) – 1975–2000. Hangképzés a gége szintjén. (Adaptáció) Videofilm a hangtan oktatásához – 1988. Hang- és beszédképzés a szupraglottális üregekben. Videomagnetofon-szalagra felvett röntgenfilm a hangtan oktatásához – 1988. Összeállította: Földi Éva

33

KORTÁRSAK BOLLA KÁLMÁNRÓL Javaslat egyetemi tanári kinevezésre Dr. Bolla Kálmán egyetemi docenst, a Fonetikai Tanszék vezetőjét, immár harmadszor terjesztjük föl egyetemi tanári előléptetésre. Javaslatunk negatív eredménye annál érthetetlenebb számunkra, mert a szakma általános megítélése szerint Bolla Kálmán már régóta megfelel mindazoknak a követelményeknek, amelyeket az egyetemi tanárokkal szemben föl lehet állítani. A mellékelt jegyzőkönyv tanúsága szerint Dr. Bolla Kálmán egyetemi docenst, a Fonetikai Tanszék vezetőjét a tanszéki közösség egyöntetű véleménnyel alkalmasnak találja arra, hogy egyetemi tanári kinevezést kapjon. Dr. Bolla Kálmán igen kiterjedt szakirodalmi munkásságáról több önálló könyve, nagyon számos cikke vall, melyek az általános, a magyar és az orosz nyelv fonetikai problematikáját magas szakmai színvonalon, nemzetközi érdeklődést is felkeltve tárgyalják. A kísérleti fonetika területén úttörő jellegű a tevékenysége. Általános elismerést kivívott akadémiai doktori értekezését több évvel ezelőtt megvédte. Szakmai, tudományos szintje alapján is föltétlenül méltó az egyetemi tanári grádus betöltésére. Karunknak több mint három évtizede oktatója, két évtizede docense. Oktató– nevelő munkáját mindig nagy hozzáértéssel, lelkesedéssel, eredményesen végezte, abban az időszakban is, amikor mint az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője csak félállású docensként működött nálunk. Molnár József nyugdíjba vonulása után eléggé zilált állapotban vette át a Fonetikai Tanszék vezetését, s rövid idő alatt nagy ambícióval vetve magát a szakmai–vezető– szervező tevékenységbe, rendbe hozta a tanszék ügyeit, mindenben igazolva vezetésre való képességeit is. Oktató–nevelő munkájának színvonala teljes mértékben megfelel az egyetemi tanárral szembeni elvárásnak. A tudományos és a pedagógiai közéletben hosszú idő óta intenzíven részt vett, nagy tapasztalatokra szert téve. Működött a Kar dékánhelyetteseként, az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetőjeként, az MTA Nyelvtudományi Bizottsága titkáraként, stb. A Fonetikai Füzetek agilis szerkesztője. Mindenkori emberi helytállása, segítőkészsége, munkaerkölcse példamutató és kollégái teljes elismerését vívta ki. A tudományos közélet területén is méltó módon fogja képviselni professzorként is Karunkat. A Tanszékcsoport vezetősége is teljes egyetértéssel és nagy nyomatékkal támogatja egyetemi tanári kinevezését. Mindezek alapján – a mellékelt jegyzőkönyv tartalmát is beleértve – a legmelegebben javaslom Bolla Kálmán egyetemi tanárrá való előléptetését. Budapest, 1988. február 24.

Dr. Benkő Loránd s. k. tanszékcsoport-vezető egyetemi tanár 34

Bolla Kálmán köszöntése 60. születésnapján 1990. június 1. Jeles alkalmakkor, az emberi élet nevezetes korszakainak, korszakhatárainak megünneplésekor, gondban van az ünnepelt; különösen akkor, ha oly puritán ember, mint Bolla Kálmán tanár úr, mert el kell „viselnie” az ünneplést. De gondban van az is, aki felköszönti. Ilyenkor ugyanis – legalábbis nálunk magyaroknál – szokás ünnepélyes, szép szavakat mondani. Ezek ellen azonban éppen Bolla tanár úr tiltakozna a legjobban, mert nem a szavak embere, hanem a munkáé, a tetteké. A szavaké csak annyiban, amennyiben azok az értelemes gondolatközlést, a munkát, vizsgálódásainak, kutatásainak tárgyát és eredményét szolgálják. Szava pedig csak akkor ered meg, a csendes mosollyal szeme és szája zugában, ha munkájáról, kutatásairól, vizsgálatainak eredményeiről szólhat tanító, számot adó vagy éppen vitázó szándékkal. Gondban van a felköszöntő azért is, mert ilyenkor – megint csak nálunk magyaroknál – szokás az ünnepelt életének, pályájának bemutatása, felmérése, méltatása – legalábbis olyan mértékben, hogy felsoroljuk az életmű egyes fontosabb, jelentősebb eseményeit, eredményeit, bemutatjuk az életút “mérföldköveit”. Ez azonban Bolla tanár úr esetében rendkívül időigényes feladat lenne, hiszen olyannyira nagy, szerteágazó és sokoldalú a szűkebb értelemben vett fonetikán belül is elméleti és gyakorlati tudományos munkássága, szervező–irányító és oktató tevékenysége. E felsorolás és értékelés alól azonban – úgy érzem – felment Bolla tanár úrnak az az egyelőre még csak sejtett, általa még nem ismert újszülött gyermeke, melyet most akarunk átadni neki, hogy a római pater familiasok módjára vegye kézbe, s ezáltal ismerje el sajátjának is (“törvényesítse”), hisz valamilyen formában köze van az apasághoz. Ez a gyerek a Fonetikai Füzetek sorában a 25. Bevezetőjében Fábián Pál tanár úr bemutatja Bolla tanár úr pályáját – legalábbis mérföldköveit –. Nem véletlenül emlegetem ezt a most “adoptálandó” gyermeket, a a Fonetikai Füzetek legújabb számát. Ez ugyanis kissé jelképe is lehet Bolla tanár úr életének. Olyan formában is, hogy 25.-ként egy sorozatnak kettősen jubiláns száma: úgy is, mint 25. szám és úgy is, mint a sorozat elindítóját ünneplő kiadvány. De jelképes ez a sorozat úgy is, hogy tartalmával elindítójának sokoldalúságát, töretlen, állandó újrakezdésre kész alkotói energiáját, szerzői gárdájával pedig szerkesztőjének szervezői munkásságát is jelképezi. Hiszen nem sokkal az után indult útjára ez a sorozat – Magyar Fonetikai Füzetek néven –, hogy Bolla Kálmán a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályának az élére került, és technikailag is, tudományos koncepciójában is, kutatói gárdájában is ujjászervezte az Intézet Fonetikai Osztályát s annak élén állva, munkálkodva számos jelentős (egyéni és kollektív) munkával gazdagította a nyelvészet és ezen belül a fonetika tudományát. – S miközben a “vox humanat” kutatta, létrehozta – bocsánatot kérek a rossz szójátékért – de létrehozta a “vox machinae-t” is; nemcsak magyarul a Voxton által, hanem megszólaltatta oroszul 35

is a Russon segítségével. S ha már itt tartunk, a több nyelvnél: a Magyar Fonetikai Füzetek, hét nyelven beszélő periodika, hiszen hét nyelvnek a hangalbuma jelent meg a sorozat egyes köteteiben, ismét csak Bolla Kálmán munkásságának a termékeként. A sorozat Magyar Fonetikai Füzetek néven eddig 22 számot jelentetett meg. Szerkesztőjének újrakezdő energiáját, szemléletmegújító alkatát is tükrözi e sorozat az által, hogy amikor Bolla Kálmán tanár úr az Intézet Fonetikai Osztályának az éléről az Egyetem Fonetikai Tanszékének az élére került, megújította a sorozatot is (az is hozzátoldó értelmű!). Most már Egyetemi Fonetikai Füzetek néven, s ezzel magának a sorozatnak is új arculatot adott: hiszen a periodika egyes darabjaiba – a tudományos témák, a kutatási eredmények publikálása, a deskripció mellett az Egyetemi Fonetikai Füzetekben egyre nagyobb teret kap a tudományos alapokra épülő preskripció, a normalizálás kérdésköre is. A kiadvány tehát fóruma lett a beszéd művelésének is. Persze mindez csak egy kis része annak a munkának, melyet Bolla Kálmán a Fonetikai Füzetek vezetőjeként megkezdett és végez. Részletesen szólni lehetne nemcsak oktató-nevelő, oktatásszervező munkásságáról is, s azokról a tevékenységekről, munkálatokról, melyeket még az Akadémiai Intézetben kezdett meg, de itt sem hagyott félbe, hanem teljes energiával művel és műveltet. Közülük csak azt a néhányat említem meg, melyek nemcsak a magyar fonetika, hanem az egész nyelvtudomány és a nemzetközi fonetikakutatás szempontjából is jelentősek. A magyar hangtan válogatott bibliográfiája az egyik. (Ennek első része 1977-ben jelent meg, de a munka folytatódik.) A másik, amelyre a nemzetközi szaktudomány is felfigyelt az Atlas zvukov russkoj reči. A harmadik (a beszélő-gépeket most nem tekintve) az a sok röntgen- és videofilm, mely – úgy hiszem, kellően nem értékelt – hasznos segédeszköze és eredménye a fonetikaoktatásnak és kutatásnak. Természetesen szólni kellene azokról az erőfeszítésekről is, melyekkel az egyetemi tanszék fonetikai laboratóriumának fejlesztése, a kiejtési versenyek szervezése, a tanár-továbbképzés járt és jár, nem is szólva az oktatás gondjairól. Mindezek – amiket szűkszavúan megemlítettem, s azok is, melyek a bibliográfiai listán szerepelnek – száraz, tényszerű adatok: publikációcímek, kézbe vehető, materializált, pár sorba tömörített darabjai egy kutatói pályának, a beszédfiziológiai, akusztikai kutatásoknak (mind a szűkebb, mind a tágabb fonetika terén), a pedagógiai gyötrődéseknek stb. Bolla Kálmán 60. születésnapján azonban nemcsak ezekre a materializálható eredményekre kell figyelnünk. Sokkal inkább arra a puritánság és a szikár, célratörő – olykor már-már szűkszavú szöveg mögé rejtett vagy rejtőző (?) alkotóra, akinek munkásságából (a sorok közül és mögül) megint csak kisüt a “szakma” odaadó szeretete, kisüt a tények tisztelete, a tényekhez, a “mérhető” valósághoz való következetes ragaszkodás (de annak nem fetisizált bűvölete), kisüt a célszerűen és racionálisan megtervezett tevékenység. És kitetszik az is, hogy bár Bolla Kálmán “szűkebben vett” szakmájának “megszállott” és elhívatott művelője, oktatója, és igényes műveltetője, nemcsak a szűkebben vett szakterü36

letére ügyelt, hanem mindig messzebbre is tekintett. Ennek megint csak a Fonetikai Füzetek az egyik bizonyítéka. Kedves Bolla tanár úr, kedves Kálmán! Most mikor 60. születésnapod alkalmával egy pillanatra megállunk, hogy köszöntsünk, hadd fejezzem ki mindannyiunk: kollégáid, közvetlen munkatársaid, barátaid, tanítványaid nevében jókívánságunkat. Isten éltessen sokáig. Továbbra is töretlen munkakedvvel, alkotóerőd teljében folytathasd – minél több eredménnyel – tudományos, oktató és szervező munkádat. S a kollektív jókívánságok után hadd tegyem oda a magam “maszek” jókívánságát is: tartsd meg továbbra is a mosolyt szemed sarkában és szájad zugában. Isten éltessen! Wacha Imre

Bolla Kálmán 70 éves* A Magyar Nyelvtudományi Társaság vezetőségének határozata nyomán az a megtiszteltetés ért, hogy Bolla Kálmánt, a nemzetközi hírű tudóst, közismert egyetemi tanárt, sokoldalú tudományszervezőt és közéleti szereplőt köszönthetem hetvenedik születésnapján. Idő hiányában lehetetlenség ismertetni teljes munkásságát, sokoldalú tudományos tevékenységét, valamennyi tisztségét és érdemét, amely fölhalmozódott e termékeny élet folyamán. Minden bizonnyal fölösleges is, hiszen mindvégig a tudományos érdeklődés, a nyelvet és a nyelvtudományt megbecsülők figyelmének és elismerésének előterében dolgozott, alkotott. Ki kell mégis emelnem életéből néhány olyan mozzanatot, amely indokolja azt, hogy nem csupán a hazai nyelvészek megbecsülésének és elismerésének birtokosa, hanem a nemzetközi nyelvtudomány is számon tartja munkájának eredményeit. Indulásának és iskoláinak körülményei érthetővé teszik számunkra érdeklődési körének kialakulását, a fonetika tudományában való elmélyedésének okait, tudósi pályájának alakulását, ugyanakkor megmagyarázzák a magyar nyelvért, elsősorban a helyes és szép magyar kiejtésért vívott több évtizedes küzdelmét, amely remélhetőleg nem marad szélmalomharc, s hosszabb távon meghozza a mindenki által várt eredményt. Szülőfaluja, a Vas megyei Gérce, majd középiskoláinak színhelye, Szombathely is az egyik legkülönösebb magyar nyelvjárással ismertette meg fiatal és fogékony elméjét, s kétségtelenül fölhívta figyelmét a köznyelvtől való eltérésekre, a nyelvjárások szépségére és értékeire. Természetesen ez nem lett volna elegendő a nyelvészeti kutatások megkezdéséhez, hiszen akkor minden nyugatdunántúli középiskolásból fonetikus lenne, de Bolla Kálmán az egyetemen találkozott Bárczi Gézával és másokkal, akik szerencsés módon irányították érdeklődését a dialektológiai kutatás irányába. Első tudományos dolgozata is e témakörben készült (A zárt í -zés esetei a gércei népnyelvben), s ma is példamu37

tató rendszerezésével, gazdag adattárával elnyerte a Magyar Nyelvőr népnyelvgyűjtő pályázatának kiemelt díját, majd meg is jelent e folyóirat hasábjain (Nyr. 1960: 83—96). A nyelvjáráskutatáshoz később sem lett hűtlen: évtizedeken keresztül részt vett az egyetem által szervezett nyelvjárásgyűjtő utakon, ahol kiváló magnófölvételeket készített, amelyeket bemutatás, tanulmányozás, lejegyzés céljából a magyar szakos hallgatóknak rendelkezésére bocsájtott. Sokirányú képzettségét bizonyítják orosz nyelvi tanulmányai, amelyeket a budapesti orosz intézetben, majd aspiránsként a moszkvai egyetemen végzett, s amelynek eredménye a számtalan orosz hangtani témájú tanulmány mellett az orosz hangtani atlasz (A Conspectus of Russian Speech Sounds. Budapest— Köln—Wien, 1981.) és az “Orosz hangalbum” (Bp., 1982.). Sokoldalúságára jellemző, hogy egyrészt önállóan elkészítette az orosz, az angol, az amerikai angol beszédhangok atlaszát, társszerzőként pedig részt vett a lengyel és a német fonetikai atlasz megszerkesztésében. Legfontosabb kutatási területe azonban mindvégig a magyar hangrendszer vizsgálata volt, ezt bizonyítja a “Magyar hangalbum” (Bp., 1980.), “Szupraszegmentális elemzések” (Bp., 1992.), “A magyar beszéd szegmentális elemei 1—2.” (Bp., 1993., 1994.), “A magyar beszédhangok akusztikus jellemzői” (Bp., 1994.) és a tankönyvként is használatos “Magyar fonetikai atlasz” (Bp., 1995.) című önálló kötete, valamint nagy számú cikke, tanulmánya. Itt kell még megemlékeznünk bibliográfiai tevékenységéről is, amely előbb a Molnár Józseffel együtt szerkesztett “A magyar hangtan válogatott bibliográfiája 1970-ig” (Bp., 1977.), majd az önállóan összeállított folytatásban, az 1971 és 1995 között megjelent anyag bemutatásával (Bp., 1996.) került publikálásra. Bolla Kálmán tudományos munkái mellett értékelnünk kell azt a kiváló szervezőképességet, amelynek Magyarország két fonetikai laboratóriuma köszönheti meglétét (egyik a Nyelvtudományi Intézetben, másik az ELTE Fonetikai Tanszékén). Ugyanakkor több könyvsorozatot is megindított és szerkesztett vagy szerkeszt még most is. Ezek egyike a Magyar Fonetikai Füzetek, amelynek első 20 kötete, másik pedig az Egyetemi Fonetikai Füzetek, amelynek immár 26 száma ünnepeltünk szervezőkészségének eredményeként jelent meg. Hasonló jelentős vállalkozás “A hetvenes évek magyar nyelvészei (Pályaképek és önvallomások)” címmel megindított sorozat, amely közben átalakult “Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások” cíművé, s 1994-től jelenik meg folyamatosan. Ezek a sorozatok azokra a videófölvételekre épülnek, amelyeket a jelentősebb magyar nyelvészekről készített ünnepeltünk az 1970-es évek elejétől kezdődően egészen máig. Ezeknek a képes-hangos visszaemlékezéseknek és ars poetikáknak a száma már eléri a hetvenet, s éppen fele, harmincöt a kortársak, pályatársak méltatásaival és a lehetőségek szerinti teljes bibliográfiákkal kiegészülve már igen mutatós kiadványként meg is jelent. Bolla Kálmán tudományos és szervező tevékenysége mellett mindig kivette részét a közéletből, a felsőoktatás irányításából és a nyelvtudomány, elsősorban természetesen a fonetikához kapcsolódó helyes beszéd védelméért, népszerűsítéséért folyó küzdelemből is. Egy ciklusban dékánhelyettese volt az ELTE 38

Bölcsészettudományi Karának, két évig dolgozott az Oktatási Minisztérium osztályvezetőjeként, s hosszú éveken keresztül volt a Fonetikai Tanszék vezetője. Ugyanakkor a Kazinczyról elnevezett kiejtési verseny, az Anyanyelvápolók Szövetsége, az Egyetemi Anyanyelvi Napok szervezésében, kuratóriumi munkájában, zsűrijében végzett eredményes és maradandó hatású munkát. Tagja a Permanent Council of the International Congresses of Phonetic Sciences-nek, s nem utolsó- sorban választmányi tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, amelynek nevében kívánok most Bolla Kálmán professzor úrnak további eredményes munkát és hozzá jó egészséget. Hajdú Mihály *Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2000. június 6-i felolvasó ülésén.

Levélrészlet

Kedves Kálmán! (...) Szívesen vallom meg ebből az alkalomból, hogy hálás vagyok a sorsnak a veled való megismerkedésért. A pedagógusjelöltek budapesti Kazinczyversenyei hoztak közel bennünket egymáshoz, tehát a közös érdeklődés és feladatvállalás az alapja a barátságnak és a tiszteletnek, amit irántad érzek. Örülök annak, hogy amikor – tíz évvel ezelőtt – bizonyos válságjelenség mutatkozott ennek a versenynek a rendezésében, akkor közreműködhettem egy mindenki számára elfogadható forma kidolgozásában, s a sárospataki verseny volt ebben az első – véleményem szerint a további sikeres szervezést is megalapozó – lépés. Nálatok, a bölcsészkaron volt az a megbeszélés a minisztérium képviselőivel, amelynek eredményeként elfogadták az általad javasolt modellt. Vagyis a versenyeket – továbbra is – tudományos ülésszak, valamint kiadvány (a Fonetikai Füzetek) megjelenése kíséri. Ebben neked elévülhetetlen érdemeid vannak, s nagyon bízom benne, hogy még nagyon sokáig vállalni tudod ennek a komplex programnak – versenynek, kutatásnak, az eredmények népszerűsítésének – az irányítását. Nem az én dolgom, hogy szakmai értékelését adjam annak a meghatározó kutatásnak, amelyet évtizedek óta, új utakat keresve s új eredményeket elérve végzel a magyar fonetika tudományának fejlesztéséért, de az biztos, hogy tudománytörténeti jelentőségűnek fogja ezt ítélni az utókor. Minthogy én átestem decemberben egy ilyenféle ünneplésen, tudom, hogy a 70. születésnapot nem szabad túlértékelni, s nem válhat ez olyan határponttá, amelyet követően változtatnod kellene munkádon, életviteleden. Szívből kívánom, hogy zavartalanul, jó egészségben munkálkodj tovább, kísérje teljes siker életprogramod megvalósítását. Isten éltessen sokáig – ezt kívánom baráti szeretettel: Dani

39

BOLLA TANÁR ÚR – EGY TANÍTVÁNY SZEMÉVEL Valakiről méltató szavakat írni vagy mondani – ha azok a szavak őszinték – mindig személyes vallomás. Nemcsak azért, mert egy kedves személyhez kapcsolódó emlékeinket idézzük fel, hanem azért, mert ilyenkor a beszélő a legintimebb belső tartalmait “kénytelen” kiadni, olyan személyes jellegű élményeket, érzéseket kell feltárnia, amelyeket egyébként sosem mutatna meg a világ felé, s talán még a méltatottnak sem. Nemcsak ezért nehéz azonban ez a feladat, hanem azért is, mert folyton az motoszkál a szerző fejében: csak ki ne hagyjon valami fontosat, valami olyat, ami lényegesként hozzájárulhat az összképhez. Mindezen szorongások ellenére igyekszem szembeszállni a nehézségekkel és megosztani a gondolataimat az olvasóval – Bolla tanár úrról. Természetesen az első emlékeim diákkoromból datálódnak, amikor másodéves általános és alkalmazott nyelvészet szakos hallgatóként először vettem részt Bolla professzor úr előadásain. Kevesen voltunk, hiszen ez kis szak, és bár csatlakoztak hozzánk az akkor indult Beszéd- és hangtan önálló program első diákjai is (a “beszédesek”, ahogy tanár úr nevezte őket), kényelmesen körül tudtuk ülni a tanár úr szobájában lévő tárgyalóasztalt. Innen valók tehát az első emlékeim, de ezek még nem azok az “igaziak”. Számomra a valódi személyes kapcsolatot a tanár úrral a következő tanévben sorra következő fonológiaórák hozták meg. Ide ugyanis csak ketten-hárman jártunk, és nagyon sokszor előfordult, hogy egyedül én voltam órán. Ilyenkor – úgy hiszem – nem érhet hallgatót nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a tanár nem törődik a kis létszámmal, az egyetlen jelenlévőnek is megtartja az előadást, semmivel sem kisebb nívón, mint nagyobb közönségnek. Ezeknek az alkalmaknak a különlegességét még emelte, hogy ilyenkor bátrabban kérdeztem, s a tanár úr hosszas fejtegetéseit meg is szakíthattam, ha egy-egy ponton mélyebbre is szerettem volna látni. Mivel Bolla tanár úrnak aspiránsként közvetlen kapcsolata is volt nagy orosz fonetikusokkal-fonológusokkal, a legjobban talán azt szerettem, amikor az orosz: a moszkvai és a leningrádi fonológiai iskolákról beszélt, összevetette elméletük lényegi vonásait, s nagynevű tudósokkal folytatott személyes beszélgetéseit idézte fel olykor alátámasztásul. A tanár úr közvetlenségét jelezte az is, hogy míg ezeknek az óráknak az elején vártunk az esetleges későkre, elbeszélgetett velem, viccelődtünk is, s – bár ez ma már szinte természetes számomra a jó tanár-diák viszonyban – ez volt az első ilyen közvetlen, pozitív “tanárélményem”, nem véletlen hát, hogy a legmaradandóbb is. Egyszer egy ilyen alkalommal elmondta, hogy kiírták a gyakornoki pályázatot, s ha van kedvem, ő szívesen látna engem a Fonetikai Tanszéken ebben a minőségben. Ez volt az első olyan alkalom, amikor részletesen értékelte a teljesítményemet, elmondta a véleményét, s én a sok dicsérő szó hallatán szóhoz sem jutottam (csak pirultam). Nem tartott tehát sokáig a rábeszélés, és azóta sem bántam meg, hogy akkor csatlakoztam a Fonetikai Tan-

40

székhez, Bolla tanár úr csapatához. Így lettem tanítványból munkatárs is, s ebben a viszonyban sem fukarkodott az inspiráló, biztató szavakkal, s a dicsérettel sem. Az utóbbi időkben különösen büszke lehettem arra, hogy sok mindenben – szakmai tárgyú dolgokban is – kikérte és meghallgatta a véleményemet, s ha esetleg nem értettünk egyet valamiben, azt sohasem vette személyes támadásnak, nemcsak meghallgatta, de figyelembe is vette az érveimet. Ma – amikor a kényszerű körülmények miatt már nem dolgozunk együtt – is tudom, hogy érdeklődik az iránt, mivel foglalkozom, hogy megy a sorom, s jóságos nagypapaként rajtam van óvó tekintete. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy hány generáció “nőtt ki a szárnyai alól”, azt hiszem, nem túlzás ez a nagypapa-metafora. A “jóságos nagypapa” akár epitheton ornansként is felfogható, egyetemi diáktársaim közül is sokan nevezik így a háta mögött, s baráti társaságban őt emlegetvén mindig előkerülnek hozzá kötődő régi, de feledhetetlen történetek, viccek, “beszólások”. Persze nemcsak az órákon gyűjtöttük ezeket, hiszen Bolla tanár úr a hallgatókkal a hivatalos elfoglaltságon kívül is tartja a kapcsolatot, és sok emlékezetes pillanatot őrzünk mindannyian az egyetemi anyanyelvi napok szervezéséről, a versenyekről, de a legtöbbet talán a zárórendezvényekről, ahol közénk ült, miután elmentek a hivatalos vendégek, és bekapcsolódott a történetmesélésbe, s talán nem sértő, ha leírom: a nevetgélésbe. Talán ez is az oka, hogy a szervezéshez mindig volt segítő kéz, sohasem kellett nagyítóval keresni a “társadalmi munkára” hajlandó diákokat, hiszen ilyen társaságban mindenki jól érezte magát, s nemcsak a munka gyümölcsét élvezhettük együtt, de a soha el nem maradó kedves köszönő szavak bőségét is. Akkor azonban, ha rajtunk volt a sor, hogy köszönetet mondjunk, esetleg felköszöntöttük a születésnapján, szinte nem is értette, mi zajlik körülötte, nem tartotta magától értetődőnek a kedves szavakat, az ajándékot, a virágot, a pezsgőt, s mi diszkréten félrenéztünk, mikor láttuk, hogy a nagy tudós szinte könynyekig meghatódott. Hogy nemcsak a közvetlen kollégái tisztelik és tartják sokra, arra nem is kell jobb bizonyíték, mint a nemrégiben, 70. születésnapjára összeállított kötet, amelybe a világ minden tájáról érkeztek tanulmányok – s korántsem csak nyelvészeti tárgyúak –, gratulációk. A szerkesztőbizottság tagjaként állíthatom: senkit nem kellett figyelmeztetni a határidőre; sőt olyanok is jelentkeztek szerzőnek, akik csak véletlenül tudták meg, hogy készül a köszöntő kötet, de úgy gondolták, ők sem maradhatnak ki belőle. Bolla tanár úr kreatív, kezdeményező alkat, aki tele van energiával. Ezt bizonyítják az általa elindított periodikák, szakmaitanácskozás-sorozatok, kutatási projektumok, a sok-sok szervező- és tudományos munka, amely még ma is hajtja, viszi tovább, nem áll meg egy pillanatra sem. Ha visszatekintünk a munkásságára, nagy ívű, nagy formátumú tudósi életművet látunk, amely még korántsem lezárt életmű. Ő nem az a típus, aki a nyugdíjasok kényelmes életét éli, otthon éppúgy dolgozik, mint korábban a munkahelyéül szolgáló tanszéki szobában, s nincs az az akadály, amelyet ő ne akarna önszántából és önerejéből legyőzni, hogy folytassa és befejezze a munkát, amelyet elkezdett. Mindig kere41

sett és talált is társakat ehhez a munkához, amelynek megosztotta és megosztja nemcsak a nyűgét, hanem örömeit és gyümölcseit is velünk, akik munkatársainak mondhatjuk magunkat, és mindazokkal, akik olvassák, használják, élvezik ennek eredményeit. Azt kívánom mindnyájunknak, legyen ebben a szerencsében részünk még sokáig. Őszinte tisztelettel és szeretettel kívánok jó egészséget és újabb eredményekben gazdag, hosszú, boldog életet Bolla tanár úrnak. Markó Alexandra

42

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról

53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS 57. SUBOSITS ISTVÁN 58. H. TÓTH IMRE 59. BÉKÉSI IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 61. BÜKY LÁSZLÓ 62. RÉDEI KÁROLY 63. SZÉPE GYÖRGY 64. SZABÓ JÓZSEF 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 66. SZENDE TAMÁS 67. ADAMIK TAMÁS 68. BENCÉDY JÓZSEF 69. WACHA IMRE 70. BOLLA KÁLMÁN 71. BÜKY BÉLA 72. BALÁZS GÉZA 73. BENCZE LÓRÁNT 74. KEMÉNY GÁBOR 75. ZIMÁNYI ÁRPÁD 76. HAVAS FERENC 77. FÖLDI ÉVA 78. CS. JÓNÁS ERZSÉBET 79. KLAUDY KINGA 80. LENDVAI ENDRE 81. É. KISS KATALIN 82. PRÓSZÉKY GÁBOR 83. KAKUK ZSUZSA 84. NYIRKOS ISTVÁN 85. HIDASI JUDIT 86. KESZLER BORBÁLA 87. ZOLTÁN ANDRÁS 88. BAKRÓ-NAGY MARIANNE 89. PÉNTEK JÁNOS 90. GULYA JÁNOS Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 21., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 45., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 64., 66., 67., 68., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76,. 77., 78., 79., 80., 83., 85., 87., 89., 90.

43

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA

27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón 44