Magyar művészeti kislexikon Körber, Ágnes F. Almási, Éva

Magyar művészeti kislexikon Körber, Ágnes F. Almási, Éva

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Magyar művészeti kislexikon Körber, Ágnes F. Almási, Éva Publication date 2002 Szerzői jog © 2002 Enciklopédia Kiadó Copyright 2002, Enciklopédia Kiadó

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom 1. Magyar művészeti kislexikon ......................................................................................................... 1 1. Szócikkek a kezdetektől a 19. századig ................................................................................. 1 A ......................................................................................................................................................... 2 B ......................................................................................................................................................... 9 C ....................................................................................................................................................... 25 D ....................................................................................................................................................... 38 E ........................................................................................................................................................ 51 F ........................................................................................................................................................ 53 G, Gy ................................................................................................................................................ 72 H ....................................................................................................................................................... 83 I ......................................................................................................................................................... 95 J ........................................................................................................................................................ 99 K ..................................................................................................................................................... 105 L ...................................................................................................................................................... 122 M .................................................................................................................................................... 132 N ..................................................................................................................................................... 201 O, Ö ................................................................................................................................................ 210 R ..................................................................................................................................................... 214 S ...................................................................................................................................................... 228 Sz .................................................................................................................................................... 242 T ...................................................................................................................................................... 249 U ..................................................................................................................................................... 260 V ..................................................................................................................................................... 261 W .................................................................................................................................................... 268 Z, Zs ................................................................................................................................................ 273

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - Magyar művészeti kislexikon 1. Szócikkek a kezdetektől a 19. századig Kislexikont tart kezében az olvasó, amelyben nevek sorakoznak, azoké az alkotóké, akik ezer esztendő magyar művészetét létrehozták. Az első fél évezredre vonatkozóan igencsak kevés név található bennük, azok is inkább monogramok, ilyen-olyan körülírások - szükségnevek, ahogy a művészettörténészek mondják. 1600 körül egyszeriben elkezdenek sokasodni a nevek. Közöttük számos német és olasz található, ami arra utal, hogy a történelmi Magyarország épületei, szobrai, festményei és ötvöstárgyai hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodó vagy esetleg letelepedett mesterhez fűződnek. A 19. század második felétől azután már javarészt magyar nevekkel találkozunk, köztük - fordul a kocka - olyanokkal is, akik külföldön éltek/élnek, ennélfogva nemcsak a magyar, hanem a francia vagy a német művészetet is gazdagították. Az összeállítás műfaját tekintve hangsúlyozottan kislexikon, úgyszólván első kísérlete annak, hogy egybegyűjtse mindazokat, akik a magyarországi művészet képét formálták. A szakirodalomban történt már erre próbálkozás, a Szentiványi Gyula és Szendrei János által összeállított Magyar Képzőművészek Lexikonja, amelynek azonban csak az A-tól G-ig terjedő kötete jelent meg, az is 1915-ben. Lexikonunk névsora természetesen már terjedelmi korlátok miatt sem lehet teljes. Elsősorban építészek, szobrászok, fotóművészek és festők életrajzát, valamint munkásságuk rövid ismertetését tartalmazza; az iparművészekre kisebb terjedelem jutott. Súlypontjait igyekezett úgy megszabni, hogy megfelelő részletességgel tárgyalhasson nevekhez kevésbé köthető korszakokat is. Ezt szolgálja a magyar művészet szakaszait összefoglaló címszó. Mivel a 20. század második felétől is csak válogatást közölhet, igyekszik a stílusirányzatok reprezentáns alkotóit bemutatni. A kortárs téma kimerítőbb tárgyalását már elvégezte az Enciklopédia Kiadó nagyszabású vállalkozása, a háromkötetes Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. A kötetünkben tárgyalt anyagot kiegészítheti a négykötetes Művészeti Lexikon is, amely 1964-1968 között látott napvilágot. Lexikonunkat kevesebb kép illusztrálja, mint amennyit a munkatársak és a kiadó szívük szerint szerepeltettek volna. Tekintse az olvasó ezeket ízelítőnek; a címszavak végén felsorolt irodalomjegyzék minden esetben eligazítást ad arra nézve, hol található bővebb képanyag egy művész munkásságáról vagy egy korszak ismertetéséről, egyszersmind abban is segítséget nyújt, hol lehet terjedelmesebb tájékoztatást kapni a szóban forgó témáról.

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A A AQUILA, Johannes

Johannes Aquila | [lásd]

CASTELLO

Franciscus de Kastello Ithallico de Mediolano | [lásd]

KOLOZSVÁRI Márton és György

Márton és György, Kolozsvári | [lásd]

KOLOZSVÁRI Tamás

Tamás, Kolozsvári | [lásd]

ABA-NOVÁK Vilmos

festő Született: Budapest, 1894. március 15. Meghalt: Budapest, 1941. szeptember 29. Mestere: Révész Imre, Fényes Adolf 1912-14 között a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakán Révész Imre tanítványa volt. 1913 nyarán ösztöndíjasként dolgozott a szolnoki művésztelepen, ahol Fényes Adolf | [lásd] korrigálta. 1914-18 között katonai szolgálatot teljesített az első világháborúban, ezt követően szerzett közép- és felsőfokú rajztanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán. 1919-24 között több nyarat töltött Bodajkon és Tarjánban. 1921-től 1924-ig továbbképzős művésznövendék volt a Képzőművészeti Főiskola Olgyai Viktor vezette Grafikai Tanszékén. 1922-ben nyílt meg első önálló kiállítása rajzaiból és rézkarcaiból az Ernst Múzeumban. Korai grafikáin a tízes évek dinamikus kuboexpresszionizmusát folytatta, sötét tónusú festményei elsősorban arcképek és szobrászi megformálású aktkompozíciók. 1923-ban tagjává választotta a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete, amelynek itthon és külföldön rendezett kiállításain rendszeresen részt vett. 1924-ben az Ernst Múzeumban mutatta be először festményeit, amelyeken egyre fontosabbá vált a fény, képei fokozatosan világosabbá és színesebbé váltak. 1924-től 1927-ig Zugligetben élt és dolgozott. 1924-től szerepelt a KUT, | [lásd] majd a Munkácsy Céh tárlatain. 1925-ben Savonarola című rézkarcával elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai díját. 1925 nyarán Patkó Károly, Kelemen Emil és Bánk Ernő társaságában Felsőbányán festett. A Szinyei Társaság ösztöndíjával 1926-ban franciaországi tanulmányutat tett, 192728-ban festőbarátaival a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban töltötte a nyarat. 1927-ben gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban, 1928-ban elnyerte a Szinyei Társaság nagy aranyérmét, és a társaság tagjává választották. 1929-től 1931-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, ettől az időtől kezdve folyamatosan részt vett a velencei biennálékon. Olaszországi képeiből 1931-ben gyűjteményes tárlata nyílt az Ernst Múzeumban. Rómában felhagyott az olajfestéssel, az itáliai táj és az ott élők mindennapjait erős színű temperaképeken ábrázolta. Az 1930-as évek folyamán többször megfordult a művésztelep tagjaként Szolnokon, ill. 1935-től Nagy Imre meghívására Erdélyben, Csíkzsögödön. Ott készült cirkusz- és népéletképeit többször bemutatták a Fränkel Szalon tárlatain; ezek a művek harsány színvilágukkal, mozgalmas jelenetezésükkel a magyar művészet groteszk vonulatának kiemelkedő darabjai. 1931-től kezdve több egyházi és állami megbízású monumentális feladatot kapott (a szegedi Szent Demeter-kápolna falképe, 1931; a jászszentandrási templom freskói, 1933; a szegedi Hősök kapuja boltozata, 1936; a városmajori templom mennyezete és szentélye, 1938; a székesfehérvári Szent Istvánmauzóleum, 1938-39). 1935-ben New Yorkban járt, kiállított a Silbermann Galériában és a pittsburghi Carnegie Institute-ban. 1936-ban a milánói 2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

triennálé magyar pavilonjának dekorációját, 1937-ben a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának Magyar-francia kapcsolatok című monumentális pannóit készítette el. 1938-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos kitüntetésben részesült, megkapta a padovai egyházművészeti kiállítás nagy aranyérmét (1932), a kis állami aranyérmet (1936), a párizsi világkiállítás aranyérmét (1937), a Corvin-koszorút (1939) és a velencei biennálé nagydíját (1940). Irodalom B. SUPKA M.: Aba-Novák Vilmos, Budapest, 1966 Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928 (szerk.: ZWICKL A.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001 ZSÁKOVICS F.: A rézkarcoló nemzedék 1921-1929, Miskolci Galéria, Miskolc, 2001. (ZWICKL ANDRÁS) AGGHÁZY Gyula

festő Született: Dombóvár, 1850. március 20. Meghalt: Budapest, 1919. május 13. Mestere: Wagner Sándor, Munkácsy Mihály 1869-73 között előbb a bécsi, majd a müncheni akadémián tanult, az utóbbi helyen Wagner Sándor | [lásd] növendékeként. 1874-75-ben rövid szolnoki tartózkodás után Párizsba utazott, ahol Munkácsy Mihály | [lásd] környezetében dolgozott. 1876-ban egy esztendőt Szolnokon töltött, végül Pesten telepedett le, ahol főként szolnoki zsánerélményeit vitte vászonra a Pettenkofen által kimunkált könnyed festői modorban. Szolnokhoz kötődik legnagyobb igényű képe, a Munkácsy pszichologizáló művészetére utaló Terefere, amelyért 1881-ben Ráth György-díjat kapott. 1885-ben Mészöly Géza | [lásd] hívására a Balaton mellé költözött, s a szolnoki tematikát dunántúlira cserélte fel. 1897-től haláláig a Mintarajziskola tanára volt. Anekdotizáló, kispolgári szemléletű életművéből kiemelkedik néhány, tanulmánynak szánt tájképe, köztük a Tájkép boglyával és szekérrel (1880as évek vége) című kompozíció. Irodalom VÉGVÁRI L.: Szolnoki művészet 1852-1952, Budapest, 1952. (TASNÁDI ATTILA)

Aktivisták

1914-1927 A 20. század második avantgárd csoportja, a magyar aktivisták köre - a Nyolcak | [lásd] utolsó kiállítása után két évvel - 1914-ben szerveződött, és 1927-ig működött. Az eleinte kizárólag irodalmi és politikai törekvéseket képviselő csoport 1917 körül több haladó képzőművészeti irányzatot magában foglaló egységes művészeti és világnézeti mozgalommá alakult. Orgánumuk, a Kassák Lajos szerkesztette A Tett című lap 1915-16-ban még költők, írók, szociológusok, közgazdászok által írt társadalomkritikákat közölt. A radikális, olykor anarchikus eszméket valló értelmiségi-művész kör eszméinek párhuzamai a közép-, középkelet-európai országokban találhatók meg. Németországban, a Drezdában működött Die Brücke képzőművészeti csoport hirdetett hasonló felfogást, amelynek Wilhelm Oswald természettudós energiaelméletét integráló eszmevilágát A Tett mutatta be. Franz Pfemfert Die Aktion (A Tett) című lapja, amely a német aktivizmus eszméit képviselte, egyesítette mindazokat az eszméket, Marx, 3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

Bakunyin, Lenin ideológiáját, a kommunizmusba és az anarchista cselekvésvágyba vetett hitet, amelyek a magyar értelmiségi csoport világnézetét is meghatározták. A Tett 10. számában Kassák Lajos irodalmiművészeti programot közölt, ennek fogalomrendszere Nietzsche hatására utal. Kassák 1916 novemberében új, szorosabban a képzőművészethez kapcsolódó lapot indított. Ekkor csatlakozott a mozgalomhoz Uitz Béla aki Kassák mellett vezető szerepet töltött be, és nemcsak képzőművészetével, hanem írásaival is megjelent a lapban. A Ma-kör kritikusa Hevesy Iván volt, aki már filmelmélettel is foglalkozott. A csoport 1919-ben kiáltványt fogalmazott meg A világ új művészeihez címmel. Programjaik, manifesztumaik és a képzőművészeti alkotások jól mutatják, hogy az aktivizmus nem egységes stílus, hanem politikai irányú művészeti mozgalom. Előképeik közé meghatározott irányzatokat - a fauves, a kubizmus és az expresszionizmus, az avantgárd első hullámának stílusait alkalmazó művészek tartoztak, így Czóbel Béla Perlrott Csaba Vilmos, Dénes Valéria, | [lásd] Galimberti Sándor, | [lásd] Réth Alfréd, Csáky József, Uitz Béla Nemes Lampérth József, | [lásd] Tihanyi Lajos, Bernáth Aurél, Kmetty János, Mattis Teutsch János és Bortnyik Sándor. Többen megfordultak a nagybányai művésztelepen, Dénes Valéria és Galimberti Sándor, valamint a Nyolcak a nagybányai stílus megújítói voltak. A kecskeméti művésztelepen Kassák, Uitz, Kmetty és Perlrott dolgozott a Cézanne-i kubisztikus alapokon nyugvó szintetizáló festészet formáinak kialakításán fáradozva. A Drezdai Die Brücke-csoport budapesti kiállításokon is bemutatkozott, és nagy hatást gyakorolt mindenekelőtt Mattis Teutsch művészetére. A Münchenben megjelenő Der Sturm a lengyel, a cseh, az orosz és a francia művészeti mozgalmak mellett a magyar aktivistáknak is helyet adott publikációiban. A Sturmot tekintette példájának Kassák is a Ma szerkesztésénél. 1917-ben kiállítótermet nyitott Ma néven, ahol két év alatt kilenc kiállítást szerveztek. A Ma folyóiratban a grafika játszott vezető szerepet, például Berény Róbert plakátjai és Tihanyi portréi. A Tanácsköztársaság ideáit hirdető plakátokat, Berény Róbert és Bortnyik Sándor munkáit is közölte a folyóirat. A Tanácsköztársaság bukása után a Ma-kör és Kassák emigrációba kényszerült, a magyar aktivisták mozgalma 1920 után külföldön folytatódott. Az emigráció legfontosabb műfaja a művészeti lap volt: Bécsi Magyar Újság, Testvér, Ék stb., de vezető szerepét továbbra is megőrizte a Ma, amely számos könyvet is kiadott. A mozgalom ebben a szakaszban szakított a korábbi expresszionista, kubista és futurista formanyelvekkel, és a dadaizmust részesítette előnyben, a mértani formák örökérvényűnek hitt rendjét alkalmazta, majd eljutott a konstruktivitáshoz. Ebben nagy szerepe volt Kassák és Bortnyik Képarchitektúrájának (1922). A legjelentősebb aktivista művész Moholy-Nagy volt, aki Berlinben, majd Weimarban dolgozott. A kritikus és teoretikus Kállai Ernő a bécsi Ma jelentős írója, Mátyás Péter álnéven publikált az osztrák fővárosban. Berlinben a magyar aktivisták Kassáktól eltávolodott csoportja adta ki az Egység című lapot 1923-ban (Kállai, Péri, Moholy-Nagy, Kemény). A Der Sturm Berlinben 1924-ben közölte első nagy, átfogó tanulmányát a magyar aktivizmus történetéről, amelyet Gáspár Endre írt. A magyar aktivizmus hatása kimutatható a Bauhaus magyar résztvevői tevékenysége révén, ill. a kelet-közép-európai modern törekvések magyar példát szem előtt tartó mozgalmainak művészetében. Magyarországon Pécsett folytatódott az aktivista hagyomány Dobrovits Péter festő-grafikus irányításával. A politikai színezetű avantgárd 1927 után szervesen beépült a harmincas évek magyar szocialista képzőművészetébe. A progresszív fiatalokat a KUT | [lásd] tömörítette és rendezett számukra kiállításokat. Irodalom BORI I.-KÖRNER É.: Kassák Lajos irodalma és festészete, Budapest, 1968 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus története (1915-1927), Budapest, 1971 PASSUTH K.: Magyar művészek az európai avantgarde-ban, 1919-25, 4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

Budapest, 1974 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus művészete (1915-1927), Budapest, 1981. (MULADI BRIGITTA) ALEXY Károly Ede

szobrász Született: Poprád, 1816. febr. 8. Meghalt: Bécs, 1880. május 20. Mestere: Joseph Klieber, Ernst Rietschel Késmárkon, Müller rajztanárnál megkezdett tanulmányait, 1836-tól a bécsi akadémián Joseph Kliebernél, majd 1843-as németországi tanulmányútján a drezdai akadémián Ernst Rietschelnél folytatta. 1841-ben Bécsben bemutatott, Viktória angol királynőt ábrázoló kisméretű lovasszobrának sikere nyomán Clemens Wenzel Freiherr von Hügel osztrák diplomatától egy 16 darabos kisplasztikai sorozat elkészítésére kapott megbízást. A Habsburg Birodalom hadvezéreit ábrázoló bronz állófigurák (Stahremberg, Daun, Magyar Nemzeti Galéria; Savoyai Jenő, Budapesti Történeti Múzeum) elkészítésének évében, 1844-ben a tervezett Mátyás-emlékmű körül kibontakozott vita hatására tervbe vette egy magyar királyokból és hadvezérekből álló sorozat kivitelezését is. Elsőként Mátyás király állószobrát mintázta meg (Magyar Nemzeti Galéria, 1844). 1845-ben a Hermina-kápolna díszítéséhez, 1847-ben a József nádor szoborpályázathoz készített terveket. A londoni emigrációból való 1861-es hazatérése után a Vigadó díszítőszobrai mellett Batthyány Lajos szobrának, Jeszenák János síremlékének, ill. egy Pannónia-szobornak az elkészítésére kapott megbízást. Irodalom SOÓS GY.: Alexy Károly élete és művészete, Művészettörténeti Értesítő, 1961. 44-50. VÁMOS F.: Alexy Károly műve a Vigadón, Budapest, 1962 Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 218-221. Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria kiállítási kat. (szerk.: MIKÓ Á.SINKÓ K.), Budapest, 2000. 543-544. (PAPP JÚLIA)

ALPÁR Ignác

építész Született: Pest, 1855. január 17. Meghalt: Zürich, 1928. április 27. Mestere: Heinrich Strack, Richard Lucae A pesti belvárosi reáliskolában végzett, majd Haliczky Béla építész irodájában dolgozott. 1873-ban kőműveslegénnyé avatták. 1874-ben Hauszmann Alajos | [lásd] tanácsára a berlini Bauakademie-re ment, ahol 1878-ig Heinrich Strack és Richard Lucae tanítványa volt. Emellett 1875 nyarán a berlini Mezőgazdasági Múzeum építészeti tervein dolgozott. 1876 nyarán R. Lucae mellett a Borsig-palota építkezésén működött, 1878-ban a Hermann von de Hude és Julius Hennicke tervezte Central Hotel építésvezetője volt. Ugyanebben az évben egy nyári színház pályázatán I. díjat kapott, 1880-ban pedig berlini Kunstverein egyesületi házának pályázatán Schinkel-éremmel jutalmazták. 1881-85 között a budapesti 5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

Műegyetem ó-, közép-, és reneszánszkori tanszékén, ill. a tervezési és szerkesztéstani tanszéken oktatott. Ezzel párhuzamosan Hauszmann Alajos építészirodájában dolgozott, s csak 1885-ben nyitott önálló irodát. Korai éveiben általában bérházakat (Budapest,Viola utca 7.; 1892) fürdőépületeket (Herkulesfürdő; 1883) iskolákat (Nyíregyháza, ev. népiskola; 1892) templomokat (Segesvár, ref. templom; 1887) megyeházákat (Kolozsvár, megyeháza; 1896) tervezett. Ezek főként német és olasz reneszánsz stílusban épültek. Az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjára kiírt pályázat második fordulóját megnyerve sikeresen valósította meg azt az eredetileg Schickedanz Albert | [lásd]től származó ideát, hogy a kiállítás épületei a magyar történelem építészeti hagyományait tükrözzék. Alpár Ignác tervezte a történelmi főcsoport épületegyüttese mellett az ezredéves kiállítás több más épületét is. A századforduló környékén már szabadabban kezelte a történeti formákat, gyakran fordult az ókori keleti, egyiptomi, asszír építészet elemeihez. Ezen időszak alkotásai közt villák, bérházak mellett középületek, főként oktatási intézmények szerepelnek (kolozsvári Tudományegyetem, 1896-97, 1900-03). Művei közt nagy számban találunk pénzügyi, gazdasági épületeket, melyek a megrendelői igényeknek megfelelően megjelenésükkel is a megbízhatóságot, a stabilitást, a szilárdságot sugározzák (Tőzsdepalota, ma a Magyar Televízió székháza, 1899-1903; Osztrák-Magyar Bank palotája, ma Nemzeti Bank, 1900-05). 1911-ben az Osztrák-Magyar Bank bécsi székháza építőbizottságában szerepelt mint szakértő. Élete során többfelé utazott: 1881 első felében Olaszországban járt, 1906-ban Konstantinápolyban, Brusszában, Szíriában, Palesztinában tett utazásokat. 1928-ban New York-i utat tett, onnan hazafelé megbetegedett és Zürichben meghalt. Alpár Ignácról tisztelője, Telcs Ede bronzplakettet (1925) és szobrot (1928, felállítva 1931, Városliget, Mezőgazdasági Múzeum előtt) készített. Számos bizottságnak és egyletnek volt a tagja, köztük a Műemlékek Országos Bizottságának. Írásai jelentek meg elméleti és gyakorlati problémákról, kollégái és saját műveiről, főként az Építő Ipar című folyóiratban. Irodalom MAGYAR V.: Alpár Ignác, Budapesti Építőmesterek Ipartestülete Évkönyve II-V. 1929-1934 GÁBOR E.: Alpár Ignác, Magyar Művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 195-197. GERLE J.: A pénz palotái, Budapest, 1994. (PAPP GÁBOR GYÖRGY) ÁMOS Imre

festő Született: Nagykálló, 1907. december 7. Meghalt: Ohrruff [Németország], 1944 Mestere: Rudnay Gyula 1926-29-ben Budapesten dolgozott, ill. a Műegyetemen tanult. 1929-1935 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa. 1935-ben feleségével, Anna Margittal rendezett közös kiállítást az Ernst Múzeumban. 1937-ben lett tagja a KUT | [lásd]-nak, és ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. A második világháborút nagy részben munkaszolgálatosként élte végig, s ekként is lelte halálát. A posztnagybányaiak igézetében kezdte pályáját, és a harmincas évek végéig igyekezett beilleszkedni a hivatalos művészeti életbe. Korai munkái a Nabiknak a tömegeket dekoratív síkba kiterítő kompozícióira emlékeztetnek, ill. Rippl-Rónai József | [lásd] és Berény Róbert stílusával rokoníthatók (Padon ülő nő, 1930 k., Székesfehérvár, Városi Képtár Deák-gyűjtemény; Kettős arckép, 1934, 6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

magántulajdon; Asszonyok, 1934, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Képtár). 1936-37-től kezdve, saját szavaival élve, "szubjektív álomképekből táplálkozó víziós képeket" festett. Némiképp az általa személyesen is megismert és tisztelt Chagall hatott rá, de képei nélkülözik annak vitalitását és enyhe iróniáját. Képalkotó módszerét asszociatív expresszionizmusnak nevezte. Szűk enteriőrökbe szorított kompozíciói az elvágyódás jelképeivel, egy transzcendens, mégis emberléptékű világ szimbólumaival - halakkal, kulcsokkal, gólyákkal, harsonás angyalokkal - telítettek (Önarckép angyallal, 1938, Magyar Nemzeti Galéria; Önarckép, 1939, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Képtár; Falumban, 1938, Magyar Nemzeti Galéria; Szentendrei árvíz, 1938, Magyar Nemzeti Galéria). A háború idején, annak közvetlen hatása alatt, az 1940-es években készült műveiben az addigi kontemplatív-misztikus hangulatú, a zsidó kultúrából is táplálkozó szimbólumrendszere az iszonyat, a kínok, a pusztulás és a fenyegetettség jelképeivel bővült. Megrázó látomásokban számolt be harctéri és otthoni élményeiről (Sötét idők, 1943, kép- és rajzsorozat, Magyar Nemzeti Galéria; 12 lapból álló Apokalipszis-sorozat, ukrajnai munkaszolgálat, 1944; Önarckép ravatalon, 1943, Magyar Nemzeti Galéria; Háborús freskóterv, 1942, Magyar Nemzeti Galéria). Nemcsak műveinek tematikája lett drámaibb, kifejezőeszközei is expresszívebbé váltak (Festő égő ház előtt, 1940, Magyar Nemzeti Galéria). Mindvégig korábbi képi világa, kompozíciós módszere megőrzésére törekedett, de színei tompábbakká váltak, a vonalak megvastagodtak, az asszociatív szimbólumok helyett valóban szürreális képzettársítások jelentek meg képein. Időnként a vizionárius jelleg áttöri a figurativitás határait (Kompozíció, 1940 körül, Magyar Nemzeti Galéria). Alapvetően meditatív művészete megrázó erejű látomásokba torkollott. Irodalom Ámos Imre naplója, Budapest, 1964 HAULISCH L.: Ámos Imre, Budapest, 1966 PETÉNYI K.: Ámos Imre Apokalipszis sorozata, Ars Hungarica, 1977/2. PETÉNYI K.: Ámos Imre, Budapest, 1982. (SZEIFERT JUDIT) ÁRKAY Aladár

építész, iparművész, festő Született: Temesvár, 1868. február 1. Meghalt: Budapest, 1932. február 2. Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly Tanulmányait a budapesti Műegyetem építész karán kezdte 1886-ban. Egyetemi évei alatt festészettel is foglalkozott, mestere Székely Bertalan | [lásd] és Lotz Károly | [lásd] volt. Az építész diploma megszerzése után párizsi tanulmányutat tett, majd szakmai gyakorlaton vett részt Bécsben F. Fellner és H. Helmer építész irodájában, amely színházépítkezésekre specializálódott. Hazatérve Hauszmann Alajos | [lásd] irodájában helyezkedett el, és Kallina Mór építész mellett részt vett a Budai Várban épülő (azóta elpusztult) Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Főparancsnokság, a Budai Vigadó és a Szent Gellért-emlékmű munkáiban. 1899-ben a Szépművészeti Múzeum pályatervén harmadik díjat nyert. Első önálló épülete, az erős lechneri hatást mutató Babochay-villa (1905) a Hősök terén, a Műcsarnok oldalán, az Andrássy út sarkán áll, erősen átépítve. A népi építészet formajegyeit hordozza a Kós Károly-kör elgondolásaival rokon, a Kis-Svábhegy déli oldalára tervezett összefüggő villanegyed, amelyet 1910-13 között épített fel. A lakóházak két-három egyéni igény szerint variált - alaprajzi típust követnek. A külsőleg még nem 7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A

teljesen letisztult megjelenésű lakóházaknak a funkciót szem előtt tartó belső tagolása már a modern építészet felé mutat. 1913-ban megbízást kapott Budapesten a Fasori református templom építésére, amelynek belsőépítészeti munkáit is maga végezte. Az egyterű magyar középkori templomokra emlékeztető épület főhomlokzatát modern majolika berakás díszíti, centrális elrendezésű görögkereszt terét kupola fedi. A belső tér fehérségét népi-szecessziós ornamentika oldja. Ez a részletformáiban és térkiképzésében is sikerült alkotás nemcsak Árkay Aladár életművében kiemelkedő, hanem a 20. század eleji építészet egyik főműve is. Az első világháború éveit követően 1923-ban újabb templomot tervezett a Városmajorban, amelynek kialakítása leginkább Kós Károly zebegényi templomára emlékeztet. A kis római katolikus templom terveiben az erdélyi népi építészeti formák ötvöződnek a magyar középkori templomépítészettel. A mellette álló nagyobb, modern megjelenésű templomot már fiával, Bertalannal együtt építette. A festőként és belsőépítészként is jelentős Árkay Aladár érdeme, hogy épületei összekapcsolják a szecessziós ízű népies törekvéseket és a modern formavilágú építészetet. Irodalom DERCSÉNYI B.: Árkay Aladár, Budapest, 1967 MERÉNYI F.: A magyar építészet 1867-1967, Budapest, 1970 RÉV I.: Építészet és enteriőr a magyar századfordulón, Budapest, 1983. (MULADI BRIGITTA)


B B B. E. mester

festő Született: 15. század vége A feltehetően festő monogramját jelölő BE és az 1494 a hét apostolt ábrázoló tábla alján nyomaiban látható. A tábla egy nagyobb szárnyasoltár része, amely az 1920-as években Csegöldről került az esztergomi Keresztény Múzeumba. Külső oldalán a Krisztus az Olajfák hegyén-jelenet látható. Az oltár fennmaradt másik szárnya hét-hét segítőszentet, valamint a Keresztvitelt és Krisztust Pilátus előtt mutatja. A jelenet ábrázolása Martin Schongauer metszeteinek ismeretéről tanúskodik. Stílusa - zárt, kissé zsúfolt kompozíciói, kemény, határozott vonalvezetésű rajza, a szoborszerűen formált alakok és az arctípusok - a bányavárosi festészettel, elsősorban a Jánosréti mester | [lásd] körével árul el rokonságot, bár a mester onnan való származását, ottani pályakezdését e vonások semmiképpen sem bizonyítják. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 107-108., 285-286. RADOCSAY D.: Gótikus festmények Magyarországon, Budapest, 1963. 22. BOSKOVITS M.-MOJZER M.-MUCSI A.: Az esztergomi Keresztény Múzeum képtára, Budapest, 1964. 133-134. MUCSI A.: Gótikus és reneszánsz táblaképek az esztergomi Keresztény Múzeumban (13-15. század), Esztergom, 1973. 9. MUCSI A.: Az esztergomi Keresztény Múzeum Régi Képtárának katalógusa, Budapest, 1975. 16-17. Keresztény Múzeum Esztergom (összeáll.: CSÉFALVAI P.), Budapest, 1993. 179. (POSZLER GYÖRGYI)

BAKÓCZ-monogramista

miniatúrafestő Született: a 16. század tízes-húszas évei A Jagelló-kori budai könyvfestészet kiemelkedő alakja. Nevét a zágrábi Főszékesegyházi Könyvtár egy missaléjának 16. század eleji, feloldatlan monogrammal jelzett díszítése és az esztergomi, kétkötetes ún. Bakócz Graduale (Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár) korábban azonos kéztől, ma inkább azonos műhelyből származónak tartott lapjai alapján kapta. A zágrábi missale illusztrációit a 15. században György topuszkói apát, rozsonyi püspök számára még gótikus stílusban kezdték készíteni, az 1498ban félbehagyott munkát a 16. század elején (majd a 16. században később is) már reneszánsz stílusban folytatták. Az Esztergomi graduale kifestését a 16. század elején kezdték, de befejezetlenül maradt díszítésén később is dolgoztak. A Bakócz-monogramista és műhelyének működése mindkét kódexben a 16. század eleji periódushoz, s a vonatkozó címerek alapján az Erdődy-Bakócz család valamely tagjának megbízásához köthető. Megrendelőként a szakirodalomban Bakócz Tamás esztergomi érsek, Erdődy János zágrábi püspök és Erdődy Simon zágrábi püspök neve merült fel. A Bakócz-monogramista működési idejét pontosabban a neki tulajdonítható, ill. a köréhez köthető számos 1514-25 között kiállított címereslevél díszítése jelöli ki. Ezek közül kiváló kvalitásával Kanizsai Dorottya 1519-es és Szerdahelyi Imreffy Mihály 1523-as armálisa tűnik ki. 9 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

A Bakócz-monogramistát egyes kutatók Giulio Clovio dalmát mesterrel próbálták meg azonosítani, feltételezésük azonban mára megdőlt. Irodalom HOFFMANN E.: Régi magyar bibliofilek (szerk.: WEHLI T.), Budapest, 1992. 147-152., 181., 283., 289. ÉRSZEGI G.-MIKÓ Á.: II. Lajos király címereslevele Kanizsai Dorottyának és II. Lajos király címereslevele Szerdahelyi Imreffy Mihálynak. In: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (kat., szerk.: MIKÓ Á.-TAKÁCS I.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1994. 476-478. MIKÓ Á.-ROZSONDAI M.: Graduale I. kötete. In: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (kat., szerk.: MIKÓ Á.-TAKÁCS I.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1994. 428-433. MIKÓ Á.: Reneszánsz. In: GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 212-316. (BORECZKY ANNA) BÁLINT Zoltán

építész Született: Nagyvárad, 1871. március 6. Meghalt: Budapest, 1939. január 17. 1888-92 között a Műegyetemen tanult, majd tanulmányúton járt NyugatEurópában. Hazatérve Korb | [lásd] és Giergl | [lásd] irodájában dolgozott, részt vett a millenniumi építkezéseken, és ennek kapcsán nagyobb művet is írt az ekkor készült épületekről. A kiállításon önálló színháztervét is bemutatta (az MMÉE ezüstérme, 1895), továbbá tervet készített a pusztaszeri emléktárgyak kiállítási pavilonjához. 1897-ben Jámbor Lajos | [lásd]sal társult. Műveiken Lechner | [lásd] hatása érezhető, ám attól elsősorban tömegkomponálás, felülettagolás tekintetében sokszor eltértek. Budapesten több épületet emeltek, pl. Zala György | [lásd] műtermes villáját (1898-99, Lechner Ödönnel); a Lederer-palotát (1903-04); Bálint Zoltán és Jámbor saját bérházát (Budafoki út 9-11.); kislakásos bérházakat (az Üllői úton és a Ceglédi úton, 1925), továbbá a Thököly úti Felsőkereskedelmi iskolát és az Állami Számvevőszék épületét. Gyakran tervezett középületeket vidéki városokban, pl. Nagykanizsán a rendházat és a főgimnáziumot (1903); Fiuméban a főgimnáziumot (1913). Terveik szerint készült Bornemissza Elemér szilvágyi kastélya. Részt vettek az Erzsébet-emlékmű különböző pályázatain (1902, 1903, 1910, 1913). 1902-ben Zala Györggyel közösen első díjat, és az 1910-es tervükért szintén első díjat kaptak. Ők készítették a budapesti Vörösmarty-szobor építészeti részét (1902, szobrász: Ligeti Miklós | [lásd]). Iparművészeti tevékenységük is számottevő. Bálint Zoltán 1919-ben részt vett a Főváros május 1-jei díszítő munkálataiban. Jámbor Lajossal együtt tervezte több nagy nemzetközi kiállítás magyar pavilonját (Párizs, 1898; Velence, 1905). Irodalom Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 341342. Magyar művészet 1800-tól napjainkig (szerk.: BEKE L.), Budapest, 2002. 211-212. (PAPP GÁBOR GYÖRGY)

BALKAY Pál

festő


B

Született: Tiszaörs, 1785. június 29. Meghalt: Eger, 1846. június 13. Mestere: Heinrich Füger, Hubert Maurer, Hesz János Mihály 1803-08 között Bécsben a képzőművészeti akadémián Heinrich Fügernél és Hubert Maurernél, ill. a katonai mérnökakadémián Hesz János Mihály | [lásd]nál tanult. 1808-ban Bécsben megismerkedett Kazinczy Ferenccel, aki dicsérte a Belvedere képgyűjteményében készített másolatait, s művészi megbízásokat adott neki (Kazinczy Ferenc arcképe, 1810, Magyar Nemzeti Galéria). 1808-ban Mezőkövesdre költözött, majd 1817-től Egerben tevékenykedett. 1819-ben a miskolci minorita templom számára egy Mária mennybemenetele képet készített, s ugyanezt a témát festette meg a Tiszafüredre készült oltárképen is. A Szent Kereszt felmagasztalását ábrázoló oltárképe Nádudvarra, Nepomuki Szent János képe (1820) az egri szervita templomba került. Az 1820-ban készült, s még abban az évben a Magyar Nemzeti Múzeumban elhelyezett Allegória a Tudománynak és szép mesterségnek emlékezetére (Béke hasznai) című mitológiai témájú olajfestménye (Magyar Nemzeti Galéria) a vitézi, harci erények és a művelődés közötti vetélkedést ábrázolja. 1827-ben az egri rajziskola tanára lett. Az 1840-es években munkái többször szerepeltek a Pesti Műegylet kiállításain. Irodalom Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 209-210. SZABÓ J.: A 19. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985. 12. (PAPP JÚLIA) BALOGH Rudolf

fotóművész Született: Budapest, 1879. szeptember 1. Meghalt: Budapest, 1944. október 9. Győrben egy amatőr fotográfus rajztanárnál tanult alapvető fényképezési ismereteket. Kortársi emlékezés szerint a bécsi Lehr- und Versuchsanstaltban vett részt intézményes szakképzésen. 1903-04-ben "fényképészeti műintézet"-e volt a Váci utca 12. szám alatt. A Vasárnapi Ujság 1903-ban kezdte közölni képeit. Pályája korai szakaszában erőteljes, kifejező szociofotókat is készített lapjának. 1914-ben a Fotóművészet szerkesztője. A folyóirat a háború kitörése miatt igen rövid életű volt. 191417 között sok száz hadi témájú képe jelent meg a Vasárnapi Ujságban, közülük számos fotótörténeti értékű. A húszas évek elején az Est-lapok kiadóvállalat munkatársa lett. Fotóriporterként vezető szerepet kapott az 1925-ben indult Pesti Napló Képes Mellékleténél. Segítette a képes újságnál dolgozó Munkácsi Márton szakmai fejlődését, s az ő ösztönzésére került a laphoz Escher Károly. A harmincas években a Magyar Film Iroda laboratóriumának vezetője lett, ott működött élete végéig. Témáit főként a falu világából vette; derűs, romantikusan boldog népéletet mutatott be, ezért számos díjat, elismerést kapott itthon és külföldön. Kiemelkedő szerepet töltött be Magyarország bemutatásában is iskolai szemléltetőeszközök, vasúti kocsikban elhelyezett fotográfiák, idegenforgalmi kiadványok révén. Az 1934-es Das malerische Ungarn (A festői Magyarország) című kötet, amelyben a fotográfiák többsége tőle származott, címével is pontosan jellemezte az általa teremtett országkép jellegét. Bár számos felvétele hozzájárult az "árvalányhajas Magyarország"-képzet kialakulásához, munkásságának összképe ennél összetettebb, többszínű. Képei kitűnő


B

szakmai tudásról, elsősorban kompozíciós egyensúlyteremtő érzékről tanúskodnak.

fegyelemről,

biztos

Irodalom Balogh Rudolf munkássága (fotóalbum, életrajz: VAJDA E.), Budapest, 1969 KINCSES K.-KOLTA M.: Minden magyar fotóriporterek atyja: Balogh Rudolf, Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998. (ALBERTINI BÉLA) BARABÁS Miklós

Névváltozat: [Márkusfalvi] festő, grafikus Született: Márkusfalva, 1810. február 10. Meghalt: Budapest, 1898. február 12. Mestere: Neuhauser Ferenc 1825-ben Neuhauser Ferencnél Kolozsvárott, majd 1829-ben egy évig a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. Az 1830-as évek közepén kolozsvári és bukaresti (1831-33) tartózkodás, ill. részben William Leighton Leitch skót akvarellfestővel közösen eltöltött itáliai tanulmányút után (Lago Maggiore, 1834, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria; Róma látképe a Ponte Rottóval, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria) - Pesten telepedett le. Művészi tevékenységét a közélet számos jelessége - például Széchenyi István - és a korabeli sajtó is támogatta. A biedermeier kor legtermékenyebb portréfestőjeként sok arcképmegrendelést kapott, a korabeli politikai, egyházi és kulturális élet szinte valamennyi nevezetes személyét megörökítette festményen, miniatúrán, litográfián (Pyrker László egri érsek képmása, 1842, Egri Képtár, Dobó István Vármúzeum; Liszt Ferenc, 1847, Magyar Nemzeti Múzeum). Vállalta ugyanakkor polgári megrendelők arcképének elkészítését, ill. bolti cégérek megfestését ("Zöldfa" fűszerüzlet cégére, 1838, Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum; Zrínyi Miklós, 1842, Fővárosi Képtár) is. Népéletképek (Vásárra induló román család, 1843, Magyar Nemzeti Galéria), tájképek (Hunyadi János gáldi templomának maradványai, 1834, Magyar Nemzeti Galéria; Alföldi táj gémeskúttal, 1838, Pécs, Janus Pannonius Múzeum; Sebes-Körös-parti táj, 1838, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria), ill. folyóirat-illusztrációk, divatképek mellett jelentős kortárs eseményeket ábrázoló műalkotásokat például a Lánchíd alapkőletételét ábrázoló vízfestményt (1842, Fővárosi Képtár) - is készített. Galambposta című festménye (1843, Magyar Nemzeti Galéria), amely a kor kedvelt, az osztrák biedermeier ízléshez közel álló műfaját, a polgári életképet képviselte, olyan népszerű lett, hogy a művésznek számos másolatot kellett készítenie róla. Barabás Miklós nemcsak hazai elődeinél nagyobb felkészültségének, ill. a művészeti közéletben való jártasságának, hanem a korabeli megrendelői igényekhez való műfaji és stiláris alkalmazkodásának is köszönhette, hogy az 1840-es években festői tevékenységét a hazai viszonyok közt korábban elképzelhetetlen anyagi siker és erkölcsi elismerés kísérte. Ezt jelezte többek között akadémiai tagsága (1836) is. Bár a biedermeier festészet szemléleti és formai hagyományait őrző művészete a 19. század második felében, a romantika időszakában egyre korszerűtlenebbé vált, elismertségét, tekintélyét és portréfestői népszerűségét - mind a közönség, mind a művészek körében - haláláig megőrizte. 1862-ben a Képzőművészeti Társulat elnökévé választották. 1896-ban a millenniumi kiállításon aranyérmet kapott.


B

Irodalom SZENTIVÁNYI GY.: Barabás Miklós művészete, Budapest, 1926 Márkusfalvi Barabás Miklós önéletrajza, Kolozsvár, 1944 (bev.: BÍRÓ B.) HOFFMANN E.: Barabás Miklós, Budapest, 1950 MURÁDIN J.: Barabás Miklós, Bukarest, 1978 VAYERNÉ ZIBOLEN Á.: Barabás Miklós az illusztrátor, Művészettörténeti Értesítő, 1978/2-3. 117-156. D. SZVOBODA G.: Barabás Miklós (1810-1898), Budapest, 1983 Barabás Miklós 1810-1898. Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián - Sepsiárkos 1998. június 21. (szerk.: JÁNÚ M.), Sepsiszentgyörgy, 2001. (PAPP JÚLIA) BÁTI mester

Névváltozat: [Báti I.] festő Született: 1420 Meghalt: 30 körül A Báti mester, vagy a Báti I. mester szükségnévvel az egykor Hont vármegyéhez tartozó Bát római katolikus templomából 1916-ban a Keresztény Múzeum számára megvásárolt táblaképek festőjét jelöli a művészettörténeti szakirodalom, noha napvilágot láttak a festmények garamszentbenedeki származására vonatkozó feltételezések is. A későbbi átalakítás, csonkítás nyomát viselő hajdani oltárszárny belső oldalát Alexandriai Szent Katalin legendájának két ritkán ábrázolt jelenete - a jegyesét kereső, tükörképét szemlélő királyleány, valamint a remete Madonna-képet ad a megtérő Katalinnak témájú - díszítette, míg a külsőn Szent Katalin és Szent Borbála álló alakját ábrázolták. A festőnek nem tulajdonítható más saját kezű alkotás, így egyetlen ismert művének mára általánosan elfogadott datálása alapján működése az 1420-30 körüli évekre tehető. Ez elsősorban a 15. század elejét uraló lágy stíluson túlmutató vonásokkal - pl. az interieur-ábrázolásra tett kísérlettel vagy a tört vonalú drapériavezetéssel - indokolható, amelyek a korábban feltételezett itáliai hatások helyett elsősorban a nürnbergi festészettel, a langenzenni és az 1437-ben készült Deocarus-oltárral mutatnak rokonságot, s a későbbi, ún. szigorú stílus konkrét, realisztikus ábrázolásokra való törekvéseit vetítik előre. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 46-47., 275-277. MUCSI A.: A báti képek ikonográfiája. In: Annales Strigonienses I., 1960. 11-21. RADOCSAY D.: Gótikus festmények Magyarországon, Budapest, 1963. 39-40. BOSKOVITS M.-MOJZER M.-MUCSI A.: Az esztergomi Keresztény Múzeum képtára, Budapest, 1964 MUCSI A.: Gótikus és reneszánsz táblaképek az esztergomi Keresztény Múzeumban (13-15. század), Esztergom, 1973. 9 MUCSI A.: Az esztergomi Keresztény Múzeum Régi Képtárának katalógusa, Budapest, 1975. 9 Die Parler und der Schöne Stil 1350-1400. Europäische Kunst unter den Luxemburgern (hrsg. von LEGNER, A.), (kat.), 2. köt., Köln, 1978. 458459. LEGNER, A.: Ikon und Porträt, uo. 3. köt., 220., 228-229. 13 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

Keresztény Múzeum Esztergom, (összeáll.: CSÉFALVAY P.), Budapest, 1993. 175. (POSZLER GYÖRGYI) BATTHYÁNY Gyula, gróf

festő Született: Ikervár, 1887. május 10. Meghalt: Budapest, 1959. január 20. Mestere: Angelo Jank, Vaszary János Az első magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos dédunokája. A párizsi Julian Akadémián és 1907-ben Münchenben, Angelo Janknál végezte tanulmányait. Mesterének Vaszary János | [lásd]t tekintette. 1914-ben az Ernst Múzeumban nagy kiállítása volt Beck Ö. Fülöp | [lásd]pel közösen. 1921-38-ig rendszeresen láthatók művei a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Az 1920-as évektől Gyagilev díszlettervezőjének, Leonyid Baksztnak a hatására kezdett jelmezeket és színházi dekorációkat tervezni. Az ötvenes évek elején egy koncepciós perben elítélték, öt évet töltött börtönben. Néhány jelentős művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Díjai: 1916: ezüstérem, San Francisco; 1930: ezüstérem, Barcelona; 1934: aranyérem, Párizs; 1937: bronzérem a párizsi világkiállításon. 2000-ben a budapesti Mű-Terem Galériában mutatták be műveit. Az arisztokrata körök, a mondén társasági élet festője. Környezetének alakjait általában Daumier szatirikus stílusával rokon módon karikírozza. A megkésett szecesszió jegyében furcsa optikán keresztül szemlélte és ábrázolta a luxusörömlányokat, elegáns spanyol úriembereket, gengsztereket vagy maffiózókat, a fülledt és pazar erotikával telt arisztokrata miliő pózoló, teátrális, belül kiüresedett, lárvaarcú szereplőit. Az őszinte vagy realista ábrázolásmódtól magát feltűnően távoltartó Batthyány Gyula festészete sokféle stílusirányzattal vagy modorral rokonítható. Megnyújtott alakjai Daumier mellett El Greco manierisztikusan hullámzó emberábrázolásaira is emlékeztetnek. Dekorativitása nemcsak a szürrealizmus illusztrativitásával rokon, hanem az art decóval is. Grafikusként többek közt Herczeg Ferenc és Tormay Cecile műveit illusztrálta. Az Operának díszleteket tervezett. Ismert temperával papírra festett történelmi sorozatának néhány darabja is. (BEKE ZSÓFIA)

BEBO Károly

szobrász Született: ?, 1712 körül Meghalt: Buda, 1779. április 4. 1740-től Óbudán élt, ahol a Zichy grófok udvarában először építési felügyelő, majd udvari szobrász, 1748-tól udvarmester volt. 1743-ban készítette Budán a várbeli karmelita templom szószékét (jelenleg ismeretlen helyen). 1745-ben Óbudán Zichy Péterné megrendelésére két kőoroszlánt faragott. 1746-ból valók a Zichy-rezidencia tervei (Jäger János Henrikkel) és szobordísze. 1748-ban Vácott a volt Szent Miklós-templom két oltárát készítette (a tervrajzok fennmaradtak); 1748-51-ből származnak az óbudai Szent Péter és Pál főplébániatemplom szobrai. 1748-56-ban Budán a várbeli klarissza kolostor berendezését készítette. 1749-ben Mogyoródon a plébániatemplom főoltárát, Székesfehérvárott a volt jezsuita templom szószékét faragta. 1753-ban Óbudán a Zichyek téli urasági lakát rendezte be, elkészítette a Szent Péter és Pál főplébániatemplom szószékét, Zichy Péter sírkövét, Szent Flórián és Nepomuki Szent János szobrát (jelenleg a főplébániatemplom előtt); a zsámbéki plébániatemplomba oltárokat és szószéket készített. 1754-57-ben kialakította az óbudai Zichy-rezidencia 14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

dunai traktusát; 1758-63-ban Óbudán a Flórián téren a Fogadalmi-oltár Szent Flórián, Néri Szent Fülöp és Borromei Szent Károly szobrát készítette (jelenleg lebontva). 1759-ben a dunabogdányi plébániatemplom oltárát, a pilisszántói plébániatemplomba szószéket, három oltárt és keresztelőkutat csinált. 1759-62-ben a kiscelli trinitárius templom berendezését, valamint Zichy Miklós síremlékét faragta. 1760-as művei a budaörsi plébániatemplom Szent Kereszt-oltára, a majki Nepomuki Szent János szobor, a kiscelli trinitárius templomban Zichy Miklós castrum dolorisa. 1762-ben alkotta a kiscelli trinitáriusoknál Zichy Miklós kis epitáfiumát; ő irányította az óbudai Zichy-uradalmi présház és a Frankel-malom építését. 1762-74 között több templomba készített oltárt, ill. szószéket (Makkosmária, óbudai főplébánia, budai kapucinustemplom, 1766; budavári Nagyboldogasszony-templom, 1769; budai Szent Anna-templom, 1771, ill. 1774). Irodalom SCHOEN A.: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930. (LIPP MÓNIKA) BECK Ö. Fülöp

Névváltozat: [BECK Ötvös Fülöp] szobrász, éremművész Született: Pápa, 1873. június 23. Meghalt: Budapest, 1945. január 31. Mestere: Loránfi Antal, Ponscarme A hazai szobrászat és éremművészet kiemelkedő alakja. 1893-ban a budapesti Iparművészeti Iskola ötvös szakán végzett, de mintázást is tanult Loránfi Antaltól. 1893-ban néhány hónapot Bécsben töltött, majd 1894-95ben Párizsban az École des Beaux Art-on tanult, Ponscarme növendékeként. Az 1896-os millenniumi érempályázat mindhárom első díját megnyerte. 1897-ben Münchenben kapcsolatba került a Jugend-mozgalommal. Ennek hatására több, figurális domborművel díszített ötvöstárgyat készített szecessziós stílusban. E munkái domborítás helyett mintázással és öntéssel készültek. 1898-ban az Iparművészeti Múzeumban bemutatott érmei nagy sikert arattak. Ötvöstárgyaival az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet, az 1906-os milánói kiállításon Grand Prix-t nyert. Közben olaszországi tanulmányúton járt, többször visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett az Adolf Hildebrand képviselte új szellemiséggel és technikával. 1908-tól a régi mesterek módján, közvetlenül kőbe kezdte faragni szobrait, gipsznegatívba vésni érmeit. Hazatérése után baráti viszonyba került a Nyugat körének vezető publicistáival. 1907-ben és 1908ban kétféle változatban készült Mikes Kelemen-érme a folyóirat emblémája lett. Később ő készítette a Nyugat számára az Osvát- (1923), az Ady-, (1928) és a Babits- (1933) érmet. A hazai éremművészet számára olyan meghatározó fontosságú plaketteket készített, mint a Petőfi (1905), Liszt (1911), Kurucfej (1912), Vonósnégyes (1914). Érdeklődése egyre inkább a szobrászat felé fordult: sorozatban alkotta meg nagyméretű szobrait és domborműveit, amelyekkel a modern magyar szobrászat élvonalába került. 1910-től gödi műtermében maga faragta kőbe nagyméretű alkotásait (Menyecskefej, 1912; Fekvő nő, 1912; Álló férfi, 1913; Felesége portréja, 1913; Király György síremléke, 1913; Szt. Sebestyén, 1914). 1912-ben Görögországban járt, ezt követően kisbronzokat is készített, melyek közül kiemelkedő fontosságú a Szittya lovas (1913). 1914 elején gr. Batthyány Gyula | [lásd] festővel az Ernst Múzeumban közösen rendezett gyűjteményes kiállításán rendkívül gazdag és sokoldalú anyagot vonultatott 15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

fel, érmeket, kisplasztikákat és nagyméretű kőszobrokat. Az első világháború alatt készítette az Ezer éve küzd a magyar című érmet (1915), melynek egyik oldalán újra megjelenik a szittya lovas vágtató alakja. 1915ben készült a Szinyei Merse Pál-érem, 1917-ben mintázta az Arany Jánosemlékérmet. A Tanácsköztársaság idején a művész szakszervezet elnöke, ő készítette a tervezett új 10 koronás pénzmintáját. A forradalom bukása után hosszabb ideig mellőzték. 1926-ban megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság szobrászati nagydíját. A húszas években készített portréi közül kiemelkedik Önarcképe, valamint a Judit (1922), Móricz Zsigmond (1926) és Babits Mihály (1928). Gr. Tisza Istvánról több művet is készített. Numizmatikai művei közül ebben az időszakban kiemelkedően fontos a Mozart-érem (1925), valamint az 1923-24-ben alkotott építész éremsorozat. Az Ernst Múzeumban 1922-ben és 1925-ben, a Tamás Galériában 1932-ben volt kiállítása. Épületplasztikái közül kiemelkednek a Corvin Áruház díszítésére készített szobrok és domborművek (1925), valamint a Kossuth Lajos tér 15. alatti MÁK bérház (1927), ill. a Fehérvári út 88. alatti ELMÜ bérház szobrai (1928). Néhány reprezentatív síremléket (Baumgarten-síremlék, 1929; Fellner-síremlék, 1932; Fenyő Miksáné, 1934) is készített. Köztéri vagy épületen belüli nagyplasztikai megbízást keveset kapott. Ezek közül jelentős a Pápai Református Kollégiumban 1931-ben felavatott Hősi emlék (1922), az Osvát-dombormű a New York Kávéházban (1933), a Liszt-dombormű a Pesti Vigadóban (1911-12, elhelyezve 1935), az Ifjúság kútja (1935-38) a Rózsadombon és a Kölcsey-emléktábla (1938) a pesti Vármegyeháza belső udvarán. A második világháború éveiben is lankadatlanul dolgozott. Ekkor készült a Közraktár utca 22/b. sarokházra a Vasmunkások épületdomborműve (1941), a Kodály-érem (1942), Madách (1942-43) és Szt. Ferenc szobra (1944). A nyilas hatalomátvétel után bujkálni kényszerült. Budán, egy baráti család házának pincéjében húzódott meg. Itt fejezte be emlékiratait, és 1945. január 31-én innen tűnt el nyomtalanul. Emlékkiállítását 1947-ben a Szépművészeti Múzeumban, 1970-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg. Irodalom ELEK A.: Beck Ö. Fülöp, Nyugat, 1914/3. LENGYEL G.: Beck Ö. Fülöp, Magyar művészet, 1928/2. HUSZÁR L.-PROCOPIUS B.: Medaillen- und Plakettenkunst in Ungarn, Budapest, 1932 GOMBOSI GY.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1938 Beck Ö. Fülöp emlékkiállításának katalógusa (szerk.: POGÁNY Ö. G.), Budapest, 1947 Beck Ö. Fülöp emlékezései (Rippl-Rónai József emlékezéseivel egy kötetben), Budapest, 1957 HEITLER L.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1969 MEZEI O.: Beck Ö. Fülöp és Ady Endre, Művészet, 1970/1. KONTHA S.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1980 GOSZTONYI J.: Beck Ö. Fülöp érmei és plakettjei, Éremtani Lapok, 1996/4. PROHÁSZKA L.: Beck Ö. Fülöp és a Nyugat, Magyar Művészeti Fórum, 2000/1. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ) BENCZÚR Gyula

festő Született: Nyíregyháza, 1844. január 28. Meghalt: Dolány [Benczúrfalva], 1920. július 16. Mestere: Klimkovics Béla, Klimkovics Ferenc, Johann Georg Hiltensperger, Hermann Anschütz, Karl von Piloty 16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

Képzőművészeti tanulmányait - mivel a család az 1840-es évek második felében Kassára költözött - a Klimkovics Béla és Klimkovics Ferenc által vezetett helyi rajziskolában kezdte meg. 1861-ben felvették a müncheni képzőművészeti akadémiára, ahol először az antik osztályon Johann Georg Hiltenspergernél, később a festőosztályon Hermann Anschütznél tanult. Karl von Pilotynak, az akadémia legnépszerűbb professzorának osztályába csak 1865-ben, részben annak a sikernek köszönhetően jutott be, amelyet a Balatoni halász tragédiája című, 1866-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat litografált műlapjaként is megjelentetett festményével (1865, lappang) aratott. Jó munkakapcsolatukra utal, hogy Piloty segédjeként részt vett a müncheni Maximilianaeum falképeinek elkészítésében. Mint Piloty tanítványa festette első jelentős, hazai történeti tárgyú munkáját, a Hunyadi László búcsúja című történelmi zsánerképét (1866, Magyar Nemzeti Galéria), amelyet 1867-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat műcsarnokában a párizsi világkiállításra szánt műalkotások között állítottak ki. 1869-ben önálló műtermet bérelt Münchenben. Néhány korai alkotásán - részben barátja, akadémiai tanulótársa, Szinyei Merse Pál | [lásd] művészetének hatására - plein air problémák tanulmányozásával is foglalkozott (Nő az erdőben, 1874, Magyar Nemzeti Galéria; Ambachi partrészlet, 1875, magántulajdon; Koszorút a mamának, 1876, magántulajdon), ezt az utat azonban később nem folytatta. Festményei előképét nem a természetből, hanem az európai és a hazai művészettörténeti és történeti hagyományból vette. Az 1860-70-es évek fordulóján tett észak-itáliai tanulmányútján elsősorban a velencei barokk mesterek művészetét tanulmányozta. 1875-ben II. Lajos bajor király támogatásával franciaországi (Párizs, Fontainebleau) tanulmányúton vett részt, majd a király megbízásából neorokokó képeket festett a linderhofi kastélyba és a herrenchiemsee-i kastély hálószobájába (1878-81). Nemcsak az 1870-es évek európai neorokokó stílusának a hatása, hanem a művész deheroizáló történetszemlélete és ironizáló hangvétele is jelentkezett a francia történelemből vett jeleneteket ábrázoló festményein (XVI. Lajos és családja elfogatása, 1872, magántulajdon; Madame Dubarry és XV. Lajos, 1874, magántulajdon). Bár Benczúr Gyula 1876-ban a müncheni akadémia tanára lett, 1883-ban a kormány hívására hazatért Magyarországra, s elvállalta az akkor alapított, a képzőművészeti akadémiai képzés feladatát ellátni hivatott budapesti Mesteriskola vezetői posztját, amit az intézmény fennállásáig, 1919-ig töltött be. Magyarországon is rendkívül népszerű lett, a legkeresettebb és a legjobban fizetett hazai portréfestő volt. Az ábrázoltak társadalmi státuszát kifejező, reprezentatív arcképein a barokk portréfestés (Velázquez, Rubens, Van Dyck, Rigaud) hagyományaihoz tért vissza (Trefort Ágoston kultuszminiszter, 1885, Magyar Nemzeti Galéria; Id. Andrássy Gyula gróf, 1885, Fővárosi Képtár; Tisza Kálmán miniszterelnök, 1885, Szeged, Móra Ferenc Múzeum; Albrecht főherceg, 1894, Budapest, Osztrák Nagykövetség; Rudolf trónörökös, 1891, Magyar Nemzeti Múzeum). Gyakran készített portrékat fénykép után, néha elhunyt személyekről. Erzsébet királynét ábrázoló, a szecesszió dekorativitásának hatását mutató pompás festményét (1899, Magyar Nemzeti Múzeum) is a merénylet áldozatává vált királyné halála után készítette. A képet Erzsébet királyné férje, I. Ferenc József császár rendelte meg Erzsébet egykori udvarhölgye, Ferenczy Ida számára. Benczúr Gyula hazai vonatkozású történelmi tárgyú festményein nyomon követhető az a változás, amely a 19. század második felének történelemszemléletében és történelemértelmezésében végbement. A Hunyadi László búcsúja című korai alkotása - amelyet a Hazánk című hetilap színes mellékletként is népszerűsített - még ahhoz a vonulathoz tartozott, amely az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a régmúlt történeti eseményeit a jelenkori jogfosztottság, igazságtalanság, mártírság szimbólumaként örökítette meg. Bár a II. Rákóczi Ferenc elfogatása nagysárosi kastélyában című festménye (1869, Bukarest, Nemzeti Múzeum; vázlata a budapesti Magyar Nemzeti Galériában) témájával még ehhez a szemlélethez kapcsolódik, az ábrázolt 17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

cselekmény helyszíne, a kastély hálószobája már a könnyedebb, szinte frivol hangvétel térnyerésére utal. Az 1867-es kiegyezés utáni szemléletváltást jelzi következő nagysikerű, Vajk megkeresztelését ábrázoló festménye keletkezésének története. 1869-ben Eötvös József javaslatára egy történelmi kép pályázatot hirdettek meg az 1873-as bécsi világkiállítás képzőművészeti részének előkészítésére. A javasolt témák között szerepelt a Szent István megkeresztelése jelenet is, az a motívum, amely a nemzet történeti tudatában hagyományosan a nyugati civilizációhoz való tartozás szimbóluma volt, annak kifejezése, hogy a kereszténység felvételével az ország Európa művelt, fejlett nemzeteinek a sorába emelkedett. Bár Benczúr Gyula Vajk megkeresztelését ábrázoló festményének vázlata 1870-re elkészült, s első díjat nyert a pályázaton, a kompozicionális és szemléleti módosulást mutató végleges változatot a művész csak 1875-ben fejezte be (Magyar Nemzeti Galéria). A vázlaton a keresztelést látványosan ellenző pogányok csoportja került az előtérbe, s Vajk megadó mozdulata is bizonytalanságot sugallt, az egymásnak feszülő szellemi erők harcát jelezte. Az elkészült pompás, barokkos kompozíció ezzel szemben - a kiegyezés utáni korszak új, optimista, diadalmas történetszemléletének megfelelően már az önálló államiság megdicsőülését, a kereszténység győzelmét ünnepelte. A zsánerszerű vázlatnál emelkedettebb, ünnepélyesebb, a korábbi változat belső feszültségét megszüntető, Piloty teatralitásra hajló művészetének hatását mutató festmény kompozicionális előképeként Benczúr Gyula az itáliai Giovanni Battista Tiepolo Szent Konstantin megkeresztelése című oltárképét választotta. 1886-ban, Budavárnak a törököktől való 1686. évi visszavétele bicentenáriumának alkalmából a főváros megbízta a festőt az Európára kiható egykori diadal képzőművészeti megörökítésével. Benczúr Gyula azonban olyan, a korban szokatlanul nagy honoráriumot (24000 Ft-ot) kért, hogy egy időre - pénz hiányában szüneteltette a festést. Mivel azonban a főváros a közelgő millenniumi ünnepségek idején külön pavilonban akarta a művet - Pest fejlődésének bemutatásával együtt - kiállítani, előteremtették a kért összeget. Az elkészült, 356×705 cm nagyságú kép előterében török fegyverek, hadijelvények és legyőzött foglyok láthatóak. Bár az, hogy a festmény főszereplői a magyar vitézek és hősök helyett Lotharingiai Károly és a császári hadvezérek lettek, a korabeli sajtóban ellenérzést váltott ki, a közönség lelkesen ünnepelte a millenniumi kiállításon bemutatott monumentális műalkotást. A festő megkapta érte a Szent István-rend kiskeresztjét, az 1900-as párizsi világkiállításon pedig a Nagy Díjat. A Lipótvárosi Bazilika szentélymozaikjain (1899) és oltárképén (Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának, 1902-1906) kívül Benczúr Gyula készítette el a fasori evangélikus templom Napkeleti bölcseket ábrázoló oltárképét (1911) is. Az 1891-től Hauszmann Alajos | [lásd] tervei szerint újjáépített budavári királyi palota, amely az állami reprezentáció színhelyévé, egyfajta nemzeti emlékhellyé vált, az 1900-as évek elejétől új festészeti díszítést kapott. Benczúr Gyulát, a korszak ünnepelt, megrendelésekkel elhalmozott művészét az ún. Hunyadi-terembe tervezett Mátyás-sorozat megfestésével bízták meg. Az elkészült olajfestményeket, amelyek a palota legtöbb dekorációjával ellentétben nem semmisültek meg, a Magyar Nemzeti Galéria őrzi (Mátyás király fogadja a pápa követeit, 1915; Mátyás király bevonulása Budára, 1919). A két festményt Benczúr Gyula - mint történelmi képeit általában - gondos elméleti előkészületek, az ábrázolandó kor történelmének tanulmányozása után készítette el. Virtuóz festésmód, minden részletre kiterjedő, gondos kidolgozás jellemezte más műfajokban készített munkáit is. Aktképein az allegorizáló, mitologizáló akadémiai hagyomány az emberi test ábrázolásának 19. századi új, realistább szemléletével ötvöződött (Női akt tükörrel, 1868, magántulajdon). Bacchánsnő című festményével (1881, Magyar Nemzeti Galéria), amelyet 1882-ben Pesten, a Műcsarnokban mutattak be, elnyerte az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat nagydíját. Mitológiai képei közül legismertebbek az amoretteket ábrázoló festményei (Mályvák között, 1890, 18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

Magyar Nemzeti Galéria). Harci játék című, két harcoló faun-gyereket ábrázoló festménye (1919, magántulajdon) háború-, Álom (Hypnos) című műve (1920, magántulajdon) pedig halál-allegóriaként is értelmezhető. Pán a nádasban (Faun-önarckép) című festményén a svájci Arnold Böcklin művészetének hatása figyelhető meg. Benczúr Gyula korának elismert, ünnepelt festő-fejedelme volt. A Ferenc József-rend lovagja cím (1879) stb. mellett megkapta a Pro Litteris et Artibus aranyérmet (1887), a legmagasabb művészeti kitüntetést is. 1906-ban a főrendiház tagjává választották. Munkásságának megítélése ugyanakkor nem egyöntetű - a modern műkritika (Fülep Lajos) már a művész korában, s később is kíméletlenül támadta. Az újabb művészettörténeti kutatás képzőművészeti tevékenységét árnyaltabban értékeli, hangsúlyozza a kivételes művészi kvalitásokat, a pazar, virtuóz anyagfestést, az alapos, elmélyült elméleti felkészültséget. Irodalom HOMÉR GY.: Benczúr Gyula, Budapest, 1938 MIHALIK S.: Benczúr Kassán, Kassa, 1944 Benczúr Gyula emlékkiállítása (kat. tan.: TELEPY K.), Budapest, 1958 TELEPY K.: Benczúr, Nyíregyháza, 1963 TELEPY K.: Benczúr, Budapest, 1977 BELLÁK G.: Benczúr Gyula és a Millenniumi hódolat, Gödöllő, 1995 FÖLDES E.: A fővárosi mecenatúra egy fejezete. Adatok Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményének megrendeléséhez. In: Tanulmányok Budapest múltjából, Budapest, 1997. 210-220. Benczúr (bev. tan. és a képeket vál.: BELLÁK G.), Budapest, 2001. (PAPP JÚLIA) BIHARI Sándor

festő Született: Rézbánya, 1855. május 19. Meghalt: Budapest, 1906. március 28. Mestere: J. P. Laurens 18 évesen Pesten fényképész-retusőr lett, s a Mintarajziskola esti tanfolyamát látogatta. 1875-ben Bécsbe utazott, hogy beiratkozzék a Képzőművészeti Akadémiára, de ez anyagi nehézségek miatt csak három év múltán, 1878-ban sikerült. 1880-ban visszakényszerült Váradra, ahol portréfestéssel próbálkozott, mígnem egy jószemű műgyűjtő, Tauszig Hugó jóvoltából 1883-ban Párizsba került, s itt J. P. Laurens iskolájában módszeres képzésben részesült. Párizsban, Munkácsy Mihály | [lásd] környezetében ismerkedett meg Deák Ébner Lajos | [lásd]sal, akinek biztatására 1885-ben Szolnokra ment. Az életképi terveket dédelgető festőre felszabadítólag hatott a városnak és környékének eleven népélete és plein air impressziókat keltő atmoszférája. Itteni tartózkodása során, 1886-ban festette a hírnevét megalapozó Bíró előtt című sokalakos képét (Magyar Nemzeti Galéria), amelynek jellemábrázoló ereje és harmonikus kompozíciója - az anekdotázó hangütés ellenére - már jól mutatja a realitások iránti érzékenységét. A kép megkapta a Képzőművészeti Társulat első díját, majd Ferenc József megvásárolta, s ez módot adott egy nagyobb európai tanulmányútra. Itáliába, Belgiumba és Hollandiába látogatott, végül 1888-89-ben Münchenben dolgozott. 1890-ben ismét Szolnokon időzött, itt készítette elő Programbeszéd (Magyar Nemzeti Galéria) című nevezetes képét, amely a 19. század utolsó éveiben megjelenő kritikai realizmus egyik első kísérlete. A millenniumi idők úri Magyarországáról ad hiteles korképet - némi gunyoros színezettel - Vasárnap délután (1893, Magyar Nemzeti Galéria) című, bravúrosan modellált kompozíciója is. 1896-ban megkapta az állami nagy aranyérmet és a Nagyvárad részére festett történeti pannójáért 19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

(Zsigmond király találkozása Jagelló Ulászlóval Szent László sírjánál) a Vaszary-díjat. Művészetében jelentős fordulatot hozott a szolnoki művésztelep megalakulása, amelynek haláláig állandó lakója lett. Az inspiráló környezet és Fényes Adolf | [lásd] hatására korábban gyakran zsákutcába torkolló, egyenetlen művészete a Tisza-parti városban kvalitásos, a plein air tanulságaival élő kisméretű tájképeket (Zagyvapart, 1900) és elmélyült portrékat (Dinnyeevő, 1905) hozott létre. Képei szerepeltek a művésztelepet reprezentáló kollektív tárlatokon, legutóbb 1975-76-ban A szolnoki festőiskola, 1997-98-ban pedig A Szolnoki Művésztelep jubiláris kiállításán (1902-1977). Irodalom OELMACHER A.: Bihari Sándor. In: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975. 30-36. VÉGVÁRI L.: Szolnoki művészet, Budapest, 1952 EGRI M.: A szolnoki művésztelep, Budapest, 1977. (TASNÁDI ATTILA) BÍRÓ Mihály

szobrász, festő Született: Budapest, 1886. november 30. Meghalt: Budapest, 1948. november 30. Mestere: Simay Imre, C. R. Ahsbee 1904-08 között az Iparművészeti Iskolában Simay Imre növendékeként szobrásznak tanult, majd 1909-ben ösztöndíjjal Angliába utazott, hogy C. R. Ahsbee campedeni műhelyében képezze magát. Angliai tartózkodása alatt megnyerte a The Studio című szaklap plakátpályázatát, ami az alkalmazott grafika felé terelte érdeklődését. Indulatos természete, amelyhez kiváló rajztudás, ötletesség és lényeglátás társult, szinte predesztinálta a plakát műfajára, hallatlan természetességgel aknázta ki a nagyvárosi kultúra, az ipari civilizáció, a politikai mozgalmak, valamint az új művészetek - így a film - teremtette közlési és formaképzési lehetőségeket. 1910-19 között mintegy harminc politikai és közel száz kereskedelmi és kulturális falragaszt készített a szecesszió harsány szellemében, közülük nem egy (Székesfővárosi Állatkert, Palma gumisarok, Gyerünk az Edison Mozgóba, Népszava) a modern magyar plakátművészet ősképének számít. Jelképi erővel ható, nemzetközileg is elismert politikai plakátjai (Köztársaságot!, Vörös Parlamentet!, 1919. május 1.) az őszirózsás forradalom, ill. a Tanácsköztársaság hónapjaiban születtek, amikor kormánybiztos és az ünnepek látványtervezője volt. A bukás után emigrálni kényszerült, Bécsben, Berlinben, Prágában, majd Párizsban élt, újságrajzolóként, könyvtervezőként, s kereskedelmi plakátok szállítójaként. Ekkori termésén a korábbi, vehemens kifejezést tárgyilagosabb, elbeszélő tónus, részletezőbb és dekoratívabb rajzstílus váltotta fel (Modiano, Abadie stb.). Betegen, a szociáldemokrata párt segítségével tért haza 1947-ben, s bár még megérte erkölcsi rehabilitációját - Pro Urbe-díjat és főiskolai katedrát kapott -, érdemleges munkára már nem futotta erejéből. Egyéni kiállítása 1913-ban a Művész Házban, 1917-ben az Ernst Múzeumban volt, emlékkiállítását 1967ben a Magyar Nemzeti Galéria, 1978-ban és 1986-ban a Munkásmozgalmi Múzeum rendezte meg. Ez utóbbit Bécsben is bemutatták. Irodalom OELMACHER A.: Bíró Mihály. In: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975. 276-282. DENSCHER B.: Bíró Mihály plakátjainak képi világáról. In: BÍRÓ M.: 20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

Plakátok (kat.), Budapest-Bécs, 1986. (TASNÁDI ATTILA) BLOCK, Benjamin

festő Született: Lübeck, 1631 Meghalt: Regensburg, 1690 Apja és fivérei is festők voltak. Itáliában folytatta tanulmányait. Bécsben kanonok bátyja révén megismerkedett Nádasdy Ferenccel, aki Magyarországra hívta. 1655-59 között Nádasdy Ferenc országbíró szolgálatában állt. 1655-ben megfestette Esterházy Pál ifjúkori arcképét (Fraknó); 1656-ban Gróf Nádasdy Ferenc és Nádasdy Ferencné Esterházy Anna Julianna portréját (Magyar Nemzeti Múzeum). 1659 előtt a győri székesegyháznak Szent István megkövezése címmel oltárképet készített (nem maradt fenn), a lorettomi szervita templomba pedig öt oltárképet (nem maradtak fenn). 1659-ben Nádasdy Ferenc költségén tanulmányútra ment Itáliába, ennek során megfestette a tudós jezsuita Athanasius Kircher arcképét. Kircher közvetítésével jutott VII. Sándor pápa arcképmegrendeléséhez. Sienai, firenzei és velencei portréfestői tevékenység után 1664-ben tért vissza Németországba, ahol megnősült, és feleségével, Anna Catharina Fischer festőnővel 1670-ig Nürnbergben élt. Arcképeket festett az ansbachi őrgrófok és a bécsi udvar számára. 1685 körül Bécsben festette le Gróf Zichy Ádámné Jakusich Teréziát. Később Regensburgban telepedett le. Irodalom KRIEVAS, M.: Benjamin von Block (1631-1689), Historischer Verein für Mittelfränken, 1968-70. 85. BUZÁSI E.: Block, Benjamin: Gróf Zichy Ádámné Jakusich Terézia képmása. Zsánermetamorfózisok (kat.), Székesfehérvár, 1993 BUZÁSI E.: Két kép a fraknói Esterházy-gyűjteményből: Esterházy Orsolya portréja Benjamin Blocktól és Esterházy Pál mint Szent Imre, Művészettörténeti Értesítő 44. 1995. 269-279. (LIPP MÓNIKA)

BOGDÁNY Jakab

festő Született: Eperjes, 1660 körül Meghalt: London, 1724. február 11. Csendéletfestő, Hollandiában és Angliában működött. Protestáns családból származott. Legkorábbi műveit feltehetően Bécsben alkotta, ahová a követi megbízatást teljesítő apját kísérte el. Útjuk összefüggésben állhatott a korabeli protestánsüldözésekkel. Bogdány Jakabnak itt nyílt először lehetősége a holland típusú csendéletfestészet tanulmányozására. Bécs után, az itáliai tanulmányút helyett a műfaj hazájának számító protestáns Hollandiába utazott. 1684-től tartózkodott Amszterdamban, ahol megismerkedett az ott élő Tótfalusi Kis Miklós nyomdásszal. Itt a korszak divatos csendéletfestői, W. van Aelst, A. van Beyeren, M. de Hondecoeter hatottak művészetére. 1688. június 1-jétől Londonban élt, 1693-ban feleségül vette Elizabeth Hemmingset. 1700-ban megkapta az angol állampolgárságot. 1700 előtt holland stílusban festette képeit, majd londoni letelepedése során többek között a virágfestő J. B. Monnoyer, az állatképfestő F. Barlow és M. Cradock stílusa gyakorolt rá hatást. Elismert festő lett, az angol arisztokrácia előkelő tagjai rendeltek tőle festményeket. 1694-ben II. Mária angol királynő Hampton Court-i palotájának 21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

tükörszobájába készített virágképeket. Virágcsendéleteket festett továbbá William Cavendish, Devonshire hercegének chatsworthi házába. Képeit többnyire szignálta, kronológiai sorrendet azonban nehéz felállítani életművén belül. A papagájok és a színes, egzotikus madarak 1703-ban jelennek meg festészetében, ekkortól látogatta ugyanis egyik megrendelőjének, George Churchill admirálisnak a madárházát a Windsor Little Parkban. Bogdány Jakab csendéleteket festett III. Vilmos király diereni (Hollandia) kastélyába, valamint a király egykori lovászmestere, a későbbi Albemarle grófja voorsti (Hollandia) házába. Mecénásai közé tartozott még Edward Harley, Oxford grófja és Sir Robert Walpole. Ábrázolásmódja a merevebb vonalvezetéstől az oldottabb felé haladt, koloritja is fokozatosan élénkült, mígnem élete vége felé, a korízlésnek megfelelően inkább pasztellszíneket használt. A gyümölcs- és madárábrázolást az 1710-es évektől kezdve alkalmazta egy kompozíción belül. A színes madarak többnyire táji háttér és antikos épületek, szökőkutak előtt vagy antik romokon helyezkednek el. Kortársaihoz hasonlóan az ő csendéleteiben is gyakran rejlik szimbolikus tartalom. "A virág három életkora" az emberi élet mulandóságára utal, de az is előfordul, hogy madarai emberi tevékenységet végeznek, koncertet adnak, vagy összecsapnak egy baromfiudvarban. Feltehetően műhelyt tartott fenn. Művészete külföldön bontakozott és teljesedett ki. Angliában élt, de fenntartotta a kapcsolatot honfitársaival, a Londonba látogató magyarok, például Bethlen Miklós fia, Mihály is felkeresték őt. Tanítványa és veje a nagyszebeni származású Stranover Tóbiás | [lásd]. Műveinek egy része ma is az angliai királyi kastélyokat díszíti, több képe külföldi magán- és közgyűjteményekben található (pl. Táj három ararával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal, skót magángyűjtemény; Gyümölcsfüzér, Stockholm, Nationalmuseum; Vörös liliomok vázában, London, Buckingham Palace). A Magyar Nemzeti Galéria több csendéletét őrzi (Csendélet rákkal; Virágok üvegedényben; Két arara, kakadu és szajkó gyümölcsökkel). Irodalom ANDREWS, H. C.: The Bogdani Family, Hertford, 1912 ORSZÁGH L.: James Bogdani, magyar festő III. Vilmos és Anna királynő udvarában, Studies in English Philology, II, Budapest, 1937, 93-107. PIGLER A.: Bogdány Jakab (1660-1724), Budapest, 1941 PATAKY D.: La peinture a gouache de Jacob Bogdány, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 1956, IX, 45-47., 106-107. RAJNAI M.: Bogdány Jakab munkásságának néhány kérdése, Művészettörténeti Értesítő, 1988/3-4. 186-193. H. TAKÁCS M.: Néhány adalék Bogdány Jakab és Stranover Tóbiás angliai működéséhez, Művészettörténeti Értesítő, 1988/3-4. 194-202. (BÉKÉS ENIKŐ) BORSOS József

festő Született: Veszprém, 1821. december 20. Meghalt: Budapest, 1883. augusztus 19. Mestere: Leopold Kupelwieser Mestere: Ferdinand Waldmüller A biedermeier életképfestészet legjelentősebb, Bécsben és Pest-Budán egyaránt nagy népszerűségre szert tett hazai képviselője, aki művészi pályája kezdetén még elsősorban mitológiai (Psyche ajándéka, 1837, litográfia) és történeti témákkal (Csatajelenet 1687-ből, A második mohácsi ütközet - Dorffmaister István | [lásd] 18. század végén készült festményének 22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

másolata, 1837, Magyar Nemzeti Galéria) foglalkozott. Pesti művészeti stúdiumok után 1841-től a bécsi képzőművészeti akadémián Leopold Kupelwiesernél tanult. 1842-ben az akadémia tanári karából kilépett Ferdinand Waldmüller szabadiskolájához csatlakozott, érdeklődése ettől fogva egyre inkább a portréfestés (Hegedűs Kristóf arcképe, 1844, Magyar Nemzeti Múzeum; Nemzetőr, 1848, Magyar Nemzeti Múzeum; Zitterbarth Mátyás építész arcképe, 1851, Magyar Nemzeti Galéria) és az életképfestészet felé fordult. A libanoni emír című festményen a Kelet-utazó Zichy Edmundot egzotikus orientalizáló öltözetben (1843, magántulajdon) ábrázolta. Festményei témáját - részben a népszerű bécsi festőnek, Joseph Danhausernek a családi életből vett kedélyes és érzelmes mozzanatokat ábrázoló képei hatására - gyakran merítette a családi élet, a párválasztás köréből (Elhagyatva, 1843; Anyai gond, 1845; A levél, 1852, Magyar Nemzeti Galéria; Galambposta, 1855, Magyar Nemzeti Galéria). A családi élet köznapi eseményeit ábrázoló, virtuóz módon megfestett életképei (Szőlőt vagy csókot, 1843, Magyar Nemzeti Galéria) életteli vidámságot, derűs frissességet mutatnak. Legismertebb, Lányok bál után (1850, Magyar Nemzeti Galéria) című életképe ugyanakkor új szemlélet és igény jelentkezésére utal. Ezen a kitűnő művészi kvalitású festményen - amely sajátos Vanitas-ábrázolásként is értelmezhető - már nem egyszerű, bensőséges és családias kispolgári életvitellel, hanem a 19. század második felében divatossá váló előkelő, élveteg és pompázatos nagypolgári környezet első példájával találkozunk. Borsos József képeivel nemcsak Bécsben, hanem a Pesti Műegylet | [lásd] kiállításain is sikert aratott. Baráti viszonyban volt az osztrák főváros vezető mestereivel; az 1848-as országgyűlés megnyitását ábrázoló litográfiáját például August von Pettenkofennel, a magyarországi parasztok, cigányok, csikósok világa iránt érdeklődő osztrák festővel, a szolnoki művésztelep későbbi alapítójával együtt készítette el. Az 1850-60-as években jelentkező új festészeti törekvéseket - valószínűleg éppen a sikerek idején bevált és az idők folyamán rutinná rögzült festői elemekhez való ragaszkodása miatt - már nem tudta követni. Talán művészi kétségeinek, meghasonlottságának ábrázolásával találkozunk Az elégedetlen festő című műalkotáson (1852, Magyar Nemzeti Galéria). 1860 körül művészi és egzisztenciális válsága miatt hazaköltözött Budára, s élete utolsó éveiben a festészettel szinte teljesen felhagyva fényképezéssel és vendéglővezetéssel foglalkozott. Irodalom KOPP J.: Borsos József, Budapest, 1931 RÓZSA GY.: Adatok Borsos József arcképfestészetéhez, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1951, Budapest, 1952. 147150. MOLNÁR ZS.: Borsos József emlékkiállítás, Veszprém, 1971 Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 396-397. (PAPP JÚLIA) BROCKY Károly

festő Született: Temesvár, 1807. május 22. Meghalt: London, 1855. július 8. Mestere: Leopold Kupelwieser, Joseph Redl, Johann Ender, Karl Gsellhofer A temesvári rajziskolában Schütz János vezetése alatt eltöltött fél év után a bécsi képzőművészeti akadémián 1825-32 között Leopold Kupelwiesernél, Joseph Redlnél, Johann Endernél és Karl Gsellhofernél tanult. 1832-ben Krisztus, Mária és Szent József fejét, 1833-ban a temesvári Weldin család 23 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

B

három tagjának arcképét festette meg. 1837-ben itáliai és párizsi tanulmányúton járt, majd Londonban telepedett le, ahol a főnemesség keresett portréfestőjévé vált (Viktória királynő és Albert herceg portréja, 1841). Az 1848-49-es szabadságharc után Angliába menekülő magyarok közül Kmetty Károly és Mészáros Lázár hadügyminiszter arcképét festette meg. Londonban készített portréi az angol klasszikus arcképfestészet hagyományainak átvételét mutatják (Ablaknál álló nő, 1850 körül, magántulajdon; Önarckép, 1850 körül, Magyar Nemzeti Galéria), mitológiai jelenetei (Vénus és Ámor, 1850, Magyar Nemzeti Galéria) pedig a barokk festészet tradícióiig (Rubens, Van Dyck) nyúlnak vissza. Paolo Veronese festménye nyomán készítette Krisztus és a szamáriai asszony című akvarelljét (1840-es évek, Magyar Nemzeti Galéria). A szárnyas nőalak által védelmezett gyermek géniuszok európai ikonográfiai hagyományát követte A zene és a festészet bemutatása és megkoronázása a költészet által című művelődési allegórián (1853 körül, akvarell, Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom SZENTKLÁRAY J.: Brocky Károly festőművész élete (h. n.), 1907 NYÁRY S.: Brocky Károly festőművész élete és művei (h. n.), 1910 PETRÁS I.: Brocky Károly emlékkiállítás, Budapest, 1955 LAJTA E.: Brocky Károly (1807-1855), Budapest, 1984 SZVOBODA D. G.: Brocky Károly arcképei Viktória királynőről és Albert hercegről, Művészettörténeti Értesítő, 1986/1-2. 71-75. (PAPP JÚLIA)


C C CAMICIA, Chimenti di Leonardo

asztalos, építész

Született: ?, 1427 előtt Meghalt: ?, 1505 után Firenzei asztalos és építész. Corvin Mátyás szolgálatában állt, feltehetően a budai királyi építkezések vezetője volt. Firenzében tanult, Urbinóban Francesco di Giorgio Martini mellett dolgozott. Az első rá vonatkozó adat 1463-ból származik. Egy 1479-es forrás szerint négy asztalossal kötött szerződést, hogy azok Budán őt szolgálják. 1487-ben Beatrix királynő egy nagyobb összeget utalt ki neki. Vasari Camicia életrajzában azt írja, hogy Mátyás királynak palotákat, kerteket, kutakat, templomokat, falakat és erődítményeket tervezett. Egyes feltételezések szerint neve összefüggésbe hozható a Filarete szellemében fogant budai egyetem tervével. A kutatás egy része benne látja a budai királyi vár díszudvarának, továbbá az urbinói stíluskapcsolatokat mutató függőkertnek és Cisterna Regiának a tervezőjét és vezető építészét. Nem lehet tudni, hogy Corvin Mátyás halála után meddig tartózkodott Magyarországon. Irodalom BALOGH J.: A művészet Mátyás király udvarában I., Budapest, 1966. 485487. FEUERNÉ TÓTH R.: A budai "Schola": Mátyás király és Chimenti Camicia reneszánsz ideálváros-negyed terve, Építés-Építészettudomány, V., 1973. 373-385. FEUERNÉ T. R.: A budai vár függőkertje és a Cisterna Regia. Magyarországi reneszánsz és barokk (szerk.: GALAVICS G.), Budapest, 1975. 11-54. FARBAKY P.: A budai középkori királyi palota díszudvara, Ars Hungarica, XVI/2, 1988. 143-171. (BÉKÉS ENIKŐ) CANEVALE, Isidore Marcellus Amandus

építész

Született: Vincennes [Párizs], 1729 v. 1730 Meghalt: Bécs, 1786. november 2. Mestere: Giovanni Niccolo Servandoni Az Ausztriában és Magyarországon is tevékenykedő francia származású építész az európai klasszicizmus szigorúan racionális áramlatának, az ún. forradalmi építészet képviselője volt, amely elnevezését alkotóinak újszerű, radikális elképzeléseiről kapta. Canevale 1753-54-ben a párizsi építészeti akadémián tanult. 1760-ban mint a II. József és Pármai Izabella eljegyzése, ill. Mária Terézia trónralépésének húszéves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségek dekoratőreként Ausztriába hívott Giovanni Niccolo Servandoni tanítványa és munkatársa utazott Bécsbe. Véglegesen Ausztriában telepedett le, megnősült, s a bécsi arisztokrácia és a trónörökös, II. József kedvelt építésze lett. 1765-ben a Liechtenstein hercegi család építésze lett, 1775-ben császári udvari építész. 1761-62-ben Barkóczy Ferenc prímás a középkori esztergomi székesegyház, a Bakócz-kápolna és a várhegy felmérésével, ill. a 25 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

tereprendezéshez szükséges tervek elkészítésével bízta meg. Első jelentős magyarországi munkája a váci székesegyház (1762-72) felépítése, valamint a császári család látogatásának emlékére 1764-ben elkészült váci diadalív volt. A hazai klasszicista építészet korai alkotásait Migazzi Kristóf bécsi érsek, váci püspök rendelte meg. Canevale szerepet vállalt az Esterházyak cseklészi és tatai kertjének átalakításában, s 1779-ben vele terveztette meg Esterházy János az új csákvári kastély angolkertjét is. Tervei alapján épült fel 1785-86-ban a katonai rendeltetésű pesti Újépület (Neugebäude) szigorú és dísztelen tömbje, amely 1897-es lebontásáig a forradalmi építészet legerőteljesebb európai példái közé tartozott. Irodalom BIBÓ I.: Europäische Einflüsse und lokale Entwicklung in der ungarischen Architektur um 1800, Acta Historiae Artium, 1972. 269-299. MOJZER M.: Canevale esztergomi rezidencia-terve, ÉpítésÉpítészettudomány, 1973/3-4. 489-496. HARTL, A.: Die Künstlerfamilie Canevale in Österreich (disszertáció), Salzburg, 1987. (PAPP JÚLIA) CARLONE építészcsalád

építészek, festők, stukkátorok 15-18. század Művészcsalád a 15. és a 18. század között. Tagjai között voltak építészek, festők, stukkátorok. A család több művésze Ausztriában és Magyarországon tevékenykedett: Carlo Antonio | [lásd] Carlo Martino | [lásd] Domenico | [lásd] Giovanni Battista I. | [lásd] Giovanni Battista II. | [lásd] Irodalom SZABÓ E.: Johannes Baptista Carlone, Művészettörténeti Értesítő, XVII, 1968/3-4., 214-238. GARAS K.: Az olasz mesterek és a magyarországi barokk térhódítása. Művészvándorlás, művészeti kapcsolatok. In: Magyarországi reneszánsz és barokk (szerk.: GALAVICS G.), Budapest, 1975. 201-229. FIDLER, P.: Architektur des 16 Jahrhunderts: Architekten, Baumeister und Bauten des Wiener Hofkreises, Innsbruck, 1990. 63-123. GALAVICS G.: Fürst Paul Esterházy (1635-1713) als Mäzen-Skizzen zu einer Laufbahn, Wiener Jahrbuch für Kunstgeschiechte, XLV, 1992, 121141. HOLZSCHUH, G.: Zur Baugeschichte des Fürstlich Esterházyschen Schlosses in Eisenstadt (kat.), Die Fürsten Esterházy, Eisenstadt, 1995, 144155. KELÉNYI GY.: Der Umbau des Schlosses von Pressburg im 17. Jahrhundert. In: Ex Fumo Lucem. Baroque Studies in Honour of Klára Garas, I, Budapest, 1999. 353-362. (BÉKÉS ENIKŐ)

CARLONE, Carlo Antonio

építész, festő, stukkátor 26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

Született: Scaria, 1635 Meghalt: St. Nicola, 1708 Pietro Francesco Carlone fia. Elsősorban Felső-Ausztriában működött (Garsten, Schlierbach). Főműve a Sankt Florian-i apátság enteriőrje (168695). Az apátság épülete a dunai barokk építőiskola fontos emléke, építését Prandtauer fejezte be. Ausztriában, a St. Florian-apátságban ő alkalmazta először a csehsüvegboltozatot. Belső kialakításait a stukkó-dekorációval való szakítás jellemzi, utat nyitva ezzel a monumentális falfestészet kifejlődésének. Bécsben Eleonóra császárnő megbízásából felépítette az Am Hofon álló jezsuita templomot. 1672-ben Carlo Martino Carlonétól Sebastiano Bartolettivel együtt átvette a kismartoni Esterházy-kastély kivitelezési munkáit. Carlone építészcsalád | [lásd] Carlo Martino | [lásd] Domenico | [lásd] Giovanni Battista I. | [lásd] Giovanni Battista II. | [lásd] Carlone építészcsalád | [lásd] (BÉKÉS ENIKŐ) CARLONE, Carlo Martino

építész, festő, stukkátor Született: ?, 1616 Meghalt: Bécs, 1667. április 13. Domenico Carlone | [lásd] és Giovanni Battista Carlone I. | [lásd] unokatestvére, utóbbi tanítványa, tervrajzainak örököse. Bécsben mint császári építőmester működött. Az ő tervei alapján, Nádasdy Ferenc támogatásával épült fel (1651-59) a lorettomi (Ausztria, Burgenland) szerviták temploma. A templombelső stukkó-dekorációja a hazai stukkóművészet egyik legjelentősebb 17. századi emléke. Feltehetően ő az építésze a sopronkeresztúri reneszánsz kastély szintén Nádasdy Ferenc által kezdeményezett barokk átalakításának. 1651-ben járt Vöröskőn is, itt a Pálffy-váron végzett átalakításokat. Magyarországi főműve a kismartoni Esterházy-kastély, amelynek tervét 1663-ban Esterházy Pál gróf megbízásából készítette el (Eisenstadt, 1663-1672). A négysaroktornyos középkori várat körülépítette, új teremsorral és homlokzattal látta el, s ezzel megszületett az első magyarországi barokk kastély. A védelmi szempontok ellenében itt kapott először nagyobb hangsúlyt a művészi kiképzés. A homlokzat díszítőelemei még a manierizmus stílusjegyeit hordozzák magukon, de a kialakításban a barokk építészet törekvései is megjelennek. Az építkezést 1672-ben Carlo Antonio Carlone | [lásd] és Sebastiano Bartoletti vette át. A kivitelezésben nagy szerepe lehetett Philiberto Lucchesének, sőt a kutatás egy része őt tartja a tervezőnek. Erre a feltételezésre az ad okot, hogy a kismartoni kastélyon a bécsi Hofburg I. Lipót szárnyának megoldásai térnek vissza, ahol Philiberto Lucchese volt a tervező. Carlone építészcsalád | [lásd] Carlo Antonio | [lásd]


C

Domenico | [lásd] Giovanni Battista I. | [lásd] Giovanni Battista II. | [lásd] Carlone építészcsalád | [lásd] (BÉKÉS ENIKŐ) CARLONE, Domenico

építész, festő, stukkátor Született: ?, 1615 Meghalt: ?, 1679 Carlo Martino Carlone | [lásd] és Giovanni Battista Carlone I. | [lásd] unokatestvére. 1643-45 között Fraknón dolgozott az Esterházy-vár építésén. 1645-ben Wiener-Neustadtban, majd Bécsben volt kőművesmester. 1660-tól a bécsi Hofburg I. Lipót szárnyának építkezését vezette, ezzel egy időben irányította a petronelli Abensperg-Traun kastély építkezéseit is. Carlone építészcsalád | [lásd] Carlo Antonio | [lásd] Carlo Martino | [lásd] Giovanni Battista I. | [lásd] Giovanni Battista II. | [lásd] Carlone építészcsalád | [lásd] (BÉKÉS ENIKŐ)

CARLONE, Giovanni Battista I. építész, festő, stukkátor Született: Verna, 1580-90 k. Meghalt: Bécs, 1645. december 28. Carlo Martino Carlone | [lásd] és Domenico Carlone | [lásd] unokabátyja. Lombardiai építész, 1620-37 között II. Ferdinánd német-római császár építőmestere. Valószínű, hogy ő készítette a nagyszombati jezsuita templom, Magyarországon az egyik első barokk épület terveit (1629-37). A kereszthajó nélküli alaprajz a bécsi jezsuita (ma Egyetemi) templomét követi, ez pedig a rend római Il Gesujának az Alpoktól északra meghonosodott változata. A kéttornyos homlokzat előképe a salzburgi dóm, ill. a bécsi templom. Másik jelentős magyarországi műve a pozsonyi királyi vár átalakítása (1635-1646), amiről az országgyűlés 1630-ban határozott, s Pálffy Pál irányításával 1635-ben meg is kezdetett. Carlone terveinek megfelelően a várat négy saroktornyosra építették ki, új emeletet húztak rá, s gazdag belső díszítéssel látták el. Az építkezés kivitelezője Johann Alberthal volt. A pozsonyi vár átépítésével egy időben az ő tervei szerint épült fel a várhegy alatt, a vár átalakításával párhuzamosan Pálffy Pál főispán kétemeletes nyári palotája (1635-48). Carlone építészcsalád | [lásd] Carlo Antonio | [lásd] Carlo Martino | [lásd] 28 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

Domenico | [lásd] Giovanni Battista II. | [lásd] Carlone építészcsalád | [lásd] (BÉKÉS ENIKŐ) CARLONE, Giovanni Battista II. építész, festő, stukkátor Született: ?, 1682 Meghalt: Eger, 1747 1712-től haláláig Egerben élt, Erdődy Gábor püspök építésze volt. Nevéhez fűződik számos északkelet-magyarországi templom megtervezése. Egerben a volt jezsuita templomot (1717-40) és rendházat, a lebontott püspöki palota egy részét (1716-38), az Irgalmas rendiek kolostorát és kórházát (1727-28) építette. 1725 körül megtervezte saját lakóházát (Eger, Széchenyi utca 13.). Több világi rendeltetésű házat emelt, például fácánosházat a püspök részére. 1731-ben átépítette a város piacára néző, szobrokkal díszített kőhidat (lebontották). Tervei szerint épült fel a debreceni piarista Szent Annatemplom (1719-46), valamint a miskolci minorita templom (1729-43) és kolostor (1743-73). A debreceni és a miskolci templomban az akkor új típusú csehsüvegboltozatot alkalmazta. Ő volt a tervezője az azóta átépített demjéni Padovai Szent Antal-templomnak (1730-32), a füzesabonyi (172635) és a később lebontott kerecsendi Nepomuki Szent János (1733) templomnak. Felmerült, hogy ő lenne az építésze az edelényi L'Huillier kastélynak is (1727-30). Építészetére jellemző az itáliai hagyományok ötvözete az északias elemekkel. Kedvelte az új technikai megoldásokat. Carlone építészcsalád | [lásd] Carlo Antonio | [lásd] Carlo Martino | [lásd] Domenico | [lásd] Giovanni Battista I. | [lásd] Carlone építészcsalád | [lásd] (BÉKÉS ENIKŐ) a CASSIANUS-CORVINA mestere

miniatúrafestő

Született: a 15. század nyolcvanas-kilencvenes évei A 15. század végi budai könyvfestőműhely egyik legjelentősebb művésze. Nevét egy 1490 körül készült corvina kötetről kapta, mely Iohannes Cassianus De institutis coenobiorum című művét tartalmazza (Párizs, Bibliotheque Nationale). A könyvet Mátyás királynak szánták, de díszítését, amelyben a Cassianus-Corvina mesterén kívül további festők is részt vettek, már II. Ulászló számára fejezték be. Stílusa alapján Észak-Itáliából, Milánó környékéről érkezett. Az 1480-as évek végén, 1490-es évek elején Budán működött művész Balogh Jolán és nyomában Hoffmann Edith szerint feltehetően nem más, mint az 1487-ben és 1490-ben madocsai apátként említett Fra Zoan Antonio (Iohannes Antonius) Cattaneo de Mediolano domonkos szerzetes, aki 1495-ben mint "miniator librorum regiorum" szerepel. A madocsai apát könyvfestészeti tevékenysége, s így a CassianusCorvina mesterével való azonosítása az utóbbi időben bizonytalanabbnak


C

látszik. A Cassianus-Corvina mesterének attribuált, ill. a körébe sorolt munkák az Averulinus-corvina (Velence, Biblioteca Marciana) egyes illusztrációi, a Beda-corvina (München, Bayerische Staatsbibliothek), a Holkham Hall-i Evangelistarium (Library of Lord Leicester) és egy Aristoteles-ősnyomtatvány (Párizs, Bibliotheque Nationale) kifestése, továbbá Nagylucsei Orbán Psalteriumának (Országos Széchényi Könyvtár), az Erdődy-Bakócz család 1489-es címereslevelének (egykor Galgóc, az Erdődy család levéltára) és Somogy megye 1498-as címereslevelének (Kaposvár, Somogy Megyei Levéltár) díszítése. Irodalom BALOGH J.: A művészet Mátyás király udvarában, Budapest, 1966 BALOGH J.: Mátyás király és a művészet, Budapest, 1985 CSAPODI CS.: Mikor szűnt meg Mátyás király könyvfestő műhelye?, Magyar Könyvszemle, 79/1-2., 1963, 27-42. CSAPODI CS.-CSAPODINÉ GÁRDONYI K.: Bibliotheca Corviniana, Budapest, 1990 HOFFMANN E.: Régi magyar bibliofilek (szerk.: WEHLI T.), Budapest, 1992 WEHLI T.: Középkori miniátorok, Ars Hungarica, XXIII/2 (1995), 215-220 MIKÓ Á.: Nagylucsei Orbán Psalteriuma. Három kódex. Az Országos Széchényi Könyvtár millenniumi kiállítása (szerk.: KARSAY O., FÖLDESI F.), Budapest, 2000. (BORECZKY ANNA) CÉLKUTI ZÜLLICH Rudolf

szobrász Született: Gyulafehérvár, 1813. július 3. Meghalt: Kairó, 1890. január 13. A bécsi képzőművészeti akadémián folytatott tanulmányok után 1840-től másfél évtizedig Rómában élt. Pártfogója, Döbrentei Gábor javaslatára a Nemzeti szoboregylet 1846-ban megbízta a Hunyadi János-emlékszobor modelljének elkészítésével. A Nádasdyak pesti, Zrínyi utcai palotájába rendelt, Kálmán király eloltja a boszorkánymáglyát című, elkallódott kandalló-domborművön (1855) kívül a nádasdladányi kastély számára egy életnagyságú Szűz Mária gipszszobrot is készített. Utóbbit Hunyadit (1855) és Petőfit (1858) ábrázoló gipszszobraihoz hasonlóan Pesten kiállította. Tomori Anasztáz megrendelésére a Nemzeti Színház elé mintázott Katona József-szobrát (1859) később átvitték a színház udvarára, Kisfaludy Sándort ábrázoló balatonfüredi emlékszobrát (1860) pedig, amelyet Jókai Mór is hevesen bírált, beolvasztották. Művészi kudarcai miatt 1861-ben Párizsba költözött. Junó című márványszobra (1846), amelyet Rómából küldött haza, ill. Vörösmarty Mihályt (1856) és Kisfaludy Sándort (1857) ábrázoló bronz mellszobrai a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében vannak. Irodalom Emlékbeszéd Kisfaludy Sándor koszorús költőnk szobrának Balaton-füreden 1860-diki Junius 11-dikén történt leleplezése alkalmára, Célkuti Züllich Rudolf akadémiai szobrásztól, Pest, 1860 VERESS E.: Czélkuti Züllich Rudolf szobrász élete és munkái, Kolozsvár, 1911 (különnyomat az Erdélyi Múzeum 1911. évfolyamából) PRAZNOVSZKY M.: Kultusz és közélet, Új Horizont, 1993/2. 71-75. (PAPP JÚLIA)

CERESOLA, Venerio

építőmester 30 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

Született: ?, 1640 körül Meghalt: ?, 1714 Olasz származású, 1686-1703 között császári építőmesterként dolgozott Budán, 1690-92 között ő szervezte meg a budai kőműves- és kőfaragócéhet. Várerődítési munkálatokat vezetett többek között Esztergomban, Komáromban, Érsekújvárott, Győrött, Székesfehérvárott, Nagyváradon és Budán. Budán lakóházakat is emelt, átalakította a budai Városházát (Szentháromság utca 2.), és az ő nevéhez fűződik a Nagyboldogasszonytemplom előtt álló Szentháromság-oszlop első változata (1696-1706). Irodalom SCHOEN, A.: Ceresola capo maestro budai korszaka, Budapest, 1958.. CIMBAL, Johann Ignaz

festő Született: Wagstadt, 1722 Meghalt: Bécs, 1795. december 27. Sziléziai származású bécsi oltárkép- és freskófestő, néhány rézkarca is ismert. 1742-től 1753-ig látogatta a bécsi Képzőművészeti Akadémiát. Korai alsó-ausztriai és morvaországi munkái után az 1760-as években cseh földön dolgozott. 1768-tól Magyarországon jutott nagyszabású freskó- és oltárkép-megrendelésekhez. Művei rokokóba hajló, színpompás késő barokk alkotások, gyakran ismétlődő, egyéni típusokkal. Pl.: Székesfehérvár, a székesegyház mennyezetfreskói (Szent István megdicsőülése, Szent István megalapítja az első püspökségeket, Szent István átadja Intelmeit fiának), mellékoltárképek, 1768; Zalaegerszeg, plébániatemplom, főoltár- (Bűnbánó Magdolna) és mennyezetfreskók, mellékoltárképek, 1769; Sümeg, a püspöki nyári palota nagytermének tájképes falképe, 1769-71; Veszprém, püspöki palota, a kápolna mennyezetképe (A megváltás allegóriája), 1772; Páka, plébániatemplom, szentélymennyezet-, főoltár- és falfreskó, 1773; Peremarton, Tornyiszentmiklós, Martonvásár, plébániatemplom, szentélyfreskó, 1773, 1774, 1776; Nagyvárad, székesegyház, mellékoltárképek, 1781. Két korai oltárképét (Szent Imre, Keresztelő Szent János) őrzi az esztergomi érseki szeminárium, egy kisméretű Szentháromságképét a Keresztény Múzeum, a Szent István-freskók két színvázlatát a székesfehérvári egyházmegyei gyűjtemény (kölcsön: Magyar Nemzeti Galéria). Festő fiai: Johann Cimbal (?, 1754-Bécs, 1808 után), aki a freskók készítésénél állandó segédje volt Magyarországon is; Jakob Cimbal (Bécs, 1778. január 7.-Bécs, 1834. január 24.) egy 1797-ből szignált Kálvária-képe a Magyar Nemzeti Galériába jutott. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 60-62., 211-212. Saur Allgemeines Künstlerlexikon, 19. München-Leipzig, 1998. 228-229. (JÁVOR ANNA)

CLARK, Adam

építőmérnök Született: Edinburgh, 1811. augusztus 14. Meghalt: Buda, 1866. június 23. 1834-ben Londonban gépépítő mérnökként dolgozott az English és Hunter gépgyárban. Megismerkedett Széchenyi Istvánnal, aki még 1834-ben Pestre 31 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

hívta, hogy összeszerelje a Vidra nevű kotróhajót, majd alkalmassá tegye a Duna medrét a hajózásra. 1835-ben Széchenyi felkérte, hogy építsen hidat a Dunára. A terveket azonban egy másik híres angol hídépítő mérnök, Thierney Clark készítette el, aki tervezőiroda vezetője és Adam főnöke lett. A Lánchíd 1839-ben elkezdett munkáinak építésvezetője Adam Clark lett. A híd alapkövét 1842. augusztus 24-én Károly főherceg rakta le, és a hidat 1849. november 20-án felavatták. Eközben, az 1848-49-es szabadságharc alatt Széchenyi mellett műszaki tanácsosként részt vett az első köztéri szökőkút, az első pesti sétatér építésében, megtervezte az első budai vízvezetéket, amelyet azonban pár év múlva le kellett bontani. Adam Clark magyar családja és magyarországi kapcsolatai révén továbbra is itt dolgozott, és a híd városképi folytatásaként 1851-ben megkezdte a budai Alagút építését Thierney Clark budapesti irodájának korábbi tervei alapján. Az Alagutat 1857. április 30-án adták át a kocsiforgalomnak. A Dunagőzhajózási Társaság megbízásából gőzhajók szakvéleményezésében is részt vett. Neve kimutatható a Drezda melletti pirnai híd, a leitmeritzi Elba-híd, egy bécsi Duna-híd építési munkáinál. Irodalom HORVAI K.: Clark Ádám, Budapest, 1968 Széchenyi-Lánchíd és Clark Ádám (szerk.: TÖRÖK GY.), Budapest, 1999. (MULADI BRIGITTA) CONTI Lipót Antal

kőfaragó, szobrász Született: Sopron, 1708 Meghalt: ?, 1773 Mestere: Pietro Antonio Conti, Eysenkölbl Lőrinc Apjánál, Pietro Antonio Conti stukkókészítőnél, majd 1721 és 1726 között Eysenkölbl Lőrinc kőfaragómesternél tanult. 1734-ben pesti polgár, városi tanácsos. 1736-ban a pesti Invalidus-ház kápolnájában, 1739-ben Kőbányán a Segítő Szűz-kápolnájában és a pesti volt pálos templomban végzett kőfaragó munkákat. 1739-53 között Pesten a városi tanács megbízásából dolgozott. 1742-ben Kecskeméten Szentháromság-emlékművet emelt (tervrajza 1741-ből a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban). 1745-ben Pesten a szervitáknak dolgozott. 1761-ben Jászberényben a római katolikus templom toronyfülkéibe Szent István-, László-, Péter- és Pál-szobrot állított. 176465-ben a péceli Ráday-kastély munkálataiban vett részt. 1767-ben Budán, a tabáni Szent Katalin-templomban dolgozott. Hiteles szobraival való összehasonlítás alapján tevékenysége feltételezhető 1746 körül a pesti volt pálos templom oltárain és szószékén, valamint a vácrátóti templom oltárszobrain, 1750 és 1756 között a váci Szentháromság-emléken és az ottani piarista templom főkapuján, Kalazanti Szent József-szobrán. (LIPP MÓNIKA)

CORRARDUS

Névváltozat: [Konrád mester] építőmester Született: ? Meghalt: ?, 1374 előtt Valószínűleg német bevándorló. 1374-ben mint néhai szerepel egy oklevélben "idősebb királynénk építkezéseinek vezetője, óbudai polgár", vagyis "procurator operum". Erzsébet királynénak, Nagy Lajos 32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

édesanyjának az építőmestere. Telkén állott a kőfaragók színje. Hosszabb ideig vezette az első Magyarországon dokumentált építőpáholyt, amelynek munkáiban elsősorban délnémet és osztrák hatások érvényesültek. Átépítette az 1343-ban az Erzsébet birtokába jutott óbudai királyi várat, a közelében pedig klarissza apácakolostort emelt. Ennek, valamint a hozzá tartozó gótikus templomnak alapfalai láthatók a Mókus utcai iskola udvarában. Nevéhez köthető az Óbuda Fő terén állt háromhajós gótikus csarnoktemplom is. Irodalom GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 114-115. (LIPP MÓNIKA) CSONTVÁRY KOSZTKA Tivadar

Névváltozat: [Kosztka Mihály Tivadar]

festő Született: Kisszeben, 1853. július 5. Meghalt: Budapest, 1919. június 20. A modern magyar művészet kiemelkedő egyénisége. Évtizedekig tartó útkereső erőgyűjtést követően 1880-ban - egy állítólagos - sorsfordító hallucinációs élmény hatására határozta el, hogy festő lesz. Szülővárosában, Kisszebenben, majd Ungváron járt gimnáziumba. Később kereskedősegéd lett Eperjesen. Ezt követően Szerednyén, apja falusi patikájában segédkezett, gyógynövényeket gyűjtött, majd Léván és Losoncon gyakornokoskodott; Léván általános gyógyszerkönyvet írt. Közben Budapesten szerzett gyógyszerész oklevelet és egyéves önkéntesi idejét hasznosítva jogot hallgatott a pesti egyetemen, s a főváros polgármesteri hivatalában volt helyettes díjnok. Az egyetemi ifjúság élén részt vett az 1879-es szegedi árvíz mentési munkálataiban, az akkor szerzett bronchitisére a Magas-Tátrában keresett gyógyulást. 1880. október 13-án Iglón, belső késztetésre, érdeklődése a festészet felé fordult. 1881 tavaszán Rómába ment tanulmányútra a művészetekkel ismerkedni, egyúttal erejét és a reá váró feladatokat felmérni. Hazatérve azonban továbbra is gyógyszerészként tevékenykedett, előbb Eszéken, később Szentesen. Végezetül 1884-ben, a Losonc melletti Gács községben nyitotta meg patikáját. Az itt eltöltött tíz esztendő során, számos cikket, jórészt közművelődéssel foglalkozó írást publikált a helyi sajtóban. Eközben a patikát felvirágoztatta, majd bérbe adta, ezáltal anyagilag függetlenül, immáron teljesen a művészetnek szentelhette magát. Első olajfestményei, a Madarak, mint iskola előtti tanulmányok 1893-ra datálódnak, 41 évesen, 1894-ben járt Hollósy | [lásd]nál a müncheni akadémián, Kallmorgennél Karlsruheban, majd Düsseldorfban és Párizsban. Arra, hogy végzett-e stúdiumokat 1880 és 1893 között, csak feltételezések vannak. 1880-ban Keleti Gusztávtól kért tanácsot a tájfestés és a festői technikákra vonatkozóan. Önéletírásában olvashatjuk, hogy az akkor divatos Hermesfüzeteket másolta, mégpedig oly hűséggel, hogy az eredetitől meg sem lehetett különböztetni őket. Hihetőnek tetszik az a hipotézis, hogy Kubányi Lajosnak, a közeli Alsó-Esztergályon élő gyógyszerésznek, a müncheni akadémiai képzettségű divatos népéletkép festőnek segítségével rajzstúdiumokat végezhetett, s talán a festéssel is megpróbálkozott. A négy madárportré, az "első olajfestmény", a Pillangó és a müncheni tíz rajz színvonala mindenesetre ezt a feltételezést támasztja alá. A festő ezeket a festményeket és rajzokat nagy becsben tartotta, mintegy igazolásként őrizte és minden alkalommal kiállította. Az akadémiákon szerzett tapasztalatok megerősíthették Csonyváryt abban, hogy már kellőképpen felkészült a nagy 33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

kihívásra, amihez viszont bizonyos előzetes tanulmányok szükségesek. A művészpálya mindössze másfél évtizedbe sűríthető, az első festmény 1893ra, az utolsó 1909-re datálható. A felkészülés idejéből nem maradt fenn festmény vagy rajz, de teljességgel nem zárható ki hiteles művek esetleges későbbi azonosítása. Mai ismereteink szerint a Csonyváry-oeuvre mindösszesen 120 művet tartalmaz, életére írásai, fennmaradt írástöredékei, valamint közvetett bizonyítékok alapján lehet csak következtetni. A Csonyváry-képek eredetiségének megállapítására biztos támpontul szolgálnak kiállítási katalógusai, a halála után a műteremben lajstromozott és 1920-ban, az életmű megmentőjének, Gerlóczy Gedeonnak a tulajdonába került művek sora, továbbá a gácsi patika padlásáról a bérlő által Kecskemétre átmen-tett képek, amelyek egy részét a harmincas években kiállították. Csonyváry nem szignálta a képeit. A kivétel ez alól a müncheni rajzok némelyikének K. jelzete. A Visszatekintő nap Trauban című festményen pedig van egy későbbi ajánlás: festé Tivadar az Országháznak ajándékul szöveggel. A rövid akadémiai stúdiumokat követő időszak életrajzi adatai nem egyszer egymásnak ellentmondóak. A telet általában Itáliában és Dalmáciában, a nyarat a Felvidéken töltötte. 1894-ben és 1896ban nagy utazásokat tett délen. Ez idő tájt festhette le gácsi házvezetőnőjét, az Almát hámozó öregasszonyt. A keskeny, sajátos képkivágás nem véletlen, Csonyváry ugyanis bonyolult számítások alapján tudatosan választotta meg a képformát és képméretet. A kilencvenes évek második felében született az átható tekintettel, tükörbeli önmagával szembenéző, öntudatot és erőt sugalló Önarckép is. Önnön profetikus megörökítésén túlmenően a műtermi megvilágításban rejlő lilás reflexek tükröződése foglalkoztatta. A Pompejiben és Trauban festett kisméretű vedutákon, a hiteles megjelenítés mellett a plein air lehetőségei izgatták. 1900-ban szerepel első ízben Csonyváry neve a Nemzeti Szalon katalógusában. Az 1901-ben festett, Holdtölte Taorminában és Mandulavirágzás Taorminában már az érett festőiség jegyeit viseli, ekkortájt főképp a fényproblémák és a gazdag kolorit megjelenítése foglalkoztatták. A Naplemente a nápolyi öbölben című kép a napszakváltás megörökítésének jegyében született. Hasonló fényproblémákat vet fel az 1902-ben festett Keleti pályaudvar éjjel. Ezt megelőzően készült a bizarr szépségű felvidéki bányavároska, Selmecbánya távlati képe, a leíró naturalizmus jegyében. Az előtérben lévő idilli népéletkép Csonyváry festészetének sajátossága, ahogy a makro-világgal együtt, olykor rejtve a mikro-világot is elénk tárja. Összképet ad, de kiemeli a legapróbb részleteket is. A Castellammare di Stabia című képet naiv expresszionizmus jellemzi. 1903-ban festi kettős nézőpontból, topografikus hűséggel a Római híd Mosztárbant, ugyancsak a helyszínen a Jajcei vízesést és éjszakai megvilágításban a Jajcei villanyművet. A magyar történelem fordulópontja Szigetvár, a helyszín rideg valósága nem tudta kellőképpen felhevíteni, a Zrínyi kirohanása naiv történelmi tablókép maradt. A Vihar a Nagy Hortobágyon is a nagy motívum keresésének jegyében született. A szelíd nyugalom és a készülő vihar egyszerre van jelen, a két véglet ütköztetése révén válik monumentálissá. 1903-ban Csonyváry nagy európai körútra indul: Schaffhausen, Basel, Amsterdam, Haarlem, Hága, Rotterdam, Antwerpen, Brüsszel, London, Párizs, Madrid, Toledo, Sevilla, Granada, Cordova és Malaga. Innen keletnek veszi az irányt, Gibraltárban száll hajóra, Máltánál hajótörést szenved, a nagy vihar halálközeli élménye után Egyiptomban tanulmányozza a vakító nap színekre gyakorolt hatását, és innen küldi haza a táviratot: "plein air erfunden" (plein air felhasználva). A Szaharai vázlatok hagyományos vázlatkészítő módszeréről tudósítanak. A telet a Szentföldön tölti. 1904-ben a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című vásznán megörökíti a zsidók panaszfalát, majd varázslatos színgazdagsággal festi meg a csodás természeti jelenséget, a Sétakocsizás újholdnál Athénben című képen. 1904-ben szinte egy időben kezdi festeni a nagy kihívást jelentő Tátrát és a nagy történeti motívumot, a Taorminát. 1905-ben fejezi be mindkettőt, A Nagy Tarpatak a Tátrában és A taorminai görög színház romjait. Ez utóbbihoz készült kisméretű vászon az egyetlen 34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

adalék a vázlatkészítés ilyetén megoldására. 1906-ban, Baalbekben festette "a világ legnagyobb napszín festményét". A képen minden együtt van, amit elérni szándékozott: a világító színek, a dekorativitás, az eszmei gazdagság, az energia, a monumentalitás, a részletgazdagság és a távlat. 1907-ben már elég felkészültnek érezte magát arra, hogy a művészet fővárosában, a Grande Serre de la ville de Paris-ban állítsa ki műveit. 1907-ben festette két emblematikus főművét: A Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Magányos cédrust. A szabályos háromszög-istenszem koronájú életfa alatt kerengő lovasok és táncos tündérlányok az élet örök forgását szimbolizálják. "Él a fény, él a szín, de a levegő létezik" - írja Csonyváry az önnön magányosságát szimbolizáló sok ezer éves cédrus földet és levegőeget összekötő monumentalitásáról. Az 1908-ban festett Mária kútja Názáretben már az összefoglaló stílus jegyében született. Utolsó festménye a Tengerparti sétalovaglás a tiszta költészet birodalmába vezeti a nézőt, minden titokzatos, történésfeletti. Ezzel a képpel zárul Csonyváry festői életműve. A hátralévő tíz esztendőben születtek filozofikus töltetű írásai, valamint torzóban maradt vázlatai, allegorikus, sőt megalomániás kartonjai. Irodalom LEHEL F.: Csontváry, Budapest, 1922 LEHEL F.: Csontváry a posztimpresszionizmus magyar előfutára, Párizs, 1931. NÉMETH L.: Csontváry Kosztka Tivadar, Budapest, 1964. NÉMETH L.: Csontváry Kosztka Tivadar, Budapest, 1970. Csontváry-emlékkönyv, Budapest, 1976.; 1977.; 1984. MEZEI O.: Csontváry-dokumentumok I., Budapest, 1995 ROMVÁRY F.: Csontváry-dokumentumok II., Budapest, 1995 ROMVÁRY F.: Csontváry, Pécs, 1999. (ROMVÁRY FERENC) CZETTER Sámuel

rézmetsző Született: Felpéc, 1765 Meghalt: Oroszország, 1820 után Mestere: Jakob Schmutzer Kora legjelesebb, külföldön is elismert hazai rézmetszője. 1783-tól a bécsi képzőművészeti akadémián Jakob Schmutzernél tanult. Számos művelt, felvilágosult irodalmár és tudós kortársa támogatta - a bécsi Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőin, Görög Demeteren és Szekeres Sámuelen kívül például Kovachich Márton György történésztől és Kazinczy Ferenctől is kapott megrendeléseket. Írókról (Bárótzi Sándor, Dugonics András), tudósokról (Schedius Lajos), főnemesekről (Esterházy Miklós, Teleki Sámuel) készített pontozó modorú arcképei mellett a magyar koronát és tartozékait ábrázoló pontos, világos rajzú rézmetszetét (1790) és mitológiai tárgyú munkáját is ismerjük: a neves barokk festő, Franz Anton Maulbertsch Vénusz diadala | [lásd] című alkotását rézmetszetben sokszorosította. 1798-ban Széchényi Ferenc portréját készítette el. Mivel a budai egyetemi nyomdában nem kapott tartós megbízást, 1807-ben Oroszországba költözött, ahol a pétervári egyetem természettudományi múzeumának rézmetszőjeként tevékenykedett. Irodalom RÓZSA GY.: Czetter Sámuel. Egy magyar rézmetsző a 18-19. század fordulóján, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952, Budapest, 1953. 97-139. 35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 179-180. (PAPP JÚLIA) CZIGÁNY Dezső

festő Született: Budapest, 1883. június 1. Meghalt: Budapest, 1938. január 1. Mestere: Hollósy Simon, Jean Paul Laurens 1898-1900 között tanulmányokat folytatott az Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakán és a Mintarajziskola vendéghallgatójaként Budapesten, valamint a müncheni akadémián. 1900 nyarán Hollósy Simon | [lásd] tanítványaként tartózkodott először a nagybányai művésztelep | [lásd]en. Ebben az évben magyarosította nevét Czigányra. A budapesti Műcsarnokban 1902 tavaszán mutatkozott be a hazai közönség előtt. 1904 őszén utazott első ízben Párizsba, ahol előbb Jean Paul Laurens tanítványa volt a Julian Akadémián, majd a Jacques Émile Blanche körül csoportosuló nemzetközi festőtársasággal került kapcsolatba. Hazatértét közvetlenül megelőzően, 1906-ban részt vett a Salon des Indépendants tavaszi tárlatán, és a Société des Artistes Indépendants tiszteletbeli tagjává választotta. 1906 őszén Ferenczy Károly | [lásd] tanítványaként ismét beiratkozott a Mintarajziskolába. Komolyabb gyűjteménnyel először 1907-ben szerepelt a budapesti Könyves Kálmán Szalon Ifjúság című tárlatán. Ebben az évben került baráti kapcsolatba Ady Endrével, akinek több képmását is megfestette, és akinek hatására áttért a református hitre. 1908-ban csatlakozott a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köré | [lásd]hez (MIÉNK). 1909-ben részt vett a Bölöni György által Kolozsvár-NagyváradArad útvonalon szervezett Új Magyar Festők és a későbbi Nyolcak | [lásd] első együttes fellépésének számító Új Képek kiállításokon. 1911-ben a Nyolcak tagjaként állított ki. 1912-ben a budapesti Park Szanatórium később megsemmisült falképein dolgozott, és beköltözött a Százados úti művésztelepre. A Tanácsköztársaság alatti művészképzésben betöltött szerepe miatt a Magyar Képzőművészek Egyesülete 1920-ban kizárta tagjai sorából. Ezt követően budapesti szabadiskolákban tanított, majd 1924-ben belépett a Képzőművészek Új Társaságá | [lásd]ba (KUT). 1925-30 között Párizsban és Nizzában élt. 1928-ban szerepelt a Velencei Biennálén. 1930ban végleg hazatelepült, és csatlakozott a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségéhez. 1938. január elsején, tragikus körülmények között hunyt el Budapesten. Hagyatéki kiállítását 1944-ben rendezték. A századforduló körüli években dominánsan sötét színvilágú, realista önarcképeket és portrékat festett. Ezt követően Hollósy hatására az impresszionizmussal kacérkodó plein air naturalizmus irányát követte. E korszakának egyik nagy összefoglalásaként értékelhető és eredendő lélekábrázoló képességének kiváló bizonyítéka a költőbarátját bemutató ún. Boros Ady című képe (19071908 körül, lappang). A párizsi tartózkodása során megismert francia posztimpresszionisták és Matisse művészetének hatása 1908-1909-től mutatkozik meg festészetében. A fauve-ok irányát Félix Vallotton szecessziós dekorativitásával ötvöző főműve az Interieur vagy Fésülködő nő című alkotása (1909, megsemmisült). A szintén ebben az évben festett és "zöldhajú szörnyeteg" néven elhíresült Önarcképe (1909, magántulajdon) már sallangmentesen mutatja a legmodernebb francia művészet hatását. A Nyolcakkal való szoros kapcsolatának idején Cézanne látásmódjához közelálló csendéleteket festett (Csendélet, 1911-12 körül, Magyar Nemzeti Galéria). Ugyanekkor alkotta meg Pablo Casals képmását (1911, magántulajdon), amely portréművészetének egyik legihletettebb darabja. A szerzetesi és főpapi szerepben önmagát gyakran és ironikusan ábrázoló Csonyváry e témájú főműve A bíboros önarckép (1915-16 körül, Magyar 36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

C

Nemzeti Galéria). Harmadik feleségéről, Szilasi Borbáláról festett számos portréjának nyitódarabja a Nő csendélettel (1917 körül, Pécs, Janus Pannonius Múzeum), az első világháborútól elterjedő klasszicizáló tendenciákkal rokon alkotás. Az 1920-as évek második felében Párizsban és Provence-ban festett tájképeivel, portréival és csendéleteivel távolról kapcsolódik az Európa-szerte fellépő új tárgyiassághoz. Ekkori művészetére a letisztultan klasszikus formaképzés és a korábbiaknál egységesebb és visszafogottabb színvilág jellemző (Párizsi Szajna-híd, 1925 körül, magántulajdon; Gordonkán játszó nő, 1925-27 között, Magyar Nemzeti Galéria; Promenade, 1926-30 között, Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom BÖLÖNI GY.: Képek között, Budapest, 1967. 206-209., 316-318. PASSUTH K.: A Nyolcak festészete, Budapest, 1967 HORVÁTH B.: Czigány Dezső Ady-képei, Budapest, 1977. (RUM ATTILA) CZIGLER Győző

építész Született: Arad, 1850. július 19. Meghalt: Budapest, 1905. március 28. Bécsben szerzett oklevelet, majd Olaszországban, Görögországban és KisÁzsiában járt tanulmányúton. 1876-tól Magyarországon élt. Több, a budapesti városképet meghatározó épület tervezője. Első műveit neoreneszánsz stílusban építette. Később új formákkal gazdagított, eklektikus stílusban alkotott. Fő művei: Országos Erdészeti Egyesületek háza (Alkotmány utca 6.), Országos Kaszinó (Semmelweis utca 1-3., 194549), pártszékház, majd Szovjet Kúltúra Háza (ma Magyar Ház), Saxlehnerbérpalota (1886, Andrássy út 3.), Első Hazai Takarékpénztár bérpalotája (Erzsébet krt. 1.), Központi Statisztikai Hivatal (Keleti Károly utca 5-7.), Hold utcai vásárcsarnok (1897), Műegyetem kémiai épülete (1902-05). 1896-ban Czigler Győző tervezte a Múzeum krt. 23. épületére Czuczor Gergely domborművéhez az emléktáblát és a Várkert kioszk előtt álló Yblszobor talapzatát. Czigler Győző műve a bécsi Pázmáneum új épülete és a budakeszi Erzsébet Szanatórium. Balatonfüredre ő tervezte a tizenkét tornyú fürdőház épületét (1889), mely 1945-ben elpusztult. Dvorzsák Edével együtt Czigler Győző nevéhez fűződik a városligeti Széchenyi Fürdő tervezése, mely csak halála után épült fel (1909-13). A Műegyetemen 1887-től haláláig tanított. 1894-től a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet elnöke, 1895-től az Országos Magyar Iparművészeti Társulat alelnöke. Kabdebó Gyulával közösen írt könyve Az építőművészet története (1903). Irodalom Az Erzsébet Királyné Szanatórium, Budapest, 1902 NAGY V.: Czigler Győző emlékezete, Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1911 Az Országos Kaszinó ötvenéves története (szerk.: HALÁSZ L.), Budapest, 1931. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ)


D D DALMATA, Giovanni

Névváltozat: [Ivan Duknović] szobrász Született: Trau, 1440 körül Meghalt: Trau?, 1509 után Dalmát származású szobrász, Corvin Mátyás udvarának egyik legjelentősebb művésze. Az 1460-as években érkezett Rómába, ahol Pietro Barbo kardinális, a későbbi II. Pál pápa megbízásából megtervezte a Palazzo Venezia oldalkapuzatait. A legújabb kutatás a Palazzo Venezia több építészeti részletének hatását véli felfedezni a budai, ill. a visegrádi királyi építkezések maradványain, feltételezve ezzel Dalmata közvetítő szerepét. 1469-ben megfaragta a norciai (Umbria) San Giovanni Szűz Mária-oltárát. Korai művei közé tartoznak még a vicovarói San Giacomo homlokzati szobrai (1461-1479). Rómában Andrea Bregno, a kor vezető szobrásza műhelyébe került Mino da Fiesoléval együtt, akivel közösen alkotta római főművét, II. Pál pápa fali síremlékét a régi Szent Péter-bazilikában (147477, ma Róma, Grotte Vaticana és Párizs, Louvre). A síremlék Spes-alakja Dalmata egyik szignált műve. Andrea Bregnóval is többször dolgozott együtt, közös munkájuk Giacomo Tebaldi kardinális, valamint Bartolomeo Roverella kardinális síremléke (1466 után, Róma, Santa Maria sopra Minerva és 1476-77, San Clemente). Dalmata Rómában közreműködött még a Sixtus-kápolna, valamint síremlékek, oltárok szobrászati kialakításában. Magyarországra 1480-ban érkezhetett. Valószínű, hogy a budai és a visegrádi palota építkezéseinek egyik vezető szobrásza volt. Művészetének jutalmául a királytól 1488-ban nemesi rangot kapott, és ezzel együtt övé lett Majkovec vára. Magyarországi műveinek változó és bizonytalan a meghatározása, a kutatás mégis egyetért abban, hogy a diósgyőri várkápolnából származó Diósgyőri-Madonna az ő műve (1485-90, Magyar Nemzeti Galéria). Felmerült, hogy egyéb budai töredékek mellett ő lenne a szobrásza a Mátyás királyt és Beatrix királynét ábrázoló domborműpárnak is (Budapest, Szépművészeti Múzeum). A kutatás benne látja a visegrádi Herkules-kút vezető mesterét is. Dalmata személyében a korszak egyik kiemelkedő iskolázottságú, all'antica stílusban alkotó művésze érkezett hazánkba. Corvin Mátyás halála után (1490) térhetett vissza Itáliába. Dalmáciában is több műve található, szülővárosában, Trogirban a székesegyház Orsini-kápolnájában Szent János evangélista szobrát látta el kézjegyével. Neki tulajdonítják továbbá ugyanebben a kápolnában Szent Tamás alakját, a trogiri Cippico-palota kapuját és címertartó puttóját, valamint Szegedi Lukács püspök sírkövét (Zágráb, Povijesni Muzej Hrvatske). Velencében is működött, a Scuola Grande di San Marco részére rendeltek meg tőle egy oltárt, amit végül nem készített el. 1503-ban Dubrovniknak ajánlotta fel szolgálatait, de visszautasították. Élete végén Anconában alkotott. Ábrázolásmódja az antik szobrászat ismeretéről tanúskodik, stílusa a firenzei quattrocento plasztika hatását mutatja, kemény, erőteljes redőkezelésében ugyanakkor tetten érhetőek lombard-venetói jellegzetességek is. Hatása kimutatható a 16. századi dalmát szobrászatban. Irodalom MELLER P.: A visegrádi reneszánsz kút (doktori disszertáció), 1946 PRIJATELJ, K.: Ivan Duknović, Zágráb, 1957


D

BALOGH J.: Ioannes Duknović de Tragurio, Acta Historiae Artium, VI, 1961, 51-78. RÖLL, J.: Giovanni Dalmata, Worms am Rhein, 1994 Ivan Duknović i njegovo doba (szerk.: FISKOVIŠ, I.), Trogir, 1996 BUZÁS G.: Giovanni Dalmata Herkules-kútja a visegrádi királyi palotában, Budapest-Visegrád, 2001. (BÉKÉS ENIKŐ) DEÁK ÉBNER Lajos

Névváltozat: [Ébner Lajos; Louis Ebner] festő Született: Pest, 1850. június 18. Meghalt: Budapest, 1934. január 20. Német származású apja korai halála miatt Deák Ferenccel rokonságban lévő anyja, ill. anyai nagyapja, Deák János szűcsmester nevelte, akinek a nevét az 1880-as évek végétől a neve elé vette. (Műveinek jelzése korábban Ébner Lajos vagy Louis Ebner.) Művészeti tanulmányait 1869-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémián kezdte, de realista természetlátása folytán összeütközésbe került az oktatás merev szemléletével és módszereivel, ezért 1871-ben megvált az intézménytől. Fejlődésében döntő fordulatot jelentett az 1873-as bécsi világkiállítás, ahol megismerkedett a francia festők műveivel. E találkozás hatására Franciaországba költözött, s 1887-ig kisebbnagyobb megszakításokkal ott is élt. Barbizonban Paál László | [lásd]val, Párizsban Munkácsy Mihálly | [lásd]al került kapcsolatba, de megérintette a kortárs francia művészet elevensége is, mindenekelőtt J. Bastien-Lepage és J. F. Millet finom naturalizmusa, amely a konkrét ábrázolást a plein air atmoszférateremtő színességével társította. Fejlődésének útját a Szolnokon dolgozó osztrák festő, A. Pettenkoffen magyar tárgyú a szabadtéri festés előnyeit is hasznosító életképei döntötték el, amelyek témájukban és stílusukban egyaránt a legközelebb álltak festői habitusához. 1874 nyarán Pettenkoffen példájára maga is Szolnokra utazott, s ettől kezdve több mint egy évtizedig a nyarakat itt, a teleket pedig Párizsban töltötte. Deák Ébner Lajos zsánerigényekkel érkezett Szolnokra, ahol a magyar népélet sűrűjébe toppant. Leíró jellegű ábrázolási módszere szerencsésen ízesült a levegő atmoszférikus hatásának speciális alföldi sajátosságaival; friss meglátású, közvetlen hangú életképek (Szolnoki piactér, Szolnoki vásár, 1878; Vadmályvák útja, 1880; Hazatérő aratók, 1881; Baleset a vásárban, 1883; Konyhakertben, 1885) és kisméretű, levegős tájképek (Folyópart, Szalmakazlak, Falurészlet, 1885 k.) hosszú sorát festette meg. A nyolcvanas évek második felében a látottak átélése és kritikus szellemű megközelítése jellemezte munkáit. Ennek az időszaknak a két legfontosabb képe a Húsvéti körmenet (1886) és a Hajóvontató asszonyok (1887). 1887-ben Mészöly Géza | [lásd] halála után kinevezték a budapesti Női Festőiskola igazgatójának, s így Szolnokkal való közvetlen kapcsolata megszakadt. Emlékezetből vagy vázlatok alapján festett kései piacképei (Baromfivásár, Edényvásár, 1904) külsődleges, sablonos, bár gondosan kivitelezett munkák. Millenniumi megbízásként 1890-ben a tihanyi apátság, 1895-99ben a Műcsarnok részére faliképeket festett, történeti kompozíciója, a Tatárjárás Ipolyi-díjban részesült. Korábbi kvalitásait csak az 1900-as évek elején festett néhány, Fényes Adolf | [lásd] hatását mutató portréja (Öregasszony) és enteriőrje (Szolnoki parasztszoba) éri el. Gyűjteményes kiállítása volt 1918-ban az Ernst Múzeumban, művei rendszeresen szerepeltek a Szolnoki Művésztelep reprezentatív rendezvényein. Irodalom MÖBIUS I.: Deák Ébner Lajos, Budapest, 1940 39 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

VÉGVÁRI L.: Szolnoki művészet, Budapest, 1951 EGRI M.: A Szolnoki Művésztelep, Budapest, 1977. (TASNÁDI ATTILA) DÉNES Valéria

festő Született: Budapest, 1877. november 2. Meghalt: Pécs, 1915. július 18. Mestere: Vajda Zsigmond, Szablya-Frischauf Ferenc, Henri Matisse Művészeti tanulmányait Vajda Zsigmond mellett és Szablya-Frischauf Ferenc iskolájában kezdte. 1906-tól Párizsban élt, és két évig a fauvizmus vezető mesterének, Henri Matisse-nak volt a tanítványa. A nagybányai művésztelep | [lásd] munkájában több nyáron keresztül vett részt. A neósok mozgalmához tartozott. 1911-ben Galimberti Sándor | [lásd] felesége lett, akivel Párizsban élt. Dél-Franciaországban és Észak-Afrikában is jártak. A művészházaspár 1914 februárjában a budapesti Nemzeti Szalonban állított ki, mely alkalomból rövid időre hazalátogatott. Az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahonnan az internálás elől férjével Hollandiába menekült. Hazatérve tüdőgyulladást kapott és meghalt. Eleinte posztimpresszionista stílusú portrékkal és városképekkel jelentkezett, majd a fauvizmus hatása alá került. Férjével együtt a kubizmus egyik első magyar képviselője volt. Életművének rekonstruálása rendkívül nehéz, mivel párizsi lakásukban hagyott műveinek nyoma veszett. Irodalom ZOLNAY L.: A Galimberti házaspár művészete, Művészettörténeti Értesítő, 1974/4. MEZEI O.: Les Galimberti, couple d'artistes hongrois des années 1910, Acta Historiae Artium, XXIII., 1977 DÉNES ZS.: Galimberti Sándor és Dénes Valéria, Budapest, 1979 Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus művészete, Budapest, 1981. (MATITS FERENC)

DERKOVITS Gyula

festő Született: Szombathely, 1894. április 13. Meghalt: Budapest, 1934. június 18.. Mestere: Podolini-Volkmann Artúr, Rippl-Rónai József, Vedres Márk, Kernstok Károly 1910-től négy éven át segédként dolgozott asztalosmester apja mellett. Az első világháború kitörésekor katonának jelentkezett, a frontharcokban tüdőbajt kapott, és sebesülése miatt bal karja béna maradt, ezért 1915-ben hadirokkantnak nyilvánították és leszerelték. Bécsi gyógykezelése alatt szorgalmasan látogatta a múzeumokat és képtárakat. 1916-ban Pestre költözött, ahol asztalossegédként dolgozott. A munka mellett 1917-től a Székesfővárosi Iparrajziskola esti aktrajz-tanfolyamát, majd PodoliniVolkmann Artúr magániskoláját látogatta. Első műve 1918 tavaszán szerepelt az Otthon Írók Körének egy kiállításán. Bátyja, Jenő biztatására felkereste a Népszava szerkesztőségében Bokányi Dezsőt, aki a pályakezdő művészt megismertette Bölöni György kritikussal és Vedres Márk szobrásszal. 1918 őszétől egy tanéven át a Haris közi Képzőművészeti Szabadiskola növendéke volt, ahol Rippl-Rónai József, | [lásd] Vedres Márk 40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

és Kernstok Károly | [lásd] korrigált. A Tanácsköztársaság ideje alatt, 1919 nyarán, Kernstok nyergesújfalui művésztelepén dolgozott. 1920 júniusában házasságot kötött Dombai Viktóriával, a Haris közi és nyergesi iskola modelljével. Ebben az évben autodidakta módon elsajátította az olajfestés technikáját, és Kmetty János műtermében a grafikai sokszorosító eljárásokkal is megismerkedett. Nagyobb kompozíciók festésére akkor nyílt alkalma, mikor 1921-ben a külföldre utazó Szobotka Imre felajánlotta neki a műtermét. Első önálló kiállítása 1922 novemberében nyílt meg a Belvedere Galériában. 1923 júniusában Bécsbe utazott, ahol kezdetben Derkovits bátyja nyújtott nekik segítséget. 1924-ben részt vett a Hagenbund tárlatán, 1925 februárjában önálló kiállítása nyílt a Weihburg Galériában, majd májusban a budapesti Mentor Könyvkereskedés kiállítóhelyiségében mutathatta be legújabb alkotásait. 1926 januárjában hazatérve szerepelt a KUT | [lásd] harmadik kiállításán. 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítását a szakmai körök nagy elismeréssel fogadták. 1929 októberében gyűjteményes kiállítást rendezett a Tamás Galériában. 1930 októberében gyűjteményes kiállítása nyílt a Tamás Galériában. A börtön és a folyamatos nélkülözések miatt egészségi állapota rohamosan romlott. 1934 júniusában tüdőgyulladásban hunyt el. Októberben az Ernst Múzeum rendezte meg emlékkiállítását. 1948-ban posztumusz Kossuth-díjat kapott. 1917-19 közötti munkái még jórészt iskolai alakrajzi stúdiumok, de jegyzetfüzeteiben már ekkor feltűnnek a mindennapi városi élet nagyfokú szociális érzékenységgel megformált jelenetei (Zsákhordás, 1917, magántulajdon; Utcai harc után, 1918, Magyar Nemzeti Galéria). A Nyergesújfalun töltött nyáron nyílt első ízben lehetősége elmélyült tájábrázolásra. A tanulóévek akt- és tájtanulmányai 1920 körül nagyigényű, immár olajfestésű aktos kompozíciókban összegződnek. E kompozíciók expresszív kubizáló formanyelvükben még jórészt a Nyolcak | [lásd] festészetéhez kötődnek, de az Árkádia-téma megjelenése már a Szőnyi-kör művészi eszményeivel mutat rokonságot. Az elveszett Édenkert vagy Aranykor eszményi harmóniáját megidéző művek összefoglaló darabjai a Koncert (1921, Magyar Nemzeti Galéria) és a Nagy fa alatt (1922, Magyar Nemzeti Galéria). A művész prófétai, romantikus szerepvállalása tükröződik önportréiban, különösen a Süveges önarcképen (Magyar Nemzeti Galéria). Az 1920-22 közötti időszakban a mitologikus-archaikus Árkádia-képek ideális világának tragikus ellenpontjaként értelmezhetőek a biblikus kompozíciók. E művek összegző darabja az Utolsó vacsora (1922, Magyar Nemzeti Galéria). 1923-26 közötti bécsi korszaka tárgyválasztásában és festői formanyelvében egyaránt jelentős változásokat hozott. Vélhetően a német expresszionizmus erősödő hatására korábbi kubizáló-stilizáló látásmódját markánsabb karakterformálás, barnára redukált színtónus, a drámai hatást fény-árnyék kontrasztokkal és merész képkivágatokkal fokozó stílus váltotta fel. A gyors egymásutánban bekövetkezett személyes családi tragédiákat a halál-képek sorozatában dolgozta fel. A bátyját és sógornőjét egy fa alatt profán Ádám és Évaként ábrázoló Élet és halál (1923, Magyar Nemzeti Galéria) még az előző évek szimbolizmusának folytatója, ám az alakok erőteljes sötét erővonalakból kibomló masszív testisége már egy új szemléletmód hordozója. Testvéreiről rajzolt ravatalképei és korábbi háborús halálélményei a konkrét helytől és időtől elvonatkoztatott, ugyanakkor részleteiben végletesen reális, a kora középkori siratás-képek érzelmi intenzitását megidéző Halottsiratásban (1924, Magyar Nemzeti Galéria) összegződnek. Az 1927-30 közötti első budapesti korszak két nagy vezértémája az utca és az otthon. Az utca-képek egyik csoportján a külvilág kaotikus forgatagként jelenik meg. A téma rézkarcban és olajfestményként is kivitelezett 1927-es változatai (Utca, 1927, Magyar Nemzeti Galéria) James Ensor, George Grosz vagy az olasz futuristák horizont nélkül, meredek rálátással, átlós tengelyű mozgással szerkesztett infernális tömegjeleneteivel mutatnak rokonságot. Az utca-képek másik csoportja a külvárosi mindennapokat felelevenítő életképek, kikötői rakodómunkásokat, piaci jeleneteket rögzítő kompozíciók (Külvárosi részlet, 1929, lappang; 41 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

Halászok, 1929, lappang; Baromfivásár, 1929, lappang). A húszas évek viszonylagos megnyugvása és anyagi biztonsága a külvilág nyers forgatagával éles ellentétben álló otthon képeiben kap formát. Az ide kapcsolódó enteriőrök, csendéletek és kettős önarcképek az otthont a rend, megnyugvás és szerelem békés szigeteként mutatják fel. Újdonságot jelent e művek tömör, sziluettes, a korábbi felülnézetet elhagyó, jellemzően barnakék színtónusokra koncentrált, önmagában is jelentést hordozó, feszes kompozíciós szerkezetbe foglalt látásmódja. A következő években nagy szerepet játszó átvágásos kompozíciók a kettős önarcképek körében tűnnek fel, ezúttal az erőt, teremtő alkotást és intellektust képviselő férfi és a megnyugvást hozó, vegetatív, emocionális létezést jelképező nő kettősségében (Én és a feleségem, 1927, Magyar Nemzeti Galéria; Szőlőevő, 1929, Magyar Nemzeti Galéria; Mi ketten, 1929, magántulajdon). Az életet adó, meleg női testiség feleségéről készült lírai aktképeiben ölt képi formát (Hajnal, 1929, lappang). A több változatban megfestett, kollázsként is kivitelezett Halas csendélet (1928-30, Magyar Nemzeti Galéria) a hal hagyományos szakrális szimbólumát, valamint az óra, kés, tányér és számolócédula profán jelképeit modern memento mori kompozícióvá egyesíti. Az 1930-as dátum határozott cezúrát jelez az életműben, a bebörtönzés, kilakoltatás, az otthon elvesztésének személyes tragédiája a korábbinál is mélyebb és hitelesebb drámaisággal telíti Derkovits műveit. Az 1930-ban festett Végzés (Magyar Nemzeti Galéria) az otthon-képek záródarabjaként egy, a megelőzőeknél is radikálisabb szociális tematika kezdetét jelenti. A kettős arcképek kint és bentre hasadt két pólusú, de egy képtérbe sűrített világrendje a nyitott ablak előtt a kilakoltatási parancsot olvasó házaspár kettősében és a tűzfalra vetülő macska baljós árnyképében jelenik meg. Ugyanez a képi megoldás adja a vázát a nincstelenek és jogtalanok, valamint a rend és törvény képviseletében fellépő csendőrök konfliktusára alapozott kompozíciók sorozatának (Éhesek télen, 1930, magántulajdon; Téli ablak, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Téli viharban, 1931, Magyar Nemzeti Galéria). Az 1930-34 közötti periódus másik nagy képcsoportját az utcai összeütközéseknek, brutális rendőri megtorlásoknak emléket állító terror-képek (Kenyérért, 1930, Magyar Nemzeti Galéria), ill. a tüntetési tömegjeleneteket ábrázoló tollrajzok alkotják. 1930 körül Derkovits újfajta, groteszk hangot üt meg a hatalom jellegzetes karaktereit kifigurázó sorozatában (Halárus, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Aukció, 1930, magántulajdon; Telefonáló, 1931, Magyar Nemzeti Galéria). Az uralkodó osztálynak a trianoni Magyarországon szokatlanul merész és kíméletlen szatírája a weimari Németország, ill. a Neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) politikailag elkötelezett irányzatának olyan képviselőivel rokonítja Derkovits művészetét, mint George Grosz, Otto Dix vagy Max Beckmann. E kompozícióiban a fotó- és filmművészet megoldásait idéző megosztott képterek, merész átvágásokkal szabdalt totálok és premier planok, a kirakatok, tükrök és ablakok tükröződései a képsíkon a valóság számos rétegét olvasztják eggyé. Színhasználatában megjelenik a szakrális és profán összefüggésekben egyaránt használatos arany és ezüst. Az utolsó évekre Derkovits erősen rétegzett kompozíciói letisztulnak, egyszerűsödnek, kevés figurára koncentráltak (Kivégzés, 1932, magántulajdon; Téglahordó, 1932, Magyar Nemzeti Galéria). Lemondva a tartalmi és képi rétegzettségről, munkásképeinek kizárólagos tárgya a monoton fizikai erőkifejtés (Hídépítők, 1932, Magyar Nemzeti Galéria; Csónakosok, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). Késői képein egyeduralkodó, mindent átható létszimbólummá válik a tél, mint a nélkülözés és otthontalanság szűnni nem akaró állapotának megtestesülése (Híd télen, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). A hideg ellenpontjaként jelentkezik az életösztönt és gondoskodást hirdető anyaság témája (Anyaság, 1933, magántulajdon). Utolsó műve, amelyen még halálos ágyán is dolgozott, hóesésben didergő nőt ábrázol (Fázó asszony, 1934, lappang). Irodalom


D

ÁRTINGER I.: Derkovits Gyula, Budapest, 1934 KÖRNER É.: Derkovits Gyula, Budapest, 1968, 3. kiadás. (RÉVÉSZ EMESE) DÉSI HUBER István

festő Született: Nagyenyed, 1895. február 6. Meghalt: Budapest, 1944. február 22. Mestere: Podolini-Volkmann Artúr, Krón Béla A Bethlen Kollégiumban megkezdett gimnáziumi tanulmányait félbehagyva többféle szakmával próbálkozott, végül nyolcévi hányattatás után 1914-ben önként katonának állt. 1918-ban negyven hónapos frontszolgálat után hazatért Désre, ahol apja mellett kitanulta az aranyművességet. 1921-ben Pestre jött, s a Polgár-féle ezüstárugyárban dolgozva az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta. 1924-27 között barátjával, Sugár Andor | [lásd]ral Milánóban élt, itt sajátította el a megélhetést biztosító ékszerkészítés mellett Krón Béla műhelyében a rézkarcolás technikáját. Karcaival szerepelt a firenzei nemzetközi rézkarckiállításon és a torinói Quadriennálén, s hazatérve kiállította lapjait a Mentor könyvkereskedésben is. 1928-ban nyolclapos linómetszet-sorozatát, a IV. rendet a Kovács Szalon mutatta be. 1929-33 között több alkalommal szanatóriumi kezelésre szorult, orvosai eltiltották a fizikai munkától. Dacolva a betegséggel, megkezdte festői világának módszeres kiépítését, és tanulmányok, cikkek sorában fejtette ki esztétikai nézeteit, amelyek középpontjában a világnézet mint formaalakító erő állt. 1930-ban részt vett a Tamás Galéria Új progresszív művészek című csoportkiállításán, valamint a szocialista képzőművészek | [lásd] Vasvári utcai közös műtermének megalapításában, s újfent bemutatkozott a Kovács Szalonban. 1934-ban kommunista felforgatás vádjával feleségével együtt letartóztatták, de bizonyítékok hiányában mindkettőjüket szabadon engedték. 1935-36-ban ismét szanatóriumba került, s súlyos műtéten esett át. 1937-től Rákoscsabán, 1938-ban Bátorligeten dolgozott, s nagy sikerrel szerepelt Barcsay Jenő és Székessy Zoltán társaságában az Ernst Múzeumban. 1941-ben a Népszava karácsonyi számában publikálta Tanulmány a negyedik rend művészetéről című írását, amely komoly vitákat kavart. 1944. január 15-én a budakeszi tüdőszanatóriumba szállították, itt értesült róla, alig néhány nappal a halála előtt, hogy neki ítélték a Szinyei Merse Pál Társaság tájképdíját. 1958-ban posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Sokrétű és tudatos művészete két meghatározó élményből táplálkozott. Az egyik a társadalmi élmény, osztályának, a proletariátusnak a sorsa, a másik a festői: a természet összegezése Cézanne, a kubisták és az expresszionisták nyomán. Érett korszakát a harmincas években festett konstruktív szerkesztésű, ám téma dolgában a kor valóságából merítő munkásábrázolásaitól és a munkára utaló tájképeitől lehet származtatni (Ezüstkovácsok, 1931; Déli pihenő, 1933-34; Guberáló, 1934-35; Teréz, 1935; Budakeszi vöröskémény, 1936-38; Farakások, 1938 stb.). Az évtizedfordulón festői dikciója zaklatottá vált, expresszív drámaisággal reagált az egyre erőteljesebb háborús atmoszférára (Viharmadarak; Menekülő tehén, 1938; Hollókői vörös feszület, 1939). Életműve a modern magyar művészet szocialista vonulatának kimagasló teljesítménye. Művészetelméleti és kritikai tanulmányai A művészetről (Budapest, 1959), ill. Művészeti írások (Budapest, 1975) címmel láttak napvilágot, leveleiből Levelek a szülőföldre (Bukarest, 1982) címmel jelent meg válogatás. Emlékkiállítását 1964-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg. Irodalom 43 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

DÉSI HUBER ISTVÁNNÉ: Dési Huber István, Budapest, 1964 MEZEI O.: Dési Huber István, Budapest, 1972 HORVÁTH GY.: Dési Huber István, 1976 M. HEIL O.: Dési Huber István, Budapest, 1982. (TASNÁDI ATTILA) DONÁT János

festő Született: Neuzelle an der Oder/Niederlausitz, 1744. december 20. ? Meghalt: Pest, 1830. május 11. Mestere: Martin van Meytens, Franz Edmund Weirotter, Caspar Sambach Tanulmányait a bécsi képzőművészeti akadémián Martin van Meytensnél, Franz Edmund Weirotternél és Caspar Sambachnál folytatta. Bécsben keresett arcképfestő volt, megfestette Mária Terézia és II. József portréját is. A császárvárosban került kapcsolatba Kazinczy Ferenccel, akinek ösztönzésére 1810 körül Pest-Budán telepedett le. A magyarországi klasszicista festészet meghatározó alakjává lett festő számos honi író (Helmeczy Mihály; Kazinczy Ferenc arcképe, Magyar Nemzeti Múzeum), tudós (Horvát István), egyházi személyiség (Rudnay Sándor), főnemes arcképét készítette el. Mitológiai kompozíciói (Hébé, 1809, Magyar Nemzeti Galéria; Vénusz, 1810, Magyar Nemzeti Galéria) külföldi klasszicista előképek (J. Reynolds, V. F. Huet) hatását mutatják. Irodalom Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 188. BAKÓ ZS.: Donát János Magyarországi munkássága (doktori értekezés), Budapest, 1981 CSATKAI E.: Kazinczy és a képzőművészetek, Budapest, 1983 A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században (szerk.: SZABÓ J.-MAJOROS V.), Budapest, 1992. (PAPP JÚLIA)

DONÁTH Gyula

szobrász Született: Óbuda?, 1850. március 13. Meghalt: Budapest, 1909. szeptember 27. Mestere: Knabl, Robert Hertel 1867-től a müncheni akadémián Knabl osztályán, majd Drezdában Robert Hertelnél tanult. Az 1870-es években Bécsben dolgozott, két egészalakos ideálportrét készített a Kunsthistorisches Museum épületére. Innen Münchenbe ment, majd 1880-ban hazatért. Sikerrel szerepelt az Operaház, a Honvédelmi Minisztérium, a pesti Vigadó szobraira kiírt pályázatokon, és megbízásokat kapott magánpaloták allegorikus szobraira is (Andrássy út 12. és 21.). 1889-ben megnyerte a Huszár Adolf szobrászművész síremlékére kiírt pályázatot, ettől kezdve tíz éven át a legnépszerűbb síremlékszobrász lett (Ligeti Antal, 1897; Kamermayer Károly, 1901; Csemegi Károly, 1902, mind Budapest, Kerepesi temető). A nagy emlékműpályázatokon csak kisebb díjakat nyert, de elkészíthette a bánhidai Turult (1898), a budapesti Werbőczy-szobrot (1908, ledöntve), valamint Erzsébet királyné szobrát Bártfára (1903, ledöntve). Egyéni kiállítása nem volt, munkái a hagyatéki árverésen szétszóródtak. A Magyar Nemzeti Galéria négy szobrát őrzi. 44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

Donáth a historizmus jó képességű kismestere, aki egyéni invencióval alkalmazta a kor szobrászatának allegorikus sablonjait. Bár minden feladatot magas szakmai szinten oldott meg, az 1900 körül bekövetkezett ízlésváltozást már nem tudta követni, ekkor háttérbe szorult. Irodalom GERŐ Ö.: Donáth Gyula, Művészet, 1905/IV., 1. sz., 26-30., NAGY I.: A bánhidai turul-szobor alkotója, Donáth Gyula. In: A bánhidai turul I., Tatabánya, 1992. 13-21. (NAGY ILDIKÓ) DONNER, Georg Raphael

szobrász Született: Esslingen, 1693. május 24. Meghalt: Bécs, 1741. február 15. Mestere: J. K. Brenner, G. Giuliano 1728-39 között Magyarországon tevékenykedő osztrák barokk szobrász. J. K. Brennernél éremvésést tanult, majd G. Giuliano heiligenkreuzi szobrászműhelyében dolgozott. 1725-27 között a salzburgi Mirabell kastély lépcsőházának puttóit, ill. a linzi német lovagrend kápolnájába megrendelt márvány Nepomuki Szent János-szobrot, 1734-ben pedig a VI. Károly apoteózisát ábrázoló márványszobrot készítette el. Bécsi Neuer Markt-kútját (1739, az eredeti az Österreichische Galerie-ben) Ausztria legnagyobb folyóit jelképező allegorikus folyamisten-ábrázolások díszítik. A bécsi Szent István-templom alsó sekrestyéjének márványdomborművei (1739, Krisztus a szamáriai asszonnyal; Hágár a pusztában) után a gurki dóm számára készített Pieta-oltárán (1741) a korábbi klasszicizálást ismét mozgalmasabb csoportfűzés váltotta fel. 1728-ban Esterházy Imre esztergomi érseknek, Magyarország hercegprímásának, a korszak jelentős mecénásának udvari szobrásza és építkezéseinek felügyelője lett. Pártfogója megrendelésére a pozsonyi dóm Alamizsnás János kápolnájába készített fehér márványszobor a térdeplő, alázatosan imádkozó érseket ábrázolja (1732). Donner legjelentősebb magyarországi alkotása a pozsonyi dóm Szent Mártonfőoltára (1736). Az egykori koronázótemplom baldachinnal díszített főoltára a diadalívszerű korábbi hazai oltárok mellett ebben az időben elterjedő, oszlopokkal kialakított, a térhatást erősítő külföldi eredetű típus kiemelkedő emléke. Középrészét Szent Márton lovon ülő alakja és a koldus tölti ki. A barokkos színpadiasságot és dinamizmust sugárzó szoborcsoporton a magyar huszárruhát viselő szent kardjával levágja köpenye felét, hogy az előtte kuporgó, meztelen koldusnak nyújthassa át. Az alkotás drámaisága részben abból az ellentétből fakad, mely a művészi megformálás és a tartalom között feszül. A jelenet a triumfáló uralkodói lovasszobrok ikonográfiai hagyományát követi, itt azonban az ágaskodó ló lába előtt heverő emberalak nem a legyőzött ellenfél, hanem éppen a szent jótékonykodásának érintettje. A főoltárt a pozsonyi dóm 19. századi "stílszerű" restaurálásakor szétbontották, a lovasszobrot a templom külső falánál helyezték el (ma ismét a templomban látható). A szoborcsoportból a lovasszobron kívül csupán két imádkozó ólomangyal (Magyar Nemzeti Galéria) maradt meg. 1736-ban Donner Esterházy Imre megbízásából elkészítette a máriavölgyi pálos kolostor templomának új főoltárát. Mitológiai témájú kisméretű reliefjeinek és szobrainak (Vénusz, Merkúr, Atalanta) némelyike magyar főúri gyűjteményekbe került. Donnernek barokk drámaisága, extatikussága mellett már a lehiggadás, klasszicizálódás jeleit is mutató művészete nemcsak saját alkotásai, hanem tanítványai, követői (Gode Lajos, Jacob Gabriel Mollinarolo, | [lásd] Rosier Antal)


D

tevékenysége nyomán is jelentős hatást gyakorolt a magyarországi barokk szobrászatra és oltárépítészetre. Irodalom PIGLER A.: G. R. Donner, Leipzig-Wien, 1929 BLAUENSTEINER, W.: G. R. Donner, Wien, 1944 SCHLAGER, J.: G. R. Donner, Wien, 1948 G. R. Donner (kat., (szerk.: GRABNER, S.), Wien, 1993 G. R. Donner (szerk.: SCHEMPER-SPARHOLZ, I.), Wien, 1998. (PAPP JÚLIA) DORFFMAISTER István

festő Született: Bécs, 1729 előtt Meghalt: Sopron, 1797. május 29. Mestere: Paul Troger, Caspar Franz Sambach A magyarországi késő barokk oltár- és falképfestészet legtöbbet foglalkoztatott képviselője. Valószínűleg Bécsben született. 1751-től 1758ig vagy 1759-ig a bécsi képzőművészeti akadémián Paul Trogernél és Caspar Franz Sambachnál tanult. Tanulmányai befejezése után feltehetően Morvaországban dolgozott. 1760-ban Schrábl Tádénak, a csornai premontrei kolostor prépostjának meghívására Magyarországra érkezett, s végleg itt telepedett le. 1764-től haláláig Sopronban lakott. A Dunántúlon, elsősorban Sopron, Vas, Zala, Somogy és Baranya megyében tevékenykedett. Mivel több mint 150 helyen tudunk műveiről, valószínűleg számos segédet - köztük festőnek tanult fiait is - foglalkoztató műhelyt működtetett. 1760-ban első magyarországi megbízásaként a csornai templom (a képek elpusztultak), 1761-ben pedig a 13. században épült türjei egykori premontrei templom kifestésén (1761-1764) kezdett el dolgozni. A türjei templom Angyali üdvözletet ábrázoló főoltárképét 1763-ban festette, s ő készítette a szentély boltozatfreskóit (Szentháromság) is. 1764-ben a Somogy megyei Büssü kápolnájának Szent Kereszt-főoltára mellett a szentély és a mennyezet kifestését készítette el. 1767-ben a celldömölki bencés rendház Nepomuki Szent Jánost ábrázoló főoltára, 1771-ben pedig a gutatöttösi templom freskói és oltárképei fűződnek a nevéhez. 1772-ben a soproni árvaház kápolnájának Jézus születése-oltárképe mellett a mesztegnyői ferences rendház mennyezetfreskóit és oltárképeit festette. 1774-ben Mosonmagyaróváron és Sitkén, 1776-ban Somogyszentpálon dolgozott. A Császár községben lévő Szent Péter és Pál plébániatemplom oszlopos, szobrokkal díszített, falra festett oltárarchitektúrában elhelyezett főoltárképe (1776) és a látszatarchitektúrával közrefogott négy oltár közül kettőnek az oltárképe mellett 1775-76 között ő alkotta a szentély boltozatán, ill. a szentély falán található falképeket is. 1777-78-ban Kismartonban a Szent Márton apoteózisa főoltárt és a szentély falképeit, 1779-ben Kemenesszentpéteren a plébániatemplom mennyezetfreskóját, 1781-ben a kiskomáromi templom Szentháromság-főoltárát, 1782-ben pedig a soproni Szentlélek-templom mennyezetképeit festette meg. Világi vonatkozású magyar történeti témát dolgozott fel a szentgotthárdi ciszterci apátsági templom boltozatán (1784, Az 1664. évi szentgotthárdi csata). 1787-ben Esterházy Pál László pécsi püspök megrendelésére a mohácsi püspöki palota díszítésére az 1526-os vesztes és az 1687-es győztes mohácsi (nagyharsányi) csatát megörökítő két képet (Mohács, temetőkápolna, 1859ig a mohácsi püspöki palotában) festett. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik az 1526-os mohácsi csatában elesett II. Lajost ábrázoló festménye is (1784 körül, Mohács, Kanizsai Dorottya Múzeum), amely a mohácsi püspöki palotában a két csatakép mellett függött. A festményeknek a 19. századi 46 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

történeti festészetre gyakorolt közvetlen hatását jelzi, hogy 1837-ben a fiatal Borsos József | [lásd] Mohácson lemásolta őket. Mária oltalma alatt zajlik Zrínyi kirohanása, azaz a város eleste és Szigetvárnak a törököktől való visszafoglalása a szigetvári plébániatemplom kupolafreskóján (1788) is. 1793-ban a kiskomáromi plébániatemplom mennyezetére Szent István felajánlja a koronát, I. András visszaállítja a kereszténységet és III. Ferdinánd adománylevelet ad a nagyszombati papi szemináriumnak témájú jeleneteket festett. Dorffmaister képzőművészeti működésének egy része legjelentősebb mecénása, Szily János szombathelyi püspök építtetői tevékenységéhez kapcsolódik. 1779-ben kifestette a Szily által építtetett novai templomot, s a püspök megrendelésére megfestette a neves osztrák építész, Melchior Hefele | [lásd] tervei alapján felépült szombathelyi püspöki palota (1778-83) Sala terrenájának freskóit (1784) is. A freskók a városnak az ókori Pannóniában betöltött fontos szerepére is utaltak. Dorffmaister az ókori Savaria (Szombathely) egykori látképei, vedutái mellett eredeti méretben a freskókra festette a Szily lapidáriumában található legfontosabb emlékeket. A püspöki palota emeleti Szent Páltermében található nyolc olajfestményen Szent Pál életéből vett jeleneteket ábrázolt (1782-83), s táblaképet festett az úrnapi körmenet oltárára (1784) is. A tudományok és a művészetek allegorikus alakját megjelenítő grisailleképpel díszítette 1791-ben a szombathelyi szemináriumi könyvtár olvasótermének mennyezetét, a papi szeminárium kápolnájába pedig egy Szent Mártont ábrázoló oltárképet festett. F. A. Maulbertsch | [lásd] mellett Dorffmaister kapott megbízást Szily Jánostól a szintén Hefele tervei szerint épült szombathelyi székesegyház (1791-1814) festészeti programjának kivitelezésére, amely végül a székesegyház mellékoltárára kerülő Szent István-kép megfestésére redukálódott. Az oltárképen ábrázolt jelenet, a festmény témája fontos szemléleti változásokat jelez. Szily Ádám 1769-ben Dorffmaisterrel festette ki a sárvári vár dísztermének oldalfalait. A sárvári freskókon a művész plasztikusan festett keretben kilenc ótestamentumi jelenetet ábrázolt. 1782-ben a soproni régi városháza tanácstermének mennyezetére Schilson János királyi biztos apoteózisát ábrázoló képet festett. Szentgyörgyi Horváth Zsigmond hegyfalui (Vas megye) kastélyába készített, később elveszett vagy elpusztult pannósorozata (1794) az ókori világ hét csodáját ábrázolta. A díszterem mennyezetét a felvilágosodás korában népszerű Barátság-allegória díszítette. A szentgotthárdi ciszterci apátság megrendelésére a fogadóterem számára készített, az apátság történetét bemutató, 1795-96-ban festett olajkép-sorozata a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Irodalom GALAVICS G.: Program és műalkotás a 18. század végén, Budapest, 1971 BODA ZS.: A hegyfalui "képes szála" - Dorffmaister István elveszett pannósorozata 1794-ből, Művészettörténeti Értesítő, 1998/1-2. "Stephan Dorffmaister pinxit". Dorffmaister István emlékkiállítása Gedenkausstellung von Stephan Dorffmaister (kat., szerk.: KOSTYÁL L.ZSÁMBÉKY M.), Szombathelyi Képtár; Soproni Múzeum; Burgenländisches Landesmuseum, Eisenstadt; Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg, 1997-1998. (PAPP JÚLIA) DÓSA Géza

festő Született: Nagyenyed, 1846 Meghalt: Marosvásárhely, 1871. április 12. Mestere: Simó Ferenc, Péterffy Károly, Székely Bertalan, Wurzinger, Wagner Sándor 47 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

D

Elszegényedett erdélyi nemesi család legfiatalabb gyermeke. 1856-tól Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta, majd 1862-64 között a marosvásárhelyi református gimnáziumban Péterffy Károly volt a rajztanára. A család Pestre költözése után, 1865-től másfél éven át Székely Bertalan | [lásd] magántanítványa. 1866-tól négy féléven át Wurzinger vezetése mellett a bécsi művészeti akadémia festészeti előkészítő osztályának hallgatója. 1869 tavaszától a müncheni akadémián Wagner Sándor | [lásd] növendéke, de a Glaspalast nemzetközi tárlatának hatására még ez évben távozott az akadémiáról, és műtermében önállóan dolgozott tovább. 1870-ben apja kérésére hazatért Erdélybe. 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Pályája főműve a Münchenben festett Bethlen Gábor tudósai közt (Magyar Nemzeti Galéria) történeti kompozíció, amellyel az 1869-ben meghirdetett állami történeti festménypályázaton indult. Münchenben történeti, bibliai és életképi témák egyaránt foglalkoztatták (Ónodi országgyűlés, lappang). Marosvásárhelyen a külső elvárásoktól és hatásoktól megszabadulva impresszionisztikusan laza, hangulatos, bensőséges családi életképek és portrék sorozatát alkotta meg (Zongoránál; Anya két gyermekével; Nővérek, Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom M. KISS P.: Dósa Géza (1846-1871), A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952, Budapest, 1953. 166-176. DÉVÉNYI I.: Dósa Géza (1846-1871), Művészet, 1971/3. 27-28. (RÉVÉSZ EMESE) DRENTWETT, Philipp Jakob

ötvös Született: Augsburg, 1618 Meghalt: Augsburg, 1677 A 16-19. század közötti időszakban nyolc generáción keresztül működő híres augsburgi arany- és ezüstműves dinasztia tagjának legjelentősebb megrendelői magyar főurak voltak. Az 1650-es években Drentwett a híres művészetpártoló és műgyűjtő főúr, Nádasdy Ferenc országbíró udvari ötvöse volt. 1654-ben a Nádasdy mecénási törekvéseit követő Esterházy Pál megbízására egy több mint egy méter átmérőjű aranyozott ezüst dísztálat készített, amely a portyázó törökök ellen vívott 1652. évi vezekényi csatában elesett Esterházy Lászlónak, a megrendelő bátyjának hősi halálát ábrázolta. A vésett technikával, domborítással és öntött figurák felhasználásával készített dísztál, amely egykor asztali díszként szolgált, az Esterházyak kincstárából a budapesti Iparművészeti Múzeumba került. A dísztálhoz Abraham Drentwett, Philipp August testvérbátyja (1614. november 6.-1616. július 2.) egy pompás, 66 centiméter magas, Esterházy Lászlót ábrázoló lovas szobor formájú barokk kannát készített. Az ellenség felett diadalmaskodó barokk triumfáló lovas szobrok ikonográfiai hagyományát követő emlék 1989-ben Genfben, a Sotheby's műkereskedői cégnél tűnt fel. A műtárgyegyüttes - amelyet a fraknói vár 1654-ben felvett leltára is említ - annak a művészeti programnak volt a része, amelynek segítségével Nádasdy Ferenc és az Esterházyak az utókornak szándékozták megörökíteni a vezekényi csatában hősi halált halt négy Esterházy emlékét. Feltehetően Drentwett munkája volt az a III. Ferdinándot ábrázoló lovasszobor-kanna is, amelyet az említések szerint Nádasdy Ferenc kincstárában őriztek. A két testvér közös munkája az Esterházy-kincstár számára 1660-65 között készített, jelenleg az Iparművészeti Múzeumban található ún. Bacchus-kocsi és egy strucctojás serleg. Irodalom


D

HÉJJNÉ DÉTÁRI A.: Augsburgi dísztál a vezekényi csata emlékére. Drentwett művek az Esterházy-Kincstárban, Budapest, 1969 GALAVICS G.: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet, Budapest, 1986. 86-87. Saur Allgemeines Künstlerlexikon, 29. kötet, München-Leipzig, 2001. 375379. (PAPP JÚLIA) DUNAISZKY Lőrinc

szobrász Született: Libetbánya, 1784. július 15. Meghalt: Pest, 1835. február 5. Mestere: Barger Márton, Heinrich Füger, Johann Martin Fischer A hazai klasszicista szobrászat egyik legtöbbet foglalkoztatott mestere asztalos családból származott. 1800-tól Besztercebányán Barger Márton fafaragó műhelyében dolgozott, majd 1804-től a bécsi képzőművészeti akadémia szobrászati osztályán Heinrich Fügernél és Johann Martin Fischernél tanult. Tanulmányai befejezése (1808) után Pesten telepedett le. A szinte minden szobrászati műfajban otthonosan mozgó művész kereskedelmi alapokon nyugvó, jól szervezett, országos ügynöki hálózattal rendelkező, virágzó műhelyt hozott létre, amelyben számos fa- és kőfaragósegéd mellett fiai - László, Henrik, Gusztáv és az apa halála után a műhely vezetését átvevő János Lőrinc - is tevékenykedtek. Működése legjelentősebb részét az egyházi megrendelésre készített épületdíszítő munkák és templomi berendezések, oltárok, szószékek (Szent Teréz kőszobra a pesti terézvárosi templom homlokzatán, 1811; a pesti evangélikus templom belső felszerelése, 1811; a krisztinavárosi plébániatemplom szenteket ábrázoló nagyméretű aranyozott szobrai, 1818; a mezőberényi evangélikus templom oltára és szószéke, 1819; a békéscsabai evangélikus templom főoltárának faragott díszei, 1822; az iharosberényi római katolikus templom oltárának tabernákuluma, 1826; az orosházi evangélikus templom orgonája, 1831; hat életnagyságú szobor a kecskeméti Kálvária számára stb.) faragása jelentette. Dunaiszky ugyanakkor a világi elsősorban a polgári - megrendelők körében is népszerű volt. A pesti Kemnitzer-ház ("Két török-ház") oromzatára helyezett törökök fekvő alakja (1822) nemcsak a korszak egzotikumok iránti fogékonyságát jelezte, hanem II. Józsefnek a törökök felett aratott győzelmére is emlékeztetett. A polgári házakban (Gyürky-ház homlokzatát díszítő maszkok, 1813; Október 6. utca 10. szám alatti ház homlokzatdíszítése, 1819; Október 6. utca 20. szám alatt álló ház Flóra fülkeszobra) és üzletekben (Gömöry-patika, aranyozott puttós reliefsorozat a gyógyszerészet allegóriáival, 1813; Török-patika allegorikus faragványai; Ruszwurm cukrászda faragványai, 1827) végzett épület- és díszítőszobrászati munkái mellett a kutatás több mint harminc síremlékéről rendelkezik adatokkal (Lagner-síremlék, Baja, 1818; Muslay Gábor epitáfiuma, Rád, római katolikus templom, 1818; Tessedik Sámuel síremléke, Szarvas, 1822; Lányi bihari alispán síremléke). Ismerjük kisméretű mitológiai, allegórikus és vallási tárgyú műveit (Ecce homo, fa, Magyar Nemzeti Galéria) is. A pesti megyeháza díszterme számára készített portrésorozatának nagy része elpusztult. Az 1830-ban Pesten megrendezett első nyilvános művészeti kiállításon Luther és Almássy Mihály alabástrom mellszobrát mutatta be. Az 1828-ban Pest város vezetősége által a Ferenciek terére szánt közkútra kiírt pályázaton egykori akadémiai tanárának, Johann Martin Fischernek a bécsi Franziskanerplatzon lévő Mózes-kútja nyomán készített tervvel vett részt. Bár a tízparancsolat kőtábláit tartó géniuszt, ill. Mózest ábrázoló kútterve sikert aratott, anyagi okok miatt nem valósították meg.


D

Irodalom KENCZLER H.: Dunaiszky Lőrinc, Művészet, 1908 PUSZTAI L.: Dunaiszky Lőrinc (1784-1837), Művészettörténeti Értesítő, 1972/1. 15-29. Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981 SZATMÁRY G.: Dunaiszky Lőrinc ismeretlen portréja, Művészettörténeti Értesítő, 1988/1-2. 77-82. Saur Allgemeines Künstlerlexikon, 30. kötet, München-Leipzig, 2001. 522523. (PAPP JÚLIA)


E E ENDRE Béla

festő Született: Szeged, 1870. november 18. Meghalt: Mártély, 1928. augusztus 12. Művelt értelmiségi család sarjaként 1895-97-ben Rómában, az Accademia di Raffaellón, majd 1898-1900 között a párizsi Julian Akadémián tanult. 1901-ben Hódmezővásárhelyt telepedett le, és bekapcsolódott a Tornyai | [lásd] szervezte egyesület kultúraterjesztő munkájába. Festői pályája a Munkácsy | [lásd]-tradíció jegyében indult, de rövid életképi intermezzó után (Leszámolás, 1903; Bölcső mellett, 1905) urbánusabb élményvilágából és lírai habitusából adódóan nem az alföldi piktúra Tornyaitól és Koszta Józseftől képviselt drámai vonulatához csatlakozott, hanem az itteni népélet és táji környezet ábrázolásának intimebb, tartózkodóbb, a paraszti életforma humanisztikus értékeire koncentráló útját választotta. Többek között egy jellegzetes "alföldi" problematika és kompozíciós megoldás, az alacsonyhorizontú, szélesen elterülő rónaságot megjelenítő tájképtípus (Gorzsai táj; Alföldi táj tanyával; Borús ég; Tiszai táj, 1915-25 között) egyik kezdeményezője, ill. továbbfejlesztője lett. Javaslatára alakult meg 1912-ben a Művészek Majolika- és Agyagipari Telepe, amelynek munkáját a népi fazekasság motívumkincsét feldolgozó mintarajzokkal segítette. 1913-ban Makón volt gyűjteményes kiállítása, emlékkiállítását 1951-ben a Fényes Adolf Teremben, 1958-ban a Tornyai János Múzeumban, 1970-ben a Tornyai János Múzeum szervezésében Hódmezővásárhelyt, Budapesten (Magyar Nemzeti Galéria) és Szegeden (Móra Ferenc Múzeum) rendezték meg. Munkásságának java részét a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum őrzi. Irodalom LÁSZLÓ E.: Endre Béla, Budapest, 1973. (TASNÁDI ATTILA)

ENGEL József

szobrász Született: Sátoraljaújhely, 1811. október 26. Meghalt: Budapest, 1901. május vége 1832-37 között a bécsi akadémián szobrászatot és rézmetszést tanult, majd 1838-ban Münchenen és Párizson át Londonba ment. Kőfaragóként dolgozott. Herceg Esterházy Pál nagykövet révén ismerkedett meg Albert herceggel, aki pátfogásába vette. 1847-68 között Rómában élt. Műtermében számos magas rangú megrendelőt fogadott, sok portrét készített, szerepelt londoni és pesti kiállításokon. 1866-67-ben két forduló után megnyerte a pesti Széchenyi István-emlékmű pályázatát, majd hazatelepült. A szobrot kemény hírlapi támadások és sok kudarc után 1880-ban avatták fel. Élete utolsó évtizedeiben visszavonultan élt. Engel a magyar klasszicizmus jelentős mestere, de a historizmus gondolat- és formavilága idegen volt tőle, ezért itthon nem aratott sikert. Korai művei nagyrészt külföldön maradtak (Amazonok és argonauta, 1851 körül, márvány, Osborne, Royal Collection), a hazaküldött gipszmásolatok megsemmisültek. A Magyar Nemzeti Galéria


E

kilenc művét őrzi, köztük allegorikus nőalakjait (Vadászat előtt; Vadászat után, 1895), portréit (Pázmány Péter, 1869). Irodalom SOÓS GY.: Adatok XIX. századi szobrászatunk történetéhez. (Engel József 1811-1901), Művészettörténeti Értesítő, 1963/XII., 1. sz., 48-51. (NAGY ILDIKÓ)


F F FADRUSZ János

szobrász Született: Pozsony, 1858. szeptember 2. Meghalt: Budapest 1903. október 26. Mestere: Edmund Hellmer A kései magyar historizmus korának, a 19-20. század fordulójának legeredetibb tehetségű emlékműszobrásza, akinek alkotásai városterek emblematikus értékű monumentumai lettek. Fordulatos pályaképe több mozzanatában a Munkácsy | [lásd]éval mutat rokonságot. Szegény sorsú szülei csak rövid ideig taníttathatták, így sokáig lakatosinasként kereste kenyerét szülővárosában. Rendkívüli mintázó készségével és kézügyességével tűnt föl, s egy kiállított munkája pártfogókat szerzett neki. 1875-79 között a zayugróci fafaragó iskolában végzett tanulmányokat. Visszatérve Pozsonyba Batka János főlevéltáros ajánlására megkapta a Pozsonyi Első Takarékpénztár évi 600 forintos támogatását. Bécsbe ment, ahol előbb a szintén pozsonyi Viktor Tilgner műtermében dolgozott. Tilgner aprólékosságát azonban nem szerette, ezért ellenlábasához, Edmund Hellmerhez ment át, aki 1888-ban fölvette bécsi akadémiai osztályára. Krisztus a keresztfán című vizsgamunkájával (1891) az akadémia első díját és a budapesti Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat nagydíját nyerte el. 1892-ben Tilgnerrel szemben Pozsony városa őt bízta meg Mária Terézia emlékszobrának elkészítésével (1892). Budapesten véglegesen megtelepedve, 1896-ra készült el hatalmas műterme a Naphegyen, ahol valamennyi monumentális köztéri szobrát alkotta. 1894ben Kolozsváron elnyerte a Mátyás-szoborpályázat első díját, majd Zilah városa bízta meg a jobbágyfölszabadító Wesselényi Miklós szoborkompozíciójának elkészítésével. Mindkét művet 1902 őszén avatták fel. Ugyanekkor készült el Zilahon a Tuhutum-obeliszk, amelyet ajándékba tervezett a szilágysági városnak. Köztéri művei közé tartozik még Wenckheim Béla kisbéri lovasszobra (1901) és Tisza Lajos kormánybiztos szegedi emlékműve (1903). Épületdíszítő munkái közül kiemelkedő értékűek az egykori budavári királyi palota számára készült kőoroszlánok és két nagyméretű Atlasz-szobra (ma az OSzK előcsarnokában). Bár mindössze tíz éve jutott a művészi alkotásra, műveivel kivívta a társadalom, a pályatársak és a kritika elismerését. Zala György | [lásd] és Stróbl Alajos | [lásd] mellett ő lett a századforduló korának legelismertebb és legtöbbet foglalkoztatott szobrásza. Az 1900-as párizsi világkiállításon a Mátyásszobor mintájával szobrászati nagydíjat kapott, fölállításakor pedig az uralkodótól a II. osztályú Vaskorona Rendet. Fő műve, munkásságának csúcsa a kolozsvári Mátyás-szobor lett. Alkotója ezen a szoborkompozíción szabadult meg látványosan a neobarokk kötöttségektől, és jutott el a tiszta klasszicitásban testet öltő monumentális formaadáshoz. Fadrusz művei a historizmus formakincséből építkeznek, alakjainak történeti hűségét mélyreható dokumentációval igyekezett hitelessé tenni. A szecesszió hatása épp hogy megérintette (Tuhutum-obeliszk). Érett művészi korszakából A farkasölő Toldi című kisplasztikája ismert. Irodalom HERCSUTH K.: Fadrusz János élete és művészete, Pozsony, 1910 LÁZÁR B.: Fadrusz János élete és művészete, Budapest, é. n.


F

SOÓS GY.: Fadrusz János, Budapest, 1961 NAGY I.: Társadalom és művészet: a historizmus szobrászai, Művészettörténeti Értesítő, 1990/1-2. FÖLDES M.: Fadrusz János pozsonyi Mária Terézia-szobráról, Művészettörténeti Értesítő, 2000/1-2. MURÁDIN J.: Fadrusz János. Két szobor száz éve, Kolozsvár, 2002. (MURÁDIN JENŐ) FALKONER festőcsalád

Született: működött Budán, a 18. században Falkoner György | [lásd] Falkoner Xaver Ferenc | [lásd] Falkoner József Ferenc | [lásd] Irodalom SCHOEN A.: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930. 112., 138. GARAS K.: Magyarországi festészet a XVII. században, Budapest, 1953. 133. GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 216. REPANIŠ-BRAUN, M.: Franciscus Falconer Pictor Budensis. Ein spätbarocker Maler sakraler Thematik und seine Tätigkeit in Kroatien, Művészettörténeti Értesítő, 2000. 157-166. (JÁVOR ANNA)

Falkoner György

festő Született: Skócia, 1646? Meghalt: Buda, 1741. február 14. Az állítólag skót eredetű család első, Budáról ismert festő tagja. Bécsben tanult, 1702-től szerepel neve budai iratokban, 1711-től polgár. A forrásokban említett munkái (pl. a vízivárosi Szent Anna-templom oltárképei, 1724) nem maradtak ránk. Gyermekei: Polykárp (?-1739 előtt), Henrik József (Buda, 1708. február 4.?) és Antal (Buda, 1713 k.-?) festőként szerepelnek a budai iratokban. Leánya, Anna Erzsébet (Buda, 1714. október 23.-Buda, 1790. szeptember 26.) szintén festő volt, 1734-ben lépett be a budai klarissza apácák rendjébe. Feltételezett műve a piliscsabai római katolikus plébániatemplom Árpádházi Szent Margitot ábrázoló oltárképe (1740 k.). Falkoner festőcsalád | [lásd] Falkoner Xaver Ferenc | [lásd] Falkoner József Ferenc | [lásd] (JÁVOR ANNA)

Falkoner Xaver Ferenc

festő Született: Buda, 1737. július 8. Meghalt: Buda, 1792. április 20.


F

Apja, Falkoner Polykárp korai halála után mostohaapjától, Schultz János (1711 k.-1761) brandenburgi származású budai festőtől kezdett festeni tanulni. 1756-ban beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára. 1761től budai polgár, ugyanott házasodott 1763-ban. Adatokból ismert oltárképei közül ma csak a szécsényi ferences templomé (Portiunculai búcsú, 1775) van a helyén. Elpusztultak mennyezetfreskói a budai helyőrségi templomban és a budai karmelita kolostor lépcsőházában, fennmaradt a budakeszi plébániatemplom szentélyének kifestése (Mária mennybevitele). Valószínűleg portrékat is festett. Újabban fedezték fel a horvátországi ferences rendtartomány kolostorainak szállított, többnyire szignált oltárképeit az 1770-es évekből (A Szent Család, Assisi Szent Ferenc stigmatizációja, Jézus megkeresztelése, 1774, Nasic, ferences kolostor; Szent Didák, Szent Vendel, Nepomuki Szent János, 1774-79 között, Bród; Padovai Szent Antal-képek, Eszék, Ńarengrad; Assisi Szent Ferenc stigmatizációja, Szent Katalin eljegyzése, Eszék, ferences templom, 1770-es évek), amelyek a bécsi akadémia késő barokk egyenstílusában készült, jó közepes kvalitású művek. Falkoner festőcsalád | [lásd] Falkoner György | [lásd] Falkoner József Ferenc | [lásd] (JÁVOR ANNA) Falkoner József Ferenc

festő Született: Buda, 1765. március 22. Meghalt: Buda, 1808. október 23. Feltehetőleg Falkoner Xaver Ferenc | [lásd] fia és tanítványa, 1793-tól budai polgár. Jobbára szignatúra alapján azonosítható, sötét tónusú, késő barokk szentképei többek közt Diósjenőn (Mindenszentek, 1790 k.), Kecskeméten (Mária mennybevitele-főoltárkép, Szent Miklós-oltárkép, 1791), Solymáron (főoltárkép, 1792), Magyarsarlóson (Trónoló Mária, 1793), Bölcskén (Szent István koronafelajánlása, Johann Ernst Mansfeld 1772-es rézmetszete nyomán) és a buda-újlaki plébániatemplomban (Mária látogatása, főoltárkép, 1799) maradtak fenn. A budai Flórián-kápolnából jutott a Fővárosi Képtár gyűjteményébe az 1793-ból jelzett Utolsó vacsora. Az Egri Képtár kisméretű Kálvária-képe a váci székesegyház egykori főoltárképének (Martin Johann Schmidt, 1774) másolata, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött félalakos Mária gyermekével (1793) szintén idegen előképet követ. Falkoner festőcsalád | [lásd] Falkoner György | [lásd] Falkoner Xaver Ferenc | [lásd] (JÁVOR ANNA)

FARKAS István

festő Született: Budapest, 1887. október 20. Meghalt: Auschwitz, 1944 A tizenöt évesen Mednyánszky László | [lásd]val csavargó festőbojtárból Nagybányán | [lásd] (1906, 1907) lett festőtanonc, majd Budapesten, 55 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

Münchenben (Akademie Kern, 1910-11) és Párizsban (La Palette, 1912) művészjelölt. Az 1910-es évek első felében fogant kubista tanulmányaival az alkotómódszer szellemiségéhez férkőzött közel. Az első világháborúban 1915-től önkéntesként harcolt a szerb, orosz és olasz fronton, ahol egy évet főleg Szicíliában - hadifogságban töltött. Az 1920-as évek elején lélektani realizmussal portrékat és csoportképeket festett, "emberi drámákat, elrontott életszerepek keserűségeit" rögzítette nagy együttérzéssel vásznain. 1925-32 között Nyugat-Európában, elsősorban Párizsban élt és dolgozott festőnő feleségével, Kohner Idával és három gyermekükkel. A párizsi művészeti élet befogadta Farkast, társasága a Café Rotonde művészköre, a legjobb gyűjtők vásárolták műveit. Párizsban radikálisan megváltozott stílusa és festőtechnikája. Ezentúl fehérrel alapozott fatáblára olyan temperával festett, amelynek maga keverte a kötőanyagát azért, hogy a színek telítettségét, vagy ha éppen az szükséges: bársonyos fényét tudatosan szabályozhassa. Párizsi sikereinek - gyakori kiállításai mellett - kiemelkedő eredménye, hogy 1928-ban tíz színes litográfiát tartalmazó mappája jelent meg André Salmonnak képekhez írott verseivel (Correspondances, Paris). Művészetének nagy korszaka 1930-ban kezdődött, stílusa kiforrott, mondandója általános érvényű, amely autonóm képi világgal társulva az École de Paris egyéni karakterű vizuális nyelvteremtési kísérletét is jelentette. Motívumrendszere jelképek, szorongásokkal, titkokkal telített szimbólumok együttese. Kozmikus tágasságú tájaiban szellemfigurák, szellemlények mozognak sajátos koreográfiában, emberi építményekre még csak nem is emlékeztető felkiáltójel-szellem-épület-fantomok, a semmibe sikló vonatok és életre kelt furcsa, létükben fenyegető tárgyak - székek, asztalok - között. Farkas István legfontosabb műveivel (Sétány, 1934, Kolozsváry-gyűjtemény, Győr) eljutott az európai elidegenedés-élmény, a worringeri világfélelem, a Weltangst átéléséig-megidézéséig, szuggesztíven hiteles előrevetítéséig. Apja halála után hazatért Párizsból, és átvette a Singer és Wolfner Kiadó irányítását. Folytatta édesapja, Wolfner József művészetpártoló, műgyűjtői tevékenységét, képzőművészeket (Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Szalay Lajos, Vilt Tibor stb.) támogatott, és kiadójában foglalkoztatott. L'art Hongrois címmel francia-magyar nyelvű képzőművészeti könyvsorozatot indított (szerk.: François Gachot, megjelent kötetei: Rippl-Rónai, Csontváry, Nagy István, Derkovits, Egry). 1936-37ben saját és Koch György építész tervei szerint megépítette nádtetős, kétszintes, műtermes nyaralóját Mednyánszkyval való csavargásai egyik helyszínén, Rókarántón, a szigligeti öbölben. Festői érdeklődése a természet felé fordult: friss vázlatokon, akvarelleken mutatta be régi-új kozmoszát: Szigligetet, a Balatont. 1938-ban megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság tájkép-díját. A Wolfner-Farkas gyűjteménynek a családtagok által megőrzött része 1980-ban került a magyar állam tulajdonába, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Kecskeméti Képtár kezelésébe. A szigligeti Farkasvillában 2002-től Farkas István Emlékszoba és Alkotóház működik Szigliget Község Önkormányzata fönntartásában, a Farkas István Alapítvány támogatásával. Egyéni kiállítása volt 1924-ben, 1932-ben, 1936-ban az Ernst Múzeumban. 1929-ben, 1930-ban, 1932-ben Párizsban a Galerie Portique-ban, 1933-ban Párizsban, 1941-ben, 1943-ban Budapesten a Tamás Galériában, 1947-ben emlékkiállítása a budapesti Nemzeti Szalonban, 1969-ben a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában. Irodalom SALMON, A.-FARKAS I.: Correspondances, Paris, 1929 SALMON, A.: Étienne Farkas, Paris, 1935 NYILAS-KOLB J.: Farkas István, Budapest, 1935 KASSÁK L.: Vallomás tizenöt művészről, Budapest, 1942 LYKA K.: Farkas István emlékezete, Új Idők, 1947. III. l. PATAKY D.: Farkas István, Budapest, 1970 56 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

SARKANTYÚ M.: A szirakuzai bolond. Farkas István festészete a 30-as években, Világosság, 1977/3. S. NAGY K.: Farkas István, Budapest, 1979 KERNÁCS G.: Farkas István, Budapest, 1980 SÜMEGI GY.: Kis kecskeméti képtár-történet, Forrás, 1983/9. SÜMEGI GY.: A Glücks-gyűjtemény. Farkas István emlékére, Belvedere, 1990/3. S. NAGY K.: Farkas István, Budapest, 1994 Farkas István festőművész frontnaplója (közli: MARKÓJA CS.), Enigma, 28. sz., 2002. (SÜMEGI GYÖRGY) FAZOLA Henrik

vasműves Született: Würzburg, 1730 körül Meghalt: Diósgyőr, 1779. április 18. Az egri vasműves, majd gyáros dinasztia alapítója 1758-ban Barkóczy Ferenc püspök hívására költözött Magyarországra. 1758-61 között az épülő egri Vármegyeháza, majd a harsányi és felsőtárkányi püspöki nyaraló lakatosmunkáin dolgozott. Megbízást kapott a harsányi és a dormándi templom, az egri préposti palota, a kanonoki házak és a minorita templom díszítő vasműveinek, díszrácsainak elkészítésére is. Több segédet foglalkoztató műhelyében végzett munkájával jelentős vagyonra tett szert, ebből fedezte a Mátrában és a Bükkben végzett vasérc-kutatásai költségeit. Az 1760-as évek végén felfedezett vasércbányák termelésére alapozva 1771-72-ben a diósgyőri kincstári uradalom területén felépítette az ómassai nagyolvasztót és a hámori vasverőt. A diósgyőri vasgyár megalapítása után többé nem tevékenykedett az iparművészet területén. Műhelyét unokaöccsének, az 1768 körül Egerbe hívott Fazola Lénárdnak adta át. Irodalom Magyarország műemléki topográfiája. Heves megye műemlékei I-III., Budapest, 1969-1978. (PAPP JÚLIA)

FELLNER Jakab

építész Született: Nikolsburg, 1722. július 15. Meghalt: Tata, 1780. december 12. A morvaországi származású, Magyarországon tevékenykedő Fellner Jakab a hazai klasszicizáló késő barokk építészet kiemelkedő képviselője. Magyarországon kívül hiteles műve nem ismeretes. 1746-tól Tatán, az Esterházyak birtokán dolgozott pallérként, majd a tatai uradalom építésze lett. A tatai római katolikus Szent Kereszt-plébániatemplom 1751-ben Franz Anton Pilgram | [lásd] tervei szerint megindult építése az 1760-as években az ő tervei szerint folytatódott. A tornyok 1777-ben készültek el, s 1779-ben már használták a templomot, de befejezésére csak 1786-ban, Fellner Jakab utódának, Grossman Józsefnek a vezetése alatt került sor. 1764-69 között a tatai Esterházy-kastély építését vezette. Kizárólag Fellner Jakab nevéhez fűződik a középkori királynői palota helyén 1765-76 között emelt veszprémi püspöki palota tervezése. A vázákkal, szobrokkal díszített attika alatt lévő homlokzati timpanonba az építtető, Koller Ignác püspök címerét helyezték el. Az egyemeletes, U alakban elrendezett, a középtengelyben oszlopos bejáróval és oromzattal hangsúlyozott veszprémi palotához hasonlóan kiegyensúlyozott épülettagolás jellemezte az egri líceumot, a késő barokk 57 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

világi építészet legjelentősebb hazai emlékét is. Az 1755-ben Barkóczy Ferenc püspök által alapított iskolát utóda, Eszterházy Károly egyetemmé akarta fejleszteni. Eszterházy az épületet Franz Anton Pilgram terveinek felhasználásával 1763-ban Josef Ignaz Gerl | [lásd] bécsi építőmesterrel kezdte el építtetni, majd a megbízást 1764-ben Fellnernek adta át. Ő alakította ki a kétemeletesre áttervezett épület monumentális bejárati csarnokkal díszített főhomlokzatának és oldalhomlokzatainak végleges formáját, s tőle származik a copf díszítés, az erkélyrács és a díszterem, ill. a könyvtár könnyed, elegáns belsőépítészeti és festészeti megoldásokat mutató berendezésének terve is. A hátsó homlokzati szárnyból kiemelkedő ötvenhárom méter magas csillagászati megfigyelőtorony a korszaknak, ill. a felvilágosult püspöknek a természettudományok iránti érdeklődését jelzi. Fellner Jakab halála után az épületet 1782-ben Grossman József fejezte be. Fellner Jakab tervei szerint épült fel az egri érseki palota (1763-69), ill. az Esterházy-címeres kapuoromzattal díszített császári Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom (1771-75) is. Franz Anton Pilgram terveinek felhasználásával 1774-ben kezdte meg a két homlokzati tornyos, egyhajós pápai római katolikus Szent István vértanú-plébániatemplom építését, befejezése azonban - az egri líceumhoz hasonlóan - Grossman József nevéhez fűződik (1786). Fellner Jakab vette át Pilgramtól a pápai Esterházy-kastély átalakítási munkálatait is. Épülethomlokzatait tartózkodó tagolás, a homlokzat síkjából alig kiemelkedő épületelemek alkalmazása, vagyis a barokk mozgalmasságát, szenvedélyességét követő lehiggadás, klasszicizálódás jellemzi. Irodalom DR. DORNYAI B.: Fellentháli Fellner Jakab tatai építészről (különlenyomat), Budapest, 1930 GENTHON I.: Az egri Líceum, Budapest, 1955 VOIT P.: A barokk Magyarországon, Budapest, 1970 Magyarország műemléki topográfiája. Heves megye műemlékei I-III., 1969-1978. (PAPP JÚLIA) FÉMES BECK Vilmos

szobrász, ötvös Született: Budapest, 1885. február 18. Meghalt: Budapest, 1918. december 16. Mestere: Vandrák László, J. M. Olbrich, Georg Roemer Beck Ö. Fülöp | [lásd] öccse. 1901-03 között bronzműves tanonc volt Vandrák László műhelyében, közben az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát látogatta. Ötvös szakon végzett 1905-ben. 1905 szeptembere és 1909 februárja között állami ösztöndíjjal beutazta Európát. 1906 májusától tíz hónapon át dolgozott a szecesszió egyik központjában, a darmstadti művésztelepen J. M. Olbrich mellett, majd hosszabb időt töltött Münchenben A. Hildebrand tanítványának, Georg Roemernek a műtermében. Itt ismerte meg a hildebrandi szobrászat-felfogás elméletét és gyakorlatát, valamint látta 1908 decemberében Hans von Marées hagyatéki kiállítását. Mind Olbrichról, mind Marées-ról forrásértékű cikket írt, akárcsak Meńtroviš 1910-es bécsi kiállításáról. Bár ötvöstárgyaival aranyérmet nyert az 1906-os milánói nemzetközi kiállításon, müncheni éveiben elhatározta, hogy szobrász lesz. 1909 februárjában jött haza. Kapcsolatba került a szellemi élet progresszív köreivel, a Nyugat íróival és a későbbi Nyolcak | [lásd] festőivel. 1911-ben és 1912-ben meghívottként részt vett kiállításukon. Az első alkalommal érmeket és portrékat mutatott be, amelyeket a kritika egyértelmű elismeréssel fogadott, ettől kezdve a 58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

modern magyar szobrászat nagy ígéreteként tartották számon. 1912-ben készült el a budapesti Schiffer-villa, a magyarországi késő szecesszió reprezentatív műve. A hall szobrászati díszítésében Fémes Beck Vilmos főműveit alkotta meg (kút bronzfigurákkal, márvány virágtartó medence, domborított vörösréz virágváza). 1913-ban részt vett a Művészház | [lásd] Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításán, többek között Archipenko társaságában. Archipenkóról írt kritikája kuriózum a művész recepciótörténetében. 1914-ben bevonult katonának, négy évet töltött a fronton. A háborúban szerzett betegségébe halt bele 33 éves korában. Emlékkiállítását 1923-ban rendezte meg a budapesti Belvedere, 1985-ben pedig a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. Ötvöstárgyai közül csak néhány ismert fotókról. Rajzokon és érmeken kívül kimutatható szobrainak és domborműveinek száma harmincegy. Belőlük ma tizenkilenc lelhető fel, ezek főleg portrék és aktszobrok, valamint az egykori Schiffervilla márvány virágtartó medencéje. Barátait, a magyar irodalmi és művészeti élet kiválóságait örökítette meg portréin (Kaffka Margit, 1913; Schöpflin Aladár, - mindkettő Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum; Kenczler Hugó, Magyar Nemzeti Galéria és Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; Tersánszky Józsi Jenő, 1910; Férfiportré [Tihanyi Lajos?], 1910 mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), amelyek kitűnnek a korban szokatlan verista megformálásukkal. Modernségével kiemelkedik közülük a Tihanyiarcképnek feltételezett Férfiportré. A fej tömör szerkezeti egységén belül egy kvázigeometrikus formai redukció érvényesül, de úgy, hogy a karakteres arcvonások szinte kalligrafikusan élesek. Érmei között önálló egységet alkot az a negatívba vésett, hat darabból álló sorozat, amelyet a Nyolcak 1911-es kiállításán mutatott be. Az ülő, térdelő, lehajló, álló, táncoló nőalakok dekoratív mozdulatai, a test és a végtagok elrendezése kiszámított és szigorúan komponált, dinamikus ellentétet alkotva az érem formájával. Aktszobrai (Madaras nő, 1912; Kalászt tartó; Női akt, Magyar Nemzeti Galéria és a Táncosnő, Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár) a test kifinomult, irreális mozdulatával egy-egy lélekállapot hordozói. Test és lélek összetartozásának legszebb megjelenítése az egykori Schiffer-villa halljának kútkompozíciója volt. Fémes Beck Vilmos két figurájában lecsendesül a századfordulós Ádám-Éva (Emberpár) ábrázolások bűntudattól vagy erotikától áthatott szenvedélyessége. Mozdulatuk fájdalmas alázatossága, szinte szakrális jellege eltávolítja őket a reális élethelyzetektől, így válnak a férfiban és nőben megtestesülő emberi létezés kifejezőivé. (A szobrok ma a Magyar Nemzeti Galériában, ill. a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban láthatók.) Fémes Beck Vilmos a századforduló művészetének nagy kérdésére kereste a választ, amelyet Marées-ről írt cikkében a "természetlátás" és a "képlátás" különbségeként határozott meg. A szenzuális és a racionális formaalkotás között feszülő ellentétet a késő szecessziós stilizálás szellemében oldotta fel. Irodalom Fémes Beck Vilmos (kat.), Székesfehérvár, 1985 NAGY I.: Fémes Beck Vilmos (1885-1918), Művészettörténeti Értesítő, 1985/3-4., 97-118. NAGY I.: Tersánszky Józsi Jenő és Tihanyi Lajos portréja Fémes Beck Vilmostól, Művészettörténeti Értesítő, 1993/1-2., 40-47. (NAGY ILDIKÓ) FÉNYES Adolf

festő Született: Kecskemét, 1867. április 29. Meghalt: Budapest, 1945. március 15. Mestere: Székely Bertalan, Max Thedy, Benczúr Gyula 59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd]nál, Weimarban Max Thedynél és Párizsban a Julian Akadémián tanult. Tanulmányait Benczúr Gyula | [lásd] mesteriskolájában fejezte be. 1894-től kezdve több egyéni tárlata, csoportos szereplése mellett minden jelentős országos kiállításon megjelent munkáival. Szinyei | [lásd] - Lechner Japán asztal | [lásd]ának, majd a Szinyei Merse Pál Társaságnak közkedvelt alakja. A szolnoki művésztelep alapítója, haláláig tagja, az első világháborúig annak tanára, meghatározó egyénisége. Festészetének realista, dekoratív posztimpresszionista, majd szimbolista korszaka nyomon követhető a kolónián dolgozó művészek munkásságában. Képeiből rendszeres időszakonként gyűjteményes anyagot mutatott be a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban. Szolnokon kívül festett Pest környékén, Szentendrén és Vácott. A tízes években sokat utazott, főleg Itáliában, Franciaországban, ahol tájképeket, múzeumbelsőket, templomokat festett. A 20. század első éveiben váltotta fel sötét, a "szegényemberek" életével foglalkozó realista korszakát (Az özvegy, 1899; Napszámos, 1901, Magyar Nemzeti Galéria; Anya és gyermeke, 1901) az az összefogott, nagy dekoratív pasztell színfoltokra épülő periódus, amely a századeleji nagybányai plein air reprezentáns műveivel együtt a magyar festészet egyik kiemelkedő időszakát jelzi. Idetartozó főművei többek között a Babfejtők (1904, Magyar Nemzeti Galéria), a Kisvárosi délelőtt (1904), a Testvérek (1906, Magyar Nemzeti Galéria). Az első világháború idején világos pasztell foltjai elsötétültek, valószínűtlen, művi színvilág öntötte el vásznait. Tájképein az alacsony horizont fölé boruló égbolt vette át a szerepet. Egyre többször fordult témáért a Bibliához (A zsidók megverik Amelik seregét, 1913; Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1914), vagy képzelt el szimbolikus-romantikus jeleneteket (Vadászat, 1913; Sziklavár, 1919). A húszas évektől legfontosabbak tájai, falusi utcarészletek, a számára mindig kedves Zagyvapart. A harmincas évek tájékán a legtöbbször madártávlatból komponált képeken az alföldi tájat látjuk, ahol a szépen tagolt földeken, zöld mezőkön földművelők tevékenykednek, föléjük hatalmas, különös formájú fellegekkel teli kék ég borul (Tavaszi szántás, 1930; Öreg festő téli tájban, 1940). Irodalom OELMACHER A.: Fényes Adolf, Budapest, 1962 TELEPY K.: Fényes Adolf (kat., bev. tan., Katona József Múzeum), Kecskemét, 1967 ARADI N.: Fényes Adolf, Budapest, 1979 KIRÁLY E.: Fényes Adolf (kat. bev. tan., Kecskeméti Galéria), 1987 BÁLINTNÉ HEGYESI J.: Fényes Adolf bibliográfiája, Szolnok, 1992. (EGRI MÁRIA) FERENCZY István

szobrász Született: Rimaszombat, 1792. február 23. Meghalt: Rimaszombat, 1856. július 4. Mestere: Balás András, Rauschmann János, Wilhelm Thüriet, Johann Martin Fischer, Joseph Klieber A 19. század első felének legjelentősebb hazai szobrásza apja rimaszombati műhelyében tanult lakatosnak (1809). Budán Balás András műhelyében dolgozott, majd Rauschmann János rajziskoláját látogatta. 1814-től Bécsben a francia származású hugenotta Wilhelm Thüriet műhelyében volt lakatossegéd, közben rajziskolába is járt. 1815-től a bécsi képzőművészeti akadémia iparoslegényeknek tartott érmészeti tanfolyamára járt, ahol Solónt ábrázoló acélérmével 1817-ben díjat nyert. Ugyanebben az évben felvették 60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

az akadémia érmészeti osztályára. Tanárai Johann Martin Fischer és az 1830-as évek végéig Magyarországon is számos szobrászati megbízást teljesítő Joseph Klieber voltak. Bécsi tanulóévei alatt készítette el - külföldi mintaképek alapján - az akadémia kurátorának, Metternich hercegnek hódoló Béke allegóriája című egyoldalas acélérmét (1818-19, Magyar Nemzeti Múzeum). 1818-ban gyalogszerrel ment a klasszicista művészet központjába, Rómába. Antonio Canova műhelyében sikertelenül próbált munkát szerezni, a korszak másik nemzetközileg elismert szobrásza, a dán Bertel Thorvaldsen azonban befogadta műhelyébe. A fiatal magyar szobrász megnyerte az osztrák követ, Wenzel Kaunitz herceg művészetpártoló feleségének támogatását is, aki Ferenczynek - mint a Habsburg Birodalom alattvalójának - a követség épületében, a Palazzo di Veneziában adott szállást. Római tartózkodása meghosszabbítását a Thorvaldsen műhelyét meglátogató József nádor ösztöndíja tette lehetővé. Az 1819-20-as években illusztrációkat készített Metastasio Adriano in Siria című drámájához, rajztanulmányain pedig antik mellszobrokat, épületeket örökített meg. VII. Piust ábrázolta 1824-ben készített bronzérme. Mivel egyéni művészi ambíciói nagyon hamar a díszítőszobrászat céhes hagyományain túllépő, az önálló nemzeti szobrászat megteremtésére irányuló hivatástudattal fonódtak össze, római tartózkodása alatt mindvégig foglalkoztatta a nemzeti tematika, ill. a hazatérés gondolata. Költő barátjától, Márton Józseftől megkapta Friedrich Johnnak Csokonai Vitéz Mihályt ábrázoló rézmetszetét, s 1818ban ennek alapján elkezdte kifaragni a költő mellszobrát. Az európai klasszicizmus esztétikai elveit követve erősen idealizálta, megszépítette az ábrázoltat, ugyanakkor a szokásoktól eltérően nem antik, hanem magyaros öltözetben jelenítette meg, ami a nemzeti-hazafias szemlélet erősödését mutatta. Ezt jelzi az is, hogy már ekkor felmerült benne - s egész munkásságát végigkísérte - az ún. Pantheon-gondolat, az a szándék, hogy a nemzet kiemelkedő személyiségeinek emlékét szobrokon, emlékérmeken örökítse meg. Pálóczi Horváth Ádám Hunniását illusztrálva egy Hunyadi János Drakula fogságában (Igaz fiúi hűség oszlopa) című rajzot (1820, Magyar Nemzeti Galéria), ill. Hunyadi Jánost és Lászlót ábrázoló bronz emlékérmet (1824, Magyar Nemzeti Múzeum) készített. 1821-ben Szőke Ferenc rimaszombati református lelkész síremléktervét vázolta fel (Magyar Nemzeti Galéria). 1822-ben ajánlkozó levelet írt Rudnay Sándor esztergomi hercegprímásnak, a két kerubszobor azonban, amelyet a főpap a templom lépcsője mellé rendelt meg, a mecénás és az öntudatos művész közötti feszültség miatt nem készült el. A magyarországi művelődési viszonyokat bíráló külföldi "balítéletek" érvénytelenítéséért, s ennek egyik eszközeként a honi képzőművészet felvirágoztatásáért küzdő magyarországi szellemi élet, s az általa képviselt sajtóirodalom az első időkben mind a Ferenczyről Rómából érkező híreket, mind a hazaküldött Csokonai-mellszobrot (Debrecen, Református Kollégium Könyvtára), ill. a Nemzeti Múzeumban elhelyezett Pásztorlányka (A szépmesterségek kezdete) című márványszobrot (1820-22, Magyar Nemzeti Galéria) óriási lelkesedéssel fogadta. (Az újabb kutatás - Cifka Péter - ismét felvetette azt a már a 19. században is felmerült gondolatot, hogy a Pásztorlányka nem teljes egészében Ferenczy alkotása. Az idősebb Plinius Historia Naturalisában megfogalmazott téma művészi kivitelezésében talán Cincinnato Baruzzi, Ferenczy római szobrász barátja segédkezett.) Az újságírók remélték, hogy a Rómában tanult szobrász, a "magyar Canova", a "magyar Pheidias" alkotásai a legjobb külföldi művészek szobraival is versenyre kelhetnek, s munkássága által végre megteremtődik az európai színvonalú magyar képzőművészet. A Magyar Kurír 1822-ben lelkesen számolt be a Rómából József nádor címére érkezett két szoborról, a Tudományos Gyűjtemény pedig 1823-ban - megemlítve a hazai sajtóban a művészről megjelent néhány korábbi cikket - Ferenczynek a debreceni kollégiumhoz írt levele mellett közölte Sárvári Pál professzornak a Csokonai-büszt lelkes debreceni fogadtatásáról beszámoló levelét, ill. a szobrászhoz és a nádorhoz írt ódákat is. Petrózai Trattner Károly 1828-ban a szobrász addigi tevékenységének, 61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

gömöri márványkereső útjának bemutatása és a róla szóló cikkek említésén túl a vízivárosi műteremben látható műalkotásokról adott kimerítő leírást a Tudományos Gyűjteményben. A szobrász 1824-es hazatelepülését megelőző felfokozott várakozásnak köszönhetően az első években a hazai irodalmikulturális élet prominens képviselői (Kazinczy Ferenc, Döbrentei Gábor, Fáy András) megrendelések szerzésével, mecénások keresésével, terveinek és elkészült műveinek ismertetésével segítették, bátorították Ferenczyt. A művész támogatása nemzeti közüggyé vált. Vay Ábrahám 1824-ben három évre évi 1000 forintot ajándékozott a szobrásznak, nehogy el kelljen hagynia a művészi pályát. 1828-ban Ponori Thewrewk József vele akarta kifaragtatni a nemzet kiemelkedő képviselőinek büsztjeit, hogy a Nemzeti Múzeumnak ajándékozza őket. 1829-ben a sárospataki Kövy Sándor tanítványai tőle rendelték meg professzoruk mellszobrát stb. 1832-ben a Tudományos Akadémia felvette tagjai közé. A kezdeti lelkesedés azonban néhány év múlva megcsappant, s a túl korán vállalt művészi megbízások miatt Ferenczy művészi fejlődése is megakadt. Portrék mellett (Kazinczy Ferenc, 1828, Magyar Nemzeti Galéria; Schodel Rozália, 1838 körül; Wesselényi Ferenc, 1846; Felsőbüki Nagy Pál mellszobra, 1845-46; Széchy Mária mellszobra, 1846-47), oltárokat (Üdvözült lélek, váli római katolikus templom, 1825; Szent István-oltár, Esztergom, székesegyház, 1828), síremlékeket (Ürményi-síremlék, Vál, 1828; Kultsár István síremléke, Budapest, Belvárosi templom, 1829-32; Brunszvik-síremlék, Alsókapornak, 1834-38; Szánthó-síremlék, Kecskemét, 1834-38; Forray-síremlék, Soborin, 1836; Halász József síremléke, 1846), emlékszobrokat (Kölcsey Ferenc ülőszobra, 1841-46, Magyar Nemzeti Galéria) készített. A nemzeti szobrászat fellendítése érdekében márványkereső utakra indult, s Ruskicán meg is találta a magyar márványt. Szobrászakadémia felállítását célzó tervével az országgyűléshez fordult, s kérte a király támogatását is, törekvései azonban sikertelenek maradtak. Annak érdekében, hogy nagyobb alkotások elkészítését is vállalhassa, saját szobrászműhelyt hozott létre, állandó segédeket alkalmazott. A nemzeti-történeti tematika iránti érdeklődésének továbbélését jelzi, hogy Nagyváradon Szent Lászlólovasszobor felállítását, Szigetvárra Zrínyi-szobor elkészítését javasolta. 1839-ben részt vett a prágai I. Ferenc-emlékmű elkészítésére kiírt pályázaton, majd minden szellemi és anyagi energiáját a tervezett Mátyásemlékmű megvalósítására fordította. A történeti emlékműszobrászat első hazai kísérletének gondolata 1838-ban Ferenczy barátainak fejében részben azért merült fel, hogy a szobrászt megrendeléshez juttassák, mivel annak anyagi helyzete erősen megromlott. Ferenczy lelkesen munkához is fogott. 1842-es rövid itáliai útján (Velence, Verona, Parma, Milánó) tanulmányozta a bronzöntés technikáját, s itthon nemcsak az emlékmű vázlatait készítette el (Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya), hanem egy hatalmas sírkamrát magába foglaló talapzatból, s az azon elhelyezett lovasszoborból álló tervezett emlékmű néhány reliefjét is (Az Erő Allegóriája, A Tudomány Allegóriája, 1843, Magyar Nemzeti Galéria). A Mátyás-emlékmű első tervén - azzal összefüggésben, hogy a 19. században az uralkodók ideálképeiben a korábban domináló vitézi, harci erények mellett a tudományok és a művészetek támogatása is előtérbe került - a sírkamra egyik domborműve Mátyást tudósai, művészei körében, a tudományok és a szépművészetek támogatójaként ábrázolta. A klasszicista tanultságú és ízlésű Ferenczy a Mátyás-szobor főalakját görögös ruhában képzelte el, a közvélemény azonban a nemzeti öntudat erősödésének időszakában már nemzeti viseletet igényelt. Amikor 1847-ben a hazai politikai és szellemi élet egy része - például Vörösmarty Mihály - által támogatott, más része például Széchenyi István - által ellenzett vállalkozás kudarcba fulladt, a megsértett, s a bronz lovasszobor kiöntésével sem boldoguló Ferenczy szülővárosába, Rimaszombatra vonult vissza. A terveit ért támadások miatti elkeseredettségében, sértettségében 1846-ban budai műtermében megsemmisítette gipszmintái nagy részét - igaz, előtte megengedte, hogy dagerrotípiákat készítsenek róluk. Rimaszombati visszavonultságában 62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

mechanikai kísérletek mellett viaszérmeket s néhány síremléket készített. Műhelyében tanult Izsó Miklós, | [lásd] a 19. századi hazai szobrászat jeles képviselője. Irodalom MELLER S.: Ferenczy István élete és művei, 2. kiadás, Budapest, 1906 Ferenczy István levelei (közzéteszi: WALLENTINYI D.), (h. n.) 1912 LENGYEL G.: A szép mesterségek kezdete. Ferenczy István sorsa, Budapest, 1964 CIFKA P.: Ferenczy István, Budapest, 1969 CIFKA P.: A pályakezdő Ferenczy István. In: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Budapest, 1978. 465-513. TÍMÁR Á.: Vita Ferenczy István Mátyás-emlékmű tervéről, Ars Hungarica, 1993/2. 163-202. (PAPP JÚLIA) FERENCZY Károly

festő Született: Bécs, 1862. február 8. Meghalt: Budapest, 1917. március 18. Mestere: W. A. Bouguereau, T. Robert-Fleury Későn, jogi, majd mezőgazdasági tanulmányok után, unokatestvére (és későbbi felesége), Fialka Olga festőnő hatására kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. 1884-ben egy római út érlelte meg benne az elhatározást a rendszeres művészeti tanulmányok folytatására. 1885-ben, pár hónapos müncheni tartózkodás után Nápolyban iratkozott be a festészeti akadémiára. 1886-ban rövid időre visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett Hollósy Simon | [lásd]nal és Csók Istvánnal. 1887-89 között a párizsi Julian Akadémián W. A. Bouguereau és T. Robert-Fleury növendéke volt, de figyelemmel kísérte a francia főváros művészeti életét ekkoriban jellemző gazdag kínálatot: a Jules Bastien-Lepage nevével fémjelzett naturalizmust csakúgy, mint P. Puvis de Chavannes szintetikus törekvéseit vagy az 1863-as nemzedék (Manet, Whistler, Fantin-Latour stb.) festészetét. 1889-92 között Szentendrén dolgozott, 1893-ban családjával Münchenbe költözött. Innen telepedett át 1896-ban Nagybányá | [lásd]ra, a Hollósy-iskola kíséretében érkező kolóniaalapítók egyikeként. Ettől kezdve a nyarakat Nagybányán, a teleket Budapesten töltötte. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola, 1906-tól haláláig a budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanára volt. 1902-ben önálló festőiskola nyitásával is próbálkozott. Rendszeresen részt vett korának fontosabb kiállításain, így 1897-ben és 1898-ban a Nagybányai Festők Kiállításán, majd az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon, a Könyves Kálmán Rt., a Művészház | [lásd] és az Ernst Múzeum tárlatain, ill. a magyar művészetet bemutató külföldi seregszemléken. 1903-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-ben egyike volt a MIÉNK | [lásd] alapítóinak, részt vett a csoport mindhárom budapesti kiállításán. 1905-ben a Velencei Biennálé, 1913-ban a müncheni nemzetközi tárlat aranyérmét kapta meg. Élete utolsó évtizedében közéleti érdeklődése csökkent, figyelme mindinkább a festészet problémáira koncentrálódott. Ezt csak időnkénti itáliai vagy nyugat-európai utazásai, ill. egyre rövidebb időtartamra szorítkozó nagybányai tartózkodásai szakították meg. 1916 őszén korábbi betegsége komolyra fordult, 1917 tavaszán hunyt el Budapesten. Mindhárom gyermeke képzőművész lett: Valér festő és grafikus, Noémi gobelinművész, Béni szobrász. Festészetében több, szervesen egymásra épülő periódus különíthető el. Kivételt képez az 1889-92 közé tehető első, saját 63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

kifejezésével finom naturalistának nevezett korszak, amelyet utóbb kiiktatott életművéből, mondván, hogy akkor még sem az életet, sem a művészetet nem ismerte eléggé. Ide tartozik első olajképe, Kallós Ede arcképe (1889, Magyar Nemzeti Galéria), valamint több olyan, zsánertémát feldolgozó kompozíciója, amelyben a naturalista tárgyleírást szintetikus dekoratív látásmóddal kombinálta (Lányok virágot gondoznak, 1889; Kavicsot hajigáló fiúk, 1890, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). 1893-96 között Münchenben bontakozott ki a szimbolizmussal és szecesszióval érintkező panteista természetlátása, amelynek kiemelkedő darabjai a Madárdal (1893) vagy az Orfeusz (1894, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), ill. a leginkább szecessziós vonalvezetésű Archeológia (1896), amely az egy évvel korábban festett Királyok hódolása (1895, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) című kompozícióval együtt Ferenczy Károly festészetének klasszicizáló periódusát előlegezte meg. 1896-ban hatalmas élményt jelentett számára a nagybányai tájjal való találkozás. Az első nagybányai években a müncheni panteista természetszemléletből kiindulva a látott természeti motívum és a művészi képzelet költői szintézisére törekedve monumentális bibliai kompozíciókat festett. A hegyibeszéd két változata (1896-97), a Háromkirályok (1898), a Józsefet eladják testvérei (1900) vagy az Ábrahám áldozata (1901, valamennyi a Magyar Nemzeti Galériában), festésekor a színes tónusok müncheni hagyományát gazdagítja az impresszionizmustól átvett színes reflexek beépítésével. Már a következő festői korszakához sorolható a kevésbé ismert Keresztlevétel (1903, Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum), amely az élénk színfoltok, a szimultán kontrasztok alkalmazásával plein air festészetének egyik csúcsát képezi. Ferenczy, akit a valóság és a képi realitás kettőssége folyamatosan foglalkoztatott, valamennyi bibliai képét plein airben, a jelenet pontos beállítása alapján festette. 1900 után festészetének középpontjában a napfény színfokozó és szintetizáló hatásának kihasználása állt. Nála a nap nem feloldotta a formákat, hanem erőt és ragyogást kölcsönözve a színeknek, kiemelte folthatásukat. Egész sorát készítette ekkor a verőfényes természetet megragadó képeknek: Márciusi est (1902), Festőnő (1903), Október (1903), Napos délelőtt (1905, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria). Született néhány impresszionista jellegű, szaggatott ecsetkezeléssel készült alkotása is, mint a Nyár (1902, Magyar Nemzeti Galéria) vagy a Tavaszi táj (1903), de az optikai divizionizmus alkalmazásáig soha nem jutott el. 1903-as kiállításának katalógusában saját festészetét a következőképpen határozta meg: "kolorisztikus naturalizmus synthetikus alapon". 1900 után, a téli hónapokban budapesti műtermében egyre többet foglalkozott a nagy festői hagyomány modern szellemben való folytathatóságának kérdésével. Emblematikusnak mondható e tekintetben az 1904-ben készült Festő és modellje (Magyar Nemzeti Galéria), amelynek témája a valóság művészetté transzponálása. Ekkor jelent meg festészetében először a női akt mint az ábrázoló művészetek egyik alapmotívuma. Az aktábrázolás gondolatköre erős impulzust kapott 1906-ban, amikor főiskolai tanárként újra találkozott az akadémiai hagyománnyal. Ezzel egy időben érzékelhető Edouard Manet 1860-as évekbeli vásznainak hatása látásmódjára. Ferenczy az 1906-07-ben induló úgynevezett "neós" ("neoimpresszionista") fiatalokkal ellentétben a természet tiszteletben tartásához ragaszkodva kereste a modern művészet kifejezési lehetőségeit. Bár 1907-08 után festett képein (Weiner Adolfné arcképe, 1907, magántulajdon; Bükkös, 1908, Magyar Nemzeti Galéria), a Nabis-csoport festőinek késői, szenzualista színei is felbukkannak, festészete mindinkább a tiszta formaképzés klasszicista ideálja felé fordul. Ennek egyik első példája az 1908-ban festett Kettős arckép (Magyar Nemzeti Galéria), gyermekei, Béni és Noémi ikonikus, mégis élettel teli megörökítése. 1905-12 között, festészetének legváltozatosabb, "kereső" korszakában munkásságát az azonos motívumok többszöri megfestése, a képek egymással folytatott dialógusa jellemzi. Ebben az időszakban kezdi festeni a művészlét allegóriájaként értelmezhető, birkózókat, artistákat, bohócokat ábrázoló 64 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

talányos sorozatát (Bohóc, 1910, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum; Artistapár, 1912, Szentendre, Ferenczy Múzeum) és a gazdagon mintázott szőtteseket és színes porcelán tárgyakat, ill. dús virágcsokrokat megjelenítő csendéleteket (Porcelán papagájok, 1910, Szentendre, Ferenczy Múzem; Kalács és kék porcelán, 1911; Bazsarózsák, 1911, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Petró-gyűjtemény). Az esztétikum irányában eltolódott hangsúllyal továbbra is számos tájképet (Borús táj - Izvóra fenyvessel, 1909, magántulajdon; Fernezelyi házak és karám, 1912, a Budapesti Műszaki Egyetem gyűjteményében), portrét (Szinyei Merse Pál, 1910, Marosvásárhelyi Múzeum, Noémi és Valér, 1911, lappang) és tájba komponált életképi motívumot festett (Lovagló gyermekek, 1905, magántulajdon; A vörös fal, 1910, magántulajdon; A hídon, 1912, Magyar Nemzeti Galéria), teljes összhangot valósítva meg az emberi alakok és az őket körülvevő, kozmikus teljességet sugalló természeti motívumok között. Festészetének utolsó korszakát (1912-16) a korábbi festői kérdések összegző jellegű felvetése jellemzi. Több alkalommal megfogalmazott célja volt, hogy festészetét a klasszikus szépségideál szolgálatába állítva maradandó alkotásokat hozzon létre. Ennek rendelte alá teljes munkaerejét, függetlenül az éppen aktuális divattól. Képeinek témája leggyakrabban az akt, amelyet klasszikus beállításokban, dekoratív drapériák között, tudatosan kitervelt színskálával festett meg (Alvó nő, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Női akt zöld háttérrel, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Alvó cigánylány, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Cigánylány, 1916, Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár). Sok előzetes kompozícióvázlat után, 1914-ben festette utolsó bibliai témájú képét, a Pietát, amelyet, elégedetlen lévén az eredménnyel, utóbb feldarabolt (Fekvő Krisztus, Magyar Nemzeti Galéria; Mária és Magdolna, Ferenczy Múzeum, Szentendre és Szt. János evangelista, magántulajdon). 1916-ban egy új kompozíciós változatban még egyszer nekirugaszkodott a témának (Pietá, magántulajdon), de ezt a vásznát már nem tudta teljesen befejezni. Átfogó kiállítása volt 1913-ban és 1935-ben az Ernst Múzeumban, 1922-ben a Műcsarnokban. Irodalom FERENCZY V.: Ferenczy Károly, Budapest, 1934 PETROVICS E.: Ferenczy, 1943 GENTHON I.: Ferenczy Károly, Budapest, 1979 MURÁDIN J.: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Bukarest, 1981. (BOROS JUDIT) FESZL Frigyes

építész Született: Pest, 1821. február 20. Meghalt: Budapest, 1884. július 25. Mestere: Hild József, Klenze, Gärtner, Burklein Háromévi céhes képzés után talán Hild József | [lásd] mellett dolgozott. 1839-ben külföldre ment, 1841-ig a müncheni képzőművészeti akadémián Klenze, Gärtner és Burklein tanítványa volt, majd bejárta Németországot, Svájcot, Észak-Itáliát, és megfordult Franciaországban is. Münchenbe többször visszatért; a félköríves stílust útjára bocsátó, újító szellemű kortárs bajor építészet életre szóló hatást gyakorolt rá. Utazásai során számos rajzot, vízfestményt készített; az ábrázolt tájak, épületek, városrészletek romantikus beállítottságáról tanúskodnak. 1844 körül tért haza, és végleg Pesten telepedett le. 1845-ben az Országház tervezésére kiírt jeligés nemzetközi pályázaton első díjat kapott, újszerű, romantikus tervével egy csapásra ismertté vált. 1847-ben a pesti Német Színház, 1851-ben a Dohány utcai zsinagóga tervpályázatán vett részt, s noha ez utóbbit L. Förster bécsi 65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

építész nyerte meg, a templom kupolás szentélye 1858-59-ben Feszl elképzelése szerint épült fel. 1855-ben a bécsi Votivkirche felépítésére nyújtott be pályamunkát. Közben 1851-től Kauser Lipót és Gerster Károly építésszel társulva több nagy pesti, ill. budai beruházást valósított meg (Oszwald-ház, 1846-51; Glósz-ház, 1847; Kochmeister-villa, 1852; vízivárosi Kapucinus-templom és rendház, 1852; Dunagőzhajózási Társaság Duna-parti raktárházai, 1856). Az ő munkája Zichy Manóné síremléke a budapesti Kálvin téri református templomban és az Alagút krisztinavárosi bejáratának kiépítése, valamint a (volt) London és Continental Szálloda. 1862-ben saját kedvtelésére az MTA palotájának tervét készítette el (a meghívásos pályázaton nem vett részt), 1867-ben ő építette meg a koronázási dombot. 1859-65-ben épült fel a pesti Vigadó az 1849-ben elpusztult, Pollack Mihály | [lásd] tervezte Redut (az ún. régi Vigadó) helyén. A többféle stílust elegyítő, gazdagon díszített homlokzatú, alapvetően romantikus épület nem keltett különösebb elismerést, s ez, valamint az építkezés során az illetékes hatóságokkal való konfliktusai visszavonulásra késztették, ezután csak Pest, Buda, Óbuda egyesítése alkalmából 1871-ben kiírt nemzetközi tervpályázaton második díjat nyert városszabályozási tervével szerepelt a nyilvánosság előtt. Feszl munkássága az eklektika áramlatába tartozik. Sajátos, a keleti (bizánci, mór, velencei) formaelemeket a gótizáló formákkal és a magyaros motívumokkal egyesítő stílusa első megközelítésben valóban romantikus benyomást kelt, amely elsősorban főművén, a Vigadón érezhető. Irodalom VÁMOS F.: Feszl Frigyes és kora, Magyar Művészet, 1925 YBL E.: Izsó és Feszl, Művészettörténeti Értesítő, 1956 PREISICH G.: Budapest városépítésének története II. A kiegyezéstől a Tanácsköztársaságig, Budapest, 1964 KOMÁRIK D.: Feszl Frigyes ismeretlen műve, Művészettörténeti Értesítő, 1972 VÁMOS F.: Adalékok Feszl Frigyes életéhez és munkásságához, ÉpítésÉpítészettudomány, 1981, 1984, 1989 KOMÁRIK D.: A gótizáló romantika építészete Magyarországon, ÉpítésÉpítészettudomány, 1982 Feszl Frigyes 1821-1884 (kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban, vál., bev.: KOMÁRIK D.), Budapest, 1984 UŐ: Feszl Frigyes, Építés-Építészettudomány, 1984 UŐ: A félköríves romantika építészete Magyarországon, ÉpítésÉpítészettudomány, 1984 UŐ: A nemzeti építőstílus keresése. Feszl és a pesti Vigadó, ÉpítésÉpítészettudomány, 1985 SZALAI I.: Kristálycsárda avagy Csipkerózsika vára. Esszé-regény a Vigadó újjáépítőjéről, Budapest, 1988 KOMÁRIK D.: A romantikus romkultusz. Feszl Frigyes hazai tárgyú grafikáiban, Művészettörténeti Értesítő, 1990 UŐ: Feszl és Széchenyi, Ars Hungarica, 1991 UŐ: Feszl Frigyes és Feszl László hagyatékából, Ars Hungarica, 1992 UŐ: Feszl Frigyes, Budapest, 1993 UŐ: Adalékok Feszl Frigyes művészkapcsolataihoz, Ars Hungarica, 1994 UŐ: A kőbányai Szent László-templom első terve. Feszl Frigyes és Kőbánya, Ars Hungarica, 1995 UŐ: Feszl Frigyes és megbízói, Budapesti Negyed, 1995. FESZTY Árpád

festő Született: Ógyalla, 1856. december 24. Meghalt: Lovrana, 1914. június 1.


F

Képzőművészeti tanulmányait 1874-től a müncheni, majd 1880-81-ben a bécsi akadémián folytatta, ahol kétszer is díjat nyert. 1880-ban a Golgota, 1884-ben a Bányaszerencsétlenség című festményével aratott sikert (Magyar Nemzeti Galéria). Sirató asszonyok Krisztus sírjánál című alkotásáért, mely Árpád győzelme Szvatopluk felett Bánhidán és Zoltán eljegyzése Hamzsával, Mén-Maróth lányával című történelmi képével együtt a millenniumi kiállításon is szerepelt, 1889-ben Állami Nagy Aranyérmet kapott. A magyarok bejövetele című, 1800 m[sup]2[/sup] felületű, az európai panorámaképek hagyományát követő körképének (189294) megfestésében több művésztársa (Mednyánszky László, | [lásd] Pállya Celestin, Vágó Pál stb.) részt vett. Az apósának, Jókai Mórnak javaslatára elkészített monumentális műalkotáson a történeti ábrázolások mellett életképi jelenetekkel és tájképi részletekkel is találkozunk. A hangok eredetét ábrázoló kilenc falképe az Operaház előcsarnokát díszíti. 18991902 között Firenzében élt, itt készítette el Krisztus siratása című festményét. Tagja volt a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács festőművészeti és építőművészeti szakosztályának, ill. az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmányának, 1906-ban a rajzoktatási felügyelő bizottság élére nevezték ki. Irodalom GÁRDONYI G.: Krisztus temetése: magyarázó szöveg Feszty Árpád hármas képéhez, Budapest, 1902 A magyarok bejövetele (tan.: TROGMAYER O., bev.: GÖNCZ Á.), Budapest, 1992 SZŰCS Á.-WÓJTOWICZ M.: A Feszty-körkép, Budapest, 1996 FESZTY M.: Feszty Árpád élete és művészete, Budapest, 1999. (PAPP JÚLIA) FOSSATI, David Antonio

freskófestő, rézmetsző Született: Morcote, 1708 Meghalt: Velence, 1779 után Mestere: Daniel Gran Velencében tanult. Daniel Gran tanítványa volt, akivel a velencei Villa Cornaro, a bécsi Schwarzenberg-palota és a Hofbibliothek kupolájának falképeit festette. 1728-ban a pozsonyi érseki palotában Esterházy Imre érsek megbízásából architektonikus freskót festett Antonio Galli-Bibiena tervei alapján. 1729-ben készítette el a pannonhalmi bencés apátság refektóriumának mennyezet- és falképeit. A terem falán stukkókeretben hat nagyobb ábrázolás látható: Krisztus a kereszten, Krisztus megkísértése, Dániel az oroszlánok barlangjában, Belsazár lakomája, Heródes lakomája, Szt. Benedek csodája. Az ajtók és az ablakok fölött medaillonokban szentek és magyar királyok mellképe, a négy sarokban gazdag stukkókartusban a négy evangélista, az ablakmélyedésekben tizennégy embléma, a mennyezeten: Szent István felajánlja a koronát Máriának. Fossati 1730-ban visszatért Velencébe. Luganóban a Santa Margherita-kolostort díszítette falképekkel. Rézmetszőként Veronese, Bellucci, Solimena és Ricci képeit sokszorosította. Irodalom GALAVICS G.: A pannonhalmi apátság barokk ebédlője (A. D. Fossati), In: Mous Sacer 996-1996 (kiáll. kat.). (LIPP MÓNIKA) 67 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

fotóművészet

A hazai dagerrotípiák, majd a papírnegatívról másolt talbotípiák a 19. század negyvenes-ötvenes éveiben még csak a képkészítési technika elsajátításáról tanúskodtak. Az elsősorban festőként neves Marastoni Jakab | [lásd] nagyrészt elveszett felvételein "a személyek ízléses csoportosítását" dicsérő kortárs leírások azt jelzik: festői képszerkesztési gyakorlatát eredményesen alkalmazta a fényképezésben is. Hasonló erényekkel rendelkeznek az erdélyi Mezey Lajos festőművész és fényképész (1820-80) fennmaradt dagerrotípiái. A gyógyszerész-fotográfus Kramolin Alajos (1812-92) talbotípia portréi is inkább történeti dokumentumok, mint művészi jelentőségűek. E korszak hazai fotográfiái nem a fényképezés sajátos lehetőségeiből fakadó esztétikai megformáltságuk, hanem főleg az akkor szenzációt jelentő precíz, éles rajzuk és mára archaikussá vált hangulatuk folytán történeti értékek. A technikai fejlődés nyomán a fotográfusok a leképezés elsődleges örömén túl a látvány kifejező erejének alakítására fordíthatták figyelmüket. Lényeges javulást hozott az üvegnegatív alkalmazása (1847). Az ún. nedves eljárás (1851) során a fényképezés előtti emulzióöntés nem volt egyszerű feladat, de az új felvételi anyag részletekben gazdagabb, finomabb árnyalatú képeket eredményezett, a brómezüst-zselatinnal ellátott szárazlemez (1871) pedig alapvető fontosságú volt a fényképezés fejlődésében. A lakásokból, műtermekből a szabadba kijutó fotografálás növelte a művészi minőséget. A korai technikai akadályok leküzdésének tipikus útját járta a kolozsvári születésű festőfényképész Szathmári Pap Károly (1812-87), aki a talbotípia készítéstől a nedves eljárásig haladva számos jeles néprajzi, portré- és épületfotográfiát készített, majd az orosz-török háborúk során mint haditudósító nemzetközi sikereket is elért képeivel. Rosti Pál (1830-74) a szabadságharcban való részvétele miatt kényszerűségből vált világjáró fotográfussá; 1857-58-ban Közép- és Dél-Amerikában még papírnegatívra készített esztétikai értékeket is hordozó képeket. Erdélyben Veress Ferenc (1832-1916), akinek korai műtermi emberábrázolásai már egyénítő szándékot tükröztek, szintén elsősorban a tájfényképezésben ért el magas színvonalat. A kolozsvári egyetemen tanította a fényképezést, folyóiratot szerkesztett, adott ki (Fényképészeti Lapok, 1882-88), fotókémiai fejlesztéseket végzett. Az 1860as években ugyancsak Erdélyben fotografáló Orbán Balázs (1829-90) nedves eljárással készült képei között vannak esztétikailag is minősíthető alkotások. Bár főműve, a Székelyföld leírása (1-6. kötet, 1868-73) fametszeteken közvetíti felvételeit, legalább töredékesen megmaradt eredeti képei alapján igényes munkásságra következtethetünk. Az arcképfestőből fényképésszé vált Simonyi Antal (1821-92) a hatvanas években portréfényképezésében már tudatosan lélekábrázolásra törekedett - több esetben sikerrel. A gyógyszerészként induló, fényképész-dinasztia alapító, felvidéki Divald Károlynak (1830-97) a hetvenes-nyolcvanas években a Tátrában készített több kitűnő tájfelvételét a Magyarországon először gyorssajtóval működtetett fénynyomdájában sokszorosították is. A darmstadti születésű gyógyszerész, Klösz György (1844-1913) budapesti fényképészként nem vágyott művésziségre, a nyolcvanas években néhány város- és életképén mégis varázslatos atmoszférát teremtett. Fényképnyomtatói munkássága Divaldét is meghaladta. A több felvétel összemásolásával készített - néha festéssel is kiegészített - ún. composite képek divatja a 19. század végén rövid ideig nemzetközi méretű volt. A budapesti Strelisky Sándor (1859-1923), egy neves fényképész-család második generációs tagja, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat kapott egy ilyen kompozíciójáért. A 19-20. század fordulóján és a 20. század elején világszerte virágzott a festőinek nevezett fényképezés. Művelői szándékosan életlen rajzú képeiken sejtelmes megjelenítéssel, romantikus témák ábrázolásával a képzőművészeti alkotásokhoz való hasonlóságra törekedtek. Nevesebb magyarországi festői fotográfusok: Haranghy György (1868-1945), az aradi Faix Jacques (1870-1950), Schmidt Nándor (1889-1966). A festőiségből a század eleji fotónyelvi modernizációba fokozatosan átlépni képes legjobb hazai fotóművész Pécsi 68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

József volt, aki a reklámfotóban ugyancsak maradandót alkotott. Könyvében - A fényképező művészete, 1916 és 1928 - művészettörténeti jártasságáról is bizonyságot adott. Székely Aladár | [lásd] a 20. század első évtizedeinek művész portréfotográfusaként működött. Különösen Ady-albuma vált híressé. Unokatestvére, Rónai Dénes értékes emberábrázolói munkássága mellett szakírói és szakmai szervezői tevékenységet is folytatott. A századelő jeles portrétistái közé tartozott a festészetet is tanult Gaiduschek Erzsi (1875-1956), Máté Olga (1879-1965) - ő később új tárgyias stílusú fotográfus lett - és Révai Ilka (1873-1945). A Vasárnapi Ujságnál fotóriporterként indult Balogh Rudolf | [lásd] a magyaros fényképezés művelőjeként tett szert hírnévre a harmincas-negyvenes években. Ez az elsősorban általa indított fényképezési irány főként a magyar népélet alapvetően a parasztság -, valamint a hazai táj derűs, idillikus megjelenítését célozta. A "gyöngyösbokrétás" (néha megszépített) magyarság-kép felmutatását a zömmel középosztálybeli fényképezők rendkívül színvonalas technikával valósították meg. Angelo [Funk Pál], Csörgeő Tibor (18961968), Dulovits Jenő,[ Haller Frigyes Gábor (1898-1954), Járai Rudolf (1913-93), Kankowszky Ervin (1884-1945), Kerny István (1879-1963), Ramhab Gyula (1900-78), Szöllősy Kálmán (1887-1976), Vadas Ernő,[ Vydarény Iván (1887-1982), dr. Zajky Zoltán (1891-1962) - egy részük szakíró is volt -, e fényképezésnek csak a törzskarát reprezentálja. A világés belpolitikai konfrontációk, a nálunk késve, akadozva és akadályoztatva végbemenő polgárosodás következtében az első világháború és a forradalmak után több magyar fotográfus külföldön vált nemzetközi klasszissá. A sort Moholy-Nagy László, az avantgárd fényképezés egyik világszerte neves egyénisége, a Bauhaus legfiatalabb professzora, a fotóplasztika (rajzzal kombinált fotómontázs) létrehozója nyitotta meg a húszas évek első felében. Könyve, a Malerei, Fotografie, Film (1925) a 20. századi fotóelmélet egyik alapműve. Kertész Andor már itthon kitűnt tehetségével, 1925 után André Kertész André néven Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban vált a humanista fényképezés legjobbjává. Ifj. Halász Gyula a Brassai művésznév felvételével utalt erdélyi származására; a párizsi éjszaka fényképezésével lett világhírű a harmincas évek elején. A Kolozsváron született Munkácsi Márton fotóriporteri pályafutása Budapesten indult, majd Németországban folytatódott, s a tengerentúlra emigrálva a negyvenes évek elején Martin Munkacsi néven Amerika legjobban fizetett divatfotográfusa lett. Friedmann Endre Robert Robert Capaként Spanyolországtól Vietnamig a háborúkat követve, már életében a haditudósítás klasszikusának számított. A nagy sikerű német, angol és amerikai képes újságok szerkesztője volt Lóránt István [Stefan Lorant] (1901-97). A magyaros fényképezés művelőivel párhuzamosan alkottak az anyagi elesettség, a nyomor, a társadalmi peremhelyzet megjelenítését vállaló szociofotósok. Bass Tibor (1909-73), Besnyő Éva [Eva Besnyö], Irena Blühová [Blüh Irén] (1904-91), Gönci [Frühof] Sándor (1907-96),Haár Ferenc, Kálmán Kata, Kárász Judit (1912-77), Lengyel Lajos (1904-78), Ráth [Roth] László (1907-79), dr. Müller Miklós (19132000), Szélpál Árpád (1897-1987), Tabák Lajos (1904) a magyar határokon belül és kívül nem egyszer a politikai retorziók ellenére is végezték rendszerkritikai munkájukat. Ugyancsak a szociofotósok egyike volt Escher Károly, de az ő munkássága nem szűkíthető csak erre a területre. A legjobb, minden témakörben nagyon igényesen alkotó 20. századi hazai művészfotóriporter volt. Szintén fotóriporteri eredményei által került az élre Bojár Sándor (1914-2000), akinek képei a harmincas évek óta évtizedeken át jelen voltak a sajtóban. A természet és az élettelen környezet szépségeinek fényképi megfogalmazásával tűnt ki Berekméri Zoltán (1923-88), a fotóművészet kontemplatív művelője, ifj. Tildy Zoltán (1917-94), aki természetfilmeket is készített és dr. Vajda Ernő (1889-1980), a növényfényképezés művésze. Gink Károly (1922-2002) munkásságából jellegzetes, hogy a Bartók-művek ihlette fotósorozatai mellett ő készítette a legtöbb fotóalbumot Magyarországon. A fotóriporterként indult Hemző 69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

F

Károly (1928) ló-ábrázolásaival tűnt ki. Keleti Éva (1931) neve a művészi értékű színházi fotográfiákkal fonódott össze, fotóélet-szervezői tevékenysége is jelentős. Szalay Zoltán (1935), akinek főként híres személyiségekről készített portréi emlékezetesek, ugyancsak jeles fotókultúra-terjesztő, -szervező is. Korniss Péter albumokban is megjelentetett erdélyi fényképei a magas esztétikai színvonalú társadalomlátást testesítik meg. Számos nemzetközi fórumon fotókultúránk követe. Máig ő a szakma egyedüli Kossuth-díjasa. Féner Tamás sokoldalú alkotói tevékenységének csúcspontját szociográfikus sorozatai - albumai képezik. A Magyar Fotóművészek Szövetségében évtizedeken át végzett meghatározó jelentőségű vezetői, folyóirat-szerkesztői munkát. A hatvanashetvenes évek magyar fotóavantgárd törekvéseinek legmarkánsabb képviselője a szakíróként is alkotó, külföldre távozott Lőrinczy György (1935-81) volt. A 20. század utolsó évtizedeiben a társadalomábrázolásban esetenként éles kritikával is élt Bánkuti András (1958), Benkő Imre (1943), Stalter György (1956), Tímár Péter (1948) és Urbán Tamás (1945). Sajátosan egyéni hangulatú oeuvre megvalósítója Balla András (1945), Gulyás Miklós (1957), Horváth Péter (1945), Jokesz Antal (1952), Kemenesi Zsuzsanna (1971), Kerekes Gábor (1964), Szilágyi Lenke (1959) és Vékás Magdolna (1956). A Magyar Fotográfiai Múzeum 1991-ben jött létre Kecskeméten. Számos gyűjteményes, csoportos és egyéni kiállítása mellett A magyar fotográfia történetéből című könyvsorozata a hazai fotótörténet írás legnagyobb arányú vállalkozása. A sorozat gondozói Kincses Károly (1954), a hazai fotótörténet-írás legtermékenyebb szerzője és Kolta Magdolna (1958), több fotótörténeti mű írója, szerkesztője. A Tímár Péter által jegyzett, fotótörténeti fórumot is biztosító Fotóművészet című folyóirat a nemzetközi összehasonlítást is állja. Lugosi Lugo László (1953) kétkötetes Klösz György-monográfiája (Budapest, 2002) a magyar fotótörténeti könyvkészítés csúcsteljesítménye. Irodalom HEVESY I.: A magyar fotóművészet története, Budapest, 1958 BEKE L.: Fényképezés és képzőművészet. In: Művészet Magyarországon 1830-1870. I. (kat., Magyar Nemzeti Galéria), Budapest, 1981 BEKE L.: A fotóművészet. In: Magyar művészet 1890-1919. I. (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981, Fotográfozásról (szerk., fejezet-bevezetők: BÁN A.), Budapest, 1982 Leletek a magyar fotográfia történetéből (vál.: SZILÁGYI G.-KARDOS S.), Budapest, 1983 ALBERTINI B.: A magyar fotókritika története 1839-1945, Budapest, 1987 A fénykép varázsa. Tizenkét kiállítás a magyar fotográfia 150 éves történetéből (szerk.: GERA M.), Budapest, 1989 SZILÁGYI G.: Magyar fotográfia története, Budapest, 1996 SZAKÁCS M.: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon 1840-1945, Budapest, 1997 KINCSES K.: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt, Budapest, 1998 SIMON M.: Összehasonlító magyar fotótörténet, Budapest, 2000 CSORBA CS., E.: Magyar fotográfusnők 1900-1945, Budapest, 2000 KINCSES K.: Mítosz vagy siker. A magyaros stílus, Budapest, 2001 MIKLÓSI-SIKES CS.: Fényképészek és fényképészeti műtermek Erdélyben 1839-1916, Székelyudvarhely, 2001. (ALBERTINI BÉLA) FRANCISCUS DE KASTELLO ITHALLICO de Mediolano

miniatúrafestő

Született: 15. század második fele


F

Az egyetlen olyan Mátyás korában Magyarországon működött könyvfestő, akinek szignált alkotása maradt ránk: Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost Breviariuma (OSzK). A kódex készítési idejét és helyét két, Franciscus de Kastello Ithalliconak tulajdonított (ill. körébe sorolt), 1481-ben Budán kiállított oklevél (Lindvai Bánffy Miklós adománylevele, Zágráb, Archiv Hrvatske, Neoregestrata acta és Enyingi Török Ambrus címereslevele, Magyar Országos Levéltár) határozza meg. Bár a neve és művei alapján Észak-Itáliából érkezett művész stílusának egyes elemei felismerhetők a Bibliotheca Corviniana egy kódexcsoportján (Trapezuntius-corvina, OSzK; Ptolomaeus-corvina, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek; Tolhopff-corvina, Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek), Franciscus de Kastello Ithallico működése jelenlegi ismereteink szerint nem Mátyás király, hanem főpapi megrendelők megbízásaihoz köthető. Ebből kiindulva felvetődik annak lehetősége, hogy Franciscus de Kastello Ithallico műhelyét nem a budai királyi udvarban, hanem másutt, esetleg a székesfehérvári prépost környezetében kell keresni. A mesternek tulajdonított, ill. azokkal kapcsolatban említett művek elsősorban Kálmáncsehi Domonkos további kódexei (az 1481-ben készült Breviarium és Missale, New York, Pierpont Morgan Library; egy Missale, amelyben Thuz Osvát zágrábi püspök címerei is feltűnnek, Zágráb, Főszékesegyházi Kincstár; továbbá egy 1492-es imakönyv, Paris, Bibliotheque Nationale), Váradi Péter kalocsai érsek Decretalisa (Budapest, Egyetemi Könyvtár) és Nicolaus de Lyra postilláit tartalmazó kötete (Kolozsvár), Filipecz János nagyváradi püspök Pontificaléjának címlapja (Esztergom, Érseki Simor Könyvtár), Apáthy Lukács egri prépost, veszprémi lektor Missaléjának töredéke (Pozsony, Archív mesta Bratislavy), Nagylaki István bácsi és székesfehérvári kanonok Breviariuma (Országos Széchényi Könyvtár). Irodalom BERKOVITS I.: Magyar kódexek a XI-XVI. században, Budapest, 1965, 64-67. BALOGH J.: Mátyás király és a művészet, Budapest, 1985 HOFFMANN E.: Régi magyar bibliofilek (szerk.: WEHLI T.), Budapest, 1992 Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (kat., szerk.: MIKÓ Á.-TAKÁCS I.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1994 WEHLI T.: Franciscus de Castello Ithallico Budán, 411-412. WEHLI T.: A budai könyvfestészet Mátyás-kori kezdeteinek kérdéséhez, Ars Hungarica, XXVIII/1., 2000. 19-26. GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. (BORECZKY ANNA)


G, Gy G, Gy G. H. mester

festő Született: 1471 körül A nagy valószínűséggel az oltár festőjének monogramját jelölő G és H betűk a középkori Turóc vármegyei Mosócról származó Szentháromságoltár (Magyar Nemzeti Galéria) középképén, a trónus lépcsőjének legalsó szegélyén olvashatók. Ez az egyetlen biztosan G. H. mesternek tulajdonítható emlék, a jelzés más alkotásokról nem ismert. A betűk és elválasztójelek közé írt 1471-es évszám a mű készítésének, talán befejezésének időpontja. A középképen a Szentháromságnak a korban kedvelt Kegyelem trónjaként megfestett ábrázolásával, a fennmaradt szárnyképek belső oldalain a Kálvária és a Mária halála jelenettel, a külsőkön az Angyali üdvözlettel díszített szárnyasoltár megrendelője a trónus oldalához támasztott címerpajzsok tanúsága szerint Ernuszt Jánossal azonosítható. Ernuszt budai polgár, Mátyás király helytartója volt, aki a budavári Nagyboldogasszony-templom mellett a cinteremben saját sírhelyének szánt kápolnát építtetett. A kápolna felszereléséről 1476-ban, halálának évében kelt végrendeletében bőkezűen gondoskodott. A megrendelő az oltár feltehető elkészültekor, 1470-től Turóc vármegye főispáni tisztét töltötte be. A donátorról tudottak alapján valószínűnek látszik, bár mindeddig nem bizonyított, hogy G. H. mester művészi tevékenysége Budához, az ország fővárosához kapcsolódott, Szentháromság-oltára esetleg az elpusztult budai táblaképfestészet emléke. G. H. mester stílusának eredőit részben sziléziai, részben dél-német, osztrák hatásokra, a Lichtensteini mesterrel való távoli összefüggésre vezetik vissza a kutatók, számolva a közvetett módon megismert németalföldi motívumokkal, festői megoldásokkal, szerkesztési elvekkel is. Egyes vélemények szerint saját kezű művének tekinthető az ugyancsak Mosócról származó, s a turócszentmártoni múzeumba jutott, két-két oldalán festett, szentek képeivel és az Olajfák hegye jelenettel díszített, az 1470 körüli évekre datálható táblakép (Martin, Slovenské národné Múzeum) is. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei. Budapest, 1955. 99-100., 392 A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei (szerk.: MOJZER M.) Budapest, 1984., 38-39. Capolavori da musei ungheresi. (kat.), Collezione Thyssen-Bornemisza Lugano. Milano 1985, Nr. 3. Meisterwerke europäischer Malerei aus ungarischen Museen. Germanisches Nationalmuseum. (kat.), (szerk.: BOTT, G., SCHNEIDER, U., MOJZER M., URBACH ZS.), Nürnberg, 1985, Nr. 1. TÖRÖK GY.: Beiträge zur Verbreitung einer niederländischen Dreifaltigkeitsdarstellung im 15. Jahrhundert. (Elfenbein aus dem Besitze Philipps des Guten von Burgund. Der Altar aus Mosóc in Ungarn). In: Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien, 81., 1985. (POSZLER GYÖRGYI)

GALIMBERTI Sándor

festő Született: Kaposvár, 1883. május 31.


G, Gy

Meghalt: Budapest, 1915. július 20. Mestere: Galimberti ?, Réti István, Hollósy Simon Apjától tanult festeni, tehetségére Rippl-Rónai József | [lásd] figyelt fel. 1903-től gyakran festett nyaranta Nagybányá | [lásd]n, ahol Réti István volt a mestere. Majd Münchenben járt akadémiára és Hollósy Simon | [lásd] magániskolájába. Hollósy técsői művésztelepén is dolgozott. 1907-ben Párizsba utazott, és a Julian Akadémián képezte magát. Képei 1908-tól szerepeltek az Őszi Szalon és a Függetlenek Szalonjának kiállításain. A francia fővárosban 1911-ben vette feleségül Dénes Valéria | [lásd] festőművésznőt, akivel Dél-Franciaországba és Észak-Afrikába is elutaztak. A művész és felesége előbb a nagybányai neós mozgalommal tartott, majd a kubizmus korai képviselője lett. 1914 elején - a budapesti Nemzeti Szalonban megrendezett kiállítás alkalmából - rövid időre hazatértek. A világháború kitörése Franciaországban érte a művészházaspárt, akik az internálás elől Hollandiába menekültek. Ekkor alkotta Galimberti a magyar kubizmus egyik remekét, az Amszterdam című festményt. Hazatérésüket követően felesége meghalt, sorsában férje önként osztozott vele. A tragikus pályájú művész életművének rekonstruálása rendkívül nehéz, mivel műveinek többsége megsemmisült vagy lappang. Irodalom RÉTI I.: A nagybányai művésztelep, Budapest, 1954 AKNAI T.: Galimberti Sándor, Janus Pannonius Múzeum Évkönye, 197273 ZOLNAY L.: A Galimberti házaspár művészete, Művészettörténeti Értesítő, 1974/4. MEZEI O.: Les Galimberti, couple d'artistes hongrois des années 1910, Acta Historiae Artium, Tom XXIII. 1977 DÉNES ZS.: Galimberti Sándor és Dénes Valéria, Budapest, 1979 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus története, Budapest, 1971 Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus művészete, Budapest, 1981 GÉGER M.: Galimberti Sándor indulása, Somogyi Múzeum Közleményei, 1992 GÉGER M.: Galimberti Sándor (doktori disszertáció), ELTE, Budapest, 1993 GÉGER M.: Galimberti Sándor művészete, Somogyi Múzeum Közleményei, 1994 MURÁDIN J.: A festőtelep művészei, Miskolc, 1994 MEZEI O.: Galimberti Sándor Amszterdam című képének rekonstrukciós kísérlete, Janus Pannonius Múzeum Évkönye, 1996-1997. (MATITS FERENC) GALLI-BIBIENA, Antonio

festő Született: Parma, 1700. január 16. Meghalt: Mantova?, 1774 Mestere: Giuseppe dal Sole, Marcantonio Franceschini Bolognai művészcsalád tagja, Ferdinando Galli-Bibiena fia. A Bibiena melléknevet, szülővárosáról, elsőként Giovanni Maria Galli (Bibiena, 1625Bologna, 1665) vette fel. A család egész Európában teljesített megbízatásokat, tagjai illuzionisztikus színházi díszleteket, templomi dekorációkat készítettek. Galli-Bibiena Giuseppe dal Sole, később Marcantonio Franceschini tanítványa volt. 1718-tól apjának segített


G, Gy

bolognai és Bologna környéki színházak, színpadtervek létrehozásában. Rómában nagybátyja, Francesco Galli-Bibiena mellett segédkezett. Önálló műveiként észak-itáliai városok színházainak tervezett ornamentális dekorációit tartják számon. 1721-ben követte bátyját, Giuseppe GalliBibienát Bécsbe. 1723-ban Gaietano Rosával közösen készítette el a Questenberg-palota festett architektonikus dekorációját. Első magyarországi megrendelését 1726-ban Esterházy Imrétől kapta, aki tőle rendelte meg Veszprém püspökeként a székesegyház mennyezetképeit. Az azóta elpusztult, csak fényképekről ismert falképeken a következő jeleneteket ábrázolta: Szent Imre szüzességi fogadalmat tesz Szűz Máriának, Szent István felajánlja az országot és Mária mennybemenetele. A mellékhajók boltozatára álkupolákat festett. Ez a motívum majd két évtizeddel később a pozsonyi trinitárius templomban jelent meg kiemelt helyen. A festett architektonikus és ornamentális díszítőelemek azonban már Veszprémben is domináltak, a narratív jeleneteket ugyanis minden esetben hangsúlyos voluták, párkányok keretelik. 1728-tól ismét Bécsben tartózkodott, ahol megalkotta ifjúkori főművét, a Peterskirche presbitériumának látszatkupoláját és főoltárát (1730-32). Bécsi tartózkodása alatt feltehetően ő készítette el a pozsonyi Városháza falára azt a látszatarchitektúrát ábrázoló falképet, amely Nepomuki Szent János szobrának háttereként szolgált (1729). 1738-ban ismét Esterházy Imrének dolgozott, aki akkor már esztergomi érsek volt, ötvenéves főpapi jubileumára tervezett diadalívet. A következő évben Galli-Bibiena megbízást kapott, hogy elkészítse a nagyszombati székesegyház Mária-kápolnájának belső dekorációját. A kápolna oldalfalaira és mennyezetére illuzionisztikus falképeket és látszatkupolát tervezett. Ezzel egy időben, 1740-ben meghívást kapott Esterházy Imrétől Pozsonyba, ahol a prímási nyári palota kápolnáját díszítette festett kupolákkal. Pozsonyban oltárt tervezett a Pálffy-palota kápolnájába, és castrum dolorist készített III. Károly halála alkalmából (1740). Itálián kívüli főműve a pozsonyi trinitáriusok templomába festett látszatkupola (1744-45). Ez volt az első olyan megbízása, ahol központi teret kellett dekorálnia. Az ábrázolás különlegessége nemcsak a megfestés módjában, hanem az elhelyezésben is rejlik; akkoriban a központi teret lefedő kupolaboltozatokat inkább narratív jelenettel díszítették. Pozsonyi megbízása után Galli-Bibiena ismét Itáliában dolgozott, élete hátralevő részében fel-, ill. újjáépítette Siena, Firenze, Pistoia, Bologna (Teatro Communale, 1756-63), Livorno, Padova és Mantova színházait. Két, Magyarországon is működő tanítványa volt, Franz Xaver Karl Palko és Johann Gfall. A budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi néhány palotabelsőt ábrázoló festményét, amelyeket F. X. K. Palkóval közösen festett. Illuzionisztikus stílusa nagy hatást gyakorolt a magyarországi barokk falfestészetre. Irodalom MAYOR, H.: The Bibiena family, New York, 1945 HADAMOWSKY, F. (szerk.): Die Familie Galli-Bibiena in Wien: Leben und Werk für das Theater, Wien, 1962 Disegni teatrali dei Bibiena (kat.), Venezia, 1970 GARAS K.: Antonio Galli-Bibiena et Franz Karl Palko, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, XXXVII, 1971, 65-85., 119-127. GALAVICS G.: Antonio Galli-Bibiena in Ungheria e in Austria, Acta Historiae Artium, XXX, 1984, 177-263. Desenhos dos Galli-Bibiena: arquitectura e cenografia (kat.), Lisboa, 1987. (BÉKÉS ENIKŐ) GERL, Matthias Franz

építész Született: Klosterneuburg, 1712. április 1.


G, Gy

Meghalt: Bécs, 1765. március 13. A 18-19. században tevékenykedő bécsi építészcsalád tagja, Ausztriában polgári házak és középületek (Allgemeines Krankenhaus) mellett számos templomot, egyházi épületet (Oberlaa-i plébániatemplom, 1744; a neulerchenfeldi templom homlokzata; a bécsi Maria Treu piarista templom befejező munkálatai 1751-től) tervezett és kivitelezett. 1754-től a bécsújhelyi várban lévő katonai akadémia átépítését vezette. A bécsi udvari építési igazgatósági és hercegérseki építész legjelentősebb magyarországi munkája az 1748-56 között felépült egri Vármegyeháza. Az U alakú, kétemeletes középület homlokzatán helyet kapott az építtető Barkóczy Ferenc püspök címere is. Unokaöccse, Joseph Ignaz Gerl (1734-1798) a megyeháza börtönépületének tervezése mellett egri püspöki építészként kibővítette Barkóczy Ferenc palotáját. Eszterházy Károly megbízására részt vett az egri Líceum terveinek elkészítésében, de az 1763-ban megkezdett építkezés vezetését a püspök 1764-ben Fellner Jakab | [lásd]nak adta át. Irodalom THIEME, U.-BECKER, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart. XIII., Leipzig, 1920. 468-469. VOIT P.: Der kunstgeschichtliche Ursprung der Minoritenkirche in Eger, Acta Historiae Artium, 1965 Magyarország műemléki topográfiája. Heves megye műemlékei I-II., Budapest, 1969-1972. (PAPP JÚLIA) GIERGL Kálmán

építész Született: Pest, 1893. június 29. Meghalt: Nógrádverőce, 1954. szeptember 9. Mestere: Alpár Ignác, Hauszmann Alajos Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen - Alpár Ignác | [lásd] és Hauszmann Alajos | [lásd] tanítványaként - és Berlinben végezte. Korb Flóris | [lásd]sal társult, és számos épületet tervezett a fővárosban, többek között a két Klotild-palotát (1900-1901) és a Zeneakadémiát (1907). Historizáló épületeiken a századforduló szabadságával alkalmazták a korszak építészetének késő barokk jellegzetességeit. A Zeneakadémia belső kiképzésében már a szecessziós formavilág jelenik meg: a kerámiaburkolatot a Zsolnay Gyár, a falfestményeket a gödöllői művészek, az üvegablakokat Róth Miksa | [lásd] készítette. Az emeleti karzat az egyik első vasbeton szerkezet magyar középületben. Giergl Kálmán nevéhez fűződnek az egyetemi klinikák Kolozsvárott és Debrecenben. Irodalom DÉRY A.-MERÉNYI F.: Magyar építészet 1867-1945, Budapest, 2000. (TORDAY ALIZ)

GOLDMAN György

szobrász Született: Vecsés, 1904. december 21. Meghalt: Dachau, 1945. február 10. Mestere: Kisfaludi Strobl Zsigmond


G, Gy

Kőfaragósegédből lett 1924-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond | növendéke a Képzőművészeti Főiskolán. Két év múlva Párizsba ment, hogy az École des Beaux-Arts-on képezze magát. A Louvre egyiptomi gyűjteményét, ill. Maillol és Despiau humánus szobrászatát tanulmányozva talált rá önmagára, és mintázta meg 1927-ben első érett művét, az erőteljes összefoglaló készségről tanúskodó Önarcképet. 1928-ban hazatérve bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s a politikai harc szolgálatába állította tehetségét. A szociáldemokrata párt megbízásából készült életnagyságú Munkása (1929) szerepelt az "Új progresszív művészek" 1930-as csoportkiállításán a Tamás Galériában, majd Fenyő A. Endre társaságában portréival mutatkozott be a Kovács-szalonban. Művészete a harmincas évek első felében jutott csúcspontjára, ekkor lett az illegális kommunista párt és a Szocialista Képzőművészek Csoportjá | [lásd]nak tagja. A politikai agitáció kapott nagy erejű, expresszív kifejezést a Vörös Segély felkérésére 1934-ben mintázott, majd utóbb a nyilasok által megsemmisített Bagi Ilona síremlékén. Ugyanekkor mintázta kubisztikus építettségű Ülő munkását (Magyar Nemzeti Galéria). Az évtized második felétől a mozgalmi feladatok megsokasodása és kiújuló szembetegsége miatt erejéből csak kisméretű terrakottákra futotta, ezek legjobbja az elnyomó apparátus brutalitását és kisszerűségét leleplező, gyilkos szatírájú Horthy-rendőr (1936, Magyar Nemzeti Galéria). 1940-41-ben munkaszolgálatos, majd a budapesti pártbizottság tagjaként a háborúellenes népfrontmozgalom egyik szervezője. 1942 késő tavaszán még részt vett a vasas székház Szabadság és Nép című antifasiszta kiállításán, júniusban azonban feleségével együtt letartóztatták, s hűtlenség vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1944 őszén Dachauba hurcolták, ahol tífuszjárvány áldozata lett, alig néhány nappal a tábor felszabadulása után. Hagyatékából először 1947-ben a Képzőművészek Szabad Szakszervezetében rendeztek kiállítást, emlékkiállítására 1955-ben a Nemzeti Szalonban, 1979-80-ban a Magyar Nemzeti Galériában került sor. Irodalom HEITLER L.: Goldman, Budapest, 1975 THEISLER GY.: Goldman György, Budapest, 1984. (TASNÁDI ATTILA) Gödöllői művésztelep

Meghalt: A századfordulón szerveződött magyarországi művésztelepek egyik legjelentősebb példája. Indulása 1901-re tehető, amikor Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd] Gödöllőre költözött. A kolónia működésének gazdasági alapjait az 1904-ben felállított szövőiskola teremtette meg. A szövőmunka technikai hátterét olyan szakemberek biztosították, mint a Párizsban tanult Leo Belmonte, valamint Boér Lenke, Frey Rózsa és Frey Vilma. 1905-ben feleségével a városba költözött Juhász Árpád, példáját a következő évben követte Zichy István. A telep vonzerejét növelte, hogy 1907-ben a szövőiskolát az Iparművészeti Iskola hivatalos tanműhelyévé nyilvánították. Még ebben az esztendőben Veszprémből Gödöllőre költözött Nagy Sándor | [lásd] feleségével, Kriesch Laurával, Frecskay Endre, Moiret Ödön, | [lásd] majd az ezt követő három évben itt telepedett le Mihály Rezső, Charles de Fontenay, Sidló Ferenc, | [lásd] Vas Béla, Raáb Ervin, Remsey Jenő és Rózsaffy Dezső. A közösség csaknem valamennyi tagja részt vett a szőnyegtervezésben. A gödöllőiek egységes csoportként csupán egy alkalommal, 1909-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett csoportkiállításon léptek fel. A háború kitörése után a kolónia szétzilálódott, tagjai elköltöztek, vagy katonai szolgálatukat töltötték. A telep történetének szimbolikus záródátuma 1920, Körösfői-Kriesch Aladár halálának éve. A Gödöllői művésztelep jellegét tekintve olyan szabadon szerveződött alkotóközösség, amelynek tagjait közös életszemlélet és esztétikai elvek kötik össze. Művészetük megújítását gyökeres életmódváltással alapozták 76 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

G, Gy

meg, a nagyvárosból való kivonulás (szecesszió) a természettel és a vidéki néppel való békés és természetes együttélés biztosítékát jelentette. A preraffaeliták, Ruskin, Morris és Tolsztoj elveit követve élet és művészet elveszett egységének újrateremtését tűzték ki célul. Ennek keretét a középkori mintára szerveződött közösségi műhelymunka és az elfeledett kézműves hagyományok felélesztése adta. Hitük szerint a műalkotás nem öncél, hanem eszköz embertársaik és ezen keresztül a tágabb közösség jobbítása érdekében. Világképükben egyaránt helyet kaptak szocialista társadalmi utópiák, konzervatív nemzeti és keresztény eszmék, nagy hatást gyakorolt rájuk Schmitt Jenő Henrik misztikus teozófiája, Nietzsche filozófiája, ugyanakkor a csoportból többen kapcsolatban álltak a baloldali progresszió gondolkodóival, Szabó Ervinnel és a Huszadik Század körével. Esztétikai elveik és művészi programjuk kifejtésében nagy szerepet játszottak a telep vezető mesterei, Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár, akiknek írói tevékenysége is jelentős. Művészeti eszköztárukban a historizáló, magyaros szecesszió dekorativitással társult szimbolizmusa játszott főszerepet. Esztétikájukban az irodalmi mondandó, az eszmei üzenet fölötte állt a tisztán formai problémáknak. Formakincsükben jelentős szerepet kapott a népművészet, amely stilizált, dekoratív látásmódja és archaikus formakincse révén a közösség művészetének alapját jelentette. A Gödöllői művésztelep legjellemzőbb sajátosságának mégis az összművészeti jelleg tekinthető. Építészként kapcsolódott a csoporthoz Medgyaszay István, | [lásd] aki 1904-1906 között tervezte Nagy Sándor és Leo Belmonte műteremházát. Egységes stílusú enteriőröket tervezett és állított ki a csoportból Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Undi Mariska is. E körből a legjelentősebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota Komor Marcell | [lásd] és Jakab Dezső | [lásd] által tervezett szecessziós épülete, amelynek mozaikjait, falképeit és üvegablakait a gödöllőiek kivitelezték. Körösfői és Nagy Sándor monumentális épületdíszítő megbízatásai során a középkori freskótechnikák felélesztésével kísérletezett. Szintúgy a népi és történeti technikák, valamint ornamentális motívumok jelentették a forrását a szőnyegszövő műhely működésének. Bútoraikon és használati tárgyaikon egységesen a falusi otthonok puritán, célszerű, geometrizáló, rusztikus tárgyalkotó szemlélete érvényesült (Körösfői-Kriesch Aladár: Kalotaszegi nyaralóebédlő, 1906). Műfaji sokszínűségüket jelzi, hogy terveztek bőrmunkákat, gyermekjátékokat is. A művésztelephez kapcsolható Moiret Ödön és Sidló Ferenc néhány szobra is. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük. Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép (Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos, 1907; A művészet forrása, 1907; Ego sum Via, Veritas et Vita, 1903; Nagy Sándor: Fogadalom, 1908; Mester, hol lakol?). A nemzeti történelem (Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia (Zichy István: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom (Nagy Sándor és Thoroczkai Wigand Ede | [lásd] marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet (Nagy Sándor: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; Sidló Ferenc: Család, 1909). Irodalom GELLÉR K.-KESERÜ K.: A gödöllői művésztelep, Budapest, 1987 GELLÉR K.: A gödöllői művésztelep (1901-1920), Gödöllő, 2001. (RÉVÉSZ EMESE) Gresham-kör

A két világháború közötti magyar művészet meghatározó jelentőségű, ugyanakkor laza csoportosulása. A húszas évek közepén előbb a Centrál, majd később a Gresham kávéházban összegyűlt baráti társaság, ez utóbbi helyről kapta a nevét. Négy legfontosabb képviselője, Bernáth Aurél, Pátzay 77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

G, Gy

Pál, | Berény Róbert és Szőnyi István | munkásságának közös vonása az avantgárd indulás, a kiábrándulás, majd a visszatérés a posztimpresszionizmus eszköztelenebb, a látvány szerepét jobban tiszteletben tartó művészetéhez; 1945 után tudatosan igyekeztek a nálunk modernebb próbálkozásokat háttérbe szorítani. Intellektuális beállítottságukból adódóan készséggel vállalták a szellemi arisztokrácia attitűdjét, az elefántcsonttornyot. A társaság többi tagját is a húszas években bekövetkezett művészi válság és az ebből kilábalni akarás kapcsolta össze. Művészeken (Berény Róbert, Szőnyi István, Pátzay Pál, Bernáth Aurél, Egry József, | Szobotka Imre, Vass Elemér) kívül művészettörténész és kritikus (Genthon István, Oltványi-Ártinger Imre) tartozott a társasághoz, amely nem alakított ki egységes stílust. Bernáth Aurél a látvány szerepének visszaállítására törekedett; ennek példája Festőnő (1931, Magyar Nemzeti Galéria) című képe. A szobrász Pátzay Pál egyfajta klasszicista eszményt követett (Huszáremlékmű, 1939, Székesfehérvár). Berény Róbert hosszabb kihagyás után megfestett kitűnő vászna, a Csellózó nő (1928, Magyar Nemzeti Galéria) a posztimpresszionista látványfestészetet idézi. Szőnyi István visszahúzódva Zebegénybe időtlenséget, meditatív nyugalmat sugárzó vásznakat festett. A harmincas évektől a Gresham-kör meghatározó szerepet játszott Szinyei Merse Pál Társaságban, s nézeteit a Magyar Művészet folyóiratban, ill. az Ars Hungarica könyvsorozatban juttathatta kifejezésre. Irodalom BERNÁTH A.: A Múzsa Udvarában, Budapest, 1967 FERENCZY B.: Írás és Kép, Budapest, 1961 Magyar Művészet 1919-1945 (szerk.: KONTHA S.), Budapest, 1985 OLTVÁNYI I.: Művészeti krónika, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1991 PÁTZAY P.: Alkotás és szemlélet, Budapest, 1967 ANDRÁSI G.-PATAKI G.-SZÜCS GY.-ZWICKL A.: Magyar képzőművészet a 20. században, Budapest, 1999, 87-96. GÁBOR E.-PRAKFALVI E.-SISA J.-SZABÓ J.: Magyar művészet 1800tól napjainkig, Budapest, 2002. GROSS szobrászcsalád

Szepesszombat, 1650-1734 között Gross, Paul, id. | [lásd] Gross, Paul, ifj. | [lásd] Irodalom AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon, Budapest, 1959. I. 31-32., 202-203. CHMELINOVÁ, K.: A szepesszombati Gross szobrászcsalád, Művészettörténeti Értesítő, LI. 2002. 29-50. (JÁVOR ANNA)

GROSS, Paul, id.

szobrász Született: működött Szepesszombaton 1645 Meghalt: 1688 Kora barokk fafaragó szobrász, neve 1654-től szerepel szepesszombati városi iratokban. Legkorábbi ismert műve a szepesbélai templom fülkagylós díszítésű orgonaháza 1645-ből. Műhelyéhez köthetők a hunfalvi templom orgonájának faragványai (1653), egy hasonlóé a pozsonyi Slovenská


G, Gy

národná galériában (Ménhárdról), továbbá a podolini piarista templom főoltárképének maszkos-angyalfejes kerete (1655 k.) és a detrefalvai szószék (1655, ma: Ágostháza, plébánia). 1663 előtt faraghatta a szepesszombati Szent György-templom figurális díszű szószékét, amelyet fia utóbb átalakított; 1663 k. ugyane templom szobros orgonáját, amelynek angyalfejes porc-ornamentikájához később szintén fia készített növényi díszeket, további ülő angyalokat. A Gross-műhely munkája a festett, faragott szentélykorlát is (1669). A lőcsei Szent Jakab-templomban felállított domborműves epitáfiumok közül Gross műve lehet három (pl. Nicolaus Hainé, 1659 után), műhelyéé további kettő. Hasonló stílusú Utolsó vacsora-domborművét őrzi a Slovenská národná galéria (Felkáról), prófétafiguráit a lőcsei Spińské múzeum (Görgőről, 1650 k.). Gross szobrászcsalád | [lásd] Gross, Paul, ifj. | [lásd] (JÁVOR ANNA) GROSS, Paul, ifj.

szobrász Született: Szepesszombat, 1660. január 8. Meghalt: Szepesszombat, 1734. január 4. Első és egyetlen biztosan ismert műve a szülei emlékére állított epitáfium a szepesszombati (akkor evangélikus) Szent György-templomban 1688-ból. Stiláris úton társítható műhelyéhez a mattyasóci templom szobros főoltára és szószéke (1697 után), a tátraaljai evangélikus templom orgonaszekrénye (17. század vége) és a Slovenská národná galéria Szepesbéláról való Angyali üdvözlet-reliefje (1700 k.). Ifj. Paul idején a műhely stílusa megváltozott: a manierista eredetű fülkagyló-ornamentikát felváltotta az akantuszdíszítés, s a figurák durvábbak, népiesebbek lettek. Gross szobrászcsalád | [lásd] Gross, Paul, id. | [lásd] (JÁVOR ANNA)

GULÁCSY Lajos

festő Született: Budapest, 1882. október 12. Meghalt: Budapest, 1932. február 21. Mestere: Balló Ede, Lóránfi Antal Már tizenhét éves korában bemutatták a Műcsarnokban A szerénység laka című festményét. 1900-01 között a Mintarajziskolában tanult, ahol Balló Ede és Lóránfi Antal voltak a mesterei. 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött. 1902-től művei rendszeresen szerepeltek a Nemzeti Szalon kiállításain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban. Művészetét az itáliai kisvárosok és olyan művészek inspirálták, mint Giotto, Botticelli és Alessandro Magnasco. Korai művein a preraffaeliták, valamint a szecesszió művészetének és a századvég szimbolizmusának hatása érezhető (Paolo és Francesca, 1903; Dal a rózsatőről, 1904). 1905-ben a Thália Társaság számára készített díszlet- és kosztümterveket L. Alma Tadema A láthatatlan kormányos című színművéhez. 1907-ben közel száz művét mutatta be az Uránia műkereskedésben Márffy Ödön | nel közösen rendezett kiállításukon. A következő évben Ferenc József-díjat kapott, amely 4000 koronával járt, és 79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

G, Gy

bemutatkozott Londonban egy nemzetközi kiállításon, külföldi szereplése azonban visszhang nélkül maradt. Ezekben az években is utazgatott, járt Rómában, Genovában, Padovában, Comóban, Velencében. 1909 júniusában Nagyváradon mutatta be műveit Rippl-Rónai József, | [lásd] Kernstok Károly, | [lásd] Berény Róbert, Czigány Dezső, | [lásd] Czóbel Béla | és Tihanyi Lajos alkotásai mellett. Ugyanebben az évben közös kiállításon szerepelt Fáy Dezsővel az Uránia termeiben. 1908-10-ben részt vett a MIÉNK | [lásd] tárlatain, de csak meghívott vendégművészként, nem rendes tagként. Ebben az időben készültek a rokokó - elsősorban Watteau - ihlette művei, amelyeket ő maga "biedermeier mulatságoknak" nevezett (Menüett, 1909 k.; A bolond és a katona, 1911-12, magántulajdon; A mulatt férfi és szoborfehér nő, 1912 k.). A Gulácsy képzelete által megteremtett meseországról, Na' Conxypanról novelláiban olvashatunk, az ott folyó életet festményein örökítette meg. Ezeken a vásznakon észak-olasz kisvárosi környezetet népesítenek be groteszk emberalakok. 1911-ben Gulácsy ismét Nagyváradon állította ki festményeit. A következő évben nyilvános tárlaton nem vett részt, kiállítását Rónai Dénes fotóművész műtermében rendezte meg. Az itt bemutatott anyagot azután vidéki városokban mutatta be: Szegeden, Békéscsabán, Orosházán és Temesvárott. Ugyanebben az évben az Új Színpad számára Strindberg Hattyúvár című színművéhez készített díszletet és jelmezeket; a kritika elismerően nyilatkozott a darabról, elsősorban Gulácsy munkáját dicsérték. 1914-ben Velencében érte a háború kitörésének híre; rossz idegállapotban kórházba került, és csak 1915-ben tért haza Magyarországra. Az egyre súlyosbodó elmebaj festészetében is jelentős változást eredményezett. Ekkor készült A halál sziklája című olajfestménye és La Guerra című rajza. Az ezeken megjelenő szabad képzettársítás, valamint vizionárius képei (Az ópiumszívó álma, 1914-16, magántulajdon) a szürrealizmus előfutárává avatják. 1916-ban a Fiatalok kiállításán öt művével szerepelt a Nemzeti Szalonban. Később csatlakozott az aktivisták | [lásd]hoz, a Ma | [lásd] csoport tagja lett, s harmadik kiállításukon 1918-ban ki is állított velük. Késői korszakában kísérleti jelleggel készített expresszionista rajzokat, valamint mértani formákra egyszerűsített motívumokból álló műveket. 1919-től elmegyógyintézetben élt, s bár 1922-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből, élete utolsó évtizedében betegsége miatt már nem dolgozott. Emlékkiállítása volt a Nemzeti Szalonban, 1936-ban, és 1947-ben a Bibliotheca Officinában, 1966-ban a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, 1986-ban Kecskeméten és Szekszárdon. Irodalom LEHEL F.: Gulácsy Lajos dekadens festő, Budapest, 1922 SZABADI J.: Gulácsy Lajos, Budapest, 1969 SZÍJ B.: Gulácsy Lajos, Budapest, 1979 SZABADI J.: Gulácsy Lajos, Budapest, 1983 Gulácsy Lajos: A virágünnep vége (összegyűjtött írások, szerk.: SZABADI J.), Budapest, 1989. (PISKOLTI BERNADETT) GYÁRFÁS Jenő

festő Született: Sepsiszentgyörgy, 1857. április 6. Meghalt: Sepsiszentgyörgy, 1925. december 13. Mestere: Székely Bertalan, Wagner Sándor, Wilhelm Diez, Gabriel Max A székely származású művész 1873-77 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] tanítványaként megkezdett képzőművészeti tanulmányait a müncheni akadémián (1877-80) Wagner 80 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

G, Gy

Sándor, | [lásd] Wilhelm Diez és Gabriel Max osztályában folytatta. 1879ben akadémiai pályadíjat nyert. Egy étterem faldíszítéséhez készült olajvázlatán (1879, magántulajdon) hermákkal tagolt, feltehetően mitológiai jeleneteket ábrázoló, sokalakos kompozíciók szerepelnek. A Hans Makart művészetének hatását mutató tervek megvalósulásáról nem tudunk. Munka után édes a nyugalom és Tréfás fenyegetés című életképével 1879-ben a Műcsarnok kiállításán, Az első fog című festményével pedig a müncheni (1880) és a brüsszeli (1881) nemzetközi kiállításokon szerepelt. Karlovszky Bertalan festőt ábrázoló portréja a hazai arcképfestészet kiemelkedő alkotása (1880, Magyar Nemzeti Galéria). Útkeresését az expresszív realizmus felé jelzi majd az 1880-as években készült portrévázlata (Hollósy Simon arcképe és kéztanulmány, Magyar Nemzeti Galéria) is. 1880-ban hazatért Münchenből, és Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1881-ben megfestette legismertebb munkáját, az Arany János 1877-ben keletkezett balladája nyomán készült, drámai erejű Tetemrehívást (Magyar Nemzeti Galéria), amelyhez már müncheni tartózkodása alatt számos fejtanulmányt, vázlatot készített. Az egyik vázlaton a közszemlére tett halott ifjú, ill. a tetem köré gyűlt rémült emberek láthatók (Magyar Nemzeti Galéria, 1881), a végleges változat főszereplője azonban már a menyasszony, az akaratlan gyilkos lett. Ábrázolása a kornak a hátborzongató témák és a lélektan iránti érdeklődését jelzi. Bár a nagyméretű festmény Pesten és Bécsben is sikert aratott - itthon megkapta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat díját -, az ígéretesen induló művészi pálya nem tudott igazán kibontakozni. 1882-től (ebben az évben itáliai tanulmányúton vett részt) szülővárosában rajztanárként tevékenykedett. Mátyás és Beatrix fogadja az olasz követeket című történeti festménye (1882) mellett a millenniumi ünnepségek alkalmából megfestette az V. László király esküje a Hunyadi-háznak című kompozíciót, s képekben örökítette meg az 1848-49-es szabadságharc emlékét is (Gábor Áron halála; Kossuth Lajos). Az 1880-as években festett népi életképeken (Disznóölés, Tél öröme, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) kívül ún. társasági életképeket (Kertben, 1908; Céllövészet, 1910 k., mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) is festett. Számos arcképmegrendelést kapott, s könyvillusztrációk készítésével is foglalkozott. Írt ezenkívül ódákat, balladákat, tündérregét és drámát. 1895-ben részt vett a Zichy Jenő által javasolt, de pénz hiányában meg nem valósult millenniumi históriai menet terveinek kidolgozásában. Irodalom LÁZÁR B.: Gyárfás Jenő, Budapest, 1921 LYKA K.: Gyárfás Jenő, Magyar Művészet, 1925. 488-490. GAZDA J.: Gyárfás Jenő, Bukarest, 1969 KISDÉGINÉ KIRIMI I.: Gyárfás Jenő, Budapest, 1971 LYKA K.: Magyar művészélet Münchenben, Budapest, 1982. 51-52. SZABÓ J.: A 19. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985. 4748. (PAPP JÚLIA) GYÖRGYI Alajos

Névváltozat: [GIERGL Alajos] festő Született: Pest, 1821. március 15. Meghalt: Pest, 1863. szeptember 22. Mestere: id. Pesky József Apjától ezüstművességet, majd id. Pesky Józsefnél, ill. ennek javaslatára 1841-45 között a bécsi képzőművészeti akadémián festészetet tanult. 81 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

G, Gy

Hazatérése után Pesten tevékenykedett, munkáival többször szerepelt a Pesti Műegylet | [lásd] kiállításain. 1857-es itáliai útja során elsősorban a velencei mestereket tanulmányozta. Bár mitológiai jeleneteket (Alvó bacchánsnő, 1955, Magyar Nemzeti Galéria), életképeket (A kis piktor, 1853, magántulajdon; Nő a szabadban, 1853, Magyar Nemzeti Galéria; Beteg gyermek, 1854; A meglepett udvarló, 1856) és vallásos képeket (Mária, 1852) is festett, elsősorban arcképfestőként ismert (Bencsik Mária portréja, 1854, magántulajdon; Erkel Ferenc képmása, 1855, Magyar Nemzeti Múzeum). Elegáns, reprezentatív, de a későbbi neobarokk portrék dagályosságától még mentes arcképeinek egyik legszebbikén Deák Szidóniát (1861, Magyar Nemzeti Galéria) ábrázolta. Irodalom B. BAKAY M.: A biedermeier kor elfelejtett festője, Györgyi (Giergl) Alajos, Budapest, 1938 Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. Gy.), Budapest, 1981. 401. SZABÓ J.: A 19. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985. (PAPP JÚLIA)


H H HAJÓS Alfréd

Névváltozat: [Guttmann Arnold] építész Született: Budapest, 1878. február 1. Meghalt: Budapest, 1955. november 12. Jelentős úszó és labdarúgó karrierje mellett, 1899-ben végzett a budapesti Műegyetemen. 1899-1907 között Lechner Ödön | [lásd] és Alpár Ignác | [lásd] irodájában dolgozott, 1907-ben önálló irodát nyitott. Fontos művei a református egyház budapesti székháza (1909, XIV., Abonyi utca 21.); a Borsod megyei Takarékpénztár miskolci épülete (1909-10); a kolozsvári Vakok Intézete (1909-14); a debreceni Arany Bika Szálló (1910-11); a lőcsei katolikus gimnázium (1910); a szabadkai Magyar Általános Hitelbank fiókintézete (1911-13); a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének székháza (V., Alkotmány utca); a Megyeri úti sportpálya (1924), ahol az első vasbeton lelátós tribün található; a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda (1930). Kötete: Így lettem olimpiai bajnok!, 1956. Irodalom PUSZTAI L.: Száz éve született Hajós Alfréd, Magyar Építőművészet, 1978/5. GERLE J.-KOVÁCS A.-MAKOVECZ I.: A századforduló magyar építészete, Budapest, 1990 BAKÓ J.: Halmayt elfelejtették, Hajóst nem, Népszava, 1995. 150. sz. ZEIDLER M.: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig (Tanulmány Budapest múltjából), 1997 HARGRAVE, A.: 100 éve született Hajós Alfréd, Új Magyar Építőművészet, 1998 BODNÁR T.: Az első arany, Belvedere Meridionale, Szeged, 1999. (NAGY VILLŐ)

HANN Sebestyén

ötvös Született: Lőcse, 1644 Meghalt: Nagyszeben, 1713. február 28. Valószínűleg Lőcsén tanult, 1675-ben Nagyszebenbe kerülve polgárjogot szerzett, és mester lett a céhben. Fiatal korának késő reneszánsz stílusát feladva díszedényein a barokk stílust kezdte alkalmazni. Az erdélyi magyar és szász vezető réteg számára dolgozott. Ötvöscéhe jelentős művészi exportot is lebonyolított moldvai és havasalföldi román fejedelemségek számára. 1680 körül dísztálat készített Salamon és Sába királynője ábrázolásával (aranyozott ezüst, korall száron, Iparművészeti Múzeum), 1682-ben bibliai jelenettel díszített fedeles kupát, 1684-ben kelyhet, 1685ben keresztelő medencét, két gyertyatartót, három lábon álló füles tálkát, az Utolsó Vacsora-jelenettel díszített ostyatartót (mind a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban). 1697-ből való az ókori jelenetekkel díszített fedeles kupa (Magyar Nemzeti Múzeum); mellboglár, gyömbértartó (Iparművészeti Múzeum). Több kelyhe és fedeles kupája erdélyi evangélikus és református templomokban található. 1698 körül elkészítette 83 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

Franckensteini Franck Bálint ezüstözött ón síremléktábláját (Nagyszeben, evangélikus templom). Irodalom MIHALIK S.: Der Goldschmied Sebastian Hann, Acta Historiae Artium XVI., 1970. 151-197. (LIPP MÓNIKA) HARTMANN Antal

kőműves, építőmester Született: 18. század második fele Mestere: Isidore Marcellus Canevale, Franz Anton Hillebrandt Isidore Canevale | [lásd] és Franz Anton Hillebrandt | [lásd] tanítványa és segédje. 1761-től Esztergomban dolgozott. 1767-ben a várbeli barokk templom építését vezette, majd az Obermayer-házat építette. Nevéhez fűződik 1768 körül a Gróh-ház, 1770-73-ban pedig az esztergomi Bottyánház átépítése, 1776-79-ben a gimnázium épülete. Épülethomlokzatait lapos lizénákkal és pilaszterekkel tagolta, az ablakkeretezések felett rokokó stukkódíszítést alkalmazott. Dolgozott Nyergesújfalun is. Irodalom GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001., 404. (LIPP MÓNIKA)

HARTMANN József

szobrász Született: ?, 1700 körül Meghalt: Kassa, 1764 Kassai barokk szobrász, akiről számos levéltári adatot ismerünk. Északkelet-Magyarországon működött, oltárokat (Lelesz, Svedlér, Varannó), stukkókat, kőszobrokat készített. A sebesváraljai Szentiványi kastély kápolnájában törökfejes konzolokat alakított ki 1750 körül. A Magyar Nemzeti Galéria Hartmann köréből származó faragványokat őriz a kassai Szent-Kereszt-oltárról, amelyek a tisztítótűzben szenvedő lelkeket ábrázolnak. Irodalom A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei (szerk.: MOJZER M.), Budapest, 1984. 184.

HAUSZMANN Alajos

építész Született: Buda, 1847. június 9. Meghalt: Velence, 1926. július 31. Tanulmányait a Műegyetemen kezdte, majd Berlinben a Képzőművészeti Akadémián folytatta. Ezek után, hogy a reneszánsz építészetet megismerje, itáliai körutat tett. Hazatérve Szkalnitzky Antalnál dolgozott (1868-70), 1870-ben saját irodát nyitott, ahol több jeles építészt foglalkoztatott (Alpár Ignác, | [lásd] Lajta Béla, | [lásd] Komor Marcell | [lásd]). 1872-től a József nádor Műegyetemen az építészet tanára volt. Korai munkáira neoreneszánsz 84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

stílus (István Kórház, 1880-82; Erzsébet Kórház, mai Sportkórház, pavilonja, 1882-84; Markó utcai főreáliskola, 1883-84; Technológiai és Iparmúzeum, 1887-89; Törvényszéki Orvostani Intézet, 1889), a századfordulótól a neobarokk jellemző (New York-palota, 1891-96; Királyi Kúria, ma Néprajzi Múzeum, 1891-96; városháza és színház, Szombathely) műveire. Befejezte a Ybl Miklós | [lásd] elkezdte budai királyi várbővítését és kialakította dunai homlokzatát (1891-1904). Késői munkáján, a Műegyetem központi épületén (1903-09) már szecessziós jegyek is felismerhetők. 1924-ben az MTA tagja lett. Elméleti munkássága jelentős, megjelent önéletírása (Hauszmann önéletrajza, kiad., bev.: Hajdú V., Ritoók P., 1995) és naplója is (Építész a századfordulón. Hauszmann Alajos naplója, kiad.: SEIDL A., Budapest, 1997). Irodalom LYKA K.: Hauszmann Alajos, Magyar Művészet, 1926 FÁBIÁN G.: Nagy magyar építőművészek, Budapest, 1936 SZALAI I.: Hauszmann Alajos, Magyar Építőművészet, 1966 MERÉNYI F.: A magyar építészet 1867-1967, Budapest, 1970 CZAGÁNY I.: Hauszmann Alajos művészetének stílusváltozásai, Művészettörténeti Értesítő, 1978 A historizmus művészete Magyarországon (szerk.: ZÁDOR A.), Budapest, 1993 DÉRY A.-MERÉNYI F.: Magyar Építészet 1867-1945, Budapest, 2000. HEBENSTREIT József

szobrász Született: Ybbs [Ausztria], 1719 Meghalt: Pest, 1783. október 23. 1747-től pesti polgár. Kő- és fafaragással, stukkóval, épületplasztikával, oltárszobrászattal egyaránt foglalkozott. Közös indulásuk idején hatott rá Conti Lipót Antal | [lásd] egyénisége. 1746 körül Pesten a volt pálos templom (ma Egyetemi templom) főoltárára készített két szobrot. 1751-ben Pesten a király látogatására készített emelvényre faragott két koronát. 1756ban Pesten a városi tanács jogi szakiskolájának szobrászi díszét készítette. 1759-60-ban a gyöngyösi ferences templomba faragott két mellékoltárt és a főoltár szobrait. 1769-70-ben Egerben a minorita templom főoltárszobrait, 1771-től az esztergomi Szent István-templom szobordíszét készítette. Dolgozott Belényesen (1772, főoltárszobrok), Besztercebányán (1774, plébániatemplom, főoltárszobrok), Szécsényben (1775, ferences templom, mellékoltárszobrok), Vácrátóton (1780, plébániatemplom, homlokzatszobrok és Szentháromság-oszlop). 1783-ban Gyöngyösön a Szent Bertalan-templom főoltárszobrait faragta. Hiteles művei alapján neki tulajdoníthatók az 1749-es pesti Kálvária elpusztult szobrai, az 1750-es évek elején a pesti volt domonkos templom homlokzatán a fülkék szerzetesszobrai és az 1770-es évek első felében Jászberényben a ferences templom mellékoltárszobrai. Műhelye jó átlagszínvonalon, de gyakran önmagát is ismétlő szobraival látta el megrendelőit. Irodalom ESZLÁRY É.: Hebenstreit József pesti szobrász, Művészettörténeti Tanulmányok, A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve, 1954/55. AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon 1., Budapest, 1959. (LIPP MÓNIKA)

HEFELE, Melchior

építész 85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

Született: Kaltenbrunn, 1716. január 11. Meghalt: Szombathely, 1794. április 17. Mestere: Jakob Schmutzer Ausztriai (tiroli) születésű, Magyarországon is tevékenykedő barokk építész. Bécsben a magyar királyi testőrségnél rajzot, Jakob Schmutzer művészeti iskolájában építészeti ismereteket tanított. 1757-ben a bécsi képzőművészeti akadémia tagja lett. Ausztriai (Sonntagberg, Neulerchenfeld) és németországi (Passau) tevékenységénél jelentősebb volt magyarországi működése. A Zichy Ferenc püspöksége idején 1771-73 között Hefele irányításával átalakított győri székesegyház térelrendezésében még a késő barokk szemlélet érvényesült, későbbi munkáiban azonban egyre inkább a homlokzatok kiegyensúlyozott, klasszicizáló tagozódása, a díszítőelemek nyugodt ritmusa dominált. A Batthyány József által építtetett pozsonyi prímási palotán (1771-81) kívül tervei szerint épült fel Szily János püspöksége idején a szombathelyi szeminárium (1777), a püspöki palota (1778-83) és a székesegyház (1791-1814) is. Tervei alapján készítette el Joseph Gottschall a győri székesegyház oszlopos Mária-főoltárát (1772-73). Klasszicista szellemben tervezte meg Hefele a szombathelyi püspöki székesegyház Philipp Procop szobraival díszített oszlopdíszes főoltárát (1791). Irodalom KAPOSSY J.: A szombathelyi székesegyház, Budapest, 1922 Melchior Hefele építész (1716-1794) (kat., szerk.: ZSÁMBÉKY M.), Szombathelyi Képtár, Szombathely, 1994 DOBRI M.: Hefele Menyhért, Szombathely, 1994 ISSER, I.: Melchior Hefele (disszertáció), Innsbruck, 1995. (PAPP JÚLIA) HESZ János Mihály

festő, rézmetsző Született: Eger, 1768. szeptember 18. Meghalt: Bécs, 1833 után Mestere: Hubert Maurer Hösz János egri szobrász fia. Az egri Líceum mennyezetfreskóján az osztrák Maulbertsch | [lásd] segédeként dolgozott, majd 1791-től 1794-ig a bécsi képzőművészeti akadémia történeti festészeti osztályán Hubert Maurernél tanult. A Bécsben letelepedő festő a Császári Mérnökkari Akadémia szabadkézi rajz professzoraként néhány magyart is tanított. 1799-ben elkészítette a bécsi Stiftskirche főoltárát, s több oltárképet festett hazai megrendelésre is (Nepomuki Szent János, 1808, egri főszékesegyházi sekrestye; Mária mennybemenetele, 1815, egri papi szeminárium; Szent Anna-templom főoltára, 1822, Esztergom). 1819-ben elkészítette a nagycenki Széchenyi-síremlék oltárát, 1829-30-ban pedig a salzburgi Schloss Mirabell kápolnájának főoltárát és a bécsi Mária mennybemeneteletemplom Nepomuki Szent János oltárképét. Az esztergomi székesegyház főoltára számára festett Vajk megkeresztelése című nagyméretű kompozíciója (1822) végül nem került tervezett helyére. Mitológiai tárgyú képek (Priamus elkéri Achilleustól Hektor holttestét) és allegorikus ábrázolások (Patrona Hungariae) mellett arcképeket (Károlyi József gróf; Fusz János zeneszerző) is festett. 1820-ban tervezetet nyújtott be József nádornak egy Pesten felállítandó képzőművészeti akadémiáról. Irodalom 86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

PROKOPP GY.: Adatok Hesz János Mihály (1768-1833?) festészetéhez, Művészettörténeti Értesítő, 1981. 200-205. JÁVOR A.: A klasszicista oltárkép Hesz János Mihály életművében, Ars Hungarica, 1981/2. 219-223. JÁVOR A.: Hesz János Mihály (1768-1836) művészi hagyatéka, Művészettörténeti Értesítő, 1991/3-4. 214-220. (PAPP JÚLIA) HILD János

építész Született: Salesl [Németország], 1766 Meghalt: Pest, 1811. március 22. Hild József építész apja. Tanulmányait Bécsben végezte, majd Itáliában járt. Magyarországon először Nagyszombaton az Invalidus-ház építésén dolgozott. 1786-tól Pesten vezette a később lebontott Újépület munkálatait. A pesti német színház és a Vigadó, valamint a Hatvani utcába elképzelt Nemzeti Múzeum épülete számára készített tervei nem valósultak meg. Tervezőként nem volt kiemelkedő, a kivitelezésben viszont sokoldalúságával tűnt ki. Fontos szerepet töltött be Pest városrendezésében és új városrészeinek kialakításában. 1804-ben József nádor megbízta Pest új városrésze, a Lipótváros, valamint a hozzá csatlakozó elővárosok első várostervének elkészítésével. A terv 1805-re készült el, megvalósítására az időközben létrehozott pesti Szépítő Bizottság (1808-57, melynek Hild volt a vezetője) koordinálásával 1808-tól került sor. Irodalom SCHOEN A.: Pest-budai művészeti almanach, Budapest, 1919 BENYOVSZKY I.: Szabályozás és szépítés Pest városában. A Hild Jánosdíj névadója, Magyar Nemzet, 1988. 140. sz. SISA J.: A bicskei Batthyány-kastély és Hild János, Művészettörténeti Értesítő, 1994.

HILD József

építész Született: Pest, 1789. december 8. Meghalt: Pest, 1867. március 6. Tanulmányait a kegyesrendiek budapesti gimnáziumában végezte, ezt követően a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt. Ekkortájt (1811 körül) Charles Moreau, osztrák építésznek, a kismartoni kastély tervezőjének irodájában dolgozott. A gyakorlati ismereteket apja, Hild János | [lásd] építkezésein sajátította el, akinek már 1809-ben szerepel hivatalosan vállalkozásaiban, s céhét halála (1811) után anyja, Hild Klára neve alatt és Pollack Mihály, | [lásd] valamint Hild Vince (a nagybátyja) kezeskedése mellett gyakorlatilag ő irányította. 1844-ben kapott mesterjogot. Irodájának már-már nagyüzemi jellege volt: 1828-ban száz legényt foglalkoztatott. Alkalmazta Maximilan Felix Paur müncheni építészt (1832-37), valamint testvérét, Károlyt. A korszak európai építészetéről ismereteit tanulmányútjain (Itália, 1816 és 1845 továbbá Németország), valamint szakkönyvekből gyűjtötte össze. Jelentős szerepet játszott Pest klasszicista képének kialakításában. Fontos városképi együtteseket, városszervező, téralakító épületeket tervezett, a Kirakodó (Roosevelt), a József (József nádor) és a Színház (Vörösmarty) terekre. Munkáin a klasszicizmus mellett a romantika és a historizmus stílusjegyei is megfigyelhetők (lipótvárosi Bazilika, 1851-es és 1864-es tervek; Hermina-


H

kápolna, 1856; Papnevelde, 1860-65, Esztergom). Lakóépületei általában négyzetes alaprajzú telkeken állnak, amelyet mind a négy oldalról körülépítettek. A gyakran dongaboltozatos, oszlopokkal kísért, kazettás kapualjakhoz félhenger, ill. henger alakú lépcsőházak kapcsolódnak. Homlokzatainak jellegzetességei (az ablakokat csak ritkán keretezte, az ablakközök távolsága azonos, a földszinten gyakran félköríves nyílásokat alkalmazott, az emeleti szinteket sokszor oszloprend fogta össze) a Szépítő Bizottmány szabályzatához igazodnak. Tervezett lakóépületeket, palotákat (pl.: Károlyi-Trattner-ház, Petőfi Sándor utca-Városház utca, 1832), villákat (Hild-villa, Budakeszi út 38., 1844; Libasinszky-villa, Mátyás király út 14., 1846), kastélyokat (Teleki-kastély, Gyömrő, 1838-40; Kubinyi-kastély, Tápiószentmárton, 1832-37; Sándor-Metternich-kastély, Bajna, 1834), templomokat (Főszékesegyház, Eger, 1831-1837), középületeket és fürdőt is (Császár fürdő gyógyudvara, 1845). Irodalom RADOS J.: Hild József, Pest nagy építőjének életműve, Budapest, 1958 ZÁDOR A. (szerk.): A klasszicizmus és romantika építészete Magyarországon, Budapest, 1981 NEMES M.: A pesti Harmincadhivatal (Vámház) és a Gerbeaud építéstörténete, Ars Hungarica, 1984/1., 68-78 KEMÉNY M.: A kor stílustendenciáinak jelentkezése Hild és Ybl Bazilika tervein. In: Ybl Miklós építész 1814-1891 (kat.), Budapest, 1991. 77-88. ZÁDOR A.: Klasszicista Pest, Budapest, 1993 GÁBOR E.: Budapesti villák, Budapest, 1997. 6., 9. (PAPP GÁBOR GYÖRGY) HILDEBRANDT, Johann Lucas von

építész

Született: Genova, 1668. november 14. Meghalt: Bécs, 1745. november 16. Mestere: Carlo Fontana Johann Bernhard Fischer von Erlach mellett a sajátos hangvételű osztrák érett barokk legnagyobb hatású mestere. Pályáját Itáliában kezdte, 1690 körül Rómában Carlo Fontana műhelyében tanult, majd apja szakmáját követve hadmérnökként dolgozott a Savoyai Jenő parancsnoksága alatt Észak-Itáliában harcoló osztrák seregben. 1696-ban Bécsben telepedett le. 1700-ban udvari építész lett, 1720-ban nemesi rangot kapott. 1723-tól a császári építkezések főfelügyelője, majd 1740-től udvari főépítész volt. A császári család tagjainak, a szerzetesrendeknek és a gazdag középosztálynak egyaránt dolgozott, legfőbb megbízói azonban az arisztokraták, elsősorban Savoyai Jenő herceg, a Harrach grófok és az előbb birodalmi alkancellár, majd würzburgi hercegérsek Friedrich Karl von Schönborn voltak. Választékosan dekoratív stílusa a római érett barokk, az észak-itáliai, főleg Guarino Guarini nevével fémjelzett barokk és a rokokó felé előremutató francia barokk építészet eredményeiből egyaránt merített. Korai művei között mindjárt olyan jelentős alkotások szerepelnek, mint a bécsi MansfeldFondi- (később Schwarzenberg-) palota (1697-től), a féltoronyi Harrachkastély (1701-11) vagy a Savoyai Jenő herceg számára a Csepel-szigeten 1701-02-ben épített ráckevei nyári kastély, amely már az új típusú, KözépEurópában francia mintára elterjedő, U alaprajzú, védművek nélkül emelt kastélyok előfutára. Élete fontos alkotásai közé tartozik a Bécs legszebb, legeredetibb és legreprezentatívabb épületei között számon tartott DaunKinsky-palota (1713-16), amelynek munkálataival párhuzamosan kezdte meg főművének, a Savoyai Jenő megbízásából készült bécsi Belvederének az építését is. Az 1714-16 között megalkotott Alsó-Belvedere a herceg nyári 88 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

magánrezidenciájául szolgált, az 1721-22 között felépített Felső-Belvedere pedig reprezentációs igényeit elégítette ki. A két épülethez pompás kertek kapcsolódtak, csakúgy, mint a szintén Hildebrandt által a herceg számára kibővített schloßhofi nyári kastélyhoz. E jelentős építkezésekkel egyidejűleg más megrendelők részére is dolgozott. Nagyszabású tervet készített a göttweigi bencés apátság újjáépítésére (1719, csak részben valósult meg), részt vett a Balthasar Neumann által tervezett würzburgi hercegérseki rezidencia építési munkálataiban, s nevéhez köthető a pommersfeldeni Schönborn-kastély Császárterme és lépcsőháza. VI. Károly uralkodása idején tervet készített a Hofburg átépítéséhez és bővítéséhez. Polgári megrendelései közül a Graben egyetlen ma is álló barokk palotáját, a gazdag kereskedő Bartolotti-Partenfeld család számára építettet kell megemlíteni. Kevés egyházi rendeltetésű épületének egyik legjelentősebbike a Német Lovagrend linzi temploma (1717-25). Élete utolsó műve a klosterbrucki kolostor volt. Irodalom GRIMSCHITZ, B.: Johann Lucas von Hildebrandt I-II., Bécs-München, 1959. (IGAZ RITA) HILLEBRANDT, Franz Anton

építész Született: Bécs, 1719. április 2. Meghalt: Bécs, 1791. január 25. Mestere: Balthasar Neumann Osztrák építész, a klasszicizáló késő barokk egyik legtermékenyebb mestere. 1734-től a bécsi akadémián tanult, majd Németalföldön és német területeken töltötte gyakorló éveit. Három éven keresztül dolgozott Würzburgban Balthasar Neumann keze alatt, többek között a Schönborn hercegérsek számára készülő rezidencián, a korszak egyik legjelentősebb palotaépítkezésén. 1741-től főleg Bécsben és Magyarországon tevékenykedett. Első ismert önálló munkája a bécsi Ulfeld- (ma Dietrichstein) palota (1753-57). 1757-ben a Magyar Udvari Kamara főépítésze lett, s a hivatal székhelyén, Pozsonyban számos palota szerzőségét tulajdonították neki, amelyek közül dokumentumok hiányában stíluskritikai alapon csupán a Balassa- és a De Pauli-palotát tekinthetjük hiteles művének. 1764-ben újjáépítette a dóm tornyát, majd 1767-től melléképületekkel bővítette a Jadot és Paccassi által modernizált pozsonyi várat. A budai vár újjáépítési munkálatait 1765-től vezette, ahol a homlokzat és a belső terek alakításában játszott szerepet, s nevéhez köthető a Szent Jobb Kápolna megtervezése is. Ugyanezekben az években Mária Terézia megbízásából nyári rezidenciává és vadászkastéllyá építette át a féltoronyi kastélyt, s dolgozott egyháznagyjaink megbízásából is. Nagyváradon 1762-től ő vezette a G. B. Ricca által tervezett, s a mester halála miatt félbeszakadt székesegyház építkezéseit, Patachich Ádám megbízásából megtervezte a püspöki palota épületét, amely - bár az eredeti elképzeléshez képest jóval egyszerűbb kivitelben készült el, de még így is az ország egyik legreprezentatívabb püspöki lakhelyének számított, s felépítette a kanonoki házakat. A szemináriumhoz készített terve nem valósult meg. A 18. század legnagyobb egyházi megrendelésre készült építkezése a Barkóczy Ferenc hercegprímás által tervezett esztergomi lett volna, amely a Várhegy teljes rendezésével számolt, s az ország vallási életének központját szándékozott létrehozni. A terveket ez esetben is Hildebrandt készítette, a megbízó korai halála azonban meghiúsította a megvalósítást. 1772-ben udvari főépítésszé nevezték ki, s ekkortól 89 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

elsősorban az uralkodó megbízásait teljesítette. Bécs belvárosának szépítésén dolgozott, bővítette a Hofburgot, egy újabb emeletet épített a schloßhofi kastélyra, amelynek homlokzatát és belső tereit is átalakította (1773-80), Pozsonyban elbontotta a régi városfalakat, új gabonatárolót (1773), s koronázási dombot (1776) épített. 1777-ben az oktatási reform keretében Mária Terézia Budára, a várba költöztette a nagyszombati egyetemet, s a szükséges átalakítási munkákkal Hildebrandtot bízta meg, aki a kupola helyére csillagvizsgáló tornyot is tervezett (1777-79). II. József uralkodása alatt újabb koncepcióváltás következett, amelynek eredményeképpen Budát kormányzati és kulturális központtá alakították. Az egyetemet Pestre telepítették, az új hivatalok és intézmények elhelyezésére pedig elsősorban a feloszlatott szerzetesrendek várban lévő épületeit alakították át a költségmegtakarítás elvére hivatkozva. A legfőbb feladatok ismét Hildebrandtra hárultak. Az Udvari Kamara és a Helytartótanács számára a jezsuiták épületeit alakította át, a klarisszák kolostorát pedig az Országgyűlés alsó táblája, a főúri ház, valamint a kúria befogadására tette alkalmassá. Ezzel párhuzamosan a Magyar és az Erdélyi Kancellária összeolvasztása kapcsán a bécsi Bankgasséban három barokk palota egybeépítésével létrehozta az új intézmény székházát (ma a Magyar Köztársaság Nagykövetségének az épülete). Élete utolsó tervét 1792-ben a Pesti Német Színház számára készítette, amely azonban nem valósult meg. Irodalom KAPOSSY J.: Franz Anton Hillebrandt, Budapest, 1924 KELÉNYI GY.: Franz Anton Hillebrandt, Budapest, 1976. (IGAZ RITA) Hódmezővásárhelyi művésztelep Meghalt: Kezdete a 20. század legelejére nyúlik vissza, amikor Tornyai János | [lásd] visszatért a városba, s az akkor itt élő Endre Béla | [lásd] festővel, Kallós Ede, Pásztor János | [lásd] és Rubleczky Géza szobrásszal közös kiállításokat rendezett, majd 1912-ben megalapította a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét, amelyben a vásárhelyi népi fazekasság hagyományai alapján népies és modern használati és díszkerámiákat készített kézműipari technológiával, sorozatban. A cég utóda a Majolikagyár, amely ma is működik. Az első világháborút követő években gyakran megfordult és dolgozott a városban Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc és Barcsay Jenő. Endre Béla halála és Tornyai Budapestre költözése után megszűnt a művészeti élet, s csak a második világháborút követően indult újra. Ekkor Almási Gyula Béla, Füstös Zoltán, Kamotsay István, Kohán György és Kurucz D. István dolgozott Vásárhelyen. Az intézményessé válás kezdete Kurucz D. István nevéhez fűződik, aki 1953-tól szülei lakóházát bocsátotta alkotóházként a vendég művészek rendelkezésére; ebből alakult azután a Művészeti Alap Virág utcai alkotóháza. A Mártély üdülőterületén lévő alkotóház 1957-ben létesült. Kurucz kezdeményezésére rendezte a Képzőművészeti Főiskola a növendékek gyakorlatát szolgáló nyári művésztelepeket Szabó Iván vezetésével Hódmezővásárhelyen. E nyári gyakorlatok hatására telepedett meg a városban a diplomázás után Kajári Gyula, Németh József és Szalay Ferenc A hatvanas években az említetteken kívül számos helyi származású képzőművész élt és alkotott a városban, többek között Csikós Miklós, Erdős Péter, Fejér Csaba, Fekete János, Fodor József, Fülöp Erzsébet, Hézső Ferenc, Samu Katalin. A Hódmezővásárhelyi művésztelep szellemi életének legfontosabb megnyilvánulása a Vásárhelyi Őszi Tárlat, az 1954 óta minden évben, október első vasárnapján a Tornyai János Múzeumban nyíló kollektív kiállítás, amely meghívásos. Az Őszi Tárlat legfőbb díja a Tornyai Plakett, amely egy alkotónak csak egyszer adományozható. Másik jelentős kiállítási fórum Vásárhelyen a sűrűbbritkább gyakorisággal megrendezett Tavaszi Tárlat, amelyen a Csongrád 90 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

megyében élő művészek vesznek részt. A Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepeinek megszűntével a fiatal alkotók a Fodor József és Holler László vezetésével működő Mártélyi Szabadiskolában képezhették magukat; itt váltak növendékből mesterré Kollár György és Szabó Tamás. E szabadiskola számos növendéke vált művészeti főiskolák elvégzése után hivatásos alkotóvá. 1998-tól kora ősszel hathetes időtartamra rendezik meg a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot, majd azt követően négy hétig, 1999 óta, a Vásárhelyi Festő Szimpóziumot. A keramikusok tevékenységének a városban működő porcelán- és kerámiagyárak biztosítanak technikai hátteret, a festők a Virág utcai alkotóházban dolgoznak. A Hódmezővásárhelyi művésztelep mint jelenség, eltér a hagyományosabb művésztelepektől, mint pl. Szolnok vagy Kecskemét. Hódmezővásárhelyen inkább a mozgalom jelleg dominált, a helyi művészekkel egyenértékűen vettek részt a munkában a szorosabb vagy lazább szállal kötődő "vendégek", a hatvanas-hetvenes években igen karakteres részét alkotva a hazai képzőművészetnek. Mivel a helyi művészcsapat és a Vásárhelyi Őszi Tárlat következetesen kitart a természetelvű műfelfogás mellett, a legújabb művészeti trendek kedvezni látszanak a Hódmezővásárhelyi művésztelepnek, számos pályakezdő és fiatal alkotó kapcsolódik be, elsősorban az Őszi Tárlat kiállítójaként. Irodalom KISS L.: Vásárhelyi művészélet, Budapest 1957 Vásárhelyi vázlatkönyv, Szeged, 1958 A Vásárhelyi Őszi Tárlatok tíz éve, Budapest, 1964 NÉMETH L.: Modern magyar művészet, Budapest, 1968 PERNECZKY G.: Tanulmányút a pávakertben, Budapest, 1969 A Vásárhelyi Őszi Tárlatok húsz éve, Budapest, 1974 A Vásárhelyi Őszi Tárlatok huszonöt éve, Budapest, 1979 KRISTÓ NAGY I.: Vásárhelyi festők, Budapest, 1988. (POGÁNY GÁBOR) HOLLÓSY Simon

festő Született: Máramarossziget, 1857. február 2. Meghalt: Técső, 1918. május 8. Örmény kereskedőcsaládból származott, a család korábbi neve Korbuly, a Hollósy nevet édesapja vette fel. 1875-76-ban a Mintarajziskolában, 187882 között a müncheni Akadémián tanult. 1880-tól állított ki rendszeresen Budapesten és Münchenben. 1886-ban magániskolát nyitott a bajor fővárosban azzal a céllal, hogy fiatalokat készítsen fel az akadémiára. Kiváló pedagógus volt, tanítványaitól naturalista objektivitást és romantikus odaadást követelt, így iskolája rövid idő alatt rendkívül népszerűvé vált. Az iskola Hollósy haláláig működött, 1896 előtt kizárólag Münchenben, ezt követően telente ott, nyaranta előbb Nagybányá | [lásd]n (1896-1901), majd Fonyódon (1902), Vajdahunyadon (1903) és 1904-től Técsőn. Testvére, Hollósy József (1859 vagy 1860-98) ugyancsak festőnek indult, de megismerkedvén a buddhizmussal, felhagyott a festészettel. Annak ellenére, hogy Hollósy a természetelvű naturalizmus hívének vallotta magát, festészetében több periódus különíthető el. 1880-95 között főleg népi életképeket és portrékat festett, kezdetben J. Bastien-Lepage és W. Leibl hatása alatt (Almatolvajok, 1884, magántulajdon; Tengerihántás, 1885, Magyar Nemzeti Galéria). A nyolcvanas évek közepétől Courbet tónusfestészetének tanulságait is felhasználva lágyabb formaképzésre tért át (Merengő, 1886, Magyar Nemzeti Galéria), majd az ablakon beszűrődő fény tónusszínező hatását vizsgálva modern szemléletű életképeket alkotott (Két tűz között, 1891; Az ország bajai, 1893, mindkettő Magyar Nemzeti 91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

Galéria). 1896-1901 között Nagybányán plein air tájképeket (Huszt vára, 1896, Máramarosszigeti Múzeum) és a Rákóczi induló változatait festette. Ez a téma több mint másfél évtizedig foglalkoztatta, és számtalan formai és tartalmi kérdést vetett fel, elsősorban azt, hogy ábrázolható-e egyáltalán történelmi jelenet plein air látásmódban. De Hollósy világnézetének radikalizálódásával egyenes arányban változtatta meg a jelenet szereplőit is, az 1899-es szakadt nemzetőröktől az 1916-os lázadó parasztokig. Ugyancsak Nagybányához fűződnek a Kiss József költeményeihez készült illusztrációk. 1902-től haláláig Münchenben és a Tisza-menti Técsőn dolgozott. Festészetének utolsó korszakában szinte kizárólag tájképek kerültek ki műterméből. A técsői időszak elején festett képeit szimbolista költőiség jellemzi (Mező, 1903, Magyar Nemzeti Galéria), amely lassan váltott át egy sajátos, kozmikus életérzést sugalló lírai expresszionizmusba (Boglyák, 1906; Técsői részlet, 1912, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria; Nereszen, 1912, magántulajdon). Irodalom NÉMETH L.: Hollósy Simon és kora művészete, Budapest, 1956 NÉMETH L.: Hollósy Simon műveinek jegyzéke. Művészettörténeti tanulmányok. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve 1956-58, Budapest, 1960. 145-167. ŞORBAN, R.: O viaţă de artist între München şi Maramureş (Egy festői életpálya München és Máramaros között), Bucureşti, 1986. (BOROS JUDIT) HÖRGER Antal

szobrász Született: Kismarton, 1685 körül Meghalt: Buda, 1765. február 6. Sógora, Ungleich Fülöp | [lásd] hozta magával Budára, ahol 1713-ban polgárjogot kapott. 1712-13-ban Budán, a várbeli Szentháromság szoboremléken három címert és három domborművet készített. 1714-ben a budai városháza kápolnájába Szent Kereszt-oltárt tervezett (elpusztult). 1717-ben Budán Nepomuki Szent János-szobrot állított. 1718-ban Budán az újlaki plébániatemplom számára betlehemet és feltámadt Krisztus-szobrot faragott. 1722-ben állította Budán a Városháza előtti kútra Szent Ignácszobrát (nem maradt fenn). 1723-ban Budán a Vízivárosba Immaculataemléket készített, a pesti Belvárosi templom szentélyének külső falára Szent Flórián-szobrot, a kapura pedig Szentháromság-csoportot. 1725-28 között Budán a krisztinavárosi kápolna díszítésén dolgozott. 1729-ben a pesti Szervita térre Immaculata-emléket állított. 1736-ban a budai Szentháromság-szoborra megfaragta Szent Rozália-szobrát. 1736-ban a budai városi tanács megrendelésére Xavéri Szent Ferenc-oltárt készített (ismeretlen helyen). 1737-ben Kakáton Nepomuki Szent János-szobrot, 1741-ben Budán a trónörökös születése alkalmából állított emléket. 1746ban az ő műhelyéből került ki az aradi Szentháromság-emlék. Irodalom SCHOEN A.: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930 AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon 1., Budapest, 1959. (LIPP MÓNIKA)

HUSZÁR Adolf

szobrász Született: Szentjakabfalva, 1842. június 18.


H

Meghalt: Budapest, 1885. január 21. Mestere: Fernkorn, Gasser Vasöntő volt, majd Bécsben 1863-ban Fernkornnál, 1867-től Gassernél tanult, ezt követően a bécsi akadémiára járt. A Mintarajziskolában szobrászatot tanított. Izsó Miklós | [lásd] halála után Huszár befejezte a szegedi Dugonics-szobrot (1876) és a budapesti Petőfi-szobrot (1882). A pesti Duna-korzót északon lezáró báró Eötvös József-szoborra (1879) pályázaton nyerte el a megbízást. Marosvásárhelyen 1880-ban avatták fel Bem-szobrát, amelyet 1920 után eltávolítottak. A Várkert bazár (1872) több díszítőszobra is az ő alkotása. Legfontosabb köztéri műve, Deák Ferenc budapesti emlékművének öntése előtt halt meg. E köztéri szobor mellékalakjai Zumbusch hatására barokkosan mozgalmasak, a portrészerűen tökéletes főalak viszont méltóságteljes nyugalmat áraszt (1887-ben avatták fel a mai Roosevelt téren). Az aradi Szabadság szobornak csak a vázlatát tudta elkészíteni, annak végső formáját Zala György | [lásd] alakította ki. A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokában áll Vénusz és Ámor szobra. Portrét készített Barabás Miklósról, Kossuth Lajosról, Pulszky Ferencről és Izsó Miklósról. Ismert zsánerszobra a Húzd rá, cigány! (Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom Dugonics Album (szerk.: MAGYAR G.), Szeged, 1876 KELETI G.: Az Eötvös szoborpályázat, Budapesti Szemle, 1874 SOÓS GY.: A szegedi Dugonics szobor, Művészettörténeti Értesítő, 1957/23. VARJAS K.: Petőfi-szobrok hazánkban és határainkon túl, Budapest, 1989 NAGY I.: Az emlékműszobrászat kezdetei Budapesten, Budapesti Negyed 32-33. 2001/nyár-ősz. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ) HUTTER, János Lukács

festő Született: ? Meghalt: Eger, 1760 Egri irgalmas rendi szerzetes és festő. A hagyomány szerint Morvaországból érkezett Magyarországra. 1751 körül már a feldebrői templomban dolgozott. 1752-től az egri irgalmasoknak címertáblákat festett huszonnégy kórházi ágyra; lambériába foglalt, harminckilenc festett fatáblából álló újtestamentumi képciklussal díszítette a rendház ebédlőjét (pl. "Noli me tangere", Rubens-kompozíció nyomán, háttérben a felsőtárkányi püspöki nyaralókastély képével, Eger, kórház); ugyanitt az ablaktáblák képeit festette meg 1756 körül (Mária Magdolna, Szent Ágoston, Szent Jeromos, Assisi Szent Ferenc); végül az íves falmezőkbe Istenes Szent János halálát és A lábmosás jelenetét 1758-60 körül. Változatos műfajokban alkotott derűs, vidéki rokokó stílusban. Adatokkal azonosítható vagy stílus alapján meghatározott további művei: arcképek az irgalmas rendházból (Erdődy Gábor és Barkóczy Ferenc püspök, 1753, letét: Eger, Egri Képtár), Szent Peregrinus, Eger, szervita templom, 1754; Szent Ferenc- és Szent Antalmellékoltárkép, Eger, ferences templom, 1755-56; Krisztus a kereszten, meditációs kép, Felsőtárkány, plébániatemplom; Xaveri Szent Ferenc halála, Eger-Felnémet, plébániatemplom; Mária látogatása-főoltár, Erdőtelek, plébániatemplom; A szent család Joachimmal és Szent Annával, Tata, Kuny Domokos Múzeum (kölcsön: Magyar Nemzeti Galéria); Mária neveltetése, Eger, papi szeminárium; az egri kispréposti palota emeleti dísztermének szupraport-falképei 1758-ból (csendéletek és a négy világrész 93 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

H

Mária Terézia képmásával); egy másik helyiség kandalló fölötti falképe (Nabukodonozor). Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 166-167., 224. VOIT P.: Heves megye műemlékei. I., Budapest, 1969. 342-343. II., Budapest, 1972. 384-395., 610. Barokk művészet Közép-Európában. Utak és találkozások (kat., szerk.: GALAVICS G., tan.: LENGYEL L.), Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 1993. 217-218. (JÁVOR ANNA)


I I IVÁNYI GRÜNWALD Béla

festő Született: Somogysom, 1867. május 6. Meghalt: Budapest, 1940. szeptember 24. Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly A Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd]nál, Lotz Károly | [lásd]nál kezdte tanulmányait, majd kortársaihoz hasonlóan Münchenben folytatta. 1887 őszén már Csók Istvánnal, Ferenczy Károlly | [lásd]al együtt Párizsban dolgozott a Julian Akadémián. Innen ismét Münchenbe ment, ahol Hollósy | [lásd] köréhez kapcsolódott. 1896-1909-ig Nagybányá | [lásd]n dolgozott. Próbálkozott szimbolikus-történelmi témákkal (Hadúr kardja, 1890; IV. Béla király visszatérése a tatárjárás után, 1896, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), a sötét belső tér szűk körében világító fényforrás festői lehetőségeivel (Nihilisták, 1893), Csókhoz, Ferenczyhez, Glatz Oszkárhoz hasonlóan nála is megjelent a Bastien-Lepage-ra utaló gyöngyházfényű "finom" naturalizmus (Ave Maria, 1891; Holdkelte, 1897, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). Sok illusztrációt készített Kiss József verseihez, Bródy regényéhez. Hatásokra igen fogékony festészetében a 20. század első éveitől az erős fény-árnyékra épülő nagybányai kolorizmus uralkodott (Bércek között, 1901; Itatás, 1902; Ruhaszárítás, 1903, mindhárom Magyar Nemzeti Galéria). 1902-től a megalakuló szabadiskolában Ferenczy, Réti István, Thorma | [lásd] mellett tanított. 1904 őszén megkapta a Fraknóidíjat, s feleségével Rómába ment. Hazatérve megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-től kezdve a "neósok" hatására elhagyja a nagybányai természetelvű stílust, művei egyre inkább a dekoratív stilizálás irányába mozdulnak. Stílusváltását a Párizst járt tanítványainak tapasztalataival lehet összefüggésbe hozni. Mint vezető tanár élvezte a fiatalok bizalmát, megbecsülését, aminek egyik oka az volt, hogy sokkal fogékonyabban reagált az újabb stílusirányokra, mint tanártársai. Iványi Grünwald Béla Gauguin Tahitijét fedezte fel a cigányok között, akiknek életét Nagybányán kezdte festeni (Cigányok a fűben, 1905 k., Magyar Nemzeti Galéria letét), de a vándorló vagy faluvégeken megtelepedett cigányok színes-szabad világa egész életében foglalkoztatta. Elhagyva Nagybányát rövid ideig Szolnokon dolgozott, itt készült képei már szerepeltek a Nemzeti Szalon Erzsébet téri kiállító helyiségének 1907-es megnyitó tárlatán. Ezután Kecskemétre ment, ahol 1909-től részt vett a művésztelep szervezésében, majd annak vezetője, tanára lett. Jelentős monumentális megbízásai mellett (Kaszinó, Városháza) itt készült alkotásai közül kiemelkedik a dekoratív felfogású Kofák hóbuckák között (1910-es évek, Kecskemét, Katona József Múzeum) című vászna. 1920-tól Budapesten élt, időnként a Hortobágyot, nyaranta a Balatont festette. Egry Józsefhez hasonlóan a víz látványának fény- és színátköltését kereste. Vissza-visszatérő motívumai között gyakran szerepel a tájban elhelyezett női akt, vagy aktok variációja, valamint a bővérű kolorittal festett érzékletes virágcsendélet. 1913-ban a Nemzeti Szalonban, 1914-ben Velencében a Nemzetközi Művészeti Kiállításon, 1919-ben, 1920-ban, 1922-ben, 1925ben és 1927-ben az Ernst Múzeumban állított ki. Itt rendezték 1941-ben hagyatéki kiállítását. 1967-ben a szolnoki Damjanich János Múzeumban, 1970-ben a kecskeméti Katona József Múzeumban nyílt emlékkiállítása. Irodalom


I

MALONYAY D.: A fiatalok, Budapest, 1906 LÁZÁR B.: Tizenhárom magyar festő, Budapest, é. n. RÉTI I.: A nagybányai művésztelep, Budapest, 1954 TELEPY K.: Iványi-Grünwald Béla, Budapest, 1985. (EGRI MÁRIA) IZSÓ Miklós

szobrász Született: Disznóshorvát [ma: Izsófalva], 1831. szeptember 9. Meghalt: Budapest, 1875. május 29. Mestere: Jakovetz Antal, Plachy Ferenc, Ferenczy István, Marschalkó János A 19. századi hazai romantikus szobrászat kiemelkedő képviselője kelmefestő-iparos családból származott, édesanyja tanítónő volt. A sárospataki kollégiumban tanult, majd 17 évesen részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. A világosi fegyverletétel utáni bujdosást követően Rimaszombaton telepedett le, ahol Jakovetz Antal helyi kőfaragó segédjeként építészeti díszítményeket, kerítéspilléreket, lépcsőfokokat faragott. Munka mellett látogatta a helyi ipariskola Plachy Ferenc által vezetett rajztanfolyamát is. Később Ferenczy István | [lásd]nak, a művészi kudarcai miatti elkeseredésében az 1840-es évek második felében a városban letelepedett klasszicista szobrásznak a segédje lett. Ferenczy halála (1856) után Pesten Marschalkó János segédjeként dolgozott. 1857-ben rokona, Almási Balogh Zoltán író és festő baráti körének, a hazai képzőművészet felvirágoztatásáért küzdő íróknak, költőknek anyagi segítségével Bécsbe került, ahol Borsos József | [lásd] festőművész támogatta. Bécsben Johann Meixnernél és Hans Gassernél dolgozott. Meixner segédeként részt vett a kalocsai székesegyház számára készített, A kalocsai érsekség alapítása című márványdombormű faragásában. 1859-től a bécsi magyar technikus ifjak támogatásával a müncheni képzőművészeti akadémián Max Widtmannál tanult. Akadémiai tanulmányai alatt, 1859-ben márványba faragta és elküldte a pesti Akadémiának azt a Hans Gasser által mintázott mellszobrot, amelyet a bécsi mester Döblingben készített Széchenyi Istvánról. A müncheni akadémia kötelező tananyaga, a híres antik szobrok másolása, a klasszicizáló művészetszemlélet átvétele azonban - mint leveleiből kiderül - nem elégítette ki művészi ambícióit. A bajor fővárosban kezdett el gyermekkori élményei alapján agyagvázlatokat készíteni a hazai paraszti világ jellegzetes figuráiról, a 19. század eleje óta nemcsak magyar, hanem osztrák, német művészek körében is népszerű, közkeletű témát eredeti, egyéni látásmóddal fogalmazva meg. 1861-ben Pestre küldte a puszták furulyását ábrázoló alkotását, amely a Pesti Műegylet kiállításán Juhász címmel szerepelt. Ez a szobor - írta Münchenből haza Szily Kálmánnak - "kezdete lesz a magyar népéletből vett szobrászatnak, mivel tudom, hogy ezen nemű munka még nem jelent meg". Tudatos és határozott, a nemzeti szobrászat megteremtésére irányuló művészi programja folytatásaként 1862-ben elkészítette a Búsuló juhász (Magyar Nemzeti Galéria) című márványszobrát. A két példányban kifaragott szobor, amely az urnára támaszkodó gyászoló nőalaknak az antik síremlékszobrászatig visszavezethető motívumát dolgozta fel, keletkezése korában a hagyományos ikonográfiai jelentésen túl - számos korabeli történeti festményhez (Madarász Viktor Hunyadi László siratása, 1859) hasonlóan - az elbukott szabadságharc felett érzett nemzeti gyász kifejezésére is alkalmas lehetett. A két szobor közül az egyiket nem fejezte be, a másikat, amelyet müncheni tanulmányai hatása alatt akadémikus aprólékossággal, gondossággal, s részletező etnográfiai hűséggel faragott ki, Pestre küldte, ahol nagy közönségsikert aratott. Gschwindt Mihály ajándékaként 1864-ben a Nemzeti Múzeumba került. Izsó 1862-ben 96 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

I

hazatért, és Pesten telepedett le. Egykori mesteréhez, a szintén erős küldetéstudattal rendelkező Ferenczy Istvánhoz hasonlóan tehát őt is megelőzte hazaküldött szobrainak híre és sikere. Pesti működése alatt a korabeli politikai és a kulturális élet neves személyiségeinek portréi mellett (Balogh Zoltán, 1862; Megyery Károly, 1862; Egressy Gábor, 1862; Arany János, 1862, Magyar Nemzeti Galéria; Váradi Fekete Dezső, 1862; Fáy András, 1863; Almási Balogh Pál, 1864, Magyar Nemzeti Galéria; Lisznyay Kálmán, 1864; Pákh Albert, 1867, Magyar Nemzeti Múzeum letéte a Magyar Nemzeti Galériában; Eötvös József, 1872; Trefort Ágoston, 1875) történeti nevezetességű személyekről is készített - régi metszetek és festmények után - márvány mellszobrot (Zrínyi Miklós, 1869; Werbőczy István, 1870; II. Rákóczi Ferenc, 1872; Zrínyi Ilona, 1872). Utóbbiak egy részét a Nemzeti Múzeum lépcsőházában helyezték el. Révai Miklóst ábrázoló szobra, amelyet az épület többi külső szobordíszéhez hasonlóan egy németországi (charlottenburgi) terrakottagyárban égettek ki, az MTA székházának homlokzatát díszíti. Az, hogy a Révai-szobor megmintázása mellett Izsó kapott megbízást az épületen elhelyezendő magyar címerpajzs kifaragására is, jelzi, hogy a korszakban nem történt meg a teljes specializálódás a kőfaragó és a szobrász szakma között. Biztos egzisztenciát azonban hosszú ideig a megrendelések, megbízások ellenére sem tudott teremteni, s egy ideig sikertelenül pályázott olaszországi és franciaországi tanulmányutakra is. Bécsben próbált boldogulni, majd ismét hazatért. Később rövid itáliai tanulmányúton vett részt, s tanári kinevezésével anyagi helyzete is rendeződött. A megrendelésre készített munkák mellett folytatta Münchenben megkezdett művészi programja megvalósítását. Kisméretű, 2030 cm nagyságú terrakotta zsánerszobrain a hazai népéletből vett témákat mintázott meg (Arató nő, 1863; Szoptató anya, 1864; Táncoló paraszt, 1864; Részeg kortes, 1865), egy-egy típust - például a táncoló paraszt figuráját - tíznél is többször. Táncoló parasztokat, hajdúkat ábrázoló, a 19. század népszerű táncának, a verbunkosnak mozgáselemeit felhasználó terrakotta vázlataiban, tanulmányszobraiban (Táncoló paraszt I-IV., 186470, Magyar Nemzeti Galéria) az akadémiai mintázás sablonjait alkalmazó merev klasszicizmus helyett friss, romantikus hevülettel és realisztikus, életszerű elrendezéssel, az egyöntetűen sima felületkezelés helyett pedig anyagszerű ábrázolásmóddal találkozunk. Zsánerfiguráiban, amelyeket Fülep Lajos a görög tanagra szobrokhoz hasonlított, Izsó nemcsak a divatossá váló népi tematikát vette át, hanem megkísérelte visszaadni a mélabúnak és a szilajságnak azt a sajátos keverékét is, amely ezt a népréteget jellemzi. A betyárok, csikósok, pásztorok öntörvényűnek vélt életmódja megjelenítésével is találkozunk ugyanakkor ezekben az alkotásokban, azzal a romantikus szabadság-illúzióval, amely századok óta benne élt a magyar zenében, táncban, népköltészetben, s amely a 19. században Petőfi Sándor és Arany János költeményeiben kapott irodalmi értékű - Izsóhoz hasonlóan európai rangú - megfogalmazást. A népies motívumok iránti érdeklődésének gyökereit ugyanakkor minden valószínűség szerint nem elsősorban a korszak költészetében kell keresnünk, hanem a parasztok, csikósok, pásztorok egzotikus világát bemutató, a 19. század közepétől felvirágzó hazai népéletkép-festészetben. Bár Izsó Miklós több köztéri szoborpályázaton részt vett, s megbízásokat is kapott emlékművek elkészítésére, csupán egyet tervezett, s fejezett be saját maga, a 19. századi magyarországi emlékműszobrászat legjelentősebb alkotásai közé tartozó debreceni Csokonai-emlékszobrot. 1861-ben a helyi kereskedők, katonák, színészek, tanárok által megalakított, az irodalmi műveltséggel rendelkező, jómódú kereskedő, Csanak József által vezetett debreceni Emlékkert Társulattól kapta a megbízást; a város főterén egy olyan szoborpanteont akartak létrehozni, amely Debrecen nevezetes szülötteinek állít emléket - elsőként Csokonai Vitéz Mihálynak. Bár az 1871-ben felállított Csokonai-szobrot Izsó fejezte be, a megvalósult emlékmű némileg eltér a terrakotta modelltől (A Csokonai-emlékmű modellje, 1866, Debrecen, Református Kollégium Könyvtára), ennek okát azonban a kutatás eddig nem 97 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

I

tudta felderíteni. Táncoló parasztokat ábrázoló sorozatához hasonlóan a nemzeti eszme kapott formát, a műfaji sajátosságok miatt szükségszerűen korlátozottabb formában, köztéri szobrában is. 1865-ben részt vett a magyar képzőművészek számára kiírt Széchenyi-szobor pályázaton. Terrakotta vázlatával (A Széchenyi-emlékmű modellje, 1866, MTA, Széchenyi Emlékszoba), amelynek fametszetes ábrázolását több hazai folyóirat (Székely Bertalan rajza a Magyarország és a nagyvilágban, 1866; Kelety Gusztáv rajza a Hazánk és a Külföldben, 1866) is közölte, Engel József | [lásd] mögött és Vay Miklós előtt a második helyezést érte el. Bár a második fordulóban már nem vett részt, terve sikerét jelzi, hogy a korabeli sajtóviták tanúsága szerint mind a kritika, mind a közönség Izsó művét tartotta a legjobbnak. Az 1880-ban felállított Széchenyi-szobor végül Engel Józsefnek a megrendelők által többször átdolgoztatott terve szerint valósult meg. Izsó az 1860-as években több olyan terrakotta vázlatot készített, amely emlékszobor-tervnek tekinthető, bár konkrét emlékműként egyik sem valósult meg. A Haldokló Petőfi (1864) és a Sebesült honvéd (1869) egyaránt az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak állított emléket. Talán egyfajta emlékmű-gondolat fogalmazódott meg Árpádot ábrázoló terrakotta szobortervében (1862-75, Magyar Nemzeti Galéria) is, bár a kutatás nem ismer olyan konkrét emlékművet, amelyhez a szoborvázlat kapcsolódott volna. A sebesült zászlótartót ábrázoló terrakotta-vázlatot (1869, Magyar Nemzeti Galéria), amelyen romantikus formai elemként a katona vállára omló, aláhulló zászló egybeolvad a köpeny tömegével, a marosvásárhelyi honvédszoborra kiírt pályázatra készítette, de nem aratott vele sikert. A marosvásárhelyi emlékműhöz ceruzavázlatokat is készített (1860-70, Magyar Nemzeti Galéria). A szegedi Dugonics András- (187475), ill. a pesti Petőfi-szobrot (1871-72) Huszár Adolf fejezte be - utóbbit Izsó lendületességet, elevenséget sugárzó vázlataihoz képest akadémikus megfogalmazásban. Bár Izsó művészi törekvéseit hányatott sorsa, s tragikusan korán kettétört pályája miatt nem tudta megvalósítani, ránk maradt munkái - elsősorban a táncoló parasztokat ábrázoló terrakotta sorozata és Csokonai-szobra - a 19. századi magyarországi képzőművészet élvonalában jelölik ki helyét. Irodalom SZANA T.: Izsó Miklós élete és munkái, Budapest, 1897 WEISZ A.: Izsó Miklós élete és művészete (h. n.), 1939 SOÓS GY.: Izsó Miklós táncoló paraszt sorozata, Budapest, 1955 Izsó Miklós levelei (összegyűjtötte: SOÓS GY.), Budapest, 1958 UŐ.: Izsó, Budapest, 1964 FÜLEP L.: Izsó Miklós. In: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920-1970, Budapest, 1976. 509-519., 539-564. GODA G.: Izsó Miklós, Miskolc, 1993. (PAPP JÚLIA)


J J JADOT, Jean Nicolas

építész Született: Luneville, 1710. január 22. Meghalt: Ville-Issey, 1761. június 1. Francia építész, egész munkásságával a lotharingiai uralkodói családot szolgálta. Párizsi és római tanulmányútjai után 1732-ben III. Ferenc herceg udvari építésze lett, akit toszkán nagyherceggé válása után Firenzébe, majd német-római császárrá (I. Ferenc) koronázása után Bécsbe is elkísért. 1740ben bárói rangot kapott. Élete utolsó nyolc évére Brüsszelbe települt át, ahol Károly Sándor hercegnek (a császár testvérének), osztrák Németalföld kormányzójának megbízásából a királyi épületek felügyeletét látta el. Jadot első ismert műve egy tűzijátékszerkezet, a Házasság és a Béke templomát szimbolizáló alkalmi építmény volt, amelyet 1763-ban Luneville-ben készített Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc esküvője alkalmából. 1739ben az uralkodói pár Firenzébe érkezésének tiszteletére diadalívet emelt a Porta San Gallo mellett. 1745-től Bécsben élt, ahol először a schönbrunni kastély menagerie-jét építette fel (1750), majd megtervezte élete főművét, a bécsi egyetem épületét (ma az Osztrák Tudományos Akadémia székháza). Magyarországi tervei közül egyedül a budai királyi palota újjáépítésére készített (1749) elképzelése valósult meg, ha utódai Nicolaus Paccassi, Oraschek Ignác | [lásd] és Franz Anton Hillebrandt | [lásd] keze nyomán módosult formában is (mára teljesen átépítve). Belgiumi korszakának alkotása a mariemonti villa volt (leégett). Sok megvalósulatlan tervének egyik oka, hogy stílusa a francia kora klasszicizmus itáliai dekoratív elemekkel gazdagított változatát képviselte Közép-Európában, amelynek kibontakoztatásához a helyzet e régióban még nem volt érett. Irodalom The Dictionary of Art XVI. (szerk.: Jane Turner), New York, 1998. (IGAZ RITA)

JAKAB Dezső

építész Született: Réve, 1864. november 4. Meghalt: Budapest, 1932. augusztus 5. 1893-ban szerzett oklevelet a budapesti Műegyetemen. Ezt követően külföldi tanulmányutakat tett: járt Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Belgiumban. Fiatal építészként több építészirodában, ill. építési vállalkozónál szerzett gyakorlati ismereteket. Id. Francsek Imre mellett dolgozott a vele együtt végzett Komor Marcel | [lásd]lel. Utóbb a Korb | [lásd]- Giergl | [lásd] irodában és a Pecz | [lásd]-irodában is megfordult, továbbá rövidebb időt töltött a Lemberger vállalkozó cégnél is. Ezen kívül rövidebb ideig dolgozott Lechner Ödön | [lásd] mellett. Ezután a Földművelésügyi Minisztérium kiállítás tervezői osztályára került, ahol megtervezte az Ezredéves kiállítás több épületét (1896). 1897-ben kezdett együtt dolgozni Komor Marcellel. 1899-1900-ban közös irodát nyitottak. A társulás 1918-ig állott fenn. 1920as évek elején vejével, Soós Aladárral társult. Kezdetben főként bérházakra kaptak megbízásokat (Budapest, Szondy és Csengery utca sarkon, 1899; 99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

J

Döbrentei téren, 1902) emellett villákat, magánházakat is építettek (a sipeki Balás Béla részére épített Hermina úti villa, amelyet közösen terveztek Lechner Ödönnel, Komor Marcellel közös műtermes villája, Keleti Károly utca 29., 1909). Már városrendezési feladatokat is magában rejtő megbízásuk volt Marosvásárhely új városközpontjának megalkotása. Az ide épült Kultúrpalota - a korszak egyik legkoncepciózusabb összművészeti alkotása - díszítését a gödöllői művésztelep | [lásd] művészei készítették. Sok középületet terveztek Szabadkán (zsinagóga, 1902; városháza, 19081910; banképület, 1907; takarékpénztár, 1908; fürdőtelep, Szabadka-Palics, 1909-12). Több kulturális középületre is kaptak megbízást: városi (ma Erkel) színház, Budapest, 1912-13; városi vigadó és zenepalota, Pozsony, 1906. Jelentős műve a Palace-szálló (Rákóczi út 43., 1910-11). Ezen kívül számos gazdasági középületet (kerületi munkásbiztosító pénztár (OTI) székháza, Budapest, Fiumei út, 1913). Soós Aladárral részt vett a budapesti Dohány utcai zsinagóga mellett építendő Hősök temploma tervpályázaton (1928). Szerepelt továbbá nagyobb szobor-emlékmű pályázatokon (Budapest, Kossuth-mauzóleum terve, 1902, Komor Marcellel és Vedres Márkkal; Kossuth-szobor terve, 1908, Komor Marcellel és Kallós Edével). Cikkei jelentek meg Angol kertvárosok (A Ház 1909. 4-5., 81-87.); A mai korszerű építészetről (Vállalkozók Lapja, 1929. jan. 9., 3-4., 1929. jan 16. 34.); Die Gefolgschaft Edmund Lechners (A Műgyűjtő 1930. 8-9., 245-247.) címmel. Irodalom LECHNER J.: Emlékezés dr. Jakab Dezsőre és korának építőművészetére, előadás, Budapest, 1933. jan. 31. Magyar Művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 338339. K. MARTINOVIŢ-CVIJIN: Komor Marcell és Jakab Dezső szabadkai munkássága, Pavillon 1991. 5., 48-52. GÁBOR E.: A huszadik század magyar építészete, In: Magyar művészet 1800-tól napjainkig (szerk.: BEKE L.), Budapest, 2002. (PAPP GÁBOR GYÖRGY) JÁMBOR Lajos

építész Született: Pest, 1869. október 31. Meghalt: Budapest, 1955. november 6. Műegyetemi tanulmányai után egy ideig Lechner | [lásd] mellett dolgozott, ill. Alpár Ignác | [lásd] irodájának vezető alkalmazottjaként részt vett a millenniumi építkezéseken: egyebek mellett ő tervezte a kiállítás főkapuját. 1897-ben társult Bálint Zoltán | [lásd]nal. Közös munkásságuk a századforduló éveiben Lechner nemzeti formanyelvének hatását mutatja, ez alól feltűnő módon kivétel az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonja, amely a millenniumi kiállítás Történelmi főcsoportjához hasonlóan a tipikusnak tekintett magyar történeti épületekből készített együttes. A historizmus béklyóitól megszabadított műveiken a tömbökben komponálás figyelhető meg (Lederer-palota, 1903-04). Nevét 1899-ben magyarosította Frommerről Jámborra. Irodalom Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 341342. Magyar művészet 1800-tól napjainkig (szerk.: BEKE L.), Budapest, 2002. 211-212.


J

(PAPP GÁBOR GYÖRGY) JÁNOSRÉTI mester

festő Született: 1470 Meghalt: 1480-as évek A Jánosréti mester szükségnevet Gerevich Tibor vezette be a művészettörténeti szakirodalomba. Jánosrét a középkori Bars vármegye kis települése volt. A mesternév a plébániatemplom Szent Miklós tiszteletére emelt főoltárához kapcsolódik, valójában tehát a "Jánosréti főoltár mesterét" jelöli. Az alkotó hol festőként, hol faragóként szerepelt a művészettörténetírásban, míg az 1960-as évekre kialakult a közelmúltig szinte általánosan elfogadott vélemény: a Jánosréti mester a főoltár önálló alkotó tervezője, a szárnyképeken dolgozó vezető festő volt, aki azonban - a redőstílus és az ábrázolt alakok fiziognómiai hasonlóságának tanúsága szerint - maga készíthette az oltár Szent Miklós-szobrát is. Azon kevesek közé tartozhatott tehát, akik egy személyben festők és faragók is voltak. A középkori oltárkészítő műhelyek munkamódszerének pontosabb ismerete alapján azonban erősen megkérdőjelezhető e pusztán stíluskritikai összefüggésekre építő megállapítás. A Jánosréti mestert leginkább a műhelyt vezető "vállalkozónak" tekinthetjük. Legvalószínűbben festőnek, hiszen a főoltár képeihez (Krisztus a kereszten ) szorosabb vagy lazább szállal több emlék kapcsolható, míg szobrászi díszei noha rokon, mégis egymástól több tekintetben eltérő vonásokat mutatnak. A feltételezett mester tehát, miközben a táblaképek kivitelezéséhez is több tanítványt és segédet alkalmazott, műhelyének különböző vállalkozásaihoz esetenként más-más faragót szerződtethetett. E feltevésből kiindulva, valamint a grafikai előképek, mintalapok nagy elterjedtségének és közvetítő szerepének figyelembe vételével megkísérelhető a mester sajátkezű alkotásai, valamint a műhelymunkák a rendszerezése. Tisztázandó kérdés a főoltár (1480 k., Magyar Nemzeti Galéria) Szent Miklós legendáját elbeszélő belső képei és a külső Passiójelenetek egymáshoz való viszonya: az érzékelhető stiláris eltérés egy másik festő bekapcsolódásával vagy későbbi, eltérő mintaképek felhasználásával magyarázható. Az újabb kutatás a korábban a mester sajátkezű műveként elfogadott garamszentbenedeki Kálvária-oltár (1480 k., Esztergom, Keresztény Múzeum) középképét és predelláját, valamint a cserényi Szent Márton-oltár festményeit (1483, Magyar Nemzeti Galéria) is a tanítványok és műhelytársak alkotásának tekinti. Vitatott, hogy a felsorolt művek és a "jánosréti körhöz" távolabbról kapcsolódó alkotások - például a szentjakabfalvi Szent Jakab-oltár szárnyai (1480 k., Esztergom, Keresztény Múzeum), a Túrócbéláról származó Angyali üdvözletet, Mannahullást és Utolsó vacsorát mutató táblák (1480-as években készült, Magyar Nemzeti Galéria), valamint a jánosréti mellékoltárok (Mária és Szent Dorottya-oltár, 1480 k., Magyar Nemzeti Galéria.; Passió-oltár, 1480-90 k., Magyar Nemzeti Galéria) - köthetők-e egy műhely tevékenységéhez, vagy ezek egy részét más összefüggésbe kell állítani. A jánosréti főoltár, vagy a Jánosréti mester mindenképpen a 15. század utolsó harmada úgynevezett bányavárosi művészetének egyik legkiemelkedőbb alkotása, ill. alkotója. Működése, műhelyének székhelye Garamszentbenedeken, és/vagy Körmöcbányán lehetett. A művek egyértelműen tanúskodnak az ekkor már Közép-Európa szerte széles körben közvetített, másolt és felhasznált németalföldi eredetű motívumok ismeretéről, s az ezekből összeálló reális igényű ábrázolás egyéni hangú újrafogalmazását mutatják. A szóban forgó emlékek e tekintetben - a stiláris és kvalitásbeli különbségeket szem előtt tartva - a kölni Mária élete mester és a bécsi Schottenstift mester műveivel árulnak el rokonságot. Irodalom


J

RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 103-109., 337-340. RADOCSAY D.: A középkori Magyarország faszobrai, Budapest, 1967. 7375., 176-177. A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei (szerk.: MOJZER M.), Budapest, 1984. 40-43., 53-55. TÖRÖK GY.: A jánosréti Szent Miklós-főoltár a Magyar Nemzeti Galériában, Budapest, 1989 CIDLINSKÁ, L.: Gotické Krídlové oltáre na Slovensku, Bratislava, 1989. 58-59. KERNY T.: Török Gyöngyi: A jánosréti Szent Miklós-főoltár a Magyar Nemzeti Galériában, BUKSZ II., 1990. 377-379. KELLER A.: A Jánosréti mester és köre a művészettörténeti szakirodalomban, Ars Hungarica 1990/2. 187-200. KERNY T.: Kéziratos és rajzi dokumentumok a jánosréti templom berendezésének történetéhez, Ars Hungarica 1992/1., 115-120. Keresztény Múzeum Esztergom (összeáll.: CSÉFALVAY P.), Budapest, 1993. 174., 176. (POSZLER GYÖRGYI) JASCHIK Álmos

iparművész, grafikus Született: Bártfa, 1885. január 5. Meghalt: Budapest, 1950. szeptember 12. Mestere: Hegedüs László, Zemplényi Tivadar, Nádler Róbert 1903-tól a Mintarajziskola növendéke, mesterei Hegedüs László, Zemplényi Tivadar és Nádler Róbert. 1907-ben rajztanári diplomát szerzett. 1907-től 1920-ig a budapesti Iparrajziskola tanára, a könyvkötészeti tanműhely vezetője. Maga is tervezett könyvkötéseket, 1923-ban könyv alakban is megjelent a könyvkötő mesterség történetéről és technikájáról szóló cikksorozata (A könyvkötő mesterség). 1920-tól haláláig - főként alkalmazott grafikai képzéssel foglalkozó - magániskolát vezetett. Működését rendkívüli műfaji sokrétűség jellemzi. Korai grafikái, könyvillusztrációi a szecesszió hatását mutató dekoratív kompozíciók (Adyillusztrációk, Csongor és Tünde). A húszas évek festményeiben és rajzaiban mind jobban érvényesül a filozófiai gondolati tartalom (Jézus megkísértése I-III; A bálvány; A tank, magántulajdon). Egyik legjelentősebb grafikai ciklusa az Újszövetség jeleneteit illusztrálja. A harmincas években különösen a magyar népmese-illusztráció foglalkoztatta (A bajusz; A fülemile, magántulajdon). E rajzsorozatokból származott A gyémántkrajcár (1942-44) című animációs mesefilmje, amelynek befejezését a háborús viszonyok akadályozták meg. A húszas években Németh Antallal, a Nemzeti Színház későbbi igazgatójával együttműködve több jelentős színpadi díszlet- és jelmeztervet készített, nevéhez fűződik a vetített képes színpadkép meghonosítása (Roninok kincse, 1936; Madarak, 1938; Csongor és Tünde, 1929-43). Számos művészetelméleti glosszát, művészetpedagógiai értekezést tett közzé, különösen figyelemreméltó a húszas években kidolgozott ornamentikaelmélete. Irodalom Jaschik Álmos tervezőiskolája. A hazai szabadiskolák (műhelyek) múltjából II. (szerk.: MEZEI O.), Budapest, 1980 A Jaschik-iskoláról. Tanulmányok és visszaemlékezések, Országépítő, 2001/1. (melléklet). (RÉVÉSZ EMESE) 102 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

J

JOHANNES Aquila

festő Született: 1375 után A 14. század utolsó negyedében a középkori Magyarország dél-nyugati határvidékén működött festő. A magyarországi művészet történetében az egyik első mester, akinek nem csak neve, de művei is fennmaradtak. Nevét, amely valószínűleg védőszentjére, Evangélista Szent Jánosra utal (attribútuma a sas - aquila), valamint származási helyét (Radkersburg, Ausztria) négy templom falfestményeinek feliratai őrizték meg számunkra. Legkorábbi szignált munkája a veleméri templom kifestése 1378-ból, ezt követik a bántornyai 1383/1389-es falképek (a szentély egyik feliratának 1393-as olvasata nem valószínű), a mártonhelyi falképek 1392-ből, majd a fürstenfeldi ágostonrendi templom díszítése, amely 1400 körülre datálható. (A szignált emlékeken kívül Johannes Aquila körébe sorolhatóak még a radkersburgi ún. Pistorhaus 14. század végi, stilárisan a bántornyai falképekkel kapcsolatba hozott lovagi jelenetei is.) A művek stiláris összetettsége alapján egyértelmű, hogy azok kivitelezésében több mester működött közre (elhatárolásuk még kétséges). Ugyanakkor a mesternek, mint az irányítása alatt álló műhely vezető egyéniségének, szerepe lehetett az itáliai trecento festészet ismeretéről tanúskodó, de alapvetően középeurópai, az egykorú csehországi (prágai) festészettel kapcsolatot tartó stílus meghatározásában, valamint - a megrendelő befolyásától függően - az ikonográfiai program összeállításában is. Utóbbira jellemző a korban egyre divatosabbá váló devóciós képek nagyszámú szerepeltetése (pl. Mettercia és a Könyörületesség Madonnája, - Velemér; Mettercia - Bántornya; Mettercia és Vir dolorum - Mártonhely) és a könyvfestészet ismeretéről tanúskodó jellegzetességek, mint a fürstenfeldi apostolok és próféták elsősorban tipológikus kéziratokból ismert párhuzamba állítása és a feliratok - köztük egy Mária himnusz a bántornyai Mária megkoronázása mellett - feltűnően bőséges alkalmazása. Az Johannes Aquila nevét megörökítő feliratokon kívül a művész öntudatáról tanúskodnak a votívkép műfajába sorolható, de individuális vonások visszaadására is törekvő veleméri és mártonhelyi önarcképei. Bántornyán a művésznek kevesebb önállóságra volt lehetősége. Itt a megbízó, az alsólendvai Bánffy család igényeit elégíti ki a család tagjainak és védőszentjeiknek ábrázolása a Madonna előtt, s feltehetően a Szent László-ciklus is, amely a szent legendáját megjelenítő emlékek sorában a legrészletesebb. A szakirodalomban felmerült Johannes Aquila építőmesterként való működésének a lehetősége is, ez azonban a töredékesen fennmaradt feliratok bizonytalan értelmezéséből adódóan nem feltétlenül igazolható. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország falképei. Budapest, 1954. 5660., 112-113., 175-176., 231-233. THOMAS VON BOGYAY: Die Selbstbildnisse des Malers Johannes Aquila aus den Jahren 1378 und 1392. In: Stil und Überlieferung in der Kunst des Abendlandes. Akten des 21. Internationalen Kongresses für Kunstgeschichte in Bonn 1964, Berlin, 1967. RADOCSAY D.: Falképek a középkori Magyarországon. Budapest, 1977. 21-22., 151-152., 172. PROKOPP M.: Italian Trecento Influence on Murals in East Central Europe Particularly Hungary. Budapest, 1983. 40., 106., 124., 141-142., 165-166., 188-190. BOGYAY T.: A bántornyai falképek donátorairól. Ars Hungarica XIV., 1986. 147-158. VÉGH J.: Johannes Aquila és műhelye. In: MAROSI E. (szerk.): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Budapest, 1987. 482-484., 839840 MAROSI E. (szerk.): Johannes Aquila és a 14. századi falfestészet, 103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

J

Budapest, 1989 E. CEVC-R. BÖNING: Johannes Aquila. In: G. MEIßNER (szerk.): Allgemeines Künstlerlexikon. Die bildenden Künstler aller Zeiten und Völker Bd. III. Leipzig, 1990. 789-790. MAROSI E.: Gótika. In: GALA-VICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: A magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 91-211. (főleg 137-138). (BORECZKY ANNA) JUVENEL, Paul

festő Született: Nürnberg, 1579 Meghalt: Pozsony, 1643 A német származású festő osztrák és olasz építészekkel és képzőművészekkel együtt a legkorábbi hazai barokk világi építkezésen, a pozsonyi királyi palota átalakításán és díszítésén tevékenykedett. Az uralkodói rendeletre 1635-ben megkezdett újjáépítés során a második emeleti királyi és királynői lakosztály mennyezetére a II. Ferdinánd császár erényeit példázó, tizennyolc nagyméretű és nyolc kisméretű ábrázolásból álló festményciklus került. A Juvenel által vászonra festett, Rubens Medicigalériájának műfaji hagyományait követő világi apoteózis, amelynek programját az uralkodó, III. Ferdinánd határozta meg, a magyar és a cseh történelemből vett jeleneteket, allegorikus ábrázolásokat, emblémákat és buzdító feliratokat, jelmondatokat tartalmazott. A Habsburg uralkodói abszolutizmus reprezentációját szolgáló, azóta elpusztult együttes programjáról és képzőművészeti megoldásáról a fennmaradt metszetmásolatok és egykorú leírások adnak felvilágosítást. Irodalom RÓZSA GY.: Magyar történetábrázolás a 17. században, Budapest, 1973. 81-175. GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 322-324. (PAPP JÚLIA)


K K Káposztafalvi oltár mestere

festő Született: 1507 Meghalt: 1520 között A lőcsei Szent Miklós, a hizsnyói Angyali üdvözlet (1508), a szepesszombati Szent György (1516) és a káposztafalvi főoltár megalkotásában (1520) népes műhely élén részt vevő mester, aki szükségnevét ez utóbbi művéről kapta. Első önálló alkotásának a hizsnyói főoltárt szokás tekinteni, amelynek ábrázolásaihoz Dürer-kompozíciót vett mintául. Műhelyének legnagyobb vállalkozása a lőcsei főoltár külső képeinek megfestése lehetett, amiben maga a vezető mester már kevéssé vett részt. A köréből származó Mária halála-táblát a Magyar Nemzeti Galéria őrizi. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 162., 443-444. GLATZ A.: Doplnky k sipsskej tabulo'ovej maľbe z obdobia 1440-1540 I. In: Zbornik Slovensekej Národnej Galérie, Galéria 3 Staré Uménia, Bratislava, 1975. 44.

KASSAI Jakab

szobrász, üvegfestő Született: ? Meghalt: 1463 Kassán, majd Bécsben élt, ahol üvegfestőként és szobrászként dolgozott. Feltehetően több üvegablakot tervezett a bécsi Szent István-dómba. Később Ausztriában és Dél-Németországban alkotott. Egyetlen hiteles műve a freisingi székesegyház főoltára, valamint donátorszobrai 1443-ban készültek, ma Münchenben, a Bayerisches Nationalmuseumban találhatók. E faragványai a késő gótika jelentős mesterének mutatják. Irodalom HOFSTÄTTER, W.: Eigenhändige Madonnendarstellungen des Jacob Kaschauer, Alte und Moderne Kunst, 1972.

KASSELIK építészcsalád

18-19. század A pesti építészdinasztia alapítója a hazai klasszicista építészet korai képviselője, Kasselik Fidél (Waidhofen, 1760 körül-Pest, 1830. május 26.) volt. A pesti terézvárosi templom (1801-09) és a józsefvárosi templom (1810-14) építésén kívül közreműködött számos polgári ház (Ürményi-ház, 1812; Kronberger-ház, 1812; Kierer-ház, 1818), ill. a pesti magyar színház (1815) és a pesti fiúárvaház tervezésében is. Fia, Kasselik Ferenc építőmester (Pest, 1795-Budapest, 1884. december 9.) építési nagyvállalkozóként több mint négyszáz épület tervezésében és kivitelezésében vett részt. A balassagyarmati volt megyeháza (1833-35), a pesti Vigyázó-palota építése (1837), a lipótvárosi plébániatemplom tervezése (1842) és a piarista rendház bővítése mellett szerepet vállalt az Üllői úti laktanya átépítésében. Részt vett a pesti városházának - részben 105 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

Hild József | [lásd] tervei szerint folyó - kibővítésében és átalakításában (1842-44). Lakóházak, városi villák és az Emmerling-szálló építésén kívül megbízást kapott középítkezésekben (Vágóhíd; Nyugati pályaudvar gépházés raktárépületek) való részvételre is. Irodalom Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 312-313. (PAPP JÚLIA) Kecskeméti művésztelep

A Nagybányá | [lásd]n 1906-ban új eszmékkel fellépő fiatal festők, a neósok élére álló Iványi Grünwald Béla | [lásd] - a város polgármestere, Kada Elek és vezető testületeinek hathatós segítségével - 1909-ben Kecskeméten alapított művésztelepet. A képzőművészeti szabadiskola mellett iparművészeti eredmények (Falus Elek vezetésével működött a Kecskeméti Szőnyegszövő, 1911-13) és a helyi szecessziós építészetbe bekapcsolódó murális és enteriőr munkák egyénivé avatják a kecskeméti törekvéseket. A neósok, a magyar Matisse-tanítványok, a magyar fauve-ok (Bornemisza Géza, Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János stb.) a végletekig felfokozott színek (hússzínek, lilák, kékek stb.) használatával, a természeti tárgyak valóságos színvilágától való nagymértékű festői elvonatkoztatással dolgoztak. Matisse dekorativitása, a posztimpresszionisták szín- és formavilága, valamint Cézanne és a korai kubizmus formaképletei ("kecskeméti kubizmus") hatottak elsősorban legfontosabb kecskeméti munkáikra, csendélet-, táj- és városképeikre, enteriőrjeikre. A Kecskeméti művésztelep alapítására reflektált Nemes Marcell műgyűjtő 1911-ben azzal a nyolcvan képből álló adományával, amellyel megalapította a Kecskeméti Képtárat; ebben kortársi műalkotások is helyet kaptak. Az adomány fontos kikötése volt, hogy a művésztelepen létrejövő művekből évente vásároljanak. A művésztelepi épületek 1912 nyarára készültek el Jánszky Béla és Szivessy Béla tervei alapján, azonban az 1911-es kecskeméti földrengés és az első világháború miatt a kolónia elnéptelenedett. Iványi Grünwald Béla eltávozása (1919) után Révész Imre nyugalmazott főiskolai tanár vezetésével (1920-32) folyt az oktatás. 1936-37-ben Redő Ferenc festőművész próbálta újjászervezni a művésztelepet. A második világháborúban súlyosan megsérült művésztelepi épületek legfontosabbikát, a műterem-bérházat megvásárolta a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapja, fölújíttatta, és 1957-től alkotóházként üzemelteti. Irodalom HERMAN L.: A művészasztal, Budapest, 1958 TELEPY K.: A kecskeméti művésztelep múltja, Kecskemét, 1959 TELEPY K.: Kecskemét múltja a képzőművészetben, Kecskemét, 1968 SÜMEGI GY.: Nemes Marcell, a műgyűjtő. Adalékok a magyar műgyűjtés század eleji történetéhez, Cumania III., Kecskemét, 1975 MURÁDIN J.: Nagybányától Kecskemétig. Egy művészi különválás történetéhez, Cumania III., Kecskemét, 1975 SÜMEGI GY.: A kecskeméti művésztelep és alkotóház, Budapest, 1996 SÜMEGI GY.: Kecskeméti litográfiák 1963-1973, Kecskemét, 1997. (SÜMEGI GYÖRGY)

KELETI Gusztáv

Névváltozat: [KELETY] festő Született: Pozsony, 1834. december 13.


K

Meghalt: Budapest, 1902. szeptember 2. Mestere: Rahl, Fischbach, Voltz, Schleith A festő, műkritikus, művészeti iskolaigazgató, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja; 1861-ig eredeti nevén Kletteként, majd Keletire magyarosítva írta alá munkáit. 1901 januárjában a királytól magyar nemességet kapott, ezután írta a nevét y-nal. Jogi diploma után tért át a művészi pályára, s tanult Bécsben Rahlnál, Münchenben Fischbach, Voltz és Schleith mellett. Tájképei a magyar romantikus festészet körét gyarapítják, amelyeken az akkor már elismert Markó Károly, | [lásd] Ligeti Antal hatása érződik. A Magyar Nemzeti Galériában őrzik főművét, A száműzött parkja (1870) nagyméretű vásznát. Ismert még a Király őfelségének gödöllői vadászterületéről című, a millenáris kiállításon bemutatott, a romantikus akadémizmus kritériumait sűrítő olajképe. Életművét azonban elsősorban nem festészete jellemzi. Báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter megbízására, külföldi minták alapján ő készítette elő a hazai mintarajziskola és rajztanárképző intézet programját, amelynek első nagyhatalmú igazgatója lett. Oktatási és ismeretterjesztési elvei között mindennél fontosabbnak tartotta az akadémikus alapokon nyugvó mesterségbeli tudást. A hatvanas évek közepétől jelenteti meg művészeti írásait; esztétikai és pedagógiai elképzelései számos esetben szembehelyezték modernebb elveket valló kollégáival (Szinyei Merse Pál | [lásd]lal, Székely Bertalan | [lásd]nal). Összegyűjtött kritikáit 1910-ben Művészeti dolgozatok címmel adta ki. Jelentős szerepe volt a Képzőművészeti Társulat megalakításában, amelynek 1874-től két évtizedig volt az igazgatója. Irodalom SZANA T.: Száz év a magyar művészet történetéből 1800-1900, Budapest, 1901 NN.: (nekrológ), Művészet, 1902. 345. LYKA K.: Nemzeti romantika, Budapest, 1942 SZABÓ J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985. (EGRI MÁRIA) Képzőművészek Új Társasága (KUT) A progresszív, franciás szellemű művészet támogatására 1924-49 között Budapesten működött művésztársaság. Jelentős pártoló tagsággal rendelkezett. 1927-ig szorosan együttműködött az Új Művészek Egyesületével (UME). Önálló tárlatok szervezésén kívül a nemzeti képzőművészeti seregszemléken a KUT-tagok munkáiból mutatott be válogatást. Csoportkiállításaikat eleinte az Ernst Múzeumban és Műcsarnokban, később a Nemzeti Szalonban rendezték. 1926-tól a tagság műveiből külföldi csoportkiállításokat is szerveztek, többek között Németországban, Lengyelországban, az Egyesült Államokban, Svájcban. 1927-től kezdve a KUT díjakat is osztott. A társaság 1926-28 között KUT címmel folyóiratot is kiadott. A vezetésben eleinte Csók István, Rippl-Rónai József, | [lásd] Vaszary János, | [lásd] Márffy Ödön játszott irányító szerepet, majd a harmincas évek végétől, a negyvenes évek elejétől Egry József, Bernáth Aurél, Kmetty János, Medgyessy Ferenc viseltek tisztségeket. Irodalom Magyar művészet 1919-1945 (szerk.: KONTHA S.), Budapest, 1985 KOPÓCSY A.: A Képzőművészek Új Társasága, a KUT első korszaka (1924-26), Művészettörténeti Értesítő, 1997/3-4. (MATITS FERENC)


K

kerámia

Az őskori kultúrák agyagművességének emlékei hazánk területén is fellelhetők. Legkorábbiak a neolitikus Körös-kultúra edényei, rézkori lelet pl. a kökénydombi Vénusz; bronzkoriak a kisapostagi kultúrához tartozó mész-berakással díszített, valamint a füzesabonyi kultúra kifinomultabb használati és kultikus edényei. Az ókori Római Birodalomhoz tartozó Pannóniában, Aquincumban (ma: Óbuda), a 2. század közepétől készítettek sima és domborműves díszű, pecsételt, "terra sigillata" edényeket. A középkori Magyarországon az esztergomi, visegrádi és budai ásatások tanúsága szerint falazó és padlóburkoló téglát, terrakotta vízvezeték csöveket, cserépmécseseket és mázatlan vagy ólommázas, tároló, főző és használati edényeket készítettek. A 14. századtól terjedtek el (francia és német mintára) a cserépkályhák és kandallók. A fehér, illetve fém-oxidokkal színezett ónmázzal festett (közel-keleti eredetű) kerámiaféleséget Itáliában (Mallorka szigetéről) majolikának, Európa más részein Faenza városáról fajansznak nevezték el. Olasz mesterek műhelye Budán is működött, Mátyás király udvarában, 1480 körül. A 17. század elejétől maradtak fenn a Felvidéken, majd Erdélyben virágzó habán fajanszművészet emlékei. A vallásuk miatt Svájcból elüldözött anabaptista közösségek a virágos reneszánsz formavilágot törökös díszítőelemekkel is gazdagították, a század végétől a delfti kék-fehér fajanszokat utánozták. A 18. század közepétől működtek hazánkban is fajansz manufaktúrák, német, francia példákat követve. Az elsőt Holicson, 1743-ban, Lotharingiai Ferenc alapította, később Stomfán, Pongyelokon, Budán, Kassán követték példáját. A 18. század végétől az Angliában kidolgozott eljárások nyomán a sokszorosítható, olcsóbb kőedény gyártására tértek át. A 19. század folyamán számos vállalkozás működött hosszabb-rövidebb ideig (Apátfalva, Batiz, Bakonybél, Besztercebánya, Brassó, Eperjes, Görgény, Hollóháza, Igló, Késmárk, Kolozsvár, Krapina, Lukafa, Miskolc, Murány, Pápa, Rozsnyó, Szilvás, Telkibánya, Városlőd). Magyarországon nem található jó minőségű kaolin, ez is akadályozta a legnemesebb kerámiaféleség, a fehér, tömör és áttetsző cserepű porcelán gyártását. A regéczi uradalomhoz tartozó Telkibányán az 1830-as években (riolit) porcelánt készítettek. Az 1826-tól máig működő herendi manufaktúra a 19. század közepén, Fischer Mór időszakában lett a magyar porcelánművészet fellegvára. Az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában rohamos fejlődésről tanúskodik a hazai finomkerámia ipar is, elsősorban a dísz- és építészeti kerámiák terén jeleskedhettek az új alapítású gyárak, műhelyek (pl. Budapesten Fischer Ignác, Fischer Emil, Hüttl Tivadar, Drasche Rt., Zsolnay-féle Rt.). Művészeti, technikai szempontból kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű közülük Zsolnay Vilmos pécsi gyára lett. A 20. századra és a jóléti társadalmakra jellemző, formatervezett tömegtermelés az első világháború utáni Magyarországon felemás eredményekkel valósulhatott meg. Igényes használati és dísztárgyak, kisplasztikák kis szériákban készültek, az art deco és a modernizmus szellemében (pl. Budapesten, a Gránit Kőedénygyárban, Nógrádverőcén, Herenden, Pécsett). Az államosítást követően a gyárak központi irányítás alá kerültek. A hatvanas-hetvenes években, az országos hatáskörű Finomkerámiaipari Művek koncepciója szerint Hódmezővásárhely, Hollóháza, Romhány, Zalaegerszeg reményt keltő nagy beruházásokkal gazdagodott, mindenütt főiskolai szinten képzett formatervezőket alkalmaztak. A gazdaságtalan termelés felszámolásokhoz, privatizációhoz vezetett. A kis műhelyekben, önálló elképzeléseiket, saját kezűleg kivitelező keramikusművészek első generációjából Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit neve közismert, kiknek életműve összeköti a második világháború előtti és utáni évtizedeket. Az ötvenes évek közepétől a dekorativitás szabadságát élvező, az ideológiai elvárásoktól mentes iparművészet a hetvenes évektől nyilvánvalóan képzőművészeti jellegű hivatást is teljesített. Számos jeles művész munkáját az Iparművészeti Vállalat forgalmazta, mások építészekkel működtek együtt, a népművészeti hagyományokat a népi iparművészek ápolták tovább. A kortárs magyar


K

kerámiaművészet magas színvonalát a nemzetközi fórumok díjai is elismerik. (CSENKEY ÉVA) KERNSTOK Károly

festő Született: Budapest, 1873. december 23. Meghalt: Budapest, 1940. június 9. Mestere: Hollósy Simon, Benczúr Gyula Tanulmányait az Iparművészeti Iskolában kezdte 1888-ban, ám onnan 1891ben eltanácsolták. 1892-ben Münchenbe utazott, ahol Hollósy Simon | [lásd] magániskoláját látogatta. 1894-96 között a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. 1895-ben Párizsban a Salon des Artistes Français tárlatán már szerepelt egy arcképével. Hazatérve három tanéven át (1896-97, 189899, 1900-01) Benczúr Gyula | [lásd] mesteriskolájában tanult, a köztes időben Párizsban, ill. 1900-ban Itáliában dolgozott. Eközben a Műcsarnokban kiállított arcképeivel 1898-ban Ráth György-díjat, majd 1900-ban a Műbarátok Köre ösztöndíját nyerte el, 1904-ben Három modell című képét Rudits-ösztöndíjjal jutalmazták. 1906-ban látta Párizsban Paul Gauguin retrospektív tárlatát, ezt követően 1907-től hosszabban dolgozott a francia fővárosban. A francia posztimpresszionista festők, valamint az expresszionista Fauve-ok jelentős hatást gyakoroltak ekkori művészetére. A MIÉNK | [lásd] alapító tagjaként 1908-ban négy művét állították ki a társaság első kiállításán. Szerepe jelentős a Nyolcak | [lásd] festőcsoport megszervezésében, amelynek Új képek címmel a Könyves Kálmán Szalonban 1909 végén rendezett első tárlatán Kernstok is bemutatta műveit. 1910 tavaszán képei a neoimpresszionisták termében szerepeltek a berlini magyar tárlaton. 1911-ben több művét kiállította a Nyolcak Nemzeti Szalonban megrendezett bemutatóján. Ugyanebben az évben önálló tárlata nyílt a Művészház | [lásd]ban. Hazatérve bekapcsolódott a polgári radikális körök, így a Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör tevékenységébe, 1910-től rendszeresen publikált művészetpolitikai, művészetpedagógiai és általános esztétikai kérdésekkel foglalkozó cikkeket a Nyugatban, a Huszadik Században, a Szabadgondolatban és a Népművelésben. Szabadkőművesként 1909-ben megalapította a Márciuspáholyt. 1912-ben műtermes villát épített Nyergesújfalun, ahol a progresszív értelmiség olyan alakjai vendégeskedtek, mint Jászi Oszkár és Ady Endre. 1919-ben a művészeti direktórium azzal bízta meg, hogy alapítson művészeti szabadiskolát Nyergesújfalun. A rövid ideig működő iskola növendékei közt volt Derkovits Gyula | [lásd] is. 1920-ban rövid bécsi és müncheni tartózkodás után Berlinbe emigrált, ahonnan csak az amnesztia után, 1925-ben tért haza. 1928-ban és 1933-ban gyűjteményes kiállítást rendezett munkáiból az Ernst Múzeum. Az 1890-es évek végén készült kompozíciói a francia realista festészet hatását mutató, ún. "szegényemberfestészethez" kötődő kompozíciók (Agitátor a gyár kantinjában, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Hajóvontatók, 1897, lappang; Hazatérők, 1901, Magyar Nemzeti Galéria). Az időben ezeket követő művek nagybányai kötődésű plein air népi életképek (Incselkedők, 1900, Magyar Nemzeti Galéria; Szilvaszedők, 1901, Magyar Nemzeti Galéria). 1903-as két nagyobb kompozícióján (Három modell, Magyar Nemzeti Galéria; Krisztus és az emmauszi ifjak, magántulajdon) szintén tetten érhető a nagybánya | [lásd]iak - főként Réti István, Thorma | [lásd] és Ferenczy | [lásd] - hangulati festészetének befolyása. Az 1906-08 közötti párizsi élmények fordulatot hoztak festészetében. Az 1907-ben festett Kertben (lappang) és Czóbel Béla portréja (Magyar Nemzeti Galéria) már közvetlenül mutatja a posztimpresszionisták, ill. a Fauve-ok hatását. 1908-tól foglalkoztatta az emberi test új szemléletű ábrázolása. Arányaiban nyúlánk, a test 109 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

felépítésének szerkezetét hangsúlyozó stilizált aktfestményei (Keresztelő Szent János, 1908-09, magántulajdon; Fához támaszkodó fiúakt, 1911-12, Magyar Nemzeti Galéria) a német Die Brücke csoport - főként Ernst Ludwig Kirchner - hasonló tematikájú műveivel mutatnak rokonságot. Az 1910-es évek fordulóján az akt mellett a ló és lovas archetipikus témája kapott főszerepet Kernstok festészetében. Ennek az antikvitásig, ill. a reneszánszig visszavezethető, kérdésfeltevéseit tekintve klasszicizáló csoportnak összefoglaló kompozíciója az 1910-ben készült, az emberábrázolás, mozgás, táj és figura alapvető festői kérdéseire összpontosító Lovasok a vízparton (Magyar Nemzeti Galéria). A Nyolcak körében alaptárgynak tekinthető Árkádia-téma feldolgozásainak körébe tartoznak a budapesti Schiffer-villa üvegablakaihoz készült tervek is (1911 k., Magyar Nemzeti Galéria). A monumentális épületdíszítői feladatok iránti fogékonyságot jelzi az előbbi mellett a Dugonics utcai elemi iskolába készült Ősvadászok című falképe (1913). Amint azt a lovas téma egy későbbi nagyigényű feldolgozása (Zivatar, 1914-19, Magyar Nemzeti Galéria) mutatja, az 1910-es évek második felében a korábbi stilizált szerkezetességet művészetében ismét plasztikus fényfestészet váltja fel. Az emigráció éveiben a háború után ismét megerősödő német expresszionizmus befolyása figyelhető meg a húszas évek elején festett, Emil Nolde hatását mutató, erőteljes érzelmi energiákkal telített biblikus kompozícióin (Utolsó vacsora, 1925, Fővárosi Képtár). Ez az expresszív, az archaikus görög vázafestészet és a kora középkori falképek lényegre törő stílusát ötvöző látásmód jellemzi az 1930-as évek mitologikus és passióábrázolásait is (Sírbatétel, 1934, Magyar Nemzeti Galéria; Szép Heléna elrablása, 1935 k., Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom DÉVÉNYI I.: Kernstok Károly, Budapest, 1970 HORVÁTH B.: Kernstok Károly tanulmányok, Tatabánya, 1993 HORVÁTH B.: Kernstok Károly, Budapest, 1997 Kernstok Károly írásaiból (vál.: BODRI F.), Tatabánya, 1997 Kernstok Károly és vendégei, látogatói Nyergesújfalun (szerk.: BODRI F.), Tatabánya, 2000. (RÉVÉSZ EMESE) kertművészet

A középkori kolostorkertek nemcsak a szerzetesek gyümölccsel, zöldséggel és gyógynövényekkel való ellátását szolgálták, hanem arra is alkalmasak voltak, hogy a Bibliához vagy a szentek életéhez kapcsolódó növények nevelésével sajátos szakrális tartalmakat fejezzenek ki. Az ótestamentumi paradicsomkertre utaló szimbolikus jelentést hordozott alkalmanként a fallal körülvett "hortus conclusus" (zárt kert) képzőművészeti ábrázolása is. A profanizálódott reneszánsz kertekben ezzel szemben a hangsúly egyre inkább a gyakran távoli országokból hozott divatnövények, virágkülönlegességek szépségére, a kert tulajdonosának kényelmét szolgáló kerti építmények kialakítására tevődött át. Ez jellemezte a hazai reneszánsz fejedelmi és főúri kerteket is - Mátyás visegrádi palotájának hársfákkal beültetett teraszos függőkertjét, a királyi palota pergolákkal, halastavakkal, kerti házakkal díszített budai kertjeit, Báthori Miklós püspök váci palotájának elmélkedésre alkalmas sétáló utakkal, halastóval ékesített parkját stb. -, amelyekről ma már csak az egykori utazók, diplomaták, történetírók leírásaiból alkothatunk képet. A hódoltság idején török közvetítéssel sok virág- és gyümölcsújdonság került Magyarországra. Részben ezzel függ össze, hogy a 16-17. században nálunk is elterjedt a délszaki növények nevelésésre alkalmas narancsház (orangerie) építésének szokása. Bár az esztétikai igény dominanciája főként a főúri (pl. az Esterházyak galántai, lakompaki, fehéregyházi kastélyainak virágtáblás kertjét) és a főpapi rezidenciák díszkertjét jellemezte, az "illatos" virágoskertek az inkább a praktikumra, mint a fényűzésre törekvő, önellátó gazdaságokban is egyre nagyobb szerephez jutottak. A 16-17. századi hazai 110 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

kertművészet legjelentősebb emléke az itáliai kertépítészet (Pratolino, a Mediciek kertje) hatását mutató, a Parnasszus hegyével, műbarlanggal, remeteséggel díszített pozsonyi prímáskert volt, amelynek elrendezését Lippay György esztergomi érsek háromkötetes, metszetekkel illusztrált könyvben mutatta be (Posoni kert, 1664-67). A 18. században Magyarországon is a mesterséges alakzatokat formázó nyírott fákkal, sövényekkel, szökőkutakkal, kaszkádokkal (mesterséges zuhatag, vízlépcsősor) díszített, mértanian szabályos, többnyire szimmetrikus elrendezésű barokk franciakertek létesítésének szokása terjedt el. Legjelentősebb hazai példája a fertődi Esterházy-kastély parkja, amelyet az 1720 körül emelt egykori vadászkastély átépítésével, kibővítésével párhuzamosan az 1760-as évek közepétől Esterházy (Fényes) Miklós herceg alakíttatott át. A szimmetrikus elrendezésű új tereket szobrokkal körülvett Diana-, Flóra-, Vénusz- és Nap-templommal (1767-68 körül), szökőkutakkal, mulatóházakkal, remetelakkal (1775), kínai pagodával és kaszkádokkal (1784-85) díszítették. A pompás kert azonban - bár néhány részlete az új európai kertművészeti törekvések hatására utal - szinte már elkészülésének időpontjában túlhaladottá, divatjamúlttá vált. Ahogy Esterházy Miklós halála (1790) után örökösei a kertet sorsára hagyták, s helyette a pompás angolkertjéről híressé vált kismartoni kastélyba tették át rezidenciájukat, úgy váltotta fel a 18. század végén az ország más részein is a franciakertek építésének szokását a természetességre törekvő szentimentális kertek, majd a klasszikus angolkertek (tájkertek) létesítéséé. Az angolkertekben a festői tájrészletek közé - részben a felvilágosodásnak a térben és időben távoli kultúrák iránti érdeklődésének hatására - gyakran helyeztek keleties, például török, egyiptomi (Csákvár, Esterházy-kastély parkja, 1779, Isidore Canevale | [lásd] tervei nyomán; Tata, Esterházykastély parkja), középkori épületeket (gótikus lovagvár Csáky Emánuel hotkóci parkjában) és antikizáló vagy antik kőemlékekből összeállított műromokat (Tata). A franciakertek szimmetrikus, centrális elrendezését esetleges, véletlenszerű nézőpontok kialakítása váltotta fel. A természetesség, mesterkéletlenség érzését erősíthette a szikláról lezúduló vízesés (Vedrőd, Zichy-kastély kertje, Petri Bernhardt tervei nyomán) vagy a dombok között csörgedező patak. A 19. század elején Magyarországon több mint kétszáz tájkert létesült. A martonvásári, az alcsúti, a hédervári, a kismartoni kastélykert vagy a budapesti Városliget és az Orczy-kert ma is őrzi az egykori angolkertek hangulatát. A kerttörténet iránt megélénkült európai és hazai tudományos érdeklődés hatására, ill. a 20. század második felében állami tulajdonba került kastélyok, kúriák rekonstrukciójával és turisztikai, művelődési stb. célú hasznosításával párhuzamosan az utóbbi időben egyre több történeti kert, park kapja vissza eredeti alakját. Irodalom RAPAICS R.: Magyar kertek, Budapest, é. n. [1940] ZÁDOR A.: Az angolkert Magyarországon, Építés-Építészettudomány, 1973/1-2., 3-54. STIRLING J.: Magyar reneszánsz kertművészet a XVI-XVII. században. Művelődéstörténeti tanulmányok. LIPPAY GY: Posonyi Kert - Virágos Kert I. (s. a. r.: F. ALMÁSI É.), Budapest, 1996 KOPPÁNY T.-DERCSÉNYI B.-ŐRSI K.: Magyar kastélyok, Budapest, 1990 Tájképi kertek Magyarországon (összeáll.: ŐRSI K.), Budapest, 1996 MÖCSÉNYI M.: Eszterháza fehéren-feketén, h. n., é. n. [Budapest, 1998] GALAVICS G.: Magyarországi angolkertek, Budapest, 1999 Régi magyar kertek (szerk.: GÉCZI J., STIRLING J.), Veszprém, 1999 Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem (szerk.: GALAVICS G.), Budapest, 2000. (PAPP JÚLIA)


K

KISFALUDY Károly

festő, költő, író Született: Tét, 1788. február 5. Meghalt: Pest, 1830. november 21. A bécsi képzőművészeti akadémián tanult nemesi származású festő az arcképfestészet mellett irodalmi művek illusztrálásával (Osszián, Faustillusztráció) is foglalkozott. Témaválasztásával a kora romantikus festészet első hazai képviselőjévé vált, művészi kifejezőkészségét azonban nem tudta olyan fokra fejleszteni, hogy összhangba kerüljön háborgó vihart, hajótörést, tűzvészt ábrázoló festményei (Éji szélvész, Magyar Nemzeti Galéria; Tengeri vész, 1820-as évek, MTA Gyűjteménye) szenvedélyes, drámai mondanivalójával. 1822-ben indított Aurora című irodalmi almanachjában nemcsak az új, romantikus költői törekvéseknek adott hangot, hanem tudatos illusztráltatási tevékenységével a hazai történelem és honismeret népszerűsítésére is törekedett. Almanachjához alkalmanként saját maga is készített rajzokat (László Cserhalmon, Aurora, 1826; Árpád pajzsra emeltetése, Aurora, 1826). Az illusztrációknak a hazai történeti festészetre gyakorolt hatását jelzi, hogy néhány metszetről - pl. a menekülő Dobozit vagy a cserhalmi ütközetben harcoló László királyt ábrázolóról - az 1830-as években olajfestmények is készültek. Irodalom BÁNÓCZI J.: Kisfaludy Károly és munkái, Budapest, 1882-83 VAYERNÉ ZIBOLEN Á.: Kisfaludy Károly az Aurora képszerkesztője és illusztrátora, Művészettörténeti Értesítő, 1967/3. 151-176. VAYERNÉ ZIBOLEN Á.: Kisfaludy Károly. A művészeti romantika kezdetei Magyarországon, Művészettörténeti Füzetek 5., Budapest, 1973. (PAPP JÚLIA)

KISS Bálint

festő Született: Szentes, 1802. december 29. Meghalt: Pest, 1868. január 27. A református papi családból származó ifjú 1819-től a debreceni kollégiumban, 1827-től pedig a bécsi képzőművészeti akadémia történeti festészeti osztályán tanult. 1830-ban Szentesen telepedett le, majd 1832-34 között itáliai, svájci és németországi tanulmányutat tett. Hazaérkezése után Debrecenben portréfestőként tevékenykedett. Első, Hunyadi János halála című történeti festménye (1838) a biedermeier életképfestészet szentimentális irányzatának hatását mutatja. 1846-ban kiállított Jablonczay Pethes János búcsúja című, a Charitas-ábrázolások ikonográfiai hagyományát követő festménye (Magyar Nemzeti Galéria) a közönség körében nagy népszerűségre tett szert, a korabeli kritika azonban érzelgőssége miatt kíméletlenül bírálta. Az 1840-es években elkezdett, protestáns köznemesi történelemszemléletet tükröző rajzsorozatát (Vérszerződés, Magyar Nemzeti Galéria), amelynek kiadását 1847-ben meg is hirdette, 1858-ban folytatta (Eger ostroma, Magyar Nemzeti Múzeum; Szendrői ütközet, 1859, Magyar Nemzeti Múzeum). A Vándor álma (Eltévedt előőrs) című festményén (1851, magántulajdon) az elbukott szabadságharcnak állított emléket. 1847-ben a Magyar Nemzeti Múzeum képtárának őre lett, s később is tevékenyen részt vett a hazai művészeti élet fellendítését szolgáló mozgalmakban. Irodalom


K

ZÁDOR A.: Kiss Bálint 1802-1868, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952, Budapest, 1953 Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 262-263. SZABÓ J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 SINKÓ K.: A profán történeti festészet Bécsben és Pest-Budán 1830-1870 között, Művészettörténeti Értesítő, 1986/3-4. 116-119. (PAPP JÚLIA) KLIMÓ Károly

festő Született: Békéscsaba, 1936. május 17. Mestere: Bernáth Aurél 1956-62 között a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél volt a mestere. 1964-67 között Derkovits-ösztöndíjas, 1971-ben Munkácsy-díjat kapott. 1972 óta folytat oktatói tevékenységet a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, 1990-ben nevezték ki osztályvezető tanárnak. 1980-ban Juho Rissanendíjjal, 1988-ban az Európa Kiadó nívódíjával jutalmazták. Gyakran szerepel nemzetközi kiállításokon, ill. egyéni kiállításokkal mutatkozik be itthon és külföldön egyaránt. 1993 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia levelező tagja. 1998: érdemes művész; római ösztöndíjas. Kezdetben kollázsokat és képarchitektúrákat készített, majd a nyolcvanas években az Új szenzibilitás kiállítás-sorozat és mozgalom résztvevője. Dús és lazúros festékrétegek váltogatásából, valamint színes gesztusokból és foltokból hozza létre kompozícióit. Irodalom RONTE, D.: Károly Klimó (kat.), Ernst Múzeum, Budapest, 1989 HEGYI L.: A megdermedt pillanat. Jegyzetek Klimó Károly festészetéhez (kat.), Ernst Múzeum, Budapest, 1989 TOLNAY, A.: Az érzékenység képei (kat.), Ludwig Múzeum, Budapest, 1994 HAJDU I.: Dualitások. Gespräch von István Hajdu mit Károly Klimó (kat.), Francia Intézet, Budapest, 1996 Klimó Károly. Új munkák, Rátz Stúdió Galéria, 1998 (kismonográfia, FORGÁCS É. és KUKORELLY E. írásaival). (SZEIFERT JUDIT)

KOMOR Marcell

építész Született: Pest, 1868. november 7. Meghalt: Sopronkeresztúr, 1944. november 29. A magyar szecessziós építészet jelentős alakja, Lechner | [lásd] magyaros irányzatának követője. Diplomáját 1891-ben szerezte a Műegyetemen. Czigler Győző, | [lásd] majd Hauszmann Alajos | [lásd] irodájában dolgozott, aztán Lechner Ödönnél kapott munkát, ahol szerepet vállalt az Iparművészeti Múzeum belső kialakításában és a Földtani Intézet első díjas tervének elkészítésében. 1897-ben közös irodát nyitott Jakab Dezső | [lásd]vel, amely 1918-ig működött. Életének ez volt a legsikeresebb korszaka, társával együtt több pályázatot nyertek, és terveiket nagyrészt meg is valósíthatták. Terveztek lakóépületeket (Székesfővárosi kislakásos bérház, 1909-10, Hegedűs Gyula utca 94.), középületeket (Petőfi Szálló és Vigadó, 1898-99, Szentes; zsinagóga, 1902, Szabadka; városháza, 1907-09, Marosvásárhely; Fekete Sas Szálló, 1907-08, Nagyvárad; városháza, 190810, Szabadka; Országos Társadalombiztosítási Intézet toronyépülete (1930, 113 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

Budapest, Soós Aladárral, lebontva), és együtt dolgoztak Marosvásárhelyen, ill. Szabadkán. Publicisztikai tevékenysége is jelentős: a Vállalkozók Lapja főszerkesztőjeként 1901-től tizenhárom éven át Ezrey néven írta vezércikkeit. Irodalom KATHY I.: A Lechner-követők. In: Magyar művészet 1890-1919 I. (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981 DURANCI B.: A vajdasági építészeti szecesszió, Újvidék, 1983 GERLE J.: A Lechner-követők. Lechner Ödön, A Magyar Építészeti Múzeum katalógusa, Budapest, 1984. KORB Flóris Nándor

építész Született: Kecskemét, 1860. április 7. Meghalt: Budapest, 1930. szeptember 16. A berlini Königliche Preussische Bauakademie-n tanult. Hazatérése után Hauszmann Alajos | [lásd] irodájába került, amelynek később vezetője lett. Ott ismerkedett meg Giergl Kálmán | [lásd]nal, akivel együttműködött a New York-palota és az Igazságügyi-palota tervezésében. 1893-ban Giergllel közös irodát nyitott. Együtt tervezték az 1896-os Millenniumi Kiállítás több, azóta elpusztult pavilonját, a Klotild-palotákat. 1902-ben megnyerték a Zeneakadémia építésére kiírt pályázatot. 1906 után Korb és Giergl útjai különváltak, de alkalmanként együttműködtek. Terveik szerint készült el a budapesti Mária utcai Szemészeti Klinika és az Üllői úti Sebészeti és Belklinika. Korb tervezte a szegedi kórházat és klinikát, a kecskeméti Kereskedelmi Iparhitelintézet és Népbank iroda- és bérházát. Giergllel együtt tervezte a debreceni egyetemet, amelynek teljes befejezésére csak halála után került sor. Irodalom GÁBOR E.: Korb Flóris Nándor és Giergl Kálmán. In: Magyar Művészet 1890-1919. (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981 GERLE J.-KOVÁCS A.-MAKOVECZ I.: A századforduló magyar építészete, Budapest, 1990. (NAGY VILLŐ)

KOZINA Sándor

festő Született: Felsőság, 1801. március 13. Meghalt: Felsőpulya, 1873. szeptember 6. Mestere: Pesky József, Peter Krafft A nemesi származású kiváló táj- és arcképfestő Pest-Budán Pesky Józsefnél, majd 1822-29 között Bécsben Peter Krafftnál folytatott képzőművészeti tanulmányokat. 1829-től itáliai tanulmányúton vett részt, ahol számos klasszikus és középkori építészeti emléket örökített meg. Magyarországra való hazatérése (1834) után Budán, a Felvidéken és Nagybányán tevékenykedett (Zalabéri Horváth Ferenc arcképe, 1835 k., Magyar Nemzeti Galéria, Pulszky Ferenc portréja, 1837, Magyar Nemzeti Galéria). 1841-43-ig Oroszországban és Németországban, 1843-49 között Felsőpulyán dolgozott. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után külföldre menekült, 1857-es hazatéréséig Párizsban, Londonban (szerepelt az 1851-es londoni világkiállításon), egyes kutatók szerint az Egyesült Államokban és Mexikóban élt. Portréin az ábrázoltakat - a két műfaj 114 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

összekapcsolásának lehetőségeit kutatva - gyakran helyezi el romantikus tájban (Önarckép, 1832, Magyar Nemzeti Galéria; Három gyermek portréja, 1848, magántulajdon). Arcképei 1892-ben a Magyar Tudományos Akadémián működő Országos Képtárba kerültek. Irodalom BAYER J.: Felsőpulai Kozina Sándor, Művészet, 1907. 19-22. CSATKAI E.: Kozina Sándor elfelejtett magyar biedermeier festő (18081873), Művészettörténeti Értesítő, 1970. 24-40. SZABÓ J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 SZABÓ J.: A mitikus és a történeti táj, Budapest, 2000. 142-146. (PAPP JÚLIA) KOZMA Lajos

építész, iparművész, grafikus Született: Kiskorpád, 1884. június 3. Meghalt: Budapest, 1948. november 26. Mestere: Jánszky Béla 1902-06 között a József Nádor Műegyetem építészmérnöki szakán tanult. Mestere Jánszky Béla volt. A Fiatal Építészek népies szecessziós irányú, Kós Károly törekvései nyomán alakult szellemi körének volt tagja, majd Lajta Béla | [lásd] mellett dolgozott, irodáját vezette. 1911-ben grafikáival, illusztrációival és bútorterveivel szerepelt az 1911-es KÉVE kiállításon. A Lajta tervei alapján épült Rózsavölgyi-ház - azóta elpusztult - tiszta formájú, biedermeier belsőépítészeti munkáit 1912-ben teljes egészében Kozma Lajos kivitelezte. Ekkortól indult el iparművészeti munkája. Más Lajtaépületek külső díszítése is nevéhez fűződik: Erzsébetvárosi Bank, Vas utcai iskola. Használati és berendezési tárgyakat készített a New York-kávéház részére is. 1913-ban az Iparrajziskola tanára lett, és megalapította a Budapesti Műhelyt, amely a lakásművészet megújítását tűzte zászlajára. Itt készített bútortervei gyakran még historizáló, eklektikus jellegűek voltak, de művészete a síkdekoratív art deco felé haladt. A Tanácsköztársaság ideje alatt a Művészeti Direktórium tagja volt, majd a Műegyetemen 1919-ben induló Lakásművészeti Tanszék tanárává nevezték ki, ezt a posztját azonban rövid idő múlva elvesztette, és csak 1947-ben kapta vissza. Grafikusi tevékenysége is jelentős volt, pályája kezdetén könyvillusztrációkat készített: Utolsó ábrándok, 1908; Ady-illusztrációk; Csáth Géza, Móricz Zsigmond könyvcímlapokat. Szoros kapcsolatot alakított ki a híres gyomai Kner nyomdával, ahol szecessziós könyvgrafikákat tervezett (Kner Klasszikusok; Monumenta Litterarum). A harmincas években egyre inkább az épülettervezés felé fordult. 1930-ban a Divatcsarnok újjáépítését tervezte meg, később számos bérlakást épített, legjelentősebb munkája az Átrium-ház a Margit körúton (1936). Letisztult formavilágú, gondosan tervezett családi házai, villái épültek a Bimbó úton, a Pusztaszeri úton, a Berkenye utcai lakóépülete már az avantgárdhoz való felzárkózását mutatja. Egyik legismertebb munkája a saját maga számára készült, vasbeton szerkezetű, de nem konstruktív jellegű Lupa-szigeti nyaraló, amelynek erkélye a Duna fölé nyúlik. Jelentős műve 1934-ből a Vadász utcai Üvegház, kereskedelmi és raktárépület. 1937-ben a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) keskeny homlokzati oszlopokkal díszített modern Textilpavilonját tervezte. 1941-ben Svájcban jelent meg Das neue Haus (Az új ház) című könyve, amelyben nemcsak már elkészült épületeit közölte, hanem számos új szellemű tervrajzot is bemutatott. Utolsó jelentős munkája, a Ránky utcai iskola terve már nem valósult meg. Élete utolsó éveiben lakóterek díszítésével, lakóépületek és villák tervezésével foglalkozott.


K

Irodalom KÁLLAI E.: Ludwig Kozma, Leipzig, 1926 KOÓS J.: Kozma Lajos, Budapest, 1975. (MULADI BRIGITTA) KÖPP, Wolfgang

festő Született: Kismarton, 1738. december 24. Meghalt: Bécs, 1807. május 25. Christian Köpp (Keresztély, 1713-1780) kismartoni asztalos és festő fia. 1752-től 1760-ig tanult a bécsi Képzőművészeti Akadémián. Bécsújhelyen 1768-tól háztulajdonos és házassága révén városi festő. Apjával együtt, feltehetően még az 1760-as években kifestette a fertődi Esterházy-kastély sala terrenáját (puttók girlandokkal, átfestve), szintén közös művük 1772ből a kismartoni ferencesek ún. Hegyi templomának szignált mennyezetfreskója (Krisztus mennybemenetele). 1773-tól a Savoyische Ritterakademie, majd 1776-tól a Theresianum rajztanára Bécsben. Hírnevét az általa feltalált, mozaikot utánzó technikának (gipszmozaik, scagliola) köszönhette: színezett, polírozott stukkóból alkotott akvarellhatású képeket, késő reneszánsz, sőt antik mintára. A források szerint híres festők után készített másolatokat (pl. A Szent család, Raffaello nyomán, 1800 k., Magyar Nemzeti Galéria), oltárképeket is festett (Szent Ferenc, 1770 k., Graz, Joanneum; Nepomuki Szent János, 1782, Solymár, plébániatemplom; Borromei Szent Károly-mellékoltárkép, 1783, Bécs, Stephansdom). Túlnyomórészt azonban ideális tájképek (Romfantázia, 1777, Bécs, Akademie der bildenden Künste; Vízparti táj horgászokkal, 1780-as évek, Magyar Nemzeti Galéria; Grotta antik emlékművel, 1790-es évek, Kismarton, Landesmuseum stb.) és egy zsánerjelenetes hónapábrázolássorozat darabjai (December; Február, 1800 k., Magyar Nemzeti Galéria) maradtak fenn tőle különböző gyűjteményekben. Scagliola-munkáit rendszeresen küldte kiállításokra, sikerük nyomán tagjai sorába választotta 1776-ban a bécsi, 1785-ben a firenzei és 1787-ben a berlini akadémia, 1803tól pedig von Felsenthal előnévvel nemességet kapott. Tanítványa, legidősebb fia, Anton (1766-1826) szintén mozaikmunkákkal lett a bécsi akadémia tagja 1791-ben, apja utódaként pedig a Theresianum tanára 1797ben. Mint rézkarcoló művész ausztriai látképeket készített, majd adott ki két kötetben öccse, Christoph magyarázó szövegével (Historisch-malerische Darstellungen von Österreich, 1814, 1824). Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955, 140-141., 227. DUSCHANEK, A.: Der Maler und Mosaist Wolfgang Köpp (1738-1807), Acta Historiae Artium, XXXVII. 1994-95. 175-229. (JÁVOR ANNA)

KÖRÖSFŐI-KRIESCH Aladár festő, grafikus, iparművész Született: Buda, 1863. október 29. Meghalt: Budapest, 1920. június 16. Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly Művészeti tanulmányait a Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] és Lotz Károly | [lásd] vezetésével végezte, majd Münchenben és 116 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

Olaszországban folytatta. 1887-ben Firenze, 1889-ben Milánó, 1890-ben Velence, 1891-92-ben Róma volt tanulmányainak színtere, miközben már megbízást kapott Kolozsvárról nagyméretű kompozíció megfestésére (Horia és Kloska). 1894-ben Lotz Mesteriskoláját látogatta. Megfestette I. Ferenc József és Haynald bíboros képmását, 1895-ben Torda város megbízásából A Tordai Országgyűlést, amelyre a Műbarátok díját kapta. Eger városa felkérte a Dobó és az egri nők című kompozíció megfestésére. Ezek a képek még nem mutatják a későbbi, jellegzetes előadásmód stílusjegyeit, az eklektikus történelmi festészet lágyabb ecsetkezelésű példái. 1896-ban ismét tanulmányútra ment (Velence, Genova, Madrid, Valencia, majd Párizs következett). A Julian Akadémián ismerkedett meg Leo Belmontéval, akihez később szoros munkakapcsolat fűzte. Legnagyobb hatással az "olasz primitívek" voltak rá, saját bevallása szerint a 12-14. századi freskók példáján tanult a legtöbbet, de nagy hatással volt rá az angol preraffaelita mozgalom és a tolsztojánus életfelfogás. Számos mesterségben, műfajban otthonosan mozgott, s arra vágyott, hogy a naturalizmust és impresszionizmust meghaladó, mindent átható művészetet hozzon létre. Ehhez az elképzeléshez szükségesnek látszott, hogy kora művészeti életétől kissé eltávolodva teremtse meg alkotó közegét. 1902-ben Nagy Sándor | [lásd]ral közösen létrehozták a gödöllői művésztelep | [lásd]et. Közben nagy megbízásoknak is eleget tett: 1897-ben a Parlament Vadásztermében festett két nagyméretű freskót (Buda a bölényvadászaton és Balatoni halászat), amelyek 1902-re lettek kész. Ezeken a képeken stílusa már közelebb áll jellemző műveihez. 1900-ban az Iparművészeti Társulat kiállításán mutatja be A jó kormányos című gobelinjét, amelyen megjelenik nagyvonalú, mégis érzékeny stilizáló készsége. 1902-ben Gödöllőn szövő-manufaktúrát létesített, amely később az Iparművészeti Iskola tanműhelye is lett, ahol Körösfői-Kriesch Aladár is tanított. Fontosnak tartotta a természetes anyagok és színek használatát, ezért gyűjtötte a még fellelhető népi technikák hagyományát, s a népi motívumkincset. Főleg Erdélyben, Kalotaszeg környékén, de Mezőkövesden is járt. Részt vett a Malonyay-féle A magyar nép művészete című könyv anyagának gyűjtésében is. Festmények és grafikák mellett időnként szoborkompozíciókkal is foglalkozott (portrék, Pieta, s részt vett a Rákóczi-síremlék és az Erzsébet-királyné szoborpályázaton). Épület- és szobabelsőket, sőt egyes tárgyakat is tervezett. Az 1906-os milánói nemzetközi kiállítás magyar csoportjával nagydíjat nyert. Ő tervezte az 1904-es torinói világkiállítás magyar részlegét. Számos falképet készített, pl. a Színművészeti Akadémiára (Katona Bánk bánja témájára), a váci Örökimádók templomába, a temesvári Papneveldébe, az 1910-es bécsi Vadászati Kiállításra, a mexikói operaházba, a budapesti Zeneakadémiára (A művészet forrása ), a marosvásárhelyi Kultúrpalotába, a pesti Központi Szeminárium kápolnájába, Pannonhalma millenniumi emlékművébe, a zebegényi templomba (amelyet Kós Károly tervezett szintén a magyar szecesszió szellemében). Mozaikot és üvegablakot is tervezett, ezeknek Róth Miksa | [lásd] volt a kivitelezője (mozaik: Kerepesi temető, árkádos sírbolt, a Velencei Biennálé és a torinói világkiállítás magyar pavilonja; üvegablak: Marosvásárhely, Kultúrpalota [székely népmesék], Budapest, Egyetemi templom [Jó pásztor]). Olajfestményeinek témaköre a népi élettől a magyar és a klasszikus mitológián át kora panteisztikus, gnoszticizmustól is érintett misztikájáig, allegorikus példázatokig sok mindent felölel (Fahordás; Kalotaszegi nő; Családi fészek; Cassandra; Árgilus királyfi és Tündér Ilona; Gyászoló Géniusz; A csodaszarvas regéje; Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet; Himnusz a Naphoz; Élet és Halál; Templomozás Kalotaszegen stb.). Az olajképek közelebb állnak a finomnaturalizmus gyengéd megformálásához, míg falképei dekoratívan stilizált, vonalritmusra felépített monumentális síkkompozíciók. Könyveket tervezett, illusztrációkat és számos akvarellt is készített. Cikkeket írt a magyar iparművészetről, népművészetről, Ruskinról, W. Morrisról (ez utóbbiról könyvet is). 1907-ben állami aranyéremmel tüntették ki "a hazai 117 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

iparművészet különféle ágainak nemzeti irányba való fejlesztéséért". A Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke volt, Céhbeliek néven külön kiállító társaságot szervezett, amely 1914-től 1934-ig működött. Tagja volt a KÉVE művészcsoportnak. 1913-tól az Iparművészeti Iskola díszítőfestő osztályát vezette. Az első világháború kitörésekor haditudósítóként járta a harctereket. 1918-ban egy emblematikus, plakátszerű Gránátvető katona című képével nyert aranyérmet. 1918-19-ben a Nemzeti Tanács mellett működő Irodalmi és Művészeti Szaktanács tagja volt. Hagyatéki kiállítását 1921-ben rendezték a Belvedere Szalonban. Irodalom DÉNES J.: Körösfői Kriesch Aladár, Budapest, 1939 KESERÜ K.: Körösfői Kriesch Aladár, Budapest, 1977 SZABADI J.: A magyar szecesszió művészete, Budapest, 1979 GELLÉR K.-KESERÜ K.: A gödöllői művésztelep, Budapest, 1987. (HORVÁTH TERÉZ) KRACKER, Johann Lucas

festő Született: Bécs, 1719. március 3. Meghalt: Eger, 1779. december 1. Késő barokk festő Közép-Európában. Csehországi eredetű bécsi szobrászcsalád sarja, 1733-tól tizenegy évig látogatta a bécsi Képzőművészeti Akadémiát. Közben Anton Herzog freskófestő segédje. Művészetére elsősorban Paul Troger hatott. A kezdeti, akadémiai rajzok (Berlin, Staatliche Museen Preussischer Kulturbesitz és Szeged, Móra Ferenc Múzeum) után első hiteles festményei Grazban (1742) és Szlovéniában (1744-45) maradtak fenn. Az 1740-es évek végén Morvaországba települt, ott eleinte Joseph Thadeus Rotter brünni festő segédje volt. 1749-ben már önálló Znaimban [Znojmo], ahol családot alapított. A helyi és környékbeli szerzetesrendek megrendelései (oltárképek) mellett a klosterbrucki premontreiek közvetítésével Magyarországon is kapott feladatokat: Jászón a premontrei prépostság (az ebédlőben fennmaradt: Herodes lakomája), Varannón a pálos templom és kolostor freskóit (pl. a lépcsőházban: Remete Szent Pál megdicsőülése) festette 175256 között; olajképeket, köztük portrékat is szállított (pl. Sauberer András jászói prépost arcképe, Kassa, Východoslovenská galéria). 1757-ből szignált a sasvári pálos templom Remete Szent Pál- és Nepomuki Szent János-mellékoltárképe. 1760-61-ben megalkotta főművét Prágában, a hajó mennyezetfreskóját a jezsuiták kisoldali templomában, a Szent Miklóstemplomban (Szent Miklós csodái és megdicsőülése). 1762-től Jászón Keresztelő Szent János életéből vett jelenetekkel kifestette a templom mennyezetét (erősen restaurált), és elkészítette hatalmas oltárképeit (a főoltárkép: Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban, vázlatai: Pozsony, Slovenská národná galéria, Kassa, Východoslovenská galéria), a kolostor oromzati freskóit. A leleszi premontreieknek szállított művei közül Királyhelmecen maradt fenn a Szentlélek-főoltárkép. 1764 őszén gróf Eszterházy Károly egri püspök szolgálatába lépett. Első egri freskói a püspöki házikápolnában és a régi székesegyház Mária-kápolnájában (176465) az átépítések során megsemmisültek. Morvaországban befejezte a neureischi premontrei templom díszítését (szentképek stb., 1758; freskók, oltárképek, 1766-67), és kifestette az alsó-ausztriai Japons plébániatemplomának mennyezetét (1767). 1768 nyarán házat vett Egerben. Egri freskói közül több elpusztult (ilyen a székesegyház szentélyének kifestése 1768-ból, a jezsuita templom Borgia Szent Ferenc-ciklusa 177073-ból), viszont számos oltárképét őrzik a város és az egyházmegye templomai (többek közt: Szent Antal-főoltárkép, 1769-70, Eger, minorita 118 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

templom; Szent Márton, 1770, Tiszapüspöki; Szent József- és Nepomuki Szent János-mellékoltárképek, 1771, Szihalom; Szentháromság, Szent Antal, Szent Ferenc, Jászárokszállás; székesegyház, Szent István és Szent Lászlómellékoltárképek, 1773, Eger; Evangéliumi Szent János-főoltárkép, 1773, Mezőtárkány; Szent Katalin-főoltárkép, 1775, Egerbakta); egyesek vázlata is fennmaradt (Alexandriai Szent Katalin vitája a bölcsekkel, 1775, Magyar Nemzeti Galéria; rajzok a tiszapüspöki, az egri minorita, a mezőtárkányi főoltárképhez, 1769, 1772, 1773, Szeged, Móra Ferenc Múzeum). Egy-egy képe Belényesre és Besztercebányára is eljutott (Nepomuki Szent János, 1772; Mária mennybevitele, 1774). 1775-ből való pompás mennyezetfreskója, A keresztény erény diadala az egri kispréposti palota dísztermében; átfestve maradt ránk az agg papok kápolnájának, töredékesen saját lakóháza lépcsőházának kifestése. 1776-ra kifestette a jászói apátság könyvtártermét (A művészetek és a tudomány apoteózisa), 1776-77-ben az aszódi Podmaniczky-kastély dísztermét (A hit diadala). Késői főműve az egri Líceum könyvtárának mennyezetképe, A tridenti zsinat 1778-ból. A történeti jelenethez metszetelőképet használt, az allegorikus és zsánerszerű részletek saját, a gótizáló látszatarchitektúra állandó segédje, a morva Joseph Zach (1728 k.-1780) invenciója. Három, 1778-as oltárképét őrzi a Felső Mecenzéf-i plébániatemplom (Mária Magdolna; Nepomuki Szent János; Mária a gyermek Jézussal). Kracker és Zach utolsó munkája az egri szervita rendház refektóriumi falképe (Krisztus megkísértése; Krisztus és a szamáriai asszony a kútnál), valamint a noszvaji Szepessy-kastély lépcsőházának és dísztermének kifestése (Apolló diadala; Bacchusjelenetek) 1779-ből. Irodalom GARAS K.: Kracker János Lukács, Budapest, 1941 GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 48-53., 228. VOIT P.: Kracker Egerben, Művészet V. 1964/12. 3-7. PETROVÁ-PLESKOTOVÁ, A.: Maliarstvo 18. storočia na Slovensku, Bratislava, 1983. 65-69. JÁVOR A.: Kracker Bécsben, Művészettörténeti Értesítő, XXXIII., 1984. 197-218. JÁVOR A.: A tridenti zsinat. Johann Lucas Kracker és Joseph Zach freskója az egri Líceumban, Művészettörténeti Értesítő, XLII. 1993. 159-186. (JÁVOR ANNA) KRAUSS, Johann Anton

szobrász Született: ?, 1728 körül Meghalt: Jászó, 1795. április 19. A magyarországi rokokó plasztika fontos képviselője. Származására és tanulmányaira nézve nincsen pontos adat, feltehetően Klosterbruckból (Morvaország) érkezett Magyarországra. Nevéhez fűződik a jászói premontrei prépostsági templom szobrászati díszének kialakítása (1764-66 k.). Monumentális, Szent Rókust, Szent Miklóst, Szent Ambrust, Szent Sebestyént, Jakab apostolt és Boldog Hermann Józsefet ábrázoló fehér stukkószobrai a főoltár, ill. a templombelső egy-egy szabadon álló oszlopa előtt helyezkednek el. Ő készítette a templom tabernákulumát és a homlokzaton Szent István és Szent Imre szobrát. A megrendelés teljesítése után letelepedett Jászón. Másik magyarországi főműve az egri, egykori jezsuita, később ciszterci templom főoltára (1769-70). A színpadi jelenethez hasonlóan kialakított, egész szentélyfalat betöltő plasztikus oltárkép központi alakja az oltáriszentséget imádó Borgia Szent Ferenc. A szent két oldalán Áron és Melkizedek szobra, az oromzaton pedig a megfeszített 119 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

Krisztus, mellette Mózes és Ábrahám látható. A jezsuita szent térdeplő, imádkozó figurájának megformálásában Georg Raphael Donner | [lásd] Esterházy Imre prímás síremlékszobrának hatása érvényesül (Pozsony, Szent Márton-székesegyház, Alamizsnás Szent János-kápolna). Krauss egri szentje azonban nem annyira a donneri stílushagyományhoz igazodik, mint inkább az egri püspök és mecénás Eszterházy Károly rokoni szálaira utal. Krauss műve sem maradt hatás nélkül, ezt mutatják a gyöngyösi volt jezsuita templom főoltárszobra, valamint a szentgotthárdi ciszterci apátsági templom oltárszobrai. 1777-ben megfaragta a szakolcai plébániatemplom főoltárának Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló szobrát. A század nyolcvanas éveiben Kassán dolgozott, ahol a városháza homlokzati reliefjei és balusztrád-szobrai köthetők munkásságához. 1788-ból ismeretes a sárospataki plébániatemplom orgonájához készített terve. Jászó környékén alkotott még Felső-Mecenzéfen (1778), Rudnokon (1780-81) és Miszlókán (1790-es évek). Szobrainak érzelemkifejezése, mozgalmas drapériakezelése miatt művészete elsősorban a délbajor rokokó stílusához köthető, késői művei azonban már klasszicizáló tendenciát mutatnak. A történelmi Magyarországon kívüli munkássága nem ismeretes. Irodalom KAPOSSY J.: Johann Anton Krauss Statuarius Jaszoviensis, HenszlmannLapok, 1930. IX-X. 1-8. LUXOVÁ, V.: Jasov a tvorba Jána Antona Kraussa, Zo staršich vytvarnych dejzín Slovenska (kiad.: VÁROSS, M.), Bratislava, 1965. 117148. VOIT P.: Heves megye műemlékei I., Budapest, 1969. 181-186., 355. JÁVOR A.: Az egri volt jezsuita templom főoltára, Művészet, 1979/8., XX. 13-15. SAJÓ T.: Barokk Eucharisztia-teológia az egri jezsuita-főoltáron, Művészettörténeti Értesítő, 1993. XLII. 140-159. (BÉKÉS ENIKŐ) KURTZ, Josef

festő Született: Rietz, 1692 körül Meghalt: Pozsony, 1737 Mestere: Gottlieb Anton Galliardi 1726 körül Pozsonyba települt tiroli festő. Feltehetően Gottlieb Anton Galliardi segédeként és talán Esterházy Imre prímás érsek hívására érkezett Magyarországra. 1726-ból szignált Nepomuki Szent János-képén látható a város vedutája (Pozsony, Galéria mesta Bratislavy). 1728-30 körül dolgozott a bazini [Pezinok] kapucinusoknak (főoltár: A Szentháromságot imádó Mária rendi szentek körében, szárnyképekkel, mellékoltárkép és oratóriumi képek). 1733-ban Assisi Szent Ferenc stigmatizációját festette meg a pozsonyi ferencesek egyik mellékoltárára és egy (elveszett) Szent Györgyképet az irgalmas kórháznak. Esterházy Imre egész alakos, hivatalos képmása 1735-ből jelzett műve (Pozsony, Slovenská národná galéria), s Kurtznak tulajdonítják a prímás kisméretű, rejtett portréját is (Alamizsnás Szent János képében, 1732 k., Pozsony, Galéria mesta Bratislavy). Irodalom PETROVÁ-PLESKOTOVÁ, A.: Maliarstvo 18. storočia na Slovensku, Bratislava, 1983. 17-18., 24. J. MEDVECKY: Bratislavsky barokovy maliar Josef Kurtz, Památky a múzeá XX. 1992/1., 4-8. 120 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

K

(JÁVOR ANNA)


L L LAJTA Béla

építész Született: Budapest, 1873. január 23. Meghalt: Bécs, 1920. október 12. Mestere: Hauszmann Alajos 1896-ban szerzett építészi oklevelet a budapesti Műegyetemen. Ezután rövid ideig egykori tanára, Hauszmann Alajos | [lásd] irodájában dolgozott. 18961901 között beutazta Itália, Németország, Anglia, Franciaország, Spanyolország és Marokkó városait. A történeti építészet emlékeinek tanulmányozása mellett a kortársi építészet jelentős, újító szellemű alkotóival is kapcsolatba került. 1897-ben Berlinben Adolf Messel, két évvel később Londonban Richard Norman Shaw irodájának munkájában vett részt. Itt megismerkedett az angol lakóházépítészet egy másik jelentős mesterével, M. H. Baillie Scottal is. 1901-től a hazai építészettörténet emlékeinek tanulmányozása mellett ő volt az első építész, aki jelentősebb népművészeti gyűjtőmunkát végzett, s eredményeit alkotásaiban is felhasználta. 1908 utáni művein felismerhető az osztrák Josef Hoffmann és a német Peter Behrens építészetének hatása, akikkel valószínűleg személyes kapcsolatban is állt. Megbízói többségükben a főváros zsidó vallású polgársága, ill. a zsidó jótékonysági szervezetek közül kerültek ki, de kapott jelentős megbízatásokat a városvezetéstől is. Irodájában számos, később jelentős karriert befutó építész is dolgozott, mint pl. Málnai Béla és Kozma Lajos. | [lásd] Kortársaira gyakorolt közvetlen hatása ugyan szerény volt, a következő generáció, az 1920-as évek végétől a kibontakozó hazai építészeti modernizmus képviselői azonban őt tekintették törekvéseik legfontosabb előfutárának. Lajta a historizáló formákat szabadon kezelő terveivel már londoni tartózkodása idején is sikerrel vett részt fővárosi tervpályázatokon (Lipótvárosi zsinagóga harmadik díjas pályaterve, 1899). Hazatérte után is a korszerű nemzeti építészet megteremtésére irányuló lechneri törekvések hívéül szegődött. 1905 előtt készült műveinek többségén felfedezhető Lechner Ödön | [lásd] hatása a mozgalmas tömegkompozíciókban, a népművészeti eredetű ornamentika és az erőteljes polikrómia alkalmazásában (Schmidl Sándor sírboltja, 1902-03, Budapest, Rákoskeresztúri zsidó temető; Tűzoltószertár, 1902-03, Zenta). Ebből az időszakból több Lechner Ödönnel közösen jegyzett épülete és terve is ismert (Postapalota pályaterve, 1902, Pozsony; Klein-kastély, 1902-03, Szirma). 1905 után eltávolodott a lechneri formanyelvtől. A Malonyay Dezső számára épített villa (1905-06, Budapest, Izsó utca) az angol lakóházak szabad belső térelrendezését egyesíti a magyar népi építészetből származó formaelemekkel. Első középületeire, a Wechselmann-féle Vakok Intézetére (1905-08, Budapest, Mexikói út) és a Pesti Chevra Kadisa Szeretetházára (1906-07, Budapest, Amerikai út) az észak-európai építészet által inspirált középkorias formák, mozgalmas tömegalakítás és egyszerű nyerstégla, ill. terméskő homlokzatok jellemzőek, amelyekhez bizonyos kiemelt pontokon gazdag, részben népművészeti inspirációjú, részben vallási szimbólumokat stilizáló ornamentika társul. Ezek az épületek a Fiatalok csoportjának építészeti törekvéseit előlegezik meg. 1908-ban tervezett épületei, a Parisiana mulató (Budapest, Paulay Ede utca) és a Rákoskeresztúri zsidó temető ravatalozója már utolsó korszakának alkotásai felé mutatnak. A szecesszió formai esetlegességeit meghaladni kívánó, korszerűségre és egyúttal maradandóságra törekvő kiforrott építészetének legfőbb jellemzői


L

az alapvető geometriai formákra redukált tömegalakítás, a formai egyszerűség és a kifinomult anyaghasználat révén elért monumentalitás, ill. a homlokzatok tagolásában a belső funkcionális rendszerének világos érvényre juttatása. Az egyszerű, geometrizált és monumentális forma megtalálásához Lajta Béla részben a történeti építészet tanulmányozása útján jutott el, alkotásaiban absztrahált formában felfedezhetők az ókori kelet, a klasszikus antikvitás és más korszakok művészetéből származó elemek is. Sohasem mondott le az ornamentika alkalmazásáról, egyéni módon absztrahált, jórészt népművészeti eredetű díszítőmotívumai a homlokzatok szerkezeti vagy funkcionális szempontból jelentős felületeit emelik ki. Ezek a tulajdonságok legkiérleltebb formában Lajta főművében, a Fővárosi Felső Kereskedelmi Iskola (1909-10, Budapest, Vas utca) épületében jelennek meg, amely Bárczy István polgármester iskolaépítő programjának volt reprezentatív alkotása. Hasonló jelentőségű három, 1911ben tervezett fővárosi bérházépülete (Népszínház utca; Szervita tér; Rákóczi út); a két utóbbi az üzlet és a lakás feladatkörét együttesen ellátó nagyvárosi épületek funkcionális és formai megoldására mutatott kiérlelt megoldást. 1911-14 között Lajta Szabó Ervinnel együttműködve a Fővárosi Könyvtár és Közművelődési Intézet tervein dolgozott, a méreteit és kulturálistársadalmi céljait tekintve is rendkívüli épület több változatban is létrehozott tervei a háború kitörése miatt nem valósulhattak meg. Lajta Béla alkotásai között jelentős hely illeti meg a síremlékeket, amelyeknek formálásmódja az építészeti alkotásokkal párhuzamosan változott, jutott el a szecessziósan lágy formáktól a szigorú geometrikus tömegekig, mindvégig lehetőséget adva az építésznek ornamentális művészete kibontakoztatására. Irodalom VÁMOS F.: Lajta Béla, Budapest, 1970 Béla Lajta - ornamento e modernitá (szerk.: BIRAGHI, M.), Milánó, 1999. (CSÁKI TAMÁS) LÁSZLÓ Fülöp Elek

festő Született: Pest, 1869. június 1. Meghalt: London, 1937. november 22. Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly, Liezen-Mayer Sándor Külföldön letelepedett életkép- és portréfestő. Képzőművészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] és Lotz Károly | [lásd] tanítványaként kezdte, majd a müncheni akadémián Liezen-Mayer Sándor | [lásd] osztályában folytatta. 1889-ben Pesten készített és kiállított Az első nagymosás című képét több életkép (Családi öröm; Vasárnap délelőtt) követte. Müncheni tanulmányai utolsó évében, 1892-ben festett Hofbräuhaus című festményén (Magyar Nemzeti Galéria) a bajor főváros egyik sörözőjét örökítette meg. 1897-ben Női arcképéért Állami Kis Aranyérmet kapott. Tanulmányai befejezése után Európa számos országában megfordult, majd Angliában telepedett le. Virtuóz arcképfestői képessége révén az európai főnemesség és a közéleti személyiségek kedvelt és sikeres portretistájává vált (XIII. Leó pápa; Rampolla bíboros; Roosevelt arcképe). 1914-tól a londoni Royal Art Schoolban tanított. Önarcképe (1911) az Uffizi gyűjteményében található. Irodalom László Fülöp kiállításának katalógusa, Nemzeti Szalon, Budapest, 1907 SHLEINITZ, L.: The Art of the Painter László, London, 1933 BALDRY, A. L.: Fülöp László, London, 1934 123 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

BALDRY, A. L.: Hogyan fest arcképet László Fülöp? (h. n.), 1936. (PAPP JÚLIA) LECHNER Ödön

építész Született: Pest, 1845. augusztus 17. Meghalt: Budapest, 1914. június 10. Mestere: Szkalnizky Antal, Boetticher Tanulmányait 1865-ben a Műegyetem elődjében, a József Ipartanodában kezdte, ahol mestere Szkalnizky Antal volt. 1866-69 között a magyar művészképzés akkori hagyományainak megfelelően Hauszmann Alajos | [lásd]sal és Pártos Gyulával együtt a Berlini Építészeti Akadémián képezte tovább magát. Tanárai közül Boettichert vallotta mesterének, aki az új építőanyagokról, elsősorban a vas tartószerkezetek szerepéről tartott előadásaival hatott rá. 1868-ban olaszországi tanulmányúton járt. Hazatérve Pártos Gyulával építészirodát nyitott, amelyet 1875-ig működtettek közösen. Az antik és a reneszánsz építészet szellemében tervezték a Múzeum körút 33., a Szent István körút 9. és a Bajcsy-Zsilinszky út 43. szám alatti lakóházakat. A nemzeti jellegű építészet megteremtésének első jelei a Veres Pálné utca 9. szám alatti bérház homlokzatára tervezett szobrok (Marschenke Vilmos munkái), Attila, Lehel, Árpád, Hunyadi János, Mátyás király és Zrínyi Miklós. Lechner Ödön első korszakának kiemelkedő alkotása és lezárása az azóta elpusztult Városligeti Korcsolyacsarnok. Az 1875-ben készült faszerkezetű épület barokkos, nyitott loggiás tömegkompozíciója némileg emlékeztetett a mostani Műjégpályára. Felesége halála után, 1874-től Lechner Ödön négy évet Párizsban töltött, ahol Clement Parent meghívásra építész irodájában számos kastély és palota felújítási munkájában vett részt. A kora reneszánsz díszes párkányai, a változatos tetőrendszerek, a virágornamentika már ekkor magukkal ragadták. Az 1878-as világkiállítás építményei is új tapasztalatokkal gazdagították, itt ismerkedett meg az indiai építészet elemeivel. Művészetének alapjává a francia építészet stílusteremtő ereje vált, amely Párizsba vonzotta. 1879-ben Angliában járt. Magyarországra visszatérve Lechner Ödön újjászerveződött irodája kezdetben sikertelen volt. 1882-ben a barokk szegedi Városháza felújítási pályázatának megnyerésével aztán megnyílt az út az új feladatok felé. A barokk tömb rekonstrukciója az életműben azért fontos, mert itt alkalmazta először a mázas cserepet, stílusának későbbi meghatározó elemét. A szegedi munkáért Lechner Ödön és Pártos megkapta a Ferenc József Rend Lovagkeresztjét. A siker hatására irodájuktól rendelték meg Budapesten a MÁV Nyugdíjintézet bérházát, a Drechsler-palotát az Operaházzal szemben (1883, Andrássy út 25.), a szegedi Milkó-házat (1882, Roosevelt tér 5.), a kecskeméti huszárlaktanyát (1885 k.), majd Torontál megyében a nagybecskereki Megyeházát (1886). Az épületek tervein kívül a belső berendezések és az épületdíszek is Lechner Ödön elképzelései nyomán készültek el. 1889-ben másodízben utazott Angliába. Ezúttal Zsolnay Vilmossal a Kensington (ma Victoria and Albert) Museumban a keleti kerámiákat, elsősorban az indiai díszítő elemeket tanulmányozta. Lechner Ödön oeuvre-jében már akadémiai tanulmányai idején jelentőséget kapott a vasvázas építkezés, amely éppen ebben az évben lett világszenzációvá a francia Eiffel - Párizs azóta jelképpé vált - tornya által. A Váci utcai Thonet-üzletház (1889) gótizáló vasvázas szerkezeti elemei és a funkciót szem előtt tartó tagolása miatt a modern magyar építészet előfutára lett. Az angol hatásnak is maradt nyoma alkotásai között: erről tanúskodott a második világháborúban elpusztult zsámboki Beniczky-kastély. Az építészeti részletképzést illetően egyre inkább a magyar folklór (a Huszka József által összegyűjtött népi motívumkincs alapján), az ázsiai, ill. a perzsa és indiai díszítőművészet felé fordult. 1891124 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

ben Pártossal együtt megnyerte az Iparművészeti Múzeum és Iskola tervpályázatát, "Keletre, magyar" jeligével. Ezzel párhuzamosan haladt a kecskeméti új Városháza tervezése, amelynek megépítését 1892-ben kezdték el. Először a kecskeméti terv valósult meg, amely tömegformálásában és részletképzésében is a francia gótizáló-reneszánsz stílustendenciát követi. Már itt megjelennek Lechner Ödön építészetének jellegzetes elemei, a dombordíszes pillérek, a jelvényekkel és emblémákkal díszített homlokzat. A belső tereket is gazdag díszítés borítja: a tanácstermet pl. reneszánsz kazetták, virágdíszek és Székely Bertalan | [lásd] két történelmi festménye. Az Iparművészeti Múzeum (1893-96) szecessziós jellegű épülete az Üllői úti főnézetre tervezett hosszanti elrendezésű tömb hangsúlyos középrizalittal. Az iskola külön szárnyba került, a Kinizsi utcára nyíló bejárattal. A múzeumot 1896-ban, a millenniumi ünnepségek utolsó állomásaként adták át. A külső díszítések, a mázas cserepek, a pirogránit díszítőelemek, az áttört virágmotívumok indiai, perzsa, mór és magyar népi hatásokról tanúskodnak. Az épület egésze eltér a klasszikus ízléstől és a hagyományos formavilágtól, ami vegyes fogadtatását magyarázhatja. Lechner Ödön azonban tovább haladt az Iparművészeti Múzeum által kijelölt úton, amelynek következő állomása a Földtani Intézet (Stefánia út) tervezése volt. A megbízást már Pártos Gyula közreműködése nélkül kapta meg 1897-ben. A főpárkány pártadíszítése a reneszánsz felvidéki főúri kastélyok hagyományát követi. 1895-ben tervezett saját bérházán is megfigyelhető az a minimalizáló szemlélet, amely az építészeti tagolást az ablakok keretelésének tégla díszeire redukálja, és csökkenti a kerámia berakásokat. Lechner Ödön lakóházának egyetlen dísze a bejárat fölött elhelyezett mázas kerámia családi címer, amelyet mesterjegyként alkalmaz. Ez a letisztult forma a Postatakarékpénztár (ma Magyar Nemzeti Bank) Hold utcai épületén érvényesül legtökéletesebben. 1899-ben kapta a megbízást, és az építkezés 1902-ben fejeződött be. A telket teljesen kihasználó beépítés központi tere a vasszerkezetű üvegtetővel lefedett pénztárcsarnok. A modern szemléletű, egyszerű megjelenésű épület téglahomlokzatát csak falpillérekkel hangsúlyozott középrizalit és a sarkokon féloszlopok tagolják, a horizontális építészeti tagolás az ablakok téglakeretelésére és a mázas díszű párkányzati díszítésre szorítkozik. A központi oromzat motívuma pártadíszként fut végig a koronázó párkányon. A szecessziós ízű ornamentális díszítés - a nagyszentmiklósi kincs bikamotívuma, a tulipán- és a madárfejek - a magyar hagyományokon alapszik. A modern szemlélet az építőanyagok alkalmazásában: beton- és vasszerkezetek és az ezeket eltakaró rabicfalak felhasználásában is megmutatkozik. A minden apró részletre kiterjedő igényesség jegyében Lechner a csarnok tölgyfa bútorait is megtervezte, amelyek elpusztultak. 1900-ban az épületért Lechner Ödönt a Képzőművészek Egyesülete Nagy Aranyéremmel tüntette ki, és királyi tanácsossá nevezték ki. Az Iparművészeti Múzeummal párhuzamosan egyházi megbízást is kapott. Kisebb akadályok leküzdése után 1895-ben indult meg a kőbányai Szent László-plébániatemplom kivitelezése, Barcza Elek korábbi terveinek felhasználása miatt azonban nem tekinthető Lechner Ödön szuverén alkotásának. A tömegalakítás a gótika hagyományait követte, a díszítő motívumok azonban Lechner Ödön egyedi stílusának megnyilvánulásai. Élete utolsó évtizedének legfontosabb megbízását ugyancsak az egyháztól kapta a pozsonyi katolikus gimnázium és a Szent Erzsébet-templom ("Kék templom") kivitelezésére, amit 1907-ben kezdtek el, és 1913-ban szenteltek fel. Az egyterű, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyben végződő hajót "barokk módra" keresztirányú fülkékkel osztotta, boltíves ablakformáit a magyar romanikától kölcsönözte. A torony sisakja a Szent Koronára emlékeztet, csúcsán a kettős kereszttel. Az idős mestert 1911-ben a római nemzetközi építészeti kiállításon, ott bemutatott életművéért (Otto Wagner mellett) nagy aranyéremmel tüntették ki. Haláláig még kapott néhány kisebb megbízást (Domokos-ház átépítése, Szeged; az Ernst Múzeum bejárata,


L

Budapest; Sipeki Balázs-villa; Vajda Péter utcai iskola [Vágó Józseffel]), de a nagyobb pályázatokon nem járt sikerrel. Irodalom KISMARTY-LECHNER J.: Lechner Ödön, Budapest, 1961 RADOS J.: Magyar építészet-történet, Budapest, 1961 MERÉNYI F.: A magyar építészet 1867-1967, Budapest, 1970 MENDÖL ZS.: A szecesszió úttörője, Lechner Ödön. In: Magyar művészet (szerk.: NÉMETH L.) 1890-1919, Budapest, 1981. 324-337. BAKONYI T.-KUBINSZKY M.: Lechner Ödön, Budapest, 1981 RÉV I.: Építészet és enteriőr a magyar századfordulón, Budapest, 1983 Lechner Ödön emlékkiállítás katalógusa (tartalmazza Lechner Ödön 1911es önéletrajzi írását és a Magyar forma nem volt, hanem lesz című tanulmányát is szerk.: PUSZTAI L.-HADIK A.), Budapest, 1985. (MULADI BRIGITTA) LIEB Ferenc

festő Született: 1758 Meghalt: 1788 között Rokokó vándorfestő Északkelet-Magyarországon a 18. század második felében. Származása, tanultsága nem ismert. Iglón városi festőként házasodott 1758-ban, gyermekei születtek, házat vett. 1769 őszén szerződött az edelényi L'Huillier-Esterházy-kastély szobáinak kifestésére. E fennmaradt munkái (évszakok, világtájak megszemélyesítői, csataképek, profán zsánerjelenetek, apoteózis, színes rokokó ornamentika) alapján Lieb Ferencnek tulajdonítható a monoki Andrássy-kastély dísztermének (A négy világrész; A négy elem, portrék) és kápolnájának (Krisztus feltámadása) figurális freskó-secco dísze 1770-71-ből, egy Nepomuki Szent János-olajkép ugyanitt (lappang), valamint a tőketerebesi pálos templom kifestése (jelenetek Remete Szent Pál legendájából és a pálos rend történetéből) és volt főoltárképe (Mária és Erzsébet) 1777-ből. A miskolci minoriták és a diósgyőri pálosok számára 1772-78 körül készített művei nem maradtak fenn (kivéve: egy Betlehemi csillag, Sárospatak, Katolikus Gyűjtemény, s talán: Remete Szent Pál, Sajólád, római katolikus templom). Lieb kezére vall még az abasári római katolikus plébániatemplom két mellékoltárképe (Patrona Hungariae; Mária neveltetése, 1769) és egy kisméretű Szent Anna-kép (Magyar Nemzeti Galéria). 1780-ban Beleznayné Patay Erzsébet tokaji kúriájában végzett aranyozást. Nevével jelezte a taktabáji Pataykastély (elpusztult) falképeit, ugyanitt látható Liebtől a református templom ornamentális kifestése verses feliratokkal, címerrel és a kastély képével 1782-84-ből. 1782-től Leleszen élt, ahol 1788-ig kimutatható. 1783-ban Nepomuki Szent János-mellékoltárképet készített a leleszi premontrei templomba, 1787-ben ugyanitt a sekrestye kifestését (Szent Norbert miséje, elpusztult) vállalta. Lieb személyes stílusa megkapóan eredeti, változatos motívumkincsét grafikai előképekről merítette. Feltehetően festő fia, Lieb Antal (*1771) működött Egerben 1800-46 között, s rokona lehetett a szintén egri piktor, Farenson Ferenc is (+1818). Irodalom JÁVOR A.: Lieb Ferenc, az "edelényi festő", Művészettörténeti Értesítő, XLIX. 2000. 167-186. GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 403.


L

(JÁVOR ANNA) LIEZEN-MAYER Sándor

festő Született: Győr, 1839. január 24. Meghalt: München, 1898. február 19. Mestere: Karl Blaas, Karl von Piloty A bécsi képzőművészeti akadémián Karl Blaasnál, majd Münchenben Karl von Pilotynál tanult. Első jelentősebb, Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sírjánál 1385-ben című történelmi festményén (1862, vázlat, Magyar Nemzeti Galéria) Thuróczy János középkori krónikája nyomán - a szabadságharc leverését követő időszak szemléletének megfelelően - a nemzeti múlt árulással, ármánnyal teli, tragikus időszakát elevenítette fel. Mária Terézia egy beteg koldusasszony gyermekét szoptatja (1867, vázlat, Magyar Nemzeti Galéria) című későbbi alkotása ezzel szemben nemcsak a bensőséges, családias szemléletű biedermeier polgári életképfestészet hagyományainak továbbélését jelzi, hanem a kiegyezéskori új, optimista történelemszemlélet erősödését is. Szent Erzsébet szentté avatása című festményével a müncheni akadémia 1865. évi pályázatán díjat nyert. 1868ban Sebesült honvédek címmel rajzot készített Szokoly Viktor Honvédalbumába. 1883-ban a müncheni Képzőművészeti Akadémia történelmi festészeti osztályának a tanára lett. Vallásos és történeti tárgyú festményei (Magyarországi Szent Erzsébet, 1883, Magyar Nemzeti Galéria; Mátyásnak Prágában küldöttség hozza hírül királlyá történt választását, 1896 k.) mellett irodalmi és mitológiai témájú képeket is festett. Kitűnő Faust-illusztrációi és a képekhez készített grafikai tervek romantikus szemléletről, Venus és Tannhäuser című alkotása pedig a színes, kolorisztikus, oldott előadásmód előtérbe kerüléséről tanúskodnak. Irodalom BENKÓ G.: Liezen-Mayer Sándor, Budapest, 1932 DÉNES T.: Liezen-Mayer Sándor (h. n.) [1932] Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 268-69. BODNÁR É.: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában, Budapest, 1987. 23-24. (PAPP JÚLIA)

LIGETI Miklós

szobrász Született: Buda, 1871. május 19. Meghalt: Budapest, 1944. december 10. Mestere: Stróbl Alajos Stróbl Alajos | [lásd] tanítványa volt, majd Bécsben és Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Első munkái a kilencvenes években akadémikus zsánerművek voltak (köztük a Rákászfiú, Budapest, Margitsziget). A századfordulón Rodin hatásáról tanúskodó, impresszionista jellegű alkotásokkal jelentkezett: márványba faragott vagy bronzba öntött aktkompozícióin és portréin a fény sejtelmesen fut végig, a formák gazdag játékát teremtve meg (Éva, 1897; Csók vagy más címmel Szerelem, 1901; Rippl-Rónai József arcmása, 1900; Iványi Grünwald Béla arcmása, 1901). Az intimebb művek (portrék, domborművek) mellett számos épület (Parlament, Adria Biztosító, Gresham-ház stb.) díszítőszobrászati munkáiban is részt vett. Igazi hírnévre a Városligetben álló Anonymus című 127 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

szobrával (1903) tett szert. A névtelen jegyzőt-történetírót - akiről nem maradt fenn képmás - Ligeti eredeti ötlettel szerzetesi ruhában, fejére kámzsát húzva, arcát szinte teljesen elrejtve formázta meg. A fény-árnyék hatások itt is hatásosan érvényesülnek - a szobor számos kiszögellése és bemélyedése révén a fény játékosan fut végig a bronzfelületen -, akárcsak Erzsébet királyné márványszobrán (Szeged, 1907). Ezután egyre inkább az akadémizmus határozta meg Ligeti Miklós stílusát. Rudolf trónörökös vadászruhában megörökített bronzszobrát 1908-ban avatták fel a Városligetben. A tízes évekből említést érdemel a ma a budapesti Központi Papnevelde kertjében álló, a pálos szerzet emlékére emelt Béke-kút (1916) a Madonna márvány mellszobrával, lent két oldalt imádkozó szerzetesek kőbe faragott alakjával, a húszas évekből pedig Vasvári Pál bronz emléktáblája a Magyar Nemzeti Múzeum falán (1926). A harmincas években is több budapesti köztéri emlékművet alkotott. A Horváth-kertben állították fel Déryné-szobrát (1935), amely a színésznőt korhű ruhában, gitárral a kezében örökítette meg; a háborúban megsérült márvány emlékművet ugyan lebontották, kicsinyített herendi porcelánmásolatokban azonban ma is igen népszerű. 1936-ban avatták fel a Szabadság téren Harry Hill Bandholtz bronzszobrát: a tábornok 1919 októberében erélyes fellépésével megakadályozta, hogy román katonák a Magyar Nemzeti Múzeumban fosztogassanak, s annak kincseit Romániába szállítsák. A Palota (ma Dózsa György) téren 1937-ben felavatott, mészkőből készült Tüzéremlékmű a háborúban megrongálódott, s lebontották. Ligeti síremlékszobrászként és keramikusként is jelentős tevékenységet fejtett ki. 1920-ban több éven át működő kerámiagyárat alapított. Balatonlellén, a Kapoli Múzeumban állandó kiállítása látható. Irodalom LIGETI G.: Ligeti Miklós Gyűjtemény, Kapoli Múzeum, Lakitelek, [1993] PROHÁSZKA L.: Ligeti Miklós, Kapoli Múzeum és Galéria, Balatonlelle, 2001. (FALUS JÁNOS) LOTZ Károly

festő Született: Homburg von der Höhe, 1833. december 16. Meghalt: Budapest, 1904. október 13. Mestere: Marastoni Jakab, Weber Henrik, Hans Gasser, Karl Rahl Az 1842-ig külföldön nevelkedett festőművész édesapja a hessen-homburgi herceg titkára, édesanyja a budai udvari patikus lánya volt. Az 1840-es évek második felében Marastoni Jakab | [lásd] pesti festőiskolájában, majd Weber Henrik | [lásd]nél tanult. Művészeti tanulmányait 1852-től Bemphasisécsben folytatta. Mivel eleinte szobrásznak készült, először a neves bécsi szobrász, Hans Gasser magánműhelyének látogatója lett. Később a nagyhírű Karl Rahl történeti festőnél folytatott festészeti tanulmányokat. 1859-től Rahl segédeként részt vett több bécsi monumentális falfestészeti együttes (Arsenal, görögkeleti templom, magánpaloták kifestése) kivitelezésében. Kiváló szakmai együttműködésüket jelezte, hogy bár Lotz Károly már letelepedett Pesten, 1864-ben egykori mestere visszahívta, hogy segédkezzen a bécsi, gmundeni, herrensteini falképek kartonjainak készítésénél, ill. a falképek megfestésénél. Lotz Károly lelkiismeretesen másolta és követte mestere akadémikus szemléletről tanúskodó munkáit, kartonjai tematikáját és stílusát, de ezzel egy időben hazai témák is foglalkoztatták. Az 1850-es években, bécsi tartózkodása alatt, s hazatérte után is több magyar témájú népéletképet és alföldi tájképet (A tiszttartó kikocsizik, 1850-es évek, 128 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

Debrecen, Déri Múzeum; Parasztlakodalom, 1858, Magyar Nemzeti Galéria; Szüreti mulatság, 1858; Sulykoló asszonyok; A juhász a feleségével; A betyár kedvese; Hazatérő juhász; Betyár, 1860 k., Magyar Nemzeti Galéria; Ménes a zivatarban, 1862, Magyar Nemzeti Galéria; Zivatar a pusztán; Lovak a kovácsnál, Magyar Nemzeti Galéria; Aratóünnep) készített. Pusztai zivatart ábrázoló festményei a viharos ég mozgalmas, eleven, erőteljes lefestésével, Bécsben is kiállított képei (Lovak, 1854; Ménes a pusztán, 1860; Lovak a pusztán, 1863) pedig a lovak sajátos mozdulatainak és viselkedésének, ill. a ménesek szokásainak pontos megfigyelésével és a valósághoz közeli megörökítésével tűnnek ki. Csikósés ménesképeinek mintáit egyébként a kutatás külföldi mesterek (Albrecht Adam, J. E. Gottlieb Prestel) munkáiban találta meg. Alföldi tájai (Pusztai táj gomolyfelhőkkel, magántulajdon; Táj gémeskúttal, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria), akvarell- és temperatanulmányai (Ménes, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria; Dunai táj lóúsztatással, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria; Felhőtanulmányok, Magyar Nemzeti Galéria) és friss táji környezetben elhelyezett életképei művészetét alkalmanként az impresszionistákhoz közelítik. Az 1850-es évek elejétől a Pesti Műegylet kiállításain szerepeltetett tájképeivel mind a közönség, mind a kritika körében sikereket aratott. A megrendelők igényeihez alkalmazkodó, virtuóz művészetével szinte minden műfajban otthonosan mozgott. 1859-ben Gellért püspök megtagadja a koronázást Aba Sámueltől című festményével részt vett a Pesti Műegylet által meghirdetett, a következő évi műlapra kiírt történeti festmény pályázaton. Számos hazai festőhöz hasonlóan foglalkozott újság- és folyóirat-illusztrálással. Petőfi halálát bemutató litográfiája allegorikus ábrázolásának (Az Ország Tükre melléklete, 1863. 12. szám, Magyar Nemzeti Múzeum) előképeit a síremlékszobrászatban találjuk meg. Marastoni Jakab karcolta rézre Petőfi Sándor János vitéz című költeményéhez készített rajzait, amelyek 1863-ban Az Ország Tükrében jelentek meg (Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum). Az Ország Tükre közölte 1868-ban azt a litográfiát is, amelyet Marastoni a Kun László meggyilkolása című Lotz-rajz nyomán készített. Attila halála, ill. Dobozi és hitvese (1850-es évek, Magyar Nemzeti Galéria) című festménye éppúgy a 19. századi irodalomban és a képzőművészetben egyaránt népszerű történeti témát dolgozott fel, mint a Szondi két apródja című szépiarajza (1860-as évek második fele, Magyar Nemzeti Galéria). Széchenyi apoteózisa című allegorikus olajfestményén (1867, magántulajdon) egykori bécsi mesterének, Hans Gassernek Széchenyiről mintázott, Izsó Miklós | [lásd] által kifaragott mellszobrát (1859) örökítette meg. Félakt (Nő képe) című, 1860 körül készített festményén (Magyar Nemzeti Galéria) még inkább a biedermeier korszak szemérmes, visszafogott érzékiségének hagyománya él tovább, később keletkezett női aktjai azonban (Fürdő nő, 1901; Múzsa; Vénusz születése) már erőteljes, bár mindig kifinomult erotikus vonzerejükkel hatnak. Az 1880-90-es években gyakran jelenít meg allegorikus és mitológiai témákat. A bacchánsnő motívumát Karl Rahl hatására többször is megfestette, s több változatban készült el az Amor és Psyche történetét feldolgozó jelenet is. Az 1890-es években készültek évszak-allegóriái (Nyár; Ősz). Kevés megrendelésre festett portréját ismerjük (Báró Hatvany Sándorné; Stróbl Alajosné), legtöbb arcképén családja tagjait ábrázolta (Fiatal nő arcképe; Lotz Ilona; Önarckép, 1890-es évek közepe; unokái arcképei). Nevelt lányáról készített kitűnő portréja (Kornélia fekete ruhában, 1896, Magyar Nemzeti Galéria) arcképfestészetének csúcspontját jelenti. Portréfestészetében a 19. század végén a preraffaelitizmus és a szecesszió hatására változások figyelhetők meg: a képek formátuma keskenyebb, pannószerű lesz, művészi megformálásuk pedig egyre dekoratívabb, klasszicizálóbb. Az 1860-as évektől - először a szintén Rahl-tanítvány Than Mór | [lásd]ral, később egyedül - több magyarországi reprezentatív, monumentális falképfestészeti megbízást kapott. Első közös munkájuk a pesti Vigadó falfestményekkel történő díszítése volt, amelyre Pest város tanácsa kérte fel kettőjüket. A 129 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

felkérést bécsi mesterük, Rahl is támogatta. A lépcsőházba 1864-ben a magyar mitológia elemeit összegyűjtő Ipolyi Arnold javaslatára Argyrius királyfi és Tündér Ilona történetét festették meg, azt az Itáliából származó mítoszt, amely Gyergyai Albert 16. századi széphistóriája óta, Vörösmarty népszerű Csongor és Tündéjén keresztül magyarrá vált. A történet jeleneteivel Lotz Károly a mennyezet alatt lévő négyszögletes falmezőt díszítette, Than pedig a főfalat festette ki. Bár a kifestés tematikája nemzeti vonásokat hordoz, a falképek megformálása Rahl akadémizmusának közvetlen hatását mutatja. Kompozíciói előképeiként Lotz Károly - Thanhoz hasonlóan - a reneszánsz művészeinek, Raffaellónak, Giulio Romanónak, Guido Reninek alkotásait használta fel. Az elkészült falképek fontos szerepet játszottak a középületeket díszítő, reprezentatív világi falképfestészet műfajának hazai meghonosításában és népszerűsítésében. A Vigadó kifestését mind a korabeli kritika (Kelety Gusztáv), | [lásd] mind a közönség lelkesen, elismeréssel fogadta. Thannal együtt kapott megbízást a Nemzeti Múzeum lépcsőházának kifestésére (1866-77) is. A körbefutó frízen az elsősorban mondai hátterű őstörténeti jeleneteket Lotz Károly festette meg, a történeti eseményeket bemutatókat pedig Than. Lotz Károly a kompozíciók egy részét (Vérszerződés; Hódolat Árpádnak) korábbi képzőművészeti ábrázolások, pl. Johann Nepomuk Geiger népszerű metszetsorozata nyomán festette meg, s előképként használta az egyházi festészet hagyományait (A kereszténység hirdetése) is. A Táltos regél a magyaroknak az őshazában, a Magyarok útban az új haza felé vagy a Pásztortól utat tudakoló ősmagyar harcosok című kompozíciókat jellemző életképszerű megfogalmazás az 1850-60-as években keletkezett életképeivel mutat szoros összefüggést. Fontos szerepet játszottak a nemzet múzeumát díszítő reprezentatív festészeti ciklus programjában az épület közművelődési funkciójával, vállalt feladataival egybehangzó allegorikus ábrázolások is. Az 1874-ben elkészült mennyezetfreskón a Fantáziát az Észlelés, a Hagyomány, az Ihletettség és a Lelkesülés allegorikus alakjai jelenítették meg, a Tudományt pedig az Igazság és az Önismeret mellett a tudományágak (Bölcsészet, Orvostudomány, Jogtudomány, Teológia, Történelem stb.) megszemélyesítői. A Nemzeti Múzeum falképeihez hasonlóan az olasz reneszánsz, elsősorban Raffaello művészete szolgált előképként az új Városháza dísztermének kifestésében is. 1875-77-ben Lotz Károly a Láng József tervei alapján felépült régi Műcsarnok mennyezeti lunettáiba festett allegorikus kompozíciókat. Az Operaház mennyezetének kifestése (1883-84), amelyre már egyedül, Than nélkül kapott megbízást, falképfestészetének egyik csúcspontja. Kiváló rajztudása, dekoratív színkezelése, formabiztonsága, könnyed festésmódja, amellyel a Zene apoteózisa című mennyezetképen a zene szárnyalását, dinamizmusát érzékeltette, nemcsak az épület reprezentativitására irányuló elvárásoknak felelt meg, hanem annak a nagyvilági elegancia iránti igénynek is, amely a kiegyezést követő "Gründerzeit" nagypolgárságának hatalmát, erejét fejezte ki. A Tudományos Akadémia újonnan felépített palotája első emeleti reprezentatív dísztermének falait (1887-91) Eötvös József, Trefort Ágoston, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos programja alapján a hazai művelődés egykori jeles képviselőit kiemelkedő uralkodóink környezetében ábrázoló triptichonokkal, a mennyezetet pedig allegorikus jelenetekkel díszítette. Sikerei nyomán számos középület kifestésére (az Országház lépcsőháza, 1896-98; Keleti pályaudvar) kapott megbízást. A korábbi neoreneszánsz előképek helyett az 1890-es években egyre inkább a barokk freskófestészet hagyományai, a látszatarchitektúra és az illuzionisztikus festői eszközök alkalmazása felé fordult. A végtelen felé kinyitott tereket gazdag művészi fantáziájáról tanúskodó dekoratív alakokkal és jelenetekkel népesítette be. A Hauszmann Alajos | [lásd] által épített Kúria (a mai Néprajzi Múzeum) nagycsarnokának stukkóval díszített mennyezetére (1894) az épület rendeltetésének (igazságszolgáltatás) megfelelően Justitia középponti figurája mellé az Igazság és a Béke, ill. a Bűn és a Megtorlás allegorikus alakja került. A budai királyi vár Habsburg-termének kifestése 130 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

L

előtt Würzburgban tanulmányozta Tiepolo freskóit. Festészete népszerűségének oka ugyanakkor az is lehetett, hogy mindig alkalmazkodott a díszítendő épület sajátosságaihoz, stílusához és rendeltetéséhez. A Mátyástemplomot például síkszerűen megjelenített freskókkal díszítette, a lipótvárosi Szent István-bazilika mozaikkartonjait (1894-99) reneszánsz szellemben készítette el, Károlyi Istvánné palotája lépcsőházának mennyezetfreskóján pedig az impresszionizmus atmoszférafestészetéhez közelített. Az 1909-ben épült Párizsi Áruház (a volt Divatcsarnok) ún. Lotzterme egy különleges építészeti megoldás eredménye: az új épület helyén állott kaszinó Lotz-freskókkal díszített egykori neoreneszánsz báltermét kapcsolták az áruház teréhez. Jelentős Lotz Károly művészetpedagógiai tevékenysége is. 1882-ben a hazai művészképzésben fontos szerepet játszó Mintarajztanoda gyakorló festészeti osztályának vezetésére, majd 1897-ben a Mesteriskola freskófestészeti tanfolyamának irányítására kérték fel. Irodalom Lotz Károly rajzai (kat., szerk.: HOFFMANN E.), Budapest, 1907 Lotz Károly (1883-1904) (kat., szerk.: BÍRÓ B., BODNÁR É.), Budapest, 1954 YBL E.: Lotz Károly élete és művészete, Budapest, 1981 SZVOBODA D. G.: Az Operaház, Budapest, 1987 BAKÓ ZS.: A szépség festője: Lotz Károly (1833-1904), Budapest, 1994. (PAPP JÚLIA) LUX Kálmán

építész, restaurátor Született: Bikás, 1880. február 14. Meghalt: Budapest, 1961. december 21. 1901-ben szerzett oklevelet a budapesti Műegyetemen, 1902-ig Möller István műegyetemi tanár mellett működött. 1910-től a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság alatt ügyvezető építésze, emiatt később rövid időre felfüggesztették tagságát. 1914-ben doktori, 1917-ben magántanári címet kapott. 1950-ben a Műszaki Egyetem tanárává nevezték ki. A Műemlékek Országos Bizottságának tagjaként főleg középkori emlékek feltárásával és helyreállításával foglalkozott (római katolikus templom, Mátraverebély; altemplom, Feldebrő; római katolikus templom, Gyöngyöspata; római katolikus templom, Öskü, Mánfa, Sopronbánfalva; ferences kolostor, Sopron; királyi vár, Esztergom; székesegyház, Székesfehérvár; Szent Erzsébet-templom, Kassa). Nevéhez fűződik többek között a visegrádi Salamon-torony lefedése, a visegrádi vár rekonstrukciós terveinek elkészítése, amelynek alapján 1951-ben a felújítás megkezdődött. Lux tervei alapján épült fel a pécsi román kori kőtár. Műemlékvédelmi tevékenysége mellett tervezett bérházakat, középületeket (pl. a gellérthegyi sziklakápolnát, 1925-26 vagy a lillafüredi Palotaszállót, 1927). Írt tanulmányt a visegrádi várról (1922), a selmecbányai óvárról (Budapest, 1914) és Árpádkori építészeti maradványok Óbudán (Budapest, 1916), A kecskeméti római katholikus nagytemplom (Budapest, 1916), A budai Várpalota Mátyás király korában (Budapest, 1920) és A budapesti belvárosi plébániatemplom (Budapest, 1934) címmel. Irodalom ENTZ G.: A magyar műemlékvédelem a két háború közt, Műemlékvédelmi Szemle, 1993/1. 105-108. ROMÁN A.: III. Béla XX. századi építésze, Népszabadság, 2000. 37. 32. (NAGY VILLŐ) 131 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M M M. S. mester

festő Született: 16. század eleje Késő gótikus festő, a régi magyarországi festészet legjelentősebb alakja, akinek csupán a nagy valószínűséggel a selmecbányai régi plébániatemplom - az egykorú városi iratok szerint: "Schlosskirch", későbbi nevén Óvár számára festett főoltárából való táblái ismeretesek. A Feltámadás táblán olvasható betűk a kor művész-szignatúráit ismerve minden bizonnyal nevének kezdőbetűi (tehát semmiképp nem helyes a mostanában gyakori "M S" vagy "MS mester" változat). Újabb - nem eléggé megalapozott feltevések szerint a feliratot MAS-nak kell olvasni, tehát nem monogram. A betűk mellett ugyanazon a táblán 1506-os évszám látható, amelynek hitelességét olykor kétségbe vonják. Konkrét tudomásunk M.S. mester személyével, más munkáival kapcsolatosan nincsen, minden továbbit csak a ránkmaradt, markáns stílusának köszönhetően kétségtelenül összetartozó és sajátkezű munkáiból tudjuk kikövetkeztetni. Az oltár táblái: 1. Mária látogatása Erzsébetnél (Magyar Nemzeti Galéria); 2. Jézus születése (Tópatak, plébániatemplom); 3. A királyok imádása (Lille, Musée des Beaux-Arts); 4. Krisztus az Olajfák hegyén; 5. Keresztvitel; 6. Kálvária; 7. Feltámadás (az utóbbi négy kép: Esztergom, Keresztény Múzeum); egy kompozíció, feltehetően a sorozatot indító Angyali üdvözlet hiányzik. Egyes képeknek a hátán olyan nyomok láthatók, amelyekből domborművek odaerősítésére lehet következtetni, ezek voltak a mozgatható szárnyak. Egy rekonstrukció szerint a csukott oltár felül egy Jézus születését, alul a passiót bemutató sorozatból állott, és M.S. mester munkásságához esetleg egy Toruńból származó 1500 körüli Keresztlevétel is tartozott (Varsó, Muzeum Narodowe). Ilyen hatalmas táblák egymás fölött két sorban elrendezve rendkívül nagy oltárt tételeznek fel, amelynek szekrénye 240 cm széles és 360 cm magas lehetett, ami arra utal, hogy csakis egy gazdag város plébániatemplomának szentélyébe készülhetett. Indokolt tehát Selmecbányára gondolni; ez a felfogás a több kisebb egységben előkerült táblák összetartozásának felismerése óta általános, mert mindegyiket az egykori bányaváros közelében találták meg. (A passió-képek közül három a hontszentantali Coburg-Koháry-kastélyban bukkant fel 1876-ban, a negyedik 1878-1891 között került az esztergomi Keresztény Múzeumba; a Jézus születését a hontszentantali plébániatemplomban 1910-ben, a Mária látogatása Erzsébetnél táblát a tópataki plébániatemplom padlásán találták 1891 k.) Selmecbánya fő plébániatemplomában valóban állítottak egy Szűz Máriának szentelt főoltárt, amelyet minden aggodalom nélkül azonosnak tekinthetünk M.S. mesterével, ennek alapítóit név szerint is ismerjük: Leonhardus Heynitzky és Dorothea Duschlin. A házaspár azonban csupán egy búcsúengedélyben szerepel, a helyi hivatalos iratokban nem, tehát nem lehettek helyi polgárok; nyilván egy kereskedelmi szálakkal odakötődő közeli vagy távolabbi város lakói voltak. Régebbi feltételezések az oltárhoz kapcsoltak a selmecbányai Szent Katalin-templomban, ill. a helyi múzeumban (Slovenské národné museum - Banské múzeum) őrzött szobrokat, amelyek mai ismereteink szerint egy másik oltár részei voltak. A Szűz Mária-oltár egyébként nem volt hosszú életű, 1542-ben lebontották, amikor az egész, könnyen erődíthető dombon álló épületet várrá alakították át az előző évben Budát elfoglaló törökök további előnyomulásától félve. A pompás oltárépítmény képei és szobrai szétszóródtak, egyesek bizonnyal megsemmisültek, és 19. századi felbukkanásukig teljesen elfelejtődtek. M.S. mester nagyszerű kolorista volt, szívesen helyezte a jeleneteket tájképi 132 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

környezetbe, mégpedig a jelenetek hangulatához illeszkedőkbe: ezért találkozik üde virágos réten Mária és Erzsébet, és ezért meredeznek kopár sziklák, élettelen faágak a Keresztrefeszítés hátterében. Szuverén művészegyéniség lehetett, ám nagyon markáns stílusa ellenére sem sikerült munkásságát gyarapítani, eddigi képeihez újakat illeszteni, mesterét, tanítványait felderíteni. A különböző helyeken és időpontokban előkerült, egy átfestés eredményeként még a szignatúrát és évjelzést is elvesztett táblák összetartozását Divald Kornél ismerte fel, első alapos tanulmányozójuk Genthon István volt. A kutatás jelenleg arra szolgáltat bizonyítékokat, hogy M.S. mester munkásságának gyökereit a nürnbergi festészetben kell keresni. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955, 149-163., 422-425. (a korábbi irodalommal) URBACH ZS.: Die Heimsuchung Mariae, ein Tafelbild des Meisters M S (Beiträge zur mittelalterlichen Entwicklungsgeschichte des Heimsuchungsthemas) I-II., Acta Historiae Artium, 10. 1964, 69-123., 299320. MOJZER M.: M. S. mester passióképei az esztergomi Keresztény Múzeumban, Budapest, 1976 MOJZER M.: M. S. mester budapesti, hontszentantali (Antol) és lille-i képei, A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve [4.], 149-163. "Magnificat anima mea Dominum". M S mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (kat.), Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1997 EÖRSI A.: "Gemartert ward unter Poncio Pylato". Megjegyzések M S Mester kálváriájának ikonográfiájához, Művészettörténeti Értesítő, 48. 1998, 199-213. (VÉGH JÁNOS) MA

aktivista irodalmi és művészeti lap Kassák Lajos 1915-ben A Tett címmel alapította meg első aktivista, háborúellenes, anarchista, radikális szellemű, eleinte irodalmi és politikai, később irodalmi és képzőművészeti lapját. Előképe a német aktivizmus lapja; ennek egy cikkében Franz Pfemfert 1911-ben Die Aktion (A tett) címmel egyesítette mindazokat az eszméket, Marx, Bakunyin, Lenin ideológiáját, a kommunizmusba és az anarchista cselekvésvágyba vetett hitet, amely a magyar aktivisták világnézetét is meghatározta. Nézeteik szerint a történelemformáló erő legfontosabb mozzanata a személyes tett. A Tett 10. számában Kassák Lajos irodalmi-művészeti programot közölt. A szövegben használt kifejezések: a "halott istenek", a "szabaduló akarat" Nietzsche hatására utalnak, a "magukra eszmélt erők", a "lokomotív" és az "aeroplan" technikai haladást sürgető gondolatok, a német aktivizmus írásainak ismeretét jelzik. A program szerint a művészeknek a történelmi erőket kell szolgálniuk. A lap nemzetközisége, anarchista, lázító, háborúellenes programja miatt nem volt hosszú életű, néhány hónap után betiltották. Kassák 1916 novemberében A Tett folytatásaként új lapot indított, amely már túlnyomórészt képzőművészeti problémákkal foglalkozott; a Ma körül szellemi műhely alakult ki. A mozgalomhoz ekkor csatlakozott Uitz Béla aki Kassák mellett vezető szerepet töltött be, és nemcsak képzőművészetével, hanem írásaival is megjelent a lapban. Kritikusuk Hevesy Iván volt, aki már filmelmélettel is foglalkozott, egészen új világnézetet és művészetet sürgetett. A csoport az egységben kereste az erőt, amely változtatni képes a megrögzött társadalmi szokásokon és művészeti irányzatokon. 1919-ben kiáltványt fogalmazott meg A világ új művészeihez címmel, itt jelent meg a "kollektív individuum" fogalma. Kassák, aki a Ma tipográfiáját kialakította, az expresszionizmus és a konstruktivizmus formarendjét alkalmazta, és az addig szecessziós jellegű 133 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

könyvművészet ellenében létrehozott egy valóban új szellemű tipográfiát. 1917-ben Kassák és köre Ma néven kiállítótermet nyitott Budapesten a Visegrádi utcában, amely a Váci utca 11/b-be, majd a Ferenciek terére költözött. Két év alatt kilenc kiállítást szerveztek, nem csak szorosan az aktivizmushoz közelálló művészeknek. Első kiállításukon Mattis Teutsch | mutatkozott be, amelyet Bohacsek Ede-emlékkiállítás követett. A harmadik tárlaton már csoportosan mutatkoztak be a kör művészei: Uitz Béla, Nemes Lampérth József, | [lásd] Kmetty János, Schadl János, Mattis Teutsch János, Bortnyik Sándor, Ruttkay György, Diener-Dénes Rudolf, | Pátzay Pál, | Spangher Ferenc, Gergely Sándor és néhány művével Gulácsy Lajos. | [lásd] Később kiállított itt Vaszary János | [lásd] is. Tárlata volt Tihanyi Lajos- | [lásd]nak és gyűjteményes bemutatkozása Mattis Teutschnak. 1919-ben fontos grafikai kiállítás nyílt. A Ma hasábjain is a grafika játszott vezető szerepet, főképp agitációs jellegű plakátok és rajzok formájában, mint például Berény Róbert plakátjai és Tihanyi portréi. A plakátot az új művészet egyik legfontosabb válfajának tekintették. A Tanácsköztársaság bukása után a Ma Kör és Kassák emigrációra kényszerült, aki a Mát Bécsben jelentette meg tovább. 1921-es első bécsi számában jelent meg a Minden ország művészeihez című manifesztum. A folyóiratnak ekkoriban egyik jelentős munkatársa a kritikus és teoretikus Kállai Ernő (Mátyás Péter álnéven). A Ma hasábjain jelent meg először a síkkonstruktivizmus új iránya, amelyet Kassák Bortnyik Sándorral hozott létre. Irodalom BORI I.-KÖRNER É.: Kassák Lajos irodalma és festészete, Budapest, 1968 SZABÓ J.: A magyar aktivizmus története (1915-1927), Budapest, 1981. (MULADI BRIGITTA) MADARÁSZ Viktor

festő Született: Csetnek, 1830. december 14. Meghalt: Budapest, 1917. január 10. Mestere: Pósa Gusztáv, Ferdinand Waldmüller Az 1848-49-es szabadságharcot végigküzdő fiatal önkéntes, akinek rokona, Madarász László az 1849-es radikális párt vezetője volt, a jogászpályát cserélte fel a művészire. Pécsett Pósa Gusztávnál tanult festeni, majd 1853ban beiratkozott a bécsi akadémiára. 1855-ben Ferdinand Waldmüller szabadabb szellemű bécsi magán festőiskoláját kezdte látogatni. A bujdosó álma című, valóság és álom keveredését mutató romantikus festményének témáját a kuruc-labanc harcokból merítette (1856, Magyar Nemzeti Galéria). Ezt a tematikát dolgozta fel korábban Kuruc és labanc című alkotásán (1855) is, amelynek címét a cenzúra miatt Két testvérre kellett változtatni. Festői tanulmányait 1856-tól az európai művészeti élet új központjában, Párizsban, az École des Beaux Arts-ban, ill. Leon Cogniet szabadiskolájában folytatta. Életművének legkiemelkedőbb darabjai (Zrínyi tanulmányfej, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) hosszú párizsi tartózkodása alatt születtek. A külföld elismerését jelzi az 1861-ben kapott állami nagy aranyérem, amellyel a Szalonban kiállított alkotásait (Hunyadi László siratása, 1859, Magyar Nemzeti Galéria; Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt, 1859; Zách Felicián, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) jutalmazták. Festményeit a korabeli párizsi kritika (Theophile Gautier) is dicsérte. Hunyadi László siratása című festménye napjainkig az 1848-49-es szabadságharc leverése felett érzett nemzeti gyász emblematikus megfogalmazása. Radikális és hazafias témaválasztása - Zrínyi Péter a fogságban, 1857; Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben (1863, Magyar Nemzeti Galéria) -, ill. az 1860-as években elmélyülő szenvedélyes, 134 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

drámai ábrázolásmódja (Dobozi, 1868, Magyar Nemzeti Galéria; Dózsa népe, 1868, Magyar Nemzeti Galéria) a hazai romantikus történelmi festészet kiemelkedő alkotójává tették. Párizsban készített Krisztus az Olajfák hegyén című alkotását a francia császárné vásárolta meg. 1870-es hazatérése után sikerei nem folytatódtak, a történelmi festménypályázatra benyújtott művelődéstörténeti témájú képét (Bethlen Gábor tudósai között, 1870, Magyar Nemzeti Galéria) Kelety Gusztáv | [lásd] szigorú bírálattal illette. Bár Petőfi halála (Hazám) című festménye (1875, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) a kompozíció teatralitása miatt nem éri el korábbi munkái színvonalát, a róla készült reprodukciók nagy száma a téma óriási népszerűségére utal. A kritikától elbizonytalanodott festő 1880-ban két évtizedre felhagyott a művészi tevékenységgel, s csak élete vége felé kezdett újra festeni. Feltámadás című Petőfi-képének (1913, magántulajdon) primitív-naiv megfogalmazása azonban már nemcsak az agg mester hanyatlását, hanem a történeti festészet 20. századi kiürülését is jelzi. Portréin (Felesége kék ruhában; Thierry Amadé, 1864; Felesége csíkos ruhában, 1871, Magyar Nemzeti Galéria; Izsó Miklós, 1873) elmélyült emberábrázolásra törekedett. Irodalom LYKA K.: Madarász Viktor élete és művei, Budapest, 1922 RADOCSAY D.: Madarász Viktor, Budapest, 1941 SZÉKELY Z.: Madarász Viktor, Budapest, 1954 MATITS F.: Madarász Viktor halálának 80. évfordulójának emlékére szervezett kiállítás (kat.), Nyíregyháza, 1997 RÉVÉSZ E.: Kuruc és labanc - Két testvér - Életrajz Erdély múltjából. Madarász Viktor első történeti festménye 1855-ből, Művészettörténeti Értesítő, 1998/1-2., 141-151. (PAPP JÚLIA) magyar képző- és iparművészeti folyóiratok Első hazai képzőművészeti szakfolyóiratunkat Maszák Hugó műkritikus indította 1864-ben. Noha a Magyar Képzőművész csak hat számot ért meg, éppúgy igyekezett betölteni a hivatalos szaklap szerepét, mint az "oktatva mulattató" feladatkört, egyaránt helyt adva bölcseleti szakcikkeknek, kiállítási beszámolóknak, művészekről szóló anekdotáknak, könnyed modorú elbeszéléseknek, adomáknak, a gyakorló művészek és gyűjtők, vásárlók mellett számítva a női olvasóközönségre is. Maszák 1868ban Műcsarnok címmel újabb művészeti szaklapot indított. Az 1869 januárjáig huszonkét számot megért folyóirat a Képzőművészeti Társulat hivatalos közlönyeként naprakész beszámolókat nyújtott a társulati ülésekről, tárlatokról, emellett közölt bírálatokat, oktató cikkeket és művészeti tárgyú elbeszéléseket. Ugyanebben az évben, 1869-ben az Archeológiai Bizottság Archeológiai Értesítő címmel indította meg - mind a mai napig létező - szakközlönyét, amely 1940-ig régészeti és művészettörténeti tudományos értekezéseket egyaránt közölt. Szerkesztői és munkatársai között a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem olyan jelentős alakjai szerepeltek, mint Rómer Flóris, Henszlmann Imre, Pulszky Ferenc, Pulszky Károly, Hampel József és Ipolyi Arnold. A korai kezdeményezések közé tartozik a (Peterdi) Prém József művészeti író szerkesztésében 1879-81 között megjelent Képzőművészeti Szemle. A Képzőművészeti Társulat 1898-ban újabb szakfolyóirat alapítására tett kísérletet, amikor Ambrozovics Dezső társulati titkár vezetésével megindította Műcsarnok című folyóiratát. Az 1901-ig önállóan, majd 1909-ig a Művészet melléklapjaként létező folyóirat igen alapos és naprakész tájékoztatást nyújtott a művészeti közélet aktuális eseményeiről, részletes kiállítási szemléket közölt, és több vitának is helyet adott, így a Nemzeti Szalon körüli eseményeknek vagy a művészeti nevelés kérdéskörének. Utóbbi aktualitását jelezte, hogy 1898-ban a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Rajzoktatás címmel önálló szakmai 135 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

orgánumot indított. Az 1944-ig fennállt szakfolyóirat a művészeti nevelés időszerű kérdései mellett a hazai képzőművészeti élet aktuális eseményeiről is rendszeresen beszámolt. Szakterületét tekintve rokon kezdeményezés volt A Rajz című (1904-06), Sziklás Adolf által szerkesztett oktatásügyi és szakirodalmi folyóirat is. Az iparművészet fellendülésének köszönhetően a 19. század vége az iparművészeti szaksajtó kialakulásának feltételeit is megteremtette. Úttörő kezdeményezésnek tekinthető e téren a Képzőművészeti Szemle melléklapjaként megjelenő Magyar Műipar (1879). Ide kapcsolódik a Czobor Béla által szerkesztett Egyházművészeti Lap (1880-82), amely e terület valamennyi művészeti vonatkozását érintette. 1885-től 1896-ig az Iparművészeti Társulat gondozásában jelent meg a legújabb francia és angol iparművészeti törekvések propagálását is vállaló Művészi Ipar. Feladatát megszűnte után a Magyar Iparművészet (18971944) vette át. A Magyar Iparművészet egészen a második világháborúig e terület legfontosabb szakmai orgánuma volt. A Fittler Kamill, majd Györgyi Kálmán szerkesztése alatt megjelenő, gazdagon illusztrált folyóirat igen jelentős szerepet töltött be a szakmai eszmecserében, továbbképzésben és a közönség ízlésformálásában. A legfiatalabb generációra összpontosított a Czakó Elemér szerkesztésében az Iparművészeti Főiskola hivatalos lapjaként igényes grafikai kivitelezésben megjelent Díszítő Művészet (191419). Az első világháborút megelőző évek legbefolyásosabb képzőművészeti szaklapja a Művészet (1902-18) volt. A Lyka Károly által szerkesztett, gazdag képanyaggal megjelenő folyóirat széleskörű és naprakész tájékoztatást adott az aktuális képzőművészeti törekvésekről, de nívós esztétikai tanulmányokat, a régi magyar és külföldi művészetről szóló értekezéseket is közölt, igen jól ötvözve a népszerűsítő és szakmai szempontokat. A 20. század elején megélénkülő hazai művészeti közélet a szaksajtó felvirágzását hozta. Kifejezetten populáris és üzleti célokat szolgált a népszerű Könyves Kálmán Műkiadó Rt. gondozásában megjelenő Művészeti Krónika (1904-05, 1912-14). A progresszív törekvések támogatását tűzte ki célul a Lázár Béla szerkesztésében megjelent Modern Művészet (1905-06). A szecessziós törekvések, azon belül a KÉVE művészeti egyesület tevékenységének bemutatását vállalta A Ház (1908-11) címmel Málnai Béla szerkesztésében megjelenő, az építészettel és képzőművészettel egyaránt foglalkozó, nívós képanyaggal kísért folyóirat. A modern festészet támogatását és népszerűsítését tűzte ki célul a Művészház | [lásd] hivatalos folyóirataként - Rózsa Miklós szerkesztésében kiadott Szabad Művészet (Új Művészet, 1912-13). 1912-ben Siklóssy László a Szent György Czéh és a Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének támogatásával A Gyűjtő címmel a műgyűjtés területére specializálódott lapot indított. Az 1917-ig megjelent folyóirat mellékleteként rendszeresen megjelentek a támogató egyesületek aukcióinak katalógusai is. A hazai avantgárd művészet legfontosabb sajtófórumai a Kassák Lajos által szerkesztett, főként az aktivizmus alkotóit tömörítő A Tett (1915-16) és a Ma | [lásd] (1916-25) című folyóiratok voltak. Mindkét lap számos tanulmányt, illusztrációt és dokumentumot közölt az európai avantgárd törekvésekről. A Ma megjelenésében is a legmodernebb tipográfiai kísérletekhez kötődött. Az első világháború új helyzetet teremtett a művészet és a sajtó területén is. A századfordulón indult lapok közül csak néhány, köztük a Magyar Iparművészet és a Rajzoktatás élt tovább 1920 után is. A Ma a Tanácsköztársaság bukását követően Bécsben jelent meg, hasonlóan a Komját Aladár és Uitz Béla által szerkesztett Egység (1922-24) és a Barta Sándor által kiadott Akasztott Ember (1922-23) című avantgárd folyóiratokhoz. Új tendenciát jelzett a Magyar Grafika (1920-32), amely a tipográfia és az alkalmazott grafika legnagyobb hatású hazai példájává vált. A kereskedelmi célú grafika fellendülésével párhuzamosan jött létre az e területre specializálódott Reklámművészet (1928-38) és Bortnyik Sándor szakfolyóirata, a Plakát (1933). A kereskedőket, gyűjtőket és az érdeklődő nagyközönséget egyaránt tájékoztatni kívánta Elek Artúr lapja, A Műbarát (1921-23). Részben utódjának tekinthető A műgyűjtő (1927-31), amelynek 136 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

szerkesztője Szilárd Vilmos volt. A kortárs művészet mellett művészetelméleti értekezéseknek is helyet adott Pogány Kálmán lapja, az Ars Una (1923-24). A Majovszky Pál szerkesztette Magyar Művészet (192627) hasonló szerepet töltött be a korszak képzőművészeti életében, mint korábban Lyka Károly Művészete. A Szinyei Merse Pál Társaság kiadványaként megjelent folyóirat a két háború közötti évtizedek legrangosabb művészeti fórumává vált. Míg a Magyar Művészet főként a Római Iskola | [lásd] és a Gresham-kör | [lásd] művészeit támogatta, a KUT | [lásd] és az UME köré csoportosuló alkotóknak és a legfiatalabb művészgenerációnak elsősorban a KUT (1926-27) című, Dénes Lajos és Rózsa Miklós által szerkesztett lap teremtett bemutatkozási lehetőséget. A nyugat-európai igazodású modernizmus főként itt, ill. a KUT utódjának tekinthető, szintén Rózsa Miklós által szerkesztett Új Szín (1930-31) lapjain kapott helyet. Emellett a jórészt emigrációba szorult avantgárdnak itthon a Magyar Írás (1921-27), majd később Kassák Lajos újabb lapjai (Dokumentum, 1926-27; Munka, 1928-39) adtak nyilvánosságot. Szemben a modernista irányzatokra is nyitottnak mutatkozó Magyar Művészettel, a műcsarnoki festészetre koncentráló konzervatívabb szemlélet jellemezte Gyöngyösi Nándor Képzőművészetét (1927-35). Utódja, a Kende Béla által szerkesztett Művészet (1936-43) a képzőművészetek mellett rendszeres építészeti, zeneművészeti és irodalmi szemléket is közölt. A Magyar Művészet megszűnése után annak szerepét a Szépművészet (1940-44) vette át, de konzervativizmusa és politikai elfogultsága élesen megkülönböztette lapelődjétől. A korszak sajátos jelenségeként értékelhető Lehel Ferenc Nemzeti Művészet (1934-37) címmel megjelent folyóirata, amelynek kritikáit, művészetelméleti és filozófiai eszmefuttatásait egyaránt maga a szerkesztő írta. 1945 után első képzőművészeti szakfolyóiratunk a Magyar Képzőművészek Szabadszakszervezetének kiadásában, Bortnyik Sándor szerkesztésében megjelent Szabad Művészet (1947-56) volt. Noha a lap a fordulat éve (1948) után az állami művészet rangjára emelt szocialista realizmus legfőbb propagátora lett, nagy szerepe volt a képzőművészetek egyetemes értékeinek népszerűsítésében. Független művészeti fórumként, a korábban megszűnt Magyar Művészet eszmei és jogutódjaként indult Bernáth Aurél szerkesztésében az újabb Magyar Művészet (1948), amelynek megjelenési engedélyét néhány hónap után bevonták. Az 1956-os forradalom után viszonylag elfogulatlan hangot ütött meg a Farkas Zoltán által szerkesztett, rövid életű Műterem (1958). 1960-tól a hivatalos művészeti folyóirat szerepét a Művészet (1960-90) kapta meg. Első főszerkesztője Pogány Ö. Gábor volt, majd 1973-ban Rideg Gábor vette át a lap vezetését. A rendszerváltás után megújuló lap 1990-től Sinkovits Péter szerkesztésében Új Művészet címmel jelenik meg. A művészettörténeti szaksajtó területén a háború után elsőként a Művészettörténeti Értesítő jelentkezett, amely 1952 óta a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat gondozásában negyedévente ad teret a legfrissebb kutatási beszámolóknak. 1953 óta Acta Historiae Artium címmel jelenik meg a MTA idegen nyelvű szakfolyóirata (első főszerkesztője Vayer Lajos, jelenleg Marosi Ernő gondozásában jelenik meg). 1973-ban indult az Ars Hungarica (Tímár Árpád szerkesztésében), amely a MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének közlönyeként főként a hazai művészettörténeti kutatásokra összpontosít. A magyar múzeumi élet legfrissebb eseményeiről ad hírt a muzeológusok szakmai fórumaként is működő Magyar Múzeumok, amely 1995 óta a Pulszky Társaság, valamint a Magyar Múzeumi Egyesület és a Magyar Múzeumok Szövetségének hivatalos folyóirata. 1989 óta igen változatos képet mutat a művészeti szaksajtó. Kifejezetten a kortárs művészet legfrissebb jelenségeire fókuszál a Fitz Péter, Hajdu István, Sebők Zoltán és Zwickl András által alapított, 1993 óta megjelenő Balkon. Ezt a programot a 2002-ben indult Preasens a közép-kelet-európai kortárs tendenciák bemutatásával egészítette ki. Ellenpontjaként a konzervatívabb Magyar Művészeti Fórum (1998-2000) a progresszív törekvések körén kívül eső kortárs életművek bemutatására vállalkozott. 1993-ban indult újra a 137 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Magyar Iparművészet. Műemlékvédelemmel, iparművészettel, lakberendezéssel és képzőművészettel egyaránt foglalkozik az 1997 óta megjelenő Szalon. A kortárs építészetre, lakásművészetre és a modern designra koncentrál az Átrium (1995) és az Oktogon (1997). A rendszerváltást követő években számos műkereskedelmi információs lap indult. Úttörő jellegű előzménynek tekinthető e téren a Képcsarnok Vállalat kiadásában 1969-72 között megjelent Műgyűjtő. A műkereskedelmi információs közlöny szerepét tölti be a Műtárgy és Régiség (1989). A kortárs művészeti galériák aktuális kiállításait mutatta be a Galéria (19992000). A műpiaci szemlét, a kortárs művészeti műkritikát egyaránt feladatának vállalta a Belvedere (1989-91). Szintén e kettős program jellemzi a Gyűjtők és Gyűjtemények (1997) című negyedéves folyóiratot. Az elmúlt évek leginformatívabb, változatos, a műkereskedelmet, a kortárs művészetet, az aktuális múzeumi tárlatokat, valamint napjaink vizuális kultúrájának különféle területeit egyaránt érintő művészeti szakfolyóirata az 1998 óta megjelenő Műértő. (RÉVÉSZ EMESE) magyarországi művészet

Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] A magyar művészetre vonatkozó teljes irodalomjegyzék: POGÁNY Ö. G.: Magyar festészet a XIX. században, Budapest, 1970 SZABADI J.: A magyar szecesszió művészete, Budapest, 1979 ZÁDOR A.: A klasszicizmus és a romantika építészete Magyarországon, Budapest, 1981 FARBAKY P.: Magyar reneszánsz és barokk építészet (szerk.: SZENTKIRÁLYI Z.), Budapest, 1982 A művészet története Magyarországon (szerk.: ARADI N.), Budapest, 1983 MAROSI E.: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon, Budapest, 1995 MAROSI E.-WEHLI T.: Az Árpád-kor művészeti emlékei, Budapest, 1997 GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI F.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. (főszerk: FITZ P.), Budapest, 1999-2001 BEKE L.-GÁBOR E.-PRAKFALVI E.-SISA J.-SZABÓ J.: Magyar művészet 1800-tól napjainkig, Budapest, 2002.

Árpád-kori művészet

Árpád-kori művészet alatt a művészettörténeti szakirodalom a döntő kulturális fordulattal járó államalapítástól az Árpád-ház kihalásáig tartó időszakban (1000-1301) a történelmi Magyarország területén keletkezett vagy itt használt/őrzött emlékeket tárgyalja. Ennek az időszaknak művészetére a román stílus dominanciája jellemző, de a 12. század végétől már a gótika feltűnésével, a 13. századtól pedig a két stílus párhuzamos, akár egyazon emléken kimutatható jelenlétével is számolnunk kell. A vonatkozó műemlékek és műtárgyak töredékessége és az emlékanyag 138 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

folytonossági hiányai távolról sem teszik lehetővé, hogy a korszak művészetéről mint teljes egészről alkossunk képet, inkább egy-egy időszak, azon belül is egy-egy megrendelői kör, mester- vagy inkább emlékcsoport meghatározó jelenségei, orientációja, jellemző vonásai vázolhatók fel. Az emlékek "végső", de a legritkább esetben változatlanul maradt formája a megbízók (patrónus/donátor), az épületeket, ill. a tárgyalt korban még egyértelműen gyakorlati célra készült műtárgyakat használók, valamint az alkotók viszonyrendszerének meghatározottságában válik értelmezhetővé. A kereszténység felvétele, amely az egyházmegyék megszervezésével, valamint az abban a világi papok mellett aktív szerepet játszó szerzetesi közösségek letelepítésével járt, nagyszámú templomépület emelését és felszerelését tette szükségessé. I. István király (fejedelem: 997-től, király: 1001-1038) 1080 körül keletkezett nagy legendája szerint tíz egyházmegyét alapított (szándékát a történeti adatok is alátámasztják, de a székesegyházak építése nem mindenütt kezdődhetett meg az ő idejében), s törvényeiben tíztíz falu számára egy-egy templom építését rendelte el. Felszerelésükről a király képviseletében a várispán, könyveikről a püspök volt köteles gondoskodni. A szerzetesrendek közül elsősorban a bencések letelepedésével kell számolnunk - pannonhalmi apátságukat még Géza fejedelem (972-997) alapította -, de a görög rítust követő (bazilita) szerzetesek egykori jelenléte sem elhanyagolható. A templomok eredeti formájáról kevés biztos adattal rendelkezünk. A székesegyházak egy részét így a pécsit, az esztergomit, a kalocsait, a gyulafehérvárit és az egrit - még az Árpád-kor vagy a későbbi középkor során átalakították, a kalocsait, az egrit és az esztergomit a török hódoltság után barokk, ill. klasszicista stílusban újjáépítették, néhányukat, mint a győrit, a veszprémit és a pécsit a 19. századi purista restaurálás szellemében nagymérvű változtatásokkal állították helyre. A pannonhalmi apátság temploma az utóbbi idők feltárásai alapján a 13. század előtt kétszentélyes elrendezésű volt, az azonban csak feltételezhető, hogy ez az Ottó-korban (10. század második-harmadik harmada) német területen elterjedt, keleti-nyugati szentélyes formát követő kiképzés az első templomhoz, s nem annak későbbi átalakításához köthető. Még kevesebbet tudunk az István-kori alapítású pécsváradi, zalavári és bakonybéli bencés apátság első templomáról. A falusi templomok többsége eleinte minden bizonnyal kevéssé időtálló anyagból épült, talán ez is az oka annak, hogy a korai időkből ilyet nem ismerünk. Azok az emlékek, amelyek István király patrónusi/donátori tevékenységéhez köthetők, Gizella királyné testvére, II. Henrik császári reprezentációjának követéséről tanúskodnak. Az István király által alapított székesfehérvári Szűz Mária-prépostság feltehetően bazilikális rendszerű templomának alaprajza egy jellegzetes Ottó-kori épülettípusnak, a valószínűleg liturgikus funkciókat ellátó nyugati előépítménynek, az ún. Westwerk-nek alkalmazására mutat. A Szűz Máriaegyház István király magánkápolnájaként kincseinek őrzésére szolgált, donátoraként a király díszes felszerelési tárgyakkal, köztük egy csak leírásokból ismert arany oltártáblával látta el. Felirata szerint 1031-ben a székesfehérvári templomnak ajándékozta István király és Gizella királyné azt a gazdagon díszített, kitűnő kvalitású miseruhát, amelyet ma a koronázási palástként (Magyar Nemzeti Múzeum) ismerünk. A bizánci szövetből készült, arannyal hímzett casulán három sávban próféták, apostolok és szentek - utóbbiak között a királyi pár és Imre herceg láthatók, az előoldalon Krisztus színeváltozása és keresztrefeszítése, a hátoldalon a diadalmas Krisztus oroszlánon és sárkányon taposó, valamint trónoló ábrázolása kapott helyet. Leginkább a székesfehérvári egyház paramentumai közé tartozhatott az a casulával egykorú, de az utóbbi idők vizsgálatai alapján azzal nem azonos anyagból készült textilsáv is, amelynek darabjai a casulára keresztpántként és foltokként felvarrva maradtak fenn. A palást Karoling- és Ottó-kori előképek ismeretéről tanúskodó ábrázolásai, titulusainak szövegezése és technikai kivitelezése olyan műveltséget és felkészültséget igényelt, amely a korabeli magyarországi előzményekből nem vezethető le. A mű akár - ahogyan az a legvalószínűbb 139 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Regensburgban, akár külföldről érkezett alkotók munkájaként Magyarországon készült, a meghonosítani szándékozott kultúra reprezentatív emléke. Regensburgban készülhetett az az ereklyetartó kereszt, az ún. Gizella-kereszt is, amelyet felirata alapján Gizella királyné adományozott anyja regensburg-niedermünsteri sírjára (München, Schatzkammer der Residenz). A Szűz Mária-templom mint magánegyház István király temetkezési helyéül, István és Imre 1083-as kanonizációját követően pedig kultuszhelyként is szolgált. A székesfehérvári templomból került elő az a római szarkofágból a 11. században (feltehetően István szenttéavatása, 1083 körül) átfaragott kő sírláda, amelyet a hagyomány Szent István szarkofágjaként ismer (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum). Díszített rövidebb oldalán egy Nyugaton is ismert bizánci ikonográfiai típust követő faragványt, a halott lelkét a mennyekbe emelő angyal alakját, két hosszanti oldalán szalagfonatok által keretelt mezőben rozettákat és kerubokat láthatunk. A domborművek stílusa Zalavárról származó egyes töredékekével mutat hasonlóságot (pl. Keszthely, Balatoni Múzeum, kőlap-töredék nyúlra lecsapó sas részletével). A Szűz Máriaprépostság a magyar királyok koronázó templomaként, valamint Könyves Kálmántól fogva királyi temetkezőhelyként szolgált. (I. Péter királyt Pécsett, I. Andrást az általa alapított tihanyi bencés apátság ma is álló altemplomában, I. Bélát Szekszárdon, I. Gézát Vácott temették el, a királyi keresztelések helyszíne Esztergomban, a Géza fejedelem idején alapított Szent Vid-templomban volt, a királynékat a veszprémi székesegyházban koronázták meg.) A 11. század közepéről és harmadik negyedéből fennmaradt emlékek a bizánci művészet hatásának erősödéséről tanúskodnak. Ez összhangban áll a hazai politikai orientáció változásaival, de a kérdés ennél összetettebb. Bár tudunk a korszakban görög rítusú kolostor létesítéséről (ilyen az I. András által alapított tihanyi barlangkolostor), az elsősorban építészeti alkotásokon megnyilvánuló bizantinizáló tendenciákra leginkább a latin kereszténység köréből van példa, s számos esetben a bizánci kultúra közvetett, főként Itálián keresztül érkező befolyásáról lehet szó. A Bizánci Birodalomhoz fűződő közvetlen kapcsolatok legjelentősebb emléke a magyar Szent Korona (Országház) alsó részét alkotó, görög feliratairól corona graecaként elnevezett ötvösmű. Rekeszzománcos technikával készült lapjain, amelyek a bizánci udvari művészet kitűnő alkotásai, a trónoló Krisztust, angyalokat, szenteket, Dukasz Mihály bizánci császárt, a társuralkodó Konsztantinoszt (vagy Konsztantioszt) és I. Géza magyar királyt (1074-77) ábrázolták. A mű eredetileg női korona lehetett, amely feltehetőleg Szünadéné bizánci hercegnő, I. Géza felesége révén került a magyar királyi család tulajdonába. A magyar Szent Koronát a corona graecából és egy feltehetően a 12. század második felében készült, bizonytalan funkciójú ötvöstárgyból, az ún. corona latiná-ból, utóbbi jelentős megcsonkításával - zománcképei jelenleg Krisztus mellett nyolc apostolt ábrázolnak feltehetően a székesfehérvári miseruha koronázási palásttá való átalakításával egy időben illesztették össze. Bizánci kapcsolatokat mutat az I. Béla (1061-63) által alapított szekszárdi monostor centrális alaprajza és szalagfonatos-palmettás töredékei is. A térszerkezet a padernai várkápolnáéval mutat hasonlóságot, a kőtöredékek díszítésmódja pedig a velencei San Marco egy faragványcsoportjával rokonítható. A szekszárdival azonos méretű négyzetre szerkesztett, centrális - négy oldalán apszissal bővített elrendezéssel épült fel a 11. század egyetlen, nagyrészt ma is álló temploma Feldebrőn, amely valószínűleg bencés monostorhoz tartozott. A kétszintes épület altemplomába és az ahhoz kapcsolódó sírkamrába a felső templomból ablakok nyíltak, ez a megoldás ereklyekultuszra utal. Minthogy Feldebrő az Aba nemzetség birtokához tartozott, felmerült annak a lehetősége is, hogy a templom Aba Sámuel király (1041-44) temetkezési helyéül szolgált. A 11. század negyedik negyedének építészetében újra a hosszanti elrendezés válik jellemzővé. Legalábbis erre enged következtetni az 1075-ben alapított garamszentbenedeki, az 1091-ben Szent László király (1077-95) által a 140 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Saint-Gilles-ből érkező bencések számára alapított somogyvári, valamint a faragványaik alapján ezekkel közel egyidős sárvári és dombói templomok egyaránt háromhajós, három - közös alapvonalról indított - apszisú alaprajza. A garamszentbenedeki, a somogyvári és a sárvári templom biztosan, a dombói feltehetően bencés apátsághoz tartozott, így felmerült, hogy a mindegyikre jellemző (és később is alkalmazott) alaprajzi típus magyarországi elterjesztése a bencésekhez köthető. A 11. századi templomok felszereléséből és könyveiből alig valami maradt ránk, bár több egykorú összeírás (így a tihanyi, a bakonybéli és a pannonhalmi jegyzék Szent László király korából) tájékoztat róluk. Még a 11. század első felében Magyarországon készülhetett az ún. újszászi corpus (Magyar Nemzeti Múzeum), egy kis, arany Krisztus-test, amely feltehetően drágaköves kereszthez tartozott, a feldebrői templom környékén pedig egy szarvasagancsból készült, gyöngyös pásztorbot került elő a 11. század második feléből (Magyar Nemzeti Múzeum). Esetleg már a 11. században Magyarországon lehetett az a bizánci kultúrkörbe tartozó, tágabban a 10-12. századra datált szenteltvíztartó is (Magyar Nemzeti Múzeum), amely a besztereci Szent Megváltó-monostor környékén került elő. A 11. századi kódex-állományról, ill. könyvfestészetről a Szent László király által alapított zágrábi székesegyház néhány, hipotetikusan az alapításhoz köthető kéziratának (Zágráb, Riznica zagrebaţke katedrale), valamint a feltehetően bencés használatban lévő ún. Szelepcsényi Evangelistariumnak (Nyitra, káptalani kincstár) a díszítése alapján kaphatunk képet. A falfestészet jelentősebb emlékeinek tárgyalása a 12. századba vezet át. A kosztolányi templom újabban 1085-1134 közöttinek (régebben későbbinek) tartott díszítését és a pécsváradi 12. századi falkép-töredéket a feldebrői templom altemplomának gazdag, az evangélista szimbólumoktól körülvett Krisztust, prófétákat, apostolokat, szenteket, továbbá Káin és Ábel történetét megjelenítő festményei követik. Bár a festmények alatt korábbi kifestésre utaló nyomok nem találhatók, a ciklus nem lehet egykorú az épülettel, mivel stílusa a délnémet-osztrák területek 12. századi festészetével áll kapcsolatban. Ugyanehhez a stíluskörhöz köthető az a gazdagon illusztrált, a 12. század második negyedében Salzburgban keletkezett kétkötetes ún. óriás-Biblia, amelyet egykori őrzési helyéről Admonti Biblia néven ismerünk (Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Paris, École des Beaux-Arts, Coll. La Soufaché). A kézirat a legkorábbi ismert Magyarországon használt illusztrált Szentírás. Feltehetően nem sokkal készülése után a Gut-Keled nemzetség csatári monostorának tulajdonába került, 1263-ban elzálogosították. Szintén a délnémet területek művészetével, pontosabban az arra hatást gyakorló hirsaui és gorzei reformmozgalmak liturgikus szokásaival állhat összefüggésben a 12. századi magyarországi templomok egyik típusa, amelyre a szentély melletti keleti toronypár alkalmazása jellemző. Ez a megoldás leginkább szerzetesi templomokon - legépebben a boldvai bencés apátságén - figyelhető meg, de egyes székesegyházak, így az esztergomi és az egri rekonstruált 12. századi alaprajzán is kimutatható. A 12. század a román stílusú épületszobrászat nagy arányú elterjedésének időszaka Magyarországon. Az Álmos herceg által alapított dömösi Szent Margit-prépostságból származó, a század első harmadában keletkezett, szörnyeket és realisztikus megfogalmazású állatalakokat mutató töredékek (Magyar Nemzeti Galéria), egy székesfehérvári, ragadozót ábrázoló, valamint egynéhány pécsi faragvány (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; Pécs, Dómmúzeum) a közel egykorú lombard kőfaragással áll kapcsolatban. Ugyanez a stílus Esztergomban egyes, minden bizonnyal 1156 (a székesegyház Máriaoltárának felszentelése) előtt készült faragványokon (Esztergom, Vármúzeum) antikizáló tendenciákkal ötvöződve jelentkezett. A század közepének klasszicizáló törekvéseire az óbudai Szent Péter-prépostság 1158 körül befejezett templomából is ismerünk példákat, minden bizonnyal innen származik, s építőanyagként kerülhetett elszállításra egy Kalocsán talált mellvédtöredék Ábrahám és a három angyal jelenetével (Magyar Nemzeti 141 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Galéria), továbbá egy trónoló Krisztust ábrázoló relief, amely lelőhelyéről a tabáni Krisztus nevet kapta (Budapesti Történeti Múzeum). E felső-itáliai stíluskapcsolatokra utaló domborművekkel mutat rokonságot az az egyik oldalán feltehetően Szent Egyed miséjét, másik oldalán oroszlánokat megjelenítő, az óbudaiaknál jóval gyengébb színvonalú töredék, amely egykor a somogyvári apátság díszeként szolgált (Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum). A romanika szobrászatának legjelentősebb magyarországi emlékegyüttesét a pécsi székesegyház faragványai - az egykori Szent Kereszt-oltárt magába foglaló, valaha a szentély előtt felállított, keresztboltozatos építmény töredékei, a kriptába vezető északi és déli lejáró domborművei, angyalok, apokaliptikus aggastyánok és feltámadottak eredetileg valószínűleg Utolsó ítélet-kompozíciót alkotó figurái, valamint bizonytalan funkciójú, talán szentélyrekesztőből vagy kapuzatból származó további maradványok - alkotják (Pécs, Dómmúzeum; Magyar Nemzeti Galéria). Az altemplomi lejárókban az északi oldalon hat apostol alakját és az ősszülők bibliai történetét ábrázolták, a déli oldalon Jézus gyermekségének és passiójának, valamint Sámson történetének egyes eseményeit mutatták be. E faragványok figurastílusa a 12. század közepi francia szobrászat eredményeinek ismeretét feltételezi. A mai kutatás, a régebbi szakirodalom véleményével szemben, miszerint a pécsi emlékegyüttes a romanika magyarországi szobrászatának kezdeti szakaszában keletkezett, a 12. század utolsó negyedére datálja. A pécsi székesegyház domborműveinek létrejöttével közel egy időben, az 1190-es évektől folyt Esztergomban a királyi palota és a székesegyház építésének azon szakasza, amelyhez a francia gótikus stílus magyarországi meghonosodásának legkorábbi ismert emlékei köthetők. Elsősorban a palotakápolna bordás boltozatairól, ornamentikájáról és rózsaablakáról, ill. az ún. Porta speciosa (a székesegyház nyugati kapuja) egyes fennmaradt részleteinek (Esztergom, Balassa Bálint Múzeum; Esztergom, Vármúzeum) és egy trónszék töredékeinek inkrusztációiról van szó (Esztergom, Balassa Bálint Múzeum; Esztergom, Vármúzeum). A szerkezetében még a romanika vonásait őrző Porta speciosát, amelynek ívmezejében a gyermek Jézust ölében tartó, trónoló Mária, az országát védelmébe ajánló Szent István, valamint Szent Adalbert volt látható, Jób érseknek (1185-1204) és III. Bélának (1172-96), az egyház és az uralkodó között megosztott hatalom képviselőinek a szemöldökgerendán elhelyezett ábrázolása datálja. A kapu oroszlánokon nyugvó oszlopokkal képzett szerkezete, amelyet egy, a 18. században Klimó György esztergomi kanonok, később pécsi püspök által készíttetett festményről (Esztergom), valamint Széless György szintén 18. századi leírásából ismerünk, emiliai emlékekkel mutat rokonságot, az inkrusztációik stílusa II. Fülöp Ágost korának Párizs környéki művészetével áll kapcsolatban. Az esztergomi udvari művészet kisugárzását mutatják többek között a 13. század elején szentélykörüljárós, kápolnakoszorús alaprajzi elrendezéssel átépített kalocsai székesegyház, a historizáló tendenciákat jelző, vörösmárványt imitáló anyaghasználatával feltehetően a szicíliai normann udvari reprezentációt követő ún. kalocsai királyfej (Magyar Nemzeti Galéria), valamint az 1184-ben alapított pilisi ciszterci monostor maradványai. Utóbbiban állt II. András (1205-35) 1213-ban meggyilkolt feleségének, Gertrudis királynénak nemrégiben rekonstruált, stílusa alapján a királyné halála után 15-20 évvel, francia tanultságú mester által készített síremléke (Magyar Nemzeti Galéria). A kalocsai királyfejhez hasonlóan gerecsei vörös mészkőből minden bizonnyal Magyarországon készült tumba oldalán szabadon álló oszlopokra támaszkodó árkádok között aranyozott és festett figurák, a fedlapon a királyné ugyancsak színezett gisant figurája és egy angyal alakja volt látható. A gótika magyarországi megjelenése III. Béla személyével áll összefüggésben, amit az Ile-deFrance-i művészet egész Európát ez időben érintő hatásán túl a király francia dinasztikus kapcsolatai, ill. klérusának párizsi tanultsága magyaráznak. A francia hatás erősödését mutatja a gótikus építészet egyes megoldásainak közvetítésében jelentős szerepet játszó ciszterci rendnek 142 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Magyarországon az 1180-as évektől megfigyelhető, III. Béla által privilégiumokkal és királyi védelemmel támogatott terjeszkedése is - 1179ben létesült az egresi, 1182-ben a zirci, 1183-ban a szentgotthárdi, 1184-ben a fent említett pilisi, 1190-ben a pásztói, 1194-ben a borsmonostori, valószínűleg 1202-ben a kerci és 1205-ben a topuszkói monostoruk. A rend legépebben fennmaradt Árpád-kori temploma az 1232-ben alapított bélapátfalvi monostorhoz tartozott, ez bazilikális felépítésével, keresztházával, egyenes záródású szentélyével, finoman faragott kvádereivel és polikrómiájával kiválóan példázza a rend egyszerűségre törekvő, mégis igényes építészetének jellegzetességeit. A gótika terjedése eleinte nem járt együtt a romanika jellegzetes vonásainak egyértelmű visszaszorulásával, sőt, a 13. század első felében nem egy épületen a két stílus együttélését figyelhetjük meg. A gyulafehérvári székesegyház a század elején folyó építkezéseit az esztergomi faragványokkal rokon részletek mellett a késő romanika stílusjegyeinek dominanciája jellemzi. (A székesegyházak közül a gyulafehérvári az egyetlen, amely lényegében Árpád-kori formájában - a tatárjárást, majd 1277-ben bekövetkezett pusztulását követően újjáépítették maradt ránk.) A 13. század első felének jellegzetes emlékei a megerősödött arisztokrácia temetkezési helyként, de reprezentációs szándékkal is emelt ún. nemzetségi monostorai és donátorábrázolásai. Előbbiekhez tartozik többek között az 1217 előtt építtetett bényi és az 1220-as években emelt zsámbéki premontrei monostor, valamint a bencések számára 1208-ban alapított lébényi monostor, a donátort Krisztus oldalán megjelenítő timpanondomborműre Bátmonostorról (Zombor, Múzeum), Szentkirályról (Magyar Nemzeti Galéria), Mosonszolnokról (Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum) ismerünk példát. A nemzetségi monostor talán legismertebb reprezentánsa az 1256-ban felszentelt jáki bencés monostor, amelynek Szent György titulusú temploma és Szent Jakab-kápolnája áll ma. Az építészeti ornamentika és egyes kőfaragójegyek alapján többek között Bambergből érkezett mesterek által kivitelezett háromhajós, bazilikális elrendezésű apátsági templom jelentőségét növelik figurális szobrai és freskói. A szobrászati dísz jó részét a gazdagon faragott, bélletes kaput díszítő Maiestas Domini, valamint Krisztust és a tizenkét apostolt ábrázoló együttes alkotja (Szombathely, Savaria Múzeum). Falképek a karzat alatt (feltehetően a kegyúri család tagjai, donátorpároktól körülvett angyalok, Mária halála), valamint oltárképként az apszisban (Szent György) találhatók. A freskók a bizánci hatásokat is mutató késői romanika stílusában készültek, a hazai anyagban hozzájuk legközelebb a veszprémi, ún. Gizella-kápolna erősen megrongálódott állapotú apostolpárjai állnak. Utóbbiak kiváló kvalitására egy, a kápolnából újonnan előkerült, vakolattöredékekből összeállított Mária-fej magas színvonalából következtethetünk (Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum). A 13. század második felében részben a tatárjárás következtében, részben a polgáriasodás folyamataival összefüggésben a várak, ill. erődítéssel körülvett városok egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. A IV. Béla (1235-70) idején már uralkodói központ szerepét betöltő Budán, a királyi rezidencia mellett kialakuló polgárvárosban felépült a magyar lakosság plébániájaként a Mária Magdolna, a német polgárság templomaként a késő romanika stílusában kezdett, de 1269-ben gótikus nyugati kapuzattal és kőrácsos homlokzati ablakkal befejezett Nagyboldogasszony (Mátyás) templom, amelyet a 19. századi renoválást követően ma erősen átalakítva ismerünk. Részben a városiasodást mutatja a koldulórendek magyarországi megtelepedése, a domonkosoké 1221-ben, a ferenceseké 1232-ben. Templomaik általában a prédikáció céljainak megfelelő egyetlen hajóval (esetleg többhajós csarnoktérként) és kezdetben egyenes, később poligonális záródású szentéllyel épültek. 1252-re fejezték be a domonkosok margitszigeti, IV. Béla lányának, Szent Margitnak otthont adó apácakolostorát, amelynek ma csak alapfalai állnak. A margitszigetivel nagyjából egy időben készült el Budán az azóta jórészt elpusztult Szent Miklós-templomuk, ahol 1254-ben a rend generális káptalanját tartották. Szerencsésebb sorsú volt a soproni ferencesek temploma, amelynek 143 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

szentélye 13. századi - 1280 körüli - növényi ornamenssel díszített, konzolokon nyugvó oszlopkötegekre támaszkodó bordás keresztboltozatokkal és kőrácsos ablakokkal épült formájában maradt fenn. A 12-13. századból már jó néhány falusi templom is maradt ránk, ezek az Európában kialakult két jellemző csoportba tartoznak. Az egyiket egyhajós, egyenes vagy félköríves záródású szentéllyel épült templomok, pl. a 13. század második harmadában keletkezett csempeszkopácsi templom, a másikat centrális épületek alkotják, mint a 12. század második felében épült hidegségi templom. Előbbi az Isten bárányát ábrázoló timpanondomborműve, utóbbi 13. század közepi falképei miatt is jelentős. E század folyamán, ill. a század második felében kibontakozó művészeti folyamatokban a század vége nem jelentett határozott cezúrát. Mégis az Árpád-ház 1301-es kihalásával és a nápolyi Anjouk trónra kerülésével az ország történelmének, politikai orientációinak a művészeti produkcióra is kiható új korszaka kezdődött. magyarországi művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (BORECZKY ANNA) 14-15. századi művészet

A nápolyi Anjou-dinasztia trónra kerülése - legalábbis az udvari művészet tekintetében - fordulópont, de a századforduló művészetének összképét feltehetően még az Árpád-korban kialakult jellegzetességek határozták meg. A kulturális környezet, a megrendelői igények, a közönség vagy az ízlés változásairól inkább csak az 1320-as évektől fellendülő művészet emlékei tanúskodnak. Stiláris szempontból a 14-15. századi Magyarország művészetére a gótika dominanciája jellemző, de az 1470-es évektől az itáliai reneszánsz stílusjegyeinek megjelenésével és fokozatos térhódításával is számolni kell. Az Anjou-dinasztia magyarországi uralkodásának megszilárdulását, Károly Róbert (1309-42) trónjának megerősödését évekig tartó viszálykodás előzte meg, a királyt a Szent Koronával csak 1310-ben koronázták meg. A hatalomért folytatott küzdelem végét, ugyanakkor Károly Róbert legitimitásának még 1317-ben is bizonyításra szoruló voltát jelzi a szepeshelyi prépostsági templom ez évben készült falképe, melyen a térdelő király fejére - hatalmának Istentől rendelt voltát demonstrálva Magyarország égi patrónája, a gyermek Jézust ölében tartó, történeti személyek körében trónoló Madonna helyez koronát. Ugyancsak a legitimáció kérdéskörével függ össze az Árpád-házi szent királyok, különösen a lovagkori életideáloknak megfelelő Szent László kultuszának a képzőművészetben is kimutatható fellendülése. Szent László népszerűsége legendájának igen nagyszámú ábrázolásában nyilvánult meg, közülük az utóbbi időkben tárták fel a türjei premontrei monostor templomának 1300 körül keletkezett falképciklusát, amelyen a szent hercegként végbevitt tettei láthatók, mint a kerlési csatához fűződő jelenetsor; a pogány kun által elrabolt lány megmentése. Az Anjouk magyarországi uralmának egyértelmű következménye volt az itáliai kapcsolatok erősödése; így hatása viszonylag 144 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

hamar érezhetővé vált a képzőművészetben, a trecento festészet. Jól példázzák ezt az esztergomi palotakápolna kvalitásos, az 1340-es évekre datált freskói és freskótöredékei, amelyek a Maiestas Dominit, a passió jeleneteit, Krisztus feltámadását és mennybemenetelét, Mária megkoronázását és az apostolok félalakját ábrázolták. Bármily egyértelműnek látszik is, az itáliai művészet befolyásának, pontosabban e hatás elemeinek és útvonalának tisztázása nem jelent könnyű feladatot a kutatás számára. Ebben a kérdéskörben igen érdekesek az esztergomi freskókkal közel egy időben, mai tudásunk szerint az 1330-as évek közepén bizonytalan helyen készült, négy-öt festő által illusztrált reprezentatív kódex, az ún. Magyar Anjou Legendárium hat gyűjteménybe szétszóródott lapjai (Berkeley, Bancroft Library; New York, Metropolitan Museum of Art, valamint Pierpont Morgan Library; Párizs, Louvre; Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana; Szentpétervár, Ermitázs), amelyek stílusában a meghatározó bolognai vonások mellett nápolyi-sienai, toscanai, sőt az itáliai művészetben ismeretlen jellegzetességek is feltűnnek. A kézirat tartalmának magyar vonatkozásai félreismerhetetlenek; Szent László, Szent Imre és Szent Gellért szerepeltetése (utóbbiak legendájának legkorábbi fennmaradt illusztrációival) más kultúrkörben nemigen képzelhető el. Az ikonográfiai jellegzetességek és a kódex stiláris heterogenitása alapján felmerült annak a lehetősége is, hogy a mű Magyarországon keletkezett. Még összetettebb a Nagy Lajos (1342-82) számára 1358 körül készített, a hunok pannóniai történetét és a magyarokét a honfoglalástól 1330-ig, Károly Róbert Bazaráb elleni hadjáratáig feldolgozó, befejezetlen Képes Krónika (Országos Széchényi Könyvtár) illusztrációinak stiláris helyzete. A krónika szövegében tárgyalt eseményeket olykor más forrásokból származó jelenetekkel kiegészítő ábrázolások stílusában a különféle (nápolyi-sienai, bolognai) itáliai összetevők mellett az utóbbi kutatások egyre hangsúlyosabbnak látják a jellegzetes közép-európai, leginkább a cseh művészetből ismert vonásokat, s a kódexet magyar udvari környezetben készült emléknek tartják. Itáliai és közép-európai jellegzetességek szerves összekapcsolódását figyelhetjük meg a székesfehérvári, ún. Anjou sírkápolna számos építészeti részletből, valamint két szarkofág-fedlap és egy szarkofág-oldallap töredékből álló maradványain (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum). Az együttes falhoz állított, baldachinos síremlékként rekonstruálható. E típus egyértelműen a nápolyi Anjou-udvar környezetéből eredeztethető, ahogy néhány részlet mozaikos-berakásos technikai megoldása, sőt, az egyik - jobbjában jogart, baljában országalmát tartó királyfigurát ábrázoló - fedlaptöredék ikonográfiai megoldása is. Ugyanakkor e faragvány, s a másik, nőalakot megjelenítő szarkofágtöredék bizonyos elemei a dél-német területek művészetével mutatnak kapcsolatot; a királyfej alatt elhelyezett oroszlán, továbbá a fekvő női figura lábánál látható, szájában kisebb állatot tartó oroszlán alakja II. Rudolf (+1353) síremlékéről ismert. Ugyancsak a nápolyi udvar művészetével, az ötvösség és a táblaképfestészet technikáját ötvöző fémborítású félalakos Madonnaképek 14. század eleji divatjával áll kapcsolatban két, Nagy Lajos által 1367-ben az aacheni magyar kápolnának ajándékozott (Aachen, Dómkincstár), továbbá egy, azokkal közel egy időben, az 1360-as és 70-es években készült, s Mariazellbe került Madonna-alakos tábla (Mariazell, Búcsújárótemplom, Kincstár). Minthogy a mariazelli kegyképet átfestették, az aachenieket pedig a 18. században újakra cserélték, stiláris hovatartozásuk ma nemigen ítélhető meg, ikonográfiai megoldásuk leginkább a bizánci eredetű ún. Glükophilousza ábrázolásokra vezethető vissza. Az udvar művészetében az 1360-as években irányváltás figyelhető meg. A pécsi Aranyos Szűz Mária-kápolna feltehetően oltárretabulumból származó töredékein (Pécs, Dómmúzeum) az udvarban divatos nyugati, főként a francia művészetből eredeztethető elemek dominálnak. Ugyanerre a stíluskörre utalnak bizonyos, egyértelműen udvari környezetben készült ötvöstárgyak: Nagy Lajos második kettőspecsétje, valamint Mária királynő (1382-95) kettőspecsétje is (Budapest, Magyar Országos Levéltár). A 145 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

francia hatásnak a magyarországi Anjouk környezetében kimutatható jelenléte a bécsi hercegi műhely egykorú stílusigazodásával párhuzamos, sőt - egyes emlékek, így Garai Miklós nádor (+1386) félig elkészült, a siklósi (volt) Ágoston-rendi templomban előkerült sírlapja alapján - azzal összefüggő jelenség. A korszak udvari építészetéről kevés biztos adattal rendelkezünk. Az 1340-es évektől Erzsébet királyné által rezidenciaként kiépített Óbuda épületeinek - elsősorban az átalakított 13. századi királyi várnak, valamint a királyné alapította klarissza kolostornak - néhány töredéktől eltekintve csak alaprajzi elrendezését ismerjük: a kettős fallal és várárokkal körülvett palotaépület négyszögű udvar köré rendeződött, a klarisszák temploma három hajóval, a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel épült fel, nyugati oldalán csillagboltozattal fedett, nagyméretű apácakarzat kapott helyet. Feltehetően a királyné ajándékaként került a klarisszák tulajdonába az 1340-es években minden bizonnyal Párizsban készített, Erzsébet királyné házioltáraként ismert remekművű ötvöstárgy (New York, Metropolitan Museum of Art, The Cloisters). Az óbudai királynéi rezidenciánál összetettebb kérdés a nagy jelentőségű, több építési fázisban kialakított királyi központok, így a visegrádi palota, valamint a budai vár Anjou-kori képének rekonstrukciója, 14. századi maradványaik periodizációja. Az udvar jelenléte Visegrádon már Károly Róbert idejében, Budán 1347-től kimutatható, ennek ellenére a feltárt alapfalak, épületrészletek, valamint a faragványtöredékek között kevés a biztonsággal Anjou-korinak mondható. Jelenlegi tudásunk alapján minden valószínűség szerint Nagy Lajos uralkodásának idején, 1366-ban épült a visegrádi palota kápolnája, de a budai palota trapezoid udvar köré rendezett bővítése, a részben ma is álló palotakápolna építése már inkább a Zsigmond-korra (1387-1437) tehető. A budai palota késői keletkezésének lehetősége egyben azt jelenti, hogy a visegrádinál és a budainál jóval épebb állapotban fennmaradt, szintén a 14. században divatos, négyszögű udvart közrefogó várpalota típusába tartozó, 1370 körül építtetett diósgyőri és zólyomi vár korábban épült. Az udvari környezetben keletkezett emlékek mellett a városi kultúra is egyre nagyobb jelentőségre tett szert, ami egyrészt a királyi központok művészetének bázisát jelentette, másrészt annak hatását mutatatta. Bizonyos értelemben az udvari és városi művészet határterületét képviselik a királyi városok, így Nagybánya (Budapest, Magyar Országos Levéltár) és Újbánya pecsétje (Magyar Nemzeti Múzeum), előbbi táji környezetbe helyezett munka-ábrázolás, utóbbi a gyermek Jézust ölében tartó Madonna mellett a város jogainak biztosítóját, az uralkodót jeleníti meg. A városok önállósodásának, a polgárság megerősödésének egyértelmű jelzője a városi plébániák, ill. plébániai feladatokat is ellátó szerzetesi templomok nagyszámú megjelenése. A lőcsei minorita templom, amelynek tornya a város őrzését is szolgálta, 1309 után, a 14. századi gótika jellegzetes, egységes térszerkezetet alkotó típusában, csarnoktemplomként épült fel, nyomában a korábban bazilikális elrendezésűnek szánt lőcsei Szent Jakab plébánia temploma álbazilikális kiképzést kapott. A 14. század második felében csarnoktérként kezdték el a csak jóval később befejezett pozsonyi Szent Márton templom hosszházát, s a szászsebesi plébánia szentélye is ebbe a típusba tartozik. A 14. század végén indultak a magyarországi gótika egyik legnagyobb alkotásának, a kassai Szent Erzsébet-templomnak építkezései, amelynek különböző, egymástól nem feltétlenül élesen elhatárolódó periódusaiban a prágai Parler-műhely és a bécsi építőpáholy hatása mutatható ki. E városi templomok 14. századi berendezési és liturgikus tárgyaiból, oltáraiból nem sok maradt ránk, s az emlékek jó része ma töredékes. Ebből a szempontból egyes kódexeken - így több, ma az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő pozsonyi Missalén - kívül kivételt képez a szepességi Krígről származó oltár, amely a középső figura hiányától eltekintve ép állapota miatt különös értéket képvisel (Bratislava, Slovenská národná galéria). A század közepének faszobrászati produkciójáról, ill. annak sokszínűségéről több, közvetve franciás előképekre visszavezethető Madonna szobor, pl. az ún. I. Toporci 146 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Madonna (Magyar Nemzeti Galéria) és a Szlatvini Madonna (Magyar Nemzeti Galéria) ismeretében alkothatunk némi fogalmat, a lőcsei Szent Jakab templom 16. század eleji főoltárának oromzatán elhelyezett apostolfigurák pedig az 1370-80-as évek oltárszobrászatáról tájékoztatnak. Az eddig bemutatott alkotások biztonsággal nem attribuálhatók a különböző 14. századi forrásokban viszonylag szép számmal említett művészek egyikének sem, szignált mű Magyarországon - nyilvánvalóan a művészek társadalmi helyzetének és önértékelésének változásával - csak a század utolsó harmadából ismert. Egykori felirata szerint 1373-ban a kolozsvári Márton | [lásd] testvérpár készítette azt a sárkány felett diadalmaskodó Szent György-lovasszobrot, amely a középkori magyarországi művészet egyedülálló alkotásai közé tartozik (Prága, Národní Galerie). A radkersburgi Johannes Aquilá | [lásd]nak több évtizedes tevékenységét követhetjük nyomon. Működésének jó része már Zsigmond uralkodásának idejére (1387-1437) esik. A késői Anjou- és a korai Zsigmond-kor művészetét egymástól jóval kevésbé éles cezúra választja el, mint az régebben feltételezhető volt. A királyi (később császári) rezidencia méltó központtá történő kiépítésének munkálatai a 15. század első évtizedeiben is folytak, a feltárt alapfalak, valamint az egykorú leírások alapján rekonstruálható Zsigmond-kori palota legreprezentatívabb része az ún. Friss-palota és annak európai viszonylatban is tekintélyes méretű nagyterme lehetett. Buda Zsigmond-kori művészetének legjelentősebb emlékegyüttesét az 1974-es ásatások során előkerült, több mesterkéz által alkotott, azonosíthatatlan világi és egyházi személyeket felsorakoztató, bizonytalan rendeltetésű, ún. budavári szoborlelet alkotja (Budapesti Történeti Múzeum). A kiemelkedő minőségű művek datálása korábban durván az 1380-as és az 1420-as évek között ingadozott, ma korai keletkezésük feltételezése - nem utolsó sorban a késői Anjou- és korai Zsigmond-kori művészeti orientáció hasonlóságának felismeréséből, s az udvari művészetben inkább 1419, Zsigmondnak a konstanzi zsinatról való hazatérése után bekövetkezett stílusváltás feltételezéséből adódóan - valószínűtlennek látszik. Ugyanezen megfontolások alapján a Zsigmond-kori ötvösség kiemelkedő alkotását, Szent László fejereklyetartóját (Győr, Székesegyházi Kincstár) ma nem közvetlenül a korábbi herma 1406-os pusztulása utánra, hanem 1420 körülre datáljuk. A budavári szoborlelet a hazai emlékanyagban sokáig önmagában állónak, előzmény nélkülinek tetszett. Helyzete az utóbbi időben egyrészt a bécsi szobrászat meghatározó egyéniségéhez, a 14. század utolsó harmadában működött ún. Großlobmingi mesterhez fűződő stíluskapcsolatok, ill. a bécsivel rokon stílusorientációnak már az Anjouudvarban kimutatható jelenléte, másrészt egyes, a budai Szent Zsigmondtemplom ásatásai során a közelmúltban előkerült töredékek, köztük egy Vir dolorum szobor maradványai alapján egyre kevésbé látszik izoláltnak. A szoborlelet néhány figurájának stílusjegyei két Budáról és egy Székesfehérvárról származó, címereik alapján a Stibor család egyes tagjainak állított síremlék töredékein is felismerhetők. A faragványok egyetlen, munkáiról a Stibor-síremlékek mestere | [lásd] szükségnévvel elnevezett kőfaragónak tulajdoníthatók. A Zsigmond-kor udvari festészetéről több, az ország legtehetősebb arisztokratái által megrendelt, stílus és kvalitás szempontjából igen jelentős eltéréseket mutató falképciklus, így az Apafiak számára készített almakeréki, a Lackfiak megbízásából létrejött keszthelyi és a Garai család megrendelésére készült siklósi festmények tájékoztatnak. Magas színvonaluk alapján közülük a legjelentékenyebbek a siklósi (volt) Ágoston-rendi kolostor templomának második kifestéséhez tartozó, 1985-ben feltárt, igen átgondolt programot megvalósító freskói. Stílusuk, továbbá az 1408-ban alapított sárkányrend jelvénye alapján az 1410-es években keletkezhettek. A templomot a Garaiak feltehetően temetkezőhelyüknek szánták, néhányukat talán itt is helyeztek nyugalomra. Később Garai (II.) Miklós nádor a budai Nagyboldogasszonyplébániatemplom (Mátyás-templom) északi oldalán alapított családi sírkápolnát, amelynek első említése 1433-ból ismert. Városi környezetben 147 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

készült festészeti alkotások a cseh művészet példaadó szerepéről tanúskodnak. Többek között a lőcsei minorita templom és ugyanott a Szent Jakab-templom könyvfestészeti előképekre utaló falfestményei, a Szent Jakab-templom Szent Katalin-oltárának 1400 körüli predellája, a póniki plébániatemplom 1415-ben készült falfestményei és ezekkel közel egyidős oltártáblái sorolhatók ide (Banská Bystrica, Múzeum, Poniky, Farsky urad). Leginkább az internacionális kapcsolatokkal rendelkező cseh táblakép- és könyvfestészeti alkotások szolgáltatnak párhuzamot a Zsigmond-kori festészet legkiemelkedőbb emlékének, a mára elpusztult felirata szerint 1427-ben kolozsvári Tamás | [lásd] által alkotott Kálvária oltár (Esztergom, Keresztény Múzeum) kifinomult stílusához is. Zsigmond számos utazása, császári udvarának vonzereje szerteágazó művészeti kapcsolatok létrejöttének lehetőségét teremtette meg. Uralkodása alatt nem egy neves művész - így pl. Masolino -, s jónéhány kitűnő alkotás jutott el Magyarországra, utóbbiak közül a legjelentősebbek talán IV. Vencel (cseh király: 1378-1419) könyvtárának Zsigmond tulajdonába került reprezentatív kódexei. Nem elképzelhetetlen, hogy már Zsigmond idejében az uralkodói kincstárba került az a Párizsban készült, 1402-ben Merész Fülöp burgundiai herceg tulajdonában volt remekművű ötvöstárgy, amely az ún. Mátyáskálvária felső részét alkotja (Esztergom, Főszékesegyházi Kincstár). A magyar megrendelésre külföldön készült művek érdekes csoportját alkotják az uralkodó mindenkori tartózkodási helyén kiállított, s gyakorta ott is díszített címereslevelek, mint az az 1415-18 között Konstanzban kelt huszonnégy oklevél, amelyek kivitelezésében a szakirodalom négy festő működését mutatta ki (nagyobb részt: Budapest, Magyar Országos Levéltár). Zsigmond hosszú ideig tartó, stabil uralkodását rendezetlenebb, trónviszályokkal sújtott időszak követte, amelyben - I. Ulászló király négy évig tartó regnálásától eltekintve (1440-44) - Albert (1437-39), majd később fia, V. László (1444-57) révén a Habsburg-ház jutott hatalomra. A hozzájuk köthető művek, így pl. Albert király Melkben őrzött, s az ún. Albrechtsmeister által illuminált imakönyve, valamint V. László valószínűleg 1453-57 között készült imádságos könyve főként osztrák, ill. cseh területeken keletkeztek, s minthogy Magyarországra feltehetően el sem jutottak, a hazai művészettörténetnek nem képezik szerves részét. Ugyanakkor azoknak a kitűnő kvalitású, figurális csempékkel kirakott kályháknak az első példányai, amelyek a budai palota fényét emelték, V. László budai tartózkodása alatt készültek. A Zsigmond-kor szobrászatának és festészetének stílusát leginkább az internacionális gótika, a lágy stílus fogalmaival írhatjuk körül. Ezt az európai művészeti folyamatokat követve, ill. azokkal párhuzamosan a 15. század negyvenes éveitől realisztikusabb, a térbeli viszonyok világos ábrázolására törekvő, ugyanakkor szárazabb, a drapériákat keményebb redőkbe szedő fogalmazásmód váltja fel. E stílus reprezentatív példája a mateóci plébániatemplom főoltára Szent István és Szent Imre egészalakos ábrázolásával és legendajeleneteivel (Mateóc, plébániatemplom, Mateóci mester | [lásd]). A 15. század közepétől elsősorban a nyugati országrészekben - a dinasztikus kapcsolatokkal, valamint III. Frigyes magyarországi terjeszkedésével összefüggésben az osztrák művészeti hatások válnak meghatározóvá. A pozsonyi Szent Mártontemplom hosszházának hajlított bordás boltozata Hanns Puchspaum (a bécsi Stefanskirche vezető mestere) tervei szerint került kivitelezésre, az 1478ban befejezett szentély megoldása Bécs Puchspaum utáni művészetében gyökerezik, s az 1470-es években bécsi tervrajz alapján alakították ki a csütörtökhelyi Zápolya-kápolnát is. Osztrák kapcsolatok nem csak az építészet terén mutathatók ki; a bécsi mesterek meghívásában feltehetően jelentős szerepet betöltő Schönberg György pozsonyi prépost 1470-ben készült epitáfiumának (Pozsony, Szent Márton-dóm) a portréra és a drapériakezelésre egyaránt jellemző realizmusa ahhoz a stílushoz köthető, amelyet III. Frigyes udvarában Nicolaus Gerhaerts van Leyden honosított meg. Az ország keleti részében zajló, részben szintén osztrák, ill. délnémet irányultságú művészeti tevékenység jelentős produktumai az 1440-es 148 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

évektől egyre nagyobb hatalomra szert tevő Hunyadi család megbízásából jöttek létre. A Hunyadi János kormányzó szolgálatában álló építőműhely amely az obszerváns ferencesek tövisi templomán, valamint a család vajdahunyadi várának a negyvenes évektől folyó, s csak Mátyás uralkodása (1458-90) alatt befejezett átépítési munkálatain működött - a brassói és kolozsvári, részben bécsi mintaképeket alkalmazó építőműhelyekkel állt kapcsolatban, ifjabb Hunyadi János 1440 k., Hunyadi János kormányzó, valamint Hunyadi László 1470 előtt készült gyulafehérvári síremlékének realisztikus stílusa pedig dél-német hatásokat mutat. Az 1470-es évektől, leginkább Mátyás és Beatrix 1476-ban köttetett házasságát követően a magyarországi - jóllehet eleinte csak udvari - művészetben olyan döntő orientációváltás következett be, amely egy merőben új stílus, az itáliai reneszánsz európai viszonylatban is korai megjelenését eredményezte. A reneszánsz stíluselemeket ugyanakkor gyakran a gótika jellegzetességeivel párhuzamosan, a reneszánsz épülettagozatokat pl. alapvetően még a gótika által meghatározott szerkezetben alkalmazták, s - főként városi környezetben - a gótika továbbélését, a fennmaradt alkotások számát és kvalitását tekintve késői virágzását figyelhetjük meg. A templomépítészetre - hogy csak néhány példát említsünk: a nyírbátori Szent György-templomra, a kolozsvári Farkas utcai templomra, az okolicsnói ferences templomra vagy az 1478 előtt átépített siklósi várkápolna szentélyére - a könnyen átlátható, világos terek, a gazdag csillag-, háló-, vagy hajlított bordás boltozatok dominanciája, a dekorativitás fokozódó szerepe jellemző. Ebből az időszakból már nagy mennyiségű berendezési és liturgikus tárgy, köztük a késő gótikus oltárművészet több, európai viszonylatban is jelentős alkotása maradt ránk. Előbbiek közül a bártfai plébániatemplom 1483-ban készült, faragott ornamentikával ékes stalluma érdemel említést (Magyar Nemzeti Múzeum), utóbbiak sorában talán a legismertebb a kassai Szent Erzsébettemplom 1474-77 között felállított főoltára. Az oltárszekrény szobrai (a Madonna és a két Szent Erzsébet) a Dél-Németországban és Ausztriában működő Kassai Jakab, | [lásd] valamint az ulmi Erhart család művészetével mutatnak kapcsolatot, a szárnyakon látható táblaképek (az Erzsébet-legenda, a Passió és egy Mária-élete sorozat) megoldásai a bécsi Schottenstift oltárának stílusában gyökereznek. A kassai főoltár szobraitól nem áll távol egy Jézus születését szinte életképszerűen ábrázoló szoborcsoport, az ún. Galgóci Betlehem megfogalmazása (Bratislava, Slovenská národná galéria), amelyről a legfrissebb kutatások derítették ki, hogy valaha a pozsonyi Szent Márton-templom főoltárának részét képezte. A szoborcsoporthoz hasonlóan, de annál jóval erőteljesebben a láttatást, az evangéliumi eseményeknek a szó szoros értelmében vett megjelenítését szolgálta a garamszentbenedeki apátság apostolfigurákkal és Schongauer-metszetek alapján faragott passiójelenetekkel díszített Úrkoporsója, benne egy mozgatható karú, tehát a keresztre felerősíthető, majd a sírba fektethető Krisztus-testtel (Esztergom, Keresztény Múzeum). Gótikus alkotások, főként városi környezetben, még a 16. század elején is szép számmal születtek. Az ekkorra már jónéhány évtizedes múltra visszatekintő, stilárisan igen összetett képet mutató felvidéki oltárművészet sorába illeszkedik a lőcsei Szent Jakab-templom 1508-17 között készült főoltára, amelyet a valószínűleg Veit Stoss krakkói műhelyében tanult lőcsei Pál mester | [lásd] alkotott (Lőcse, Szent Jakabtemplom), az ezzel faragványait tekintve közeli kapcsolatban álló, a besztercebányai plébániatemplomban 1509-re felállított, szárnyképein Dürer-metszetek felhasználásáról tanúskodó Szent Borbála-oltár (Besztercebánya, római katolikus plébániatemplom), vagy a selmecbányai Mária-templom főoltára, mely a magyarországi késő gótika vitathatatlanul legjelentősebb művészének, M. S. mester | [lásd]nek az alkotása. A gótikus stílusjegyek továbbélése, ill. - pl. a bártfai városházán - reneszánsz elemekkel együttes alkalmazása, valamint a középkori művészetnek a Buda elestét (1541) követő megváltozott politikai helyzet által eredményezett bizonyos fokú konzerválódása ellenére a 16. század művészeti produkciója már a reneszánsz művészet tárgya. 149 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (BORECZKY ANNA) reneszánsz művészet

A reneszánsz művészet szellemi alapja a humanizmus. Humanisták Magyarországon Mátyás uralkodásának (1458-90) első szakaszában is megfordultak a királyi udvarban, ez elsősorban Vitéz Jánosnak és neveltjének, Janus Pannoniusnak volt köszönhető. 1476-tól, Beatrix érkezése után gyökeresen megváltozott a helyzet. Kiemelkedő szerepe volt ebben Francesco Bandini da Baroncellinek, aki Marsilio Ficino neoplatonista köréhez tartozott, és jó kapcsolatban volt firenzei művészekkel is. Ő hozta Budára Filarete (Antonio Averulino) építészeti traktátusát, amelyet azután Bonfini fordított le latinra (1487). Az udvarban nemcsak az all'antica (antik módra készült) építészet elméleti kérdései iránt érdeklődtek, hanem a festészet és a szobrászat problémái iránt is - így kerülhetett bele Mátyás Leonardo da Vinci Trattato della Pitturájába is a festészet és a szobrászat közti versengés (paragone) döntőbírájaként. A humanisták az ókor irodalmi alkotásain kívül annak tárgyi emlékei iránt is élénken érdeklődtek. Az ideérkező olaszok fedezték fel először Pannonia és Dacia, a két ókori római provincia emlékeit, és másolták le az ókori feliratokat. A budai királyi udvarban gyűjtötték is a feliratos római köveket, s végül bevonták őket a király és fia római származásának bizonyítékai közé. Ókori pénzekkel is tanúsították a Corvinusok ősi eredetét. A család előkelő származása előbb a nem királyi vérből származó Mátyás, végül törvénytelen fia, Corvin János legitimációját hivatott szolgálni. Mátyás császári rezidenciát örökölt Budán: Zsigmond befejezetlenül hagyott palotáját. Ennek továbbépítése gótikus volt, de területéről sok nagyléptékű reneszánsz faragványt ismerünk: Mátyás címerével ékesített hatalmas oromzatot, hollókkal díszített vörösmárvány töredékeket. A 16. századi utazók, követek jelentéseiből nagyszabású, reprezentatív épület képe bontakozik ki előttünk, amelynek hangsúlyos eleme volt egy nagy árkádos udvar, szökőkúttal a közepén. Épült - olasz mintára - egy függőkert is. Sajnos minden elpusztult, ismereteinket főleg az ásatási eredményeknek köszönhetjük. A másik nagy királyi rezidencia, amelyet Mátyás reprezentatív épületegyüttessé formált, Visegrád volt. A gótikus struktúrájú nyaralópalotára 1477-78-ban monumentális zárterkélyt emeltek Beatrix, Mátyás és az országnagyok címereivel. Gótikus épület volt a kápolna és a palota reprezentatív zártudvara is (1484). Visegrádon jóval kevesebb all'antica szerkezetnek van nyoma, mint Budán. Az épületek tervezőjét illetően találgatásokra vagyunk utalva. Az biztos, hogy 1479-ben a firenzei Chimenti Camicia szülővárosában négy mestert szerződtetett magyarországi munkákra. Mátyás haláláig tevékenykedett itt; általában őt tartja a tudomány a budai palota tervező építészének. Több firenzei kőfaragó nevét ismerjük a forrásokból, mellettük sok dalmátét is. Az ő kezük alól került ki a budai all'antica kőfaragványok zöme. Mátyás udvarában hangsúlyos szerepük volt


M

a nagyméretű szobroknak. Bonfini szerint valamelyik épületen ott állt Hunyadi János, Mátyás király és Hunyadi László szobra. A nagy udvar közepét szökőkút díszítette, tetején Pallasz Athéné sisakos figurájával, a kapu két oldalán pedig egy-egy felfegyverezett alak vigyázta a bejáratot. A palotaépület előtt Hercules szobra állt. Ezek egy része feltehetően all'antica szobor volt. Szintén csak forrásokból ismerjük azt a nagy bronzkaput is, amelynek domborművei Hercules munkáit jelenítették meg. A bronzokat valószínűleg helyben készítették, mesterük nevét sokat találgatta a kutatás. Visegrádon a forrásokból ismerünk egy szökőkutat, amelyet a múzsák alakja díszített. Ugyanott az ásatások során előkerült egy - törött elemeiből összeállítható - szökőkút is, amelynek tetejét a lernai hidrával viaskodó gyermek Hercules szobrocskája koronázta. A visegrádi Hercules-kutat olasz mester tervezte és kivitelezte, s mivel anyaga esztergomi vörösmárvány, csakis itt készülhetett. Mesterét legutóbb Giovanni Dalmatá | [lásd]val kísérelte meg azonosítani a művészettörténeti kutatás. A visegrádi palotakápolna berendezéséhez all'antica, aranyozott fehér márvány faragványok is tartoztak. Egy tabernákulum töredékeit sikerült megtalálni. Mátyás király Lorenzo de'Medicitől Andrea del Verrocchiónak Nagy Sándort és Dariust ábrázoló bronzdomborműveit kapta ajándékba; a magyar király egy szökőkutat is rendelt a firenzei mestertől (1485); egy hollókkal díszített fehér márvány medencedarab-töredéke maradt ránk (Magyar Nemzeti Galéria). Járt Budán (Vasari szerint) Benedetto da Majano is, aki intarziás cassonékat hozott a királynak. Az udvar fő reprezentációs attrakciói közé tartozott a híres könyvtár. Mátyás már uralkodása kezdetétől gyűjthette a könyveket. Az 1480-as évek második felében felgyorsult a könyvgyűjtés mértéke, és 1490-ig egyre csak fokozódott. Ekkor írta meg a firenzei humanista, Naldo Naldi is a budai "Fenséges könyvtár" (Bibliotheca Augusta) dicséretét, amelynek gazdagon illuminált díszpéldánya ránk maradt (Toruń, Biblioteka im. Kopernika). Mátyás az 1480-as években a kor legkeresettebb firenzei miniátorait foglalkoztatta. Attavante degli Attavanti, a tömegtermelésre is berendezkedett mester és műhelye több tucat díszkódexet küldött Budára, legjelentősebb közülük a Missale Romanum (Brüsszel, Bibliotheque Royale) (1485-től), a Martianus Capella-kódex (Velence, Biblioteca Marciana). A másik jelentős könyvfestő a Gherardo és Monte di Giovanni testvérpár. Ők inkább az 1480-as évek vége felé díszítettek Mátyás számára könyveket, pl. a Didymus-kódexet (New York, Pierpont Morgan Library) vagy a Szent Jeromos-kódexet (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek). Attavante tanítványa, Boccardino il Vecchio festette ki a Philostratus-kódexet (Országos Széchényi Könyvtár), amelynek tartalma is Mátyásnak köszönhette létét. A király Budán létrehozott egy másoló- és könyvfestőműhelyt is. Ennek névtelen mesterei nem Firenzéből jöttek, hanem Lombardiából, és a nyolcvanas években tevékenykedtek itt. Több corvina készült műhelyükben (Tolhopf-kódex, Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek; Trapezuntius-kódex, Országos Széchényi Könyvtár), legjelentősebb képviselőjük, az ún. Cassianus mester | [lásd] tevékenysége csupán az 1480-as évek legvégén mutatható ki. Az általa elkezdett köteteket már II. Ulászló király számára fejezték be. Az újonnan készített kódexek mellett sok olyan könyv került a gyűjteménybe, amely korábban már más tulajdonában volt, s ekkor csupán egységesítették külső megjelenésüket: címeres, aranyozott bőrkötést kaptak, vagy színes bársonykötést zománcos csatokkal. A királyi udvaron kívül jóval kisebb hatása volt a reneszánsznak. Néhány főúri rezidencia mellett szinte csak a káptalanok falain belül jelentek meg all'antica alkotások, elsősorban kódexek. A kor egyik legjelentősebb bibliofilje Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost volt, aki Franciscus de Kastello Ithallico | [lásd]val, ill. műhelyével több antikizáló kódexet is csináltatott magának (Breviarium, Országos Széchényi Könyvtár; Missale, New York, Pierpont Morgan Library). Ennek a műhelynek lombard motívumkincse már 1490-ban provincializálódott (Filipecz János pontifikáléja, Esztergom, Simor Könyvtár; Apáthi Lukács Missaléja, Bratislava, Archiv Mesta Bratislavy). 151 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Ugyanakkor a legmagasabb szintű udvari művészet is megjelent a főpapok körében: Nagylucsei Orbán egri püspök breviariumát a Cassianus mester illuminálta, aranyozott bőrkötése pedig a király számára dolgozó műhelyben készült 1490 körül. Az építészet nehezebben alakult át; kiemelendők Báthory Miklós püspök váci építkezései, amelyeken már 1485 körül megjelentek all'antica formák. A Báthory család más tagjainak épületein azonban csak koszorús címerköveket találunk, építészeti faragványokat alig (Nógrád vára, 1483; Ecsed vára [?] 1484; Nyírbátor 1488). A Mátyás halála utáni évtizedben a királyi udvar elveszítette korábbi jelentőségét. II. Ulászló ugyan folytatta a budai építkezéseket, de sem a szobrászat, sem a könyvtár nem tartozott reprezentációs eszköztárába. Ő építtette a Buda melletti nyéki vadászkastélyt all'antica stílusban. A budai palotán éppúgy építkezett gótikus stílusban, mint Mátyás. Uralkodása alatt jutott el az új stílus a környező országokba: Morva- és Csehországba. A legjelentősebb építkezések Esztergomban folytak, ahol 1500-ig az özvegy Beatrix, s unokaöccse, Ippolito d'Este esztergomi érsek tartotta udvarát. 1497-től Bakócz Tamás lett az esztergomi érsek, aki 1506-tól kezdve felépítette sírkápolnáját, az ún. Bakócz-kápolnát a Szent Adalbert-székesegyház déli oldalánál. Ez volt az első centrális alaprajzú, all'antica épület Itálián kívül. Tervező építészének nevét nem ismerjük, stíluskritikai ismérvek alapján Giulano da Sangallo köréhez tartozhatott. Esztergom mellett más püspöki székhelyeken is megjelentek az all'antica formák. Vácott a 15. század utolsó évtizedében is építkezett Báthory Miklós, aki ebben az időben alakíttatta át reneszánsz faragványokkal a mogyoródi kolostort. Pécsett Szathmári György püspök építtette át a püspöki palotát. A mai székesegyházban, másodlagos helyen látható hatalmas méretű vörösmárvány tabernákuluma, amelyet ugyanazok az olaszok faragtak, akik Esztergomban dolgoztak a Bakócz-kápolnán. Más, kvalitásos faragványok is kerülhettek importként a városba. Pécsett és tágabb környékén a városban működő kőfaragóműhely(ek) reneszánsz faragványai valóságos regionális stílus képét rajzolják ki. Más püspöki székhelyekről is maradtak all'antica faragványok, így például Győrből, Veszprémből vagy Váradról. Gyulafehérvárott épült fel Erdély legkorábbi reneszánsz kápolnája, a Szent Mihály-székesegyház északi előcsarnokaként funkcionáló Mindenszentekkápolna, Lázói János telegdi főesperes alapítása (1512). Az épület a két stílust egyesíti magában. A Jagelló-korban a káptalanok falain kívül a világiak rezidenciáin is megjelent az új stílus. Az oszlopokon nyugvó ívsorokból épülő loggia lehetett az egyetlen olyan építészeti elem, amely újdonságával megváltoztatta egy kastély képét. A legjelentősebb a Báthory család tevékenysége. Legnagyobb számban a Dunántúlon épültek all'antica részletekkel várak, kastélyok stb. Simontornyán pl. Buzlay Mózes ugyanazokat a mestereket foglalkoztatta, akik a nyéki kastélyon is működtek. Siklóson a Perényiek építtették át a várat, s a számadások szerint olasz mestereket is foglalkoztattak, akik azután a család más építkezésein is működtek. A kőfaragvány-import eredményei voltak Ötvöskónyiban is és Korotnán a kiemelkedő kvalitású lebegőfejezetek; de a kevésbé finom faragványok sem készülhettek helyben. A tiszta olasz formák mellett megjelentek az északi reneszánsz elemei is. Úgy látszik, hogy a Felföldön szinte kizárólag ezek domináltak, amint ezt több sárosi és szepesi kapuzat, tabernákulum stb. tanúsítja (Kisszeben, plébániatemplom; Lőcse, Horvát János szepesi prépost háza; Rozsnyó, kápolnakapu; Nyársardó, tabernákulum stb.). Pozsony környékén is hasonló volt a helyzet (Pozsony, a Szent Márton-templom déli kapuja; Bazin, plébániatemplom, szószék stb.), de Sopronban (oltártöredékek), Pannonhalmán vagy Bajnán (tabernákulum) is láthatók ennek a stílusnak emlékei. A kolozsvári Szent Mihály-templom sekrestyeajtaja Johann Clyn plébános megrendelésére 1528-ban Bécsből került a városba. Erre a stiláris vegyülékre a legszebb példa a bártfai városháza (1505-1509). A sírköveket ugyanazok a mesterek faragták, akik az építkezéseken dolgoztak, amint ezt éppen az egyetlen név szerint is ismert, Esztergomban működő olasz mester, Johannes Fiorentinus esete 152 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

példázza. Szignált művei sírkövek (Felsőelefántra készült Forgách Gergely sírköve [1515], a távoli Gnieznóba Jan Łaski prímás sírköve [1516]) és egy keresztelőmedence a menyői templomban (most Bukarestben), de nyilván a templom vörösmárvány kapujához is volt köze. A Johannes Fiorentinus faragta sírkövek a legszebb all'antica sírkövek a magyarországi emlékanyagban. A Jagello-kor miniatúrafestészete szintén Mátyás-kori kezdetekre tekintett vissza. Az a lombard eredetű műhely, amely már 1490 előtt is szerkönyveket illuminált a főpapok számára, 1490 után is működött, hatása továbbterjedt (Somogy vármegye címereslevele, 1498), s nagy befolyást gyakorolt a Magyarországon kívüli területeken. Két karakteres műhelyt különböztethetünk meg: az egyik az, amelyik gersei Pethő János címereslevelét festette (1507, Magyar Országos Levéltár), s néhány liturgikus kódexet (egy Antifonálét, Bratislava, Archiv Mesta és Országos Széchényi Könyvtár és egy Psalteriumot, Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár), a másik az ún. Bakócz monogramista | [lásd]. Az itáliai all'antica jelenségek mellett számolnunk kell az északi reneszánsz jelenlétével (kassai graduale, Országos Széchényi Könyvtár), és természetesen a magas kvalitású késő gótikus produkcióval is (Zalka antifonale, Győr, Egyházmegyei Könyvtár). A Jagelló-korban egyre jobban terjedt a nyomtatott könyvek használata. Bár Budán ebben az időben nem működött nyomda, tucatnyi könyvkiadó tevékenykedett, akik főleg a velencei nyomdákat bízták meg a magyarországi használatra szánt liturgikus könyvek kinyomtatásával. E könyvek fametszetes illusztrációinak is köszönhető, hogy az új, all'antica ornamentika közismertté vált. Az iparművészet több ágában jelent meg az all'antica stílus. Pregnáns esete ennek a bútorművesség, amelynek kiemelkedő kvalitású példái fennmaradtak Nyírbátorban (a Báthoryak megrendelésére készült stallumok, 1511) és Zágrábban (székesegyház, Gerzencei László stalluma, 1520 stb.). Az ötvösművészetben a gótikus ornamentika közé is egyre gyakrabban keverednek antik motívumok, miközben az alapformák alig változnak. Az iparművészet tárgyai között is állandóan számolnunk kell importtal: a legújabb divat szerinti luxustárgyak még a mohácsi csata után is eljutottak Magyarországra. Az ország Buda eleste (1541) után véglegesen három részre szakadt. A Habsburg-uralkodók nem tartották székhelyüket az országban, I. (Szapolyai) János pedig nem tudott tartósan berendezkedni sehol. Uralkodói udvar csak az erdélyi fejedelemség kialakulásával jött létre újra a keleti országrészben. I. János rövid uralkodása alatt főleg erődépítéssel foglalkozott (Buda, majd Szamosújvár), de művészeti reprezentációjának emléke a gyulafehérvári székesegyházban a törökverő Hunyadi Jánosnak (+1456) állított reprezentatív síremlék (1534), amelyet megbízásából Statileo János erdélyi püspök rendelt meg. A Habsburguralkodók udvart nem tartottak Magyarországon, de Pozsonyban, a királyi Magyarország fővárosában olykor művészeti reprezentációt is kifejtettek: a 16. század közepén helyreállították a várat is itt. Legfontosabb ténykedésük azonban az ország összeomlott védelmi rendszerének korszerűsítése és újjáalkotása volt. Az új korszerű erődöket - és a régiek modernizálását - az 1556-ban felállított Haditanács építtette a hadiépítészetben gyakorlott (általában olasz) építészekkel. Az új típus a szabályos alaprajzon emelt ágyúbástyás vár volt. Ennek legfontosabb eleme az ötszög négy oldalával kifelé forduló, zömök bástya. Az erődök természetesen híjával voltak bármiféle díszítésnek, csak a kapuépítményeken nyílt lehetőség - a dór oszloprend elemeit felhasználva - a monumentalitást fokozó tagolásra. Az elsődleges feladat Bécs védelme volt, ezért a törökök felvonulási útjában épültek a legfontosabb erődök: 1548-55 között kiépült Komárom vára, az 1550-es évek közepétől pedig megkezdődött Győr átalakítása erődvárossá, Erdély védelmére pedig 1569-ben elkezdték Váradon a középkori vár helyén az ötszög alapú, modern erődítményt kialakítani. A legjelentősebb várépítő Pietro Ferrabosco volt, aki - többek között - Komáromban, Győrött, Kanizsán is működött. A erődökről ismert szabályos alaprajzok később megjelentek a korszak kastélyépítészetében is: a 17. században a királyi 153 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Magyarországon emelt szabályos alaprajzú kastélyok ideája közös volt a várakéval. Legkorábbi, társtalan emléke ennek az egervári várkastély (156369), a többi nagyszabású példa végleges alakját csak a következő században kapta, például Sopronkeresztúron (Nádasdy Pál idején), vagy Homonnán (Drugeth György alatt). E négyszögű kastélyok udvarát loggia vette körül, külső sarkaikon egy-egy négyszögletes sarokbástyával. A másik típuson a sarkokhoz kerek tornyok csatlakoznak. Ennek leghatásosabb példája Nagybiccsén épült fel (Thurzó Ferenc, 1571-74). A homlokzatképző elemek közül a legjellegzetesebb a pártázat volt. Ez a főpárkány fölötti attikaszintet foglalta el, a tetőt eltakarva. Nemcsak a kastélyokon alkalmazták (pl. Frics ), hanem városi lakóházakon, városházákon, templomokon és harangtornyokon is. A másik fontos építészeti forma a loggia, amely a belső udvarok igényes kialakításához tartozott. A kialakuló erdélyi fejedelemség székvárosa Gyulafehérvár lett, még a 16. század közepén. A késő középkori palota helyén Bethlen Gábor emelt (maradványai felhasználásával) nagyszabású palotaegyüttest. Az erdélyi főurak közül többen is utánozták a példát: Mikó Ferenc (Csíkszereda), Lónyai Zsigmond (Aranyosmeggyes). Úgy tetszik, hogy Bethlen mintái a felföldi főurak kastélyai voltak, építészük pedig az a Giacomo Resti lehetett, aki a királyi Magyarországon is tevékenykedett. Bethlen utódja, I. Rákóczi György építette ki családi várát Sárospatakon, ahol a gyulafehérvári fejedelmi palota mintájára még "bokályos ház" is készült: török csempékkel borított falú audienciás terem. A fejedelmi építkezésekhez is a városi kőfaragók szolgáltatták az igényes faragványokat: ajtó- és ablakkereteket, konzolokat stb. Legjelentősebbek voltak a kolozsváriak, akik Erdély-szerte szállítottak faragványokat. Magában a városban a 16. század második harmadától emeltek reneszánsz stílusú házakat; leghíresebb a főtéri Wolphard-Kakas-ház volt, amelyet 1534-41 között a plébános, Adrian Wolphard emeltetett. A síremlékművészet a kései reneszánsz legfontosabb szobrászati műfaja. Többféle típusból választottak a megrendelők. A korszak egyik újdonsága a falra függesztett kőepitáfium lett, amelynek legszebb sorozatai Pozsonyban és környékén maradtak fenn. A másik fontos új típus a falisíremlék, amely főuraknak és főpapoknak egyaránt készülhetett. Ilyet emeltek a püchsendorfi Hans Rueber (+1584) felső-magyarországi főkapitánynak (egykor Kassa, Szent Erzsébet-templom, figurája ma Magyar Nemzeti Galéria), de aulikus körökben elterjedtté csak a 17. század elején vált, miután a győri hősnek, Pálffy Miklósnak ilyet rendelt a felesége, Maria Fugger, a pozsonyi dómban. Az erdélyi síremlékek közül a címeres-feliratos volt a leggyakoribb. Kivételt képeztek viszont a fejedelmi síremlékek, amelyek egytől-egyig importművek voltak. Már János Zsigmond és Izabella királyné fehér márvány tumbái sem vezethetők le az erdélyi fejlődésből (1571 után). Báthory Kristófét (+1581) Gdańskban rendelte meg Báthory István Willem van den Blocke műhelyében; Bethlen Gáboré és feleségéé, valamint a Rákócziaké Krakkóban működő olasz szobrászok munkája volt. (Utóbbiak ma is a gyulafehérvári székesegyházban állnak, oltárépítményekké átalakítva.) Egyetlen korszak művészetét sem lehet csupán a helyben készült alkotásokkal jellemezni, a magyarországi késő reneszánszét a legkevésbé. A főúri, főpapi udvarokban igen magas színvonalú műalkotások álltak a reprezentáció szolgálatában. Nádasdy Tamás sárvári udvara, vagy a Batthyányaké Németújváron, a Zrínyieké délen, a Pálffyaké, Thurzóké a Felföldön stb., mind a távoli királyi udvart utánozták. Rendkívül jelentős volt a művelt, humanista főpapok műpártolása. A 16. század második felében jelent meg a portré műfaja, bár eredeti mű igen kevés maradt ránk, inkább csak metszetek, közöttük annak a Martino Rotának az arcképei, aki Verancsics Antal meghívására érkezett ide. A 17. században a portrék egyre gyakoribbak lesznek, ekkor alakulnak ki az első főúri ősgalériák. A szobrászat egyéb műfajaiból és a festészetből kevés emlék maradt. A 16. század második felének politikai és egyházi viszonyai nem tették lehetővé a késő reneszánsz ars sacra kibontakozását. A 17. század elejétől épültek új oltárok, azok is a Felföldön, manierista 154 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

díszítményekkel (Szepeshely: Szent Kereszt-oltár, 1600 k.). Ugyanezek a mesterek voltak a kor divatos festett-faragott funerális műfajainak, az epitáfiumoknak és a halotti címereknek az alkotói is. Ezeken a műveken már megjelentek a barokk stíluselemek. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (MIKÓ ÁRPÁD) barokk művészet

Az Itáliában kialakult barokk művészet Közép-Európában, így Magyarországon is, olasz, elsősorban Como-vidéki építészek és szobrászok tevékenysége nyomán honosodott meg 1620 körül. Az első kora barokk emlékek a jezsuita rendhez kötődnek, pl. az 1629-37 között Esterházy Miklós támogatásával épült nagyszombati jezsuita templom. A város Pázmány Péter esztergomi érsek székhelyeként az ellenreformáció hazai központja volt. A templom valószínűleg a Giovanni Battista Carlone | [lásd] köréből származó Magister Antonio és Pietro Spazzo által emelt épület. Előképe az a bécsi jezsuita templom (1627-31), amelyet II. Ferdinánd építtetett a római Il Gesu nyomán. Kápolnáit G. B. Rosso és J. Torini 163950 között készített stukkói, Ch. Kern és J. J. Keller festményei, a főhajót P. A. Conti stukkói és E. J. Gruber festményei díszítik. A főoltár B. Knilling és Veit Stadler műve. A nagyszombati templom mintájára több jezsuita templomot építettek szerte az országban (Győr, Szent Ignác-templom 163441; Trencsén, 1657; Kassa, 1681). A legkorábbi világi barokk építkezés a pozsonyi királyi vár átalakítása volt, amelyet két olasz építőmester, G. B. Carlone és J. Alberthal vezetett. A belsőt díszítő vászonra festett mennyezetképeket P. Juvenel | [lásd] nürnbergi mester III. Ferdinánd Habsburg-uralkodó megrendelésére készítette. A barokk fejedelmi apoteózis mitológiai programját a jezsuita császári gyóntató határozta meg. A magyar főnemesi udvar kastélyépítkezéseit a török támadások ellen védekező, négy saroktornyos erődszerű kialakítás jellemezte, amely a reneszánsz hagyománya volt. A reprezentáció többnyire a belsőkbe, a frissen kialakított várkápolnákba, dísztermekbe és hűtőző szobákba ("sala terrena") került. A sala terrena kiképzését a vöröskői vár ma is látható helyisége reprezentálja. A birtokokhoz tartozó kerteket csak egykorú leírásokból ismerjük. A legszebbnek Lippay György esztergomi érsek pozsonyi nyári kertjét tartották, amelyet egykorú metszetekről (Mauritz Lang, 1663) ismerünk. A hazai barokk legnagyobb világi épületegyüttese a kismartoni Esterházykastély, amely Carlo Martino Carlone, a Nádasdyak legtöbbet foglalkoztatott építészének főműve volt. Négy hagymakupolás külsejével, olasz manierista részletformáival egyedülállóan reprezentálta a tulajdonos gazdagságát. A barokk művészet hozta magával a magyar nemesek "őskultuszát", amely a rezidenciák berendezésének fontos elemévé tette a főurak saját, ill. őseik életnagyságú portrésorozatát, az ún. ősgalériát. Részben vagy egészben fennmaradt a Batthyány, Nádasdy, Esterházy, Csáky és Zichy család ősgalériája. A festményeket gyakran hazai művészek 155 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

készítették még késő reneszánsz stílusban. Az első barokk festészeti törekvések Benjamin Block | [lásd] portréin ismerhetők fel; Esterházyról 1655-ben, Nádasdyról és feleségéről 1656-ban festett portrét. A korszak másik művészeti újítása a sokszorosított grafika volt. A hazai grafika központja Pozsonyban és Nagyszombatban alakult ki. A rézmetszeteket előállítók nagyrészt augsburgi és bécsi mesterek voltak. A legnépszerűbb barokk grafikai sorozat készítője az augsburgi Elias Widemann, | [lásd] aki 1646-ban adta ki a Habsburg-tartományok főnemeseiről metszett félalakos portrésorozatának első kötetét. Az 1652-ben Bécsben megjelent harmadik kötetben már száz magyar nemest ábrázolt. A korszak legnagyobb hatású metszetsorozata az 1664-ben Nürnbergben megjelent Mausoleum, amely magyar vezérek és királyok egészalakos portrésorozatát tartalmazta. Metszetek alapján festették azokat a monumentális történeti csataképeket is, amelyek Európában egyedülálló jelenségekként honosodtak meg a magyar barokk főúri kastélyok dísztermeiben. Legkorábbi, ma is látható példája a sárvári Nádasdy-vár sorozata, amelyet 1653-ban Hans Rudolf Miller | [lásd] készített. A mennyezet középképén Nádasdy Ferenc dédapja harcol a sziszeki csatában a török ellen, körülötte a 15 éves háború várostromait (Pápa, Győr, Tata, Buda, Kanizsa) ábrázoló képek. A törökellenes harcokat örökítették meg a csáktornyai Zrínyi-, a rohonci Batthyány-kastélyban és Pozsonyban Lippay György érsek palotájában is. Nádasdy Ferenc ötvöse Ph. J. Drentwett | [lásd] 1654-ben Esterházy Pál számára egy méter átmérőjű ezüst dísztálat készített, amely a török ellen harcoló Esterházy László hősi halálát ábrázolja. Az ősgalériák és a történeti képek megjelenése a magyar nemesség önállósodásra való törekvését jelezte. Pazdicson a Szirmaykastélyban a Wesselényi-összeesküvést jelenítették meg, a nagyszőllősi kastély képein pedig a Perényiek egyik őse a Habsburgok 1515-ös trónra kerülési szerződése ellen tiltakozik. A történeti, vallási, politikai múltat és jelent egy programban egyesítette 1642-ben a győri jezsuita templom Patrona Hungariae- (Magyarok Nagyasszonya) mellékoltár ismeretlen festője, amikor a kompozíció középpontjába a törökök nyilait Patrona Hungariae feliratú pajzsukkal felfogó magyar szenteket, Lászlót, Imrét, Gellértet és Adalbertet állította. Az 1666-67-ben festett árpási templom főoltárképe a középkori köpenyes Madonna átfogalmazása. Az ország térképét, a főnemeseket, I. Lipót császárt a török fenyegetése ellen a köpenyébe rejtő Szűzanya alakja nem vált általános megjelenési formává, de ennek az ellenreformációt szolgáló nagy hatású eszmének és a két említett képtípusnak a nyomán alakult ki a "Szent István felajánlja a koronát Máriának" ábrázolása. A katolikus egyház megrendelései nagyrészt ennél egyszerűbb, mindennapi hittételekhez, Krisztus és a szentek életének egyes jeleneteihez kapcsolódtak. A nagyszombati jezsuita templom főoltárképe (1640) Krisztus megkeresztelkedését ábrázolta. A győri székesegyház oltárképén Benjamin Block, Nádasdy udvari festője Szent István vértanú megkövezését jelenítette meg (1659). A vöröskői várkápolna nagy hatású oltárképén Carpoforo Tencala Mária mennybemenetelé | [lásd]t festette meg a bolognai akadémizmus modorában. Kiemelkedő festmények készültek kisebb plébániatemplomokba is (Esterházy Ferenc és Thököly Katalin fogadalmi képe, 1683, Pápa, ferences templom; Bársony György püspök templomfoglalási kísérlete, 1670 körül, Szakolca, plébániatemplom; Szent Antal és a világ hét csodája, 1682, Sümeg, ferences templom). A barokk korai korszakában az építészethez közelebb álló stukkódíszítés és szobrászat játszott vezető szerepet. Az Észak-Itáliából Magyarországra érkezett stukkószobrászok nagy számban alkottak ornamentális keretbe szerkesztett dekorációikat. A Batthyányak rohonci várának kápolnáját (1640), a lakószobáknak (1642) és borostyánkői várának dísztermében a stukkóreliefeket a Bécsben élő olasz Filiberto Lucchese tervezte. A barokk templomok oltárait szintén osztrák és helyi mesterek készítették fából; a legnagyobbat Nagyszombatban a jezsuiták számára B. Knilling bécsi asztalos és V. Stadler helyi szobrász készítette 1637-40 között. Fafaragással készült a zsegrai főoltár, amely még késő gótikus fafaragó hagyományokat 156 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

őriz 1677-ből és a Jessze fáját ábrázoló gyöngyöspatai főoltár az 1650-es évekből. A kőszobrászat korai barokk emlékei közül kiemelkedő jelentőségűek a nagyszombati jezsuita templom fő- és oldalhomlokzatának dinamikus megformálású életnagyságú apostolszobrai. Az új formanyelvet az egyházi alkotásokon kívül az 1680-as években a nyugat-magyarországi városi kőfaragók használták az utak mentén felállított, Máriát, ill. más védőszenteket ábrázoló szobraikon. Az iparművészetben is inkább a nyugati területeken honosodott meg az új stílus. A magyar ötvösművészet jelentős alakja a nagyszebeni Hann Sebestyén, | [lásd] aki főleg egyházi célú kegytárgyakat készített az erdélyi magyar és szász vezetőrétegnek. A 17. század utolsó évtizedében, amikor az ország területéről kiűzték a törököt, megszűnt az erdélyi fejedelemség, és a Habsburgok egyesítették a területeket, az ország elpusztult részei barokk stílusban épültek újjá. Az építkezések döntő részét még mindig a főnemesi és a birodalmi arisztokrácia irányította. A legjelentősebb egyházi épület a boldogasszonyi ferences templom, amelyet 1695-1702 között épített fel Francesco Martinelli, mecénása Esterházy Pál nádor volt. Leegyszerűsített homlokzata a magyar barokk templomok mintájává lett a 18. században. A korszak új vonása, hogy a középnemesi kúriák is barokk stílusban épültek. Bükön Nagy István kastélyán hazai mesterek, a soproni Johann Eysenköbl és társai dolgoztak, és a Kismartonban alkalmazott észak-itáliai stílust vették át. Kialakult egy helyi építész generáció, amely lassan a városokat is barokká formálta. A barokk díszesebb, mozgalmasabb ága a kastélyépítészetben bontakozott ki; első példája a bécsi Haditanács elnökének, Savoyai Jenő hercegnek nyári kastélya Ráckevén. Az U alakban nyitott, itáliai és francia hagyományokat követő épület már nem volt berendezkedve védelemre, a török veszély elmúlt. Tervezője a barokk építészet európai rangú képviselője, Johann Lucas von Hildebrandt, | [lásd] akinek tervei szerint 1701-ben kezdték az építkezést. A Rákóczi-szabadságharc 1703-tól a megindult művészeti fejlődést nagyrészt megakasztotta, de létrehozott olyan alkotásokat, amelyek a magyar művészet legismertebb darabjai. Nevezetesen Mányoki Ádám | [lásd], magyar portréfestő II. Rákóczi Ferencet ábrázoló képmása, valamint a fejedelem Daniel Warou | [lásd] svéd származású érem- és pecsétkészítőjének alkotása, a Rákóczi-szabadságharc emlékérme. A szabadságharc a magyar nemesek és a Habsburg-ház megegyezésével ért véget, és ez Magyarországnak évtizedekig zavartalan művészeti fejlődést biztosított. A világi nemesi építészetben az Anton Harrach által építtetett Féltorony kastélya volt a legkiemelkedőbb teljesítmény. A változatos barokk palotákat a nyitott, cour d'honneur-ös alaprajzi elrendezés állandósága, a reneszánsz saroktornyok alkalmazása jellemezte az 1710-es, 20-as években épült pilisi Beleznay-, acsai Prónay-, cseklészi Esterházy-, magyarbéli Csáky-, nagylévárdi Kollonich- és a L'Huillier Ferenc, egri várparancsnok építtette edelényi kastélyoknál, valamint Hajóson, az érsek nyári rezidenciáján. Ebben az időben indult meg a városok külső képének formálása, a kastélyokon alkalmazott lizénák, falpillérek és a plasztikus párkányok alkalmazása a városi palotákon, ahogy ma is megfigyelhető a budai Várnegyedben és Sopronban. A homlokzatokon feltűnő plasztikai díszek gyakran válnak hangsúlyosabbá, mint maga a tömegformálás. Ennek remekbe sikerült példája Leitner Szervác soproni szobrásznak a Két mór ház néven ismertté vált, saját maga számára épített lakóháza. A soproni Liszt Ferenc Múzeumban ma is láthatók a régi evangélikus temető barokk síremlékei, amelyeknek mesterei készítették a fogadalmi szobrokat, a török elleni győzelem emlékére Pozsonyban (1672), Győrben (1686). Utóbb a pestisjárványok elmúltával a Szentháromságnak, a pestis ellen védő szenteknek, Szent Sebestyénnek, Rókusnak vagy Szűz Máriának állítottak szobrot. A legismertebb fogadalmi szobor a budai Várnegyedben álló Szentháromság-szobor. A század közepéről való a veszprémi és a kecskeméti emlék. A köztereken álló szobrok egyházi indíttatásúak voltak, kivéve a törökverő Habsburgoknak állított emléket Gyulafehérváron. A III. Károly lovasszobrával díszített diadalkaput Savoyai Jenő rendelte meg 157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Johann König bécsi udvari szobrásztól 1717-ben. Savoyai Jenő nevéhez fűződik a korszak egyik legnagyszabásúbbra tervezett építkezése, a pesti Invalidusház (1727-től Anton Erhard Martinelli | [lásd] tervei alapján), ez azonban félbemaradt. A jezsuita rend megőrizte azt a vezető szerepet, amelyet a stílus korai szakaszában játszott, de a legújabb művészeti kezdeményezések ekkoriban inkább az épületek belső díszítéseinél jelentkeztek. A trencséni jezsuita templom dekorációját az innsbrucki építész és díszítőmester Christoph Tausch vezette, aki az olasz Andrea Pozzo tanítványa volt. Az olasz mesterek közül Antonio Galli-Bibiena | [lásd] művei emelkednek ki az épületdíszítő alkotások köréből. A Bécsben Giuseppe nevű bátyja mellett dolgozó művész a pozsonyi trinitárius templom lenyűgöző látszatkupolájának (1745) megfestésével készítette el egyik főművét. A Magyarországon működött jelentős olasz mesterek művei közül még meg kell említeni: Francesco Solimena ma Pannonhalmán látható öt magyar főpap allegorikus keretbe foglalt arcképét 1713-ból; Martino Altomonte oltárképét a győri karmelita templomban (1629); Gottlieb Anton Galliardi nyitrai székesegyházbeli mennyezetképeit (1720); Fossatinak a pannonhalmi ebédlőben festett falképeit, és Gaetano di Rosa alkotásait (1745) a győri püspök fertőrákosi kastélyának dísztermében. 1729-től tíz évig Pozsonyban dolgozott a barokk szobrászat egyik kiemelkedő képviselője, Georg Raphael Donner, | [lásd] aki az udvari építkezésekre is felügyelt. Első munkája Pozsonyban 1732-ben a dóm Alamizsnás Szent János-kápolnájának szobrászati díszítése volt, majd 1735-ben elkészítette a dóm főoltárát. Hatása a fafaragó tradícióban és a stukkóplasztikában mutatható ki. A faszobrászat központja két felvidéki nagyvárosban, Lőcsén és Eperjesen volt. A lőcsei minorita templom oltárait és szószékét helyi mesterek készítették el. A főoltár Madonna-szobra (1697) valószínűleg Stercius János alkotása, a mellékoltárok szobrait Ferdinand Beichel művének tartják. A nyírbátori minoritáknál 1730 körül Stercius János fia, György készítette az oltárokat, a Passió-oltárt 1731-ben Krucsay János rendelte meg. A nagyszabású oltár alkotója eddig ismeretlen, valószínűleg eperjesi szobrász volt. A korszak templomait már nagyrészt az itáliai mestereket felváltó helyi és az Alpoktól északra eső területekről érkező építészek emelték. Kivétel volt Giovanni Battista Carlone, akinek tervei alapján épült fel az egri volt jezsuita (1717-40), a debreceni Szent Anna(1721) és a miskolci minorita templom (1729). Legegységesebb alkotása a miskolci templom, amely térelrendezésében a jezsuita hagyományokat követi. Az eperjesi ferences templomot 1709-18 között a kassai Tornyossy Tamás mester építette a kassai jezsuita templom mintájára. A győri karmelita templom 1721-29 között épült fel egy tiroli származású építőmester, Martin Wittwer | [lásd] tervei nyomán. Wittwer tervezte a pannonhalmi apátság barokk épületszárnyait, a zirci ciszterci kolostort, a győri Kálvária épületeit és valószínűleg a tihanyi apátság templomának homlokzatát is. A magyarországi barokk építészet három kiemelkedő emlékének építészeit nem ismerjük. Egyes feltevések szerint Fischer von Erlach és Johann Lukas Hildebrandt köréből kerültek ki tervezőik. A tervek valószínűleg vásárlás útján kerülhettek a megrendelőkhöz. A kalocsai székesegyházat Csáky Imre érsek építtette 1735-54 között. A pesti Egyetemi templomot, amely a pálosok temploma volt, Mayerhoffer | [lásd] András és Siegl Márton vezetésével építették fel 1725-től 1742-ig. Ebbe a körbe sorolható a zirci ciszterci templom (1732-50) és a nyitrai piarista templom (1742) is. A magyarországi barokk művészet virágkora az 1740-80 közötti időszakra tehető, amikor olyan együttesek jöttek létre, mint a budai királyi vár, a jászói premontrei kolostor, Maulbertsch | [lásd] sümegi freskói, a fertődi kastély, az egri líceum. A birodalmi központ Budára helyezése felvetette egy új királyi székhely megépítésének szükségességét. A magyar rendek Mária Teréziához való hűségük kifejezéseképpen országos adományokból kezdték el 1749-ben Jean-Nicolas Jadot | [lásd] császári főépítész tervei szerint a nagyszabású építkezést a budai várhegyen. A III. Károly uralkodása alatt 1715-ben a palota déli részén felépült négyszögű 158 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

épületet folytatták tovább. Belső udvaros palotát és összekötő szárnyat emeltek. A királyi pár hálószobája és a trónterem az U alakú díszudvar középpontjába került. Jadot tervei időközben módosultak, majd az építkezések Nicolaus Pacassi főépítésznek és építésvezetőjének, Oraschek Ignác | [lásd]nak, majd Franz Anton Hillebrandt | [lásd]nak tervei szerint fejeződtek be. A palota munkálatainak fő szervezője Grassalkovich Antal volt, aki 1751-től saját kastélya építésébe kezdett Gödöllőn. Az ott kialakult új kastélytípust számos vidéki épület követette. A kastélyok U alakú díszudvar köré szervezett tömege, erkéllyel díszített, háromtengelyes középrizalittal, kupolát idéző magas tetővel ellátott hatásos épületek lettek: Pécelen (Ráday Gedeon 1756-76), Nagytétényben (Rudnyánszky család, 1766 k.), Gácson (Forgách család, 1760), Gernyeszegen (Teleki család, 1772-től) és Hatvanban (Grassalkovich Antal, 1750-es évek). A templomépítészetben a korszak legjelentősebb épületét, a jászói premontrei templom- és kolostor-együttest Franz Anton Pilgram | [lásd] bécsi építész tervezte, amelyet 1739 körül a szentgotthárdi ciszterci templom és a pozsonyi Erzsébet-apácák temploma követett. Az építész egyik utolsó terve a váci székesegyház volt, ez azonban nem valósult meg. A Habsburg Birodalom területén az udvari- és főképp a nagy Duna menti kolostorépítkezések nyomán önálló, karakteres művészeti irányzat alakult ki, amelynek megteremtői osztrák művészek voltak, s díszítésükben nagy szerepet játszott a festészet. A Magyarországon is működő mesterek közül a legjelentősebb Paul Troger | [lásd] volt, akinek két legjelentősebb magyarországi műve a pozsonyi Erzsébet-apácák templomának kupolaképe 1742-ből, valamint a győri jezsuita templom szentélye és Angyali üdvözletet ábrázoló mennyezetképe (1747) volt. Hatása kimutatható pl. Kaspar Sambach munkásságán, aki 1748-ban a székesfehérvári jezsuita templom teljes festészeti dekorációját készítette. A zalaegerszegi templom freskóin Cimbal, | [lásd] a budai Szent Anna-templom boltozatán Vogl Gergely választotta Sambach munkáit mintának. Troger izzó színvilágát a fertődi Esterházy-kastély dísztermének Apolló diadala-, vagy a gácsi Forgáchkastély négy évszak mennyezetképén leginkább Joseph Ignatz Mildorfer közelítette meg. Valószínűleg ő és nem Dorffmaister | [lásd] festette a soproni Szentlélek-templom főoltárképét is. Johann Bergl a pálosok szolgálatában 1776-ban Pesten a mennyezetképeket készítette el, 1774-ben Felsőelefánton Keresztelő Szent János történetét. A bécsi Akadémia mesterei közül Franz Anton Maulbertsch | [lásd] volt az, aki egyéni stílus kialakításával túllépett az akadémizmus merev szabályain. Legszuggesztívebb alkotásai magyar területen a sümegi plébániatemplomban készültek (1757-58). A sümegi freskók hatására Maulbertsch a legfoglalkoztatottabb művész lett az országban. A pozsonyi királyi vár és Erdődy-palota, Bogoszó, Erdődy-kastély, Féltorony, királyi kastély, a váci- és győri székesegyház, a komáromi jezsuita-, a székesfehérvári karmelita-, a majki kamalduli templom falfestményein dolgozott. Johann Lucas Kracker, | [lásd] aki a jászói premontrei templom kifestésén dolgozott, 1764 után Eszterházy Károly udvari festőjeként Egerben telepedett le. A püspöki palota, a székesegyház és szerzetesi templomok díszítése mellett számos oltárképet is festett (Tiszapüspöki, Szihalom, Jászárokszállás, Mezőtárkány, Egerbakta, Bükkzsérc). Az egri Líceum könyvtárának mennyezetképén már klasszicizáló tendenciák jelentkeznek. Bécsi iskolázottságú a Sopronban megtelepedett Dorffmaister István, aki a Dunántúl településein dolgozott. Kiemelkedő munkái a sárvári vár dísztermének oldalfalaira készített művek. A szobrászatban az előző periódusban kialakult formák élnek tovább. A pozsonyi dóm oszloposbaldachinos típusa jelent meg Pécsett, 1741-ben J. Krail alkotásán, majd Gyulafehérvárott a székesegyházban (1775), a trencséni Illésházisírkápolnában Gode Lajos munkájaként (terv: 1741) és a gödöllői kastély oltárán (1750). Az oltárok világosan jelzik a Donner féle Szent Mártonszobor építészeti keretének hatását. Donner tanítványa, Gode Lajos átvette mestere elegáns megoldásait, de művei monumentalitásban nem közelítették 159 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

meg az övéit. Pozsonyban az Erzsébet-apácák és a klarisszák templomában a teljes belső és külső dekorációra kapott megbízást. A győri és a pozsonyi jezsuiták templomában szószéket, Máriavölgyben Szent Teréz-oltárt készített. A Donner-követők mellett megélt egy városi szobrászgeneráció is, amely a barokk általánossá lett megoldásait használta: Johann Rössler, a győri jezsuita főoltár és a temesvári székesegyház szobrainak mestere, a pest-budai Hebenstreit József, | [lásd] az osztrák Martin Vogerl, | [lásd] a Nyitrán álló Mária-oszlop (1750) alkotója és az óbudai Bebo Károly, | [lásd] a Zichyek udvari szobrásza. Bebo inkább díszítőmester volt, akinek művein az alakok szinte eltűnnek a túlburjánzó ornamentika mellett. Legismertebb munkája a székesfehérvári jezsuiták szószéke 1749-ből és az óbudai plébániatemplom szobordíszei. Hasonló modorban dolgozott Erdélyben Nachtigall János és Schuchbauer Antal. Az iparművészet kiemelkedő magyar mestere a lőcsei ötvös, Szilassy János. | [lásd] 1760 körül készítette azt az úrmutatót, amelyet a gödöllői plébániatemplom őriz. Alapvetően új műfaj a porcelán- és fajanszművesség, amelyet ebben a korszakban honosítottak meg az Esterházyak Holicson, Lotharingiai Károly (Mária Terézia férje) Tatán. A barokk művészetnek az egyházi befolyástól való elszakadását jelezte egy könnyed világi stílus, a rokokó kialakulása. Ez a látványos, kissé finomkodó irányzat a francia királyi udvarból Bécsbe, onnan Magyarországra érkezését Esterházy "Fényes" Miklósnak Fertődön, egy kis vadászkastély helyén felépített rokokó kastélya jelezte. Az 1761-81 között létrejött pompás kastély és park hazánk leghíresebb épülete lett; előképe Versailles és Schönbrunn volt. Hatására számos Sopron-környéki kastély keletkezett, amelyek azonban nem vehették fel a versenyt Eszterházával. A portréfestészet kiemelkedő példái Martin Meytens császári udvari festőnek Pálffy Miklósról és családjáról festett képei 1753-ból. A rokokó falfestészet 1760-as évek végéről származó három könnyed, vidám, jellegzetes emléke a pétervásárai Keglevich-kastély dísztermének képei (Beller Jakab), az edelényi Esterházy-Forgách kastély dekorációja (Woronieski János, Lieb Ferenc) és a szentmihályi Szirmay-kastély (Wolucki Károly) jelenetei. A rokokó falfestészet az egyházi művészetben is megjelent, de kevés festő tudott megbirkózni a bonyolult kompozíciókkal. Ritka kivétel a balatonkeresztúri plébániatemplom rokokó falképegyüttese, amelynek alkotója ismeretlen. A népművészetben ma is fellelhető motívumok származnak a rokokó formakincséből, ezt bizonyítja az erdőcsinádi faragott templompadok formavilága 1768-ból, amelyet Barátosi Balogh Mihály asztalosmester készített. A rokokó szobrászat emlékeit szinte kizárólag az egyházi épületek őrizték meg. A legeredetibb rokokó szobrász a kassai Hartmann József | [lásd]. Az Alföld kivételével, ahol a barokk vert gyökeret, az egész országban elterjedt a rokokó formanyelv. A nagyvázsonyi templom rokokó oltárait hazai mester, Schmidt Ferenc készítette, de dolgoztak külföldi mesterek is, mint például a bajor származású Phlipp Jakob Straub. | [lásd] A rokokó plasztika jelentős alakja Johann Anton Krauss. | [lásd] A korszak szerzetesrendi fafaragó műhelyei a magyarországi rokokó szobrászat sajátos színfoltjai. A leghíresebbek a pálosok, de a ferencesek és a jezsuiták is számos templomi berendezés készítői voltak. Stallumokat, padokat, orgonaszekrényeket, sekrestye- és könyvtári berendezéseket faragtak igen magas színvonalon. Legjelentősebb névvel jelzett emlékek, a tihanyi bencés apátság orgonája (Stuhlhof Sebestyén), | [lásd] a székesfehérvári jezsuiták sekrestyéje (Hyngeller János?), a pesti pálosok könyvtára (Rutschmann Antal). A könnyed, kissé érzelgős, teátrális, dekoratív rokokó formanyelvet lassan egy hűvös, racionális, a formák egyszerűségét és tisztaságát hangsúlyozó klasszicizáló irányzat megjelenése kezdte kiszorítani. Első példája a Vácon felépült székesegyház volt, amelyet egy olasz származású püspök, Anton Migazzi építtetett egy pályakezdő francia építésszel, Isidore Canevalé | [lásd]val 1761-74 között. Az épület annyira eltért a hazai hagyományoktól, hogy Oswald Gáspár váci püspöki építész kecskeméti nagytemplomától és néhány tervétől eltekintve egyelőre nem volt követője. A váci székesegyházzal 160 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

közel egy időben Egerben is megindult a változás. Joseph Ignaz Gerl | [lásd] bécsi polgári építész 1762-63-ban Eszterházy Károly püspök megrendelésére indította el az egyetemnek szánt líceum építését. A belső térképzés már Fellner Jakab | [lásd] irányítása és tervezése alatt jött létre, aki többek között Veszprémben (püspöki palota) és Pápán (plébániatemplom) is dolgozott. A könyvtár és a díszterem belső díszítése a korszak legjelentősebb festészeti emlékei közé tartozik (Johann Lukas Kracker, 1778 és Franz Sigris, 1781). Melchior Hefele | [lásd] (Hefele Menyhért) a würzburgi érseki udvar építésze a magyar klasszicizáló késő barokk eredeti egyénisége volt. Nagy utat tett meg a fertődi kastély rokokó homlokzattervétől a pozsonyi érseki palota (1777-től) és a szombathelyi püspöki palota (1778-tól) klasszicizáló formálásáig. Franz Anton Hillebrandt | [lásd] szintén Würzburgból került Magyarországra. Kisebb önálló művei egyéni felfogást mutatnak, mint például a székesfehérvári plébániatemplom szentélyépítménye 1772-ből. A felvilágosodás, amely egész Európában elterjedt új eszmerendszert és ezzel együtt új stílust alakított ki. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (MULADI BRIGITTA) a klasszicizmus művészete

Magyarországon a 18-19. század fordulójától kezdve az ízlés finomodásának, a művészi színvonal emelésének igénye az önálló nemzeti művészet megteremtésére és felvirágoztatására irányuló törekvések fontos része lett. Néhány író, költő - élükön az antik örökség megújításán keresztül a "nemes egyszerűségre és csendes nagyságra" törekedő európai klasszicizmus művészetelméletét és művészeti gyakorlatát követendő normának tekintő Kazinczy Ferenccel (1759-1831) - a hazai művészeket az antik irodalmi, történeti források tanulmányozására, ill. a klasszikus stíluseszmények szellemében fogant külföldi alkotások másolására buzdította. Bár az európai klasszicizmusnak az ún. forradalmi építészet hagyományait követő, szigorúan racionális áramlata (Isidore Canevale: váci székesegyház és diadalív, | [lásd] 1762-72) nem tudott mélyen gyökeret ereszteni nálunk, a 18-19. század fordulóján az irányzathoz kapcsolódó néhány jelentős alkotással gazdagodott a magyar építészet. A kismartoni Esterházy-kastélynak a francia Charles Moreau (1758-1841) tervei alapján átalakított kerti homlokzatán (1798-1801) vagy az Ürményi József országbíró megbízására az osztrák Franz Engel (1776 k.-1827) tervei nyomán épített váli templomon (1819-24) zárt, tömbszerű tömegformálás és az építészeti díszítések leegyszerűsítése vagy szinte teljes elhagyása figyelhető meg. A 19. század első felének hazai építészetében felbukkanó eklektikus törekvések - például a korai gótizálás (a pécsi székesegyház átépítése, 1773-1855; Povolny Ferenc: pétervásári templom, 1812-17) mellett a korszak meghatározó stílusirányzatává a nyugat-európainál puritánabb, dísztelenebb klasszicizmus vált. Az egyházi és a világi barokk 161 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

építészet az épületrészeket szervesen összekapcsolta, s az illuzionisztikus mennyezetfestés segítségével a teret a végtelen ég felé is megnyitotta. A klasszicista építészet ezzel szemben az önálló térelemek elhatárolására, világos, áttekinthető téralakításra és tömegtagolásra törekedett. A fényűző barokk pompát, a mozgalmas homlokzatalakítást, a gazdag belső és külső díszítést egyszerűség, az épület szerkezeti elemeinek racionális hangsúlyozása, a homlokzatok síkban tartása váltotta fel. Ezek a szemléleti és formai változások természetesen az európaihoz hasonlóan a hazai építészetben sem átmenet nélkül következtek be. Világos, áttekinthető szerkezet, egyenes vonalvezetés, a külső díszítés leegyszerűsítése és a klasszikus antik építészeti elemek alkalmazása jellemezte a késő barokk építészetet a 18. század végén felváltó kora klasszicista copf irányzatot is, amely nevét az épületek külső díszítésében alkalmazott, a copfos parókákra emlékeztető fonott füzérmintáról kapta. Magyarországon városi középületek, hivatalok mellett copf stílusban épült fel számos dunántúli vidéki kúria, polgár- és parasztház is (Badacsony, Szegedy Róza-ház). A klasszicista építészet a nemesi, a polgári és a közösségi, intézményi megrendelők körében egyaránt hamar népszerűvé vált. A klasszicizmus határozta meg a 19. századi Pest és számos hazai vidéki város arculatát. A Hild János | [lásd] városi építész programja (1805) szerint folyó városrendezési munkálatok során, amelyeket a József nádor vezetése alatt működő Szépítő Bizottság (1808) ellenőrzött, Pest új középületekkel, polgári lakhelyekkel és többemeletes, néha palotaszerű bérházakkal gazdagodott. A stílusirányzat legfontosabb korai hazai képviselői Kasselik Fidél | [lásd] (1760-1830) és Hofrichter József (1779-1835) voltak. Kasselik Fidél a pesti terézvárosi templom (1801-09) és a józsefvárosi templom (1810-14) építésében, Hofrichter József városi bérházak, középületek mellett a Kálvin téri templom tervezésében (1816) működött közre. A 19. század első felében megnövekedett a Bécs helyett tartósan itthon letelepedő nagybirtokosok száma, s ennek következtében az egységesülő városképbe illeszkedő kényelmes, nem hivalkodó városi palotáké (Festetich-palota, 1819-26) is. A klasszicizmus legjelentősebb hazai emléke a Bécsből idetelepült európai rangú kiváló építész, Pollack Mihály | [lásd] (1773-1855) által tervezett Nemzeti Múzeum (1837-46), amely - a korszak más nagy európai múzeumaihoz hasonlóan - a művelődés nyilvános szentélyévé, a nemzet kulturális örökségének reprezentatív gyűjtő- és bemutatóhelyévé vált. A Nemzeti Múzeum főhomlokzatának szobordíszes oromzattal fedett oszlopcsarnoka, a monumentális lépcsősor, az oldalszárnyak nyugodt tömege, a kazettás kupolával fedett előcsarnok és az oszlopokkal részekre osztott díszterem egyaránt emelkedett ünnepélyességet sugároz. Mint a fennmaradt tervek mutatják - s ezt támasztják alá a főhomlokzaton kiképzett mélyedések is -, a főhomlokzat falát allegorikus és történeti jeleneteket ábrázoló domborművek díszítették volna. A klasszicista építészet másik jelentős hazai képviselőjének, a pesti születésű Hild József | [lásd]nek (1789-1867) a tervei alapján épültek fel az egyházi építészet legfontosabb korabeli emlékei - az egri székesegyház (1831-37), a Kühnel Pál és Páckh János | [lásd] tervei alapján befejezett esztergomi bazilika (1822-69) és a lovasberényi római katolikus templom (1832-34). Kasselik Ferenc | [lásd] (1795-1884) munkája a balassagyarmati volt megyeháza (1833-35), ill. az Üllői úti laktanya átépítése. A klasszicista városi építészet másik sokat foglalkoztatott mesterének, Zitterbarth Mátyásnak (1803-67) a tervei alapján épült fel a pesti megyeháza (1838) és az egykori Nemzeti Színház (1833-35). A 19. század első évtizedeinek legjelentősebb szobrászati munkáit a fellendülő építészeti tevékenységhez kapcsolódó, bár a barokknál szerényebb mennyiségű és kevésbé hangsúlyos díszítőszobrászati megrendelések jelentették. Az erősödő polgári öntudat az épületdíszítések tematikáját is befolyásolta. A Pollack Mihály által épített pesti Wurmháznak (1824), ill. Heinrich nagykereskedő palotájának homlokzatát (182930) Huber Józsefnek (1777-1832 k.) az ipart, a kereskedelmet, a szorgalmat jelképező szobrai, reliefjei díszítették. A nagyobb léptékű szobrászi 162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

megbízásokat a 19. század közepéig még gyakran kapták neves külföldi művészek. A hosszabb ideig Magyarországon tevékenykedő luganói Adami család tagjai, Carlo és Giacomo a pápai plébániatemplom főoltárának (1782-85), Giovanni - többek között - az egri Lyceum kápolnája oltárának (1794) és a felsőtárkányi templom mellékoltárának (1803 után) elkészítésére kapott megbízást. Az itáliai Antonio Canova (1757-1822), az európai klasszicizmus legismertebb szobrásza készítette el Esterházy Leopoldinának a kismartoni park emléktemplomában elhelyezett márvány ülőszobrát, ill. a gyömrői református templom egyik síremlékét (1798). Az osztrák Josef Klieber (1773-1850) a pesti Festetich-palota bejárati csarnokát díszítő mitológiai alakokat, valamint a pannonhalmi könyvtár dísztermébe helyezett királyszobrokat faragta. Az alkalmi megrendeléseket is vállaló, évtizedekre hazánkban letelepedett itáliai Marco Casagrandét (1805-80) Pyrker János érsek az újonnan épített egri székesegyház monumentális szobrászati díszeinek (1833) elkészítésével bízta meg. A polgárság erősödő reprezentációs igényét jelzi, hogy Casagrande tehetősebb polgári megrendelők számára (Ullmann-palota domborművei, 1838) is vállalta műalkotások készítését. Az 1820-as évektől ugyanakkor kezdett megnőni azoknak a honi szobrászoknak a száma is, akik külföldi tanulmányutak vagy akadémiai tanulmányok után az egyetemes európai klasszicizmus formavilágát és tematikáját hozták haza, s alkalmazták itthon. Ezek a viszonylag magas gyakorlati és elméleti képzettségű, s többnyire a művészeti piacon is jól eligazodó mesterek nemcsak a kisebb helyi épületszobrászati munkák elvégzésére hagyományosan felfogadott, még a korábbi céhkeretek között tevékenykedő kőfaragóknak, hanem a külföldi szobrászok egy részének is konkurenciát jelentettek. Huber József síremlékés épületplasztikák mellett nagyméretű önálló szobrokat - például a neves dán klasszicista szobrász, Bertel Thorvaldsen (1768/1770-1844) munkáinak hatását mutató Hébét (1830) - is készített. Dunaiszky Lőrinc | [lásd] (17841833) elsősorban a templomokban, polgári házakban, üzletekben (Gömörypatika, 1813; "Két török" a Kemnitzer-ház oromzatán, 1822; Ruszwurm cukrászda, 1827) végzett díszítőszobrászati munkákat. A klasszicista szobrászat legjelentősebb hazai képviselője, a lakatos családból származó Ferenczy István | [lásd] (1792-1856) a díszítőszobrászat céhes hagyományain túllépve az önálló nemzeti szobrászat megteremtését tűzte célul maga elé. Hogy a külföldi példák követése, a fejlettebb európai viszonyokhoz való felzárkózás vágya milyen erősen motiválta a 19. század elejének hazai nemzeti törekvéseit, jelzi az a megbecsülés, amellyel a távollévő fiatal szobrászt az itthoni közvélemény és a sajtó pusztán azért illette, mert a hírek szerint Európa-szerte híres művészek római műhelyében dolgozott. Ferenczyt az újságok és a folyóiratok - már 1824-es hazaérkezése előtt is - lelkesen üdvözölték, benne látva a hazai művészet felemelkedésének lehetőségét. Tevékenységét az 1820-30-as években a sajtó jóakaratú buzdítással, munkái ismertetésével, mecénások és megrendelők keresésével segítette. Rómából hazaküldött Csokonai-portréja (1818, Debrecen, Református Kollégium Könyvtára) és Pásztorlánykája (A szépmesterségek kezdete) (1820-22, Magyar Nemzeti Galéria) valóban bíztató kezdetet jelentett, s az 1830-as években viszonylag sok megrendelést is kapott. Pályája későbbi elakadását nemcsak a korabeli művészeti élet fejletlensége és a klasszicizmus kifejezőeszközeihez való görcsös, egyre korszerűtlenebb ragaszkodása okozta. Romantikus küldetéstudata - úgy tetszik - erősebb volt, mint az a képessége, hogy felmérje képzettsége hiányait és tehetsége korlátait. Portréi (Kazinczy Ferenc mellszobra, 1828, Magyar Nemzeti Galéria; Schodel Rozália, 1838 k., Magyar Nemzeti Galéria), kisebb szobrai, fali síremlékei (Kultsár István síremléke, Budapest, Belvárosi templom, 1829-32) tanúskodnak tehetségéről, az 1840-ben elkezdett Mátyás-emlékműhöz készített tervei azonban azt mutatják, hogy a nagyszabású, monumentális munkák sikeres megoldása meghaladta erejét. A monumentális falfestészetet és az oltárképfestészetet felvirágoztató, összművészeti jellegű barokk építészettel szemben a klasszicizmus szinte 163 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

teljesen elhagyta az épületek belső festészeti díszítését. Nemcsak ezzel, hanem a polgári szemlélet és ízlés térhódításával is összefügg ugyanakkor az, hogy a 19. század festészetében a hangsúly az önálló táblaképműfajokra, az arcképre, a tájképre, a csendéletre és az életképre került. A korábbi időszakokhoz képest háttérbe szorult a vallásos, a mitológiai és az allegorikus tematika is. A kisméretű kabinetképeken a barokk szenvedélyességet, a néha dagályosságba fulladó ünnepélyességet és az allegorizáló hajlamot a józan egyszerűség, az áradó festőiséget pedig a tárgyilagos, gyakran száraz előadásmód, majd az eleven, természetes és valósághű ábrázolás váltotta fel. Az arcképfestészetnek a 19. század első felében bekövetkezett fellendülése a sajtó-, és könyvillusztrációk, az arcképmetszetsorozatok, ill. a portrémegrendelések számának szaporodásával függött össze. Míg a barokk portréfestészet elsősorban a megörökítettek gazdagságát és társadalmi rangját reprezentálta, a klasszicizmus térhódításával egyfajta idealizáló, a polgári ízlés és szemlélet terjedésével pedig bensőséges és egyszerű, a jellem és a személyiség visszaadására törekvő ábrázolásmód terjedt el. A hatalomra utaló jelvények (fegyverek, páncél, kitüntetések) helyett vagy mellett a művészek egyre gyakrabban festettek az ábrázoltak közelébe a művelődés, a szellemi élet fontosságát hangsúlyozó könyveket, metszeteket. A gyűjtői, művészetpártolói és múzeumalapítói tevékenységre utaló tárgyak láthatóak Johann Ender (17931854) Széchényi Ferencet ábrázoló nagyméretű, egészalakos, reprezentatív portréján (1823). A barokk arcképek drapéria-háttereit az új, érzékeny természetszemlélet elterjedésével gyakran szelíd táj vagy romantikus angolkert váltotta fel. A 19. század első évtizedeiben az arcképfestetés a művelt irodalmár réteg művészetpártolásának eszközévé is vált. Kazinczy Ferenc nemcsak önmagáról készíttetett portrét több hazai és bécsi művésszel (Donát János, | [lásd] Stunder Jakab, Josef Kreutzinger), hanem erre biztatta barátait is. A portrékészíttetéssel a művészek támogatása és a hazai művészet fejlesztése mellett arra is törekedett, hogy az egymásnak küldött barátság-portré felvilágosodás-kori hagyományának folytatásával a távolélő barátokat, irodalmi rokonlelkeket közel hozza egymáshoz. Az 1830-40-es években az arckép igazi sikerműfajjá vált. Az öntudatos, gazdagodó polgár reprezentációjához egyre inkább hozzátartozott, hogy lakását a család tagjainak portréjával díszítse. Erősödött ugyanakkor a portré nemzeti jellege is, hiszen a reformkor legismertebb, a hazáért legtöbbet tevő közéleti személyeinek arcképei a nemzeti ideált, az új típusú nemzeti hőst jelenítették meg. A biedermeier kor legtermékenyebb portréfestője, Barabás Miklós | [lásd] (1810-98) a polgári megrendelők mellett a kor szinte összes ismert személyiségének - pl. Liszt Ferencnek, Pyrker Jánosnak, Deák Ferencnek, Vörösmarty Mihálynak - elkészítette az arcképét. Borsos József | [lásd] (1821-83), a bécsi iskolázottságú, a császárvárosban és Pest-Budán egyaránt nagy népszerűségnek örvendő virtuóz portré- és életképfestő mellett a korszak elismert arcképfestői voltak Marastoni Jakab | [lásd] (1804-60), Kozina Sándor | [lásd] (1801-73) és Györgyi (Giergl) Alajos | [lásd] (1821-63) is. A 19. század elejétől egyre népszerűbbé vált Magyarországon az önálló tájkép műfaja. A rousseau-i természetélmény hatását mutató érzékeny, festői tájszemlélet terjedésével, ill. az utazásokhoz kapcsolódó tájrajzolás és akvarellezés felvirágzásával a korábbi eszményített, képzeleti ábrázolásokat közvetlen, friss, élményszerű tájfestészet kezdte felváltani. Az autonóm tájkép fejlődésének fontos állomásait jelentették azok a 18-19. század fordulóján keletkezett munkák például a kassai Schrött Erasmus (1755-1804), az erdélyi Neuhauser Ferenc (1763-1836) vagy a bécsi Franz Jaschke (1775-1842) rajzai és metszetei -, amelyek hazai vidékeket mutattak be. A motívumok kiválasztásában - mint a címekben gyakran szereplő "festői" jelző is mutatja - szerepet játszott a regényes tájak iránti szentimentális vagy romantikus vonzalom. Sajátos tartalmi gazdagság, emelkedettség jellemezte a korban a történeti nevezetességű épületek romjainak ábrázolásait. A természetbe olvadó vagy a környező tájjal egységet alkotó, önálló esztétikai értéket hordozó festői 164 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

romok egyszerre voltak tanúi a történelem és a természet örök körforgásának, ill. a hősi előidők áhítatos tiszteletet sugalló nagyságának (Lántz József: Dévény várának romjai, 1827, litográfia). Történeti nevezetességű hazai tájakat (Csobánc, 1823; Visegrád, 1830 k., Magyar Nemzeti Galéria) örökített meg ifjúkori munkáiban Markó Károly | [lásd] (1791-1860), legjelentősebb hazai klasszicista tájfestőnk. Bár az 1832-ben Itáliában letelepedett, s ott nemzetközi hírnévre szert tett festő kiszakadt a hazai művészeti életből, a 17-18. századi francia tájképfestészet tradícióit követő, időtlen aranykor-hangulatot és költőiséget árasztó eszményített tájábrázolása a 19. század második felében - elsősorban fiának, Markó Ferencnek (1832-86), Ligeti Antalnak (1832-86) és Telepy Károly | [lásd]nak (1828-1906) a munkáiban - élt tovább. Az 1830-as évektől Magyarországon is kezdett népszerűvé válni a 19. század első felében Ausztriában virágzó biedermeier életképfestészet, amely a klasszicizmus idealizáló kimértségét és a romantika szenvedélyességét sajátos érzelmességben egyenlítette ki. A stílusirányzat, amelynek elnevezése elsősorban német nyelvterületen használatos, a nyárspolgár gúnynevéből származik, bensőségességgel, egyszerűséggel, érzelmességgel és a családcentrikus polgári erkölcsi felfogással még összeegyeztethető, visszafogott érzékiséggel jellemezhető. A mindennapi élet érzelmes, vidám vagy szomorú, olykor tragikus eseményeit bemutató életképek szemléletesen fejezték ki azt a természetes öntudatot, amellyel a 19. századi polgár a művészi ábrázolásokban önmagát ismerte fel. Az, hogy az emelkedett mitológiai, vallásos vagy történeti ábrázolások mellett az irodalmi eszményekre alapozott klasszicista ízlés szerint kisszerűnek, esetlegesnek, magasabb jelentés nélkülinek ítélt köznapi események, a családi élet intim jelenetei is méltóvá válnak a képzőművészeti megörökítésre, a polgár számára társadalmi szerepének növekedését jelezte. Egyébként sem volt minden életkép jelentés nélküli, hiszen a 17-18. századi életképfestészetben szinte kötelező morális mögöttes tartalmak alkalmanként a 19. századi életképek és csendéletek jelentéstartalmát is gazdagították. Azok az életképek például, amelyeken fiatal lányok galambot ölelnek magukhoz, a női erények tisztaságát, azok pedig, amelyeken a női szereplők elpusztult galambot siratnak, az ártatlanság elvesztését jelképezhették. A polgári életkép legkedveltebb témája - a családcentrikus polgári mentalitással összefüggésben - a családi élet, a párválasztás, a gyereknevelés volt (Weber Henrik: A gyermekszoba, | [lásd] 1840; Boutibonne Lajos: Anyai szeretet, 1840; Barabás Miklós: Galambposta, | [lásd] 1840). Ebből a körből merítette képei témáját a műfaj jeles hazai képviselője, Borsos József is (Elhagyatva, 1843; Anyai gond, 1845; Lányok bál után, 1852, Magyar Nemzeti Galéria). A biedermeier életképfestészet hazai népszerűségének növekedését jelzi, hogy a portréfestészetben elsősorban a gyermek- és ifjú-portrékban - a korábbi merev beállításokat felváltó életképszerű kompozíció (Orlai Petrich Soma: Mihálkovics Árpád, | [lásd] 1856; Kelety Gusztáv: Eötvös Loránd ifjú korában, | [lásd] 1858, Magyar Nemzeti Galéria) terjedt el. Népszerűek voltak a családi összetartozást jelképező családportrék is (Marastoni Jakab: A Scherz család portréja, 1835, Pozsony, Mestska Galéria). Az alkalmanként a szabad természetbe vagy ápolt kertbe helyezett, a családi élet hétköznapi mozzanatait is bemutató kompozíciókon gyakran találkozunk néhány családtag, elsősorban játszadozó gyerekek életképszerű elrendezésével (Czauczik József: Prihrodny János Dániel és családja, 1820-as évek, megsemmisült; Kozina Sándor: Három gyerek portréja, | [lásd] 1848, magántulajdon; Barabás Miklós: A Dégenfeld család, 1854, Miskolc, Herman Ottó Múzeum). A biedermeier stílus értékes alkotásokkal gazdagította az iparművészet, különösen a bútortervezés történetét. A 19. század eleji empire ünnepélyes, pompát és előkelőséget árasztó formavilágát kényelmes, otthonos, egyszerű lakberendezési stílus váltotta fel. A biedermeier bútorművészet az angol hagyományokat folytatva a


M

célszerűségre és a funkcionalizmusra, azaz a mindennapi életszükségletekből fakadó igények kielégítésére helyezte a hangsúlyt. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (PAPP JÚLIA) történeti festészet

A nemzet történeti múltjára utaló ábrázolásokkal már a 19. századi történelmi festészet kialakulása és virágzása előtti időszakban is találkozunk. A kiemelkedő történeti személyek ábrázolásának hagyománya a Nádasdy Ferenc országbíró megrendelésére 1664-ben Nürnbergben megjelentetett Mauzóleum vezér- és királyportréiig nyúlik vissza. Történeti érdekű épület - Visegrád romjainak - ábrázolásával találkozunk Bél Mátyás 1737-ben megjelent topográfiai-honismereti munkájában. A történeti téma mint a soproni Dorffmaister István | [lásd]nak a szentgotthárdi ciszterci templomban (1784) és a szigetvári plébániatemplomban (1788) található mennyezet- és kupolafestményein vagy a pannonhalmi apátság megalapítását ábrázoló szombathelyi oltárképén megfigyelhetjük - a 18. század végén az egyházi festészetben is teret kapott. A könyv- és almanachirodalom fellendülésével a 18-19. század fordulóján növekedni kezdett a történeti tárgyú illusztrációk népszerűsége. A 19. század elejére tehető az európai klasszicista festészet műfaji hierarchiájának legelőkelőbb helyét elfoglaló többalakos történeti festmény meghonosodása. Az osztrák birodalmi patriotizmus szemléletének is megfelelő nemzeti témát, Zrínyi Miklós szigetvári kirohanását dolgozta fel az a nagyméretű történeti festmény, amelyet a magyar rendek a bécsi Peter Kraffttal festettek, s amely 1826-ban a pesti Nemzeti Múzeumba került. A közelmúlt történelmét mutatta be Krafft másik, I. Ferenc 1792-es pozsonyi koronázását ábrázoló nagyméretű festménye. A polgári műfajok népszerűségét jelzi, hogy a hazai történeti festészet egyik irányzata az 1830-40-es évek európai (elsősorban bécsi) zsánerfestészetéhez kapcsolódott. Életképszerűség jellemezte azokat az alkotásokat, amelyek a híres történeti személyek életének köznapi, kedélyes mozzanatait mutatták be (Weber Henrik: Mátyás király a juhásznéval a hegyekben, | [lásd] 1845; Kovács Mihály: Mátyás király és a boroszlói polgármester lánya, 1841), de a polgári zsánerfestészet határozta meg a szomorú vagy tragikus témájú, szentimentális hangvételű alkotásokat is. A legnagyobb közönségsikert ebben a műfajban Kiss Bálint | [lásd]nak (1802-68) és Schmidt Józsefnek az 1830-as években, ill. Szemlér Mihály | nak (1833-1904) két évtizeddel később festett Hunyadi János halála (Budapest, Hadtörténeti Múzeum, 1859) képe mellett - Kiss Bálint Jablonczay Pethes János búcsúja leányától a leopoldvári tömlöcben (1846) című festménye aratta. A bensőséges, családias szemléletű polgári életképfestészet hagyományainak továbbélését jelezte Liezen-Mayer Sándor | [lásd] (1839-98) Mária Terézia egy beteg koldusasszony gyermekét szoptatja (1867) című alkotása. Benczúr Gyula | [lásd] (1844-1920) korai festménye, a Hunyadi László búcsúja (1866, Magyar Nemzeti Galéria) vagy 166 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Madarász Viktor | [lásd] (1830-1917) Zách Felicián (1858), ill. Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc a bécsújhelyi börtönben (1864) című munkája ugyanakkor már az életképi jelenetezésen túlmutató szenvedélyes, drámai mozzanatokat is tartalmazott. A történeti festmények egy másik csoportja a nemzeti múlt reprezentatív, ünnepi eseményeit - követfogadásokat, fejedelmi esküvőket, bevonulásokat - elevenítette fel. Schmidt József Corvin Mátyás lovaggá ütését (1840), Than Mór | [lásd] (1828-99) a Hunyadi-ház diadalünnepét (1857), Weber Henrik (1818-66) a követeket fogadó Mátyás királyt (1865) festette meg. A hazai történelem diadalmas, dicsőséges időszakainak eseményeit bemutató festményeken gyakran találkozunk az egykori fényes, de később elpusztult vagy átalakított épületeknek az ábrázolásával. Néhány festő csak az egykorú történetírók által csodálattal emlegetett pompás épületek képi rekonstruálására törekedett, legtöbben azonban történelmi jeleneteket ábrázoló festmények vagy illusztrációk hátterében szerepeltették a régi várakat. Varsányi János Budavár Mátyás király idejében című rézmetszetén, Weber Henrik Mátyás bevonulása Budára (1853) című ceruzarajzán, Vízkelety Béla (1825-64) Mátyás király és Beatrix menyegzői bevonulása Budára című litográfiáján (1864) vagy Pálffy Lipót III. Béla fogadja a keresztes hadak élén hazánkba érkezett Barbarossa Frigyest című dekoratív, fantáziadús tollrajzán (1868) egyaránt a hősies vagy diadalmas múlt hajdani pompás épületeit keltette új életre. Az 1850-60-as évek történeti festészetében a biedermeier művészetnek a tragikus helyzeteket többnyire kerülő, érzelmes - esetenként érzelgős ábrázolásmódját, az életképszerű jeleneteket szenvedélyes, drámai hangvételű, jelképi erejű ábrázolások kezdték háttérbe szorítani. A történelmi zsánerfestészet helyébe lépő, az eszmerendszerek történetét bemutatni igyekvő monumentális eszmefestészet új tartalmi és formai törekvései elsősorban az egyenletesen magas művészi színvonalon, gyakran elméleti elmélyültséggel alkotó, a legújabb bécsi, müncheni, párizsi irányzatok felé tájékozódó fiatal festőgenerációnak, a hazai romantikus történeti festészet kiemelkedő képviselőinek, Madarász Viktor | [lásd]nak, Székely Bertalan | [lásd]nak (1835-1910), Liezen-Mayer Sándornak és Wagner Sándor | [lásd]nak (1838-1919) a munkáiban jelentkeztek. Az 184849-es forradalom és szabadságharc leverése után számos - köztük néhány, a történeti festészetben már korábban is előforduló - téma a hazai közönség számára új, a közelmúlt hősies és gyászos eseményeire utaló aktuális jelentést, fájdalmas és tragikus többlettartalmat kapott (Than Mór: Nyáry és Pekry elfogatása, 1853; Madarász Viktor: Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt; Kovács Mihály: Perényiné temeti a mohácsi csata halottait; Székely Bertalan: Dobozi Mihály és hitvese, 1861, Magyar Nemzeti Galéria). A nemzethalál patetikus vízióját jelenítette meg Madarász Viktor Hunyadi László siratása (1859), ill. Orlai Petrich Soma 1851-ben és Székely Bertalan 1860 körül készült II. Lajos holttestének megtalálása című festménye. Szimbolikus tartalommal telítődtek az önfeláldozó, hazafias hősiességnek a török elleni küzdelmek eseményeiből vett, gyakran szintén korábbi előképekre visszatekintő példái (Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása, 1855; Wagner Sándor: Dugovics Titusz, 1859; Székely Bertalan: Egri nők, 1867, Magyar Nemzeti Galéria), ill. az elveszett országot sirató, gyászoló nő alakja (Wagner Sándor: Izabella királyné búcsúja Erdélytől, 1863) is. Újházy Ferenc: Búsuló honvéd (1850), Kiss Bálint: A vándor álma (1851) és Kovács Mihály: Magyarország leigázása 1849-ben című alkotása (1861) allegorikus jellege ellenére közvetlenül, áttételek nélkül utalt a közelmúlt tragikus eseményeire. Magyarországon a 19. század második felében kezdődött meg a monumentális történeti falfestészet virágzása. Míg a klasszicista épületekből szinte teljesen hiányzott a belső díszítés, a historizáló középületekbe gyakran kerültek monumentális festészeti alkotások. A 19. század második felének nagy épületdíszítő munkái, belső festészeti dekorációi azonban többnyire már nem egyházi vagy fejedelmifőúri megrendelésre készültek, hanem politikai, gazdasági vagy kulturális rendeltetésű reprezentatív középületekbe kerültek. A "nemzeti festőiskola" 167 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

tagjai a történeti festészetet a hivatalos művészet rangjára emelték. A műfaj legjelentősebb képviselői a bécsi akadémián Karl Rahlnál tanult Than Mór és Lotz Károly (1833-1904), legfontosabb alkotásaik pedig az új pesti Vigadó (1863-65) és a Nemzeti Múzeum monumentális faldekorációi (1866-77) voltak. Lotz Károly kapott megbízást a Magyar Tudományos Akadémia első emeleti reprezentatív dísztermének a hazai művelődés egykori jeles képviselőit ábrázoló kifestésére (1887-91) is. A müncheni iskolázottságú Benczúr Gyula pompás kivitelezésű, bravúrosan megfestett történelmi festményei, a Vajk megkeresztelése (1875, Magyar Nemzeti Galéria) vagy a Budavár visszavétele 1686-ban (1896, Magyar Nemzeti Galéria) már a kiegyezés utáni új, diadalmas időszak reprezentatív művészetét képviselték, Feszty Árpád | [lásd]nak (1856-1914) a 19. századi európai panorámaképek tradícióit folytató, a honfoglalást ábrázoló körképe pedig - éppúgy, mint Munkácsy Mihály | [lásd]nak (1844-1900) az épülő Országház üléstermébe festett Honfoglalása (1893) - a millenniumi időszak birodalmi tudatát, felfokozott nemzeti önértékelését jelenítette meg. Sajátos szerepet játszott a történelmi téma - ezen belül elsősorban Attila és a hunok története - a szecessziós gödöllői | [lásd] iskola, ill. a Kós Károly köréhez tartozó művészek munkásságában. A 19. század végén más művészeknél is történtek még kísérletek a történeti festészet tartalmi (Thorma János: Az aradi vértanúk kivégzése, | [lásd] 1893-96, Magyar Nemzeti Galéria) és stiláris (Hollósy Simon: Zrínyi kirohanása, | [lásd] 1896, Szeged, püspöki gyűjtemény; Rákóczi-induló, 1899, Magyar Nemzeti Galéria) megújítására, a műfaj azonban a 19/20. század fordulóján és a századelő új, radikális művészeti mozgalmainak sodrában már nem jutott jelentős szerephez. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] szecesszió | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (PAPP JÚLIA) szecesszió

A historizmus, az eklektika után, egy minden művészeti ágat átfogó, egységes, dekoratív stílust teremtett, amelyben továbbéltek a megelőző művészeti korszakok ikonográfiai típusai. Magyarországon a tartalomnak és funkciónak megfelelő forma, a kor saját stílusának a keresése, ahogy KözépEurópában általában, a helyi tradíció, a népművészeti hagyományok beépítésével egészült ki. Bár az elnevezés (szecesszió = kivonulás) Ausztriából származik, hazai megjelenése első szakaszában inkább az angol Arts and Crafts mozgalom, a francia és a német kortársak hatása volt erős. A magyar szecesszió első, jelentős alkotásait az 1890-es években, az európai festészet centrumaiban dolgozó vagy tanuló festők készítették. Rippl-Rónai József | [lásd] Párizsban a Nabi festőcsoport tagjaként dolgozott. A nagybányai művésztelep vezető mesterei (Ferenczy Károly, | [lásd] Thorma János, | [lásd] Réti István stb.) Münchenből hazatérve kiemelkedő szecessziós könyvillusztrációkat készítettek. Vaszary János | [lásd] német és francia inspirációt felhasználó festészete és grafikája mellett, iparművészeti munkáiban a hazai tradícióra is épített. A szecesszió a 19. század végétől 168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

széles körben hatott, különösen a grafikában és a könyvművészetben, de az iparművészet szinte minden ágában megújulást hozott. Kialakult a helyi hagyományokat, a romantika-historizmus korában kialakult nemzeti témákat és népművészeti motívumokat felhasználó ága, a magyaros szecesszió, amelynek legfőbb képviselője a Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd] és Nagy Sándor | [lásd] vezette gödöllői művésztelep (1901-20) volt. Az építészet hazai megújulása Lechner Ödön | [lásd] nevéhez fűződik. A nyomába lépő tanítványok munkáiban alakult ki a magyaros szecesszió építészeti ága. Fő képviselői Medgyaszay István, | [lásd] Thoroczkai Wigand Ede, | [lásd] Kós Károly, Kozma Lajos, | [lásd] Lajta Béla | [lásd] stb. a legmodernebb elveket ötvözték a helyi tradícióval, a vasbeton művészi alkalmazását a népművészeti alkotásokból megismert szerkezettel. A szecesszió a festők életpályáján általában csak egy korszakra terjedt ki, de minden jelentős, a századforduló és a 20. század első évtizedében fellépő művészt (az említetteken kívül pl. Csók István, Iványi Grünwald Béla, | [lásd] Fényes Adolf | [lásd]) megérintett. A szecessziós stílusú művekkel induló festők egy része később a plein air és különböző posztimpresszionista irányok, ill. az avantgárd felé fordult. Ez érvényes Rippl-Rónai József és Vaszary János munkásságára is. Gulácsy Lajos | [lásd] és Csontváry Kosztka Tivadar | [lásd] alkotásaiban a szimbolista tartalom a meghatározó. Gulácsy festményeit, grafikáit szubjektív múltidézés, tűnékeny álmok, sejtések megfogalmazása jellemzi. Csontváry mítoszokat felelevenítő, kozmikus egységet sugalló műveiben egyéni szimbolikát, plein air és dekoratív elemeket magába olvasztó festői nyelvet alakított ki. A mítoszok, legendák mesék feldolgozása a gödöllői művésztelep historizáló szecessziójának is jellemzője volt. Ezen a művésztelepen készültek a korszak legkiemelkedőbb faliszőnyegei, üvegfestményei, bőrmunkái, s a szecesszió összművészeti törekvéseit megvalósító együttesei. A szecesszió különböző irányai közül az organikus-dinamikus, Henry Van de Velde által képviselt stílus csak szűk körű hatást gyakorolt, az ornamentális-geometrikus ág 1910 körül, az építészetben és az iparművészetben egy rövid időre meghatározóvá vált. A kecskeméti művésztelep | [lásd] és az 1907-ben alapított A Kéve művészcsoport tevékenységében a szecessziós stílus és a többirányú tervezői munka, más festői irányokkal összekapcsolódva, még egyszer újraéledt. A szecesszió tovább élt a két világháború között is, az iparművészetben közvetlenül az art deco követte. A hazai avantgárd és a szürrealista mozgalom is merített belőle. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] művészeti irányzatok a 20. században | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (GELLÉR KATALIN) művészeti irányzatok a 20. században A 19. századtól kezdve egyre gyakoribbak az olyan stílustörekvések, amelyeket művészek lazább vagy szorosabb csoportosulása képvisel. A legjellegzetesebbeket a 20. századtól kezdve izmusoknak szokták nevezni. Mellettük a szakirodalom megpróbálja 169 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

megkülönböztetni az irányzatokon (tendenciákon, "trendeken") és művészcsoportokon kívül az iskolák, generációk, stíluskategóriák, áramlatok stb. fogalmait is. A nemzeti művészeti törekvések felerősödésével egyre problematikusabbá válik az egyetemes és a helyi tendenciák összefüggésének kérdése: Magyarországon igen gyakran nem tiszta stílusok, hanem hatáskeveredések és helyi változatok jönnek létre. A 20. század második felétől kezdve mind gyakoribb jelenség az is, hogy egyes műfajok vagy technikai médiumok művelése lép fel irányzatként. Egyre több művész próbálkozik meg csak rá jellemző stílus, sőt "individuálmitológia" kialakításával. A modern magyar művészet megszületését hagyományosan a nagybányai művésztelep | [lásd] létrejöttének évszámával, 1896-tal szokták jelölni. A nagybányai művészek (Hollósy Simon, | [lásd] Ferenczy Károly, | [lásd] Iványi Grünwald Béla, | [lásd] Csók István, Glatz Oszkár, | Réti István, Thorma János) | [lásd] törekvésének lényege: friss természetszemlélet, társadalmi és egyéni érzékenység együttes kifejezése. Szemléletük továbbél a két világháború között a Gresham-kör | [lásd] munkásságában, sőt még a második világháború után is posztimpresszionizmus, "posztnagybányaiság", "látványelvűség" elnevezések alatt. A Franciaországból érkező újabb ösztönzések, elsősorban Cézanne és Matisse hatása 1906 táján a neósok elkülönüléséhez vezetnek (Czóbel Béla Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső | [lásd] stb.). Újabb és újabb művésztelepek jönnek létre (Szolnok, Szentes, Kecskemét, Szentendre stb.), olykor megtermékenyítve a hagyományosabb módon expresszív alföldi iskola művészeinek (Tornyai János, | [lásd] Fényes Adolf, | [lásd] Koszta József, Nagy Balogh János | [lásd]) hatásával. A nemzetközi szecesszió hosszan túlélő, sajátosan magyar változata a gödöllői iskola | [lásd] (1901-től, Nagy Sándor, | [lásd] Körösfői-Kriesch Aladár, | [lásd] Remsey Jenő és mások). A 20. század elejének néhány kiemelkedő alkotója azonban nem sorolható be egyértelműen semmilyen iskolához sem: RipplRónai József | [lásd] (aki Párizsban még a Nabis-hoz, "próféták"-hoz tartozott), Mednyánszky László, | [lásd] Csontváry Kosztka Tivadar, | [lásd] Gulácsy Lajos | [lásd]. Az első valóban avántgard művészcsoport, a Nyolcak | [lásd], Kernstok Károly | [lásd] festőművész kezdeményezésére alakul meg 1907-10 között. Jellemző rájuk a hivatalos Magyarországgal szembeforduló szociális elkötelezettség, rokonszenv a nehéz körülmények között élő társadalmi rétegek iránt, stilisztikailag pedig a plein air mellett a fauvizmus és részben a kubizmus nemzetközi irányzatának hatása. Jellegzetes témájuk a geometrikusan sematizált, kissé klasszicizáló, expresszív, szimbolikus emberi test. A Nyolcakkal együtt szokták emlegetni a másik avantgárd irányzatot, az aktivizmus | [lásd]t, a részben azonos szereplők, a nagyrészt hasonló törekvései miatt. Vezetőjük Kassák Lajos író és képzőművész. Az aktivisták közül expresszionistának minősíthető Mattis Teutsch János, Nemes Lampérth József, | [lásd] Egry József, a kubizmus is hat Kmetty Jánosra vagy Dovrovics Péterre. Előbb-utóbb a konstruktivizmushoz csatlakozik (nem utolsósorban a "képarchitektúra" esztétikájának kialakítása révén) Kassák Lajos, Uitz Béla Bortnyik Sándor, majd Péri László és Moholy-Nagy László, de többeknél a futurizmus és a dadaizmus hatása is felfedezhető. Az első világháború előtti időszak konzervatívabb művészeit a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre, Szinyei Merse Pál, | [lásd] Rippl-Rónai és Ferenczy Károly kezdeményezésére, 1907), a Szinyei Merse Pál Társaság (Lechner Ödön, | [lásd] Szinyei Merse Pál, Kisfaludi Strobl Zsigmond, | 1920) vagy a KUT | [lásd] (Képzőművészek Új Társasága, elnök Rippl-Rónai, 1924) tömöríti. A legmarkánsabb avantgárd csoportosulás az első világháború után immár külföldön jön létre, a konstruktivizmus jegyében, a weimari Bauhaus-iskola körül, ahol MoholyNagy László az egyik tanár, de itt tanul vagy dolgozik néhány magyar építész (Breuer Marcel, | Forbát Alfréd, Molnár Farkas | [lásd]) és mások (Weininger Andor, Pap Gyula) is. Itthon a legjelentősebb művészkör a Gresham kávéház törzsasztala, amely az avantgárd ellenében kitart az expresszív, posztimpresszionista látványfestészet (Bernáth Aurél, Márffy 170 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Ödön, Berény Róbert, Egry József, Szőnyi István, | a lazábban ide kapcsolódó Farkas István), ill. -szobrászat mellett (Ferenczy Béni, | Pátzay Pál, | Vilt Tibor). A Gresham-kör tagjai közül többen részesültek a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában is, belőlük verbuválódott a Római Iskola. | [lásd] Az olasz novecentistákhoz hasonlóan ők is neoklasszicista formavilágot alakítottak ki, és általában megkapták a legnagyobb állami és egyházi megbízásokat. Ez a formavilág az olasz metafizikus festészet, a francia szürrealizmus és a német "új tárgyiasság" (Neue Sachlichkeit), sőt az iparművészeti eredetű art déco stílusfelfogásával is érintkezik. Ugyanebben az időben az avantgardizmus különféle válfajait és az ideológiai-politikai baloldaliságot az emigrációból 1926-ban visszatérő Kassák Lajos és csoportja, a Munka-kör képviselte. Részben a Munka-kör tagjai alapítják az illegális Kommunista Párt egyik legális megnyilvánulási fórumát, a Szocialista Művészcsoport | [lásd]ot (1934, Goldman György, | [lásd] Berda Ernő, Dési Huber István, | [lásd] Sugár Andor, Fekete Nagy Béla, Major Máté, Szántó Piroska és mások), amely a második világháború alatt a zsidók és katonaszökevények mentéséből is kivette a részét. A háború utáni évek legfontosabb csoportosulása az Európai Iskola, | mely mintegy harminc művésszel alakult meg, gyakorlatilag a legkiválóbb alkotókat tömörítette magába (Bálint Endre, | Barcsay Jenő, Bokros Birman Dezső, | Korniss Dezső, | Anna Margit, Jakovits József | ). Egyik példaképe a háború előtt, a csoport szürrealista orientációjának megfelelően, az 1941-ben elhunyt Vajda Lajos | [lásd] volt. A másik szárny az absztrakt művészetnek kötelezte el magát, belőle váltak ki Kállai Ernő kritikus vezetésével a legradikálisabb nonfiguratív festők és szobrászok, létrehozva a Galéria a 4 világtájhoz elnevezésű kiállítótermet (Fekete Nagy Béla, Gyarmathy Tihamér, | Lossonczy Tamás, | Martyn Ferenc, | Marosán Gyula stb.). Az Európai Iskola szellemiségét vitték tovább az 1960-as évektől kezdve a szentendrei művészek | [lásd]. Szentendre kulturális hagyományai mind a mai napig hatnak: többek között a Vajda Lajos Stúdió (alapítói fe Lugossy László, | ef Zámbó István, Wahorn András, az 1960-as évek végétől máig mintegy nyolcvan művész), majd a részben Marosvásárhelyről áttelepült, illetve részben Szentendrén letelepedett MAMŰ Társaság (Elekes Károly, Bukta Imre, Jovián György, Kiss Pál Szabolcs és még sokan, az 1980-as évektől). Utóbbiak már a hatvanas évek végétől kezdődő alternatív csoportosulások történetéhez tartoznak, amilyenek még a Zuglói Kör (Molnár Sándor, Bak Imre és társaik, 1962-től) vagy a Kecskeméti Kálmán animálta No. 1 csoport (El Kazovszkij, | Prutkay Péter, Kovásznai György, Orvos András, Szemadám György stb., 1969-1971 között). A csoportképződést segítették elő ugyancsak az 1960-as évektől kezdve az azonos művészeti ágak vagy műfajok művelőit tömörítő, vagy egyszerűen csak bizonyos táji vagy anyagi adottságokra épülő művésztelepek, "szimpozionok" (kőszobrászat Villányban, zománc Bonyhádon, design Zsennyén, kísérleti textil Velemben, "amatőrök" Tokajban, alumínium Székesfehérvárott, fém és vas Győrött vagy Dunaújvárosban, grafika Makón, papír Csepelen stb.). A Hódmezővásárhelyen letelepedő művészek (Németh József, Szalay Ferenc, Orosz János) az alföldi hagyományokat igyekeztek korszerűsíteni. Az 1950es évektől egészen a rendszerváltásig a pártirányítású állam hivatalosan erőltetett művészete a szocialista realizmus (röviden "szocreál") volt. Általánosságban és különösen az építészetben "tartalmában egyetemes, formájában nemzeti"; a festészetben szovjet típusú megfelelője optimista, napfényes, dicsőíti a munkát, eszköztára a "kritikai realizmustól a fotónaturalizmusig terjed" (Bán Béla, Ék Sándor, | Domanovszky Endre, | Konecsni György | ), a szobrászatban heroikus emlékművek létrehozására törekszik (Mikus Sándor, | Pátzay Pál, | Farkas Aladár). A hatvanas évektől kezdődően nagy viták folynak a szocreál módszerről, valamivel nagyobb a stílusszabadság, és egyre inkább csak szocialista művészetről általában beszélnek. Utóbbi elterjesztésére többek között egy önkéntes művészcsoport, a Kilencek is vállalkozik. Az újabb avantgárd művészet vagy neoavantgárd, természetesen külföldi mintákhoz igazodik. Először, 171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

1963-64 körül az École de Paris lírai absztrakciójához és informeljéhez (Schéner Mihály, | [lásd] Molnár Sándor, Nádler István, | Keserü Ilona | stb.), majd a szürrealizmus "mágikus", illetőleg Max Ernst-i változatához, melyek nyomán egy valóban jellegzetesen hazai tendencia jön létre 1965 táján: a szürnaturalizmus (Csernus Tibor, | Szabó Ákos, Lakner László, | Korga György, Altorjai Sándor, | Kóka Ferenc). Innen szétágaznak az utak: Csernus, Lakner vagy a fiatalabb Méhes László hiperrealista lett az 1960-as évek végére, míg a Csáji Attila által alapított Szürenon-csoport neve már a szürrealizmus tagadását is magában foglalja (Csutoros Sándor, Pauer Gyula, | Türk Péter, Papp Oszkár, Veress Pál, Baranyay András). Az 1968-69-ben kiállító, majd 1970-ben Dokumentum címmel összefoglaló katalógust kiadó IPARTERV | -csoport vállalja a nyilvánosság előtt a fontosabb nemzetközi irányzatok képviseletét: a "szigorú" irányzatok közül az újgeometrikus absztrakciót (Fajó János), | a hard edge-et és a "formázott vásznat" ("kemény élű formák", ill. a festmény fő motívumának körvonalát követő vakkeretet; Bak Imre, Nádler István), az op-artot (Hencze Tamás | ) -, míg a mobilszobrászat, ill. kinetikus művészet a "konkurens" szürenonnál jelentkezik (Haraszty István | - triviális nagyvárosi témákat) és a fogyasztói társadalom közhelyeit, a reklám világát felmutató pop-art lírai absztrakt, ill. angolszász változata (Keserü Ilona, ill. Lakner László, Jovánovics György | és Konkoly Gyula), a hiperrealizmust, (Méhes, Lakner), az objektművészet és a happening (Szentjóby Tamás, Erdély Miklós | ), vagy a korai konceptuális művészet (Major János, Konkoly). Gyűjtőhelye mindezen avantgárd tendenciáknak 1970 és 1973 között Galántai György balatonboglári kápolnaműterme. Néhány jelentős művész munkásságát ebben az időszakban sem lehet egyértelműen valamelyik irányzathoz sorolni. Ilyen Veszelszky Béla, | Kondor Béla, | Ország Lili, | Tóth Menyhért | vagy Schaár Erzsébet | életműve. Az 1970-es évtized a konceptuális művészet és rokon irányzatai jegyében indul. A Magyarországon egyszerűen konceptnek is nevezett irányzat szigorúbb változata logikai módszerekkel vizsgálja a művészet mibenlétét (Türk Péter), míg a könnyedebb koncept abból indul ki, hogy bármi lehet művészet, akár egy-egy ötlet, gondolat vagy szöveg is. A rokon értelmű projektművészet utópikus vagy megvalósíthatatlan terveket hoz létre, a land art nagyszabású (vagy éppen alig észrevehető) átalakításokat végez el, jeleket hoz létre a tájban (Pécsi Műhely, Keserü Ilona, Pauer Gyula), a folyamatművészet (process art; Maurer Dóra, | Attalai Gábor | ) a végeredménynél fontosabbnak tartja az oda vezető folyamatot. Még az ún. body art (testművészet, testnyelv) is a konceptuális művészet körébe vonható (Gulyás Gyula, Pinczehelyi Sándor, Maurer Dóra, Attalai Gábor). Az olasz arte povera (szegény művészet) felfogására hivatkozik Jovánovics György, amikor szobrászatában gipszet, deszkát, kötelet asznál fel. Az amerikai művészetben megfigyelhető fejlődési sajátosság, miszerint a főleg geometrikus formákkal dolgozó minimal art megelőzi a konceptuális művészetet, vagy egybeesik vele, a magyar művészetben olykor megfordul: a strukturális-absztrakt szobrász, Csiky Tibor jóval később jutott el a minimal arthoz, mint a koncepthez. A konceptuális művészet dokumentációs módszereivel és önvizsgáló törekvéseivel egyaránt összefügg a technikai médiumok alkalmazása. Leggyakoribb a fotó használata, majd a film, a videó, a telefon, a lézer, a fénymásolat, (napjainkban) a komputer művészeti célú kihasználása. Ennek nyomán egyrészt különböző, önmagukra rákérdező "kísérleti" irányzatok születnek: experimentális fotográfia (Baranyay András, Haris László, Maurer Dóra, Attalai Gábor, Szentjóby Tamás), film (Balázs Béla Stúdió, ezen belül Maurer, Szentjóby, Erdély, Bódy Gábor), videó (Bódy, Hajas Tibor, Forgács Péter), de megújuló hagyományos művészeti ágak is, mint zene (Új Zenei Stúdió, 180-as csoport), tánc, színház (a két legfontosabb experimentális színház az 1960-as és 1970-es évek fordulóján Budapesten a Halász Péter vezette Kassák Lajos Stúdió és Najmányi László Kovács István Stúdiója), sőt olyan képző- vagy iparművészeti ágak is, mint a kísérleti grafika (Maurer Dóra), textilművészet (Szilvitzky Margit, | Attalai Gábor, 172 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Szenes Zsuzsa, | Bajkó Anikó, Gecser Lujza, Lovas Ilona stb.) vagy kerámia. Ide sorolható a hiperrealizmus, amennyiben nem illuzionisztikus becsapásra törekszik, hanem a fotó és a festészet eltérő látásmódját és kifejezőeszközeit vizsgálja. Jellegzetes "intermediális" műfaj a konceptuális (képző-) művészet és az irodalom között elhelyezkedő experimentális költészet. Egy másik fejlődési vonal mentén az 1960-as évek közepétől kezdve egyetlen logikai sorba állíthatjuk a happeninget, a body artot, az akciót (akcionizmust), majd az 1970-es évektől kezdve a performance-ot is. A jelenségnek, a konceptuális művészethez hasonlóan, az a meggondolás áll a hátterében, hogy minden lehet művészet - ezt a felfogást a legkövetkezetesebben a nemzetközi Fluxus-mozgalom képviselte, a "mindenki lehet művész" gondolattal együtt. A Fluxus-gondolathoz legközelebb álló magyar művészek: Szentjóby Tamás, Erdély Miklós, Tót Endre, Tóth Gábor. Az első magyarországi happening (Az ebéd. In memoriam Batu kán, 1966) résztvevői, Altorjay Gábor, Szentjóby Tamás és Jankovics Miklós még egy kaotikus, megismételhetetlen, a tárgyakat és személyeket pop-artos objektekként kezelő modellből indultak el, amelyhez képest az 1970-es évek akciói és body art művei olykor minimális, redukált formavilágú folyamatokat valósítottak meg. Az említett műfajokat összegző performance egyes változataiban olykor erősen stilizált képi elemek jelennek meg, máskor a "teljesítmény" jelleg kerül előtérbe (a legfontosabb performernél, Hajas Tibornál 1978-tól fotó- és vakuhasználattal egzisztenciális veszélyhelyzeteket is megjelenítve). Hajas Tibor halála (1980) úgy is, mint egy torzóban maradt individuálmitológia, lezárja az 1970-es éveket. Az individuálmiritológia a nevéből is kikövetkeztethetően a művészegyéniség törekvése egy különbejáratú, csak rá jellemző világ megteremtésére. Már az individuálmitológiák megjelenése is árulkodó: az 1980-as évek első éveiben átfogó érvényű paradigmaváltás zajlik le a művészetben. Az avantgárd művészet fokozatosan átadja helyét a posztmodernnek, amely immár kevésbé érdekelt az új keresésében, a társadalmi utópiákban vagy éppen az antiművészeti provokációkban. A posztmodern elsősorban filozófia, de markáns nyomokat hagy az eklektikus, idézetekkel dolgozó, szimbolikus és narratív építészetben is. Az évtized végére radikalizálódik a dekonstrukcióban (az építészetben Bachman Gábor vagy Szalai Tibor, a szobrászatban Megyik János). Az építészeti hightechhel szemben Magyarországon egy jellegzetes romantikus-konzervatív irányzat is kialakul: az organikus építészet (Makovecz Imre, | Csete György | és követőik). A posztmodern képzőművészeti megfelelői az olasz eredetű transzavantgárd, a Hegyi Lóránd művészettörténész által elméletileg kialakított új szenzibilitás, ill. a Birkás Ákos | festőművész kezdeményezte újfestészet (Bullás József, Ádám Zoltán, Mazzag István és mások), amelynek legfontosabb előzményei - amerikai példák mellett - a német újexpresszionizmus és "heftige Malerei" (heves festészet) voltak. Az új jelenségeket összefoglaló legfontosabb kiállításra 1984-ben került sor az Ernst Múzeumban, Frissen festve! címmel. Az expresszív, mintákkal és idézetekkel dolgozó, "festői" festészet vonzásköréből sem az idősebb, sem a fiatalabb nemzedék nem tudta kivonni magát (Bak Imre, Nádler István, Klimó Károly, | [lásd] Erdély Miklós, Fehér László, | Kelemen Károly, | Károlyi Zsigmond, | Koncz András, Bernát András, Soós Tamás, Mulasics László stb.). Egy évtizeddel később viszont a Műcsarnokban megrendezett Olaj/vászon című kiállításon (1997) mintegy húsz aktuális festészeti irányzat-változatot, -árnyalatot vagy -kombinációt sikerült elkülöníteni. A festészeti fejleményekkel párhuzamosan alakult ki a szobrászatban egy expresszív vonulat (Mata Attila, Chesslay György), ill. az installáció önálló műfaja vagy még inkább irányzata (Erdély Miklós, Trombitás Tamás, Szalai Tibor, Sugár János, Kiss Péter, Chilf Mária, Deli Ágnes, Csörgő Attila, Gerhes Gábor). Az önálló szoborral szemben egy térbeli helyzet hangsúlyozása, egy kváziépítészeti objektum, és még sok minden más többek között hanginstalláció (Galántai György, Móder Rezső, Lois Viktor) vagy videóinstalláció (Forgács Péter, Komoróczky Tamás, komputerrel 173 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

kombinálva: Waliczky Tamás) tartozna ebbe a körbe. Az elmúlt két évtized során a képzőművészet sok alkalommal vállalt partnerséget a zenével, a nyolcvanas évek new wave mozgalmainak együtteseitől (Balaton, Trabant, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, A. E. Bizottság), a mai DJ (disc jockey) kultúrákig. E tekintetben valószínűleg ugyanarról a szociológiai tendenciáról van szó, amelynek másik jelensége az új típusú alkotócsoportok elterjedése: Hejettes Szomlyazók, az Újlak Csoport, a polihisztor Erdély Miklós vezette FaFej (=Fantáziafejlesztő Gyakorlatok), majd InDiGó (=InterDiszciplináris Gondolkodás) elnevezésű szabadiskolák, az építészeket és dizájnereket is bemutató Na-Ne Galéria, a már említett MAMŰ Társaság, a hozzájuk közelálló Block Csoport. Az ezredforduló utáni egyik legfrisebb kezdeményezés a Kisvarsó (Havas Bálint és Gálik András) kiállítóterme, amely egy évadon át úgy biztosított színhelyet a fiatalok bemutatkozására, hogy mindvégig megpróbált távolmaradni a művészeti intézmények rendszerétől. Az új évezred elején az aktuális képzőművészet kevésbé az irányzatok és csoportok, mint inkább problémák mentén rendeződik el. Ilyen problémák a globalizáció, a multikulturális helyzetek, a nemzeti és lokális elszigetelődések, a nemzetközi konfliktusok, a környezetvédelmi szemlélet, a kiéleződött társadalmi érzékenység, a számítógép megjelenése a művészetben (a CP-től, azaz komputerprinttől az interaktív multimédiáig), a média okozta kommunikációs, hatalmi, gazdasági és kulturális változások, a kialakulófélben lévő információs társadalom. A művészek megkísérelnek minderre egyéni vagy csoportos választ találni. magyarországi művészet | [lásd] Árpád-kori művészet | [lásd] 14-15. századi művészet | [lásd] reneszánsz művészet | [lásd] barokk művészet | [lásd] a klasszicizmus művészete | [lásd] történeti festészet | [lásd] szecesszió | [lásd] magyarországi művészet | [lásd] (BEKE LÁSZLÓ) MÁNYOKI Ádám

festő Született: Szokolya, 1673 Meghalt: Drezda, 1757. augusztus 6. Mestere: Andreas Scheits A magyarországi barokk művészet egyik legjelentősebb, külföldön is hírnevet szerzett festőegyénisége, aki néhány évig tartó két magyarországi periódust leszámítva szinte egész pályája során német területen működött mint a szász uralkodók udvari festője. 1685-ben Hannover környékére került nevelőszülőkhöz, s kezdetben Andreas Scheits hamburgi festő mellett tanult, majd a braunschweigi herceg salzdahlumi gyűjteményében képezte tovább magát. Itt találkozott először a 17. századi holland, valamint a kortárs angol és francia portréfestők munkáival - főként Rigaud és Largilliere műveivel -, amelyek a későbbiekben is hatással voltak festői felfogására. 1700 körül 174 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

adatok szerint Hamburgban dolgozott (M. B. de Gileno, 1702, Magyar Nemzeti Galéria), majd 1703-tól már Berlinben, elsősorban a porosz trónörökös, Frigyes Vilmos számára. 1706-07 folyamán testőrezrede tisztjeinek portrésorozatát festette meg az észak-német portréízlést ekkor erősen meghatározó angol arcképstílus (főként Gottfried Kneller portréinak) befolyása alatt (a sorozat fennmaradt része: Schloß Königs Wusterhausen). Berlinben, e sorozat munkálatai közben ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenc feleségével, akinek javaslatára 1707 szeptemberében hazatért, és a fejedelem szolgálatában két évig Magyarországon dolgozott. Még Berlinben festette meg Rákócziné portréját (magántulajdon), s ennek utólagos párdarabjaként készítette el a fejedelem közismert ábrázolását, feltehetően szintén 1707-ben (Magyar Nemzeti Múzeum). Jóllehet festőként a fejedelmi udvarban kevés megbízást kapott, életrajzírója, Christian Ludwig Hagedorn szerint Mányokinak megbecsült helye volt Rákóczi környezetében, aki 1709 őszén Lengyelországon keresztül Berlinbe és Hollandiába küldte őt, részben a szabadságharc propaganda-tevékenységéhez kapcsolódó megbízásokkal. Néhány hónapos hollandiai, majd egy évig tartó berlini tartózkodásának legjelentősebb festői hozadéka, a holland kortárs arcképfestés és a berlini udvari festő, Antoine Pesne portréinak közvetlen hatása több évtizedig követhető munkáiban. Miközben Pesne mellett Berlinben részt vett egy udvarhölgyeket ábrázoló sorozat munkáiban (Blaspiel bárónő, 1711, Berlin, Schloß Charlottenburg), továbbra is Rákóczi szolgálatában állt, és az ő számára dolgozott. Saját munkája alapján egy berlini rézmetszővel kiviteleztette a fejedelem reprezentatív portrémetszetét (1711, Magyar Nemzeti Múzeum), és követve őt Gdańskba, megfestette méltóságteljes, a holland portréfestés közvetlen hatását mutató szép arcképét (1712, Magyar Nemzeti Galéria). Rákóczi franciaországi emigrációba távozását követően Mányokit 1713 elejétől - ekkor még csak alkalmi megbízásokkal - II. Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem foglalkoztatta. Megfestette az uralkodót, valamint gróf Bielinski marsallt, pártfogóját a lengyel udvarban (1713, mindkettő egykor Drezda, szász királyi gyűjtemény), majd Varsóban, később Drezdában az uralkodó környezetének tagjait, közülük elsősorban a lengyel és szász udvar hölgyeit Erős Ágost szépséggalériája számára (a különböző sorozatok darabjai: Drezda, Gemäldegalerie Alte Meister; Varsó, Muzeum Narodowe; Magyar Nemzeti Galéria). Ugyancsak a választófejedelem megbízásából örökítette meg a porosz uralkodócsalád, valamint az Anhalt-Dessau-i hercegi család több tagját is (Christian Ludwig von Brandenburg-Schwedt, 1714; I. Frigyes Vilmos, 1714, Drezda, Gemäldegalerie Alte Meister; Friedrich Heinrich Eugen von Anhalt-Dessau és Wilhelm Gustav von Anhalt-Dessau, 1714, Dessau, Anhaltische Gemäldegalerie; Anna Luise von Anhalt-Dessau, 1714, Museum Schloß Mosigkau). Ebben a legtermékenyebb időszakában, amelyben néhány, a francia udvari arckép tanulságait felhasználó kiemelkedő mű is készült (Henriette Agnes von Anhalt-Dessau, Leopold von Anhalt-Dessau, 1714, külföldi magántulajdon; G. W. Werthern gróf, 1719, Magyar Nemzeti Galéria), 1717-ben udvari portréfestői kinevezést kapott. A hivatalos elismerés ellenére udvari megbízásai csökkentek, így a következő időszakban egyre többször vállalt munkát Lipcsében, ahol elsősorban a város kereskedő polgárai foglalkoztatták. Róluk, s családtagjaikról készült tartózkodó megoldású, bensőségesen jellemzett portréi (pl. J. Albrecht, 1718; J. A. Thomae, 1719, Lipcse, Museum der Bildenden Künste; P. Hohmann, 1720, Museum Schloß Mosigkau) közül több ma már csak metszetből ismert (Ch. F. Boerner teológus; M. G. Weidmann könyvkiadó; T. Richter; J. B. Richter; J. M. Richter; C. H. Horn; Th. Oertel; E. Oertel). 1723-24-ben egy rövid bécsi és prágai tartózkodás során megörökítette a bécsi udvar néhány tagját (F. W. Salm, 1723, Rájecz nad Svitavou; F. A. Sporck), és megfestette VI. Károly császár leányait, a gyermek Mária Teréziát és Mária Annát, akikről az egykorú holland polgári arcképfestéssel rokon megoldású meghitt ábrázolásokat készített (München, Bayerische Staatsgemäldesammlungen). 1724 őszén másodszor is Magyarországra jött 175 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

azzal a szándékkal, hogy a szabadságharc bukása után elkobzott családi birtokait visszaszerzi, s itthon telepszik le. Ekkor készült néhány munkájában (Podmaniczky János és felesége, 1724, Magyar Nemzeti Galéria; A Podmaniczky-gyermekek kettősportréja, 1724, MTA gyűjteménye; Ráday Pál és felesége, 1725, Budapest, Duna-melléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtára; Jeszenák Pál királyi tanácsos, 1730, külföldi magántulajdon) meghatározóan érvényesült magyar megrendelőinek konzervatív portréízlése. Mivel hazatelepedési szándéka nem valósult meg, 1731 tavaszán végleg visszatért Drezdába. Az időközben elvesztett udvari festői állását többszöri kérvényezésre csak 1735 után kapta vissza, ekkor már III. Ágosttól. A közbülső időben ismét Lipcsében vállalt megbízásokat (C. O. Rechenberg, 1736, Lipcse, Universitätsbibliothek), ekkor készült munkái részben szintén metszetből ismertek. (J. Ch. Richter gyűjtő, kamarai tanácsos; R. Ch. Trier; C. F. Trier; Ch. G. Hohenthal). Jóllehet az 1730-as évek végétől udvari festőként már nem foglalkoztatták, nyugdíjazására csak 1753-ban került sor. Késői időszakának munkáiban az udvari arckép reprezentatív eleganciáját gyakran váltják fel a polgári portré bensőséges megoldásai, még azokon a műveken is, amelyeket az arisztokrácia tagjairól készített (Gotter gróf, 1731-32, Braunschweig, Herzog Anton-Ulrich-Museum; A. K. Sulkowski, 1733, külföldi magántulajdon; Sapieha gróf, 1734, Jindrichův Hradec; F. A. Cosel, J. X. A. Moszyński, 1733-34, mindkettő: Pszczyna, Państwowe Muz. Zamkowe; M. Debowski püspök, 1742, Lviv, Lvivszka Galereja Misztectv; Swihowska báróné, 1747, Magyar Nemzeti Galéria; Ph. W. Marschall von Biberstein, 1751, Museum Schloß Mosigkau). 1742-ben barátságot kötött későbbi életrajzírójával, Christian Ludwig Hagedornnal, aki nemcsak festészetének első kortárs méltatója lett, de képeinek legjelentősebb gyűjtője is. Az utolsó két évtized munkásságát főként a polgári műgyűjtés témái és stíluspreferenciái határozták meg, késői műveinek többsége adatok szerint holland finomfestői modorban készült rokokó karakterfej volt, míg portréin az akkor divatos pasztellfestő, Rosalba Carriera hatása érezhető (Fiatal lány képmása, 1744, Schwerin, Staatliches Museum). Fennmaradt hagyatéki leltára részletes tájékoztatást ad művészkortársai közt jelentősnek mondható, mintegy 260 könyvet, ill. kötetes kéziratot tartalmazó könyvtáráról - amely főként orvosi, gyógyszerészeti, kémiai és alkímiai művekből állt -, valamint kis számú hátrahagyott művéről. Munkásságának jelentős része még ma is csak forrásból, ill. adatokból ismert, és nagy számban stíluskritikai alapon neki tulajdonított művekből áll. Irodalom LÁZÁR B.: Mányoki Ádám (1673-1757) élete és művészete, Budapest, 1933 ZSINDELY E.: Mányoki Ádám levelei Ráday Pálhoz, Művészettörténeti Értesítő, II. 1954. 270-276. ZSINDELY E.: Külföldi magyar kortársak Mányoki Ádámról, Művészettörténeti Értesítő, III. 1955. 219-220. GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 18-22., 233. Mányoki Ádám emlékkiállítás (kat., GEREVICH L.), Budapest, Szépművészeti Múzeum, 1957 HOPP L.: A Rákóczi-emigráció Lengyelországban, Irodalomtörténeti Füzetek 80., Budapest, 1973. 116-164. GALAVICS G.: A Rákóczi-szabadságharc és az egykorú képzőművészet. In: Rákóczi-tanulmányok (szerk.: KÖPECZI B.-HOPP L.-R. VÁRKONYI Á.), Budapest, 1980. 465-510. Európa fejedelmi udvaraiban: Mányoki Ádám (kat. szerk. és részben írta BUZÁSI E., Bp., Magyar Nemzeti Galéria, 2003. BUZÁSI E.: Mányoki Ádám (1673-1757). Monográfia és oeuvre-katalógus Bp., 2003.


M

(BUZÁSI ENIKŐ) MARASTONI Jakab

Névváltozat: [MARASTONI, Giacomo] festő Született: Velence, 1804. március 21. Meghalt: Pest, 1860. június 11. Mestere: Natale Schiavoni Mestere: Teodoro Matteini 1820-tól egy évtizedig szülővárosában képezte magát. Az akadémián Natale Schiavoni és Teodoro Matteini tanítványa volt. 1830-ban egy évig a római akadémián tanult. 1833-ban rövid klagenfurti tartózkodás után Bécsbe utazott. A császárvárosban és a közeli Pozsonyban - az éppen akkor tartott országgyűlés idején - több portrémegbízást kapott. 1836-ban Pesten telepedett le mint arcképfestő. A Pesti Műegylet kiállításain többször részt vett tetszetősen kivitelezett biedermeier stílusú műveivel. Festményei trieszti és bécsi kiállításokon is sikerrel szerepeltek. Leginkább részletgazdag, bensőséges portrékkal jelentkezett, de festett a velencei életből vett zsánerképeket, és néhány oltárkép is kikerült műhelyéből. 1846ban képzőművészeti iskolát nyitott Első Magyar Festészeti Akadémia elnevezéssel, ahol kiállításokat is szerveztek. A sok nehézséggel küzdő, 1860-ig működött intézmény leghíresebb tanítványa Lotz Károly | [lásd] volt. A hazai művészképzés előmozdítása érdekében kifejtett fáradozásaiért Marastoni Pest város díszpolgára címet kapott. Magyarországon elsők között foglalkozott fényképezéssel. Gyermekei, József és Antal is festők lettek. Irodalom PÉTER K.: Marastoni Jakab, Budapest, 1935 LYKA K.: A táblabíró világ művészete, Budapest, 1981 SZABÓ J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 NAGY A.: Jacopo Marastoni (diplomamunka, Accademia Belle Arti), Velence, 1998. (MATITS FERENC)

MARKÓ Károly, id.

festő Született: Lőcse, 1791. szeptember 25. Meghalt: Villa l'Appeggi, 1860. november 19. Mestere: Markó György Mestere: Czauczig József A lőcsei mérnökcsaládból származó klasszicista tájképfestőt először apja, az erdélyi székely származású Markó György, majd Czauczig József festő tanította rajzolni, festeni. Apjával együtt örökítették meg a környékbeli tájakat, várromokat. A tájképfestészet iránti korai érdeklődésének elmélyülését jelzi az 1818-20 körül készített, hazai tájakat (Kárpátok, Magas-Tátra) ábrázoló gouache-sorozata is (Lőcse környéki táj, 1818, Magyar Nemzeti Galéria). Romantikus szemléletről tanúskodnak a fáklyafénnyel megvilágított aggteleki cseppkőbarlangról készült alkotásai (Részlet az aggteleki barlangból - A sírbolt, 1821, Magyar Nemzeti Galéria); ugyanebben a gyűjteményben található a fiatal festő mecénása, 177 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

báró Brudern József által megvásárolt hatlapos aggteleki sorozat többi darabja is. Az 1820 körül készült hazai témájú tájképeire hatással volt a lőcsei Müller János Jakab festő munkássága, akinek kompozícióit alkalmanként le is másolta (A Tátra Kakaslomnic felől, Magyar Nemzeti Galéria). Korai tájképei némelyike ugyanakkor már jelzi az ideális tájképfestészet iránti érdeklődését, azét a műfajét, amelyben később tevékenykedett, s európai hírt és elismerést szerzett magának (Patakvölgy, 1810 k., Magyar Nemzeti Galéria; Téli táj várral, 1820, Magyar Nemzeti Galéria). Művészi törekvéseivel párhuzamosan Kolozsvárott és Pesten mérnöki tanulmányokat folytatott, s rövid ideig Lublón és Rozsnyón dolgozott mérnökként. 1818-ban azonban feladta a mérnöki pályát, s Pesten kezdett képzőművészeti tanulmányokat folytatni. Itt nagybátyja, Toldy (Schedel) Ferenc révén ismert politikusokkal, művészekkel, írókkal került kapcsolatba. Bár külföldre távozása után szinte teljesen elszakadt a nemzeti tematikától, nevét, tevékenységét a hazai művészeti közélet pesti tartózkodása óta folyamatosan számon tartotta. Ifjúkori mecénásai között a kor kiváló tudósait és művészetkedvelő főurait, Fejérváry Gábort, a neves műgyűjtőt és archeológust, báró Brudern Józsefet, gróf Károlyi Istvánt és Györgyöt, ill. gróf Andrássy Györgyöt találjuk. 1822-23 között Brudern József támogatásával a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. 1824-25ben megfestette a Krisztus a keresztfán témát, 1828-ban pedig a bécsi akadémia kiállításán szerepelt Keresztelés és Szent Pál máltai hajótörése című festményeivel. Számos tájképvázlatot készített Kismarton környékén (1832-ig Bécsben, ill. Kismartonban élt), valamint bécsi támogatója, Geymüller báró megbízásából tett gömöri útjain. A történeti nevezetességű hazai várak, vidékek iránti ifjúkori érdeklődése ekkor még megmaradt. Az 1823-ban festett Csobánc című képével, ill. az 1830 körül keletkezett Visegráddal (Magyar Nemzeti Galéria) a felvilágosodás és a kora reformkor honismereti irodalmában és költészetében jelentkező törekvésekhez hasonlóan a nemzet történeti emlékezetében kiemelkedő szerepet játszó helyek megörökítését tűzte célul maga elé. A Visegrád hazalátogatásainak emlékét őrző fiatalkori főműve, a portrészerű tájfestészet egyik legvonzóbb korai alkotása a természetbe olvadó, a környező tájjal szerves egységet alkotó történeti nevezetességű épületek ábrázolásának emblematikus példájává vált. Bécsben az 1820-as években neve, tevékenysége már kezdett ismertté válni, s jó viszonyt tartott fenn a műtermébe látogató fiatal magyar művészekkel is (pl. Barabás Miklós | [lásd]sal). Mivel azonban korábbi mecénásai megszüntették támogatásukat, nehéz anyagi körülmények között élt. Családját portrék (Koháry herceg; Gyulai Sámuel arcképe) mellett szelenceminiatűrök, porcelánképek, tájképek festéséből igyekezett eltartani magát. A klasszikus művészet hazája iránti vonzódása mellett minden bizonnyal ezzel is magyarázható, hogy 1832-ben Geymüller bécsi bankár támogatásával családostól Itáliába költözött. Római (1832-38), San Giuliano-i és pisai (1838-43) tartózkodás után Firenzében, majd a Firenze melletti Villa Appeggiben élt. Római tartózkodása alatt megfestette a város számos építészeti nevezetességét, például a Colosseumot és az Angyalvárat. Ottani élményeit örökítette meg 1843-ban Pisában festett, Részlet a római Campagnából Ceraites mellett (Római campagnai táj közelgő viharban) című alkotásán is. Római korszakában festett képei között több olasz népi jelenetet találunk. Szüret (Tarantella) című, 1835-ben Károlyi György számára festett művéről, amely a Pesti Műegylet első, 1840-ben rendezett kiállításán szerepelt, dicsérően írt a hazai sajtó. 1836-ban, Rómában Károlyi György számára festette a Szüret párdarabját, az Asszonyok a kútnál (Kígyóölők. Olasz táj romokkal) című festményét is. Itáliában készített "ideális tájképei" előterébe a 17-18. századi francia klasszikus tájképfestészet (Nicolas Poussin, Claude Lorrain) hagyományainak megfelelően gyakran helyezett vallásos (Bibliai jelenet - Jákob és Lábán találkozása, 1832, Magyar Nemzeti Galéria; Krisztus megkeresztelkedése a Jordánban, 1840-41, Magyar Nemzeti Galéria), mitológiai (Páris ítélete, 1833, magántulajdon; Eurydiké halála, 1847, Magyar Nemzeti Galéria) 178 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

vagy az olasz parasztok életéből vett köznapi jeleneteket (Campagnai táj, 1838, Magyar Nemzeti Galéria; Tivoli vidéke - Olaszhoni tájkép aratókkal, 1839; Hazatérő halászok, 1851, Magyar Nemzeti Galéria). Tájképeit a klasszicista tájképfestészet tradíciói és szabályai szerint gondosan kiválasztott motívumokból állította össze. A kis emberalakokkal ábrázolt mitológiai, vallásos vagy zsánerjelenetek legtöbbször a sötét előteret követő, megvilágított középtérben játszódnak le, a képek hátterébe pedig kulisszaszerű tájképi elemeket vagy épületromokat helyezett. Bár készített önálló motívum-tanulmányokat - egy egész sorozatot pl. a felhőkről -, a természet aprólékosan megfigyelt elemeit egyfajta színpadias, olykor mesterkélt rendben helyezte el képein. Egységes, tematikai vagy stiláris újítástól mentes életműve a választott festészeti tradícióhoz való tudatos és erős ragaszkodást jelez, egy olyan konzervativizmust, mely Markó pályáját, munkásságát elszigeteli a 19. század képzőművészeti fejlődésétől. A tájképfestészet hagyományai határozták meg mitológiai képeit is, amelyeknek témáját latinos műveltségéből, a görög és római szerzők szívesen forgatott munkáiból merítette. Mitológiai témák ábrázolásával már bécsi és kismartoni tartózkodása alatt is foglalkozott. 1826-ból való Bacchus születése című alkotását csak leírásból ismerjük, az 1828-ban festett Vénus és Ámor, ill. a Jupiter neveltetése, valamint az 1830-ból származó Bacchus és Ariadné, ill. a Fürdő nimfák című alkotásai magyarországi magántulajdonban vannak. Klasszikus témát dolgozott fel az Árkádiában című képen is (1830, Magyar Nemzeti Galéria). Időtlen aranykorhangulatot és költőiséget árasztó, gondos kidolgozású, nagy technikai tudással megfestett munkáival európai hírnévre tett szert. Nemcsak a magyar, hanem számos külföldi akadémia (a firenzei, az arezzói, a velencei) is tiszteletbeli tagjává választotta. Rómában baráti kapcsolatba került Joseph Anton Koch német festővel és Bertel Thorvaldsennel, a dán származású klasszicista szobrásszal, akinek képtárába került Markó öt, római útján készült festménye. Markó Károly szívesen forgatta a klasszicizmus legjelentősebb elméleti íróinak, Johann Joachim Winckelmann-nak vagy a festő Anton Raphael Mengsnek az írásait is. Minden bizonnyal nemcsak óriási művészi tekintélyének, klasszikus műveltségének, hanem segítőkész, nyitott egyéniségének is köszönhette, hogy vezető személyisége lett a római és a firenzei művészköröknek. Megnyerte számos hazai és külföldi arisztokrata és főpap (Deáky Zsigmond cesaropolisi püspök, II. Lipót toscanai nagyherceg és felesége) támogatását is. Pyrker János László egri érsek 1821-ben megjelent költeményének egyik jelenetét ábrázolta A Szent Hajdan Gyöngyeiből című, Rómában készített festményén (1833, Magyar Nemzeti Galéria). Gyermekein - Károlyon, Andráson, Ferencen, Katalinon és Barberinán - kívül számos magyar (Kerpel Lipót, Ligeti Antal, Telepy Károly, | [lásd] Molnár József, Kovács Mihály, Szilassy Géza, Klimkovics Ferenc) és olasz festő (Massimo d'Azeglio, Rimedio Fezzi, Paolo Ferroni) vált tanítványává és stílusának követőjévé. Festményeivel rendszeresen szerepelt bécsi és pesti kiállításokon, s 1845-ben részt vett a pesti Országháza tervpályázatán is. Hazai népszerűségét jelzi, hogy azon kevés képzőművész közé tartozott, akik a korban akadémiai tagságot kaptak. 1853-as magyarországi látogatásakor lelkes ünnepléssel fogadták. Látogatásának emlékét Appeggiben, ill. Bécsben festett alföldi témájú képekben örökítette meg (A puszta szivárvánnyal, 1853, Magyar Nemzeti Galéria; Gémeskút, 1853, Magyar Nemzeti Galéria), tervezett hazatelepülése azonban nem valósult meg. Hazai témát dolgozott fel egyetlen, magyarországi látogatása alkalmából festett történeti képén is (IV. Béla menekülése a tatárok elől, 1853). Az 1850-es években is készített néhány bibliai témájú képet (Ruth története, 1851; Krisztus lecsendesíti a vihart, 1854), műveinek többségén azonban a klasszikus antik mitológia alakjai, eseményei (Diana és Endymion, 1853, Magyar Nemzeti Galéria; Adonis halála, 1853; Európa elrablása, 1856; Diana és Akteon, 1857; Ariadne Naxoson, 1857; Fürdő nimfák, 1859), ill. olasz tájak szerepelnek. Művészi hagyatékának nagy része Magyarországra került, de számos külföldi (német, 179 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

osztrák, olasz) múzeumban és magángyűjteményben is megtalálhatók művei. Több képe bekerült egykori pártfogója, a toscanai nagyherceg gyűjteményébe (Palazzo Pitti), önarcképét pedig a firenzei Uffizi Képtár őrzi. Irodalom SZANA T.: Markó Károly és a tájfestészet, Budapest, 1898 KELETY G.: Idősb Markó Károly, Budapest, 1899 POGÁNY Ö. G.-NÉ: Id. Markó Károly, Budapest, 1954 POGÁNY Ö. G.-NÉ: Id. Markó Károly műveinek jegyzéke, Művészettörténeti Tanulmányok, Budapest, 1957. 355-453. BODNÁR É.: Id. Markó Károly, Budapest, 1982 (2. kiadás) Id. Markó Károly (kat., válogatta: BAJKAY É.), Budapest, 1991 SZABÓ J.: A mitikus és a történeti táj, Budapest, 2000. 128-131. (PAPP JÚLIA) MARTINELLI, Anton Erhard

építész Született: Bécs, 1684 Meghalt: Bécs, 1747. szeptember 15. előtt Mestere: Chr. A. Öttl Olasz származású osztrák építőmester, építész, korának egyik legtöbbet foglalkoztatott kivitelező mestere. Chr. A. Öttl kőművesmesternél tanult, majd 1711-ben mestervizsgát tett. 1730-ban udvari építőmesterré nevezték ki. Fiatalkori munkáiról - amelyeknél közreműködésének mértéke gyakran bizonytalan - egy 1726-ból fennmaradt értékes jegyzék szolgál felvilágosítással (Bécs, Archiv der Baumeistergenossenschaft). Eszerint ő volt a Johann Bernhard és fia, Joseph Emanuel Fischer von Erlach együttes művének tekintett bécsi Karlskirche és a két nagy rivális mester, Johann Bernhard Fischer von Erlach és Johann Lucas von Hildebrandt | [lásd] közös alkotásaként létrejött bécsi Schwarzenberg-palota építőmestere. Nevéhez köthető még többek között a Német Lovagrend Starhemberg gróf által finanszírozott bécsi épületének, a weckersdorfi templomnak, a hradischi kolostornak, a Schwarzenberg és a Lichtenstein hercegek morvaországi palotáinak, Althan grófnő két stájerországi és csáktornyai kastélyának, valamint a Csáky Imre gróf által 1722-25 között emeltetett magyarbéli kastélynak a felépítése. Gyakran dolgozott az Esterházy család számára: részt vett a bécsi Wallnerstraßéban lévő palotájuk renoválásában, tervet készített tatai kastélyuk újjáépítésére, s 1720-21-ben - ritka kivételként saját tervei szerint - felépítette süttöri vadászkastélyukat, amelyhez két különálló épületet, egy istállót és egy kocsiszínt is emelt (ez utóbbiakat nem sokkal később mulatóházakká alakították át). Ez a három épület a kiindulása Esterházy Fényes Miklós 1764-től kezdődő építkezéseinek, amelyeknek eredményeképpen néhány év alatt létrejött Magyarország egyetlen európai színvonalú rokokó együttese, az eszterházai (fertődi) kastély. Legjelentősebb magyarországi alkotása a Fortunato da Prati által félbehagyott pesti Invalidus-palota, amelynek felépítésén 1727-35 között dolgozott. Az 1716-ban indult építkezés az egész Habsburgbirodalom háborúkban megrokkant katonáinak elszállásolását, gondozását volt hivatott megoldani. A terv szerint téglalap alaprajzú, keresztszárnyakkal való osztás eredményeképpen négy hatalmas udvar köré szerveződő hatalmas háromemeletes épületnek azonban Martinelli közreműködésével csak a középtengelyében a kápolnát is magába foglaló főhomlokzati szárnya készülhetett el (1892-ben átalakítva, ma Főpolgármesteri Hivatal). Irodalom 180 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

The Dictionary of Art XX., (szerk.: Jane Turner), New York, 1998. (IGAZ RITA) MÁRTON és GYÖRGY, Kolozsvári

szobrászok

Született: ?, 1360 körül Meghalt: ?, 1390 körül A középkori magyar művészet európai jelentőségű szobrász testvérpárja. Egyik első művükön egy azóta elveszett felirat szerint Miklós festő fiainak mondták magukat, ennek alapján a kutatás feltételezi, hogy pályájukat festőműhelyben kezdték. Ez az adat azonban nem magyarázat arra, hol tanulták a bronzöntés technikáját, amivel egyetlen fennmaradt és további négy, forrásokból ismert szobrukat készítették. Időrendben első műveik Nagyváradra készültek, a három szent magyar királyt, Istvánt, Lászlót és Imrét ábrázolták állva. A László nyakába akasztott pajzson volt olvasható még 1608-ban a szóban forgó felirat. Ez a testvérek nevén kívül említést tesz a megrendelőről, Futaki Demeter püspökről, valamint egy többféleképpen értelmezhető évszámmal az 1360-as évekre vagy 1371-re jelöli ki a szobrok elkészítésének idejét. A feliratot tartalmazó leírásból az is kiviláglik, hogy az alakokat attribútumaik alapján pontosan azonosítani lehetett. Kolozsvári Márton és György egyetlen fennmaradt alkotása a mára elveszett pajzsán 1373-as évszámot viselő Szent György-szobor Prágában található. A Györgyöt lovon, a sárkánnyal harcolva ábrázoló alkotás sok, máig minden kétséget kizáróan meg nem válaszolható kérdést vet fel: többek között azt, hogyan került Prágába (ahol már egy 1541-es forrás említi), milyen célra készült a főnézetre komponált, de már a 16. században kútszoborként felállított alkotás. A szent beállításának analógiái (a függőlegesen tartott lándzsa és a ló alatt heverő sárkány) Itália felé mutatnak, ugyanakkor arányai és részletmotívumai az udvari művészetben gyökereznek. Utolsó művük egy forrás szerint az 1390-ben ugyancsak Nagyváradon felállított, életnagyságnál nagyobb Szent László lovasszobor volt. A valószínűleg itáliai tanultságú mesterek sajátos stílusának kialakításában fontos szerepet játszhatott a kor udvari festészetének és ötvösségének ismerete. Irodalom BALOGH J.: Márton és György kolozsvári szobrászok, Kolozsvár, 1934 Magyarországi művészet 1300-1470 körül (szerk.: MAROSI E.), Budapest, 1987 MAROSI E.: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon, Budapest, 1995. 86-123. GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. Márvány Madonnák mestere

szobrász Született: működött 1485 Meghalt: 90 körül A magyarországi reneszánsz szobrászat egy stilárisan elkülöníthető emlékcsoportjának mestere. Az ismeretlen művész a 19. század végén kapta ezt az elnevezést. A kutatás mai álláspontja szerint az egyes művek egy stíluskört alkotnak ugyan, de mesterüket nem lehet ugyanabban az egy személyben meghatározni. A Márvány Madonnák mesterének tulajdonított művek egy általa vezetett műhely létét feltételezik. Stílusára elsősorban a


M

firenzei Desiderio da Settignano és Antonio Rossellino művészete gyakorolt hatást. Ábrázolásmódja elkülöníthető a Mátyás-kori plasztika másik fő képviselőjétől, Giovanni Dalmatá | [lásd]tól. Elképzelhető, hogy a Forl-beli Numai-síremlék egyik mesterével azonos. Balogh Jolán Giovanni Ricci de Salával azonosította. Az ebbe a stíluskörbe tartozó művek: visegrádi Madonna, lunetta-dombormű a királyi palotakápolnából (?), 1485-90 (az esztergomi Keresztény Múzeum letétje a visegrádi Mátyás Király Múzeum kiállításán); tubát fújó puttó, könyvet tartó puttó (Visegrád, Mátyás Király Múzeum); nagyvázsonyi Madonna(?) - domborműtöredék kerubfejekkel (a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum letétje a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán); Hollótöredéka budai várpalotából; fríztöredék Beatrix királynő címerével és gyümölcsfüzért tartó puttóval (Budapesti Történeti Múzeum). Műveit ezen kívül a világ különböző múzeumaiban őrzik. Irodalom BALOGH J.: Uno sconosciuto scultore italiano presso il Re Mattia Corvino, Rivista d'Arte, XV. 1933. 273-297. BALOGH J.: A művészet Mátyás király udvarában, I., Budapest, 1966. 505508. (BÉKÉS ENIKŐ) Mateóci mester

festő Született: 1450 körül Mateóc a középkori Szepes vármegye fontos kereskedelmi utak közelében fekvő kis települése. A Mateóci mester szükségnévvel a Szent István tiszteletére szentelt plébániatemplom ma is eredeti helyén álló főoltárának festőjét jelöli a művészettörténeti szakirodalom. Az oltár középképén angyalok tartotta függöny előtt Szent István és Szent Imre 15. századi lovagi öltözetben álló alakja jelenik meg. A külső képeket a Vir Dolorum és a Fájdalmas Mária, valamint Szent Kristóf és Sienai Szent Bernardin alakja díszíti. Az oromképeken hat ótestamentumi próféta között Salamon és Dávid király mellképe szerepel. A mateóci oltárral közelebbi vagy távolabbi rokonságba állítható művek sokaságának tanúsága szerint a mester népes, sok feladatot vállaló műhely élén állhatott. Stílusát a 15. század elejét és első felét uraló lágy stílustól való elszakadás, a késő gótika realisztikus irányzatainak fokozatos térhódítása jellemzi. Legkorábbi sajátkezű alkotásának feltételezhetően a korzennai Szent Orsolya-templomból származó kis Keresztrefeszítés tekinthető (Krakkó, Nemzeti Múzeum), melyet a kassai Szent Antal-oltár szárnyképei és a grybówi Zakariás és Dániel prófétát ábrázoló oromképek (Grybów, plébánia) követnek, míg a nedeci Szent Bertalan-oltár a mateócinál valamivel később készülhetett. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 63-73., 495. POLAK-TRAJDOS, E.: Twórczosc Mistrza Maciejowickiego na tle malarstwa rejonu sądeckiego XV. wieku. In: Rocznik Historii Sztuki 9., 1973. 54. TÖRÖK GY.: A Mateóci Mester művészetének problémái. Művészettörténeti Értesítő XXIX. 1980. 49-80. GLATZ, A. C.: Gotické umenie v zbierkach Slovenskej Národnej Galérije, Bratislava, 1983. 50. skk., 17. sz. LABUDA, A., S.: Wrocławski oltarz sw. Barbory a jego twórcy, Poznań, 1984, 129., 15. jegyzet Magyarországi művészet 1300-1470 körül I. (szerk.: MAROSI E.), Budapest, 1987. 29., 78., 865. 182 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

(POSZLER GYÖRGYI) MAULBERTSCH, Franz Anton festő Született: Langenargen, 1724. június 7. Meghalt: Bécs, 1796. augusztus 7. Mestere: Anton Maulbertsch, Peter van Roy Sváb származású bécsi festő, a közép-európai barokk művészet legnagyobb, eredeti tehetségű egyénisége. Életművének jelentős részét Magyarországon alkotta. Szülőföldjén festő apja, Anton Maulbertsch mellett kezdte tanulmányait; 1739 őszén Bécsben Peter van Roy festő segéde és a Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, ahol 1750-ben festészeti nagydíjat kapott. 1760. március 8-án az intézmény rendes tagjává választották (felvételi műve: Az Akadémia attribútumaival Minerva lábainál, Bécs, Österreichische Galerie), 1770-től a bécsi rézmetsző akadémia tagja és tanácsosa. Az 1770-es években udvari kamarai festő, 1788-tól a bécsi művészek önsegélyező egyletének igazgatója, a berlini akadémia tagja. Bécsben élt, kétszer házasodott, gyermekei korán meghaltak. A bécsi akadémiai festészet, az Itáliában járt osztrák barokk mesterek, elsősorban Paul Troger befolyása mellett Maulbertsch a velencei settecento hatására alakította ki egyéni formanyelvét. Pályafutása során személyes stílusa az európai szellemi és művészeti áramlatoknak megfelelően módosult, és minden fázisában nagy hatást gyakorolt a kortárs festészetre. Korai oltárképei (köztük A királyok imádása, 1750 k., Kolozsvár, Szent Mihály-templom; Mária mennybevitele-főoltárkép, 1754, Zirc, ciszterci apátsági templom, vázlata: Salzburg, Residenzgalerie) és első freskói (Bécs, Maria Treu piarista templom; Ebenfurth, Suttner-kastély stb.) után 1757-ben a sümegi plébániatemplom teljes kifestése (mennyezet- és oltárképfreskók ó- és újszövetségi jelenetekkel) nyitja meg rendszeres magyarországi megbízatásainak sorát: Balassagyarmat, plébániatemplom, mellékoltárképek (Mária neveltetése, ill. Szent Pál, utóbbi letét: Magyar Nemzeti Galéria), 1759; Komárom, jezsuita templom és Majk, kamalduli templom (elpusztult) freskói, 1760, 1762; Bogoszló, Erdődy-kastély és kápolna (Immaculata-főoltárkép, Mária mennybevitele, A Hit diadalafreskók), 1763; Féltorony, királyi kastély freskói (Apolló diadala), 1765; Tállya, plébániatemplom, Szent Vencel-mellékoltárkép; Nagytétény, Szent József halála-oltárkép (valószínűleg a kiscelli trinitáriusoktól, letét: Magyar Nemzeti Galéria); Székesfehérvár, karmelita (szemináriumi) templom, oltárképek és freskó (Szent József halála; Mária neveltetése; A megváltás allegóriája; Mária mennybevitele; Mária születése; Krisztus a kereszten az oratóriumban), 1768-69. A bécsi magyar kancellária mennyezetképe a Szent István-rend alapításának történeti allegóriája (1767-69, vázlata: Lviv, Galereja Misztectv). Maulbertsch műveit az 1770-es évekig jellemzi a friss, könnyed festésmód, a laza kompozíció, a fény- és színeffektusok merész alkalmazása, a bensőséges, életképszerű részletek beiktatása és a bonyolult teológiai program mellett mindig érvényesülő dekoratív pompa. E rokokó fázisában számos művet alkotott osztrák és morva vidékeken is (Kroměříņ, 1759; Mistelbach, 1760; Bécs, Egyetem, 1766 stb.). Az 1770-es évektől kezdve figyelhető meg művészetében a klasszicizáló törekvések érvényre juttatása. A váci (főoltárfreskó: Mária látogatása; kupola: A Szentháromság és Mindenszentek, 1770-71, vázlata Pozsony, Slovenská národná galéria), majd a győri székesegyház (Magyar szentek apoteózisa; Angyali üdvözlet; Krisztus dicsősége, 1772-73; Krisztus színeváltozása; Szent István az írástudókkal; Szent István bérmál, 1781) kifestése már a mellérendelt, kisebb elemekből építkező, kiegyensúlyozottabb komponálási mód jegyében született. Korneuburg, Klosterbruck, az innsbrucki Hofburg és a strahovi kolostor stb. freskói mellett a késői művek ismét magyarországi megrendelésre készültek. A pozsonyi prímási palotakápolna Szent László183 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

freskója (1781), a szombathelyi püspökség dísztermének mennyezetképe (A tudományok és a művészetek hódolása; jelenetek Savaria múltjából, 1783), a pápai plébániatemplom kifestése (Szent István protomártír életének jelenetei, 1782-83), kalocsai munkái (érseki palota, részben elpusztult, 1783-84), az egri líceumi kápolna mennyezetfreskója (Mindenszentek, 1793) és a szombathelyi székesegyház oltárképei (főoltárkép: Mária látogatása, háborús sérült, vázlata: Pannonhalma, Bencés Főapátság, Képtár, mellékoltárok: Szent Márton, vázlata a püspöki palotában, Szent Quirinus, vázlata: Bécs, Österreichische Galerie, 1791), ill. a mennyezethez készült vázlatok (Angyali üdvözlet; Mária bemutatása, 1794, Bécs, püspöki palota, Mária születése, 1795, Prága, Národni galerie) az új stílus hazai igényéről tanúskodnak. A monumentális egyházi művek és profán dekorációk mellett Maulbertsch mitológiai és zsánerképeket is festett, amelyeken velencei, majd holland hatás érvényesül (Szépművészeti Múzeum; Bécs, Österreiche Galerie). Foglalkozott rézkarccal (Das Bild der Duldung, 1785), műveit metszetekben reprodukálták (Jakob Matthias Schmutzer). Életművében külön vonulatot alkotnak rajzai és nagyszerű színvázlatai (többek közt: Bécs, Albertina, Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria). Nagy műhelyt foglalkoztatott - Magyarországon Felix Ivo Leichert (1727-1812), Martin Michlt (1790-1803 k. működött), Joseph Winterhaltert (1746-1807), Andreas Zallingert (1738-1805), késői munkáin szembeötlő a segédek nagymérvű közreműködése. Halála után teljes egészében tanítványaira maradt a szombathelyi székesegyház freskóinak kivitelezése. Irodalom GARAS, K.: Franz Anton Maulbertsch, Budapest, 1960 Barokk művészet Közép-Európában. Utak és találkozások (kat., tan.: GARAS K., szerk.: GALAVICS G.), Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 1993. 267-276. MÖSENEDER, K.: Franz Anton Maulbertsch. Aufklärung in der barocken Deckenmalerei, Wien-Köln-Weimar, 1993. (JÁVOR ANNA) MAYERHOFFER András, id.

építész Született: Salzburg, 1690 Meghalt: Pest, 1771 Két nagy osztrák barokk építész, Fischer von Erlach és Johann Lucas von Hildebrandt | [lásd] építészete hatott rá. 1720 körül jött Magyarországra, ahol a ráckevei kastély építésén kezdett dolgozni. Tagja lett a pesti céhnek; neve számos építkezéssel kapcsolatban felmerül. Magyarországi működésének egy része a Grassalkovich családhoz köthető. A valószínűleg Mayerhoffer András közreműködésével emelt gödöllői Grassalkovichkastély (1744-64) a magyar barokk kastélyépítészet típusteremtő alkotása, amelynek előzményei már megtalálhatók a gácsi Forgách-kastélyon (1735 k.). Itt, valamint a hatvani és gyömrői kastély építkezéseinél is felbukkan Mayerhoffer András neve. Valószínű a közreműködése - esetleg fiaival, Jánossal (1721-50) és Andrással (1725-85) együtt - az aszódi, a péceli Ráday- (1740 után) és az Erdélyben található gernyeszegi kastélynál is. Mayerhoffer személyéhez köthető Pest legszebb barokk temploma, az egykori pálos, ma Egyetemi-templom, amelyet 1722-27 között (más nézetek szerint 1736-42-ig) építettek. Bizonyára tervei alapján készült 1742-ben - az azóta lebontott - Grassalkovich-palota és 1756-ban a Galamb utca sarkán álló Péterffy-ház, amelynek középrizalitját atlaszoktól közrefogott, kőrácsos erkéllyel koronázott kapu díszít. Mayerhoffernek tulajdonítja a szakirodalom stíluskritikai alapon a kalocsai székesegyházat (1735-54), az


M

esztergomi Vármegyeházát és az epreskerti Kálváriát. Kecskeméten a piarista, Pesten a görögkeletiek és a domonkosok templomát is ő építette. Irodalom RÉH (RÉVHELYI) E.: A régi Buda és Pest építőmestere Mária Terézia korában, Budapest, 1932 MOJZER M.: Adatok Mayerhoffer András működéséhez, Művészettörténeti Értesítő, V. 1956 RADOS J.: Magyar építészettörténet, Budapest, 1961 SISA I.-WIEBENSON, D.: Magyarország építészetének története, Budapest, 1998. (MULADI BRIGITTA) MEDGYASZAY István

építész, szakíró Született: Budapest, 1877. augusztus 23. Meghalt: Budapest, 1959. április 29. Mestere: Otto Wagner Tanulmányait 1900-04 között Otto Wagner mesteriskolájának növendékeként a bécsi Képzőművészeti Akadémián, ill. a bécsi és budapesti Műegyetemen végezte. 1905-ben bekapcsolódva a Malonyay-féle néprajzi szintézis gyűjtőmunkájába, a népi építészet egyszerűségének és célszerűségének hatása alá került, és életcéljául tűzte ki a szecesszióval megjelenő új építészeti igényeknek és anyagoknak, jelesül az ekkortájt felfedezett vasbetonnak a magyaros stílustörekvések jegyében történő hasznosítását. Koncepcióját első ízben a gödöllői művésztelep | [lásd] számára 1906-ban épített két műteremházán valósította meg: a népi-nemzeti hagyományokat egyéni felfogásban megjelenítő villák kubisztikus formarendjükkel és puritán felületképzésükkel a századelő magyar építészetének legkorszerűbb alkotásai. 1906-07-ben a magyar népi formakincs ázsiai eredetét nyomozva Nyugat-Európa keleti gyűjteményeiben kutatott, miközben néhány hónapig F. Hennebique-nek, a vasbetonépítés francia úttörőjének párizsi irodájában dolgozott. Itt készítette el az 1907-ben kivitelezett, tisztán vasbetonszerkezetű veszprémi színház terveit, amelynek szakmai és művészi eredményeiről szóló beszámolójával nemzetközi elismerést keltett az 1908-as bécsi építészkongresszuson. A Veszprémben alkalmazott újításokat - a nézőteret fedő, akusztikai, szellőzési és térformáló feladatokat egyszerre megoldó kettős dongaboltozatot vagy az előregyártott konzolok, oszlopok és pillérek népies szellemű kialakítását fejlesztette tovább soproni színházépületén (1909) és korai korszakának főművén, a rárosmulyadi római katolikus templomon (1910). A ma Szlovákiához tartozó község temploma voltaképpen egy nyolc centiméter vastag gömbcikkely-kupolával fedett oktogonális tér, amelyhez nyaktaggal csatlakozik az erdélyi fatemplomokra emlékeztető tömör torony. A két világháború között Medgyaszay architektúrája az addig is képviselt sajátos stílustörekvésen belül fokozatosan letisztult, ekkori jelentős alkotásai a kalotaszegi templomok igézetében fogant püspökladányi római katolikus templom (1921), a sátorformát imitáló nagykanizsai színház (1926), az indiai asszociációkat keltő budapesti Baár-Madas Leánynevelő Intézet, a pagodaszerű kiképzésű mátraházi Sportszálló (1930) és a József Attila utcai TÉBE bankház és lakóépület már kevésbé a konkrét formajegyekben, inkább az összhatásban, a funkció, a szerkezet és a forma egységében érvényesítik a munkásságát jellemző magyar, ill. keleties benyomást. A negyvenes években egyetemi katedrához jutott építész több rangos hazai és külföldi elismerésben részesült. 1906-ban aranyéremmel jutalmazták a milánói nemzetközi kiállítás magyar termének kialakításáért, 1913-ban első díjat 185 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

nyert a Nemzeti Színházra kiírt pályázaton. Emlékkiállítását 1991-ben a Gödöllői Galéria rendezte meg, 1932-es indiai útján készített fotográfiáit és Irán-Turán Múzeum tervét 1997-ben a Magyar Építészeti Múzeum mutatta be. Hagyatékát az egykori budai lakóházában (Ménesi út 59/b.) létesített családi emlékmúzeum őrzi. Irodalom KATHY I.: Medgyaszay István, Gödöllő, 1991. (TASNÁDI ATTILA) MEDNYÁNSZKY László, báró festő Született: Beckó, 1852. április 23. Meghalt: Bécs, 1919. április 17. Mestere: Thomas Ender, Streuhuber, Seitz, Isidore Pils A felvidéki nemesi családból származó Mednyánszky a kiegyezés idején a család nagyőri birtokán magántanulóként végezte iskoláit, és közben Thomas Ender útmutatásával akvarelleket készített. Már ekkor kitört a főúri származásával járó korlátok közül, kamaszkorának nagy barátsága egy uradalmi kocsishoz fűzte. Noha 1871-ben a család tanácsára Zürichben mérnöknek tanult, 1872-ben már a müncheni festészeti akadémián a Cornelius-utód Streuhuber tanítványa. Unta a formalisztikus akadémiai stúdiumokat, és nem érezte magát jobban Seitz festőiskolájában sem. Bécsben számos inspiráció érte az ún. Stimmungsimpressionismus köreiből, különösen E. J. Schindler és Tina Blau, ill. barátja, Bernatzik révén, tartósan azonban ez a hangulatképfestő irányzat sem tudta lekötni. 1873-ban a párizsi akadémián Isidore Pils történelmi zsánerfestő tanítványa lett, aki háborús képeket is festett. Talán ő keltette fel a későbbi önkéntes hadirajzoló figyelmét e téma iránt, bár ehhez nem kellett sok ösztönzés. Mednyánszky egészen rendkívüli érdeklődéssel követett minden olyan eseményt, amelyben a természet vagy az emberi természet erői katasztrófákban vagy "természetteli küzdelemben" nyilvánultak meg. Első festői periódusában (1897-ig), amely időszak termésének legnagyobb hányada a Szlovák Nemzeti Galériában található, előszeretettel festett temetéseket, haldoklókat, árvizeket, foglyokat, sebesülteket (Sebesült halász, Pozsony, Slovenská národná galéria, Térdeplő elítélt, Nagyőr, Slovenská národná galéria). Az ifjú báró az elesettek iránt szokatlan empátiát tanúsított, amit a Justh Zsigmond és köre (Debating Society) reformeszméivel való ismeretség csak elmélyített. A szociális érzékenységen messze túlmenő elemi érdeklődés fűtötte minden drámai jelenség iránt, legyen az tájban vagy figurában kifejezhető. E drámaiságnak főleg passzív, elszenvedő aspektusa érdekelte második alkotói korszakában (1911-ig), amikor Millet, a korai Van Gogh és Daumier hatásától sem mentes, ám az európai művészetben egyedülálló monumentális, magányos csavargóképeinek java született (Ágrólszakadt, Szolnok, Damjanich János Múzeum; Verekedés után, Magyar Nemzeti Galéria). Panteisztikus, keleti miszticizmustól-buddhizmustól, japanizmustól áthatott szemléletében amelyet az 1904 körül hallgatott teozófiai előadások és Blavatsky műveinek ismerete alapoztak meg - természet és emberi természet egy és ugyanaz, mindkettőt egy ritmus járja át. Első világháborús harctéri képein a halottak morbid összhangban, egyfajta érzéki gyönyörűséggel olvadnak a tájba (Enyészet, Kecskemét, Cifra Palota). Ugyanaz a fojtott, melankóliával színezett eufória sugárzik a főképpen tátrai tengerszemeket, a Magas-Tátra csúcsait, a tarpataki vízesést stb. ábrázoló tájképeiből, mint Goya vagy Rembrandt festői mélységével vetekedő csavargóképeiből. Párizs nyomortanyáin kóborolt, rongyszedőnek adva ki magát, miközben 186 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Munkácsy | [lásd]val és Zichy | [lásd]vel tartotta a kapcsolatot, képei pedig szerepeltek az ezredéves világkiállításon és 1897-ben a párizsi Georges Petit galériában (élete egyetlen) önálló tárlatán. Mindenét elosztogatta, számos csavargót támogatott a beckói uradalomból még csordogáló pénzzel. Anyagi zavaraiból csak a Singer és Wolfner céggel kötött szerződése (1903) segítette ki, ennek köszönhetjük, hogy 3-4000-re becsült, a világban szétszóródott műve közül sikerült egybentartani a legjobbakat (Wolfnergyűjtemény). Egész életében görög betűkkel vezetett titkosított naplóiban és vázlatfüzeteiben rajzok és akvarellek ezrei maradtak ránk. Noha családi kötelékei a Felvidékhez kapcsolták, kóborlásai során megfordult Itáliában, Franciaországban, bérelt műtermet Pesten és Bécsben egyidejűleg. Nyughatatlan természete, mássága űzte egyik helyről a másikra. Így jutott el a szolnoki művésztelepre is, ahol, bár alföldi és tiszai tájképek mellett a művésztelep-alapítók között szereplő aláírása is bizonyítja az Alföld iránti szeretetét, nem sokáig maradt (Mocsaras táj, Szolnok, Damjanich János Múzeum). A barbizoni igazodást, különösen Corot hatását hamar meghaladó tájképei mellett mind expresszívebb, örök éjszakába fúló jelenetek tűnnek fel, amelyekből bestiális tekintetek villannak felénk. Harmadik, expresszív korszakában (1911-19) ecsetkezelése oldottá vált, mind többet használt spachtlit, rongyot, kivakarásos, kitörléses technikával vagy alapozás nélkül készült, "prima" festésű képeihez, amelyekben egyre gyakrabban foglalkozik erőszakos cselekménnyel, az akcióval magával (Rablótámadás; Lincselés, mindkettő Szolnok, Damjanich János Múzeum), hogy azután a fehér háborús képeken visszatérjen az azt elszenvedők (menekülők, foglyok) szimbolikus érvényre emelt ábrázolásaihoz (Szerbiában, Magyar Nemzeti Galéria). Tanítványai és védencei (Katona Nándor, Zich Ferenc, Szepesi-Kuszka Jenő, Piroska István) sorából messze kiemelkedik Farkas István, | [lásd] de közvetett hatása az alföldi festészet egyes alakjainál is érezhető. Az első világháború kitörésekor a 62 éves művész harctéri szolgálatra jelentkezett. Hadirajzolóként járta a frontokat, ahol megsebesült. 1919-ben nyomorúságos körülmények között halt meg bécsi műtermében. Irodalom MALONYAY D.: Mednyánszky, Budapest, 1905 SCHANZER M.: Mednyánszky, Budapest, 1935 KÁLLAI E.: Mednyánszky László, Budapest, 1943 Mednyánszky László naplója. Szemelvények (szerk.: P. BRESTYÁNSZKY I.), Budapest, 1960 EGRI M.: Mednyánszky, Budapest, 1975 SARKANTYÚ M.: Mednyánszky László (1852-1919), Budapest, 1981 ARADI N.: Mednyánszky, Budapest, 1983 GLATZ, A. C.: Ladislaus Mednyánszky a Strážky (kat.), Bratislava, Slovenská národná galéria, 1990 DEÁK D.: Festő a világháborúban, Budapest, 1991 MARKÓJA CS.: Báró Mednyánszky László különös élete és még különösebb művészete. Mednyánszky-olvasókönyv. Dokumentumok, naplók, levelek. Budapest, Enigma, 2000/24-25., 15-54. MARKÓJA CS.: Egy másik Mednyánszky (A Mednyánszky-kutatás új forrásai), Művészettörténeti Értesítő, 2000/1-2., 95-119. EGRI M.-POLGÁR Á.: Öreg Kutya. Mednyánszky László, Budapest, 2001 MARKÓJA CS.: Tájkép csata után. Mednyánszky és a hadifestészet. Enigma hadifestészet különszám és forrásgyűjtemény: Mednyánszky-akták, naplók, levelek, 2001. 28-29., 7-40 MARKÓJA CS.: Thomas Ender és Mednyánszky László. Johann Nepomuk Ender-Thomas Ender emlékkiállítás, MTA művészeti gyűjtemény (kat.), Budapest, MTA-MKI, 2001. 53-62. (MARKÓJA CSILLA) MESSERSCHMIDT, Franz Xaver

szobrász 187 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Született: Wiesensteig, 1736. február 6. Meghalt: Pozsony, 1783. augusztus 19.,? Mestere: Johann Baptist Straub, Philipp Jakob Straub, Jakob Schletterer, Balthasar Ferdinand Moll Német származású, Ausztriában működő szobrász. Anyai ágon leszármazottja volt a Straub szobrászcsaládnak. 1746-tól kezdve két nagybátyjánál tanult, előbb a müncheni udvari szobrász Johann Baptist Straubnál, majd 1752-54 között a Magyarországon is dolgozó Philipp Jakob Straub | [lásd]nál Grazban. Ezt követően Bécsbe költözött, ahol 1755-től járt az Akadémiára, feltehetően Jakob Schletterer és Balthasar Ferdinand Moll szobrász-tanárhoz. Bécsben az Akadémia igazgatója és udvari festő Martin van Meytens vette pártfogásába, akinek közbenjárásával elkészítette első önálló művét 1760-ban az Arzenal számára: Mária Terézia és férje, I. Ferenc aranyozott bronz mellszobrát, valamint fiuk, II. József és első felesége, Maria Isabella von Parma bronz dombormű-képmását. Korai művei közül kiemelkedik a magyar díszöltözetben ábrázolt Mária Terézia és férje életnagyságúnál is nagyobb méretű ólomszobra (1764-66, Bécs, Belvedere, Österreichische Galerie). Messerschmidt bécsi portréi az udvari rokokó stílusában születtek, de már ezeken a műveken is megmutatkozik a személyiségábrázolás iránti fogékonysága. Első bécsi korszakában alkotott vallásos és allegorikus témájú szobrain viszont Georg Raphael Donner | [lásd] hatása mutatható ki. 1765-ben Rómába utazott. A néhány hónapos tanulmányutat követően stílusa a klasszicizmus felé közeledett. Egyik első példája ennek Franz von Scheyb, a kritikus portréja (Bécs, Historisches Museum), ezt követte a híres doktor, Franz Anton Mesmer mellszobra (1770, külföldi magántulajdon). A "klasszicista korszakban" született művek a római, köztársaságkori portrészobrászat ismeretéről tanúskodnak. 1768-70 körül fokozatosan nőtt a népszerűsége, egyre több megrendelést kapott, 1769-ben pedig megválasztották az Akadémia címzetes tanárának. 1770-től saját műhelyt tartott fenn. Hamarosan azonban nagy csalódás érte, Schletterer halála után nem őt nevezték ki a tanszék élére, rejtélyes betegsége miatt a megbízások is csökkentek, végül nyugdíjba küldték. Rövid wiesensteigi és müncheni tartózkodás után, 1777-ben Pozsonyban telepedett le. Itt készült műveivel szobrászata a magyarországi művészet része lett. Élete hátralevő részét magányban töltötte, személyéről és elmeállapotáról sok legenda terjedt el a városban. Életművének és egyben pozsonyi munkásságának is legnépszerűbb darabjai a sokféleképpen értelmezett karakterfejek. A különböző hangulatokat, érzelmeket, szenvedélyeket, lelki állapotokat ábrázoló portrékon már Bécsben elkezdett dolgozni (Az ásító; A gyerekesen síró; A csücsöri; Az erős szimat). Az eredetileg száz darabosra tervezett, az emberi típusokat bemutató sorozatból halála után hatvankilencet találtak meg műhelyében. A karakterfejek elnevezést egy 1793-as bécsi kiállításon kapták. A portrék jelentésének megfejtésében fontos szerepet játszhat Johann Kaspar Lavater fiziognómiai tanítása és Franz Anton Mesmer magnetizmus-tana. A kutatás a kortársak leírásai alapján feltételezi, hogy Messerschmidt portréi valójában önarcképek, s a művész a grimaszoló arckifejezéseknek mágikus erőt tulajdonított. A test és a lélek reakciói közötti összefüggéseket valló nézeteknek megfelelően úgy gondolta, hogy ezek segítségével tudja majd távol tartani az őt üldöző szellemeket, így például a rá irigykedő "arány szellemét". A sorozatból a legnagyobb gyűjteményt a bécsi Österreichische Galerie (Belvedere) őrzi, de több darab megtalálható a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdonában is. A karakterfejek készítésével párhuzamosan továbbra is teljesítette a kortársaitól kapott portrémegrendeléseket. Késői művei között kiemelkedő helyet foglal el Kovachich Márton György történész, pesti egyetemi tanár képmása (1782, Szépművészeti Múzeum). A szobrász jellemábrázoló készségének köszönhetően Kovachich arcvonásaiban valóban egy felvilágosult, 188 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

racionalista gondolkodóra ismerünk. Az egyéni karakter megragadásának készségéről győzhet meg bennünket Fessler Ignác(?) kapucinus portréja is (Pozsony, Városi Múzeum). Szobrászatának fontos alkotásai a kisméretű bronz, márvány, alabástrom arckép-domborművek. A magyarországi művészetben betöltött szerepének jelentőségét növeli az a tény, hogy egyedüli képviselője a korszak portrészobrászatának, s a műfajnak hazánkban még a művész halála után jó néhány évtizedig sem akadt képviselője. Irodalom ILG-BATKA, A.: Franz Xaver Messerschmidts Leben und Werke, Leipzig, 1885 HEVESI, L.: Franz Xaver Messerschmidts Werke, Wien, 1909 KRIS, E.: Die Charakterköpfe des Franz Xaver Messerschmidt. Versuch einer historischen und psychologischen Deutung, Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien, N. F. VI, 1932. 169-228. FISCHER, O.: Franz Xaver Messerschmidt, Stuttgart, 1942 GLANDIEN, O.: Franz Xaver Messerschmidt (1736-1783) - Ausdrucksstudien und Charakterköpfe, Köln, 1981 Franz Xaver Messerschmidt (kat.), Wien, 1982 PÖTZL-MALIKOVA, M.: Franz Xaver Messerschmidt, Wien, 1982 H. GEORG BEHR-GROHMANN, H.-BERND-OLAF HAGEDORN: Charakter-Köpfe: Der Fall Franz Xaver Messerschmidt, Basel, 1983. (BÉKÉS ENIKŐ) MÉSZÁROS László

szobrász Született: Budapest, 1905. szeptember 18. Meghalt: Kolima [SZU], 1945. szeptember Mestere: Kiss Ferenc, Mátrai Lajos, Simay Imre Négy polgári iskolai osztályt végzett, majd Kiss Ferenc ötvösmesternél lett inas. 1924-ben szerzett segédlevelet, és beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, ahol Mátrai Lajos és Simay Imre tanította. Itt barátkozott össze Vilt Tiborral, akivel 1927-ben közös műtermet épített. Fizikai munka mellett főleg portrémegrendelésekből élt. 1928-tól szerepelt kiállításokon, 1929-ben három tárlaton is bemutatkozott önálló kollekcióval. A kor legkiválóbb kritikusai fogadták egyértelmű elismeréssel. 1930-ban megkapta a főváros Ferenc József-ösztöndíját, és négy művével szerepelt a Sezession Graz kiállításán Grazban és Berlinben. Több német napilap méltatta, két művét megvették. 1931-ben ösztöndíjat kapott a római Collegium Hungaricumba, amelyet valószínűleg 1932 januárjában kezdett meg. 1934 júliusában tért haza. Ugyanebben az évben kiállított a Velencei Biennálén. Bizonyára 1932-ben, itthon töltött szünideje alatt kapcsolódott be a szocialista szellemű művészek szervezetébe. 1933-34-ben kisplasztikákat és plaketteket készített a Vörös Segély és a KMP agitációs céljaira. 1935-ben a Szovjetunióba emigrált, 1936-ban Kirgízia fővárosában, Frunzéban telepedett le, ahol 1937-ben szobrásziskolát nyitott. 1938. március 19-én koholt vádakkal letartóztatták, majd deportálták. Halála körülményei ismeretlenek. Emlékkiállítását 1980-ban rendezte meg a Magyar Nemzeti Galéria. Iparos végzettséggel lényegében autodidakta módon lett szobrász. Ebben részben Vilt Tibor, részben az egyetemes szobrászat nagy műveinek tanulmányozása segítette. Bár neve szinte mindenütt felbukkan a hazai progresszív értelmiség köreiben, szellemi igazodásáról keveset tudunk. Feltételezhető, hogy hatással volt rá Ligeti Pál, később pedig Madzsar József. Sokan támogatták portrémegbízásokkal, többek között a Nyugat köre, ezért a kor kulturális életének számos kiválóságát örökítette meg (Nagy Endre, 1931, 189 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

magántulajdon; Hatvany Ferenc, Rózsa Miklós, 1931 k., Magyar Nemzeti Galéria; Ybl Ervin, 1932, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; Madzsar József, 1935, Magyar Nemzeti Galéria). Első sikerét a Séta a természetben (Beethoven) című szobrával érte el (1929-30, megsemmisült), amely nagy, összefogott felületeivel, zárt, feszült formáival a korszak európai művészetének archaizáló hullámához kapcsolódott. Ez a tendencia bár enyhébb formában - jellemzi főművét, a Tékozló fiút is (1930, Magyar Nemzeti Galéria). A szobor felépítése szimmetrikus, önmagában minden részlete nyugodt, a mű egésze azonban hihetetlen belső feszültséget sugároz. Az archaizálás egyik formája egyes arcképeinek, fejeinek maszk-szerűsége, ill. az a markáns egyiptizálás, ami a kor több magyar szobrászát (pl. Vilt Tibort) is jellemzi ekkor (Mikes Lajos síremléke, 1930, Kerepesi temető; Korsós nő, 1932 k., ismeretlen helyen; Leányfej, 1934 k., Szombathely, Savaria Múzeum). A harmincas években az egyiptomias stilizálás mellett új tendenciaként megjelennek művészetében a groteszk vonások. Női aktszobraiban van valami fanyarság, a női test nem az életöröm, hanem a létezés esendőségének kifejezője (Vénusz cipőben, 1930, magántulajdon; Éva, 1930 k., megsemmisült; Primavera Italiana, 1932-33, Magyar Nemzeti Galéria). Míg egyes férfiportréit a szeretetteljes irónia (dr. Szalai Emil, 1934, Magyar Nemzeti Galéria), más műveit, pl. Artista című férfiaktját a groteszkbe hajló dinamizmus jellemzi (1934 k., ismeretlen helyen). Irodalom KONTHA S.: Mészáros László, Budapest, 1966 NAGY I.: Mészáros László pályakezdése, Művészettörténeti Értesítő, 1982. XXXI. évf. 1. sz. 41-46. (NAGY ILDIKÓ) MÉSZÖLY Géza

festő Született: Sárbogárd, 1844. május 18. Meghalt: Jobbágyi, 1887. november 11. Nemesi családból származó joghallgatóként kezdett el festménymásolással foglalkozni, s ennek során ismerte meg Ligeti Antalt, aki felismerve tehetségét, rendszeres tanulmányokra biztatta. 1869-71-ben a bécsi akadémiát látogatta, itt festett Ramsaui táj című képével debütált 1870-ben a Képzőművészeti Társulat kiállításán. 1872-77 között felváltva Münchenben és Budapesten élt, nyaranta rendszeresen a vidéket járta, télen pedig műtermébe visszavonulva festményekké érlelte Tisza-parti, dunántúli és balatoni vázlatait. Akadémikus kezdetek után a hetvenes évek végén ért be a magyar piktúra romantikus mestereitől is befolyásolt, hangulatokban és érzelmekben gazdag tájfestészete, amely legjobb teljesítményeiben a barbizoni mesterek, mindenekelőtt Corot művészetével tart rokonságot. Bár 1882-83-ban maga is megfordult Párizsban, a szabadtéri festészet számos újdonságához a maga tapasztalatából, a hazai táj jellegzetességeit keresve jutott el. Azokat az életviszonyokat, táji-természeti látványokat kedvelte, amelyeket még nem érintett meg az ipari fejlődés, s amelyeknek szellemisége a valamikori idealista, ősi állapotokra emlékeztették. A legszerényebb motívumokat is képzeletgazdag, mozgalmas, a kis méret ellenére is nagyhatású képpé tudta fejleszteni (Faluvége; Balatoni halásztanya, 1877; Lidó, 1884). 1885-től a női festőiskola igazgatójaként tevékenykedett. Irodalom RAJNAI M.: Mészöly Géza, Budapest, 1953.


M

(TASNÁDI ATTILA) MIÉNK

Névváltozat: [Magyar Impresszionisták És Naturalisták Köre] művészegyesület Meghalt: A Magyar Impresszionisták És Naturalisták Köre (MIÉNK) művészegyesület 1907 októberében alakult meg. Megalapításában a Japán kávéház művészasztalának tagjai játszották a főszerepet, akik elhatározták, hogy erőiket egyesítve függetlenítik magukat a konzervatív Műcsarnoktól. A MIÉNK vezetői az asztaltársaság vezéralakja, Szinyei Merse Pál, | [lásd] valamint az akkoriban egyéni kiállításaikkal első komolyabb sikereiket arató két fiatalabb kolléga, Ferenczy Károly | [lásd] és Rippl-Rónai József | [lásd] lettek. Legnagyobb súllyal a nagybányai alapító nemzedék képviseltette magát a csoportban (Réti István, Iványi Grünwald Béla, | [lásd] Csók István, Glatz Oszkár), | a szolnoki művésztelep két tagján (Fényes Adolf, | [lásd] Olgyay Ferenc) kívül eltérő irányultságú és kötődésű festők (Vaszary János, | [lásd] Kosztolányi Kann Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Strobentz Frigyes, Ferenczy Valér), valamint a későbbi Nyolcak | [lásd] fauve-ok által inspirált tagjai (Kernstok Károly, | [lásd] Czóbel Béla Márffy Ödön) kaptak helyet. A MIÉNK elsőként fogta össze szervezett formában a modern művészeti törekvések képviselőit, ennek ellenére nem volt határozott programja, és a társaságot számos ellentét osztotta meg. A MIÉNK fő feladatának az önálló kiállítások rendezését tekintette, és noha "a tagság nem belépés, hanem csak meghívás alapján" volt elérhető, már az első, 1908 januárjában a Nemzeti Szalonban megrendezett kiállításukon a tizenhét alapító tag további tizenhárom résztvevőt hívott meg. A kiállításokon egyre nagyobb számban megjelenő neósok (pl. Czigány Dezső, | [lásd] Perlrott Csaba Vilmos, Ziffer Sándor) a már beérkezett művészek célkitűzéseinél radikálisabb újításokra törekedtek. A csoport megalakulásakor "külön kiállítási helyiség létesítését" tervezte, ez a szándékuk azonban nem vált valóra. 1909 tavaszán második kiállításukat is a Nemzeti Szalonban rendezték meg, ezt követően azonban a Szalon vezetősége megvonta tőlük a kiállítási lehetőséget. Ezért a korábbi tárlatok résztvevői közül a fiatalabbak Bölöni György segítségével 1909 nyarán erdélyi vándorkiállítást szerveztek, amelyen az alapítók közül csak Rippl-Rónai József vett részt. A Kolozsváron, Nagyváradon és Aradon bemutatott anyag a neósok sikerét hozta, és az év utolsó napjaiban a Keresők néven kiállító leendő Nyolcak végleg kiváltak a MIÉNKből. Így az 1910 elején megrendezett harmadik és egyben utolsó MIÉNK kiállítás után a korábbi létszámhoz képest felére zsugorodott csoport felbomlott. Irodalom PASSUTH K.: A Nyolcak festészete, Budapest, 1967. 54-63. ZWICKL A.: Impresszionizmus és neoimpresszionizmus - a MIÉNK és a Művészház. In: ANDRÁSI G.-PATAKI G.-SZÜCS GY.-ZWICKL A.: Magyar képzőművészet a 20. században, Budapest, 1999. 42-45. (ZWICKL ANDRÁS)

MILDORFER, Josef Ignaz

festő Született: Innsbruck, 1719. október 13. Meghalt: ?, 1775 után A tiroli festőcsaládból származó, Magyarországon is tevékenykedő Mildorfer a bécsi képzőművészeti akadémián Paul Troger tanítványa, majd


M

professzortársa volt. Az elismert akadémiai művész a gácsi Forgáchkastélyba festett négy évszak allegória (1760 k.) után 1764-ben a pápai Esterházy-kastély kápolnájának kifestésére, majd a hazai világi barokk építészet legjelentősebb emlékének, az Esterházy "Fényes" Miklós által építtetett fertődi Esterházy-kastély freskóinak az elkészítésére kapott megbízást. A két emeletet átfogó, stukkódíszes díszterem mennyezeti képe (1766-67) a napkocsiján az égre vágtató Apollót, a kastélykápolna mennyezetképe pedig (1764) Mária mennybevitelét ábrázolta. A sárvári kastélyba festett, az olümposzi istenek gyülekezetét ábrázoló alkotása (1768) a bécsi udvari könyvtár (Hofbibliothek) mennyezetképének hatását mutatja. A Szentlélek eljövetele című főoltárképét (Sopron, Szentlélektemplom) korábban Dorffmaister István | [lásd]nak tulajdonították. Dolgozott még Holicson és a máriavölgyi pálosoknál is. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 37. PAYER, E.: Der Maler Josef Ignaz Mildorfer (1719-1775) (disszertáció), Innsbruck, 1968 GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 386-387. (PAPP JÚLIA) MILLER, Hans Rudolf

festő, rajzoló Született: a 17. század közepe A feltehetően ausztriai (bécsi) származású művésznek eddig csak magyarországi tevékenysége ismert. Miller helyszíni rajzai nyomán készítette el Mauritz Lang azokat a rézmetszeteket, amelyek a török ellen vívott vezekényi csatában (1652) elesett négy Esterházy nagyszombati temetési menetét, ill. Esterházy László castrum dolorisát ábrázolták, s amelyek a nyomtatásban is megjelent latin nyelvű temetési beszédet illusztrálták. A metszeteket megrendelő Nádasdy Ferenc, Esterházy László sógora 1653-ban a sárvári vár díszterme mennyezetének kifestésével bízta meg a művészt. Miller a török ellen vívott tizenötéves háború kiemelkedő eseményeit monumentális csataképeken örökítette meg, amelyeket az 1660as években ornamentális elemekből, puttókból és haditrófeákból kialakított díszes stukkó keretbe foglaltak. A teknőcboltozat középképére a megrendelő egyik őse, Nádasdy Ferenc, a híres "fekete bég" sziszeki csatájának (1602) ábrázolása került. Az oldalfalakat a tizenötéves háború jelentős hazai várostromainak (tatai, pápai, győri, székesfehérvári, kanizsai, budai) képei díszítik, amelyek Ortelius Krónikájának metszet-előképeire (Hans Siebmacher), ill. a római Antonio Tempesta csataképsorozatáról megjelent metszetekre (Matthäus Merian, 1622) támaszkodnak. Miller mozgalmas barokk csataképei a törökellenes harcok 17. századi képzőművészeti reprezentációjának kiemelkedő hazai emlékei. Irodalom GALAVICS G.: Hagyomány és aktualitás a magyarországi barokk művészetben - XVII. század. In: Magyarországi reneszánsz és barokk. Művészettörténeti tanulmányok (szerk.: GALAVICS G.), Budapest, 1975. 247-251. GALAVICS G.: A török elleni harc és egykorú világi képzőművészetünk, Művészettörténeti Értesítő, 1976. 2-13. UŐ.: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet, Budapest, 1986. 83-85 SZABÓ P.: A végtisztesség, Budapest, 1989. 192 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

(PAPP JÚLIA) MOIRET Ödön

szobrász Született: Budapest, 1883. március 2. Meghalt: Bécs, 1966. ? Mestere: Schickedanz Albert, Ch. van der Stappen, H. Richier, E. Hellmer Nagybátyjától, Schickedanz Albert | [lásd]től kapta az első művészeti ösztönzést. Érettségi után egy-egy évet töltött a budapesti és a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd 1903-05 között Brüsszelben Ch. van der Stappen és H. Richier növendéke volt. Tanulmányait 1908-10 között Bécsben, E. Hellmernél fejezte be. Közben 1907-08 telét a gödöllői művésztelepen | [lásd] töltötte. 1906-tól szerepelt budapesti kiállításokon, több díjat nyert. 1911-től a Műegyetemen, 1915-től az Iparrajziskolában is tanított szobrászatot. Tagja volt a KÉVÉ-nek és a Céhbeliek Társaságának. 1920-ban egy látványosan sikeres pályát szakított meg azzal, hogy Bécsbe települt át. 1944-ig évente hazajárt, és rendszeresen részt vett budapesti kiállításokon. 1924-től haláláig dolgozott nagyszabású utópikus várostervén (Az új élet városa), amelyet 1926-ban Bécsben kiállításon is bemutatott. Hagyatékának jelentős része Bécsben van. Művészetét a brüsszeli évek és a belga szimbolizmus megismerése határozta meg. Ezt a szellemet mélyítette el rövid gödöllői tartózkodása és barátsága Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd]ral. Bécsben R. Steiner és az antropozófia hatott rá, majd egy katolikus közösség tagja lett. Művészetében vallási miszticizmustól áthatott, egyéni mitológiát teremtett, amelyet stilizált, átszellemített figurákkal fejezett ki (Az élet angyala vagy a nő küldetése, 1919, Gödöllő, Városi Múzeum). Utópikus várostervével egy új életreform, egy új embereszmény és társadalom létrejöttét kívánta szolgálni. Irodalom MOIRET, E.: Das neue Leben. Die Stadt des neuen Lebens. In: Die Baupolitik, München, 1926-27. I. Jahrgang, 4-5-6. Heft, 94-104., 129-136., 161-169. NAGY I.: Bécs és Budapest között. Moiret Ödön művészete. In: "Külön világban és külön időben". A 20. századi magyar képzőművészet Magyarország határain kívül, Budapest, 2001. 166-174. (NAGY ILDIKÓ)

MOLL, Johann Nicolaus

szobrász Született: Innsbruck, 1709. április 1. Meghalt: Bécs, 1743. október 2. Mestere: Georg Raffael Donner A tiroli szobrászcsaládból származó művész munkásságára döntő befolyást gyakorolt a neves osztrák barokk szobrász, Georg Raffael Donner | [lásd] 1729-es innsbrucki tartózkodása. Nemcsak stílusának követőjévé vált, hanem - miután 1730-ban Bécsbe érkezett - feltehetően részt vett a Neuer Markton elhelyezett Donner-kút (Providencia-kút) figuráinak elkészítésében is. A bécsi akadémián képzőművészeti tanulmányokat folytatott, majd 1740 körül a Szent István-templom számára kifaragta Sigismund Kollonitsch kardinális márvány mellszobrát. 1740-41 között Pálffy Miklósnak a malackai ferences templomban elhelyezett márvány fali síremlékét készítette el. A gazdag építészeti keretbe foglalt szoborcsoporton az elhunyt reliefportréját puttók tartják, körötte allegorikus alakok, ill. zászlókból és 193 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

fegyverekből álló haditrófeák láthatók. 1742-ben Johann Georg Pichlerrel együtt VI. Károly császárnak a bécsi Kapuzinergruftban elhelyezett ónszarkofágját készítette el. Testvére, a szintén Donner-tanítvány Balthasar Ferdinand Moll (Innsbruck, 1717. január 4.-Bécs, 1785. március 3.) készítette el Pálffy Jánosnak a 19. század második felében lebontott, egykor a pozsonyi dómban található síremlékét. Az 1751-59 között a bécsi képzőművészeti akadémia professzoraként tevékenykedő szobrász legjelentősebb ausztriai munkája Mária Teréziának és férjének, I. Ferencnek a Kapuzinergruftban található pompás rokokó kettős szarkofágja. Irodalom THIEME, U.-BECKER, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, XXV. kötet, Leipzig, 1931. 40-41. AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon I-III, Budapest, 1959. (PAPP JÚLIA) MOLLINAROLO, Jakob Gabriel

szobrász

Született: Bécs, 1717 körül Meghalt: Bécs, 1780. május 1. Mestere: Johann Resler, Matthäus Donner Johann Resler, majd 1743-tól Matthäus Donner tanítványa. 1745-ben a bécsi Akadémia tagjának választották, 1754-től kezdve J. Schletterer és B. F. Moll mellett a szobrászati tanszék tanára volt. 1768-tól rajzra tanította Ferdinánd és Miksa főherceget. Külföldi tanulmányúton nem járt, de mint császári rajztanárnak lehetősége nyílt az uralkodói műgyűjtemény megismerésére. A Donner- | [lásd]iskola fontos képviselője, művei egyszerre illeszkednek az akadémiai, klasszikus hagyományba, és újszerűek. Egyéni stílusa már a nevéhez köthető első alkotáson megmutatkozott. Ez a bécsi, egykori jezsuita Am Hof-templom Sankt Franz-Regis kápolnájának főoltára, F. A. Maulbertsch | [lásd] freskója alatt helyezkedik el. Mollinarolo oltárán a rokokó plasztikában kedvelt festői megoldások érvényesülnek. Aprólékos részletgazdagság és virtuóz térábrázolás jellemzi a győri székesegyház részére készített két mellékoltárát is (1770-75). A két ólomrelief témája: Szent István felajánlja az országot Szűz Máriának és Szent László felnyittatja Szent István sírját. A győri domborművek a donneri hagyomány legfontosabb magyarországi emlékei közé sorolhatóak, annak ellenére, hogy Mollinarolo meg is újítja ezt a tradíciót. Festői térábrázolása átmenet a grafikus lapos- és a plasztikus magasrelief között. 1776-79 között készítette el a Wiener Neustadt-i dóm főoltárát. Oeuvre-jének jelentős alkotásai az ólomfeszületek, ezek közé tartozik többek között a két győri oltár corpusa vagy a pozsonyi dóm sekrestyéjének Keresztrefeszítés-csoportja (1750-55). Manieristának nevezett stílusa nyilvánul meg kisplasztikáiban is. Hónapábrázolások sorozatának egy darabja Budapesten az egykori Rakovszky-gyűjtemény része volt, mitológiai témájú szobrai közül pedig Héderváron őrizték a Venus és Ámor-kompozíció terrakotta változatát. Irodalom PIGLER, A.: Georg Raphael Donner, Leipzig und Wien, 1929. 104-105. RONZONI, L. A.: Jacob Gabriel Mollinarolo, detto Müller-Polycletes Austriacus. Georg Raphael Donner, 1693-1741 (kat.), Wien, Österreichische Galerie, 1993. 160-185. KRAPF, M.: Die Kunst des Barock in Österreich, Salzburg, Wien, 1994. 184-185. 194 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

RONZONI, L. A.: Beiträge und Überlegungen zum Werk Jakob Gabriel Mollinarolos. Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien, 1996. Bd. 92, 95-212. (BÉKÉS ENIKŐ) MOLNÁR Farkas

építész Született: Pécs, 1897. június 21. Meghalt: Budapest, 1945. január 12. Mestere: Walter Gropius, Georg Muche, Breuer Marcel, Hültl Rezső, Kotsis Iván Tanulmányait az 1910-es évek közepétől a budapesti Műegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán kezdte. 1921-25 között a Bauhausban Walter Gropius tanítványa volt; 1924-től Georg Muche és Breuer Marcel | mellett dolgozott. 1928-ban a Műegyetem építész karán diplomázott, ahol a konzervatív szellemű Hültl Rezső és Kotsis Iván irányítása mellett tanult. Szülővárosában kezdte pályáját. Tipográfus és művészeti író volt a Krónika című lapnál. Nemcsak a kubizmusról és futurizmusról jelentek meg cikkei, hanem aktivista szellemben ő készítette a lap teljes programját, ezzel a Kassák Lajos szervezte A Tett és Ma folyóirat és művészeti mozgalom kezdeményezéseivel rokon törekvések hagyományait teremtette meg Pécsett. Könyvillusztrációit és festményeit a Pécsi Művészkör kiállításain mutatta be. Szintetizáló szemlélete már korai munkáiban is megmutatkozott, a formát alárendelte a célszerűségnek és a közösségi funkcióknak. Terveiben a holland De Stijl csoport szellemi törekvései is megvalósultak, a horizontális és vertikális síkokra való tagolásban, valamint a négy alapszín alkalmazásában. A Vörös kubus néven híressé vált lakóházának tervét 1923ban állította ki Weimarban, amely későbbi öntöttbeton épületeinek alapjává vált. Az építészeti tervezés mellett rézkarcokat, litográfiákat, tanulmányokat, kiállítás-kritikákat jelentetett meg lapokban, folyóiratokban, többek között a Ma című lapban. 1924-ben típus-sorházakat tervezett, amelyeknek belső berendezését is ő tervezte. Praktikus, sima felületű, csekély helyigényű, sőt változtatható nagyságú bútorait részben itthon kivitelezte. Le Corbusier hatására várostervet is készített, megtartva a derékszögű utcabeosztásokat, de nagyobb közterekkel és alacsonyabb beépítésű, emberibb léptékben, mint francia kollégája. 1924-ben a Bauhaus manifesztuma a közös munka nyomán kialakult alapelveket, a funkcionalizmust és a racionalitást fektette le, amelyet Bortnyik Sándor, Breuer Marcel, Molnár Farkas, Weininger Andor is aláírt, és a Magyar Írásban megjelent. Molnár 1925-ben végleg hazatért. A KUT | [lásd] kiállításain festményekkel és tervekkel vett részt, alapító tagja volt a Magyar Könyv és Reklámművészek Társaságának, A Magyar Műhely Szövetségnek, részt vett a Zöld Szamár Színház szcenikai műhely Bauhaushagyományokat folytató munkájában. Publikált számos művészeti folyóiratban (Tér és Forma, Magyar Iparművészet, Új Föld). Jelentős tervei közé tartozik a 1929-es hajdúszoboszlói kórház pályaterve. Lakóháztervei szociális érzékenységet mutatnak. A családok tagjainak számát is figyelembe vette, ennek rendelte alá a terek beosztását és a komfortfokozatot. Egy lakáshoz több hálószobát és fürdőt tervezett. Cikkeiben a tömeglakások ellen mozgósított. A törpelakások helyett 70 négyzetméter feletti alapterületet és több szintet tervezett még a CIAM 1929-es frankfurti kongresszusa előtt, amelyen a kényelmetlen tömeglakások problémájának megoldását sürgették. Hazai építészi pályafutását Ligeti Pál | tervezőirodájában kezdte. Közös vállalkozásukban több fővárosi funkcionalista lakóház épült fel (Bimbó út 75.; Napraforgó utca 15.; Delej-villa, Mihály utca 11.). Molnár és felesége az utóbbiban kapott lehetőséget, hogy saját lakásukat kialakítsa. 1929-ben Breuer 195 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Marcellel és Fischer Józseffel együtt megalapította a CIAM (Congres Internationaux d'Architecture Moderne) magyar csoportját, a CIRPAC-ot, s együtt szervezték meg az 1930-as Műcsarnok- és Nemzeti Szalon-beli építészeti kiállítást követően 1931-ben a "Kollektív ház" kiállítást. Ezen a szorító lakáshelyzet megoldására magas, 10-12 emeletes lakóházak és a hozzájuk kapcsolódó kollektív építmények megvalósítását szorgalmazták. A kiállítás anyagának kibővített változatát mutatták be 1932-ben a Tamás Galériában, és erről tartott Molnár előadást 1934-ben a szegedi városrendezési ankéton. 1931-36 között már önállóan dolgozott; a Rózsadombon több lakóháza és többlakásos társasháza épült fel, törekvései szerint az anyagilag függetlenné vált értelmiségi középosztály számára: Cserje utca 4., 4/a; Kavics utca 8/f; Vérhalom utca 24. (Könyvbarát ház); Cserje utca 12. (Orvos háza); Lejtő út 2/a. A házakra jellemző az egyéni igények figyelembe vétele, az életmódnak megfelelő téralakítás, változtatható térkapcsolások variálható nyílászárókkal, a gazdaságos helykihasználás és a nagy alapterületű teraszok. Balatonakarattyán típusterve valósult meg. Középületeit, a Köztársaság téri bérházcsoportot és az OTI pestújhelyi Munkáskórházának személyzeti épületét Fischerrel tervezte. 1936-44 között főként társasház-tervezéseket vállalt. 1936-os zürichi látogatása meggyőzte arról, hogy hazai körülmények között nincsenek meg az anyagi feltételei a nagyon igényes építkezésnek, ezért a szériagyártásos építést szorgalmazta. 1937-ben Le Courbusier modelljét és F. L. Wright organikus eszméit egybeolvasztva javaslatot dolgozott ki az ország mezőgazdasági vidékeinek urbanisztikai átszervezésére. Az Iparügyi Minisztérium nem fogadta el terveit. 1938-ban egy hat évvel korábbi ügyre hivatkozva kizárták a Magyar Mérnöki Kamarából, majd egy év múlva a határozatot semmissé nyilvánították, visszavették a Kamarába, és az Országépítés című folyóirat szerkesztőjévé választották. Ezekben az egzisztenciálisan zavaros időkben kezdett foglalkozni a Magyar Szentföldtemplom tervezésével, amelynek alapkövét 1940-ben tették le, de az építkezést Molnár 1945 januárjában bekövetkezett haláláig nem fejezték be. A tervek és az elkészült Betlehemi-barlang, valamint a Trombitás úti és a Mese utcai villák már a posztmodern építészet felé mutatnak. Irodalom PAMER N.: Magyar építészet a két világháború között, Budapest, 1986 MEZEI O.: Molnár Farkas, Budapest, 1987. (MULADI BRIGITTA) MÖLLER István

építész Született: Mór, 1860. április 29. Meghalt: Budapest, 1934. szeptember 30. A karlsruhei, majd a bécsi műegyetemen tanult építészetet. Műemlékvédelmi tevékenysége mellett saját tervezésű épületei is megvalósultak, pl. Budapesten a Lehel téri templom. Nevéhez fűződik a Vajdahunyad-vár, a gyulafehérvári székesegyház, a pécsi ókeresztény mauzóleum, a zsámbéki gótikus templom helyreállítása. 1914-32 között a Műegyetem tanára volt. Írásai: A vajdahunyadi vár építési korai, Budapest, 1913; Les monuments de l'architecture Hongroise, Paris, 1920. (MULADI BRIGITTA)

MUNKÁCSY Mihály

festő


M

Született: Munkács, 1844. február 20. Meghalt: Endenich [Bonn], 1900. május 1. Mestere: Szamossy Elek, Ligeti Antal, Karl Rahl, Wagner Sándor, W. von Kaulbach, E. Schleich Bajor eredetű, elmagyarosodott családban született, eredeti családneve Lieb, a Munkácsy nevet 1868-ban vette fel. A 17-18. században több művész is volt a családban, egyikük úgy végrendelkezett, hogy vagyonának kamatait a művészi tehetséggel bíró leszármazottak használják tanulmányaik fedezésére, mire azonban Munkácsy felnőtt, az alapítvány feledésbe merült. 1850-re mindkét szülőjét elvesztette, további neveléséről nagybátyja, Röck István békéscsabai ügyvéd gondoskodott. Mivel az érzékeny kisfiú nem mutatott vonzódást az elméleti tárgyak iránt, nagybátyja asztalosinasnak adta Langi Mihály műhelyébe, ahol rengeteg nehézség és szenvedés után, 1858-ban szerzett mesterlevelet. Aradra ment dolgozni, majd egy súlyos betegség után visszakerülvén nagybátyjához, sikerült elérnie, hogy rajzolni tanulhasson. Első mestere, 1861-63 között, Szamossy Elek akadémiai képzettségű vándorfestő volt, őt követte Ligeti Antal, a Nemzeti Múzeum képtárőre. 1865-ben beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol Karl Rahl klasszicizáló komponálásmódja nagy hatással volt rá. 1866-67ben a müncheni Akadémián Wagner Sándor | [lásd] osztályában tanult, de W. von Kaulbach és E. Schleich festészetét tekintette irányadónak. 1867ben két hetet töltött Párizsban a világkiállításon; itt alkalma nyílt megtekinteni G. Courbet kiállítását, és ez a találkozás meghatározónak bizonyult festészete későbbi alakulása szempontjából. 1868-ban, ifjúkori ideálját követve Düsseldorfba ment F. von Knaushoz, de rövid idő múltán rájött, hogy már nincs mit tanulnia Knaustól. Düsseldorfban együtt lakott Paál László | [lásd]val, akivel 1871 nyarán két hétre Londonba utazott. 1870-ben a Siralomház című kompozíciójáért megkapta a párizsi Szalon egyik aranyérmét. 1871 végén Párizsba költözött. 1873-ban három hetet töltött Barbizonban Paál László társaságában. 1874-ben feleségül vette De Marches báró özvegyét, Cécile Papiér-t, így jó anyagi körülmények közé került, és a következő két évtizedben műterme és palotája Párizs egyik divatos társadalmi központja lett. Szalonjában megjelentek a magyar arisztokrácia és a kulturális élet kiemelkedő képviselői csakúgy, mint a francia irodalom és festészet jeles alakjai. 1878-ban aranyérmet kapott a párizsi világkiállításon, majd tíz évre szóló szerződést kötött Hans Sedelmeyer műkereskedővel, minek értelmében a megállapodás ideje alatt másnak nem dolgozhatott. 1881-ben aratta legnagyobb művészi sikerét a Krisztus Pilátus előtt című monumentális kompozícióval; ennek budapesti bemutatását 1882-ben hatalmas ünneplés követte. Ekkor alapította a Munkácsy-díjat, lehetővé téve, hogy kétévenként öt fiatal magyar festő Párizsban tanulhasson. 1877-80 között iskola-műtermet tartott fenn Párizsban, ahol magyarok mellett német és amerikai fiatalok tanultak. 1886ban egy hónapig Amerikában tartózkodott, és több arcképmegrendelésnek tett eleget. A nyolcvanas években egészsége fokozatosan megromlott. Hosszú betegség után 1900-ban hunyt el egy Bonn melletti szanatóriumban. Festészete több korszakra osztható. Egészen fiatalon, 1863-65 között Pesten biedermeier arcképeket és népi életképeket festett (Reök Irén képmása, 1864; Falurossza, 1864, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). Bécs után bonyolult, sokalakos kompozíciók foglalkoztatták (Felolvasás, 1865, Magyar Nemzeti Galéria; Húsvéti locsolkodás, 1865, vázlata Magyar Nemzeti Galéria), Münchenben romantikus tájképek és tájba helyezett életképek kerültek ki műterméből, jelezve érdeklődését a korban újnak számító festői eredmények iránt (Árvízi jelenet, 1866, magángyűjteményben; Vihar a pusztán, 1867, Magyar Nemzeti Galéria). Ez vitte 1867-ben Párizsba, ahol nagy hatással volt rá G. Courbet realizmusa, az a festői magatartás, amely a hétköznapi realitás elemeinek tudatos komponálásával teremtette meg a festővásznon a teljes valóság illúzióját. 197 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Megfigyelte Courbet festői eljárását, az aszfaltos alapozás térmélységet és egységes képmezőt biztosító hatását és széles ecsetkezelését, amellyel nem leírja, hanem sugalmazza a kiválasztott motívumot. Ilyen széles ecsettel festette meg, közvetlenül a párizsi út után a Szénásszekér (1867-68, magántulajdon) előterét. Az általános tanulságokon túl néhány konkrét képi elemet is átvett Courbet-tól, például a kompozíció középpontjába állított, fehér vászonnal leterített asztal vagy a kép előterében a nézőnek háttal álló kisgyerek motívumát. Düsseldorfban már a realizmus festői eszközeinek alkalmazása foglalkoztatta a Mégis mozog a föld (1868, Magyar Nemzeti Galéria), az Ásító inas (1869, magántulajdon) vagy első remekműve, a Siralomház (1869, Academy of Fine Arts, Philadelphia) megfestése idején. 1870-78 között Párizsban realista életképeket, portrékat és tájképeket festett. Bár a bőségesen alkalmazott aszfaltos alapozás következményeképpen ezek a munkái idővel besötétedtek, a mélybarna háttérből kiragyogó vörös, fehér, kék színfoltok ma is őrzik hetvenes évekbeli látásmódjának drámai erejét. Legismertebb életképei (Tépéscsinálók, 1871, Magyar Nemzeti Galéria; Éjjeli csavargók, 1873, Magyar Nemzeti Galéria; Zálogház, 1873-74, Metropolitan Museum, New York; A falu hőse, 1875, Wallraf Richards Muzeum, Köln) iskolát teremtettek az 1880 után induló festőnemzedék körében, az egy-két alakos változatok pedig az életmű legértékesebb darabjai közé tartoznak (Búcsúzkodás, 1872-73; Köpülő asszony, 1873; Köpenyes férfi, Tanulmány a Zálogházhoz, 1874; Leány a kútnál, 1874, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria; Leány tálcával, 1876, Békéscsabai Múzeum). Ebben az időben készült portréi mély empátiával idézik fel De Marches báró, De Marches báróné (mindkettő 1872, Magyar Nemzeti Galéria), Munkácsy Mihályné (1875, Magyar Nemzeti Galéria), Grünfeld zongoraművész (1873, külföldi magángyűjtemény) vagy egyszerűen egy Leányka (1874, Magyar Nemzeti Galéria) arcmását. Különleges helyet foglal el a portrék között Paál László negyedprofilból ábrázolt arcképe (1876, Magyar Nemzeti Galéria), emléket állítva a korán elhunyt festőbarátnak. Barbizonban vagy a barbizoni festők ismeretében készült tájképei a fontainebleau-i erdő varázslatos hangulatát vagy a colpachi kastély kertjét örökítik meg romantikus látásmódban, nemegyszer életképi betéttel (Rőzsehordó nő, 1873, Magyar Nemzeti Galéria). 1874-ben, egy békéscsabai látogatás után, Turner tájképeinek emlékét is felidézve plein air tájképpel próbálkozott, amikor a Poros út (Magyar Nemzeti Galéria) első változatát festi. Az 1876-ban keletkezett Műteremben (külföldi magángyűjteményben, redukciója a Magyar Nemzeti Galériában) Munkácsy utolsó jelentős realista műve. 1878 után stílusa részben a historizáló akademizmus, részben a juste millieu formajegyeit mutatja. A következő másfél évtizedben festett monumentális kompozíciói, a Milton (1878, New York, Lenox Library), a Krisztus Pilátus előtt (1881, külföldi magántulajdonban), a Golgota (1883, külföldi magántulajdonban), a bécsi Kunsthistorisches Museum menynyezetképe (1889), a Honfoglalás (1894, az Országház leltárában), a Sztrájk (1894, Magyar Nemzeti Galéria) és az Ecce Homo (1895-96, Debrecen, Déri Múzeum), a reneszánsz és a klasszicista formaelemek és a realista részletmegoldások különféleképpen megoldott összekapcsolódásai. Mindazonáltal a Krisztus-sorozat két első darabja, mely Jézust mint istenembert állítja a gyűlölködő tömeg elé, valódi drámai tartalmat hordoz. A nagy biblikus és történelmi tablókkal párhuzamosan Munkácsy számos szalonzsánert festett. A gazdag polgárság túlzsúfolt enteriőrjeiben ábrázolt életképi jelenetek (Párizsi szobabelső, 1877, Magyar Nemzeti Galéria; Két család, 1880, külföldi magángyűjtemény; Apa születésnapja, 1881, külföldi magángyűjtemény; A tigris, 1887, külföldi magángyűjtemény) lehetőséget adtak a háttér dekorativitásában rejlő festői megoldások egyre szabadabb kezelésére. Utolsó festői korszakának kiemelkedő darabjai a Courbet-örökséget a szimbolizmus irányába továbbfejlesztő tájképek (Normandiai tengerpart, 1880; Tájkép tóval, 188181; Hazafelé, 1882, valamennyi a Magyar Nemzeti Galériában; Mély út, 1883, külföldi magángyűjtemény; A Monceau-park este, 1895, Magyar 198 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Nemzeti Galéria), a portrék (Liszt Ferenc arcképe, 1886, Magyar Nemzeti Galéria), valamint a németalföldi előképre utaló virágcsendéletek (Nyár, 1881; Virágcsendélet, 1881, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). Az 188090-es évek fordulóján kifejezetten kereskedelmi céllal középkori környezetbe helyezett kosztümös életképeket is festett (Pillanatnyi felhevülés, 1888, külföldi magángyűjtemény). Munkácsynak életében nem volt egyéni kiállítása. Műtermében maradt műveinek kiárusítását 1898-ban tartották. Legfontosabb kiállításai: 1914: Munkácsy Mihály jubileumi kiállítása, Ernst Múzeum; 1925: Munkácsy Mihály és Paál László emlékkiállítás, Ernst Múzeum; 1944: Munkácsy Mihály emlékkiállítás, Szépművészeti Múzeum; 1952: Munkácsy Mihály kiállítás, Műcsarnok (a Szépművészeti Múzeum rendezésében). Irodalom MALONYAY D.: Munkácsy Mihály, Budapest, 1897 ILGES, W. F.: M. von Munkácsy, Knackfuss Künstler-Monographien XL. Bielefeld und Leipzig, 1899 LÁZÁR B.: Courbet et son influence a l'étranger, Paris, 1911 Munkácsy Mihály válogatott levelei (közreadta és a jegyzeteket írta: FARKAS Z.), Budapest, 1952 VÉGVÁRI L.: Munkácsy Mihály élete és művei, Budapest, 1958 PERNECZKY G.: Munkácsy Mihály, Budapest, 1970. (BOROS JUDIT) Művészház

1909 decemberében alakult meg Budapesten a Művészház egyesület, amelynek művészeti igazgatója Rózsa Miklós, az egyesület létrehozója volt. A vezetőségben számos művész helyet kapott (pl. Iványi Grünwald Béla | [lásd] alelnök), de a festőkön és szobrászokon kívül találunk írót (Bródy Sándor), műgyűjtőt (Ernst Lajos) és műkereskedőt (Mihályi Deák Jenő) is, az elnök gróf Teleki Géza országgyűlési képviselő lett. A tiszteletbeli tagok sorába beválasztották a MIÉNK | [lásd] vezető művészeit (Szinyei Merse Pál, | [lásd] Ferenczy Károly, | [lásd] Rippl-Rónai József, | [lásd] Kernstok Károly). | [lásd] Megalakulásától fogva önálló kiállítóhelyiséggel rendelkezett, és programjának középpontjában azok a csoportkiállítások álltak, amelyek a másutt nehezen nyilvánossághoz jutó fiatal művészek számára nyújtottak bemutatkozási lehetőséget. A szabályzat értelmében az alapító művésztagok évente egy művet zsűrimentesen állíthattak ki: az első ilyen kiállítást 1910 szeptemberében szervezték meg, novemberben pedig megnyitották az első Ellenszalont, amelyen elsősorban a Műcsarnokból kizsűrizett művészek állítottak ki. 1910 őszén az egyesület szakított a finanszírozásban közreműködő és a kiállítóhelyet biztosító Magyar Művészeti Részvénytársasággal, és a Váci utcából a Kristóf térre költözött. Az új kiállítóhely 1911 márciusában Rippl-Rónai József retrospektív kiállításával nyílt meg. Az évek folyamán gyűjteményes kiállításokat rendeztek többek között Tornyai János | [lásd]nak, Kernstok Károlynak (mindkettő: 1911), Vaszary János | [lásd]nak (1912) és Bíró Mihály | [lásd]nak (1913). A Művészház jelentős nemzetközi kiállításokat is szervezett. 1910 tavaszán a Nemzetközi impresszionista kiállításon együtt mutatták be a hazai és a külföldi művészeket. Monet, Cézanne és Van Gogh mellett többek között Matisse és Picasso műveit lehetett látni, az összes kiállított művet magyar gyűjtők kölcsönözték. 1912 januárjában a bécsi Neukunstgruppe kiállításának keretében mások mellett Egon Schiele és Oskar Kokoschka művei jártak Budapesten. 1913 januárjában a Művészház reprezentatív kiállítással nyitotta meg Szegfű utcai "Palotáját", amelyen együtt szerepeltek a különböző csoportosulásokhoz tartozó művészek, mint pl. a nagybánya | [lásd]i és a kecskeméti neósok vagy a Nyolcak | [lásd] tagjai. Ebben az évben rendezték meg a Bund Österreichischer Künstler és Gustav Klimt kiállítását, valamint a Nemzetközi posztimpresszionista kiállítást, az utóbbin a magyar művészek többek között Matisse, Picasso, 199 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

M

Robert Delaunay vagy Goncsarova társaságában állítottak ki. A folytonosan anyagi nehézségekkel küzdő Művészház az évek során különböző forrásokból próbált pénzt szerezni fennmaradásához, ám a Művészklub megalapítása körüli botrányok megosztották a művésztársadalmat, és sokan elpártoltak az egyesülettől, amely 1914 áprilisában végleg megszűnt. A Művészház kiállítási tevékenységén kívül más területekre is kiterjesztette működését, rendszeresen szervezett előadásokat, 1912-ben Szabad Művészet, majd 1913-ban Új Művészet címmel folyóiratot adott ki. 1913 őszén elindított szabadiskolájában többek között Rippl-Rónai József, Vaszary János és Kernstok Károly tanított, és amely a Művészház megszűnése után is tovább működött. Irodalom Kalauz a Művészház palotafelavató kiállítására (szerk.: RÓZSA M.), Budapest, 1913 MEZEI O.: A Művészház szabadiskolája. Egy század eleji szabadiskola szellemi topográfiája, Limes, 1991/2., 5-24. ZWICKL A.: Impresszionizmus és neoimpresszionizmus - a MIÉNK és a Művészház. In: ANDRÁSI G.-PATAKI G.-SZÜCS GY.-ZWICKL A.: Magyar képzőművészet a 20. században, Budapest, 1999. 42-45. (ZWICKL ANDRÁS)


N N NAGY BALOGH János

festő Született: Budapest, 1874. augusztus 2. Meghalt: Budapest, 1919. november 16. Mestere: Györgyi Kálmán, Ludwig Herterich 1895-96-ban az Iparrajziskola ipari festő tagozatán Györgyi Kálmánnál tanult. 1898-99-ben az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamait látogatta, majd 1899 őszén Münchenbe utazott, s nélkülözések között egy fél esztendőt töltött el az ottani akadémia esti tanfolyamán Ludwig Herterich növendékeként. 1910-14 között telente szobafestőként dolgozott, nyarait pedig festéssel töltötte kispesti otthonában. 1915-ben katonának hívták be a keleti frontra, ahol súlyos vállsérülést szenvedett, jobb karja csaknem teljesen megbénult. Mint frontot járt, sebesült katonára a harcteret haditudósítóként megjárt Pór Bertalan | bukkant rá, és ajánlotta íróbarátai figyelmébe. Közbenjárására a Tanácskormány Művészeti Direktóriuma művésszé deklarálta, és 30000 koronáért vásárolt képeiből. Még megérte, hogy felvették a Képzőművészek Szakszervezetébe. Hagyatéka 1920-ban a Szépművészeti Múzeumba került. Bár rendszeres tanulmányokban alig volt része, és sosem szerepelt nyilvános kiállításokon, a festészet élethivatása volt - azért vállalt kétkezi munkát, hogy festeni tudjon. Természeti motívumokat feldolgozó vázlatok mellett reprodukciók tanulmányozásával, tapasztalati úton jött rá a képi megjelenítés, a komponálás fogásaira. Élményforrásául a tárgyi világ szolgált, amit kezdetben naturalisztikusan ábrázolt, majd fokozatosan levetkezve a szokványos sallangokat, eljutott a tiszta festői szemléletig, a valóság rejtett összefüggéseit feltáró képi rendig. Munkássága mindössze öt témakörre - csendélet, enteriőr, kubikosok, önarckép, anyja portréja - terjed ki, ám ebből a redukált képi világból a magyar piktúra egyik leghitelesebb életművét hozta létre. Hol szűkszavú, egyszerű kompozíciókban, hol gyöngyházfényű, harmonikus színekben bontotta ki mondanivalóját: a nagyvárosi proletárlét örömeit és gondjait. 1910-14 között született képei (Csendélet bögrével; A művész anyja, 1910; Önarckép; A művész műterme, 1912; Kubikos-sorozat, 1914) a korszak legtöményebb kompozíciós megoldásai közé sorolhatóak. Emlékkiállítását 1922-ben a Szépművészeti Múzeum, 1959-ben és 1977-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg. Irodalom NÉMETH L.: Nagy Balogh János, Budapest, 1980. (TASNÁDI ATTILA)

NAGY István

festő, rajzoló Született: Csíkmindszent, 1873. március 28. Meghalt: Baja, 1937. február 13. Mestere: Székely Bertalan, Lenbach, Herterich A kolozsvári Tanítóképző Intézet hallgatójaként (1888-92) budapesti újságok közölték rajzait; felfedezője Keleti Gusztáv. | [lásd] Kétéves 201 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

homokmégyi (Kalocsa mellett) tanítóskodás után a Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] tanítványa volt (1895-98). A müncheni akadémián Lenbachnál és Herterichnél (1899), Párizsban a Julian Akadémián (190102) tanult, 1902-ben tanulmányúton járt Olaszországban. 1903-14 között Erdélyben élt. Erdei favágók, kőfejtők, csíki szegényemberek életét, táj- és élethelyszínét mély átéléssel örökítette meg először olajképeken, majd fokozatosan tért át a szén és pasztell használatára. 1914-18 között hadirajzoló a galíciai és az olasz fronton. Ebben az időben keletkezett katona-portréin szinte mélylélektani elemzését adja a háborús emberi sorsoknak, a kiszolgáltatottságnak, a félelmet s kétségbeesést tükröző katonaarcokban. Alkotói habitusára, stílusára a lényegkiemelő egyszerűsítés, tömörítés, a motívumok szűk, egymás mögötti térben való elrendezése a jellemző. Arcmásait, tájképein a motívumokat a vászon, majd kizárólag a papír széléig fölnagyítja azért, hogy portrészerű közelségbe hozva mutathassa be jellegzetességeiket. Az expresszivitásig fokozott erős kifejezés a formák egyszerűsített, tömbös, a motívumok szerkezetét is láttató, konstruktív szándékkal párosulva mutatkozik meg kompozícióiban. Arcképein (főleg az édesanyjáról készülteken és önarcképei gazdag sorozatán) a lélektanilag hűséges és adekvát jellemzést gyakran a mikrokörnyezet szuggesztív, ám mindig szűkszavú bemutatása is segíti. Színészekről, írókról, költőkről (Áprily Lajos, Dsida Jenő, Fekete Mihály stb.) készített portréi az elképzelt erdélyi panteon vagy magyar irodalmi múzeum megbecsült darabjai. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés után főleg Magyarországon (Szentes és Mezőtúr környékén, a Bakonyban, a Balatonnál), majd vissza-visszetérve szülőföldjére, Erdélyben és a Vajdaságban folytatta vándorfestő-életmódját. A szerb pásztornak, az alföldi béresnek és a székely közrendűeknek ugyanúgy megörökítője, mint az alföldi, bakonyi vagy gyimesi tájnak. Ugyancsak pasztellel készített csendéletei (szinte kizárólag virág-csendéletek) a műfaj kiemelkedően fontos darabjai. Kiállítása volt többek között Tordán (1914), Kolozsvárott (1923, 1926, 1983), Budapesten a Nemzeti Szalonban (1923, 1927), a Magyar Nemzeti Galériában (1967). 1923-as nagysikerű pesti kiállítása idején jelentette meg a Singer és Wolfner Kiadó az első könyvet művészetéről. Ugyanezen évben a Szinyei Merse Pál Társaság Kálmán Jenő-, 1936-ban pedig Beckói Biró Henrik-díját kapta, a KUT | [lásd] törzstagjává választották (1936). 1931-ben Baján telepedett le. Irodalom SURÁNYI M.: Nagy István, Budapest, 1923 LYKA K.: Nagy István (francia és magyar nyelven), Budapest, 1944 PAP G.: Nagy István, 1965 SOLYMÁR I.: Nagy István, Budapest, 1977 SÜMEGI GY.: Nagy István: Hartai tóparton, a bajai múzeum állandó Nagy István kiállításán, Művészet, 1982/12. MURÁDIN J.: Nagy István, Bukarest, 1984. (SÜMEGI GYÖRGY) NAGY Sándor

festő, grafikus, iparművész Született: Németbánya, 1868. május 18. Meghalt: Gödöllő, 1950. március 14. Mestere: Székely Bertalan A Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] tanítványa volt. Kétéves római ösztöndíj után Párizsba ment, ahol 7 évet töltött. Itt került kapcsolatba a rózsakeresztes festőkkel és a teozófiával. Ruskin és Tolsztoj hatására a társadalmi és a morális eszményeket kifejező művészet híve lett. A francia 202 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

szecessziós művészet megismerésével figyelme az iparművészeti tervezés és a grafikai technikák felé fordult. Már Párizsban felfigyeltek grafikai tehetségére. Rómában megismerkedett Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd]ral, aki később a gödöllői művésztelep | [lásd] (1901-20) alapítója lett. Párizsban barátságot kötött Leo Belmontével, aki Magyarországon letelepedve az 1904-ben létrejött szövőműhelyben a gödöllői művészek, köztük Nagy Sándor faliszőnyeg- és bőrterveit kivitelezte. Nagy Sándor részt vett az 1900-as párizsi világkiállítás előkészítésében, szőnyegeivel bronzérmet nyert. Ettől fogva állandó szereplője a világkiállításoknak, például 1906-ban Milánóban a Medgyaszay István | [lásd]nal együtt tervezett A művészember otthona elnevezésű enteriőrjével aratott sikert. 1907-ben telepedett le Gödöllőn művésznő feleségével, Kriesch Laurával. Több műfajban is kipróbálta tehetségét, bőr-, hímzés-, faliszőnyeg-, üvegfestmény- és bútorterveket készített. Munkáit bensőségesség, lírai, és néha misztikus témaválasztás jellemzi. Stílusa a naturalista, közel-nézetű ábrázolás és az erős stilizálás között váltakozik. Társadalmi, filozófiai nézeteit elsősorban festményeken és grafikákon fogalmazta meg (Mester, hol lakol?, 1902; Marokszedők, 1903; Zarathustra, 1905). Szimbolikus rajzai, illusztrációi igen népszerűvé tették, többek között Komjáthy Jenő, K. Lippich Elek és Ady Endre versköteteit illusztrálta, a húszas években drámai hatású Adyillusztráció sorozatot rajzolt. A gyermekkönyv-illusztráció szecessziós megújítója volt. Gobelinjei közül az Attila hazatérése a vadászatról (1908), A biblia (1909), Sakuntala, Ildikó (1909) és a Toldi (1917) a legismertebbek. Tervezett dekoratív szőnyegeket, díszpárnákat és egyházi ruhákat is. Munkássága rendkívül gazdag és változatos, számos társadalmi, pedagógia, filozófiai tartalmú cikket írt. Elveit "Az élet művészete" című (1911) könyvében foglalta össze. Lefordította Tolsztoj Az életről című tanulmányát. Első középületet díszítő munkája a Nemzeti Szalon üvegfestménye és falképe volt (1906-07), melyet Körösfői-Kriesch Aladárral együtt terveztek. A veszprémi színház homlokzatára sgraffitót (1907), a marosvásárhelyi Kultúrpalotába (1912-13), a lipótmezei elmegyógyintézetbe (1913-14) üvegfestményeket s falfestményt is tervezett. Üvegfestményei nemzetközileg is a korszak legjelentősebb alkotásai közé tartoznak. 1921-ben önéletrajzi jellegű grafikai sorozatot (Párisi emlékek), s számos, szürrealista elemet is tartalmazó, szimbolikus fantázia-rajzot készített. Késő munkái közül kiemelkedik a pesterzsébet-pacsirtatelepi római katolikus templom és a pesterzsébeti Szent Erzsébet plébániatemplom freskó és üvegablak együttese, valamint szárnyas oltára, melyeken 1937-41ig dolgozott. Készített falképet a gödöllői premontrei főgimnázium lépcsőházába (Hadak útja), gobelint az ifjúsági ebédlőbe, mozaikképet a Rákócziánumba (Krisztus király), freskót a csornai templomba (1942-43), a hágai királyi palota fogadótermébe a Magyar-Holland Társaság felkérésére üvegablakot (Vilma királynő), dekorálta a budai Szt. Imre kápolna refektóriumát, a Maglódi úti kórház kápolnáját (Szt. Erzsébet legendája, 1932). 1934-44-ig a Képzőművészeti Főiskolán a freskó és a mozaik technikát tanította. Több művészeti egyesületben is közreműködött, részt vett a gödöllőiek csoportos kiállításán a Nemzeti Szalonban 1909-ben. 1927-ben gyűjteményes kiállítása volt a londoni Patterson Gallery-ben, 1928-ban az Ernst Múzeum mutatta be Ady-illusztrációit. 1930-ban az Országos Egyházművészeti Tanács tagja lett. Irodalom GELLÉR K.: Nagy Sándor, Budapest, 1978 A gödöllői művésztelep (kat.), 1981 GELLÉR K.-KESERÜ K.: A gödöllői művésztelep, 1987. (GELLÉR KATALIN) Nagybányai művésztelep

Nagybánya a Máramarosi-hegyek lábánál elterülő középkori bányászváros adott otthont fél évszázadon keresztül a modern magyar (és egyben közép203 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

európai) festészet egyik központjaként számontartott Nagybányai művésztelepnek. A művésztelep alapításának gondolata Hollósy Simon | [lásd] müncheni szabadiskolájában, ill. a személye körül kialakult baráti körben született. Hollósy, aki a kor követelményeinek megfelelően nyári plein air gyakorlatra akarta vinni iskoláját, örömmel fogadta Turmann Olivér polgármester meghívását, és két nagybányai tanítványa, Thorma János | [lásd] és Réti István közvetítésével iskolájával és a hozzájuk csatlakozó iskolán kívüli festőkkel 1896 májusában a városba érkezett. Hollósy mellett a kolónia alapítói közé tartozott Ferenczy Károly, | [lásd] Thorma János, Réti István, Iványi Grünwald Béla, | [lásd] Csók István, Glatz Oszkár, | Nyilasy Sándor és mások. A művésztelep eseménytörténetében több periódus különíthető el: 1896-1901 között Hollósy szabadiskolája működött nyaranta (májustól szeptemberig) a városban, sok külföldi, különösen német, orosz és lengyel tanítvánnyal, párhuzamosan a szabad művészekkel, akik néhány kivétellel (Ferenczy, Thorma) a téli hónapokra visszatértek Budapestre. 1902-27 között működött a városban a Nagybányai Szabad Festőiskola, amelyet 1902-ben alapított Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Iványi Grünwald Béla, 1912-37 között pedig a Nagybányai Festők Társasága (alapították 1911. október 21-én), amely intézményes keretet biztosított mind az iskola, mind az iskolán kívül dolgozó festők tevékenységéhez, és lehetővé tette az iskola és a művésztelep működését az első világháború után is, amikor a várost Romániához csatolták. A szabadiskola megszűnését követően, 1927-ben Mikola András és Krizsán János vezetésével megalakult a Nagybányai Szépművészeti Iskola, amely 1937-ig működött. 1937-ben a Nagybányai Festők Társasága megszűnésével ezt az iskolát is bezárták, és a város alapított egy új iskolát Gheorghe Manu és Ziffer Sándor irányításával, melyet a megalakuló új művészszervezet, a Képzőművészek Egyesülete vett pártfogása alá. A bécsi döntés után újra Mikola András és Krizsán János vezette az iskolát, míg lassú pangás után 1944-ben megszűnt. Az alapítástól 1930-ig nagyjából hatvan és száz között mozgott a Nagybányai művésztelepen dolgozó festők száma. Teljességre törekvő felsorolásukat Réti István A nagybányai művésztelep című monográfiájának második kiadása tartalmazza (Budapest, 1994). A szabadiskolában tanuló növendékek tandíjat nem fizettek, csak modellpénzzel járultak hozzá a költségekhez. Kezdetben a négy alapító festő felváltva korrigált, később Ferenczy, majd Réti főiskolai elfoglaltsága, ill. Iványi Kecskemétre költözése (1909) után 1927-ig Thorma vezette az iskolát. Az első nyár (1896) kiemelkedő eseménye Szinyei Merse Pál, | [lásd] majd Kiss József (1843-1921) költő, A Hét című folyóirat főszerkesztőjének a látogatása volt. Utóbbinak köszönhetően kezdtek a Nagybányai művésztelep tagjai könyvillusztrációval is foglalkozni. Fennállása alatt a művésztelepnek (beleértve az iskolát is) három jelentős kiállítása volt: 1897-ben és 1898-ban Budapesten a régi Műcsarnokban (ma a Képzőművészeti Egyetem épülete) állították ki az évben született képeiket, 1912-ben pedig a Nagybányai művésztelepen mutatták be huszonöt év termését egy nagy retrospektív kiállítás keretében. A két világháború között a festőiskola viszonylag zavartalan működését a bukaresti, iaľi és kisinyovi képzőművészeti főiskola növendékeinek jelenléte biztosította. Thorma minden ellenszolgáltatás nélkül vállalta nyári oktatásukat, jó kapcsolatokat építve ki ezáltal a román kultúra vezető személyiségeivel. A Nagybányai művésztelep stílustörténete és lehetséges periódusai eltérnek az eseménytörténeti beosztástól. Stíluselőzményként kell megemlíteni az 187090 között kibontakozó francia naturalizmust, amelynek kiemelkedő képviselői, Jules Bastien-Lepage, Léon Lhermitte, P. A. J. Dagnan-Bouveret nagy hatással voltak a Münchenben és Párizsban tanuló fiatalokra. Ezt a hatást erősítette a romantikus beállítottságú naturalista Hollósy Simon, aki a természettel való teljes azonosulást tekintve a festészet igazi céljának, erre buzdította tanítványait és barátait. Az elméleti síkon jól megfogalmazott naturalizmus-igény nehezen volt összeegyeztethető Hollósy másik célkitűzésével, a magyar művészet radikális megújításának szándékával, 204 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

amely nem szorítkozhatott a tájképre, hanem ki kellett terjednie a vallási és történelmi témájú alkotásokra is. Ez magyarázza, hogy a kolónia első éveiben sok jelentős alkotás és heroikus próbálkozás született e műfajokban (Hollósy Simon: Rákóczi induló, 1897, majd változatok 1917-ig; Ferenczy Károly: A hegyibeszéd két változata, 1896-97; Háromkirályok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900; Ábrahám áldozata, 1901 - valamennyi Magyar Nemzeti Galéria; Réti István: Honvédtemetés, 1899, Magyar Nemzeti Galéria; Thorma János: Békesség nektek!, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Csók István: És szabadíts meg minket a gonosztól, 1897; Iványi Grünwald Béla: Krisztus a Getsemáné kertben, 1903, a nagybányai evangélikus templom oltárképe). A nagy kompozíciókkal párhuzamosan készültek olyan plein air tanulmányok és alakos tájképek, amelyek az ember és a természet viszonyának rejtett összefüggéseit kutatva elvezettek a köznyelvben nagybányainak nevezett plein air vagy késő impresszionista tájfestészethez (Ferenczy Károly: Tavaszi táj a Virágheggyel, 1898, Magyar Nemzeti Galéria; Glatz Oszkár: Est a havason, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Iványi Grünwald Béla: Holdfelkelte, 1897, Magyar Nemzeti Galéria), mely mint egységes látásmód az 1900-07 közötti időszakban jellemezte a Nagybányai művésztelep festészetét. Kiemelkedő darabjai és egyben hosszú ideig példaként ható eredményei ennek az időszaknak Ferenczy Károly plein air képei (Márciusi est, 1902; Október, 1903; Nyári nap-Majális, 1906 - valamennyi Magyar Nemzeti Galéria) vagy Iványi Grünwald Béla impresszionista jellegű alkotásai (Ruhaszárítás, 1903, Magyar Nemzeti Galéria; Lugasban, 1903, magántulajdon). Későbbi példái Réti István (Idill, 1918, Magyar Nemzeti Galéria), Thorma János (Borsót fejtő parasztember, 1910, Magyar Nemzeti Galéria), ill. a Nagybányai művésztelep második nemzedékének munkái (Börtsök Samu: Reggeli napsütés, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Maticska Jenő: A Híd-utcai református templom, Magyar Nemzeti Galéria; Mikola András: Zazarpart, 1910-es évek, Magyar Nemzeti Galéria; Krizsán János: Nagybányai táj, 1931). A plein air naturalizmus éppen csak kialakult hagyományát szakította meg 1906-07-ben az úgynevezett "neósok", neoimpresszionisták fellépése. A megnevezés helytelen, mert akikre alkalmazták, nem az impresszionizmust újították meg, hanem kifejezetten antinaturalista álláspontot képviselve egyes posztimpresszionista és avantgárd irányzatok (pointillizmus, szintetizmus, fauviz-mus, futurizmus, analitikus kubizmus, expresszionizmus) nyelvi elemeiből alakították ki saját kifejezésmódjukat. A mozgalom kezdeményezője és egyik legerőteljesebb képviselője Czóbel Béla | volt, hozzá csatlakoztak azok a fiatalok, akik a nyarat általában Nagybányán, a teleket viszont Párizsban töltötték (1908-tól többnyire Henri Matisse iskolájában). 1907-ben Budapesten állítottak ki először együtt. A legismertebbek, Boromisza Tibor, Tihanyi Lajos, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső, | [lásd] Ziffer Sándor, Pechán József, Galimberti Sándor, | [lásd] Bornemisza Géza, Kádár Géza, Kádár Béla, | Réth Alfréd, | Huszár Vilmos, Schönberger Armand, | Kornai József - később a magyar vagy a nyugat-európai avantgárd képviselőiként dolgoztak tovább. Képeik (Czóbel: Kislány ágy előtt, 1905, magántulajdon; Boromisza: Nagybánya látképe, 1911 k., magántulajdon; Tihanyi Lajos: Nagybányai utcarészlet, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Perlrott Csaba Vilmos: Ziffer Sándor arcképe, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Czigány: Utcarészlet, 1906, magántulajdon; Ziffer: Önarckép, 1908 k., Pécs, Janus Pannonius Múzeum) ma a legrangosabb európai avantgárd tárlatok megbecsült darabjai. A neósok 1910-11-ig jártak Nagybányára, kivéve Ziffer Sándort, aki az első világháború idején Németországban töltött évek kivételével élete végéig a város lakója maradt. 1919 után Nagybánya kiszakadt a magyar művészet közegéből, de eltérő hagyományai miatt nem kapcsolódhatott be a román festészet formarendjébe sem, ugyanakkor nyugat-európai kötődései is meglazultak. A továbbra is ott dolgozók jelentőségét érzékelteti, hogy az utolsó időszak kiemelkedő értékeit mindannyiszor a helyi hagyományt módosító modernitás eredményezte. Közéjük tartoznak Ziffer Sándor 205 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

expresszionista, Perlrott Csaba Vilmos kubo-expresszionista, Mattis Teutsch János konstruktivista látásmódban festett képei, Klein József École de Parishatást közvetítő munkái, Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly neoklasszicista alkotásai vagy Jándi Dávid expresszionista és neoklasszicista elemekből építkező kompozíciói. 1930 körül a nagybányai fiatalok egy csoportja a baloldali értékrend által preferált témák felé fordult, arra törekedve, hogy az avantgárd irányzatok nyelvi eszközeinek leegyszerűsítésével minél közvetlenebb formát adjon eszményeinek. Ennek az irányzatnak legjelentősebb képviselője Pittner Olivér volt. Mind a mai napig sok festő él Nagybányán, vagy keresi fel átmeneti időre a várost. Művészetük a korábbi tájfestészeti hagyományra építve kutatja a ma életérzésének korszerű kifejezési lehetőségeit. Irodalom RÉTI I.: A nagybányai művésztelep, Budapest, 1954 (második, kiegészített kiadás: 1994) MEZEI O.: Nagybánya. A hazai szabadiskolák múltjából, Budapest, 1983 Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig (szerk.: JURECSKÓ L.-KISHONTI ZS.), Miskolc, 1992 MURÁDIN J.: Nagybánya. A festőtelep művészei, Miskolc, 1994 Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (kat.), Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1996 Dokumentumok a Nagybányai Művésztelep történetéből. I. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1896-1909 (szerk.: TÍMÁR Á.), Miskolc, 1996 II. Válogatás a nagybányai művészek leveleiből 1893-1944 (szerk.: ANDRÁS E.-BERNÁTH M.), Miskolc, 1997 III. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1910-1918 (szerk.: TÍMÁR Á.), Miskolc, 2000 IV. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1919-1944 (szerk.: MURÁDIN J.), Miskolc 2000. (BOROS JUDIT) NEMES LAMPÉRTH József

festő Született: Budapest, 1891. szeptember 13. Meghalt: Sátoraljaújhely, 1924. május 19. Mestere: Vesztróczy Manó, Zemplényi Tivadar, Bosznay István A polgári iskola után lakatosinasként dolgozott, majd az Iparrajziskolába járt. Tanulmányait 1909-ben az Iparművészeti Iskolában Vesztróczy Manó által vezetett esti aktrajz tanfolyamon folytatta. Első művét 1910 novemberében a Művészház | [lásd] zsűrimentes ("ellenszalon") kiállításán mutatta be. 1911 nyarán a nagybánya | [lásd]i szabadiskolában dolgozott. Az 1911-12-es tanévben a Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar és Bosznay István növendéke volt. 1912 őszén a Felvidéken tett utazást. 1913 tavaszától egy éven át Párizsban dolgozott. A világháború kitörésekor hazatért és bevonult katonának. Miután 1915 elején a galíciai fronton megsebesült, Budapestre szállították. 1916-ban szerepelt a Nemzeti Szalon Fiatalok tárlatán. Kapcsolatba került a Vasárnapi Kör tagjaival, köztük Mannheim Károllyal, Hauser Arnolddal és Balázs Bélával, rendszeresen levelezett a Szépművészeti Múzeum munkatársaival, Wilde Jánossal, Pogány Kálmánnal, Meller Simonnal és Hoffmann Edittel. Megismerkedve Kassák Lajossal csatlakozott az aktivisták mozgalmához. A Ma | [lásd] című folyóirat 1916. decemberi száma három tusrajzát közölte. 1917 augusztusában néhány hetet töltött Kolozsvárott, majd ősszel szerepelt a Ma 206 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

harmadik demonstratív kiállításán. A Tanácsköztársaság alatt a Proletár Képzőművészeti Műhely festészeti szakosztályának tanára. A forradalom bukása után Berlinbe emigrált. 1920 októberében a berlini Gurlitt Galéria csoportkiállításán mutatta be újabb munkáit. Gustav Ekström svéd műgyűjtőt olyannyira megragadták ott kiállított munkái, hogy meghívta a festőt Stockholm melletti kastélyába, ám Nemes Lampért József egyre súlyosbodó idegbaja miatt alig egy hónap után visszatért Budapestre. 1921ben barátai az angyalföldi elmegyógyintézetben helyezték el. Egy év után állapota javult, 1922 februárjától ismét dolgozott, de a jobbulás csak átmenetinek bizonyult. 1924 tavaszán a sátoraljaújhelyi közkórház jeltelen sírjába temették. Kevés számú olajfestménye mellett igen jelentősek tusrajzai és nagy méretű tusfestményei, amelyeknek jó részén a készülés napra pontos dátumát is feltüntette. Jellegzetes, a látvány szerkezeti tömegeire koncentráló, plasztikus és élénk színsávokból építkező szemléletmódja legkorábbi, 1910-ben készült növény- és konyhai csendéleteket ábrázoló olajfestményein is jelentkezik. A színsávok ritmikus és dinamikus együttese már egyértelműen belső indulatok kifejezőjeként jelenik meg nagybányai tanulmányai után, 1911 őszén festett Önarcképén (Magyar Nemzeti Galéria). 1912 tavaszán a természeti és építészeti formák lényegi elemeire, valamint fény-árnyék ellentétekre koncentráló tusrajzsorozatot készít a Városligetben, az Epreskertben, majd őszi felvidéki útja során. E ciklus olajban kivitelezett darabja a Városligeti fák (1912, magántulajdon) tömör csoportját megörökítő festménye. Első korszakának a pasztózus színsávok kontraszthatásait végletekig kiaknázó drámai erejű festménye az 1912 decemberében készült, elhunyt édesapját ábrázoló Ravatal című festménye (Magyar Nemzeti Galéria). A tér és architektúra ábrázolási lehetőségeinek feszes, egyszersmind érzelmi feszültséggel telített példáit tartalmazza az 1913-ban a párizsi Szajna-hidakról készült erőteljes tusrajz-sorozata. Város- és tájképeivel párhuzamosan 1914-től az emberi test ábrázolása foglalkoztatja. 1914-től készített női aktokat ábrázoló tusvázlatain a test plasztikusan tömör szerkezeti felépítését elemzi. E grafikai sorozat tanulságait 1916-ban két olajfestményben összegezte (Szemben álló női akt, Magyar Nemzeti Galéria; Háttal álló női akt, Magyar Nemzeti Galéria). A színsíkok térképző ereje nagy szerepet kapott 1916-ban és 1917-ben festett tabáni tájsorozatán, ahol a táj és architektúra térbe helyezett tektonikus rendjének már kizárólagos hordozói a tömör színsíkok (Horgony utcai részlet, 1917, Magyar Nemzeti Galéria). Tusképein 1918-tól alkalmazta a diófa pácot, amely alapként használva kiélezi a mély feketék, fehérek és vörösek kontrasztjait. Leginkább zárt, drámai hatású városképei ehhez az időszakhoz köthetők. Az emigrációban több korábbi kompozíciójának újabb variációit készítette el (Palánkok, 1919, magántulajdon; Kolozsvár, 1920, magántulajdon). Utolsó éveiben expresszív tusportrékat rajzolt betegtársairól (Férfiarckép, 1922, lappang). Irodalom MOLNÁR ZS.: Nemes Lampérth, Budapest, 1967 MEZEI O.: Nemes Lampérth József, Budapest, 1984. (RÉVÉSZ EMESE) NICOLAI, Elias

szobrász Született: ? Meghalt: ?, 1660 után A Felvidékről került Erdélybe; 1638-ban a nagyszebeni kőműves céh tagja lett. Főként Segesvár és Nagyszeben környékén dolgozott. Nevéhez fűződik Apafi György almakeréki síremléke (1640), amely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Az ő műve Heltner György síremléke a segesvári hegyi 207 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

templomban (1645), Agnethler Mihály-faepitáfiuma (1646, Nagyszeben, Bruckenthal Múzeum), a kolozsvári Farkas utcai templom Benedek mesterrel közösen készített szószéke (1646), Theilesius György síremléke a berethalmi evangélikus templomban (1647), Man István síremléke a segesvári Hegyi templomban (1648), Franck Bálint síremléke a nagyszebeni evangélikus templomban (1650), Hirscher Chr. és Weiss M. címere a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban (1651), Stifft Tóbiás síremléke a nagyszebeni evangélikus templomban (1652), Barth Keresztély püspök síremléke a berethalmi evangélikus templomban, valamint Bethlen Ferencné és gyermekei síremléke Keresden. Irodalom AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon, Budapest, 1959. (LIPP MÓNIKA) Nyolcak

A festőcsoport tagjai: Berény Róbert, Czóbel Béla Czigány Dezső, | [lásd] Kernstok Károly, | [lásd] Márffy Ödön, Orbán Dezső, | Pór Bertalan | és Tihanyi Lajos. 1904-14 között, a 20. századi modern európai művészet nagy évtizedeként számontartott időszakban kapcsolódott össze legszorosabban pályafutásuk. Ők alkották a magvát annak a csoportosulásnak, amely ebben az időszakban művészetével kapcsolódott a társadalmi reformokat követelők egyre szélesedő táborához, és amely Nyolcak elnevezéssel vonult be a magyar művészettörténetbe. A modern francia festészet, ezen belül elsősorban Paul Cézanne és Henri Matisse példáján okulva alakították ki művészi elveiket. A tájkép, csendélet, portré és akt festői eszközökre koncentráló műfaja elsősorban ideológia-mentességénél fogva vált alkalmassá művészi elveik kifejtésére. Tájképeiken a nagybánya | [lásd]i festészet hagyományai kapcsolódnak a cézanne-i masszívan konstruktív formaképzéssel és dominánsan hideg színvilággal. Csendéleteik java a tudatos komponálás törvényszerűségeinek kutatásával szintén Cézanne követését mutatja. Karakteresen expresszív portréés önarcképfestészetükben hangsúlyosabb a lélekábrázolás, mint a kortárs francia művészetben. Aktábrázolásaikban szintén az expresszivitás dominál, a plasztikus testformákkal való konstruktív bánásmód helyettesíti a téma eredendően érzéki jellegét. Csoportaktképeikre pedig elsősorban a monumentalitás jellemző, valamint Matisse és körének hatása. Bár a résztvevők szórványosan már ismerték egymást különböző hazai és külföldi - főként müncheni - tanulmányaik idejéből, 1904 körüli párizsi tartózkodásuk fűzte szorosabbra kapcsolataikat. Bölöni György műkritikus 1909. április végétől július elejéig tartó vándorkiállítást szervezett Új magyar festők címmel Kolozsvár-Nagyvárad-Arad útvonalon, amelyen a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének | [lásd] (MIÉNK) számos tagja, valamint Orbán és Pór kivételével a későbbi Nyolcak is részt vettek. E kiállítás-sorozat anyagának javát 1909-10 fordulóján Új Képek címmel Budapesten is bemutatták a Könyves Kálmán Szalonban. Meghívott művészként szerepeltek még ekkor Jakobovits Artúr (1880-1945) és Kövesházi Kalmár Elza | . A tárlattal foglalkozó korabeli kritikákban az új művészcsoportosulást említették Kernstok és iskolája, Kernstok-csoport, Kernstok és társai, ultramodernek és francia mintára általában pejoratív értelemben chercheur-ök, azaz keresők elnevezéssel. Az Új Képekkiállítással kapcsolatos kritikák szoros párhuzamot vontak Ady Endre és A Holnap költői mozgalma, valamint a korabeli Magyarországon legmodernebb festői produktumokat bemutató Kernstok-csoport művészete között. A Nyolcak baráti és ismeretségi köre kiterjedt a polgári radikális mozgalom prominens személyiségeit is magában foglaló liberális értelmiség színe-javára. Közeli barátjuknak és harcostársuknak tudhatták Ady Endrét, aminek következtében váltak azután Kernstokék a piktúra holnaposaivá, és művészetük a kritikusok tollán festészeti adyzmussá, amellyel hol pejoratíve, hol pedig büszkén vállalva és hirdetve kapcsolódott össze tevékenységük a 208 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

N

köztudatban. Az Új Képek-kiállítás zárulta után nem sokkal Meller Simon, Hatvany Lajos és Vészi József szervezésében Paul Cassirer műkereskedő magyar festők műveiből rendezett reprezentatív kiállítást Berlinben. Az 1910 február-márciusában megrendezett tárlat a modern magyar festészet első nagyszabású külföldi bemutatkozása volt. A Ferenczy Károly | [lásd] műveit megtöltő nagyterem tőszomszédságában mutatták be a magyar neoimpresszionisták, vagyis a későbbi Nyolcak és Iványi Grünwald Béla | [lásd] munkáit. 1911 áprilisának elején a korabeli sajtóban megjelent híradások szerint megalakult a Nyolcak művészcsoport. Az eseményre egyes források szerint Orbán műtermében került sor, a névválasztás pedig Berény ötlete volt. 1911. május 6-án nyílt meg a Nyolcak második, de ilyen elnevezés alatti első kiállítása a Nemzeti Szalonban. Az alapítók közül heten mutatták be ekkor legújabb műveiket, s bár a tárlat katalógusának borítóján szerepelt Czóbel neve is, helyette négy meghívott művész, Fémes Beck Vilmos, | [lásd] Vedres Márk, Lesznai Anna | és Lehel Mária (1889-1973) csatlakozott a csoporthoz. Az 1911-es kiállítás műtárgyanyaga majdnem hiánytalan összművészeti programot mutat. Festmények, grafikák, szobrok, érmek és plakettek, falkép-, hímzés- és mozaiktervek együttesen szerepeltek a bemutatón. Az 1912 májusa és szeptembere között Kölnben megrendezett nemzetközi műtárlaton a csoportjelleg hangsúlyozása nélkül szerepeltek a Nyolcak tagjai Czóbel és Pór kivételével, többek között Fémes Beck és Vedres társaságában. A modern magyar művészetet dúsan reprezentáló kiállítás volt az utolsó alkalom, amikor a Nyolcak ilyen nagy számban és együttesnek mondható módon léptek fel a nyilvánosság előtt. A Nyolcak harmadik, s ily néven egyben utolsó közös kiállítására 1912 novemberdecemberében került sor, ismét a Nemzeti Szalonban. Ezen azonban már csak öten, Berény, Orbán, Pór, Tihanyi és Fémes Beck vettek részt. A Nyolcak harmadik tárlatán kiállító művészek immár Orbánt is nélkülözve, 1914-ben a bécsi Brüko Szalonban rendeztek közös kiállítást. A Nyolcak számos tagjának útja az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején ismét összetalálkozott, szórványosan a későbbiekben is állítottak ki együtt, pl. a Képzőművészek Új Társasága | [lásd] keretein belül a húszas évek közepétől, de a Nyolcak mint csoport története az első világháború kezdetével végérvényesen lezárult. Irodalom FELEKY G.: A Nyolcak. A "Nyolcak" kiállításának katalógusa, Budapest, 1911. 5-13. BÖLÖNI Gy.: Képek között, Budapest, 1967 PASSUTH K.: A Nyolcak, az első magyar konstruktív törekvésű csoport. (Festészetük műfaj szerinti elemzése), Művészettörténeti Értesítő, 1964/2., 110-124. PASSUTH K.: A Nyolcak festészete, Budapest, 1967 (2. kiadás: 1972) SARKADI E.: Gondolatok a "Nyolcak" művészcsoport tudománytörténeti értékeléséhez, A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1980, Pécs, 1981. 337-349. (RUM ATTILA)


O, Ö O, Ö ORASCHEK Ignác

építész Született: ?, 1720 k. Meghalt: Esztergom, 1767. október 20. Feltehetően morva származású építész. 1750-től a budai kőművescéh tagja volt, szerepet játszott a budai vár építésének irányításában, ahová Grassalkovich Antal ajánlására került. Nevéhez fűződik Rudnyánszky Józsefnek, Grassalkovich Antal unokaöccsének a kastélya. 1753-tól a pesti céh tagja volt. Tervei szerint épült 1750 körül a hatvani Grassalkovichkastély középső része, a váci Gombás-patak szobordíszes hídja (1753-57), közreműködött a gödöllői kastély bizonyos részeinek (1758-59) és az esztergomi belvárosi plébániatemplomnak (1757-62) az építésében. Terveket készített a váci püspöki templomhoz (1755) és a budajenői római katolikus templomhoz. 1758-ban királyi építész lett. 1762-től haláláig vezette Esztergomban a F. A. Hillebrandt | [lásd] által tervezett vár és bazilika (a jelenlegi székesegyház elődje) építését. Irodalom RÉH E.: A régi Buda és Pest építőmesterei Mária Terézia korában, Budapest, 1932 KAPOSSY J.: Mégegyszer a budai királyi palota tervező mesteréről, Művészettörténeti Értesítő, 1953 CZAGÁNY J.: A budavári palota és a Szent György-tér épületei, Budapest 1966. (NAGY VILLŐ)

ORLAI PETRICH Soma

festő Született: Mezőberény, 1822. október 22. Meghalt: Budapest, 1880. június 6. Mestere: Marastoni Jakab, Ferdinand Georg Waldmüller, Wilhelm Kaulbach Jogi tanulmányok után Marastoni Jakab | [lásd] pesti rajziskoláját, majd 1847-től Ferdinand Georg Waldmüller bécsi szabadiskoláját látogatta. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, melynek - többek között - Petőfi Debrecenben (1854, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) című képével állított emléket. 1850-51-ben a müncheni képzőművészeti akadémián Wilhelm Kaulbach osztályán tanult. Itt készítette el II. Lajos holttestének megtalálása című nagyméretű történeti festményét (1851, Debrecen, Református Kollégium), amelyet a kortársak az 1860-as években készült, Perényiné temeti a mohácsi halottakat című festményéhez (Magyar Nemzeti Galéria) hasonlóan a szabadságharc bukásának allegóriájaként értelmeztek. Nádasdy Tamás nádor és Sylvester János a sárvár-újszigeti nyomdában (1855, lappang), ill. Nádasdy Tamás és Tinódi (1855, magántulajdon) című képén a hazai művelődéstörténet eseményeit, Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly 1828-as találkozását ábrázoló festményén (1859, Széphalom, Kazinczy-Mauzóleum) pedig az egységes nemzeti kultúra megteremtésének lehetőségét ábrázolta. 210 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

O, Ö

Irodalom TEHEL P.: Orlai Petrich Soma. Adatok a magyar történeti festészet megalapítójának életéhez, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1951, Budapest, 1952 SUPKA M.: Munkácsy és Orlai Petrich Soma, A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966 SZÍJ B.: Orlai Petrich Soma, a Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1974/2. KESERÜ K.: Orlai Petrich Soma (1822-1880), Budapest, 1984. (PAPP JÚLIA) ötvösség

Gyűjtőfogalom, amely a nemes- és nem nemesfém tárgyak előállítását, művészi megformálását jelenti. A kézműipari eljárások és a művészeti ágak között is megkülönböztetett helyzete van kincsképző (tezauráló) jellege miatt, hiszen készítésük során a felhasznált értékes anyagok még értékesebbé válnak. Története visszanyúlik az emberiség történelem előtti (bronzkor, vaskor stb.) korszakába; tárgyai alapvető kordokumentumok. Anyagai a nemes- (ezüst, arany, platina) és nem nemesfémek (réz, bronz, vas, ón, illetve a különféle ötvözetek). Megmunkáló eljárásai közül a legfontosabbak a kalapálás, az öntés, a forrasztás, a nyújtás, hengerelés és a dróthúzás. Alakító és egyben díszítő művelet a trébelés (fémverés), melynek során a tárgy belső oldalát homorú mintába kalapálják, majd felszínét cizellálják (eldolgozzák). A filigrán vékony fémdrótból hajlított áttörtművű díszítmény, de lehet önálló tárgyformáló módszer is. A poncolás során a fémtárgyak felületét a verőtőbe vésett ismétlődő mintával dekorálják. A vésés (gravírozás) kézi acélvésővel az anyagot kiemelő díszítő eljárás. A granuláció apró fémgömbökkel történő felületgazdagítást, a tausírozás fémbe fémberakást jelent. A zománcozás alapanyaga az üveg, amelyet felolvasztva fémoxidokkal színeznek és kiégetnek, így erősen kötődik az alapot képező fémfelülethez. A nemesfém tárgyakat gyakran díszítik drágakő berakással, amelynek számtalan variációja ismert. Az ötvösművészet bizonyos korszakaiban állati és növényi eredetű anyagokat is felhasználnak díszítésre. Köztük leggyakoribb a gyöngy, amely folyami és tengeri kagylókban képződik, ha a kagyló héja és köpenye közé homokszem kerül, de létezik ún. tenyésztett gyöngy formájában is: korall és borostyánkő. Közkedvelt a teknőc, a csont (főképpen az elefántcsont), a ritka fafajták (éger, topolya stb.), illetve azok termései (kókuszdió). Ezeket gyakran kombinálják drágakövekkel: gyémánttal, rubinnal, zafírral, smaragddal, akvamarinnal, gránáttal, hegyikristállyal, ametiszttel, karneollal, ónixszal, jáspissal, opállal, türkizzel stb., amelyek értékét keménységük, színük és optikai jellemzőik szerint határozzák meg. Az eredetileg - minden fázisában - kézműves eljárásnak számító ötvösmesterség a 20. századra az egyes műveletek gépesítése miatt átformálódott. A megnövekedett igények és a technikai fejlődés során kialakított újabb eljárási módszerek a fémnyomás és a sajtolás. Korszerűsödtek az olvasztási, öntési és forrasztási eljárások, tökéletesedett a csiszolás és a fényezés, de egyes műveletek kézműipari jellege megmaradt, különösen a kisebb példányszámú, munkaigényes, egyedi megrendelésre készülő darabok esetében. Elkészítésüket megelőzi a művészi tervezés, amely tovább növeli az ötvöstárgy értékét. Az igényes darabokat a végén csiszolják, ezzel simává, majd polírozzák, amellyel fényessé teszik a felületet. A galvánozás az alapfémet védi a légköri hatásoktól, galvánfürdőben történik villamos áram segítségével. Hasonló módon állítják elő a galvanoplasztikai tárgyakat, amellyel tökéletes másolat készíthető eredeti tárgyakról. Ezt a 19. században elterjedt eljárást eleinte a felületek aranyozására használták a fáradságos tűzi aranyozás megkönnyítésére, később olyan népszerű lett, hogy önálló iparággá fejlődött. Az ötvösség története szorosan egybefonódott az emberiség történetével. Az őskori - réz- és termésállapotban előforduló, kezdetleges megmunkálású aranyleletek tanúsága szerint kalapálással,


O, Ö

véséssel megmunkált vékony huzalokból spirálformára tekert, ásványokkal, kagylókkal, borostyánnal gazdagított ékszerek készültek. A bronzkorban tűk, karperecek, fibulák mellett már nagyméretű edények is előfordulnak. Az i. e. 4. évezredben a sumér királysírok aranyleletei forrasztással és cizellálással készültek. Az i. e. 7-6. századokból trébelt, vésett, figurális ábrázolásokkal gazdagított föníciai ezüstcsészék maradtak fent. Az ókori Egyiptom gazdag művészeti emlékanyagából különösen kiemelkedőek az arany- és ezüstművességet reprezentáló tárgyak, köztük már az I. dinasztia korában pazar technikájú, változatos kivitelű fáraósír-mellékletek. Az óperzsa birodalom vert ezüst pénzérméket, a közel- és távol-keleti kultúrák számos nemesfém és drágakő dísztárgyat hagytak az utókorra. Az európai ötvösművészet bölcsőjének tekintett földközi-tengeri területeken, a trójaikisázsiai földrészeken nemes veretű arany ékszereket, Kréta szigetén az ún. minoszi kultúra jelentős aranyművességgel büszkélkedett, főképpen központjában, Mükénében az i. e. 3. és 2. évezredben. Emlékei megtalálhatók Görögország keleti partvidékén, az Égei-tenger szigetein, valamint Krétán és Cipruson is. Az egyiptomi és keleti hatások mellett ez az ősi, autonóm kultúra jelentette a görög művészet kezdeteit. A görög fémművesség (az ún. toreutika) alkotásait mitológiai ábrázolásokkal népesítették be, motívumaikat építészetük dekoratív elemeiből kölcsönözték. Maradandót alkottak a gemmák és kámeák vésésének művészetében, s azok befoglalásában. Nagy Sándor keleti hadjáratai után színes drágakő berakások is díszítették a görög ötvösművészet alkotásait. Róma művészete - a görög hagyományok mellett - etruszk hatásokat tükröz. A köztársaság korának egyszerűbb, mívesebb formáit a császárság korában pazar színesség váltotta föl. Az ötvösségen belül megindult a szakmán belüli specializálódás: különváltak az öntők, mintázók, polírozók, aranyozók, cizellálók, az arany- és ezüstművesek. Nagy Konstantin császár halála után a római birodalom kettészakadásával a két territórium eltérő módon alakította művészetét. A középkor ötvösművészetében meghatározó jelentősége volt a bizánci ötvösségnek. A Nyugat számára évszázadokon keresztül példát adtak a keletrómai császárság uralkodói jelvényei és a gazdag egyházi felszerelések. A népvándorlás korának művészetét szinte kizárólag ötvösművészetéből ismerjük. A késő római kortól nagyjából az ezredfordulóig tartó időszak több nép művészetét foglalja magába, amelyekben közös vonás a bronztárgyak használata mellett a nemesfém viseleti kellékek gazdag pompája, s azok növényi- és állatfigurális díszítése. A középkor nyitányának tekintett Karoling reneszánsz ezeket a hagyományokat ötvözte. Nagy Károly frank uralkodót 800-ban koronázták császárrá, s tudatos törekvése szerint ókeresztény, késő antik és hellenisztikus vonások mellett erőteljes bizánci befolyást is érvényesített birodalmának művészetében. Ötvösei udvari és egyházi vonatkozású tárgyakat egyaránt készítettek az aacheni székhelyű palota műhelyeiben. Utódai - munkásságát folytatva - kolostorműhelyek alapításával terjeszkedtek, a művészi tevékenység szinte kizárólag egyházi keretek között zajlott. A román stílust új, önálló formakincs kialakulása jellemzi; ötvösmesterei között egyre nagyobb számban dolgoztak ún. laikus mesterek, akik a 12-13. század során sok helyen megfordulva nagymértékben hozzájárultak a különböző művészi irányzatok összeolvadásához. A Maas vidék mellett jelentős központok alakultak ki a Rajna vidéken is, ahol főképpen ereklyetartókat, keresztelőmedencéket és egyéb szakrális jellegű tárgyat készítettek zománcozással, drágakő berakással vagy niellóval díszítve. A gótika formakincse az építészet elemeinek reprodukálása; ötvöstárgyain formában és díszítésben azok ismétlődnek variábilisan. A világi típusú ötvöstárgyak túlnyomó részét már céhes keretek között készítik és hitelesítő jegyekkel is ellátják (városjegy, mesterjegy, fémfinomsági jegy). A luxus elterjedését hatalmas méretű, különleges anyagok felhasználásával készült aranyozott ezüst asztaldíszek, elegáns vonalú, hólyagosan trébelt kupák, serlegek, filigránzománcos díszű egyházi és udvari tárgyak igazolják. A reneszánsz ötvösségét Itáliában nagy 212 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

O, Ö

művészegyéniségek fémjelzik, a műfajhatárok elmosódnak. A vatikáni loggiák állatfigurákkal, delfinekkel, maszkokkal élénkített groteszk díszítményvilágát az ötvösművészet is alkalmazta. Számos nagy mecénás család segítette a művészi tárgyak elterjedését Európa-szerte. Így a Mediciek Firenzében, a Sforzák Milánóban, az Esték Ferrarában, de közülük is kiemelkedő a pápák művészetpártolása. Itália mellett a német területeken kiváló humanisták - Ulrich von Hutten, Philip Melanchton és mások működése segített a mintalapokon sokszorosított témák és motívumok kialakításában és használatában az olyan ötvösközpontokban, mint Nürnberg és Augsburg. A manierizmus - vagy más néven késő reneszánsz ötvösségét a dekorativitás, a bizarr formák és a pompa iránti igény jellemezte (Rudolf császár udvara). A barokk ötvösművészetében hamarosan Németalföld vált iránymutatóvá az 1600-as évek közepétől. Nagy léptékű mustrával gazdagított asztalneműk, érzelmi hatásokra törekvő egyházi szerelvények jellemezték e monumentalitásra törekvő triumphális stílust. A 18. század közepén a könnyedebb, kifinomultabb rokokó váltotta fel a barokk reprezentatív formakultuszát, amely elsősorban apró viseleti kellékek - zsebórák, szelencék, cipőcsatok és más, sokszor összeillő darabokból álló garnitúra - készítésében nyilvánult meg. A rokokóval párhuzamosan terjedt el az a nyugodtabb, egyszerűbb, ötvöstárgyain az anyag és a forma eleganciáját tükröző irányzat, amelyet összefoglalóan klasszicizmusnak neveznek. Alapvető motívumvilágát az ókor hagyományaiból merítette, törekvéseit a praktikum és a célszerűség jellemezte. Napóleon fényűző udvartartásának utolsó egységes stílusa az empire még látványos tárgy-típusokat eredményezett, de anyaguk nagyrészt már nem nemesfém, hanem úgynevezett szurrogátum (pótanyag). Az új kihívások már a polgárság részéről érik az ötvösszakma képviselőit a 19. század derekán. Ennek úgynevezett "Rückblickzeit" szakaszában a historizmus irányzatai hatottak, amikor régi történeti stílusok fölelevenítésével próbáltak visszanyúlni a korábban bevált sémákhoz, nem egyszer eklektikusan keverve azokat. Az ötvösművészek próbáltak úrrá lenni az uniformizálódáson, amelyeket a nagyipari módszerek elterjedése (új gépek - préselő, sajtoló, hengerlő, dombornyomó - is) segített, de a tömegtermelés mind jobban kiszorította a kézműves hagyományokat. A 20. század fordulóján a szecesszionisták kísérlete már nyitányt jelentett a modern korstílusok felé. Célul tűzték ki a környezet átformálását úgy, hogy elérhető áron készült tömegcikkek művészi formaadása legyen az ekkor készült iparművészeti termékek legjellemzőbb vonása. A 20. század végének polgára a tömegáruk mellett felfedezi környezetének régi tárgyait, amelyek érték- és időtállóak. (BÉKÉSI ÉVA)


R R P. N. mester

festő Született: 1450 Meghalt: 1460 körül A hajdani liptószentmáriai főoltár (1450-60 k., Magyar Nemzeti Galéria) négy Passió-jelenetének szereplői egyforma, piros zászlókat tartanak, melyeken sárgával festett betűk láthatók. Ezeket sokáig - a képek korábbi igen rossz állapota miatt - RN-nek olvasták, csak 1963-ban megjelent könyvében javította Radocsay Dénes az olvasatot az azóta általánosan elfogadott P. N.-re. Pontos jelentésüket máig sem sikerült megfejteni. A liptószentmáriai főoltár festőjének lírai kompozíciói és a lágy kolorit a századelő megoldásait idézik, azok hosszú továbbéléséről tanúskodnak, míg a belső terek perspektivikus ábrázolására, a tájrészletek realisztikus, konkrét bemutatására irányuló törekvés az 1450-es, 1460-as évek új irányzataihoz kapcsolódik. A főoltár a lengyel emlékanyaggal határozott kapcsolatokat mutató Liptó megyei emlékkör egyik legjelentősebb alkotása. A legújabb kutatások nem kapcsolnak a festőhöz több saját kezű művet. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 73-75., 368-369. A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei (szerk.: MOJZER M.), Budapest, 1984. 30., 31., 32. sz. BIATHOVÁ, K.: Maliarske prejavy stredovekého Liptova, Bratislava, 1983. 45. sk., 184. sk. Magyarországi művészet 1300-1470 körül I. (szerk.: MAROSI E.) Budapest, 1987. 722-723. (POSZLER GYÖRGYI)

PAÁL László

festő Született: Zám, 1846. július 30. Meghalt: Charenton, 1879. március 3. Mestere: Böhm Pál, Zimmermann Székely kisnemesi családból származott. Iskoláit Aradon kezdte, ahol Böhm Pál rajziskoláját is látogatta. Itt találkozott először Munkácsy | [lásd]val, aki akkor Szamossy Elek tanítványa volt. Barátságuk évekkel később, Düsseldorfban mélyült el. 1864-től a bécsi akadémián Zimmermann növendéke volt; vele járt 1867-ben nyári gyakorlaton Ramsau vidékén. 1868-ban a Károlyi család Radványi birtokán dolgozott, 1869-ben megnézte a müncheni nemzetközi kiállítást, ahol Courbet és a barbizoni festők művei keltették fel érdeklődését. 1870-ben, bécsi évfolyamtársa, Eugen Jettel hívására Hollandiába utazott, az őszt Beilenben töltötte, utána pedig Düsseldorfban telepedett le. Itt vásárolta meg Forbes, angol műgyűjtő a Tehenek fák alatt című képét, majd Munkácsyval együtt vendégül is látta Paál Lászlót Londonban. 1871 őszén újra Beilenben dolgozott. 1872 májusában Munkácsy hívására Párizsba látogatott, és a nyarat mindketten Colpachban töltötték. 1873 tavaszán költözött át végleg Párizsba, ill. 214 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

Barbizonba, ahol haláláig dolgozott. 1875-ben állított ki először a párizsi Szalonban, 1876-ban aratta ott első sikerét. Anyagi helyzete azonban egyre romlott, ami hozzájárult lappangó betegsége elhatalmasodásához. 1877 novemberétől ápolásra szorult. Festészetének korai időszakában, Bécsben, Ramsauban, Radványban aprólékos, leíró jellegű tájképeket alkotott (Magyarországi erdőrészlet, 1869, Magyar Nemzeti Galéria). Festészetének döntő fordulata a hollandiai élmények nyomán következett be, ahol alkalma volt megismerni a 17. századi nagy tájképfestők munkáit. Hatásukra már 1870-ben áttért a széles ecsettel festett, egységes fényben kibontakozó tájképek alkotására (Dél, 1870; Borús idő, 1871, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). 1871-72-ben több modern szemléletű plein air tájképet festett (Tehenek fák alatt, Magyar Nemzeti Galéria; Juhaklok, Magyar Nemzeti Galéria). Barbizonban készült képeit a korábbinál mozgalmasabb ecsetkezelés jellemzi (Viharos táj, 1875; Nyárfák, 1876, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), mely fokozatosan vált egyre drámaibbá, kifejezve a festő egyre tragikusabb életérzését (Októberi szél, 1876, Magyar Nemzeti Galéria). Párhuzamosan több derűs, napfényes erdőrészlet is született műtermében (Tájkép, 1874, Magyar Nemzeti Galéria; Fontainebleau-i erdőrészlet, 1876, Magyar Nemzeti Galéria). Legkiegyensúlyozottabb kompozíciója A békák mocsara. A Fontainebleau-i erdő (1875-76, magántulajdon) nagy megbecsülésnek örvendett a francia kortársak körében is. Halála után műveit elárverezték (1880, Vente de Paál). Magyarországon 1903-ban, a Nemzeti Szalonban mutatták be először képeit. Irodalom LÁZÁR B.: Paál László, Budapest, 1903. (második teljesen átdolgozott kiadása: Budapest, 1929) BÉNYI L.: Paál, Budapest, 1979. (második, bővített kiadása: 1983). (BOROS JUDIT) PÁCKH János

építész Született: Kismarton, 1796. május 7. Meghalt: Esztergom, 1839. október 9. A klasszicista építészet kismestere 1811-12-ben a bécsi képzőművészeti akadémián rajzot tanult. Pályáját rajzolóként kezdte Kasselik | [lásd] Fidél és Zitterbarth Mátyás pesti építész mellett, valószínűleg a tízes évek közepén. 1820-as évek elejétől már Esztergomban találjuk, ahol Rudnay Sándor érsek megbízásából a bazilika munkáinak építésvezetőjeként dolgozott; a templom terveit 1821-22-ben Páckh János nagybátyja, Kühnel Pál készítette. Az eredeti terveket Páckh János némileg módosítva valósította meg. A kriptát a kedvezőtlen talajviszonyok miatt teljesen átalakította, s az így megépült alsó szint vörös márvánnyal burkolt reprezentatív altemplommá vált. A Bakócz-kápolna mesteri áthelyezése is az ő nevéhez fűződik. A reneszánsz kápolna az eredeti terv szerint a székesegyház mellett helyezkedett volna el, azonban az építés közben módosult tervek ezt nem tették lehetővé, ezért Páckh János számozott kövekre szedte szét az épületet, és tájolását megfordítva, a főtemplom oldalkápolnájaként építette fel újra. A székesegyház építését korai erőszakos halála miatt már nem tudta befejezni, 1839-ben Hild József | [lásd] vette át a munkát. Az esztergomi bazilika építésével kapcsolatos Páckh János újítása, az üreges tégla gyártásának bevezetése Magyarországon. 1830-ban, a sikeres gyártás után az építész 56 oldalas, ábrákkal illusztrált értekezést adott ki az új építőanyagról. Az esztergomi Várhegyen folyó építkezések mellett 1825-27 között a Megyeháza kibővítését végezte, valamint Rudnay megbízásából még további négy templom átépítését: Héreg község templomát bővítette ki 1823-ban, hat évvel később Bajcs templomát alakította át, és 1831-ben 215 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

tervei szerint készült el a kiegyenlített kompozíciójú vágszentkereszti (Nyitra megye) plébániatemplom. Valószínűleg ő építette az esztergomi Szenttamás-hegy kálvária kápolnáját is. Legsikerültebb klasszicista alkotása az esztergomi Szent Anna-templom (1828-31), a főhomlokzati timpanonos fedésű oszlopcsarnokkal, a Pantheon mintájára készített kupolájával és harmonikus arányaival. Pyrker László egri érsek felkérésére 1829-ben az egri székesegyházhoz készített terveket, de a templomot végül Hild József tervei alapján építették fel. 1827-ben Engel József | [lásd] halála után Páckh János folytatta a pannonhalmi apátság bővítését: a könyvtár befejezése, a harangtorony tervei és megépítése várt rá. A munkálatok 1833-ban fejeződtek be. Ezután Pannonhalmán utat és a botanikus kert vízvezetékét tervezte meg, restaurálta Dénesd község templomát. 1835-ben Balatonfüred fürdőtelepének újjáépítését végezte el. 1839-ben valószínűleg az ő tervei szerint építették fel Komárom város új Rozália- (más néven Kálvária-) templomát. Építészetelméleti írása jelent meg többek között Neuerfundene Spardächer (Pest, 1830), Neue Bauart (Pest, 1831) címen. Irodalom EDVI ILLÉS GY.: Az esztergomi főszékesegyház (1822-1869), Budapest, 1929 Páckh János (kiáll. kat. az építész műveinek terveivel, fotóival, szerk.: PUSZTAI L., VUKOV K., tan.: PROKOPP GY.), az OMF Magyar Építészeti Múzeuma és az Esztergomi Keresztény Múzeum kiállítása, Esztergom-Pannonhalma, 1989-1990. (MULADI BRIGITTA) PAIZS GOEBEL Jenő

festő Született: Budapest, 1896. június 4. Meghalt: Budapest, 1944. november 23. Mestere: Zemplényi Tivadar, Réti István 1915-16-ban az Iparrajziskola üvegfestő részlegében tanult. 1916-24 között a Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar, majd Réti István növendéke. 1922-23-ban megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság ösztöndíját. 1924-ben Nemes Marcell-ösztöndíjat kapott. 1924-26-ban Barbizonban dolgozott. Párizsban Cézanne és Giorgio de Chirico gyakorolt rá nagy hatást. 1925-ben gyűjteményes kiállítása volt a párizsi Galerié Zodiaque-ban. 1926-ban Nagybányá | [lásd]n alkotott. 1926-27-ben a Szinyei Társaság kitüntető elismerésében részesült. 1928-ban a Szentendrei Festők Társaságának egyik alapító tagja volt, és megkapta a Szinyei Társaság tájképdíját. 1929-ben a barcelonai világkiállításon ezüstérmet nyert, valamint a Szinyei Társaságtól Nemes Marcell-díjat kapott. 1925-26ban, ill. 1935-ben az Ernst Múzeumban, 1943-ban az Alkotás Művészházban szerepeltek kiállításon művei. A negyvenes években a KUT | [lásd] és a KÉVE tagja lett. 1948-ban a Fővárosi Képtárban, 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek emlékkiállítást alkotásaiból. Kezdetben Paál László, | [lásd] majd a fiatal Szőnyi István | hatott művészetére (Asztalra támaszkodó önarckép, 1926, Magyar Nemzeti Galéria; Szent Sebestyén, 1927, Magyar Nemzeti Galéria). A húszas évek végén vékony, hajlékony vonalakkal operáló, a képsíkot zománcos, tiszta felületekkel kitöltő festésmódot alkalmazott. Művészetében 1930 körül következett be fordulat. A fény-árnyék kontraszttal plasztikus hatást keltő műveit dekoratív, gondosan szerkesztett stílus váltotta fel. Szimbolikus elemekkel, metafizikus terekben jelenítette meg a nemzetközi szürrealizmus vonulatába illeszkedő kompozícióit. Ezeken a festményeken furcsa vegetációk, mítosszal és varázslattal teli fantáziavilág jelenik meg. Színei és 216 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

dekoratív megjelenítésmódja üvegfestői tanulmányaira vezethetők vissza. Ugyanakkor e sajátos álombirodalomban, egy, a napi aktualitások és gondok által nem sújtott, árkádiai létforma vágyképe fogalmazódik meg, amely szimbolikus menedék és egyben a fenyegetettség jelképe is a háború felé sodródó Európában. E művek közé tartozik egyik legismertebb festménye, az Aranykor (1931, Magyar Nemzeti Galéria), vagy 1932-ben festett Csendélete (Pécs, Janus Pannonius Múzeum Modern Képtára). A művészetében bekövetkezett változásban közrejátszhatott Csontváry | [lásd] 1930-as gyűjteményes kiállításának hatása, és ezen keresztül a naivok, különösen Henri Rousseau művészete felé forduló érdeklődése is. A harmincas évek második felétől ismét módosult stílusa. Művészetéből elmaradtak a fantasztikus elemek, és témái nagyobb részét Szentendre szolgáltatta, ahol haláláig élt. Témakörei a környező világ, önarcképek (Tágra nyílt szemű önarckép, 1943, magántulajdon) és egyszerű szentendrei motívumok, majd egyre több cirkuszi jelenet. Ezzel egy időben festésmódja oldottabbá, kifejezésmódja expresszívebbé vált, és levegősebb atmoszférikus hatások jelentek meg képein (Havazik, 1939, magántulajdon; Lola a kertben, 1942, magántulajdon). A reflexes, lazúros festés mögött azonban egyre mélyrehatóbb és szomorúbb ember- és valóságlátás húzódik (Vízió, 1944, magántulajdon). Irodalom HAULISCH L.: Paizs Goebel Jenő, Budapest, 1968 VERBA A.: Paizs Goebel Jenő (kat., monográfia, tan.), Szentendre, 1996. (SZEIFERT JUDIT) PÁL mester, Lőcsei

szobrász Született: 16. század első negyede Mestere: Veit Stoss A magyarországi késő gótikus szobrászat legkiemelkedőbb alkotója, akiről az első adatok 1503-ból származnak. Stílusa valószínűsíti, hogy Veit Stoss krakkói műhelyében tanult. Korai műve lehet a besztercebányai plébániatemplom Szent Borbála-oltára (1509). Bizonyosan ő faragta a galgóci Betlehemnek nevezett Jézus születése csoportot. Fő műve a lőcsei Szent Jakab plébániatemplom 1508-17 között faragott és festett főoltára, amelynek külső képei a Káposztafalvi mester | [lásd]től származhatnak. Hitelesen kevés mű kapcsolható Pál mester nevéhez, tevékenysége egy népes műhely élén azonban meghatározó befolyást gyakorolt a Felvidék szobrászatára. Irodalom RADOCSAY D.: A középkori Magyarország faszobrai, Budapest, 1967 EISLER J.: Lőcsei Pál, Budapest, 1975 VÉGH J.: Pál mesterről és a lőcsei főoltárról, Ars Hungarica, 1988. 173180. VÉGH J.: Pál mester Jézus születése-oltárának viszontagságai, Ars Hungarica, 1995. 205-214. ENDRŐDI G.: Fejezetek a "galgóci Betlehem" történetéből, Művészettörténeti Értesítő 1998. 1-37.

PÁSZTOR János

szobrász Született: Gyoma, 1881. január 29. Meghalt: Budapest, 1945. január 27.


R

Mestere: Mátray Lajos 1899-1903 között az Iparművészeti Iskolán Mátray Lajos tanítványa volt. Első köztéri megbízását 1900-ban kapta, 1904-ben pedig mestere munkatársaként dolgozott. 1904-1905-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. Művészi célja "az igazi magyarságot" tükröző szobrászat megteremtése volt. Vásárhelyen (1906-1910) találta meg azt a - Tornyai János | [lásd] festészetével rokonítható - forrást, amely ekkori (Búcsúzkodás, 1906, Szeged) s későbbi népi zsánerszobrainak (Halász; Révész, 1937, Balatonfüred) világát jellemzi. 1909-es kiállításán adott számot eredményeiről, majd 1910-től a fővárosban telepedett le, s itt készültek első, nagy tetszéssel fogadott klasszikus, idealizált szépségű női akt szobrai (Az elűzött, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Ad Astra - ez saját síremléke; Primavera, 1929, Gellért-fürdő). A művészetének harmadik vonulatát jelentő ünnepélyes emlékművek az akadémizmus eszköztárából merítenek. Emlékportréit (Beethoven, 1927, Martonvásár), hűvös, személytelen ábrázolás, kiváló mintázás és anatómiai hűség jellemzi. 1930-ban a Műcsarnokban rendezték meg 25 éves jubileumi kiállítását. Kiemelkedő jelentőségű állami megbízásokat (Rákóczi fejedelem, 1937, Budapest, Kossuth tér; Gömbös Gyula, 1941; Báthori fejedelem, 1943) kapott. A Corvin-koszorú és -lánc, 1937-től a magyar királyi kormány főtanácsosi cím tulajdonosa, több művészeti díj (1906: Harkányi-díj; 1922: Állami Nagy Aranyérem; 1925: Akt-díj; 1929: a barcelonai világkiállítás Nagydíja) birtokosa. A hildebrandi elveket követő mester a hazai akadémikus szobrászat egyik legnevesebb alkotója. Irodalom HEITLER L.: Pásztor János, Budapest, 1981. (BÁNÓCZI ZSUZSA) PECZ Samu

Névváltozat: [Petz] építész Született: Pest, 1854. március 1. Meghalt: Budapest, 1922. szeptember 1. Mestere: Theofil Hansen, Schulek Frigyes Tanulmányait a József nádor műegyetemen kezdte, 1873-tól két évig a stuttgarti műegyetem hallgatójaként folytatta. Ezt követően két évig a bécsi akadémián Theofil Hansen tanítványa volt. Hazatérése után másfél évig dolgozott Schulek Frigyes | [lásd] mellett a budavári Nagyboldogasszonytemplom helyreállításán, majd a József nádor műegyetemen oklevelet szerzett. Az 1880-as évek elején Hauszmann Alajos | [lásd] irodájában dolgozott, nevéhez köthető a nádasdladányi neogótikus plébániatemplom tervezése (1884-1885). A magyar Hansen-tanítványokkal ellentétben épületein nem a neoreneszánsz formákhoz, hanem a középkori stílusokhoz kötődött, ami valószínűleg stuttgarti tanulmányaival és Schulek hatásával függött össze. 1882-től a Műegyetem középítéstani és középkori tanszékein tanársegédi feladatokat látott el. 1886-ban két tanulmányt publikált: A görög kőszerkezetek ismertetése, különös tekintettel a görög dór szentély szerkezetére, ill. Az ókeresztény templom-építészet fejlődése címmel. 1884ben a dévaványai református templomra kiírt pályázaton első díjat nyert, de végül a templomot nem az ő tervei szerint kivitelezték. A budapesti unitárius egyház templomát 1885-ben kezdte tervezni, majd egy módosítás után (1888) 1890-ben fejezte be. 1888-ban készült el a debreceni Kossuth utcai református templom, amelynek kapcsán a protestáns templomépítésről


R

vallott nézeteit foglalta össze és jelentette meg A protestáns templomok építéséről, kapcsolatban a debreceni kálvinista új templom részletes ismertetésével címmel. 1887-től rendkívüli, majd 1888-tól rendes tanárként középítéstant tanított a műegyetemen. 1890-ben a budapesti Erzsébetvárosi plébániatemplom pályázatán Aigner Sándorral és Steindl Imré | [lásd]vel együtt megosztott első díjat kapott, de a fővárosi közgyűlés döntése alapján Steindl Imre terve szerint kivitelezték a templomot. A budai Szilágyi Dezső téri református templomot Pecz Samu 1892-ben készített díjnyertes pályatervei alapján - kisebb módosításokkal - 1896-ra építették meg. Ekkor készült el a Vámház körúti Vásárcsarnok, majd 1898-ban az ideiglenes előadónak szánt, de a mai napig álló Gólyavár a műegyetem (ma az ELTE Múzeum körúti épülete) kertjében. Az 1890-es években néhány bérházat tervezett, a Szépművészeti Múzeumra kiírt pályázaton pedig első díjat kapott. 1900-ban Beregszászon gimnáziumot, 1902-ben Ungváron alreáliskolát építettek tervei szerint. A Magyar Mérnök- és ÉpítészEgyletnek, majd 1901-től a Magyar Képzőművészek Egyesülete Építészeti Szakbizottságának egyaránt tagja volt. A fiumei tengerészeti akadémiára egy 1901-ben megnyert pályázat után kapott megbízást. 1903-05 között készült el tervei szerint a Városligeti fasorban az evangélikus gimnázium és hozzá tartozó templom. Czigler Győző | [lásd] 1905-ben bekövetkezett halála után az új műegyetem építésének feladatát részben Pecz Samu vette át, az ő nevéhez fűződik a könyvtár, a műszaki mechanika, mechanika technológia, a géplaboratórium és gépház tervezése, ezekért a munkákért udvari tanácsosi címmel jutalmazták. 1905-ben a debreceni főgimnázium tervezésére, 1911-ben egy tisztviselőház építésére kapott megbízást az Üllői úton (Üllői út 121.). 1898-ban készítette el a Magyar Országos Levéltár első vázlatterveit, de az 1913-ban elkezdett kivitelezés 1922-ben bekövetkezett halála után is, egészen 1926-ig folyt. Noha a középkori stílusok formavilága jellemző munkáira, a téglából épített hagyományos gótikus szerkezetek mellett modern anyagokat is használt. Megjelennek nála különböző vasszerkezetek, és az épületek alapozásában a beton is. Templomainál és középületeinél egyaránt a rendeltetésből indult ki, így tervezett a levéltárnak és a műegyetemi könyvtárnak továbbépíthető raktárhelyiséget, és így szerkesztette meg a Szilágyi Dezső téri református templom alaprajzát oly módon, hogy az épület centrumában levő ötszög középpontjában az Úr asztalát helyezte el. Irodalom NAGY K.: Pecz Samu emlékezete, Budapest, 1931 KISMARTY-LECHNER J.: Építőművészetünk a XIX. század második felében, Budapest, 1945. 100-102. GÁBOR E.: Pecz Samu, In: Magyar Művészet, 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 198. SISA J.: A fasori gimnázium tervezésének és építésének története, Diakonia, 1989/2., 32-41. RÓKA E.: Pecz Samu Szilágyi Dezső téri református temploma és a protestáns centralizáló építészeti hagyomány, Ars Hungarica, 24. 1996, 117-175. VÉGH J.: Pecz Samu önéletírása. Pecz Samu műépítész, műegyetemi tanár életrajzi adatai és munkálkodása saját leírása szerint. In: Koppány Tibor hetvenedik születésnapjára, Művészettörténet-Műemlékvédelem, X. Budapest, 1998. 515-530. SISA J.: Fasori evangélikus templom és gimnázium, Budapest, 2000 SISA J.: A nádasdladányi kastély, Művészettörténeti Értesítő, 2000/1-2., 44. (RÓKA ENIKŐ) Pesti Műegylet

művészeti egyesület Meghalt: 219 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

A művészeti egyesületet 1839-ben - a szervezett művészeti élet intézményrendszerének hiánya miatt - külföldi, elsősorban ausztriai mintára eladással egybekötött kiállítások rendezésére, ill. kortárs képzőművészeti alkotásokról készült műlapok kiadására és terjesztésére hozták létre. Első elnöke Trefort Ágoston volt. Első kiállításukat 1840-ben a pesti Redouteban (Vigadó) rendezték meg. Bár a Pesti Műegyletet szinte megalakulásától s az első kiállításoktól kezdve sok hazai bírálat, sajtótámadás érte azért, hogy túl nagy teret enged a külföldi - főleg német és osztrák - művészek alkotásainak, a művészeti közélet fejlesztésében és a kortárs művészet iránti érdeklődés felkeltésében és növelésében játszott szerepe vitathatatlan. 1859ben, a következő évben sokszorosításra és terjesztésre kerülő műlapra kiírt történeti festménypályázat első díját a kritika és a közönség megelégedésére Madarász Viktor | [lásd] kapta meg a Hunyadi László siratása című, Párizsban is nagy sikert aratott festményével. Az 1869-ben feloszlott egyesület feladatát később részben a Magyar Képzőművészeti Társulat vette át. Irodalom SZVOBODA G.: A Pesti Műegylet megalakulása és első kiállítása 1840ben, Ars Hungarica, 1980/2. 281-321. (PAPP JÚLIA) PILGRAM, Franz Anton

építész Született: Feldkirchen, 1699. június 7. Meghalt: Bécs, 1761. október 28. Mestere: Franz Jänggl, Johann Lucas von Hildebrandt Osztrák építész, különösen az egyházi építészet területén alkotott kiemelkedőt. Szakmai pályafutását 1717-ben nagybátyja, Franz Jänggl bécsi építész mellett kezdte, akinek támogatásával beutazta Hollandiát, Angliát, Franciaországot és Itáliát. Tanult Párizsban, majd Rómában, ahol Borromini lelkes követőjévé vált. Hazatérve 1726-tól Jänggl segédeként a későbbi építészi felfogását leginkább meghatározó Johann Lucas von Hildebrandt | [lásd] által tervezett göttweigi apátság újjáépítésén, majd 1729-től a heiligenkreuzi ciszterci apátságon dolgozott. Ugyanebben az évben tette le mestervizsgáját, és tagja lett a bécsi kőművesek és kőfaragók céhének. 1731-ben Alsó-Ausztria tartományi építőmesterének nevezték ki, mely pozícióját élete végéig betöltötte. 1734-ben újjáépítette a bécsi Erzsébetapácák templomát és kórházát, s a rend ettől kezdve állandó megbízói közé számított. Az 1730-as évek közepétől elsősorban Magyarországon dolgozott, ahová Esterházy Imre esztergomi érsek révén került. Ekkoriban tervezte a majki kamalduli remeteség épületegyüttesét, az Esterházyak tallósi kastélyát, a szentgotthárdi ciszterek kolostorát és templomát, valamint az Erzsébet-apácák pozsonyi templomát (1739-42); az utóbbiakkal új templomtípust honosított meg Magyarországon. A háromszakaszos belső térhez (szentély, hajó, orgonakarzat) az orgonakarzat fölé csupán egyetlen tornyot emelt, s e költségkímélő megoldással elsősorban a szerényebb anyagi forrásokkal rendelkező építtetői közösségek számára teremtett különös vonzerőt. Magyarországi főműve a jászói premontrei templom és kolostor, amelyen 1745-től kezdve dolgozott. A kéttornyos, erősen megmozgatott homlokzatú, áttört oromzatú templom a két oldalán kialakított udvarok köré szervezett kolostorépülettel a magyarországi barokk építészet legmonumentálisabb, legelegánsabb egyházi együttese. Élete utolsó éveiben leggyakrabban fő mecénásainak, az Esterházyaknak a felkérésére dolgozott. Megtervezte számukra pápai kastélyukat, galántai kastélykápolnájukat, a tatai plébániatemplomot, amelyeket később 220 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

módosított formában mások kiviteleztek. Legjelentősebb megbízását Eszterházy Károly váci püspöktől kapta püspöki székvárosának méltó kiépítésére (1760). Kéttornyos, Borromini hatását mutató székesegyházat tervezett, szemben püspöki palotával, s a két épületet kétkarú kolonnádsorral szándékozott összekötni. E monumentális terve azonban halála és Eszterházy Károlynak az egri püspöki székbe történt áthelyezése miatt csak a templom alapfalainak a megépítéséig juthatott el, amelyekre később Isidore Canevale | [lásd] a francia forradalmi építészet stílusában emelte a ma is változatlan formában látható székesegyházat. Irodalom VOIT P.: Franz Anton Pilgram, Budapest, 1982 GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 381-384. (IGAZ RITA) POLLACK Mihály

építész Született: Bécs, 1773. augusztus 30. Meghalt: Pest, 1855. január 5. Mestere: Josef Pollack, Leopoldo Pollack Apja Josef Pollack bécsi építőmester. Fia az ő mesterségét követte (1792ben szabadult fel). 1792-93-tól bizonyosan a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. "Vándoréveit" 1793-94-től Itáliában (Milano) töltötte, féltestvérénél, Leopoldo Pollacknál. 1798-ban érkezett Pestre, s néhány év múlva (1802) polgárjogot kapott. 1808-ban megalakul Pesten József nádor gyámkodása mellett a városi építkezéseket felügyelő Szépészeti Bizottmány, amelyben Pollack a kezdetektől jelentős szerepet vállal. Műveinél a klasszikus formanyelvet következetesen alkalmazta, s csak egy-egy épület speciális jellemzői okán (pécsi Székesegyház), vagy késői munkájával ízlésváltozást követve (Josephinum, Országháza-terv) jellenek meg nála középkorias, valamint gotizáló és neoreneszánsz elemek. Korai korszakába (1808-ig) sorolható a hosszú előkészület után felépülő pesti Német Színház, melynek felépítése Johann Aman bécsi építész terveinek részbeni módosításával Pollack vezetésével történt (1808-12). Az evvel egy tömböt alkotó ún. régi Vigadó már teljes egészében Pollack tervei alapján és művezetésével készült (1822-32). A sárospataki kollégium könyvtártermét 1820 körül tervezte. Korszakos jelentőségű alkotása a Nemzeti Múzeum épülete (tervek: 1836, építkezés 1837-től). A múzeumnál, melynek formavilága elkészültekor már bizonyos tekintetben túlhaladottnak tűnt, a korabeli lombardiai építészet, valamint feltételezhetően Jean Nicolas Durand közvetett hatásával számolhatunk. Főhomlokzatának nyolcoszlopos portikuszán a timpanonban Raffael Monti mintája alapján öntött szoborcsoport látható (Pannónia a Tudomány és a Művészet allegorikus alakjaitól körülvéve). A belső méltóságteljes és lenyűgöző kiképzése a földszinti előcsarnoknál, a háromkarú főlépcsőnél, az emeleti kupolateremnél, valamint a díszteremnél figyelhető meg, amely egy ideig az országgyűlés főrendi házának is helyt adott. Középületeinek sorában első a székesfehérvári megyeháza részére készített, megvalósításra nem került homlokzatterv (1807). Ezt követően további közigazgatási épületek (megyeházák, városházák) épültek fel tervei alapján. A szekszárdi megyeháza (1827) mellett terveket készített a jászberényi városházához (1830-as évek), 1836-37-ben pedig a Harmincadhivatal új épületéhez. A Ludoviceumot, a magyar tisztképző iskolát 1829-30-ban tervezte - ahol a díszítőszobrászat, valamint az oltár Uhrl Ferenc műve. Belső tervei közül kiemelkedik a Josephinum fiúárvaház terve (itt a tervezésben Pollack 221 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

Ágostonnak és Ybl Miklós | [lásd]nak is szerepe lehetett, 1840). A Nemzeti Múzeum mellett a legjelentősebb középület, mely személyéhez köthető, a pesti Országháza (terv, 1840), mely nagy valószínűséggel József nádor közvetlen felkérésére született. Lakóépületei általában egyenletes ritmusú illetve kiemelt központú homlokzattagolásúak, erőteljes földszinttel, az emeleten gyakori hármas tagolással (Kolb-ház, Váci utca 8., 1810; Kardetter-ház, Apáczai Csere János utca 7., 1812; Kovács Mojzes háza, később Vadászkürt szálló, Türr István utca-Aranykéz utca, 1815; Horváthház, Kossuth Lajos utca- Szép utca, 1816; Dakally-ház, Váci utca 1-3., 1816; Brudern-ház, Petőfi Sándor utca-Ferenciek tere, 1817; Almássypalota, Szép utca-Reáltanoda utca, 1817; Wurm-ház, Apáczai Csere János utca-Dorottya utca, 1821; Pollack háza, József Attila utca-Nádor utca, 1822; Festetics-palota, Nádor utca-Zrínyi utca, 1826; Dlauchy-ház, Király utcaKazinczy utca, 1833). Kastély-tervei közül kiemelkedik a Zichy-kastély (Szőny, 1815), a Festetics-kastély (Dég, 1815-19 k.) és az alcsúti nádori kastély (1819-29 k., elpusztult) oszlopos-timpanonos kerti homlokzatával. 1799-ben készíti első tervét a pesti evangélikus templomhoz, mely egyhajós teremtemplomnak épült, s oltárát is Pollack terve nyomán állították fel. 1856-ban a templom tatarozására került sor, ekkor készült el az új homlokzat, Hild József | [lásd] intenciói nyomán, egy további átalakítás során (1875) a belső dongaboltozatát tükörboltozattal váltották fel, s elbontották a homlokzat feletti kis tornyot. A templom melletti paplak bővítése szintén Pollack tervei szerint történt. A besztercebányai evangélikus templom építése valószínűleg Pollack tervei (1800) alapján, de tevékeny részvétele nélkül történt. Mindkét templomra az összefogottság és a világos szerkesztésmód jellemző. Felkérésre készítette el a pécsi székesegyház átépítésének terveit (az épület egységes külső képét adva), melyek alapján 1805-ben indult meg a hosszan tartó építkezés. Irodalom ZÁDOR A.: Pollack Mihály, Budapest, 1960 ZÁDOR A. (szerk.): A klasszicizmus és romantika építészete Magyarországon, Budapest, 1981 NEMES M.: A pesti Harmincadhivatal (Vámház) és a Gerbeaud építéstörténete, Ars Hungarica 1984/1., 68-78. ZÁDOR A.: Klasszicista Pest, Budapest, 1993 BIBÓ I.: A magyar Országháza kérdése a reformkorban és Pollack Mihály Országháza-terve. In: Az Ország Háza, Buda-pesti országháza tervek 17841884 (kat.), Budapest, 2000, 43-60. (PAPP GÁBOR GYÖRGY) RIPPL-RÓNAI József

festő, grafikus, iparművész Született: Kaposvár, 1861. május 23. Meghalt: Kaposvár, 1927. november 25. Mestere: J. C. Herterich, W. Diez Tanulmányait félbehagyva patikussegéd lett szülővárosában, majd Budapesten gyógyszerészi mesteroklevelet szerzett. Szakmáját azonban rövidesen otthagyta és gróf Zichy Ödönéknél házitanítóskodott. Rajzórákat vett egy jezsuita szerzetestől. 1884 februárjától három évet töltött a müncheni művészeti akadémián, mesterei J. C. Herterich és W. Diez voltak, ahol inkább rajzolt, ebből az időszakból megmaradt képei a zsánerfestészet kevéssé sikeres hívének mutatják. A müncheni művészet specialitása - a történelmi és életképfestészet - festői alkata számára nem kínált fogódzót. 1887 márciusában Párizsba ment, ahol felkereste Munkácsy Mihály | [lásd]t, aki segédjévé fogadta. Három éven át az amerikai műpiac számára másolta a 222 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

beteg mester képeit. Kiállításokra, névtelen művészek műtermébe járt. Még Munkácsy segédje volt, amikor első jellegzetes képét megfestette, Nő fehérpettyes ruhában (1889, Magyar Nemzeti Galéria). Eltávolodott Munkácsytól, nevét Rónaira magyarosította, képeit így kezdte szignálni. Kis női portrék sorát kezdte festeni, 1892-ben megszületett egyik főműve, a Kalitkás nő (Magyar Nemzeti Galéria), amely már mindarról a kifejezőerőről, sajátos színkultúráról, formálási biztonságról és a egyediségről tanúskodik, amely 1889-től 1901-ig tartó "színredukciós" vagy "fekete" korszakát, a párizsi időszakot jellemezte. A színek és a vonaljáték dekoratív keresettsége a francia szecesszió, az art nouveau klasszikus mestereként mutatja Rippl-Rónait. Leginkább litográfiáinak tömeg- és vonalritmusát jellemzik szecessziós megoldások. A formákat körülölelő lendületes körvonalak, a harmadik dimenzió háttérbe szorítása utalnak a francia Nabis-csoporttal való stílusrokonságra. Párizsi korszakának festményei a fekete, a sötétzöld és a barna s visszafogott harmóniájára építettek (Ágyban fekvő nő, 1891, Magyar Nemzeti Galéria; Kuglizók, 1892, Magyar Nemzeti Galéria; Fátyolos hölgy, 1894, Magyar Nemzeti Galéria; Karcsú nő vázával, 1894, magántulajdon; Öreganyám, 1894, Magyar Nemzeti Galéria). Amikor Rippl-Rónai 1894-ben kiállította Öreganyám című képét, Gauguin és a Nabis művészei társukká fogadták az addig ismeretlen magyar festőt. Bár még évekig Párizsban maradt, 1896-tól egyre több szállal kötődött Magyarországhoz. Rippl-Rónainak Párizsban két önálló kiállítása volt, 1892-ben a Palais Galériában, 1897-ben S. Bing Art Nouveau szalonjában. 1899-ben Banyuls-sur-Mer-be látogatott barátjához, a szobrász Aristide Maillolhoz. Az ott töltött három hónap alatt sokat dolgozott, és ez az időszak oeuvre-jében - megújuló stílusjegyei miatt körülhatárolható stílusperiódusként értékelhető. A pireneusi táj, a tenger látványa képein oldja a szigorú színredukciót, "fekete" korszaka véget ért. Itt festett legjelentősebb képének, az Aristide Maillol portréjának (1899, Párizs, Musée d'Orsay) tompa színessége és a harmadik dimenzió újraalkalmazása lényegében következő korszakát előlegezi. 1900 decemberében a budapesti Royal Szállóban, majd 1902-ben a Merkur Palotában nyílt kiállítása. Noha csak néhány elismerő kritikát kapott műveire, egyébként közöny fogadta, a hazatérés mellett döntött. Ödön öccséhez, Somogyszalókra költözött, ahonnan ostendei, moszkvai utakat tett. 1902-ben vette meg első házát Kaposvárott. Hazatelepülése új festői korszaka nyitánya. "Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat" - írta 1911-ben a Nyugat kiadásában megjelent Emlékezéseiben. A Párizsban festett képein követett stílusfegyelem, a lírai érzékenység és visszafogottság átadta helyét az emberekre, hangulatokra fogékony, a környezetét empátiával figyelő mesélőnek. Új figurákkal népesültek be képei: öregedő szüleivel, a békésen pipázgató, a művésszel atyafiságban lévő Piacsek bácsival - életének szeretett és jól ismert tanúival. A Szomorúság (1903, Magyar Nemzeti Galéria), a Karácsony (1903-04, Magyar Nemzeti Galéria), az Amikor az ember visszaemlékezéseiből él (1904, Magyar Nemzeti Galéria), a Piacsek bácsi babákkal (1905, Magyar Nemzeti Galéria) a legismertebb darabjai 1902-1908-ig tartó stíluskorszakának. E képein felragyognak a színek, megnyílik a tér. A vidéki szobácskák biedermeier bútoraikkal a valóságos tér látszatát keltik, a festő már nem törekszik síkszerűségre. Enteriőrjei egy-egy lélekállapot, hangulat, a magány, a meghitt pillanatok belülről látott és érzelmileg átélt művészi interpretációi. Végre Magyarországon is elismerték. 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett gyűjteményes kiállításán és az azt követő árverésen minden képe elkelt. Híres és gazdag ember lett, a művészeti közélet vezető személyiségei közé került. A kaposvári Róma-dombon házat és birtokot vásárolt (ma Rippl-Rónai Emlékház), Budán műtermet bérelt, a teleket itt töltötte. Stílusán 1908 táján újabb változás figyelhető meg, igyekezett lépést tartani a nyugat-európai áramlatokkal. E "pöttyös" képeit, amelyeket ő "kukoricásnak" nevezett, leginkább a francia fauve-csoport törekvéseivel lehet rokonítani. A hangsúlyozott kontúrok széles ecsettel 223 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

felvitt, keveretlen lokálszíneket ölelnek körül. A durván egymás mellé helyezett festékfoltok csak bizonyos távolságból keltik az egységes felület hatását. Az ábrázolt figurák kitöltik a képteret, és újra redukálódni látszik a harmadik dimenzió. E formai újításokon kívül személyes kapcsolata is megváltozott az ábrázolt témával. A beleérzés, az azonosulás átadja helyét az ábrázolási folyamatokat tiszta logikával, intellektuális megfontolásokkal szemlélő művésznek. 1910-ben feleségével Franciaországba utazott. Hazatérve magukkal hozták Lazarine elárvult unokahúgát Paris Anette-t (Anella); a pöttyös korszakban sok portré készült róla. Itt figyelhető meg, milyen mesterien állította Rippl-Rónai a harsogó színű technikát a jellemábrázolás szolgálatába (Lazarine és Anella, 1910, magántulajdon; Petrovics Elek és Meller Simon arcképe, 1910, magántulajdon; Szinyei Merse Pál, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Lajos és Ödön, 1911, Fővárosi Képtár). Az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország alattvalóját kémnek tekintették, és hét hónapra internálták. Lazarine és Anella követte a fogságba, ahol Rippl-Rónai ontotta környezetéről a rajzokat. 1915-ben, hazatérte után ezeket a háborús rajzokat és festményeit kiállította. Legtöbb kiállítása az Ernst Múzeumban volt, amelynek lépcsőházi üvegablakát (1912) ő alkotta. Ez az üvegablak és a Schiffer-villa pannója (1911, Magyar Nemzeti Galéria) szemlélteti, hogy az általa képviselt dekoratív stílus a monumentális feladatokra is alkalmas lett volna. 1919-ben készült utolsó olajképe, a Bányai Zorka fekete ruhában (Magyar Nemzeti Galéria). Zorka a művész ekkor induló pasztellportré korszakának érzelmileg is kiemelt fontosságú modellje. A pasztelltechnikának Rippl-Rónai mindig is a mestere volt, de a kréta mostantól egyedüli kifejezőeszközévé vált. Portrék százai tanúsítják a magyar festőművészet történetében egyedülálló könnyedségét, megfigyelőkészségének, jellemlátásának láthatatlan eszközökkel szuggerált intenzitását. E korszak kiemelkedő darabja a Nyugat című folyóirat halhatatlan személyiségeit ábrázoló portrésorozata (Babits Mihály, 1923, Magyar Nemzeti Galéria; Móricz Zsigmond, 1923, magántulajdon; Szabó Lőrinc, 1923, magántulajdon; Karinthy Frigyes, 1925, Petőfi Irodalmi Múzeum) és önarcképeinek sorozata (Magam képe vörös sipkában, 1924, Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom FÜLEP L.: Rippl-Rónai József, A Ház, 1910/10. 223-228. PETROVICS E.: Rippl-Rónai József, Budapest, é. n. [1942] GENTHON I.: Rippl-Rónai József, Budapest, 1958 SZABADI J.: Rippl-Rónai, album, Budapest, 1978 HORVÁTH J.: Rippl-Rónai Emlékkönyv, Paris Anella visszaemlékezéseivel, Kaposvár, 1995 BERNÁTH M.: Rippl-Rónai József, Budapest, 1998 BERNÁTH M.: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció RipplRónai József festői munkásságában. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (kat., szerk.: BERNÁTH M., NAGY I.), Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 13-34. (BERNÁTH MÁRIA) Római Iskola

A Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által létrehozott Collegium Hungaricumok közül 1928-ban a római Magyar Akadémia kurátorává Gerevich Tibor művészettörténészt nevezték ki, aki a korábbi egyéni művészeti ösztöndíjak rendszere helyett egységes koncepció alapján nagyobb létszámú "évfolyamokat" válogatott össze, amelyeknek résztvevői legalább egy évet töltöttek Olaszországban. Elképzelése szerint a fiatal magyar nemzedék számára az itáliai művészeti törekvések szolgálhattak korszerű, követendő példával. Az első évfolyam tagjai különböző művészi előélettel érkeztek Rómába, ahol más-más hatások érték őket. Míg a Szőnyikör Árkádia-festészetének képviselőit (Szőnyi István, | Aba-Novák Vilmos, | 224 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

[lásd] Patkó Károly) kevésbé érintette meg a kortárs olasz művészet, addig Molnár C. Pál, | Kontuly Béla és Medveczky Jenő festészetében erősen érződik az itáliai novecento reneszánszot idéző neoklasszicizmusának inspirációja. A szobrászatban a klasszicizálás (Pátzay Pál, | Jálics Ernő) mellett archaizáló tendenciák érvényesültek (Vilt Tibor, Mészáros László), | [lásd] és fokozatosan előtérbe került a népi témák ábrázolása, nemcsak a szobrászat (Borbereki Kovács Zoltán), hanem mind a festészet (AbaNovák), mind a grafika műfajában (Buday György | ). A harmincas évektől mások is követték ezt az olasz igazodású neoklasszicizmust (pl. Ohmann Béla), a szentendrei művésztelepen többen hasonló stílusban alkottak, páran közülük később kijutottak Rómába (pl. Jeges Ernő). Az ösztöndíjasok különböző művészcsoportokhoz tartoztak (pl. Szinyei Társaság, KUT | [lásd]), és a Rómát megjárt művészek közül néhányan később más területeken, így például a formatervezés (Dózsa Farkas András) vagy a műtárgyrestaurálás (Kákay Szabó György) terén játszottak kiemelkedő szerepet. Az első évfolyamok ösztöndíjasai először külföldi kiállításokon mutatkoztak be: az 1930-as Velencei Biennálén és az 1931-es padovai Szent Antal emlékkiállításon nagy sikert arattak. 1931-ben került sor első hazai szereplésükre a Nemzeti Szalonban, 1933-ban pedig az időközben elhunyt Klebelsberg Kunó emlékére rendezett kiállításon két különtermet kaptak. A Gerevich által elképzelt homogén összkép kialakítására a Rómában 1934ben megrendezett II. Arte Sacra (Nemzetközi Egyházművészeti Kiállítás) kínált jó alkalmat. A külföldi elismerések ellenére a római ösztöndíjasok művészete Magyarországon túl modernnek számított. A művészeket az állam kezdetben a vásárlásokon túl nem támogatta, csak később juttatta őket reprezentatív feladatokhoz (párizsi világkiállítás pannói, 1937). Nagyobb megbízásokkal elsőként a katolikus egyház látta el őket, ezek közül a legjelentősebb az 1933-ban felszentelt, heves vitákat kiváltó városmajori templom, amelynek minden részét (épület, üvegablakok, szobrok, oltárképek) római ösztöndíjasok készítették (Árkay Bertalan, | Sztehló Lili, Pátzay Pál, Molnár C. Pál). A későbbi évfolyamok résztvevői is felléptek közösen (Újabb római magyar művészek kiállítása, 1936), az ösztöndíj első korszaka azonban időközben lezárult: 1935-ben a kurátori funkció megszüntetésével véget ért Gerevich Tibor meghatározó szerepe. A római ösztöndíjasok sora tovább folytatódott, ugyanakkor a Római Iskola megjelölés a résztvevő művészektől függetlenül egyre inkább egy elsősorban vallásos tárgyú műveket felvonultató - itáliai igazodású neoklasszicista stílustörekvés megnevezésévé vált. Irodalom P. SZŰCS J.: A római iskola, Budapest, 1987 ZWICKL A.: La "Scuola di Roma" - borsisti ungheresi a Roma. In: La Scuola Romana: Artisti ungheresi a Roma negli anni Trenta (kat.), Galleria Nazionale d'Arte Moderna, Róma, 1998. 15-32. ZWICKL A.: A korszerű reprezentáció kísérlete - a római iskola. In: ANDRÁSI G.-PATAKI G.-SZÜCS GY.-ZWICKL A.: Magyar képzőművészet a 20. században, Budapest, 1999. 96-101. (ZWICKL ANDRÁS) ROMBAUER János

festő Született: Lőcse, 1782. május 28. Meghalt: Eperjes, 1849. február 12. Mestere: Stunder Jakab Az asztalos családból származó festő akadémiai tanulmányairól nincsenek adatok, festeni a szülővárosában élő dán származású Stunder Jakabtól tanult. 225 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

Korai munkája, a hotkóci Csáky-kastély azóta szinte teljesen átalakított angolparkjának huszonnégy részletét ábrázoló "tájportréja" (1803, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Képcsarnok) a kerttörténeti kutatások fontos forrása. Szappanbuborékot fújó gyermek című festménye (1805, Márkusfalva) a vanitas-ábrázolások tradíciójának továbbélését, az Ifjú tájban című portréja (1804, Kassa, Vychodoslovenské Galéria) hátterében látható romantikus angolkert pedig az új, érzékeny természetszemlélet hazai elterjedését jelzi. Steinhübl Sámuel eperjesi kereskedő arcképének (1804, Pozsony, Narodni Galeria) hátterében az ábrázolt foglalkozására utaló tengeri kereskedelmi hajó látható. Rombauer 1806-ban a Bártfafürdőn tartózkodó Iljinszkij gróf meghívására Szentpétervárra utazott, ahol az orosz nemesség (Litvinov tábornok, 1812, Jitomir, Múzeum) és értelmiség (Fessler Ignác Aurél történetíró, a pétervári evangélikus egyház szuperintendense, 1821, MTA Gyűjteménye) kedvelt arcképfestőjévé vált. 1824-ben visszatért Magyarországra, s Eperjesen telepedett le. A városi polgárokról (Sterbinszky László és neje, 1835) és a környékbeli nemesekről (Forgách Júlia, 1825 k., Eperjes, Városi Múzeum; Szirmay János, 1835, Eperjes, Városi Múzeum) készített arcképein kívül tájképeket (Eperjes látképe, 1830 körül, Eperjes, Városi Múzeum), oltárképeket (Hitetlen Tamás, 1834, Eperjes, evangélikus templom) és allegorikus-mitologikus ábrázolásokat (A tavasz [Flóra, Május], 1820-30-as évek fordulója, Eperjes, Városi Múzeum) is festett. Irodalom DIVALD K.: Adatok Rombauer János festőről, Budapest, 1904 TYIHOMIROV, A.: Rombauer Oroszországban, A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei, 1961. 131-151. PETROVÁ-PLESKOTOVÁ, A.: Ján Rombauer a jeho presovski sucasnici (kat.), Galéria Vytverného Umenia v Presove, Bratislava, 1963. december1964. január. Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 131-132. SZABÓ J.: A 19. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 GALAVICS G.: Magyarországi angolkertek, Budapest, 1999. 41-45. (PAPP JÚLIA) RÓTH Miksa

üvegfestő, mozaikműves Született: Pest, 1865. december 26. Meghalt: Budapest, 1944. június 14. Mestere: Róth Zsigmond A 19. és 20. század fordulójának divatos műfajával, az üvegfestészettel apja, Róth Zsigmond műhelyében ismerkedett meg, majd Nyugat-Európa művészeti központjaiba ellátogatva módszeresen bővítette szakmai ismereteit. Önálló "üvegfestészeti műintézetét" 1885-ben nyitotta meg a fővárosban, s tevékenységét két évvel később kiterjesztette az üvegmozaik területére is. Neve és művészete a millennium éveiben lett közismert, amikor együttműködve a kor kiváló építészeivel, számos budapesti és vidéki köz- és magánépület (Országház, Bazilika, Deák-mauzóleum, Greshampalota, Zeneakadémia, Széchenyi-fürdő, kassai dóm, Andrássy-ebédlő stb.) dekoratív díszítésére kapott megbízást. Helyesen ismerte fel, hogy az üvegfestészet díszítőművészet, s mint ilyennek, a díszítendő épület stílusával és rendeltetésével kell harmonizálnia. Ezért készíthetett egy időben - igazodva a korabeli magyar építészet sokszínűségéhez - historizáló, magyaros és szecessziós motívumokkal operáló ablakokat. Művészetére felszabadító hatással volt a Tiffany által felfedezett opálüveggel való 226 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

R

megismerkedése, amelynek sajátos árnyalatgazdagsága szerencsésen kapcsolódott az ún. floreális szecesszióhoz. A Róth-műhely a mozaikművesség terén is jelentőset alkotott, 1902-ben itt készült először cementbe ágyazott plasztikus mozaik. Üvegfestészeti alkotásai a párizsi és torinói világkiállításon aranyérmet, az amerikai St. Louis-ban nagydíjat, itthon 1899-ben Iparművészeti Nagy Állami Aranyérmet kaptak. Kivitelezőként a korabeli magyar művészet számos kiválóságával dolgozott együtt, a leghoszszabb ideig a gödöllői művésztelep | [lásd] két vezetőjével, Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd]ral és Nagy Sándor | [lásd]ral. Közös munkájuk eredményei - többek között - a Velencei Biennálé magyar pavilonjának üvegablakai és mozaikjai, a szabadkai városháza ablakai, a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermének négy, székely népballadát feldolgozó ablaktriptichonja. 1914-ben a Lipótmezei Elmegyógyintézet kápolnájának hat hatalmas méretű, a keresztény mitológia témáit bemutató szecessziós üvegablakát készítették el. Róth művei külföldre, Norvégiába, Hollandiába, Olaszországba is eljutottak, Maróti Géza társaságában ő tervezte a mexikóvárosi Nemzeti Színház ablakait. Emlékiratai Egy üvegfestőművész az üvegfestészetről (1942), ill. Egy üvegfestőművész emlékei (1943) címmel láttak napvilágot. Emlékkiállítását 1985-ben a Kecskeméti Galéria rendezte meg. Budapesti, Nefelejcs utcai egykori lakóháza ma emlékmúzeum. Irodalom VARGA V.: Róth Miksa művészete, Budapest, 1993. (TASNÁDI ATTILA)


S S SCHALLER István

festő Született: Győr v. Bretz in Tirol, 1707. december 24. v. 1708 Meghalt: Sopron, 1779. február 21. Tiroli származású festő. 1730-33 között a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, neve 1741-ig fordul elő a császárváros plébániai anyakönyveiben. 1742-től Győrben, 1764 után Sopronban élt és dolgozott. Egyenletesen közepes színvonalú, késő barokk festészetét osztrák példaképek mellett a soproni pályatárs, Dorffmaister István | [lásd] befolyásolta. 1744 előtt festhette a győri Magyar Ispita templomának Szent Erzsébet-oltárképét az oromzati Szent Mártonnal. 1756-ban szignált freskói a győri Apátúr-ház stukkós dísztermében a pannonhalmi bencések megbízásából készültek (Az egyház diadala; Szent Imre Pannonhalmán; Szilveszter pápa álma; Szent István és Asztrik apát; emblémák feliratokkal). 1760-ban kifestette a vasszécsényi Ebergényi-kastély dísztermét és kápolnáját. A füssi római katolikus templom falképei és a győri székesegyházban végzett munkái 1763-ból nem maradtak ránk. Az 1760-as években a győri Orsolya-apácák templomában és ebédlőjében készített freskókat (pl. Mária eljegyzése, rajzvázlata: Sopron, Zettl-Langer-gyűjtemény) festő rokonai segédletével. Fontosabb jelzett olajképei: Mária mennybemenetele, 1757; Szent Antal, 1760; Mária neveltetése; Nepomuki Szent János, 1770, Borsmonostor ciszterci apátsági templom; Krisztus Simon házában, 1763, Sopronhorpács, plébániatemplom; Borgia Szent Ferenc és Szent Margit, 1765, Sopron, Szent György-templom; Szent Angéla, 1769, Sopron, Orsolyiták temploma; Immaculata, 1772, Kőszeg, Szent Jakab-templom; Nepomuki Szent János gyóntatja a királynét, 1774, Fertőszéplak, templom; Frumwald Lipót képmása, 1777, Magyar Nemzeti Múzeum; Szent Imre, 1778, Celldömölk, bencés apátsági templom. Adatok vagy stílus alapján Schaller Istvánnak tulajdonított művek: Szent Angéla, Győr, Xantus János Múzeum; Mária látogatása és Szent Ferenc elragadtatása; Sajghó Benedek pannonhalmi főapát arcképe, Pannonhalma, Bencés Főapátság, Képtár; Kálvária-sorozat, Pozsony, Slovenská národná galéria. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. 247. N. MÉSZÁROS J.: Festészet Győrött a XVII-XVIII. században. Győri festők, Győri Tanulmányok 12., 1992. 125-138. GARAS K. és RÓZSA GY. In: Mons Sacer 996-1996 (kat., szerk.: TAKÁCS I.), Pannonhalma, 1996. 41., 47-48., 123. (JÁVOR ANNA)

SCHALLHAS Károly Fülöp

festő Született: Pozsony, 1769 Meghalt: Bécs, 1797. szeptember 21. Mestere: Johann Christian Brand


S

A magyarországi származású, Ausztriában letelepedett és nevet szerzett művész bécsi képzőművészeti akadémiai tanulmányait feltehetően 1781ben, Johann Christian Brand tanítványaként kezdte meg. 1787-ben akadémiai díjat kapott. 1790-ben tagja lett a bécsi akadémiának, 1795-től a tájrajz szakon korrektorként dolgozott, később Johann Christian Brand, ill. Friedrich August Brand tanársegédjeként tájképfestészetet tanított. Bár művészete alapvetően a németalföldi tájképfestészet hagyományaira épült, alkotásain már az érzelmességre, bensőségességre törekvő új természetszemlélet is megfigyelhető. Osztrák tájakat megörökítő rajzainak egy része metszetsorozatokban jelent meg (Ansichten von verschiedenen Gegenden Oesterreichs, 1790). A Magyar Nemzeti Galéria öt olajfestményét őrzi, köztük a Tájkép horgásszal és a Táj (1795 k.) című alkotásokat, amelyek árkádiai-bukolikus hangulatukkal a németalföldi előképek mellett az itáliai tájképfestészet tradícióit őrzik. Irodalom LAJTA E.: Schallhas Károly művészetéről, A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1953, Budapest, 1954 Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 121. (PAPP JÚLIA) SCHÉNER Mihály

festő, szobrász, keramikus Született: Medgyesegyháza, 1923. január 9. 1947-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola rajztanár szakán végzett, 1956-ig tanított. 1995-ben Kossuth-díjat kapott. Nagyon sok műfajt művel, dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Rajzol és szerkeszt, farag és épít, gyúr, varr és ragaszt, felhasználja a mézesbábok öntőformáit. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Mester és művész egy személyben. Háromlépcsős folyamatban gondolkozik és dolgozik: rajzban tervez, majd fest, szobrot készít, "formába önt", mindig a végső plasztikai megoldást keresi. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner Mihály művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezetnek vissza. A felismerhető motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A hatvanas években főként a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek (amelyek időlegesen felváltják a vásznakat) felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely a művész különös szürrealista átiratában jelentkezik (Posztókotlós). Meglepő kultuszszobrot, a művészet bálványát alkotja meg a "teremtő kéz"-nek tisztelegve. Ezután váratlanul visszatér a puritán képi és formai rendbe, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott, szenvedélyesen vonagló képi felületeket teremt. Játékossága nem csak művészeti produktumokat segített létrehozni: Schéner készít apró gyermekjátékokat, térstruktúratereket, mászókákat is, báb- és díszletterveket is (pl.: Tersánszky Józsi Jenő: 229 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

A varázshegedű, Bábszínház). Több szobra áll közterületen (Dorottyás kocsi, Vörösmarty úti lakótelep; Berlinerkendős öregasszony; Csikóhuszár, Szoborpark, Dunaújváros). Írása jelent meg többek között Meditáció Barcsay művészetéről (Új Auróra, 1984/2.), Hommage a Huszárik Zoltán (ÉS, 1986. máj. 23.), Váradi Zoltán fotói (Új Auróra, 1987/1.), Építészet és textilművészet, Csete György építész, Csete Ildikó textilművész (Új Auróra, 1987/2.), Kézkivirágzások (Budapest, 1997) címmel. Irodalom SOLYMÁR I.: Schéner Mihályról kiállítása ürügyén, Budapest, 1972 FRANK J.: Schéner Mihály. In: Szóra bírt műtermek, Budapest, 1975 SZAMOSI F.: Schéner Mihály (kismonográfia), Budapest, 1978 ROZGONYI I.: Hosszú út a játszótérig. Beszélgetés a művésszel, Művészet, 1980/5. (MULADI BRIGITTA) SCHERVITZ Mátyás

festő Született: Buda, 1701 k. Meghalt: ?, 1771 Budán, gyakorta a Zichy család megbízásából dolgozó barokk festő. 1740ben négy templomi zászlót festett a tabáni Szent Katalin-templomnak. 1741ben Albertshauser (Obertshauser) Jánossal és Landtrachtinger Gáspárral a József trónörökös születésének tiszteletére emelt diadalkaput díszítette. 1747-ben a tabáni Szent Katalin-templom főoltárát aranyozta Stettner Sebestyénnel (tűzvészben elpusztult). 1750-ben a budai Újlaki-templom szentélyét festette (elpusztult). 1751-ben diadalkaput emelt Mária Terézia látogatására. 1753-ban megfestette Budán a krisztinavárosi Mária-kápolna mára lebontott mennyezetképét: Mária hét főünnepe. 1753-ban dohányszelencére arcképet festett a Zichy család számára. 1759-ben Szent Ivó-oltárképet készített az egykor a kiscelli trinitárius, jelenleg az óbudai Szent Péter és Pál-főplébániatemplomba. 1760-ban Budán a kapucinus templomba Szent Erzsébetet ábrázoló főoltárképet festett özvegy gróf Zichy Miklósné költségén (elpusztult). Irodalom SCHOEN A.: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930. (LIPP MÓNIKA)

SCHICKEDANZ Albert

építész, festő Született: Biala, 1846. október 14. Meghalt: Budapest, 1915. július 11. Karlsruhéban és Bécsben tanult. Budapesten először Szkalnitzky Antal, majd Ybl Miklós | [lásd] mellett dolgozott. Első nagyobb alkotása gróf Batthyány Lajos mauzóleuma (1871) a Kerepesi úti temetőben. Fő művei, a Hősök terén levő Műcsarnok (1895, Herzog Fülöp Ferenccel közösen) és a Szépművészeti Múzeum (1900-06) a görög építészet elemeinek eklektikus alkalmazásával épültek. A tér közepén álló Millenniumi emlékmű építészeti részének terveit ugyancsak ő készítette (a szobrok és a domborművek többsége Zala György | [lásd] munkája). Schickendanz készítette több fővárosi emlékmű (Deák-szobor, 1887; budavári Honvéd-szobor, 1882; Arany János-szobor, 1883) talapzatának terveit. Festőként 1880-tól állított ki a Műcsarnokban. 1880-1902 között az Iparművészeti Iskola tanára volt. 230 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

Városképeit a Budapesti Történeti Múzeum őrzi. Életműkiállítását 1996-ban a Szépművészeti Múzeumban rendezték meg. Irodalom ELEK A.: Schickedanz Albert, Nyugat, 1915/19. GÁBOR E.: Az Ezredéves emlék, Művészettörténeti Értesítő, 1983/4. ISTVÁNFI GY.: Műcsarnok, Budapest, 1986 PROHÁSZKA L.: A Millenniumi emlékmű, Budapest, 1988 BARKÓCZI GY.: Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1989 Schickedanz Albert 1846-1915 (kat., szerk.: GÁBOR E.-VERŐ M.), Budapest, 1996 VIZY L.: A Batthyány Mauzóleum a Kerepesi úti temetőben, Műemléklap, 2001/11-12. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ) SCHMIDDELY Dániel

festő Született: Pozsony, 1705 Meghalt: Pozsony, 1779. április 10. Mestere: Kamauf Barokk festő. Kamauf tanítványa volt. 1728-ban iratkozott be a bécsi Akadémiára, majd Pozsonyban telepedett le, és rajztanítással, valamint arcképfestéssel foglalkozott. Megfestette pl. II. József arcképét (Pozsony, Slovenská národná galéria), ill. Mária Teréziát mint magyar királynőt (1741, Pozsony, Városháza). Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955. (LIPP MÓNIKA)

SCHMIDT, Anton

festő Született: Bécs, 1714? Meghalt: Besztercebánya?, 1769 után Mestere: Giuseppe Galli Bibiena Késő barokk festő a felvidéki bányavárosokban. Kétszer szerepelt a bécsi akadémia 1728 és 1733 közötti beiratkozási névsoraiban, 1745-ben pedig az akadémikusjelöltek listáján. Feltételezhető, hogy pályáját Giuseppe Galli Bibiena | [lásd] mellett kezdte: 1736-ban figurafestőként működött közre az ebenthali Koháry-kastély Olympos-freskójánál. Művészetére meghatározó hatást gyakorolt Martino Altomonte és Johann Georg Schmidt érett barokk formakincse; változatos díszítő hajlama, eredeti, világos színezése puha, kissé önismétlő alakfestéssel párosul. Az 1740-es évek második felében a hegybányai hieronymitáknak készített több sorozat oltárképet (pl. Mária neveltetése; Jézus körülmetélése), részben a tárnák védőszentjeiről (Szent Borbála; Szent Kelemen, Selmecbánya, Banské múzeum). 1746-51 között dolgozhatott a selmecbányai Kálvária három kápolnájának kifestésén. 1744ben, majd 1749-től Koháry Antal gróf szentantali kastélyában működött (homlokzati oromképek, lépcsőházi freskó, kápolna mennyezetképe, Mária mennybevitele-oltárkép; dekoratív falfestés a szalonban, kandallóellenző), később kifestette a család temetkezési helyéül szolgáló Nepomuki Szent János-kápolnát (1757 k.). 1749-től foglalkoztatták a privigyei [Prievidza] 231 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

piaristák: oltárképek a templomban (Pestisszentek a Madonna előtt; A tizennégy segítőszent, 1754 után), a piarista kollégium alapítóinak képmása (Bajmóc, Múzeum). Schmidt diadalíveket tervezett Lotharingiai Ferenc császár 1751-es és II. József 1764-es bányavárosi látogatása alkalmából: múzeumok őrzik ezek nyolc szignált, színezett, lavírozott tollrajzát (Körmöcbánya, Selmecbánya, Bécs). Főműve a körmöcbányai plébániatemplom kifestése, fő- és mellékoltárképeinek együttese lehetett 1760-ban; a templomot 1880-ban lebontották. Oltárképei (Mária mennybevitele; Szent József halála; Krisztus a kereszten; A királyok imádása, ferences templom) rangos előképek (Sebastiano Ricci, Paul Troger, Carlo Maratta) után készültek. A besztercebányai plébániatemplom mennyezetfreskója 1766-ból (Mária megkoronázása; A Szent Kereszt megdicsőülése; A Szentlélek galambja; Az eretnekek bukása bonyolult látszatarchitektúrával) Schmidt legjobb képességeiről tanúskodik. 1769-ben Egerben tárgyalt a minorita templom kifestéséről, amelyet már nem ő végzett el. Irodalom PETROVÁ-PLESKOTOVÁ, A.: Maliarstvo 18. storočia na Slovensku, Bratislava, 1983. 69-73. PETROVÁ-PLESKOTOVÁ, A.: Adalékok Anton Schmidt festő életútjához és pályakezdéséhez, A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Budapest, 1991. 199-204. (JÁVOR ANNA) SCHRÖTT Erasmus

festő Született: Kbely pri Prahe, 1755 Meghalt: Kassa, 1804. február 20. A feltételezhetően a bécsi képzőművészeti akadémián folytatott tanulmányok után rajztanárként, festőként és grafikusként működött. 1781ben két allegorikus mennyezetképet készített a kassai városháza számára, de színházi díszleteket, oltárarchitektúrát, oltárképeket is festett. 1789-ben kassai polgárjogot kapott, 1790-ben a városi Nemzeti Rajziskola tanára lett. 1798-99-ben keletkezett festői, regényes tájakat ábrázoló, félbemaradt metszetsorozata (Malerische Ansichten von Ungarn) az önálló tájkép hazai fejlődésének fontos állomása (A Tarpataki vízesés a Tátrában; A Felkavölgyi vízesés; A menedékkői karthauzi kolostor romjai a Szepességben). A tájképfestészet elemeivel élénkítette a céhlevelek hagyományos vedutaábrázolásait (Eperjes látképe céhlevélen, 1800 k., Magyar Nemzeti Múzeum) is. Irodalom SZABOLCSI H.: Magyarországi bútorművészet a 18-19. század fordulóján, Budapest, 1972 Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 124-127. (PAPP JÚLIA)

SCHULEK Frigyes

építész Született: Pest, 1841. november 19. Meghalt: Balatonlelle, 1919. szeptember 5. Mestere: Van der Hüll 232 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

Mestere: Schmidt Frigyes A magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége. Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Hüllnél, majd Schmidt Frigyes mesteriskolájában végezte. 1870-ben Pesten telepedett le, és Steindl Imre | [lásd] irodájában dolgozott. 1871-ben a Mintarajziskola tanára, 1872-ben a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, 1903-tól 1911-ig a műegyetemen a középkori építészet tanára volt. Műegyetemi tanár, az MTA tagja. Számos magyar középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez: a Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom átépítése (1873-96), a jáki templom, a csütörtökhelyi kápolna, a kisszebeni templom, a lőcsei városháza stb. Tervei szerint épült a szegedi református templom (1880-83), az 1903ban felavatott Halászbástya, a budapesti jánoshegyi Erzsébet-kilátótorony (1910). Fontos írása A budavári főegyház környékének rendezése (Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye, XXVIII., 1894). Irodalom LENGYEL G.: Schulek Frigyes emlékezete, Nyugat, 1920 FORSTER GY.: Schulek Frigyes emlékezete, MTA Emlékbeszédek, Budapest, 1925 YBL E.: Schulek születésének százéves fordulója alkalmából, Szépművészet, 1941. SIDLÓ Ferenc

szobrász Született: Budapest, 1882. január 21. Meghalt: Budapest, 1953. január 11. Mestere: Mátrai Lajos, Stróbl Alajos, Hans Bitterlich, Wilhelm von Ruemann Az Iparművészeti Iskolán Mátrai Lajos, a Képzőművészeti Főiskolán Stróbl Alajos, | [lásd] Bécsben Hans Bitterlich, Münchenben Wilhelm von Ruemann növendéke volt. 1906-tól a Műbarátok Köre ösztöndíjával három évig Rómában élt, de a nyarakat a gödöllői művésztelep | [lásd]en töltötte. 1908-ban telepedett le Gödöllőn, ahol 1912-ig élt. 1910-ben egy évet Münchenben, 1913-ban néhány hónapot Firenzében töltött. 1924-től 1948-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1929-ben az Ernst Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása. Munkásságára a gödöllői művészek spiritualizmusa és Ivan Meńtroviš hatott, akinek műveit már 1909-ben felfedezte, később cikket is írt róla (Magyar Művészet, 1936). Korai szobrain a naturális formákat az extatikus lelkiállapot kifejezésével egyesítette (Ébredés, 1911, Gödöllő, Városi Múzeum), és ezt szinte a végletekig túlhajtotta moralizáló fejtanulmányain (az Ember-ciklus, 1926-27). Irreális mozdulatú, kemény formálású női aktokat, portrékat és számos emlékművet készített. Legismertebb művei: a rárosmulyadi (Muľa) római katolikus templom angyalfigurái (1909-11), a marosvásárhelyi kultúrpalota domborműve (Ferenc József koronázása, 1913), a budapesti Danaidák kútja (1933), a székesfehérvári Szent István-szobor (1938). Készített grafikákat, kerámiákat és gobelinterveket is. Irodalom HARSÁNYI K.: Sidló Ferenc, Magyar Művészet, 1927 (III.), 251-266. (NAGY ILDIKÓ)

SIGRIST, Franz

festő Született: Alt-Breisach, 1727. május 23. 233 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

Meghalt: Bécs, 1803. október 21. Késő barokk német freskó- és táblaképfestő, rajzoló és rézkarcoló. Asztalos fia, 1744-től 1753-ig látogatta a bécsi Képzőművészeti Akadémiát. 1752ben Jób-képével második díjat nyert a festészeti pályázaton. 1754-ben Augsburgba költözött, az ottani akadémia tanára lett, és grafikai sokszorosítás céljára apró színes vagy grisaille-képeket festett (pl.: Az alkimista, Budapest, Szépművészeti Múzeum). Néhány nagyszabású freskó (Zwiefalten, bencés templom, 1758; Seekirch, 1760) és oltárképek mellett az Augsburgban honos homlokzatfestés műfajában is alkotott. 1764-től ismét Bécsben élt, és 1767-ig Martin van Meytens munkatársaként közreműködött Schönbrunn dekorációjában (Bécs, Kunsthistorisches Museum). 1772-75 között Maria Langegg plébániatemploma mellékoltárképeit és a bécsi Lichtentaler templom karzat alatti mennyezetfreskóját festette. Késői főműve az egri líceum dísztermének mennyezetképe, a tervezett egyetem tudományszakjait korhű jelenetekkel bemutató, derűs Négy fakultás-freskó, amelyen Eszterházy Károly püspök részletes programja alapján, fia segédletével dolgozott 1780-tól 1782-ig. Utolsó monumentális műveit a burgenlandi Ruszt és Lók plébániatemploma őrzi (Szentháromság-főoltárfreskó és két mellékoltárkép, 1798; Mária mennybevitele-főoltárkép, 1800, változata: Budapest, Szépművészeti Múzeum). A nemzedékére jellemző Troger-hatás mellett a délnémet freskófestők, Maulbertsch | [lásd] és a németalföldi zsánerfestészet befolyásolták expresszív stílusát, amely végül a korai klasszicizmus vívmányait is befogadta. Irodalom BETKA MATSCHE-VON WICHT: Franz Sigrist, 1727-1803: Ein Maler des 18. Jahrhunderts, Weissenhorn, 1977. (JÁVOR ANNA) STANETTI, Dionysius Ignatius szobrász Született: Beneschau, 1710. július 2. Meghalt: Körmöcbánya, 1767 Sziléziából Magyarországra származott késő barokk szobrász és kőfaragó, nem feltétlenül itáliai eredetű családból. Johann (Giovanni, Jan) Stanetti (1663-1726), neves bécsi szobrász unokaöccse, Anton Stanetti (1705-59) tescheni szobrász fivére. 1737 körül Teschenben működött. 1745. február 21-én Körmöcbányán megházasodott, és haláláig e város polgára volt. Már 1741-től dolgozhatott Privigyén a piaristáknak (homlokzati szobrok és valószínűleg a főoltár, 1753-57 között), és a tavarnoki kastély díszítésén. 1751-ben szignálta két rokokó asztal tervrajzát (Magyar Országos Levéltár). 1758-tól 1764-ig készült a selmecbányai főtéri háromoszlopos Szentháromság-emlék, amelynek fából készült modellje is fennmaradt (Laurentius Dando asztalosmunkája, 1757, Selmecbánya, Banské múzeum). 1756-ban szerződött a selmecbányai jezsuita templom Szent Keresztoltárának szobraira, 1763-ban huszonnégy címert faragott a hegybányai hieronymitáknak. Ugyanakkor megkezdte az (1880-ban lebontott) körmöcbányai Szűz Mária-plébániatemplom Mária mennybevitelefőoltárának és további szobrászi berendezésének elkészítését, amely a 19. század végén különböző gyűjteményekbe került. 1765. október 3-án Martin Vogerl | [lásd]lel együtt szerződött a körmöcbányai obeliszktípusú, sokalakos Szentháromság-emlék felállítására, saját modellje alapján, a hainburgi Mária-oszlop mintájára. A munkát haláluk után, 1773-ra Anton Mayer és Josef Jenitzer kőfaragó fejezte be. Stanetti nagy műhelyt foglalkoztatott. Méltóságteljes, monumentális figurái az 1700 körüli bécsi 234 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

érett barokk szobrászat, a birodalmi stílus hagyományait felelevenítő, klasszicizáló alkotások, melyek a bányavárosok művészetében számos követőre leltek. Irodalom AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon, Budapest, 1959. I. 67-68., 278. FRITSCH, E.: Stanetti, eine Bildhauerfamilie des Barock, Adler (különnyomat), Wien, 1986 BALÁŅOVÁ, B.: Oltár Nánebozvatia Panny Márie bývalého farského kostola v Kremnici, Ars, 1998. 1-3, 180-201. (JÁVOR ANNA) STEINDL Imre

építész Született: Pest, 1839. október 29. Meghalt: Budapest, 1902. augusztus 31. Tanulmányait a budai Műegyetemen 1859-ben és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte. 1869-ben a budai Műegyetem tanára. 1898-ban az MTA levelező tagja lett. Eklektikus művész, akinek érdeklődése előbb a reneszánsz, utóbb a gótika formavilága felé fordult. Főbb művei: a budapesti új városháza (1870-72, Váci utca 62-64.), a Múzeum körúti egyetemi épület (1880-83), a budapesti Rózsák tere plébániatemplom (18971900) s mindenekelőtt a neogótikus Országház (1884-1904), amely az angol gótikát és részben barokk elemeket ötvöző kialakításával, egyedi jellegével a korabeli parlamentépületek kiemelkedő példája. Több műemlék restaurálása is fűződik nevéhez, így a vajdahunyadi váré (1870-74), a szegedi ferences templomé (1876), a kassai székesegyházé (1877) stb. Könyvei jelentek meg A kassai székesegyház (Budapest, 1896) és Az új országházról (Budapest, 1899) címmel. Irodalom CSÁNYI K.: Steindl Imre, Művészet, I. 1902 CSÁNYI K.: Steindl Imre emlékezete, Magyar Építőművészet, 1952/3. EGRI M.-WELLISCH I.: Az Országház, Budapest, 1956 ZAKARIÁS G. S.: Budapest, Budapest, 1961).

Stibor-síremlékek mestere

szobrász A Zsigmond-kori magyarországi kőszobrászat egyik kiemelkedő alakja, aki feltehetően az 1974-ben talált ún. budavári szoborlelet alkotó műhelyben működött, ill. abból vált ki. Nevét a minden bizonnyal az ifjabb Stiborici Stibor megrendelésére 1430 körül készített vörösmárvány síremlékekről kapta; Stiborici I. Stibor, erdélyi vajda (+1414) székesfehérvári síremlékéről, amelyből a szarkofágfedlap töredékei maradtak fenn (Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; magángyűjtemény), valamint Stiborici II. Stibor (+1434) sírkövéről (Budapesti Történeti Múzeum), amely a budai Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomból került elő. A mester műhelyéhez köthető egy női fejes és egy Stibor-címeres töredék (Budapesti Történeti Múzeum), amelyeket a budai Szent Zsigmond-prépostság területén találtak, s feltehetően a Stibor család egy nőtagjának síremlékéhez tartoztak. Irodalom ENGEL P.-LŐVEI P.-VARGA L.: Zsigmond-kori bárói síremlékeinkről, Ars Hungarica, 1983/1, 21-48.


S

LŐVEI P.: Síremlékszobrászat. In: BEKE L.-MAROSI E.-WEHLI T.: Művészet Zsigmond király korában 1387-1437, Budapest, 1987. 281-283. LŐVEI P.-VARGA L.: Stiborici I. Stibor erdélyi vajda (+1414) síremléke, Stiborici (Bolondóci) II. Stibor (+1434) síremléke. A Stibor család egy nőtagjának síremléke. In: BEKE L.-MAROSI E.-WEHLI T.: Művészet Zsigmond király korában 1387-1437, Budapest, 1987. 291-294. (BORECZKY ANNA) STOCK, Johann Martin

festő, grafikus Született: Nagyszeben, 1742 Meghalt: Nagyszeben, 1800 Az erdélyi szász festőcsaládból származó művész tanulmányait 1763-71 között a bécsi akadémia festészeti osztályán, majd a Rézmetsző Akadémián (1771-74) folytatta. 1774-85 között az élénk kulturális élettel rendelkező, Bécs művészeti és szellemi vonzáskörzetébe tartozó Pozsonyban működött. Itt nemcsak a nagy múltú helyi topográfiai-államismereti iskola magyar tudatú, német származású tudós képviselőivel (Korabinsky János, Windisch Károly) került kapcsolatba, hanem Magyarország itt székelő helytartójával, Mária Krisztina főhercegnő férjével, a műgyűjteményéről és művészetpártolásáról nevezetes Albert herceggel is. Műgyűjteménye gyarapításához az 1770-es évektől tanácsokkal szolgált Bruckenthal Sámuelnek, Erdély kormányzójának is. Magyarországon (Horányi Elek arcképe, 1774, metszetről ismert) és Ausztriában (J. Plenk gyógyszerész arcképe, 1776, Bécs, Historisches Museum der Stadt Wien) egyaránt kapott képzőművészeti megbízásokat. 1786-ban Erdélybe költözött, itt Nagyszebenben, Segesvárott és más városokban tevékenykedett. Keresett portréfestő lett (Bruckenthal Sámuel, Nagyszeben, Bruckenthal Múzeum; Bruckenthal Péter, Magyar Nemzeti Galéria; Huttern Anna Mária képmása, 1787, Nagyszeben, Bruckenthal Múzeum), de vállalta oltárképek (Segesvár, Hegyi templom; Szászsebes, evangélikus templom) készítését is. A Bruckenthal-gyűjteményben restaurátori munkákra kapott megbízatást. 1778-ban saját kezdeményezésére hozzákezdett a Magyarország néprétegeit bemutató első hazai metszetsorozat elkészítéséhez. Az Abbildungen verschiedener Inwohner Ungarns und Siebenbürgens (Magyarország és Erdély különböző lakosainak képei) címmel kiadott első sorozat hat rézkarca hazai cigányzenészeket ábrázolt (Cigány cimbalmos mulató huszárral; Hegedülő cigány; Cigány cimbalmos és közönsége; Bőgőn játszó cigány stb.). Bár munkájának mintaképéül bécsi akadémiai tanára, Johann Christian Brand Kaufruf in Wien című, 1775-től negyven lapon megjelentetett, népi foglalkozásokat bemutató metszetsorozata szolgált, annak az egzotikus vonásokat kiemelő, pittoreszk előadásmódja helyett - minden bizonnyal a pozsonyi honismereti iskola tagjainak hatására - az ábrázoltakat népcsoportok szerint, etnikai sajátosságaik kiemelésével kívánta bemutatni. A holland zsánerfestészet kompozíciós hagyományainak átvétele mellett törekedett az élethű ábrázolásra is: a korabeli feljegyzések szerint lerajzolta a galántai cigányzenészeket. Bár a sorozat többi része - anyagi támogatás hiányában - nem készült el, a megjelent lapok hatása számos későbbi hazai cigányzenész ábrázoláson (pl. Bikessy Heinbucher József viseletsorozatán) kimutatható. Irodalom PATAKY D.: A magyar rézmetszés története a XVI. századtól 1850-ig, Budapest, 1951. 224-225. BIELZ, J.: Johann Martin Stock, Sibiu, 1956 Művészet Magyarországon 1780-1830 (kat., szerk.: SZABOLCSI H.GALAVICS G.), Budapest, 1980. 56-57., 148. 236 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 427. (PAPP JÚLIA) STRANOVER Tóbiás

Névváltozat: [Stranovius] festő Született: Nagyszeben, 1684. június 10. Meghalt: Bath, 1756. február 23. Mestere: Bogdány Jakab Nagyszebeni festőcsaládban született. Bogdány Jakab | [lásd] tanítványa és veje. Londonban, Hollandiában, Hamburgban és Drezdában dolgozott. Csendéleteket és állatképeket festett mestere stílusában. Virág- és gyümölcscsendéletein érezhető a holland festészet hatása (Baromfiudvar macskával és galambokkal; Táj szárnyasokkal, Magyar Nemzeti Galéria). Szülővárosába hazatérve aprólékosan részletezett virágcsendéleteket festett, amelyekből több példány a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban van. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVII. században, Budapest, 1953. (LIPP MÓNIKA)

STRAUB, Philipp Jakob

szobrász Született: Wiesensteig, 1706. április 30. Meghalt: Graz, 1774. augusztus 26. Württembergből származott, Münchenben tanult. Grazban műhelyt tartott fenn, ahol 1734-ben elkészítette a Kálváriahegyen a Nepomuki Szent Jánosemléket, 1742-ben pedig a plébániatemplom Nepomuki Szent Jánosoltárának szobrait. Nagy valószínűséggel neki tulajdoníthatók az egervári római katolikus templom főoltár-tabernákulumának szobrai (1757), közöttük Szent Rókus és Szent Sebestyén (Magyar Nemzeti Galéria, helyükön ma másolatok állnak). Az 1760-as években a szécsiszigeti és az ercsi római katolikus templom rokokó szobordíszét faragta műhelyével. Donner klasszicizáló stílusától eltérő szobrászati irányzatot honosított meg. Irodalom AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon, Budapest, 1959. (LIPP MÓNIKA)

STRÓBL Alajos

szobrász Született: Liptóújvár, 1856. június 21. Meghalt: Budapest, 1926. december 13. Mestere: Zumbusch 1876-80 között a bécsi képzőművészeti akadémián Zumbuschnál tanult. Negyven éven át a legfoglalkoztatottabb emlékműszobrász volt. 1878-ban készült terrakotta Önarcképe, valamint a márvány és bronz mesteri kombinációjával mintázott Perzeusz. Az 1884-re felépült Operaház 237 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

főpárkányára két zeneszerző szobrát (Cherubini és Spontini) mintázta. 1881ben ő készítette az épület főbejárata mellé Erkel és Liszt ülő alakját, valamint a két szfinx szobrát (1882). Az épület belsejében Stróbl műve Erkel Ferenc és gróf Bánffy Miklós (1920) fehérmárvány mellszobra. További alkalmazott szobrászati munkái: Kariatidák (Andrássy út 23., 1882); Spanyol táncosnő, Bacchus és Fandangó (Pesti Vigadó, 1880-as évek, 1945-ben mindhárom elpusztult); Iustitia (a Kúria számára, ma a Legfelsőbb Bíróság épületében, 1896); Liszt Ferenc a Zeneakadémia homlokzatán (1907). Ferenc József király portréját több közintézmény (Műegyetem, Ludovika, Földtani Intézet, Mezőgazdasági Múzeum) számára is elkészítette. Ezek mindegyikét 1945 után eltávolították helyükről. Egyházi megrendelésre készített művei: Simor János szobra az esztergomi Bazilikában (1894); Szent István (1904); Szent Gellért és Szent Imre (1904); Szent Ferenc, Szent Alajos (a budapesti Szent István-bazilikában, 1909); Szent Ferenc a Bakáts téri plébániatemplomon (1920). Budapest számára több jelentős köztéri emlékművet készített: Halászlány-kút (1885); Arany János-emlékmű (a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, 1893); Szent István lovas szobra (1906) és a Mátyás-kút (budai Vár, 1906); Semmelweis Ignác (a Rókus Kórház előtt, 1906); Károlyi Sándor (a városligeti Vajdahunyad vár udvarán, 1908); Arany János mellszobra (Margitsziget, 1912); Jókai Mór (Jókai tér, 1921). A tervezett Jókai-emlékmű hagyatékban megmaradt mellékalakjait 1929-ben a Városligetben külön állították fel, Olvasó lányok címmel. Az 1913-ban felavatott és 1945-ben nagyrészt elpusztult Mechwartemlékmű egyetlen épen maradt mellékalakja (az Öntőmunkás) az Öntödei Múzeum előtt látható. Vidéken álló köztéri alkotásai: Széchenyi István (Nagycenk, 1904); Dobó István (Eger, 1907); Arany János (Nagykőrös, 1910); Széchenyi István (Szeged, 1913). A Géniusz című szobrát (1898) az angliai Stansted-ben 1918 után állították fel, mint első világháborús emlékművet. Síremlékei közül kiemelkedik Kossuth-mauzóleum szobrászati díszítése (1901-09), a Henneberg- (1890), a Kochmeister- (1897) és a Reiner- (1910) síremlék a Kerepesi temetőben. Az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix-vel jutalmazott, életnagyságú, fehérmárvány ülő alakja, az Anyánk a 19. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő alkotása. Gazdag életműve során közel háromszáz portrét készített. Életművének jelentős részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. A hagyatékában maradt portrék egy részét gróf Klebelsberg Kuno miniszter intézkedésére 1929-ben megvásárolta az állam. Művészete érzékenyen reagált a gyorsan változó stílusáramlatokra. A 20. század elején művészete megtisztult korábbi patetikus és érzelmes vonásaitól. 1885-től közel negyven éven át a Képzőművészeti Főiskola tanára. Irodalom ERDEY E.: Strobl Alajos, Művészet, 1911/3. YBL E.: Strobl Alajos művészete, Magyar Művészet, 1925/1. SZUCHY T.: Liptóújvári Strobl Alajos, Budapest, 1941 HENSZLMANN L.: Strobl Alajos, Budapest, 1955 TÓTH A.: Szeged szobrai és muráliái, Szeged, 1993 VIZY L.: Liptóújvári Strobl Alajos alkotásai budapesti műemlékeken, Műemléklap, 2001/11-12. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ) STUHLHOFF Sebestyén

szobrász Született: ?, 1723 körül Meghalt: ?, 1779 Szerzetesművész, a tihanyi bencés apátsági templom gazdag rokokó stílusú berendezését, orgonáját faragta 1753-tól. 238 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

(LIPP MÓNIKA) SUGÁR Andor

festő Született: Budapest, 1903. március 10. Meghalt: Sárvár, 1944. május Mestere: Podolini-Volkmann Artúr, Dési Huber István Önképzés útján, különböző rajztanfolyamokat, köztük Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatva bontakoztatta ki művészi képességeit, miközben kitanulva az ötvösmesterséget, ékszerkészítőként dolgozott. Fejlődésére nagy hatást gyakorolt Dési Huber István, | [lásd] akivel utóbb, minthogy elvette a nővérét, rokonságba is került. 1924-27-ben együtt mentek ki Olaszországba, amelynek mediterrán szépségeit és élénk munkásvilágát lírai rajzok és szikár rézkarcok egész sorában örökítette meg. Itáliából hazatérve kiállítást rendezett Dési Huberrel a Mentor könyvkereskedésben, és tagja lett az Új Művészek Egyesületének. A harmincas évek elején kapcsolatba került az illegális kommunista párttal, és tevékenyen részt vett a Szocialista Képzőművészek Csoportjá | [lásd]nak munkájában. 1934-től bontakozott ki, majd kapott 1937-es dél-olaszországi tanulmányútja eredményeként megerősítést a látvány szuverén értelmezésére és a színek kifejezőerejére építő, expresszív festészete, amely dinamikus tájképekben (Lángoló táj; Szicíliai táj alagúttal, 1937; Tengerpart, 1938), ill. az újrealizmus tárgyilagos szellemében fogant munka- és munkásábrázolásokban (Bárkás, 1937; Szicíliai halász; Hólapátolók; Tetőfedők, 1938) öltött formát. 1937-ben Szandai Sándorral közösen kiállítást rendezett a Tamás Galériában, 1939 nyarán Hollókőn dolgozott, itt festette meg egyik legszebb képét, a közelgő világégésre asszociáló Hollókői vörös feszületet. 1940-43 között többször is munkaszolgálatra kötelezték, ám itthonlétének rövid szüneteiben is rendszeresen dolgozott, bár mint Háború (1942) című, szürrealisztikus absztrakcióba hajló vászna is mutatja, egyre reményvesztettebben. 1943-ban ismét kiállított Szandaival társulva a Tamás Galériában, és művei szerepeltek a Szabadság és Nép (1942), valamint az Új romantikusok (1944) című csoportos tárlatokon. 1944 áprilisában mint kommunista felforgatót letartóztatták, és a sárvári munkatáborba vitték. Úton Auschwitz felé halt meg, pontosan nem ismert időpontban. Hagyatéka először 1948-ban, a Képzőművészek Szabadszervezetében került a közönség elé, emlékkiállítását 1962-ben a Műcsarnokban, 1973-ban a Magyar Nemzeti Galériában, 1979-ben a szombathelyi Forradalmi Múzeumban rendezték meg. Irodalom OELMACHER A.-THEISLER GY.: Sugár Andor, Budapest, 1974. (TASNÁDI ATTILA)

SZÉKELY Aladár

fotóművész Született: Gyula, 1870. március 5. Meghalt: Budapest, 1940. szeptember 27. Mestere: Dunky, Mertens Ede Hivatásos fényképészektől sajátította el a szakmát. Tanult a Dunky Fivérek cégnél Kolozsvárott, azután Budapesten, az 1890-es években inaskodott Mertens Edénél, unokaöccsével, Rónai Dénessel együtt. Szülőföldjére visszatérve Gyulán, majd Orosházán vezetett műtermet. A századfordulón 239 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

már budapesti fényképész volt; a VIII. kerületi Mária Terézia tér 1. szám alatt dolgozott. 1908-ban a József körút 62.-ben elsőként létesített utcára nyíló kirakatos műtermet, 1910-ben társtulajdonos az Andrássy út 29. sz. alatt, miközben másik két műtermét ugyancsak fenntartotta. A tízes évek kezdetétől a Váci utca 18. szám alatt volt műterme. A Nyugat írógárdájának több tagjáról, Rippl-Rónai | [lásd]ról, Bartók Béláról, Eötvös Lorándról és másokról készített képeinek albumát, amelyhez Ady és Ignotus írt előszót, 1916 januárjában Lyka Károlynak dedikálta. Ady Endrét ábrázoló fényképsorozata önálló kiadványként Móricz Zsigmond előszavával jelent meg. Nádai Pál, a neves művészeti író már 1917-ben úgy vélekedett munkásságáról, hogy abban "a művészi ízlés a mesterségbeli tudás nagy fegyelmező erejével párosul". Munkamódszerét a modell természetes tartásának érdekében a gyors beállítás jellemezte, bár ötödik emeleti műterme hagyományosan üvegtetős volt, ő fehér textillel bevont lámpákkal világított. Kötetei: Székely Aladár fényképei. Írók és művészek (Ady Endre és Ignotus előszavával), Budapest, é. n. [1914 k.]; Ady (Székely Aladár eredeti fényképei Móricz Zsigmond előszavával), Budapest, Székely Aladár fényképészeti műterme kiadása, é. n. [1926 k.]. Irodalom OELMACHER A.: Székely Aladár portréművészete, Fotó, 1955/4. GISSER GY.: A magyar fotográfia mesterei. Székely Aladár, Fotó, 1965/4. Székely Aladár munkássága (előszó: DÁVID K.), Budapest, 1968 KINCSES K.: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt, Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998. (ALBERTINI BÉLA) SZÉKELY Bertalan

festő Született: Kolozsvár, 1835. május 8. Meghalt: Mátyásföld, 1910. augusztus 21. 1856-ban Brassóban és Szebenben tartózkodik, ahol arckép- és cégérfestésből él. 1857-ben meghívást kap az Aichelburg grófok csehországi birtokaira. Itt több portrét fest a család tagjairól, s megismerkedik a marschendorfi birtokuk intézőjének árva húgával, Kudrina Janette-tel, akivel 1860-ban házasságot köt. Megbízásra készült arcmásainak ellenértékéből utazik 1859-ben Münchenbe, tanulmányai folytatására. Itt készült néhány korai főműve is, (Önarckép (1860 Magyar Nemzeti Galéria), II. Lajos holttestének feltalálása (1860 Magyar Nemzeti Galéria), Dobozy Mihály és hitvese (1861 Magyar Nemzeti Galéria)).Két müncheni éve alatt készítette többek között 1859-ben a Caravaggio élete(1859, Magyar Nemzeti Galéria) című rajz sorozatát és a Savonarola máglyahalála(1860, Magyar Nemzeti Galéria)szénrajzát. Itthon azonban igen szerény volt a képek iránti kereslet. Ezért örömmel fogadta 1863-ban volt tanára, Piloty meghívását Münchenbe, ahol a mester vezetésével elkészíti a Bajor Nemzeti Múzeum számára a VII. Károly menekülését ábrázoló falképet. A kapott honoráriumból 1865 tavaszán európai körutazást tesz, majd visszatér Pestre. Első itthon készített nagy történelmi tablója a Mohács(1866 Magyar Nemzeti Galéria). Egy évvel később festi Az Egri nők-et (1867 Magyar Nemzeti Galéria). Ahogy a század vége felé ritkulnak történelmi tablói (Thököly Imre búcsúja apjától 1875 (Magyar Nemzeti Galéria), Zrínyi kirohanása 1885 (Déri Múzeum, Debrecen)), úgy növekszenek oeuvrejében életképei, tájai, portréi. Korán elhalt Ármin fiáról készült Kisfiú vajaskenyérrel (1875 k. Magyar Nemzeti Galéria), s az ugyanekkor festett a Vöröshajú lány (Magyar Nemzeti Galéria) portréművészetünk bensőséges darabjai között is az élen áll. Szadai felhőtanulmányai, kisméretű tájképei (Alkonyati táj 1880-as évek (Magyar Nemzeti Galéria), Parasztudvar 240 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

S

pirosszoknyás leánykával 1890-es évek (Magyar Nemzeti Galéria)) korai plein air festészetünk eddig alig méltatott csúcsát jelzik. A század végén meginduló nagy építkezések során Székely Bertalan is kapott megbízásokat freskók készítésére. Elsőként a Deák-mauzóleumba készített allegorikus képeket 1883-ban. A felépülő Operaházban csak részfeladatokkal bízták meg: 1884-ben az előcsarnok és díszpáholy falképeit és puttófrízeit készítette el. 1887-89 között a pécsi székesegyház Szent Mór- és Imrekápolnáját festette ki, 1890-96-ban a budavári koronázó templomot, majd 1896-97-ben az kecskeméti Új Városházát. Székely 1871-től a Mintarajztanoda tanára, 1906-tól igazgatója. Ez alatt keze alól nemcsak a tehetséges tanítványok sora - Csók, | Iványi Grünwald, | [lásd] Vaszary, | [lásd] Körösfői-Kriesch | [lásd] került ki -, de számos olyan szakmai cikk, tanulmány is, amelyeken növendékek egész légiója nevelkedett. Élete végéig alkotó munkával, festéssel, írással, tanítással foglalkozott. Szadán emlékmúzeum mutatja be munkásságát. Irodalom LYKA K.: Nemzeti romantika, Budapest, 1942 HAULISCH L.: Székely Bertalan, Budapest, 1964 BAKÓ ZS.: Székely Bertalan, Budapest, 1982 SZABÓ J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 BODNÁR É.: Kard és ecset, Budapest, 1987 Székely Bertalan kiállítása (kat.), Magyar Nemzeti Galéria, 1999. (EGRI MÁRIA)


Sz Sz Szentendrei művészet

A Duna partján fekvő városka és környéke számos művészre gyakorolt vonzó hatást az épített és a természeti környezet harmonikus együttesével. Ferenczy Károly | [lásd] 1889-1892 között élt a városban, és korai, ún. szentendrei periódusának festményei a finom naturalizmus hatását tükrözik. A trianoni határokon kívül került nagybányai művésztelep funkciójának pótlására a húszas években telepalapítási láz jellemezte a magyar művészeti életet. 1922-ben Boromisza Tibor egy művésztelep alapításának szándékával érkezett a városba, de törekvése eredménytelen maradt. 1926ban nyolc Réti-tanítvány (Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő | [lásd], Pándy Lajos és Rozgonyi László) a polgármester támogatásával letelepedett a városban, majd 1928-ban megszervezte, és 1929-ben bejegyeztette a Szentendrei Festők Társaságát, melynek elnöke a Nagybányán és Kecskeméten vezető szerepet játszó, főiskolai tanár Iványi Grünwald Béla | [lásd] lett. 1929-ben csatlakozik hozzájuk Barcsay Jenő, 1937-ben Kántor Andor, valamint Deli Antal. A társaság tagjainak pályája hamar szétágazott, bár tájszemléletükben többé-kevésbé a nagybányai plein air felfogásból merítettek. Jeges, Heintz, Rozgonyi, Pándy, Bánáti a húszas évek végén a hivatalos művészet rangjára emelkedő ún. Római Iskola | [lásd] szellemében készítik, közösségi funkciójú, konzervatív ideológiai hátterű, azonban modernizált vizualitású kompozícióikat. Paizs Goebel és Barcsay a 20. századi magyar művészet kiemelkedő életműveit teremtették meg. Paizs Goebel harmincas évek elején festett, metafizikus ihletésű képein az álom logikája szülte terekben játszódó jelenetek az európai kultúra veszélyeztetett, tradicionális értékeiről szóló vallomások. Barcsay, aki a város művészeti életének korszakokon átívelő, meghatározó egyénisége lett, a Cézanne-i képalkotás elveit egyénien értelmezve, következetes, belső utat végigjárva, a motívumokban rejlő szerkezetet egy ideális képi rendhez igazította. A társaság 1929-től szabadiskolát is működtet, és a művésztelepre vendégeket hív (Czimra Gyula, | Hincz Gyula, Freytag Zoltán, Tornyai János, | [lásd] Modok Mária ), akik közül néhányan rendszeresen visszajárnak. Mindez elősegíti, hogy a művészek felfigyelnek a városra, és a harmincas évek elejétől a telepen kívül is egyre többen festik a városka karakteres látványát. Közöttük van a magyar művészeti életben integráló szerepet játszó Kmetty János, aki 1932től látogatja Szentendrét, ahol korai, szigorú, kubizmus áltál befolyásolt stílusát oldottabb, expresszív hangvétel váltja fel, és csak késői periódusában tér vissza doktriner módon ifjúsága eszményeihez. Szintén 1932-ben érkezett Ilosvai Varga István. | Korai, erőteljesen plasztikus kompozícióit 1935 táján lendületesen, vastagon felvitt festékrétegű, indulatokat tükröző városképek váltják föl, melyek egyre egyszerűsödő eszközökkel festett, expresszív látomásokká válnak. Korniss Dezső | először 1934-ben keresi fel a várost. Őt követi 1935-ben Vajda Lajos. | [lásd] Kettőjüket már nem a városka látványában rejlő lehetőségek ragadják meg, hanem a lét tradicionális, szakrális elemeinek és hétköznapi tárgyi világának motívumaiból asszociatív hatású kompozíciókat építenek a montázstechnika alkalmazásával. Vajda leveleinek részleteiből összeálló, közös munkálkodásuk eredményeit tükröző, szellemi törekvéseiket a szakirodalom szentendrei programként idézi. Szándékuk - Bartók és Kodály népdalgyűjtéseit is példának tekintve - a keleti és nyugati kortárs művészet eredményein és a népművészeten alapuló szintézissel egy korszerű, magyar művészet megteremtése. A második világháború előrevetülő árnyékában elképzeléseiket hamar fel kellett adniuk. Mindketten a szürrealizmus egyénien értelmezett, magányosabb útján haladnak tovább. Míg Vajda életművét a nonfiguratívitás határára érkező, asszociatív erejű 242 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Sz

szénrajzsorozata zárja, Korniss tovább kutatja a vizuális eszközök képépítő és jelentéshordozó szerepét. Kettőjükhöz 1936-tól nyaranta más fiatal művészek is csatlakoznak, akiknek akkori művészete merőben eltér a Vajda és Korniss fémjelezte törekvésektől. Közéjük tartozik az expresszív próféciák irányába haladó, érett műveket teremtő Ámos Imre | és felesége, a szerepjátszó önarcképeiben örökké identitását kereső Anna Margit, a Czóbel | hatása alatt dolgozó Bálint Endre, | és az erőteljes, expresszív figurális és tájkompozíciókat alkotó Szántó Piroska, valamint Fekete Nagy Béla, Bán Béla, Vajda Júlia. | Többségüket - kiváltképpen érett periódusában Bálint Endrét - megérinti Vajda művészete. A háború után valamennyien részt vállalnak a kortárs magyar művészet modern törekvéseinek összefogását célzó Európai Iskola | nevű csoportban. A háború a szentendrei művészeti élet virágzását is megtöri. 1945-től szerveződik újjá a Szentendrei Festők Társasága, amelynek néhány korábbi tagját (Onódi, Pándy, Jeges, Rozgonyi, Bánáti Sverák) újak (Ilosvai Varga, Gráber Margit, Miháltz Pál, Göllner Miklós, Schubert Ernő, Kmetty, Bán Béla, Korniss, Diener-Dénes Rudolf, | Perlrott Csaba Vilmos) váltják fel, akik közül sokan már korábban is dolgoztak a városban. A társaság elnökévé a már példaképnek számító és 1940-től városban élő Czóbel Bélát, míg társelnökévé Fónyi Gézá | t választották. A társaság 1951-ig működött és a hozzá kötődő telep fenntartását 1952-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, majd 1956-tól a Képzőművészeti Alap vette át. A váltást követően a telep művészeinek többsége a szocialista realizmussal szemben megőrzi a posztnagybányai gondolkodástól a szigorúbban épített, képi rend logikájának érvényesítéséig terjedő skálán a szolid modernitást. Az ötvenes és hatvanas évek fordulóján indul a helyi születésű Balogh László és Deim Pál | pályája, akiknek érett periódusában már a szentendrei művészek: Vajda, Korniss, Barcsay életművében felvetett problémák továbbgondolása játszik jelentős szerepet. Szintén a város szellemi hagyományain nevelkedik fel Kósza Sípos László és a strukturalista felfogástól is érintett szobrász, Farkas Ádám. Az 50-es évek végétől kezdődik el a szentendrei művészet hagyományának művészettörténeti értékelése, melynek eredményeként - a sokszor szélsőségesen egyoldalú nézetek összeütközései ellenére - a 70-es évekre Szentendrét a modern magyar művészet egyik meghatározó fellegváraként tartják nyilván. 1969-ben a Képzőművészeti Alap építtette ún. Új Művésztelepere költözők (többek között Pirk János, Hajdú László, Kocsis Imre, Asszonyi Tamás, Jávor Piroska, Deim Pál, Papachristos Andreas, Lukoviczky Endre) és az 1972-re átépített Régi Művésztelep új alkotói (Csík István, Bartl József, Klimó Károly, | [lásd] Baska József, Buhály József) tovább gazdagították az összképet. 1968-tól "spontán" szabadtéri tárlaton jelentkeznek a városban először azok a fiatalok (többek között ef Zámbó István, fe Lugossy László, | Wahorn András, Aknay János, Matyófalvi Gábor, Holdas György), akik 1972-ben a Vajda Lajos Stúdió alapításában is részt vállalnak. Az autodidaktaként induló, különböző művészeti ágakban (kísérleti film, zene, performansz) egyaránt tevékenykedő művészek a hagyományok új nézőpontú értelmezésével, a tabuk ironikus, néha morbid felhangú felrúgásával fontos szerepet játszanak a magyar avantgárd nagykorúsításában. Főként dadaista, szürrealista, pop art-os stílusjegyek és szubkulturális elemek ötvözésével, "az élet művészet, a művészet élet" filozófiájának alapján születnek alkotásaik. A csoporthoz folyamatosan csatlakoznak az e szemlélettel rokonszenvező alkotók (közöttük Lois Viktor, Bukta Imre). A Stúdióból néhányan (Aknay, Bereznay Péter, Vincze Ottó) a Szentendrei Régi Művésztelep tagjává is váltak. Irodalom TURCHÁNY E.: A szentendrei művésztelep tíz éve, é. n. [1939] A szentendrei művészet (kat., bev.: KÖRNER É.), Csók István Képtár, Székesfehérvár, 1970 243 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Sz

Szentendrei művészet 1976 (kat., bev.: MUCSI A.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1976 HAULISCH L.: A szentendrei festészet, Budapest, 1977 A Szentendrei Régi Művésztelep hatvan éve, 1928-1988 (kat., bev.: KÁNTOR A.), Szentendrei Képtár, 1988-89 Pest megye képzőművészete, Studia Comitatensia 20. (szerk.: LÓSKA L.), Szentendre, 1990 A szentendrei művészet 1926-35 között (szerk.: KISS JOAKIM M.), Szentendre, 1997 A szentendrei Vajda Lajos Stúdió (szerk.: NOVOTNY T.-WEHNER T.), Szentendre, 2000. (MAZÁNYI JUDIT) SZENTPÉTERI József

ötvös Született: Rimaszombat, 1781. április/december Meghalt: Pest, 1862. június 12. Apja fegyverkovácsműhelyében töltött inasévek után Kassán és Bécsben ötvösséget tanult, majd 1809-ben hazatért, és elkészítette mesterremekét. A gazdag dekorációjú, gondos kivitelű kehelyben a művész a korábbi barokkos hagyományokat és az új, klasszicizáló törekvéseket egyesítette. Mivel a pesti ötvöscéh igyekezett megnehezíteni letelepedését, átmenetileg Losoncon dolgozott, majd 1818-ban újra visszatért Pestre. Egyházi készleteken és igényes használati tárgyakon (Szathmáry-Király család ezüst kávéskészlete, 1823, Budapest, Iparművészeti Múzeum; Ghyczy Kálmán tintatartója, 1845) kívül az ötvösművészet és a kisplasztika határterületén lévő sokalakos domborműveket is készített. Nagy Sándor átkelése a Granicuson (1830, Magyar Nemzeti Múzeum) című rézdomborműve előképéül Charles Lebrun barokk sorozata szolgált. Pórus király fogságba esését ábrázoló sokalakos ezüstreliefjét (1850, Budapest, Kiscelli Múzeum) az 1851. évi londoni világkiállításon mutatta be. Hazai történeti témát dolgozott fel a Buda visszafoglalása című vörösréz domborművön (1853, Magyar Nemzeti Múzeum). Tevékenységével - mint önéletírásából kiderül magas technikai felkészültsége, szakmai igényessége ellenére sem szerezte meg itthon a remélt elismertséget. Alkotásainak exkluzív, drága volta, a barokkos, néha túlzsúfolt kompozíció az új, polgári közönség számára már túlhaladottnak bizonyult. 1964-ben az Iparművészeti Múzeumban, 1982-ben a Budapesti Történeti Múzeumban rendeztek munkáiból gyűjteményes kiállítást. Irodalom HORVÁTH H.: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete, Budapest, 1937 MIHALIK S.: Szentpéteri József ötvösmester élete, önéletírása, művei, Budapest, 1954 SOMOGYI Á.: Régi pesti ötvösművészet, Budapest, 1970 P. BRESTYÁNSZKY I.: A pest-budai ötvösség, Budapest, 1977 FÖLDES E.: Szentpéteri (kat.), Budapesti Történeti Múzeum, 1982 NYITRAY L.: Szentpéteri József életútja, Herman Ottó Múzeum Közleményei, 1984. (PAPP JÚLIA)

SZILASSY János

ötvös Született: Lőcse, 1729 előtt


Sz

Meghalt: ?, 1782 Magas technikai színvonalon művelt ötvösművészetébe az 1740-50-es évektől a hazai ötvösségben új elemet iktatott, a "tűzben pikturált", égetett színes zománcképeket. Főként templomi felszerelési tárgyakat készített. Zománcképecskékkel, domborított díszekkel és sok drágakővel ékesítette egyházi ötvösműveit, a Lőcse égését ábrázoló zománcképekkel díszített kelyhét (1751, lőcsei templom) vagy azt az aranyozott ezüst monstranciát, amelynek festett zománcképei a passió jeleneteit mutatják (egykor a gödöllői kastély kápolnájában, jelenleg a gödöllői plébániatemplomban). 1754-ben a kisszebeni templomnak készített kelyhet, cibóriumot és feszületet. 1763-ból való rokokó kelyhe a hozzátartozó paténával (Magyar Nemzeti Múzeum). 1770-ben készült úrmutatóját a kassai dóm kincstára őrzi. 1781-es kelyhe a budaörsi római katolikus plébánián található. Egyetlen ismert világi munkája egy huszonkilenc zománcos képecskével és vésett címerekkel díszített ékszertartó ládika, egykor a szepességi Csákyak tulajdonában. (LIPP MÓNIKA) SZINYEI MERSE Pál

festő Született: Szinyeújfalu, 1845. július 4. Meghalt: Jernye, 1920. február 2. Mestere: Mezey Lajos, A. Strähuber, H. Anschütz, Wagner Sándor, Karl von Piloty Iskoláit Eperjesen és Nagyváradon végezte, első festőtanára Mezey Lajos volt, 1864 áprilisától a müncheni képzőművészei Akadémián A. Strähuber, H. Anschütz, 1866-tól Wagner Sándor, | [lásd] végül 1867-től 1869 októberéig Karl von Piloty növendéke volt. Baráti körébe tartozott Benczúr Gyula, | [lásd] Liezen-Mayer Sándor, | [lásd] Székely Bertalan | [lásd] valamint Hans Makart, Gabriel Max és Wilhelm Leibl. Első érett képe az otthoni nyaralás idején festett realista portré csibukozó öccséről, Zsigmondról (1866, Magyar Nemzeti Galéria). Már kevés alakos, korai romantikus témájú vázlatain is egyéni utakat keresett: az intim, lírai hangvétel a mesterkéletlen természetlátás erősen különbözött környezete historikus érdeklődésétől (Apáca és lovag, 1866, Pécs, Janus Pannonius Múzeum). A Fürdőházikó fiúval (1868, Magyar Nemzeti Galéria) első, modern tárgyú festménye. Főművei irányába az első döntő lépést az Anya és gyermekeivel (1868-69, New York, The Salgó Trust of Education) tette. Ettől kezdve szívesen választott képtárgyul finom és mégis mindennapi jeleneteket, a napsütötte látványnak megfelelő élénk, tiszta színekkel visszaadva, kerülve mindennemű irodalmias, novellisztikus utalást, vagy idealizálást. 1869 tavaszán rövid velencei kirándulása megerősítette kolorisztikus törekvéseiben. Ezután készült Münchenben a Hinta című vázlata (1869, Magyar Nemzeti Galéria), amely a legkorábbi impresszionista kép Közép- és Kelet-Európában. Színtani megfigyeléseit követően önállóan jött rá a képességet biztosító komplementer- és kontraszt hatásra, valamint a színek fénytelítettségét jelző valőrök problémájára, ezzel egycsapásra meghódítva a plein airhez vezető utat. Vázlata már készen állt, amikor az 1869-es müncheni nemzetközi kiállításon először látott barbizoni mesterektől és Gustave Courbet-től képeket, hasonló megoldással azonban ott sem találkozott. Courbet-val kötött személyes ismeretsége hatására Párizsba készült, de az útiköltség előteremtésére eladható képeket kellett festenie, ez a magyarázata mitológiai témaválasztásának (Bacchanália, 1869, Magyar Nemzeti Galéria). A párizsi út a francia-német háború kitörésével meghiúsult és csak 1908-ban jutott el oda. Ehelyett haza kellett utaznia Jernyére beteg apjához. Otthon folytatta a bensőséges, realista 245 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Sz

családi arcképek festését, sőt élete egyetlen oltárképét is elkészítette a felvidéki falucska temploma számára. 1872 májusában tért vissza Münchenbe, ahol minden ismerőse a közelgő bécsi világkiállításra beküldendő képek festésével volt elfoglalva. Szinyei a hazai kirándulások emlékét a müncheni művészélet piknikjeivel összekapcsolva tervezett szokatlan és merész kompozíciót, ez lett a Majális (1873, Magyar Nemzeti Galéria). Kisebb remekműveket is festett, amelyek a lendületes ecsetkezelés és az erőteljes színezés virtuózának mutatják. Ez időben Arnold Böcklin volt a műteremszomszédja, aki végre megértette és nem háborodott fel újító merészségén, mint régi barátai és kritikusai. A Majális tökéletesen arányos plein air kompozíciója az új természetszemlélet kiteljesedésének legjelentősebb közép-európai eredménye. Festészettörténeti jelentőségét sem Münchenben, sem Bécsben nem ismerték fel. A megbántott művész ekkor Pestre vitte a Majálist, miután azonban a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója sem mutatott iránta érdeklődést, Jernyére vonult vele vissza. A világkiállításon maradt Fürdőházikó a Starnbergi tavon (1872, ismeretlen helyen) viszont kitüntető érmet nyert. Szinyei megházasodott és a jernyei kastélyban rendezkedett be, itt festette feleségéről a Lilaruhás nő (1874, Magyar Nemzeti Galéria) című képet. Firenzébe szerettek volna költözni, Böcklin közelébe, aki körül hamarosan kis német művésztársaság formálódott. Végül Szinyeiék soha sem jutottak el oda, nagybeteg apja kérésére lemondtak az utazásról, így Jernyén született első gyermekük, akiről több érdekes képet festett (Csecsemő Félix, 1874, magántulajdon; Horgászó Félix, 1883, magántulajdon). A művészi központoktól távoli, értetlen falusi környezetben, a sok családi gond közepette nehezen ment számára az alkotómunka. 1875-ben legalább a München melletti Sternbergi tóhoz, az időközben szintén családot alapított Gabriel Max és Benczúr Gyula közelébe szeretett volna áttelepülni, de apja nehéz haldoklása és halála ebben is megakadályozta, ami után véglegesen Jernyén rendezkedett be. Az öccseinek jutott kastély parkjának végében saját tervezésű lakóházat, távolabb műteremházat építtetett, amelyeket 1878-ban foglalt el. Ekkoriban újra többet festett: nem csak meghitt szépségű családi portrékra telt erejéből, de régi témáinak felelevenítésével és természettanulmányokkal is próbálkozott. Meghasonlottságát jelzi, hogy egyéni képterveit félretéve csupán a portrékat és a Kentaur és faunok (1878, Magyar Nemzeti Galéria) kompozíciót fejezi be. Ezzel búcsúzott a böcklini mitológiától, amely többé nem tért vissza festészetében. Napsütötte színvilága feltűnik még egyik legeredetibb képötletén, a Léghajón (1878 k., Magyar Nemzeti Galéria), majd a naturalisztikusan részletgazdag Pacsirtán (1882, Magyar Nemzeti Galéria), amelyet Bécsben festett. Szinyei nagy reményeket fűzött az egy éves bécsi tartózkodáshoz, az újabb kiállításokhoz, de hiába. Régi barátja, Makart és a historizáló akadémizmus iránt rajongó császárváros nem fogadta be az üde látványt, egyszerű témákat élénk színekkel feldolgozó önfejű magyart, aki a bécsit követő pesti kiállítás kudarca után még mélyebb csalódással tért vissza falusi magányába. 1883-as természettanulmányai és a Hóolvadás (1884, befejezve 1895, Magyar Nemzeti Galéria) remek realizmusa tanúsítják, hogy Szinyei még akkor is képes volt a megújulásra. Meghasonlottságában mégis tíz évre abbahagyta a festést és saját kezelésébe vette saját kis birtokát. Hosszabb ideje válságba került házassága is tönkrement, és 1887-ben fiával együtt végképp magára maradt. 1894-ben a jernyei parkban festegető Zemplényi Tivadar rábeszélésre - látva, hogy időközben nagyot változott a művészeti közízlés - befejezte félbehagyott képeit, újakat is festett (Pipacsos rét, 1896, Magyar Nemzeti Galéria) és végre el tudta adni műveit a pesti kiállításokon. 1896-ban a Nagybányára igyekvő fiatal művészek csodálattal ismerték fel elődjüket a millenniumi tárlatra beküldött Szinyei-képekben. Az elismerés hatására az ötvenedik évén túljutott mester lelkesen bekapcsolódott a művészeti életbe. 1897-től képviselőként a művészképzés modernizálódásáért szállt síkra a parlamentben és a sajtóban. Ezt folytatta 1905-től haláláig a budapesti Képzőművészeti Főiskola igazgatójaként is. Külföldön is felfedezték régi 246 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Sz

művei úttörő jelentőségét és az újabbak közérthető szépségét: az 1900-as párizsi és az 1904-es Saint Louis-i világkiállításon ezüstérmet, 1910-ben a müncheni nemzetközi kiállítás nagy aranyérémt, 1910-ben Berlinben aranyérmet, 1911-ben Rómában pedig nagydíjat nyert és 1912-ben a firenzei Uffizi Képtár elkérte Önarcképét (1897) a Halhatatlanok Galériája számára. Nagy sajtóvisszhangot és számos képeladást eredményező gyűjteményes kiállítást 1905-ben Budapesten a Nemzeti Szalonban, 1912-ben az Ernst Múzeumban, 1910-ben Münchenben, a Galerie Heinemannban rendezett, de közben is folyamatosan kiállított. 1914-ben a Szépművészeti Múzeum különtermet létesített műveiből a mester rendezésében. 1902-ben és 1903ban Itáliában festett, 1908-ban pedig régi álma teljesült: végre kijutott Párizsba. Ebben az évben Ferenczy Károllyal | [lásd] és Rippl-Rónai József | [lásd]fel együtt megalapította és vezette az első modern művésztársaságot, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét (MIÉNK | [lásd]). 1916 és 17 nyarát a háború miatt Fonyódon töltötte leánya, unokái és Molnár C. Pál | társaságában. Művészetének 1894-ben kezdődő utolsó, naturalista-realista korszakában már nem tudta elérni fiatalkori képeinek spontán zsenialitását, de ekkori művei között is találunk kiemelkedő színvonalú alkotásokat. Fő műfaja ekkor a tájkép (Őszi táj, 1900, Magyar Nemzeti Galéria; Capri, 1903, magántulajdon; Szurokfenyő, 1904, Magyar Nemzeti Galéria), amely 1908 körül egyre szerkezetesebbé vált és a posztimpresszionista törekvésekhez közeledett (Mező, 1909, Miskolc, Herman Ottó Múzeum). Bár Szinyeinek a korán jöttek kálváriáját kellett végigjárnia, s így közvetlen tanítványai nem lehettek, müncheni akadémiai társai között mégis kimutatható időleges hatása. A századvégen pedig a nagybányai festők fejezték be az általa régen elkezdett munkát. Szinyei festészete a magyar nemzeti hagyományok legértékesebb részéhez tartozik: művészi hitelessége, őszinteségének ereje mindmáig csorbítatlanul hat. Irodalom LÁZÁR B.: Szinyei Merse Pál, a plein air festés előfutára, Budapest, 1913 MELLER S.: Szinyei Merse Pál élete és művei, Budapest, 1935 HOFFMANN E.: Szinyei Merse Pál, Budapest, 1943 RAJNAI M.: Szinyei Merse Pál, Budapest, 1953 YBL E.: Szinyei Merse Pál rajzai. In: Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1953, Budapest, 1954. 321-375. JESZENSZKY S.: Szinyei Majálisa. In: Magyar Nemzeti Galéria Közleményei II., 1960. 129-173. KAMPIS A.: Szinyei Merse Pál, Budapest, 1975 BERNÁTH M.: Szinyei Merse Pál, Budapest, 1981 SZINYEI MERSE A.: Bildgattungen und Themen im Jugendwerk vom Pál Szinyei Merse. Ein ikonographischer Ausblick, Acta Historiae Artium, 1981/3-4. 287-361. VÉGVÁRI L.: Szinyei Merse Pál, Budapest, 1986 SZINYEI MERSE A.: A Majális festője közelről, Budapest, 1989 SZINYEI MERSE A.: Szinyei Merse Pál élete és művészete, Budapest, 1990. (SZINYEI MERSE ANNA) Szocialista Képzőművészek Csoportja A két világháború között működő baloldali szellemű művészcsoport. 1934-ben alakult az illegális kommunista párt irányítása alatt, a Szociáldemokrata Párt legális keretei között. Előzményének az 1931ben alakult Új Művészek Szövetkezete tekinthető. A kezdeti időszakban Goldman György, | [lásd] Goldman János, Major Máté, Vértes György, később Háy Károly, Bán Béla és Fekete Nagy Béla csatlakozott a csoporthoz, elsősorban propagandisztikus munkát végeztek. Madzsar József előadásait Sütő utcai lakásán hallgatták, később Vilt Tibor és Szöllősy Endre Vasvári utcai műtermében Vértes György vette át a politikai szemináriumok vezetését, melyen a művészetelméleti kérdések is napirenden voltak. 247 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Sz

Többek között megvitatták a fontosabb kiállításokat, így a KUT, a Szinyei Merse Pál Társaság fiataljainak tárlatait, ahol a csoport több tagja is rendszeresen szerepelt. Az alakuló ülésről nem maradt pontos tagsági lista, így a kiállításokon szereplő művészek jelentik a csoport tagságát. 1935 februárjában került sor első nyilvános grafikai kiállításukra a Magánalkalmazottak Országos Szövetségében, amelyet Derkovits Gyula | [lásd] fametszetei vezettek be, akinek művészi és emberi magatartása példát jelentett számukra. Első jelentős kiállításukat 1936-ban (Új realisták) a Tamás Galériában tartották. A kiállítás kapcsán tovább éleződött a tendencia-pártosság vita, az előbbit a dogmatikus Vértes György, az utóbbit pregnánsan Dési Huber István | [lásd] képviselte, aki nem fogadta el a program alapú művészet létjogosultságát. 1938-ban megszakadt a kapcsolat a kommunista párttal, a csoport feloszlott. 1940 elején Kania István, Kondor György és Nolipa István Pál létrehozta a Szocialista Képzőművészek Szervezetét. A tagok ekkor Bán Béla, Berda Ernő, Berger Pál, Faragó Pál, Farkas Aladár, Fehér György, Fekete Nagy Béla, Goldman György, Háy Károly, Kassitzky Ilona, László János, Nagy Béláné, Nagyfalusi Jenő, Oelmacher Anna, Pelbárt Oszkár, Révész Endre, Roxy József, Schnitzler János, Sugár Andor, | [lásd] Szántó Piroska, Szöllősy Endre, Tauber Blanka. Több kiállítás után legjelentősebb bemutatójuk az 1942-ben a Vasas Székházban rendezett baloldali front jellegű Szabadság és Nép című kiállítás volt, amelyet néhány nap múlva betiltottak. A kiállításra 18 művész, 18 rajz címmel albumot jelentettek meg. A szimpatizánsok között Bernáth Aurél, Diener-Dénes, | Kmetty János, Bokros Birman Dezső | szerepeltek. A kiállítást letartóztatások követték, a csoport tagjai közül számosan a nácizmus áldozatai lettek. Utolsó összejövetelükre 1944. március 8-án került sor. A heterogén stílustörekvések között markánsan két irány különíthető el. A munkás tematikához ragaszkodó ún. proletkultos művészet (Nolipa, Kassitzky, Háy, Farkas Aladár, Juhász Pál, Oelmacher) és egy expresszionista irány (többek között Fekete Nagy, Szántó Piroska). Irodalom NÉMETH L.: A Szocialista Képzőművészek Csoportjának története, A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, Budapest, 1952 "Szabadság és a Nép". A Szocialista Képzőművészeti Csoportnak dokumentumai, Budapest, 1981. (KOPÓCSY ANNA)


T T TAMÁS, Kolozsvári

festő Született: 15. század első fele A garamszentbenedeki bencés apátság templomából 1870 körül Simor János érsek gyűjteményébe, majd az Esztergomi Keresztény Múzeumba került Kálvária-oltár mestere, a Zsigmond-kori (1387-1437) magyarországi művészet egyik legjelentősebb alkotója. Kolozsvári Tamás a középkorban Magyarországon működő azon kevés művész egyike, akinek neve is, munkája is fennmaradt. Személyéről és az oltár készítési körülményeiről annyit tudunk, amennyit az oltár 1905-ben, egy tűzvész során elpusztult predellájának először 1821-ben publikált felirata elárult. Eszerint a művet Szentbenedeki Miklós, Péter fia, győri kanonok és a királyi kápolna kántora készíttette Tamás mester kolozsvári festővel 1427-ben. Kolozsvári Tamás az ún. internacionális gótika, az 1400 körüli időszak szintetizáló, a helyi jellegzetességek mellett is feltűnően egységes európai művészetének kiemelkedő kvalitású magyarországi képviselője. Mint ilyen, festészetében itáliai, burgundiai és közép-európai, elsősorban a cseh festészetre jellemző vonások egyaránt kimutathatók, stílusa szorosabb kapcsolatban a 15. század eleji prágai művészet meghatározó csoportjának, a geronai DietrichsteinMartyrologium műhelyének stílusával áll. Életművének részben táblaképekkel, részben a könyvfestészet körébe tartozó emlékekkel történő hipotetikus kibővítésére a szakirodalomban több kísérlet is történt, de a vele kapcsolatba hozott művek egyike sem bizonyult vitán felül saját kezű munkájának. Irodalom GEREVICH T.: Kolozsvári Tamás, Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve, 1920-1922. 154-187., VII-XIV RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 51-59., 307-310. MUCSI A.: Kolozsvári Tamás Kálvária-oltára az Esztergomi Keresztény Múzeumban, Budapest, 1978 TÖRÖK GY.: Táblaképfestészetünk korai szakasza és európai kapcsolatai, Ars Hungarica, 1978. 7-27. VÉGH J.: Kolozsvári Tamás. In: MAROSI E. (szerk.): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Budapest, 1987. 619-623. TÖRÖK GY.: Kolozsvári Tamás: Garamszentbenedeki Kálvária-oltár. In: CSÉFALVAY P. (szerk., bev.): Keresztény Múzeum Esztergom, Budapest, 1993. 172-174. MAROSI E.: Kép és hasonmás, Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon. Budapest, 1995. 131-134. (BORECZKY ANNA)

TAUSCH, Christoph

építész, festő Született: Innsbruck, 1673. december 25. Meghalt: Neisse, 1731. november 4. Mestere: Andrea Pozzo


T

Osztrák jezsuita építész és festő. A jezsuita rendbe 1695-ben lépett be mint laikus testvér. Andrea Pozzo bécsi tanítványaként és követőjeként a késő barokk illuzionisztikus falfestészet és épületszobrászat jelentős terjesztője Közép-Európában. Pozzóval a bécsi Liechtenstein nyáripalota belső díszítésén dolgozott együtt (1705), majd részt vett a bécsi Szent Annatemplom átépítésében (1709-10), és befejezte a prágai Clementinum refektóriumának mestere által megkezdett belső dekorációját (1710). 1711ben elkészítette I. József castrum dolorisát a bécsi jezsuita templomban. Magyarországi működése 1711 és 1719 közé tehető. Életművének kiemelkedő alkotása a trencsényi egykori jezsuita templom főoltára és mennyezetképei (1712-15). Az itáliai színházi díszletek álarchitektúráját elsőként Pozzo ültette át az egyházi épületbelsőkbe. Az ő művei, elsősorban a római San Ignazio és a bécsi jezsuita templom falképei szolgáltak előképül Tausch számára is. A leégett trencsényi templombelsőt márványstukkóval borította be, új oltárokat tervezett és falképeket festett. A főoltárkép Xavéri Szent Ferenc csodáját ábrázolja, a mennyezeten Xavéri Szent Ferenc prédikációja és apoteózisa, valamint Loyolai Szent Ignác megdicsőülése látható. A hatásos látszatkeltés jegyében megalkotott falképeken a narratív jeleneteket keretelő festett perspektivikus építészeti részletek egybeolvadnak a valóságos architektúrával. Pozzo hatását mutatja a templomhajó középső boltszakaszára festett, rövidülő álkupola is. A "Jézus-társasági Apellés"-nek nevezett festő trencsényi műve a barokk illuzionisztikus falképfestészet egyik legfontosabb magyarországi emléke, ezt az itáliai eredetű hagyományt képviseli és fejleszti tovább majd néhány évtizeddel később A. Galli Bibiena. | [lásd] Tausch 1713-ban oltárképeket festett a selmecbányai jezsuita templom számára, 1716-18 között Egerben részt vett a középkori Szent Mihály-templom székesegyházzá alakításában. 1720-ban Rómába utazott, 1721-22-ben elkészítette a goriziai jezsuita templom dekorációját (elpusztult). Életének hátralevő részében a boroszlói hercegérsek építészeti tanácsosaként működött, az ő tervei szerint épült fel a Szentháromságról elnevezett kórház, továbbá nevéhez köthető a boroszlói és a neissei jezsuita templom kialakítása. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVIII. században, II., Budapest, 1955. 9-10. VOIT P.: A barokk Magyarországon, Budapest, 1970. 28-30. DZIURLA, H.: Christophorus Tausch uczeń Andrei Pozza, Wrocław, 1991. (BÉKÉS ENIKŐ) textilművészet

Az első fennmaradt textilművészeti alkotás egy miseruha, amelyet a Gizella királyné alapította udvari hímzőműhelyben készítettek. Ezt I. (Szent) István király és a királyné 1031-ben a székesfehérvári bazilikának adományozta. A 12. században alakították át koronázási palástnak. Az első szövéseket a 14. század végén készítették Kassán, ezek oltárterítők lettek. Az itáliai reneszánsz remeke Mátyás király trónkárpitja, amely az 1470-es években készült (Szentpétervár, Ermitázs). A magyar hímzésekben, például a 16-17. századi úrihímzésekben mindig felismerhetők a keleti és nyugati stílusáramlatok. Értékes darab a losonci református templom kárpitja, amely fonott csipke a 16. század végéről. A szőnyegek behozatala keletről már a 14. század végétől elkezdődött. A korai textilféleségekből a Magyar Nemzeti Múzeum mintegy tízezer darabot őriz. A falikárpitokat rendszerint Flandriából (ma Belgium), Oudenaarde-ból és Brüsszelből szerezték be, vagy Párizsból, ahol a Gobelins fivérek XIV. Lajos kívánságára szövőműhelyt alapítottak. (Ilyen kárpitokat ma az esztergomi Keresztény Múzeum és az Iparművészeti Múzeum őriz.) A selyemszövetek Itáliából érkeztek Magyarországra. Mátyás korában a királyné kérésére olasz selyemfonómester telepedett le Budán. Az erdélyi szőnyeg, amelynek dús növényi díszítménye és változatos színezése a perzsa szőnyegművészet 250 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

hatását mutatja, a 16-17. században érte el a legmagasabb művészi fokot. A 18. század ipari forradalma a témák elsekélyesedését, az ál-falikárpitok dömpingjét jelentette. Az angol William Morris Arts and Crafts mozgalma (1861), amely visszahozta a kéziszövést, Magyarországon is visszhangra talált. A 20. század elején Körösfői-Kriesch Aladár | [lásd] szövőműhelyt alapított Gödöllőn, ahol rajta kívül Nagy Sándor, | [lásd] Lakatos Artúr, Faragó Ödön, Vaszary János | [lásd] is tervezett, ma már klasszikus értékű faliszőnyegeket. A festő Rippl-Rónai József | [lásd] falikárpit tervét - Vörös ruhás nő rózsával - hímzéssel kiviteleztette. 1916-ig a kárpitszövés reprodukciós technika volt: elvált a tervező és a kivitelező személye. Ferenczy Noémi | teremtette meg az anyag törvényszerűségeihez alkalmazkodás és a szellemi tartalom egyensúlyát. Autodidakta volt, s rájött, hogy a saját kezűleg szőtt kárpitnak más, egyéni nyelvezete van. Néhány évig az Iparművészeti Főiskolán tanított, szemlélete termékenyítőleg hatott az utána következő nemzedékre. 1968 volt a 20. századi textilművészetben az áttörés éve, ekkor rendezték a Textil falikép 68 című kiállítást. Annak ellenére, hogy akkor a főiskola csak a kézzel festett vagy a nyomott textil tervezését vagy szövését tanította, a technikák sokfélesége volt látható. Ettől kezdve a textil előállításának régi és új módjait alkalmazták - hímzés, kötés, horgolás, makramé, nyomás, fonás, hajtogatás, gyűrés, roncsolás stb. -, és bővült a felhasznált anyagok sora is. A lausanne-i biennálék gyakorlata úgy határozta meg, hogy textil mindaz, ami textilként viselkedik. Így nyert polgárjogot a növényi rost, a bőr, a papír stb. Ugyanakkor megmaradt a kárpitszövés műfaja, bár némiképp elvált egymástól a csupán tervezett és a saját kezűleg szövött kárpit. A folyamatot, amely a textilnek a képzőművészeti műfajokhoz hasonlóan egyéni arculatú műfajjá válását segítette, 1970-től a szombathelyi Fal- és Tértextil Biennálék, a velemi textilművészeti alkotóműhely közel évtizedes fennállása, majd 1992-től a Magyar Textilbiennálék sora támogatta. Két új műforma is született: a tértextil és a miniatűr (mérete általában 20×20 cm-es) textil. Irodalom V. EMBER M.: Régi textíliák, Budapest, 1980 LÁSZLÓ E.: Flamand és francia kárpitok Magyarországon, Budapest, 1980 Az iparművészet könyve, Budapest, 1912 LANDGRÁF-PENKALA-SZITTNER: Nagy szövéskönyv I., Planétás, 2001 PÁLOSI J.: Az egyensúly biztonsága, Magyar Iparművészet, 1994/4. FRANK J.: Az eleven textil, Budapest, 1980 A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely évkönyvei 1975-1983. (TORDAY ALIZ) TELEPY Károly

festő Született: Debrecen, 1828. december 25. Meghalt: Budapest, 1906. szeptember 30. Mestere: Barabás Miklós Mestere: Markó Károly 1845-ben Barabás Miklós | [lásd] festőiskolájában, 1850-51-ben a müncheni akadémián, majd 1852-től öt évig a velencei képzőművészeti akadémia tájfestészeti és történeti festészeti osztályán tanult. Itáliában a neves klasszicista tájképfestő, id. Markó Károly | [lásd] tanítványa volt. 1857-es római utazása emlékét A karthauziak kolostora Rómában című tájképe (Magyar Nemzeti Galéria) őrzi. Hazaköltözése (1859) után számos képet készített a nagyvárossá fejlődő Budáról és Pestről. A nagyoroszi templom 251 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

számára két oltárképet festett (Mária Magdolna Jézussal; Hitetlen Tamás, 1856-57). Magyarország történeti nevezetességű tájait (Gödöllő, Sümeg, Liptóújvár) és természeti szépségeit (Vihar a Balatonon, 1881, magántulajdon) számos képen megörökítette. A diósgyőri várrom című, 1860-ban készült festményének (Magyar Nemzeti Galéria) előterében mosó parasztasszonyokat ábrázolt, a történeti nevezetességű épületrom emelkedett látványát köznapias zsánerjelenettel ellenpontozva. 1861-1906 között az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkáraként és műtárosaként a hazai művészeti közéletben tevékenykedett. Irodalom Telepy Károly hagyatékának kiállítása, Budapest, 1907 TELEPY K.: Telepy Károly, Debrecen, 1968 SZABÓ J.: A mitikus és a történeti táj, Budapest, 2000. 161-163. (PAPP JÚLIA) TENCALA, Carpoforo

festő Született: Bissone, 1623 körül Meghalt: Passau, 1685 A római és a bolognai kora barokk festészet újításait integráló észak-itáliai mester a Habsburg Birodalom számos tartományában dolgozott, elsősorban a szerzetesrendek (Lambach; Heiligenkreuz, 1669) és a főnemesség (Trautenfels, kastély, 1670) számára. 1655-ben a 17. század első felében átalakított vöröskői Pálffy-kastély sala terrenájának kifestésére kapott megbízást. A mennyezetet allegorikus nőalakokkal, az oldalfalakat itáliai táj- és városképekkel, bibliai (Zsuzsanna és a vének), ill. antik mitológiai és történeti (Kadmosz a sárkánnyal; Kleopátra halála) jelenetekkel díszítette. Dolgozott az Esterházy Pál nádor által az 1660-as években építtetett kismartoni Esterházy-kastélyban is. A díszterem mennyezetére Ámor és Psyché története, az antik mitológiai jelenet köré pedig a középkori Magyarország tartományait képviselő allegóriasorozat, ill. a Hesperisek aranyalmájának története került. Tencala élesztette fel Ausztriában és Magyarországon a freskó feledésbe ment műfaját. Irodalom THIEME, U.-BECKER, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, XXXII. kötet, Leipzig, 1938. 521. GRAFF, H.: Carpoforo Tencalla (diplomamunka), Graz, 2000 GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 329-332. (PAPP JÚLIA)

THAN Mór

festő Született: Óbecse, 1828. június 19. Meghalt: Trieszt, 1899. március 11. Mestere: Barabás Miklós Képzőművészeti tanulmányait pesti joghallgatóként Barabás Miklós | [lásd]nál kezdte. 1846-ban festett Mohácsi csata című képén (Magyar Nemzeti Galéria) a téma más festők későbbi feldolgozásaival szemben még nem a "nemzethalál"-víziót jelenítette meg, hanem a magyar seregek hősiességét emelte ki. Bár az 1848-49-es szabadságharcban betegsége miatt 252 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

nem harcolhatott, mint Görgey Artúr seregét kísérő festőnövendék, vízfestménysorozatán számos fontos eseményt, csatát megörökített (Az isaszegi csata, 1849. április 6., Magyar Nemzeti Múzeum; A komáromi csata, 1849. április 26., Magyar Nemzeti Múzeum). 1851-től a bécsi akadémián Karl Rahlnál tanult, majd németországi, párizsi és itáliai tanulmányúton vett részt. 1853-ban, külföldi tartózkodása alatt festette első jelentős történeti festményét, a Nyáry és Pekry elfogatását (Magyar Nemzeti Galéria), amely mozgalmas kompozíciójával, a szereplők szenvedélyes lelkiállapotának kifejezésével a romantikus történeti festészet legkorábbi alkotásai közé sorolható. Történeti festmények (Ónodi országgyűlés; Imre király elfogja pártütő öccsét) mellett arcképeket, életképeket (Pihenő rablók, 1856; Újoncozás az 1848 előtti időkből, 1861, Magyar Nemzeti Galéria), ill. mitológiai (A Nap szerelme a Délibábbal, 1866, Magyar Nemzeti Galéria) és bibliai témájú kompozíciókat (Mária mennybemenetele, 1855, Óbecse, belvárosi plébániatemplom) is festett. 1860-ban hazatérése után a szintén Rahl-tanítvány Lotz Károly- | [lásd]lyal együtt az 1860-70-es években több reprezentatív, monumentális falfestészeti megbízást kapott. A Vigadó díszlépcsőházának Argyrius királyfi Tündérországba érkezik című falképe (1864), melyen a mediterrán eredetű motívum már a nemzeti mitológia részévé vált, Raffaello Parnasszus-kompozíciójának hatását mutatja. A nagyterem mennyezetére az ország négy nagy folyójának allegóriáját festette. Attila lakomája című falképén, amely a Vigadó Csemegetárát díszítette, a hadi dicsőség, a vitézség ábrázolása mellett a művelődési vonulat is előtérbe került (1865, olajvázlat, Magyar Nemzeti Galéria). A művész a római követek tiszteletére rendezett lakoma Priszkosz rétor-féle leírásából azt a jelenetet festette meg, amelyben a hunok hadi erényeit megéneklő két költő dalai elragadtatják, csodálatra késztetik a hallgatóságot. A Nemzeti Múzeum lépcsőházában (1866-77) Lotz Károllyal együtt a hazai művelődés és történelem kiemelkedő eseményeit festette meg. Szigorú, monumentális művészete (Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, 1873) azonban egyre inkább háttérbe szorult Lotz játékosabb, könynyedebb ábrázolásmódjával szemben. A mellőzéstől elkeseredve 1885ben Olaszországba költözött. Visszatérte után - 1890-96 között - a Nemzeti Múzeum képtárának őreként tevékenykedett. Szerepet vállalt a művészeti közélet intézményes kereteinek megteremtésében is: egyik alapítója volt az 1869-ben létrehozott Magyar Képzőművészeti Társulatnak. Irodalom WILHELMB G.: Than Mór, Budapest, 1953 CENNERNÉ WILHELMB G.: Utószó. A szabadságharc kilenc nagy csatája. Than Mór csataképei, Budapest, 1978 CENNERNÉ WILHELMB G.: Than Mór (1828-1906), Budapest, 1982. (PAPP JÚLIA) THOMAS, Jan

festő Született: Ypern, 1617 Meghalt: Bécs, 1678 Mestere: Rubens Antwerpenben Rubens tanítványa volt. 1661-től Bécsben dolgozott. 1670ben szerepelt Nádasdy Ferenc országbíró hagyatéki elszámolásában munkájáért járó díjjal. Megfestette Zrínyi Miklós képmását. Irodalom GARAS K.: Magyarországi festészet a XVII. században, Budapest, 1953 253 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. (LIPP MÓNIKA) THORMA János

festő Született: Kiskunhalas, 1870. április 24. Meghalt: Nagybánya, 1937. december 5. Mestere: Székely Bertalan, Hollósy Simon Tizennégy éves volt, amikor családja Nagybányára költözött. Művészeti tanulmányait 1887-ben a Mintarajztanodában Székely Bertalan | [lásd]nál kezdte, majd 1888-90 között Münchenben Hollósy | [lásd] szabadiskolájában folytatta. 1891-ben, és 1893-95 között Párizsban a Julian Akadémián dolgozott. 1892-ben állította ki a budapesti Műcsarnokban, majd 1894-ben a párizsi Szalonban első jelentős képét, a Szenvedőket (Magyar Nemzeti Galéria). 1896-ban a Millenniumi kiállítással egy időben mutatta be az Aradi vértanúk kivégzését ábrázoló kompozícióját, amellyel országosan ismert festő lett. Egyike volt a nagybánya | [lásd]i művésztelep alapítóinak (1896), 1902-től 1927-ig a Nagybányai Szabad Festőiskola tanára, 1917-27 között a Nagybányai Festők Társasága elnöke. 1898-ban kezdte festeni a Talpra magyar!-t, amelyen megszakításokkal 1936-ig dolgozott. Neki köszönhető, hogy 1919 után a nagybányai festőiskola és művésztelep a korábbi formában működhetett. Számos külföldi kiállításon szerepelt, így 1900-ban a párizsi és 1904-ben St. Louis-i világkiállításon (utóbbi helyen aranyérmet nyert), 1909-ben és 1922-ben a velencei biennálén, továbbá Münchenben, Berlinben, Drezdában, Rómában, Londonban, Brüsszelben. Festészete a naturalizmus jegyében indult, korai eszményképe J. Bastien-Lepage, akinek egyik legnépszerűbb művét, a Sarah Bernhardt arcképét vette mintául, amikor 1892-ben Biltz Irén szecessziós hangulatú arcképét (Magyar Nemzeti Galéria) festette. A naturalizmust azonban kevésnek érezte festői céljai megvalósításához, és már korai korszakában merített a német romantika vagy a francia klasszicizmus örökségéből is (Aradi vértanúk, 1893-94, a Magyar Nemzeti Galéria leltárában, kiállítva a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban). 1897-ben egy hosszabb nyugat-európai körút nyomán festette a rembrandti hatást mutató Békesség nektek című bibliai kompozíciót, majd 1898-1936 között a kezdetben naturalista, végső formájában romantikus-realista Talpra magyar!-t (Kiskunhalas, Thorma János Múzeum). 1900 után festészete realista irányba fordult (Kocsisok között, 1902; Október elseje, 1903; Kártyázók, 1904, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria), 1906-07 körül a spanyol festészet (Cigányutca vázlat, 1907, Magyar Nemzeti Galéria), 1910 körül Gauguin látásmódja hatott rá rövid ideig (Húsvéti kenyérszentelés, Kiskunhalas, Thorma János Múzeum; Templombamenők, Pécs, Janus Pannonius Múzeum). 1920 után a neoklasszicizmus egyes elemeit is felhasználva alakította ki saját, nagy festői kultúrára épülő plein air látásmódját (Tavasz, 1920 k.; Fürdés után, 1928, mindkettő magántulajdonban). Élete utolsó évtizedében minden kötöttségtől mentesen festett kiemelkedő szépségű tájképeket és portrékat (Mezőn, 1927, magántulajdon; Ibolyát tartó nő, 1920-as évek vége, magántulajdon; Tavaszi táj, 1932, Magyar Nemzeti Galéria). Irodalom DÉVÉNYI I.: Thorma János, Budapest, 1977 BAY M.-BOROS J.-MURÁDIN J.: Thorma, Budapest, 1997. (BOROS JUDIT) 254 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

THOROCZKAI WIGAND Ede építész, iparművész Született: Pest, 1870. május 19. Meghalt: Budapest, 1945 Mestere: Schickedanz Albert, Steindl Imre Az Iparművészeti Iskola festő tanszakán végzett. Pályáját Schickedanz Albert | [lásd] és Steindl Imre | [lásd] mellett kezdte, a bajmóci vár és az Országház tervezésében segédkezett. Az 1890-es évek végén bútortervezéssel kezdett foglalkozni. Első sikereit is bútorterveivel aratta, melyek az angol funkcionális tervezés szerint készültek, s a The Studio című folyóirat is mint az angol tervezői stílushoz közel álló munkákat mutatta be 1901-ben. Kiemelkedő funkcionális szemléletű tervei közé tartozik a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállító helyiségének berendezése. Később, a népművészeti gyűjtőutak (1902-ben bejárta, többek közt Göcsejt, Somogyot, Mezőkövesdet, az Alföldet és Erdélyt) hatására egyre több szerkezeti és díszítő elemet vett át a népművészetből, s a magyaros szecesszió irányának egyik kiemelkedő megteremtője lett. Építészeti és iparművészeti tervein a népművészet és az angol Arts and Crafts mozgalom hatása együttesen van jelen, legjobb munkái a két inspirációs forrás összeolvasztásával születtek. Népies inspirációjú bútortervein elsősorban a kopjafa motívumot használta, s népmesék alakjai kerültek a gazdagon faragott asztalokra és székekre. Ebédlőbútorai közül néhány zenei ihletésre készült, elnevezéseik: Este a székelyeknél, ill. Káka tövén költ a ruca. Több világkiállításon szerepelt; 1905-ben Milánóban kitüntették ebédlőtervét. Szoros kapcsolatban állt a gödöllői művésztelep | [lásd]pel. Nagy Sándor | [lásd]nak tervezett rajzasztala, jellegzetes deszka stílusban készült. 1903ban, a karácsonyi kiállításon bemutatott ebédlőjének díszítményeit Nagy Sándor tervezte. Gyermekszoba berendezést is készítettek közösen. Többször is kiállított a gödöllőiekkel, először 1904-ben a Műbarátok enteriőr-kiállításán, ahol a belépő berendezését és egy biedermeier elemekre épülő ebédlőt tervezett. Tervezett kézitükröt (Lucifer győzelme, 1898) és szőnyeget (Csaba a hadak útján) is. A marosvásárhelyi Kultúrpalota (191213) Tükörtermének üvegfestményei az Erdély beszédes hagyományai című, főként építészeti terveit összefoglaló könyvében (Budapest, 1910) és a Hajdanába, réges-régön... című kötetében (Budapest, 1917) található rajzok nyomán készültek. Az ablakok közül az első, a Hajdanába réges-régön erdélyi életkép, míg a Csaba bőcseje, Réka asszon kertje, Réka asszon kopjafája, a Nagyúr kapuja, Sátorpalota, Perosztó szék és Réka asszon deckás ablaka az Attila-mondakörhöz kapcsolódik, melynek felidézését az ősi elemeket őrző székely házak és berendezések nyomán képzelte el. Az Iparművészeti Iskola tanára volt. Első jelentős épülete egy mátyásföldi villa volt 1908-ban. 1907-ben Marosvásárhelyre költözött, s ettől fogva a gyorsan fejlődő városban jelentős megbízásokat kapott: Székelyföldi Ipari és Kereskedelmi Kamara (1910), Orvoslakás rendelővel (1910-11), Csiszér Berciék háza (1910). Népházakat (Harasztkeréki népház, 1909; Gálfalvi népház, 1910) és iskolákat (Sáromberke, Magyardellő, 1910) tervezett. Típusterveket is készített munkás- és kisiparos házakhoz, polgári lakásokhoz. Lakóházain is a modern, angol és skót építészet, valamint a helyi tradíció együttes hatása alatt dolgozott. Alaprajzai is ezt a kettős kötődést mutatják, a legkülönbözőbb új igényeket kielégítő eredeti konstrukciók, melyek a népművészet szerkezeti elemeire épülnek. Gyakran nemcsak a házat, hanem egész berendezését is megtervezte. A magyar kertekről tanulmányt is írt. Építészeti elveit több cikkben, tanulmányban is megfogalmazta (A ház, Magyar Iparművészet, 1910. 315-316.). Erdélyben számos felmérést készített a népi építészetről, melyek ideálterveivel együtt, a Táltos kiadásában saját tervezésű kötetekben jelentek meg: Hímes udvar (Budapest, 1916); Öreg csillagok (Budapest, 1916); Cserényös házak


T

(Budapest, 1916); Architectura. Válogatott munkáim 1907-1934 (Budapest, 1936). Irodalom MARGITAY E.: Wigand Ede munkái, A Ház, 1908. 161-162. Thoroczkai Wigand Ede újabb munkái, Magyar Iparművészet, 1909. 257260. FÜLEP L.: Thoroczkai Wigand Ede könyvei (1917). In: A művészet forradalmától a nagy forradalomig, Budapest, 1974. 241-243. PETROVICS E.: A nemzeti stílus és Thoroczkai Wigand Ede, Pesti Napló, 1939. jún. 4. KATHY I.: Thoroczkai Wigand Ede. In: Magyar Művészet 1890-1919. (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 364-369. BARLA-SZABÓ L.: Thoroczkai Wigand Ede az építész és iparművész (kézirat), Budapest, 1980 NEMES M.: Thoroczkai Wigand Ede munkássága (disszertáció), Budapest, 1982. (GELLÉR KATALIN) TIHANYI Lajos

festő Született: Budapest, 1885. október 19. Meghalt: Párizs, 1938. június 11. Tizenegy éves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette hallását, ezért abbahagyta iskoláit, és fényképészinasnak tanult. Rajzi alapképzését a Székesfővárosi Iparrajziskolában kapta, amelyet 1903-tól másfél éven át látogatott, majd egy művészeti magániskolában tanult tovább. 1907-10 között a nyarakat a nagybánya | [lásd]i művésztelepen töltötte, ahol kezdettől fogva az újító szellemű neósokhoz csatlakozott. 1908-ban néhány hónapig Párizsban időzött, ott nagy hatással volt rá Gauguin, Cézanne és a Fauve-ok festészete. Nem sokkal később kijutott Itáliába, s mindenekelőtt El Greco művészete ragadta meg. 1909-ben meghívást kapott a MIÉNK | [lásd] tárlatára, majd több műve szerepelt a Bölöni György által szervezett erdélyi, Kolozsvár-Nagyvárad-Arad útvonalú vándorkiállításon, e kiállítás anyagának javát a Könyves Kálmán Szalonban Új képek címmel mutatták be 1909-10 fordulóján. 1910-ben kiállított a magyar festészet berlini reprezentatív tárlatán. 1911-ben és 1912-ben részt vett a Nyolcak | [lásd] Nemzeti Szalonban megrendezett bemutatóin. 1914ben Berénny | el és Pór | ral közösen nagyobb kollekcióit mutatott be műveiből a bécsi Brüko Szalonban. A Nyolcak feloszlását követően Kassák | hoz és az aktivisták | [lásd] köréhez csatlakozott. 1918 októberében megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Ma | [lásd] folyóirat kiállítóhelyiségében. A Nyolcak, majd az aktivisták révén kapcsolatba került a polgári radikális körökkel, különösen Bölöni Györggyel, Ady Endrével és Tersánszky Józsi Jenővel volt bensőséges baráti viszonyban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, s 1920 márciusában egyéni kiállítást rendezett munkáiból a Moderne Galerie. Pár hónappal később Berlinbe költözött, majd 1924-ben innen települt át Párizsba, ahol haláláig élt. 1933-tól tagja volt az Abstraction-Création csoportnak. Tevékenysége egyedülálló módon köti össze a nagybányai neósokat, a Nyolcakat és az aktivistákat. Legkorábbi Nagybányán készült művei nagyvonalú, tömör dekorativitásukkal és színhasználatukkal Czóbel Béla ill. a személyes párizsi élmények hatására Gauguin és a francia Fauve-ok művészetének ismeretéről tanúskodnak. 1907-től 1909-ig tartó neós korszakában főként a figurális (Cigánymadonna, 1908, magántulajdon; Táncoló aktok, 1908, magántulajdon) enteriőr- (Szobabelső, 1908, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) és a tájábrázolás foglalkoztatta (Nagybányai utcarészlet, 1908, 256 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

Magyar Nemzeti Galéria; Tájkép híddal, 1909, Fővárosi Képtár). 1909-től azonban egyre határozottabban jelentkezik formálásmódjában egyfajta expresszív kubizmus. Az 1909-es Vörösinges fiú (magántulajdon) Chaim Soutine látásmódjával mutat rokonságot, míg az 1909-es Sárgaterítős csendélet már a Nyolcak körében is központi szerepet játszó cézanne-i képépítés szabályaihoz igazodik. Az 1910-es évek egyik vezértémája Tihanyi számára a portré. Fénypászmákkal szabdalt geometrizáló szerkezetükben az orfikus kubizmus és futurizmus hatását mutató, ám színhasználatukban és lélekelemző mélységükben az expresszionizmussal rokon arcképei a modern magyar portréfestészet festőileg és lélektanilag legösszetettebb alkotásai közé tartoznak (Munkáscsalád, 1910, Magyar Nemzeti Galéria; Önarckép, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Fülep Lajos, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Kassák Lajos, 1918, Magyar Nemzeti Galéria; Kosztolányi Dezső, 1918, lappang). Hasonló átgondolt konstrukció és expresszív lendület jellemzi monumentális hatású aktképeit (Női akt, 1917, Magyar Nemzeti Galéria). A bécsi és berlini emigráció éveiben készült festményein - a megelőzőek következetes folytatásaként - a szintetikus kubizmus zárt és tömör formarendje érvényesül (Család, 1922, Magyar Nemzeti Galéria; Híd, 1922 k., lappang). Ez a geometrikus stilizálás a húszas évek második felére mind elvontabb formai szerkezeteket eredményez (Város, 1925, magántulajdon; Tristan Tzara, 1926, Magyar Nemzeti Galéria; Csendélet chiantis palackkal II., 1927, magántulajdon), ami a harmincas évekre nonfiguratív kompozíciókban teljesedik ki. Irodalom DESNOS, R.: Tihanyi, Párizs, 1936 DÉVÉNYI I.: Tihanyi, Budapest, 1968. (RÉVÉSZ EMESE) TORNYAI János

festő Született: Hódmezővásárhely, 1869. január 18. Meghalt: Budapest, 1936. szeptember 20. Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly, Greguss János, Munkácsy Mihály A Mintarajziskolában 1886-89-ben Székely Bertalan, | [lásd] Lotz Károly | [lásd] és Greguss János tanítványa volt. 1892-94-ig Bécsben katona, majd szülővárosa ösztöndíjával 1894-96 között Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Párizsban ismerkedett meg Munkácsy | [lásd]val, aki művészetének népi érdeklődésével és magyaros színezetével egész életére szóló benyomást gyakorolt rá. Egy nagyobb olasz-, ill. németországi tanulmányutat követően szülővárosában telepedett le, s barátai, Pásztor János, | [lásd] Endre Béla, | [lásd] Rudnay Gyula és a néprajzkutató Kiss Lajos társaságában kiterjedt művészetszervező tevékenységet fejtett ki. Egyesületük, az Alföldi Művészek Társasága Jövendő címmel folyóiratot indított, kiállításokat rendezett, s a népművészeti értékek védelmében létrehozta a Majolika és Agyagipari Telepet, ill. megvetette a városi múzeum alapjait. Festőként tudatosan a festészet nemzeti jellegének továbbfejlesztését, és az alföldi parasztság életének őszinte ábrázolását tűzte ki céljául, jóllehet, első munkái (Népoktatás a tanyán, 1896, magántulajdon; Szitáló lány, 1900 k., Magyar Nemzeti Galéria) még nem lépték túl a jelenetező életképfestés kereteit. Érett korszaka az 1904-ben festett Juss-sal (Magyar Nemzeti Galéria) indult, amellyel elnyerte a Ráth György-díjat. A kép, amelynek problematikája még három évtizedig foglalkoztatta, a magyar falu drámájának megrázó erejű láttatása, szenvedélyes előadásmóddal párosuló szociális mondandója jól példázza Tornyai éleslátását és elkötelezettségét a parasztság sorsproblémái iránt. A különböző Juss-variációk során kimunkált expresszív hangütés 257 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

jellemzi újabb, immár drámai sűrítésű életképeit, amelyekből többet megvett a Magyar Nemzeti Galéria (Menyecske a műteremben, 1904; Édesanyám a szobájában, 1905; Csizmahúzás, 1906). Kuruc tárgyú történelmi képeit (Rákóczi Rodostóban, 1904, Magyar Nemzeti Galéria; Nagy Bercsényi Miklós, 1908, Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum) az egyszerű, monumentális megfogalmazás és a szimbólummá nemesedő jellemrajz emeli ki a 20. század elejének szokványos történelmi kompozíciói közül. 1910-ben, párhuzamosan mártélyi házépítésével, új téma jelent meg festészetében: az alföldi táj. Tájértelmezésében a lírai hang dominál, így a mondanivaló fő hordozója a színvilág, amely egyszersmind az érzelmi viharok megjelenítője is (Gémeskút; Bús magyar sors; Alföldi tanya, 1910, Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum). 1919-ben a közöny és a megnemértés miatt Vásárhelyről Pestre költözött, itt azonban, bár az UME és a KUT | [lásd] is a tagjául választotta, nem találta a helyét. Majd egy évtizednyi hallgatás után 1928-29-ben Baján dolgozott, 1933-34-ben pedig a nyári és az őszi hónapokat a szentendrei | [lásd] művésztelepen töltötte. A bajai és szentendrei tartózkodás új korszakot nyitott művészetében: a társadalmi témák helyett sajátos festői kérdések, a napsütötte park, a műterembe beeső fények reflexeinek megragadása, derűs hangulatú enteriőrök, csendéletek foglalkoztatták (Virágcsendélet, 1930; Szobabelső; Szentendrei park, 1934). Életének utolsó éveit a megérdemelt siker határozta meg: 1927-ben Jankó János-díjat, 1928-ban Vaszary-díjat, 1929ben Barcelonában aranyérmet kapott, 1933-ban elnyerte az állami kis aranyérmet, 1934-ben a Szinyei Merse Pál Társaság nagydíját. Ötvenéves festői jubileumát megünnepelte szülővárosa, tiszteletére Tornyai Társaságot alapítottak, és életjáradékot szavaztak meg számára. Gyűjteményes kiállítása 1908-ban és 1934-ben Hódmezővásárhelyt, 1911-ben a Művészházban, 1907-ben Budapesten az Ernst Múzeumban, 1918-ban a Képírók és Képfaragók Egyesületében, 1923-ban az Alkotás-Művészházban volt, emlékkiállítását 1961-ben a Magyar Nemzeti Galéria és a Tornyai János Múzeum rendezte meg. Életművének nagy részét a hódmezővásárhelyi múzeumra hagyta, amely 1951 óta a nevét viseli, csakúgy, mint a Vásárhelyi Őszi Tárlatok nagydíja, a Tornyai-plakett. Irodalom BODNÁR É.: Tornyai János, Budapest, 1956 BODNÁR É.: Az újra felfedezett Tornyai, Budapest, 1986. (TASNÁDI ATTILA) TROGER, Paul

festő Született: Welsberg bei Zell im Pustertal/Monguelfo in Pusteria, 1698. október 30. Meghalt: Bécs, 1762. július 20. Mestere: Giuseppe Alberti Dél-tiroli születésű freskó- és táblaképfestő, rajzoló és grafikus. Az osztrák barokk második generációjának legnagyobb mestere. Giuseppe Albertinél tanult Cavalesében, és talán már 1718-ban megalkotta a mezzocoronai Palazzo Firmian - legújabban neki tulajdonított - allegorikus freskóit. 1723ban a gurki hercegérsek támogatásával három éves itáliai tanulmányútra indult, ahol főként Pittoni, Ricci, Piazetta, Solimena festészetével ismerkedett, és számos tanulmányrajzot készített. A salzburgi Kajetántemplom kupolafreskójának befejeztével (1728) beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol 1745-ben akadémikusnak jelölték, 1751től a festészet professzora, 1754-57 között rektor. Bécsben élt, népes műhellyel teljesítette a nagyszámú freskó- és oltárképmegbízásokat, 258 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

T

elsősorban a szerzetesrendeknek. A fontosabbak: St. Pölten, Hradisch, Melk, Zwettl, Altenburg, Geras, Göttweig, Brixen, Maria Dreieichen. Feltehetően Esterházy Imre prímás érsek hívta Pozsonyba, ahol 1742-43ban megalkotta az Erzsébet-apácák templomának freskóit és oltárképeit (Az irgalmasság allegóriája; Szent Erzsébet megdicsőülése; Szent Erzsébet látomása; Krisztus siratása; A Szent Család). A győri jezsuiták Szent Ignáctemplomának szentélyfreskóját és főoltárképét 1744-ben, a hajó és az orgonakarzat mennyezetképét 1747-ben festette (Szent Ignác lelkének mennybevitele; Szent Ignác megdicsőülése; Angyali üdvözlet, evangélisták, zenélő angyalok). Troger életművében nagy jelentőségűek a vázlatok (pl. A lábmosás, a zwettli ciszterciek refektóriumi képéhez, Szépművészeti Múzeum), akárcsak virtuóz rajzművészete (Bécs, Albertina; Szépművészeti Múzeum). Portréi közül kiemelkedik Georg Raphael Donner szobrász képmása (1728-29 k., Pozsony, Galéria mesta Bratislavy). Drámai, színes látványosságával lenyűgöző stílusa kezdetben forradalmian hatott, majd a bécsi akadémia, s vele a térség festészetének követendő példájává vált. Típusai, egyes kompozíciói közhelyszerűen ismétlődnek tanítványai és követői kezén, Magyarországon is (pl.: A Szentháromság: Magyar Nemzeti Galéria, Jászárokszállás, J. L. Kracker, | [lásd] 1773, Letenye, 1789; Győzelmes Mária Immaculata: Jászó, J. L. Kracker, 1762, Zalaszentgrót, 1760-as évek, Zsolna, J. I. Cimbal, | [lásd] 1770 k.). Irodalom ASCHENBRENNER, W.-SCHWEIGHOFER, G.: Paul Troger. Leben und Werk, Salzburg, 1965 Paul Troger 1698-1762 (szerk.: PASSAMANI, B.), Novita e revisioni. Neue Forschungsergebnisse. Mezzocorona, 1998. (JÁVOR ANNA)


U U UNGLEICH Fülöp

szobrász Született: ? Meghalt: 1736 után Valószínűleg Bajorországból került Kismartonba, ott nősült 1695-ben, tekintélyes ember, a városi belső tanács tagja lett. 1712-ben hívták Budára, és kötöttek vele szerződést, amely szerint a budai vár Szentháromságszobrán a főcsoporton kívül kilenc mellékalak készítését is vállalta: Szűz Mária, Keresztelő Szent János, Xavéri Szent Ferenc, Szent Kristóf, Szent József, Szent Rókus, Szent Sebestyén, Nepomuki Szent János és Szent Ágoston alakját. Munkájánál számos segédet foglalkoztatott, közöttük sógorát, Hörger Antalt. | [lásd] Irodalom SCHOEN A.: A budavári Szentháromság-szoboremlék, Budapest, 1918. (LIPP MÓNIKA)


V V VÁGÓ József

építész Született: Nagyvárad, 1877. december 23. Meghalt: Salies de Béarn [Franciaország], 1947. június 7. 1900-ban fejezte be tanulmányait a Műegyetemen, 1904-ben Quittner Zsigmond irodájában a Gresham-palotán dolgozott. Utóbb közös irodát nyitott bátyjával, Vágó László | [lásd]val, akivel több közös épületet tervezett, de önálló lakóházak is fűződnek a nevéhez (Budapest, Ostrom utca 28., 1914; Grünwald-villa, 1913). 1919-ben a Tanácsköztársaság építészeti direktóriumának vezetője volt, emiatt emigrálnia kellett. Előbb Olaszországban, majd Franciaországban élt. 1927-ben megosztott első díjat kapott a Népszövetség genfi központjára kiírt nemzetközi pályázaton. Városrendezési terveket, elméleti munkákat, valamint ideálterveket készített a jövő városáról. Városokon keresztül (Budapest, 1930), Az újjáépülő Tabán (Budapest, 1934), Budapest művészi újjáépítése (Budapest, 1936), Le Palais de la Grande Assamblée de Turquie (Párizs), Le Prophet (1942-45) címmel jelentek meg kötetei. Irodalom NÁDAI P.: Vágó József építészeti kiállítása, Magyar Iparművészet, 1936. 106-107. GERLE J.: Vágó József életműve, Budapest, 1978/8., 39-41. GERLE J.: Az egykori Lipótvárosi kaszinó nyári épülete: Vágó József műve, Művészettörténeti Értesítő, 1982/2., 69-72. GÁBOR E.-NAGY I.-SÁRMÁNY I.: A budapesti Schiffer-villa, Művészettörténeti Értesítő, 1982/2., 74-88. LAMBRICHS, A.: J. Vágó 1877-1947. Un architecte hongrois entre l'art nouveau et le mouvement moderne, Párizs, 2000. (NAGY VILLŐ)

VÁGÓ László

építész Született: Nagyvárad, 1875. március 30. Meghalt: Budapest, 1933. december 30. Tanulmányait a Felső Építőipariskolán végezte 1893-ig, ezután Alpár Ignác | [lásd] irodájában dolgozott. 1899-ben a Gellérthegy, ill. az Erzsébet-híd budai hídfőjéhez készített rendezési tervet, amelyért megkapta a Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyérmét. Ezután hosszabb külföldi utat tett, majd öccsével, Vágó József | [lásd]fel 1902-ben Budapesten közös irodát nyitott. Közös művük a budapesti Nemzeti Szalon (1906), a Gutenberg-ház (1906), a Feld-féle Városligeti Színkör (1908), az Árkád-bazár (1908), Debrecenben az Alföldi Takarékpénztár Székháza (1911). 1911-től szétváltak a testvérek útjai. Vágó bérházakat, villákat, de főleg színházakat tervezett (bérházak Budapesten az Attila úton, 1911-14; a miskolci Nemzeti Színház, ill. Budapesten a Vígszínház és a Parisiana mulató átépítése, 1911től). Az 1920-as évek végén Faragó Ferenccel megtervezte a budapesti Dohány utcai zsinagóga kultúrházát, a temetőudvart és a hősök templomát. 1928-tól a CIAM-csoport tagja lett.


V

Irodalom DÉNESH GY.: Vágó László és Faragó Ferenc: Izraelita hősök emléktemploma, Új Magyar Építőművészet, 1935. 139-143. MOLNÁR GÁL P.: Operaház a Tisza Kálmán-téren, Európai Utas, 1993. 13, 26-33. HAJDÚ V.: Vágó László 1875-1933, Új Magyar Építőművészet, 2000/2., 53. (NAGY VILLŐ) VAJDA Lajos

festő Született: Zalaegerszeg, 1908. augusztus 6. Meghalt: Budapest, 1941. szeptember 7. Mestere: Herman Lipót, Csók István 1915-ben a Vajda család Szerbiába költözött; Belgrádban és Valjevóban laktak. 1922-ben visszaköltöztek Magyarországra, hol Zalaegerszegen, hol Budapesten éltek. 1923-ban végleg Szentendrén telepedtek le. Vajda ekkor kezdett rendszeresen rajzolni az OMIKE rajziskolában, ahol többek között Herman Lipót is tanította. 1928-30 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Csók István volt. 1928-ban belépett Kassák | Munka-körébe, és ebben az évben, valamint 1930-ban részt vett az Új Progresszív Művészek csoportkiállításán (Nemzeti Szalon, Tamás Galéria). 1930-34 között Párizsban élt, ahol a Musée de l'Homme és a Musée Guimet anyagát tanulmányozta, és a kor modern művészetével ismerkedett meg. Nagy hatással voltak rá a régi szakrális kultúrák alkotásai, valamint a franciaországi román és gótikus katedrálisok. Itt szövődött barátsága a Munka-körből már korábban megismert Szabó Lajossal. Baráti köréhez tartozott továbbá Hajdu István | szobrász és Trauner Sándor festő, későbbi díszlettervező. Kora művészeti problematikájának metszéspontját ekkor Malevics és Kandinszkij programjában, valamint a modern orosz és francia filmművészet törekvéseiben látta. Itt készült fotómontázsai a kor és a hely közvetlen hatását mutatják. 1934-ben hosszú nyomorgás után fizikailag megviselten, de művészileg feltöltődve és felkészülve tért vissza Magyarországra. Ettől kezdve Szentendrén dolgozott. 1935-ben megismerkedett leendő feleségével, Richter (Vajda) Júliá | val. 1935-36-ban Korniss Dezső | vel Szentendrén, Szigetmonostoron és más környező falvakban etnológiai gyűjtőmunkát folytatott. Vajda az egykorú népi használatban lévő, tárgyak, épületek és ornamentális díszítések motívumait gyűjtötte. Célkitűzése volt, hogy kifejezésre juttassa Magyarország speciális, kelet-nyugat közé ékelődött helyzetét. Figuratív művészetére ekkor a gyermekkori szerbiai emlékekből már ismert pravoszláv ikonok voltak hatással. 1937-ben önálló kiállítása volt Ámos Imre | budapesti műtermében; 1939-ben egyéni kiállítása nyílt Seiden Gusztáv műtermében. 1940 őszén hat hétig munkaszolgálatos volt, decemberben kórházba került. 1941 szeptemberében halt meg Budapesten, tüdőbajban. A Munka-körrel való kapcsolata idejéből, az 1920-as évek végéről konstruktivista, elsősorban El Liszickij szellemiségével rokonítható, címlaptervre emlékeztető kompozíciói ismertek (Film; Fics, 1928, magántulajdon). Művészetének további alakulása szempontjából ekkori kubisztikus, szerkezetes csendéletei szintén meghatározó jelentőségűek (Konstruktivista csendélet, 1928, magántulajdon; Csendélet gyertyával és virágos kancsóval, 1928, Szentendre, Ferenczy Múzeum). Ez a fajta mértani formákból való építkezés megfigyelhető a harmincas évek közepén készült néhány kompozícióján is (Szigetmonostori ablak, 1935 k.; Kapu, 1935, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). Párizsban a korabeli képzőművészet törekvéseit megismerve arra a következtetésre jutott, hogy az izmusok kimerítették a 262 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

V

festészetben rejlő lehetőségeket. Úgy gondolta, hogy a festészet által felvetett problémák a 20. században a fotóban és a filmben bontakoznak ki. Párizsi évei idején készült fotómontázsait általában a végletek szembesítése jellemzi. A különféle újságokból, képes magazinokból kivágott részletek a semleges kartonalapon egymás mellé kerülve szokatlan feszültséget hordoznak (Háború, 1930-33; Párduc és liliom, 1930-33, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum; Tolsztoj és Gandhi, 1930-33, Magyar Nemzeti Galéria). Későbbi szentendrei kollázsai, valamint sokrétű rajz- és temperamontázsai szintén ennek a műfajnak a szerkesztési eljárását követik, így a montázs szinte mindvégig jelen van életművében. Párizsból való hazatérése után eleinte időtlen portrékat (Könyöklő, 1934; Lehajtott női fej, 1934, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum), hangsúlyos felülnézetből komponált, kissé metafizikus hatást keltő csendéleteket készített (Csendélet üvegekkel és gyufával, 1934; Csendélet patkó alakú asztalon, 1934, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). 1935-ben a Szentendrén és környékén Korniss-sal közösen végzett motívumgyűjtések során felmérték a kisváros sokféle (barokk, szerb ortodox, sváb, magyar népi) hatást összegző arculatát. Vajda vonalas rajzokban örökítette meg az általa fontosnak vélt motívumokat (Szigetmonostori házfal, 1935, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum), amelyek akár idegen környezetben, feltűntek festményein is (Szigetmonostori ház, 1935, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). A két festő közös meggyőződése szerint az igazán korszerű művészet csak szerves tradíciók alapján teremthető meg. Kedvelt műfaja volt ebben az időben a tempera és olajfestés mellett a kollázs (Torony, 1935, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum), a ceruzarajzokon belül pedig gyakran élt a montázs-szerű szerkesztéssel (Önarckép templomtoronnyal, 1935, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). A szintézis e módszerét "konstruktív-szürrealista tematika"-ként határozta meg. Ennek segítségével körvonalazta Korniss-sal az ún. szentendrei programot. Ennek lényege, hogy a tradíciókhoz (paraszti építészethez és tárgykultúrához, ill. Vajda esetében a bizánci-pravoszláv művészethez) való visszanyúlás és az avantgárd formanyelvi-szemléleti metódusai segítségével egy sajátos, új, közép-kelet-európai művészet alakítható ki. Ez a tradíció- és szintézisteremtő program a modern magyar művészet alapkérdéseire (ti. a tradíció- és szintézishiányra) reflektált, ugyanakkor nemzetközi kontextusba helyezte a magyar művészetet. A Vajdát foglalkoztató másik probléma az emberi alak (Három fivér, 1936; Két nővér, 1936, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum) és arc ábrázolása az ikonok által kínált, geometrikus alapstruktúra segítségével (Liliomos önarckép, 1936, Magyar Nemzeti Galéria; Ikonos önarckép, 1936, Pécs, Janus Pannonius Múzeum; Felmutató ikonos önarckép, 1936, magántulajdon). 1937-ben többirányú változás állt be művészetében. Míg 1935-37 között műveiben még ugyanazok a motívumok (15-20 elemből álló motívumszótárának elemei) kerültek - sokszor másolás útján - új környezetbe, addig az 1937-ben készült képein tematikai változás állt be. Az új motívumok közül néhány, mint például a lámpa vagy a (hímzett terítőről származó) bárány viszonylag zökkenőmentesen illeszkedett az 1935-36-ból származó képelemek sorába. Az egyetemesség jegyében született szimbolikus motívumok mellett azonban egyre gyakrabban megjelentek a személyes indíttatású, az eddigieknél erősebb érzelmi töltést hordozó képi elemek (Szentendrei házak feszülettel, 1937, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). Lényeges különbség továbbá, hogy a konstruktivitás és a szürrealizmus egyensúlya felbomlott, a szürrealista elemek kerültek túlsúlyba művein. Szintén új jelenség, hogy az addigi mikrokozmikus képszerkesztés helyébe a töredékesség lépett, és az elemek közötti hierarchikus viszonyok is hangsúlyosabbá váltak. Ezek a változások éppúgy megfigyelhetők szén- és krétarajzain (Bárány petróleumlámpával, 1937, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum), kollázsain (Madaras kollázs, 1937, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum), mint festményein (Építészeti motívumok kisded-torzóval, 1937, magántulajdon). A kristályos tisztaságú, néha egymást metsző arcok torz, ettől az időtől kezdve fokozatosan fintorgó, 263 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

V

szenvedő ábrázatokká, maszkokká alakultak. Mintha a szürrealista fotó kedvelt eljárásai, az egymásra exponált, elcsúsztatott portrék színezett változatai lennének ezek a képek, ahol a pasztellszínek lágyítják az általuk keltett rémületet (Szörnyfej, 1938, Pécs, Janus Pannonius Múzeum; Barna rácsos maszk, 1938, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum). Utolsó korszakának művei a nyugati és keleti művészeti konvenciókon éppúgy kívül esnek, mint történelmen, időn és konkrét helyszíneken. (Őshegy, 1939, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum). Képelemei üszkös fakérgek, sziklarajzok, kőbe vésett vagy homokba rajzolt jelek átiratainak tetszenek, még egy-egy azonosítható motívum (hal, madár, hajfonat) is feltűnik rajtuk. Ugyanakkor, épp azonosíthatatlanságuk által keltik a hideg, fájdalmas idegenség asszociációját (Szénrajz fekete alapon, 1939, Szentendre, Vajda Lajos Múzeum; Vízparti világ, 1939, Pécs, Janus Pannonius Múzeum). Utolsó szénrajzsorozatában már a táj is elvész. Szétrobbant, rostos szövedékek kavarognak a légüres térben. A formákon belül dinamikusan örvénylenek az expresszív erővonalak, amelyek a "lélek mélyvilágába" (Kállai Ernő) vezetnek (Ősnövényzet; Sodrás; Gyökérvilág; Tömör formák kevés fehérrel, 1940, Szentendre, Ferenczy Múzeum). Irodalom BÁLINT E.: Vajda Lajos második műteremkiállítása, Népszava, 1940. ápr. 14. BÁLINT E.: Vajda Lajos festő művészete, Múlt és Jövő, 1942. jún. KÁLLAI E.: Vajda Lajos festőművész emlékkiállítása (kat.), Alkotás Művészház, Budapest, 1943 PÁN I.: Látogatás a halott képeinél, Európai Iskola Könyvtára, Budapest, é. n. (1946-47) KÖRNER É.: Vajda Lajos művészete, Valóság, 1964/9. MÁNDY S.: Vajda Lajos (album), Budapest, 1971 Vajda Lajos emlékkönyv (előszó: DÉVÉNYI I.), Budapest, 1972 Vajda Lajos emlékkiállítás (kat.), Magyar Nemzeti Galéria, 1978 KUNSZT GY.-MÁNDY S.: Vajda Lajos emlékkiállítás (kat.), Szentendre, Szentendrei Képtár, 1979 Vajda Lajos emlékszám, Művészet, 1980/1. MÁNDY S.: Vajda Lajos, Budapest, 1983 GYÖRGY P.-PATAKI G.: A "konstruktív szürrealista tematika" kialakulása és jelentősége Vajda Lajos festészetében. Vajda Lajos emlékkiállítás, Zalaegerszeg, 1983 PATAKI G.: Vajda konstruktív szürrealizmusának átalakulása, Ars Hungarica, 1988/1. (SZEIFERT JUDIT) városépítészet

A tatárjárás után városainkban nagyarányú fejlődés indult el, ám a török hódítók pusztítása megakadályozta, hogy a kialakult gótikus és reneszánsz városmagok érintetlenül megmaradjanak. A 17-18. században kialakult barokk városok azonban a középkori alapokon épültek. Jó példa erre a Budai Várnegyed. Hazánkban az európai zárt beépítéstől eltérő lazább, horizontálisan terjeszkedő városok alakultak ki, főként az Alföldön. Az északi és nyugati területeken a zártabb szerkezet és a vertikális terjeszkedés volt jellemző. Általános sajátosság azonban, hogy a házak az utcatengellyel párhuzamosan helyezkedtek el, homlokzataik jóval hosszabban foglalták el az utca felőli oldalt, mint a francia vagy német városokban. Az utcák nem teresedtek ki, inkább tölcsérszerűen nyúltak el. Ez azonban nem vált hátrányukra, hiszen így a települések nem szakadtak el a tájtól, beleépültek a környezetbe, például: Pécs, Buda, Esztergom, Veszprém. A 18. században épültek ki, változatos vonalvezetésű utcákkal a barokk városok, amelyek kis egységekből álltak össze. Egy-egy építészeti együttest csak néhány épület alkotott, az utcák szerkezetileg a fő látványelemeket vezették fel, kis területet foglaltak el, változatos, de nem magas házaikkal kellemes, 264 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

V

emberléptékű utcaképet adtak, például: Buda, Óbuda, Székesfehérvár, Sopron. A magyar barokk épületeket a szimmetriára való törekvés, az egyszerűség, a mértékletesség határozta meg. A barokk városképekbe szervesen épült bele a klasszicizáló késő barokk, a copf korszak jellegzetes stílusa. Ebben a korszakban a tereket gyakran megnövelték, mint például Pécsett a Széchenyi teret. Városainkban általában még ma is ezek a terek jelentik a központot, például Győrben Esztergomban, Székesfehérvárott, Sopronban. A főváros jelenlegi karakterét is a középkori alapokon épült barokk Várnegyed, a Duna és a Gellért-hegy sziluettje határozza meg. A budai vár középkori utcáinak elhelyezkedése és épületei már tervszerűséget mutatnak. Nyugodt utcavezetés, közel azonos párkánymagasság és egységes arculat jellemzi. Mai képét a középkori tornyok és a barokk korban átépített lakóházak határozzák meg. A házak általában kőből, majd téglából épültek. Vidéki városaink közül Székesfehérváron alakult legváltozatosabban a városközpont. A három térre szerveződött egységet a középkori emlékek mellett itt is a barokk kori templomok, lakóépületek határozzák meg, noha a 20. század végi rekonstrukciók is mozgalmas térplasztikákkal, posztmodern történelmi szoborművekkel gazdagították a városképet. Sopron belvárosa tömör, magasabb házas középkori városszerkezetet őriz, szép zárt terekkel, templomokkal, de a késő reneszánsz és a barokk átalakítások és beépítések adják meg ennek a dombos észak-nyugati városunknak a jellegét is. Pécsett a középkori utcarendszer adja az alapot a későbbi korok építészetének. A városközpont (Széchenyi tér) jellegzetes képét igen erősen meghatározzák a török emlékek, valamint a Mecsek vonulatai. Kevésbé hangsúlyos elemek a szecessziós és eklektikus épületek. A Dóm tér a székesegyházzal kiemelkedően harmonikus városképi egység. A modern magas házak sokat rontottak a város jellegén, mivel nem illeszkedtek be a történelmi városképbe. A 20. század végén a Pécsett működő országosan is kiemelkedő építészek csapata változatos elemekkel bővítette a városképet. Győr már a kora középkorban is geometrikus alaprajzzal rendelkezett, amelyet máig őriz. Központi tere négyszögletes, a barokk lakótömbök szabályos utcákba rendeződve veszik körül. Szombathely központját a klasszicizáló késő barokk egyházi épületek uralják. A barokk és klasszicizmus termékeny egységét találjuk meg Egerben, amelyet fekvése mellett a gondos városrendező munka az egyik legszebb magyar várossá avat. A klasszicista városrészek nagyvárosi példáit láthatjuk Pest belvárosában (pl.: Lipótváros). A reformkorban soha nem látott ütemben indult meg a városszépítés, amely a kor szellemiségét világosan fejezte ki. Ekkor épültek a Duna-part házsorai, a Lánchíd, a Bazilika. A romantika korában épült a Vigadó, és ekkor emeltek három-négy emeletes városi házakat, amelyek a mai napig meghatározzák Pest városképét. A millennium építkezései látványos egységekkel gazdagították Budapestet: az Andrássy utat felvezető útnak tekintő várostervezés a párizsi városszerkezetet tartotta példájának, a gyűrűs-sugaras belvárosi rendszer pedig az Osztrák-Magyar Monarchia idején bécsi mintára alakult ki. A későbbi építészeti irányzatok kedvezően gazdagították a már kialakult városképet, talán a leginkább a szecesszió és a modern alakította át, és tolta át a hangsúlyokat a városmagtól távolabbi területekre. Budapesten, amely minden igyekezet ellenére egyre hatalmasabb metropolisszá nő, a 20. század végi hatalmas szállodaépítkezések, a bevásárló központok, a Műegyetem melletti egyetemi város, a Nemzeti Színház és a kapcsolódó tervek az eddig hangsúlytalan szerepet játszó külvárosok felé igyekeznek kiterjeszteni a közösségi tereket. A 20. század közepén jelentős nagyvárosaink külterületein kedvezőtlen városképi elemekként jelentek meg a lakótelepek, amelyek nem illeszkednek be szervesen a tájba; ezt parkosításokkal igyekeztek enyhíteni. Az országban a második ezredforduló táján tendencia az alvóvárosok kialakulása, ahol zajos közösségi létesítmények nem zavarják az otthonok nyugalmát. A megindult városon kívüli lakópark-építkezések - a magasházas panelépületek kedvezőtlen tapasztalataiból tanulva - a tájképi


V

elemekbe szervesen illeszkednek, és esztétikai szempontok mellett emberléptékű lakókörnyezet kialakítására törekednek. Irodalom POGÁNY F.: Terek és utcák művészete, Budapest, 1960. (MULADI BRIGITTA) VASZARY János

festő Született: Kaposvár, 1867. november 30. Meghalt: Budapest, 1939. április 19. Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd Münchenben és a párizsi Julian Akadémián folytatta. Az első világháborúban haditudósítóként végigrajzolta a szerbiai hadszíntereket, ekkor készült festményei a kortárs háborús festmények legjobbjaival mérhetők (Katonák hóban, 1916, Magyar Nemzeti Galéria; Vonuló foglyok, 1915 k.). A háború után az átszervezett Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A KUT | [lásd] és az UME alapítója, szervezője. Írásaiban, előadásaiban szenvedélyesen harcolt elveiért, pedagógiájában az önálló, modern próbálkozásokat támogatta. Kiváló színérzéke, rajz és kompozíciós készsége, minden újra érzékeny, robbanékony természete pályája kezdetétől biztosította számára, hogy a képzőművészet terén bármilyen stílusban kipróbálja képességét. A hol hosszabb, hol rövidebb ideig tartó, remekműveket is eredményező stiláris próbálkozások sokszor azonos időben tartották izgalomban. Így készülhetett például közel egy időben a Vásárosok (1900 k.) gobelinjének nagyvonalú formákból felépített rafinált kompozíciója, a klasszicista reminiszcenciákra utaló Aranykor (1898, Magyar Nemzeti Galéria) s a Részes aratók (1901), a Szolgalegény (1902) realista vászna. A képzőművészet kifejezési formáinak leggazdagabb választékát, sokszor egymásnak is ellentmondó tendenciáit a századvég Párizsában találta meg. Egyszerre hatott rá az összes lehetséges variáció, s ő az absztraktnonfiguratív irányokon kívül előbb-utóbb a legtöbbet ki is próbálta, még ha csupán egy-egy rajz erejéig (Espada, 1905; Reggeli a szabadban, 1907; Interieur komóddal, 1907; Lázár feltámasztása, 1912; Birskörték, 1918). Lényegében a Párizsban szerzett benyomásokból építkezett mindvégig. A húszas évek végétől alakuló nagyvárosi pillanatképein, tengeri, Balatonvagy Duna-parti mólóin a lüktető fények, az állandó mozgásban lévő tömegek a két világháború közötti kor robbanó, felfokozott városi életérzését közvetítik. Ezt szolgálja a varázsos, eleven színvilág, a könnyed, lendületes kontúrok, expresszív ecsetjárás is. Pompás csendéletein technikai megoldásait szinte a virtuozitásig variálja (Veréb, 1925; Parkban, 1928, Magyar Nemzeti Galéria; Rapalló, 1930-as évek). Irodalom KÁLLAI E.: Új magyar piktúra, Budapest, 1925 GENTHON I.: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig, Budapest, 1935 KASSÁK L.: Képzőművészetünk Nagybányától - napjainkig, Budapest, 1947 HAULISCH L.: Vaszary János, Budapest, 1963 FIOLA P.: Vaszary János. Biográfia és bibliográfia, Kaposvár, 1970 MEZEI O.: Vaszary János és/vagy az új reneszánsz: Vaszary János összegyűjtött írásai, Tata, é. n. HAULISCH L.: Vaszary János, Budapest, 1978. (EGRI MÁRIA) 266 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

V

VOGERL, Martin

szobrász Született: Bruck an der Leitha, 1714 Meghalt: 1770. október 24. Osztrák barokk szobrász, kőfaragó. Bruck an der Leitha polgára, az ottani plébániatemplom homlokzati szobrainak és két oltárának mestere. 1747-ben a lorettomi szerviták részére vállalta húsz oszlopfő kifaragását. 1749-ből ismert műve a hainburgi Mária-oszlop, amelynek alapján Vogerlnek tulajdonítható a gödöllői Immaculata-emlék is. 1750-ben Esterházy Imre nyitrai püspök megbízásából állította fel és szignálta a nyitrai Immaculataemléket a várhegyen, könnyed, rokokó szobrokkal, lábazati domborművekkel. Dionysius Stanetti | [lásd]vel együtt 1765-től haláláig dolgozott a hasonló típusú körmöcbányai Szentháromság-emléken, amelynek nagyméretű, kiviteli tervrajza (Selmecbánya, Statný Oblastný Archív) Vogerl műve lehet. Irodalom AGGHÁZY M.: A barokk szobrászat Magyarországon, Budapest, 1959. I. 66-67., 293-294. KELETI, M.: Barokovy sochár Dionýz Ignác Stanetti. Model a skica k jeho morovym stľpom na strednom slovensku, Výtvarný Ņivot XXXII. 1987. 5. 42-45. (JÁVOR ANNA)

VOGL Gergely

festő Született: Vác, 1717. február 27. Meghalt: Buda, 1782. április 25. Az 1740-es évek közepétől Óbudán a Zichyek szolgálatában állt. 1746-ban freskókat és ideiglenes főoltárt festett az óbudai Szent Péter és Pálfőplébániatemplomba. Már gyakorlott mester volt, amikor 1752-ben beiratkozott a bécsi Akadémiára. 1748-52 között az óbudai Zichykastélyban dolgozott. Tőle származott a kápolna elpusztult kifestése és oltárképe, a kastély nagytermének, lépcsőházának és kerti lakának, valamint a grófnő lakosztályának freskódísze. 1751-ben a sümegi püspöki nyaraló kápolnájának mennyezetképét készítette el Szent Márton megdicsőülése címmel. 1753-54-ben Zsámbékon a római katolikus templom azóta elpusztult szentélyfreskóján, három oltárképén dolgozott. 1755-ben Perbálon a plébániatemplom oltárképét festette. 1757-ben Budán a Szent Anna-templom egykori Xavéri Szent Ferenc mellékoltárképét készítette. Az 1760-as években a budai vízivárosi kapucinusok szentélyfreskóján (átfestve) és két mellékoltárképén dolgozott. 1771-ben festette Judit című olajfestményét (Magyar Nemzeti Galéria). 1772-ben a budai Szent Annatemplom szentélyének mennyezetképére Kaspar Sambach székesfehérvári freskóját, a Szentháromságot másolta. 1772-ben a belényesi római katolikus templom főoltárképét, Mária koronázását alkotta. Irodalom SCHOEN A.: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930. (LIPP MÓNIKA)


W W WAGNER Sándor

festő Született: Pest, 1838. április 16. Meghalt: München, 1919. január 19. A müncheni akadémián 1866-tól Karl von Piloty helyetteseként, 1869-től pedig rendes tanárként tevékenykedő történeti festő Pesten Weber Henrik | [lásd]nél, 1854-56-ban Bécsben, 1856 és 1864 között Münchenben tanult. Dugovics Titusz nándorfehérvári hőstettét megörökítő festményén (1859, Magyar Nemzeti Galéria) az áldozatos hősiesség, Mátyás király és Holubár viadala című, a második világháborúban elpusztult Vigadó-beli falképén (1865), ill. a Ligeti Antallal együtt készített Mátyás király hazatér a vadászatról című alkotásán (Magyar Nemzeti Galéria) pedig a nemzet diadalmas múltjának ábrázolásával találkozunk. Izabella királyné búcsúja Erdélytől című festménye (1863, Magyar Nemzeti Galéria) sajátos Hungária-ábrázolásként is értelmezhető. Bár külföldön sokat foglalkoztatott festő volt - 1866-ban megfestette Erzsébet királyné portréját, Kocsiverseny Rómában című festményét pedig a manchesteri Városi Múzeum őrzi - hazai kötődését is megtartotta. Az 1868-ban megjelent Honvédalbum számára készített történeti képe mellett ezt jelzik Petőfi-illusztrációi és alföldi témájú festményei, amelyek közül egy pusztai képet 1904-ben Münchenben állított ki. Irodalom HAUSHOFER, M.: Alexander von Wagner, München, é. n. SZABÓ J.: A mitikus és a történeti táj, Budapest, 2000. 165-167. (PAPP JÚLIA)

WAROU, Daniel

éremművész Született: Stockholm, 1674 Meghalt: 1729 A Habsburg Birodalom egyik legjobban képzett, svéd származású érem- és pecsétkészítője volt. A bécsi udvar a selmecbányai pénzverőbe küldte. 1699-ben kinevezték körmöcbányai fővésnöknek. Itt hatvanhat emlékérmet, tizenhárom pénzt és kilenc pecsétet készített. 1704-07 között II. Rákóczi Ferenc szolgálatában a fejedelmi hivatalok számára pecséteket készített, részt vett a szabadságharc néhány pénztípusának tervezésében. Három olyan emlékérmet készített, amelyek előlapján a fejedelem mellképe látható. Az első érem hátlapján a szabadságharc kezdeteire, a szécsényi országgyűlésre vert másodikon a vallásszabadságról hozott rendelkezésre utaló ábrázolás szerepel. A harmadik érem hátlapján Herkules küzd a lernai hidrával, a szabadságért küzdő Magyarország jelképeként (Magyar Nemzeti Múzeum). Egyéb magyar tárgyú művei: Péterváradi győzelem; Temesvár visszavétele érme. Irodalom GALAVICS G.: A Rákóczi-szabadságharc és az egykorú képzőművészet. In: Rákóczi-tanulmányok (szerk.: KÖPECZI B.), Budapest, 1980. 268 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

W

(LIPP MÓNIKA) WEBER Henrik

festő Született: Pest, 1818. május 24. Meghalt: Pest, 1866. május 14. Mestere: J. T. Kaergling, Leopold Kupelwieser, Carl Gsellhofer, Johann Ender Pesten J. T. Kaergling portréfestőnél, 1835-től a bécsi képzőművészeti akadémián Leopold Kupelwiesernél, Carl Gsellhofernél és Johann Endernél, 1840-től pedig két évig Münchenben tanult. Itáliai tanulmányútját követően 1847-től Pesten tevékenykedett. A családcentrikus polgári mentalitás értékeit őrző bécsi biedermeier portré- és életképfestészet hatása bensőséges összetartozást jelképező családportréin (A Weber család, 1846, Fővárosi Képtár; Mosonyi Mihály zeneszerző és felesége, Magyar Nemzeti Galéria) és életképein (A gyermekszoba, 1840) egyaránt kimutatható. Történeti kompozíciói legtöbbjén a Hunyadi-házzal kapcsolatos eseményeket dolgozott fel (Hunyadi János halála, 1844; Mátyás király bevonulása Budára, 1853, Magyar Nemzeti Múzeum). Mátyás király és a szép juhászné gáláns budai kalandját ábrázoló festménye (1845, magántulajdon) a történeti zsánerkép műfajának kiemelkedő hazai alkotása. Az 1840-es évek elején festett Hungáriája a dicső múlt öntudatát és a virágzó, békés jövő reményét jelképezte. Az 1860-as években a hunok, az Árpád-ház és a Hunyadiak történetét bemutató litográfiákat (Béla választ korona és kard között, 1862) készített az Ország tükre című folyóirat számára. Irodalom KODAY E.: Weber Henrik, Budapest, 1943 Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 431. KIRÁLY E.: Weber Henrik Hungária-képe az 1840-es évek elejéről, Művészettörténeti Értesítő, 1983/4. 248-250. SZABÓ J.: A 19. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985. (PAPP JÚLIA)

WIDEMANN, Elias

rézmetsző Született: ?, 1619 Meghalt: ?, 1652 Augsburgban vagy Olmützben született. Az 1640-es évek elején Bécsben telepedett le. 1640-ben Mockhai András filozófiai munkájához készített három metszetet: Logica, Physica, Metaphisica. Pozsonyban könyvdíszeket, allegóriákat és portrékat csinált. 1646-ban Pozsonyban adta ki a Habsburgtartományok száz vezető nemesének félalakos portrémetszetét. Az 1. kötet (Comitium Gloriae...) szereplőinek csupán egyötöde magyar, az 1652-ben Bécsben megjelent 3. kötetbe (Illustrissimum Hungariae Heroum Icones) azonban már csak magyarországi nemeseket és a török elleni védelmi rendszer végvárainak kapitányait vette fel, pl.: Zrínyi Miklóst, Esterházy Pált, Szelepcsényi Györgyöt. Igen sok mű kötődik a nevéhez, legnagyobbrészt arcképek. 1651-ben elkészítette Johann Rudolf Schmidt portai követ rézmetszetes képmását. Irodalom CENNERNÉ

WILHELMB

G.:

Widemann-metszetek


után

készült

W

olajportrék, Folia Archaeologica VIII., 1956, 178-181. PATAKY D.: A magyar rézmetszés története, Budapest, 1951. (LIPP MÓNIKA) WITTWER, Martin

Névváltozat: [Athanasius] építész Született: Imst, 1667. október 24. Meghalt: Pacov, 1732. május 12. Mestere: Jean Baptist Mathey, Johann Rass Osztrák építész. 1695-ben laikus testvérként belépett a karmelita rendbe, és felvette az Athanasius nevet. Később az osztrák, a cseh és a magyar rendházakat magába foglaló Szent Lipót-rendtartomány építésze lett. Az 1680-as évektől kezdve Prágában tanult a Rómából érkezett, francia származású Jean Baptist Mathey és honfitársa, a tiroli Johann Rass mellett. Itt Rasszal együtt a Mathey által a karmelita nővérek számára tervezett, Szent Józsefről elnevezett templom kivitelezésében vett részt. Prágából Linzbe ment, ahol a szintén Mathey tervei alapján felépülő karmelita templomon dolgozott. Rass halála után ő fejezte be az építkezést, továbbá feltehető, hogy módosította a homlokzati terveket. 1714-től kezdve tartózkodott Győrben. Ebben az évben elkészítette a karmelita templom terveit, befejezte a Magyar Ispita templomot, felépítette a Kálváriát és a temetőkápolnát, valamint épületdíszeket tervezett az egykori jezsuita templom homlokzatára. A győri karmelita templom (1722-25) fekvő ellipszis-alaprajza a rend korábbi bécsi, prágai és linzi építkezésein kialakított centrális elrendezést követi. Wittwer az oldalkápolnák számát a prágai karmelita templomhoz képest kettő-kettőre csökkentette, a franciás megjelenésű homlokzatot pedig inkább az itáliai előképekhez igazította. A centrális teret nyeregtető alá bújtatott kupola fedi. Wittwer nevéhez több északnyugat-magyarországi építkezés köthető. Pannonhalmán az ő tervei nyomán építették át a bencés apátság északi és keleti épületszárnyait, ő tervezte a barokk harangtornyot és a refektóriumot. A feltételezések szerint a pannonhalmi Boldogasszony templom (1720-24) és a tihanyi apátsági templom homlokzata (1720-as évek) is az ő műve. Tervei alapján épült fel 1732-50 között a zirci ciszterci kolostor, mely a dunai barokk építőiskola egyik jelentős emlékével, a Spital am Pyhrn-i apátsággal mutat rokonságot. Utolsó magyarországi műve a szakolcai karmelita templom és kolostor (1728). Halála után, de valószínűleg az ő terveinek megfelelően készült el a pápai egykori pálos, majd bencés templom (1737-42), amelynek alaprajza a győrit követi. A győri karmelita templom változataként valósult meg Wittwer utolsó műve, a csehországi pacovi templom is. Ezen kívül oltárterveket készített még a sümegi ferencesek, a győri karmeliták és feltehetően a tihanyi, a zirci és a pápai szerzetesi templom számára. Magyarországi munkásságával párhuzamosan teljesítette a karmelita rend ausztriai megrendeléseit is. 1713-ban megkezdte a linzi karmelita nővérek Szent Terézről elnevezett templomának építését, 1716-tól pedig a WienerNeustadt-i karmelita templomot építette. Templomainak centrális térképzése itáliai igazodást mutat, míg homlokzatalakításán inkább az északi előképeket követte. Mintaképeit egyéni megoldásokkal gazdagítva használta fel, ez különösen a nyíláskeretek kialakításán mutatkozik meg. Irodalom CZIGÁNY J.: A győri "Magyar Ispita" templom tervezője, Műemlékvédelem, 1968, XII, 3, 160-165. VOIT P.: Martin Wittwer, a győri karmelita templom építésze, Magyar 270 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

W

Műemlékvédelem, 1969, IV, 187-225. VOIT P.: A barokk Magyarországon, Budapest, 1970. 31-35. (BÉKÉS ENIKŐ) YBL Miklós

építész Született: Székesfehérvár, 1814. április 6. Meghalt: Budapest, 1891. január 22. Mestere: Pollack Mihály, id. H. Koch A neoreneszánsz kiemelkedő hazai képviselője. A bécsi Polytechnikumon folytatott tanulmányai után négy évet Pollack Mihály | [lásd]nál, majd id. H. Koch bécsi irodájában dolgozott. 1840-ben a müncheni akadémián képezte magát tovább. 1841-ben kéthónapos tanulmányutat tett Észak-Itáliában. Hazatérve Pollack Ágosttal együtt tervezte az ikervári Batthyány-kastély újjáépítését. A nagykárolyi és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyon végzett tervezői munkát és újjáépítette a romba dőlt kaplonyi templomot. 1851-ig gróf Károlyi István építészeként Fóton élt és dolgozott. Károlyi fóti kastélyát szárnyakkal toldotta meg. 1845-1855 között építette első fő művét, a fóti templomot kiérlelt romantikus stílusban. Első pesti alkotása, a Múzeum krt. 7. sz. alatti Unger-ház (1852) még szintén romantikus stílusú, akárcsak a Nemzeti Lovarda (1857-58, 1945-ben elpusztult) és a Széchenyiek nagycenki temploma (1860-64). A hatvanas évektől kezdve stílusa fokozatosan közeledett a neoreneszánszhoz. 1860-tól 1862-ig a Budai Első Takarékpénztár (Fő utca 2.) palotáját (a háborúban megsérült, lebontva 1949-ben) és a Kerepesi úti temetőben a Ganz-mauzóleumot építette. 1862től Ybl tervezte a Magyar Nemzeti Múzeum mögötti Festetics- (1852-65) és a Károlyi-palotát (1859). E munkájával kapcsolatban Angliában tett tanulmányutat. 1865-ben tervezte a Sándor utca 8. sz. alatti régi Képviselőházat, amely mindössze három hónap alatt épült fel (ma Olasz Intézet). A Nemzeti Múzeum közelében lévő Pálffy- (1867) és a Degenfeldpalota (1874), valamint Budán a Lipthay-palota (1869) is az ő műve. Bérházak, paloták, kastélyok (ókígyósi Wenckheim-kastély 1875-79, turai Schossberg-kastély 1883) mellett a Rác Fürdő gőzfürdőjét (1864-70) és a Pesti Hazai Takarékpénztár belvárosi irodaházát (1868) építette. 1866-79 között tervezte a Bakáts téri neoromán ferencvárosi plébániatemplomot, az 1860-as évek második felében a margitszigeti Margit-fürdőt, amelyet 1958ban lebontottak. 1870-től épültek neoreneszánsz stílusú mesterművei: a Vámház (1870-77, ma Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), a Várkert bazár (1872), Várkert kioszk (1874-79, ma kaszinó). Néhány budapesti emlékmű (Eötvös-szobor 1878, Petőfi-szobor 1882) talapzatát is Ybl tervezte. A gróf Károlyi család számára 1881-ben építette a parádsasvári kastélyt és a parádfürdői kastélyt (1870-es évek, 1885-ben bővítve), valamint a Cifra-istállót. 1874-84-ig Ybl tervei szerint építették át a Hatvani utcai Cziráky-palotát a Nemzeti Casino számára. 1867-ben vette át az elhunyt Hild József | [lásd] örökét, az addig klasszicista stílusú budapesti Szent István-bazilika építkezését, melyet teljesen neoreneszánsz stílusúvá formált át. (A templom belső terének kialakítása Kauser József nevéhez fűződik.) Egyik legszebb épülete, a budapesti Operaház (1875-84) a korabeli európai építészet kimagasló alkotása. Az Andrássy út végébe tervezett Gloriett (1884) 1896-ban történt lebontása után, 1898-ban a Széchenyi-hegyre került kilátóként. A budavári Királyi palota krisztinavárosi szárnyán 1880-tól haláláig dolgozott. Életműkiállítását 1991ben rendezték meg. Irodalom KURTZ V.: A Budapest-ferencvárosi római katholikus plébániatemplom, 271 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

W

Budapest, 1879 TARNÓCZI J.: A Szent István-bazilika kövei, Budapest, 1937 YBL E.: Ybl Miklós, Budapest, 1956 YBL E.: Az Operaház, Budapest, 1962 CZAGÁNY I.: A Budavári Palota és a Szent György téri épületek, Budapest, 1966 BORSA M.-TOLNAY P.: Az ismeretlen Operaház, Budapest, 1984 PUSZTAI L.: Fót. Műemlékek, Budapest, 1984 FARKAS A.: Szent István-bazilika, Budapest, 1990 Ybl Miklós építész 1814-1891, (kat., szerk.: KEMÉNY M.-FARBAKY P.), Budapest, 1991. (PROHÁSZKA LÁSZLÓ)


Z, Zs Z, Zs ZALA György

szobrász Született: Alsólendva, 1858. április 16. Meghalt: Budapest, 1937. július 31. Mestere: Witmann, Wagmüller Előbb a Mintarajziskolában, majd a bécsi és a müncheni akadémián tanult, ahol Witmann és Wagmüller tanítványa volt. Osztrák, ill. német képzettsége ellenére a francia művészetet tekintette irányadónak. Első híres műve, a Mária és Magdolna (1884, Magyar Nemzeti Galéria) után befejezte Huszár Adolf Aradi vértanúk | [lásd] szobrát (1889), majd számos emlékművet készített (Honvédszobor, 1889-93; Erzsébet királyné, 1932). Képmásokat (Ligeti Antal mellszobra, 1887, Magyar Nemzeti Galéria; Női tanulmányfej, 1800-as évek vége, Magyar Nemzeti Galéria) és síremlékeket is mintázott. Legismertebb alkotása a 19-20. század fordulójának hivatalos művészetét reprezentáló Millenniumi emlékmű (1894-1929) a Hősök terén, amelynek építészeti keretét Schickedanz Albert | [lásd] tervezte. Irodalom YBL E.: Zala György, Magyar Művészet, 1937 FARKAS Z.: Zala György, Nyugat, 1937. II PROHÁSZKA L.: A Millenniumi emlékmű, Budapest, 1988 BORBÁS GY.: A millennium szobrásza, Zala György, Budapest, 1999.

ZICHY Mihály

festő, grafikus Született: Zala, 1827. október 15. Meghalt: Szentpétervár, 1906. február 28. Mestere: Marastoni Jakab, Ferdinand Georg Waldmüller Jogi tanulmányai mellett 1842-től Marastoni Jakab | [lásd] Pesten működő magániskolájának növendéke volt. 1843-ban jogi tanulmányai folytatása végett Bécsbe utazott, de ott a festészet mellett döntve beiratkozott a Képzőművészeti Akadémián Ferdinand Georg Waldmüller osztályába. Korai munkái középkori tárgyú romantikus életképek (Haldokló lovag, 1846, lappang; Trubadúr, 1846, magántulajdon). Első jelentősebb sikerét a végletesen drámai érzelmeket ábrázoló Koporsólezárással (1847, Magyar Nemzeti Galéria) aratta, amelyet kiállítása után megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett (Krisztus a keresztfán, Magyar Nemzeti Galéria; Keresztlevétel, 1847, Magyar Nemzeti Galéria). 1846-ban itáliai tanulmányutat tett. Visszatérve Bécsbe megfestette e korszakának legkiemelkedőbb darabját, a romantikus "tengeri vészek" és katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot (1847, Magyar Nemzeti Galéria). Mivel itthon nem számíthatott támogatásra, mestere ajánlására Katalin nagyhercegnő rajztanáraként az orosz cári család szolgálatába lépett. 1848-tól haláláig kisebb-nagyobb megszakításokkal az orosz cári udvar alkalmazásában, Szentpétervárott dolgozott. Néhány hónappal megbízatása után - részben a magyar szabadságharc elfojtásában történt orosz szerepvállalás miatt is - kilépett az udvari kötelékből, és három éven át egy fotográfiai műteremben 273 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Z, Zs

retusálásból, színezésből és akvarellportrék készítéséből tartotta el családját. 1852-ben újra a cári család szolgálatába állt. Udvari festőként fő feladatai közé tartozott arcképek készítése, valamint az udvari ünnepségek, díszebédek, bálok és vadászatok megörökítése. E szerepkörében Zichy Mihály több ezer grafikában, akvarellben és tucatnyi képsorozatban dokumentálta az pétervári udvari életet. Udvari megrendeléseihez kötődtek erotikus képsorozatai is (Adaptations). Hivatalos kötelezettségei csak megszaporodtak, amikor 1859-ben megkapta a "Cár Őfelsége Festőművésze" címet. Cári megrendelésre készült műveinek nagy része ma is Oroszországban található. Hivatalos munkái mellett azonban készített irodalmi ihletésű illusztrációkat, romantikus képciklusokat, allegorikus és szatirikus kompozíciókat is. Tehetsége, kivételes rajzi készsége mindenekelőtt a grafika és az irodalmi illusztráció területén érvényesült. Szintén aktuálpolitikai eseményekhez kapcsolódott az 1854-55-ös krími háborúra reflektáló képciklusa (Gyermekeknek szóló elbeszélések apjukról és testvéreikről, 1855). Grafikáinak legjavába tartoznak a pétervári élet megannyi jellegzetes típusát felvonultató életképei, szatirikus zsánerei. Társadalomkritikai éltől sem mentes karakterformáló és elbeszélő vénája különösen jól érvényesült olyan frappáns, olykor karikaturisztikus képsorozataiban, mint Az őrnagy menyasz-szonyszemléje (1848), Az újdonsült tiszt mézeshetei vagy a Kis kellemetlenségek a művész életében (1858). A hatvanas években változás történt Zichy Mihály művészetében. Egyre nagyobb teret kapott az irodalmi illusztráció. Megfestette a Hamlet, Don Juan, a Werther vagy a Mazeppa jeleneteit. Több illusztrációt készített Puskin műveihez (Anyegin, Bahcsiszeráji szökőkút). Az 1860-as évek közepétől több mint két évtizeden át foglalkoztatta Lermontov Démon című elbeszélő költeménye, amelyet számos, Oroszországban igen népszerűvé vált kompozícióval illusztrált. Théophile Gautiers, a neves párizsi kritikus meghívására Zichy 1862-ben, majd 1871-ben nagyobb nyugat-európai körutazást tett. 1871-től többször vendégeskedett az angol trónörökösnél. Részben a megváltozott orosz belpolitikai irányvonal, részben a nyugati tapasztalatok hatására a korábbi szatirikus életképeket romantikus, borzongató (Sírrablók, 1858, Magyar Nemzeti Galéria), melodramatikus (Az anya sírja, magántulajdon), egzotikus, mitologikus (Nimfát rabló faun, 1874, magántulajdon), moralizáló (Uzsorás, Magyar Nemzeti Galéria) és a németalföldi barokk zsánerek hagyományait felelevenítő (Mulató társaság, Magyar Nemzeti Galéria) témák váltották fel. Ekkortól foglalkoztatták Zichyt a történeti tárgyak is, így a francia történelem regényes eseményei (Richelieu áldása, magántulajdon; Orgia, 1875, Magyar Nemzeti Galéria), vagy az ivó-jelenetek körébe tartozó Falstaff-illusztrációk. A belga Louis Gallait és a francia Paul Delaroche hatására romantikus, filozófiai igényű történeti allegóriák is megjelennek életművében (Zsidó mártírok, 1871, Magyar Nemzeti Galéria; Autodafé, Magyar Nemzeti Galéria; Luther látomása, magántulajdon; A Messiás, 1871, magántulajdon). 1874-ben felmentését kérte a cári szolgálat alól és Párizsba költözött, ahol mozgalmas társadalmi életet élt. Gautiers révén megismerkedett Victor Hugóval, ifjabb Dumas-val vagy a rajzi stílusában Zichyvel rokon Gustave Doré-val. E szellemi környezet inspirációjának köszönhetően Zichy 1878-ra befejezte festői életművének egyik legnagyobb vállakozását. A Démon fegyverei (más címmel: A Rombolás géniuszának diadala, Magyar Nemzeti Galéria) egyszerre történelemfilozófiai allegória és aktuálpolitikai programkép. A bolgár-török háború pusztításáért az aktuális katonai nagyhatalmak vezetőit (II. Sándor cár, Vilmos császár, III. Napóleon) és a pápát felelőssé tevő mű antimilitáns, republikánus és nyíltan antiklerikális (a pápai trón koponyákból emelt halmon áll) állásfoglalása bemutatásakor valódi politikai botrányt okozott, olyannyira, hogy a tiltakozások hatására Zichy kénytelen volt visszavonni a párizsi világkiállítás hivatalos tárlatáról. Párizst elhagyva 1880-ban szülőfalujában, Zalán telepedett le - családja már 1866 óta itt élt -, ahol újabb látványos allegóriákat festett, de a Kísértetek órája (Magyar Nemzeti Galéria) horrorisztikus és a Modern szirén (I-III. Magyar Nemzeti 274 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Z, Zs

Galéria) morális példázata sem hozta meg a várt sikert. E kudarcok visszavonulásra késztették Zichyt, aki mindinkább az irodalmi illusztrációban találta meg a képességeinek legjobban megfelelő műfajt. Még Párizsban kezdett hozzá Goethe Faustjának illusztrálásához, amelynek 20 tollrajza 1878-ra készült el (Magyar Nemzeti Galéria). 1881-ben Grúziában tartózkodott, ahol a grúzok nemzeti eposzának, Rusztaveli Tigrisbőrös lovagjának illusztrálásához gyűjtött anyagot. Az 1880-as évektől a magyar megrendelőkkel is mind szorosabbá vált együttműködése. E folyamat nyitánya egy állami megbízatás volt: 1876-ban a kormány megrendelésére allegória és aktuális eseményábrázolás sajátos ötvözeteként készült el reprezentatív festménye, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (Magyar Nemzeti Galéria). Az Athenaeum Kiadó 1875 nyarán kereste fel a rövid időre a Magyarországra látogató mestert azzal a kéréssel, hogy készítsen néhány rajzot a tervezett illusztrált Petőfi-díszkiadás számára. A három rajz - a Jövendölés, A költő és a szőlővessző, valamint A király és a hóhér - Petőfi összes verseinek második, 1878-ban megjelent díszkiadásában került a hazai közönség elé. 1880 elején a Nizzában időző Zichyt ismét Petőfi versei foglalkoztatták. A Föltámadott a tenger, a Talpra magyar, a Farkaskaland és a Borús, ködös őszi idő illusztrációi Petőfi verseinek negyedik, 1884-es képes kiadásában, az előző három rajzzal együtt jelentek meg. 1898 nyarától a János vitéz illusztrálásán dolgozott. 1881-ben jelent meg Zichy Géza műballadájának, a Leányvári boszorkánynak Zichy Mihály által illusztrált díszkiadása. 1885-től dolgozott Madách Imre Az ember tragédiájának illusztrációin. Zichy az elsők között kapott felkérést arra, hogy vegyen részt Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című könyvsorozat illusztrációs munkálataiban. Legnagyobb magyar irodalmi vállalkozásai közé tartozott Arany János balladáinak illusztrálása, amellyel 1897-ben készült el. Ezek részben a szöveg közé tördelt, részben egész oldalas rajzai (Ágnes asszony; Hídavatás; Tetemrehívás) a 19. századi magyar historizáló-romantikus könyvillusztráció kiemelkedő alkotásai. Ám e szórványos hazai megrendelések nem biztosították Zichy magyarországi megélhetését, ezért 1883-ban visszatért a cári szolgálatba, ahol a hivatalos megrendelések mellett életműve legszebb grafikáit rajzolta. Műveinek és kéziratos hagyatékának egy része, könyvtára és egyéb gyűjteményei egykori szülőházában, a zalai Zichy Mihály Emlékmúzeumban tekinthetők meg. Irodalom BÉNYI L.-SUPKA M.: Zichy Mihály, Budapest, 1953 BERKOVITS I.: Zichy Mihály élete és munkássága, Budapest, 1964 GELLÉR K.: Zichy Mihály művei az angol királynő udvarában, Művészettörténeti Értesítő, 2000/1-2., 75-93. Zichy Mihály (kat.), Zalai Zichy Mihály Emlékmúzeum, Budapest, 2001. (RÉVÉSZ EMESE) ZSOLNAY kerámia

Zsolnay Vilmos, a pécsi majolika- és porcelángyár tulajdonosa technikai újításaival - többek között a Wartha Vince kémikussal együtt kikísérletezett eozin mázzal - emelte a magyar kerámiagyártás élvonalába a Lukafáról Pécsre telepített gyárát. A 20. század közepéig mindvégig a család kezében levő gyár eleinte egyszerű használati tárgyakat, kerti díszkerámiát és épületkerámiát állított elő. Az 1870-es évektől művészi termékeikkel, kályhákkal, dísztárgyakkal vettek részt nagy nemzetközi bemutatókon (bécsi világkiállítás, 1873, párizsi világkiállítás, 1878). Épületkerámiáik nagy szerepet játszottak a szecesszió építészetében (Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Bank).


Magyar művészeti kislexikon Körber, Ágnes F. Almási, Éva

Recommend Documents