2 0 13 . O K T Ó B E R
magazin
V I I . É V F O LYA M 1 0 . S Z Á M
A mag ar csapat Kínában
magazin
KEDVES TIENS TANÁCSADÓINK!
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
TARTALOM
A szeptember is jól kezdő-
2
Cégvezetői köszöntő
dött számunkra. Hogy miért?
3
TIENS BBS – 2013. szeptember 14.
Mert egy nagyon sikeres BBS
4
A TIENS 18. születésnapi ünnepsége
rendezvényen vehettünk
5
Új termékek: TIENS prémium teák
6–7
Gellért Ferenc: Valósítsd meg az álmaidat Te!
8–9
Péliné Bokor Judit: Dicső DiCHO tapasztalataim
részt szeptember 14-én. Remélem Ti is jól éreztetek magatokat! Sok érdekes és új információval készültünk, és a
www.tiens.hu
TIENS BBS RENDEZVÉNY – 2013. szeptember 14.
10–11 Fodor Istvánné és Fodor Erika: Élmények és tanulságok a TIENS-sel
cég születésnapi ünnepségéről Kínából hazaérkezett kis csapat is nagyszerű élmény-
12
Új minősülők (2013. augusztusi zárással)
beszámolóval kedveskedett. Hihetetlen, hogy az elmúlt
12
Top 10 Sellers (2013. augusztus)
18 év alatt milyen elképesztő sikerekről hallhattunk, melynek Ti is a részei vagytok! És még koránt sincs vége! A megújulás jegyében már több promóciót is bevezettünk az utóbbi időben, amivel a marketing terven
A HÓNAP TERMÉKE!
felül kínálunk minden magyarországi tanácsadónk számá-
TIENS OMEGA-3 KAPSZULA
ra olyan lehetőséget, mellyel megerősítheti csapatát és
PV: 30
BV: 100%
még sikeresebbé válhat. Ezekről egy rövid összefoglalót ebben a magazinban is olvashattok. De ne felejtsétek el nyomon követni a honlapunkat és az e-maileket sem! És ha már megújulás, újdonságok, akkor ismét egy jó hír: szeptember 15-től 4 fajta új teakeveréket (lásd az 5. oldalon) mutattunk be! A BBS résztvevői a helyszínen próbálhatták ki a teákat. Egy újabb ok, amiért érdemes rendezvényekre járni. Hogy mikor lesz a következő? December 15-én! Gyertek el, mert sok izgalmas, a jövő évre vonatkozó tervvel készülünk, amit ott, első kézből kaphattok meg a cégtől! Szárnyaljunk közösen októberben is!
Dömsödi Aranka operatív és gazdasági vezető
Kiadja: TIENS Hungary Kft. | 1133 Budapest, Váci út 76. Tel.: (06-1) 268-1313 | Fax: (06-1) 302-64-56 e-mail:
[email protected] | www.tiens.hu | www.facebook.com/tienshungary A kiadásért felel: Dömsödi Aranka | Szerkesztő: Marczis Judit Nyomdai előkészítés: Layout Factory | Nyomtatás: Nalors Grafi ka Kft. Megjelenik havonta | Copyright © TIENS Hungary Kft.
2
FŐ ÖSSZETEVŐK: Halolaj, zselatin, homoktövis olaj, E-vitamin A TIENS Omega-3 kapszula egy olyan kiváló minőségű étrendkiegészítő, melynek hatóanyagai kombinálják a halolaj, a homoktövis olaj és az E-vitamin jótékony hatásait. Ez a jól kiegyensúlyozott termék gyorsan felszívódik és jótékony hatással van a szervezet egészséges működésére. Az Omega-3 zsírsavak a nélkülözhetetlen zsírsavak (EFA) csoportjába tartoznak, melyek telítetlen zsírsavak. A homoktövis rengeteg tápanyagot tartalmaz, melyek kombinációja jótékony hatást fejthet ki a gyógyulási, regenerálódási folyamatokban. A TIENS Omega-3 kapszula kiváló kombinációja az esszenciális Omega-3 zsírsavaknak, a homoktövis olajnak és az E-vitaminnak. JELLEMZŐI: • Jótékonyan befolyásolhatja a keringést • Csökkentheti a vérnyomást • Segítheti az agy és az idegrendszer működését • Jótékonyan hathat a látásra • Hozzájárulhat a haj egészségének megőrzéséhez tisztítás
Kedves TIENS Tanácsadók! A sikeres hálózatépítés az értékesítési alapok ismerete és elsajátítása a munkatársak részéről. A megújuló TIENS keretein belül szeptember végén elindítjuk a Start tréninget az ország egész területén. A képzés két alkalmat igényel, aminek első részét szeptemberben és októberben tervezzük megtartani. Kérjük, figyeld hírleveleinket, amiben a tréningek időpontjairól és helyszíneiről részletes tájékoztatást küldünk, majd válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet és jelezd részvételi szándékodat email-ben (
[email protected]) vagy telefonon (+36-1-268-1313).
3
magazin
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
INFUSION
www.tiens.hu
olyan pompás díjakat vehettek át, mint a TIENS Autó-díj, Yacht-díj, Repülőgép-díj és a Speciális Elite-díj (Villa-díj). A befektetett energia és elért eredmények ilyen szintű jutalmazása rendkívül fontos szerepet játszanak a motiválásban. Ezekben a pillanatokban minden jelenlévő érezhette a kiáradó pozitív érzelmeket, büszkeséget és az emelkedett hangulatot. Ez mindannyiunk számára hatalmas motiváció a jövőre nézve! A Tiens Csoport nagylelkű támogató partnere más üzleti ágaknak is, hisz a pénzügyi támogatás fontosságában is. Ünnepélyes keretek között került sor a U.S. National Cancer Institute (Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet) részére történő adomány átadására, melyet Dr. Nicholas P. Restifo, az Intézet kutatója, vett át a Tiens Csoporttól. A jelképes csekken 500 000 USD szerepelt! A lelkesedés akkor ért a tetőfokára, amikor Li Jinyuan elnök úr lépett a színpadra, a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta! Az emberek örömtől ragyogó szemekkel figyelték, ámulva hallgatták szavait. Elnök úrtól egy rendkívül lelkesítő, csodálatos beszédet hallhattunk, melynek fő témája a „Teljesítmény a király!” volt. A tanácsadók és a cég közös teljesítménye az alapja a fejlődésnek. Őszinte tisztelettel ismerte el és gratulált minden tanácsadónak az elért eredményekhez és a vállalkozó lelkületükhöz, hiszen az ő elkötelezett munkájuk nélkül a cég sem lenne olyan sikeres és ismert, mint amilyen manapság. Li elnök úr felvázolta a TIENS nemzetközi márkafejlesztési stratégiáját, részletesen kifejtve az egészség ipari fejlesztéseket. Hangsúlyozta az üzleti együttműködésben a kiválóság, az együttműködés és a bizalom fontosságát. Beszéde megérintette a hallgatóságot, akik világos célokkal, erősen és magabiztosan, nagyratörő álmokkal távozhattak. Zárásként Li elnök úr kihirdette a TIENS 19. születésnapi rendezvényének helyszínét, ami nem más, mint Moszkva! Európa Régió
天狮优质抗压茶
天狮优质助消茶 天狮 优质助消 消茶
Keserű narancsos teakeverék
Kamilla-Borsmenta-Ánizs enta Ánizs teakeverék
A TIENS Keserű narancsos teakeverék azoknak a gondosan válogatott növényeknek a természetes kombinációja, melyek arról ismertek, hogy segíthetnek csökkenteni a fokozott idegességgel, ingerlékenységgel, szorongással járó kellemetlenségek tüneteit, valamint az idegi alapú gyomorproblémákra is kedvező hatásuk lehet. Ez a keverék a citromverbéna levélnek köszönheti csodálatos aromáját, valamint a létfontosságú olajat és flavonoidokat, melyek stimulálják az étvágyat, továbbá fertőtlenítő és görcsoldó hatásúak.
A TIENS Kamilla-Borsmenta-Ánizs teakeveréke három olyan növény tökéletes keveréke, melyek a legaromásabbak és a legtöbb jótékony hatással rendelkeznek számunkra. A növények története azt mutatja, hogy hagyományosan arra használták, amire manapság is, vagyis az emésztési problémák csökkentésére, az émelygés és a görcsök enyhítésére. Továbbá jótékonyan hathat a légzési problémákra és a fejfájásra is.
Ez a növényi kombináció támogathatja az idegrendszer kiegyensúlyozott működését.
Összetevők: Szárított keserű narancs gyümölcs és levél (Citrus aurantium) Szárított citromfű levél (Melissa officinalis) Szárított citromverbéna levél (Lippia triphylla)
működő emésztés következtében, például nehéz ételek fogyasztása után. Ez a növényi kombináció pozitívan befolyásolhatja az emésztést, enyhítheti a puffadást és kiváló antioxidáns forrás.
Összetevők: Szárított kamilla (Matricaria chamomilla) Szárított borsmenta levél (Mentha x piperita) Szárított ánizs (Pimpinella anisum)
天狮优质美发,美肤,美甲茶
Ginszenges zöld teakeverék
Zsurlós teakeverék
A TIENS Ginszenges zöld teakeverék két olyan értékes növény fantasztikus kombinációja, melyet évezredek óta használnak az általános egészségi állapot javítására.
A ginszeng gyökeret, mint általános tonizálót vagy adaptogént használják, ami egy metabolikus szabályozó, mely növeli a szervezet környezethez való al kalma z kodás ának képe s s ég ét . Tapasztalatok szerint fokozza a szervezet teljes védekező képességét a stresszel és
4
Ezen növények epetermelést serkentő és emésztést elősegítő tulajdonságai stimulálják a májat és megkönnyíthetik az emésztési folyamatokat. Elősegíthetik a mozgásszervi megbetegedések csökkentését, mivel azok tünetei felerősödhetnek a nem megfelelően
天狮优质人参绿茶
A T IE NS Z surlós teakeverék ben megtalálható a nagyra becsült zsurló, mely kovasav (szilícium-dioxid) tartalmáról ismert. A kovasav támogatja a kötőszövetek regenerálódását, tonizálását.
Úgy tartják, hogy a zöld tea közvetlenül sejtjeink energetikai egyensúlyára hat, emeli szervezetünk biológia energiaszintjét (AMP), energetizáló és frissítő hatású.
A magyar csapat beszámolóit a következő számunkban olvashatjátok
TERMÉKEK
TIENS prémium teák
A TIENS 18. SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉGE Egy ember számára a 18. életév betöltése mindig egy új fejezet kezdetét, a felnőttkorba lépést jelenti, teli új kihívásokkal és elvárásokkal. Ehhez hasonlóan, a TIENS 18. születésnapi rendezvénye is betekintést engedett a cég kimagasló fejlődésébe, átalakulásába, jövőre vonatkozó terveibe és a további bővülésére és növekedésére vonatkozó elképzeléseibe. A rendezvény több mint 20 000 embert csábított Tiencsinbe a világ minden tájáról. A különböző nemzetek, kultúrák, nyelvek találkozása volt ez a rendezvény. Jelen voltak továbbá a kínai kormány tisztviselői, üzleti partnerek és a Tiens Csoport vezetői is. A TIENS tanácsadókkal együtt ünnepelték cégünk kiemelkedő teljesítményét, mint a világ egyik legnagyobb vállalkozását az egészségügyi iparág területén. A nyitó ceremónia különösen látványos volt, minden ország a saját zászlajával vonult be, sokan népviseletben. Olyan volt szinte, mint az Olimpiai játékok megnyitója! Li Jinyuan, a Tiens Csoport elnöke és Bai Ping alelnök asszony a vezető tanácsadókkal közösen érkezett egy virágokkal és TIENS emblémákkal teli emelvényen a térre. Rendkívül látványos show-val kápráztatták el a résztvevőket, az emberek öröme, izgatottsága még barátságosabbá tette az atmoszférát. Az ünnepség folyamán a vendégek pozitív energiával teli beszédet hallhattak Bai Ping asszonytól, aki méltatta az elért eredményeket és előrevetítette a jövőbeli fejlesztéseket, bővítéseket. Kifejezte őszinte elismerését és nagyrabecsülését a TIENS tanácsadók felé, méltatva elkötelezett munkájukat és bizalmukat cégünk irányában. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy éljék meg álmaikat, bízzanak választásukban és alakítsák e szerint jövőjüket. A színpadon fantasztikus díjátadót láthattunk. A TIENS legsikeresebb vezető tanácsadói az elismerések mellett
ÚJ
a fertőzésekkel szemben, valamint növeli a fizikai és a szellemi teljesítményt. Ezt a növényi kombinációt a koncentráció erősítésére és a test fizikai állapotának támogatására állították össze, valamint a lábadozási folyamat felgyorsításának támogatására.
Összetevők: Szárított zöld tea levél (Camellia sinensis) Szárított ginszeng gyökér (Panax ginseng)
A biológiai kovasav (szilícium-dioxid) részt vesz a kollagén szintézisében és helyreállításában, fontos szerepet játszik a hajhullás megelőzésében, valamint javítja a kollagén ellenállóságát az öregedéssel és a külső környezeti ártalmakkal szemben úgy, hogy elősegíti a keresztkötések kialakulását a fehérje keratinban. Ez pedig a keratin szövetek erősödését eredményezi, beleértve a hajat és a körmöket is.
Ez a növényi kombináció kiváló kovasav forrás, mely támogathatja a kollagén regenerálódását, erősítheti a hajszálak szerkezetét és növelheti rugalmasságát.
Összetevők: Szárított zsurló (Equisetum sp.)
Termékeinket keresd a Budapesti Központban, a Tréning Központokban és a Szponzor Pontokban!
5
magazin
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
VALÓSÍTSD MEG AZ ÁLMAIDAT TE! Nem vagyok valami nagy futballrajongó. Nem kísérem figyelemmel a mérkőzéseket, a tabella állását. Mégis, egyik – az ismerőseim által évszázad mérkőzésének kikiáltott – meccset fél szemmel figyelemmel kísértem a televízióban. (Míg el nem aludtam az izgalomtól. Bocs, de tényleg csak ennyire köt le ez az egyébként nagyszerű sportág.) Két nagy múltú olasz csapat mérkőzött aznap este: a Milan és az Inter. Gondolom ez afféle örök rangadó számba mehetett az olaszoknál. Na, de nem akarom elmesélni az egész meccset, és bevallom nem is tudnám, mert – mint azt az előbb elárultam – nem emlékezhetek mindenre. Arra viszont tisztán, hogy a mérkőzés elején a Milan szurkoló tábora a következő feliratú transzparenst feszítette ki az ellenfél szurkolótábora felé: „Mi megvalósítjuk a Ti álmaitokat!” Mi megvalósítjuk, a Ti álmaitokat! Valljuk be, ez nagy bátorság volt tőlük abban az igencsak emelkedett hangulatban, abban a heves vérmérsékletű környezetben. Miért érdekes is ez a mondat? Álmok, melyeket megálmodunk, aztán számunkra valamiért álmok maradnak, miközben azt látjuk, hogy mások megvalósították. Pontosan azt, amiről mi is álmodtunk. Vajon mi történhetett, mi lehet az oka, hogy a mi filmünk dobozban maradt, a szomszédé pedig kasszasiker lett, és mindenfelé vetítik az egész világon? A TIENS ugyanazt a lehetőséget adja mindanynyiunk számára. A termékek egyformán működnek a világ minden pontján. Teljesen mindegy, hogy Kijevben, Tiencsinben vagy Mátészalkán fogyasztják. A Chi-gép ugyanúgy ringat el mindenkit. Ugyanazt az üzleti lehetőséget kapja mindenki Li úrtól. Akkor mégis miért van az, hogy ugyanazon feltételek mellett valaki sikeres lesz és megvalósítja azt, amiről mások csak álmodnak? Ha a termék ugyanaz, ha az üzleti terv ugyanaz, akkor valahol máshol kell keressük a megoldást! Az álmokkal nem lehet baj, hisz mások már megvalósították (A „mi” álmainkat. Hát nem bosszantó?) Bebizonyították, hogy nem elérhetetlenek. Mások már „beutazták” a világot, mások már „azzal” a sportkocsival közlekednek, mások már „abban” az álomházban élnek, amit mi is megálmodtunk magunknak. Nem, nem az álmainkkal van baj! Úgy tűnik lehetetlen akkorát álmodni, amelyet valaki ne tudna megvalósítani. Mi lehet az, amitől ők sikeresebbek, mint mondjuk Te, vagy én? A megoldás a tettekben, a tetteinkben keresendő! Ne azt nézzük meg, hogy ki mit NEM csinált meg! Inkább azzal foglalkozzunk, hogy az „álmainkat megvalósítók” mit is tesznek azért, hogy mindazt, amit eltervez-
6
tek megvalósuljon. A TIENS üzlet a világ legegyszerűbb üzlete. (Persze mi, emberek azért ezt az egyszerű üzletet is jól meg tudjuk bonyolítani.) Miről is szól tulajdonképpen a TIENS? Használd a termékeket, érezd jól magad, meséld el másoknak is mit eszel, mit teszel. Mindezt csináld olyan hosszú ideig és annyiszor, hogy az álmaid megvalósuljanak. Igen, dióhéjban ennyi. Használd a termékeket. Mindet! Ne csak azt a párat, amelyről te eldöntötted: nekem csak ez kell! Mindet, mert ez az üzleted alapja, ebből lesz a forgalom, ebből keletkezik a fizetésed. És hidd el, minden másolódik. Ha te mondjuk nem a saját fogkrémünkkel mosod a fogad, akkor ez másolódni fog. Most képzeld el, hogy van, mondjuk egy ezer fős csapatod, és mivel te más fogkrémet használsz, ők is ezt teszik. Számold ki gyorsan mekkora veszteség ez neked és a TIENS-nek havi szinten. Mert ez nemcsak neked veszteség, a cégednek is, a TIENS-nek is. Erősíted a versenytársak pozícióját, miközben gyengíted saját vállalkozásodat. Azt a vállalkozásodat, melytől azt várod, hogy beteljesítse az álmaidat. Tehát minden terméket használj és fogyassz! Miért? Mert a sikeres felsővonaladon mindenki így csinálja. Ha használod, vannak tapasztalataid. Ezekről a tapasztalatokról mesélj mindenfelé, és mindenkinek. De ne akárhogy, és ne akármikor. Ennek a módszerét meg kell tanulni. Hisz attól, hogy valaki regisztrált tag, attól a tudás még nem megy a fejébe. Mit gondolsz az Oroszlánjaink hol sajátították el a szakmai tudásukat? A gyakorlás folyamán (de erről még majd beszélek), a találkozókon, képzéseken, egyszóval rendezvényeken. De nem szabad elfelejtenünk a könyveket, a hanganyagokat és videókat sem. Rendezvények: Ha sikeres akarsz lenni, minden rendezvényen ott kell lenned, amit a felsővonalad, az
www.tiens.hu
alsóvonalad és a TIENS szervez. Én még nem voltam olyan találkozón, ahol a sikeres felsővonalam ne lett volna ott. Ez alatt a sok év alatt ez még egyszer sem fordult elő. Érdekes, hogy tőlem sem kérdezik meg sohasem a munkatársaim, hogy ott leszek-e a következő találkozón. Miért nem? Mert nincs rá szükség. Tudják, ha találkozó van, akkor rám lehet számítani. Ne csak néha legyél ott, ne csak egy-egy találkozóra menj el, az összesre! Mindegyiken legyél ott! Azt javaslom, elsőnek érkezz és utolsóként távozz! Érd el, hogy már tőled se kérdezze meg senki, vajon te ott leszel-e! Miért? Mert a sikeres felsővonaladon mindenki így csinálja. Olvass, hallgass, nézz! A könyveket a vállalkozásunk szempontjából én két csoportba sorolom. Az egyik csoportba azok a könyvek tartoznak, amelyek az MLMről, a hálózatépítésről szólnak. Mára már sok ilyen könyv jelent meg Magyarországon is. Ne hagyj ki egyet sem, mindegyikben vannak értékes gondolatok. A másikcsoportba azokat a könyveket sorolom, melyek a személyiségfejlődésünket szolgálják. Ezek még az előző csoportba tartozó könyveknél is fontosabbak. Hisz, ha képesek vagyunk a személyiségünket fejleszteni, akkor egyre értékesebb emberré válunk. Ha értékesebbek vagyunk, mások is annak látnak bennünket. És hidd el, egy értékes emberrel – teljesen mindegy, hogy mivel foglalkozik –, az emberek szívesen dolgoznak együtt és mindenhová vele akarnak tartani. A képzés egyik legkényelmesebb formája a hanganyagok hallgatása, mert ez szinte bárhol lehetséges. Én például az autóban, vezetés közben hallgatok meg szinte minden CD-n lévő szakmai és önképző anyagot. A vezetés egyébként is egy holt idő. Így legalább több időm marad más tevékenységre, hisz nem kell külön időt szakítanom arra, hogy leüljek és meghallgassam ezeket a rendkívül értékes anyagokat. DVD-k, videók: Ha látjuk és halljuk is az információt sokkal többet megjegyzünk belőle. Mindig szakítsunk rá időt, hogy a tanulásnak ezt a formáját is igénybe tudjuk venni. Nagyon fontos kérdés: Hányszor hallgassuk vagy nézzük meg ezeket az anyagokat? Én addig szoktam hallgatni a kazettákat, CD-ket, míg nem tudom eldönteni, hogy ezek most az én gondolataim, vagy valahol hallottam őket. Miért? Mert a sikeres felsővonalam is – tudod, az, amelyik már megvalósította az álmaimat (lehet, a tiédet is) – így csinálja! Hívj meg másokat is az üzletedbe! Bármilyen vállalkozásról is legyen szó, elsődleges cél kell, hogy legyen a növekedés. Nálunk, itt a TIENS-ben, sok minden a növekedést szolgálja, de semmi sem annyira, mint a lét-
számnövekedés. Lehet búgócsigázni a régi üzlettársakkal, lehet őket bíztatni a nagyobb fogyasztásra, de az igazi és tartós forgalomnövekedést mégiscsak az új munkatársak üzletbe hozása eredményezi. Remélem, nem haragszik meg Hombre (8*) barátom, ha kölcsön veszem tőle egyik kedvenc mondását: több tejhez, több tehén kell! Ezt pedig csak egyetlen módon lehet elérni, ha rendszeresen megmutatjuk az ismerőseinknek, mivel is foglalkozunk mi. Persze az, hogy rendszeres valami, az nagyon relatív. Mert, ha mondjuk minden évben rendszeresen bemutatjuk egy ismerősünknek a TIENS vállalkozásunkat, akkor azzal a tempóval eltart néhány száz évig, míg sikeresek leszünk. Mégis, akkor mi az az ideális szám, ami már jól működik? Azt tapasztaljuk, hogy az üzlet elején a heti tíz fő, nyolc-tíz héten keresztül, egy remek indulás. Aztán heti öt-hat fő, hat-nyolc héten át. De amikor már jól beindult az üzleted, akkor is mindig (rendszeresen) kell behozni (tudod, példamutatás, mert minden másolódik) új első vonalakat. Miért? Mert a sikeres felsővonalaink is így csinálják! Ha ezt a néhány alapvető szabályt betartjuk, használjuk a termékeket, aktívan részt veszünk a rendezvényeken, fejlődünk szakmailag és emberileg, rendszeresen bemutatjuk a TIENS-ben rejlő lehetőségeket ismerőseinknek és bevonjuk őket az üzletünkbe, akkor a jutalom, a siker sem marad el! Természetesen nincs lehetőség most arra, hogy minden lépésre részletesen kitérjünk. Úgy érzem ezek a legfontosabbak. Minden más ezek köré épül. De, hogy mindezeket megtegyük, szükségünk van az álmainkra, a sikerélményekre. Arra, hogy mindezeket mi magunk érjük el, mi magunk valósítsuk meg. Ez a meccs a miénk, rajtunk múlik, hogy mi lesz az eredmény! Ne hagyjuk, hogy a mi álmainkat mások valósítsák meg! Sok sikert! Gellért Ferenc 8*-os tanácsadó
7
magazin
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
www.tiens.hu
DICSŐ DICHO TAPASZTALATAIM
rándoztam örömömben, mert a DiCHO termékek nemcsak örömteli házimunkát, hanem extra 42.000 Ft-ot is hoztak a konyhára! Nagyon örülök, hogy hallgattam a szponzoromra és leírtam a tapasztalatot. Most is bebizonyosodott, megéri a szponzor ajánlásait követni! Boldogan válogattam a TIENS termékek között és vittem haza két szatyor terméket, amelyért csak annyit tettem, hogy írtam a háztartásban nagyon jól használható DiCHO termékekről. Hála és köszönet a TIENS-nek mindezért! A DiCHO-val mindenkinek örömteli mosást, mosogatást, takarítást kívánok!
Azóta csak ezzel mosnak kezet, hiszen súrolás nélkül, pillanatok alatt szép, tiszta a kezük. A kézmosás egyben kézápolást is nyújt számukra, mert ez a termék nem szárítja a bőrt. Ilyenkor nyáron nagyon sok háztartásban festenek, mázolnak vagy csak egy szimpla nagytakarítást végeznek. Én is szerveztem magamnak egy ilyen nagytakarítást. Régebben 4-5 nap alatt értem a ház egyik sarkától a másikig. Ilyenkor lemosom a mennyezetet, a bútorokat, ablakokat, falakat, függönymosás stb. és természetesen mindig megvásároltam a felületeknek megfelelő speciális tisztítószereket, lemosókat. Most csak a DiCHO Multifunkcionális tisztítószert használtam és két nap alatt csillogott minden! Szóval nyertem egy csomó időt, hiszen fele annyi ideig tartott a munkám és költséget is spó-
A minap népesebb családi összejövetelt tartottunk és természetesen az asztalra került földi javak között volt tepsiben sült bőrös malachús is. Mindenki nagyon jól érezte magát, az étkek olyan jól sikerültek, hogy mindenki megnyalta utána mind tíz ujját. Régebben a húsos tepsit erős zsíroldóban egy éjszakán át áztattam, csak ilyen előkészítés után tudtam a rásült maradványoktól is megtisztítani. No de most már ott volt nekem a DiCHO Mosogatószer! Mondtam is a flakonnak: „Gyere, most mutasd meg, mit is tudsz! 1:5 arányban hígított mosogatószerrel körbepermeteztem a tepsit és kb. 10-15 percet hagytam állni. Ezután könnyedén áttöröltem, majd meglepően kevés víz használatával leöblítettem. Gyönyörűen feloldotta a zsírt, még az odaégett bőrkét is, a tepsim makulátlan tiszta lett! Mondom is azóta mindenkinek: „A konyhai eszközök tisztántartásában az igazi segítség neve: DiCHO!” (Giliga György szponzoromtól hallottam, hogy a sárgaréz bogrács tisztításához is tökéletes.) Víz-Gáz-Fűtéstechnika Szaküzletünkbe betérő szerelők kezén gyakran látom a szennyeződéseket, melyek arról árulkodnak, hogy vascsővel dolgoznak. Kezüket eddig Ultraderm tisztítóval mosták, súrolták, de a rozsda még sem jött le maradéktalanul. Felajánlottam nekik, próbálják meg a DiCHO Mosogatószeres kézmosást.
8
roltam, mert nem kellett különböző felületekre, különböző tisztítószereket vásárolnom. A zuhanyfülkénk teljesen zárt, és állandóan bepárásodott benne a tükör. Zuhanyzás előtt lepermetezem DiCHOval a tükröt és még a forró vizes zuhany után sem párásodik be! Az üzletünkben az ablaktisztítástól a felmosáson át minden felületre is ezt használjuk, mi, csajok nagyon szeretjük, mert gyorsabban végzünk a takarítással. A DiCHO Fehérnemű mosószert a függönyön kívül ruháink mosásához is használtam. Imádom a fehér zoknikat. Piros edzőcipőm is imádja a fehér zoknijaimat, minden használatkor beszínezi és már nem fehér a zoknim többé. Itt megint nagyon kíváncsi voltam mit is tud a DiCHO?! Mosógépbe tettem a ruháimat, köztük a pirosra színeződött edző zoknimat is és nagy örömömre gyönyörűen kifehérítette. Ezen felbuzdulva elővettem a már
Péliné Bokor Judit 5*-os tanácsadó
régebb óta használt, más mosószerrel többször mosott konyharuháimat is. Ott is működött! Sokkal lágyabbak, fehérebbek, sokkal jobb érzéssel használom őket, mint régebben. Mindenkinek csak ajánlani tudom! A DiCHO csodálatos termékcsalád, fantasztikus hatékonysággal! Használatukkal még a környezetünk megóvásához is jelentősen hozzájárulunk! Rendszeres termékhasználó vagyok, a jóhoz, a mindennapi jobb közérzethez könnyen hozzászoktam és már természetesnek tartom. Ezt a pozitív változást a folyamatos pici, apró lépésekkel értem el, pedig régebben azt gondoltam, hogy a változáshoz egyetlen nagy dolog kell. A termékhasználattal sok saját tapasztalatot élek meg, ezekről folyamatosan beszélek is az ismerőseimnek (úgy érzem viszont, több a tapasztalatunk, mint amennyit beszélünk róla). Az egyik csoporttalálkozónkon én is elmondtam a DiCHO tapasztalataimat és többeket termékpróbára ösztönöztem vele. Giligáné Rózsika megkérdezte tőlem: „Mindezt le is írod?” Én pedig azt gondoltam, azzal, hogy elmondtam részemről elintézve a dolog, nem kell ezt még le is írni... Giliga György szponzorom ismét ráirányította a fi gyelmünket: „Érdemes leírni és beküldeni a TIENS Hungary Kft-nek, mert a beküldött terméktapasztalatok közül a cég minden hónapban egyet 150 PV értékű kuponnal jutalmaz. Leírtam, beküldtem és ug-
9
magazin
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
www.tiens.hu
ÉLMÉNYEK ÉS TANULSÁGOK A TIENS-SEL Abban a megtiszteltetésben volt részünk augusztus 3-án, hogy Papp Gulnara Arany oroszlán és Papp Mihály 8*-os tanácsadó vendégeiként részt vehettünk a TIENS 18. születésnapi ünnepségén, Budapesten. Csodálatos környezetben, szervezésben sikereket elért emberek között Dömsödi Aranka operatív és gazdasági vezető tájékoztatott bennünket az újdonságokról, bemutatta a csapatunkhoz csatlakozott új munkatársat, Szalontai Julit, a TIENS Hungary Kft. értékesítési és oktatási koordinátorát. Nagy lelkesedéssel, tudással, tapasztalattal ismertette velünk a cég új programjait, akcióit és terveit. Megnézhettünk egy rövid összefoglaló kisfilmet a TIENS eddigi rendezvényeiről, melynek mi is részesei lehettünk. Játék során „tesztelték” mennyire figyeltünk az előadásokra: kérdéseket tettek fel és a helyesen válaszolók ajándékot kaptak. Nagyon örültünk, hogy csapatunkból kerültek ki a leggyorsabban helyes választ adók legnagyobb százalékban.
10
Amikor tavaly megismertük és csatlakoztunk a TIENS-hez, nem gondoltuk volna, hogy a tapasztalatok mellett ennyi örömben is részünk lesz. Amikor szponzoraink a különböző előadásokon videókat mutattak, hogy mennyi szép helyre jutottak el munkájuk elismeréseként ingyen, nem gondoltuk, hogy mi is kijuthatunk nemzetközi konferenciára. Idén májusban azonban sikerült és együtt utaztunk Kijevbe. Megható volt, amikor az egész csarnok több ezer embere állva köszöntötte kis létszámú magyar csapatunkat. Nagyon büszkék voltunk magyar díjazottjainkra Papp Mihályra (8*-os tanácsadó), Kovács Katalinra (8*-os tanácsadó) és Kovács Istvánra (Ezüst oroszlán), akik a színpadon vehették át az elnök úrtól a megérdemelt elismerést. Nagyon ösztönző volt számunkra. Felerősítette bennünk a gondolatot és a vágyat, hogy igen, mi is eljuthatunk ide kitartó munkával, állhatunk mi is a színpadon. Nagy meglepetésünkre rengeteg fiatal is volt ott, akik már magas szintet értek el viszonylag rövid időn belül. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megismertessük a fiatalsággal a TIENS által kínált üzleti lehetőséget és a termékeket, valamint a kínai egészségvédő kultúrát, hiszen a siker mellett az egészség elengedhetetlen. Az augusztusi születésnapi ünnepségen, Szalontai Juli előadásában felhívta a figyelmünket arra is, hogy sikereket csak szeretettel, hittel, tanulással lehet elérni. Nem szabad görcsösen akarni, mert az gátja lesz fejlődésünknek. Mi is ebbe a hibába estünk. Nagyon akartuk, minél gyorsabban elérni a kitűzött célt. A 4*-os szint hamar és viszonylag könnyen ment. Azt hittük ilyen lendülettel tudunk tovább lépni. Aztán értek a csalódások.
Nem gondoltunk arra, hogy a fejlődés adott szintjéhez képest túl magasra állítottuk a mércét, olyan feladatot tűztünk ki, amit akkor még nem tudtunk teljesíteni, így eleve kudarcra ítéltük magunkat. Szembesültünk a Kijevben több magas szintű előadótól is hallottakkal: bizony vannak hullámvölgyek, két-három évig is lelassulhat az üzletépítésünk, de nem szabad feladni! Minden azért történik, hogy előre vigyen bennünket és tanuljunk belőle. Nem mindenki gondolkodik egyformán, sokan nem élnek a lehetőséggel, melyet a TIENS cég ajánl az egészségünk megőrzése és az anyagi függetlenségünk elérése érdekében. Még nem nyitottak arra, hogy megértsék a kínai egészségfilozófia, azon belül is a „Tisztítás–Pótlás–Erősítés=Egyensúly” elméletét. A mi feladatunk a tájékoztatás, a lehetőség felkínálása a jobb élethez. Ahhoz, hogy ezt hitelesen tudjuk csinálni sok türelemre, szorgalomra és tudásra van szükség. Gulnara mondta mindig: „Ez is egy szakma. Ezt is több évig tanuljuk, mint bármilyen más szakmát. Dolgozz azon, hogy te is elérd azt a tudást becsület-
tel, mert a lehetőség benned is megvan! Nem baj, ha elsőre nem sikerül.” A feladatok, amelyek erőfeszítésre késztetnek, mindig az önmagunk által kitűzött célok. Ha átadjuk magunk a feladatnak, a következő lépést könnyítjük meg. Ehhez megkapunk minden segítséget a szponzorainktól és a TIENS cégtől. Hálásak vagyunk érte! Szalontai Juli Debrecenben megtartott előadása volt a következő lépés, ami a völgyből elindított fölfelé. Biztatott bennünket, hogy csináljuk végig a kínai egészség körét, szerezzünk minél több tapasztalatot a termékekről, az étrend-kiegészítőkről, a készülékekről, hiszen ha többet tapasztalunk, többet tudunk és értünk, és mindent másként, jobban fogunk csinálni. Ha el merjük képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai, akár lelki értelemben –, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képesek voltunk megteremteni. Ösztöneinktől vezérelve így tettük meg az első lépéseket fejlődésünk hosszú útján. Bízunk abban, hogy a jövőben is sok élményben lesz részünk a TIENS-sel, hiszen a cég által kínált lehetőségek biztosítékot jelenthetnek álmaink megvalósításához. Következő célunk pedig egy TIENS világkonferencia! Gyertek és tartsatok velünk Ti is! Fodor Istvánné 4*-os tanácsadó és Fodor Erika 5*-os tanácsadó
TANÁCSADÓINK TOLLÁBÓL! Kedves Tanácsadó! A TIENS Magazin folyamatosan helyt ad olyan beszámolóknak, amelyek a tanácsadók tevékenységét érintik. Különböző rendezvényekről, bemutatókról, szemináriumokról várunk fényképeket, beszámolókat, valamint motivációs és üzleti témájú írásokat is. Minden kedves írni szándékozó tanácsadónkat kérjük, hogy ezzel kapcsolatban először a struktúravezető Oroszlán szintű tanácsadójával egyezetessen. A tanácsadói cikkek korrektúrázásának, stilizálásának, lerövidítésének, valamint megjelentetésének elbírálási jogát fenntartjuk.
11
magazin
VII. évfolyam 10. szám | 2013. október
ÚJ MINŐSÜLŐK
(2013. AUGUSZTUSI ZÁRÁSSAL)
ÚJ 3*-OS TANÁCSADÓK
Koromné Patyi Zsuzsanna
ÚJ 4*-OS TANÁCSADÓK
Dr. Alföldi Rózsa (Szeged)
(Kiskunmajsa)
Almási Margit (Mezőhegyes)
Bajnóczi Margit (Hódmezővásárhely)
Kovács Leventéné (Szombathely)
Felföldiné Mándoki Margit (Debrecen)
Bátoriné Lakatos Erzsébet (Váncsod)
Krista Béla (Battonya)
Forczek Sándorné (Jászszentlászló)
Borgulya István (Kaba)
Márkus Katalin (Mezőberény)
Győriné Szikora Gyöngyi (Mátészalka)
Czibere Ottóné (Zalaegerszeg)
Mazán György (Békéscsaba)
Horánszky Krisztina (Piliscsaba)
Dóró Attila (Szeged)
Molnár Jánosné (Debrecen)
Kósáné Kelemen Zsuzsanna (Budapest)
Fábián Jánosné Ildikó (Kaposszekcső)
Nábrádi Tibor Zsoltné (Debrecen)
Kovács Béla (Zalaegerszeg)
Farkas Zsolt Gábor (Budapest)
Nagy István (Biharnagybajom)
Kovács Máté (Keszthely)
File Lászlóné (Budapest)
Neczné Mátyás Éva (Budapest)
Nagy Tiborné (Nagykőrös)
Fülöpné Dr. Szepesi Erzsébet (Debrecen)
Pintér Imréné (Debrecen)
Németi Gáborné (Békéscsaba)
Grőger-Ertl László (Budapest)
Rákos Tiborné (Mikepércs)
Pankó Zsuzsanna (Budapest)
Győri Zoltán (Debrecen)
Rózsás Klaudia Vivien (Zalaegerszeg)
Pinczés László Imréné (Debrecen)
Horváth Róbert (Budapest)
Simon Katalin (Hajdúböszörmény)
Stevensné Száday Edit (Budapest)
Iványi Attila Jánosné (Mezőhegyes)
Stevens Aaron Clark (Budapest)
Straub Vincéné (Nemesvámos)
Kapitány Attiláné (Nyirbátor)
Szilágyi Ferencné (Tiszaújváros)
Szilágyiné Kovács Beatrix (Debrecen)
Katóné Babity Emilia (Pécs)
Szula Edit (Békéscsaba)
Dr. Zsulán Ágnes (Szeged)
Kelemen Bence (Budapest)
Tóthné Antos Gabriella (Földes)
Kirchkeszner Tiborné (Eplény)
Vadasi István (Nyíregyháza)
ÚJ 5*-OS TANÁCSADÓ
Kokavecz Lászlóné (Békéscsaba)
Véghné Beck Judit (Debrecen)
Zsiros Ildikó (Debrecen)
TOP 10 SELLERS MAGYARORSZÁG – 2013. AUGUSZTUS Gratulálunk a hónap 10 legjobb értékesítőjének (Top Seller)! Bíró Anna 8* (Debrecen) Faludy László 8* (Hajdúszoboszló) Gál Lajos 5* (Geszteréd) Hák Benjáminné 7* (Forró) Dr. Kacsó Kornélia 7* (Debrecen)
Kufferné Pocsai Erika 4* (Mezőhegyes) Nádházy Tamás 7* (Budapest) Pálfiné Hauth Mária 8* (Baja) Péliné Bokor Judit 5* (Újszentiván) Radics Jánosné 5* (Budapest)
A fenti elismerés alapját a 2013. augusztusi személyes teljesítmény adja (legalább 489 PV). A nevek betűrendben szerepelnek.
Következő TIENS BBS Időpont: 2013. december 14., szombat, 10 órától 17 óráig Helyszín: Courtyard Budapest City Center, 1088 Budapest, József krt. 5. További információk hamarosan…
12