Lustrum. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati. Separatum

Lustrum Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati

Separatum

•

Lustrum Ménesi út 11–13. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati

Ediderunt László Horváth, Krisztina Laczkó, Károly Tóth, et András Péterffy (Appendix)

Typotex Kiadó – Eötvös Collegium Budapest, 2011

Sumptibus NKA

© Auctores et compositores, 2011 ISBN 978 963 279 441 9

Lócsi Levente

Szojka Emese

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye Fülep Lajos művészetfilozófus, műtörténész néprajzi gyűjteményét néhány éven át az Eötvös József Collegiumban önálló kiállításként is lehetett látni. A jubileumi emlékezés alkalom arra, hogy néprajzi tárgyait áttekintsük, amelyek ma, egykori szerves egységüket nélkülözve, múzeumi raktárak polcain és fiókokban találhatók máshonnan származó tárgyi emlékekkel együtt.

Magángyűjteményből közgyűjtemény Fülep Lajos művészettörténész néprajzi tárgyakból álló gyűjteménye tehát néhány évig Budapesten, az Eötvös József Collegiumban volt kiállítva. Nem sokkal a második világháború után kérték fel Fülep Lajost, legyen tanár Budapesten az újrainduló és szerveződő, az elitképzés tekintélyével és jelentős múlttal rendelkező Collegiumban. Ehhez fel kellett adnia vidéki életmódját a baranyai Zengővárkonyban, ahol lelkészként teljesített hosszú ideig szolgálatot.1 Fülep új állásba helyezését és Zengővárkonyból Budapestre települését hosszas egyezkedés előzte meg. A nehézségekről Keresztury Dezsővel, a hivatalban levő vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, egyben a Collegium igazgatójával folytatott levelezéséből tájékozódhatunk, és ismerhetjük meg a részleteket. A tárgyalások eredményeként 1947 őszén született meg a minisztériumi államtitkár aláírásával hitelesített szerződés arról, hogy Fülep ingóságainak átköltöztetése és a pesti lakhatás fejében több ezer kötetből álló könyvtárát és néprajzi gyűjteményét az államnak ajándékozza, őrzését pedig a Collegiumra bízza.2 A néprajzi anyag összetételéről Fülep Lajos Fülep Lajos collegiumi működéséről, az ott kiállított néprajzi gyűjtemény sorsáról átfogó képet nyújt: Tóth Károly: Fülep Lajos tevékenysége az Eötvös Collegiumban. In: Sepsi Enikő – Tóth Károly (szerk.): Tudós Tanárok az Eötvös Collegiumban. Budapest, Ráció Kiadó, 2009, 109–125. 2 Az erről szóló ajándékozási szerződés szövegét Fülep 1947. október 27-én kelt levele tartalmazza; a szerződést Alexits György, az illetékes tárca államtitkára, írta alá: F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2001, 274. A dokumentum az Eötvös Collegium levéltárában található: Tóth 2009, 122. 1

237

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye

rövid jellemzése tájékoztat: „kb. 60 népi (sárközi, bajai, mohácsi etc.) régi tál (a gyűjteménynek erről a részéről a Népr.[ajzi] Múzeum régebben itt járt emberei – Madarassy L.[ászló], Gönyei S.[ándor] – azt mondták, hogy ebben a szakban a múzeumnak sincs ilyen válogatott minőségű gyűjteménye; kb. 60 népi korsó, kancsó; kb. 60–70 hollóházi, apátfalvi, murányi, herendi etc. népi ízlésű tányér; festett, virágos tékák; 3 szökröny (közülük az egyik egészen kiváló darab, képe és leírása a pécsi Városi Múzeum 1941 évi Értesítőjében)”.3

1. kép

Mivel a gyűjtemény eredeti helyén, a zengővárkonyi parókián is a könyvtárszobában (1. kép) volt kiállításszerűen elhelyezve,4 a kollégiumban is ezt a formát választották. Alkalmasnak a volt földrajzi könyvtár helyisége kínálkozott – éppen Fülep földszinti szobái fölött – az első emeleten.5 A kiállítás építésében a diákokkal együtt az igazgató, Keresztury Dezső is rész vett, ahogy erről Fodor András naplójában beszámolt: „délelőttömet az első emeleten berendezendő néprajzi szobában töltöm. Elkaptak segédmunkásnak a Keresztury által végzett […] munkára”. A naplóban a lelkes hallgató említést tesz a gyűjtemény összetételéről, kiemelkedő tárgyairól is: „Igen szép cserépedény-gyűjteménye van Fülepnek. No meg a Tolnában is jól ismert, gicával6 irdalt gyönyörű hímes tojások! […] Valamennyit Baranyában 3 4 5 6

F. Csanak V. 2001, 267. A zengővárkonyi könyvtárszoba és a néprajzi tárgyak képe: F. Csanak II. 1992, 17. kép. F. Csanak V. 2001, 201. „Gica”: a viaszbatikolt tojás mintarajzoló eszközének, az írókának a népi neve.

238

Szojka Emese

és a Sárközben gyűjtötte”.7 A kiállítást 1948 májusától láthatták a hallgatók, amely hamarosan a collegiumi környezet különleges színfoltjává vált, és újabb vonással járult hozzá a Fülep Lajosról kialakult személyiségképhez.8 A diákok megcsodálták a kiállítást, hírét vitték, a vidékről jött hallgatók számára pedig egy-egy tárgya az otthoni környezet ismerős hangulatát idézte föl. Amikor 1950-ben a Collegium elveszítette autonómiáját, és közönséges diákszállóvá minősítették, az átrendeződés nagy felfordulásában a könyvtárszoba a Fülep-gyűjteménnyel lett az a helyiség, amely néhány „collegista” számára még valósággal a béke szigetét jelentette, megőrizve a hely korábbi szellemét, ahogyan a kortárs diákok mindennapjairól szóló beszámolóban olvasható: „Az Eötvösben állandó helyünk a »Fülep Múzeum« volt.”9 A megváltozott körülmények között Fülep sem maradhatott tovább a kollégiumban, hamarosan neki is távoznia kellett; 1952 tavaszán költözött Budára, a Széher úti Dohnányi-villába, amelyet ugyanabban az évben államosítottak. Az államnak adományozott néprajzi gyűjteményéről a következő híradás 1952 szeptemberéből származik, amikor tárgyai a Néprajzi Múzeuma kerültek. A gyarapodási naplóban „Fülep Lajos egyetemi tanár, akadémikus ajándéka” szöveggel tüntették fel a szerzeményt.10 Az átvételt igazoló dokumentum szerint az anyag a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának (közismert nevén MOK)11 közvetítésével érkezett meg. A gyűjteményt az MTA könyvtárának vezetője, dr. Scher Tibor bocsátotta a központ rendelkezésére azzal, hogy azt a Néprajzi Múzeumba helyezzék el.12 Az ide került tárgyakat még abban az évben nyilvántartásba vették, és szétosztották a megfelelő szaktárakba. A múzeumi leltárkönyvben szereplő tételeket és az 1947-es ajándékozási szándék tárgyakról szóló rövid ismertetését egymással összevetve, jelentős eltérések mutatkoznak. A múzeumba érkezett kerámiák száma jóval meghaladta a levélben foglalt mennyiséget, és beszállították a collegiumi kiállításból ismert hímestojás-gyűjteményt is, amelyről az adományozó korábban nem tett említést. Talán azért, mert a díszített tojásoknak inkább eszmei, mint keresFodor András: Ezer este Fülep Lajossal. I. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1986, 19. Zádor Anna: Emlékeim Fülep Lajosról. In: Tímár Árpád (szerk.): Fülep Lajos emlékkönyv. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1985, 324. 9 Fodor 1985 I, 82. 10 A tárgyakat 52.71.1–52.71.358 leltári szám alatt vezették be a múzeum törzsanyagába. 11 A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a műemlékvédelem és a múzeumok, valamint a magángyűjtemények ügyét az 1949. évi 13. sz. t. r. alapján vonta államilag egységes irányítás alá; központi irányító szerve volt az 1953-ig működő MMOK, amelynek élére Ortutay Gyulát nevezték ki. Filep Antal: ’múzeum’ (szócikk) In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon 3. 1980, 667‒670. 12 1952. szeptember 26-án kelt átvételi elismervény. Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára: Nyilvántartási Osztály Iratanyaga, 1/F–D. 7 8


239

kedelmi érték tulajdonítható. Érkeztek még festett bútorok is, az emlegetett három ácsolt láda, „szökröny” azonban nem volt közöttük.13 1960-ban Fülep Lajos bejelentette a Művelődésügyi Minisztériumnak Széher úti lakásán őrzött értékes tárgyait, „négyrendbeli gyűjteményét” azzal, hogy újsághírből értesülve egy új, a magángyűjteményeket érintő rendeletről, lakbérének csökkentését kérje.14 A levélben elsőként említi meg néprajzi gyűjteményét – a reneszánsz és barokk bútorok, egyiptomi és görög szobrok, valamint könyvtára mellett –, és kéri a múzeumi osztály vezetőjét, hogy küldjenek értékeinek felmérésére megfelelő közgyűjteményi szakembereket. A Néprajzi Múzeumból Király Péterné (= K. Csilléry Klára) és Márkus Istvánné (= Kresz Mária) tekintették meg a néprajzi anyagot, és egy tételes jegyzéket készítettek róla. A 99 db tárgyat tartalmazó lista alapján a minisztérium 1960. november 28-án védetté nyilvánította „Fülep Lajos egyetemi tanár” otthonában őrzött néprajzi tárgyait. A védetté nyilvánító dokumentumban a felsorolt tételek között szerepeltek a korábban említett ácsolt ládák, még további festett bútorok és kerámiák, kisebb méretű használati tárgyak (mosósulyok, rokkafák) továbbá sárközi gyermekrajzok, valamint szőnyegek, szőttesek, népviseletek öltözetelemei (főkötők, ingvállak).15 A rendelet értelmében a gyűjtemény védettsége a felügyeletével megbízott intézmény számára elővásárlási jogot biztosított. Ezzel a lehetőséggel a Néprajzi Múzeum akkor élt, amikor a tulajdonos Fülep Lajos 1970-ben elhunyt. A hagyaték rendezésében Zádor Anna művészettörténész – Fülep hivatali utódja az egyetemi tanszéken – segített. A múzeumi dokumentumokban eladóként a hagyaték gondozója, Raskó Alfrédné, Fülep Lajos házvezetőnője szerepel.16 Az 1952-ben átadott Fülep-gyűjtemény ezzel a második hullámban a múzeumba került tárgyakkal vált megközelítőleg teljessé.17 13 A Néprajzi Múzeumba 1952-ben bekerült tárgyak közül kerámia: Ltsz. 52.71.1–225 (kerámiagyűjtemény); díszített tojás: Ltsz. 52.71.249–357, szalmafonat: Ltsz. 52.71.245–248 (szokásgyűjtemény); festett bútor: Ltsz. 52.71.230–244 (bútorgyűjtemény); fakulacs: Ltsz. 52.71.226–227 (táplálkozásgyűjtemény); kolomp: Ltsz. 52.71.228–229 (állattartás-pásztorművészeti gyűjtemény). Az átvételi elismervényen olvasható a „piros tojás”-ok tételszám mellett zárójelben, hogy ezek „két üvegajtós szekrénykében”, eredeti tárlójukban érkeztek a múzeumba. Ezek ma már, tudomásunk szerint, nincsenek meg. 14 Fülep a lehetőségről, hogy a védett magángyűjtemények tulajdonosai lakbérkedvezményt, illetve pótlékot kapnak, egy újsághírben szerzett tudomást. A gyakorlat eseti elbírálással 1957ben lépett életbe, majd 1971-től vált általánossá. Buzinkay Péter: Műtárgyaink – ingó műemlékeink – védelme. Műemlékvédelem 46. évf. (2002) 1. sz., 36–41. 15 Néprajzi Múzeum Etnográfiai Adattára Nyilvántartási Osztály Iratanyaga: 1/F–E. Védett gyűjtemények III. 5. doboz. 16 Dizseri Eszter: Fülep Lajos élete. Budapest, Kálvin János Kiadó, 2003, 268–269. 17 NM Irattára 331/1971; 382/1971. A gyarapodási napló bejegyzése szerint a tárgyak két részletben érkeztek a múzeumba. Az első tétel 1971. május 25-én, a második 1971. július 19-én érke

240

Szojka Emese

Az újonnan megvásárolt gyűjteményrész szám szerint legjelentősebb tételei a hímes tojások és a sárközi gyermekrajzok voltak.18 A kollekcióhoz tartozott még festett bútor, egy ácsolt láda, kerámiák, valamint díszített használati tárgyak és egy hangszer.19 Ezeket összevetve a védési dokumentumban szereplő tételekkel, megállapítható, hogy nem került minden, a lakáson őrzött tárgy a múzeumba.20

A gyűjtemény etnográfiai és muzeológiai tartalma Fülep Lajos néprajzi gyűjteményében a jelentősebb csoportot alkotó tárgyféleségek a kerámiák, a festett bútorok, a hímes tojások és a sárközi gyermekrajzok.21 Közülük a 265 darabos kerámia a legnagyobb tétel. Ilyen nagy mennyiségű tárgynál érdemes végigkövetni a muzeológiai számbavétel módszerét, amely a forma, az anyag és a díszítés stílusából kiindulva próbálja meghatározni a készítés helyét, a gyűjteményi osztályozás legfontosabb feltételét.22 Formájuk szerint több mint kétharmadát a tányérok, illetve azok méretbeli változatai (tál, kistányér) alkotják (200 db). A másik jelentős, a tányéroknál változatosabb zett be. Utóbbi csoportot, amely kerámiából állt, a megalakuló szentendrei falumúzeum számára leltározták be, és a mai napig ott található (Ltsz. 71.79.1‒19). 18 Hímes tojások: Ltsz 71.57.1–71.57.51 (szokásgyűjtemény); gyermekrajzok: R 13329–13383 (EA rajzgyűjtemény). 19 Ácsolt láda: Ltsz. 71.57.54, festett bútor: Ltsz. 71.57.55 (bútorgyűjtemény); kerámia: Ltsz. 71.57.68–75 (kerámiagyűjtemény); sulykolófa: Ltsz. 71.57.59; rokkapálca: Ltsz. 71.57.56–58; rokkaszeg: 71.57.60–64 (mesterséggyűjtemény); botfej: Ltsz. 71.57.66 (állattartás-pásztorművészeti gyűjtemény); furulya: Ltsz. 71.57.65. (hangszergyűjtemény). A NM gyűjteményi struktúrája a 2009-ben életbe lépett új működési szabályzat értelmében nagyobb egységekbe rendeződött; a Fülep-gyűjtemény kapcsán említett raktári tárak a gazdálkodás-, háztartás-, rítus- és technológiagyűjteménybe tagozódtak. 20 Néhány közülük a Fülep Lajos közvetlen környezetéhez tartozó személyekhez került emlékbe. Feltehető, hogy a tulajdonos még életében rendelkezett bizonyos tárgyak sorsa felől. A lista utólagos bejegyzései alapján név szerint követhető, hogy kihez mi került: két faddi stílusú, hegedűhátú szék, egy dél-alföldi festett láda; habán és sárközi jellegű kerámiák; népviselet részei. Más tárgyakat, amelyekre a múzeum nem tartott igényt, a hagyaték felszámolásakor eladtak. A Bizományi Áruház Vállalathoz és magángyűjtőhöz vándorolt: két ácsolt láda és két faddi készítésű festett láda Bogyiszlóról (ehhez lásd még a 31. sz. jegyzetet). A lakáson maradt további tárgyakat a minisztérium 1972-ben feloldotta a védettség alól. Ezek: szőnyegek (négy torontáli, egy karamán és egy piroti készítésű); textilek (három szádakendő; két szádaszőttes részlete; egy-egy kötény, fejkendő, férfi- és női ing; öt sárközi főkötő és két részekre bontott délszláv főkötő). NM EAD Nyilvántartási Osztály Iratanyaga: 1/F–E. Védett gyűjtemények. 21 A Fülep-gyűjtemény elemzésénél minden általam ismert tárgyat figyelembe vettem: a Néprajzi Múzeumba került, leltárba vett anyagot és a lakáson 1960-ban felvett jegyzéken szereplő, rövid jellemzéssel ellátott darabokat is. 22 A kerámiagyűjtemény szakrendje a tárgyak formáját és készítési helyét követi.


241

tárgyféleségeket (bokályok, korsók, pereckulacs, kancsók, csészék) magába foglaló formai/funkcionális csoport az ivóedények (57 db), amelyeket a főző- és tárolóedények (szilkék, fedők, bödön) kisebb együttese követ (8 db). A klasszifikáció egyik fontos eleme a készítés módjának meghatározása, amely sokszor anyagminőséget is jelent. E szerint két nagy csoportjuk különíthető el: fazekasműhelyekben készült ón- vagy ólommázas és máztalan edények, illetve gyári előállítású keménycserepek. Ebben a felosztásban a fazekasáru (150 db) meghaladja a gyári készítésű kerámia számát (115 db). Előbbiek többsége díszítményeik stíluskritikai vizsgálata alapján az úgynevezett sárközi típusú kerámiák közé sorolható. Edényei olyan népi fazekas központokban készültek, amelyek a Sárköznek nevezett etnikai/földrajzi és kulturális értelemben elkülönülő népcsoport falvait látták el különösen dekoratív kivitelezésű cserépedényekkel. Jellemzőik az egymástól kontrasztosan elváló, erőteljes színek alkalmazása, az írókával megrajzolt, lendületes vonalvezetésű stilizált növényi, ritkábban madáralakos ornamentika. Ezeket a stílusjegyeket képviselik a völgységi német nemzetiségű Mórágyon, a megyeszékhely városában Szekszárdon, távolabb Siklóson és Mohácson, illetve a Duna másik oldalán fekvő Baján készült edények.23 Ezek a fazekasközpontok mintegy földrajzi gyűrűbe fogják a sárközi és a sárközi jellegű községeket.24 A gyűjtemény ilyen alapon sárközinek nevezett cserépedényei képviselik a paraszti ízlést erőteljesen kifejező, a lokalitás megragadható ismérveit magukon viselő tárgyak csoportját. Amíg a kerámiák múzeumi rendszerbe illesztésénél a készítőhely behatárolása többé-kevésbé sikeresen megtörtént, addig a használat lokalizálása körül némi bizonytalanság mutatkozott ‒ ugyanez vonatkoztatható a többi sárközi tárgycsoportra is. Az anyagot leltározó muzeológusok számára ugyanis a tárgyak pontos használati és lelőhelye kérdéses volt, mivel az akadémiai/MMOK átadást csak egy, a darabszámot feltüntető átvételi elismervény kísérte. A muzeológusok abból a közismert tényből indulhattak ki, hogy Fülep Lajos a Baranya megyei, sárközi jellegű faluban, Zengővárkonyban élt, gyűjteménye onnan eredeztethető. Így történhetett, hogy a leltárkönyvben a tárgyak nagyobb részénél Sárköz vagy kérdőjeles Sárköz került a használat/gyűjtés helyéhez. A sárközi jelleget megerősíti egyrészt a cserepek díszítményének jól ismert készítőhelyekhez köthető stílusa, másrészt a dísztárgyjellegű, fogasra, falra függeszthető tányérok nagy sorozata, amely a Sárközben élt falusiak gazdag23 A későbbi muzeológiai kutatás pontosította a leltározás idején még csak nagyvonalakban ismert bajai edényeket. A Fülep-gyűjtemény két táljáról derült ki utóbb, hogy nem mórágyi (Ltsz. 52.71.24) és nem szekszárdi (Ltsz. 52.71.46), hanem bajai készítmények. J. István Erzsébet: Sárközi népi cserépedények. Néprajzi Értesítő 46. évf. (1964) 121–123; 128. 24 Kresz Mária: Magyar fazekasművészet. Budapest–Novi Sad, Corvina–Forum, 199, 28–34.

242

Szojka Emese

ságával és magas fokú reprezentációs igényével magyarázható.25 Az itt tömegével használt díszedények készítési ideje egybeesik a terület népességének a folyók szabályozása révén meginduló gyors ütemű gazdagodásával, amely a 19. század utolsó negyedétől az első világháborúig tartott. Az ilyen típusú dísztárgyakat divatjuk idején tucatjával vásárolták a piacokon a módos falusiak. A két háború közötti évtizedekben, amikor Fülep gyűjtötte őket, még szép számban fellelhetők voltak.26 Az úgynevezett sárközi kerámiák legkorábbi ismert darabjai a kis völgységi német telepes faluban, Mórágyon készültek. Az itt működő, név szerint ismert fazekasok műhelyéből kikerülő edények legrégebbi rétege fehér alapon díszített, majd egyre színesebbek lettek a tálak, korsók nagy sorozatai.27 A gyűjteményben az alapszínben megmutatkozó stílusváltás a bokályokon figyelhető meg.28 A tisztaszobák festett fogasain csüngő bokályokat, az úgynevezett „bábakorsókat” nemcsak lakásdíszül használták, de a népszokásokban is szerepet kaptak. A gyermekágyas asszonyoknak vittek benne tejfölt és mézes pálinkát.29 A gyűjteményben a gyári kerámiák képviselik a relatív kronológia szerinti modernebb réteget. Fenékbélyegük alapján meghatározható tárgyai a 19. századi alapítású, népies stílusban (is) dolgozó keménycserépgyárakból (Hollóháza, Telkibánya, Apátfalva, Városlőd és Herend) kerültek ki. A gyári edények országos méretű falusi elterjedésével szorult ki a használatból a fazekasáru, és lehetetlenültek el a kis vidéki műhelyek, a Sárköz számára dolgozók közül elsőként Mórágy. A sárköziek átalakulóban lévő, egyre inkább polgárias jelleget öltő lakáskultúrájában, ahogy más helyeken is, a parasztos ízlésű fazekasárut a jobb minőségű, tartósabb anyagból készült, népies modorban díszített gyári edények váltották fel. A 19. század végén kezdtek terjedni, először a tisztaszobákban, majd a konyhák falán is megjelentek.30 Fülep Lajos népi kerámiái a falusi kultúra díszített tárgyak iránti fogékony korszakára irányítják a figyelmet (2. kép), és tükrözik a tárgyi világban bekövetkező váltást is. Fontos megemlíteni a gyűjtemény kerámiái között az erdélyi, az erdélyi szász, illetve a felvidéki, úgynevezett késő habán telepekhez köthető ónmázas bokályok kisebb együttesét. Közöttük évszámos és figurális 25 Díszedényekkel megrakott, teljes falhosszt elfoglaló, hosszú tálasfogas képe látható egy sárpilisi szobabelsőről készült fotón. NM F 56493. 26 Kresz Mária: A Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteménye. Néprajzi Értesítő 59. évf. (1977) 29−30. 27 Beczkóyné Révész Ágnes: A mórágyi és gyűdi fazekasság. Néprajzi Értesítő 30. évf. (1938) 159–169. 28 Ltsz. 52.71.47‒52. 29 Nagy Janka Teodóra: A mórágyi kerámia és korai néprajzi történeti kérdései. Ethnographia 106. évf. (1995) 481–517. A Fülep-gyűjtemény ilyen típusú bokályai: Ltsz. 52.71.47–58. 30 A falusi díszkerámiák átalakulásának kezdeteiről: Kresz 1977, 26–27.

243


díszítésűek is találhatók, típusai mai napig a műkereskedelem legkeresettebb tárgyai közé tartoznak.31 A gyűjtemény festett bútorai a kerámiához képest kisebb és beláthatóbb csoportot alkotnak (21 db). A három nyeregtetős ácsolt láda a legrégiesebb bútortípus képviselője készítésük archaikus technikája miatt.32 A Néprajzi Múzeum tulajdonába került példányról tudjuk, hogy Fülep Lajos Szeremlén gyűjtötte. Jelentőségét kiemeli, hogy a Sárközben a keményfából ácsolt bútor a 20. századra szinte teljesen kikerült a használatból. Abban az időben, amikor a múzeumi szakemberek megismerhették a Fülep-féle gyűjteményt, a Néprajzi Múzeum

2. kép

egyetlen ácsolt technikájú bútordarabbal sem rendelkezett innen. A gyűjtők a jobban szem előtt levő újabb, asztaloskészítésű festett, népművészeti szempontból inkább értékelt ládákat keresték elsősorban, amelyek legrégebbi példányai itt viszonylag korán, a 18. század második felétől már tárgyakkal bizonyíthatóan elterjedtek.33 Az ácsolt készítésűt a tulipános láda néven ismert 31 Nagyházi Galéria 165. aukció. 2010. október 12. kedd. Budapest, Nagyházi Galéria és Aukciós Ház, 2010, 40–47. 32 Az ácsolt ládák közül az előlapjára vésett, stilizált embermotívumú példány került a Néprajzi Múzeumba. A másik kettő, a védési jegyzék szerint a villában maradt, illetve egyiket magángyűjtő vette meg. Utóbb azonban személyesen tapasztalhattuk, hogy a két másik ácsolt láda végül Zengővárkonyba, a parókián berendezett Fülep Lajos-emlékszobába, egykori könyvtárszobájába került. 33 Éppen Szeremléről származik a múzeum egyik legkorábbi ládája a Sárközből: Ltsz. 60.28.2. Szojka Emese: A sárközi bútor. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2005, 71. (A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 10.)

244

Szojka Emese

festett típus szinte teljesen kiszorította kelengyebútor szerepéből a 19. század közepére. Fennmaradt példányaira már csak a porták perifériáján, kamrában, padláson megbújva, másodlagos használatban lehetett rábukkanni. Valójában a Fülep Lajos lakásán látott ácsolt ládák hívták fel a muzeológusok figyelmét a ládatípus sárközi előfordulására,34 ez a típus formai és díszítésbeli jellemzői alapján a felvidéki, Gömör megyei háziiparos készítményekhez sorolható, és a 19. század elejére, első felére datálható. Beszerzése a bajai vásáron történhetett, ahova szétszedett állapotban, szekéren szállítva a fuvaros kereskedelem útján került, mint a menyasszonyi kelengye legfontosabb bútora.35 Erre az előlapján látható, feltartott kezű emberalak motívuma utal: a gömöri készítésű ácsolt ládákon embert ábrázoló díszítményt csak a kelengyeládákra volt szokás vésni.36 A gyűjteményi láda elődeszkáján látható különleges ornamens eredetének és jelentésének megfejtése késztette párbeszédre a kutatókat.37 A többi bútor már mind a faipari technika fejlettebb szintjén, asztalosok által fenyőfából készült, és a paraszti lakáskultúra korabeli ízlésére jellemzően színes festésű virágozással díszítve. A gyűjteményben az ágy és az asztal kivételével az összes bútorforma képviselve van, amely a falusi tisztaszobák berendezését jellemezte a 19. század végén. Ládák (6 db), tékákból a nyitott formai típusok (5 db), tálasok/fogasok egyszerű és sarkos szerkesztésű példányai (4 db), valamint egy sarokpad és székek (2 db) alkotják a tárgycsoportot. Leltározásukkor, akár a kerámiáknál, díszítésük alapján határozták meg készítésük helyét és idejét. Utóbbit megkönnyítette, hogy a tárgyak mintegy fele évszámmal van jelezve, ezáltal magáról a tárgyról olvasható le a pontos készítési ideje. A legkorábbi évszámos példány egy „ANNO 1840” feliratos menyasszonyi láda, amely a DélDuna menti, német nemzetiségű Hartán készült. A legkésőbbi bútor egy sarok tálas/fogas, amelyet 1908-ban festettek át, eredeti készítésének ideje azonban 34 K. Csilléry Klára a Fülepnél tett látogatást követően hozta be 1962-ben a Sárközből az első, ugyancsak Szeremlén előkerült ácsolt ládát: Ltsz. 62.39.1 35 K. Csilléry Klára: Bútorművesség. In: Domonkos Ottó (főszerk.) Magyar néprajz III. Kézművesség. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991, 490–491. 36 K. Csilléry Klára: Az ácsolt ládák ornamentikája. In: Kiss Margit (szerk.): Az ácsolt láda. Összegyűjtött tanulmányok. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2007, 125. 37 A „szökröny” kapcsán a korábbi kutatás inkább az ácsolt ládák római eredetét hangsúlyozta, emberalakos motívumát is onnan eredeztette; a későbbiekben jelentős művelődéstörténeti bizonyítékok birtokában már inkább a középkori európai hatásokat emelték ki; a feltartott kezű emberalakos vésetet orans figuraként értelmezték, amely számos kultúrában megtalálható általános motívumtoposz a kultikus tartalom kifejezésére. Török Gyula: Szökröny–Sarcophag. Pécs szabad királyi város „Majorossy Imre Múzeumának” 1941. évi Értesítője, 76–79; K. Csilléry Klára: Új emberábrázolásos ácsolt láda a Néprajzi Múzeumban. Néprajzi Értesítő 39. évf. (1957) 283–290.


245

– a restaurátori feltárás során előkerült évszám szerint – 1869 volt. A többi bútor kora e két évszámmal határolt periódus közé, ezen belül főleg az 1860–70-es évtizedekre datálható. Kivételt ez alól a gyűjtemény egyetlen komáromi készítésű menyasszonyi ládája jelent,38 amelynek kis mérete, előlapjának léckeretes kazettája, sötét tónusú alapfestése, gránátalmákból, levelekből álló díszítménye 18. század végi előállításra utal.39 A sárköziek a Duna bal partján fekvő Baja céhes alapítású asztalosműhelyeinek termékeit is vásárolták. A „Tót József / Ábrahám Zuzsana 1873” feliratos, sötét alapon piros és fehér festésű, elnagyolt virágokkal díszített sarokpad onnan származik.40 A gyűjtemény legtöbb bútora azonban a Mezőföld és a Sárköz határán fekvő Tolna megyei Faddon készült, amely népi megrendelésre dolgozó, egyéni festőstílust kialakító asztalosságáról vált ismertté. Ez esetben is feltételezhető, hogy a Fülep Lajos gyűjteményében látott többféle formában és nagyobb számban megjelenő faddi bútor szerepet játszhatott abban, hogy a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményének kezelője, K. Csilléry Klára figyelme erre a népi bútorkészítő központra irányult.41 Nem sokkal azután, hogy Fülep lakásán járva levédték a néprajzi tárgyakat, a neves muzeológus megkezdte a faddi népi lakáskultúra tervszerű felgyűjtését.42 Ekkor még a teljes enteriőrt alkotó szobai berendezések révén a terepen, elsődleges használatában lehetett vizsgálni a helyi műhelyekben készült egyes formákat, a díszítés régebbi és újabb rétegeit, valamint a festett bútorok mellett a kontárok, illetve a faragóspecialisták tevékenysége által fenntartott keményfa bútor kultúráját is.43 A Fülep-gyűjteményen belül éppen a faddi bútorok kapcsán bukkan fel az 1960-ban felvett tárgyjegyzéken az adat, hogy ezeket a tárgyakat Bogyiszlón vagy a környékén gyűjtötte. Bogyiszló református lakossága a szűkebben értelmezett Sárköz egyik házassági és kulturális kapcsolata, voltaképpen a népcsoport peremvidékéhez tartozó községe volt Tolna megyében.44 Ltsz. 52.71.242. Szojka 2005, 70. K. Csilléry Klára: ’komáromi bútor’ (szócikk) In: Ortutay 3. 1980, 245–246. 40 Ltsz. 52.71.244; Szojka 2005, 115. Fél Edit Szeremlén egy ugyanilyen padot fényképezett: „Baján készült munka, ma már az eresz alatt áll. Igen sok házban van még belőle” – jegyezte fel a gyűjtő a tárgyról, 1950-ben: NM F 98556. 41 A Fülep-gyűjtemény első hullámban, 1952-ben múzeumba került faddi tárgyai, a stílus pontos ismeretének hiányában még kérdőjeles készítőhellyel szerepelnek a leltárkönyvben. 42 K. Csilléry Klára: A Bútor- és világítóeszköz gyűjtemény. In: Szolnoky Lajos (összeáll.): A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése. Néprajzi Értesítő 45. évf. (1963) 122–129. 43 Molnár Mária: Faragóspecialista műhelye Faddon. Néprjazi Értesítő 47. évf. (1965) 329–336. 44 Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz népművészete. Budapest, Tolna megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztálya és a Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum, 1967.; Pataki József: Adalékok a Sárköz népességének történetéhez. In: Holub József (szerk.): Tolna megye múltjából 4. Pécs, Tolna vármegye közönsége, 1937. 38

39

246

Szojka Emese

Sajátos, Duna-vizekkel, holtágakkal és erdőséggel övezett földrajzi helyzeténél fogva népi kultúrája a vele rokonnak tekinthető Sárközéhez képest régiesebb maradt. Ennélfogva ott könnyebben hozzá lehetett jutni a paraszti tárgyi műveltség még klasszikus népi értékeket hordozó asztalos készítésű bútoraihoz, amelyhez a faddi is tartozik, a maga jellegzetes kék, majd később zöld-fehér alapon festett tulipános díszítményeivel. A gyűjtemény egyik legmívesebb tárgya a Sárköz központi falujában, Decsen készülhetett, ahol a céhes festőasztalosság működése dokumentumokkal igazolható.45 A kék alapon virágozott, aprólékos rajzú és élénk színű bútorok a sárközi tárgyak között a legszebben festettek, erre példa a Fülep-gyűjtemény kis facsüngőkkel felszerelt tányéros polca.46 A gyűjtemény „Koczidi Erzsébet 1865” feliratos kisládája47 a Baranya megyei Váraljáról, egy másik sárközi jellegű faluból került elő. A női értékek, a fejviselet értékes ékszereinek tárolására szolgáló ládikó helybeli, német nemzetiségű asztaloscsalád műhelyében készült.48 Ehhez a készítőhelyhez sorolható még egy kétrészes, dekoratív festésű, sarokba illeszthető tálasfogas is.49 A bútorok számbavétele azt bizonyítja, hogy a Fülep-gyűjteményben fellelhető az összes, a sárközi bútor fogalma alá tartozó tárgyféleség.50 A cserépedényekkel együtt a sárközi népi kultúra kiteljesedő korszakát reprezentálják. Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének egyik legérdekesebb csoportja a díszített tojások (160 db), azért, mert eredeti rendeltetésük szerint alkalomra szólóan és nem tartós megőrzésre készültek. Hagyományos használatuk a húsvéti és a halotti népszokásokhoz kötődik, kiemelt szerepük csupán az ünnepek idején volt érvényes. A tojásokon található díszítmények nem csupán szép, tetszetős ornamensek, hanem sokszor régi, sőt ősi képzetek és hagyományok ábrákban kifejezett továbbélése.51 A nagyszámú gyűjteményi tojás között a tájékozódást néhány évszámos példány segíti. A datálások alapján egy részük bizonyosan az 1920-as és az 1940-es évekre tehető. Némelyik példányon felirat is olvasható:

A várdombi német származású asztalos família decsi működésére a 19. század közepétől vannak adatok. Györgyi Erzsébet – Szojka Emese: Önállóság és kapcsolatrendszer. A Tolna megyei Sárköz ház- és lakáskultúrájának néhány jellegzetes vonása. Néprajzi Értesítő 81. évf. (1999) 115–129. 46 Ltsz. 52.71.240. Képe a néprajzi lexikonban is látható a ’sárközi bútor’ szócikknél. Ortutay 4. 1981, 405.; Szojka 2005, 91. 47 Ltsz. 71.57.55 48 Sáfrány Zsuzsa: Váraljai festett bútor. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 20–21. évf. (1977) 169–172. 49 Ltsz. 52.71.233‒244. Szojka 2005, 106. 50 K. Csilléry Klára: ’sárközi bútor’ (szócikk) In: Ortutay 4. 1981. 405–406. 51 Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. Néprajzi Értesítő 56. évf. (1974) 5–79. 45

247


„Húsvéti Emlék Zsuzsánna 1929” vagy „Zsuzsánna 1928”.52 Az évszámosak között van egy különösen érdekes karcolt díszítésű példány: ovális levélkoszorúban „Sz. P. M” betűk és egy, a díszített tojások tekintetében igen korainak tartható évszám, „1856”.53 Városi, polgári eredete valószínű, emlékbe adhatták.54 A tojások készítésének koránál időzve, a gyűjtemény régebbi rétegéhez, a 20. század elejéhez köthetők még azok a darabok is, amelyeket nem festéssel vagy karcolással díszítettek, hanem sajátos módon beburkoltak (3. kép). A kifújt tojások felületére flitteres selymet applikáltak, majd aranyozott vagy ezüstözött, rugalmas dróthálóval vonták be, felfüggesztésükhöz selyem-, illetve bársonyszalagot

3. kép

használtak.55 A néprajzi párhuzamok alapján ezek a példányok sokác eredetűek lehetnek. Hasonlóan díszített tojások kerültek a Néprajzi Múzeumba Bellosics Bálint tanár, néprajzkutató gyűjtéséből, aki a Baja környéki délszlávok népi kultúráját kutatta a 20. század elején.56 Erre vall egy másik múzeumi, hasonló díszítésű tojás is, amely a drávaszögi vegyes nemzetiségű Vörösmart környékéről került elő,57 illetve a bajai múzeumban található azonos típusú további tárgyak.58 Felvetődik a gondolat, hogy ezeket Fülep Lajos akkori felesége, Gábor Zsuzsanna készítette férje számára: Ltsz. 52.71.284; Ltsz. 52.71.291. 53 Ltsz. 71.57.51 54 Beluleszko Sándor: Magyar hímes tojások. Néprajzi Értesítő 6. évf. (1905) 118. 55 Ltsz. 52.71.336–339 56 Ltsz. 32472‒32473. Sztrinkó István: Baja és környékének néprajza Bellosics Bálint munkásságában. In: Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára. (1937–1987). Baja, Türr István Múzeum, 1989, 85–91. 57 Ltsz. 42033 58 A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteményében több hasonló díszítésű tojás is található. A leltárkönyvben hercegszántói sokác tárgyként jegyezték be a Ltsz. 52.244 tojást. Magam is gyűjtöttem ilyen típusú tojást (Ltsz. 88.2.6), amikor a bajai múzeum néprajzosa voltam. Ezt 52

248

Szojka Emese

Ezek a szalaggal és egyéb applikációval polgárias jellegű díszítést öltő tojástípusok lehettek azok, amelyeket egyes horvát ajkú népek „ősi szokásként, tiszteletük jeléül évenkint… küldenek az előkelő családok tagjainak”.59 A gyűjtemény további tojásainak díszítése már a Magyarországon általánosan alkalmazott batik eljárással készült. A csoporton belüli külön egységet képviselnek a több rétegűen, a piros mellett más színeket is alkalmazó festésűek, amelyek díszítménye kötött rajzú geometrikus elemekből és szabad vonalvezetésű elvont, valamint virágos és alakos motívumokból építkezik.60 Némely esetben a díszítmények forrása is meghatározható: a geometrikus, csillagrózsás minták a vászonszőttesek, a szabadrajzú virágbokrok női hímzések és a dunántúli pásztorművészet ábrázolásaival mutatnak rokonságot. A gyűjteményi tojások díszítményeinek ös�szességét tekintve a dél-dunántúli jelleg fedezhető fel rajtuk, amely a magyar és horvát népcsoportok egymásra gyakorolt kölcsönhatásában fejlődött, alakult,61 mint ahogy ez ebben a térségben az anyagi kultúra más területein is kimutatható.62 A tojásokat díszítő motívumok között felbukkan az úgynevezett gereblyés is, amely a hímes tojás egykor, a halotti kultuszban betöltött, a bajelhárítással összefüggő mágikus funkciójára hordoz, sokszor a készítés idejére jelentésében már elhalványult utalást.63 A díszítmények újabb rétegét jelenthetik a természethű ábrázolásra törekvő virágbokros-csokros rajzolatok.64 A baranyai református magyar falvakban, ahonnan a gyűjteményi példányok egy része bizonyosan származik, a húsvéti népszokás egy sajátos gyakorlattá fejlődött, amelyben a hímes tojások gazdát cseréltek. Itt a gyerekek keresztanyjuktól kapták a hímes tojást húsvét vasárnapján. Mivel egy-egy gyereknek a szokás szerint több, akár 10‒12 keresztanyja is lehetett, hogy ne kelljen mindegyikhez külön-külön menni, egyszerre találkoztak. Az istentisztelet után, a falu közepén, alkalmas helyen gyülekeztek. Ez volt az úgynevezett tojásvásár. Itt kapták meg a kicsi, még nem konfirmált gyermekek keresztanyjuktól a húsvéti ajándékot. A nagypénteken festett hímes tojás mellett rendszerint még egy-egy narancsot, csokoládét is. A nagyobb, értékesebb ajándékot, különleges édességet vagy a példányt egy tanárnő kapta hercegszántói diákjától. Köszönöm Kothencz Kelemen bajai néprajzkutatónak az adatokhoz nyújtott segítségét. 59 Beluleszko 1905, 114. 60 Páldául: Ltsz. 52.71.285; Ltsz. 71.57.16; Ltsz. 52.71.333. 61 Arnhold János: A tojáshímzés technikái Baranyában. Néprajzi Értesítő 12. évf. (1911) 173–182. 62 Fél Edit: Délszláv kölcsönhatások a Sárköz népviseletében. Dévidéki Szemle 2. évf. (1943) 2. sz., 67–75.; Gunda Béla: A lakóház kialakulása az Ormánságban, különös tekintettel a tűzhelyek kulturmorfológiai jelentőségére. Ethnografia 47. évf. (1936) 183–210. 63 Ltsz. 52.71.258, Györgyi 1974, 62–75. 64 Ltsz. 71.57.3.


249

egy-egy játékot az első számú keresztszülő adta. Az összegyűjtött tojással a fiúk pénzbeverőst játszottak, a lányok a motívumok szerint cseréltek egymás között hímes tojást. A tojásvásár szokását a 20. század közepét követő években is még tartották. 65 Emellett élt a húsvét hétfői locsolkodás és a cserébe, leányok által legényeknek adott festett tojások szokása is. Fülep Lajos sárköziként emlegetett gyermekrajzokból álló gyűjteménye 1971ben, halála után került a múzeumba (54 db).66 A gyűjteményhez mellékelt levél szerint háromtagú bizottság döntött megvásárlásukról. A múzeumi kurátorok, Kresz Mária és Marosán Lajosné mellett szerepel Zádor Anna egyetemi tanár neve is, akit szakértőként vontak be a kollekció értékének megállapításához. E „minősítő vélemény” szerint, a „Dr. Fülep Lajos művészettörténész, profes�szor hagyatékából előkerült 54 db, az 1929–32 évekből származó gyermekrajzok […] sárközi népviseletbe öltözött nőket ábrázolnak, színesek, hasonlóak a korábban Ács Lipót festőművész által és kezdeményezésére rajzoltattakhoz. A népviselet 2–3 évtizedes változásait is tükrözik a rajzok […] valószínűleg akkor kerültek dr. Fülep Lajoshoz, amikor Szekszárd környékén élt; közelebbit nem sikerült megtudnunk”.67 A rajzok rendszerint évszámmal, falunévvel és a készítő, minden esetben leány, nevével jelzettek. A legkorábbi rajz 1926-ban, a többi 1929-ben és 1931ben készült. Származási helyük Őcsény, a szűken értelmezett Tolna megyei Sárköz falvai közül a megyeszékhellyel, Szekszárddal közvetlenül szomszédos község. Iskolai rajzlapok, néha kockás irkalap, máskor használt nyomtatvány vagy levél üres hátlapja szolgált a vegyes technikával készült rajzok anyagául. Grafitceruzát használtak kontúrnak, majd színes ceruzával, vízfestékkel, zsírkrétával töltötték ki. Némelyik kislánytól (Dávid Erzsébet, Sípos Éva) egész sorozat található a gyűjteményben, míg másoktól csak egy-egy kép van (Bálint Judi, Lovas Éva, Nádi Vica, Pali Éva, Bíró Bözsi, Bíró Julis, Széll Sára, Tóthpál Éva). A rajzolók fő témája a sárközi női népviselet: leányok és fiatalasszonyok profilból ábrázolt képe, akiket csak fejviseletük alapján lehet megkülönböztetni. Előbbieket szalagpártájukról, utóbbiakat színes, mintás szalagokkal díszes főkötőjükről. A rajzokon a hangsúly az öltözetet alkotó drága kelmék, selyemés bársonyszövetek változatos mintáinak ábrázolásán van. A lányok érezhetően nagy kedvvel dolgozták ki ezeket a részleteket. A rajzok egyben dokumentumai A népszokásról Váralján fényképsorozatot készített (Szoboszlainé) Raffay Anna 1953 húsvétján. NM F 109662–F 109680. A szokásforma Zengővárkonyban, Fülep Lajos falujában is hasonlóképpen zajlott (saját gyűjtés Töttös Sándornétól, 2010-ben). 66 Az 1960-ban készült védési határozat tárgyjegyzékén mindössze 24 db gyermekrajz szerepelt. 67 Az 1971. május 27-én kelt levélmásolat az EA rajzgyűjteményben elhelyezett lapok között található. EA R 13329–13383. 65

250

Szojka Emese

a korabeli sárközi népviseletnek. A lapokon a városi divat hatásai is megjelennek: az újonnan hódító körömcipő, a bütykös harisnyát felváltó színes patentharisnya, az ezüst és arany fülbevalók.68 A drága népviseletben pompázó falusi nők alakja majdnem mindig magányosan jelenik meg, a képeken háttér nélkül, néha virágos réten, máskor leveles koszorún állnak. Egyetlen csoportos kép készült, ezen szemből ábrázolt két férfi és két nő, párban sétál. A férfiak ünneplő öltözetként vadászruhát hordanak, kalapjukon tollbokréta, kezükben sétapálca.69 A női alakokat a rajzolók két képen enteriőrben ábrázolták. A részletgazdagabb képen (4. kép) már feltűnnek a polgári berendezés elterjedését jelző kárpitozott székek is, az üvegezett gang színes műkővel lerakott padozata és a több rétegben hengerelt fal feltűnő mintázata.70

4. kép

Fülep Lajos őcsényi lányrajzgyűjteménye későbbi folytatása a Néprajzi Múzeumba Ács Lipót szekszárdi rajztanár gyűjtéséből ugyaninnen bekerült hasonló sorozatnak. Ács Lipót a Sárköz népművészeti tárgyainak egyik első gyűjtője volt a 20. század elején. Sokoldalú tevékenységével előmozdította a vidék néprajzának megismerését és bekapcsolását a háziipari mozgalomba. A Néprajzi Múzeumnak 159 darab saját gyűjtésű gyermekrajzot adott át, amelyek 1905 és 1911 között készültek Őcsényben és Alsónyéken. 71 Az első 68 Fél Edit: Női ruházkodás a Sárközben. Ethnographia 101. évf. (1991) 9–49; Horváth Terézia: Fülbevalók Baja környékén. Néprajzi Értesítő 53. évf. (1971) 141–168; 54. évf. (1972) 119–142. 69 Ezekben az évtizedekben a jómódú sárközi férfiak kedvelt időtöltése volt a vadászat; erre helyben alapított vadásztársaságokat működtettek. Kunszabó Ferenc: Sárköz. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972, 56. 70 Szojka Emese: Parasztos és modern. A Tolna megyei sárközi ház és berendezése. Néprajzi Értesítő 85 évf. (2003) 115–153. 71 Tasnádi Zsuzsanna: Vidéki rajztanárok a műemlékvédelem és a néprajz korai történetében. In: Fejős Zoltán (szerk.): Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítási katalógus. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006, 76–80.


251

rajzot – szól a történet – Ács Lipót véletlenül, egy tulipános ládában találta meg Őcsényben „Ábró Julis emlékbe adta Pörnyi Évának 1898 május 26” felirattal. A kislányok akkor kezdtek el rajzolni az iskolában, amikor a tanító a 3–4 évfolyammal túlzsúfolt osztályban nem tudott velük foglalkozni, ezért rajzoltatta őket. A sárközi gyermekrajzok készítésének alapját ez jelentette, és „ebből lett egy hatalmas szokás” – emlékezett vissza Ács Lipót a kezdetekre.72 Később a sárközi kislányok rajzai jelentős publicitást nyertek, bemutatták kiállításokon, írtak róluk.73 Az első, még csak szalagos ornamentikát tartalmazó emléklapok Malonyay Dezső Dunántúlt bemutató népművészeti kötetében is megjelentek.74

A gyűjtemény története, életrajzi vonatkozásai Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének tárgyai jól meghatározható tartalmi csoportokat alkotnak, ezeken belül tér- és időbeli összefüggések, valamint kvalitásbeli vonások rajzolódnak ki. A kérdés az, hogy ilyen átgondoltan megszerkesztett, felépített, azonos társadalmi és többé-kevésbé hasonló műveltségi körből származó tárgyak együttese, hogyan, milyen körülmények között alakult ki, és milyen céllal jött létre? A kérdés megválaszolásához a tárgyak gyűjteménybe kerülésének időrendi vizsgálata nyújthat segítséget. A gyűjtemény néhány tárgya bizonyosan Fülep Lajos fiatal korához, ifjúságához köthető. A lakáson 1960-ban felvett védési jegyzéken szereplő textíliák egy része sorolható ehhez a korai időszakhoz. Bár utóbb ezeket mind feloldották a védettség alól, így további sorsukról a múzeum már nem tudhat, rövid leírásuk azonban fennmaradt. A finom szövetű szádakendők, a hasonló anyagú népi öltözetrészek és a kilimszövésű torontáli szőnyegek tartoznak ide. Délszláv eredetűnek tartható közülük finom pamutanyaguk és hímzésük öltésformái alapján a négy fátyolszövetű és tarka geometrikus díszű, illetve selyemhímzésű kendő valamint egy legénynek való borjúszájú ing, ujján magasított aranyhímzéssel. Fülep maga is emlékezett még arra, hogy ezeket a „nagybecskereki piacon vásárolta 1902-körül”, abban a városban, ahol gyermek- és iskolás éveit töltötte. A muzeológusok egyik-másik tárgynál azt is feljegyezték, hogy nagybecskereki vagy környékbeli, esetleg Melence községből, szerb parasztoktól való. Hasonló Ács Lipót: Életrajzom és megjelent cikkem. A Sárköz népe és művészete. NM EAD 5629. Tasnádi Zsuzsanna: Gyermekrajzok Ács Lipót gyűjtéséből. In: Gömöry Judit ‒ Veszprémi Nóra (szerk.): Művészház 1909–1914. Modern kiállítások Budapesten. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2009, 156‒157. 74 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. 4. A dunántúli magyar nép művészete. Budapest, Franklin Társulat. 1912, XII. tábl., 102–103. 72

73

252

Szojka Emese

típusú száda – másképpen szerb vászon ‒ szőtteseket mutat be Bátky Zsigmond néprajzi tárgyak gyűjtéséhez szolgáló „Útmutatójában” a Torontál megyei Nagykikindáról szerbektől.75 A képeken szereplő díszített vásznak és öltözetek szerepeltek a millenniumi kiállítás szabadtéri falujának Torontál megyét képviselő szerb házában is, amely a határőrvidéki népcsoport életmódját építkezésükön és gazdag népviseletükön keresztül mutatta be. Jankó János, a Nemzeti Múzeum részéről a jelentős néprajzi vállalkozás szakmai szervezője, a kereskedelmi miniszterhez címzett felterjesztésében külön megemlítette, hogy a „szerb népviseletek közül feltűnően szép és eredeti még […] a menyecskéé és leányé Melenczén”.76 Fülep Lajos egyik szádakendője éppen abból a faluból származik, amelynek néprajzi értékeit a kutató kiemelésre érdemesnek tartotta. Az ezredéves kiállítás falujának Torontál vármegyét bemutató egységében Jankó János legfontosabb helybeli segítője a nagybecskereki Streitmann Antal rajztanár volt, aki a piarista gimnáziumban Fülep Lajost is tanította.77 Streitmann a szellemi irányzatokban bővelkedő századforduló korának volt sokoldalú vidéki rajztanár típusa,78 maga is kiállító művész, baráti köréhez ismert képző- és iparművészek tartoztak. Személyben egyesült az önmagát képező tudós nevelő és az aktív szervező tevékenységet kifejtő közéleti ember. Nevéhez köthető a nagybecskereki torontáli szőnyeggyár sikeres működtetése. Jelentős része volt a torontáli szőnyeg néven ismert termék megújításában. A délvidéki népi kilimszőttesek régi hagyományait használták fel, amikor a modern igényekhez alkalmazkodva vonták be az iparművészeti tervezést, és vezettek be a szövésben technikai újításokat. Emellett Streitmann minden, a korszak vidékre is eljutó nagy megmozdulásában fontos szerepet vitt. Részt vett a millenniumi néprajzi falu, előtte az 1885-ös országos kiállítás megyei képviseletének megvalósításában, amelyhez a néprajzi anyagot ő maga gyűjtötte össze vidéket járó útjai során a bánáti falvakból.79 A Torontál vármegyét bemutató kötetben a néprajzi fejezet magyarokra, szerbekre és románokra vonatkozó részeit is ő írta.80 Kézművesipari kiállításokat rendezett, amelyek nagymértékben segítették a korabeli iparoktatás fejlesztését. Jó példa az 1902-ben rendezett becskereki évfordulós iparkiállítás, amelyről a tanítvány Fülep Lajos Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Sajtó alá rendezte: Selmeczi Kovács Attila, Budapest, Néprajzi Múzeum, 1992, 267–269. (Reprint, eredeti kiadás: 1906.) 76 Jankó János: A Millenniumi Falu. Sajtó alá rendezte: Szemkeő Endre. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1989, 105−114. (facsimile kiadás) 77 Dizseri 2003, 27−28. 78 Tasnádi 2006, 76−80. 79 Németh Ferenc: Streitmann Antal. Élete és művészete. Újvidék, Fórum Könyvkiadó Kft., 2000. 80 Borovszky Samu (szerk): Torontál vármegye. Budapest, Országos Monográfia Társaság, 1911, 141−168. 75


253

számolt be a megyei hírlapban, és mutatta be a falusi igények szerint dolgozó iparosok (papucsos, szűcs, fésűs, csizmadia stb.) míves remekeit. Írásából kitűnik, hogy mennyire érzékelte és értékelte a soknemzetiségű Bánát népiségének sajátos ízeit, ahol „az etnográfus is sokat tanulhat […] négy-öt népnek a lelkébe lát bele egy csapásra, olvashat minden vonásból és színből, következtethet nemcsak a műérzék, hanem a teljes szellemi élet itt-ott megnyilatkozó fejlettségére is”. Cikkében másutt tanárának a torontáli szőnyeg megújításában játszott szerepét méltatja: „a legmodernebb technika, a legfejlettebb műízlés vagy mondjuk inkább a művészet terme a szőnyeggyáré; s ha büszkén nézünk erre a páratlanul szép szőnyegekre, gobelinekre, újra a mi fáradhatatlan, mindenhez értő művészünkre, Streitmann tanárra kell gondolnunk”.81 Ahogy az írás dicsérő szavai igazolják, a fogékony tanítvány is felfigyelt a rajztanár széles körű tevékenységére, amely a pedagógiától kezdve a művészi tervezésen, néprajzi gyűjtésen keresztül sok mindent magába foglalt. Példaként állt előtte a művészi érzékenységet és a szellemi munkát a gyakorlatban hasznosítani tudó személyiség. Fülep Lajos gyűjteményében és környezetében a tárgyak között a torontáli szőnyegek is voltak, eredetük a háziipar remekeit termő bánsági vidékhez köthető. A tarka etnográfiájú táj, a sokszínű Bánát népi szövőkultúrájában rejlő lehetőségekre Streitmann Antal mellett mások is felfigyeltek. Aki megfordult a megyeszékhely városában, Nagybecskereken, mindjárt a főutcán, a legnagyobb üzletek között találhatta Grünbaum Vilmos kereskedő boltját, kirakatában „a néprajzi és háziipari munkáknak, hímzéseknek és szőnyegeknek valóságos gyűjteményét”. A kereskedő-gyáros is kiállított azon a megyei ipari vásáron, amelyről Fülep Lajos tudósított. A gyárában készült szőnyegek szépsége is megragadta a fiatal újságírót: „Grünbaum Vimos terme, a mely a torontáli szőttesek remekeit mutatja be […] varázslatos, zsongó, vibráló hangulat kap meg bennünket, ha ide belépünk: a színek élete, az átfinomodott, szinte odalehelt rajzok harmóniája tölti meg a levegőt”.82 Ez a színes, etnikailag tagolt táj, a régi Bánát, ahol a magyarok mellett szerbek, románok, bolgárok éltek együtt, sajátos, egymással össze nem téveszthető paraszti kultúrája ezekben az években teljesedett ki. Ebben a különös, etnográfiai szépségekkel áthatott világban élt a fiatal Fülep Lajos, s emelt ki belőle néhány szép tárgyat magának. Fülep Lajos néprajzi tárgyainak egy kisebb csoportja (8 db) erdélyi vonatkozású. Családi kapcsolatai révén gyerekként és fiatalkorában a nyarakat Székelyföldön töltötte anyai nagynénjénél, akinek férje egy Marosvásárhelyhez Tímár Árpád (szerk.): Fülep Lajos egybegyűjtött írások I. Cikkek, tanulmányok 1902–1908. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1988, 22–24. 82 Tímár I. 1988, 24. Grünbaum Vilmostól a Néprajzi Múzeum is vásárolt bánáti néprajzi tárgyakat. Lackner Mónika: Főkötők Ács Lipót gyűjteményéből. In: Gömöry–Veszprémi 2009, 157−160. 81

254

Szojka Emese

közeli faluban, Vaján volt lelkész. Székelyföldi barangolásain szerzett élmények, különösen a faépítészet és a fa megmunkálásának mesteri foka, a tárgyformálásban uralkodó jellege ragadta meg; a hegyvidéki falukép alapján fogalmazta meg a népi tárgyalkotás sajátosságát, változatokban élő természetét, amelyet később is élményszerűen tudott felidézni: „Nagyobb diák koromban a nyarakat Erdély székely vidékén töltve jól megnéztem a házakat, s az itt-ott elvétve látható faragott, festett kapukat, kerítéseket; egész utcányit vagy falunyit nem láttam belőlük, de eljátszottam a gondolattal, milyen lehet egy nagyobb egész. […] Székelyudvarhely környékén a székely falvakban jártomban, végig a maguk építette tornácos, filagóriás házak, maguk faragta, festette kapuk, kerítések sorai között szerényebb skálán, kisebb arányok és igények fokán, ugyanezt éltem meg: a végig egységes stílust és változatait nem lehet megunni […] mind ugyanolyan volt, és mind más, és mikor sajnálatomra meg kellett válnom tőlük, nem tudtam mást mondani, mint: ennél szebb már ne is legyen semmi.”83 Székelyföld iránt érzett vonzódásának motívuma lelkészi működésének kezdetén is felbukkant. Első kinevezését oda kérte, és meg is kapta Szovátára, a körülmények azonban meghiúsították szándékát.84 Fülep erdélyi tárgyairól kevés ismeret maradt fenn. A Néprajzi Múzeumba ebből a tárgycsoportból csak egy vésett, geometrikus díszű mosósulyok került, a többire csak a szűkszavú leírásokból következtethetünk. Kerámiák, közöttük egy szász bokály „1799” datálású; egy zilahi készítésű butykos korsó, évszáma szerint „1900”-ban készült; öt ónmázas, habános jellegű bokály. A kalotaszeginek meghatározott mosósulyok és a Szilágyság legnagyobb fazekas központjában, Zilahon készült bokály a nyugat-erdélyi származás mellett szól. Az ónmázzal fedett, habános jellegű, tehát a 18. század végén, a 19. század első felére datálható bokályoknál többféle készítési hely feltételezhető. Lehetnek Erdélybe szállított importáruk az elnépiesedett felvidéki, egykori habán telepekről; a népies életképet – pásztor birkákkal − ábrázoló bokálynál felső-ausztriai készítése merülhet fel. Az ilyen típusú bokályok használata inkább Nyugat-Erdélyből, Kalotaszegről ismert, székelyföldi előfordulásuk sem kizárt. A maguk korában ugyanis ezek az edénytípusok a vízi kereskedelem útján, a Maroson felhajózva eljuthattak még e távoli vidékre is.85 A jellegzetes díszítésű, kék alapon karcolt, fehér rajzolatú bokály Szászkézden készült. Példánya azokhoz a különösen hagyományőrző erdélyi szász kerámiákhoz Fülep Lajos: Előszó a Magyar művészet második kiadásához. In: Tímár 1976, 388−396. Babus Antal: Tanulmányok Fülep Lajosról. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár, 2003, 27. 85 Kresz Mária: Illusztrációk az erdélyi fazekasság történetéhez, különös tekintettel a későhabán kerámiára. Ethnographia 83. évf. (1977) 219−249. 83 84


255

sorolható, amelyek motívumvilága a későközépkori ónedényeken alkalma zott ábrázolásokat élteti tovább, egészen a 19. század elejéig.86 A szász fazekas központok készítményeit a Székelyföld falvaiban is használták, onnan kerülhetett elő.87 Az erdélyi kerámiák mindvégig Fülep közvetlen környezetében maradtak: lakásának díszéül szolgáló, érzelmi kötődésű, esztétikai értékkel felruházott emléktárgyak voltak. Fülep néprajzi tárgyai igazi karaktert és mennyiségi fejlődést a Baján eltöltött lelkészi évek (1922−1927) alatt értek el. A Duna-parti, észak-bácskai kisváros és a környező falvak lakossága vegyes nemzetiségű összetételével a Bánáthoz hasonlított. A magyarok mellett a hódoltság után betelepülő horvát bunyevácok és sokácok, illetve németek éltek itt; ezen belül a magyarok még további csoportokra tagolódtak vallási és kulturális tekintetben.88 A vidék érdekes, etnikai sokszínűségével vonzó néprajzi képe, a vásárokon megjelenő falusiak jellegzetes, tarka-barka népviselete, a bunyevác és sokác nők színes szövésű kötényei, a „pregacsák”, tarka mintázatú gyapjútakarói, -terítői, a szeremlei és csanádi menyecskék festői öltözete, a sokféle népszokás felkeltette a városi értelmiség figyelmét is. Észak-Bácska színes etnográfiai képe bontakozik ki Bellosics Bálintnak, a bajai tanítóképző tanárának néprajzi tárgyú cikkeiből.89 Bellosicsnak saját kis gyűjteménye volt néprajzi tárgyakból, és tervei között szerepelt egy bajai múzeum megszervezése. A néprajzi tárgyak gyűjtése Baján, különösen a két háború közötti évtizedekben divattá is vált, elsősorban az értelmiség és az itt élő művészek körében.90 Kovács Antal igazgató tanár 1952-ben a bajai múzeumnak juttatott hagyatékában is szerepeltek néprajzi tárgyak, ugyanígy Balogh S. Károly festőművész-tanár néprajzi gyűjteménye is múzeumba kerülésekor vált ismertté.91 A környékről származó néprajzi tárgyak sokasága díszítette idősebb Éber Sándor festőnek, a tanítóképző rajztanárának otthonát is, amely a város kulturális életének egyik központja volt. Baráti köréhez neves alföldi festők tartoztak.92 Fülep Vida Gabriella: Díszedények. In: Fejős Zoltán (szerk): Legendás lények, varázslatos virágok – a közkedvelt reneszánsz. Kiállítási katalógus, Budapest, Néprajzi Múzeum, 2008, 206−207. 87 Malonyay Dezső a jellegzetes, kék színű bokályokat még székely edényeknek tartotta. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete 2. A székelyföldi, a csángó, és a torockói magyar nép művészete. Budapest, Franklin Társulat, 1909. 88 P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum állandó néprajzi kiállításához. Baja, Bács-Kiskun megyei Múzeumi Igazgatóság, 1990. 89 Sztrinkó István: Baja és környékének néprajza Bellosics Bálint munkásságában. In: Merk 1989, 85−91. 90 Szojka Emese: Példák a népi és népies elemek elterjedéséhez az enteriőrökben. Néprajzi Értesítő 80. évf. (1998) 53‒95. 91 P. Szojka Emese: A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteménye. In: Merk 1989, 53−83. 92 Kovács Zita: Az Éber-Emlékház, Baja, Baja Város Önkormányzata, 1999. 86

256

Szojka Emese

Lajos, aki bejárt a tanítóképzőbe hittanórákat tartani, ismerte őt, jóban voltak. Kapcsolatuk bizonyítéka a portré Fülepről, amelyet a festő-tanár készített, és a képet a mai napig őrzi a család.93 Baján Fülep ebbe a szellemi és művészi értékeket felmutató kisvárosi környezetbe került, ahol a népi kultúrának rangja, megbecsültsége volt. Fülep maga is tevékenyen vett részt a népi kultúra megismertetésében, terjesztésében. Hírlapi riportból tudjuk, hogy 1925-ben előadást tartott a magyar népdalokról. Válogatásában kuruc bujdosóénekek, somogyi pásztornóták, betyárdalok és szerelmi énekek szerepeltek. A vele készített riportból kitűnik néprajzi műveltsége, a folklórgyűjtések tudománytörténetének jó ismerete. Előadásának fő célja ‒ ahogy elmondta ‒ az, hogy rávezesse a városi intelligenciát az „álnépi”, a népies ízű műdal és a falusi helyszíneken gyűjtött igazi népdal közötti különbségtételre, valamint meggyőzni a hallgatóságot „a nép értékeinek megbecsüléséről”, „az ismeretlenül a nép száján keletkezett” dalok által megismerni „önmagunkat, a magyar népet, a magyar nép természetrajzát, jellegzetes tulajdonságait, etnográfiai értékeit”.94 Ehhez vagy az ilyen típusú előadáshoz már megvolt saját maradandó falusi élménye is, a medinai lelkészségben eltöltött idő alatt, ahol a lakodalomban, éjfél után „hátul az istállóban rátaláltam az öregek társaságára […] az istállólámpa félhomályában, az asztal körül hosszú, ősz hajú vének ültek, beszélgettek, iddogáltak, pipáztak, az akkori szokás szerint télen is ümögben, gatyában […] közéjük telepedtem. Noha még fiatal valék, összemelegedtünk. Nótára igyekeztem fogni őket, sehogyse akarództak. Akkor aztán a már próbált és mindég bevált módon elkezdtem danolni, minden nótárul kérdezve: Hát ezt ismerik-e? – Persze nem maradhattak szégyenbe, végül vetélkedve danolták egyik nótát a másik után, azon a gyönyörű módon, ahogy csak a régi öregek tudták […] úgy nekibuzdultunk, hogy a középen körbeállva, egymás vállát, nyakát átölelve összekapaszkodtunk, és danoltunk […] és körbe táncoltunk rá.”95 Fülep Lajos figyelme ebben az etnikai, vallási és műveltségi alapon egymástól elkülönülő kistáji környezetben elsősorban a református magyar falvak felé fordult. Sárközből származó tárgyainak alapját ekkor vetette meg. Gyűjtött a Baja melletti Szeremlén és Érsekcsanádon, a két, házassági és műveltségi alapon a Tolna megyei Sárközhöz sorolható faluban. Ácsolt ládái innen származnak; a Néprajzi Múzeumba került emberalakos díszítésű példány lelőhelye bizonyosan Szeremle. Mindkét falura jellemző, hogy lakói a 19. századi víz93 Bodnár Éva: Éber Sándor emlékkiállítása a bajai Türr István Múzeumban, Budapest, Magyar Nmezeti Galéria – Türr István Múzeum, 1965. 94 Szaulich Antal: Beszélgetés dr. Fülep Lajos lelkésszel a magyar nép költészetéről és dalairól. In: Tímár 1985, 31−34. 95 Sárosi Bálint: Fülep Lajos, a népzenei adatközlő. In: Tímár 1985, 206‒208.


257

szabályozások, és a Duna-meder elterelése folytán többszöri költözéssel kerül tek mai telephelyükre, eltávolodva Tolna megyei testvérfalvaiktól. Különösen Szeremle szorult kies helyre, messze a fő közlekedési útvonalaktól, a Duna egyik mellékágának a partjára,96 és lakói földrajzi elszigeteltségüknél fogva erősen hagyományőrzővé váltak.97 Fülep az emberalakos szeremlei ácsolt ládához, saját jellemzésében az „egészen kiváló darabhoz”, élete végégig ragaszkodott. A láda, vagy ahogy ő dunántúliasan, a falusiaktól megtanulva emlegette, a „szökröny” ősi motívumairól szívesen beszélt később a lakásán őt felkereső fiataloknak, tanítványoknak.98 A láda iránt tanúsított megkülönböztetett figyelmének tudományos háttere van. Az érdeklődés ekkor fordult a régies szerkesztési technika szerint készült, archaikus vonásokat hordozó ácsolt ládák felé, amelyről Fülep is tudomást szerezhetett, hiszen ugyanabban a művészeti folyóiratban jelent meg tanulmánya,99 amelyben Éber László művészettörténész foglalkozott, erdélyi ácsolt ládák festett motívumainak eredetvizsgálatával a budapesti múzeumokban, közöttük a néprajzi tárban őrzött példányok alapján.100 Nyugat-európai összehasonlító adatok és tárgyanalógiák segítségével fejtette fel a vizsgált ládákon található ornamensek középkorig és még korábbi időkig visszavezethető történetét. Ugyanezekben az években jelent meg Malonyay sorozatának utolsó kötete is a palócok népművészetéről, amelyben az ácsolt láda, mint újonnan felfedezett bútorforma nagy képsorozattal látott napvilágot. A szerző már úgy jellemezte a palóc ácsolt ládát, mint „e szuszékban kell a magyar bútor elejét keresnünk!”101 Feltehető, hogy Fülep ezt a kötetet is megszerezte, legalább is figyelemmel kísérte a sorozatot, hiszen az első, kalotaszegi kötetről ő is írt méltató publicisztikát, amelyben a népművészet magyar kultúrában játszott alapvető fontosságára mutatott rá, miszerint elemi követelmény, hogy, „minden művelt család asztalán helyet foglaljon egy kis népművészet” a népi tárgyak gazdag tárházát tartalmazó könyv alakjában.102 A szeremlei láda értékét tovább növelte, hogy később, már Zengővárkonyban, a pécsi múzeumigazgató régésze, Török Gyula a faluban folytatott ásatása alkalmával felfigyelt a Fülepnél őrzött ládára, különösen embert ábrázoló vésetére Bárth János: Szeremlei vallomások. Cumania 11. évf. (1989) 335−422. A néprajzi kutatómunkát végző muzeológusok itt még az 1960-as évek első felében is több régi, a 18. századból származó, illetve archaikus formájú és használatú tárgyat gyűjthettek itt: Szojka 2005, 22−23. 98 Fodor 1. 1986, 92. 99 Fülep Lajos: Művészet és világnézet. Ars Una 1. évf. (1923) 1−11; 41−46; 75−91. 100 Éber László: Erdélyi festett faládák. Ars Una 1. évf. (1923) 156−162. 101 Malonyay 5. 1922, 271. 102 Fülep Lajos: A magyar nép művészete. In: Tímár 1. 1988, 352−355. 96 97

258

Szojka Emese

(5. kép). Őt mint régészt foglalkoztatta a magyar parasztok használatában megjelenő antik formájú bútordarab, különösen eredeti rendeltetése, illetve a rávésett emberi alak és a hozzátartozó egyéb motívumok kérdése.103 A nevezetes ládáról azután képeslap is készült.104 A bútorok közül a gyűjteménybe még ezekben az években kerülhetett a 18−19. század fordulójára dátumozható szép festésű kis komáromi készítésű menyas�szonyi láda is,105 amely a dunai kereskedelem útján, a gabonaszállító dereglyéken érkezett Bajára, ahol a vásárokon árusították a falusiaknak. Ez a példány is Szeremléről kerülhetett elő.106

5. kép

A bajai korszak szerzeménye egy piacon vásárolt szilke (széles fenekű, mázas fazék), amelyet Fülep Lajos „az utolsó bajai fazekastól” vásárolt.107 Ugyanott vehette Fülep azt a dísztányért is, amelynek újszerű mintázata egy 1912-ben indított agyagiparos tanfolyamon elsajátított ismeretek szerint készült, az egyik utolsó bajai fazekas, Rácz István műhelyében.108 Fülep formálódó néprajzi gyűjteményében tehát a bánáti szőttesek, a torontáli szőnyegek és erdélyi bokályok mellett ekkortájt jelentek meg a sárközi bútorok, a díszes bajai kerámiák és a díszítet tojások is, amint egy visszaemlékezés erre Török 1941, 76−79. F. Csanak II. 1992. Az ácsolt ládáról készült képeslap egy példánya a zengővárkonyi Fülepemlékszobában is látható. 105 Ltsz. 52.71.242 106 A Néprajzi Múzeum gyűjteménye több, ehhez hasonlóan korai, a Sárközből előkerült komáromi készítésű kelengyeládát őriz. Szojka 2005, 70−72. A bajai Türr István Múzeumnak is szép gyűjteménye van a komáromi láda e korszakából, amelyeket a két sárközi faluban gyűjtöttek. 107 Valószínűleg a Ltsz. 71.79.11 v. 71.19.12 tárgyakról lehet szó, amelyek a szentendrei falumúzeumba kerültek. Néprajzi terepmunka során derítették ki a témával foglalkozó muzeológusok, hogy Baján még az 1960-as évek elején is működtek fazekasok és kályhások. J. István 1964, 91−137. 108 Ltsz. 52.71.46. J. István 1964, 128, 36. ábra 103

104


259

kitért: „papi lakása […] gazdag volt kultúrában, könyvek, képek, néprajzi tárgyak telítették a belsőket, köztük például egy remek húsvéti tojásgyűjtemény”.109 A hímes tojások gyűjtése országos népszerűségnek örvendett, szinte minden korabeli múzeum jelentős kollekciót tarthatott számon gyűjteményeiben. A tojáson mint képződményen „rendkívül gazdagon, variábilisán jelentek meg a díszítő motívumok […] korántsem az »örökkévalóságnak« szánt, az elemi szintű kreativitás és a művészi kifejezés határmezsgyéjén megvalósított miniatűr műtárgyakon.”110 A díszített tojások, kis méretüknél fogva, a lakás gyűjteményeknek is kedvelt tárgyai voltak. A bajai tanárok említett gyűjteményeiben is jelentős számú hímes tojás volt. A bajai bunyevácok nemcsak tojáson, de almán és narancson is alkalmazott húsvéti ornamentikáiról Kovács Antal tanár cikket is írt.111 A húsvéti tojások gyűjtésének szenvedélye Fülepnél már korábban, bajai korszakát megelőzően kezdődött. Erre egy 1965-ben írt levelében történik utalás, amikor húsvét táján, Zengővárkonyból rendelt újabb hímes tojásokat komaas�szonyától: „Emlékszik, mennyi volt nekem Várkonyban a könyvtárban a falon kis híján 40 esztendeje? De volt nekem már sok 60 esztendeje is”,112 tehát már fiatal korában is voltak birtokában húsvéti tojások, amelyeket később is őrzött. Talán a torontáli szerb, dekoratív hatású sárga-piros-fekete színű, virágos, kimódolt díszítésű példányokból lehetett néhány válogatott darabja.113 A Néprajzi Múzeumhoz került példányok között a fekete alapszínűek állnak a legközelebb a torontáli típusokhoz. Ám ezek más délszláv, bunyevác és sokác készítményekkel is rokonságot mutatnak. Motívumkészletük és -szerkesztésük elve, a pöt�työzött felület valamint a tojás testén harántirányban haladó díszítmények már átvezetnek a baranyai magyar és a sárközi példányokhoz. A díszítményekben megmutatkozó erős kölcsönhatás sokszor megnehezíti nemzetiség szerinti szétválasztásukat.114 Négy, feltételesen bajai készítésűnek tartott textíliát is tartalmazott a gyűjtemény, ezek csak az 1960-ban felvett jegyzéken szerepelnek. Közülük a két szádavászon alapon hímzett, hosszú szőttes értelmezhető valamelyest. Anyagukból és sajátos díszítéstechnikájukból, valamint méretükből arra lehet Major Máté: Fülep Lajos emlékezete. In: Fülep Lajos emlékszoba. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 1975, 8. (A Janus Pannonius Múzeum Művészeti Kiadványai, 26.) 110 Szilágyi Miklós: Szándékok és eredmények a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményének megalapozásában. Ethnogaphia 101. évf. (1990) 38. 111 K[ovács] A[ntal]: A húsvéti cifra alma és narancs. Néprajzi Értesítő 4. évf. (1903) 196−198. 112 Tüskés Tibor: Írások Fülep Lajosról. Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 1995, 101. 113 Ezekről a szerb tojástípusokról közöl leírást és képeket: Cs. Sebestyén Károly: Felső-torontál megyei húsvéti tojások. Néprajzi Értesítő 14. évf. (1913) 120−134. 114 Arnhold, Néprajzi Értesítő 12. évf. (1911) 182. 109

260

Szojka Emese

következtetni, hogy bajai, Baja környéki bunyevác szőttesek, „peskírek” lehettek, az ünnepi népszokásokban, lakodalom és temetés idején használt díszkendők. Az áttetszően vékony, fehér anyagokat a bunyevác nők szőtték pamutból. Valójában ugyanaz az anyagminőség, mint a gyűjtemény torontáli „szerb vásznai”. Díszítésük sajátosságát a szövőszéken felvetett láncfonalak közé kézi munkával, tűvel behúzott vékony fonalból szedettes, „csancsánás” technikával kialakított, a szöveten elszórtan elhelyezkedő minta adja, amely változatos ornamensekből, növényekből és különféle figurákból áll. Ilyen anyagból készültek a bunyevác nők és férfiak ünnepi ingei, a díszkendők és a szemfedélnek való lepel is; legkorábbi példányai a múzeumi emlékanyagban a 18. századból maradtak fenn.115 A bajai évek alatt Fülep sárközi tárgyait a dunántúli, Tolna megyei falvakból is gyarapíthatta, hiszen jó kapcsolatban állt az ott szolgálatot teljesítő lelkészekkel, ugyanis „gyakran kocsizott át Őcsénybe Szilágyi Bélához és tudós barátjához, Arany Déneshez, s Alsónyékre, ahol Szappanos Gyulát kereste fel”.116 Ehhez a szellemi körhöz tartozott Berze Nagy János, szekszárdi tanfelügyelő, folklorista is. Az ő hathatós közreműködésével ezekben az években alakult meg Őcsényben a Sárközi Néphagyománygyűjtő Szövetség a szekszárdi, sárközi és a megyei értelmiség erkölcsi és anyagi támogatása mellett.117 Berze Nagy János a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagja volt, és ő tájékoztathatta Fülepet a néprajz hivatalos szerveinek megfelelő állami támogatás hiányából adódó nehéz helyzetéről. Fülep egyik, a hivatalos politikát bíráló írásában hangot is adott a számára is fontos szakterületet sújtó áldatlan állapotoknak: „Néprajzi gyűjtés, néprajzi múzeum számára a legkisebb dotáció kerülközött; mindenre telt, erre nem […] Nagy buzgalommal és fáradsággal összeszedett néprajzi gyűjteményünk a városligeti Iparcsarnok hodájában118 […] kushadt […] míg az elemek pótolhatatlanul el nem pusztították egy részét.”119 A helyzet ismeretében Fülep is megpróbált segítséget nyújtani; évekig támogatta anyagilag is a néprajz ügyét központi szervezetén, a Magyar Báldy Flóra: Szedettes bunyevác szőttesek. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (1968) 95−107. Csányi László: Fülep Lajos Tolnában. In: Tímár, 1985, 272. 117 Madarassy László főtitkári jelentése. Ethnographia 34−35. évf. (1923−1924) 59. Ebben az időszakban keletkezhetett a decsi parókia néprajzi gyűjteménye is, amit később ugyancsak védetté nyilvánítottak; felügyeletét a Néprajzi Múzeum látta el. 118 A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajz Osztálya hosszas huzavona után, 1924-ben foglalta el új helyét a Könyves Kálmán körúti tisztviselőtelep gimnáziumi épületében, társbérletben. Szemkeő Endre: Törekvések az önálló Néprajzi Múzeum megteremtésére. Néprajzi Értesítő 79. évf. (1997) 57‒83. 119 Fülep Lajos: Nemzeti öncélúság. In: Tímár, 1976. 179. 115 116


261

Néprajzi Társaságon keresztül, amely folyóiratát, az Ethnographiát adományokból tudta csak fenntartani ebben az időben.120 A sárközi néprajzi gyűjtéseknek lendületet adó Őcsényi szerveződés hatását Fülep gyűjteményében a Bogyiszlóról származó tárgyak ezekre az évekre feltételezhető megszerzésében kereshetjük. A faddi készítésű bútorok, ládák és székek, festett fa sótartó, valamint a rokkaszegek gyarapíthatták a gyűjteményt ekkor. A két település, Fadd és Bogyiszló kapcsolatát egymáshoz közeli fekvésük indokolja. Fadd, mint bútorkészítő központ, ellátója volt Bogyiszló, sárközi jellegű településnek. A tárgyi anyagban is megmutatkozó sárközi azonosságokra jó példa a Fülep-gyűjtemény rokkaszegei, a fafaragás miniatűr remekei, amelyekhez hasonló tárgyakat talált a néprajzi gyűjtés Szeremlén és a Tolna megyei Sárköz többi falujában is.121 A rokkakerék tengelyének egyensúlyba tartására szolgáló kis eszközöket az udvarló legények faragták leányoknak szerelmi ajándékba. Fülep bajai időszakában meginduló, egyre élénkebb sárközi irányultságából következtethetően a sárközi női ing, „ümög” díszített ujja és az Őcsényből származó főkötők (5 db) gyűjteménybe kerülése is inkább még erre az időszakra mint a várkonyi évekre tehető. A textíliák nem kerültek a Néprajzi Múzeumba, csak leírásuk maradt fenn. A női ingről a díszített ujjat népművészeti értékei miatt választották le. A fekete gyapjúval és flitterekkel, „ispilánggal” kivarrt szádavászon, a sárközi népviselet régi, 19. századi rétegéből való, amelyen a délszláv hatások erőteljes befolyása érvényesül. A főkötők a sárközi népművészet kiemelkedő jelentőségű tárgyai. Az első népművészeti album, Malonyay Dezső dunántúli kötete olyan nagy sorozatot közölt erről a tárgyféleségről, hogy az mintegy harmadát teszi ki a könyv képanyagának. A főkötők áttetsző muszlin anyaga, rajtuk az apró, változatos öltéstechnikával kivarrott virágos minták a varróasszonyok motívumkészletének páratlan gazdagságáról vallanak: „gyönyörűséges hímzések itt is bámulatos fantáziáról és dísz-szerkesztő képességről tanúskodnak. A leheletszerűen finom holmi úgy kivitel, mint tervezés dolgában a népies ipar remeke” – jellemezte a népviselet fontos alkotóelemétt Malonyay.122 A későbbi népművészeti könyvekben is elmaradhatatlan a sárközi főkötőre hivatkozás; a magyar népművészet reprezentánsaként bukkan fel mindannyiszor.123 A Fülep-gyűjtemény 1925-től kezdődően, 1930-ig nyomon követhetően Fülep minden évben juttatott pénzt a társaságnak: Ethnographia 36. évf. (1925) 96; 37. évf. (1926) 111; 38. évf. (1927) 63; 39. évf. (1928) 134; 40. évf. (1929) 131; 41. évf. (1930) 63. 121 Timkó György: Guzsalytűk és rokkaszegek. Néprajzi Értesítő 10. évf. (1909) 89−97. Malonyay Dezső is bemutatott dunántúli kötetében Tolna megyéből fából faragott és ólomból öntött rokkaszegeket. Malonyay 1912, 155, 294. ábra. 122 Malonyay, 1912, 86. 123 Hofer Tamás – Fél Edit: Magyar népművészet. Budapest, Corvina Kiadó, 1975, 623−626. 120

262

Szojka Emese

őcsényi főkötői formájuk „parittya” jelzője alapján a divatváltással újabb típust létrehozó korszakhoz, a 20. század elejéhez sorolhatók. Ez a típus a korábbi főkötőformákhoz képest kisebb méretű, ívelt vonalak mentén szabott, hímzése az anyag peremrészére szorult, motívumai tömörebben, sormintaszerűen kialakítottak. Főkötővarró asszonyok készítették, esztétikai értékeit még a közösségi kontroll alatt tartott hagyomány alakította. Bajai állomáshelyét követően Fülep Lajos lelkészként a leghosszabb időt (1927‒1947) a baranyai Zengővárkonyban töltötte, ott, ahol a „falusoron középtájt fehér fallal körülvett kicsiny erőd a templom és a paplak, nincs rajta egyetlen függőleges és vízszintes. Körös-körül sok száz éves szelídgesztenyés hamvas lombsátora [...] A paplak szűkös-szerény rokon a templom oldalán, alatta gyepes udvarban a tiszteletes irodája […]” – jellemezte a hely hangulatát Martyn Ferenc pécsi művész, Fülep barátja.124 Zengővárkony a Mecsek lábánál, a páratlanul szép természeti környezetben fekvő eklézsiával lett az igazi falusi hely, ahova Fülep már régóta vágyott. A tájban, ahol a „pécsváradi, várkonyi és nagy-pali magyarság az ős eredeti magyar törzs ivadéka”125 élt, népi kultúrája a sárközi jelleget hordozta, viseletük, szőtteseik és szellemi műveltségük egymással rokonságot mutatott, falvaik népe azonos házassági kört alkotott. A néprajzi gyűjtemény várkonyi korszakából fénykép is maradt fenn (lásd az 1. képet). Gönyey Sándor néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum munkatársa készítette 1930-ban, 126 amikor Zengővárkonyban járt gyűjtőúton. Gönyey Sándor nevével már találkozhattunk a Fülep néprajzi tárgyait az államnak felajánló levelében, amelyben Madarassy László mellett Gönyey Sándorra hivatkozik, mint olyan muzeológus szakemberekre, akik látták gyűjteményét, és tanúsíthatják annak kvalitásbeli értékeit. A zengővárkonyi könyvtárszobában készült felvételen Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye már teljességében, kiállításszerű koncepcióval megszerkesztetten áll előttünk. A könyvtárhelyiség ablakkal szemközti magas falfelületét teljesen beborítják a tárgyak. Lent az ácsolt ládák sorakoznak, középen az emlékezetes, előlapján feltartott kezű emberi alakos vésett példány áll, fölötte egy vitrin, tele hímes tojásokkal. Két oldalán láthatók a Néprajzi Múzeumba került tékák tányérokkal megrakottan, közöttük egy kelengyebútornak készült lófej díszes, áttört faragású, valószínűleg komáromi készítésű ágyvég kapott helyet,127 fölfelé Martyn Ferenc: Fülep Lajos Zengővárkonyban. In: Fülep Lajos emlékszoba, 1975, 21‒24. Várady Ferencz: Baranya multja és jelenje. 1. Pécs, 1896, 112. 126 NM F 63802 127 Az ágyvégről a továbbiakban nincs tudomásunk. Ugyanaz a típus, amelyet Gönyey Sándor fényképezett a faluban ugyanakkor, amikor Fülepnél is járt 1930-ban: NM F 63582. 124 125


263

magasan szekrényes óra, majd fogas ráakasztott bokályokkal, korlátja mögött tányérok sorával. A ládák mögött sárközi szőttesek, egyiken a kalotaszegi sulykolófa lóg, a másikon kolomp. A fal telis-tele tányérokkal, amelyek jól kivehetően a kerámiák újabb rétegét képviselő gyári keménycserepek. Felbukkan a falon elhelyezett tárgyak között egy sárközi gyermekrajz is rámában. Az évszámok tanúsága szerint az őcsényi iskolás leányrajzok többsége a várkonyi időszakban, 1929 és 1932 között készült, s lett fontos tárgycsoportja a gyűjteménynek. A falujuk népviseletét teljes pompájában, nagyleányokon és fiatalasszonyokon ábrázoló gyerekrajzok visszautalnak Fülep fiatalságához, Nagybecskerekre, ahol tanára, Streitmann Antal behatóan foglalkozott az iskolai rajzoktatás módszertanával és gyakorlati műveltetésével. A művész rajztanár az elsők között ismerte fel Magyarországon a rajztanításban rejlő pedagógiai lehetőségeket a gyerekek művészi látásmódjának kialakításához és szerepét szellemi fejlődésük előmenetelében. Streitmann szerteágazó, ám azonos gyökerekből táplálkozó tevékenységében talán ez volt a legnagyobb hatású és legújszerűbb. Külföldi és magyar pedagógiai munkákból merített elméleti felkészültséggel dolgozta ki tanítási elveit a rajzoktatásban. A természet után való rajzoltatás pedagógiai tapasztalatiról és jelentőségéről, művészetre nevelésének szerepéről könyvet is írt, Budapesten szaktanári körben előadást tartott, tanulói rajzaiból rendszeresen kiállításokat rendezett Becskereken.128 Fülep Lajos hírlapi tárcákban több ízben is cikkezett a nagybecskereki „gyermekművészeti” kiállításokról. Az írásokból kitűnik, hogy a szinte még diák Fülep mennyire ismerte tanárának a gyermekrajzokkal elérni kívánt célját, tisztában volt mögöttes tartalmaival, s a módszer külföldön már elért eredményeivel.129 A Néprajzi Múzeum rajzgyűjteményében őrzött, elsőként Ács Lipót szekszárdi rajztanár iparművésztől megvásárolt sárközi rajzok is ennek, az elemi iskolákba eljutó, új pedagógiai eszmének a hatását tükrözik. A sárközi gyermekrajzok kiemelkedő jelentősége azonban népművészeti értékükben rejlik, a női viseleten keresztül kifejeződő, az ornamentikában kiteljesedő ábrázolás szépsége. A kislányrajzok művészkörökben is terjedő hírét, korabeli sikerét jól érzékelteti Csók István festőművész ‒ Fülep fiatalkori barátja Párizsban ‒ sárközi témájú képeinek (Keresztelő Őcsényben, 1902) önkritikája kapcsán felidézhető gondolatai: „Valahogy túltengett bennük a ’néprajz’. A lelket eltakarta a sok selyemruha. Helyrehozhatatlan nagy kár volt az is, ott tartózkodásom egész idején rejtve maradt előttem a sok színes rajz, mellyel az őcsényi kislányok egymásnak szoktak

128 129

Németh 2000, 44−76. Fülep Lajos: A gyermekek rajzolása (Streitmann tanár kiállítása). In: Tímár, 1998, 19−21; 36−39.

264

Szojka Emese

kedveskedni.”130 Fülep Lajos őcsényi gyermekrajzaiban a 20. század elején megteremtett műfaj elevenedik fel néhány évtizeddel később; megszerzésük bajai korszakában kialakított sárközi kapcsolatainak köszönhető. Az adatok ismeretében, amelyeket még Fülep Lajos maga szolgáltatott tárgyaihoz, úgy tűnik, hogy Zengővárkonyban élve, a gyermekrajzok kivételével, már csak egy-egy tárgy és a díszített tojások gyarapíthatták a gyűjteményt. Idetartozik a közeli Váralján készült sarok tálasfogas és az évszámos, a tulajdonos nevével ellátott kis női ládikó. A karcolt díszű rokkafák, amelyeket puskaporral volt szokás bedörzsölni, hogy változatos, mezőkre tagolt mintázatuk jobban elüssön a fától, ez esetben a „kecskerágótól” helyben, talán kanász kezén készülhettek.131 A rákarcolt évszámokból „1877”; „1883” arra lehet következtetni, hogy a szépen díszített, az udvarló legényektől kapott kis pálcákat132 a lányok még a régi fonók idején használták, amikor a téli estéken összegyűltek fonni, és „ahol valamikor a mesék és dalok születtek.”133 A várkonyi évek alatt, az ott létrejött kötődések folytán a hímes tojások csoportja gyarapodott még érzékelhetően (3. kép). A Fülep-házaspár komaságra lépett egy helybeli házaspárral, Bognár János gazdálkodó kovácsmesterrel és feleségével, a pécsváradi származású Hencz-Király Évával, amikor azoknak gyermekük született.134 Bognárné a maga falujából hozott ismerettel és gyakorlattal Várkonyban is folytatta a már kislánykorában elsajátított tojásfestést, amit élete végéig művelt, s elismert tojásíró asszony vált belőle. Megrendelésre is dolgozott, festett tojásait a pécsi vásárban árusította. A gyűjteményben, utólagos azonosítással sikerült meghatározni azokat a példányokat, amelyeket Bognárné festett Fülep kérésére. 135 Az áttekintésből kiderült, hogy Fülep, leveleiből ismerten, már inkább Várkonyból való távozása után rendelt húsvéti tojásokat Bognárnétól, amiket postán kapott meg. A várkonyi évekből mindössze két példányon sikerült Fülep komaasszonyának festőstílusát felismerni.136 A néprajzi gyűjteményen Csók István: Emlékezéseim. Budapest, Officina, 1907, 124. Kiss Géza: Ormányság. Budapest, Sylvester R. T. kiadás1937, 86. 132 Malonyay a rokkapálcák egész sorozatát mutatja be a Tolna megyei Sárköz falvaiból dunántúli kötetében; a tárgyi világ azonosságaira ez a tárgyféleség is jó példa. Malonyay 1912. 156−157. 133 Fischer Béla: Előszó. In: Berze Nagy János: Baranya megyei néphagyományok I. Baranya Vármegye Közönsége, Pécs, 1940, 5‒6. 134 Tüskés 1995, 95−108. 135 A zengővárkonyi tojáshímzésről 1997-ben érkezett egy pályázat a Néprajzi Múzeumba, amely elsősorban a Bognárné festette tojásokat mutatja be. Szerzője, Dr. Komlósi Sándorné Nagy Piroska megtekintette a Fülep-gyűjtemény múzeumi hímes tojásait, és kiválogatta közülük Bognárné készítményeit. NM EA 27892. 136 Ltsz. 52.71.317; 52.71.333 130

131


265

belül tehát a tojások az a tárgycsoport, 137 amely Fülep Lajos Budapesten eltöltött évei alatt, nyomon követhetően az 1960-as években, még tovább gyarapodott a Bognárné Jánosné festette, Zengővárkonyból érkező darabokkal (10 db).138 Fülep Lajos életében a vidéken eltöltött idő, különösen a várkonyi évtizedek a mély gyökerek eresztésének az időszaka volt, amely lelkészi működésében, közéleti tevékenységében és emberi, személyes kötődéseiben is megmutatkozott. A fővárostól távol, több vidéki helyszínt megtapasztalva, nem egyszer saját falusi gyülekezete részéről érték olyan események és megdöbbentő felismerések, amelyek által szembesülni kényszerült, a falusi életen keresztül még fokozottabban, a kor nagy társadalmi problémáival. A magyarság létkérdése volt az egyik ilyen feszítő, a kortárs értelmiség felelősségérzetét kiváltó probléma. A falvakban tapasztalható folyamatos népességcsökkenés, amely legerősebben éppen ott mutatkozott, ahol Fülep élt, a dél-dunántúli térségben. Az egyre szélesedő, az okokat kutató társadalmi diskurzusban Fülep is részt vett, cikkeket írt,139 hangját hallatta különböző fórumokon, és személyes kapcsolatba került a népi írók néven ismert mozgalom számos, ismert tagjával, folyóiratuk indításában is részt vett.140 Zengővárkonyban intézkedésére telepítettek át magyar családokat az Alföldről. Intellektuális erejével támogatott minden értékmentő tevékenységet, ami a „pusztuló magyarsággal” együtt veszni látszott. Kiss Géza, megyei lelkésztársa benne talált segítőre ormánysági néprajzi gyűjtésében, és az egyke probléma tudományos statisztikai módszerű vizsgálatában.141 Berze Nagy János megyei tanfelügyelő, folklorista baranyai néphagyományokat összegyűjtő köteteinek kiadása felett is bábáskodott Fülep.142 Falujában, Zengővárkonyban az ő ideje alatt pezsgő kulturális élet folyt. Szervezett, intézkedett a falu felekezeti tanítójával, a sárközi, decsi születésű Császár Jánossal együtt, aki a helyi szokások, mentalitás jó ismerője volt. Mindketten a falu hagyományainak istápolásán fáradoztak. Dalárda alapítása, műkedvelő színi előadások tartása, vendégszereplés a szomszédos falvakban, bekapcsolódás a gyöngyösbokréta mozgalomba, szővőtanfolyam szervezése, faluház, „gazdasági népház” építése jelzi az eleven életet. Zengővárkonyban Fülepet sokan keresték fel, a magyar szellemi élet nagyságai közül is számosan. A Néprajzi Múzeumból Madarassy László és Gönyey Tüskés 1995, 95−108. A 71.57. leltári csoportból az 1,3,4,6,10,12,17,24,32,44 sz. tojások. NM EA 27892. 139 A kérdésről a Pesti Naplóban írt cikksorozatot 1929-ben. Fülep Lajos: A magyarság pusztulása. In: Tímár 1998, 344‒358. 140 Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. New York, Püski‒Corvin, 1983, 158, 381. 141 Achs Károlyné: Kiss Géza 1891‒1947. Ethnographia 93. évf. (1982) 586‒613. 142 Tüskés 1995, 139. 137 138

266

Szojka Emese

Sándor járt nála 1930-ban. Madarassy, a „művészkedő pásztorok” neves kutatója a dunántúli pásztorművészethez gyűjtött anyagot Baranyában.143 Gönyey Sándor fényképezőgéppel járva az országot, Várkonyban is fotográfiákon rögzítette a falu korabeli életének néhány részletét, a festői szépségű női viseletet, különösen a régi hagyományokat megőrző, fátyollal körbetekert, gyönyörű ékszertűkkel díszes főkötőket, a híres gesztenyésben zajló szüretet, és az ehhez használt speciális eszközöket.144 Fülep Lajosnál Gönyey ekkor készítette a felvételt a parókia könyvtárszobájában felállított néprajzi gyűjteményről. Felkeresték Várkonyban a tudós lelkészt 1935-ben az ormánysági Kemsén táborozó egyetemisták is, a társadalmi nézőpontú, új típusú falukutatás művelői.145 A terepmunka modern módszereivel, kérdőíves gyűjtéssel, a falu mindennapi életébe szervesen beleilleszkedve gyűjtötték anyagukat az egykés családmodelljéről elhíresült, erősen fogyó népességű, ám sok archaikus néprajzi vonást megtartó ormánysági faluban, Kemsén, nem messze Várkonytól. 146 A munkacsoport tagja volt Gunda Béla is, a debreceni egyetem későbbi néprajz professzora. Fülep tőle kért Ethnographia számokat, ami a néprajz iránti szakadatlan érdeklődését jelzi.147

A gyűjtemény és tárgyainak jelentősége, utóéletük Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének két korszaka van. Az első, amikor mint magángyűjtemény egyetlen személyhez, annak sorsához kötődve kialakul és fejlődik, tárgyai csoportokká rendeződnek, belső logikájuk van. A második korszak a múzeumi, amikor az addig önálló rendszer egy másfajta működési elv szerint, részekre tagolódva egy nagyobb egységbe kerül; mindeközben csorbul is, mert egyes részei leválnak róla és mozgásuk már nem követhető. Fülep Lajos életét végigkísérték néprajzi tárgyai. Gyűjtésüket egész fiatalon kezdte, szellemi pályája elején, s folytatta később, élete végén is még gyarapította. A népi tárgyak Fülep magánszférájának nem csupán esztétikai értéket hordozó díszei voltak. Egy határozottan kitapintható, az etnográfiát is magába foglaló szellemi irányultság látható jelei. Kialakulásához hozzájárultak a sajátos, 143 Madarassy László: Dunántúli tükrösök. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1932. Ezen az útján Madarassy tárgyakat is gyűjtött Zengővárkonyban, közöttük faragott díszű mosófákat, faragókést stb. (Ltsz. 130321‒130126; Ltsz. 130450‒130456). 144 NM F 63582‒63613. 145 Borbándi 1983, 208‒211; Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz 8. Társadalom. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000, 46. 146 Elek Péter – Gunda Béla et. al: Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete. Budapest, 1936. 147 Később már Gunda Béla, mint a folyóirat szerkesztője, ő kért cikket Füleptől, ami a háborús viszonyok között már nem realizálódott. Tüskés 1995, 28.


267

életrajzát befolyásoló körülmények is, a századfordulós nagybecskereki helyszín, ahol a több nemzetiségű, nagyon színes népi kultúra és kialakuló társadalmi kapcsolatrendszere virágkorát élte. Fülep tanúja lehetett a torontáli megyeszékhely városában meginduló törekvéseknek, amely a népi értékek feltárására és tudatos felhasználására irányult. Kortársa és közvetlen megfigyelője lehetett a paraszti tárgyi világ és a kortárs igények között összeköttetést létesítő művészi, iparművészeti, kereskedelmi ambícióknak. Tisztelő tanítványa lehetett egy olyan tevékeny személyiségnek, aki elméleti felkészültségét a gyakorlatba is át tudta vinni, s környezetében jelentős eredményeket elérni. Ott és akkor ezek egymással ös�szefonódó jelenségek voltak. Mindezek hátterében egyik oldalon a viszonylag új diszciplina, a néprajz munkált, amely a kulturális mozgásokban az inspirációk egyik fő forrásaként megtalált paraszti világra fókuszált; a másik oldalról a nemzet, a nemzeti eszme keretei között keresgélő, önmagát új formákban és stílusban kifejezni akaró művészet/iparművészet fejtette ki hatását.148 Ebben a tudomány, művészet és eszmék alapvetéseit lerakó, új látásmódokat eredményező világban eszmélő fiatal, éppen érettségire készülő Fülep a becskereki piacon szerb népi tárgyakat gyűjt, kiállításon gyönyörködik a népit az iparművészeti tervezéssel elegyítő torontáli „tyilimekben”, és hírlapi ismertetőt ír egy történeti és etnográfiai tartalmú könyvről, mely a szegedi népről szól. Írásán érezhető a köteten élvezettel végignyargaló, ám annak minden részletét értően és interpretálóan fogadó elme, amely a népi hagyományok érdekes, sokrétű világának közeli elmúlását fájlalja.149 Fülep Lajos néprajzi gyűjteményéhez az alapélmények ezekkel a motívumokkal kezdődhettek, melyekhez még a székelyföldi falusi vakációk néprajzi benyomásokban gazdag élményei adódtak. Amikor Fülep Lajos a lelkészi hivatást választotta, s nekiláthatott személyes környezetének formálásához, lakásában a néprajzi tárgyak szembeszökő jelenléte már a bajai évek alatt bizonyosan kimutatható. S az első megragadható, karakteres tárgyi nyomok a Sárköz felé mutatnak, mindkét földrajzi irányba Dunán innen és túlra, Tolna megyébe. Habár ugyanekkor számolni kell néhány nemzetiségi, bunyevác és sokác, valamint kevéssé azonosítható bajai vagy Baja környéki textiltárggyal is. A gyűjteményről a legsokoldalúbb információt az 1930-ban, Zengővárkonyban készült fénykép hordozza: jól látható az új építésű helyiség, a könyvtárszoba, amelyet külön, a könyvek és a néprajzi tárgyak befogadására maga Fülep tervezett és saját költségén építtetett. 148 A korszak iparművészeti törekvéseit, eszmei tartalmát sokoldalúan világítja meg a Huszka József rajztanár, ‒ kor- és pályatársa a Nagybecskereken működő Streitmann Antalnak ‒ tevékenységét bemutató kiállítás katalógusa. Fejős 2006. 149 Fülep Lajos: Szeged és népe. Kovács Jánosnak a „Dugonics Társaság” által pályakoszorúzott műve. In: Tímár 1988. 13–17.

268

Szojka Emese

A képen nem pusztán egy lakásgyűjtemény tárgyai szerepelnek, hanem sokkal több. Egy nagyon kigondolt, megszerkesztett és felépített, reprezentatív módon kialakított bemutatása ez Fülep néprajzi, főképpen sárközi gyűjtéseinek. Voltaképpen a kép által egy demonstrációnak lehetünk mi is ‒ így utólag ‒ tanúi, ám az igazi címzettek akkor a falusiak, a várkonyiak, a sárköziek, a dél-dunántúli magyarok voltak, az ő számukra készült a bemutató: lássák, tanulják meg értékelni a régi falu szép, művészi rangú tárgyait! Nem eldobni, eladni, elprédálni kell, mert már nem divatos, inkább rangja szerint becsülni, megőrizni illene! Nem a szószékről hirdetett, hanem tárgyakban elmondott példabeszéd. Amikor lapja megbízásából az író Kodolányi János, a gyűjtemény kortárs szemtanúja, a baranyai népességfogyás okait kutatva Baranyában járt, Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselővel és egy másik íróval együtt meglátogatták Fülep Lajost otthonában a parókián. A kiállításszerűen felmutatott sok néprajzi tárgy rá is nagy hatást tett. Benne is hasonló gondolatokat ébresztett a legszebben díszített, egyúttal a hagyomány mélyebb rétegeit is magán viselő sok-sok falusi használati- és dísztárgy látványa, és amelyeket a kultúraváltás eltűnésre ítélt: „otthona csodálatosan szép, valóságos néprajzi múzeum. Gyönyörű ládák, a fehérre meszelt falakon szőttesek, a tálasokon szebbnél szebb tányérok, mázas korsók, bögrék, a sarokban faragott botok, a bútorokon virító kézimunkák. Sokáig szólni sem tud az ember, csak gyönyörködik. Büszkeség fogja el, mert hiszen a kifinomult művészi ízlés remekeit látja. Fájdalmas keserűség, hogy mindez már a múlté. Milyen ősi időkbe visszanyúló, tökéletes kultúra eredményei ezek! [...] Hogyan lehetséges mégis, hogy ez a rendkívül mély kultúra elveszti szavát a sokkal felszínesebb, sekélyebb zagyva nyelven szóló giccsel szemben?”150 A gyűjtemény ott a falusi helyszínen sajátos, küldetésszerű feladatát igazolja, hogy létrehozója, tulajdonosa, amikor Zengővárkonyból eljött, mindjárt meg is vált tőle, amiben nem csak pragmatikus okok játszottak szerepet. A gyűjtemény a fővárosi Collegiumban már más funkciókat hordozott. Tárgyai elvesztették származásuk élő közegét, jelentéstartalmak átalakult. Ezt követően Fülep már csak azokat a néprajzi tárgyait tartotta meg, amelyek saját életútjának állomásaihoz kapcsolódtak szorosan, illetve jól használhatók voltak a mindennapokban. Erre különösen a ládák voltak alkalmasak, ahogyan ezt a hozzájáró tanítványai is látták: „a mi időnkben legendának számított az a szuszék, amit […] Fülep időnként megmutogatott, hogy ott vannak a kéziratok […]”151 Az ácsolt ládák, a szeremlei emberalakos díszű elsősorban, relatív

150 151

Ifj. Kodolányi János: Baranyai utazás. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 50. Marosi Ernő művészettörténész visszaemlékezése. In: Dizseri 2003, 237.


269

régiségük és kiemelkedő tudományos értékük miatt maradtak meg Fülep közvetlen környezetében. Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének corpusa, akaratához híven közgyűjteménybe, a Néprajzi Múzeumba került. A néprajzi muzeológia, amely a kultúra lokális szerveződésének vizsgálatára a kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett, mondhatni azt is, hogy indulásakor ebben a regionális és etnikai keretbe ágyazottan fogalmazta meg önmagát, a Fülep-gyűjtemény tárgyait is elsősorban ebből a nézőpontból, tudományos irányzatból vizsgálta, használta fel a maga számára. Így mindenekelőtt a gyűjteményen végighúzódó sárközi jelleget aknázták ki. A gyűjteményben felhalmozott bútorok és kerámiák összességében rejlő tanulságok nagymértékben járultak hozzá a szűkebb értelemben felfogott Sárköz anyagi kultúrája alkotórészeinek meghatározásához. A néprajzi lexikon ’sárközi bútor’ és ’sárközi kerámia’ szócikkei152 a gyűjtemény gazdagságából nyert tapasztalatokra is építve születtek, hiszen Fülep Lajos gyűjtései azokban az évtizedekben folytak, amikor a Néprajzi Múzeumnak, a textíliákat leszámítva, alig-alig voltak hiteles, a Sárközbe lokalizálható tárgyai. A bútorok esetében kifejezetten a Fülep-gyűjteményben fellelt, addig kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tárgyféleségek irányították a muzeológiai kutatást új területek felé. A szeremlei ácsolt láda képe a Néprajzi Lexikonban is ott van, a bútorfajtát tárgyaló szócikk képes hivatkozásában.153 Fülep Lajos elsősorban a szépen, gazdagon díszített néprajzi tárgyakat gyűjtötte. A tisztaszobák, a reprezentatív lakótér tárgyai kerültek gyűjteményébe. A múzeum is, amikor a népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásait kívánta bemutatni, ezekből merített példatárába. Így került a Fülep gyűjtemény számos tárgya, bútorai és kerámiái a Néprajzi Múzeum állandó kiállításába A magyar nép hagyományos kultúrája című tárlatba.154 Itt a paraszti lakáskultúra fejlődésének újabb rétegét bemutató sárközi tisztaszobába (6. kép), és a pitvaros konyhába épültek be jelentős számban tárgyak a gyűjteményből. Hagyatékként megvásárolt tárgyaiból, a kerámiák közül egy válogatás a Szentendrei Szabadtéri Múzeumba került, ahol ma a Dél-Dunántúlt bemutató tájegység sárközi, Őcsényből származó portájának helyiségeiben és a múzeumi Látványtárban láthatók.155 K. Csilléry Klára: sárközi bútor ‒ szócikk. In. Ortutay 4. 1981, 405; István Erzsébet: sárközi kerámia ‒ szócikk. In. Ortutay 4. 1981, 412‒415. 153 K. Csilléry Klára: ácsolt láda ‒ szócikk. In. Ortutay 1. 1977, 28. 5. ábr. A kép meghatározása téves, a tárgy származási helye nem Mezőkövesd, hanem Szeremle. 154 Selmeczi Kovács Attila ‒ Szacsvay Éva: A magyar nép hagyományos kultúrája. Kiállítási vezető. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1977, 41‒42. 155 Az 1971-ben a Néprajzi Múzeumba került Fülep-tárgyak egy részét már eleve úgy leltározták be, hogy azok az épülő falumúzeumba kerülnek: Ltsz. 71.79.1‒19. Ebből a Ltsz. 71.79.11‒13 tárgyak kerültek a Látványtárba, a többi az őcsényi házba került. 152

270

Szojka Emese

6. kép

A hímes tojások is ösztönözték a muzeológiát. Amikor 1971-ben a gyűjtemény másik fele a múzeumba került, néhány adat Fülep házvezetőnője, az anyagot jól ismerő Raskó Alfrédné jóvoltából vált ismertté. Ennek nyomán kereste fel Györgyi Erzsébet muzeológus levelével a zengővárkonyi tojásfestő asszonyt, Bognárné Hencz Király Évát, hogy beazonosítsa a gyűjtemény általa készített példányait, illetve újabbakat is rendelt tőle.156 1975-ben egy angol kutatóval együtt, személyesen is felkeresték őt Várkonyban. A Bognárnéról akkor készült fénykép is bekerült a Néprajzi Lexikonba, a ’húsvéti tojás’ szócikk illusztrációi közé.157 A Fülep-gyűjteményből a díszített tojások tárgycsoportja az újabb kiegészítéssel és a későbbi meghatározással, motívummegnevezésekkel együtt a pécsi néprajzi pályázatra író gyűjtő, Komlósi Sándorné Nagy Piroska feltáró munkájának segítségével egy önálló, igen értékes egységet alkotnak. Egy tojásfestő egyéniség teljes, különböző stílusrétegeket magába olvasztó mintakincse olvasható le róluk. A festő a régi hagyományokból indult ki és haladt az újabb keletkezésű motívumok irányába, melyet saját, egyénileg kialakított díszítményeivel fejlesztett tovább. A köz javát szolgáló értékes munka, amely Fülep Lajos zengővárkonyi működését jellemezte akkor és ott, hatott. A népi kultúra tárgyi anyagában rejlő értékek helyi ápolása mégis igazán csak a következő generációkban tudatosult. Keresztlánya, Bognár Éva Zsuzsánna (Szántó Ferencné) pedagógusként írt néprajzi dolgozatot a zengővárkonyi főkötőkről, a női népviselet legtovább fennmaradó öltözetdarabjáról.158 Császár János, a Fülepet mindenben támogató tanító Ltsz. 73.66.1‒10. Györgyi Erzsébet: húsvéti tojás ‒ szócikk. In. Ortutay 2. 1979, 610. 158 Sz. Bognár Éva: Zengővárkonyi főkötők. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17‒18. évf. (1972‒1973) 253‒262. 156 157


271

is gyűjteni kezdte a falu néprajzi tárgyait. Nem sokkal Fülep halála után gyűjteményének bútorai is múzeumba kerültek Pécsett. Ezek várkonyi megrendelésre Váralján készült festett bútorok voltak.159 Zengővárkonyban 1982-ben újították fel a falu központi fekvésű részén, a „faluderékban” álló, egykori Dékányházat, amely még azt az állapotát tükrözte, amilyen Fülep Lajos idejében volt, ma tájház.160 Létrehozásában Császár János is közreműködött. Pajtájában nyílt meg 2000-ben a Míves Tojásmúzeum. Dr. Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője és alapítója így emlékszik vissza a helyszín kiválasztásáról: „a gyűjteményemnek megfelelő helyet kereső körutam alkalmából 1998-ban egy pécsváradi tojásdíszítő asszony hívta fel figyelmemet a jó természeti adottságú községre, ahol a népművészeti hagyományok továbbélése, átörökítése, művelése, bemutatása éppen Fülep Lajos és az általa a falu tanítójául hívott Császár János munkásságának eredménye. Ez a körülmény, tehát Fülep Lajos szellemi és tárgyi hagyatéka első helyen motiválta döntésemet a tojásdíszítők általam összegyűjtött munkái nyilvános bemutatásához, egy állandó „otthon“ kiválasztásához.”161A Tájház ad otthont a Kézművesek Baranyai Egyesületének is, ahol mai készítésű, a népi hagyományokat tovább éltető tárgyakat állítanak ki.162

159 Sáfrány Zsuzsa: Váraljai festett bútorok. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20‒21. évf. (1975‒1976) 169‒173. 160 Zentai Tünde: Zengővárkony. Tájház. Tájak Korok Múzeumok Egyesület és a Baranya Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya, Budapest, é. n. 161 Dr. Nienhaus Rózsa levele Szojka Emesének, 2010. 162 http://www.kezmuvesekbaranya.hu/

Tartalomjegyzék Laudationes externorum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 René Roudaut . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 François Laquièze . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Monique Canto-Sperber . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Salvatore Ettorre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Andrea Ferrara . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Chiara Faraggiana di Sarzana . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 P. J. Rhodes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Herwig Maehler . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Chris Carey . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Mike Edwards . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 Shawn Gillen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Nikolaus Hamm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Elisabeth Kornfeind . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Leonore Peer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Christian Gastgeber . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 Hermann Harrauer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42 Herbert Bannert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 Jana Grusková . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46 Christine Glaßner . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47 August Stahl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48 Javier Pérez Bazo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 Alicia Gómez-Navarro . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52

Laudationes Hungarorum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 Réthelyi Miklós . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Hoffmann Rózsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 Dux László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Mezey Barna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67 Szepessy Tibor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70 Hiller István . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 Keszei Ernő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74 Dezső Tamás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 Kozma László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77

1216

Tartalomjegyzék

Soós Anna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Pintér Károly . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82 Kátai Zoltán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84 Körmendy Mariann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 Karsai György . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 Kincses János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90

Rectores . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 Conspectus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95 Gerevich Tibor: Az Eötvös Collegium története – Bartoniek Géza (1854–1930) . . . . . . . 96 Kiss Jenő: Gombocz Zoltán életéről és munkásságáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103 Markó Veronika: Szabó Miklós . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113 Nagy János: Keresztury Dezső . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126 Pál Zoltán: Lutter Tibor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132 Szijártó István: A világra nyitott ablak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 136 Vekerdy József . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145 Bertényi Iván: Igazgatói működésem az Eötvös József Collegiumban (1993–1996) . . . . 147 Bollók János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149 Takács László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154

Historica • Res gestae . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161 Gángó Gábor: Eötvös József és barátai egyetemi éveiről, különös tekintettel a politikatudományi képzésre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 Garai Imre: A magyar középiskolai tanári szakma kialakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 176 Tóth Magdolna: „A budai parti ígéretföldje” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203 Kovácsik Antal: Az Eötvös Collegium Ménesi úti épületének felavatása a korabeli sajtó tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 211 Markó Veronika: Hogyan lett az Eötvös József Collegium könyvtárából az Irodalomtudományi Intézet Eötvös Könyvtára? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220 Szojka Emese: Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 236 Kucsman Árpád: Kémikusok a régi Eötvös Collegiumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272 Győri Róbert: A múlttal való tudományos leszámolás – Eötvös collegista geográfusok az 1950-es években . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 288 Czirfusz Márton: Helyek és pozíciók újraírása – Wallner Ernő, Lettrich Edit és a hazai szociálgeográfiai iskola viszonya Mendöl Tibor örökségéhez . . . . . . . . . 312 Tóth Károly: Művészettörténészek az Eötvös Collegiumban (1896–1950) . . . . . . . . . . . 328 Ritoók Zsigmond: Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 345 Kucsman Árpád – Liptay György: Eötvös-kollégisták a Fasori Gimnázium tanári karában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 348 Kapitány Adrienn: Az 1950-es évek a Kollégium történetében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 365

Tartalomjegyzék

1217

Marafkó László: Nagyhatalmak ugratása, avagy groteszk lapok az Eötvös Kollégium félmúltjából . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 378 Dénes Iván Zoltán: Diákmozgalom Budapesten 1969-ben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 383 Bakos István: Emlékeim a kollégista Kilencekről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 401 ifj. Arató György: „Szabadság a jelszavunk” Március 15-e az Eötvös Kollégiumban, 1955–1984 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 410 Szabics Imre: Az Eötvös József Collegium és az École Normale Supérieure . . . . . . . . . . 419 Nemes Tibor: Az Eötvös Collegium és az École Normale Supérieure közötti közvetlen kapcsolatok újraélesztése a 80-as években . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 428 Bubnó Hedvig: Összefoglaló a collegiumi spanyol nyelvoktatásról, 1992–2010 . . . . . . 432

Historica • Magistri . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 435 Korompay H. János: Horváth János és az Eötvös Collegium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 437 Móser Zoltán: Ha a szellem napvilága ragyog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 456 Farkas Zoltán et alii: Czebe Gyula élete dokumentumokban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 463 Szakály Sándor: Szurmay Lajos, tábornok az Eötvös Collegiumból . . . . . . . . . . . . . . . . . 553 Szávai János: Gyergyai Albert és az Eötvös Collegium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 563 Ress Imre: Hugo Kleinmayr és a germanisztikai oktatás megalapozása az Eötvös Collegiumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 570 Kiss Jenő: Zsirai Miklós . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 579 Keszthelyi Lajos: Bay Zoltán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 596 Pál Zoltán: Keresztury Dezső igazgatósága az állambiztonsági megfigyelések tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 599 Keszthelyi Lajos: Faragó Péter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 612 Farkas Zoltán: Gyóni Mátyás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 617 Papp István: Kettős ügynök – Nagy Péter, Szabó Dezső és az állambiztonság . . . . . . . 625 Balogh Elemér: Szász Imre versus Brusznyai Árpád . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 638 Bottyán Gergely: Antal László és a mai magyar nyelvtudomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . 643 Dörnyei Sándor: Emlékezés Tomasz úrra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 648 Ifj. Tomasz Jenő: Tomasz úr és az Eötvös Collegium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 653

Memorabilia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 683 „Felújítani azt, ami érdemes” – Beszélgetés Elekfi Lászlóval . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 685 Tóth Gábor: Az idő sodrában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 709 Lekli Béla: Az Eötvös Kollégium az 1956 utáni években . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 836 Gereben Ferenc: Egyetemi évek (1962–1967) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 838 Kósa László: Az Eötvös Kollégiumban éltem én is (1963–1967) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 861 Bakos István: Az Eötvös Kollégium autonómiatörekvései és Baráti Körének megalakítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 889 Galántai Ambrus: Szubjektív történelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 899

1218

Tartalomjegyzék

Studia Germanica . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 923 Balázs Sára: “Freiwillig dient der Geist”: Germanistik in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii . . . . . . . 925 Eve-Marie Kallen: Dezső Keresztury als Kulturvermittler und Pädagoge und das Eötvös-Collegium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 928 August Stahl: „Schluszstück”. Rilkes Sicht und Deutung des Todes . . . . . . . . . . . . . . . . 944 Frank Baron: Die Entstehung des Faust-Mythos im 16. Jahrhundert . . . . . . . . . . . . . . . 962 Christine Glaßner: Zur handschriftlichen Überlieferung der Visiones Georgii . . . . . . 967 András F. Balogh: Schlacht der Stereotype in der Vngrischen Schlacht des Jacob Vogel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 975 Ilona Feld-Knapp Cathedra Magistrorum – Lehrerforschung. Lehrer-Denken und Lehrer-Wissen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 982 Géza Horváth: Elmar Tophoven, der Begründer des Europäischen Übersetzer-Kollegiums . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 997 Anita Czeglédy: „Schutzmarke: der Steg.” Interkulturalitätin Márton Kalász’ Lyrik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1006

Studia Slavica . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1021 Katalin Kroó: Slawistik in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1023 Urs Heftrich: Lew Tolstoi und Anton Tschechow: Zum Doppeljubiläum 2010 . . . . . . . 1025 Bettina Kaibach: Raum für Nostalgie: Steppe und Prärie in Anton Čechovs Step’ und Willa Cathers My Ántonia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1032 Wolf Schmid: Eventfulness and Context . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1052

Studia Classica . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1065 Tamás Mészáros: Klassische Philologie in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1067 Mike Edwards: The Application of Criticism to Textual Criticism . . . . . . . . . . . . . . . . . 1069 Herwig Maehler: Pindar und die Tyrannen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1076 P. J. Rhodes: The Erxadieis inscription . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1084

Artes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1093 Teleki Pál, a Collegium kurátora (1920–1941) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1095 Epikus és komikus collegiumi enumeráció 1935-ből – Közreadja: Takács László . . . 1100 Farkas Zsuzsa: Fotótörténeti adalékok az Eötvös Collegium archív fotóiról . . . . . . . . 1119 Süle Ágnes Katalin: Az Eötvös Collegium épülete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1137 Havas László: Hadrianus mint Pseudo-Alexandros? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1146

Tartalomjegyzék

1219

Sántháné Gedeon Mária: Kultúraközi kommunikáció: magyarságkép az angol mint lingua franca tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1156 Csuday Csaba: Az irodalom: „negatívan élni” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1161 Szlukovényi Katalin: Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1165

Membra et alumni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1179 Pro patria defuncti . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1211 Tartalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1215 Appendix – Mellékletek jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1221

Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor a könyv előkészítésén munkálkodtunk. Kapcsolatunkat szorosabbra fűzhetjük, ha belép a TypoKlubba, ahonnan értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról, és amelyet a www.typotex.hu címen érhet el. Honlapunkon megismerkedhet kínálatunkkal is, egyes könyveinknél pedig új fejezeteket, bibliográfiát, hivatkozásokat találhat, illetve az esetlegesen előforduló hibák jegyzékét is letöltheti. Kiadványaink egy része e-könyvként (is) kapható: www.interkonyv.hu Észrevételeiket a [email protected] e-mail címen várjuk.

Kiadja az Eötvös Collegium és a Typotex Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. Felelős kiadó: dr. Horváth László – Votisky Zsuzsa Tördelte: Vidumánszki László A borítót tervezte: Tóth Norbert Terjedelem: 85,6 (A/5) ív Nyomta és kötötte: Séd Nyomda, Szekszárd Felelős vezető: Katona Szilvia

Lustrum. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati. Separatum

Recommend Documents