Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése GOP-2011-3.2.1 Ügyféltájékoztató
A TÁMOGATÁS CÉLJA, RÉSZCÉLOK A konstrukció célja a Magyarországon áthaladó nemzetközi áruáramlatok magas hozzáadott érték tartalmú szolgáltatásokkal történő kiszolgálása, főként a környezetvédelmi szempontból kiemelt szerepet játszó intermodális logisztikai központok fejlesztésével. Továbbá cél, hogy a regionális logisztikai központok fejlesztésével, mindenekelőtt az általuk nyújtott komplex logisztikai szolgáltatások számának bővítésével és minőségének javításával a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége javuljon. 1. Intermodális logisztikai központok fejlesztése. Intermodális logisztikai központ, mely az alábbi feltételek egyikét a pályázat benyújtását megelőző üzleti évben teljesíti, vagy ezek a jelen pályázat segítségével megvalósított fejlesztés eredményeként jönnek létre: 2 - A terület összes fedett raktározási kapacitása legalább 10 ezer m és 1 intermodális (szállítási módokat összekapcsoló) átterelés bonyolódik a területen, vagy
-
az intermodális átterelés legalább 125 ezer tonnát ér el.
2. Regionális logisztikai központok fejlesztése Regionális logisztikai központ, mely az alábbi feltételt a pályázat benyújtását megelőző üzleti évben teljesíti, vagy ez a fejlesztés eredményeként jön létre: 2 A terület összes fedett raktározási kapacitás legalább 5 ezer m . 3. Logisztikai szolgáltatások fejlesztése Egy projekt akkor tekinthető logisztikai szolgáltatásfejlesztésnek, ha a pályázó utolsó teljes (365 napos), lezárt üzleti évéhez kapcsolódó beszámolója szerinti főtevékenység a logisztikai alapszolgáltatások körébe, fejlesztendő tevékenysége pedig a logisztikai alap-, kiegészítő vagy egyéb szolgáltatások körébe tartozik.
1
A beruházás helyszíne szerinti logisztikai központ területén két közlekedési alágazat között, adott üzleti évben megvalósuló összes átterelés tonnában kifejezett értéke.
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
PÁLYÁZÓK KÖRE Jelen pályázati konstrukcióra kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok és szövetkezetek pályázhatnak, amennyiben: - Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkeznek, és - éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt (Amennyiben a pályázó nem rendelkezik lezárt, teljes üzleti évvel, abban az esetben nyújthat be pályázatot, ha a benyújtást megelőző hónapban állományi létszáma legalább 1 fő volt.)
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére -
-
-
-
-
-
amely projektjét a Közép-Magyarországi régió (Pest megye és Budapest) területén valósítja meg; amelynek legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22) teszi ki amely csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll; amely saját maga számára 25%-ot meghaladó mértékben végez logisztikai szolgáltatást, ez alól kivételt képez a partner-, vagy kapcsolt vállalkozásoknak nyújtott logisztikai szolgáltatás. amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy vele szemben az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá amely a jelen konstrukcióra benyújtott pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a Támogatási Szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette; amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben meghatározott követelményeinek amely tevékenysége a hatályos környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg; amely a működéséhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel a Támogatási Szerződés megkötéséig nem rendelkezik; amely legkésőbb az első kifizetési igénylés benyújtásáig nem rendelkezik a fejlesztés megvalósításához szükséges jogerős hatósági engedélyekkel; amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltat (a minden kétséget kizáró adminisztrációs hibák kivételével); amelynek a saját tőkéje a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív (amennyiben a pályázó rendelkezik lezárt, teljes üzleti évvel); amelynek a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent (amennyiben a pályázó rendelkezik lezárt, teljes üzleti évvel); amely a pályázat benyújtásának időpontjában jogerős bírósági bejegyzéssel nem rendelkezik amelynek fejlesztési igénye mezőgazdasági termékek termelésével kapcsolatos beruházásokra irányul Nem nyújtható regionális támogatás a mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalmazásához, a következő esetekben: amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre; VAGY amennyiben a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ. Nem nyújtható regionális támogatás:
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
az exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatására, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás; az importáru helyett belföldi áru használatától függő támogatásra.
TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK, ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK
Logisztikai kiegészítő szolgáltatások
Logisztikai alapszolgáltatások
A támogatható tevékenységek a logisztikai alapszolgáltatások, illetve az ezt kiegészítő logisztikai és egyéb szolgáltatásokhoz szükséges beruházások, korszerűsítések: 2008-as besorolás Megnevezés Vasúti áruszállítás Közúti áruszállítás Költöztetés Csővezetékes szállítás Tengeri áruszállítás Belvízi áruszállítás
Kód 4920 4941 4942 4950 5020 5040
Légi áruszállítás
5121
Raktározás, tárolás
5210
Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás Rakománykezelés Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás Postai tevékenység (egyetemleges kötelezettséggel) Egyéb postai, futárpostai tevékenység Csomagolás M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás Gépjárműjavítás, -karbantartás
5221 5222 5223
Szállítmányozás
63.4
5224
Postai, futárpostai tevékenység
64.1
5229
Csomagolás
74.82
5310
Anyagmozgatás
74.87.17.5
5320
Máshova nem sorolt egyéb üzleti szolgáltatás (pl. vámügyintézés)
74.87.17.9
8292 8299 4520
Gépjárműüzemanyagkiskereskedelem
4730
Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás
7022
Építményüzemeltetés
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
2003-as besorolás Megnevezés Kód Vasúti teherszállítás 60.10.2 Vasúti tolatás, vontatás 60.10.3 Közúti teherszállítás 60.24 Csővezetékes szállítás 60.30 Tengeri teherszállítás 61.10.2 Belvízi teherszállítás 61.20.2 Hajó kölcsönzése legénységgel, belvízi 61.20.3 vontatás, tolatás Menetrend szerinti légi 62.10.2 teherszállítás Nem menetrend szerinti 62.20.2 légi teherszállítás Rakománykezelés, 63.1 tárolás, raktározás
8110
Egyéb gépjármű javítása Egyéb gépjármű elektromos rendszerének javítása Egyéb gépjármű karosszéria javítása Gépjárműmosás Út menti gyorssegély Üzemanyagkiskereskedelem Üzletviteli tanácsadás Őrző-védő szolgálat
Tel.: Fax: E-mail:
50.20.21 50.20.22 50.20.23 50.20.31 50.20.32 50.50 74.14 74.60.15
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
Egyéb szolgáltatások
Egyéb szálláshely-szolgáltatás
5590
Éttermi, mozgó vendéglátás
5610
Egyéb vendéglátás
5629
Műszaki vizsgálat, elemzés
7120
Állat-egészségügyi ellátás
7500
Egyéb humán-egészségügyi ellátás
8690
Egyéb szálláshelyszolgáltatás Önkiszolgáló étkeztetés Egyéb étkezőhelyi szolgáltatás Egyéb munkahelyi étkeztetés Egyéb, korlátozottan igénybe vehető vendéglátás Összetétel-, tisztaságvizsgálat, elemzés (pl. növényegészségügyi, állategészségügyi vizsgálat) Humán-egészségügyi ellátás Állat-egészségügyi ellátás
55.23 55.30.13 55.30.14 55.51.10.4 55.51.10.9
74.30.11
85.1 85.20
A fentiek keretében az alábbi költségek számolhatók el: 1. Eszközbeszerzés, amennyiben megfelel az induló beruházás fogalmának: - a szolgáltatás nyújtásához szükséges új eszközök beszerzése, - szállítás és üzembe helyezés, - betanítás (közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva), - az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége. Új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök beszerzése támogatható (200.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka). 2. Infrastrukturális és ingatlan beruházás, amennyiben megfelel az induló beruházás fogalmának: - Telekhatáron belüli infrastrukturális beruházások költsége: ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat kiépítése, épületgépészeti gépek, földgázvezeték, gázfogadó állomás, távhővezeték, egyéb fűtési és hűtési rendszerek, elektromos energiaellátás hálózata (közüzemi hozzájárulás, elektromos hálózati csatlakozási díj), eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító, központi fűtési, szellőzési, légfrissítő berendezések, iparvágány, a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése, szennyvíztároló, felvonók, hűtőkamra, siló, ipari kapuk, útépítés, parkoló, kerítés építés, őrző-védő elektronikai rendszer, informatikai és távközlési alaphálózat kiépítése.
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
-
A szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségei (kivitelezőnek fizetett ellenszolgáltatás).
3. Információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is: hardverekhez kapcsolódó tevékenységek, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű eszközök költségei (Informatikai beszerzések esetén a számítógép konfiguráció egy tételnek számít. A konfigurációnak nem része a projektor és a fénymásoló): - közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzési költségei és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások, - közvetlenül a fejlesztéshez rendelhető hálózati eszközök beszerzési költségei, - közvetlenül a projekthez rendelhető telekommunikációs eszközök beszerzési költségei, - információ / adattárolás költségei, - közvetlenül a projekthez rendelhető input / output egységek beszerzési költségei. szoftver (alapszoftverek, speciális egyedi fejlesztésű szoftver): - üzleti alkalmazások, szoftverek, alapszoftverek beszerzése és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások, - immateriális javak (licenc) költségei, - szoftver-tervezés, testreszabás költségei, - migrációs (adatok is) fejlesztések költségei, - betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett szoftverhez kapcsolódva). 4. Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára, amennyiben az immateriális javak teljesítik a következő feltételeket: - Kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használhatóak fel, - Leírható eszköznek kell tekinteni őket, - Piaci feltételek mellett, harmadik féltől kell őket megvásárolni, - Immateriális eszközként kell nyilvántartani, és legalább 5 évig – kis- és középvállalkozások esetén 3 évig – a kedvezményezett tulajdonában kell maradniuk. 5. Piacra jutás támogatása (csekély összegű támogatásként) - vásárokon, kiállításokon való megjelenés díja (kiállítási stand bérleti díja, részvételi díj), - marketingeszközök elkészítése, beszerzése, formatervezés, - promóciós költségek, - marketinganyagok, marketingakciók költsége, - projekthez kapcsolódó kötelező kommunikációs költségek. 6. Vállalati HR fejlesztés (csekély összegű támogatásként) - Képzési igények felmérésének költsége, - képzés, tréneri díjak értéke, - oktatók, képzők, betanítást végzők díja, - külső képzésekhez kapcsolódó terembérlet költsége, - felhasznált tananyag, oktatási segédeszköz költsége. 7. Tanácsadás igénybevétele az alábbi tanácsadási támogatásként): - vállalati stratégiai tanácsadás, - szervezetfejlesztési tanácsadás,
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
területeken
Tel.: Fax: E-mail:
(csekély
összegű
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
-
menedzsmentfejlesztési tanácsadás, vállalati folyamatmenedzsment támogatása, online megjelenéshez, e-kereskedelemhez kapcsolódó tanácsadás, technológiai fejlesztési tanácsadás, marketing tanácsadás, piackutatás, igényfelmérés, logisztikai tanácsadás, a horizontális célok (esélyegyenlőség és környezeti fenntarthatóság) érvényesítéséhez kapcsolódó tanácsadás.
Megjegyzés: tanácsadást a pályázó partner-, vagy kapcsolt vállalkozásától nem vehet igénybe. Amennyiben a pályázó valamely nonprofit szervezettől veszi igénybe a tanácsadást, nyilatkoznia kell, hogy nem áll semmiféle alapítói, tulajdonosi viszonyban az adott szervezettel. A tanácsadás nem lehet folyamatos vagy visszatérő tevékenység, és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez, úgymint folyamatos adótanácsadás, rendszeres jogi szolgáltatás vagy hirdetés. 8. Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (csekély összegű támogatásként) Megjegyzés: egyazon cég nem lehet felkészítő és tanúsító is. A felkészítő cég olyan Magyarországon bejegyzett cég lehet, melynek saját minőségügyi rendszere is rendszertanúsításra akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított ISO 9001 szerint (folyamatban lévő akkreditáció nem fogadható el). A választott tanúsító vagy hitelesítő olyan cég vagy természetes személy lehet, amelyet az EGT valamely tagállamának vagy Svájcnak a nemzeti akkreditálási rendszerében EN 45012/EN vagy ISO/IEC 17021:2007 szerint rendszertanúsításra vagy hitelesítésre akkreditáltak. 9. Tervezés, előkészítés költsége (csekély összegű támogatásként): A beruházás előkészítési tevékenységéhez kapcsolódó kiviteli terv elkészítésének költsége (maximum az elszámolható összköltség 6 %-áig) 10. Le nem vonható Áfa Önállóan kizárólag az eszközbeszerzés, az infrastrukturális és ingatlan beruházás valamint az információs technológia fejlesztés támogatható, a többi tevékenység csak ezek valamelyikéhez kapcsolódóan.
Nem elszámolható költségek: -
-
garanciális költségek, a pályázónál meglévő termelőkapacitások telephelyen belüli, illetve más telephelyre történő áttelepítési költsége, franchise díj, a pályázat benyújtása előtt felmerült költségek, előkészítési célú tevékenység költségei (például: pályázatkészítés, kifizetési igénylés összeállítása, engedélyezési és kiviteli tervek készítése, megvalósíthatósági tanulmány készítése, közjegyzői díj), biztosítéknyújtáshoz kapcsolódó költségek, jelzálog, bankgarancia költségei, kamatköltségek, bér- és járulékköltségek (pl. vásárokon, kiállításokon való megjelenés esetén sem elszámolható), működési költségek (rezsi), reprezentációs költségek, utazási- és szállásköltségek (pl. vásárokon, kiállításokon való megjelenés esetén sem elszámolható),
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
-
kiszállási díj, jogszabályfrissítési díj, fordítási költségek, levonható ÁFA.
Beszerzés, szolgáltatások igénybevétele esetén: - a pályázó saját maga által előállított, forgalmazott eszköz, szoftver, saját maga által nyújtott szolgáltatás, saját maga által forgalmazott rendszer bevezetésének költségei, - amennyiben a pályázó olyan szolgáltatás igénybevételéhez igényel támogatást, amelyet a pályázatban leírtak alapján saját maga is el tud(na) végezni, - a pályázó önmagától, továbbá a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partner és/vagy kapcsolt vállalkozásától beszerzendő műszaki eszközök, berendezések, immateriális javak bekerülési értéke és az igénybe vett szolgáltatások költségei, - olyan pénztárgép beszerzése, amely nem alkalmas az euró kezelésére, - használt műszaki berendezések költsége, - műszaki eszközök felújítási, karbantartási költségei, - meglévő gépek átalakításának költségei, még akkor sem, ha az átalakítás után a gép teljesítménye, paramétere megváltozik, - eszközök leszerelési költsége, - a szállítási biztosítás és a vámkezelés költsége, - olyan tárgyi eszköz bekerülési értéke, amelyet a kedvezményezett csődeljárás vagy felszámolás alatt álló társaságtól szerzett be, - azon eszközök, berendezések, amelyek a pályázat benyújtása előtt bérleti vagy egyéb hasonló konstrukció keretében, továbbá tesztelési, próbaüzemi céllal a pályázónál bármely telephelyen már használatban voltak, - irodabútor, - készletek beszerzése, - fogyasztási cikkek beszerzése, - jármű (gépjármű, vízi jármű, légi jármű), pótkocsi, félpótkocsi beszerzése, - operatív lízing konstrukcióban és kompenzálás keretében beszerzett eszköz és berendezés vagy ingatlan, - az apportált eszköz, ingatlan értéke, - üzletrész- és részvényvásárlás, Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how esetén: - Gyártási licenc, gyártási know-how éves, ismétlődő díja, - Nem gyártási jellegű licenc és know-how vásárlása (a szoftverek kivételével) Infrastrukturális és ingatlan beruházás - ingatlan (telek és/vagy üzemépület, ezen belül berendezett üzem, raktár) vásárlására, lízingelésére fordított összeg, - infrastrukturális és ingatlan beruházás esetében nem elszámolható költségtételnek minősülnek a bontási, deponálási, takarítási, kertépítési, a bontási törmelék elszállítási, anyagigazgatási költségek, valamint az árkockázati fedezet, saját kivitelezésre fordított összeg. Információs technológia-fejlesztések - informatikai eszközök felújítási, karbantartási költsége, - webtárhely bérleti díjának hosszabbítása, domain név karbantartási díja, honlap üzemeltetésének díja, szerver vagy webhely üzemeltetésének díja, amennyiben a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik honlappal, - a terméktámogatási díj, Vállalati HR fejlesztés: munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás/tanácsadás költsége Tanácsadás igénybevétele - adótanácsadás és könyvelés díja,
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
-
forráslehetőségek feltérképezésére és pályázatírásra, pályázat elszámolására irányuló tanácsadás díja,
Minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása: minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésének támogatása esetén utóaudit, felügyeleti audit és megújító audit költségei, a tanúsítvány plusz példányainak kiállítási költsége, fordításhoz kapcsolódó költségek. Beruházás előkészítési költség: - Nem számolhatóak el az olyan közvetítőkkel vagy tanácsadókkal kötött vállalkozói szerződéssel kapcsolatban felmerült költségek, amely szerződés a kifizetést a tevékenység összköltségének a százalékos arányában határozza meg, kivéve, ha a részteljesítés lehetőségét a szerződés vagy hatályos módosítása tartalmazza, és az ilyen ténylegesen felmerült és kiegyenlített részköltségeket a végső Kedvezményezett alátámasztja a munka vagy a szolgáltatás tartalmára és valóságos értékére való hivatkozással, részletes teljesítésigazolással. - Tervezés és engedélyeztetés költségei - Építés előkészítés költsége - Területszerzéssel kapcsolatos tevékenységek költségei
A TÁMOGATÁS FORMÁJA, ÖSSZEGE, MÉRTÉKE. ÖNRÉSZ A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Mértéke, összege: Mértéke
Összege (Ft) min - max
intermodális logisztikai központok esetén
az összes elszámolható költség 50%-a
25 millió – 750 millió
regionális logisztikai központok esetén
az összes elszámolható költség 40%-a
25 millió – 250 millió
logisztikai szolgáltatásfejlesztés esetén
az összes elszámolható költség 30%-a
25 millió – 250 millió
Az önrész Az önrész saját forrásból és egyéb támogatásból tevődhet össze. A pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie A saját forrás az alábbi elemekből állhat és rendelkezésre állása az alábbi módon igazolható: -
számlapénz: igazolására kizárólag a pályázó nevére kiállított, 30 napnál nem régebbi bankszámlakivonat vagy banki igazolás fogadható el. bankbetét: 30 napnál nem régebbi, a számlavezető vagy hitelintézet által kiadott igazolás a bankbetét összegéről, és annak meglétéről. a pályázó nevére szóló értékpapír: a pályázó nevére kiállított, 30 napnál nem régebbi értékpapír számlakivonat vagy banki igazolás. bankhitel: hitelszerződés tagi kölcsön, magánkölcsön: kölcsönszerződés és banki átutalásról igazolás vagy bevételi pénztárbizonylat a projekt megvalósítása érdekében végrehajtott tőkeemelés: 30 napnál nem régebbi, a hitelintézet által kiadott igazolás a törzstőke-emelés címén befizetett összegről
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
-
zárt végű pénzügyi lízing: lízingszerződés a mellékleteket képező „átadás-átvételi jegyzőkönyvvel” és „fizetési ütemtervvel” az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatás: megkötött szerződés
Felhívjuk a figyelmet, hogy a bankszámla kivonatoknak, a bankbetétnek és a pályázó nevére szóló értékpapír számlának is ugyanarra a dátumra kell vonatkoznia!
Biztosítékok: Amennyiben a kedvezményezett, vagy a projektje nem mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól, akkor a kedvezményezett a támogatás megítélése esetén az alábbi biztosítékfajták valamelyikének nyújtására kötelezett: - jelzálogjog ingatlanra, - bankgarancia, - biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, - garanciaszervezet által vállalt kezesség, - garanciabiztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény A biztosítéki értéknek fedeznie kell legalább a kifizetési igénylésben igényelt, továbbá a már kifizetett támogatás együttes összegét. A Támogatót a 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 62. § (4) bekezdése alapján megilleti az azonnali beszedési megbízás érvényesítésének a joga a kedvezményezett valamennyi Magyarországon vezetett bankszámlája tekintetében. Nem kötelesek biztosítékot nyújtani a megvalósítás időszakára azon kedvezményezettek, akik a támogatás kifizetését a projekt megvalósítását követően egy összegben kérelmezik. A projektek megvalósítását követő fenntartási időszakra vonatkozóan az 50 millió forintot meghaladó támogatással megvalósuló projektek esetében a fent felsoroltak közül valamely biztosítékot szükséges a megvalósítási időszakhoz képest 50%-kal mérsékelt mértékben rendelkezésre tartani. Az 50 millió forint alatti támogatással megvalósuló projektek esetében a fenntartási időszakra nem kell biztosítékot nyújtani. Előleg: Jelen pályázati konstrukció keretében indokolt esetben előleg nyújtható a támogatás 25%-a erejéig.
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS, FENNTARTÁS
A pályázónak az alábbi kötelezettségeket kell vállalnia: 1. Intermodális logisztikai központok fejlesztése esetén: a) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 3 üzleti év egységnyi intermodális átterelés növekményre eső támogatási összeg eléri a pályázatban vállalt értéket. (Az érték nem haladhatja meg a 7,10 eFt/tonnát) A bázis intermodális átterelésnek a pályázat benyújtását megelőző üzleti év intermodális átterelése számít. A fejlesztés és az intermodális átterelés helyszíne szerinti telkek közötti legrövidebb távolság a helyrajzi számok alapján nem haladja meg a 10 km-t.
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]
ÉS b) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 3 üzleti évben a pályázó összes árbevétel növekménye az igényelt támogatás összegének arányában eléri a pályázatban vállalat mértéket. (Fontos, hogy ez a mérték minimum 0,75 legyen!) A bázis-árbevételnek a pályázat benyújtását megelőző üzleti év árbevétele számít. Amennyiben az intermodális logisztikai központ nem vállalja az 1. a.) pontban szereplő vállalást (intermodális átterelés növekmény), akkor a regionális logisztikai központokra vonatkozó 2. pontban szereplő árbevétel-növekményre vonatkozó vállalást kell teljesítenie.
2. Regionális logisztikai központok fejlesztése esetén: A projekt befejezési évét közvetlenül követő 3 üzleti évben a pályázó összes árbevétel növekménye az igényelt támogatás összegének arányában eléri a pályázatban vállalat mértéket. Amennyiben ez a mérték nem éri el az 1-et, a pályázat automatikusan elutasításra kerül. (A bázis-árbevételnek a pályázat benyújtását megelőző üzleti év árbevétele számít.) 3. Logisztikai szolgáltatások fejlesztése esetén: Amennyiben kizárólag logisztikai szolgáltatásfejlesztés valósul meg, a 2. pontban szereplő árbevétel-növekményre vonatkozó vállalást kell teljesíteni. Az előző pontokban foglaltakon túlmenően a pályázónak minden esetben vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszám átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. Bázislétszámnak a pályázat beadását megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma minősül.
Fenntartási kötelezettség A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelő kapacitásokat, szolgáltatásokat, ingatlan bérletet, információs technológiai fejlesztéseket, valamint a támogatott minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszereket, szabványokat a projekt befejezését követő 5. év végéig, KKV-k esetében a 3. év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti.
Prospera Europe Tanácsadó Kft. Cooper Center Irodaház 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 303-305.
Tel.: Fax: E-mail:
(1) 288-8557 (1) 288-8533
[email protected]