LOCKE ÉS AZ ESZMÉK TIPOGRÁFIÁJA* DEMETER TAMÁS Az az eszmetörténeti irányvonal, mely az intellektuális változások gyújtópontjába az egyes korok kommunikációs technológiái által teremtett szellemi klímát helyezi, napjainkra mind erőteljesebben jelentkezik az egyes filozófiatörténeti interpretációk keretein belül is. Az az igény, hogy bizonyos filozófiai életműveket az adott korszak információs csatornái által kínált lehetőségek fényében értelmezzünk illetve értelmezzünk át, Eric A. Havelock Preface to Plato című munkájának megjelenése óta eleven.1 Nagyhatású művében Havelock azt az álláspontot fejti ki részletesen, hogy Platón filozófiájának kialakulása és e filozófia alapvető eszméi olyan történeti változások eredményei, amelyek a szóbeliségről az írásbeliségre való áttérés következményeiben gyökereznek. Ilyen szempontból Platón és Locke gondolkodása bizonyos analóg vonásokat mutat: mindketten a kommunikációs eszközök megváltozásának időszakában alkották meg filozófiai rendszerüket. Havelock megmutatta, hogy Platón számára az írás nem pusztán a gondolatkifejezésnek egy olyan új médiumát jelentette, melyen keresztül hatékonyabban, az utókor számára is hozzáférhető módon kifejthette filozófiáját, hanem ezen túlmutató jelentőséggel is bírt, nevezetesen: az írásbeliség élményvilága a platonizmus konstitutív forrását képezte: `az ideatan nem csupán Platón önálló doktrínáját jelentette. A diskurzus teljesen új szintjének közeledtét hirdette, amely C ahogyan tökéletesedett C a világról szerzett tapasztalat új formáit teremtette meg, a reflektív, a tudományos, a technológiai, a teológiai, és az analitikus élményvilágot. Sokféleképpen nevezhetnénk ezt. Az új mentális éra saját lobogó alatt kívánt fölvonulni, s ezt a platóni ideákban találta meg. Ebből a szemszögből tekintve, az ideatan kialakulása történelmi szükségszerűség volt.@2 A jelen dolgozat alapvető célja, hogy plauzibilissé tegye azt a tételt, miszerint John Locke filozófiájának fejlődése erőteljesen magán viseli saját kora kommunikációs krízisének C vagyis a kézírásos írásbeliségről a könyvnyomtatás technológiá* Megkülönböztetett köszönettel tartozom Nyíri Kristóf professzornak, aki e dolgozat elkészítése során mindvégig segítségemre volt. Munkám anyagi támogatásáért a Pro Renovanda Cultura Hungariae alapítványt illeti köszönet. (Dt. 1996/68.) 1 Harvard University Press, Cambridge/Mass. 1963. 2 Uo., 267.o.
787
jára való végleges áttérésnek C jeleit, s a tipográfia széles körű alkalmazásának következményeit. A könyvnyomtatás Locke filozófiáján lemérhető hatásainak rekonstrukciójához az Eric A. Havelock és Walter J. Ong által kezdeményezett eszmetörténeti megközelítés perspektívája kínálja a legkézenfekvőbb szemléletet. Havelock, több évtizedes munkája során, föltérképezte az antik görög filozófiának a preszokratikusoktól Aristotelésig terjedő ívét, s bebizonyította, hogy e tradíció fejlődésén mély nyomokat hagyott az írásbeliség fokozatos kiteljesedése, az írásnak a gondolkodási folyamatokra gyakorolt hatása, azaz az írás tudati integrációja és interiorizálódása.3 Walter J. Ong elsősorban a reneszánsz filozófus, logikus és oktatási reformer Petrus Ramus életművének tanulmányozása során C Havelocktól függetlenül, mégis a platonizmus havelocki értelmezéséhez hasonlóan C jutott arra a következtetésre, hogy a ramizmus gondolati iskolája gyökereiben kötődik az írásbeliséghez, s annak is legkifejlettebb formájához, jelesül a könyvnyomtatás technológiájához. Ramus éppen abban az időszakban élt,4 amikor a könyvnyomtatás intellektuális következményei a maguk teljességében kezdtek kibontakozni. Ahogy Ong fogalmaz, Ramusról szóló könyvének új kiadásához írt előszavában: `Pierre de la Ramée, és követői [...] valamiképpen egy fontos változást érzékeltek a tudaton belül, amely a régi, középkori világból a modernbe történő átmenetet jelezte. Ramus korszerűsítve reorganizálta a nyugati logika és retorika kiöregedett tradícióját, mintegy jelezve ezzel a tudás egészének, sőt az emberi életvilág teljességének újjászerveződését.@5 Ong és Havelock eredményeihez kapcsolódva Rudolf Fietz, Medienphilosophie: Musik, Sprache und Schrift bei Friedrich Nietzsche című nagylélegzetű tanulmányában, azt igyekszik bebizonyítani,6hogy Nietzsche gondolkodását racionális keretbe foglalja a korabeli új kommunikációs technológiák megjelenése és elterjedése. E monográfia Nietzsche antimetafizikus vonzódásait az írott-nyomtatott szóval szemben viseltetett ellenérzés megnyilvánulásaként mutatja be, melyet a hangzó szó korába való nosztalgikus visszavágyódással állít oppozícióba. Nyíri Kristóf, több tanulmányában, Heidegger és főként Wittgenstein filozófiájáról mutatta ki, hogy kettejük gondolkodása nem függetleníthető az őket körülvevő kommunikációs környezettől, jelesül az elektronikus tömegmédiumok elterjedésétől.7 Nyíri meglátásai szerint Wittgenstein késői 3 Lásd különösen Eric A. Havelock: Preface to Plato, uő.: The Greek Concept of Justice: From Its Shadow in Homer to Its Substance in Plato, Harvard University Press, Cambridge/Mass. 1978; uő.: `The linguistic tasks of Presocratics@, in Kevin Robb (ed.): Language and Thought in Early Greek Philosophy, The Hegeler Institute, La Salle 1983. 4 1515─1572. 5 Walter J. Ong: Ramus, Method, and the Decay of Dialogue, Harvard University Press, Cambridge/Mass. 1983 (1958), VII.o. 6 Rudolf Fietz: Medienphilosophie: Musik, Sprache und Schrift bei Friedrich Nietzsche, Könighausen und Neumann, Würzburg 1992. 7 Vö. Nyíri Kristóf: Keresztút, Kelenföld Kiadó, Budapest 1989, különösen 73─80. o.; uő.: A hagyomány
788
filozófiájának gyökerei bensőségesen kötődnek az azt övező kommunikációs környezethez, amelyet alapvetően a hangzó szó jelentőségének az elektronikus média által közvetített újbóli előtérbekerülése, vagyis a másodlagos szóbeliség kibontakozása jellemez. Michael Heim írásaiban a számítógépek elterjedésének és mindennapos használatának következményeit e paradigma és a nyugati filozófiai tradíció szemszögéből tekinti át; filozófiatörténeti vonatkozású vizsgálódásainak középpontjában Heidegger és a kibernetika kapcsolata áll, pontosabban az automatizálás és a számítógépesítés azon előérzete, amely Heidegger késői gondolkodásának irányultságát befolyásolta.8 A jelen dolgozat a brit empirizmus kialakulását veszi szemügyre, legbefolyásosabb egyéniségének, John Locke filozófiájának vizsgálatán keresztül.9 A vizsgálódás kiinduló bázisául a föntebb röviden vázolt filozófiatörténeti irányzat szolgál; ebből a perspektívából a XVICXVIII. századi filozófiatörténeti jelenségeket alapvetően meghatározták a korszakban jelentkező és kiteljesedő kommunikációs változások, jelesül a könyvnyomtatás és a hozzá erőteljesen kapcsolódó szemléletmód elterjedése. Ilyen értelemben az empirizmus és a racionalizmus gondolati iskolái olyan válaszkísérleteknek tekinthetők, amelyek a tipográfia alkalmazása által lehetővé tett újfajta filozófiai kérdésekre adott reflexióként alakultak ki: fölbukkanásuk hátterében a könyvnyomtatás hatásai fedezhetők föl.
Tipografizált ismeretfilozófia: az elme és objektumai Locke ismeretelméletének kulcsa az idea fogalma. Esetünkben bizonyosan nem haszontalan az idea locke-i értelmét összevetni azzal a szereppel, amit Platón elméletében betöltött, különös tekintettel Havelock értelmezésére, amely az idea fogalmának keletkezését az írásbeliség újfajta, kiteljesedő élményvilágával hozta kapcsolatba. A platóni ideatan C a havelocki interpretációban C egy absztrakt, vizuális alapú konceptuális séma alapjain nyugszik, amely alapvetően az írásbeliség által előtérbe helyezett vizuális szemléletű gondolkodásmódra adott lingvisztikai reflexióként jöhetett létre. Amikor ugyanis Platón az igazságosság filozófiája, Lukács Archívum ─ T-Twins, Budapest 1994; uő.: `Wittgenstein as a philosopher of postliteracy@, in K. S. Johannessen ─ T. Nordenstam (eds.): Culture and Value: Philosophy and the Cultural Sciences, ÖLWG, Kirchberg am Wechsel 1995. 8 Vö. Michael Heim: Electric Language: A Philosophical Study of Word Processing, Yale University Press, New Haven 1987, 71─88. o.; uő.: The Metaphysics of Virtual Reality, Oxford University Press, New York─Oxford 1993, 55─72. o. 9 A fogalmi analízisnek ama folyamata, melynek során az empirizmus és a racionalizmus címkéi filozófiatörténeti tekintetben fokozatosan diszkreditálódtak, nem képezik a jelen dolgozat tárgyát, s mivel az empirizmus fogalma nem középponti elemzéseim szempontjából, nem is térek ki rá hosszabban. Ehhez lásd például John W. Yolton: Locke: An Introduction, Basil Blackwell, Oxford─New York 1985, 141 sk. o.; E. J. Lowe: Locke on Human Understanding, Routledge, London 1995, 12 sk. o.
789
vagy a szépség elvont fogalmainak természetére kérdez rá, nem egyszerűen új kérdéseket tesz föl; kérdéseit olyan absztrakt terminusokra tekintettel teszi föl, melyek egyszerűen nem voltak megtalálhatók az írásbeliséget megelőző görög nyelv jellegzetesen narratívCperformatív szintaxisra épülő szótárában. Az írás logikája által kínált szintaxis hozza létre az absztrakt fogalmakat; az írott nyelv alakítja ki azt a benyomást, hogy minden szó, létéből fakadóan, deszignál valamit. Ahhoz pedig, hogy valamely gondolati tartalom absztrakt terminusokba foglaltassék, szükség van absztrakt objektumokra: így keletkeztek a platóni ideák; `ez az attitűd, amelyben a szót olyan reális entitásnak tekintik, amely jelentését úgy tartalmazza, ahogyan a lélek foglalja magába egy személy vagy tárgy spirituális részét, úgy tűnik, hogy a nyelv primitív és mágikus használatából származik és innen emelkedik be a metafizika legfontosabb és legbefolyásosabb rendszereibe. A jelentés, egy szó valódi lényege, ekképpen reális létezésre tesz szert a platóni ideák világában.@10 Havelock értelmezésében az idea fogalmának platóni bevezetése teremti meg azt az ismeretelméleti alapot, amelyről lehetővé válik a költészet hordozta orális tudás és episztemikus beállítódás kritikája és végül elvetése.11 Platón számára az ideák világa magától értődő módon vizuális természetű, s mint ilyen ellentétben áll a szóbeliség világának hangzó orientációjával. `Platón ideái [...] mozdulatlan +objektív* létezők voltak, személytelenek és időn kívüliek. Mint minden tudás végső alapjai, magukban foglalták, hogy az intellektuális tudás olyasmi, mint a látás [...]. A görög idea szó alapvetően egy dolog kinézetét jelenti [...]. Az ideák így burkolt értelemben absztrakt képfélék, míg más dolgok ezek képei vagy +árnyékai*.@12 Ekképpen teremtődik meg a tudás mint látvány koncepciója, melynek hátterében az írásbeliség előidézte objektumCszubjektum hasadás fedezhető föl: az írás távolságot teremt az egyén és saját mentális tartalmai között, azáltal hogy objektiválja őket.13 A külsővé-tétel eme processzusa teremti meg azt az objektív illúziót, hogy az ideák önállóan léteznek, vagyis nem a szellem konstrukciói, nem gondolatok, hanem reális, külső entitások.14 Ekképpen válnak a platóni ideák a megismerés végső céljaivá. Locke ideafogalma a platóninál egyrészről jóval árnyaltabb, másrészről C ahogyan arról később még lesz szó C ismeretelméleti szerepét tekintve határozot-
10 Bronislav Malinowski: `The problem of meaning in primitive languages@, in C.K. Ogden ─ I.A. Richards (eds.): The Meaning of Meaning: A Study of the Influence of Language upon Thought and of the Science of Symbolism, Routledge & Kegan Paul, London 1953 (1923), 308. o. 11 Lásd ehhez Eric A. Havelock: Preface to Plato, i. k. 267. o. és passim. 12 Walter J. Ong: The Presence of the Word: Some Prolegomena for Cultural and Religious History, Yale University Press, New Haven─London 1967, 34 sk. o. 13 Vö. Hajnal István: Technika, művelődés, MTA Történettudományi Intézet, Budapest 1993, 12, 33, 43. o. és passim. 14 Lásd ehhez Eric A. Havelock: Preface to Plato, i. k. 216. o. és 230. o. 1. j.
790
tan különböző. Az idea locke-i fogalmának rekonstrukcióját Michael Ayers tanulmányának nyomdokain haladva végzem el, amely e fogalom locke-i használatának három eltérő aspektusát mutatja be.15 A terminus e három alapvető jelentése az ideákat egyrészről mint (1) mentális képeket, másrészről mint (2) intencionális objektumokat, és végül harmadrészről mint (3) természetes jeleket öleli föl, vagyis mindhárom értelemben mint olyan entitásokat, amelyek valamiképpen az elmében foglalnak helyet. (1) Locke az idea fogalmát többször mint `elmébe írt képet@16 hatarozza meg illetve ilyen értelemben használja, úgy, mintha azok `benünk lévő képek@, `elmebeli rajzok@ volnának,17 hiszen szerinte az elme az idomokat olyan `látható és tartós jelekkel tudja rögzíteni, amelyekben [...] az ideák a gondolkodás számára tökéletesen meghatá
[email protected] Ez legszembetűnőbben a demonstratív tudás fogalmának esetében mutatkozik meg, amelyet a filozófus geometriai kontextusban tárgyal, akképpen, hogy előtérbe helyezi a szemléltetés kérdését és a diagramok vizualitását: `A papírra vetett diagramok az elmében lévő ideák másolatai, és nincsenek kitéve annak a bizonytalanságnak, amit a szavak hordoznak, azáltal, hogy megneveznek. Egy vonalakból rajzolt szög, kör vagy négyzet nyitva áll a szemlélet számára és félreismerhetetlen. [...] És bár a matematikai szemléltetés nem függ az érzékektől, mégis diagramokon keresztül szemlélve hitelessé teszi látásunk evidenciáját, és magához a szemléltetéshez hasonló bizonyossággal látszik felruházni.@19 Ez a diagramatikus perspektíva a geometriai példákon keresztül szemléltetett a priori gondolkodás alapja: `Locke számára a diagramok, legyenek bár valóságosak vagy képzeltek, a geometriai gondolkodás lényegi objektumai.@20 Az ideák ebben az értelemben tehát képek, s ezen belül, egy specifikusabb értelemben olyan képek C jelesül diagramok C, amelyek szorosan kapcsolódnak a könyvnyomtatás technológiájához.21 A diagramok csak akkor teljesíthetik föladatukat, s így csak akkor válhatnak számottevő tényezővé, ha pontosan reprodukálhatók; azonban az identikus sokszorosítás C különösképpen a bonyolultabb ábrák esetében C elképzelhetetlen a tipográfia alkalmazása nélkül: a kézírásos írásbeliség korában, a kézi másolás technikája azt eredményezte, hogy a régi szövegeket `gyakran a szöveget kísérő képek nélkül másolták. Vitruvius Michael Ayers: Locke: Epistemology and Ontology, Routledge, London 1991, I. köt. 1. rész. Vö. pl. John Locke: An Essay concerning Human Understanding, Peter Nidditch (ed.), Clarendon, Oxford 1975, 2.X.5.'. ─ A további Locke-idézetek erre a kiadásra vonatkoznak. 17 Locke, 1975: 2.XXIX.8.'. 18 Locke, 1975: 4.II.10.'. 19 Locke, 1975: 4.III.19.' és 4.XI.6.'. 20 Michael Ayers: Locke: Epistemology and Ontology, i. k., I. köt. 50. o. 21 Vö. pl. Walter J. Ong: Ramus, Method, and the Decay of Dialogue, Harvard University Press, Cambridge/Mass. 1983 (1958), 310. o.; Elizabeth L. Eisenstein: The Printing Press as an Agent of Change, Cambridge University Press, Cambridge/GB 1994 (1979), 589. o. 15 16
791
diagramokra és ábrákra hivatkozik, ám tíz évszázadnyi másolás után ezek eltűntek a szövegekből.@22 Tehát az idea fogalmát a képekhez és diagramokhoz hasonlító locke-i koncepció nem jöhet létre a könyvnyomtatás nélkül: ahhoz, hogy a gondolkodásban egy ilyesfajta, illusztrációkra és diagramokra támaszkodó szemléletmód szignifikáns befolyásra tehessen szert, szükség van ezek pontos sokszorosítására és széles körű elterjedésére. (2) Az idea fogalmának intencionális objektumként történő értelmezése egyrészről Locke tudás-definícióján alapul, amely szerint `minden ember gondolkodása és tudása csak az elméjében létező ideákra vonatkozik@;23 másrészről a másodlagos tulajdonságok meghatározására támaszkodik, jelesül, hogy vannak `olyan tulajdonságok, amelyek a tárgyakban igazság szerint semmi egyebek, mint erők arra, hogy elsődleges tulajdonságaikkal bennünk különböző érzeteket
[email protected] Eme passzusok előképe azonban már az olvasóhoz írott levélben is megjelenik, mikor is Locke úgy fogalmaz, hogy a határozott és a meghatározott idea fogalmán `az elmében lévő bizonyos tárgyat é
[email protected] Vagyis ebben az értelemben az ideák nem mások, mint `intencionális objektumok, melyeket valós tárgyak hoznak létre az elmé
[email protected] A mentális folyamatok intencionalitásának koncepciója szorosan kötődik a hangtalan olvasás fokozatos meghonosodásához. Noha a hangtalan olvasás már a középkorban sem volt teljesen ismeretlen jelenség,27 általánosságban elmondható, hogy csupán a könyvnyomtatás elterjedésével vált mindennapos gyakorlattá. A paleográfiai fejlődés, valamint a betűk rajzolatának egyszerűsödése következtében a sorok könnyebben olvashatóvá váltak, a központozás és a bekezdések struktúrája szisztematikus lett;28 mindez elősegítette az olvasás fokozatos csöndesedését. Ennek filozófiai következményeire Ryle egy hosszabb passzusban hívta föl a figyelmet, melynek vonatkozó részeit most teljességében idézem: `Az elméletalkotás [...] olyan tevékenység, amelyet a legtöbb ember képes csendben végrehajtani, és rendszerint csendben hajt is végre. Az emberek mondatokban tagolják az elméleteket, amelyeket megalkotnak, de ezeket a mondatokat legtöbbször nem mondják ki hangosan. Önmagukban mondják. Vagy gondolataikat diagramokban és képekben juttatják kifejezésre, de nem mindig vetik ezeket papírra. +A lelki szemükkel látják.* Mindennapi gondolkodásunk nagy részét belső monológban vagy hangtalan belső beszédben folytatjuk le, amelyet rendszerint valamilyen vizuális képanyag belső filmvetítése is kísér. Az Elizabeth L. Eisenstein: The Printing Press as an Agent of Change, i. k. 469. o. Locke, 1975: 4.XVII.8.'. 24 Locke, 1975: 2.VIII.10.'. 25 Locke, 1975: `The Epistle to the Reader@ (13. o.) 26 Michael Ayers: Locke: Epistemology and Ontology, i. k. I. köt. 58. o. 27 Vö. Paul Saenger: `Silent reading: Its impact on late medieval script and society@, Viator 13 (1982). 28 Elizabeth L. Eisenstein: The Printing Press as an Agent of Change, i. k. 105. o. 22 23
792
önmagunkkal való csendben lefolytatott beszédnek ezt a fortélyát nem gyorsan, s nem is könnyedén sajátítjuk el; és elsajátításának egyik szükséges feltétele, hogy előzőleg meg kellett tanulnunk értelemesen beszélni fennhangon; és hallanunk és értenünk kellett már más emberek beszédét is. Gondolataink önmagunknak való megtartása bonyolult tevékenység. Csak a középkorban tanultak meg az emberek nem fennhangon olvasni. [...] Mégis sok teoretikus feltételezte, hogy a csend, amelyben legtöbbünk megtanult gondolkodni, a gondolkodás definiáló tulajdonsága.@29 Általánosságban elmondható, hogy a modern filozófia jellemző koncepcióinak megformálódása nem függetleníthető az olvasás elcsöndesedésétől. Amíg az olvasás és, hozzá kapcsolódva, a gondolkodás is hangos tevékenység volt, addig az intern szellemi világ koncepciója nem alakulhatott ki: amíg minden gondolat hangzó formában azonnali, spontán módon artikulálódik, s az elme minden gondolattal C saját és mások gondolataival egyaránt C mint objektivációval szembesül, addig az intencionalitás filozófiai doktrínája nem fogalmazódhat meg, mert hiányoznak azok az élmények és azok a potenciális benső tartalmak, amelyek ezt lehetővé tennék. Ahhoz tehát, hogy Locke az idea fogalmát részben intencionális objektum értelemben használja, szükség van arra, hogy gondolatait mint mentális entitásokat tapasztalja meg. Ez pedig elképzelhetetlen az elme befelé-fordulása nélkül: az introvertált elme, önnön csöndes magányában, benső életet él, olyan benső világot teremt, melyben az otthonos szubjektum saját gondolataival mint mentális tárgyakkal szembesül. Ebben az értelemben `az idea tökéletesen megengedhető teoretikus konstrukció ama megfigyelés alapján, hogy az írott szavak kontempláció, elemzés és kölcsönös összehasonlítás tárgyai. [...] az írott szavak értelmes módon tekinthetők az intencionalitás elkülönült cé
[email protected] Ilyenformán tehát a tipográfia révén kialakuló hangtalan olvasás nem csupán inspirálta Locke mentalizmusának kibontakozását, hanem ennek előfeltételeit teremtette meg. (3) Az ideáknak természetes jelek értelmében vett fölfogása többek között a következő locke-i passzusra támaszkodik: `Mivel azon dolgok közül, amelyeket az elme szemlél C önmagát kivéve C, egyetlen sincs jelen az értelem számára, szükségszerű, hogy valami más, mint a szemlélt dolog jele vagy reprezentációja jelen legyen számára: és ezek az ideák.@31 Ebben az értelemben az idea olyan lenyomat, amely valamely érzékszerven C és elsősorban a szemen C keresztül kerül a tudatba, olyanformán, ahogyan a nyomdagép bélyegez karaktereket a fehér lapra. Ilyen ideáknak leginkább a külső érzékelés egyszerű ideái tekinthetők, amelyek olyképpen képviselik a külső objektumokat az elmében, amiképpen az írottnyomtatott szavak reprezentálják a beszédben elhangzó szavakat a papíron. Gilbert Ryle: A szellem fogalma, Gondolat, Budapest 1974, 34 sk. o. Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája, i. k. 110. o. 31 Locke, 1975: 4.XXI.4 '. 29 30
793
Ez, az írás által gerjesztett szemléletmód Locke reprezentációs elméletének inspiratív tényezője: `nyilvánvaló [...], hogy az írott nyelvben a szavak éppenséggel képviselnek valamit: tudniillik mondott szavakat; s ami még érdekesebb, más szavakat az írott nyelven belü
[email protected] Vagyis az írásbeliség élménye nem csupán a reprezentációs elmélethez szolgáltat alapot, hanem Locke asszociativizmusát is bizonyosan inspirálta: a papíron olvasott szavak C sokkal inkább mint a beszédben elhangzó, vagy hangosan olvasott társaik C asszociációkat, képzettársításokat eredményeznek. A nyomtatott oldalon a szavak egymásrakövetkezése és általában az olvasás folyamata az `ideák vonulásá@-nak képzetét idézik elő,33 megalapozva az asszociáció locke-i elméletét. Mindent összevetve Locke ideafogalma leginkább abban különbözik a platóni értelmezéstől, hogy míg Platónnál az ideák külső, objektív létezők, Locke esetében viszont bensővé válnak, az elmébe kerülnek, elsÅdleges meghatározottságuk és funkciójuk immár nem ontológiai-metafizikai, hanem kognitív-ismeretelméleti. Locke az idea fogalmát olyan értelemben határozza meg, mint a gondolkodás olyan tárgyát, amely az elmében helyezkedik el, vagyis a platóni ideák reális létezésével ellentétben a locke-i ideák nem reális, hanem csak gondolati, tudati szinten létezők, az elme eszközei a gondolkodáshoz, vagyis jóval interiorizáltabbak. Az ideák ilyetén interiorizálódása egyrészről a könyvnyomtatás által elmélyített írásbeliség, másrészről a fokozatosan elcsöndesülő olvasás következménye. Ezek hatására az idea fogalmának platóni értelme megváltozott: míg Platónnál az ideák a megismerés végső, objektív céljai, Locke-nál viszont a megismerés privát eszközei. Ennek ismeretelméleti következményei leginkább a gondolkodás struktúrájáról alkotott nézetek és a nyelvfilozófia területén, valamint a filozófiai individualizmus kialakulásának tekintetében mérhetők le. Locke ideafogalmának két fundamentális alesete C jelesül a külső tapasztalatból illetve a reflexióból, vagyis benső tapasztalatból származó ideák C közül ez utóbbi tekintetében elmondható, hogy jellegzetességeit tekintve szorosan kötődik az írásbeliség élményvilágához. A filozófus reflexió-fogalma `az elmének a saját műveleteitől és azok módjáról szerzett benyomását, és az e műveletekről az értelemben keletkező ideákat@ jelenti.34 Locke-nak nyilvánvalóan igaza van, amikor az introspekció folyamatának nehézségeiről értekezik: `az értelem, akár a szem, miközben mindent megmutat és minden más dolgot észlel, nem észleli önmagát; bizonyos mesterkedést és vesződséget igényel, hogy távolságot teremtsünk, és önmaga tárgyává tegyü
[email protected] A belső folyamatok észlelése nem képzelhető el az objektum és a szubjektum közötti hasadás nélkül: a benső tartalmak csak akkor válhatnak reflexió tárgyává, ha az írás segítségével előbb külsővé, vagy ekként Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája, uo. Locke, 1975: 2.XIV.2 '. ─ 12 '. 34 Locke, 1975: 2.I.4 '. 35 Locke, 1975: 1.I.1 '. 32 33
794
szemlélhetővé váltak, és értelemszerűen csak ebben az esetben teremtődik meg az objektum-szubjektum közötti határvonal átlépésének, vagyis a megismerés megismerésének lehetősége. Noha már Platónnál jelentkeznek olyan törekvések, amelyek a kognitív folyamatok föltárására irányulnak,36 az igazán elmélyült filozófiai önreflexió lehetősége csak az olvasás elhalkulása után teremtődik meg, a benső világ kialakulásával párhuzamosan. Az önreflexió esetében a hangtalan olvasással azonos fontossága van a nemzeti nyelvű könyvnyomtatásnak s így a nemzeti nyelvek elterjedésének a tudományos és filozófiai prózában. Amíg az értekező próza és általában a tudós közösség nyelve a latin volt, addig az introspektív nyelvhasználatot a tanult nyelv korlátai akadályozták. A nemzeti nyelv használata az autonóm gondolkodás, a fogalmi tisztaság elősegítője és az elmélyült önreflexió lehetőségének megteremtője. Az anyanyelv könnyebbé és természetesebbé teszi a belső folyamatok föltárását: a benső tapasztalat megfogalmazása nehézkes, sőt szinte lehetetlen egy olyan nyelven, amely távol áll a mindennapos nyelvi interakció közegétől. A latin, mint a tudományos kommunikáció ezoterikus nyelve, egyszerűen nem volt alkalmas a belső folyamatok adekvát megfogalmazására. Ehhez egy reflektálatlanul elsajátított, vagy legalábbis egy a mindennapi élethez közelebb álló nyelvre volt szükség, olyanra, amely a tipográfia által elősegített és fokozottabb nyelvi tudatosság révén a mélyebb filozófiai gondolatok kifejtésére is alkalmassá vált. Ennek következtében a megismerő elme önreflexiója a megelőző filozófiai gondolkodáshoz viszonyítva önállósult, saját gondolkodássá lett, így téve lehetővé a benső folyamatok adekvát megfogalmazását és Locke reflexió-elméletét is. Locke ismeretelmélete jellemzően korpuszkuláris, azaz a filozófus szemléletmódját a részekre-bontás stratégiája határozza meg: problémáit részekre bontja, vizsgálódásainak tárgyai jól elkülöníthető elemekből tevődnek össze, a világot C külső és belső világát egyaránt C mint apró részecskék konglomerátumát mutatja be.37 Ez a szemlélet, amit Ayers `mechanisztikus korpuszkularizmus@-nak nevez,38 nem volt idegen a kortárs gondolkodástól, sőt általánosnak volt mondható. Noha Locke korpuszkularizmusa közvetlenül elsősorban Robert Boyle elméletére nyúlik vissza, a részekből összetevődő világ koncepciója már a XVI. századi ismeretfilozófiáknak is részét képezte. Ong mutatott rá, hogy Ramus írásainak beállítódása már mélységében hordozza a korpuszkularitás jellegzetességeit: `Ramus hozta szokásba azt a szemléletet, mely szerint minden, legyen az mentális vagy fizikai, kicsiny korpuszkuláris egységekből vagy +egyszerűkből* áll össze. Sohasem látszik eme szokásnak tudatában lenni, mégis C tudat alatt, ám kitartóan és teljességében Vö. Eric A. Havelock: Preface to Plato, XIII. fejezet. Locke korpuszkuláris szemléletmódjáról lásd John W. Yolton: Locke: An Introduction, Basil Blackwell, Oxford─New York 1985, 110 sk. o. 38 Michael Ayers: Locke: Epistemology and Ontology, i. k. I. 13. o.; lásd még II. 65 skk. o. és 146─150. o. 36 37
795
C ez uralja egész gondolkodását. Ramus ekképpen úgy szemlél minden szellemi tevékenységet, mint számos ilyen elem egyfajta térbeli nyalábbá történő összekapcsolódását, vagy ezen korpuszkuláris egységekből álló nyalábok széttöredezését.@39 Hasonló jellegzetességek figyelhetők meg Locke-nál: az elme `összeilleszti az érzékelésből és a reflexióból nyert egyszerű ideákat és azokat összetettekké egyesíti. Az összetevésnek tekinthető a megnövelés is; ebben az összetevés nem jelenik meg annyira, mint az összetettekben, ez mégis számos idea összeillesztése.@40 Vagy máshol: `Mivel minden kevert módusz számos különálló egyszerű ideából áll, ésszerű azt vizsgálni, honnan van az egysége; és hogy ilyen sokféleség hogyan alkot egyetlen ideát, amikor az a kombináció nem mindig létezik együtt a természetben. Erre azt válaszolom, világos, hogy egységét az elme tevékenységétől nyeri, amely azt a számos egyszerű ideát egyesíti, és komplexként szemléli.@41 Locke azonban nem csupán az elme műveleteit tekinti korpuszkulárisnak, hanem ilyen értelemben mutatja be a fehér szín látását is: `Mert feltételezve, hogy a fehérségnek nevezett érzetet vagy ideát egy bizonyos mennyiségű gömb kelti bennünk, amelyek [...] a szem retinájába ütköznek [...]; ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy minél inkább úgy vannak elrendezve valamely test felületi részei, hogy minél nagyobb mennyiségű fénygömböt tükrözzenek vissza [...] annál fehérebbnek tetszik majd [...] a test.@42 Ez a korpuszkuláris szemléletmód jellegzetes tipografikus képződmény: egyszerű ideáinkból úgy keletkeznek a bonyolult, összetett ideák, ahogyan a nyomdagép egyedi betűkből állítja össze a hosszabb szavakat: `Még az sem lenne túlságosan különös, ha ezt a kevés egyszerű ideát elegendőnek találnánk arra, hogy kielégítse a leggyorsabb gondolatot, vagy a legnagyobb befogadóképességet; és hogy ellássa nyersanyaggal az emberiség változatos tudását és még változatosabb elképzeléseit és véleményeit C ha azt vesszük, hogy hány szó alakítható a huszonnégy betű különféle összetételéből; vagy ha egy lépéssel továbbmenve csupán megfontoljuk a fentebb említett ideáknak csak egyikével, a számmal kialakítható összetételek sokféleségét, amelynek raktára kimeríthetetlen és valóban végtelen; és milyen nagy és hatalmas területet nyit meg a matematikusoknak csupán a kiterjedés!?@43 Mindezen túl az elemekből-építkezés módszere, vagy pusztán a részekre bontás stratégiája akár önmagában is igen erőteljesen kötődik a nyomtatáshoz: a nyomtatott oldalon a szavak egymástól különálló betűkből tevődnek össze egységgé, a mondatok hasonlóképpen önálló szavakból válnak mondatokká. Ez a szemléletmód a könyvnyomtatás teremtette tipografizált episztemológia alapjául szolgál. Walter J. Ong: Ramus, Method, and the Decay of Dialogue, i. k., 203. o. Locke, 1975: 2.XI.6 '. 41 Locke, 1975: 2.XXII.4 '. 42 Locke, 1975: 4.II.11 '. 43 Locke, 1975: 2.VII.10 '. 39 40
796
Locke filozófiai individualizmusának gyökerei A filozófiai individualizmus fogalmán a modern filozófiai gondolkodásnak azt a Descartes-tal és Locke-kal előtérbe került attitűdjét értem, amely a filozófiai vizsgálódások legalapvetőbb kiindulási pontjává a személyes ént, s ennek tudatát tette. A modern filozófia e dogmája C amely belső világot és benne otthonos szubjektumot tételez C szolgáltatta az alapot az individuum modern fogalmának kialakulásához, azaz a megismerő, önállóan gondolkodó, egyéni preferenciákkal és intenciókkal rendelkező autonóm, önálló személy általános koncepciójához. Eme szemléletmód különösképpen jellemző Locke gondolkodására, hiszen egyik legavatottabb kutatója szerint `filozófiai, politikai, nevelési, morális és vallási hiteinek középpontjában a személy á
[email protected] Az individuum középpontba helyezésének stratégiája áthatja a filozófus munkáit: mindenkor a gondolkodó, a morális, a politikai személy áll elméleteinek középpontjában. Különösen igaz ez az Essay rendszerére, mely teljes egészében a privát én talajára épül.45 Az az igény, amit Locke az olvasóhoz írott levél oldalain fogalmaz meg, jelesül, hogy írásait olvasói `maguktól ítéljék@ meg, jelzi ezt a beállítódást.46 Ekképpen a filozófus explicit módon fölállítja az autonóm gondolkodás követelményét: az embereknek maguknak kell gondolkodniuk és ítélniük. Az önálló gondolkodásra és ítéletalkotásra való fölszólítás megköveteli, hogy adottak legyenek az autonóm szellemi tevékenység föltételei, vagyis viszonylag nyílt tere kell legyen a kutatásnak, a szükséges információk megszerzésének, tehát az információt tartalmazó könyvek jó elérhetőségének. A gondolkodás biztonságához persze szükséges korábbi gondolatokkal is szembesülni, s ez végső soron megintcsak könyveken keresztül lehetséges. Összefoglalva: az autonóm gondolkodás igénye nem képzelhető el a kézírásos írásbeliség körülményei közepette, hisz ennek föltételei, a sokszorosítás megfelelő technológiája híján, nem adottak. Ekképpen az önállóan gondolkodó egyén ideálja nem kerülhet a filozófiai érdeklődés homlokterébe, vagyis elképzelhetetlen a filozófiai individualizmusnak, mint jelentős filozófiai tényezőnek a kibontakozása. A nyomtatott könyvek elterjedésén túl a filozófiai individualizmus kialakulásának hátterében egy másik, kevésbé társadalmi jellegű változás, nevezetesen a már korábban is tárgyalt hangtalan olvasás fokozatos térhódítása áll. A középkori szövegmanipuláció jellegzetesen hangos tevékenység volt; ahogy a téma első kutatója, Balogh József fogalmaz: `Az ókori könyv olvasását módfelett megnehezítette a sorok tagolatlansága, az a körülmény, hogy a szavak nem voltak egymástól
John W. Yolton: Locke: An Introduction, i. k. 14. o. Lásd ehhez Rosalie Colie: `John Locke and the publication of the private@, Philological Quarterly 45 (1966). 46 Locke, 1975: `The Epistle to the Reader@ (7.o.). 44 45
797
elválasztva s hogy az interpunkció is felettébb lassan fejlődött.@47 Ezek a régi szövegek tehát olyan egybefüggő betűfüzért alkottak, amelynek megértő olvasása elképzelhetetlen volt a sorok hangos kibetűzése, fennhangon történő kiolvasása nélkül. Ahogy az olvasás történetének egy későbbi kutatója, Frederick G. Kenyon megjegyzi: `Az olvasót segítő eszközök illetve a megkönnyítő utalások hiánya a régi könyvekben meglehetősen figyelemre méltó. A szóközözés gyakorlatilag ismeretlen, kivéve azon ritka eseteket, amikor egy idézőjelet vagy egy pontot használtak az elválasztás jelölésére ott, ahol a félreértés lehetősége fönnállt. A központozás gyakran teljesen hiányzik és sohasem igazán szisztematikus.@48 Az a tény, hogy az olvasás a korai évszázadokban hangos tevékenységnek számított, az írásbeliség fölemelkedő világát erőteljesen a szóbeliség hanyatló tradíciójához kötötte. Ez pedig meggátolta, hogy az írásbeliség kognitív következményei a maguk teljességében kibontakozhassanak; erre egészen a könyvnyomtatás elterjedéséig kellett várni, amikor a néma olvasás általánosan elterjedt gyakorlattá lett. Noha az olvasás egészen a XVIII. század második feléig C egyre csökkenő mértékben ugyan C mindvégig hangos maradt,49 a tudós közösségen belül már a XIII. századtól elhalkult.50 Ennek intellektuális következményei először Descartes és Locke gondolkodásában jelentek meg, majd végül Berkeley filozófiájában teljesedtek ki. Ong helyesen mutat rá az olvasás elcsöndesedésének fontosságára, amikor úgy fogalmaz, hogy `amíg az olvasás alapvetően recitáció maradt [...], ahogyan erőteljesen az maradt a középkorban, izoláló hatása minimális volt. Amikor az olvasás elcsöndesült, a könyvnyomtatás korára úgy tűnik szélesebb körben, mint azt megelőzően, önmagába fordította az individuumot, s kivezette a közösségből@51 Ez olyan filozófiai diszciplínák kialakulását alapozta meg, amely korábban, az elme magánya híján elképzelhetetlen volt. A hangtalan olvasás következtében a gondolkodás befelé fordul, a tudat önmaga tárgyává válik, az introspekció, a saját elme megfigyelése a filozófia középponti témájává lesz. A gondolatok mentális tárgyakként jelennek meg a `lelki szemek@ előtt, kialakul a benső, szubjektív világ képzete, melyet széles törésvonal választ el a külső, objektív 47 Balogh József: `Voces Paginarum@ ─ Adalékok a hangos olvasás és írás történetéhez, Franklin Társulat, Budapest 1921, 25. o. 48 Frederick G. Kenyon: Books and Readers in Ancient Greece and Rome, Clarendon, Oxford 1951 (1932), 67. o. 49 Vö. Keith Thomas: `The meaning literacy in early modern England@, in Gerd Baumann (ed.): The Written Word: Literacy in Transition, Clarendon, Oxford 1986, 107. o.; Roger Chartier: The Cultural Uses of Print in Early Modern France, Princeton University Press, Princeton 1987, 223 sk. o. és 228 skk. o. 50 Vö. Paul Saenger: `Silent reading: Its impact on late medieval script and society@, i. k., 383 skk. o. 51 Walter J. Ong: The Presence of the Word: Some Prolegomena for Cultural and Religious History, Yale University Press, New Haven─London 1967, 272. o.
798
világtól: az individuum saját ideáinak világában otthonos, ám azon kívül bizonytalan és könnyen megtéved. Ahogyan a szubjektum mind otthonosabbá válik saját benső, privát világában, s egyre jobban megbízik önnön mentális tapasztalataiban, úgy kezd el kételkedni a külső világ létezésében, hajlamos kizárólag saját elméjét és annak ideáit tekinteni valóságos létezőknek, s ezzel párhuzamosan megérinti a szolipszizmus lehetősége is. Mindezek a filozófiai individualizmus szerteágazó filozófiai koncepciójának jellegzetes vonásai: az elme magányának, önállóságának és függetlenségének teóriája tehát, mely évszázadokon keresztül uralta a filozófia legbefolyásosabb rendszereit, arra a tapasztalatra alapozódik, mely a csöndes olvasás teremtette élményvilág keretein belül bontakozott ki. Locke filozófiájának legáltalánosabb jellegzetességei természetesen ugyanebbe a filozófiatörténeti vonulatba tartoznak. Vizsgálódásainak kiindulópontjául a filozófus a magányos elme képességeinek vizsgálatát jelöli meg: `azt gondoltam, hogy az emberi elme által felvállalt ama számos vizsgálódás kielégítése felé tett első lépés, hogy felmérjük saját értelmünket, megvizsgáljuk saját erőinket, és átlássuk, mire alkalmasak. Amíg ezt meg nem tesszük, addig a rossz végén kezdjük.@52 Locke számára elképzelhetetlen, hogy mélyebb filozófiai vizsgálódásokat folytassunk addig, amíg saját elménket nem térképeztük föl. Ez a föladat, melyet Locke maga elé tűz, vagyis hogy saját elméjét elszigetelten, csupán önmagában vizsgálja meg, a tipográfia által elmélyített írásbeliség és a hangtalan olvasás következményeként jellemezhető. Amíg az olvasás alapvetően közösségi keretek között és mindig hangosan zajlott, addig a kommunalitás tapasztalata határozta meg az intellektuális tevékenység határait: a tudás és a gondolatok mindig közösségi tulajdont képeztek. Individuális gondolatokról mindaddig nem lehet beszélni, amíg azok nem tarthatók meg az elmén belül, tehát amíg a gondolkodás az olvasással párhuzamosan el nem halkul. Így teremtődik meg a privát ideákon nyugvó benső tapasztalat képzete. Az olvasás elcsöndesedése és a tipográfia együttes hatásainak következtében az írásbeliség kognitív következményei kiteljesedtek, határozottan elkülönítve az írásbeliséget a kézírásos írásbeliség szóbeliségétől. Eme változás következményeit Ong ekképpen foglalja össze: `Az írás és a nyomtatás megteremtette az izolált gondolkodót, a könyvvel felszerelt embert, és leértékelte a személyes kötődések értékét, amelyet az orális kultúrák mint a kommunikáció mátrixát és mint a társadalmi egység alapelvét helyezték előtérbe. [...] A rögzítés megnövelte az individualitásnak mint a közösségi tulajdon ellen és az egyéni jogok felé irányuló értelmét. [...] Először az írással, majd sokkal inkább a nyomtatással ébredt az individuum olyan fokú öntudatra, amely a túlkommunalizált törzsi ember számára elképzelhetetlen volt. Írásbeliség nélkül a problémákat olyan terminusokban probálják megoldani, amelyben az fejeződik ki, hogy valaki valamit tesz vagy mond C a törzsi tradíción belül, személyes 52
Locke, 1975: 1.I.7.'.
799
elemzés nélkül. [...] Először az írásbeliséggel találja az individuum lehetségesnek, hogy saját erejéből és saját elméjén belül átgondoljon egy szituációt.@53 A filozófiai individualizmus szemléletmódjának énközpontúsága, privatizáló jellege a frissen kiteljesedett benső világhoz idomítja az egyén tapasztalatait, s végeredményben az egyénből eredeztet mindent, általában tagadva a külső körülmények jelentőségét. A privátnyelv-problematika kezdetei A privát nyelv lehetőségének illetve lehetetlenségének kérdése filozófiailag releváns tekintetben először a XVII. század filozófiájában jelent meg, s Locke esetében különösen érdekes szerepet játszott. A filozófus számos bekezdésben igen közelről érinti a kérdést, s bár explicite nem tárgyalja, a privát nyelv lehetségességének föltételezése meghúzódik ismeret- és nyelvfilozófiai vizsgálódásainak hátterében. Locke szerint egy privát nyelv természetesen lehetséges, hisz szavaink `puszta ideákat jelentenek@,54 ideáink azonban privát érzetek és benyomások révén jönnek létre, s különösen igaz ez a reflexió és a másodlagos tulajdonságok ideáira.55 A filozófus szerint gondolkodás és nyelv élesen kettéválik,56 s az ideák alkotják a gondolkodás tulajdonképpeni szféráját, amely mindenképpen elsődleges a nyelvvel szemben, hiszen `ideáinkban rejlik mindaz, ami tudásunk helyességét, beszédünk megfelelő voltát és érthetőségét
[email protected] A szavak ugyanazt az ideát jelölik, ám ez az idea mindenkinél különböző: ideáink privátak, s mivel szavaink ezen ideák jelei, nyelvében végső soron mindenki egyedül van. Locke sajátos névreláció-elmélete, mely szerint a szavak az ideák nevei, szorosan kapcsolódik az ideák intencionális jellegéhez: a nevek a benső világ mentális objektumainak jelei, vagyis végeredményben könnyen lehetnek privátok, hiszen szavaink eredendően `belső fogalmak jelei@, melyek az `elmében lévő ideákhoz tartozó jegyek@-ként alkalmazhatók, funkciójuk szerint azért, hogy `az emberi elmék gondolatai kicserélő
[email protected] A privát nyelv lehetségességének koncepciója számos olyan előfeltételt kíván, melyek kialakulása elképzelhetetlen egyrészről elmélyült írásbeliség, másrészről néma olvasás nélkül. Az elsődleges szóbeliség C vagyis az alfabetikus írástól
53 Walter J. Ong: The Presence of the Word: Some Prolegomena for Cultural and Religious History, i. k., 54 és 134 sk. o. 54 Locke, 1975: 2.XXV.8 '. 55 Ez utóbbi átfogó tárgyalását lásd Michael Ayers: Locke: Epistemology and Ontology, i. k., I. 207─217. o. 56 Uo. I. 68. o. 57 Locke, 1975: 2.XXXII.8 '. 58 Locke, 1975: 3.I.2. '.
800
mentes környezet C körülményei között nyilvánvalóan nem alakulhat ki a privát nyelv lehetőségének képzete. Ilyen közegben ugyanis nem csupán a tudás számít közösséginek, hanem a nyelv is: a nyelv gyakorlása sohasem képes elszakadni a közösségtől, mindig `szituációs kontextusban@ bontakozik ki,59 vagyis az elme magánya semmilyen filozófiailag releváns értelemben nem jöhet létre. A kézírásos írásbeliség körülményei jelentős mértékben nem változtatják meg ezt a közeget, amennyiben ilyen viszonyok közepette a hangos olvasás, a szövegek ritkasága és nehéz hozzáférhetősége miatt a kulturális környezet jellemzően orális marad, a hangzó szó megőrzi korábbi jelentőségét, s relatíve kis teret enged át az írásbeliségnek. A könyvnyomtatás kora azonban jelentős változásokat hoz: a könyvek elterjedésével az írásbeliség fokozatosan áthatja a társadalmat, s befolyást gyakorol az egyének gondolkodására is, azaz elmélyíti a kézírásos kultúra felületes írásbeliségének kognitív hatásait. Ryle megfogalmazásában láttuk, hogy a gondolkodás befelé-fordulása, a gondolatok önmagunknak való megtartása az olvasás elcsendesülésével szoros összhangban jelentkezett. Amíg az olvasás és hozzá kapcsolódva a gondolkodás is hangos tevékenység volt, addig a benső intencionális tartalmak képzete nem alakulhatott ki: a gondolkodás elképzelhetetlen volt a gondolatok azonnali publikációja nélkül. Ám ahogyan a csöndes olvasás és gondolkodás eredményeképpen megjelent a benső mentális világ élménye, úgy formálódott meg a privát nyelv lehetségességének koncepciója. Az önmagába-forduló individuum számára a privát nyelv elképzelhetőnek tűnik: gondolatait önmaga alkotja önmaga számára, benső világában a mindennapi nyelv segítsége nélkül is képes tájékozódni: `az írásbeliség kultúrájában a mentalizmus korántsem illúziók tárháza, hanem éppenséggel az író/olvasó írott szöveghez fűződő viszonyának természetes leírá
[email protected] Locke számára valójában nem kérdés a privát nyelv lehetősége; magától értődőnek tartja, hogy ez lehetséges: `minden embernek sérthetetlen a szabadsága, hogy olyan ideákat jelöljön a szavakkal, amilyeneket jónak lá
[email protected] Ám azzal maga is tisztában van, hogy egy ilyen privát nyelv a kommunikáció sikerességének rovására menne, hiszen az emberek `feltételezik, hogy szavaik más, velük érintkező emberek elméjében lévő ideáknak is jelei. Különben hiába beszélnének; nem lehetne őket megérteni, ha azokat a hangokat, amelyeket valamely ideára alkalmaznak, a hallgató más ideára alkalmazná; ez annyi lenne, mintha két nyelven beszélnének.@62 Azt azonban sohasem vonja kétségbe, hogy a nyelv alapvetően privát produktum: a gondolat ellenjegye, amely az ideákat csupán Vö. Bronislaw Malinowski: `The problem of meaning in primitive languages@, i. k. 306 sk. o. Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája, i. k., 101. o. 61 Locke, 1975: 3.II.8 '. 62 Locke, 1975: 3.II.4 '. 59 60
801
közvetíti, ám nem alkotja. Ilyenformán könnyen megtörténhet, hogy csupán az ideák neveinek egyszerű permutációjával privát nyelv jöjjön létre, amelyet semmilyen társadalmi függőség nem determinál, lévén az önmagába-zárt, gondolkodó elme autonóm produktuma. Locke szerint ugyanis elképzelhető, hogy két ember két teljesen különböző ideát jelezzen mondjuk a `kék@ szóval, vagyis hogy e szó különböző dolgokat jelentsen a két embernek, azaz hogy a szó privát használata különbözzék annak mindennapi alkalmazásától.63 Locke számára ugyanis egy szó helyes használatának valódi kritériuma csupán az, hogy valódi ideákat jelöl-e, mert `bármi legyen is a következménye annak, hogy valaki a szavakat akár általános értelmüktől eltérően, akár attól a személyes sajátos értelemtől különbözően használja, amely a megszólított személyben él, annyi bizonyos, hogy szavainak jelentése használatuk során saját ideáira szorítkozik, és azok nem válhatnak jeleivé semmi má
[email protected] Perspektívánkból igen figyelemreméltó Wittgenstein egyik megjegyzése, melyben a következő példát hozza föl: `Ha (gondolatban) elhatároznám, hogy a +vörös* helyett +abrakadabrát* mondok, hogyan mutatkozna meg, hogy az +abrakadabra* áll a +vörös* helyén? Milyen módon határozható meg egy szó pozíciója? Feltételezve, hogy nyelvem összes szavát egyszerre kicserélném más szavakra, honnan tudnám én, hogy melyik szó melyik másik helyén áll? Létez-nek-e ebben az esetben olyan ideák [Vorstellungen], amelyek megmaradnak, és szilárdan megtartják a szavak pozícióit? Mintha minden ideához egy horog lenne erősítve, amelyre egy szót függesztek, amely a pozíciót jelezné? Ezt nem tudom elhinni. Nem gondolhatok arra, hogy az ideák olyan hellyel bírnak az értelmezés folyamatában, amely különbözik a szavakétól.@65 Ebben a passzusban Wittgenstein éppen azt cáfolja, amit Locke explicite több helyen is lehetségesnek ítél, azazhogy ideáinkat `hatalmunkban áll olyan névvel nevezni, amilyennel
[email protected] Nyilvánvaló azonban, hogy Wittgenstein itt csupán az élő, hangzó nyelv jellegzetességeit veszi tekintetbe, s nem számol azzal, hogy a szavak ilyetén fölcserélése írásos közegben C noha természetesen igen nehézkes C korántsem lehetetlen. Nyíri Kristóf meggyőzően bizonyította, hogy Wittgenstein privátnyelvargumentuma implicite mindvégig posztulálja, hogy a nyelv par excellence szóbeli körülmények között bontakozik ki, s ekképpen a kifejlett írásbeliség körülményei között hamis.67 Wittgenstein érvelésének hátterében Nyíri a másodlagos szóbeliség kommunikációs környezetének hatásait véli felfedezni, amely elhomályosította az
Locke, 1975: 2.XXXII.16 '. Locke, 1975: 3.II.8 '. 65 MS 109, 45 sk. o. (A jelöléshez lásd Georg Henrik von Wright: `The Wittgenstein Papers@, in Wittgenstein, Basil Blackwell, Oxford 1982.) 66 Locke, 1975: 2. XXXII. 26. '. 67 Lásd ehhez Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája, i. k., 100─116. o.; `Wittgenstein as a philosopher of Post-Literacy@ i. k. 63 64
802
elmélyült írásbeliség élményét.68 Azonban ez az élmény Locke számára nagyon is eleven volt: az írásbeliség tapasztalata kínálja azt a föltételezést, hogy a szavak csupán megjelölnek, s így helyettesíthetők más szavakkal; a hangtalan olvasás és gondolkodás következtében kialakul az a képzet, hogy a gondolkodás radikálisan különbözik a nyelvtől, hiszen korábban úgy a nyelv, ahogyan a gondolkodás és az olvasás is, hangzó formában bontakozott ki, s ez mindhárom tekintetben azonos tapasztalatokat jelentett. A gondolkodás ily módon nem vált el a beszélt nyelvtől, vagyis privát módon nem bonyolódhatott. Az írásbeliség elmélyülésével és az olvasás elcsöndesedésével a gondolkodás látszólag és érzékelhetően elvált a nyelv szférájától, s ennek tapasztalata alakította ki a privát gondolatok nyelvének, egy privát nyelv lehetőségének eszméjét. SUMMARY Locke and the Typography of Ideas In the recent historiography of a philosophy, one can catch glimpse of a specific line of investigation, which tires to chart the impact of the dominant technology of communication on philosophy. The thesis to be put forward in my paper is that the genesis and the direction of Locke's philosophy, and thus the British empiricism, is not independent of the emergence of typography, of book printing, and of its side effects. Now in order to render this thesis plausible C to show natural it is to view
Locke's epistemology from the perspective of the orality/literacy chasm C I shall develop my argument in three stages. First I will show that the concept of idea in Locke's Essay has an intrinsic connection with the influence of the printing press; secondly, I will outline the doctrine of philosophical individualism, with special regard to Locke, and its relation to typography; the third stage deals with the roots of the private language problem.
A másodlagos szóbeliség fogalmát Walter J. Ong alkotta meg, mely terminus a hangzó szónak az elektronikus média által előtérbe helyezett újfajta jelentőségére referál. Vö. Walter J. Ong: Rhetoric, Romance, and Technology: Studies in the Interaction of Expression and Culture, Cornell University Press, Ithaca 1971, 284─303. o. 803 68
