ELEK GYÖRGY ÜLLŐ, ÜLLŐLAPOS ÉS BEREK Tájtörténeti áttekintés
Ha valaki a Nagykunság északi területének régi vagy újabb térképeit, esetleg a vidékről készült műholdfelvételeket böngészi, azonnal a szemébe ötlik az a hatalmas, ma már kiszáradt folyómeder, amely Karcag város Kunmadarassal szomszédos észak-északnyugati határán található.1 A ma is elterpeszkedő völgynek ható, markánsan kirajzolódó medermaradvány, több kilométer hosszan végigkövethető, és igen nagy területet ölel körbe. A délkeleti felén, a meder belső (v. jobb) partján található Berekfürdő község, északnyugat felé eső nagyobb része pedig Kunmadaras község határához tartozik. A hatalmas meder Berekfürdőhöz ill. Karcaghoz tartozó része ma már teljes hosszában száraz, bár több ezer éve még a Tisza vize folyt benne egészen addig, amíg a folyó valahol a mai Kunmadaras település táján, át nem mosta a partot és le nem fűzte a hatalmas kanyart. Amíg élő meder volt, jelentősen alakított a környezetén, bizonyára áradásainak hordaléka töltötte fel nemcsak Berekét, de a karcagi határ szomszédos, évszázadok óta szántóföldi műveléssel élt területeit, Ködszállás és Orgondaszentmiklós határrészeket is. Az Üllőnek nevezett medert talán már akkor csekély vízutánpótlás éltette, holtág volt, amikor a bronzkor2 valamelyik, Kárpát-medencei népe megépítette a partján a Szentmiklósi és a Pincés halmokat, de a víz közelsége, a víznyerési és halászati lehetőség miatt, a későbbi időkben is előszeretettel telepedtek ide az emberek.3 Györffy György kutatásai egyértelműen tisztázták, hogy a Közép-Tiszavidéknek ezt a részét, („a heves-szolnoki Tiszamelléket") a honfoglalással egyidejűleg, illetve közvetlenül azután birtokba vették a magyarok, sőt a fejedelmi család tagjainak szállásai terültek itt el, hiszen Györffy György véleménye szerint — az Üllő vagy Üllőlaposa, Pusztataskony, A dolgozat vázlatként, Üllőlapos címen megjelent a 2005. évi Karcagi Kalendáriumban. In: Karcagi Kalendárium, 2005. Szerk.: Daróczi Erzsébet. Karcag, 2005. 66-71. p. Selmeczi László véleménye szerint a Szentmiklósi halmot a bronzkorban emelték. In: Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról. Debrecen, 1992. MADARAS László: VII-VIII. századi avar temetőrészlet Berekfürdőről. In: Tisicum. A JászNagykun-Szolnok megyei múzeumok évkönyve XII. köt. 2001. 173-195. p.
25
illetve a Tiszapüspökiben fennmaradt Décse földrajzi nevek Árpád egyik fiának, unokájának, illetve dédunokájának, az egykori szállásbirtokosoknak a neveit őrzik.4 Az Árpád-korban ezen szállások nyomdokain alakulhattak ki azok a falvak, amelyeket a tatárjárás pusztított el.5 Az 1240-es évtized közepén a Magyarországra érkező kunok népesítették be a vidéket. Úgyszintén Györffy Györgytől tudjuk, hogy a Nagykunságban az Olas (olas v. ulas jelentése=egyesítés) nemzetség telepedett meg.6 Az alföldi honfoglalásuk után még néhány évtizedig nomád állattenyésztő kunok hamar megtelepedtek itt, s használták ki a szomszédos Hortobágy legelőit, valamint a tóvá változott folyómeder (holtág) víznyerési, halászati előnyeit. Szállásaik körbevették az Üllőt, s ezekből alakultak ki a 14. század folyamán az észak-nagykunsági falvak. Az elfoglalt (megszállt) terület szűkössége és előnytelen természeti adottságai miatt, a nomadizálás folytatása tarthatatlan volt, úgyhogy a kun köznép földművelővé és falulakóvá válása bizonyára igen korán megkezdődött, és a 14. század végére már előrehaladott állapotban lehetett. A régészeti leletek is azt igazolják, hogy a Nagykunságon, korabeli nevén Kolbászszékben, a 14. században már megtelepült falvakban élő kunokkal kell számolnunk.7 Ilyen falvak voltak az Üllő külső (bal) partján Kápolnás, Orgondaszentmiklós, Ködszállás, Fábiánsebestyén és Madaras. (A meder által bezárt - igen nagy területű és jó talaj adottsággal bíró - Berek nevű területen nincs tudomásunk középkori település(ek)ről.) A felsoroltak közül mindössze egyetlen település, Kunmadaras élte túl a török hódoltság másfél évszázadát. Közel kétszázötven év múlva, a bereki földgáz- és gyógyvízkincs felfedezése után, viszont új falu teremtődött itt - Berekfürdő, amely nem a meder külső, hanem belső partján épült. 4
GYÖRFFY György: A Nagykunság és Karcag a középkorban. In: Várostörténeti tanulmányok. Karcag, 1973. és Uő.: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 306. p.
5
Árpád-kori falu maradványait (bizonyára templomát és temetőjét) őrzi a Gergely halom és határrész Kunmadaras és Karcag határán. Ilyen még ettől délre, a Törökbori halom környéke vagy kelet felé, közvetlenül az Üllő bal partján a későbbi Orgondaszentmiklós kun falu, amelynek feltárásakor Selmeczi László Árpád-kori templom alapjaira bukkant. A templom körüli temető legrégibb temetkezései a XII. századból datálható magyar sírok voltak. SELMECZI László: Újabb szempont I. Lajos 1349. november 5-én, Gyulafehérváron kelt oklevele értelmezéséhez. In: A szülőföld szolgálatában. Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére. Szolnok, 1994. 70. p.
6
GYÖRFFY György: A magyarországi kun társadalom a XIII-XIV. században. In: Uő: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. 274-275. p. Selmeczi László éppen az üllőparti Orgondaszentmiklós példáján írja: „A régészeti kutatások eredményeire alapozva, legalábbis a Nagykunságra vonatkozóan, annak a véleményünknek kell hangot adnunk, hogy a kunszállások mindenképpen korábban meg kellett szilárduljanak annál az időpontnál, ahogy az az írásos forrásokban jelentkezik." SELMECZI L. 1994. 70. p.
26
Üllő és Berek környékének földrajzi nevei 18-20 századból. Fábiánsebestyén A Tatárülés nevű határrésztől északnyugatra, az Üllőlaposhoz közel, a karcag-kunmadarasi út bal oldalán állott. Az egyik legrégibb, pontosabban az okleveles forrásokban a legkorábban feltűnő település. Templomának első említése 1389-ből származik, amikor Csáktornyai István nádor a Szent Fábián és Sebestyén vértanúk egyháza körül lévő kunok szállásán, oklevelet állít ki az Alonnepei' és 'Waychunepei' kunok között Uj szállás, más néven Zakegyház
27
birtokáért támadt egyenetlenségben.8 Azt is tudjuk, hogy az Üllőlapos környékén több település, köztük Fábiánsebestyén is a Karcag család birtoka (v. szállásterülete).9 A kolbászszéki településekkel együtt 1552-től az egri várhoz adózott, s az évszázad végéig folyamatosan megtaláljuk az egri számadásokban. Ezekből tudjuk, hogy az 1566. évi hadjárat idején telkeinek fele néptelenedett el.10 Az 1571. évi török összeírás (defter) 21 házat ill. családfőt (és egy templomot) talált itt." Az egri összeírás pár évvel később, 1577-ben már csak 5 teljes telken gazdálkodó családot és 4 elhagyott házat említ. A tizenöt éves háború előestéjén, 1591/92-ben a törökök még 27 adófizetőt írtak össze és 8.000 akcséra (160 aranyforint) becsülték a falutól várható jövedelmet.12 Az 1594/95. évi egri összeírásból úgy tűnik, hogy Fábiánsebestyén már a háború elején elpusztult és nem is épült fel többé. Területét az 1617-18-tól újratelepülő nagykunsági községek bírták, s a későbbiekben már Fábiánka pusztaként szerepelt, 1745-ben Madaras váltotta meg.13 A madarasi határról 1817-ben készült térkép14 a településtől déli irányban, a Kardszagi út mentén, két, azóta eltűnt halmot mutat a Város Szántó Földe nevű területen (ma az egykori repülőtér helyére esik). Ezeknek a tájékán állhatott valahol a település 1699-ben. Templomának romjait egyébként a karcagi katolikus templom építése idején a plébános is megtekintette. A romok téglából vannak, állapította meg, de „ alig telnek ki két szekérre, ami csekélység nem éri meg a fáradságot. "l5 A madarasiak 1864-ben még tudták, hogy „ a' várostól délre eső részen volt hajdan Fábiánka nevű helység, melynek fekvése csak kissé észlelhető ... hihetőleg 1693tól 1711-ig a' tatár rácz 's kurucz hordák pusztításai alatt vesztek el (ti. Kápolnás és Fábiánsebestyén), egyébiránt ezen el pusztult két helység templom 8
GYÁRFÁS István: A Jász-kúnok története 3. és 4. köt. Szolnok, 1883., 1885. és GYÁRFÁS I. 1883. 3. köt. 105. oki. tár 55. sz. Bp. 1885. BAGI Gábor: Adalékok a karcagi határ településeinek és birtokosainak történetéhez a tatárjárástól a török hódoltság koráig. In: A szülőfold szolgálatában. Szolnok, 1994. 75-84. p.; ill. GYÁRFÁS I. 1883. 3. köt.
10
GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 115. p.
11
GYÖRFFY Lajos: Adatok az Alföld törökkori történetéhez. Az 157l-es török defter fordítása. Szolnok, 1956.
12
ÁGOSTON Gábor: A szolnoki szandzsák 1591-92. évi összeírása. In: Zounuk 3. és 4. kötete. Szolnok, 1988. és 1989. A defterek adatai a legtöbb esetben komoly eltéréseket mutatnak a magyar összeírásokkal. Adataik - mivel az iratok sok esetben a korábban készült defterek másolatai - sokszor az egy (esetleg két) évtizeddel korábbi állapotokat tükrözik.
13
ELEK György: „... tsak bujdosás volt életünk". Karcag és a Nagykunság a 17. században. Karcag, 2004. 60. p.
14
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Térképtár T. 287,/Továbbiakban: SZML/
15
SOÓS Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp. 1985.
28
és torony romjaira még most élő emberek is emlékeznek, de már ma azoknak nyoma sem látszik. "]6 Kápolnás Először 1521-ben, Báthori István nádornak az asszonyszállási kunok és a nádudvari nemesek határperében kiadott oklevelében találjuk nyomát. Az oklevélben több földrajzi pont között egy Nádudvar-Kápolnás közötti út is szerepel.17 A községet 1552 után az Egerhez csatolt királyi birtokok között találjuk, de tudjuk, hogy egy része, a kelet felől szomszédos Telke pusztával együtt, 1559-ig az Orgondaszentmiklóson lakó (és ott is birtokos) Karczagh Benedek faluja volt. Karczagh Benedek örökös nélkül halt el, s a király 1559ben, illetve 1560-ban új birtokosnak adományozta.18 Az 1566. évi háború pusztításait nem ismerjük, de az 1571-ben készült defter 40, házzal rendelkező családfőt rögzített. Az egri összeírok 1577/79-ben 26 adófizetőt és 22 üresen álló házat találtak. A falu súlyos terheit mutatja, hogy a 26 adófizető Egerhez 59, török részre 374 forint pénzbeli járandóságot fizetett. A lakosság száma 159192-ben 20 család (illetve 32 adófizető férfi). Az elnéptelenedés Kápolnás esetében úgy tűnik lassabb volt, mint a környékbeli kunsági településeken, mert 1594-95-ben azon néhány falu egyike, amelyik adóját hiánytalanul befizette.19 A tizenöt éves háborúban elpusztult, területét néhány évig az újjáéledt kolbászszéki falvak bérelték, 1633-ban azonban újra megszállták. 1675-ben még adófizetőként jegyzik fel, de később már nincs róla szó. Bizonyára az 1683. évi hadjárat idején lett lakatlan.20 A Pentz-féle összeírásban pusztaként szerepelt, s azt is tudjuk, hogy határának egy részét a karcagiak hasznosították. ' Az Üllő északi partján állott. A madarasiak 1864-ben azt írták, hogy „„. a várostól keletre eső részen pedig volt Kápolnás nevű helység, melynek helye az Üllőlapos mellett - begyepesedve bár — de domborodásokból, 's imitt amott elszórt tégla darabokból kivehető ... "21 Egykori területe a Hortobágy része, és ma is vízjárta, mocsaras. Kunkápolnási mocsár néven, védett természeti érték. Ködszállás Az Üllő déli hajlatában, a karcag-madarasi úttól jobbra terült el. 1558ban az Egerhez szolgáló falvak között említik először. Területe, amely kelet16
Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Jászkunság. Szolnok-Kecskemét, 1978. 156. p.
17
GYÁRFÁS I. 1883. 3. köt. 371-375. p.
18
GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 75-76. p.
19
BOTKA J. 199.; ÁGOSTON G. 2002.; SUGÁR I. 1977. 2004. 62-64. p.
20
GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 214. p.; ill. ELEK Gy. 2004. 62. és 86. p.
21
CSEH Géza: A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. In: Zounuk 17. Szolnok, 2002. 195-202. p.; ELEK Gy.
22
PESTY F. 1958.
29
délkelet felé nyúlik, az egyik legkedvezőbb adottságú (s ennél fogva a redempciót követően a legkorábban kiosztott és tanyásodott) határrész. Az 159192. évi török összeírás szerint területe elégtelen mennyiségű volt, mert lakói „más földről", azaz bérelt területről is gazdálkodtak.23 Az 1566. évi háború lakóinak nagyobb részét elűzte, 1571-ben 28, 1577-ben 24 család lakta. Az 1587. évben 14 családot találtak itt, az 1591/92. évi defterben 18 család (ill. 38 adófizető férfi) szerepel. A háborúnak esik áldozatul, 1594-ben elpusztultnak tüntetik fel.24 1617-18-ban újratelepül és 1675-ig igen szerény nagyságú település Kolbászszékben. Vélhetően az 1683. évi hadjárat következtében végleg elnéptelenedett, 1699-ben puszta. Határának egy részét a karcagúj szállásiak használták, és 1745-ben meg is váltották. Ködszállás egykori telephelyén, már, mint Ökrös László birtokán, 1923 augusztusában a néprajztudós dr. Györffy István, és az antropológus, dr. Bartucz Lajos folytatott ásatásokat, amikor is - az újság megkésett tudósítása szerint - a „kun község" nyomait keresték.25 „Négy napos próba-ásatás után a házhelyek; a templom alapja és a temető napfényre került. A feltárt sírokból 20 koponya és 5 csontváz ép állapotban jutott a kutatók kezébe. Ezenkívül mintegy 15 csontváznak korhadásba ment részei. " A kutatók feltételezték, hogy a koponyák „feltétlenül ősi kun koponyák", amelyekből következtetni lehet a beköltöző kunok antropológiai jellemzőire. Találtak még ugyanitt „fém gombokat, nyak- és fölbevaló maradványokat, gyöngy párta részletet", s jóval korábbi korok emlékeként kőbalta is előkerült. Más helyütt az olvasható, hogy a templom egy „15-20 méter átmérőjű domb"-on állott, körülötte pedig még felismerhető volt a temető árka.26 Ez nem annyira domb, mint enyhébb magaslat lehetett, mert halmot itt a térképek nem jeleznek. Bár a két tudós a következő évben Bócsán és Orgondaszentmiklóson ásatott, Ködszállásra már nem tértek vissza. Bartucz Lajos: „Egy régi kúntelep feltárása. A Karcag-ködszállási ásatások" című dolgozatában összegezte a kutatás eredményeit. Madaras Az Üllő környékének egyetlen túlélő települése. Lakossága 1745-ben saját határán kívül megváltotta még Fábiánka és Kápolnás pusztákat, így került a régi meder (= Üllő); annak vízmosta ártere, vagy kiöntése (= Üllő laposa) és a Berek nagyobb része a madarasi határba. Lakossága 1571-ben 21, 1577-ben 22 család (11 elhagyott ház), 1591/92-ben 20 család (52 adófizető férfi) lakta és 1594/95-ben is számba veszik. 1617/18-ban GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 60-61. p.; ÁGOSTON G. 1988. 292. p. SUGÁR I. 1977.41-44. p. Nagykunság, 1924. július 4. Karcagi Napló, 1924. szeptember 17. Ua. = Antropológiai Füzetek I. 1923. 81-86., 97-99. sz.
30
újratelepül, az 1683. évi hadjárat elpusztítja, de 1699-ben ismét megülik. Orgondaszentmiklós Az Üllő délkeleti szegletében, Árpád-kori település maradványaira épült kun falu. Neve a „kaszálóhegy" jelentésű kun szóból képződött. Első okleveles említése 1521-ből származik. Az Asszonyszállás-nádudvari határigazításkor írják, hogy Orgondaszentmiklós területéről általüt ('althaloth') nevezetű út vezet Nádudvarra.28 Az 1558-as összeírás szerint az egri várhoz csatolták. 1559-ben birtokosa, az orgondaszentmiklósi kun Karczagh Benedek örökös nélkül hunyt el, így birtokait - Kápolnás és Orgondaszentmiklós falvakat és a közeli Telke pusztát, az uralkodó új birtokosoknak adta. 29 (Az összeírások szerint a 16. században több Karcag nevű családfő is lakott itt.) Orgondaszentmiklóson 1571ben 8 jobbágy és 1 zsellér lakott, de a számba vett 15-18 elhagyott ház azt mutatja, hogy a lakosság egyharmadára csökkent. 1587-ben 4 családot és 22 elhagyott házat találtak, az 1591-92-re datált defterben 5 család ill. 12 adófizető férfi szerepel. 1594-95-ben elpusztult faluként tüntették fel.30 Nem települt újra. A határát, az Üllőbeli halászati lehetőséggel együtt, a 17. században végig a karcagiak használták, ők váltották meg 1745-ben. A falu templomát és temetőjét, valamint a település néhány részletét dr. Selmeczi László vezetésével tárták fel az 1970-es években.31 Pincés Orgondaszentmiklós egykori telephelyétől északi irányban, kb. 1 km-re, az Üllő partján található a Pincés-halom, amely ma már védelem alatt álló országos jelentőségű természeti érték. A régi karcagi iratokban és térképeken is ezen a néven szerepel. Karcaghoz csak a halom és környéke tartozott, az észak felé elterülő hasonló nevű terület Madaras város tulajdona. A Pinczés tehát Kápolnás falu határa volt. Hogy nevét honnan kapta - személynévből vagy valaha itt ásott vermekről, ma már nem tudni. A területen ilyennek nyoma nincs.32 Utak Az eddigiekben is gyakran, sőt már a legkorábbi évek iratanyagában találkoztunk utak említésével. Az adatokból az is kitűnik, hogy az Üllő medrét több út is keresztezte, vagy érintette. A legkorábban említett (1521) ilyen út a Kolbász irányából (tehát a szék belsejéből) Ködszálláson és Orgonda28
GYÁRFÁS I. 1883. 3. köt. 371-75.
29
GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 60-61. és 75-76., valamint 104. p.
30
GYÖRFFY L. 1956.; SUGÁR I. 1997.; ÁGOSTON G. 1988. 198. p.; SUGÁR 1.1977.
31
SELMECZI L. 1992.
32
SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1772-1783. 1782. május 14-én Erdélyi László karcagi lakos „a pinczésnél" (ti. a halomnál) neki adatott földek felől rendelkezik.; Valamint SZML Térképtár T.289., 1853.
31
szentmiklóson át kelet felé, Nádudvarra menő út, amelybe kicsit távolabb torkollott az ugyancsak erre vivő út Kápolnás felől. Nagyon jelentős észak-déli útvonal a Karcagúj szállásról a (Tisza)furedi révhez vivő - máig meglévő Tiszafüredi út, amelybe más, a Tisza menti községek felé irányuló utak torkollottak. Ennek neve Madarason Üllőparti út vagy Füredi hajtóút. Országos jelentőségű, régi sószállító út ágazott el Kunhegyesnél. Egyik ága dél, majd kelet felé fordulva Kolbász, Bocsa, Karcagúj szállás és Asszonyszállás falvak határain át ért el Ágotához, ahol rév működött a Hortobágyon. Ezen út másik ága Madarason keresztül, az Üllő medrét keresztezve Debrecenig vitt. Meg kell említenünk, hogy 1734-ben a madarasiak az Üllő medren átívelő hidat építettek.33 A Madaras-Karcag közötti út pedig a két települést kötötte össze. Az említett öt település fennállása idején, az utak forgalmát is figyelembe véve, az Üllő környéke korántsem mondható elhagyatottnak. Az összeírásokból kitűnik, hogy az Üllő körüli falvak lakossága úgymond kizárólagosan állattartásból és földművelésből élt. Az egri várnak a készpénzen kívül búzával, árpával és tejtermékekkel - sajttal és vajjal - adóztak, de szükség esetén marhát, sertést és szalonnát is vittek a várba. A török összeírások árnyaltabbá teszik a gazdálkodás képét. A török adót szedett ugyanis a gabonafélék mellett a ház körüli, vagy mezei veteményeskertek (bosztánok) terményei, ezen felül a fokhagyma, a vöröshagyma, káposzta, a kender, a len után, de megadóztatta a juhállományt, a sertéseket, a méhkasokat, az elmért bort és a malmokat is. (Az Üllő környékén 1591-92-ben két malmot találtunk, egyet Orgondaszentmiklóson és egy kétkerekűt Ködszálláson.) Számításaink szerint, az Üllő körüli falvakban Szolnok elestét megelőzően összesen mintegy 250 család (kb. 1.500 lélek) élt. (Az 1571-ig eltelt időszak hadjáratainak (1552 és 1566) hatására, 30 % népességcsökkenés feltételezhető). A vidéket érintő két hadjárat nyomán ez a szám 1571-re, 145 családra (kb. 870 lélekre), 1577-ben pedig még tovább, 78 családra (kb. 470 lélek) apadt, ugyanakkor közel ugyanennyi lakatlan házat is találtak. Az 1745. évi redemptio idején, az említett középkori falvak közül Fábiánsebestyén és Kápolnás területét — ezekkel együtt a meder hosszának nagyobb részét - Madaras, délnyugati hajlatát, Ködszállás és Orgondaszentmiklós falvak határaival és Berek egy részével, Karcagúj szállás váltotta magához. A következőkben a Karcaghoz került rész történetét igyekszünk felvázolni. A vizsgált terület és környéke földrajzi nevei tehát: Üllő vagy Üllőlapos, a meder által kerített rész Berek. A meder bal partján van Ködszállás és Orgondaszentmiklós, s a bereki állomásépülettől dél-délnyugati irányban fekszik Tatárülés.
KISS József: A Pesti Invalidus Ház jászkunsági földesurasága. 1731-1745. Bp. 1992.
32
Ködszállás és Orgondaszentmiklós, mint láttuk, nagykunsági falvak voltak. A Tatárülés határnév, amely a 19. században tűnik fel a levéltári anyagban - vélhetőleg a tizenöt éves háború emlékét őrzi. Nem településnevet takar, de az ide vonatkozó gyér, s a 19. század végén lejegyzett szóbeli hagyomány szerint „mielőtt a tatárok elpusztították volna Karczagot, ezen a helyen tanácskoztak. "24 Ennek a lényege, hogy a környéken valaha tatárok tanyáztak, s mivel az emlékük máig fennmaradt, vélhetőleg hosszabb ideig tartózkodtak itt. Ezt valószínűsítő eseményt, vagy erre utaló feljegyzést Baranyai Decsi János históriájában olvashatunk. Azt írja ugyanis, hogy 1594/95 telén a török szövetséges krími tatár csapatok az Alföldön, mégpedig a Közép-Tisza vidékén teleltek. Mint írja: „Szolnok, Túr meg más környékbeli mezővárosok táján (táborhelyeket — E. Gy) építettek (amelyeket) a tél kegyetlenségét enyhítendő, szalmával fogtak körül. "35 Bizonyára, egy ilyen tábor emléke Tatárülés határnevünk. Tatárülés Üllő-parti szélén, a bereki bekötőút kövezésekor végzett földmunkák során, nagy mennyiségű emberi csont került elő. A leletről késve tettek jelentést és így a helyi újság képviseletében kilátogató Szentesi Tóth Kálmán annyit írhatott le, hogy „a csontvázak nem voltak egymásra dobálva, hanem egymás mellett feküdtek. A csontvázakon kívül csak egy fazekat találtak ..., amelyben hamunál nem volt egyéb ..." A fazekat a megtaláló munkások összetörték, a csontokat pedig az úttöltésbe hordták. Közelebbit sajnos nem tudunk, s mivel egészen biztosan nem Ködszállás falu nyomairól van szó, vélhetőleg egy annál korábbi temetkezési helyet dúltak fel az útépítők.36 A Berek határnév magyarázataként a madarasiak 1864-ben azt írták, hogy „Ezen dűllőt valamint a' Karczagi határban lévő hason dűllőt az üllő lapos csaknem gyűrű formán veszi körül, 's e' szerint mint egy szigetet képez, mely szó szerinti hagyomány szerint erdővel, 's bokrokkal volt borítva, 's hihetőleg innen veszi nevét. " A karcagiak ugyanitt mindössze annyit jegyeztek meg, hogy Berek szántóföld, s „ az üllőtől hajdan körül keríttetve berek nevét innen kaphatta. "37 Ez hihető névmagyarázat, bár a madarasiak által itt feltételezett („szóbeli hagyománnyal hivatkozott") erdő ugyancsak régen eltűnt, mert 1699-ben a Pentz-féle összeírás csak annyit jegyez meg, hogy Fábiánka puszta telke Orgondaszentmiklóssal és Kápolnással is határos, vagyis a Berek területén „kissé mocsaras és nádas részen, ám túlnyomórészt jó szántóföldekkel és KIMNACH Ödön: Helynevekhez fűződő mondák Karczag vidékén. In: Ethnographia, 1903. 12. sz. 58-60. p. BARANYAI DECSI János: 1982. 190. p. Tömeges emberi csont a Tatárülés mellett In: Karcagi Napló, 1938. április 23. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából: Jászkunság. Kecskemét-Szolnok, 1978. 158 és 151. p.
33
rétekkel". A 17. százvA legvégén tehát már nem volt ott említésre méltó erdő. A Berek területén egyébként a térképeken több régi vízfolyást, kisebb, elmocsarasodott érmaradványt találunk. Ezek a terület belsejéből vezették a vizet az Üllőbe. Ilyenek pl. az 1817. évi térképen feltüntetett „Hosszú fertő", vagy a mára tóvá lett érmeder a karcagi Berekben.39 Üllőlapos Már említettük, hogy az Üllő földrajzi név az itt birtokos Árpád fiak egyikének nevét őrzi.40 A Tisza-szabályozás okozta természeti-környezeti (mikroföldrajzi) változások ismeretében, talán el sem csodálkozunk azon, hogy a ma mezőgazdasági művelés alá fogott szántóként, kaszálóként, legelőként egyaránt hasznosított, itt-ott erdősített Üllőlapos, hatod félszáz éve halászóvíz volt. Pedig ez az igazság. Igaz, a 19. század második felére teljesen eltűnt, s az itt élők már csak a tó helyén eltünedező mocsárra emlékeztek. A kor krónikásai, pontosabban a szájhagyomány igyekezett egyik legrégibb (ti. honfoglalás-kori) földrajzi nevünknek is hihető, és a terület tulajdonságaiból könnyű szerrel megmagyarázható eredetet adni. Pesty Frigyes Helynévtárában ezt olvashatjuk: „ Üllő lapos - ez egy gyűrű alakú, lapos, hajdanában víz állás 's nádas volt, 's a' mint a' mostani fekvése mutatja, ha bele víz folyt, az onnan vissza nem mehetvén megűlepedett, 's hihetőleg innen veszi nevezetét - vagy onnan, hogy a' vad madaraknak éjjeli ülő helyűi szolgált. "41 Az igazság azonban mégis az, hogy a Györffy György említette személynév továbbéléséről van szó. A medret és környékét ugyanis ötszáz évvel korábban, még élő tóként is így hívták. A földrajzi név először I. Lajos király - egy Gyulafehérváron 1349. november 5-én kiadott - oklevelében fordul elő. Az oklevélben a király az Abád és Tomajmonostora falvak vidékén lakó kunoknak megtiltja, hogy István, Szörényi bán ottani birtokait háborgassák, köztük „Illev"=Üllő nevű halászóhelyét („Piscinam suam Illev vocatam") törvénytelenül birtokolják.42 Azon nem kell csodálkoznunk, hogy az Üllő körül megtelepedett falvak lakossága, az akkor még vízzel teli, és a meder északi szára felől, a mai kunkápolnási mocsarak felől, valamint a Tisza irányából érkező erekből (s más vízfolyásokból) folyamatosan vízutánpótláshoz jutó holtágat, igyekezett minél jobban CSEH Géza: A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. In: Zounuk 17. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Evkönyve. Szolnok, 2002. 201-207. p. SZML Térképtár T. 287. valamint K. 16 és K. 17. megfelelő táblái A főváros közelében lévő Üllőt 1318-ban Vllw, 1332-ben Illev és Illeu alakban említik az oklevelek. In: GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. IV. köt. Bp. 1998. 562. p. PESTY F. 1978. Madaras válasza a Pesty kérdőívére 159. - Karcag válasza a 151. oldalon GYÁRFÁS I. 1883. 3. köt. 75. oklevéltár 33. sz.
34
kihasználni. Az Üllő meder tehát hatodfélszáz éve, sőt azután még hosszú ideig hal aszó víz, Üllő lapossá-nak nevezett mocsaras árterülete, vagy kiöntése pedig igen jó nádtermő hely volt. A terület kiszáradása, kiszárítása jóval a szabályozási munkák előtt megtörtént, és nem köthető egyértelműen a tiszai gátak 1846-ban megkezdődő megépítéséhez. A lassú kiszáradás (kiszárítás) az írott forrásokból is nyomon követhető. Amíg a fentebb említett falvak éltek, a meder haszonvételét a halászat és nádvágás, a víztől körbefogott, a 17. században „Sziget"-ként is emlegetett Berek területének hasznosítása jelentette. Bizonyosra vehetjük, hogy az Üllőhöz látogattak el a polgári lakosok, akikre 1669-ben a nagykun kapitány azért panaszkodik, mert többen lejöttek ide, és a karcagiak halas vizeit meghalászták. A karcagiak észlelvén a birtokháborítást, elriasztották az orvhalászokat, s két ökrüket, szekerüket és halászó szerszámaikat lefoglalták. Innentől kezdődött a feszültség, mert a hajdúk - viszonzásképpen - a polgári révnél megforduló karcagiak ökreire és szekereire tenyereltek rá bizonygatva, hogy a lehalászott vizeket ők kibérelték.43 Annál is valószínűbb, hogy a szóban forgó halászóvíz vagy halastó az Üllő tava, vagy annak egy része lehet, mert a mellette elhaladó karcag-tiszafüredi úton könnyűszerrel megközelíthető, és a bérlő vagy tulajdonos a településtől pedig 10-12 km-re, vagyis biztonságosnak tűnő távolságra van. Az utak révén jutunk újabb adathoz a terület másféle hasznosításával kapcsolatban. 1676 januárjában Debrecen tanácsa végzett vizsgálatot a karcagújszállási Pap Sámuel, valamint Kis Mihály, Bagosi János, Gál Tamás és Kis Márton peres felek ügyében. Történt ugyanis, hogy Pap Sámuel sőréit a „sőrés legények" - parancs szerint - „ az Üllőn által a Szigetbe " (tilalmas földre) hajtották, mire a terület török földesura a gazdán 14 tallér bírságot vett. A sőrések bizonyították, hogy a tilosban való legeltetésre a felperesnek, a gulya tulajdonosának tudtával, és engedélyével került sor, amint arra is, hogy a sőrét, a bírságolást követően kápolnási földre hajtsák.44 A tőzsérek egyébként (vélhetően) gyakorta gyülekeztették itt az elhajtani szándékozott marhákat. Debreceni kereskedők például 1668-ban madarasi földön tartott marhájukkal „ Mátyus földre" (ti. Trencsén megyébe) indulván bírót választottak maguk közül, „ha mi kár következne ... közönségesen szenvedik" Az említett Sziget és a madarasi föld ugyanazt a területet, a 18. GYÁRFÁS I. 1885. 4. köt. 319-320. p. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár (HBML) Debrecen város iratai IV. A. 101 l/a 19. k. Protocollum 1676. január 23., január 30. és június 22. Kunmadarason, a település északnyugati oldalán van egy Sziget nevű határrész, de ezt az „Oktalam"-nak nevezett meder és lapos veszi körül. A debreceni forrás határozottan Üllő-t ír. Ezért, valamint a kápolnási határ és a karcagi gazda említése miatt biztos, hogy ez esetben Berek határrészt mondják „Sziget"-nek, ami nem a nevét, hanem valóságos sziget mivoltát jelzi.
35
században már Bereknek nevezett határrészt jelenti. Az Üllő tavát tehát a 17. század második felében halastóként hasznosították, s ez így lehetett a maradék települések 1683-ban bekövetkezett elnéptelenedéséig, amikor közel két évtizedig, mindössze a gyakorta háborgatott és „megfutott" Karcagúj szállás volt lakott. A vizsgált területen, az 1699. évi összeírás idején csak Madarasra tértek vissza a gazdák, Fábiánsebestyén és Orgondaszentmiklós után Kápolnás és Ködszállás is végleg elpusztultak, a gazdátlan határokat a karcagiak és később a madarasiak vették használatba. A hatalmas folyómedret, amely megfelelő mennyiségű vízutánpótláshoz sem jutott,46 nem gondozta, tisztította senki - így aztán szép lassan vízinövények lepték el, az apadó vízfelületet benőtte a gyékény, és mind nagyobb felületét borította be a nád. A víz eltünedezése persze a meder egyenetlenségének megfelelően szakaszosan, kisebb-nagyobb foltokban jelentkezett, úgyhogy kihasználása még hosszabb ideig, többféle céllal is lehetséges volt. Délkeleti részéről, amely a Berek egy részével együtt 1745-től véglegesen Karcag város határa lett, a karcagi tanács 1743-ban azt jegyzi fel, hogy „ Varga András Halász bíró Társainak ...az Üllő vizét ki adtuk ugyan harmadába ... "41 Egy évtizeddel később, 1754-ben már madarasi lakosok nyertek bebocsáttatást a területre, mert nekik az elöljáróság megengedte az üllőbéli csíkászatot, a fogott csíkok harmadrésze fejében.48 Úgy véljük az, hogy az egykori vízfelület a 18. század közepére csíkászó hely lett, az erőteljes elmocsarasodás, a kezdődő kiszáradás következménye, amelyet a későbbiekben a tulajdonosok is „segítettek". A Karcag birtokába került mederszakasz kiszárítására, a mederpatkó két vegén gátakat emeltek. 1765 októberében azt határozták, hogy „ az Üllő vizén, hogy avagy tsak Gazból Gát töltessen addig is még eső leszend és földel hantái üdő szolgálván meg színeitessen, el végeztetett. "49 A gátépítési és gátfelújítási munka tíz esztendővel
HBML Debrecen v. ir. IV. A. 101 l/a 14. k. Protocollum 1668. SZML Kunmadaras lt. Iratok 119. B. csomó Határlevelek 1737-1825. a No. 6. sz. alatt található iratok között az 1757. október 18-án kelt (tanúvallomások Gacsa puszta ügyében). Ebben Nagy Péter 40 éves tiszaroffí lakos azt vallja, hogy a határt „ az Üllő nevő 's Tinordbul (ti. egy észak felől lévő szomszédos érből - a szerző-) ki szakadott ér tartja ..." Az Üllő bizonyára innen, és a kunkápolnási mocsár felől kapott vízutánpótlást, vélhetően az ezekkel való átfolyása, kapcsolata akadozott és szűnt meg a 18. század első felében. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1743. január 24. GYÖRFFY István: Nagykunsági krónika. Karcag, 1984. 43. p. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1765. október 11. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy mindkét gátat a karcagiak építették-e? Közös határról lévén szó, az egyiket bizonyára Madaras készíttette el. Későbbi adatokból úgy tűnik, hogy a Kápolnás felőli medret zárták el a karcagiak.
36
később is lankadatlan szorgalommal folyt, vagyis nőtt a gát, zsugorodott a víz. Az Üllő ekkori - vélhetően általános - állapotát elárulja az elöljárók által megtartott vizsgálat, amelyben Erdéllyi László tanácsbelire vallanak madarasi emberek, hogy ő „Szabadította fel nékik az Üllőben a'Nádat, némellynekpedig feliben is atta ... ", s ezzel, valamint a csíkászatért beszedett pénzzel addig még nem számolt el.51 Később keletkezett feljegyzésekből tudjuk, hogy a medret elrekesztő „Madaras felől való Gát" hossza 416 öl (789 méter) hosszú volt, a másik mederzáró gátat 1806-ban „Kabai Gá/"-nak nevezik. Ennek hossza, egy 1794-ben keletkezett határjárási okmány szerint 216 öl (409,5 m).52 Ugyanezen okmányból megtudjuk, hogy az Üllő másik, „Keleti-Üllő"-nek írt medre 460 öl (872,16 m), vagyis a Nagy-Üllő kétszerte szélesebb, mint a nyugatra fekvő KisÜllő. A madarasiak ugyanakkor az itt lévő gátat „Karczagi=Gát"-nak nevezik, s azt is leírják, hogy a keleti partján emelt határ „által ellenébe (van) Délről a' Kadszagi Pintzés nevű Halom ", és hogy „Nap-Kelet felől való oldalánál megyén el közel a' Tisza őrsi, Füredi és Nagy Iványi Ország út Kardszagra. "53 Az Üllő még 1804 decemberében is érdekli a halászokat. A karcagi elöljáróknál madarasi lakosok jelentkeztek, és „több társaiknak képekben kérik a' Kardszagi Réten, nevezetesen az Üllőben és Disznó Rét környékén a halászatot meg engedtetni", ígérvén fizetségül „a keresetnek (ti. a fogásnak) harmadát.. ."54 Megkapják a területet, de a későbbiekben már csak a Disznórétet látják érdemesnek bérelni. Vagyis a kiszáradó Üllőben a csíkokat „termő" mocsár is elsarasodott, úgyhogy ott a 19. század elejére mindenféle halászati tevékenység megszűnt. A vízfelület zsugorodásával visszamaradó zsombékos-mocsaras területet hamarosan kezelésbe is vették, mégpedig erdőtelepítés céljára. Több utalás is van arra, hogy a Helytartótanács az 1770-es években nem szűnt meg faültetésre, erdőtelepítésre szorítani az egyébként (ekkor már) szinte teljesen fátlan határú nagykunsági településeket. Az „idevalósiak" kerttelepítési, gyümölcsfa ültetési tapasztalataik nyomán, bizonyára jól sejtették az itteni kötött talajok fanevelő képességét, és a mocsaraktól megkímélt szántókat és kaszálókat sem szívesen „áldozták" fel erdőtelepítésre. Valószínűleg az erdőneveléshez, karbantartáshoz, SZML Karcag v. It. Tan. jkv. 1772-1783. 1776. május 19. „Takáts János a midőn Gátat csinálták az Üllőnél, azt mondotta, hogy az is bolond a ki tölteti, melly helytelen szaváért 25 páltza ütésekre büntettetik." 51
SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1777. december 21.
52
SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1806. október 2. 430. sz. A Kápolnás felé eső gátat 1794-ben „Fűz Fás gát"-nak nevezik.
53
SZML Kunmadaras v. lt. Iratok 119/B. csomó Határlevelek. Kelt „Kardszag Ujj Szállás Városában" 1794. április 26.
54
SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1804. december 27. 5. sz.
37
műveléshez sem értettek. A parancs ugyan rászorította a községeket a munkák elkezdésére, de a leendő erdő helyéül olyan részt választottak ki, amelynek befásításával nem kisebbedett a szántóföldi művelés alá vonható terület. Több évtizedes erdőültetési gyakorlatra derít fényt tehát, a karcagi tanács 1817-ben rögzített megállapítása, amely szerint a határban most „ollyas posványföld nintsen, mellyet erdőnek kellene (ti. lehetne - E. Gy.) fordítani ..."' Ez a megjegyzés az erdőnek „feláldozott" föld minőségét, és az odatelepített erdő várható élettartamát is sejteti. De, mint már jeleztük, az utasítást végre kellett hajtani, ezért aztán a tanács egyik helyszínként a már félig-meddig kiszárított Üllőt jelölte ki olyan területnek, ahol az erdősítést végrehajtja. így telepítettek oda 1779-1780 körül 340 öl (645 m) hosszúságú és 250 öl (474 m) szélességű területen facsemetéket.56 (A másik helyszín a Zádor folyó bal partján, a Zádor hídtól induló, s a Zádor-halmon valamivel túl érő, vízjárásos legelő egy darabja volt. Ez az erdő valóban megmaradt, de az 1890-es évek közepén, a terület felosztásakor, az új tulajdonosok kivágták.) Az erdőtelepítést a helybeli gazdák nem igazán értékelték, az erdőgazdálkodásról pedig fogalmuk sem volt. Ha nem is minden hangoskodás nélkül, de a fákat elültették és az első időkben még gondját is viselték, ám a későbbiekben, amikor már elterelődött róla a felsőség figyelme, helyben is elfeledkeztek róla.57 Bár a térképen viruló telepítvény látszatát kelti, az 1785-ben, a területet térképező hadmérnök, semmiféle említésre méltó erdőt nem talált itt. Madaras határáról annyit jegyzett meg, hogy „Néhány süppedékes hely kivételével a rétek szárazak. A falu környékén csak a Nagy Üllő mocsár járhatatlan. " A karcagiak 1794-ben a meder egy részét kaszálónak szemelték ki, de mert „száraz Virádits kóróval annyira tele van, hogy azt alkalmatossan meg kaszálni nem lehetne" - a madarasi határnál lévő „Fűz Fás gát"-tól kezdve feldűlőzték, és dinnyefoldnek osztották ki. A dinnyeföld létesítése egyben a terület gaztalanítását is jelentette. A dinnyének való földet felszántották, majd veteményezték és a dinnye nevelődése és érése idején legalább ötször, vagy hatszor megkapálták, ami - esetleg éveken át ismételve - megtisztította a földet és alkalmassá tette más vetemények fogadására. Hajói sejtjük, ilyen dinnyeföld osztással szakaszosan az egész medret gyomtalanították, és egy ideig még SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1817. április 2. 234. sz. Lásd: 51. jegyzet SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1772-1783. 1781. november 9. Csordás István úgy méltatlankodott, amikor erdőt ültetni kijelölték, hogy „huntzfut a ki parantsolta." Az üllöbeli erdőcsősz ugyanakkor (Tan. jkv. 1781. november 2.) 8 rfrt-ot, 6 köböl búzát és 6 köböl árpa fizetést kapott, a városi erdők felügyelője pedig (Tan. jkv. 1781. november 9.) Szikszai Dániel városi seborvos lett. CSEH Géza: A Jászkunság és Külső-Szolnok megye leírása (1782-1785). Szolnok, 1995. 37. p. (Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár Közleményei 1.)
38
kaszálóként hasznosították. Eltelt viszont húsz esztendő és az újabb hivatalnok-generáció, ezúttal József nádor utasítása nyomán, újból erdőtelepítésre serkentette a nagykunokat. Az 1801 nyarán induló ismételt erdősítést előbb a „Zádori erdő" bővítésével igyekeztek letudni. Két év múlva - újabb sürgetésre - „ a' Botsai ravasz Juknál", vagyis a Kisújszállás-Kunhegyes-Karcag hármas határánál, később, 1806 márciusában azonban mégis a Kanvágta halom környékén mértek ki erdőföldet a lakosok között.60 Ám még abban az évben elálltak ettől is, s alapos terepszemle és felmérés után, a város vezetői kijelentik, „hogy azon Üllő föld leg alkalmatosabb erdőnek, nem tsak fekvésére nézve, de azért is, hogy ottan a' régi fel fogott Erdő helyén igen sűrűen találtak szép Csemete fákat." A terepet felmérték a régi erdő területével együtt, s megállapították, hogy ,,a' régi erdő árkától kezdvén a' Csíkos Mihály tanyájától fogva a' Kabai gátig (azaz szerintünk a keleti Kápolnási gáttól délnyugati irányban a Karcagi út felé - E. Gy.) az Üllő hossza 1270 öl" (2403 m).61 Az addig csíkászásra és nádvágásra (is) használt, másrészt dinnye alá osztott, megint más részeiben kaszálóként hasznosított egykori folyómedret megkísértette régi-új funkciója, az erdő. Ekkor pedig már egyébként is látszódtak rajta az emberkéz nyomai. Az erdőosztással kapcsolatos anyagban kutakat, karámot, árkokat, utat, a partján tanyákat említenek62 és természetesen a régről itt maradt gátat, amelyről „ meg kívántatik ..., hogy ha az árvíz azon földet borítaná, az azt tartó gát minden erővel meg újíttasson és időről időre úgy meg tartasson, hogy a' Víz fel fogására mindenkor elegendő legyen." Tanulságos, és az Üllő tudatos kiszárításának bizonyítéka a tanács állásfoglalása „ ... 'a gátnak tökélletes meg töltése egyesűit erővel (ti. valószínűleg Madaras városával közösen - E. Gy.) még ezen az őszön el kezdetik. Melly gát el végeztetvén 's jó karban tétetvén, ha a' vizet által nem botsáttya jövő tavasszal a' víz onnan el apadván, az el osztása meg tétessen, el végeztetett. "63 Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az erdőföld itt végre megnyugvást talált. Nem! Miután 1807-ben annak rendje szerint kimérték és kiosztották, sőt 1808-ban azt is meghatározták, miszerint oda „Semmiféle gyümölts fákat ... plántálni szabad nem lészen, hanem olyan vad fákat, mellyek SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1794. április 13. 155. sz. további dinnye alá osztást mutat id. Kátai Gábor naplója, amely szerint az „Ülőben", 1809 körül sok dinnye termett. De a protocollumból tudjuk (1800. május 25. 406. és később 1816. július 21. 460.), hogy itt a város számára kaszáltatták. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1801. június 15. 458. sz.; Tan. jkv. 1803. december 15. 557. sz.; Tan. jkv. 1805. március 21. 135. sz.; Tan. jkv. 1806. március 19. 102. sz. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1806. október 2. 430. sz. SZML Karcag v. lt. Lásd: 61. sz. valamint Tan. jkv. 1807. szeptember 12. 361. sz. Lásd: 61. sz. jegyzet
39
a' Föld természetéhez valók, " majd felárkoltatták, és csőszt is fogadtak fel - a lakosok kérték, hogy az erdőt máshová vigyék. Indokaik szerint: 1. a közeli vetésekben, az erdőben (majdan) fészkelő madarak (majdan) sok kárt fognak tenni. 2. (a legfontosabb és az igazi ok) „Nagyon jó Kaszállójától válik meg a város, ha az erdő ott marad". 3. (ami meghökkentő) „Jobb lenne valami lapos (??? - E. Gy.) helyre tenni hol a fűzfa meg teremne, úgy is a mi földünk nem igen egyébre való ". 4. Nem lenne nagy kár az áthelyezése, mert még kevesen ültettek bele fát. A tanács, amely először elutasította a javaslatot, egy év múlva kötélnek állt, hogy az erdőt (az 1803-ban már javasolt) Hármashatárhoz tegyék át.65 Az Üllőben, a berekfürdői bekötőút bal oldalán található erdőt az 1970-es évek legelején ültették. Az erdő áthelyezése után, az Üllővel hosszabb ideig semmi különös nem történt. Az 1852. évben végrehajtott ún. „kis osztály" alkalmával ezt is kiosztották a lakosok között, s lett, aminek 1864-ben leírják „részint szántó, részint kaszáló"66 Új lehetőségeket fedeztek fel azonban, az évszázad közepe táján az Üllőn túl, azon belül elterülő határrészén. Berek A Bereknek nevezett, kisebb részben Karcagújszállás, nagyobb részben Madaras határához tartozó terület, a holtág még vízzel teli korszakában félsziget volt, Madaras település felől keskeny bejáróval. Területén, amelyre elnevezése nyomán erdőt, vagy bokros, ligetes helyet feltételez a hagyomány - az ott található két halomból ítélve - réges-régen megjelent az ember.67 A középkori kun falvak közül Fábiánsebestyén, valamint Orgondaszentmiklós és Ködszállás itt voltak határosok, a lakosok tehát valószínűleg szántóként hasznosították. A 17. században marhatartás, legeltetés céljára vették birtokba, mert a vízzel telt mocsaras meder biztonságot nyújtott.
SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1807. szeptember 26. 389. sz.; 1808. 97. sz. 290. és 455. sz. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1808. december 9. 503. sz.; Tan. jkv. 1809. november 12. 504. sz.; 1810. január 13. 13. sz. A föld minősége miatt a Hármashatárnál sem lett belőle semmi, csak egy földrajzi név. Az ottani határban volt az Erdőföld, amelyet 1864-ben úgy magyaráztak, hogy „egyidőben erdőnek osztatott ki, onnan maradt rá a nevezet". Erdő persze csak a terület nevében található. - Az idézetben talált „lapos" föld bizonyára „lápos", azaz vizes, posványos, úgymond „erdőnek való" föld lenne. PESTYF. 1978. 151. p. A Berekben régi településnyomokat eddig nem regisztráltak, bár az 1970-es években pl. az egyik berekfürdői ház udvarán vízvezeték lefektetése során, emberi csontváz került elő a földből. Ez azonban a múzeum vagy a régészek tudomására sohasem jutott.
40
A 18. század első évtizedeiben úgy látszik még nem barázdálta szántás, egy 1736-ban felvett tanúvallomás pl. méhkaptárakat említ itt.68 Bár a 20. század elején keletkezett a következő megállapítás, de a korábbi évszázadok alatt szerzett tapasztalatokat mutatja: „A Berek talaja teljesen elütő a határ többi részének talajától, mert míg amazok kötöttek, addig a Berek földje porhanyós, homokos, fák ültetésére nagyon alkalmas. "69 Jól tudták ezt Madarason is, hiszen a 18. században ide telepítették a község egyik ma is meglévő szőlőskertjét. Egyébként vegyes hasznosítású határrész volt, legelőt, kertet és szántóföldeket egyaránt találunk rajta. Beregszászi Pál 1817-ben készült térképe70 szerint az itt előforduló földrajzi nevek az alábbiak: A Madaras településhez közelebb eső rész a „Kis Berek", a karcagi határral közvetlenül szomszédos terület a „Nagy Berek". Az 1794. évi határjárás szerint az Üllő nyugati partjától, a Kardszagi út mellől, a keleti mederparton, a Füredi út mellett emelt határjelig 5.242 öl = 9.938,83 m hosszú volt a határ. Ebből az Üllő nyugati medre 216 öl = 409,5 m, a keleti medre 460 öl = 872,16 m. A Berek szélessége a két meder közt 4.566 öl = 8.657,13 m, amelyen a 37. határjelnél, az Üllő nyugati (belső) partjától számítva 1.339 ölre = 2.538,74 méterre van a Ködszállás—Orgondaszentmiklós—Madaras-i hármashatár. A Kis Berekben található a „Közönséges Legelő" után a „Pap fertő", a „Nagy Kert", a „Berek halom". A két Berekét nyugati oldalon a „Hosszú fertő" nevű vízállásos hely választja el. Ilyen érmaradvány a karcagi berekben is volt, mint 1936-ban írták, „erek futnak végig rajta, melyek hóolvadáskor megtelnek vízzel" J{ Ezek a természetes mélyedések, medrek - mint írják is - gyűjtötték össze a csapadékvizet, s tárolták, vagy vezették az Üllő medrébe. A Nagy Berekét a madarasiak több dűlőre osztották, s a térkép szerint a terület déli oldalán is volt egy halom, amely 1853-ban a Csatári-halom nevet
SZML Kunmadaras lt. Tan. jkv. 1736. június Tanúvallomások. „Tudja-é á Tanú - szól a kérdés - hogy ezen a Nyáron és Őszön is a' melly kas méhek váltanak a' Tornai útton túl úgy a Fábiánkai földön és a Beregben is kicsoda verte volna fel és kicsoda hozott volna onnét mézet?" A tanúk Varga Andrást említik és egy asszonyt, hogy „a beregbül" egy fazék szín mézet illetve „veres disznó tökben lépes mézet" hoztak. Berek vagy Bereg? In: Karcagi Napló, 1936. december 12. SZML Térképtár T. 287. Beregszászi Pál: Privilegiált Nagy Kun Madarassá Határán fekvő st. térkép 1822. Lásd: 69 sz. jegyzet
41
viselte.72 A karcagi tanács is hamar feldülőztette a Berekből rá eső részt (az Üllőt majd csak valamikor az 1850-es évek körül), s a 18. század végén, már tőke vagy tanyafoldek voltak itt,73 amelyeken, tekintve a várostól való 10-12 kilométeres távolságot, bizonyára hamar megjelentek a tanyák. A földműveléssel, építkezésekkel (vályogvetés), kutak ásásával hamar kiderült, hogy a Berekből - nem is olyan mélyre hatolva - könnyűszerrel lehet homokot kitermelni. Nem tudjuk pontosan, mikor létesültek a madarasi határ melletti első homokbányák, de az 1850-es évek elején már léteztek.74 A városi építkezések, de még inkább az 1850-es években épülő vasúti töltéshez kitermelt homok mennyisége, olyan mértékben megnövekedett, illetve olyan látványos bányákat eredményezett a határon, hogy Madaras városa szót emelt miatta. A Járási cs. kir. kapitányhoz küldött levelében panaszolta el 1854-ben, miszerint „a madarasi határnál karcagi lakosok jelentés nélkül homokot bányásznak és hordanak."'5 A panasznak nem lett foganatja, mert a homokkitermelés folyt tovább, s később az ide irányuló forgalom miatt „a lik és 8ik dűlő közt az Üllőtől a Berekbe vezető kocsiút "-at is 114,70 öllel, mintegy 220 méterrel keletebbre helyezték át, „mert minden kétségen felül áll az, hogy az utóbbi helyen az Üllőn átvezető útvonal rövidebb lévén, az áthelyezéssel szélesülni fog, más részéről pedig kevesebb költséggel leend az allyán át nyúló út járható állapotban tartható. "76 Egy ekkora munka végrehajtása csak egy átlagos SZML Térképtár T. 289. FEKETE László: Berek, Nagy Üllő, Nagy Lapos és Pinczés térképe 1853-ból. A két halom a Berek területén ma is megtalálható. A Berek halom a terület északi oldalán, az Üllőtől mintegy 300 méternyi távolságra, két dülőút között, a szántóföld közepén még felismerhető. Elképzelhető, hogy természetes képződmény, úgy tűnik ugyanis, hogy egy hordaléksor legmagasabb pontja. Egyébként sem lehetett magas, de a szántóföldi művelés mára jelentősen lekoptatta. A Csatári halom a Berek délnyugati oldalán az állattenyésztő teleptől délkeletre, az Üllő partján emelkedik, szintén egy hordaléksor megmagasított része. Nyugati oldalát földkitermelés során elhordták. Tetejéről így is jó rálátás nyílik az Üllőlaposra. Az említett halmok, az eddig ismert kunhalom kataszterekben nem szerepelnek. Pontos felmérésük, nyilvántartásba vételük mihamarabb szükséges. SZML Karcag v. It. Tan. jkv. 1789-90. január 3. 7. sz. A Barta testvérek anyjuk beleegyezésével eladják 22 öl „Berekbéli földjöket Örök áron". SZML Karcag v. It. Tan. jkv. 1860. július 7. 210. sz. Jándy Ferenc mérnök jelenti, hogy az Üllőben két birtokos földjének területe is hiányt szenvedett. Ennek oka, hogy „az 1852k évi kis osztály alkalmával, ezen földek végében létező és ez ideig községi célokra használt homok gödrök is nevezettek illetményébe számítottak." A végzés: „ ... ezek részére vagy a homok gödrök is tettleg át adandók vagy pedig más helyen kárpótlandók " SZML Karcag Nagykun Karczagi Járási Cs. Kir. Kapitány iratai 1851-1864. jkv. 1854. év 1078. sz. Mint azt Cseh Géza tanulmányából tudjuk, a Szolnok-Debrecen között vasútvonal építés Kisújszállás és Karcag városok határán, a mocsaras terep miatt óriási munka volt. CSEH Géza: Adalékok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúti fővonalainak kiépítéséhez. In: Zounuk 12. Szolnok, 1997. 21. p. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1881. november 9.
42
dűlőútnál lényegesen forgalmasabb, és fontosabb út áthelyezését feltételezi. Megjegyzendő, hogy a homok kitermeléséhez nem csak egy ponton nyitottak bányát. Úgy tűnik, amelyik földbirtokos gondolt egyet, nekiláthatott a kitermelésnek, ami jól megfigyelhető nyomot hagyott Berekfürdő község környékén. Nem számított, hiszen a várostól távol esett, a homokra meg - főként a századforduló környékén szaporodó építkezésekhez - egyre nagyobb szükség volt. A polgármesteri hivatal például 1903-ban azt a határozatot hozta, hogy „a kövesút és a piactér készítéséhez szükséges homok beszállítása ... a jövő hét közepén megfog kezdetni. A homok részben az R. Szilágyi Péter üllőbeli tanyája mellől, részben pedig Balog Gábor berekbeli tanyája mellől lesz szállítandó... "11 Az ily módon többféle hasznosítás alá fogott Üllő környékére mások is felfigyeltek, s a határrész nem egészen világos vízügyi múltja félreértésekhez, és bíróság előtti pengeváltáshoz vezetett. A Tisza-szabályozási munkák az 1860-as évekre elérték a Közép-Tisza vidékét, s megalakultak a „szabályozási társulatok", amelyek az árvizektől mentesített területek arányában várták az érintett községek pénzügyi támogatását. A Madaras és Karcag határába eső, immár száraz meder kapcsán, a területileg illetékes báró Orczy Bódog elnöklete alatt működő Örvény-abádi Tiszaszabályozási Társulat jelentkezett Madaras város képviselő-testületénél, hogy "az Üllő lapossát ismét(l) tiszai ártérbe venni, s annak lejtmérésére ... állami mérnököt leküldeni szándékozik. " Szerinte nyilvánvaló volt, hogy az Üllőt a Tisza szabályozási munkák tették művelhetővé. A madarasi közbirtokosság természetesen joggal tiltakozott, és „mivel az Üllő laposa a Karczagi határba is beterjed s ennél fogva ez ügyben fizetni érdekelve van", csatlakozásra szólította fel Karcag város elöljáróságát, mint írják: „nyújtson segédkezet ... a fent említett tiszaszabályozási társulat törekvései elleni küzdelemben". A karcagi közbirtokosság csatlakozott is a madarasiak véleményéhez, „ ... miután a város határában az Üllő laposon ember tudomása óta soha nem jött fel a Tisza árja, és így (azt) hogy az Üllő lapos Tisza ártér volna, a közönség soha el nem ismerheti ... "78 Amint az idézett szövegből kitűnik, az Örvény-abádi Társulat nem először jelentkezett ezzel a követeléssel, és nem is utoljára. Az Üllőnek az ártéri területek közé sorolása (minősítése) ellen 1870-ben is tiltakoztak, s mert azt a minisztérium hozzájárulásával a társulat ezek ellenére is „belaistromoztatta", a következő év augusztusában, az 1871. évi XXXIX. te. adta lehetőségekkel élve, „a törvény rendes útján" kerestek orvoslást. A törvényszék előtt dr. Nagy Lajos, a karcagi közbirtokosság ügyvédje képviselte a két települést.79 Valószínűleg kedvező döntést sikerült elérnie, mert az Üllő ilyen formában többé nem került terítékre. Nagy-Kunság, 1903. szeptember 13. SZML Karcag v. lt. Közgyűlések jkv. 1869-1870. 1969. október 19. 94. sz. SZML Karcag v. lt. Közgyűlések jkv. 1871-1872., Közgyűlések jkv. 1870. augusztus 24. 47. sz. 1871. augusztus 17. 73. sz.
43
Semmi nem gátolta hát a terület teljes kiaknázását, ami a 19. század végén a homokbányák további bővítését hozta. Az 1890-es években ugyanis újabb nagy építkezések indultak, s ezek a határnak ezt a részét is „megérintették." Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közgyűlése 1882. december 20-án és véglegesen 1883. március 12-13-án tárgyalta meg, és fogadta el, a vármegyei úthálózat kiépítésére és fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. A vármegyei tervezetben szerepel, az Üllő nyugati partján végigfutó karcag-madarastiszafuredi út kiépítésével kapcsolatos határozat is. E szerint a Karcag-Madaras közötti 15 kilométeres szakasz elkészítését az 1885. évben rendelték megindítani. A munkálatokhoz szükséges összegeket, évi részletekben 9 év alatt folyósították volna.80 Az út első szakaszának kövezése azonban csak némi csúszással, 1891 tavaszán indult meg. (Földút maradt viszont, s mára már eltünőfélbe került, az Üllő keleti partját érintő, Karcagon Füredi útnak, Madarason Üllőparti útnak nevezett egykori út.) Az útépítés megindításával egy időben, már folyt a Karcag-Tiszafüred közötti helyiérdekű vasút építésének szervezése, amely munkák kivitelezése, ti. a karcagi határt is átszelő vasúti pálya építése, 1895 júniusában kezdődött. A vonalat, amelyen Karcag-Tatárülés néven Berek-Üllő térsége is kapott egy megállót, 1896. május 16-án nyitották meg.81 Az útépítés befejezése és a vasútvonal elkészülte után, hosszabb időre csend lett a környéken. A határ 1900-ban készített kataszteri térképén látható,82 hogy a Berek területén tanyák épültek, később néhány bátrabb gazda az Üllőben is építkezett, bár ez a magas talajvíz és a régi mederben megálló esővíz miatt nem volt éppen veszélytelen.83 A homokbányákba irányuló, főként nyáron megszaporodó szekérforgalmat leszámítva, a környék tanyavilága élte a maga életét. Újdonságot, mozgalmasságot csak 1927 nyara hozott. Ennek országos előzménye Trianonban, a karcagi eseményeké pedig Hajdúszoboszlón keresendő. A trianoni határok megfosztották az országot egy sor bányászati lehetőségtől, szénhidrogén lelőhelytől. Ezek pótlására Pávai-Vajna Ferenc főgeológus ösztönzésére és irányításával, a Tiszántúlon szénhidrogén-kutató program vette kezdetét. Amikor 1925. október 26-án egy ilyen fúrás a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első útügyi koncepciója 1883. március 12. In: SZIKSZAI Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedéstörténete. Szolnok, 2005. 106-112. p. VADÁSZ István: A karcag-tiszafüredi helyiérdekű vasút építése. In: Zounuk 12. Szolnok, 1997. 144-146. p. SZMLK. 17. Az 1970-es évek végén még létezett a mederben a Szentmiklósi halom alatt nyugatra egy tó, amit Hajdú-tónak hívtak. Az idősebbek elmondása szerint annak a tónak (amiben halak nevelődtek, vízinövények nőttek és néhány fatönk is volt benne) a helyén egy Hajdú nevű gazda tanyája állott, de a tanyahelyen feltört a talajvíz, abból lett a tó.
44
hajdúszoboszlói Bánomkert mellett, 73 C fokos gázzal kevert termálvizet hozott a felszínre, Karcag város vezetése úgy gondolta, talán itt is jó lenne próbát tenni. Éppen ezért dr. Hajnal István polgármester és Csontos Imre országgyűlési képviselő, személyesen keresték fel a főgeológust és hívták Karcagra, tegyen itt is kísérletet. Pávai 1926-ban bejárta a határt, s az ideális pontot, a leendő fúrás helyét, a várostól messzebb eső Berek területén jelölte ki.84 A városi képviselő testület a következő évben, a bereki feltárások költségeire, 125.000 pengőt szavazott meg, úgyhogy a munkálatok még az év nyarán megkezdődtek. Június közepén legelőször is tizennyolc vagonnyi felszerelés érkezett meg a tatárülési állomásra, ahonnan aztán a Berekbe fuvarozták tovább. A fúrás helye „a Tatárülési állomástól a Berekbe vezető útvonalon ..., a Tatárüléstől 2 kilométerre, a Kálmán-féle földön, a keresztút mellett" volt - ez a hely ma az üveggyár udvarán található.85 Kéthónapos felvonulás és előkészület után, 1927. augusztus 22-én megkezdődött a fúrás,86 s akadály nélkül haladt, ám a 113. méteres mélység után „ már sűrűn akadtak gáznyomokra, a felszínre érkező iszapban ". Öt hónappal később, 1928. január 24-én délelőtt, óriási dörrenéssel 628 méteres mélységből - kitört a kút. A kitörés, mint akkor írták, mintegy 80 méterre szökött fel, „ ... a 25 m magas toronytetőt messze 'túlrepülte' a mélyből felérkező, homokkal-kaviccsal-gázzal telített vízoszlop. A hatalmas erupció a korabeli deszkatorony nagy részét szétvetette a gépházzal együtt. Csiszoló hatása pedig teljesen eltüntette a felső csőperemet és a vastag acél himbafejet. Schmidt E. Róbert számításai szerint a kitörés 44 órája alatt kb. 80 vagon iszap és kavicsos homok került a felszínre, napi kb. 100 ezer m3 gázos víz társaságában"?1 A víz, a hamarosan elvégzett vegyelemzés szerint káliumot, magnéziumot, ként, jódot és brómot tartalmazott, áprilisban a Debreceni Vegykisérleti Állomás jóvoltából, gyógyvízzé nyilvánították,88 sőt, nem sokkal később Pávai-Vájna úgy nyilatkozott, hogy a Berekben feltörő víz jobb, mint a szoboszlói. Ezzel tehát nem is volt baj, de vég nélkül ömlött, s a kitörés után pár nappal, a Karcagi Napló cikkírója joggal pendítette meg, lehetséges, hogy a Berek és az Üllő víz alá kerül. Itt tettek jó szolgálatot a dűlőkön meglévő homokbányák. A víz ezeket töltötte meg, s a fürdést is ezekben kezdték meg a környéken lakó tanyasiak. Mándoki Imre, bereki földbirtokos (és képviselő), a NAGY László János: „A csillagok gyermekei vagyunk": Dr. Pávai-Vajna Ferenc élete és munkássága. Debrecen, 1991. 109-124. p. Kérjük vissza a tandíjat. In: Karcagi Napló, 1928. december 1.; Kezdik a fúrást. In: Karcagi Napló, 1926. június 4. Karcagi Napló, 1926. június 4., 1926. június 16. BARABÁS Imre: A berekfürdői hévízkutatás története. In: Karcagi Hírmondó, 1995. április 28. BARABÁS I. 1995. és Karcagi Napló, 1928. január 28. Karcagi Napló, 1928. 27. sz.
45
képviselő-testület márciusi ülésén javaslatot tett: „míg a gázkút ügye véglegesen rendezve lesz, ideiglenesen valami fürdésre alkalmas módot teremtsen a város a Berekben ".89 A testület meg is terveztette az uszodát, de annak elkészítése csak a következő évben történt meg. Mándoki Imre viszont kihasználta a lehetőséget és 1928 májusában, a földjén lévő homokgödörben (a berekfürdői községháza korábban tanácskirendeltség - telke mellett, baloldalon volt, mára feltöltötték) fából épített egy medencét. Az új fürdőzési lehetőségnek nagy sikere lett. A következő évben „ egy arra alkalmassá tett homokgödörben ", megépült a város uszodája, amelynek hivatalos megnyitása 1929. július 28-án volt.90 Az uszoda és egyéb kiegészítő felépítményei - a pénztár, a kabinok - fából készültek. A tómeder egyik felében (a mai strand területén lévő tó délkeleti, ma már kiszárított felén) volt a lépcsőzetesen mélyülő uszoda, ahonnan ki lehetett úszni a tóra, s ennek másik fele csónakázó lett. Az uszoda „szabad folyással", nyílt árkon kapta a vízutánpótlást. Az első 25 x 15 méteres betonmedencét 1930-ban építette a város, a következő 20 x 40 métereset, amelyet fal választ ketté, 194041-ben készítette a város, s hozzá az idők során további földterületet vásárolt, a fürdőben pedig szállodát építtetett. Kialakult, állandó teret kapott tehát a bereki szántók között a fürdő, ami a gyógyvízzel, illetve később a gáz kihasználásával a terület j övőj ét j elentette. Az 1920-as évek végén, azonban még nagyon sok feladat várt megoldásra. Igaz ugyan, hogy Pávai-Vájna Ferenc az 1929. július 27-i kútátadás után nem sokkal, „ az első kúttól 200 méterre, abban a dűlőben, ahol a strand épült, Szabó-féle földön" kitűzte az új fúrás helyét, azonban továbbra is megoldatlan volt, a hatalmas mennyiségű víz elhelyezése.91 Mint már említettük, a helyi lap nem sokkal a kitörést követően figyelmeztetett erre, 1928 májusára pedig nyilvánvalóan mielőbbi orvoslást kívánt a probléma. Előre látható volt ugyanis, hogy megtelnek „jól laktak" a bereki homokgödrök, a megoldás tehát véli az újság - el kell vezetni a gázkút vizét a városba. Szerencsére gödörből volt elég, így aztán amikor „Balogh homok gödre" megtelt, a város csatornát ásatott és a vizet a „Rápolti homokbányájába" vezettette, de az utóbbi úgy tűnik más talajú volt, mert rövidesen látszott, nem „nyeli úgy a vizet, mint az előző", így várhatóan hamar megtelik.92 A következő évben sok huzavonát követően, megszületett az elképzelés és elkészültek a tervek a bereki víz elvezetésére. A vizet jobb lehetőség híján a Karcag város keleti szélén található I. számú csatornába vezetik. „A karcagi Berek körül kifli alakban terül el az Üllő ...Az Fürdő lesz a Berekben. In: Karcagi Napló, 1928. március 31. Készül az uszoda. In: Karcagi Napló, 1928. május 5. és 1929. július 28. Karcagi Napló, 1929. november 30. Jól laktak a homokgödrök. In: Karcagi Napló, 1928. május 12. A Rápolti homokgödre nem szomjas. In: Karcagi Napló, 1928. május 26.
46
utóbbi években ez, a vízjárás miatt bizonytalannak tűnő terület már állandóan termővé vált és szép búza és kukoricavetések díszlenek benne. A kedvezővé vált helyzetet veszélybe sodorta a bereki mélyfúrású kút, amelynek vizét a városi mérnöki hivatal csak nagy erőfeszítéssel tudta fent, a Berek háton homokbányákba szorítani és gátak között tartani. A kútnak állandóan nagy mennyiségben ömlő vize miatt azonban csak idő kérdése, hogy az addig tárolni sikerült víz betör a bereki hajlásokba, aztán pedig az Üllőbe. A bereki és üllőbeli birtokosok eddig is aggodalommal látták a víz szaporodását ... "' ! Éppen idejében történt a megállapodás a Közép-Tiszai Armentesítő Társulattal, amely szerint a Berek vizét a jó 12 kilométerre levő l-es csatornába vezetik. A nagyszabású csatornaépítés 1929-ben, 200 földmunkás alkalmazásával vette kezdetét. Költségeinek finanszírozására, 15.000 pengő állt rendelkezésre. „Ebből az összegből - írta az újság - a Madárasi út mellett haladva a csatorna meg fogja közelíteni a Tatárülés állomást, vagyis alig marad hátra a kutakig három kilométer. Ez a hátralévő rész azonban a legnehezebb és legköltségesebb szakasz lesz, mert bele esik az Üllőlapos, amely 600 méter széles és mintegy 130150 cm mélységű."94 1930 tavaszára, a csatorna madarasi út melletti szakasza elkészült. Elkészíttették az Üllő áthidalásának terveit is, de anyagi okok miatt, a víz a tervezett zárt csövek helyett egyelőre nyílt árokban folyt végig a dűlőút mellett (később már, az 1970-es évek közepéig, a falu főutcáján) át az Üllőn a Madarasi útig, ahol centrifugális szivattyú emelte át a csatornába, amely (az utolsó időkben legalábbis) nem az l-es csatornába, hanem a városszéli Marsi tóba, illetve attól északra, a Bika temető mögötti záportározóba torkollt. Az Üllőn átvivő szakaszon, 1934-ben 800 méter deszkacsatornát, 1939-40-ben pedig földtöltésre állított betonvályút építettek, kiiktatva így az igen költséges szivattyúzást. Ennek a betonvályúnak a nyoma még látható a bekötőút mellett. A megoldás, amint a korabeli sajtó írja, az utolsó előtti pillanatban érkezett. A homokgödrök már színültig megteltek, s kevés híja volt, hogy a nagy meder egy része, kényszerűségből újból tó legyen, főleg azt követően, hogy a második kutatófúrás is hévízre bukkant.95 A gazdasági válság okozta pangásban a fürdő, ha keservesen és nehézkesen is, de mégis alakulni kezdett, s a területén nem csak a fürdőzés helyszínei (medencék, kádfürdő, kabinok, pénztár), de a vendéglátás más felépítményei (étterem, szálloda, vendégházak) épültek. A gáz kihasználását segítette elő az 1938-ban megépített 1.800 méter hosszú kőút, amit az örökösen
Veszedelembe kerül az Üllő. In: Karcagi Napló, 1929. november 20. Kezdetét verte a csatornaépítés munkálata. In: Karcagi Napló, 1930. március 1. A Berek vize folyik lefelé. In: Karcagi Napló, 1930. április 19., Siker a második gázkútnál. In: Karcagi Napló, 1930. július 30.
47
feltöltött földút kikövezésével létesítettek az Üllőn keresztül.96 Ezekkel egy időben, 1934-35-ben Ökrös László földbirtokos, a fürdő mellett lévő (szántó) földjéből 48 db 150 négyszögöles telket parcelláztatott (ezek a tó mellé, a mai Fürdő utcára estek). 1935-ben már 38 villatelek talált gazdára, s legott az építkezések is megindultak. A város parkosította a fürdő területét, de az üdülőtulajdonosok is szövetséget alapítottak, hogy a közösen végrehajtott fásítás és tereprendezés nyomán szebb, kellemesebb üdülőtelep várja majd őket nyaranta. 1940-ben a 17 főt foglalkoztató Bereki Tűzálló Üveghuta Rt. Üzeme, megkezdte a működést, újabb állandó lakosságot vonzva a Berekbe, ahol ezzel szárba is szökkent a későbbi település csírája.97 Az Üllő két partján és a Berekben, az 1950-70-es években újabb mezőgazdasági, ipari és a gyógyvízre települt létesítmények valósultak meg. A külső parton a tatárülési határrész szélén, illetve a déli oldalán egy-egy, száz marha számára kialakított (innen a neve is „százas") istálló, vagy hizlaló telep épült. A déli oldalon lévő, Béke Tsz. telepét („Béke százas") mutatták meg 1958. április 7-én, a Karcagra látogató Nyikita Szergejevics Hruscsovnak.98 Az Üllő medrében, az 1970-es években öntözhető legelőt alakítottak ki. Ennek céljaira több csatornát is ástak, az ezekben lévő víz mozgatására az Üllő észak északkeleti partján szivattyútelep,99 a meder közepén, az 1970-es években szennyvíztisztító-tároló készült. A Berek területén előbb egy, később két nagyobb tó fogadta be a fürdő használt vizét. A fürdő és a gyár mellett, a mezőgazdaság is igyekezett a kutak vizét hasznosítani. Az 1950-es években két telephelyen is működött üvegházas kertészet. Később ezeket felszámolták, de 1970-1973 között létrehozták a ma is meglévő kertészetet, a Kunmadarassal szomszédos néhány hektáron pedig gyümölcsöst ültettek, szőlőt telepítettek és présházat építettek. Ezeket mára, a falu üdülőterületeinek terjeszkedésével felszámolták. Nem hagytak fel a homokbányászattal sem. A második világháború elején, a kunmadarasi földön épített katonai repülőtér számára termeltek ki innen homokot, azt a kitermelési helyszínt („Méhecske" nevű mélyedést) időközben körbe nőtte a falu.100 A településtől északra lévő bányát
Elzárják a Berekbe vezető Üllőutat. In: Karcagi Napló, 1930. május 17. és JANCSKÁR Lajos: A berekfürdői strandfürdő története 1928-1943. Karcag, 1985. (Kézirat). Előbb, 1936-ban téglajárdát fektettek le, hogy esők, sarak idején legalább a gyalogosok rendben elérjék a madarasi kövesutat. JANCSKÁR L. 1985. ELEK György: A látogatás: Ny. Sz. Hruscsov látogatása Karcagon, 1958. április 7-én. In: Karcagi Hírmondó, 1996. 9. és 10. sz. Szabó Sándor 65 éves nyugdíjas agrármérnök közlése. Perge József berekfürdői lakos közlése. Az említett régi bányagödör ma a Móricz Zsigmond és a Radnóti Miklós utcák közé esik.
48
valamikor az 1980-as évek végén zárták be, bár a hatalmas gödör legalább két évtizedig a kommunális hulladék lerakója (volt). A csővezetékes „közműjellegű gázszolgáltatás" országos fejlődésével, újabb feltárásokra került sor. Az 1960-as években, Berekfürdő határában, a Berek területén végeztek további sikeres mélyfúrásokat. Az itteni földgázmezőből kitermelt gáz, az 1970-es évektől a Debrecen-Szolnok-Budapest gázvezetékhez csatlakozva jutott el a „felhasználókhoz".101 A Berekben épült „gáztelep" vagy „gázkút" (gázkitermelő) a falutól északra található. Összegzés Az Üllő és Berek története akár sűrített Tiszavidék-történet is lehetne. A tájtörténeti emlékként itt maradt meder környékén, és az általa körbefogott félszigeten, az őskortól kezdve kimutatható az emberi közösségek jelenléte. A csiszolt kőkorszak népei ugyanúgy lakóhelyül választották (Ködszállás), mint az Üllő közvetlen környezetében hat halmot is felépítő réz- vagy bronzkori emberek. A honfoglalást megelőzően avarok telepedtek meg itt, de a Kárpát medencébe érkező magyarok szállásainak, s az ezekből kialakuló Árpád-kori falvaknak a nyomait is megtaláljuk. Az Üllő mellé települő népek sorát a 13. század közepén beköltöző, s száz év múlva már állandó szállásokon, kevéssel később pedig házakból és sátrakból „épített" falvakban élő kunok zárják (Orgondaszentmiklós). A 16. században, Szolnok várának 1552. évi elfoglalása, illetve a hódoltság megjelenése előtt, az Üllő környékén öt, a kun Kolbászszékhez tartozó település virágzott, mintegy 1.500 lakossal. A hódoltság másfél századát, nem kevés hányattatás mellett csak egyetlen falu, Madaras élte túl. Az elpusztult községek határa Madaras tulajdona lett, illetve a délnyugati irányban található Karcag óriás-határába olvadt, s főként az utóbbitól való 10-12 kilométeres távolság miatt, az itt feldűlőzött szántóföldeken már a 18. század második felében megindult a tanyásodás. A területen egyébként is hamar, a 18. század közepétől kimutathatók az emberi beavatkozás nyomai. Az elégtelen vízutánpótlás és a 17. századi elhanyagoltság miatt csökkenő vízfelületű, elmocsarasodó holtágban, gátépítéssel segítették, gyorsították meg a száradást. A gátat 1765-ben említik először, az Üllőt pedig 1852-ben osztották ki a lakosoknak. Vagyis a meder közel száz év alatt lett maradéktalanul megművelhető terület. Addig felsőbb utasítás nyomán sikertelenül próbálkoztak benne erdősítéssel, azt követően járulékföldként (dinnyeföld), s végül, a 19. század közepéig kaszálóként hasznosították. A víztől körbefogott Berek területén több falu osztozott, bizonyára szántóként hasznosították. A névadásnak alapul szolgáló fás, ligetes jellege a 17. század végére eltűnt, ugyanebben a században legelőnek hasznosították, amely CSÁNYI Sándor: Iparfejlődésünk három évtizede. In: Karcagi krónika. Fejezetek a város legújabbkori történetéből. Karcag, 1976. 127-133. p.
49
feladatra inkább az állatállomány megőrzése miatt szemelték ki. Kedvező talajára a madarasiak kertet ültettek, a karcagi Berekét szántóföldnek osztották ki. A folyóhordalék homok kitermelése a 19. század közepén kezdődött meg, és egészen az 1980-as évek elejéig tartott. A legnagyobb beavatkozást az 1920-as években elindított szénhidrogén kutató program bereki munkálatai jelentették. Az ekkor feltárt gyógyvíz és földgázkincs, vagyis a terület adta lehetőségek mezőgazdasági, ipari és turisztikai jellegű kiaknázása egy új települést teremtett. Az 1992. július 1. óta önálló Berekfürdő lakossága kb. 390-400 háztartásban élő, valamivel több, mint 1.000 lélek. Nyáron - lévén üdülőfalu - több tízezer embernek tartózkodási helye, de állandó megélhetést úgy tűnik, másfél-kétezer embernek biztosíthat. Az Üllő délkeleti, Berekfürdő és Karcag külterületéhez tartozó részéről bátran elmondható, hogy „víz- és ember formálta táj". A kétszáz év alatt művelésre alkalmassá tett területen, napjainkra felszaporodtak a vízzel kapcsolatos műtárgyak. A partokon és a mederben is csatornák futnak végig, víztározó létesült benne. A mesterséges „tájelemek", az öntözőberendezések, a csatornahálózat sok kilométeres szakaszai, az 1990-es években lezajlott (újabb) tulajdonosi változással használaton kívül kerültek, s elhagyatottságuk miatt rontják a környék arculatát. A mederben lévő legelőt ma a Hubai és társa Kft. hasznosítja, az általuk beindított bio-állattenyésztő telep (szarvasmarha, juh, kecske) jelentheti a terület további, jellegének megfelelő, célszerű kihasználását. A parton emelkedő Pincés halom országos védelem alá került, a Szentmiklósi halmot azonban évtizedek óta nem vigyázza senki. Utóbbit, - amely középkori temető nyomait rejti -, táj szépészeti és kegyeleti okokból is illenék helyreállítani, a rajta csúfolkodó árkokat, gödröket betemetni, gyepesíteni. Az Üllő észak felé, a már említett határgáton túl, Madaras település felé továbbfutó része a Hortobággyal, illetve Kunkápolnási mocsarakkal szomszédos. Az innen érkező vízutánpótlásnak köszönhetően, a meder itt egyes szakaszokon remekül megőrizte a két-háromszáz évvel ezelőtti állapotokat. Igaz, itt is gyakorta botlunk betonból készült „vízművek"-be, sőt kibetonozott medrű csatornába, de nagy hosszúságban találkozunk mocsaras, nádas laposokkal is, melyek partján kb. 40-50 éve (itt-ott) erdőt ültettek, más részein nádat vágnak, a meder oldalait kaszálják. A korabeli írott források alapján ilyennek képzelhetjük az Üllőt a 18. század közepén, s bizonyos, hogy a terület igazi értékét, az innen várható „hasznot" ez jelenti. Mindenképpen érdemes lenne tehát, a Kunkápolnási mocsarakhoz kapcsolva országos védelem alá venni, megóvni, hiszen „élő múzeum", táj történeti emlék.
50
Használaton kívüli csatorna az Üllő DK-i partján
Az Orgondaszentmiklósi halom napjainkban 51
Az egykori meder képe ma
A Hosszú-fertő képe tavasszal 52
Betonozott medrű csatorna az Üllő ENy-i oldalán
Mocsár az Üllő ENy-i oldalán, a 18. századi tájat idézi 53
Nádkúpok az Üllő ÉNy-i oldalán, a 18. századi tájat idézik
54
GYÖRGY ELEK ÜLLŐ, ÜLLŐLAPOS UND BEREK LANDSCHAFTSHISTORISCHE ÜBERSICHT
Auf dem Gebiet des heute in den Außenbezirken von Berekfürdő, Karcag und Kunmadaras liegenden Üllő, Üllőlapos und von ihm als Halbinsel umgebenen Berek ist die Anwesenheit der menschlichen Gemeinschaften vom Urzeitalter an zu bemerken. Die Umgebung des vor mehreren tausend Jahren angerissenen Beckens wählten die Völker des Neolithikums auch so zu ihrem Wohnort wie die in der direkten Nähe von Üllő auch sechs Haufen aufgebauten Menschen der Kupfer- und Bronzezeit. Vor der Landnahme siedelten sich hier Awaren an, auch die Unterkünften der im Karpaten-Becken angekommenen Magyaren und die Spuren ihrer sich davon ausgestalteten Dörfer aus der Arpáden-Zeit sind auch da zu finden. Die Reihe der sich an Üllő siedelnden Völker schließen die Mitte des 13. Jahrhunderts ankommenden Rumänen. Um das gewaltige Becken kennen wir fünf von Rumänen gegründete Dörfer, diese machten sich den als Fischsee gebrauchten toten Arm und die Ackerfelder in seiner Nähe zunutze. Ein Dorf davon überlebte die 150 Jahre der Türkenherrschaft, das Gebiet kam zum Besitz der Gemeinden Karcag und Madaras. Auf den hier liegenden Ackerfeldern konnten schnell die Einödhöfungen zustande kommen, die Karcager verschleuderten mit der Absperrung der Wasserergänzung die Vertrocknung des Beckens und konnten es etwa hundert Jahre lang zur Kultuvierung geeignet machen. Im Gebiet des sonst auf Ackerfelder geteilten Berek wurden von Mitte des 19. Jahrhunderts an Sandgruben errichtet. Im Rahmen Mitte der 20er Jahre angefangenen Kohlenwasserstoffforschungs programmes wurde wegen des aufgedeckten Erdgas- und Heilwasserschatzes Glashütte niedergelassen, dann Bad und in den 50er Jahren Gärtnerei, diese konnten die Gründe eines für heute schon selbständig gewordenen Dorfes schaffen. Die Veränderungen dieses Teiles der Landschaft von Großkumanien können anhand der zeitgemäßen Dokumente recht gut rekonstruiert werden, und so können wir als Zeugen neben dem Jahrhundert langen Vorgang der Landschaftsausstaltung das Zustandekommen einer neuen Siedlung betrachten.
55
