SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
Eesti Keele Instituut – Tampereen Yliopisto, Tallinn – Tampere, 1997. 547 o. és 22 térképvá zlat
N
yK 96
A tavalyelőtt megjelent munka a szerző hú sz évvel korá bbi, Lä ti laens•nad eesti keeles (Lett jövevényszavak az észt nyelvben) című munká já nak bővített vá ltozata. Bá r a cím, illetve annak megközelítő magyar fordítá sa inká bb azt sugallná , hogy kü löná lló tanulmá nyokról, illetve az adott témá n belü l csak egyes kérdésekről van szó, valójá ban jól felépített, szerves egészet alkotó, gyakorlatilag minden lehetséges részletkérdésre kitérő monográ fiá ról van szó.1 A szerző főképp a jövevényszavak kérdésével foglalkozik,2 de bemutatja a lettorszá gi észt nyelvjá rá sszigeteket, néhá ny morfológiai-mondattani jelenséget, illetve a jövevényszavakon keresztü l részletesen elemzi a hangtani megfeleléseket, a jövevényszavak morfológiai és szemantikai beilleszkedését, kü lön vizsgá lja a letten keresztü l az észt nyelvjá rá sokba bekerü lt német jövevényszavak hangtani sajá tossá gait, majd tematikusan és szófaj szerint csoportosítva vizsgá lja a jövevényszavakat, végü l pedig kitér a kölcsönzések elterjedtségi foká nak és korá nak vizsgá latá ra. A korpusz 1143 kölcsönzésből á ll, ezekből 370 az észtorszá gi nyelvjá rá sokban (ill. részben az irodalmi nyelvben) is megtalá lható, 775 pedig csak a lettorszá gi lutsi és leivui tá jszólá sokban3 (é. murrak). Ezek közü l 457 olyan szó is van, amely német, orosz vagy má s eredetű, és a letten keresztü l kerü lt az észt nyelvjá rá sokba, illetve 19 olyan szó, amely az észtből (vagy a lívből) kerü lt a lettbe, majd vissza az észtbe („visszakölcsönzés” – é. tagasilaend). A szerző 142 esetben (12%) tartja megkérdőjelezhetőnek az etimológiá t. Figyelmen kívü l hagy néhá ny lett eredetű „nemzetközi” szót (tkp. lett reá liá k elnevezéseit), mint a latgalid ’lett terü leten élt balti törzs’, latt, santiim ’lett pénzegységek’, saeima ’lett parlament, „szejm”’, illetve az olyan szleng kifejezéseket, mint a saldejum(p)s ’lett’, eredetileg lettü l ’fagylalt’, ill. 1 Legalá bbis ami a lettnek az észtre gyakorolt hatá sá t illeti. Az észtnek lettre gyakorolt hatá sá ról (ami jelentősebb) ebben a műben nem esik szó. 2 Lett jövevényszavakról van szó, tehá t a szerző nem foglalkozik a korá bbi balti jövevényszavakkal, ill. a balti nyelvek egyéb hatá saival. A monográ fia a lett és az észt nyelv kü lön életében történt hatá sokat tá rgyalja. 3 Az eltérés valószínűleg sajtóhibá ból ered.
Nyelvtudomá nyi Közlemények 96. 254– 264.
yK 96
(Kutatá sok a lett– észt nyelvi kapcsolatok terü letéről)
N
Lembit VABA: Uurimusi lä ti-eesti keelesuhetest.
„idézetszavakat”(é. tsitaats•nad), mint a labriitkaalikas ’hibrid karórépa’, a lett labrôt ’jó reggelt!’ és az észt kaalikas ’karórépa’4 összetételét (tkp. szóvicc a két szó ritmikai egybecsengése alapjá n), illetve egyéb periférikus eseteket. A korpusz fő adatainak ismertetése utá n a szerző megadja a korpusz forrá sait, a fonematikus á tírá s elveit, majd á ttekinti a lett– észt nyelvi kapcsolatok korá bbi szakirodalmá t. Ezt követi egy néhá ny oldalas á ttekintés a lett– észt nyelvhatá r kialakulá sá ról. A legfontosabb adatok a következők: a 7. szá zadig a mai Lettorszá g5 északi és keleti vidékein balti-finn törzsek éltek. Ezutá n érkeztek erre a terü letre a balti törzsek, melyekkel a balti-finnek elkeveredtek, és soká ig a terü letre a kétnyelvűség volt jellemző. A 12. szá zadra Lettorszá g északi részének közepe teljesen ellatgalosodott. Néhá ny apró balti-finn (észt, lív) nyelvi sziget fennmaradt, az utolsó a 18. szá zadban tűnt el. Ugyanakkor északabbra a lett nyelvjá rá sszigetek (amelyek egészen Viljandi környékéig terjedtek) észtesedtek el. Bá r még az 1860-as években is történtek a nyelvhatá rt módosító események (egyes földesurak pl. előnyben részesítették a lett földvá sá rlókat a jobbá gytelkek megvá ltá sa idején), a mai etnikai hatá r lényegében má r a 13. szá zadban kialakult. A lettek észt elnevezése (lä tlane, Lä ti(maa)) a lettek önelnevezéséből ered, ahol a mai lat- előtag magá nhangzója eredetileg magas volt, és így kerü lt be a németbe és az oroszba is. A lettek igauni-nak (Igaunija ’É sztorszá g’) hívjá k az észteket: ez az elnevezés az Ugandi tartomá nynévből ered (az u > i a lettre jellemző disszimilá ció eredménye), és eredetileg csak a déli észteket jelölte; az északabbra élő észtek elnevezése s%mi volt, innen Saaremaa lett elnevezése: S%msala (tkp. ’észt sziget’). Az etnikai hatá r egyébként sosem volt éles, jellemző és természetes volt a kétnyelvűség. Ez nehezítette a két fü ggetlennévá ló á llam közötti hatá r meghú zá sá t: 1918 utá n is többször módosítottá k. A szerző a következőkben bemutatja a két észt nyelvjá rá sszigetet. Mivel erről a kérdésről magyar nyelvű szakirodalom nincs, a főbb adatokat itt ismertetem. A lutsi tá jszólá s központja Lutsi (lettü l Ludza) vá ros volt, mely Lettorszá g délkeleti részén fekszik. Bá r ez a nyelvjá rá ssziget nagyon régi, az észtek többsége a 17. vagy a 18. szá zad sorá n (Nagy É szaki Há ború ) telepü lt erre a terü letre (szóbeli hagyomá nyuk szerint Roodzi maalt, Rooď i kuniga maalt, azaz a svéd kirá ly terü letéről). A tá jszólá s a v•rui nyelvjá rá s déli csoportjá hoz tartozik, beszélőinek szá ma folyamatosan csökkent: 1893-as adatok 800, 1911esek 200 beszélőről tesznek említést. Az 1930-as lett népszá mlá lá s szerint 395 4 Egyetlen észt– magyar szótá runk (Nurk – Pusztay, É szt– magyar kisszótá r. Szombathely, 1993) ’répa’jelentést ad meg, tévesen. 5 Mivel Lettorszá g mint á llamalakulat a 20. szá zad előtt nem létezett, és a 20. szá zadban is alig vá ltoztak hatá rai, a tová bbiakban egyszerűen Lettorszá gról írok, és ezzel a mai Lettorszá g terü letére utalok.
észt élt Latgale terü letén. Latgale egyébként régóta soknemzetiségű terü let, a latgalok (lettek) mellett oroszok, fehéroroszok (proszto ljugyi ’egyszerű emberek’, akik po-prósztomu ’egyszerűen’ beszélnek), lengyelek, zsidók, németek, észtek, litvá nok éltek, élnek itt. Vallá s tekintetében is sokszínű a lakossá g: katolikusok, protestá nsok (evangélikusok), ortodoxok, izraelitá k keverednek. (A katolicizmus a lengyel időkből (1561– 1772) maradt meg, utá na erős oroszosítá s következett.) A lutsi észtek katolikusok. A terü leten az etnikai öntudat inká bb a vallá shoz, mint a nyelvhez kötődött,6 az észtek katolikusnak (katoliikne) vagy helyinek (kohalik) vallottá k magukat. A mú lt szá zad közepéig a mise nemzeti nyelvű részei (pl. a prédiká ció) észt nyelven folytak, a mú lt szá zad közepétől lettü l. A lutsi tá jszólá sra jellemző, hogy nemcsak a lett, de az orosz, a belorusz és a lengyel is erősen hatott rá , gyakran nehéz elvá lasztani a lett és a szlá v elemeket (kü lönös tekintettel e nyelvek rokonsá gá ra). Egyes esetekben e nyelvek közös hatá sá t is feltételezhetjü k. A vokalizmusban a lett hatá s a diftongizá lódá sban érhető tetten: a hosszú zá rt magá nhangzók zá ródó, a hosszú , középső nyelvá llá sú magá nhangzók pedig nyitódó diftongusokká vá ltak. Emellett részlegesen tapasztalható a rövid o uo diftongussá vá lá sa. A nyelvtani szerkezetben a harmadik személyű felszólító mód lass ’hagy’ segédigével való kifejezése (lett lai ’ua.’); a hasonlítá s ei, eigu, ü śkui ’nem, nemmint’ kötőszava a lett ne, nek % ’ua.’ kötőszavak hatá sá ra; illetve a személytelen (vagy passzív) folyamatos melléknévi igenév eszközt, helyet vagy időt kifejező haszná lata a jellemző. A lutsi tá jszólá sban 180 lett jövevényszó talá lható, ezek többsége a helyi lett nyelvjá rá sokból szá rmazik, és csak kisebb részü k a lett köznyelvből. A kölcsönzések kü lönböző időkben mentek végbe, egyes szavakat kétszer is á tvettek. A helyi lett nyelvjá rá sokban sok a szlá v elem, és feltételezhetjü k, hogy a lutsi tá jszólá s szlá v elemeinek egy része is a letten keresztü l érkezett. A lett eredetű szavak á ltalá ban a falusi életmóddal fü ggenek össze (ezzel szemben pl. a lengyel szavak az udvarhá zak és a vá rosok életével kapcsolatosak). A leivui nyelvjá rá st Lettorszá g északnyugati részében, Gulbene és Al• ksne 7 já rá sban beszélték. A helyiek Koiva maarahvas-nak (a koivai föld népének) nevezték magukat a közeli Koiva folyó alapjá n, vagy leivu rahvas-nak (leivui népnek). Ez utóbbi elnevezést egyesek összefü ggésbe hoztá k a liivi (lív) népnévvel, és ezért a lívek utódainak tartottá k őket. Még ha esetleg a két név közötti összefü ggés fenn is á ll, mindez nem bizonyíték arra, hogy lívekről lett volna szó: ugyanaz a népnév kü lönböző etnikumokat is jelölhet. A leivui
tá jszólá snak figyelemreméltóan sok közös voná sa van a harglai tá jszólá ssal. A korá bbi szakirodalmak gyakran 17. (éhínség) vagy 18. szá zadi (Nagy É szaki Há ború ) á ttelepedéssel magyará ztá k a nyelvjá rá ssziget létrejöttét – ma má r tudjuk, hogy folyamatos volt az észt jelenlét. 1847-ben több mint 2500-an, 1868ban több mint 2000-en voltak, á m 1911-ben má r csak 106-an. 1935-ből mégis 130-ukat sikerü lt regisztrá lni. Az észt nyelv haszná lata az élet egyre kevesebb terü letén volt lehetséges, má r a szá zad elején sem volt mindennapos. A hosszú kétnyelvűség észt– lett keveréknyelv kialakulá sá hoz vezetett, az észt nyelv rendszerébe egyre több lett voná s kerü lt be. Má r a legkorá bbi feljegyzésekben is feltűnő az erős lett szupersztrá tum. A leivui tá jszólá sban a lett hatá s a má ssalhangzórendszerben is érzékelhető: a félzöngés B, D, G, Z zöngés b-vé, d-vé, g-vé, ill. z-vévá lt; i és j előtt az s és a z palatalizá lt Þ-séill. ÿ-vévá lt; a nem palatalizá lt l ł-lévá ltozott;8 a szó eleji, ill. intervoká lis h kiesett (utóbbi helyén egyes beszélőknél gégezá rhang á ll), néhá ny szóban azonban meg is maradhatott; ahol a gégezá rhang eltűnt, ott ez is lett hatá ssal magyará zható. A vokalizmusra itt is a kü lönböző diftongizá ciók jellemzőek. A nyelvtani szerkezetben nagyon sokféle lett hatá s mutatható ki, a lutsi tá jszólá sra jellemzőekhez hasonlók mellett a ta ’ez, az’ mutató névmá s névelőként való haszná lata;9 a nomen actionis a létigével együ tt szü kségszerűséget fejez ki; a névutók a névszók elékerü lnek (tkp. elöljá rószókként funkcioná lnak); szóösszetételekben az előtag pluralis genitivusban á ll; léteznek ai- vagy ä iprefixum segítségével képzett antonímiá k (a lett ne- prefixum mintá já ra); jellemző a lett igekötők bőséges haszná lata. A szókincs tekintetében mind á tvételekben, mind tü körfordítá sokban bővelkedik a leivui nyelvjá rá s. Mintegy 750 jövevényszóról van tudomá sunk. A szavak tömeges á tvétele a teljes beszélőközösség kétnyelvűségének eredménye. Nehéz meghatá rozni, melyik szó tartozik valóban a nyelvi rendszerbe, és melyiknél van szó csak alkalmi haszná latról. A rendelkezésü nkre á lló gyűjtések nem elegendőek ahhoz, hogy minden esetben eldönthessü k, valóban kölcsönzésről van-e szó. Egyes csoportok (a hónapnevek, növények, há ziá llatok, madarak, halak, rovarok elnevezései) mindenképpen ide tartoznak. A szókincs ezen rétegének elfelejtése minden nyelvet vá ltó közösségnél törvényszerű. Igen nagy szá mban talá lhatók visszakölcsönzések, ill. a németből, oroszból vagy má s szlá v nyelvekből a letten keresztü l való kölcsönzések. Néha nehéz megá llapítani, hogy a lettből való kölcsönzéssel van-e dolgunk, vagy a korá bbi észt (vagy má s észt nyelvjá rá sokból szá rmazó) szó hangalakja később, a leivui nyelvjá rá sban lettesedett. Az azonban biztos, hogy a má s észt nyelvjá rá sokkal való kapcsolat igen soká ig fenná llt. A leivuiak gyakran kereskedtek vagy kerestek munká t észt
N
N
6 Pl. a földosztá s ígéretével ortodox („orosz”) hitre térített lettek orosz letteknek vagy egyszerűen oroszoknak vallottá k magukat, holott nem egy közü lü k csak lettü l beszélt. 7 Mint az közismert, az észtek eestlane önelnevezése csak a mú lt szá zad má sodik felében terjedt el, addig egyszerűen maarahvas-nak, a föld népének, azaz helyieknek nevezték magukat.
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
8
A lett megkü lönbözteti a kemény l-t és a lá gy -t. A lettben is csak nyelvjá rá si voná s!
09
terü leten. A szlá v eredetű szavak szá ma viszonylag csekély. A kétnyelvűség eredménye, hogy kontaminá cióval is talá lkozhatunk, azaz az adott fogalom észt és lett elnevezése keveredett, pl. é. puhm, lett kr‘ms: kruhm ’bokor’. A kötet bevezető részét há rom, egymá stól fü ggetlen fejezet zá rja: Az első a személytelen (vagy passzív) folyamatos melléknévi igenév (é. tav-kesks•na) sajá tos haszná latá t tá rgyalja. A lettben igen gyakoriak az ilyen igenevekkel képzett szerkezetek, főleg eszközt, helyet vagy időt jelölő szerkezetekben: braucamais zirgs ’„utazandó” (utazá sra való) ló, azaz há tasló’, dzôvojam% m%ja ’„lakandó” há z, lakóhá z’, Âdam% karote ’evésre való kaná l, evőkaná l’, illetve igen gyakori a kü lönböző szerszá mok ilyen szerkezettel való megnevezése: kartupeu rokam % maš ôna ’burgonyá t betakarító gép’. Hasonló szerkezetekkel talá lkozhatunk az észt nyelvjá rá sszigeteken: lea kü dzetä u ponn ’hú s sü tésére szolgá ló serpenyő’, jeletaw kam•ŕ ’lakószoba’, ü lttav s•na ’(köz)mondá s, szólá s’, vagy magá ban az igenév: istutaw ’ü lőhely’.10 Hasonló szerkezetek – bá r kisebb gyakorisá ggal – fellelhetők a délészt nyelvjá rá sokban is, sőt, a lett terü lettől tá volabb is. Á m a legkorá bbi adatok a lett– észt nyelvhatá r közvetlen közeléből szá rmaznak, és á ltalá ban ezekkel az alakokkal pá rhuzamosan igen magas a lett jövevényszavak szá ma (az észtorszá gi észt nyelvjá rá sokban kimutatható jövevényszavaknak mintegy harmada csak a harglai, karulai és r•ugei terü let déli részén van meg). Figyelemreméltó az is, hogy a személytelen folyamatos melléknévi igenév a lívben a fent említettekhez hasonló szerepet tölt be. Az utolsó előtti fejezet címe (F. J. Wiedemann mint a leivuiak kutatója) keveset á rul el valódi tartalmá ról, egyfelől mert nem csak Wiedemann munká ssá gá ról szól, má sfelől mert a leivui tá jszólá s kutatá sá nak a történetén is tú lmegy. Így pl. olvashatunk az utolsó leivuiról, illetve ú jabb informá ciókat a nyelvjá rá ssziget eltűnéséről: a leivuiak nem há zasodtak egymá ssal, így a vegyes 11 há zassá gok ú tjá n igen hamar asszimilá lódtak. Bá r a környék má r a 12. szá zadban ellettesedett, a leivuiak csak a 18. szá zad elejétől kezdtek lettü l beszélni, korá bban telepü léseik kívü l estek a lett telepü lések há lójá n. A korai (19. szá zad közepéről szá rmazó) leivui szövegekben valószínűleg csak azért olyan erős a lett szubsztrá tum hatá sa, mert lettről fordítottá k őket. A kétnyelvűség néhá ny generá ció alatt alakult ki, és igen hamar kevertnyelvűséghez vezetett. A kutatá störténeti adatokon tú l a fejezet néhá ny tová bbi néprajzi-történeti adattal is szolgá l.
Az utolsó, alig oldalnyi fejezetecske igen érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: az észt nyelvjá rá sokban igékhez, elsősorban egyes szá m má sodik személyű felszólító módú igékhez já rulhat a -kest kicsinyítő képző (mindenekelőtt a gyermek- és dajkanyelvben). K. Pajusalu ezt a -ke kicsinyítő képző partitívuszá ból szá rmaztatja és deminutív optatívusnak (é. deminutiivne optatiiv) nevezi. Hasonló jelenség figyelhető meg a lettben, ahol az -i½- képző egyará nt já rulhat névszóhoz és igéhez is (kaW /i½/%t, sÂd/i½/%t ’kakiká lni, csü csü lni’; mazi½š môli½š bÂrni½š , n%ci½%s š urp! ’kedves kicsi gyermek, gyere ide!’). V. A. Csirikba orosz kutató kü lönböző nyelvekben vizsgá lta a gyermekek nyelvezetét, és azt á llítja, hogy a lett igére nagyon jellemző ez a kicsinyítés, viszont má s nyelvben nem talá lkozott ehhez hasonló jelenséggel.12 Bá r feltételezhető, hogy ez a déli észt sajá tossá g lett hatá s nyomá n jött létre, addig semmit nem á llíthatunk biztosan, míg ki nem mutatjuk, hogy ez olyan terü leteken fordul elő, ahol a szókincsben is, és a nyelvtani szerkezet egyéb terü letein is érvényesü l a lett hatá s. A könyv má sodik része a legterjedelmesebb (62– 400). Ez a lett jövevényszavakat sorolja fel, megadja a szavak előfordulá si helyét, a lett eredetit, és á ltalá ban megjegyzéseket is fűz az etimológiá hoz (az etimológia története, má s lehetséges etimológiá k, a szó esetleges bekerü lése a lívbe is stb.) Kü lön tá rgyalja az észtorszá gi észt nyelvjá rá sokba (és esetlegesen az irodalmi nyelvbe bekerü lt szavakat) (62– 247), ill. a csak a lutsi és leivui tá jszólá sokba bekerü lteket (248– 400). A harmadik rész szintén felsorolá s jellegű, ezért innen csak egy-egy érdekesebb jelenséget ragadok ki. Ez a rész négy fő fejezetre oszlik. Az első fejezet tá rgyalja a lett hangok, hangkapcsolatok megfelelőit a jövevényszavakban. A főbb tendenciá kat a két nyelv hangrendszerének ismeretében könnyen ki lehet talá lni: míg az észt viszonylag pontosan tü krözi az eredeti magá nhangzókat (eltérések természetesen itt is akadnak), addig erősen módosítja a má ssalhangzókat: a zöngés má ssalhangzók helyén zöngétlenek (szó belsejében á ltalá ban félzöngések) á llnak, az š (ill. ž) helyén s (ha má ssalhangzó előtt á ll, vagy a kölcsönzés sorá n a szó végére esik, akkor ss), az affriká tá k helyén s vagy ts, ds hangkapcsolat á ll, a palatá lis W (ill. ˆ )13 helyén pedig előfordul, hogy ť (esetenként ď ). A lutsi és leivui nyelvjá rá sokban viszont á ltalá ban ezek a hangok is jól megőrződnek. A szókezdő má ssalhangzókapcsolatok egyszerűsödése viszont itt is végbemegy. A hosszú vagy félhosszú
N
N
10 Az irodalmi nyelvben a következőképpen hangzaná nak ezek a szerkezetek: liha kü psetav pann, elatav kamber, ü tletav s•na, istutav. 11 Kü lön érdekesség, hogy míg pl. a vótokná l az asszonyok őrizték meg a nyelvet, addig a líveknél és a leivuiakná l a férfiak.
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
12 Csepregi Má rta hívta fel rá a figyelmemet, hogy hasonló jelenséggel az osztjá kban is talá lkozhatunk. 13 A lett W és ˆ ejtése gyakorlatilag megegyezik a magyar ty és gy ejtésével.
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
lett p, t, k hangoknak az észtben rövid geminá ta felel meg (írá sban ez is p, t, k), a hasonló s-nek viszont írá sban ss a jele (szintén rövid geminá ta). Á ltalá ban a jövevényszavak is beilleszkednek a fokvá ltakozá s rendszerébe. A fejezet végén a szerző kü lön kitér az egyes észt nyelvjá rá sokban tapasztalható má s hangmegfelelésekre (ezek az esetek többségében megegyeznek a nyelvjá rá sok eredeti szavainak alakvá ltozá saival). A szabá lytalan megfelelések á ltalá ban analógiá val, népetimológiá val vagy kontaminá cióval magyará zhatók. A má sodik fejezet foglalkozik a jövevényszavak morfológiai beilleszkedésével. (A jövevényszavak 78%-a főnév, 13%-a ige, 4%-a melléknév, 2%-a hatá rozószó, 2%-a interjekció.) A tőmagá nhangzók á ltalá ban megfelelnek a lett tőmagá nhangzóknak, az eltérések á ltalá ban a fü ggő esetek (pl. nom., sg. gen.) á tvételéből adódnak. Gyakran előfordul, hogy az észt a lett szóvéget észt képzőként fogja fel, és aszerint ragozza; ezen kívü l, bá r az -s sg. nom. rag az esetek tú lnyomó többségében nem kerü l be az észt alakba, az -as végű névszókná l az észt -s képzőnek fogja fel, és eszerint is ragozza. A hasonló alakú , és az észtbe indoeurópai kölcsönzésekből bekerü lt képzők (é. -nik, l. -niek-, é. er, -•r, l. -er-, -ar-, -%r-) á ltalá ban az egymá snak megfelelő képzőkkel kerü lnek á t. Érdekes megemlíteni azt a finnugor nyelvekre jellemző voná st, hogy az ige csak valamilyen képzős alakban kerü l be a nyelvbe. Így van ez az észt lett jövevényszavainá l is. Jellemző eset pl., hogy az észt a lett infinitivus -t(ies)15 végződését -ta-, -da- műveltető igét képző toldaléknak fogja fel nem műveltető jelentésű igék esetén is. A harmadik, igen rövid fejezet a jövevényszavak szemantikai vá ltozá saival foglalkozik. A jövevényszavak tú lnyomó többsége monoszéma, így legtöbbször jelentésszűkü léssel, ezen belü l gyakran specializá lódá ssal van dolgunk. Igen ritká k a jelentésbővü léses esetek. Néhá ny jövevényszó pejoratív értelmet kapott, a Lettorszá ggal hatá ros észt nyelvjá rá sokban pedig a tehénnevek népetimológiá s vá ltozá sai a jellemzőek. A negyedik fejezet foglalkozik a (fel- és al-)német jövevényszavak letten keresztü li kölcsönzésével. A délészt terü letek ugyanis a vegyes nemzetiségű (lett, észt, lív) Livónia tartomá ny terü letére estek, és ezen tartomá ny fő kereskedelmi ú tvonalai, csomópontjai lett terü leteken voltak. Így a lettek előbb kerü ltek közvetlen kapcsolatba az európai kultú rá val, a lett terü letek fejlettebbek voltak a délészteknél. Ezért kerü ltek a germá n (al- és felnémet, svéd) jövevényszavak többségü kben lett közvetítéssel a délészt nyelvjá rá sokba
(északon svéd (német szavakná l) és finn közvetítésekkel kell szá molni). Ezek fő ismertetőjegyei, hogy az eredeti ö, ü (ill. }, É ) helyén e, i (ill. Â, ‘) á ll (minthogy a lettben labiá lis palatá lis magá nhangzók nincsenek); mivel a lett irodalmi nyelvből és a nyelvjá rá sok többségéből az o és az £ is hiá nyzik, ezek helyén a (vagy u), ill. uo diftongus á ll.16 Egyebek mellett jellemző a geminá tá k má ssalhangzókapcsolatokkal való helyettesítése: a ll, mm, nn helyén lv, mb, ill. nd á ll. A lettben a zöngétlen szókezdő explozívá k elébekerü lhet egy má sodlagos s: ez is á ruló jel lehet; hasonlóképpen az is, ha a k vagy g palatá lis magá nhangzó előtt ť-vévagy ď vévá lt. A negyedik rész A lett jövevényszókészlet mint a lett– észt nyelvi kapcsolatok tü kre címet viseli, és há rom fejezetre oszlik. Az első fejezet a jövevényszavak fogalmi-tematikus csoportjaival foglalkozik. Bá r a jövevényszó-kutatá s elmélete azt tartja tipikusnak és á ltalá nosnak, hogy az ú j szó ú j fogalommal kerü l a nyelvbe, tehá t olyan dolgot, jelenséget nevez meg, amelyre a nyelvben korá bban nem volt lexéma, az esetek többségében az észt nyelv lett jövevényszavainá l ilyenről szó sincs. Itt a kölcsönzés á ltalá ban olyan pszichológiai okokra vezethető vissza, mint a sajá t szó ritka haszná lata, az expresszív szinonimá ra való igény, ill. zavaró homonímia kikü szöbölése. Ezek a szavak ritká n kerü lnek be az irodalmi nyelvbe, és a nyelvjá rá sokban is csak ritká n részei az alapszókincsnek. (Természetesen a lutsi és leivui nyelvjá rá sok kivételével.) Jelentős fogalmi csoportot képviselnek az étel- és italnevek, a ruhadarabok elnevezései és a há ztartá ssal kapcsolatos kifejezések: ez arra enged következtetni, hogy a nyelvi érintkezés gyakran a csalá don belü l valósult meg. A nyelvi kapcsolatok kutatói szerint kü lönösen az ételnevek utalnak igen intenzív nyelvi és kulturá lis kapcsolatokra. Ezutá n a szerző a következő tematikus csoportokba sorolja a szavakat: földművelés, á llattenyésztés; vadá szat, erdőművelés; halá szat; építmények, szerszá mok; há ztartá s; szomatikus szókincs; flóra, fauna (ezen belü l növénynevek, há zi- és vadá llatok nevei, madá rnevek és madarakkal kapcsolatos fogalmak, halnevek, rovarnevek); ételek, italok; ruhá zat; mértékek, pénz; betegségek, népi gyógyá szat; emfatikus szavak; interjekciók (főleg á llathívó és -terelő szavak); egyéb szavak (igék, melléknevek, hatá rozószók, kötőszók). Figyelemre méltó az első csoportban talá lható kisebb felszíni formá k megnevezésére szolgá ló szócsoport. Ezek á ltalá ban nem egyszerű kulturá lis érintkezés sorá n kerü lnek á t egyik nyelvből a má sikba, hanem asszimilá ció eredményeképpen. A beolvadó csoport ugyanis megtartja a környezetében talá lható földrajzi neveket (nem fordítja le), így ezek a szavak tipikus szubsztrá tumelemnek tekinthetők. Nem csoda tehá t, hogy míg a legdélebbi észt
14 A lett irodalmi ejtés szerint a rövid első szótag utá n á lló zöngétlen má ssalhangzók nyú lnak meg. 15 Az infinitivus tulajdonképpeni jele a -t, az -ies a visszaható ige képzője.
16 A lett szavakban írt o-t uo diftongusként kell olvasni; kivételt képeznek az idegen szavak, ahol az olvasat o vagy £.
N
N
yK 96
14
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
nyelvjá rá sok igen gazdagok az ilyen szavakban, addig a nyelvjá rá sszigetek bőséges jövevényszókészletében nem akad ilyen példa. A má sodik fejezet a jövevényszavak terü leti elterjedésével foglalkozik. A szó elterjedtségét két fő kérdés vizsgá latakor kell figyelembe vennü nk: ha a szó igen elterjedt, akkor valószínűleg régi kölcsönzéssel van dolgunk; ill. a jövevényszavak elterjedtsége jól mutathatja a lett kulturá lis és gazdasá gi hatá s irá nyá t és mértékét. (Ez utóbbi esetben természetesen egy-egy szó elterjedése nem sokat mond, a szavak összességét kell figyelembe vennü nk.) A lett jövevényszavakat elsősorban természetesen a délészt nyelvjá rá sokban lelhetjü k fel. Itt, a nyelvhatá r mentén, hosszan elnyú ló sá vban volt a legintenzívebb az érintkezés. Egy-egy szó többször és több helyen is á tkerü lhetett az észt nyelvjá rá sokba, a hangtani eltérések gyakran a szomszédos lett nyelvjá rá sok hangtani eltéréseit tü krözik. Ugyanakkor nemcsak a szomszédos nyelvjá rá sok, de a kereskedelmi központok (pl. a tartomá nyi központ, Riga) nyelvjá rá sa is kapcsolatba kerü lt a délészt nyelvjá rá sokkal. Livonia és Estonia hatá ra igen gyakran a lett szó terjedésének is hatá rá vá vá lt. Ennek ellenére persze jócská n akadnak olyan szavak is, melyek az északi észt terü leteken is elterjedtek, sőt, á tkerü lhettek a finnbe, a vótba vagy az izsórba is. Ugyanakkor vannak olyan szavak, amelyeket csak északon ismernek. Ezek feltehetően betelepedő lettektől szá rmaznak (több kisebb-nagyobb lett á ttelepü lésről is tudunk, és erről tanú skodnak a lä ti előtagú helynevek). Mint má r arról korá bban szó volt, a fő kereskedelmi utak lett terü letre estek, ezért igen sok szlá v és germá n eredetű szó a letten keresztü l kerü lt az észtbe. A szerző ezutá n az egyes déli nyelvjá rá sok kapcsolataira tér ki. A szigeti nyelvjá rá sok helyzete sajá tos. Főleg Saaremaa délebbi részéről já rtak á t nyá ron Kurlandba, szolgá latba szegődni. Akiknek ismerőseik voltak a lett szá razföldön, azok közvetítették a munkaerőt. A munká t keresők M•ntu és Roomassaare kikötőjében gyü lekeztek, majd vezetőikkel együ tt (vitorlá s-, később motor)csónakon á tkeltek a lív partra. Itt előre meghatá rozott napon megjelentek a munkaerőt kereső lett gazdá k, és megá llapodtak a munká t keresőkkel. A legtöbben a szá razföldre, aká r a parttól 50– 60 kilométerre elhelyezkedő tanyá kra szegődtek el (jóval kevesebben a líveknél maradtak mint halá szok). A munká sok ősszel legtöbbször hazatértek, de előfordult, hogy valaki néhá ny évig lett földön maradt. Ez a kapcsolat még a hú szas években is működött, és a harmincas években csak akkor szakadt meg, amikor a lett hatósá gok akadá lyozni kezdték az idegenek munkavá llalá sá t. A vilá ghá ború előtt a szigetlakók Rigá ba is elmentek munká t vá llalni. Természetes, hogy a lett környezetben valamilyen szinten mindenki megtanult lettü l. Mivel a többség Saaremaa déli részéről érkezett, ezekben a tá jszólá sokban talá lható a legtöbb lett jövevényszó. Jelentősen kisebb a jövevényszavak szá ma a sziget északi részén, és csak igen kevés jutott el Hiiu és
Muhu szigetére, ill. má s szigetekre. Mivel a szigeti lett jövevényszavak szinte kivétel nélkü l megtalá lhatóak a lívben is, feltételezhető, hogy legalá bb egy részü ket lív közvetítéssel vették á t. A nyelvhatá r mentén hú zódó tá jszólá sokra á ltalá ban ugyanaz a jellemző: a terü let vegyes lakossá gú (volt), a szomszédos tanyá kon hol lettü l, hol észtü l beszéltek, és igen gyakori volt a kétnyelvűség (főleg a férfiakná l). Előfordult, hogy egyes kisebb észt já rá sok lett többségű megyékhez tartoztak. A mú lt szá zad közepén a jobbá gytelkek megvá sá rlá sa idején ú jabb lett csoportok költöztek be észt terü letre. Kü lönösen Hargla környékére jellemző az etnikai keveredés. Itt a szavak á tvétele mellett lett szövegeket is kölcsönöztek (körjá tékok, pá sztordalok). Á tvettek bizonyos lett népköltészeti formá kat (daina, szentivá néji dal) és népszoká sokat (Szent Ivá n-napi hiedelmek és körtá ncok) is. Legkevésbé szorosan a szetuk érintkeztek a lettekkel. (A szerző hosszan [12 oldal] kitér a harglai faú sztatókra, munká jukra, szoká saikra és természetesen nyelvü kre is, ennek ismertetésétől azonban itt a téma periférikus volta miatt eltekintek.) Az észt irodalmi nyelvbe (legalá bbis az •igekeelsuss•naraamatba) 41 lett tő (ill. szá rmazéka(i)) kerü lt be, ezekből 11 bizonytalan. E szavak tú lnyomó többsége specializá lódott, és az irodalmi nyelven belü l gyakran a szakszókincsbe tartozik. Egy 1977-es kiadá sú , a kortá rs észt széppróza szóstatisztiká já t vizsgá ló kiadvá ny 13409 szó gyakorisá gi mutatójá t adja meg. E szavak közü l 14 (12 tő) lett eredetű (2 kétes). A leggyakoribb szó (kauss – ivóedényfajta) a 7. gyakorisá gi osztá lyba esik, azaz valahol az 1450. és 1647. hely között á ll. A 14 szó közü l 8 az 1. gyakorisá gi osztá lyba esik, azaz az 5487. hely utá n á ll. Végü l kitér a jövevényszavak tová bbképzésére. Rä tsep kutatá sai szerint a jövevényszó szá rmazékainak szá ma nem a szó korá tól fü gg, hanem inká bb formai és szemantikai sajá tsá gaitól: minél tá gabb, tartalmasabb a szó jelentése, anná l inká bb tová bbképezhető. A lett jövevényszavak jelentése legtöbbször igen konkrét, ami nem segíti elő a produktív képzést – ú gy tűnik, bizonyos lett töveknek mégis az á tlagosná l több szá rmazékuk van (bá r ennek a kérdésnek a részletes vizsgá lata még há travan). A harmadik fejezet a lett kölcsönzések korá val foglalkozik. Ezek természetesen nem lehetnek régebbiek a két nyelv öná lló fejlődésének kezdeténél. Leghelyesebb a 13. szá zadtól szá molni, amikor a latgalok betelepedtek a korá bbi észt terü letekre.
N
N
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
yK 96
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
SZEMLE, ISMERTETÉ SEK
A lett jövevényszavakat nem mindig lehet pontosan elhatá rolni a baltiaktól. Legpontosabb kritériumként az szolgá l, hogy a lettben öná llósá gá nak kezdeti periódusá ban a következő vá ltozá sok mentek végbe: W > c, ˆ > dz, an > uo, en > ie, in > ô, un > ‘. (A c és a dz helyén az észtben szó elején s á ll (a v•rui nyelvjá rá sban ts vagy ťś is lehetséges), szó belsejében pedig ts (ds, ťś, ďś).) Ez a folyamat a 13. szá zadra lezá rult. Má s kritériumok is segíthetnek: ahol kimutatható a lett hímnem -as végződése,17 ott biztos, hogy 16. szá zadiná l régebbi kölcsönzésről van szó. Ante quem non-jellegű tá mpontot adnak a korai észt lexikográ fia adatai: ha ott má r szerepel a szó, akkor nyilvá n korá bbi a kölcsönzés (sőt, a szó má r meg is gyökeresedett). Hasonlóképpen, ha régi versben fordul elő a jövevényszó, akkor nagyon valószínű, hogy nem lehet tú l késői elem. Mint má r korá bban volt róla szó, a nagyobb terü leten előforduló kölcsönzések valószínűleg régebbiek (bá r van néhá ny kései jövevényszó, amely igen gyorsan elterjedt – ezek az esetek á ltalá ban nyelven kívü li okokkal magyará zhatóak. Néhá ny szónak a jelentése (speciá lis szerszá mok) mutatja, hogy csak késői kölcsönzésről lehet szó. A kötetet a rövidítések jegyzéke, a bibliográ fia és a térképmelléklet zá rja. Ezek közü l egy térkép az észt tá jszólá sok elhelyezkedését mutatja, tizenkilenc egy-egy lett jövevényszó elterjedtségét és alakjait, kettő pedig a két nyelvjá rá ssziget elhelyezkedését.
N
yK 96
Fejes Lá szló
17 A mai lettben a hímnem sg. nom. ragja -s (-š ), amely közvetlenü l a tő má ssalhangzójá hoz kapcsolódik. Az -is végződésű má sodik, ill. az -us végződésű harmadik dekliná cióban csak igen kevés szó talá lható. A mai lettben a hímnem sg. nom. ragja -s (-š ), amely közvetlenü l a tő má ssalhangzójá hoz kapcsolódik. Az -is végződésű má sodik, ill. az -us végződésű harmadik dekliná cióban csak igen kevés szó talá lható.
