Fény és Forrás
1
LELKIPÁSZTORI LEVÉL XVIII. évfolyam 2009. 7. szám október
Jézus útján Máriával együtt Október a rózsafüzér hónapja. Ilyenkor a katolikus hívek nem csak egyénileg imádkozzák, hanem naponta összejönnek, hogy a rózsafüzér kegyelmet közvetítő imádságával megéljék a köztünk lévő Jézust. Nagyon sokan – félreértve – azt gondolják, hogy ez pusztán csak a Szűzanyát köszöntő ima. Ha külön egy Üdvözlégy Máriát kiveszünk, valóban az. A
rózsafüzér imádság azonban egészen más, mert ebben a Szűzanya meghív bennünket arra a kalandra, amit ő maga a saját életében a Krisztussal való kapcsolatban végigjárt. Ő, aki a megváltás művét megélte Krisztussal, segít nekünk, hogy azt az utat mi is minden alkalommal végigjárjuk, és így elmélyüljön bennünk a megváltás teljessége.
Fény és Forrás
2
Ha helyesen imádkozzuk a rózsafüzért, és a titkok (akár a tized előtt mondjuk őket egy kicsit elmélkedve rajtuk, akár az üdvözlégy közepén) Jézus meghívásai lesznek arra, hogy beavasson a megtestesülés titkába (örvendetes rózsafüzér), a köztünk lévő Jézus titkába (világosság rózsafüzér), a szenvedő Jézus titkába (fájdalmas rózsafüzér) illetve a minden keresztény vágyának beteljesülését jelentő feltámadás titkába (dicsőséges rózsafüzér). Így a rózsafüzér imádság nem csak lelki élmény lesz, hanem olyan erőforrás, mely a
mindennapi életemben, a saját reménytelenségeim, kudarcaim, gyöngeségeim leküzdésében segít, mert megnyitja szívemet annak a Krisztusnak, aki értem gyöngévé lett, hogy megerősítsen, elhagyottá lett, hogy társamul szegődjön, és meghalt, hogy örök életet szerezzen nekem. Jöjjünk minél többször, hétköznap esténként (hétfőtől péntekig), mert az együtt imádkozás megsokszorozza a kegyelmet számunkra. Péter atya
Tartalom Jézus útján Máriával 1 A papság éve 3 Újra a nyárról 6 Egyházmegyei Találkozó 6 Cserkésztábor ….. Székelyföldön 7 Kiscserkész tábor 9 Galgás tábor 10 Családtábor 11 Hittel élni 12 Pro Musica Leánykar 14 Csoportjaink évkezdése 15
Péter atya válaszol Gyerekszáj Hangversenyek Ünnepeink Olvasólámpa Hittanórák Óvodai hittan Papszentelés
16 18 19 19 20 21 21 21
Hírek, események Felnőtt Klub
22 24
Fény és Forrás
3
A papság éve 2009. június 19 – 2010. június 11. A fiatalok hittanos táborában a papok évéről, a papságról beszélgettek testvéreink. Ennek kapcsán írták le gondolataikat, véleményüket - a kérdéseket jól átgondolva, átelmélkedve - arról, hogy milyen a jó pap, és mit tud értük tenni az egyén és a közösség. Ezekből a véleményekből idézünk gondolatokat - a teljesség igénye nélkül három témakör köré csoportosítva. 1. Milyen legyen a pap istenkapcsolata? „Krisztusi pap az a pap, aki teljes szívéből befogadja az igét, és nap mint nap megéli azt. Állandóan Krisztussal van, Isten jelenlétében él. Elvonul csöndes helyre, ahol elmélkedni tud, ahol beszélget Krisztussal, lehetőség szerint az Oltáriszentség előtt.” „Elsősorban Isten embere, Isten felé teljesen elkötelezett.” „Valóban Isten szóljon belőle és ténylegesen az Ő hírnöke, szóval Isten sugározzon belőle, és hagyja, hogy működjön benne és általa az Úr.” „Fontosnak tartom, hogy a papok nagyon közel legyenek az Úrhoz (a Szűzanya közbenjárását kérve.) Ezt szinte a naponkénti szentségimádással is lehetne erősíteni. A papokat még több kísértés éri, ezért még erősebbnek kell lenniük…..Az a jó pap, akin látom, hogy Krisztus él benne.” „Érezni benne Krisztust.” „Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a papok szíve mindig lángoljon Jézusért.” „ …példa legyen abban, ahogy imádkozik, ahogy Istenhez fordul. Lelkigyakorlatokon sokszor tapasztaltam meg. Ez nekem is segít, hogy én hogyan imádkozhatom, hogyan fordulhatok Istenhez, személyes istenkapcsolata, mély hite van, az igehirdetésekben, gyónásokban megmutatja Isten szeretetét, segít felismerni Isten rám vonatkozó tervét Milyen legyen ebből fakadóan az emberekkel való kapcsolata, milyen tulajdonságai, cselekedetei legyenek? „Rendet tart az egyházközségben, mindig konkrétan megmondja a teendőt.
Fény és Forrás
„A jó pap olyan, mint a jó pásztor. Sok időt tölt a hívekkel. Élmény nála a gyónás.” „Legyen biztos magában. Ez nem azt jelenti, hogy nem vállalhatja fel gyengeségeit, sőt, ne is akarja titkolni.” „Fontos, hogy vezető egyéniség legyen, …. hogy a szeretetről gyakorlati tapasztalata is legyen, így hitelesebb.” „A közösségét kihívja a világból, csendes helyre, kirándul velük, a természetben van velük. Együtt örül, és szomorkodik velük. „élete példázza: szeretet az Isten” „Ismerje a jelenkori ember problémáit, és legyen tisztában némi gazdasági és anyagi dolgokkal. ….Személyes kapcsolatot létesít, közösségépítő, minden korosztállyal foglalkozik ,….. pozitív példával jár előttünk, meghallgatja bánatainkat – tanácsaival segít, mindig biztosít gyónási lehetőséget, a lelki táplálék és a játék egyensúlyban van, sose vessen meg senkit, és ha hibázunk, elbukunk, ne haragudjon, hanem segítsen felvidítani, őszinte.” „Közösség összetartása, programok rendezése. Az egyházközség fejlesztése.” „Nyitott az emberek felé. Felkarolja, és vezeti a közösségeket, egybekovácsolja a híveket, és később is összetartja.” „Zárkózottabb emberekre is figyel.” „Nagyon fontos, hogy értsen azok nyelvén, akikkel foglalkozik, és a saját istenkapcsolatából valamennyit érzékeltetni tudjon.” „Nem méricskélő, határok nélkül Krisztust adó. Nem egoista, meghallgat másokat, formálni képes a véleményét, saját magát is, nem elvakult, …… nem személyválogató, empatikus, jól prédikál, felelősséget vállal segít az embereknek, hogy közösségeket hozzanak létre, amelyben Krisztus a középpont, és nyitott közösséget alakítson ki, amelyik befogadó, a keresőket segítő.” A legfontosabb tulajdonságok: „alázat, szigorúság, humorérzék, odafigyelés, határozottság, bátorság, hitelesség, kreativitás, felkészültség, pontosság, frissesség, néha egy kis lazaság, kedvesség, közvetlenség, nyitottság, megértés képessége, őszinteség, áldozatkészség. Jó, ha ez (a hit) látszik rajtuk, igazából a többi hiányosságuk könnyedén elfogadható.”
4
Fény és Forrás
„Olyan papokat szeretnék, akik köztünk válnak szentté, és akik hatására akár én is szentté válhatok.” „Szeretet sugárzik belőle, lehet vele beszélgetni, nagyon művelt és olvasott, ezáltal sokat lehet tanulni tőle. Szereti a természetet.” „Kölcsönös bizalmat tud kialakítani, amiben érezni a Jóisten feltétlen szeretetét. Aki képes az egyházközség egyes csoportjainak identitást adni, hogy „szem, fül, kar” lehessenek.” „Bölcs, példabeszédeiben nagyon gyakorlatias, saját életéből hozza a tapasztalt példáit, és ezzel tanít. „Az igehirdetésekben, gyónásokban megmutatja Isten szeretetét, segít felismerni Isten rám vonatkozó tervét.” Mit tehetünk, mint egyének, és mint közösség papjainkért? „Imádkozom értük, közösségi munkájukban segítek.” „Részvétel az egyház adminisztrációs, szervezési dolgaiban, olyan dolgok átvállalása, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a papi hivatáshoz.” ”Lelkesítjük, segítjük őket.” „Élő közösség legyünk, akik a pap vezetésével és segítségével megtanuljuk az önálló munkát és a krisztusi életet.” „Egységben vagyok velük. Gondjaimat, szenvedéseimet felajánlom értük. Szeretettel elnézem a hibáikat.” „Szentmisén szolgálunk jó lélekkel.” „Imádkozunk papi hivatásokért.” „Tisztelni őket, és ha esetleg mások rágalmazzák, megszólják vagy kigúnyolják, akkor kiállni mellettük.” „Néha szükségük van a visszajelzésre, különösen a fiatal papoknak, ezt megteszem.” „Ha tanácsot ad, megfogadom.” „Megpróbálok mindig ugyanannál a papnál gyónni.” Mint azt júliusi számunkban olvashatták, a papok évének minden napjára található egy-egy lelki gondolat a www.katolikus.hu vagy a www.fokolare.hu oldalon I Imádkozzunk papjainkért!
5
Fény és Forrás
VI. Pál pápa imája a papi hivatásokért Jézusom, lelkek isteni Pásztora, ki apostolaidat meghívtad és a lelkek halászaivá tetted őket: vond magadhoz a buzgó és nemes ifjú lelkeket is, hogy tanítványaiddá és segítőiddé váljanak. Add, hogy érezzék a világ üdvözítése utáni szomjadat, amiért folyton megújítod papjaidnak keze által áldozatodat oltárainkon. Add, hogy minél többen kövessék hívó szavadat, folytassák művedet a földön, építsék Titokzatos Testedet, az Egyházat. Add, hogy Egyházad a föld sója és a világ világossága legyen. Amen.
Ami nyári beszámolóinkból kimaradt Ahol ketten vagy hárman… (Mt 18,20) Június 26-27-ig Ludányhalászi adott otthont az V. Váci Egyházmegyei Találkozónak szép, bár esős, viharos nógrádi természeti környezetben. Beer Miklós püspök atya hívására 4-5 ezren vettek részt a rendezvényen, egyházközségünkből is többen. A találkozó külön meglepetése volt, hogy a székesfehérvári megyéspüspök úr, Spányi Antal is ott volt, - aki ludányi káplánként kezdte papi életútját -, ő mutatta be az ünnepi szentmisét. A ludányhalásziak, az egész falu nagy szeretettel és odaadással készült a találkozóra. Beer Miklós püspök atya megnyitó beszédében az egyházmegye megújulásáról beszélt, a krisztusi szeretetben összetartozásról. Színes programmal telt a nap, hagyományőrző csoport mutatkozott be, a kulturális programokon túl lehetőség volt egy fórumon a püspök atyákkal az egyházunkat érintő aktuális kérdésekről, problémákról beszélgetni. A fiataloknak előadás szólt a drogokról. A ferences lelkiség, karitászszolgálat, énekkarok, családközösségek mutatkoztak be. Az összefogásnak és az együttgondolkodásnak az ünnepe volt a találkozó, mondta Beer Miklós püspök atya.
6
Fény és Forrás
Cserkésztábor Székelyföldön Hat éve történt, hogy cserkészcsapatunk a Székelyudvarhely közelében fekvő Zeteváralja szomszédságában, Küküllő mezőn tartotta nyári táborát. Akik részesei voltunk az akkor eltöltött tíz napnak, bizonyára mindannyian kellemes érzéssel gondolunk vissza az együtt töltött időre, a földrajzilag, történelmileg oly sok mindenről árulkodó, oly sok mindent elénk táró helyszínekre, s nem utolsó sorban a helyiek vendégszeretetére. Csapatunkban ugyanakkor már sokan vannak olyanok, akik életkoruk miatt akkor nem lehettek részesei a fenti élményeknek – ezért gondoltuk úgy, hogy a 2009. évi nyári nagytáborunk helyszíne ugyancsak Székelyföld lesz. Az augusztusban eltöltött tíz nap - bár néha úgy éreztük, hogy rohamtempóban tudjuk csak a helyszíneket megtekinteni – meglátásunk szerint elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a történelmi Magyarországnak ezen rendkívüli sajátosságokkal és hangulattal
rendelkező területe mindenkinek egy picit a szívébe lopja magát. Az eltöltött napok során egyrészt meglátogattuk a népszerűbb helyeket. Végigsétáltunk a Békás-szorosban, megtekintettük a maga szépségében Torockót, valamint a közvetlenül mellette fekvő Székely-követ (sajnos
7
Fény és Forrás
idő hiányában csak lentről a faluból). Megfürödtünk a Medve-tóban, s egyben megtapasztaltuk, bizony létezik olyan, amikor nem szükséges kifinomult úszástudás ahhoz, hogy a víz tetején lebegjen az ember. Megmártóztunk a Szent-Anna tóban, rövid sétát tettünk Székelyudvarhelyen, sőt egy kis korondi vásárlásra is lehetőség nyílott. Székelyföld ereje ugyanakkor nem csak a fenti látványosságok útján vált nyilvánvalóvá. Megható, s egyben felemelő érzés volt körbesétálni Tamási Áron szülőházában, ugyanitt hallani az öt évvel ezelőtti, Farkaslakát pusztító árvíz utáni példaértékű összefogásról csakúgy, mint megtekinteni a Nyerges-tetőn, az 1849-es ütközetben hősi halált halt néhány száz székely emlékére állított keresztek sokaságát. Nem is beszélve a Hargitán körben állva elénekelt magyar és székely himnuszról, a zeteváraljai templomban a szentmisén énekelt Mária énekekről, a csíksomlyói kegytemplomban és a Somlyó-hegyen átélt pillanatokról. A környező tanyák látogatása során megtapasztaltuk, mit jelent a helyiek vendégszeretete, s hogy milyen örömmel fogadják az anyaországból érkező látogatókat. Éreztük, tudtuk: bár több száz kilométer választ el bennünket egymástól, egy nemzet részei vagyunk. Hat éve az erdélyi táborunk rendkívüli módon összekovácsolta csapatunkat! Olyan élményeket éltünk át, amelyek hosszú évekig erőt adtak a további munkához, igazi egységet teremtve! Hiszünk benne, hogy ennek a tábornak a hatásai is hasonló erejűek lesznek csapatunk életében. Józsi
Október 3-án szombaton délután cserkésztoborzóra került sor a 3. 4. osztályosok részére. Ennek során az érdeklődők betekintést nyertek cserkész élet lelki hátterébe és ízelítőt kaptak gyakorlati oldalából. Betekinthettek a cserkészek szép és izgalmas életébe.
8
Fény és Forrás
Kiscserkésztábor A Tüskegomba raj, melyet csapatunk legifjabb gyerkőcei alkotják, idei nyári tábora a Pilisszentlászló melletti erdőben rejtőzött. A raj nagy részének ez már a második tábora volt, de volt egy őrs, akik most ismerkedtek meg először a cserkésztábor fáradalmaival, sajátos hangulatával, vidámságaival. Első nap a táborban ügyködtünk, felvertük a sátrakat és megépítettük a szükséges építményeket, mint például a mosogatót. Másnap pedig nekivágtunk meghódítani Dobogókőt, ahová felérve gyönyörködhettünk a Dunakanyarra néző szép
kilátásban. Majd az esti jó hangulatú tábortűz és a zászlólevonás után nyugovóra tértünk. Harmadnap délelőttünket eseménydús számháborúval és egyéb más játékkal töltöttük. A kiadós ebéd után délután felkészültünk a szentmisére, amit Zsolt atya celebrált. Negyednap nagy izgalmakkal ébredtünk, mert tudtuk, hogy a leányfalui strand vár minket. Az egész napos koszáztatás, ugrálás, erőösszemérések, fagyizás után indultunk vissza a táborhelyre. Az esti záró tábortűz után tették le kiscserkész fogalmukat a fiatalok, ami után büszkén vehették át sárga nyakkendőjüket.
9
Fény és Forrás
Utolsó nap pedig összepakoltuk a holminkat, lebontottuk a tábori építményeket, levontuk utoljára a tábor zászlaját és hazaindultunk, hogy élményeinkkel gazdagodva érjünk haza szüleink tárt karjaiba. Ákos
Galgás tábor Első benyomások Először is be kell vallanom, semmi kedvem sem volt elmenni. Az új emberek megismerése nem igazán vonz, sosem aludtam még sátorban, abban meg végképp nem voltam biztos, hogy egy lelkigyakorlatos (legalábbis annak tűnő) tábor számomra jó kikapcsolódás. De már megígértem, hogy megyek, akkor aztán nincs mese, ezt már a Béka királyban is megmondták. Nagy kelletlenül becsomagoltam, bizonytalanul méregettem a sátrat. ”Én ebben aludjak? Ez valami vicc?” Nem túl lelkesen és mégis olyan kíváncsian indultam el, mint mikor régen a Jézuskát vártam. A megérkezést követő néhány percben kellemesen csalódtam. Szép volt a környezet, engem pedig nagyon kedvesen, barátságosan, nyíltan fogadtak. Az első félszeg 10 perc után feloldódtam és jól éreztem magam. Mikor megérkeztek a táborlakók, kicsit elfogott a pánik, hogy itt szinte mindenki ismer mindenkit korábbról, de az aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Eléggé családiasnak mondhatom a táborban uralkodó hangulatot. Nagyon szerettem a kiscsoportos beszélgetéseket, de az erre szánt idő sajnos mindig hamar elröpült. Olyan fiatalokkal ismerkedhettem meg, akik mélyen élik meg a hitet, akiknek fontos, hogy Istennek tetsző életet éljenek, egészen más értékrenddel rendelkeznek, mint a barátaim. Olyan könyvekről beszélgettek, amikről korábban nem hallottam, úgyhogy kicsit kakukktojásnak éreztem magam. Máshol már azzal kilógtam a sorból, hogy minden vasárnap templomba jártam, itt pedig ez természetes volt. Tetszettek az új értékek, hogy vannak ilyen emberek is, és elhatároztam, hogy inkább rájuk szeretnék hasonlítani, ezekből a körökből barátokat szerezni. Elsőre furi volt, hogy előadásokat hallgatunk majd. Gondoltam „Ne már, most kezdődött a szünet és akkor még itt is?” Kellemesen csalódtam, mert ezek az előadások teljesen mások voltak, mint amikhez eddig szerencsém volt, és kiegészültek a tanulságtételekkel, és a kiscsopival, ahol mindenki elmondhatta, mit gondol a hallottakról. Hallottam már tanulságtételeket, de teljesen másnak tűntek, jobban tetszett, amit a kortársaimtól hallottam, hogy például volt bátorságuk kiállni a többiek elé és megosztani velük „Ilyen voltam és ilyenné lettem!”
10
Fény és Forrás
Szeretek sokáig aludni, így sokk-ként ért a fél hatos ébresztő, összességében viszont élveztem az akadályverseny feladatait. Az esti szentmise a szabadban, a gyónás után kapott mécseseinkkel megvilágítva olyan hangulatba hozott, mint a feltámadási mise nagyszombaton. A csütörtöki forgószínpad volt számomra a legérdekesebb, és a leghatásosabb. Sokat változtak az elgondolásaim a házasságról, a házas életről, a párkapcsolatról, és a gyermekvállalásról. Bár úgy gondolom, nem az egyetlen vagyok, akinek ez a program tetszett leginkább. Rég nevettem felszabadultan annyit, mint az esti műsorokon. Kösz. Mindenkinek. A tábortüzet is, mert anélkül nincs igazán tábor, akkor sem, ha a tűz lassan akar meggyulladni. A nehézkes indulás ellenére nagyon sajnáltam, hogy máris itt a péntek és csomagolni kell, meg sátrat bontani. Többen mondták, hogy ebben a táborban a néhány nap alatt olyan, mintha burokban lennénk, vagy egy kis földi mennyországban. A nyugalom miatt, a szeretet miatt, a belső béke miatt, ami mindenkiből áradt. Kicsit úgy éreztem én is, ez a mennyország előretolt állása. Nem akartam kiszakadni a burokból és hazamenni. Éppen én. De hát menni kellett. Az utolsó mise és a zászló leengedése nagyon meghatott. Pedig nem szoktam meghatódni, csak az „ Édesek és mostohák”-on, meg a „ Megtorlás”-on. De mikor kifelé indultunk a templomból, nagyon kellet erőlködnöm, hogy ne pityeregjek. Aztán elment a busz a gödöllőiekkel, és félig ki is ürült a tábor. Lassan mindenki elszállingózott haza. Én is. Remélem jövőre újra találkozunk! Mindent köszönök: Papp Éva Családtábor 2009, Fonyódliget Milyen a fonyódligeti családtábor? Leginkább a középiskolához vagy az egyetemhez tudnám hasonlítani. Egy közösség. Itt mindenki ismer mindenkit. Van akit jobban, van akit kevésbé. Van akit csak látásból. Ha kedvem van, beszélgetek, vagy játszom, vagy csak rámosolygok a másikra köszönés helyett. Egy vagyok a sok közül. Az ismerkedési esten, az S.P.Sz. (SárgaPólósokSzövetsége) csapatban én vagyok a szilvafa, aki nyakába veszi a kopasz farkas elől menekülő 80 kilós „malackát”. A sorversenyen a T.A.H.Ó-k (Titánok-Amazonok-Hajrá-óóóóÓÓÓÓ!) csapatában együtt örülök a többiekkel az első helyezésért, majd egyáltalán annak, hogy benne voltam.
11
Fény és Forrás
12
A táborban én vagyok annak a Barnusnak az apukája, aki az U8-asok mérkőzésén, Kisslaci vezetésével előbb 3, majd 6 gólt rúg. És annak a Fruzsinak a büszke szülője is én vagyok, aki 120 embert ejt ámulatba egy, még az én gyerekkoromból származó mese elmondásával. És ha vége van? Hiányzik. Újra beosztott vagyok egy nemzetközi vállalat taposómalmában, és nem fiatalházas, diafilmvetítő vagy mocsárrekorder egy kártyajátékban… István
Gyerekszáj: Családtáborból hazafelé dugó az autópályán. Mindenki a maga módján bóbiskol a kocsiban. Eszti rászól Kristófra: - Pszt! Nem látod, hogy apa alszik és ráadásul vezet is?!
HIT ÉS EGÉSZSÉG A Hittel élni a XXI. században őszi előadássorozata szeptember 22-én kezdődött. A téma a hit és egészség kapcsolata volt. Előadónk Dr. Kopp Mária professzorasszony, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője, nemzetközileg elismert orvospszichológus. Sokan ismerik őt közülünk a tv-ből, rádióból. Több mint kétszázan hallgattuk meg őt. A professzorasszony az előadását egy megdöbbentő, bár számunkra sem ismeretlen kérdéssel indította: miért van az, hogy Magyarországon a férfiak 25 %-a meghal 60 éves kora előtt? A több évtizedet átfogó, nemzetközileg is különlegesnek számító, a lelki egészség helyzetét vizsgáló tudományos felmérésük persze nem csak a férfiak, hanem az egész magyar népesség körében vizsgálta az okokat. Mint annyi tanulmányban már, ők is kimutatták a káros fogyasztói szemlélet, a kíméletlen verseny, az állandósult stressz, az elmagányosodás, stb.
Fény és Forrás
13
egészségromboló hatását. De kutatásukkal nem álltak itt meg, hanem föltettek egy további kérdést: a hit hiánya vagy megléte mennyire játszik szerepet a magyar nép egészségének alakulásában? És ebből születtek az igazán érdekes eredmények. Például minden vizsgált orvosi mutató tekintetében legkevésbé betegek a vallásos, hitüket egyházukban gyakorló emberek. Rosszabb helyzetűek náluk mind a maguk módján vallásosak, mind a nem vallásosak, közöttük jóval gyakoribbak a lelki zavarok, a szorongásos depresszió, stb. Nyilvánvalóan igazolták a vizsgálatok a közösségek megtartó erejének pozitív hatását a lelki (és testi) egészségre. Arról is hallottunk, hogy az egészséges lélek megőrzésében mennyire fontos védő tényező az életcél. Kitűnt, hogy ez a boldogság legfontosabb háttéreleme, és hogy életcélt sokkal inkább a vallásos, mint a nem vallásos emberek tudnak maguk elé állítani. A kutatások kimutatták, hogy a férfiak között háromszor nagyobb az életcél nélkül élők halálozási aránya azokhoz képest, akik meg tudják fogalmazni életük értelmét. A professzorasszony kiemelte azt is, hogy igen súlyos veszélyeztető faktor lett – és főleg a férfiaknál – az értékvesztett állapot (pl. tartós munkanélküliség, vagy felbomlott család miatt), és a bizalom, mint társadalmi tőke pusztulása. A közösség biztonsága kell, befogadó közösségek kellenek. A kutatás kimutatta, hogy a vallásukat közösségben gyakorlók sokkal kevésbé veszélyeztetettek, mint a „magam módján” vallásosak. Az előadás végén sokan kérdeztek. A válaszokból egy-egy elgondolkodtató részlet: meg kell tanulni játszani, a fiatalokra rombolóan hat az unalom, a férfi életében a nő nagyon komoly védő, de veszélyeztető faktor is lehet (pl. folytonos anyagi elégedetlenség), a gyermek fontosabb egészségvédő tényező a férfi, mint a nő számára. Életcél, bizalom, közösség megtartó ereje, befogadó szeretet, stb. A keresztény élet, a krisztusi közösség tartalmai ezek. Amit az Úr tanít igéjében, arra jutott a tudomány is a maga eszközeivel. Ez jutott eszembe az előadás végén. Köszönjük a professzorasszony előadását. Egyéni egészségünk tudatosságát és a közösség értékét erősítette bennünk. Éva
Fény és Forrás
14
Gloria in excelsis Deo Szakrális kórusművekből adott koncertet templomunkban szeptember 27-én az Európa Díjas és Magyar Örökség Díjas nyíregyházi Pro Musica leánykar Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével.
PRO MUSICA LEÁNYKAR Méltán nemzetközi hírűek, mindannyian ezt mondtuk a koncert után, akik meghallgattuk őket. Közel ötven csinos, mosolygós fiatal lány. Már a kórus fölállása sem a szokványos volt. Nem egy tömbben, hanem szétszórtan álltak, a karzaton jobbra, balra és hátul, és betöltötték a szentélyt is. A régi velencei kóruskultúrából ered ez az előadásmód, magyarázta Szabó Dénes karnagy, hogy a rendelkezésre álló térben a lehető legtökéletesebb hangzást tudják elérni. Tényleg impozáns volt, ahogy megszólalt a karzatról: Gloria in excelsis Deo… Reneszánsz, romantikus és XX. századi feldolgozásban csendültek fel a szakrális kórusirodalom remekei, az Agnus Dei, Ave Maria, Alleluja, motetták, zsoltárok, olykor nyolc szólamban is, Palestrina, Jacobus Gallus, Rahmanyinov, Thompson, Kodály Zoltán, Kocsárdi Miklós kórusművei közül, eredeti nyelveken. Igen színvonalas koncert részesei voltunk, köszönjük fellépésüket. Éva
Fény és Forrás
Csoportjaink évkezdése Elkezdődtek a foglalkozások, elindult az élet csoportjainkban, újra benépesítettük a közösségi házat. A hétfői igekör eddigi három összejövetelén arról osztottuk meg tapasztalatainkat, hogyan építjük a mindennapokban Isten országát, hogyan keressük az Ő igazságát. A kiscsoportos összejövetelen pedig azt próbáltuk megérteni, mit is jelent számunkra pillanatról pillanatra, a jelenre összpontosítva szeretetben élni. A házasok csoportja is megtartotta első két összejövetelét. A résztvevők összegyűjtötték az őket érdeklő kérdéseket, és Péter atya vezetésével ezek közül mindig egy témát beszélnek meg. Az első alkalommal arról számoltak be, milyen fontos találkozásaik voltak Istennel a nyáron. A második összejövetel témája a krisztusi szabadság volt. A katekumen csoportok tagjai is találkoztak, a csütörtöki, kezdő csoport még szívesen vár csatlakozókat. Nemcsak olyanokat - mint azt előző számunkban is írtuk -, akik valamelyik szentség felvételére készülnek, hanem azokat a testvéreinket is, akik szeretnék felfrissíteni, elmélyíteni hitüket, választ szeretnének kapni keresztény életünk fontos kérdéseire. A Kolping család szeptember 26-án, szombaton családi napot szervezett a jól ismert blahai táborban. A sok, erre a napra eső
rendezvény ellenére (plébániai mozgalom összejövetele, a Szent Imre iskola kirándulása, a szadai közösségi ház ünnepélyes megáldása..... ) összegyűlt a csapat. A gyerekek megtöltötték a homokozót, a felnőttek
15
Fény és Forrás
16
jókat beszélgettek. A kitűnő csülkös babgulyást, a mákos gubát, a palacsintát és a süteményeket jó étvággyal elfogyasztottuk, így készülve a „nekünk való” sorversenyre, amit mindenki túlélt. A szép idő, a jó társaság, a szeretetteljes együttlét öröme sokáig marasztalta a résztvevőket.
„AZZTT SSZZEERREETTNNÉÉM M, H HO OG GY Y JJÁ ÁR RA AT TO OSSA AK K L LE EG GY YE ET TE EK KA A JJÓ ÓB BA AN N." (Róm 16,20) Péter atya válaszol kérdéseinkre És az agykontroll? Ott beszélnek Istenről, szeretetről, mások gyógyításáról, imádkozásról is. Pontosan erről van szó. Az istenfogalmat nagyon bátran használják. Még Jézusra is hivatkoznak, ha látják, hogy a másiknak ez fontos. Miért, miből tart kimondani ezt a két szót, hogy Jézus Krisztus? Semmiből. Az agykontrollnak pont az a lényege, hogy egy agymosáson viszik át az embert. Annyira összezavarják, hogy még egy addig keresztény életet élő embernek is úgy elferdülhet a hite, hogy képtelen lesz normálisan gondolkozni. Nem szabad a közelébe se kerülnöd, mert behúz téged! Jézus Krisztustól, a Megváltótól szakít el! Ők is, mint az ezotéria általában, az ember önzését akarják
középpontba tenni. Nézd meg, az egész világ erről beszél, hogy te vagy a fontos! Az egészséged, a szépséged, a tökéletességed. Önmagadban higgyél, önmagad megváltója legyél. Még Jézusban is hihetsz, csak nehogy ő legyen az életed célja és középpontja. Amíg nem Jézus a középpont, addig te sehol nem vagy. Addig egy deista vagy, aki úgy általában hiszel Istenben, csak éppen az életed nem krisztusi. És ez a céljuk. Jézus Krisztus azonban a valódi megváltásodat akarja. Mert nincs más út, csak a benne való élet. Ha nem Krisztusban élsz, akkor hiába vagy testileg egészséges. Jézus Krisztus a kulcs mindenhez. Nem önmagában az istenhit, hanem Jézus Krisztus. Ezért jött. Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát az Isten. Isten és Jézus Krisztus nem két
Fény és Forrás
külön dolog. Ezért Ő a kulcs. És ebben a pillanatban világossá válik, hogy ami nem Ő, az biztosan nem Istentől van. Nekünk ez a legbiztosabb választóvonal. Én magam is ismertem olyan, hosszú ideig példás keresztényi életet élő embert, aki elindult a természetgyógyászat irányába, és azon keresztül sodródott bele ebbe a fajta ezoterikus zagyvalékba. Szóval, ez az ember azt mondta, mindegy, hogy Jézus Krisztus élt vagy nem, akár létezhetett is, de nincs jelentősége, mert igazából mi is Istenek vagyunk. Az Istenre, mint személyes valóságra nincs is szükség, mert úgyis minden az Istenben létezik, mert Isten van mindenhol, mindenben... Elég, ha békességben vagyunk vele... Nincs szükség Isten megváltására... Az a dolgunk, hogy élvezzük az életünket, fontossá tegyük magunkat mások számára... Odáig jutott, hogy ő maga is elhitte, hogy tud gyógyítani. Ugyan őt is becsapták, de mivel hisz benne, bár maga se tudja, attól még szélhámos! Attól még nagyon nagy károkat tud okozni. Nem vette észre, hogy miközben elhitte, hogy mások által a titkos
17
tudás birtokába jutott, elvesztette Jézust, az egyetlen igazságot. Maradt a Krisztus nélküli igazság, a Krisztus nélküli energia, a Krisztus nélküli tudás... De várjunk csak! Akkor viszont honnan is vannak ezek?! Érted már, miért nem mindegy, hogy a másik miért és hogyan akar gyógyítani? A természetgyógyászatról mi az egyház hivatalos álláspontja? A természetgyógyászat, annak módszerei, tartalma, konkrét megnyilvánulásai nem statikus dolgok, folytonosan változnak. Ezért nem is lehet, hogy az egyháznak ezzel kapcsolatban tételes, hivatalos álláspontja legyen. Mire bárki is alaposan megvizsgálhatná akár csak egy szeletét, és az eredményről kiadna egy nyilatkozatot, már eközben is változások állnának be. Az egyház, ha naprakész akarna lenni, mást se csinálhatna, csak nyilatkozatokat adna ki. Arról nem is beszélve, hogy ezek olyan tömegű és minőségű vizsgálatokat, vizsgálati módszereket feltételeznének, amire nyilván lehetősége sincs, de értelme se sok lenne. Vannak persze hívő emberek, akik eseti dolgokkal
Fény és Forrás
18
foglalkoznak, de ők is csak azt tudják kinyilvánítani, ahogyan azokat a Szentlélek fényénél látják. Ezek, mivel nyilvánvalóan szubjektív látásmódot takarnak, nem tévedhetetlenek. Bizonyos fokig eligazítást adnak, de nem az egyház hivatalos állásfoglalásai. Ilyen esetekben az egyház csak általános, elvi nyilatkozatokat ad ki. A természetgyógyászatról azt mondja, hogy vannak szorosan a természet rendjében működő összetevői, és vannak az azon túlnyúló részei. Mindaz, ami a természet rendjében működik, azok a teremtő Isten ajándékai. Mindaz, ami ezen túl van, azaz
természetfölötti, az lehet az Istenben működő, és az akkor jó, mert az a kegyelmi rend. Ha pedig valami nem az Istenben működő természetfölötti, az semmi esetre sem lehet jó. Az egyháznak tehát a természetről, az anyagi világról zömmel általános tanításai vannak. Nekünk ezek mentén kellene a jelenségeket a Szentlélek fényéhez tenni, és megkérdezni, hogy te, Uram, mit akarsz, hogy gondolod? A probléma mindig akkor van, amikor a számomra szubjektíven megtapasztalt dolgokat teszem az első helyre, és annak a fényében hozok döntést.
Péter atya diktafonra felvett válaszait lejegyezte Reznák Judit.
Gyerekszáj Mosolyt fakasztó mondatok a Szent Imre Katolikus Óvoda gyermekeitől
• • • • • •
• „Még ezt a kockát felkomplikálom ide a tetejére.” (Sz. János) • „Én be vagyok irtva kullancsirtóval.” (Szabolcs) • „Az Isten nem a felhőkön utazik.” (Tomi) • „A Csenge felrepülőzte a repülőmet a szekrény tetejére.” (Sebi) • „A Mézga Gézában van a Köhögi.” (K. Dávid) „Én már egyre jobban tudok vonalzani.” (vonalat húzni) (M. Eszti) „Anyának egyszer eltört a csuklaja.” (Fanni) „Bábozzunk! A Csikkerózsit! Inkább a Hamuka cipőkét.” (Fanni) „Nézd, izzad a sapkám!” (Fanni) „Nézzük meg a kalériás autót!” (kalóriás) (Matyi) „Én attól félek, hogy a Mennyországban tériszonyom lesz.” (H. Levente)
Fény és Forrás • „Jöttem taligán, kicsi taligán, három béka jókívánság…ja, nem. Három béka fülemüle énekel a fán.” (Attila) (részlet egy gyerekdalból) • „Egyszer olyan magasra másztam, hogy elértem a festékes falat, ahol volt egy mékhas. És a mékhasból sok darázs szállt ki.” (K. Dávid)
Hangversenyek A Szentháromság-templomban: Október 8-án, csütörtökön este 6 órakor a XI. Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál keretében a Gödöllői Kántorátus előadásában ünnepi énekes zsolozsma hangzik el. Október 17-én, szombaton 19. 30 órakor "Pannónia hangjai" húrokra és énekhangra, az ARPEGGIO Gitárzenekar Estje Györe Zoltán: Régi magyar ének című művének ősbemutatója A támogatói jegy 500 Ft, megvásárolható a helyszínen. A Kastélykápolnában: November 1-én, vasárnap 16.30 órakor Kölcze Ferenc (Németország) hegedűművész Bach szólóestje lesz. A plébániahivatal a Szentháromság-templom épületében működik, bejárata az Ambrus Zoltán köz felől nyílik. Hivatali órák: hétfő 14-17.30 kedd 9-12 szerda 9-12 péntek 14-17.30 Csütörtökön, szombaton és vasárnap nincs hivatal. Telefon a hivatali órák alatt: 06 28 420 528 Ünnepeink: október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya Anyja vagyok én a szép szeretetnek. október 18. Szent Lukács evangélista Életét bűnért való áldozatul adta, mégis sokáig él október 28. Szent Simon és Júdás(Tádé) apostolok Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok.
19
20
Fény és Forrás
OLVASÓLÁMPA AZ IMÁDSÁG HELYE „Sokáig azért imádkoztam, mert gyermekkoromban megszoktam. Aztán illendőségből, mert teológus lettem. Aztán egyszer rádöbbentem, hogy a világ legnagyobb és legmagasztosabb szellemei, beleértve a nem keresztyéneket is, mind élénk imaéletet éltek. S amikor megigézett Jézus Lénye, azt is meg kellett látnom: Ő is imádkozott! Akkor ez így fogalmazódott meg bennem: valami nagyon jó dolog lehet az imádság!… Ahogy idősödöm, egyre rövidülnek az imáim és egyre inkább magatartássá válnak. Így mondhatnám: ráhangolódás a nagy Adóra. Ez eleinte csak szobám csendjében sikerült. Ma már egy zsúfolt buszon is megy, csak be kell hunynom a szememet. S ha ez a ráhangolódás sikerül, gyógyító erőket kapok, testi-lelki görcseim oldódnak és kisimulok. Lelki energiáim aktivizálódnak, magam és mások felé is. Nyugalmat, békét ad. Éveken át rendkívül ingerültté tett, ha valahol sokat kellett várnom vagy sorba kellett állnom. Amióta ilyenkor imádkozom, nem érzem elveszettnek az időt. Sőt. Aztán sokáig ideges lettem és fejfájással, fáradtan ébredtem, ha hajnalban valami miatt felriadtam és már nem tudtam elaludni. Mostanában ilyenkor azokért imádkozom, akiket Isten eszembe juttat, és frissen kezdem a munkámat. Olyan nagyszerű úgy kezdeni a napot, hogy Gazdámmal szoba- és szívközelben lehetek! Azt hiszem, már tudom, miért tette Jézus az imát a Nagy Beszéd közepére! Mert valóban központi kérdés. Egyre inkább érzem, ha meg tud elevenedni imaéletünk, ez nem csak gyülekezeti vagy keresztyén életünk egészére hat ki, hanem az egész világra is, Jézus kérése szerint.” (Részlet Gyökössy Endre: A két középpont című kötetéből.) F. I.
Fény és Forrás
21
HITTANÓRÁK A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN 2. o. 3. o. 4-6. o. 7-8. o. 4.-8. o. 4.-8. o. 4.-8. o.
Szentségfelkészítő óra Szentségfelkészítő óra Kezdők Szentségfelkészítő óra Szentségfelkészítő óra az október 11-én elsőáldozóknak
csütörtök 16.45 óra szerda 16.30 óra hétfő 16.45 óra szerda 17.15 óra kedd 16 óra kedd 16.45 hétfő 16
Az önkormányzati iskolákban is van hittan 1-4. osztályos gyermekek részére. További információ: Solti Gabriella (tel.: 06 30 513 6749) Középiskolások részére: 9-10. o. Kezdők, szentségfelkészítő óra 11-12. o. Haladók
péntek 16.45 péntek 17.45
Egyetemisták és főiskolások részére:
péntek 18.45
Katekumen új csoport: csütörtök 19.30 óra Katekumen haladó csoportok: szerda 18.45 és 20 óra Érdeklődjünk Péter atyánál (tel.: 28/420528, 30/4362451) vagy Szilasiné Katinál (tel.: 20/8231730). Hittan óvodásoknak Idén az óvodákban is van hittan az alábbi órarend szerint: Szent János utcai óvoda: hétfő 15.30 óra Egyetemi óvoda: hétfő 16 óra Kazinczy körúti óvoda: kedd 16 óra Palotakerti óvoda: szerda 15.30 2. csoport: 16 óra Ganz (Táncsics) óvoda: csütörtök 15.30 óra Vigyük gyermekeinket! Október 11-én, vasárnap a 9 órai szentmise keretében lesz a gyermekek elsőáldozása. Imádkozzunk értük!
Fény és Forrás
22
A közösségi házat csoportjaink takarítják heti rendszerességgel. Aki úgy érzi, hogy szívesen segítene, de egyik csoportnak sem tagja, vagy a csoportja nincs beosztva, jöjjön nyugodtan bármelyik szombaton ½ 9-től 10-ig egy jó hangulatú takarításra. A beosztás a hirdetőtáblán olvasható, és itt is közzétesszük: október 3. fiatal házasok, október 10. bérmálkozók, október 17. felnőtt házasok, október 24. főiskolások, október 31. Kolping Lapunk megjelenésével egyidőben, október 3-án, szombaton 15 órakor templomunkban Dr. Seregély István ny. egri érsek kézfeltétele és imádsága által áldozópappá szenteli Kelényi Tamás Hermann-József premontrei szerzetest, diakónust. Újmiséjét a Gödöllői Premontrei Plébániatemplomban október 4-én, vasárnap 9.30 órakor tartja. Kérjük Isten kegyelmét életére és hivatására! A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levele, melyet szeptember 20án minden katolikus templomban felolvastak, plébániánk honlapján és a hirdetőtáblán is olvasható.
H HÍÍR RE EK K, E ESSE EM MÉ ÉN NY YE EK K • Október a Szűzanya hónapja. Minden hétköznap (hétfőtől péntekig) este fél 6-tól együtt mondjuk a rózsafüzért. Kedden nincs este szentmise, de a rózsafüzér után van szentáldozás. Jöjjünk minél többen ezekre az imákra, ajánljuk együtt a Szűzanya oltalmába egyházközségünket, családjainkat, hazánkat. Égi édesanyánk legyen példaképünk. • Szombatonként a reggeli szentmise után (fél 8-tól fél 9-ig) csendes szentségimádást tartunk. Lehetőség a megerősödésre és megnyugvásra bensőséges közelségben Jézussal. Jöjjünk, ha tudunk, minél többen! • A blahai kápolnában csütörtök esténként fél 6-tól fél 7-ig tartanak testvéreink csendes szentségimádást.
Fény és Forrás
• Gyóntatás szombatonként reggel ½ 8-tól ½ 9-ig van. Vasárnaponként papjaink a szentmiséken továbbra sem tudnak gyóntatni, mert nemcsak Gödöllőn, hanem Valkón és Szadán is miséznek. • Ne felejtkezzünk meg idős vagy beteg, templomba járni nem tudó testvéreinkről. Kérésükre elsőpéntekenként az atyák felkeresik őket, és kiszolgáltatják nekik a szentségeket. Jelentsük be őket a sekrestyében. • Csütörtök esténként 6 órakor a premontrei atyák és az énekkar zsolozsmát énekelnek templomunkban. A zsolozsmákban igehirdetés, bűnbánati liturgia és szentáldozás van. • A vasárnapi szentmiséken plébániánk egy-egy csoportja külön szolgálattal is részt vesz: segítik, hogy szeretet-közösség fogadja a misére jövőket. Köszöntik az érkezőket, segítségükre vannak a templomunkat kevésbé ismerő testvéreknek, a kisgyermekekkel érkezőknek, bármely problémánkkal hozzájuk fordulhatunk. Fogadjuk szeretettel szolgálatukat! • A Kulturális Örökség Napjai 2009 Szakrális terek országos rendezvénysorozat részeként, szeptember 19-én templomunkat Nagy Tamás építész-tervező szakmai vezetésével tekinthették meg az érdeklődők. • Gödöllő testvérvárosa, a csehországi Stará Boleslav meghívására Szecsődi Péter plébános atya és képviselőtestületünk néhány tagja a városi küldöttséggel szeptember 28-án részt vett XVI. Benedek pápának a csehországi Stará Boleslav-ban pontifikált szentmiséjén. • Az elsőáldozási készületben segítő következő szülői megbeszélés időpontja október 13. (kedd) vagy 15. (csütörtök), mindkét napon 18.45 órakor a közösségi házban. • A fiatal házasok közösségének következő taizé-i imaalkalma október 18-án, vasárnap lesz az esti mise után, melynek imaszándéka: Szolgáljátok egymást szeretettel. Kapcsolódjunk a fiatalok imájához, és együtt kérjük mennyei Atyánk kegyelmét ennek megvalósításához. • Sírszentelésre fel lehet iratkozni a sekrestyében a sírhely pontos helyének megadásával. A sírszentelés időpontját hirdetni fogják.
23
Fény és Forrás
24
• A Hittel élni a XXI. században című előadássorozatunk következő alkalma október 20-a, kedd 19 óra. Előadónk Dr. Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke lesz. Előadásának témája: Hittel élni a családban.
• A plébániai munkatársképző következő alkalma október 31-én, szombaton 15 órakor lesz a Rózsafüzér Királynője plébánián. • A Katolikus Hivatásgondozó Intézet a Papok Évében rajzpályázatot hirdet gyermekek részére „Ilyennek látom a papunkat” címmel. A rajzok beadási határideje 2009. október 31. A részleteket a hirdetőtáblán olvashatják az érdeklődők. Kedves Felnőttek! A Felnőtt Klub szeretettel várja a játékot, társasozást, kártyázást, biliárdozást, beszélgetést kedvelő felnőtteket minden csütörtökön este 7 órára a plébániára. Az alábbi időpontokban filmvetítés lesz: október 15-én: Tűzálló november 19-én: Gandhi december 17-én: Holiday A filmek is 7 órakor kezdődnek, kérjük legyetek pontosak! A vetítések után beszélgetés a filmekről.
Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe honlapjainkat: http://godollo.plebania.hu és http://www.ifigodollo.hu
Kiadja a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség 2009. október http://godollo.plebania.hu;
[email protected] A kiadványért felelős Szecsődi Péter plébános