Lelkészi jelentés 2008. esztendı Kispest-Rózsatér
„Jézus megkérdezte tıle: Mit kívánsz, mit tegyek veled ? İ így szólt: Uram, hogy lássak!” (Lk 18,40-41)
Így tartják a bölcselık: „A múlt nem mögöttünk, mellettünk, felettünk, hanem
alattunk van, az maga, amin állunk”. Mi közünk elızı esztendınkhöz ? Személyes életünk elmúlt 365 napjához, benne szeretteink életéhez, családunk tagjaihoz, barátainkhoz, hivatásunkhoz, küzdelmeinkhez, egészségünkhöz, betegségünkhöz, örömhöz, gyászhoz, veszteségekhez, eredményekhez, embertársainkhoz, népünkhöz, nemzetünkhöz, az egyetemes eseményekhez ? Sok, erıs, biztos igét, szép hittételt hordoz a lelkünk, semmi sem történhet mennyei Atyánk akarata nélkül. A Római levélben olvassuk: „Tıle, általa, érte vannak mindenek.” (11,36) Hitvallásunk fogalmazza: „…fák és füvek, esı és szárazság, termékeny és
terméketlen esztendık, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szóval minden, nem történetesen, hanem az İ atyai kezébıl jön.” (HK 27) Az elmúlt évben, a gyermekek egyik táborában, Szabadságforráson, elkezdtük számlálgatni, mennyit dobban a szívünk. Egy perc alatt. 70-et, 80-at. A gyermekszív gyorsabban dobog. Megdöbbentem amikor egy egész napnyi szívdobogást – csak magamban – kiszámoltam. 24 óra alatt százezerszer ! Egy év alatt több mint 36 milliószor ! Hatalmas szám, hiszen csupán egy-egy szívdobbanás óriási jelentıséggel bírhat ! De érdemes-e újra foglalkozni az évvel, a naponként 100 ezernyi szívdobbanással? A kesergésünk lesz-e erısebb, vagy rálelünk, jobban, mélyebben a hála okaira ?
„A mi kis városunk c. színdarabban (L.Buscaglia – A szeretet c. könyve említi) van egy megdöbbentı jelenet. Meghal a kis Emily, de – az írói fantázia alapján lehetıséget kap arra, hogy egyetlen napra visszatérjen az életbe. Úgy dönt, a 12. születésnapját akarja ünnepelni. Ünneplıruhában jön le a lépcsın, sugárzóan boldog, hiszen ı az ünnepelt. Édesanyja éppen a születésnapi tortát süti, és annyira belefeledkezik a munkába, hogy fel sem néz, észre sem veszi a kislányát. Édesapja is megjelenik, de ı is annyira el van foglalva a könyveivel és az
irataival, hogy elmegy mellette, figyelemre sem méltatja, Az öccse sem pillant fel, ı is elmerül a maga kis világában. Végül Emily ott áll a színpad közepén, ünneplıruhában, egyedül. Ezt mondogatja: kérlek, nézzetek rám ! Még egyszer odamegy az édesanyjához, és odaszól neki: Anya, csak egy percre, nézz rám ! De senki sem figyel oda. A kislány ekkor az égiekhez szól, és valami ilyesmit mond: Vigyetek el innen, elfelejtettem milyen nehéz is embernek lenni, mert itt senki sem figyel senkire.” Megéri még egyszer magunk elıtt tartani, amit magunk mögött hagytunk ? Érdemes emlékezni, emlékezve visszatérni mindabba, ami velünk történt ? Nıttön-nı-e bánatunk, fájdalmunk, frusztráltságunk, vagy örömrıl-örömre, háláról-hálára, köszönetrıl-köszönetre jutunk ? A vak Bartimeusról szóló történetet 3 evangélista is elbeszéli. Látni szeretne. Újra látni. Jól látni. Felfedezni mindazt, ami körülveszi. Látó szemmel szeretné újra érinteni, simogatni, amiben vakként élt. Szeretne rátekinteni azokra, akik irgalmatlanok, vagy irgalmasok voltak hozzá. Szeretne szemlélıdni napfelkeltékben és napnyugtákban, a csillagos ég végtelenségében, a kelı nap erejében. Mennyi minden történt vele. De nem látott. Elmentek számtalanul mellette, senkit sem látott. Megszánták sokan, de nem láthatta irgalmas vagy hamis tekintetüket. Voltak, akik vitték-hozták, napra nap, de nem nézhetett a szemükbe, hogy kiolvassa belılük a szeretetet. Most pedig, Jézus Krisztus gyógyító ereje által, újra láthat. Így minden más. Az a lelkem vágya testvérek, hogy Jézus Krisztusunktól nyert látó szemekkel, szívvel úgy tudjunk visszatekinteni, hogy felfedezzük benne Isten személyes, éltetı szeretetét. Mondhatjuk így is: egy-egy ecsetvonással, szép, megfelelı színekkel fessük meg az emlékek esztendınyi képét, sok-sok részlettel, s mondjuk jó szívvel: ezt a szépet, gyönyörködtetıt, valóban nekünk adta Isten ?! A nagy festık le tudták festeni, ami velük, bennünk történt. Amit láttak, tapasztaltak, ami mellett elmentek, amit észrevettek. Birtokában voltak a képességnek, hogy meglássák az ámulatba ejtıt ott is, ahol mások semmit észre nem vettek. Szeretném hinni, hogy Isten lelke segít a visszatekintésben, és úgy fogjuk látni, hogy az elmúlt esztendı milliónyi szívdobbanása nagy ajándéka volt Istennek. Nikosz Kazantzakisz, görög íróóriás mondta egyszer: „Van ecseted és tollad, fesd
meg a paradicsomot, és menj be.” Túlzó ezt magunkra alkalmazni, de hiszem, annyi szép, igaz dolog történt velünk, amiért hálásak lehetünk, ne sajnáljuk az erıfeszítést. Válasszunk szép színeket, legyen gazdag a palettánk, mozgassa kezünket a lelkünk, adassék nekünk olyan emlékezés, amely magán hordozza még a távoli jövendıt is.
A piros, a vér színe, a szívé, az áldozaté. Ez a szín legyen segítségül, hogy megemlékezhessünk közösségünk áldozatkészségérıl, a lemondásokról, az önmegtagadásokról, a szeretet jeleirıl. A zöld, az élet színe. Ecsetvonásaink segítség elı, hogy megemlékezhessünk születésekrıl, növekedésrıl, gyermekeinkrıl, iskoláról, óvodáról, konfirmandusainkról, ifjakról, kismamákról, áldottakról. A barna, a munkának, a fáradozásnak, a felelısségnek a színe. Ennek rendjében emlékezzünk meg mindazokról, akik felelıs fáradozásokban, bölcs teherhordozásban éltek közöttünk. A fekete színvilág a nehezek, a bajok, a jajok, a kétségek, a gondok, a betegségek, a gyászok eseményeit segítheti megfesteni. Errıl is meg kell emlékeznünk. A kék az ég színe. A tágasság, az örökkévalóság, a szabadság színe. Van mit felidéznünk ezzel kapcsolatos élményekbıl is. S ne maradjon ki a sárga színvilág, a derőé, a mosolyé, a vidámságé. Annak sem voltunk híjával. S miképpen egy szép festményben elkeverednek, átmosódnak egymásba, elmélyülnek, halványulnak a színek, a következıkben, az egészen konkrét események, számok, nevek, tettek említésekor is összemosódik, mélyül, halványul sok minden, ami életrıl, halálról, örömrıl, szenvedésrıl, összetartozásról szól. Vegyük hát számba, mi történt velünk, Isten kedves akaratából.
1. Alkalmaink Már az esztendı elején készített naptárunk jelezte: zsúfolásig tele, gazdag év következik. Mint korábban, vagy még inkább ?! Alkalomsorozatok szinte hónapról-hónapra (egyetemes imahét, evangélizáció, húsvéti-pünkösdi ünnepkör, hétvégi, s egész hetes táborozásaink, hálaadás hetünk, reformációi sorozatunk, ifi fél hetes esték), kis és nagyközösségi alkalmak, imaórák, bibliaórák, istentiszteletek, családi istentiszteletek. Persze megszoktuk ezeket, de ne engedjünk az elszürkítı kísértésnek, tartsuk kincsnek, értéknek alkalmainkat. Néhányat kiemelek. Újra tarthattunk közös együttlétet különbözı házasköreinknek januárban, nagy volt az érdeklıdés. Virágvasárnapon is befogadtuk iskolánk és óvodánk nagy közösségét, az évkezdı és évzáró istentiszteletek mellett.
Mátraházára, a szolgálók hétvégéjére eljöttek a felnıttek mellé ifjaink is, több mint 70-en örvendezhettünk egymásnak, minden feszültség nélkül. Nyáron táboroztunk 3 héten át gyermekekkel (66 gyermek), egy-egy héten lányokkal és fiúkkal (20-20 fı), Tahiban pedig ismét volt gyülekezeti hetünk (50 fı). Fiataljaink köre és gyermekkórusunk „rátett még egy lapáttal”, elıbbiek a Dráva mentén, természetvédelmi környezetben vizitúráztak, utóbbiak Nagybörzsönyben töltöttek el egy szép hetet. Vendégünk volt az ıszön a pesterzsébeti baptista énekkar és prédikátoruk (Dr. Almási Mihály). Tarthattunk teológusnapot, a Tiszta Forrás alapítvány hálaadó istentiszteletének ismét otthont adhattunk, adventi ifjúsági istentiszteletünkön tervezhettük, 5 évfolyamon tanuló egy-egy teológusunk (Király Levente V., Sktultétyné Katalin IV., Ablonczy Tamás III., Vass Réka, II., Dobó Ágota I. évf.h.) közös szolgálattal örvendeztet meg minket. Szabadságforrási telkünkön, Tahiban, Mátraházán, Piliscsabán a különbözı táborozásainkban a gyülekezet több mint 250 tagja vett részt. Október végén, egy hosszú hétvégén, 4 napos kárpátaljai buszos túrát is ajándékba kaptunk, sok izgalommal, szép emlékezıhelyekkel, túlcsorduló vendéglátó szeretettel, Füle Lajos meglátogatásával, nagyszerő idegenvezetéssel. Istentiszteleteinken Ábrahám életét, bibliaóráinkon Ruth könyvét gondolhattuk végig, lelki haszonnal. Különféle alkalmak keretében vendégeink voltak: Békési Sándor dékán, Bolyki János professzor, Csókai András agysebész, Kaszó Gyula egyetemi tanársegéd, Nagy Sándor zsinatunk világi elnöke, Petrıczi Éva költı-tanár, Tökéczki László történész, Gajda Péter polgármester, s különbözı felekezető lelkészek sokan-sokan: Fodorné Ablonczy Margit, Ablonczy Zsolt, Alföldy-Boruss Dezsı, Almási Mihály, Böttger Antal, Faragó Csaba, Földvári Tibor, Hegedős László, Hoffher József, Kiss László, Márkusné Láng Ilona, Németh Pál, Orbán Kálmán, Papp Tibor, Pátkai Béla, Rácz Jenı, Szappanos Zoltán, Szilágyi Sándor, Tímár Pál.
2. Közösségünk Közösségünk Évek óta emlegetjük: kb. 250 család tartozik hozzánk, továbbá iskolánk, óvodánk, és Simeon Otthonunk közössége. Együtt mintegy 700 fı. Presbitereink, pótpresbitereink 32-en vannak, rendszeres szolgálatot végzık a gyülekezetbıl több mint 40-en. Intézményeinkben az alkalmazottak száma meghaladja a 30 fıt. Külön szolgáló köre van a gyermekeknek, ifjaknak, házasoknak, zenészeknek, énekkaroknak, építési, telekgondozási munkálatokért felelısöknek. Sokan közülük évtizedek óra állnak helyt, némelyek az elızı esztendıkben kapcsolódtak be. A szolgálatokról csak hosszas felsorolásban lehet megemlékezni, félek, sok drága érték elkerüli figyelmemet. Köszönjük presbitereink munkáját, ajtónálló szolgálatait, az énektanítást, az úrasztali virágokat, az alkalmakhoz kötıdı számtalan kedves igéslapot. Kántoraink hőségét vasárnap reggeli és délelıtti, hétközi alkalmakon, szociális otthonokban. Énekkaraink énekeit, gyermekekét, felnıttekét. Örömünk, hogy míg áldott állapota akadályozta karvezetınket,
Bartháné Ábrahám Katalint, voltak akik helyére léptek (Koszorús Attila, Kun Elemér, Bartha Anikó), s örömünk, hogy a márciusban született kicsiny gyermekkel ismét hamar élére állt az éneklık közösségének. Köszönjük az ifjúság énekléseit, zenéléseit, számtalan próbán edzıdött „Kis hercegület”, a „Manna trio” énekeit, a „Csermely” kórus szolgálatait, köszönjük a megszaporodott gyermekkórusok szép, egyszerő énekeit. Köszönjük a látogatásokat, az iratterjesztésben való fáradhatatlanságot a pénzügyi feladatok évközi ellátását (Siklósi József), a szeretetvendégségek munkatársait, a családi istentiszteletek teázásait (Haraszti család), a „Fehér asztalos” alkalmakat (Dobóné Márta), a zenés áhítatokat, a fiatalok életét szervezı felelısök odaadását, az internet adta lehetıségekkel való gazdagodást, a gyülekezeti honlapot (Ablonczy Dávid), a látható szép jeleket a templomban (Horváth Ildikó), a gyönyörő karácsonyfadíszeket (valaki egész évben készítette), a takarító és nagytakarító szolgálatokat, a szereléseket, a javító munkálatokat (Mátrai György), a vértesacsai telek gondnokságát (Oláh István és Dunajcsik Zoltán), a lepramisszió szervezésének alázatos háttérmunkáját (Schilling Gyuláné), az elkészített fáslikat. Ismerek olyan testvéreket, családokat, akik a gyülekezet nagy részének szemei elıl rejtetten, példaadó otthoni, családi, és közösségi lelki életet élnek. Nem kell tudnunk mindenkirıl, de ha most anonim módon említésre kerülnek, bizonnyal nem teszünk velük rosszat. A legfıbb munkatársak a lelkészek. Édesapám idén 95. esztendejébe lép. Szentlélektıl áldott lelke készteti, viszi, hordja még ma is szolgálatokba, felsegíti a szószékre, bölcsességgel, derővel ajándékozza meg ıt Isten. Frissen készített festményeibıl ismét sokat odaajándékozott az óvodai építkezés megsegítésére. „Lélekbıl-lelkesen hinni tanít”, amint az ének mondja (RÉ 479). 10 gyermek, 36 unoka, 33 dédunoka, menyek, vık, unokamenyek, unokavık veszik körül lélekben, a nagycsaládban, adja Isten, hogy sok-sok örömet találjon az újesztendıben is. Tímár Gabriellának is köszönetet mondunk. Örömteli és derős lelki arca mindig fölé emelkedik gondterhelt és sokak gondját hordozó, tusakodó lelki arcának. Aki a kért szolgálatra nemet sosem mond, végképpen kimerül, vagy, mint az ı esetében történt, Istentıl különösen megáldatik. Köszönjük élet íző igehirdetéseit, a Simeon Otthonban végzett testvéri szolgálatait, a Biblia évében vállalt igen sokrétő munkáját, vallomásait, elıadásait. Áldja meg ıt, családja minden tagját az Úr Jézus Krisztus. Gondnokainkért nagyon hálásak lehetünk. Mindkettıért. Két élet, két világ, két habitus, két odaadás, két drága szeretet, mellettük két kedves társ, körülöttük két család. Egymást becsülve, nem versengve élnek közöttünk. Ezt természetesnek tartjuk, higgyük el, nagy ajándék. Ami mindennél fontosabb: ıszintén szeretik a gyülekezet kicsinyeit, nagyjait, erıtlenjeit és erıseit. Egyiküknek, s másikuknak is van sok-sok un. szolgálati extrája, ha szabad így mondani. Fıgondnokunk (Kovács Attila) többek között kántorságot is vállal, orvosi ismereteivel és tapasztalataival segít, pénzügyekért felelıs, oktatási szolgálatunkba aktívan bekapcsolódik. Missziói gondnokunk (Pásztor Lajos) áldott SMS igéibıl egyre többen nyerünk erıt, ha teheti látogat, beszélget,
közösségi alkalmakat szervez, s az értünk való imádságot különösen is fontosnak tartja. Örömünk 5 teológusunk. Minden évfolyamon egy-egy hallgató. Ilyen állapot még nem volt a gyülekezet történetében, bár nagyszámú teológushallgatónk, egyidıben, volt már több ízben is. A lelkészképzés hiányokkal bír. Kevesebb a diák, mint szükséges volna. Ilyen körülmények között különösen is becsüljük meg teológusainkat. Intézményeink Isten kegyelmébıl felelıs, tisztességgel, lelkiképpen helytálló emberek vezetése alatt állnak. Iskolánk és óvodánk igazgatójának, Nagy Gábornak és minden munkatársának, a jelentısen megnövekedett létszám, terhek, adminisztráció, között a helytállást nagyon köszönjük. Kovács Attiláné Katalin pedig munkatársaival Istentıl áldott csodát mővel, hiszen ma idısotthoni gondozói szolgálatot végezni, azt mőködtetni, mi mást jelentene. Köszönjük, hogy különleges temperamentumával, derőjével sokakat átsegít a megkeserítı állapotokon. Megemlékezem azokról, akik a gyülekezetünk határain túl, Református Egyházunk keretei között végeznek, igen felelıs szolgálatot, bölcsödében, óvodában, iskolában (Ábrahám Ferencné – Verıce, Ablonczyné Vándor Margit – Budafok), püspöki hivatalban (Füle Tamás), Zsinati Irodán (Kiss Renáta), különbözı missziói szövetségekben (Bogyó András, Vándor család). Hallhattuk hírét, mennyire megáldotta ıket, reményeiket az élı Isten. Népmozgalmi adataink. 2008-ban megkereszteltünk összesen 16 fıt, közöttük 4 felnıttet. Itt említem, nagy öröm a bejárati folyosó egyik tábláján a kicsiny gyermekek fotóit hétrıl hétre megcsodálni. Istennek legyen hála a születésekért, a nagycsaládokért. Örömünk, hogy e pillanatban 5 fiatalasszony hord szíve alatt magzati életet (Szabóné Erdélyi Hajnalka, Kohán Angéla, Rózsahegyiné Éva, Horváthné Ablonczy Tímea, Nagy Gáborné Ildikó). Imádkozzunk értük. Konfirmációi fogadalmat tettek a fiatalok közül 19-en, a felnıttek közül 4-en, összesen 23-an. Legyünk hálásak a keresztelések számát meghaladó konfirmandusokért. Örömünk, hogy ünnepelhettünk közöttük 5 gyermekotthoni fiatalt is. Házasságára 6 házaspár kért áldást. Az együttélés modernkori, tartósnak nem bizonyuló, uralkodó más formái között, a házasságkötés lelki bátorságáért hálásnak kell lennünk. Isten ırizze a szövetségeket életre szóló hőségben. Áldással minden egészen más ! Temetési, búcsúvételi istentiszteleteink is voltak. Szemünk olykor megtelt könnyel, de megkaphattuk a vigasztalás lelkét is. 19 testvérünktıl búcsúztunk, közöttük Dénes Gyuláné Margitkától a Simeon Otthonból, Veress Józseftıl és feleségétıl, Máriától, László Jánostól, valamikori presbiterünk legnagyobb fiától, és Séra Sándortól, önmaga miatt is sokat szenvedett testvérünktıl. Isten örök életre mentı szeretete van velük. Itt szeretném felemlegetni azokat a testvéreket, akik otthonukhoz kötöttek, betegséget hordoznak, olykor súlyos állapotba kerültek. A kórházban töltött napok száma magas volt az elmúlt évben a gyülekezethez tartozók között. Látogatásainkban ne fáradjunk, vigasztaló szolgálatra készek legyünk, imádságban kitartóak.
3. Intézményeink Országunk gazdasági állapota, s a kormányzás jelenlegi szellemisége nem kedvez egyiknek sem. Mintha csak bajként lenne a nyakukban minden, ami szociális és oktatási feladat – ezt sugallják az ország vezetıi, miközben talán éppen ık vannak teherként és bajként a nyakunkon. Sokan, egyre többen hordozzuk azt a reménységet, imádságos kérést, hogy népünk életén sok-sok sebet ejtı, kiábrándító, némelykor arcátlan és szenvtelen hatalomgyakorlásban eljön majd a változások ideje. Visszatérve intézményeinkre: példaadó helytállásban vannak. Ahogyan egyik gyermekénekünk refrénje találóan mondja. ”És jöhet esı és fújhat szél / és jöhet esı, és fújhat szél / és a ház erısen áll!” Ezekben a nehéz hónapokban is bizonyítást nyert, nem emberi szándék alapította Intézményeinket, Isten Lelke segítette és segíti ıket mind a mai napig. Anyagi nehézségek, adminisztrációval és bürokráciával agyonterhelt állapotok sem késztettek menekülést e szolgálatból, sıt inkább megacélosodtak a résztvevık. Idısotthonunkban többletterhet vállalt szinte mindenki, ellátottak és gondozók. Köszönjük az önkéntes, de nagyon szükséges áldozathozatalt (+5% !). Nagy hála volt bennünk, hogy iskolánkban épületrész avatásra kerülhetett sor szeptemberben, 23 milliós beruházás valósult meg. Köszönjük a tervezést (Nagy Béla) kivitelezés szervezését (Ablonczy Pál), az önkéntes munkálkodásokat. Ünnepünkön jelen volt Kispest polgármestere, és a MRE zsinatának elnöke (Nagy Sándor). Bıvült a tanulók létszáma, immár 178 gyermekért felelünk. Sok nehéz döntést is meg kellett hozni, pedagógiai, gazdasági kérdésekben, igazgatásban, az igazgatótanácsban is. Nem mindig voltunk teljes egyetértésben, de a követı összefogásra egyértelmően törekedtünk. Reméljük, reális kölcsönfelvétellel elkészülhet végre a már 2000-ben elkezdett, mostoha sorsú óvodaépület is (Szegfő u. 16). A tetıszerkezetet ácsolják, s ha Isten is úgy akarja, 2009 szeptemberétıl a végleges keretekben mőködhet a teljes intézmény: 2 óvodai és 8 iskolai csoporttal, 210-230 gyermekkel.
4. Anyagi háztartásunk Református Egyházunkhoz tartozó gyülekezetek viszonylatában példaadó az áldozatkészség mértéke. Perselyáldozatunk összesen 1.800.000.- Ft, a fenntartási adomány 4.370.000.- Ft volt, Templom Alapítványunkra összesen 705 ezer Ft befizetés történt, iskolaügyünket segítı Veteményeskert Alapra 486 ezer Ft-ot fizettek be a testvérek. Összesen : több, mint 7 millió Ft adományt könyvelhettünk, 150 család áldozatából ! Minden áldozathozatalt ezúton is szeretnék, gondnoktársaimmal együtt megköszönni !
Az áldozatvállalásban nagy különbségek vannak. Vannak adományozóink 100 ezer Ft-os nagyságrend felett, s vannak, akik évek óta nem vesznek részt a teherhordozásban. Bizonyos, sohasem azok szőkölködnek javaikban, válnak bizonytalanná családi életfenntartásukban, akik ismerik és gyakorolják a hálatizedet. Szinte így mondhatnánk: ık jól járnak. Isten nem marad adósa senkinek sem. A legnagyobb ajándék maga a hála, adhatok abból, amiben Isten éltet. Örülök, hogy van testvéri szolidaritás is. A következı idıkben erre még nagyobb szükség lesz. Igyekezzünk felelısen élni magunk is, tartozásainkat tisztesen rendezni, és igyekezzünk megsegíteni azokat, akik önhibájukon kívül kerülnek bajba. Köszönjük az un. BUTIK szolgálatot is (Takács Magdolna és Erzsébet, Kovácsné Katalin). Segítı, áldott, derős munkatársainkat. 791 ezer Ft adományt eredményezett. Örömünk, hogy az iratterjesztés is mőködött (Bartha Sándor és Klárika), házhoz jöttek a kiadványok, könyvek, Bibliák, naptárok, igés lapok. 542 ezer Ft értékben vásárolhattunk. Többek között 143 Bibliaolvasó Kalauz, és 83 Útmutató talált gazdára. Tudtunk perselyáldozattal segíteni a Tiszta Forrás alapítványnak, a teológusoknak, a legátusnak, a Reménység Iskolának, az egyházmegyei diakóniának, a Bárka közösségnek. A karácsonyi ünnepkörben a különbözı ajándékozásokhoz is nagyobb áldozatot vállalhattunk. Hála érte, hogy megtehettük.
5. Magamról, családomról, szolgálataimról Néha el-elfáradok, talán észre is vehetı. 1984 szeptembere óta, 25. éve végzem Rózsatéren a lelkészi szolgálatot. Olykor örömmel ébredek, máskor nehezebb szívvel, egy-egy napra. Vannak engem is elkeserítı tapasztalatok, nagy-nagy csalódások, kellemetlen meglepetések. A vasárnap kora reggeli templomcsendek továbbra is segítenek, az imádságokat nagyon köszönöm, s ha találkozom lelkesedı, figyelı, nyitott életekkel, segítıkészséggel, különösen is hálás vagyok. Köszönöm ismét, hogy a gyülekezet felelıséget vállal a családomért, életünkért. Tisztesen ellát bennünket. Most is vallom, ha fele ennyi illetménnyel bírnék, ugyanígy igyekeznék helytállni, ha kétszeres volna a juttatás, aligha bírnék többet. Családom, a hitemet követıen a legnagyobb ajándék az életemben. Semmi más nem elızi, és elızheti meg. Minden eltelı év bizonyítja, Isten csodásan kigondolta, kivel kell, s lehet összefognom. Drága társam van. Kitartása, munkabírása, felelıssége, szeretete mindig ámulatba ejt. Rejtett, de nagyon sokat segítı munkatársa a gyülekezetnek is. Ha szükséges, éjt nappallá tesz a helytállásban, s voltak ilyen szükségek is. Felnıtté váló gyermekeimért is köszönetet mondok Istennek és a gyülekezetnek. Szaporodó családtagjaimért. A tavaszon megtartott eljegyzésért (Ádám és
Bettina). Olykor, ha gyermekeim bosszantani akarnak, mondják, lelkészcsaládtól óvja ıket az Isten, de tudom, s ık is tudják, mennyi mindent köszönhetnek, éppen, mert parókián nıhettek fel, ıket nagyon szeretı sok-sok testvér imádságával. A szolgálati naplóm utolsó bejegyzési száma 1021. Ezen belül 92 alkalommal látogattam, 174 alkalommal voltam négyszemközti és többszemközti beszélgetésben. KS iskolánk közösségében 246 alkalommal kellet helytállnom. Szolgáltam gyülekezeten kívül rendszeresen a Reménység iskolában, a Gergely u-i idısotthonban, a Gyöngyvirág u-i gyermekotthonban. Alkalmanként szolgáltam a kispesti felekezetek templomaiban, a Kamaraerdıi idısotthonban, egy alkalommal 6. évfolyamos teológus hallgatók között. *
*
*
Karácsonyi legátusunk (A. Tamás) felemlegette egy világhírő norvég festı festményét. Munch „Sikoly” c. alkotásáról a hozzáértık a következıt mondják: „A
képfelület több mint kétharmadát erıs, meleg színek foglalják el, a sárgától a vörösig, maradék harmadán a kéket lendületes vörös és sárga vonalak mintázzák. A képnek tehát örömteli érzéseket kellene kifejezni, ám ez nem így van. A világos és mégis megtalálható sötét színek a képen összecsapnak, nincs közöttük semmi összhang.” E képet és magyarázatát említem végül, mert gyülekezetünk állapota olykor hasonló ehhez. Nem tudja néha az ember, sikoltson-e, vagy istendicséretet mondjon. Vagyunk így is, úgy is. Ha az összhang felborul, ha némelyek nem értik meg egymást, ha házastársi szövetségek felett összecsapnak a hullámok, ha túlontúl fáradtak vagyunk az alkalmak látogatására, ha érzékennyé lesz körülöttünk mindenki, s magunk is felettébb érzékenyen, lelki fájdalommal, néha sértıdéssel élünk meg egy-egy helyzetet, soha ne adjuk fel: álljunk URUNK elé, kérjük ıt minden szükségünkben, higgyünk az imádságok meghallgatásában, mindeket átformálni, meggyógyítani, megszentelni képes szeretetében.
„ Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm ! Térj be hozzánk drága vendég, tündökölj ránk fényözön…” (F.Schiller) A látván látók hálásak, a látván látók élı reménységben élnek. Örömmel, értve övék a tegnap, és így indulnak a holnap felé. S tán, megtelnek tőzzel is.
„Jézus megkérdezte tıle: Mit kívánsz, mit tegyek veled ? İ így szólt: Mester, hogy lássak!” Áldott újesztendıt! Áldás, békesség! Ablonczy Kálmán, lelkész
