1977 Lapok
egy meg nem írt
BERETKA
naplóból
F E R E N C
I. Májusban k e z d ő d t e m , t a l á n egy esős-borongós, t a l á n egy v e r ő fényes, t a l á n egy széltől b o r z o l t májusa éjszakán, s h a akikor, a z o n az éjjelen n a p l ó t t u d t a m v o l n a írni, p a p í r r a vetettem v o l n a életem fanyar-édeskés képét, b i z o n y á r a m á s k é p p festene s z á m o m r a a jelen, m e r t a világ megszerzésének öröme h a t o t t a v o l n a á t a z o k a t a bi z o n y á r a sok érzelgősséggel egymás mellé helyezett s z a v a k a t . Így a z o n b a n valószínűleg sohasem fogok n a p l ó t írni. A n a p o k a t a jelennek ő r z ö m , a j ö v ő úgyis megkapja a neki j á r ó részt m ú l t a m ból: az emlékezés szalagján m e g m a r a d m i n d a z , ami éltetőén é r d e kes. S h a most, h u s z o n k e t t e d i k májusomban v a l a m i m e g m a g y a r á z h a t a t l a n féltékenységgel k a p a s z k o d ó k mindenbe — a b b a a n é h á n y dologba és emberbe, a m i és a k i k a m i n d e n t jelentik s z á m o m r a — valamelyest a z elmúlt évek májusainak ürességét is p ó t o l n i a k a r o m . Ezért, h a n y a k a m b a veszem alig l á t o t t unokaöcsémet, a k k o r m a g a m képzelem v a l a k i n y a k á b a , s száguldók vele végig az ú t o n , szédítő embermagasságban, a világ tetején, a felsőbbségérzet ijesztő b i z t o n s á g t u d a t á v a l , azzal a n a g y ellentmondásossággal, amely azonnal n y i l v á n v a l ó v á válik, mihelyt k i n y i t o m a szemem és lené zek a mélybe. Szédülés, újra csak szédülés, a kamenicai p a r k b a n is — tele biztonságérzettel — , a m i k o r elindulok letépni a F r u í k a gora első vadrózsáját, amely l á t s z a t r a o l y a n valószínűtlen v á l l a l k o z á s n a k t ű n i k . A z t á n a m i k o r jelentéktelen erőfeszítés u t á n a kezemben t a r t o m , nevetek m a g a m b a n : h o n n a n a vállalkozás b i z o n y t a l a n s á g á n a k visszarettentő érzete?
Kicsinyhitűnek érzem m a g a m , s a Biblia a n n y i t csépelt példája jut eszembe a kicsinyhitfiségről. A z Emberfiát meglelhetem m a g a m b a n , én v a g y o k a z Emberfia, m é r t féltek h á t kicsinyhitűek? A z t á n meglátok még egy v a d r ó z s á t , s a k k o r újra o d a a mersz, míg össze n e m k a p a r o m m a g a m , h o g y újra elinduljak érte, s megsze rezzem m a g a m n a k , s hogy t o v á b b a d j a m , m e r t m i n d e n o l y a n k e veset ér, h a csak az e n y é m : a birtokbavétel és a birtoklás örömét nem érzem, n e m is a k a r o m érezni. T a l á n csak születésem p i l l a n a t á b a n örültem a mindenség birtokbavételének: a mindenség lehető segeinek birtokbavétele v o l t ö r ö m s z á m o m r a . S t á v l a t is. V a d r ó z s á k n a k , t á r g y a k n a k az örömötszerzés örömével t u d o k örülni. M á s sal s önzetlenül.
II. Megcsillan a víz, l á t o m a szó szemcséit az újkenyérszínű napsütés ben, ahogy h a l a d a v o n a t v a l a h o l . D a l m á c i a szürkésfehér foltos karsztján, s néha m i n t h a t a l m a s bújócskázó, o l y k o r egy p i l l a n a t r a k i k u k k a n t a hegyek mögül a tenger. Végtelenné tágul benne a szeretet, a mindenséget a k a r o m m a g a m b a z á r n i , a z égbolttal összenövő föl det, a tovasikló vonatszerelvényt. A z álmosságtól csipás szemeim m i n d e n erőlködés nélkül n y i t v a t a r t h a t o m , a sárga, u n d o r í t ó r a gacs egyszerre kedvessé válik számomra, s m á r vissza is s z a l a d t u n k a hajnalhoz, a m i k o r a ködös derengésben jól l á t t u k a z U n a fenékig átlátszó vizét. É n a szénaboglyákat néztem, te a v í z i m a l m o k a t . A m a g u n k örömével. K u t a t t u n k a l á t v á n y b a n , mely lemosta az em lékezésre r a k ó d o t t üledéket: o t t futottál egy boszniai réten, a gye rekek virágot szedtek neked, te is szedtél velük egy csokorravalót, a z t hiszem, éppen v a d r ó z s á t , m i n t én a FruSka gorán. M a g a m v a l a m i szénaszagú töltésoldalon hemperegtem, p i t y p a n g o t , m á l y v a levelet fűztünk végtelen láncba, s papsajtot kóstoltunk, a m i vég telenül ízetlen dolog, sokkal jobb a zsenge szederszár, melyről le tépjük, l e h á m o z z u k az aprótüskés háncsot, s m a r a d a z e n y h é n sa v a n y k á s , ehető szár, mely v é r s z a p o r í t ó hírében áll felénk. O n n a n u g r u n k m i n d k e t t e n a v o n a t r a , el is felejtjük a v á r a k o zást a z első megállóig, o t t , meg a tizenkét kocsit, melyek közül mindegyiknek i r t ó keskeny a folyosója, alig lehet rajta két cso maggal végigmenni. S a v ö l g y k a t l a n o k b a n megülepedett k ö d ö n is átvilágít egyfajta
biztonságérzet: a meglelés t u d a t a . Ebben a p i l l a n a t b a n ú g y érzem, m a g a m r a leltem. Teljesen mellékes, hogy a v o n a t o k csak á l m a i n k b a n kékek, a valóságban piszokszínűek: festünk m a g u n k n a k v a l ó ságot, m i n t a s z a p p a n b u b o r é k — benne lesz m i n d e n , kicsiben és színesben. Este f á r a d t a n i n d u l u n k ismeretlen várossal ismerkedni s ö n m a g u n k r a ismerni vélt ismereteink bizonyosságában. S a k k o r h a n g t a lan p u k k a n á s : a s z a p p a n b u b o r é k eloszlott. Megdöbbenés, pedig csak látszat a z egész, újabb lehetőség a z építésre, a születésünkkor ígért végtelenség birtokbavételére. Késő este egy korsó sör mellett m á r n y o m a sincs a b i z o n y t a l a n ságnak. Ú j r a f o r m á l t m a g u n k - v i l á g a szilárdan áll a szájharmonika n y e kergése közepette, áll égiháborúban, a m i k o r h a t a l m a s robajjal le csap mellettünk a villám, érzem a félelem vibrációit, k a p a s z k o d ó k a semmibe. K e z e m r e b a r n a szemcsék r a k ó d n a k , a z t á n egyszerre fenyő g y a n t a szaga csap meg, fönt v a g y o k egy fán, t o b o z t a k a r o k sze rezni, de nem sikerül. A fenyőmag jobb, m i n t a m a n d u l a , sőt a b a r a c k m a g n á l is jobb. A z t á n egy reggel — erős éjjeli jugó u t á n — r á j ö t t ü n k , nem kell a fára mászni tobozért, hisz a m a g v a k lehull n a k a földre, kényelmesen összeszedhetünk m a g u n k n a k jócskán. A k e z ü n k b a r n a p o r o s még akkoris, a m i k o r az egyik kétezer éves t e m p l o m b a n egy m i n d e n b i z o n n y a l kimustrált tiszeletes szövegét hallgatjuk. E n g e m m i n d e n ü t t és k i t a r t ó a n németnek néznek, ő is németül kezd szövegelni, mire szólunk neki, s fapofával ismerősebb nyelven folytatja beszédét. Így sem é r t ü n k többet, csak a m o n o t o n zümmögését halljuk. H e l y z e t k o m i k u m . Vele együtt h á r m a n v a g y u n k a t e m p l o m b a n . N e m t u d o m , merre nézzek, illetlenség a szemébe röhögni.
III. N e m fogok n a p l ó t írni. Fecniken ő r z ö m a z életem, egy-egy m o n d a t b a n n a p o k , hetek, h ó n a p o k bújnak meg, o l y k o r hihetetlen üres ség. M i n t egy m ú z e u m kiállított t á r g y a i t , gőgös felsőbbrendűséggel őrzi egy-egy felirat életem szakaszait: közönyös szemlélőként elsu h a n o k előttük, l á t o m a sorokat, m e g p r ó b á l o m végigolvasni a m o n d a t o t , az értelem a z o n b a n csődöt m o n d . A s z a v a k m ö g ö t t megbúvó
t a r t a l o m nem jut el h o z z á m . L á t o m a t á r g y a t , olvasom a l a t t a a szöveget. Érzem, hogy összetartozik a k e t t ő . C s a k érzem. Kezemben l y u k a t éget a frissen sült gesztenye, a m i k o r belenyúlok a z újságpapírosból sodort zacskóba, érzem, h o g y v a s t a g o n ül a k o r o m ujjaimon. A számban érzem kesernyés ízét, de az édes, m e leg gesztenyehús elolvad a nyelvem a l a t t , felszedi a k o r m o t , rög tön elfeledjük a p i l l a n a t n y i kellemetlenséget, nevetve szemeteljük tele az u t c á t . A késő ősz n y i r k a felszárad a gesztenye melegében. A hetek és h ó n a p o k hihetetlen üressége egyszerre feltöltődik. V a lami v o n z a l o m . Szűk óvárosi u t c á k neonjai a l a t t ácsorgunk az utca közepén. A zöldes fény végigmázolja a r c u n k a t , szétmaszatolja a k o r m o t a szánk szélén, a kellemetlen szél csípése elől p i l l a n a t o k r a zsebre dugjuk a kezünket, v a g y a gesztenyés zacskó melegében p r ó b á l u n k enyhülést találni. A z elfüggönyözetlen szobák b a r l a n g j á b a n egykedvű életek ismétlődő jelenetei j á t s z ó d n a k le e l ő t t ü n k : sohasem v á l t o z ó megtörténések. E l ő t t ü n k a lehetőség: valóságot formálni a valóságból. Zenész-utca, zenész életek b o n y o l ó d n a k előt t ü n k . M a g u n k a z t hisszük, s a zene m ö g ö t t hajlamosak v a g y u n k boldogságot sejteni. A gesztenyéből még v a n egy ideig. Latolgatjuk a sors kegyének logikáját: m i k o r m e l y i k ü n k n e k jut egészséges szem, s m e l y i k ü n k fog öt percig k ö p k ö d n i . Tetszik a játék, b á r g y a k r a n a l u l m a r a d o k . O l y k o r dühösen k ö p k ö d ö k , míg te nevetve falod a k i t ű n ő csemegét. A z t á n megszánsz, s adsz belőle v a l a m e n n y i t . N e m fogok n a p l ó t írni. Fecniken ő r z ö m az életem. A fecnikre ilyen s hasonló d o l g o k a t írok, m e r t nekem ezekben v a n az életem. I l y e n k o r úgy érzem, betöltődik bennem az ű r , érzem, hogy a tel jesség közelébe j u t o t t a m . A z o n b a n a teljességet kifejezni nem t u d o m .
IV. Űjév éjszakáján keményre fagyott a talaj. H a j n a l t á j t o t t b o t l a d o z u n k a töltés hepehupás h á t á n , meg-megcsúsztunk v a l a m i n , m á r nem emlékszem, min, hó nem volt azon az éjjelen. A k o m p h o z m e n t ü n k . Boldog új évet k í v á n t u n k a T i s z á n a k , a k o m p n a k meg a töltésnek, és felébredt b e n n ü n k a mindenség szeretete. A fáradtság l o m h á n terpeszkedett v o l n a r a j t u n k : a k k o r m i n d e n nél erősebbek v o l t u n k , nem t u d o t t legyőzni b e n n ü n k e t . A z újévi pezsgő mellett leginkább ásványvizet i t t u n k , de a p i l l a n a t öröme m á m o r o s a b b á tett m i n k e t b á r m e l y vidék borainál. T a n u l t u n k
örülni, m i n t ahogy mindig azt csináljuk, t a n u l t u n k szeretni m i n d e n t : a hideget, a z éjszakát, a k o m p o t , a Tiszát s az égen a csil l a g o k a t még a k k o r is, h a esetleg felhő t a k a r j a őket. M o r m o g ó h a n g o n k ö s z ö n t ö t t ü k a felénk jövőket, s b á r hosszú ideig nem l á t t u n k m a g u n k k ö r ü l senkit sem, úgy éreztük, b i r t o k b a v e t t ü k a világot, m a g u n k é v á t e t t ü k az o l y sokat nélkülözött m i n denséget. N e m é r e z t ü k a hideget. Színes szalagokként t e k e r t ü k nyakunk köré sáljainkat, elrejtőztünk k a b á t u n k gallérja m ö g ö t t , a z t á n nem bújócskáztunk t o v á b b , i n k á b b futni k e z d t ü n k . U j a b b cédula. É v e k f o r d u l n a k m o n d a t a i b a n . F á r a d t m a g á n y o k v á n s z o r o g n a k elő egy-egy p i l l a n a t r a , hogy feloldódjanak a boldog ság enyhében, s hetekre, h ó n a p o k r a eltűnjenek n y o m a s z t ó levegő jükkel. S hogy egyszer t a l á n végleg m a g u k k a l csalja őket a feledés. ö t ö d s z ö r r e egyedül m a r a d u n k . H a j n a l r a a z o n b a n é p p ú g y keményre fagy a talaj, ismét ott bot l a d o z h a t u n k a töltés hepehupás h á t á n , meg-megcsúszhatunk v a l a min, s felébredhet b e n n ü n k a mindenség szeretete. S b á r időközben m a g u n k r a h a g y o t t bennünket, e k k o r újra a miénk lesz, s boldogok leszünk m i n d a d d i g , amíg t a r t az á l l a n d ó t á v o l o d á s o k és visszaté rések, az oldódások és megszilárdulások, az á l l a n d ó a n ö n m a g á v a l meghasonló valóságunk végtelen hömpölygése. A n n a k a régi májusi éjszakának az ö r ö k lehetősége.
