_
z l
a
A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség tájékoztatója
a 2006 NOVEMBER
zENEı ÜNNEPNAPOK
Magyar mű vekősbemutatói, magyar fúvószenekarok közreműködésével
f„`~/ERsEı\ıY ' ,h
nősbemufuíôkénf hangzik l:
l, me|yef c: Ncmzefi Kulhı rói ı s
ˇ ˇ
_ sóval zenekurunlı nuk irJr 2006-5131!
l: Jan/Éoı frzk ıferenr ' é! Íáflı ZáJZ/á
onlëõ* mond: fıˇffár Jázref polgúnˇ äfiı er
Hol tartunk? Hogyan tovább? TisZteIt Kollegallő k, tisZleIt Kollegák!
A múltkori FanFár megjelenése után elég sok idő telt el - amit így is terveztem azért, I. hogy legyen mirő lbeszámolní, 2. hogy legyen mód valamit ími a jövö pregranijairól. Szerénytelenség nélkül állithatom, hogy sikere volt az előző
számunknak, már csak azért is, mert hosszú szünet után jelent
meg; ennek okairól a beköszöntömben már szóltam. Úgy gondolom, hogy a szerkesztés, formátum, tartalom megfelelő színvonalú volt annak ellenére, hogy friss anyag híján többnyire a
megtörtént eseményekkel foglalkoztunk. Ugyanakkor szándékunkban áll ezeken az arányokon változtatni. Amikor elvállaltam e bevezető cikk megírását, azt a célt tűz-
tem magam elé, hogy itt és most a szakmáról, a fúvószenéről
fejtern ki egyéni véleményemet; arról, hogy mi történik, mi
szólal meg jelenleg hazánkban. Azért szólok egyéni véleményről, mert az Elnökség tagjaival
ebben az évben is számos helyszínen dolgoztam zsúritagként, sok rendezvényen vettem részt karmester kollegáıˇ nnnalvendégként is. Figyelembe véve az események, a résztvevő zenekarok számát, minden túlzás nélkül állíthatoı n,hogy figyelem-
re méltó periódus van mögöttünk - és még nincs is vége az évnek. Mindez azt is jelenti, hogy a hangversenyek, fesztiválok, évfordulók alkalmából megszólaló fúvószene emberek sokaságát vonta bűvkörébe - azaz a megszólaló régi és új (sokszor
vadonatúj) mű veknagyon tetszettek a közönségnek. Igen a közönség. Az „ezerfejű Cézár” - ahogy a kissé elcsé-
pelt, de igaz színházi mondás nevezi a publikumot. Amelyik egekig emelhet és a sárba taposhat. Szerencsére az utóbbira nemigen tudok itthoni példát említeni. S hogy mire képes a közönség tetszése? Annak idején, mintegy húsz esztendeje éles szakmai vitát váltott ki a könnyűzene
szerepe a fúvószenei repertoárban. Ez ma már nem kérdés -
igény volt rá és mára a mű sorokszerves része, létjogosultsága megkérdöj elezlietetlen. Nemzetközi fesztiválok dübőrgö sike-
re (vagy éppen ellaposodása) múllı ate darabok jel enlétév vagy
távoltaıtásán. A nagyszerű réz- és fafúvós muzsikusok mellett
megjelentek a kiváló ütősök is, akik néha a ,,hátukon visznek
el” egy-egy ilyen produkciót. De néha azonban itt kezdődnek a
bajok. A kifinomult intonálás, a szines, többnyire pontosan
notált dinamika megvalósítása felejtődhet el, hiányozhat, ha „lustul” a zenekari munka. Nem is beszélve a ritmusróll Akár a klasszikus értelemben vett, akár a különböző stílusoknak megfelelő ritmusképletröl van szó, vagy éppen az improvizatív jellegü ritınizálásról, amikor különös figyelemmel kell együttjátszamˇ , együttműködni a muzsikusoknak.
A produkciók sikeréért természetesen a karmester a felelős, akinek itt és most legfontosabb feladata a stílusismeret, igényes-
ség, alázat. Ha mindezek megvannak, jöhet a könnyedség és a jó - fiatalos! -hangulat anélkül, hogy elhatalmasodna a „gene-
rálforte” és a pongyolaság.
Azt szoktam mondani, hogy zenei nagyhatalom vagyunk. És
azt is, hogy kiváló, Európa-szerte hires fúvószenekaraink vannak. És ezt meggyő z ő désselés hittel állítom A magyar fúvószenei mozgalom hosszú évtizedek alatt a semmibő l lett az, ami. Jövőre magyar napokat kívánunk rendezni Schladmingban, ami azt jelenti, hogy számon tartanak minket a
nemzetközi porondon. Tovább kell hát dolgoznunk a magyarokat reprezentáló, de egyetemes értékeket képviselő, színvona-
las ZENÉÉRT.
Dohos László
CISM Közgyű lés Sopronban 2006. szeptember 30 - október 1. A C.I.S.M elnökségének döntése 8:3 szavazási arány - alapján a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség volt a CISM küldöttgyűlés házigazdája. 13 ország több mi nt 30 kiíldötte érkezett az eseményre,
ami kiemelkedő részvételi aránynak
mondható. A szirrhely a Liszt Ferenc Konferenciaközpont volt. A küldöttek nı egvitatták az alapszabályzat néhány bekezdését, mint például az országos szövetség és a
zenével - erre 2007-ben versenyt ir ki a szervezet. Szó volt arról, hogy Schladmingban (2007. július l3-l4-lS-én) a Mid Europe és Szövetségünk magyar napot tartson, amelyen a civil zenekarok mellett katonazerı ekaris bemtttatkozhat.
2007-ben, május l9-20-án Würzburgban rendezik a CISM Kongresszust. Ebbő l az alkalomból zenekari verseny is lesz, aminek rész-
leteiről nálam (dr. Friedrich Andrásné!) lehet érdeklődni. Rendelkezésemre áll a schladmingi Mid Europe verseny kötelező mű veinek
listája.
vetség az országos szövetség nélkül CISM-tag? Elfogadták a 200?-
A küldöttgy-'ülést egyébként zenével nyitottuk: a Juventus Koncertfúvós-zenekarj átszotta Karl Haidmaier szarnyktirtversenyét - a mű nek ez volt a magyarországi bemutatója, a szólista Ferenczi Balázs volt. A mű soron szerepelt még Hidas Frigyes Etű dje és Mozart Német táncai. A küldöttek természetesen megismerkedhettek a környék bo-
kell a kortárs hangszeres mű vek előadását, emellett egyre behatóbban kell foglalkozni a cseh népies, kisebb együttesek által játszott
szesültem, hogy a kongresszus megszenfezéséért Erich Schwab elnök úr ClSM Érdemkereszttel tüntetett dr. Friedrich András
regionális szövetségek kapcsolata; lehet-e például a regionális szöes tagdíjfˇı zetési kötelezettség mértékét. Zenei kérdéseket is érintettek a kiildöttek: továbbra is szorgalmazni
raival. ételktílönlegességeível is. Abban a megtiszteltetésben ré-
Karmesterverseny Bécsben Fúvószenekari lcarınesterek számára rendeztek lıáronıfordrílós versenytjúni- A
. usban Bécsben. A kiírás -indokául az európai fúvószˇenében
gerı erációváltástnevezték meg a rendezők: a jól képzett, dinanı ikuskarı jgagý.j
ok nem akarnak a népszerűvé vált, ni. A kötelező' darabok kõzöı tztxa ˇ zl ıfl cío ıı álisi induló.. kortárs koncertdafrab, ' klasszikus átirategyarántszerepelt. - é" z' .
lntermusica Azjdei ,Jntermusietfi versenyen, amelyen szólómüveket kell előadni fúvószenekari
kísérettel, és amelynek elsö dfia ebben az évben már 6000 etirót ért, nenrvett részt
magyar versenyző.
Flicorno D'0ro 2007. április 1l. és 15. között rendezik meg Riva del Garda-ban és Garda Tzgmingban 39, Ngmzgijgõzi
Fúvõgzznekari Vmzgyr, Kategóriák: lewagasabb fok, magas fok, l. kategória. 2. kategória, 3. kategória, ifjíısági fiívöszenekar, smbad kategória.
Blasmusikwallfahrt nach Mariazell ˇ Eı qejngtigtiia ıı fahn | „zen Ma iazell
2007. szeptemberében a Stájer Fűvőszeniéiãzõvetség.
fúvászeneı' zarändoklatot szervez ajirnañäzeilij z
ssa õvzz fzmnısssnak em1akere_;-E;zzneirı
mi zzne-ı esfkjz ı srz flr.Részletek, lbaiiebb informäzlzisk
dı zFriedrichAndrásánáilˇ kapl ı aték.
vı vát Fuč ik!
In memoriam Julius Fuč ik Julius Fuč ik nevének hallatán talán csak mi, fúvósok kapjukfel a fejünket. Sokak közülünk is csak a
Firenze induloˇt, vagy a Gladiátorok bevonalását ismerik illetve tartják repertoárjukon.
Pedig a termékeny szerző több, mint 400 darabot hagyott õrökiil az utákorra. Ezek között persze nagyon sok a katonaindulá, koncertinduló, hiszen Fuč ik elsősorban katonakarmesterként vált ismertté. De említésre méltóak kamaraművei, keringóˇ i, szórakoztató zenei mű vei,nyitányai, dalai, kórusművei,
misejˇ eés rekviemje is. Sajnos nagyon sok mű vemegsemmisült, vagy a feledés homályába veszett.
A mester 1872. július 18-án Prágában látta meg a napvilágot. Zenei
tanulmányait is itt végezte. Eredeti hangszer-e a fagott volt, de korán megmutatkozort zenei vénája a komponálás iránt is, így nem kisebb nagyság, mint Antonín Dvoífák kezei alatt végezte ez irányú tanul-
nı ányaita Prágai Konzervatóriumban. 1891-ben, tanulmányai befe-
jezte után önként jelentkezett a 49. Gyalogezred zenekarába Krems-
redhez kérte magát. Ide több mint 200 pályázó jelentkezett. Fuč ikot egyből felvették. 1912-ben zerı ekarátBerlinbe hívták vendégjátékra,
ahol komoly sikereket ért el, valamint felcsillantak előtte azok a le-
hetőségek, amelyek eddigi zenei élete során talán csak ábrárı dokvoltak. 1913-ban úgy döntött. hogy elhagyja a hadsereget és Berlinbe költözik. Ebben az évben megnő sült, kiadót alapított és az elkövet-
be, ahol szólófagottosként tevékenykedett. Kannestere az a Josef Franz
kezö időt a komponálásnak szentelte. 1914-ben Fuč ikot nagyon megrázza a háború kitörése. Tervei ınegtömek. egy évre rá megbeteg-
ne irányában. 1894-ben visszatért Prágába, ahol a Német Szinháznál
tember 25-én, 44 éves korában, fájdalmaktól gyötörten meghal. Ze-
messze fekvő Sisak városkában kapott szerződést, mint a városi ze-
ké élni is fog.
zenei-Karának kamestere. és Fuč ik mindent hátrahagyva odasietett, hogy jelentkezzen a megüresedett helyre. amelyre 82 jelentkező közül aztán öt választottak ki.
zelmúltban síı jához Prágába. Sajnos csak nagy nehézségek árán si-
Wagner lett, akit a mai napig az Osztrák „Índulókirályként” tartanak számon. Wagner volt az, aki Fuč ik számára utat mutatott a katonaze-
kapott állást. Később Zágrábban tevékenykedett, majd az innen nem nekar karrnestere. 1897-ben Szarajevöban elhunyt a 86. Gyalogezred
Szarajexfúban elég népes társadalma volt a cseheknek ez idõben. akik
szik, járőképtelenné válik, majd néhány hónap múlva, 1916 szep-
rıéje azonban él és reméljük a fúvóstársadalomnak köszönhetõen örök-
Néhányan a Sóskúti Ifjúsági Zenekar tagja közül ellátogattunk a kö-
került kidcríteni. hogy lehet nyugvóhelye. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget Füle Valériának. a Cseh Köztársaság Budapesti Nagykõvetsége Kulturális Osztálya munkatársának, aki fáradtságot
elsősorban katonák, kereskedők, hivatalnokok voltak. A környék
nem kimélve segített Fuč ik sirjának megkeresésében. Négyen, sós-
tek, de a városban csehül és törökül is. Puč ik rendkívül jól érezte
egyik nagymesterének nyugvóhelyét, és elhelyeztük sírján a kegyelet
ötnyelvü volt. A hadseregben németül, magyarul és szerbül beszél-
magát ebben a környezetben, ahol a különbözö nációk jól megfértek egymás társaságában. Ebben az időben születtek első ismert indulói, mindenekelő tta Gladiátorok bevonulása. 1900-ban az ezredet áthelyezték Budapestre. Zenekara rengeteg fel-
kérést kapott. Fuč ik ekkor kamatoztathatta igazán zseniális Lalentumát, hiszen Budapest tarka zenei élete jó talajt adott ehhez. Itt kom-
ponálta Marinarella című nyitányát, valamint a Toscanai rózsa cimü
kúti zenészek elindultunk tehát, hogy felkeressük a fúvósirodalcıı n
és a hála virágait, gyeı tyáit. Ha Prágában jár valamelyik kedves kollégánk. kérjük, kövesse példánkat egy-egy szál virággal. A temető, ahol Julius Fnč ilr nyugszik: Prága, Vinolı radskyHfbitov 23-as parcella.
Kaszás Sándor elnök, Soˇ sktitíFúvószenei Egyesület
indulóját, amelynek címét később Flcı rentiner-rekeresztelt át. 1909-ben véget ért a budapesti élet, hiszen az ezredet ismét áthelyezték, ezúttal Szabadkára. Fuč ik ekkorra ismert karmester és keresett zeneszerző lett, így megtelı ette,hogy más állás után nézzen, és mivel Szabadkánál jobban tetszett
a szülövárosához közelebbi Tereăin, ezért a 92. Gyalog-ez-
FanFár3
Kő szeg Város Fûvószenekara jubileumi hangversenye Az idén 140 esztendős Kő szeg Város Fúvószenekarajubileumi hangversenye után egy héttel
nagyszabású nemzetközi szüreti találkozóra hívott több hazai és külföldi együttest.
A térzenékkel, promenádkoncertekkel, látványos felvonulással csalogató rendezvénysorozat
a szeptember 22. és 24. közötti napsütéses hétvégén volt.
Buclı loeVáros Fûvószeıı ekaraXVlll. századi hagyományokra épülve 1873-ban alakult meg. Tíz éve ápol rendszeres kapcsolatokat a köszegiekkel. A zenekar életének kiemelkedõ esemény volt a kanadai turné.
és új évi koncertek. Az elmúlt években felléptek Kő szegen, Balaton-
fiireden. Sárváron, Sopronban, Szobon, Nagymaroson, Százhalombattán, a Fúvószenekarok Európa Bajnokságán Bajmócon , Budapesten. Kiskunlacházan, valamint Ráckevén. Az együttes 2003-tól tagja a Szlovákiai Fúvós Szövetségnek. A zenekar elnöke Olláry Ala-
Csepreg Város Fúvtı szenekara1930-ban jött létre, és az 1968-ban elkezdődött állami zeneoktatás jelentősen befolyásolta a zenekar életét is. Repertoáı jukgerincét az igényes fúvószenekari indulók, elöadási darabok, Fúvósátiratok, sláger-feldolgozások alkotják. 1980 óta Sáiváry László
dár, titkára pedig Szép Lajos.
karmester irányításával dolgozik a fúvószenekat.
Rohonc Város Fúvószenekari: történetét 1800-tól lehet nyomon követni, de mai formájában 1960-tól muzsikálnak együtt a. zenészek. 1986 óta Josef Brukner zenei irányításával dolgoznak
A Juventus Koncertfúvószenekar Sopronban müködik 1962 óta.
Koncertfúvószenekar Sárvár 2005-ben alakult a városban addig külön
Az ifjúsági együttes a hetvenes-nyolcvanas évektől biztosította folyamatos utánpótlásáı az érdeklődő zeneiskolások felvételével. Karııagyuk 1975 óta dLFriedrich András.
mű köd őzenekarok cgyesülésétfel. A zenekari tagok a város Zeneiskola-
jában szereznek alapvető zenei ismereteket. Az együttes rendszeres részt-
vevöje rangos nemzetközi escnı ényeknek,tumézik külföldön, ad nagyszabású hangversenyeket
Kirclı sclı lagVáros Fúvószenekara 1971-ben alakult, 2003 óta városi mű ködés űegyüttes. Je-
Sárváron. Repertoárja a történelmi indulóktól a koncertfúvós irodalmon át az igényes könnyűzenei átiratokig terjed. Az együttes karnagya Szélesi Attila, elnöke Máhr Tivadar.
lenleg 55 állandó zeıı észtaggaldolgoznak.
Kő szeg Város Fúvószenekari: 1866-ban alakult. Ekkor oszlatták fel a lovasezred zenekarát, és a bangszereket, lıangiegy fiizeteket, egyéb zenei felszerelésüket a muzsikusok eladták Mindezt meg-
Soproni Fúvószenekar - csaknem fél évszázada. 1957 óta müködik. Egykori katonazenészek
hozták létre. Hazai és nemzetközi minő sít h őangversenyeken többször nagy szerepelt az együt-
vásárolta Nykodém János egyházi kamagy' - cttól a pillanattól kezdve, azaz már 140 éve a zene-
kar megszakítás nélkül ápolja és építi a fıˇivószenei hagyományokat. A jelenleg 60 fős együttes a klasszikus fúvószenekari repertoáron kívül könnyűzenei mű veketis mű sorántart. A zenekar
elnöke 1990 óta Bakos György, lcarnagya pedig 1979 óta Csárics Sándor.
tes. amelynek 2004 óta Horváth Vilmos a karmestere.
Leibnitz Város Fűvószenekara 19 l O-ben alakult lefegyvetzett katonamuzsikusokból. A zenekar a ll. világháborúban feloszlott, majd 1947-ben újjáalakult. Több külföldi koıı certkörútjuk során máskor is jártak már Magyarországon.
Lovran Város Fúvószenekara 94 éves múltra tekinthet vissza, A szlovénisi muzsikusok klasszikus ffıxfószenét, könnyüzenét, jazzL örõkzöldeket, saját és latin-amerikai népzenét egyaránt játszanak. Ouclı aFúvószenekar (Nemesócsa) gyökerei a múlt század elejére
nyúlnak vissza az akkori tüzoltózenekarig, 1978-ban a volt Földműves szövetkezet zenekarává vált, majd 1993-tól müködik a jelenlegi
felállásban. Karnagyuk Lelkes János, aki a 25 zenész szakmai irányítója. Lelkiismeretes, odaadó munkája évTöl-évre nagyobb sikere-
ket hoz az egész zenekar számára . Ezt igazolják a számos társadalmi-, lcultıı rális- és egyházi rendezvényeken, nemzetközi fesztiválokon való szereplések és a mára már hagyománnyal vált óévbúcsúztató
4 FanFár
laıı iıı iiii
lıiiisttıtlmrilılitlıııi
Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar 1980 óta
mű ködikNˇ eszmélyiAndrás és Táky György ve-
zetésével. Sok sikeres hazai hangverseny mellett Európa számos városában is bemutatkoztak. Szentgotthárd Város Fúvószenekari! százéves
múltra tekint vissza. ldén tartotta centenáriumi hangversenyét és jelentette meg ünnepi CD-jét is. Évente rendez nemzetközi Fúvószene-
kari és mazsorctt találkozót. Sikeres külföldi vendégszereplések mellett 2005-ben konoertfúvós kategóriában arany. show kategóriában
kiemelt arany ıninösítést kapott az együttes. Karnagya Rápli Róbert. Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar 1 975-ben alakult Farsang László karnagy, rézfúvós zenetanár vezetésével. Tagjai felnőtt zenebarátok és a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola növerı dékei. A zenekar a Háriné Molnár Ágnes által vezetett Zalaegerszegi Mazsorett Cso-
porttal közös tˇellépéseken szórakoztatják a közönséget.
Zlini Fúvószenekar - 1924-ben alapította a BATA cég. i977 óta Jaroslav Bily vezeti a fúvósokat. Csehországban nagyon ismert és elismert együttes. Hollandiában aranyérmet nyertek koncert- és me-
netzene kategóriában a kerkrade-i világversenyen.
V. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál, Sárvár Az If. Nemzetközi Fúvászenekari és Mazsorett Fesztivál! július 7. és 9. között rendezték Sárvárott,
az alábbi együttesek részvételével
Mező kövesdVáros Fúvószenekara és Mazsorett Csoportja A zenekar 1954-ben alakult. A tagok jelenlegi létszáma 38 fõ. Tagjai zeneiskolás. gimnazista, főiskolás fiatalok és zeneszeretó dolgozók, nyugdíjasok. Föszereplöi a városi Ünnepel-mek, fesztiváloknak, és fellépnek a mazsorettcsoport kíséröjeként is. Eredményeik: orszá-
V. Nemzet-közi" Fı ivoszeıı ekories :VlozsorE-rt Fesztivál Sórva:
gos minósítésben „show” és „menet” kategóriában arany minő sítés.
Repertoárjukban szerepelnek indulók, klasszikus- és könnyűzenei
átiratok, filmzenék, nemzetiségi dalok. Külföldi szetepléseik: Olaszország, Németország, Szlovákia, Len-
gyelország. Karnagy: Panyi Zoltán. A csoport 1993 májusában ala-
kult, általános- és középiskolás fiatalokból áll. Fellépnek falunapokon, megnyitókon, bálokon, fesztiválon, szakmai találkozón és versenyeken. Széles repertoárjukban a menettánctól a show-tárı cigmin-
den stílus megtalálható. Eredményeik: országos mazsorett minő síté-
sen „menet” kategóriában aranyérem, „show” kategóriában ezüstérem. Egerben országos fesztiválon arany diplomát szereztek. Külföldi szerepléseik: Olaszország, Ausztria, Németország, Szlovákia,
Lengyelország. Koreográfiı s:Reich Lászlóné
Csemadok N emesócsai Alapszervezete mellett müködő mazsorettcsoport
2005 márciusában alakult. A csoport repeıtoárjával elsősorban a helyi OUCHA fiivóvószenekar fellépéseit kívánja szinesebbé tenni. A ló lelkes tanulót, illetve diáklányt Nemes Aranka készíti fel.
A csoport felügyeletével és vezetésével Dorozlai Erzsébet vezetőségi tag van megbizva. Az elmúlt egy év alatt számos sikeres fellépést
tudhatnak maguk mögött úgy Szlovákiában, mint Magyarországon.
Soproni Juventus Koncert-fúvószenekar Az együttes 1962-ben alakult és alapvető célja a német nemzetiségi kultúra ápolása volt. 1975 óta Dr. Friedrich András a zenekar karmestere. Első jelentősebb fellépésük 1976-ban Moszkvában volt.
1988-ban kiemelt arany diplomát érdemeltek ki, amelynek eredményeként Rostockban az „Ezüst Griff” Nemzetközi Ifjúsági Fúvószenekari Fesztiválon képviselték Magyarországot. 1991-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Egyű ttese cimet majd 1994-tól az arany minő sítések sorát a Nemzetközi Fesztiválzenekarıˇ cim koronázta meg. Főbb külföldi szereplések: 1979, 1987 Csehszlovákia, 1986 Svédország, 1988 Németország, 199D Paderborn, 1992 Hollandia, 1994 Dánia, 1995 Svájc, 1997 Olaszország. V. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál
Sárvár Városi Kristály Mazsorett Csoport
A csoport tagjai négy éve forgatják együtt a mazsorett botot. Rendszeresen fellépnek a városi rendezvényeken és a környékbeli
programokon. A csoport mű vészetivezetője Csikós Györgyné
Sárvár Városi Ifjúsági Mazsorett Csoport
A lányok hat éve dolgoznak együtt. Számos városi és környékbeli rendezvényen szerepeltek már, állandó résztvevői a Magyar Fúvós-
zenei és Mazsorett Szövetség országos ifiúsági mazsorett fesztiváloknak. A csoport mű vészeti vezetője Csikós Györgyné Az Alples Zelezniki Fúvószenekart (Szlovénia) 1979-en alapították a városka polgáraiból. Céljuk ezzel az volt, hogy a település tár-
sasági életet felélénkitsék, valamint a fiatalságnak munkát és szóra-
kozást nyújtsanak. Az alapítás óta eltelt 27 év alatt a zenekar sok mindent átélt, 100 zenekari lag váltotta egymást ezen időtartam alatt. A legnehezebb idôszak a zenekar életében Szlovénia önállösodása volt. de azóta a helyzet erőteljesen javul, a zenekar folyamatos fejlödésen megy keresztül. A zelezniki zeneiskolával való kölcsönös
együttmüködésnek eredményeként a zenekarnak mára már nincsenek finanszírozási problémái. Ennek köszönhetõen zeıı ekaruktagja-
inak népviseletét is le tudták cserélni, ez az egyik ismertetójelük, mert
Szlovéniában nem sok zenekar büszkélkedhet azzal, hogy eredeti szlovén népviselet hord.
Tárnogatók: OUCllA Fúvószenekar Nemesócsa - lásd a kőszegi Nemzetközi Fúvószenekari Találkozónál
Sárvár Városi Mazsorett Csoport A Sárvár Városi Mazsorett Együttes 1992-ben alakult a fúvószene-
kar látvány csoportjaként. Azóta nagy sikerrel szerepelt országos ren-
dezvényeken, nemzetközi ünnepeken. Hazai és nemzetközi fesztiválokon sokan láthatták látványos pro gramjaikat. 1995 óta utánpótlás korosztállyal bővült az együttes, jelenleg öt évjárat dolgozik egyfütt. 1996-ban az országos ıninösitésen 2 kategóriában, menet- és show kategóriában szereztek arany diplomát. 2001-ben az 1. Kiskő rösi Fúvószenekari és Mazsorett versenyen megosztott elsö helye-
zést és a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség szakmai különdí-
ját nyerték el. 2002-ben az országos mínösitéscn show kategóriában, legfel-
ső fokban kiemelt arany diplomát sze-
reztek. 2003 óta az együttes együttműködő zenekara a Kanona Band és a Soproni Juventus Koncert-Fúvószenekar. Az együttes vezetõje: Csikós Györgyné, Simon Edit mávészeti vezető, korcográfus, a Tinódi Gimnázium és Idegenforgalmi,
Vendéglátóipari Szakközépiskola testnevelő tanára. tártak már Ausztriában (1993, 1995, 1997, 1999, 2001, 2002, 2005) Szlovéniában (1993, 1995. 2000. 2001, 2002] f Franciaországban (1998) - Németországban (1999) - Csehországban (2001) - Cadanet,
FanFár5
Franciaország (2002) - Bad Gleichenberg (Ausztria) Musikantenstadl
TV élöadás (2002) ' Viareggio, Olaszország (2003) Az utánpótlás korosztályok - Ifjúsági, Kristály, Gyermek és Mini Mazsorettek rendszeres résztvevői a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség ifjúsági fesztiváljainak, ahol eddig 33 kiemelt arany, 25 arany és 9 ezüst oklevelet szereztek. A III. Kiskő rösi Ftı vószenekariés Mazsorett Fesztiválon az együttes két csoportja is részt vett a Kanona Banddel III. helyezést, a Soproni Juventus Koncert-lifiı vószenekarralll. helyezést értek el.
Azóta kb. 150 fellépést tudhat maga mögött, melynek nagy részét
Sárvár és a kömyékbeli települések rendezvényei biztosították, többek között szüreti fesztiválok Kõszegen, ünnepi koncert a zalaegerszegi Zsinagógában, különbözö bálok (keresztény. pedagógus, stb),
iskolák. közintézmények rendezvényei, vállalatok évfordulós ünnepségei, baráti társaságok által szervezett összejövetelek - partik. Mindezek mellett a csapat visszatérő vendége mind a sárvári, mind a büki
Danubius szállodáknak. A zenekar repertoárjia rendkívül széles, meg-
találhatók benne a jazz, blues. rock in” roll képviselőinek legnagyobb slágerei, az 50-60-88 évek örökzöld dallamai (foxtrott, jive. szamba,
Kanona Band - Sárvár
A Kanona Band i998 augusztusában alakult a Sárvár város Fesztivál és Koncert-fiixfószenekar 8 tagjaiból. majd hamarosan a létszám kilenc főre emelkedett. A névválasztás is a kíleneet szimbolizálja Í a
nona szó kilencetjelent). A név változatlan azóta is jól lehet a létszám már 15 főre bővült A zenekar 1998-ban Básti Juli színművésznö születésnapján debütált.
Fűvószenekarok ésMazsorettcsoportokXIi/ˇ .Nemmkõzi Fem-
. tiváljátrendeztélcaugusztus I2-13-án Mezókõvesden. Sárvár-
“ ról, Mezóhegyesrő l,Szihalomról, Tiszafiiredröl, s Dcbrecenbő l,
rumba), a 70-80-as évek popzenei sikerei valamint közismert musi-
cal - szerzemények.
2004 decemberében az évzáró koncerten, nagyon magas pontszámmal nyerték el a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség minösitésén az arany oklevelet, show kategória felsõ fokában. A HI. Kiskő rösi Fúvószenekaı iés Mazsorett Versenyen a Sárvári Junior Mazsorett
Csoporttal közösen az előkelő Lll. helyezést érték el.
í~ A
FÚVÓSZENEKAROK És MAzsORETTcsOPORTOK xı v.NEMzETKUzı FEsZTn/ÁLJA
Derecskérő l, Tiszaújvárosból és Szlovákiából érkeztek a vendégek, akik a Zsóry Gyógy- és Sttsndtˇı i ı dőben illetve a Sport_ esaı nokhanxnutattákybe ptogı nmjukatterxtı észetesena házigaz-
da -mezókóvesdi együttesek társaságábanqAtalálkozót a Me-
zõkõvzsa vázas Fúvõtzzszı eı tzrzrnakkaı nagyz, Paı zyikzoltan
:szervez-te,
`
'
I Március 4-én rendezte meg tavaszi hangversenyét a Dunakeszi
tatta be programját. Az együttest Hetyei József karnagy vezényelte.
Peeters, Cardaropoli és Martins mű veihangzottak el.
koncertfúvós kategóriában ezüst, a szórakoztató zenei kategóriában arany oklevéllel honorálta a zenekar teljesítményét.
Koncertíúvósok együttese. A koncerten, amelyet Toth Ferenc vezényelt, F učik, Dvoñk, Muszorgszkij, Huggens, Farkas Ferenc, Bock,
I Március 22-én tartotta minósitö hangversenyét Kaposváron klasszikus és show kategóriában Bogáthy Gábor vezényletével a
Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium. Altalanos Iskola
és Alapfokú Mű vészetoktatási Intézmény Fúvószenekara. amely 2000-ben alakult mindössze 7 tanulóval. Az akkor még rézfiˇı vóska-
maracsopott mára 30 fős Zenekarként müködik,
l Április 1-jén került sor a Dáıı yiIfjúsági Fúvószenekar és a
Sóskúti Ifjúsági Fúvószenekar tavaszi hangverseny/ere az Andreetti
Károly Általános Mű vészetiIskola tomatermében. A dányi együttest Katrin Zsolt, a sóskútiakat Kaszás Sándor vezényelte.
I Pápa Város Fúvószeıı ekaraáprilis 1-jén rendezte meg minő sítő hangversenyét, amelyen koncertfúvós és snow kategóriában mu-
Szélesi Attila, Csárics Sándor zsiiritagok, Dolios László zsűrielnök a
I Jubileumi hangversenyt tartott április 28-án Csongrádon az Alap-
fokú 'Művészetoktatási Intézmény t a Zeneiskola) és az Ének-zenei Altalanos Iskola a Városi Fúvószenekar közreműködésével, Kováts .Attila vezényletével.
I A több mint egy éxtizede alakult etyeki „lVIagyar-kút” ÁMK
Nemzetiségi Alapfokú Mûvészeti Iskola Fúvószenekara, amely 2004. óta szeptembcre óta közösen dolgozik a Hereeghalmi lfiúsági Együttes muzsikusaival. A hagzvomanyénõ sváb és német zerı énkivül filrn-
zenék, musicalek, könnyűzenei darabok és klasszikus zenei repertoár alkotja a zeıı ekarprogramjait. 2006. április 29-én, a Magyar Mű vészetoktatás Napján gálaliangversenyt adott az összevont zenekar Fe-
hérvári Gábor karnagy vezetésével a budapesti Szent Margit Gimnázium Disztermébcn.
A Szegedi *liıdomáttyegyetemZenemûvészetiˇ Főiskolai,Kar Kon- i' cert-fiívószenekarănakláangversenyét május ó-ántartottákfama-
kóiI-Iagyma-liázban; .A koncert díszvendégeDt-ı btovayLiiszlózíés a
Hidas Frigyes zeneszerző volt. Az egyiittestiCsikotaÍJóZ-Sefvezé- ˇ j nyelte, szólótblagy Róbert makói szárrnazâsú .lgortlotıliaitf ıfıvész,
a Beast Fitıı arı uoı -. ı ikusaı st zõtozzszı tieiája 's
harsonaművêsz, az intézmény mű vésztanârajátszott. ˇ 1
6 FanFár
~ -oyõrgy~
Windsession - fúvós fesztivál Budakeszin Az első ilyen fúvósfesztivált 2002-ben rendezték meg Herceghalmon. Az esemény óriási sikert aratott, amit az is bizonyított, hogy 2003 júliusában Etyek község kérte, hogy az Eı yekiBúcsú keretein belül legjien a találkozó színhelye. A 2004-ben 10 évesjubileumát ünneplő Sóskuti Ifjúsági Zenekar lehetett házigazda, 2005-ben pedig a Biatorbágyi Teslvérvárosi Napok idején került sor erre afesztiválra. A szomszédos és közeli településeken kivül már távolabbi városok-
lamint a Sárbogárdon megrendezésre kerülõ Fejér megyei Zenei Ta-
bol és külföldről is érkeznek résztvevők. A július 1-jei fesztiválon
lálkozónak. A zenekar saját szervezésű hangversenyei az adventi, karácsonyi és tavaszi galakoıı cettek.
nekarok közös müsorával zárult. A rendezvény õtletgazdája Fehérvári Gábor, aki az Etyekí Mű vészeti
A DÁNYI ıFJÜsÁGı FÚvószENEKAR
hat együttes vett részt - Százhalombattától, Etyekröl, Dányról. Budakesziről, Sóskútrol és Biatorbágyról. Az esemény este 8-kor a Ze-
Iskola klarinéttanára, valamint az iskola égisze alatt müködő fúvószenekar karmestere. 2002-ben született meg benne a gondolat, hogy
jó volna ha a kistérségben megvalósulhatna egy hagyományos nagyszabású fesztivál, amelyen azon felül, hogy a zenekarok meghallgat-
hatják egymás produkcíóit, közösen is muzsikálhatnak hosszabb lélegzetü darabokat, a karmesterek váltott irányítása mellett. Az elsö
rendezvénynek Herceghalom adott otthont. A siker természetesen nem maradt el a következö évben, 2003-ban már mindenki nagyon várta a lehetőséget egy új találkozom. Ekkor Etyek vállalta a megrendezést. 2004-ben a Sóskúti zenészek jubíláltak és fennállásuk IO. éve alkal-
mából ők vállalták, hogy lebonyolítják a fesztivált. 2005-ben
Biatorbágy adott otthont e nagyszabású eseménynek, a helyi testvér-
városi napok keretében. Erre az alkalomra az összevont zenekar minden eddiginél nagyobb létszámú 235 főt számláló együttest vonulta-
tott fel. így a magyarországi rekordok közé is bekerült a fesztivál. Az idén mi budakesziek látjuk vendégül a zenekarokat, hiszen zenekarunk is immár harmadik esztendeje tevékeny résztvevője ennek a ren-
dezvénysorozamak.
A szÁznlsLOMsATTAi FÜVószENEKAR
Az együttes 1995-ben alakult. Tagjai a városban és a környező tele-
püléseken élõ amatör muzsikusok. A zenekar jelenlegi létszáma 30
fő, vezetője és karmestere Szentesi István, a Százhalombattaí Fúvósbarátok Egyesületének elnöke. A zenekart 2001-ben show kategóriában arany minő sítéssel díjazták. Reportoárjukon régi és mai zene-
szeı zôk mű veitalálhatók. Játszanak indulókat, komolyzenei átitatokat, fˇılınzenéket és kõnnyiízenei feldolgozásokat egyaránt. A fiatal együttes nemcsak számos helyi rendezvény állandó résztvevője, hanem az ország több jelentős zenei fesztiváljainak is állandó közremüködöje. Többször képviselték hazánkat külföldön is, így jártak Horvátországban, Lengyelországban, Szerbiában és Szlovákiában. Az egyesület 1997-ben hozta létre mazsorettcsopoı tjál,mely 10 fővel müködík. Vezetöjük Tímár Judit. Az idén Szerbiába, Szlovákiá-
ba és Németországba kaptak meghívást.
Az ETvEKı IFJÚSÁGI FúvószENEKAR
A ,Magyar-kút” - ÁMK Nemzetiségi Alapfokú Mű vészeti Iskolája
keretén belül 1996-ban alakult meg az önálló fiívószenekar. Ezzel párhuzamosan 1998-ban a kihelyezett tagiskolában, Herceghalmon is alakult egy fúvós együttes, amely egyesült az elyeki zenekarral. A
1997-ben alakultak, a Dányi Önkormányzati Zeneiskola növendéke-
ıˇböl. A kezdetben 18 diákot számláló kamaraegyüttes nyolc év alatt 50 fős zenekarrá nőtt s nemcsak a Zeneiskola növendékei alkotják, hanem csatlakoztak ͡tatal, lelkes zenészek Dányból és környékéről. Az elmúlt nyolc évben a zenekar számos fesztiválon, ünnepi rendez-
vényen, szabadtéri koncerten, felvonuláson vett részt az ország különbözö pontjain. A magyarországi tˇellépéseken túlmenően eljutottak a Felvidékre és Erdélybe, ahol szívélyes fogadtatásban részesül-
tek. Repextoáı jnkszéles skálán mozog: történelmi magyar indulók,
menetindulók, koncert-fúvószenekari darabok, kortárs szerzõk müvei, tánczenék, filmzenék, könnyűzenei darabok. 2003 -ban került sor
a zenekar fennállásának 5 éves évfordulója alkalmából megrendezett
minõsitö hangversenyTe, amelyen koncertfúvós kategóriában arany
minő sítést,szórakoztató zenei kategóriában pedig kiemelt arany fo-
kozatot eˇ rtek el.
A BUDAKEszı ıTÜvószENEKAR
A helyi Czövek Erna Zeneiskola égisze alatt müködik 1996 óta. Kezdetben Vámos Attila, majd 2002-ig Fritschéné Ambrus Gabriel-
la vezette az együttest. Jelenleg egy ñatal trombitaművész-tanár, Szita
Csaba áll a zenekar élén. A Budakeszi Fúvószenekart a Zeneiskola
jelenlegi és volt növendékei, valamint az iskolában tanító tanárok
alkotják. A zenekar leggyakrabban a Budakeszi városi rendezvényeken lép fel, mint pl. szüreti felvonulás, hagyományörző bál, ifjúsági napok és nemzeti himnuszunk zeneszerzöjének, Erkel Ferencnek em-
léknapján. Évente két három alkalommal önálló koncertet is adnak, amely nagyon népszerű a zenekedvelők körében. A folyamatos munka és tanulás mellett azért jut idö zenei táborok szervezésére is, így az
együttes több alkalommal látogatta meg Fadd-Domborit, Villányt, Taksonyt és Horányt. Repertoárjukon szerepelnek indulók, német és
cseh polkák. de szivesen játszanak könnyü és komolyzenei átitatokat. valamint kortárs szerzők mű veitis. A zenekar fő támogatója a Budakeszi Zeneiskola Baráti Egyesülete és Budakeszi Város Önkormányzata.
A aı ATORBÁGvı ıFmsÁGı FiTvoszENEKAR
1986-ban alakult a német nemzetiségi hagyományok illetve a korábban virágzó, de addigra szinte teljesen feledésbe merült ñı vószene-
kari kultúra ápolására. Kezdetben fõként otthon és a környező településeken voltak fellépéseik, repertoáıjukon német nemzetiségi darabok szerepeltek. Az akkor még kis létszámú zenekar rna már több
mint 30 tagot számlál. ismertek és elismertek itthon és külföldön
Fúvószenekar megalakulása óta meghatározó eleme Etyek település, valamint a kistérség kulturális életének. A zenekar repertoár-ján né-
egyaránt, rendszeresen részt vesznek nemzetiségi fesztiválokon, fú-
vottja az Etyeki Pincefesztiválıı ak,a Kezes-Lábos Fesztiválnak, va-
Ausztriában. Szlovákiában, Dániában, Spanyolországban, Belgiumban, Franciaországban, Horvátországban, Lettországban valamint
met nemzetiségi darabokon kívül könnyűzenei és komolyzenei darabok is szerepelnek. Az együttes minden évben rendszeres meghi-
vószenekari találkozókon. A táncegyüttessel közösen jártak már
FanFár7
több alkalommal Németországban. A zenekar a Fúvószenei Szövetség ararı yminösítésétkétszer nyerte ci, és Németországban is kiváló minő sítéstszerzett. E fúvósfesztiválon kivül a másik két nagyszabá-
sú esemény a zenekar életében a hagyományos karácsonyi koncert
valamint az Europeade Fesztivál, amelynek évek óta rendszeres részt-
vevői. A zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.
A sósKÜTı IFJÚSÁGI zENEKAR
1994-ben alakult, Sóskúton és a környező településeken zenét tanuló
fiatalokból. Hangszereiket és kortáikat sóskúti emigránsoknak köszönhetik, akik szíviigyüknek érzik a fúvószenei hagyományok to-
vábbéltetését. A. zenekar több rangos hazai eseményen fellépett már,
pl. a Debreceni Virâgkarneválon, ill. a Zeneakadémián rendezett segélykoncerten a leukémias gyerekekért. A hazai felkérések mellett
több ízben kaptak már meghívást külföldre is. Így felléptek Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban, Franciaor-
szágban. Horvátországban
Dijajk: a Magyar Fóvószenei Szövetség ezüst minő sítésenemzetiségi kategóriában 1995-ben, majd 1999-ben szintén a szövetség minõ-
sitése, de itt már három kategóriában, nemzetiségi: arany, koncert: arany, valamint show kategória: kiemelt arany fokozat. Ezeket a di-
jakat 2004-ben, a zenekar 10 éves jubileuma évében újra sikerült megvédeniük. E mellett megkapták a Bajor és a Szlovák Fûvósszö-
vetség kiváló minő sítéseiis.
-ëunıı k
- j Pinıı trszaıhangversenye invıı áıı arz-favõszzne-earaegt sz
j nos Altalanos, Iskola Fúvószenekara- Táplánszentkeresztret JanászekFeı -encl ~ vzzeıı yı zzevztrezzafszeııı svszz,
I Május 7-én tavaszi hangversenyt adott aPécsi Ércbánvász Kon-
l Fúvószenekarok és mazsorettcsoportok találkozójának adott
certfűvós-zenekar Szabó Ferenc vezényletével. A mű sorbanErkel, Bartók, Lehár és Várnai Ferenc mű veimellett német fûvósmuzsika és Mascagni Bordala szólalt meg a Parasztbecsület című operából.
otthont a soproni Fő tér. illetve az Erzsébet kert. A svéd, osztrák és magyar társulatok örömzenét játszottak együtt és külön-külön is.
I Május 2l -én jótékonysági koncertet rendezett aBaranya Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar a „Szemem Fénye" Beteg Gyer-
zös fellépések sikerének érdekében ugyanis a kottákat időben el kel-
I Május 21-én tartotta minő sít h őangversenyét a komáromi Egressy Béni Mű vészetiIskola Fúvószenekar. Az együttes koncertfúvós és
lékszik boldogan a júniusi hétvégére.
mekekért Alapítvány javára. Az est karrnestere Gyurkó István, meglnˇvott vendége a Tritonus Fúvósötös volt.
könnyűzenei kategóriában méterre meg magát.
I Fúvós Fieszta és „Öregzenész” Találkozó volrTamãsiban június
3-án és tén. Az idén húszesztendõs Tamási Fúvós Egylet, amely május végén Zenetörténeti kiállítással emlékezett meg két évtizedes
fennállásáról, Nagykanizsáról, Siklósról, Talabányárol és Zalaeger-
szegröl hívta meg muzsikus vendégeit, Zalaegerszegról és Dunaföldvárról érkeztek a mazsorettek. A házigazdák - Markovics Gábor ve-
Friedrich András, a Juventus Koncertfúvós-zenekar karnagya elmondta, a találkozót már februárban el kezdte szervezni az együttes, a kölett juttatni a meghívott zenekarokhoz. A remek hangulat bizonyította, hogy érdemes volt hosszú hónapokig készülni a produkciókra. Az ünnepi hetek célja maradéktalanul megvalósult: büszke soproniak, magukat kellemesen érző meghívottak, elragadtatott közönség ern-
I November 4-én Kiskunmajsán Bozóki Janos, Mihályi nem ez
Czirok Zoltán kezdeményezésére és részvételével rendezték meg a
Dél-alföldi Regionális Gyermek- és ifjúsági Fúvószenekari Fesztivált. ahol a szervező karnagyokon ldiûl a mórahalmi Vastagh István és a csorvási Debreczeni istván is vezényelt. Nagyszerüen megrendezett. jó hangulatú este volt.
zetésével - jubileumi konceı tjétés a mazsorettes felvonulást követõen fúvóspromenád szórakoztatta a vendégeket. Ezután került sor az „Öregzenészek” hangversenyére és a jubileumi megemlékezésre. Este
a Junior Stars Big Band és a Hot Jazz Band koncertje teremtette meg
az utcabál forró hangulatát, amelyen a Joy együttes szolgáltatta a muzsikát.
I .lúnius 10-én rendezték meg a lII. Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekari Es Mazsorett Fesztivált dányi, nenı eócsai és kiskunlacházi
fúvószenekarok illetve mazsorettegyüttesek közreműködésével.
A,
l Nádásdýflfãr udvarán. A koncert elsőrészjébeitkalsäiziilši ı rvátí ı fzı tokéstradieio ııfű âiis i vösnı azsikátjátszottaz együttes; ra második részben; pedig szórakoztató .zenét-z Az est karnagya Szélesizëtttila volt-
8 Farı Fár
ııı. szATMÁRı RÉzFývós zENEı FEszTı vAL n 2006. augusztus 22-28.
I
ORSZÁGOS FOISKOLAI-EGYETEMI TROMBITAVERSENY
- Fehérgyarmat 2006. augusztus 24-28.
.4 verseny fővédrıöke Dr. Barta Andris ı bıı dı paı íLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rektorıı
A Szattnári Rézfiˇı vósZenei Femfi váltF
Õnkonnányza-
ta Dr. Tilki Attila alpolgäı mëterésazlšı - ı ld Rézfiı vósKvintert tag-
jai Bakó Levente mű vészeti vezetésével hozták létre 2004-ben. A találkozó minden év augusztusában zajlik négy szatmári városban
(Tunyogmatolcs, Jáıı kı naitis,Penyige és Fehérgyarmat lés több mint tíz helyszínen. A fesztivál szervezői minden évben más rézfúvos
hangszert állítanak az események középpontjába. Ezúttal a trombi-
Láé volt a föszerep. A három fordulós versenyben hat kötelező darabot játszottak a versenyzôk, akik az ország minden részéből érkeztek szép számmal. A döntőben hét főiskolás és egyetemista mérte össze tudását. A találkozó színvonala nagyon magas volt. A koncertek látogatottsága pe-
dig teltházzal dicsekedhetett.
A nyitókonoertet a házigazda az Ewald Rézfıˇı vósKvintett adta. További lıangversenyeken Boldoczki Gábor, Szabó Teréz, Kelemen Lajos, Fejes Krisztina, Szabolcsi Koncert Fúvós Zenekar, Royal
Fanfare Ensemble és a győztesek záró gálakoncertje szórakoztatta a
nagyon lelkes közönséget. A fesztivál az ország egyik legjelentősebb és mérctcibcn egyik legnagyobb rézfúvós talállrozójává fejlö-
dött. Találkozunk 2007 július l l-15. l. Abonyi Rézñˇı vósZenei Fesz-
tiválon ahol országos tronıbita-harsona-és rézfúvós kamarazene kurzus lesz zeneiskolások-szakközépiskolások-fˇčı iskolásokés egyetemisták részére illetve a lV.Szattnári Rézfiı vósZenei Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülõ Országos Rézfúvós Kamarazenei Versenyen 2007. augusztus 22-28. között.
Kíilörı d ı jak:
Extra ıztıı õndijz sas Challenger 11. GL c-trombita tsotıooon.) a
JA-MUSIK Hangszergyár felajánlásával". lVyerte: Molnár László Artisjus Zenei Alapítvány díja a Lendvay Kamilló: Két Capriccio
c. mű véneklegjobb elöadásáért. 50.0000 Nyerte: Nagy Antal Endre Fon-Trade Music Kft. 30.000Ft. vásárlási utalvány.
Ăjverre: Kresz Richárd
.kndâtAnd l-langszerketeskedés 30.0000. vásárlási utalvány. .Nyerrtr Boros Sándor
CD ajándékcsomag. Ãfverte: Kerekes József (Ewald Kvintett-Popular lvlusic-Bellon Kvintettek
Boldoczki Gábor két lemeze a Sony Classic kiadásában H.Gansch és M. Höfs lemeze Karl Schagerl szíves felajánlásával) Program.2006. augusztus 22. Tunyogmatolcs-Tunyogi Református Templom
19:00
A világhírű Liszt-dij as Ewald Rézfúvós Kvíntett Fesztivál Nyitókoncertje 2006. augusztus 23, Járı krnajtˇ isRómai Katolikus Templom 19:00 Ewald Rézfúvós Kvintett hangversenye
2006. augusztus 24. Fehérgyarmat Móricz Zsigmond Mű vel ő dési Ház 19:30 Ewald Rézfúvós Kvintett
Országos Főiskolai-Egyetemi Tromhltaverseny' Nyitókoıı certje
vÉGEREDMÉNYz
A verseny fóvédnöke Dr. Batta András a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rektora
l. díj 150.000Ft. Molnar László - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest. Eielkészítö tanár: Szücs Zoltán
2006. augusztus 35. Fehérgyarmat Református Templom 19:30
II. díj a zsűri nem adta ki
Kelemen Lajos harsonaművész hangversenye
lll. dij 40.0000 Kovács Tamás - Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem Budapest. Felkészítő tanár; Velenczei Tamás
lll. dij 40.000ft. Sző nyi Gábor - Debreceni Egyetem Zenei Konzervatóriuı na.Felkészítő tanár: Kammerer András IV. díj Kresz Richárd - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Budapest. Felkészítő tanár: Szűcs Zoltán
V. dij Nagy Antal Endre - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest. Felkészítő tanár: Velenczei Tamás
Vl. dij Boros Sándor- Debreceni Egyetem Zenei Konzervatórium. Felkészítő tanár: Kammerer András Vll. dij Kerekes József z Debreceni Egyetem Zenei Konzervatóriuma. Felkészítő tanár: Kammerer András
Boldoczki Gábor trombitaművész Párizs város nagydíjasa és
Zongorán közreműködnek: Szabo Teréz és Fejes Krisztina 2006. augusztus 26. Fehérgyarmat Belváros 18:00 Szabolcsi Kon eertfúvós Zenekar és Majorette CsoportNyíregyháza
2006. augusztus 27. Fehérgyarmat Római Katolikus Templom 19:30
Royal Fanfare Ensemble Trombita Együttes hangversenye Különleges tıangszerekkel korabeli öltõzéklı en
2006. augusztus 28. Fehérgyarmat Móricz Zsigmond Mûvelõdési Ház 19:30 Gálakoncert
Az Országos Trumbitaverseıı ygyőztescinek hangversenye
FanFár 9
Tíz zenekar vett részt a nemzetközi fúvóstalálkozón
Szentgotthárdon
Centenáriumi Fúvóstalálkozó Június 4-én találkozóra hívta a partnerzenekarokat a eentenáriumát
ünneplő szentgotthárdi fúvószenekar. A barokk templom elõtti téren »tárta az érdeklődőket a jubiláló együttes, s hamarosan csatlakozott hozzájuk további kilenc fúvószenekar, A kisváros főterén zenés fel-
vonulás után érkezett a templom elé a bakovcí (Szlovénia l. a Csepregi. a heiligenkreuzi (Ausztria), a kőszegi. a sárvári, a soproni. a szigetvári, a szombathelyi és a walldürni (Németország) zenekar. A találkozón jelen leˇvö Dohos László. a .Vlagyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke saját bevallása szerint szív esen költözne Vas megyébe, hiszen az utóbbi napokban több zenei rendezve'nyen is reszt vett Vasban.
A délelõtt programjában két közös számot adott elö a tíz tˇtˇtvószenekar. előbb Rápli Róbert szentgotthárdi. majd Michael Teiclı mann
vvalldürni karnagy vezényleteˇ vel. Délután is fif ı vósmuzsikátólvolt hangos a belváros. A Színház mellett felállított sátorban egymást követően adtak ınüsort a szentgotthárdi fúvószenekar centenáriumát ınegtisztelö, a ftˇıvóstalálkozón résztvevő zenekarok egészen este 10 óráig. A fergeteges hangulatú Centenáriumi fúvóstalálkozó sikerétjelzi az a mintegy ezer érdeklődő is. aki megtisztelte jelenlétével az egész napos programot. A zenekarok tudásuk legjavat adva maximálisan kiszolgálták a kitartó és
lelkes közönséget. A fúvóstalálkozóból igazi show mű sorkerekedett.
Különösen kedves volt a szigetvári zenekar mű sorábanDeichler András karnagy jóvoltából a maga tˇızikai valóságában is megelevenedett Rózsaszín Párduc figurája. S ha már a filmzeneˇ kről szólunk, a házigazda együttes nagy sikerű Magyar Rajzfı ln ı slágerek egyvelegót sem
hagyhatjtı k ki a sorból. Rápli Róbert kamagy fúvóshangszerelése -
mondhatjuk - vezeti a szentgotthárdi fúvószenei toplistát. együtt eˇ ne-
kelte a zenekarral a rendezvénysátor közönségének apraja és nagyja.
Hirnevéhez méltóan fergeteges mtˇı sonalrukkolt elö a sárvári, a kö-
Szegi, a Csepregi zenekar. és sorolhatnárı k tovább a jól megkomponált programokat, a kiváló előadásokat, a remek táncos lányokat. És a közönség minderre vevő volt. Az egész sátor énekelte és táncolta a
közismert melódiákat. S mikor azt hihettük, hogy ezt már nem lehet
fokozni. záráskent következett a németországi testvérváros, Walldtˇ írn együttese. A nemet 'rllıvosok közel két órán keresztül szórakoztatták a
szó legnemesebb értelmében s szepszámú közönséget. Mű sorukban
elegyitenék a fútósmuzsikát a közismert örökzöld tárıczenékkel.
Szentgotthárd Város Fúrószenekara tnéltókeppen ünnepelte fennállása századik évfordulóját.
Tudósító: Molnár Piroska
60 éves az oroszlányi
Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar
1945-ben alakult, tehát már tavaly betöltötte 60. évét az együttes, erről azonban csak most értesült a FartFár. Az annak idején a város zeneszere-
tö polgáraiból alakult zenekar, amelyet a tblyamatosan fejlődő bányaipar támogatott. Gyarapodtak a ınuzsikusok, gyarapodtak a hangszerek, a kottaállomány - a hetvenes évekre az amatör ftˇtvószeneka-
ri elet kiemelkedõ társulatává vált. Fellépett a hagyományos bäyászünnepeken, városi rendezvényeken, nívós hazai és külföldi fesztivá-
10 FanFár
lokon és zenei versenyeken. Jelenleg ötven lˇõt számlál a fúvószenekar, amelyben diákok, vállalkozók, munkások, tanárok muzsikálnak. Rendszeresen reszt vesz a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség niinösítési eljárásában, ahol legutóbb 2002-ben érdemelte meg a
Kiemelt Arany Diplomát.
Alapító karnagy Rebersák Alfréd volt, a leghosszabb ideig, 1959-től
1991-ig Fárrai Márton irányította a zenészeket. 2001. óta Sirnonies
L-ászló vezetésével müködik a bányászzenekar.
40 éves
Kapuvár Város
40 éves
Fúvószenekara
Kapuvár Város
Fúvószenekara
_
Kapuvár-Miro; 'Fûvójszjenekera-áprilisi! Pénzzavarai-i, Rárı zr ı çëzrrrsvernaësi Kamu: .többségében irızrzziõirrõ` ˇ sçzı rfär ı õ-rrrzı zgvçzlsenýrzzzmes ı eze,jszüzsrı tõrzerçfvfr
VI. Fúvószenei Fesztivál, Mór 2006. október 7-én és 8-án rendezték Móron a VI. Fúvószenei Fesztivált, amelyen az alábbi együttesek vettek részt:
Zenekarának karmestere, Karnizs Csaba százados karmester, a székesfehérvári helyörségi zenekar vezetője.
l Bárdos Lajos Mű vészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara, Mező túr(Katona Tiborné]
Arany oklevelet kapott.
Dunabogdányi Svábzenekar (Schwarcz József) Dychová Hudba Oucha - Szlovákia (Lelkes János)
Barcs Városi Fúvószenekar (Kápolnás Mihály] Ki sduna Fúvósegyesület Jelka - Szlovákia (Nagy Alojz) Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar tSimonics
László)
Orkiestra Deta KVVK „Murcki” Katowicze - Lengyelország (Szczcpan Ktnzcja) Madeznick? Dechov? Orcbestr zuš Chcb, Csehország (Jifí Smitek) Ünnepi felvonulás, térzenék, hangversonyprogramok, közös számok
reprezentálták a színvonalas fifiıvósm ı lzsikát városszerte. A produk-
ciókat háromtagú zsűri figyelte és minő sítette:Kovács Tibor őrnagy, a Ml-l Központi Zenekarának karmestere, Aosai Sándor karmester.
Móri Ifjúsági Fúvószeenkar, Josef Polster karmester (Leonberg), a
Baden-Württeıı rbergitartomány fúvószenei szövetsége zenei tanácsának tagja, a zsűri elnöke, Vaga Zoltán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának mű vésze, a zsűri társelnöke, Bujtás Péter, a Magyar .Állami Operaház mű vésze, a Budapesti Filharmóniai 'Társaság tagja. Apaceller .Iózsefi a pécsváradi Zeneiskola igazgatója, a Magyar Ének-, Zene- és Tánckarok Tanácsának alelnöke, Joseph Hartmann karmester, az. IGEB elnökségi tagja. a Rotschild
Dunabogdányi Sváb Zenekar Barcs Városi Fúvószenekar Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar Orkíestra Deta KWK „MURCIG” Katowice MDO zus Cheb Móri ifjúsági Fúvószenekar Ezüst oklevelet kapott: Nlezörúri lfiúsági Fúvószenekar Dychova Hudba Ouclı a Kisduna Fúvósegycsiˇı letJclka ,Aranyóremmel és scrleggel ismerték el Grell József móri egyesületi
elnök kiváló szervező, irányító munkáját. Különdı jbanreíszesültek:
Karmesteri különdíj: Acsai Sándor Zenekari különdíj: Móri Ifjúsági Fúvószenekar
Katona Tiborné (Mezőtúri Ifjúsági Fúvószenekar) Mazsorettcsopoı tCheb
Mom
4351i'
_._/
Alapítványi Zeneiskola zenei tanácsosa (Izrael)
_„_
GYȡ SÜ :Őz
\-.-.
'ıšˇ , R; É 'Š' 'll
Tiszteletbeli vendégek voltak: Dol-ros László nyugállományú ezredes, Liszt-díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, Fódi János karmester, a Magyarországi Német Énelo, Zene- és Tánckarok Tanácsában a Fúvósszövetség elnöke, Kovács Tibor őrnagy, a MH Központi
`
nEı E
„ A=`Móri i jılrbileu ıni haıı gyerseı ryêt-shonh,konoertfúvós észnerrı etnemzetiségikategtóriãbanzAMár-ton ` ˇ f s napiı ümepségekkeretén belüLr-Q Wekerle Sánfiiorfizábädič iókózpontbanrendezett eseiiiényı
1981 - 2006
s .„..
ll
MH Központi Zenekara Minden évben február 23-án emlékeznek meg a MH Központi Ze-
nekara megalakulásának évfordulój áról. Az együttes jogelödjérıek számító l. Honvéd Gyalogezred Zenekara, amely hasonló feladatokat látott el, mint a Központi Zenekar, 1896-ban alakult meg, és az volt
az elsö önálló hivatásos budapesti Fúvószenekar. Több mint 40 éves
mű ködés titán, a il. világháborút követõen átszervezték, és mint a
Honvedelmi Minisztérium 'Központi Zenekara mű ködött tovább.
1962-ben, újabb módosítás után alakult meg a Magyar Néphadsereg Központi Zenekara, amely egészen a rendszerváltásig teljesítette a hadsereg által kijelölt feladatokat. 1990-től nevében és létszámában megváltozva a Magyar Honvédség Központi Zenekaraként folytatja tevékenységet napjainkig. Alaprendeltetése az allami protokoll ün-
nepségek és a hagyományos katonai rendezvények zenei kiszolgálása. Szakmai sikerei a megfelelõ tudással rendelkező katonazenészi
állománynak köszönhetöek. 2006-ban az alábbi mű sorralünnepelték az együttes születésnapját.
I Dmitrij stzsztzztavazzsz Három tazı z n. .ızzz-szviıtzõı [vezényelt Péntek János)
Liszt Ferenc: XIV. ntagyar rapszódia
(vezényelt Kovács Tibor) Hidas Frigyes: Fantázia és fúga (vezényelt Péntek János) C.M. von Weber: f-moll klarinétversenj' l.-ll.-ll[. tétel (szólót játszott Kovács Tibor, vezényelt Péntek Janos)
Balázs Árpád: Concertino (vezényelt Péntek János)
Dohnányi Ernõ: Ruralia Hungarica (vezényelt Kovács Tibor)
Magyar Katonazene Napja Április 28-án és 29-én ünnepelték a Magyar Katonazene Napját. A
megemlékezéseket a MH Budapesti Helyõrseg Parancsnokság. a HM
Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Friesay Richárd Katonazenei Hagyományő rz őEgyesület rendezte a Nemzeti Sirkertbeı a Budai Várban -- a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban valamint a Szent István téren. A programban szerepelt - többek között - katonazenei szimpózium, amelynek témája a Zrínyi Zenekar története, az Egri Helyő rségi Zenekar története volt. Elöadóknak Faith Tibort, Galválı Kfˇı rolytés K0-
vács Gábort hívták meg a rendezők. Megkoszorúzták a haza szolgálatában elhunyt katonazenészek emléktáblaját. A diszhaıı gversenyen az Egri Helyörségi Zenekar játszott Kovács Gábor vezényletével. Az ünnepi promenádkoncerteken a MH Köz-
ponti Zenekar, a MH Eger Helyörségi Zenekar, a MH Szentendrei Kiképzõ Központ Helyörségi Zenekar-a és a MH Tatai Dandárzenekara játszott. A Szent István téren az együttesek összevont hangver-
sennycl zárták az ünnepi események sorát.
Május 24-én mutatták be Horváth. György Pénzügy-
õzõtz .zız-„zsiizáıı fzzzız „ima ızõzzyvër, qmeı iyj a; Vzimı -.és Pëazägyõfzség ,kulturális ëtzı ëftzı zı ëz!geaettaı ëäaar:eza-p j *téızkõizyvzt az 1867-2005 :er-igus idõszıztatzgiszıfaızs.
uszivzzt
.
12 FanFáf
e Magyar Kptoıı azer ı Ways 2006. áprifis 28-29. Guaízi “Vár - Hadtörténeti Intézet és Múzeum ffiıtdčıpest - Szent István tér
Országos Amatő r Fúvószenekari Verseny, Nyíregyháza Augusztus 25-én a Mező kövesdiVárosi Fúvószenekar (karmester Panyik Zoltán),
a Tiszavasvári Városi Fúvószenekar (karmester Arany Im re), a Bicskei Fesztivál Fúvószenekar
(karmester Csizmadia László) és a Berettyóújfaluı 'Ifjúsági Fúvószenekar (karmester Szilágyi Péter) együttesek és a házigazdák (karmester Schuszter Csaba) versengtek az Év Fúvószenekara 2006” Nyíregyháza-díjért, amit a koncertprogramok után, este adtak át. A győztes a Szabolcsi Koncertfúvás-zerı ekarlett, a beretgfóújfaluiak külöıı díjbanrészesültek.
A
ami Levente; és Dokos
Mazsorettprogramok 2006 Március 26-án rendezték meg Debrecenben a VI.- VII. Országos Ujúsági Mazjorett Feszfivált három korcsoport részére show és pom-ponos kategóriában. l 2006. sı eptember24~`ëiıtartotta a Szövetsége z- H _V ója szokâsosőszi siekı rióülését,ahol a 2607. évi .k -tottál-E össze a résztvevő oktatók. Az ülésen részt lLászlóné; aMagyaTDiáksı pOrt-Szövetségelnöke is..
l 7
Magyar Dviuáksport Szövetség elképzelését arról, hogyaäfš évi
jllˇl. .korçscıportos lajbdajãték bajı fiokságainaklviiskolcon
"zdõ` üöniőáién mazsorettfcsztivál rendezését terfifezik.
l AMagyãr FŠVÕSZBMÍÉSMRZS orett Szövetség Mazsorett Szek-
so; ıızzevIı L Kiskun Országos Ifjúsági -ll _ MájusÍzo-áıı xe ı -õ diszvendége, Do»Mazsorett Fesztiválra, aı netyet.a rendezvény ` ' A
Í
-hps Láãlllínyitvptítyueg.
l. Májı i ı27-én g rendezték meg Aveszipçémbgen, afiifeiélsieáilbeı ft
I, Veszprč miümzágüs` I-fiÍlSâš-Í, Gímnáäuı i ı Sportcsaxnokábaríäz
Mämorett »Feszı ivált A fendezvényeıı a-Veszpı féı nií-Iijúšágieíëív-
vószenekar
fazzvënyı Donnie Eäszı i liszt-díjas ı karnagy,ja*Magyar Favõsze; :mi És Mazsorett
f!
Oszı -tel fesztıválok ı ,
ı
l
Mező kövesd
november 1 I .
Siófok
december 2.
gálaműsorok Oszı -tél jubileumı ı ff
'r
10 éves a Mezöcsáti Mazsorett Csoport
november 18.
10 éves a Mezöberényí Mozsoren Csoport
december eleje
Oszı -tel mı ı nosı tesek ı
I
ı
ı
If
I
I
Ráckeve-i MazsoTettlCsopcı rt- show kategória, „B” fok
november ll.
Mező kövesdiMazsorett Csoport - show kategória „D” fok
november 12.
14 FanFár
A Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén
AM gyar kitüntetésben részesitette.
Az elismeréshez szeretettel és tisztelettel gratulál a Magyar Fúvószeneı 'és Mazsorett Szövetség.
A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség 2006-ban érvényes tagdíjai a következők:
A Magyar Fıˇı vószeneíés Mazsorett Szövetség címe: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Bankszámlaszám: 10200823-22218212-00000000
kozás, ezüstöı éıı gvãn' ˇ den 1112'18-, amely a rend _
_ Míílišlyem Budaörsön, a .tčgaıui Budalâesttőˇ lésamásikÍ
s felõl is egyszerűen mggliiiı elí fi l fi iffi
.s
lefonoiılehet V
.~;` j.`*;_-z
~ Ézzieizı õrziniizzioõ/za/zı zı -z ı zı i,v flai ı iñ ăiäuifsz ı -4392-ezi ie
Juhazzzıı aı z:ëzfáiõshazzgszzfëzz ~ ˇ
`(azaz„_Fiiles)
16 FanFár
- z
Die Musflı ist uneıı dllch.sie ls! aber auch adlmichtig- kurz, sie il! auch das.
.F-Ilfllrmux wfgı -„ ı v z
was und wie ein Geist lst.
vı .:ııı-nzıszsa
Solangı irgınd ıin Wıı enuistieı -envárd.
»Lange wıı aauch Muııı znmzhzn.
ıolınge wird :is auı l W ı mder wirlwı .
J h
Kgponšutlrlülusikvelı imen
l
Fu nrı efıfl nãn:
Šwlv-z, 'W l* - ke*
ha” Ázˇ dc ı wfw”M” „A” Lüűyek ˇflˇ
151,44 w-kwvv Íwu* ÁM
LWQAĂmÃ- ı -A. äezAwugı lwzzü-QL-.A-dm' Óvıı u glı . ,ıH-uz
jel
üuwz. lëufiezwl..
GLAL-zaı nu...
AAL „Lenke gzeuz..
L\lo\-ı -Ul'a-e.ı mlz:>
Az életének 100. évében elhunyt Johann Kliment úr család'ának dr. Friedrich András fejezte ki együttérzését. Ezért a család levélben mondott köszönetet, amit most Önök is megtekinthetnek.
.A ıó Inlmıl lııegš ınn ınllızrn. ı .hhcı ncrmcgıı rrotfnm. n piı lyáı Mgigfiıı mmn Készen vá: r: ígııı xággyûxelııı kruumêjı i . ırnclprt ETR: .ı :ıııpoıı :ucgad nekem :z LÍI....`
_
A Gyzizzzoı õzzzı azı mezy ˇfajaaızzmmz ı ıuazıjzz, hogy
GALLI JÁNOS cuıııı mıipıgırzõ Csongrád. TCM-PÜ! l. 3. sz. alatti lakos 2006. .ıııgısztııs 7-én, end: 85. évében elhunyw. .A izzımlikus vallás ııgıztııs
B-.iıı ll órakor ı
zony Templomban.
temetés-e 13.00 óraknrtăflflíãi Teı netõbeıı lesz.
„ ...Emıfıfkzffi fzifwl; é! Iegvtrlltfinrságod zwfinclrı l ıı ajërzgrbe í l"
A Magyar Fúvószenel és Mazsorett Szövetség tájékoztatója - 2006. november Felelős szerkesztő: Dobos László a Szövetség elnöke Szerkesztette: Tóth Anna Tördelő szerkesztő: Németh Zsuzsa Készült Dandera Bt. gondozásában A között fényképeket és cikkeket alkotóik
lıonorárium nélkül bocsátották a rendelkezésünkre, köszönjük! HU ISSN 1416-2547