Horváthy Balázs1
Közös kereskedelempolitika és tagállami külkereskedelmi igazgatás
TARTALOM [A] Bevezető [B] A közös kereskedelempolitika fogalma és jellege I. A közös kereskedelempolitika fogalmi „dinamikája” II. A közösségi kereskedelempolitikai kompetencia jellege és a tagállamok szabályozási lehetőségei [C] A közös kereskedelempolitika eszközrendszere I. Az alkalmazható kereskedelempolitikai eszközök köre II. A kereskedelempolitikai eszközök rendszere III. Az autonóm eszközök közösségi jogi rendszerének vázlata és a vonatkozó hazai végrehajtási szabályok [D] A közös kereskedelempolitika végrehajtása - a magyar külkereskedelmi igazgatás I. A Magyar Köztársaság külgazdasági és külkereskedelmi rendje az EU-csatlakozásunkat követően II. A közös kereskedelempolitika végrehajtásának intézményrendszere [E] A témához kapcsolódó irodalom
1
egyetemi adjunktus (Széchenyi István Egyetem, Győr), tudományos segédmunkatárs (MTA Jogtudományi Intézet, Budapest). Jelent dolgozat tansegédletként lett megadva a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (Budapest/Tatabánya) a 2004/2005. tanévben, a „Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga” c. kurzus külkereskedelmi igazgatással foglalkozó fejezetéhez.
[A] Bevezető 1. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal kapcsolatban - jogi szemszögből - a 2004. május 1. napján már rögtön érzékelhető változások közül a hazai külkereskedelmi jogi keretrendszer átalakulását említhetjük talán a legnagyobb jelentőségűnek. Egyrészt azért, mert az EU mint vámunió kibővülése nem történhet meg anélkül, hogy a csatlakozó államok közvetlen szabályozási autonómiájukat a külkereskedelmi forgalom terén el ne veszítenék, más szóval a vámunió működése nem képzelhető el egységesített - a Közösség szintjén meghatározott - (kül)kereskedelempolitika nélkül. Másfelől lényeges e változás azért is, mert a hazai külkereskedelmi jog alapfogalmai és logikája - leszámítva természetszerűleg az ideológiai meghatározottságú terminusok és jogintézmények rendszerváltással történő „elhalását” - hazánk GATT-tagsága, valamint az ezzel összefüggésben megalkotott, a külkereskedelemről szóló 1974. évi III. tv. (Kkt.) hatálybalépése óta jellegét tekintve szinte változatlan volt. EU-csatlakozásunkkal viszont a Kkt. logikája már nem volt tartható, mert a közös kereskedelempolitika teljesen más funkciót követel meg a nemzeti külkereskedelmi igazgatásoktól, mint amilyen jellegzetességekkel azok a tagságunkat megelőzően bírtak. Az új funkció nem más, mint a közösségi jog végrehajtásának a kötelezettsége, vagyis a hazai külkereskedelmi igazgatást a csatlakozás napjára úgy kellett átalakítani, hogy az a közös kereskedelempolitika közösségi jogi eszközeinek hatékony végrehajtására alkalmas legyen. Ettől kezdődően autonóm intézkedéseket a magyar külkereskedelmi igazgatás - hasonlóan a többi tagállam igazgatásaihoz - csak nagyon szűk körben hozhat2. A változás tehát ebből a szempontból is hatalmas, elég csak ha belegondolunk, hogy az EU tagországokba irányuló kivitelünk, továbbá az onnan származó behozatal - amely az országhatárunkat átlépő forgalom jelentős részét adja - ma már valójában nem az új funkciónak alárendelt külkereskedelmi jog, hanem az egységes belső piaci szabályozás hatálya alá tartozik3. Előbbi „minőségi” okok mellett kétségtelen, hogy a változás „mennyiségi” szempontból is jelentős. A közös kereskedelempolitikához köthető közösségi jogi eszközök száma ezres nagyságrendű, amely az EK4 által megkötött nemzetközi egyezményeket, az elsődleges jog
2
Ld. lentebb, általában valamilyen speciális termékcsoport vonatkozásában (pl. hadianyagok forgalma), vagy valamilyen speciális körülmény (pl. krízishelyzet, természeti katasztrófa) fennállása esetében engedett csak meg az eltérés lehetősége.
3
De példaként említhetjük az új funkcióhoz rendelt megreformált magyar vámhatósági intézményrendszert is, amelynek feladata inkább piaci jellegű szolgáltató szervezethez kezd hasonlítani, tekintettel arra, hogy az EU vámhatárán áthaladó import vámkezeltetése az általános szabályok szerint bármely tagállamban megtörténhet, a vámbevételből viszont meghatározott hányadot a vámolást végző hatóság állama megtarthat. Vagyis - átvitt értelemben - a magyar vámhatóság ma már nincs monopolhelyzetben, ezért amennyiben a hazai költségvetés igényt kíván tartani az említett bevételekre, akkor olyan igazgatási rendszert kell kialakítania és működtetnie, amely a többi tagállam hatóságaival „felveszi a versenyt”.
4
Jogi szempontból tudatosan szükséges különválasztani az „EK” és „EU” kifejezéseket. Az Európai Unió (EU) a köznyelvben a „maastrichti szerződésként” aposztrofált csomag részeként elfogadott Európai Unióról szóló szerződéssel jött létre 1993. november 1-én. Az EU valójában a tagállamok különböző együttműködési formáit egy ernyő alá helyező fogalom (ld. „pillérrendszer”), amely jogi személyiséggel nem bír, nemzetközi szervezetnek nem minősül, így önmagában hatásköröket gyakorolni sem képes. Ezzel szemben az Európai Közösség (EK) jogi személy, egyszóval jogok és kötelezettségek alanya lehet, valamint a tagállamok által a ráruházott hatásköröket gyakorolni is képes. Ennek megfelelően a közös kereskedelempolitika alakítója, hatásköreinek gyakorlója nem az EU, hanem a Közösség. 2
rendelkezéseit, másodlagos jogforrásokat (túlnyomórészt rendeleteket, kis számban irányelveket, valamint határozatokat), és az Európai Bíróság jelentős mennyiségű ítéleteit valamint tanácsadó véleményeit öleli fel. Ezzel kapcsolatban a tagállamok - így a Magyar Köztársaság fenti funkcióból is eredő kötelezettsége, más szóval: a közös kereskedelempolitika végrehajtása tág értelemben a fenti közösségi jogszabályok alkalmazására képes igazgatási szervek létrehozását (vagy a korábbi intézmények „átfazonírozását”), az ehhez szükséges, hatásköri és eljárási kérdéseket rendező jogszabályok kibocsátását és egyéb jogtechnikai feladatokat jelenti. 2. A csatlakozásunkat megelőzően a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, mint komplex jogterület keretében a külkereskedelmi igazgatás bemutatása egy alapkérdésre összpontosult: cél annak bemutatása volt, hogy az állam (Magyar Köztársaság) milyen eszközrendszeren keresztül képes közvetlenül befolyásolni a külkereskedelmi/külgazdasági forgalmat. A fenti változások következtében e kérdés már lényegesen bonyolultabban - vagy legalább is összetettebb módon - válaszolható meg. Ugyanis alapvetően a forgalmat meghatározó eszközrendszer kulcsa ma már a Közösséget illeti, tehát nem elegendő a hazai végrehajtási, technikai normarendszer felvázolása. A kiindulópont ezért ma már a közösségi szint, amelynek kontextusában lehet áttekintést adni a hazai új végrehajtási eszközökről. Az alábbiakban ezért először a közös kereskedelempolitikát, mint a külkereskedelmet befolyásolni képes eszközrendszer legfontosabb vonatkoztatási pontját mutatjuk be, amelyet aztán az eszközrendszer közösségi jogi, továbbá a hazai jogi összetevőinek ismertetése követ majd.
3
[B] A közös kereskedelempolitika fogalma és jellege I. A közös kereskedelempolitika fogalmi „dinamikája” 1. A kereskedelempolitika explicit definíciójának hiánya a közösségi jogban A közös kereskedelempolitika már az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés egyik kulcseleme volt, az átmeneti időszak lejártától számítva5 pedig immáron több mint három évtizede működő politikáról van szó. Ez idő alatt viszont egy kérdést nem sikerült sem a közösségi jogalkotónak, sem az Európai Bíróságnak megnyugtató módon megválaszolnia: milyen módon választhatjuk le a közös kereskedelempolitikát a többi politika rendszeréről, azaz miként húzhatjuk meg annak határait. Ez egyrészt a közös kereskedelempolitika fogalmi elemeinek rögzíthetőségét, illetve a pontos definíció kialakításának „képességét” jelentené. A Gordiosz csomójának is nevezhető kérdés megválaszolása természetesen nem csak mögöttes, teoretikus szempontok miatt lenne szükséges. Mint lent látható lesz, e problémának fonalára fűzhető fel a közös kereskedelempolitika hatásköri rendszerével, továbbá a politika kialakításának és működtetésének eszközeivel kapcsolatos fejtegetések is. 2. A kereskedelempolitika közösségi jogtól független meghatározási módjai 2.1 A „kereskedelempolitika” fogalmi határainak közösségi jogon kívüli megrajzolásához segítségül hívhatjuk a külgazdaságtan definíciós bázisát. A kereskedelempolitika (külgazdaságpolitika) helyét meghatározó tényezőként említhetjük a gazdaságpolitikához és a külpolitikához fennálló viszonyát. A kereskedelempolitikának szükséges beilleszkednie az állam általános gazdaságpolitikájába, viszont ezt nem csak egyoldalú alá-fölérendeltségi viszonyként fogják fel, mivelhogy a kereskedelempolitika egyfajta közvetítőként megjelenve lehetővé teszi a gazdaságpolitika becsatlakozását a világgazdasági folyamatokba6. A külpolitika irányában nem ilyen erőteljes a kapcsolat, de fejt ki hatást a külpolitikai stratégia is a kereskedelempolitika cél- és eszközrendszerére7. A kereskedelempolitika fogalma tehát a gazdaságpolitika által determinált és a külpolitika által befolyásolt célokat, elveket, illetve a megvalósításukra szolgáló eszközöket fogja át8. A fogalom terjedelmét szűk és tág értelemben is megadhatjuk. Az előbbi esetben a fogalom az állam (Közösség) azon eszközrendszerét öleli fel, amelyen keresztül a vámhatáron áthaladó áruk (szolgáltatások) mozgása, volumene befolyásolható9. Tágabb terjedelemben a kereskedelempolitika fogalmát - figyelembe véve a nemzetközi szintű kereskedelmi kapcsolatok intenzifikálódásával párhuzamosan megjelenő új kapcsolati formák (kooperáció, specializáció, közvetlen tőkebefektetések stb.) növekvő jelentőségét10 - az állam (Közösség) külgazdasági kapcsolatainak szélesebb körére vonatkoztatják. Az így értelmezett fogalmat külgazdasági politikának is nevezik11.
5
1970. január 1-től
6
HUSZÁR E.: Kereskedelempolitika. Tankönyvkiadó, Bp., 1987. 15. o.
7
Pl. politikai okok miatt alkalmazott gazdasági szankciók, embargóintézkedések, technológiák exportjának a korlátozása meghatározott államok irányában
8
HUSZÁR id. m. 16. o.
9
TÓTH T. (Szerk.): Külgazdaságtan. Aula Kiadó, Bp., 1995. 90. o.
10
Ld. VÖRÖS id. m. 17. és köv. o.
11
HUSZÁR id. m. 16. o. 4
A közösségi jogtól független fogalom kialakításának másik iránya a fent „globális külgazdasági jogként” aposztrofált nemzetközi normákon alapulhat. Ebben a körben ez idő szerint a legerősebb meghatározó tényező a GATT-WTO-rendszer, amely az 1947-es megalapítását követően egyre szélesebb területek leszabályozását célozza meg. A kezdeti hagyományos árukereskedelmet érintő tárgykörök, mint a vámok, az export és importrendszer szabályai mellett ma már a szolgáltatások kereskedelmét, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásait és pl. a közvetlen tőkebefektetések területét is érinti a WTO keretében kibontakozó egységesítési törekvés12. Az erre alapított fogalom már közelebb viszi vizsgálódásunkat a közösségi joghoz, mert e multilaterális szinten kidolgozott nemzetközi megállapodások jelentős részét a Közösség is megkötötte, következőképpen - utalva a lent még kifejtettekre - a közösségi jog kereskedelempolitika-fogalmának Európai Bíróság általi értelmezésében e nemzetközi fogalom sajátos referenciapontként jelenik meg. 2.2 Szükséges kiemelni, hogy a kereskedelempolitika közösségi jogi szempontból történő vizsgálata során a fenti fogalomalkotási lehetőségek csak korlátozottan kaphatnak szerepet. Minthogy a kereskedelempolitika egyes eszközei, kiváltképpen pl. a kereskedelmi védelmi instrumentumok (dömpingellenes eszköz stb.) közvetlenül betagozódnak az egyéb politikák célrendszerébe is, a közösségi jogi normatív szabályozás bemutatásán és értékelésén túl az ezzel kapcsolatos gyakorlatról már csak korlátozott megállapításokat tehetünk. Így komparatív jelleggel utalhatunk arra, hogy a Közösség gyakorlata mennyire felel meg a nemzetközi szintű fogalmat hordozó normáknak, ellenben ha ennél tovább megyünk, akkor könnyen csapdába eshetünk: pl. egy konkrét dömpingeljárásban született határozat kapcsán „jogi talapzaton” álló indokokat keresünk, miközben az eljáró hatóságot (az Európai Bizottságot) a döntés meghozatalakor pusztán - a protekcionista érdekek által motivált - kereskedelempolitikai szempontok vezérelték. Éppen ebből kifolyólag a kereskedelempolitikát, mint a nemzetközi erőtér által jelentősen meghatározott, az állam által megvalósítandó politikák rendszerébe inkorporált cél-, feladat- és hatáskörök összességeként kell szemügyre vennünk, de elemzésünkkel meg kell állnunk azon a ponton, amelyen túl már csak és kizárólag a közgazdaságtudomány (vagy pl. az alkalmazott politikatudományok) szűrőjén keresztül ismerhetők meg hitelesen a releváns folyamatok. 3. A kereskedelempolitika fogalmi határai a közösségi gyakorlat tükrében 3.1 Miként arra fent utaltunk, az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EKSz) nem definiálja a közös kereskedelempolitikát. A politika rendszertani elhelyezkedése az alapszerződésben központi szerepre utal: az EKSz már az alapelvek között, az áruk szabad mozgását követően második fő célkitűzésként említi a közös kereskedelempolitika kialakítását13. Tételesjogilag a közös kereskedelempolitika az EKSz IX. címében található. A 131. cikkely határozza meg a közös kereskedelempolitika legfontosabb célkitűzéseit, mint a világkereskedelem harmonikus fejlődését, továbbá a kereskedelmi akadályok leépítését. A megszövegezésből is arra következtethetünk, hogy a közös kereskedelempolitika közvetlen összefüggésben áll a vámunióval14, vagyis a közös kereskedelempolitika a vámunió - illetve ma már valójában a belső piac15 - külső feltételeit teremti meg. 12
A GATT-WTO újabb területeihez ld. VÖRÖS id. m. 96. és köv. o. EKSz 3. cikkely (1) b) pont 14 ld. EKSz 131. cikkely 1. bek.: „Az egymás közötti vámunió létrehozásával a tagállamok arra törekednek, hogy közös érdeküknek megfelelően hozzájáruljanak a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez, a nemzetközi kereskedelmi korlátozások fokozatos megszüntetéséhez és a vámakadályok megszüntetéséhez.” 15 Már a korai szakirodalomban is tágan fogták fel a közös kereskedelempolitika belső referenciáját, IPSEN a Közösségen belül működő gazdasági és szociálpolitika külső oldalának tekinti. Ld. IPSEN, H. P.: Europäisches Gemeinschaftsrecht. , J.C.B. Mohr, Tübingen, 1972. 815. o. 13
5
A közös kereskedelempolitika fogalmának alapszerződési kiindulópontját az EKSz 133. cikkelye jelenti, amely az egységes elvek alapján kialakítandó közös kereskedelempolitika megvalósításának eszközrendszerét körvonalazza16, illetve nemzetközi kereskedelmi tárgyalási, szerződéskötési eljárás szabályait rögzíti. Ezt egészíti ki az exportösztönző eszközök tekintetében az EKSz 132. cikkely, illetve a tagállamoknak különösen indokolt esetben a közös kereskedelempolitikától eltérést engedő 134. szakasz. 3.2 A közös kereskedelempolitika kiemelkedő jelentőségével ellentétben az EKSz ide vonatkozó szakasza talán a szerződés legrosszabbul megszövegezett része közé tartozott, ezen valamennyit pontosított a 2003. február 1-én hatályba lépett Nizzai Szerződés, azonban egzakt definícióról továbbra sem beszélhetünk. Minthogy a kereskedelempolitika fogalmát az alapszerződés explicit módon nem fejti ki, ezért nagy a jelentősége a kereskedelempolitika jogi alapjára épülő gyakorlatnak. Ez a szabályozási mód (vagy pontosabban: a „nem szabályozás”) a jogbiztonság követelményét természetesen nem szolgálta, azonban egy kétségtelen előnyt magában hordozott: jelesül a közös kereskedelempolitika nyitott fogalma könnyen alakíthatónak, flexibilisnek bizonyult. Ezáltal lehetővé vált, hogy e politika dinamikus jelleget öltsön és az elmúlt évtizedekben a külgazdasági kapcsolatok fejlődését követve a hatókörébe kerüljenek ezen fejlődés eredményeképpen megjelenő újabb szabályozási területek is. A közös kereskedelempolitika „dinamizált” fogalmának lehetőségét a fent citált EKSz 131. cikkely is alátámaszthatja azáltal, hogy célkitűzésként többek között a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez való hozzájárulást is nevesíti, ez viszont nehezen lenne elképzelhető egy hagyományos, a Római Szerződés megkötésekor, tehát 1957-ben „kőbe vésett” eszközrendszer segítségével. De a 133. cikkely megfogalmazása is támogatta a dinamikus értelmezést azzal, hogy csak példálózó jelleggel sorolja fel az alkalmazható eszközöket. A statikus fogalom-meghatározáshoz képest ez az előny csak akkor aknázható ki, ha a nyitott közös kereskedelempolitika fogalmának kitöltése során a közösségi szervek, mindenek előtt az Európai Bíróság követik a globális folyamatokat és értelmezésükkel - akár a tagállamok ellenkező álláspontjával is szembehelyezkedve - a közös kereskedelempolitika keretébe beillesztik a külgazdasági kapcsolatok nemzetközi gyakorlatában megjelenő új formáit. Megjegyezhetjük, hogy a tagállamok többségének érdekeivel alapvetően ellenkezett a közös kereskedelempolitika efféle „dinamizálása”, minthogy az újabb és újabb területek bevonását a közös kereskedelempolitikába a tagállami szintű hatáskörök visszaszorulásaként élték meg. Ez az érdekütközés azt eredményezte, hogy az elmúlt évtizedek gyakorlata szerint általában a közös kereskedelempolitika dinamikájához szükséges lökést a közösségi érdek hordozója, az Európai Bizottság adta valamely „merész” javaslatával, amit a tagállamok szűkebb vagy szélesebb köre általában heves ellenkezéssel fogadott (ez a döntéshozatal során a Tanácson keresztül artikulálódhatott). Az Európai Bíróság pedig állandó ítélkezési gyakorlatában, vagy esetlegesen a nemzetközi szerződések megkötésével kapcsolatos véleményeiben - lavírozva a tagállami s közösségi érdekek között - adott iránymutatást17.
16
EKSz 133. (korábbi 113. cikkely) (1) bekezdés: „A közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul; ez vonatkozik különösen a vámtarifák módosítására, a vámtarifa- és kereskedelmi egyezmények megkötésére, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára, valamint az olyan kereskedelempolitikai védintézkedésekre, mint a dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedések.”
17
Az Európai Parlament pedig pragmatikusan, saját hatáskörei fényében értékelte a közös kereskedelempolitika kiterjesztésének kísérleteit. Ld. lentebb II. rész 3.3.1 pont 6
Az Európai Bíróság - sokszor tagállamok heves ellenállásával is dacolva18 - a múlt század ‘90es évek közepéig konzekvensen alkalmazta a közös kereskedelempolitika dinamikus felfogását. A közös kereskedelempolitika fogalma értelmezésében megegyezett az államok esetében használatos fogalom terjedelmével19 és hangsúlyozta evolutív jellegét, mely a közös kereskedelempolitika nem csupán a külkereskedelmi kapcsolatok hagyományos formáit foglalja magában, hanem a világkereskedelem fejlődésével párhuzamosan az újabb területeket is magába olvasztja20. A kezdeti időszakban tehát a fogalom dinamikáját nem más, mint a külgazdasági kapcsolatok fejlődése biztosította21. Ellenben az Európai Bíróság a GATT Uruguay-fordulóját követően változtatott addigi gyakorlatán, és - a tagállamok törekvéseivel egyező módon - a közös kereskedelempolitika fogalmának dinamikáját bizonyos szegmensek, a lentebb részletesen elemzendő szolgáltatási szektor és egyes szellemi tulajdon kereskedelmével kapcsolatos területek tekintetében kioltotta. A fentieket összegezve tehát: a közös kereskedelempolitika kapcsán a primer jog csak egy nyitott tényállást határoz meg, amely tényleges tartalommal való kitöltése a gyakorlat során elsődlegesen az Európai Bíróság jogalkalmazó tevékenysége keretében történik. A közös kereskedelempolitikában a közösségi érdek jut kifejezésre, a tagállami érdekeket ebbe szükséges becsatornázni22. Ellenben az tapasztalati tény, hogy amennyiben a közös kereskedelempolitika fogalmának „túlzott dinamikája” jelentős tagállami érdekeket sértene, és az érintett tagállamok a közösségi döntéshozatal keretében nem találnának megoldást a vélt vagy
18
A közös kereskedelempolitika átmeneti időszakot követő első évtizedében az Európai Bíróság jelentősebb, kereskedelmi tárgyú nemzetközi szerződései kapcsán kiadott véleményei, mint pl. az ún. OECD-vélemény (1/75. vélemény, Az Európai Bíróság határozatainak gyűjteménye [EBHGy], 1975. 1355. o.), vagy az UNCTAD kaucsukegyezmény nyomán (1/78. EuB vélemény, EGHGy, 1979. 2871. o.) megfogalmazódó bírósági állásfoglalás extenzívebb, vagyis dinamikusabb jellegű értelmezést követett, mint e véleményeket megelőző tanácsi álláspontok, vagy a javaslatot követő tagállami álláspontok.
19
Ld. Európai Bíróság 1/75. vélemény. Az Európai Bíróság az OECD-egyezménnyel kapcsolatos elsősorban hatásköri - kérdéseket taglalt. Ebben az exportpolitika, illetve az exporttámogatások területét a kereskedelempolitika olyan szükségképpeni elemének tartja, mely ugyanolyan jelleggel kell bírjon függetlenül attól, hogy az egy állam, vagy a Közösség külső tevékenységéhez kötődik. Vagyis a Közösséget a külgazdasági viszonyokban az államokkal teljesen egyenrangú aktorként ismerte el az Európai Bíróság. Ebből következik viszont, hogy ez esetben a kereskedelempolitika terjedelmének is azonosnak kell lennie. Ld. ehhez a vélemény „B” részében kifejtett indokolást.
20
Ld. Európai Bíróság 1/78. vélemény. Az Európai Bizottság a természetes gumi exportját szabályozó, az UNCTAD keretében kidolgozott áruegyezmény megkötésével kapcsolatban kért véleményt az Európai Bíróságtól. Utóbbi kifejtette, hogy az EKSz akkori számozás szerinti 113. cikkelye (ma: 133.) „... nem értelmezendő olyképpen, hogy a közös kereskedelempolitika hatálya kizárólag csak a külkereskedelem hagyományos aspektusait fogja át, kizárva ezzel az olyan továbbfejlesztett eszközöket, mint az alapul szolgáló egyezmény. Egy e fajta közös kereskedelempolitika fokozatosan jelentőségét veszítené.”
21
Ezt erősítette meg az Európai Bíróság a Bizottság v. Tanács (45/86, 1987.03.26. EBHGy 1987. 1493. o.) ügyben, melyben kimondta, hogy a nemzetközi kereskedelem tartalmának változásával együtt a közös kereskedelempolitika fogalma is bővül. Ld. az ítélet indokolásának 19. és köv. bekezdése.
22
1/75. EuB vélemény „B” rész 2. pont: A közös kereskedelempolitika akkori számozás szerinti 113. cikkelye (ma: 133.) „... a közös piac működtetését és közösségi érdekek védelmét szolgálja; a tagállamok külön érdekeit a közösségi összérdekek keretén belül össze kell egyeztetni egymással.” 7
valós érdekeik sérelmének kiküszöbölésére, úgy az integrációhoz való hozzáállásukhoz, a sérelem jellegéhez stb. igazított külön utat fognak találni23. 3.3 Ha a Közösség gyakorlatában kialakult és alkalmazott dinamikus jellegű fogalmat szemügyre vesszük, amely alapvetően a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban alkalmazott fogalmi körre épül rá, és ezt rávonatkoztatjuk az alapszerződés rendelkezéseire, a közös kereskedelempolitika más politikákhoz való rendszertani viszonyára, akkor megrajzolható a külkereskedelem terrénumán belül az a határ, amelyen belülre eső kereskedelmi formák a közös kereskedelempolitika égisze alá tartoznak. Az alábbiakban tehát áttekintjük a közös kereskedelempolitika körébe vonható kereskedelem fajtáit, vagyis megpróbáljuk körülírni az EKSz 133. cikkelyének tárgyi hatályát. 3.3.1 A legkevésbé vitatott24, hogy a közös kereskedelempolitika felöleli az áruk25 külkereskedelmi forgalmát. Ez egyértelműen kikövetkeztethető az EKSz 133. cikkely (1) bekezdéséből is, minthogy az ott exemplifikatív jelleggel felsorolt eszközök: vámtarifák módosítása, vámtarifa- és kereskedelmi- és kereskedelmi megállapodások megkötése, kereskedelempolitikai védintézkedések stb. egytől egyik az árukereskedelemhez kapcsolódnak. Az áruforgalom a közös kereskedelempolitika statikus magjának is tekinthető, annak a hagyományos területnek, amely már a Római Szerződés megkötését megelőzően a globális külgazdasági jog, pl. a GATT tárgyát képezte. Ehhez képest kezdett a kereskedelempolitika fogalma bővülni a lent tárgyalandó újabb területekkel. Az EKSz eredeti 113. cikkelye alapvetően az ipari termékek forgalmát célozta, így korábban elfogadottá vált, hogy a Közösség kereskedelempolitikája nem öleli fel a mezőgazdasági termékek forgalmát, ez utóbbi területet teljes egészében a közös agrárpolitika égisze alá helyezve. Az Európai Bíróság fent már idézett 1/78-as véleménye utalt arra, hogy az agrárpolitikát érintő egyes rendelkezések nemzetközi egyezményben szabályozott aspektusait alapítani lehet az akkori számozás szerinti 113. cikkelyre26, majd az ide vonatkozó álláspont a GATT uruguayi fordulóján elfogadott szerződéscsomag megkötésekor kiadott bírósági vélemény nyomán vált teljesen egyértelművé27. A Bíróság álláspontja szerint a marrakesh-i 23
Az efféle „különút” egyikét Franciaország választotta 1982-ben, amikor nem találta megfelelőnek a Közösség védelmét a japán eredetű képmagnók importjával szemben, így sajátos adminisztratív „trükkel” próbálta saját piacát megvédeni: előírta, hogy a területére beérkező képmagnók vámkezeltetésre kizárólag csak egy Poitiers-ben működő, kicsi méretű vámhivatalban van lehetőség. A sajátos francia érdeket végül a Közösség sem hagyhatta figyelmen kívül, ui. ezen egyoldalú - egyébként a közösségi jogot sértő - döntés hatására lett Japán rákényszerítve, hogy vállaljon „önkéntes” exportkorlátozó (ún. VRA-) megállapodást. Ld. KIRCHHOFF, W.: Die „Festung Europa” begründete Angst unserer Handelspartner oder politische Schlagwort? RIW, 1991. 7. szám 533. o.
24
GRABITZ, E. - BOGDANDY, A. VON - NETTESHEIM, M.: Europäisches Aussenwirtschaftsrecht. C.H. Beck, München, 1994. 25. o.
25
Az „áru” fogalmát nem határozza meg az alapszerződés, azonban az Európai Bíróság gyakorlata szerint ide tartozik minden olyan tárgy, amelyről „határon átnyúló” kereskedelmi ügyletekben rendelkeznek, függetlenül az ügylet jellegétől, ld. C-2/90 (1992.07.09), EBHGy 1992. I. Kötet 4431. o. 23. bekezdés.
26
Az irodalom ezt megelőzően nem támogatta ezt az álláspontot, a közös mezőgazdasági politika teljes különállóságát hangsúlyozta. Ld. IPSEN id. m. 821. o.
27
1/94. EuB vélemény, EGHGy 1994. I. kötet 5267. o. A vélemény értékeléséhez ld. GRILLER, S. GAMHARTER, K.: External Trade: Is There a Path Through the Maze of Competences? In GRILLER, S. - WEIDEL, B. (Szerk.): External Economic Relations and Foreign Policy int he European Union. Springer, Bécs, 2002. 8
szerződéscsomag részét képező agráregyezmény tisztességes versenyre épülő, piacorientált mezőgazdaságot kíván kialakítani, így nincs akadálya annak, hogy a közös agrárpolitika szabályaira alapított belső közösségi intézkedések mellett magát a nemzetközi egyezményt a 133. cikkelyre hivatkozással fogadják el28. A közös kereskedelempolitika fogalmának ez irányú kiterjesztése viszont nem minden irányból eredményezett osztatlan elismerést, mivel a közös kereskedelempolitika döntéshozatalának körében az Európai Parlament nem rendelkezett participációs jogokkal, így érthető módon a Parlament az Európai Bíróság véleményét jogainak megcsorbításaként értékelte29. A mezőgazdasági termékek külkereskedelmi forgalmát egyébként elsődlegesen az ún. termékpályás szabályok határozzák meg, igaz ezen jogforrások legtöbb esetben mögöttes szabályként utalnak a közös kereskedelempolitika körében kibocsátott jogszabályokra30. Szintén a fent idézett bírósági vélemény rendezte a közös kereskedelempolitika és a nukleáris termékek forgalmának viszonyát. Az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés (EURATOM) nem rendelkezik a nukleáris anyagok külkereskedelmi forgalmáról, ezért az EKSz közös kereskedelempolitikájának szabályai szubszidiárius jelleggel nyernek alkalmazást e tekintetben31. Sokáig vitatott volt, hogy a mára már megszűnt Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) termékei beleesnek-e közös kereskedelempolitika tárgyi hatályába. Az Európai Bíróság 1/94. véleménye szerint a Közösségnek az EKSz akkori 113. cikkelye szerint lehetősége volt olyan komplex kereskedelmi tárgyú szerződések megkötésére, amelyek a szén- és acéltermékek forgalmát is szabályozták32. Az ESZAK-szerződés viszont 2002. július 24-ével megszűnt és a Nizzai Szerződéssel együtt elfogadott jegyzőkönyv értelmében a szén- és acéltermékekkel kapcsolatos szabályozási hatáskörökre már az EKSz, tehát a közös kereskedelempolitika irányadó33. Végül utalnunk kell az áruforgalom kapcsán a fegyverek, lőszerek és egyéb hadianyagok csoportjára. Annak ellenére, hogy az EKSz a tagállamoknak saját nemzeti szabályozás kialakítására ad lehetőséget34, hangsúlyozni kell, hogy függetlenül ettől - tárgyi értelemben - a közös kereskedelempolitika fogalma alá kell beilleszteni e termékkört is. A kivétel tehát nem a hatály, hanem a hatáskör problémájaként merül fel35. Nem egyöntetű az irodalomban az ún.
28
1/94. EuB vélemény 29. bekezdés
29
ld. HAHN, M.: Artikel 133. In CALLIESS, CH. - RUFFERT, M. (szerk.): Kommentar des Vertrages über die Europäischen Union und des Vertrages zur Gründung der Europäischen Gemeinschaft - EUV/EGV. Luchterhand-Verlag, München, 2001. 11. széljegyzet
30
Az agrárkülkereskedelmi szabályokhoz bővebben ld. HORVÁTHY B.: Az agrártermékek külkereskedelmi forgalmának keretei a közösségi jogban. In Gazdálkodók esélyei az Európai Unióban. (CD-formátumú kiadvány) Mosonmagyaróvári Egyetem, Mosonmagyaróvár, 2003. 4. és köv. o.
31
A mögöttes alkalmazásra az EKSz 305. cikkely (2) bekezdése ad lehetőséget, amely szerint az EKSz „nem sértheti” az EURATOM rendelkezéseit. Ld. 1/94. EuB vélemény 24. bekezdés
32
Az ESZAK-Szerződés 71. cikkelye alapján a tagállamoknak biztosított hatáskör csak olyan nemzetközi egyezményekre vonatkozott, melyek kizárólag az ESZAK hatálya alá tartozó termékeket ölelt fel.
33
Jegyzőkönyv az ESZAK-szerződés lejártának pénzügyi következményeiről és a Szén- és Acélipari kutatási alapról. (Európai Közösségek Hivatalos Lapja, „C” 80. szám, 2001.03.10. 67. o.)
34
EKSZ 296. cikkely
35
Ld. ehhez lenti III fejezet 2. pontot 9
kettős felhasználású termékek megítélése, amelyet viszont a Közösség gyakorlata szintén a fogalom terjedelmén belülre helyez36. 3.3.2 A közös kereskedelempolitika terjedelme szempontjából az egyik legvitatottabb kérdésként a GATT uruguayi fordulója eredményeként megszületett nemzetközi megállapodások, jelesül: a GATS (General Agreement on Trade of Services) és TRIPS (Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights) egyezmények által lefedett szolgáltatások kereskedelmének, továbbá a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásinak a megítélése említendő. A közös kereskedelempolitika fogalmának dinamikája kapcsán már utaltunk arra, hogy az Európai Bíróság 1/75. véleménye szerint a közös kereskedelempolitika fogalmának terjedelme nem adható meg állandó jelleggel, vagyis az a nemzetközi gazdasági élettel párhuzamosan, flexibilisen változik. Ezáltal a nemzetközi gyakorlattal összhangban a szolgáltatásokat, mint sajátos, értékkel bíró javaknak a kereskedelmét a korai szakirodalom a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartozónak tekintette37. Amikor az Uruguay-fordulót követően a fent hivatkozott GATS, illetve a TRIPS egyezmény elfogadásáról kellett dönteni, az Európai Bíróság az 1/94. véleményében külön vizsgálta a két egyezmény megkötésének körülményeit. A GATS által szabályozott szolgáltatások négy alaptípusa közül azon szolgáltatásokat találta összefüggésben állónak az áruk kereskedelmével, amelyek határokon átnyúló elemet is tartalmaztak. Így az egyéb szolgáltatásokat, tehát amikor a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő pl. egyazon államban található, elhatárolta a közös kereskedelempolitikától, valamint hangsúlyozottan kimondta, hogy a közlekedési szolgáltatások eleve kizártak a közös kereskedelempolitika területéről38. A TRIPS tekintetében viszont megjegyezte a Bíróság, hogy az alapvetően nem a kereskedelmi forgalmat, hanem a szellemi tulajdon nemzetközi védelmét kívánja elősegíteni, a kereskedelmet is érintő kérdések csak közvetetten, másodlagos tárgyként lettek az egyezmény által megcélozva39. Minthogy a közös kereskedelempolitika nem fedte le teljes egészében a két egyezmény terjedelmét, így az Európai Bíróság véleménye értelmében azokat a tagállamoknak és a Közösségnek közösen kellett megkötnie40. 36
Ld. Tanács 1334/2000/EK rendelet a kettős felhasználású termékek és technológiák kiviteli ellenőrzésének közösségi szabályairól. E rendelet elődjét is a 113. szakaszra hivatkozással bocsátotta ki a Közösség, azonban hozzá kell tenni, hogy mivel e termékek a tagállamok biztonságpolitikai kérdéseit is érintik, szükséges volt az EU II. pillére keretében egy ún. közös akciót is kiadni. Ld. bővebben: CREMONA id. m. 164. és köv. o. CREMONA szerint ezek alapján nem elegendő jogalap a 113. cikkely a kettős felhasználású termékek kereskedelmének szabályozására.
37
VEDDER, CH.: Artikel 113 In GRABITZ, E. (Szerk.): Kommentar zum EWG-Vertrag. CH. Beck, München, 1989. 33. széljegyzet. Az álláspont azzal a tapasztalati ténnyel is indokolható, hogy a Közösség által megkötött és a 113. cikkelyre alapozott több nemzetközi egyezmény is részlegesen kiterjedt a szolgáltatások kereskedelmére, másrészt - gyakorlati oldalról nézve - a nemzetközi kereskedelmi ügyletek nagyon gyakran szolgáltatások nyújtásával együtt teljesülnek (pl. az eladó által a vevőnél vállalt szervízszolgáltatás stb.)
38
E kérdések a közösségi közlekedési politika hatókörébe vonhatók, azaz az EKSz V. címe határozza meg a hatásköri szabályokat.
39
Pl. ilyen, közelebbi kapcsolatban álló tárgykör a belföldi forgalomba helyezés céljából vámkezelt hamisított („kalóz”-) termékek ellen igénybe vehető védintézkedés meghatározása.
40
ún. vegyes szerződést eredményezve. Vö. MCGOLDRICK id. m. 78. és köv. o. Utalni szükséges PESCATORE egyedi álláspontjára, amely alapján az Európai Bíróság által a véleményben felsorakoztatott indokokat cáfolja, viszont a saját maga által kialakított érvrendszerrel ugyanazon végkövetkeztetéshez jut el. Vagyis álláspontja szerint is a vegyes szerződés indokolt, de a tagállami részvétel amiatt vált szükségessé, hogy a Közösség GATT-státuszából a teljes jogú WTO-tagságba 10
A közös kereskedelempolitika fogalmi kereteinek tisztázatlan voltán próbált az Amszterdami Szerződés a fenti fejleményeket is figyelembe véve a 133. cikkely módosításával változtatni: eszerint a Tanács lehetőséget kapott, hogy a Bizottság javaslatára, az Európai Parlamenttel történt konzultációt követően egyhangúlag kiterjesztheti a 133. cikkelyt a szolgáltatásokról és szellemi tulajdonról szóló nemzetközi tárgyalásokra és megállapodásokra, amennyiben azokra a 133. cikkely hatálya nem terjed ki. Vagyis az 1999. május 1-én hatályba lépett Amszterdami Szerződés az elsődleges jog által „legitimálta” az Európai Bíróság 1/94. véleményét, minthogy elfogadta, hogy a szolgáltatások és szellemi tulajdon egyes kérdései már eleve a 133. cikkely immanens részének számítnak. Majd a Nizzai Szerződés ennél is tovább ment és a közös kereskedelempolitika normatív alappontjának számító cikkely hatályát generális jelleggel kiterjesztette a szolgáltatások kereskedelméről és a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásiról szóló nemzetközi egyezmények tárgyalására s megkötésére41. Végül utalhatunk arra, hogy az Európai Konvent által 2003. július 18-án közzétett alkotmánytervezet a nizzai módosításoknál is tovább menne a közös kereskedelempolitika tekintetében. A tervezet III-217. cikkelyében kapott helyet a közös kereskedelempolitika. A módosítás leglényegesebb eleme, hogy a közös kereskedelempolitika egységes fogalmának határait az áruk, szolgáltatások kereskedelemét, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi aspektusait, továbbá a külföldi közvetlen befektetéseket egy ernyő alá vonva általánosan jelöli ki42. 3.3.3 A közös kereskedelempolitika terjedelmével kapcsolatban egyéb, az előbbi alaptípusok mindkét formájához (áruk és szolgáltatások kereskedelme) kapcsolódó kérdésként merülhet fel a fizetési műveletek státuszának megítélése. Egyes szerzők a közös kereskedelempolitika hatálya alá sorolják43 e területet függetlenül attól, hogy áru- vagy szolgáltatások kereskedelméhez kötődik, más álláspont pedig kizárólag az árukereskedelemre leszűkítve fogadja el a 133. cikkely részeként44. Az Európai Bíróság a „Centro-Com”-ügyben hozott ítéletében - megkerülve a választ - nem mondta ki egyértelműen, hogy a kereskedelemhez kötődő fizetések a 133. szakasz hatálya alá tartoznak, viszont ilyen tagállami intézkedést a közösségi jogba, jelesül a 133. cikkelybe ütközőnek talált 45. Megjegyzendő viszont, hogy a fizetések szabátörténő átmenet legyen zökkenőmentesen biztosított, felhatalmazza a Közösséget, hogy a kereskedelmi kapcsolatait a WTO teljes hatókörén belül kialakíthassa, valamint egyben a többi WTO tagállam irányában adjon garanciát a tekintetben, hogy az EK teljesíteni fogja a vállalt kötelezettségeket. PESCATORE, P.: Opinion 1/94 on „Conclusion” of the WTO Agreement: Is There an Escape From a Programmed Disaster? CML Rev. (36) 1999. 402. o. 41
Vagyis az Európai Bíróság 1/94. véleményében kidolgozott szolgáltatástípusok közötti különbségtétel ettől kezdődően elveszti jelentőségét, vö. KRENZLER, H. G. - PITSCHAS, CH.: Progress or Stagnation? The Common Commercial Policy After Nice. EFAR (6) 2001. 302. o. Itt kell viszont előrevetítenünk, hogy a kiterjesztéssel együtt a hatáskör jellege is változott, ui. főszabály szerint a Közösség hatásköre már nem kizárólagos e területen, ld. lenti III. fejezet 1.3 pontját.
42
A közös kereskedelempolitika külkapcsolati rendszerbe ágyazott szabályait részletesen elemzi az alkotmánytervezet alapján: CREMONA, M.: The Draft Constitutional Treaty: External Relations and External Action, CML Rev. (40) 2003. 1347. és köv. o.
43
Vö. HAHN, M. id. m. 23. széljegyzet
44
Ld. VEDDER id. m. 34. széljegyzet
45
Ilyenformán a contrario következik, hogy a külkereskedelmi ügyletekhez kötődő fizetések a közös kereskedelempolitika részét képezik. Ld. C-124/95 (1997.01.14.), EGHGy 1997. I. kötet 81. o. 23. és köv. bekezdések. Az eset tényállása szerint a tagállamok az ENSz BT 757/1992 határozatára hivatkozva hoztak korlátozó intézkedést a szerbiai és montenegrói viszonylatban bonyolított fizetésekre. 11
lyainak magja közvetlenül az egységes belső piac alapszabadságaihoz kapcsolódik. Az EKSz 56. szakasz (2) bekezdése mondja ki a fizetések szabadságának elvét46, amely magában foglalja a tagállamok és harmadik államok közötti fizetési forgalom akadályozásának tilalmát, de ez nem akadályozza meg a Közösséget abban, hogy elsődleges jogalapként a 133. cikkelyt jelölje meg, kiterjesztve ezzel a közös kereskedelempolitika fogalmát - akcesszórius jelleggel - a fizetések tárgykörére is. 3.3.4 A GATT-WTO-rendszer keretei között a szolgáltatások kereskedelme mellett egyre nagyobb jelentőséggel bír a közvetlen befektetések szabályozása. A tőkebefektetések kérdése elsősorban szintén a belső piaci politikához, azon belül is a tőkemozgás szabadságához köthető47. Ez a szakasz viszont konkrét hatáskört is biztosít a közösségi jogalkotónak a harmadik államokba irányuló, vagy onnan az Európai Unióba érkező közvetlen tőkebefektetéseket érintő liberalizáció megvalósítására. Ez alapján vitatható az az álláspont, amely kísérletet tesz e témakör hatályos 133. cikkelybe történő bevonására48, még akkor is, ha a befektetések egyes részkérdései közvetlenül kapcsolódnak a hagyományos kereskedelmi forgalomhoz. Ez viszont nem jelenti azt, hogy célszerűségi okokból - törekedve a WTO-ban történő egységes közösségi képviseletre - szükséges lenne a kereskedelempolitika egyéb területeihez illeszteni a direktinvesztíciók egyes kereskedelmi vonatkozásait, azonban nem contra legem interpretáció útján, hanem az EKSz módosításával. Ezt felismerve vonja be a közös kereskedelempolitika fogalmába az Európai Konvent alkotmánytervezete a közvetlen befektetésekhez kapcsolódó vámtarifa- és kereskedelmi megállapodásokat49.
II. A közösségi kereskedelempolitikai kompetencia jellege és a tagállamok szabályozási lehetőségei
1. Kizárólagos hatásköri jelleg, mint főszabály 1.1 A közös kereskedelempolitika hatásköri kizárólagossága a terjedelmi kérdésekkel szorosan összefügg, ui. a Közösségre telepített hatáskör kizárólagossága értelemszerűen csak a politika terjedelmére vonatkozik. Viszont elég kivitelezhetetlennek tűnik az a feltételezés, hogy kizárólagos kompetenciát teremtünk a Közösség szintjén egy olyan politika keretei között, amelynek pontos határait sem az alapszerződés, sem maga a Bíróság nem tudta kijelölni. Minthogy az - a fent is kifejtettek szerint - kijelölhetetlen, hiszen egy dinamikusan változó, terjedelmében folyamatosan átalakuló politikával van dolgunk. Így a közös kereskedelempolitika határainak dinamikus jellegéhez hasonlóan a hatáskörök rendszere is folyamatos változásban van. A hatásköri kérdés jellegét ennek megfelelően az adja, hogy a Közösség mely részterületeken bír kizárólagos kompetenciával, illetve mely tárgykörökben 46
EKSz 56. cikkely (2) bekezdés: „E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti fizetési műveletekre vonatkozó minden korlátozás.”
47
ld. EKSz 57. cikkely (2)
48
Pl. GRABITZ, E. - BOGDANDY, A. VON - NETTESHEIM, M. id. m. 31. és köv. o. Részlegesen a közös kereskedelempolitika keretei közé helyezi, alátámasztja ezt azzal a kivételnek számító példával, mikor a Közösség a befektetésekkel kapcsolatos kérdéseket is tartalmazó nemzetközi egyezményt a 113. cikkelyre alapította. Ld. az azóta már hatályon kívül helyezett, az EGK és Izrael közötti kereskedelmi egyezmény megkötéséről szóló Tanács 1274/75/EGK rendeletet.
49
Alkotmánytervezet III-217. cikkely 12
gyakorolhatja a kereskedelempolitikai hatásköröket a tagállamokkal párhuzamosan, vagy megosztva. 1.2 A közös kereskedelempolitika kizárólagos jellege nem tűnt egyértelműnek az EKSz hatályba lépését követően. A 133. cikkely ama megfogalmazása, hogy a közös kereskedelempolitika „egységes elveken” alapul, nem fejezte ki kétséget kizáróan, hogy ez esetben olyan hatáskörcsoportról van szó, amelyek a tagállamok szintjéről a Közösségre maradéktalanul szálltak át. Vagyis nem volt eldöntött: a Közösség csak az „egységes elvek” kialakítását kapta feladatul, vagy a kereskedelempolitika átfogó működtetésére jogosult. Szintén a kizárólagosság ellen szólt az EKSz 134. cikkelye, mely lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy bizonyos feltételek esetén önálló védelmi intézkedéseket vezessenek be50. Az átmeneti időszak lejártát követően az Európai Bíróság gyakorlatában51 egységes álláspontként jelent meg a kizárólagos jelleg elfogadása52. A közösségi kizárólagos hatáskör negatív megfogalmazásban azt jelentette, hogy a tagállamok hatásköre a közös kereskedelempolitika területére eső kérdésekben - az átmeneti időszakot követően - megszűnt53. Az Európai Bíróság azt is leszögezte, hogy a kereskedelempolitika esetén a kizárólagos hatáskör nem értelmezhető úgy, hogy a tagállamok a közösségi jogalkotással még le nem fedett területeken konkuráló hatáskörökkel bírnának54. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy elsősorban a tagállamok által az átmeneti időszak lejártát megelőzően megkötött kereskedelmi tárgyú kétoldalú egyezmények bizonyos feltételekkel, kivételes jelleggel fenntarthatók maradtak. Ha a tagállamok szintjén szűk körben fent is maradhatott bizonyos kereskedelempolitikai kompetencia, a kizárólagos jelleget tágan kell értelmezni: azaz a tagállamok az EKSz-ben arra vállaltak kötelezettséget, hogy ezen politika kialakítását követően e területen a további jogalkotási szándékaikról - legalábbis nemzeti szinten - lemondanak55. A tagállami beavatkozás még azon esetekben sem megengedett, ha valamely területen a közösségi szabályozás hiányzik, és ez a „joghézag” esetlegesen a külkereskedelmi forgalmat veszélyezteti56: az „ügy
50
A gyakorlat tükrében azonban elmondható, hogy ezen tagállami döntéseket megelőzendő általában mégis a Bizottság lépett: ha alapos volt a tagállami felvetés, a Bizottság az adott terméket az egész közösségi piacról kitiltotta a 133. cikkely által biztosított valamely védintézkedés segítségével.
51
A két legpregnánsabb ítélet a kezdeti időszakból a Massey-Ferguson, 8/73 (1973.07.12.), EGHGy 1973. 897. o. 3. bek., és a Donckerwolcke, 41/76 (1976.12.15.), EGHGy 1976. 1921. o. 31. bek. volt.
52
A kizárólagos jelleget nem csak a tagállamok vitatták, melyek ebben hagyományos hatásköreik egy részének elvesztését voltak kénytelen megélni, hanem sok esetben harmadik államok is. Ez utóbbi azonban már átvezet az EK jogalanyiságának és nemzetközi elismerésének problémájához, amelynek tárgyalására ehelyütt nincs mód. Ld. ehhez BALÁZS id. m. 32. és köv.
53
Bulk Oil-ügy, 174/84 (1986.02.18.) EGHGy 1986. 559.
54
Ld. 1/75. vélemény, amely a fent már idézettek szerint kimondta, hogy a közös piac működtetése a közösségi érdeket érvényre juttató centralizált külkereskedelemi politika kialakítását igényli, és a kereskedelempolitika területén a tagállamok párhuzamos szerződéskötési hatásköre kizárt.
55
ld. Cornelis Kramer-ügy, 6/76 (1976.07.14.), EGHGy 1976. 1279. o.
56
Ez a kizárólagos hatáskört teremtő politikák, így a közlekedési, mezőgazdasági és halászati, valamint versenypolitika esetében egyaránt érvényes, az Európai Bíróság konzekvensen alkalmazza ezt a tételt, ld. pl. a fent citált Cornelis Kramer-ügyet, amelyben a közös közlekedési politika kapcsán mondta ki a Tanács mulasztását, mikor a Bizottság javaslatait sorra elmulasztotta tárgyalni. Az ítélet megállapításai per analogiam a közös kereskedelempolitikára is rávetíthetők. 13
ura” kizárólagosan a Közösség, ha ebbéli kötelezettségeinek nem tesz eleget, a tagállamok legfeljebb mulasztásos eljárást kezdeményezhetnek az Európai Bíróság előtt. 1.3 A Nizzai Szerződés hatályba lépése óta a közös kereskedelempolitika kizárólagosságának főszabálya mellett megjelent két kivétel is, amely a tagállamokkal párhuzamos illetve osztott hatáskört biztosít a Közösségnek. Fent utaltunk arra, hogy a közös kereskedelempolitika általános szabályai lettek kiterjesztve a szolgáltatások kereskedelmére és szellemi tulajdonjogok kereskedelmi aspektusaira57. Ellenben a 133. cikkely (1)-(4) bekezdésének „klasszikus” szabályai az egyéb - itt most nem tárgyalandó - eljárási eltérések mellett azzal a különbséggel alkalmazandók ezekre a tárgykörökre, hogy a kiterjesztés nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy harmadik országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel megállapodásokat tartsanak fenn, vagy kössenek meg58. Vagyis a Közösség hatásköre mellett a tagállamok is tényleges kompetenciával bírnak a módosítást követően, így kivételes jelleggel a közös kereskedelempolitika párhuzamos hatásköréről59 beszélhetünk. A másik kivételként említett passzus60 a fenti terület alól - mintegy a nemzeti érdekeket elismerve - kiemeli a kulturális és audiovizuális, az oktatási, valamint a szociális és humánegészségügyi szolgáltatásokat és a Közösség illetve a tagállamok osztott hatáskörébe helyezi. Az e tárgyköröket érintő nemzetközi megállapodásokat a tagállamok és a Közösség együttesen köthetik csak meg kötelezően vegyes szerződést eredményezve ezzel61. 1.4 Szükséges aláhúzni viszont, hogy nem érinti - még a nizzai novellizációt követően sem - a Közösség kompetenciájának kizárólagosságát az ún. horizontális egyezmények megkötésének gyakorlata. Nemzetközi egyezmények körében már az első időszakban egyre inkább tipikussá vált az olyan horizontális jellegű, pl. fejlesztési-együttműködési egyezmények kidolgozása, amely tárgyi oldalról meghaladta a közös kereskedelempolitika vertikumát és olyan kérdéseket is érintett, amelyek esetében a Közösségnek nem volt kizárólagos hatásköre. Ennél fogva e megállapodások megkötésére csak a tagállamokkal együttesen, tehát kötelezően vegyes egyezményt eredményezve volt lehetőség. Itt valójában arról van szó, hogy a keres-
57
A kiterjesztés természetesen nem érinti azokat a tárgyköröket, amelyeket már az Európai Bíróság 1/94. véleménye alapján a közös kereskedelempolitika implicit részének kell tekintenünk, e tekintetben a kizárólagosság továbbra is fennáll.
58
Amennyiben az ilyen megállapodások összhangban vannak a közösségi joggal és az egyéb vonatkozó megállapodásokkal. Ld. EKSz 133. cikkely (5) bek. 4. albekezdés
59
A párhuzamos szerződési hatáskör „archetípusát” minden bizonnyal a közösségi jog történetében Kanada-klauzulának nevezett rendelkezés alakította ki, melyet az 1976-ban Kanadával megkötött nemzetközi kereskedelmi egyezményben alkalmaztak. A tagállamok törekvésének következtében bekerült egy fenntartás az egyezménybe, mi szerint a megállapodás nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok gazdasági együttműködés körében bilaterális kapcsolatot tartsanak fent Kanadával, ld. Keretegyezmény a kereskedelmi és gazdasági együttműködésről az Európai Gazdasági Közösség és Kanada között (Európai Közösség Hivatalos Lapja „L” 260 1976.09.24. 2. o.) III. cikkely 4. bek.
60
EKSz 133. cikkely (6) bek. 2. albekezdés
61
HERMANN, CH. W.: Common commercial policy after Nice: Sisyphus would have done a better job. CML Rev. (39) 2002. 9. és köv. o. A párhuzamos hatáskör pedig eredményezhet fakultatíve vegyes szerződést, hiszen a Közösség az említett EKSz 133. cikkely (5) bek. 4. albekezdése szerint nem tilthatja meg, hogy a párhuzamos hatáskörbe tartozó kérdést szabályozó egyezményhez a tagállamok is csatlakozzanak. 14
kedelempolitikai tárgykörök tekintetében továbbra is kizárólagos a közösségi szintű kompetencia, csak az egyéb szerződési területek miatt a hatáskörgyakorlás módja eltérő62 lesz. 2. Kereskedelempolitikai hatáskörök a tagállamok szintjén A kereskedelempolitikai kompetencia főszabály szerinti kizárólagossága értelemszerűen eredményezi, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami szervek a kereskedelempolitika kereteinek meghatározását, intézkedések kibocsátását lehetővé tevő eszközöktől elesnek63. A tagállamok szintjén megmaradó hatáskörök már csupán végrehajtási hatásköröket (és természetesen egyben végrehajtási kötelezettséget is) jelentenek. A tagállamok - egyes területenként változó mértékben - rendelkeznek relatív autonómiával a tekintetben, hogy milyen módon alakítják ki a közös kereskedelempolitika végrehajtására rendelt külgazdasági igazgatásukat. Ha viszont a Közösség kizárólagos hatáskörével érintett területen kereskedelempolitikai intézkedést próbálnának alkalmazni, úgy az a közösségi jog strukturális alapelvei, így az elsőbbség követelményéből adódóan semmisnek minősülne. Szűk körben tehát az alábbi „maradék” szabályozási hatáskörök gyakorolhatók tagállami szinten: a) A fent tárgyalt parallel és osztott hatásköri esetek megalapozzák a tagállami belső kompetenciát, pl. az egyes szolgáltatások kereskedelméhez köthető tárgykörökben; b) A közösségi jog ezen területre vonatkozó szabályainak az implementálása a hazai jogba (amennyiben szükséges)64; c) A közösségi jogi kötelezettségek végrehajtása, ennek intézményi kereteinek a megteremtése (pl. vámhatóságok működtetése); d) Harmadik országokkal kapcsolatos intézkedések meghozatala, amennyiben ezt a közösségi jog lehetővé teszi, illetve, ha az intézkedés igazolhatóan a 133. cikkely tárgyi hatályán kívül áll; e) A felhatalmazáshoz hasonlóan a tagállamoknak lehetőségük volt egyes, az átmeneti időszak, azaz 1970. január 1-e előtt megkötött kereskedelmi tárgyú egyezményeiket továbbra is fenntartani. Ezek meghosszabbításához továbbra is a Közösség eseti felhatalmazása szükséges65, amelyet azzal a feltétellel ad meg, hogy a tagállam harmadik országgal fenntartott kapcsolata nem sérti-e a közös kereskedelempolitika érdekeit;
62
Erre a gyakorlatra erősített rá a Nizzai Szerződés is, amely a horizontális szerződések egy sajátos típusát említi (ti. más tematikák mellett szolgáltatások kereskedelmét, szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásait is magában foglaló egyezményeket). E lex specialis sem a hatáskör jellegén változtat, hanem a hatáskörgyakorlás módján az egyhangú határozathozatali követelmény előírásával.
63
A jelenlegi hazai kereskedelempolitikai, azaz a külgazdasági igazgatáshoz kötődő eszközrendszer tekintetében ld. VÖRÖS id. m. 52. és köv. o.
64
A közös kereskedelempolitika esetében az irányelvi szabályozás - a kizárólagos hatásköri jellegből kifolyólag - nem jellemző. A szabályozás leggyakoribb eszköze a rendelet és a határozat (Ld. a félévenként frissített „Directory of Community Legislation in Force” kiadvány I. kötet 11.60-as fejezete sorolja fel a közös kereskedelempolitika jelenleg hatályos forrásait). A néhány kivétel közül említhető pl. a Tanács 71/86/EGK irányelve, amely az alapszerződés 113. szakaszára alapítottan lett kibocsátva és az exporthitelezéssel kapcsolatban tartalmazott harmonizációs intézkedéseket.
65
Ld. pl. a Tanács 2001/855/EK határozata azon - a közös kereskedelempolitika körébe eső - szerződéses kötelezettségek hallgatólagos meghosszabbításáról, illetve rendelkezéseinek elismeréséről, amelyeket a tagállamok harmadik országokkal kötöttek. 15
f) Az ún. actio pro Communitate esetköre, amikor a Közösség valamilyen objektív (általában nemzetközi politikai) körülmény miatt nem tudja gyakorolni - egyébként kizárólagos - hatásköreit66 és ezért ténylegesen a tagállamok lépnek fel a „Közösség nevében”; g) Fegyverek, lőszerek és hadianyagok importjának és exportjának meghatározása, amennyiben az alkalmazott intézkedések nem érintik hátrányosan a közös piacon belüli versenyfeltételeket a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek tekintetében (EKSz 296. cikkely); h) A közrend fenntartása érdekében (belső zavarok, háború esetében stb.) széles körben alkalmazhatnak időlegesen a tagállamok intézkedéseket, így a közös kereskedelempolitikától is eltérhetnek (elvileg a közös piacot hátrányosan is érinthetik ezek az intézkedések, amennyiben a többi tagállammal folytatott konzultációk során sikerül ezt elfogadtatni, EKSz 297. cikkely) A fenti esetek sem jelentik azt, hogy a felsorolt területeken a tagállamok szuverenitásukat, szabályozási hatásköreiket feltétlenül fenntarthatják, hiszen minden egyes kivétel vagy a primer jog rendelkezése alapján67, vagy a Közösség egyedi hozzájárulásával, felhatalmazásával történik68, vagy ha ilyen előzetes felhatalmazás nem is szükségeltetik, a többi tagállam az Európai Bíróság előtt utólag támadhatja majd meg a tagállami intézkedést69.
66
Ilyen - már történelminek nevezhető - esetként tudjuk említeni a keleti szocialista országokkal kialakított kapcsolatrendszert, minthogy utóbbiak moszkvai nyomásra nem ismerték el a Közösség nemzetközi jogalanyiságát, ezért pl. a szerződéskötési hatáskört ténylegesen a tagállamok gyakorolták, ld. ehhez KAPTEYN, P.J.G. - VERLOREN VAN THEMAAT, P: Introduction to the Law of the European Communities. Kluwer, 1998. 1323 és köv. old.
67
a) pont
68
b)-f) pontok
69
g) és h) pont 16
[C] A közös kereskedelempolitika eszközrendszere
I. Az alkalmazható kereskedelempolitikai eszközök köre 1.1 A közös kereskedelempolitika terjedelméhez hasonló viták tárgyát képezi az, hogy az EKSz 133. cikkely keretei között milyen tényleges intézkedések, eszközök alkalmazhatók. A 133. cikkely nyelvtani interpretációja sem visz sokkal közelebb a kérdés megválaszolásához, mert ugyan példálózó jelleggel - a fent már idézettek szerint - említ eszközöket, azonban a dömping és szubvencióellenes intézkedést leszámítva a többi felsorolt eszköz nem konkrét instrumentumot, hanem azok csoportját nevezi meg, konkrét beazonosítás nélkül. Az eszközcsoport lehatárolása szintén nem csak teoretikus fejtegetések miatt szükséges, hanem hatásköri oldalról van jelentősége. A Közösség jogforrás kibocsátására ui. csak kifejezett, egyedi alapszerződési felhatalmazás esetben jogosult70, ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a kérdéses jogforrásban ténylegesen meg is kell jelölni az alapszerződés azon szakaszát, amelyre a közösségi jogalkotó a hatáskörét alapozza. Így viszont egyáltalán nem mögöttes kérdés, hogy egy jogszabály (nemzetközi egyezmény) a Közösség főszabály szerint kizárólagos hatáskörét megteremtő közös kereskedelempolitika keretében kerül kiadásra, vagy más, a tagállamok irányában „nem zárt” - és esetlegesen más döntéshozatali szabályokat előíró - politika keretében lesz elfogadva. Másként fogalmazva a hatásköri kérdés mellett az eszközrendszert érintő kérdések visszanyúlnak a közös kereskedelempolitika alapproblémájához, a fogalommeghatározáshoz is: ui. a közös kereskedelempolitika eszközrendszerének határait extenzíven értelmezve olyan tárgykörökre is kiterjeszthető a Közösség szabályozási lehetősége, amely tekintetében - strict módon értelmezve - az alapszerződések nem ruháznák fel kizárólagos hatáskörrel. 1.2 Ennélfogva nem meglepő, hogy az eszközrendszer tág vagy szűk interpretációjával kapcsolatos vitákban a törésvonalak hasonlóképpen jelentkeznek, mint ahogy azt a fogalom határainak kijelölésekor láthattuk71. Vagyis a tagállamok (Tanács) általában érdekeltek a szűk megközelítésben, míg a Közösségi érdek hordozója (Bizottság) inkább a tág interpretáció híve. Ezzel összefüggésben a Tanács értelmezésében általában az ún. szubjektív megközelítés érvényesül72. Ez alapján a 133. cikkely hatálya alá tartozik minden olyan intézkedés, amely kizárólag a kereskedelmi forgalom volumenének, vagy magának a kereskedelmi (áru)forgalom befolyásolását célozza. A célzat „kizárólagossága” itt fő szempont, az említett célkitűzést az intézkedésnek közvetlenül kell szolgálnia. Ebben az értelmezésben pl. a kereskedelmi embargót elrendelő közösségi intézkedés nem bocsátható ki a 133. cikkely alapján, mivel itt elsődlegesen külpolitikai célkitűzés eredményezi a kereskedelmi forgalom befolyásolását.
70
ld. ehhez az EKSz 5. és 7. szakaszaira alapozottan kidolgozott ún. korlátozott egyedi felhatalmazások elvét. DASHWOOD, A.: The Limits of European Community Powers. ELRev (21) 1996. 113. o.
71
KAPTEYN, P.J.G. - VERLOREN VAN THEMAAT, P id. m. 1275. és köv. o. Megjegyzik, hogy a Tanács illetve a Bizottság mindig azt az értelmezést támogatja, amely saját helyzetének - pl. a konkrét döntéshozatali eljárásban - leginkább megfelelő.
72
Ld. Tanács állásfoglalása az Európai Bíróság 1/78. véleményének kiadására irányuló eljárásban. EBHGy 1979. 2887. o. 17
Az Európai Bizottság állásfoglalásában73 az objektív megközelítés mellett tört lándzsát. Eszerint az alkalmazott intézkedés jellegét kell figyelembe venni. Amennyiben az - a célkitűzésétől függetlenül - a kereskedelmi forgalom szabályozásának „per se” eszköze, úgy a közös kereskedelempolitika körébe vonható. Példával illusztrálva: az afrikai, karibi és csendesóceáni államokkal kötött, kereskedelmi kedvezményeket biztosító Loméi Konvenciók elsődleges célkitűzése az elmaradott államok fejlődésének elősegítése volt - így a Tanács interpretációjának megfelelően nem lennének a 133. cikkely alá vonhatók -, de gyakorlati szemszögből nézve kereskedelempolitikai jellegű egyezménynek minősülnek, minthogy a fejlesztéspolitikai eszköz is magából adódóan befolyásolja a kereskedelmi folyamatokat. Irodalmi álláspontként megjelent a két előzőt ötvöző szintetikus teória is74. Eszerint a közös kereskedelempolitika fogalmi körébe tartozik mindazon eszközök csoportja, melyek a Közösség és harmadik államok közötti kereskedelmi forgalmat szabályozzák és ez nem tartozik más politika szabályozási körébe, továbbá azon instrumentumok, melyek a kereskedelem volumenét, vagy a kereskedelmi forgalmat közvetlenül és célzottan befolyásolják. Ez a megközelítés a közös kereskedelempolitika nyílt jellegének megfelelő értelmezésnek tűnik75, vagyis annak dinamikus jellegét is szolgálja és valójában a Bizottság objektív megközelítését „főszabálynak” véve kiegészíti azt a „céltételezett” eszközök körével. A gyakorlatban nem érvényesül egyik teória sem kizárólagosan. Az Európai Bíróság nem foglalt állást egyértelműen az eszközrendszer terjedelmét illetően, azonban ítélkezési gyakorlata inkább az objektív megközelítéshez áll közelebb76.
II. A kereskedelempolitikai eszközök rendszere A kereskedelempolitika eszközrendszerének jellemvonása a heterogenitás, így a közös kereskedelempolitika esetében is az eszközök eltérősége nehezen ad lehetőséget a csoportosításra. Az egyes eszközök alapvetően autonóm, vagy szerződéses jellegűek lehetnek77. Az autonóm csoportba sorolandók azon instrumentumok, melyek érvényesítése egyedül a Közösség döntési 73
Ld. Bizottság állásfoglalása az Európai Bíróság 1/78. véleményének kiadására irányuló eljárásban. EBHGy 1979. 2884. o.
74
EHLERMANN, C.-D.: The Scope of Article 113 of the EEC Treaty. In: MANIN, PH. (Szerk.): Études de droit des Communautés Européennes: mélanges offerts à Pierre-Henri Teitgen. Pedone, Párizs, 1984. 145. o.
75
HAHN id. m. 7. széljegyzet
76
Ld. az elhíresült Csernobil-ítéletet, amelyben az Európai Bíróság elfogadhatónak találta a 133. cikkelyt jogalapként olyan védelmi intézkedés esetében, amely elsődlegesen egészségvédelmi célzattal lett kibocsátva. C-62-88. (1990.03.29.) EBHGy-I. 1990. 1527. o. 16. bek.
77
Ma már a kategorizálásnak a folyamatosan bővülő nemzetközi „erőtér” következtében kisebb a jelentősége, mivel a szerződéses szabályozási keret egyre mélyebben határozza meg az autonóm eszközök alkalmazhatóságát, vagyis a ténylegesen autonóm eszközök sem alkalmazhatók kötetlenül. Ehhez például szolgálhat a piaczavarás esetén igénybe vehető védzáradék intézkedés, amely ugyan autonóm eszköz, viszont egy szerződéses instrumentum, ti. maga a GATT-egyezmény teremti meg alkalmazásának kereteit. Emellett bizonyos államok viszonylatában erre még ráépül egy másodlagos szerződéses szint is, amely tovább szűkíti az intézkedés alkalmazhatóságát (ld. pl. az ún. Európai Megállapodásunk, melyben mind a Közösség és a tagállamok, továbbá Magyarország vállalta, hogy szigorúbb feltételekkel alkalmazza a piacvédelmi intézkedéseket, vö. a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. tv. 30. cikke) 18
kompetenciáján alapul, vagyis más jogalany közreműködése nem szükséges az intézkedés alkalmazásához. Az autonóm csoporton belül az utóbbi időszakban - a nemzetközi külgazdasági gyakorlathoz hasonlóan - egyre nagyobb jelentőséget nyer az ún. kereskedelmi védelmi eszközök csoportja. Az autonóm eszközök szekunder jogforrások formájában jelennek meg, lehetnek akár általános jogszabályok, vagy akár egyedi aktusok. A Közösségi jog ide tartozó szeletét áttekintve három nagy csoport különíthető el: a legjelentősebb eszköz, a külgazdasági kapcsolatok „normatív etalonja”78 a vám, az export- és importrendszer adminisztratív eszközei, illetve a kereskedelemi védelmi eszközök rendszere. A nemzetközi szerződések, vagyis a szerződéses eszközök jelentősége kiemelkedő az Európai Unióban kereskedelempolitikájában79, csak a Közösség által eddig megkötött szerződések felsorolása kitenne egy kisebb formátumú monográfiát80. Ezért az alábbiakban csak a szerződések főbb csoportjainak: a multilaterális szintű, és egyes bilaterális egyezmények általános kérdéseit ismertetjük majd. Viszont utalni kell arra, hogy kereskedelmi, külgazdasági kérdéseket is tartalmazó egyezményeket a Közösség nem csak az EKSz 133. szakaszára alapítottan köthet meg, így az egyéb jogalapra helyezett szerződéseket81 itt nem említjük.
III. Az autonóm eszközök közösségi jogi rendszerének vázlata és a vonatkozó hazai végrehajtási szabályok 1. Közösségi vámjog A közösségi vámjog alapját a minden tagországban egységesen alkalmazandó Tanács 2913/92/EGK rendelet (Vámkódex) adja, amelynek végrehajtási szabályait a Bizottság 2454/93/EK rendelet határozza meg. Az ún. kombinált nomenklatúra rendelkezik a vámtarifa felépítéséről és a vám- és statisztikai adatokról. A közösségi rendszer konform a Vámügyi Világszervezet (WCO) által kidolgozott harmonizált rendszerrel82. Emellett utalhatunk arra, hogy egyéb, pl. adózáshoz kötethető információkat tartalmazó integrált tarifát is kibocsátott a Közösség83. A Közösség vámtarifájában általában az alapszintet a WTO legnagyobb kedvezményes elbánás84 szerinti vámtételek jelentik, és a vámok nagy része ma már a WTOban lekötött vámoknak számítanak85. Külön csoportot képeznek a szabadkereskedelmi partnerekkel szemben, a Loméi Konvenció országai, vagy pl. az ún. mediterrán megállapodásokat megkötő országok viszonylatában alkalmazott vámok.
78
TÓTH T. id. m. 98. o.
79
Az Európai Bíróság gyakorlata szerint a Közösség által megkötött nemzetközi egyezmények a közösségi jog szerves részét képezik, azaz a tagállamokat is egyaránt kötelezi, ld. International Fruitügy: 21-24/72. (1972.12.12.) EBHGy 1972. 1219. o.
80
A Közösség által megkötött egyezményekről teljes képet kaphatunk a következő adatbázisból: http://europa.eu.int/eur-lex/de/lif/ind/de_analytical_index_11.html
81
Pl. a társulási megállapodásokat, amelyeket az EKSz 310. cikkelye alapján köthet meg a Közösség.
82
A Közösség és a WCO viszonyát ld. a lenti IV. rész 4.1 pontot
83
Tanács 2658/87/EGK rendelet (azonban a tarifákat tartalmazó mellékleteit a Bizottság rendeletével módosíthatja)
84
Ld. VÖRÖS id. m. 84. o.
85
Így a gyakorlat szerint az ilyen lekötött vámoktól való eltérés csak speciális körülmények között (pl. kereskedelmi védelmi intézkedés keretében) lehetséges, és minden esetben szükséges a kompenzáció. 19
A Vámkódex rendelkezik az áruk besorolásáról, illetve az áruk származásának meghatározásáról. Rögzíti a vámeljárást megelőző adminisztratív körtelezettségeket, továbbá meghatározza az egyes vámeljárások szabályait, melyek a következők: vámkezelés szabad forgalomba bocsátás céljából, exporteljárás, tranzitvámkezelés, vámraktározás, aktív és passzív feldolgozás, feldolgozás vámhivatali felügyelet mellett, illetve az ideiglenes behozatal szabályai. Itt lelhető fel a vámsemlegesítés, vámfelfüggesztés és vámkontingens szabályai is. A fenti rendeletek viszont csak a szabályozás magját jelentik, hiszen emellett több, mint félezer jogszabály tartozik még a vámjog közösségi vívmányai közé. 2. Export- és importrendszer A GATT-WTO keretében az elmúlt évtizedekben végbement liberalizáció, illetve az tarifikáció következtében a tulajdonképpeni vámokon kívüli eszközök jelentősége visszaesett. A funkciójuk is változóban van, mivel ezen instrumentumok - igaz, a tapasztalat szerint csak elviekben - védőfunkciót nem tölthet(né)nek be. Az importrendszer körbe sorolhatjuk a kvóták alkalmazását, illetve az importengedélyezési rezsimet. A vonatkozó közösségi joganyagot a Tanács mennyiségi korlátok általános kérdéseiről szóló 520/94/EK rendelete tartalmazza, ilyen eszközök alkalmazása generális jelleggel a WTO-tagállamokkal szemben, ipari termékek tekintetében kizárt86. Ebből kifolyólag elsősorban a Világkereskedelmi Szervezeten kívüli országok esetében vezethetők be a fenti rendelet szabályai szerinti eljárásban mennyiségi korlátozások. A közösségi exportszabályok gerincét a Tanács 2603/69/EGK rendelet alkotja. Az exportrendszer szabályai logikailag két egymással eltérő irányban hatást kifejtő csoportba sorolhatók. Az első körben említendők az exportkorlátozó eszközök, azonban a kivitel visszafogására csak kivételes esetekben van lehetőség. Exportvám kivetését teszi lehetővé pl. egyes nyersanyagok kivitele tekintetében87, illetve nem gazdasági célú exportkorlátozásként értékelhetők bizonyos speciális termékcsoportok kivitelének akadályozása sajátos politikai, közegészségügyi, kulturális stb. célok érdekében88. Az exportösztönző eszközök alkalmazását befolyásolja az, hogy az ipari termékek esetében a GATT Szubvenciós Kódexe szerint - negatív, versenytorzító hatása miatt - a kivitel közvetlen támogatása generálisan tiltott89. Ezáltal exportösztönző eszközként csak olyan közvetett instrumentumokat említhetnénk, mint pl. bizonyos feltételekkel exporthitelek, hitelgaranciák biztosítása, vagy egyes programok keretében kollektív jellegű ösztönzések támogatása90. Ez utóbbi eszközök viszont már kívül állnak a 86
Kivételesen egyes szenzitív szektorok esetében, mint a textiliparban, meghatározott átmeneti időszakban a textil- és ruházati egyezmény lehetőséget biztosít bizonyos feltételekkel kvóták alkalmazására.
87
Kiviteli mennyiségi korlátot általában csak mezőgazdasági termékek tekintetében alkalmaznak.
88
Ld. pl. a fent már hivatkozott Tanács 1334/2000/EK rendelet a kettős felhasználású termékek és technológiák kiviteli ellenőrzésének közösségi szabályairól, vagy a Tanács 3911/92/EGK rendelet egyes kulturális javak exportszabályairól. Meg kell jegyezni, mivelhogy e körbe tartozó korlátozó eszközök más politikákat is érintenek, ezért a 133. cikkely, mint elsődleges jogalap mellett más alapszerződési felhatalmazó szakaszt is megjelöl a jogalkotó.
89
Ld. lenti IV. rész 3.3 b) pontban az exportösztönzés „ellenpontjának” számító szubvencióellenes eljárást. A kivitel támogatására a Közösség gyakorlatában a közös agrárpolitikában találhatunk példát, habár a kereskedelmi partnerek a Közösség ezen gyakorlatát is hevesen támadják.
90
Pl. külpiaci marketingtevékenység támogatása, külföldi kereskedelmi vásárokon történő részvétel támogatása. 20
közös kereskedelempolitika hatókörén, így vizsgálódásunk szempontjából nincs közvetlen relevanciájuk. 3. Kereskedelmi védelmi intézkedések A kereskedelmi védelmi eszközök jelentősége annak ellenére kiemelkedő, hogy 1947-től kezdődően a GATT-keretében kibontakozó liberális kereskedelempolitikával szemben ezen eszközök - látszólag - a protekcionizmust szolgálják91. Mindenképpen itt kell utalnunk arra, hogy ha az EK piacát védő „kereskedelmi jellegű” eszközrendszert próbálnánk felleltározni, akkor lényegesen tágabb és egymástól teljesen eltérő szabálycsoportot kellene górcső alá vennünk. Az EKSz 133. cikk két kereskedelmi védelmi eszközt nevesít: a dömpingellenes intézkedést és a szubvencionált termékek esetén igénybe vehető védeszközt. Ennélfogva a közös kereskedelempolitika határköveinek pontos kijelölése itt is igazán jelentősnek mondható, hiszen a közösségi piacokat védő, funkcionálisan kijelölhető eszközöknek nem in toto soroljuk ide92. Ezeknél az eszközöknél célszerű a fent említett objektív teória segítségével kijelölni a határokat, mivelhogy ha komplexen az EK piacát védő minden intézkedést e körbe vonnánk, akkor valójában a szektorális politikák teljes terjedelmét tárgykörünkbe kellene olvasztani93. Az egyes eszközök körének meghatározása lehetséges azon az alapon (is), hogy a védeszközt milyen esetekben, milyen magatartásokkal szemben, illetve milyen feltételek mellett lehet igénybe bevenni. A kiinduló pontunk a kár fogalma, vagyis általánosságban lehet leszögezni, hogy az EKSz 133. cikk alapján ún. kereskedelmi védelmi eszköz csak akkor alkalmazható, ha valamely közösségi gazdasági szereplőt, iparágat stb. károsodás éri, vagy potenciálisan fenyegeti a harmadik államból a belpiacra érkező behozatallal (okozati) összefüggésben. A kár mértékét és jellegét, vagyis: be kell-e következnie a károsodásnak, vagy elég pusztán ennek az akár távoli lehetősége, már az egyes konkrét eszközre vonatkozó szabályozás alapján határozhatjuk meg. Azok a cselekmények pedig, amelyekkel szemben a védeszközök alkalmazására sor kerülhet alapvetően két csoportba sorolhatók. A nagyobbik részük a GATTszabályok, esetlegesen a közösségi normák alapján eleve tisztességtelen, unfair piaci cselekményeknek minősülnek, de bizonyos feltételek esetén célba vehetők ezen eszközökkel olyan piaci magatartások is, melyek „tisztességesek”94, azonban közvetett piactorzító hatásuk miatt szükséges lehet ezek ellen a fellépés. A kereskedelmi védelmi intézkedések közé az alábbi négy eszközt soroljuk.
91
Azért csak látszólag mert - a védzáradék intézkedést leszámítva - azok a tényállások, amelyekkel szemben a kereskedelmi védelmi instrumentumok „bevethetők”, általában „tisztességtelen” jellegű piaci magatartásokhoz kötődnek, és e magatartásformák kiiktatása a GATT-nak is érdeke, ld. ehhez CREALLY, E.: Judicial Review of Anti-dumping and other Safeguard Measures int he European Community. Butterworths, London, 1992. 13. o.
92
Egyszerűen megfogalmazva tehát, a Közösség, mint sajátos „hazai piac” védelmét biztosító eszközrendszer a közös kereskedelempolitika határain is túlnyúlik.
93
Az EKSz 133. szakaszára alapozott fogalom körébe így nem vonjuk be pl. azok a technikaibiztonsági, állat- és növény-egészségügyi, fogyasztóvédelmi előírásokat és intézkedéseket, melyek más politikák úgy, mint a belpiaci, fogyasztóvédelmi stb. égisze alá tartoznak az közösségi jog rendszerében. Kétségtelen az is, hogy a közösségi piac védelmét hivatottak szolgálni egyes versenypolitikai eszközök is.
94
Pl. a dömpingelt behozatal a GATT-rendszerben - egyébként sokak által vitatott módon - tisztességtelen cselekménynek számít, de a megnövekedett importtal szembeni védzáradékot - ahogy arra fent már utaltunk - alapvetően „tisztességes” magatartás kivédése céljából alkalmazza. 21
3.1 Piaczavarás esetén alkalmazható védőintézkedés Az alkalmazandó joganyagot a Tanács 3285/94/EK rendelete a behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló rendelete tartalmazza. A rendelet a harmadik államokból származó termékek importjára vonatkozik. Külön szabályok vonatkoznak a Közösség kereskedelempolitikája szempontjából nem piacgazdaságú országokra (Albánia, Kazahsztán, Oroszország, Örményország, Észak-Korea, Tadzsikisztán, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán, Fehéroroszország, Ukrajna, Kínai Népköztársaság, Üzbegisztán, Moldova, Vietnam, Grúzia, Mongólia). Ezen országcsoportra a Tanács 519/94/EK rendelete az irányadó. Textiltermékek esetében csak a GATT 1994-be integrált textilipari termékek esetében alkalmazható a rendelet. Egyéb textiláruk, valamint a nem WTO-tagállamból származó textíliák esetében az irányadó jogszabály a Tanács 517/94/EK rendelete. 3.1.1. Védintézkedés alkalmazásának anyagi jogi feltételei: A rendelet általános jelleggel mondja ki, hogy a hatálya alá tartozó termékek szabadon importálhatók, mennyiségi korlátot alkalmazni e termékcsoportokra alkalmazni nem lehet. Ez alóli egyedüli kivétel a piaczavarás esetén alkalmazott védintézkedések köre. Eszerint ha valamely terméket olyan megnövekedett mennyiségben, illetve olyan feltételek vagy kikötések mellett hoznak be a Közösségbe, amely a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek közösségi termelőinek komoly kárt okoz, vagy ilyen károkozással fenyeget, a Bizottság a Közösség érdekeinek védelmében saját kezdeményezésére vagy valamelyik tagállam kérésére intézkedést alkalmazhat. A Tanács minősített többségű határozatával is dönthet védintézkedésről a Bizottság javaslatára. Az intézkedés kiszabásának anyagi jogi feltételei tehát a következők: -
megnövekedett mennyiségű import és/vagy sajátos feltételek közötti behozatal (WTOtagállamokból származó termékek esetében e feltételek konjunktívek, minden más esetben elég vagylagosan fennállniuk. A GATT XIX. cikkely együttes feltételként írja elő, de ez nem zárja ki, hogy WTO-n kívüli államokkal szemben a Közösség eltérő szabályokat alkalmazzon és elegendőnek tartsa vagy a mennyiségi, vagy csak a sajátos körülményekre vonatkozó kritériumok teljesülését),
-
kár álljon be, vagy kár veszélye fenyegessen,
-
az import növekedése, vagy sajátosságai és a kár között okozati összefüggés bizonyítható legyen,
-
az intézkedés alkalmazása a Közösség érdekeivel egybeessen.
a) Megnövekedett mennyiségű és sajátos feltételek közötti behozatal: A gyakorlat az „import növekedését” nem abszolút értékben, hanem a közösségi piaci részarány tekintetében veszi figyelembe. (Így ad absurdum csökkenő értékek mellett is beszélhetünk „megnövekedett mennyiségről”: ha egy csökkenő termékpiacon a versenytársaknál lassabban veszítenek a részesedésükből meghatározott harmadik országbeli exportőrök, akkor annak egyenes következménye lehet, hogy relatíve növelik piaci befolyásuk részarányát). A „sajátos feltételek” köre a közösségi praxis szerint minden, az exportügyletekhez kötődő feltételre, jellemzőre kiterjedhetnek (az áru minősége, a termék ára stb. Utóbbi esetben viszont elképzelhető, hogy a könnyebben lefolytatható dömpingeljárás megindítására is lehetőség van, ilyenkor célszerűbb utóbbi lehetőséggel élni).
22
b) Kár és kár veszélye: A rendelet értelmében „komoly károkozás” a közösségi termelők helyzetének általános és jelentős romlása, míg a „komoly károkozással való fenyegetés” az egyértelműen fenyegető komoly károkozást jelenti. Az import alakulása, az arra vonatkozó feltételek és a behozatalból származó, a közösségi termelőket érő vagy azokat fenyegető komoly károk vizsgálata során különösen az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: -
a behozatal mennyiségét, különösen azt, hogy történt-e jelentős növekedés akár abszolút értelemben, akár a Közösségen belüli termelésre vagy fogyasztásra nézve;
-
a behozatali árakat, különösen azt, hogy történt-e a Közösségben előállított termék árával összehasonlítva jelentősen alacsonyabb árorra vonatkozó ajánlattétel;
-
a közösségi termelőket ebből következően érő hatás, amire különbözőgazdasági mutatók alakulásából lehet következtetni (termelés, kapacitás-kihasználás, készletek, eladások, piaci részarány, árak, nyereségek, a felhasznált tőke megtérülése, cash-flow, foglalkoztatás);
-
egyéb tényezők, kivéve a behozatal olyan alakulását, amely az érintett közösségi termelőknek kárt okoz, vagy okozhat (vagyis az olyan más - nem a kérdéses importhoz kötődő tényezőket, amelyek önmagukban kárt okoznak).
Komoly károkozással való fenyegetés esetén a Bizottságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy egyértelműen előrelátható-e az, hogy egy adott helyzet tényleges károkozáshoz vezethet. Ebben a vonatkozásban olyan tényezők vehetők figyelembe, mint a Közösségbe irányuló kivitelek növekedési üteme, illetve a származási vagy exportáló országban már meglevő vagy belátható időn belül fennálló kiviteli kapacitás, és annak a valószínűsége, hogy az ebből származó kivitel a Közösségbe irányul majd. c) Okozati összefüggés: A fenti definícióból következik, hogy védintézkedés alkalmazásához szükséges, hogy a kérdéses importnövekedés és/vagy sajátos körülményei okozati összefüggésben állnak a közösségi termelők oldalán keletkező kárral, vagy a kár potenciális lehetőségével. Ezt erősíti a kárszámítás módjánál alkalmazott - fent említett - szempont is, amely szerint azokat az „egyéb tényezőket”, amelyek függetlenül a vizsgálat alá vont importtól, önmagukban is károsodást okozhatnak, az eljárásban nem vehetők figyelembe. d) Közösségi érdek: Hasonlóan a lent tárgyalandó további védelmi intézkedésekhez, a rendelet védintézkedés (valamint felügyelet) elrendelését csak akkor teszi lehetővé, ha az a Közösség érdekével összhangban áll. A GATT XIX. cikkely, amelyekből e közösségi szabályok is eredeztethetőek, nem említi a védintézkedés elrendelésének feltételeként az érdekfennállás vizsgálatát. Vitatható továbbá a Közösség gyakorlata azért is, mert az érdek, mint egyfajta elvont fogalom, nem teszi lehetővé, hogy fennálltának megállapítását vagy elutasítását objektív kritériumok szerint határozzák meg, növelve ezzel az eljárásban részvevő érdekeltek bizonytalanságát. A közösség gyakorlatában a védintézkedések kapcsán a közösségi érdek megállapítása az eljáró szervek (Bizottság, tanácsadó Bizottság valamint Tanács) mérlegelési jogába tartozik, és általában fennállását „vélelmezik”, ha a kár bizonyított, továbbá más egyéb érdekkel (pl. a közösségi fogyasztók érdeke) nem lenne ellentétes az importkorlátozó védintézkedés.
23
3.1.2. Eljárási szabályok és az eljárás szakaszai: Az alaki szabályok ismertetése előtt szükséges utalni a rendelet által szabályozott eljárás és a WTO-normák viszonyára. A Közösségnek az eljárás során többek között tekintettel kell lennie a GATT 1994 egyezmény XIX. cikkében, valamint a marrakesh-i egyezmény „Megállapodás a védőintézkedésekről” szóló mellékletében előírt kötelezettségekre. Eszerint az eljárás során, a védintézkedés alkalmazását megelőzően konzultációs kötelezettség (GATT XIX. 2. bek., Megállapodás a védőintézkedésekről 12. cikk), a WTO Védőintézkedések Bizottságánál bejelentési kötelezettsége, valamint vita esetében a vitarendezés szabályainak betartása szükséges. Ezek szerint a védőintézkedéssel kapcsolatos eljárás kettéválik: egyrészt multilaterális szinten beindul egy, a nemzetközi jog által meghatározott eljárás, valamint a Tanács 3285/94/EK rendelet alapján folyamatba tett sajátos, közösségi közigazgatási eljárás. A két eljárás egymástól eljárásjogilag független (ellentétben pl. a lent tárgyalandó trade barriers regulation szabályaival), de természetesen a Közösség nemzetközi jogi, itt konkrétan: a WTO-szabályokkal ellentétes döntés a közösségi eljárásban nem hozhat. A továbbiakban visszatérünk a rendelet eljárási szabályaira. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot, amennyiben a behozatal alakulása felügyeleti vagy védintézkedéseket tesz szükségessé. Ennek a tájékoztatásnak a rendelkezésre álló bizonyítékokat is tartalmaznia kell, amelynek a kármeghatározásnál említett szempontokra kell irányulniuk. A Bizottság haladéktalanul továbbítja e tájékoztatást az összes tagállamnak. A tág értelemben vett eljárás a következő szakaszokra bontható: a) Konzultációs szakasz Konzultációkra a Bizottság kezdeményezésére vagy valamelyik tagállam kérésére kerülhet sor. A konzultációt a fenti tájékoztatásnak a Bizottsághoz való megérkezésétől számított nyolc munkanapon belül kell megtartani. Ez a konzultáció nem azonos a GATT XIX. cikk által előírt kötelezettséggel, ui. ez a Közösség belső - tagállamok és a Bizottság közötti tárgyalásokat jelenti. A konzultációra egy tanácsadó bizottság keretében kerül sor, amely valamennyi tagállam képviselőiből áll, és amelynek elnöke a Bizottság képviselője. A bizottságot az elnök hívja össze. Az elnök a tagállamokat az összes vonatkozó információról a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja. A konzultációk különösen a behozatali feltételek, a behozatal alakulására, a gazdasági és kereskedelmi helyzet különböző vonatkozásaira az érintett termékkel kapcsolatban, valamint az adott esetben szükséges intézkedésekre terjednek ki. Szükség esetén a konzultáció írásban is lefolytatható. Ebben az esetben a Bizottság a tagállamokat értesíti, amelyek véleményüket kifejthetik, vagy szóbeli konzultációt kérhetnek a Bizottság által meghatározandó 5-től 8 munkanapig terjedő határidőn belül. b) Vizsgálati eljárás Amennyiben a Bizottság a konzultációt követően úgy ítéli meg, hogy nem áll rendelkezésre elegendő olyan bizonyíték, amely vizsgálat kezdeményezését indokolja, akkor e határozatról a tagállamoktól származó információk kézhezvételétől számított egy hónapon belül értesíti a tagállamokat. Ha viszont a Bizottság számára egyértelmű, hogy elegendő olyan bizonyíték áll rendelkezésre, amely vizsgálat kezdeményezését indokolja, akkor a Bizottság a tagállamtól kapott információk kézhezvételétől számított egy hónapon belül vizsgálatot kezdeményez és értesítést tesz közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (az értesítés a kapott információk 24
összegzését és az arra való utalást tartalmazza, hogy minden lényeges információt közölni kell a Bizottsággal; az értesítésben továbbá meghatározza azt az időszakot amelyen belül az érintett felek írásban közölhetik álláspontjukat és információkat nyújthatnak be, amennyiben ezeket az álláspontokat és információkat figyelembe kell venni a vizsgálat során stb.). Ezt követően a Bizottság a tagállamokkal együttműködve megkezdi a vizsgálatot. A Bizottság minden általa szükségesnek tartott információt beszerez, és amennyiben helyénvalónak tartja, a tanácsadó bizottsággal való konzultációt követően ezen információk ellenőrzésére tesz kísérletet az importőröknél, kereskedőknél, ügynököknél, termelőknél, kereskedelmi szövetségeknél és szervezeteknél. A Bizottság az érintett feleket meghallgathatja. Az érintett feleket köteles meghallgatni, ha azok az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett értesítésben előírt időtartamon belül a meghallgatást írásban kérik, és a kérelemben valószínűsítik, hogy a vizsgálat eredményei hatással lehetnek rájuk, és szóbeli meghallgatásuk szükségességét különleges okokkal támasztják alá. Az eljárásban lehetőség van ideiglenes intézkedés alkalmazására az alábbi esetekben: -
kritikus körülmények fennállása esetén, ha a késedelem nehezen helyrehozható károsodást okozna, és így azonnali intézkedésre van szükség, és
-
ha az előzetes megállapítás arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékkal szolgál, hogy a megnövekedett behozatal komoly kárt okozott vagy ilyen károkozással fenyeget.
Az előzetes intézkedések időtartama nem haladhatja meg a 200 napot. Amennyiben az ideiglenes védintézkedéseket komoly károkozás vagy ilyen károkozással való fenyegetés hiánya miatt hatályon kívül helyezik, akkor az ideiglenes intézkedések eredményeként beszedett vámokat hivatalból a lehető leghamarabb vissza kell téríteni. c) Eljárás lezárása (eljárás megszüntetése, Bizottság valamint a Tanács által elfogadott védintézkedés alkalmazása) Eljárás megszüntetése: A vizsgálat végén a Bizottság az eredményekről jelentésben számol be a konzultációs bizottságnak. Amennyiben a Bizottság a vizsgálat megkezdésétől számított 9 hónapon belül úgy ítéli meg, hogy közösségi felügyeleti- vagy védintézkedésekre nincs szükség, akkor a vizsgálatot a bizottsággal való előzetes konzultációt követően egy hónapon belül megszünteti. Bizottság által elrendelt védintézkedés: Ha ellenben védintézkedésekre (vagy felügyeleti intézkedésekre) van szükség, akkor a szükséges határozatokat legkésőbb a vizsgálat megkezdésétől számított 9 hónapon belül a Bizottság meghozza. (Kivételes esetekben ez a határidő legfeljebb további 2 hónappal meghosszabbítható). Így a Bizottság a Közösség érdekeinek a védelmében két azonnal végrehajtható intézkedés-típusról dönthet: -
korlátozhatja a felügyeleti eljáráshoz kötődő behozatali okmányok érvényességének időtartamát,
-
megváltoztathatja az érintett termékre vonatkozó behozatali szabályokat azáltal, hogy a szabad forgalomba bocsátást behozatali engedély bemutatásától teszi függővé, amelyet a Bizottság által meghatározott rendelkezések és korlátok alapján adnak meg. (pl. kontingens egyidejű meghatározása, azonban ez közvetlenül érinthet konzultációs kötelezettséget a WTO-szabályok alapján).
A Bizottság rendelkezései a hatálybalépésüket követően szabad forgalomba bocsátott minden termékre alkalmazandók, azonban meghatározott szabályok szerint a Közösség egy vagy több térségére korlátozhatók. 25
A Bizottság által hozott határozatokat közölni kell a Tanáccsal és a tagállamokkal. Az e közlést követő naptól számított egy hónapon belül bármelyik tagállam a Tanács elé utalhatja a határozatot. Ha valamelyik tagállam a Tanács elé utalja a Bizottság határozatát, minősített többséggel a Tanács megerősítheti, módosíthatja vagy visszavonhatja a határozatot. Amennyiben 3 hónapon belül azt követően, hogy az ügy a Tanács elé került, a Tanács nem hozott határozatot, a Bizottság által hozott határozatot visszavontnak kell tekinteni. Tanács által elrendelt védintézkedés: A rendelet 17. cikke alapján a Bizottság javaslatára a Tanács minősített többségű határozattal megfelelő intézkedéseket hozhat annak megakadályozására, hogy egy termék olyan megnövekedett mennyiségben illetve olyan feltételek vagy kikötések mellett kerüljön a Közösségbe behozatalra, ami a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek közösségi termelőinek komoly kárt okoz, vagy ilyen károkozással fenyeget. (a közösségi érdek fennállása itt is követelmény). Az intézkedés ilyetén alkalmazása csak olyan helyzetben képzelhető el, ha a körülmények nem indokolják a Bizottság gyors döntését, vagy pl. a vizsgálat során a bizonyítékok értékelésében a Bizottság valamint a tanácsadó bizottság álláspontja között markáns az eltérés: ekkor a Bizottság elkerülheti azt a helyzetet, hogy az általa elfogadni tervezett intézkedést valamely tagállam kérelmére a Tanács végül módosítaná, vagy visszavonná. Akár a Tanács, akár a Bizottság dönt, fontos szabály, hogy nem alkalmazható védintézkedés a WTO fejlődő tagországától származó termékre mindaddig, amíg ezen országnak az érintett termék közösségi behozatalában levő részesedése nem haladja a meg 3%-ot, feltéve, hogy a 3%-nál kevesebb behozatali részesedésű fejlődő tagországok együttesen nem tesznek ki 9%nál többet az érintett termék Közösségbe irányuló összes behozatalából. A védintézkedések időtartamát a jelentős károkozás elkerüléséhez vagy orvoslásához szükséges időszakra kell korlátozni. Ez az időszak nem haladhatja meg a 4 évet, beleértve az esetleges ideiglenes rendelkezések időtartamát is. Lehetőség van ezen időszak meghosszabbítására az intézkedések kiszabására vonatkozó eljárás szabályai szerint, de a 8 éves időszak objektív határidőként maximalizálja a védintézkedés alkalmazhatóságát („sunset clause”). Amennyiben az intézkedés időtartama meghaladja az egy évet, az intézkedést az alkalmazási időszak során rendszeres időközönként fokozatosan liberalizálni - vagyis enyhíteni - kell. 3.2. Dömpingellenes eljárásban kiszabott dömpingellenes vám Az irányadó jogszabály a Tanács 384/96/EK rendelete az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről. A rendelet hatálya harmadik államokból származó árukra terjed ki, függetlenül attól, hogy az adott állam tagja-e a Kereskedelmi Világszervezetnek (Kínára, illetve az ún. nem piacgazdaságú államokra szigorúbb szabályokat rendel alkalmazni). Szolgáltatások vonatkozásában a rendelet nem alkalmazható. A bíróság gyakorlata szerint árunak számítanak az energiahordozók is. Korábban eltérő rezsim alatt álltak a szén- és acélipari termékek, ma már e termékkörre is kiterjed a rendelet hatálya. A nukleáris termékekre a rendelet mögöttes szabályként alkalmazandó (elsődleges vonatkozó normák az EURATOM-szerződés, valamint az esetlegesen ennek felhatalmazására kiadott normák) Az agrártermékek sajátosságaira tekintettel, a dömping-rendelet szabályai utóbbi csoportra is mögöttes normaként alkalmazható. A dömping-rendelet irányadó azokban a kérdésekben, amelyeket az agrárszektorral kapcsolatos rendeletek (termékpályák) nem szabályoznak, viszont ha az adott termékpálya rendelkezik dömpingellenes vám kiszabásáról, akkor e szabályokat lex speciálisként kell kezelni az általános dömpingrendelethez képest. 26
3.2.1. Dömpingellenes vám kiszabásának anyagi jogi feltételei A Rendelet alapelvei között mondja ki, hogy dömpingellenes vámot lehet kiszabni minden olyan - dömping tárgyát képező - termékre, mely szabad forgalomba bocsátása a Közösségben kárt okoz. Gyakorlati szemszögből dömpingellenes intézkedés meghozatalára négy konjunktív anyagi jogi feltétel megléte esetén kerülhet sor: - dömping tényét bizonyították, - kár álljon be, vagy közvetlenül kár veszélye fenyegessen, - a dömpingelt magatartás és a kár között okozati összefüggés álljon fenn, - az intézkedés a közösség érdekeit szolgálja. Az első három feltételre vonatkozó bizonyítékokra a panaszosnak már kérelmében hivatkoznia kell, e nélkül az eljárás meg sem indulhat, a közösségi érdek fennállását pedig a hatóság fogja vizsgálni és ennek függvényében dönt az eljárás lezárását, a meghozandó intézkedést illetően. a) A dömping tényének megállapítása és a dömpingkülönbözet kiszámítása: A dömping tényét akkor kell megállapítani, ha egy termék exportára összehasonlítva egy hasonló termék árával - a szokásos kereskedelmi forgalomban - alacsonyabb, mint az exportáló országban (utóbbi tulajdonképpen a normál érték). Exportáló ország: Főszabályként a származási ország, de ha ez nem adna megfelelő alapot az összehasonlításhoz, akkor figyelembe vehető köztes ország is (kivéve: pl. a terméket csak átszállítják ezen az országon). Hasonló termék: a rendelet és a Bíróság gyakorlata szerint hasonlónak tekintendő azon termék, amely minden tekintetben azonos tulajdonságokkal rendelkezik az eljárásban érintett termékkel, vagy ha ilyen termék nem áll rendelkezésre, figyelembe vehető megközelítőleg hasonló tulajdonságokkal rendelkező termék is. A „hasonló termék” definíciójának gyakorlati jelentősége lesz a kármeghatározás során is, mert a hazai ipar fogalma is erre épül. Normálérték: Rendes körülmények között a termék normálértéke a független vásárlók által az exportáló országban a szokásos kereskedelmi forgalomban fizetett vagy fizetendő árakon alapul. (Az exportáló ország ebben az esetben lehet a származási vagy köztes állam is). Általában a rendes érték a főszabály alapján megállapítható, azonban egyes esetekben eltérő számítási mód alkalmazását, illetve ún. képzett érték alkalmazását írja elő a Rendelet. A főszabály alól az alábbi kivételek lehetségesek: a.) A normálérték megállapítása más gyártók árai alapján b.) Képzett érték alapul vétele Képzett érték számítása szükséges, ha hasonló termék a szokásos kereskedelmi forgalomban nincs, vagy az értékesítés volumene elenyésző, illetve ha a speciális piaci körülmények miatt megfelelő ár-összehasonlítást nem lehet végezni. Exportár: A Rendelet értelmében az exportár a Közösségbe való kivitelre történő eladáskor ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár. (A „fizetendő ár” kitétel vonatkozhat például az ajánlatban szereplő összegre). Képzett exportárat kell megállapítani, ha nincs kiviteli ár, illetve a kiviteli ár nem tűnik megbízhatónak az exportőr és az importőr, vagy más harmadik személy közötti társulási, kiegyenlítési megállapodás miatt. A kalkulált exportár alapja az az ár, amelyen a behozott terméket az első független vevőnek először viszonteladják. Ha a behozott
27
terméket független vevőnek nem, vagy nem a behozatalkori állapotnak megfelelően adják el, akkor a képzett ár bármilyen ésszerű alapon megállapítható. Lényeges szempont, hogy az exportárat az EK határán mutatott mértékén kell figyelembe venni, és tekintettel kell lenni az importálás és az első független vevőnek történő eladás között felmerült összes költségre, így az adókra, vámokra, nyereségre és mindazon költségekre, melyeket általában az importőr visel. A Rendelet erre vonatkozólag exemplifikatív felsorolást ad, melybe a dömpingellenes vám is beletartozik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első független vevőnek történő eladáskori árból az import és a továbbadás közötti összes költséget és profitot le kell vonni, beleértve ebbe az esetleges dömpingellenes vámot is. Méltán nevezhető ez a Rendelet egyik leginkább protekcionista passzusának, amely korábban jogszabályi rendelkezésben még nem szerepelt, hanem a gyakorlatban alakult ki és megerősítette a Bíróság is. Összehasonlítás és dömpingkülönbözet kiszámítása: A dömpingkülönbözet megállapításának fő mozzanata a normálérték és az exportár „igazságos” összehasonlítása. A hatályos szabály szerint az összehasonlítást a kereskedelem azonos szintjén, lehetőleg ugyanabban az időben és az ár-összehasonlíthatóságot befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Amennyiben a normálértéknek és a kiviteli árnak nincs összehasonlítási alapja, akkor a Rendelet által megnevezett szempontok szerint egyes tényezőket ki kell igazítani. Így figyelemmel kell lenni az árak meghatározása során érintett termékek fizikai jellemzői közötti esetleges eltérésekre, a behozatali díjak, közvetett adók, engedmények, kedvezmények áreltérítő szerepére is. A dömpingkülönbözet az az összeg, amellyel a normálérték az exportárat meghaladja, ha ez változó, akkor az egyes különbözetek súlyozott átlagát kell figyelembe venni. A dömpingkülönbözet meghatározható - a normálérték súlyozott átlagának a Közösségbe irányuló összes exportügylet átlagos árainak összehasonlítása alapján, vagy - ügyletről ügyletre történő megállapítással (az egyes ügyletek normálértékeit a megfelelő kiviteli árral hasonlítják össze), illetve - a hatóságnak joga van mérlegelni abban az esetben, ha a fenti módszerek nem fejezik ki a dömping teljes mértékét. Ekkor az átlagolt normálértéket nem szükséges az összes kiviteli ár súlyozott átlagával összehasonlítani, ugyanis előfordulhat, hogy pl. a kiviteli árak rendszerében jelentős különbségek mutatkoznak bizonyos időszakon belül, vagy különböző vevők, területeknek között stb. A dömpingrés „korrekt” meghatározásában segíthet pl. a mintavétel. Minél nagyobb a dömpingkülönbözet, annál súlyosabb a dömping mértéke. Ha az adatszolgáltatási kötelezettségnek az exportőr eleget tett, akkor egyéni dömpingkülönbözet került kialakításra. Azaz nem kerül sor helyszíni vizsgálatra, az exportáló által becsatolt adatokat felhasználva, átlag alapján számított dömpingrést állapítanak meg. A gyakorlat azt mutatja, hogy ha a vállalat nem működik együtt, a rendelkezésre álló adatok alapján döntenek. Ez valójában azt jelenteti, hogy - az együttműködés ösztönzése érdekében - a rendelkezésre álló legkedvezőtlenebb adatok alapján kerül megállapításra a dömpingkülönbözet. b) A kár fogalma és megállapítása Miután a dömpingkülönbözet a fenti szempontok szerint megállapításra került, a dömpingellenes intézkedés kiszabásának következő feltétele, hogy kár (sérelem) bekövetkeztét vagy annak veszélyét bizonyítsák. Az EK dömpingrendeletét alapul véve a kár fogalmát két esetkörre oszthatjuk: 28
-
Tényleges kár okozása, amely a Közösség iparának okozott jelentős sérelmet jelenti (anyagi kár);
-
Potenciális károkozás, melyről a Közösség iparát fenyegető jelentős sérelem veszélyének fennállásakor beszélhetünk, illetve ilyen jellegű kárként jön számításba Rendelet azon szabálya, amely a közösségi ipar kialakulásának esetleges akadályoztatására vonatkozik.
A vám mértéke a dömpingkülönbözetet nem haladhatja meg, de a különbözetnél kisebbnek kell legyen, ha ilyen mértékű vám is elegendő a kár kiküszöbölésére (ez az ún. alacsonyabb mértékű vám elve). A rendelet a kár meghatározásával kapcsolatban több szempontot előír. A sérelem megállapítása kizárólag pozitív bizonyítékokon alapulhat. Maga a bizonyítás két egymással összefüggő objektív vizsgálatot foglal magában. Egyfelől meg kell vizsgálni a dömpingelt behozatal mennyiségét, illetve ennek a Közösség piacán jelenlévő hasonló termékek árára gyakorolt hatását. A mennyiséggel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy történt-e jelentős változás a behozatal volumenében. Gyakorlatban kialakult álláspont, hogy a piaci részesedés növekedése is szempont lehet a károkozás megállapításánál, de az Enital-ügyben a Bíróság kimondta, hogy csökkenő piaci tendencia mellett is megállapítható károkozás, ha az egyéb feltételek fennállnak. Az árakra gyakorolt hatással kapcsolatosan vizsgálni kell, hogy a dömpingelt termék ára jelentősen alacsonyabb-e, mint a hasonló közösségi árué, más módon jelentősen csökkenti-e az árakat, vagy pl. megakadályozza-e az egyébként betervezett áremeléseket. Előfordulhat, hogy a dömpingelt termék nem lesz olcsóbb a Közösségben forgalmazott hasonló árunál, de a piacra került mennyiség megakadályozza egy már tervezett áremelés bevezetését. Másrészt meg kell vizsgálni - objektíven - az előbbiekből következő hatást, amelyet a dömping gyakorol a Közösség iparára. Ebben benne foglaltatik az ipar állapotára hatást gyakorló minden releváns gazdasági mutató értékelése, többek között az is fontos tényként jelenhet meg, hogy a közösségi ipar éppen ez időszak alatt heveri ki egy korábbi dömping vagy szubvenció hatásait. A Rendelet tartalmaz jó néhány szempontot, amelyet ekkor figyelembe kell venni, mint a foglakoztatásra, munkabérekre, a növekedésre, a tőkeképzési képességre, befektetésekre stb. gyakorolt hatást, azonban ez nem kimerítő felsorolás. Gyakorlatilag ez a vizsgálat már magában foglalja az okozati összefüggés kérdését is, amely a dömpingellenes intézkedés kiszabásának egyik lényegi feltétele. ba) Tényleges kár A fenti vizsgálatoknak kell alátámasztaniuk, hogy a dömpingbehozatal megfelelő sérelmet okoz a Közösség iparának. Akkor „megfelelő” a sérelem, ha a dömping mennyisége, vagy a hazai árakra gyakorolt hatása olyan mértékű, hogy jelentősen befolyásolják a Közösség iparát. A gyakorlatban felmerült érdekes probléma, hogy az a fajta dömpingmagatartás, mely a közösségi iparnak kárt okoz, általában a fogyasztóknak, illetve egyéb vállalatoknak előnyös (pl. olcsóbban juthatnak a termékhez). Ezért - többek között - pl. a magyar fél a fent már említett magyarországi acélcsövek-ügyben arra hivatkozott, hogy a kár megállapításánál azokat az ipari cégeket figyelmen kívül kell hagyni, amelyek vásároltak az acélcsövekből, mivel számukra az ügylet - az alacsonyabb ár miatt - előnyös volt. A Bizottság nem fogadta el ezt az álláspontot. A GATT 1994-es Antidömping Kódex hatására került be a Rendeletbe az ún. kumulációs szabály. A Bizottság gyakorlatában már korábban kialakult ehhez fogható módszer, de az új Rendeletben már szereplő de minimis szabályhoz hasonló korlátot nem alkalmazták következetesen. Ennek értelmében, ha egy termék több országból származó behozatalával kapcsolatban, egyidejűleg kerül vizsgálat alá dömpingellenes eljárás keretében, akkor ezen 29
termék importja által gyakorolt hatásokat kumulálni, összegezni lehet (importösszevonás). Az ehhez szükséges feltételek: a dömpingkülönbözet meghaladja a de minimis mértéké (az exportár 2%-a), az egyes ügyletek mértéke nem elhanyagolható (az adott államból származó összimport 5 %-nál magasabb) és az értékelés „összességében” is helytállónak tűnik. Feltételezhetően a de minimis szabályok valamennyire javíthatják a kisebb exportőrök helyzetét, vagy legalább kiszámíthatóbbá teszik számukra az eljárások kimenetelét. A szabály bevezetése minden bizonnyal tekintettel volt a kialakult gyakorlatra is, hiszen már korábban kialakult 1.5%-os küszöb alkalmazása (pl. Electronic Typewriters-ügyben). bb) Károkozás potenciális veszélye és az iparágazat kifejlődését gátló hatás A jelentős sérelem veszélyének fennállására külön szabályok vonatkoznak. Ennek megállapítása „puszta állításon, feltevésen, vagy távoli lehetőségen” nem, csak tényeken alapulhat. A potenciális veszélynek előreláthatónak és fenyegetőnek kell lennie. c) Okozati összefüggés A GATT Kennedy Fordulója során elfogadott Dömpingellenes Kódex utalt először explicit módon arra, hogy az eljáró hatóságnak a dömping és kár tényének bizonyítása mellett azt is vizsgálnia kell, hogy a sérelem okozati összefüggésben van-e a dömpingmagatartással és a dömpingelt behozatal a fő oknak tekinthető-e. A jelenleg hatályos rendelet garanciális szabályokról rendelkezik, melyek kötelezően előírják a sérelem előidézésében nem releváns okok vizsgálatát és a dömpingmagatartással összefüggő okoktól történő elválasztását. Ezek szerint a Közösségi iparra gyakorolt hatás vizsgálata során le kell választani azokat a nem releváns okokat, melyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a dömpingtevékenységgel, azonban a Közösség iparának sérelmet jelenthetnek. Ebben a körben lehet vizsgálni például a nem dömpingárakon történő értékesítéseket, az esetleges keresletvisszaesést, a közösségi termelők kereskedelmet visszafogó gyakorlatát, a technológiai fejlődés hatását stb. Az összes ilyen ismert tényezőt be kell vonni a vizsgálatba, és ezeket kiszűrve kell meghatározni, hogy a vizsgált időszak alatt a dömping okozott-e kárt. A szabálynak azonban csak „jelképes” jelentősége van, mert nem szigorítanak azon a korábban már kialakult és követett gyakorlaton, hogy az okozati összefüggés ténye már akkor is bizonyított, ha csak egy releváns okot találnak a kárt előidéző számtalan tényező között, azaz a dömpingellenes eljárás folytatását csak az okozati összefüggés teljes hiánya akadályozhatja meg. d) A Közösség érdeke Ha a dömping ténye, a sérelem és az okozati összefüggés bizonyítást nyert, ahhoz, hogy az exportáló számára kedvezőtlenül záruljon le az eljárás, szükséges bizonyítani a közösségi érdek fennállását. A Rendelet 21. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy intézkedés nem alkalmazható, ha a benyújtott információk alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a foganatosítás nem áll a Közösség érdekében. A közösségi érdek kialakításánál figyelembe kell venni különböző csoportérdekeket, mint a hazai ipar, felhasználók, fogyasztók érdekeit, de a gyakorlatban a közösségi érdek a hazai ipar érdekeivel szokott megegyezni. A gyakorlatban így ritkán fordul elő, hogy közösségi érdek hiányára hivatkozva hoznak döntést. Ellenpéldaként lehet említeni a japán Glycerine-ügyet, amelyben alacsonyabb összegű vám kivetését ítélték a Közösség érdekében állónak, mint ami a kár kiküszöböléséhez szükséges lett volna. 3.2.2. Eljárási szabályok A Közösség részéről az antidömping eljárásban főszerepet az EK Bizottsága foglalja el. A Bizottság folytatja le magát az eljárást, hatáskörébe tartozik az ideiglenes intézkedések kiszabása, a kötelezettségvállalások elfogadása és dönthet a dömpingeljárás intézkedés nélküli 30
megszüntetéséről. Az eljárásban szerepet kap a Tanács és a tagállamok képviselőjéből álló, illetve a Bizottság egy tagjának elnöklete mellett működő tanácsadó bizottság is. Az előbbi dönt - a Bizottság javaslatára - a dömpingellenes vám kiszabásáról. A tanácsadó bizottság a tagállami érdekeket hivatott megjeleníteni az eljárás során, mely nem egyszerű „tanácsadó” testület (pl. meg tudja akadályozni, hogy a Bizottság intézkedés kiszabása nélkül megszüntesse az eljárást, ha ez ellen kifogást emel). A tanácsadó bizottságok a közösségi eljárások körében az ún. komitológia eklatáns példái. A panaszos („felperesi”) oldalon bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli társaság felléphet a közösségi ipar nevében, mely szerepben sok esetben pl. szakmai szövetségek jelennek meg. Az „alperesi” oldalon pedig a bepanaszolt vállalat áll. Szükséges itt is hangsúlyozni, hogy az antidömping eljárás - ellentétben pl. a védzáradék eljárással - nem államokkal, hanem egyes cégekkel szemben folyik. Természetesen az érintett állam képviselői is bekapcsolódhatnak az eljárásba, sőt általában részt is vesznek, mivel a dömpingellenes intézkedés végső soron magát az államot, annak külkereskedelmét is befolyásolni fogja. a) A panasz vizsgálata és a dömpingeljárás megindítása Írásbeli panasz benyújtására a fentebb már felsorolt „felperesi” személyek, gyakorlatilag a közösségi ipar nevében bárki jogosult. Tagállamok kérelemmel nem élhetnek, de számukra kötelezettségként van előírva, hogy amennyiben elegendő bizonyítékuk van dömping tényére és az ebből származó sérelemre, akkor az haladéktalanul jelezniük kell a Bizottságnak (ebben az esetben lehetséges, hogy hivatalból fogják megindítani az eljárást). A panasznak bizonyítékokat és tájékoztató adatokat kell tartalmaznia. A bizonyítékoknak a dömpingre, a kárra és az okozati összefüggésre kell vonatkozniuk. A tájékoztató adatok az eljárás megindításához, a Bizottság vizsgálatának lefolytatásához szükségesek (pl. a dömpingáru leírása, információk az árról, az exportáló országról; a panaszos és a külföldi termelő személyazonossága stb.). Ha a Bizottság nem tartja indokoltnak az eljárás elrendelését, akkor erről a panaszost értesíteni kell. A Rendelet is meghatároz olyan eseteket, amely ex lege jelentik az eljárás megindításának akadályát: 1. Nem indul eljárás, ha a panasz nem a közösségi ipar nevében készült. (Ha a hasonló terméket gyártó közösségi ipar össztermelésének legalább 50%-át kitevő termelők támogatják a panaszt, akkor azt a közösségi ipar nevében készültnek kell tekinteni, ha viszont ez az arány 25% alatti, akkor a panaszt automatikusan el kell utasítani.) 2. Azon országok termelői ellen, amelyek közösségi piacára irányuló behozatalból 1% alatt részesednek, nem indítható eljárás (kivéve, ha ezek az országok - együttesen - 3% feletti aránnyal bírnak). 3. A panaszt el kell utasítani, ha nincs az eljárás indokoltságához elegendő bizonyíték a dömpingre és a kárra vonatkozóan. 4. Nem indíthat eljárás, ha a panaszt visszavonták. b) A dömpingeljárás Az eljárást lehetőleg 12 hónap alatt, de mindenképpen 15 hónapon belül kell lefolytatni. Az eljárás írásban zajlik, de az érdekelt feleknek - akikre az eljárás valószínűleg hatással lesz joguk van kezdeményezni meghallgatásukat. A dömpingeljárás során lehetőség van ideiglenes intézkedésként vám kiszabására. Ennek feltétele, hogy 31
-
a Közösség érdeke azonnali közbelépést igényel,
-
a dömpingeljárás szabályos megindítását követően letelt az a hivatalos közleményben szereplő határidő, amelyen belül a felek információkat és észrevételeket terjeszthetnek elő,
-
ideiglenes határozatot hoztak a dömpingről és a közösségi ipart érintő kárról.
c) A dömpingeljárás lezárása Az eljárás három módon zárható le: -
Az eljárást a Bizottság megszünteti (nincs szükség intézkedés alkalmazására, nem bizonyítható dömping ténye stb.),
-
Az eljárás alá vont vállalat „önkéntes” kötelezettségvállalásban biztosítja a Közösséget, hogy árpolitikáját felülvizsgálja, vagy a kérdéses területre történő dömpingelt exportot megszünteti.
-
A Közösség dömpingellenes vámot szab ki. Ha végleges megállapítást nyer a kárt okozó dömpingelés ténye és a Közösség érdeke is beavatkozást igényel, akkor a tanácsadó bizottsággal történő konzultáció után a Bizottság a kiszabandó dömpingellenes vámról javaslatot terjeszt a Tanács elé, amely erről egyszerű többséggel rendeletben dönt. A dömpingellenes intézkedés annyi időn át és olyan terjedelemben marad hatályban, ameddig, vagy amennyiben a kárt okozó dömping ellen arra szükség van. Objektív határidőként 5 évet ír elő a Rendelet, azaz a dömpingellenes vámintézkedés hatályát veszti a vám foganatosításától, illetve a felülvizsgálattól számított 5 éven belül, kivéve az ún. hatályvesztési felülvizsgálatot, ha az érdekeltek kezdeményezték a vámvédelem meghosszabbítását. Erre akkor van lehetőség, ha az intézkedés hatályvesztése valószínűleg a dömping folytatását eredményezné.
d) Felülvizsgálati lehetőségek Az elrendelt antidömpingvám ellen három módon lehet jogorvoslattal élni: egyrészt a hatóság előtt kezdeményezhető különböző formában felülvizsgálat, lehetőség van visszatérítési igény benyújtására és nem utolsó sorban jogorvoslat kezdeményezhető az Európai Bíróság előtt. 3.3. Támogatott importtal szembeni eljárás alapján alkalmazott értékkiegyenlítő vám Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló Tanács 2026/97/EK rendelet hatálya egybeesik a dömpingszabályok kapcsán elmondottakkal. A mezőgazdasági termékek esetében a rendelet szerepe kevésbé jelentős, ui. a mezőgazdasági támogatások rendszerét lényegileg eltérően - a rendelethez képest mintegy lex speciálisként - a WTO Mezőgazdasági Megállapodása, valamint az azt végrehajtó közösségi jog határozza meg. 3.3.1. Értékkiegyenlítő vám kiszabásának anyagi jogi feltételei A kiegyenlítő vám bármely olyan termék gyártása, termelése, exportálása vagy szállítása tekintetében - közvetlen vagy közvetett módon - megadott támogatás összegének a kiegyenlítése céljából kivethető, amely terméknek a Közösségen belüli szabad forgalomba bocsátása kárt okoz. Értékkiegyenlítő vám szabható ki tehát, ha - tiltott vagy kiegyenlíthető támogatás (szubvenció) tényét bizonyították, - kár álljon be, vagy közvetlenül kár veszélye fenyegessen, - a támogatás és a kár között okozati összefüggés álljon fenn, 32
- az intézkedés a közösség érdekeit szolgálja. a) A támogatás (szubvenció) fogalma: A rendelet értelmében támogatás valamely kormány által nyújtott pénzügyi támogatás, amelyből a vállalkozásoknak előnye származik. A támogatást nyújthatja az importált termék származási országának kormányzati szerve vagy egy közbenső olyan ország kormányzati szerve, amelyből a kérdéses terméket a Közösség területére exportálták („az exportáló ország”). A „kormányzat” a származási ország vagy az exportáló ország bármilyen illetékes szervét jelenti. A gyakorlat nem csak a központi államigazgatási, hanem pl. a meghatározott autonómiával bíró regionális szerveket is ide érti. Amikor a termékeket nem közvetlenül a származási országból, hanem egy közbenső országból exportálják a Közösség területére, a rendeletet kell alkalmazni, és a tranzakciót vagy tranzakciókat adott esetben úgy kell tekinteni, mintha azokat a származási ország és a Közösség között bonyolították volna. Fontos, hogy csak azokkal a pénzügyi támogatásokkal szemben alkalmazhat a Közösség értékkiegyenlítő vámot, amelyek ténylegesen gazdasági előnyt nyújtanak a vállalkozásoknak (ld. pl. a koreai rozsdamentes acél-ügyet: Korea az acélexportőrnek állami hitelt nyújtott, azonban ez még önmagában nem alapozta meg az intézkedés alkalmazásának lehetőségét. További elemként szükséges volt annak bizonyítása, hogy a kérdéses állami hitel kedvezőbb feltételekkel volt igénybe vehető, mint más egyéb piaci hitelek, amely tényező közvetlen előnyként realizálódott a vállalkozások oldalán). Nem minden támogatással szemben vehető igénybe szubvencióellenes intézkedés. Csak a tiltott („vörös dobozos”) és az egyedi („sárga dobozos”) szubvenciókat egyenlítheti ki a Közösség, a megengedett (nem kiegyenlíthető, „zöld dobozos”) szubvenciókkal szemben fellépni nem lehet. A rendelet fogalomrendszere kissé eltér ettől a logikától: csak a kiegyenlíthető és nem kiegyenlíthető szubvenciókról rendelkezik: Kiegyenlíthető támogatások: A rendelet alapján az egyedinek minősülő támogatások egyenlíthetők ki. Viszont ex lege egyedi támogatásnak számítanak az ún. tiltott - vagyis a vörös dobozos támogatások. E csoportba két támogatási fajta tartozik: -
Exporttámogatások: exportteljesítmények függvényében jogszabály alapján vagy ténylegesen nyújtott támogatások, függetlenül attól, hogy azok nyújtása csak önálló feltétel alapján vagy több egyéb feltétel egyike alapján történik. (pl. olyan nyereségadómentesség, amely kifejezetten az exportügyletekből származó nyereségre vonatkozott, ld. indiai nyereségadó-ügy) A támogatások akkor tekintendők ténylegesen exportteljesítmény függvényében nyújtott támogatásnak, ha a feltárt tények igazolják, hogy a támogatás megítélését anélkül, hogy azt jogszabály alapján exportteljesítmény függvényében nyújtható támogatásnak minősítenék, ténylegesen a termékek tényleges vagy várható exportálásához vagy exportbevételekhez kötik. Önmagában az a tény, hogy valamely támogatásra exporttevékenységet folytató vállalkozások jogosultak, e rendelkezés értelmében nem tekinthető exporttámogató intézkedésnek,
-
Importhelyettesítő támogatások: olyan támogatások, amelyeket a hazai áruk használatának az importáruk használatával szemben történő előnyben részesítése függvényében adnak meg, függetlenül attól, hogy azok nyújtása csak önálló feltétel alapján vagy több egyéb feltétel egyike alapján történik. (pl. az adójóváírás magasabb kulccsal érvényes a hazai termékre, mint az azonos importtermékre). 33
Szükséges hangsúlyozni, hogy a közösségi jog szempontjából ex lege egyedi támogatások szabályai nem vonatkoznak a mezőgazdasági termékekre, vagyis ez utóbbi körben kiegyenlítésre nincs lehetőség. Emellett a rendelet meghatározza az „egyediség” kritériumait. Minden olyan támogatás, amely specifikusan, csak bizonyos vállalatcsoportoknak biztosít gazdasági előnyt, az egyedi - sárga dobozos - támogatásnak számít. Szintén egyedi támogatás, amelyet nem objektív kritérium alapján és nem automatikus módon adnak meg, vagyis a hatóság meghatározott tényezőktől független, teljes szubjektív mérlegelési joggal rendelkezik. Az olyan támogatást, amelynek nyújtása a támogatást nyújtó hatóság joghatóságába tartozó kijelölt földrajzi térségen belüli egyes vállalkozástípusokra korlátozva történik, egyedinek kell tekinteni. Az általánosan alkalmazott adókulcsok megállapítása vagy megváltoztatása bármely arra jogosult kormányzati szerv által e rendelet alkalmazásában nem tekinthető egyedi támogatásnak. Emellett egyéb tényezők is figyelembe vehetők az egyedi jelleg meghatározása kapcsán (pl. egyes korlátozott számú vállalkozástípusok által igénybe vett támogatási programok; nagy összegű támogatások odaítélése egyes vállalkozástípusok számára). Az egyedi jelleg megállapításához minden ismérvet bizonyítékok bemutatásával egyértelműen alá kell támasztani. Nem kiegyenlíthető támogatások: a megengedett (vagyis a „zöld dobozos”) állami szubvenciókkal szemben intézkedést a Közösség nem alkalmazhat. E támogatási formák általában valamilyen preferált, magasabb rendű cél miatt (K+F, hátrányos régiók támogatása, környezetvédelmi szempontok) a vállalatoknak nyújtott gazdasági előny ellenére sem ütköznek a nemzetközi kereskedelmi normákba. Nem kiegyenlíthető támogatásnak minősülnek a rendelet szabályai szerint a következő támogatási fajták: -
A WTO Mezőgazdasági Megállapodásának 2. mellékletében előforduló bármely támogatási forma,
-
Azok a támogatások, amelyek nem minősülnek a fentiek szerint egyedi (kiegyenlíthető) támogatásnak,
-
valamint ha egyedinek is minősül egy támogatás, a rendelet egyéb speciális feltételei következtében a Közösség értékkiegyenlítő vámot nem alkalmazhat (pl. gazdasági társaságok, felsőoktatási intézmények vagy kutatóintézetek által folytatott kutatási tevékenységek céljaira szerződéses alapon nyújtott támogatások vonatkozásában nem alkalmazhatók kiegyenlítő intézkedések abban az esetben, ha a támogatások összege nem fedezi a gazdasági ágazatokban végzett kutatási tevékenységek költségeinek 75 %-át meghaladó részét, illetve a versenyszférán kívüli fejlesztési tevékenység 50 %át meghaladó részét; vagy meghatározott egyéb feltételek teljesülése esetén a származási ország és/vagy exportáló ország területén fekvő hátrányos helyzetű térségek számára általános regionális fejlesztési program keretében nyújtott támogatással szemben nem alkalmazható értékkiegyenlítő vám).
A szubvenció számítása: A GATT Uruguay-fordulóján elfogadott kódexszel összhangban a rendelet is a szubvenció mértékét a ténylegesen előálló gazdasági előnyhöz köti (a korábbi szubvencióellenes szabályok szigorúbbak voltak, minden olyan támogatásra vonatkoztak, melyek az adott kormánynak költséget okoztak). A rendelet szerint tehát a kiegyenlíthető támogatás összegét a támogatásban részesülő félre átruházott, a támogatás alkalmazásával kapcsolatosan lefolytatásra kerülő vizsgálati folyamat 34
során a vizsgált időszak vonatkozásában feltárt gazdasági előny mértékének megfelelően kell kiszámítani. A szokásos esetben ez a vizsgált időszak a támogatásban részesülő kedvezményezett legutolsó pénzügyi évét jelenti, de bármilyen, a vizsgálat megkezdését megelőző legalább hat hónapos időszak is lehet, amelyről megbízható pénzügyi és egyéb természetű adatok állnak rendelkezésre. A szubvenció mértékének szerepe van az értékkiegyenlítő vám kiszabása körében is, mivel utóbbi nem lehet magasabb a támogatás mértékénél (vagyis a tényleges gazdasági előnynél). b) A kár fogalma és megállapítása A kár a Közösség gazdasági ágazatát érintő lényeges mértékű sérelmet, a Közösség egy gazdasági ágazatát érintő kár fenyegető lehetőségét, vagy egy ilyen gazdasági ágazat létrehozásában elszenvedett lényeges mértékű késedelem előidézését jelenti. Az EK dömpingrendeletéhez hasonlóan tehát a kár fogalmát itt is két esetkörre oszthatjuk: -
Tényleges kár okozása, amely a Közösség gazdasági ágazatának (iparágának) okozott lényeges mértékű sérelmet jelenti (anyagi kár);
-
Potenciális károkozás, melyről a Közösség gazdasági ágazatát fenyegető jelentős sérelem veszélyének fennállásakor beszélhetünk, illetve ilyen jellegű kárként jön számításba Rendelet azon szabálya, amely a közösségi gazdasági ágazat kialakulásának esetleges akadályoztatására vonatkozik.
A kár megállapítását valós bizonyítékra kell alapozni és a kár megállapítása céljából elvégzendő vizsgálatnak ki kell terjednie a támogatott import mennyiségére és a támogatott importnak a Közösség piacain forgalmazott hasonló termékek áraira gyakorolt hatásaira; valamint az ilyen importnak a Közösség gazdasági ágazatára gyakorolt hatásaira. A támogatott importnak a Közösség érintett gazdasági ágazatára gyakorolt hatását célzó vizsgálatnak ki kell terjednie az összes olyan vonatkozó közgazdasági tényező és mutatószám kiértékelésére, amelyek az adott gazdasági ágazat állapotát és fejlődési irányait jelzik, beleértve annak a ténynek a megállapítását, hogy az érintett ágazat még mindig egy múltbeli támogatás vagy dömpingáron értékesített termék hatásaiból való kilábalás szakaszában van-e; a kiegyenlíthető támogatások összege nagyságrendjének megállapítását; az értékesítési forgalom, a nyereségesség, a termelékenység, a piaci részesedés, a befektetések megtérülése és a kapacitáskihasználtság terén bekövetkezett tényleges vagy potenciális hanyatlás mértékének megállapítását; a Közösség árait befolyásoló tényezők megállapítását; a pénzforgalmi mutatókra, készletekre, foglalkoztatottságra, munkabérekre, növekedésre, tőkeszerző vagy befektetési képességre gyakorolt tényleges és potenciális negatív hatások megállapítását; valamint a mezőgazdaság esetében annak megállapítását, hogy nem növekedtek-e a kormányzat támogató programjaira nehezedő terhek. Ez a felsorolás nem tekintendő teljesnek, és nem szükségszerű, hogy ezek közül a tényezők közül akár egy, akár több ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan megadja a döntéshez szükséges választ. Lényeges mértékű kár fenyegető lehetőségének megállapítása a vélelmezésen, a következtetésen vagy a távoli eshetőségen túlmenően tények előterjesztése alapján történik. A körülményekben bekövetkező olyan változásoknak, amelyek egy támogatás általi sérelmet előidéző helyzet kialakulásához vezethetnek, egyértelműeknek és azonnal felismerhetőeknek kell lenniük. c) Okozati összefüggés:
35
A dömpingszabályok kapcsán az okozati összefüggéssel kapcsolatban elmondottak a szubvencióellenes eljárásra is érvényesek. Az értékkiegyenlítő vám kiszabását tehát megakadályozza az, ha az állami támogatás és kár közötti összefüggés nem bizonyítható. d) A Közösség érdeke: Hasonlóan a dömpingeljárásokhoz, a közösségi érdek az értékkiegyenlítő vám kiszabásának feltételeként jelenik meg. Annak megállapítását, hogy a Közösség érdeke-e a beavatkozás, valamennyi érdek egységes egészként való figyelembevételével kell végezni, beleértve a hazai gazdasági ágazat, a felhasználók és a fogyasztók érdekeit is. A rendelet szerint az ilyen vizsgálat lefolytatásában a sérelmet előidéző támogatás kereskedelemtorzító hatásai felszámolásának és a tényleges verseny helyreállításának a szükségességét külön megfontolás tárgyává kell tenni. Eszerint a támogatás léte és az általa okozott kár alapján megállapított intézkedések alkalmazása mellőzhető olyan esetekben, amikor az illetékes hatóságok az összes benyújtott információ alapján egyértelműen arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy az intézkedések alkalmazása nem szolgálja a Közösség érdekeit. 3.3.2. Eljárási szabályok A Közösség egy gazdasági ágazata helyett és nevében eljáró bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező bármely gazdasági társaság jogosult írásos panasz benyújtásával vizsgálat megindítását kezdeményezni bármely vélelmezett támogatás létének, mértékének és hatásainak megállapítása céljából. A panasz benyújtható a Bizottsághoz vagy egy tagállam illetékes hatóságához, amely azt köteles továbbítani a Bizottság felé. A Bizottság köteles az általa megkapott minden panasz egy másolati példányát megküldeni a tagállamok számára. Amennyiben bármiféle panasz hiányában egy tagállam a támogatások nyújtásáról elegendő bizonyítékkal rendelkezik, és a támogatások nyújtása a Közösség egy gazdasági ágazata számára sérelmet okoz, az ilyen tagállam haladéktalanul köteles a rendelkezésére álló bizonyítékokat a Bizottsággal közölni. a) A panasz vizsgálata és a szubvencióellenes eljárás megindítása A panasznak bizonyítékokat és tájékoztató adatokat kell tartalmaznia. A bizonyítékoknak a támogatásra, a kárra és az okozati összefüggésre kell vonatkozniuk. Hasonlóan a dömpingeljáráshoz, a tájékoztató adatok az eljárás megindításához, a Bizottság vizsgálatának lefolytatásához szükségesek (pl. a kérdéses termék leírása, információk az árról, az exportáló országról; a panaszos azonosságát igazoló dokumentumok stb.). Tehát csak abban az esetben kezdeményezhető vizsgálat, ha a Közösség hasonló terméket előállító termelői által benyújtott panaszigény ügyében megállapítást nyert, hogy a panaszt a Közösség egy érintett gazdasági ágazata helyett és nevében nyújtották be. A panaszt abban az esetben kell a Közösség egy érintett gazdasági ágazata helyett és nevében benyújtottnak tekinteni, ha azzal kapcsolatosan a Közösség érintett gazdasági ágazatában tevékenykedő termelők által a hasonló termékből előállított összes termékmennyiség 50 %-nál nagyobb kollektív részarányát képviselő termelők támogatásuknak vagy ellenvéleményüknek adnak hangot. Azonban nem kell vizsgálatot kezdeményezni abban az esetben, ha a panaszigényt kifejezetten támogató termelők a Közösség érintett gazdasági ágazatában tevékenykedő hasonló termékeket előállító termelők által a hasonló termékből előállított összes termékmennyiség 25 %-ánál kisebb kollektív részarányát képviselik. Nem indul eljárás a következő esetekben: -
a panaszt nem egy közösségi gazdasági ágazat (iparág) helyett és nevében nyújtották be, 36
-
a támogatással vagy a kárral kapcsolatban nem áll rendelkezésre megfelelő bizonyíték,
-
Azon országok termelői ellen benyújtott panaszok esetében, amelyek közösségi piacára irányuló behozatalból 1% alatt részesednek, nem indítható eljárás (kivéve, ha ezek az országok - együttesen - 3% feletti aránnyal bírnak).
-
Nem indul eljárás, ha a panaszt visszavonták.
b) Szubvencióellenes eljárás Az eljárást legfeljebb 12 hónapon belül kell lefolytatni. Az eljárás során lehetőség van ideiglenes intézkedésként vám kiszabására a következő feltételek teljesülése esetében: Ideiglenes vám abban az esetben vethető ki, ha: -
a vám kivetésével kapcsolatosan értesítést küldtek, és az érdekelt felek számára elegendő lehetőséget biztosítottak a szükséges információk benyújtásához és az észrevételeik megtételéhez;
-
ideiglenes megállapítás született azzal kapcsolatban, hogy egy importált termék kiegyenlíthető támogatásokból származó gazdasági előnyöket élvez és a Közösség érintett gazdasági ágazata ennek következtében sérelmet szenved el; valamint
-
a Közösség érdekei az ilyen kár keletkezésének megakadályozása céljából a beavatkozást megkívánják.
c) Az eljárás lezárása Az eljárás a dömpingeljáráshoz hasonlóan a következő esetekben zárható le: -
Az eljárást a Bizottság megszünteti (nincs szükség intézkedés alkalmazására, a panaszt később visszavonják stb.),
-
Kötelezettségvállalás esetében, vagyis: a származási ország és/vagy exportáló ország vállalja egy támogatás felszámolását vagy korlátozását, vagy a támogatás hatásaival kapcsolatosan egyéb intézkedéseket foganatosít. Kötelezettségvállalást nem csak az eljárással érintett állam tehet, ui. ha bármelyik exportőr vállalja árainak felülvizsgálatát vagy exporttevékenységének megszüntetését a kérdéses területre mindaddig, amíg az ilyen export kiegyenlíthető támogatást élvez, akkor az eljárás végleges értékkiegyenlítő vám kiszabása nélkül is lezárható.
-
Végleges értékkiegyenlítő vám kivetésével. Amennyiben a végkövetkeztetésként megállapított tények kimutatják a kiegyenlíthető támogatások és az okozott kár meglétét, és a Közösség érdekei igénylik a beavatkozást a Bizottság által benyújtott javaslat nyomán a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően az egyszerű többséggel meghozott szavazat alapján intézkedő Tanács köteles végleges kiegyenlítő vámot kivetni. Amennyiben ideiglenes vámot alkalmaznak, az ilyen vám időbeli hatályának lejárta előtt legalább egy hónappal végleges hatályú intézkedés alkalmazásáról szóló javaslatot kell a Tanács elé terjeszteni. A kiegyenlítő vám összege nem haladhatja meg a kiegyenlíthető támogatások összegét, amelyből a vizsgálatok feltárt eredményei szerint az exportőrök gazdasági előnyt szereznek, és amelyet a rendelet rendelkezései értelmében állapítottak meg, ugyanakkor a kiegyenlíthető támogatások teljes összegnél kisebb összegnek kell lennie abban az esetben, ha az ilyen kisebb összeg elegendő a Közösség érintett gazdasági ágazata számára okozott kár megszüntetéséhez. A végleges kiegyenlítő intézkedés alkalmazási hatálya a vám kivetésének napjától számított öt év.
d) Felülvizsgálati lehetőségek 37
Az elrendelt antidömpingvám ellen három módon lehet jogorvoslattal élni: egyrészt a hatóság előtt kezdeményezhető különböző formában felülvizsgálat (lejárati felülvizsgálat, időközi felülvizsgálat, gyorsított felülvizsgálat), emellett hasonlóan a dömpingeljárásokhoz, lehetőség van visszatérítési igény benyújtására és jogorvoslat kezdeményezhető az Európai Bíróság előtt. 3.4 Egyéb kereskedelmet gátló akadályokkal szembeni fellépést szabályozó rendelet alapján meghozott kereskedelmi védelmi intézkedések (Trade barriers regulation) A Tanács 3286/94/EK rendelete speciális közösségi eljárást hoz létre a „közös kereskedelempolitika területén a Közösséget a nemzetközi, és különösen a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt létrehozott kereskedelmi szabályok alapján megillető azon jogok gyakorlásának biztosítása érdekében, amelyek a meglevő nemzetközi kötelezettségeknek és eljárásoknak megfelelően az alábbi célokkal rendelkeznek: a) válaszadás a Közösség piacára hatást gyakorló kereskedelmet gátló akadályokra az azokból származó károk megszüntetése céljából; b) válaszadás harmadik országok piacára hatást gyakorló kereskedelmet gátló akadályokra az ebből eredő hátrányos kereskedelmi hatások megszüntetése céljából.” A rendelet tehát hatékony eszközt biztosít harmadik államok által bevezetett kereskedelmet gátló akadályokkal szembeni fellépéshez, melyek vagy a Közösség piacára vagy más harmadik államok piacára gyakorolnak hatást (az előzőekben tárgyalt védeszközök csak és kizárólag a Közösség piacát érintő magatartásokkal szembeni eszközalkalmazást tették lehetővé). A fenti eszközökhöz képest speciális jellegű, más szóval „szubszidiárius hálóként” felfogja harmadik államok mindazon tisztességtelen praktikáit, melyekkel szemben az előbb említett instrumentumok nem teszik lehetővé az ellenintézkedést (pl. ezen eszköz keretében olyan állami támogatások esetében is megindítható az eljárás, amikor az érintett, „bepanaszolt” harmadik ország egy másik, közösségen kívüli államba irányuló exportot szubvencionál, és ez utóbbi helyen érdekelt közösségi vállalatok is károsulnak. E tényállás esetében szubvencióellenes eljárás nem lenne indítható, mivel az csak a közösségi forgalomba helyezett, támogatott importtermékek esetében vehető igénybe.) A trade barriers regulation közvetlenül alkalmazandó az áruforgalomra (beleértve a szén- és acéltermékeket is), valamint a szolgáltatások kereskedelmére, továbbá a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi aspektusaira annyiban, amennyiben a sérelmezett magatartás az EU és a harmadik állam közötti áruforgalomra hatással van. Emellett a nukleáris termékek és az agrárproduktumok forgalmára vonatkozóan a Rendelet hatálya mögöttes jelleggel terjed ki. 3.4.1. Kereskedelempolitikai intézkedés alkalmazásnak anyagi jogi feltételei: Ahhoz, hogy a Rendelet alapján a Közösség a harmadik állammal szemben intézkedést alkalmazhasson - az egyéb a nemzetközi kötelezettségek, valamint az eljárási szabályok betartása mellett -, bizonyítani kell a -
kereskedelmet gátló akadály fennállását,
-
a kárt,
-
az előző két elem közötti okozati összefüggést, továbbá, hogy
-
az intézkedés a Közösség érdekében áll.
a) Harmadik állam által bevezetett kereskedelmet gátló akadályok A Rendelet 2. cikk (1) bekezdése szerint „kereskedelmet gátló akadály” minden olyan, harmadik ország által bevezetett vagy fenntartott kereskedelmi gyakorlat, amelynek 38
vonatkozásában nemzetközi kereskedelmi szabályok írnak elő fellépési jogot. Ilyen fellépési jog egyfelől akkor áll fenn, ha nemzetközi kereskedelmi szabályok egy gyakorlatot kifejezetten tiltanak, ami elsősorban pl. azokat a kereskedelmet gátló intézkedéseket jelentheti, melyek a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt létrehozott és a Marrakesh-i Egyezmény mellékleteiben megállapított szabályokba ütköznek. Másrészt fellépés lehetősége adott akkor is, ha vitatott gyakorlat (intézkedés) által érintett másik felet nemzetközi kereskedelmi szabályok feljogosítják arra, hogy kísérelje meg a kérdéses gyakorlat hatásainak megszüntetését. Ez utóbbi fordulat a GATT 1994 XXIII. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti, az egyezményt nem sértő panaszokra („non-violation complaints”) történő utalásként kell értelmezni. E tényállások kifejezetten nem ütközőnek GATT-WTO-normákba, ellenben azok keretében biztosított engedményeket hatálytalanítják, vagy hatásukat, azaz érvényesülésüket valamely tagállam vagy tagállamok irányában meggátolják. A vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés alapján tehát eljárás indítható ilyen tényállások tekintetében is. A definícióból az is kiderül, hogy csak azok a kereskedelemi akadályok jöhetnek számításba, amelyeket harmadik állam vezet be, vagyis privát személyek, vállalatok által gyakorolt kereskedelmet gátló intézkedéssekkel szembeni fellépéshez a Rendelet nem biztosít jogalapot. A gyakorlat viszont megteremtette annak lehetőségét, hogy konkrét esetekben vállalatok kereskedelmet korlátozó magatartásait a harmadik államnak beszámítsák, amennyiben utóbbi elősegíti, vagy legalább hallgatólagosan megtűri az efféle gyakorlatot. Ha az állam közvetlenül támogatja a privát jogalanyok tevékenységét (pl. a jogi szabályozás teszi lehetővé hamisított termékek forgalmazását), minek követeztében létrejön a kereskedelmet gátló akadály, ezen eshetőség komolyabb értelmezési kérdést nem vet fel. Minthogy az állam pozitív, támogató magatartása valamilyen nemzetközi kereskedelmi szabályt mindenképpen meg kell, hogy sértsen, ezért tulajdonképpen az eljárás csak áttételesen irányul a privát jogalanyok által kifejtett tevékenység megítélésére. A magatartás beszámítása inkább akkor tekinthető problematikusnak, ha az állam nem „támogatja” közvetlenül, hanem csak megtűri a privátok nemzetközi kereskedelmi szabályt sértő magatartását. Ebben az esetben az állam formailag eleget tesz a nemzetközi kereskedelmi szabályból eredő kötelezettségének (megköti és kihirdeti az adott nemzetközi egyezményt stb.), azonban a végrehajtás körében fellelhető hiányosságok vagy egyéb anomáliák (pl. a közigazgatás „elnéző” hozzáállása) e normák érvényesülését lehetetlenítik el, elősegítve ezzel a helyi vállalatok - formailag a helyi jogot is megsértő - tevékenységét. A Rendelet alapján lefolytatott eljárások azt mutatják, hogy az Európai Bizottság ilyen esetekben is beszámítja az államnak a privátok magatartását. A BNIC v. Brazília-ügyben az európai, eredetvédett „cognac” termelői a brazíliai versenytársak hasonló elnevezésű („conhaque”), azonban helyi gyártású termékek forgalmazásából eredő kár miatt kérték az eljárást. Habár a Brazília által is elfogadott TRIPs-egyezmény, továbbá az EK-Brazil kereskedelmi szerződés és az EKMercosur keretegyezmény is tartalmaz eredetvédelmi rendelkezéseket, a kérelmező álláspontja szerint a brazil állam nem biztosítja e nemzetközi jogi kötelezettségek végrehajtását, ezáltal válik lehetővé a privát jogalanyok hivatkozott jogsértő magatartása. Hasonló okok miatt vált lehetővé a CIVB v. Kanada, valamint a Consorzio del Prosciutto di Parma v. Kanada-ügyben az Európai Bizottság eljárása. Az Európai Bizottság eddigi gyakorlatát áttekintve kereskedelmet gátló akadályok között különösen a következő magatartások jelennek meg: - a GATT-WTO-normák által nem igazolható export- és importkorlátozások, - a GATT-WTO-normákba ütköző technikai kereskedelemi akadályok, - harmadik államok közigazgatásai által elkövetett restriktív, vagy diszkriminatív gyakorlat, 39
- tiltott szubvenció, - szerzői és szomszédos jogokat érintő szabályozás, - földrajzi árujelzők (eredetvédelem) megsértése, - diszkriminatív adószabályozás, - kifogásolható dömpinggyakorlat, - egyéb jogterületeket érintő, a külföldi termékeket hátrányosan megkülönböztető jogi szabályozás. b) Kár és hátrányos kereskedelmi hatás A kereskedelmet gátló akadállyal szembeni fellépés abban az esetben lehetséges, ha az kárt okoz vagy a károkozás lehetősége fennáll. A Rendelet attól függően, hogy a kereskedelmet gátló akadály a Közösség vagy harmadik állam piacára van kihatással, eltérő fogalmakat használ. Előbbi esetben a kereskedelmet gátló akadállyal összefüggésben keletkező kár, utóbbi esetben a hátrányos kereskedelmi hatás megszüntetése céljából teszi lehetővé a fellépést. A kár fogalma és megállapítása: A Rendelet 2. cikk (3) bekezdése szerint a kár minden olyan jelentős kár, amelyet egy termék vagy szolgáltatás vonatkozásában a Közösség piacán egy közösségi iparág számára a kereskedelmet gátló akadály előidéz (bekövetkezett kár), vagy amelynek előidézésével fenyeget (potenciális kár). A kár vizsgálata kapcsán a Rendelet 10. cikke határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján a kereskedelmet gátló akadállyal összefüggésben bekövetkező kár megállapítható. A felsorolás utal az érintett közösségi kivitel vagy behozatal mennyiségére, a közösségi iparág versenytársainak áraira, valamint a közösségi iparágra gyakorolt hatásokra. A kárral való fenyegetettség (potenciális kár) esetén a Bizottság azt is megvizsgálja, egyértelműen előrelátható-e, hogy az adott helyzet károsodássá fejlődik. Az ANAPA v. Chileügyben a Bizottság a kihalászás és a szállítás költségeinek a megemelkedését, emellett a közösségi piacra irányuló, ugyanezen termékkört érintő import növekedését úgy értékelte, hogy a kérelmezőt, mint közösségi iparágat a chilei kikötőkben a kardhalak bevezetett feldolgozási tilalma jelentős kárra sújtja (Chile megtiltotta, hogy a partközeli vizekben működő, ritka kardhalakra szakosodott európai halászhajók kikötőiben feldolgozás és hűtőtárolás céljából kikössenek. Ezért a halászok kénytelenek voltak tevékenységüket perui kikötőkbe áthelyezni). Hátrányos kereskedelmi hatás: A fent említettek szerint, amennyiben a kereskedelmet gátló tényező harmadik állam piacára irányul, az intézkedés alkalmazásának anyagi jogi előfeltételeként hátrányos kereskedelmi hatásról beszélhetünk. Konjunktív szempontként írja elő a Rendelet 2. cikk (4) bekezdése, hogy a kereskedelmet gátló akadály által előidézett hátrányos kereskedelmi hatásoknak - a termékforgalom vagy szolgáltatások vonatkozásában egy harmadik ország piacán a közösségi vállalkozásokra és a Közösség (közösségi régió) gazdaságára (gazdasági ágazatára) együttesen kell jelentős hatást kifejtenie. Amennyiben csak a panasztevő károsodik, ez önmagában nem tekinthető elegendőnek annak igazolására, hogy a Közösség intézményei bármiféle intézkedést kezdeményezzenek. Az Európai Bizottság ez utóbbi szempontot ténylegesen is vizsgálja az eljárásaiban. Így pl. a CERESTAR/FEDERCHIMICA v. Brazília-ügyben a brazil importengedélyezés által érintett egyik termékcsoport (sorbitol) közösségi termelője, mint a hátrányos kereskedelmi hatás által érintett fél volt egyben az eljárás kezdeményezője. A Bizottság nyilvános vizsgálati jelentésében anonim módon két vállalat esetében mutatja be a brazil diszkriminatív intézkedés által kifejtett hatást, amely az export drasztikus visszaesésében manifesztálódott.
40
A hátrányos kereskedelmi hatás esetében - a kárhoz hasonlóan - beszélhetünk egy befejezett formáról, amikor a hatás már bekövetkezett, valamint a hátrányos kereskedelmi hatással való fenyegetettség állapotáról, amikor még csak feltételezhető a hatás bekövetkezése. Ha az Európai Bizottság a hátrányos kereskedelmi hatást a Közösség vagy a Közösség érintett régiójának gazdasága, vagy azokon belül valamely gazdasági ágazat viszonyában vizsgálja, akkor figyelembe veheti a kármegállapításnál említett tényezőket is (közösségi kivitel vagy behozatal mennyisége stb.) A Rendelet 10. cikk (4) bekezdése szerint hátrányos hatást többek között előidézhetnek olyan helyzetek, amikor a kereskedelmet gátló akadályok egy termék vagy szolgáltatás vonatkozásában a kereskedelem folyamatát megakadályozzák, gátolják vagy eltérítik. A Rendelet alapján elindított eljárásokban eddig a következő konkrét, a harmadik országok piacán bekövetkező tényállások lettek e körben értékelve és elfogadva: -
a hatékony működés lehetetlenné válik,
-
piacvesztés a harmadik országban,
-
költségek növekedése,
-
a kellő biztonsággal betervezett nyereség elmaradása,
-
a harmadik ország piacán fennálló akadály miatt az áruforgalom átterelődik a Közösség piacára, vagyis a közösségi import megnő.
Emellett a Rendelet külön kiemeli azokat a helyzeteket, amelyekben a kereskedelmet gátló akadályok jelentősen befolyásolják a közösségi vállalkozások számára nyújtott beszállítást vagy anyagellátást. A hátrányos kereskedelmi hatásokkal való fenyegetettség esetén az Európai Bizottság azt is megvizsgálja, hogy előreláthatóan egy adott helyzet ténylegesen a kereskedelemre hátrányos tényezővé fejlődik-e. c) Okozati összefüggés: Hasonlóan a Közösség dömping- illetve a szubvencióellenes szabályaihoz, az intézkedés alkalmazásának anyagi jogi feltétele, hogy a kár (hátrányos kereskedelmi hatás) és a kereskedelmet gátló akadály között kimutatható legyen az okozati összefüggés (kauzalitás). Ha kifejezetten a Rendelet nem is utal az okozati összefüggésre, a kár és a kereskedelmet gátló intézkedés kapcsolatára egyrészt a kár fogalmából, másfelől 10. cikk (3) bekezdéséből is következtethetünk. Előbbi ui. csak a kereskedelmet gátló akadály által előidézett kárt tekinti a fogalomhoz tartozónak. Utóbbi pediglen a kárszámítás körében azokat az egyéb tényezők által előidézett károkat kizárja a vizsgálat köréből, amelyek akár önmagukban, akár más tényezőkkel együttesen ugyancsak hátrányos hatást fejtenek ki a Közösség iparára. A contrario következik, hogy a vizsgálat tárgyát csak azok a károk képezhetik, amely a kereskedelmet gátló akadállyal, és nem „egyéb tényezőkkel” állnak összefüggésben. Kérdéseket vet fel viszont a hátrányos kereskedelmi hatás és a kereskedelmet gátló tényező közötti okozati kapcsolat. E tényállás, vagyis a harmadik ország piacát érintő, kereskedelmi akadályokkal összefüggésben keletkező hátrányos kereskedelmi hatások esetköre az okozatiság szempontjából két altípusra bontható. Első esetben egy - a Közösségen kívüli - ország bevezetett intézkedése egy harmadik (szintén nem közösségi) állam piacára irányul és közösségi vállalatokat stb. hátrányos kereskedelmi hatásokkal sújtja. A „harmadik ország” viszont nem feltétlenül különbözik attól az államtól, amely a kereskedelmet gátló akadályt előidézi: az esetek döntő többségében a trade barriers regulation által megcélzott állami intézkedés éppenséggel a kibocsátó országban - mint a Rendelet szóhasználata szerint „harmadik államban” - fog hátrányos kereskedelmi hatást előidézni. Előbbire példa lehet a 41
Dornier v. Brazília-ügy, melyben a brazil kisrepülőgép-gyártók szubvencionálása az Egyesült Államok és Svájc piacán okozott hátrányos kereskedelmi hatást a közösségi vállalkozásoknak, míg utóbbira szemléltetésül hívhatjuk a BNIC v. Brazília-ügyet, ahol a nem megfelelő brazil eredetvédelmi szabályok, mint a kereskedelmi gátló tényezők, ugyanezen a piacon, vagyis Brazíliában hozták hátrányos helyzetbe a közösségi szereplőket. d) A közösségi érdek vizsgálata: A Közösség kereskedelmi védintézkedéseinek egyik vitatott pontja a közösségi érdek mérlegelése, amely - hasonlóan a dömping- és szubvencióellenese eszköznél látottakhoz - az eljárás során a Bizottság érdemi és egyes eljárást vezető határozatainak anyagi jogi előfeltételeként jelenik meg. Ezáltal az eljárás megindítására, megszüntetésére és kereskedelempolitikai intézkedés alkalmazására nem kerülhet sor a Közösség érdekével ellentétesen. A Közösség érdekének definícióját a Rendeletben nem találjuk, azonban kiemelt szerepére utalhat az is, hogy a preambulum a Tanács és a Bizottság feladatául jelöli ki, hogy csak olyan esetekben lépjenek fel a harmadik országok által bevezetett vagy fenntartott kereskedelmet gátló akadályokkal szemben, ha a Közösség érdekei beavatkozást igényelnek. A fogalom meghatározatlansága a Bizottságnak (illetve az eljárás végső fázisában a Tanácsnak) széles mérlegelési jogkört biztosít ahhoz, hogy adott esetben az érdek fennállásáról döntsön. E diszkrecionális jogkört a Rendelet - valójában csak formális jelleggel - egy szempontból korlátozza: a preambulum a fentiek mellett utal arra is, hogy a Bizottságnak a közösségi érdek értékelésekor „tekintetbe kell vennie az eljárásokban érdekelt minden fél nézeteit”. Minthogy a közösségi érdek meghatározásával kapcsolatban további szempontot nem ír elő a Rendelet (vagyis tényleges mérlegelési jogkörről beszélhetünk), már eleve a vizsgálati eljárás megindítása válik bizonytalanná, ami végső soron a közösségi kérelmező helyzet is nehezíti, legalábbis kiszámíthatatlanná (ezzel együtt kevésbé objektívvé) teszi azokat a szempontokat, amelyek elvezethetnek az intézkedés alkalmazásához. Az Európai Bizottság a Közösség érdekének fennállását általában gazdasági szempontokra tekintettel igazolja, a legtöbb esetben egyszerűen azt a rövid kitételt alkalmazva, hogy a Közösség érdekelt a kereskedelmet gátló akadály által sértett nemzetközi kereskedelmi szabály betartásában. Ennek megfelelően az FEDERTESSILE v. Egyesült Államok-ügyben az Európai Bizottság a nemzetközi multilaterális textilkereskedelemre vonatkozó normák harmadik államokkal szembeni betartatását, és az ezzel összefüggésben a kérelmező exportját érintő pozitív hatásokat emelte ki, az EUROFER v. Egyesült Államok-ügyben szintén a nemzetközi normák harmadik államokkal szembeni kikényszerítését találta olyan tényezőnek, amely a Közösség érdekében áll. 3.4.2. Az eljárás szakaszai A tág értelemben vett eljárás a kérelem benyújtásával kezdődik, amelyet a Bizottság ún. panasztételi eljárásban értékel. Amennyiben nem szükséges a kérelem elutasítása, dönt a vizsgálati eljárásról (szűkebb értelemben vett eljárás), amely az eljárás lezárásának különböző formáihoz vezethet el. a) A kérelem (panasz) benyújtása: Az alanyi minőségtől függően a két alaptényállás tekintetében lehet az eljárás megindítását kezdeményezni: természetes személyek csak a Közösség piacát érintő kereskedelmet gátló tényezőkkel szemben nyújthatnak be kérelmet, míg vállalkozások, társulások és tagállamok mindkét tényállásra, vagyis akár a Közösség, akár harmadik állam piacát érintő kereskedelemi akadályok esetében élhetnek eljáráskezdeményezési jogukkal.
42
A Rendelet a tagállamoknak lehetőséget biztosít, hogy bármely tényállás esetében, korlátozástól mentesen kezdeményezzenek eljárást ún. tagállami megkeresés útján. A tagállamnak kérelmében ugyanazokra a tényekre (kereskedelmet gátló akadály, károkozó hatás, okozati összefüggés) kell elegendő bizonyítékot benyújtaniuk, mint az eljárás kezdeményezésére jogosult többi alanynak. b) Panasztételi és konzultációs eljárás: Az első szakaszban a Bizottság konzultációs eljárás közbeiktatásával megvizsgálja, hogy az előterjesztett panasz a fent említett tények tekintetében kellően alátámasztottnak tűnik-e. A Bizottság gyakorlata szerint a kérelemben nem szükséges ténylegesen bizonyítékokat benyújtani, hanem elég csak ilyen bizonyítékokra utalni, azt valószínűsíteni, a bizonyítékok beszerzése majd a vizsgálati szakaszban történik. A benyújtott kérelmeket (panaszt) az Európai Bizottság megküldi a tagállamoknak, illetve az ún. 133-as bizottságnak. Utóbbi testület esetében a Bizottság e kötelezettségét csak pusztán a tájékoztatást szolgálja abból a célból, hogy a 133-as bizottság megfontolhassa azok közös kereskedelempolitikára gyakorolt tágabb értelemben vett hatásait. A kérelem vizsgálata közbenső eljárás (konzultációs eljárás) keretében történik, amelynek lefolytatásához létrehoznak egy tanácsadó bizottságot az Európai Bizottság egy tagjából, aki a testület elnöke lesz, valamint az egyes tagállamok képviselőiből. A konzultáció eredményeképpen - ha a panasz ehhez elegendő bizonyítékot szolgáltat és a vizsgálati szakasz megindítása a Közösség érdekében áll - az Európai Bizottság megindítja az eljárás következő, érdemi vizsgálati szakaszát. Ellenben ha a kérelem nincsen kellően bizonyítékokkal alátámasztva, akkor annak nem ad helyt és erről értesíti a kérelmezőt. Ugyanezzel a következménnyel jár az is, ha a panaszos visszavonja kérelmét az eljárás e szakaszában. Ez viszont nem eredményez automatikus megszűnést, ui. a Bizottságnak mérlegelnie kell, hogy az eljárás megszüntetése nem ütközik-e a Közösség érdekeibe. c) Érdemi vizsgálati eljárás: Amennyiben a kérelem nem lett elutasítva, vagy az eljárás egyéb okok miatt nem szűnt meg, a Bizottság - a tagállamokkal együttműködésben - lefolytatja közösségi szinten az érdemi vizsgálati eljárást. A vizsgálati eljárás során az információk két forrásból kerülnek a Bizottság elé. Az első csoport azon adatokat, tényeket és egyéb információkat foglalja magában, amit a panaszos fél kérelmével együtt a Bizottság rendelkezésére bocsátott, ezt egészítik ki a Bizottság által - írásban bekért illetve szóbeli meghallgatás keretében - összegyűjtött adatok. Utóbbi adatok származhatnak tagállamok területén, illetve harmadik országok területén lefolytatott vizsgálatokból. Az érintett harmadik országok területén vizsgálat lefolytatását külön feltételekhez köti a Rendelet: csak szükség esetén lehet ilyen vizsgálatot elvégeztetni, a vizsgálatról az érintett állam kormányát értesíteni kell, amely „ésszerű időn belül” kifogást emelhet az eljárás ellen A vizsgálati eljárásban a Bizottság a panaszos fél kérelméhez formailag nincs kötve, így a vizsgálatot kiterjesztheti olyan tényállási elemekre is, amelyeket a kérelem eredetileg nem érintett. A vizsgálat lefolytatásának befejezését követően az Európai Bizottság jelentést készít és azt a konzultációs bizottság elé terjeszti. d) Az eljárás lezárása:
43
-
Az eljárás megszüntetése: amennyiben a vizsgálati eljárás eredményeként megállapítható, hogy a Közösség érdekei intézkedés meghozatalát nem teszik szükségessé, az eljárást meg kell szüntetni. Ez jelentheti azt az esetkört is, amikor önmagában a közösségi érdek hiányzik, de ugyanezen következményekkel kell számolni akkor, ha a kérelem anyagi jogi elemeinek (kereskedelmet gátló akadály, kár, okozat stb.) bizonyítása nem volt sikeres.
-
Az eljárás felfüggesztése: amennyiben az érintett állam a vizsgálati eljárás nyomán (az alatt, vagy azt követően) a megfelelőnek minősülő intézkedéseket megteszi és emiatt nem szükséges a Közösség fellépése, akkor a Bizottság az eljárást felfüggeszti. Az eljárás felfüggesztése egyfajta „guillotin”-ként értékelhető, ugyanis annak hatálya alatt az érintett államok meghatározott időközönként folyamatosan információt szolgáltatnak, ami alapján a Bizottság ellenőrzi az intézkedések végrehajtását. Szintén az eljárás felfüggesztését eredményezi, ha a vizsgálati eljárást követően vagy egy nemzetközi vitarendezési eljárást megelőzően, annak során illetve azt követően bármikor nyilvánvalóvá válik, hogy a legmegfelelőbb eszköz egy kereskedelmet gátló akadály által előidézett jogvita rendezéséhez az érintett harmadik országgal megállapodás megkötése. Ez esetben a fenti felfüggesztő határozatot követően az EKSz 133. cikke szerint megkezdi a Közösség az érintett állammal egyezmény megkötéséről a tárgyalásokat.
-
Kereskedelempolitikai intézkedés alkalmazása: a Rendelet 12. cikk (1) bekezdése szerint, ha a vizsgálati eljárás eredményeképpen (vagy kivételesen annak mellőzésével) megállapítható, hogy a Közösséget a nemzetközi kereskedelmi szabályok alapján megillető jogok gyakorlásához, a kár vagy a harmadik országok által bevezetett vagy fenntartott kereskedelmet gátló akadályok által előidézett, hátrányos kereskedelmi hatások megszüntetéséhez szükséges fellépni, akkor a megfelelő intézkedéseket a Közösség megteszi a következő eljárási szabályok szerint. Amennyiben a Közösség nemzetközi kötelezettségei nemzetközi konzultációs vagy vitarendezési eljárás lefolytatását igénylik, az alkalmazandó intézkedésekről csak az eljárás lefolytatásának befejezését követően lehet döntést hozni. A Rendelet - hasonlóan a GATT XIX. cikkely szerinti védőintézkedéshez - nem nevesíti, hogy milyen intézkedések alkalmazhatók, csak példákat említ úgy mint, a kereskedelempolitikai megállapodásból származó bármely engedmény felfüggesztését vagy visszavonását, a fennálló vámok megemelését, más importteher, mennyiségi korlátozások bevezetését. A tényleges kereskedelempolitikai intézkedés alkalmazásról, a rendes döntéshozatali eljárásban, a Bizottság javaslatára a Tanács minősített többséggel dönt.
e) A bírósági jogorvoslat lehetősége: A Rendelet nem utal a jogorvoslat lehetőségére, ezzel kapcsolatban eljárási szabályokat nem állapít meg, ezáltal az Európai Bíróságra vonatkozó általános szabályok érvényesek a Rendelet alapján kibocsátott aktusok megtámadhatóságára is. A Rendelet alkalmazásához közvetlen bírósági gyakorlat nem fűződik.
44
4. A szerződéses eszközök fajtái a közösségi jogban 4.1 Multilaterális egyezmények A közös kereskedelempolitikához kötődő többoldalú nemzetközi egyezmények közül jelentőségét tekintve kiemelkedik a GATT-WTO-szerződésrendszer95. A Római Szerződés hatálybalépését követően világos volt, hogy a közös kereskedelempolitika - kevésbé vitatottnak tekintett - statikus magját alkotó területek és a GATT-hoz kötődő egyezmények között tárgyi átfedés áll fenn. Az EGK viszont nem volt formálisan tagja a GATT-nak, azonban a közös kereskedelempolitika kizárólagos hatásköri jellege, továbbá a hatékony működtetés iránti igény nyomán kialakult az EGK hallgatólagosan elfogadott, „virtuális” GATTtagságának elmélete. Ez olyformán jelentkezett a gyakorlatban, hogy a GATT keretén belül kidolgozott és a tagállamok által elfogadott egyezményeket és határozatokat a Közösség magára is kötelezőnek ismerte el96. A GATT ötödik vámcsökkentési tárgyalási fordulója óta97 pedig az EGK a Bizottság képviselője útján részt vesz a konferenciákon, majd a Kennedyfordulót lezáró Genfi Jegyzőkönyvet a tagállamok mellett már a Közösség is megkötötte98. A közös kereskedelempolitika átmeneti időszakát követően a tagállamok GATT-egyezményből eredő jogait a Közösség gyakorolja, mintegy helyettük eljárva, az egységes képviselet elvét szem előtt tartva. Az Uruguay-forduló eredményeképpen 1994-ben megszülető marrakesh-i szerződéscsomag szerződő feleként a Közösség is megjelenik, így már de iure tagja lesz a WTO-nak és a GATT-egyezménynek, azonban a fent ismertetett okok miatt - kettős tagságot eredményezve99 - az egyezményt csak a tagállamokkal együtt köthette meg100. Fentiekben hivatkoztunk arra, hogy az Európai Bíróság a Közösség által megkötött nemzetközi egyezmények státuszát akként jellemezte, hogy a közösségi jog szerves részének ismerte el. Ez a kezdeti időszakban a GATT-normákra is vonatkozott101, az irodalom ennek helyét a primer alapszerződési és a másodlagos jogforrások közé helyezte el102. Ellenben a GATT-normákra való hivatkozás az Európai Bíróság gyakorlatában egyre szűkül. A gyakorlat privát személyek pl. GATT-alapelvekre történő hivatkozását elutasítja, azonban a WTO-
95
A GATT-WTO keretében ez idáig kettőszáznál több multilaterális megállapodást dolgozta ki. Ehhez ld. PETERSMANN, E.-U.: The Dispute Settlement System of the World Trade Organisation and the Evolution of the GATT Dispute Settlement System since 1948. CML Rev. 1994. 1160. o. és VÖRÖS id. m. 70. és köv.
96
VEDDER id. m. 195. széljegyzet
97
Az 1960-1962 közötti Dillon-forduló óta
98
Tanács 68/411/EGK határozat az 1964-1967 közötti kereskedelmi konferencián aláírt többoldalú megállapodás megkötéséről
99
Ld. bővebben: OTT, A.: GATT und WTO im Gemeinschaftsrecht - Die Integration des Völkervertragsrecht in die Europäische Gemeinschaftsrechstordnung am Beispiel des GATT-Vertrags und der WTO-Übereinkünfte. Carl Heymanns Verlag, Köln, Berlin, Bonn, München, 1997. 24. és köv. o.
100
Ti. a szerződéspakett olyan területeket is átfogott, melyek már a közös kereskedelempolitika hatókörén kívülre estek, ld. fenti II. rész 3.3.2 pont
101
181/73 (1974.04.30.) EUHGy 1974., 449. o.
102
PETERSMANN, E.-U.: Application of GATT by the Court of Justice of the European Communities. CMLRev. (20) 1983. 401. o. Ld. még C. O. LENZ főügyész véleményét a Nakaijima-ügyhöz, C-69/89 (1991.05.07.) EBHGy-I. 1991. 2127. 53. bek. 45
egyezmény megkötését követően ez a szűkebb érvényesíthetőség a privát személyek mellett a tagállamokra is kiterjesztést nyert103. Az egyéb - közös kereskedelempolitikához is kapcsolódó - multilaterális egyezmények közül kiemelhetők a Brüsszeli Vámegyüttműködési Tanácsból kinőtt WCO által kidolgozott egyezmények. A WCO-nak - hasonlóan a GATT első időszakához - a Közösség de iure nem tagja, azonban a szervezet által kiadott ajánlásokat elfogadja és a kidolgozott nemzetközi egyezményeket szerződő félként megköti104. Ehelyütt említhetjük még az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága keretében kidolgozott Carnets TIR egyezményt105 és áruellenőrzésekről szóló konvenciót106, melyeket az EKSZ akkori 113. cikkelyére is alapozva kötött meg az EGK. Végül utalni kell az UNCTAD-hoz107 köthető áruegyezményekre, melyeket szintén a közös kereskedelempolitika hatáskörén belül kötött meg a Közösség. 4.2 A közös kereskedelempolitika keretében megkötött kétoldalú egyezmények Előzőekben szóltunk arról, hogy a társulási egyezmények - az eltérő EKSz-beli jogalap miatt a közös kereskedelempolitikai határain kívül helyezkednek el. Viszont a társulási megállapodásokhoz több elemében hasonló partnerségi egyezményeket kötött a ‘90-es években a Közösség a Szovjetunió utódállamaival, melyeknél jogalapként az EKSz 133. cikkelye szolgált108. A gazdasági-külkereskedelmi tartalom mellett e megállapodásoknál előtérbe kerül a demokratikus, jogállami berendezkedés megszilárdításának az igénye109. A Közösség több mint 90 állammal110 kötött olyan kereskedelmi egyezményt, amely az EKSz 133. szakaszát jelöli meg jogalapként, viszont egyre nagyobb számban jelennek meg olyan megállapodások, melyek emellett más jogalapra is támaszkodnak. Ennek legkorábbi példája a fent már idézett - Kanadával kötött kooperációs megállapodás volt, melyet a közös kereskedelempolitika mellett az EKSz „nyitott tényállására”, a 308. cikkelyre is alapítottak. Bevettnek tűnik a 133. illetve a társulási hatáskört biztosító 310. cikkely együttes jogalapkénti alkalmazása111. 103
C-280/93. (1994.10.05) EBHGy I. kötet 4973. o. Vö. BERKEY, J. O.: The European Court of Justice and Direct Effect for the GATT: A Question worth Revitising. EJIL (9) 1998. 626. o.
104
Pl. a Tanács 87/369/EGK határozatával csatlakozott a Közösség az árumegjelölések harmonizált rendszeréről szóló egyezményhez.
105
Kihirdette: Tanács 2112/78/EGK rendelet
106
Kihirdette: Tanács 1262/84/EGK rendelet
107
Vö. VÖRÖS id. m. II. kötet 30. és köv. o.
108
Hozzá kell tenni viszont, hogy a Közösség vegyes szerződésként, azaz a tagállamokkal együtt kötötte meg ezeket a megállapodásokat. Ilyen egyezmények lettek elfogadva Oroszországgal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Azerbajdzsánnal, Grúziával, Moldvával, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal.
109
Az egyezmények a kétoldalú partnerségi kapcsolat előfeltételének tekintik az emberi jogok és a demokrácia biztosítását, külön utalva a Helsinki Záróokmányra és az Új Európáról szóló Párizsi Chartára.
110
HAHN id. m. 75. széljegyzet
111
Ld. pl. a Kínával 1978-ban megkötött együttműködési megállapodást (Európai Közösségek Hivatalos Lapja, „L” 123. szám, 1978.03.04. 2. o.), vagy a Brazil-EGK megállapodást (Európai Közösségek Hivatalos Lapja, „L” 281. szám, 1982.10.04. 3. o.) 46
Sajátos megítélés alá esnek exportkorlátozási egyezmények. Ezen megállapodások sajátossága, hogy általában az exportáló ország „önkéntesen” beleegyezik a kivitelének visszafogásába, leggyakrabban azonban abból az okból kifolyólag, hogy elejét vegye egy esetleges későbbi védelmi intézkedés bevezetésének. Komoly kétségek merültek fel ezen megállapodások és a GATT diszkrimináció tilalmát kimondó szabály összeegyeztethetőségével kapcsolatban. A GATT 1994 már egyenesen tiltja az ilyen gyakorlatot112.
112
Példaként említhető az elhíresült EK-Japán megállapodás 1991-ből. Japán kötelezettsége gyakorlatilag abban állt, hogy 1991-1999 között egy kalkulált összpiachoz viszonyítva meghatározott darabszámban exportál személygépkocsikat és kisáruszállítókat a Közösségbe. Igaz, ezt nem vállalták ilyen explicit módon a szerződő felek, éppen erre hivatkozott a Bizottság is, amikor a megállapodás GATT-konformitását firtatták. Ez utóbbi interpretációban a felek szerződéses kötelezettsége annyiban kimerült, hogy a japán gépkocsiimportot a hivatkozott időszakban „megfigyelik”. Emellett az önkorlátozó megállapodások legjellemzőbben a textilszektor területén fordult elő a közösségi kereskedelmi védelmi eszköztárban. 47
[D] A közös kereskedelempolitika végrehajtása a magyar külkereskedelmi igazgatás
I. A Magyar Köztársaság külgazdasági és külkereskedelmi rendje az EU-csatlakozásunkat követően 1.1 A Magyar Köztársaság Alkotmányából is levezethető: az állam - tradicionális jellegű szuverenitási jogai közé tartozik, hogy a külgazdasági/külkereskedelmi forgalmat megfelelő jogi eszközökkel, kialakított igazgatási intézményeken keresztül befolyásolja. A fent már említett szempontok miatt viszont az Európai Unió, mint vámunió keretei között - annak hatékony működése érdekében - e szuverenitási jogokat a tagállamok nem gyakorolhatják, vagyis a folyamatok irányítása közösségi - harmonizált - eszközrendszeren keresztül történik. El kell oszlatni azonban azt az - elsősorban a zsurnalisztikában megjelenő - tévhitet, hogy a külgazdasági/külkereskedelmi tevékenység irányítási súlypontjának áthelyeződése egyfajta „szuverenitásvesztésként” lenne értékelhető. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a csatlakozást követően a Magyar Köztársaság nem elvesztette e tárgykörben a szuverenitási jogait, hanem annak gyakorlási módját megváltoztatta és a jövőben az uniós tagságunk érdekében azokat az Európai Unióval, azok tagállamaival közösen gyakorolja. Ez a megközelítésmód következik az Alkotmány 2/A. §. (1) bekezdéséből is, amely szerint „A Magyar Köztársaság az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az Európai Uniót, illetőleg az Európai Közösségeket (...) alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja”. Ez a közös hatáskörgyakorlás megvalósulhat úgy is, hogy valamely konkrét feladat esetében kizárólag a Közösség szervei járnak el (pl. dömpingeljárás esetében az Európai Bizottság). 1.2 A szuverenitás gyakorlásának effajta „átváltozása” a csatlakozási szerződésünkkel következett be113, amely egyben a közös kereskedelempolitikához történő csatlakozásunkat is jelentette. A fent hangsúlyozottak szerint, a közös kereskedelempolitikának egységesnek kell lennie, ennek megfelelően elvileg a csatlakozásunkat követően annak szabályaitól való eltérésre (ún. derogációra) sincs lehetőség. Ez alól egyetlen kivételként említhetjük, hogy legkésőbb 2007. május 1. napjáig a magyar külkereskedelmi igazgatás továbbra is megállapíthat évenként vámkontingenst az ötvözetlen alumínium tekintetében114. 113
2004. évi XXX. törvény a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről
114
Ld. a 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett „csatlakozási szerződés” részét képező ún. csatlakozási okmány X. mellékletének 9. szakaszát 48
1.3 A közös kereskedelempolitikához történő csatlakozásunk a teljes eszközrendszer átalakítását szükségessé tette. Ha a hatályos jog szempontjából a Magyar Köztársaság külkereskedelmi tárgyú beavatkozási lehetőségeit áttekintjük, akkor az alább vázolt kép tárul elénk. A továbbra is hatályos ún. Kptk. szerint a „külgazdasági tevékenység” a nemzetközi bank- és biztosítási tevékenységgel, a nemzetközi postai és távközlési, személyfuvarozási és belföldi által teljesített árufuvarozási szolgáltatásokkal, a tudományos-műszaki együttműködéssel, valamint az idegenforgalommal összefüggő, továbbá a külföldi részvétellel működő gazdasági társulások közötti polgári jogi jogviszonyok. E jogviszonyok ma még nemzetközi szerződések és a hazai jog által meghatározottak elsősorban, vagyis nagyrészt nem tartoznak a közös kereskedelempolitika alá. A „külkereskedelmi tevékenység” viszont - a külkereskedelemről szóló 1974. évi III. tv. hatályon kívül helyezése folytán - már nem számítandó a külgazdasági kapcsolatok körébe. E területen a közös kereskedelempolitika érvényesül, ezért a fent tárgyalt alkalmazandó eszközöket a közösségi jog tartalmazza, a magyar szabályok csak a végrehajtási normák tekintetében irányadók. Ezzel összhangban a csatlakozással kapcsolatos jogszabálymódosítások tárgyában elfogadott 2004. évi XXIX. tv. 140. §. (1) bekezdése szerint „az áruk, szolgáltatások és anyagi értékeket képviselő jogok kereskedelmi forgalomban történő kivitele, behozatala, valamint azoknak a Magyar Köztársaság területén történő átszállítása nemzetközi szerződéssel összhangban korlátozható” (kiemelés H.B.). Vagyis a főszabály szerint a külkereskedelmi forgalom szabad, viszont a „nemzetközi szerződés” kihangsúlyozása utal arra, hogy ma már a forgalom befolyásolása (korlátozása vámok, engedélyezés stb. útján) nem autonóm módon, hanem elsősorban a nemzetközi jogi normák illetve a csatlakozási szerződés által meghatározottak szerint történhet115.
II. A közös kereskedelempolitika végrehajtásának intézményrendszere 2.1 A közös kereskedelempolitika szabályainak és előző fejezetben tárgyalt eszközeinek a végrehajtása többféleképpen történhet. Vannak olyan eszközök, pl. a szerződéses instrumentumok körében tárgyalt egyes nemzetközi egyezmények, amelyek végrehajtása kizárólag a közösségi szervek közreműködésével megy végbe. Ezzel szemben jellemzőnek inkább az mondható, ha a végrehajtás vagy a közösségi szervek és a tagállami intézmények együttes eljárásával lehetséges, vagy kizárólag csak utóbbiak részvételével, vagyis teljes egészében tagállami szinten keresztül történik. Előbbire példaként a dömpingellenes eszköz említhető, ugyanis az eljárás lefolytatása, valamint a dömpingellenes vám kiszabása a közösségi szervek hatáskörébe tartozik (Bizottság, Tanács), a dömpingellenes vám tényleges végrehajtása és beszedése viszont a tagállami vámhatóságokon keresztül történik. Utóbbi esetkörbe pedig pl. a hamisított termékek szabad forgalomba bocsátását megakadályozni kívánó rendeletet sorolhatjuk, mivel annak végrehajtása teljes egészében a tagállami hatóságokon keresztül történhet. 2.2. Ha az előbbieket a hazai viszonyokra konkretizáljuk, akkor a közös kereskedelempolitika kapcsán a két legfontosabb végrehajtó szervként a Vám- és Pénzügyőrség és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szervezetét kell kiemelnünk. Emellett a közös kereskedelempolitika végrehajtásában egyéb szervek is szerephez juthatnak.
115
A csatlakozási szerződésünk pedig „hozzáilleszti” a magyar a normákhoz a teljes közösségi jogot, vagyis azon keresztül a teljes joganyag meghatározó tényezője a külkereskedelmi viszonyok alakulásának 49
2.2.1 A Vám- és Pénzügyőrség és a közösségi vámjog végrehajtása A hazai vámjog már jóval a csatlakozásunkat megelőzően átvette és alkalmazta a közösségi jog intézményeit: az 1995. évi C. törvény a közösségi vámkódex alapján lett kialakítva, és attól csak egyes pontokban - pl. a vámszabadterületek szabályai kapcsán - tért el jelentősebben. 2004. május 1-ét követően viszont a közösségi vámjog több száz forrása, azokon belül is elsősorban a közvetlen hatállyal bíró rendeletek a magyar hatóságok által is alkalmazandó joganyaggá váltak. A magyar vámjog szerepe lényegileg változott meg, annak funkciója immáron, hogy a közösségi jog hatékony érvényesülését biztosítsa. Ezzel összhangban a 2003. évi CXXVI. törvény rendelkezik a közösségi vámjog végrehajtásáról, mely jogszabály hatálya a Magyar Köztársaság területére, valamint a külföldön létesített magyar vámhivatalra terjed ki. A törvény szabályozási technikája, hogy a közösségi vámkódex egyes rendelkezéseit kifejti, illetve ahol lehetséges, azt kiegészítő szabályokat határoz meg (pl. megsemmisítendő áru karitatív célra történő felhasználása). A közösségi vámjog illetve a hazai végrehajtási szabályok tényleges megvalósítása a Vám- és Pénzügyőrség (VP) szervezetrendszerén keresztül történik. A VP feladatköreit, működését, szervezetrendszerét a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény határozza meg. A VP feladatköreiből a közös kereskedelempolitika végrehajtásához közvetlenül kötődő elemek a következők: -
a vámhatáron át lebonyolódó áru- és utasforgalom vámellenőrzése, a vámtartozások és a vámeljáráshoz kapcsolódó nem közösségi adók és díjak kiszabása és beszedése,
-
közvetlenül vagy közvetve - meghatározott körben - az áruk azonosságának (adózási szempontból történő besorolásának, minőségének és egyéb jogszabály által meghatározott követelményeknek) a vizsgálata, illetve a vizsgálat megtörténtének ellenőrzése,
-
a vámokmányok adatainak vám- és statisztikai célú ellenőrzése, javíttatása, nyilvántartása, összesítése, feldolgozása és átadása,
-
a vám-, az adó- és egyéb jogszabályokban meghatározott adóztatási, ellenőrzési és utólagos ellenőrzési feladatok ellátása116.
2.2.2 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és az engedélyezési rend a csatlakozást követően A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának jogutódjaként az EU-csatlakozásunkkal összefüggésben jött létre a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH), mint országos hatáskörű szerv117. A közös kereskedelempolitika végrehajtásához kapcsolódóan a legfontosabb hatásköreként ellátja az EU jogszabályokból, a nemzetközi gazdasági egyezményekből, valamint a külön jogszabályokból fakadó, egyes árukra vagy országokra vonatkozó behozatali és kiviteli engedélyezési feladatokat, illetve korlátozások végrehajtásához kapcsolódó feladatokat. Emellett azonban olyan területek esetében is működteti az engedélyezési rendet, amely csak részben (pl. kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalma118), vagy egyáltalán nem
116
Ld. 2004. évi XIX. tv. 2.§. A fentiek mellett a közös agrárpolitika végrehajtásához kötődő, továbbá egyes jövedéki, bűnüldözési és nyomozó hatósági, rendészeti és igazgatási, valamint nemzetközi feladatokat lát el.
117
Ld. 36/2004. (III. 12.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról
118
Ld. 50/2004. (III. 23.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről 50
tartozik a közös kereskedelempolitika hatálya alá (pl. egyes haditechnikák forgalma, vegyi fegyverek tilalma stb.). Ha témánkhoz nem is kötődik, érdemes megemlíteni, hogy az MKEH továbbá hatósági nyilvántartási feladatokat is ellát, valamint engedélyező hatóságként működik egyes bel- és külgazdasági tevékenységek vonatkozásában119 is. Az engedélyezési rend harmonizált kereteit az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről szóló 110/2004. (IV. 28.) Korm. rendelet (ER) teremtette meg. Az ER már nem használja a „külkereskedelem” kifejezést, mivel az ennél átfogóbb „kereskedelem” fogalom a belpiacra irányuló - így a közösségi vámhatárt át nem lépő - kivitelre és behozatalra is vonatkozik. A rendelet hatálya a következő területekre terjed ki: a) Áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok -
az EU más tagállamába irányuló, a Magyar Köztársaság országhatárát átlépő kivitele, vagy a tagállamokból érkező behozatala. Az áruk egyes csoportjai esetében az ún. Európai Gazdasági Térség szerződő államaira is ugyanazon szabályok érvényesek, mint a tagállamokra120,
-
az Európai Unión kívüli államba irányuló, a Magyar Köztársaság országhatárát és a közösségi vámhatárt átlépő kivitele, vagy ezen államokból érkező behozatala,
-
a Magyar Köztársaság területén történő átszállítása (tranzit).
b) Vállalkozási export és vállalkozási import. Az ER hatálya alá a korábbi gyakorlatnak megfelelően forgalmi, valamint tevékenységi engedélyek tartoznak. Forgalmi engedély esetében meghatározott termékek import, export, vagy tranzit ügyletéhez kötődik közvetlenül és esetileg az engedélykérési kötelezettség. Tevékenységi engedély-kötelezettség fennállásakor viszont már maga az import, export (reexport), vagy tranzit-tevékenység sem végezhető a tevékenységi engedély hiányában. A forgalmi engedélyes termékek az alábbi két csoportba sorolhatók: -
meghatározott áruknak a Magyar Köztársaság területéről kereskedelmi forgalomban történő kivitele121 (ideértve a reexportot) olyan országba, amely az Európai Uniónak nem tagja, vagy ilyen országból történő behozatala122. E körbe tartozó termékek pl. egyes pirotechnikai eszközök (lőpor, tűzijátékok stb.), biztonsági védeszközök (golyóálló mellény, egyes gázálarcok stb.), közbiztonságra különösen veszélyes termékek, továbbá egyes polgári használatra engedélyezett lőfegyver.
-
meghatározott áruknak kereskedelmi forgalomban bármely viszonylatba a Magyar Köztársaság területéről történő kivitele (ideértve a reexportot), illetve bármely viszonylatból a Magyar Köztársaság területére történő behozatala, valamint az ország
119
közraktárak engedélyezés, az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekkel kapcsolatos külön jogszabályban előírt engedélyezési feladatok, utazásszervező és -közvetítői tevékenységgel kapcsolatos közhitelű nyilvántartásba vételi stb. feladatok, idegenvezetőkkel kapcsolatos, külön jogszabályokban előírt nyilvántartásba vételi tevékenység stb.
120
Az EU 25 tagállamán kívül Norvégia, Liechtensteini Nagyhercegség és Izland.
121
Ld. az ER 2. a) számú mellékletét
122
Ld. az ER 2. b) számú mellékletét 51
területén történő átszállítása123 (egyes haditechnikai eszközök és szolgáltatások, valamint pl. a pénznyomtatáshoz is használt biztonsági papír). Csak tevékenységi engedély124 birtokában végezhetők pl. bizonyos radioaktív anyagokkal, pirotechnikai eszközökkel, egyes fegyverekkel, különösen veszélyesnek minősített eszközökkel, haditechnikákkal és meghatározott biztonsági papírokkal kapcsolatos kereskedelmi tevékenységek. Az ER az engedélyezési kötelezettség megszegésének szankcióit is tartalmazza. Eszerint az engedély kiadása megtagadható, illetve a már kiadott engedély visszavonható abban az esetben, ha -
az engedély jogosítottjának a működése törvénybe, vagy más jogszabályba ütközik, beleértve az Európai Közösség szabályozását is,
-
az engedély megadásakor fennálló körülmények úgy változtak meg, hogy a kérelem elutasításának lenne helye, illetve az engedélyes az e rendeletben foglalt előírásokat, vagy az engedélyben meghatározott feltételeket nem teljesíti,
-
a kérelmező a valóságnak nem megfelelő adatokat közölt,
-
a kérelmező a szükséges egyéb hatósági engedéllyel, hozzájárulással nem rendelkezik.
Mindemellett az engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység bűncselekménynek számít, ui. a Btk. 298. §-a szerint aki engedélyhez kötött külkereskedelmi tevékenységet engedély nélkül fejt ki, vagy árut a kiviteléhez, behozatalához szükséges engedély nélkül exportál vagy importál bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Habár e tényállást 1993-ban némileg „enyhítették”, azonban a szankció súlyossága még ma is inkább az 1990 előtti időket idézi, amikor a külkereskedelmi tevékenység állami monopólium volt. Szükséges felhívni a figyelmet arra is, hogy az ER által előírt engedélykötelezettség mellett bizonyos termékek és tevékenységek esetében más jogszabályok által előírt külön engedélyek bekérésének a szükségessége is fennállhat (pl. ún. kábítószer prekurzorok, pszichotrop anyagok, bakteriológiai és toxin fegyverek, kettős felhasználási célú termékek stb.). 2.2.3 Egyéb hazai intézmények részvétele a közös kereskedelempolitika végrehajtásában A VP és a MKEH mellett több más szerv és intézmény kapcsolódik be a közösségi kereskedelempolitikai eszközök végrehajtásába. A végrehajtást tágan értelmezve a hatáskörrel rendelkező magyar jogalkotó szervek szerepe is figyelembe vehető akkor, amikor a közös kereskedelempolitika hatékony átültetéséhez hazai jogszabályok kibocsátása is szükséges. Emellett számos olyan szerv működik közre, amelyek a végrehajtás során egyfajta segédszervként segítik más intézmények munkáját, vagy nélkülözhetetlen az eljárásokba történő bevonásuk. Így pl. egyes termékek engedélyezési eljárásában szükséges az Országos Rendőrfőkapitányság előzetes egyetértése, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézetének előzetes véleménye, vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, illetve a Magyar Nemzeti Banknak a véleménye. Bizonyos haditechnikai termékek külkereskedelmének szempontjait pedig egyes minisztériumok képviselőiből álló ún. Haditechnikai Külkereskedelmi Tárcaközi Bizottság dolgozza ki.
123
Ld. az ER 2. c) számú mellékletét
124
Ld. az ER 3. számú mellékletét 52
[E] A témához kapcsolódó irodalom -
BAEL, IVO október.
VAN:
A dömpingellenes jog az EK-ban. Európa Fórum Budapest, 1991.
-
BALÁS PÉTER: Jogharmonizáció és kereskedelempolitika. In FORGÁCS IMRE (szerk.): Gazdasági szektorok és jogharmonizáció. Budapest, 2000, Osiris Kiadó.
-
BALÁZS PÉTER: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése. Budapest, 2002, KJK-Kerszöv.
-
BOGDANDY, ARMIN VON: Europäische und nationale Steuerung des Aussenhandels. In SIEDENTOPF, HEINRICH (szerk.): Europäische Integration und nationalstaatliche Verwaltung. Stuttgart, 1991, Franz Steiner Verlag. 135-154. p.
-
BOJTOR SÁNDOR: Piacvédelem Magyarországon. Külgazdaság Jogi melléklet, 1993/9.
-
BORDALBA, MARIUS - MIHAYLOVA, POLLY: The International Practice of the European Communities: Current Survey International Trade Developments, Including Commercial Defence Actions XVII: 1 January 2000 - 30 June 2000. EJIL 12 (2001) 613-615. p.
-
BORDALBA, MARIUS - SUNDBERG, DREW: The International Practice of the European Communities: Current Survey International Trade Developments, Including Commercial Defence Actions XVI: 1 January 1999 - 31 December 1999. EJIL 12 (2001) 359-361. p.
-
CASS, DEBORAH Z.: The „Constitutionalization” of International Trade Law: Judicial Norm-Generation as the Engine of Constitutional Development in International Trade. EJIL 12 (2001) 39-75. p.
-
CREMONA, MARISE: A Policy of Bits and Pieces? The Common Commercial Policy after Nice. CYELS, Vol. 4. 2001.
-
CREMONA, MARISE: Rhetoric and Reticence: EU External Commercial Policy in a multilateral context. CML Rev. 38. 2001. 359-396. p.
-
DRIESSEN, BART - BORDALBA, MARIUS: The International Practice of the European Communities: International Trade Developments, Including Commercial Defence Actions XIV: 1 July 1997 - 30 June 1998. EJIL 10 (1999) 194-199. p.
-
DRIESSEN, BART - BORDALBA, MARIUS: The International Practice of the European Communities: Current Survey International Trade Developments, Including Commercial Defence Actions XV: 1 July 1998 - 31 December 1998. EJIL 10 (1999) 461-463. p.
-
FLORY, THIÉBAUT - MARTIN, FRÉDÉRIC-PAUL: Remarques à propos des avis 1/94 et 2/92 de la Cour de Justice des Communautés Européennes au regard de l’évolution de la notion de politique commerciale commune. CdE 1996. 379-400. p.
-
GILSDORF, PETER: Die Gemeinsame Handelspolitik und ihre Mechanismen. In RILL, HEINZ PETER - GRILLER, STEFAN: Europäischer Binnenmarkt und österreichisches Wirtschaftsverwaltungsrecht. Wien, 1991, Orac. 27-46. p.
-
GRABITZ, EBERHARD - BOGDANDY, ARMIN VON - NETTESHEIM, MARTIN: Europäisches Aussenwirtschaftsrecht. München, 1994, C.H. Beck. 53
-
GRILLER, STEFAN - GAMHARTER, KATHARINA: External Trade: Is There a Path Trough the Maze of Competences? In GRILLER, STEFAN - WEIDEL, BIRGIT (szerk.): External Economic Relations and Foreign Policy int he European Union. Wien, New York, 2002, Springer.
-
GRILLER, STEFAN: The Common Commercial Policy Instruments after the Uruguay Round - with some Implications for Austria. In BREUSS, F. (szerk.): The World Economy after the Uruguay Round. Wien, 1995, Service Verlag.
-
HERRMANN, CHRISTOPH W.: Common Commercial Policy after Nice: Sisyphus Would Have Done a Better Job. CML Rev. 39. 2002. 7-29. p.
-
HORVÁTHY BALÁZS: Az Európai Unió közös kereskedelempolitikája, hatása a magyar külkereskedelmi jogra, különös tekintettel a csatlakozásunkkal összefüggésben keletkező korrekciós kötelezettségekre. (MEH Integrációs és Fejlesztéspolitikai Munkacsoport, 2004.)
-
HORVÁTHY BALÁZS: Offenzív eszköz a közös kereskedelempolitikában: a „trade barriers regulation”. (kézirat, 2004.)
-
HORVÁTHY BALÁZS: A közösségi dömpingjog alapfogalmai. In Fiatal oktatók tanulmánykötete. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2003.
-
HORVÁTHY BALÁZS: Az agrártermékek külkereskedelmi forgalmának keretei a közösségi jogban. In Gazdálkodók esélyei az Európai Unióban. Mosonmagyaróvári Egyetem, Mosonmagyaróvár, 2003.
-
HORVÁTHY BALÁZS: Common commercial policy after the EU’s enlargement (Konferencia-kiadvány, Szerk.: Lehoczky László - Kalmár László, Miskolci Egyetem, 2003.)
-
HOUTTE, HANS Maxwell.
-
IZIKNÉ HEDRI GABRIELLA: Kereskedelempolitika. In Hargita ÁRPÁDNÉ - IZIKNÉ HEDRI GABRIELLA - PALÁNKAI TIBOR (szerk.): Európa kislexikon - Az Európai Unió és Magyarország. Budapest, 1999, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézete. 151-153. p.
-
KIRÁLY MIKLÓS (szerk.): Az Európai Közösség kereskedelmi joga. Budapest, 1998, KJK-Kerszöv.
-
KIRCHHOFF, WOLFGANG: Die „Festung Europa” - begründete Angst unserer Handelspartner oder politisches Schlagwort? RIW 1991/7.
-
KIRCHOFF, WOLFGANG: Az EK külkereskedelmi jogának perspektívái 1993-ra. MJ 1992/3.
-
KOUTRAKOS, PANOS: Is Article 297. EC a „Reserve of Sovereignity”? CML Rev. 37. 2000. 1339-1362. p.
-
KRENZLER, HORST GÜNTER - PITSCHAS, CHRISTIAN: Progress or Stagnation? The Common Commercial Policy After Nice. EFAR 6 (2001), 291-313. p.
-
LUKASCHEK, ANITA - WEIDEL, BIRGIT: Exclusive External Competence of the European Community. In GRILLER, STEFAN - WEIDEL, BIRGIT (szerk.): External Economic Relations and Foreign Policy int he European Union. Wien, New York, 2002, Springer.
VAN:
The Law of International Trade. London, 1995, Sweet &
54
-
MÁDL FERENC - VÉKÁS LAJOS: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. 5. kiad. Budapest, 2000, Nemzeti Tankönyvkiadó.
-
MARTONYI JÁNOS: Dömpingügyek az EGK-ban. Külgazdaság Jogi Melléklet, 1982/9.
-
MOLYNEUX, CANDIDO GARCIA: The Trade Barriers Regulation: The European Union as a Player in the Globalisation Game. ELJ Vol. 5. No. 4. December 1999. 375-418. p.
-
MONTAGUTI, ELISABETTA: Az EK dömpingellenes gyakorlata Kelet-Európával szemben és az Európai Megállapodások. In BALÁZS PÉTER - MARESCEAU, MARC (szerk.): Az Európai Megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti kérdései. Budapest, 1995, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár.
-
MONTI, MARIO: The External Aspects of EU Competition Policy. EFAR 7 (2002), 235-240. p.
-
MÜLLER-HUSCHKE, WOLFGANG: Eine „Festung Europa”? Baden-Baden, 1991, Nomos Verlagsgesellschaft.
-
NEFRAMI, ELEFTHERIA: La politique commerciale commune selon le traité de Nice. CdE 2001. 605-646. p.
-
NEFRAMI, ELEFTHERIA: Quelques réflexions sur la réforme de la politique commerciale par le traité d’Amsterdam: Le maintien du statu quo et l’unité de la représentation internationale de la Communauté. CdE 1998. 137-159. p.
-
NETTESHEIM, MARTIN: Ziele des Antidumpings- und Antisubventionsrecht. München, 1994, C.H. Beck.
-
POKORÁDI ISTVÁN: A dömpingellenes eljárások egyes vitatott kérdései, különös tekintettel a GATT új Dömpingellenes Kódexére. In BALÁZS PÉTER - MARESCEAU, MARC (szerk.): Az Európai Megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti kérdései. Budapest, 1995, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár.
-
REUTER, ALEXANDER: Aussenwirtschafts- und Exportkontrollrecht Deutschland / Europäische Union. München, 1995, C.H. Beck.
-
RIESENKAMPF - PFEIFER: Az Európai Gazdasági Közösségbe irányuló dömping- és szubvencionált szállítások elhárítása. JK 1988. augusztus.
-
STREIT, MANFRED E. - MUSSLER, WERNER: The Economic Constitution of the European Community - „From Rome to Maastricht”. In SNYDER, FRANCIS (szerk.): Constitutional Dimensions of European Economic Integration. London, 1996, Kluwer Law International.
-
TÓTH TIHAMÉR: Az európai Közösség dömpingjoga. Európa Fórum Budapest, 1995. október.
-
VAN DEN HOVEN, ADRIAN: Enlargement and the EU’s Common commercial policy. Előadás az ECSA által szervezett „Bigger and Better? The EU, enlargement and reform” című konferencián. Torontó, 2002. május 30-június 1.
-
VANDENBUSSCHE, HYLKE: A dömpingellenes kereskedelempolitika és Magyarország. Európa Fórum Budapest, 1992. szeptember.
-
VÁRNAY ERNŐ - PAPP MÓNIKA: Az Európai Unió joga. Budapest, 2001, KJKKerszöv.
-
VIDA SÁNDOR: Dömpingellenes gyakorlat az Európai Közösségben I-II. Külgazdaság Jogi melléklet, 1991/4., 1991/5. 55
