Közös honunk a Kárpát-medence

„Európai Mezőgazdaasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”

Közös honunk a Kárpát-medence A Közép-Tisza-völgy természeti és kulturális öröksége

„Gyakorlatorientált környezeti nevelési program a kistérség pedagógusainak, környezetvédelmi és civil szervezetek szakembereinek" célterület azonosító: 1021860, pályázati azonosító szám: 8321475028

Szerzők: Dr. Tóth Albert Dr. Tóth Csaba Kozma Csaba

2012

TARTALOMJEGYZÉK 1. A Közép-Tisza-völgy és Tisza-tó természetrajza …………………………… 1.1.A Közép-Tisza-vidék tájföldrajzi lehatárolása ………………………………. 1.2. A terület felszínfejlődése, földtani viszonyai ………………………………. 1.3. Domborzati adottságok ………………………………………………………. 1.4. Éghajlat ………………………………………………………………………. 1.5. Talajtani viszonyok …………………………………………………………... 1.6. Növényvilág …………………………………………………………………. 1.6.1. Mocsarak növényvilága …………………………………………… 1.6.2. Nádasok …………………………………………………………… 1.6.3. Hínarasok ………………………………………………………….. 1.6.4. Erdők ……………………………………………………………… 1.7. Állatvilág ……………………………………………………………………… 1.7.1. Gerinctelenek ……………………………………………………… 1.7.2. Gerincesek ………………………………………………………… 1.7.2.1. Halak ………………………………………………………… 1.7.2.2. Madarak ……………………………………………………… 1.7.2.3. Emlősök ………………………………………………………. 1.8. A Tisza-tó és közvetlen környezetének természetvédelme …………………. 1.8.1. Északi védett terület ………………………………………………. 1.8.2. Déli védett terület …………………………………………………. 1.8.3. Természetvédelmi kezelés, fenntartás …………………………….. Irodalomjegyzék …………………………………………………………………… Ellenőrző kérdések I. ……………………………………………………………….

4 4 4 5 7 8 8 9 9 9 10 11 11 11 11 11 12 12 13 13 14 14 20

2. A Tisza hullámterének természetvédelmi szempontú értékelése …………… 2.1.Bevezetés ………………………………………………………………………. 2.2.A folyamszabályozási terv újragondolásának okai ……………………………. 2.3. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének (VTT) lényege ……………………… 2.4. A természetvédelem jelenlegi helyzete a Tisza hullámterén …………………. 2.5. A hullámtér jelenlegi területhasználata ……………………………………….. 2.6. Természetvédelmi szempontból javasolt hullámtéri földhasználat-váltás ……. 2.7. A megvalósuló hullámtéri földhasználat-váltások a HNPI és a KNPI területén . 2.8. Árapasztó hidraulikai folyosók kialakításának természetvédelmi vonatkozásai ……………………………………………………………….. 2.9. Összefoglalás …………………………………………………………………. Irodalomjegyzék …………………………………………………………………... Ellenőrző kérdések II. ……………………………………………………………..

22 22 22 23 23 25 26 27

3. Unikális tájértékünk a tiszaugi vadkörtefás legelő …………………………. 3.1. Bevezetés ……………………………………………………………………... 3.2. A mintaterület bemutatása ……………………………………………………. 3.3. Kutatási előzmények, célkitűzés ……………………………………………… 3.4. Anyag és módszer …………………………………………………………….. 3.5. Eredmények, következtetések ………………………………………………… Irodalomjegyzék …………………………………………………………………… Ellenőrző kérdések III. ……………………………………………………………..

36 36 36 37 37 38 45 47

27 29 33 34

2

4. Rekviem a kunhalmokért ……………………………………………………. 4.1. Bevezetés ……………………………………………………………………. 4.2. Az alföldi táj különleges „hegyei” a kunhalmok ……………………………. 4.3. Értelmezési problémák ………………………………………………………. 4.4. Epilógus ……………………………………………………………………… 4.5. Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak állapotfelmérése …………….. 4.5.1. Irodalmi előzmények ……………………………………………….. 4.5.2. Módszerek ………………………………………………………….. 4.5.3. A felmérés eredményei …………………………………………….. 4.5.3.1. A kunhalmok földrajzi helyzete, számuk……………………….. 4.5.3.2. A halomtestek állapota ………………………………………… 4.5.3.3. A kunhalmok felszínének jellemzése …………………………..... 4.5.3.4. A kunhalmok tájképi értékei ……………………………………. 4.5.3.5. A kunhalmok régészeti adatai ………………………………….. 4.5.3.6. A kunhalmok egyéb kultúrtörténeti értékei ……………………… 4.5.3.7. A kunhalmok veszélyeztetettsége ………………………………... 4.5.4. Összefoglalás ……………………………………………………………. Irodalomjegyzék …………………………………………………………………… Ellenőrző kérdések IV. ……………………………………………………………..

49 49 49 50 51 53 53 55 56 56 59 60 63 64 65 66 67 68 75

5. Újraéledő tanyavilág a Nagykunságban ……………………………………… 5.1. Bevezetés ……………………………………………………………………… 5.2. A tanyavilág történetének fontosabb korszakai ………………………………. 5.3. A vajúdó tanyavilág …………………………………………………………… 5.4. A tanyavilág keresi remélt jobb jövőjét ……………………………………….. 5.4.1. Hubai és társai Kft és Üllőparti Ökotanya …………………………… 5.4.2. Oros Miklós kisújszállási tanyája ……………………………………. 5.5. Összefoglalás ………………………………………………………………….. Irodalomjegyzék …………………………………………………………………… Ellenőrző kérdések V. ………………………………………………………………

77 77 77 80 82 82 87 89 90 91

6. Védendő Európai tájértékeink a gémeskutak ………………………………… 6.1. Bevezetés ………………………………………………………………………. 6.2. Gémeskút kataszteri adatlap …………………………………………………… 6.3. Összegzés ………………………………………………………………………. Irodalomjegyzék ……………………………………………………………………. Ellenőrző kérdések VI. ………………………………………………………………

93 93 95 97 98 101

7. Eltűnő tájneveink a Nagykunságban ………………………………………….. 7.1. Bevezetés ………………………………………………………………………. 7.2. A tájfogalom jelentőségéről ……………………………………………………. 7.3. A víz jelentősége a rendkívül mozaikos nagykunsági-nagy-sárréti tájban …….. 7.4. A tájnevek tetten érhető megszületése …………………………………………. 7.5. A tájnevek átalakulása, eltűnése ……………………………………………….. 7.6. Mit tehetünk a tájneveink védelmében? ……………………………………….. 7.7. Epilógus ………………………………………………………………………… Irodalomjegyzék …………………………………………………………………….. Ellenőrző kérdések VII. ……………………………………………………………...

103 103 103 104 107 109 111 114 115 116

Ellenőrző kérdések megoldókulcsa ……………………………………………….. 118

3

1. A Közép-Tisza-völgy és Tisza-tó természetrajza

1.1. A Közép-Tisza-vidék tájföldrajzi lehatárolása Magyarország természeti tájainak rendszertani felosztása alapján a Tisza-tavat és a hozzá szorosan kapcsolódó területeket a Közép–Tisza-vidék középtáj három kistájához lehet sorolni. Ezek a Közép–tiszai-ártér kistájcsoporthoz tartozó Hevesi-ártér és Borsodiártér, valamint a Nagykunság kistájcsoport északi részén fekvő Tiszafüred–Kunhegyesi-sík (Marosi – Somogyi 1990). Ezek a kistájak Tiszasülytől Tiszavalkon át Tiszapalkonyáig kb. 75 km hosszúságban, a Tisza jobb és bal partján kb.15-15 km szélességben terülnek el (Marosi – Somogyi 1990) (1. ábra).

1. ábra 1.7 KÖZÉP-TISZA-VIDÉK: 1.7.1 Közép-tiszai-ártér: 1.7. 12 Borsodi-ártér; 1.7.13 Hevesi ártér; 1.7.4 Nagykunság: 1.7.41 Tiszafüred–Kunhegyesi-sík (Forrás: Magyarország atlasza 1999) 1.2. A terület felszínfejlődése, földtani viszonyai A Közép–Tisza-vidék fejlődéstörténetét a harmadidőszak végétől érdemes nyomon követnünk. A miocén közepétől a holocénig intenzív süllyedő és nagy vastagságban feltöltődött térszínként kell értelmezni. A miocén pannon emeletében a folyamatosan kiédesedő vizű Pannon-beltengerből kb. 2000 méter vastag pannon homokos, kavicsos üledék akkumulálódott e területen. A felsőpannon emelet végére a Bükk és a Mátra hegységekből kifutó patakok hordalékkúp építő tevékenysége révén a beltenger, majd később a beltó fokozatosan feltöltődött, és mind nagyobb terület vált szárazulattá. A Tisza mai futásvonala és a Nagykunság északi része minden bizonnyal csak a felső-pliocén végére vált véglegesen szárazzá (Pinczés – Székely 1969, Marosi – Somogyi 1990).

4

A jégkorszak (pleisztocén) folyamán folytatódott a Bükkből és Mátrából kifutó vízfolyások (Sajó, Hernád, Eger, Tarna) hordalékkúp építése, amelynek következtében a területen 100-170 m vastag folyóvízi üledéksor rakódott le. Ez a pleisztocén folyóvízi üledékösszlet északról dél felé folyamatosan finomodik. Kezdetben még kavicsos és homokos üledékek akkumulálódtak, a Nagykunság területén azonban már csaknem kizárólag közép- és aprószemű homok, valamint iszap rakódott le (Borsy 1989). Az így felhalmozódott homok tekinthető a nagykunsági homokbuckák alapanyagának. A felsőpleisztocén folyamán a folyóvíz felszínformáló munkája mellett egyes területeken jelentős lehetett tehát a szél tevékenysége is (Sümeghy 1937, Borsy 1967, Somogyi 1967). A felső-pleisztocén második felében a Nagykunságot érintő vízfolyások hordalékszállításában változás következett be, a szállított hordalék már egészen finom szeművé vált. Ez az agyagos, iszapos, illetve finomhomokos üledék 2-8 m vastagságban fedte be a korábbi durvább pleisztocén rétegeket. A felső-pleisztocén periglaciális éghajlaton ez a finomszemű üledékösszlet löszszerkezetet vett fel (Borsy 1969). A jelenkor (holocén) folyamán a terület felszínfejlődésében jelentős változás következett be. Az egyik legfontosabb változást az jelentette, hogy Sajó és Zagyva torkolatvidéki szerkezeti süllyedések következtében a Tisza megjelent a Nagykunság északi részén (Galli 1963, Borsy 1969). A Tisza kanyarulatfejlesztő tevékenysége révén oldalazó erózióval az összefüggő hordalékkúpi homokfelszíneket nagy területekről letarolta, az egységes hordalékkúpot kettévágta a hegylábi és a nagykunsági részre. A Tisza a letarolás mellett finom holocén üledéket is felhalmozott az árterén, így a mai Hevesi- és Borsodi-ártér felszínén a pleisztocén üledékek mellett sok helyen a legfiatalabb holocén képződmények (öntés- és rétiagyag, öntésiszap) találhatók meg. 1.3. Domborzati adottságok A Közép-Tisza-vidék és egyben a Tisza-tó környékének legegyhangúbb kistája a Hevesi-ártér, amelynek magassága a Tisza menti 86-87 m-ről az északi pereme felé mindössze 90-95 m-ig emelkedik. A gyenge reliefű kistáj felszínét teljes egészében a Tisza alakította ki a holocén elején oldalazó erózióval, majd erős feltöltő tevékenységével. Domborzatába némi változatosságot csupán a Tisza lefűződött, vagy levágott kanyarulatai, morotvái hoznak (Pinczés – Székely 1969, Marosi – Somogyi 1990). A Borsodi-ártér az előbbi kistájhoz képest már változatosabb felszínnel rendelkezik, ugyanis az apró- és középszemű homokból álló futóhomok területeken a szél munkája különböző félig kötött futóhomokformákat alakított ki. A homokbuckákat több helyen löszös homok borítja. A Mezőcsát és Ároktő közötti futóhomokos terület formái közül leggyakrabban szélbarázdák, maradékgerincek és garmadák, ritkábban pedig parabolabuckák fordulnak elő. A Borsodi-ártér formakincséhez tartoznak az elhagyott óholocén folyómedrek, amelyek a Tisza, Sajó-Hernád és Hejő folyók korábbi futását jelölik. A Tisza bal partján, a Nagykunság északi részén (Tiszafüred-Kunhegyesi-sík) folytatódik a pleisztocén homokos hordalékkúp, amelyen három nagyobb homokbuckás terület különíthető el (2. ábra). Az egyik legnagyobb kiterjedésű buckás vidék Egyek − Tiszafüred − Kunmadaras − Nagyiván között foglal helyet. Itt többnyire szélbarázdák, hosszanti garmadák, maradékgerincek és deflációs mélyedések az uralkodók, de helyenként parabolabuckák is felfedezhetők. Az ÉÉNy − DDK-i csapású buckák nagyobb része 2,5-5 m magas és a legtöbb helyen löszös homok, vagy homokos lösz fedi azokat. A másik nagyobb buckás terület Abádszalók − Tiszaderzs − Tiszaszentimre − Kunmadaras − Kunhegyes között található. Itt is többnyire szélbarázdák, garmadák, maradékgerincek és

5

deflációs laposok a jellemző formák (3. fénykép). A buckák csapásiránya változatosan alakul, 7 m-nél sehol sem magasabbak a pozitív formák. Ezen a területen is jellemző a homokformákra települt löszös homoktakaró. A harmadik nagyobb homokbuckás területet Tiszabura − Tiszaroff és Tiszagyenda határában terül el, amelynek formakincse az előző két területéhez nagymértékben hasonlít (Pinczés – Székely 1969, Marosi – Somogyi 1990). A buckás területek közé iszapos-agyagos lösszel és réti agyaggal fedett sík felszínek ékelődnek, amelyek egyhangúságát a kunhalmok törik meg. Kunhalmokat nagy számban találhatunk homokbuckákra (garmadák, maradékgerincek) települve is (2. ábra). Ezek a halmok többnyire 2-6 m magas rézkori, illetve népvándorlás kori, kúpalakú sírhalmok (kurgánok), amelyek felszínét jelenleg többnyire szántják (Tóth 1988, Tóth 2007). Ilyen homokvonulatra települt kurgánok az Abádszalók határában emelkedő Csárda-halom, Dobi-halom, Leke-halom, Porcsákos-halom és a Király-halom (4. fénykép). Ez utóbbi halom egyben a Nagykunság legmagasabb pontja is (102 mBf). Akadnak közöttük impozáns méretű, ovális alaprajzú, 6-8 m magas lakódombok (tellek) is, amelyek az emberi kultúrák egymásra rakódott lakószintjeinek anyagából hosszú évszázadok alatt érték el mai méretüket (Tóth 1988, Tóth 2007). Ezek a meredekebb oldalakkal emelkedő halmok szerencsére nem minden esetben estek a szántóföldi gazdálkodás áldozatává, így felszínüket ősgyepek, vagy azok erősen degradált állományai borítják. Ilyen tell típusú halom például a Pap-halom Abádszalók (3. fénykép) és a Borshalom Tiszagyenda határában (5. fénykép). A Tisza a holocén folyamán gyakran változtatta medrét. Ennek emlékét őrzik a feltöltődés különböző stádiumában levő elhagyott medrek (1. fénykép) (2. ábra). Közülük a Kakat-ér maradt meg a legépebb állapotban, Bánhalma térségében még hosszabb szakaszon víz borítja (6. fénykép). A sok közepes méretű elhagyott meder mellett néhány impozáns méretű morotvát is lehet látni. Ilyenek az Üllő-lapos, az Oktalan-lapos és a tiszaörsi Nagy-tó (Borsy 1969, Félegyházi − Tóth 2001). A Tisza ártéri formái között meg kell említeni a fokokat és ereket, amelyek árvizek alkalmával hatalmas mennyiségű vizet vezettek ki az ártér távolabbi területeire. A fokokat tulajdonképpen az észak felől érkező pleisztocén vízfolyások medreiként lehet értelmezni. Ezeket a vízfolyásokat a Tisza pleisztocén végi – holocén megjelenése keresztül vágta, lefejezte, így a Tisza bal partjára került mederszakaszok kiszáradtak, és fokokká váltak (Borsy 1969). Ezen fokokon kibukó árvizek a Horotbágy, a Mirhó-, az Ásvány- és Kakatereken keresztül a Horotbágy és a Nagykunság hatalmas mocsarait táplálták. 1787-ben a Tisza szabályozásának egyik fontos munkálata volt az Abádszalók nyugati határában lévő Mirhó-fok elzárása (7. fénykép), amely lehetővé tette a Nagykunságban a szántóföldi gazdálkodás térnyerését (Szabó 1987). 1987-ben a Mirhó-gát építésének 200. évfordulójára a gát keleti végénél emlékkövet állítottak, amely azóta idegenforgalmi látványosság (8. fénykép).

6

1. ábra A Nagykunság északi részének geomorfológiai térképvázlata (Tóth Cs.) 1.4. Éghajlat A Tisza-tó környéke a meleg, száraz, mérsékelten forró nyarú éghajlati körzetbe esik. Hőmérsékletjárása az egyik legszélsőségesebb hazánk területén. A tél viszonylag kemény, januári középhőmérséklete -2 és -3 °C között változik. A hótakarós napok száma északról dél felé csökken (35-30 nap). A nyári meleg csak kevéssel marad el az Alföld déli területei mögött. Júliusi középhőmérséklete 21,5-22 °C közé esik, a nyári napok száma 7580, a hőségnapoké 20-25 között változik. Évi középhőmérséklete északon 9,8 °C, dél felé haladva ez 10,2 °C-ra nő (Péczely 1969, Ambrózy − Kozma 1990, Mersich et al. 2000). A napsütéses órák száma 1900 és 2000 óra között változik. A DNy-i részek élvezik a több napsütést. A nyári időszakban kb. 800, télen pedig 180-190 órán át süt átlagosan a Nap. A Közép−Tisza-vidék központi része az Alföld és egyben hazánk legszárazabb tája. A csapadék évi mennyisége az ÉK-i részek kivételével sehol sem haladja meg az 550 mmt. A legcsapadékosabb hónap a június, 55-70 mm közötti havi összeggel, a legszárazabb pedig a január, 24-28 mm csapadékkal. Az egy nap alatt lehullott legtöbb csapadék 114 mm (Abádszalók). A csapadék erős évi váltakozása kontinentális típusú eloszlására utal. A csapadék bizonytalansága nagy, ami azt jelenti, hogy a legcsapadékosabb és legszárazabb évek csapadékösszegeinek hányadosa nagyobb, mint hazánk más tájain. Az évi vízhiány a kevés csapadék és a meleg nyár miatt itt a legnagyobb hazánkban, értéke 150-175 mm között váltakozik.

7

A leggyakoribb szélirány az ÉK-i, utána a Ny-i és DNy-i következik. Az átlagos szélsebesség 2,5 m/s körül alakul (Péczely 1969, Ambrózy − Kozma 1990, Mersich et al. 2000). A Tisza menti hullámtér, ill. a tó partja sajátos mikroklimatikus adottságokkal rendelkezik. Itt ugyanis a vegetáció árnyékoló hatása, valamint a víz hűtő hatása miatt a felmelegedés lassúbb és kisebb mértékű, a kisugárzás kevesebb, mint a környező területeken. Ugyanakkor lesz, a hőingás pedig kiegyenlítettebben alakul. 1.5. Talajtani viszonyok A terület talajait a talajképző kőzetek, a domborzat és a talajvíz mélysége határozza meg. A talajképző kőzeteknél az agyag, a lösszerű képződmények és a homok fordul elő. A domborzatban az alacsony ártéri területektől a homokbuckák tetejéig különböző térszíni lépcsők más-más talajképződési feltételeket jelentenek. A talajvíz felszíntől számított mélysége széles tartomány között változik, ugyanez érvényes a vízben oldott ásványi sók minőségi és mennyiségi jellemzőire is. Az oldott anionok alapján hidrogénkarbonátos és szulfátos, a kationok szerint pedig nátriumos, kalciumos és magnéziumos jellegű talajvizeket találhatunk (Szabolcs 1969). A terület talajtípusai talán leginkább a domborzati viszonyoktól függnek (Kreybig 1935, Szabolcs 1954, 1969). A Tisza árterén nyers és réti öntéstalajok, réti talajféleségek dominálnak. Kissé magasabb térszíneken a felszín közeli sós talajvíz szikes talajok kialakulásához vezetett. Ezek közül a szolonyeces réti talajok, középes réti szolonyecek és sztyeppesedő réti szolonyecek a legjellemzőbbek. A löszös homok és homokos lösz takaróval fedett hordalékkúpi területeken a magasság emelkedésével mélyben sós réti csernozjomokat, réti csernozjomokat és ritkán, foltszerűen alföldi mészlepedékes csernozjomokat találhatunk. Részben a Tisza mentén, részben a terület északi részén kisebb foltokban homoktalajok is jellemzőek (Szabolcs 1969, Rajkai 1990). 1.6. Növényvilág A Tisza-tó létrehozása előtt az itt erősen kiszélesedő hullámteret morotvák, (Hordódi Holt-Tisza, Nagy-morotva, Szartos-morotva, Csapói Holt-Tisza, Füredi HoltTisza) gyönyörű ártéri erdők, kiterjedt ártéri rétek valamint a közöttük található szántók, gyümölcsösök és legelők jellemezték, mozaikos jelleget kölcsönözve e tájnak. A Tisza áradásai mindig megakadályozták a hullámtér intenzív gazdasági hasznosítását, így a terület nagy fajgazdagsággal büszkélkedhetett, kiemelkedve a Közép-Tiszavidék hasonló élőhelyeinek sorából. Talán itt maradtak meg legnagyobb változatosságban a Tisza-völgy jellegzetes, víz által befolyásolt ökológiai rendszerei. A tározó kialakítása előtt a hullámtér 39,5 %-át holtágak, mocsári és magaskórós társulások, ártéri rétek borították. Ezeket az élőhelyeket állandó, vagy időszakos vízborítás jellemezte. Fás vegetáció borította a terület 28 %-át. A holtágakat, Tiszát és Kis-Tiszát természetes puhafaligetek kísérték. A nagyobb összefüggő erdőfoltok elsősorban nyár telepítések voltak, a természetes keményfa ligetek már ekkor is igen kis területre szorultak vissza. Jelentős területet borítottak a gyümölcsösök is.

8

1.6.1. Mocsarak növényvilága A terület természeti képe a tározó kialakításától napjainkig hatalmas átalakuláson ment keresztül. A feltöltés első üteme során a terület legnagyobb részén erőteljes mocsarasodás indult el. A kaszáló rétek helyén mocsárrétek alakultak ki. A szikes mocsár (Bolboschoenion maritimi) névadó faja, a zsióka a tározó feltöltésének elején terjedésnek indult, de állományai a teljes feltöltés után visszaszorultak. Itt nem találkozhatunk olyan kiterjedt állományokkal, amilyenekkel a közeli hortobágyi mocsarakban. A magassásos (Magnocarition eletae) asszociócsoportba tartozó zsombéksásosok (Caricetum elatae), és magassásrétek (Caricetum acutiformis-ripariae, Caricetum gracilis) a tározó kialakítása előtt tipikus kifejlődésben jellegzetes kísérői voltak a morotváknak. Ma kisebb foltjai keverednek mocsárrétek és gyékényesek növény-együtteseivel. A mocsárrétek (Agrostion albae) a tározó feltöltése előtt jelentős területet borítottak, s a tájképet, biológiai változatosságot meghatározó szerepük is volt. Ezt az élőhelytípust érte a legnagyobb területi és fajszám veszteség az eredeti állapothoz képest. Teljesen eltűntek a nedves kaszálórétek (Festucetum pratensis), amelyek szárazabb változatát a Poroszló határához tartozó területen legeltették is. A korábban igen nagy területeket borító alföldi mocsárrétek (Agrostetum albae) és ártéri mocsárrétek (Alopecuretum pratansis) területe is erősen leszűkült. Sajnos természetes regenerálódásukra csak a tározó jelentősebb feltöltődése esetén számíthatunk (Aradi 2007). 1.6.2. Nádasok A mocsaras részeken a nád és a gyékény előretörése volt jellemző. A nádasok (Phragmition communis) egyre növekvő területet borítva teszik változatossá a tájat, részekre osztva a feltöltődő nyíltvizes területeket. A társulásban a nád lassabban kezdett terjedni mint a gyékény. Érdekes, hogy a tározó kialakítása után a nádasok egy része elpusztult, vagy területük jelentősen csökkent, s csak az utóbbi időben indult meg ismét a terjedésük. A nádasok (Scirpo - Phragmitetum) legértékesebb foltjai a madárrezervátum morotváihoz kapcsolódnak. A gyékényesek (Typhetum angustifoliae) terjedése a nádas asszociációcsoporton belül a leggyorsabb. A nagyobb vízfelületek között, valamint a partot kísérve egyaránt előfordulnak. Elöregedő, megritkuló állományai belsejében békalencse és vízipáfrány-hínár társulások jelennek meg. 1.6.3. Hínarasok A feltöltés második üteme alatt hatalmas területekről pusztult ki az eredeti vegetáció, s kialakultak a nagyobb növényzet mentes nyílt víztükrök. Ezután a sekélyebb vizekben a hínárnövényzet előretörése volt megfigyelhető. A lebegő hínár társulások (Hydrocharition) a morotvákban, a nádasok, gyékényesek közötti vízterekben meghatározóak. Kisebb-nagyobb foltokban jelenik meg a békalencse hínár (Lemno-Utricularietum). Nagyobb területeket csak a tündérfátyol hínárral (Nymphoidetum) mozaikkomplexet alkotva borít. A vízipáfrány-hínár (SalvinioSpirodeletum) a csendesebb, hullámzásmentes vizekben terjedt el és szintén gyakran képez mozaikot a tündérfátyol hínárral, vagy a békatutajjal.

9

A hínár (Potamion) igen nagy területet borít tározóban. Sajnos az utóbbi időben kedvezőtlen átrendeződések is megfigyelhetők, amit leginkább a tündérrózsa hínár visszaszorulása és a sulyomhínár térhódítása jellemez. Az öblítő csatornákban, a Kis-Tisza több szakaszán elterjedtek a folyóvízi hínár társulások (Potametum nodosi). A legértékesebb hínárosai a tündérrózsa hínárok (Nyphaeetum albo-luteae). Állományai sajnos zsugorodnak, több helyről az elmúlt években el is tűntek. A tündérrózsa foltok közé először a tündérfátyol kezdett benyomulni. A sulyom előretörése már a társulás erőteljesebb degradációját mutatja. Gyorsan terjedt az elmúlt időszakban a tündérfátyol-hínár (Nymphoidetum peltatae) (2. fénykép), évről-évre új helyeket hódítva. Folyamatosan és igen gyorsan terjed - ma már természetvédelmi szempontból is gondot okozó - sulyom-hínár (Trapetum natantis,), amely Európa más részein eltűnőben lévő, vörös könyves faj. A sulyom helyenként olyan sűrű borítást biztosít, ami szinte teljesen elzárja az alatta lévő vízréteget a napfénytől. 1.6.4. Erdők A tározó erdőit összességében folyamatos átalakulás, tájidegen fafajok túlsúlya jellemzi. A szegélyzónákban a gyalogakác válik meghatározóvá. A tározó arculatának jellegzetes részét adja az élő Tisza magasabb fekvésű, változó szélességű partjaival, amelyeket másodlagos, a tározó kialakítása után erdészeti kezelés nélkül felnőtt erdőújulatok kísérnek. A felnövő nyárasok felújulását nehezítette az agresszív gyalogakác (Amorpha sp.) térhódítása, a süntök (Echinocisti sp.s), vadszőlő (Vitis sp.) lepel árnyékoló hatása. Azonban nyomokban még fellelhető néhány hazai erdőtársulás, mint a szil-kőris-tölgy liget (Fraxino-pannonicae Ulmetum ), a fűz-nyár liget (Salicetum albae-fragilis) és a bokorfüzesek (Salicetum triandrae) (Aradi 2007). Az eltüntetett keményfaligetek helyén magas- és magyar kőris alkot nagyobb állományokat. Örvendetes, hogy néhány helyen hazai nyárak betelepedése figyelhető meg. A vízborításra és az árnyékolásra érzékeny tölgy teljesen hiányzik, természetes felújulására nem lehet számítani, viszont a szil az utóbbi időszakban terjedni kezdett. Igen nagy területet borítanak a zöld juhar és az amerikai kőris homogén, vagy kevert állományai. Kisebb, csak rövid ideig vízborított foltokon néhány nemesnyár csoport is fennmaradt. Ezek az erdők nem tekinthetőek természeti értéknek.

10

1.7.

Állatvilág 1.7.1. Gerinctelenek

A gerinctelenek köréből vízi élőlénycsoportokról – kerekesférgek (Rotataria), 106 faj) a kevéssertéjűek (Oligochaeta) (19 faj), az ágascsápú rákokról (Cladocera) 24 faj, az evezőlábú rákok (Copepoda) 14 faj, árvaszúnyogok (Chiroromida), 31 faj), szitakötők (Odonata) 33 faj – vannak felmérések, hiszen a szárazföldi gerinctelen fauna szegényes, köszönhetően annak, hogy a tározó jelentős része hosszabb-rövidebb időszakra víz alá kerül (Aradi 2007). 1.7.2. Gerincesek A gerincesek közül elsősorban a halakról (Pisces), másodsorban a madarakról (Aves) áll rendelkezésre kiemelkedően sok információ. Más gerinces csoportok, kétéltűek (Amphibia) hüllők (Reptilia), emlősök (Mammalia) alig ismertek, illetve csak alkalomszerű vizsgálatokból származó adatok állnak rendelkezés. A gerincesek közül 169 faj védett, melyekből 21 faj fokozott védettséget is élvez. 1.7.2.1. Halak A korábban folyóvízre jellemző halfauna összetétele a víz tározása nyomán átrendeződött és jelenleg az állóvízi fajok dominálnak. A tó halállománya gazdag, sok fajnak jelent változatos élőhelyet. A jelenleg ismert, közel ötven halfajból több védett faj is megtalálható, stabil életteret találva magának a tóban. A környezeti adottságoknak megfelelően a folyómeder, a tározótér, valamint a tározótérben található holtmedrek halfaunája eltér egymástól. A duzzasztott folyómederben leggyakoribb fajok a karika keszeg, dévérkeszeg, ezüstkárász (Carassius auratus), a gazdasági szempontból fontosabb fajok közül gyakori a ponty (Cyprinus carpio), a süllő (Stizostedion lucioperca), a harcsa (Silurus glanis) és a csuka (Esox lucius). 1.7.2.2. Madarak A gazdag halfauna mellett a tó változatos és fajgazdag madárvilága a leglátványosabb. Ezidáig 157 madárfaj előfordulását regisztrálták, melyek közül 129 védett, 20 fokozottan védett és 73 fészkel a területen. A legritkább és legvédettebb fajok a területen költő kerecsensólyom (Falco cherrug), vándorsólyom (Falco peregrinus), fekete gólya (Ciconia nigra) és barnakánya (Milvas migrans) (Aradi 2007). A Valki és Poroszlói medencében a kiszáradt facsoportok, illetve magányosan álló kiszáradt fák – bár többségük már a vízbe dőlt vagy tönkrement - kitűnő fészkelő helyek. Különösen jelentős a valamikori poroszlói madárerdő maradványa, ill. a Csapói- és Óhalászi- morotvák közötti terület maradvány fái, ahol gyakran lehet szárítkozó, területet kémlelő kárókatonákat (Phalacrocorax carbo), réti sasokat (Haliaeetus albicilla) és halászsasokat (Pandion haliaetus) látni (Aradi 2007). A nagyobb összefüggő, szinte járhatatlan és szövevényes nádas-gyékényesekben kialakult gémtelepek tipikus képviselői a szürkegém (Ardea cinerea), üstökösgém (Ardeola ralloides), kanalasgém (Platales leucorodia), nagykócsag (Egretta alba), kiskócsag (Egretta garzetta) és a bakcsó (Nycticorax nycticorax), de a parti nádszegélyekben még a törpegém (Ixobrychus minutus) is megtelepszik. Rendszeres

11

fészkelő mellettük az igen ritka batla (Plegadis falcinellus) és a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) is. A sekély vízborítású gyékényesekben, mint igazi érdekesség, a cigányréce (Aythya nyroca) is költ. A mocsárrétek és magaskórós társulások madárvilágának bemutatásakor feltétlenül meg kell említeni a nagyon megritkult harist (Crex crex), valamint a guvat (Rallus aquaticus) és pettyes vízicsibe (Porzana porzana) jelentős állományait, de fészkel itt a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus), a sárga billegető (Motacilla flava), a piroslábú cankó (Tringa totanus), a bíbic (Vanellus vanellus) és a nagy goda (Limosa limosa) is. A hínármezők fontos fészkelő madarai a vöcskök, a récék, a szárcsák, a szerkők és a sirályok. A hatalmas területeket borító sulyom homogén állományai alacsony faj- és egyedszámmal jellemezhetőek, tehát ornitológiai szempontból nem olyan kívánatosak, mint a tündérfátyol- és tündérrózsamezők foltjai (Gőri − Aradi – Zalai 2000). A Tisza-tó szerepe a madárvonulásban jelentős, ami valószínűleg Hortobágy közelségének is köszönhető. A két terület nem különül el egymástól, jelentős madármozgások figyelhetők meg közöttük. A szakemberek szerint az átvonuló madarak közül mintegy 80-100 000 tartózkodik egyszerre a tározón a tavaszi vonulás idején és ebben az időszakban a teljes mennyiségük valószínűleg meghaladja a milliós nagyságot. 1.7.2.3. Emlősök A terület faunisztikai szenzációja a hód (Castor fiber) megtelepedése volt, a Tisza magasabb fekvésű partjait borító erdőkben az őzek (Capreolus capreolus) és vaddisznók (Sus scrofa) mellett viszonylag gyakori a vadmacska (Felis silvestris) is.

1.8.

A Tisza-tó és közvetlen környezetének természetvédelme

A Tisza-tó a Tisza folyó felduzzasztásával létrehozott mesterséges tározó. Jórésze a Hortobágyi Nemzeti Park különálló területe (7100,9 ha). A másodlagosan kialakított tározót keresztülszelő 33-as főközlekedési úttól északra fekvő területen a Hortobágyi Nemzeti Park kialakításával egy időben (1973) a nemzeti parkhoz csatlakozó természetvédelmi területként jött létre a Tiszafüredi Madárrezervátum. A terület 1979 óta a Ramsari konvenció értelmében is védelmet élvez. 1993-ban a területet nemzeti parki rangra emelték és a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz csatolták. A védetté nyilvánítás a Poroszlói medence legértékesebb részének, a Tisza, KisTisza V. sz. öblítő csatornája, Balázs-fok által határolt területnek a védelem alá helyezésével folytatódott 1996-ban. Ezzel a bővítéssel a teljes tározótér közel kétharmadát védik a természetvédelmi jogszabályok. Látogathatósági szempontból a védett területeket két részre oszthatjuk. Az Északi védett terület (Tiszafüredi madárrezervátum vagy Valki medence) és a Déli védett terület (Poroszlói- és Sarudi-medence egy része) (Lisztes − Oláh − Végvári 2003).

12

1.8.1. Északi védett terület Természetvédelmi területté nyilvánítva az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. OtvH számú közleményben közzétett határozatával. A 11/1993. (III. 9.) KTM rendelet a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez csatolta. Területe 3452,5 ha. Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó terület. Természetvédelmi korlátozások A területre február 1-től június 15-ig belépni tilos. A Hordód és a Háromág nevű területekre egész évben tilos a belépés. Robbanómotoros vízi járművel közlekedni egész évben tilos, kivéve az élő Tiszát és a IX-es öblítőcsatornát Tiszavalkig, illetve a kijelölt túraútvonalat. Az egész területen tilos a sátorozás, tűzgyújtás, szemetelés, a növényzet irtása.

Vadászati korlátozások Vízi vad vadászat tilos! Nagyvad vadászat csak a Nemzeti Park Igazgatósággal előre egyeztetett magaslesekről lehetséges. A leseknél lévő szórókat üzemeltetni és a téli vadetetést csak teljesen tiszta, gyommagtól mentes terménnyel lehet végezni. Halászat Halászati hasznosító jelenleg a MOHOSZ. Kisszerszámos halászat tilos! Horgászat az engedélybe foglaltak szerint lehetséges. A terület a KÖTIVIZIG-hez tartozik. Az egyéb vagyongazdálkodással és fenntartással kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Parkkal egyeztetett módon végzi.

1.8.2. Déli védett terület A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz csatolva a 6/1996. (IV. 17.) KTM rendelet által. Területe 3648,4 ha. Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó terület. Természetvédelmi korlátozások Legfeljebb 4 kW teljesítményű belsőégésű motorral hajtott kishajó és csónak közlekedhet (30/2003. III. 18.) Kormányrendelet és a végrehajtására kiadott 76/2003. (V. 28.) Kormányrendelet szerint. Belsőégésű motorral behajtani tilos az alábbi területekre: Óhalászi holtág, Porong tava, Ispán tava, Hód, Gaznyilas, Partos fenék. Belépési korlátozást indokolt esetben (fontos fészkelő faj védelme érdekében) időlegesen előírhat a Nemzeti Park Igazgatóság. A területen tilos a sátorozás, tűzgyújtás, szemetelés, növényzet irtása! Vadászati korlátozások 2007. január 1-től vízi vad vadászata tilos! Nagyvad vadászat, mint az északi területen. Halászat Megegyezik az északi területtel. A terület kezelője szintén a KÖTIVIZG.

13

1.8.3. Természetvédelmi kezelés, fenntartás A természetvédelem feladata a területen az élővilág megőrzése és gazdagítása. A tározó kialakítása után a rendkívül gyors változások értelmetlenné tettek minden beavatkozást, ebben az időben az alapvető feladat a változások megfigyelése, regisztrálása volt. Az ekkor szerzett tapasztalatok alapozták meg a mai kezelés alapelveit, melyek közül a fontosabbak (a fentebb említett korlátozásokon túl) a következők: 1. A tározó természeti képét formáló ökológiai folyamatokat, egy viszonylagos stabilitás kialakulásáig - a tározó vízügyi működtetését szolgáló beavatkozások kivételével - zavartalanul meg kell őrizni. 2. A madárrezervátum területén belül a halászatot, horgászatot szabályozni, korlátozni kell. A területet kíméleti zónának "halbölcsőnek" kell tekinteni, s meg akadályozni a nem őshonos fajok betelepítését. 3. A rezervátumban megmaradt, illetve kialakult rét, legelő területek gondozását a tározó kialakítása előtti hagyományos hasznosítási formákkal, kaszálás, legeltetés kell biztosítani. 4. A vízi növényzet irtását, termelését, égetését a természetvédelmi kezelés részének kell tekinteni. A vízminőségvédelmi, vagy más kezelési szempontok alapján szükségessé váló vízi növény (hínár, nád, gyékény, stb.) irtást, a természetvédelmi érdekek figyelembevételével lehet csak engedélyezni. 5. A rezervátum valamennyi erdőállományát természetvédelmi rendeltetésűnek kell tekinteni, s csak az őshonos fafajokból álló állományokat szabad megtartani. Az erdők kezelése csak a vegetációs periódust követően, november elejétől január közepéig végezhető. 6. A tározó területén biztosítani kell a környezeti változások nyomon követését, a biológiai változatosság alakulásának ellenőrzését szolgáló kutatásokat (Aradi – Lengyel 2003).

Irodalomjegyzék Ambrózy, P. − Kozma, F. (1990): A Közép−Tisza-vidék éghajlata. In Marosi, S. − Somogyi, S. (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere I. MTA FKI, Budapest. pp. 175-192. Aradi, Cs. – Lengyel, Sz. (2003): A Tisza mente természetvédelme és környezetvédelme. In Teplán, (szerk.): A Tisza és vízrendszere I. kötet. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest. pp. 263-275. Aradi, Cs. (2007): Tisza-tó (Tiszafüredi madárrezervátum, a Tisza-tó középső része). In Tardy, J. (szerk): Hazánk Ramsari területei. A magyarországi vadvizek világa. pp. 284-295. Borsy, Z. (1967): Die Geomorphologie der Grossen Kunság. Acta Geogr. Debr. 6:221-253. Borsy, Z. (1969): Szolnoki-löszöshát (Nagykunság). In Marosi, S. – Szilárd, J. (szerk.): A tiszai Alföld. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 88-97. Borsy, Z. (1989): Az Alföld hordalékkúpjainak negyedidőszaki fejlődéstörténete. Földrajzi Értesítő 38.(3-4):211-224.

14

Félegyházi, E. – Tóth, Cs. (2001): A Tisza medergenerációinak és formakincsének űrfelvételes elemzése a Közép-Tiszavidéken. Acta Geographica Debrecina. Tomus XXXV. (220):93-102. Galli, L. (1963): Középszakasz jellegű vízfolyások kialakulása és rendezése. Hidrológiai Közlemények (5):368-377. Gőri, Sz, − Aradi, Cs. – Zalai, T. (2000): A Tisza-tó nem védett öblözeteinek ornitológiai vizsgálata. In Jelentés a Tisza-tó biodiverzitás megőrzését és természetvédelmi kezelését alapozó ökológiai vizsgálatok 2000. évben kapott eredményeiről (kézirat). Kreybig, L. (1935): Egyek − Tiszacsege; Polgár − Folyás. Magyarázatok Magyarország geológiai és talajismereti térképeihez. M. Kir. Földtani Int. Budapest. pp. 1-60; 148. Lisztes, L. − Oláh, M. − Végvári, Zs. (2003): A Hortobágyi Nemzeti Park bemutatóterületei. Marosi, S. – Somogyi, S. (1990): Magyarország kistájainak katasztere I. MTA FKI, Budapest. pp. 174-186. Mersich, I. et al. (2000): Magyarország éghajlati atlasza. Országos Meteorológiai Szolgálat. Budapest. Péczely, Gy. (1969): Közép−Tisza-vidék éghajlata. In Marosi, S. – Szilárd, J. (szerk.): A tiszai Alföld. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 97-100. Pinczés, Z. – Székely, A. (1969): Heves−Borsodi-ártér. In Marosi, S. – Szilárd, J. (szerk.): A tiszai Alföld. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 78-80. Rajkai, K. (1990): A Közép−Tisza-vidék talajai. In Marosi, S. − Somogyi, S. (szerk.) Magyarország kistájainak katasztere I. MTA FKI, Budapest. pp. 177, 181, 193194. Somogyi, S. (1967): Ősföldrajzi és morfológiai kérdések az Alföldről. Földrajzi Értesítő 16(1):319-337. Sümeghy, J. (1937): A Nagykunság felszíni képződményei. Földt. Int. Évi Jel. 1929-32. pp. 409-436. Szabó, L. (1987): A „Mirhó gáttyának” építése. In Tóth, A. (szerk.): Áldás és átok a víz. Tudományos emlékülés a Mirhó-gát megépítésének 200. évfordulójára. Kisújszállás, pp. 3-22. Szabolcs, I. (1954): Hortobágy talajai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. p. 144. Szabolcs, I. (1969): A Közép−Tisza-vidék talajai. In Marosi, S. – Szilárd, J. (szerk.): A tiszai Alföld. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 134-142. Tóth, A. (1988): Szolnok megye Tiszántúli területének kunhalmai. Zounuk 3. Szolnok Megyei Levéltár Évkönyvei. Szolnok. pp. 349-410. Tóth, Cs. (2007): Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak állapotfelmérése. Jászkunság 5(1-2):42-59.

15

1. fotó Ősi folyóvízi szerkezetek tavaszi belvizes időszakban Abádszalók határában (Fotó: Tóth A.)

2. fotó Virágzó tündérfátyol mező a Tisza-tóban (Fotó: Kovács G.)

16

3. fotó Szélbarázdás, maradékgerinces futóhomok terület Abádszalók keleti határában a Pap-halomról fényképezve (Fotó: Tóth A.)

4. fotó A Nagykunság legmagasabb pontja a garmadára épített Király-halom (Abádszalók) (Fotó: Tóth Cs.)

17

5. fotó Bors-halom (bronzkori tell) Tiszagyenda határában (Fotó: Tóth Cs.)

6. fotó A Kakat-ér (Bánhalma) az egyik legépebben megmaradt ősi vízfolyás (Fotó: Tóth Cs.)

18

7. fotó Az 1787-ben épült Mirhó gát a Tisza szabályozásának egyik legkorábbi, a Nagykunság életében pedig az egyik legfontosabb létesítménye volt (Fotó: Tóth A.)

8. fotó A Mirhó gát építésének 200. évfordulójára felállított emlékkő (Fotó: Tóth A.)

19

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK I.

1. Hogyan hívják a miocén időszakában az Alföld területét elöntő tengert? a) Vardar-tenger b) Pennini-tenger c) Pannon-beltenger d) Pelsoi-tenger

2. A jégkorszak (pleisztocén) folyamán a Közép-Alföld területét formáló vízfolyások (Sajó, Hernád, Eger, Tarna) hány méter vastag folyóvízi üledéket raktak le? a) 1-7 m b) 10-17 m c) 100-170 m d) 1000-1700 m

3. Melyek a Közép-Tisza-völgy jellegzetes alacsony ártéri formái? a) elhagyott medrek, fokok, erek b) szélbarázdák, garmadák, parabolabuckák c) kunhalmok (tellek, kurgánok) d) löszhátak

4. 1787-ben a Tisza szabályozásának egyik fontos munkálata volt az Abádszalók nyugati határában lévő a) Kakat-ér felduzzasztása. b) Mirhó-fok elzárása. c) Nagy Gyolcs-mocsár lecsapolása. d) Ásvány-ér elterelése.

5. A Közép-Tisza-vidék központi része hazánk legszárazabb tája. A évi csapadékmennyiség sokévi átlaga: a) 250-300 mm b) 450-550 mm c) 800-900 mm d) 900-1100 mm

20

6. Milyen talajtípusok dominálnak a Tisza árterén? a) homoktalajok b) barna erdőtalajok c) csernozjomok d) nyers és réti öntéstalajok, réti talajféleségek

7. Melyik élőhely-típust érte a legnagyobb területi és fajszám veszteség a Tisza-tó kialakításakor az eredeti állapothoz képest? a) erdők b) mocsárrétek c) nádasok d) hínarasok

8. Melyek a tájidegen fafajok a Közép-Tisza-völgyben? a) fekete és fehér nyár b) fehér és kosárkötő fűz c) zöld juhar és gyalogakác d) kocsányos tölgy és vénic szil

9. Melyek a Tisza-tó környékének legritkább és legszigorúbban védett állatfajai? a) szürkegém, vörösgém, kanalasgém b) bakcsó, kiskócsag, nagykócsag c) bíbic, szárcsa, búbos vöcsök d) fekete gólya, barna kánya, kerecsensólyom

10. Milyen szintű védelmet élvez a Tisza-tó és közvetlen környéke? a) ramsari konvenció szerinti és nemzeti parki védettség (HNP) b) tájvédelmi körzet c) természetvédelmi terület d) nem védett terület, vannak kisebb helyi védettséget élvező részei.

21

2. A Tisza hullámterének természetvédelmi szempontú értékelése 2.1. Bevezetés Az 1846-ban elkezdődött Tisza-völgyi nagyszabású folyamszabályozási munkálatok (Széchenyi-Vásárhelyi program) szükségszerű beavatkozások voltak a polgári fejlődés feltételeinek megteremtése miatt. A népességgyarapodás, az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés fejlődése mind nagyobb árvízmentes területet igényelt. A Tisza-völgyében összesen 2940 km árvízvédelmi töltés épült, ezzel 15500 km2 terület vált árvízmentessé. Összehasonlítva a Tisza-völgyi folyamszabályozás adatait más országok hasonló jellegű munkálataival, megállapíthatjuk, hogy a Magyar Alföldön Európa egyik legnagyobb ártéri tájátalakítása zajlott le, felülmúlva a Pó-völgy, a Loire-völgy és a Hollandiában zajlott hasonló jellegű munkálatok mértékét (Dunka-Fejér-Vágás, 1996). A társadalom és a gazdaság fejlődése szempontjából mindenképpen szükségszerű beavatkozásnak azonban több negatív hatása volt és van jelenleg is:  A szűk hullámtérben a folyó megnövekedett energiája helyenként intenzív medermélyítést végez, és ez a kis vízszint jelentős süllyedéséhez vezet, ami mind a hajózás, mind az öntözés szempontjából komoly hátrányt jelent.  Máshol viszont a hullámtér intenzív feltöltődése következett be, amely az árvizek mind magasabb szintjét eredményezi, és mindez néha gátszakadáshoz vezetett. Az utóbbi időben nőtt az árvízi fenyegetettség.  Az árvízvédelmi töltéseken kívül, az ún. mentett ártéri területeken elmaradt a rendszeres elöntés, ami a táj kiszáradásához és másodlagos szikesedéshez vezetett.  A természetvédelmi szempontból értékes alacsony és magas ártéri területek zöme kultúr tájjá alakult (mezőgazdasági területek, települések, utak, vasutak stb.).  Összességében az egész természetes vízi és vízközeli ökoszisztéma károkat szenvedett el. 2.2. A folyamszabályozási terv újragondolásának okai Az 1990-es évek közepén véget ért az 1970-es években kezdődött száraz, aszályos időszak. Az 1995. novemberi Körös-völgyi árvíz megmutatta az árvízvédelmi fejlesztés sürgősségét. Az árvíz levonulta után számos kutatás indult meg, elsősorban az árvízi szükségtározási lehetőségek bővítésével, és az esetlegesen bekövetkező töltésszakadás következményeinek meghatározásával kapcsolatban. Így az ezredforduló négy rekordméretű tiszai árvize (1998-2001) nem érte készületlenül a vízügyi szakmát, intenzív munkára serkentette a szakembereket. A vízügyi szakmai műhelyekben beindult közös munka nyomán egyértelművé vált:  vissza kell nyúlnunk a Tisza szabályozásának kezdetéig,  végig kell gondolni az azóta bekövetkezett változásokat mind a természeti környezetben, mind a társadalom elvárásai terén,  és erre építve kell meghatározni a teendőket. Ez a gondolatsor vezetett el a „Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT)” elnevezésű program kidolgozásához. Bár Vásárhelyi Pál terve teljesítette a kor elvárásait: a hatékony árvízi védekezésnek köszönhetően a Tisza völgyében virágzó mezőgazdasági

22

termelés indult meg. Ugyanakkor az elmúlt 160 év során a társadalom igényei megváltoztak. A Tisza 16000 km2 nagyságú árterén mintegy 1,5 millió ember él, és jelentős gazdasági eredményeket hozott létre azon a területen, ahol valaha a víz volt az úr. Másrészt a természetvédelem és a természetes állapotok visszaállítása elemi igényként jelentkezett az árvízvédelemmel és a folyógazdálkodással szemben. A mezőgazdaság, a települések, az utak, a vasút, az ipar és a természetvédelem a legfontosabb használói ennek a területnek. Az itt élő lakosságot nem lehet kitelepíteni, azért hogy a Tisza volt árterét visszaadjuk a folyónak. Az azonban egyértelművé vált, hogy az árvízvédelmi rendszer védelmi képessége nem növelhető a töltések folyamatos emelésével. 2.3. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének (VTT) lényege A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének alapkoncepcióját „A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról” szóló 2004. évi LXVII. törvény tartalmazza. A törvényben foglaltaknak megfelelően cél:  a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelése, valamint az árvizekkel való gazdálkodás feltételeinek megteremtése a mentesített árterek részleges renaturalizációjával (árapasztó tározók építése),  a veszélyeztetettségnek megfelelő területhasználatra és tájgazdálkodásra alapozott fenntartható regionális fejlesztések megvalósítása (hullámtéri tájhasználat-váltás kivitelezése, árapasztó hidraulikai folyosók létrehozása),  a hátrányos helyzetű térség megtartóképességének, a lakosság életkörülményeinek a közösségi politikával összhangban történő javítása. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése tehát egy olyan komplex program, amely az árvízi biztonság megteremtése mellett a helyi lakosság életkörülményeinek javítását célozza meg biztonságosabb és tájbarát területhasználat támogatásával, valamint az ökoturisztikai lehetőségek fejlesztésével (Dávid L. 2003, 2004), úgy, hogy mindeközben a természetvédelem érdekei ne sérüljenek, sőt a természeti környezet is profitáljon ezen beavatkozásokból (Hajós B. 2002). Az egyes részcélkitűzések szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezeket nem lehet külön-külön megvalósítani. Ezért nélkülözhetetlen a különféle szakmák összefogása, a szakemberek közötti kommunikáció fenntartása. Erre jó példa a VTT kidolgozása előtt kialakult szoros együttműködés a vízügyi szakma, az ökológia és a földtudományok között, amely során kijelölésre kerültek a mentett ártér renaturalizációra javasolt területei (Szabó J. et al. 2000). Ezek az előtanulmányok elősegítették a VTT program részletes kidolgozását. Ebben a fejezetben a hullámtéren tervezett változásokat tekintjük át, ezért kizárólag a hullámtéri tájhasználat-váltás és az árapasztó hidraulikai folyosók kialakításának természetvédelmi hatásait mutatjuk be. 2.4. A természetvédelem jelenlegi helyzete a Tisza hullámterén A Kisköre – déli országhatár szakaszon a hullámtér területe 29758 ha. Védett és védelemre tervezett a teljes hullámtér 20,5 %-a (6114 ha), fokozottan védett terület 38,6 ha. Természetvédelmi terület nagysága 2128 ha. A tájvédelmi körzetek összterülete a hullámtéren 3629 ha (Közép-Tiszai TK, Pusztaszeri TK, Mártélyi TK) a nemzeti parki területeké pedig 1650 ha (Tőserdő és az Alpári-rét - KNPI) (1. ábra).

23

Csaknem a teljes hullámtéri terület a NATURA 2000 hálózat (SCI, SPA) része: Közép-Tisza, Tiszaalpár-bokrosi ártéri öblözet és Alsó-Tisza hullámtér. A vizsgált hullámtéri szakaszon ramsari területek is találhatók, mint a Mártélyi Tájvédelmi Körzet teljes területe, valamint a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben a szegedi Fehér-tó, a Tisza labodári és saséri szakasza, a Csaj-tó, a baksi nagylegelő és a pusztaszeri Büdösszék.

1. ábra A Tisza-völgy Kisköre – déli országhatár közötti szakaszának természetvédelme (Tóth Cs.)

24

2.5. A hullámtér jelenlegi területhasználata A vizsgált tiszai hullámtér közel 91 %-a termőterület, míg a maradék 9 % művelés alól kivett terület (Holt-Tisza, tavak, patakok, töltések, anyaggödrök, vízállások, víztározók, mocsarak, beépített területek – tanya, major stb.) (Dorgai L. et al., 2004) (2. ábra).

2. ábra A VTT I. üteme által érintett Kisköre – déli országhatár közötti tiszai hullámtér jelenlegi területhasználata (szerk.: Tóth Cs.)

A termőterület közel fele erdő (14203 ha), amelynek 18 %-a telepített nemesnyaras. A fennmaradó erdőállomány őshonos puha- és keményfa ligeterdei fajokból áll. A hullámtér valamivel kevesebb mint felét mezőgazdasági területek foglalják el, összesen 12816 ha kiterjedésben. A mezőgazdasági területből legnagyobb részt a szántók képviselnek (8672 ha, a hullámtér 29,1%-a), kisebb részben gyepterületek (legelők és rétek) fordulnak elő. A kert, gyümölcsös és szőlő művelési ágak a hullámtéri mezőgazdasági területeken alárendelt szerepet játszanak. Egy földrészlet halastó művelési ágban van nyilvántartva 0,15 hektár területtel Lakitelek külterületén.

25

2.6. Természetvédelmi szempontból javasolt hullámtéri földhasználat-váltás Természetvédelmi szempontból a két legnagyobb területet érintő hullámtéri gazdálkodási mód, az erdőgazdálkodás és a szántóföldi növénytermesztés átalakítása lenne kívánatos, amely az árvízvédelmi és a gazdálkodási célkitűzésekkel is összhangban van. Az őshonos hullámtéri erdők legkritikusabb veszélyeztető tényezője a területük csökkenése. A hazai fajokból álló fűz-nyár és keményfás ligeterdők helyettesítése nemesnyárasokkal és néhány helyen nemesfüzesekkel természetvédelmi szempontból semmiképpen sem támogatható. Ugyanis mind természetvédelmi, mind ökológiai megfontolások alapján egyaránt kijelenthetjük, hogy az ültetett nemesnyárasok nem tekinthetők erdőknek. Ezek klónozott, vegetatív úton szaporított egyedekből állnak, így genetikailag minden egyed azonos, biológiai értéket alig képviselnek. Hiányzik az adott termőhelyre jellemző erdei cserjeszint, a természetközeli erdei faunájuk és másféle mikroklímával rendelkeznek. Az ültetvények térnyerése 1990-és 2000 közötti időszakban szerencsére megállt (Haraszthy L. 2000), de további visszaszorításuk sürgető feladat. A nemesnyárültetvények helyén az árvizek levonulását jobban elősegítő fajgazdag hullámtéri rétek, kaszálók, és legelők kialakítása, kisebb részben pedig – ahol nem képeznek árvízi akadályt – őshonos fajokból álló természetszerű ligeterdők telepítése lenne kívánatos. A természetvédelem a Tisza hullámterén a továbbiakban arra törekszik, hogy a területen lévő szántóföldi gazdálkodást visszaszorítsa. A hullámtéri szántóföldi gazdálkodás a bizonytalan vízállás miatt nagy kockázattal folytatható. A szántóföldi gazdálkodást biztonságosabbá tevő, de az árvízvédelem hatásosságát csökkentő, árhullámduzzasztó nyárigátakat célszerű visszabontani. Az alkalmazott agrotechnika (szántás, tárcsázás) miatt áradások alkalmával jelentős talajerózió léphet fel, míg a növényvédő szerek és műtrágyák alkalmazása veszélyeztetheti a hullámtér értékes természetes ill. természetközeli életközösségeinek hosszútávú fennmaradását. A szántóföldi gazdálkodás helyett elsősorban természetszerű rétek és kaszálók kialakítása lenne kívánatos. A természetszerű rétek létrehozása és azokon való gazdálkodás természetvédelmi szempontból támogatandó, hiszen a fajgazdagság, a biodiverzitás megtartásán túl a legkisebb kockázattal együttjáró természetbarát gazdálkodást jelenti. Ez a gazdálkodási forma nem igényel környezetet terhelő növényvédőszer alkalmazást, ugyanakkor az áradások során fellépő talajerózió ellen is megfelelő védelmet nyújt a területnek. Az árvizek levonulását is ez a gazdálkodási mód segíti leginkább. A szántó területek megszüntetésével a réteken kívül kisebb arányban ártéri mocsarak kialakítására, illetve spontán módon történő kialakulására is sor kerülhet. Az ártéri mocsarakat a rendszeres vízpótlás következtében a felhagyott szántók legmélyebb fekvésű pontjain érdemes kialakítani. Ezek az újonnan létrehozott, illetve kialakuló vizes élőhelyek segítik a veszélyeztetett növény- és állatfajok terjeszkedését (ökológiai folyosók), a hullámtér biodiverzitásának növelését. A szántóföldi gazdálkodást kis arányban természetszerű, őshonos fafajokból álló ártéri puha- és keményfa ligeterdő válthatja fel azokon a területeken, ahol ezek telepítése az árvíz levonulását nem akadályozza jelentős mértékben (áramlási holtterekben). Ehhez az erdőnek laza szerkezetűnek kell lennie. A fásításokat így sok esetben fás-legelő élőhely kialakításával, illetve magas törzses művelésű ártéri gyümölcsös formájában lehet elképzelni. A holtágak rehabilitációs kotrásából származó iszap elhelyezésére kedvezőtlen talajadottságú szántóföldi területeket célszerű kijelölni, amelyeken a szikkasztás után természetszerű erdő, fás-legelő élőhely, illetve kaszáló alakítható ki.

26

A hullámtéri szántóföldi gazdálkodást a helyi lakosság érdekei miatt teljes egészében nem lehet és nem is szabad megszüntetni. Azonban a hullámtéri szántóföldi gazdálkodás folytatása esetén törekedni kell a speciális növényfajták (pl. rövid tenyészidejű fajták) kiválasztására, amelyek a bizonytalan vízállású területen is viszonylag kis kockázattal termeszthetők. 2.7. A megvalósuló hullámtéri földhasználat-váltások a HNPI és a KNPI területén A fentiek értelmében a területen illetékes Hortobágyi, és Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI, KNPI) a kezelésük alatt álló területeken részben már elkezdte, részben pedig tervezi a hullámtéri tájhasználat megváltoztatását. A HNPI működési területén a LIFE-Nature program keretében 38 földrészleten már elindult a munka, amely elsősorban a nemesnyarasoknak gyepekké, és természetszerű ligeterdőkké való átalakítását, valamint természetközeli vizes élőhelyek és ártéri mocsarak kialakítását jelenti:     

Erdősülés elősegítése a kőtelki Gói-tói-Holt-Tisza mentén, Nagykörűi kubikgödör rehabilitációs projekt, Nagykörűi Tóalj állandó vízborításának biztosítása, Tiszajenői Nagy-rét rehabilitációja és a Tiszakürti nemesnyaras átalakítása.

A HNPI a továbbiakban egy LIFE-Environment program keretében élővilágvédelmi, árvízvédelmi és helyi jövedelemszerzési-lakosságmegtartási szempontból hasznos tájhasználati változás kivitelezésébe kezdett Rákóczifalva határában, a 319,27 323,36 fkm közé eső balparti hullámtéren. A KNPI a Tőserdő és az Alpári-rét nevezetű nemzeti parki terület 7 földrészletén szántóterület gyeppé alakítását tervezi. Az Alpár-Bokrosi öblözetben összesen 420 szántóföldi alrészletet 60 %-ban réti élőhelyeké, 35 %-ban ártéri mocsarakká és 5 %-ban ártéri keményfa ligeterdőkké tervez átalakítani, ha a területek nemzeti parki tulajdonba kerülnek. A Mártélyi Tájvédelmi Körzet területén a Körtvélyesi-holtág rehabilitációs kotrásából kikerülő kotrási iszap tervezett szántó művelésű lerakóhelyén a KNPI természetszerű erdőket, rét és fás-legelő élőhelyeket tervez kialakítani. 2.8. Árapasztó hidraulikai folyosók kialakításának természetvédelmi vonatkozásai Az árapasztó hidraulikai folyosók olyan kis felszín érdességű, a nagyobb mederkanyarulatokat „levágó” hullámtéri területek, amelyek árvizek alkalmával biztosítják a nagy víztömegek akadálytalan, gyors levezetését (3. ábra). Ezek a folyosók tehát csak akkor tudják betölteni funkciójukat, ha azok területén nyílt gyepeket, maximum fás-legelő élőhelyet alakítanak ki, illetve tartanak fenn hosszú távon. Ezért az erdősült területek megnyitása, majd ezek helyén stabil gyeptakaró kialakítása a cél. A szántóföldi gazdálkodás ugyancsak nem kívánatos a folyosók területén, a szántók helyén szintén gyepeket célszerű kialakítani. Mindezen beavatkozásoknak csak akkor lesz értelme, ha a hidraulikai folyosók rendszeres karbantartására is gondot fordítanak (évente két-három alkalommal kaszálják).

27

3. ábra A Tószeg határába tervezett hidraulikai folyosó nyomvonalának jelenlegi területhasználata (szerk.: Tóth Cs.)

A VTT I. ütemében három hidraulikai folyosó létrehozását tervezik Tivadar környezetében (Tivadari hídszűkület, Szatmárcseke, Gulács) és további hatot a Kiskörétől délre fekvő szakaszon (Tószeg, Rákóczifalva-Bivalytó, Vezseny, Csanytelek, Mindszent, Mártély). Természetvédelmi szemszögből vizsgálva az árapasztó hidraulikai folyosók kialakítását, az alábbi szempontokat figyelembe véve szabad megvalósítani: 

Az őshonos fafajokból álló erdőket körültekintően kell hagyásfás legelővé (fáslegelő élőhellyé) alakítani. Az értékes élőhelyeknek minősülő facsoportokat (fekete és fehér nyár, füzek) célszerű meghagyni, csak a tájidegen, invazív fajokat szabad azokból eltávolítani. Árvízvédelmi szempontból ezek a kisebb facsoportok nem jelentenek jelentős akadályt a hidraulikai folyosók területén, élővilág védelmi szempontból azonban nagy jelentőséggel bírnak.



Az ártéri mocsarakká fejlődött anyaggödrök és vízállások a körülöttük kialakult kisebb füzekből és nyárfákból álló facsoportokkal együtt értékes vizes élőhelyekké alakultak (pl. gémfélék kedvelt tartózkodó helye), amit természetvédelmi szempontból érdemes meghagyni. A levonuló ár útját jelentősen nem akadályozzák ezek a kisebb facsoportok. A telepített nemesnyarasok kezelt gyepekké alakítása támogatandó. A töltésáthelyezések esetén az elbontott töltés egy részének meghagyása az ártér tagoltságát fogja növelni, ami változatos növénytársulások megjelenését

 

28



eredményezheti. Mindezzel a biodiverzitás növekedéséhez járulhatunk hozzá, ami természetvédelmi szempontból támogatandó. A töltésáthelyezések másik kritériuma, hogy az védett növénytársulásokat lehetőleg ne veszélyeztessen. A Rákóczifalva határában tervezett Bivalytói töltés áthelyezése egy kárpát-medencei reliktum társulás, a sziki erdőspusztarét egy kiterjedt foltját szüntetheti meg végérvényesen, amely többek között fokozottan védett növényfajok (pl.: sziki kocsord - Peucedanum officinale) és Natura 2000-es állatfajok (nagy sziki bagoly - Gortina borellei) élőhelye.

2.9. Összefoglalás Az utóbbi években tapasztalt fenyegető méretű tiszai árvizek a vízügyi szakmát arra kényszerítették, hogy gondolják újra az árvízvédelem stratégiáját. Bizonyossá vált, hogy a hagyományos, töltésekkel való védekezés nem nyújt elegendő biztonságot a rekordméretű árhullámokkal szemben. Ezért a töltések megerősítésén és állagmegóvásán túl más alapokra kell helyezni a védekezést. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) a hatékony árvízi védekezést részben a mentett árterek renaturalizációjával, részben pedig a hullámtér rendezésével, területhasználatának a táji adottságokhoz jobban igazodó átalakításával képzeli el. A hullámtér hatékonyabb vízlevezető képességének kialakításához a gyepterületek (rétek, legelők, kaszálók) arányát kell növelni a nemesnyár ültetvények és a szántóföldek rovására. Különösen fontos ennek megvalósítása az árapasztó hidraulikai folyosók területén, amelyek feltehetően megkönnyítik majd a nagy víztömegek gyorsabb levonulását. Természetvédelmi szempontból kiemelten fontos a hullámtéri szántók fajgazdag gyepekké történő átalakítása. Emellett a spontán sarjadó őshonos fafajok csemetéiből fás legelő élőhelyeket lehet kialakítani, amely az árvizek levonulását nem akadályozzák. A természetvédelem támogatja az áramlási holtterekben a tájidegen faültetvények természetszerű ártéri puha és keményfás ligeterdőkre történő lecserélését. Végezetül a vízállások, anyagnyerő gödrök ártéri mocsarakká alakítása szintén fontos célkitűzése a természetvédelemnek. Remélhetőleg Vásárhelyi Pál halálának 160. évfordulóján megvalósul a VTT hármas célkitűzése: fokozzuk úgy az árvízi biztonságot, hogy emellett a helyi lakosság életfeltételei a kiszámíthatóbb gazdálkodási módok támogatása miatt javulnak, miközben a természet közelibb állapotok kialakításával a természeti környezet és a természetvédelem is jól jár.

29

1. fotó Árvízvédelmi védtöltés ligeti zsályás (Salvia nemorosa) gyeppel (Fotó: Tóth A.)

2. fotó Hullámtérre telepített nemesnyár ültetvény. Előterében egy megmaradt őshonos fekete nyár (Populus nigra) (Fotó: Tóth Cs.)

30

3. fotó Természetes fűz-nyár ligeterdő Tószeg határában (Fotó: Tóth Cs.)

4. fotó Hullámtéri nemesnyár ültetvény. Előterében az agresszíven terjeszkedő gyalogakác (Amorpha fruticosa). (Fotó: Tóth Cs.)

31

5. fotó Sziki kocsordos rét a mentett ártéren Rákóczifalva határában (Fotó: Tóth A.)

6. fotó Nyár végén virít a magyar sóvirág (Limonium gmelinii) a mentett ártereken (Fotó: Tóth Cs.)

32

Irodalomjegyzék Dávid L. (szerk.) et al. 2003: Tisza folyó hullámtere és a kapcsolódó települések (KisköreD-i országhatár) turisztikai koncepciója, stratégiai programja és operatív programja Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése, Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös, 215. p. + Mellékletek Dávid L. 2004: A Vásárhelyi Terv turisztikai lehetőségei. Gazdálkodás 9. sz. különkiadása, pp. 86-94. Dorgai L. (szerk.) et al. 2004: Megvalósítási terv készítése a tiszai nagyvízi meder vízszállító képességének javítására (I. ütem), valamint a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználati és fejlesztési program kidolgozása. A hullámtéri területek jelenlegi használatának és a tulajdonviszonyoknak a bemutatása. AKII, Károly Róbert Főiskola, Viziterv Consult Kft. BudapestGyöngyös-Debrecen, p. 208. Dunka S. - Fejér L. - Vágás I. 1996: A verítékes honfoglalás. A Tisza szabályozás története. Budapest. pp. 159-165. Hajós B. 2002: A 21. század árvízvédelme Magyarországon. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének koncepciója. Ezredforduló, 2002/2. pp. 24-27. Haraszthy L. 2000: A Tisza-völgy természeti értékeinek megőrzése. WWF Füzetek 17, Budapest. pp. 7-12. Szabó J. – Tóth Cs. – Félegyházi E. 2000: Az élettelen természeti értékek védelme és környezetkímélő hasznosítási lehetőségei a Tisza-vidéken (Kisköre feletti magyarországi szakasz). MÉM Tisza Program 2000, Pályázati tanulmány. Tóth Cs. - Tóth A. 2005: Megvalósítási terv készítése a tiszai nagyvízi meder vízszállító képességének javítására (I. ütem), valamint a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználati és fejlesztési program kidolgozása (Vásárhelyiterv továbbfejlesztése, I/B. ütem). Természetvédelmi programcsomag. Debrecen. p. 198. http://www.vizugy.hu/vtt/index.html http://www.vizugy.hu/vasarhelyi/doc/doc.htm

33

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK II.

1. Hány kilométer árvízvédelmi töltés épült meg a Tisza-völgyben és mindez mekkora területet véd meg az árvizektől? a) 2940 km, 15 500 km2 b) 1750 km, 12 500 km2 c) 1200 km, 8 000 km2 d) 940 km, 4 500 km2

2. Mit jelent a VTT mozaik szó? a) Vízügyi és Természetvédelmi Társulat b) Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése c) Vidék- és Területfejlesztési Társulat d) Vízgazdálkodási Tudományos Tanács

3. Melyek a Tisza hullámterének jelenleg uralkodó területhasználati módjai ? a) rét- és legelőgazdálkodás b) kertgazdálkodás, hullámtéri gyümölcsösök c) erdőgazdálkodás és szántóföldi növénytermesztés d) nádas és művelés alól kivett területek

4. Melyik hullámtéri területhasználati mód lenne kívánatos árvízvédelmi és természetvédelmi szempontból egyaránt? a) szántóföldi növénytermesztés b) nemesnyár ültetvényeken erdőgazdálkodás c) rét- és legelőgazdálkodás, ártéri gyümölcsösök d) kertgazdálkodás

5. Mi az árapasztó hidraulikai folyosó?: a) Mentett oldalra kivezetett árhullámot csökkentő csatorna. b) Kis felszínérdességű, a nagyobb mederkanyarulatokat „levágó” hullámtéri területek, amelyek árvizek alkalmával biztosítják a nagy víztömegek akadálytalan, gyors levezetését. c) Partvédelmi művel megerősített mesterséges hullámtéri csatorna. d) A nyári gátak és a fővédvonal közötti hullámtér területe.

34

6. Mely növényfajok veszélyeztetik leginkább a Tisza hullámterén élő őshonos vegetációt? a) szürke nyár, fekete nyár b) fehér akác, ostorfa c) gyalogakác, zöld juhar d) vörös tölgy és kocsánytalan tölgy

7. Miért szükséges az árvízvédelmi töltések bizonyos szakaszának áthelyezése? a) Az invazív növényfajok visszaszorítása miatt. b) A hullámtéri szűkületek megszüntetése és az árhullám gyorsabb levonulása miatt. c) A nagytáblás szántóföldi gazdálkodás feltételeinek megteremtése miatt. d) Ritka, veszélyeztetett élőhelyek megmentése miatt.

8. Milyen védett növénytársulást veszélyeztetett és szüntetett meg a Rákóczfalva határában elvégzett töltésáthelyezés? a) ecsetpázsitos kaszálórét b) bokorfüzes társulás c) puhafás ligeterdő d) sziki erdőspusztarét

9. Hol történtek eddig hullámtéri területhasználat-váltással kapcsolatos konkrét beavatkozások? a) Nagykörűi kubikgödör rehabilitáció és a Tóalj állandó vízborításának biztosítása. b) Szajoli hullámtér kotrása. c) Tószegi nemesnyaras hullámtéri kaszálóvá alakítása. d) Rákóczifalvi nemesnyaras puhafás ligeterdővé alakítása.

10. Milyen védettséget élvez a Tisza középső szakaszának hullámtere? a) Közép-Tiszai Természetvédelmi Terület b) Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet c) Közép-Tiszai Bioszféra Rezervátum d) Európai Diplomás és Világörökségi terület

35

3. Unikális tájértékünk a tiszaugi vadkörtefás legelő

3.1. Bevezetés Az erdőssztyep-társulások természetszerű maradványfoltjai Magyarország és a Kárpát-medence legveszélyeztetettebb és legértékesebb természeti értékei közé tartoznak. A felmérések szerint e sajátos tájtípus hazai összterülete az 1990-es évek végén már az 5000 hektárt sem érte el (Molnár–Kun 2000). Az elszigetelt erdőssztyep-foltok hosszú távú fennmaradását szolgálja reményeink szerint a 275/2004. sz. kormányrendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről, mely ezeket az erdőgyep mozaikokat a Natura 2000 hálózatba tartozó kiemelt jelentőségű közösségi élőhelytípusok (féltermészetes száraz gyepek és alacsony cserjések) közé sorolja. Az erdőssztyep a zárt erdő és a sztyep klímaöv átmeneti zónájában kialakuló önálló növényzeti öv, ahol elsősorban a kedvezőtlen éghajlat-, csapadék- és talajviszonyok akadályozzák a zárt erdők kifejlődését. Fás és fátlan társulások mozaikjából álló érzékeny, összetett társulási rendszer, amelyben az adott sorozathoz tartozó társulások rendszeresen és ismétlődően egymáshoz kapcsolódva jelennek meg (Molnár–Kun 2000, Bartha 2001). Kialakulásukról, fejlődésükről és dinamikájukról napjainkra sem alakult ki egységes álláspont; az erdőssztyepek felszakadozásában a természeti jelenségek és vadon élő állatok mellett az emberi tevékenység (pl. erdőirtás, legeltetés) is jelentős szerepet játszott. A hatékony megőrzés és védelem érdekében az ezredforduló környékén szakemberek országosan számba vették a természetes és természetközeli füves, ill. erdős területeket. 1999-ben elkészült a hazai alföldi vegetációban egykor jelentős szerepet játszó erdőssztyep-mozaikok adatbázisa (Molnár–Kun 2000). A magyarországi erdők természetességének vizsgálata (TERMERD-projekt) keretében erdész és biológus szakemberek 2001-2004 között mintegy 3000 erdőrészletet választottak ki, ahol a hazai erdők természetességének becslését végezték el egy folytonos skálán, reprezentatív országos mintavétel alapján és több (faállományra, cserjeszintre, gyepszintre, újulatra, vadhatásra, termőhelyre vonatkozó) indikátor kvantitatív felhasználásával (Bartha 2004). 3.2. A mintaterület bemutatása A mintegy 70 hektáros vadkörtefás legelő a Tiszazug délnyugati peremén fekszik, a Tiszaughoz tartozó Kis- és Nagybokros-puszta Körtvélyes nevű határrészén (1. ábra). A magas ártéri helyzetű, 84-86 m tengerszint feletti magasságú, folyóvízi homokból, iszapból és infúziós löszből álló újholocén teraszvonulat részét képezi (Aldobolyi 1954). Mélyebben fekvő részeit a folyó árvizei a tiszaugi töltésszakasz 1866-67-es megépítése előtt gyakran látogatták, az elöntések megszűnésével azonban szikesedésnek indult (Endes–Harka 1985). Északi és keleti irányból egy fiatal (egy-kétezer éve) lefűződött morotva, a Sántaleány-ere határolja, mely keleti-délkeleti szakaszával meredekre erodálta a TiszakürtBogarasi homokvidék ártérre néző peremét. A felszínt a folyó lassú helyváltoztatása, kanyarulatának nyugati oldalirányú elmozdulása során keletkezett övzátonyok és sarlólaposok sorozata tagolja, s teszi változatossá. Az egykori folyómeder közepén húzódik a terület belvizeit a Holt-Tiszába vezető Homokrét-Sántalány-éri-mellékcsatorna. A mintaterület déli és nyugati határát dűlőutak jelölik ki.

36

1. ábra A mintaterület helyzete

3.3. Kutatási előzmények, célkitűzés Az MTA földrajzi tervmunkálatai keretében 1953-ban mikroklimatológiai, növényés talajföldrajzi kutatások zajlottak a Tiszazugban és a Körösszögben, melyek a mintaterületre vonatkozóan is szolgáltatnak adalékokat (Aldobolyi 1954, Benedek 1954, Tímár 1954). Bokros-pusztán a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum munkatársai az 1970-es évektől kezdve rendszertelen időközönként fotódokumentációt, 1994-ben pedig hossz- és keresztszelvény szintezést végeztek. A felmért vadkörtefákat és a szegélytársulás cserjefajait térképvázlaton ábrázolták. Munkánk során célul tűztük ki a Bokros-puszta környezeti állapotfelmérését: a vadkörtefák állapotadatainak rögzítését, az elmúlt másfél évtized állapotváltozásainak feltárását, a termőhely részleges értékelését, továbbá bizonyítékokat kerestünk az állományeredet (természetes vagy ültetett) kérdésének tisztázására. 3.4. Anyag és módszer A mintaterületen két alkalommal, terméséréskor és lombhullás után folytattunk megfigyeléseket. A fotódokumentálás mellett terepi jegyzőkönyvben rögzítettük az 0,5 m feletti élő faegyedek korosztály-összetételét és állapotadatait: magasság, mellmagassági (1,3 m) átmérő, generatív reprodukciós képesség, törzsalak (magányos vagy iker), egészségi állapot (a biotikus és abiotikus, valamint az emberi tevékenység kártételei), a kísérőtársulás cserjefajai és egyedszáma (10 m-es sugarú körben). A lábon álló vagy kidőlt holtfák, csonkok jellemzőit szintén feljegyeztük (Bartha et al. 2003). A vadkörteállomány élőfakészletének, a lábon álló és kiszáradt egyedek fatömegének meghatározására egyszerű fakészletmérési eljárásokat alkalmaztunk. A törzsenkénti felvételnél a famagasságot klinométerrel mértük meg a trigonometria

37

szabályai szerint. A törzskerületet cm beosztású mérőszalagon olvastuk le, melyből kiszámoltuk a mellmagassági átmérőt (Pápai 1999). A sekélyrétegű üledék- és – a legelő közepén álló ásott kútból havi rendszerességgel történő – talajvíz-mintavétel, azok laboratóriumi elemzése, továbbá a lágyszárú növényzet cönológiai felmérése a részleges termőhely-értékelés alapját jelentik. A szakirodalom, adattári dokumentumok, a területről készült katonai és kataszteri térképek felhasználásával vizsgáltuk a mintaterület természeti képének változását, adatokat kerestünk a vadkörteállomány autochton-allochton eredetére vonatkozóan. A vadkörtefák földrajzi koordinátáit a helyszínen PDA-n, DigiTerra Explorer v4 programba vittük fel. Az így előállított ponttérkép transzformálását és attribútumadatokkal való feltöltését ESRI ArcMap 9.2 szoftverrel végeztük. A térképvázlatokat ArcView GIS 3.2, a digitális felületmodellt DigiTerra Map v3 geoinformatikai szoftverrel szerkesztettük. A statisztikai elemzéseket és a diagramokat Microsoft Office Excel 2007 táblázatkezelőben készítettük el. 3.5. Eredmények, következtetések A középkorban a gyümölcsösök és az erdők nem különültek el egymástól, a gyümölcstermelés túlnyomórészt az erdőkben folyt. A történeti források az erdőirtások által megkímélt (vad)gyümölcsfákat gyakran mint határjeleket említik, melyek helyneveinkben napjainkig továbbélnek (pl. tiszaugi Körtvélyes) (Csőre 1980). Egy 1330ban kelt oklevél szerint Ug déli határa a Tisza felől „Partaazunkurthuele” körtefánál kezdődött (Györffy 1963). Az első katonai felmérés (1782-1785) Tiszakürt és Tiszaug között, a mintaterülethez hasonló termőhelyi adottságú magas ártéri térszínen hosszan elnyúló keskeny erdőfoltot ábrázol „Körtve Fa” megjelöléssel. A második katonai felvételezésen (1861) Bokros-puszta nyugati fele legelő, keleti része pedig erekkel átszőtt, elszórt cserjecsoportokkal (talán vadkörte) tagolt mocsaras rét. A folyószabályozások és ármentesítések nyomán fokozatosan kiszáradó és elszikesedő legelő egyre intenzívebb hasznosítására utal a Homok-rét keleti szegélyén létesített majorság. A kataszteri térképen (1881) nem, a harmadik katonai felmérés (1883) szelvényén viszont ismét bozótos, bokros foltokat láthatunk. Bár a történeti források nem bizonyítják egyértelműen a vadkörtefák jelenlétét a mintaterületen, mégis szükség van az erdők fajösszetételét, kiterjedését befolyásoló természeti folyamatok mellett az egyre erősödő emberi tevékenység hatásait is vizsgálni. A termőhelyi viszonyokat figyelembe véve valószínűsíthető, hogy az egykori folyómedrekkel tagolt löszös finomhomok alapkőzetű, átmeneti klímájú (kontinentálisszubmediterrán) magas ártéri részeken uralkodó zárt, ill. részben felnyíló tatárjuharos lösztölgyes erdőnövényzet egyik jellemző elegyfája a vadkörte volt. A vackorállományban az elmúlt közel másfél évtizedben bekövetkezett mennyiségi és minőségi változások értékelésére az eltérő célkitűzések, technikai feltételek miatt a szintezési és a terepi jegyzőkönyv összevetése korlátozott lehetőséget nyújt. 1994-ben a múzeum munkatársai a terület szintezésekor 89, elsősorban idős egyedet mértek fel; esetenként feljegyezték a lombkorona és a törzs alakját is. A GPS-mérések során minden 0,5 m feletti, önálló törzsű élő és holt faegyed: összesen 208 vadkörte helyzetét határoztuk meg pontosan és ábrázoltuk a ponttérképen (2. ábra). A helyenként sűrű, szinte áthatolhatatlan szegélytársulás néhány esetben megakadályozta a magasság, mellmagassági átmérő (stb.) felvételét, ezért a statisztikai elemzéseket 202 egyed állapotadatainak felhasználásával végeztük el. Az állomány 6,9%-a (14 db) az erdő(-gyep) sokféleségének kialakításában fontos szerepet játszó elpusztult, kiszáradt lábon álló, ill. földön fekvő holtfa vagy facsonk,

38

melyek többsége a rajtuk látható fűrészelési és vágásnyomok alapján a korábban egészséges vagy már beteg, holt egyedek eseti, törzskiválasztó gyérítésekor képződött. Az egyik törzscsonk mellett a föld feletti rész eltávolítása után fakadt 2,5 m magasságú tősarjat találtunk. A vadkörte vegetatív felújuló-képessége nem elég erélyes, tőről mérsékelten, gyökérről csak nagyon ritkán sarjad (Gencsi–Vancsura 1992, Bartha 1999), ezért egy korábbi feltevés bizonyítása, miszerint a mintaterületen a vackor elsősorban gyökérsarjadzással1 szaporodik (Varga 1994), megkérdőjelezhető és további vizsgálatokat igényel. A vadkörte fejlődése nagymértékben függ a termőhelyi adottságoktól: meleg- és fényigényes, xerofil-xeromezofil, baziklin és sótűrő. Kedvező ökológiai viszonyok között nyúlánk, viszonylag jól feltisztuló törzset és sudaras koronát nevel, magassága a 15 m-t is elérheti (Bartha 1998). A tiszaugi Körtvélyes száraz, sovány termőhelyén viszont a vadkörtefák többségének növekedése erélytelen, törzse görbe, koronája szabálytalan és terpedt.

2. ábra A digitális felületmodellen jól kirajzolódnak az ártéri szintek magasságkülönbségei és morfológiai képződményei A 188 élő faegyedből 22-nél (az élő állomány 11,7%-a) tapasztaltunk valamilyen törzsalaki hibát, elsősorban villás növést. A kettős ikertörzsek részesedése 12 db (54,5%), a hármas ikertörzseké 6 db (27,3%), a négyes ikreké 2 db (9,1%), az ötös vagy többes ikertörzseké szintén 2 db (9,1%) volt. Szabad állásban a vadkörte oldalágai megvastagodnak, a törzstől elállnak. Az ágak letörése, lelegelése, az ember okozta mechanikai károk, sebzések főként az idősebb, magasabb törzsű vackoroknál okoztak szöveti hibákat, a visszamaradó ágcsonkon göcsök, ághelyek keletkeztek (Tompa 1975).

Varga Lajos (1913-2003), a Tiszazugi Földrajzi Múzeum megalapítója és egykori igazgatója a Múzeumi levelekben megjelent tanulmányában ezt írja: „A tőgyökerek a talajszint alatt vízszintesen húzódnak és átlagosan 6 m után a felszínre bukkannak, s ott növekednek. … Sok gyökérsarj távolságát lemértem a törzstől, s e számadatok átlaga kb. 6 méter.” 1

39

Ez a másod-harmadrendű elegyfa viszonylag gyorsan, már 10 éves kora körül termőre fordul. Megfelelő termőhelyen magról jól pótlódik, csírázása hideghatás alatt általában 90-100 napot igényel (Barna 1998). Legfőbb terjesztője a területen is előforduló vaddisznó, a körte magja ugyanis károsodás nélkül halad át az állat bélcsatornáján. A generatív termőképességet empirikus úton, a fák alatt és azok ágain talált almatermések mennyisége alapján határoztuk meg. Az idős, beteg meddő példányok és a termőre még nem fordult kefeújulat magas tőszáma miatt az állomány közel háromnegyedénél (146 db, 72,3%) termésre egyáltalán nem bukkantunk. A sarlólaposokban és az övzátonyok felfelé finomodó üledékanyagú lejtőjén tenyésző fiatal egyedek természetes úton, valószínűleg magról keltek. Az élő faegyedek egészségi állapota kedvezőtlen képet mutat. Az erdei kártételek, a kórokozó tényezők gyakran kapcsolódnak egymáshoz, megteremtik egymás létfeltételeit, ún. kárláncolatok alakulnak ki (Tompa 1975, Pápai 1999). Az elsődleges, másodlagos károsító tényezők mechanizmusának, egymást erősítő vagy gyengítő hatásának vizsgálata problémát jelent, ezek pontos feltárására nem vállalkoztunk. A vadkörtefák többségén találtunk elhalt részeket, elpusztult faanyagot (pl. elhalt ágak, ágcsonkok, odvak, üregek, leváló kéreg alatti rések, stb.), ezért kvantitatív indikátorok hiányában a különböző kártételcsoportokkal érintett, valamint az ép, egészséges példányok számát becsléssel adtuk meg. Az élettelen környezet károsításai (szél, villámcsapás, stb.) 11 db, a biotikus károk (rovarok, gombák) 38 db, az emberi tevékenység mechanikai kártételei pedig 16 db vackort sújtottak. A fennmaradó 123 egyed (65,4%) egészségesnek tekinthető. A vadkörte a lepusztult száraz tölgyesek termőhelyein a kísérőtársulás cserjefajaival: a kökénnyel (16), galagonyával (12), vadrózsával (20) általában együtt jelenik meg, szerepe az erdős társulások másodlagos szukcessziójában jelentős (Gencsi– Vancsura 1992). A faegyedek 10 m sugarú körzetében emellett a szikfásításoknál ültetett ezüstfával háromszor, bodzával négyszer, vénic szillel kétszer találkoztunk, vadalma, eperfa, keleti ostorfa és szürke nyár példányokat pedig egy-egy alkalommal határoztunk meg. A törzsenkénti felvétel során rögzített állapotadatok: magasság és mellmagassági átmérő felhasználásával megszerkesztettük a vadkörteállomány magassági görbéjét (3. ábra). Az állapotadatok ismeretében közvetett becslést adhatunk az állomány korosztályösszetételére vonatkozóan. Szakirodalmi adatok szerint külföldön 500 évesre becsült, 30 m magas és 470 cm mellmagassági törzskerületű egyedek is élnek, hazánkban azonban a 200 év körüli fák már matuzsálemnek számítanak (Bartha 1998). A „Magyarországi faóriások és famatuzsálemek” c. honlapon (http://oregfak.emk.nyme.hu) nyilvántartásba vett idős vadkörték adatai alapján, az eltérő termőhelyi adottságokat figyelembe véve, az 50-60 példányból álló törzsállomány átlagéletkora 100-120 év körül lehet. (A felmérés során a legfejlettebb, s talán legidősebb vackor magassága 13,5 m, mellmagassági törzskerülete 320 cm volt.) Ezek az egyedek elsősorban a legelő szegélyén, az egykori Tisza-meder partélén egyenként, szétszórtan helyezkednek el, s a felnyíló, majd kitermelt sziki tölgyes hagyásfái lehetnek. A legelő keleti peremén létesített fácánnevelő telep, a mintaterületet átszelő, erősen feltöltődött vízlevezető árok, valamint az egykori tiszaugi Tiszamenti Tsz. lebontott juhhodályai, istállói mellett tenyésző azonos korú vadkörték lineárisan, egymástól közel azonos tőtávolságban helyezkednek el, mely ültetett eredetre utal. A Bokros-puszta két leggyakoribb növénytársulása a mélyebb fekvésű sarlólaposokban és a terület középső részén nagy összefüggő állományokat alkotó cickórós puszta (Achilleo Festucetum pseudovinae), valamint a hátasabb részeken megtalálható löszlegelő (Cynodonti-Poëtum angustifoliae). Ez utóbbi társulás valószínűleg a korábbi löszpusztarét (Salvio-Festucetum rupicolae) túllegeltetéséből fakadó degradációs folyamatok következményeként alakult ki.

40

Színező elemként a mélyebb fekvésű területek peremén a másodlagos szikesedés következtében kialakult száraz sziki vegetáció elemei mozaikos szerkezetben, apró foltokban, többször egymástól elkülönülve fordulnak elő, mint a mézpázsitos sziki rét (Puccinellietum limosae), az ürmöspuszta (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) és a bárányparéjos vakszik (Camphorosmetum annuae). Az élőhelyek szélsőséges víz- és sóháztartásbeli viszonyai miatt e területek természetes módon fajszegények és záródottságuk alacsony fokú.

3. ábra A tiszaugi Bokros-puszta vadkörteállományának magassági görbéje A terület délkeleti részén található mocsárfoltokban sziki rétet, valamint zsiókás és sziki kákás szikes mocsártársulásokat (Schonoplectetum tabernaemontani) találhatunk (Nótári 2008). A mocsarakban több fiatal vadkörte magonc fejlődik. Mivel magán a száraz pusztán az intenzív legeltetés miatt nincs természetes vadkörte újulat, ezek a vizenyős foltok, valamint a terület szegélyében található cserjék védelmében fejlődő példányok lehetnek a vadkörteállomány megtartói.

41

1. fotó Tipikus vadkörtés pusztai táj Tiszaug határában (Fotó: Tóth Cs.)

2. fotó Természetvédelmi szempontból fontos a rendszeres legeltetés (Fotó: Tóth A.)

42

3. fotó A fiatal vadkörte egyedeknek a legnagyobb megmaradási esélyt a nádas pereme jelenti (Fotó: Tóth A.)

4. fotó Viharkár okozta fapusztulás (Fotó: Tóth Cs.)

43

5. fotó Az egészséges éltes fák is teremnek (Fotó: Túri Z.)

6. fotó Érett vackortermések (Fotó: Túri Z.)

44

Irodalomjegyzék A tiszaugi Körtvélyes szintezési felmérésének jegyzőkönyve (1994. május-november) és a területről készített térképvázlat. TFM (Tiszazugi Földrajzi Múzeum) Adattár ltsz. 643-96. és 644-96. Aldobolyi Nagy Miklós: Talajföldrajzi megfigyelések a Tiszazugban. In: Földrajzi Értesítő 1954/3. pp. 507-543. Barna Tamás: A vadkörte (Pyrus pyraster) csemetenevelése. In: Erdészeti Lapok 1998/9. p. 291 Bartha Dénes – Bölöni János – Ódor Péter – Standovár Tibor – Szmorad Ferenc – Tímár Gábor: A magyarországi erdők természetességének vizsgálata. In: Erdészeti Lapok 2003/3. pp. 73-75. Bartha Dénes (szerk.): A természetszerű erdők kezelése, a kultúr- és a származékerdők megújítása. Átmenet a természeti folyamatokra épülő erdőkezelés felé. A KÖM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 7. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, 2001. 286 p. Bartha Dénes: A magyarországi erdők természetességének vizsgálata. Az MTA Erdészeti Bizottság „A magyarországi erdők természetessége” című vitaülésén elhangzott előadás kivonata. 2004.12.07. Bartha Dénes: A vadkörte botanikai jellemzése. In: Erdészeti Lapok 1998/4. pp. 119-120. Bartha Dénes: Magyarország fa- és cserjefajai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1999. pp. 166-167. Benedek Éva: Mikroklímakutatás a Tiszazugban. In: Földrajzi Értesítő 1954/3. pp. 544553. Csőre Pál: A magyar erdőgazdálkodás története. Középkor. Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. 311 p. Endes Mihály - Harka Ákos: Javaslat a Tiszazug természeti értékeinek védetté nyilvánítására. Kézirat. 1985. pp. 36-38. Gencsi László – Vancsura Rudolf: Dendrológia. Erdészeti növénytan II. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992. pp. 449-451. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. p. 906. http://natura.2000.hu/doc/Natura-telepulesek_regiszter_1.pdf http://oregfak.emk.nyme.hu/taxon/keret.htm http://ramet.elte.hu/~ramet/project/termerd/index.htm Kelemen Judit (szerk.): Irányelvek a füves területek természetvédelmi szempontú kezeléséhez. A KTM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 4. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest 1997. 388 p. Keresztesi Béla: Magyar erdők. Jóléti erdőgazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 432 p. Madas András (szerk.): Erdészeti kézikönyv. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1956. 376 p. Magyarország földrajzinév-tára II. Szolnok megye. Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1980. p. 31. Molnár Zsolt – Kun András (szerk.): Alföldi erdőssztyepp-maradványok Magyarországon. In: WWF füzetek 15. 2000. 56 p. Nótári Krisztina: A tiszaugi Körtvélyesi-legelő vegetációtérképe és természetességi értékelése. VIII. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében konferencia összefoglalói. In: Kitaibelia 2008/1. p. 182. Pápai Gábor (szerk.): Erdőgazdák új könyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1999. 561 p.

45

Tímár Lajos: A Tiszazug növényföldrajza. In: Földrajzi Értesítő 1954/3. pp. 554-567. Tisza-Ugh nagyközség Ságh pusztával együtt Jász-Nagy-Kun-Szolnok megyében 1881. Kataszteri térkép. SZML K56 (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár) Tompa Károly (szerk.): Erdészeti alapismeretek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1975. 501 p. Varga Lajos: Adatok a tiszaugi Körtvélyes földrajzához. In: Gulyás Katalin – T. Bereczki Ibolya (szerk.): Múzeumi levelek 75. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok, 1996. pp. 547-569.

46

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK III.

1. Melyik élőhely tartozik a Kárpát-medence legveszélyeztetettebb és legértékesebb természeti értékei közé? a) homoki gyepek b) szikes gyepek c) erdőssztyeppek d) kocsánytalan tölgyesek

2. Melyik tényező játszik fontos szerepet az erdők felszakadozásában és erdőssztyeppé alakulásában? a) Természetes tényezők, mint az éghajlat (csapadékmennyiség) alakulása. b) Vadállatok térhódítása, elszaporodása. c) Az emberi hatások, erdőirtás. d) A természetes és antropogén tényezők együttesen.

3. Melyik kistájon található a tiszaugi vadkörtefás legelő? a) Nagykunság b) Közép-Tiszai hullámtér c) Körös-Maros-köze d) Tiszazug

4. Melyik múzeum munkatársai végeztek terepi kutatásokat a tiszaugi Körtvélyes területén? a) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest b) Tiszazugi Földrajzi Múzeum, Tiszaföldvár c) Magyar Földrajzi Múzeum, Érd d) Déri Múzeum, Debrecen

5. Milyen térszínen található a tiszaugi vadkörtefás legelő? a) Természetes úton lefűződött Tisza meder magas ártéri helyzetű belső zugában. b) Folyószabályozás során levágott Tisza kanyarulat medrében. c) Futóhomokos, homokbuckás hordalékkúpi területen. d) Alacsony ártéri helyzetű hullámtéri területen.

47

6. Melyik erdőtársulás jellegzetes elegyfája a vadkörte? a) puhafás ligeterdő b) nemesnyár ültetvények c) gyertyános-tölgyesek d) tatárjuharos lösztölgyesek

7. Milyen őshonos cserjefajok jellemzőek az erdőssztyeppekre? a) orgona és labdarózsa b) ezüstfa és tamariszkusz c) magyal és mahónia d) kökény és galagonya

8. Mennyi vadkörtefa található jelenleg a tiszaugi legelőn? a) 25 db b) 200 db c) 2 000 db d) 2 550 db

9. Milyen a vadkörteállomány egészségi állapota? a) Kb. 250-300 éves, teljesen egészséges egyedekből álló állomány. b) Kb. 200-250 éves állomány néhány vihar és villámcsapás sújtotta faegyeddel. c) Többféle kórokozó és emberi hatás miatt folyamatosan romló állapotú, kb. 100-120 éves állomány. d) Végveszélyben lévő, semmilyen újulatot és termést nem produkáló 80-100 éves állomány.

10. Melyik arborétum van legközelebb a tiszaugi vadkörtés legelőhöz? a) Szarvasi b) Tiszaigari c) Tiszakürti d) Erdőteleki

48

4. Rekviem a kunhalmokért 4.1. Bevezetés Az Alföld képe napjainkra gyökeresen megváltozott. Bő félévszázada még a tanyák sokasága volt a meghatározó tájképi elem. Szakmaibb kifejezéssel élve ez tette gazdagabbá a táji sokféleséget, ez növelte a tájdiverzitást. A felszámolódott tanyavilág helyét manapság műtárgyak tömege foglalja el: távvezetékek acéltraverzei, telefonos átjátszó állomások tornyai, víztartályok gömbjei, betonból készült silók és zsilipek, s még megannyi, egyre szaporodóbb létesítmény. Ebben az erősen megváltoztatott tájban szerényen húzódnak meg a kunhalmok ahogyan mondja Ecsedy (1977): „a puszták műemlékei”, tágabb értelemben, Illyés Gyula szavával élve „a mi katedrálisaink”. A kunhalmok, a sajátos egyedi vonásokban oly gazdag Kárpát-medence számtalan értékének hordozói és őrzői. Főleg síkvidéki tájainkon járva, látva e sajátos formájú földépítményeket, szinte mindannyiunkban felmerül a kíváncsiság: valami furcsa, természet alkotta formák-e ezek, avagy letűnt korok emberének különös alkotásai. Ha az utóbbit fogadjuk el válaszként: vajon kik, mikor, milyen célból emelték őket? Értékeket kereső világunkban a kunhalmok így kerülhetnek az érdeklődés homlokterébe. Tapasztalva vészes pusztulásukat, értelmetlen fogyatkozásukat, sürgős, halaszthatatlan közös feladatunk hathatós védelmükről gondoskodni. Ez pedig csak akkor jár eredménnyel, ha mind szélesebb körben felismertetjük, hogy a kunhalmok miért is pótolhatatlan értékei hazánknak, ennek a medence helyzetű országnak. Megmentésükről a világnak tartozunk felelősséggel. A feladat nem egyszerű. Rá kell irányítanunk a figyelmet széleskörű természetvédelmi, kultúrtörténeti értékükre, de nem hagyva azt sem figyelmen kívül, hogy állapotuk romlásának, veszélyeztetettségüknek, sőt pusztulásuknak, melyek a legfőbb okozói, forrásai. 4.2. Az alföldi táj különleges „hegyei” a kunhalmok A Kárpát-medence alföldi tájai vízrajzi adottságuk révén különösen kedvező feltételt biztosítottak az emberi megtelepedés számára. Az árvízmentes magas folyópartok, teraszok és az azokat övező, velük érintkező vízterek egyszerre jelentették a biztonságos helyet, s egyben az oltalmazó, eltartó életteret. Az Alföld középső középtájai (Nagykunság, Hortobágy, Nagy-Sárrét) különösen gazdag kunhalmokban. A rézkor végén – időszámításunk előtt 2000 körül – a keletről a Kárpát-medencébe benyomuló pásztornép törzsei a Tisza vonaláig, délen pedig az AlDunáig leigázták az itt lakó rézkori, ugyancsak állattartó népességet. Jellegzetes temetkezési helyeik, az óriási félgömb alakú kunhalmok (kurgánok) azóta hozzátartoznak a táj arculatához. Ekkor keletkeztek a legrégebbi kunhalmaink. Többségük még őrzi titkát mivel a régészeti feltárásuk még nem történt meg. A legkorábban feltárt kunhalom egyike a Sárrétudvari (korábbi nevén Biharudvari) határában fekvő egykori Balázs-halom. Zoltai Lajos a debreceni Városi Múzeum (jelenleg a Déri Múzeum) régésze 1910 tavaszán arról értesült, hogy az említett Balázs-halomból, háromezernél több szekér földet szállítottak el a község főutcájának feltöltésére. Zoltai Lajos azon neves kutatók sorába tartozik, aki példamutató alapossággal

49

figyelte meg s rögzítette a feltárás minden mozzanatát. Éppen ezért a Balázs-halom feltárása nyomán keletkezett ismeretünk mértékadónak tekinthető és fontos információnak számít az okkersíros temetkezési halmok mibenlétét illetően. A halom tömegének teljes elhordása után lehetőség nyílt a sír feltárására is. A kör közepén Zoltai Lajos 6 méter hosszú és 3 méter széles kutató árkot ásatott. Már 50 cm mélyen színes, csíkos lenyomatok mutatkoztak az eredeti (archív talaj) felszínén. A talajban tovább ásva 90 cm-es mélységben feltárult a vörös színű csontváz is. A hanyattfekvő, 162 cm hosszú, ép, fejjel nyugatra néző zsugorított csontváz mellett tárgyi dokumentumot nem találtak. Egyedül a fejtől balra, 25 cm-nyire vörös festékpor fedte a talajt. A csontváz alatt érintetlen sárga agyag következett. Ebből adódóan egyértelműsíthető, hogy a hatalmas földtömeget a sír betakarására és emlékére hordták össze a körülötte lévő területről. Átkutatva a sír környékét, ott sem lakóhely nyomai, sem pedig további sír nem került elő. A közel száz évvel ezelőtti alapos feltárás megvette az alapját a további kutatásoknak is. Sajnos az idők folyamán a feltárások száma kellőképpen nem szaporodott, pedig az okkersíros temetkezések és a hozzájuk tartozó műveltségi kör problémái a KeletEurópai őskorkutatásának egyik fontos területét képezik. A Tiszántúlon feltárt kunhalmok száma – a publikálatlanokkal együttvéve is – alig éri el a huszonötöt. Ezért is van kiemelt jelentősége annak a negyven évvel ezelőtti feltárásnak, ami a Püspökladány határában fekvő Kincses-domb (Nyakvágószék-halom) teljeskörű megkutatása kapcsán vonult be a szakirodalomba. A 4. sz. főközlekedési műút Püspökladányt elkerülő szakaszának építése során 1969. május 7-én bejelentés érkezett a debreceni Déri Múzeumba, a Kincses-dombban egy "alagútra" bukkantak. A régészek M. Nepper Ibolya vezetésével megállapíthatták, hogy a halom nyugati oldalában valóban egy 120-140 cm átmérőjű boltíves mesterséges üreg tátongott. A további munkálatok során feltárult az a halom alatt húzódó labirintusrendszer, ami az okkerszínű, zsugorított csontvázakat rejtette. A járatrendszerben az elkorhadt fapadlón szanaszét emberi csontok hevertek. A faburkolásos kamra a sír befogadására készült, amit később kiraboltak és teljesen kifosztottak. A Kincses-dombban három azonos mélységben elhelyezkedő, de egymással össze nem függő járatrendszer volt. A halom alatti központi temetkezés befejezésével hazánkban első ízben nyílt lehetőség arra, hogy egy halom módszeres és teljes feltárásával három különböző rítusú sírt hozzunk napvilágra. Ugyancsak elsőízben történt meg, hogy ezeknek a síroknak a teljes környezetét is sikerült vizsgálat alá vonni. 4.3. Értelmezési problémák A hazai szakirodalomban az 1800-as évek közepén egy történészi téves értelmezés következtében meghonosodott a kunhalom fogalom. Horvát István nyelvész, történész ugyanis ezeket a mesterséges formákat kizárólag a kunok művének tekintette. Azóta valamennyi halom típust, a kurgánokat, a tell-dombokat, az őr- és határhalmokat is kunhalomként értelmezzük. A fogalom oly mélyen gyökeresedett meg a köznyelvben és a szakirodalomban, hogy a fogalom mással nem helyettesíthető. Világosan le kell szögeznünk ennek ellenére, hogy a szó legszorosabb értelmében kunhalmoknak csak a sírdombokat, halomsírokat tekintjük, függetlenül koruktól, a temetkezési módtól és az őket létrehozó népességtől. A szakirodalomban ma már egységes álláspont alapján kijelenthetjük, hogy a kunhalmok emberkéz alkotta tájelemek. Ennek ellenére vannak neves geológusok, földrajztudósok, akik a természetes eredet mellett érvelnek. Szabó József (1822-1894) geológus akadémikus az általa

50

megvizsgált halmokat a tenger színe alatt született természetes képződményeknek véli. Miskolczy Károly (1864) A magyar alföldi halmokról írott cikkében hasonlóan vélekedik: „a halmok a természet művei, s midőn a síkságot tenger borítá, a víz hullámzása által jöttek létre.” A felszínalaktan és a folyóvízi erózió kutatója, Teleki Pál munkatársa Kádár László (1908-1989) a halmok keletkezését a víz, a szél, s részben a jég felszínalakító munkájával hozta összefüggésbe. Jóllehet a természetes eredet mellett érvelők azt is hangsúlyozzák, hogy ezzel jobbára csak potenciális előnyt adtak a halmot később felmagasító ember számára. A helyzetet még jobban bonyolítja, hogy számos cikkben a szerzők sem disztingválnak kellőképpen, s ebből adódóan a tájban fellelhető felszínalaktani formakincseket vegyesen használják. Így nehéz elkülöníteni valóban a természet által teremtett és az ember által mesterségesen létre hozott képződményeket. A magyar régeszet iskolátteremtő tudósa, Rómer Flóris (1815-1889) az 1876-ban Budapesten megrendezett VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Anthropológiai Kongresszus francia nyelven megjelentetett kiadványában az egész Kárpát-medencében fellelhető, a legkülönbözőbb típusba sorolható halmokat a legáltalánosabb értelemben egyszerűen csak halmoknak (les tumuli) nevezi. Zoltai Lajos (1861-1939) számos régészeti feltárás vezetője, 1938-ban, 250 helynévvel a következő címmel jelentette meg írását: „Debreceni halmok, hegyek, egyéb mesterséges és természetes emelkedések, u.m. laponyagok, telkek, ülések, dombok, gerendek és hátak a város határában, valamint külső birtokain.” Buka L.: (1996) HajdúBihar megye felszíni formakincseiről Dombok, halmok, kunhalmok címmel írt hasonló tanulmányt, ami szintén jól mutatja a még manapság is a fent említett bizonytalanságot, fogalomkeveredést. Az újkeletű mesterséges formák (geodéziai magassági jegyek, meddőhányók, téglagyári bányadombok, humusz depóniák, stb., semmiképpen nem tekinthetők a kunhalmok egyetlen típusának sem. Hasonlóan azokhoz a halom maradványokhoz, halomtorzókhoz, amelyeket a halmok maradványiból hordtak újra össze. 4.4. Epilógus Vitathatatlan tény, hogy a kunhalmok a Kárpát-medence unikális tájtörténeti értékei. Nem csak egy több ezer évvel ezelőtti kultúra emlékei, hanem a tájat drasztikusan átalakító ember tájformáló tevékenysége előtti idők egy darab természetének őrzői is egyben. A régészeti értékeken túlmenően tájképi, felszínalaktani, rétegtani, talajtani, paleoökológiai, szigetbiogeográfiai, vízrajzi, kultúrtörténeti, néprajzi, irodalmi, művészettörténeti, s még megannyi más érték kötődik hozzájuk. A Kárpát-medence vízjárta alvízországi része népek-, kultúrák olvasztó tégelyévé vált a történelem során. Az ármentes hátak és a velük közvetlenül érintkező vízterek kiváló feltételt biztosítottak a megtelepülésre (Kozma 1910). Találóan állapítja meg Havassy Péter: „ami az Alföldön kiemelkedett a vízből, azt megülte az ember.” Ezzel a különös tájadottsággal magyarázható a kunhalmok igen nagy száma is. Annak ellenére, hogy hazai halmaink 94 %-a még feltáratlan, az utóbbi évszázadok régészeti feltárásainak köszönhetően mégis hatalmas ismeretanyag gyűlt össze, de ennek döntő hányada régészeti jellegű. Mind a mai napig hiányzik azonban a kunhalmok természetvédelmi jellegű értékeinek tematikus számbavétele. Bármennyire is hihetetlen, az élővilág feltárása is csak a közelmúltban kezdődött meg.

51

Sajnos mind ezzel egy időben vészesen tovább tart a kunhalmok történelmileg is tetten érhető pusztulása. Ennek döntően három oka van: 1. A táj, amiben a kunhalmok létrejöttek, az eredeti állapothoz képest gyökeresen megváltozott. A mezőgazdasági tevékenység nagy arányú térnyerése következtében a kunhalmok beszorultak az agrárparcellák szorításába. A szántás, a befásítás, a túllegeltetés, a beépítés, a kemizáció, az anyagkitermelés, hulladéklerakás, stb. létüket kíméletlenül fenyegeti. 2. A kunhalmok valós értékével a közvélemény, a közítélet még ma sincs kellőképpen tisztában. Az ismerethiány, a tudatlanság következtében a kunhalmok egy bármi célra felhasználható „földtömeg” csupán. Elhordása, megcsonkítása e felfogás szerint nem károkozás, értékmegsemmisítés. 3. A kunhalmok kifosztása, feldúlása, tönkretétele a kincskeresők jóvoltából szintén történelmileg végig követhető értékvesztéssel együtt járó folyamat. Korunk technikai lehetőségei, a geofizikai kutatásokra alkalmazott földradarok birtokában ez a károsító tevékenység rendkívüli módon felerősödött. A kunhalmok sorsáért felelősséget érző akarat jóvoltából megszületett a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény. Ebben a fontos jogforrásban már nevesítve is szerepel a kunhalmok védelme. Ennek megfelelően a hazánk területén lévő valamennyi kunhalom helyétől, állapotától, típusától, funkciójától, stb., függetlenül ex lege védettséget élvez. Sajnos a végrehajtási utasítás megszületése mind ez ideáig várat magára. A Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala 1997-ben a kisújszállási Alföldkutatásért Alapítványt bízta meg a terepbejárással hitelesített országos felmérés elvégzésével. Ez a munka 1649 halom számbavételével, regisztrálással lezárult. Ez képezhetné a fentiekben jelzett végrehajtási utasítás alapját.

52

4.5. Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak állapotfelmérése 4.5.1. Irodalmi előzmények A makroformákban szegény Alföldön nagy számban találhatunk néhány méter magas halomszerű formákat, amelyeket a köznyelv és a földtudományi szakirodalom egyaránt kunhalmoknak nevez. A régészeti kutatások megkezdése előtt sokan természetes képződménynek tartották ezeket a halmokat. Miskolczy Károly szavaival élve: „ezek nem lehetnek csinált halmok, … e halmok a természet művei, s midőn e síkságot tenger borítá, a víz hullámzása által jöttek létre” (Miskolczy K. 1864). Szabó J. (1878) részben természetes,

részben mesterséges formáknak írta le a halmokat. Az ősrégészek és anthropológusok 1876-os budapesti nemzetközi kongresszusán Rómer Flóris hívta fel a figyelmet a halmok régészeti kutatásának szükségszerűségéről. Nevéhez fűződik a halmokról készült az első átfogó tanulmány (Les tumuli) (Rómer F. 1878), melyből egyértelműen kiderül a halmok mesterséges származása. A magyar nyelvben meggyökeresedett kunhalom elnevezés a hazánkban található nagyszámú sírhalomnak, valamint a kunok temetkezési szokásait megörökítő Willelmus Rubruk és Philippe de Toucy írásos feljegyzéseinek köszönhető (Gombos, A. F. 1937; [Gárdonyi] Nagy G. 1893, 1914, Longnon, J. 1957). E forrásokból merítve az őshazakutatással foglalkozó Horváth I. (1825) használhatta először a szakirodalomban a kunhalom elnevezést. A prehisztorikus halmoknak a kunhalom megnevezését több szerző helyteleníti, ugyanis a halmokat sok esetben több évezreden keresztül különböző népcsoportok használták (laktak rajta, temetkeztek beléje, stb.), így a több ezer feltáratlan halomról nem lehet egyértelműen kijelenteni, mely népcsoporttól származnak (Jerney J. 1851; Hampel J. 1889; Kozma B. 1910). A kunhalom elnevezés körül tapasztalt bizonytalanságot hűen tükrözi Tariczky E. (1903): Hun halom-e vagy kúnhalom? és Jakabbfy I. (1957): Kunhalmok-e a kunhalmok? c. cikkei. Annyi bizonyos, hogy a hazai halmok jelentős részét nem a 13. században Ázsiából betelepülő kunok, hanem a késő neolitikum időszakától a vaskoron és a népvándorlás korán át a középkorig különböző népcsoportok építették (beleértve a kunokat is) (Pálóczi H. A. 1994). A kunhalom elnevezés konzerválódása talán abból a szempontból mégis szerencsésnek mondható, hogy ez a kifejezés a kunok temetkezési szokásaira való utalással hűen tükrözi a halmok antropogén voltát, és egyben választóvonalat húz a természetes eredetű dombszerű formák (laponyag, porong, hát, homokbucka) közé (Kozma B. 1910; Zoltai L. 1938; Tóth A. 1999). A legújabb meghatározás szerint kunhalomnak tekintünk minden olyan mesterségesen keletkezett, a térszínből érzékelhetően jól kiemelkedő magaslatot, ami keletkezési korától, funkciójától, földrajzi fekvésétől függetlenül „halomszerű” formakincse a síksági tájnak. Ez alapján a természetes geomorfológiai képződmény (bucka, laponyag, porong, bálnahát, stb.) nem tekinthető kunhalomnak, éppúgy, mint az újkeletű mesterséges dombok, depóniák (pl.: téglagyári bányadombok, meddőhányók, geodéziai magassági jegyek, stb.). A markánsan kiemelkedő, halommá magasodott lakódombokat (tell-telepek) viszont – annak ellenére, hogy a régészek ezeket nem tekintik kunhalmoknak – kunhalomként célszerű kezelni (Tóth A. 1999). A magyar természetvédelem a kunhalmokat - az antropogén formák közül egyedüliként - a földtani értékek kategóriába sorolja és természeti emlékként kezeli (Rakonczay Z. 1998). Ha geomorfológiai, rétegtani, régészeti szempontból megvizsgáljuk a halmokat, akkor választ kaphatunk arra a kérdésre, mikor és milyen célzattal épültek ezek a

53

kiemelkedések. Az 1. táblázat a halmok hét funkcióját tünteti fel, melyek fontossága a történelem során folyamatosan változott. A kunhalmokat a továbbiakban a terepen való megjelenésük és szimmetria viszonyaik alapján különféle geomorfológiai csoportokba sorolhatjuk (1. táblázat). 1. táblázat A halmok funkcionális és geomorfológiai típusai A HALMOK FUNKCIONÁLIS TÍPUSAI (Buka L. 1994; Csányi M. 1999; Tóth A. 1999) Típusok Keletkezésük Jellemzők Lakódombok (tell-telepek) tell (arab, jelentése: domb)

- késő neolitikum (i.e. 4000-3500) - kora és középső bronzkor (i.e. 2600-1500) Sírhalmok - rézkor (kunhalmok) (i.e. 3500-3000) kunhalom (türk- szkíta, germán, mongol - jelentése: szarmata, honfoglalássírdomb) kori és kun temetkezések Őrhalmok i.e. 4000-3500 (strázsahalmok) i.e. 2600-1500 Határhalmok

Középkor

Vesztőhalmok

Középkor

Kultikus halmok

Középkor

Geodéziai halmok

XIX-XX. század

Terebélyes, ovális alapú, 6-8 m magas dombok. Az emberi kultúrák egymásra rakódott lakószintjeinek anyagából hosszú évszázadok alatt érték el mai méretüket, réteges telepek. 3-11 m magas, köralapú kúpszerű képződmények. A rézkori alaptemetkezés után gyakran több népcsoport beletemetkezett. Így sok esetben nem egy, hanem több temetkezés helyét jelölik. Alacsony, régészeti leletet ritkán tartalmazó halmok, melyek a tell-telepek között láncszerű összeköttetést biztosítottak fény és hangjelek formájában. A megyék, járások, települések határainak meghúzása után, egyes kunhalmok és őrhalmok a kettős, hármas és négyes határokon határhalomként is funkcionáltak. Több alföldi ősi halom a középkor folyamán az ítélet végrehajtásának helye volt (Akasztó-halom). Árpád-kori és középkori települések templomait, kápolnáit gyakran ősi halmokra építették. Csaknem valamennyi magasabb halom magassági jegy, háromszögelési pont rögzítésére szolgál, melyek többnyire szántóföldi művelés alatt állnak.

A HALMOK GEOMORFOLÓGIAI TÍPUSAI (Tóth Cs. 2002) Terepen való megjelenésük szerint: Egyes vagy egyedülálló halmok Kettős vagy ikerhalmok Hármas halmok

Halomcsoportok (Tatárülések, halomsírmezők)

Szimmetria viszonyai alapján:

Szimmetrikus halmok Kör alaprajzú halmok (folyóhátakon) Elliptikus alaprajzú halmok (homokbuckákon)

Aszimmetrikus halmok Természetes aszimmetria Megbontott halmok (folyók oldalazó eróziója)

Antropogén aszimmetria (beleásás, elhordás stb.) Megbontott halmok (a halomtest max. 20 %-a hiányzik) Roncsolt halmok (>50%)

Elhordott halom (>90 %)

A kunhalmok több ezres nagyságrendben fordultak elő a Kárpát-medencében. Számuk a 19. és 20. században jelentősen megfogyatkozott a nagyüzemi mezőgazdasági művelés térnyerése, a települések terjeszkedése, az ipar és a közlekedés fellendülése miatt (elhordás, elszántás, megcsonkítás).

54

Megmentésük céljából az utóbbi évtizedekben több helyi kezdeményezés hatására elindult a védelmük kidolgozása, melynek eredményeként a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény 23.§ (2) bekezdése kimondja országos védettségüket. Országos védettségük indokolt, hiszen ezek a kiemelkedések komplex értékhordozók, azaz geomorfológiai, régészeti, kultúrtörténeti, néprajzi, irodalomtörténeti, tájképi, növénytani, állattani, szempontból egyaránt értékesek lehetnek. A fent említett törvény előírja, hogy a Magyarország területén előforduló kunhalmokat kataszteri nyilvántartásba kell venni, majd ezután az értékesnek tekinthető, veszélyeztetett halmok gyakorlati védelmét ki kell dolgozni. A kataszterezési munka 2002 tavaszán befejeződött. A Kárpát-medencében előforduló kunhalmokat elsőként Kozma Béla vette számba, aki 1200 halmot számolt össze a történelmi Magyarország területén (Kozma, B. 1910). A Tiszántúlon Dénes Virág különböző térképi források felhasználásával 3724 halmot, zömmel kunhalomt írt le (Dénes V. 1979). Hajdú-Bihar megye régészeti halomkatasztere 1981-ben készült el (M. Nepper I. – Sőregi J. – Zoltai L. 1980, 1981). Ugyanebben az évben mérte fel Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmait Tóth Albert, aki az általa összeírt 267 kunhalmot az alábbi hét állapotkategóriába sorolta be: 1. Viszonylag háborítatlan, ép, jellegüket még jól örző halmok 2. Jellegüket még örző, ép, de jelenleg is szántott, vagy korábban már megművelt (beépített, beerdősített) halmok 3. Eredetileg is alacsony, vagy művelés miatt már lekopott, de alapjaiban még ép halmok 4. Megbontott, megbolygatott halmok, de jelentős botanikai és régészeti értékkel 5. Erősen megcsonkított, vagy részben elhordott, jellegvesztett halmok 6. Halomroncsok, ma már jelentősebb érték nélkül 7. Széthordott halmok, halomhelyek (Tóth A. 1988; 1989; 1990). Ez a munka a korábbi régészeti jellegű összeírásokkal ellentétben a halmok valamennyi értékkategóriáját felmérte, így a geomorfológiai, tájképi, botanikai, régészeti és egyéb kultúrtörténeti értékekkel egyaránt foglalkozik. 4.5.2. Módszerek A halmok állapotfelmérése egy 24 pontból álló kataszteri adatlap alapján történt (Tóth Cs. – Kozák J. 1998). Ezen az adatlapon rögzítettük a halmok nevét, esetleges szinonim nevét, földrajzi koordinátáit, a település és a határrész nevét, a halom alapjának oldalhosszúságát, az abszolút és a relatív magasságát, a halom test épségét, avagy megbontottságát, a halom felszínén található objektumokat, növényzeti és az esetleges gazdálkodási típust. Az adatfelvételi lapon a továbbiakban megadtuk a halmok 500 m-es környezetében lévő területek gazdálkodási típusait, az ott található objektumokat és azok égtáji irányait. Végül az irodalomtörténeti, kultúrtörténeti és régészeti, növény- és állattani információk kerültek feljegyzésre. A halmok terepi felkutatásához és azok abszolút magasságának megállapításához 1:10 000-es és 1:25 000-es méretarányú topográfiai térképlapokat, míg a pozícióik meghatározásához GPS műszert használtunk. Az adatlapok feldolgozását külön ere a célra írt adatfeldolgozó szoftver segítségével (Kunhalmok Nyilvántartási Rendszere 1.1), míg az adatok kiértékelését Microsoft Excel és ArcView GIS szoftver segítségével végeztük el. Ebben a fejezetben a Jász-Nagykun-Szolnok megye területén található kunhalmok legfrissebb állapotfelmérési adatait mutatjuk be.

55

4.5.3. A felmérés eredményei 4.5.3.1. A kunhalmok földrajzi helyzete, számuk A kunhalmok nagy része az Alföldön, kisebb hányada pedig a hegységperemi, ill. dombsági területeken emelkedik. A legnagyobb halom-sűrűséggel Hajdú-Bihar, JászNagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyék magas ártéri helyzetű, makroformákban szegény, sík területein találkozhatunk. Földrajzi elhelyezkedésükben felfedezhető némi szabályszerűség. Leggyakrabban ugyanis az élő és elhagyott folyómedrek mentén húzódó ármentes folyóhátakra települtek. De gyakran ülnek kunhalmok félig kötött futóhomokformák (garmadák, bálnahát buckák) legmagasabb részein is. Jász-NagykunSzolnok megye kunhalmai nagyobb részben elhagyott jégkorszaki Tisza és Körös medrek, valamint a Nagy-Sárrét felé lefutó kisebb-nagyobb erek menti folyóhátakon emelkednek. Ugyanakkor nagy számban találunk kunhalmokat a Nagykunság északi részének homokbuckás vidékein is (Tiszafüred-Kunhegyesi-sík), amelyek zömmel a garmadák mesterséges megmagasításával keletkeztek (1. és 2. ábra).

1. ábra A kunhalmok földrajzi elhelyezkedése Jász-Nagykun-Szolnok megyében A 2002-ben befejeződött kataszterezés során Jász-Nagykun-Szolnok megye területén 328 kunhalmok írtunk össze. Ez több, mint amit Tóth Albert 1981-ben felmért (267 db). A számokban mutatkozó különbség azzal magyarázható, hogy az 1980-as években végzett felméréshez csak kevésbé részletes térképi források álltak rendelkezésre a nagy felbontású katonai térképek titkosítása miatt. A legmodernebb 1:25 000 és 1:10 000es méretarányú EOTR katonai térképek használata nagyban segítette a közelmúltban befejeződött felmérést.

56

A halmok száma a múltban a jelenleginek többszöröse lehetett, amit jól példáz Dénes Virágnak a 18. század közepén keletkezett térkép- és levéltári források segítségével végzett vizsgálta. A kutatásai során Jász-Nagykun-Szolnok megye csupán tiszántúli részén 703 halmot számolt össze, szemben a jelenleg ott előforduló 271-el. Ez a fenti két adat jól példázza pusztulásuk intenzitását: több mint két évszázad alatt a halmok közel 62 %-a, azaz 432 kunhalom tűnt el nyomtalanul Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszántúli területéről (2. táblázat).

2. ábra A kunhalmok előfordulása Jász-Nagykun-Szolnok megye északkeleti részének kistájain

57

2. táblázat Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszántúli területén előforduló kunhalmok számának változása a 18. századtól napjainkig Település 18. században meglévő 2001-ben felmért A fogyás mértéke halmok száma (db) halmok száma (db) (%) Abádszalók

17

17

0

Cibakháza Cserkeszőlő

20 3

2 2

90 33,3

Fegyvernek Karcag Kenderes Kengyel Kétpó Kisújszállás Kőtelek* Kuncsorba Kunhegyes Kunmadaras Kunszentmárton Martfű Mesterszállás Mezőhék Mezőtúr Nagyiván Nagykörű* Nagyrév Öcsöd Örményes Rákóczifalva Rákócziújfalu Szajol Szelevény Szolnok Tiszabő Tiszabura Tiszaderzs Tiszaföldvár Tiszafüred Tiszagyenda Tiszaigar Tiszainoka Tiszakürt Tiszaörs Tiszapüspöki Tiszaroff Tiszaszentimre Tiszaszőlős Tiszatenyő Tomajmonostora Törökszentmiklós Túrkeve

12 134 7 14 3 12 0 4 26 28 41 2 6 6 31 15 0 2 25 3 1 8 5 3 1 9 2 1 20 87 2 27 3 1 26 1 2 14 12 8 2 24 33

5 32 3 6 2 6 0 1 10 15 14 2 1 3 12 8 0 2 12 0 0 6 1 2 1 3 0 0 6 32 2 8 2 0 12 0 0 6 2 2 2 13 16

58,3 76,1 57,1 57,1 33,3 50 100 75 61,5 46,4 65,9 0 83,3 50 61,3 46,7 100 0 52 100 100 25 80 33,3 0 66,7 100 100 70 63,2 0 70,4 33,3 100 53,8 100 100 57,1 83,3 75 0 45,8 51,5

ÖSSZESEN:

703

271

61,5

*A Tisza bal partjára (Tiszántúl) eső településrészen nem található kunhalom.

58

4.5.3.2. A halomtestek állapota Az elsődleges vizsgálati szempont, a halomtestek antropogén geomorfológiai adottságainak meghatározása volt. Ez alapján a halmokat hat kategóriába soroltuk: ép, megbontott, roncsolt, elhordott, halomhely és ráhordott halom-típusokba (3. ábra). Egy halmot akkor tekintettünk épnek, ha a formáját a természetes erózión és az esetleges talajművelésen kívül semmi nem változtatta meg. Az oldalából tehát nem hordtak el anyagot, és a felszínén nincs gödör, árok. Ha a szántóföldi művelés során a halom még nem alacsonyodott le jelentősen, és nem keletkezett drasztikus aszimmetria, akkor ezeket épnek tekintettük. A Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak közel 60 %-a szerencsére ebbe a kategóriába tartozik (3. ábra). Az ép halmoktól elkülönítettük a történelem folyamán bizonyítottan ráhordott, megmagasított halmokat. A megye területén három ilyen halomtest-típus fordul elő: filagória építése ─ Filagória-halom (Tiszafüred), víztartály beépítése ─ Schleimingervagy Kilátó-halom (Tiszafüred) és önkényes egyházi rendelet miatt ─ Bürök-halom (Nagyiván). Megbontottnak tartottuk azokat a halmokat, melyek testén kisebb méretű antropogén sebhelyek (elhordás nyom, beleásás, amatőr régészek gödrei, kisebb árok, bevágódó földút stb.) vannak, és ezek a halom eredeti térfogatát maximum 20 %-kal csökkentették. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a kunhalmok egyötöde ebbe a kategóriába tartozik. Ha ennél láthatóan nagyobb, a halom fő tömegét veszélyeztető károsítást tapasztaltunk, akkor ezeket már a roncsolt kategóriába soroltuk (a halmok 10 %a). A felmérés során sajnos sok esetben tapasztalhattuk, hogy az emberi pusztítás végzetes lehet a halomtestek szempontjából. Ha a halom széthordása után még visszamaradt némi, fél méternél nem magasabb földhalmaz, hátas kiemelkedés, akkor ezeket az elhordott halom kategóriába soroltuk. Előfordult azonban az is, hogy a halom helyén már csak sík szántóföldet, telepített erdőt vagy esetleg egy negatív formát (homokbánya) találtunk. Ezeket neveztük a felmérés során halomhelyeknek. Az elhordott halmok és a halomhelyek számát a ’70-es években készült topográfiai térképeken feltüntetett halmok számához viszonyítva adtuk meg. A megbontott, roncsolt és elhordott halmokat ért emberi károkozás vállfajait tanulmányozva megállapítható, hogy a legnagyobb pusztítást a halmoknak anyagnyerő helyként való használata okozta, mint például a Gergely-halom (Karcag), a Meggyeshalom (Tiszafüred) és a Kovás-halom (Öcsöd) esetében. A kitermelt földet árvízvédelmi töltések, rizskalitkák építésére, útalapozásra, udvarok feltöltésére használták fel leginkább. A második legveszélyesebb tevékenységnek a közlekedést tekinthetjük. A halmok lábánál futó, esetleg a tetejükön átvezető, huzamosabb ideig használt földutak halomtestbe való bevágódással okoznak károkat, mint ahogy az a Nyíregyházi-halom (Tiszafüred), az Ecsehalom (Kunmadaras) és a Sároséri-halom (Nagyiván) esetében történt. Kisebb halombolygatásokat feltételezhetően kincskereső szándékkal, pásztoremberek és amatőr régészek végeztek, amelyre legjobb példa a tiszafüredi Pénzásó Pista-halma és a Lyukas-halom. Katonai objektumok, lőterek (Nagy-darvas-halom – Kunmadaras; Ecse-halom – Kunmadaras; Bán-halom – Kenderes-Bánhalma), valamint csatorna bevágások (Feketehalom – Karcag; Sároséri-középső-halom – Nagyiván) is jelentős károkat okoztak a halomtestekben.

59

ráhordott 1%

elhordott 3%

halomhely 8%

roncsolt 10%

megbontott 20%

ép 58%

3. ábra A halomtestek állapota Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4.5.3.3. A kunhalmok felszínének jellemzése A halomtestek felmérése után fontos vizsgálati szempont volt a halmok felszínén található uralkodó növényzeti típusok (4. ábra) és ezzel szoros összefüggésben, a halomtesteken zajló meghatározó gazdálkodási formák megállapítása (5. ábra). A halmok felszínén sok esetben több növényzeti típus és gazdálkodási mód is jelen lehet egyszerre, azonban a terepi felmérés során mindig kiválasztottuk azt az egyet, amely a halomra a legjellemzőbb. A adatokból kitűnik, hogy a szántóföldi kultúrák számítanak az uralkodó felszínborítás-típusnak (57 %). A nagyüzemi mezőgazdaság térnyerésével az erőgépek egyre több halmon törték fel az ősi gyeptakarót. Ezek közül csak a meredek oldalakkal emelkedő, magas lakódombok képeznek kivételt, amelyek sok esetben szigetszerűen emelkednek ki a szántóföldekből. Második helyen kell megemlíteni a gyomos, bolygatott gyeptakaróval fedett halmokat (26 %). Ez a növénytakaró az eredeti löszgyep vegetáció leromlása, gyomosodása, vagy a mezőgazdasági művelés felhagyása (parlag) következtében alakult ki. A gyomosodás folyamatát a nagyüzemi mezőgazdaság térnyerése (növényvédő szerek, műtrágyák alkalmazása) különösen felgyorsította. Az Alföld nagy részének eredeti vegetáció típusa, a rendkívül fajgazdag löszgyepek voltak (Salvio Festucetum rupicolae, Agropyro Kochietum prostratae) (Soó R. 1931), amelyek az agrártáblák szorításában mára már csak foltszerűen, néhány magasabb kunhalom tetején, határmezsgyéken és természetvédelmi területeken maradtak fenn. JászNagykun-Szolnok megyében összesen 48 kunhalmon található meg ez az eredeti, értékes vegetációtípus valamilyen degradált formában (sok esetben csak néhány négyzetméteres folton). Azonban csak a halmok mindössze 4 %-án, azaz 12 halmon számítanak uralkodó vegetációtípusnak az ősgyepek. Ezek közül is legszebb ősgyepes halmok az alábbiak: Baghy-halom (Kengyel), Bors-halom (Tiszagyenda), Tinta-halom (Fegyvernek), Sárosérihalom (Nagyiván), Kucorgó-halom (Tószeg). A természetvédelem elsődleges, sürgető feladata e halmok minél előbbi szigorú megóvása az esetleges további károsodásoktól és degradációtól.

60

A megvizsgált halmok felszínének 7 %-át valamilyen fásszárú vegetáció uralja. Mindez kisebb részben tájidegen (akác, amerikai kőris, ördögcérna), ill. őshonos fajokból (kocsányos tölgy) álló cserje- ill. facsoportokat jelent, nagyobb részben azonban a halom egész felszíne a környezetével együtt erdővel borított. A zömmel cserjével borított halmokra legjobb példa a nagyiváni Bürök-halom, amelynek felszínét áthatolhatatlan ördögcérna (Lycium halimifolium) bozót fedi. Teljesen beerdősült ill. beerdősített halom például a Bán-halom (Kenderes-Bánhalma), a Nyíregyházi-halom (Tiszafüred), a Hegyesbori Nagy-halom (Karcag) és a Kisfás-halom (Abádszalók). Természetvédelmi szempontból sem az őshonos, sem pedig a tájidegen fafajokból álló erdők nem tekinthetőek kedvező felszínborítási típusnak, mert eredetileg a kunhalmokon illetve a környezetükben mindig a nyílt löszgyep vegetáció volt az uralkodó növénytársulás, soha nem borította azokat erdő. Így az erdőtelepítés, az erdőgazdálkodás és az egyre gyakoribb spontán beerdősülés (akác) káros folyamatnak tekinthető. A megye területén 10 kunhalom található, melyek felszínét kertkultúrák uralnak (pl. Péntek-halom – Tiszaigar; Nagykerti-halom – Kisújszállás). Végezetül 9 halom kultúr jellegűnek mutatkozott. Ezek olyan halmok, amelyek részben megőrizték az eredeti funkcióikat: ezeken ma is laknak (Varga-halom – Törökszentmiklós), illetve temetőként, vagy kálváriának használják (Kápolna-halom – Karcag; Kálvária-halom – Tiszaörs; Kettős-halom – Fegyvernek), részben pedig a rajta lévő mesterséges tereptárgyak (pihenőpad, szemétgyűjtő) teszik a halmot kultúr jellegűvé (Hegyesbori Nagy-halom – Karcag).

erdő 5% fa, cserje 2%

kert 3%

kultúr jellegű 3% ősgyep 4% bolygatott gyep 26%

szántó 57%

4. ábra A halmokat borító uralkodó vegetációtípus Jász-Nagykun-Szolnok megyében Ha megvizsgáljuk a kunhalmokon jellemző nyolc gazdálkodási módot, akkor ezek közül leggyakoribb típus a szántóföldi növénytermesztés (57 %). A megye halmainak közel egyharmadán nem történik semmilyen gazdálkodás (5. ábra). Ezek felszíne leggyakrabban fás-bokros, gyomos, gazos parlag terület, de ide sorolható a degradált gyepekkel és az ősgyepekkel borított halmok is. A kunhalmok fennmaradása és a természetvédelem szempontjából előnyösebb gazdálkodási módok, így a legelő- és rétgazdálkodás sajnálatos módon alárendelt szerepet játszik (2 %). A szántóföldi művelés helyett célszerű lenne ezeket a gazdálkodási módokat támogatni a kunhalmok felszínén a talajerózió mérséklése és a fajgazdag természetközeli gyeptakaró megtelepedése miatt.

61

Az erdőgazdálkodás, intenzív állattenyésztés és kertgazdálkodás csak néhány halom esetében fordul elő a megyében. Ipari tevékenységet két halmon, illetve halomhelyen sikerült megfigyelni: a jászágói Papszékdűlői-halmon és annak környezetében, valamint a nagyiváni Karsai-halom egykori helyén homokbányászat folyt a felméréskor. A közlekedés kunhalmokra gyakorolt káros hatásairól már az előző alfejezetben tettünk említést. Végezetül a kunhalmok idegenforgalmi vonatkozásairól kell szólni. A megye „kunhalom-idegenforgalma” – bár vannak próbálkozások – még gyerekcipőben jár. Régészeti szempontból nevezetes a tószegi Kucorgó-halom (bronzkori tell), amelyre tájékoztató tábla hívja fel a figyelmet. Ásatásában a híres angol régész, Gordon Childe is részt vett, aki többek között Trója feltárását irányította. A kengyeli Baghymajori-halom a tetején álló szélmalom, a tiszafüredi Meggyes-halom a Meggyes csárda közelsége, a szintén tiszafüredi Filagória-halom a ragadozó madár repatriáló telep és a kunmadarasi Luca-halom Fekete Jóska kopjafája miatt számíthat némi látogatóra. Karcag határában a 4. sz. főút mentén emelkedő Hegyesbori-Kis-halom a faragott kunszobrai miatt szintén idegenforgalmi nevezetesség. Az ugyancsak karcagi Szőlős- vagy Kápolna-halom, valamint a tiszaörsi Kálvária-halom vallási idegenforgalmi vonzerővel bír. ipar 1% állattenyésztés 1%

szántóföldi növénytermesztés 57%

közlekedés 1%

idegenforgalom 2% nem zajlik gazdálkodás 31%

rét- és legelő gazdálkodás 2% kertgazdálkodás 3% erdőgazdálkodás 2%

5. ábra A kunhalmok felszínén jellemző gazdálkodási típusok Jász-Nagykun-Szolnok megyében



Híres hortobágyi gulyás, akit 1995-ben találtak meg holtan a Luca-halmon.

62

4.5.3.4. A kunhalmok tájképi értékei A kunhalmok eredetileg az Alföld nyílt területeinek különböző rendeltetésű kiemelkedései voltak, melyek az alapfunkcióik mellett kiváló tájékozódási és kilátó pontok lehettek, azaz az adott táj képéhez szerves hozzátartoztak. Az utóbbi évszázadok jelentős környezet átalakítása miatt azonban a kunhalmok nagy részének tájképi értéke, a tájban való markáns megjelenése sérült, egyrészt a forma lealacsonyodása, szétszántása és elhordása miatt, másrészt a társadalom zavaró objektumai (erdőtelepítés, gazos területek, épületek, távvezeték, szeméttelep stb.) megakadályozzák a szabad rálátást. A halmokat az alábbiak szerint négy tájképi értékkategóriába soroltuk:  kiemelten értékes (magas, környezeti zavarástól mentes halom, amely távolról is jól láthatóan, markáns eleme a tájnak)  értékes (magas ill. közepes magasságú halom némi zavarással, pl. távvezeték, facsoport, épület)  közepesen értékes (alacsony vagy a szántás, elhordás miatt lealacsonyodott halom, illetve olyan magas halom, melynek formája a jelentősebb környezeti zavarás miatt nehezen vehető észre)  nem értékes (elhordott, szétszántott, teljesen beerdősített, körbeépített halmok, halomhelyek) Ezek alapján látható, hogy azok a halmok számítanak tájképileg értékesnek, melyek elértek egy bizonyos magasságot és a környezetük zavarásmentes, jó rálátást biztosít számukra. Ebből a szempontból a gyeptakarós, illetve a szántóföldi környezetből magasra kiemelkedő halmok vannak a legjobb helyzetben, ugyanis a rálátás szinte egész évben biztosított. A terepi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy ha egy halom eléri, vagy meghaladja a 3 m-es magasságot, akkor az már messziről feltűnik, könnyen észrevehető a terepen, meghatározó eleme a tájnak, tehát potenciális tájképi értékként kezelendő. A felmérési eredmények szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében a kunhalmok egyötöde számít tájképileg kiemelten értékesnek (6. ábra). A halmok környezetében lévő objektumok számba vétele azt mutatja, hogy a halmok 78 %-a mellett - 500 m-es sugarú körön belül - mindig található valamilyen zavaró objektum (csatorna, töltés, kerítés, fasor, telepített erdő, távvezeték, műút, mobiltelefon torony, szeméttelep, ipari üzem, hodály stb.). Ezek zavarásának mértékétől függően soroltuk a halmokat az értékes és a közepesen értékes és a nem értékes kategóriákba. Sajnos a halmok 28 %-a a tájképileg értéktelen kategóriába sorolható, mivel a formát különféle objektumok teljesen eltakarják, vagy a rálátást erőteljesen zavarják. Ilyenek lehetnek például az erdők, fasorok, gazos területek, település házai, ipartelepek. Sok esetben azonban maga a forma alacsonyodott le annyira (elhordás, szétszántás), hogy azt alig lehet észrevenni, így az már nem rendelkezik tájképi értékkel. Ezen adatok birtokában a természetvédelmi hatóságoknak és a civil szervezeteknek a jövőben sokat kell fáradozniuk azon, hogy minél több halom kerüljön a tájképileg értékes csoportba. Hajdú-Bihar megyében már folytak ill. folynak ilyen jellegű munkálatok, mint például a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Szerkő Egyesület gazmentesítő munkálatai az egyeki Szöghatár-halmon, valamint a tiszafüredi Filagória-halmon.

63

nem értékes 28%

közepesen értékes 22%

kiemelten értékes 20%

értékes 30%

6. ábra A kunhalmok tájképi értékei Jász-Nagykun-Szolnok megyében

4.5.3.5. A kunhalmok régészeti adatai A halmok felmérése során régészeti szempontból két dologra kerestük a választ. Egyrészt megvizsgáltuk a felszínüket, található-e a rajtuk régészeti leletanyag. Másrészt irodalmi adatok felhasználásával megnéztük, melyik és összesen hány halmon folyt eddig hivatalos, legális régészeti ásatás (7. ábra). A régészeti leletanyag természetesen csak akkor találhatunk a felszínen, ha a halmot valamilyen bolygatás érte. Itt első helyen kell említeni szántást, ugyanis az ekevas kiforgatja a leleteket a mélyből. A beleásás és megbontás rétegfalát tanulmányozva szintén régészeti információkhoz juthatunk, mint a Gergely-halom (Karcag) esetében. Ritkán az intenzív állati taposás (juh) okozta erózió hatására kerülnek napvilágra a leletek, mint a kenderesi Kő-halom felszínén. A zárt gyeptakaróval borított halmok régészeti szempontból nem informatívak. A felszíni leletanyagot (csontdarabkák, cseréptöredékek, paticsdarabok) 65 halmon (a felmért halmok 20 %-án) találtunk, ami bizonyítja, hogy ezek a halmok többnyire a lakódomb (tell) típusba tartoznak. A szántott halmok másik részén nem találtunk semmilyen régészeti anyagot, ami azt mutatja, hogy ezek temetkezési, illetve őrhalmok lehettek. Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmaira vonatkozó régészeti irodalmi adatok alapján 15 halom, azaz a felmértek csupán 5 %-a volt régészetileg feltárva. Ezek az ásatások zömmel tell-telepeket tártak fel. Ilyen például a tószegi Kucorgó-halom, a túrkevei Tere-halom, a törökszentmiklósi Túri-halom, vagy a kenderes-bánhalmai Bánhalom.

64

régészetleg feltárt 5%

régészetileg feltáratlan 95%

régészeti lelet a felszínen 20%

nincs régészeti lelet 80%

7. ábra A kunhalmok régészeti jellegű információi Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4.5.3.6. A kunhalmok egyéb kultúrtörténeti értékei Jász-Nagykun-Szolnok megyében 16 olyan halmot találtunk, amelyek a régészeti értékeken kívül egyéb kultúrtörténeti értékek kategóriájába sorolható nevezetességgel rendelkeznek. Ezek a halmok sok esetben nevükben őrzik a hozzájuk kötődő monda, legenda, vagy történelmi esemény jellegzetességeit. Ezek a következők:  Mondák, legendák: Cserke-halom (Cserkeszőlő): Csörke nevű igen gazdag, ugyanakkor fukar és gőgös földbirtokost a fellázadt nép kincseivel együtt beletemette a halomba. Kettős-halom (Fegyvernek): Több legenda fűződik hozzá a törökkorból és a betyárvilágból (betyárakasztás, titkos alagútrendszer). Asszonyszállási-halom (Karcag): A legenda szerint Ágota volt a szállás kisasszonya, akibe a kevi származású kun vitéz, Zádor beleszeretett. A történet egy ősi kun versben olvasható: Zádor és Ágota a' Debreczeni útban, a' XIdik Századból. Sera tamen tacitis poena venit pedibus. Tibullus. Baghy-halom (Kenygel): A népi emlékezet szerint Baghy Gyula egy szegény juhász volt, aki egyszeriben meggazdagodott, ugyanis a kutyája a halomból kincset kapart elő. Gyilkos-halom (Mezőtúr): Egy ismeretlen gyilkosság színhelye lehetett. A környékbeli emberek egy, az 1910-es években meggyilkolt juhász emlékét hozzák vele kapcsolatba. Pista-halom (Tiszafüred): Pénzásó Pistának, a híres táltosnak az volt a rögeszméje, hogy a halomban kincs található, ezért azt évekig ásta, eredménytelenül.  Történelmi, hadtörténeti események: Hegyesbori Nagy-halom (Karcag): A karcagi szájhagyomány szerint e halomig vonult vissza 1849 januárjában a Perczel hadtest, és itt vertek tábort. Lőzér-halom (Karcag): Györffy István a Nagykunsági krónikában ír a török korban játszódott Lőzér-halmi esetről. Bári-halom (Mezőtúr): A II. világháború alatt német katonák bunkert vájtak a halomba, ami az 1950-es években beomlott.

65

Bán-halom (Kenderes-Bánhalma): Kiemelt jelentőségű halom, amit bizonyít, hogy több határperben is szerepel. Egykori kulcsszerepét csak növelte, hogy itt haladt át a Sóút a Kakat-éren. Akasztó-halom (Kisújszállás): Mai nevét 1863-ban kapta, miután itt akasztották fel Lipták és Viglás nevű két délvidéki betyárt, akiket egy birkanyáj elhajtása miatt ítéltek halálra. A Lipták-domb elnevezés is innen származik. Egy 1777-es térképen még Vermes-halomnak nevezik. Jaj-halom (Kunhegyes): Pádár József tanyai lakos szerint 1919-ben az ellenforradalmárok vérengzésének a helyszíne volt. Innen származik a halom elnevezése.  Ipartörténeti érték: Baghymajori-halom (Kengyel): A tetején álló felújított szélmalom jelentős ipartörténeti műemlék.  Térképtörténeti érték: Bán-halom (Kenderes-Bánhalma): Lázár-deák 1528-ban kiadott térképén már szerepel.  Egyháztörténeti értékek: Szőlős-halom vagy Kápolna-halom (Karcag): A XV. századi kápolnamaradványok köré késő barokk Kálvária épült. Kálvária-halom (Tiszaörs): A tetején római katolikus kápolna, körülötte pedig régi sírok találhatók.  Egyéb nevezetesség: Hegyesbori Kis-halom (Karcag): Györfi Sándor által készített kőből faragott kunszobrok állnak a tetején, tisztelegve a kun ősök és a kuntelepülések előtt. 4.5.3.7. A kunhalmok veszélyeztetettsége Az adatok feldolgozása során kiértékelt kérdések közül az utolsó, a halmok veszélyeztetettsége volt, melynek terepi meghatározása hordozott magában némi szubjektív elemet. Itt tulajdonképpen azt kellett megvizsgálni, hogy a halom környezetében tapasztalható-e olyan káros tevékenység, folyamat (elhordás, drasztikus bolygatás, beerdősülés, trágyalerakás, gyomosodás, túllegeltetés, közlekedés stb.), ami további állapotromláshoz vezethet, így veszélyezteti a halom hosszú távú fennmaradási esélyeit. Ez alapján erősen, kissé és nem veszélyeztetett csoportokba soroltuk a halmokat (8. ábra). A kissé veszélyeztetett kategóriát alkalmaztuk a leggyakrabban, a halmok csaknem 60%-át ide soroltuk. A nehezen megközelíthető, természetes, vagy természetközeli élőhelyekkel jellemezhető területeken, (főképpen természetvédelmi területeken, nemzeti parkokban) a kunhalmokat már nyugodtan lehet a nem veszélyeztetett kategóriába sorolni. A felmérés során jóformán csak a Hortobágyi Nemzeti Park belső, zavarástól mentes területein tudtuk ezt a kategóriát alkalmazni. Ugyanakkor az idegenforgalomba bevont, tájékoztató táblával ellátott és a köztudatban bennlévő halmokat szintén ide soroltuk (a halmok 11 %-a). Erősen veszélyeztetettnek akkor lehet egy halmot minősíteni, ha a felszínén és a környezetében egyszerre több káros folyamat figyelhető meg. De akkor is indokolt ennek a kategóriának az alkalmazása, ha egy folyamat vagy egy emberi tevékenység (pl. trágyalerakás a halom lábánál), a halom egyik értékfajtáját (pl. növénytani vagy tájképi értékét) visszafordíthatatlanul, komolyan veszélyezteti. (ősgyep eltűnése, gyomtenger kialakulása). Az erősen veszélyeztetett kategóriába a halmok egyharmadát soroltuk (8. ábra).

66

nem vesz. 11%

erősen vesz. 32%

kissé vesz. 57%

8. ábra A kunhalmok veszélyeztetettsége Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4.5.4. Összefoglalás A kunhalmok állapotfelmérése sok értékes információt szolgáltatott a geomorfológiai, növénytani, tájképi, régészeti és egyéb kultúrtörténeti értékekben gazdag mesterséges formákról. A 2002-ben befejeződött állapotfelmérés során Jász-NagykunSzolnok megye területén összesen 328 kunhalmot találtunk. Az eredeti számuk azonban ennek többszöröse lehetett. Az utóbbi évszázadok emberi pusztításai miatt számuk drasztikusan lecsökkent. Közel két évszázad leforgása alatt Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszántúli részén a halmok 62 %-a, azaz 432 kunhalom tűnt el nyomtalanul! Megállapítható, hogy földrajzi elhelyezkedésükben némi szabályszerűség mutatkozik: zömmel az élő vízfolyások és az elhagyott folyómedrek árvízmentes folyóhátjain, valamint a félig kötött futóhomok területek pozitív homokformáin (garmadák, maradékgerincek, bálnahát buckák) sorakoznak. A halomtestek nagyobb része szerencsére épnek mondható, közel egyharmaduk viszont a megbontott, illetve roncsolt kategóriába tartozik. A felszínüket borító vegetációtípusok közül a szántóföldi kultúrák, ezzel összefüggésben a szántóföldi gazdálkodási mód a meghatározó (a halmok 57%-a). Közel egyharmaduk felszínét valamilyen gyeptakaró borítja, ezek közül kiemelkedő természetvédelmi jelentőséggel bírnak az ősgyepes halmok. Sajnos ez utóbbiak száma a megyében igen alacsony, összesen 48 halom felszínén maradt fenn értékes löszgyep társulás kisebb-nagyobb kiterjedésben. A halmok különösen a XX. század folyamán jelentős tájképi értékvesztést szenvedtek el. A halmok 80 %-a esetében a felszínükön és környezetükben találhatók olyan emberi hatásra kialakult, vagy ember által létrehozott objektumok (lakóépület, istáló, szeméttelep, távvezeték, telepített erdősáv, facsoport, gazos terület stb.), amelyek zavarják a kunhalmok tájképi megjelenését. A kunhalmok jelentős része régészetileg feltáratlan, a megyében mindössze 15 kunhalmon folyt legális régészeti ásatás. Főképpen a szántóföldi gazdálkodásnak köszönhetően 65 halom felszínén található régészeti lelet. A megyében 16 olyan kunhalom fordul elő, melyekhez egyéb kultúrtörténeti értékek (mondák, legendák, történelmi események, ipar-, térkép- és vallástörténeti emlékek) kötődnek. A felmérés során közel egyharmadukat ítéltük erősen veszélyeztetettnek, azaz a felszínükön illetve a környezetükben zajló jelenlegi gazdálkodási módok komolyan veszélyeztetik a még meglévő értékeiket.

67

A hatályos természetvédelmi törvénynek és az országos állapotfelmérésnek köszönhetően remélhetjük, hogy a kunhalmok állapota tovább már nem fog romlani. Sőt bizakodhatunk abban is, hogy a természetvédelmi szervek és civil szerveződések különböző rekonstrukciós munkálatokkal értékesebbé teszik azokat.

Irodalomjegyzék Buka L. (1996): Hajdú-Bihar megye jelen kiemelkedései. Dombok, halmok, kunhalomok. Debrecen. Buka L. (1997): Gondolatsor a Tócó-menti halmok kapcsán. In: A Tócó-völgy környezeti állapota (szerk.: Orosz G. Tamás). Debrecen. Csányi M. (1999): A kunhalmok régészeti értékei. In: Kunhalmok. (szerk.: Tóth A.) Kisújszállás, pp. 38-45. Dénes V. (1979): Cartographical data of the kurgans in the Tisza region. In: The people of the pit-grave kurgans in Eastern Hungary (szerk.: Ecsedy I.). Akadémiai kiadó, Budapest. 117-148. Ecsedy I. (szerk.) 1979: The people of the pit-grave kurgans is Eastern Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest. [Gárdonyi] Nagy G. (1893): A régi kunok temetkezése. Arch. Ért. 13. kötet. 105-117. [Gárdonyi] Nagy G. (1914): A magyarországi halmok kérdéséhez. Arch. Ért. 34. kötet. 381-398. Gombos, A. F. (1937): Catalogus fontium historiae Hungaricae. II. Budapest. 1230-1231. Györffy I. (1921): Kúnhalmok és telephelyek a karczagi határban. Föld és Ember. 1. évf. 59-62. Hampel J. (1889): Az alföldi halmokról. Természettudományi Közlöny 24. kötet. 181-182. Horváth I. (1825): Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történetéből. Pest. Jakabbfy I. (1957): Kun halmok-e a kunhalmok? Élet és Tudomány. XII. évf. 37. sz. 11761178. Jerney J. (1851): Jerney János’ keleti utazása a’ magyarok’ őshazájának kinyomozása végett. 1844 és 1845. 2. kötet. II. Lebediai út. A’ szerző’ tulajdona. Pest. 91-93. Kádár L. 1965: A magyar medence feltöltődése. Acta Geographica Debrecina. Tom. X-XI. pp. 167-183. Kozma B. (1910): A kunhalmok elhelyezkedése az Alföldön. Földrajzi Közlemények XXXVIII. 437-443. Longnon, J. (1957): Les Toucy en Orient et en Italie au treizième siècle. Bulletin de la Société des sciences historiques et naturelles de I’ Yonne. 1953-1956. 96. 33-43. M. Nepper I. – Sőregi J. – Zoltai L.(1980): Hajdú-Bihar megye halomkatasztere I. Bihar. Különlenyomat a Bihari Múzeum Évkönyvéből. Berettyóújfalu, 5-27. M. Nepper I. – Sőregi J. – Zoltai L.(1981): Hajdú-Bihar megye halomkatasztere II. Hajdúság. Különlenyomat a Hajdúsági Múzeum Évkönyvéből. Hajdúböszörmény, 91-129. M. Nepper I. 1976: Okkersíros temetkezés Püspökladány – Kincsesdombon. DMÉ. (Szerk.: Dankó Imre) Debrecen, 1977. pp. 49-65. M. Nepper I. 1991: Alföldi „földpiramisok”. Négyezer éves kunhalomok a Tiszántúlon. Országépítő 91/4. pp. 41-42. Madaras L. szerk. (1987): A Tisza-vidék késői neolitikuma. Szolnok. 5-38. Miskolczy K. (1864): A magyar alföldi halmokról. Vasárnapi Újság. 11. évf. 23. sz. 1864. jún. 5. Pest.

68

Pálóczi H. A. (1994): Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában. Karcag. 53-137. Raczky P. szerk. (1991): Dombokká vált évszázadok. Bronzkori tell-kultúrák a Kárpátmedence szívében. Pytheas, Budapest-Szolnok. 4-68. Rakonczay Z. (1998): Természetvédelem. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. p. 80. Rómer F. (1878): Résultats Généraux du Mouvement Archéologique en Hongrie. Congrès International D’Anthropologie et D’Archéologie Préhistoriques. Comte-Rendu de la Huitième Session à Budapest, 1876. 103-187. Soó R. (1931): A magyar puszta fejlődéstörténetének problémája. Földr. Közl. LIX. pp. 115. Szabó J. (1878): Földtan. (Dr. Szabó József előadásai után kiadja: Kiss Károly) Budapest. p. 324. Tariczky E. (1903): Hun halom-e vagy kúnhalom? Egri Híradó. 36. sz. Tóth A. – Tóth Cs. 2002: A kunhalmok országos állapotfelmérésének eredményei. Alföldkutatásért Alapítvány jelentése, Kisújszállás Tóth A. (1988, 1989, 1990): Szolnok megye kunhalmai I-III. Különlenyomat a Szolnok Megyei Levéltár Évkönyvéből. Szolnok. Tóth A. (1999): Kunhalmok. Alföldkutatásért Alapítvány kiadványa, Kisújszállás. 13-45. Tóth A. (szerk.) 2002: Az Alföld piramisai. Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás. p. 96. Tóth A. (szerk.) 2004: A kunhalmokról más szemmel. Alföldkutatásért Alapítvány, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Kisújszállás-Debrecen. p. 190. Tóth Cs. – Kozák J. (1998): Országos kunhalom kataszteri adatlap. Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás. Tóth Cs. (2002): A kunhalmok országos állapotfelmérésének eredményei. Alföldkutatásért Alapítvány jelentése, Kisújszállás. Tóth Cs. 2003: A Hortobágy megyeidőszak végi felszínfejlődésének főbb természeti és antropogén vonása. Doktori Ph.D értekezés, Debrecen Tóth Cs. 2006. Az országos kunhalomfelmérés eredményei a földtani értékvédelem szemszögéből. Acta GGM Debrecina. Vol. 1. pp. 126-132. Zoltai L. (1938): Debreceni halmok, hegyek, egyéb mesterséges és természetes kiemelkedések ú.m.: laponyagok, telkek, ülések, dombok, gerendek és hátak a város határában, valamint külső birtokain. Városi Nyomda Debrecen, 1-57.

69

1. ábra Biharudvari (ma Sárrétudvari) határában fekvő rézkori-kora bronzkori Balázshalom elbontása 1910-ben ( Közli: Zoltai L.)

2. ábra A püspökladányi Kincses-domb (Nyakvágószék –halom) okkersíros kultúrájának feltárása a halom alját képező alagútrendszerben (M. Nepper Ibolya 1976)

70

3. ábra A Dunántúlra jellemző urnasíros kunhalmok képviselője a markáns megjelenésű várpalotai ikerhalom (Fotó: Barczi A)

4. ábra Tipikus alföldi kunhalom a Cserkeszőlő határában lévő benádasodott feltáratlan Cserke-halom (Fotó: Tóth A.)

71

5. ábra A nagyméretű, de erősen roncsolt, befásított Ágota-halom a Hortobágy folyó teraszán (Fotó: Tóth Cs.)

6. ábra A szép formájú, de csúcsáig felszántott kunhalom a Pásztó-halom Túrkeve határában ( Fotó: Tóth A.)

72

7. ábra Az értelmetlen halompusztítás tipikus példája a Papp László-halom Martfűn az ipartelep szomszédságában (Fotó: Tóth Cs.)

8. ábra A korábban befásított Hagymás-halmon (Tiszafülred) az erdő kivágásával megtörténhet a tájképi szempontból is fontos rekonstrukció (fotó: Tóth Cs.)

73

9. ábra Az erősen átalakított Baghy-halom (Kengyel) tipikus kultúrhalomnak tekinthető. A zavarás ellenére a Közép-Alföld egyik legszebben megmaradt löszpusztagyepét őrzi. (Fotó: Tóth Cs.)

10. ábra A halmok legbiztonságosabb helyzetben a nemzeti parkjainkban vannak, mint a Nagy Füves-halom a Hortobágyi Nemzeti Park szikes környezetében (Fotó: Tóth Cs.)

74

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK IV.

1. Kitől származik a kunhalom elnevezés? a) Zoltai Lajos b) Rómer Flóris c) Kádár László d) Horváth István

2. Mi a kurgán? a) Lakófunkciót betöltő halom típus. b) Őrhely rendeltetésű halom. c) Halomsír, temetkezési hely. d) Határhalom.

3. Mi a tell? a) Lakófunkciót betöltő halom típus. A tell arab jelentése: domb. b) Halomsír, temetkezési hely. A tell arab jelentése: sír c) Őrhelyként szolgáló halom típus. A tell arab jelentése: őrhely. d) Határmegjelölő halom. A tell arab jelentése: határ.

4. Melyik kunhalomban találtak labirintusszerű járatrendszert és okkersíros temetkezést? a) Cserke-halom b) Pásztó-halom c) Kincses-domb / Nyakvágó-halom d) Ágota-halom

5. Mennyi kunhalom található hazánkban a legfrissebb kataszterezés szerint? a) 1649 db b) 2550 db c) 788 db d) 10 251 db

75

6. Holt található Magyarországon a legtöbb kunhalom? a) A Duna-Tisza-köze homokbuckáin. b) Dunántúl dombsági és alacsony középhegységi tájain. c) A Tisza hullámterén. d) Nagykunság, Hajdúság és a Körös-Maros-köze ártérperemi területén, folyóhátakon.

7. A kunhalmok hány százaléka tűnt el nyomtalanul Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 18. századtól napjainkig? a) 85 % b) 62 % c) 50 % d) 35 %

8. Melyik a leggyakoribb kunhalom-típus hazánkban? a) Ép testű, de szántott felszínű halmok. b) Ép testű, dominánsan beerdősített vagy beerdősült felszínű kunhalmok. c) Megbontott halmok, de többnyire ősgyepfolttal a felszínükön. d) Roncsolt halmok degradált gyepekkel.

9. Melyik kunhalom tetején állnak a Györfi Sándor szobrász által készített kőből faragott kunszobrok? a) Baghy-halom (Kengyel) b) Balázs-halom (Sárrétudvari) c) Bán-halom (Kenderes-Bánhalma) d) Hegyesbori Kis-halom (Karcag)

10. Melyik törvény rendelkezik a kunhalmok ex lege védettségéről? a) Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről. b) Az 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól c) Az 1995. évi XCIII. törvény a védett természeti területekről. d) 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről.

76

5. Újraéledő tanyavilág a Nagykunságban 5.1. Bevezetés A tanya a magyar táj Európában egyedülálló sajátos képződménye. Éppen ebből adódóan a néprajzi kutatás egyik legfontosabb területének számított a tanyakérdés vizsgálata. A tanyavilág elsősorban az Alföld területén alakult ki, főleg a vízivilággal kapcsolatos tájhasználat következtében. A tanyavilág sorsa történelmileg jól végig követhető, hiszen jeles néprajzkutatóink közül számosan behatóan vizsgálták ezt a tipikus magyar tájba illeszkedő településformát. A jelenlegi néprajzi kutatásnak is fontos feladata a tanyakérdés. Mivel a Nagykunság hazánk tanyákban egyik leggazdagabb tája volt, így ez a kérdés itt történelmileg is jól tanulmányozható, beleértve a tanyák létrejöttét, változásait, jelenlegi állapotát és jövőbeli kilátásait. 5.2. A tanyavilág történetének fontosabb korszakai Györffy István szerint a nagykun tanya tulajdonképpen egyenes leszármazottja a városi tüzelésű ólnak (Györffy 1987). Kezdetben az állattartás idényhelyének számított a tanya és szállás. Később, amikor a város határában a földművelés kapott nagyobb hangsúlyt, a gazdasági munka középpontjává alakult át. A szállás szó az állattartással kapcsolatos fogalom, míg a tanya inkább a földművelés jellegét hangsúlyozza. A szántóföld örök tulajdonba bocsátása után, a jószágtartás, teleltetés és a mezőgazdasági munkálatok a város belterületéről áthelyeződtek a határbeli tanyákra. A tanyák akkor terjedhettek el, amikor megszűntek a közös tulajdonú földek, azaz egyéni kiosztás alá kerül a határ. A XVIII. századi tanyák egyfajta szállásként üzemeltek, ezek voltak az ólas tanyák, vagy más néven pitarólak (Györffy 1987). Funkciójuk az volt, hogy a nyári legelőről télre befogadja a hazahajtott állatokat. Ezeket a gazda fiai, vagy cselédjei látták el. A férfiak nem költöztek ki a jószágok mellé, csak a mezőgazdasági munkák idején. A család a városban maradt, ugyanis a tanyás gazdák fenntartottak maguknak egy városi házat is, így nem szakadt meg a kapcsolat a bel- és külterület között. Mai napig a tanyasi emberek, amikor a tanyáról Karcagra utaznak, azt mondják, hogy „haza” mennek (Györffy 1987). A mai tanyatulajdonosok körében is fennmaradt ez a szóhasználat, amit saját tapasztalataimmal is alá tudok támasztani. Ez mind elősegítette a tanyavilág kialakulását. Volt olyan gazda is, akinek több tanyája volt a határban, nem tudott mindegyikben dolgozni, ezért kiadta cselédjeinek, akik családostól együtt beköltöztek az épületekbe. Így a tanyavilág nagyszámú népességre tett szert ebben az időben. A folyószabályozási munkálatok nagyban átalakították a Nagykunság területét. Egyre több megművelhető területre volt igény. Ennek fő oka a népességszám növekedés volt (1. táblázat). 1. táblázat Karcag demográfiai robbanása (Ruzicska Ferenc nyomán)

1787 (Mirhó-gát megépítése) 1901

7.176 lélek 21.242 lélek

77

Ez a társadalmi változás szükségessé tette, hogy minél több terület szabaduljon fel a vizenyős, mocsaras részek alól. A szabályozások előtt hatalmas területeket borított el délről a Körös-Berettyó vize, északról pedig a Kakat-éren lejutó Tisza árvize. Ez utóbbi elárasztotta a Kara János, Halas, Kis-és Nagy-Rét elnevezésű határrészeket. Ezeken a területeken a gazdák nem tudták legeltetni jószágaikat, bérelniük kellett a szomszédos határban földeket, ezek voltak az árendás földek. A bérlőknek nem érte meg ezeknek a területeknek a fenntartása, mivel nagy költségekkel járt együtt. Ezért is vált szükségessé, hogy összefogjanak a nagykun emberek és elgátolják a Mirhó-fokot, melyen keresztül eljutott területükre a Tisza árvize. A Mirhó-gát megépítése után jelentős változás következett be a Nagykunság területhasználatában, amit a karcagi adatok is jól alátámasztanak (2. táblázat). 2. táblázat Karcag külterületének tájhasználat-változása (Ruzicska Ferenc nyomán)

1787 (Mirhó-gát megépítése) 1901

szántó (kh) 15.000 54.000

rét, legelő (kh) 39.000 8.000

nádas (kh) 6.000 40

A XIX. század derekától (1846) kezdődően közel ötven év alatt végbement Európa legnagyobb tájátalakítással összefüggő ármentesítő munkálata. Ennek a SzéchenyiVásárhelyi-programnak nevezhető hatalmas programnak köszönhetően gyökeresen megváltozott a táj korábbi állapota. A munkálatok fő célja az volt, hogy az árvizes területek felszabadításával szántóföldi művelésre alkalmas területeket nyerjenek. Ez a tájátalakítás a réti és legelő területek rovására történt. A művelési ágak átalakulása, valamint a határhasználat változása mellett a mezőgazdaság szerkezete is átalakult. A szántóföldi gazdálkodás előtérbe helyezésével, visszaszorult a szilaj állattartás. Az új szántó területek magukkal vonták a tanyák megszaporodását (Bellon 1973). A folyószabályozásokat megelőzően a tanyák csak a határ árvízmentes területein, az ún. belső földeken jöttek létre, a vízjárta rétség tanyátlan volt (1. ábra).

1. ábra A tanyák elhelyezkedése és a területhasználat Karcag külterületén a II. katonai felvétel alapján (1806-1869) (Forrás: Lengyel H. 2009)

78

A XIX. század végén még történt egy fontos esemény, a határ teljes felosztása. Magántulajdonba kerülhettek az egykor közös tulajdonban lévő rét és legelő területek is. Ez a felosztás a redemptus gazdák között ment végbe. Ez azért is volt fontos, mert lehetőség nyílt arra, hogy ezeken a területeken is elterjedjenek a tanyák. Ezeket nevezték réti tanyáknak (2. ábra).

2. ábra A tanyák elhelyezkedése és a területhasználat Karcag külterületén a III. Katonai felmérés alapján (1890-1910) (Forrás: Lengyel H. 2009) A II. világháború után jelentős változások következtek be a földtulajdonviszonyokban, s ezzel együtt a területhasználatában is. A földreform után megkezdődött a szocializmus időszaka, mely jelentősen átalakította az addigi határhasználatot. Az erőltetett kolhoz típusú tsz-ek megalakulásával hatalmas területek táblásítása történt meg. A magántulajdon elvesztésével a tanyák számának drasztikus csökkenése következett be. A mezőgazdaság szocialista átalakítása eredményeként, főképp a szórványosan elhelyezkedő tanyák számának lecsökkenését figyelhetjük meg. A nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés, a kollektivizálás, a külterületi építési tilalom elősegítette a tanyák drasztikus pusztulását, eltűnését. Ez a folyamat a Nagykunságban, az ún. tsz városokban, Túrkeve, Mezőtúr, Karcag és Kisújszállás területén zajlott le a legdrasztikusabban. A tanyán élő gyerekek bentlakásos kollégiumokba kerültek a városban, ahol azt a demagóg szemléletmódot sulykolták beléjük, hogy a tanya rossz, hideg, nincs villany és víz. Ezzel már gyermekkorban eltántorították őket a visszaköltözéstől. A tanyák ezek következményeként rohamos pusztulásnak indultak (3. ábra).

79

3. ábra A tanyák elhelyezkedése Karcag külterületén az 1980-as évek elején (Forrás: Lengyel H. 2009) 5.3. A vajúdó tanyavilág A legtöbb, még jó állapotban lévő tanya kiépített kövesutak mellett található. Ezek tulajdonosai könnyen el tudják érni a szórványtelepüléseket, ezáltal nem okozott nehézséget számukra a tanyájuk gondozása, rendben tartása (4. ábra). Ezzel szemben ma az elsődleges probléma az infrastruktúra kiépítetlensége, különösképpen a szilárd burkolatú utak, a nem megfelelő ivóvíz és áramszolgáltatás hiánya. Mindezek következtében rendkívül megszaporodott a még meglévő, de már lakatlan tanyák száma (6. és 7. ábra). Számos tanyahelyről ma már csak az egykori tanyakert maradványa, az elvadult gyümölcsösök, az árválkodó kútágas és az istállók helyén az embermagasságig felnövő gyomtenger (bürök és szamárbogáncs foltok) árulkodik (8. ábra). A tanyák pusztulásában a legutóbbi időkben jelentős szerepe van a mind gyakrabban jelentkező és egyre nagyobb szintet elérő belvizeknek is.

4. ábra A jó állapotú Cserhát tanyaközpont (Fotó: Kozma Cs.)

80

5. ábra Nehezen járható út Mezőtúr határában (Fotó: Kozma Cs.)

6. ábra Roskadozó lakatlan tanya (Fotó: Kozma Cs.)

7. ábra Romtanya a kuncsorbai közút mellett (Fotó: Kozma Cs.)

81

8. ábra A legutoljára elpusztult tanyák egyike, a kisújszállási varjasi határban. Tulajdonosa az 1867-ben született Papp István volt. (Fotó: Kozma Cs.) 5.4. A tanyavilág keresi remélt jobb jövőjét Talán ami lehetőséget nyújtana a tanyák fejlődéséhez az a mind jobban elterjedő turizmus. A lovas-, halász- és vadászturizmus az, ami vonzó lehetne az ide látogatók számára. A nagyvárosi embereknek egy élmény elvonulni a városi zajtól. Az egészséges életmód előtérbe kerülésével az ökotanyáknak is lehet jövőjük, mely gazdaságokban nem használnak vegyszereket, műtrágyát és szintetikus anyagot. Ezekre a biotermékekre egyre nagyobb a kereslet, ugyanakkor megélhetést tud biztosítani a gazdálkodók számára. Ami tovább viheti a tanyás gazdálkodást az a tradíciók továbbvitele, ha a családi gazdaságot átveszi az ifjabb nemzedék és próbálja megtartani, nyereségessé tenni a nagy múlttal rendelkező birtokot. Dolgozatomban két olyan modellnek is tekinthető gazdasági egységet választottam ki részletesebb bemutatásra, ami a fentiekben leírtaknak megfelelően már a gyakorlatban is megvalósultak. Az egyik, a kor követelményének, kihívásainak is szinte mindenben megfelelő környezetkímélő biogazdálkodást folytató Hubai és társai Kft. és Üllőparti Ökotanya. A másik egy tipikus kisújszállási tanya, amely családi vállalkozás keretében rendezkedett be. 5.4.1. Hubai és társai Kft és Üllőparti Ökotanya Milyen utat járhat be egy agrárvállalkozó a XXI. században, aki fontosnak tartja a hagyományos gazdálkodási formák megtartása mellett a legmodernebb technikák alkalmazását is? Erre láthatunk igen biztató gyakorlatot Karcagon Hubai Imre agrárszakember gazdaságában. A gazdasági egységet több alkalommal is meglátogatva a szakemberek - akik egyben tulajdonosok is - tájékoztatása alapján a következőket állapíthattuk meg. Hubai Imre gazdasága már nem a hagyományos értelemben vett tanyagazdaság, hanem a mai világnak megfelelő biogazdaság. Olyan biogazdasági rendszerben működő termelési egység ez, amelyben a vetésszerkezet, a termelési egységek aránya megfelel a biogazdálkodás hagyományos feltételeinek, mindez modern eszközállománnyal működtetve.

82

Az Üllőparti Gazdaszövetkezet 1999-ben alakult meg, amely 19 magángazda beszerzési és értékesítési szövetkezete, ennek keretében gazdálkodik Hubai Imre is. Összesen 4 200 hektár földterület tartozik a szövetkezethez, Hubaiék földje ennek mintegy a fele. Mindenféle talaj megtalálható közötte. A réti csernozjom kb. 22 %, réti agyagtalaj 40 %, a többi szikes talaj. A terület 12 %-a (kb. 500 hektár) gyep, mely rét és legelő, ezt a területet a szürkemarha állománnyal hasznosítják.

9. ábra A Hubai és társai Kft és az Üllőparti Ökotanya elhelyezkedése A Hubai gazdaság több lábon áll, foglalkoznak állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, bioélelmiszer feldolgozásával, értékesítésével, valamint vendéglátással. Az állat-állományban nagy arányban szerepelnek a hagyományos magyar fajták: kb. 250 szürkemarha, magyar tarka szarvasmarha, 550 db juh, 60 db kecske, 23002400 db sertés (ebből 1000 a mangalica, a többi magyar nagy fehér, magyar lapáj, durok) van a gazdaságban. Az állatokat ridegtartásban nevelik. A szántóföldi növénytermesztés során búzát, árpát, zabot, kukoricát, kölest termesztenek. A terület 25 %-án van búza. Ennek 95 %-a magyar búzafajta (25 %-a martonvásári aestivum búza ill. ősi magyar búzafajták, mint a tönköly (a terület 5 %-án), alakor és tönke. A termesztett búza 5 %-a osztrák nagy kalászos fajta. Árpát, zabot, kukoricát a terület 10 %-án, kölest a másik 10 %-án termesztenek. Foglalkoznak még pillangós növényekkel is. Termesztenek lucernát és pillangósokat (tavaszi borsót étkezési célra, őszi borsót takarmánynak) is a földterület 25 %-án. Így saját maguk fedezik az állatok takarmányszükségletét. A vetésforgóba talajgazdagító növényeket vetnek, mint facélia, mustár, olajretek. Ezekből a németeknek is adnak el. A repce a biodiverzitást is szolgálja, hiszen a vadak téli etetését, a túzokállomány áttelelését is biztosítja. A szerves trágyát komposztálják, ez a komposzt kerül ki a szántóföldi és kertészeti növények alá. Műtrágyát nem használnak. Talajgazdagító a trágyakovász és a koncentrált humusz. Alkalmaznak gyógynövénykivonatokat (pl. a mezei zsúrló magas kovatartalma miatt a növény ellenállóbb lesz a gombabetegségeknek), tojáshéjport és bazaltlisztet. Az állatok is gyógynövényekkel, kvarcliszttel kevert takarmányféleségeket kapnak a hiánybetegségek megakadályozására.

83

A növénytermesztés talajművelési rendszere energia- és víztakarékos. A világ legmodernebb talajművelő gépeivel dolgoznak. A gazdasághoz egy kertészet is tartozik, amely szintén biogazdaságként működik. A kertészetet 3,2 hektár fűtött növényház és 11 hektár szántóföld alkotja. A fólia alatt termesztett növények 2/3-a aszparágusz, 1/3-a zöldségféle. Piacvezető aszparágusztermelők Európában. A kertészet fűtését a legmodernebb kazánokkal oldják meg. A saját, 851 méter mély termálkútjuk 54 °C-os vizét is hasznosítják, melynek vízhozama 800 l/min. Nagy tervük, hogy a termelődő metángázt is hasznosítják, a metánleválasztóval önállóan energiát is tudnának előállítani. A Hubai-gazdaság filozófiája, hogy a megtermelt javakat maguk dolgozzák fel. Ez a biodinamikus vagy DEMETER rendszer (A DEMETER INTERNATIONAL szálloda- és biolánchálózat központja Darmstadtban található). Karcagon négycsillagos bioszállodát nyitottak (Nimród Bioszálloda és Bioétterem). Az országban több helyen bioboltot működtetnek, ahol például a saját maguk által előállított húst, a saját gabonából sütött péksüteményeket árusítják. Hubai Imre vállalkozásában 19 fő dolgozik, ebből a család 5 főt tesz ki. A családfőn kívül a szintén többdiplomás agrárszakember feleség és a három, immár önálló családot alapított gyermek is a vállalkozás sikeréért tevékenykedik. Ifj. Hubai Imre, aki közgazdász diplomával rendelkezik, nagyon hatékonyan működteti a kertészetet. Hubai Margit és Erika, akik közgazdász és jogi diplomát szereztek, szintén a vállalkozásban dolgoznak. A Hubai-gazdaság sikere azt bizonyítja, hogy megfelelő tudás, felkészültség és új szemlélet, kreativitás birtokában lehet eredményesen gazdálkodni ma is. A tanyavilág újraéledhetne, ha meglenne hozzá a megfelelő infrastruktúra. Ehhez azonban komplexen kellene gondolkodni. Ha kevesebb lenne a bürokrácia, rendelkezésre állnának a megfelelő támogatások, a tanyák 2-3 év múlva önfinanszírozók lehetnének. Ehhez azonban alapvető szemléletváltásra lenne szükség.

10. ábra Ifj. Hubai Imre bemutatja a tönkölybúza raktárhelyiségét (Fotó: Kozma Cs.)

84

11. ábra A hatalmas csarnok raktárként és szárítóként is működik (Fotó: Kozma Cs.)

12. ábra A termálvízzel fűtött hatalmas fóliasátor alatt szépen fejlődik az aszparágusz (Fotó: Kozma Cs.)

13. ábra Az Üllőparti állattartó telep (Fotó: Kozma Cs.)

85

14. ábra Magyar sertésfajták ridegtartásban (Fotó: Kozma Cs.)

15. ábra A Nimród **** Bioszálloda és Bioétterem bejárata Karcagon (Fotó: Kozma Cs.)

86

5.4.2. Oros Miklós kisújszállási tanyája Az Oros család tanyája Kisújszállás Szejkő nevű határrészében fekszik, a város határától alig két kilométernyire. Kedvező adottság, hogy a tanya jól megközelíthető, mivel a régi 4-es úttól néhány száz méternyire fekszik, de a tanya bejáratához közvetlenül egy jó minőségű betonút is csatlakozik. A tanya áramellátása biztosított és rendelkezik egy saját, 75 méter mélységű kúttal is, amelyet mind ivóvízként, mind pedig az állatok itatására egyaránt használnak. A tanya telefonösszeköttetése és internet hozzáférése is megoldott.

16. ábra A kisújszállási Oros tanya elhelyezkedése

17. ábra Az Oros tanya (Kisújszállás-Szejkő) (Fotó: Kozma Cs.) A családfő, a 63 éves Oros Miklós 30 évig a helybéli egykori Nagykun Tsz-ben sertésgondozóként dolgozott, majd traktoros lett. A bekövetkezett változások tették lehetővé, hogy 1992-ben Monoki Imrétől, annak vagyonrészbe kapott tanyáját megvásárolhassák. Felesége 50 %-os rokkantnyugdíjas, háztartásbeli, de aktívan kiveszi részét a gazdálkodás számos munkafázisából. A 39 éves nagyobbik fiúgyermekük, Oros Sándor tulajdonosként a gazdaság legfőbb irányítója, aki a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában állategészségőri technikusi bizonyítványt szerzett és utána a Tisza II. Tsz-ben inszeminátorként dolgozott. Megszerzett

87

szakképesítését igen jól tudja hasznosítani a családi gazdaságban is. A család legfiatalabb tagja a 23 éves Károly mezőgazdasági gépszerelő szakmát szerzett Törökszentmiklóson. A család egy 52 éves családon kívüli férfi alkalmazottat foglalkoztat. A család saját földtulajdona 35 hektár, amelyhez szintén 35 hektár területet bérelnek. A szarvasmarha állomány további fejlesztése mindenképpen megköveteli a további földvásárlást, vagy pedig az újabb földbérletet. A családi gazdaság fő profilja a tejelő állattartás. Jelenleg 60 db fejős tehénnel rendelkeznek, 20 db vemhes üszőjük van, és még rendelkeznek 40 db szűz üszővel is. Az állományt két kiváló tejelő fajta, a Jersey és a Holstein-fríz alkotja. A Jersey különösen kiváló tejelő, melynek tejzsírtartalma 5 - 6 % között mozog, de a teljes állomány is 4,5 - 5 % tejzsírtartalom között termel. A naponta kifejt 800-1200 liter tejet egy tiszaroffi vállalkozó vásárolja fel 80 Ft/l napi áron. A vállalkozó részt vesz az iskolatej programban is, és mivel feldolgozóüzeme is van, azokból széles skálán különböző tejtermékeket állít elő. A család korábban Kisújszálláson is mintegy 30-32 családnak rendszeres tejkimérést biztosított. Ezt a szolgáltatást megszüntették, mivel elegendő munkaerő hiányában ennek nem tudtak érdemben eleget tenni.

18. ábra A tejelő szarvasmarha állomány egy része (Fotó: Kozma Cs.)

19. ábra Fiatal borjú a nevelő boxban (Fotó: Kozma Cs.)

88

A már fentebb említett 70 hektáron termeli meg a család az állattartáshoz szükséges összes takarmányt. A fő takarmánynak számító lucerna és silókukorica mintegy 40 hektáron terem, a többi takarmány kiegészítő főleg zab és árpa, búzát nem termesztenek. A talajművelést, vetést és betakarítást bérmunkában végeztetik, ami jelentős költségráfordítást igényel. Saját gépparkjuk (pótkocsis traktor, silózó, bálázó, műtrágyaszóró stb.) jelentős segítséget jelent. Hiteltartozásuk nincs, a pályázaton nyert 1,3 millió Ft támogatással és a saját tőkével egy minden feltételnek megfelelő fejőházat tudtak kialakítani. A 3 millió Ft-os állatjóléti támogatásból pedig borjúnevelő boxokat szereztek be.

20. ábra Az állami támogatással kialakított modern fejőház (Fotó: Kozma Cs.) Összességében elmondható, hogy a család kellő összefogással, nagy szorgalommal és megfelelő szakértelemmel képes működtetni egy ilyen vállalkozást is. Ennek létfeltételét egyfelől a családi tradíciók jelentik, másfelől pedig a jelen korunkban támogatásként kínálkozó lehetőségek maximális kihasználása. 5.5. Összefoglalás Vitathatatlan tény, hogy olyan tanyavilág, amilyen a múltban volt már soha nem lesz. Mindezek ellenére, a vidékpolitikának sarkalatos pontja kell, hogy legyen egy korigényhez igazodó tanyavilág újbóli megszületése. A parlament által támogatott ún. tanyaprogramban is ez a politikai akarat fogalmazódik meg. Jelenleg a tanyavilág még számos tekintetben sínylődik, vajúdik. A külterületi infrastruktúra, az oktatási és kultúrálódási helyek hiánya, a tőkeszegénység, a vidéki népesség életformájában bekövetkezett gyökeres átalakulás mind-mind nagyban hátráltatja a tanyavilág újraéledését. Vizsgálataink során éppen arról győződtünk meg, hogy van már az élet által is igazolt gyakorlati megoldás. Ez egyfelől lehet a biogazdálkodási elvek mentén szerveződő, a kor kihívásainak is megfelelő formáció, másfelől pedig a hagyományos családi kötelékben működtetett tanyai gazdaság. Mindezek igazolására álljon itt példaként a Karcag határában álló egykori Szerfás tanya, ami jelenleg Király Ferenc tanyája. A Hortobágyi Nemzeti Park Zádor-hídi Természetvédelmi Területén Király Ferenc olyan gazdálkodási módot folytat, ami a Világörökség címet elnyert nemzeti park érdekeivel is

89

összhangban áll. A gazdaemberből lett kőműves tsz tag 1991 óta példaértékűen működteti juhászatát jelentős baromfiállománnyal és szabadtartásos mangalica tenyészettel. Remélhetőleg az ehhez hasonló jó példák még a legszigorúbb előírások ellenére is egyre szaporodnak, igazolva a tanyák létjogosultságát a kunsági határban.

21-22. ábra Király Ferenc tanyája a Zádor-híd tőszomszédságában (Fotó: Kozma Cs.) Irodalomjegyzék Bellon T. 1973: Karcag Város gazdálkodása (Földművelés). Szolnok. 233 p. Györffy I. 1987: Alföldi népélet. A magyar néprajz klasszikusai. Gondolat. Budapest. Lengyel H. 2009: A tanyavilág változása Karcag határában a XVIII. századtól napjainkig. Szakdolgozat. Debreceni Egyetem. 33 p. Ruzicska F. 2010: Karcag külterületének tájhasználat-változása. Kézirat. Karcag. Tóth A. (szerk.) 1987: Áldás és átok a víz. Kisújszállás. 145 p. Tóth A. (szerk.) 2003: Tisza-völgyi tájváltozások. Kisújszállás. 160 p.

90

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V. 1. Ki az a néprajz professzor, aki behatóan tanulmányozta a nagykunsági tanyákat? a) Györfi Sándor b) Györfi Lajos c) Györffy István d) Györffy György

2. Milyen változásokat hozott a Nagykunság életében a Mirhó-gát megépítése? a) Csökkent a nádasok és szántók kiterjedése. b) Csökkent a nádasok, rétek és legelők aránya a szántóföldek rovására. c) Nőtt a szántók és rétek kiterjedése. d) Stagnált a rétek és legelők, növekedett a szántóföldek területe.

3. Mi a lényeges különbség a 18. századi, valamint a 19. század végi – 20. század eleji tanya között? a) Eleinte állandó lakóhely volt, később ideiglenes tartózkodási helyé változott. b) Eleinte a réti emberek (csíkászok, pákászok, stb.) használták, később mezőgazdaságból élő lakosság lakta. c) Eleinte ideiglenes szállás volt a télre behajtott állatok gondozói számára, később a szántóföldi gazdálkodók állandó lakhelyévé vált. d) Nem volt lényeges különbség.

4. Melyik időszakban ugrott meg hirtelen a nagykunsági tanyák száma? a) A 19. század végén. b) A két világháború közötti időszakban. c) A II. világháború utáni évtizedekben. d) A 18-19. század fordulóján.

5. Mi a réti tanya? a) Réti emberek (csíkászok, pákászok, szilaj marhatartók, stb.) által használt tanya. b) A réten kaszáló munkások szálláshelye. c) A folyószabályozások előtt a vízjárta rétségeken épült tanya típusa. d) A folyószabályozások után ármentessé tett egykori mocsarak területén létrejött tanyák összessége.

91

6. Milyen hatással volt a II. világháború utáni politikai változás a nagykunsági tanyák összességére? a) Változatlanul fejlődtek az 1989-es rendszerváltásig. b) A számuk drasztikusan lecsökkent a nagytáblás szántóföldi gazdálkodás, a tsz-ek megalakítása és a külterületi építési tilalom miatt. c) Számukban kis mértékű visszaesés volt tapasztalható a szikesedés és a belvizek miatt. d) Semmilyen hatást nem gyakorolt azokra, számuk stagnált.

7. Hol zajlott le a legintenzívebben a tanyák drasztikus pusztulása? a) A Mezőföld kisebb falvai határában. b) A Kiskunsági tanyavilágban. c) A Nagykunsági tanyavilágban. d) A Tiszazug területén.

8. Hol maradt meg napjainkban a legtöbb tanya Karcag határában? a) Vasúti átjárók közelében. b) Földutak kereszteződésében. c) Erdők szélén. d) Kövesutak mentén.

9. Mi hátráltatja jelenleg leginkább a tanyák fejlődését? a) Az Európai Uniós támogatások hiánya. b) Az időjárás szélsőségei. c) Az infrastruktúra kiépítettlensége és tőkehiány. d) Nincs igény a tanyán előállított élelmiszerekre.

10. Mivel foglalkozik jelenleg a Hubai és társai Kft, valamint az Üllőparti Ökotanya? a) Állattenyésztéssel, bio növénytermesztéssel, bioélelmiszer feldolgozásával, értékesítésével, valamint vendéglátással. b) Csak állattenyésztéssel és húsfeldolgozással. c) Csak aszparágusz és egyéb dísznövények termesztésével, forgalmazásával. d) Bioélelmiszer feldolgozással, értékesítéssel és ökoszálloda üzemeltetéssel.

92

6. Védendő Európai tájértékeink a gémeskutak „Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel: Óriás szúnyognak képzelné valaki, Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.” Arany János: Toldi

6.1. Bevezetés Az Európai Unió Tanácsa a közös agrárpolitikára vonatkozóan 2009. január 19-én meghozta a 73/2009/EK rendeletét. Ennek a dokumentumnak az 5. pontjában a következőket fogalmazta meg: „meg kell erősíteni a táj egyes meghatározott jellegzetességeinek védelmét célzó közösségi rendelkezéseket. Indokolt, hogy különleges esetekben a tagállamok rendelkezhessenek élőhelyek kialakításáról és/vagy megőrzéséről.” Ennek szellemében született meg a 32/2010. (III. 30.) FVM rendelet, amely két sajátos hazai értékünket, a kunhalmokat és gémeskutakat kiemelt oltalom alá helyezi. A kunhalmok védelméről az 1996. évi LIII. törvény A természet védelméről már konkrétan is rendelkezik. Így indulhatott el az az un. Kunhalom-program, amely az egész ország területére terepbejárás alapján hitelesítve vette számba, és mérte fel a még ténylegesen meglévő kunhalmokat. Ezt a rendkívül időigényes és a terepmunka minden nehézségét magába hordozó munkát a nemzeti parkok bevonásával a Természetvédelmi Hivatal irányításával az Alföldkutatásért Alapítvány (Kisújszállás) koordinálta. A 2002. júniusának végéig beérkezett kunhalom-felmérő adatlapok feldolgozása befejeződött. A beérkezett adatlapok egy Delphi programnyelven íródott Kunhalmok Nyilvántartási Rendszere 1.0 nevű szoftver segítségével lettek digitális formában rögzítve. Az így kialakított adatbázisban 1649 halom adatait rögzítettük. Előttünk áll egy újabb nagy feladat. Az előbbiekhez hasonlóan el kell késztenünk egy országos gémeskút katasztert. A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, továbbá a Szegedi Tudományegyetem Környezettan szakának, Víz- és Talajvédelem szakirányának bevonásával, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereinek közreműködésével az Alföldkutatásért Alapítvány (Kisújszállás) elkészített egy Gémeskút Kataszteri Adatlapot. Az említett alapítvány szervezésében a XXXVIII. Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor keretében így elindulhatott a gémeskutak terepen történő állapotrögzítése. A vizsgált terület a Szűcs Sándor neves biharnagybajomi tudós szóhasználatában a Háromföldre koncentrálódott. (a Háromföld a Hortobágy, a Nagykunság és a Nagy-Sárrét középtájak találkozási színtere) E munkában e cikk szerzőin kívül a fent említett tábor tagjai vettek részt. Különösen jelentős támogatást kaptunk Hoffmann Károlytól, aki Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának szakembere. A terepen végzett munka előzménye és jelenbeli indokoltsága: A Magyar Állami Földtani Intézet szervezésében 1960. december 31-én befejeződött egy korszakosnak is tekinthető vízügyi program. Erre alapozva Rónai András, a nemzetközi hírű geográfus és geológus 1961-ben elkészítette az Alföld talajvíz térképét. Ebben az alapvetésnek számító munkában mintegy 800 000(!) talajvízkút mélységét, vízoszlopának magasságát, víztartó földtani jellegét, hőmérsékletét és vegyelemzését adta közre. Rónai András munkásságára alapozva feltárni és meghatározni, hogy ebből az igen

93

nagy számú talajvízkút együttesből fél évszázad elteltével mi maradt meg számunkra. Számba venni azt, hogy a még tetten érhető, a terepen azonosítható kutak milyen állapotban vannak. Annyi már előzetesen is tudható volt, hogy a tanyavilág nagyfokú felszámolódásával és a pusztai állattartás jelentős csökkenésével a gémeskutak száma is vészesen megfogyatkozott. Az Alföld képe napjainkra gyökeresen megváltozott, az antropogén hatások, a kemizáció, az urbanizáció és megannyi hibás döntés következtében a talajvizeink is jelentős mértékben elszennyeződtek. A lakóövezetek térségében a fürdőszobák robbanásszerű szaporodásával a kiépítetlen szennyvízhálózat, továbbá a fogadó és a szennyvizet kezelő telepek hiányában általános gyakorlattá vált az ásott kutak szennyvízderítőként való használata. A terepmunka során a gémeskutak vizének állapotán és minőségén túlmenően törekedtünk minél több olyan információt is beszerezni, ami hozzájuk tudomány- és kultúrtörténeti értékként kapcsolódik. E tekintetben legfőbb segítőink a pásztorok voltak. A kútásás komoly hozzáértést, kellő gyakorlatot igénylő munka volt. A vizsgált kutak esetében leggyakrabban téglabéleléssel találkoztunk. Ez az egyik legrégebbi anyag, amellyel képesek voltak a kút melletti földet megtámasztani. Előbb elkészítették a kör alakú módlát, vastag deszkából, pallóból kétsorosan. Ezután rakták köré a téglát, mindenféle kötőanyag nélkül. Jelenlegi állapotukban szükséges lenne a téglabélés javítása, cseréje. A kutak felépítménye a megvizsgált valamennyi kútnál akácfa, ágas és akácfagém volt. Az ágasok között igen nagy különbségek mutatkoztak. Találtunk közöttük olyat, amelyik ott nőtt a kút mellett, és csak gémet kellett rá feltenni. A korrózió ellen több ágast betontuskóra állítottak, amint a villanykarókat szokás. A kútásók munkáját a szépirodalom is megörökítette, hiszen az egyik legfontosabb dolgot adták az embereknek: az életet adó vizet. „Lassan-lassan már alig látták, kicsi pont lett a kútásó, de azért a hang jól lehallatszott, mert tocsogott és locsogott már ödafönt, és a kútásó kiáltott, ahogy szokott, örömteli hangját megpengette égi kútjának kürtője.” Részlet Lázár Ervin A bolond kútásó című művéből. Érdemes elgondolkozni azon is, hogy az emberiség történelme során végső soron három forrásból fedezhette a számára nélkülözhetetlen ivóvizet: a tiszta forrásból, a folyók és tavak vízéből és a talajvíz kutakból. A ma már általánosan használt rétegvíz kutak csak az 1900-as évek utolsó évtizedeiben kezdtek országosan, így az Alföldön is elterjedni. A vízzáró rétegek közötti, nyomás alatt álló rétegvizet hazánkban Zsigmondi Vilmos a városligeti és a margitszigeti kutak létesítésével csak 1869-1878 között hozta a felszínre, mint ártézi vizet. A gémeskút kataszteri adatlap alapján ez idáig 50 kutat vizsgáltunk meg a Háromföld térségében, Püspökladány, Sárrétudvari, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve és Ecsegfalva határában. Az adatlapok feldolgozása, a vízminta analízise folyamatosan zajlik. Mintaként egy Hortobágy-Berettyó menti, a Körös-Maros Nemzeti Park területén fekvő Kóré-zugi kútnak a kataszteri lapját közöljük.

94

6.2. Gémeskút kataszteri adatlap 1. A felmérő személyes adatai 1.1. Név: Egyed Gábor, Korom Szabolcs 1.2. Telefon: 06209253359 1.3. E-mail: [email protected] 1.4. Felmérés ideje: 2012.08.23. 15:22 2. Gémeskút neve és földrajzi helyzete 2.1. A gémeskút neve: Kóré-zugi kút (Péterállás) 2.2. Település: Ecsegfalva 2.3. Határrész: Kóré-zug 2.4. EOV koordináták: E: 789100 N: 199499 2.5. Védett területen található? Igen (Körös-Maros Nemzeti Park, Dévaványai-Ecsegi puszták) 3. A gémeskút létesítése, használata 3.1. A gémeskút létesítésének ideje (év, évszázad) A pontos dátum ismeretlen, annyi bizonyos, hogy Herman Ottó 1893-ban már gyűjtött ennél a kútnál. A Hortobágy-Berettyó szabályozását követően 1865 után jelentős pusztai területek jöttek létre ebben a térségben is. Az igen jelentős állattartás pedig megkívánta a gémeskutak megszületését. Vélhetően ebben az időben keletkezett a nevezetes Finta-kút is. 3.2. Jelenleg használatban van-e a kút? Igen A gémeskút szerkezetét (kútágas, kútgém) 2008-ban lebontották, a kútkávát ugyanekkor felújították. Jelenleg motoros szivattyúval húzzák fel a vizet a közelben lévő, kb. 80 egyedből álló gulya itatásához. 4. A gémeskút tartozékainak felmérése 4.1. Kút: földbe ásott, kitéglázott víznyerőhely, csordakút 4.1.1. Átmérője: 1,5 méter 4.1.2. Mélysége: 6,1 méter 4.1.3. Vízoszlop magassága: 3,3 méter 4.1.4. Kútbélés anyaga: tégla 4.1.5. Növénytani érték: A kút környezetében füves szikes puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae), illetve ürmös szikes puszta (Artemisio-Festucetum pseudovinae) a kúttól kb. 60-80 méterre két frissen keletkezett ruderális folt, tatárlabodás (Atriplicetum tataricae). A pusztában legeltetett és időnként mobil karámba zárt, 100-110 egyedből álló szürkemarha gulya néhány hetes éjszakáztatása következtében. Az állomány a Körös-Maros Nemzeti Park tulajdona. A kúthoz jelentős botanikatörténeti esemény is fűződik. Ebben a kútban találta meg 1893-ban Herman Ottó az Alföldön igen ritka, csak kutakban előforduló, szurdokerdei növényt, a gímpáfrányt (Phyllitis scolopendrium L.) (mai nevén Asplenium scolopendrium) és az aranyos fodorka (Asplenium trichomanes) életképes állományát. A növény megjelenése periódusonként változott, egy időben el is tűnt. Jablonowszki József 1923-ban találta meg újra a Kiritói-kútban (ezt a kutat később Gyilkos-kútnak, a területet pedig Gyilkos-zugnak nevezték, mivel ebbe a kútba ölte bele Csató Sándor számadó juhász

95

a feleségét 1900 táján). A kutat 1970-ben a Nagykunsági Állami gazdaság betemette. Azóta a térségben egyedül csak egy lebetonozott egykori gulyakútban található meg ez a növényritkaság. A betonfedlap 40 x 40 cm-es nyíláson beszűrődő napfény biztosítja a növény életben maradását. 4.2. kútkáva: 0,9 m 4.2.1. Anyaga: akácfából készült deszka. A felújítás 2008-ban. 4.2.2. Kútkávához tartozó objektumok: itatóvályú: beton 1 db 4.3 Vízkiemelő szerkezet: hiányzik A teljesen elkorhadt kútágast és kútgémet 2008-ban lebontották, néhány töredékes maradványa a kútkáva mellett fekszik. 4.3.1. Vízkiemelő szerkezet száma: nincs 4.3.2. Vízkiemelő szerkezet részei: nincs 5. A gémeskút környezete 5.1. A gémeskút közvetlen környezetében található objektumok (max. 200 m-es távolságban): út, csatorna, a gyep öntözésére használják. jószágállás, mobil karám, de már el lett telepítve. Maradványai még helyenként fellelhetők. 5.2. A gémeskút közvetlen környezetében zajló gazdálkodási mód, tevékenység rét- és legelőgazdálkodás. Évtizedekre visszanyúlóan ez a terület Túrkeve város külső legelője volt, amit 1990-ig a túrkevei Vörös Csillag TSZ. jószágállománya hasznosított. A gyepet jelenleg is rendszeresen kaszálják, legeltetik. A Körös-Maros Nemzeti Park szürkemarha állományát (kb. 100-100 egyed) évenként váltakozva itt legeltetik. 6. A gémeskúthoz kapcsolódó egyéb kultúrtörténeti értékek (legenda, monda, történelmi esemény, irodalmi mű, ünnepség, stb.): Herman Ottó először 1893. augusztus 27-én járt ennél gémeskútnál. Itt találkozott egyik legkedvesebb, legeredetibb adatközlőjével, Finta Miklóssal, az egykori haramiából lett csikós számadóval, akiről így vall naplójában a polihisztor tudós: „egy pompás magyarembert vettünk a kocsiba, s elhajttattunk a kunyhójához. Az öregnek, aki húsz évet töltött Váczon, csak úgy ragyogott az arcza, igazán gavallérosan viselkedve pénzt nem fogadott el a világért sem.” Herman Ottó az ezredéves kiállításra is felhozta ezt a kiváló pásztorembert és vele készíttette el az egyik legeredetibb pásztorépítményt, az un. kontyoskunyhót. Unokaöccse a tizenéves Finta Sándor volt, a kisbojtár. Herman Ottónak feltűnt a gyermek éleseszűsége és kiváló természetismerete. Jelentős támogatásával a „kisbojtár” sikeresen befejezte nagyváradi iskoláit, majd több kitérő után a tengerentúlra került. Brazíliában, majd Amerikában telepedett le, Los Angelesben halt meg 1958. augusztus 2-án. Ekkorra már a művészvilág az egyik legismertebb szobrászként ismerte el sokoldalú tehetségét. A Kóré-zugban, a Finta-kútnál szerzett gyermekkori élményeit a Herdboy of Hungary című ifjúsági regényében 1932-ben jelentette meg, amely könyv több kiadást is megélve 1947-ben az év ifjúsági regénye lett Amerikában. Daróczy Sándor fordításában A Kisbojtár címmel magyarul is megjelent. Nevét és műalkotásainak egy jelentős részét a nevét viselő túrkevei Finta Múzeum őrzi.

96

7. A gémeskút dokumentálása: 2 db fotó Az aktuálisan készített fotó mellett előkerült Bereczki Imre néprajztudós feketefehér, 1942-ben készült fényképe is. Ezt a Finta-kútról készült eredeti fotót a dévaványai Bereczki Imre Múzeumban őrzik. 8. Kémiai tulajdonságok: pH: 7,2 Vezetőképesség: 3560 μS/cm Hőmérséklet (külső): 32,9°C Hőmérséklet (víz): 22,2 °C NO2-: 0,035 mg/l NO3-: 1 mg/l NH4: 0,68 mg/l PO42-: 0 mg/l

6.3. Összegzés A terepen megvizsgált 50 kút adataiból messzemenő, korrekt következtetést levonni még nem lehet. A közölt gémeskút kataszteri adatlap elsősorban mintaként szolgál. Az idő sürget bennünket. Míg 1956-ban az alföldi talajvíz kutakból elfogyasztott vízmennyiséget 75 milló m3-re becsülték. Ez mára már jelentősen lecsökkent, részben az ártézi víz és a palackozott vizek elterjedése következtében. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy ma már a gémeskutak vizét még állatok itatására is alig hasznosítják. A vizsgát kutak esetében is kiderült, hogy sokszor igen jelentős távolságból lajtos kocsival biztosítják az állatok itatására szükséges vízmennyiséget. Ez még akkor is előfordult, ha a közelben lévő gémeskút vize itatásra kiválóan alkalmas lenne. Ebben az esetben a tudatlanság, a vízminőség ismeretének hiánya, sokszor pedig a kúttal kapcsolatos téves információk játsszák a főszerepet. Az is elgondolkodtató, hogy a nemzeti parkok területén lévő kutak is rendkívül rossz állapotban vannak. A javítás teljes hiánya mutatkozik meg számos esetben, pedig minimális anyagi ráfordítással az eredetihez közel hasonló állapotban megtörténhetne a kút teljes rekonstrukciója. Az hasonlóképpen töprengésre késztethet bennünket, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területén (Kecskeri-puszta) fekvő majorban a tájképileg szépen helyreállított gémeskút vize oly mértékben mérgezett, hogy egy időben tömeges jószágelhullást eredményezett. Ennek oka kiderült, hogy a közelben lévő egykori rizstelepeken alkalmazott vegyszerek elásott zsákjai egy 60 x 40 m-es digógödörben voltak elföldelve. A gémeskutak terepi felmérése egy gémeskút kataszteri adatlap alapján elindult. A munka a jövőben is folytatódik. Az Alföldkutatásért Alapítvány a Hortobágyi Nemzeti Parkkal kötött megállapodás alapján a 2013-ban immár a 39. természetvédelmi kutatótáborában folytatja ezt a megkezdett munkát. Célszerű lenne a Kunhalomprogramhoz hasonlóan a mintaként szolgáló gémeskút kataszteri alapján az EU és az FVM rendeleteknek eleget téve egy országos felmérést elindítani.

97

Irodalomjegyzék Andó M. (2002): A Tisza Vízrendszer hidrogeográfiája. Szegedi Tudományegyetem. pp. 90-120. Balassa I. (1971): Herman Ottó Túrkeviben. In.: Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 20. évfordulójára. Túrkeve. pp. 179-193. Benedekfalvy Luby M. (1943): Fogyó legelőkön. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. – Budapest. pp. 5-20. Bereczki I. (1947): Adatok Ecseg társadalomrajzához. Ethnographia 58. 260. Béres A. (1981): Hortobágy történeti néprajza. Kossuth Lajos Tudományegyetem Kandidátusi értekezés tézisei, Debrecen. Ecsedi I. (2011): A Hortobágy, puszta és élete. Históriaantik Könyvesház Kiadó. Budapest. Györffy L. (1970): Kútásás. Jászkunság. 16. évf. 4. sz. 187-189 Lázár E. (2002): Hét szeretőm "Bolond Kútásó". Osiris, Rónai A. (1961): Az Alföld talajvíztérképe. A Magyar Állami Földtani Intézet alkalmi kiadványa. Rónai A. (1958): Magyarország talajvizeinek vegyi jellege. Hidrológiai közlöny. 1. 42-54 Rónai A. (1965): A felszínalatti vizek minősége. Hidrológiai közlöny. 9. pp. 420-422 Tóth A. (1984): Túrák a Hortobágy-Berettyó mellékén. In.: Körös-Sérréti útikalauz. Kondoros. pp. 187-200. Rendeletek Az Európai Unió Tanács 73/2009/EK rendelete (2009. január 19.) A közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. (5) „…meg kell erősíteni a tájegyes meghatározott jellegzetességeinek védelmét célzó közösségi rendelkezéseket. Indokolt, hogy különleges esetekben a tagállamok rendelkezhessenek élőhelyek kialakításáról és/vagy megőrzéséről.” Forrás: Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.1.31. 32/2010. (III. 30.) FVM rendelet Az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról. E rendelet alkalmazásában: „n) gémeskút: a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben rögzített, a föld felszíne felett található vízkiemelő szerkezet, amely a kétkarú emelő elvén működik; o) kunhalom: a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. § (3) bekezdés f) pont szerinti definíciónak megfelelő, a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben meghatározott és feltüntetett területi kiterjedéssel rendelkező objektum; p) tájképi elem: e § n) és o) pont szerinti szereplő gémeskút és kunhalom;”

98

1. fotó Jó állapotban lévő működő gémeskút Püspökladány északi határában (Fotó: Tóth Cs.)

2. fotó Rendszeresen használt gémeskút a Sárrétudvari határában

99

3. fotó Ágota-puszta egyik tanyahelye a gémeskút maradványával (Fotó: Tóth Cs.)

3. fotó A Gyilkos-zugban található Gyilkos-kút betonfedlapja alatt egy alföldi növényritkaság, a gímpáfrány egészséges állománya látható (Fotó: Tóth Cs.)

100

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK VI. 1. Melyik törvény, ill. rendelet biztosít kiemelt oltalmat a kunhalmoknak és a gémeskutaknak Magyarországon? a) A 32/2010. (III. 30.) FVM rendelet, amelynek alapját a Európai Unió Tanácsának a közös agrárpolitikára vonatkozó 73/2009/EK rendelete képezi. b) Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről. c) Az 1995. évi XCIII. törvény a védett természeti területekről. d) 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről.

2. Ki volt az a híres geográfus, hidrogeológus szakember, akinek vezetésével 1961-ben elkészült Magyarország talajvízkút katasztere? a) Finta Miklós b) Herman Ottó c) Rónai András d) Stefanovits Pál

3. Mennyi talajvízkút adatait tartalmazza az 1960-as kútkataszter? a) 10 500 db b) 50 000 db c) 100 000 db d) 800 000 db

4. Melyik időszakban nőtt meg jelentősen az alföldi gémeskutak száma? a) A 18. század eleje és a Mirhó-gát megépítése közötti időszakban. b) A Mirhó-gát megépítése és a Széchenyi-Vásárhelyi-féle Tisza-szabályozás közötti időszakban. c) A Széchenyi-Vásárhelyi-féle Tisza-szabályozástól a 20. század közepéig terjedő időszakban. d) A 20. század közepétől a rendszerváltásig terjedő időszakban.

5. Melyik nem a gémeskút tartozéka? a) ágasfa b) karám c) ostor d) gém

101

6. Mi a leggyakoribb kútbélésanyag? a) döngölt agyag b) betongyűrű c) acél lemez d) tégla

7. Milyen növényritkaságok fordulnak elő a Gyilkos-kútban? a) aranyos fodorka és gímpáfrány b) erdei pajzsika és gyapjúsás c) hölgypáfrány és kapcsos korpafű d) struccpáfrány és tőzegmoha

8. Ki volt az az ecsegi kisbojtár, akinek tehetségét Herman Ottó felfedezte és őt kitaníttatva később Amerikában híres szobrászművésszé vált? a) Finta Miklós b) Finta Sándor c) Korda Sándor d) Balogh János

9. Melyik múzeum őrzi a „kisbojtár” műalkotásainak jelentős részét? a) Damjanich János Múzeum b) Túrkevei Finta Múzeum c) Tiszazugi Földrajzi Múzeum d) Györffy István Nagykun Múzeum

10. Napjainkban a talajvízkutak vízfelhasználása nagymértékben visszaesett. Melyik tényező nem játszott szerepet ebben? a) A talajvizek erős szennyezettsége. b) A rétegvízkutak elszaporodása. c) A palackos ásványvizek széles kínálata. d) A legelő állatállomány intenzív növekedése.

102

7. Eltűnő tájneveink a Nagykunságban

7.1. Bevezetés A táj az egyik legnehezebben értelmezhető fogalom. Inkább érezzük, mintsem értjük lényegét. Ha az ember és a táj kapcsolatát próbáljuk boncolgatni, rögtön rájövünk, hogy mennyi szinte zavarba ejtően sok megközelítési módja van e témának. Abban viszont a legtöbb tájkutató egyetért, hogy a táj nem más, mint a természet és a társadalom különös kölcsönhatásának ellentmondásos egysége. Egyrészt a társadalom anyagi életfeltétele, másrészt magasrendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója. Éppen ezért az ember és a természet kölcsönhatásainak tárgyiasult – az ember alakította anyagi világ manifesztálódott története. Abban is adott az egyetértés, hogy a természet által kialakított és a társadalmi igényeknek átalakított földfelszín, a talaj, a víz, a növényzet, az állatvilág, az ember és az ember által létrehozott mesterséges tájelemek és létesítmények együttes megjelenése, amely a szüntelen egymásra hatás következtében állandóan fejlődik és változik. Másként fogalmazva: a táj a társadalmi igényeknek megfelelően a bioszférában nooszférává (antroposzféra, technoszféra) átalakított, emberiesített természet, emberi környezet. A táj önálló, sajátos természeti, földrajzi, ökológiai és kultúrkörnyezeti egység, amely a szomszédos, más karakterű (tájjellegű) területektől megkülönböztethetően elkülönül. (Cholnoky 1910, Teleki 1937, Mendöl 1947, Möcsényi 1968, Hortobágyi 1975, Ghymessy 1978, Réthy 1998, Tóth 2000, Győri-Nagy 2001). 7.2. A tájfogalom jelentőségéről Gróf Teleki Pál, ez a nagy formátumú, iskolát teremtő geográfus a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elmondott 1937-es rektori tanévnyitó beszédében a tájfogalom jelentőségéről szólt. (A beszédet a Budapesti Szemle 1937. évi novemberi száma teljes terjedelmében közölte.) Többek között a következőket mondotta: „ A táj nemcsak kép. A táj típusos teremtő élet is, amely hegyet, növényzetet, embert, testet, lelket, gondolatot, érzést, munkát formál, - újat teremt és világot gazdagít.” Tájértelmezésében különös hangsúlyt kap maga az emberi lényeg. „Az embert, testet, lelket, gondolatot, érzést formáló tájban az ember s a körülötte lévő világ legmélyebb, legsajátosabb kapcsolata fogalmazódik meg. Ezért is tekinthető a táj antroposzociocentrikus fogalomnak. A száraz, bármennyire is tényszerű tájdefiníció sohasem lehet teljes. „, mi tudjuk, hogy a táj ennél jóval több. Számunkra tele van szeretettel és lélekkel. És mindenütt ott lebeg a hely szelleme, amely mindegyikőnk számára mást és mást jelent. Legtöbbször nem is tudjuk megmagyarázni, talán nem is kell, csak szeretettel kell élni benne, - ebben a soha meg nem ismétlődő életünkben ” – vallja Réthy Zsigmond 1998-ban. „ Az ember a tájat nem definiálja, nem is tudná definiálni, bár egy-egy jellegzetes vonásával nagyszerűen tudja jellemezni. A tájaknak nevük van. A tájnak nevet adó ember éppen azt a jellegzetességet ragadja meg, ami a tájnak legtömörebben, egyben a legtalálóbban fejezi ki annak sajátosságát.” (Gróf Teleki P. 1937). A természet közelében élő ember kiválóan ismerte annak minden rejtett rezdülését. Létfennmaradása is nagymértékben éppen ettől függött. A természettől elidegenedő embert sokkal inkább fenyegetik a természeti csapások, mivel a technikai eszközök birtokában

103

már nem érzékeli annak jelzéseit. Éppen ezért mondja Gróf Teleki P. 1937: „Az ember tájismerete nemzedékek tapasztalatára, a mienknél összehasonlíthatatlanul finomabb, élesebb látó, halló, szagló, tapintó szerveken, élesebb, finomabb méret és távolságérzéken, finomabb öntudatlan megérzésben, nagyobb nyugodtságon és a természetes való benső együttélésen alapszik.” „Minden táj önálló individum, egyéniség” Bulla B. – Mendöl T. 1947. „Egy-egy táj egyediségét az is bizonyítja, hogy tulajdonneve használata kellőképpen megkülönbözteti minden más tájtól.” Lózcy D. 2002. Teleki Pál tanítvány és munkatársa Kádár L. 1941. pedig arra figyelmeztet: „A tájak nevei megőrzendő kultúrkincsek.” 7.3. A víz jelentősége a rendkívül mozaikos nagykunsági-nagy-sárréti tájban „A folyók elsőrendű szerepet töltöttek be a magyarság életében. Legrégibb tájneveink jórészt a folyókhoz is fűződnek. Ezek egy csoportja folyóközi fekvést fejez ki, mint Csallóköz, Rábaköz, Bodrogköz, stb. Magának az előző hazának a tájneve, az Etelköz is folyóközt jelent.” Kádár L. 1943. Az alföldi, így a nagykunsági-nagy-sárréti ember életében is meghatározó szerepe volt a folyóknak. Ezt a térséget elsősorban a Tisza, a Berettyó és a Körösök vízrendszere alakította. Vitathatatlan tény, hogy ez az árvizektől gyakran meglátogatott tér történelmileg is népek-kultúrák olvasztótégelye volt, ahogyan mondja Jókai Mór, s egyben „ősi menedéke a magyarságnak”. Ezeknek az áradmányos területeknek megvolt az az előnye is, hogy a „sokkal hatalmasabb ellenséges erők támadása esetén is meg lehetett bennük húzódni, a szinte bevehetetlen mocsárvárak oltalmában.” ( Kádár L. 1943). Kisújszállás határa két egymástól lényegesen elütő egységre tagozódik. A nyugati hátasabb határrészek, az ún. „belső földek” (Babó, Csorba, Igriczi, Konta, Szőrfű, Turgony, stb.) a löszös platón fekszenek, amíg az északi, keleti és délkeleti határegységek pedig (Békás, Csivak, Gyalpár, Ludas, Lukács-fenék, Kisrét, Nagyrét, Vasas stb.) a nagysárréti területekre esnek. A hátasabb, a mocsárrétekből kiemelkedő részek voltak a szigetek. Közülük is a legmagasabban fekvő részek a laponyagok (Gyalpár-, Igarió-, Marjalaki-laponyag stb.) és a porongok voltak. A kéziratos térképek ezeket vagy laponyagként jelölik, vagy pedig „insula” (=sziget) néven illetik. Többnek a neve önálló határrészként még ma is tovább él (pl. Falu-, Perjés-, Ravaszlyuk-, domb-, Danczka-sziget stb. sziget). Rajtuk kiváló szénát adó mező nőtt; a korabeli jegyzőkönyvek is gyakori kaszálóosztást említenek. „Kaszálót Göröngyösön, a Sándor érnél, az Igarióbeli laposban, Pázsit sziget, Macskás sziget, Domb-sziget, Ravaszlyuk és Rakonczás környékén osztottak. Meghatározván, hogy az osztás a Ravaszlyukon a Danczka rónánál kezdődjön nyíl huzattatott”. (1) Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy mindegyik sziget állandó szárazulat lett volna. Több szigetet is a nagyobb árvizek rendszeresen elöntöttek „Ezen fattyas sziget a körül lévő környéknél magasabb volt, a Fattyas szigeten pedig nád nem termett, hanem füvet kaszálhattak rajta, mert a nagy árvíz ugyan elborította, de midőn apatt, ott tetszett ki legelőszőr a vízből”. (2) Az egyes szigeteket valamivel alacsonyabb fekvésű földnyelv, a derék választotta el egymástól. (Pl. Karajános-, Komáromi-, Nyári-, Ládafia-, Macskás-, Ravaszlyuk-derék stb.) A rét elnevezést is többnyire erre használták, hiszen ezek a tavasszal elárasztott, majd nyaranta kiszáradó területek jó szénát adtak, majd a jószág legelőjeként szolgáltak. A legeltetett állatok áthajtási helyeként, de legtöbbször közlekedési útként is a derekakkal közel egy térszíni magasságban fekvő, kotus, süppedékes helyek a rónák szolgáltak.

104

A nagyobb kiterjedésű, még horpadtabb részek voltak a lapos-ak a még mélyültebb lapost pedig fenék-nek nevezték (Pl. Gatyás,- Igarió,-Kitelen-, Konta-, Marjalaki-, Matyi-, Mirhó-, Vasas-, Vigyorgó-, stb. lapos, illetve Halas-, Kisrét-, Lukáts-, Mélyér-, Pálfi-fenék stb.) Ezek a többnyire pangóvizes térségek később sem alakultak át láppá, mivel időleges kiszáradásuk idején a talajba jutó oxigén megakadályozta a tőzegképződés folyamatát. A legmélyebb, az állandó vízzel borított terek voltak a mocsarak, fertők és a tavak. Vízcseréjüket, vízutánpótlásukat a rendszeres árvizek biztosították. A legnagyobb Gyalpár-tó a Nagy-Sárrét nyugati peremén egészen a város alá húzódott. A tavi feltöltődés előrehaladott állapotában lévő része, a Sásas-tó, közvetlenül a város lakóövezetével érintkezett. Végül említést kell tenni az erekről is, hisz ezek voltak a régi vízrendszer tápláló csatornái, egyben a víz átfolyási helyei. Az erek keresztül-kasul behálózták a területet, bennük a víz szinte minden irányban mozoghatott. Mi sem jellemzőbb, hogy amit a szigeteknek, hátaknak, derekaknak, laposoknak, fenekeknek külön neve volt, így az ereket is külön névvel illették. (pl. Bárány-, Bodzás-, Bukó-, Csivak-, Danczka-, Dögös-, Hímesd-, Sebes-, Szejkő-, Talján-ér stb.). Éppen ezekből az elnevezésekből lehet arra következtetni, hogy az egyes térszíni formák és az őket elválasztó geomorfológiai és vízrajzi egységek mennyire összefüggtek egymással. Szinte mindegyiknek megvan a maga párja (pl. Danczka-róna – Danczka-ér, Perjés sziget – Perjés-ér, Matyi sziget – Matyi-lapos, Nyári derék – Nyári fenék stb.). Több esetben szinte a teljes geomorfológiai sor is végig követhető (pl. Macskás-ér, Macskás-fenék, Macskás-derék, Macskás-rét, Macskás-sziget). Az I. katonai felmérés az ún. Josephinische Aufname (1763-1787) különös képét rajzolja meg e nagy-sárréti térségnek. A katonai térkép mellett elkészített országleírásban a kisújszállási, ecsegi, dévaványai területet így jellemezték a munkát végző, főleg német hadmérnökök. „Az úgynevezett Sárrét mocsár, Kenderestől húzódik ide és a helység hosszában elnyúlik….itt ez a mocsár járhatatlan, a medre nagyon sáros, szigetek nincsenek, a nád teljesen benőtte. A Kis-Kabai, Nagy Kabai-, és a Gatyás-ér állóvizek, melyek száraz időben a mocsár visszahúzódásakor maradnak vissza. Más időszakban az egész vidéket az országútig elönti az ár. A Berettyó folyó itt 100-150 lépés széles, 3-5 láb mély, agyagos a medre. Ez a rész a száraz időszak kivételével a mocsaras meder miatt megközelíthetetlen. A mocsár néha teljesen befagy, olyankor a lakosok mellékutakon Ványával kapcsolatba kerülnek…”. (3) A leírás a lényeget, a táj karakterét határozottan megragadja. Mivel azonban a felmérés alapvetően hadászati célokat szolgált a táj részletekben megnyilvánuló rendkívüli mozaikosságot figyelmen kívül hagyja. Pl. „szigetek nincsenek, a nád teljesen benőtte” megállapítás is a táj alapos ismeretének hiányáról tanúskodik. Az egykori határrészek, vízrajzi fogalmak nagy száma is bizonyítja a táj egykori formagazdagságát, tagoltságát. Kisújszállás határában ezek kétharmada a „rétségre” esik. A vele szomszédos nagy-sárréti területen, Dévaványa földrajzi neveinek számbavétele során az 1700-1900 közötti időszakról főleg kéziratos térképek felhasználásával 618 földrajzi nevet sikerült összegyűjteni, ebből az összes név 51 %-a vízrajzi vonatkozású. (Hajdú J. 1995).

105

1. ábra „Nagykunságban feküvő Kisújszállás mező városának rajzolatja…” 1720. (SZML. T. 86.) Átrajzolta: Jébert Katalin

106

7.4. A tájnevek tetten érhető megszületése A korábbiakban már idéztük Gróf Teleki Pál okfejtését, hogy „a tájaknak nevük van. A tájnak nevet adó ember éppen azt a jellegzetességet ragadja meg, ami a tájnak legtömörebben, egyben a legtalálóbban fejezi ki annak sajátosságát.” Az viszont egyértelmű, hogy a tájnevek döntő többségének megszületése teljesen bizonytalan, vagyis, hogy kik s mióta nevezik adott névvel az illető területet. Vannak azonban olyan nevek, amelyeknek a születési körülményeit pontosan ismerjük. Tisza-völgy Ezt a tájnevet mind a köznapi életben, mind pedig tudományos dokumentumokban avagy jogi értelemben is elfogadott módon rendszeresen használjuk. A fogalom megszületése azonban kevéssé ismert, pedig annak forrását pontosan ismerjük. Gróf Széchenyi István Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg című 1847-ben megjelent híres röpiratának 14. oldalán találkozunk először ezzel a fogalommal. E tájnév megalkotója tehát a „legnagyobb magyar”. Ez a dokumentum alapozta meg a Tisza szabályozásának korszakos munkáját.

2. ábra Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg Írta: Gr. Széchenyi István Pesten, Trattner és Károlyi’ betűivel, 1846. p. 14.

107

Háromföld Szűcs Sándor (1903-1982) a Nagy-Sárrét tudósa nevezte így a Nagykunság, a Hortobágy és a Nagy-Sárrét, e három középtáj találkozási helyét. Az átfogó ármentesítési munkálatok előtt ez a három vízjárta táj a Tisza, a Hortobágy, a Berettyó és a Körösök ártéri lapálya volt. A közigazgatási határok időközbeni megváltozása ellenére ez a három táj megtartotta szoros kapcsolatát, együttműködésük lehetősége a továbbiakban is fennállt. Az 1991-ben indult Alföld-programban is megfogalmazódott e három tájegység stratégiai együttműködésének szükségessége. Leszögezhetjük, hogy a névválasztás tehát szerencsés volt. Tipikus példája a tájak szerves összekapcsolódásának.

Erzsébet-liget(ek) A Nagykunságban az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a települések területén jelentős területrendezési munkálatok indultak. Az 1846. augusztus 27-én megindult Tiszaszabályozás eredményeként a korábban rendszeresen elöntött vízterek, élőhelyek, mind jobban zsugorodtak. Ezek az egykori vízjárta lapályok kiváló lehetőséget adtak azok befásítására. Kisújszállás esetében döntő fordulatot jelentett a Szolnokot Debrecennel összekötő a vasúti fővonal megépítése 1857-ben, melynek következtében a városnak ez a mélyen fekvő része mentesült a tiszai áradásoktól. Az un. Fertő nevű vizenyős területen már javában folyt a faültetés, amikor 1898. szeptember 10-én meggyilkolták Erzsébet királynőt, a szeretett Sissyt. A magyar nemzet felbuzdulásból, szeretete jeleként vagy akár Darányi Ignác, földművelésügyi miniszter felhívó szavára is hallgatva azonnal emlékfákat, fasorokat, ligeteket telepítettek az egész országban. Ősz volt, a faültetés ideje, így sorban születtek az Erzsébet-ligetek a Nagykunságban is. Sajnos, ezek egy része már véglegesen elpusztult vagy igen leromlott állapotban található. Papgátja A Kisújszállási Kalendárium 1905. évi száma így emlékezett meg a történtekről: „1876: a Mirhó-gát elszakadt, gáttal kellett védeni a várost. Illyés Bálint és Dorogi Lajos lelkészek is versenyt dolgoztak a gát töltésénél a néppel. E gát a város végén a mai napig is Papgátnak neveztetik.” A gát környezetében végrehajtott tereprendezés ellenére a gát 5060 méteres szakasza szerencsére megmaradt. Ennek helyét egy 1867-ben született idős ember pontosan megjelölte, aki 9 évesen maga is hordta kosárban a töltés földanyagát. A Városvédő- és Szépítő Egyesület, valamint az Alföldkutatásért Alapítvány 2004. szeptember 25-én az emlékhelyet táblával jelölte meg, így neve még sokáig fennmaradhat. 0-fok Kisújszállási északkeleti határrésze a Ravasz-lyuk. Ez a partos fekvésű terület a rókakotorékok nyomán kaphatta a nevét. (Mesterszállás egyik hasonló fekvésű területe a Rókalyukas-dűlő neve is így keletkezhetett). A Villogó-csatornával határos területen 1985ben egy 340 hektáros rizstelepet hoztak létre. A telep északkeleti részét, ahonnan a geodéziai méréseket indították, azóta is 0-foknak nevezik a rizsföld környékén járók.

108

3. ábra Az 1985-ben létesített rizstelep (340 ha) a kisújszállási Nagyréten Szerk.: Tóth A., 2000 Bolhás A lakatlanná vált nagykunsági tanyák helyén még évekig megmaradtak a düledező egykori istállók, ólak. Így, különösen a disznóólak porában még sokáig tovább élhettek a bolhák, s ha valaki egy ilyen helyre betért, jócskán megrakodott ezekkel a vérszívókkal. Ez a kellemetlenség szülte a Bolhás határnevet, a kisújszállási Karaháton, Dobozi László egykori tanyája helyén. Az eset nem egyedi. A Hortobágy Vókonya-pusztáján egy telepített akácerdőben éveken át tartottak ridegen sertéseket. Ezt a helyet a pásztorok azóta is Bolhás-erdőnek emlegetik. 7.5. A tájnevek átalakulása, eltűnése A táj fogalom napjainkban erősen devalválódik. Alig használjuk, helyette egyszerűen csak helyet, térséget, területet – jobb esetben vidéket, divatos szóhasználattal pedig régiót mondunk. Ezeknek a fogalmaknak általános értelemben természetesen megvan a maga értelme, de egy táj vagy tájelem megjelölésére aligha alkalmasak. Ebben döntő szerepe van az ismerethiánynak, s az ebből következő gyökértelenségnek, a hellyel való azonosulás, kötődés elmaradásának. Eltűnőben vannak szép, a táj lényegét tükröző földrajzi (település, határ, dűlő, stb.) neveink. Helyettük egyszerűen csak kódszámokat használunk: K8-as dűlőt, R11-es táblát vagy a még hivatalosabb U 1922 – A – 00 parcella azonosítót emlegetjük. Van azonban egy hosszabb idő alatt bekövetkező tájnév változás is. Ez egy természetes folyamat, amelyben döntő szerepe lehet a tájjelleg gyökeres megváltozásának. Ilyen a róna szavunk is. A hajdani vízi világ embere az Alföldön ezt a

109

fogalmat vízrajzi kategóriaként értelmezte, az általa elnevezett tájrészlet is vizes élettér volt. Egy pákász 1807-ben a Nagy-Sárréten így értelmezte a róna fogalmát: „Ezek a rónák arra készültek, hogy vizes időben egyik szigetről a másikra kellettvén a marhákat hajtani, a gazt helyenként megtörték a marháknak, és annak nekiverték és ott keresztülhajtották. Hol úszott, hol nehezen egymás után keresztül gázolt, s ilyen tsapásokat tsináltak.” (Reszeghy L. 1943). A Nagykunsági Krónikában Györffy I. (1922) hasonlóan fogalmaz: „Mikor a rónán a marhát átverték, annak vize a fenék iszapjával pocsolyává kavarodott.” Petőfi Sándor a rónát már az alföld, a síkság fogalmaként használja: „Mint a róna, hol születtem…” A Hevesi rónán című versében pedig ezt írja: „A róna oly néma, oly zajtalan.” A mindennapi szóhasználatunkban az eredeti jelentést elfeledve a síkság, az alföld, esetleg a pusztaságként használjuk a róna fogalmát. Egy tájnév megváltozását egy hozzá kapcsolódó esemény is előidézheti. A egyik kisújszállási kunhalmot a kéziratos térképek Vermes-halomnak nevezik a rajta kialakított csík- és gabonavermek következtében. Kisújszállás központi ármentes hátas részét jelenleg is Vermeshátnak nevezik. Fent említett halom 1863-ban vesztőhely lett, mivel két délvidéki gonosztevőt rajta végeztek ki. Ennek tényét levéltári hivatalos dokumentumok is igazolják. Azóta Akasztó-halomra változott a korábbi Vermes-halom elnevezés. Mivel az egyik betyár neve Lipták volt, a halmot más néven Lipták-dombnak is említik. Kisújszállás legmagasabb pontja a helyi értékként megjelölt 94,4 méter magasságú Bogarasi-halom. Nevét más néven csak Nagy-halomnak említik. Alakja után Kosárháti-hegynek is nevezik. Az alföldi ember a tájból alig néhány méternyire kiemelkedő geomorfológiai képződményeket gyakran nevezi „hegy”-nek, például „Szőlő-hegyek” a homokbuckás területeken.) A fent említett halom újabban a föld tulajdonosáról Varga-halom néven is szerepel.

4. ábra Az Akasztó-halom Kisújszállás határában (2008) (Fotó: Tóth Cs.)

110

A tájnevek megfogyatkozását nagymértékben okozta a táj gyökeres átalakulását előidéző átfogó vízrendezés is. Az egykori vizes élőhelyeket a szántóföldi művelés vette birtokba. A nagykunsági vizes táj életében a gyökeres átalakulást az egyik legdöntőbb tájtörténeti jelentőségű fordulatot 1787-ben a Mirhó-gát megépítése eredményezte. Ennek utána néhány év multával a korábbi legelők, kaszálók is szántóvá váltak. Száz évvel később Herman O. (1898) már ezt írja: ”Ez a mocsár- és rétvilág egykor óriási volt, de most szélei felől évről-évre összébb szorongatja az eke,...„ A helynevek megfogyatkozásában döntő fordulatot hozott a tanyavilág felszámolása is. A dűlőket és jelesebb tanyákat szinte valamennyi korabeli térkép feltüntette. Sőt egyes tanyák majorok még anyakönyvező helyek is voltak. Súlyos hibának tekinthető egy-egy mérvadó forrás tévedése is. A túrkevei határban lévő szép nevű Pusztatúrpásztón született a világ filmgyártásának egyik legnagyobb alakja Finta Sándor. Szülőhelyét a Magyar Nagylexikon (Bp. 1998) súlyos tévedés gyanánt Túrkevében jelöli meg, pedig őt Pusztatúrpásztón anyakönyvezték. Ő maga erről így vall: „Születtem Pusztatúrpásztón, a földi paradicsomban.” Egy ilyen mértékadó kiadvány nemkívánatos módon hozzájárult egy tájnév devalválódásához. (Ez a lexikon elkövetett egy másik hasonló hibát is, amikor a nagykanizsai születésű Kaán Károly szülőhelyét Tótkomlósként jelölte meg.) 7.6. Mit tehetünk a tájneveink védelmében? A.) A még fellelhető tájnevek számbavétele, publikálása. Fontos és időszerű feladat a településeken előforduló tájnevek tematikus összegyűjtése és azok publikálása. Ez történhet a már korábban megjelent írások újbóli megjelentetésével, de legalább ennyire fontos a már elkészült, de még kéziratban pihenő kutatási eredményeknek közzététele is, ami történhet akár könyv alakban akár pedig elektronikus úton. A Nagykunságban különösen indokolt a kun eredetű határnevek, kunhalmok történelmi-nyelvészeti szempontú ismertetése. Szorgalmazni lehetne a helytörténeti kutatások keretében a tájváltozás nyomon követését. Szép példája ennek a dévaványai határnevek összegyűjtése és monografikus megjelentetése. Hajdú József elektromérnök 1995-ben számba vette Dévaványa földrajzi neveit, az 1700-1950 közötti időszakról és ekkor 618 tájnevet tudott azonosítani korábbi dokumentumok alapján és a még ma is használatos nevek összegyűjtésével. Ökrös István karcagi TSZ nyugdíjas versbe szedve írta meg 1977-ben Karcag határneveit. Az összegyűjtött 126 határnév jelentős része akkor még ismert volt. Az azóta eltelt időszakban, hogy ebből hány tájnév ment feledésbe, ezt egy újabb vizsgálat deríthetné ki.

111

5. ábra Részlet Ökrös István 1977. február 14-én, Karcagon készült kéziratos határösszeírásából (Tóth A. gyűjteményéből)

B.) A helyi értékek feltárása, megjelölése, megismertetése. A Kisújszállási Városvédő- és Szépítő Egyesület az Alföldkutatásért Alapítvánnyal összefogva a két évenként sorra kerülő Elszármazottak Találkozója alkalmával mindig megjelöl egy-egy sajátos városi tájértéket. Elsőként a település ősi telephelyét, Marjalakát jelölte meg egy ünnepség keretében, majd elhelyezték azt a tájékoztató táblát, amit ünnepi alkalomkor rendszeresen meg is koszorúznak. A következő években egy másik ősi telephely, Turgony megjelölésére kerül sor. Azóta már tábla jelzi és ismerteti a Papgátját, a fontos vízrajzi helyként számon tartott Nagy- és Kis Csivag-eret, a város legmagasabb pontjának számító Bogarasi-halmot, ebben az évben pedig a Göröngyösi iskola helyén állítottak emléktáblát. A város határában lévő ezen emlékhelyeket hazalátogatók, kirándulók, egyesületek és tanulócsoportok rendszeresen meglátogatják.

112

5. ábra Kisújszállás elsőnek megjelölt emlékhelye, a marjalakai ősi telephely (Fotó: Tóth A.)

Ötletes és újszerű megoldásnak tekinthetjük, hogy a 2012 nyarán átadott kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő medencéit kun eredetű határnevekről nevezték el. Ízlésesen kivitelezett ismertető táblán olvasható az adott határnév rövid leírása. Mindezek a tájnevek megmaradását és a hagyományápolást egyaránt szolgáló kezdeményezések.

6. ábra A Kumánia Gyógyfürdő tájismertető táblái kun eredetű nevekkel (Fotó: Tóth A.)

113

C.) A tájnevek együttes használata A tájnevek fennmaradásának esélyét növelnénk, ha a területazonosító blokktérképek kódja mellett feltüntetnénk az adott határrész tájnevét is. Ezt néhány karakter hely megadásával biztosíthatnánk. Ezzel elérnénk, hogy egy-egy határrész neve az azonosító kódok mellett nevében is fennmaradna. Például: U 45 EV-H-00 U 8 Q7V-Y-00 U 591 V-8-00

– VARJAS – TURGONY – GYALPÁR

7. 7. Epilógus Szívleljük meg Ipolyi Arnold feladatként is szolgáló intelmét! „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő.”

114

Irodalomjegyzék Bulla B. – Mendöl T. 1947. A Kárpát-medence földrajza, Bp., Egyetemi Nyomda, p. 611. Cholnoky J. 1910. Az Alföld felszíne, Földrajzi Közl. p. 83. Dunka–Fejér–Papp 2003. A Közép-Tisza-völgy vízi története. Budapest. Györffy I. 1922. Nagykunsági Krónika, Karcag, p. 8. GYőri S. 2001. Kultúrökológia, Gödöllő, pp. 50-51. Hajdú J. 1995. Dévaványa történeti helynevei a kéziratos térképeken (1700-1950), Székesfehérvár, pp. 3-58. Herman O. 1898. Az ősi foglalkozások. Halászok és pásztorélet. Bp. pp. 16-18. Kádár L. 1943. A magyar ember a magyar tájban, In.: Bartucz L. szerk. A magyar nép, Singer és Wolfner, Bp. Kádár L. 1941. A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei, Bp. p. 6-7. Réthi Zs. 1998. Az ember és a táj, Crisicum I. 11-17. Széchenyi I. 1846. Eszmetöredékek különösen a Tisza—völgy rendezését illetőleg, Pesten, p. 14. Teleki P. 1937. A tájfogalom jelentőségéről, Budapesti Szemle, 1937. évi nov. füzet. 6-10. Reszeghy L. 2003. A Közép-Tisza-völgy vízi története. In.: Dunka-Fejér-Papp 2003., Budapest. Tóth A. 1997. A Közép-Tisza-vidéki táj gyökeres megváltozása a folyószabályozási munkálatok során, Gödöllő, pp. 347-353. Tóth A. 2003. A tájfogalom jelentőségéről. Tájökológiai Lapok I (2) 125-134.

Levéltári források Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (SZML), Kj. v. lt. Prot. Curr. 134. 1778 SZML., Kj. v. lt. Prot. Curr. 1790. VII., 1854. sz. Katonai felmérés, Josephinische Aufnahme, 1763-1787, Coll. XXI. Sect. 21. A leírást közli Cseh G. 1995.

115

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK VII. 1. Mi a táj? a) A természeti környezetünk egésze a növény- és állatvilággal együtt. b) Sajátos természeti, földrajzi, ökológiai és kultúrkörnyezeti egység, amely a szomszédos, más karakterű (tájjellegű) területektől megkülönböztethetően elkülönül. c) A földrajzi környezetünknek kizárólag az emberformálta, mesterséges elemeinek összessége. d) A természeti környezetünknek az alapkőzetből, a domborzatból, a talajokból és a rajta kialakult vegetációból álló, jól lehatárolható, hasonló karakterű egysége.

2. Kihez köthető a Tájfogalom jelentőségéről c. tanulmány, ami egyben egy tanévnyitón elhangzott rektori beszéd címe is volt? a) Mendöl Tibor b) Cholnoky Jenő c) Lóczy Dénes d) Gr. Teleki Pál

3. Mi a laponyag? a) Vízjárta mélyedés. b) Lapos, nagy kiterjedésű medence. c) Mesterségesen megmagasított folyóháti terület. d) A mocsárrétekből kiemelkedő hátas területek, szigetek legmagasabban fekvő részei.

4. Mi a derék? a) Az árterek legmélyebb vízállásos helyei. b) Időszakosan kiszáradó, szántóföldi művelésbe fogott alacsony ártéri forma. c) A szigeteket egymástól elválasztó alacsonyabb fekvésű földnyelv. d) Az erek közötti folyóháti magaslat, a pásztor emberek ezeken gyakran alakítottak ki szálláshelyeket.

5. Milyen ártéri forma a fenék? a) A nagyobb kiterjedésű horpadtabb laposok még tovább mélyült része. b) Az árterek legmélyebb vízállásos helyei. c) Az erek kiszélesedő részei. d) A szigeteket egymástól elválasztó alacsonyabb fekvésű földnyelv.

116

6. Mi a róna tájnév eredeti jelentése? a) Fátlan, kietlen síksági táj, a legeltetés fő színtere. b) A legeltetett állatok szigetről szigetre történő áthajtási helye, ledöngölt növényzetű csapás, a derekakkal közel egy térszíni magasságban fekvő, kotus, süppedékes helyek. c) Némi facsoporttal színezett tökéletesen sík alföldi terület. d) Állandó vízborítású laposok, tavak, mocsarak, fertők összefoglaló neve.

7. Milyen területet jelöltek egykoron a következő földrajzi nevek: Ludas, Halas, Sásas, Vasas? a) Derekak b) Rónák c) Laponyagok, porongok d) Tavak, mocsarak, fertők, laposok

8. Mi a Széchenyi értelmezése szerinti Tisza-völgy? a) Csak a Tisza folyó medre. b) A Tisza és valamennyi mellékfolyójának medre együttesen. c) A Tisza az összes mellékfolyó medrével és az árterekkel, öntési lapályokkal együttesen. d) A Tiszának a forrásától a Huszti-kapuig terjedő hegyvidéki, valódi völgyben futó szakasza. 9. Mely tájak találkozási helyét nevezte Szűcs Sándor néprajzkutató Háromföldnek? a) Kis-Sárrét, Nagy-Sárrét és a Hortobágy b) Hortobágy, Hajdúság és a Nagykunság c) Nagykunság, Kiskunság és a Körös-Maros-köze d) Nagykunság, Hortobágy és a Nagy-Sárrét

10. Mikor keletkeztek hazánkban az Erzsébet-ligetek? a) 1876-1888 között b) 1849-1867 között c) 1898-ban d) 1901-ben

117

Ellenőrző kérdések megoldókulcsa

I. II. III. IV. V. VI. VII.

1. c a c d c a b

2. c b d c b c d

3. a c d a c d d

4. b c b c a c c

5. b b a a d b a

6. d c d d b d b

7. b b d b c a d

8. c d b a d b c

9. d a c d c b d

10. a b c a a d c

118