Varga Bálint
Közoktatás és versenyképesség
A 2007-es esztendő az oktatási rendszer szempontjából újdonságok sorával zárul: miközben az év folyamán a közbeszédet elsősorban a tandíj-vita uralta, valamint ahhoz szorosan kapcsolódva az ellenzék vezető erejének népszavazási kezdeményezése, addig a színfalak mögött jelentős változások zajlottak le. Az előző szociálliberális kormány időszakában végleg lezárult a felsőoktatási intézmények integrációjának folyamata, valamint a Bolognai-rendszer átvétele. Mindebből következően az elmúlt másfél év oktatási szakpolitikáját az egyetemi és főiskolai szféra finanszírozásának egésze szempontjából nem számottevő Fejlesztési Részhozzájárulás bevezetését leszámítva a felsőoktatást alapvetően meghatározó kormányzati döntés idén nem született. Ezzel szemben az ország közoktatási rendszerének átszervezése (ezen belül is a szakképzés átalakítása) révén hazánk versenyképességét hosszú távra megalapozó reformfolyamatot indított el a balközép kabinet. Mint ismeretes, Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas az iskolák közötti színvonalbeli eltérés. A legújabb (2007. decemberi) PISA-felmérés szerint a magyar iskolások két, egymástól egyértelműen elválasztható csoportra oszthatók családi hátterük, iskolájuk és teljesítményük alapján. Míg a megfelelő háttérrel rendelkező, nagyobb településen található iskolákba járó gyerekek tanulmányi teljesítménye az európai élvonalat képes megközelíteni, az alacsony státusú társadalmi csoportokhoz tartozó, hátrányos helyzetű településen tanuló fiatalok kifejezetten gyenge eredményt produkálnak. Sajnos ez utóbbi negatív adat nem újkeletű: hazánk e téren több mint két évtizede folyamatosan romló mutatókkal
rendelkezik
esélyegyenlőség-teremtő
a
PISA-vizsgálatok
szerepe
bizonyítottan
tanúsága
szerint.
kulcsfontosságú
Mivel az
az
egyén
oktatás későbbi
munkaerőpiaci - és az ország hosszútávú gazdasági versenyképesség szempontjából. A Gyurcsány-kabinet a kormányprogram szellemében vélhetőleg ebből kiindulva látott hozzá 2007 elején az alapfokú oktatás és a szakképzés rendszerének átalakításához. A kormányprogram szerint a kistelepüléseken kívánatos az általános iskolák alsó tagozatainak megőrzése, a felső tagozatokat viszont össze kell vonni a hatékonyság növelése érdekében, emellett az esélyegyenlőség növelése végett a kormányprogram tervezte a
-1-
beiskolázási körzetek átrajzolását. A program felül kívánta vizsgálni a pedagógusok bérezését, az elvégzett munka arányában nagyobb differenciálást megcélozva. A program értelmében a kormány egy szakiskolai fejlesztési programot indított el, melynek keretében az eddigi tizenhat Térségi Integrált Szakképző Központ mellé még 30-35 ilyen intézmény kialakítását látott hozzá. (A ciklus végére a kormány tervei szerint a szakiskolai tanulók négyötöde már ilyen integrált iskolában tanulna.) Az ellenzék, a szakmai és civil szervezetek élesen bírálták a kormány elképzeléseit: a FIDESZ a Jövőnk programban ellenezte a kisiskolák bezárását és a centralizált szakképző központok létrehozását. A májusi vitairat ugyan konkrétan nem beszél a falusi iskolák fenntartásáról, azonban tényként szögezi le: a vidéki kisiskolák bezárása a kistelepülések elsorvadásához vezet. Emellett az ellenzéki szakpolitikai támadások sarokköve a felesleges és költséges eszközbeszerzések folyamatos bírálata (pl: az iskolák digitális táblákkal való felszerelésének 40 milliárdos tétele). A nagyobbik ellenzéki párt elutasította a szakképző intézetek létrehozását is, mert szerintük a túl nagy oktatási intézményekben a leghátrányosabb helyzetű családok gyermekei nem kapják meg a pedagógiai módszerek számukra alapvetően fontos személyre szabott alkalmazását. A költségvetés oktatásra fordított tételeinek (a Konvergencia programban szereplő) GDP-arányos csökkentését pedig abból kiindulva nem támogatja az ellenzék, hogy a hosszabb oktatási idő ellensúlyozza a kisebb gyereklétszámot, így a forrásokat nem lehet csökkenteni. A civil társadalom nagy része is egyértelműen elutasította a közoktatás átalakítását. A legtöbbet a Védegylet tett a szakmai alternatíva képviselete terén: megszervezve az Élőlánc a kisiskolákért programot, valamint országos gyűjtést indított a kisiskolák támogatásának érdekében. A Védegylet érvelése szerint azért kell fenntartani a kistelepülési iskolákat, mert vidéken több a hátrányos helyzetű gyermek, akik elengedhetetlenül igénylik a tehetséggondozó, felzárkóztató programok helyben történő biztosítását. Emellett a többségében alacsony jövedelmű falusi családokra újabb terhet róna a települési iskola áthelyezése (az egyébként is emelkedő közlekedési költségek) okán. A Védegylet (a civil szervezetek többségével karöltve) a központosított, „modernizált” iskola nem pótolhatja a helyi intézményt közösségszervezési és (értelmiségi) normaadó szempontból, ezért kizárólag az önkéntes iskola-társulások létrejöttét tartja elfogadhatónak. A kényszerített társulások esetében valóban fennáll annak veszélye, hogy a kistérségi társulás központjának eleve erősebb lobbyhelyzetben lévő önkormányzata saját iskolája számára aránytalanul több forrást -2-
juttat a gyengébb pozíciójú (tehát amúgy is hátrányosabb helyzetben lévő) kistérségi iskolák és települések kárára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a kormányzati intézkedések közül elsősorban a tagjait leginkább érintő kötelező pedagógusi óraszám-emelés ellen tiltakozott. A szakszervezet szerint a kötelező óraszám emelésére kizárólag állások megszüntetése érdekében volt szükség, a döntés mögött semmilyen egyéb koncepcionális elképzelés nem húzódik meg, valamint a reform ezen eleme automatikusan vonja maga után a pedagógusok túlterheltségének további emelkedését és az oktatás színvonalának csökkenését. A PDSZ a legnagyobb oktatási érdekképviseletként (a civil és ellenzéki véleményekkel összhangban) az iskolák erőltetett integrációjának tervezetét a kezdetektől fogva ellenezte szociális és esélyegyenlőségi szempontjait hangsúlyozva. Az oktatás hatékonyságát mérő szakértők sem voltak egyöntetűen megelégedve a kormány elképzeléseivel. Egy tavaly megjelent szakértői elemzés (Csapó Benő – Fazekas Károly - Kertesi Gábor - Köllő János - Varga Júlia: A foglalkoztatás növelése nem lehetséges a közoktatás átfogó megújítása nélkül, ÉS, 2006. november 17.) érvelése szerint az oktatásba – és tágabb értelemben a humán tőkébe - való befektetés (közgazdaságilag is számszerűsíthető módon) messze magasabb közösségi megtérülési rátát eredményez, mint az infrastrukturális beruházások. A tanulmány szerint a szegény rétegek gyenge színvonalú és igényeikhez nem alkalmazkodó képzése hosszú távon tartósítja azok kiemelkedően alacsony foglalkoztatási szintjét. Megoldást kizárólag az oktatási rendszerbe irányított nagy összegű állami beruházás jelentene. Egy, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben készült, 2005-es tanulmány (Hermann Zoltán: A falusi kisiskolák és a méretgazdaságossággal összefüggő hatékonyságveszteségek) pedig azt mutatta ki, hogy bár a kis iskolák fajlagos működési költsége nagyobb, mint a nagy intézményeké, országos szinten mégis csekély többletkiadással jár ezeknek az iskoláknak a fenntartása. Ráadásul a továbbtanulási adatok alapján a kisiskolák hasonlóan hatékonyak, mint a nagyobb vidéki oktatási intézmények; különbség a falusi és városi iskolák között van, de a legfontosabb tényező itt a gyerekek eltérő szociális háttere. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a közoktatás hatékonysági problémáinak forrását alapvetően nem a falusi kis iskolák jelentik. Az ellenzéki és civil tiltakozások ellenére a kormány kitartott programja mellett, és a nyár alatt jelentősen megváltoztatta az általános iskolai oktatás, ill. a szakképzés feltételeit. -3-
Ezek szerint a nyolc osztálynyi (kb. 120) gyerekkel nem rendelkező települések általános iskoláit társulásra bírták, ami ahhoz vezet, hogy a – tervek szerint modernizálandó – központi iskolába fognak járni a környék gyerekei. Az alapkvótán felüli többletforrásokat a kistérségi társulások osztják el, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel az önálló iskoláját megtartani kívánó, de elegendő gyerekkel nem rendelkező önkormányzatot. Az idei év folyamán a szakképzést is centralizálta a kormány a térségi integrált szakképző központok létrehozásával. A kormány azonban nemcsak a szakiskolákat kényszerítette társulásra, hanem a szakképzési programok irányítását regionális szintű szakképzési bizottságok kezébe helyezte. Ezen átalakítások hosszú távú hatásai egyelőre nyilván nem ismertek, egy ilyen léptékű beavatkozás hosszú távú hatásait legkorábban hatnyolc év múlva lehet mérni. Becslések szerint kb. 800 településen nincs elegendő gyerek az önálló általános iskola fenntartásához, tehát ezek az intézmények voltak kénytelenek iskola-társulást létrehozni. Számtalan kistelepülésen bezárt az általános iskola felső tagozata, sok helyen pedig az összes gyereket más település iskolájába kellett íratni az egész helyi oktatási intézmény bezárása miatt. Sok vidéki városban és Budapesten is osztályokat, iskolákat vontak össze. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szeptember elejei, azóta nem frissített adatai szerint az általános iskolák átalakítása miatt mintegy 9000 pedagógust kellett állásából elbocsátani, és 456 oktatási intézmény szűnt meg. A közhiedelemmel szemben elsősorban nem a legkisebb településeket érinti az iskolák átszervezése. A hetvenes évek rossz emlékű szocialista körzetesítési politikája ugyanis már bezárta a legkisebb falvak iskoláit. A jelenlegi átalakítás leginkább az 500-1000 lelkes településeket érinti. Jellemzően hátrányos helyzetű, elöregedett lakosságú településekről van szó, ahonnan a fiatalok elvándorlása már elkezdődött. Ezekben a falvakban – leginkább Észak-Magyarországról és a Délnyugat-Dunántúlról van szó – csak akkor van elég gyerek, ha a településen nagyszámú cigány lakosság is él. Ilyen településeken az önkormányzatoknak gyakran akkor sincs elég pénze az iskola fenntartására, ha lenne elég gyerek. Ez történt Mátraszőlősön is, országos botrányt kiváltva, amikor az önkormányzat nem akarta üzemeltetni a zömben roma gyerekek által látogatott helyi iskolát. Az iskolaösszevonások- és bezárások negatív hatásait kompenzálandó, a kormány iskolafejlesztési programba kezdett, hogy a megmaradt iskolák épületeit, infrastruktúráját
-4-
fejlesszék, ill. az oktatási eszközöket korszerűsítsék, azonban ezek többsége még tervezési fázisban van: nem hallani felújított iskolákról, modernizált szakiskolai központokról. Mint az egészségügyi és az államigazgatási reform esetében is láthatjuk, az oktatási rendszer idei (alapvetően a közoktatást érintő) változásai a szavazók számára mindeddig elsősorban a negatívumok terén jelentkeztek. A várhatóan az NFT 2 keretében végrehajtott iskola-felújítási – és eszközbeszerzési program pozitívumai legkorábban a ciklus második felében jelentkezhetnek; ráadásul a szakképzés regionális szintű centralizációja túlzott bürokratizálódáshoz vezethet. Mindebből következően kétségesnek tűnik, hogy a szakképzési intézmény-hálózat átalakításának programja eléri-e célját, és azok a valós munkaerőpiaci igényeknek megfelelően képzik majd a gazdaság fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges szakmunkásokat.
-5-
