KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Tankönyv

Budapest, 2014

Tartalomjegyzék

1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai

5

1.1. A gazdasági közigazgatás fogalma

5

1.2. A gazdasági közigazgatás átalakulása

6

1.3. A gazdasági közigazgatás feladatai

8

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok

11

2.1. A gazdasági igazgatás alkotmányos keretei 2.1.1. A piacgazdaság működésének alkotmányos keretei 2.1.2. A támogatáspolitika alkotmányos keretei

11 11 16

2.2. Az állam gazdaságigazgatási feladatai ellátását biztosító intézmények rendszere, azok feladatai 2.2.1. Az Országgyűlés feladatai 2.2.2. A Kormány gazdaságigazgatással összefüggő feladatai 2.2.3. A központi államigazgatási szervek gazdaságigazgatással összefüggő feladatai 2.2.4. Az önkormányzatok gazdaságigazgatással kapcsolatos feladatai és intézményrendszere

18 18 21 24

29

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei

39

3.1. A gazdaságpolitikai célképzés és tervezés

39

3.2. A fiskális és monetáris politika és eszközei

41

3.3. Az állami támogatáspolitika és fő eszközei 3.3.1. Mit értünk állami támogatás alatt? 3.3.2. Az állami támogatáspolitika 3.3.3. A támogatáspolitika céljai 3.3.4. A támogatáspolitika eszközei 3.3.5. A magyar támogatási rendszer 3.3.6. Egyes, közvetlenül gazdaságpolitikai célokat szolgáló támogatási rendszerek

45 45 46 48 49 54 55

3.4. Az áru-, a szolgáltatás- és a munkaerőpiac szabályozása 3.4.1. A külkereskedelmi szabályozás hatósági eszközrendszere 3.4.2. Áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmának szabályozása 3.4.3. Műszaki szabályozás, termékbiztonság 3.4.4. A munkaerőpiac szabályozása

59 59 62 65 65

3.5. A fogyasztóvédelem 3.5.1. A fogyasztóvédelmi politika céljai 3.5.2. A fogyasztóvédelem szabályozási rendje 3.5.3. A fogyasztóvédelem intézményrendszere

74 74 75 78

3

3

tartalomjegyzék

tartalomjegyzék

3.6. A verseny szabályozása és felügyelete 3.6.1. A tisztességtelen verseny tilalma 3.6.2. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat 3.6.3. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma 3.6.4. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma 3.6.5. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 3.6.6. A Gazdasági Versenyhivatal 3.6.7. Eljárási szabályok 3.6.8. Az Európai Közösségek versenyjogáról

80 81 81 82 84 84 85 85 86

3.7. A koncesszió 3.7.1. A koncesszióköteles tevékenységek 3.7.2. A koncessziós pályázat 3.7.3. A koncessziós szerződés 3.7.4. A koncessziós társaság

86 87 92 93 94

3.8. Közbeszerzés 3.8.1. A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések 3.8.2. A közbeszerzési eljárás szabályai 3.8.3. A közbeszerzési eljárások speciális fajtái 3.8.4. Jogorvoslati eljárások 3.8.5. A Közbeszerzési Hatóság 3.8.6. Közbeszerzési eljárások ellenőrzése

96 96 98 98 99 99 100

3.9. Államháztartási ellenőrzés 3.9.1. Az államháztartási ellenőrzés rendje, az Állami Számvevőszék 3.9.2. A kormányzati és a belső kontrollrendszer

100 100 101

3.10. Kapcsolat és párbeszéd a gazdasági, társadalmi élet szereplőivel 3.10.1. A gazdasági és társadalmi párbeszéd 3.10.2. A gazdasági kamarák részvétele az érdekegyeztetésben

102 103 104

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere

107

4.1. A gazdasági igazgatás és szervezetrendszere 4.1.1. A külgazdasági igazgatás és szervezetei 4.1.2. Az ipar, kereskedelem, energetikai és fejlesztéspolitikai igazgatás és szervezetrendszere 4.1.3. A foglalkoztatáspolitika igazgatásának szervezetrendszere 4.2. Az agrárigazgatás és szervezetrendszere 4.2.1. Minisztérium 4.2.2. Az agrárigazgatás területi és helyi szervei, háttérintézményei 4.2.3. Nem kormányzati szervek agrárigazgatási feladatai

4

4

107 108

111 127 132 132 134 137

1. 1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai

1.1. A gazdasági közigazgatás fogalma A gazdasági közigazgatás: a nemzetgazdaság szereplői gazdasági aktivitása – állam által történő befolyásolásának érdekében – az állam közigazgatási szervei révén kifejtett tevékenységek összessége. A gazdasági közigazgatás része széles értelemben – az állam mindenkori és időben változó – gazdasági funkciói gyakorlásának, szűkebb értelemben az állami közigazgatásnak. A társadalom anyagi alapjainak újratermelése, a nemzetgazdaság és szereplői normális működése szükségszerűen hozta létre a gazdálkodás funkcióját, amely megjelenik a gazdaság minden főszereplőjének (az állam, a vállalkozások, a háztartások) legfontosabb feladatai között. A gazdasági közigazgatás az állami szervek rendszerében és azok munkamegosztásában az állam, gazdasági funkciói megvalósításának egyik legfontosabb eszközrendszere, alrendszere. Az állam gazdasági funkciói a történelem során változtak. A vitathatatlanul konstansnak tekinthető feladatok mellett időleges funkciók is szerepet kaptak. Az állam hagyományos gazdasági funkciói közé sorolták mindig is az állam, a nemzetgazdaság külső és belső védelmét, az ellenséges külső erők elleni fellépést, a belső természeti, társadalmi katasztrófák elhárítását, illetve a bekövetkezett veszteségek helyreállításának megszervezését. Emellett a nemzetgazdaságok belső mozgásait elősegítő és a külgazdasággal való kapcsolatokat előmozdító infrastruktúrák kialakítása, fejlesztése mindig is kisebb-nagyobb mértékben állami szerepvállalást tett szükségessé. Az állam minden gazdasági formációban az egyetlen letéteményese − mindenekelőtt a tulajdonjogi, − de emellett más közhitelű nyilvántartások kezelésének, széles értelemben a nemzetgazdasági statisztika, vagy makroszintű adatgazdálkodásnak. Mindehhez és más hagyományos állami gazdasági funkciókhoz az állam biztosítja a humán és anyagi feltételeket is. Az állam gazdaságpolitikai funkciója ugyancsak végig követhető a gazdaságtörténeten. E szerepvállalás intenzitása a gazdaság típusától, gazdaságfejlődési szakaszától, a gazdaságpolitika célkitűzéseitől függően változik. Az állam, mint a legnagyobb jövedelemtulajdonos, kitűzött célok érdekében e funkciója gyakorlása által tudja formálni a költségvetést, a szabályozást, a közigazgatási struktúrát és hatósági eszközrendszert. Mindezekkel képes hatni a gazdasági növekedés elősegítésére vagy éppen a recesszió fékezésére, hatásainak tompítására. Az állam újraelosztási gazdasági funkciója − bár mindig is tetten érhető volt – markánsabban a modern gazdasági formációkban erősödött meg. A lakossági és vállalkozási jövedelem egy részének

5

5

közigazgatási szakvizsga – gazdasági igazgatás


centralizálása és az állam hagyományos és mindenkori aktuális céljai szerinti újraelosztása része az állam gazdaságpolitikájának, elsődlegesen az állam szociális funkciója megvalósításának. Az állam gazdasági funkcióit, szerepvállalását, az egyes történelmi korokban is jelentős mértékben befolyásolja az adott nemzetgazdaság társadalmi-gazdasági, politikai rendszere. Ez egyben azt is jelenti, hogy a politikai rendszer, a politikai közigazgatás lényeges mértékben meghatározza a gazdasági közigazgatást mind struktúráját, mind célkitűzését, mind pedig eszközrendszerét illetően. Egy diktatórikus politikai közigazgatás például a gazdasági igazgatásban is autokratikusan működik, eszközrendszerében a rendészeti megoldásokat alkalmazza jellemzően. Ellenkező példaként egy széles körű érdekegyeztetésre támaszkodó, transzparens gazdasági közigazgatás a politikai közigazgatás hatékonyságát, kultúráját, társadalmi elfogadottságát is erősíteni tudja. Azaz a politikai és gazdasági közigazgatás harmóniája, hatékonyságának egymást erősítő szerepe azonos típusú cél- és eszközrendszer mellett valósulhat meg. Ennek kialakítása, fejlesztése össznemzetgazdasági érdek és elsődlegesen a politikaformálók, a jogalkotók kezében van.

1.2. A gazdasági közigazgatás átalakulása A magyarországi társadalmi-politikai rendszerváltozás és a gazdasági átalakulás napjainkra meghatározó módon változtatta meg az állam gazdasági funkcióit, szerepvállalását és a gazdasági közigazgatás feladatait. Az államszocializmus Magyarországon, miként Közép-Kelet-Európa más országaiban két évtizeddel ezelőtt összeomlott, mivel nem tudta kielégítő mértékben mozgásba hozni a gazdaság hatékonyabb működéséhez nélkülözhetetlen gazdasági erőket, lemaradt a gazdaság modernizációjában, a világpiaci versenyben, izolálódott a világgazdaság fő tendenciáitól. A szocialista modell csekély lehetőséget adott a gazdasági motivációkon alapuló teljesítmény és hatékonyságfokozásra. A világpiactól elzárt saját nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer torzította a gazdasági tisztánlátást, a valós piaci értékrend érvényesülését, fokozta a nemzetközi műszaki, technológiai színvonaltól, vezetési, szervezési kultúrától, államigazgatási megoldásoktól való lemaradást. A „szocialista piacgazdaság” nem tévesztendő össze a „szociális piacgazdasággal”. Az előbbi, mint a gazdasági fejlődés „zsákutcájának” bizonyult iránya, is hozzájárult az 1990. évi politikai, gazdasági rendszerváltozás bekövetkeztéhez, amelynek során a választópolgárok a plurális demokrácián és jogállamon alapuló piacgazdaságot választották. A magyarországi gazdasági átalakulásnak az 1990-es években végbement folyamata az állami, bürokratikus koordináción alapuló gazdaságirányítási rendszer helyett a piaci koordináción alapuló, szociális piacgazdasági modellt építette ki. A gazdasági átalakulás államilag vezérelt meghatározó, fő irányai a privatizáció, a piacgazdasági jogi és intézményi rendszerének megteremtése és a külgazdaság – újra-orientációjával párosuló – fokozottabb megnyitása voltak.

6

6

1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai 1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai

A ’90-es évek elejétől induló és az évtized második harmadára kiteljesülő magánosítás meghatározó vonulatát az állam szervezte, amit kiegészített a csődtörvény következetes érvényesítéséhez kapcsolódó privatizáció. A privatizáció alapjaiban változtatta meg a nemzetgazdaság tulajdonosi szerkezetét, a gazdasági mozgások indítékait és logikáját, a szabályozások sarokpontjait, és a külföldi gazdasági partnerek magyar gazdasághoz való viszonyát. A tulajdonosi szerkezet megváltoztatása pedig már kihatással volt a hatalmi és az irányítási viszonyokra is (lásd pl. több párt rendszer, parlamentarizmus, állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványait gyakorló intézményrendszer szétválasztása). A magyar privatizációs folyamat az egész gazdasági átalakulás kulcstényezője volt, amely a gazdasági fejlődés egyik fő dinamizáló tényezőjévé vált. Emellett meghatározó módon hatott az állam gazdasági funkcióinak alakulására, gyakorlására, beleértve a gazdasági közigazgatást. A rendszerváltozást követően a hazai gazdaságpolitikát az ún. washingtoni konszenzus keretében meghirdetett neoliberális indíttatású gazdaságpolitika jellemezte, amelynek fő elemei az alábbiak voltak: privatizáció, dereguláció, liberalizáció. Ezen alapelvek mentén került sor a gazdaságirányítási intézményrendszer gyorsütemű megalkotására és bevezetésére, mind a közigazgatásban, és teremtődtek meg a jogállami bázison alapuló piacgazdaság adekvát mozgási formáinak lehetőségei. A természeti és gazdasági adottságai révén egyébként is nyitott magyar gazdaság a piacgazdaság megszilárdítása érdekében szükségszerűen rá volt utalva a világgazdaságba való szervesebb bekapcsolódásra és az ezt célzó külgazdasági orientációra. Ennek tartalma a szélesebb európai gazdasági térségbe való visszailleszkedés a lényegesen magasabb gazdasági, technológiai, piaci színvonalat képviselő fejlett ipari országokkal való kapcsolatok minden oldalú fejlesztése, és a bekapcsolódás a világgazdaság széles körűen elfogadott norma rendszerébe és intézményeibe. Ennek a „visszailleszkedési” folyamatnak a betetőzése volt, amikor Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió tagjává vált. Hazánk EU tagságából következően a nemzeti jogrendszerünket harmonizálni kellett az EU jogrendszerével, intézményhálózatunknak – különösen azon területeken, ahol a közösségi támogatások kifizetésére került sor – pedig megfelelő közösségi akkreditációt követően alkalmassá kellett válni többek között a közösség pénzügyi érdekeinek védelmére is.

Az utóbbi néhány évben – különösen a 2008-ban kezdődött pénzügyi és gazdasági válság kezdete óta – egyre nyilvánvalóbbá válik az a tendencia, miszerint a piac önszabályozó mechanizmusait ki kell egészíteni a közhatalomra épülő szabályozási mechanizmusokkal. Az USA-ban is nagy vitát váltott ki, hogy állami (adófizetői) pénzből mennyire lehet segíteni a bankokat, illetve, hogy e segítség együtt járhat-e az állam általi nagyobb beleszólás lehetőségével. Európában az ún. „görög válság” óta egyre inkább központi téma, hogy az eladósodott országok pénzügyi egyensúlyát az EU és az euro zóna keretein belül milyen eszközökkel lehet megteremteni. Magyarországon pedig az egyik legnagyobb dilemma, hogyan lehet a pénzügyi válságot nemzeti, vagy nemzetek feletti eszközökkel kezelni. A hazai gazdaságpolitika egyik legnagyobb kihívása megtalálni az egyensúlyt az állami szerepvállalás és a piaci önszabályozás között. A gazdasági érdekérvényesítés három legfontosabb eszköze: a pénz (tőke), a szervezettség, illetve a közhatalom.

7

7



Az elmúlt években bekövetkezett paradigmaváltás eredményeként az ún. washingtoni konszenzuson alapuló államfelfogás helyett fokozatosan teret nyer az állami beavatkozás gazdaságba történő beavatkozási lehetőségeinek újraértelmezése. A korábban privatizált ágazatok közül egyes stratégiai területeken (mint pl. közszolgáltatások vagy bankszektor) az állami vagy nemzeti tulajdon arányának a fokozatos növelése a cél. Ez az állami, nemzeti tulajdonon keresztül az érdekérvényesítéshez szükséges tőkeerőt növeli. A gazdaság szervezettségének elősegítése céljából döntött úgy 2012-ben az Országgyűlés, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara esetében kötelezővé teszi a kamarai tagságot. Napirenden van a kereskedelmi és iparkamarák esetében is a kötelező tagság kérdése. A gazdaság szereplőinek szervezettségében bekövetkezett változás viszont már kihatással van a gazdasági érdekegyeztetési mechanizmusra is. Ennek részeként kötött pl. a Kormány stratégiai együttműködési megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával. Az állami szerepvállalás a közhatalom gyakorlásában nyilvánul meg, amelynek két kiemelkedő területe van: a jogalkotás, illetve a jogalkalmazás. A jogalkotás a nemzeti szuverenitás egyik fontos eszköze, amelynek gyakorlását – az Alaptörvényben meghatározottak szerint – az EU-tagságunkból eredően és a szükséges mértékben Magyarország átruházott az EU illetékes szerveire. A jogalkalmazás pedig az állami akarat egyedi ügyekben való érvényesülését hivatott biztosítani. A gazdasági folyamatok befolyásolásában a nemzeti kormányzati szereplők mellett (kormány, minisztériumok, államigazgatási szervek) egyre nagyobb súllyal vesznek részt a nemzetközi szervezetek (lásd EU), de a multinacionális vállalatok is. Ez utóbbi jelentőségét külön is aláhúzza az a körülmény is, miszerint 2012 év végétől kezdve Magyarország Kormánya mintegy 40 multinacionális vállalattal kíván stratégiai együttműködési megállapodást kötni. Ezen multinacionális vállalatok döntően a termeléshez kötődő ágazatokban működnek. Ez szintén összhangban van azokkal a megváltozott elképzelésekkel, miszerint a gazdaságpolitika központjába a munkát, a foglalkoztatást és a termelést kell állítani, a meglevő eszközöket pedig ehhez kell hozzá rendelni. Ezen stratégiai együttműködési megállapodások fokozatosan ki fognak bővülni a nemzeti tulajdonban levő hazai vállalkozásokkal vagy vállalatcsoportokkal. Az állam gazdasági szerepvállalásának egyik fontos új terepe a nemzeti rendelkezés alá tartozó tulajdon arányának a fokozatos növelése, ezen belül is a kis- és középvállalkozások, valamint ezek integrációjának az erősítése.

1.3. A gazdasági közigazgatás feladatai A magyar piacgazdasági átalakulás az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés jegyében és érdekében, a rendszerváltozást követő másfél évtizedben lényegében sikeresen befejeződött. A magyar gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában – figyelembe véve a megfogalmazott ambiciózus gazdaságpolitikai célkitűzéseket – a gazdasági közigazgatás feladatainak fő irányát a következőkben lehet összefoglalni. A gazdasági közigazgatásnak a nemzetgazdaság egészét tekintve, azaz makroszinten: • elemeznie, értékelnie kell a gazdasági folyamatok alakulását, és biztosítania a gazdaságfejlesztési elgondolások, koncepciók, stratégiák kimunkálását és szükséges egyeztetését, így kiemelt jelentősége van az elmúlt évek során felszaporodott államadósság csökkentésének,

8

8

1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai 1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai

• folyamatosan elemeznie kell a gazdálkodás makroszintű feltételeinek, kereteinek, rendszerének működését és megtenni a szükséges intézkedéseket azok folyamatos hatékony működése és fejlesztése érdekében, • előzőek alapján folyamatosan gondoskodnia kell a gazdasági szabályozás egésze (és alrendszerei) harmonikus és hatékony társadalmi szükséglet kielégítést lehetővé tevő karbantartásáról; különös tekintettel az infláció fékezésére, a munkanélküliség csökkentésére, a külső és belső pénzügyi folyamatok irányíthatóságára, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban az érdekérvényesítésre, általában a konjunkturális ingadozások kézbentartására, • biztosítani kell a nemzetgazdaság külső és belső védelmét, az élet-, egészség-, vagyon- természetes és épített környeztet védelmét, • meg kell oldani olyan társadalmi, közösségi érdekeket szolgáló gazdasági tevékenységek ellátását, amelyek egészében meghaladják a gazdaság más szereplőinek anyagi és/vagy szervezési teherbíró−képességét; így a gazdasági infrastruktúra meghatározó jelentőségű tárgyi elemeinek (úthálózat, ár- és belvízvédelem, stb.) létrehozását, működtetését, vagy gazdálkodási tevékenységet kiszolgáló közigazgatás (hatósági szolgáltatások, jogszabályalkotás, statisztika stb.) működtetését, • biztosítani kell az állami, kincstári illetve önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás felügyeletét, • mindezekkel és az állam más feladataival összefüggésben szerveznie és biztosítania kell az államháztartás hatékony működését, • adózási, támogatáspolitikai és egyéb eszközökkel segítenie kell a hazai munkaerő foglalkoztatását, • szükség szerint közhatalmi eszközökkel is fel kell lépnie a tisztességtelen gazdasági tevékenységet folytatókkal szemben. Az Európai Unióhoz való csatlakozás a magyar gazdasági közigazgatást minőségileg új kihívások elé állította. Napjainkban az EU illetékes szervei előtt a nemzeti érdekérvényesítésnek egyre meghatározóbb szerepe van. Az EU jövőbeni működésére vonatkozó stratégiai irányokat illetően két fő irányzat található meg. Az egyik irányzat az EU nemzetek feletti szerepének az erősödésében, míg a másik irányzat azt EU-t alkotó tagállamok megfelelő önállóságában, de szoros együttműködésében határozná meg a stratégiai irányokat. Magyarország Kormánya ez utóbbi álláspontot képviseli.

9

9

2. 2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok

2.1. A gazdasági igazgatás alkotmányos keretei

2.1.1. A piacgazdaság működésének alkotmányos keretei Az 1989-90-ben lezajlott gazdasági-, társadalmi-, politikai rendszerváltozás során a politikai és jogalkotói hatalom előtt megoldandó feladatként tornyosult, hogy a változás során milyen jogi módszerek alkalmazására kerülhet sor. A német példa nem volt követhető, hiszen Magyarországon nem volt olyan alternatív jogrendszer, amelynek alkalmazását automatikusan ki lehetett volna terjeszteni a gazdaság és a társadalom egészére (lásd NSZK-jogi rendjének automatikus kiterjesztése a volt NDK területére). Az sem volt járható hogy olyan jogbizonytalanságot eredményező alkotmányjogi technikát alkalmazzanak, amely csak annyit mondott volna ki, hogy „a jogszabályok alkotmánnyal ellentétes rendelkezései hatályukat vesztik” (például Románia). A magyar jogi rend végül is abból indult ki, hogy az Országgyűlés kialakította a rendszerváltozás alkotmányos kereteit, és azokat a jogszabályokat, amelyek hiányoztak, illetve ellentétesek voltak az Alkotmány rendelkezéseivel, azokat fokozatosan megalkották. Addig pedig, amíg az új keretek nem alakultak ki, addig a régi jogi-szabályozási és intézményi struktúrák működtek. A rendszerváltozás alapjaiban érintette a korábbiakba fennállott tulajdoni-hatalmi és irányítási viszonyokat. A korábbi monolitikus rendszerű, gazdasági monopóliumokra épülő, valamint az állami (illetőleg társadalmasított) tulajdon dominanciája helyébe egy teljesen új gazdasági-, társadalmi viszonyrendszer lépett. Az 1989-ben és 1990-ben átfogóan módosított 1949. évi XX. törvény (továbbiakban: Alkotmány) a gazdasági alkotmányosság középpontjába államcélként a szociális piacgazdaságot állította. A piacgazdaság, mint társadalmi-gazdasági szempontból meghatározó modell létjogosultságát az Országgyűlés által 2011. április 25-én elfogadott „Magyarország Alaptörvénye” (továbbiakban: Alaptörvény) sem vonta kétségbe, annak ellenére, hogy az alaptörvény a „piacgazdaság” kifejezést nem említi. (A tananyagrész a továbbiakban a 2011-ben hatályos alkotmány szabályai mellett a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény releváns rendelkezéseit is ismerteti). A piacgazdaság fogalmának tartalmi keretei napjainkra részben az Alkotmánybíróság határozatainak következtében, részben pedig a szükséges jogszabályok megalkotásával, kialakultak. A piacgazdaság olyan többszektorú gazdaság, ahol a vállalkozók cselekvését, magatartását a piac meghatározó módon koordinálja, szabályozza. Ez a körülmény pedig döntő kihatással van mind a makrogazdasági folyamatokra, mind pedig az államszervezetre, illetőleg az állami irányítás eszközeire,

11

11



módszereire. A piacgazdaság további ismérve, hogy abban az autonóm vállalkozási formák – méretüktől, tőkeérdekeltségüktől, valamint szervezeti formájuktól függetlenül − a maguk sokszínűségében jelennek meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában is tisztázta, hogy a szociális piacgazdaság államcél, a piacgazdaság pedig nem alapjog, hanem alkotmányos feladat, amelyet egyes, a piacgazdaság szempontjából releváns alapjogok érvényesítésével lehet és kell megvalósítani. Sem a hatályon kívül helyezett Alkotmány, sem pedig az új Alaptörvény rendelkezéseiből nem következik, hogy az állami beavatkozás és a piacgazdaság egymást kizáró fogalmak lennének. Nem alkotmányos kérdés annak eldöntése, hogy milyen az ideális piacgazdaság, e keretek kialakítása a mindenkori jogalkotói hatalom jogköre és felelőssége.

E körbe tartozna például a szigorú tervgazdálkodás bevezetése, vagy egy általános államosítás. Ugyanebbe a körbe tartozna a gazdasági verseny kizárására irányuló állami magatartás is, amelynek feltételeit az Alaptörvény szerint az állam „biztosítja”. A piacgazdaság egyik, az államszervezetre is kihatással levő fontos ismérve az állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványainak szétválasztása. Az állam, amikor tulajdonosként, vagy polgári jogi szerződések alanyaként lép fel, akkor nem rendelkezhet többlet jogosítványokkal a piac többi szereplőjével szemben. Elég például utalni arra a koncessziós szabályra, hogy az állam a koncessziós szerződésben nem vállalhat kötelezettséget arra, hogy a koncesszió megvalósításához szükséges állami hatósági döntések meghozatalát biztosítja. Az Alaptörvény a tulajdoni formák egyenjogúságáról kifejezetten nem rendelkezik, de az ún. „általános jogegyenlőségi tételből” kétségkívül ez következik. Az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” címet viselő részének XV. cikke megtiltja az alapvető jogok (így a tulajdonhoz való jog) alanyai közötti bármiféle hátrányos megkülönböztetést. A piacgazdaság működésének alkotmányos alappillére a tulajdoni rend, azaz a tulajdonviszonyok és az egyes tulajdonformák egymáshoz való kapcsolódása. A tulajdonformák egyenjogúsága azt is jelenti, hogy azok között nincs hierarchikus kapcsolat. Az Alkotmány a gazdálkodás alanyai számára biztosítja a tulajdonszerzés, valamint a tulajdonnal való szabad rendelkezés jogát. A tulajdonjog gyakorlása azonban a közérdeket nem sértheti. Amennyiben a közérdek érvényesülése ezt szükségessé teszi, a tulajdonnal való rendelkezési jog korlátozható, mint arra az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdése utal: „A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” A tulajdonformák egyenjogúságából következik, hogy általában az állami tulajdon sem élvez kitüntetett szerepet. Alapvető alkotmányos követelmény viszont, hogy azokon a területeken, ahol az állam sajátos helyzete miatt monopolhelyzetbe tud kerülni, az csak megfelelő keretek között valósulhasson meg.. A koncesszióra vonatkozó szabályozás ezen alkotmányos rendelkezésen alapul. Az Alaptörvény a kizárólagos állami tulajdon, illetve a nemzeti vagyon tartalmi körének meghatározását a képviselők „kétharmados” többsége által elfogadásra kerülő ún. sarkalatos törvény kompetenciájába utalja (Alaptörvény 38. cikke). Szintén fontos követelmény a piaci szereplők alapvető jogainak és kötelezettségeinek, valamint az ezek megvalósítását szolgáló garanciarendszernek alkotmányos szabályozása. Az alkotmányos keretek meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy piacgazdasági körülmények között alapvető fontosságú a gazdálkodás alanyai önállóságának, valamint a gazdálkodás kiszámíthatóságának a biztosítása.

12

12

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok 2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok

A gazdasági verseny, a vállalkozók egymás közti kapcsolatrendszere, valamint a piaci magatartás alapvető normáinak meghatározása stabil szabályozást követel meg. E kérdésről az Alaptörvény 1. cikkének (3) bekezdése rendelkezik. Az Alaptörvény megállapítja, hogy: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” A gazdasági igazgatás alkotmányos kereteinek meghatározásakor külön is foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy piacgazdasági körülmények között történhet-e állami beavatkozás a szerződési szabadságba. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggő, az új Alaptörvény elfogadását, illetve hatályba lépését megelőzően hozott határozatai minden bizonnyal a jövőben is irányadóak maradnak. Így a 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, amely először mondta ki, hogy a szerződési szabadság nem alapjog. E határozat a hosszú lejáratú lakásépítési kölcsönök kamatainak törvénnyel való felemelését minősítette alkotmányosnak arra való hivatkozással, hogy a szerződéseket a körülmények lényeges, és utólagos megváltozása miatt a rendes bíróságok is megváltoztathatták volna. E határozatában az Alkotmánybíróság a szerződéses viszonyokba való állami beavatkozással összefüggő tételt is megfogalmazott. Ezen AB határozatban foglaltakat erősíti meg az Alkotmánybíróság az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének, valamint ezzel összefüggésben az Alaptörvény II. cikkének és a B) cikk (1) bekezdésének értelmezéséről szóló 8/2014. (III. 20.) AB határozatában, amely a devizakölcsönökkel kapcsolatos szerződésekbe jogszabállyal való beavatkozási lehetőségekkel foglalkozik. „[90] 2.2.1. Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában (ABH 1991, 146, 166., a továbbiakban: Abh.) rámutatott arra, hogy különösen a hosszú évekig fennálló szerződési jogviszonyokra a jelentős gazdasági – esetleg politikai –, pénzügyi és egyéb társadalmi változások nyilvánvalóan számottevő hatást, lényegi befolyást gyakorolnak. A szerződéskötéskor előre nem látott körülmények ugyanis lényegesen megváltoztathatják a szerződő felek helyzetét, a jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy egyenesen lehetetlenné tehetik a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a szerződés teljesítését. Ezekben a rendkívüli változást előidéző esetekben a törvények lehetővé teszik, hogy az egyes egyedi jogviszonyokba a bíróság beavatkozzék, és módosítsa, a megváltozott körülményekhez igazítsa a tartós, hosszú lejáratú szerződések eredeti tartalmát. Kimondta az Alkotmánybíróság továbbá azt is, hogy ha a társadalmi méretű változások a szerződések nagy tömegét érintik, indokolt – és alkotmányosan nem kifogásolható –, hogy a jogviszonyok megváltoztatására, módosítására a törvényhozás dolgozzon ki általános megoldást. Az állam azonban jogszabállyal a fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén módosíthatja, változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás megköveteli. Vagyis a tartós jogviszonyok jogszabállyal történő alakítására a clausula rebus sic stantibus tételének alkalmazásával kerülhet sor. Eszerint a jogalkotó – akárcsak a bíróság – akkor jogosult a fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha a szerződéskötést követően beállott valamely körülmény folytán a szerződés változatlan

13

13



tartalommal történő fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, továbbá ha az túlmegy a normális változás kockázatán. A jogszabályi beavatkozásnak pedig további feltétele, hogy a lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse. A törvényhozó feladata meghatározni és egyúttal felelőssége eldönteni, hogy melyek azok a területek, amelyeken a beavatkozás már jogalkotási követelmény. Azt pedig, hogy a beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak-e, köteles bizonyítani. Vita esetén viszont az Alkotmánybíróság jogosult a beavatkozás alkotmányosságát eldönteni, ugyanúgy, ahogy a konkrét, egyes szerződésekben a Ptk. 241. §-a alapján esetenként a bíróság jár el, és a feltételek fennállása esetén módosítja a szerződések tartalmát.” „[94] Az Alkotmánybíróság a szerződési szabadság és »az általános cselekvési szabadság« viszonyát értelmezve megállapította: »[a]z, hogy a szerződési szabadság joga végső soron az emberi méltósághoz való jogból levezethető, nem jelenti azt, hogy az egyszersmind alapjogi védelmet is kap. A szerződési szabadságot az Alkotmánybíróság nem az egyén legbensőbb szféráját érintő megállapodások megkötésének szabadságával azonosítja, hanem ennél szűkebben, az egyén gazdasági életben való részvételét biztosító jogként részesíti védelemben, és azt hangsúlyozza, hogy a szerződési szabadság a piac működésének és a gazdasági versenynek az egyik fontos feltétele. Ebből következik az, hogy az alkotmánybírósági gyakorlatban a szerződési szabadság az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében biztosított piacgazdaság lényegi elemének és önálló alkotmányos jognak (de nem alapvető jognak) minősül.« [7/2006. (II. 22.) AB határozat, ABH 2006, 181, 198–199.]” „[96] 2.3. A megkötött szerződéseket illetően megfelelően tekintettel kell lenni arra az általános elvre is, hogy valamely ország a közérdek – mint például politikai, társadalmi vagy gazdasági rendjének megőrzése – szempontjából döntő fontosságúnak ítélheti és megkövetelheti bizonyos szabályok (imperatív rendelkezések) alkalmazását valamely tényállásra; annak mérlegelése során, hogy érvényre kell-e juttatni e rendelkezéseket, figyelembe kell venni természetüket és céljukat és alkalmazásuk vagy nem alkalmazásuk következményeit. [Az elv megjelenik az Európai Parlament és Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) »a szerződéses kötelezettségekről alkalmazandó jogról (Róma I.)« 9. cikkében.]” A gazdasági alkotmányosság további összetevője az állam gazdasági szerepére, alapvető jogosítványaira vonatkozó alkotmányos követelmények megfogalmazása. Piacgazdasági viszonyok között az állam a gazdasági élet befolyásolását elsődlegesen a gazdaságpolitika meghatározásán, valamint annak végrehajtása útján gyakorolhatja. Ebben a körben az állam illetékes szervei széles mozgástérrel rendelkeznek. Piacgazdasági keretek között az állam differenciált befolyásolási eszközrendszerrel rendelkezik. Az állami befolyásoló tevékenység elsődlegesen a gazdasági közigazgatás szervezetrendszerén keresztül valósul meg. A gazdasági folyamatok globális befolyásolása az állami gazdaságpolitika, valamint annak alapvető célrendszere, és prioritása révén valósul meg. Ez a globális befolyásolás elsődlegesen a gazdaságfejlesztés, illetve annak fő irányai kijelölése révén valósul meg. A gazdaság állami befolyásolásának eszközei közül külön is ki kell emelni a társadalmi-, gazdasági tervezést, a monetáris és fiskális eszközök alkalmazását, valamint a közhatalmi, hatósági jogosítványok gyakorlását. Ezekhez az eszközökhöz szorosan kapcsolódik még a nemzetközi kereskedelmigazdasági kapcsolatok ösztönzése.

14

14


A gazdasági alkotmányosság egyik alapintézménye a költségvetés és az adórendszer alkotmányos alapjainak a meghatározása. Ennek keretében az Országgyűlés törvényben állapítja meg az államháztartás intézményrendszerét, az állami költségvetést, áttekinti és jóváhagyja a költségvetés végrehajtását (zárszámadás). A költségvetés végrehajtásának ellenőrzésében az Állami Számvevőszéknek meghatározó szerepe van. Az új alaptörvény elfogadását követően az ún. sarkalatos törvények közül elsőként került elfogadásra az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény. Az állam javára adó, vagy adó jellegű befizetés csak törvényben állapítható meg. Az adó megállapítása során figyelemmel kell lenni a közteherviselés elvére. Az Alaptörvény XXX. cikkének (1) bekezdése írja elő, hogy: „teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez”. Az állampolgárok gazdasági jogai között kitüntetett szerepe van a tulajdonhoz-, valamint az örökléshez való jognak. Ez azt jelenti, hogy egyfelől mindenki szabadon rendelkezhet tulajdonával, másfelől viszont a tulajdonjog gyakorlása meghatározott kötelezettségek teljesítését is feltételezi. Ezzel kapcsolatban utalni kell például az erdőgazdálkodás rendjére vonatkozó szabályokra, miszerint az erdőgazdálkodó egyik legfontosabb kötelezettsége, hogy ne csak a saját hasznára, hanem az erdő közjóléti rendeltetéseire is figyelemmel folytassa az erdőgazdálkodási tevékenységet. E kötelezettségek teljesítését viszont szigorú hatósági előírások, illetve szankciórendszer biztosítja. Az Alaptörvény XIII. cikke kifejezetten is rögzíti a tulajdonhoz való jogtól elválaszthatatlan társadalmi felelősség követelményét. A gazdasági alkotmányosság által védett jogok köre kiterjed a vállalkozás jogára, valamint a gazdasági verseny szabadságára is. E jogok érvényesülése megköveteli, hogy annak kereteit a törvények pontosan meghatározzák annak érdekében, azok védelme biztosított legyen. Megfelelő védelemben kell részesíteni a fogyasztói érdekeket is mégpedig úgy, hogy a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága összhangban legyen a tisztességes piaci magatartás szabályaival, továbbá törvényi szinten kell megakadályozni a piaci monopolhelyzetek kialakulását. Az új Alaptörvény M) cikke a következőképpen rendelkezik: „(1)Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. (2)Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” A gazdaságpolitika alkotmányos kereteihez szorosan kapcsolódik a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény is, amely az államadósság kezelésre, a költségvetés elkészítésére, valamint a közteherviselés rendjére vonatkozóan állapít meg rendelkezéseket.

15

15



2.1.2. A támogatáspolitika alkotmányos keretei Az állami támogatáspolitika alkotmányos kereteit a diszkrimináció tilalma alkotmányos alapelve részeként kell vizsgálni. E kérdéssel az Alkotmánybíróság először az ún. kárpótlási törvények alkotmányosságának vizsgálatakor találkozott, különös tekintettel a pozitív diszkrimináció alkotmányos kereteinek meghatározására. Az alkotmányos keretek meghatározása már csak azért is bírt kiemelkedő jelentőséggel, hiszen a döntés alapvető kihatással volt az újonnan felépítendő piacgazdaság tulajdoni struktúrájára is. Így ennek részeként mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúsága az Alkotmány 9.§ (1) bekezdése szerint azt alapozza meg, hogy a diszkriminációtilalom ezektől a tulajdonformáktól független. Az új Alaptörvény a tulajdoni formák egyenjogúságáról nem közvetlenül, hanem az Alaptörvény XV. cikkben szabályozott általános jogegyenlőségi szabály keretében biztosítja. A későbbiekben pedig az állami támogatáspolitika alkotmányos kereteit is meg kellett határozni, mivel az érdemben befolyásolja a szociális piacgazdaság gazdasági struktúráját is. Elég csak arra utalni, hogy például agrár-, és vidékfejlesztési célokra évente több száz milliárd forint állami támogatás vehető igénybe. A támogatási, szabályozási eszközök alkalmazása lényegében abból az alapvetésből indul ki, hogy a támogatáspolitika gyakorlati megvalósítása különböző eszközök külön-külön, vagy egyidejű alkalmazását követeli meg. Az állami beavatkozás önmagában véve nem ellentétes sem az Alkotmánnyal, sem pedig a szociális piacgazdasággal, mint államcéllal különösen akkor, ha az éppen a piacgazdaság kiépítését szolgálja. Az egyes eszközök alkalmazása pedig óhatatlanul azzal a következménnyel jár, hogy a termelők csoportjai között megkülönböztetést tesznek. A megkülönböztetés önmagában nem alkotmányellenes, hiszen a támogatás igénybevétele nem alkotmányos alapjog. Az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdése értelmében a Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. A külön intézkedés, a megkülönböztetés akkor alkotmányos, ha olyan hátrány kiküszöbölésére irányul, amelyet más eszközökkel nem lehet kiküszöbölni, továbbá a jogosultak között további önkényes megkülönböztetést nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság általánosan alkalmazott formulája értelmében „a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie”. Ez a fordulat egyrészt azt jelenti, hogy az egyenlőségnek azonos szabályozási koncepción belül, a tényállás lényeges elemeire nézve kell fennállnia, azaz homogén csoportot kell képeznie, másrészt a pozitív diszkriminációra akkor kerülhet sor, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a nem alapjogokra vonatkozó megkülönböztetés nem eleve alkotmányellenes, hanem csak akkor, ha annak nincs ésszerű indoka, vagyis ha önkényes a megkülönböztetés alkalmazása. A pozitív diszkrimináció alkotmányosságát mindig esetenként, konkrét tényállások alapján kell vizsgálni, hiszen az önkényesség csak ezen tényállásokhoz kötötten bírálható el. A pozitív diszkrimináció lehetőségének biztosítása során a jogalkotónak, illetve a döntéshozónak széles körű mérlegelési joga van.

16

16


Az egyes szabályozási eszközök alkalmazásának alkotmányos korlátját az jelenti, hogy azon jogosultak esetében, akik megfelelnek az előre meghirdetett feltételeknek, további diszkrimináció már nem alkalmazható. Az eseti mérlegelés gyakorlata önmagában nem ellentétes a diszkrimináció tilalmával, az egyedüli korlát az, hogy nem lehet önkényes a megkülönböztetés. Az Alkotmánybíróság gyakorlata széles mérlegelési jogkört biztosít a döntéshozónak, a jogalkotónak akkor, amikor e szervek, illetve személyek hatáskörébe utalja a csoportképzés jogát (például a mentességek, illetve kedvezmények igénybevételére jogosultak körének meghatározása). Amikor a jogalkotó, a döntéshozó mérlegelési jogkörében jár el, e döntések célszerűségi megfontolások alapján az Alkotmánybíróság előtt nem támadhatók meg. A közérdek meghatározása ugyanis általában a demokratikus törvényhozó feladata. Az alkotmányos korlátot csupán az jelenti, hogy az adott esetben indokolt volt-e a közérdekre való hivatkozás. Az előzőekben ismertetett alkotmánybírósági joggyakorlat az új Alaptörvény hatályba lépése után is irányadó maradt Ezt támasztja alá a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaival kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról szóló 14/2014. (V. 13.) AB határozat. „[32] A megkülönböztetések alkotmányosságának megítélésére alkalmazott teszteket az Alkotmánybíróság már számos korábbi döntésében rögzítette. Összefoglalva: az Alkotmánybíróság más mércét alkalmaz az alkotmányos alapjogokat érintő diszkriminációra – az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített szükségesség/arányosság tesztjét –, s más mércét arra az esetre, ha a diszkrimináció-tilalmat az alapjogokon kívüli egyéb jogok tekintetében vizsgálja. Itt akkor állapít meg az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenes megkülönböztetést, ha a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [166]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]; 1/2013. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [89]; 3087/2013. (III. 27.) AB határozat, Indokolás [37]; 23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [87]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [56]}. Az Alkotmánybíróság azt is több határozatában megerősítette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [53]; 3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [96]–[97]}. Kifejtette továbbá azt is, hogy nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye a jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy akkor alaptörvény-ellenes a megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]}. [33] 3.3. Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglalt, a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy kifejezetten a jelen ügy összefüggésében

17

17



az Alaptörvény ezen rendelkezését az L) cikk (1) és (2) bekezdései, illetve a XV. cikk (5) bekezdése kontextusában lehetséges értelmezni. Az L) cikk (1) bekezdése a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját részesíti alkotmányos védelemben, és a családi kapcsolat alapjaként külön nevesíti a szülő–gyermek viszonyt. A (2) bekezdés pedig a gyermekvállalás támogatását államcélként fogalmazza meg, amelyet a jelenlegi demográfiai állapot külön is indokol. A XV. cikk (5) bekezdése szintén államcélként és a tényleges esélyegyenlőség elérése érdekében megteendő pozitív diszkriminációként mondja ki, hogy: „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.” E rendelkezések együttes értelmezéséből kitűnik, hogy az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjog, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga speciális szerkezetű és többpólusú: jogosultja a gyermek, míg kötelezettje elsődlegesen a család (a szülők), másodlagosan pedig – kiegészítő, illetve bizonyos esetekben pótló jelleggel – az állam. Az L) cikk (2) bekezdése és a XV. cikk (5) bekezdése alapján az államnak – ebben a szerepkörében – a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát aktív, tevőleges, támogató (nem pusztán passzív) magatartással kell érvényre juttatnia. Míg a család (a szülők) XVI. cikk (1) bekezdésből fakadó kötelezettsége elsősorban a magánszférában, a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges tartás, gondozás, nevelés, oktatás és az ezeket elősegítő családi légkör kialakításának kötelezettségeként értelmezhető; addig az állami kötelezettség a családokon keresztül a gyermekek támogatását, a fejlődésükre károsan ható kockázatvállalásoktól való megóvását, és az önálló, felelős és tájékozott döntéshozatalra történő felkészítés lehetővé tételét jelenti, akár a gyermekek jogainak az Alaptörvénnyel összhangban álló korlátozásának eszközével is.” Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. (A kivételeket részletesen a 3.3.4. pont tartalmazza.) Annak érdekében, hogy egy tagállam ezeket a korlátozásokat ne léphesse át, új nemzeti támogatást csak notifikációs eljárás után vezethet be. Ennek hiányában vagy megsértése esetén a Bizottság a tagállammal szemben kötelezettségszegési eljárást indíthat.

2.2. Az állam gazdaságigazgatási feladatai ellátását biztosító intézmények rendszere, azok feladatai

2.2.1. Az Országgyűlés feladatai Az Alaptörvény 1. cikke értelmében Magyarország legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés. Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. E jogkörében az Országgyűlés többek között: • megalkotja és módosítja a Magyarország Alaptörvényét, • törvényeket alkot, • elfogadja a központi költségvetést, és jóváhagyja annak végrehajtását, • megválasztja a miniszterelnököt, dönt a Kormánnyal kapcsolatos bizalmi kérdésekről, • feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testületet, • az Alaptörvényben és törvényben meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol.

18

18


Az Országgyűlés gazdaságigazgatással összefüggő feladatait – figyelemmel az Alaptörvény idézett rendelkezésére is – az alábbi csoportok szerint lehet megkülönböztetni: • kormányzati struktúraalakítási feladatok, • gazdasági jogalkotási feladatok, valamint • ellenőrzési feladatok. Az Alaptörvény 16. cikkének (3) bekezdése értelmében „A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg.” Eltérően a 2012 januárját megelőzően hatályos Alkotmánytól, az Alaptörvény a miniszterelnök hatáskörébe utalja, hogy meghatározza „a Kormány általános politikáját” [lásd az Alaptörvény 18. cikkének (1) bekezdését]. Az Alaptörvény nem rendelkezik a kormányprogram közjogi jelentőséggel felruházott jogintézményéről. A miniszterelnök megválasztásának nem feltétele, hogy az Országgyűlés a Kormány legfontosabb elképzeléseiről jóváhagyólag határozzon. Az Országgyűlés kormányzati struktúra alakítási feladatait az Alaptörvény 17. cikke az alábbiak szerint szabályozza: „A minisztériumok felsorolásáról külön törvény rendelkezik.” Az idézett rendelkezésből kitűnően, az Alaptörvény széles körű mozgásteret biztosít a mindenkori kormányzat számára, hogy irányítási struktúráját, valamint e szervek feladat-, és hatáskörét hogyan alakítsa ki. Jelenleg a minisztériumok felsorolását a 2014. évi XX. törvény tartalmazza. Az Országgyűlés gazdasági jogalkotási feladatai közül kiemelkedő fontosságú a központi költségvetéssel, illetve a zárszámadással (a költségvetés végrehajtásával) kapcsolatos törvények meghozatala. Az Alaptörvény közpénzügyekkel foglalkozó 36. cikke, a (2) bekezdésben előírja, hogy: „A központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatoknak azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel kell tartalmazniuk az állami kiadásokat és bevételeket.” Fontos eltérés a korábbi alkotmányos szabályokhoz képest, hogy az Alaptörvény 36. cikkének (5) bekezdése rögzíti, hogy „Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza.” Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet.” Az Országgyűlés gazdasági jogalkotással összefüggő feladatai közül kiemelkedő jelentőségűek a nemzetközi megállapodások hazai jogrendbe illesztésével, illetőleg elfogadásával kapcsolatos jogosítványok. Az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján az Országgyűlés „felhatalmazást ad a feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére”. A pénzügyi-költségvetési feltételek megteremtésén túlmenően az Országgyűlés feladata, hogy – egyebek között – megalkossa a piacgazdaság működtetésével összefüggő alapvető „szakmai” törvényeket, illetve hogy felállítsa a piacgazdaság alkotmányos kereteit. Az Alaptörvény 38. cikke (2) bekezdése alapján idetartozik az állam kizárólagos tulajdonának és a kizárólagos gazdasági tevékenységek körének megállapítása, valamint a nemzetgazdasági

19

19



szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon elidegenítésének korlátairól és feltételeiről történő rendelkezés. Ezt a Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szabályozza. Az Országgyűlés működési rendjét az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény állapítja meg. Az Országgyűlés alkotmányos feladata, hogy ellenőrzést gyakoroljon a Kormány, illetve egyes szerveinek működése felett. Az Országgyűlési törvény értelmében a Kormány Országgyűlés általi ellenőrzésének eszközei: • a napirend előtti felszólalás, • a napirend utáni felszólalás, • az interpelláció, • a kérdés, • a vizsgálóbizottság felállítása, valamint • a politikai vitanap tartása, • az Országgyűlés illetékes bizottsága általi beszámoltatás. Az Alaptörvény 7. cikkének (1) bekezdése szerint „Az országgyűlési képviselő kérdést intézhet az alapvető jogok biztosához, az Állami Számvevőszék elnökéhez, a legfőbb ügyészhez és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez a feladatkörükbe tartozó bármely ügyben.” Ugyanezen cikk (2) bekezdése alapján pedig „Az országgyűlési képviselő interpellációt és kérdést intézhet a Kormányhoz és a Kormány tagjához a feladatkörükbe tartozó bármely ügyben.” Az interpelláció célja, hogy a képviselő az adott ügyben megfelelő magyarázatot kapjon, míg a kérés funkciója, hogy lehetővé tegye a szükséges felvilágosítás megadását. Az Országgyűlés munkáját plenáris ülésén, valamint a bizottságokban folytatja le. A bizottságok közül megkülönböztetünk állandó, illetve eseti bizottságokat. Az állandó bizottságok közül kiemelkedő jelentősége van a törvényalkotási bizottságnak. A törvényalkotási bizottság az Országgyűlés jogalkotási tevékenysége során eljáró, annak javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő bizottsága, amely az Alaptörvényben, törvényben, a határozati házszabályi rendelkezésekben, valamint az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja. Az Országgyűlés, megalakulását követően, létrehozza állandó bizottságait. Az állandó bizottságok száma és feladatköre alapvetően a kormányzat felépítéséhez igazodik. Kötelező létrehozni a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságot, valamint alkotmányügyi kérdésekkel, költségvetéssel, külügyekkel, európai uniós ügyekkel, honvédelemmel, nemzetbiztonsággal, nemzetpolitikával foglalkozó állandó bizottságot. Ezen túlmenően az Országgyűlés állandó bizottságot egyébként bármikor létrehozhat, átalakíthat és megszüntethet. Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a Házszabályban meghatározott esetekben, ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az Alkotmányban (Alaptörvényben) és más törvényekben, a Házszabályban, továbbá az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja. Az Országgyűlési bizottság a kormányzati munka ellenőrzésével vagy a bizottság működési területét érintő bármely más kérdéssel kapcsolatos – országgyűlési határozati formát nem igénylő – megállapításairól bizottsági tájékoztatót készíthet.

20

20


A bizottsági tájékoztatót az Országgyűlés elnökének, az országgyűlési bizottságoknak és a képviselőcsoportok vezetőinek meg kell küldeni, ezzel egyidejűleg a képviselők számára hozzáférhetővé kell tenni.

2.2.2. A Kormány gazdaságigazgatással összefüggő feladatai A kormányzati tevékenység történelmileg az állami tevékenység keretei között, annak részeként alakult, illetve fejlődött. A kormányzati tevékenység az állam működésén túlmutató tevékenységnek tekinthető, így ebben az összefüggésben a kormányzati tevékenység a társadalomirányítás legjelentősebb, legátfogóbb tevékenységi területeként fogható fel. A kormányzati tevékenység az állami tevékenységnek az a területe, amely meghatározza a legalapvetőbb állami feladatokat és célkitűzéseket, e feladatok és célkitűzések megvalósításának eszközeit, módszereit és ütemét, biztosítja a megvalósításhoz szükséges dologi és személyi feltételeket, figyelemmel kíséri és ellenőrzi a kitűzött feladatok és célok végrehajtását. A kormányzati tevékenység megvalósítása a legfelső szintű állami szervek feladata. A kormányzati tevékenység jellegéből adódik, hogy annak gyakorlásában a döntő szerepet a Kormány játssza. A Kormány általános hatáskörű irányító szerv, amely hatáskörét testületként gyakorolja. A Kormány miniszterelnökből, minisztériumokat vezető miniszterekből valamint tárca nélküli miniszterekből áll. A Kormány munkájában − figyelemmel annak kancellária típusú működésére − a miniszterelnöknek meghatározó szerepe van, amelyhez bizonyos közjogi többlet jogosítványok is kapcsolódnak. Például a miniszterelnök tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek a miniszterek kinevezésére, felmentésére; a miniszterelnökkel szembeni konstruktív bizalmatlansági indítvány eredményessége a Kormány megbízatásának megszűnését is eredményezi. A gazdaságirányítás területén a kancellária típusú működés első sorban abban nyilvánul meg, hogy a miniszterelnök − saját hivatali szervezetére támaszkodva − önállóan kezdeményez, illetve dolgoz ki döntéseket, döntési alternatívákat. A Kormány sajátos jogállásából következően a közigazgatás csúcsán elhelyezkedő szervezet, amelynek egyrészt önálló döntési hatásköre van, másrészt koordinatív feladatokat is el kell látnia. Ez utóbbi feladatköre a minisztériumok, illetve a közvetlenül alárendelt országos hatáskörű szervekre terjed ki. A kormány feladatait elsősorban maga az Alaptörvény határozza meg. Az Alaptörvény 15. cikke értelmében „A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, melynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe. A Kormány az országgyűlésnek felelős.” Az idézett rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a kormány jogállását az alaptörvény szubszidiárius jelleggel határozta meg: mindazon ügyekben eljár, illetve eljárhat, amely nem tartozik más közjogi szervezet kompetenciájába.

21

21



Az Alaptörvény rendelkezése nyomán a Kormány többek között: • védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait, • biztosítja a törvények végrehajtását, • irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját, összehangolja tevékenységüket, • meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket, • közreműködik a külpolitika meghatározásában. A Kormány működésének alapvető kereteit a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Jogállási törvény) állapítja meg. A kormányzati gazdasági tevékenység a kormányzati tevékenység viszonylagosan önálló területeként jelentkezik. A kormányzati gazdasági tevékenység leglényegesebb funkcióit az alábbiakban lehet összefoglalni: • az Alaptörvény keretei között a gazdaságpolitikai célok, illetve prioritások meghatározása és megvalósításának irányítása, • a gazdasági szabályozás és a gazdaság szervezeti és intézményi rendszerének átfogó jellegű kérdéseiben való döntés, • a gazdasági törvények előkészítésének koordinálása, a rendeleti szintű jogszabályok megalkotása, • a gazdasági folyamatok átfogó jellegű ellenőrzése, elemzése és értékelése, és ennek alapján a szükséges kormányzati intézkedések megtétele, • a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó átfogó döntések meghozatala, • az ágazati és funkcionális gazdasági tevékenységet végző szervek tevékenységének összehangolása. A kormányzati gazdasági tevékenység legfőbb jellemzője a stratégiai jellegű irányítási tevékenység, amelynek alapvető feladata a gazdaság makrostrukturális rendjének kialakítása, illetve stabilitásának biztosítása továbbá − a gazdasági folyamatok hosszú távú fejlesztési céljait szem előtt tartva − a gazdasági folyamatok makrogazdasági szintű befolyásolása. A kormányzati szervek között a Kormány látja el a folyamatos kormányzati gazdaságbefolyásoló tevékenységet. Különösen jelentős a szerepe a kormányzati politika előkészítésében, a gazdasági tárgyú törvénytervezetek előkészítésében, a gazdasági szféra rendeleti szintű szabályozásában, különös tekintettel a törvények végrehajtásának biztosítására az ágazati és funkcionális tevékenységet végző szervek működésének összehangolásában, igazgatásában. Ez utóbbi körben a Kormány nem rendeletet alkot, hanem határozatokat hoz, amelyek − jellegüknek megfelelően − a kormányzati szervek szélesebb körét, vagy csak egyes kormányzati szerveket érinti. A kormányzati munka sajátos területe, amikor egyes szakmai részterületeket külön kabinetekben is megvitatnak. a jogállási törvény 28.§ (1) bekezdése alapján „A Kormány kiemelt fontosságú társadalompolitikai, gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági ügyekben a Kormány ülései előtti

22

22


állásfoglalásra jogosult kabineteket hozhat létre.”A kabinet a Kormány helyett ügydöntő hatáskörrel nem rendelkezik. A kabinetrendszer mellett még további testületek is segítik a Kormány munkáját. A Jogállási törvény 29.§ (1) bekezdése szerint „A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságokat hozhat létre.” A kormánybizottság tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek. A Jogállási törvény a kormányzati munkaszervezés szempontjából számára a rugalmasságot részesíti előnyben. A 30.§ (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „A Kormány egyéb javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testületeket hozhat létre.” Ezeknek a testületeknek a tagjait, illetve a testületi ülésére állandó jelleggel meghívott személyeket a testület létrehozásáról rendelkező kormányhatározat állapítja meg. A Kormány munkáját segítő testületek létrehozása mellett a Jogállási törvény 31. §-a a „kormánybiztos” jogállásáról rendelkezik. Eszerint „A Kormány – határozatával – egy minisztérium, illetve kormányhivatal feladatkörébe sem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki. A kormánybiztos személyére a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős tesz javaslatot.” A Kormány önálló hatásköre közül ki kell emelni: • a jogalkotó, • a közigazgatási aktusokat felülvizsgáló, valamint • szervezetalakítási jogkörét. A Kormány jogalkotó hatásköre az Alaptörvény 15. cikkének (3) bekezdésén alapul Eszerint „Feladatkörében eljárva a Kormány törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet alkot.” A Kormány nem alkothat önállóan jogszabályt (rendeletet) olyan szabályozási körben, amely a törvényalkotás kizárólagos tárgyköre. A Kormány jogalkotó tevékenységének sajátos területe a jogalkotással összefüggő szakmai koordináció, illetve a törvényelőkészítő tevékenység irányítása. A Kormány sajátos jogalkotási tevékenységet lát el akkor, amikor határozatokat hoz. Ezek közül megkülönböztethetünk ún. normatív határozatot, amely a Kormány alá rendelt szervek számára állapít meg általánosan érvényesülő magatartási szabályokat. A normatív tartalmú határozatok mellett a Kormány olyan egyedi határozatokat is hoz, amelyek csak az adott ügyre, illetve az adott kormányzati szervre vonatkoznak. A Kormány szűk körben, kizárólag jogszabálysértés esetén jogosult a gazdaságigazgatási tevékenység keretében hozott egyedi közigazgatási döntések felülvizsgálatára. A Kormánynak ez a joga inkább elméleti, mint gyakorlati jelentőségű. A Kormány fontos további, a gazdasági igazgatással is összefüggő jogosítványa a szervezetalakítási jog. A Kormány arra is jogosult, hogy egyes közigazgatási feladatok ellátására államigazgatási szervet hozzon létre, továbbá megállapítsa feladat- és hatáskörét.

23

23



2.2.3. A központi államigazgatási szervek gazdaságigazgatással összefüggő feladatai A gazdasági igazgatás a gazdasági tevékenységek közigazgatási befolyásolására irányuló közigazgatási jellegű feladatokat foglalja magába, amelyeket ágazati, illetve a funkcionális jellegű közigazgatási feladatok szerint is meg lehet különböztetni. A gazdasági tevékenység közigazgatási befolyásolásának sajátos területe az ágazati gazdasági befolyásoló tevékenység, amelynek jellemző vonása, hogy − függetlenül az adott tevékenység szervezeti, vagy tulajdoni formájától − nem gazdálkodó szervezetek, hanem meghatározott tevékenységek befolyásolására irányul. Ágazati gazdaságigazgatási feladatokat lát el például a nemzeti fejlesztési feladatokért felelős miniszter és a földművelésügyi miniszter vezetésével működő minisztérium. Hazánk EU csatlakozását követően a minisztériumi szintű munka jelentősen átalakult. Azokon a területeken, ahol az EU-nak közös politikái vannak (lásd külön pl. a Közös Agrárpolitika), a tagállami minisztérium feladatköre első sorban a stratégia alkotásra illetve a jogalkotásra koncentrálódik. E feladatkörökhöz szorosan kapcsolódik továbbá a közösségi támogatások nemzeti végrehajtásának megszervezésével, irányításával kapcsolatos feladatok (pl. Irányító Hatóság). Ez utóbbi területen 2014 júniusától jelentős változások következtek be azáltal, hogy a közösségi források hatékonyabb és egységes szemléletű felhasználásának biztosítása érdekében az irányító hatósági feladatok ellátása a Miniszterelnökség feladatkörévé vált. Az ágazati szinten megvalósuló gazdaságigazgatási tevékenység fő területei az alábbiak: • a kormányzati döntés-előkészítésben való részvétel, a döntéshozatal során az ágazati szempontok és érdekek képviselete, valamint a meghozott gazdasági döntések végrehajtásában való aktív közreműködés, • közösségi támogatási, illetve ágazatfejlesztési koncepciók és programok kidolgozása és döntési jogosítvánnyal rendelkező szervek elé történő előterjesztése, • ágazati-szakmai követelmények meghatározása, • részvétel az ágazati kutató-fejlesztő tevékenység igazgatásában, • részvétel az Európai Unió egységes piaci rendtartásának működtetésében, az egységes piac körébe nem tartozó ágazati külgazdasági kapcsolatok megvalósításában, • a jogi szabályozás és hatósági jogalkalmazó tevékenység ellátása. A gazdasági tevékenység közigazgatási befolyásának másik sajátos területe a funkcionális gazdasági befolyásoló tevékenység, amelyet a központi funkcionális szervek (például Nemzetgazdasági Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium stb.) látnak el. A funkcionális gazdasági tevékenység fő területei: • a gazdasági döntés-előkészítés, • a gazdasági szabályozás, • a koordináció, valamint • a gazdasági ellenőrző tevékenység (gazdasági, pénzügyi és adóellenőrzési tevékenység). Az ágazati-, illetve a funkcionális gazdaságigazgatási feladatokat a törvénnyel létrehozott, központi közigazgatási szervnek minősülő minisztériumok látják el.

24

24


Az Alaptörvény értelmében a Kormány irányítja a minisztériumok munkáját, továbbá összehangolja tevékenységüket. Az Alaptörvény 18. cikkének (2) bekezdése alapján „A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, valamint ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat.” Az Alaptörvény 18 cikk (4) bekezdése rögzíti, hogy „A Kormány tagja tevékenységéért felelős az Országgyűlésnek, valamint a miniszter a miniszterelnöknek. A Kormány tagja részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein. Az Országgyűlés az országgyűlési bizottság az ülésen való megjelenésre kötelezheti a Kormány tagját.” A jogállási törvény értelmében Kormány mint testület elsősorban azáltal irányítja a minisztereket, hogy rendeletben határozza meg azok feladat- és hatáskörét. (részletesen lásd: a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet.) A miniszter feladatainak a végrehajtását a minisztérium, mint szakosított szervezet segíti. A miniszter − egyszemélyi felelős vezetőként − vezeti a minisztériumot, ennek kereteit szervezeti és működési szabályzatban határozza meg. A minisztérium, mint szervezet a miniszter feladatait valósítja meg, melyeket jogszabály vagy kormányhatározat rögzít. A feladatok megvalósításának eszközeit, a miniszteri hatásköröket szintén jogszabály határozza meg, amelyeket gyakran minisztériumi feladat- és hatáskörként szoktak említeni. Figyelemmel arra, hogy a miniszter a minisztérium egyszemélyi felelős vezetője, a hatáskör címzettje − egyes államigazgatási hatósági hatásköröket kivéve − csak az azzal rendelkező miniszter lehet. Ez azonban nem abszolút, hiszen a miniszternek − a jogszabályi korlátokra is figyelemmel − jogában áll a feladatainak és hatáskörének gyakorlását átruházni a minisztérium vezetőire, vagy annak vezető beosztású munkatársaira. Az egyes miniszterek feladat- és hatáskörei egymástól aszerint eltérőek, hogy a feladat– és hatáskörüket megállapító jogszabály (statútum) milyen ágazati vagy funkcionális felelősségkört állapít meg számukra. A gazdaságigazgatással összefüggő főbb a minisztériumi feladatkörök a következők lehetnek: • javaslat a Kormány részére intézkedés meghozatalára, annak végrehajtására, • javaslat a Kormány részére jogszabály megalkotására (kormányrendelet, vagy törvényjavaslat), • a gazdaság ágazati stratégiaalkotásával, tervezésével összefüggő feladatok, • irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feladatok, • egyedi ügyekben, illetve hatósági ügyekben határozathozatal, vagy jogorvoslati kérelem elbírálása, • információs szolgáltató feladatok, • nemzetközi kapcsolatok szervezése, • kapcsolattartás a nem kormányzati szervekkel, • részvétel az EU Tanács illetve a Bizottság által működtetett döntés előkészítő, illetve döntési folyamatokban.

25

25



A kormányintézkedés meghozatalával, valamint jogszabályok előkészítésével összefüggő feladatok minden minisztérium esetében arra a körre terjednek ki, amelyre az ágazatirányítási feladatkör is kiterjed. A minisztérium ugyanis minden ágazati felelősségkörébe tartozó területen előkészíti a kormány számára a törvénytervezeteket és a kormányrendelet-tervezeteket, amelyeket a Kormány − ha elfogadta − az Országgyűlés elé terjeszt vagy mint jogszabályt (rendeletet) kihirdet. A Kormány feladatkijelölő és ellenőrző jellegű döntéseit − megfelelő egyeztetések után − előterjesztés formájában szintén az érintett tárcák terjesztik elő. Az ágazati stratégiaalkotás és tervezés a minisztériumi feladatok az a területe, melyben a tárca a kormányprogram rá vonatkozó részének végrehajtási kereteit meghatározza, vagy újonnan keletkező feladatok esetén azok megoldására javaslatot tesz a Kormány számára. Abban az esetben, ha közösségi pénzügyi források kerülnek felhasználásra, stratégiakészítés, illetve a programalkotás részletes feltételeit, kereteit, elfogadásuk, illetve végrehajtásuk rendjét a tagállamokban közvetlenül és kötelezően alkalmazandó közösségi jogszabályok állapítják meg. Kérdésként merülhet fel, hogy a miniszter a Kormányt képviseli-e az irányítása alatt álló ágazatban, vagy fordítva, az ágazati érdekeket képviseli-e a Kormányban? Az Alaptörvény 18. cikkének (2) bekezdése − tartalmában egyezően az Alkotmány korábbi szabályaival − a kérdést egyértelműen rendezi akkor, mikor úgy rendelkezik, hogy a miniszter „a Kormány általános politikájának keretei között” irányítja a rábízott ágazatot. Ebből is látszik, hogy a miniszternek munkája során figyelemmel lennie a kormány egészének szempontjaira, valamint az ágazati érdekekre. A jogállási törvény értelmében miniszter irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feladatai a tárca irányítása alá tartozó intézményrendszerre terjednek ki, melynek során gondoskodik az ágazati szakmai szabályok betartásáról. Ezen túlmenően a minisztériumok irányíthatják a következő alárendelt szerveket: • a miniszter mint kijelölt kormánytag felügyelet alatt álló központi hivatalok, kormányhivatalok, • a minisztériumi munkát segítő háttérintézmények, • területi és települési szintű államigazgatási szervek munkáját. A miniszter ezen felül tulajdonosi jogokat gyakorol az állami vagy állami részvétellel működő gazdasági társaságokban. A minisztériumok az irányítási jogkörükben ellenőrizhetik az alájuk rendelt szervek munkájának szakszerűségét, jogszerűségét, célszerűségét, és ellenőrizhetik az önkormányzati és más intézményeknél a működés jogszabályban rögzített szakmai szabályainak betartását. A minisztériumok irányítási feladatainak sajátos területe az irányítása alá tartozó szervek költségvetési tervezésével, végrehajtásával, valamint előirányzatok átcsoportosításával összefüggő feladatok.

26

26


A tárcaszintű nemzetközi kapcsolatok részei a Kormány külpolitikája megvalósításának. A gazdasági igazgatás területén a közigazgatás nemzeti szervezetei a gyorsabb és eredményesebb munkavégzés céljából közvetlen szakmai kapcsolatokat tartanak egymással. A gazdasági igazgatást ellátó szerveknek szoros kapcsolatot kell tartaniuk a tárca területén ténykedő nem kormányzati szervezetekkel (érdekképviseleti szervek, szakmai szövetségek, kamarák). E kapcsolat első sorban a tárca felelősségkörébe tartozó közpolitikák kialakításában és végrehajtásának megszervezésében nyilvánul meg. Egy tagállam EU-n belüli érdekérvényesítő képességére is kihatással lehet, ha az EU-ban képviselettel rendelkező érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve, azokkal összhangban képviseli a Tanács illetve a Bizottság előtt a tagállami álláspontot. A miniszterek általánosan megfogalmazható és állandó feladatait a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Statútum rendelet”) határozza meg. Ez a jogszabály egyben kifejezésre juttatja azt is, hogy az egyes feladatok, funkciók milyen súllyal rendelkeznek, milyen jelentőséget kapnak a kormányzati munkában. A gazdaságigazgatással összefüggő legfontosabb összkormányzati, illetve szakpolitikai feladatokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a földművelésügyi miniszter és a külgazdasági és külügyminiszter lát el. A Statútum rendelet értelmében a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormány nevében felelős 1) a kormányzati tevékenység összehangolásáért, 2) a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért, 3) a közigazgatás-fejlesztésért, 4) a közigazgatás-szervezésért, 5) a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért, 6) az európai uniós források felhasználásáért, 7) az agrár-vidékfejlesztésért, 8) a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért, 9) a közbeszerzésekért, 10) az építésügyért, 11) a kulturális örökség védelméért, 12) a településfejlesztésért és településrendezésért, 13) a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért, 14) a társadalompolitika összehangolásáért, 15) a tudománypolitika koordinációjáért, 16) a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért. A felsorolásból is kitűnően a Miniszterelnökségnek döntő szerepe van az egységes kormányzati döntéshozatali és végrehajtási rend kialakításában. E feladatkörében a miniszter elsősorban koordinációs feladatokat lát el. A miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása tekintetében a) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés, az Európai Unió döntéshozatali tevékenysége és a Kormány döntéseinek végrehajtása során az összkormányzati szempontokat, ennek érdekében szervezi és működteti a döntés-előkészítés és a végrehajtás egységes folyamatát, szükség esetén kezdeményezi a Kormány feladatkörében érintett tagjának vagy a Kormánynak az intézkedését,

27

27



b) szervezi, összehangolja és ellenőrzi a Kormány döntéseinek végrehajtását, ennek keretében tájékoztatást, illetve előterjesztés benyújtását kérheti a Kormány feladatkörében érintett tagjától, c) közreműködik a döntések megvalósulásának értékelésében, a végrehajtás alakulásáról a Kormány feladatkörében érintett tagjától információt kérhet, d) összehangolja és biztosítja a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikájának egységes megvalósítását. A kormányzati tevékenység helyi szinten történő egységes végrehajtása érdekében a Miniszter elnökséget vezető miniszter felelős a megyei (fővárosi) kormányhivatalok irányításáért. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelt feladata a közösségi források felhasználásával összefüggő tervezési koordináció, valamint kormányzati szinten egységes jelleggel az EU-pénzalapok felhasználásával összefüggésben az irányító hatósági feladatok ellátása. A miniszter európai uniós források felhasználásáért való felelőssége keretében a) előkészíti az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó kormányzati döntések végrehajtását szolgáló szabályozásokat, biztosítja az ágazati és területi szereplők közötti koordinációt, b) összehangolja a központi államigazgatási szervek európai uniós forrásból finanszírozott országos szintű fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, módszereket és követelményeket dolgoz ki a támogatáspolitikai intézkedésekhez, c) az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszer működtetésével folyamatosan figyelemmel kíséri az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztési folyamatokat, összehangolja az európai uniós források felhasználását, nyomon követi az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai programok végrehajtására javasolt intézkedések hatásait, és azokról a Kormányt tájékoztatja, d) javaslatot tesz az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakítására, fejlesztésére, e) a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszterrel együttműködve közreműködik a külföldi működő tőkebevonási és külföldre irányuló tőkebefektetési politikának az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikával összhangban történő kialakításában, f) ellátja az európai uniós források felhasználásának lebonyolításáért felelős szervek döntéseivel összefüggésben – jogszabályban meghatározottak szerint – kezdeményezett jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó feladatokat, g) biztosítja a fejlesztéspolitikai programoknak az átfogó kormányzati stratégiákkal való összhangját, amely tekintetben javaslatot nyújt be a Kormány részére, h) tárgyalásokat folytat – a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagjával együttműködve – az Európai Unió intézményeivel az európai uniós források felhasználásával, valamint az operatív programok végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben, i) biztosítja az európai uniós fejlesztési programok összehangolt végrehajtását és a programokból nyújtott támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos eljárásrend egységes alkalmazását, j) gondoskodik a hazai források és az európai uniós források tekintetében az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatások versenyszempontú vizsgálatáról.

28

28


A Miniszterelnökséget vezető miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében – e rendeletben meghatározott kivétellel – előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. Ezen túlmenően a miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében a) jogszabályban meghatározottak szerint – a kifizetések végrehajtásával és a támogatás felhasználásának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok kivételével – irányítja az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pillérét képező agrár-vidékfejlesztést, valamint az ehhez tartozó kutatás-fejlesztést, b meghatározza az agrár-vidékfejlesztés rövid, közép- és hosszú távú céljait, c) a turizmusért felelős miniszterrel és a területfejlesztésért felelős miniszterrel együttműködve gondoskodik a falusi turizmus fejlesztésével összefüggő kormányzati feladatok ellátásáról, d) önálló program keretében elősegíti az ökológiai, gazdasági, társadalmi szempontból fenntarthatóságra törekvő helyi közösségi kezdeményezések működését, valamint országos hálózatuk kialakítását és működtetését. Az egyes szakpolitikai feladatot ellátó miniszterek általános gazdaságirányítási feladatait a Statútum rendelet 20.§ (1) bekezdése az alábbiak szerint állapítja meg: a) javaslatot készítenek a Kormány általános politikájára, b) előkészítik a stratégiai dokumentumokat és az ezek végrehajtására vonatkozó programokat, koordinálják azok megvalósítását, c) előkészítik a törvények és a kormányrendeletek tervezeteit, valamint a Kormány, a miniszterelnök és a köztársasági elnök határozatait, valamint törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján miniszteri rendeletet adnak ki, különleges jogrend időszakára vonatkozó jogszabálytervezeteket dolgoznak ki, d) intézményirányítást és -felügyeletet gyakorolnak, e) kezdeményezik és előkészítik a feladatkörükbe tartozó nemzetközi szerződéseket, megkötik a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárca-megállapodásokat, f) az Európai Unió intézményeinél, a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben felhatalmazás alapján képviselik a Kormányt, g) gondoskodnak az európai integrációból eredő feladatok végrehajtásáról, h) közreműködnek az európai uniós források felhasználásában, i) jogszabály vagy szerződés alapján tulajdonosi jogot vagy vagyonkezelői jogot gyakorolnak gazdasági társaság felett, illetve alapítói jogot gyakorolnak alapítvány felett, j) gondoskodnak – a statisztikáról szóló törvényben meghatározottak szerint – a feladat- és hatáskörükkel kapcsolatos statisztikai információrendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről.

2.2.4. Az önkormányzatok gazdaságigazgatással kapcsolatos feladatai és intézményrendszere Az önkormányzatok pénzügyi szabályozása 1990. január 1-jén bevezetett rendjének alapvető célja az volt, hogy tegye lehetővé az önkormányzatok gazdálkodási önállóságát, önfinanszírozó képességét; teremtse meg a pénzügyi feltételeket a helyi lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához. Tegye érdekeltté az önkormányzatokat feladat- és intézményrendszerük felülvizsgálatában, korszerűsítésében, a feladatok költségtakarékos megoldásaiban.

29

29



Jelentsen ösztönzést, de gazdasági kényszert is a helyi erőforrások feltárásában, mozgósításában. Legyen előre kiszámítható és a helyi bevételek alakulásától független a normatív állami hozzájárulás. A gazdálkodás alapvető jogi feltételeit az önkormányzati, az éves költségvetési és az államháztartási törvény szabályozza. Meghatározóak továbbá az önkormányzati vagyonra, valamint a helyi adóra vonatkozó törvények. A gazdálkodás feltételeiben lényeges változást azonban a nagy elosztási rendszereket (egészségügyi, közoktatási, szociális) érintő törvények, valamint a lakástörvény, a területfejlesztési törvény, a címzett- és céltámogatási rendszerről szóló törvény, az adósságrendezési eljárásról szóló törvény megalkotása eredményezett. A jogi feltételek törvényi garanciákat nyújtanak az önkormányzatok autonóm gazdálkodásához. E gazdálkodási garanciák a következők: • önkormányzatoknak kötelező feladatot és hatáskört csak törvény állapíthat meg, • a kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés gondoskodik az azok ellátásához szükséges anyagi feltételekről, • az önkormányzatok a kötelező és az önként vállalt feladataikat egységes költségvetésből finanszírozzák, • az önkormányzatoknak a bevételeik keretéig rangsorolniuk kell a feladataikat (a döntési szabadság nem vezethet a kötelező feladatok hiányos ellátásához), • törvényben meghatározott beruházási célok körében az önkormányzatok céltámogatást igényelhetnek, • önállóságuk és működőképességük védelme érdekében kiegészítő állami támogatás illeti meg az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatokat, • az önkormányzatok − a törvényben foglaltak figyelembevételével − maguk döntenek a helyi adó bevezetéséről, ezen belül a bevezetendő helyi adó fajtájáról, mértékéről, a mentességekről, kedvezményekről, • az önkormányzatok önállóan alakítják ki pénzügyi és számviteli rendszerüket a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével. A helyi önkormányzat a fenti garanciákat figyelembe véve viszonylag nagy önállósággal gazdálkodhatott, az új Alaptörvény azonban megteremtette annak a lehetőségét, hogy a megalkotásra kerülő törvények a gazdálkodás biztonságát a korábbiaknál erőteljesebben védelmezzék. Az Alaptörvény 34. cikkének (5) bekezdése alapján „Törvény a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében a helyi önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsönfelvételét vagy más kötelezettségvállalását feltételhez, illetve a Kormány hozzájárulásához kötheti.” Ennek részletszabályait a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10. § tartalmazza: fő szabályként az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen csak a Kormány előzetes hozzájárulásával köthet. Ezen rendelkezéshez kapcsolódik 2012-ben az a kormánydöntés, miszerint az önkormányzatok adósságállományának meghatározott részét az állam átvállalja.

30

30


A Kormány hozzájárulása nélkül lehetséges: • a magyar költségvetést érintő, az Európai Uniós vagy más nemzetközi szervezettől megnyert pályázat önrészének és a támogatás előfinanszírozásának biztosítására szolgáló adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásra, • az adósságrendezési eljárás során a hitelezői egyezség megkötéséhez igénybe vett reorganizációs hitelre, • a likvid hitelre vonatkozó, valamint • a Fővárosi Önkormányzat és a megyei jogú város esetében a 100 millió forintot, országos nemzetiségi önkormányzat esetében a 20 millió forintot, egyéb önkormányzat esetében pedig a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötése. Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. Magyarország helyi önkormányzatairól a 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezik, melynek egyes szakaszai 2012-ben, 2013-ban, illetve 2014-ben lépnek hatályba. A törvény legnagyobb újdonsága, hogy 2012-től a közoktatási intézmények és a kórházak is állami fenntartásba kerülnek. A feladatrendszer átalakítása a járások kialakításával párhuzamosan történik. Az önkormányzatok a jövőben is vállalhatnak önként feladatokat, ám ezek ellátása nem veszélyeztetheti a kötelezően előírt feladatokat. Korlát, hogy a fakultatív feladatok finanszírozása a saját bevételek, illetve az e célra biztosított források terhére lehetséges. Az új törvény 2013-tól rögzíti az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatait, ezek között szerepel a közbiztonság fenntartása, az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalan ellátás. A változások közé tartozik az is, hogy a törvény helyiadó-kivetési jogot ad a településeknek saját bevételeik növelésére. A megyék a jövőben területfejlesztési és a területrendezési feladatokat látnak el. Az új jogszabály megváltoztatta az összeférhetetlenségi szabályokat is, így például polgármester nem lehet országgyűlési képviselő a 2014-es választások után. A járások kialakításával és ezzel együtt az önkormányzati hatáskörök jelentős részének átrendezésével függ össze az a rendelkezés, miszerint a települési önkormányzatok mindazon vagyona és vagyoni értékű joga mint államigazgatási feladat ellátását biztosító vagyon, amely a jogszabály által meghatározott, átvételre kerülő államigazgatási feladatok ellátását biztosítja, 2013. január 1-jén – a feladat ellátásának időtartamára – az állam ingyenes használatába kerül. A használati jogot a fővárosi és megyei kormányhivatal gyakorolja. Az államigazgatási feladat ellátását biztosító vagyon alatt az átvett államigazgatási feladathoz kapcsolódó valamennyi jogot és kötelezettséget, valamint ingó és ingatlan vagyont is érteni kell. A részletes eljárási szabályokat a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény 2013. január 1-i hatállyal módosított rendelkezései tartalmazzák. Mind a hatályos, mind a fokozatosan hatályba lépő önkormányzati törvény szerint a gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős. A veszteséges gazdálkodás következményei az önkormányzatot terhelik. Az állami költségvetés a veszteséges gazdálkodásból származó kötelezettségekért nem vállal felelősséget. Ha az önkormányzat fizetésképtelenné válik, a polgármesternek, a képviselő-testületnek a helyi önkormányzatok

31

31



adósságrendezési eljárásáról szóló, többször módosított 1996. évi XXV. törvényben foglaltak szerint kell eljárni. Az önkormányzatok működésére irányadó jogi feltételrendszer érdemben átalakult 2010-ben, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény elfogadásával. A törvény 2. §-ának (1) bekezdése alapján: „A fővárosi és megyei kormányhivatal a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve.” Az új Alaptörvény 34. cikkének (4) bekezdése erre a szabályozási megközelítésre építve mondta ki, hogy: „A Kormány a fővárosi és megyei kormányhivatal útján biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét.”

2.2.4.1. Az önkormányzatok bevételei Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-i hatál�lyal új alapokra helyezte az önkormányzati gazdálkodás alapjait. E törvény 106.§-a értelmében Az önkormányzatok saját bevételeinek minősülnek: a) a helyi adók; b) a saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevétel, nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj; c) az átvett pénzeszközök; d) törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj; e) az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei. A települési önkormányzatok saját bevételei között meghatározó a szerepe a helyi adóbevételeknek. Az önkormányzati önállósággal összhangban lévő helyi adók rendszere 1991-ben lépett hatályba. (1990. évi C. tv. a helyi adókról; továbbiakban: Hatv.) Az önkormányzat maga módon dönt arról, hogy gazdálkodási feladatainak teljesítése és az ehhez szükséges forrásképzés érdekében él-e, és milyen mértékben - természetesen a törvény keretei között - a helyi adóztatás eszközével. A helyi adóztatás általános törvényi feltételrendszerével kapcsolatban követelmény, hogy: • kerüljenek beépítésre a rendszerbe az adóalanyok teherviselő képességét figyelembe vevő, az adótöbbszörözést, illetve a túladóztatást korlátozó garanciális szabályok, ugyanakkor, • erősödjön az adóztatás szektorsemlegessége, és végül • a helyi adóztatás ne csak a helyi sajátosságokhoz igazíthatóan, hanem lehetőség szerint időt állóan kerüljön meghatározásra. A Hatv. alapján az önkormányzat képviselő-testülete – rendeletével – a következő adók bevezetésére jogosult: • vagyoni típusú adók (építményadó, telekadó), • kommunális jellegű adók (kommunális adó, idegenforgalmi adó), • helyi iparűzési adó.

32

32


A Hatv. II. fejezete rendelkezik az ún. vagyoni típusú adókról, vagyis az építményadóról és a telekadóról. A Hatv. III. fejezete rendelkezik a kommunális jellegű adókról, vagyis a magánszemély kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról. A Hatv. IV. fejezete rendelkezik a helyi iparűzési adóról. A törvény 35.§ (1) bekezdése alapján „Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység.”

2.2.4.2. Költségvetési kapcsolatok Az önkormányzat közhatalmi és a helyi közügyek intézésével összefüggő feladatait alapvetően saját intézményeivel látja el. E célra új intézményt, költségvetési szervet is alapíthat. Az önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve − az államháztartási törvény szerint − a költségvetési szervként működő megyei önkormányzati hivatal, (fő)polgármesteri hivatal, a körjegyzőség, illetőleg a társult képviselő-testület hivatala. A költségvetési szerv a törvényben meghatározottak szerint történő nyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A költségvetési szerv vezetője felelős a kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért, az alapító okiratban előírt tevékenységek törvényes ellátásáért, általában a költségvetési szerv gazdálkodásáért, a tervezési, beszámolási és információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért és működéséért. A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzeszközeit kizárólag az önkormányzat által meghatározott belföldi banknál nyitott bankszámlán kezelheti. Az önkormányzati költségvetési szervek gazdálkodásának részletes szabályait az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Áht. Vhr.) állapítja meg.

2.2.4.3. Gazdálkodási felelősség A helyi önkormányzatok gazdálkodása akkor tekinthető kiegyensúlyozottnak, ha hosszabb időszak alatt is összhang van a bevételei és a kiadásai között nemcsak a tervezés, hanem a végrehajtás során is. Ennek kialakításában és megtartásában elsődleges felelőssége van a képviselő-testületnek. Az új Alaptörvény 33. cikkének (1) bekezdése alapján „A helyi önkormányzat feladat- és hatásköreit a képviselő-testület gyakorolja.” Ugyanezen cikk (2) bekezdése pedig azt rögzíti, hogy „A helyi képviselő-testületet a polgármester vezeti.” A polgármester felelőssége kiterjed a gazdálkodás szabályszerűségének a biztosítására. A szabályszerű gazdálkodás fenntartása alapvetően a polgármesteri hivatal és a jegyző feladata. E tekintetben a legfőbb követelmény az, hogy szakértői gárda irányítsa az önkormányzat gazdálkodását.

2.2.4.4. Az önkormányzatok költségvetése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111-116.§-ai értelmében a helyi önkormányzat költségvetése az államháztartás része. Az önkormányzati alrendszer költségvetése a központi költségvetéstől elkülönül, ahhoz központi költségvetési támogatásokkal

33

33



kapcsolódik. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetés. Ebből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. Az önkormányzati feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Az önkormányzatok eladósodottságának megakadályozása érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető. A helyi önkormányzat feladataihoz igazodóan választja meg a gazdálkodás formáit, és pénzügyi előírások keretei között önállóan alakítja ki az érdekeltségi szabályokat. A helyi önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit a) saját bevételeiből, b) más gazdálkodó szervektől átvett bevételekből, valamint c) központi költségvetési támogatásból teremti meg. A helyi önkormányzat veszteséges gazdálkodásának következményei a helyi önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért a központi költségvetés nem tartozik felelősséggel. A helyi önkormányzat a pénzügyi, ügyviteli, ügyintézési és egyéb alapvető feladatok egységes szabályok szerinti elvégzését, átláthatóságát biztosító – az állami informatikai rendszerrel összekapcsolható – informatikai rendszert működtet, mely a folyamatos pénzügyi állami ellenőrzés eszközeként is szolgál. A rendszerben kötelezően nyilvántartandó adatok körét jogszabály határozza meg. A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. Ha a helyi önkormányzat a költségvetési évre vonatkozóan nem rendelkezik elfogadott költségvetéssel, nem fogadja el a költségvetési évet megelőző évre vonatkozó zárszámadását, államháztartási beszámolási kötelezettségének vagy vagyon-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, a költségvetés elfogadásának, a zárszámadás elfogadásának, az államháztartási beszámoló benyújtásának, valamint vagyon-nyilvántartás elkészítésének határidejét követő hónaptól a mulasztás megszüntetését követő hónapig a nettó finanszírozás keretében finanszírozott támogatásainak folyósítása felfüggesztésre kerül. A képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti, melynek elkészítéséért a helyi önkormányzat felelős. A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják. A gazdasági program, fejlesztési terv – a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban – tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket. A helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó, törvényben meghatározott feladatok ellátása működési kiadásainak fedezetét az Országgyűlés a feladatfinanszírozás rendszerén keresztül, feladatalapú támogatással biztosítja. A feladatfinanszírozási rendszerben az Országgyűlés a helyi önkormányzat kötelezően ellátandó feladataihoz jogszabályokban meghatározott közszolgáltatási szintnek megfelelő támogatást biztosít. A támogatás biztosítása az alábbi szempontok figyelembe vételével történik:

34

34


a) takarékos gazdálkodás; b) a helyi önkormányzat jogszabályon alapuló, elvárható saját bevétele; c) a helyi önkormányzat tényleges saját bevétele. A feladatalapú támogatás összegét a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg. A feladatalapú támogatást a helyi önkormányzat éves szinten kizárólag a kötelezően ellátandó feladatainak kiadásaira fordíthatja. Az ettől eltérő felhasználás esetén a helyi önkormányzat köteles a támogatás összegét – jogszabályban meghatározott – kamatokkal terhelve a központi költségvetés részére visszafizetni. Az önként vállalt, az állam által prioritásként kezelt feladatok finanszírozására az állam támogatást biztosíthat az önkormányzatoknak. Kivételes esetben jogszabályban meghatározott módon a helyi önkormányzat működőképessége megőrzése érdekében kiegészítő támogatás adható.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 121–124. §-a értelmében helyi önkormányzat fizetőképességének megszűnése esetén az önkormányzat pénzügyi helyzetének rendezése adósságrendezési eljárás keretében történik. A helyi önkormányzat az adósságrendezési eljárás ideje alatt a képviselő-testület által elfogadott válságköltségvetés alapján gazdálkodik. Az adósságrendezésbe nem vonható be a helyi önkormányzat használatába, vagyonkezelésébe adott, nem az önkormányzat tulajdonát képező vagyon, továbbá hazai vagy uniós forrásból nyújtott fejlesztési támogatásból származó bevételek. Az államháztartásról szóló (mára megszámlálhatatlan alkalommal módosított) 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az Áht. Vhr. rendelkezései, melyek 2011 decemberében újraszabályozásra kerültek. (2011. évi CXCV. törvény, 368/2011. [XII. 31.] Korm. rendelet.) A helyi önkormányzat költségvetése tartalmazza: a) a helyi önkormányzat költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban, b) a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát, valamint költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban, c) a költségvetési egyenleg összegét, d) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét e) e költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételeit, kiadásait működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban, f) a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt.

2.2.4.5. A helyi önkormányzatok gazdálkodásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 119–120. §-a értelmében a helyi önkormányzatnak nyújtott európai uniós és az ahhoz kapcsolódó költségvetési támogatások felhasználását

35

35



a) b) c) d) e) f)

az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, kormányzati ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Magyar Államkincstár, az ellenőrzési hatóság, az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a közreműködő szervezetek képviselői is ellenőrizhetik.

A jegyző köteles – a jogszabályok alapján meghatározott – belső kontrollrendszert működtetni, amely biztosítja a helyi önkormányzat rendelkezésére álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A jegyző köteles gondoskodni – a belső kontrollrendszeren belül – a belső ellenőrzés működtetéséről az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. A helyi önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is. A helyi önkormányzatra vonatkozó éves ellenőrzési tervet a képviselő-testület az előző év december 31-éig hagyja jóvá. Az Állami Számvevőszékről szóló 2011.évi LXVI. törvény szerint „Az Állami Számvevőszék általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal felelős gazdálkodás ellenőrzését.” Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az új, úgynevezett sarkalatos törvény alapján az államháztartás gazdálkodásának ellenőrzése keretében a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok, továbbá ezek társulásainak gazdálkodását is ellenőrzi. Az ÁSZ a törvény az államháztartásból származó források felhasználásának keretében ellenőrzi a központi költségvetésből gazdálkodó szervezeteket (intézményeket), valamint az államháztartásból nyújtott támogatás vagy az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználását a helyi önkormányzatoknál, az országos és helyi kisebbségi önkormányzatoknál, a közalapítványoknál, köztestületeknél. Az ÁSZ ellenőrzi az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelését, a vagyonnal való gazdálkodást, az állami tulajdonban (résztulajdonban) vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szerveztek vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét, az államháztartás körébe tartozó vagyon elidegenítésére, illetve megterhelésére vonatkozó szabályok betartását. Az ÁSZ az ellenőrzés lefolytatása mellett dönthet az állami vagy önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyongazdálkodását illetően. Az ÁSZ törvény előírja, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizze az állami adóhatóság és a helyi önkormányzatok adóztatási és egyéb bevételszerző tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét. Az ÁSZ törvény szerint „Az Állami Számvevőszék megállapításai alapján az ellenőrzött szervezetekkel és a felelős személyekkel szemben az illetékes szervezetnél eljárást kezdeményezhet.”

2.2.4.6. Az önkormányzatok vagyona Az önkormányzati tulajdont, mint új jogi kategóriát az 1989. október 23-án hatályba lépett Alkotmánymódosítás teremtette meg, de valódi tartalmat az Ötv. megalkotásával kapott. Az alapvető cél az volt, hogy a korábbi alanytalan állami tulajdonos helyett valós, érdemi tulajdonos jöjjön

36

36


létre. Emellett cél volt az is, hogy minden olyan vagyon az önkormányzatoké legyen, amely a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásának feltételéül szolgál. Az új Alaptörvény 32. cikke szintén egyértelművé teszi, hogy a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében a törvény keretei között „gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat”. Az önkormányzatok tulajdonának alanyai maguk a települések, végső soron e közösségek választójoggal rendelkező polgárai. A tulajdonosi jogokat vagy közvetlenül: népszavazással, vagy a képviselő-testület útján gyakorolják. A lényeg: az önkormányzatok tulajdonosok, csakúgy mint a gazdasági élet bármelyik szereplője. Egy alapvető különbséget azonban hangsúlyoznunk kell: csak úgy és addig vállalkozhatnak, amíg nem veszélyeztetik a kötelező feladataik ellátását. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 106-110. §-ai értelmében a helyi önkormányzat vagyona a) a tulajdonából és b) a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll. E vagyonelemek az önkormányzati feladatok és célok ellátását szolgálják. Ennek keretében a helyi önkormányzatot – törvényben meghatározott eltérésekkel – megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik. A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon birtoklása, használata, hasznai szedésének joga, fenntartása, üzemeltetése, létesítése, fejlesztése, valamint felújítása a nemzeti vagyonról szóló törvényben szabályozott módon engedhető át másnak. A képviselő-testület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő nemzeti vagyonra a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései szerint az önkormányzati közfeladat átadásához kapcsolódva vagyonkezelői jogot létesíthet. Vagyonkezelői jog önkormányzati lakóépületre és vegyes rendeltetésű épületre, társasházban lévő önkormányzati lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre ingyenesen csak kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal, vagy ezen gazdasági társaság kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaságával létesíthető. A képviselő-testület kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott személyekkel köthet vagyonkezelési szerződést. A vagyonkezelési szerződés versenyeztetés nélkül köthető. A vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A vagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történhet. A helyi önkormányzat tulajdonába tartozó vagyonelemekről kormányrendeletben meghatározott módon nyilvántartást kell vezetni. Az önkormányzati vagyonnyilvántartás (vagyonkataszter) folyamatos vezetéséért, az adatok hitelességéért a jegyző felelős. Az önkormányzati törzsvagyont a többi vagyontárgytól elkülönítve kell nyilvántartani. A Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. § újraszabályozta az önkormányzat vagyonát alapvetően megtartva az 1990-tő hatályos felosztást. A helyi önkormányzat vagyona törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet.

37

37



A helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon külön része a törzsvagyon, amely közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását vagy hatáskör gyakorlását szolgálja. A forgalomképtelen törzsvagyonba tartoznak: • a helyi közutak és műtárgyaik, • a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok, • a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzetközi kereskedelmi repülőtér, a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádió-navigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt, valamint • a helyi önkormányzat tulajdonában álló vizek, közcélú vízi létesítmények, ide nem értve a vízi közműveket, • a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon. Ennek minősül a Nemzeti vagyonról szóló törvény 2. számú mellékletben meghatározott, valamint törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében ekként meghatározott a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyonelem. A 2. sz. mellékletben találjuk például: - a közszolgáltatási tevékenységet, valamint parkolási szolgáltatást ellátó gazdasági társaságban fennálló társasági részesedést, - védelmi és közjóléti elsődleges rendeltetésű erdőt, - 5 hektárnál nagyobb, természetben összefüggő erdőt, - nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékeket és műemlék együtteseket. A korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartoznak: • azok a vagyontárgyak, amelyeket törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete így állapít meg. A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom kivételével nem terhelhető meg, azon osztott tulajdon nem létesíthető. A vagyongazdálkodás széles körű, átfogó feladata lényegében a gazdálkodás valamennyi elemét magában foglalja. Az önkormányzatnak a vagyon használata célirányosan, a legjobb minőségben szolgálja a közszolgáltatások ellátását. A feladat ellátása a vagyonállapot folyamatos elemezését, vizsgálatát, az állapotváltozás figyelemmel kísérését igényli.

38

38

3. 3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei

3.1. A gazdaságpolitikai célképzés és tervezés A gazdaságfejlesztési stratégiák alapvető céljai mindig is egyet kell, hogy jelentsenek az egyének, a közösségek, az egész társadalom sokirányú és állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek a lehető legjobb kielégítésével. Ezért e célokat és felfogásokat elérni, illetve érvényesíteni hivatott fejlesztéspolitikák mindenekelőtti alapvető eleme, illetve feladata a mindenkori szükségletek helyes felismerése, meghatározása és csoportosítása. A szükségletek minden időben általánosan és egyedien jelentkeznek, az általános fejlődés során mind mennyiségileg, mind minőségileg változnak, különböző struktúrákban rendeződnek, de minden gazdálkodási rendben a céltudatos tevékenységek húzóerejét jelentik. A gazdaságpolitika a szükségletek helyes felmérésén túlmenően nagy súlyt helyez a szükségletek csoportosítására is. Az össztársadalmi (politikai, védelmi, kulturális) azaz az oszthatatlan, a személyi anyagi és nem anyagi, azaz az osztható és ezek kielégítését szolgáló fejlesztési (beruházási, stb.) szükségleteink kielégítését, a gazdaságfejlesztési stratégiai a rendelkezésre álló, illetve beszerezhető javak, illetve termelési tényezők felhasználásával és a lehetőségek pontos felmérésével, körültekintően kimunkált gazdasági célrendszerekben közelíti meg. A gazdaságpolitika szoros összefüggésben áll a mikroökonómiai szervezetek törekvéseivel, azokat segíti, támogatja, de adott esetekben – az össztársadalmi érdekek érvényesülése érdekében – korlátozza, illetve befolyásolja őket. A gazdaságpolitika lényege, egyben nehézsége pedig éppen abban áll, hogy a gazdálkodó szervezetekkel való együttműködésben mindig a fejlődést biztosító érdekazonosságok létrehozására, illetve az érdekellentétek kiszűrésére törekedjen, szem előtt tartva, hogy az általánosan elfogadott és megkövetelt globális társadalmi célok érvényesülése ne sérüljön. A gazdaságpolitika tehát az állam, a kormányok elhatározásait, döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket adott időszakban a társadalom szükségletei mind jobb kielégítésére alkalmas cél- és eszközrendszerekben határoz meg, illetve hajt végre. A gazdaságpolitikai célok képzése terén különbséget kell tennünk a tekintetben, hogy egyrészt milyen időtávra kerülnek kitűzésre, másrészt a hatalom milyen szintjén kerül sor kidolgozásukra. Eszerint a gazdaságpolitika tükrözhet távlati, stratégiai és taktikai célokat. A távlati célok azt mutatják, hogy egy ország hosszabb idő után hova kíván eljutni, népességének az anyagi, kulturális javakkal és szolgáltatásokkal való ellátása területén milyen eredményeket

39

39



kíván elérni. A gazdaságpolitika távlati céljai a társadalmi-gazdasági helyzetet jellemző ismérvek széles körére terjedhetnek ki. A gazdaságpolitika távlati céljai közé tartozhat például olyan mutatószám meghatározása is, mint a GDP növekedési ütemének hosszabb időszakon át történő stabilitása vagy az egyensúlyhelyzet megvalósítása is. A gazdaságpolitika stratégiai céljai vagy részstratégiái olyan hosszabb időtávon belül kibontakozó tényezők létrehozását vagy megfelelő mértékű és irányú működését tűzik ki feladatul, amelyek közvetlenül hatnak a távlati célok megvalósulására, hatásukkal létrehozzák a kívánatos végső eredményt. Ilyen részstratégiák irányulhatnak közvetlenül a gazdaság egyes ágazataira (külgazdasági stratégia, ipari fejlesztési stratégia, turizmusfejlesztés stratégia), régióira (regionális fejlesztési stratégia) vagy egyes kiemelt társadalmi-szociális célok elérésére (lakásépítés-fejlesztési stratégia). A gazdaságpolitika taktikai céljai közé sorolhatjuk mindazon feladatokat, amelyek valamilyen stratégiai cél megvalósítását szolgálják, és rövid időtávon merülnek fel. A gazdasági célok meghatározása tehát, a gazdaságfejlődési szakasz és a mindenkori konjunkturális helyzet széles körű elemzése alapján, az államhatalom tudatos előrelátását tükrözi. A célok megvalósítását pedig az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök szolgálják. A XX. század utolsó évtizedében eredményesen végigvitt magyarországi gazdasági átalakulást, a piacgazdaság tulajdoni, szabályozási és intézményi rendszere megteremtését követően az új évezred első éveiben a gazdaságstratégia céljaként a hazai gazdaság modernizációjának felgyorsítása, a tartós és fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek folyamatos biztosítása került a gazdaságpolitika homlokterébe. Ez feltételezi a makroszintű és a mikroszintű versenyképesség javítását, a növekedés tárgyi, technikai és szellemi alapjainak bővítését és megerősítését, valamint a társadalom és a gazdaság kohéziójának fokozását, a korábbi gazdaságfejlődési szakaszból visszamaradt, illetve az átalakulási szakasz során felszínre került – regionális, strukturális, tőketényezőkbeli – fejlődési aránytalanságok csökkentését. E stratégiai cél megvalósításának egyik leglényegesebb, aktív eszköze a külföldi és hazai befektetéseket ösztönző és orientáló feltételek biztosítása és fejlesztése, amelyre a kormányzat indikatív jellegű, átfogó igényű, nyitott gazdaságfejlesztési stratégiát dolgozott ki. Az ösztönző rendszer a hazai gazdaságfejlesztés stratégiáját meghatározó Széchenyi Terv filozófiáján − a kormányzati, helyi önkormányzati és a vállalkozói szféra összefogásán és közös hozzájárulásán – alapuló és a Széchenyi Terv, illetve az új Széchenyi Terv részeként, annak fő irányaiként megjelenő gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési támogatási formákban, központi költségvetési célelőirányzatként ölt testet. A befektetés-ösztönzés, vállalkozásfejlesztés általános és külgazdasági szektorhoz kapcsolható programjai különösen az új Széchenyi Terv programjaiban és ezek megvalósítását célzó pályázati csomagokban jelennek meg. A gazdaságpolitika kialakítása, az ennek hatékony végrehajtásához szükséges társadalmi párbeszéd elősegítése, a gazdaságpolitika meghatározásának és megvalósításának irányítása a Kormány elsődleges felelőssége, egyszersmind összkormányzati, benne igazgatási feladat. A Kormány gazdaságpolitikája a kormányprogram/ok/ban ölt testet, amelyek stratégiai és taktikai célkitűzései az éves költségvetésekben, törvényekben és más jogszabályokban jogi megerősítést

40

40

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei

kapnak. Az állami költségvetésben és más jogszabályokban előirányzott stratégiai és taktikai célok ezen túlmenően az állam, a gazdasági igazgatás és esetenként a gazdasági élet más szereplői számára feladatot – kötelező cselekvési irányt – jelentenek, amelyekhez az állam a költségvetésben biztosítja a megfelelő forrásokat. A Kormány gazdaságpolitikájának kimunkálásában meghatározó szerepe van a Miniszter elnökséget vezető miniszternek, valamint a nemzetgazdasági miniszternek. A megalapozott, valósághű gazdasági helyzetértékelés és célképzés előfeltétele a hatékony statisztikai rendszer működése is, amelynek feladata az, hogy tárgyilagos képet adjon a társadalom, a gazdaság, a tulajdonviszonyok, a környezet állapotáról, változásairól az állami, közöttük a gazdasági igazgatási szervek, valamint a társadalom számára. A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény szerint Magyarországon a statisztikai tevékenység ellátása a hivatalos statisztikai szolgálat feladata, amelynek központi szakmai szervezete a Kormány felügyelete alatt működő Központi Statisztikai Hivatal, és amelyben minisztériumok és országos illetékességű állami és kormányzati szervek is részt vesznek. A hivatalos statisztikai szolgálat tevékenysége összehangolásának elősegítésére, a társadalmi érdekek képviseletének és az adatfelhasználók igényeinek érvényre juttatására, az országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) tervezetének véleményezésére, a KSH elnökének szakmai tanácsadó, véleményező szerveként Országos Statisztikai Tanács (OST) működik. E Tanácsban képviseltetik magukat a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek, a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, az önkormányzatok és a tudományos körök. Az OST ülésein a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke állandó meghívottként vesz részt. A KSH legfontosabb feladatai a törvény szerint: • a statisztikai tevékenység összehangolása, a szakmai irányítási tevékenység ellátása, • a népesség adatainak összeírása, egyéb országos összeírások szervezése és végrehajtása, • a hivatalos statisztikai szolgálat országos statisztikai adatgyűjtési programja tervezetének összeállítása, jóváhagyásra történő előterjesztése, a program végrehajtásának figyelemmel kísérése a hivatalos statisztikai szolgálat szerveinél, • az OST bevonásával a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakítása, a számjelek meghatározása, készítése, nyilvánosságra hozatala, valamint használatuk kötelezővé tétele, statisztikai regiszter működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése, • az Országgyűlés és a Kormány évenkénti tájékoztatása az ország társadalmi, gazdasági népesedési adatairól; statisztikai adatok szolgáltatása az államhatalom és a közigazgatás szervei, a társadalmi szervezetek, az érdekképviseletek, a lakosság és a hírközlő szervek, valamint a nemzetközi szervezetek részére.

3.2. A fiskális és monetáris politika és eszközei A gazdasági közigazgatás eszköztárában kiemelt szerepet játszanak a fiskális és a monetáris politika megvalósítására irányuló eszközök, amelyek a gazdasági szabályozók elsődleges fontosságú és mással nem helyettesíthető csoportját alkotják.

41

41



A gazdasági folyamatok közgazdasági, közigazgatási befolyásolására szolgáló eszközöket sokféle szempont szerint lehet csoportosítani, amelyek közül a makroökonómia kettőt használ rendszeresen: az egyik szempont az eszközöket a szerint osztja meg, hogy az állami beavatkozás a jövedelmekre és az árupiacra, avagy a pénzpiacra gyakorol hatást közvetlenül. Ettől függően megkülönböztethetjük a költségvetési politikát és a monetáris politikát. A másik szempont az eszközök alkalmazásának jellegére vonatkozik: eszerint az automatikusan és a diszkrecionálisan (esetileg) alkalmazott eszközöket különböztetik meg. A költségvetési politika az állami bevételekre és kiadásokra, valamint ezek egyenlegére vonatkozó döntések összessége, amely az állami költségvetésben és a költségvetési (fiskális) szabályokban ölt testet. A költségvetési politika közvetlenül és döntően a nemzetgazdaság összkeresletére tud hatást gyakorolni: egyrészt a jövedelmek változtatásával, másrészt a közvetlen vásárlásokkal. A gazdasági szereplőktől származó befizetések mindegyikét jogszabályi előírás teszi kötelezővé, vagyis az állam kényszer útján jut bevételekhez, amelyeket a kötelezettek saját jövedelmükből tudják csak teljesíteni. Ezáltal az állam egy oldalról csökkenti az összkeresletet és eszközöket centralizál a gazdaságpolitika céljainak megvalósításához. A költségvetés kiadási oldalán közgazdaságilag két csoportot különböztethetünk meg: az egyik csoportba azokat a tételeket soroljuk, amelyek csak a magánszektor jövedelmét változtatják meg, de nem hatnak az árupiacokra: ezek a költségvetési kiadások az állami transzferek. A másik csoportba mindazok a kiadások tartoznak, amelyeket az állam közvetlenül vásárlásra fordít. Az állami bevételek és kiadások szabályozása és végrehajtása által a költségvetés-politika az állam gazdasági funkciói közül különösen három típusút gyakorol: • a gazdasági stabilitás, egyenletes növekedés, belső és külső pénzügyi egyensúly fenntartására irányuló stabilizációs funkciót, • a gazdaságpolitikai prioritások érvényesítésére irányuló jövedelem újraelosztási funkciót; és • a nemzetgazdaság egy-egy belső piaci szegmensének befolyásolására irányuló allokációs funkciót, amelynek révén az adott termék- vagy szolgáltatás-piac spontán működéséből fakadó hiányosságot vagy torzulást korrigálhat. A költségvetés-politika megvalósítására szolgáló eszközrendszer az állami bevételek és a kiadások szabályozásában és az e szabályokat végrehajtó, alkalmazó intézményekben ölt testet. A költségvetés bevételi oldalán közgazdasági szempontból ezek lehetnek: adójellegű bevételek, nem adójellegű bevételek, állami vagyonhoz kapcsolódó bevételek, egyéb bevételek. Az állami bevételek zömét alkotó adójellegű bevételek közé tartoznak az adók, az állami monopóliumok (pl. jövedéki adók), a vámok és a társadalombiztosítási járulékok. A nem adójellegű bevételek sorában az illetékeket, díjakat és bírságokat említhetjük. Az állam további bevételeit képezik az állami vagyon értékesítéséből vagy tartós működtetéséből származó bevételek. Végül a bevételi oldal egyéb csoportjában említhetők még a különféle külső támogatások, adományok. Az állami bevételek túlnyomó részét reprezentáló adójellegű bevételek rendszere alkalmazkodik a gazdaságpolitika stratégiai célkitűzéseinek megvalósításához, de egyben alkalmas rövidebb távú célok megvalósításának elősegítésére is. Az adórendszerrel szemben támasztott követelmények

42

42


között eszerint fontos helyet foglal el a stabilitás és az ésszerű rugalmasság ismérve, emellett további követelményként utalni kell az igazságosság (méltányosság), a haszonelvűség, a közteherviselés, a hatékonyság, az egyszerűség és a lehető legkisebb adminisztrációs költségigény követelményeire. Az elmúlt években a 2008-as gazdasági válság következményeként fokozatosan átalakult a hazai adórendszer szerkezete is. A korábbi szabályozásban a külföldi befektetések ösztönzése hangsúlyosan érvényesült. Az időközben megváltozott gazdaságfilozófia a jövőben a hazai befektetés ösztönzését, valamint a humán- és innovációs kapacitás növelését tűzte ki céljául. A humánerőforrás-gazdálkodás tekintetében az adórendszernek a maga sajátos eszközeivel a munkaerő mobilitását, a gazdaságpolitikai célok megvalósításához igazodó képzést is segítenie kell. Azáltal, hogy Magyarország időközben kikerült az EU túlzottdeficit-eljárása alól, az állami hiteleket fokozatosan bővülő arányban a belföldi pénzpiacról biztosítják, a gazdaságot terhelő összes adóés járulékterhelés aránya is fokozatosan csökkent (a válságot megelőző 42%-ról 39%-ra), egyben a pénzügyi stabilitás erősödésével is járt. Az adóterhelés súlypontja a jövedelmekre rakódókról fokozatosan a fogyasztást, forgalmat, környezetvédelmet és egészségügyet terhelő adókra terhelődött át. Jelentős átrendeződés következett be a vállalkozásokra kirótt adók szerkezetében is. Az átalakítás elsősorban a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentésére összpontosított, miközben a belföldi piacra termelő, sok esetben monopolhelyzetben levő nagyvállalatok adóterhelése nőtt. Az adórendszer így a munkaintenzívebb kkv-szektort is erősíti. Az adópolitikai változásokhoz szorosan kapcsolódik a NAV ellenőrzési tevékenységének a növekedése. (Lásd pl. az elektronikus adatforgalmú pénztárgép bevezetése.) A költségvetés kiadási oldalán − az állam, a közigazgatás működésével és fejlesztésével kapcsolatos kiadásokon túlmenően −, mint előzőekben jeleztük, a gazdasági szervezeteknek nyújtott támogatások eszközével a strukturális és regionális fejlesztés célok, a szociális, oktatási juttatások széles körű rendszerével pedig a társadalomfejlesztési és ehhez kapcsolódó gazdaságpolitikai célok megvalósítását segíti elő. A költségvetés-politika megvalósítását szolgáló politikák, szabályozók és intézmények egészét az államháztartás intézménye foglalja magában. Más szóval: az államháztartás tehát a nemzetgazdaságban és a társadalomfejlesztésben való állami szerepvállalás gazdálkodási, pénzügyi oldalát jeleníti meg. A monetáris politika a gazdaságpolitika azon célkitűzéseinek, eszközeinek és intézményi rendszerének összessége, amellyel a pénzpiacot szabályozza, különös tekintettel a forgalomban lévő pénz mennyiségének szabályozására. A monetáris politika alakításának központi szereplője a központi bank vagy jegybank, Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank. A központi bank jogállását, feladatait, működésének feltételeit magas szintű jogszabályok, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény szabják meg. E törvény szerint az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

43

43



Alapvető feladatai: • a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelme érdekében meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát, • kizárólagosan jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra; hivatalos deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt, • a devizatartalék kezelésével és az árfolyam-politika végrehajtásával kapcsolatban deviza műveleteket végez, • kialakítja és szabályozza a belföldi fizetési és elszámolási rendszereket, támogatja azok biztonságos és hatékony működését, • a feladatai ellátásához szükséges statisztikai információkat gyűjt és tesz közzé, • támogatja a pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a pénzügyi rendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kialakítását és hatékony vitelét. Az MNB egyéb tevékenységet − jogszabályban meghatározott felhatalmazás alapján − csak elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül folytathat. A monetáris politika instrumentumai közé tehát mindazok az eszközök beletartoznak, amelyekkel a központi bank képes befolyásolni a pénzpiac működését. Ezek sorában mindenekelőtt ki kell emelni az árfolyam-politika alakítását, a refinanszírozási kamatláb (általában a kamatpolitika) alakítását, a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának meghatározását és a tartalékkötelezés szabályozását, a központi bank által folytatott nyílt pénzpiaci intervenciókat. A monetáris politika eszközeivel a központi bank hivatott és képes a pénzpiac (és az értékpapír-piac) közvetlen befolyásolására és ezen keresztül az árupiac befolyásolására is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a központi bank e szerepkörében a gazdaságpolitika célrendszerében hatást tud gyakorolni az összkereslet alakulására is. A monetáris politika mindezek révén megkülönböztetett szerepet játszik az árstabilitás biztosításában, az antiinflációs politika alakításában, de szélesebb értelemben közvetve hatást tud gyakorolni a makrogazdasági folyamatok mindegyikére. A monetáris politika megvalósításának eszközei közül: • az árfolyam-politika megfelelő alakításával a központi bank elő kell segítse a gazdasági stabilitás fenntartását, az infláció féken tartását, a külkereskedelemben versenyző magyar termékek versenyképességének biztosítását, és ezzel egyidejűleg megfelelő hatékonyságnövekedési külső kényszer fenntartását a külpiac-orientált termelőszektorok számára, a külső fizetési egyensúly vagy a gazdaságfejlesztési célú külső forrásbevonást lehetővé tevő kezelhető fizetési mérleg biztosítását, • a kamatpolitika alakítása lehetőséget ad a központi bank számára, hogy a kereskedelmi bankok egyik forrásaként szereplő refinanszírozási hitelek kamatait szabályozza, a forrás megdrágítsa vagy olcsóbbá tegye, és ezáltal a bankok hitelnyújtási képességének alakításával bővítse vagy csökkentse a gazdaságban rendelkezésre álló hitel és ezáltal a pénzmennyiség összegét, • a kereskedelmi bankok kötelezően képzendő tartalékának szabályozásával a központi bank ugyancsak e bankok által meghitelezhető pénzmennyiséget szabályozza, amely visszahat a kamatláb alakulására. A központi bank – egyes kritikus esetekben – jogosult emellett a kereskedelmi bankok tartalékképzéséhez nyújtható hitelek korlátozására is,

44

44


• a központi bank értékpapír kereskedelemmel (állampapírok eladásával) is képes hatni a forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozására, és nyílt piaci deviza-műveletei során a magyar nemzeti valuta árfolyama szükséges védelmét is ellátja, • a központi bank a forgalomban lévő készpénz kibocsátás (emisszió) kizárólag jogosultja, amelyet a gazdaság készpénz-szükségletének növekedésével összhangban gyakorol (és természetesen gondoskodik az elhasználódott készpénzek/fizetőeszközök cseréjéről). A monetáris politikának a Kormány gazdaságpolitikájával, különösen pénzügypolitikájával való összehangolásában fontos szerepet játszik a nemzetgazdasági miniszter, aki egyben a költségvetési politika első számú felelőse. A nemzetgazdasági miniszter − az érdekelt miniszterek közreműködésével − előkészíti és kidolgozza a Kormány pénzügypolitikájára (költségvetési, jövedelemi, ár-, árfolyam- és devizapolitikájára) vonatkozó javaslatokat. Összehangolja a pénzügypolitikát a monetáris politikával, továbbá gondoskodik az elfogadott pénzügypolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések megvalósításáról. A Kormány gazdasági stratégiájára vonatkozó javaslat kidolgozása, illetve a gazdaságpolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések összhangját a nemzetgazdasági miniszter teremti meg. A hosszú távú pénzügyi és a gördülő államháztartási tervezés kialakításához előrejelzéseket készít a makrofolyamatok alakulásáról, javaslatokat tesz a Kormány pénzügypolitikájának céljaira és az ezekhez megvalósításához szükséges eszközökre. Közreműködik a gazdaságpolitikai programra vonatkozó javaslatok előkészítésében. • A monetáris politika és a pénzintézeti tevékenység gazdasági igazgatási rendszerében korábban fontos szerepet játszott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF-nek a pénzpiac felügyeletével kapcsolatos jogosítványait az MNB vette át. Ezen ellenőrzési tevékenység különös hangsúlyt kap a devizahitelek rendezése, pénzpiacról való kivezetése során is. A monetáris politika akkor lehet hatékony és sikeres, ha összhangban van a költségvetési politikával. Az állam, a Kormány gazdaságpolitikája együttesen és kombinálva alkalmazza a gazdasági igazgatás e két kardinális eszközrendszerét a makrogazdasági folyamatok alakításában, amelyek sematikus hatásmechanizmusát az alábbi ábra szemlélteti.

3.3. Az állami támogatáspolitika és fő eszközei

3.3.1. Mit értünk állami támogatás alatt? A köznyelvben állami támogatás alatt olyan állami transzfereket értünk, melyek természetes személyek jövedelempótlását szolgálják, vagy olyan szervezeteknek a működéséhez, fejlesztéséhez járulnak hozzá, amelyek közvetlenül nem címzettjei az állami költségvetésnek. Ez utóbbi körben a támogatások haszonélvezői tehát a magánszféra vállalkozásai, az önkormányzatok, illetve az egyházak, és a civil szféra szervezetei. Azoknak a támogatásoknak, melyeket az állam közvetlenül nem gazdasági szervezeteknek juttat csak közvetett módon van a gazdasági folyamatokat, illetve gazdasági struktúrát befolyásoló hatása. Az egyéni jövedelempótló támogatások hatnak a fogyasztói kereslet szerkezetére.

45

45



Az önkormányzatok fellépnek a piacon, mint megrendelők, és saját eszközrendszerükkel − például a helyi adókban érvényesített kedvezményekkel, vagy vállalati telephelyek, ipari parkok létesítésével − önmaguk is támogathatják a településen letelepedő vállalkozásokat. Az egyházak, illetve a civil szféra szervezetei is lehetnek megrendelők, vagy bizonyos közszolgáltatások biztosításával, mint például az oktatás, befolyásolják a piaci szereplőket. Az állam gazdaságpolitikai eszközrendszeréhez direkt módon azonban csak azok a támogatások tartoznak, melyeket az állam közvetlenül a gazdasági szféra vállalkozásainak nyújt. Ebben a szűk gazdaságpolitikai értelemben állami támogatás minden olyan eszköz, mellyel az állam kedvezőbb pozícióba hoz egyes vállalkozásokat, mintha csupán a piac törvényei alapján működnének. Sokkal szélesebb eszköztár áll az állam rendelkezésére a piaci szereplők kedvező irányú befolyásolására, mint a köztudatban támogatásnak értelmezett közvetlen költségvetési transzferek. Ugyanilyen hatással vannak az adórendszerben érvényesített kedvezmények, vagy más pénzügyi szabályozó eszközök (például gyorsított amortizációs kulcs engedélyezése), a konszolidációs programok, a kedvezményes hitelkonstrukciók, vagy az állami garanciavállalások. Közvetett módon pedig az állami gazdaságpolitika más eszközei is lehetnek „támogató” hatással. Az állam saját tulajdonú vállalatainak tőkeemelésével is befolyásolja a piacot. Az állam, mint nagy megrendelő kedvező helyzetbe hozhatja a preferált ágazatok vállalkozásait, a nagy állami infrastruktúra fejlesztések, vagy az államilag finanszírozott képzés pedig gyakorlatilag az érintett területen működő vállalkozások költségeit csökkentik (egy autópálya kiépítése csökkenti a környezetében lévő vállalkozások szállítási költségeit, bizonyos szakmák magas színvonalú állami szintű oktatása a munkaerő képzésének, továbbképzésének költségeit stb.).

3.3.2. Az állami támogatáspolitika Egységesen és önállóan értelmezhető állami támogatáspolitika nem létezik. Miután hazánk tagja az Európai Uniónak, ezért gazdaságfejlesztési támogatás politikáját csak az EU-val összhangban alakíthatja ki. Ennek része többek között a Strukturális Alapból, a Kohéziós Alapból, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások. A nem gazdasági szférának nyújtott támogatásokat alapvetően más − nem közvetlenül gazdaságfejlesztést célzó − szakpolitikák határozzák meg (önkormányzati politika, szociálpolitika, stb.), bár bizonyos esetekben gazdaságfejlesztési célokat is szolgálhatnak (pl. lakástámogatás). Ebben az összefüggésben tehát az állami támogatáspolitika a támogatási szakpolitikák összessége. Ha az állami támogatásokat leszűkítjük a gazdasági szereplőknek közvetlenül nyújtott támogatásokra, akkor sem értelmezhetjük önmagában az állami támogatáspolitikát, az nyilvánvalóan csak az állami struktúrapolitika egy eleme. Az állam a gazdasági szerkezet átalakítására vonatkozó céljainak függvényében hathat a tulajdonosi struktúrára, befolyásolhat egyes ágazatokat, (például mezőgazdaság, idegenforgalom), azon belül egyes alágazatokat (például gépkocsigyártás vagy mikroelektronika), egyes tevékenységeket (például kutatás-fejlesztés, export) vagy egyes földrajzi területegységeket (fejlődésben elmaradott megyék, régiók, határ menti térségek stb.). A befolyásolás célja lehet egyes fejlődési folyamatok gyorsítása vagy egyes problematikus folyamatok fékezése.

46

46


A gazdaság szerkezetének átalakítása egyben a gazdasági növekedést is szolgálhatja, ha az intézkedések nemzetgazdasági szinten javítják a gazdaság jövedelemtermelő képességét (például azt eredményezik, hogy a korszerű, hatékonyabb, nagyobb jövedelemtermelő-képességű ágazatok kerülnek túlsúlyba, a kutatás-fejlesztés eredményeképp nő egy-egy iparág hatékonysága). A beavatkozás célja lehet a gazdasági egyensúly javítása (például exportösztönzés) vagy bizonyos gazdasági-társadalmi feszültségek mérséklése (például területi egyenlőtlenségek csökkentése), illetve a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása (például környezetvédelem). Struktúrapolitikai céljainak eléréséhez az állam élhet: • egyedi intézkedésekkel (például államosítás vagy privatizáció), • szabályozó eszközökkel (például környezetvédelmi előírások, energia- és a közlekedési és hírközlési szektor szabályozása stb.), • direkt eszközökkel (például mennyiségi kontingensek, beruházások engedélyezése, árszabályozás), • de közvetett eszközökkel is (közösségi kiadások, adópolitika, infrastruktúrafejlesztés, beruházások támogatása stb.). Gyakorlatilag az állami struktúrapolitikának ezen utóbbi - közvetett - eszközei jelentik a támogatáspolitika eszköztárát. Önmagában az is gazdaságpolitikai döntés függvénye, hogy a rendelkezésre álló eszközök közül az állam melyeket és milyen struktúrában választ. Az aktív állami szerepvállalás piackonform rendszerében a közvetett eszközök, azaz a támogatáspolitikai eszközök súlya egyértelműen növekvő. Az Európai Unió versenyszabályozása az állami támogatások bizonyos formáit általában kifejezetten tiltja (direkt ágazati vagy egyedi támogatások, adókedvezmények stb.), de bizonyos közösségi célok érdekében (területi egyenlőtlenségek csökkentése, környezetvédelem, kis- és középvállalkozások támogatása stb.), a támogatásokat engedélyezi, sőt maga az EU is intenzív támogatási politikát folytat. A támogatáspolitika az állam azon döntéseinek összessége, melyben meghatározza a támogatáspolitikai célokat, kijelöli a célokon belül azokat a prioritásokat, melyekre az adott időszakban koncentrálni kíván, és kiválasztja a célok elérését szolgáló eszközöket. A támogatáspolitika csak akkor lehet sikeres, ha az általános gazdaságpolitikai célokhoz és prioritásokhoz illeszkedik, ha figyelembe veszi az általános gazdasági szabályozás hatásait, ha a támogatáspolitikai eszközöket összehangolja, illetve ha a támogatások eredményességét és hatékonyságát folyamatosan figyelemmel kíséri, a tapasztalatokat pedig visszacsatolja. A támogatáspolitikai eszközök így értelemszerűen szoros összefüggésben vannak a gazdaságpolitika által meghatározott egyéb eszközökkel, a tervezéssel, az áru, szolgáltatás és munkaerőpiac szabályozásával, a versenyszabályozással, az egyes ágazati politikákkal, és mivel a támogatáspolitika eszközei elsősorban fiskális eszközök az állami költségvetési politikával.

47

47



3.3.3. A támogatáspolitika céljai A támogatáspolitikai célok meghatározásakor alapvetően az átfogó gazdaságpolitikai célokból, azon belül pedig elsősorban a gazdasági szerkezet átalakítására vonatkozó célokból kell kiindulni. Ennek természetesen feltétele, hogy létezzen egy, jobb esetben az országgyűlés által elfogadott, átfogó gazdaságstratégia. A gyakorlatban azonban gyakran megtörténik, hogy egyes kormányoknak nincs egységes rendszerbe foglalt, meghirdetett gazdaságstratégiája, vagy ha van is deklarált stratégia, nem igazán érvényesülnek az összkormányzati szempontok, így az egyes ágazatok, tárcák vagy esetleg más érdekcsoportok saját részcéljaikat hatékonyan érvényesítik a támogatási célok kialakításában. A gazdaságpolitikai célok között −az adott ország gazdasági helyzetének, illetve az adott kormány politikai irányvonalának függvényében − különböző mértékben kaphatnak prioritást a gazdasági növekedés, a gazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, a gazdaságban létező feszültségek csökkentése (esetleg válsághelyzetek kezelése), illetve a gazdaságra csak hosszabb távon visszaható feltételek javítása. (például környezeti állapot, humán infrastruktúra fejlettsége). A támogatáspolitika céljai lényegében e prioritásokhoz illeszkednek. A támogatáspolitikai célokat azonban csak főbb vonalakban határozzák meg az általános gazdaságpolitikai célok. Nemzeti szinten ugyanis csak igen ritkán létezik olyan dokumentum, mely átfogóan összefoglalja és rendszerezi a támogatási célokat és kijelöli azokon belül a prioritásokat. Sokkal inkább jellemző, hogy a gazdasági stratégia egyes elemei részstratégiákban öltenek testet. Elkészülnek ágazati (például agrárstratégia) vagy horizontálisan megjelenő (K+F stratégia, kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája), illetve területi részstratégiák, a támogatáspolitika konkrét céljai és részcéljai pedig ezek függvényében alakulnak ki. Önmagában az a tény, hogy a gazdaság egy szegmensére kidolgozásra kerül valamilyen stratégia (és minél magasabb szinten, az országgyűlés vagy a kormány által elfogadásra kerül), elősegíti, hogy az abban foglalt célok megjelenjenek a támogatási célok között. Miután a támogatáspolitika céljai viszonylag átlátható módon fordítódnak le az állami költségvetésben is megjelenő támogatási keretekre, sokkal jobban ki vannak téve az egyes érdekérvényesítő törekvéseknek. Az Európai Unió országaiban − egyes közös európai célok esetében a nemzeti politikákhoz európai támogatást is felhasználva − általában a következő célok jelennek meg a nemzeti támogatáspolitikákban: • humán erőforrások fejlesztése (K+F, oktatás-szakképzés), • a foglalkoztatási színvonal emelése aktív foglalkoztatási eszközökkel, egyes speciális munkavállalói rétegek foglalkoztatásának támogatása, • belső gazdasági-társadalmi kapcsolatrendszer erősítése (informatika, közlekedési infrastruktúra, vállalkozások közötti kapcsolati háló, gazdasági szolgáltatások, humán infrastruktúra hálózata stb.), • hátrányos helyzetű térségek esélyegyenlőtlenségeinek mérséklése, • kis- és középvállalati szektor megerősítése, • a gazdaság ágazati és termékszerkezetének modernizálása, csúcstechnológia fejlesztése, • válságágazatok védelme vagy stratégiai ágazatok fejlesztése, • az európai nagyrendszerekbe való bekapcsolódás, • környezetvédelem.

48

48


Természetesen itt nem soroltuk fel a legtöbb közforrást felemésztő támogatási célt: az agrárszektor piaci helyzetének, versenyképességének javítását, az agrártermelők jövedelmének szinten tartását, mivel ez a közös európai politikák egyike, melyben nemzeti támogatási rendszerek nem működnek.

3.3.4. A támogatáspolitika eszközei A köznyelv a támogatáspolitika eszközrendszerén kizárólag a pénzügyi eszközrendszert érti. A támogatáspolitikának azonban, mint minden más közpolitikának vannak nem pénzügyi eszközei. Az állam ezen a területen is él jogi szabályozó eszközökkel, illetve más eszközökkel, mint például a támogatási rendszer működtetését szolgáló intézményi keretek kialakítása és működtetése, valamint bizonyos szervezési és „szolgáltató” feladatok ellátása. (például információnyújtás, tanácsadás, konferenciák, kiállítások szervezése, külföldi kereskedelmi képviseletek működtetése stb.). A jogi szabályozás eszközei a támogatások céljait, kereteit, feltételeit meghatározó jogszabályok, illetve egyéb jogforrások. Az állami támogatáspolitika általános kereteit törvények határozzák meg. A legkézenfekvőbb példa erre az állami költségvetésről szóló törvény, az államháztartási törvény, a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló törvény, az agrárgazdaság fejlesztésről szóló törvény, vagy a területfejlesztési törvény. Elkülönített állami pénzalapot is csak törvénnyel lehet létrehozni. A támogatáspolitika fő célkitűzéseit, irányait gyakran rögzítik országgyűlési határozatok. Erre jó példa az Országos Területfejlesztési Koncepció, az országgyűlés által elfogadott ágazati fejlesztési koncepciók, tervek, vagy például a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveinek, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről hozott határozatok. A pénzügyi eszközök felhasználásának szabályozása, ha ágazatokon átívelő általános szabályokról vagy valamilyen kiemelt terület szabályozásáról van szó, kormányrendeletekkel történik. Erre példák az államháztartási törvény végrehajtási rendeletei, illetve az agrártámogatások igénybevételének feltételeit, vagy a területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközöket és az igénybe vehető kedvezmények felhasználását szabályozó rendeletek. A támogatáspolitika bizonyos kormányzati céljait, illetve az esetleges egyedi támogatási döntéseket gyakran kormányhatározatok rögzítik. Ugyanez érvényes a kormány támogatáspolitikai rendszer átalakítására vonatkozó törekvéseire. Erre a legkézenfekvőbb példák a támogatási rendszer EU konform átalakítását célzó határozatok. Az egyes célelőirányzatok, vagy alapok felhasználásának részletes szabályait pedig leggyakrabban miniszteri rendeletek határozzák meg. A támogatáspolitika pénzügyi eszközrendszerét több szempontból lehet csoportosítani. Az első és leggyakrabban alkalmazott csoportosítás a támogatás formája, pontosabban közgazdasági tartalma alapján történik. Ebből a szempontból megkülönböztethetünk: • adópolitikai intézkedéseket (pl. adókedvezmények, kedvezményes amortizációs kulcs, meghatározott költségek levonása az adóalapból, adómentes alapok, pl. beruházási alap akceptálása), • működési támogatásokat, • ártámogatást (pl. a közlekedésben a jegyek árának támogatása), • piacra jutási támogatást (pl. exporttámogatás, agrárpiaci rendtartásban foglalt piacra jutási támogatások),

49

49



• bevételt növelő, illetve költségeket csökkentő támogatásokat (pl. bérköltségeket csökkentő támogatások, az agrárszférában a földhasználathoz kapcsolódó támogatások), • kockázatot csökkentő, illetve a károk felszámolásához nyújtott támogatásokat (melyek leggyakoribb formája szintén az agrárszférában pl. az árvíz-, belvízkárok kompenzálása), • fejlesztési célú támogatásokat: - vissza nem térítendő dotáció, - speciális adópolitikai intézkedés, • kedvezményes feltételekkel nyújtott hitelkonstrukciókat, • kamattámogatást (piaci hitelfelvétel kamattörlesztését, vagy annak egy részét átvállalja a költségvetés), • állami garanciavállalást. A támogatásokat abból a szempontból is megkülönböztethetjük, hogy milyen módon lehet hozzájutni a támogatásokhoz. Ebből a szempontból a támogatás lehet: • egyedi döntéseken alapuló (kormányzati döntés alapján egy konkrét vállalkozás, vállalkozáscsoport támogatása), • normatív (a jogszabályokban lefektetett feltételeknek megfelelő minden vállalkozás jogosult a támogatásra), • pályázati alapon megítélt (a jogszabályok, illetve a pályázati kiírás csak az általános feltételeket rögzítik, a feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtó vállalkozások közül egy bizottság választja ki a támogatásra jogosultakat). A harmadik − elsősorban az európai unióban − gyakran alkalmazott csoportosítás annak alapján történik, hogy a gazdasági struktúra mely szegmensének befolyásolását célozza az adott támogatás: Ebből a szempontból beszélhetünk: • ágazati (egy-egy ágazat fejlesztési prioritásait tükröző), • horizontális (az egész ország területén és minden ágazatban működő speciális vállalkozás-csoportokat pl. (kis- és középvállalkozások), vagy tevékenységeket (pl. kutatás-fejlesztés) támogató, • területi (a területfejlesztés szempontjait tükröző, területi logikát követő) támogatásokról. Támogatáspolitikai döntés függvénye, hogy a fent ismertetett formák közül az állam melyeket és milyen kombinációban preferál. Szakmai és politikai érvek sokasága hozható fel egy-egy támogatási forma mellett vagy ellen. Az egyik tipikus dilemma, hogy a költségvetés bevételi vagy kiadási oldalát terhelje-e a támogatás. A bevételi oldalt érintik az adópolitikai intézkedések, melyek ellen gyakran hangoztatott érv, hogy nem igazán átláthatóak, nem alkalmasak kellő differenciálásra, számbavételük, hatásuk mérése nehézségbe ütközik. Mellettük felhozott érv, hogy a támogatás ilyen formában csak normatív módon történhet, így kizárt, hogy a támogatáspolitikai céloktól független szempontok alapján „osztogassák” őket. A kiadási oldalt terhelő támogatások sokkal inkább átláthatóak, hiszen minden évben szavaznak róluk a költségvetésben, könnyebb őket differenciálni, valamint közvetlenebb számbavételt, ellenőrzést és hatékonyságmérést tesznek lehetővé. Egyetlen hátrányuk, hogy az az ideális helyzet, mely szerint a demokratikus jogállam bölcs képviselői hosszú, minden körülményt mérlegelő szakmai vita után, a nyilvánosság számára is elérhető módon döntenek a támogatási célokról és a

50

50


melléjük rendelt keretekről a gyakorlatban nem mindig igaz. A célok és keretek meghatározása a különböző − az adott támogatásban érdekelt − csoportok lobbi-harcának eredménye. Ráadásul a támogatások konkrét megítélése számtalan lehetőséget adhat az egyedi mérlegelésre, a személyes érdekérvényesítésre, sőt kiélezett formában a korrupcióra. A magyar gyakorlat ezen a téren egyre inkább az EU gyakorlatot követi, mely a kiadási oldalt preferálja, azonban a támogatások folyósítását és felhasználását szigorú szabályozáshoz és ellenőrzéshez köti. A másik gyakori, vitát kiváltó kérdés, hogy a beruházási támogatásokat vissza nem térítendő támogatás, vagy valamilyen kedvezményes hitelkonstrukció formájában érdemes nyújtani. Hosszú ideig a szakmai közvélemény éppen a beruházás megtérülésének biztonságára, illetve újabb forrásképződésre hivatkozva a visszatérítendő formákat részesítette előnyben. A legújabb álláspontok azonban − elsősorban az EU mintáját követve − egyszerűbbnek, könnyebben átláthatónak minősítik a dotációt, melyet azonban szigorú feltételekhez, például egy központi program céljaihoz való illeszkedéshez, saját források meglétéhez, előzetes gazdaságossági számításokhoz, a felhasználás folyamatos monitoringjához és pénzügyi ellenőrzéshez stb. kötnek. A magyar támogatási gyakorlat differenciáltan alkalmazza a különböző támogatási formákat. Az egyedi, normatív, illetve pályázati rendszeren alapuló támogatási formák közül szintén az EU gyakorlatát követve egyre inkább előtérbe kerülnek a pályázati rendszeren alapuló formák, melyek egyesítik a normatív és egyedi rendszer előnyeit. Alkalmasak arra, hogy pontosabban megcélozzák a támogatni kívánt vállalkozásokat (mint az egyedi döntéseken alapuló támogatások), jogszabályok által lefektetett, átlátható keretek között működnek (mint a normatív támogatások) és biztosítékot adnak arra is, hogy a támogatott vállalkozás valóban a strukturált céloknak megfelelően hasznosítja a támogatást. Szintén az Európai Unióhoz való csatlakozás vetette fel annak igényét, hogy a magyar gyakorlatban is megkülönböztessük az ágazati, a horizontális és a területi támogatásokat. A korábbi támogatási rendszerben, az igazgatási rendszer tagoltságának köszönhetően túlsúlyban voltak a kifejezetten ágazati, vagy pusztán pénzügyi logikájú támogatások. Jelenleg egy lassú átalakulásnak vagyunk szemtanúi, mely folyamatban egyre inkább tért nyernek a horizontális és a területi támogatások. A gazdaságfejlesztést szolgáló állami támogatások nagyságrendje bizonyos átfedések és a közvetett támogatások miatt nehezen becsülhető. Az Európában jellemző értéket kb. a költségvetési kiadások 3-5%-ra becsülik, de ez az országok fejlettsége és gazdaságpolitikai gyakorlata miatt erősen differenciálódik. Az európai uniós tagállamok 2009-ben 427 milliárd euró olyan nemzeti támogatást adtak, amelynek ellenőrzése az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik (meghatározott küszöb feletti és ezért ellenőrizendő esetleges piactorzító hatása), ez az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) 3,6%-át tette ki. Magyarország a 2007 és 2013 közötti időszakban 22,4 milliárd eurós támogatásban részesült. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás,

51

51



amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Ugyanakkor a belső piaccal összeegyeztethető: a magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatás, feltéve, hogy azt a termék származásán alapuló megkülönböztetés nélkül nyújtják, valamint a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás. A belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető: a) az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság, valamint a 349. cikkben említett térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ezek strukturális, gazdasági és társadalmi helyzetére tekintettel, b) valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás, c) az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben, d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha az az Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben, e) a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján hozott határozatával határoz meg. Az állami támogatások forrása általában az állami költségvetés. (A bevételi oldalt érintő adókedvezmények esetében persze ez csak közvetett módon igaz, hiszen ez esetben az állam lemond költségvetési bevételeinek egy bizonyos hányadáról.) Régóta visszatérő vita, hogy egy átlátható, hatékony, jól működő, és ellenőrizhető támogatási rendszert az állami költségvetés részeként működő (így a költségvetési pénzeszköz felhasználás általános szabályai szerint átcsoportosítható, elvonható) egy-egy tárca által kezelt célelőirányzatok, vagy bizonyos célokhoz rendelt elkülönült (garantált, csak erre a célra elkülönített bevételekkel rendelkező, elkülönülten tervezhető), állami pénzalapok szolgálják hatékonyan. A magyar gyakorlatban korábban nagyon sok elkülönült alap működött, melyek felhasználásával, ellenőrizhetőségével kapcsolatban igen rossz tapasztalatok alakultak ki. Ennek következménye volt az alapok összevonása, majd megszüntetése és a támogatási források célelőirányzat formájú tervezése. A 2012-es költségvetési évre hat elkülönült alap maradt a támogatási rendszerben (Nemzeti Foglalkoztatási Alap, Bethlen Gábor Alap, Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap, Kutatási és Technológiai Innovációs Alap). Vannak azonban olyan szakértői vélemények, melyek szerint bizonyos jól körülhatárolható (esetleg ágazatokon átívelő) célok esetében van jogosultsága és értelme az alapszerű kezelésnek (lásd pl. nemzeti agrárkár-enyhítés). Csak az számít elkülönült pénzügyi alapnak, melynek állami támogatáson kívüli forrása is van. Ebben az értelemben a társadalombiztosítási alapok is elkülönült pénzügyi alapok, viszont nem tartozik ide a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap, az Országvédelmi Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő

52

52


Alap, a Szervezet-átalakítási Alap. Ez utóbbiaknak nincs vagy elhanyagolható az államháztartáson kívüli forrásból származó bevétele, és nem képeznek fejezetet a költségvetési törvényben. Az átfogó gazdaságpolitikai céloknak megfelelő támogatási rendszer kialakítása a költségvetési tervezés gyökeres megújítását igényli, mert csak így biztosítható, hogy a pénzügyi eszközrendszer harmonizáljon a deklarált célokkal. Olyan új tervezési módszerekre van szükség, melyet a hagyományos költségvetési szerkezet és tervezési módszerek nem tettek lehetővé. Ma már a magyar költségvetésben is megjelennek azok a technikák, melyekkel a célokhoz rendelt, kiszámítható, de mégis rugalmas, és az összefüggéseket is figyelembevevő költségvetés kialakítható. Ilyenek a nem bázis alapú tervezés technikák, a gördülő tervezés, a programfinanszírozás. A nem bázis alapú tervezés szakít azzal a technikával, mely az állami költségvetés fejezetek és címek és sorok közötti elosztását elsősorban az előző év bázis számaihoz köti. A gördülő tervezés lehetővé teszi, hogy a több évre átnyúló programok és beruházások tervezhetőek és finanszírozhatóak legyenek, egyben világosan megmutassák, hogy a következő év forrásai közül melyek azok, melyek már „lekötöttek”. A programfinanszírozási technikák lehetővé teszik egy-egy − esetleg ágazatokon és célelőirányzatokon átívelő − fejlesztési program finanszírozásának tervezését. A támogatáspolitika eszközrendszeréhez differenciált intézményrendszer kapcsolódik. Az intézményeket két csoportba lehet osztani. Az első csoportba azok a szervek tartoznak, amelyek a támogatási döntéseket előkészítik, illetve a döntéseket meghozzák. A hazai támogatási rendszer EU joggal való összeegyeztethetősége érdekében az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet értelmében az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter felelősségi körébe tartozik az egyes újonnan bevezetésre kerülő támogatások EU konformitásának a vizsgálata. A támogatási program, az egyedi támogatás, valamint a bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozó létező támogatási programokból nyújtott támogatás tervezetét előzetes felülvizsgálat céljából meg kell küldeni a miniszternek. A miniszter többek között azt vizsgálja, hogy az egy projekthez igénybe vett összes állami támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg az uniós állami támogatási szabályokban meghatározott mértéket. A támogatási programok kidolgozásakor figyelemmel kell lenni arra a körülményre is, miszerint ha uniós állami támogatási szabály másként nem rendelkezik, nehéz helyzetben lévő vállalkozás nem részesülhet állami támogatásban. Egy vállalkozás akkor tekinthető nehéz helyzetben lévőnek, ha az képtelen – akár saját erejéből, akár pedig a tulajdonosai, részvényesei vagy a hitelezői által biztosított források révén – arra, hogy megállítsa a veszteségek halmozódását, amely a hatóságok külső beavatkozása nélkül teljes bizonyossággal azt eredményezné, hogy rövid- vagy középtávon feladja üzleti tevékenységét. A támogatási programok végrehajtásánál a Bizottság megfelelő eljárás keretében elrendelheti a támogatási program felfüggesztését, a már kifizetett támogatás visszafizetését is.

53

53



3.3.5. A magyar támogatási rendszer A magyar támogatáspolitika és támogatási rendszer hosszú ideig magán hordozta mind a szocialista tervgazdálkodás idején kialakult gyakorlat, mind a rendszerváltozás utáni nagyfokú liberalizáció által újonnan keletkező ellentmondások terhét. Miközben ugyanis a költségvetés szerkezete és a tervezési módszerek alapvetően a régi gyakorlatot követték (bázis alapú tervezés, ágazati széttagoltság), divatos szlogenné vált az állam „kivonulása” a gazdaságból és szinte ki sem ejthette senki a száján azt a szót, hogy tervezés. A végeredmény az lett, hogy nem volt átfogó gazdasági stratégia, melynek céljaihoz és prioritásaihoz lehetett volna rendelni a támogatáspolitikát, a támogatási rendszer elemei pedig véletlenszerűen, egyes erősebb (ágazati, vagy politikai) lobbi csoportok érdekei szerint alakultak. Az ágazati minisztériumok, mint az adott támogatást nyújtó alapot, vagy célelőirányzatot kezelő szervek saját ágazati logikájuk alapján működtették saját rendszerüket. A források megszerzésének legbiztosabb módjának az látszott, ha sikerült elérni, hogy egy-egy támogatott célra elkülönült állami pénzalapot hozzanak létre. A kilencvenes évek közepére gazdaságfejlesztést, infrastruktúrafejlesztést, területfejlesztést szolgáló eszközrendszer rendkívül bonyolult, szinte áttekinthetetlen, sokszor hatásait tekintve is ellentmondásos lett. Sem a költségvetési tervezési, sem az elszámolási rendszer nem tette lehetővé, hogy világos képet kapjunk a támogatási rendszer működéséről. Nem volt összehangolt a támogatások igénylésének, döntésének lebonyolítási rendje, a pénzügyi eszközöket pedig rendkívüli széttagoltság, szétforgácsoltság, jelentős átfedések, és párhuzamosságok terhelték. Világos, áttekinthető eszköz és intézményrendszer nélkül pedig még remény sem volt arra, hogy a struktúrapolitikai céloknak megfelelően alakítsuk a támogatásokat. A területfejlesztési célok vonatkozásában, pl. jól érzékelteti a helyzetet az a tény, hogy egy 1996-os vizsgálat során, a különböző támogatási eszközök területi megoszlására vonatkozóan a legtöbb minisztérium nem tudott adatokkal szolgálni. A hazai rossz tapasztalatokra és az európai uniós várakozásokra tekintettel egyre inkább felmerült a támogatási rendszer összehangoltságának és átláthatóságának, valamint az EU konform átalakításának igénye. Ezt a törekvést kormányhatározatok rögzítették, melyek eredményeképpen a hazai támogatási rendszer több vonatkozásban is egyre inkább közelített az európai gyakorlathoz. A társulási szerződés, illetve más nemzetközi egyezményekhez való csatlakozás (például GATT) szükségessé tette bizonyos támogatási formák fokozatos megszüntetését. (például exporttámogatások bizonyos formái, bizonyos adókedvezmények stb.) Az uniós csatlakozásig fenntartható volt támogatási rendszerünk önállósága (például önállóan működtettük agrártámogatási rendszerünket), és nem kellett betartanunk az EU versenyszabályozásában rögzített, a támogatásokra vonatkozó szabályokat. Támogatáspolitikánkban addig feltétlenül kettős követelménynek kellett eleget tennünk. Egyrészt úgy kellett meghatároznunk a támogatási célokat, és olyan támogatási-rendszert kellett működtetnünk, mely segíti a magyar vállalkozások felkészülését az európai versenyre, másrészt viszont olyan irányban kellett átalakítani támogatási politikánkat, mely alapelveiben, céljaiban, az alkalmazott eszközökben, a támogatások folyósításának mechanizmusaiban minél jobban hasonul az európai gyakorlathoz. E törekvések kézzel foghatóan jelen vannak a mai magyar támogatási politikában.

54

54


A támogatási célok között prioritást kapott a dinamikus és fenntartható gazdasági növekedés, a növekedési bázis kiszélesítése, hazai vállalkozások versenyképességének javítása, a gazdaság kitörési pontjainak, a húzó ágazatoknak fejlesztése, a strukturális és területi feszültségek enyhítése. E célok közvetett módon a foglalkoztatáspolitikát is szolgálták. A hazai támogatási célok ezzel párhuzamosan egyre jobban hasonultak az EU-ban alkalmazott a fejlesztési célok és prioritások rendszeréhez. E folyamat elsődleges mozgatórugója az volt, hogy érdemes hazai céljainak az EU támogatási rendszer céljaihoz illeszkedniük, mivel ezekhez a célokhoz egyre bővülő EU forrásokat is rendelhetünk. Támogatáspolitikánk − bár bizonyos esetekben ellentmondásos, vagy lassú folyamat eredményeképp − egyre jobban követi az európai unióban érvényesülő támogatáspolitikai alapelveket. A koncentráció elvének érvénysülését szolgálta az alapok, célelőirányzatok összevonása, összehangolása, bizonyos esetekben közös tervezése és kezelése. A kormány, illetve a minisztériumok egyre inkább szem előtt tartják a partnerség elvét, és intézményesített formában vonják be a kormányzati, és önkormányzati szerveket, a vállalkozói és a civil szférát a tervezésbe, és a tervek végrehajtásába. Egyre gyakoribb, hogy az állami támogatások nem elkülönülten működnek, hanem azokat kidolgozott programokhoz rendelik, azaz érvényesül a programozás elve. Az addicionalitás elve szinte minden esetben érvényesül a szabályozásban, illetve a pályázati kiírásokban, melyek általában saját erő meglétéhez kötik a támogatások folyósítását. Az EU-ban a legutóbbi években előtérbe került a nyilvánosság követelménye, melyet hazai gyakorlat is egyre inkább követ. Elsősorban az informatika fejlődése tette lehetővé, hogy a támogatási célok, a programok, a támogatási előirányzatok, a pályázati feltételek, a megítélt támogatások és esetleg a támogatások eredményességére, hatékonyságára vonatkozó információk minél szélesebb körben nyilvánosságot kapjanak. Az alapelvek közül a szubszidiaritás érvényesülésének folyamata talán a leginkább ellentmondásos. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szubszidiaritás alapvető feltétele az igazgatási struktúra bizonyos fokú decentralizációja, mely egyben együtt jár azzal, hogy a területi szinteken megfelelő források álljanak rendelkezésre az adott szinten kezelhető támogatási célok megvalósításához. A magyar közigazgatásban azonban egyelőre hiányzik a valós középszint, a régió kontra megye vita elhúzódása pedig hátráltatta e szint megerősödését. Az EU-ban alkalmazott technikákhoz hasonultak hazánkban a pénzügyi eszközök felhasználásának mechanizmusai is. Amint azt már a támogatáspolitikai eszközök leírásánál kifejtettük, hasonult a támogatások struktúrája, azok elérhető formái, a támogatások megítélésénél alkalmazott kritériumrendszer, az igénybevétel feltételei. Kialakultak a támogatási rendszer intézményei, hasonultak a tervezés, a koordináció és egyeztetés, a pályáztatás, a döntés, a finanszírozás, a monitoring, a számbavétel, és az ellenőrzés mechanizmusai.

3.3.6. Egyes, közvetlenül gazdaságpolitikai célokat szolgáló támogatási rendszerek 3.3.6.1. Agrár- és vidékfejlesztési támogatások Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások bizonyos értelemben kivételt képeznek a magyar támogatási rendszeren belül.

55

55



Maga az EU is kiemelten kezeli az agrárszférát, közös agrárpolitikát egyben agrártámogatási politikát folytat, és kiemelt forrásokkal támogatja a mezőgazdasági termelőket. A magyar támogatáspolitikában is különös figyelmet kell kapnia az agrárszektornak. A Közös Agrárpolitika (KAP) esetében 2015 után is fennmarad a két pillérből álló támogatási rendszer. Az új, 2014–2020 közötti költségvetési ciklusban az Európai Unió elfogadott teljes költségvetése 960 milliárd euró, ami 3,4%-kal alacsonyabb, mint a megelőző periódusban. A KAP részesedése a teljes keretből 38,9%, 373 milliárd euró. A tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy nemzeti prioritásaiknak megfelelően az egyes pillérek között bizonyos forrás-átcsoportosítást hajtsanak végre. Az I. pillérből támogatják az ún. közvetlen kifizetéseket (jellemzően földalapú támogatások), valamint a piaci intézkedéseket. Ezen intézkedésrendszer pénzügyi alapja továbbra is az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap ( EMGA). Az I. pillérhez tartozó támogatások esetén az igénybevétel lehetősége korlátozott. A birtokpolitikai szabályrendszerrel összhangban az 1200 hektár feletti üzemméretben gazdálkodók már nem vehetnek igénybe a terület alapján járó úún. alaptámogatást. Az így felszabadult források részben a vidékfejlesztési támogatáson keresztül elsősorban a munkaigényes ágazatok (állattenyésztés, vetőmag-termesztés, kertészet) támogatására szolgál. Ezen rendelkezés a támogatáspolitika eszközrendszerét is felhasználva kívánja segíteni különösen a vidéki foglalkoztatási helyzet javítását. E támogatási rendszeren belül azonban még további célhoz kötött támogatások is igénybe vehetők (pl. zöldítés vagy fiatal gazdálkodók támogatása, termeléshez kötött támogatások). Ezen támogatásokra viszont az előzőekben jelzett elvonási mechanizmus nem vonatkozik. A kisgazdaságok pedig e rendszer keretei között egyszerűsített konstrukció keretében jutnak támogatáshoz. Fontos új elem a különböző uniós alapok között kialakítandó Közös Stratégiai Keret létrehozása, amely rögzíti a kohéziós, strukturális, vidékfejlesztési és halászati alapok felhasználási koherenciájának alapelveit. A KAP II. pilléréhez tartozó intézkedéseket az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatják. Az EU által nyújtott támogatás a tagállammal való társfinanszírozás keretében történik. Fontosabb strukturális változás a programban, hogy a korábbi, ÚMVP-ben (Új Magyaroszág Vidékfejlesztési Programban) ismert és alkalmazott tengelyek megszűnnek. Egy intézkedéslista lesz, amely tulajdonképpen a jelenlegi intézkedéseket racionalizáltan csoportosította, és amelyből intézkedések kombinációját kell kiválasztani az EU prioritásainak elérése érdekében. A vidékfejlesztési rendelet lehetőség nyújt bizonyos területeken tematikus alprogramok keretében kiemelt támogatás biztosítására. Magyarország a fiatal gazdák és a rövid ellátási láncok alprogramokat fogja beindítani Vidékfejlesztési Programjában. Az alprogramok kertében magasabb társfinanszírozás adható. A Vidékfejlesztési Program 2014–2020 (VP) kidolgozása a Partnerségi Megállapodással, az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció tervezetével összhangban, valamint a Nemzeti Vidékstratégia fejlesztéspolitikai stratégiai célkitűzéseiből kiindulva, az EU 2020 stratégiában, illetve a KSK (Közös Stratégiai Keretrendszer) rendeletben rögzített kohéziós, valamint a KAP-ban és az EMVA-ban lefektetett agrárpolitikai és vidékfejlesztési célokhoz igazodva történik.

56

56


3.3.6.2. A „Széchenyi Terv”-hez és az „Új Széchenyi Terv”-hez kapcsolódó támogatások A „Széchenyi Terv” több szempontból mérföldkő volt a magyar gazdaságpolitika és támogatáspolitika történetében. A rendszerváltozás óta először történt meg, hogy a kormány gazdaságstratégiájára épülően egy tervdokumentum átfogóan fogalmazza meg a gazdaságfejlesztés céljait és prioritásait, azokat „lefordítja” fejlesztési programokra, majd hozzárendeli a megvalósítást szolgáló pénzügyi forrásokat. A terv készítése és megvalósítása során arra törekedett, hogy érvényesítse az európai uniós alapelveket. Az állam és az üzleti szektor együttműködésére, korlátozott állami társfinanszírozásra, valamint programfinanszírozásra, az állami támogatási források összehangolt felhasználására épített. Újszerű volt a terv abban az értelemben is, hogy átlépte a „bűvös” ágazati tárca határokat és több célelőirányzat forrásait vonta be a terv megvalósításába. Ez lehetővé tette a támogatások koncentrált és hatékony felhasználását. Az egyes programok finanszírozása is az európai uniós gyakorlatot követte. A program végrehajtásáért a „programgazda” minisztérium − illetve annak támogatásokat kezelő egysége − felelt. E szervezet volt felelős a program végrehajtásának megszervezéséért, a pályázati feltételek meghatározásáért, a pályázatok összeállításáért, megjelentetéséért, a döntés-előkészítés megszervezésért, a döntéshozó testületek működtetéséért, a végrehajtás általános feltételeinek biztosításáért, a végrehajtást ellenőrző monitoring-rendszer működtetéséért, valamint a program nyilvánosságának biztosításáért. A Széchenyi Terv arra törekedett, hogy a pályázatok átláthatóak, ellenőrizhetőek és követhetőek legyenek. A pályázatok általában nyitottak voltak, a feltételek megléte esetén bárki pályázhatott. Csak bizonyos − elsősorban infrastrukturális projektek esetén − alkalmazott a terv a pályázati módszertől eltérő, ún. diszkrecionális eszközöket, és jelölte ki a végrehajtással megbízott szervezeteket. A Széchenyi Terv programjai között egyaránt szerepeltek funkcionális, szektoriális és területi programok. A Széchenyi Terv keretében a következő kiemelt programokhoz lehetett igénybe venni támogatást: vállalkozáserősítő program, lakásprogram, turizmusfejlesztési program, kutatási-fejlesztési és innovációs program, információs társadalom és gazdaságfejlesztési program, autópálya-építési program, regionális gazdaságépítési program, aktív foglalkoztatási célok támogatása, energiatakarékossági program. Az Új Széchenyi Terv 2010-től kezdődően a következő programok keretében tartalmazott pályázati lehetőségeket: • Vállalkozásfejlesztési program, • Foglalkoztatási program, • Zöldgazdaság-fejlesztési program, • Tudomány-Innováció program, • Gyógyító Magyarország – Egészségprogram, • Közlekedésfejlesztési program.

57

57



3.3.6.3. Területfejlesztési támogatások A hazai területfejlesztési politika és ahhoz kapcsolódó támogatási rendszer elsősorban azért tanulságos, mivel ez volt az európai uniós csatlakozásra való felkészülés egyik legfontosabb területe. Az általános versenyszabályozáson belül a számunkra az egyik legfontosabb elem, hogy az Unió a területfejlesztés célterületein széles körben lehetővé teszi támogatási eszközök alkalmazását, sőt saját eszközeivel segíti is a felzárkóztatás, struktúraátalakítás folyamatát. A területfejlesztési célokat szolgáló strukturális és kohéziós támogatásokra való jogosultsággal magyar támogatáspolitika forrásai kiegészülhetnek európai forrásokkal. Fogadásukra való felkészülés a csatlakozásig terjedő időszak egyik legfontosabb feladata volt. Nem véletlen tehát, hogy ezen a területen jelentek meg először az a törekvés, hogy támogatási rendszerünk illeszkedjen az EU normákhoz, a szabályozás, az intézményrendszer, a tervezés, programozás, finanszírozás, ellenőrzés mechanizmusai közeledjenek az európai gyakorlathoz A hazai területfejlesztési politika alapvetően kettős területfejlesztési célt tűzött ki. Egyrészt − az ország európai felzárkózását szolgálóan − az ország valamennyi térségében meg kell teremteni a hatékony, de egyben fenntartható fejlődés, valamint a harmonikus térstruktúra kialakulásának lehetőségét, másrészt mérsékelni kell az országon belül kialakult területi egyenlőtlenségeket (Főváros-vidék, város-falu, fejlett és elmaradott térségek és települések.). Európai kontextusban hazánk egész területe célterület, így hazai területfejlesztési eszközeink – bár elsősorban azokra koncentrálnak − nem korlátozódnak csupán a hazai viszonylatban elmaradott, vagy strukturális problémákkal küzdő térségekre, településekre. Az EU konform területfejlesztés alapjait teremtette meg az 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és területrendezésről. Ez a törvény − hiányosságai ellenére − egyértelműen az európai normákhoz illeszkedően állapította meg a területfejlesztés, területrendezés fő feladatait, szabályait, valamint intézményrendszerét, és új alapokra helyezte a területfejlesztés finanszírozásának rendszerét, elsőként Közép és Kelet-Európa csatlakozni kívánó országai közül. A törvény által létrehozott területfejlesztési intézményrendszer elemei olyan a partnerség elvén alapuló szervezetek, melyek alkalmasak arra, hogy a területi tervezés, programozás térségi intézményei, egyben a területfejlesztési támogatások decentralizációjának alanyai lehessenek. Ezek a szervezetek: • a területfejlesztési önkormányzati társulás, • a megyei önkormányzat a területfejlesztési és területrendezési feladatai tekintetében, • regionális területfejlesztési konzultációs fórum, • megyei területfejlesztési konzultációs fórum, • térségi fejlesztési tanács, • regionális fejlesztési ügynökség A decentralizáció első lépései a területfejlesztés területén meg is történtek. Az új szervezetrendszer a megyei önkormányzatok intézményfenntartó feladatainak megszűnésével alakult ki. A területfejlesztési célú pénzeszközök első csoportját a direkt módon a területfejlesztést szolgáló eszközök alkotják. A terület- és régiófejlesztési célelőirányzat egyre inkább a gazdaságfejlesztést, munkahelyteremtést szolgálja. A területi szintű (regionális, megyei) területfejlesztési programok

58

58


elkészültével a meghirdetett pályázatok és a támogatások folyósítása már programokhoz kötődik (148/2008. [V. 26.] Korm. rendelet). A területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközök második csoportját a „közvetett” területfejlesztési hatású pénzeszközök alkotják. Ezek a gazdaság, a foglalkoztatás és az infrastruktúra fejlesztését szolgáló egyéb pénzalapok, költségvetési előirányzatok, az éves központi költségvetésben meghatározott minisztériumok költségvetési forrásainak területfejlesztési keretei (ezek gyakorlatilag az egyes hátrányos helyzetű megyék kormányzati területfejlesztési programjaira biztosított ágazati források), valamint az önkormányzati címzett és céltámogatások. Országgyűlési határozat rendelkezik arról, hogy e különböző alapokat és célelőirányzatokat, illetve egyéb állami pénzeszközöket, pénzügyi kedvezményeket a területfejlesztési célok figyelembevételével, összehangoltan kell működtetni. A területfejlesztési célok megvalósítását és a strukturális és kohéziós alapok fogadására való felkészülést már EU források segítették. Az előcsatlakozási alapok közül a PHARE programra szánt források a strukturális alapok fogadására való felkészülést szolgálták, míg az ISPA program a Kohéziós Alap előfutára volt.

3.4. Az áru-, a szolgáltatás- és a munkaerőpiac szabályozása A gazdasági igazgatás feladat- és eszközrendszerében kitüntetett szerepet játszik a nemzetgazdaság belső piaci mozgásainak és külgazdasággal való érintésének szabályozása. Az igazgatási tevékenység ezen fő irányának biztosítania kell a termelési tényezők − az áruk, szolgáltatások, a munkaerő és a tőke − a nemzetgazdasági érdekek és a gazdasági szereplők érdekei minél racionálisabb összhangján alapuló szabad mozgását, az élet-, vagyon- és környezeti, valamint az üzleti és fogyasztói biztonság érvényesülését, külgazdasági érdekeinek nemzetközi kötelezettségek betartásával összhangban történő védelmét. A kül- és belpiaci szabályozással foglalkozó e fejezetben ennek kapcsán elsősorban a külkereskedelmi, belkereskedelmi szabályozás lényeges elemeire térünk ki, majd − fontosságánál fogva – külön fejezetben taglaljuk a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. Az áru- és szolgáltatáspiac szabályozásával kapcsolatban elöljáróban történeti előzményként utalni kell a nemzetközi szerződéseinkből adódó külső determinációkra, vagyis arra, hogy a gazdasági irányítás kül- és belpiaci szabályozás terén meglévő mozgásterét nagymértékben befolyásolták a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerződésrendszerében, az Európai Megállapodásban és az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés során tett vállalásaink. Ezek közül a Kereskedelmi Világszervezet keretében létrejött egyezmények – amelyek döntő többségének hazánk is részese volt – elsődlegesen a hazai külgazdasági szabályozás számára jelentettek kikerülhetetlen determinációkat, míg az Európai Megállapodásban vállalt kötelezettségek és az uniós tagságra való felkészülés keretében vállalt szabályozási (jogharmonizációs) és intézményfejlesztési feladatok kiterjedtek a kül- és belpiaci szabályozás minden fő elemére.

3.4.1. A külkereskedelmi szabályozás hatósági eszközrendszere A magyar gazdasági igazgatás rendelkezésére álló piacszabályozási eszközrendszer ismertetését a külkereskedelmi szabályozás és hatósági eszközrendszer bemutatásával kezdjük.

59

59



A kiviteli vagy behozatali tilalmak, mennyiségi korlátozások, szakhatósági előírások, valamint az ezek alkalmazását biztosító adminisztratív eljárások alapvető módszere a külkereskedelmi engedélyezés. A külkereskedelmi engedélyezés az állam külkereskedelem-, illetve külgazdaság-politikája megvalósításának adminisztratív eszköze, amellyel közvetlenül fejtheti ki forgalomszabályozó: forgalomterelő, -korlátozó, esetleg gátló vagy forgalom-előjelző, monitoring funkcióját. Az export–import-forgalom külkereskedelmi engedélyezésében az 1990-től folyamatosan végrehajtott liberalizációs intézkedések hatására napjainkra a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban is nyitottá vált: az import mintegy 97%-a engedélymentesen érkezik be az országba, az exportban pedig a kivitel mindössze 5%-ára maradt fenn az engedélyezési kötelezettség. A hatályos magyar engedélyezési rendszer megkülönböztet a külkereskedelmi tevékenységgel, illetve az áruk és szolgáltatások forgalmával (behozatalával és kivitelével) összefüggő szabályozó rendelkezéseket. Az általános szabályozáson belül egyes termékcsoportok (pl. haditechnikai termékek) vagy felhasználási célok szerinti specifikus szabályozást külön kormány- és/vagy miniszteri rendeletek rögzítik. A külkereskedelmi engedélyezés hatósági feladatait a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: MKEH) látja el, amely az iparügyekért felelős miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. Az MKEH központi szervből és országos illetékességű első fokú igazgatási szervekből áll. Az MKEH főigazgatója közvetlenül vezeti a központi szervet. Az MKEH igazgatási szervei a) a haditechnikai és exportellenőrzési hatóság, b) a kereskedelmi és piacfelügyeleti hatóság, c) a nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság, d) a műszaki felügyeleti hatóság, valamint e) a metrológiai hatóság. Az MKEH igazgatási szervei közigazgatási hatósági hatáskörüket önállóan gyakorolják. Az igazgatási szerv nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban az igazgatási szerv vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. Az MKEH főigazgatója vagy más kormánytisztviselője az igazgatási szervek vezetőjét vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézőjét az első fokú közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. Az MKEH az alábbi hatósági feladatokat látja el: a) kereskedelmi hatóság és hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti hatóság, b) nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság, c) szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság, d) piacfelügyeleti hatóság, e) közraktározás-felügyelet, f) nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság, g) mérésügyi hatóság, h) műszaki biztonsági hatóság,

60

60


i) szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság, j) építésügyi hatóság (egyes speciális rendeltetésű építmények esetében), k) termékinformációs kapcsolattartó pont, l) kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos egyes hatósági feladatok, m) illékony szerves oldószert tartalmazó termékek forgalmazásának engedélyezési eljárásában hatáskörrel rendelkező hatóság. A külkereskedelmi engedélyező hatóság nem foglalkozik a munkaerő-piaci, foglalkoztatáspolitikai összefüggésekkel. Ez utóbbi vizsgálata és ennek alapján a külföldiek csoportos és egyéni munkavállalási engedélyének kiadása egy párhuzamos hatósági eljárás keretében a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről és a munkabér megtérítéséről a 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet foglalkozik. A jogszabály alapján harmadik országbeli állampolgár – a jogszabályban meghatározott kivételes esetektől eltekintve – Magyarországon munkavállalási engedély alapján foglalkoztatható. Az engedélyt akkor kell kiadni, ha a) a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett, b) a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető munkaerőt, akit álláskeresőként tartanak nyilván, és aki rendelkezik a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel és c) a harmadik országbeli állampolgár megfelel a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételeknek. A rendelet alapján bejelentett munkaerőigénynek a foglalkoztatónál olyan tevékenység jövőbeni ellátására felmerült igény minősül, amelyben a munkavégzés foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történik, és amelyet a foglalkoztató a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatal munkaügyi kirendeltségéhez (a továbbiakban: kirendeltség) vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjánál (a továbbiakban: munkaügyi központ) jelentett be. A munkavállalási engedélyt pedig ennek alapján állítják ki. A mezőgazdasági idénymunka keretében történő foglalkoztatásra a jogszabály sajátos szabályokat állapít meg. Az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről szóló 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet értelmében a MKEH, mint a nemzeti külkereskedelmi államigazgatási szerv tevékenységi engedélyére van szükség egyes. a kormányrendelet mellékletében meghatározott áruk ( pl. radioaktív anyagok, robbanó anyagok, biztonsági papírok, fegyverek) vonatkozásában a behozatali, illetve a kiviteli, reexport tevékenységek megkezdéséhez. Az MKEH az engedélyek kiadásának árucsoportonként meghatározott lebonyolítási rendjéről internetes honlapján közlemény formájában tájékoztatást ad, továbbá közzéteszi az alkalmazandó űrlapokat. A jogszabály ezen túlmenően részletesen szabályozza a vállalkozási import engedély hatálya alá tartozó tevékenységeket, valamint az engedély megadásának részletes feltételeit A veszélyes anyagok engedélyezésének külön szabályai közül a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott gyártásához is felhasználható vegyi anyagokkal, a kábítószer prekurzorokkal kapcsolatos

61

61



egyes tevékenységekre vonatkozó átfogó, a belföldi és az export-, import-, reexport- és tranzittevékenységekre is kiterjedő részletes szabályokat a 159/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet állapítja meg, melynek előírásai harmonizálnak az Európai Unió vonatkozó rendeleteivel. A kormányrendelet hatálya kiterjed: • a leggyakrabban használt ellenőrzött vegyi anyagoknak a Magyar Köztársaság területén történő gyártására, felhasználására, feldolgozására, tárolására, forgalmazására, valamint az ellenőrzött anyagok exportjára, importjára és tranzitjára, • a természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, akik saját nevükben, vagy más megbízásából a rendelet szerinti ellenőrzött anyagokkal gazdasági tevékenységet folytatnak, továbbá • a vámfizetésre kötelezettekre vagy árunyilatkozat adására, illetve kitöltésére jogosultakra. A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény alapján az egyes veszélyes anyagok és készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályairól a 123/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet rendelkezik. A rendelet hatálya a növényvédő szerek és termésnövelő anyagok, az ipari vegyi anyagok és készítmények körére terjed ki. A hulladékok külkereskedelmének szabályozása terén az újrahasznosítható hulladékok behozatalánál az engedélykérelem kizárólag a Környezetvédelmi Felügyelőség szakhatósági engedélyének megléte (kérelemhez csatolása) esetén nyújtható be. A veszélyes hulladékok külkereskedelme mind exportban, mind importban engedélyköteles. Az engedélyezés a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló Bázelben 1989. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről készült 101/1996. (VII. 12.) Korm. rendeletben foglaltak és az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló 180/2007. (VII. 3.) Korm. rendelet alapelveinek figyelembe vételével történik. A Magyar Köztársaság nemzetközi kereskedelempolitikai megállapodásaiban (WTO mezőgazdasági megállapodás, EU Társulási Megállapodás, EFTA, CEFTA és más kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások) megállapított kölcsönös, kedvezményes beviteli lehetőségek hazai biztosítására, valamint egyfelől nemzetközi megállapodásokon nyugvó, másfelől saját gazdaságpolitikai érdekeinken és önálló döntéseinken alapuló, úgynevezett autonóm kedvezményes behozatali vámkontingensek kialakítására van lehetőség. A nemzetközi megállapodásokon alapuló kedvezményes vámkontingensek elsődlegesen egyes mező- és élelmiszergazdasági termékek, az autonóm vámkontingensek zömében ipari, kisebb részt agrárgazdasági cikkek kedvezményes behozatalára kínálnak lehetőséget meghatározott mennyiségi vagy értékbeli keretek (mennyiségi vagy értékkontingens) mértékig. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta meghatározóak a közösségi vámjog szabályai, valamint a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény rendelkezései.

3.4.2. Áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmának szabályozása Az áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmát, forgalmazását, az ezzel foglalkozó vállalkozások piacra kerülésének feltételeit és működésük keretszabályait a belkereskedelmi szabályozás által kezeli a gazdasági igazgatás.

62

62


A kereskedelmi szabályozás a vállalkozás szabadsága alapelvének bázisán, alanyi jogon, biztosítja a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának lehetőségét minden vállalkozó számára, ugyanakkor előírja azokat a feltételeket és követelményeket, amelyeket minden piacra lépő vállalkozásnak teljesítenie kell. A belkereskedelem szabályozására vonatkozó joganyag bázisát a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény jelenti, amelynek hatálya a Magyar Köztársaság területén − a külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatás, valamint a külön törvényben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenység kivételével − a kereskedelmi tevékenység, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának, továbbá a termékek forgalmazásának alapvető követelményeire és ellenőrzésére terjed ki. Ez a törvény meghatározza a belkereskedelem feladatait, a tevékenység gyakorlásának fő feltételeit, az egyes tevékenységek (kis- és nagykereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelmi szolgáltatás) fogalmát és megadja a Kormány és az illetékes miniszter számára azokat a felhatalmazásokat, amelyek a részletes szabályozások megalkotásához elengedhetetlenek. A törvényhez kapcsolódik számos egyéb jogszabály is (például a fogyasztóvédelmi, a termékfelelősségről szóló, vagy a reklám törvény). A kereskedelmi tevékenység szempontjából alapvető jelentőséggel bír a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, amely a kereskedelmi tevékenység bejelentésének és az üzletek működési engedélye kiadásának, a kereskedők és az üzletek nyilvántartásának, valamint a kereskedelmi tevékenység egyes kereskedési formákban való folytatásának részletes szabályait állapítja meg. Definiálja a különböző kereskedelmi tevékenységeket, üzlettípusokat és megjelöli ezek működésének folytatásával kapcsolatos speciális követelményeket. Ez a rendelet tartalmazza a kizárólag üzletben forgalmazható termékekre, valamint az ilyen termékeket forgalmazó üzletek működési engedélyezésére vonatkozó szabályokat, valamint az egyes kereskedelmi formákra (közterületi, automatából történő, mozgóbolti, alkalmi rendezvényen történő stb. értékesítés) vonatkozó rendelkezéseket, továbbá az egyes (vegyipari, szexuális, szeszipari stb.) termékekre vonatkozó speciális szabályokat. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet határozza meg a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és a teljesítés egyes szabályait, továbbá a távollévők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződés esetében a szerződés megkötésére és az elállási, illetve a felmondási jogra vonatkozó részletes szabályokat. A kereskedelem ágazati irányítása a 2014-ben felállt új kormányzati struktúrában megoszlik a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter között. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a külgazdasági és külügyminiszter felel a multilaterális kereskedelempolitikáért, ennek keretében a) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve kialakítja az Európai Unió közös kereskedelempolitikájával kapcsolatos kormányzati álláspontokat, b) gondoskodik a nemzetközi kereskedelempolitikai kötelezettségek és a hazai jogi szabályozás összhangjának megőrzéséről.

63

63



A nemzetgazdasági miniszter a kereskedelemért való felelőssége keretében előkészíti a kereskedelemre, a vásárokra és a piacokra, az üzletek működésére és a közraktározásra vonatkozó jogszabályokat, továbbá meghatározza a kereskedelem irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját. Az egyes kereskedelmi tevékenységek nyilvántartásba vételével kapcsolatos hatósági feladatokat a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) végzi. Az üzletek működésének engedélyezése, a vásárok és piacok nyilvántartásba vétele, egyéb speciális árusítási formák engedélyezése és ezen kereskedelmi tevékenységek ellenőrzése terén a helyi önkormányzatok jegyzői gyakorolják a hatósági jogköröket. A kereskedelemre vonatkozó hatályos magyar szabályozás harmonizált az EU vonatkozó joganyagaival, és biztosítja az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségét. A hazai kereskedelmi, szolgáltatási piac viszonylagosan különálló, egyre nagyobb nemzetgazdasági jelentőséggel bíró, dinamikusan fejlődő része az idegenforgalom, a turizmus. A széles értelemben vett kereskedelmi-szolgáltatás piac eme alágazatával kapcsolatos gazdasági igazgatási tevékenység a kereskedelmi törvény bázisán kifejlődött specifikus jogszabályok alapján a nemzetgazdasági miniszter irányítása és az irányítása alá tartozó igazgatási struktúra révén szerveződik. Az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló – többször módosított – 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet meghatározza az utazásszervezés, az utazásszervező (és -közvetítő) vállalkozások (irodák) fogalmát, ez irányú tevékenységük megkezdésének, hatósági nyilvántartásba vételüknek a tárgyi, személyi szakmai, anyagi feltételeit, a tevékenység folytatásával kapcsolatos, − közöttük az utasok tájékoztatását, biztonságát szolgáló − fontosabb előírásokat, a külföldi utaztatással foglalkozó vállalkozások számára kötelezően előírt vagyoni biztosítékra vonatkozó részleges garanciális szabályozást, az utazási vállalkozások ellenőrzését és a nem jogszerű tevékenységet folytatók ellen foganatosítható szankciókat. Az utazási szolgáltatások szabályozásának másik – az előző szabályozással tartalmilag szerves egységet alkotó – fontos eleme az utazási szerződésekről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet. E jogszabály az utazási (utazást közvetítő) szerződések tartalmi és egyes formai követelményeit, az utazási szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos szakmai, tájékoztatási, stb. követelményeket, a fogyasztó-utas egyes jogszabályilag rögzített jogosítványait, az utazási vállalkozó kártérítési és egyéb kötelezettségeit rögzíti. A bel- és külföldre irányuló turizmus szolgáltatás szabályozásának részeleme az idegenvezetői tevékenységről szóló 33/2009. (XII. 18.) ÖM rendelet, amely az idegenvezetőkre vonatkozó követelményeket, nyilvántartásba vételükre vonatkozó bejelentési eljárást. A szálláshelyek kategóriáit, valamint az egyes kategóriákba sorolás feltételeit a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet tartalmazza.

64

64


Az idegenforgalmi tevékenység gazdasági igazgatásának irányítása a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik. A jogszabályokban rögzített hatósági nyilvántartásba vétellel kapcsolatos és egyes ellenőrzési feladatokat az MKEH végzi. Más ellenőrzési jogosítványokat a fogyasztóvédelmi felügyelőségek és a helyi önkormányzati jegyzők gyakorolnak.

3.4.3. Műszaki szabályozás, termékbiztonság A gazdasági igazgatás szabályozó és eszközrendszerének fontos összetevője a termékek gyártásától felhasználásukig terjedő folyamatára ható műszaki szabályozás, a termékbiztonság megteremtése. A műszaki szabályozás keretében az állam az egyes termékekre vonatkozó kötelezően betartandó technikai követelményeket és ezek betartását biztosító magatartási formákat ír elő, ezáltal a felhasználók, fogyasztók élet-, egészség-, vagyoni és környezeti biztonságát szándékozik elősegíteni, szavatolni. Ebből kiindulva a jogalkotó általános követelményeket szab meg, és általában csak abban az esetben alkot kötelező magatartásformát előíró jogszabályt, ahol a termék esetleges hibája kockázatot jelenthet az élet-, egészség-, vagyon- és környezeti biztonság szempontjából. A magyar szabályozás célmodelljeként tekintett EU szabályozás e követelményeket ún. (régi típusú: termékspecifikus, vagy új típusú: adott szélesebb termékkörre vonatkozó) irányelvekben, direktívákban határozza meg, amelyek érvényesítése, biztosítása fő elvként a gyártó (az importőr) kötelezettsége a termék forgalomba hozatala előtt. A gyártó a műszaki előírásoknak való megfelelőséget köteles igazolni, tanúsítani, vagy erre felhatalmazott minőségügyi ellenőrző szerv által tanúsíttatni. A megfelelőséget igazoló tanúsítvány, valamint a régi megközelítésű irányelvek speciális jelölései és az új irányelvek szerinti „CE” (Conformité Européenne) jelölés az EU egységes belső piacán történő szabad forgalmazás feltétele, amelyet a kialakított piacfelügyeleti ellenőrzési rendszer jogosult ellenőrizni, és hibás termék esetén végső soron annak forgalmazását a piacon felfüggeszteni. Az EU új típusú irányelveire vonatkozó műszaki szabályozási és termékbiztonsági rendszer egységes alkalmazását a globális megközelítés irányelve tartalmazza. A megfelelőség értékelő szervezetek tevékenységéről a 2009. évi CXXXIII. törvény rendelkezik.

3.4.4. A munkaerőpiac szabályozása Az aktív foglalkoztatáspolitika és az ehhez kapcsolódó munkaerő-piaci szabályozás a kiegyensúlyozott gazdasági növekedéshez elengedhetetlen számú és minőségű humánerőforrás biztosítására, a munkanélküliség mérséklésére irányul, és a gazdaságpolitika célkitűzései megvalósításának egyik legfontosabb eszköze. Ennek megfelelően a foglalkoztatáspolitika és a munkaerőpiac-szabályozás céljai, megoldásai szoros összhangban kell legyenek a gazdaság fejlettségi szintjével, adott konjunkturális helyzetével, a kitűzött gazdaságpolitikai, benne társadalompolitikai célokkal. A magyar gazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában, a fenntartható fejlődés körülményei között és annak megvalósítása érdekében a foglalkoztatáspolitika és munkaerő-piaci szabályozás céljai közül a következők emelhetők ki:

65

65



• a munkaerő versenyképességének növelése, a tudásalapú gazdaság humánerőforrás szükségleteinek biztosítása; • a munkaerő rugalmasságának, mobilitásának növelése; • a foglalkoztatási ráta növelése, a munkanélküliek − különösen a fiatal munkanélküliek − számának csökkentése, a területi foglalkoztatási különbségek magasabb színvonalon történő közelítése; • összességében a teljes foglalkoztatás biztosíthatóságának megközelítése. A Kormány, a gazdasági igazgatás e célok elérése érdekében széles körű eszközrendszerrel rendelkezik, amelybe beletartoznak a jogi, közgazdasági szabályozók, a vállalkozás- és a beruházás-ösztönzési támogatási programok, az állami infrastruktúra-fejlesztési programok, az oktatási, képzési és átképzési programok, a közvetlen munkahely-teremtési és közmunka programok is. A foglalkoztatáspolitikával, valamint a munkaerőpiac szabályozásával összefüggő kérdések kormányzati felelőssége a Nemzetgazdasági Minisztérium feladatkörébe tartozik. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a) – a mezőgazdasági foglalkoztatás tekintetében az agrárpolitikáért felelős miniszter együttműködésével – a munkaviszonyra, a közalkalmazotti jogviszonyra, b) a bérpolitika kialakítására, a munkáltató fizetésképtelensége esetén igénybe vehető bérgarancia-támogatásra, c) a foglalkoztatás elősegítésére – ide nem értve a közfoglalkoztatást és a foglalkoztatási rehabilitációt – és az álláskeresők támogatására, d) a munkaügyi kapcsolatokra, e) a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére, f) a munkaügyi ellenőrzésre és az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó jogszabályokat. A nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében – a közfoglalkoztatás és a foglalkoztatási rehabilitáció kivételével – a) kidolgozza a Kormány foglalkoztatáspolitikai, valamint – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – életszínvonal- és térségi kohéziós politikai koncepcióját és érvényesíti azokat egyéb kormányzati koncepciók és programok kialakításánál, b) ellátja a foglalkoztatáspolitika koordinációjával kapcsolatos feladatokat, c) meghatározza a foglalkoztatáspolitika és az álláskeresők ellátásának eszközrendszerét, a munkaerő-piaci szolgáltatások szabályait és irányítja a munka-, pálya-, álláskeresési, foglalkoztatási tanácsadással kapcsolatos feladatokat, elemzi és ellenőrzi azok működését, d) programokat dolgoz ki a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatására, a foglalkoztatási válsághelyzetekből adódó kedvezőtlen munkaerő-piaci hatások csökkentésére és – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – az atipikus foglalkoztatás bővítésére, e) figyelemmel kíséri a foglalkoztatási folyamatokat, elkészíti a munkaerő-keresletre és -kínálatra vonatkozó prognózisokat, f) felelős a bérpolitikáért, ennek keretében

66

66


fa) kidolgozza a kormányzati bérpolitikára vonatkozó javaslatokat és – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – előterjeszti a Kormánynak a költségvetési intézményi szféra illetményrendszereinek összehangolt alakítására vonatkozó javaslatokat, fb) értékeli a szektorok, ágazatok, szakmák kereseti viszonyait, fc) koordinálja a versenyszféra keresetalakulásának befolyásolását célzó, érdekegyeztetéssel kapcsolatos kormányzati feladatokat, és kidolgozza az érdekegyeztető tárgyalásokon a versenyszféra keresetalakulására és a kötelező legkisebb munkabér meghatározására vonatkozó kormányzati tárgyalási pozíciókat, g) felelős a munkavédelemért, ennek keretében ga) irányítja a munkavédelem országos programjának végrehajtását, gb) meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést biztosító szabályokat, ideértve a munkahelyek, a munkaeszközök, az egyéni védőeszközök, a munkakörülményi tényezők és a munkaalkalmasság követelményeit, és gc) összehangolja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében közreműködő szervek tevékenységét, h) részt vesz a Kormány elosztás- és jövedelempolitikai koncepciójának kialakításában, i) képviseli a Kormányt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben. A foglalkoztatási és munkaerő-piaci szabályozás alapját a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló – többször módosított – 1991. évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok alkotják. A törvény célja a minden állampolgárt megillető szabad munkavállalási jog gyakorlásának elősegítése, a foglalkoztatási feszültségek feloldása, a munkanélküliek ellátásának biztosítása. A törvény részletesen taglalja: • a munkaerő-piaci szolgáltatások és foglalkoztatást elősegítő támogatások, valamint a munkanélküliek ellátásának eszközrendszerét; • a foglalkoztatáspolitika, továbbá a munkaerő-piaci szabályozás és igazgatás intézményrendszerét; • az ellátások és támogatások biztosításának, odaítélésének döntési mechanizmusát, a munka világát érintő érdekegyeztetés alapvető kérdéseit. Az Flt. alanyi jogként rögzíti, hogy minden munkavállalásra jogosultnak és munkaadónak joga van a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó állami szervezet meghatározott munkaerő-piaci szolgáltatásainak igénybevételéhez. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet értelmében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szervezetrendszere a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból munkaügyi központokból és kirendeltségekből áll (állami foglalkoztatási szervek). A munkaerő-piaci szolgáltatásokról és az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló részletes szabályokat a 30/2000. (IX.15.) GM rendelet tartalmazza. Ez szabályozza a szolgáltatások körét, időtartamát, az ezek nyújtásával kapcsolatos szakmai követelményeket, az ilyen szolgáltatásokat nyújtó, Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton kívüli (non-profit vagy más) szervezetek támogatásának feltételeit. A rendelet meghatározza a megyei munkaügyi központok kirendeltségei állásközvetítéssel kapcsolatos feladatait, a munkáltatók üres álláshelyei bejelentésére vonatkozó kötelezettségét. A megyei munkaügyi központokon kívül munkaközvetítést, magán-munkaközvetítés vállalkozás is folytathat, amennyiben a jogszabályban − a munkaerő kölcsönzési és

67

67



magán-munkaközvetítői tevékenységről szóló 118/2001. (VI.30.) Korm. rendeletben − előírt feltételekkel rendelkezik és a területileg illetékes megyei munkaügyi központ, nyilvántartásba vette. Az Flt. 5. § szerint a foglalkoztatási feszültségek megszüntetésére, kezelésére, feloldására, valamint a munkanélküliség megelőzésére, csökkentésére és hátrányos következményeinek enyhítésére egyrészt a fenti munkaerő-piaci szolgáltatásokat, másrészt az Flt. III. fejezetében előirányzott foglalkoztatást elősegítő támogatásokat − aktív eszközök, valamint az Flt. IV-V. fejezetében rögzített munkanélküliek ellátására szolgáló juttatásokat − passzív eszközöket − kell alkalmazni. (Természetesen a Kormány, a gazdasági igazgatás e célok elérését a nem speciálisan a foglalkoztatáspolitika körébe tartozó más eszközökkel − úgy mint: adókedvezmények biztosításával, területfejlesztést vagy munkahelyteremtést támogató pénzalapok felhasználásával − is elősegíti.)

3.4.4.1. A foglalkoztatáspolitika eszközrendszere Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer avagy a foglalkoztatást (annak bővülését, hatékonyabbá válását) elősegítő támogatások fontosabb elemeit vagy formáit az Flt. és a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet alapján a következőkben részletezzük. A munkaerő-piaci képzés támogatása olyan foglalkoztatást elősegítő aktív eszköz amellyel a munkanélküli, vagy a munkaviszonyban álló, de a munkanélküliséggel reálisan veszélyeztetett rétegek átképzésével növelhető az elhelyezkedési esélyük, illetve munkahelyük megtartása. Az Flt. rendkívül szűkszavúan, valójában csak a képzésbe bevonható személyek körét és az adható támogatásokat határozza meg. Az eljárás során a munkaügyi központok és kirendeltségeik mérlegelik, hogy az adott személy számára mely támogatási forma a leghatékonyabb. Amennyiben az átképzést ajánlják, további mérlegelés tárgya, hogy milyen fajta képzésben való részvétel segítheti elő az elhelyezkedést. A következő személyek képzése támogatható: • munkanélküli, • pályakezdő, • gyermek gondozása, illetve hozzátartozó ápolása miatt ellátásban részesülő személy, • olyan munkavállaló, akinek munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, vagy aki közhasznú munkát végez, vagy aki munkaviszonyban áll és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható. Az intenzív álláskeresés támogatása, mint a foglalkoztatást elősegítő aktív eszköz annak ösztönzésére szolgál, hogy − a már legalább három hónapja − munkanélküli maga is mindent megtegyen elhelyezkedése érdekében. A mérlegelési jogkörben adható támogatás keretében megtéríthetők a munkahely kereséssel, utazással, illetve a munkába állást elősegítő szolgáltatás, szaktanácsadás, tréning igénybevételével kapcsolatos költségek.

68

68


A munkanélküliek vállalkozóvá válását elősegítő támogatások célja a járadékban részesülő munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítése abban az esetben, ha a munkaügyi központ nem tud részükre megfelelő munkahelyet felajánlani. Az önfoglalkoztatás támogatása keretében pályázati eljárás alapján annak a munkanélkülinek nyújtható támogatás, aki munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról (például vállalkozást indít, ahhoz csatlakozik, őstermelőként tevékenykedik). A támogatás formái lehetnek: • 3 millió Ft-ig terjedő tőkejuttatás részben vagy egészben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában, és • legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás, • a vállalkozói tevékenység folytatásához és megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok − úgymint az egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint munkaadói járuléknak, továbbá a munkaadót terhelő egészségügyi hozzájárulásnak részben, vagy egészben, legfeljebb egy évi időtartamra történő − átvállalása jelentős mértékben csökkenti a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos költségeit. E támogatásban azok a munkáltatók részesülhetnek, akik munkanélküli foglalkoztatását vállalják, azaz a kérelmet a foglalkoztatás megkezdése előtt kell benyújtani. A foglalkoztatás bővítését szolgáló ún. bértámogatási forma a munkaadóknak adható. E konstrukció azzal kívánja ösztönözni a munkáltatókat munkanélküliek, pályakezdők alkalmazására, hogy foglalkoztatásukhoz bértámogatást ad. A munkaadó részére külön jogszabályban meghatározott hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatásához a munkabér és járuléka legfeljebb ötven százalékának, megváltozott munkaképességű személy esetében legfeljebb hatvan százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható, legfeljebb egyévi időtartamra, a legalább huszonnégy hónapja álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoztatásához legfeljebb kétévi időtartamra. A Munkaerő-piaci Alapból (rehabilitációs alaprészéből) visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatás nyújtható megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházásokhoz, valamint külön rendeletben meghatározott, beruházásnak nem minősülő bővítéshez, egyéb fejlesztési célú kifizetésekhez. Kizárólag a megváltozott munkaképességű személyek meghatározott idejű foglalkoztatásának elősegítéséhez adható támogatás, feltéve, ha a támogatás alanya kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházáshoz, fejlesztéshez tárgyi eszközbeszerzéshez saját erővel is hozzájárul és a megváltozott munkaképességű személy munkaviszonyban történő foglalkoztatását saját maga valósítja meg. A munkaerő-piaci programok támogatása, a foglalkoztatást elősegítő támogatások és munkaerő-piaci szolgáltatások komplex kezelését jelenti, amely a munkanélküliség csökkentése érdekében így biztosíthatja a leghatékonyabb segítséget. Lényeges eleme, hogy a különböző támogatások helyett, egységes támogatás is adható. Az egységes támogatás feltételeit meghatározó miniszteri rendelet kiadására a gazdasági miniszter kapott felhatalmazást azzal, hogy a rehabilitációs alaprész és a megváltozott munkaképességű személyek célcsoportja tekintetében a szociális és családügyi miniszter egyetértése szükséges.

69

69



A foglalkoztatáspolitika megvalósítását szolgáló munkaerő-piaci szabályozás passzív eszközei a munkanélküliek ellátásával, a munkanélküliség hátrányos következményeinek enyhítésével összefüggő feladatok megvalósítására irányulnak. Ennek keretében az Flt. (a Munka Törvénykönyve kapcsolódó rendelkezéseivel összhangban) részletesen szabályozza az álláskereső részére megállapítható ellátásokat, − így az álláskeresési járadékot, segélyt, a nyugdíj előtti álláskeresési járadékot, valamint az álláskereséssel kapcsolatos egyes költségek megtérítését − azok mértékére, a jogosultság megszerzésére, a folyósítás időtartamára és más, eljárási kérdésekre vonatkozó feltételeket. A foglalkoztatáspolitika új eszközrendszerét jelenti a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény keretei között történő foglalkoztatási viszony. A közfoglalkoztatottak díjazására vonatkozó szabályokat a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet az adatszolgáltatással összefüggő adatszolgáltatási szabályokat a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról szóló 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet tartalmazza. A foglalkoztatáspolitika komplexitását mutatja a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvény elfogadása. A törvény megalkotásának legfőbb céljaként a jogalkotó azt jelölte meg, hogy az egyes társadalmi csoportok foglalkoztatottságának növelése érdekében a munkáltatói terhek csökkenjenek, a vállalkozási környezet javuljon. A munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése céljából az adó- és járulékrendszer átalakítására is sort kell keríteni. Ennek elemei közé tartozik az élő munkára rakódó terhek csökkentése, annak érdekében, hogy a foglalkoztatás kedvező irányba haladjon, és ezáltal munkahely megőrzés és teremtés valósuljon meg, ezért meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. Ezen szociális hozzájárulási adó kedvezmények a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévő csoportokat célozzák meg, úgymint a huszonöt év alattiak, ötvenöt év felettiek, gyesről, gyedről visszatérők, a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatottak és a tartósan munkanélküliek tábora. A kisvállalkozások adózási kötelezettségeinek könnyítésére vonatkozó előírások keretében került bevezetésre a pénzforgalmi szemléletű adózás választásának lehetőségét, emelték meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt.

3.4.4.2. A külföldi munkaerő alkalmazásának szabályozása A külföldi munkaerő magyarországi alkalmazásának szabályozása a munkaerő-piaci eszközrendszer fontos része, amelynek leglényegesebb elemeit az Flt. (7. §) valamint a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről, és a munkabér megtérítéséről 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet foglalkozik.

70

70


A jogszabály alapján harmadik országbeli állampolgár – a jogszabályban meghatározott kivételes esetektől eltekintve Magyarországon munkavállalási engedély alapján foglalkoztatható. Az engedélyt akkor kell kiadni, ha a) a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett, b) a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető munkaerőt, akit álláskeresőként tartanak nyilván, és aki rendelkezik a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel, és c) a harmadik országbeli állampolgár megfelel a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételeknek. A rendelet alapján bejelentett munkaerőigénynek a foglalkoztatónál olyan tevékenység jövőbeni ellátására felmerült igény minősül, amelyben a munkavégzés foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történik, és amelyet a foglalkoztató a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatal munkaügyi kirendeltségéhez (a továbbiakban: kirendeltség) vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjánál (a továbbiakban: munkaügyi központ) jelentett be. A munkavállalási engedélyt pedig ennek alapján állítják ki. A mezőgazdasági idénymunka keretében történő foglalkoztatásra a jogszabály sajátos szabályokat állapít meg. Kormányrendelet határozza meg azokat a jogcímeket, amely esetekben nem szükséges a munkavállalás hatósági engedélyezése. A harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történő foglalkoztatásához nincs szükség engedélyre pl.: nemzetközi szerződés ilyen tartalmú rendelkezése esetén; a külföldi székhellyel rendelkező gazdasági társaság – nemzetközi szerződés által meghatározott – fiók és képviselet vezetőjeként történő munkavégzéséhez. A menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert, továbbá a bevándorolt vagy letelepedett jogállású, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket a magyar állampolgárral azonos jogok és kötelezettségek illetik meg és terhelik. A harmadik országbeli állampolgár az állami foglalkoztatási szerv (megyei munkaügyi központ) által kiállított engedély alapján létesíthet foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges szerződés csak az engedély beszerzését követően köthető meg. Az engedély kiadása előtt a jogszabályban meghatározott esetben a munkaerőpiaci helyzet is vizsgálható. A megyei munkaügyi központok által kiadható munkavállalási engedély mindig konkrét munkáltatónál, konkrét munkakörben, konkrét személy meghatározott ideig történő munkavégzésének engedélyezését tartalmazza. Az engedélyt annak kell beszereznie, aki a külföldit foglalkoztatni kívánja. Az engedély mindig egy jövőbeni munka megkezdésének engedélyezését tartalmazhatja, ezért azt a külföldi tényleges foglalkoztatásának megkezdése előtt kell beszerezni. A munkavállalási engedélyt akkor kell kiadni, ha a) a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett, b) a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető munkaerőt, akit az Flt. és végrehajtási rendeletei alapján álláskeresőként tartanak nyilván, és

71

71



aki rendelkezik a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel, és c) a harmadik országbeli állampolgár megfelel a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételeknek. Ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának helye több megye területén található, a foglalkoztató székhelye szerinti megyében kell fennállnia. Ezen túlmenően a munkavállalási engedély kiadásának az is feltétele, hogy a munkavégzéssel érintett többi megye területén ne álljon rendelkezésre olyan kiközvetíthető munkaerő, aki a tevékenység ellátására rendelkezik a jogszabályban előírt, valamint a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel. Ha a foglalkoztató egy időben több személyre vonatkozóan nyújtott be munkavállalási engedély iránti kérelmet, és a kérelem elbírálására illetékes munkaügyi központ illetékességi területén, illetve a többi megye valamelyikének területén a kérelmezett létszámhoz képest csak részben áll rendelkezésre kiközvetíthető munkaerő, akkor a foglalkoztatás – a munkaügyi központ felhívására a foglalkoztató által megnevezett személyek tekintetében – a rendelkezésre nem álló kiközvetíthető munkaerő tekintetében engedélyezhető. A munkavállalási engedélyben meg kell határozni, hogy az engedély alapján a harmadik országbeli állampolgár mely foglalkoztatónál, melyik munkahelyen, milyen tevékenység ellátására, milyen FEOR-kóddal megjelölt munkakör keretében és milyen időtartamban foglalkoztatható. Az engedély legfeljebb két évre adható ki, amely meghosszabbítható. A mezőgazdaságban történő szezonális foglalkoztatás egy naptári éven belül legfeljebb száznyolcvan napra engedélyezhető, és a munkavállalási engedély meghosszabbításának helye nincs. Egy engedélyben a foglalkoztatás időtartama több részletben is meghatározható. Az engedélyt a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata alapján kell kiadni. A munkavállalási engedély iránti kérelmet a foglalkoztató a jogszabályban meghatározottak szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A külföldiek magyarországi foglalkoztatására irányuló szabályok betartását a kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségei ellenőrzik. Ha annak megállapítására kerül sor, hogy a foglalkoztató munkavállalási engedély nélkül külföldit foglalkoztat, kötelezni kell a központi költségvetésbe történő befizetésre. A kötelezettség a foglalkoztatót annyi esetben terheli, ahány külföldi tekintetében az engedély nélkül történő foglalkoztatást megállapították. A központi költségvetésbe történő befizetés mértéke: • első alkalommal megállapított engedély nélkül történő foglalkoztatás esetén az engedély nélkül alkalmazott külföldi részére a foglalkoztatás megkezdésétől az engedély nélküli foglalkoztatás megállapításáig kifizetett munkabér (munkadíj) négyszeresének, de legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) nyolcszorosának, • a korábbi engedély nélküli foglalkoztatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított három éven belül megállapított ismételt engedély nélküli foglalkoztatás esetén a külföldi részére a folyamatos foglalkoztatása megkezdésétől az engedély nélküli foglalkoztatás ismételt

72

72


megállapításáig kifizetett munkabér (munkadíj) nyolcszorosának, de legalább a minimálbér tizenötszörösének megfelelő összeg. Magánszemély munkáltató által nem egyéni vállalkozás keretében foglalkoztatott külföldi engedély nélkül történő foglalkoztatása esetén a természetes személy foglalkoztatót első alkalommal megállapított engedély nélkül történő foglalkoztatás esetén a minimálbér kétszeresének, a korábbi engedély nélküli foglalkoztatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított három éven belül megállapított ismételt jogsértés esetén a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg terheli. A foglalkoztatót a kifizetett munkabér (munkadíj), de legalább a minimálbér kétszeresének megfelelő összeg központi költségvetésbe történő megfizetésére kötelezik akkor, ha külföldit úgy foglalkoztat tovább, hogy a munkavállalási engedély érvényességének lejártát megelőzően a külföldi számára új munkavállalási engedély iránti kérelmet az illetékes hatósághoz benyújtott, azonban a hatóság az ügyben nem hozott határozatot. A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény a szabálytalanul foglalkoztató munkáltatóval szemben munkaügyi bírság kiszabására is feljogosítja a felügyelőket, eljárásuk során azonban ugyanazon szabálytalanságért több szankciót nem szabhatnak ki.

3.4.4.3. A bérpolitika A munkaerő-piaci politikához szorosabban kapcsolódó, azonban a gazdaságpolitika megvalósításához és a társadalmi érdekegyeztetéshez is szervesen kötődő gazdaságigazgatási funkció a bérpolitika. A hazai piacgazdasági viszonyok között ennek célja a gazdasági növekedésből, mindenekelőtt a termelékenység-növekedésből adódó jövedelemforrások elosztásának olyan befolyásolása, amely a keresetek növelésével érezhető reálbér-növekedést biztosít az alkalmazásban állók részére, ugyanakkor ezzel erősíti érdekeltségüket a teljesítmények fokozásában. A bérpolitika célrendszerében előbbivel összhangban megjelenhetnek időleges vagy rész célkitűzések is, egyes szakmai csoportok, rétegek, vagy régiókban munkát vállalók speciális kereseti kezelésére, vagy egyes átfogóbb gazdaságpolitikai célok (foglalkoztatás bővítése; EU bérszínvonalához történő bérfelzárkózás elősegítése) megvalósítása érdekében. A nemzetgazdasági keresetalakulás a versenyszféra és a költségvetési szféra területén zajló bér- és keresetfolyamatok eredőjeként formálódik. Piacgazdasági viszonyaink között a versenyszférában a kereseti viszonyokat alapvetően a munkaerő-piaci szereplők, a munkáltatók döntései, illetve az érdekegyeztetés keretében a munkáltatók és munkavállalók megállapodásai alakítják; míg a költségvetési szférában a mindenkori kormányzat az államháztartás finanszírozási rendszerében – törvényileg szabályozott módon, de – közvetlenül tud ráhatást gyakorolni a keresetek alakulására. A kormányzat, a gazdasági igazgatás bérpolitikai céljai érvényesítésének, a munkaerő-piaci szereplőkkel történő egyeztetésének fórumai a társadalmi érdekegyeztetés különböző testületei, amelyekben született megállapodások kormányzati döntések, jogszabályok útján érvényesülnek, illetve a versenyszférában emellett a munkaadók önkéntesen vállalt bérpolitikáján alapulnak. Az országos szintű érdekegyeztetés kiemelkedő fontosságú állásfoglalásai a mindenkori minimálbérre,

73

73



vagy más bérnövekedési irányelvekre (irányszámokra) vonatkozó megegyezései, valamint mindazok az állásfoglalások, amelyek a foglalkoztatáspolitika, a bérszabályozás elvi kérdéseivel foglalkoznak. A költségvetési szféra bér- és keresetalakulásának kereteit és rendszerét a különböző közszolgálati alkalmazotti csoportokra (köztisztviselők, közalkalmazottak, stb.) kialakított, törvényekben rögzített illetmény-előmeneteli rendszerek határozzák meg, így a kormányzati bérpolitikai célkitűzések ezen rendszerek által, keretei között vagy módosításuk útján valósíthatók meg. Bérpolitikai eszköznek lehet tekinteni továbbá a minimálbérre, valamint a közfoglalkoztatottak bérezésére, valamint a bérjövedelem és a szociális jellegű segélyezés egymáshoz való viszonyának megállapítására vonatkozó szabályozást is. A bérpolitikát befolyásoló tényezőnek kell tekinteni a munkabért terhelő adók és járulékok szintjének meghatározását. Pl. az szja-terhelés csökkentése a bér nominális emelkedése nélkül is nettó jövedelememelkedést eredményezhet.

3.5. A fogyasztóvédelem A fogyasztóvédelem − az erre irányuló állami politika, ezt megvalósítani hivatott jogi szabályozás és gazdasági igazgatási intézményrendszer − a gazdaságirányítási feladat- és eszköztár viszonylag új, növekvő fontosságú eleme. Szélesebb kitekintésben a fogyasztóvédelem a gazdasági irányítás és igazgatás olyan specifikus feladata − különösen a modern piacgazdaság feltételei között −, amely a gazdasági élet különböző súlyú szereplői között az állam támogatását hivatott biztosítani jogállami keretek között a fogyasztók (háztartások) számára a nagyobb gazdasági erőt képviselő vállalkozásokkal fennálló kapcsolatrendszerükben, a vállalkozások egymás közötti, fogyasztókért folytatott versenyében. A fogyasztók élet-, egészség-, vagyon biztonsága, általában életminőségének emelése ugyanis feltétele a piacgazdaság harmonikus működésének, a gazdasági teljesítmény növekedésének, a racionális fogyasztási struktúra kialakulásának. A fogyasztók elkülönült érdekeit védő fogyasztóvédelmi politika megvalósítása közvetlenül érzékelhető előnyöket biztosít a fogyasztók számára.

3.5.1. A fogyasztóvédelmi politika céljai A magyar fogyasztóvédelmi szabályozás eleget tesz a nemzetközi, így különösen az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikáinak. Ezek sorában kiemelhetők az öt fogyasztói alapjogra (az áru- és szolgáltatás biztonsághoz, a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelméhez, a megfelelő fogyasztói tájékoztatáshoz és képzéshez, a jogorvoslathoz és a fogyasztói érdekképviselethez való jogra) vonatkozó követelmények. A hazai fogyasztóvédelmi politika kialakítása során továbbá figyelembe kell venni a fogyasztói piac mindenkori helyzetét, a piacgazdasági intézményrendszer és az áru és szolgáltatási piac gyorsütemű fejlődéséből adódó új feladatokat. A fogyasztók ENSZ által is megfogalmazott alapjogait, a társadalom jelenlegi helyzetét a fogyasztók előtt álló kihívásokat figyelembe véve a fogyasztóvédelmi politika céljait hazai szakirodalom a következőkben szokta összefoglalni:

74

74


• a termékek és szolgáltatások biztonságosságának elérése, a fogyasztók egészségének és biztonságának érdekében, • harmonikus együttműködés kialakítása a fogyasztók és az üzleti élet képviselői között a fogyasztók gazdasági érdekeinek érvényesítése érdekében, • hatékony állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer kiépítése, • a fogyasztóvédelmi civil szervezetek létrejöttének támogatása, az információhoz jutás biztosítása, • a fogyasztóvédelmi képzés elősegítése, • gyors és hatékony jogorvoslati rendszer kiépítése.

3.5.2. A fogyasztóvédelem szabályozási rendje A fogyasztóvédelmi jogszabályrendszer bázisát az európai uniós szabályozásokkal harmonizáló nagyszámú törvényből, és alacsonyabb szintű jogszabályból álló joganyag jelenti. A 2012. január elsején hatályba lépő Magyarország Alaptörvénye „Alapvetés” címet viselő részének M) cikke rögzíti a következőket: „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelmi politika prioritásait szem előtt tartva szabályozza a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelmére irányuló követelményeket. A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény a fogyasztó védelmére vonatkozó általános szabályozási kereteket állapítja meg. A Ptk 8:1. §-a a fogyasztó fogalmát az alábbiak szerint határozza meg: „3. fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy;” A Ptk. 6:100. §-a értelmében a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e törvénynek a fogyasztó jogait megállapító rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára eltér. A Ptk 6:101. §-a értelmében a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis a fogyasztónak a jogszabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata. A Ptk 6:103. §-a szabályozza a fogyasztói szerződésben meglevő tisztességtelen szerződési feltétel rendezésére vonatkozó szabályokat. Ezek szerint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a tisztességtelen általános szerződési feltételre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre is. A vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az általános szerződési feltétel és a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen voltát önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem egyértelmű. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen szerződési feltétel semmis. A semmisségre a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. A Ptk 6:104. §-a értelmében a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben tisztességtelennek minősül különösen az a kikötés, amely

75

75



a) a szerződés bármely feltételének értelmezésére a vállalkozást egyoldalúan jogosítja; b) kizárólagosan a vállalkozást jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e; c) a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a vállalkozás nem teljesíti a szerződést; d) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződéstől bármikor elálljon vagy azt felmondja, ha a fogyasztó ugyanerre nem jogosult; e) kizárja, hogy a fogyasztó a szerződés megszűnésekor visszakövetelje a már teljesített, ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatását, ide nem értve azt az esetet, amikor a szerződés megszűnésére szerződésszegés következtében kerül sor; f) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó lehetőségét arra, hogy szerződéses kötelezettségeit beszámítással szüntesse meg; g) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás tartozását más személy a fogyasztó hozzájárulása nélkül átvállalja; h) kizárja vagy korlátozza a vállalkozásnak az általa igénybe vett közreműködőért való felelősségét; i) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit, különösen, ha – anélkül, hogy azt jogszabály előírná – kizárólag választottbírósági útra kényszeríti a fogyasztót, jogellenesen leszűkíti bizonyítási lehetőségeit vagy olyan bizonyítási terhet ró rá, amelyet az irányadó jogi rendelkezések szerint a másik félnek kell viselnie; j) a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a kikötést, amely a) a fogyasztó meghatározott magatartását szerződési nyilatkozata megtételének vagy elmulasztásának minősíti, ha a magatartás tanúsítására nyitva álló határidő indokolatlanul rövid; b) a fogyasztó nyilatkozatának megtételére indokolatlan alaki követelményeket támaszt; c) meghosszabbítja a határozott időre kötött szerződést, ha a fogyasztó másként nem nyilatkozik, feltéve, hogy a nyilatkozat megtételére nyitva álló határidő indokolatlanul rövid; d) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje, vagy lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani; e) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás egyoldalúan, alapos ok nélkül a szerződésben meghatározott tulajdonságú szolgáltatástól eltérően teljesítsen; f) a vállalkozás teljesítését olyan feltételtől teszi függővé, amelynek bekövetkezte kizárólag a vállalkozás akaratán múlik, kivéve, ha a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani; g) a vállalkozásnak pénztartozás teljesítésére negyvenöt napnál hosszabb határidőt biztosít vagy egyébként nem megfelelően meghatározott határidőt ír elő szolgáltatása teljesítésére, valamint a fogyasztó szerződési nyilatkozatainak elfogadására; h) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a vállalkozás szerződésszegése esetén; i) kizárja, hogy a fogyasztónak visszajárjon a szerződés szerint általa kifizetett összeg, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít, ha hasonló kikötés a vállalkozást nem terheli; j) a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít.

76

76


A jogalkotó a fogyasztóvédelmi szabályozás középpontjába az áru (szolgáltatás) biztonságosságát, a gyártó (szolgáltató) ezért viselt elődleges felelősséget helyezi, rendelkezik az ezzel összefüggő ellenőrzési kötelezettségekről. A szabályozás fontos elemei a fogyasztók vagyoni érdekei védelmében előírt jogosítványok és kötelezettségek. A törvény tételesen szabályozza a fogyasztók megfelelő tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségeket: a címkézéssel, az ár feltüntetésével, a csomagolással, a használati útmutatóval, a minőségtanúsítással összefüggő előírásokat. A fogyasztóvédelmi oktatást fontos állami feladatként jelöli meg. A fogyasztóvédelmi oktatás elsősorban állami feladat. A törvény 17. § (1) bekezdése szerint „A fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat.” Ugyanezen paragrafus (4) bekezdése alapján „A Nemzeti Alaptanterv elvei és követelményei szerint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter közreműködik a közoktatás intézményei számára készülő fogyasztóvédelmi tantervi követelmények meghatározásában.” A törvény új intézményként létrehozta a fogyasztói jogok széles körű érvényesíthetőségére hivatott békéltető testületek rendszerét. A fogyasztóvédelmi törvény 18. §-a alapján: „A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése; e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.” A törvény meghatározza a fogyasztóvédelmi intézményrendszer struktúráját, legfontosabb feladatait, különös tekintettel a speciálisan létrehozott gazdaságirányítási szervezet a fogyasztóvédelmi felügyelőségek jogkörére, az általuk folytatott eljárásokra. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 2008. évi XLVIII. törvény a fogyasztók tájékoztatásának egyik kulcsfontosságú eszköze, a reklám (tevékenység) szabályozására összpontosít. A jogszabály definiálja a reklámtevékenységgel kapcsolatos fontosabb fogalmakat, ideértve az összehasonlító és a megtévesztő reklámot; meghatároz általános tilalmakat valamennyi termékre vonatkozóan és specifikus termékekre vonatkozó tiltásokat. A törvény szerint például tilos közzétenni: a személyhez fűződő, kegyeleti, vagy a személyes adatok védelméhez való jogot sértő reklámokat, valamint a gyermekeknek és fiatalkorúaknak szóló és szellemi vagy fizikai fejlődésüket károsító, az erőszakot, a szexualitást nyíltan ábrázoló reklámokat, továbbá a burkolt vagy tudatosan nem észlelhető reklámot és megtévesztő reklámot. A törvény specifikusan egyes áruk reklámozását külön megtiltja, ezek között teljes körűen a fegyverek, robbanóanyagok, szexuális szolgáltatások, vényre kapható gyógyszerek, valamint korlátozottan az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek reklámozását. A reklámtörvény a reklám tartalmáért és kivitelezéséért − az ezek során elkövetett jogszabálysértésért − viselt felelősséget egyetemlegesen a reklámozóra, a reklámszolgáltatóra és a reklám közzétevőjére hárítja.

77

77



A reklámfelügyeleti eljárások lefolytatását pedig az állami fogyasztóvédelmi szervezetre ruházza, kivéve az összehasonlító és a megtévesztő reklámmal szembenieket, ahol a Gazdasági Versenyhivatalt jelöli meg, míg más jogszabályok alapján a szexuális reklámok alapján folytatandó eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.

3.5.3. A fogyasztóvédelem intézményrendszere A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos további két kulcsfontosságú jogszabály már átvezet a fogyasztóvédelem intézményrendszere ismertetéséhez, vagyis azokhoz a specifikus állami intézményekhez, amelyek elsődleges feladata a fogyasztóvédelmi politika gyakorlati érvényesülésének figyelemmel kisérése, elősegítése, ellenőrzése és szankcionálása. A fogyasztóvédelem gazdasági igazgatási szervezetrendszerében meghatározó szerepet játszanak az általános jogszabályi felhatalmazással, feladat- és hatáskörrel bíró fogyasztóvédelmi felügyelőségek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei (területi) felügyelőségek feladat- és hatáskörét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény részletesen szabályozza, ennek keretein belül a szervezet jogállását és további feladatait a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet állapítja meg. Jogállását tekintve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központi hivatal, amelyet a fogyasztóvédelemért felelős miniszter irányít. A Hatóság − amelyet főigazgató vezet − önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek tekintetében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója gyakorolja a szakmai irányításhoz kapcsolódó jogosítványokat. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek a jogszabályi felhatalmazás szerint: • figyelemmel kísérik, elemzik a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését, közreműködnek annak kidolgozásában, • felügyelik a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok megtartását, és részt vesznek a fogyasztókat érintő jogszabálytervezetek előkészítésében, • piacfelügyeleti tevékenységük keretében ellenőrzik az áruk forgalmazására és a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabályok megtartását, vizsgálatokat folytathatnak fogyasztókat érintő ügyekben; bírságot szabhatnak ki, • intézik a fogyasztók minőségi kifogásokkal és panaszaikkal kapcsolatos ügyeket, ebben és szélesebb vonatkozásban együttműködnek más állami fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó szervezetekkel, • szakmai segítséget nyújtanak a fogyasztóvédelmi civil szervezeteknek a tanácsadásban oktatásban; elősegítik a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységét, támogatják az önkormányzati tanácsadó irodák működését. A fogyasztóvédelmi felügyelőség a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezetében, annak szakigazgatási szervként működik. A felügyelőségek tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének feladatait az NFH főigazgatója látja el. Fogyasztóvédelmi hatóságként – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hatáskörébe tartozó ügyek kivételével – közigazgatási hatósági ügyekben az NFH és a területileg illetékes felügyelőség jár el. Közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a felügyelőségek, másodfokon országos illetékességgel az NFH jár el.

78

78


Egyes kiemelt jelentőségű fogyasztóvédelmi ügyben (pl.: az elektronikus hírközléssel kapcsolatos, villamos energiával kapcsolatos, a földgázellátással kapcsolatos a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző, a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvény hatálya alá tartozó, valamint a a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény hatálya alá tartozó ügyekben) fogyasztóvédelmi hatóságként az NFH jár el. A fogyasztóvédelmi hatóságok tevékenységük során tapasztalt jogsértések, egyéb hiányosságok megszüntetését széles körű intézkedési jogosítványokkal segíthetik elő, illetve szankcionálhatják. A fogyasztóvédelmi hatóságot a jogszabályok felhatalmazzák a hibás termék (szolgáltatás) forgalmazásának megtiltására, elkobzására, megsemmisítésére, és eljárásuk eredményeként a felügyeletek meghatározott típusú bírságokat (szabálysértési, élelmiszerek esetében minőségvédelmi, súlyosabb esetekben fogyasztóvédelmi bírságot) szabhatnak ki. A fogyasztóvédelmi szervek piacfelügyeleti eljárásuk során azt ellenőrzik, hogy a belföldi forgalomba kerülő − különösen az élet-, egészség- és vagyonbiztonság szempontjából fokozott figyelmet érdemlő − termékek rendelkeznek-e megfelelőségi tanúsítvánnyal és az abban foglaltak valósak-e. Az ellenőrzések keretében a hatóság jogosult a termék gyártójánál vagy forgalmazójánál is vizsgálatokat folytatni, a megfelelő dokumentációkba betekintetni, és célirányos laboratóriumi kontroll vizsgálatokat végezni (saját vagy független laboratóriumokban). A vizsgálatok eredményeként hibás termék esetében a hatóság jogosult – a fentiekben ismertetett – szankciók kiszabására, és fontos kötelessége a vizsgálatok eredményeiről a fogyasztók széles körű tájékoztatása. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszert kell működtetnie, amely a fogyasztók, felhasználók széles körű tájékozódása, a preventív intézkedések meghozatalának elősegítése érdekében nyilvántartja a nem biztonságosnak bizonyul termékeket (ezek gyártóit és forgalmazóit). A fogyasztóvédelmi politika és ennek megvalósítására irányuló gazdasági igazgatási tevékenység hatékony érvényesülése nem nélkülözheti a fogyasztók, de a vállalkozások érdekképviseleteivel történő célirányos párbeszédet és együttműködést. Az e téren kialakuló és fejlődő kapcsolat elősegíti a fogyasztóvédelmi jogszabályok meglapozottabb, társadalmi konszenzust közelítő alapokon történő előkészítését, a fogyasztóvédelmi állami szervezet széles körű és sokoldalú tájékozódását, a jogszabályok betartásának erőteljesebb társadalmi kontrollját, a jogalkalmazói tudat erősítését. A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek és ezek szövetségei tevékenységükben egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyedi és általános fogyasztói panaszok feltárásában, a fogyasztói jogok érvényesülésének elemzésében, a fogyasztók érdekeinek képviseletében. Ennek alapján véleményt nyilvánítanak a fogyasztóvédelmi politika alakításában, közreműködnek jogi szabályozások megalkotásában, egyre markánsabb szerepvállalásuk a fogyasztók célirányos, közérdekű tájékoztatásában, a fogyasztóvédelmi oktatásban és mindennapi tanácsadásban.

79

79



Az EU-országokban folytatott gyakorlatot követve az állam − szakmailag és költségvetési forrásokkal − hazánkban is támogatja a civilszféra fogyasztóvédelmi szervezeteinek megerősítését, a gazdasági igazgatással széles körű együttműködésüket. A fogyasztóvédelmi politika másfelől számít és épít a vállalkozások általános érdekképviseletét ellátó köztestületekre, a gazdasági kamarákra is. E köztestületek a fogyasztóvédelem igazgatásában hatósági jogosítványokkal nem rendelkeznek, de a fogyasztóvédelmi törvény és a kamarai törvény néhány fontos feladatot és jogosítványt biztosít számukra. Így a gazdasági kamarák határozatban figyelmeztetik a fogyasztók érdekeivel ellentétes gazdasági tevékenységet folytató és ezzel a gazdálkodó szervezetek széles körének jó hírnevét sértő vagy veszélyeztető kamarai tag gazdálkodó szervezeteket, és − az etikai szabályzatban meghatározott esetekben − a figyelmeztetést nyilvánosságra is hozzák. A kamarák továbbá együttműködnek a fogyasztóvédelmi hatósággal és a Gazdasági Versenyhivatallal, utóbbiak az általuk hozott jogerős határozatokat közlik az illetékes gazdasági kamarával. A kamarák az általuk működtetett minősítő és minőségellenőrző rendszereket is felhasználják a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységük érdekében.

3.6. A verseny szabályozása és felügyelete A verseny a piacgazdaság alapvető intézménye. Az új Alaptörvény M) cikke deklarálja, hogy „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” Az idézett második fele az új alkotmány újdonsága, a korábbi Alkotmány szövege a versenyjogi jogsértés egyik megvalósítási módját sem nevesítette, és hallgatott a fogyasztóvédelem ún. harmadik generációs alapjogáról is. A verseny fontos biztosítéka a piaci szereplők hatékony működése kikényszerítésének, ily módon közvetlen összefüggésben van a gazdasági jólét növekedésével. Ez általánosságban igaz akkor is, ha ismerjük az államgazdaságba való beavatkozása szükségessége sajátos eseteit, és azokat az eseteket, amelyek a verseny révén nem megoldhatóak. Mindazonáltal a verseny fennmaradása, szabadsága és tisztasága éppen a gazdasági jólétre gyakorolt hatása miatt közérdek, s ennek a védelmét célozzák meg az uniós szabályok figyelembevételével a nemzeti (tagállami) versenyjogok, és az azok érvényre juttatását szolgáló intézményrendszerek. Sokéves előkészítő munka, a nemzetközi tapasztalatok feldolgozása után a magyar parlament 1990 novemberében fogadta el az ún. első versenytörvényt. A jelenleg hatályos törvény pedig többszöri módosítást követően a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény. A hazai versenyjogi hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1991. január elsején kezdte meg működését. A jogalkalmazási tapasztalatok feldolgozásával, a versenyjog fejlődése nemzetközi trendjeinek követésével és nem utolsósorban az EU versenyjogával történő teljes körű harmonizációval hazai versenytörvényünk olyan, mint a nemzeti versenytörvények a világban általában és ennek a hasonlóságnak értéke van a globalizáció körülményei között mind a magyar vállalatok nemzetközi tranzakciói, mind a nemzetközi vállalatok hazai jelenléte szempontjából is. A hazai versenyjogi szabályozás hatálya a vállalkozások Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartásra vonatkoznak, s a vállalkozásoknak olyan széles értelmezést ad, amibe a

80

80


természetes személytől kezdve a vállalkozások jogi személyként létrehozott egyesülései is beletartoznak, köznapian fogalmazva: bárki, aki képes a piacon tranzakciót végezni. Az antitröszt-szabályokat (kartell, erőfölény, fúzió) illetően a törvény kimond egy különleges hatáselvet, amely szerint a vállalkozás (tehát akár magyar, akár nem) külföldön tanúsított magatartása is a versenytörvény hatálya alá tartozik, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesül. (Eszerint járt el a GVH olyan fúziós ügyekben is, amelyben mindkét fél külföldön honos vállalkozás.) A vállalkozások piaci magatartását illetően törvény eltérően rendelkezhet. Ezzel válik lehetségessé, hogy szakmai okokból speciális piaci magatartási szabályok is előírhatók, de csak törvény által. Erre jó példa az egységes hírközlési törvényben a jelentős piaci hatalommal rendelkezőkre vonatkozó különleges szabályok, amelyek mást és részben többet követelnek, mint az erőfölénnyel való visszaélés tilalmi szabályai.

3.6.1. A tisztességtelen verseny tilalma A piacon tisztességes üzleti tevékenységgel kialakított értékek nem rombolhatók le a versenytársak által azért, hogy ezzel maguknak előnyt szerezzenek ilyen szabályok a hírnévrontás tilalma, az üzleti titok megszerzése és felhasználásának a tilalma. Az utánzás tilalma a mások értékteremtő munkáján való potyázást tiltja, s egyszersmind védi a jellegzetes külsők, megjelölések, elnevezések piaci értékét. Van szabály a bojkott tilalmára és van a versenyeztetés tisztaságának bármilyen megsértésére is. Közgazdaságilag ezek védett értékek, a veszélyeztetésükre vonatkozó tilalmak a tisztességes üzletvitelre vonatkozó törekvéseket erősítik azért, hogy a piacon szükségképpen létező bizonytalanság szintje csökkenjen, a piaci működés olcsóbb legyen össztársadalmi szinten. A tisztességtelen versenyre vonatkozó tilalmak megsértése esetén csakis a bíróság járhat el, a szokásos polgári peres eljárási rendben. A versenytörvény 2. § szerint „tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül − különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően − folytatni”. Ez a szabály arra szolgál, hogy a bíróság elé lehessen vinni az olyan tisztességtelen magatartásokat is, amelyeket a jogalkotó önálló tényállásként még nem kodifikált, de a bíróság − és csakis a bíróság − ezúton szinte jogot is fejleszthet az egyes esetek megítélésekor.

3.6.2. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 10. §-a a GVH eljárását írja elő akkor, ha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésére úgy kerül sor, hogy az egyben a gazdasági verseny érdemi befolyásolására is alkalmas.

81

81



(Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a tisztességtelen gyakorlat kizárólag a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, illetve a termékhez adott használati és kezelési útmutatóban vagy jótállási jegyben jelenik meg. Ilyenkor akkor sem a GVH jár el, ha a versenyt sértő hatás egyébként kimutatható lenne.) A gazdasági verseny érdemi érintettségének megállapításánál a következő szempontok irányadóak: • az alkalmazott kereskedelmi gyakorlat kiterjedtsége, figyelemmel különösen a kommunikáció eszközének jellegére, a jogsértéssel érintett földrajzi terület nagyságára, a jogsértéssel érintett üzletek számára, a jogsértés időtartamára vagy a jogsértéssel érintett áru mennyiségére, • a jogsértésért felelős vállalkozás mérete, amelyet vállalkozás által elért nettó árbevétel nagysága alapján lehet megállapítani. A 2008. évi XLVII. törvény 11. § (2) bekezdése alapján a gazdasági verseny ún. érdemi érintettsége egyéb körülményre tekintet nélkül fennáll, ha • a kereskedelmi gyakorlat országos médiaszolgáltatást végző médiaszolgáltatón keresztül valósul meg, • a kereskedelmi gyakorlat országos terjesztésű időszakos lap vagy legalább három megyében terjesztett napilap útján valósul meg, • a fogyasztók közvetlen megkeresésének módszerével végzett kereskedelmi gyakorlat legalább három megye fogyasztói felé irányul, vagy • az áru eladásának helyén alkalmazott eladásösztönző kereskedelmi gyakorlat legalább három megyében megszervezésre kerül. A versenytörvényi szabályozás szigorúan versenyvédelmi tartalmú, s ez bizonyos harmóniát megalapoz a törvény fejezetei között. Nem tartozik tehát a versenytörvény alá olyan fogyasztói sérelem, amely nincs hatással magára a versenyre, mindazokat más jogszabályok rendezik (főként a fogyasztóvédelmi törvény, de sok más is, például az élelmiszertörvény, de akár a Ptk. is megemlíthető). A versenytörvényi logika lényege ebben a tekintetben az, hogy a hatékony verseny társadalmi jólétre gyakorolt hatása torzul, csökken, ha a fogyasztó döntési szabadsága korlátozódik, vagy ha hamis, megtévesztő információk alapján hozza meg döntését.

3.6.3. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma A piacon a gazdasági versenyben folyamatosan helytállni, a versenytársakhoz mérhető vagy jobb teljesítményt nyújtani olyan erőfeszítést kívánó körülmény, amely amióta piac létezik, kiváltja esetenként a szereplők olyan összefogását, ami versenykorlátozó megállapodásokkal tenné kényelmesebbé az életüket, természetesen a többi piaci szereplő és a társadalmi jólét kárára. A versenytörvény IV. fejezete ezt a versenykorlátozó magatartást tiltja, akár versenytársak − azaz a piac azonos szintjén, horizontálisan − között, akár vertikálisan, a piac különböző szintjén elhelyezkedő szereplők között jön létre (például termelők és kereskedők között). Ezt az általános tilalmat tovább bontja a törvény akként, hogy példálódzóan a versenykorlátozások legáltalánosabb eseteit kiemeli: ármegkötés, termelési vagy beszerzési mennyiségekre vagy területre vonatkozó piacfelosztás, versenyeztetéskor történő összejátszás, a piacra lépés akadályozása, diszkrimináció, ügyletek indokolatlan összekapcsolása.

82

82


Arra az összefüggésre alapozva, hogy bár a kartellek versenykorlátozó hatása negatív következményeket mindig hordoz, de azok esetenként a piac egésze szempontjából jelentéktelen hatásúak, vagy esetleg más, kedvező következmények ezeket a negatívumokat ellensúlyozzák az említett általános kartelltilalom alól bizonyos körülmények között kivesz a törvény sajátos versenykorlátozásokat. Némi leegyszerűsítéssel ezek a kivételek a következőképp foglalhatók össze: • nem esik tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű (az érintett piac 10%-ánál kisebb az együttes részesedés), de az ármegkötés és a piacfelosztás még jelentéktelen méretben is tilos, • egymástól nem független (pl. anya-leány viszonyban levő vagy azonos tulajdonos által irányított) vállalkozások közös üzletpolitikája megengedett, • megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány – az uniós szabályozásnak megfelelően – rendeletben mentesítheti a versenykorlátozás tilalma alól, abból kiindulva, hogy bizonyos, a kormányrendeletben megfogalmazható feltételek mellett ezekre külön egyedi eljárás nélkül is belátható, hogy több az előnyük, mint a hátrányuk. Ilyen csoportmentességi rendeleteket a joganyagban felsorolt témákban a magyar versenyjog is működtet. Ezek többnyire vertikális versenykorlátozásokra vonatkoznak − ilyenek a kizárólagos beszerzés vagy értékesítés, valamint a franchise megállapodások − mert ezek egyfelől versenyélénkítők is, ha azt tekintjük, hogy egy-egy piacon ezek a vertikális láncolatok egymással hatékonyan versenyeznek, másfelől a termelés és forgalmazás ésszerű, hatékony megszervezését biztosítják, speciális előnyöket nyújtva a fogyasztónak. Némely horizontális megállapodás is hordozhatja ez utóbb említett előnyt, ezért született meg a biztosítási vállalkozások bizonyos tevékenységeiben az összehangolást megengedő csoportmentességi rendelet, de ilyen a szakosítási megállapodások csoportmentessége is. • az előnyök és hátrányok mérlegelése alapján a GVH is adhat – a versenytörvény 17.§ alapján – egyedi mentességet versenykorlátozó megállapodásoknak, ha bizonyítható, hogy az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, az előnyök méltányos része a fogyasztókhoz eljut, a versenykorlátozó hatás csak a szükséges legkisebb és nem zárja ki a versenyt. A versenykorlátozó megállapodások miatti eljárások a tilos kartelleknél (vagy a mentesítés elmulasztása esetén) hivatalból, míg a mentesítési vagy nemleges megállapítási eljárás pedig a felek kérelmére indulnak. A tilos kartell ügyek az egyik legnehezebb eljárásfajta, felderítésüket a legújabb versenytörvényi módosítások azzal segítik, hogy szélesebb nyomozati jogkört kapott a GVH és lehetőség nyílik a sok országban működő ún. engedékenységi politika kidolgozására, amelyek keretében a feltárásban együttműködő kartelltagok a szankciók tekintetében kedvezőbb elbírálást kaphatnak. Az EU Közös Agrárpolitikája keretén belül az agrártermékek piacára vonatkozó szabályozás az általános versenyjogi elemektől eltérő szabályokat tartalmaz. Erre figyelemmel tartalmazza a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény, hogy mentesül a versenytörvényben megfogalmazott tilalom alól a szakmaközi szervezetnek a közösségi joggal összhangban levő azon piacszervezési intézkedése, amely a) nem befolyásolhatja károsan a piacszervezés zavartalan működését; b) nem vezethet Magyarország területén a piacok bármilyen formában történő felosztásához; c) nem vezethet a verseny olyan torzulásához, amely nem feltétlenül szükséges a szakmaközi szervezet tevékenysége révén követett célok eléréséhez;

83

83



d) nem vonja maga után az árak rögzítését, ide nem értve a szakmaközi szervezeteknek az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában foglaltaknak megfelelő tevékenységét és e) nem teremthet megkülönböztetést és nem szüntetheti meg a versenyt a szóban forgó termékek jelentős részére vonatkozóan. A piacszervezési intézkedésről a szakmaközi szervezetnek értesítenie kell az agrárpolitikáért felelős minisztert, amely ezt követően Gazdasági Versenyhivatallal egyeztetve alakítja ki álláspontját.

3.6.4. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma A versenytörvénynek a gazdasági erőfölénnyel foglalkozó rendelkezései (lásd a törvény V. fejezetét) azt a különleges piaci helyzetet kezelik, amikor egy vagy több vállalat közösen olyan piaci helyzetben van − akár természetes piaci fejlődés vagy körülmény folytán, akár valamilyen jogszabályi eredetű monopolhelyzetet élvezve, hogy gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől függetlenül folytathatja. Magyarán szólva a piac többi szereplőjének nincs ilyenkor más választása, mint, hogy kényszerűen elfogadja az erőfölényben levő által szabott (diktált) feltételeket. A törvény erre az esetre kimondja, hogy tilos az erőfölénnyel visszaélni, és példálódzóan meg is határozza a visszaélés tipikus eseteit. A visszaéléstípusok többsége a vevőkkel kapcsolatos, de néhány a versenytársakra vonatkozik. A jogalkalmazási tapasztalatot is figyelembe véve a leggyakoribb tényállások a tisztességtelen vételi vagy eladási árak érvényesítése (itt a versenyjog a hipotetikus versenyár és a monopolista ár közötti különbséget „keresi”, aminek megállapítása jellemzően igen nehéz); a piacra lépés akadályozása; az olyan diszkriminatív magatartás, amely majd egy másik versenypiacon okoz torzulást; a piacról való kiszorításra irányuló árazás, amelyet „felfaló árazásnak” is neveznek. Új rendelkezésként érvényesül 2013-tól kezdődően, hogy a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a tisztességtelen kikötést tartalmazó általános szerződéses feltételt közérdekű kereset indítási jog keretében bíróság előtt megtámadhatja. Ezen túlmenően a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a tagjai részére üzleti etikai szabályzatot dolgozott ki, amely a tagjai közötti kiegyensúlyozott együttműködési kereteket állapít meg, és rendelkezik az abban foglaltak érvényesítéséhez szükséges eszközrendszerről is.

3.6.5. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése A versenytörvény vállalkozások összefonódásával foglalkozó rendelkezései (lásd a törvény VI. fejezetét) a piaci koncentráció eseményeinek ellenőrzését célozzák annak érdekében, hogy a jövőbeli versenyt akadályozó vagy azt torzítani képes vállalat-összefonódások ne mehessenek végbe. A törvény ennek érdekében – összhangban az irányadó uniós versenyjog rendelkezéseivel − a GVH előzetes engedélyétől teszi függővé meghatározott léptékű összefonódások érvényes létrejöttét. A törvény megengedi a versenyt veszélyeztető tranzakciók megtiltását, valamint módot ad arra, hogy a hatóság a fúzió állami elismerését olyan feltételek teljesítéséhez, illetve kötelezettségvállaláshoz kösse, amellyel a versenyre gyakorolt kedvezőtlen hatás csökkenthető. A törvény meghatározza az összefonódások fajtáit (a beolvadás, az irányításszerzés és a tevékenységegyesítő közös vállalat létrehozása), meghatározza az engedélykötelezettség alsó határát (jelenleg alapesetben az előző évi együttes 15 Mrd Ft nettó árbevétel) a résztvevő vállalkozások releváns értelmezését. Abból

84

84


kiindulva, hogy az összefonódásoknak nem csupán a versenyre gyakorolt hátrányos következményei, hanem működési, hatékonyságbeli előnyei is lehetnek, a GVH-nak az engedélyezésről való döntésekor az előnyök és hátrányok komplex összevetését kell elvégeznie. A GVH nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem valósít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon, vagy annak jelentős részén.

3.6.6. A Gazdasági Versenyhivatal A Gazdasági Versenyhivatal − figyelemmel a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény rendelkezésére – ún. autonóm államigazgatási szervnek minősül. Az éves költségvetés elfogadásakor önálló költségvetési fejezetet képez. Rendeltetése elsősorban a versenytörvényben és az ártörvényben meghatározott verseny felügyeleti feladatok ellátása, de emellett más törvények és az uniós versenyjogi szabályok alapján is rendelkezik hatáskörrel. Vezetőit − elnök, elnökhelyettesek − a köztársasági elnök nevezi ki hat évre, úgyszintén a versenyfelügyeleti eljárásokban döntést hozó Versenytanács tagjait is. A törvény kötelezi a GVH elnökét, hogy évente beszámoljon az Országgyűlésnek a GVH tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül. A beszámoló parlamenti megvitatás nyomán az Országgyűlés esetenként határozatokban ad feladatokat a kormányzatnak a verseny feltételei javításában. A törvény kötelezi a szabály alkotókat, hogy minden olyan intézkedés és jogszabálytervezetet egyeztessenek a GVH elnökével, amely a versenyt − valamely tevékenység gyakorlását vagy a piacra lépést − korlátozza, kizárólagos jogokat biztosít, továbbá az árakra vagy az értékesítési feltételekre vonatkozó előírásokat tartalmaz. Döntően ezen a jogszabály egyeztetésen keresztül valósul meg a GVH versenypártolási tevékenysége. A törvény szabályozza a versenyt érintő adatgyűjtés lehetőségét, s 2001-től ágazati vizsgálat elrendelését is lehetővé teszi, ha a GVH aggályos jelenségeket tapasztal a verseny alakulásában. A GVH függetlenségét az is biztosítja, hogy köztisztviselőinek előmenetelét és juttatásait is a versenytörvény külön is szabályozza, szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állítva fel, felsőfokú szakirányú végezettséget előírva a vizsgálókra és vezetőikre.

3.6.7. Eljárási szabályok A GVH-hoz bárki − természetes vagy jogi személy − illetékmentesen bejelentést tehet, aki a versenytörvénybe ütköző tevékenység miatt sérelmet szenvedett. A GVH minden (évente átlagosan 600-800) bejelentést 60 napon belül megvizsgál és dönt arról, hogy hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indít-e. Nemleges döntése esetén a bejelentőnek előbb a Versenytanács, azután a bíróság előtt jogorvoslati joga van. Hivatalból versenyfelügyeleti eljárások a GVH bármilyen előzetes információ alapján is indulhatnak. Az előbb említettek és a kartellmentesítés és fúzióengedélyezési kérelmek alapján évi 200-300 jellemzően versenyfelügyeleti eljárás indul. A versenyfelügyeleti eljárás két szakasza: a vizsgálat és a

85

85



versenytanácsi döntés. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tárgyában, valamint az ún. kartell ügyekben az ügyintézési határidő 6 hónap, amely azonban fél évvel meghosszabbítható. Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma esetében 3 hónap. Amennyiben a versenyfelügyeleti eljárás mezőgazdasági termékkel kapcsolatos ügyben indul, egy megállapodásnak a versenyt korlátozó jellegéről az agrárpolitikáért felelős miniszter előzetesen véleményt nyilvánít. A GVH pedig a miniszteri szakmai álláspont ismeretében hoz döntést. Az összefonódások jogszerűségéről, engedélyezéséről döntő fúziós eljárásokban jellemzően 45 nap áll a GVH rendelkezésére, a komplex esetekben azonban 4 hónapon belül kell határozatot hozni. A Versenytanács határozatban dönt a kérelmekről (mentesítik vagy marasztalják a versenykorlátozó megállapodásokat, engedélyezik vagy megtiltják az összefonódásokat), jogsértés megállapítása esetén megtilthatják a jogsértő magatartás folytatását vagy elrendelhetik a jogsértő állapot megszüntetését és bírságot szabhatnak ki. A bírság összege mérlegelés tárgya, maximuma az előző évi árbevétel 10%-a. A GVH érdemi határozatai a bíróság előtt megtámadhatók. A bírósági felülvizsgálati kérelem gyakori, többnyire az eljárás alá vont, de nemritkán a sérelmet szenvedett fél támadja meg a GVH határozatát. Meglehetősen nagy a jogalkalmazási harmónia a bíróságok és a GVH között, a határozatok lényegét illetően ritka az eltérés, a bírságösszegeket gyakrabban csökkenti a bíróság. Természetesen, bár sajnálatosan a bírósági döntés lassúbb, mint a korlátozott GVH határidők, de a bíróságok működése nagyon fontos a jogértelmezés tisztázásához.

3.6.8. Az Európai Közösségek versenyjogáról Versenytörvényünk ismertetése után e helyen annyit rögzítünk az EK versenyjogáról, hogy a hazai versenyjog teljes körűen harmonizál az uniós versenyjoggal, ideértve az Európai Unió Bíróságának esetjogát is, amelyet a GVH alkalmaz, figyelembe vesz eljárása során. Az EK versenyjoga gyakorlatilag folyamatosan változik (fejlődik), ezt követi a hazai versenyjog, de tagállamként 2004 óta a magyar állam az uniós versenyjog alakítója is immár. A csatlakozás pillanatától az európai versenyjog teljes egésze a közös vívmányok részeként közvetlenül hatályos Magyarországon is csakúgy, mint a többi tagországban.

3.7. A koncesszió A gazdasági rendszerváltozás szerves következményeként került sor a korábbi állami monopóliumok lebontására, valamint annak a rendszernek a kialakítására, amelynek keretében a vállalkozói tőke jogilag rendezett körülmények között tud részt venni bizonyos fejlesztésekben, illetve korábbi állami monopóliumok működtetésében. E szempontok figyelembe vétele mellett fogadta el az Országgyűlés a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvényt.

86

86


A törvény alapján lehetőség nyílt arra, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat (önkormányzati társulás) a törvényben tételesen meghatározott tevékenységek gyakorlásának jogát visszterhes szerződéssel, időlegesen úgy engedje át, hogy a jogosultnak részleges piaci monopóliumot biztosít. A koncessziós törvény abból az elvi alapállásból indul ki, hogy ahol az állami (önkormányzati) gazdasági monopóliumok fenntartása továbbra is szükséges, ott e körülmény érdemi, valóságos rendelkezési jogot kell, hogy biztosítson az állam (önkormányzat) számára. Ha az állam (önkormányzat) a tevékenységet nem a saját vállalkozásában valósítja meg, úgy törvényi szinten szabályozott, nyilvános eljárás keretei között választhatja ki a számára – és az általa képviselt közösség számára – legkedvezőbb ajánlatot tevő személyt, illetőleg szervezetet. A koncessziós törvény olyan ún. „kerettörvény”, mely a koncesszióköteles tevékenységek folytatására vonatkozó alapvető, valamennyi ágazatra irányadó közös, kötelező szabályokat tartalmazza. A törvény rugalmas alkalmazását teszi lehetővé az az előírás, miszerint az egymástól sok vonatkozásban eltérő tevékenységek sajátosságait a koncessziós szerződésekben érvényesíteni lehessen. A koncesszióba adással kapcsolatos a speciális részletszabályokat az ágazati törvények állapítják meg. Ez a rendelkezés összhangban van az Alkotmány 10. § (2) bekezdésében, valamint az új Alaptörvény 38. cikkében foglalt előírással, miszerint az állam kizárólagos tulajdonának, és kizárólagos tevékenységének a körét törvényben – az Alaptörvény szerint: sarkalatos törvényben – megállapítani.

3.7.1. A koncesszióköteles tevékenységek A Nemzeti vagyontörvény, mint sarkalatos törvény állapítja meg a koncesszióköteles tevékenységeket. Az állam kizárólagos gazdasági tevékenységei a következők: a) a csővezetékes termékszállítás és tárolás, b) a bányászati kutatás és kitermelés, valamint az ezekkel összefüggő bányászati melléktevékenység, c) a hasadó és sugárzó anyagok előállítása és forgalmazása, d) a csatornák, valamint a regionális közműrendszerek létrehozása, működtetése, e) a szerencsejátékok szervezésére és működtetésére irányuló tevékenység, f) az országos törzshálózati vasúti pályán történő személyszállítás és árufuvarozás, g) a menetrend szerinti helyközi közúti személyszállítás, h) az állami tulajdonba tartozó nemzetközi kereskedelmi repülőtér létrehozása és működtetése – a földi kiszolgálási tevékenység kivételével – a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt, i) az országos közutak és műtárgyaik, országos törzshálózati vasúti pálya, valamint azt magába foglaló pályahálózat létrehozása és működtetése, j) állami tulajdont képező terek, parkok felszíne alatt építmény létrehozása és működtetése, k) az a)–j) pontban nem szereplő, az állam kizárólagos tulajdonába tartozó dolog létrehozása, működtetése l) dohánytermékek kiskereskedelme.

87

87



A helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységei a következők: a) a helyi közutak és műtárgyaik létrehozása és működtetése, b) a helyi önkormányzat tulajdonába tartozó nemzetközi kereskedelmi repülőtér létrehozása és működtetése – a földi kiszolgálási tevékenység kivételével – a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt, c) a menetrend szerinti helyi személyszállítás, d) a törzsvagyon részét képező helyi közművek létrehozása és működtetése, e) a törzsvagyon részét képező terek, parkok felszíne alatt építmény létrehozása és működtetése, f) a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló – külön törvény rendelkezése alapján részére átadott – vizek, közcélú vízi létesítmények működtetése. Az állam és a helyi önkormányzat a kizárólagos gazdasági tevékenységei gyakorlásának időleges jogát kizárólag koncesszió útján, külön törvényben szabályozott módon engedheti át. Koncessziós szerződés természetes személlyel vagy átlátható szervezettel köthető. Az átlátható szervezet fogalmát a Nemzeti vagyontörvény tartalmazza, lényege hogy a szervezet tulajdonosi struktúrája megismerhető. Természetes előfordulási helyükön nem engedhető át a föld méhének kincsei (gáz, kőolaj, ásványok stb.), illetve ezeknek dolgoknak a birtoklása, használata, hasznai szedésének joga kitermelésük nélkül. Ez alól kivétel a természetes előfordulási helyükről kitermelt, kinyert ásványkincsek, mely felett a tulajdonjog ágazati törvényben meghatározott módon szerezhető meg. A földalatti gáztárolóban mint természetes előfordulási helyén lévő szénhidrogén tulajdonjoga – ágazati törvényben meghatározottak szerint – a kitermelést megelőzően is megszerezhető. Az országos törzshálózati vasúti pályát és tartozékát magába foglaló pályahálózat vagy olyan vasúti pályahálózat működtetését, amelynek országos törzshálózati vasúti pálya vagy annak tartozéka a része, kizárólag az állam vagy az a gazdasági társaság végezheti, amelynek egyedüli tagja (részvényese) az állam. Az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenysége gyakorlásának időleges joga koncessziós szerződés megkötése nélkül kizárólag a) az állam, b) a helyi önkormányzat vagy az önkormányzati társulás, c) a költségvetési szerv, d) az önkormányzat intézmény, e) az a)–d) pont szerinti személyek együtt vagy külön-külön 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet vagy f) az e) pontban megjelölt gazdálkodó szervezet 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet részére átengedhető és kizárólag általuk gyakorolható. A kizárólagos gazdasági tevékenység gyakorlására fennálló jogosultság megszűnik, ha a jog gyakorlójának tulajdonosi szerkezete megváltozik. Az állam önkormányzat, költségvetési szerv, önkormányzati intézmény 100%-os tulajdoni hányada a gazdálkodó szervezetben lecsökken. A koncesszió köteles tevékenységeket a Nemzeti vagyon törvény fentiekben ismertetett szabályai szerint kétféle formában lehet gyakorolni. Az egyik esetben az állam vagy az önkormányzat, illetve

88

88


az önkormányzati társulás a tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetben 100%-os tulajdoni részesedést szerez vagy e célra költségvetési, illetőleg önkormányzati intézményt alapít. A másik, törvényben biztosított lehetőség, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat a tevékenység gyakorlásának időleges jogát koncessziós szerződésben átengedje. Amennyiben a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását koncessziós szerződésben engedik át, akkor e szerződést az állam, illetőleg az önkormányzat átlátható belföldi és külföldi természetes, és jogi személyekkel, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságaival kötheti meg. Ezt követően a koncesszióköteles tevékenység folytatására a koncessziós szerződést aláírónak az aláírástól számított kilencven napon belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot (koncessziós társaságot) kell alapítania. Az egyes tevékenységek folytatásának módját, részletes feltételeit meghatározó ágazati törvények tartalmazhatnak ugyan speciális rendelkezéseket, azonban azok nem lehetnek ellentétben a Nemzeti vagyontörvénnyel és a koncessziós törvény előírásaival. Arra is lehetőség van, hogy az ágazati törvények a felsorolt tevékenységi körök, mint gyűjtőfogalmak keretein belül egyes tevékenységtípusok folytatását koncessziós pályázat kiírása, illetőleg koncessziós szerződés megkötése nélkül is lehetővé tegyék. Ezek az ún. liberalizált tevékenységek. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény értelmében az országos közutak állami tulajdonban, míg a helyi közutak önkormányzati tulajdonban vannak. Erre figyelemmel országos közút esetében a tárgykör szerint illetékes miniszter, míg helyi közút esetében az önkormányzat jogosult dönteni a koncesszióba adásról. A koncessziós szerződés ebben az esetben arról szólhat, hogy az út megépítésének ellentételeként a koncesszió jogosultja megkapja az út üzemeltetésének a jogát. A koncesszió köteles tevékenységek sajátos formáját jelenti a dohánytermékek kiskereskedelmi forgalmazásának új rendje. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény értelmében dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenység, melynek gyakorlását az állam koncessziós szerződéssel meghatározott időre átengedheti. Ha az állam e jogának gyakorlását koncessziós szerződéssel átengedi, úgy a dohánytermék kiskereskedelme kizárólag a koncessziós szerződés rendelkezései által biztosított jogosultság (dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság) alapján és dohánytermék-kiskereskedelmi engedély (engedély) birtokában végezhető. A dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására, a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítésére a miniszter 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot alapít. A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére nyilvános pályázat alapján kerül sor. A pályázatokat úgy kell kiírni, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység minden magyarországi településen folytatható legyen azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a a) kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy, b) kétezer főt meghaladja, legalább egy, és minden kétezer fő lakos után további egy jogosult végezhesse.

89

89



Ha törvény kivételt nem tesz, dohánytermék-kiskereskedelem kizárólag dohányboltban folytatható. Törvény részletesen meghatározza a dohánybolt külső megjelenítését. Dohánytermékkiskereskedelmi tevékenységet az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam területén székhellyel rendelkező a) egyéni vállalkozó vagy b) olyan gazdasági társaság folytathat, amelynek legalább egy természetes személy tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért. A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához a dohánytermékek jövedéki ügyében hatáskörrel rendelkező vámhatóság engedélye szükséges. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény értelmében állami feladatnak minősül az állami tulajdonban lévő közcélú vízi létesítmények működtetése, a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése. A települési önkormányzat feladata pedig a helyi vízi közművek működtetése, a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése. Az állam a kizárólagos tulajdonában, valamint a helyi önkormányzat a törzsvagyonában lévő víziközmű-létesítmények létrehozásáról és működtetéséről koncessziós szerződés megkötése nélkül a következő módokon is gondoskodhat: a) olyan gazdálkodó szervezetet hoz létre, amelyben kizárólagos részesedéssel rendelkezik, ide nem értve a munkavállalói résztulajdont, b) az állam és az önkormányzat együttesen olyan gazdálkodó szervezetet hoz létre, amelyben kizárólagos közös részesedéssel rendelkezik, ide nem értve a munkavállalói résztulajdont. Nem minősül koncesszióköteles tevékenységnek: • a vízgazdálkodásról szóló törvényben tételesen megjelölt csatornák közül azoknak a működtetése, amelyek nem alkalmasak egyidejűleg mezőgazdasági, ipari és ivóvíz-ellátási, továbbá hajózási célra; • a víziközmű-társulatok által végzett közműlétesítés vagy -fejlesztés; • az üzemi vízi létesítmények működtetése abban az esetben sem, ha külön hatósági engedély alapján közműves vízszolgáltatást is végeznek; • az állam kizárólagos tulajdonába vagy a helyi önkormányzat törzsvagyonába tartozó vízi létesítmények közül a vízi közművek működtetése, ha a szerződésre vonatkozó általános előírások alapján állam vagy helyi önkormányzat kizárólagos részesedésével e célra alapított gazdálkodó szervezetnek − illetőleg az e gazdálkodó szervezetek által a saját kizárólagos részesedésükkel ugyancsak e célra alapított gazdálkodó szervezetnek − engedik át a tevékenység gyakorlását. A koncessziós pályázatot: • az állami tulajdon működtetésére a tárgykör szerint illetékes vízgazdálkodásért felelős miniszter, • a helyi önkormányzati tulajdon működtetésére a képviselő-testület írja ki. A koncessziós pályázatot akkor lehet kiírni, ha a koncessziós szerződés alapján végzendő tevékenység összhangban van a jóváhagyott terület- és településfejlesztési, településrendezési tervekkel, a környezet és a természet védelmével, valamint a vízbázis-védelmi előírásokkal.

90

90


A koncesszió időtartama alatt a koncessziós társaság jogosult a koncesszióba adott vízi létesítmények területén halászati, üdülési, sportcélú, idegenforgalmi, fürdő- és kereskedelmi szolgáltatások végzésére, az ezeket szolgáló létesítmények megvalósítására, illetve működtetésére, a csatornán létesített hajózási célú infrastruktúra működtetésére. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerültek a lakossági szükségleteket kielégítő közművek építményei, vonalas létesítményei, berendezései a település belterületi határán belül, az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével. A koncessziós pályázat e vagyon bővítésére írható ki. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdése értelmében a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladataok közé tartozik a víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközműszolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény jelentősen bővítette a liberalizált tevékenységek körét (nyílt területen ásványi vagyon kutatása, meddőhányó kitermelése). A törvény értelmében koncesszió köteles tevékenység az ásványi nyersanyag kutatása, feltárása, kitermelése, a geotermikus energia kutatása, feltárása, kitermelése, valamint a kőolaj, a kőolajtermék, továbbá – a földgáz kivételével – az egyéb szénhidrogén gáz szállítóvezetékek létesítése, üzemben tartása. A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény értelmében a koncesszió hatálya alá tartozó szerencsejátékok szervezésére irányuló tevékenységnek minősül: • a sorsolásos játék szervezése, • a pénznyerő automaták üzemeltetése, • a szerencsejátékok lebonyolítására szervezet (játékkaszinó) alapítása, működtetése, • a kártyaterem üzemeltetése, • a lóversenyfogadás és az előző pontok alá nem tartozó, egyéb, szerencsejáték szervezésére irányuló tevékenység (a továbbiakban együtt: szerencsejáték-szervező tevékenység). A nem liberalizált szerencsejátékok szervezését: • a 100%-ban állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet (állami játékszervező) kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság, illetve az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó szervezet végezheti, illetőleg • e tevékenység gyakorlásának jogát az állam koncessziós szerződésben időlegesen másnak átengedheti. A koncessziós szerződés megkötésére a nyilvános pályázatot a nemzetgazdasági miniszter írja ki. Játékkaszinó, játékterem és egyéb szerencsejáték-szervező tevékenység folytatásához, valamint ún. bingóterem működtetésére vonatkozó pályázat kiírásához az érintett helyi önkormányzat egyetértése szükséges. A koncessziós szerződést aláírónak olyan gazdasági társaságot kell alapítania, amelyben a társaság megalakulásakor és tevékenysége alatt is a részvények, üzletrészek, illetőleg a szavazatok többségével rendelkezik, továbbá kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a koncessziós szerződésben meghatározott követelményeket a gazdasági társaság az alapító okiratában érvényesíteni fogja.

91

91



3.7.2. A koncessziós pályázat A koncessziós szerződés megkötésének előfeltétele, hogy az állam vagy az önkormányzat előzetesen koncessziós pályázatot írjon ki. Annak eldöntése, miszerint az állam vagy az önkormányzat jogosult-e a pályázat kiírására, annak függvénye, hogy az a tulajdonnal vagy a tulajdonhoz nem kapcsolódó tevékenységgel van-e összefüggésben. Az első esetben a tulajdonos, a második esetben pedig az ágazati törvényekben megjelölt szervezet jogosult a pályázat kiírására. Fő szabályként a pályázatok − kivéve, ha a honvédelmi, illetőleg a nemzetbiztonsági érdekek a pályázat zártkörű kiírását teszik szükségessé − nyilvánosak. Az állam nevében a pályázat kiírására, elbírálására és a koncessziós szerződés megkötésére a tevékenység tárgya szerint illetékes miniszter jogosult, aki e jogát csak bizonyos keretek között gyakorolhatja. Abban az esetben ugyanis, ha a pályázati kiírás olyan tevékenység gyakorlására vonatkozó jogosultság átengedésére irányul, mely az önkormányzat törvényben előírt kötelezettségének teljesítésére közvetlenül hatással van, a pályázat kiírásához az érintett önkormányzat egyetértése szükséges. Ha a pályázat kiírása az önkormányzatot egyébként megillető jogok gyakorlását, illetve egyéb feladat teljesítését érinti, a pályázati kiírás közzététele előtt az érdekelt önkormányzat véleményét ki kell kérni. Ezen túlmenően egyes koncesszióköteles tevékenységek esetében a koncessziós pályázat kiírása előtt ki kell kérni az illetékes gazdasági kamara véleményét is. Az előzetes véleményezés a miniszter számára kötelezettség, annak figyelembe vétele viszont a miniszter szabad döntésétől függ. Az önkormányzat nevében a pályázat kiírására és annak elbírálására a képviselőtestület jogosult, amely e hatáskörét az önkormányzat más szervére nem ruházhatja át. A koncessziós szerződés aláírására az önkormányzat nevében a polgármester jogosult. A koncessziós pályázat meghirdetése előtt a kiírónak előzetesen egyeztetnie kell azokkal a szervekkel, amelyek a koncesszióba adott tevékenység gyakorlásával összefüggésben hatósági jogosítványokkal rendelkeznek. Erre azért van szükség, hogy előzetesen ki lehessen szűrni az esetleges jogszabálysértéseket. A nyilvános pályázati felhívást legalább két országos napilapban, illetőleg az önkormányzati pályázatot a helyi napilapban is meg kell hirdetni a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam kezdő napját legalább harminc nappal megelőzően. Zártkörű pályázat esetén az érdekelteket egyidejűleg, közvetlenül kell a pályázatra felhívni. A pályázati kiírás részletes tartalmi követelményeit a koncessziós törvény tartalmazza. A koncessziós pályázat meghirdetése esetén a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam nem lehet kevesebb hatvan napnál. Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv a beérkezett pályázatokat a pályázatok benyújtására előírt időtartam lejártát követő kilencven napon belül köteles elbírálni.

92

92


3.7.3. A koncessziós szerződés Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv csak azzal a pályázóval köthet szerződést, aki a pályázatot megnyerte. A pályázat nyertese az, aki összességében az állam, illetőleg az önkormányzat számára a kiírásnak megfelelő legkedvezőbb ajánlatot tette. A pályázatot ugyanis nem szükségképp az a pályázó nyeri meg, aki a legmagasabb összegű koncessziós díj fizetését vállalja, illetőleg aki a beruházás finanszírozása kapcsán a legmagasabb összegű pénzfedezet előteremtésére vállal kötelezettséget. Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy (szerv) a pályázatok elbírálása során jogosult egyidejűleg mérlegelni a pl. a foglalkoztatáspolitikai szempontok teljesülését, vagy a közszolgáltatások szakmai színvonalát is. E bírálati szempontokat, valamint azok súlyozási arányát azonban a pályázati kiírásban előzetesen közzé kell tenni. A koncessziós szerződés határozott időtartamra köthető, melynek leghosszabb ideje általában harmincöt év. Az ágazati törvény megengedheti külön pályázat kiírása nélkül a koncessziós szerződés egy alkalommal − eredeti időtartamának legfeljebb felével − történő meghosszabbítását. Ez a lehetőség azt jelenti, hogy az eredeti időtartam meghosszabbítására külön pályázat kiírása nélkül is mód van. Ilyen jogi lehetőség adott például a közutak, kikötők működtetésénél, vagy a távközlési szolgáltatásoknál. A koncessziós szerződést, mint sajátos szerződéstípust a kikötött időpont előtt − az általános szerződési szabályoktól eltérően − csak koncessziós törvényben tételesen meghatározott esetekben, valamint a szerződésben előre rögzített feltételek bekövetkezésekor lehet felmondani. E korlátozások bevezetését az indokolja, hogy a nagy tőkeigényű beruházásoknál a tőke megtérüléséhez szükséges feltételek teljesülését kellő körültekintéssel és biztonsággal lehessen tervezni. Ilyen, törvényben meghatározott azonnali hatályú felmondási ok lehet például: ha nem tesznek eleget a koncessziós pályázatban vállalt kötelezettségnek, ha a meghatározott időn belül nem alapítanak saját részvétellel koncessziós társaságot, vagy ha a szükséges hatósági engedélyeket nem szerzik be. A koncessziós szerződés visszterhes szerződés, amelynek egyik oldalán vagyoni értékű jogként a koncessziós tevékenység átengedésének joga, a másik oldalon pedig az ellenszolgáltatás a vagyontárgy létesítési kötelezettsége, vagy a koncessziós díj. A koncessziós díj fizetésére általában akkor kerül sor, ha a koncesszió eredménye kizárólagos piaci pozíció, vagy extra profit szerzési lehetőség (például szerencsejáték). A koncessziós díj megfizetésének módjáról és mértékéről a koncessziós szerződésben kell rendelkezni. Az állam, illetőleg az önkormányzat a jogosultnak a koncessziós díjjal vagy más módon ellentételezett vagyoni értékű pozícióját (kizárólagosság), annak beleegyezése nélkül a koncessziós szerződés időtartama alatt a szerződésben meghatározott földrajzi-közigazgatási egységen belül számára hátrányos módon csak abban az esetben változtathatja meg, ha erre vonatkozóan a felek a konces�sziós szerződésben megállapodtak. Ez a rendelkezés a koncesszió jogosultjának vagyoni értékű pozícióját védi, ami szintén a nagy összegű befektetések megtérülésének biztonságát védi. Ha a koncesszióköteles tevékenység kizárólagos állami tulajdonhoz vagy az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó vagyontárgyhoz kapcsolódik, a koncessziós szerződés megkötése e vagyontárgy

93

93



tulajdonjogában változást nem eredményez. Ez azt jelenti, hogy a beruházás megvalósítása a koncesszió jogosultjánál nem jelent automatikus tulajdoni igényt. E rendelkezéstől eltér az a szabály, miszerint a bányászati koncessziós szerződés alapján kitermelt természeti kincs a konces�szió jogosultjának tulajdonába kerül. További tulajdoni rendelkezés, miszerint a koncesszióköteles tevékenységgel összefüggésben létrejött kizárólagos állami tulajdonnak vagy önkormányzati törzsvagyonnak minősülő vagyontárgy a koncessziós szerződésben rögzített feltételek szerint az üzembe helyezés időpontjával kerül az állam, illetőleg az önkormányzat tulajdonába. Az ágazati törvény az állam által kötendő egyes koncessziós szerződések létrejöttéhez az Országgyűlés jóváhagyását írhatja elő. Az Országgyűlés jóváhagyásáig a szerződés nem jön létre, a felek viszont jognyilatkozataikhoz kötve vannak. Amennyiben a koncessziós szerződés aláírásától számított, kilencven napon belül azt az Országgyűlés nem hagyja jóvá, úgy a jogosult nyilatkozati kötöttségétől szabadul, így a koncessziós szerződés sem jön létre. A koncessziós szerződés azon tartalmi elemei, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának részét képezték, közérdekű adatnak minősülnek. Ennek annyiban van jelentősége, hogy azok nyilvánosságra hozhatók, így mások által megismerhetők.

3.7.4. A koncessziós társaság Az eredményes koncessziós pályázatot követően a koncesszió jogosultjával megkötik a koncessziós szerződést, melyben kötelezettséget kell vállalnia arra vonatkozólag, hogy a pályázati kiírás alapján a koncessziós szerződésben rögzített követelményeket az általa alapított gazdasági társaság alapító-okiratában érvényesíteni fogja. E kötelezettség elmulasztása esetén a koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondásának van helye. A koncesszióköteles tevékenység folytatására − ha ágazati törvény eltérően nem rendelkezik − a koncessziós szerződést aláírónak az aláírástól számított kilencven napon belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot (koncessziós társaság) kell alapítania. A határidő elmulasztása esetén az állam, illetve az önkormányzat a koncessziós szerződést felmondhatja. Ha ágazati törvény a koncessziós szerződés létrejöttéhez az Országgyűlés jóváhagyását írja elő, úgy a határidő a jóváhagyás napján kezdődik. A koncessziós társaság alapítására azért van szükség, hogy biztosítható legyen a koncesszióköteles tevékenység biztonságos folytatásához szükséges tőkemennyiség, valamint hogy korlátozza az induló tőkének és a felhalmozott vagyonnak más tevékenységekhez − adott esetben a koncessziós szerződés alapján nyújtott közszolgáltatás folyamatosságát vagy szakmai színvonalát veszélyeztető módon − történő átcsoportosítását. A koncessziós társaságot a magyar jog alapján kell megalapítani, így a koncessziós tevékenységet végző koncessziós társaság működése felett a magyar állam rendelkezik joghatósággal még abban az esetben is, ha a koncessziós társaság kizárólagosan vagy többségi külföldi tulajdonban van.

94

94


A koncessziós társaság megalakulását követően megkezdődhet azoknak a hatósági engedélyeknek a beszerzése, amelyek a koncessziós tevékenység folytatásához szükségesek. Ha a koncesszióköteles tevékenység folytatását külön jogszabály hatósági engedélyhez köti, a koncessziós társaság tevékenységét csak ennek birtokában folytathatja. Semmis viszont a koncessziós szerződésben foglalt azon kikötés, mely szerint az állam, illetőleg az önkormányzat nevében aláíró személy, illetve szerv a hatósági engedély kiadására előzetesen kötelezettséget vállal. Ez az előírás külön is kihangsúlyozza, hogy az állam (önkormányzat) tulajdonosi és közhatalmi jogosítványait egymástól elválasztva kell kezelni még abban az esetben is, ha egyébként szervezetileg egészben vagy részben egybe esnének. A hatósági engedély visszavonása, illetőleg az illetékes államigazgatási szervnek a jogellenes állapot megszüntetéséig a koncesszióköteles tevékenység folytatását megtiltó határozata a konces�sziós szerződést nem teszi érvénytelenné. Ha a koncessziós társaság a koncessziós szerződés megkötésétől, illetőleg a hatósági engedély visszavonásáról rendelkező, valamint a tevékenység gyakorlását megtiltó határozat közlésétől számított hat hónapon belül nem válik a tevékenység gyakorlására jogosulttá, az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv a koncessziós szerződést felmondhatja. Annak érdekében, hogy a koncessziós társaság a részére biztosított monopóliumot csak a konces�sziós szerződésben foglaltak megvalósítására fordíthassa, a koncessziós társaság a koncesszióköteles tevékenységen kívül kizárólag azzal szervesen összefüggő − az ágazati törvényben, illetőleg az önkormányzat döntésében meghatározott − tevékenységek gyakorlására jogosult. A koncessziós társaság a koncessziós tevékenységének eredményeként adott esetben kizárólagos állami tulajdon, vagy önkormányzati törzsvagyon létrehozásában működik közre. A beruházás megvalósítása során viszont a beruházást finanszírozó koncessziós társaság számára biztosítani kell a vagyontárgy birtoklásának, használatának, hasznosításának jogát a műtárgy üzembe helyezését követően is időlegesen megszerezze. A kizárólagos állami tulajdon, valamint önkormányzati törzsvagyon védelmét biztosító rendelkezéseket el kell választani attól, amikor a koncesszióköteles tevékenységgel összefüggésben létrejött kizárólagos állami tulajdonnak, illetőleg önkormányzati törzsvagyonnak minősülő vagyontárgy rendeltetésszerű használatát elősegítő vagyontárgyakat (létesítményeket) hoznak létre. Így például autópálya működtetésével összefüggésben épített benzinkút, vendéglő stb. Ezek ugyanis elkészültük (üzembe helyezésük) után − ha a koncessziós szerződés eltérően nem rendelkezett − a koncessziós társaság tulajdonába kerülnek. A koncessziós társaság működésére a koncessziós szerződésben kikötött és a társasági szerződésben (alapító okiratban) érvényesített speciális feltételeken kívül a gazdasági társaságokra irányadó általános szabályok vonatkoznak. A társasági működés törvényi korlátját csak a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását lehetővé tevő vagyoni értékű jog átruházásának feltételhez kötése jelenti. Az állam, illetve az önkormányzat ugyanis maga kívánja megválasztani a tevékenység gyakorlására jogosultat, azaz a tevékenységet végző koncessziós társaság felett meghatározó tulajdonosi jogokkal rendelkezők személyét. E követelmény biztosítása érdekében a koncessziós törvény úgy rendelkezik, hogy a koncessziós társaság a koncesszióköteles tevékenység gyakorlásának jogát az állam, illetőleg az önkormányzat hozzájárulása nélkül másra nem ruházhatja át, valamint azt más gazdasági társaságba nem pénzbeli hozzájárulásként nem apportálhatja.

95

95



3.8. Közbeszerzés Magyarországon a közbeszerzéseket első ízben az 1995. évi XL. törvény szabályozta. Az törvény 1995. november 1-jén lépett hatályba. A törvény alkalmazása során nyert gyakorlati tapasztalatok alapján az Országgyűlés az ún. első Kbt.-t számos alkalommal módosította. Magyarországnak az Európai Unió tagjává válásával összefüggő jogharmonizációs munka végül új törvény elfogadását tette szükségessé. Az Országgyűlés 2003 decemberében fogadta el a második hazai közbeszerzési kódexet, a 2003. évi CXXIX. törvényt. Az elmúlt hat és fél évben alkalmazott Kbt. a jogalkotó sokszor, gyakran átgondolatlanul módosította. Mindennek következtében a normaszöveg az évek során nehezen követhetővé, egyes helyein gyakorlatilag alkalmazhatatlanná vált. Indokolt volt ezért, hogy a magyar törvényhozó elfogadja a közbeszerzési jog, sorrendben harmadik kódexét is. Az Országgyűlés 2011. július 11-én határozott az új közbeszerzési törvényről (2011. évi CVIII. törvény). Ez a törvény a 2012. január elsejét követően induló közbeszerzési eljárásokban kerül alkalmazásra. A közbeszerzések szabályozásának célja az államháztartás kiadásainak ésszerűsítése, a közpénzek felhasználása átláthatóságának és széles körű ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása. A Kbt. 1–2. §-a az „alapelvek” cím alatt írja elő, hogy „A közbeszerzési eljárásban – ideértve a szerződés megkötését is – az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát.” Ugyanezen paragrafusok tartalmazzák, hogy a törvény célja mikro-, kis- és középvállalkozások közbeszerzési eljárásban való részvételének, a fenntartható fejlődés, az állam szociális célkitűzései és a jogszerű foglalkoztatás elősegítése.

3.8.1. A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések A közbeszerzési törvény 6. §-a sorolja fel a törvény hatálya alá alanyi jogon tartozó, ún. „klasszikus ajánlatkérőnek”, közszolgáltatóknak minősülő szervezeteket. Ennek értelmében a közbeszerzések hatálya alá tartoznak mindenekelőtt: • a minisztériumok és más költségvetési szervek, a Miniszterelnökség, • a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, • a közalapítvány, • a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, • az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából alapítottak. A törvény hatálya alá tartoznak az állami támogatásban részesülő olyan szervezetek, amelyek a törvény által meghatározott feltételeknek megfelelnek. A közösségi forrásból nyújtott támogatási programokhoz kapcsolódó beszerzések esetében a közösségi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően alkalmazni kell a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat. A törvény hatálya az ún. klasszikus ajánlatkérők előzőekben említett körén kívül kiterjed egyes közszolgáltató vállalkozásokra is, így például a vízügyi, a közlekedési ágazatokban működő

96

96


szervezetekre, mégpedig akkor is, ha magántulajdonban állnak. (Lásd a Kbt. XIV. fejezetében foglaltakat.) A közbeszerzés visszterhes szerződés alapján megvalósuló tevékenység, amely kiterjed az árubeszerzésre, az építési beruházásra, az építési koncesszióra, a szolgáltatás és a szolgáltatási koncesszió megrendelésére, a törvényben külön meghatározott kivételek alkalmazásával. A Kbt. alkalmazása a törvény szerint meghatározott értékhatárok felett kötelező az érintett szervezeteknek. Ezeket az értékhatárokat a mindenkori érvényes költségvetési törvény határozza meg. A közösségi eljárásrendben a klasszikus ajánlatkérők beszerzéseinél (lásd a Kbt. II. rész) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: • 200 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke 54 560 000 forint; • 200 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 54 560 000 forint; • 5 000 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 1 364 000 000 forint. Az első két pontban foglalt értékhatárok – a törvényben meghatározottak szerint – az árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésre vonatkoznak, a harmadik pont az építési beruházások tekintetében rendelkezik. A közösségi eljárásrendben a közszolgáltató ajánlatkérők általi beszerzéseinél (lásd a Kbt. XIV. fejezetét) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: • 400 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 109 120 000 forint; • 5 000 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 1 364 000 000forint. Az első pontban foglalt értékhatár az árubeszerzésre és a szolgáltatás megrendelésre, a második pont szerinti értékhatár az építési beruházásra vonatkozik. A „nemzeti rezsimbe” (egyszerű eljárás) tartozó klasszikus ajánlatkérők általi beszerzéseknél (lásd a Kbt. III. rész) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: • az árubeszerzés: 8 millió forint; • az építési beruházás: 15 millió forint; • az építési koncesszió: 100 millió forint; • a szolgáltatás megrendelése: 8 millió forint; • a szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint. A nemzeti rezsimbe tartozó közszolgáltató ajánlatkérők általi beszerzéseknél (lásd a Kbt. VII. fejezetét) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: • az árubeszerzés esetében: 50 millió forint; • az építési beruházás esetében: 100 millió forint; • a szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint.

97

97



3.8.2. A közbeszerzési eljárás szabályai A közbeszerzési eljárás lefolytatására, az ajánlatkérésre feljogosított szervezetek jogosultak. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 82. §-a alapján lehet nyílt eljárás, meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd. Tárgyalásos eljárásra és versenypárbeszédre csak akkor kerülhet sor, ha azt a törvény megengedi. A nyílt és a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához kötve van. A nyílt és a meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárás során valamennyi érdekelt ajánlatot tehet, a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő által meghívottak tehetnek ajánlatot. A tárgyalásos eljárásnak két formája van: a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás és a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás. Ez utóbbit azonban az ajánlatkérő csak akkor alkalmazhatja, ha ajánlati felhívását bemutatta Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága elnökének. A tárgyalásos eljárásra a – Kbt. 89. §-a alapján – csak kivételes esetben nyílik törvényes lehetőség. Ebben az eljárási formában az ajánlatkérő az általa kiválasztottakkal szabadon tárgyal a szerződés feltételeiről. A hazai közbeszerzési jogba 2005-ben bevezetett ún. versenypárbeszéd szabályai akkor alkalmazhatók, ha az ajánlatkérő a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési műszaki leírás vagy a szerződés típusának jogi, illetve pénzügyi feltételeinek a meghatározására nem, vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes. (Lásd a Kbt. 101–107. §-ában foglaltakat.) Az ajánlati felhívásban a részletes szerződési feltételeket a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban a közbeszerzés tárgyára vonatkozó részletes műszaki leírást megadni. A Kbt. részletesen tartalmazza az ajánlat kidolgozásának kötelező feltételeit. Az ajánlattevők által benyújtott ajánlatot az ajánlatkérő nyilvánosan köteles elbírálni. Az ajánlatok elbírálására legalább 3 tagú bizottságot kell létrehozni, amely javaslatot tesz az ajánlatkérőnek az ajánlatok értékelésére. Az ajánlati felhívásban előre közzé kell tenni, hogy az ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy összességében legelőnyösebb ajánlat alapján bírálja el. Ajánlattevőnek a törvény által meghatározott feltételek szerint meg kell jelölnie bizonyos értékhatár felett az általa alkalmazott alvállalkozókat. A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő meghatározott paraméterek szerint köteles közzétenni a Kbt.-ben meghatározott, a teljes körű megismerést lehetővé tevő, a Kbt.-ben kijelölt hivatalos lapban (Közbeszerzési Értesítő), internetes felületen.

3.8.3. A közbeszerzési eljárások speciális fajtái A magyar közbeszerzési törvény a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően alkalmazza a központosított közbeszerzés formáját. A Kbt. 23. §-a alapján „A Kormány a közbeszerzések központosított eljárás keretében történő lefolytatását rendelheti el az általa irányított szervezetek vonatkozásában, meghatározva annak személyi és tárgyi hatályát, az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet, valamint az eljáráshoz való csatlakozás lehetőségét.”

98

98


A központosított közbeszerzés részletes szabályait a Kormány a többször módosított 168/2004.(V. 25.) Korm. rendeletben határozta meg. Az ezzel kapcsolatos beszerzési, koordinációs feladatokat a nemzetfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság látja el. Lásd az 53/ 2011. (III. 31.) Korm. rendeletet. A Kbt. ugyancsak felhatalmazást adott a kormány számára a haditechnikai termékek beszerzésének külön szabályozására (Lásd a 218/2011. [X. 19.] Korm rendeletet). A közbeszerzési eljárásban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályait a 257/ 2007. (X. 4.) Korm. rendelet állapítja meg.

3.8.4. Jogorvoslati eljárások A magyar közbeszerzési törvény jogorvoslati eljárást biztosít az ajánlati felhívással, a dokumentációval, az ajánlatkérő egyes eljárási cselekményeivel (mulasztásaival) szemben, így az ajánlat értékelésével, a közbeszerzési eljárást lezáró döntéssel kapcsolatban vagy a Kbt. alkalmazásának jogellenes mellőzése esetén. Jogorvoslati eljárást kérhetnek közbeszerzési eljárásban résztvevő vagy az eljárás során hozott döntés (mulasztás) által jogaikban (törvényes érdekeikben) érintett szervezetek, valamint mindazok, akiket a Kbt. az eljárás hivatalból történő lefolytatásának kezdeményezésére följogosít. A jogorvoslati eljárást a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága folytatja le. A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárására a Kbt. 134. §-a alapján a Kbt. eltérő rendelkezése hiányában a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény (Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában jogsértés megállapítása esetén szankciókat alkalmazhat: megsemmisítheti a pályázati felhívást, a közbeszerzési eljárás eredményét, új eljárásra kötelezheti az ajánlatkérőt vagy bírságot szabhat ki felelős személlyel szemben. A Kbt. 157. §-a alapján a Döntőbizottság érdemi határozatával szemben fellebbezésnek helye nincs. A határozattal szemben bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető, amelyre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári perrendtartásnak a közigazgatási perekre irányadó XX. fejezetében foglalt szabályok az irányadóak.

3.8.5. A Közbeszerzési Hatóság A közbeszerzési törvényben meghatározott célok érvényesítése érdekében az 1995. évi XL. sz. törvény létrehozta az Országgyűlésnek alárendelt Közbeszerzések Tanácsát, amelyet a 2003. évi CXXIX. törvény megőrizni rendelt. Ez az új Kbt. elnevezését, részben feladatait megváltoztatta. A Hatóság az Országgyűlés felügyelete alatt álló önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely a törvényben meghatározott feladatkörében általános hatáskörrel rendelkezik. A Hatóság keretében működő Közbeszerzési Tanács 10 tagból áll. A Kbt. 168. §-a alapján a Tanácsban az elnök személyén kívül, az egyes közérdekű célokat, az ajánlatkérőket és az ajánlattevőket azonos számú tag képviseli. A törvény meghatározza a Tanácsba jelölő szervezeteket, ezek képviselői lesznek a Tanács tagjai. A törvény meghatározza a tanácstagok törvényi feltételeit és összeférhetetlenségi szabályait. A Hatóság

99

99



többek között kezdeményezheti az arra jogosultaknál a közbeszerzési jogszabályok módosítását, figyelemmel kíséri a törvény szabályainak érvényesülését. A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályok keretei között azok végrehajtását segítő ajánlásokat készít. Elősegíti a közbeszerzési eljárásban résztvevők oktatását és továbbképzését. Kapcsolatot tart más államok közbeszerzési szervezeteivel és nemzetközi szervezetekkel. A Hatóság évente beszámolót készít az Országgyűlés számára a közbeszerzések tisztaságával, átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint saját tevékenységéről. Az Országgyűlés bizottsági ülésein és plenáris ülésein a Beszámolót megvitatják és elfogadják. A Tanács tevékenységével kapcsolatos koordinációt, döntéseinek előkészítését és végrehajtását a Hatóság Titkársága végzi. A Titkárságot a főtitkár vezeti. A Közbeszerzési Hatóság mellett működik a Közbeszerzési Döntőbizottság, amelynek feladata a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértő, vagy vitás ügyek jogorvoslati eljárásainak intézése. A Döntőbizottság a Tanács által meghatározott számú és a Tanácsban közszolgálati viszonyban álló közbeszerzési biztosból áll, akit a Tanács nevez ki és ment fel. A Döntőbizottság elnökét és elnökhelyettesét a közbeszerzési biztosok közül a Tanács választja meg 5 évre. A közbeszerzési biztosokra a köztisztviselői törvényben meghatározott feltételek a Kbt.-ben meghatározott eltérésekkel vonatkoznak (Pl. szigorú összeférhetetlenségi szabályok).

3.8.6. Közbeszerzési eljárások ellenőrzése Közbeszerzési eljárások ellenőrzése az általános ellenőrzési rendben történik. Kiemelkedően fontos szerepe van az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek. Fontos ellenőrzési feladatot lát el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint a felügyeleti szervek és a belső ellenőrzés. Az eddigi ellenőrzések tapasztalata szerint a közbeszerzési törvény alkalmazása során a legtöbb hiányosságot a Kbt. alkalmazásának mellőzése, az ajánlati felhívások nem kellően objektív megfogalmazása, és különösen az ajánlatok értékelésének szubjektivitása területén állapították meg. Az ellenőrzési tapasztalatok realizálására az általános ellenőrzési szabályoknak megfelelően kerül sor.

3.9. Államháztartási ellenőrzés

3.9.1. Az államháztartási ellenőrzés rendje, az Állami Számvevőszék Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) VIII. fejezete tartalmazza az ún. államháztartási kontrollra irányadó törvényi előírásokat. Az Áht. 61. §-a értelmében az államháztartás kontrollja – mely kiterjed az államháztartás valamennyi alrendszerére – külső ellenőrzés, kormányzati ellenőrzés és a belső kontrollrendszer keretében történik. Az Áht. 61. § (2) bekezdés kimondja: „Az államháztartás külső (törvényhozói) ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék látja el, melynek feladatait, hatáskörét és szervezetét külön törvény állapítja meg.”

100

100

Magyarország Alaptörvénye a 43. cikkben rendelkezik az Állami Számvevőszékről mint az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervéről. Az Alaptörvény az Állami Számvevőszék feladatává teszi, hogy ellenőrizze • a központi költségvetés végrehajtását, • az államháztartás gazdálkodását, • az államháztartásból származó források felhasználását és • a nemzeti vagyon kezelését. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseit törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontok szerint végzi (lásd az Alaptörvény 43. cikk (1) bekezdését). A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok áttekintése során már sor került az Állami Számvevőszék legfontosabb feladatainak ismertetésére, figyelemmel a 2011. évi LXVI. törvény (ún. sarkalatos törvény) rendelkezéseire. (Lásd a 2. fejezet 2.2.4.7. pontjánál írottakat.) E helyen ezért csak az „ÁSZ törvény” 2. § (2) bekezdésére hivatkoznánk, amely rögzíti, hogy „Az Állami Számvevőszék az államháztartás gazdálkodásának ellenőrzése keretében ellenőrzi a központi költségvetés szerkezeti rendjébe tartozó fejezetek működését, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és az elkülönített állami pénzalapoknak a felhasználását, valamint a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok, továbbá ezek társulásai gazdálkodását.”

3.9.2. A kormányzati és a belső kontrollrendszer Az Áht. 61. § (3) bekezdés szerint „Az államháztartás kormányzati szintű ellenőrzése a kormányzati ellenőrzési szerv, az európai támogatásokat ellenőrző szerv és a kincstár által valósul meg. A kormányzati ellenőrzést a kormány által erre kijelölt szerv tevékenysége útján kell ellátni.” A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogköre kiterjed a következőkre: a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére, b) a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, és − a Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek kivételével − a központi költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére, c) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak, a kistérségi, megyei, térségi és regionális területfejlesztési tanácsoknak és − a pártok kivételével − a társadalmi szervezeteknek a központi költségvetésből, alapokból juttatott pénzbeli és nem pénzbeli támogatások − ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is − és az említett szervezetek részére az állam által meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának ellenőrzésére, d) a tartósan állami tulajdonban lévő, valamint az olyan gazdasági társaságok − ide nem értve az MNB-t – ellenőrzésére, amelyekben az állam a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685/B. §-a szerint többségi befolyással rendelkezik, e) a Kormány, a Kormány tagja, illetve az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szerv által alapított vagy támogatott alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére,

101

101



f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését, g) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 24. § (11) bekezdése alapján a magánnyugdíj pénztárak által a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadott portfóliókkal kapcsolatos gazdálkodás jogszerűségének ellenőrzése céljából az Mpt. hatálya alá tartozó magánnyugdíj pénztárak és szervezetek portfólió átadást megelőző működésének, gazdálkodásának − beleértve az általuk közvetlenül vagy közvetve kezelt portfóliót képező eszközöket is - ellenőrzésére, h) az a)–g) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek. A kormányzati ellenőrzés során az ellenőrzött vagy az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv vezetője, alkalmazottja a jogszabályban meghatározott együttműködésre köteles. Az Áht. 69. § (1) bek. szerint a belső kontrollrendszer a kockázatok kezelésére és tárgyilagos bizonyosság megszerzése érdekében kialakított folyamatrendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy a költségvetési szerv megvalósítsa a következő főbb célokat: a) a költségvetési szerv a működése és gazdálkodása során a tevékenységeket (műveleteket) szabályszerűen hajtsa végre, b) teljesítse az elszámolási kötelezettségeket és c) megvédje a szervezet erőforrásait a veszteségektől (károktól) és a nem rendeltetésszerű használattól. A belső kontrollrendszer létrehozásáért, működtetésért az érintett költségvetési szerv vezetője felelős. Feladatának az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével tesz eleget.

3.10. Kapcsolat és párbeszéd a gazdasági, társadalmi élet szereplőivel A gazdasági stratégia megvalósítása, a gazdaságpolitika hosszabb vagy rövidebb távú célkitűzéseinek elérése érdekében – mint az eddigiekben körvonalaztuk – a kormányzat, gazdasági igazgatás széles körű eszközrendszerrel rendelkezik a célképzés, a szabályozás, a hatósági jogalkalmazás és intézményrendszere révén. A társadalmi, gazdasági célok elérése a modern nemzetgazdaságokban – még ha a gazdasági élet legerősebb szereplője az állam –nem valósítható meg hatékonyan a nemzetgazdaság többi szereplőjének tudatos, aktív és célirányos részvétele nélkül. Ellenkezőleg: a vállalkozások, a munkavállalók, ezek különböző szakmai, társadalmi érdekképviseletei, köztestületei bevonása a gazdaságpolitikai koncepciók kimunkálásába, a gazdasági tevékenységet − különösen a vállalkozásokat vagy a munkavállalókat közvetlenül − érintő jogszabályok egyeztetésébe, a széles értelemben vett gazdaságszervező tevékenységbe, egyes gazdasági közigazgatási feladatok ellátásába a nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján növelheti a gazdaságpolitika, a gazdasági igazgatás iránti bizalmat, a fő cselekvési irányokkal történő azonosulást, erősítheti a jogkövető magatartást, az öntevékenységet,

102

102


az alkotó energiák felszabadítását, összességében a nemzetgazdaság anyagi és szellemi javainak hatékonyabb, bővített újratermelését. Az állam, a kormányzat és a gazdaság más fő szereplői közötti párbeszéd a rendszerváltást követően a közép-kelet-európai térségben leginkább Magyarországon haladt előre követve a fejlett európai piacgazdaságokban kialakult mintákat, egyben gazdagítva azok formáit. Ez a társadalmi párbeszéd és érdekegyeztetés a magyar piacgazdaság elmúlt évtizedbeli fejlődése során nagymértékben hozzájárult fontos össztársadalmi értékek megőrzéséhez, az éles társadalmi konfliktusok elkerüléséhez, a gyorsütemű piacgazdasági átalakuláshoz alapvető kérdésekben elengedhetetlen szakmai, társadalmi konszenzus kialakításához, a piacgazdasági intézményrendszer megerősödéséhez, a gazdasági stabilizáció, majd a növekedési pályára való áttérés eredményes megvalósulásához. A társadalmi párbeszéd új keretei nyíltak meg a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara megalakulásával. A kamarai tagság kötelező minden olyan vállalkozás számára, amely agrárgazdasági tevékenységet folytat. A Kamara az együttműködés rendjéről megállapodást kötött a Kormánnyal.

3.10.1. A gazdasági és társadalmi párbeszéd Az Országgyűlés 2011. július 4-én fogadta el a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvényt (továbbiakban: Törvény), amely alapjaiban formálja át a hazai érdekegyeztetés korábbi rendszerét. A törvény bevezető sorai szerint: „Az Országgyűlés elismerve a gazdasági és társadalmi párbeszéd szerepét, a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiák megvitatására, a társadalom különböző érdekcsoportjai közötti konszenzus elősegítése érdekében, figyelembe véve az Európai Uniónak a Magyar Köztársaságban a 2007. évi CLXIII. törvénnyel kihirdetett Lisszaboni Szerződésben foglalt alapelveit” került sor a törvény megalkotására. A Törvény hatálya − az 1. § alapján − a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsra (a továbbiakban: Tanács), annak tagjaira és a Tanács tekintetében feladatot ellátó szervekre és személyekre terjed ki. A Tanács tagjai – mint azt a Törvény 4. §-a kifejezésre juttatja – „oldalakat alkotnak”. A Tanács ehhez képest a következő oldalakból tevődik össze: 1. A gazdaság szereplői: • a Törvényben meghatározottak szerinti országos munkáltatói érdekképviseletek, érdekképviseleti szövetségek elnökei, • az országos gazdasági kamarák elnökei, • a Magyarországon működő külföldi és ún. vegyes kamarák közös képviselője, • egyéb olyan társadalmi szervezetek elnökei, amelyeknek létesítő okiratban foglalt célja a gazdasággal összefüggő érdekek képviselete. 2. Törvényben meghatározott országos munkavállalói érdekképviseletek, illetve érdekképviseleti szövetségek elnökei. 3. A külön törvény szerint meghatározott civil szervezetek képviselői, beleértve a nemzetpolitika területén tevékenykedő civil szervezeteket is. 4. A tudomány képviselői: • a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, • az MTA által kijelölt, a határon túli magyar tudományos élet képviselője,

103

103



• az MTA, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Közgazdasági Társaság által, szervezetként delegált gazdaság- és társadalomkutató. 5. Az egyházak külön törvényben meghatározott képviselői. A Tanács létrehozásának célja: a legszélesebb nemzeti konszenzus elérésére való törekvés; a Tanács ennek során figyelembe veszi az Európai Unióban kialakult egyeztetési gyakorlatot. A Tanács feladatai közül – figyelemmel a Törvény 3. §-ában előírtakra – kiemelésre méltók az alábbiak: • javaslatokat dolgoz ki az Országgyűlés és a Kormány részére az átfogó makrogazdasági és társadalmi problémák megoldására, • megvitatja a foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci, a jövedelemelosztást és a társadalom széles körét érintő kormányzati stratégiákat, koncepciókat, illetve a gazdasággal, a foglalkoztatással, a jövedelmek alakulásával, a társadalompolitikával összefüggő alapvető kérdéseket, • véleményt nyilvánít a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, illetve a társadalom széles körét közvetlenül érintő tervezett kormányzati intézkedésekről, • részt vesz a jogszabályok és egyéb kormányzati döntések hatásainak feltárásában, amelyről tájékoztatja a Kormányt, • konzultációt folytat az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai kérdésekről, • megtárgyal minden olyan nemzetgazdasági vagy társadalompolitikai kérdést, amelyet a Tanács tagjainak kétharmada javaslata alapján a Tanács napirendjére tűz. Az Országgyűlés elnöke, az országgyűlési bizottságok elnökei, a Kormány vagy a Kormány tagjai a Tanácsot állásfoglalás vagy vélemény kialakítására kérheti(k) fel. Ebben az esetben a Tanács 30 napon belül köteles a felkérésnek eleget tenni. A Tanács állandó meghívottjai: A Törvény 5. §-a szerint „A Tanács plenáris ülésén állandó meghívottként a miniszterek vagy az általuk kijelölt vezetők tanácskozási joggal vesznek részt.” Eseti meghívás alapján vehet részt a Tanács plenáris ülésén a Gazdasági Versenyhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vagy elnökhelyettese. A Törvény a záró rendelkezései között egyértelművé teszi, hogy „Ahol jogszabály az Országos Érdekegyeztetési Tanácsot említi, azon a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot” kell érteni. (Lásd a Törvény 11. §-át.)

3.10.2. A gazdasági kamarák részvétele az érdekegyeztetésben A gazdasági igazgatás és a gazdaság szereplőinek párbeszéde és együttműködése terén a gazdasági kamarák különleges szerepet játszanak, amelyről külön törvény rendelkezik. A gazdasági kamarák feladata, hogy a magyar jogrendnek és alapszabályuknak megfelelően önkormányzaton alapuló működésükkel előmozdítsák a gazdaság fejlődését és szerveződését, a piaci magatartás tisztességét, a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesülését. A gazdasági kamarák köztestületek, amelyek a gazdasági igazgatással összefüggő egyes közfeladatokat is ellátnak. A gazdasági kamarák (kereskedelmi és iparkamarák, valamint agrárkamarák) széles körű feladatokat látnak el és jogosultságokkal rendelkeznek, amelyeket országos és

104

104


területi (megyei) szervezeteik útján gyakorolnak. Az állam e köztestületek feladatait és jogosítványát törvényi szinten, a kamarai törvényben biztosítja, ezek kiterjednek a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatokra, az üzleti élet biztonságával kapcsolatos teendőkre és jogokra és a gazdasági szereplők általános érdekeinek érvényesítésével kapcsolatos jogosítványokra (ez utóbbiak csak a köztestületi kamarákat illetik meg). A gazdasági kamarák a gazdaság fejlesztésével összefüggésben: • előmozdítják a gazdasági tevékenység infrastruktúrájának fejlődését, • közreműködnek a területfejlesztési koncepciók és programok gazdaságfejlesztési részeinek kidolgozásában és végrehajtásában, • közreműködnek az országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetekkel együttműködve a szakképzésben, illetve végzik a mesterképzést és a mestervizsgáztatást, • részt vesznek a kereskedelemfejlesztéssel, a külföldre irányuló, továbbá a külföldiek számára belföldön végzett gazdasági tájékoztató és propagandamunkában, • előmozdítják a gazdasági szféra szereplői együttműködéseinek fejlődését, továbbá részt vesznek e feladataikkal összefüggő célokat szolgáló elkülönített állami források felhasználására vonatkozó döntések előkészítésében. A gazdasági kamarák az üzleti forgalom biztonságának és a piaci magatartás tisztességének megteremtése, megőrzése, illetve fokozása érdekében: • árukra vonatkozó származási igazolásokat, bizonyítványokat és kereskedelmi forgalomban szükséges más okmányokat állítanak ki, illetve hitelesítenek, • összeállítják és közreadják a kereskedelmi szokványokat, • a gazdasági érdek-képviseleti szervezetek bevonásával kidolgozzák a tisztességes piaci magatartásra vonatkozó etikai szabályokat, szankcionálhatják azok megsértését és intézkedéseket kezdeményezhetnek a versenyfelügyeleti szerveknél a versenyjog megsértőivel szemben, • figyelmeztetik a fogyasztók érdekeivel ellentétes gazdasági tevékenységet folytató és ezzel a gazdálkodó szervezetek széles körének jó hírnevét sértő vagy veszélyeztető gazdálkodó szervezeteket, • minősítő és ellenőrzési rendszereket működtetnek, • a cégnyilvántartásról szóló törvény alapján törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhetnek. A gazdasági kamarák a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesítése céljából javaslataikkal előmozdítják a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályok, intézkedések kidolgozását, a vállalkozás jogának és a gazdasági verseny szabadságának érvényesülését, a piacgazdaság működését akadályozó vagy korlátozó jogszabályok, intézkedések módosítását. A gazdasági kamarák gazdasági érdekérvényesítésben való szerepkörének erősödése tapasztalható azáltal, hogy 2010 óta, a Kormány megalakulását megelőzően a kormányprogram kialakításában érdemi szerepet játszanak, továbbá a Kormány megalakulását követően a Kormánnyal való együttműködés részletes feltételeit külön megállapodásokban határozzák meg. A törvény az országos gazdasági kamarák feladataként rögzíti azt is, hogy véleményezzék a gazdasági tárgyú előterjesztések és jogszabályok tervezeteit, dolgozzák ki a tisztességes piaci magatartásra vonatkozó etikai szabályokat tartalmazó etikai szabályzatot. Az országos kamarák külön törvények rendelkezései szerint részt vesznek az országosan működtetett tanácsok és testületek munkájában; a

105

105



gazdasági kamarák – ideértve az országos kamarákat is – közfeladataikat minden gazdálkodó szervezet vonatkozásában ellátják. A gazdasági kamarák ugyanakkor szakmai, munkáltatói és munkavállaló érdekképviseletet nem láthatnak el. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény alapján az agrárgazdasági tevékenységet folytatók esetében kötelezővé válik az agrárkamarai tagság. Az újonnan felálló agrárkamarai rendszer egyik újdonsága, hogy az agrárgazdasági vertikum teljes körét átfogja. Jogilag egy szervezetként kerül felállításra, feladatai első sorban az agrárgazdasági tevékenységet folytatók részére nyújtandó szolgáltatások nyújtására összpontosul. Az új kamarai szervezet megfelelő jogosítványokkal is rendelkezik (pl. belső vitarendezési mechanizmus, etikai eljárások, közérdekű kereset indítási joga, az agrárkamarai választottbíróság részére agrárgazdasági ügyekben biztosított kizárólagos hatáskör).

106

106

4. 4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere

4.1. A gazdasági igazgatás és szervezetrendszere A gazdasági közigazgatás működésében rendkívül fontos szerep hárul a gazdasági tárcákat vezető miniszterekre, valamint a Kormány és a miniszterek felügyelete és irányítása alá tartozó országos illetékességű szervezetekre. Ők készítik elő és vesznek részt a Kormány gazdaságpolitikai stratégiájának, programjának kidolgozásában, az egyes gazdaságpolitikai, vagy konkrét intézkedések kialakításában és koordinálják, szervezik, ellenőrzik ezek végrehajtását. A gazdasági közigazgatás ezen központi szintű szakmai szervezeteinek – az összkormányzati feladatot és felelősséget jelentő gazdaságpolitikai koncepcióalkotásban és irányítási funkció gyakorlásában való tevékeny részvétele mellett – elsődleges vagy saját feladata a gazdaság egyes részterületeinek központi gazdasági igazgatása a szakmai terület sajátosságainak átfogó és legmagasabb szakmai igényű érvényesítése figyelembevételével és a Kormány gazdaságpolitikája célkitűzése egyidejű megvalósításával. A központi gazdasági igazgatás szakmai szerveinek feladat- és hatásköre egyfelől kiterjedhet a nemzetgazdaság egy vagy több szegmensének, ágazatának irányítására, másfelől feladatuk összpontosulhat a nemzetgazdasági szintű irányítás egyik vagy több funkciójának ellátására. A szakirodalom e szerint megkülönböztet ágazati vagy funkcionális központi szakmai gazdasági igazgatási szerveket. Ezek közül egyes szervezetek (elsősorban néhány minisztérium) profilja az ágazati és a funkcionális irányítás feladatait is átfogja, mások esetében ez kisebb mértékben mutatható ki, további szerveknél vagy az ágazati, vagy a funkcionális feladatok dominálnak. Az ágazati igazgatás fő feladatai az alábbiak: • ágazatfejlesztési stratégiák, koncepciók és programok kidolgozása, • részvétel az ágazatra vonatkozó kormányzati döntések előkészítésében, a meghozott döntések végrehajtásának irányítása, szervezése, • az ágazatot érintő jogi szabályozás kidolgozása és elfogadása, • a hatósági jogalkalmazás, • ágazati szakmai követelmények meghatározása, az ágazat hazai kormányzati és azon kívüli, valamint nemzetközi kapcsolatrendszerének szervezése, • az ágazat gazdasági igazgatási szervezeteinek kialakítása és irányítása. A nemzetgazdaság irányítása egy vagy több funkcióját gyakorló funkcionális központi szakmai igazgatási szervezetek az ágazatiaknál szorosabban kötődnek a központi kormányzati irányítási szerepkörhöz, hatókörük kiterjed a gazdaság több vagy mindegyik szegmensére és rendeltetésük a nemzetgazdasági folyamatok adott területen (pl. pénzügyek, versenyszabályozás, külkapcsolatok)

107

107



integrált szakmai irányítása. E feladataik között általában kiemelhető a kormányzati döntés-előkészítés, az átfogó gazdasági szabályozás, az ágazatközi koordináció és az ellenőrzési funkciók. A központi gazdasági igazgatás differenciált feladat- és szervezeti rendszerével a közigazgatási szakvizsga tananyaga több helyen foglalkozik. Így az általános közigazgatási ismeretek, az államháztartástan, a pénzügyi és költségvetési igazgatás, a közszolgáltatások igazgatása tárgykörében külön kurzusok keretében. Ezért e tansegédlet – mint az anyag korábbi fejezeteiből ez világossá vált – a gazdasági igazgatás mint igazgatási alrendszer általános kérdései mellett a más tananyagok által nem taglalt egyes részterületek bemutatására törekszik. E tansegédlet megelőző részeiben ennek alapján kifejtésre került (a II. fejezetben) a gazdasági irányítás központi, politikaformáló, irányító szerveinek jogállása, szerepe; a gazdasági irányítás legfontosabb feladatai és eszközei kapcsán (a III. fejezetben) egyes fontos funkcionális szervek jogállása, feladatai, a vonatkozó szabályozás tartalma. Fentiek figyelembevételével e fejezetben a nemzetgazdaság egyes fontos részterületei, mint a külgazdaság, az ipar és a kereskedelem eddigiekben nem taglalt, valamint az agrárium legfontosabb szervezeteivel, igazgatási struktúrájával foglalkozunk.

4.1.1. A külgazdasági igazgatás és szervezetei A külgazdasági tevékenység irányításában a kormányzati munkamegosztás a külgazdasági és külügyminiszter számára biztosítja a fő szerepet Az érintett miniszter hatáskörét szabályozó rendelet egyértelműsítette azt a kormányzati törekvést, amely a külpolitika és külgazdaság szerves egységben történő kezelését célozta.

4.1.1.1. Külgazdasági és Külügyminisztérium A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a külgazdasági és külügyminiszter a Kormány 1. európai integrációs ügyekért, 2. külgazdasági ügyekért, 3. külpolitikáért felelős tagja. A külgazdasági és külügyminiszter az európai integrációs ügyekért való felelőssége keretében előkészíti az európai uniós tagsággal összefüggő kormányzati koordinációhoz kapcsolódó jogszabályokat, továbbá az európai integrációs ügyekért való felelőssége keretében felel az Európai Unió politikáiból eredő és az európai uniós tagsághoz kapcsolódó kormányzati feladatok tárcaközi összehangolásáért. A külgazdasági és külügyminiszter a külgazdasági ügyekért való felelőssége keretében a) kialakítja a Kormány külgazdasági politikáját, b) közreműködik Magyarország gazdasági érdekeinek külföldön történő érvényesítésében és a kedvező Magyarország-kép kialakításában,

108

108

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere 4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere

c) koordinálja a nemzetgazdasági jelentőséggel bíró, külföldi érdekeltségű magyarországi beruházások elősegítéséhez szükséges megállapodások előkészítését, ellátja az ikerintézményi programmal összefüggő feladatokat, d) közreműködik a Kormány egyedi döntéseivel megítélhető regionális beruházási támogatások nyújtásában, e) felel a multilaterális kereskedelempolitikáért, ennek keretében ea) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve kialakítja az Európai Unió közös kereskedelempolitikájával kapcsolatos kormányzati álláspontokat, eb) gondoskodik a nemzetközi kereskedelempolitikai kötelezettségek és a hazai jogi szabályozás összhangjának megőrzéséről, f) felel a nemzetközi fejlesztési együttműködésért, ennek keretében fa) kidolgozza és végrehajtja a Kormány nemzetközi fejlesztési együttműködési politikáját, meghatározza a támogatandó partnerországok körét és kijelöli az ágazati prioritásokat, valamint fb) koordinálja és irányítja a nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységet, g) koordinálja az Európai Duna Stratégiával kapcsolatos kormányzati feladatokat, ellátja a Régiók Bizottsága tevékenységével kapcsolatos koordinációs feladatokat, h) felel a külgazdasági diplomatahálózat irányításáért, kezdeményezi a szakdiplomaták kinevezését és felmentését.

4.1.1.2. Külképviseletek A Magyar Köztársaság külképviseletei – más diplomáciai feladataik mellett – fontos részt vállalnak az államközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését, gondozását szolgáló gazdaságdiplomáciai tevékenységben. Ennek keretében részt vesznek az adott országgal kötött gazdasági-kereskedelmi megállapodások végrehajtásában, illetve nemzetközi egyezmények kialakításában; a piacra jutási feltételek feltárásában, azok javításában; a kereskedelmet akadályozó adminisztratív vagy egyéb korlátok jelzésében és azok felszámolásában; a piaci helyzet elemzésében; az üzleti és kereskedelempolitikai tárgyalások szervezésében, elősegítésében; a magyar érdekek képviseletében a helyi hatóságoknál; a külföldi tőkebevonás elősegítésében; az ország propagandát szolgáló tevékenységben. A Magyarország külgazdasági kapcsolataiban fontos szerepet játszó partner országokban működő magyar diplomáciai képviseleteken a fenti feladatokat külgazdasági szakattasék látják el.

4.1.1.3. Nemzeti Külgazdasági Hivatal A Kormány a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseinek támogatása, a vállalkozó szellem bátorítása, a nemzetközi kapcsolatok bővülésének elősegítése, a külföldiek magyarországi befektetéseinek előmozdítása, a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, illetve a gazdasági értékteremtés és a tudásalapú társadalom formálása, továbbá a külgazdasági intézményrendszer korszerűsítése és hatékony irányítása érdekében 265/2010. (XI. 19.) Korm. rendelettel Nemzeti Külgazdasági Hivatalt hozott létre, amely a külgazdasági és külügyminiszter irányítása alatt működő központi hivatal. (Ez a hivatal a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. − ITDH − jogutódja).

109

109



A Nemzeti Külgazdasági Hivatal feladatai • javaslatot tesz a kereskedelem-fejlesztés és befektetés-ösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira, • közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai anyagok összeállításában; az üzleti delegációk szakmai programjainak megvalósításában, • előkészíti a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel kapcsolatos egyedi döntési javaslatokat, • előkészíti a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket, • szakmai háttéranyagok kidolgozásával közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai kommunikáció szervezésében. Kiemelendő a Nemzeti Külgazdasági Hivatal kereskedelem-fejlesztési tevékenysége: • közreműködik az exportlehetőségek felkutatásában, üzleti partnerek közvetítésében és üzletember-találkozók megszervezésében a magyar vállalkozások számára, • információkat gyűjt és továbbít kis- és középvállalkozók számára export és tőkekihelyezési tevékenységükkel elérhető uniós és hazai támogatási, pályázati lehetőségekről, • tanácsokat nyújt külkereskedelem-technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint a különféle állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben, • működteti a regionális vállalati és projektspecifikus adatbázisokat, • gondoskodik exportcélú promóciós kiadványok kiadásáról és kommunikációs projektek megvalósításáról, • gondoskodik a kereskedelem-fejlesztési szakmai programok (szeminárium, tréning, workshop) technikai szervezéséről és lebonyolításáról, • tájékoztatást ad a tőkekihelyezéssel kapcsolatos információkról, jogszabályokról, illetve a befektetési és privatizációs lehetőségekről, különös tekintettel a szomszédos országokra, • szervezi a magyar vállalkozások állami támogatás mellett megvalósuló részvételét a külföldi vásárokon, kiállításokon, • konstrukciókat dolgoz ki a külpiaci infrastruktúra-fejlesztési projektekben a magyar vállalkozások részvételének támogatására, • közreműködik a kis- és közepes méretű vállalkozások beszállítói lehetőségeinek feltárásában, mind a magyarországi külföldi befektetők, mind a környező országokban megtelepedett befektetők vonatkozásában. Befektetés-ösztönzési tevékenysége körében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal: • információkat nyújt a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről, • koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését, • cégadatbázisok készítésével segíti és szervezi a magyar beszállítók részvételét a külföldi befektetések megvalósításában, • tájékoztatást nyújt a Kormány befektetéseket támogató programjairól, • javaslatot tesz befektetési helyszín kiválasztására, • működteti és koordinálja az egyedi kormánydöntéssel (EKD) biztosított támogatási rendszert, • felkészíti a helyi önkormányzatokat a befektetők fogadására.

110

110


4.1.1.4. Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t (MNKH) a Magyar Állam hozta létre, új, nemzeti külkereskedelmi stratégiájának megvalósítójaként, kisebbségi tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. fő feladata, hogy tevékenységével új piacokat, új lehetőségeket nyisson meg a magyar vállalkozások előtt. Célja hogy a hazai és külpiaci partnerek egymásra találjanak, elősegítse a hazai vállalatok Európai Unión kívüli exporttevékenységének elindítását, és maximalizálja a magyar termékek, szolgáltatások kivitelét az újonnan megnyitott piacokra, ezáltal fokozva a gazdasági növekedést és a magasabb szintű foglalkoztatottságot. Az MNKH tevékenysége két pillérre épül: tömöríti, felkutatja azokat a hazai vállalkozásokat, amelyeknek a termékei, szolgáltatásai a külföldi piacokon is versenyképesek lehetnek, illetve a külpiaci kereskedőházakon keresztül felméri a piaci igényeket. Eddig 13 országban (Azerbajdzsán, Kazahsztán, Oroszország, Kína, Törökország, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Jordánia, Szingapúr, Vietnam, Laosz, Macedónia és Ghána) nyíltak meg magyar kereskedőházak, melyek száma 2014 végére 25-re növekszik.

4.1.2. Az ipar, kereskedelem, energetikai és fejlesztéspolitikai igazgatás és szervezetrendszere Áttekintés: gazdasági igazgatás központi kormányzati irányítási struktúrájában igen szerteágazó és komplex feladat- és hatáskörrel rendelkezik a nemzetgazdasági miniszter, valamint a felügyelete, irányítása alatt működő központi közigazgatási szervek (országos illetőségű központi államigazgatási szervek) köre. A hatásköri rendelet (152/2014. [VI. 6.] Korm. rendelet) a nemzetgazdasági miniszter számára ágazati és funkcionális feladatokat is meghatároz, azaz a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) átfogó, vegyes profilú központi gazdasági igazgatási szervezet. A nemzetgazdasági miniszter mellett a nemzeti fejlesztési miniszternek vannak még meghatározó gazdaságirányítási feladatai. Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) A 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a nemzetgazdasági miniszter a Kormány 1. adópolitikáért, 2. államháztartásért, 3. belgazdaságért, 4. egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért, 5. építésgazdaságért, 6. foglalkoztatáspolitikáért, 7. gazdaságpolitikáért, 8. gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért, 9. iparügyekért, 10. kereskedelemért, 11. lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért, 12. nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért, 13. nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért, 14. pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért,

111

111



15. számviteli szabályozásért, 16. szakképzésért és felnőttképzésért, 17. társadalmi párbeszédért, 18. területfejlesztés stratégiai tervezéséért, 19. turizmusért, 20. vendéglátásért felelős tagja. A nemzetgazdasági miniszter az adópolitikáért való felelőssége keretében előkészíti az államháztartás alrendszereit illető befizetési kötelezettségekre, az adózás rendjére, a vámjog és vámeljárás szabályozására, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, valamint a szerencsejátékra vonatkozó jogszabályokat. A nemzetgazdasági miniszter az államháztartásért való felelősségi keretében előkészíti az államháztartásra, a központi költségvetésre és annak végrehajtására, a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodására, a részükre nyújtandó támogatásokra, az államháztartási belső ellenőrzési rendszerekre, valamint a társadalmi szervezetek gazdálkodási rendjére vonatkozó jogszabályokat, és közreműködik valamennyi, a közpénzügyeket érintő szabályozás kialakításában. A nemzetgazdasági miniszter a belgazdaságért való felelőssége keretében meghatározza a belgazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját. A nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a) – a mezőgazdasági foglalkoztatás tekintetében az agrárpolitikáért felelős miniszter együttműködésével – a munkaviszonyra, a közalkalmazotti jogviszonyra, b) a bérpolitika kialakítására, a munkáltató fizetésképtelensége esetén igénybe vehető bérgarancia-támogatásra, c) a foglalkoztatás elősegítésére – ide nem értve a közfoglalkoztatást és a foglalkoztatási rehabilitációt – és az álláskeresők támogatására, d) a munkaügyi kapcsolatokra, e) a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére, f) a munkaügyi ellenőrzésre és az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó jogszabályokat. A nemzetgazdasági miniszter a gazdaságpolitikáért és a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért való felelősségi keretében előkészíti a gazdasági versenyképesség szociális piacgazdasági alapú javítására, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra, fejlődésük támogatására, a gazdasági kamarákra és a beruházások ösztönzésére vonatkozó jogszabályokat. A nemzetgazdasági miniszter az iparügyekért való felelőssége keretében előkészíti a műszaki szabályozás tárgykörébe eső – ideértve az áruk, a szolgáltatások és az anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmére, a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezésére, a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezésére –, az ipari parkokra és a nemzeti akkreditálásra vonatkozó jogszabályokat.

112

112


A nemzetgazdasági miniszter a kereskedelemért való felelőssége keretében előkészíti a kereskedelemre, a vásárokra és a piacokra, az üzletek működésére és a közraktározásra vonatkozó jogszabályokat, továbbá meghatározza a kereskedelem irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját. A nemzetgazdasági miniszter a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti a pénz-, tőke- és biztosítási piacokra, az e piacokon működő piaci szereplőkre, illetve e piacok állami felügyeletére, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabályokat, továbbá koordinálja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakmai kommunikációt. A nemzetgazdasági miniszter a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége keretében előkészíti a kedvezményezett térségek besorolására, a területfejlesztési koncepciókra és programokra, a tervrendszer szabályozására, a vállalkozási övezetekre vonatkozó jogszabályokat, melynek keretén belül a) irányítja a területfejlesztési koncepciók és programok rendszerének kialakítását, működését, b) segíti a terület- és regionális fejlesztést érintő kutatási elemző tevékenységet, c) elemzi a térségi fejlesztési folyamatokat. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) A 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a nemzeti fejlesztési miniszter a Kormány 1. audiovizuális politikáért, 2. állami infrastruktúra-beruházásokért, 3. állami vagyon felügyeletéért, 4. állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért, 5. bányászati ügyekért, 6. elektronikus hírközlésért, 7. energiapolitikáért, 8. fejlesztési célelőirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért, 9. fogyasztóvédelemért, 10. hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért, 11. informatikáért, 12. közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért, 13. közlekedésért, 14. nem európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért, 15. postaügyért, 16. területfejlesztésért, 17. űrkutatásért, 18. víziközmű-szolgáltatásért felelős tagja. A nemzeti fejlesztési miniszter a fogyasztóvédelemért való felelőssége keretében előkészíti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára, a fogyasztóvédelemre és a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó jogszabályokat, melynek keretében

113

113



a) kidolgozza a fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, a fogyasztóvédelemmel, valamint az általános termékbiztonsággal kapcsolatos cselekvési és szakmai programokat, és figyelemmel kíséri azok végrehajtását, b) meghatározza a piacfelügyelet intézményrendszerét, c) támogatja a fogyasztói jogviták alternatív vitarendezési fórumainak létrehozását és működését, ennek keretében ellátja a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel és békéltető testületekkel kapcsolatos szervezési, szabályozási, támogatási és fejlesztési feladatokat, valamint az Európai Fogyasztói Központok Hálózatába kijelölt szervezettel kapcsolatos kormányzati feladatokat, d) a Kormány feladatkörében érintett tagjának bevonásával intézkedéseket tesz, illetve kezdeményez a fogyasztói jogok védelme és érvényesítése érdekében, e) ellátja az intézményfejlesztési feladatokat az áruk és szolgáltatások biztonságossága és megfelelősége tekintetében. A nemzeti fejlesztési miniszter a nem európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért való felelőssége keretében a) közreműködik a gazdaságstratégia cél-, eszköz- és intézményrendszerének a kidolgozásában, valamint a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszterrel együttműködve a külföldi működő tőkebevonási és külföldre irányuló tőkebefektetési politikának a fejlesztéspolitikával összhangban történő kialakításában, b) együttműködik a befektetés-ösztönzést segítő szervezetekkel, regionális fejlesztésekben érdekelt kockázati tőketársaságokkal és pénzügyi intézményekkel. A nemzeti fejlesztési miniszter az állami infrastruktúra-beruházásokért való felelőssége keretében összehangolja az olyan állami infrastruktúra-beruházások előkészítését és megvalósítását, amelyeket a Kormány más miniszter vagy a Kormány által kinevezett más személy hatáskörébe nem utal. A nemzeti fejlesztési miniszter az állami vagyon felügyeletéért és az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti az állami vagyonra, az állami vagyonnal való gazdálkodásra, a végelszámolásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó jogszabályokat, továbbá a) alakítja és végrehajtja a Kormány vagyongazdálkodási politikáját, valamint vizsgálja és ellenőrzi az állami vagyont érintő szerződéseket, a privatizációs, koncessziós, PPP és egyéb, az állami vagyont közvetlenül vagy közvetetten érintő, gazdálkodó szervezetekkel kötött szerződéseket, b) gondoskodik a PPP-beruházás keretében megvalósult és folyamatban lévő oktatási, kulturális, infrastrukturális és sportlétesítményekkel összefüggő fejlesztési feladatokról, továbbá e PPP-szerződésekben meghatározott, az államot érintő jogokból és kötelezettségekből fakadó feladatokról, valamint e PPP-projektek és szerződések kezeléséről. A nemzeti fejlesztési miniszter a bányászati ügyekért való felelőssége keretében előkészíti a bányászatra vonatkozó jogszabályokat. A nemzeti fejlesztési miniszter az energiapolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a) a villamosenergia-ellátásra és a földgázellátásra, b) a távhőszolgáltatásra, a központi fűtésre és melegvíz-szolgáltatásra, c) a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezésére, d) az atomenergia békés célú alkalmazására,

114

114


e) a bioüzemanyagok és más megújuló üzemanyagok közlekedési célú felhasználására, a megújuló energiaforrások hő- és villamosenergia-termelési céllal történő felhasználására, valamint az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása érdekében teendő lépésekre, f) a klímapolitikára vonatkozó jogszabályokat. A nemzeti fejlesztési miniszter az energiapolitikáért való felelőssége keretében gondoskodik a fenntartható gazdasági fejlődés és energiagazdálkodás stratégiai feltételeinek megteremtéséről, így különösen az energiapolitikai, épületenergetikai és épület-energiatakarékossági programok kidolgozásáról és végrehajtásáról.

4.1.2.1. A gazdasági igazgatás ágazati feladatokat ellátó szervei Az előző pontban az ipar, a kereskedelem és az energia igazgatás minisztériumi szintű hatásköreit, illetve felelősségi köreit tekintettük át. Az alábbiakban az országos illetékességű szerveket vesszük számba területi szerveikkel együtt. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet rendelkezik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról (a továbbiakban: MKEH), amely az iparügyekért felelős miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal. Az MKEH központi szervből és országos illetékességű első fokú igazgatási szervekből (a továbbiakban: igazgatási szervek) áll. Az MKEH főigazgatója közvetlenül vezeti a központi szervet. Az MKEH igazgatási szervei a haditechnikai és exportellenőrzési hatóság, a kereskedelmi és piacfelügyeleti hatóság, a nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság, a műszaki felügyeleti hatóság, valamint a metrológiai hatóság. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal országos illetékességű első fokú igazgatási szervei megnevezése

illetékességi területe

1.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóság, Budapest

ország egész területe

2.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság, Budapest


3.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság, Budapest


4.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság, Budapest


5.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Műszaki Felügyeleti Hatóság, Budapest


Az MKEH jár el a következő területeken: • mérésügy és műszaki biztonság, • építésügy,

115

115



• • • • • • • •

kereskedelem, piacfelügyelet, közraktározás-felügyelet, nemesfémekkel kapcsolatos eljárások, eljárás termékinformációs kapcsolattartó pontként, két- vagy többoldalú kereskedelmi, gazdasági együttműködési kapcsolatok szervezése, behozatali és kiviteli engedélyezés, hadiipari gyártás és szolgáltatás felügyelete.

Mérésügyi szervezet és feladatai A területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei. A területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok tekintetében meghatározott hatáskörök gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője az MKEH főigazgatója. Az MKEH főigazgatója jogköre mérésügyi területen kiterjed: a) a kötelező hitelesítésű mérőeszközökre vonatkozó előírások és bizonyítványok mintáinak kiadására, egységes alkalmazásuk ellenőrzésére, b) a mértékhitelesítő vizsgabizottság működtetésére, c) a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok törvényes tanúsító jellel való ellátására, d) az etalonok országos etalonra való visszavezetettségének biztosítására, e) a hitelesítésben való közreműködő koordinálására, f) a hitelesítési tevékenység szakmai felügyeletére, a panaszügyek kivizsgálásában történő közreműködésre, szakmai állásfoglalás kiadására. Műszaki biztonsági és sajátos építményekkel kapcsolatos feladatok Az MKEH főigazgatója jogköre a műszaki biztonsági, és a sajátos építmények tekintetében az építésügyi területen magában foglalja: a) részvételt az MKEH-hez érkező műszaki-biztonsági, építésügyi és villamosenergia-ipari építésügyi tárgyú megkeresések, panaszok kivizsgálásában, b) az Ipari Főügyelet koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátását, c) a nemzeti stratégiai jelentőségű kőolaj- és kőolajtermék-készletek tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos hatósági eljárások rendjének összehangolását és egységes érvényesülésük ellenőrzését, d) a rendkívüli események kivizsgálásával kapcsolatos iratmásolatok kezelését, járásrendek, szakmai irányelvek, állásfoglalások kiadását, végrehajtásának ellenőrzését, e) közreműködést a szabványosítási programokban, szabványtervezetek egyeztetésében, f) a műszaki-biztonsági felügyeleti tevékenységekhez tartozó munkakörök szakterületére vonatkozó jogszabályok, szabályzatok, szabványok ismeretét és a szakmai gyakorlati ismeretek meglétét igazoló szakvizsgához vizsgabizottság működtetését. Külkereskedelmi államigazgatási és hadiipari hatósági feladatok A Kormány külkereskedelmi államigazgatási és hadiipari gyártás és szolgáltatás felügyeleti hatóságaként az MKEH -t jelölte ki, amely e minőségében:

116

116


a) eljár az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben, b) eljár a kettős felhasználású termékek export-, transzfer-, brókerügyleti és tranzitengedélyeivel kapcsolatos ügyekben, ellenőrzi e termékek Európai Unión kívüli harmadik országból Magyarországra történő behozatalát és kiadja a Nemzetközi Importigazolást, lefolytatja a nemzetközi kötelezettségekkel kapcsolatos konzultációkat, ellátja a nemzetközi egyezmények hazai végrehajtásából adódó feladatokat, továbbá eljár a nemzetközi kereskedelmi szankciókban elrendelt nem kettős felhasználású termékek exportengedélyezésével kapcsolatos ügyekben, c) eljár a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelével, behozatalával, transzferjével és tranzitjával összefüggő kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben a nemzetközileg vállalt kötelezettségek betartásával, valamint a polgári lőfegyverek és kiviteli, behozatali forgalmának és egyes közbiztonságra különösen veszélyes eszközök behozatali forgalmának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben, d) hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti hatóságként eljár a haditechnikai termékek gyártásának és szolgáltatás nyújtásának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben. Belkereskedelmi hatósági feladatok Az MKEH kereskedelmi hatóságként jár el: a) az utazásszervező és közvetítői tevékenységgel kapcsolatos jogszabályokban előírt engedélyezési, nyilvántartási és a nyilvántartásban szereplő utazási vállalkozók ellenőrzésével kapcsolatos feladatokban, b) az idegenvezetői tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban, c) a lovas szolgáltatók bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban, d) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban, e) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységgel összefüggő eljárásokban, f) a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásával és felhasználásával összefüggő ellenőrzési eljárásokban, g) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény szerinti felügyeletet ellátó szerv feladatkörében. Piacfelügyeleti hatósági ügyek A Kormány meghatározott körben piacfelügyeleti hatóságként az MKEH-t jelölte ki. A piacfelügyeleti eljárás a jogszabály szerinti gazdasági célfelhasználásra szánt a) egyes nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának, b) szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának, c) egyes gázfogyasztó készülékek, valamint folyékony üzemanyaggal működő melegvíz-kazánok tekintetében - az egyes gázfogyasztó készülékek kialakításának és megfelelőségi tanúsításának,

117

117



- a folyékony vagy gáznemű tüzelőanyaggal működő új melegvíz-kazánok hatásfok-követelményeinek, d) egyes villamossági termékek tekintetében - a biztonsági követelményeinek és az azoknak való megfelelőség értékelésének, - az elektromágneses összeférhetőségének, - a tömszelence nélküli önálló keringetőszivattyúkra, illetve termékekbe beépített tömszelence nélküli keringetőszivattyúkra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek, - az elektromos motorok környezetbarát tervezésére vonatkozó követelményeknek, - a beépített előtét nélküli fénycsövek, nagy intenzitású kisülőlámpák és az ilyen lámpák működtetésére alkalmas előtétek és lámpatestek környezetbarát tervezési követelményeinek, - az egyszerű set-top boxokra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek, - az elektromos és elektronikus irodai berendezések készenléti és kikapcsolt üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek, - a külső tápegységek üresjáratú üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására és aktív üzemmódban mért átlagos hatékonyságára vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek, - a televízió-készülékekre vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények, e) egyes gépek - biztonsági követelményeinek és megfelelősége tanúsításának, - kültéri berendezések zajkibocsátási követelményeinek és megfelelőségük tanúsításának, f) egyes potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek vizsgálatának és tanúsításának ellenőrzésére terjed ki. A közraktározás-felügyeleti eljárásban első fokon országos illetékességgel az MKEH kereskedelmi és piacfelügyeleti hatósága jár el. Az MKEH javaslatot dolgoz ki a közraktárakkal kapcsolatos szabályozás továbbfejlesztésére. A nemesfém tárgy- és termékvizsgálati, hitelesítési, ellenőrzési és ezen árukörrel gazdasági tevékenységet folytatók engedélyezési és nyilvántartási eljárásában első fokon országos illetékességgel az MKEH nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatósága, másodfokon − ha jogszabály másként nem rendelkezik − az MKEH központi szerve jár el. Mérésügyi hatóságként első fokon az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH központi szerve jár el. Műszaki biztonsági hatóságként ugyancsak az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH jár el. (Az MKEHről szóló kormányrendelet egyes ügyfajták tekintetében első fokon az MKEH metrológiai hatóságát, illetve műszaki felügyeleti hatóságát, másodfokon az MKEH központi szervét jelölte ki.) Építésügyi hatóságként ugyancsak az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH jár el a kormányrendeletben meghatározott körben. Az MKEH termékinformációs kapcsolattartó pontként az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott feladatokat.

118

118


4.1.2.2. Az ipari, bányászati és energiaigazgatás legfontosabb gazdasági igazgatási szervezete Magyar Bányászati és Földtani Hivatal A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) kormányrendelet a bányászat állami felügyeletét, szakmai igazgatási feladatait a bányafelügyeletekre ruházza. Ennek feladata, hogy a felügyeletük alá tartozó tevékenységek végzése során védje a dolgozók életét, testi épségét és egészségét, ellenőrizze az ásványvagyon gazdálkodásra, a környezet, a táj- és a természetvédelemre, valamint a műszaki biztonságra és a tűzvédelemre vonatkozó szabályok megtartását; műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építéshatósági és ásványvagyon gazdálkodási hatásköröket gyakorol; tűzvédelmi hatósági jogköre a bányák föld alatti, valamint külszíni részére terjed ki. A hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben első fokon a területileg illetékes bányakapitányságok, másodfokon a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) jár el. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján az MBFH olyan központi hivatal, amelynek irányítását a bányászati ügyekért felelős miniszter − a nemzeti fejlesztési miniszter − látja el. A területi bányakapitányságok székhelyét és illetékességi területét is ez a kormányrendelet állapítja meg. (Az MBFH a korábbi Magyar Geológiai Szolgálat, valamint a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ jogutódja.) A bányakapitányságok megnevezése és székhelye

A bányakapitányságok illetékességi területe

1.

Budapesti Bányakapitányság, Budapest

Budapest főváros, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megye

2.

Miskolci Bányakapitányság, Miskolc

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

3.

Pécsi Bányakapitányság, Pécs

Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye

4.

Szolnoki Bányakapitányság, Szolnok

Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-NagykunSzolnok megye

5.

Veszprémi Bányakapitányság, Veszprém

Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye

Az MBFH készíti elő a miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos döntéseit, továbbá előkészíti a bányabiztonsági szabályzatokat, és ellenőrzi azok végrehajtását. A bányafelügyelet műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozik egyebek mellett: • az ásványi nyersanyagok bányászata, • a megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek fenntartása; • a geotermikus energia hasznosítása; • a szénhidrogén-szállítóvezetékek létesítése és üzemben tartása, • a tárolásra alkalmas földtani szerkezetek kiképzése és hasznosítása; továbbá • az ipari robbantóanyag-raktárak üzemeltetése, az ipari robbantási tevékenység,

119

119



• a bányamentő szolgálatok, • a bányaüzemben végzett bányabiztonsági kutató tevékenység. A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) önállóan működő költségvetési szerv, alaptevékenysége alapján kutatóintézet. Mindkét intézet irányítását − a jogszabályokban meghatározott megosztásban − a nemzeti fejlesztési miniszter, illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke látja el. A bányászat szabályozásához hasonlóan az energetika esetében is ezen ágazatok sajátosságaihoz igazodó részletes közigazgatási eszköztárral ismerkedhetünk meg. Ezt egyrészt ezen ágazatok közgazdasági sajátosságai – nagyfokú koncentrációja −, másrészt e tevékenységek veszélyességével összefüggő műszaki, termelési biztonsági, valamint fogyasztóvédelmi okok indokolják. Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEH) Az Országgyűlés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvénnyel a Magyar Energia Hivatal általános és egyetemes jogutódjaként, önálló szabályozó hatóságként hozta létre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. A Hivatal jogállásáról szóló törvény az Alaptörvény értelmében sarkalatos törvénynek minősül. A szervezeti átalakulás a közérdek érvényesülését is biztosító erős piacszabályozó állami szerepvállalás megteremtését teszi lehetővé. A Hivatal működése az energiafelhasználás hatékonyságának javítását, a vezetékes energiaellátás biztonságát és a fogyasztók védelmét szolgálja. Az új jogállás eleget tesz a független szabályozó hatóságra vonatkozó európai uniós előírásoknak is. A Hivatal a földgáz, villamos energia, távhő és a víziközmű-működtetési tevékenységekkel kapcsolatos hatósági felügyeletet, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő díjszabályozás előkészítő feladatait látja el. Részletes tevékenységi körét és hatósági jogköreit továbbra is az ágazati jogszabályok tartalmazzák. Ez a szabályozási koncepció beleillik abba a távlati elképzelésbe, miszerint hosszú távon a hazai közszolgáltatások egy része állami tulajdonba kerüljön és nonprofit jelleggel működjön. Ilyen megfontolások miatt vett meg az állam gázszolgáltató, illetve gáztározási tevékenységet folytató vállalkozásokat. A stratégiai cél ezeken a területeken az, hogy ezen közszolgáltatások esetén gyakorlatilag monopolhelyzet jöjjön létre, így valós piaci viszonyok se alakuljanak ki. A Hivatal önálló szabályozó hatóságként való elismerése egyben azt is jelenti, hogy pl. hatósági ármegállapító tevékenységét nem egyedi államigazgatási határozatok, hanem jogszabály formájában teszi meg. Így a Hivatal a jövőben hatékonyabban képviselheti a fogyasztók érdekeit is. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal munkájáról az Országgyűlésnek számol be, elnökét a miniszterelnök nevezi ki, gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Az energiaipar központi gazdasági igazgatásának legfontosabb intézményeit törvények és a hozzájuk kapcsolódó jogszabályok igen részletesen szabályozzák. A villamos energiáról szóló törvény alapján a MEH tevékenységének célja: a) a jogszabályok által engedélykötelesnek minősített tevékenységet folytató vállalkozások és a vezetékes energiaellátási piac jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működésének biztosítása,

120

120


b) c) d) e) f) g) h) i) j) k) l)

a hatékony és fenntartható villamosenergia-piaci verseny előmozdítása, a hatékonysági követelmények és a legkisebb költség elvének érvényesítése, az ellátás biztonságának megőrzése és növelése, az energiapolitikai célkitűzések, valamint a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése, a nyilvánosság tájékoztatása, a felhasználók és az engedélyesek érdekeinek védelme, valamint a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés, a versenykorlátozás megakadályozása a piaci résztvevők tevékenységének és az áraknak a szabályozásával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása révén, az Európai Unió követelményeinek megfelelően, a védendő fogyasztók védelmének elősegítése, a kereskedőváltás megkönnyítésének elősegítése, versenyképes, biztonságos és fenntartható belső villamosenergia-piac kialakításának és a tényleges piacnyitásnak elősegítése a Európai Unión belül, valamint ennek érdekében részvétel versenyképes és megfelelően működő regionális piacok kialakításában, annak elősegítése, hogy az átviteli rendszerirányító és a rendszerhasználók megfelelő ösztönzőket kapjanak a villamosenergia-rendszer hatékonyságának növelésére és a piaci integráció elősegítésére.

A földgázellátásról szóló törvény szerint a MEH feladata különösen: a) a jogszabályok által engedélykötelesnek minősített tevékenységet folytató földgázipari vállalkozások és a földgázpiac jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működésének biztosítása, b) a hatékony és fenntartható földgázpiaci verseny előmozdítása, c) a hatékonysági követelmények, a rendszerszinten értékelt műszaki-gazdasági optimum, és a legkisebb költség elvének érvényesítése, d) az ellátás biztonságának megőrzése és növelése, e) az energiapolitikai célkitűzések, valamint a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése, f) a nyilvánosság tájékoztatása, g) a felhasználók és az engedélyesek érdekeinek védelme, h) a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés és a versenykorlátozás megakadályozása, a piaci résztvevők tevékenységének és a rendszerhasználati díjak, valamint az egyetemes szolgáltatás és a végső menedékes szolgáltatás árképzési módjának szabályozásával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása révén, az Európai Unió követelményeinek megfelelően, i) a felhasználói érdekek védelmének elősegítése a saját nemzeti piac hatékony működése révén, j) a védendő fogyasztók védelmének elősegítése, k) a kereskedőváltás megkönnyítésének elősegítése, l) versenyképes, biztonságos és fenntartható belső földgázpiac kialakításának és a tényleges piacnyitásnak elősegítése az Európai Unión belül, valamint ennek érdekében részvétel versenyképes és megfelelően működő regionális piacok kialakításában, m) annak elősegítése, hogy az szállítási rendszerüzemeltető és a rendszerhasználók megfelelő ösztönzőket kapjanak az együttműködő földgázrendszer hatékonyságának növelésére és a piaci integráció elősegítésére. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény alapján a MEH feladata az e törvény hatálya alá tartozó és hatáskörébe utalt létesítmények és engedélyesek tekintetében:

121

121



a) kiadja, módosítja vagy visszavonja a távhőtermelő létesítmény létesítésére vonatkozó engedélyt és a távhőtermelői működési engedélyt, ha a létesítményben a hőenergiát − részben vagy egészben − távhő-szolgáltatási célra termelik, valamint a távhő-szolgáltatói működési engedélyt, b) ellenőrzi a távhőtermelő és távhőszolgáltató működési engedélyében előírt követelmények, feltételek betartását, e tekintetben együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal, továbbá a felhasználói érdekképviseletekkel, c) jóváhagyja az engedélyezési hatáskörébe tartozó engedélyes átalakulását, valamint az engedélyesekben történő befolyásszerzés, illetőleg a jegyzett tőke értékének változását, d) ellátja az ármegállapítással összefüggő, e törvényben meghatározott feladatokat. A MEH ellenőrzi és felügyeli az engedélyesnél, illetve távhő-szolgáltatónak távhőt értékesítőnél a jogszabályban és az engedélyes engedélyében foglalt előírások és követelmények megtartását, azok megszegése esetén a kormány rendeletében megállapított összegű bírságot szabhat ki. Országos Atomenergia Hivatal Az Országos Atomenergia Hivatal alapvető feladata az atomenergia békés célú alkalmazásának biztonságával, különösen a nukleáris anyagok és létesítmények normális és üzemzavari körülmények közötti biztonságával, a nukleáris veszélyhelyzetekkel kapcsolatos hatósági feladatok, valamint az ezekkel összefüggő tájékoztatási tevékenység összehangolása, illetve ellátása. Az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris energiával kapcsolatos európai uniós, valamint nemzetközi kötelezettségekkel összefüggő feladatköréről, az Országos Atomenergia Hivatal hatósági eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, a kiszabható bírság mértékéről, valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkáját segítő tudományos tanácsról szóló 112/2011. (VII. 4.) Korm. rendelet alapján az OAH ellátja: a) az Európai Atomenergia Közösség, az Euratom kutatási-fejlesztési keretprogramjaiban való hazai részvétel összehangolását és a keretprogrammal kapcsolatos nemzeti kapcsolattartási pont feladatait, b) együttműködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökségével, az Európai Atomenergia Közösséggel, továbbá az atomenergia békés célú alkalmazása területén működő más nemzetközi és regionális kormányközi szervezetekkel, c) ellátja az atomenergia biztonságos alkalmazása terén kötött kormányközi egyezmények hazai végrehajtását szolgáló feladatokat, d) gondoskodik a hatáskörébe utalt nemzetközi, az atomenergia biztonságos alkalmazásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről: da) a nukleáris biztonsággal, db) a radioaktív hulladékok és kiégett üzemanyag biztonságos kezelésével, dc) a nukleárisbaleset-elhárítással, dd) a nukleáris védettséggel, de) a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával, továbbá df) az atomkárért való felelősséggel összefüggésben. Ezekkel kapcsolatban jelentést készít.

122

122


4.1.2.3. A gazdasági igazgatás funkcionális irányítási szervezetei A gazdasági igazgatás funkcionális irányítási szervezetei a nemzetgazdasági miniszter feladatkörébe tartozó és azon túlterjeszkedő hatókörrel látnak el nélkülözhetetlen feladatokat a műszaki szabályozás, termékbiztonság, a mérésügy, a szabványosítás, a szellemi tulajdon védelme területén. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok A műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól szóló 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján a Kormány által jogszabályban kijelölt műszaki biztonsági hatóság (területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság) műszaki biztonsági hatósági tevékenységének keretében ellenőrzi a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló jogszabályban meghatározott létesítmények, berendezések: • létesítésére, kivitelezésére, felállítására, • üzembe helyezésére, • üzemeltetésére, • időszakos ellenőrzésére, • vizsgálatát, átalakítását, javítását végző szervezetek tevékenységének ellenőrzésére, • kezelését végzők szakképesítésére, • átalakítására, javítására, • műszaki biztonsági tevékenységet ellátó szervezetek tevékenységének ellenőrzésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megtartását és érvényesülését. A műszaki-biztonsági követelményeket a miniszter állapítja meg és rendeli el azok kötelező alkalmazását. A mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok hatásköre nem terjed ki a külön jogszabályokban meghatározott munkavédelmi felügyelet, nukleáris felügyelet és tűzvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó tevékenységekre. Területi feladataikat a kormányhivatalokba integrálva végzik, szakmai irányító szervük a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Műszaki Felügyeleti Hatósága. Illetékességi területükön hatósági jogkörben első fokon járnak el a műszaki-biztonsággal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott ügyekben, gondoskodnak a műszaki-biztonsággal kapcsolatos panaszok, kérelmek, közérdekű bejelentések kivizsgálásáról és elintézéséről. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szakmailag irányítja és ellenőrzi az első fokú hatósági tevékenységet; ezek körében másodfokú, meghatározott esetekben első fokú hatóságként jár el; évente elkészíti a műszaki-biztonság nemzetgazdasági helyzetének alakulásáról szóló értékelést, kezdeményezi, illetőleg közreműködik a műszaki-biztonsággal kapcsolatos jogszabályok, szabályzatok, szabványok kidolgozásában. A gazdasági igazgatás tradicionálisan fontos része a mérésügy, amelyet a mérések hazai és nemzeti egységességének és pontosságának biztosítása céljából az állam a jog eszközeivel nyomatékosít, szabályoz és ellátásáról külön szakmai szervezet útján is gondoskodik. A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény szerint a mérésügyi szervezet a következő feladatokat látja el:

123

123



• gondoskodik a törvényes mértékegységek használatára vonatkozó szabályozás előkészítéséről, az országos etalonokról, azok nemzetközi összehasonlításáról és hazai továbbszármaztatásáról, valamint az e feladatok ellátásához szükséges mérésügyi kutatásról és fejlesztésről; • meghatározza az egyes mérőeszközök mérésügyi követelményeit, kibocsátja a hitelesítési előírásokat, előkészíti a mérésügyi szabványokat és kidolgozza a műszaki irányelveket, • ellátja a mérésügyi engedélyezési feladatokat, • elvégzi a típusvizsgálatokat, a használati mérőeszközök hitelesítését, • akkreditálja a kalibráló laboratóriumokat, gondoskodik a törvény és a végrehajtására kiadott mérésügyi jogszabályok megtartásának ellenőrzéséről. A mérésügyi szervezet a rendeltetésszerű működésével összeférő egyéb mérésügyi feladatokat is ellát: • különleges nagypontosságú mérések végzését, • használati etalonok, hiteles anyagminták készítését, • nem kötelező hitelesítésű mérőeszközök típusvizsgálatát, hitelesítését és kalibrálását, • szakvélemény adását, mérésügyi oktatást, mérésügyi kutatást és fejlesztést. Magyar Szabványügyi Testület A szabványosításra irányuló szabályozás célja – az erre vonatkozó Nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény szerint –, hogy elősegítse az eljárások, műszaki megoldások közrebocsátásával a termelés korszerűsítését, a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását, az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és a biztonságot, a megfelelőség-tanúsítás követelményrendszerének kialakítását, a hazai termékek és szolgáltatások nemzetközi elismerését. A törvény meghatározza a nemzeti szabványosítás szervezeti kereteit, működésének főbb elveit, követelményeit, kapcsolatrendszerét. A szabvány az erre felhatalmazott szervezet által jóváhagyott műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan szabályokat, vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb. A nemzeti szabvány olyan szabály, amelyet a nemzeti szabványügyi szervezet fogadott el és tett közzé. A nemzetközi és az európai szabványokat szabványként közzétenni a Magyar Köztársaságban csak nemzeti szabványként lehet, a nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes. A Magyar Köztársaság nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), köztestület, amely a törvénynek és az alapszabályának megfelelően működik és a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el. Az MSZT tagja lehet bármely jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely az alapszabályt magára nézve kötelezőnek elfogadja és a nemzeti szabályosítás célkitűzéseit támogatni kívánja. Az MSZT szervei: a közgyűlés, a Szabványügyi Tanács, a nemzeti szabványosító műszaki bizottságok, az ügyintéző szervezet. Az ügyintéző szervezet feladata az MSZT működéséhez szükséges igazgatási és szervezési tevékenység ellátása. Az MSZT feletti törvényességi felügyeletet a Kormány által kijelölt miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) gyakorolja.

124

124


Az MSZT legfontosabb feladatai: • a nemzeti szabványok kidolgozása, jóváhagyása (módosítása), és mindezek, valamint az európai és nemzetközi szabványok nemzeti szabványként való közzététele, • a nemzeti szabványosítás módszertanának kidolgozása, • részvétel és képviselet a nemzetközi szabványügyi szervezetek munkájában, • szaktanácsadás és szakvélemény készítése nemzeti szabványügyi kérdésekben; a nemzeti szabványjel és a nemzeti szabványosítással összefüggő nemzetközi és európai jelek használati rendjének honosítása és kiadása, • a termékek, szolgáltatások és minőségbiztosítási rendszerek megfelelőség tanúsítási rendszerének létrehozása és működtetése; közreműködés a jogszabálynak vagy egyéb előírásnak való megfelelőség tanúsításában. Az MSZT közreműködik a nemzeti szabványosítással összefüggő ismeretek oktatásában, meghatározza a nemzeti szabványügyi szakértőkre vonatkozó feltételeket, és kiadja a szakértői igazolványokat. Az MSZT nyilvántartást vezet: a nemzeti szabványtervezetekről és szabványokról, a nemzetközi és az európai szabványtervezetekről és szabványokról, a nemzeti szabványügyi szakértőkről, amelybe bárki, térítésmentesen betekinthet. A szabványosítás szakmai munkájában az ügyintéző szervezet által működtetett 189 műszaki bizottságban a tagszervezetek képviselői vesznek részt. Minden tagszervezet egy képviselőt delegálhat bármelyik műszaki bizottságba. Az EU-csatlakozással Magyarország részben lemondott önállóságáról a szabványosítás területén. Így az MSZT az európai szabványügyi szervezetek, a CEN, a CENELEC, illetve az ETSI tagjaként minden európai szabványt bevezet (MSZ EN jelzettel) nemzeti szabványként. Az európai piac egységes műszaki szabályozásának alapja, hogy az EU és az EFTA minden tagországában is követik a nemzeti szabványügyi szervezetek. A hazai gyártók és kereskedők számára nagy előnyt jelent, hogy a magyar szabványok azonosak a több mint 400 milliós európai piac szabványaival. Az angol, francia és német nyelvű EN-szabványokat minden tagországban kötelező bevezetni általában 6 hónapon belül. Az MSZT ezt a határidőt csak angol nyelvű szabványok kiadásával teljesítheti. Az MSZT honlapján (www.mszt.hu), a webáruházban található szabványlista is tájékoztatást ad a szabványok nyelvéről. Az MSZT álláspontja az, hogy a magyar szabványok legyenek magyar nyelvűek. A magyar kiadás elkészítése költséges folyamat, de az MSZT igény esetén minden MSZ EN-szabvány magyar nyelvű kiadását elkészíti, amennyiben a szükséges fedezet rendelkezésre áll. Jelenleg a bevezetett EN-szabványok 26%-a magyar nyelvű. Bár az MSZT kizárólagos joga a szabványok terjesztése Magyarországon, az ebből származó bevétel nem elegendő a szabványok kidolgozási és bevezetési költségeire.

125

125



A szabványok árának megállapítása során a kidolgozási költségeket nem is veszik figyelembe. A gazdaság igényei szerinti szabványkidolgozás megvalósulását elősegíti, hogy az MSZT a felmerülő költségeinek megtérítése esetén dolgozza ki a szabványt. A kormányzati szervek elsősorban az európai irányelvekhez harmonizált, jogszabályt támogató EN-szabványok magyar kiadását fedezik.1 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal. A Hivatal elnökét a miniszterelnök, két elnökhelyettesét – az elnök javaslatára – a felügyeletet gyakorló igazságügyi miniszter nevezi ki és menti fel. Önállóan gazdálkodó és működő költségvetési szerv. A Hivatal működését saját bevételeiből fedezi. Feladat- és hatáskörébe tartozik: a) az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása, b) a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása, c) az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén, d) a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel, e) a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása, f) a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása. A Hivatal a következő iparjogvédelmi hatósági feladatokat látja el: • szabadalmi, növényfajta-oltalmi, használati mintaoltalmi, topográfiaoltalmi, formatervezési mintaoltalmi, védjegy- és földrajzi árujelző-oltalmi, valamint kiegészítő oltalmi bejelentések vizsgálata, e bejelentések alapján az oltalom megadása és nyilvántartása, valamint a megadott jogokkal összefüggő eljárások lefolytatása, • nemzetközi szabadalmi, ipari mintaoltalmi, védjegy- és eredet-megjelölési bejelentések vizsgálata és továbbítása, valamint a nemzetközi szerződésen alapuló regionális iparjogvédelmi együttműködésből, egyéb nemzetközi szerződésből, továbbá európai közösségi jogszabályból a nemzeti iparjogvédelmi hatóságra tartozó kutatási, vizsgálati, továbbítási, nyilvántartás-vezetési és egyéb eljárási cselekmények elvégzése. A vámhatóság megkeresésére a Hivatal, tájékoztatást ad az iparjogvédelmi jogosult személyéről a szellemi tulajdonjogok megsértése miatt indult vámigazgatási eljárásban. A Hivatal gondoskodik az Iparjogvédelmi Szakértői Testület működtetéséről. A Hivatal a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben különösen a következő feladatokat látja el: a) engedélyezi a felhasználást ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerző alkotása (árva mű) esetén, és nyilvántartást vezet erről, b) nyilvántartást vezet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző szervezetekről, c) felügyeletet gyakorol a közös jogkezelési tevékenység felett, 1

Forrás: http://www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?id=1358, 2012. 01. 23.

126

126


d) előkészíti a közös jogkezelő szervezetek díjszabásainak miniszteri jóváhagyását, és megteszi az ehhez szükséges intézkedéseket, e) önkéntes műnyilvántartást vezet, f) gondoskodik a Szerzői Jogi Szakértő Testület, valamint a Szerzői Jogi Szakértő Testületen belül létrehozott Egyeztető Testület működtetéséről. A Hivatal elnöke ellátja a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara törvényességi felügyeletét. A Hivatal a szellemi tulajdonnal kapcsolatos állami dokumentációs és információs tevékenység körében különösen a következő feladatokat látja el: a) iparjogvédelmi tárgyú hivatalos lapot ad ki, b) megjelenteti a magyar, valamint a nemzetközi szerződésben meghatározott szabadalmi, mintaoltalmi és topográfiaoltalmi leírásokat, c) gyűjti, informatikai eszközökkel feldolgozza és nyilvános szakkönyvtárában közreadja az iparjogvédelmi dokumentumokat, d) a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos dokumentációs és tájékoztató szolgáltatásokat nyújt.

4.1.3. A foglalkoztatáspolitika igazgatásának szervezetrendszere A gazdasági igazgatás összkormányzati funkciói közül a gazdaságpolitika megvalósításának rendkívül fontos területe a foglalkoztatáspolitika, amely – tipikusan funkcionális feladatként – a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik. Nemzetgazdasági Minisztérium A 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a) – a mezőgazdasági foglalkoztatás tekintetében az agrárpolitikáért felelős miniszter együttműködésével – a munkaviszonyra, a közalkalmazotti jogviszonyra, b) a bérpolitika kialakítására, a munkáltató fizetésképtelensége esetén igénybe vehető bérgarancia-támogatásra, c) a foglalkoztatás elősegítésére – ide nem értve a közfoglalkoztatást és a foglalkoztatási rehabilitációt – és az álláskeresők támogatására, d) a munkaügyi kapcsolatokra, e) a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére, f) a munkaügyi ellenőrzésre és az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó jogszabályokat. A nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében – a közfoglalkoztatás és a foglalkoztatási rehabilitáció kivételével – a) kidolgozza a Kormány foglalkoztatáspolitikai, valamint – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – életszínvonal- és térségi kohéziós politikai koncepcióját és érvényesíti azokat egyéb kormányzati koncepciók és programok kialakításánál, b) ellátja a foglalkoztatáspolitika koordinációjával kapcsolatos feladatokat,

127

127



c) meghatározza a foglalkoztatáspolitika és az álláskeresők ellátásának eszközrendszerét, a munkaerő-piaci szolgáltatások szabályait és irányítja a munka-, pálya-, álláskeresési, foglalkoztatási tanácsadással kapcsolatos feladatokat, elemzi és ellenőrzi azok működését, d) programokat dolgoz ki a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatására, a foglalkoztatási válsághelyzetekből adódó kedvezőtlen munkaerő-piaci hatások csökkentésére és – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – az atipikus foglalkoztatás bővítésére, e) figyelemmel kíséri a foglalkoztatási folyamatokat, elkészíti a munkaerő-keresletre és -kínálatra vonatkozó prognózisokat, f) felelős a bérpolitikáért, ennek keretében fa) kidolgozza a kormányzati bérpolitikára vonatkozó javaslatokat és – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – előterjeszti a Kormánynak a költségvetési intézményi szféra illetményrendszereinek összehangolt alakítására vonatkozó javaslatokat, fb) értékeli a szektorok, ágazatok, szakmák kereseti viszonyait, fc) koordinálja a versenyszféra keresetalakulásának befolyásolását célzó, érdekegyeztetéssel kapcsolatos kormányzati feladatokat, kidolgozza az érdekegyeztető tárgyalásokon a versenyszféra keresetalakulására és a kötelező legkisebb munkabér meghatározására vonatkozó kormányzati tárgyalási pozíciókat, g) felelős a munkavédelemért, ennek keretében ga) irányítja a munkavédelem országos programjának végrehajtását, gb) meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést biztosító szabályokat, ideértve a munkahelyek, a munkaeszközök, az egyéni védőeszközök, a munkakörülményi tényezők és a munkaalkalmasság követelményeit és gc) összehangolja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében közreműködő szervek tevékenységét, h) részt vesz a Kormány elosztás- és jövedelempolitikai koncepciójának kialakításában, i) képviseli a Kormányt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben. Belügyminisztérium 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a belügyminiszter a Kormány közfoglalkoztatásért felelős tagja. A miniszter a közfoglalkoztatásért való felelőssége keretében előkészíti a közfoglalkoztatási jogviszonyra, a közfoglalkoztatás szervezésére, a közfoglalkoztatási nyilvántartásra és a közfoglalkoztatással összefüggő jogsértések szankcionálására vonatkozó jogszabályokat. A belügyminiszter a közfoglalkoztatásért való felelőssége keretében a) kidolgozza a Kormány közfoglalkoztatási politikáját, gondoskodik annak érvényesítéséről és végrehajtásáról, b) ellátja a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek képzésével kapcsolatos feladatokat, c) megszervezi és központi államigazgatási szerv közreműködésével működteti a közfoglalkoztatás rendszerét, meghatározza a közfoglalkoztatás eszközrendszerét, elemzi és ellenőrzi annak működését, a közfoglalkoztatás tekintetében szakmai irányító szervi jogokat gyakorol a fővárosi és megyei kormányhivatalok tevékenysége felett.

128

128


Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A foglalkoztatáspolitika megvalósításában a nemzetgazdasági minisztert az irányítása alatt álló gazdasági igazgatási szakmai szervezetek egész országot átfogó hálózata segíti, amely szabályozásának bázisát a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) és az ehhez kapcsolódó jogszabályok jelentik. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szervezetrendszere a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból és a munkaügyi központokból áll. A munkaügyi központ a kormányhivatal szakigazgatási szerve. Nemzeti Munkaügyi Hivatal Nemzeti Munkaügyi Hivatal néven folytatja munkáját 2012. január 1. óta a Foglalkoztatási Hivatal, amelybe 2011. december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet. A Hivatal ennek megfelelően – a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár irányítása alatt – foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi, munkaügyi, szak- és felnőttképzési feladatokat ellátó központi hivatal. Az új hivatal működésére a 2012-es költségvetésben 3,77 milliárd forint áll rendelkezésre. A Hivatal szakmai irányításával látják el a kormányhivatalokba integrált megyei szakigazgatási szervek (munkaügyi központok) a munkavállalók és a munkaadók igényeire szabott díjmentes szolgáltatási, továbbá foglalkoztatási és álláskeresési támogatások nyújtásával, engedélyezéssel, bejelentéssel, nyilvántartással kapcsolatos hatósági és több csatornán igénybe vehető tájékoztatási tevékenységüket. A Hivatal foglalkoztatáspolitikai feladatkörében: a) megállapítja a munkaügyi központok kötelező belső szakmai szabályzatainak elveit és főbb tartalmi követelményeit, b) meghatározza a munkaügyi központok szolgáltató tevékenységére vonatkozó szakmai követelményeket, valamint koordinálja a munkaügyi központok munkaerő-piaci szolgáltatásvásárlással, illetőleg a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtók részére adható támogatással kapcsolatos feladatait, továbbá ellátja az álláskeresők ellátásával, valamint a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos szakmai feladatokat, c) meghatározza és kidolgozza a hatósági és szolgáltató tevékenység ellátásához szükséges informatikai és számítógépes rendszereket, valamint működteti a Hivatal kezelésében lévő informatikai és számítógépes rendszereket, továbbá ennek körében fejleszti, teszteli, telepíti, módosítja a programrendszereket, és kiadja a programkezeléssel kapcsolatos felhasználói segédanyagokat, d) eljárási rendek, módszertani útmutatók, szakmai ajánlások készítésével segíti a hatósági és szolgáltató tevékenységet, e) fejleszti a munkaerő-piaci szolgáltatásokat, f) meghatározza a munkaügyi központok hatósági és szolgáltató tevékenységére vonatkozó adatgyűjtési rendszert, továbbá hatékonysági vizsgálatokat végez, melyekhez kapcsolódóan prognózisokat, elemzéseket, statisztikai összesítéseket, nyilvántartásokat készít, g) javaslatot tesz a Hivatal és a munkaügyi központok informatikai rendszerének és ingatlanállományának fejlesztésére, h) ellátja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkatársainak humánerőforrás-fejlesztéséhez és belső szakmai képzéséhez kapcsolódó feladatokat,

129

129



i) ellátja a munkaügyi központok hatósági ellenőrzési feladatainak szakmai felügyeletét, j) hatósági jogkört gyakorol, k) elbírálja a munkaügyi központok megyei (fővárosi) szervezete által hozott határozatokat. Területi szakigazgatási szerv A munkaügyi központ a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerveként működik. Ha kormányrendelet másként nem rendelkezik, az állami foglalkoztatási szerv hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a munkaügyi központok kirendeltségei járnak el. A Kormány az állami foglalkoztatási szerv azon feladataira, amelyre kormányrendelet más szervet nem jelölt ki, a munkaügyi központokat jelöli ki. Munkaügyi központ feladatai: a) irányítja és ellenőrzi a munkaügyi központ kirendeltségeinek tevékenységét, b) ellátja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) pénzeszközeinek működtetésével kapcsolatos feladatokat, segíti a keret tervezését és a felhasználás ellenőrzését, dönt az NFA foglalkoztatási alaprészének és a közfoglalkoztatási támogatások előirányzat decentralizált kerete felhasználásáról, ellátja az NFA foglalkoztatási alaprésze központi pénzügyi keretéből finanszírozott munkahelyteremtés előirányzat központi keretéből finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos feladatokat, c) elsőfokú hatósági jogkört gyakorol a munkaerő-piaci program kidolgozásának, megvalósításának megállapításával kapcsolatos ügyekben, a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtók részére támogatás megállapításával kapcsolatos ügyekben, a bérgarancia támogatással kapcsolatos ügyekben, d) működteti az álláskeresők támogatási rendszerét, és gondoskodik a támogatási és szolgáltatási rendszer szakmai működtetéséről, e) a hatáskörébe tartozó ügyekben ellátja a pénzeszközök visszakövetelésével kapcsolatos feladatokat, f) ellátja az Európai Uniós források felhasználásával kapcsolatos szakmai és pénzügyi feladatokat, g) elbírálja másodfokon a kirendeltségek által hozott határozatok elleni fellebbezéseket. A munkaügyi központ megyei (fővárosi) szervezete: a) feladatainak ellátása érdekében együttműködik a helyi önkormányzatokkal, valamint az országos és helyi kisebbségi önkormányzatokkal, továbbá más hatóságokkal és egyéb szervezetekkel (ennek keretében adatszolgáltatási feladatokat teljesít a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint az egyes szakigazgatási szervek felé), b) elkészíti a munkaügyi központ belső szakmai szabályzatait, valamint c) illetékességi területén ellátja a munkaerő-piaci ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat, d) elsőfokú hatósági jogkört gyakorol a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésével, a rendbírsággal, valamint a munkaügyi központ hatáskörébe utalt nyilvántartásba vétellel kapcsolatos ügyekben, e) a magán-munkaközvetítési tevékenység tekintetében a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként tevékenykedik. A kirendeltség feladatai: a) ellátja az álláskeresők nyilvántartásba vételével kapcsolatos feladatokat, valamint az álláskeresési járadék, álláskeresési segély megszüntetésével és visszakövetelésével kapcsolatos, továbbá

130

130


azokkal a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal kapcsolatos feladatokat, amelyek ellátása nem tartozik a munkaügyi központ központi szervezetének hatáskörébe, b) ellátja a hatáskörébe tartozó ügyekben a pénzeszközök visszakövetelésével kapcsolatos feladatokat, c) munkaerő-piaci szolgáltatásokat szervez és bonyolít, munkaerő-piaci programokat kezdeményez, d) nyilvántartja a csoportos létszámleépítésre vonatkozó bejelentéseket, közreműködik a csoportos létszámleépítések hátrányos következményeinek enyhítésében, e) munkaközvetítést végez, f) fogadja a munkaerőigényekre vonatkozó bejelentéseket, g) információt nyújt, tanácsadást végez, az általa ellátott feladatokkal kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenységet végez, h) ellátja az EURES-sel kapcsolatos tájékoztatási feladatokat. Munkavédelmi és munkaügyi hatóság A munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak önálló feladat és hatáskörrel rendelkező szervezeti egysége a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről szóló 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint. A Kormány a munkavédelemmel és a munkaügyi hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátására munkavédelmi és munkaügyi hatóságként a munkavédelmi és munkaügyi igazgatóságot, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség) jelöli ki. A munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezeti egységből (munkavédelmi felügyelőség), valamint munkaügyi hatósági feladatokat ellátó szervezeti egységből (munkaügyi felügyelőség) áll. A felügyelőségek általános, átfogó és konkrét célú munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéseket folytatnak, ellenőrzik a külföldi személyek magyarországi foglalkoztatását, a munkanélküli ellátások melletti munkavégzés szabályszerűségét. A felügyelőségek – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény és a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény alapján egyebek mellett – elsőfokú hatóságként jogosultak: • illetékességi területükön, valamennyi munkahelyen ellenőrzést tartani, • a munkabaleseteket − a munkáltató ez irányú felelősségét nem érintve – kivizsgálni, • a munkáltatót felhívni a biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítésére, • a munkáltatót a feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezni, • a munkavállaló egészségét, közvetlenül fenyegető veszély esetén annak elhárításáig, a veszélyes tevékenység felfüggesztését elrendelni, • a munkaeszköz és egyéni védőeszköz működését, használatát felfüggeszteni, • a szabálysértésre vonatkozó külön jogszabályok szerint eljárni. Nemzeti Foglalkoztatási Alap A Munkaerő-piaci Alap mint elkülönített állami pénzalap elnevezése 2012. január 1-től Nemzeti Foglalkoztatási Alapra módosult. Az Alap célja a foglalkoztatáshoz, a munkanélküliséghez, a képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pénzeszközök összevonásával, egységes kezelésével

131

131



a) az álláskeresők ellátásának biztosítása, b) a munkaerő alkalmazkodásának, az álláskeresők munkához jutásának támogatása, c) a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek munkavállalói szociális biztonságának elősegítése, d) a képzési rendszer fejlesztésének támogatása, e) hozzájárulás a korengedményes nyugdíj helyébe lépő korhatár előtti ellátás kifizetésének részbeni finanszírozásához, f) az egyes alaprészekből finanszírozott ellátások, támogatások működtetésével kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítása, valamint g) az Európai Foglalkoztatási Szolgálat működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához történő hozzájárulás. A Nemzeti Foglalkoztatási Alappal – a képzési alaprész kivételével – a foglalkoztatásért felelős (NGM) miniszter rendelkezik. Országos közfoglalkoztatási program indítására és az azzal kapcsolatos egyedi kötelezettségvállalásra a közfoglalkoztatásért felelős miniszter (belügyminiszter) jogosult. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele: • a Tbj.-ben meghatározott munkaerő-piaci járulék; • a szociális hozzájárulási adónak a költségvetési törvényben meghatározott százaléka; • a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott szakképzési hozzájárulás; • a központi költségvetési támogatás.

4.2. Az agrárigazgatás és szervezetrendszere

4.2.1. Minisztérium A 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet értelmében a földművelésügyi miniszter a Kormány 1. agrárpolitikáért, 2. élelmiszerlánc-felügyeletért, 3. élelmiszeriparért, 4. erdőgazdálkodásért, 5. földügyért, 6. halgazdálkodásért, 7. ingatlan-nyilvántartásért, 8. környezetvédelemért, 9. természetvédelemért, 10. térképészetért, 11. vadgazdálkodásért felelős tagja. A földművelésügyi miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a) az agrárgazdaság működésére és a mezőgazdasági tevékenység folytatására, b) az Európai Unió közös agrárpolitikája I. pilléréből és a kizárólag hazai forrásból nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra,

132

132


c) a termesztésben alkalmazható növény- és állatfajtákra, az élelmezési és mezőgazdasági erőforrások védelmére, a mezőgazdaság és az ipar területén a géntechnológiai tevékenységre, a géntartalékok képzésére és megőrzésére, d) a termelők szerveződésére vonatkozó jogszabályokat. Ezen túlmenően a földművelésügyi miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében a) jogszabályban meghatározottak szerint – a kifizetések végrehajtásával és a támogatás felhasználásának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok tekintetében – irányítja az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréhez kapcsolódó agrár-vidékfejlesztési tevékenységet, b) ellátja a szakmaközi szervezetek elismerésével, valamint a termelői csoportok, a termelői szervezetek és ezek társulásai elismerésével és működési programjával kapcsolatosan jogszabályban meghatározott feladatokat, c) gondoskodik a mezőgazdaságot ért rendkívüli és tömeges elemi károk kezeléséről, ellátja a mezőgazdasági vízhasznosítással és vízkárelhárítással kapcsolatos kormányzati feladatokat, d) ellátja az ágazat finanszírozását végző pénzintézetekkel és kezességvállaló intézményekkel kapcsolatos kormányzati feladatokat, e) ellátja a nemzetközi és az európai kötelezettségeken alapuló, nemzeti szabványosítással és az akkreditálással összefüggő feladatokat, f) felel az agrárkörnyezet védelméért és az agrár-környezetgazdálkodásért, g) felel az agrárpiac működésének szervezéséért, h) együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A miniszter agrárgazdasági irányítási feladatait, valamint az ahhoz kapcsolódó jogosítványokat nagyban befolyásolja az a körülmény, hogy a mezőgazdaság szoros kapcsolatban áll a természettel, a biológiai életközösséggel. A termelés eredményességét számos olyan körülmény is befolyásolja, amelyre az embernek gyakorlatilag nincs közvetlen ráhatása (természeti körülmények). A mezőgazdaság legfőbb termelőeszköze a föld, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy nem bővíthető, területe fogy, így mennyiségi-, illetve minőségi védelme kiemelt figyelmet érdemel. A mezőgazdasági termelés megítélésénél figyelemmel kell lenni annak multifunkcionális jellegére is. Ez azt jelenti, hogy együttesen kell mérlegelni egy döntésnél a gazdasági (verseny)-, a szociális, valamint a természet illetőleg környezetvédelmi szempontokat. E követelmények mind a támogatási, mind pedig a szabályozási rendszernél érvényesülnek. Figyelemmel arra, hogy a külpiacokon értékesített agrártermékek döntő hányada az Európai Unió piacán talál vevőre, ezért a szakigazgatási intézményrendszernek, az ellenőrzési és minőségtanúsítási mechanizmusoknak összhangban kell lenniük a nemzetközi, és különösen az EU előírásokkal. A miniszter ágazati irányító tevékenységét alapvetően behatárolja az a körülmény, hogy az EU közösségi politikái közül a leginkább teljes körűen szabályozott terület a Közös Agrárpolitika. Ezen a területen a miniszter alapvetően két feladatkört lát el: a) stratégia-, illetve programalkotás (lásd pl. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, Darányi Ignácz Terv), b) jogalkotás.

133

133



A miniszter jogalkotási feladatai a közösségi jog szempontjából döntően két területre koncentrálódnak: a) jogharmonizációs feladatok, b) a Közös Agrárpolitika végrehajtásával összefüggő feladatok. A közösségi jogharmonizációs feladatok döntően az élelmiszerlánc-felügyelet területén jelentkeznek. E szakterületen a közösségi irányelvek nemzeti jogba történő átültetése a jogalkotási feladat. A Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggő feladatok az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), valamint az Európai Halászati Alapból (EHA) nyújtott támogatások igénybevételéhez szükséges, végrehajtási jellegű jogalkotási feladatokat kell ellátni. A Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtása érdekében a miniszter illetékes hatóságként akkreditálja a kifizető ügynökséget (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal). Az EMVA, illetve az EHA esetében az irányító hatósági feladatokat a jövőben a miniszterelnökséget vezető miniszter látja el. A miniszter részt vesz a Kormány gazdasági programalkotó tevékenységében, a gazdasági szabályozórendszer kialakításában; a gazdaságpolitikai döntések megalapozása érdekében ágazati javaslatokat dolgoz ki. A miniszternek a gazdasági szabályozó tevékenysége keretében kiemelkedő feladata az, hogy az érdekelt miniszterek bevonásával kidolgozza az ágazat – közösségi joggal összhangban levő – támogatási rendszerére vonatkozó javaslatokat, továbbá közreműködjön az ágazat adó- és pénzügy-politikai rendszerének kialakításában. A hazai mezőgazdasági struktúra átalakítása megköveteli, hogy a miniszter aktívan vegyen részt a nemzetgazdaság európai integrációjának elősegítésével összefüggő feladatok ellátásában. A miniszter a kormányrendeletben, valamint más jogszabályokban foglalt gazdaságirányítási és mezőgazdasági szakigazgatási feladatait a központi közigazgatási szervként működő Földművelésügyi Minisztériumon keresztül látja el. A minisztérium által működtetett szakértői testületek elsődleges feladata a közigazgatási hatóságok döntéseinek szakmai megalapozása. A szakértői testületek munkájában általában az adott szakterület elméleti, illetve gyakorlati szakemberei, illetve az érdekképviseleti szervek képviselői vesznek részt.

4.2.2. Az agrárigazgatás területi és helyi szervei, háttérintézményei Államigazgatási szervek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a vidékfejlesztési miniszter irányításával működő központi hivatal, önállóan gazdálkodó, az előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező központi

134

134


költségvetési szerv. Az MVH központi szervből, igazgatóságokból, valamint kirendeltségekből áll. Az MVH ellátja az egyes közösségi forrásokból (EMGA, EMVA) nyújtott támogatásokkal összefüggő kifizető ügynökségi feladatokat is. A Kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MVH-t jelölte ki. A közösségi és a nemzeti forrásból folyósított mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatások igénybevételének és a közös agrárpolitika egyéb, támogatás kifizetésével nem járó piacszabályozási intézkedéseivel összefüggő hatósági eljárásban első fokon az igazgatóságok, másodfokon az EMGA-ból folyósított támogatások esetében a földművelésügyi miniszter, az EMVA-ból, illetve EHA-ból folyósított támogatások esetében a miniszterelnökséget vezető miniszter jár el. Agrárkár-enyhítési szervként szintén az MVH-t jelölte ki a Kormány. Az MVH feladatkörébe tartozik továbbá számos nyilvántartási rendszer működtetése. Az MVH feladatkörébe tartozik az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) működtetése és annak továbbfejlesztése. Az MVH ezen belül működteti: • az ügyfél-nyilvántartási rendszert, • a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MePAR), • az intézkedésekhez kapcsolódó támogatások igazgatási és ellenőrzési rendszerét, • a tejkvóta-nyilvántartási rendszert, • a szőlőültetvények országos térinformatikai nyilvántartását, • az intervenciós raktárregisztert, • a mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatások nyilvántartási rendszerét, • a monitoring adat-nyilvántartási rendszert. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet értelmében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2012. március 15-étől NÉBIH néven működik tovább. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2012. március 15-én a NÉBIH néven továbbműködő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba történő beolvadással megszűnik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) központi hivatal. A NÉBIH-et az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter irányítja. A NÉBIH önállóan működő és gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv. A NÉBIH-et elnök vezeti. A NÉBIH közigazgatási hatósági ügyben országos illetékességgel jár el. A NÉBIH látja el a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek szakmai irányítását. A megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei a NÉBIH által kiadott szakmai eljárásrendek, útmutatók, minőségirányítási elvek, valamint a NÉBIH által kötött megállapodások figyelembevételével látják el feladataikat. A NÉBIH az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egyes támogatások tekintetében az MVH által átruházott, illetve együttműködőként ellátott feladatok ellátása érdekében megállapodást köthet a megyei kormányhivatallal, amelyben rendelkezni kell ezeknek a feladatoknak az ellátásához a pénzeszközátadás, a szakmai teljesítés és az elszámolás rendjéről.

135

135



A NÉBIH-et a Kormány a) növénytermesztési hatóságként, b) talajvédelmi hatóságként, c) élelmiszerlánc-felügyeleti szervként, d) tenyésztési hatóságként, e) erdészeti hatóságként, f) vadászati hatóságként, g) halászati hatóságként, h) borászati hatóságként, i) mezőgazdasági igazgatási szervként, j) pálinkaellenőrző hatóságként jelölte ki. A földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzi-név Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében a földhivatali szervezet-rendszer a) megyei földhivatalokból, Budapesten a Fővárosi Földhivatalból (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal), b) járási földhivatalokból, Budapesten a Budapesti 1. Számú Földhivatalból és a Budapesti 2. Számú Földhivatalból (járási földhivatalok), továbbá földhivatali kirendeltségekből, c) a Földmérési és Távérzékelési Intézetből (a továbbiakban: FÖMI) áll. Az ingatlanügyi hatósági ügyeket első fokon az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatal, másodfokon a megyei földhivatal látja el. A megyei földhivatal a fővárosi és megyei kormányhivatal ingatlanügyi szakigazgatási szerve. A megyei földhivatal illetékességi területe kiterjed a megye területére, a Fővárosi Földhivatal illetékessége pedig a főváros területére. A járási földhivatalok illetékességi területét, valamint a kirendeltségek működési területét külön jogszabály határozza meg. A járási földhivatal a külön jogszabályban meghatározott járási (fővárosi kerületi) hivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerve. A járási földhivatal nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban a járási földhivatal vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. A megyei földhivatal vezetője vagy más kormánytisztviselője a járási földhivatal vezetőjét vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézőjét az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. Az ingatlan-nyilvántartási ügyek intézése, valamint az ingatlan-nyilvántartás vezetése első fokú ingatlanügyi hatóságként a járási földhivatal hatáskörébe tartozik. A fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal keretében az alábbi mezőgazdasági szakigazgatási szervek működnek: a) élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság, b) növény- és talajvédelmi igazgatóság,

136

136


c) erdészeti igazgatóság, d) földművelésügyi igazgatóság. A mezőgazdasági szakigazgatási szervek tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének jogait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke gyakorolja. A mezőgazdasági szakigazgatási szervek illetékességi területe fő szabályként megegyezik azon fővárosi és megyei kormányhivatal illetékességi területével, melynek a szakigazgatási szerveként működnek. Egyes élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági feladatok ellátására a megyei kormányhivatal járási hivatalának szakigazgatási szerveként járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok működnek. A járási állat-egészségügyi hivatal tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének jogait a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságának vezetője (megyei igazgató főállatorvos) gyakorolja. A járási állat-egészségügyi hivatal nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban a járási állat-egészségügyi hivatal vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. A járási állat-egészségügyi hivatalt hatósági főállatorvos (járási főállatorvos) vezeti. A járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet értelmében a járási hivatal szervezeti egységeként működő agrárágazati szakigazgatási szervek (járási szakigazgatási szerv) az alábbiak: a) a járási hivatal állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szakigazgatási szerve az élelmiszer-biztonsági, élelmiszerminőség-ellenőrzési, takarmányellenőrzési élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi, illetve a falugazdász-hálózat útján ellátott egyes földművelésügyi feladatok ellátására, b) a járási földhivatal az ingatlanügyi és telekalakítási feladatok ellátására. A járási szakigazgatási szervek feladatkörébe tartozó támogatások és ellátások felhasználásának, valamint a szolgáltatások nyújtása szabályszerűségének ellenőrzését és hatékonysági vizsgálatát a megyei (fővárosi) szakigazgatási szerv vezetője törvényességi ellenőrzés keretében végzi. A megyei (fővárosi) szakigazgatási szerv vezetője gondoskodik a szakmai irányítása alá tartozó járási szakigazgatási szervek által végzett ellenőrzések összehangolásáról.

4.2.2.1. Háttérintézmények A szakértői intézetek feladata elsődlegesen a közigazgatási döntések laboratóriumi vizsgálattal, műszeres vizsgálatokkal, szakvélemények elkészítésével való segítése. E szakértői intézetek szolgáltatási, illetve kutatási feladatokat is ellátnak. Ilyen szakértői intézetnek minősül például az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, az Erdészeti Tudományos Intézet, a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet, a Központi Élelmiszertudományi Kutatóintézet, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ, az Agrárgazdasági Kutatóintézet.

4.2.3. Nem kormányzati szervek agrárigazgatási feladatai A nem kormányzati szervezetek állami irányítási jogosítványokkal való felruházása az adott irányítási tevékenység demokratizálódásával hozható összefüggésbe.

137

137



Az ún. civil szervezetek olyan speciális önigazgatási jogosítványok ellátására tehetők alkalmassá, amely az általuk ellátott igazgatási feladatok hatékonyságát növelni tudja. A nem kormányzati szervek részére átadandó igazgatási feladatok tekintetében az agrárjogi szabályozás úttörő szerepet vállalt. Az agrárigazgatási feladatokat ellátó nem kormányzati szervek közül megkülönböztethetünk: • külön törvénnyel létrehozott köztestületeket, • az egyesülési jogról szóló törvény alapján működő, de a közfeladat ellátására jogosító külön engedéllyel rendelkező szervezeteket. Az agrár-érdekképviseletek az agrárkormányzattal való kapcsolattartás, valamint egyes döntés-előkészítési feladatok ellátásában való részvételük miatt érdemelnek külön említést. Az agrárirányítás területén a köztestületként működő nem kormányzati szervezetek közül különbséget kell tenni: • a gazdasági kamarák, • a szakmai (hivatásrendi) kamarák, valamint • a hegyközségi szervezetrendszer között. A szakmai (hivatásrendi) kamarák esetében továbbra is fennmaradt a kötelező kamarai tagság, illetve az a követelmény, miszerint egyes szakmai tevékenységek gyakorlására csak az illetékes köztestületi szerv által kiállított igazolás alapján van mód, mely igazolás kiállításának előfeltétele a kamarai tagság. A kamarai tagsági viszony kötelezővé tétele alkotmányos állampolgári jogokat nem sért, nem sorolható a vállalkozás jogát, a gazdasági verseny szabadságát sértő rendelkezések közé. Az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB számú határozatában ugyanis megállapította, hogy: „Törvény közjogi feladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületet, szakmai kamarát és írhatja elő a kötelező köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát.” A hegyközségi szervezetrendszer speciális köztestületnek minősül. Ötvözi a gazdasági és a szakmai (hivatásrendi) kamarára vonatkozó szabályokat. A specialitások pedig abban is megmutatkoznak, hogy a hegyközségi szervezet – sajátos feladataira tekintettel – nem minősíthető teljesen szakmai (hivatásrendi) kamarának sem, tagsági köre nem csak a természetes személyekre terjed ki. E specialitások a szőlőtermeléssel, borgazdálkodással összefüggő feladatok hatékony ellátásával vannak összefüggésben. A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény a közösségi jog alapján teszi lehetővé, hogy egyes szervezeteket szakmaközi szervezetként ismerjenek el, és ezáltal gyakorolhassák mindazokat a döntően piacszervezési jogosultságokat, amelyek jogalapja részben a közösségi jogon, részben pedig törvényen alapul. Szakmaközi szervezetek az alábbi ágazatokban működhetnek: a) a zöldség-gyümölcs; b) a szőlő-bor; c) a dohány; d) a tej és tejtermék, e) egyéb ágazat esetében, feltéve, ha teljesíti a közösségi jog által meghatározott feltételeket.

138

138


A szakmaközi szervezetként való elismerésnek érdemi piacszabályozási következményei vannak. Így mentesül a versenytörvény gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó tilalma alól a szakmaközi szervezet azon piacszervezési intézkedése, amely a közösségi jogszabályban (tanácsi rendelet) meghatározott feltételeknek megfelel, és a) nem befolyásolhatja károsan a piacszervezés zavartalan működését; b) nem vezethet Magyarország területén a piacok bármilyen formában történő felosztásához; c) nem vezethet a verseny olyan torzulásához, amely nem feltétlenül szükséges a szakmaközi szervezet tevékenysége révén követett célok eléréséhez; d) nem vonja maga után az árak rögzítését, ide nem értve a szakmaközi szervezeteknek az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában foglaltaknak megfelelő tevékenységét; és e) nem teremthet megkülönböztetést és nem szüntetheti meg a versenyt a szóban forgó termékek jelentős részére vonatkozóan. A zöldség-gyümölcs ágazatban elismert reprezentatív szakmaközi szervezet a miniszternél kezdeményezheti piacszervezési intézkedés kiterjesztését olyan módon, hogy annak alkalmazása a szakmaközi szervezet tagjának nem minősülő ágazati piaci szereplő számára is kötelező legyen. A kiterjesztésről a miniszter a körülmények mérlegelését követően dönt. A kiterjesztett piacszervezési intézkedést a miniszter rendeletben hirdeti ki. A szakmaközi szervezet a miniszterrel megállapodást köthet egyes piacszabályozási vagy támogatások igénybevételéhez kapcsolódó feladatok ellátására. A piacot súlyosan zavaró magatartás vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat jogellenességének megállapítását, annak alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltását szakmaközi szervezet is kérheti a bíróságtól. A szakmaközi szervezet saját tagjának olyan perében meghatalmazottként eljárhat, amelynek tárgya a szervezet alapszabályában meghatározott érdek-képviseleti célok körébe vonható. A miniszter a statisztikai adatszolgáltatási rendszerrel összehangolt, de különálló piaci árinformációs rendszert működtet. A miniszter e feladatot az egyes ágazatok vonatkozásában az ágazaton belül működő elismert szakmaközi szervezetre átruházhatja. A piaci árinformációs rendszer belföldi árjelentési feladatokat, valamint az európai uniós tagságból fakadó árjelentési kötelezettségeket lát el a nemzeti és a közös piacszabályozás működtetése érdekében. Adatszolgáltatásra kötelezettek a a) sertés, marha, juhhús, b) vágóbaromfi és baromfihús, tyúktojás, c) földrajzi jelzés nélküli bor, d) nyers dohány, e) gabonafélék (búza, takarmánybúza, kukorica, árpa, zab, rozs, rizs, cirok és takarmánytápok), vetőmag, hibrid vetőmag, f) napraforgómag, olaj és dara, g) sörárpa, h) tej és tejtermékek, i) zöldség-gyümölcs ágazatok szereplői. A nem kormányzati szervek között speciális szerepet játszanak az agrár-érdekképviseletek. Az általuk ellátandó gazdasági érdekképviseleti jogosítványokat a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvényben foglaltak alapján gyakorolhatják. E jogok egyben egyeztetési kötelezettséget is jelentenek a kormányzat számára. A vonatkozó törvényi előírások értelmében a gazdálkodó

139

139



szervezetekre, az általuk folytatott gazdasági tevékenységre vonatkozó – jogszabály alkotására, program elfogadására, átfogó intézkedés meghozatalára irányuló vagy egyéb jelentős – előterjesztésnek a Kormányhoz történő beterjesztése előtt meg kell kérni az országos gazdasági kamarák és az érdekelt országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek véleményét. E rendelkezés végrehajtásáról a Kormánynak az előterjesztést benyújtó tagja, illetve ha az előterjesztést más erre jogosult szerv vagy személy nyújtja be, ez utóbbi gondoskodik. Az agrárgazdaság területén működő érdekképviseletek e tevékenységük során igyekeznek az egyéni-, illetőleg a társas vállalkozások sajátos érdekviszonyait markánsan megjeleníteni. Az említetteken túlmenően a mező, illetve erdőgazdasági termelés, élelmiszer feldolgozás, a vadászat, valamint a halászat területén működnek még érdekképviseleti feladatokat ellátó szervezetek, amelyek szükség szerint részt vesznek az érdekegyeztetési mechanizmusban is. Az agrárgazdaság területén működő érdekképviseletek részére az EU speciális egyeztetési jogosultságokat is biztosít.

4.2.3.1. Köztestületek A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény értelmében 2013-tól a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara az agrárgazdasági tevékenységet folytatók kötelező tagsága elvén alapuló köztestületként működik. A kamarán belül a szakmai tevékenység kamarai osztályokban működik. A kamara széles körű jogosítványokkal rendelkezik a tagok gazdasági tevékenységének előmozdítására, az esetlegesen felmerülő jogviták rendezésére. A kamara megalkotta tagjaira vonatkozóan az üzleti etikai szabályzatot. A tagok közötti agrárgazdasági tevékenységből folyó jogvitákat alávetés esetén a kamara mellett működő állandó választottbíróság bírálja el. A tagok közötti kiegyensúlyozott üzleti kapcsolatok fenntartását sajátos belső egyeztetési mechanizmusok is segítik (pl. jószolgálati eljárás). A szakmai (hivatásrendi) kamarák körébe az alábbi szervek tartoznak: • Magyar Állatorvosi Kamara, • Országos Magyar Vadászkamara, • Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara. A Magyar Állatorvosi Kamara létrehozásának célja az volt, hogy az állatorvosok önkormányzati elveken alapuló és köztestületi formában működő szakmai szervezete bekapcsolódjon az állategészségügyi feladatok ellátásába, szervezze és intézze az állatorvosi tevékenység gyakorlásával összefüggő egyes közfeladatokat, valamint, hogy szakmai támogatást nyújtson az állatorvosok számára. A Kamara a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény alapján működik. Az Országos Magyar Vadászkamara megalakításáról rendelkező 1997. évi XLVI. évi törvény esetében az önkormányzatiság alapját a több mint negyvenezer sportvadász és a közel háromezer hivatásos vadász biztosítja. Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete. Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény megalkotását az tette szükségessé, hogy a növényvédelemre vonatkozó új jogi szabályozással összhangban

140

140


a növényvédő mérnökök és növényorvosok önkormányzati elveken alapuló, köztestületi formában működő szakmai szervezete minél hatékonyabban bekapcsolódhasson a növényvédelmi feladatok ellátásába: szervezze és intézze a növényvédő mérnöki és növényorvosi tevékenység gyakorlásával összefüggő egyes közfeladatokat, támogassa a szakmai kart abban, hogy társadalmi szerepének és súlyának megfelelően hozzájáruljon a mezőgazdasági termelés szakszerű folytatásához. A 2012. évi CCXIX. törvény a hegyközségi szervezetrendszer működését újraszabályozta. Ennek értelmében a hegyközség egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület. Szőlészeti és borászati termelőtevékenység borvidéken csak hegyközség tagjaként folytatható, borvidéken kívül pedig csak akkor, ha a szőlészeti és borászati termelő eleget tett a külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének. Szőlészeti és borászati felvásárló tevékenység akkor folytatható, ha a szőlészeti és borászati felvásárló a külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett.

4.2.3.2. Közfeladat ellátására jogosító külön engedéllyel rendelkező szervezetek Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény értelmében az állattenyésztéssel kapcsolatos egyes igazolási, ellenőrzési feladatokat tenyésztő szervezetek látnak el. Az elismert tenyésztő szervezet az állattenyésztés szervezési feladatainak keretében • tenyésztési programot hajt végre, • törzskönyvezést végez, • megbízás alapján teljesítményt vizsgál vagy vizsgáltat. A tenyésztéssel foglalkozó egyesület, szövetség, illetve vállalkozás tenyésztő szervezetkénti elismerésére és az elismerés visszavonására a vidékfejlesztési minisztérium jogosult. Az elismerési eljárás a fajtaelismerés keretében, illetve egyesület vagy szövetség esetében külön eljárásban történik. Az elismerés megadása vagy megtagadása nem érinti az egyesület, szövetség külön törvény szerinti jogszerű működését. Az elismerés a tenyésztési célra, a tenyésztési programra, valamint a szakmai és térbeni tevékenységi területre, a törzskönyvi, illetve a tenyésztési főkönyvi szabályzatra, fajtafenntartásra vonatkozik, és ezek végrehajtására jogosít. Az elismert tenyésztő egyesületek, szövetségek kötelesek törzskönyvezni, a teljesítményvizsgálatokat elvégeztetni, valamint származási igazolással ellátni mindazoknak a tenyésztőknek az állatait, akik azt kérik, ha az állatok a tenyésztő szervezet jogosítványában szereplő fajták, és a törzskönyvezésnek szakmai akadálya nincs.

141

141

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

Recommend Documents