KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évről
„Gyermekeink a jövő” Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u. 1.
1
Tartalmi beszámoló a „Gyermekeink a jövő” Alapítvány 2011. évi működéséről A „Gyermekeink a jövő” Alapítvány 2011-ben is az alapító okiratban foglaltak szerint végezte tevékenységét. Az alapítványnak köztartozása nincsen, vállalkozási tevékenységet 2011-ben sem végzett. A kuratórium tagjai továbbra is Horváth Sándorné, Dr.Komjáti Tibor, Jakab Zoltánné, Mónokné Radó Edit és Várvizi Vilmosné voltak. Február hónapban elkészült a 2010. évre vonatkozó adóbevallás, melyet elektronikus úton továbbítottunk a NAV felé. Az 1999. október 28-án kelt alapító okiratot 2011. márciusban módosította a szervezet. A változások nyilvántartáson történő átvezetése megtörtént, az erre vonatkozó végzés 2011. május 31-én jogerőre emelkedett. 2011. május 31.-ig adatszolgáltatási kötelezettségnek tettünk eleget a KSH kérésére. Szeptemberben megkapta a szervezet a 2010. évi személyi jövedelemadókból felajánlott 1%-os támogatásokat, melynek összege 200 958 Ft volt. Ebből 48 480 Ft került felhasználásra 2011. december 31.-ig (részletezve lásd a Költségvetési támogatás felhasználása című fejezetben). A törvényi kötelezettségnek eleget téve a 2009. évi 1%-os felajánlások felhasználásáról elszámolás készült, melyet 2011. október 31.-ig elektronikus úton megküldtünk az állami adóhatóság részére. Nevezett évben bevételeinket magánszemélyek és vállalkozások felajánlásai is gyarapították összesen 1 164 360 Ft értékben (Bóta Krisztián, Endréné Simicz Marianna, Palkovics Jánosné, Regánné Fehér Gizella, Simonné Füzi Veronika, Tóth Ferenc, Heinrich BT, Terszol ZRT). Pályázati úton is igyekezett gyarapítani vagyonát az alapítvány. Az elkészült és beadott két pályázat: - Startolj a megújulásért! /2011. július/ Civil szervezetek megújulásának lehetősége - IFJ-GY-11-A Gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek (tábor, ifjúsági program..) segítése /2011. szeptember/. Sajnos egyik pályázattal sem sikerült nyerni. 2011-ben az alábbi támogatásokat nyújtottuk diákjainknak a beérkezett kérelmek és pályázatok (Törődés-díj) alapján: Történelem verseny támogatása 1 000 Ft „Szép magyar beszéd” verseny támogatása 4 000 Ft Szalagavató ünnepély támogatása 30 000 Ft Jálics napi rendezvények támogatása 36 670 Ft Honismereti versenyen való részvétel támogatása 4 000 Ft Bendegúz történelmi levelezős verseny támogatása 9 960 Ft Kistérségi idegen nyelvi verseny támogatása 2 960 Ft Tanulmányi kirándulások támogatása 172 230 Ft Törődés-díj 1 000 000 Ft 2
Taneszközök vásárlásának támogatása Végzős 8. osztályosok ösztöndíja Bolyai matematika verseny támogatása Felsős napközi támogatása HOVENTA-ra utazás támogatása Ausztriai kirándulás (Graz) támogatása Tisztasági verseny (kollégium) támogatása Egészséges életmód projekt támogatása Télapó kupán való részvétel támogatása Összesen:
12 980 Ft 63 000 Ft 4 000 Ft 10 715 Ft 20 000 Ft 20 000 Ft 3 460 Ft 4 020 Ft 1 000 Ft 1 399 995 Ft
Az alapítvány alapadatai, tevékenysége és a Közhasznúsági beszámolók elérhetők az iskola honlapján: www.jalics.hu címen az „alapítvány” címszó alatt.
3
Költségvetési támogatás (szja 1%) felhasználása 2011. évben A 2010. évben a „Gyermekeink a jövő” Alapítvány 250 924 Ft szja támogatásban részesült, melyek a 2009. évi adókból kerültek felajánlásra. Ebből az összegből 23 012 Ft került felhasználásra 2010. december 31.-ig. (Elszámolást lásd a Közhasznúsági jelentés 2010. évről). A fennmaradó 227 912 Ft a 2011. évben került felhasználásra az alábbiak szerint:
Országos történelem verseny (7. -8. osztály) támogatása (nevezési díjának átvállalása) „Szép magyar beszéd” verseny támogatása (nevezési díj átvállalása) Szalagavató ünnepély támogatása (6 ruha és 6 pár csizma kölcsönzési díja) Jálics napi rendezvények támogatása (lufik, színes papírok, üvegvázák, képkeret, dekor Kartonok, zsírkréták, színes ceruzák, filctollak, Szalagok, vászon…) Tanulmányi kirándulások támogatása (belépőjegyek, élelmiszer, múzeumi szolgáltatás, Idegenvezetés, autóbusz kölcsönzés, hajóbérlés, éttermi szolgáltatás) Összesen:
1 000 Ft 4 000 Ft 30 000 Ft
36 670 Ft
156 242 Ft 227 912 Ft
2011. évben az alapítvány 200 958 Ft szja támogatásban részesült. Ebből az összegből 48 480 Ft került felhasználásra az alábbiak szerint:
Kollégiumi tisztasági verseny támogatása (golyóstollak, szövegkiemelők, radírok a verseny Helyezettjeinek jutalmazásához) 3 460 Ft Egészséges életmód projekt támogatása (alma, mandarin, szaloncukor) 4 020 Ft Télapó kupa nevezési díjának átvállalása 1 000 Ft Szakmai kirándulás (HOVENTA) támogatása (személyszállítási díj átvállalása) 20 000 Ft Tanulmányi kirándulás (Ausztria/Graz) támogatása (személyszállítási díj átvállalása) 20 000 Ft Összesen:
48 480 Ft
A fennmaradó 152 478 Ft a 2012. évben kerül majd felhasználásra.
4
BEVÉTELEK és KIADÁSOK 2011. évben Nyitás:
333 981 Ft
Bevételek:
1 365 502 Ft
Cél szerinti tevékenységből származó 1 365 318 Ft - szja 200 958 Ft - adományok 1 164 360 Ft Egyéb (kamat) 184 Ft Pályázatok 0 Ft Vállalkozási tevékenység 0 Ft A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatások 0 Ft
Kiadások:
1 418 727 Ft
Közhasznú tevékenység érdekében felmerülő közvetlen költségek (cél szerinti juttatások) - Országos történelmi verseny támogatása - „Szép magyar beszéd” verseny támogatása - Szalagavató ünnepély támogatása - Jálics napi rendezvények támogatása - Honismereti verseny támogatása - Bendegúz történelmi verseny támogatása - Kistérségi idegen nyelvi verseny támogatása - Tanulmányi kirándulások támogatása - Törődés-díj - Végzős 8. osztályosok támogatása - Taneszközök (könyvek) - Bolyai matematika verseny támogatása - Felsős napközi támogatása - HOVENTA látogatás támogatása - Ausztria /Graz utazás támogatása - Kollégiumi tisztasági verseny támogatása - Télapó kupa támogatása 5
1 399 995 Ft 1 000 Ft 4 000 Ft 30 000 Ft 36 670 Ft 4 000 Ft 9 960 Ft 2 960 Ft 172 230 Ft 1 000 000 Ft 63 000 Ft 12 980 Ft 4 000 Ft 10 715 Ft 20 000 Ft 20 000 Ft 3 460 Ft 1 000 Ft
- Egészségnevelési projekt támogatása Közvetett költségek (működési) - számlavezetési díj - postai költség Cél szerinti, de nem közhasznú tevékenység Vezető tisztségviselőknek nyújtott támogatások
4 020 Ft 18 732 Ft 18 072 Ft 660 Ft 0 Ft 0 Ft
Zárás: 333 981 Ft + 1 365 502 Ft – 1 418 727 Ft = 280 756 Ft
6
Cél szerinti juttatások ( 1 399 995 Ft) kimutatása 2011.évre
Országos történelem verseny támogatása 1 000 Ft Nevezett tanulmányi versenyen való részvétel feltételét jelentő nevezési díj átvállalásával segítettük a történelem iránt érdeklődő hetedik és nyolcadik osztályosok versenyzési lehetőségét.
„Szép magyar beszéd” verseny támogatása 4 000 Ft Nevezett tanulmányi verseny megyei fordulóján egy 7. évfolyamos és egy 8. évfolyamos tanuló részvételét támogattuk a nevezési költségét átvállalásával.
Szalagavató ünnepély támogatása 30 000 Ft A középiskolások kulturális programját támogattuk azzal, hogy átvállaltuk a szalagavatón nyitó táncot táncoló 6 diák palotásruhájának és 6 pár csizma kölcsönzésének költségét.
Jálics napi rendezvények támogatása 36 670 Ft Az iskola minden évben megemlékezik névadójáról (Jálics Ernőről) a Jálics napok keretein belül. A szabadidős programokat és a művészeti kiállítást támogattuk azzal, hogy a különböző kézműves alapanyagok, eszközök, kiállítási kellékek, léggömbök megvásárlását lehetővé tettük.
Honismereti verseny támogatása 4 000 Ft „Magyarország az én hazám” elnevezésű tanulmányi verseny országos döntőjébe jutott hátrányos helyzetű tanulók étkezési díjának átvállalásával segítettük a részvételt.
Bendegúz történelem verseny támogatása 9 960 Ft Nevezett levelezős versenyen való részvételt tettük lehetővé azzal, hogy átvállaltuk négy 5. osztályos tanuló féléves nevezési díjának költségeit.
Kistérségi idegen nyelvi verseny támogatása 2 960 Ft A 2010/2011-es tanévben megrendezésre kerülő kistérségi német és angol nyelvi verseny megrendezését segítettük azzal, hogy a dekorációk elkészítéséhez szükséges alapanyagok megvásárlását lehetővé tettük.
Tanulmányi kirándulások támogatása 172 230 Ft Tizennyolc csoport (kb.: 170 tanuló) tanulmányi kirándulásához nyújtottunk támogatást a belépőjegyek, az idegenvezetési díjak, az étkezések, múzeumi szolgáltatások költségeinek átvállalásával olyan céllal, hogy csökkentsük az egy főre jutó bekerülési költségeket. Így a nehéz körülmények között élő gyerekek is részt vehettek ezeken a tanulmányi kirándulásokon.
Törődés-díj 1 000 000 Ft Négy hátrányos helyzetű, de tehetséges tanuló jutalmazása történt az ünnepélyes tanévzárón az esélyegyenlőség elősegítése céljából. A Törő Csaba által felajánlott összeg Orsós József- 400 000 Ft, Hosszú Edit 300 000 Ft, Horváth Henrietta 200 000 Ft és Ferenczi Márk 100 000 Ft felosztásban került kiosztásra a benyújtott pályázatok alapján. 7
Végzős nyolcadikosok jutalmazása 63 000 Ft Az alapító okiratban foglaltak szerint továbbtanulási támogatásban (ösztöndíjban) részesült öt 8. évfolyamos tanuló az alábbiak szerint: Fitos Gabriella 12 000 Ft, Istvánfi Violetta 12 000 Ft, Kasza Mónika 12 000 Ft, Komjáti Stella 15 000 Ft és Uszkay Lilla 12 000 Ft. Ők tanulmányi és közösségi munkájukkal érdemelték ki a jutalmat, melyet a tanévzáró ünnepélyen vehettek át az alapítvány képviselőjétől.
Taneszközök vásárlásának támogatása 12 980 Ft A 3.B osztály által vásárolt taneszközök/könyvek vásárlásával segítettük az alsó tagozatosok oktatását.
Bolyai matematika verseny támogatása 4 000 Ft Első alkalommal képviseltette magát az iskola a Bolyai matematika csapatversenyen egy 5. osztályosokból álló csapattal. A részvétel feltételét jelentő nevezési díj átvállalásával támogattuk az oktatást.
Felsős napközi támogatása 10 715 Ft A kb. harminc fős felső tagozatos napközi tanórai és szabadidős foglalkozásait támogattuk azzal, hogy lehetővé tettük a kézműves foglalkozások alapanyagainak (ragasztópisztoly, kartonok, szikék, olló, ragasztó) illetve az oktatáshoz szükséges segédeszközök (falióra, számológépek, ceruza hegyező, fénymásolópapír) megvásárlását.
HOVENTÁ-ra utazás támogatása 20 000 Ft Nevezett vendéglátóipari kiállításra utazhatott egy csoport (35 fő) középiskolás, mert az alapítvány e támogatásával jelentősen csökkentette a tanulmányi út egy főre jutó költségeit.
Ausztria/Graz-utazás támogatása 20 000 Huszonöt tanuló ausztriai szakmai kirándulását támogatta az azzal a céllal, hogy a nyújtott támogatással jelentősen csökkenjen jutó bekerülési költség. Így hátrányos helyzetű tanulóink is részt kiránduláson.
Télapó kupa támogatása 1 000 Ft A sportolást támogatta a szervezet azzal, hogy a nevezési díj átvállalásával, a kollégisták számára szervezett labdarúgó tornán részt vehetett egy csapat.
Egészséges életmód projekt támogatása 4 020 Ft Egy középiskolai osztály által szervezett vetélkedőt (témája az egészséges életmód) támogattuk a szükséges alapanyagok és a jutalmak megvásárlásával.
Ft alapítvány az egy főre vehettek a
Kollégiumi tisztasági verseny támogatása 3 460 Ft A kollégisták nevelését támogattuk azzal, hogy a számukra meghirdetett tisztasági verseny díjazásában szerepet vállaltunk. Átvállaltuk a jutalmak megvásárlásának költségeit. Kadarkút. 2012. május 8