Kulturerdők. Ódor Péter - Vegetációtan

Kulturerdők

Alapvetően fatermesztési céllal létesített, többnyire idegenhonos ill. tájidegen fafajokból létrehozott intenzív művelés alatt álló erdők. Jellemzi őket a telepítés előtti talajművelés, a gyakori beavatkozás, rövid vágásforduló, tarvágás. Általában egy fafajból álló, monodomináns, egykorú, egyszintes állományok. Az eredeti növényzet teljesen, vagy jelentős mértékben átalakul, gyakran a termőhely is hosszú távon megváltozik.

Ódor Péter - Vegetációtan

Akácosok Az akác É-Am. K-i partvidékének mérsékelt övi lombos erdeiből származik, előfordulási területén elegyfafaj, nem képez monodomináns állományokat. Hazánkban legnagyobb tömegben a síkvidékeken fordulnak elő mododomináns állományai. Elsősorban homoki tölgyesek, lösztölgyesek, keményfás ligeterdők, cseres tölgyesek, termőhelyén találhatók meg. Alacsony záródású állományok, valamint a lombozat sok fény enged át, így fényben gazdag aljnövényzetű erdők. A termőhelyi viszonyokat átalakítja, avarja lassan bomló, allelopatikus hatású, a humifikáció lassú, a gyökérgümőiben megtalálható Rhizobium baktériumok segítségével a légköri N2 megkötésére képes megnövelve a talaj N tartalmát. Cserjeszintjük változó, tömeges lehet a Sambucus nigra, emellett a száraz tölgyesek cserjéi jellemzők. A gyepszint nagy borítású, de fajszegény, tápanyagigényes fajok alkotják: Anthriscus cerefolium, Bromus sterilis, Galium aparine, Alliaria petiolata, Agropyron repens, Stellaria media, Chelidonuim majus, Urtica dioica, Solidago gigantea. Az akác gyökérsarjakról igen jól sarjad, ezért sok esetben kiírthatatlan, gyakran jelenik meg természetes fafajú erdőkben inváziós elemként, az egykori akácosok átalakítása igen nehéz. Ódor Péter - Vegetációtan

Akácosok (Chelidonium majus, Bromus sterilis)


Akácosok (Chelidonium majus, Bromus sterilis)


Akácosok


Akácosok Stellaria media

Galium aparine


Nemes nyarasok A lombszintet különböző nemes nyár klónok alkotják, melyeket többnyire szabályos sorokban ültetnek, rövid vágásfordulóval, tarvágással kezelnek, a telepítést talajelőkészítés előzi meg, az állomány alatt rendszeres erdészeti beavatkozás jellemző. Elsősorban nedves termőhelyeken ligeterdők, láperdők helyén hozták létre őket, de megjelenhetnek szárazabb, üde termőhelyű (többnyire síkvidéki) területeken. Fényben gazdag erdőbelsőjű állományok, de cserjeszintjük többnyire cserjeírtás miatt gyér, gyakori a Sambucus nigra, Rubus caesius, Rubus fruticosus agg. Gyepszintje fajszegény, bolygatásjelző fajok jellemzik (Urtica dioica, Aristolochia clematitis, Agropyron repens, Eupatorium cannabinum), jelentős a liánok aránya (Echinocystis lobata, Humulus lupulus), sokszor adventív inváziós fajok az uralkodók (Solidago gigantea, Stenactis annua, Impatiens parviflora, I. glandulifera). Aljnövényzet szempontjából elválik egy nedvesebb (ligeterdők, láperdők helyén kialakított), és egy szárazabb (üde síkvidéki tölgyesek helyén kialakított) típusuk. Jelentős természetvédelmi problémát jelent, hogy a klónok genetikailag fertőzik az eredeti fekete nyár populációkat.


Nemes nyarasok


Nemes nyarasok


Nemes nyarasok


Nemes nyarasok


Lucfenyvesek Főleg hegyvidéken ültetik őket elsősorban bükkösök, gyertyános tölgyesek és égerligetek termőhelyén. Jó záródású, monodomináns állományok, az erdőbelső többnyire igen fényszegény. Cserjeszintjük és gyepszintjük gyakran szinte hiányzik, igen szegényes, időnként gyakorivá válhat bennük a szeder, a nyitottabb részeken megjelenhetnek a mészkerülő erdők mohái (pl. Pseudoscleropodium purum, Polytrichum formosum). Elmúlt években jelentős szúkárok érték állományaikat. Erdeifenyvesek Monokultúraként szinte az ország minden területén telepítik őket, elsősorban tápanyagszegény, szárazabb termőhelyeken. Gyakran jelennek meg síkvidéki tölgyesek, valamint cseres tölgyesek helyén. Az erdeifenyő elegyfaként NyMagyarországon őshonos lehet különböző üde lombos erdőkben. A monokultúrákban fiatal korban a cserjeszint gyepszint többnyire hiányzik, idősebb állományokban fényben gazdag erdőbelső figyelhető meg, így ezekben az eredeti közösségek cserje és lágyszárú fajai megjelenhetnek Fekete fenyvesek Elsősorban dolomit és mészkő területeken telepítik őket sekély termőrétegű, sziklás lejtőkön, gerinceken. Többnyire alacsony záródású erdők, kiterjedt koronájú, lassú növekedésű fákkal. Elsősorban mész és melegkedvelő tölgyesek, bokorerdők, lejtősztyeppek helyén ültetik őket. Bár a gyep és cserjeszintet jelentős mértékben megváltoztatják, az eredeti fajkészlet részleges megmaradása miatt (pl. virágos kőris újulat), lehetséges az eredeti erdők regenerációja helyükön. Ódor Péter - Vegetációtan

Lucfenyvesek


Erdeifenyvesek


Erdeifenyvesek


Fekete fenyvesek


Fekete fenyvesek


Fekete diósok Elsősorban keményfás ligeterdők, valamint üde síkvidéki tölgyesek helyén figyelhetők meg telepített állományai. Jó záródású. de fénybengazdag erdőbelsőjű állományok, cserjeszintjükre és gyepszintjükre az üde termőhelyek bolygatásjelző, valamint a nitrofita növényei jellemzők (lásd akácosok, nemes nyarasok).

Vörös tölgyesek Mind a síkvidéki, mind a hegyvidéki tölgyesek, gyertyános tölgyesek helyén találhatók meg állományai. Jó záródású, fényszegény erdőbelsőjű szálerdők. A vörös tölgy avarja igen lassan bomlik, valamint allelopatikus hatású, ezért gyakan cserje és gyepszint nélküli, nudum állományok, amelyekben a talajképződés is jelentősen megváltozik, lelassul.


Vágásterületek Véghasználatok, erdőfelújítások területén megjelenő alacsony növekedésű, cserjék és lágyszárúak uralta vegetáció. Részben megjelennek az eredeti élőhely aljnövényzetének fajai, de uralkodnak a bolygatásjelző elemek. Szárazabb termőhelyeken: Calamagrostis epigeios, Rubus fruticosus agg., Rubus idaeus, Hypericum perforatum, Erigeron canadensis, Fragaria vesca, Pteridium aquilinum, Sambucus ebulus, Atropa bella-donna nedvesebb termőhelyeken: Urtica dioica,, Juncus effusus,, Agrostis alba, Stencatis annua,, Tanacetum vulgare, Solidago gigantea. A korábbi (illetve a beültett) faállomány újulata mellett jelentős a cserjék, és az elegyfafajok (Salix caprea, Populus tremula, Betula pendula) borítása.


Vágásterületek


Vágásterületek


Vágásterületek (Calamagrostis epigeios)


Nedves gyomos területek Elsősorban lecsapolt és művelés alól felhagyott mocsarak és lápok helyén kialakult évelő gyomok uralta állományok, ahol az eredeti vegetáció nem képes regenerálódni a vízgazdálkodás drasztikus megváltoztatása (árokrendszerek, lecsapolás, beszántás) miatt. Uralkodó a Solidago gigantea és S. canadensis, jellemző még az Urtica dioica, Humulus lupulus, Tanacetum vulgare.


Nedves gyomos területek


Nedves gyomos területek


Szántóföldi gyomközösségek Elsősorban gabona vetéseink, valamint kapás kultúráink területén, a táblák közötti mezsgyéken, valamint a parlagokon megjelenő változó összetételű közösségek, melyben uralkodók az egyéves fajok. Néhány korábban elterjedt gyomnövény (Papaver rhoas, Consolida regalis, C. orientalis, Agrostemma githago, Centaurea cyanus) mára visszaszorult az intenzív gazdálkodás és a vegyszeres gyomírtás hatására, más fajok (pl. Amaranthus retroflexus, Chenopodium album, Echinocloa crus-gali, Datura stramonium, Erigeron canadensis) az elmúlt évtizedekben terjedtek el. Jelenleg komoly népegészségügyi gondot okoz az allergén parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), amely terjedésének kedvezett az elmúlt években a parlagok területének növekedése.


Szántóföldi gyomközösségek (Papaver rhoeas, Anthemis rutenica, Consolida orientalis)


Szántóföldi gyomközösségek (Papaver rhoeas, Hordeum murinum)


Szántóföldi gyomközösségek (Dipsacus laciniatus, Daucus carota)


Szántóföldi gyomközösségek (Amaranthus retroflexus, Chenopodium album)


Szántóföldi gyomközösségek (Ambrosia artemisiifolia)


Szántóföldi gyomközösségek (Erigeron canadensis, Echinocloa crus-gali)


Útszéli gyomközösségek Városokban, utak mentén, rendszeresen zavart és taposott területeken jönnek létre, ahol a gyakori bolygatások miatt valódi talaj esetenként ki sem alakul. többnyire szélsőséges mikroklíma és változó vízviszonyok jellemzik, gyakori a tápanyagok felhalmozódása. Uralkodnak a jó terjedő képességű, egyéves, gyenge kompetíciós erejű fajok. A közösségeket a változó faji összetétel, és esetenkén egy-egy faj nagy tömegben való megjelenése jellemzi. Fajkézletük jelentős mértékben átfed a szántóföldi gyomközösségekével. Jellemző faj a Capsella bursa-pastoris, Bromus mollis, B. strilis, Plantago major, Lolium perenne, Poa bulbosa, Poa annua.


Útszéli gyomközösségek


Útszéli gyomközösségek (Lepidium draba, Lolium perene)


Útszéli gyomközösségek (Poa annua)


Útszéli gyomközösségek (Capsella bursa-pastoris, Plantago major)


Kulturerdők. Ódor Péter - Vegetációtan

Recommend Documents