Kullancs-fenomenológia: A horizont kérdése Uexküll életfilozófiájában Lovász Ádám „Minden élőlény csak egy bizonyos horizonton belül lehet egészséges, erős és termékeny; ha képtelen horizontot vonni maga köré, s másfelől túl önző ahhoz, hogy egy idegenén belül a saját tekintetét kölcsönözze, bágyadtan vagy sietve sorvad a korai pusztulás felé.” - Friedrich Nietzsche1
A fenti idézet tanulsága szerint minden lény szoros összefüggést mutat az ökológiájával. Sohasem olyan tényezőkkel találjuk szembe magunkat a világban amelyek egymástól szigorúan elválasztható kategóriák, hanem egymással interpenetrációban létező kiazmusokként adják magukat a különböző élőlények és környezeti tényezők. Jakob von Uexküll életfilozófiájában egy olyan megközelítésmódot láthatunk, amely a reduktivista és fizikalista megközelítésmóddal szembehelyezkedve alternatív világképet dolgoz ki. Az élet Uexküll számára se nem valamely merően törvénytelen káosz, se nem előre determinált élettelen mechanizmus, amelyben az élet valamilyen kivétel volna: a természet egésze egy zeneműhöz hasonlóan megkomponált és hangoltsággal bíró egészlegesség. Mint írja 1940-es, „A jelentés elmélete” című tanulmányában, a természetben megfigyelhető hangoltság „ugyanazon a szinten van mint egy zenei kompozíció.”2 Mit kell értenünk ezalatt? Mitől „komponált” az élőlények élete, és egyáltalában mit jelent a „jelentés”? 1940-es esszéjének kulcsfontosságú és filozófiailag máig releváns törekvését képezi a nem-emberi élőlények életvilágában való jelentéses viszonyok spekulatív módszerrel történő fenomenológiai felfejtése. Noha önmagát Uexküll nem helyezte el sem a huszadik századi fenomenológiai hagyományban, sem általánosságban a kontinentális filozófiában, etológiai életművének számottevő recepciója létezik a kortárs kontinentális filozófiában. Leghíresebben Giorgio Agamben hasonlította össze Uexküll és Heidegger eltérő életfilozófiáit L’aperto című 2002-es kötetében.3 Ami számunkra érdekfeszítő Uexküll életfilozófiájában – elismerve azt hogy a szerző maga sohasem filozófiaként tekintett a saját életművére – az annak poszt-antropocentrikus irányultsága. Ez első látásra merő banalitásnak tűnhet, mivel egy etológustól nem is várhatnánk el egyebet, mint a nem-emberi élőlények és életvilágok megértésére való törekvést. Egy olyan etológus aki kizárólag embereket tesz meg vizsgálódásainak tárgyául aligha végezheti jól a munkáját. Viszont egészen az utóbbi időkig túlságosan is ritkán szokott felmerülni a fenomenológiával vagy a filozófiával szemben ugyanez a dilemma. Legalább Edmund Husserl óta a fenomenológia tárgyát az ember világa alkotja, pontosabban a tudatban megjelenő fenomenalitás. (Husserl, Edmund Karteziánus elmélkedések). Noha az olyan későbbi fenomenológiai szerzők mint Maurice Merleau-Ponty, Michel Henry vagy Emannuel Levinas igyekeztek elmozdulni az általuk túlságosan tudatcentrikusként megítélt husserli filozófia felől, a fenomenológiai hagyomány összességében mégsem bizonyult képesnek elszakadni a fenomenalitástól. Vagyis, Tom Sparrow találó mondatával élve, „a fenomenológia nem juttat el bennünket a numenálishoz, hanem hozzáláncol bennünket a
1
Nietzsche, Freidrich (1989) A történelem hasznáról és káráról (Budapest: Akadémiai Kiadó), 32 Uexküll, Jakob von (2010 [1940] „A Theory of Meaning”, ebben: Uexküll, Jakob von (2010) A Foray into the Worlds of Animals and Humans With A Theory of Meaning (Minneapolis és London: University of Minneapolis Press), 139-209, 171 3 Agamben, Giorgio (2004 [2002]) The Open. Man and Animal (Stanford: Stanford University Press) 2
fenomenálishoz.”4 Mindig a tudatnál maradt, jobb esetben az emberi testet vizsgálta, viszont nem merészkedett az emberitől eltérő életvilágok irányában. Ez Sparrow szerint a fenomenológiai módszer eredendő hiányosságaiból fakad. Nem vagyunk képesek a magukban való dolgokat megismerni olyan módszerrel amely fenntartja a tudat és világ korrelációjába vetett hitet és elveti az emberi életvilágon kívüli valóságszintekbe való spekulatív gondolati belehelyezkedést.5 Sparrow nézete szerint ez a módszertani hiányosság, amelyből az antropocentrizmus és a megismerésellenesség szervesen következnek, a valósággal való ontológiai számvetésre alkalmatlanná teszi a fenomenológiát. Minden látszólag gazdag empirizmusa, realizmusa és szenzualitása ellenére a fenomenológia nem több mint antirealista idealizmus; vagy be kell vallania a valós mivoltát, vagy el kell ismernie filozófiai csődjét és meg kell szűnnie.6 A magunk részéről viszont távolról sem látjuk eldöntött ügynek a fenomenológia sorsát. Távolról sem kiüresedett, megsemmisülésre váró iskolaként értelmezzük, hanem további gazdag lehetőségek tárházaként. Annak érdekében viszont hogy a fenomenológia fennállhasson, inhumánná kell válnia. Az inhumán fenomenológia lehet, tézisünk szerint, egy olyan átértelmezése a fenomenológiai módszernek, amely megújíthatja ezt az egyesek által irrelevánsként feltételezett irányzatot. Az „inhumán fenomenológia” egy olyan vizsgálódási módit jelöl, amely szakít a Quentin Meillassoux által „korrelativizmusként” elnevezett tendenciával, amely a tudat és világ összetartozásának dogmájaként említettünk a fentiekben.7 Reagálva Meillassoux fenomenológiaellenes kritikájára, Dylan Trigg a fenomenológiai módszer relevanciáját hangsúlyozza a nem-emberi ágensek vonatkozásában is.8 A fenomenológiának, érvel Trigg, igenis van mit mondania a nem-emberi létmodalitásokról. Nem merül ki ez a vizsgálódási mód az emberi tudatban vagy annak fenoménjeiben; a vizsgálódási kör sokkal tovább bővíthető, sőt, még olyan valóságszinteket is feltárhat, amelyekből akár az élőlények is hiányoznak. Ennek kulcsát Trigg a testiség eredendő alteritásában látja: a fenomenológia, főképpen Merleau-Ponty testfilozófiája, alkalmas a „másik test” feltárására, az alteritásnak a filozófiai diskurzusba történő bevonására.9 A bevonódás nem jelenti azt hogy az idegen és a saját test közötti távolságot bármilyen értelemben csökkentenénk. Nem jelent az inhumán fenomenológia a Másik életébe történő maradéktalan és hiánytalan beleélést. Sőt, amennyiben a vizsgálódás folyamán önmagunkat is idegenekként tapasztaljuk meg, saját idegenszerű materialitásunk felfedezése által, feltárulkozhat az „inhumán fenomenológia.” A spekuláció megköveteli hogy még önmagunktól is elidegenedjünk. Trigg szerint nem függ az emberi jelenléttől az ilyen vizsgálódási mód, mivel az emberi elem is hiányként tételeződik ebben a radikálisan átgondolt fenomenológiában: „az emberként való öntapasztalás és azon felismerés között, mely szerint ugyanezen entitás fundamentálisan túl van az emberiségen, egy radikális diszjunkció figyelhető meg, és ebben lehetővé válik az inhumán fenomenológia.”10 Ugyanakkor Triggel szemben azt is meg kell állapítanunk, hogy még az önelidegenedés állapotának nagyon is emberi kiindulási pontját sem szükséges feltétlenül fenntartanunk, mivel az ilyen típusú diszjunkció minden létező esetében is fennállhat. A magunk részéről az 4
Sparrow, Tom (2014) The End of Phenomenology. Metaphysics and the New Realism (Edinburgh: Edinburgh University Press), 1 5 Sparrow 2014: 2 6 Sparrow 2014: 12 7 Meillassoux, Quentin (2008 [2006]) After Finitude. An Essay on the Necessity of Contingency (London: Continuum) 8 Trigg, Dylan (2013) „The horror of Darkness. Toward an unhuman phenomenology.” Speculations 4: 113-121, 116 9 u.o. 10 Trigg 2013: 119
inhumán fenomenológiai vizsgálódásnak egy konkrét lehetőségét elemeznénk Uexküll életművén keresztül. Álláspontunk szerint Uexküll „bioszemiológiája” az inhumán fenomenológiának egy olyan teoretikus alapjaként tételeződik amely hozzájárulhat a fenomenológiának spekulatív filozófiává való átalakításában. Ennek érdekében a fenomenológiai módszernek a korai huszonegyedik századi „spekulatív fordulat” (speculative turn) által megalkotott fogalmi keretekkel való ötvözését javasolnánk továbbgondolásra váró kutatási irányként.11 Bármennyire szabadként is látszódhatnak a különböző élőlények mozgásai, a Természet nem ismer szabad mozgást. Minden egyes élőlény egyfajta „lakhatási-világhoz” kötődik, attól pedig nem elválasztható.12 A biológiai vizsgálódásnak abból kell kiindulnia, hogy az élőlények a saját lakhatási világuk függvényében vizsgálandóak. Ezek a lakhatási világok viszont a tágabb világból kivágott szeleteket alkotnak; minden élőlény a létezése folyamán egyfajta saját redukciót hajt végre a világon. Mint fogalmaz Uexküll, „egy körbeölelő világ van jelen, amelyben minden állat kivágja a saját lakhatási-világát.”13 Husserl az említett Karteziánus elmélkedésekben leszögezi a „transzcendentális redukció kapcsán, hogy „a transzcendentális redukció értelmének szerves része, hogy kezdetben semmit sem tételez létezőként, csak az egot és azt, ami az egohoz tartozik, tehát meghatározatlan meghatározhatóságának horizontját is ide értve.”14 Az állatok is éppúgy képesek otthonossá tenni a világot, mint mi. Nem mondhatjuk azt, Uexküll mehközelítésmódja alapján, hogy az állat „világszegény” lény volna, amint ezt Heidegger állítja. (világszegénységről ld előadását) Továbbá, ez a világalkotási folyamat feltételez egy olyan környezetet, amelyből az élőlény szelektív módon választ jelentéseket és jelentéshordozó entitásokat.15 Jelentéssel nem elsősorban az emberi tudattal korrelációban álló értelemalakzatok bírnak, hanem a lakhatásivilágaikkal szimbiózisban élő lények interszubjektív relációiból alkotódnak a jelentések.16 A jelentés tehát nem privilégiuma az emberi nyelvnek. Igazat adhatunk Agambennek, amikor Uexküll bioszemiológiai megközelítésmódját „minden antropocentrikus perspektíva elutasításaként” és „a természetkép radikális dehumanizációjaként” jellemzi.17 A horizonthoz való viszony szükségképpen intencionális Uexküllnél, mivel a világalkotás folyamata célirányultságú mozgásokat feltételez minden élőlény részéről. Még a legkezdetlegesebb élőlények is az általuk lakott világ otthonossá- és lakhatóvá tételén munkálkodnak, ebből áll élettevékenységük. Egy adott objektum vagy lény rengeteg jelentéses viszonyba kerülhet. Ennek szemléltetése végett Uexküll egy erdei virágon szemlélteti ezt a szemiológiai sokféleséget.18 A virág lehet egy virágszedő leány ajándéka amelyet a derekára fűz, ezáltal növelve vonzerejét és párosodási esélyeit. Ebben az esetben a virág az emberi viszonyokban felhasznált instrumentum szerepét tölti be. Ugyanakkor a virág szára, amely elkerülte a virágszedő lány figyelmét, amint a hangya „világával” kerül érintkezésbe az úthálózat szerepét kezdi játszani. Bármely kertben tavasszal vagy nyáron láthatunk hosszú hangyasorokat, amint masíroznak a növényeken (vagy éppenséggel az oda lerakott burkolólapokon). Viszont a kabóca-lárva esetében a növény szárából kinyert növényi nedv az otthonteremtés eszközeként tételeződik, és hozzásegíti a lárvát átmeneti otthonának 11
Bryant, Levi, Srnicek, Nick és Harman, Graham (szerk. 2011) The Speculative Turn. Continental Materialism and Realism (Melbourne: re.press) 12 Uexküll 2010 [1940]: 139 13 u.o. 14 Husserl, Edmund (2000 [1950]) Karteziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába (Budapest: Atlantisz), 42 15 Uexküll 2010 [1940]: 148 16 Uexküll 2010 [1940]: 140 17 Agamban 2004 [2002]: 39 18 Uexküll 2010 [1940]: 143
kiépítéséhez. A tehén „világában” a szár és a virágszirom semmilyen különösebb jelentőséggel nem bír; a növény egésze „ételként” tételeződik és egy harapással elfogyasztja. Ez egy rendkívül leegyszerűsített leírás, amint ezt maga Uexküll is elismeri, mivel az egy adott ágenssel kapcsolatba kerülő egyéb szereplők száma szinte végtelen lehet. Egyetlen objektum, környezeti tényező vagy élőlény közel végtelen számú jelentéssel rendelkezhet, és egy jelentés sem rendelkezhet semmilyen monpóliummal vagy elsőbbséggel a többivel szemben. A bioszemiológiai vizsgálódás értelmében mindig azokat a jelentéseket kell figyelembe vennie az etológusnak, amelyek az adott élőlény lakhatási-világában betölt valamilyen szerepet. Minden egyes élőlény számára másképpen adódnak a helyek, mivel tértapasztalatuk gyökeresen eltérő.19 Ennyiben a perspektivizmus nemcsak etikai vagy morális álláspontként tételeződik, hanem ontológiai adottságként. Határozottan perspektivista indíttatású gondolatként azonosítjuk Uexküll bioszemiológiáját, mivel nála – akárcsak Nietzschénél – nem létezik abszolút nézőpont amely valamely horizonttól függetleníthető volna.20 Kiss Endre () Nietzsche filozófiája;;) Minden egyes tevékenység képes jelentést generálni, egy objektumból a szubjektum számára fontos, jelentéssel bíró entitást kreálni.21 Ebből következően nemcsak az emberi munka vagy a nyelv privilégiuma a jelentés: minden élőlény képes a jelentés megalkotására. Az állatok és a növények egyaránt szelektív módon érzékelik a környezetüket, és kiválasztják azokat a tényezőket, amelyek számukra fontos jelentésekkel bírnak, az eleve adott „strukturális tervük” szerint.22 Uexküll visszautasítja azt a feltételezést, mely szerint a környezeti ingerekre adott válaszok genetikailag kódolt magatartási formákként jelentkeznének. Genetika helyett a különböző élőlények relációiból alkotódó „kompozíciók” adják a magyarázatot arra a nagyfokú szimbiózisra amely jellemzi az élővilágban megfigyelhető viszonyokat.23 Az élőlények relációi által alkotódik meg tehát a jelentés, amely immanens módon benne foglaltatik a természetben. Sőt, már Uexküll virág-példájából is kitűnik, hogy ebből a perspektívából tekintve az emberi („kulturális”) jelentések sem tekinthetőek gyökeresen eltérőnek a különböző, nem-emberi jelentéses viszonyoktól. Pontosabban fogalmazva: semmilyen értelemben nem kitüntetett az emberi kommunikáció az egyéb kommunikációs formáknál amelyek körülvesznek bennünket. A jelentéses viszonyok kompozícióit a pontok és ellenpontok kettőssége is jellemzi.24 Magyarul, minden (állati) szubjektum mindig valamilyen környezeti tényezőhez képest lehet szubjektum. Uexküll a tengerben úszó polip példáján keresztül szemlélteti ezt az eredendően konfliktusos viszonyt: „Ha a polipot mint szubjektumot vesszük a tengervízhez mint jelentéshordozóhoz viszonyítva, akkor rögtön szembetaláljuk magunkat kontrapuntális viszonyokkal. A víz összenyomhatatlansága az előfeltétele az izmos úszózsáknak. Az úszózsák pumpáló mozgása mechanikus erőhatást fejt ki az összenyomhatatlan vizen és löki hátrafelé az állatot. A tengervíz
19
Uexküll 2010 [1940]: 144 Nietzsche perspektivizmusáról és filozófiájának dezantropomorfizáló tendenciáiról bővebben ld: Kiss Endre (1993) Friedrich Nietzsche filozófiája. Kritikai pozitivizmus és az értékek átértékelése (Budapest: Gondolat), különösen 146 és 153; Hales, Steven D., és Robert C. Welshon (1994) "Truth, paradox, and Nietzschean perspectivism." History of Philosophy Quarterly 11.1: 101-119; Wallace, Kyle (1973) "Nietzsche's and Wittgenstein's Perspectivism." The Southwestern Journal of Philosophy 4.2: 101-107 21 Uexküll 2010 [1940]: 145 22 Uexküll 2010 [1940]: 150 23 Uexküll 2010 [1940]: 171 24 Uexküll 2010 [1940]: 173 20
konstítúciós szabálya kompozíciós módon 25 protoplazmájának élő harangjátékára...”
hat
a
polip
embrió
A polip egyedfejlődése elválaszthatatlan -az uexküll-i bioszemiológia szerint – a víztől mint jelentéshordozótól. Minden szubjektivitása a környezeti tényezők ellenállásával szemben konstituálódik. Ennyiben Uexküll nagy valószínűséggel egyetértett volna Husserl azon vélekedésével, mely szerint „a horizont nem más, mint előre jelzett lehetőség.”26 Az eltérés abban érhető tetten Husserl és Uexküll között, hogy az előbbinél szükségképpen valamely tudattal áll korrelációban a horizont, vagyis a legtágabban vett értelmezésben is legalább valamilyen fejlett idegrendszerű lény jelenlétét feltételezi a husserli transzcendentális redukció.27 Husserllel szemben Uexküll szerint bármely élőlény képes a fenomenológiai redukció végrehajtására. Mindenütt és mindenkor jelen vannak kompozíciós szabályok: „mindenhol ki lehet mutatni egy olyan kompozíciót, amely a közös jelentésre törekszik.”28 Még a ragadozó- és a prédaállatok között is fennállnak közös jelentéses viszonyok, csupán az előjelek eltérőek: a denevér érzékelése a molylepkében „ételként” tűnik fel, a molylepke érzékisége számára a denevér „ellenségként” adódik, a jelentéses viszony viszont mindkét élőlény számára közös.29 Uexküll természetfelfogása tehát egy végtelenül felbomlasztott perspektivista világkép, amelyben számtalan világ megfér egymás mellett.30 Bizonyos világok között egyáltalán nem létezhet semmilyen átjárhatóság, sőt, a kommunikáció ebben a természetképben inkább kivétel mint szabály.31 Spekulatív módon mégicsak képesek vagyunk rekonstruálni valamennyi ágens életvilágát. Attól hogy a beleélés merő lehetetlenség, az inhumán fenomenológiának igenis törekedhet az idegenség reprezentációjára és filozófiai konceptualizációjára. Trigg ennek lehetőségét a horrorban látja, mivel „a horror a kifordulás tapasztalata, az interioritás és exterioritás összekuszálása, míg semmi sem marad a kísértetiessé átlényegített materialitáson kívül.”32 Uexküll fenomenológiai leírásaiban is tetten érhetünk egyfajta inverzióra való törekvést, az emberi, sőt, általánosságban a főemlősnézőpont elhagyásának igényét.33 Ennek legsikeresebb és legszemléletesebb példája a kullancs világtapasztalásának leírása: „A kullancs konstitúciója, amely vak és süket, olyan irányba van megkomponálva hogy minden egyes emlős amellyel érintkezik, ugyanazon jelentés hordozójaként jelenjen meg. Akár úgy is leírhatnánk a kullanc számára megjelenő emlőst mint egy radikálisan leegyszerűsített állatot, amely nem rendelkezik semmilyen látható vagy hallható tulajdonsággal. A jelentésnek ezen hordozója a kullancs számára csak egy szaggal rendelkezik, amely az állatok izzadtságából ered és közös minden emlős esetében. Továbbá, ez a jelentéshordozó tapintható és meleg és bele lehet fúródni a vérszívás végett. Mindezen élőlények esetében egy közös nevezőt találhatunk...”34
25
u.o. Husserl 2000 [1950]: 57 27 u.o. 28 Uexküll 2010 [1940]: 174 29 Uexküll 2010 [1940]: 167 30 Agamben 2004 [2002]: 40 31 Agamben 2004 [2002]: 41 32 Trigg 2003: 119 33 Agamben 2004 [2002]: 41 34 Uexküll 2010 [1940]: 179 26
Ez a közös nevező nem egyéb, mint a forró vér.35 Noha a leírás nem kifejezetten horrorisztikus, hatását tekintve mégis kísérteties, mivel kifordítja az olvasót a saját perspektívájából. Még a kullancs is rendelkezik fenomenológiával; van konstitúciója, kompozíciója és horizontja. Akár még azt is mondhatnánk, irónia nélkül, hogy egyfajta etikát is tulajdoníthatunk ennek az élőlénynek, amennyiben az etikát – leegyszerűsítő és antikantiánus módon – szabálykövető magatartásként, a szabálynak alávetett életként azonosítjuk. A kullancs egyetlen szabály szerint él: „felismerni és megtámadni a prédát, és vért szerezni.”36 Ez az egy szabály ad keretet a kullanc életének. A kullancs-fenomenológia a lehető legradikálisabb redukciót is magába foglalja, mivel a kullancs az izzadtság-szagú vérforrásokként tételezi a világában lévő emlősállatokat. Egyetlen esélye van belekapaszkodni a hordozójába, másképpen szomjanhal. A kullancs léte teljes egészében ki van téve a Másiknak mint táplálékforrásnak; tökéletesen védtelen az idegen előtt. És mégis egyesülni kíván a Másikkal, akárcsak az Anyára vágyó fiúgyermek vagy az Istenére szomjas misztikus. A parazitát hordozó élőlény nemcsak a jelentés hordozója, hanem táplálékforrás is, egyéb jelentéssel nem rendelkezik és ez mégis minden.
Bibliográfia -Agamben, Giorgio (2004 [2002]) The Open. Man and Animal (Stanford: Stanford University Press) -Bryant, Levi, Srnicek, Nick és Harman, Graham (szerk. 2011) The Speculative Turn. Continental Materialism and Realism (Melbourne: re.press) -Hales, Steven D., és Robert C. Welshon (1994) "Truth, paradox, and Nietzschean perspectivism." History of Philosophy Quarterly 11.1: 101-119 -Husserl, Edmund (2000 [1950]) Karteziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába (Budapest: Atlantisz) -Kiss Endre (1993) Friedrich Nietzsche filozófiája. Kritikai pozitivizmus és az értékek átértékelése (Budapest: Gondolat) -Meillassoux, Quentin (2008 [2006]) After Finitude. An Essay on the Necessity of Contingency (London: Continuum) -Nietzsche, Freidrich (1989) A történelem hasznáról és káráról (Budapest: Akadémiai Kiadó) -Sparrow, Tom (2014) The End of Phenomenology. Metaphysics and the New Realism (Edinburgh: Edinburgh University Press) -Trigg, Dylan (2013) „The horror of Darkness. Toward an unhuman phenomenology.” Speculations 4: 113-121 -Uexküll, Jakob von (2010 [1940] „A Theory of Meaning”, ebben: Uexküll, Jakob von (2010) A Foray into the Worlds of Animals and Humans With A Theory of Meaning (Minneapolis és London: University of Minneapolis Press), 139-209 -Wallace, Kyle (1973) "Nietzsche's and Wittgenstein's Perspectivism." The Southwestern Journal of Philosophy 4.2: 101-107
35
Uexküll 2010 [1940]: 178
36
u.o.
