Kötodés. Mottó: Az emberek egymásnak születtek: oktasd őket, vagy viseld el őket! Marcus Aurélius

´´ Kötodés

Mottó: „Az emberek egymásnak születtek: oktasd őket, vagy viseld el őket!” Marcus Aurélius



Az írásokat összegyűjtötte: Gyöngyösi Olga



K

edves Pedagógustársam! Tisztelt Olvasó!

A 2009. év pedagógusnapjára készülve immár többedszer gondoltam végig, hogy mi, pedagógusok azok közé az emberek közé tartozunk, akik munkájukról csak részleges visszajelzést kapnak egyegy dolgozatból, feleletből vagy egy-egy vizsga alkalmával. Hogy az iskolánkban dolgozó mindenkori csapat mit ad az itt végzetteknek, azt a volt diákok maguk is csak később tudják felmérni, ahogy mi is mindent csak bizonyos időtávlatból visszatekintve tudunk értékelni. Hát innen jött az ötlet, hogy most is tartsanak elénk tükröt azok, akik már jól látnak különböző időtávlatokból bennünket.

Gyöngyösi Olga (1988-) ESZI

Íme a tükör!



H

ogyan emlékszem vissza az ESZI-ben töltött éveimre? Szinte csak kellemes emlékeim vannak. Persze, a diákévek állítólag mindig megszépülnek, de én akkor is élveztem már, mikor benne voltam. Szerettem Paksot is, a maga kis nyugodtságával, szerettem a közösségi vállalásokat a DÖK-ben, az ESZIRAT szerkesztésében, álta­ lában érdekesnek találtam, amiket a szakmai tárgyak keretében tanultunk, és utólag, amiket utáltam is, azok is nagyon hasznosnak bizonyultak a főiskola elvégzésében. Kijelenthetem, goston éter hogy jó pár tárgyat véres verejtékkel végeztem (1997-2001) volna el a főiskolán, ha egy gimnáziumból mentem volna oda. Nagyon örülök annak is, hogy kollégista voltam, egyrészt mert a kollégium szerintem színvonalát tekintve kifogástalan volt, másrészt mert már fiatalon némi önállóságra kezdett nevelni, ami szerintem nagyon fontos és hasznos. Amiért ajánlanám ismerőseimnek az iskolát...? Ami azt illeti, sajnos azt kell mondjam, hogy nem ajánlanám. Az utánunk következő generációktól és némely tanártól is sajnos azt a visszajelzést kaptuk később, hogy bizony az iskola színvonala azóta sokat romlott, sajnos „ez az ESZI már nem az az ESZI”. Úgyhogy azt hiszem, szerencsésnek is mondhatom magam, amiért még épp majdnem teljesen kimaradtam a lecsúszásról.

Á

P

Az ESZI-vel kapcsolatos élményemet talán

azzal kezdeném, hogy már az is egy nagy szó volt, hogy abban az időben be tudtunk kerülni az iskolába. Sokszoros túljelentkezés volt mindegyik szakon. A felvételi vizsga eredményének ismeretében már eleve nagyon büszkének éreztük magunkat. Minden tekintetben (tanulás, sport, szórakozás) óriási élmény volt egy ilyen közösséghez tartozni, egy ilyen iskolába járni. Az én legkomolyabb sikerem az volt, hogy nagyon fiatalon engem választottak meg a Városi Diákönkormányzat első vezetőjévé. (Az én szememben ez azért különösen nagy eredmény, enke ábor mert már az általános iskolában szerettem volna (1992-1997) diákönkormányzati tag lenni, de a négyes magatartásommal az akkori tantestület szerint a tagság nem volt összeegyeztethető.) A lényeg az, hogy először ekkor kezdett körvonalazódni bennem az, hogy az ember szinte mindent el tud érni, ha eléggé akarja, és tesz is érte valamit. Ez örök érvényű igazság. Ez a legfőbb dolog, amit tanultam az ESZI-től...

B

G



Az első és legfontosabb számomra az volt,

hogy kilépve az általános iskolából, itt végre emberként tekintettek ránk, nem pedig diákra, akit meg kell regulázni. Kvázi felnőttként kezelt minket mindenki, és ez jó volt, önállóságot adott. Bár árnyoldala is jelentkezett a problémák „oldd meg magad” kezelésében. A hihetetlen jó osztálykirándulásokat (nyaralásokat) is sajnálom, hogy elmúltak, ekkora és ilyen jó csapattal többet nem megyek Olaszországba vagy síelni. A tanárok érdekei nem álltak szemben a mi céljainkkal, hanem az esetek nagy részében korreláltak azzal. A hozott tudás sajnos a BME-re kicsit kevés volt, lumenschein áté hiszen az a gimnáziumok tanulásra kiélezett (februártól Bsc villamosmérnök) robotjaira épült. Viszont a jó problémamegoldó(2000-2005) készség, amit az ESZI adott, segített leküzdeni ezt a problémát is. Nagy hatással volt rám az a laza felfogás, hogy bármit bármikor megtehettünk, ha az nem bizonyult nagy hülyeségnek (labdázások a folyosón, Ronczyk vízipisztolyos letámadása, sö­rözés tanárainkkal, melegszendvicssütés az osztályban...) Vidám hangulat, jó légkör ural­kodott. Bár a tanítás néha bizonyos nívó alatt maradt, mégis jó szemléletet kaptunk min­denhez. A fiatal tanári kar megkímélt minket a megbélyegzéstől. A rockertől, punktól a diszkós picsáig senkivel sem kivételeztek. Nagyon rá kellett szolgálni a diszkriminációra (12 tanár kivételével). Az iskola fejlett, jó technikai hátterű volt, ahol szinte bármire lehetőség kínálkozott. Gondolok itt a fizikaversenyek felkészülését segítő kiváló eszközháttérre, a GPS megismerésére (6 éve), jó számítógépekre, a CISCO-oktatásra stb. Ha most újra választhatnék, ismét az ESZI-be mennék.

B

M

M

iért választottam az ESZI-t? A nővérem választotta ki magának az iskolát, csak egy másik szakját. Mivel az iskola híre nagyon jó volt a megyében, szüleim arra gondoltak, arrafelé terelnek engem is, csak másik szakirányra. Mivel nagyon szerettem a matekot és az informatikát, ezért a számítástechnikai programozó szakot választottam. Meglepődtem, hogy rajtam kívül még 120-an akartak bejutni ugyanebbe az osztályba, aztán büszke voltam, hogy egyike lettem a sikeresen felvételt nyert 17 diáknak. Ekkor még nem is sejtettem, hogy olyan szakmát fogok a kezembe kapni, ami jóval több, mint egy középfokú végzettség (bár nem volt lehetőség ezen a szakon a technikumra, de ez ki is derült, hogy miért), de nem ér fel egy felsőfokú végzettséggel. è



Bujdosó Zsuzsanna (1995-1999)

Már első napon tetszett, hogy iskolabusz visz minket reggelente, így lehetőség volt arra, hogy az ismerős arcokkal beszélgetésbe elegyedjünk, hiszen ők is biztosan ESZI-sek. Az furcsa volt, hogy a 4 év alatt nem volt se kémia, se biológia, se földrajz, de hamar meg lehetett szokni. Így utólag visszatekintve, talán nem ártott volna 1–1 évig tanulni őket… De a szakmai tárgyakat nagyon erősen nyomták. Sosem felejtem el, hogy Gálos tanár úr hogy gyártatta velünk az algoritmusokat, aztán hogyan íratta velünk azok alapján a programokat. 10. év első félévében majdnem sikerült megbuknom programozásból, de utána egyre jobban igyekeztem gyakorolni mindent. Még számítógépet is vettek a szüleim, ami akkor még ritkaságszámba ment. Ha nem értettem valamit, felsőbb éveseket kérdeztem, és gyakran maradtam délutánonként a géptermekben. Hogy miért volt érdemes? Mert főiskolán ezekből az információkból sikerült levizsgáznom. Az ottani tanárom fele olyan jó nem volt, mint Gálos tanár úr, és nem is igazán érdekelte, hogy honnan tanuljuk meg az anyagot, csak tudjuk. Ha középiskolában nem tanulom meg, akkor ott sokat küszködök. De ott a kisujjamból ráztam ki a tananyagot, szóval a sors fintora, hogy abból lettem jeles, amiből középiskolában majdnem megbuktam. Ami még maradandó nyomot hagyott bennem, az az idegen nyelv volt. Általános suliban németet tanultam, de itt angolt kellett. Sose felejtem el azt, amikor Novák tanárnő bejött első órán, és nem engedett semmit leírni, csak mindent mondani kellett utána, pedig azt se tudtuk pontosan, mit mond. Mégis sokan le tudták tenni viszonylag kevés plusz tanulással a középfokú nyelvvizsgát a 4 év után. És én is hálás vagyok azért az angol tudásért, amiből azóta is táplálkozom. Hogy miként is alakult az életem? Végül elvégezve a főiskolát egy matematika–számítástechnika szakos tanári diplomát vehettem át. Úgy gondoltam, elkezdem a tanári pályát, végül is nem lehet olyan nehéz. Próbáltam tanulni azokból a hibákból, amiket a fiatal tanáraink velünk elkövettek. Szegény töritanárunkat sajnáltam nagyon néha, mert utólag vissza­ gondolva, eléggé ránőhettünk a fejére. Ahogy az osztályfőnökünkére is. Neki mi voltunk az első osztálya, és nagyon igyekezett mindent jól csinálni, mindenben segíteni nekünk. Így utólag visszagondolva vele se bántunk úgy, ahogy megérdemelte volna. Most egy középiskolában tanítok a megyében, miután elvégeztem az egyetemi kiegészítő szakot (amit talán középiskolában senki nem nézett volna ki belőlem…) Többször kérdezték azóta is, hogy miért nem mentem vissza a tanítani oda, ahol tanultam. A válaszra csak később jöttem rá. Miután végeztünk, 2 vagy 3 év múlva régi osztályunk összegyűlt. Akkor az egyik volt osztálytársam azt vágta az arcomba, hogy belőlem 3 dolgot nem nézett ki: a matek szakot, az informatika szakot és a tanári pályát. Ezek után azt gondoltam, ha ő így vélekedik, biztosan ugyanezt gondolhatják egykori tanáraim is, és én nem szeretnék rossz szájízzel munkába járni. Már akkoriban is nagyon modern volt az iskola, de azóta is rengeteget fejlődött, még korszerűbb lett, biztosan igazán nagy élmény ott tanulni. Remélem, szívesen járnak ide a diákok.



Igazából, mivel nem azon a szakon folytattam a

tanulmá­nyaimat, amit az ESZI-ben elkezdtem (informatika), kevés ott tanult dolog az, ami visszaköszön. Ami leginkább előjött, az az Office programok használata, amikor beadandókat, előadásokat kell készíteni. A többiekhez képest messze sokkal jobban ki tudom használni ezeknek a programoknak a szolgáltatásait, ez nagyon nagyot dob az elkészített munkák minőségén, és ezt a tanárok is kifejezetten érté­kelik. Mély nyomot hagytak bennem még Csajági tanár úr fizika­órái is, amikor már emelt szinten, családias hangulatban folytak az órák. Egyhuzamban volt négy óránk vele, mégis gyorsan elment az idő, mert a fizikát érdekesen tudta elő­adni. Most, hogy építészetet tanulok, sok akkoriban szerzett tudás hasznomra válik, könnyedén vettem a mechanika és tartószerkezetek témáit.

Csapó Zsuzsanna (2001-2006)

R

engeteg hasznos tudásra tettem szert Pakson. Informatikai tudásom alapját ott sikerült megszilárdítani, de az angol nyelvoktatás szín­ vonalasságának köszönhetően középfokú nyelvvizsgát is sikerült tennem. Végül, de nem utolsósorban a magyar irodalmat is sikerült megkedveltetni velem az ESZI-s évek alatt. A főiskola (BMF – Neumann János Informatikai kar) első évét könnyedén senkey saba (a bal oldalon) végeztem el a középiskolás (1997-2001) ismereteim alapján. Véleményem szerint jelentős előnnyel indultam csoporttársaimhoz képest. Mindig szívesen gondolok vissza az ott eltöltött időszakra. Végül is a középiskola ideje alatt válik „férfivá” a nyolcadikos diák, ami sok pozitív élménnyel jár általában. A kollégiumi betyárkodásokat sosem fogom feledni. Számos évfolyamtársammal, osztálytársammal azóta is nagyon jó kapcsolatban vagyok. Ha valaki megkérdezi, melyik sulit választanám, ha újra abban a szituációban lennék, akkor a válaszom gondolkodás nélkül: ESZI. Jelenleg egy RUBIN Zrt. (a T-Mobile egyik legnagyobb beszállítója) nevezetű informatikai cégnél dolgozom alvállalkozóként a CSTECH BT. színeiben, melynek ügyvezetője vagyok. Munkámmal meg vannak elégedve, én pedig az érte kapott pénzzel.

C

C



Az igazat megvallva még most is nagyon sokszor

gondolok a középiskolás éveimre. Rengeteg kellemes és vidám emlék fűz az ESZI-hez. Ha újra kellene választanom, akkor is Paksra mennék tanulni. Számomra hasznos volt, hogy kis létszámú osztályban tanulhattam. Így sokkal több figyelmet kaptunk. Valamint nagyon nagy előnyöm származott abból, hogy szakközépiskolából jöttem. Az egyetem elején sokkal több szakmai és gyakorlati dolgot tudtam, mint aki gimnáziumban tanult. Például a laboratóriumi gyakorlatok során sokkal magabiztosabban sepella dina mozogtam, nagyobb háttérismeretem volt környe(1998-2003) zetvédelmi témákban, kémiai számításokban... Biztos vagyok benne, hogy az ESZI-ben dolgozó pedagógusok magas szakmai tudása és az oktatás iránti elhivatottsága is hozzájárult ahhoz, hogy szinte minden nehézség nélkül felvettek a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára, amit már sikeresen el is végeztem mint környezetmérnök. Jelenleg a szakmámban dolgozom projekt managerként egy elektronikai hulladékok hasznosításának koordinálásával foglalkozó cégnél. Szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna.

C

E

Hogy mit kaptam az ESZI-től? Nehéz volna ezt öt mon-

Csernavölgyi Krisztina (2000-2005)

datban összefoglalni. Amit három év távlatából a legjobban értékelek, az a felkészítés. Felkészítés a „nagybetűs életre”. 2005-ben ugyanis úgy hagytam ott az iskolát, hogy rendelkeztem egy biztos háttértudással, mely az angol és német nyelvek felsőfokú ismerete mellett magában foglalta az olyan alapvető gazdasági ismereteket is, melyek messzemenően megkönnyítették a dolgomat a főiskolán, első munkahelyemen, valamint vállalkozásom elindításakor is. Bátran kijelentem ezen kívül az egész „utolsó F osztály” nevében, hogy megtanultuk, mit jelent a csapatmunka, a küzdelem a sikerért, s önálló gondolataink kifejezése. Örökre összeköt minket a Duna-parti séták, az olaszországi nyaralások, az első szerelmek, a nagy bulizások, a közös tanulások, a karácsonyi ajándékozások és a vidám strandolások szép emléke.



Én 1992-1996 között voltam az ESZI menedzser-as�-

Dallosné Pintér Éva (1992-1996)

szisztens szakos hallgatója. Nagyon összetartó lányosztály volt a miénk. Mindennapjainkat családias hangulat és jókedv jellemezte. Tanáraink mindenben a segítségünkre voltak, velük nagyon közvetlen volt a viszonyunk. Az ESZI-ben szerzett szakmai és nyelvtudást immár 12. éve kamatoztatom az Atomerőmű Sportegyesületnél. Szívesen emlékszem vissza az ESZI-ben eltöltött négy évre, bátran ajánlom minden pályaválasztás előtt álló is­merősömnek ezt az iskolát.

E

lőször is azért jutott eszembe, hogy most válaszoljak, mert ma fejeztem be egy cikket, amely a Szaknyelv és szakfordítás című kiadványban fog megjelenni hamarosan. A címe Harminc paronima. Szerintem egyikünk sem hitte volna tizenöt éve, hogy egyszer ilyen címmel szaklapban fogok publikálni, de hát így esett. Mellékelem ezt a cikket, hátha örömmel olvasod majd újra egykori tanítványod írását. Persze már én is találtam benne hibát, de most már úgy hagyom, ahogy leadtam. Korábban, amikor írtál, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnevezésű civil szervezet irodavezetője voltam. Kívülállók szerint a mozga­lom legjobb, legeseménydúsabb kilenc hónapja volt, számomra maga az unalom és iszonyatos idegeskedés váltakozása volt. Ami jó volt, hogy voltam a Magyar Televízió Regionális Magazinjában (elméletileg működnek a linkek is…) egy tizenkét ecsi iss orka perces csúsztatott élő interjún, illetve az RTL Klub egyik reg(1990-1994) geli híradójában is élőben. Természetesen azért „lőcsölték” rám ezeket, mert az előbbinél a főnökömnek dolga volt, utóbbinál pedig egyszerűen fel kellett kelni hajnali fél ötkor. Tehát hirtelen kellett beugranom és helytállnom, nyilatkoznom olyan ügyek­ben, amelyekről magam sem tudtam sokat, de többek szerint sikeres volt. De sajnos olyan dolgokat láttam ott, hogy teljesen kiábrándultam a civilségből, és kilenc hónap után otthagytam őket. Megjegyzem, a felmondásomkor még nem volt meg, hogy hová megyek utána, de mindegy is volt. Aztán „beagykontrolloztam” ezt az új helyet, ahol végül is január 5-én kezdtem. A cég neve B. Braun Avitum Hungary Zrt., amely bár ismeretlen hangzású lehet, közel kétezer embernek ad munkát Magyarországon, világszerte pedig több tízezren dolgoznak ennél a műveseállomások üzemeltetésével, karbantartásával, gyógyászati segédeszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégnél. Én alapvetően a gazdasági igazgató személyi asszisztense vagyok, de ez a munka nem nagyon töltené ki a munkaidőt, így hamarosan egy folyamatmenedzsment tréningre fognak küldeni, ami a korábbi minőségirányítási tapasztalataim kiegészítéseként alkalmassá tesz majd a cég háttérfolyamatainak (munkaügy, pénzügy, számvitel) ésszerűsítésére. Ezt sem hittem volna, de úgy tűnik, a minőségirányítás, az ésszerűség, a logika elkezdett dominálni az életemben. A párommal továbbra is nagy boldogságban és harmóniában élünk, reményeim szerint lassacskán a létszámbővítésre is sor kerül.

D



K D

F

Dobos András (1995-2000)

émipari minőségbiztosító-számítástechnikai technikusként végeztem az ESZI-ben 1999-ben. Ennek ellenére szociális munkásként tanultam tovább Pécsett, ezt elvégezve dolgoztam egy egyesületnél, amely szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozik. Ezután Angliába jöttem sze­rencsét próbálni, és kicsivel több, mint egy év után sikerült szociális munkásként elhelyezkednem. Jelen pillanatban ez a kihívás köt le. Sosem gondoltam középiskolás koromban, hogy tíz év múlva így alakul az életem, de elégedett vagyok, és sikeresnek tartom magam. Fontos évek voltak az ESZI-ben töltöttek, mindenképp köszönettel tartozom értük. Az ESZI-ben megszerzett tudás elválaszthatatlan a többitől, és az ottani élmények az életem részei, amik nélkül nem lennék ma az, aki vagyok. Különleges helynek tartom az ESZI-t, és csak bízni tudok benne, hogy ma is jó képességű diákok kerülnek oda, és az ott tanítók még mindig olyan lelkesen végzik munkájukat, mint annak idején (vagy még lelkesebben...).

Visszatértem a „reál”-hoz, 2006 óta könyvelő-

ként dolgozom Budapesten. De azért nem múltak el nyomtalanul az ESZI -s évek, amit a 4 év alatt kaptam, szereztem: gyönyörű diákéveket s egy jó lehetőséget, hogy az életemet úgy alakítsam, ahogy én szeretném. Ezenkívül az egyik legfontosabb dolognak tartom, hogy megtanultam gépelni, néhány programot felhasználói szinten, biztonságosan kezelni. Ezek, véleményem szerint nagyon fontos szterbauer ita dolgok, hiszen rengeteg helyen elengedhetetlen (1997-2001) a munkához a számítógép használata. Nekem óriási könnyebbséget jelentett, hogy tudok gépelni, amikor elkezdtem dolgozni. Bár ez mára, gondolom, alap a középiskolákban. Azt is az ESZI-ben tanultam meg, hogy nem csak EGY szempontból lehet nézni a dolgokat. Minden embernek más az értékrendje, ezért máshogyan vélekednek dolgokról. Sokkal türelmesebb lettem, mióta ezt tudom. Ugyanakkor a saját igazamért is megtanultam kiállni. Amit a jó hangulatú magyarórák óta imádok: olvasni! Bár inkább szórakoztató irodalmat (krimiket) olvasok, néha versek és szépirodalmi könyvek is a kezem ügyébe kerülnek. Azért is szerencsésnek érzem magam, mert jó tanáraim, tanáraink voltak a suliban. Gyakorlatiasak, kellő szigorral. Gondolkodni tanítottak meg, nem könyveket magolni (legalábbis ami a fontosabb tantárgyakat illeti)!

E

10

Z

10 oldal is kevés lenne leírni mindazt a jót,

amit Pakstól kaptam, de megpróbálom. „A középiskola egy ember életében mérföldkő, hiszen gyermekként érkezik és felnőttként távozik az iskola falai közül, ezért nagyon fontos, hogy milyen iskolában válik EMBERRÉ. Én nagyon jól választottam, tudtam ezt akkor is, és tudom ma is. Gyönyörű szép éveket töltöttem Pakson, és rengeteg tudást szereztem az ESZIben. S bár továbbtanultam, egyetemet végeztem, ogdné enedek ldikó munkát mégis a középiskolai ismereteimmel sze(1992-1996) reztem, és a munkahelyemen történő előrelépésemet is annak köszönhetem, amivé a középiskolában nevelkedtem. Azóta is ezen a munkahelyen dolgozom. 2001-ben kezdtem, mint asszisztens-titkárnő, jelenleg pedig kereskedelmi referens vagyok. Mind szakmailag, mind emberileg hatalmas tudást és rengeteg barátot adott az iskola, akik bár a szélrózsa minden irányába szétszóródtak, mégis a mai napig tudunk és tudni szeretnénk egymás sorsáról. Mindenkinek csak ajánlom és ajánlani is fogom az ESZI-t mint továbbtanulási lehetőséget, hiszen a mai napig elevenen él bennem az ott szerzett tudás, ismeret.”

F

B

I

Azt gondolom, hogy az ESZI-ben töltött 5 év volt életem

legszebb időszaka. A szüleimtől elszakadva a kollégiumban, az ESZI szárnyai alatt váltam felnőtt emberré. Felejthetetlen számomra a Pakson töltött 5 éves időszak. Az iskolának a magas szintű gyakorlati oktatását, és a műszaki esz­köz­parkját, amin megtanultunk egy életképes szakmát, még az ELTÉ-n sem tudták biztosítani a számunkra, pedig az ország egyik legnevesebb, 373 éves intézménye. Az ELTÉ-re könnyen felvételt nyertem, és gond nélkül folytattam tanulmányaimat a középiskolában megszerzett tudásomra támaszkodva. Előtte és utána se voltak olyan lelkiismeretes, szakmailag felkészült tanáraim, mint a középiskolában, akik nem csak oktattak, hanem neveltek is minket, ezzel felkészítve az életre. Ilyen volt öldesi yörgy például Borbás Tamás osztályfőnököm, akit apám helyett is (1994-1999) apámnak tekintettem. Nem csak a régi osztálytársaimmal, de még a tanáraimmal is a mai napig tartom a kapcsolatot, így tíz év távlatában, mert az 5 év alatt nagyon erős kötődések alakultak ki közöttünk. Biztos vagyok benne, hogy a most felvételiző diákok is hasonló élményekről számolnak majd be 10–15 év múlva, és közülük is tudósok, olimpiai bajnokok, cégtulajdonosok, vezérigazgatók válnak a jövőben.

F

11

G

1991

februárja. Emlékszem, tízszeres túljelentkezés volt az ESZI-be jelentkezők között, az aulában néhány ismerős arccal ugyan találkoztam, de inkább a sosem látottak sokasága fogadott. A felvételi nehézségi foka átlagon felülinek bizonyult, és kiterjedt az általános műveltség minden területére, nem beszélve a szóbeliről, amely aztán valóban azt szerette volna kikényszeríteni a remegő lábú diákból, hogy gátlások nélkül mutassa meg önmagát. Én speciel nagy hévvel szavaltam, hogy nebulója lehessek a hatalmas, moranckó lára dern, sárgászöld intézménynek. (1991-1995) Sikerült. Hogy maradandó emlékeket adó évek voltak az ott töltöttek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mai napig, ha összejön egy ESZI-s kis csapat, akkor mindig koccintunk egyet a kellemes vagy éppen kellemetlen sztorikra: • a bulikra, amelyeket minden alkalommal lefújtak szigorúan este 10-kor, és valahogy mindig kaptunk egy órát még, ezáltal sokkalta jobb fényben tündökölt az aktuális igazgató – micsoda pr-fogás; • a FESTO-kupára és az ESZI-s kosaras fiúk bravúrjára; • Emese nénire, aki akár percekig is el tudta hitetni velünk, hogy értjük a matekot – azóta sem sikerült ez senki másnak; • a lányosztályunkra, ahol a „27 lány összezárva” hatás hol pozitív, hol pedig negatív irányba billentette a hangulatot; • Nagy Éva tanárnőre, akinek mi voltunk az első „fecskéi”; • az érettségire, mely véglegesítette bennünk a tanáraink iránti érzelmeinket... és még sorolhatnám. Érettségi után az atomerőműben helyezkednem el titkárnőként. 2002 októberében kerültem az RHK Kft.-hez, ahol előbb tájékoztatási munkatárs, majd titkársági előadó lettem. A középiskola szakmai tárgyaiból tanultakat itt remekül tudom kamatoztatni, sőt másik két igazgatóságon egykori osztálytársaim töltenek be hasonló szerepet. Most, 31 évesen – remélhetőleg megkomolyodva a tanuláshoz – újra iskolapadba ültem, és a PTE IGYFK kommunikáció és médiatudomány szakát végzem, immár átérezve a tanulás fontosságát.

F

12

K

’92-ben kerültem az Energetikai Szakkép­

zési Intézet kötelékeibe. 14 évesen még fel sem fogtam, hogy milyen közösségbe kerülök, csak azt tudtam és éreztem, hogy magas színvonalú az iskola, mivel Mindenki ezt sugallta, mondta a környezetemben. A színvonal és a keménység később beigazolódott, pláne az első féléves szakrajz órák után, amikor félév végén még éppen csak kerültem a bukást. Második félévre megértettem, hogy mi a célja a keménységnek, felvettem az ütemet, és innentől kezdve élveztem, szerettem az iskolába járni. A mai napig kelerzsei oltán lemes élményként gondolok vissza az órákra (1992-1996) és a gyakorlati műhelyekben eltöltött időkre. Az iskola végére elhittem, hogy érdemes továbbtanulni, ezért jelentkeztem a főiskolára, melyet az évfolyam legjobbjaihoz tartozva végeztem el. Itt minden pillanatban és minden előadáson hálát adtam ESZI-s tanáraimnak és tanításuknak. Kedvenc emlékem: Első nap a főiskolán, az index kitöltése után Brezovszkiné Marika néni ránézett az írásomra, és ennyit mondott: „Te Barkovicsnál tanultál, ugye?” A mai napig az atomerőműben is nap mint nap tudom hasznosítani a megszerzett gyakorlati és elméleti tudásomat, melyet az ESZI-ből érkező csoportoknak igyekszem is átadni a Karbantartó Gyakorló Központban.

G

Z

Visszagondolva nagyon meghatározó volt az a négy év, amit

az ESZI-ben töltöttem, igen pozitívan befolyásolta mind emberi, mind szakmai fejlődésemet. A kiváló közösségi élet és társaság sokat segített közelebb kerülni az emberekhez, megérteni őket és magamat egyaránt. Itt szerzett tudásom erős alapot adott az egyetemi tanulmányokhoz, az előadásokon sokszor köszöntek vissza a már ismerős képletek, algoritmusok. Örülök, hogy az ESZI-t választottam középiskolámnak, ma sem tennék másként. Fontosnak tartom egy értékes szakma elsajátítását, magamon és másokon látom az ebből fakadó előnyöket. Sok hasonló múltú munkatársamból sugárzik a szakmai magabiztosság, nem véletlen, hiszen csak biztos alapra lehet megbízhatóan építkezni. Jelenlegi munkahelyem: Continental Teves Magyarország Kft., szofverfejlesztő mérnök.

13

Hernádi Péter (1996-2000)

M

Hladics Orsolya Réka (1990-1994)

ár akkor különleges helynek éreztem, mikor a nyílt napon először beléptem az ESZI épületébe. Modern. Nemcsak a környezet, de a légkör is. Ez a modern, szabadságot és együttműködést jelentő környezet volt a legfontosabb számomra az ESZI-ben eltöltött négy esztendő alatt. Más volt, mint a többi középiskola abban az időben (1994). A tanárok, oktatók partnerként, de nem kis felnőttként kezel­ ték a diákokat. Teret adtak minden – akár a mainstreamtől – eltérő véleménynek. De ami a legfontosabb, hogy kíváncsiak is voltak rá, ösztönöztek az önálló gondolkodásra. Mostani munkám – és a hivatásomnak érzett rendezvényszervezés – iránti vonzalmamat is itt alapoztam meg. És ezért örökké hálás leszek! Teret kaptam ahhoz, hogy kiderüljön, mihez van tehetségem és adottságom. És a mai napig is ezzel foglalkozhatom. Jelenleg Magyarország második legnagyobb bankjának marketing osztályán dolgozom senior protokoll rendezvényszervezőként és marketing managerként.

Az ESZI-s éveim számomra hihetetlenül meghatározóak

voltak, az első pillanattól kezdve (felvételi) az iskola mindig adott valami extrát, egy ESZI-s identitást. A mai napig nosztalgiával emlékszünk vissza az ESZI-s barátaimmal, hogy milyen különleges volt „ESZI-snek lenni”. Életre szóló barátságokat kötöttem, amik végigkísértek az elmúlt 15 évben és velem maradnak örökre. Bár az írásbeli felvételin a legjobb eredményt értem el, tanulmányaim a következő 4 évben nem túl sok sikerélményt nyújtottak, aminek egyik oka könnyen lehet a csak lány osztály egészségtelen versengése. Kedvenc tanáraimra is inkább a személyiségformáló hatásuk miatt emlékszem vissza szeretettel, szinte függetlenül a tantárgytól, amit tanítottak. De azért kedvenc Kati nénim, némettanárnőm volt az első, akit megkerestem, miután letettem a felső­ fokú nyelvvizsgát németből. Az egyetlen tantárgy, aminek igazán hasznát veszem a mindennapokban a gépírás, otthoni tanulmányaim során a gyorsírás. Érettségi után a szekszárdi orváth gnes IPF-re jártam, szociális munkás szakra, egy évet Németor(1991-1995) szágban töltöttem nyelvtanulás céljából, amit tanítottam utána otthon a következő években, míg megszereztem a diplomát. Miután lediplomáztam, az USA-ban töltöttem egy évet, és hazatérésem után egy privát nyelviskolában tanítottam angolt két évig Budapesten. 2004-ben végleg visszaköltöztem az USA-ba, ahol dolgoztam iskolában, óvodában tanárként, vezettem saját magánovimat, és évek óta foglalkozom autista gyerekekkel, az utóbbi időben pedig angolt is tanítok egy magániskolában esténként új emigránsoknak. Az ESZI maga annyira különleges hely számomra, hogy az éves egyszeri hazautazásomat is az ESZI-s találkozó köré szerveztem tavaly nyáron !

H

14

Á

A

z általános iskola utolsó osztályában, több mint 20 éve választottam az ESZI-t, egy olyan iskolát, ahol a kötelező tananyagon kívül más területen is tevékenykedő szakemberektől, mérnököktől tanulhattam. Szakválasztásnál a hozzám legközelebb álló számítástechnika szakirányt választottam, ez a választás az azóta eltelt idő egyik legfontosabb, legjobb döntése volt. Bár nem tartoztam az osztály legjobbjai közé, területi, országos ujber oltán versenyeken részt véve rájöttem, (1987-1991) hogy a kapott tudás igen erős. Az otthontól távol töltött kollégiumi évek alatt megtanultam önállóan időmet, energiámat úgy beosztani, hogy azokból mindenre jusson. Főiskolai tanulmányaimat is ennek a szakiránynak megfelelően folyattam, ahol már az első félévben kiderült, hogy az ESZI-ből hozott tudással nagyon jó eredményeket lehet elérni. Az évfolyamtársakéhoz képest jóval kevesebb egyéni tanulási idővel is 4-es feletti átlagot tudtam elérni, diplomát kiváló minősítéssel szerezni. Jelenlegi szakmám is ehhez az irányhoz köthető, immár kétdiplomás mérnökként dolgozom 11 éve az ISD Dunaferrben, az utolsó 8 évet technológus fejlesztőmérnökként. Munkám során a Meleghengermű folyamatirányítási és mérésadatgyűjtő rendszereinek fejlesztését, kapcsolatok kiépítését végzem, tartósabb üzemzavarok elhárítását segítem. A speciális ipari környezethez igazodó egyedi rendszerek gyártói a világ minden tájáról jelen vannak munkám során, emiatt már bejártam Európát, az USÁ-t, olyan cégekkel tartom a kapcsolatot jelenleg, mint például: ALSTOM (budapesti 4-es metrót is szállítja), Converteam (USA NAVY hajóinak irányítórendszereit is gyártja), SIEMENS stb. A jelenlegi pozícióm, eredményeim, tudásom gyökerei az ESZI-s évekhez vezethetők vissza, mindez annak köszönhető, hogy középiskolai tanulmányaim alatt megszerettem a szakmát, és olyan alapokat kaptam, amelyekre építve mindezt elérhettem. Akik szeretnének ehhez hasonló karriert, de még nem döntötték el, hogy mit szeretnének az életben véghezvinni, azok válasszák az ESZI hozzájuk legközelebb álló szakját, itt megkapják a szükséges alapokat, segítséget ahhoz, hogy az életben megállják a helyüket.

H

Z

15

L

assan tíz éve, hogy kiléptem az ESZI kapuján a nagybetűs életbe. Mindig meleg szívvel, jó érzéssel gondolok az ottani időszakra, amely mindmáig meghatározó szerepet tölt be az életemben. Bárkinek büszkeséggel telve mesélek erről az egyedül­álló középiskoláról, amely bölcsőm volt jól felkészült tanáraival, magas oktatási színvonalával és technikai feltételeivel. Az idő előrehaladtával még inkább bebizonyosodott, hogy az ott szerzett tudás időtálló, és gyakorlati téren is jól hasznosítható. Az érettségi megszerzése után közel öt évet dolgoztam a közigazgatásban, ahol szerénytelenség nélkül mondható, hogy minden téren megálltam a helyemet. Polgármesteri és jegyzői asszisztensként nem csak a napi feladatok ellátásában támaszkodhattam az ESZI-s alapokra, hanem városi és országos rendezvények szervezése és lebonyolítása során is. Jelenleg végzős hallgató vagyok az Eötvös Loránd eck niko ´´ Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara (1995-1999) kommunikáció-művelődésszervező szakán. Számos vizsgán, szigorlaton vettem könnyedén az akadályt az ESZI-nek köszönhető tudástőke birtokában. Az olykor túl szigorúnak vélt tanáraimnak ezúton is köszönöm a rengeteg ismeretet, amit lelkiismeretesen és fáradhatatlanul plántáltak az akkor még némiképp éretlen elmémbe. Köszönöm ESZI!

J

E

O ´´    szintén mondhatom, hogy mindig szívesen gon-

dolok vissza az ott töltött évekre. Férjem, kollégáim, barátaim gyakran meglepődnek, hogy milyen sok élményem, mesélnivalóm van középiskolás éveimről, és sokan irigyelnek, hogy ennyire jó iskolába jártam! Az ESZI-ben tanultak közül a gépírás az, ami talán a leghasznosabb számomra. Közbeszerzési szakértőként dolgozom egy budapesti tanácsadó cégnél, ahol nap mint nap több száz oldalas dokumentációkat, tenderanyagokat, pályázatokat készítünk elő, állítunk össze, és a gépírás ismerete nagyon megkönnyíti a munkát. egesi udit Emellett nagy hasznát veszem a szakmai ismeretek el(1995-1999) sajátításának is (etikett, protokoll, telefonálástechnika), sokszor van rá szükség minisztériumokban, önkormányzatoknál, hatóságoknál folytatott tárgyalásaim során. A két idegen nyelv ismerete szintén nagy segítség volt az elmúlt években. Nem hagyhatom ki a magyarórák hasznosságát sem, a rengeteg előadás (amit nekünk kellett tartani), fogalmazás segít abban, hogy választékosan tudjam kifejezni magam (bár ez nem biztos, hogy most látszik, mert este 10-kor írom ezt a levelet). Amire ezen kívül szívesen gondolok vissza, az a lehetőség, hogy rendszeresen eljuthattunk Budapestre színházba, a kirándulások és persze a rengeteg – kihagyhatatlan – buli, fellépés. Azt hiszem, az ott töltött négy év összességében nagy hatással volt arra, ahogyan az életem alakult, és amilyen én magam lettem. Sosem bántam meg a döntésemet, hogy az ESZI-t választottam.

J

J

16

Az ESZI-s évekre visszaemlékezve első-

sorban nem a megszerzett tudás fontossága, ami legelőször megjelenik előttem, hanem azok az osztálytársak, akikkel a mai napig tartó barátságot kötöttem, azok a tanárok, akik közvetetten vagy közvetlenül hatással voltak az éppen formálódó személyiségemre és az a középiskolai „feeling”, amit az iskola adott. Mindezek mellett persze vitathatatlan az informatikai tudás jelentősége és hatása, mert az akkori döntésem, hogy informatikai álmán ( ernáth) ünde középiskolában folytatom a tanulmányaimat, (1986-1990) alapvetően meghatározta és befolyásolta a jövőmet. Ez a döntésem ráállított arra az informatikai pályára, amiről azóta sem tértem le igazán. Bár az informatikának nem a „hard” oldalát követtem, hanem a „light”-osabb informatikai tanácsadás vonalat erősítettem. Jelenleg is ebből próbálok megélni, tehát ha őszinte akarok lenni, akkor az ESZI-ben eltöltött évek markánsan befolyásolták és megalapozták a jövőmet, vagyis a mostani életemet. Az iskola indulásakor (anno 1986-ban) az ESZI volt az országban az első, vállalat által finanszírozott és alapított iskola, és én ennek a „kezdő-kísérleti” csapatnak (osztálynak) voltam egy olyan szereplője, aki erre a helyzetre akkor kuriózumként tekintett, és ezt azóta is így gondolom.

K

B

T

Így visszagondolva, nem biztos, hogy a nekem

megfelelő iskolát, szakot választottam. Akkor ugye nagyon modern, sok lehetőséggel kecsegtető intézmény látszatát keltette a hely. Kicsit lufiszerű volt. Csillogott, de nem volt jó helyen a tartalom. Ez persze a lakatosszakmára vonatkozott, ilyen szak ugye nem is indult többé. A kollégiumi élet nagyszerű volt. Az emberi kapcsolatok te­rén itt rengeteget tanultam. Volt tanáraim a apitány ichárd mai napig is eszembe jutnak. Volt közöttük kiváló általános és középiskolai tanár, ja pedagógus, de az oktatáshoz keveset értő, inkább és tanító elméleti szakember is. Ha ki kellene emelnem valakit, (1992-1996) talán Bende Tibor lenne az, aki miatt most itt ülök egy középiskolai osztály tanári asztalá­nál. (Szünet van, nem órán írok.) Persze a humán vonal erős hatása az, ami miatt végül is pedagógus lettem. A szakmai képzés nem volt elegendő (szerintem, vagy nekem) heti egy órában ahhoz, hogy lakatosmesterré váljak. Meg kell még említenem Czinege Imre bácsit, akinek egy mondata sok évvel ezelőttről is itt cseng a fülemben: Mindenki úgy gondolkodik és keres megoldást a problémákra, ami az első szak­ mája. Ebben ma is látok némi igazságot. Biztosan nem volt könnyű velünk (velem). Ma már sok mindent másképp tennék, de látom saját tanítványaimon, akik általános iskola 1. osz­tályától a középiskola 10. osztályáig széles skálát lefednek, hogy hiába szeretnénk irányítani az életüket, az egyéni akarat sokkal erősebb. Személy szerint próbálok szeretve nevelni, amire sok példát láttam az ESZI falai között. Csak a jóra emlékezem.

K

17

R

Az ESZI-ben elsajátított szűkebb szakmai ismere-

teket mostani életemben kevéssé alkalmazom, azóta messze sodródtam a műszaki pályától, elsősorban a szociológia és a közgazdaságtudomány területei felé. Az ESZI-ben belém plántált világnézet, probléma-megoldási minták azonban mai életemben is intenzíven élnek, sokat hasznosítok belőlük, hasonlóan az ESZI-s baráti kapcsolataimhoz, melyek közül sok ma is teljes gőzzel „üzemel”. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa vagyok, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének külső kutatója, 2001-től a Magyar Szociológiai Társaság tagja, 2006-tól a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. 1998-ban szociológus Dr. Keszi Roland diplomát szereztem az ELTE szociológia szakán, (1988-1992) „változásmenedzsment” és „kutató szociológus” specializációkkal. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen MBA (Master of Business Administration) diplomáztam 2001-ben. Doktori (Ph.D.) disszertációmat nemzetközi összehasonlító szervezet­szociológiai témában (Estimation and Mapping of Employment Relocation in a New Communication Environment) írtam 2006-ban. Üzleti és vezetői tapasztalatot 1998-tól magyar és multinacionális vállalatoknál, kutatási gyakorlatot a 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetében, külföldi kutatóintézetekben és egyetemeken szerzek. Több hazai és nemzetközi kutatási projektben vettem részt, melyek közül kiemelen­dő az új gazdasággal, azon belül a távmunkával foglalkozó „EMERGENCE” kutatási projekt, amelyben 12 ország szociológus és közgazdász kutatói működtek közre, az „E3WORK” projekt, amely a 2004-es EU bővítés során csatlakozó 5 ország e-munka helyzetét vizsgálta, valamint az „EGAP” kutatási projekt, amely a mikro-, kis- és középvállalatok távmunka bevezetését tanulmányozta öt európai régióban és Japánban. Szervezetszociológiai érdeklődéshez kapcsolódóan részt veszek hazai kutatásokban és vezetői tanácsadást végzek a radikális szervezeti változások menedzselése, a motivációs elméletek empirikus tesztelése és a munkavállalói motiváció, a foglalkozási rehabilitáció, valamint a munkahelyi stressz témáiban. Hazai és külföldi tudományos publikációim a szervezet- és munkaszociológia, valamint a vezetéstudomány tárgyköreiben jelentek meg. Mindemellett ügyvezető igazgatója vagyok a Krolify Vélemény- és Szervezetkutató Inté­ zetnek.

18

H

azudnék, ha azt mondanám, hogy mindennap eszembe jutnak a középiskolás, az ESZI-s éveim. Mégis most, hogy a kérdést feltetted, be kell lássam, hogy van egy pár dolog, ami az ESZI-s múltból kísért nap mint nap. Kezdeném a legpraktikusabb dologgal, tudok vakon gépelni. Sok kollégám irigykedett már emiatt. A középiskolában megtanultam azt, hogy a feleletem legyen logikusan felépítve, legyen benne csattanó. Munkám során mindig törekszem arra – akár büntető, akár polgári ügyről legyen szó –, hogy a mondanivalómnak legyen logikája, és lehetőség szerint lehengerlő és tökéletes legyen. Bennem mindig megvolt az irodalom, a történelem, a művészetek iránti érdeklődés. Ez az érdeklődés a mai eszthelyi leonóra napig megmaradt. Irodalomórán megtanultam verset, festményt elemezni. Történelem tanulmányaim során megtanultam, hogy (1992-1996) nem az a fontos, hogy X. prütty-pürütty mettől meddig uralkodott, hanem az események folyamatának megértése a lényeg, illetve az, hogy minden mindennel összefügg. Azt gondolom, hogy az ESZI-ben szerzett tudást, szemléletmódot az életben használom, pl. akkor, mikor bemegyek egy múzeumba és megnézek egy kiállítást, vagy meghallgatom a híreket stb. Összegezve: Azt gondolom, hogy az ember fejlődésére sok más tényező mellett a tanárok is hatást tudnak gyakorolni. Aki nyitott volt, aki hajlandó volt a jót, az értékeset „meghallani”, „befogadni”, az tanulhatott és fejlődhetett az ESZI-s évek alatt.

K

E

M

ire gondolok a legszívesebben? Így visszatekintve talán a családias légkörre és arra, ahogy ti, Tanárok fordultatok felénk-hozzánk. Én 14 évesen nem maradtam magamra annak ellenére, hogy elkerültem a családomtól, és nem tudtam minden­ hétvégén hazautazni. Biztos, hogy meghatározó az, hogy kaptunk egyfajta magabiztosságot tőletek, no meg nem elhanyagolható tudást! Bármely óráról – ha visszatekintek –, legyen az szakmai vagy egyéb, az jut eszembe, hogy nagyon jó hangulatban teltek. Jók voltak a rendezvények (koncertek, Ki mit tud?, itanics suzsanna farsang és egyéb bulik). A kézisekre is szívesen gondolok (1987-1991) vissza. No meg az első szerelmek, ugye? Szóval én csak szépet és jót tudok mondani, és teljesen őszintén gondolom azt, hogy a szüleim legjobb döntése volt az, hogy engem elengedtek Paksra akkor is, ha féltettek. Én több, mint 12 éve dolgozom rendőrként a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a Vádelőkészítő Alosztályon mint fővizsgáló. Jelenleg őrnagyi rangom van, és gazdasági bűncselekményekkel foglalkozom. Elborzadva tapasztalom az iskolákban uralkodó erőszakot és közönyt (tanár-diák részéről egyaránt!), és hálát adok a jó sorsomnak, hogy jókor és jó helyen voltam középiskolás ESZI-s! Én nem a szakmámban helyezkedtem el, de szerintem nem is ez a lényeg. A logikus gondolkodás, hatékony problémamegoldás az, amit hasznosítok a munkám során. (A főnököm viccelődött régebben azon, hogy azért én vagyok a gazdasági ügyes, mert én legalább tudok számolni...)

K

19

Z

A

z ESZI-ben eltöltött 5 évre mindig szívesen emlékszem vissza: a tanárokra, az órákra és az ott megélt kellemes emlékekre. Jelenleg a Pannon Egyetem negyedéves, idegenforgalmi és szálloda szakos hallgatója vagyok. Ezekben a hónapokban szakmai gyakorlatomat töltöm Budapesten. A középiskolában megszerzett tudást nem csak felsőfokú tanulmányaim során, de jelenlegi munkahelyemen is jól tudom kamatoztatni. A főiskolán például előnyt jelentett más tanulókkal szemben, hogy nyelvvizsgával (némettel, angollal) érkeztem, hiszen az ESZI-ben a nyelvtanítást nagyon komolyan vették. Továbbá a szakközépiskolában elsajátított szakmai tudást is kamatoztatni tudtam: többek között a gazdasági és vállalkozási ismereteket, vezetési och ária ismereteket, gyorsírást, gépírást és szövegszerkesztést. (2000-2005) Irodalomóráimra sokszor, szívesen emlékszem vissza, valószínűleg érettségi után ezért akartam irodalom és nyelv szakra jelentkezni. Ez ugyan nem valósult meg, de az órák nagymértékben formálták gondolataimat, életfelfogásomat. Nagyon nagy előnyt jelentett számomra, hogy a középiskolában kötelező volt az ECDL vizsga megszerzése. Ezt és a többi szakmai tudást nagyon megbecsülik egy állásinterjú során. Éreztem, hogy interjúztatóm többször is meglepődött, amikor ezekről beszámoltam, és biztos vagyok benne, hogy hozzásegítettek ahhoz, hogy most egy 5 csillagos szállodában tölthetem a gyakorlati időmet. Igaz, jelenlegi tanulmányaim nem kapcsolódnak a menedzser-asszisztensi szakhoz, azonban számomra az ESZI-ben eltöltött évek óriási lendületet adtak jelenlegi énem és helyzetem alakulásához. Végül, de nem utolsósorban, ha valakit ez inspirál, akkor elárulom, hogy én az ESZI-ben találtam rá a szerelemre is! Eddig még nem igazán volt rá alkalmam, de e levélen keresztül megköszönöm mindenkinek a sok munkát és terelgetést.

K

M

Úgy vélem, az ESZI anno az ország legelitebb szakközépiskolája

volt, és nyugodtan mondhatom, hogy megtiszteltetés volt oda járni. Az ESZI-ben kiemelkedő szaktudású tanárok oktattak kiemelkedő képességű diákokat. Én emellett 2003–2004 között felnőttként elvégeztem az iskola levelező gépésztechnikumát, így nem csak kamaszként, hanem érett férfiként is megtapasztalhattam ugyanazon tanárok munkáját. A középiskolai tudást elsősorban a korai munkáséveim alatt tudtam hasznosítani, később azonban olyan speciális szakterületeken dolgoztam, amelyekre talán egyetlen iskola sem tud felkészíteni. Minden­esetre a biztos alapokra, amit az ESZIormos amás ben kaptam, könnyedén tudtam építkezni. Mindezzel szemben (1987-1992) úgy gondolom, jelen életemre nem a műszaki képzéssel, hanem a személyiségem fejlesztésének elősegítésével volt az ESZI a legnagyobb hatással. Minden kortárs iskolával ellenben, nálunk mindig voltak a diákoknak jogai, és a problémák nyitott

K

20

T

fülekre találtak a tanári karban. Mire eljött az érettségi ideje, a többi frusztrált, határozatlan és bizonytalan diákkal ellentétben az ESZI magabiztos és kiegyensúlyozott fiatalembereket engedett ki az életbe. Jómagam jelenleg egy orvosi segédeszközöket gyártó cégnél dolgozom, ahol mérőeszközök kalibrálásával foglalkozom. Jövő hónapban fogok átigazolni egy hasonló profilú céghez, és 2009 nyaráig, a tatabányai gyár felépüléséig Franciaországban leszek tanulmányúton. A másik oldal... Ha egyetlen dolgot meg tudnék változtatni a múltamban, soha többé nem jelentkeznék műszaki szakközépiskolába, főleg nem az ESZI-be. Az előzőek tükrében ez elég furcsának tűnhet, de azonnal megmagyarázom. Már egészen kicsi gyermekként kitűntem a korosztályomból gyors gondolkozásommal, és meglepően éles logikámmal. Amikor lefekvés előtt a többi gyerek mesét hallgatott, én számolni tanultam, és a mesét magamnak olvastam. Később játszi könnyedséggel végeztem az általános iskolát, és a határ ekkor a csillagos ég volt. Ezután egy elrontott pályaválasztás bevitt a gépész szakmába, és a matematika helyett jött az áramlástan és a reaktorfizika. Emellett, mint tudjuk, az ESZI-ben már nem lehetett csak tehetségből megélni, és a „seggelés” nem a magamfajta ember sajátja. Szóval bármilyen jó suli is volt az ESZI, számomra egy elhibázott lépésnek bizonyult. Ez akkor derült ki végleg, amikor a gyenge vitt pontszámok miatt nem sikerült a felvételim, és érettségi után, tanulás helyett, el kellett kezdenem dolgozni. Gondolom, nem kell végigragoznom, a mai eszemmel miért jelentkeznék egy közönséges gimnáziumba, ahonnan a nálam gyengébb képességű barátaim vitt pontszámok dupláztatásával mentek főiskolára és egyetemre. Persze bánni nem bánok semmit, hiszen egész életemet könnyed optimizmussal éltem, és nekem a félig üres pohár is félig teli van. Minden jót, és nagyon sok sikert az ESZI-nek!

Gyakorlatilag az ESZI alapozta meg egész mostani életemet. Az

ott tanultakat közvetlenül használtam fel első munkahelyemen, az erő­műben, ahol energetikusként dolgoztam. Munka mellett levelezőn végeztem a Kandón, melynek elvégzésében nagy szerepe volt az ESZI-ben kapott alapoknak. Ez idő tájt ismertem meg mostani feleségemet, aki szintén az ESZI-be járt. Az iskola színvonalas oktatása nagyban hozzájárul mostani sikeres életemhez, és bár sajnos most már nem Pakson dolgozom, jó szívvel gondolok a városra és az ESZIre, hiszen az életem legszebb éveit Neki köszönhetem.

Kovács Benedek (1993-1998)

Az ESZI-től (a szakközépiskolát értem alatta) vett

Kovács Zoltán

búcsú számomra a boldog gyermekkor vége. A hely, ahol a szép remények még működtek. A szabadság helye. Életem egyetlen helye, ahol – családon kívül is – működött a szabadság. A szabadságot ne keverjük össze a szabadossággal: a szabadság az, amikor az emberek bíznak egymásban, sőt szívből jövő, pozitív megerősítést kapnak, de szem előtt tartják, hogy a lehetőségekkel élni, és nem visszaélni kell.

(1989-1993)

21

A középiskolában rengeteg olyan (nem

csak) informatikai ismeretanyagra sikerült szert tenni, amely hasznos volt számomra nem csak az egyetem alatt, de még most, a mindennapi munkám során is. Az egyetem első félévben gyakorlatilag csak ebből éltem, és minden nehézség nélkül vettem az akadályokat. Még a 3. évben is volt olyan tárgyunk, mely anyaungl stván gának nagy részével középiskolában már (1996-2000) találkoztam. Az ESZI tanárai jelentősen megkönnyítették egyetemi életemet azzal, hogy megalapozták tudásomat, így sokkal több idő jutott arra, hogy egy-egy területtel az elvártnál jobban megismerkedjek. Az ESZI-ben eltöltött 4 év után jöttem csak rá igazán, milyen szerencsés voltam, hogy oda járhattam. Kiváltképp örülök annak, hogy olyan tanáraink voltak, akik különböző egyetemeken tanultak, foglalkoztak ugyanazzal a témával, mert így valamelyest megismerhettük a különböző egyetemek szemléletmódját is. Kevés emberrel találkoztam, aki hasonló kiképzést kapott, és hasonló felkészültséggel kezdte az egyetemet, mint mi annak idején! Köszönöm, hogy ott tanulhattam!

K

I

1990-94-ben jártam az ESZI- be, menedzser-asszisz-

tens szakon végeztem. Ez volt a „Legelső F”. Osztályomban a sok kiválóság között tanulmányilag nem álltam az élen, de később mind főiskolán, mind egyéb képzéseken derekasan megálltam a helyem. Az iskolában a legjobban az oldott légkörű angol nyelvi órákat szerettem a tanítási módszer és az oktató személyisége miatt. Csoportom egyik legjobb angolosaként 3. osztályos koromban középfokú nyelvvizsgát tettem, majd pár év múlva önszorgalomból letettem a felsőfokút is. Az angolt azóta munkám során és a magánéletben is minden nap használom, emellett beszélek keveset hollandul és olaszul is, jelenleg pedig görögül tanulok. Bár pedagógusnak tanultam, mégsem abban a szakmában dolgozom. A mostani munkahelyi teendőim sokrétűek: pályázatírással, folyóirataki nita szerkesztéssel, kisebb tudósítások írásával, adminisztratív (1990-1994) tevékenységgel, szakfordítással töltöm hivatali időmet. Az angol nyelv szeretetét, valamint összességében az idegen nyelvek elsajátításának szere­ tetét, az irántuk való érdeklődést, az akkori nyelvtanáromnak, Novákné Cser Saroltának köszönhetem. Azóta is hálás vagyok neki és az intézménynek egyaránt.

L

A

22

É

letem legszebb 4 éve volt, amit az ESZI-ben töltöttem. Egészen ki­tűnő volt a társaság, életre szóló barátságok köttettek, és kiemelkedő volt a tanárok tudása és hozzáállása is. Jelenleg is informatikával foglalkozom a pécsi Elcoteq-nél, és nyugodtan mondhatom, hogy a mai napig az ESZI-ben megszerzett tudásomra alapozok.

Lehotai Gábor (1992-1996)

E

lőször is, amikor a főiskolára kerültem, nagyon má­sok voltak a körülmények a középiskolához képest. Azt hittem, nehéz lesz tartani a tempót, de akkor derült ki, hogy azt a sok dolgot, amit a középiskolában tanultunk, és én akkor haszontalannak gondoltam, azt mind tudtam hasznosítani a főiskolán. Akkor jöttem rá, hogy az ESZI miért is volt kiváló középiskola. Egye­ temi és főiskolai anyagokat is tanultunk, amiket kéenkei solt sőbb mind hasznosítani tudtam. Mindenki kérdezte is (1997-2002) a főiskolán, hogyan lehet, hogy az adott tantárgyakból ennyit tudok. Ők még csak hasonlókat sem tanultak. Jelenleg 3d grafikával és animációk készítésével foglalkozom. A PTE- n tanítok mint óraadó

L

Z

Számomra az ESZI, a felvételi vizsgák napjaitól kezdődően egy olyan

négyévnyi időszak volt, amit csak kívánhatok az én kisfiaim középiskolás éveire!!! Egy olyan intézmény, ahova presztízs volt bekerülni, és ahol olyan egyéniségeket ismerhettem meg tanáraimban, akik közül néhány oly­annyira ideálommá vált, hogy adott helyzetben, döntéseimben, azt kérdeztem magamtól, hogy az az illető (képzeletben) bólogatna-e…Ki­ emelném, miután elhagytam a sulit, „önző módon” már nem kérdeztem senkitől semmit sem… Ez, mármint az idealizálás pedig létfontosságú o´´rincz zilvia egy tizenéves emberkének, aki ezen időszak alatt válik gyermekből (1992-1996) felnőtté. Amikor az ESZI-re gondolok, legelőször a „szabadság” jut eszembe. Egy egyedülálló ötlet valóra válása. Volt, aki megálmodta, volt, aki megtervezte, volt, aki kiválasztotta az egyedi alkotóelemeit, volt, aki összeKOVATSolta az alkotóelemeket, volt, aki megszépítette, és volt egyfajta kohézió, ami összetartotta. Persze nem az épületre gondolok, hanem az ESZI-re, aminek az egyik alapköve az volt, hogy itt mindenki egyedi, és ez nem hátrány, hanem előny. è

L

23

S

Számomra az a tudat az igazi érték, hogy ha bármit is célként kitűzök magam elé, azt – ha igazán akarom – elérhetem. Ezt életemnek ebben a szakaszában tanultam meg, és visszanézve bizonyítottnak látom, hogy ez a tudat mire képes. Ennek segítségével kerültem a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemre és onnan az Egyesült Államokba, ahol a mai napig élek, és ahol újabb és újabb célokat állítok magam elé.

N

agyon szerencsésnek érzem magam, hogy az ESZI-ben tanulhattam. Büszke vagyok, hogy sikeresen felvételiztem, ami annak idején életem legnagyobb megpróbáltatása volt. Így, 12 év távlatában is, néha úgy érzem, mintha csak tegnap hagytam volna el az iskolát. Hálás vagyok a kapott tudásért, ami az angliai egyetemen hatalmast előnyt jelentett. Sajnálom, hogy nem mindig hallgattam tanáraimra, és nem használtam ki 100 százalékosan az iskola nyújotta lehetőségeket. Az ESZI-ben szerzett angol és számítástechnikai tudás nélkül biztos, hogy életem nem így alakult volna, és közel sem érhettem volna el ennyi dolgot. Jelenleg Angliában dolgozom a Nokiánál, technical architect-ként. Immáron 5 éve vagyok itt, előtte Finnországban dolgoztam, szintén a Nokiánál.

Markella Zoltán (1992-1996)

Sajnos semmire sem emlékszem a 90-es évekből, va-

Mészáros Gábor (1988-1992)

lahogy kiesett az egész. De ha mégis sikerül visszagondolnom, az ESZI-ről (meg úgy általában a középiskolás, főiskolás évekről) nagyon jó emlékeim vannak. Megismertem néhány embert, akiket örülök, hogy megismerhettem, és a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Akkor az ESZI egy nagyon erős iskola volt, aminek nem mindig örültünk, mert délutánonként a gépterem helyett szívesebben ültünk volna máshol, de visszagondolva, az ott kapott tudás megérte ezt az áldozatot. Szakmailag a mai napig tudok támaszkodni az alapokra, amit ott tanultam. Jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozom egy nemzetközi cégnél, így erre napi szinten szükségem is van.

24

M

Misi Zsanett (1995-1999)

ár 4 éve dolgozom a Promix-nál, mint pénzügyes... És most jött el a lehetőség kb. negyed éve, hogy végre kibontakoztathatom kreatív személyiségem. A cégem már évek óta adja ki a Unit Magazint, ingyenes kultúrát támogató lapot, aminek végigkísértem fejlődését. Most a barátnőmmel, aki a munkatársnőm, lehetőséget kaptunk, hogy a Unit-ot menedzseljük!!! Marketinget nem tanultam komolyabban, de beigazolódott, hogy nyitottsággal, bátorsággal, határidők betartásával és nagyfokú munkakedvvel, lelkesedéssel, a tanulmányok hiánya kiküszöbölhető. A nyáron szerveztünk egy művésztelepet a Bükkben. Épp most lett vége az ott készült munkák kiállításának, ami az Agria Parkban volt Egerben.Kedves Olga tanárnő, el kell, hogy mondjam, hogy még mindig nagyon sokszor merítkezek abból a tudásból, amit a magyar nyelvtan órákon magamba szívtam, ha levelet írok, ha ügyféllel találkozom, ha meeting-re készülök, ha promóciót szervezek. Szeretném megköszönni.

Egy év gimnáziumi kitérőt követően ESZI-snek lenni nagy változást

jelentett az életemben. Az iskola nem csak a lehetőségek tárháza volt, hanem egy olyan intézmény is, ahol számított az, hogy a diák mit gondol, mi a véleménye, milyen a személyisége. Ez a filozófia pontosan az ellentéte volt annak, amit korábban megszoktam, és ezért nehéz volt azonosulni vele, de sikerült megtanulni vállalni a nézeteimet, kiállni magamért és harcolni az igazamért. Az ESZI-ben szerzett tárgyi tudáson kívül ezek azok az értékek, amiket útravalóul kaptam, és velem vannak a mindennapjaimban. Egy budapesti nyelviskola vezető nyelvtanára lettem, ahol a fenti értékeken túl a Saci nénitől ellesett profizmusra törekvés és az Emese nénitől tanult emberség meghatározó tényezők a mindennapi munkámban.

Mizser Ágnes (1994-1998)

Azt hiszem, tényleg a középiskolai évek

Molnár Martina (1998-2003)

a legmeghatározóbbak egy fiatal életében… legalábbis az enyémben azok voltak! ESZIsnek lenni egy leírhatatlan érzés, fogalom volt mindig is. Nagyon sokat fejlődtem mind szellemi, mind érzelmi értelemben. Megtanították, a tudásért tenni is kell, a jó alap nem elég! Olyan erős és stabil tudásanyagot sajátíthattam el a „G”-seknek oktatott szakirányú és egyéb tárgyakból, melyre az egyetemen és a valós életben is bátran támaszkodhattam. Sokat jelentett számomra a kollégium, kön�nyebbé tette az alkalmazkodás és együttélés nehézségeinek áthidalását. è

25

Voltak betartandó szabályok, melyeket mi persze leleményesen áthágtuk! Az egyik leghumánusabb, és bizonyos tekintetben szabadelvűséget követő tanári karral találkoztam, amely áttörő lehet a mai fiatalok oktatásában. Tanáraim közvetlen viselkedésükkel elérték, hogy bízzam bennük. Barátként is számíthattam rájuk, amely nem csak az akkorra, hanem a jelenre is vonatkozik. A szakmai segítség mellett támogatást, bátorítást nyújtottak szükség esetén vagy elismerés gyanánt. Tudtak minket „félfelnőttként” kezelni, ami nem lehetett könnyű feladat. Jó volt ESZI-snek lenni, büszke vagyok rá, hogy ESZI-s diák lehettem. Boldog vagyok, ha visszatérhetek az iskola falai közé! Érettségi után a technikus képzésen nem maradtam. 2007-ben ELTE TTK Geológus szakon végeztem, jelenleg a TPF levelezős hallgatója vagyok gazdálkodás és menedzsment szakon. Az egyetem befejezése óta folyamatos munkaviszonyban állok. Jelenleg a REPÉT Kft.-nél dolgozom geológus, környezetvédelmi munkatárs munkakörben.

H

ogy mit jelentett nekem az ESZI? Ha minden gondolatomat maradéktalanul papírra kéne vetni, és persze jó írói vénával lennék megáldva, egy vaskos könyvre való emléket oszthatnék meg a világgal. Már most biztos vagyok abban, hogy a terjedelemre vonatkozó 10 mondatos keretet át fogom lépni. Pedig még csak nem is próbálkozom élményleírással, csak felvázolom a számomra leg­lényegesebb pontokat. Ehhez a legcsekélyebb mértékóricz orbert ben sem kell megeről­tetnem az emlé(1993-1998) kezetem, hiszen egy osz­tály­társammal rendszeresen felelevenít­jük az ESZI-hez kapcsolódó valamennyi emlékünket a felvételitől a technikusi vizsgáig. Mind a mai napig. Nem csak érzem, tudom is, hogy számára a szakközépiskolai évek ugyanazt jelentik, mint nekem. Néha szavakkal kommunikálunk. Egy mások számára értelmetlen szó egy-egy jelentős, vagy vidám emléket idéz fel bennünk a sulival kapcsolatban. Barátságunk a mai napig tart, ez nekem az ESZI egyik legfontosabb adománya. Bár az élet Pakstól messzire sodort, ha találkozunk, szinte nincs alkalom, hogy ne néznénk meg egy videoszalagot a szalagavatóról, az érettségiről vagy a legendás erdélyi osztálykirándulásról. Ennek is köszönhető, hogy ha 10 mondatba kéne sűríteni mondandóm, gondolkodás nélkül beugranak kulcsszavak:

M

N

FELVÉTELI Emlékszem, általános iskola után kizárólag a paksi gimnáziumot jelöltem meg a felvételi lapomon. Nővérem kérdezte is, miért nem próbálom meg az ESZI-t. Persze válaszomból megérthette, hogy még a lehetőségét is eleve kizárom a dolognak. „Hiszen az egy elit suli, oda csak a legjobbak kerülhetnek be, nekem esélyem sem lenne.” A fizika és matek felvételi eleve rémisztően hangzott, ti. általános iskolában igen gyengén muzsikáltam reálból. Ha megkaptam az elégségest, az határozottan a tanári jóindulatnak volt köszönhető.

26

Igazából anyu bírt rá, hogy próbáljam meg. Valahogy sikerült kieszközölni, hogy határidő lejárta után adjam be a jelentkezésem. Egy kőkemény hét állt előttem, bepótolni 3 év matek anyagát. Kemény munka volt, de nem eredménytelen. Igaz, az első körben nem lettem befutó, de szerencsére az egyik sikeres felvételiző visszalépése következtében megnyílt előttem az elérhetetlennek tűnő szuperiskola kapuja! Nővérem majd kiugrott a bőréből: „Most elmondhatom mindenkinek, hogy a tesóm az ESZI-ben tanul!” – ujjongott. Azt hiszem, meg kell próbálnom sűríteni mondanivalóm, mert még csak a legelején tartok, de már az egy oldalnyi terjedelmet túl is léptem. TAKÁCS MIKLÓS Mit is mondhatnék az osztályfőnökről? Talán azon ritka pedagógusok egyike, aki nem tartotta kínosnak megmutatni magát. Olyannak, amilyen egy ember valójában. Hibákkal és erényekkel. A lehető legtöbbet próbált mutatni magából. Szívügye volt, hogy tartozzon az osztályhoz, a közösséghez. Nem csak oktató akart lenni, hanem bizalmas barát. A tanulók barátja. Karakter volt, egyéniség, aki támogatott a színészi ambícióim megvalósításában. Mindig lehetett a segítségét kérni, talán még vágyott is arra, hogy az emberek igénybe vegyék tapasztalatát. Úgy érzem, hogy a mi osztályunk különleges helyet foglalt el a szívében. Ez a pár sor nem érezteti, hogy számunkra a neve fogalom. Neki köszönhetem életem első külföldi útját, a legendás erdélyi osztálykirándulást is. EMESE NÉNI Mint említettem, általános iskolában a félévek végén mindig pengeélen táncoltam a matek jegyek lezárása során. Emese néni révén ez a tárgy lett a kedvencem, olyannyira, hogy sokáig matematikus pályán járt az eszem. SZÍNJÁTSZÓ Erről is sokat tudnék mesélni. Hefner Erika és Vajda Tibor segítségével megtaláltam, amit igazán szerettem volna. Színpadon szerepelni. Nagyon sok ember közel állt a szívemhez, mindig vártam a hétfői próbákat. Nem is próbálkozom a leírásával, de az Erikáék csoportjához tartozás volt középiskolai éveim legmeghatározóbb élménye. Még évekkel a szakközépsuli, sőt az egyetem után is lehetővé tették számomra, hogy egy hónapot töltsek Dániában 3 évvel ezelőtt. Hazatérve gyökeresen megváltozott az életem, ui. Angliában kerestem boldogulást egyik legjobb barátommal. Jelenleg egy kis szigeten pincérkedem, tehát látszólag életem eléggé elkanyarodott attól a pályától, amiről úgy tűnt, hogy a sors szán nekem. Barátok jöttek-mentek az életemben. Az élet rohamtempója miatt csak ritkán fordítunk időt a kapcsolatok ápolására, de egyvalami nem változott számomra: egy barátommal való kapcsolatunk intenzitása, akiről a levél elején is írtam, és aki szintén az ESZI tanulója volt. Soha életemben nem gondolkodtam a jövőn. Mindig a múlt, az életem emlékeinek feleleve­ nítése okozta a legnagyobb örömet. Most, ahogy egyre idősebb leszek, annyira szalad az idő. De a múlt emlékei érdekes módon egyre közelebbinek látszanak. Komolyan mondom, az ESZI-ben eltöltött éveim, mint a gondtalan fiatalság jelképei, megdöbbentően friss emléknek tűnnek, pedig már 11 éve, hogy nem vagyok tanulója. Gondolataimban mindig előkelő helyet foglal el ez az intézmény.

27

H

ogy mit jelentett Eszi-snek lenni? A felvételi után nekem mindent. Elképzelni sem tudtam volna jobb helyet, ahol az ember lánya (fia) eltölthetné az életének talán legmeghatározóbb szakaszát. Egyszerűen ott akartam lenni abban az új, az akkori középiskolai körülményekhez képest kimagaslóan felszerelt iskolában, ahol az ország különböző részeiről érkezett, szakterületeiken elismert tanárok csak arra vártak, hogy valami igazán nagyot és maradandót nyújtsanak nap mint nap a leg­ különfélébb egyéniségekből álló, és a magas felvételi követelményeket teljesítő diákseregnek. Ja, és hogy tanulni is kell majd? Az ilyen környezetben már igazán gyerekjáték! Ma is úgy emlékszem az ott töltött négy évre, mint életem egyik legszebb szakaszára. Eljutni az érettségi­ig, felkészülni egy sikeres egyetemi vagy főiskolai felvételire sok helyen lehet. De mindazt az útravalót, amit én mindemelajcsányi üller risztina lett az ESZI-ben kaptam, az máshol pótolhatatlan (1995-1999) lett volna. Tanáraink közül néhányan olyan példaképek számomra, akiknek a tanítását máig őrzöm, és szavaik az emlékezetembe ivódva a mindennapi életem, munkám részeivé lettek. Kedvenc tanárnőmtől származó bölcs gondolat szerint a kimagasló és maradandó teljesítmény kulcsa, ha az ember azt, amit tesz, nemcsak hogy jól teszi, hanem egy igazán egyedi „gyöngyszemet” alkot. Ez alapján igyekszem helytállni az életben mint anya, mint nő és mint vezető egyaránt.

R

M

K

A középsulimat 96-ban kezdtem az ESZI-ben. Számítástechnikai

programozó szakra jelentkeztem, kb. 4-szeres volt a túljelentkezés, de felvettek. Hogy miért volt jó választás az ESZI (mert bizony az volt)? Azért, mert a kis létszámú osztályokban igaz barátságok kötődtek. (Mondjuk a feleléseknél bántam, hogy miért nem vagyunk többen, miért jövök már megint én.) A jól felszerelt tantermekben­ a tanárok helyenként szigorúan, de tudatosan az egyetemre felkészítve tanítottak. (Az ESZI-ben megszerzett tudásommal az egyetem 1-2. évében könnyedén elboldogultam.) Az se volt mellékes, hogy az ESZI-ben az ember szakmát is szerezhetett, amivel egyetemi évei alatt már pénzt tudott keresni. Ja és majdnem elfelejtettem, volt agy iktor titkárnő szak is (remélem, ennek az előnyeit nem kell elmesélni). (1996-2000) ESZI-s emlékképek? Emlékszem, hogy míg a C,D-sek gokartoztak délutánonként, addig mi a géptermekben ültünk, és ment a kódolás 1000-rel. Játékok kimentett állásainak feltörése, különböző grafikai effektek írása. Assembly verseny, hogy ki tud megírni egy programot 40 byte-ból. Szigorúan a teremőri felügyelet kijátszásával DOOM, QUAKE és DESCENT partyk. A bulldogos/spatenes osztályösszejövetelek. Jelenleg a Geodézai Zrt.-nél dolgozom, és műholdfotókból fabrikálok térképeket.

N

28

V

H

ol is kezdjem? Természetesen, mint sokan mások, én is vegyes érzelmekkel kerültem ki az intézményből, de visszagondolva derül ki, hogy egyáltalán nem is olyan „vegyesek” ezek az érzelmek. Sok olyan tudást, tapasztalatot kaptunk az iskolában tanító tanároktól, melyeknek jelentőségét csak később tudtuk értékelni. Későbbiek alatt értem én az egyetemeket, főiskolákat és pár év elteltével a munkákat. Személy szerint én jelenleg is abból élek, melynek egy részét a középiskolában tanították, majd az ott megszerzett tudást egészítettem láh ibor ki a főiskolán tanultakkal, és ezek ös�(1996-2001) szességét tökéletesen tudom használni a jelenlegi munkahelyemen, ahol fejlesztőmérnökként dolgozom. Elsősorban mégsem ezek az emlékek ugranak be most, sem akkor, amikor régi barátokkal, osztálytársakkal találkozunk. Mindig szóba kerülnek az osztálykirándulások és a különböző iskolai rendezvények, mint például a gólyabál, bankett, szerenád… ahol állandóan valami olyan történt velünk, amire még ma is mindegyikünk tisztán emlékszik. Remélem, sokan mások hozzám hasonlóan jó döntésként emlékeznek vissza arra az évre, amikor az ESZI-t választották a továbbtanulásuk második állomásaként, és megerősítik, hogy az ott eltöltött évek hasznosak voltak és jó légkörben teltek nekik is, nem csak nekem.­

O

B

T

olondok háza, sárga ház, fehér köpenyes ápolókkal. Kiváló felkészítés volt a vadkapitalista, posztkommunis­ta magyar valóságra. Amikor én jártam oda (92-96), mintaiskola volt, még a biritói vaddal is volt összetűzésünk, mondván, hogy a több száz koleszos elvette a helyüket. A Neutron kommandót bevetésen látva már nem nagyon riadtam meg a volt Tőzsdeépület ostrománál. Mit kerestem ott? A sarkon van az irodám. Mindig is érdekelt a történés, a 4 tőzsdekrachban ott voltam az első sorban, a világ összeomlásánál is ott voltam, 911-nél is kereskedtem. A pénz könyörtelen rabszolgatartó, majd Ti is rájöttök, ha a kinövitek kamaszos hévet, amit sosem szabadna. è

Orosz Attila (1992-1996)

29

A tanáraitok hősök, nem tudnának annyit fizetni, hogy ilyen kis pimasz, beképzelt emberpalántákkal foglakozzak naponta, mint Ti vagytok, mint Mi voltunk. Nemhiába találták ki a gyerekmegőrzőt a teenagereknek, hiszen otthon a vérrokonaitoknak is kell egy kis nyugalom. Tanárnak lenni hivatásos mazochizmus, kinél inkább hivatás, kinél inkább mazochizmus, de valami speciális elegy, ami mondjuk egy ifjú titán reakcióképességében ötvöződve alkotja azt magyar középiskolai hírnevet, aminek a Neumanokat és Szilárd Leókat, Tellert, Wignert köszönhetjük. A ifjúsággal elhamvad az a korlátokat áthágó szabad lendület, mely pont tapasztalatlanságából, naivitásából és irritáló önhittségből ered. Minél több követ hordasz, annál nehezebbek lépteid. Nem voltam jó diák, pedig diákpolgármester voltam vagy DÖK-elnök, nem is tudom. Nem nagyon érdekelt, mit erőltetnek a tanárok. Kellemes háttérzaj volt a saját gondolataimnak, bár figyeltem volna jobban. Akkor volt erre időm, sőt csak erre volt időnk, mégse tanultunk, pedig sokkal könnyebb volt. Mit nem adnék a teenager agyamért, de inkább megmaradok a köveknél, amiket már hordozok; nehezen szereztem őket, nincs kedvem már újrajárni járt utakat. Ezt kaptam az ESZI-től. Nem változott semmi, tudatában vagyok az életem kontinuitásának, jártam egyetemekre, csak az ESZI után már ember voltam, nem diák, nem nagyon nyűgözött le a nem túl napra­ kész haszontalan tudás csillogása. Sosem voltam másodikos. Mindegy Steve Jobs is túlélte. Sanálom, de mindaz a tapasztalat, amit az orosz válságban szereztem, jóval nagyobb értékű volt számomra, mint bejárkálni zh-kra. Sajnálom, mert néha eszközeim hasznának határára érek, és fogcsikorgatva kell kikaparnom a Net végtelen mélyéről, amit megtanulhattam volna, amikor volt időm rá. Minden matematikai tudásom Árokszállási tanárnőtől és Csajági tanár úrtól szereztem, a bármely szemszögből történő világlátást Bende és Gálos tanár uraktól. Azt, hogy az elsők között lehettem a Neten, ami meghatározó volt fejlődésem felgyorsításában, Tormánénak köszönöm tisztelttel. Steinbachné megtaníthatott volna rendesebben is angolul, de jobban szeretett, minthogy szigorú legyen velem. Mindenesetre, hogy nyelvvizsga nélkül folyékonyan kereskedek telefonon Londonnal, gondolom elég megnyugtató Önnek. A magyartárnőmnek meg köszönöm, hogy ennyire mélyen megértően empatikus volt... így hát nem kell rosszat írnom, mint József Attilának anno. A legtöbbet Csajági tanár úrtól tanultam, mert a kereskedésnek is van fizikája. Viszont még mindig nem adtam fel, hogy egyszer fizikus leszek, talán... nyugdíjasként. Becsüljétek meg a koleszt! Soha olyan szabályozott, mégis végtelen szabadságot nem fogtok átélni. A kommuna jobb, mint otthon lógni és hallgatni a Nagy Okítást, nem? Figyeljetek azért a családra, mert a korai metszés gyakran hoz nagyon komoly vadhajtást, a közös programok hiánya nyomán lecsökken a kommunikáció, amit nektek kell feltölteni tartalommal, mert ettől függ a viszonyotok a szüleitekkel. Ahogy Busta Rymes mondta: No Question, no Ask, MAX RESPECT ESZI! Ui: Van ez a Lenintől származtatott mondás, ucsityszja, ucsityszja, ucsityszja, azaz ahogy egy született orosz fordította: csajozzá, csajozzá, csajozzá!

30

31

éves villamosmérnök, mérnöktanár vagyok. Jelenleg a budapesti székhelyű Astron Informatikai Kft.-nél dolgozom mint projektvezető, ill. vezető szakértő. Az ESZI iskolapadjait 1991 és 1996 között koptattam a villamosenergia-ipari technikus vagy közismertebb nevén „villamos” szakon. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy középiskolás éveimet az ESZI-ben töltöttem, ugyanis itt a volt tanáraim nem csak egyszerűen „tanítottak”, hanem megtanítottak Pach Péter tanulni, gondolkodni, a dolgok mögé látni. Mind (1991-1996) a főiskolai tanulmányaim során, mind a jelenlegi munkámnál előnyt jelentett az ESZI-ben megszerzett, széles körű műszaki ismeret és a tanműhelyekben, ill. az Atomerőműben elsajátított gyakorlati tapasztalat. (Jelenleg éppen folyamatban van egy munkánk, amely a Paksi Atomerőmű 400/120 kV-os alállomására egy alállomási tréningszimulátor kifejlesztéséről szól, és itt rendkívül sokat segített az, hogy van atomerőművi helyismeretem és kapcsolatrendszerem, ami a középiskolás évek alatt ragadt rám.) Mindig szívesen gondolok vissza osztályfőnökömre, ill. tanáraimra, akik példaképként most is előttem állnak, ill. azokra az évekre, amiket az ESZI-ben, modern, de mégis családias légkörben tölthettem el. Nem utolsósorban az ESZI-nek köszönhetem azt is, hogy volt osztálytársaimmal egy életre szóló, nagyon szoros barátságot sikerült kialakítani. Egyszóval jó volt ESZI-snek lenni, és most is büszke vagyok rá!

E

mlékszem, hogy 14 évesen teljesen eltökélt voltam és határozottan tudtam, hogy én a szekszárdi gimiben folytatom középiskolai tanulmányaimat. De apukám javaslatára elmentem az ESZI nyílt napjára, ahol Major Feri bácsi ismertette velem és a többi kíváncsi diákkal, hogy mi vár majd ránk, ha ezt az iskolát választjuk. Ezen a napon eldöntöttem, hogy a következő négy évemet az Energetikai Szakképzési Intézetben töltöm majd. Elmondhatatlanul sokat kaptam az iskolától és a kollégiumtól. Mai napig tartó, nagyon jó barátsáál ntónia gok kötődtek a négy év alatt, és a legjobb tanárok (1997-2001) tanítottak nap mint nap. Soha nem felejtem el, hogy „Háttal nem kezdünk mondatot, mert az bizonytalanságot fejez ki”. Természetesen emellett nagyon sok olyan tanácsot, okosságot és útravalót kaptam, amelyek meghatározzák hétköznapjaimat. Persze nem volt fenékig tejföl az a négy év. Voltak nehézségek, csalódások (kettesre értékelt fogalmazások, viszonzatlan szerelmek, csajos összezördülések), de utólag hajlamos vagyok csak a szépre emlékezni. Őszintén hálás vagyok volt tanáraimnak azért, hogy a négy év alatt nem csak a kötelező tananyagot adták le nekem, hanem felkészítettek az életre is. Elmondhatom, hogy életem legszebb éveit töltöttem az ESZI-ben.

P A

31

A

z ESZI remek iskola lehet olyanok számára, akik az informatika területén akarnak elhelyezkedni. Én az ELTE programtervező informatikus szakára nyertem felvételt. Itt hamar kiderült, ki milyen tudással jött a középiskolából, és nekem nem kellett szégyenkeznem, annak ellenére, hogy nem vettem komolyan a tanulást. De nem ez az, amiért úgy érzem, szakmailag nem választhattam volna jobb sulit. Az ESZI-ben olyan nyelven tanítottak meg programozni, aminek köszönhetően rögtön munkát lehetett vállalni, akár részmunkaidőben is, így egy vidékinek a budapesti élet könnyebb lehetett, az anyagiak biztosítva voltak. Ilyen lehetőségek láttán az ember elgondolkodik, bárcsak többet tanult volna.

Páll Gábor (2000-2005)

Számomra a középiskola egyszerre jelentette a felnőtté

válást és a felhőtlen gyermekkort, ezek minden izgalmával és kihívásával. Ennek nagyrészt az az oka, hogy az érettségit követően többet nem kerültem nappali tagozatos oktatási rendszerbe, így számomra az „osztálytárs”, „tanár”, „kollégium” szavak a mai napig szinte kizárólag az ESZI-hez kapcsolódnak. Bár tanulmányaimat folytattam, de mégis a munka volt a meghatározó az életemben. A munkahelyeimen és a szabadidőmben hobbiként végzett webes fejlesztések terén is rendkívül hasznosnak bizonyult az, amit Pakson kaptam tanáraimtól. A logikus gondolkodásra törekvés, az újdonságokra nyitott hozzáállás, a konstruktív problémakezelés és sok más olyan „belém vert” érték született mostanra újra többéves ál amás késéssel, amelyeket akkor talán még nem értettem, nem (1995-2000) értékeltem. Mindegy, hogy részvénykereskedőként vagy egy mezőgazdasági cég ügyvezetőjeként vagy mint most, az Erste Befektetési Zrt. internetes megjelenéseiért felelős alkalmazottjaként dolgozom, egyvalami változatlan maradt: tudom, hogy a lendületet, a szemléletet és a nyitottságot középiskolámnak köszönhetem, és ezért örökké hálás maradok. Az ESZI mindig velem volt, van és lesz! Az elmúlt majd’ 10 évben sokszor és sok helyen „botlottam” ott végzett emberekbe, és csak büszke lehettem rájuk. Bízom benne, hogy ez a színvonal – amit a tanári karnak köszönhetünk – sokáig megmarad.

P T

32

Szakközépiskolámra mindig szeretettel gondolok

vissza. Úgy nézek fel rá, mint egy nagy és bölcs tanítómesterre, hiszen rengeteget kaptam „tőle”. Számtalan ismeretet hasznosítok még ma is mindazokból, amiket ott hallottam és elsajátítottam. Számomra különösen a magyar nyelv és irodalom tantárgy – melynek keretein belül nagyon sokat foglalkoztunk a művészettörténettel – és a szakmai tantárgyak adtak nagyon sok pluszt, melyek még ma is meghatározzák érdeklődési körömet! Nem felejtem el az osztályterem és a könyvtár illatát, az iskolába való belépés hangulatát, a tanárok kedves, de határozott, tanító hangját. Ma, ha elmegyek gyermekeimmel az ESZI előtt, mindig újra és újra elmondom: „Nézzétek gyerekek! Ez volt anya iskolája, amit nagyon szeretett!”.

Pintér (Sajnovics) Edina (2002-2006)

Azt hiszem, mindenféle túlzás nél-

kül állíthatom, hogy sokat köszönhetek ennek a középiskolának. Az egyik legfontosabb, hogy igazán felkészülten vághattam neki az egyetemi tanulmányaimnak a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán mérnök informatikus szakon, és erre igazán csak akkor jöttem rá, amikor már oda jártam, és számtalan órán odasúgtam a barátnőmnek, hogy „hmm én ezt már tudom, tanultuk az ESZI-ben”! A másik fontos dolog számomra az volt, hogy sok barátra és jó ismerősre tettem szert, akikkel a mai napig is tartjuk a kapcsolatot, még ha nem is napi szinten. Rengeteg jó élménnyel gondolok vissza a középiskolai évekre, az osztálykirándulásokra és az egyéb együtt eltöltött időkre.

Prantner Csilla (2000-2005)

33

Az Energetikai Szakképzési Intézet menedzser-asszisz­

tens szakán végeztem az 1999-es tanévben. Azóta is mindig jó szívvel gondolok vissza az ESZI-ben eltöltött diákéveimre, tanáraimra és iskolatársaimra. Az „én időmben”, mint öregdiák mondom, jó volt diáknak lenni. A mai napig büszkén vállalom az alma mater-t. Hálával és szeretettel gondolok vissza mindazon tanáraimra, akik mellettem álltak, bátorítottak és buzdítottak a tanulmányaim során. A sok kulturális és szakmai programnak (színházlátogatásoknak, OKJ-s szakmai versenyeknek, utazásoknak) köszönhetően mindan�nyian lehetőséget kaptunk látókörünk bővítésére és szakmai képességeink fejlesztésére. Pillanatnyilag az Európai Bizottság Kutatási Főigazgatóságán dolgozom Brüsszelben, és úgy érzem, az ESZI-s ácz ikoletta évek során elsajátított ismeretek erős alapot biztosítot(1995-1999) tak az egyetemi tanulmányaimhoz, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy mindazt elérjem, amire ma büszke lehetek. A megszerzett gyakorlati és szakmai tudást a mai napig sikerrel hasznosítom a munkám területén.

R

N

Amikor apukám először említette meg otthon

az ESZI-t azzal a felkiáltással, hogy ez egy remek iskola, ahol ráadásul szakmát is tanulhat az ember lánya, hallani sem akartam róla. Már akkor tudtam, hogy majd tanár szeretnék lenni, és a bölcsészkarra menni, ezért egyáltalán nem tűnt vonzó lehetőségnek, hogy menedzser-as�szisztens képesítést szerezzek. Aztán a nyílt napon kicsit halkabban tiltakoztam, és madarat lehetett volna fogatni velem, mikor felvettek. Sosem bántam meg, hogy végül az ESZI-t választottam, mert négy csodálatos évet kaptam. Hogy mit köszönhetek ennek az iskolának? Néhány oldalon keresztül tudnám sorolni, de inkább összefoglalom röviden. Szinte mindent, apai udit ami vagyok és mindent, ami értékes számomra: (1993-1997) az önmegvalósítás lehetőségét, a tudás megszerzésének örömét, és a filozófiát, mely szerint „legmerészebb álmaink is megvalósíthatók.” Az első szakmámat, a barátaimat, a férjemet. Azt, hogy megtanultam síelni. Azzal, hogy az ESZI-ben végeztem, megkaptam a választás lehetőségét. Az igazsághoz tartozik, hogy ez nem mindig teszi könnyebbé az életemet, de egyáltalán nem bánom. Ha a közelgő 30. születésnapomon (te jó ég!) feltenné nekem valaki a kérdést: milyenné szeretnék válni, azt kívánnám, hadd legyek újra olyan bátor, szabad, erős és spontán, mint amikor a középiskolába jártam. Aztán eszembe jutna, hogy mindezt akkor sem kaptam ingyen: keményen megdolgoztattak érte. Köszönöm.

R

34

J

1997 és 2001 között volt az ESZI és kollégiu-

ma második otthonom. Ezek az évek több okból is emlékezetesek maradtak számomra: a tanulás, az iskola által nyújtott lehetőségek, és a szórakozás is maradandó élményt nyújtottak. Ma is azt gondolom, hogy a legjobb választás volt ebbe az intézménybe jelentkezni. Az első kép, ami eszembe jut, az az öröm, amikor megtudtam, hogy a több mint száz felvételiző közül még 14 lánnyal együtt bekerültem a menedzser-asszisztens szakra. A kis létszámnak köszönhetően kiemelt figyelemben részesült mindenki az évek során. Az, hogy a tanórákon milyen és mekkora mennyiségű anyagot adtak át nekünk, inkább abban segített, hogy a megfelelő főiskolára kerülhessek. A gyakorlati hasznot elsősorban a gépírás és a számítástechnikai ismeretek elsajátítása jelentették. Ezek a mai napig segítséget nyújtanak (még senkivel nem találkozotkai ita tam, aki olyan gyorsan gépelne mint én). A tan(1997-2001) anyagok elsajátításánál számomra többet jelentettek azok a tanácsok, kritikák, nevelési célzatú beszélgetések, melyet számos kiváló tanártól kaptam az évek alatt. Ezt utólag is köszönöm nekik. Úgy gondolom, hogy számunkra több lehetőség jutott különböző iskolai tevékenységekre, mint más középiskolákban. Büszke vagyok arra, hogy több évig lehettem a havonta megjelenő iskolaújság, az ESZIRAT főszerkesztője, hogy négy éven keresztül tevékenykedhettem a diákönkormányzatban, mely – ellentétben számos iskolával – aktívan jelen volt az iskolai eseményeken, hogy részt vehettem számos iskolai ünnepség megszervezésében, hogy lehetőséget és támogatást kaptunk rengeteg ötletünk megvalósításában. Persze nem lenne teljes a megemlékezésem, ha kihagynám az osztálykirándulásokat, a kikapcsolódásokat, szórakozáso­kat, kollégiumi bulikat, azokat a csínytevéseket, melyekben a négy év során részt vettem. A középiskola után elvégeztem a Szolnoki Főiskolán az idegenforgalmi és szálloda szakot, majd az elmúlt két évben a Pécsi Tudományegyetem közgazdász szakán az egyetemi dip­lo­mát szereztem meg. Érdekes, hogy a felsőoktatásban eltöltött éveket kevésbé tartom hasz­nálhatónak. Az elmúlt néhány évben igyekeztem megtalálni azt a munkakört, melyben szívesen dolgozom. Jó pár kísérlet után kerültem jelenlegi munkahelyemre. Több mint egy éve egy rendezvényszervező cégnél dolgozom Budapesten rendezvényszervezőként. Események teljes körű lebonyolítását és az ehhez szükséges technikai eszközök biztosítását vállaljuk. Bár stresszes és állandó készenlétet igénylő munkakör, a munkám, a rendezvények során ért élmények mindenért kárpótolnak. Azt gondolom, hogy az ESZI attól volt különleges, hogy nem az volt a tanárok és a vezetőség kizárólagos célja, hogy a szükséges tananyagot leadják. Mindemellett nyitottságukkal segítettek a diákoknak céljaik megtalálásában, önmaguk és lehetőségeik megismerésében.

R

35

R

Több mint tíz éve annak, hogy először beléptem a

„hipersárga” épület falai közé, amit ESZI-nek neveznek. Nagy csodálkozással tekintettem körbe, majd nagy örömmel kezdtem meg legszebb diákéveimet 1998 szeptemberében. Az iskola jó közösségi szelleme már a gólyatábort követően megérintett, és ez az évek során csak tovább fokozódott. A gólyabálok, a szalagtűzők, az ESZI-s bulik vagy az osztálykirándulások annyi feledhetetlen percet és csibészséget hoztak magukkal! Szép emlékek az érdekes és olykor humoros tanórák, vagy dolgozatírások... A sok vidámsághoz azért sok-sok tanulnivaló is párosult, de azt hiszem, hogy az ESZI egy igen jól használható szakmai alaptudást adott a kezembe, amelyre unyai ábor a főiskolai évek alatt lehetett alapozni, és amelyet a minden(1998-2003) napi munkám során jól tudok hasznosítani. Összességben úgy gondolom, hogy nem bántam meg, hogy az ESZI-be jártam, és ha most kellene választanom, akkor is ugyanígy döntenék!”

R

G

Miután végeztem az ESZI-ben, nem tanultam tovább.

Akkoriban válogatni lehetett a jobbnál jobb munkalehetőségek között. Dolgoztam mint titkárnő a Tolna Megyei Vállalkozói Központnál a vezérigazgató mellett, később a Nationale Nederlandennél szintén a megyei értékesítési igazgató mellett. Kisebb cégekhez nehezebb volt elhelyezkedni a pénzügyi tanulmányok hiánya miatt. Akkor láttam, hogy gyorsírás helyett – amit soha életemben nem kellett használnom – pénzügyeket kellett volna tanulnunk (könyvelési alapismeretek, adózás stb). Aztán 5 évig dolgoztam a Marley Mo. Rt.-nél az igazgató mellett szintén mint titkárnő. Később volt egy rövid kitérő – 2 évig hajón dolgoztam, viszont angolul tökéletesen aramó risztina megtanultam beszélni is, nemcsak elméletben. Kb. 4 éve (1991-1995) Dublinban egy tervezőirodában dolgozom, ahol egy részleg adminisztrációját és pénzügyeit intézem. Itt sokkal lazább a légkör, mert nem egy embernek dolgozom, mint régebben, itt csapattag vagyok. Esti iskolába járok, könyvelést és adózást tanulok. Az ESZI-nek köszönhetem a szakmám, amiben mindig is dolgoztam, és amit szeretek. Az ESZI a többi iskolához képest nagyon jó légkörű iskola volt, mentes a tanár-diák feszültségektől, elmondhattuk problémáinkat, véleményünk lehetett, és nem kezeltek minket ’taknyos gyerekeknek’. Fegyelmezés helyett jó példát kaptunk tanárainkon keresztül, és sok tanácsot, támogatást, és sokféle gondolkodást és életfelfogást megismerhettünk. Megtanulhattuk, hogy ki kell állnunk igazunkért, és a mi kezünkben van a jövőnk. Önállóvá és talpraesetté nevelt ez az iskola. Akkoriban úgy éreztem, én nem illek oda, de most már látom, hogy ez az a szakma, amit nekem találtak ki. Aki oda járt mint diák, szerintem a mai napig büszke rá, és ezúton köszönetet szeretnék mondani az akkori tanárainknak mindenért.

S

36

K

Az ESZI-ről csak jó emlékeim vannak.

Simon Richárd (1993-1998)

Az iskola légköre, a tanárok és a diákok, a fantasztikus kirándulások, és nem utolsósorban a magas színvonalú oktatás mind-mind hatalmas élményt adott és útravalót a további életemhez. Sokáig visszajártam a ballagás után is, és mai napig tartom a kapcsolatot ESZI-sekkel, sőt, ha összefutunk az utcán egy ESZI-ssel, akivel az iskolában talán nem is ismertük egymást, csak látásból, mindig nagyon örülünk egymásnak. A továbbtanulásomban és szakmai fejlődésemben is hatalmas segítség volt az iskola. Villamosmérnökként végeztem a Kandón, és ma is mérnökként dolgozom az IBM-ben.

B

ár a klasszikus megfogalmazás szerint a diákok néha csak azért járnak iskolába, mert ott meleg van, az ESZI jóval többet jelentett nekem és jóval többet is nyújtott. A pozitív, barátságos légkör és a jól felszerelt szaktantermek azonban mit sem értek volna a lelkes és hozzáértő tanárok nélkül. Részben nekik köszönhető, hogy akkori diáktársaimmal együtt olyan tudás- és tapasztalatbázisra tehettünk szert a lógások mellett és ellenére, amit a mai napig is kamatoztatni tudunk, legyen szó akár az informatikáról, akár az angol nyelvről. Személy szerint imon oltán jó emlékeim vannak az ESZI-s időszakból – bár osztályszabadúszó PR tanácsadó ként gyakran érezhettük magunkat kísérleti nyúlnak (1992-1997) az addig ki nem próbált módszerek tesztelőiként, ez egyfajta „cutting edge,” azaz ultra-modern feelinget és izgalmat adott az élménynek. Sokan szeretnek különlegesek lenni a maguk módján – ez egy természetes em­beri érzés. Hasonló a helyzet az ESZI-vel, ami egy ilyen hely volt sokunknak: különleges.

S

N

Sitkei Gábor (2001-2006)

Z

agyon örültem amikor felvettek az ESZI-be. Nekem már akkor is az volt a tervem, hogy ha elvégezem a technikusit, akkor a Paksi Atom­erőműben szeretnék dolgozni. Ez sikerült is, mert 2006.12.15. óta a Vegyészeti Főosztály Radioaktív Hulladék Kezelő Osztályának- Folyékony Hulladék Kezelő Üzemében dolgozom mint gépész. Ezt fő­ként az ESZI-ben elvégzett környezetvédelmi nukleárisenergia-ipari technikusi végzettségemnek köszönhetem. 3 műszakban dolgozom, és közben főiskolára is járok. Jelenleg 2. éves hallgatója vagyok a Budapesti Műszaki Főiskola Környezetmérnöki szakának. A főiskolán is tudom hasznosítani a technikusi évben szerzett tudást, mert az ottani tananyag az ESZI-ben tanultak kiegészítése. è

37

Nagyon jó emlékeim vannak az ESZI-vel kapcsolatban. Szerettem oda járni, mert sok barátom volt a suliban, és jó volt velük együtt lenni. Nagyon szerettem a házibajnokság küzdelmeit. A srácokkal akkor barátkoztunk össze, amikor 9. osztályban elindultunk a foci házibajnokságban. Mindig nagy örömmel mentünk a meccsekre. A tanulás része, háát... sokszor nehéz volt, elég sokat kellett tanulni, mert nagy volt az anyag, amit tudni kellett. Azóta rájöttem, hogy elég sok dolgot tudok használni az ott megtanult anyagokból. Sokszor elő tudom venni a technikusi füzeteimet, könyveimet, hogy utánanézzek néhány korábban tanult anyagnak. NAGYON örültem, hogy oda járhattam, hisz egy nagyon magas színvonalú iskola, sok jó élménnyel. CSAK JÓ EMLÉKEIM VANNAK AZ ESZI-BEN TÖLTÖTT ÉVEKRŐL.

1996-ban kezdtem középiskolás

tanulmányaimat az ESZI-ben programozó szakon – mindig is egyértelmű volt számomra, hogy ezt a hivatást fogom kitanulni. Így utólag visszatekintve szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen nívós környezetbe kerülhettem tizennégy évesen. A Pakson töltött négy év alatt tanáraim próbálták benöveszteni a fejem lágyát, hosszabb távon inkább több, mint kevesebb sikerrel. Az ESZIben megszerzett tudás biztos alapot nyújtott a továbbtanulásban, egyetemi éveim alatt minimális problémáim voltak csupán a tananyaggal. Az ESZI-s múlt erős ütőkártyának bizonyult a munkában való elhelyezkedésnél is. Úgy látom, az informatikai cégek szívesen alkalmaznak oponyai yörgy olyan embereket, akik hasonló szakmai (1996-2000) előélettel és alapokkal rendelkeznek, mint mi. Jelenleg az Ericssonnál dolgozom Budapesten. Az iskola nem adott teljesen kész szakmai tudást, de adott nagyon erős alapokat és olyan életszemléletet, melyekkel jól megállom a helyem a mindennapokban.

S

38

G

Az Érdi Rendőrkapitányságon dolgozom a Bűnügyi Osz-

Sóthy Viktória (1997-2001)

tály, Nyomozó Alosztály állományában nyomozóként. Munkámban főleg a gépírást és a magyar nyelvet (fogalmazási technika), kommunikációt tudtam leginkább hasznosítani. (Elég nagy mutatvány szerintem, ha ügyészi utasításra egy házibuli valamennyi résztvevőjét ki kell hallgatni, természetesen senki nem tud többet mondani a másiknál, így kb. a nagy semmit 25 féle módon kell leírni.) Munkám miatt a legprimitívebb és a legiskolázottabb, többdiplomás bűnözőkkel, ügyfelekkel is találkozom, így mindenkivel meg kell találni a hangot, s személyiségének megfelelő hangnemben kell megírnom a kihallgatási jegyzőkönyvét, ami néha elég nagy kihívást jelent, főleg a végletek esetében. Jó érzés fog el azokban az esetekben, amikor olyan embereket hallgatok ki, akik nehezen fejezik ki magukat, s a kihallga­ tás végén elismerően nyilatkoznak fogalmazási technikámról.

Furcsa belegondolni, hogy már tizenkét év eltelt ballagásom és az

érettségi óta. Az ESZI nekem átmenetet jelentett a gyermekkorból – ha még nem is a felnőttkorba – egy olyan életszakaszba, ahol az intellektuális kihívások igen meghatározó szerepet játszottak. A számítástechnika, informatika alapjait itt sajátítottam el, s jelenlegi banki kockázatelemzői munkám is sok alkalmat ad az ESZI-ben megszerzett ismeretek hasznosítására. Diákkoromban az iskoláról alkotott képemben egyszerre volt jelen a magas követelményszint és a diákélet „szabadsága”. Míg az itt tanultak sikeres későbbi alkalmazásához az előbbi, úgy szociális, kapcsolatteremtési képességeim kibontakozásához az utóbbi járult hozzá jelentős mértékben. A megszerzett tudás és képességek mellett persze legalább ennyire fontosak és emlékezetesek azok a nem mindennapi közösségi élmények, melyeket az iskola tanulójaként átélhettem.

Szabadi Péter (1992-1996)

Az én helyzetem kissé speciális, mivel én nem a

Szalmási Gábor (1989-1994)

műszaki pályán kötöttem ki, hanem jogász let­tem. Jelenleg ügyvédként dolgozom Budapesten. Azzal szoktam „riogatni” az ügyfeleimet, hogy egyébként erőmű-gépész technikus vagyok. Ez önmagában is jó reklám lehetne az ESZI-nek, hogy egy műszaki szakközépiskolában olyan erős a humán oktatás, hogy még a jogi egyetemre is be lehet jutni. Az iskola (különösen Takács Miklós tanár úr) érdeme, hogy a diák igényeinek megfelelő irányba képes orientálni még akkor is, ha az az iskola profiljától teljesen eltér. è

39

Az is az iskolát dicséri, ha hagy valakit ráébredni arra, hogy ő valami egészen mással akar foglalkozni. Az önálló gondolkodás képessége az, amit továbbvittem az iskolából, és jelenleg is gyakran hasznosítok.

1991

-ben végeztem atomerőműgépész szakon. Az ESZI-ben éreztem először, hogy a világ színesebb, mint addig gondoltam. Sokfélék benne az emberek, s itt tanultam meg tisztel­ ni, hogy mindenki a maga álmát igyekszik valóra váltani. Pálfán, ahol addig éltem, az élet egyszerűbb volt. Nem mondom, hogy rosszabb, de mindenképpen más volt. Az iskolára jellemző gondolkodás, a tanárok mentalitása sokat segített abban, hogy a látóköröm gyors ütemben zász ibor yörgy táguljon. Persze ezt most, utólag látom így, akkor legtöbben úgy éreztük, hogy gúzsba kötnek a hülye – elnézést – elvárásaikkal. Megtanítottak, illetve hagytak repülni, hagyták, hogy szárnyainkat próbálgassuk. Azt hiszem, ez nagyon nagy dolog volt évekkel a rendszerváltás előtt. Itt használtam első alkalommal számítógépet, de az iskola felszereltsége egyéb tekintetben is kimagasló volt. 17 éve kezdtem az erőműben, jelenleg technológusként dolgozom a Reaktor Osztályon. A munkám során rengeteg segítséget kapok a volt iskolatársaktól, amit ezúton is szeretnék megköszönni. A felsorolás nem teljes, de talán az eddigiekből is kitűnik: örülök és szerencsésnek tartom magam, hogy az ESZI-be jártam.

S

T

G

ESZI

…, milyen is volt számomra? Megpróbálom összefoglalni. A tanórák (ha diákként ezt sokszor nehezen is akarta egy kamasz elfogadni…) valóban adtak tudást és alapokat a felsőoktatás buktatóihoz, a sport és a hozzá tartozó közösség versenyszellemet, a pedagógusok pedig – „nemes egyszerűséggel élve” – megtanítottak embernek lenni…

Szava László (1995-2000)

40

Amikor olvastam a tanárnő levelét, visszaem-

Szendi Balázs (1998-2003)

lékezve az ESZI-s éveimre, nagyon jóleső érzések töltöttek el. Remélem, az iskola diákélete mit sem változott. A Veszprémi Egyetem gépészmérnök karán szilikátipari gépésznek tanultam. A kamatoztatott tudásról pedig csak egy rövid történetet tudnék elmesélni: mechanika II. tárgyból vizsgáztatott a tanszékvezető úr, és vizsga végén megkérdezte, hogy hol tanultam szakközépiskolában, és hogy ki volt a tanárom. Szerintem ez a legnagyobb elismerés egy tanárnak és egy iskolának. A társaimhoz ké­pest mind humán és reál tantárgyból jobban felkészített a középiskola, ezt láttam és tapasztaltam. Egyet sajnálok, hogy technikumban megszakadt a matekoktatás. Egy éve dolgozom Balatonfűzfőn a Nitrokémiából kivált tervezőirodában. Vegyipari berendezések és létesítmény tervezés a fő profilja a cégnek.

Hol is kezdjem? Az ESZI után elvégeztem

a Dunaújvárosi Főiskola műszaki menedzser sza­kát, ahol végül minőségirányítási szakirányt választottam. Tanulmányaim során rengeteg dolog volt, ami visszaköszönt az ESZI-s időkből, csak részletesebben tanultuk. Előny volt, hogy műszaki suliból mentem, és hallottam már azokról a dolgokról, amiket ott nyomtak a fejünkbe. Nekünk a diploma feltétele volt egy alapfokú nyelvvizsga, szerencsére elég jól ment az angol mindig is, így csupán az ESZI-s tanulmányokkal, 0 tanulással levizsgáztam. Mellette zili éter párhuzamosan fociztam. Tavaly az a megtisz(1998-2003) teltetés ért, hogy 1 évig az NB1-es paksi csapat kerettagja lehettem, és – bár bajnokin nem – de kupameccsen pályára léphettem. Jelenleg az Atomerőműben dolgozom az MVM ERBE ZRt.-nél mint minőségellenőr. Természetesen előnyt jelent, hogy az ESZI-ből érkeztem, de itt minden oktatáshoz kötött, tehát sok mindent újra kell tanulni, alkalmazva a benti viszonyokhoz. Viszont rengeteg dolgot már csak át kell ismételni, ellentétben azokkal, akik pl. szakács vagy mezőgazdasági suliból jöttek. Az ESZI-s évekre mindig boldogan emlékszem vissza, rengeteg élmény köthető ahhoz az 5 évhez. Talán azok voltak az utolsó évek, amikor még az embernek nem a gondokon és a problémákon járt az agya, hanem egyszerűen csak élt. Sajnos kevés emberrel tartom a kapcsolatot, ez részben annak köszönhető, hogy mindenki éli a saját életét.

S

41

P

N

ekem az ESZI nem csupán egy iskola. Ha nagy szavakat szeretnék használni, akkor azt mondanám, az ESZI maga a felnőtté válás volt számomra. Sokkal többet kaptam ott, mint puszta okítást. Tanáraink többsége rendkívül értékes ember volt, akiktől a tananyag mellett emberséget és erkölcsöt is tanultuk. Tartós barátságok kötődtek, amelyek nagy része még ma is megvan. Ilyen kapcsolatok csak igazán jó közegben születhetnek. Az ott megtanult dolgok túlnyomó többségét tudtam hasznosítani később az egyetemen, sőt még az életben is. Nagyon jó szívvel és kellemes érzésekkel gondolok vissza arra az öt évre, és szívem szerint visszamennék még néhány évre. Nagyon fontos öt éve volt az életemnek. Jelenleg a Paksi Atomerőműben dolgozom az üzemviteli igazgatóságon. A 2-es blokkon vagyok villamos operátor a blokkvezénylőben. Nagyon szeretem a munkám, sokszínű, érdekes, ugyanakkor embert próbáló munka szakmailag és mentálisan egyaránt. Sok mindent tudok hasznosítani itt is az ESZI-ben megszerzett ismeretekből.

É

Szombat Zoltán (1993-1998)

n nagyon szerencsésnek tartom magam azért, hogy Paksra járhattam, egyrészt az infor­ matikai és szellemi (már a tanárainkat értem ez alatt) infrastruktúra miatt, ami körbevett bennünket, másrészt amiatt, hogy az osztályban olyan erős barátságok alakultak ki, amik azóta is összetartanak bennünket, olyannyira, hogy most is egy nagy csapat jön össze szilveszterre, ha minden jól megy, pedig 22 év telt el az évnyitó óta. Az iskolára nagyon jól szívvel gondolok azóta is, ahányszor elmegyek Paks mellett, mindig andary énes (balról) megállok pár percre az épület előtt, nézem az (1987-1991) ablakokat meg a tudás kapuját, és felidézem a sok ott töltött szép időt, az órák előtti stresszt,­ amikor a házi feladatokat másoltuk, és be voltunk szarva a feleléstől, azt a hihetetlen izgalmat, amit a matek- meg fizikadogák kiosztása jelentett, a szenzációs osztálykirándulásokat, az idétlenkedéseket az uszodában (hétfőtől csütörtökig minden nap jártunk, egy kb. 8 fős kemény mag). Az ESZI-ben tanultak engem személyesen fogékonnyá tettek az informatikai problémák iránt, szakmailag ez volt a legnagyobb haszna az iskolának. Azon kevesek közé tartozom, akik azóta is ezen a pályán próbálnak érvényesülni, ún. nagyvállalati számtech-rendszer (SAP) bevezetésével foglalkozom tanácsadóként lassan 12 éve, a szabadfoglalkozású értelmiségiek aranyéletét élhetem, nincs főnök, nincs mindennap bejárás, igazi vállalkozóként árulom a tudásomat. Rengeteget dolgoztam külföldön, voltam Szlovéniában, Ausztriában, Lengyelországban, most épp egy katari munkát próbálok összehozni.

T

D

42

Csodálatos volt a nyelvi felkészítés is az iskolában, talán ezért tartozunk a legtöbbel a sulinak, hiszen leginkább ez tette lehetővé, hogy a legtöbbünkből első generációs értelmiségi válhasson vidéki származással és paraszti felmenőkkel. Az osztályból talán ha 2–3 ember nem szerzett diplomát, a nagy többség műszaki területen tanult tovább. Még két jogvégzettünk is van, az egyik Hernádi Laci, a másik én vagyok. Nagyon jó látni a társaságon, hogy az iskolából magunkkal hoztuk a szorgalmat, a tudásvágyat, az igyekezetet, hogy érvényesülhessünk, a tartós és mély baráti kapcsolatokat, de azt is meg kell mondanom, hogy mi akkor nagyon különböztünk a mostani srácoktól. A kör­nyezetemben élő fiataloknak általában nem sokat jelent az iskola, a tanulás, nincsenek céljaik, szarnak az egészre. Nekünk akkor a rossz jegy égést, szégyent jelentett, javítani akartunk, és igyekeztünk tenni valamit, hogy legközelebb jobbak legyünk. Persze lehet, hogy általánosítottam, és az ESZI még mindig csillogó szemű kamaszokkal van tele, és nincs szükségük se jó tanácsokra, se fejmosásra, akkor már csak sok sikert kívánhatok mindenkinek, és remélem, hogy kint van még az aulában a faliújságon az a felirat, ami sokunkat inspirált, ha másra nem, hát egy nagy nevetésre: TANULLY MER MEKBUX!

8-10 év távlatából objektíven értékelni mindig nehéz, különös-

képpen akkor, amikor az ember életének egy olyan szakaszáról van szó, amiből mindig csak a szépre, a jóra emlékezik, és csak ritkán a rosszra. Visszatekintve az itt töltött évekre mégsem mondom azt, hogy könnyűnek éreztem. Akkor sem, most sem. Keményen kellett dolgozni az eredményekért, de utólag értékelve már látom miért. Megérte. Megérte, azért, mert az a munka, amit itt sokszor „kikényszerítettek” belőlünk, nem volt hiábavaló, bőven kamatozott a későbbiekben. Azért, mert nem csak tudást kaptunk, hanem látásmódot is. Mind a saját, mind volt ESZI-sek tapasztalatai is azt igazolják, hogy biztos szakmai alappal, minőségi tudással később, arczal ajos akár a felsőoktatásban, akár a munkahelyen tisztességgel megáll(1996-2001) tuk, megálljuk a helyünket. Főiskolán, egyetemen 1–2 szemeszter alatt igen nehéz elsajátítani azokat az alapokat, amiket ebben a szakközépiskolában mi 5 év alatt megkaptunk. Ezek az ismeretek maradandóak – nem tűntek el a vizsga után 2 héttel –, mert hosszú idő alatt, sok esetben a gyakorlat rögös ösvényén keresztül vezetett az út megszerzésükhöz. Fontos kiemelni azt, hogy mindehhez a környezet, a személyi és tárgyi feltételek mind biztosítva voltak. Rendelkezésre álltak jól felszerelt műhelyek, laborok, sportcsarnok, könyvtár, uszoda, kollégium és természetesen a tanárok, oktatók, akik segítségével mindezt véghezvittük. Mint minden, az ESZI is sokat változott 10 év alatt, a célok azonban ’86, az indulás óta változatlanok maradtak. Azt gondolom, hogy az atomerőmű szempontjából az ún. „generációváltás” küszöbén az iskolának kiemelt feladata lesz abban, hogy az itt képzett jövőbeli szakemberek továbbra is biztos alapokon nyugvó, magas színvonalú és mindenekelőtt használható ismeretek birtokába jussanak. A Műegyetem gépészmérnöki karán végeztem 2 éve, energetikai mérnök szakon. Jelenleg az atomerőműben dolgozom biztonsági elemzőként.

T

L

43

A

z általános iskola utolsó évében hallottam az Energetikai Szakképzési Intézetről. A nyílt napon tett látogatás az iskolában és a kollégiumban mély benyomást tett rám. Erőműgépész technikus szakra jártam, az érettségi vizsga utáni évben technikus és energetikus képesítést szereztem. Az iskolában töltött évek során szerzett műszaki ismeretek alapot adtak a továbbtanulásomhoz. Közben Paksban egy barátságos kisvárost ismertem meg. Az iskoláról és a kollégiumról is szép emopánka solt (jobbról a második) lékek maradtak meg. 2006-ban az ESZI 20. (1992-1997) születésnapján jó volt találkozni a volt tanárokkal, osztálytársakkal, ismerősökkel. Ahogy körbejártam az épületben és a tornateremben, olyan érzés fogott el, mintha még mindig ide járnék. Középiskolai tanulmányom befejezése után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának energetikai mérnök szakán, energetikai mérnökként végeztem. Az oktatás felét Pakson tartották, így a város meghatározó része lett életemnek. Jelenleg Budapesten, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán dolgozom energetikai vezetőként.

T

Z

Szerettem az Eszi-be járni, mert jó feltéte-

leket biztosított, érződött a dolgon, hogy itt egykoron nem számítottak az anyagi kérdések. Igen jó volt az osztályközösség, a csajok, a kollégiumi közösség, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, pedig már eltelt pár év, amióta végeztünk. Az utolsó minőségbiztosító osztály nagy része tanul még, illetve főiskolát végzett szakember. A tanárok, oktatók nagyon nagy hányada modern gondolkodású, jó érzésű és értelmes ember, szintén a mai napig lehet a segítőkészségükre támaszkodni. Tisztelet a kivételnek, de hát olyanok mindenhol vannak. A szekszárdi MMG Zrt.-nél kezdtem a pályafutásomat, itt forgácsoló szerszámokat szerkesztettem, többek között az esztergomi népautó óth ndrás ablaktörlő tengelyének megmunkáló késeit is. (1999-2004) Itt jól jött Barkovics tanár úr következetessége, jól kezelem a műszaki dokumentumokat, magabiztosan látom is meg csinálom is őket. Jelenleg terményszárítók gázégőinek a vezérlését szervizelem, mellette főiskolára járok Pécsre, villamosmérnök levelező szakra. A mai eszemmel is az ESZI-t választanám, mint ahogy tettem ezt 1999-ben. Ja és a kaja is jó volt!

T

44

A

Idősödve egyre többet szoktam visszagon-

dolni a régi „szép” időkre. Őszinte leszek. Nekem, egyedüli kamasz lányként a kamasz fiúk között nagyon nehéz dolgom volt. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy éppen ebben az időszakban nálunk otthon sem volt olyan felhőtlen az élet: anyukámnak munkahelyi gondjai voltak, és testvérem is éppen ekkor kezdett önállósulni, továbbá az iskolán kívül sem voltak igazán barátnőim... Zárkózott is umpek ária voltam, és nem igazán tudtam beilleszkedni (1988-1992) az iskolai közösségbe. Ennyit a lelki oldaláról. Nem műszerész vonalon tanultam tovább, hanem programozó matematikusnak, amit tulajdonképpen Árokszállási Eszter tanárnőnek köszönhetek, mert ő „zavart el” (illetve beszélt rá, hogy elmenjek) OKTV matematikaversenyre, és az ott szerzett 9. helyezéssel felvételi nélkül bejutottam az általam kiválasztott szakra az általam kiválasztott egyetemen (ELTE). Itt az első félévben matematikából el voltam maradva a többiektől, hiszen mi a műszerész szakon eleve nem tanultuk olyan erősen a matekot, mint pl. a számítástechnika szakon tanulták, és szakkörre sem jártam... Hozzá kell még tennem, hogy annak idején számítástechnika szakra jelentkeztem az ESZI-be elsősorban, és műszerészre másodsorban. Az egyetemen a matematikán kívül még angolt tanultam azok közül, amit az ESZI-ben is tanultunk. Az ESZI-s angoltanítással kapcsolatban arra emlékszem, hogy az első évben nagyon kemény volt, és jól haladtunk. A következő két évben az új-zélandi angol anyanyelvű tanároknál mindent elfelejtettünk, majd az utolsó tanévben az egyébként nagyon kedves angol tanárnő már nem tudott semmit kezdeni velünk. Más tantárgyat nem tanultunk az egyetemen az ESZI-s tantárgyak közül, de a számítógépek felépítésének megértésében egy-két szakmai órán tanult dolognak hasznát vettem. Az egyetemet elvégeztem, szerencsére megtaláltam azt a szakmát, amiben szívesen dolgozom. Azóta programozó vagyok egy multinacionális vállalatnál. Az ESZI-ben tetszett a filozófia szakkör. Nagyon tetszettek az osztálykirándulások és a palacsintázások. Azóta is szeretek szépirodalmat olvasni. Valamint örülök, hogy tornaórán az ESZI-ben megtanultam kosarazni...

T

M

Az ESZI mindenképpen komoly szerepet játszott

jelenlegi életemben, és összességében sokkal több pozitív élményem van, mint negatív. A kép nem sokat változott, szerettem oda járni, és most is pozitívan gondolok vissza rá. Az, hogy idáig jutottam, az elsősorban három tanárnak köszönhető: Szabó Sándor és Ludányi János folyamatos támogatásának és Barkovics Lajos kitartásának, hogy belém verte a szakrajzot. Amit felhasználtam, illetve fel tudok használni az ott tanultakból: a matematika, a fizika, a szakrajz, a történelem (általános műveltség), a hőtan. è

45

Vajna Zoltán (1994-1999)

Nős vagyok, és remélem a gyerek sem várat már sokat magára. Államvizsga előtt állok, műszaki informatika szakon. Pakson élek, egy 130 fős cégnél dolgozom, a szerelési üzletágnak vagyok a vezetője. Kenuzom, közben versenyezem is. Legjobb eredményem: sárkányhajó klub VB 6. hely, 2x masters magyar bajnok.

Nem szereztem diplomát. Nem mintha az ESZI nem

készített volna fel a továbbtanulásra. Éppen ellenkezőleg. Azt hiszem, mindent megtanultam ott, amit nekem iskolában meg kellett tanulnom. Az egyetemen – mert azért jártam egy kicsit – már új dolgokat, melyek érdekeltek volna, vagy láttam volna, hogy hasznát veszem majd, nem tanultam. Így végül a mai napig abból élek, amit az ESZI adott, vagy utána autodidakta módon tanultam meg. Leginkább – hála néhány kiváló fiatal tanárnak, akik velünk kezdték az ESZI-t – gondolkodni arga udolf és megérteni tanultam meg. Remekül boldogulok ezzel (1988-1993) a tudással. Na és a barátságok. Évek múlnak el néha, és ha új­ra találkozom egy-egy ESZI-s baráttal, akkor vagy megöleljük egymást, vagy ronda szavakat kiabálva tudatjuk egymással, hogy mennyire nem szépültünk az évek során. Ez mindkettő az igazi barátság jele. Szép része volt az útnak, nagyon szép.

V

R

Több, mint 10 éve, hogy az ESZI

padjait koptattam. Visszatekintve őszintén kell bevallanom, hogy életem legintenzívebb időszaka volt. A modern, újszerű épület csupán egyik eleme volt az inspiráló környezetnek. Nem tudom, hogy milyen mágneses erő hozta össze a tanári gárdát, de azt tudom, hogy a mai napig szerencsésnek mondhatom magamat, hogy valahogy engem is odavonzott. Egy olyan „burok” vett körül, ahol tudásra mindig erpalen ( ujdosó) Nóra valami újszerű módon tettem szert. (1992-1996) Vetélkedve, színházat játszva, énekelve, sírva, hangosan betűzve, angolul dúdolva, havas lejtőn, lépcsős emelkedőn... Olyan emberré formált a 4 év, aki folyton megkísérli a lehetetlent, elismeri hogy nem tökéletes, de törekszik a jobbra. Folyton megújuló tudásomat, erőmet, kreativitásomat köszönhetem mindenkinek, aki Ott volt, Akkor, Együtt!

V

46

B

É

n 2002-ben végeztem, mert a technikumi évre már nem maradtam. Érettségi után elkezdtem a Dunaújvárosi Főiskolát, aminek az oka az volt, hogy az ESZI-s évek alatt jöttem rá, hogy olyan szakra (villamos) járok, ami nem igazán érdekel, és nem tudom elképzelni, hogy ebben a szakmában dolgozzak. Hál’ Istennek, Dunaújvárosban megtaláltam azt az irányt, ami érdekel és kihívást jelent számomra. Műszaki menedzserként végeztem minőségirányítási szakirányon (szerényen meg kell jegyezzem: jeles államvizsgával). A viccet félretéve: a suli elvégzése után Ír­ országban (Dublinban) dolgoztam 4 hónapot, de sajnos barátnőmnek nem sikerült sehol elhelyezkedni, ezért rengeteg gondolkodás után én is hazatértem. Azóta sikerült Pakson elhelyezkednem esza ábor egy cégnél, ahol minőségellenőrzési vezetőként tevékenykedem. (1998-2003) Jelenleg jól érzem magam ezen a helyen, mert nagyrészt külföldi partnerekkel dolgozhatom, ezért folyamatosan tudom fejleszteni az angolomat, ami egyébként hobbimmá is vált az évek során. Nemrég Szaúd-Arábiában töltöttem közel egy hónapot kiküldetésen, ahol rengeteg új élménnyel és tapasztalattal gyarapodtam (mind emberileg mind szakmailag). Jövő januárban újra az arabok felé veszem az irányt, durván ugyanennyi időre. Az ESZI-re visszatérve: én nagyon jó érzésekkel gondolok vissza az ott eltöltött évekre. Rengeteg barátot és felejthetetlen élményeket adott az iskola. Ha bármikor elmegyek az iskola mellett, a következő dolgok jutnak eszembe: barátok, kedves és jó-fej tanárok, tuti koncertek és bulik, foci és rengeteg nevetés. Ahogy említettem, én szakmailag nem találtam meg a helyes irányt az ESZI-s évek alatt, de szerintem az ritka szerencsés, aki már 14 évesen el tudja dönteni, hogy mi szeretne lenni. (Én persze nem tudtam). Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom: Életem egyik legszebb és legboldogabb időszakát töltöttem az iskolában.

V

G

N

agyon szerettem az ESZI-be járni, bár lehet, hogy ezt csak utólag gondolja így az ember, mert ugye az nem lehet, hogy valaki gyerekfejjel szeressen iskolába járni! Rengeteg különleges embert ismertem meg az iskolában, az erőműben és a városban, akik hatással voltak az életemre, fejlődésemre, hogy olyan lettem, amilyen. Őket okolom mindenért! Komolyra fordítva, sokat kaptam ettől az iskolától, mind szakmai, mind emberi értelemben, és a kollégium volt a második otthonom, ahová szintén rengeteg kellemes emlék köt. Műszerész technikusként végeztem, majd informatikai diplomát szereztem, de az élet úgy hozta, hogy inkább mégis az elektronika került előtérbe a munkám során. Nagyon jó alapokat szereztem az ESZI-ben, az itt tanultakat máig használom, bár közben bizonyos részét továbbfejlesztettem, más része háttérbe szorult. è

47

Villant Levente (1992-1997)

Úgy gondolom, hogy az itt eltöltött évek hozzájárultak, hogy eredményesen helytállhassak az életben, és ez talán eddig sikerült is. (Azért még vannak be nem teljesült terveim!) De ami a legfontosabb, megtaláltam életem párját, és jelenleg mérnökségi csoportvezetőként dolgozom egy amerikai tulajdonú elektronikai készülékeket gyártó multinacionális cégnél. Amikor a 20 éves évfordulón ismét az iskolában jártam, egy nagyon furcsa érzés fogott el, egy kicsit mintha kisebb lenne, összement volna az évek során, és az egykori tanáraim (elnézést, de) megöregedtek, pedig a lelkemben még mindig az az ESZI-s voltam, aki csak néhány hónapja hagyta el az iskola falait. Pedig akkor is már majdnem 10 éve volt, el sem akarom hinni! Örülök, hogy ide járhattam, és köszönök tanáraimnak, kollégiumi nevelőimnek és az iskola minden dolgozójának mindent, amit kaptam! Örömmel írtam, és nem csak udvariasságból írtam, hogy mennyire jól éreztem magam, tényleg így gondolom, és elfog egy kellemes érzés, ha csak eszembe jutnak azok az évek! Vagy akár az IWIW-en megtalálok egy régi ismerőst! És kicsit elszorul a torkom, amikor nagyon ritkán arrafelé járok, és látom az iskolát, ha csak kívülről is! Zalaegerszegen dolgozom a Flextronics-nál.

K

ét ESZI-s életem volt. Az egyik az osztályban, a másik az iskolai és a kollégiumi közösségében. Az osztály 1–2 év alatt széthúzott, és a „hogyan szúrjunk ki a másikkal” hangulat nagyon elvette a kedvem a felesleges ellenségeskedéstől. Az iskolában és főleg a kollégiumban nagyon sok kreatív barátom volt, a kibontakozásainkhoz pedig sokat adott az ESZI. Így örök emlék a kollégiumi rádió, a színjátszókör, az ESZID House újság, a zenekarosdi, a bulik, amiket rendezhettünk, és még a fémipari alapképzés is. A műszaki szemléletmódom alapjait az ESZI-ben kaptam meg, mindez egy jó ugródeszka volt a főiskolás évekhez. Sajnálom, hogy az angollal a mai napig hadilábon állok, a 4 irág ttila év alatt a 4 tanár nem sokat vitt előre. (1988-1992) Főiskola után informatikai területen dolgoztam konzulensként (Synergon), majd a Studiotech-nél tévéknek és rádióknak szállítottunk professzionális technikát (voltam értékesítő, termékmenedzser, website manager, szerviz vezető, marketing vezető). Ezt követően egy ideig a PDAMánia.hu tech-portál vezető szerkesztője voltam a Sanoma Kiadónál, most ugyanitt a Startlap online csoportban a Citromail.hu levelezőrendszer vezetője vagyok. Élvezem, hogy mindig azt tehettem, azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Ennek eléréséhez szerintem az alapokat az ESZI-s évektől kaptam meg. A zene megmaradt hobbinak, a mai napig tartom a kapcsolatot BéHával.

V

A

48

Az én ESZI- s tanulmányaimra rányomta a bélyegét, hogy túl

fiatalon szakadtam el a családomtól. És az is, hogy egy alig ke­ zelhető válogatott lány osztályba kerültem. Talán ezért is alakult úgy, hogy rendszeresen nem tartom a kapcsolatot senkivel a volt osztályomból, és azóta sem voltam Pakson. Lehet, hogy dur­ván hangzik, de én inkább túléltem azt a négy évet, mint kiélveztem vagy ehhez hasonló. Az ESZI egyébként szerintem akkoriban kiváló adottságokkal ren­delkező középiskola volt. Jó hatással volt rám, hogy kevésbé ha­gyományokhoz kötött, inkább rugalmas, nyitott szemléletű is­kola, ahol szinte felnőttként kezeltek minket. Kiváló angol nyel­vi alapokat kaptam. De a továbbtanuláshoz hiányos volt pl. a történelem tudásom, ezzel eiger ( ngl) ónika meggyűlt a bajom (Államigazgatási Főiskola). (1991-1995) Hogy magyarból nem elsősorban tényanyag-tudást, sokkal inkább egy általános érzékenységet, nyitottságot kaptunk művészeti ágak, stílusok, művészettörténet stb. iránt, az azóta is meghatározó az életemben. Nem beszélve arról, hogy magyarórán tanultam meg nyíltan véleményt alkotni. Az érettségi egyébként csalódás volt. Egyszerűen nem voltam rá felkészülve/felkészítve. A gépírást szerintem minden középiskolában kötelezővé kellene tenni. Hogy mit használok az ott kapott tudásomból a munkámban, az nehezen konkretizálható. (Gépírást, angolt, számítógépes ismereteket stb. természetesen.) Inkább az számít, milyen emberré váltam ez alatt a négy év alatt. Nincs egyébként túl „nagy” beosztásom, termelési anyagbeszerző vagyok ill. voltam, mert már negyedik éve vagyok távol a munkámtól, két fiam született. A személyiségemnek megfelelő hivatást, elfoglaltságot azóta is keresem.

W

E

M

Budapesten, egy V. kerületi ügyvédi irodában he-

lyezkedtem el 2008 augusztusában ügyvédjelöltként a Pécsi Tudományegyetem jogász szakának elvégzését követően. Minden ember életében személyisége fejlődésében a leginkább meghatározó szerepe van a középiskolának és az ott megélt történések, tapasztalatok (véleményem szerint ez minden tekintetben túlszárDr. eisz va nyalja az általános iskolát) alapvetően befolyásolják (1998-2003) egész éltét, pályaválasztását. Az ESZI-ben eltöltött öt év számomra maradandó, pozitív élményeket nyújtott. A kis osztálylétszám, a tanárok figyelmessége és emberközpontúsága, felkészültsége mindenkinek személyre szabott oktatást biztosított. Az önmegvalósításban maximálisan segítségünkre volt minden pedagógus, elhivatottságuk még a középiskola átalakulásakor is töretlenül megmaradt. Az előírt tananyagon túl megtanítottak minket gondolkodva tanulni, mely tudásnak hatalmas előnye volt az egyetemen, ahol a középiskolában elsajátított „gondolkodva tanulási” és esszéírási technikáknak köszönhetően nem volt jelentősebb problémám az egyetemi vizsgák előtt sem. A nyelvek szeretete is itt ragadott meg, az alapok óriási jelentőséggel bírtak a jogi szakmai nyelv elsajátításában és a regensburgi diákéveimben joghallgatóként. è

W

É

49

A sok, iskolán kívüli közös program, kirándulás országon belül és kívül stabil közösséggé kovácsolt össze bennünket. Budapesten a volt osztálytársaimmal rendszeresen találkozunk (a volt osztálytársaim élete is remekül alakult, sokaknak alapul szolgált az itt megszerzett képesítés, és munka mellett váltak diplomás emberekké, akik az életben is megtalálták a helyüket). Életre szóló barátokra is szert tettem a középiskola más diákjai személyében. Jellemző volt az egész iskolában az a szemlélet, hogy egymást támogatva és egymás sikereinek örülve kell eljárnunk minden egymás közötti viszonyban. Ezt a szemléletet máig megőriztem.

H

Weisz Tamás

ogy milyennek látom az ESZI-t ennyi idő elteltével? Az az igazság, hogy már elég régen voltam Pakson, meg bent a suliban, és azt nem tudom, hogy mennyit változott, fejlődött azóta, hogy én még oda jártam. Én nagyon szerettem oda járni, rengeteg új emberrel ismerkedtem meg, örökre szóló barátságok kötődtek ott, vagyis az én részemről! Meg az ott szerzett ismereteket, tapasztalatokat is tudom hasznosítani a mostani életemben! Most Veszprémben a Pannon Egyetemen tanulok környezetmérnöki szakon, és Tapolcán focizom, úgy hogy nem sokat vagyok otthon, de valamit valamiért, én így gondolom!

(2000-2005)

Az ESZI számomra a felnőtté válás, az

önállósodás éveit jelenti, hiszen több, mint 100 km-re éltem mindennapjaim a szüleim nélkül. Nagyon sokat tanultam ezen évek alatt, s nem csak a tanítás (főleg angol) magas színvonalára gondolok itt. Az együttélés szabályaira is megtanított az a négy év a kollégiumban. Felkészítettek a főiskolára és az Életre is, hiszen rengeteg praktikus tantárgy keretein belül tanultam meg, amit a mai napig hasznosítani tudok: főleg a elfel enáta gépírást, a marketinget és a protokoll isme(1994-1998) reteket. Ezen kívül sok érdekes és értékes emberrel ismerkedtem össze, akiket soha nem fogok elfelejteni. Ahogy az osztálykirándulásokat sem, amik örök és különleges élmények maradnak mindig. Az ESZI-be tíz év után, az osztálytalálkozón látogattam el újra, és örömmel tapasztaltam, hogy sok minden komfortosabbá vált: táblák, a titkárnők gyakorlóterme. Furcsa, hogy a főiskola megszűnt, nekünk lányoknak mindig érdekesek voltak a főiskolás fiúk. Én jelenleg Kaposváron dolgozom, a helyi (illetve régiós) rádióban vagyok műsorvezető. Tanító-kommunikáció szakon végeztem a főiskolán, innen a szakma.

Z

50

R

É

n 1997-ben „léptem” ki az iskola kötelékei közül mint büsz­ke erőműgépész-technikus, a főiskolát levelezőn végeztem, úgy­hogy az „igazi” diákéveket nekem az ESZI-ben eltöltött 5 év testesíti meg. A műszaki oktatás, mint utólag tapasztaltam, nagyon színvonalas volt, ezúton üdvözölném Barkovics tanár urat. (Műszaki rajzból és géptanból 2–3as voltam, de a főiskolán és a munkahelyeimen soha nem jelentett gondot se a rajzolvasás, se a rajzolás.) A volt kollégista társaim és a volt osztálytársaim közül sokakkal tartjuk a kapcsolatot, még a mai napig is 1–2 havonta összejárunk. 10 éve dolgozom, és eddig csak műszaki/vezetői pályán helyezkedtem el, jelenleg termelési igazgató vagyok egy alkatrészgyártó vállalatnál. Az ESZI-ben eltöltött évek számomra feledhetetlenek és nagyon-nagyon értékesek, mind a tanulás, mind az élmények szempontjából. (Bár 1992–1997 között szerintem én ültem a legtöbbet az igazgatóiban).

Zólyomi Zsolt (1992-1997)

Számomra csupa kellemes emlék maradt.

Zsoldos Balázs (balról a második) (1997-2001)

Akkoriban nagyon jó alapozó tudást adott, hogy később a szakmával kapcsolatos ismereteket a diák nagy előnyökkel sajátíthassa el a társaival szemben. Nagyon sajnálom, hogy jött az uniós tanrend, új oktatási rendszer, ... és szétzúzták azt a jól megalkotott rendszert. Remélem, azért ma is jók az oktatási körülmények az iskolában. Nemrég alapítottunk pár ismerősömmel egy szoftverfejlesztéssel foglalkozó céget és minden kezdet nehéz.

51

41. Móricz Norbert 42. Müller Krisztina 43. Nagy Viktor 44. Oláh Tibor 45. Orosz Attila 46. Pach Péter 47. Pál Antónia 48. Pál Tamás 49. Páll Gábor 50. Pintér (Sajnovics) Edina 51. Prantner Csilla 52. Rácz Nikoletta 53. Rapai Judit 54. Rotkai Rita 55. Runyai Gábor 56. Saramó Krisztina 57. Simon Richárd 58. Simon Zoltán 59. Sitkei Gábor 60. Soponyai György 61. Sóthy Viktória 62. Szabadi Péter 63. Szalmási Gábor 64. Szász Tibor György 65. Szava László 66. Szendi Balázs 67. Szili Péter 68. Szombat Zoltán 69. Tandary Dénes 70. Tarczal Lajos 71. Topánka Zsolt 72. Tóth András 73. Tumpek Mária 74. Vajna Zoltán 75. Varga Rudolf 76. Verpalen (Bujdosó) Nóra 77. Vesza Gábor 78. Villant Levente 79. Virág Attila 80. Weiger (Engl) Mónika 81. Weisz Éva 82. Weisz Tamás 83. Zelfel Renáta 84. Zólyomi Zsolt 85. Zsoldos Balázs

Köszönet a kötet szerzőinek, volt ESZI-seinknek!

Névsoruk:

  1. Ágoston Péter   2. Benke Gábor   3. Blumenschein Máté   4. Bujdosó Zsuzsanna   5. Csapó Zsuzsanna   6. Csenkey Csaba   7. Csepella Edina   8. Csernavölgyi Krisztina   9. Dallosné Pintér Éva 10. Decsi Kiss Dorka 11. Dobos András 12. Eszterbauer Zita 13. Fogdné Benedek Ildikó 14. Földesi György 15. Franckó Klára 16. Gerzsei Zoltán 17. Hernádi Péter 18. Hladics Orsolya 19. Horváth Ágnes 20. Hujber Zoltán 21. Jeck Enikő 22. Jegesi Judit 23. Kálmán (Bernáth) Tünde 24. Kapitány Richárd 25. Keszi Roland 26. Keszthelyi Eleonóra 27. Kitanics Zsuzsanna 28. Koch Mária 29. Kormos Tamás 30. Kovács Benedek 31. Kovács Zoltán 32. Kungl István 33. Laki Anita 34. Lehotai Gábor 35. Lenkei Zsolt 36. Lőrincz Szilvia 37. Markella Zoltán 38. Misi Zsanett 39. Mizser Ágnes 40. Molnár Martina

52